Szent László váradi szobrai 1692-től napjainkig
Kedd este a Kanonok soron havi összejövetelüket tartották a Nobilitas Egyesület tagjai. Csorba Sándor levéltáros és Péter I. Zoltán helytörténész tartottak előadásokat. Ezt volt a társaság 2016/17-es évadjának utolsó találkozója a nyári szünet előtt.
A megjelenteket Szabó István, a Nobilitas Egyesület ügyvezető elnöke köszöntötte. A továbbiakban Csorba Sándor, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa tartott expozét, Szent László király nagyváradi szobrai a török alóli felszabadítástól napjainkig címmel. Arra hívta fel a figyelmet: a káptalant és a püspökséget 1693-ban helyezték vissza a javaikba, de Bunyitay Vince még 1693-ban, illetve 1695-ben Debrecenig hatoló tatár betöréseket említ, valamint a Rákóczi-szabadságharc idején, 1703-ban Váradot is érték csapások. A város egyetlen temploma az 1693-ban épített Szent Brigitta-kápolna volt, munkaerő hiányában pedig a püspöki és káptalani birtokok még évekig nem termeltek jövedelmet, ezért az 1692-öt követő közvetlen időszakban nem az jelentette a fő problémát, hogy miként emeljenek szobrot Szent Lászlónak.
A napjainkban a Székesegyház keleti oldalbejárata mellett látható barokk kőszobor felállításának tervét 1738. július 24-én döntötte el a káptalan, és a források szerint még abban az évben már el is készült. Csáky Miklós püspök levelezéseiben egy monumentális márványszobor terve továbbra is szerepel, melynek modellje 1743-ban készült el, de nem lett kivitelezve. Az 1738-ban a Kispiacon (most Szent László tér) felállított szobrot 1893-ban helyezték át a papnevelde kertjébe (Pray György/Berzei utca). 1948-ban a szobrot elásták, majd 2000-ben restaurálták, és a Székesegyház keleti mellékbejárata közelében újból felállították.
Szent Lászlónak azt a szobrát, mely ma a Székesegyház főbejárata előtt látható, a király kanonizációjának 700. évfordulója alkalmából rendelte meg Schlauch Lőrinc bíboros, de a költségekhez a káptalan is hozzájárult, illetve közadakozásból is kiegészítették. Az alkotás 1892-re elkészült ugyan, de a Szent László térre való kihelyezésére csak 1893. szeptember 10-én került sor. A szobrot a szombathelyi Tóth István akadémiai szobrász készítette el, aki több alkotást is csinált az egyházmegye számára (például a Barátok temploma előtti Piéta). A viaszveszejtéses technikával öntött bronzszobrot az 1924. május 8-i rongálást követően helyezték át a Székesegyház elé.
Egyéb tervek
Az idők folyamán meg nem valósított szobortervek is voltak. Egy lovasszobor felállításának tervét már Schlauch bíboros is dédelgette, aki 1894-ben vette tervbe a szobor elkészíttetését a milléniumi ünnepségekre. Hozzá hasonlóan Tóth Istvánt kívánta megbízni a szobor elkészítésével utódja, Szmrecsányi Pál is. Konkrét lépeseket Széchenyi Miklós püspök tehetett, aki 1913. október 21-én levélben bízta meg a művészt egy meghívásos pályázatos szoborterv elkészítésére 90 ezer korona alapból. 1914-ben Tóth két 1/3-os gipszmodellt is készített, amit szerződéskötés követett 1916. május 1-jei kivitelezési határidővel, ami azonban az első világháború miatt meghiúsult.
1942-ben az emlékünnepségre szerettek volna egy lovasszobrot készíteni. Várad főispánja, Hlatky Endre 1941-ben kezdett tárgyalásokba a Vallás- és Közoktatási Minisztérium tanácsosával, Say Gézával, aki a budapesti Erdey Dezsőt bízta meg a szoborterv elkészítésével, anyagi támogatást is ígérve a városnak a megvalósításhoz. A gipszminta 1941 novemberére készült el, a tervet azonban Nagyvárad vezetősége, köztük a polgármester is elutasította, amúgy pedig bronz hiányában eleve halálraítélt kezdeményezés volt.
Korunkban is vannak kezdeményezések: az RMDSZ-hez köthető Varadinum Kulturális Alapítvány megbízásából 2017 áprilisára készült el Deák Árpád váradi szobrászművész Szent Lászlót ábrázoló agyagmodellje.
A felsoroltak következtetéseként elmondható: kezdetben a római katolikus egyház volt a kizárólagos kezdeményező, az 1940-es években viszont már a világi autoritások is felkarolják a szoborállítás gondolatát, valószínűleg inkább nemzetiségi, politikai megfontolások, mintsem lelkiségi szempontok alapján. Egy esetben sem ihletődtek a középkori mintákból, mindegyik mű önálló művészi elképzelésen nyugszik, és a szobrok kivitelezésében a kor hangulata minden esetben visszatükröződik.
Nagyvárad építészete
Péter I. Zoltán helytörténész Nagyvárad építészetéről tartott előadást, részletesen kifejtve, hogy miként alakul ez a román, a gótikus, a reneszánsz és a barokk korban, milyen és hány templom, illetve ház volt a tárgyidőszakban. Természetesen beszélt a várbeli első székesegyházról is, az anekdotákkal fűszerezett érdekes időutazás pedig vetítéssel zárult a Bazilikáról, valamint a Fő utcai épületekről a vasútállomástól az Ady líceumig.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Beke István az igazságkeresés útján
A kézdivásárhelyi, 42 éves Beke István kétgyerekes családapát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét 2015 novemberének végén a hatóságok terrorizmus vádjával letartóztatták. Hét hónapot és 9 napot tartották fogdában, majd házi őrizetben, ám nemrég alapfokon felmentették az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól. Az ügy állásáról, a börtönben töltött időszakról, megfigyeléséről, a HVIM-ről kérdeztük. – Jelenleg milyen fázisban tart az ügye?
– Alapfokon váratlan döntés született, ugyanis hirtelen felmentettek az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól, holott az ügyészség utolsó percig maximális büntetést kért, még az utolsó tárgyaláson is próbálta ellehetetleníteni a bíró döntését, megvádolva Szőcs Zoltánt, hogy befolyásolta a tanúkat. A fő vádpont alól felmentettek, de kellett valami, amivel indokolják a házi őrizettel együtt leült 11 hónapos fogságomat, ezért a nálam talált petárdák és két tűzijáték okán elítéltek pirotechnikai eszközök jogtalan használatáért (eredeti csomagolásban volt egy cipős dobozban 195 db petárda, 2 tűzijáték és tortára való fényszórók). Ezt természetesen megfellebbezzük, hiszen Románián kívül nem tudom, hogy van-e olyan ország, ahol ennyi petárda birtoklásáért börtönt adnak, letöltendőt, sőt másfél évig terrorizmussal vádolnak. Nem használtam őket, és bizonyítottuk, hogy 2014 decemberében kifizetett rendelést küldött el az illető cég. Az írásos indoklást a mai napig nem kaptuk kézhez, ez mindenképpen szükséges az érdembeli fellebbezéshez.
Fellebbezni kéne, de indoklás még nincs
– Jól értem? Még nem kapták kézhez az indoklás szövegét?
– Jól érti. Elvileg 30 nap alatt kellene az írásos indoklást kiközölniük, de ez még nem történt meg. Ez után következik a másodfokú tárgyalás a Legfelsőbb Semmítőszéken, amiről nem lehet tudni mikor, lesz. Tehát várunk, de mindenképpen jogi lépéseket fogunk tenni a megfelelő időben azokkal szemben, akik sárba tiporták minden emberi jogomat, semmibe vették az ártatlanság vélelemét, bűnösnek kiáltottak ki bizonyítékok nélkül, mutogatták a családomat, gyerekeinket, személyes adatainkat, aminek köszönhetően a családomat fenyegetések érték telefonon és interneten. És azzal szemben, aki hamisan vallott ügyemben. Az elsőfokú döntés alapján van némi bizodalmam a román igazságszolgáltatásban, de ha mégsem így lenne, akkor jogorvoslásért valószínűleg Strasbourghoz fordulunk.
– Mesélne a börtönben töltött időszakról?
– Annyi minden történt ott, hogy regényt lehetne írni róla. Mondhatnám, hogy az első hónapokban kaptam a legnagyobb pszichikai nyomást. Először a családommal „kínoztak”, hogy mit csinálnak ők a távollétemben, majd előadásokat hallhattam fegyverekről, hogy miből, hogyan, milyen robbanóeszközt lehet készíteni. „Véletlenül” olyan „letartóztatottak” kerültek mellém, akik túl sokat tudtak az ügyemről, vagy épp akarták tudni azt is, amit én nem. Bukarestben az első hónapban köztörvényesek közé voltam bezárva, tízen egy szobában, olyan körülmények közepette, ami joggal érhetné el az emberjogi bíróság ingerküszöbét. Kosz, mocsok, igénytelenség mindenütt, az ágyakban a matracok még a Cseau-időkből származhattak, tele bogarakkal, a cella sarkában egyben volt a WC és a tussoló, a tusolófej a WC-lefolyó fölé szerelve, természetesen ajtó nélkül; a letartóztatottak szereltek tusolófüggönyt, hogy bármi nyoma legyen a civilizációnak. Kellett vigyázni, hogy az ember ne akkor egyék, amikor más a nagydolgát végzi. Az étel ehetetlen volt, csak azt fogyasztottam, amit otthonról kaptam, persze, csak a megengedett mennyiséget, így sikeresen fogytam 17 kilót.
A börtönlakók nem hajtanak az etnikumra
– A börtönben éreztették önnel, hogy magyar?
– Nem. Amikor legelőször bevittek a cellába, a WC-be irányítottak, amit megtagadtam, de amikor megtudták, azért vagyok itt, mert én lennék a „székely terrorista”, csak nevettek, és testvérüknek neveztek. A maszkosok is hittek nekem, bátorítottak, hogy tartsak ki, mert családom van, hazamegyek, sőt, ők is javasolták az emberi jogi bírósághoz való folyamodást meghurcoltatásomért. Néha reggeltől estig ment a tévé, benne a manele – na, ez részemre felért egy kínzással, de tudván, hogy ilyen „híresség” van a cellában, esténként megnézték a híreket, hogy tudják a fejleményeket velem kapcsolatban. Sosem „bozgoroztak”, nem éreztettek velem ellenszenvet, és nem éreztem, hogy utálnának, mert magyar vagyok, sőt, mondhatnám, bizonyos értelemben felnéztek rám, úgy gondolván, valamiféle vezetője vagyok a magyarságnak, mert a hírekben látták, milyen sok ember kiáll mellettünk.
– Egyéb hasznuk volt-e a szimpátiatüntetéseknek?
– Felbecsülhetetlen! A sok rossz, ami nagyon rövid idő alatt történt velem, úgy érzem, tompul, ha arra gondolok, mit éreztem akkor, amikor feleségem által értesültem arról az összefogásról, kiállásról, amit a lakosság tanúsított irányomban. Nagyon sokan és sok helyen álltak ki értem, értünk, amit soha érdemben nem fogok tudni megköszönni. Ártatlan vagyok, és hittem magamban, a családomban, a Jóistenben, de a bizalom, amit kaptam, óriási erőt adott a kitartáshoz! Mondhatom azt is, hogy a megmozdulások hozzájárultak az ügyem tisztázásához. A politikum hozzáállása viszont már más történet. A román politikusok, ahogy észrevettem, ellenszenvvel kezelték a történteket, míg a magyar idézőjeles érdekképviseletünk, hogy ne használjak szebb szavakat, az első perctől hivatalosan elhatárolódott, és hallgatólagosan elfogadta a vádakat, amelyeket a DIICOT, a titkosszolgálat, az ügyészség rám húzott. Tisztelet annak a kevés politikusnak, akinek volt bátorsága kiállni mellettünk.
Maradt a megfigyelés?
– Ha már a titkosszolgálatot említette: mit gondol, továbbra is megfigyelik?
– Azt, hogy a telefonomat lehallgatják-e, nincs, ahogy észrevegyem, de nagyon valószínűnek tartom. Az, hogy követnek-e különböző személyek, soha nem figyeltem erre. Miután hazaengedtek, ez megváltozott, akaratlanul is észreveszi az ember, a történtek fényében, és ez nem a bűnösségről szól, vagy hogy bujkálnom kellene valamiért. A feleségem a fodrászatból fényképezte le őket, többször látott ismeretlen embert álldogálni az utcánk végén vagy egy utcával odébb, akinek hirtelen el kellett fordulnia, vagy hajnali háromkor követte autó, amikor épp Bukarestbe indult. Miután hazajöttem, többen is felhívták a figyelmemet: nem tűnt fel nekem, hogy egy autó mindig az utcánk közelében állt, ugyanazokkal a személyekkel, csak más számtáblával? Amikor Kézdivásárhely központjában március 15-re cseréltük ki a tönkrement székelyzászlót, megérkezett egy A6-os Audi, benne három „emberkével”, akiket az oldaltáskáról és napszemüvegről, valamint a baseball-sapkáról fel lehetett ismerni, és végig fényképeztek, mint turisták, csak nem a főteret, hanem minket. Hasonszőrű személyek Gyimesbükkön is eljátszották a napokban, hogy civilek (bár ott egyikük szalmakalapot viselt), és egymást fényképezik, de a másik annyira beleélte magát a megfigyelésembe, hogy még akkor is engem fotózott, amikor a társai már továbbléptek. Intettem neki, hogy a kollégái már elmentek, mire vár? Erre elmosolyodott, és továbbment.
– A HVIM kézdivásárhelyi szervezete még működik?
– Igen, tovább működik, amennyire ezt működésnek lehet nevezni, hiszen törvényen kívülinek akarják tudni. Valahol erre is irányult az a „fantasztikus tragikomédia”, hogy tiltsák be szervezetként, jelképeivel együtt. A vádiratban ide sorolják a kettős keresztet vagy az Árpád-sávos zászlót is, melyek nemzeti jelképeink, és ha nem lenne szomorú, akár mosolyoghatnánk is a tudatlanságukon. Vagy talán szándékos félreértésről lenne szó? No, de végleges döntés még nincs arra nézve, hogy ne működhetne.
Ha visszaforgathatná az időt
– Ha visszamehetne az időben, mit fogalmazna meg másként azon a bizonyos októberi beszélgetésen, ahol a „bizonyítékként” szolgáló hanganyag elkészült?
– Többször beszélgettünk októberben, és nem tudom, mit változtatnék. Továbbra sem él bennem a gyanú, hogy baráti társaságban valaki azért legyen ott, hogy a beszélgetéseket felvegye, megvágja (ezt a bíróságon hanggörbékkel bizonyítottam), leadja, majd a hatóság kénye-kedve szerint helytelenül lefordítsa úgy, ahogy a vád kéri. Ha nem ez lett volna, eddig a védett tanút is vádolnák, hogy félrevezette a hatóságokat. Ez a beszélgetés nem a tervezésről szólt, a bomba szó egyszer sem hangzott el. Az a bizonyos nap is olyan volt, mint a többi, nem volt semmi megszervezve a részünkről, nem terveztünk semmit, hanem beszélgettünk. Lehetne filozofálni, hogy mit tehettem volna másként, de szerintem ez már annyira meg volt írva a titkosszolgálat részéről, hogy úgy is kaptak volna „valamit”. A történtekből kiindulva: bárkire rá lehet húzni bármit. Csak azt nem értem, hogy ha ennyire hülyének néztek, mármint hogy képes lennék az általuk koholt borzalmakra (más kérdés, hogy néhány petárda és egy sziréna mire lett volna elég), miért nem végeztek rajtam pszichiátriai vizsgálatot, vagy miért nem szervezték meg a tettenérést?
– Milyen most a kapcsolata B. Sz.-szel, aki tanúvallomásában nem erősítette meg, hogy önök tulajdonképpen csak viccelődtek azon a beszélgetésen?
– Nagyon érdekes a jelenlegi kapcsolatunk, mert ő volt az egyetlen, aki hátat fordított nekem. Amikor folyt a kihallgatás, voltak olyan megjegyzései, amikkel mintha engem szándékosan ki szeretetett volna emelni. Pl. amikor megkérdezték tőle, hogy petárdákat távirányítóval lehet-e működtetni, azt mondta: mindenki igent mondott, még Beke István is, aki elektrotechnikus. Az is érdekes, hogy ő volt, aki a beszélgetés után néhány napra eljött hozzám, és rákérdezett, hogy a „pizzával” lesz-e valami? Amikor én nem értettem, miről beszél, a fülembe súgta, én meg hülyének neveztem, és határozottan mondtam, hogy NEM. Aztán utólag ezt elfelejtette, majd mégis eszébe jutott, és nyilatkozott róla a médiának. Viszont a 3 és fél órás rögzített beszélgetést igazolta, arra már emlékezett! Másfél órás tanúkihallgatása során igazolt egy három és fél órás beszélgetést (többszöri újrahallgatás után sem tudom megtenni, mert nagyon sok helyen érthetetlen, egymásra beszélünk, a megvágások miatt értelmezhetetlen szövegrészek vannak, a fordítónő a jóváhagyott 20 percnek, ami az állítólagos bombatervről szólt, a nyilvános meghallgatásán az öt százalékát nem értette meg), azonosított minket, és írt egy tízoldalas tanúvallomást. Furcsa volt az is, hogy a tízoldalas vallomását románul írta, tökéletes románsággal, a tárgyaláson mégis tolmácsot kért, mert két mondat után nem ment neki a román. Én nem vétettem neki, és nem mi neveztük téglának, hanem a médiában jött le így. Az én lelkiismeretem tiszta, nem értem, miért kerül. Szerintem az lenne a helyes és tisztességes magatartás, ha kiállna, és megbeszélnénk, ami történt, én vállalom a nyilvánosságot akár a tévében is. Ezt veheti akár felkérésnek is.
Téglákról, román-magyar viszonyról
– A HVIM-ben vannak téglák?
– Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ki mint él, úgy ítél. Soha nem nyomoztam senki becsülete, gerincessége vagy gerinctelensége után, az idő mindenre fényt derít, még a téglákra is. Amit a Vármegye keretén belül tettünk, dolgoztunk, szerveztünk, önkéntesekként és lélekből tettük, a téglának meg lelke rajta. A Jóisten az egyetlen igaz bíró, aki megadja mindenkinek, amit érdemel.
– Mindezek tükrében milyen következtetést vont le a román-magyar viszonyról?
– A civilek közt nem mondhatnám, hogy létezik ellentét, a politikum és a média próbálják ezt folyamatosan generálni, sajnálatos módon a volt securitate utódjainak az irányításával. A civil szféra minimális ellenőrzést sem tud gyakorolni ez irányban, viszont folyamatos elszenvedője a tudatosan provokált nemzeti konfliktusoknak.
– Az önnel történtek után mit üzen a hazafias lelkületű székelyeknek?
– Ami nem öl meg, az megerősít! Legyenek bármennyire nemzeti érzelműek is, azzal még nem követtek el semmi bűnt, sem törvénysértést. Maradjanak azok, akik mindig is voltak. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó Erdély.ma

