Történelmi huszártúra a határon át
Mintegy hetven éve nem lépték át a határt lovasok és szekerek Érkenéz és Bagamér között. Szombaton megtörtént ez a történelmi esemény, amikor huszár hagyományőrzők érkeztek a időszakos határátkelőn át Érsemjénbe.
A Hajdú-Bihar megyei Lovas és Huszár Hagyományőrző Egyesület hatodik éve szervez Létavértesen úgynevezett huszárokosítókat (továbbképzéseket), melyen rendszeresen részt vesznek megyénkbeli hagyományőrzők is. Az idei összejövetel másként alakult mint az eddigiek, hiszen a februárban megnyitott Érkenéz-Bagamér határátkelőn a huszárok ellátogattak Érsemjénbe is szombaton délben. A program szombaton kora reggel kezdődött, amikor Létavértesen, Csontos Jánosnak, a hajdú-bihariak vezetőjének tanyáján gyülekeztek, majd Bagamérra indult a négy szekér (egyenként 10-12 utassal), és a 12 lovas, ahol megkoszorúzták az első világháborús emlékművet. Onnan vették az irányt a határátkelő felé, ahol romániai idő szerint nem sokkal dél előtt tűntek fel. A továbbra is csak szombatonként nyitott átkelőnél a februárban látott módszer szerint, a határ vonalán egy-egy határrendészeti kisbusznál végezték az ügyintézést a két ország határőrei. A szekereket autós polgárőrök, a lovasokat lovasrendőrök kísérték a határig, nem mintha bármi rendbontásra lehetett volna számítani, sőt, hangos nótaszó szólt a gránicon át, míg megtörtént a viszonylag rövid ügyintézés.
Történelmi esemény
A határátlépés után Csontos János, a debreceni egyesület elnöke huszárosan “jelentette” Balazsi József semjéni polgármesternek, hogy a hagyományőrzők megérkeztek és engedélyt kért a község területén továbbhaladni. Az engedélyt természetesen megkapták, a menet továbbra is énekszóval haladt tovább, de előtte jópár fotó készült, főként a székelyföldieknek jelentett élményt huszárként fotózkodni az “Államhatár” táblánál. A semjéni kultúrházhoz némi késéssel érkeztek, de máris felsorakoztak a szoborparkban, ahol a Balazsi József köszöntésére visszhangozva jött a válasz: ”Jó napot huszárok! – Erőt, tisztességet!” Ezután a polgármester mondott rövid beszédet, melyben történelminek nevezte az eseményt, tekintettel arra, hogy huszárok eddig még nem érkeztek ebből az irányból a községbe, továbbá 1945 óta szekerek nem közlekedtek Bagamér és Érkenéz között! Örömtelinek nevezte azt is, hogy a hagyományőrzők ellátogattak elődjük, Fráter Lóránd nótáskapitány szülőhelyére. Kedvező egybeesés volt, hogy egy busznyi nagykanizsai diák, akik – mint megtudtuk – a Határtalanul program keretében lépték át a határt, útban belső Erdély felé, épp ebben az órában álltak meg Érsemjénben. Hozzájuk szólt először Csontos János, arra kérve őket: fotózzanak bátran, és felvételeiket osszák a közösségi oldalon, hírét keltve ezáltal is a huszártúrának, a hagyományőrzők határtalan együttműködésének. (A diákok persze addig is szorgosan fotóztak, videóztak.)
Felajánlás szoborra
A továbbiakban bemutatta a diószegi, szentegyházi, zetelaki, székelyudvarhelyi, szovátai, szentjobbi, marosvásárhelyi és hajdú-bihari huszárokat, akik ’48-as, kiegyezés után és első világháborús korhű huszárgúnyákat viseltek. Csontos János egy felajánlást is tett: az egyesület nevében 100 ezer forintnyi hozzájárulást ígért, hogy szobrot állíthassanak Kazinczy Lajos (a nyelvújító Kazinczy Ferenc fia) ’48-as vértanúnak, a szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján, vagyis jövőre. Balazsi József köszönettel vette a felajánlást, megjegyezve: számon fogja kérni kellő időben, ugyanakkor már most meghívta a huszárokat a majdani szoboravatóra. A huszárok ezt követően megkoszorúzták Csiha Kálmán püspök, Fráter Lóránd és Kazinczy Ferenc szobrát, majd Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, lovas szakember szavalta el Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét. A Himnusz és a Székelyhimnusz éneklése után a huszárok Fráter Lóránd szobra köré sorakoztak, hogy elénekeljék elődjük szerzeményét: Akkor szép a huszár, ha felül a lovára…
Ebéd, nótázás
A nótáskapitány nevét viselő kultúrházba vonult ezután a sokadalom, ahol az Ezüstpertje néptánccsoport mutatott be nem csak tapssal, de ahol lehetett nótaénekléssel kísért műsort, majd ebéd következett, a házigazdák mintegy 100 személyre terítettek. A nótázás továbbra sem maradt el, ám rövidesen asztalt kellett bontani, hiszen egyrészt vissza kellett jutni a határon, mielőtt jövő szombatig újra lezárják azt, másrészt még további program várta a huszárokat: Álmosdon kopjafát avattak egy elhunyt hagyományőrző bajtársuk emlékére, ellátogattak a helyi Kölcsey-emlékházba, a vacsorát Kokadon tervezték elfogyasztani, majd a Létavértesen töltött éjszaka után vasárnap délelőtt ugyanott istentiszteleten vettek részt. Bár a romániai program néhány órája alatt végig lógott az eső lába, az égi csatornák a visszainduláskor eredtek meg, ám a “huszárdiplomácia” békés ügyvivőit ez nem rettentette el, ahogyan az illik is a lovas elődök mai utódaihoz.
Rencz Csaba / erdon.ro

A rázós Európa
Mi szólunk hozzád, Európa! Kinek és melyik korban mennyire engedte és engedi a megélhetési politizálás a tényszerű fölsorakoztatást, az igazmondást? Kiskésekkel boncolgatják, jobbára csak érintgetik életterünk, megélhetési felületünk. Így, ahogy mondom: felület. Mert úgy haladunk, hogy lassan fél lábon fogjuk kerülgetni a Soros-ügynököket meg a derűs, vigyorgó beözönlőket. Történészek taglalják, boncolgatják, hogy Európa földrajzi fogalom-e vagy „csak” történelmi. Én azt mondom, ha így haladunk, nem lesz történelmi fogalom Európa, mert tilos lesz kimondani a nevét is. Nagyon nagy baj, hogy a földrajzi Európában már több helyen is égtek le iszlám templomok, imaházak. Hiszen ez ok is lehet. Ez is lehet ok a robbantgatásaikra, nemi erőszakra, gyilkolásokra. És a magunk földrajzi életteréről beszélünk ma még.
Fejtegetjük sokszor, hogy Európa kultúrájának alapja a keresztény hit. Sok-sok igazság van benne. Ám nem hiszek abban, hogy térdeket, fejeket hajtva, a beözönlő idegenek lábait keresztény szeretettel mosogatva megússzuk templomaink, házaink, palotáink és életünk, családunk lerontását. Hozzád szólok, Európa! Hiába magyarázzák iszlámfi idegenvezetők, hogy Európa sosem volt egységes.
No, ez igazán jellemző az emberi fajra mindenütt. De kérdezzük meg azt is, miért nem egységes Ázsia a saját nyomorúságában, az olajmilliárdosok uralma alatt? Nem, mert a dollár milliárdok megfizetik az életet, s meg a háborút is. Európánkat az ideiglenesség listájára tették a pénzhatalmi láthatatlan emberek. Noha Lantos Tamás zsidó származású gazdag amerikai Ceaușescu idején meglátogatta Romániát, és odavolt a jogegyenlőség láttán, könnyezett a nemzetiségi jogok bukaresti oltárain itt is, az amerikai sajtóban is – lám, mi kelt ki itt is, ott is a tojásokból! Hazabeszélek hazámból, Székelyföldről. Románia mérhetetlenül elmaradt a történelemben; alig van történelme. Ezért akár a mesében, be akart hozni mindent három nap alatt. El is jutott az Európai Unióig. De hogyan tovább?
És ez neked szól, áldott Európánk!
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hogyan teljesítenek a magyarul tanuló diákok az országos átlaghoz képest?
Először kutatták, hogy a magyarul tanulók teljesítménye hogyan viszonyul az országos átlaghoz. Nincs okunk az örömködésre, és ennek több oka is van.
Eddig sem az általános, sem pedig a középiskolát lezáró vizsgák eredményeiről nem készült olyan szintű átfogó elemzés az oktatás nyelve szempontjából Romániában, mint amilyet az RMDSZ zilahi kongresszusa előtt szervezett pedagógus fórumon bemutatott Barna Gergő szociológus. A magyar nyelvű oktatás versenyképessége Romániában című kutatásban a 2012 és 2016 között kisérettségiző, VIII. osztályos záróvizsgát tevő, illetve érettségiző, magyar oktatási rendszerben tanuló diákok teljesítményét hasonlították össze az országos átlaggal. Összesen megközelítőleg 796 ezer általános iskolával végző, illetve nagyjából 857 ezer középiskolai tanulmányait záró diák adatait összesítették. A magyarul tanuló diákok teljesítménye konstansan elmarad az átlagtól a kutatás eredményei szerint. A 8. osztályt elkezdő magyarul tanuló diákok átlagosan 4 százalékponttal maradnak el, míg az év végén szervezett országos értékelésen részt vevők 3 százalékponttal teljesítenek rosszabbul az átlagnál. És az is egyértelműen látszik a kutatásból, hogy 2012-2016 között egyre nagyobb a különbség az általános iskolát végzők között.
