Az erdélyi közösséget erősítő nemzedék
A tizenharmadik végzős generációt búcsúztatták szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán, s ezzel idén is a legszebb, legfelemelőbb és a hallgatók számára a legemlékezetesebb napját élte meg az intézmény. Az ünnepélynek részesei voltak a végzősök virágcsokrokkal érkező szülei és hozzátartozói, akik hittek és bíztak abban, hogy gyermekeiket a boldoguláshoz szükséges legjobb tudással tarisznyálták fel. 
Legyetek nyitottak, bölcsek és befogadók a jóra!
Hogy kivétel nélkül minden diák mennyire fontos volt az egyetemnek s a közösségnek, jelzi, hogy miközben az ünneplőbe öltözött aulába szakonként érkeztek a ballagó évfolyamok, minden végzős neve elhangzott. Ki tapssal, ki könnyező szemmel fogadta a legnagyobb kincset jelentő ifjakat. A történelmi magyar egyházak képviselői tanévzáró istentiszteletet tartottak, imában köszönték meg azokat az áldásokat, amelyek a hallgatókat végigkísérték, s amelyek hozzájárultak a gyarapodáshoz, a tudáshoz, a bölcsességhez, a tökéletesebb emberré váláshoz. Ugyanakkor hálájukat fejezték ki az imádságos háttérért, a családért, amely feltétele volt a tanulásnak, a diákévek alatt felhalmozott emlékeknek, megélt szerelmeknek, az együtt töltött emlékezetes perceknek. A bukások, a csalódások, a sikertelenségek is részei voltak a diákéveknek, az áthidalásukra és leküzdésükre hitre, bizalomra és reménységre volt szükség. Arra kérték Istent, hogy a nagy kihívások és az út elején álló fiatalok nyitottak legyenek és befogadók minden jóra, hogy ne szégyelljék Istenhez fordulni segítségért, bölcsességért.
Az összegyűjtött téglákból épül katedrális
Dr. Kelemen András, a marosvásárhelyi kar dékánja köszöntötte a végzősöket és hozzátartozóikat, majd felkérte a hallgatóságot, hogy némán emlékezzenek meg a nemrégiben elhunyt dr. Kovács Lóránt egyetemi docensről, a kertészeti tanszék vezetőjéről és Márk András hallgatóról. A dékán megköszönte a tanári kar áldozatos munkáját, a diákoknak, hogy a Sapientiát választották, a szülőknek, hogy rájuk bízták gyerekeik felsőfokú oktatását. Ha valamit ki kellene emelni a végzősök teljesítményéből, az mindenképpen az általuk elért számtalan szakmai siker lenne. A dékán szólt arról, hogy nehéz tanévet zárnak, de ha eszébe jut az a csíki mondás, hogy nincs is hideg, csak gyenge ember, akkor erős emberek vehetik az akadályokat. A dékán egy személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal, elmondta, hogy egyszer egy kellemetlenség folytán este későn hagyta el az egyetem udvarát, és felajánlotta a buszmegállóban várakozó hallgatónak, hogy autóval beviszi a városba. Megkérdezte tőle, hogy miért ilyen későn megy haza az egyetemről. Mert kertészmérnök-hallgatóként mikroszkopikus metszetet kellett készítenie, ami nem nagyon sikerült, de a tanár úr biztatására addig próbálkozott, amíg jó lett. Kiderült, hogy a lány Böjte atya házában lakik a Tudor negyedben. – Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy mi az egyetem célja, akkor biztosan állíthatom, hogy ez, pont ez! – fogalmazott a dékán, aki elmondta, a mai ifjúság legnagyobb „betegsége”, hogy egyre inkább elveszíti optimizmusát, egyre borúlátóbb a jövőt illetően, de bizodalmát fejezte ki, hogy a végzősök az itt szerzett tudással megállják a helyüket az életben, kitartó munkával, a tanárok folytonos támogatása és irányítása mellett, a kényelmes megoldások kerülésével sikerük lesz a pályán, s az optimizmus mindig olyan mozgatórugó lesz, ami jó, megbecsült szakemberekké teszi őket. A dékán Böjte Csaba gondolataival zárta beszédét, melynek lényege, hogy Istennek célja van az emberekkel. Mert ő a téglákat nem szétdobálja, hanem bölcs szeretettel összegyűjti, és építkezik. „Belőletek épít katedrálist!” 
Higgyetek magatokban, tietek a jövő!
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy rendkívül látványos fejlődést tudhat magáénak az egyetem. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy az itt folyó képzés színvonalas, a végzősök versenyképes tudással hagyják el az intézményt. Elmondta, sok fiatalt ismer, aki itt végzett, komoly szakmai tudással rendelkezik, cégeknél vezető tisztségeket töltenek be, vagy saját vállalkozást vezetnek. Az elnök azt kívánta, hogy minél többen maradjanak szülőföldjükön, találjanak munkahelyet a régióban, s alapítsanak családot, hiszen az erdélyi magyar közösségnek szüksége van rájuk. Szükség van a fiatalos lendületre, a jól képzett szakemberekre, az új látásmódra, az ötletekre. A ballagás napja legyen a hála és a köszönet napja is azok iránt, akik segítettek, a szülőknek, akik anyagi erőfeszítést tettek azért, hogy gyermekeik tovább tanulhassanak. Végül a fiataloknak szólt a bátorító szó: Higgyetek magatokban, és legyetek bátrak, mert tietek a jövő! – fogalmazott az elnök.
Köszöntések és himnuszok
A ballagási ünnepségen a tanszékvezetők és oktatók köszöntötték a hallgatókat és hozzátartozóikat: dr. Forgó Zoltán, a Gépészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Fazakas Csaba, a Kertészmérnöki Tanszék vezetője, dr. Kupán Pál, a Matematika–informatika Tanszék oktatója, dr. Domokos József, a Villamosmérnöki Tanszék vezetője, dr. Tőkés Gyöngyvér, az Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszék vezetője, dr. Imre Attila, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője.
Nagy sikerrel lépett fel a Sapientia EMTE néptánccsoportja, amely györgyfalvi táncokat adott elő. Megható momentuma volt a ballagásnak Nyitó Anetta informatikushallgató előadásában Ambrus Ádám gitárkíséretével elhangzó Kell még egy szó című dal, melyet hosszas tapssal, az emberi nagyság és kitartás előtti főhajtással üdvözölt a hallgatóság. 
A ballagó diákok nevében Kovács Szabina Zsuzsanna búcsúzott a tanároktól és a diáktársaktól, míg Ferencz Katalin a hallgatói önkormányzat nevében mondott búcsúbeszédet. 
A hagyományhoz híven, a végzős évfolyamok felelősei búzakalászokat adtak át a következő generációnak. 
A ballagási ünnepség a magyar, a székely és a régi székely himnusz eléneklésével zárult. 
MEZEY SAROLTA Népújság (Marosvásárhely)

Állásfoglalás
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum vezetősége az intézmény körül kialakult vitában a következő pontokban szeretné kifejteni álláspontját:
Az iskola jogi helyzetével kapcsolatban még nem született végleges, megfellebbezhetetlen bírósági, törvényszéki végzés. Amíg ilyen nincs, addig nem lehet kijelenteni, hogy az iskola törvénytelenül működik.
Az iskola cikluskezdő osztályainak beiskolázását megtiltó 70-es rendelet érvényben van. Azok a cikluskezdő osztályok, amelyeket a tanfelügyelőség jóváhagyott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak, illetve a Pedagógiai Líceumnak, NEM a Római Katolikus Teológiai Líceumból átvett osztályok. Éppen ezért nem is lehet őket majd „visszakérni.” Az történt, hogy a tanfelügyelőség engedélyezte az általuk már korábban kért előkészítő természettudomány illetve társadalomtudomány osztályokat. Ez azt is jelenti, hogy ezeket az osztályokat ők iskolázzák be, és ők is fogják majd végigvinni.
A római katolikus teológia osztály indítására Maros megyében csak a Római Katolikus Teológiai Líceumnak van akkreditációja. Eszerint ezt a típusú osztályt csak itt lehet indítani.
Iskolánk helyzetét nem oldja meg, hogy más intézményeknek jóváhagynak osztályokat. Nyilván, a nyolcadikos diákok, illetve az előkészítőbe iratkozó diákok számára lehetővé teszik, hogy magyarul folytassák tanulmányaikat, és ezt mi is fontosnak tartjuk, viszont nem látjuk esélyét annak, hogy az általuk választott osztályok akár a jogilag helyreállított intézményünk, akár egy újonnan alapított katolikus iskola részei lehetnének majd a jövőben.
Úgy látjuk, hogy az optimális megoldás első lépése a cikluskezdő osztályok indítását tiltó 70/2017-es számú tanfelügyelőségi határozat visszavonása lenne. Ez szavatolná az iskola működésének folytonosságát egy esetleges bírói döntésig, a tanári kar megmaradását, a diákok számára a választás lehetőségét. Nyilván, ennek esélye az idő haladtával egyre csökken, de ettől függetlenül rövid és középtávon ezt tekintjük jó megoldásnak.
Nem tartjuk azt sem jó megoldásnak, hogy az iskolánkat strukturálják arra az időre, míg vele kapcsolatban valamilyen döntés nem születik. Nem látunk garanciát arra nézve, hogy a strukturálás esetén újra össze lehetne szedni a megmaradt osztályokat egy új katolikus iskola megalapításához.
Tiszteljük, nagyra értékeljük és köszönjük a szülők erőfeszítését, amit iskolánk megmentése érdekében kifejtettek az ügy kirobbanása óta. Ugyanakkor azt is ki kell jelentenünk, hogy a szülők véleménye nem mindig tükrözi a Római Katolikus Teológiai Líceum vezetőségének az álláspontját.
A Római Katolikus Teológiai Líceum vezetőségének nevében
Székely Szilárd-János 
megbízott igazgató
Marosvásárhely,
2017. június 6. Népújság (Marosvásárhely)

Madaras Nap a falu­múzeumban
Számos tevékenységgel várta az érdeklődőket a Román Madártani Egyesület kolozsvári irodája szombaton, a Romulus Vuia Néprajzi Múzeumban megtartott Kolozsvár madarai a zene és hagyományok tükrében projekt keretében megszervezett eseményen. A programok középpontjában a madarakkal összefüggésbe hozható tevékenységek álltak, mint a madárhatározás, odúkészítés. Utóbbiról a szervezők elmondták: ezek nem etetőként funkcionálnak, hanem a természetes odúkat helyettesítik. Emellett főleg kézműves foglalkozásokon, fazekas műhelyen, ékszer- és kitűzőkészítésen, festésen vehettek részt az érdeklődők.
A szervezők megpróbáltak minden tevékenységet madarakkal összefüggésbe hozni, így például különböző, környezetünkben élő madarakat ábrázoló képeket festhettek ki a gyerekek, madárképeket jelképező kitűzőket készíthettek.
A rendezvényen részt vettek a Salvamont Salvaspeo Vlădeasa Cluj Hegyimentő Bázis munkatársai is, ők három próbával színesítették a programot. – Megközelítőleg 300 ember látogatott el az eseményre, többnyire családok, gyerekek szüleik társaságában. Inkább 14 év alatti gyermekeket érdekelt a rendezvény, de megfordultak a nap folyamán egészen fiatal résztvevők is – mondta el Cîmpan Kinga, a Román Madártani Egyesület munkatársa, a szombati rendezvény főszervezője. A madarak mellett a hüllőkkel is összeismerkedhettek az érdeklődők, a Babeş–Bolyai ­Tudományegyetem Viváriumá­nak munkatársai tarantulákat,  gekkókat, kígyókat vittek ki a rendezvényre, ezeket nézhették, simogathatták meg kicsik és nagyok. – A vivárium programja volt talán a legnépszerűbb, hiszen ez volt a legizgalmasabb, érdekelte a fiatalokat, ahogy az állatok mozogtak. Egyesek bátrabbak voltak, ők meg is simogatták a hüllőket, míg mások rögtön távolabb mentek, ha egy kígyót kivettek a terráriumból – mesélte a főszervező. Az esemény célja, hogy a résztvevők megismerjék a környezetükben élő állatokat, és megtanulják, hogyan viszonyuljanak ezekhez. Păun Georgiana, a BBTE Biológia és Geológia Karának mesteris hallgatója, aki néhány éve foglalkozik hüllőkkel, magyarázta el az érdeklődőknek, mi a különbség egy vipera és egy közönséges sikló között. – Nem minden kígyó harap, nem kell mindegyiket megölni. Ezt kell megtanulnunk – erősítette meg Cîmpan Kinga is.
Sarány Orsolya Szabadság (Kolozsvár)

Konduktorképzés indul Ilyefalván
A magyarországi Pető András Főiskola szakemberei konduktor alapképzést indítanak az illyefalvi Kida Központban.
„Szeretnél-e minden nap csodát tenni? Mozgásukban korlátozott embereket mozgásra bírni? Részt venni egy teljes életvitelt átformáló munkában? El tudod-e fogadni a sérült gyermeket is úgy, ahogy született – meglátni benne annak a lehetőségét, hogy mi mindent lehet még kihozni belőle? Élethivatásodnak tartod-e a mozgássérült személyek nevelését, a teljes emberi életre való felkészítésüket? Ha igen, akkor jelentkezz az illyefalvi KIDA Központban szeptemberben induló első erdélyi konduktor alapképzésre, amelyet a budapesti Pető András Főiskola szakemberei tartanak” – olvasható a az ilyefalvi KIDA alapítvány által működtetett Konferencia és Továbbképző-központ vezetője által szerkesztőségünknek küldött közleményében.
Mint írják, dr. Pető András az 1940-es években hozta létre a konduktív pedagógiai módszert, amely elsősorban azokkal a központi idegrendszeri sérültekkel foglalkozik, akiknél szülés közben oxigénhiányos állapot lépett fel, vagy később, gyermek, illetve felnőtt korban ért károsodás. A módszer alapgondolata, hogy a központi idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépítésének lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. „A képzés sajátossága, hogy egyidejűleg valósul meg az oktatás, illetve a sérült gyermekek és felnőttek rehabilitációja, a komplex konduktív nevelési rendszerben. Elsősorban óvodapedagógusi vagy tanítói oklevéllel rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk” – olvasható a közleményben. Székelyhon.ro