Megszavazta az RMDSZ képviselőházi frakciója az egységes bértörvény tervezetét
Megszavazta szerdán az RMDSZ képviselőházi frakciója az egységes bértörvény tervezetét, hiszen mindamellett, hogy 25 százalékkal emeli meg január elsejétől az állami alkalmazottak bérét, kiszámíthatóbb és következetesebb bérezési rács alapján biztosít méltányos fizetéseket a közigazgatásban dolgozóknak – áll a szövetségnek az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közleményében.  "Ezzel a törvénnyel rendeztük az oktatók javadalmazását is, vonzóbbá tettük a pedagógusi pályát. Ahogyan azt a kampányban is ígértük, 25 százalékkal emeltük meg az oktatók alapfizetését, erre 2018. március 1-jétől egy újabb, 20 százalékos növekedés van előírva. Kiszámítható életpályamodellt szorgalmaztunk a közigazgatásban: a tisztséggel és a felelősségvállalás mértékével arányos bérezést biztosítottunk az állami szférában dolgozóknak. Ugyanakkor a jelen jogszabály az önkormányzatok esetében az eddiginél jobban érvényesíti a helyi autonómia elvét, mint az eddigi hatályos törvények. A törvénytervezet parlamenti vitája alatt is hangsúlyoztuk, hogy ezen fizetésemelések szükségesek, de egy fenntartható ütemtervre van szükség a gyakorlatba ültetéséhez. Tekintettel arra, hogy a kormány vállalta a fizetésemelésekkel járó pénzkeret megteremtését, így a felelősséget is vállalta a jogszabály gyakorlatba ültetéséért' – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt követően, hogy a parlament alsóháza döntő fórumként szavazta meg az egységes bértörvény tervezetét.  Csép Éva Andrea, a szövetség Maros megyei parlamenti képviselője, a képviselőház munkaügyi bizottságának titkára a képviselőházi munkálatokról elmondta, hogy az RMDSZ a szenátusban benyújtott javaslatokon kívül a képviselőházban húsz módosító javaslatot fogalmazott meg a sürgősségi eljárással tárgyalt tervezethez. 
'A ma megszavazott bértörvény sok tekintetben hoz elégedettséget, és kisebb mértékben elégedetlenséget is. Minden állami alkalmazottnak 25 százalékkal nő 2018. január elsejétől az alapfizetése, amennyiben ez meghaladja az új bértörvény által előírt 2022-es besorolásnak megfelelő felső összeghatárt, ez esetben a maximális összeget veszik figyelembe, és 2022-ig nem növekedik az alapfizetése' – mutatott rá a képviselő a parlament alsóházának szerdai ülését követően.  Csép Éva Andrea szerint a jogszabály egységesíti a bérezéseket azokban a helyzetekben is, ahol a munkavállalók ugyanazt a feladatkört látták el ugyanabban a besorolásban, hasonló intézményekben, azonban eddig különböző javadalmazást kaptak. 
'A szenátusi változathoz képest újdonságnak számít, hogy RMDSZ-javaslatra az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság megyei vezetői központi szintű bérezést kapnak, továbbá sikerült megőrizni az önkormányzati vezetők esetében a teljesítményalapú javadalmazást. Így az önkormányzatok vezetői is részesülhetnek a sikeres uniós pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékban, idáig ez a pótlék csak a projektben részt vevő hivatalnokoknak járt. Ez azért volt fontos, mert az önkormányzat vezetőjének hozzáállása nagymértékben befolyásolja a munka sikerét, ezért bővítettük a kedvezményezettek körét, így egy sikeres projekt után a polgármesterek és az alpolgármesterek is részesülhetnek fizetéspótlékban. Ezáltal tovább ösztönözhetjük az önkormányzatok pályázási kedvét' – taglalta Csép Andrea, majd kitért arra is, hogy a közigazgatási hierarchia alapján összhangba hozták a fizetéseket a helyi és megyei önkormányzatokban. 
"A polgármester és a megyei tanácselnök fizetése lehet a legnagyobb intézményen belül, hiszen olyan helyzetekkel találtuk szemben magunkat egy-egy közhivatalban, hogy az adott önkormányzat vezetését ellátó személy, akinek a felelőssége és feladatköre sokkal nagyobb és tágabb volt, kevesebb fizetést kapott, mint az intézményen belül dolgozók egy része. A jelenlegi törvény értelmében egy önkormányzatban dolgozónak nem lehet nagyobb fizetése, mint az alpolgármesternek vagy a megyei tanács alelnökének' – magyarázta a képviselő. 
A szerdán megszavazott egységes bértörvény értelmében 2018. január elsejétől az oktatók alapfizetése 25 százalékkal növekedik, majd 2018. március 1-től egy újabb 20 százalékos növekedés van előírva. Továbbá 2018. december elsejétől tíz százalékos stresszpótlékot vezet be minden oktató számára. 
Csép Andrea elmondta, hogy a Szövetség elvárásként fogalmazta meg, hogy Románia Kormánya folyamatosan, évente legalább egyszer tájékoztassa a parlamentet a törvény pénzügyi kivitelezhetőségéről és ütemtervének tarthatóságáról. 
A képviselőház döntéshozó fórumként szavazott az egységes bértörvény tervezetéről, ezt követően a jogszabály az Államelnöki Hivatalhoz kerül kihirdetésre. Agerpres Erdély.ma

A büntetések folytatódnak, a célok és eszközök változatlanok!
2016. március tizedikén, a Székely Szabadság Napja alkalmával rendezett felvonuláson a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Izsák Balázst a Maros megyei csendőrség 10 000 lejes büntetéssel sújtotta. 
A jogorvoslati alapfokú eljárás során a bíróság a büntetés egyik tételét (6 000 lej) megsemmisítette, viszont fenntartotta a másik büntetési tételt, a 4 000 lejt, amelyet azzal az állítólagos indokkal szabott ki a csendőrség, hogy a rendezvényt megelőzően ők nem kapták meg az előzetes bejelentést. 
Az alapfokú döntés ellen a Székely Nemzeti Tanács elnöke élt a fellebbezés jogával, és beterjesztette azokat a bizonyítékokat, amelyek a szervezők és a csendőrség közötti együttműködést támasztják alá. A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta ezeket a bizonyítékokat, köztük azt a tényt is, hogy személyesen a csendőrség vezetője, Iulius Cenan ezredes vette át a rendezvénnyel kapcsolatos dokumentumokat, beleértve az előzetes bejelentés másolatát.  Ezek a tények, amelyek cáfolják mind a csendőrség, mind az igazságszolgáltatás állítását, miszerint a tüntetést bejelentő szervező nem tett eleget minden bejelentési kötelezettségének. A döntés jogerős. 
Mivel az ítélet sérti az Európai Emberjogi Egyezmény rendelkezéseit, a határozat indoklásának kézhezvétele után a Székely Nemzeti Tanács a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul.
Leszögezzük, hogy az újabb jogsértő határozat sem befolyásolja a jövő évi március tizedike megszervezését, amelynek előkészítése folyamatban van.
SZNT Erdély.ma

Béremelés kivételezetteknek
Elfogadta az új egységes bértörvényt tegnap a képviselőház, azonban egy előre be nem jelentett formában: a közalkalmazottak fizetése csak 2018 januárjától növekszik (holott eredetileg júliustól ígérte a kormány), míg a magas rangú állami tisztviselők esetében az új bértábla a törvénynek a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől érvénybe lép. A jogszabályt 188 képviselő támogatta, 28-an ellene szavaztak, 47-en tartózkodtak. A Szociáldemokrata Párt és szövetségesük, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége, valamint a koalíciót a parlamentben támogató RMDSZ támogatta a jogszabályt, az ellenzék – kivéve néhány liberális képviselőt, akik megszavazták a törvényt – fenntartásokat fogalmazott meg vele szemben.
A parlamenti vita célegyene­sében elfogadott előírás szerint a következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések januártól kezdődnek, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne. Továbbá 2018. december elsejétől tízszázalékos stresszpótlékban részesülnének az oktatók. Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást: egy parlamenti képviselő az év második felétől az eddig 5500 lej helyett már több mint 13 ezer lejes havi illetményben fog részesülni. A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken. Parlamenti felszólalásában Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök hangsúlyozta, az új bértörvény fontos lépés Románia „valós” uniós integrációja, az euró bevezetése útján. Hozzátette: véget kell vetni annak, hogy az ország az olcsó munkaerő miatt legyen vonzó a külföldi befektetők számára. 
A ma megszavazott bértörvény sok tekintetben hoz elégedettséget, és kisebb mértékben elégedetlenséget is – idézi a szövetség hírlevele Csép Éva Andrea Maros megyei parlamenti képviselőt, a képviselőház munkaügyi bizottságának titkárát. A szenátusi változathoz képest újdonságnak számít, hogy RMDSZ-javaslatra az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság megyei vezetői központi szintű bérezést kapnak, továbbá sikerült megőrizni az önkormányzati vezetők esetében a teljesítményalapú javadalmazást. Eszerint az önkormányzatok vezetői is részesülhetnek a sikeres uniós pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékban, ez idáig ez a pótlék csak a projektben részt vevő hivatalnokoknak járt. „Ez azért volt fontos, mert az önkormányzat vezetőjének hozzáállása nagymértékben befolyásolja a munka sikerét, ezért bővítettük a kedvezményezettek körét, így egy sikeres projekt után a polgármesterek és az alpolgármesterek is részesülhetnek fizetéspótlékban” – taglalta Csép Andrea, majd kitért arra is, hogy a közigazgatási hierarchia alapján össz­hangba hozták a fizetéseket a helyi és megyei önkormányzatokban. „A polgármester és a megyeitanács-elnök fizetése lehet a legnagyobb intézményen belül, hiszen olyan helyzetekkel találtuk szemben magunkat egy-egy közhivatalban, hogy az adott önkormányzat vezetését ellátó személy, akinek a felelőssége és feladatköre sokkal nagyobb és tágabb volt, kevesebb fizetést kapott, mint az intézményen belül dolgozók egy része” – magyarázta a képviselő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb fejezetek a katolikus iskola ügyében
Jogtiszta kezdés a 2018/2019-es tanévben
Tegnap délben a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szüleiből álló Civilek a katolikus iskoláért csoport képviselői találkoztak a parlament emberi, vallási és nemzeti kisebbségi jogokért felelő bizottságával, ugyanakkor az iskola vezetősége nevében Székely Szilárd-János megbízott igazgató állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkbe. Közben Biró Zsolt-István képviselő is a parlamentben Pavel Năstase oktatás- ügyi miniszterhez intézett interpellációjával sürgette az iskolaügy mielőbbi rendezését.
Tárgyalások a parlamentben A civil csoport találkozójáról Csíky Csengele szóvivő számolt be lapunknak. Elmondta, a parlamenti bizottsági ülés előtt találkoztak az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaival is. A csoport képviselői ismertették az iskolaügy jelenlegi helyzetét az emberjogi és kisebbségi bizottsággal, kiemelve azokat az alkotmányos jogsérelmeket, amelyek érintik a diákokat és a szülőket egyaránt. A megbeszélésen részt vett a szaktárca jogásza is, aki azt az álláspontot képviselte, hogy „egy tanintézetet nem helyi tanácsi határozattal, hanem minisztériumi rendelettel kell megalapítani”. A bizottság tagjai ismerték az ügyet, ezért majdnem kétórás jogvita alakult ki, amelyben keresték a törvényes kiutat a patthelyzetből. A tárgyalásokon jelen volt Marius Paşcan képviselő is, aki kitartott amellett, hogy törvénytelenül működik a tanintézet. A tárgyalások végeredményeként a bizottság tagjai megígérték, hogy a bemutatott dokumentumok és a megbeszélések jegyző- könyve alapján összeállítanak egy jelentést, amelyet a képviselőház oktatási bizottságához továbbítanak, ugyanakkor a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz azzal a kéréssel fordulnak, hogy sürgesse meg a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) által folytatott kivizsgálást, ugyanis ezen a téren nem történt még előrelépés, és születnie kell egy döntésnek, amely ezt az ügyet valamiképpen lezárja. Abban mindenki egyet- értett, hogy a romániai magyar kisebbségnek joga van felekezeti jellegű iskolák működtetéséhez. Az emberjogi bizottsági ülés után a csoport újabb tárgyalásokat folytatott az RMDSZ frakcióval. A testület Szabó Ödön képviselőt bízta meg azzal, hogy szakértőként foglalkozzon az üggyel. A frakció tagjai egyetértettek abban, hogy az idei tanévben nem lehet jogtisztán elindítani az osztályokat, ezért, ha minden jól megy, a 2018/2019-es tanévben önálló jogi státussal újraindulhat a katolikus felekezeti iskola – nyilatkozta Csíky Csengele. Állásfoglalás A szerkesztőségbe eljuttatott állásfoglalásban az iskola vezetősége ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a tanintézet jogi helyzete még nincs megoldva, az iskola cikluskezdő osztályainak indítását megtiltó 70-es számú rendelet érvényben van. Azok a cikluskezdő osztályok, amelyeket a tanfelügyelőség jóváhagyott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak, illetve a Pedagógiai Líceumnak, nem a Római Katolikus Teológiai Líceumból átvett osztályok. Az történt, hogy a tanfelügyelőség engedélyezte az általuk már korábban kért előkészítő természettudomány, illetve társadalomtudomány osztályokat. Ez azt is jelenti, hogy ezeket az osztályokat ők iskolázzák be, és ők is fogják majd végigvinni. Az iskola vezetősége többek között azt szeretné, ha visszavonnák a tanfelügyelőség 70/2017-es határozatát, így ezáltal szavatolnák az iskola működésének folytonosságát egy esetleges bírói döntésig.
Interpelláció
Biró Zsolt interpellációjában az alkotmányra és az oktatásügyi törvényre hivatkozva rámutat a Maros megyei 2017/2018-as beiskolázási terv megkülönböztető jellegére, ugyanis nem biztosítanak megfelelő helyet a líceumokban a VIII. osztályt végző magyar diákoknak, az 1653 végzősre csak 1400 helyet írtak ki, 253-mal kevesebbet, ezzel szemben a végzős román diákok 132-vel több helyre pályázhatnak. (3060 VIII. osztályt végző román diák szerepel a nyilvántartásban.) A jogegyenlőtlenséget nemcsak ez az intézkedés, hanem a római katolikus iskola hónapok óta húzódó ügye is igazolja. Emiatt sincs még Marosvásárhelynek iskolahálózata – áll a miniszterhez eljuttatott beadványban, amely azzal a két kérdéssel zárul, hogy miként biztosítja a szaktárca az esélyegyenlőséget a diákoknak, és meddig tűri a minisztérium, hogy „a Maros megyei tanfelügyelőség játsszon a gyerekek sorsával?”
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)