A kisérettségi tekintetében a legnagyobb különbség a román vizsga esetében tapasztalható: míg országosan 19 százalék az ötös osztályzatot el nem érők aránya, addig a magyarul tanulók 45 százaléka nem éri el ezt a jegyet. Míg a magyarul tanulók jegyének átlaga alig nagyobb a minimális átmenőnél (5,08), az országos átlag egy bő másfél jeggyel nagyobb (6,72). Matematikából szintén rosszabbul teljesítenek a magyarul tanuló diákok, 37 százalékuk nem éri el az 5-öst, míg az országos átlag 33 százalék. Az országos matematika átlagjegy 6,12, a magyarul tanuló nyolcadikosok matematika átlagjegye 5,8.
A Márton Jánossal és Kiss Tamással közösen készített kutatásban a magyar nyelven tanulók teljesítményét az oktatási minisztérium egyéni, tanulói szintű adatbázisa alapján összességében feldolgozták. Így a kutatóknak lehetőségük nyílt országos, megyei, települési, sőt iskolai szinten is leírni az eredményeket, illetve összehasonlítani a nem magyar nyelven tanulókéval. A felmérés rálátást biztosított a romániai magyar nyelvű oktatás struktúrájára, és az eredmények feldolgozásánál részletesen kitértek arra is, hogy az oktatás szerkezetén belül mely területen alul- vagy felülreprezentáltak a magyar diákok. A Kolozs megyei magyarul tanulók teljesítenek a legjobban, ha a magyarlakta megyéket nézzük, a vizsgált időszakban végig 80 százalék fölött volt a "sikerességi" mutatójuk.
Az derült ki, hogy a magyar tannyelven tanulók felülreprezentáltak a magas kockázati tényezőkkel rendelkező iskolákban, így ott, ahol alacsonyabb a tanárok képesítése (a legalább II. fokozati vizsgával rendelkező tanárok aránya országos szinten 66, a csak magyar iskolákban 60, a román-magyar vegyes iskolákban 64 százalék), ahol kisebb létszámúak az iskolák, illetve, ahol magas a romák aránya az intézményen belül. Az érettségin szintén gyengébben teljesítenek a magyarul tanuló diákok, a hivatalos átmenési arány országos átlaga 8 százalékponttal magasabb, mint a magyar tannyelvűek hivatalos átmenési aránya (az elmúlt öt évben). A sikerességi arányokat a végzős diákok számára vetítve már kisebb a magyarok hátránya, ami annak köszönhető, hogy a magyar diákok nagyobb arányban vesznek részt az érettségi vizsgák nyári szessziójában. A vizsgálat szerint a líceum utolsó osztályát elkezdők 49 százaléka érettségizett sikeresen első nekifutásra az elmúlt öt év átlagát tekintve, a magyar nyelven tanulók esetében ugyanez az arány 48 százalék.
Az érettségi tekintetében is a Kolozs megyei középiskolások teljesítenek a legjobban, a vizsgált 5 éves periódus hivatalos sikerességi aránya 83 százalék volt a megyében.
A magyar tannyelven tanulók elsősorban román írásbelin (32 százalék nem éri el az 5-öst az országos 14 százalékos átlaghoz képest, az átlagjegy 5,4 az országos 6,7-es átlaghoz képest). A kötelező tantárgy esetében sem matematikából (28 százalék), sem történelemből (4 százalék) nincs különbség az 5-öst el nem érők arányát tekintve, de a jegyek átlaga mindkét esetben pár tizeddel alacsonyabb a magyarul tanulók esetében, mint az országos szint. Választható tantárgyak esetén nincs releváns különbség, digitális tudásban a magyarul tanulók picit még jobbak is az országos átlagnál, viszont az idegen nyelvi kompetenciavizsgán ismét gyengébben szerepelnek: a magyarul tanulók 21 százaléka éri el a középszintet idegen nyelvből, szemben a 27 százalékos országos átlaggal.
A magyarul tanulók az eredmények település szerinti bontásában is elmaradnak az országos átlagtól, a 100 ezer lakos alatti településeken ráadásul jelentősek a különbségek, és csak a nagyvárosokban közelíti a magyarok eredménye az országos átlagot. Községekben a sikerességi arány 9,2 százalékponttal marad el az országos átlagtól, kisvárosokban 10,4 százalékponttal vagyunk gyengébbek, míg a 30-100 ezer lakos közötti közepes városokban 7,8 százalékpontos a különbség, míg a 100 ezer lakos feletti nagyvároson 2,4 százalékponttal sikertelenebbek a magyarul tanulók. Az elméleti szakirányok közül a természettudományi terület jelent kivételt, mert a magyar iskolásoknak itt jobb a sikerességi aránya, mint az átlagnak. A matematika-informatika osztályok sikeressége kevéssel (4,9 százalékpont) marad el, a társadalomtudományi osztályoknál már jelentősebb a különbség (8,3 százalékpont), míg a filológia osztályoknál már jelentős, 17,5 százalékpontos a lemaradás. A szakosztályok (a szaklíceumok végzősei vehetnek részt az érettségin, tehát azok, akik elvégzik a XII., illetve XIII. osztályt.) esetében a legnagyobbak a különbségek. A szolgáltatás profilú osztályokban országosan a sikeresen vizsgázók aránya 55,2 százalék, ezzel szemben a magyarul tanulók esetében 33 százalékos a sikeresség. Ez azt jelenti, hogy a magyarul tanulók 40 százalékkal teljesítenek gyengébben ezen a területen. A műszaki szakképzésben 54 százalékkal gyengébbek a magyarok, míg a természeti erőforrások és környezetvédelem területén 31 százalékkal. A vokacionális képzésben a sportosztályok esetében óriási a különbség, míg az országos sikerességi átlag 54,5 százalék, addig a magyar tannyelvű sportosztályok eredményessége 30,8 százalék. Az elmaradás 43 százalékos (vagy 23,7 százalékpontos). A művészeti, teológiai és pedagógiai profilú vokacionális képzés esetében nagyjából 20 százalék körüli hátrányban vannak a magyarok.
A szakemberek következtetései szerint a romániai vizsgarendszerben a diákok teljesítménye általában alacsony, de a vizsgált időszakban a magyar tannyelvű oktatás versenyképessége még ehhez képest is jelentősen és konstans módon az országos szint alatt marad. A román nyelvből és irodalomból elért eredmények számítanak kifejezetten kritikusnak, de matematikában és idegen nyelvben is jelentős a magyarok lemaradása. A magyar nyelv és irodalom vizsgán kívül a többi tantárgyból is csupán átlagosak az eredmények. Részben etnikai/nyelvi okai vannak a különbségeknek az értékelésük szerint, amin az alternatív tantervre való fokozatos áttérés segíthet, de a strukturális okok is jelentősek. Bizonyos profilok lemaradnak: elsősorban a szakoktatásban végzők, illetve a sport, pedagógia, filológiai, művészeti és teológiai osztályban tanulók teljesítménye is fokozottan gyengébb. A pedagógusok képzettsége, felkészültsége is alacsonyabb, mint az átlag, és ehhez jön hozzá a kis létszámú iskolák nagyobb aránya, ahol nem igazán alakul ki versenyhelyzet, ami serkentené a fejlődést. A magyar anyanyelvű romák felzárkóztatásának hiányosságai is hozzájárulnak a gyengébb eredményekhez. De társadalmi okai is vannak a lemaradásnak, például ilyen a kedvezőtlen területi megoszlás, azaz az erdélyi magyarság jelentős része gazdaságilag periférikus területeken koncentrálódik, tehát már emiatt hátrányból indul, illetve az is hozzájön, hogy általában a magyarok gyengébb társadalmi pozíciókkal rendelkeznek. A kutatás a folyamat veszélyeire is felhívja a figyelmet. Egyéni szinten a beszűkölő továbbtanulási és munkaerő-piaci lehetőségek veszélyeztetnek, ami egyben az egyenlőtlenségek újratermelődését is eredményezné. Társadalmi szinten pedig tovább gyengülhetnek az erdélyi magyarok pozíciói, amennyiben nem sikerül javítani a magyar oktatás minőségén, versenyképességén. Transindex.ro

A Pávaiak ősi fészkében állított emlékfát a Bolyai-felmenőknek
Sebtében már szinte összeszámolni sem lehet azokat az emlékműveket, emlékhelyeket, emléktáblákat és kopjafákat, amelyeket Bandi Árpád nyugalmazott tanár, a vásárhelyiek 92 éves, közkedvelt Árpád bácsija állított, vagy állításában oroszlánrészt vállalt.
A tanár úr megszállott kutatója a Bolyai családnak, a vásárhelyi kollégium egykori tanárának, Farkasnak és fiának, az Appendix megalkotójának, Jánosnak. Amiképpen János a semmiből egy új világot teremtett, azonképpen teremt igaz legendáriumot a két világhírű matematikus, apa és fia életéről, a felmenőik életének történésiből a vásárhelyi nyugalmazott matematikatanár. Hogy miként kezdődött, az már csaknem a történelem homályába vész.