Nemzetünk sorsa – Eszmecsere a magyar identitás 21. századi őrzőivel
A fenti címmel jelent meg Csóti György könyve az idei Ünnepi Könyvhétre. A szerzőt a Vörösmarty téren, egy könyvsátor előtt kerestük fel, ahol egy órán át dedikálta kötetét. Utána szívesen beszélt róla olvasóinknak.
Eléggé mellbevágó címet választott, mert mindenki, aki egy kicsit is érzékeny arra, hogy hol él, milyen kultúrában született és milyen nyelven beszél, annak fontos nemzetünk sorsa. Nyilván sokan követték néhány éve az Unio című tévéműsort, amelyben Csóti György a riporter szerepét vállalva beszélgetett az általa meghívott személyiségekkel.
Hat év: 2005 és 2011 között volt 207 adás, abból válogattam ki 41-et. Nehéz volt kiválasztani, mert annyi kitűnő emberrel beszélgettem, de így is örülök, hogy megjelenhetett közülük a könyvben negyvenegy. Három témakör köré csoportosítottam a válogatást: az értelmiség felelőssége, a másik a politikus kötelessége és a harmadik a kultúra nemzetmentő szerepe.
A megszólaltatottak között vannak, akik kétszer is szerepelnek…
Sőt! Csoóri Sándor, Duray Miklós és Szörényi Levente háromszor is.
Szörényin kicsit csodálkozom.
Az István a király miatt egyértelmű volt, hogy szerepel a műsorban, aztán a Holdvilág-árok kutatásai miatt lett újból szereplő, ő sok izgalmas témát előhoz a régi történelemből, például a pozsonyi csatát, amelyről alig esik szó. Egyáltalán, a honfoglalás és István közti időszakot nagyon elhanyagolja a történetírásunk. Pedig a Pozsonyi Csata, 907-ben, voltaképpen a honfoglalás befejezése volt.
És állítólag tananyag a West Point Akadémián, nálunk talán nincs is a tankönyvekben.
Most már jelent meg róla könyv, beszélünk róla, mert jó tudni, hogy 907-ben a frank uralkodó vezetésével összeurópai hadak indultak el a magyarok ellen, hogy kisöpörjék innen. A Duna két partján vonultak fel, a folyón pedig a hajók a lőszerekkel, élelmiszerrel megrakodva. A magyarok talán tizedannyian voltak, mégis súlyos csapást mértek rájuk, úgyhogy menekültek innen, óriási volt a veszteségük, aztán 70 évig nem merészkedtek a környékre.
A pozsonyi csatáról érdemes lenne hosszabban beszélgetni, hiszen egyik meghatározó eseménye volt az Árpád-kornak, de azért is, hogy hogyan foglalkozunk ma a történelmünkkel, és mit tartunk fontosnak belőle, illetve mit nem. S ezzel máris visszakanyarodtunk a könyvéhez, amelyben az Értelmiség felelőssége fejezetben van egy beszélgetése a Kanadában élő Magyaródy Szabolccsal a nemzet propaganda kérdéséről. Hát ez a gond az interjú óta sem oldódott meg.
Sajnos, nemzetpropaganda száz éve nincs Magyarországon. A hiba és a mulasztás a 19-20. század fordulójáig megy vissza. Az okainak elemzése meghaladná ennek a beszélgetésnek a kereteit, de azt le kell szögeznem, hogy a nemzetpropaganda hiánya nagyon súlyos mulasztása a magyar politikának, külpolitikának, hiszen kedves barátaink északon és délkeleten, csehek, románok – a szlovákok később kerültek a képbe – hihetetlenül nagy propagandát fejtettek ki a magyarokkal szemben – hazugságokkal, történelmi hamisításokkal. Magyaródy Szabolcs egy igazi szürke eminenciás, közel 90 évével óriási energiával dolgozik, kanadai, egyesült államokbeli nyugdíjas magyarok pénzén adnak ki könyveket, újságot, szerkeszt honlapot, amelyekben a történelmi igazságot, másrészt a jelenlegi helyzetet tárja fel. Önfeláldozóan végzi fontos munkáját, sajnos nem eléggé ismert a neve, de ő nem is azért dolgozik, hanem hogy a magyarság jó hírét keltse a nyugati világban.
Egyik páratlanul fontos akciója, hogy a szomszédos országok nyelvén megjelentette a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek, nemzetiségek hiteles történetét.  Egyébként miért jobb az ő nemzetpolitikájuk?
Egyrészt mert van, mert csinálják. Ilyen egyszerű. Hogy jobb-e, abban nem vagyok biztos, mert amikor kiderülnek a hamisítások, hazugságok, az visszaüt. Sajnos, olyan alattomos módszerekkel dolgoztak a 20. században, lehet, hogy még ma is, hogy például kilopják a nyugati egyetemi könyvtárakból, nagy közkönyvtárakból azokat a könyveket, amelyek a magyarságot kedvező színben tüntethetnék fel, mert a valóságot írják. Úgy értem a kilopást, hogy kikölcsönzik és nem viszik vissza. Kifizetik az árát, mondván, hogy elveszett. Ezt ügynökök csinálják. De az sem ritka, hogy a csak helyben olvasható munkákból, például kódexekből kimetszik azokat a lapokat, amelyek a középkori Magyarországról hiteles képet adnak. Ezzel párhuzamosan saját könyveikkel elárasztják a világot, nem is eladásra szánva, hanem ajándékként. Ha az ember bemegy egy amerikai könyvtárba és beüti, mondjuk Masaryk nevét, akkor a gép rögtön 250 címet kidob, de ha beírja, hogy Bethlen István vagy akár Antall József, akkor nulla a találat, esetleg egy.
Ön azt mondta, hogy a hamisítás visszaüt. Ne haragudjon, de ezzel vitatkoznom kell. Lehet, hogy nyugati egyetemek professzori köreiben mosolyognak például a dákoromán elméleten, bizonyára cáfolják is, de ez a nagyközönséghez nem jut el.
Ennél is rosszabb a helyzet. Gál Kingával beszélgetek a Politikus felelőssége című fejezetben, s ő mesélte, hogy egy képviselőtársa az Európai Parlamentben pár éve azt kérdezte tőle, hogy a magyarok mikor települtek át Szlovákiába, milyen politikai, gazdasági okból? Kérdezte ezt 2006-ban! Ehhez képest az én élményem régebbi, tőlem 1991-ben egy londoni hivatalos vacsorán a közép-európai térséggel foglalkozó brit külügyi referens kérdezte ugyanezt, csak Romániával kapcsolatban. Szóval a helyzet katasztrofális, de talán ma már az Európai Parlamentben Gál Kingáéknak és másoknak köszönhetően kezd tisztulni a kép legalábbis azokban a képviselőkben, akik külügyekkel foglalkoznak. Nem biztos, hogy a többiekben is, és így persze hogy nem tudunk támogatókat találni fontos nemzeti ügyeink megoldásában.
Mi az, amivel most foglalkozik, természetesen azon kívül, hogy a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként van tennivalója elég, de hasonló műsorra, vagy könyvre készül-e?
Írok most is, őszre jelenik meg új könyvem „Magyarok Kárpát-medencében” címmel, de fő tevékenységem most az intézetünk. Vagy 27-28 évig dolgoztam külpolitikai, ezen belül nemzetpolitikai területen, s ebben legfőbb törekvésem az, hogy az elszakított területeken élő nemzetrészeknek autonómiát kell teremteni. Személyelvű, kulturális vagy területi autonómiát, illetve ezek kombinációját, teljes körűen. És eltelt negyedszázad, s még mindig nagyon messze van az autonómia. Csíráit láthatjuk a Vajdaságnak nevezett Bácskában, de ez még csak a kezdet. A székelyek is harcolnak érte, ez napirenden van nálunk, de a bukaresti parlamentben még nem. Sajnos, rövid időn belül nem látom a lehetőséget, hogy megvalósuljon. Ugyanakkor rohamosan fogy a magyarság az elcsatolt területeken. Ezért az a felismerés vezetett a Kisebbségi Jogvédő Intézethez, hogy tűzoltó munkát kell végeznünk, addig is, amíg megvalósul az autonómia, amelyről mint célról nem mondunk le. Két dologra kell koncentrálnunk: megélhetés és jogbiztonság. Tehát, hogy legyen munkájuk, emberi élethez való jövedelmük a magyaroknak a szülőföldjükön. Ez nagyon komplex probléma, ebben a magyar államnak, magyar vállalkozóknak is segíteniük kell.
Ez túl nagy terület egy ilyen kis civil szervezetnek mint a miénk, de a jogbiztonság ügyét vállalni tudjuk. Azt, hogy minden magyarnak legyen jogbiztonsága, ha magyarsága vagy vélhetően magyarsága miatt – gondolom, értik, mire utalok – jogsérelem éri, akkor ne maradjon védtelenül. Ezért intézetünk keretein belül az elszakított területeken körben a Kárpát-medencében ingyenes jogsegély szolgálatot biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy bárki, akit sérelem ér, bemehet irodánkba, ahol tanácsot, segítséget kap térítésmentesen. És ha bírósági ügy lenne, akkor a jogi képviseletet – szintén ingyenesen – az ott élő ügyvédeink biztosítják. Nyári egyetemeken képezzük tovább a joghallgatókat, kezdő jogászokat a feladat ellátására. És itt hadd mondjam reklámként, hogy a www.kji.hu honlapon minden további információ rendelkezésre áll.
Visszatérve a most megjelent könyvére, amelynek televíziós interjúi óta hét-tizenkét év telt el, ez kinek hosszú, kinek rövid idő személyesen is, a körülmények változásához képest is. Mikor befejezte az összeállítást, mit érzett, mennyit változtatott az idő múlása az akkor elhangzottakon? Megmaradtak-e az akkori problémák, vagy megoldódtak, megőrizték vagy elveszítették aktualitásukat?
Ezt döntsék el az olvasók. Abban segítem a tájékozódást, hogy minden beszélgetés végén megjelölöm az időpontját. Mert csak úgy lehet értékelni, ha visszagondolunk, hogy akkor ki volt kormányon, milyen politikai, gazdasági, társadalmi viszonyok voltak az országban. Nyilván néhány dolgon már túl vagyunk, amit akkor nagyon sötéten láttunk, de fontos, hogy az olvasó bele tudjon helyezkedni abba az időbe, világba, amiben a beszélgetés készült. Az ítéletet, értékelést rábízom az olvasóra.
Cservenka Judit - Felvidék.ma

Megmentett magyar osztályok Marosvásárhelyen
Biztosnak tűnik, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium nem indíthat ősztől cikluskezdő osztályokat. A hiányt valamelyest pótolja, hogy a Bolyai Farkas Gimnáziumban az előkészítő és a kilencedik osztályok száma is növekszik.
Továbbra is érvényes a Maros megyei tanfelügyelőség 2017/70-es számú határozata, így már szinte biztos, hogy idén nem indíthat cikluskezdő – előkészítő, ötödik és kilencedik – osztályokat a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
A magyar tannyelvű osztályok számának csökkenése nemcsak a tanintézetet, hanem a város kisebbségi lakosságát is hátrányosan érinti, valamelyest javít azonban a helyzeten, hogy
a Bolyai Farkas Gimnázium a tanfelügyelőség kérésére eggyel több kilencedik osztályt indít ősztől, így kettő helyett három természettudomány profilú csoportba jelentkezhetnek a diákok. A gimnázium vezetősége ugyanakkor arra is ígéretet kapott, hogy még egy előkészítő osztályt indíthatnak, így két nulladikkal kezdhetik el a következő, 2017/2018-as tanévet – tudtuk meg Mátéfi István igazgatótól. Tavaly egyébként az iskola előző vezetése nyolc darab kilencedik osztályt kért a beiskolázási tervben, de csak hetet hagytak jóvá, így a mostani döntéssel gyakorlatilag visszaállt az eredeti helyzet. A Bolyai Farkas Gimnáziumban jóváhagyott egy előkészítő osztályba negyven hatévest írattak be, ezért a vezetőség úgy döntött, kér még egy cikluskezdő csoportot. A tanfelügyelőség ígéretet tett ennek teljesítésére, az írásbeli megerősítést ugyanakkor még nem kapták meg.
Mátéfi István rámutatott: az új előkészítő újabb kihívások elé állítja a Bolyait, hiszen még egy pedagógust és további egy osztálytermet kell biztosítaniuk a gyerekek számára. A beiratkozottakat pedig úgy kell elosztaniuk a két osztály között, hogy igazságosan járjanak el. Az igazgató azt is elmondta, helyszűke miatt nem tudták elvállalni, hogy a betervezett egy helyett két ötödik osztályt indítsanak ősztől.
Többen azt is tudni vélték, hogy a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban is eggyel több magyar kilencedik osztály indul szeptembertől, az iskola vezetősége azonban cáfolta az értesülést. Szilágyi András aligazgató úgy nyilatkozott: nem kaptak semmiféle hivatalos átiratot a tanfelügyelőségtől arra nézve, hogy a betervezett két magyar szakosztály mellett elindítanának egy harmadikat is. Bár pozitívan állnának az ötlethez, egyelőre nem indul még egy magyar kilencedik a meglévő tanítóképző, illetve a szabadidő-szervező szakosztályokon kívül – tette hozzá az iskolavezető.
Hajnal Csilla Krónika (Kolozsvár)

A Haggyukmán csapat nyerte a diáknapi vetélkedést
A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés immár 11. alkalommal szervezte meg a Szatmári Ifjúsági Napokat. A Szatmár Megyei Ifjúsági Tanáccsal közösen szervezett rendezvény Diáknapokkal egészült ki.
A szervezők IX-XI. osztályos diákok 7-10 személyből álló csapatainak jelentkezését várták, hogy a hétvége során különböző feladatokban mérettessenek meg a fődíjat jelentő VIBE-fesztivál jegyekért. A csapatok bemutatkozását láthattuk a Filharmóniában pénteken. Szombat reggel sor került egy kis testmozgásra is: a helyszín a Dinamó pálya volt, ahol fociban és kézilabdában csaptak össze a csapatok. A résztvevők alig pihenhettek, ugyanis a sporttevékenységek után egyből a city-tour következett, amikor a fiatalok különböző tárgyakat kellett beszerezzenek, videót és szelfit készitsenek A csapattagoknak ezzel a feladatsorral véget is ért a szombati nap.
Vasárnap reggel sem hagyták őket pihenni, ugyanis reggel 9-től kincskeresésen vettek részt, amikor a város különböző pontjain várták őket a szervezők, egy-egy feladattal, azok megoldásával juthattak tovább a következő helyszínre. A feladat végállomása a Kossuth-kertben lévő chill zone volt, ahol a szervezők egy kis hűsítővel várták őket. Ezt követően az elméjüket kellett egy kicsit megmozgassák a Kvízben: a város történelméről és fontos pontjairól kérdezték ki őket a szervezők, majd slamet kellett írniuk, amit a SZIN Slam Poetry műsorában adtak elő. A szervezők 19 órától ismét egy kis testmozgásra hívták őket, táncverseny következett a Kossuth-kertben található nagyszínpad előtt, ahol különböző stílusú zeneszámokra kellett táncoljanak.
A diáknapok végeredményét vasárnap este hirdették ki.
A Szatmári Ifjúsági Napok részeként a hétvégén több koncert is volt a Kossuth-kertben. Fellépett a Palma Hills, az Acoustic Loops és a sokak által kedvelt Bagossy Brothers Company is. szatmar.ro