Trianon tabuk nélkül
1920. június 4-én budapesti idő szerint 16.32-kor a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastélyban aláírták az első világháborút lezáró, Magyarországra vonatkozó ún. trianoni békeszerződést. Ennek tényei, számokban: a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság széthullott, a 282 870 km²-es Magyarország területének 67%-át (Horvátországgal együtt 71%-át), lakosságának több mint a felét elvesztette, ami az 1910-es 18 264 533 főről 7 615 117 főre esett vissza. Az elcsatolt területekből a legnagyobb arányban Románia (102 613 km² – 31,78%), Cehszlovákia (61 646 km² – 18,9%) és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (42 541 km² – 12,87%) részesült.
Kilencven évvel később, 2010-ben a trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Az aradi Tulipán könyvesboltban kedden délután megtartott előadás ennek kapcsán idézte fel a történteket és hátterüket.
***
Gyakran idézték-idézik Bonaparte Napóleont, aki azt állította (talán nem is először a történelem során), hogy a „történelmet mindig a győztesek írják” – többek között nyilván propagandisztikus céllal. Aztán a vesztesek is megírhatják (ha megmaradnak) a saját variánsukat. Valamely történelmi esemény értékelésében tehát minimum két, de általában sokkal több változat lehetséges. Trianont, hogy csak egy példát mondjak, a magyarral szöges ellentétben lévő álláspontról tárgyalja a román, cseh, szlovák, horvát stb. történetírás, de jórészt nyilván a francia, angol stb. is. 
Ifj. Tompó László, a Hunhir.info rovatvezető főmunkatársának Trianon tabuk nélkül c. előadása az egyik változatát mutatta be a történelmi Magyarország felszámolását szentesítő trianoni békeszerződésnek (diktátum, kényszerszeződés, békeparancs stb. néven is szerepel számos szerzőnél) és az ahhoz vezető okoknak. Az előadás címe („tabuk nélkül”) is sejteti, hogy itt nem a „hivatalos” történetírásról, hanem egy másfajta szemléletről esett szó.
Emlékeztetőül, de nem egészen mellesleg: a legújabb korban a jelek szerint a nemzetállamok létrehozása került előtérbe. A kommunista rendszer 1989-es bukását követően széthullott a Szovjetunió, két államra szakadt Csehszlovákia, még többre Jugoszlávia. Menjünk nyugatabbra: komoly elszakadási törekvések mutatkoznak Spanyolországban (baszkok, de főleg katalánok), a tendencia tehát nem csupán kelet-európai jelenség. A nemzeti függetlenség kivívása mondhatni ősi törekvés, ami már az első világháború előtt (közben és után) is megnyilvánult.
Vissza az előadásra.
Tompó László elismerte ugyan, hogy Magyarország trianoni szétdarabolásában szerepet játszott az első világháborús két tábor (az Antant és a Központi Hatalmak, ezek közt Németország mellett a Magyarországot is magába foglaló Osztrák–Magyar Monarchia) ellentéte, de számos más ok is közrejátszott, hangsúlyozta. Másfélórás előadásában a legnagyobb terjedelemben ez utóbbiakat taglalta, a „hamis sztereotípiákat” cáfolandó.
De lássuk az egyéb okokat.
Első helyen szerepeltek a magyarellenes, szeparatista (pánszláv, román) törekvések, amelyek már az 1860-as években beindultak, és a kiegyezést (1867) követően felerősödtek. Hogy miért? Nem a magyar állam kedvezőtlen nemzetiségi politikája miatt (ez az előadó szerint példamutató volt a korabeli Európában), hanem mert a magyarok „mások” voltak.
Egyéb ok a liberalizmus és a szabadkőművesség terjedése. Ez utóbbi („bár voltak köztük tisztességes magyar emberek is”) lényegében az állam szétzüllesztését irányozta elő (?). És a zsidóság (köztük ugyancsak kiváló emberekkel is), amelynek egy (kozmopolita?) rétege szintén gyengítette a Trianon előtti magyarságot. Végül Károlyi Mihály 1918-as októberi – a még harcra és ellenállásra képes hadsereg feloszlatását előirányzó – kormánya, majd 1919. márciusában a (három hónapos) Tanácsköztársaság, amely a tárgyaláson lényegesen gyengítette a békeszerződés aláírása előtt a magyar küldöttséget. (A delegáció érveit tulajdonképpen meg se hallgatták, a döntés az Osztrák–Magyar Monarchia, és benne Magyarország szétdarabolására már jóval előbb megszületett.)
Hogy az első világháborút lezáró, a „győztes mindent visz” alapon megkötött békeszerződések milyen – például a második világháborúhoz vezető – következményekkel jártak, az más, jelenlegi témánkat meghaladó kérdés. Trianonban kétségtelenül születhetett volna jóval bölcsebb döntés is.
Amiben az előadóval maradéktalanul egyetérthetünk: „Trianon nagyon összetett, komplex folyamat”. Megközelítésében, tisztázásában mindenféle véleménynek van létjogosultsága. Az egyik lehetséges megközelítést kedden Aradon hallhattuk.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

Trianon árnyékában a Kálvin-házban
A  Kálvin János Református Imaházban szerdán trianoni megemlékezést tartottak.
A trianoni döntés kapcsán, június 7-én került sor a Szatmár-Láncos templom gyülekezeti termében a Szatmári Híd Egyesület rendezvényére, a Trianon árnyékában – magyar sors című emlékműsorra.
Kaszaniczki Csongor beosztott lelkész igeolvasása és Krakkó Rudolf a rendezvény szervezője köszöntője után Szatmári Elemér tamásváraljai lelkipásztor szavalata következett, majd a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, dr. Szakály Sándor szakmai előadást tartott Trianon hatása a magyarságra címmel.
Irodalmi előadásokkal, énekekkel közreműködtek még Szökőcs Zsófia és Besenyődi Judit diákok. szatmar.ro

Kós Andrásról nemhivatalosan
Az ember és művész
Kós András (1914–2010) szobrászművész alkotásaiból nyílik ma kiállítás 18 órakor az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székházában, tudhattuk meg Szebeni Zsuzsa sajtótájékoztatóján. Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője ugyanakkor azt is elárulta, hogy meglepetésekben lesz részük az idelátogatóknak.
A művész, Kós Károly fiaként látott napvilágot, mely tény nem vált az előnyére, hiszen alkotóként egy életen keresztül apja árnyékával birkózott. Élet és Rajz címet viselő, saját rajzaival illusztrált önéletrajzi kötetéből ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy már gyermekkorában szeretett fából faragni. Nem a véletlen műve volt tehát, hogy szobrász vált belőle. Alkotásairól Jakobovits Miklós festőművész a róla írt nekrológjában így fogalmazott: „Mint templomi gótikus szobrok vonulnak fel előttünk remek alkotásai, mint olyan jelzések az időről és Erdélyről, melyek nagyszerű jellemek karaktereit mutatják be, mint küzdeni tudó, de egyben felszentelt alakok, melyeknek erkölcsi magasságába mindannyian vágyunk.”  
Amint a sajtótájékoztatón kiderült, ennek a tárlatnak Budapest és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgy a harmadik helyszíne lesz, viszont katalógus kiadására most első alkalommal kerül sor. Ezúttal pedig nem a művész hivatalos, közismert arcát mutatják be, hanem a gyermekét, apáét és nagyapáét. Éppen ezért a kiállítás anyagát a Kós örökösök magángyűjteményéből származó, általa készített, de személyes célokat szolgáló tárgyak alkotják.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A medve mint tájformáló tényező
Az elmúlt hosszú hétvégén is legalább három esetben hallhattunk ismét a medvékről. Ezek a cseppet sem jámbor vadak ott jártak, ahol egyébként semmi keresnivalójuk: lakott területen, vasúton, illetve találkoztak az emberrel, behatoltak a gazdaságokba. Szerencsés esetben a medvék, az emberszabású populáció tagjai és a haszonállatok is megúszták ezeket a nem kívánt találkozásokat. Azt tudjuk, hogy egy-egy vadállat vagy éppenséggel még az idegen környezetbe telepített háziállat is képes elvadulni, s amennyiben kedvezők a körülmények, annyira elszaporodhat, hogy a továbbiakban teljesen megbontja az ottani ökoszisztémákat. Itt van például a veréb, amelynek őshazája Eurázsia és Afrika. Észak-Amerikába az 1850-es években telepítettek először belőlük. Sok településen verébpárti rendeleteket is hoztak, hogy a kis jövevények populációi fennmaradjanak. Néhány évtized múltán azonban a verébvédők elhallgattak, sőt odajutott a verébmizéria, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyes államaiban lődíjat is kezdtek fizetni a beszolgáltatott verébfejekért. Ausztráliában és Új-Zélandon sem volt igazán pozitív jelenség a verebek migráltatása, mert igencsak elszaporodtak, s ma az a helyzet, hogy a lakosság megszokta és elviseli például a háziveréb és az angolveréb millióit. Hasonlóan szívtak az ausztrálok a macskával is. Mivel gyakorlatilag nem rendelkeznek ellenféllel, a házimacskák elvadult milliói komolyan veszélyeztetik az ottani őshonos apróvadakat, amelyeknek korábban nem voltak természetes ellenségei. Egy vad cirmos átlagosan 4-5 bennszülött apróvadat képes elpusztítani. Ausztráliában macskaőrség küzd az elvadult cicák ellen.
Európai kutatók is kimutatták, hogy az urbánus környezetekben tartott félvad macskák – főként a tömbházakkal beépített területeken – ugyancsak képesek komoly károkat okozni. Egyáltalán nem javasolják a zugokban, pincékben élő macskák etetését, mert azok elszaporodván kiirtják a madarakat. Előszeretettel pusztítják – például – a feketerigókat, amelyek ugyancsak szeretik az emberek közelségét, s markánsan hozzátartoznak mind a városi, mind a falusi környezethez. Hogyne lenne hát táj- és környezetformáló szerepe ennek a nagyvadnak, a medvének! Jól tudjuk, hogy a kárpáti barnamedve, az ursus arctos ma élő példányai többnyire a civilizáció szülöttei és termékei. Ha egészséges lenne az ökoszisztéma, akkor egy anyamedve nem lenne képes éves rendszerességgel 2-3 bocsot is vállalni és nevelni. Szerencsés esetben az egyke bocs is tisztességes eredménynek számítana. Valamilyen módon az ember beavatkozik a medvék életébe, eteti, vadasparkokban tenyészti, s esélytelenül igyekszik aztán visszavadítani a felnőtt példányokat. Csakhogy ez a félvad medve már emberfüggő, nem képes teljes önállóságra. A kukák kiapadhatatlan lelőhelyek. Azt tartják, hogy az a medve, amely szeméttárolókban való guberálásra adta a fejét, többé nem képes, s nem is akar a vadonban élni és táplálkozni. Predealon, Brassóban vagy Tusnádon medvegenerációk éltek és élnek ma is az urbanizáció áldásaival. Hogy mégis mekkora a medve tájformáló szerepe, az mindjárt meglátszik, ha azokat a gazdákat kérdezzük, akik kies vidékünkön gabonát, cukorrépát, silókukoricát próbálnak termeszteni. Kinek-kinek elmegy a kedve, ha hétszám e bundás jószágokat látja zabálni a kultúrákban. A következő évben meg látni, hogy itt is, ott is felhagyta a nép a szántót. Bokrosodnak, vadulnak a mezőkön a területek. Élhetetlenné válik a vidék és veszélyessé a város. Miközben rosszul megfogalmazott paragrafusokon lovagolnak a felelősök és büntetlenül hunynak szemet a medveinvázió fölött, amely ma már annyira súlyos, hogy akármelyik pillanatban beülhetnek ezek a vadak valamelyik megyei vagy kormányhivatal bársonyszékébe. Lassan már Facebook-oldaluk is lesz, még a világhálóról is kiszorítják a homo sapiens példányait, az amúgy bölcs, de tehetetlen székelyeket, s a többi népet is…
Simó Márton Hargita Népe (Csíkszereda)