A domáldi (mai Csatófalva) Bolyai-birtokon levő sírhely – Bolyai Farkas felesége, János édesanyja – egy dombtetőn áll. Kopjafa és kerítés jelöli a helyet, s mert a fa és az élet mulandó, ezt is fel kell újítani olykor. Erre vállalkozott pár éve Árpád bácsi, s lelkes gyerekekkel együtt felmászott a dombtetőre, amire még életük delén levő férfiak is csak ritkán vállalkoznának. Kijavították a léckerítést, festettek, meszeltek. Aztán a vásárhelyi katolikus temető kapujával szembeni, egykor János által lakott bérlakás falán lévő emléktábla elhelyezésénél működött közre. Később a Vársétányon, az egykori Bolyai János-ház helyén álló épület falára helyezett emléktábla is az ő törődését dícséri. A vásárhelyi református temetőben azonosított Bolyai János eredeti sírhelyénél is kopjafát állított lelkes adakozók, diákok, közmunkát vállaló Bolyai-rajongók segítségével. Nemrégiben a Sapientia EMTE épülete előtt állította fel János mellszobrát, körülötte pedig az anyai ági felmenők kopjafáit helyezte el. Napokkal ezelőtt a Kovászna megyei Zabola község Páva nevű falujában állított két kopjafát.
A nagy Pávai nevű elődők, István és Péter emlékére készült a két emlékoszlop. I. Pávai István, Pávai Vajna Krisztina szépnagyapja emlékére állítja ezt a kopjafát az Orbaiszéki Magyar Pedagógusok Szövetsége – áll az egyiken. A másik a törökverő Hunyadi korát idézi. Felirata: Pávai Vajna Péter 1442-ben Marosszentimrénél Hunyadi János csapatában a székelyek lovashadnagya. Emlékére állítja ezt a kopjafát az EMKE Maros Megyei Szervezete. A május 7-ei avatóünnepségen az árpád kori templom mellett felállított két kopjafánál ott volt Kilyén Ilka színművésznő, Maros megyei EMKE-elnök, a kézdivásárhelyi tanulók klubjának fúvószenekara, a Székely Mikó Kollégium tanulóinak küldöttsége is koszorúzott, s természetesen részt vettek az ünnepségen a helybeliek, az iskola tanulói.
Alig néhány nappal később, május 13-án, a marosvásárhelyi Vályi Gyula matematikai emlékverseny díjátadása előtt Bandi tanár úr a részt vevő gyerekeknek beszélt a Bolyai emlékhelyekről. Ezek után csak azt kívánhatjuk Árpád bácsinak, hogy még sokáig járja Erdélyországot, kutassa a Bolyai Farkas felmenőivel kapcsolatos emlékeket, s állítsa a kopjafákat valamennyiünk lelki gazdagodására.
Bakó Zoltán / Székelyhon.ro

Élesen bírálta Bukarest kisebbségpolitikáját az RMDSZ a kolozsvári FUEN-kongresszuson
„A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben” – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusának csütörtöki megnyitóján.
Az európai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezetének rendezvénye a köszöntőbeszédekkel kezdődött csütörtökön. Azért esett a FUEN választása Erdélyre, hogy ezzel fejezze ki elismerését az RMDSZ-nek az utóbbi hét évben vállalt kezdeményező szerepéért, amelynek legfontosabb eredménye a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés – mondta nyitóbeszédében a FUEN elnöke, Vincze Loránt az RMDSZ hírlevele szerint. Hozzátette: a FUEN helyszínválasztása azt is jelzi, hogy a szervezet fokozottan figyel Közép- és Kelet-Európára. Beszédében emlékeztetett:
az erdélyi magyarok azt szeretnék, ha elismernék őket államalkotó nemzetnek, ha kollektív jogaik és autonómiájuk lenne, de a régió nemzetiségei számára még mindig nem biztosított a közel száz éve, a gyulafehérvári nyilatkozatban megígért egyenlőség és önrendelkezés. A kisebbségek védelmét nem lehet belpolitikai ügynek tekinteni – vonta le a következtetést. „A mi felfogásunk szerint az Európai Uniónak kell a kisebbségi jogokat garantálnia, és megfelelő politikákkal, erőforrásokkal védelmeznie, népszerűsítenie a kisebbségek hozzájárulását a közös európai örökséghez, legyen szó kulturális örökségről vagy anyanyelvhasználatról. Erről szól a Minority SafePack” – mondta, történelmi sikernek nevezve, hogy a kezdeményezők pert nyertek az Európai Bizottság ellen, így a polgári kezdeményezés peres úton kapott zöld utat. A FUEN elnöke a szövetség közleménye szerint bírálta Romániát, amiért modellértékűnek próbálja beállítani a hazai kisebbségvédelmet, de ugyanakkor elzárkózik a párbeszédtől a közösségi jogok kérdésében. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök még inkább kikelt Bukarest kisebbségpolitikája ellen. „A román diplomácia lépten-nyomon azt állítja, hogy itt a kisebbségi kérdést megoldották, az modellértékű lehetne bárki számára. Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy ma szinte semmi nincs rendben. A modellértékűnek nevezett Romániában, amint azt a most kezdődő kongresszus is hűen igazolja, egyetlen román hatalmi ág képviselője sem tett eleget a meghívásunknak.
A FUEN kongresszusa szerinte azt üzeni a többségi társadalmaknak, hogy párbeszédre, nyitottságra, közös tervezésre van szükség, hogy az őshonos kisebbségek nem akarnak semmit sem elvenni a többségtől, de asszimilálódni sincs szándékukban. „Amióta elindítottuk az MSPI polgári kezdeményezést, ismét fontossá váltunk a román diplomácia számára. Állandóan rossz hírünket keltik, valótlan dolgokat állítanak rólunk és szándékainkról. Ezt úgy is mondhatnám, hogy hazudnak” – hangsúlyozta. Mint felsorolta, úgy állítják be, mintha az MSPI szándéka az etnikai szeparatizmus volna, a magyar közösség pedig arra törekedne, hogy veszélybe sodorja Románia területi integritását. „Az igazság az, hogy törekvéseinket Románia határain belül képzeljük el, és kizárólag a parlamenti politizálás eszközeit használjuk” – mondta el Kelemen Hunor.
Elmondása szerint nemrégiben egy román államtitkár azt a valótlanságot állította, hogy a kolozsvári kongresszusra előkészített FUEN-dokumentumok és -határozattervezetek a területi autonómiára irányulnak. Kelemen Hunor szerint az igazság az, hogy nem készült ilyen határozat, de nem látná annak problémáját, ha készült is volna. Határozott meggyőződése az, hogy Románia többnemzetiségű állam, a romániai magyar közösség pedig csakis azt kéri, ami kijár neki: hogy betartsák 1918-ban tett ígéreteket, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar embereket.
A szövetség hírlevelében úgy fogalmaznak, Románia az EU-csatlakozás előtt azt vállalta: érvényesíti a jogállamiság kritériumait, európai módon rendezi a többség-kisebbség viszonyát, visszaszolgáltatja a kommunista diktatúra alatt elkobzott egyházi és közösségi vagyont. Bukarest a kilencvenes évek végétől tett is néhány, akkor határozottnak tűnő lépést ebbe az irányba, viszont a NATO-, majd a 2007-es uniós csatlakozás után jól érzékelhetően elkezdődött egy visszarendeződési folyamat.
„Nincs ellenőrzési mechanizmus, nincs szankció. Közben olyan eszközöket vezettek be a megszerzett jogok megnyirbálására, a politikai és közéleti vezetők megfélemlítésére, amelyeknek az ellenszerét nehezen találjuk.
A bűnüldözést, az ügyészséget és a bíróságokat, egyszóval az igazságszolgáltatást és az erőszakszervek intézményeit. A korrupció elleni harc jó ürügy, hogy személyeket és intézményeket tiporjanak el” – véli Kelemen Hunor, megemlítve ennek legutóbbi példáját: a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium esetét. Mint arra rámutatott, Kolozsvár polgármestere, Románia volt miniszterelnöke „ma nem ért rá eljönni”, levelet küldött: ez megismétli és részletezi azt az üzenetet, amelyet az egyik volt külügyminiszter szajkózott néhány évvel ezelőtt itt, Kolozsváron, amikor megünnepelte azt a tényt, hogy Románia aláírta a kisebbségi keretegyezményt. „Az ünnepnek volt két aprócska szépséghibája. Az egyik, hogy a kisebbségeket nem hívták meg az ünnepre. A másik szépséghiba meg az, hogy a volt miniszter elfelejtette mondani, a keretegyezményt azóta sem alkalmazzák” – sérelmezte az RMDSZ elnöke.
A polgármester levelében azt állítja, hogy a magyar közösség jól van – Kelemen Hunor ezt cáfolja. „De bizakodóak vagyunk, mert azt látjuk, hogy 27 év után a FUEN-kongresszus előtti napokban Kolozsvár egyik bejáratánál többnyelvű helységnévtáblák jelentek meg. Nem önszántából, nem saját kezdeményezésére helyezte ki, hanem bírósági ítélet kötelezte az önkormányzatot, hogy tegye ki a többnyelvű táblákat” – részletezte. Összegzésként kiemelte: a 60 milliós őshonos kisebbség Nagy-Britannia kiválását követően az Európai Unió negyedik legnagyobb államát alkothatná: „60 millió ember. Bátran mondjuk, bátran mondhatjuk: szükség van ránk, értéket képviselünk, értéket alkotunk, része vagyunk annak a nagy közösségnek, amit ma Európa népeinek, nemzeteinek hívunk. Nem hátrálunk meg!” Biró Zsolt, a FUEN-be nem rég felvett erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az MTI szerint arra emlékeztetett, hogy Románia számtalan esetben felemelte a hangját a többsebességes Európa ellen. Úgy vélte, a kisebbségpolitikában sem megengedhető a többsebességes Európa, és az erdélyi magyarok ugyanazokat a jogokat
kérik, amelyekkel például a dél-tiroli osztrákok rendelkeznek Olaszországban.