Család és egészség hete Kézdivásárhelyen
Megmozdultak kicsik-nagyok
Az időjárás lehetett volna kegyesebb, a tervezett tevékenységek zömét azonban így is sikeresen meg lehetett tartani, jövőre is számíthatnak a programokra a céhes városiak – összegeztek a Család és egészsége hete elnevezésű rendezvény szervezői hétfőn, az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón.
– Ötödik alkalommal hozták tető alá a rendezvényt, ezúttal kevesebb programmal, de töretlen lelkesedéssel – mondta Kocsis Zoltán szervező, a kézdivásárhelyi sportiroda részéről. – A családos vasárnappal rajtolt a programsorozat, az oroszfalvi templomban Szőcs Csaba és Zsuzsa beszélt arról: miként jelenik meg az egészség fogalma a Bibliában, mit tanít nekünk erről Isten, ezt mintegy hatvan személy kísérte figyelemmel.
Kincsünk, az egészség címmel rajzpályázatot is hirdettek, a kiértékelő és díjkiosztó barátságos hangulatban zajlott a szentkatolnai Rebeka Missziós Központban, ahol a munkákat Vetró András szobrászművész értékelte.
A Zöld Nap Egyesület szokás szerint társszervezői szerepet vállalt, Ráduly Attila elmondta: négy program lebonyolításában vett részt, ezek közül nagy sikernek örvendett az asztalitenisz-verseny, amely igazi családi eseménynek bizonyult. Nem kedvezett a csütörtöki futónapnak az esős időjárás, ezúttal csak nyolc család vett részt (a korábbi években ennek négyszerese), ám a zárt térben is sikerült alaposan átmozgatni az izmokat.
Pénteken már 62 bringás képezte a Kritikus tömeg kerékpáros felvonulást, és népszerű volt a záró program, azaz a Nemere útján vasárnap tett biciklis kirándulás is, 33 bringás tekerte végig az 58 kilométeres távot, zömmel mezei-erdei utakon, a Kézdi–Perkő–Kiskászon–Kővár–Torja–Futásfalva–Ikafalva–Csernáton–Kézdi útvonalon.
Főként baráti társaságok vettek részt a lábtenisz-bajnokságon, és amint Lénárt Adolf fogalmazott, a harmadik alkalommal megrendezett családi kosárlabdaverseny is nagyon jól sikerült: tíz család nevezett, két korosztályban zajlott a vetélkedés, de azok is csiszolhatták kosárra dobási tudományukat, akik nem alkottak csapatot.
Érdeklődés hiányában elmaradt az élelmiszeradalékokkal kapcsolatos interaktív beszélgetés, ám ezt talán más keretek között pótolni lehet, érdemes ismét meghirdetni. A szervezők köszönik a támogatók segítségét (Lénárt optika, Kertész optika, Francia pékség, Senso Kft., Mi-Tu-Ház Kft., Kerekes kürtőskalács és lángos, Székely vendéglő), és ígérik: jövőre is lesz hasonló programsorozat, hiszen amint elhangzott, van igény rá a családok részéről.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Érettségi tétel volt az udvarhelyi író novellája
Nagy Koppány Zsolt író kanonizálódik, Genezis című novellájának részletéről értekeztek a diákok a magyar érettségin.
A júnus 8-i magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségin szövegértelmezési feladatként Nagy Koppány Zsolt egyik novellájának részlete volt a tétel. A Genezis című írás még kötetben nem jelent meg, csak folyóiratban, de az író természetesen így is nagyon boldog.
Olyan ez, legalábbis ahhoz hasonlítható, mint amikor egy zenekar egyik dalát elkezdik játszani egy székelyföldi lakodalomban. Nagy Koppány Zsolttal készített interjúnkat itt lehet elolvasni.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), 2017. jún. 8.
Nagy Koppány Zsolt, a daloló vendégmunkás
Író, műfordító, szerkesztő – Nagy Koppány Zsolt a fiatal kortárs írók generációjához tartozik. Udvarhelyről indult
Akárcsak Cári Tibor, Fazakas Júlia, Mátyus Kati, Lukács Csaba vagy Marthy Barna, a gyerekkora óta publikáló Nagy Koppány Zsolt is ahhoz a generációba tartozik, akik udvarhelyi, udvarhelyszéki gyökerekkel rendelkeznek, de más nagyvárosban (többük esetében Budapesten) teljesedtek ki szakmailag.
Zsolt köteteivel, Jozefát úr és Ekler Ágost nevű figuráival szó szerint beírta magát az olvasók tudatába. A fiatal író útja Székelyföldről Kolozsváron és Szegeden át vezetett Budapestre, de időnként megvillan – egy író-olvasó találkozó „erejéig" iskolavárosában, Udvarhelyen is. Udvarhelyről, az írásról, a munkájáról kérdeztük.
- Biológia-kémia osztályba jártál a gimnáziumban. Tudom, akkoriban több olyan „reálos" diák volt a gimiben, akik később az írás, az irodalom felé fordultak. Nálad ez hogy kezdődött?
- Édesapám orvos (dr. Nagy Béla – szerk. megj.), ezért úgy gondoltam, én is az leszek – de a kémiával és a fizikával elég keserves és kudarccal végződő birkózásaim voltanak. Rövid ideig a jogász szakmával is kacérkodtam, ám rémisztően sótlannak tűnt; végül szerencsére megtaláltuk egymást a magyar–angol szakkal: én elvégeztem őt, és hát ő is eléggé helybenhagyott engem, főleg irodalomelméletileg.
A Gimiben egy ideig főszerkesztettem az Ébredés című diáklapot, de ez inkább következménye volt az írói tevékenységemnek, mintsem kiváltója. Egyébként remek idők voltak, Botházi Maritól örököltem meg a főszerkesztést, utánam Birta Csaba (Bicska) következett.
Írni korán kezdtem: 1987-ben, kilencéves koromban jelent meg az első „versem" a Brassói Lapokban. Ezt követően a tanító nénim odaadta Fodor Sándornak a műveimet, aki értő és kedves bírálatot mondott róluk. Az írással való frigyem tehát igen régi.
Amikor Kolozsvárra kerültem, már volt félkötetnyi novellám, aminek egyharmada bele is került az első könyvembe. Orbán János Dénes „fedezett fel", azóta töretlennek mondható a kapcsolatom az írással. A siker persze változó, voltak gyengébb és jobban sikerült éveim. Az irodalom foglalkoztat leginkább, és noha az eddig leírt betűmennyiség néha rám is meghökkentően hat – hová vezet ez?, gondolok riadtan az esőerdőkre –, könyveim nem követik túl sűrűn egymást.
- Kolozsváron az Előretolt Helyőrség, mint szellemi műhely erős hatással volt a generációtokra. Még mi ihletett akkoriban írásra?
- Mind a mai napig az egyik legfontosabb erdélyi szellemi műhelyről beszélünk, sok remek alkotót bocsátott útjára. Amennyire én tudom, valami ellenében jött létre, de közben – és végül – önálló értékteremtő fórummá, egyenesen intézménnyé vált. A mögöttes eszmei áramlat, a transzközép részben a transzilvanizmus – amennyiben ez tényleg létezik – pátoszának a feloldását célozta.
Egy csomó olyan tabu létezett ugyanis a kilencvenes évek elején az erdélyi magyar irodalomban, amelynek nem ártott a lazítás: hogy csak a legkézenfekvőbbet és legizgalmasabbat, az erotikát említsem. Az Előretolt Helyőrség pedig többek között éppen ezt hozta be a köztudatba.
A szexről írni és olvasni nagyon hálás dolog, és könnyedén van benne annyi polgárpukkasztási és izgalmi faktor, hogy elvigye az egészet – még akkor is, ha gyengébb minőségű szövegről van szó. Néha persze túlbillent a dolog, de mostanra úgy tűnik, beállt – és közben változott a társadalmi és irodalmi környezet is.
A Helyőrség tagjai igyekeztek humorral és frissességgel közeledni az irodalmi hagyományhoz: igaz, más megoldás nem is igen maradt a mi generációnk számára, márpedig viszonyulni mindig kellett és kell.
Orbán János Dénes, Fekete Vince, Sántha Attila, László Noémi, Karácsonyi Zsolt, Szálinger Balázs, Farkas Wellmann Endre és Farkas Wellmann Éva - mind innen kerültek ki, és igen jó nevű szerzőknek számítanak.
- Mennyire volt nehéz beilleszkedni a magyarországi, budapesti irodalmi közegbe? Te már úgy mentél ki, hogy volt egy megjelent köteted.
- Nem volt könnyű, de nem is volt vészes, és persze a folyamat mind a mai napig tart. Óhatatlanul is van az egésznek egy politikai vetülete: aki határon túlról jön, az akarva-akaratlan belekerül egy kategóriába, amiben könnyen benne is maradhat. Ráadásul szinte elvárás, hogy valamelyik oldal iránt előbb-utóbb elköteleződjék az ember.
Amikor én Magyarországra érkeztem, az erdélyi közélet még nem volt ennyire megosztva; de utána a pannon megosztottság begyűrűzött ide is. Én viszont még egy egynemű közegből kerültem át a megosztott közegbe – így nyilván voltak meglepő dolgok, meg hát elég naiv is voltam.
A beilleszkedés még mindig tart, bár én inkább egyedül érzem jól magam, nem szeretek csoportban, a csoport egyik tagjaként működni. Egy-két asztaltársaságnak ugyan tagja vagyok, de az ilyen bandázás inkább Kolozsváron volt jellemző.
Ami a művek beilleszkedését és beillesztését illeti: a könyveimet gondozó Magvető Kiadó sokat segített abban, hogy a szakmai elit és a szélesebb olvasóközönség látókörébe kerüljenek.
- Műfordítással is foglalkozol – néha egészen érdekes dolgokkal. Ez a mindennapi munkád?
- Angoltanár vagyok, de fordítok is, igaz, csak Nagy Zsolt néven. Ez egy magyar „betegség", hogy aki ír, az fordít is, ha beszél idegen nyelvet. És persze szerkeszt.
Így hát én is ezt teszem. Van ennek varázsa, nem kérdés, és elég jól lehet vele keresni, már persze ha időben kifizetnek. Igényes lektűröket és politikai emlékiratokat fordítok, egyik viccesebb, mint a másik – a szó szoros értelmében.
- Ami a te műveidet illeti, két novellásköteted és két regényed van – melyik volt az, amire és amiért felfigyelt az olvasóközönség?
- Talán az első könyvnek volt az olvasók körében a legnagyobb visszhangja, azt állítólag még órán is olvasták a diákok a pad alatt – ennél nagyobb dolgot pedig író igazán nem kívánhat. A Jozefát úrnak jó reklám volt az Irodalmi Jelen negyvenezer dollár összdíjazású regénypályázata, melyen a mű második helyezést ért el, és tulajdonképpen annak köszönhetően figyelt fel rám a Magvető. Onnan kezdve a jelenlegi kiadóm olvasóközönségének az érdeklődésére bátorkodom igényt tartani.
Az átütő, nagy könyvsiker azonban mintha még váratna magára – persze, nem késtem el semmivel, türelmesen várok, és közben dolgozom. A Nagyapám tudott repülni megjelent németül is – a német olvasók jóindulatú érdeklődése és nyitottsága témakörében már lelkesedtem párszor, így most nem fogok, de tényleg kivételes értői, élvezői és pártfogói az irodalomnak.
Legutóbbi regényem, az Ekler Ágost szándékaim szerint – bár ezt persze nem az én tisztem megállapítani – lezár egy korszakot, konkrétan és átvitt értelemben is, de a váltás nyilván nem lesz olyan nagy, hogy aki az eddigi könyveket szerette, ne örülhetne annak az új regénynek is, amelyen jelenleg dolgozom, és amely éjt nappallá téve foglalkoztat.
- Udvarhelyhez mi köt még?
- Udvarhely a menedékem, itt élnek a szüleim, és mindig jó érzés hazajönni, feltöltődni a család és a szűkebb pátria élményeivel és benyomásaival. Kisimul tőlük a lélek, és nagyon fontos, hogy időről időre kisimuljon az ember lelke. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy végleg haza kellene költözni, re kéne patriálni, ugye, de ennek immár vannak objektív akadályai.
A gyermekeim Pesten születtek, ott van lakásunk, lányom nemsokára kezdi az óvodát, és a munkám is odaköt. Ráadásul harmincöt éves vagyok, és ebben a korban nulláról újrakezdeni valamit – akár a tanárságot, akár az életet – valahogy már nem olyan duhajul lendületes, mint Magyarországon volt a húszas éveim elején.
Furcsa és kellemetlen dolog ez az áttelepülés: A vendégmunkás dalai című, lírai punk műfajú művemben meg is írtam – na nem mintha ez olyan nagy okosság volna, de talán a megszenvedettség hitelesíti kicsit –, hogy erre általában egy egész generáció rámegy, és már csak a gyermekeknek lesz jó, ha jó lesz, persze.
Mert az ebben a „sem még itt, sem már ott"- kettősségben őrlődő ismerőseimmel egyetemben csak reménykedhetek abban, hogy a gyerekeink már igazán otthon fogják érezni magukat a városban, mely nekünk csupán lakhely.
Érdekes érzés belegondolni abba, hogy a kilencedik kerület nem éppen „rózsadombi" részén található lakásunk és környéke lesz a lányomnak és a fiamnak az érzelmileg ugyanolyan fontos helyszín, mint nekem volt sok Maros megyei település vagy persze Udvarhely.
Nehéz vele megbarátkozni, de tagadhatatlan, hogy van ebben a mindegyre felszakadó sebben valami teremtő többlet. Majd ők eldöntik, mit tesznek. Még az is lehet, hogy visszajönnek.
Nagy Koppány Zsolt
1978-ban született Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen élt 18 éves koráig, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett, majd Szegeden tanult, később Budapestre költözött, jelenleg is ott él és publikál.
Kötetei: Arról, hogy milyen nehéz (novellák, 2000), Jozefát úr, avagy a regénykedés (regény, 2006), Nagyapám tudott repülni (novellák, 2007), Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk (regény, 2010), Mein Grossvater konnte fliegen (novellák, 2012).
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Közös oktatásgondok Székelyföldön és az anyaországban
A korai iskolaelhagyás megelőzése, a diákok szakképzésben való részvételének támogatása lehet többek között a Kovászna megyei tanfelügyelőség és az egri Pedagógiai Oktatási Központ (POK) közötti együttműködés gyakorlati vetülete.
Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője és Schmidt Anikó az egri POK főosztályvezetője három évre szóló együttműködési szerződést írtak alá, a terveiket keddi sajtótájékoztatójukon ismertették. Schmidt Anikó elmondta, a magyar oktatási irányítás kiemelt feladatának tartja, hogy nyisson a határon túli intézmények felé, hogy az anyanyelven történő szakmai együttgondolkodást, a magyar oktatás eredményeit átadják az Erdélyben élő magyar pedagógusoknak. Hangsúlyozta, a tapasztalatcsere során az körvonalazódott, hogy hasonlóak a gondok és a feladatok, a demográfiai csökkenés miatt csökken a diáklétszám, figyelni kell a korai iskolaelhagyásra, és a vállalkozói szövetségekkel együttműködve lehet összehangolni a szakképzést.
Azt tervezik, hogy közös EU-s pályázatokat nyújtanak be az oktatás minőségének és hatékonyságának növelésére, ugyanakkor magyar nyelven történő pedagógusképzésekben is együtt tudnak működni.
A főosztályvezető hangsúlyozta, a konfliktuskezelés, a kisgyerekeknél az agressziókezelés, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek szüleivel történő kapcsolattartás mind aktuális kérdések, ezeken a területeken össze tudják hangolni a képzéseket, át tudják adni a kidolgozott módszertanokat.
Heves megyében 226 oktatási intézményhez 500 alegység tartozik, míg Kovászna megyében 79 jogi személyiséggel rendelkező oktatási központhoz 314 tanintézet.
Bíró Blanka Székelyhon.ro

Új időszámítás, maradandó problémák a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál
Elhagyja a kulturális intézményt Csurulya Csongor, a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője. Nagy Pál színházigazgató új „időszámításra” és új lendületre számít, de a régi gondok – a szűkös költségvetés és a kis létszámú társulat – megmaradnak, derült ki az intézmény keddi sajtótájékoztatóján. Ennek ellenére bizakodva várják az új évadot és a színház megalakulásának huszadik évfordulóját.
Nemcsak egy évadot, hanem egy korszakot zárt le a keddi sajtótájékoztatón Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti vezető, hiszen utóbbi utolsó alkalommal volt jelen a színházban ebben a minőségében. Nagy Pál szerint zsúfolt és megterhelő volt az elmúlt évad, menet közben kellett változtatniuk.
A hétfő esti, a színház támogatóinak és a társulat hozzátartozóinak tartott házi bemutatón volt látható Csurulya Csongor utolsó rendezése művészeti vezetőként. Ez Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka volt, amely egyben az évadzáró előadás is. Sok minden maradt hátra Egy évtizedig volt a Tomcsa Sándor Színház művészeti vezetője Csurulya Csongor, de színészként már az 1999–2000-es évad előadásaiban is szerepelt.
Az utóbbi tíz év alatt rendezett stúdió-előadásokat és nagytermi előadásokat, musicalt, operettet, vígjátékot, abszurd komédiát, mesét, tragédiát, legenda- és novellaadaptációt is.
„Tízéves a múlt. Sok mindent elértünk ezalatt, de nagyon sok mindent nem. Részben önhibából, de részben nem” – fogalmazott Csurulya Csongor, aki szerint a következő időszakban a hátramaradt célokért kellene küzdenie az intézménynek.
A búcsúzó művészeti vezető elmondása szerint eddig tudta úgy „lökni” a színházat, hogy értelme legyen. Egyrészt családi okok miatt távozik, ám szerinte az is fontos, hogy az ember egy adott pozícióban ne használódjon el, mert az a hitelesség rovására mehet.
Csurulya szerint az elmúlt évtizedben igyekeztek nyitottak és innovatívak lenni, dacára annak, hogy az utóbbi években kénytelen volt elvállalni a közönség igényeit kiszolgáló, klasszikusabb darabok rendezését. Szerinte fontos, hogy egy színház széles programpalettával várja a közönséget. Nem hálás, sőt kifejezetten megterhelő a művészeti vezetés az udvarhelyi társulatnál, hiszen nemcsak saját munkájára kellett figyelnie, hanem minden másra is, ráadásul rengeteg vitával és személyeskedéssel volt tele ez az időszak – ecsetelte az elmúlt tíz év árnyoldalát.
Maradnak a régi gondok
Nem esett nehezünkre változtatni akkor sem, amikor az pillanatnyilag gondot jelentett – közölte Csurulya Csongor, amikor az elmúlt évadról beszélt. Elmondása szerint próbáltak olyan alkotókat megnyerni, akik érdeklődtek az intézmény iránt és keresték a kalandot, hiszen az udvarhelyi színház működési körülményei nem hétköznapiak.
Példaként említette, hogy 160 előadásuk volt, ami azt jelenti, hogy a nyári vakációt leszámítva minden második napra jutott egy fellépés. Ezért fontos lenne a csapatot is bővíteni. Emellett a fejlődéshez kellene egy saját épület a színháznak, hiszen bár jelenleg a Művelődési Házban zajló tevékenység kétharmadát a társulat adja, mégis csak az épület harmada áll rendelkezésükre – magyarázta Csurulya. Az említett okok miatt gyakran nem tudnak próbálni a nagy színpadon, máskor az előadások alatt egy másik próba vagy előadás hangjai beszűrődnek a terembe, továbbá nincs raktár, ahol tárolhatnák a díszletet, és nincs külön próba- vagy stúdiótermük sem. Az igazgató és a búcsúzó művészeti vezető szerint az épület adott, de át kell szervezni a működését.
Mennek is, jönnek is
„A karrierje nem ért véget, a későbbiekben még viszontlátjuk őt” – mondta Nagy Pál, miközben megköszönte Csurulya Csongor több mint egy évtizedes munkáját. Egyetértett azzal, hogy sok probléma közepette vezették a színházat, és egyelőre nem látják a fényt az alagút végén, ennek ellenére optimistán tekintenek előre, és bíznak a városi kulturális stratégiában, amivel hosszú távra lehet majd tervezni.
A színészek közül csupán Kulcsár-Székely Attila távozik, aki már korábban felmondott, de tizenhárom éves együttműködés után nyugdíjba vonul Marosi Márta varrónő, és távozik a társulattól Tamás Enikő közönségszervező is. Szeptembertől viszont a színház PR-felelőseként csatlakozik Szabó Janka. Emellett keresnek új férfiszínészt, erre az állásra már ketten is jelentkeztek, valamint a művészeti vezetői állásra Nagy Pál szerint Zakariás Zalán rendező is pályázni fog.
Veres Réka Székelyhon.ro