Az újságírás szakma, a blogolás stílus
A világháló elterjedésével teljesen felborult a média hagyományos, nevelő-tájékoztató szerepe. Ma már bárki gyárthat és oszthat meg információt minden témában, amelyek nem jutnak át szakképzett személy szűrőjén. A modern civil újságírás és a hagyományos média jellemzőit vetették össze egy kolozsvári konferencián.
A klasszikus felfogás szerint a nyilvánosság olyan színtér, ahol a társadalmi, politikai és a mindennapi élettel kapcsolatos témák terén ésszerű vita folyik a szociálisan érdekelt, közérdek iránt elkötelezett állampolgárok között megvitatva mindent, ami fontos. A demokrácia ideális modelljeként is szoktak tekinteni e felállásra, amelyre jó példa a 19. századi, igényes sajtótermékekkel, szakemberekkel tele brit kávéházak. Itt az észérvek nyugodt vita körülményei között ütköztek a társadalom folyamatos javítása érdekében. Az egyre több, egymással versengő tévés kereskedelmi csatorna és az internet megjelenésével azonban a nyilvánosság számos jellemzője az ellenkezőjére fordult: egyre inkább háttérbe szorultak az észérvek és a nyugodt hangnem.
Glózer Ritának, a Pécsi Tudományegyetem kommunikációszakos professzorának szavait összefoglalva: az objektív, szociálisan építő információközlés helyett a média világát az érzelmek, a botrány és a morál hiánya hatja át.
Ez jellemzi a tévés kibeszélő- és valóságshow-kat, tehetségkutatókat, de a közösségi hálón zajló véleménykifejtéseket is. Amíg régen a média tartalmát szakmailag hozzáértők gyártották, ma már nemcsak képzett, gyakorlott újságírók, de civil amatőrök is hasonló szerepet töltenek be a blogokon, Facebookon. Sok civil újságíró műveltsége nem tér el a professzionális újságíróétól, de legalább ugyanannyian vannak azok is, akik nem elég felkészültek egy-egy téma kapcsán. Kecskés István budapesti újságíró előadásában úgy fogalmazott: ma már mindenki, aki blogot vezet, újságírónak hiszi magát.
Az ideális az lenne, ha mindenki elfogadná: az újságírás szakma, a blogolás pedig stílus.
Facebook és YouTube, a 21. századi fórum
Az internetes tevékenységek között a fiatal generációk körében mára a YouTube videómegosztó webhely vált a nyilvánosság új helyszínévé a Facebook mellett. A filmrészleteken, teljes filmeken és zenés videóklipeken át az amatőr videósok által készített tartalmakig ezerféle mozgóképes műfaj közül válogathatunk a weblapon, és tölthetünk fel magunk is, ha úgy tetszik. 2010-ben már percenként 24 órányi videót töltöttek fel az oldalra, ez a szám pedig folyamatosan növekszik. A portálra felkerült anyagok nagy részét nem a professzionális és profitorientált cégek videói teszik ki – hivatalos klipek, fizetéses filmes tartalmak –, hanem a mozgóképes tartalomgyártás szakmai oldalát kevésbé ismerő, amatőr videósok anyagai. Nem sokkal az internetes oldalt vezető, civil újságírókat meghatározó blogger kifejezés után a 2010-es évekre a felvételeket gyártó, hasonló célok köré épülő YouTube-csatornák működtetőit takaró vlogger szó is megszületett.
Az elsősorban amerikai és brit mintára épülő videóműfajok mára az egész világot meghódították: minden országban akad néhány, több ezer, esetenként százezer vagy millió követővel rendelkező vlogger, aki – műfajtól függően – átveszi a hagyományos médiumok szerepeit a 11–16 éves serdülők körében.
A vloggerek kora a videók tartalmától függően változik: például a számítógépes játékokkal kapcsolatos tapasztalatokat elsősorban tinédzserek osztják meg. Öltözködési, főzési tanácsokat azonban már fiatal felnőttek is adnak követőiknek. Glózer Rita osztályozása alapján az életstílus kategórián belül vannak fiatalok, akik egyszerű, gyors receptekkel kapcsolatos videókat készítenek, mások divattal, szépségápolással foglalkoznak csatornájukon, de ezeken belül is számos alkategóriát találunk. Míg a klasszikus újságírás esetében jól láthatóan elkülönülnek a tájékoztató és véleményközlő műfajok, addig a blogokon és a YouTube-on terjedő tartalmak alapvető vonása, hogy az információt megosztó személy véleménye, személyisége megjelenjen az általa készített anyagokban. Erre példák a bármilyen élettapasztalattal kapcsolatos személyes tanácsok, tréfás kihívásokra, kérdezz-felelekre épülő videók, amelyek néha gyakorlati hasznot is nyújtanak a nézőknek a mindennapi segítő trükkök terén. Sokuk pedig egyszerűen csak jobban megismerteti egy addig idegen, hétköznapi ember arcát a követőkkel.
Emellett videójátékokról szóló, illetve videóklipeket, filmeket, élethelyzeteket parodizáló, filmkritikákat és rajongói elméleteket gyártó csatornák ezrei is működnek az olyan alkalmi videókészítők oldalai mellett, akik egy-egy termék kicsomagolását, kipróbálását filmezik le. A vloggerek folyamatosan követik a hozzászólásokat, sokszor ezek alapján alkotnak új tartalmakat, így a közönséggel kiépül az interakció, emellett egy-egy érdeklődési kör vagy megnyerő vlogger-személy köré közösség épül. Közben lenyűgöző kereskedelmi vonzat éleződik ki a rendszer mögött: a vloggerek bizonyos számú nézettség után a YouTube-tól pénzt kapnak, bár a legnagyobb nyereség általában a reklámokból jön. Például az utazó vloggereket repülőtársaságok keresik meg, hogy reklámozzák őket a videóikban, amiért persze támogatják az illető csatornáját, vagy sminkvideókat készítők videóikban az őket szponzoráló cég termékeivel dolgoznak.
Fiatalok milliói követik a különböző csatornákat. A számos, kommunikációs képességek hiányában sokszor értékelhetetlen felvételek mellett azonban hasznos tartalmakat is kapunk: a magyar YouTube világában például a filmszakon végzett, filmkritikákat előállító Szirmai Gergelytől vagy a korábban újságíróként dolgozó, ma utazóvideókat feltöltő és számos társadalmi problémát boncolgató Magyarósi Csabától, de a hasznos barkácsolós videókat tartalmazó FollowAnna-csatornától is.
Portálok: Facebookról szerzik a legtöbb látogatót
Demény Péter író, szerkesztő a konferencián úgy fogalmazott, hogy a 2010-es években egyre inkább számítógépek és nem emberek közötti viszonyról beszélhetünk. A modern technika- és internethasználati szokásokat tekintve vannak kétéltűek, akik a virtuális és valóságos világrend között helyzetenként oda-vissza cikáznak: egyszerre van szükségük hagyományos médiára és tudásforrásra, de nem hagyhatják figyelmen kívül, például karrierépítés során a világhálón zajló életet sem. Az újságíró, költő szerint ugyanakkor a ma fiataljait egyéltűeknek is tekinthetjük, ők ugyanis elsősorban a virtuális térben élnek, a valóság másodlagossá szorul vissza számukra, arculatukat, szociális életüket a Facebookon élik. Éppen emiatt bináris gondolkodásúakká válnak: egy-egy helyzet, megosztott tartalom, cikk vagy művészeti alkotás minősége leredukálódik a tetszik/nem tetszik, tehát lájkolom/nem lájkolom szintjére. Az elsősorban a virtuális, online világban zajló élet egyik következménye, hogy akik csak az interneten böngésznek, szinte mindent elfogadnak, ami szembe jön velük. Nem tudnak a hiteles és hamis információk között válogatni, nem ismerik meg az egyetemes érték fogalmát. Pozitív vonzata azonban a közösségépítő, szervező, emberek tömegét elérő nyilvánossági erő, amely nélkül az arab tavasz nem jöhetett volna létre, de annak is tanúi voltunk, hogy a tavalyi romániai kormányellenes tüntetésekre a facebookos eseményen verbuválták össze az ezres, százezres tömegeket. Botházi Mária újságíró, a Ba­beş–Bolyai Tudományegyetem oktatója az erdélyi magyar portálok nézettségét vizsgálta, illetve azt, hogy az itthoni magyar online sajtó olvasói milyen kategóriájú, műfajú cikkekre kíváncsiak leginkább. A Transindex statisztikái azt mutatják, hogy a kattintókat elsősorban a közéleti témák érdeklik, s bár Romániában nem ez a portál a leglátogatottabb, egyedi „nézettsége” azonban a legnagyobb: míg az összes többi portálra az olvasók 80 százaléka Facebookról történő bekattintással érkezik, addig a Transindex rendelkezik egy olyan több mint 30 százalékos olvasói réteggel, amely a böngészőjében szándékosan keres rá az oldalra. Az adatok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy kivétel nélkül mindegyik online médium esetében a legtöbb látogatás a Facebook közvetítésével történik. Botházi Mária kifejtette, az online térben a siker már nem a cikk tartalmi minőségén, hanem a megkapó, bravúros, frappáns címadáson múlik, amelyet mind a Transindexnél, mind a Főtérnél megfigyelhetünk. A Főtér ugyanakkor azért is vonzza olvasóit, mivel – kihasználva az online tér nyújtotta műfaji kötetlenséget – keveri a véleményt a tájékoztatással.
Botházi Mária előadása alapján a Maszolt a klasszikus hírportálok kategóriájába sorolhatjuk, amelyre az érzelmekre erősen ható, kattintást kierőszakoló, sokszor bulváros címadás jellemző, témaválasztásukra pedig az úgynevezett kékfény-hírek vagy b-betűs hírek, azaz elsősorban botrányról, balesetről szóló cikkeket publikálnak. Ez azonban számos olvasónál beválik: januárban a közúti bírságokról szóló anyagra például 40 ezren kattintottak.
Romániában a Székelyhon a legolvasottabb és a legtöbb kommentelőt vonzó magyar nyelvű portál, például az Igazi Csíki Sör betiltásáról szóló januári cikke 50 ezer kattintást hozott. Az egyetemi oktató kutatásából kiderült, az erdélyi olvasók az eltérő kínálatért keresnek fel több webhelyet: a Maszolt a gyors hírközlésért, a Transindexet sokan a véleménycikkekért, a Főtért a sajátos műfajkevert stílusért, a Székelyhont a székelyföldi régiót felölelő, részletes hírközlésért.
Kádár Hanga Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Enyedi Ildikó filmje volt a TIFF Magyar Napjának fénypontja
Szerdán Magyar Nap volt a 16. TIFF-en, a válogatást az egyik legerősebbként harangozta be a program kurátora, Zágoni Bálint. Az AperiTIFF fesztiválújság szerdai példányában idén is voltak magyar oldalak a Filmtett szerkesztésében, és volt Gulyás Party is a Bánffy-palota udvarán, bár éppen egyszerre Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjével, amire a legtöbben voltak kíváncsiak.
A válogatásban öt nagyjátékfilm, két dokumentumfilm és az Oscar-díjas kisjátékfilm, a Mindenki szerepelt. A Testről és lélekrőlmellett bemutatták Vranik Roland menekültkérdéshez kapcsolódó játékfilmjét, az Állampolgárt, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét, Sopsits Árpád pszichothrillerét, A martfűi rémet, amely egy magyar sorozatgyilkosról és a szocializmus alatt működő magyar rendőrség egyik súlyos nyomozói hibájáról szól, illetve Gigor Attila második egészestés alkotását, a Kút címűt. Vetítették Varga Ágota Vasgyökerek című dokumentumfilmjét, amely szekusdossziéjával szembesít egy Erdélybe hazalátogató orvost, illetve Bereczki Csaba kelet-európai gyökereiket kutató amerikai klezmerzenészekről szóló Soul Exodus című filmjét.
A nap fénypontja az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film vetítése volt a Florin Piersic moziban. Akinek sikerült időben jegyet váltania (a filmet péntek este 21:45-től is vetítik a Győzelem moziban, de már elfogytak a jegyek), egy nehezen kommunikáló, érintésfóbiás lány, és egy idősebb, fél karjára béna, megkeseredett férfi kapcsolatának lassú kiépülését láthatta. Enyedi Ildikó egy vágóhidat és egy erdőt választott a történet párhuzamos helyszíneiként. A szereplők a vágóhídon dolgoznak, álmukban pedig az erdőt járják szarvas képében. A premier plánban feldolgozott marhák és az erdőben bóklászó szabad rokonaik két véglete között látjuk Mária és Endre ügyetlen próbálkozásait arra, hogy komfortzónájukból kilépve egymásra találjanak. Az események apró részletei néhol kidolgozatlanok, pontosabban nem szájbarágósak, a mellékszereplők viszont üde foltok a filmben, és a jelenlétük mindig indokolt a történetmesélés szempontjából.
Bár túl speciális helyzetű karaktereknek tűnhetnek a főszereplők, főleg Mária, esetlenségükben mégis magunkra ismerhetünk. Hasonló lehetett Enyedi Ildikó célja, hiszen a vetítés után a Máriát alakító Borbély Alexandra elárulta, hogy a történet szerint ugyan a lány Asperger-szindrómás, de nem kutatták behatóan ezt a rendellenességet, a rendező nem szerette volna, ha a karaktert a betegsége felől közelítik meg.
A színésznő elmesélte, hogy először egy epizódszerepet kapott meg a filmben, de Enyedi Ildikó úgy döntött, hogy Mária szerepében is kipróbálja, ha meg tudja oldani, hogy nőiségét még a tekintetéből is kiirtsa. „Odaálltam a tükör elé és addig próbálgattam, amíg nem találtam meg azt, hogy határozott is legyen, és közben meg valami gyermeki tekintet legyen az, amit a néző lát” – idézte fel Alexandra. Először Mária külalakját, a haját, ruháit találták ki Enyedi Ildikóval, majd a jelenetek próbálása közben ráéreztek a karakterre, Mária egyszerűen életre kelt, mesélte a színésznő. A film érdekessége, hogy Endre szerepét Morcsányi Géza dramaturg, műfordító játssza, akinek nem volt korábban színészi tapasztalata. Mint kiderült, Enyedi Ildikó külön instruálta a két színészt, és csak a jelenetekben találkoztak. A végeredményt június végétől a romániai mozikban is meg lehet majd nézni. 
A TIFF magyar filmes válogatásából a két dokumentumfilmet néztük még meg. Varga Ágota Vasgyökerek című filmje némi hiányérzetet hagyhat a nézőben, főleg, ha látta a rendező korábbi filmjét, A tartótisztet, amely először állított kamera elé ügynököket beszervező titkosszolgálati tisztet, ráadásul szembesítette őt egykori megfigyeltjeivel. Az új portréfilm egy orvosról szól, aki még 1989 előtt Zilahról Németországba disszidált, most pedig visszatér Erdélybe, ahol a film készítőinek köszönhetően szekusdossziéjával is szembesül, így azzal a ténnyel is, hogy a titkosszolgálat legközelebbi ismerősein, rokonain keresztül még Németországban is megfigyelte. Varga Ágota rendező elmondta, hogy előző filmje németországi vetítésén találkozott az orvos fiával, ő hívta fel a figyelmét amatőr szobrász és gyűjtő apjára, akiről kiderült, hogy a rendezővel egy városban él. Mikor a szekuról kérdezte az orvost, annyira elutasító volt, hogy sajátos technikát kellett alkalmaznia: a szereplővel az általa választott ismerősökhöz látogatott el, és ők tették fel neki a kérdéseket, mesélte Varga Ágota.
„Erdélyben a barátság és besúgás egy és ugyanaz” – ez a film kulcsmondata, ezen kívül viszont nem sokat kapunk: a besúgó ismerősökkel csak telefonon sikerül beszélni. A főszereplő cseppet sem tűnik áldozatnak, ellentmondást nem tűrő hangon beszél, és láthatóan nem zavarja, hogy áron alul vásárolja fel az egyszerű emberek értékeit. A filmet vasárnap 12 órától vetítik még a Sapientián.
Bereczki Csaba Soul Exodusa jó meglepetés volt. A film első jelenetében zsidó ünnepet látunk Kanadában, amelyen a jelenlévők visszafele menetelnek a „jövőbe”. A kamera az úttest szintjén mozog, és ezekben a lépegető cipőkben a teljes zsidó történelem sűrűsödik. A film egy „fordított exodus”: négy amerikai klezmerzenész útja őseik életének helyszínére, Moldvába. Identitáskeresés, szóban és zenében, nem feltétlenül a zsidó identitásé, hiszen ez általános téma: mindenkiben lehet valami zsidó, mondják a szereplők a film végén.
Az egyébként margittai születésű rendező előző, 2008-as filmjében, az erdélyi népzenészekről szóló Életek énekében már kipróbálta a zenés road-movie formátumát, és rájött, hogy milyen jól működik. A Soul Exodushoz tudatosan keresett Amerikában élő, sokadik generációs kelet-európai zsidó zenészeket. Valódi casting során talált rá a The Brothers Nazaroff zenekarra, amelynek tagjai valójában nem testvérek, de mindannyian kapcsolódnak Kelet-Európához, némelyikük hosszabb időt élt is Magyarországon vagy Romániában. Miközben Kanadától Moldváig utaznak, megosztják a gondolataikat zsidóságukról, a holokausztról, Izraelről, szélsőjobboldali eszmékről, közben pedig a legkülönbözőbb helyszíneken zenélnek: tereken, udvarokon, hajón. Ahhoz a generációhoz tartoznak, akik a ’70-es években voltak hippik és akkor fedezték fel őseik zenéjét, most pedig visszahozzák ezt a zenét eredeti helyszínére, Kelet-Európába.
Egy néző ízes moldovai akcentussal kérdezte meg a vetítés után, hogy miért nem jutottak el a szereplők a keleti zsidóság egykori fontos központjába, Ogyesszába. Bereczki Csaba elmondta, hogy eredetileg a Szergej Eizenstein Patymokin páncélos című némafilmjéből ismert ogyesszai lépcsőkön zárult volna a film, de Nazaroffék megijedtek a feszült ukrajnai helyzettől és a bensőséges hangulatú forgatást kár lett volna azzal elrontani, hogy bármire erőlteti őket. Ehelyett a film Nagyváradon, Bereczki Csaba szülővárosában zárul. A forgatás során olyan személyes hangulat alakult ki, hogy a rendezőt a hatodik Nazaroff-testvérré fogadták, aki a nagyváradi jelenettel ezt a személyességet akarta jelezni. „A Körös-part az én Coney Islandom” – mondta. A filmet pénteken délután 5-től vetítik még a Cinema Cityben.
Zs. E. maszol.ro