A román kormánynak alárendelt Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának az államtitkári rangú, tatár nemzetiségű vezetője a romániai kisebbségekkel foglalkozó hivatal munkáját ismertette. Azt is megemlítette, hogy a román kormányprogramnak kisebbségi fejezete is van, és a kabinet figyelmet fordít az anyanyelvhasználat kiszélesítésére, és az identitásmegőrzésre. Üdvözölte, hogy a FUEN Kolozsváron rendezte kongresszusát, hiszen – mint fogalmazott – itt a résztvevők „összevethetik a valóságot azzal, amit egyesek állítanak a román kisebbségvédelemről”. Krónika (Kolozsvár)

Szávai Géza - Regényíró nem sikkaszthat
Szávai Géza Székelyföldön született, 1988 óta Budapesten él, az általa alapított Pont Kiadó főszerkesztője. Abból az alkalomból kérdeztük, hogy holnap Szatmárnémetibe érkezik, 9 órától kölcseys kisdiákokkal, délután 6 órától felnőttekkel találkozik.
— Legalább egy évtizede voltál utoljára Szatmárnémetiben író-olvasó találkozón. Azóta sorra jelentek meg új regényeid. Elégedett vagy pályád, életműved alakulásával?
— Kérdéseddel finoman jeleztél valamit, amit én tovább pontosítok: hatvanhat esztendős „fiatalember” vagyok, és ebben az életkorban egy prózaírónak már illik számba vennie, mit valósított meg… Irodalmárok, olvasók körében közhely, hogy az számít érvényes regénynek, amelyet a megjelenése után ötven évvel is elolvasnak. Ez jelenti azt, hogy valóban „él a regény”. Nos, az én huszonnégy éves koromban írt regényem, a Kivégezzük nagyapádat újra megjelent, negyvenhárom évvel később olvassák, a belőle készült hangoskönyv hallható volt a rádióban. Szóval ez a regény közel áll ahhoz, hogy ötvenéves legyen, és úgy tűnik: „él”.
— Nem kellene ilyen szigorúan venni azt az ötven évet. Az erdélyi gyökerű könyved, a Székely Jeruzsálem tizenöt év alatt öt kiadást ért meg.
— Épp előkészületben újabb kiadása is, és ennek örülök, mert nagyon fiatal gyerekként az járt a fejemben, hogy regényekből létrehozok egy kiterjedt elbeszélői „hálót”, regényrendszert, melyben benne legyen a mi teljes, különös világunk. A Székely Jeruzsálem az én elbeszélői tudatomban a létünkről készült epikus hosszmetszet, amely átfogja az elmúlt négyszáz esztendőnk történetét. És elmondja, kik és mik vagyunk, benne van az identitásunk, a maga teljes valóságában, minden „kényes” vonatkozásával.
— És a keresztmetszet?
— A hosszmetszetet is több regény árnyalja, amelyek felsorakoznak a Székely Jeruzsálem mellé. A vallásháborúk idején zajlik a holland Aletta és a japán Kodzsima Miki tragikus története, erről szól az Aletta bárkája című regényem, mely a történelem mélyén szunnyadó félelmetes ösztönökre pillant. Kortárs világunk „keresztmetszete” is hasonlóképpen alakul: regények sorában rajzolódik ki. Középponti szerepe van ebben az elképzelésemben a Múlt évezred Marienbadban című regényemnek, amely a rendszerváltozás utáni Magyarország igen kockázatos epikai ábrázolásának bizonyult.
— Kockázat?
— A kockázatot tudatosan vállaltam. Távoli példával élnék, és csakis magamra utalnék: sportos kamasz voltam, érthető, hogy lányideálom: napbarnított, kisportolt. Gondoljon csak bele az olvasó, ezek a zsigeri késztetéseink eléggé meghatároznak minket. Na, és ez a napbarnított lányokba szédült kamasz, aki voltam, szenvedélyesen olvasta a nagy orosz regényeket, amelyekben a szép hősnőket így istenítették: „és kivillant lábának, vállának (stb.) tejföl-fehérsége”. Sose érte nap, egészségtelen, én ettől egyenesen viszolyogtam! Amivel most csak azt akarom mondani, hogy előfordul: olvasunk valamit, és zsigerileg elutasítjuk. Kár erről nem beszélni! És én azért példálózok, mert tudtam — és aztán tapasztaltam —, hogy Múlt évezred Marienbadban című kortárs regényemet zsigerileg fogja elutasítani a kortárs olvasók egy része. A 2006–2008 körüli esztendőkről szól a regény, politikai csaták, pszichológiai játszmák pontosan leírt forgatagával. Egy politikailag szenvedélyes, zsigerileg megosztott ország állapotát rögzíti. Ahogyan egy matematikus (ezért logikusan józan és szenvtelen) csodagyerek látja. A konkrét, létező politikai szereplőket is beleértve. És a gyerek (Vincze Flórián) olykor kutyákat lát bennünk. Szerinte ők uralják a terepet: egy pitbull Nyugaton (George Bush), egy kopó Keleten (Putyin). A magyarországi politikai szereplőket nem sorolom… A politikailag zsigerekig (vagy zsigerből) elkötelezett olvasót ugyanúgy taszítja saját politikai bálványainak ilyetén megjelenítése, mint engem taszított hajdan a női szépség „tejföl-fehérsége”. A zsigeri dolgok így működnek. De én azért fűznék hozzájuk két észrevételt: ma már nem viszolygok a naptól (is) óvott bőrtől, egyiknek-másiknak állagáról akár szenvedélyes regényoldalakat is írnék (legfönnebb a „tejföl” helyett keresnék más szót). A politikai zsigerállapotok is változnak az időben. A térben távolabb élő (kevésbé elkötelezett) olvasók már most egészen másképp olvassák a Múlt évezred Marianbadbant. Ennek a regények az a bizonyos „ötven esztendeje” is beszédes lesz, akárcsak a benne szereplők „regénye”.
A regényíró számára viszont az a tanulság, hogy vállalni kell az „egy az egyben”, a hitelesen ábrázolás kockázatát, mert ha nem, elsikkadhat a megélt élet. Regényíró nem sikkaszthat!
— A regényeid egy része nem Magyarországon és nem magyar nyelvterületen játszódik…
— … miként a magyar emberek élete sem. A világunk kitágult (mindig is tág volt). A Csodálatos országokba hoztalak című regényem cselekményének helyszíne a svájci Genf. Odavetődött magyarokról, lengyelekről, írekről szól, meg — leginkább — arról az intenzív emberi jelenlétről, amelyben a történelem következő fordulatát „készítik.” Legutolsó regényem, a Makámaszútra helyszíne is Bukaresttől Budapesten át Bécsig terjed. Ez a természetes világunk, „evilági környezetünk”. Bármelyik magyar családot nézzük: a nagypapa Bécsben volt baka, a papa akár Bukarestben, ismerősen rímelő világ?! A makáma egyébként azt jelenti, hogy rímelnek, ismétlődnek a dolgok. A kámaszútra pedig a szerelem szépségének szentelt közismert „emberi alapmű”. Ebből a két szóból — összevonva — keletkeztettem a regény címét. A makámaszútra szóból a makáma arab műfaj (mindenki ismeri: makámában írták-mondták Az ezeregy éjszaka meséit), a kámaszútra pedig a szanszkrit nyelv által lefedett keleti világrészek ősállapotai felé vezet. Egy-egy tágas regény pedig: világregény. Ezt az epikai világállapotot helyzetként, adottságként érdemes felfogni.
— És a gyerekeknek írt meseregényeid?
— Mindig úgy képzeltem, hogy a gyermekirodalom lépcsőzetes bevezetés a létezésbe. Burgum Bélusról, a mesterdetektívről írt könyvsorozatom kezdőpontján még a kicsiknek mesélem újra a Piroska és a farkast, az utolsó pedig (Égi elefántok) már mozgalmas tudományos-fantasztikus regény. Fontosnak tartom odafigyelni a gyerekre. Gyerekmegnyilatkozásokból állítottam össze a Gyermekvilág trilógiát… A lépcsőzetes bevezetés végén a mai gyerek is a világregényekhez érkezik.
Elek György / Hargita Népe (Csíkszereda)

A „kicsi magyar világ” adott lelkierőt Erdélyben
Babucs Zoltán hadtörténész Csíkszereda és Kézdivásárhely 1940-es hazatéréséről szóló kötetét mutatták be a napokban Budapesten. A „kicsi magyar világ” szakavatott kutatójaként a budapesti történész számos cikkben és tanulmányban foglalkozik a második bécsi döntés nyomán visszaszerzett észak-erdélyi és székelyföldi területek történetével. A könyv júniusban székelyföldi író-olvasó találkozók keretében is megvásárolható lesz. A szerzővel az 1940-es történelmi eseményekről beszélgettünk.