Büntetés a felsőrákosi iskolának
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség figyelmeztetés helyett 3000 lejes büntetést szabott ki a baróti Gaál Mózes Általános Iskolára, miután egy ellenőrzés során rendellenességeket tapasztaltak annak Felsőrákoson működő egységében. A bírságolás okairól, körülményeiről a megyei főtanfelügyelőt és a baróti iskola igazgatónőjét is megkérdeztük.
A felügyelőség közleményében azzal indokolta a büntetést, hogy a felsőrákosi iskolánál törött, meglyukadt, kilincs nélküli ajtókat, lehullott vakolatot találtak, az iskola illemhelye pedig szerintük a legalapvetőbb higiéniai körülményeknek sem tesz eleget. Emellett a diákoknak szánt péktermékeket a padlón raktározva találták. Megállapították ugyanakkor, hogy a felsőrákosi óvodának nincs érvényes egészségügyi engedélye.
– Az, hogy egy óvoda, iskola működik-e vagy sem egészségügyi engedély nélkül (aminek kiállítását általában a nem megfelelő vízminőség miatt tagadják meg), az intézmény igazgatójának, vezetőtanácsának a döntése – mondta érdeklődésünkre Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. – Meg is tagadhatnák a működtetést, ami persze más gondokat szülne. A felsőrákosi iskolának is van fúrt kútja, de annak vize vasas, ivásra nem megfelelő, kézmosásra, vécéöblítésre azonban igen.
Tavaly a megyei tanács és a helyi önkormányzat által kiutalt pénzből felújították a felsőrákosi iskola épületét, a tantermeket, a mosdókra viszont már nem jutott, az erre az évre maradt. – A fogyasztóvédők kifogásolták az ajtók állapotát, a hiányzó kilincseket, a leesett vakolatot, de a vécék és a padló tisztaságát is, ami azonban nem megoldhatatlan feladat. A tisztaságról gondoskodni az igazgatóság feladata, és erre valóban jobban oda kell figyelni – fejtette ki Kiss Imre. Azt is hozzátette, a maga hat egészségügyi engedély nélkül működő intézményével Kovászna megye áll a legjobban ezen a téren, mert vannak olyan megyék is, ahol az iskolák, óvodák 20%-a nem rendelkezik ilyennel. Kovászna megyében Miklósváron, Maksán, Esztelneken, Bölönben van még hasonló gond.
Bán Annamária, a Gaál Mózes Általános Iskola igazgatónője azt nehezményezi, hogy a felügyelőség egyből büntetést szabott ki, anélkül, hogy előzőleg figyelmeztetésben részesítette volna az intézményt.
– Próbáltuk elmagyarázni, hogy az iskola felújítás alatt áll, de nem érdekelte az ellenőröket. Végül, az iskola jogtanácsosával is konzultálva, nem láttuk értelmét a fellebbezésnek, kifizettük a büntetést, azaz annak felét, 1500 lejt, lévén, hogy határidőn belül voltunk – mondta.
Hozzáfűzte, azért, hogy a pékterméket a padlón tárolták, van némi jogossága a büntetésnek, ám az iskolaépület állapota miatt aligha, hiszen az nem is az intézmény tulajdona, hanem a baróti polgármesteri hivatalé, az iskola idéntől mindössze az épület adminisztrálását vette át. „Ha nem így lenne, akkor sem javíthatnánk az épületen, hiszen az iskolának erre pénze nincs” – tette hozzá. Böjte Ferenc, Bodor Tünde / Székely Hírmondó Erdély.ma

Vádat emeltek Iliescu ellen
Vádat emeltek tegnap Ion Iliescu volt államfő ellen a „bányászjárásként” elhíresült, 1990. júniusi erőszakos cselekmények ügyében. A legfőbb ügyészség Ion Iliescut – 13 társával együtt – emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja. A vádhatóság jelképesen június 13-ra, a bányászjárás 27. évfordulójára időzítette a vádemelést.
Iliescu mellett Petre Roman volt miniszterelnöknek, Virgil Măgureanunak, a Román Hírszerző Szolgálat alapító igazgatójának és Miron Cozma bányászvezérnek is bíróság előtt kell felelnie azért, hogy 1990 júniusában állami karhatalmi szervek erőszakosan léptek fel az akkori hatalom ellen tüntető polgárokkal szemben, majd Bukarestbe szállították a Zsil-völgyi bányászokat, akik ellenzéki pártok székházait dúlták fel, az utcán pedig brutálisan bántalmaztak polgári lakosokat. Iliescut – aki 1990 júniusában a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának elnökeként és megválasztott államfőként vezette Romániát – négy ember haláláért, 1388 ember megsebesítéséért és 1250 (bebörtönzött) ember politikai okokból történt meghurcolásáért vonják felelősségre. A legfőbb ügyészség katonai részlege a Petre Roman vezette korabeli kormány több tagja, az akkori katonai főügyész, belügyminisztériumi vezetők és a Zsil-völgyi szénbányászok több volt szakszervezeti vezetője ellen is emberiesség elleni bűncselekményekért emelt vádat, amelyet életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel sújt az új büntető törvénykönyv. A vádhatóság megjegyzi: mivel időközben változott a büntetőjog, valamennyi vádlott esetében a számukra kedvezőbb büntetési tétel kiszabását kérik a bíróságtól. A vádirat kétezer oldalas, amelyhez az ügyészség 413 kötetnyi bizonyítékot csatolt. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja. Bár korábban több ízben is vizsgálat indult az ügyben, Románia máig nem derítette ki, hogy kit terhel a büntetőjogi felelősség az akkori erőszakos cselekményekért. Legutóbb 2015-ben indították újra a vizsgálatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság 2014-ben kártérítésre kötelezte és felszólította a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az erőszakos cselekmények négy halálos és három, golyó által megsebesített áldozatának, illetve a több mint ezer jogtalanul bebörtönzött tüntetőnek. A 87 éves Ion Iliescu ellen tavaly az 1989-es forradalom ügyében is bűnvádi eljárás indult szintén egy strasbourgi elmarasztalás és ugyancsak emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával, de abban az ügyben még nem történt vádemelés. A politikus 1990 és 1996, illetve 2000 és 2004 között Románia államelnöke volt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

142 éves a Medve-tó
Fesztivállá nőtt születésnapok
A hét végén ünnepelte Szováta a számára hírnevet szerző Medve-tó keletkezésének 142. évfordulóját. Tizenhét éve az önkormányzatra hárul a szervezői szerep és feladat, az idei programsorozat pedig bebizonyította a munkacsapat képességeit.
Igen gazdag, színes és nagy tömeget meg- mozgató háromnapos rendezvényen van túl a fürdőváros, ám a siker a munka mellett a gyönyörű hétvégi időnek is betudható – ismerte el a polgármester. A péntek hagyományosan a gyermekek és ifjak napja, amolyan eltoló- dott gyermeknap: a kicsik, elemisek, általános iskolások játékos programokban vettek részt, vonatoztak, buborékokat fújtak és gyerekfitnesznek örülhettek. A középiskolások is szórakozhattak, megmutathatták tudásukat, ügyességüket, tehetségüket különböző prog- ramokban, kézilabdában, teniszben, női fociban. Természetesen a nap része volt a hagyományos gulyásfőzés is, majd délutánra a színpadok köré sereglettek a gyerekek, ifjak és felnőttek is, hisz a koncertek kaptak teret: elsőként a Sószórók, majd a középiskola együttese, a DK Band – ez utóbbi előzene- kara volt a magyarországi Hooligans esti fel- lépésének, amelyet már több száz ember élvezett a nagyszínpad előtt. Szombati fesztivál Szombaton reggel huszárok ébresztették a lakosságot, a gyergyószentmiklósi mazsorett-csoport és a parajdi fúvószenekar is felvonult a város főutcáján, majd a sportpályán kora délelőtt elkezdődött a gasztronómiai feszti- válnak nevezett gulyásfőző verseny, amelyre a település vállalkozásai, civil szervezetei, baráti körei mellett az önkormányzat is benevezett. Míg a csapatok saját receptjeik szerint kevergették a hozzávalókat az üstökben és bográcsokban, a sportcsarnokokban öttusa- és lábteniszbajnokságok zajlottak, a közeli erdők csendjét pedig motokrosszverseny zaja verte fel. Szombat délutánra már igazi fesztiválhangulat kerekedett a sporttelepen, amikor elkezdődött a magukat erősnek vélő férfiak és nők versenye, amelyet végül a húsz- éves Majla Róbert nyert meg, újrázva a tavalyi győzelem után. Eközben kézművessátorba is várták a pedagógusok a gyerekeket és felnőtteket, akik a Medve-tavat ábrázoló keretes üdvözlőlapot készíthettek, s ha már Medvetó, akkor nyilván medvét, békát, gólyát is hajtogathattak, ragaszthattak papírból. A sátrat szép számban látogatták, egy adott pillanatban az öttusázó gyerekek is ellepték a pályát és a sátor környékét, ahol nemcsak kézműveskedni lehetett, de a Tinkerbell gyermekház lakóinak tett csekély adomány fejében arcfestésre is beülhettek, míg a szülők közben a szomszédos ökumenikus keresztény sátorban a lélekre figyelhettek, napi üzeneteken elmélkedhettek. Mindeközben délutánra elkészült a falnivaló, a zsűri megítélte a legpürésebb, leghagyományosabb, legkozmásabb, legédesebb, legköltséghatékonyabb, legifjúságibb ételeket. A legjobbaknak az Artemob és Palos, a huszárok és a tűzoltók főztjét találták, a legszebb tálalás Kátai Zsuzsa és csapata keze munkáját dicséri, a Medvék pedig különdíjat kaptak, amiért finom töltött káposztát főztek, de méltán volt nagy az érdeklődés a Hochland tejfeldolgozó helyi vállalatának sátránál: minden évben ez a csapat három jókora üst túrós puliszkát főz. Idén gulyást is készítettek, így csak kétszer telt meg üstjük aranysárga lisztből készült, tejföl- lel és túróval jól megízesített étekkel, amely f e l k a ri k á z o t t zöldhagymával megszórva pillanatok alatt elfogyott. Az ennivalót a csapatok kiosztották a tömegben, az ebből befolyó adományt minden évben jóté- kony célokra fordítják a szervezők, idén a helyi Szent József Gyermekotthon lakóinak szereznek belőle örömet. Aki meg nem kedveli az effajta étkeket, még válogathatott is: több mint kétmázsás ökröt húztak nyársra, míg a sörsátrak alá nemcsak hűsölni menekültek az emberek a napsütés elől hideg csapolt sör és egymás társaságába, hanem találhattak mindenféle sültet és finom savanyúságot, hosszan sorakozott itt, mi szem-szájnak ingere. De a gyerekek sem maradtak nyalánkság nélkül, s ha már ezzel is jóllaktak, friss idénygyümölcsöt kóstolhattak, majd a patakon túl valóságos gyermekváros várt rájuk ugrálóvárakkal, vonatokkal, autókkal, erőmérő gépekkel, de az ügyesebbek íjazni is tanultak. Miután délben a marosvásárhelyi Corax csapott a húrok közé, a helyi Sasok taekwondo-bemutatót tartott, fellépett a mazsorettcsoport, késő délután ismét felcsendült a zene, a kisszínpad előtt százak gyűltek össze pillanatok alatt gyönyörködni a „törpikék” táncában, és ennél még többen a nagyszínpadnál, ahol a magasban és a fűben is táncra perdültek a zumba dallamaira, majd a latin táncok kedvelői mozgathatták meg csípőjüket és végtagjaikat. Estére felforrósodott a hangulat, előbb a Randi néven ismert román énekes, majd az est fénypontjaként a nigériai származású, svédországi Dr. Alban lépett a színpadra mintegy kétezer néző előtt, műsorát és a szombati napot pedig az önkormányzat által biztosított meglepetés tűzijáték zárta. Népi délután A harmadik napon – Szentháromság vasárnapja lévén – délelőtt a helyi katolikus kö- zösség búcsújára került sor, de a településen átvonuló Szakrális maraton résztvevőit is fogadták, és látogatni lehetett az imasátrat is. De azért nem maradtak el a sportrendezvények sem, kispályás fociban és sakkban mér- kőztek meg a benevezettek, a kézművessátorban pedig a huszárok szervezték a tevékenységeket. Délután a sporttelep nagyszínpadját a nép- tánc, népzene vette birtokba, ilyenkor van a hagyományos népművészeti fesztivál, minden korosztály egy közös műsor keretében köszönti az ünnepelteket: a tavat, a várost és a lakosságot. A hétvégi programban színpadra léptek az óvodások, napközisek és elemisek, mindannyian mesét, gyermekjátékot fűzve, furulyaszóval „fűszerezve”, majd a Domokos Kázmér és az S. Illyés Lajos iskola csoportjai és néptáncosai. Ezt követően az általános iskolások Sirülők néptánccsoportja és az ifjúság néptáncosait felvonultató Bokréta együttes gyönyörködtette a nézőket, ezután a Mezőhavas népi zenekar nótaműsorát élvezhették az érdeklődők. A hétvégi programsorozatot „könnyebb” műfajú koncerttel zárták a szovátaiak: az est díszvendége az X-Faktor-győztes Danics Dóra énekest is színpadra állító Cimbaliband volt. Két rendezvény is megfér egy évben A Medve-tó 1875. május 27-én délelőtt keletkezett a feljegyzések szerint, és azóta meghatározó tényezője a településnek és térségének, erre épül mai fő iparága, a turizmus is. De nemcsak ezért fontos, hanem azért is, mert egyedülálló a világon, sokan ismerik gyógyhatásait, nem beszélve arról a kellemes érzésről, amit akkor nyújt, amikor június végén megnyílik, és meg lehet fürödni benne – mondta el Fülöp László Zsolt polgármester. A tó „születésnapját” május utolsó vagy június első hétvégéjén szokták tartani, de idén a ballagás és a pünkösdi búcsú miatt elhalasztották. A város 2000 óta szervezi az ünnepségeket: kezdetben a fürdőtelepen rendezték a turizmus fellendítése érdekében, de az évek során sokat fejlődött, kinőtte magát, ezért elégséges hely hiányában leköltöztették a sporttelepre, s mára igazi városnapi forgataggá, fesztivállá nőtte ki magát. A kilátogatók zöme szovátai és sóvidéki, de vannak turisták is. A fürdőtelepről „levitt” rendez- vény pótlására szervezik ott az őszi tökfesztivált, és a két esemény élményt tud nyújtani a helyieknek és turistáknak egyaránt – vélekedett az elöljáró.
Gligor Róbert László Népújság (Marosvásárhely)