Segítség specifikus tanzavaros diákoknak
Az idei záróvizsgákon az eddiginél több segítséget kapnak az olvasás-, írás- és számolászavaros diákok, a februárban megjelent módszertant első ízben alkalmazzák a nyolcadikosok országosan egységes felmérőjén és az érettségin. A lehetőséget az érintettek pozitívan fogadják, de szakemberek szerint nem volt kellő idő a begyakorlásra, így kevesen élnek a jogszabály előnyeivel.
A specifikus tanzavaros gyermekek szorzótáblát, számítógépet, matematikai képleteket tartalmazó táblázatokat, adott tanprogramokkal feltöltött tabletet és más segédeszközöket használhatnak a felmérők, értékelések, vizsgák alkalmával, de diktálhatják is a feladatok megoldását, valamint kérhetik, hogy a tanár olvassa fel a tételeket – sorolja a lehetőségeket Szabó Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Pro Dis-Lex Egyesület elnöke. Ellenben, ha ezt nem gyakorolják be, a diákokat össze­zavarhatja az ilyetén segítség, amikor a vizsgaláz miatt úgyis nehezen boldogulnak – hangsúlyozza. Ha a diszlexiás gyermek a hagyományos ütemben olvas, alacsony a szövegértése, ha lassan és kétszer-háromszor is elolvas egy-egy mondatot vagy az egész szöveget, akkor kifut a vizsgaidőből – részletezte. 
A Pro Dis-lex Egyesület nem tud minden olvasás-, írás- és számolászavaros háromszéki kiskorúról, csak azok kerülnek a szervezet nyilvántartásába, akik bejelentkeznek, de a korábbi felmérések szerint ezer gyermekből harminc érintett. Szabó Ildikó leszögezte: a diszlexiás, diszgráfiás és diszkalkuliás gyermeknek is meg kell adni az esélyt, hogy az oktatás minden szintjén egyenrangúan haladhasson korosztálya tagjaival, segítséget, kapaszkodókat kell nyújtani nekik ehhez, nem szabad őt olyasmiért büntetni, amiért nem hibás. A vizsgákra vonatkozóan elmondta, az említett segédeszközök használati lehetőségét a szülőnek kérnie kell, az iskolának pedig biztosítani a feltételeket. 
A témában megkerestük Bokor Attila tanfelügyelőt, a szakterület felelősét, aki megerősítette: habár bővült a használható segédeszközök és segítségnyújtás köre a specifikus tanzavaros diákok esetében, nagyon kevés az az iskola, ahol kipróbálták ezeket, a próbavizsgákon sem éltek a lehetőséggel, így kevés az esélye, hogy a vizsgákon sikeresen vezessenek be olyan módszert, amivel a diák először találkozik. Eddig tizenöt nyolcadikos és három középiskolai végzős szülei kérték a megyei tanfelügyelőségen, hogy az idei vizsgákon gyermekeik használhassák az engedélyezett segédeszközöket, az érintett iskolák jelezték, megoldják – mondta a tanfelügyelő. Ez ellenben nem könnyű, mert ha valaki azt kéri, hogy olvassák fel neki a tételeket, vagy írás helyett a megoldást le szeretné diktálni, akkor külön termet kell biztosítani számára, két ellenőrzőkamerával, két vizsgáztató jelenlétében, akik közül az egyik segítő szakember, a másik felvigyázó. Könnyített tétel nem létezik, mert az eredmény beszámít a IX-es felvételibe, illetve XII. osztály után az egyetemi felvételi általánosba, és nem lehet különbséget tenni a különböző jelentkezők esélyei között – hangsúlyozta Bokor Attila. Ezt a kérdést szerinte a kétszintű érettségi oldaná meg, amit már több oktatási miniszter is megígért. Jelenleg a II., IV. és VI. osztályos felmérőkön módosíthatták a feladatok tálalását, segíthették a tételek megértését, de nem változtathattak szerkezeti és tartalmi vonatkozásban – ismertette a tanfelügyelő. Felhívta a figyelmet, ha az olvasás-, írás- és számolászavaros diákok idén még nem élnek a segédeszközök használatának lehetőségével, a vizsgán legalább a plusz időt (30 perc) használják ki, amit a jogszabály biztosít számukra.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Strasbourgba kell menni (Székely szabadság napja)
A Maros megyei törvényszék jogerős ítéletében fenntartotta annak a bírságnak a kisebbik részét, amelyet Izsák Balázsra, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére rótt ki a csendőrség a 2016-os székely szabadság napja szervezéséért. Az SZNT sajtószolgálata közölte, a tanács jogorvoslatért a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul.
A 2016. március 10-én tartott felvonulás miatt Izsák Balázst a Maros megyei csendőrség tízezer lejes büntetéssel sújtotta. A jogorvoslati alapfokú eljárás során a bíróság a büntetés nagyobbik, hatezer lejes tételét megsemmisítette, viszont fenntartotta a másik büntetési tételt, amelyet azzal az állítólagos indokkal szabott ki a csendőrség, hogy a rendezvényt megelőzően nem kapták meg az előzetes bejelentést.
Az SZNT elnöke a másodfokú eljárás során beterjesztette azokat a bizonyítékokat, amelyek a szervezők és a csendőrség közötti együttműködést támasztják alá. „A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta ezeket a bizonyítékokat, köztük azt a tényt is, hogy személyesen a csendőrség vezetője, Iulius Cenan ezredes vette át a rendezvénnyel kapcsolatos dokumentumokat, beleértve az előzetes bejelentés másolatát.” Az SZNT álláspontja szerint „tények cáfolják mind a csendőrség, mind az igazságszolgáltatás állítását, miszerint a tüntetést bejelentő szervező nem tett eleget minden bejelentési kötelezettségének”. A tanács közölte: mivel az ítélet sérti az Európai Emberjogi Egyezmény rendelkezéseit, a határozat indoklásának kézhezvétele után a Székely Nemzeti Tanács a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul. A csendőrség a 2016-os felvonulás és tiltakozás közel száz szervezőjét és résztvevőjét bírságolta meg törvénytelennek vélt megmozdulás szervezéséért, illetve csendháborításért. A többi bírságolási jegyzőkönyvet utóbb érvénytelenítették a bíróságok. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Táncévzáró Bánffyhunyadon: néptánc és játék a színpadon
„Lehet tánc nélkül élni, de nem érdemes” – ezzel a Sebő Ferenc idézettel kezdte beszédét Kis Magdolna, a helyi Suhanc néptánccsoport vezetője, a Vlegyásza Szakképző Líceum aligazgatója a június 6-án szervezett bánffyhunyadi művelődési házban szervezett táncévzárón.
Beszédében a játék fontosságát hangsúlyozta kiemelve, hogy ennek mekkora szerepe van a szabálytudat kialakulásában, a kapcsolatteremtésben, a közösségbe való beilleszkedésben. – Ahhoz, hogy egészséges önbizalmú, kreatív gyerekeink legyenek, meg kell őket tanítanunk játszani, és itt jönnek képbe a népi gyermekjátékok. Ezeknek a fontosságát nem szabad alábecsülnünk, leintenünk – fogalmazott az igazgatóhelyettes.
A táncévzárón színpadra léptek iskolánk diákjai, akik részt vettek a néptáncoktatásban, valamint a Suhanc és a Suhanc-utánpótlás csapata. A kisebbek népi játékokat és népszokásokat mutattak be, a nagyobbak széki táncrenddel és gorbói román táncokkal örvendeztették meg a közönséget.
– A nagyobbaknál Suhancosnak lenni már státuszt jelent. Őket már csapattá formálta a néptánc, erőt ad, kitartásra ösztönzi őket a tánc védőszárnya. Munkájuk eredménye pedig a színpadon, csodás erővel mutatkozott meg.
Ünnep ez városunk életében, amelyet mindig nagyon várunk, hiszen a pünkösdöt még ünnepibbé varázsolja, s amelyre gyermekeink egész tanévben nagy szeretettel készülnek.
A csoport sikeréhez nagymértékben hozzájárul oktatóik szakértelme, szeretetteljes hozzáállása és türelme. Köszönjük Kis Magdolnának, Mihály Kingának, Bálint Zsoltnak és Bálint Csongornak a kitartó munkáját és táncosainknak pedig a felemelő élményt, amellyel minden évben megjutalmaznak minket!
Szabadság (Kolozsvár) 

Továbbra sincs engedély a többi Kolozsvár-táblára
Továbbra sem lehet tudni, mikor helyezik ki a többi háromnyelvű helységnévtáblát Kolozsvár bejáratainál – derült ki Oláh Emese RMDSZ-es alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen Vákár Istvánnal, a megyei tanács alelnökével, illetve Antal Gézával, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnökével az elmúlt egy év önkormányzati munkáját értékelték ki. Az alpolgármester a legnagyobb sikernek egyértelműen a szászfenesi bejáratnál kihelyezett háromnyelvű helységnévtáblát tartja, amelyen magyarul is feltüntették Kolozsvár nevét. Reméli, hogy Kisbács, Apahida és Erdőfelek határában is hamarosan kikerülnek a táblák, a megyei útigazgatóság azonban még mindig nem bocsátotta ki a szükséges engedélyeket. A szászfenesi tábla kihelyezésére azért kerülhetett sor, mert az a telek a város tulajdonában van, ez leegyszerűsítette a folyamatot.
A Kolozsvár-táblákkal kapcsolatban elhangzott: a hivatal messze túllépte az engedély kibocsátására megállapított 30 napos határidőt, a válasz azonban még várat magára. Mindennek – úgy tűnik – semmilyen következménye nincs Romániá­ban.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közti helyi megállapodás sorsát feszegető újságírói kérdésre Oláh Emese elmondta: a tábla kihelyezése elsősorban a civil kezdeményezésnek köszönhető, amely peres útra vitte az ügyet, sajnos nem a politikai alkuknak. Vákár István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke szerint vannak települések, ahol működik a PNL–RMDSZ koalíció, más helyeken viszont nem. Lásd Szászfenest, ahol az egyezmény megkötésének másnapján árulás történt, ezért nem lett RMDSZ-es alpolgármestere a községnek. Ami viszont a megyét illeti, Vákár szerint Alin Tişe liberális tanácselnök részéről megvan az együttműködési készség.
Kolozs megyében több olyan település van, ahol a hatályban levő közigazgatási törvény értelmében magyarul is ki kell írni a helység és a közintézmények nevét, erre azonban nem mindenhol került sor. A megyei RMDSZ most azt vizsgálja, hogy az itt élő magyar közösségek élnek-e ezzel a jogukkal, sok esetben nemcsak a politikai akaraton múlik a dolog, hanem mulasztásról van szó. A felmérésről szóló tájékoztatást ígérik.
Gyalui vizet Szilágyságba
Az elmúlt egy év megvalósításait illetően Oláh Emese elmondta: a rendelkezésre álló 10 millió lejes keretből 1,5 millió lejjel magyar rendezvényeket támogat a kolozsvári önkormányzat. Továbbra is kiemelt rendezvénynek számít a Kolozsvári Magyar Napok, amelyre 410 ezer lejt különítettek el. Ezentúl is prioritást jelent a magyar bölcsődei csoportok beindítása. Tavaly sikerült egy magyar tagozatot létrehozni, idén egy monostori és egy Donát negyedi bölcsődében tervezik ugyanezt, ez utóbbi esetében azonban kivitelezési gondok merültek fel.
Az alpolgármester beszélt az önkormányzat azon igyekezetéről, hogy lépést tartson az új kommunikációs és technológiai vívmányokkal. Amint arról lapunk is tudósított, beindították a My Cluj nevű applikációt, amely segítségével a polgárok elküldhetik panaszaikat a városházára. Tervezik az online kereskedelmi engedélyek kibocsátását, illetve a szabad parkolóhelyekről tájékoztató aplikáció létrehozását.
Vákár István, a megyei tanács alelnöke beszélt a Kolozs-Szilágy megyei vízprojektről, amely 300 millió euró értékű befektetés, célja, a gyalui vizet elvezetni Szilágy megyébe. Ez sok község számára nagy jelentőséggel bír, hiszen többen is rácsatlakozhatnak erre a vízhálózatra.
Vákár elmondta: kiemelten foglalkoznak az ipari parkok, kórházak, a reptér fejlesztésével, és beszélt az egyházi és kulturális támogatásokról is. Megemlítette a filharmónia helyzetét, az alkalmazottak bérköveteléseit úgy sikerült abszolválni, hogy nem kellett személyzetet elbocsátani.
Boldogító igen magyarul Aranyosgyéresen is
Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke részletesen ismertette a megye azon településeinek megvalósításait, ahol az önkormányzatban RMDSZ-es frakció működik. Több településen sikerült óvodát, iskolát felújítani, játszóteret, focipályát létrehozni. Elmondta: a közigazgatásban dolgozók bérének növekedése, amelyről a parlament szerdán határozott, az önkormányzati munka minőségének javulásához vezet, hiszen felkészült szakemberek számára is vonzóvá teszi ezt a munkakört.
Fontosnak nevezte a sza­mos­újvári magyar iskola beindítását, és azt is, hogy Aranyosgyéresen – közel száz év után – ismét került magyar a város vezetésébe Szabó Róbert RMDSZ-es alpolgármester személyében. Ezáltal – mondta – itt is lehetőség nyílik például arra, hogy a házasságkötésre magyar nyelven kerüljön sor.
Megtudtuk: Harasztos liberális polgármestere lemondott, a községet néhány napja Szabó József RMDSZ-es alpolgármester vezeti. A kormánynak 90 napon belül időközi választásokat kell szerveznie. Antal viccesen hozzátette: addig is bebizonyíthatjuk, hogy magyar ember is tud tisztességes munkát végezni. Szabadság (Kolozsvár)

Egy híres-neves nemesi csaláról
A Miskolczi család eredetéről, múltjáról és jelenéről tudhattak meg többet mindazok, akik eljöttek a család leszármazottjának csütörtök esti előadására, mely a PBMET szervezésében, a várban zajlott.
Dukrét Géza, a  Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, az előadás a híres családokat bemutató sorozaton belül zajlik,  s a híres Miskolczi családról nem más, mint a család leszármazottja, Miskolczi Lajos fog előadást tartani.
A Miskolc-nemzetség Borsod vármegyének tősgyökeres nemzetsége, melynek első ismert tagja Kálmán király idejében Borsod vármegye főispánja volt – mondta el ismertetője során a 84 éves Miskolczi Lajos. Mint elhangzott, a régi nemzetség egyik ága a királyi házzal is rokoni összeköttetésben állt, III. Béla a nemzetség egyik tagját, Domokos bánt rokonának nevezte – s ő alapította meg később a kéthelyi apátságot. Mivel a Miskolcz név egykor személynév gyanánt szolgált, alig lehet kétséges, hogy a nemzetség megalapítója olyan Miskolcz nevű főúr volt, aki a mai Miskolc helyén telepedett le és amelyet róla neveztek el. A nemzetség tagjai a csatatéren is kitűntek – ezt az előadó példákkal is illusztrálta.
Jeles személyek
A Miskolczy nevet a XIV. század második felében már olyan sok család használta mint nemesi előnevet, vagy származási helyüket jelölő vezetéknevet, hogy innentől szinte lehetetlen az ősi Miskolczy nemzetségből való származásukat kimutatni. A Miskolczy nevet először István (1575-1645) Gyulay Katától született gyermeke, Gáspár tartotta meg; a Miskolcziak időközben más megyékbe is elszármaztak – később szó esett a mezőtelegdi, és a micskei Miskolczy családról – előbbi címere a pajzs kék udvarában zöld halmon álló és szárnyait repülésre táró fehér galamb, csőrében fehér gallyal.
A későbbiekben elhangzott: a Miskolczy családok sok tanult embert adtak az országnak, fő- és alispánokat, szolgabírókat, ügyvédeket, orvosokat, katonatiszteket, papokat, jegyzőket, politikusokat, mérnököket. Különösképp Bihar, Szatmár, Szilágy, Hajdú vármegyékben, később Budapesten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagybányán voltak jeles vezető emberek. A Miskolczy nemzetségből származó bihari ágat Miskolczy István solmlyai várkapitány alapozta meg 1679-ben. Az előadó bemutatta a leszármazottakat egészen a XX. századig.
Ezt követően az előadó Lakos Lajos levéltárosnak a Szabadság 1905 évi számában megjelent cikkét olvasta fel, melyben a levéltáros kifejti, hogy megyénk ősrégi családja, a Miskolczy család már Attila idejében is létezett, sőt, meg is előzte – tulajdonképpen maga Attila is ezen nemzetségből valónak tekinthető, a Miskolczy név ugyanis a Mikse névből alakult ki az idők során.
Az előadás végén beszélgetés alakult ki a jelenlévők között – szó esett többek között dr. Miskolczy Dezső orvosprofesszorról, a marosvásárhelyi orvosi egyetem megalapítójáról. Dukrét Géza elmondta, hogy Miskolczi Lajos kutatásairól könyvet jelentetnének meg – ehhez azonban szükséges lenne, hogy rendszerezze a rengeteg összegyűlt információt, adatot. A jelenlévők arra bíztatták a család leszármazottját, hogy mihamarabb fogjon hozzá.
Neumann Andrea
erdon.ro