- Legújabb kötete két székelyföldi város, Csíkszereda és Kézdivásárhely 1940-es hazatéréséről szól. Hadtörténeti szempontból a magyar hadsereg számára mennyire volt nehéz feladat a második bécsi döntés alapján visszacsatolnia a Magyarország számára megítélt erdélyi területeket?
– Az észak-erdélyi területek birtokbevételére mindössze tizennégy nap állt rendelkezésre. A keleti határra felzárkózott mintegy félmillió honvéd a románok ellen 1940. augusztus 28-ra tervezett és aztán lefújt támadó hadművelet szerinti hadrendi csoportosításban, alárendeltségi viszonyaiban és meghatározott menetvonalait használva, teljes fegyverzettel és felszereléssel vett részt a megszálló műveletben.
Ekkora hadsereg számára a virágesős, „csókos háború” korántsem volt egyszerű feladat, mint gondolnánk, ugyanis a románok lepusztult infrastruktúrát hagytak maguk után, így a honvédek meghatározott menetvonalakon haladhattak. Előfordult, hogy egyes útszakaszokon a csapatok feltorlódtak, s akkor még nem szóltunk a domborzati és időjárási viszonyokról, amelyek próbára tettek embert, lovat, gépjárművet egyaránt.
– Milyen hadiutakon történt Észak-Erdély visszavétele?
– Az 1. hadsereg Nyíracsád–Kisvárda között felzárkózott részei a Nagyvárad–Szatmárnémeti vonal átlépése után Dés–Marosvásárhely irányába meneteltek. A 2. hadsereg seregtestei – az V. hadtest kivételével, amely a Szeged és a Fekete-Körös közötti magyar–román határ biztosítására maradt vissza – Nagyvárad elhagyását követően az Érmihályfalva–Szilágysomlyó–Dés menetvonalon haladtak Szamosújvár felé. A 3. hadsereg Técsőnél lépte át a határt, s Besztercén és Szászrégenen át vonult a Székelyföldre. A Nagyváradon több ízben is tanácskozó magyar–román vegyes katonai bizottság megszabta a terület átadását és átvételét, illetve a bevonulás menetrendjét, és arról is határozott, hogy Kolozsvárt csak szeptember 11-én délben érhetik el a honvédek, azonban a második bécsi döntés által a Magyar Királyságnak visszaadott területeket szeptember 13-án 18 óráig kellett birtokba venni. Mivel erre az erőltetett menetekben kimerült gyalogos seregtesteket nem lehetett igénybe venni, a Kolozsvár–Dés–Naszód vonal elérését követően a Székelyföld birtokbavételére a gyorshadtest részeit küldték előre. Szeptember 12-én a gyorshadtest csapatai elérték a Barót–Nagybacon–Csíkszentgyörgy–Torja vonalat, szeptember 13-án Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Zágon elérésével vették birtokba a Székelyföldet, míg a gyalogsági menetlépcsők beérkezése egészen szeptember 21-ig tartott.
– Milyen területeken dokumentálódik a hadtörténész egy ilyen szakmunka elkészítésekor? Mennyire hozzáférhetőek a magyarországi és a romániai levéltári adatok?
– Elsődleges forrásbázisként a budapesti Hadtörténelmi Levéltár iratai szolgálnak, emellett érdemes kutatásokat végezni a Magyar Honvédség Központi Irattárában, ahol az 1900 után született tisztek és honvédek személyi anyagait, ill. a második világháborús magyar veszteségi dokumentumokat őrzik. Nem elhanyagolandó terület a szakirodalom alapos ismerete, ráadásul a könyvtárat a korabeli sajtóanyag tanulmányozása végett is érdemes keresni. A bukaresti katonai levéltárban nem végeztem kutatásokat, de székelyföldi kollégáktól tudom, hogy ott igen körülményesen lehet kutatómunkát folytatni.
– Az észak-erdélyi és a székelyföldi települések visszacsatolása másként él az erdélyi magyar és román emberek emlékezetében. Mennyire igazak azok a román vádak, hogy a magyar hadsereg súlyos visszaéléseket követett el a helyi románsággal szemben?
A visszakapott területek katonai megszállásának előkészületei során a Nagyváradon összeült román–magyar katonai vegyes bizottság a honvédség békés bevonulása érdekében több kérdésben is megállapodott. Rögzítették, hogy a bevonuló honvéd alakulatoknak fegyveresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, akiket a magyar katonai hatóságok partizánoknak tekintenek. A román tárgyaló fél vállalta, hogy a kiürítést végző hatóságok mindent elkövetnek a polgári lakosságnál kint lévő fegyverek begyűjtése érdekében, s a helyi lakosságot fenyegető magatartás, továbbá merényletek személyek és anyagi javak ellen, valamint a gyújtogatások és rombolások is megakadályozandók. Ennek szellemében adta ki a budapesti 2. gyalogdandár vezetője karhatalmi parancsát, amely szerint „román részről a csapatok és egyes katonai egyének ellen intézett mindennemű fegyveres vagy egyébként veszélyes támadás és ezek kísérletei esetén elrettentő példamutatás céljából azonnali, erélyes és kíméletlen megtorlásokat alkalmazzanak.”
– Hogyan élte meg a visszacsatolt területek magyarsága az anyaországgal történő újraegyesítést?
– Az észak-erdélyi városok és falvak magyar ajkú lakossága, különösen a Székelyföld színmagyar tömbje könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszínű zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái. Ezen fogadtatást a rendszerváltoztatás előtti kommunista kánon giccsesnek és a „Horthy-rezsim” szemfényvesztésének tüntette fel, ám mindazok, akik részesei voltak – így a román impérium alól felszabadult magyar lakosság és a bevonuló honvédek –, katartikus örömünnepként élték meg.
– Honnan érkeztek az új magyar adminisztráció tagjai, illetve ezeket az intézményeket mennyire sikerült az erdélyi közhivatalnokok előtt is megnyitni?
– A visszatért erdélyi országrészben 1940 késő őszéig katonai közigazgatás működött, amelyet aztán a polgári váltott fel. A román uralom korábban igyekezett kizárni a közigazgatásból az erdélyi magyarságot, így értelemszerű, hogy az anyaországból kellett érkezniük a közigazgatási szakembereknek, akiket igyekeztek olyan módon összeválogatni, hogy származásuk okán erdélyi kötődésűek legyenek. Ez nem volt nehéz, hiszen 1918 és 1920 között számos erdélyi magyar tisztviselő menekült el szülőföldjéről. Időnek kellett eltelnie, amíg megismerkedtek a megváltozott otthoni viszonyokkal, miközben a helybéliek bizalmát is el kellett nyerniük, akik kezdetben érthető módon a közéjük pottyant hivatalnokokat az anyaországból érkezett „ejtőernyősöknek” vélték. A „kicsi magyar világ” idejében mindvégig meghatározó maradt az anyaországi közigazgatási tisztségviselői réteg vezető szerepe, amely törekedett az erdélyi magyar közigazgatási utánpótlás kinevelésére és valamelyest a román értelmiség beemelésére. Az Erdélyt kettéválasztó határt nem tekintették véglegesnek, ezért oly módon próbáltak a polgári élet szinte minden területén döntéseket hozni, amelyekkel nem riasztották el a román lakosságot.
– Hadtörténészként sokat publikál. Melyek azok a területek, amelyekkel behatóbban foglalkozik?
– Mivel tősgyökeres jászberényi családból származom, természetes, hogy a jászkun ősök hadi múltja érdekel leginkább, feleségem révén pedig a székelyek hadi múltját kutatom. Elsődleges szakterületem a Magyar Királyi Honvédség második világháborús története. Nem titkolt célom, hogy az e témában megjelent publikációimmal nagyapám generációjának szolgáltassak igazságot, bizonyítván, hogy a második világháborús honvédség nem „fasiszta brigantik” gyülekezete volt, hanem esküjüket mindhalálig teljesítő, derék magyar emberekből állott, akik becsülettel álltak helyt a világégés poklában. Természetes, hogy az 1848–1849-es magyar szabadságharc hadtörténeti eseményei is foglalkoztatnak, főleg egyenruházati és alakulattörténeti szinten. A fenti területek mellett igyekszem múltunk azon eseményeiről hírt adni, amelyekkel az elszakított nemzetrészek magyarságtudatát erősíthetem.
– Hogyan látja a mai magyar történelemírás nyitottságát? Mennyire kezeli helyén hadtörténeti múltunkat? Vannak-e olyan tabutémák, amelyekkel ma sem illik foglalkozni?
– Létezik a hivatalos akadémiai történetírás, amely sok tekintetben megosztja a közvéleményt. Elegendő, ha például az őstörténet-kutatásra utalok. Közeleg a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami újabb számvetésre késztet bennünket. Ám félő, hogy az azzal foglalkozó történész-munkacsoport inkább az utódállamok öntömjénezését fogja szolgálni, semmint a mi igazságérzetünket és hitünket erősíteni. Megemlíthetjük az országgyarapítások időszakát is, hiszen az anyaországi hivatalos történetírás egyes képviselői inkább a „kicsi magyar világ” negatívumait igyekeznek hangsúlyozni, bizonyítandó, hogy nem sok értelme volt az akkori magyar uralomnak. Pedig biztosan állítható, hogy az a négy esztendő olyan lelki és szellemi erőt adott az erdélyi székelyeknek és magyaroknak, amely az elmúlt évtizedek megpróbáltatásain átsegítette őket, s jelenünkben is erőt és hitet ad számukra. A második világháborús magyar történetírásban egyre inkább két új kutatási irány dominál a leginkább: méghozzá a holokauszt és a magyar háborús bűntettek kidomborítása, amelyek veszélyes tendenciákat hordoznak magukban, hiszen azt a látszatot igyekeznek kelteni, miszerint az akkori magyar társadalom minden egyes tagja – köztük apáink, anyáink, nagyapáink, nagyanyáink – kollektív háborús bűnösséggel vagy hallgatólagos cinkossággal vádolhatók.