Újabb halasztás: ősszel folytatódik Rádulyék pere
Ismét halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos alpolgármester korrupciógyanús ügye perének szerdai marosvásárhelyi tárgyalásán. A következő tárgyalás időpontja: szeptember 18.
A felperes Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos, valamint egyikük jogi képviselője, és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is ismét megjelent a két városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A napirendre tűzött ügyek tárgyalásának menetét kis szünettel szakította meg a bírónő, majd a folytatásban elsőként a csíkszeredai városvezetők ügyét vizsgálta meg, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője átnyújtotta az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek objektív okokkal alátámasztott halasztási kérelmét. A 2016. március 30-án elkezdődött per következő tárgyalását szeptember 18-ra tűzték ki.
Elhúzódó tárgyalások
A két elöljárót a 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, utána pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg.
A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia Egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. A vádhatóság a polgármesteri hivatal megbízásából elvégzett kataszteri felmérést is kifogásolja, illetve egy ingatlanbérleti szerződés módosítását.
A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban.
Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond Székelyhon.ro

Katolikus gimnázium: érvénytelenített határozat
A marosvásárhelyi közigazgatósági bíróság első fokon érvénytelenítette a tanfelügyelőség azon határozatát, amelyben arról döntött, hogy hat osztály az Unirea Főgimnáziumból átkerül a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba. A bíróság kedden hozta meg az erről szóló döntését, és 15 nap áll az alperesek rendelkezésére, hogy fellebbezzenek – számolt be az Agerpres.
Tavaly augusztusban négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. Úgy vélték, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától, ezért azt szerették volna elérni a bíróságon, hogy a tanfelügyelőség vonja vissza az erre vonatkozó 1385-ös határozatát.
November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget. A katolikus iskolás szülők közül néhányan szintén beszálltak a perbe, hogy kiálljanak a tanfelügyelőség határozata mellett. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. A keddi bírósági döntés értelmében
érvénytelennek nyilvánították a tanfelügyelőség határozatát, amelynek alapján átkerültek az unireás magyar osztályok a katolikus gimnáziumba, és megalakulhatott a felekezeti iskola.
Zsigmond Imola, akinek a gyereke jelenleg hetedik osztályos a felekezeti tanintézetben, és maga is részt vett alperesként a perben, azt nyilatkozta lapunk megkeresésére, hogy nem kell megijedni, mert nem hagyják ennyiben az ügyet, természetesen fellebbezésre készül az iskola, és a szülők ismét kérik a perbe való belépést.
A katolikus iskola szülői közösségének a nevében is remélem, hogy azok, akikre szavaztunk, kiállnak az iskolánk mellett – mondta a szülő.
Napirendre kerülhet az iskola létrehozása
A marosvásárhelyi városháza honlapján tanulmányozható a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok által benyújtott, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létrehozásáról szóló határozattervezet. Ezt május 17-én iktatták, és előreláthatóan a június végén esedékes tanácsülésen kerül napirendre. Mint korábban beszámoltunk róla, az országos RMDSZ segítségével kidolgozott tervezet a felekezeti iskola megalakításáról szól. A határozattervezet arról is rendelkezik, hogy a 2018-2019-es tanévben induló új intézmény átveszi a jelenlegi katolikus gimnáziumban tanuló diákokat és az ott tanító pedagógusokat.
Hajnal Csilla Székelyhon.ro

Újabb csapás a katolikus iskolának
Érvénytelenített tanfelügyelőségi határozat
A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette kedden a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Teológiai Líceumba sorolta az Unirea Főgimnázium magyar osztályait.
Az ítélet kivonata a bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A bíróság összevonta a két pert, és helybenhagyta a felperesek keresetét. Elutasította ugyanakkor, hogy a katolikus iskolába átkerült diákok szüleinek egy csoportja is csatlakozzék a perhez.
Az ítélet nem jogerős, a feleknek a hivatalos kikézbesítéstől számítva 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez.
Csíky Csengele, a civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, az ítélet újabb csapás az iskola számára. Hozzátette: kedvezőtlen ítélet született korábban abban a perben is, amelyben a katolikus iskola és az iskola szülői bizottsága annak a tanfelügyelőségi határozatnak az érvénytelenítését kérték, amely megtiltotta, hogy a katolikus iskolában cikluskezdő osztályok induljanak a következő tanévben.
Az aktivista elmondta, éppen Lucian Goga prefektusnál voltak az iskolaügyről tárgyalni, amikor a kormány képviselője a keddi ítéletről értesült. Hozzátette: a prefektus azonnal intézkedett is, és felszólította a marosvásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa össze, és az önkormányzati testület sürgősségi szavazásával fogadtassa el a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot. Ennek a hiánya ugyanis egyformán sújtja a román és a magyar tanintézeteket.
Csíky Csengele elmondta: arra kérték az RMDSZ képviselőit, hogy ne szavazzanak meg olyan marosvásárhelyi iskolahálózatot, amely nem tartalmazza a Római Katolikus Teológiai Líceumot, ez ugyanis azt jelentené, hogy a katolikus tanintézet nem működhet már tovább önálló jogi személyként, osztályait egy másik tanintézet fennhatósága alá rendelik.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Ştefan Someşan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá az iskola működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba. 
MTI Népújság (Marosvásárhely)

A fogadatlan prókátor és a díszpolgár
Sütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg. 
A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában. 
Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés.
Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek.
Marosvásárhely 2017. június 13.
Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely)

Emlékek és tervek keltek életre a falubálon
Lozsád élni akar!
Harminc esztendős szünet után került sor hétvégén egy igazi bálra a Hunyad megyei Lozsádon. A falu 700 éves fennállásának megünneplésére készülve merész revitalizációs terveket szövöget.
– Talán pillanatnyilag merésznek, akár vakmerőnek tűnhet e vállalkozás, melyet Lozsád revitalizációja néven hirdettünk meg. A falu azonban 700 éves múlttal rendelkezik, illetve különleges hagyományokkal, melyeket mindenképp érdemes feléleszteni. Jelenleg száz körüli magyar embert tartanak itt számon, de sokan közülük a szomszédos településeken élnek, dolgoznak, illetve gyakori a külföldön dolgozó fiatal is.  Így nehéz előre megjósolni, hogy e projektnek milyen dinamikája lesz demográfiai szempontból. Azt azonban tapasztalatból állíthatom, hogy Lozsádon még van akkora a közösség, hogy jövőt tudjon építeni. Ehhez elsősorban a szervezettséget kell magasabb szintre emelni – gazdakör megalakítását tervezzük, hiszen a mezőgazdasági támogatások, magyarországi együttműködések révén gazdasági dimenziót is kaphat a revitalizáció. De fontosnak vélem a hasonló létszámú román közösséggel való együttműködést is, a helyi és megyei tanács támogatását és természetesen az EU-s lehetőségek kiaknázását is. Ilyen vonatkozásban már elmondható, hogy uniós pénzből épül ki a falu vízhálózata, az utak le vannak aszfaltozva, tehát egy lakható környezetről beszélünk. Mindenképp el kellene készíteni a falu monográfiáját is, és tudományos igényességgel feltérképezni a feledés szélére sodródott hagyományokat, illetve a sajátos lozsádi nyelvjárást – sorolta a terveket egy szuszra Winkler Gyula EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, Lozsád revitalizációjának ötletgazdája és fő támogatója, hangsúlyozva, hogy valamennyi megvalósításra váró elképzelés a faluban kell gazdára találjon.
Lozsádon meglehetősen elöregedett a lakosság. Van azonban aki fantáziát lát a projektben, és szívvel-lélekkel az ügy mellé áll. – Lozsád nagy múltú falu. Eredetileg a Maros völgyén kanyargó főút mentén volt a település, a mai Pad helyén, aztán a tatárjáráskor a lakosság felmenekült a dombok közé, sűrű erdős vidékre. Gazdálkodásból éltek, a falu szépen gyarapodott. Az 1850-es években 1108 lakosa volt, melyből 801-en vallották magukat reformátusnak. Szép középkori templomunk volt, melyet bő száz éve újjá kellett már építeni. Gyermekkoromban még a románok is magyar iskolába jártak. Aztán az 1960-as évek végén megszűnt az iskola, ma már az egész községben egyetlen óvoda és elemi működik – foglalja össze a falu történetét Székely Attila, RMDSZ tanácsos és egyházi gondnok.  A mai lozsádi életről mesélve fátyolosodik a hangja. A fiatalok szinte mind elköltöztek, vagy a közeli városokban dolgoznak. Van még pár egyéni gazdálkodó a faluban, de jól jönne az összefogás, másképp lehetne értékesíteni a termést, ha együtt próbálkoznának a gazdák. 
– Azért is tartottuk fontosnak e bál megszervezését, hogy az emberek eljöjjenek, találkozzanak, felelevenítsük, hogy is volt rég és megbeszéljük, mit tudnánk tenni a jövőnk érdekében – kapcsolódik a beszélgetésbe Kiss Endre, aki már készítgeti is az egyházi tulajdonban lévő régi iskolaépület felújítási tervét. Kápolnává szeretnék alakítani az ingatlant, melyet a falu teljes közössége használhatna. Kiss Endrének hagyományélesztés terén is vannak elképzelései. A falu történetét, folklórját többen kutatták. – A 20. század végén még petrozsényi diákok is jöttek, beszélgettek az idősekkel, összeírták a különleges tájszavakat. Aztán Zudor Endre tanár úr foglalkozott sokat a falu történetével, az utóbbi időben Vetési László szórványmissziós lelkész jött többször is a faluban, diákok, szakemberek kíséretében. Bő egy évtizede egy falunkbeli házat elvittek a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. És nem olyan régen felkeresték édesanyámat, hogy meséljen a lozsádi kertről, mert ezt is szeretnék valahol megörökíteni – mondja Kiss Endre.
Székely Attila a tájszavakat próbálja emlékezetéből előcsalogatni, merthogy a faluban a padlást csak padnak mondják és a kiejtésbeli hangsúly is egészen sajátos. – Volt egy érdekes lozsádi tánc is, a lin. Ma már senki sem járja. Ha mulatság van vagy esküvő, esetleg a csárdást ropják. De van még egy idős néni a faluban, aki ismeri ezt a táncot. Szándékunkban áll őt is kikérdezni – mondja a helyi RMDSZ elnök, aki belátja: hagyomány, kultúra, gazdaság terén egyaránt sok lenne a tennivaló a faluban.
A falu monográfiájának összeállításában sokat segíthetnek az utóbbi évtizedekben sorra itt szolgáló lelkészek, akik szintén eljöttek a hétvégi bálba. Albert István nyugalmazott esperes a hetvenes években még állandó lelkészként szolgált a gyülekezetben. Kun Árpád lelkipásztor is hosszú évekig szolgált Lozsádon. Ma Sipos Szabolcs szászvárosi lelkipásztor havonta két alkalommal tart istentiszteletet a felújításra szoruló százsztendős templomban. A gyülekezet a több száz éve álló papi lakot is szeretné újraépíteni. – A falai düledeznek, a tetőszerkezet megomlott. Új parókiaépületre lenne szükség – állítja a gyülekezet gondnoka.
Miközben múltat emlegetünk, s jövőbetekintő tervek kapnak szárnyra, a dévai Szőts testvérek és Domokos Balázs hangszerein megszólal a muzsika, s a szépen felújított falusi kultúrház nagytermében, udvarán egyre többen gyülekeznek. – 120 felnőtt és 13 gyermek jelentkezett be a bálra. Sokan közülük már csak évente egy-két alkalommal jönnek haza Lozsádra. Nagy szeretettel fogadjuk őket, tombolát is szerveztünk, zenekart fogadtunk, hogy megadjuk a módját a bálnak – mondja Székely Attila, s az érkezők között tisztelettel köszönti a falu polgármesterét, Botescu Adinelt is.
A szépen terített asztalok mellett megoldódnak a nyelvek. Magyar és román szavak keverednek és a bálozók szemmel láthatóan jól érzik magukat Lozsádon. A gyermekek is hamar birtokba veszik a jókora udvart. – Én bízom abban, hogy lassan újraéled a falu és 2020-ban, Lozsád 700 éves fennállásának megünneplése nem csupán egyszeri nagy rendezvényről szól majd, hanem egy kis külső segítséggel és a közösség szervezettségi fokának emelésével már életképes fejlesztésekről, jövőbeni tervekről beszélhetünk – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő.  
Gáspár-Barra Réka Nyugati Jelen (Arad)