Óvodás hagyományőrzők
A láng továbbadása
„Tágasságot nekünk is, ha kicsikék vagyunk is!” – visszhangzott a mozi terme Kovásznán, ahol a Népi Gyermekjátékok Találkozójára gyűltek össze 12 óvodából lelkes óvó nénik és ügyes apróságok, hogy szokásukhoz híven őrizzék ezt a szép hagyományt.
Felemelő érzés volt több mint kétszáz ovist látni székelyruhában, örömmel táncolni, játszani, türelmesen és fegyelmezetten nézni a több mint kétórás előadássorozatot. Sokan voltunk, sokat kaptunk egymástól, hiszen az apró gyermekléptek, ritmikus dobbantások, csengő hangocskák sokáig a fülünkbe súgják, hogy érdemes kitartónak és odaadónak lenni hagyományaink megőrzésének érdekében.
Változatos és színvonalas előadásoknak voltunk szem- és fültanúi, vendégfogadóinknak pedig hálás köszönettel tartozunk az ajándékokért és a harapnivalóért. Isten fizesse! A lelkünkben van a dal, amit az édesanyánktól hallottunk először. Legyen hát az anyanyelvünk megőrzésének parazsa a Népi Gyermekjátékok Találkozója, ha fúj a szél, hadd izzítsa anyanyelvünk parazsát.
Kedves pedagógusok, legyünk hát szelek, olyanok, akik lágyan csiklandozzák a rájuk bízott gyermekek fejecskéjét, talpacskáját, szívecskéjét, hogy érezzék, ott a helyük, ahol egy szempillantásból is mindent meg lehet érteni. Morus Tamással együtt valljuk, hogy „a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”.
Csákány Zsuzsanna Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kis művészek nagy napja
Egész napra kihúzták a csengőt és tanórát sem tartottak pénteken a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, s ennek minden bizonnyal a diákok örültek a legjobban. A tegnapi iskolanapon azonban tanulók és pedagógusok közösen ünnepeltek, tartalmas programsorozattal készültek, a különféle rendezvények közt pedig a névadóról is megemlékeztek a délelőtti megnyitón.
A barátságtalan időjárás nem szegte a művészetisek kedvét, jó hangulat uralkodott a folyosókon, tantermekben, szabadtéri rendezvényeken egyaránt. Különösen sokan fordultak meg az osztályok vásárán, ahol saját készítésű süteményeket, festményeket, karkötőket, szendvicset, bodzalevet, édességet, papírdíszeket kínáltak a diákok.  Az ötödik B-sek napja különösen jókedvűen indult, reggel zenét hallgattak, sőt, még táncoltak is, míg elkészültek a díszlettel – mesélte osztályfőnökük. Para Noémi úgy fogalmazott, jó érzés, hogy ezen a napon együtt lehet a gyerekekkel, s úgy tudnak az iskolában lenni, hogy jól is telik. Fontos, hogy osztályként is megmutathatták magukat, Zene-ABC névre keresztelt bazárukban pedig a gyerekek által készített süteményeket főként a lányok ajánlották szorgosan.   Șuiu Éva rajzszakos diákjai is beneveztek a vásárra, melyre idejében felkészültek, s ezt tegnap fotókon is szemléltették. Gyermeknapon az udvaron találkoztak az ötödik C-sek, ott születtek a különböző alkotások, melyeket – az osztálypénzt gyarapítandó – tegnap próbáltak értékesíteni. Osztályfőnökük az iskolanap közösségformáló erejét érzi a legfontosabbnak, diákjai ugyanis egy közös cél érdekében fogtak össze, kirándulásra gyűjtenek.  Közben a vásári forgatag szomszédságában, egy fa alatt többen arcfestésre várakoztak, a közeli színpadon pedig egymást váltották a rézfúvósok, gyermekcsoportok, kórusok. „Idén próbáltunk arra koncentrálni, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, ki is volt Plugor Sándor, iskolánk névadója, úgy éreztem, ez fontos a mai napon – vázolta lapunknak Sebestyén-Lázár Enikő intézményvezető. – A többi tevékenységgel pedig kimondottan arra figyeltünk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, hogy közösséget formáljunk, hogy jobb hangulatban teljenek a napok.”  Ez tegnap minden bizonnyal sikerült is, hiszen a már említettek mellett reggel vetélkedők, ügyességi játékok zajlottak a művészetiben, a szabadtéri graffitifestést a rossz idő miatt ugyan későbbi időpontra kellett halasztani, ám vázlatán dolgoztak. A díszteremben kortárs műhelyre várták az érdeklődőket, és alkalom adódott népi gyermekjátékokkal ismerkedni, de volt batikolás, táncház, s szerepelt a délutánba nyúló programban meseerdő dráma tagozatos diákokkal, drámatréning, karaoke, valamint iskolanapi koncert a díszteremben, és az elmaradhatatlan, élő szoborpark egyaránt megmutatkozott.
Demeter Virág Katalin Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életszimfónia fuvolára és zongorára – Beszélgetés Simon Gábor nyugalmazott operaigazgatóval
Sepsiszentgyörgyi, mégis „rossz” származása ellenére a Kolozsvári Állami Opera történetének leghosszabb ideig regnáló igazgatójaként vonult nyugalomba Simon Gábor. Zenészsors a kommunista korszakból a mába vezető meredek és enyhébb kanyarokkal.
– Itt ülünk fél órája, és szinte valamennyi erre haladót régi ismerősként üdvözölt. Honnan ismeri fél Szentgyörgyöt? – Onnan, hogy én is szentgyörgyi vagyok. 1945 tavaszán, március 29-én születtem, apám családja bikfalvi, Uzon és Bikfalva határában szép nagy földekkel rendelkeztünk. Ő maga banktisztviselőként dolgozott, a Székely Mikó Kollégium sarkán volt egy könyvesboltja, amelytől 1948-ban jó érzékkel megszabadult, átíratta a Mikóra. A család „rossz” származása ettől még megmaradt, de ő megúszta a kitelepítést. A Mikóba jártam iskolába, de a hetedik osztályt követően hiába felvételiztem sikeresen, nem engedték ott folytatnom a tanulást. Akkor Kézdire „telepített” az apám, így a nyolcadik első évharmadában megélhettem a kollégiumi lét minden keservét. Ütöttek-vertek mint a legkisebbet, míg kézilabda-tehetségemmel ki nem vívtam valamiféle tiszteletet. A családot amúgy szabadúszó zongoratanárként édesanyám tartotta el, a Mikóban is éveken át tanító, aztán az 1960-as évek magyar könnyűzenéje egyik meghatározó alakjává váló Bágya András tanítványa volt. Papírja nem volt róla, de kitűnően játszott, Szentgyörgyön nagyon sokan tanultak zongorázni Simon Ica nénitől. Innen származik az én zongorás képzettségem is, amellyel 17 éven át korrepetitorként dolgoztam a kolozsvári balettintézetben – fuvolás végzettséggel. 
– A fuvola választása saját döntés volt?
– Dehogyis, nem dönthettem én semmiről. A nővérem a brassói sportiskolában kosarazott, így a nyolcadik második évharmadától Kézdivásárhelyről én is oda kerültem, de hiába szerettem én sportoló lenni, a családi tanács másként döntött. Kilencediktől zeneiskolában folytattam, de a zeneiskolai történetem úgy kezdődött, hogy még nyolcadikos koromban egy ismerősöm elvitt Guttmann Misi bácsihoz, a kolozsvári zeneiskola igazgatójához. Levizsgáztatott, hallás, ritmusérzék, akkordok, utána pedig elkezdte nézni, milyen hangszeren vannak helyek a következő induló évfolyamon. Az alapképlet az volt, hogy ha a felvételi vizsgáig sikerül felzárkóznom, felvesznek fuvola szakra. Így is történt, mégis azt tanácsolták, hogy menjek inkább Marosvásárhelyre. Jó elképzelés volt. De mivel valamennyi szerelmem zongorista volt, én meg imponálni akartam, megtanultam néhány zongoradarabot a kötelező repertoárból. Furcsa mód elsősorban románnyelv-tudásomnak köszönhetően jutottam be aztán a kolozsvári zeneakadémiára, amelynek öt évét különösebben mély nyomok nélkül hagytam magam mögött. – Hogyan találta magát egy friss végzős mindjárt a Kolozsvári Magyar Opera zenekarában? – Természetesen protekcióval. A feleségem főnöke ajánlott be 1968-ban az operaigazgató barátjának, de még így sem volt könnyű, mivel egy zenekarban legfeljebb három fuvolás kell. Én meg negyedikként kerültem oda… Nagyon stréber voltam, hogy gyakorlásra kényszerítsem az öregebb, elfásult zenészeket, kamarazene-formációkat találtam ki. Addig fontoskodtam, míg 1972-ben kirúgtak. Nehéz pillanat volt, akkoriban fizettünk be egy monostori tömbházlakásra, megszületett az első gyermekünk, én meg utcára kerültem. Összes­ségében azonban jó lecke volt. Némi eseti rádiózás után a könyvelosztó központ következett, szükség esetén az utcasarkon is árusítottam a könyveket, néha simlis trükköket is alkalmazva. Utólag azt mondom, nem vált káromra a könyvterjesztés világában eltöltött közel két esztendő sem, míg egy barátom fel nem villantotta, hogy holnap felvételi vizsgát tartanak a balettintézetben egy korrepetitori állásra.
– Vissza a zongorához?
– Bizony. Ha nem is túl sokat, de a könyves periódusomban is zongoráztam, a pianínó mindig kéznél volt, a tömbházba költözéskor a haverok segítségével – köztük Vermesy Péter, Bodor Ádám… – cipeltük fel a negyedik emeletre. A versenyvizsga előtti este körbejártam a szomszédokat, elnézést, de egész éjjel gyakorolni fogok, hiszen kész repertoárt kellett előkészíteni. Reggelig aztán leporoltam néhány korábban tanult darabot, s felvettek. Elsősorban azért, mert jól improvizáltam, ami a balett­iskolában igen nagy érték. Én meg tizenhét éven át, 1975-től az 1989-es forradalmi eseményekig csupa csinos nő között dolgoztam, nagyon élveztem azt a munkát.
– Nem volt unalmas bő másfél évtizeden át balettlépések alá klimpírozni?
– Nem, mert közben mást is csináltam. 1977-ben kitaláltuk például a Musica Antiqua nevű régizene-együttest, nagyon jók voltunk, külföldre jártunk. Voltak akkoriban más jó együttesek is, mi viszont valamennyien képzett, akadémiát végzett profi zenészek voltunk, a csíkszeredai régizene-fesztiválon mindig szívesen láttak bennünket. Az operaigazgatói kinevezésemig zenéltem ott, amikor az együttes vezetője, Majó Zoltán „eltanácsolt”, arra hivatkozva, hogy igazgatóként nekem már nem lesz időm próbára járni. Nem esett jól, mert lett volna.
– Milyen mértékig erodált lelkiállapotban érték a romániai ’89-es rendszerváltoztató események? – A 17 esztendős fiam megkérdezte: édesapa, akkor most már, ugye, nem kell másik országba mennünk? Mi ugyanis akkor már Magyarországra szóló kitelepedési engedéllyel rendelkeztünk. Kis híján elsírtam magam, nem is mentünk sehová. Márciusig még billentyűztem a balettiskolában, amikor egyszer csak szembejött velem az operaigazgatóság lehetősége. Egy kolozsvári vendéglőben üldögéltünk néhányan zenészemberek, és arról beszélgettünk, hogy a két operának, a filharmóniának, a zeneakadémiának új igazgató kellene. Ott teremtettük az új világot a terített asztal mellett. Személyemmel kapcsolatban felmerült az is, hogy a filharmóniához menjek, de az operás és a balettiskolás múltam alapján inkább az opera érdekelt. Szerencsém volt, mert az akkori igazgató, Hary Béla karnagy magától állt fel az igazgatói székből, ám mégsem ment simán minden. Miután Horváth Andor a maga művelődési államtitkári minőségében bejelentette a kinevezésemet, bizony akadtak, akik kezdetben nem tudták lenyelni, hogy egy incifinci fuvolás lett az opera vezetője. Olyanok is voltak, akik a szemembe mondták: mindent elkövetnek, hogy ne töltsek ott túl sok időt. De minden kezdeti viszály ellenére maradtam, felállítottuk a nulla kilométerkövet, versenyvizsgát rendeztünk, gyakorlatilag lecseréltük a teljes zenekart, harminchárom új tagot vettünk fel a kórusba. Közben kinőttük az új rendszer gyermekbetegségeit, lassan elkoptak az ellenzőim, én meg húsz éven át vezettem a Kolozsvári Magyar Operát.
– Az első, igazgatóként jegyzett produkció igazán emlékezetes lehetett...
– A Marica grófnő valóban az volt, gyönyörű szereposztás, telt ház valamikor ’90 áprilisában. A Tasziló grófot alakító Szeibert István kiment jelmezben a függöny elé, és bejelentette, hogy a társulat munkakonfliktusba keveredett a vezetőséggel, ezért aztán a kezdés tizenöt percet csúszik. Ez a demokrácia hajnalán több más helyen is előfordult. Engem meglepetésszerűen ért a dolog. Másnap már Kolozsváron volt egy államtitkár, de miután a vizsgálat semmiféle indokát nem találta a sztrájknak, a megmozdulás szervezői fegyelmit kaptak, mi meg mentünk tovább.
– Az új csapat, az új lehetőségek milyen mértékben befolyásolták a repertoárt?
– Egy év alatt összeraktunk egy profi csapatot. Az átalakítás után a zenekar robbanásszerű fejlődésen ment át, akárcsak a fiatal kórus, Valkay Ferenc koreográfus meghívása után pedig a balettkar is magas színvonalú feladatokra lett képes. Az új körülmények nyilván átalakították az opera repertoárját. Mindenekelőtt a kortárs magyar művek irányába nyitottunk, igazgatóságom húsz éve alatt tizenhét hasonló alkotást mutattunk be. Akkoriban kezdett velünk dolgozni a hetvenes évek végétől már Budapesten élő Selmeczi György karmester-zeneszerző. Először azzal kerestem, hogy csináljuk meg együtt Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című, egy Tamási Áron-témára készült operáját, amelynek születésénél szinte folyamatosan jelen voltam, tekintve, hogy Vermesyvel jó cimborák voltunk. Selmeczi örömmel jött, azóta is folyamatosan visszajár. Valkay is értékes, klasszikusokból és saját koreográfiákból álló sorozatot tett le az asztalra. Az emberi kapcsolatok szintjén jóval korábbról datálódó budapesti Magyar Operával való kapcsolatunk 1992-től hivatalossá is vált, amikor három előadással meghívtak a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
– Hogyan tudta együtt tartani a csapatot a közelmúltig meglehetősen alacsony művészbérek mellett? – Esetenként igen nehéz meccseket vívtam, de mégis könnyebb dolgom volt, mint a román intézmények vezetőinek, tekintve, hogy már a kezdetektől fogva magyar állami támogatásban részesültünk. Azokból a pénzekből tudtunk például szolgálati lakásokat vásárolni az alkalmazottaknak. – Milyen élmények kívánkoznak az élre egy húszesztendős operaigazgatói pálya sikerlistáján? – Mindenekelőtt talán az, hogy színre vittük Erkel mind a nyolc operáját. Küldetésnek tekintettük Hary Béla karnaggyal, Dehel Gábor rendezővel együtt, hiszen a Bánk bánon és Hunyadi Lászlón túl a többi művet gyakorlatilag papírcafatokból a Széchenyi-könyvtárból szedtük össze és rekonstruáltuk. Örök élmény a két olaszországi turnénk is, bejártuk a csizmát Torinótól Szicíliáig. Az első három hónapja alatt 55 előadást tartottunk, számomra azonban a második, rövidebb volt az igazán emlékezetes. Hary Béla ugyanis eltörte a kulcscsontját, s bár egy előadást levezényelt fél kézzel, a turné impresszáriója a továbbiakban már nem engedte pódiumra lépni. Vagy hazamegyünk, vagy vendégkarmestert alkalmazunk, vagy megoldjuk saját erőből – ez a három alternatíva állt előttünk. Nyolc előadás volt még hátra, a koncertmesterek, a kórusban éneklő néhány, karmesternek tanuló egyetemista közül senki sem vállalta, nekem kellett beugranom. Így jött szembe velem az újabb kihívás, mint korábban a balettintézet vagy az opera direktori státusa. A kollégák segítettek a végszavazással, igaz, korábban sem a kocsmában üldögéltem végig az előadásokat, hanem jelmezben, kórustagként tébláboltam a színpadon, jól ismertem a műveket. Vagy ott van a két éven át szervezett, példa nélküli nemzetközi karmesterverseny, amelyen 38 ország 40 karmestere vett részt.
– A zongorát meg belepte a por?
– Nem teljesen, mert még pénzt is kerestem vele. Például egy amerikai haknikörúton, ahol nemcsak a műsort kellett végigzenélnem, hanem az azt követő mulatságokat is. Anya annyi köszönetet nem kapott még, mint amennyit én rebegtem akkor.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb nyertes MOGYE-csata
Egyre többen választják az itthon maradást
Amikor több irányból, hosszú távon sérelem éri a romániai magyar oktatást, és ennek „csatatere” a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem is, öröm látni, tapasztalni, hogy újabb végzős diákok hagyják el reményteljesen az intézmény padjait az általános orvosi (160 diák), fogorvosi (64), gyógyszerészeti (38) és általános orvosasszisztensi (27) karon, szakon. A ballagási ünnepség pénteken délelőtt volt a Vártemplomban. 
A rendezvény, amelyet az egyetem az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályával – a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával – és a Studium-Prospero Alapítvánnyal szervezett, hálaadó istentisztelettel kezdődött, amelyen fohászt mondott Les Zoltán református egyetemi lelkész. Nagy László unitárius lelkész a bibliából idézve tisztességre, becsületességre, szelídségre és lelkiismeretes munkára ösztönözte a végzősöket, akiknek az útját mindenben a tisztelet, a szeretet és a reménység kell vezérelje. Azt kívánta, cselekedjenek ezentúl felelősséggel Isten, ember és önmaguk iránt, és soha ne felejtsék el az „ősi alma matert” és a szülőföldet, bárhol is járjanak a világban.
 – Az alapokat megkaptátok, amire építeni kell, és mindig az értékteremtés vezéreljen utatokon – mondta többek között a lelkipásztor, aki a sorok között kiemelte, kisebbségi helyzetben is igen fontosak ezek az útravalók. Ezután Jakabos Barnabás jezsuita egyetemi lelkész mondott imát a fiatalokért. Az istentiszteleten az idén is a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesülete, a MIFIKE tagjai zenéltek, énekeltek. 
Az áhítatot követően dr. Nagy Előd rektorhelyettes búcsúztatta a diákokat. Elmondta, hosszú és fáradságos utat zárnak le. Megköszönte a tanárkollégáknak a munkát, és a diákoknak, hogy kitartottak. E hivatáshoz többek között cselekvőkészség, bátorság és empátia kell – mondta, majd arra intette a fiatalokat, hogy soha ne adják fel önazonosságukat, ne feledjék, hogy magyar orvosként végeztek, hiszen ez egyfajta közszolgálatot, felelősséget is jelent számukra. – A jövőben arra törekedjetek, hogy itthon, anyanyelven gyakoroljátok a szakmát! – hangsúlyozta a rektorhelyettes, majd elmondta, dr. Kikeli Pál az idén is egy serleget adományozott a végzős évfolyamoknak, amelybe, értékes papírra írva, a Wass Albert-vers idézet mellett, a végzős diákok névsorát is „elrejtették”. 
Dr. Mártha Krisztina, a fogorvosi kar előadótanára szívhez szóló beszéddel búcsúztatta diákjait. Több mint 5000 elméleti és gyakorlati órán vannak túl, de a MOGYE-s diákélethez tartoztak a bulik is, a diáknapok és mindaz, amivel a fiatalok az egyetemi évek alatt néha felrázták az álmos kisvárost. A tanárnő elmondta, hogy az orvosi szakma a legszebb hivatások egyike. Aki erre a pályára lépett, szolgálja felebarátait hittel és emelt fővel, majd Kosztolányi Dezsőt idézve a következő szavakkal engedte el diákjai kezét: „legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot”. 
A diákok nevében Király Adina végzős asszisztensképző szakos hallgató köszönte meg a tanárok munkáját, az útravalót, amellyel a képletes batyut telerakták. 
Dr. Szabó Béla professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke kiosztotta a végzős évfolyamelsőknek járó, dr. Csőgör Lajosról, az egyetemet alapító rektorról elnevezett díjakat és jutalomösszegeket. Az általános orvosi karon Benedek Ildikó Annabell, a fogorvostan-hallgatók közül Kész Blanka, a gyógyszerészeti karról Tóth Imola-Ida, míg az orvosi asszisztensek legjobbjaként Sztojka Alexandra vette át az érdemoklevelet. 
Dr. Sipos Emese professzor, a gyógyszerészeti kar tanára a Dr. Formanek Gyula-emlékdíjat kézbesítette. Elmondta, hogy a tavaly adták át először a Kanadában élő család által felajánlott díjat. Az orvos 1931 és 2015 között élt, és 1959–1997 között a MOGYE gyógyszerészeti karának megbecsült professzora volt. A díjra az idén hárman pályáztak, közülük Koncz Szabolcs vehette át az elismerést. 
Az emlékokleveleket az általános orvosi kar hármas évfolyamfél végzőseinek dr. Kovács Judith, dr. Frigy Attila, majd a négyes évfolyamfélnek dr. Pávai Zoltán és dr. Egyed Zsigmond Imre, a fogorvosi karon végzetteknek dr. Bukhari Csilla és dr. Nagy Előd, a gyógyszerészetiseknek dr. Sipos Emese, az általános orvosi asszisztens szakos ballagóknak pedig dr. Kovács Judith tanár adta át. 
A Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, dr. Vass Levente parlamenti képviselő bátorságra, őszinteségre és korrektségre intette a diákokat, azt mondta, higgyenek az ügyükben, szakmájukat végezzék hittel és szeretettel. 
Az ünnepséget orgonakísérettel a székely és magyar himnusz eléneklése zárta. 18 órától a Színház téren tartották meg a MOGYE összes végzősének ballagási ünnepségét. Az idén összesen 842-en tették le a hippokratészi esküt Marosvásárhelyen. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