– Van-e valamilyen intézményes kapcsolattartás az utódállamokban élő és a magyar hadtörténészek között? Mennyire különböznek az álláspontok, illetve kialakulnak-e ezekről érdemi szakmai viták?
– A Hadtörténeti Intézet és Múzeum törekszik a szomszédos államok hasonló intézményeivel jó szakmai kapcsolatot ápolni. Be kell azonban látnunk: vannak olyan kérdések, amelyekben a román, szerb és szlovák hadtörténészek homlokegyenest más álláspontot képviselnek. Legkiválóbb példa a szlovák és román történetírás mai napig zajló azon tudatos tevékenysége, amellyel a magyarság történeti múltjának meghamisításával akarják írni a saját történelmüket – természetesen a mi rovásunkra. Más lapra tartoznak az elszakított nemzetrészek hadtörténészei, akikkel az anyaországi kollégák többsége igyekszik jó szakmai kapcsolatot ápolni és segíteni őket kutatási munkáikban.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

RMDSZ, a liberális trendiség
A kommunista rendszerben a pártkongresszusoknak nem volt tétjük. Azokat kötelező gyakorlatként megrendezték, funkciójuk a demokratikus látszat fenntartása és az erőfitogtatás volt. A rendszerváltás után üdítő változásnak számított, hogy a pártkongresszusoknak tétjük lett: tényleges kérdések dőltek el a küldöttek szavazatai nyomán. Mindez az RMDSZ vonatkozásában 2003-ig tartott, ez volt az utolsó kongresszus, amikor a helyszínen érdemi döntések születtek, annak dacára, hogy Markó Bélának nem volt kihívója. Ezen a gyűlésen írták át pártelvűre az alapszabályzatot, váltották ki a belső választást részleges tisztújítással, tették ad acta a nemzeti kataszter intézményét és szüntették meg Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkcióját. Azóta az RMDSZ lényegében tét nélküli kongresszusokat tart, ami nem róható fel a szervezetnek. Legfeljebb annyiban, hogy ha valóban az lenne, mint amit hirdet magáról – vagyis az erdélyi magyarság pluralizmusát lefedő sokszínű szervezet –, akkor lennének reális nézetkülönbségek és reális viták.
Az igazság az, hogy a tét nélküli, előre megírt forgatókönyv szerint zajló, PR-célokat szolgáló kongresszusszervezés nem RMDSZ-specifikus, hanem sokkal inkább része a modern demokráciáknak.
Hatalom az oligarchia kezében
A pártelvű versenydemokrácia pártoligarchiák versenyét jelenti. Egy párton belül pedig az oligarchia jellemzően kézben tartja a hatalmat. Különbség legfeljebb abban van, hogy a párttagság zöme azonosul vagy nem a pártvezetés irányvonalával. Az RMDSZ esetében vélelmezhető az azonosulás, hiszen akik helytelenítették a jelenlegi politikát, azok távoztak a szövetségből: vagy visszavonultak a közélettől, vagy egy másik pártban folytatták munkájukat. A minap lezajlott RMDSZ-kongresszus a párthoz közel álló internetes portál állításával szemben nem hozott semmi izgalmat. Bejött a papírforma, a küldöttek megszavazták, amit kellett, kiálltak a Minority SafePack mellett, módosították az alapszabályzatot. Beiktatták az egyharmados női kvótát és intézményesítették a székelyföldi szavazóbázisra alapozódó szórványképviseletet. Elfogadtak egy közhelyeket tartalmazó stratégiai csomagot, amelyben természetesen a területi autonómia nem szerepel. A rendezvényre meghívtak minden magyarországi parlamenti pártot, leszámítva a Jobbikot. Úgy látszik, az RMDSZ nem halad a korral, nem jutott még el a vezetéshez annak a híre, hogy a Jobbik már a ballib oldal szerint sem szélsőséges párt, hanem a jogállam bajnoka (a magát balra sorolók mellett e párt is támogatta a lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát, s tette ezt a jogállamra hivatkozva), a demokrácia nagy reménysége a liberális megmondóemberek jelentős része számára. A kongresszuson nem meglepő módon jelen volt és beszédet mondott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki megszólalásában a testvérharc megszüntetésének fontosságát emelte ki. Végső soron nézőpont kérdése ez is. A „polgári” párt teljes behódolása és önmagából való kifordulása a metamorfózist levezénylő elnök szemszögéből akár így is kinézhet.
Az RMDSZ kisebbségei
Ami némi színt vitt a kongresszusba, az korunk egyik ideológiai rákfenéjének, a genderideológiának a beszüremkedése volt. Amikor több mint negyed évszázada a Független Magyar Kezdeményezés küldöttje a Bálványosi Szabadegyetemen azt találta mondani, hogy a nemzeti kisebbségek problémája és a homoszexuálisok ügye végtére is hasonló módon kezelendő, hiszen mind a kettő egy társadalmi kisebbség, akkor azt hittem, rosszul hallok. Majd levontam a következtetést: rossz helyen vagyok. Szerencsére eltelt pár év, és a Fidesz vezetőinek szeméről lehullt a liberális hályog. 27 év után azt kell megélnem, hogy az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint igen hasonló gondolatmenetet terjesztett elő a szervezet kongresszusán. Hallgassuk csak! „Milyen alapon várhatom el a többség türelmét velem kapcsolatban, ha másfajta helyzetekben, amikor én magam is a többséghez tartozom egy adott kérdés megítélésében, nem vagyok türelmes a másik kisebbséggel?”. Vagyis az erdélyi magyarság legnagyobb támogatottsággal bíró pártjának második embere egy kalap alá veszi az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét egy biológiai devianciával. El lehet merengeni emberbaráti módon – a tolerancia, az empátia elvi alapján – azon, hogy nem kellene hátrányban részesíteni a saját nem iránti vonzódással megvert embereket. Jómagam sem helyeselném a homoszexualitás kriminalizálását. Viszont a homoszexuálisok házassága nyilvánvalóan utat nyit az egynemű párok előtt arra, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, amit gyermekvédelmi okokból értelmes, egészséges ember aligha helyeselhet. Az RMDSZ törvényhozói elismerést érdemelnek, mert többségük megszavazta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely arról szól, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. E módosításnak erénye éppen az, amit felró annak Porcsalmi, vagyis hogy megakadályozza majd a legfőbb jogi normába való beépülése esetén a homoszexuálisok házasságkötésének későbbi törvénybe iktatását. Nem sok jót ígér Hegedüs Csilla hasonló szellemű felszólalása sem. „Azért, mert még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett konzervatív házunk tája kibillen az egyensúlyból. Miközben minden fórumon azt mondjuk, hogy bennünket, kisebbségieket – a »másokat« – nem becsül a többség, nem tartja tiszteletben a jogainkat, mi magunk is ugyanazt tesszük.” A rövid ideig kultuszminiszterként és miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus, aki jelenleg az RMDSZ nőszervezetének alelnöke és a kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a párt honlapja szerint olyan programok kidolgozásáért és működtetéséért felelős, amelyek az erdélyi magyarság identitástudatának növelését, kultúrájának fejlődését célozzák. És ő az, aki a konzervatív értékeket ostorozza, és arra bíztat, hogy nyissuk ki az ablakot, engedjük be a friss levegőt. Az ilyen ablaknyitás a mai viharos időben könnyen oda vezet, hogy kiviszi a porral együtt évszázados értékeinket is. Hegedüs ráadásul a vasárnapi kívánságkosarat állítja szembe a színházi világgal, mint kortárs üdítő pozitívummal. A színházi világot, amelyben Csíkszeredától Kolozsváron át Temesvárig egyre inkább elharapózik a kozmopolitizmus, rosszabb esetben a nemzetgyalázás.
A női kvóta erőltetett
Nem feltétlenül illeszkedik ebbe a logikai sorba, de távol sem áll tőle a női kvóta intézményesítése, amelynél abszurdabb ötlet kevés képzelhető el. Onnan kezdve, hogy alkotmányos szinten garantálják a női jogegyenlőséget és a társadalom sem néz görbe szemmel a női politikusokra (sőt), szabad az út a nők előtt a politikai pálya irányába is. A női kvóta nem demokratikus, hanem erőltetett és versenyellenes. Keleten tehát a helyzet változatlan. Az RMDSZ maradt, ami volt: egy alibiszervezet, amely nemzetstratégiai perspektívát nem mutat, erőt kifelé nem képvisel (csak befelé, az erdélyi társadalom irányába), érdeket védeni, ha akar, sem nagyon tud, elvhűség tekintetében pedig már számtalanszor megbukott. Mindez most színesedett egy kis gyökértelen liberális „trendiséggel”.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Maroshévízi Magyar Művelődési Napok: a magyar oktatás a középpontban
Újra a magyar kultúráé lesz a főszerep Maroshévízen, ugyanis hatodszor szervezik meg a hétvégén a Maroshévízi Magyar Művelődési Napokat. Az eseménnyel alternatívát nyújtanak a román többségű Hargita megyei városban élő magyarságnak, ahol az év nagy részében román kulturális események zajlanak.