Politikai “bányászjárás” – még egyszer
A címnek nem csak az 1990-es június 13-15 bányászjárás évfordulója ad aktualitást, hanem a friss romániai belpolitikai válság is, az a lincshangulat, amelyet ezúttal Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és hívei keltenek egy ideje kikezdve a Grindeanu-kormányt. Sokak vélekedése szerint mondvacsinált okokra hivatkozva.
“Kifejezetten kérem, hogy Románia elnöke vagy a többi politikai erő magyarázza meg az országnak és nekem személyesen, miért akarják leváltani a kormányt, mit akarnak elérni ezzel, mivel vádolnak, mi áll e vádak mögött és valójában hova akarnak kilyukadni. Erkölcsi jogom van magyarázatot kérni a kormány ellen indított "politikai bányászjárásra", amit a világon mindenki elítél. Ha a kormány mindegyik minisztere lemond is, én erkölcsi meggondolásokból még nyomásra sem vagyok hajlandó lemondani a miniszterelnöki megbízatásról!” Ezek nem Sorin Grindeanu, hanem valamikori elődje, a kormányfői tisztséget 1998-1999 között betöltött Radu Vasile segélykiáltása, de nyugodtan tulajdoníthatnánk a mostani kormányfőnek is. Emlékezhetünk, a Vasile és Emil Constantinescu akkori államfő közötti konfliktusnak az lett az eredménye, hogy a koalíciós pártok utasítására a kabinet minden minisztere lemondott, Vasile pedig elbarikádozta magát a kormányépületben, végül azonban csak hajlandónak mutatkozott megválni tisztségétől. Vasile akkor azért tartotta méltánytalannak menesztését, mert mindez néhány nappal azután történt, hogy Romániát - érdemei elismerése mellett – meghívták az uniós csatlakozási tárgyalásokra. A Romániában annak idején elhatalmasodó társadalmi feszültségek miatt a népszerűségét rohamosan veszítő koalíció és államfő azonban szabadulni akart Vasilétől, akit a kialakult helyzet felelősévé tett. 
Székely Kriszta Szabadság (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés – Nagy Benedekkel Megcsúfolása mindannak, amiben hittem…
Nyolcvan évet töltött május 29-én Nagy Benedek tanár, közíró, történész, volt politikai elítélt. A kolozsvári születésű, Csík­sze­re­dá­ban élő emlékiratíró többször vallott életéről, meghurcoltatásairól – ezúttal az általa gyakorolt szakmákról, foglalkozásairól kérdeztük.
– Oly fiatalos, akár le is tagadhatna a korából… Mi ennek a titka?
– Nem az én érdemem, lehet, a gének teszik, lehet, a szerencse, s lehet, hogy sokan imádkoznak értem. Reggelenként százévesnek érzem magam, a diszkosz, a csigolyák, a reuma – amit a börtönben felszedtem – kínoznak, aztán mint egy rossz motor, ha fel tudtam kelni, meg tudtam inni a kávémat, le tudtam zuhanyozni, akkor megyek egész nap.
– Hogyan ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját?
– Elég nehéz volt összehozni az egész famíliát. Végül is június 1-jén gyűltünk össze Szentkirályon, felszereltünk a kerti asztal fölé egy árnyékolót, alája beültünk, jól éreztük magunkat és örültünk egymásnak.
– Hány személyből áll a család?
– Tizenhárman voltunk, a három gyermekem: Imola, Anna, Benedek, a gyermekeik is és a társaik. Nem vagyok babonás, nem tartom szerencsétlen számnak. Most már többet éltem, mint édesapám, édesanyám, a négy testvérem közül három és a négy nagyszülőm. A két nagyapám 64-64 évet élt, cigaretta vitte el őket, én tíz éve elhagytam, de ötven évet szívtam. Tivai Nagy Imre dédapám 82 évet élt. Én a nyomába sem léphetek sem neki, sem apámnak, Nagy Andrásnak, én egy nagyon nehéz korszakot meglábalt, sok irányú érdeklődésű, elvetélt történész, elvetélt író, zsurnaliszta vagyok. Nagyot egyikben sem alkottam, mindegyikbe belekapdostam, úgy, ahogy az élet engedte.
– Az életrajzában közel tucatnyi foglalkozás szerepel, amelyet ideig-óráig, olykor kénytelen-kelletlen folytatott. Melyikből mit tart fontosnak? Kezdjük a faipari munkással…
– Amikor a börtönből kijöttem ’61 novemberében, egyszerűen nem volt, amihez kezdjek. Két hónapi pihenés és házi koszt után az apám „megbótolta” Szabó Gézával, a volt gyárigazgatóval, hogy vegyenek fel segédmunkásnak a csíkszentkirályi dongagyárba. Így lettem faipari munkás 1962. február 1-jétől májusig. Májusban egy volt osztálytársam, a taplocai András Gyárfás, akit politikai okokból kidobtak a gimnáziumból, és ekkor főmester volt, átvitt a villanyszerelő műhelybe. Az első három nap csak vinklivasat vágtam. Ez volt a tűzkeresztség, és éjjel nem tudtam aludni, úgy begyulladt a karom, addig húztam egész nap a vasvágó fűrészt. Utána szenzációs életünk volt, összeforrott csapat lettünk, hétvégén mentünk a madarasi pisztrángoshoz, vittünk egy-egy bárányt András Jakabtól, Taplocáról, s megsütöttük. Gyafi szenzációs ember volt, rajta kívül ott volt az öccse, Csaba, András Antika, aki most Svédországban van, Szőcs János, aki meghalt, Bilibók Szilvia, a szép csángó leány, akit küldtünk sörért és szivarért… Tartott egy pár hónapig, aztán meghallottuk, hogy van egy technikum Bukarestben, ahol nem kérnek önéletrajzot, s az ilyen rossz dossziéval rendelkezők, mint mi, oda gyúródnak az országból. Én hároméves posztliceális technikumba felvételiztem, és el is végeztem 1962–65 között, megszerezve a magasfeszültségű energetikus technikusi diplomát. Ez az alapszakmám. Három évig dolgoztam, hogy megszerezzem, és kevesebb mint három évet dolgoztam benne, mert ahogy visszavettek az egyetemre, 1968-ban, azonnal otthagytam a bányatrösztöt.
– Mi volt a feladata bányaipari technikusként?
– A 100 lejes voltmérőtől a több millió lejes aggregátokig, amit a bányában használtak, mindenhez kellett értenem. Nemcsak a villamossági, hanem a bányaberendezéseket is meg kellett tanulnom a csillétől a legbonyolultabb gépekig. Mindezek beszerzése, követése volt a munkám.
– Volt muzeológus is…
– 1968-ban, amikor visszavettek az egyetemre, levelezési tagozatra, akkor a megyei kultúrbizottság elnökénél, Becze Antal volt osztálytársamnál jeleztem, hogy vágyom vissza a humán pályára a gépek közül. Az ő javaslatára kerültem a múzeumhoz, és ott voltam két évet, éppen amikor a Zakariás-házból átköltöztünk a Mikó-várba, csakhogy épp amiatt leállt akkoriban minden tudományos munka, s én 1970-ben átmentem a mozivállalathoz.
– A múzeumnál egyébként mi volt a feladata?
– Minden, csak nem régészet. Főleg néprajzzal foglalkoztam, mert azt szabadott, ásni nem nagyon lehetett. Írtam egy-két tanulmányt a társadalmi mozgalmakról a Csíki-medencében 1849–1918 között, de János Pál mellett inkább néprajzos voltam. Például megjelent a Művelődésben egy ötrészes tanulmányom a felcsíki kerítésekről, nemcsak lefényképezve, hanem lerajzolva, lemérve az összes kerítésmintát. Vagy a csíki székely rokolya történetéről is készítettünk közösen tanulmányt.
– A mozivállalatnál?
– Filmműsorszerkesztő voltam az egész megyében. Havonta kellett menni Kolozsvárra, el kellett végezni az összes megyebeli mozi, falusi filmszínház és filmkaraván programjának összeállítását. Sokan kritizáltak, hogy a szakmámat otthagytam egy ilyen link dologért… De abban az időben kezdtek behozni nagyon jó filmeket Nyugat-Európából, Amerikából, nagyon sok értékes alkotás bejött. Ez volt az első nyitás 1948 után, kulturális nyitás, ez a Ceaușescu-féle enyhülésnek volt a csúcsa…
– Az életrajzban a történész megnevezés is szerepel.
– Inkább elvetélt történész… Nyolcéves koromtól készültem történelem szakra és mindig a magyar őstörténet, illetve a székelység eredete érdekelt. 1954-ben, amikor láttam, hogy merre alakul a történelem szak, elkezdtem a biológiát tanulni, hogy felvételizzek orvosira, ugyanis az ideggyógyászat is érdekelt. Egyik nap tanultam a történelmet, másik nap a biológiát, de édesapám javasolta, hogy végezzek el két évet a történelmen, s ha úgy látom akkor is, hogy az orvosi vonz inkább, akkor folytassam az orvosin. De persze nem volt rá szükség. Amúgy mint történész sohasem tudtam működni, a múzeumnál néprajzzal foglalkoztam,…
– Laptudósító is volt...
– Nagyon érdekes epizód, már az enyhülés végén történt, és a beszigorodás elején, amikor Kínát és Koreát megjárta Ceaușescu, s utána meghirdette a nagy kulturális forradalmat. Behúzták a féket. A mozivállalatnál dolgoztam és egyre többet publikáltam az Előrében, az Utunk évkönyvben, a Korunkban, az Ifjúmunkásban, a helyi lapokról nem is beszélve. Többen mondták – Barabás Pista s még Fodor Sanyi is –, hogy legyek újságíró. De nem voltam párttag. Ennek ellenére felvettek az Előréhez Hargita megyei tudósítónak, és ez egy nagy tisztesség volt abban az időben. Így dolgoztam 1973. április 1-jétől 1974. augusztus 31-ig, még másfél évet sem. Közben Ceaușescu kiadott egy nyilvánosságra nem hozott elnöki rendeletet, amely kimondta, hogy a központi sajtóban csak párttagok lehetnek. Én nem voltam párttag, nem volt mit tenni. Ott álltam munkanélküliként másfél év után.
– Mit jelentett akkoriban a tudósítói munka?
– Híreket kellett közölni. Antal András volt a szerkesztőségi főtitkár, mindig kellett legyen neki „lesilózva” 15-20 hír, hogy tudjon válogatni, turkálni benne. Ma is megvan a kimutatásom az összes leközölt cikkemről: riportok, kis jegyzetek, szösszenetek, nagy riportok, ritkán kértek ún. vonalas anyagot. Sohasem felejtem el: egy augusztus 23-i lapszámhoz elmentem Bükklokára, s írtam egy riportot a Póra Lívia apjáról, akinek egy lába volt, s özvegyen felnevelt több gyereket… Rövid volt ez az időszak, s maradtam munkanélküliként két gyerekkel, már második családommal, gyerektartással. Akkorra már az egyetemet befejeztem, államvizsgáztam, és véletlenül találkoztam Nicu Vrabievel, aki a későbbi Goga középiskola igazgatója lett, kiváló romántanár. Azelőtt készítettem vele két kis interjút… Mondtam, hogy egy katedrára lenne szükségem. Karon fogott, felvitt az iskolába és negyed óra alatt összevakarták azt a 18 órát. Három évig tanítottam ott. 1977. július 31-én telefonált Orbán Zoltán tanfelügyelő, hogy másnap versenyvizsga van a 2-es ipari líceum történelemtanári állására. Sikerült a versenyvizsgám és a 2-es ipariban töltöttem el másfél évtizedet, 1990-ig, amíg be kellett vonulni Bukarestbe a május 20-i választások után. Nagyon érdekes esztendők voltak, sok jó, értékes tanítvánnyal: katolikus papok, mérnökök, szociológusok is kerültek ki az iskolából.
– Miért lett képviselő?
– Lehet, titkos vágyam volt, hogy hozzájáruljak a romániai magyar közösség helyzetének javításához, jogainak elismeréséhez a többség által, és ezért vetettem bele magam a politikába 1990 tavaszán. A listának a farkán kerültem be, és a legnehezebb helyre állítottak, a tanügyi bizottságba, amelynek titkára voltam. Agyagbirkózást folytattunk egy elfogadható tanügyi törvényért, amelybe sikerült bevinni a kisebbségi történelem oktatását. Ma is működik, és életem egyik legnagyobb eredményének tartom azt, hogy magyar történelmet tanítanak a magyar iskolák 6–7. osztályaiban, illetve választható a román osztályokban is a magyar nyelv mellett, külön tantárgyként a kisebbségek történelme. Megszületett a tankönyv is, Erdélyre fókuszál, nagyon jó kicsi tankönyv, nagyon jó térképekkel, jó idézetekkel.
– Lassan már nyugdíjas, de még mindig van egy-két foglalkozás. Pl. a vallásügyi államtitkárság tanácsosa…
– Az történt, hogy 1996-ban az előválasztásokon Ráduly Róbert nagyon ránk vert: kapott vagy 13 000 szavazatot, s mi többiek, négyen szereztünk összesen 13 000-et. Úgy gondoltam, világos a dolog: fiatal, dinamikus, jár az esze, mögé álltam, támogattam, átadtam neki titkárnőt, irodát, autót, bevittem Bukarestbe, bemutattam mindenütt, sínre állítottam. Én pedig hirtelen felindulásból nyugdíjaztattam magamat 59 évesen. Hazajöttem, elkezdtem írogatni, s másfél év után Markó Béla és Jakubinyi érsek úr felkérésére bementem – két-három évre – a vallásügyhöz, a magyar egyházak képviselőjeként 1998. július 1-jétől. Előbb Tőkés Elekkel, majd kilenc évig egyedül vittem ezt a funkciót, végül tíz és fél év lett a két-három évből. Mióta elmentem nyugdíjba, kétszer voltam Bukarestben, egyszer a legfelsőbb bíróságon kihallgattak a Ficior-ügyben, és egyszer Hajdú Gáborral jártunk meghívásra a parlamentben. Az államtitkárságnál töltött éveimből azt tartom a legfontosabbnak, hogy Székelyföld kulcsgimnáziumait sikerült visszaszolgáltatni történelmi egyházainknak.
– A foglalkozások közül már csak egy maradt a listámon: emlékiratíró.
– Nekem ez az egy lehetőségem maradt, miután nyugdíjba mentem: a krónikás szerepe. Tudom, Erdélyben az emlékirat-irodalom mindig kedvelt műfaj volt, sok művelője akadt. Ha szabad, a sor legvégére magam is beálltam, és igyekeztem úgy írni meg az Erdélyi kötéltáncot, hogy ne magamat sajnáltassam, hanem az legyen benne, ami megerősíti, megmaradásra készteti a következő generációkat. Utána parlamenti küzdelmeink krónikájának a megírásához láttam hozzá. Szeretném legalább azt a hat és fél évet, amit a parlamentben töltöttem, de ha lehet, a tíz és fél évet, a vallásügyi minisztériumban töltött éveket is rögzíteni. Ebből sikerült az első három évet megírnom az Ellenzékben és ellenszélben első kötetében. A második kötetet sajnos még nem írtam meg, amióta a lányom, Horváth Anna kolozsvári alpolgármester meghurcoltatása megkezdődött, azóta nem tudok leülni az íróasztal mellé… Ez emberileg is megvisel, a lányomat abszolút tiszta embernek és olyan társadalmi lénynek, közéleti embernek tartom, aki mindent szívből és legmélyebb belső indításból tesz. Ez a meghurcoltatás most egy nagyon nagy kereszt, és abszolút megcsúfolása mindannak, amiben hittem valaha, amikor itt maradtam ebben az országban. Megcsúfolása mindannak, amiben hittem és hiszek. S ez lehetne a végszó is…
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Az erdélyi képzőművészet hírvivője
Életöröm és áradó ötletek
Újabb díszpolgárral lett gazdagabb a céhes város: tegnap délután régi adósságát törlesztette Kézdivásárhely, amikor a néhai Kosztándi Jenő festőművészt hivatalosan is beemelte legnagyobbjai közé.
Neje, Kosztándi Katalin, számos tisztelője, volt tanítványa és művészkollégák jelenlétében zajlott az ünnepség a Nagy Mózes Elméleti Líceum aulájában, majd emlékplakettet, Vetró András szobrászművész alkotását leplezték le a Márton Áron utcai szülőháznál.
– Kosztándi Jenő élete több szállal kötődik a Nagy Mózes Elméleti Líceumhoz, a kiváló festészetórák, a tanítványok szeretete, a kollegiális kapcsolatok, a fizikaterem csillagos mennyezete mind-mind az ő emlékét őrzik – fogalmazott Bejan András, a tanintézmény igazgatója. – A Kosztándi házaspár kezdeményezésére és irányításával 1971-ben jött létre a rajztagozat – Jenő bácsi órái életre szóló élményt jelentenek számtalan nemzedék számára. A színek és formák összhangjának elkötelezett híveként, gazdag szellemi és lelki hagyatékot adott át tanítványainak, a képi ritmusokat a klasszikus zene szeretetével kötötte össze. Nyugdíjaséveiben is életben tartotta és ápolta kapcsolatát az iskolával, a tehetséges diákokat műtermében oktatta, a rajztagozat éves, számadó kiállítását figyelemmel követte, a nagyobb rendezvényeken mulasztás nélkül jelen volt. Kiváló kapcsolatteremtő képessége, oldott humorérzéke által az erdélyi művésztársadalom és a kisváros kulturális életének meghatározó alakja volt, műterme a helyi értelmiség és az átutazó művészek találkozóhelye.
Dr. Deák Ferenc magyartanár – a megtisztelő személyes barátság birtokában – a festőművész életművéről nyújtott tartalmas összefoglalót, a munkákon keresztül az alkotó személyiségjegyeit, emberi nagyságát is felvillantva.
– Szegényebb lett a világ, amikor örökre letette az ecsetet Kosztándi Jenő, aki nemcsak művészként, emberként is hatalmasat alkotott. Fájó szívvel búcsúztam tőle, akit mi, kézdivásárhelyiek a legnagyobb büszkeségeink között tartunk számon, de tisztelték őt egész Erdélyben és a határon túl is. 87. életévében hirtelen hunyt el, hatalmas kulturális örökséget hagyva hátra. Hosszú és tartalmas életet élt, vidámsága és életkedve mindvégig töretlen volt. Mindig volt a tarsolyában egy vicc, amelyet örömmel osztott meg azzal, akivel éppen szóba elegyedett, és ilyenek nagyon sokan voltak, hiszen mindenki tisztelte, szerette őt. Halálával fontos feladatot hagyott ránk: örökségét immár nekünk kell őriznünk, és vigyáznunk arra, hogy munkásságát az utánunk jövő nemzedékek is ismerjék, megismerjék. Szívünkben örökké élni fog – osztotta meg gondolatait Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.
„A művész nem titkolt szándéka a fehér vásznon a rendteremtés, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli” – őrzi Kosztándi Jenő hitvallását az emlékplakett.
Farkas Imola Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely haza
Magyarok, besenyők, románok, szászok
A háromkötetes históriában Hegyi Géza ír arról, hogy a betelepülő székelyek szlávok mellett magyarokat is kellett, hogy találjanak mai lakhelyükön. Az Erdélyi-medence központi részét megszálló magyarságnak itt is voltak települései, ezt régészeti (lásd Székely Zoltán ásatásait), nyelvjárási bizonyítékok is igazolnák, a Maros megyeiek egy része pl. ma is mezőségi, tehát nem székely tájszólásban beszél. De erre vallanak olyan összetett helységnevek is, melyekben a Székely kitétel éppen arra vall, hogy nem székely közegben jöttek létre. A szerző úgy véli, az uralkodó kiüríthette itteni birtokait, amikor a területet átadta a székelyeknek, a földesúri tulajdonban lévő falvak azonban népességükkel együtt itt maradhattak, több példa szerint utóbb beolvadtak jogilag is a székely társadalomba (Vécke, Zsákod).
A török eredetű besenyőkről is van adat, néptöredékként még Szászsebes vidékén szomszédjai voltak a székelyeknek, utóbb velük sodródhattak az áttelepedéskor, de együtt fordultak elő még a Dunántúlon is. Feladatuk a csatlakozó népekéhez hasonlóan az volt, hogy katonailag kiszolgálják a királyt. Feltehetően dél-erdélyiek voltak azok a székelyek, besenyők és románok, akik szász társaikkal együtt 1210-ben a szász ispán vezérlete alatt vonultak be a magyar királyi seregbe, hogy részt vegyenek a Vidin alatti hadjáratban. Háromszéken a Besenyő falunév utal jelenlétükre például, Kézdiszéken pedig a Jenő nemzetség Besenyő ága egyúttal azt is bizonyítja, hamar beilleszkedtek a székely vérségi szervezetbe.
A románokat először a vidini hadjáratban említik együtt a székelyekkel, a szerző szerint egy évszázadon át ők veszik át a besenyők helyét a közös hadi vállalkozásokban. Akkor még a király szabad jogállású népe voltak, harcos lovas pásztornépként elsősorban a havasok őrzése volt a feladatuk, utóbb a 14. században magyar várnépekkel együtt betagolódtak a jobbágyosztályba és elveszítették kiváltságaikat. A Székelyföldön a 16. századtól kezdődik meg tömeges betelepedésük, első falvaik akkor alakulnak. Érdekes korábbi kivétel az aranyosszéki öt román falué, ők nem jobbágysorban éltek, hanem székely jog szerint, de vallásukat és népiségüket megtartották.
B. Kovács András
A Székelyföld története I–III. című nagymonográfia az MTA BTK, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum közös kiadványa. Szerkesztette a szerkesztőbizottság: Egyed Ákos (elnök), Bárdi Nándor, Hermann Gusztáv Mihály, Kolumbán Zsuzsánna (titkár), Oborni Teréz, Pál Judit, Reisz T. Csaba (olvasószerkesztő). Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nagy-Dobrudzsa álmodói
Van, akinek nem kell Erdély, van akinek Románia nem kell. Szilágyi Aladár írása.
Nem lehet tudni, kicsoda, milyen célból, miért éppen napjainkban, előkotort a facebook-világ mocsarából egy három esztendeje nagy visszhangot, ribilliót, majd látványos iszapbirkózást provokáló blogböffentést, bizonyos Liviu Andrei megfogalmazásában. A caracali (tehát oltyán…) szerző már nyílt levélnek szánt irománya címében: Nu mai vreau Transilvania asta jegoasă la mine-n ţară! üzeni: ennek a koszos Erdélynek nincs semmi keresnivalója az ő országában, mi több, referendumot javasol avégett, hogy ezt az ő hazájához nem illő régiót szakítsák el Romániától. Miután lefordíthatatlan szitoközönt áraszt Transzszilvánia minden ördögfattyára a cigányoktól a bozgorokig, kijelenti, hogy ott nem érzi jól magát, mert… Erdély nem Románia, kedves közvetlenséggel bejelenti, hogy veri a f…szát Erdélybe, és annak magyar történelmébe. És így tovább…
Persze annak idején mind román, mind magyar részről ez a példa nélküli böffentés hatalmas fölháborodás-lavinát indított el. De volt egy nem érdektelen mellékhatása is: román fórumozók tucatjai az ország minden sarkából – nem csak Erdélyből, hanem Bukovinából, a Bánságból és főleg Dobrudzsából – azzal vágtak vissza, hogy ők viszont Liviu Andrei Romániájához nem akarnak tartozni, autonómiát, akár Bukaresttől való teljes függetlenséget óhajtanának! Persze, ennyiből nem lehet messze menő következtetéseket levonni a közhangulatot illetően, de tény, hogy a Duna és a Fekete-tenger közötti tartományban a mai napig eleven izzik a függetlenedés parazsa…
Amidőn elkezdődött az EU-régiók kialakítása körüli huzavona, Konstanca két akkori, azóta bokros érdemei miatt sittre vágott erős embere: Radu Mazăre polgármester és Nicuşor Constantinescu, a megyei tanács elnöke, erősen ütötte a vasat, hogy Dobrudzsa két megyéje, Konstanca és Tulcea külön entitásként, „autonóm” eurórégiót alkothasson. Adott pillanatban azzal fenyegetőztek, hogy ha kell, akár megalakítják a Dobrudzsaiak Pártját, még egy eredménytelen (és törvénytelen) referendumot is kiírtak a szent ügy érdekében. A két uraságot persze, nem valamiféle történelmi fogantatású regionális identitástudat, hanem a saját pecsenyéjük minél zavartalanabb sütögethetése vezérelte. Végül nem jött össze a Mazăre (Borsó) Köztársasága-ként aposztrofált képződmény, négy környező megyével együtt gyúrták egybe az úgynevezett Második, Dél-keleti Fejlesztési Régiót. Viszont a médiában, főleg az internet világában, a mai napig eleven téma Dobrudzsa viszonylagos vagy teljes függetlenedésének a kérdése. Olyannyira, hogy az elszakadás híveinek külön honlapjuk van, s egy merész fiatalember, bizonyos Cosmin Dumitru pedig történelmi, földrajzi, gazdasági, etnikai és politikai érvek fölsorakoztatásával komolyan eljátszott a gondolattal, kereste a választ arra a kérdésre, hogy mi történne, ha Dobrudzsa függetlenné válhatna Románia többi részétől?
Az viszont talán a legpikánsabb fejleménye a dolognak, hogy Ioan Coja professzor, a Vatra Românească egyik hajdani, hírhedett alapítója, maga is Konstanca szülötte, 2014. februárjában  Autonómiát akarunk Nagy-Dobrudzsa számára! címmel cikkezett, melyből kiderül, hogy ő már egyetemista korában kérte Dobrudzsa függetlenné válását és leszakadását Romániától. Az is, hogy „Nagy-Dobrudzsát” a Bulgáriához tartozó déli részek, az úgynevezett Quadrilater megkaparintásával hozná létre, s az elárvult, konstancátlanított Romániát Besszarábiával kárpótolná, hiszen annak is van kijárata a tengerre!
Végül hadd fordítsuk komolyra a szót. Lucian Boia történész, 2015-ben napvilágot látott, Hogyan románosították Romániát? című könyvében emlékeztet arra, hogy 1878-ban, abban a pillanatban, amikor a román királyság megkapta Dobrudzsát, az a terület „Európa legfantasztikusabb etnikai-vallási mozaikját képezte”. Annyira, hogy akár Dobrotics, a román/bolgár/török/kún, avagy ki tudja, milyen gyökerű despota idejében, félezer évvel korábban, ismét független államocskává alakulhatott volna. A bolgárok, törökök, tatárok, stb. szétszórása, áttelepítése, a havasalföldi, moldvai, erdélyi románok tömeges betelepítése után, az „anyaország kebelére visszakerült” országrészben csupán a kebelreölelést követően majd négy évtizeddel, 1912-ben mert a román kormány választásokat tartani… erport.ro