Érdemes Désen is anyanyelven tanulni
Száznál több diák utazott Magyarországra Désről és környékéről a 2016–2017-es tanévben a budapesti Rákóczi Szövetség Diaszpóra- és Szórványprogramja keretében. A szövetség egyik célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása a hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelemben, amelyben kiemelkedő szerep jut az oktatásnak. Így a Rákóczi Szövetség gazdag programsorozatot kínál a Kárpát-medencei iskolák számára a nemzeti összetartozástudat erősítése céljából.
A szórványprogram tíz programidőszakot kínált fel szeptemberben, amelyek közül a dési diákok teljes ellátással négy programon vettek részt: decemberben az advent, januárban a farsang, márciusban a március és júniusban a pünkösd programokon. Ebben a tanévben 77 dési, 20 bálványosváraljai és 20 magyardécsei diák találkozott más, az anyaország határain kívül, szórványban élő magyar diákkal. Kísérőikkel együtt meglátogatták Magyarország nevezetes épületeit, múzeumait, emlékműveit, különböző emlékünnepségeken vettek részt, ezáltal gyarapítva a magyarság történelmi múltjához kapcsolódó ismereteiket. A legutóbbi kirándulás során, 2017. június 1. és 4. között a Dési 1-es Számú Iskola 17 diákja a délvidéki Törökbecséről érkezett 50 diákkal és a kísérő pedagógusokkal közösen színes programon vettek részt Várpalotán, Királyszálláson, Veszprémben, Tapolcán, Tihanyban és Balatonalmádiban. – Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, hogy itt lehettünk. Lehet, hogy egyébként soha nem lett volna alkalmunk látni például a magyar parlamentet, a Magyarság Házát vagy a Trianon Múzeumot. Megerősödött bennem az érzés, hogy jó magyarnak lenni – fogalmazott az egyik részt vevő középiskolás diák.
A szövetség programjai az anyagi támogatás mellett lelki megerősítést nyújt mindazoknak, akik szórványban élve küzdenek a magyarság megmaradásáért.
Antal Pávai Erika
tanítónő Szabadság (Kolozsvár)

Visszakerült Mérába a magyar nyelvű helységnévtábla
Visszakerült a Kolozs megyei Méra falu határába a magyar nyelvű helységnévtábla, amely most már helyesen tartalmazza a település nevét és megfelel a kötelező szabványoknak, azaz a román és a magyar településjelző ugyanakkora méretű, illetve a betűk méretei is egyformák – tudtuk meg Csoma Botondtól.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke emlékeztetett arra, hogy a táblát a közelmúltban távolították el különböző okokra hivatkozva. Az ügyben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének tagjai, pontosabban a település RMDSZ-es tanácsosai  több átiratot juttattak el a Kisbácsi Polgármesteri Hivatalba (amelynek közigazgatási hatáskörébe tartozik Méra falu) és a Kolozs megyei Prefektúrára. Úgyszintén Csoma Botond volt az, aki személyesen is tárgyalt a kisbácsi polgármesterrel a tábla visszahelyezése érdekében. Az intézkedéseknek végül volt foganatjuk, és tegnap  végre helyére került a magyar nyelvű helységnévtábla. 
Nagy-Hintós Diana SZABADSÁG (Kolozsvár)

Sapientiás ballagás: itthon maradásra kérték a diákokat
Kétnapos rendezvény keretében búcsúztatták el idén is a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak végzős diákjait. Az eseménysorozat fénypontja természetesen a ballagás volt, amelyen búcsúztatták és díjazták a legkiválóbb eredményt elért fiatalokat.
Pénteken délután a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezett ballagási szentmisét a csíksomlyói kegytemplomban, ahová a végzősök népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki. A mise végeztével a templomkertben készítették el a már hagyományos, népviseletbe öltözött diákokat ábrázoló csoportképeket. Szombaton délelőtt 11 órakor ballagtak el „hivatalosan” is a sapientiások, az egyetem épületétől a főtéren át az ünnepség helyszínéül szolgáló, volt Szakszervezetek Művelődési Házába.
A diákokat, rokonaikat, a tanárokat, a jelenlévő elöljárókat Dávid László, az egyetem rektora köszöntötte elsőként. A 17 éves múltra visszatekintő egyetem alapítására emlékezett. Azt mondta, hogy ezt az egyetemet azelőtt elindították, hogy megalapították volna. Versenyt kellett akkor futniuk az idővel, de a létrejöttében azoknak az embereknek jár a legnagyobb köszönet, akik felhagyták sikeres tudományos életpályájukat Brassóban vagy Bukarestben, mert úgy érezték, hogy kötelezi őket az, hogy tegyenek ezért a régióért.
„Annyi nagyszerű és értékes fiatal születik a Székelyföldön, hogy pocsékolás lenne nem kinyitni nekik a kaput, hogy értelmiségi életet éljenek. Nem értek egyet azokkal a végzős diákokkal, akik azt mondják, hogy ’csak végezzek már egyszer, és úgy elhúzok innen, hogy porzik utánam az út’” – fogalmazott köszöntőbeszédében a rektor. Hozzátette, a Sapientia több mint egyetem, mivel hozzájárul a fiatal értelmiség itthon maradásához, közösséget teremt, és felújított épületével, az általa szervezett versenyekkel, eseményekkel, az Ezüst Akadémiájával, meghatározó tényezője Csíkszeredának, a környékének és az egész Székelyföldnek.
Farkas Balázs Magyarország csíkszeredai külképviseletének ideiglenes ügyvivő konzulja kifejtette a diákoknak, hogy a ballagás napja nemcsak nekik, hanem az egész közösség számára fontos esemény. Hozzátette, hogy életük azon szakasza kezdődik, amikor az eddig összegyűjtött tálentumokkal el kell kezdeniük helyesen sáfárkodni.
Ráduly Róbert Kálmán nemcsak Csíkszereda polgármestereként, hanem az egyetem oktatójaként is szólt a diákokhoz. Üzenetében kiemelte annak fontosságát, hogy az embernek legyenek elvei, amelyekhez mindig ragaszkodik, de mindig tartsák szem előtt, hogy hová tartoznak, mi a feladatuk. Ne feledjék el az egyházukat, ugyanakkor igyekezzenek mindig személyes példát felmutatni, legyenek önszerveződőek, és tartsák észben, hogy van, amikor nem mi válasszuk az utat magunknak, hanem az út választ ki bennünket. Beszédét egy Márton Áronról szóló idézettel fejezte be, amelyen keresztül újfent kérte a véndiákokat: „ragaszkodjunk az elveikhez, mert a kompromisszum nem kenyerünk”.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a Székelyföldet mindig újjá kell építeni, és a térségnek csak akkor lesz jövője, ha lakói mernek alkotni. Ezután kifejtette, hogy tévhit, miszerint a Székelyföldön nincs munkalehetőség, illetve nem fizetik meg az embereket. Szavai szerint, a közintézményekben jó fizetések vannak, a magánszektorban pedig nagyon sok sikeres fiatal vállalkozó tevékenykedik. Hozzátette, a sikeres Székelyföld felépítésében mindenkinek meg van a maga házi feladata: a végzősöknek itthon kell maradniuk, a munkáltatóknak meg kezdők számára is meg kell hirdetniük munkahelyeket.
Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia dékánja kifejtette, hogy az új évezredben végzett kutatások bebizonyították, hogy ma már olyan szakmákban lesznek sikeresek az emberek, amelyekben összetett tudásra van szükség. Majd áttért az egyetemisták elmúlt éveire, amelyek alatt meg kellett tanulniuk, hogy a szabadság nem felelőtlenséget jelent, hanem a lehetőségek felé való nyitást.
Csiszár Levente, a Hallgatói Önkormányzat elnökeként, valamint Horgas Beáta Katalin, a végzősök nevében mondtak köszöntőbeszédet. Mindketten az elmúlt évek szép élményeit idézték fel: a gólyabálokat, a táborokat, a tanulmányi kirándulásokat, a vizsgára való készülést, azt hogy életre szóló barátságokat kötöttek, és élményekre tettek szert. Köszönetet mondtak tanáraiknak és szüleiknek egyaránt, hogy diákéveikben támogatták őket.
A köszöntőbeszédek után díjazták a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint a közösségépítő munkában résztvevő hallgatókat.
Kovács Boglárka maszol.ro

Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
Az 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe
A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették.
A Szekuritáte leváltára mellett  a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni.
Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el.
A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is.
A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről.
A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról. 
Antal Erika
Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/
előző kötet:
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
maszol.ro