A hévízi magyar közösség kulturális igényeit a történelmi magyar egyházak, civil szervezetek, az RMDSZ helyi szervezete, valamint az egyetlen magyar nyelvű oktatást biztosító Kemény János Gimnázium munkaközössége próbálja kielégíteni – tudtuk meg Barticel-Kiss Krisztián szervezőtől, a Maroshévízi Református Egyházközség lelkészétől.
Az idei rendezvény különlegessége, hogy a magyar diákok szemszögéből, az ő igényeiket figyelembe véve szervezik meg a művelődési napokat. Ebben jelent fontos mérföldkövet annak az együttműködésnek a kialakítása, amelyet a hévízi Kemény János Gimnázium a szamosújvári Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központtal, illetve az azt fenntartó Téka Alapítvánnyal alakított ki.
„Fontos számunkra az együttműködés, a két szórványközösség oktatási intézménye közötti kapcsolat révén tapasztalatcserén veszünk részt. Sokaknak furcsán hangzik, hogy Hargita megyében szórványközösségként nevezzük meg magunkat, pedig így van. Egyetlen magyar tannyelvű iskolánk van, de a hévízi magyar diákok egyharmada román iskolába jár, ugyanakkor a helyi tanácsban is csak három képviselőnk van. A szamosújváriak hasonló helyzetben vannak, de sok sikeres programot bonyolítottak le az oktatási központ révén, és látjuk a pozitív irányú fejlődésüket” – fejtette ki a Maszolnak a művelődési napok idei jelentőségét a református lelkész.
Az oktatás témájában kerekasztal-beszélgetést is tartanak péntek délután, amelyen a lelkész szerint, ha nem is találnak megoldást, de remélik, hogy fontos kérdéseket vetnek fel, amelyek lehetőséget adnak a továbbgondolkodásra.
A hetedik Maroshévízi Magyar Művelődési Napok hivatalos megnyitója csütörtök délután lesz, amelyet kabaréműsor követ. Pénteken Kemény János Iskolanapot tartanak, amelyen koszorúznak, megtartják a fent említett kerekasztal-beszélgetést, illetve a diákok saját műsort adnak elő.
Szombaton az Urmánczy Nándor Egyesület Napját tartják, amelynek részeként átadják az Urmánczy Nándor-díjat, kiállítást nyitnak meg, illetve koncertet és színházi előadást is tartanak. A vasárnap a hagyományokról szól majd, amelyen a meghívott néptánccsoportok lépnek fel, este pedig, a rendezvénysorozat zárásaként, Kilyén Ilka színművész lép színpadra és tart előadást. Az események a helyi művelődési házban, az iskolában, valamint a katolikus templomban zajlanak.
Kovács Boglárka / maszol.ro

Zsúfolásig telt szerdán késő délután a sepsikilyéni unitárius templom a Szent László-legenda képsorát is tartalmazó freskók restaurálása befejezésének alkalmából tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten. A jelképes átadáson a falképeket bemutató Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész a Szent László-évben az esztendő kiemelkedő eseményének nevezte a szerdait. A restaurálást a Kiss Loránd falkép-restaurátor által vezetett marosvásárhelyi Apsis Kft. munkatársai végezték.
Egyházi énekek után Kovács István sepsiszentgyörgyi-sepsikilyéni unitárius lelkipásztor olvasott fel a Bibliából (a 90. zsoltárból) és mondott imát, majd köszöntötte az egybegyűlteket. Hívó szavára egyperces néma felállással adóztak Kónya Ádám művelődéstörténész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója, Máté László műépítész és Bereczki Csilla restaurátor emlékének. Utóbbi restaurálta a templom kazettás mennyezetét, tegnap temették Ausztráliában. Kónya Ádám a templom megmentésében, a falképek feltárásában buzgólkodott, a tíz éve elhunyt Máté László szintén szívügyének tekintette az épület helyreállítását. A csendes emlékezést követően Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi segédlelkész töltötte be a ceremóniamester szerepét. Jánó Mihály művészettörténész a templom építéstörténetét elevenítette fel. Kitért arra is, hogy Huszka József az 1880-as években feltárta a falképeket, akvarellmásolatokat készített, de az egyház kérésére vissza kellett meszeltetnie azokat. Említette Székely Zoltán régész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója ásatását, Kónya Ádám és Máté László szerepét a feltárásban, restaurálásban. Kitért az 1989 decemberében létrejött sepsiszentgyörgyi M Műhely és az 1990 tavaszán alakult Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, Románia első műemlékvédelmi intézménye létrejöttére. Majd előadást tartott a falképekről, kiemelve egy-egy igazán érdekes jelenetet, alakot vagy csak részletet. A kései gótika és korai reneszánsz hatásai egyaránt felfedezhetőek, Jánó Mihály az 1400-as évek első évtizedeire datálja a freskók keletkezését. A falképsorok két regiszterben futnak végig a déli, nyugati és északi falon. A déli falon indulva Krisztus szenvedéstörténetét láthatjuk. Jánó Mihály kiemelte, a képi elbeszélés mozgalmas, arckifejezések, tekintetek sugároznak. Az utolsó vacsora jelenete itt az egyik legbeszédesebb az Erdélyben és Magyarországon fellelhető ábrázolások közül. A művészettörténész utoljára hagyta szíve csücskét, a Szent László-legenda falképsorát. Ám előtte, az általa megjelölt krónikarészleteket fordításban Szakács László sepsiszentgyörgyi színművész olvasta fel a Bécsi Képes Krónikából, Mügeln Henrik német krónikájából és az Orosz Évkönyvekből. A Szent László-ciklus a nyugati falon kezdődik, de csak töredékekben maradt meg, az északi falon igen szépen követhető. Jánó Mihály jelezte, mind művészeti, mind történelmi értéke jelentős. Kiemelte az ütközet jelenetét, amely az egyik legszebb itt, Sepsikilyénben. Ez a legmozgalmasabb kompozíciója a középkori magyar művészetnek, értékelte. A birkózás jelenetében a lovak is birkóznak. Az utolsó képkockán, a lefejezés jelenetében a kun kezében tartja a szívét, mintegy felajánlva azt. Ez a megtérés szimbóluma. Jelentős, mivel a profán szívábrázolás igen ritka.
Kiss Loránd falkép-restaurátor elmondta: korábban az enyészettől mentették meg a templomot, a falképeket feltárták és konzerválták, 2004-ben hasonló ünnepség keretében átadták, de aztán szünet következett be. A freskók nem voltak igazán látványosak abban az állapotban, ám mostanra sikerült a restaurálást is elvégezni. Ezt 40 százalékban a Magyar kormány Rómer Flóris terve keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában végezték, a fennmaradó 60 százalékot Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta. Isten tartsa meg a polgármesternek és társainak azt a szokását, hogy ilyen, nem igazán szavazatgeneráló döntéseket is hoznak, zárta szavait Kiss Loránd.
Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi restaurátor, a munkálat irányítója a műszaki részleteket ismertette. Elmondta, alapelvük az volt, hogy minél többet őrizzenek meg az eredeti festményekből és minél kevesebbet adjanak hozzá, csak azt, ami biztos, azt is megkülönböztető festéssel, továbbá minden beavatkozás visszafordítható.
Péter Pál restaurátor felelevenítette, amikor 1989-ben Jánó Mihály idehívta, és megmutatta a lemeszelt falakat, nem hitte volna, hogy megéri ezt a napot. A restauráláshoz pénz, szakértelem és kitartás kell, hiszen az sziszifuszi munka. Három hónapon át 5–10 ember dolgozott ott nagy alázattal napi 8–10 órát, köztük négy sepsiszentgyörgyi. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy értékelte, a falak beszélnek, a névtelen mester belevitte lelkét a festménybe, ahol az ég a földdel találkozik, kiegészítve egymást, Istent dicsőítve. Ez ünnepi alkalommal egyszerre dobbannak a szívek, s kívánta, ezt az érzést vigyük tovább a hétköznapokba, hogy ne egymás ellenében, hanem együtt cselekedjünk. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok olvasta fel. Nagy öröm számára, hogy egy magyar örökség születik újjá, ezért úgy véli, gondosan kell őriznünk a nyomát annak, hogy őseink mit tettek hozzá ehhez a régióhoz, az országhoz. A falakon megelevenedik a történelem: Szent László megmenti az elrabolt magyar lányt és legyőzi a szülőföldünkre betolakodó idegent. Ismerősen hangzik ez a 21. században is, tette hozzá. Népünk történelme során Szent László a sötétség-világosság harcának egyik fő szimbólumává vált. A polgármester azt kívánta, a világosságba vetett hitünk ne lankadjon, mert napjainkban is tapasztaljuk, küzdenünk kell a sötétséggel, Székelyföld napja még nem virradt fel. Jusson eszünkbe, hogy őseink legyőzték a nehézségeket, bizonyság erre mai létünk, és ma is beszélnek hozzánk saját kultúránk nyelvén a sepsikilyéni templom falai. Sarkadi Márton, a magyar Miniszterelnökség egyházi műemléki osztályának megbízott vezetője Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár és Hanvay Dávid főosztályvezető köszöntőjét tolmácsolta. Közölte, Magyarország támogatja azokat, akik lelkiismeretesen végzik a munkát azért, hogy történelmi emlékeink megmaradjanak. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, az ilyen támogatásokkal a magyar kormány azért törleszt, hogy másfél évszázadon át Erdély biztosította a magyar államiság folytonosságát.