Túlszaporodtak a medvék, de csak keresik a megoldást
Elmaradt az Ötvös Mózes által bejelentett bukaresti utcai megmozdulás, ehelyett a környezetvédelmi minisztérium vezetősége megbeszélésre hívta a medvekérdésben érintett feleket. A szerdai ülésen a tárca hivatalnokai prefektusi intézmények, önkormányzatok, gazdaszervezetek, vadgazdálkodók, környezetvédők, csendőrök véleményére voltak kíváncsiak, olyan javaslatokat vártak, amelyek kimozdítják holtpontról a medvék teljes kilövési tilalma okozta feszült helyzetet, és megoldást hoznak a medvekárok megelőzésre. A gyűlésen mintegy ötvenen vettek részt az ország több megyéjéből. Háromszéket több mint húszan képviselték, gazdák, vadgazdálkodók, önkormányzatok küldöttei közösen próbálták felhívni a figyelmet a megyében uralkodó áldatlan helyzetre. Hogy a vad valóban probléma a megyében, a szerda délelőtti bejelentések is bizonyították: Bálványoson a szálloda bejáratánál pihent a medve, Ozsdolán egy ház előtt telepedtek le, lehetetlenné téve, hogy az ott lakók kimenjenek, Erdővidéken egy szarvasmarhát támadott meg a mackó. Grațiela Gavrilescu tárcavezető köszöntötte elsőként a résztvevőket. Régóta lappangó kérdés a ragadozó nagyvadak problémája, főként a medvék körül feszült a helyzet. Megoldást kell találni, nem lehetnek fontosabbak az EU elvárásai, mint az emberek biztonsága, ezért miniszteri határozattal kívánja rendezni az ügyet. Más álláspontot kell találni Brüsszel­lel, egyenlő feleknek, nem alárendelteknek kell lennünk – hangoztatta. Elmondta, a nagyragadozók kérdésében néhány nappal korábban volt széles körű megbeszélés, ő úgy tudja, az érintett felek közös megegyezésre jutottak. Kijelentése a vadgazdálkodók képviselőinek értetlenségét hozta – valóban volt összejövetel, de ott beléjük fojtották a szót, követeléseik nem kerültek záródokumentumba. Megoldást akar, így hamarosan két miniszteri rendelettervezete is megjelenik a tárca honlapján – jelentette be a politikai válság miatt később lemondott miniszter. Több megye prefektusi hivatalának képviselője – megyénket nem képviselték – szólt a témához. Mindannyian megállapították: a medveállomány túlszaporodott, károkat okoznak – mindezt konkrét esetekkel nyomatékosították. Sürgős megoldásra van szükség, a csendőröket kell bódító lövedékes fegyverekkel felszerelni, hogy ők léphessenek közbe medvés incidensek alkalmával – állították a gazdák és vadászok további ámulatára. Fodor István, Bodok polgármestere a helyzetet ecsetelve felvetette: ha Bukarestben nem hiszik, milyen gondot okoznak a medvék, jöjjenek el, szervezés nélkül összejön a találkozás a medvékkel. A felvetett csendőrös megoldáson enyhén mosolygott: hogyan közelítik meg a bozótban, a megölt állat mellett fekvő medvét? – kérdezte. Különben is, a vadásztársaság felel a vadászterületért – érvelt.
Ötvös Mózes kijelentette: mindenki beszél jobbra-balra, de a helyzet tarthatatlan, a gondozók félnek a medvéktől, nem lehet embert találni az állatok mellé. Drágább a medve élete, mint az emberé, a minisztériumnak mielőbb jó döntést kell hoznia – mondta szenvedélyesen, mire a miniszter visszaszólt, lassabban, mert felmegy a vérnyomása. 
Kovászna megye tanácselnöke, Tamás Sándor üdvözletét Sárkány Árpád, az Abies Hunting vadászatszervező vállalkozás vezetője tolmácsolta a résztvevőknek, elmondva, az elöljáró nem tud jelen lenni, de szorgalmazza, támogatja az ember és medve közötti együttélés rendezését. Az országban hivatalosan számontartott medvék közel nyolcvan százaléka Hargita (1577 db), Kovászna (1377 db), Brassó (1077 db) és Maros megyében (1020 db) él, napi problémát okozva a lakosságnak. A létszám meghaladja az élőhely befogadóképességét, erre kell megoldást találni. Azt pedig nem a csendőrök biztosítják, hanem engedélyezni kell a problémás medvék kilövését, illetve a prevenciós, állományszabályozó kilövést is – jelentette ki. Benedek Barna, a Pro Silva küldötte törvénykezési űrként értékelte a kialakult helyzetet. A vadászokat vádolják, közben megkötik kezüket, tehetetlenek a medvékkel szemben. Megnyugtatóan kell rendezni a helyzetet, az állományt természetes egyensúlyba kell hozni – javasolta a megoldást. Hasonló véleményeket fogalmaztak meg Hargita megyei vadgazdák is. Farkas Sándor (Vargyas), Bocskor László (Nagybacon) is a konkrét helyzetet taglalta, rámutatva, néhány évtizeddel ezelőtt a medve nem volt probléma, ritkán lehetett találkozni vele. Markos Barna elmondta, Ozsdolán az utóbbi időszakban 11 medvetámadást jegyeztek. „Védjük a vadakat, de ki gondol a jószág védelmére?” – kérdezte. Farkas Attila (Pro Silva) kijelentette: nem kell összetéveszteni a vadászt a vadgazdálkodóval, utóbbi a vadállománnyal foglalkozik, így érintett a kérdésben.
A környezetvédők, a zöldek képviselői továbbra is kitartanak a medveállomány megőrzésének fontossága mellett, ugyanakkor beismerték: csődöt mondtak az eddigi medveszámlálási módszerek. Ennek ellenére továbbra is a védelem mellett kardoskodnak, szót sem ejtettek a túlszaporodott populáció visszaszorításáról, viszont beszéltek az emberi magatartásról, a háztartási szemétről, a medvéket ért sérelmekről, amelyek miatt átlátható, elfogadható megoldásokat kell keresni. A több mint kétórás megbeszélés során körvonalazódott: mindenki egyetért abban, hogy túlszaporodtak a medvék, és a zöldek kivételével a többség a létszám korlátozásában látja a megoldást – a hivatalosságok a csendőrök közbelépésében, a gazdák, vadgazdálkodók a medve kilövési tilalmának feloldásában.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mire jó a parlamenti mentelmi jog? (Borbély László példája)
Borbély László volt környezetvédelmi miniszter megúszta a korrupciós vádakat, miután a parlament szavazatával megakadályozta egy korrupció miatti vizsgálat lefolytatását. Tanácsadóját, Szepessy Szabolcsot, aki állítólag közvetítőként vett részt a megvesztegetésben, elítélték, és börtönbe került.
Szepessy Szabolcs (37 éves) volt miniszteri tanácsadót 2016. november 24-én zárták börtönbe egy olyan ügyben, amely példátlan a romániai igazságszolgáltatásban. A jogerős ítélet: 2 év 6 hónap börtön befolyással való üzérkedésért és befolyásvásárlásban való cinkosságért. Szepessy Szabolcsot konkrétan abban találták bűnösnek, hogy olyan megvesztegetésben segédkezett, amelynek végül állítólag Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter volt a haszonélvezője. Ugyanebben az ügyben két üzletembert, Ioan Ciocant és Molnár Antal Pétert is elítéltek, mindkettejüket 2 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre, befolyás vásárlása vádjával. Őket abban találták bűnösnek, hogy megvásárolták Borbély László befolyását annak érdekében, hogy az avasfelsőfalui Les­caci Com Kft. és az ákosfalvai Azimut Kft. nyerjen a Román Vízügyi Hatóság által kiírt pályázatokon. A megvesztegetés tárgya: egy bukaresti lakás felújítása, berendezése és felszerelése (80 952 lej értékben) és egy marosvásárhelyi ingatlan felújítása és kibővítése (112 199 lej értékben), amelyek a Borbély család egyes tagjai tulajdonát képezik. Bizonyítékok: telefonlehallgatások, tanúvallomások és számlák. A jogerős ítéletet a Nagyváradi Bíróság mondta ki.
Az eset azért egyedülálló, mert a megvesztegetés haszonélvezőjének végül nem kellett felelnie tetteiért. A parlament kétszer is elutasította az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság kérését (legutóbb 2015 márciusában), hogy engedélyezzék a bűnvádi nyomozás elindítását Borbély László volt környezetvédelmi miniszter ellen, akit három lehetséges befolyással való üzérkedési bűncselekménnyel gyanúsítottak. A parlamenti szavazás nyomán Borbély ügyét lezárták, és a vállalkozókat, valamint a tanácsadóját állították bíróság elé.
Korrupció a miniszter kérésére
Ezt az atipikus helyzetet a Szatmárnémeti Törvényszék is érzékelte, amely első fokon tárgyalta az ügyet, és felfüggesztett börtönbüntetéseket adott, arra hivatkozva, hogy Borbély megúszta a vizsgálatot. Molnár és Ciocan 2–2 év felfüggesztettet kapott, Szabolcs (Szepessy – a szerk.) pedig egy év felfüggesztettet. „A bíróság azt is megállapítja, hogy ebben az ügyben csak a befolyást vásárlókat küldték bíróság elé és vonták büntetőjogi szempontból felelősségre, miközben a minisztert, magas közjogi méltóságot betöltő köztisztviselőt a parlamenti mentelmi jogi helyzet miatt nem állították bíróság elé”, állapította meg a Szatmárnémeti Törvényszék. „Ami Szepessy Szabolcs vádlottat illeti, a bíróság megállapítja minimális részvételét a terhére rótt bűncselekményben, de az elkövetés körülményeit is, azt, hogy Borbély miniszter kérésére tette, akinek a tanácsadója volt”, mutattak még rá a bírák.
Megvásárolt befolyás
A Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság azonban megnövelte a büntetéseket, és úgy döntött, hogy börtönben kell letölteni. „E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a vádlottak által elkövetett bűncselekmények természetéhez képest, akiknek sikerült megvásárolniuk a központi szintű állami közigazgatás egyik fontos tisztségét betöltő személyének befolyását, és figyelembe véve a vádlottak per alatti viselkedését, akik nem ismerték el a terhükre felrótt tetteket, valamint a Szepessy Szabolcs által betöltött tisztséget, nem indokolt semmilyen enyhítő jogi körülmény a vádlottak javára és a büntetés letöltésének feltételes végrehajtása sem, ugyanis a törvény által követett célt csak magasabb mértékű büntetések kirovásával és szabadságvesztő módon történő végrehajtásával lehet elérni”, magyarázták az ítélet indokolásában a bírák. A bírák 80 952 lejt is elkoboztak Ciocantól, 112 199 lejt pedig Molnártól.
„Kellene még ez-az; legalább az ajtók… ”
A bíróság indoklása szerint Ciocan vállalkozó esetében a közte és Borbély között lezajlott „give and take” (adni és kapni – a szerz.) típusú, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat Szepessyn keresztül zajlott, a Borbély és Molnár közötti hasonló típusú viszonyban pedig a kapcsolat közvetlen és régebbi volt.
„Ezáltal a Ciocan Ioan és egyrészről Szepessy Szabolcs, másrészről Borbély László között meglévő bizonyított kapcsolatokból az következik, hogy a bukaresti Győzelem (Victoriei) úton lévő lakás felújítása volt az ára annak a befolyásnak, amellyel az utóbbi környezetvédelmi és erdészeti miniszteri minőségében rendelkezett ahhoz, hogy biztosítsa vagy elősegítse pályázatok megnyerését azon vállalat számára, amelynek Ciocan Ioan vádlott volna az ügyvezetője”, szögezték le a bírák.
A lehallgatások szerint Szepessy volt az, aki közvetlenül a lakásokban zajló munkálatokkal foglalkozott, és ő tartotta a kapcsolatot az ingatlan felújítója és az anyagokat beszerző Ciocan között. Szepessyt akkor is lehallgatták, amikor Borbéllyal beszélgetett a lakásról: „Kellene ott néhány dolog; legalább az ajtók, egyebek...” A minisztert 2011. április 6-án is lehallgatták, amikor a feleségével beszélgetett, aki állítólag az avasfelsőfalui Lescaci Com pénzéből vásárolt be. „Ööö, rendben volt. Mindent kiválasztottam és rendben van”, mondta a hölgy. „Ez jó”, mondta elégedetten Borbély.
A lehallgatások voltak a kulcsbizonyítékok
A Nagyváradi Fellebbviteli Bíróság rámutatott: Borbély odafigyelt arra, hogy Ciocan vállalata nyerje meg a pályázatokat. Ez állítólag a Román Vízügyi Hatóság egyes alkalmazottai telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából derült ki, akik arról beszélgettek, hogy Borbély utasította tanácsadóját, hogy meghatározott vállalatok, köztük a Ciocané is nyerjenek a Szamos–Tisza Folyómedencei Igazgatóság által kiírt pályázatokon. Az avasfelsőfalui Lescaci Com 19 szerződést kötött az vízügyi hatósággal a 2010–2011-es időszakban, amelyek értéke 295 037 846 lej volt (áfával).
Szintén a lehallgatások voltak a kulcsfontosságú bizonyítékok Molnár és a cége esetében is. Az egyik ilyen, Molnár és Szepessy között 2010. október 6-án lezajlott beszélgetés során az előbbi arra kéri az utóbbit, hogy járjon közbe az érdekében, amire a tanácsadó azt válaszolja, hogy „Közben fogok járni. Persze, jó.”
Negatív példa a GRECO-konferencián
A korrupcióellenes ügyészség vezetője, Laura Codruţa Kövesi a romániai kormányzati korrupciót ezzel a példával illusztrálta 2017 márciusában, a GRECO, az Európa Tanács korrupcióellenes szervezetének strasbourgi konferenciáján. 
„A képviselőház elutasította a korrupcióellenes ügyészek mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozó kérését. A vizsgálat a szóban forgó miniszter esetében nem folytatódhatott, de másik két érintett személy esetében igen, akiket (…) börtönbüntetésre ítéltek. A miniszter elleni vizsgálatot lezárták, mert nem függesztették fel a mentelmi jogát. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben nem lehet törvény előtti egyenlőségről beszélni. Ezért úgy véljük, hogy felül kell vizsgálni a miniszterek mentelmi jogára vonatkozó törvényeket”, mutatott rá Kövesi.
Ionel Stoica (Adevărul/
Eurocom.wordpress.com Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az utolsó évadra készül az igazgató
Évadzáróra készül a Csíki Játékszín társulata, a gálaműsorra – amelyen az is kiderül, hogy idén a nézők kit választottak az évad színésznőjének és színészének – vasárnap este 7 órától válthatnak jegyet az érdeklődők. Parászka Miklós igazgató szerint az évadban növekedett a bérletes nézők és a bemutatott produkciók száma, az intézményben pedig a következő évadban nem lesz vezetőségváltás.
Parászka Miklóssal 2018 decemberéig kötött szerződést a csíkszeredai önkormányzat, és bár a színházigazgató januárban tölti be a 65. életévét, vagyis éri el a nyugdíjkorhatárt, megbízott igazgatóként szeretné a 2017–2018-as évadot végigvinni.
– A gördülékeny ügyintézés és zavartalan szakmai tevékenység érdekében jobb, ha évad közben nincs igazgatóváltás egy társulatnál, ezért szeretném a következő évadot még végigdolgozni, aztán a 2018–2019-es évadban átadom a stafétát – mondta Parászka Miklós.
A színházigazgató szerint a csíkszeredai társulat az elmúlt tizennyolc évben stabil nézőközönséget alakított ki magának a megyeszékhelyen és a térségben, minden évben képviselte a székelyföldi várost az anyaországi fesztiválokon és a budapesti színházak színpadán.
– Ha a számokat tekintjük, elmondhatjuk, hogy idén 51 805 néző látta előadásainkat, tavaly 49 631-en. Bérletet váltott az évadban 8217 személy, 660-nal többen, mint egy évvel korábban. Természetesen a számok növekedésében közrejátszik az is, hogy a 2016–2017-es évadban több előadásunk volt, mint korábban: tizenegy különböző színházi (nagyszínpadi, gyermek, kamaratermi, költészet napi és bábszínházi) produkcióval álltunk a nagyközönség elé – ismertette a fontosabb számokat az igazgató.
A színház statisztikai adatai szerint Csíkszeredában a társulat 113 előadást tűzött műsorra az évadban, vidéken 49 alkalommal játszottak, Magyarországra három alkalommal utaztak. Június 23-án újabb turnéra indul a Csíki Játékszín, mivel a Tisztelt ház című zenés vígjátékot beválogatták a budapesti Városmajori Színházi Szemle idei programjába.
Furcsa hangulat és helyzet alakult ki idén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja körül, az erdélyi társulatok egy szatmári találkozót követően ugyanis arra a döntésre jutottak, hogy idén nem vesznek részt a határon túli társulatokat is felvonultató fesztiválon.
– Úgy látjuk, korszerűsíteni, frissíteni kell ezt a fesztivált. A találkozó utóbbi években megfogalmazott koncepciójával és adottságaival már nem tudtunk egyetérteni. A személyes döntésünkben, hogy idén nem leszünk jelen a kisvárdai fesztiválon, az is közrejátszott, hogy a Tisztelt ház című zenés vígjátékunkat beválogatták a budapesti Városmajori Színházi Szemle programjába, a két színházi találkozó pedig ugyanabban az időpontban van – tudtuk meg Parászkától.
Az igazán furcsa a történetben ugyanakkor az, hogy míg a szatmári találkozón az erdélyi magyar társulatok egyhangúan döntöttek arról, hogy idén nem vesznek részt a kisvárdai fesztivál programjában, információink szerint végül csupán négy társulat tartotta szavát, a csíkszeredai színház mellett a kolozsvári, a marosvásárhelyi és a szatmárnémeti magyar társulatok.
Az évadzáró gálaműsort követően a 2017–2018-as színházi évad repertoárját is nyilvánosságra hozza a Csíki Játékszín vezetősége, elöljáróban annyit elárultak, hogy a következő évadban is lehetőséget biztosítanak a fiatal rendezőknek és lesznek kamaratermi előadásokkal is.
– Újdonság, hogy a következő évadban négy előadásra szóló bérletet biztosítunk a román ajkú városlakóknak is, ezt a marosvásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi és a bákói színház produkciói adják majd, amit intézményünk megvásárol – jelentette be az igazgató.
Pál Bíborka Hargita Népe (Csíkszereda)