A görgényszentimrei Rákóczi–Bornemisza-kastélyban jártunk
A Maros megyei múzeum 4. alkalommal szervezte meg pénteken Görgényszentimrén a Rákóczi-Bornemisza kastélyban a Nyitott kapuk napját, ahol gyermekfoglalkozások, kiállítások, kastélytúra, kamarakoncert és filmvetítés tette érdekessé a napot. Annál is inkább, hogy a kastély kertje és dendrológiai parkja egész évben látogatható, de az épületegyüttesbe csak a múzeum által szervezett rendezvényeken lehet belépni.
Az idei Nyitott kapuk napja rendezvényt a barokk kor jegyében szervezték meg, a gyerekek kézműves foglalkozásai is erről szóltak, maszk- és legyező-készítés, papírmerítés, tánctanulás szerepelt a programban. Ahogy Pánczél Szilamér történész, a Maros megyei múzeum munkatársa elmondta, az egyik fő célja a rendezvénynek az, hogy a kastély, mint kulturális–épített örökség visszakerüljön a helyiek tudatába. Ez az idegenforgalom fellendítését is szolgálhatná, hiszen a Szászrégen közelében, Marosvásárhelytől 45 kilométerre található Görgényvölgye, az egykori Rákóczi-Bornemisza kastély, a Rákóczi-vár igazi turisztikai paradicsom megalapozásának a lehetőségét is jelenthetné.
Erdély egyik legnagyobb műemlékegyüttese – 70 helyiséggel – műemlékvédelmi szempontból is nagy kihívást jelent annak, aki ezzel szeretne foglalkozni – mondta a muzeológus. Több mint 10 falu, az egész Görgény-völgye hozzátartozott egykor az uradalomhoz, ahová Európa uralkodói jártak vadászni. A 19. században erdészeti szakiskolát létesítettek benne, amely a magyar királyságnak az egyik legrégebbi, szakoktatást biztosító tanintézménye volt, ahogyan az impériumváltást követően Romániában is az egyetlen ilyen jellegű iskolának számított.
Az iskola – amely 1893-tól 2000-ig működött ott – egy modern, új épületbe költözését követően jelenleg a Maros megyei múzeum a megyei önkormányzat hozzájárulásával folyamatos restaurálási, állagmegőrzési munkálatok végez, mint például a kapuépületet sikerült már felújítani, illetve a cserepeket kicserélni az épületegyüttesen. A teljes restauráláshoz 9 millió euróra volna szükség.
A felújítás terve elkészült Karácsonyi István művészettörténész, a múzeum munkatársa szerint. A szükséges engedélyeket is beszerezték, most egy olyan európai uniós kiírásra van szükség, ahol megpályázhatják a szükséges összeget, amelyből az épületegyüttest, a dendrológiai parkot, a kastély előtti parkot is restaurálhatják teljes egészében. A terv szerint az épületegyüttes felújítása mellett kiállítótermek és egy konferenciaközpont létesítése is szerepel, illetve a dendrológiai park rendbetétele, amely terjedelem szempontjából Romániában a második ilyen jellegű park.
A pénteki kastélynap alkalmából Márton Krisztina és Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársai tanították meg a merített papír készítésére a gyerekeket, Ritziu Ilka Krisztina a barokk tánc lépéseit oktatta a kicsiknek. Délután a Tiro Estate kamarazenekar játszott barokk-zenét, majd levetítették a Görgényszentmiréről, annak kastélyáról Simonffy Katalin televíziós szerkesztő, egyetemi tanár és tanítványai által készített dokumentumfilmet is.
Antal Erika maszol.ro

Elhunyt Nagy Ödön képzőművész
Tragikus hirtelenséggel hunyt el Nagy Ödön képzőművész hétfőn kora délután Csíkszeredában. Leginkább szobrairól ismerték, de szívesen rajzolt, festett, dolgozott üveggel, kerámiával, textillel.
A Millenniumi templom rézangyalai, a Márton Áron Főgimnázium festett üvegablakai, több tucat mesterien megformált köztéri szobor juthat róla eszünkbe – vagy az utóbbi éveire jellemző kisebb méretű égetett fa munkái, amelyek az elmúlás folyamatát megragadó, egyszerre lírai és erőteljes, elmélyült, mégis heves gesztusokkal teli plasztikai játékok.
Néhány egyéni kiállítása mellett a Studio 9 csoportosulás tagjaként az utóbbi tíz évben gyakran láthatta a közönség képeit, kisebb méretű szobrait. Pedagógusként generációkat vezetett be a szobrászat és grafika világába. Barátságos, jókedélyű, mindig közvetlen természete, közismert anekdotái tették szerethetővé és emlékezetessé művészete mellett személyét is – véli Túros Eszter művészettörténész. Néhány évvel ezelőtt, Dimenziók című egyéni kiállítása előtt, amelyet Ady költészete ihletett, így vallott saját művészetéről: „Ő a kedvenc költőm a magyar irodalomból. Talán azért is van, hogy állandóan csapongok, egyik technikából a másikba, s talán ezért ilyen mélyek a színek is. (…) Ez uralja munkáimat. Az elmélyülés. (…) Próbálok mélyebbre hatni az emberek szívébe. Kihozni valami olyasmit, amit nem tudok kimondani. Úgy érzem, az a kiteljesülés egy képzőművész számára, ha nem reked meg egy anyagban, hanem az ötletei, meglátásai határozzák meg anyagválasztását, technikáját. Kísérletező vagyok. Szeretem a szobrászatot, mert nagyon szeretem a formát, de pont úgy szeretem a színvilágot, a vonalvilágot, még textíliát is készítettem. (…) Ez a kiállítás vallomás, de eddig, s nem tovább. A következő már egy másik vallomás, mert tovább akarok lépni. Nem akarok lemerevedni. Mert mondják, hogy a képzőművésznek van stílusa – nekem nincs stílusom, tovább akarok lépni. Stílusról ne beszéljünk, mert nincs. Azt majd esetleg az utókor eldönti.”
Nagy Ödön szobrász, festő, grafikus Nagyercsén született 1957-ben. A kolozsvári Képzőművészeti Főiskola üveg-kerámia szakán folytatott művészeti tanulmányokat. 1984-ben a medgyesi üveggyár tervezőjeként dolgozott. 1991-től szobrászatot és rajzot tanított a csíkszeredai Nagy István művészeti iskolában. Szobrászat és ipari formatervezés mellett festéssel, grafikával is foglalkozott. Számos köztéri alkotása látható a Kárpát-medencében, ő készítette többek között a Makovecz Imre által tervezett csíkszeredai templom kupoláján álló négy rézangyalt, Gál Sándor honvéd tábornok csíkszeredai mellszobrát, Szent István csíkszentkirályi szobrát, Cserei Mihály csíkrákosi szobrát, valamint Ercsei Ferenccel közösen Petőfi Sándor mellszobrát, amely a költő nevét viselő csíkszeredai általános iskola udvarán áll. Számos általa megformált emlékplakett került fel különböző intézmények, iskolák falára, emlékművek alkotójaként is ismert – Csíkszeredában a volt politikai foglyok emlékműve és a csatószegi háborús hősök emlékműve is az ő munkája. Székelyhon.ro

Ezerszázan ropták a táncot (XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó)
Szombaton verőfényes napsütésben tizenkettedik alkalommal tartották meg a Kézdiszentlélek fölötti szent hegyen a XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozót a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatala közös szervezésében. A találkozó célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék a magyar néptáncörökség gazdagságát és sokszínűségét.
Nyolc megyéből 39 gyermek- és ifjúsági tánccsoport több mint ezerszáz – Kovászna, Hargita, Maros, Fehér, Brassó, Szeben, Kolozs és Bákó megyei – gyermek és ifjú táncos érkezett a Perkő hegyére, és ropta a táncot egész nap a kőszínpadon, három csoport objektív okok miatt nem tudott részt venni. A legtöbb táncossal, húsz csoporttal Háromszék képviseltette magát. A Bertis cég munkatársai – Tribel Sándor szakavatott irányításával – ezúttal sem kis feladatra vállalkoztak, amikor ennyi éhes szájnak egy 650 literes üstben ízletes sertéshúsos babgulyást készítettek, amelyet a jó szervezésnek köszönhetően rövid idő alatt fel is szolgáltak. A néptánctalálkozó a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Ludas Matyi című mesejátékával kezdődött, majd a tánccsoportok bemutatkozása következett. A huszárok megérkezése után házigazdaként Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere köszöntője hangzott el, majd a perkői néptáncseregszemlét Pál Ferenc kézdiszentléleki római katolikus plébénos áldotta meg. Délután folytatódott a gyermek- és ifjúsági tánccsoportok fellépése, este pedig a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bemutatta Táncoljatok című műsorát. Az előadás során gyimesi, nyárádmagyarósi, gyergyói, szentbenedeki, szatmári, mérai, buzai és vajdaszentiványi táncokat lát­hattak a nézők. 20 órától tábortűz melletti táncház zárta az egész napos programot, ugyanakkor Füzesi Albert és Ivácson László táncpedagógusok közreműködésével az együttesek vezetői értékelték a bemutatott műsorokat. A nap folyamán a nyeregben kézművesvásár, népi játékok és kézműves-foglalkozások zajlottak, a tevékenységeket a Guzsalyas Alapítvány és a Bodvaj Egyesület munkatársai, valamint Péter Kinga és Gáspár Hanna vezette. A résztvevők egészségügyi ellátását a megyei Vöröskereszt és a Salvatore Egyesület önkéntesei biztosították.
 Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Széchenyi-bál a Kálnoky-kastélyban
Új helyszín, a miklósvári Kálnoky-kastély adott otthont a huszonharmadik alkalommal megtartott Széchenyi-bálnak. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diáktanácsa által szervezett, szombat délutáni rangos eseményen közel kétszázan vettek részt. A kastély arisztokrata kisugárzásához illő, stílszerű viseletben jelentek meg a diákok, tanárok, szülők, meghívottak. Az összkép tökéletesen idézte a gróf Széchenyi István emlékére rendezett, a reformkor utáni Magyarország fényes táncmulatságainak hangulatát. A bálban a zenét a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósegyüttese biztosította.
Pontban hat órakor oldották el a kastélykert gesztenyesétányának selyem zárszalagját, a vendégek hosszú sorban vonultak az épület elé, mindnyájukat személy szerint jelentette be a hopmester. A bál „szabályzata” szerint fantázianeveket kellett választaniuk a résztvevőknek, rengeteg volt a német, francia, angol, orosz nevű főnemes, kevesebben képviselték a magyar arisztokrata családokat.
A vendégeket gróf Kálnoky fogadta nejével, Annával és fiá­val, Miklóssal. A gróf rokonaiként köszöntötte a bálozókat. „Nagyon boldog vagyok, hogy a felújított miklósvári kastély épp a háromszéki fiatalok által rendezett bál helyszínévé vált” – mondotta Kálnoky gróf, jó mulatást kívánva mindenkinek. 
Kis Imre főtanfelügyelő a bál fővédnökeként első alkalommal vett részt a színpompás eseményen. „Ez a rendezvény híd a múlt, a jelen és a jövő között. A reformkor nagystílű, fényűző, de ugyanakkor szép és gazdag világát a jelenben kell megörökítenünk és megélnünk ahhoz, hogy a jövőben utódaink hasonlóképpen tudják ünnepelni” – mondta köszöntőbeszédében.  A Mikes-líceum igazgatója, Már István a bál történetét vázolta. A kilencvenes évek elején indult a mozgalom, az ötlet a ma már Magyarországon élő Daragics Éva történelem szakos tanárnőé. Az első bált az iskola dísztermében tartották, majd a megyei könyvtár Gábor Áron Termében, az árkosi Szentkereszty-kastélyban, a zabolai Mikes-kastélyban, most pedig a miklósvári Kálnoky-kastély ad helyet a rendezvénynek. Daragics Éva üdvözlőlevelét is felolvasta az igazgató. „A célom az volt, hogy a mi kis székely miliőnkben is legyen egy polgári esemény, ahol mindenki nemcsak jól érzi magát, hanem megismerkedik egy korszakkal, erkölcsi és viselkedési normáival” – tolmácsolta Daragics Éva üzenetét. A diáktanács vezetője, Konrád András László köszönetet mondott diákoknak, tanároknak, az igazgatóságnak, támogatóknak, mindenkinek, aki valamivel hozzájárult az esemény megvalósításához. Időközben a kastélyhoz érkezett gróf Széchenyi István megtestesítője, Dimény Árpád Bernád. A pókerhez sok szerencsét, a tánchoz kedvet, az egész eseményhez szép időtöltést kívánt szűkszavú beszédében, majd ahogyan érkezett, ugyanolyan gyorsan el is tűnt a bálozók forgatagában. A díszbeszédek után került sor a nyitó táncra, a kastély előtti rögtönzött parketten nyolc pár mutatta be, fellépésüket vastapssal jutalmazta a közönség.
Számos szórakozási lehetőséget biztosítottak a szervezők a jelenlévőknek. A svédasztalos vacsora után megnyílt a kaszinó, azonnal elfoglaltak minden széket a pókerasztal körül, az urak semmit nem kímélve csapkodták a lapokat. Volt, aki hosszú órákon át bírta, más rövid idő alatt kiürítette pénztárcáját, távozott az asztaltól. Lehetett sakkozni, römizni, más társasjátékokat játszani. Időközben – a bálokban meg nem szokott történésként – Magyarósi Imola művészettörténész vetített képes előadásban mutatta be a Kálnoky-kastély történelmét, felújításának mozzanatait.
Az est legvártabb eseménye a bálkirálynő-választás volt. Öt jelölt szállt versenybe: Tribel Renáta, Serbán Andrea, Simon Edith, Dundler Kata és Fazakas Noémi. Bemutatkozásuk, a párjukkal való tánc után Fazakas Noémi vihette el a koronát. A férfiak megmérettetésére csupán ketten jelentkeztek. Szilágyi Áronnak és Máthé Attilának kvízkérdésekre kellett válaszolnia, majd tánctudásukat is bemutathatták. A párbajból Máthé került ki győztesen.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar kézben a román /?/ bank
Az OTP Bank Románia a kolozsvári Transilvania Bankkal áll versenyben a hazafias nevű, ám görög tulajdonban levő Banca Românească megvásárlásáért, és piaci források szerint az OTP lesz a befutó, ugyanis mostanáig a legjobb ajánlatot tette. A Banca Românească jelenlegi tulajdonosa a National Bank of Greek csoport, amelynek az Európai Bizottsággal kötött, a válságba jutott görög bankok megmentését célzó megegyezés értelmében kell megválnia romániai leányvállalatától.
A Banca Românească 14. a hazai bankok rangsorában 1,6 százalékos piaci részesedéssel. Az OTP piaci részesedése jelenleg 2,2 százalék, ami a Banca Românească felvásárlása esetén 3,8 százalékra nőne, ezzel pedig bekerülne a 10 legnagyobb hitelintézet közé. A magyar tulajdonban levő pénzintézet az elmúlt években már felvásárolt két konkurenst, 2004-ben a Robankot, 2014-ben pedig a Millennium Bankot. (Maszol)
A FALU MÉGSEM LESZ MAGÁNTULAJDON. A legfelsőbb bíróság jogerősen leállította az Arad megyei Zarándnádas falu teljes területének és a körülötte levő erdőknek a visszaszolgáltatását. A 8700 hektáros terület – amelyen a nyolcszáz lelkes falu is található – egykor Grósz József birtokához tartozott, aki fakereskedőként vásárolta meg a térség erdőit. A területet az utolsó tulajdonos örököseként fellépő egyik aradi család perelte vissza. 2006-ban a borosjenői bíróság megállapította az igénylők jogosultságát, és ezt az Arad megyei törvényszék is megerősítette, így 2009-ben a Colteu család tulajdonosként betábláztatta a többnyire erdő borította területet. Két évvel később Zarándnádas lakóinak a tiltakozását váltotta ki, hogy az új tulajdonos megpróbált kilakoltatni a területről egy családot. Ekkor a korrupcióellenes ügyészség is átvizsgálta az örökösödési dossziét, és egy általa elkészíttetett szakértői vizsgálat megállapította, hogy nem hitelesek azok az iratok, amelyek alapján a terület visszaszolgáltatása történt, a Grósz-vagyon utolsó tulajdonosa ugyanis 1939-ben eladta a területet, így a kommunista állam már nem a Grósz családtól vette el a birtokot. A korrupcióellenes ügyészség keresete nyomán 2016 decemberében a temesvári táblabíróság megsemmisítette a visszaigénylés alapját képező örökösödési bizonylatot, és mindazokat az iratokat, amelyeket ez alapján állítottak ki. Ez az ítélet emelkedett jogerőre a legfelsőbb bíróság most hozott határozata által. (MTI)
A RENDŐR VISSZAÜTÖTT. Közzétette a bukaresti közlekedési rendőrség a Cristian Boureanu volt parlamenti képviselő és a járőreik között történt incidensről készült teljes felvételt. Ebből kiderül, hogy a politikus által ágyékon rúgott rendőr vissza­ütött. Boureanut előzetes letartóztatásba helyezték szombat reggel, miután egy nappal korábban egy közúti ellenőrzés során megfenyegette és bántalmazta az őt igazoltató járőröket. Az ittas politikust megbilincselve kísérték be a rendőrségre, ám kihallgatása közben rosszul lett, kórházi kezelésre szorult. Kiderült, hogy fejsérülései vannak, és eltörött az orrcsontja. Az incidensről készült felvétel a bizonyíték arra, hogy Boureanut az ágyékon rúgott járőr ütötte meg, nyilvánvalóan önvédelemből. A letartóztatott politikus időközben fellebbezett a kényszerintézkedés ellen. (Maszol.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)