A hét műtárgya
Művészek ágyúdörgésben a címe a Csíki Székely Múzeum legújabb időszakos kiállításának, mely a magyar képzőművészet legjelesebbjei által az első világégésről készült alkotásaiból vonultat fel átfogó válogatást. Az alábbiakban Murádin Jenő ismertetőjét közöljük.
Nagy István: Katonafej, 1918
A hadak útját megjárt erdélyi művészek közül kétségtelenül a székely Nagy István termékeny művészete volt és maradt a leginkább időtálló. Műveinek expresszív drámaiságában olyan példát mutatott, amellyel párhuzamba csak a brassói szász Hans Eder képalkotása állítható.
Az első kiállításain már virtuóz rajzkészsége, kimagasló tehetsége mellett bizonyított Nagy Istvánt (1873–1937) a brassói 24. honvéd gyalogezredbe sorozták be. A galíciai fronton, a Bukovina és a Visztula közötti összecsapásokban esett át a tűzkeresztségen. Ezrede a gorlicei áttörésből (1915. május 2.) szintén kivette a részét. Az 1916-os Bruszilov-offenzíva idején a festő Tarnopolnál, 1917 májusában a Dnyeszter menti Mielnicán táborozott. 1918. március elején, az orosz békekötés után vezényelték át ezredét az olasz frontra, az Etsch völgyébe.
Bár beosztásánál fogva Nagy István nem élvezhette a hadifestők kiváltságait, felettesei igen nagyra becsülték. Strohoffer Jenő százados, zászlóaljparancsnok, akit a festő nagy méretű portréban örökített meg, külön szobát biztosított számára, ahol zavartalanul dolgozhatott. Tiltásai ellenére a művész mégis többször kiment a frontvonalba, hogy a lövészárokban „élesben” készítsen rajzokat. Még hatásosabb volt a 24-esek parancsnoka, Ágoston ezredes kezdeményezése. 1917 táján saját hatáskörében külön csoportot létesített a Sajtóhadiszálláshoz tartozó és e státusszal nem rendelkező művészekből, és konkrét feladatokkal bízta meg őket. A csoport parancsnokának a grafikus és festő Varga Nándor Lajost jelölték ki, tagjai Fekete zászlós (?) és két tizedes, Márton Ferenc és Nagy István voltak. Az együttműködésnek folytatása is lett. Amikor 1917-ben az ezred Mezőtúron pihent, a csoport az alföldi kisvárosban közös kiállítást szervezett, amelyen az említetteken kívül a szintén mozgósított és hadnagyi rangban szolgáló festő, Nagy Imre is részt vett.
A Nagy István-képek – többségük szénrajz vagy kréta és pasztell – a háború döbbenetes krónikája, akkor is, ha nem széttépett holttesteket, agonizáló sebesülteket sorakoztat föl. Portrék áttekinthetetlen sorozata többségükben táji háttér nélkül.
A képciklust csak ritkábban szakítja meg egy-egy kompozíciós téma: Géppuskások, Orvosi rendelőben. Modelljeinek nem jegyezte föl a nevét, és ez az anonimitás még fokozza a szemlélő megrendülését. Nem egyebek ők, mint katonamundérba bújtatott parasztok, egykori napszámosok, nehéz sorsú kisemberek. A képcímek is semlegesek: Közlegény, Katonafej, Öreg katona, 24-es baka, Levelet író katona, Galíciai parasztasszony, Szerb foglyok. Az 1918-ra datált Katonafej, amely két Nagy István-monográfiában is méltó helyet kapott, talán valamennyinél expresszívebb, drámaibb hatású. „A nagy, kerek fejű katona képmása kitölti a képmezőt. Modellje már-már az őrülettel határos letargiában mutatja be a háború frontjait végigharcolt katonát.” Így nézhettek ki azok, akik lövészárkokban élték meg a végeérhetetlennek tűnő időket. Hargita Népe (Csíkszereda)

Ne adjátok olcsón magatokat!
Ballagó egyetemisták
Összesen 87 végzős hallgató ballagott el tegnap a Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán. A vállalatgazdasági szakon 53-an, a közigazgatáson 21-en, a környezettudományi szakon 14-en végeztek, idén 17 mesterképzőst is kicsengettek.
Cziprián-Kovács Loránd főigazgató kissé szarkasztikus, de oldott hangnemben vezényelte le az ünnepséget, amelyben szóhoz jutottak a közgazdaság és környezettudomány karok vezetői, dr. Fosztó Mónika és dr. Bartalis Ildikó, a három szakot képviselő búcsúzó diákok és a meghívottak, Fazakas József volt igazgató és Kelemen Tibor, a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal igazgatója. Fosztó Mónika az egyetemre jellemző meghitt, más egyetemekénél jobb tanár–diák kapcsolatot értékelte, Fazakas József pedig azt javasolta az élethosszig való tanulást gyakorló végzősöknek, akik huszonévestől ötvenesekig minden korosztályt képviseltek, hogy „ne adjátok olcsón magatokat, gyémántok vagytok!”
Cziprián-Kovács Loránd elmondta, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat idén októberben egy nagyszabású konferenciával ünnepeli meg fennállásának huszadik évét.
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tehetségparádé a megyeszékhelyen
Bemutatkozási lehetőség
Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal szervezett Tehetségparádét Sepsiszentgyörgy központjában az európai tehetségpontként működő Natura Schola Egyesület, közösen a megyeszékhelyi önkormányzattal.
A kétnapos (június 15–16-án) rendezvény célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a megyében élő, különböző tehetségterületeken tevékenykedő, eredményes diákok számára.
A rendezvényt a Mikes Kelemen Líceum kórusa nyitotta meg, majd mese-, vers és regemondó diákok mutatkoztak be, népdalok csendültek fel, néptánccsoportok követték egymást, de a modern táncosok sem hiányoztak.
A rendezvényhez kézműves-tevékenységekkel összekötött vásár is kapcsolódott. A kis műhelyekben a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas tevékenységeket próbálhattak ki az érdeklődök, mint bútorfestés, repülőmodellezés, origami, gyöngyfűzés vagy kézimunka.
Ma (pénteken) a diákok festményeiből, rajzaiból, grafikáiból nyílik kiállítás a Gyermekek Palotájában, ugyanakkor várják azokat a bátor gyerekeket, akik beülnének a gokartba, vállalkoznának egy repülőmodell elkészítésére, vagy asztalitenisz tudásukat tennék próbára. Az érdeklődök az Öko-klub tevékenységébe is betekintést nyerhetnek.
Némethi Katalin Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)