Az ünnepségen közreműködött a Codex Régizene-együttes, mely a csíkszeredai régizene-fesztiválon is bemutatandó, a reformáció 500. évfordulójára készített hangversenyét adta elő. Kovács István lelkész zárszavában az esemény kapcsán rámutatott, érdemes itt megmaradnunk, és kívánta, töltsük meg élettel a teret, minél több keresztelőnek lehessünk tanúi e falak között. Nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget a rendezvény.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszavazták az iskolai kétnyelvűséget a marosvásárhelyi tanácsosok
Elfogadta csütörtöki ülésén a marosvásárhelyi tanács azt a határozatot, amelynek alapján a vegyes tannyelvű iskolák belső tereiben kötelező kihelyezni a kétnyelvű, magyar és román feliratokat tartalmazó táblákat.
Az intézkedést a Szabad Emberek Pártja (POL), pontosabban Radu Bălaş tanácsos kezdeményezte, aki lapunknak úgy nyilatkozott: teljesen természetesnek tartja, hogy a vegyes tannyelvű iskolák belső falait kétnyelvű feliratok ékesítsék. A tanácsülésen többen hozzászóltak a témához, többek között Dumitru Pavel nemzeti liberális (PNL) tanácsos, aki tudni akarta, hogy csak román és magyar feliratok lesznek, vagy a német tannyelvű iskolákban a német nyelvet is használni fogják. Radu Bălaş rámutatott: a tervezet a közigazgatási törvény alapján készült, tehát ahol a kisebbség létszáma eléri a 20 százalékot, ott lehet kitenni a táblákat – ez viszont nem jelenti a románon és a magyaron kívül más nyelv használatának tiltását.
A tervezetet a POL 3 és az RMDSZ 10 igen voksával elfogadták – Dumitru Pavel ellenszavazott, a többi román tanácsos tartózkodott. A határozat különösen aktuális, hiszen az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a napokban 17 vegyes tannyelvű marosvásárhelyi tanintézetben állapította meg a nyelvi diszkrimináció tényét – a hivatal a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) beadványai nyomán vizsgálódott. Csütörtökön egyébként a Cemo üdvözölte a POL iskolai kétnyelvűségre vonatkozó kezdeményezését. A mozgalom tagjai közleményükben kifogásolták, hogy az összes olyan óvodában és iskolában, ahol tetten érhető a kétnyelvűség hiánya, a vezetőtanácsban RMDSZ-es városatyák is jelen vannak. Az elmúlt évek folyamán a Cemo számtalan alkalommal jelezte az RMDSZ helyi képviselőinek az iskolai diszkrimináció tényét, a civilek szerint azonban az érdekvédelmi szervezet nem mutatott érzékenységet a téma iránt.
A Szász Albert Sportiskola igazgatója éppen az a Csíki Zsolt, aki a városi önkormányzatban frakcióvezetői tisztséget tölt be. Megkeresésünkre cáfolta, hogy diszkriminálnák a magyar gyerekeket, mint mondta, az épület belső falain több száz kétnyelvű felirat van, ugyanakkor belátta, hogy helyenként akadnak kizárólag román nyelvűek. „Nem igazságos minket elmarasztalni, hisz a mosdótól az igazgató irodájáig, az osztálytermektől a laboratóriumokig minden egyes ajtón ott van a kétnyelvű táblácska. Hogy az udvaron imitt-amott megjelent egy pár román nyelvű tábla, nem rajtam múlt. Éjszaka a kapus unalmában elkezdett önszorgalomból táblákat készíteni. Most szóltam, hogy ezeket vegyék le, helyettük rendelünk kétnyelvűeket” – nyilatkozta Csíki Zsolt. Az igazgató hozzátette, más iskolák vezetőtanácsi tagjaként ő maga is figyelmezteti a tanárkollégákat a kétnyelvűség szükségességére.
A CNCD-nek eközben az Európa Gimnázium igazgatósága azzal érvelt válaszlevelében, hogy náluk a kapusok, akik információt tudnak szolgáltatni a betérőknek, mind beszélik a magyar nyelvet, a magyar tagozaton pedig az osztályfőnökök is magyarul közlik a tudnivalókat a tanulókkal és szüleikkel. Ők is elismerik, hogy nem sikerült mindent kétnyelvűsíteni, de ezt az anyagi források hiányával, illetve a magyar oktatók hozzáállásával magyarázzák. Az igazgató megemlíti, hogy a magyar tanárok nem hajlandók önkéntesen közérdekű információkat fordítani.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Titok marad az államtitok: nem mindent hoznak nyilvánosságra a SIPA archívumából
Árnyalta csütörtökön egy nappal korábbi kijelentését Tudorel Toader igazságügy-miniszter, és kijelentette: a tárca egykori titkosszolgálatának archívumában található esetleges államtitkokat nem hozzák nyilvánosságra.
Ha államtitkokra bukkannak az igazságügy-minisztérium alárendeltségében működő egykori titkosszolgálat, a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumában, azokat nem hozzák nyilvánosságra – jelentette ki csütörtökön Tudorel Toader, a tárca vezetője. „Ha államtitkokra bukkanunk, azoknak a titkosságát én nem oldhatom fel. Ha a miniszter hatáskörébe tartoznak, a miniszter oldja fel a titkosságukat, ha a kormányéba, akkor kormányhatározat születik róluk” – szögezte le a miniszter.
Toader azt is közölte, egyelőre nem tudni, mikor kerülhetnek nyilvánosságra az archívumban őrzött dossziék. Mint kifejtette, egyelőre azt sem tudni, pontosan mit tartalmaznak, ezért az első lépés az, hogy tájékozódik a kérdésben, majd ha ez megvan, akkor bizottságot hoz létre az ügy további kezelésére. Megszólalt az ügyben Sorin Grindeanu miniszterelnök is, aki kiállt a dokumentumok titkosságának feloldása mellett, hogy „leszámolhassunk végre a khimérákkal, amelyekkel egyesek küzdenek". Klaus Johannis államfő úgy kommentálta az ügyet: a SIPA-archívumról úgy beszélnek, mintha „óriási államtitok" lenne, pedig nem az, ezért a miniszternek határozottan kell lépnie az ügyben. Hozzátette: amennyiben kiderül, hogy értéktelen adatokról van szó, akár el is égethetik őket. Mint arról beszámoltunk, Tudorel Toader igazságügy-miniszter szerdán jelentette be, hogy feloldják a SIPA archívumának titkosságát.
Az archívum titkosságának feloldása azt követően merült fel, hogy az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap állítása szerint a szolgálat archívumának egy részét lemásolták, illetve ellopták, és megtörténhet, hogy bírák és ügyészek zsarolására használták őket. Ennek nyomán igazságügyi vezetők és politikusok az állítólagos lopásokra vonatkozó minisztériumi jelentés, illetve maga az archívum titkosságának feloldását szorgalmazták. Az Evenimentul Zilei cikke szerint a SIPA archívumát – amelynek terjedelme 10 000 és 21 000 dosszié között lehet, köztük 3000 olyan, amely a bírákra vagy az ügyészekre vonatkozik – lemásolták, sőt egyes dokumentumokat elloptak, illetve megsemmisítettek.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

Bemutatkoztak a végzős művészetisek
Búcsútárlat a Köntésben
A hagyományteremtés szándékával nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán végző diákok diplomamunkáiból álló tárlatot kedd este a Köntés Galériában.
A különleges alkalomból több mint ötven festmény, grafika, textilkompozíció, könyvillusztráció, borítóterv és egy vers került közszemlére Intro címmel, B. Hajdú Enikő, Péter Alpár és Tóth Sarolta szaktanárok irányításával.
– Bár a tehetség és hozzáértés lenyomatai egyértelműen felfedezhetők és érzékelhetők az alkotásokon, tovább kell fejleszteniük az iskolában megalapozott tudásukat, és be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy igazi művészekké váljanak – fogalmazta meg útravaló jó tanácsként a jelenlévő diákok felé Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató.
Várallyay Réka művészettörténész ígéretesnek nevezte a kiállított műveket, egyúttal a már körvonalazódó pályájuk folytatására biztatva a most nyilvánosság elé lépő végzős diákokat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmüket, hogy az érettségivel számukra egy korszak lezárul ugyan, viszont egy lehetőségekkel teli új is elkezdődik, melynek kiaknázása elsősorban rajtuk múlik.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Teret hódítanak a községi jellegzetességeken alapuló ünnepek
Egyre gyakoribbak a falunapok mellett, esetleg helyett szervezett művelődési, helyi jellegzetességre épülő rendezvények a csíkszéki településeken. Elöljárókkal beszélgettünk arról, hogy ezek miben is különböznek egymástól.
Más-más funkciót töltenek be a falunapok, illetve a helyi sajátosságokon alapuló különböző rendezvények – tudtuk meg a csíkszéki községvezetőktől érdeklődve. Csíkszentléleken például a múlt hétvégén tartott Xantus-kápolna ünnepe mozgatta meg a település mindhárom falvának lakóit. Emiatt is vélekedik úgy Krézsek Erika csíkszentléleki alpolgármester, hogy az elkövetkezőkben érdemes lenne erre építeni a községi napokat, a külön-külön szervezett falunapok helyett, amely iránt rendszerint kevesebben érdeklődtek, mint amire számítanak. Azt is ismertette, hogy a község önállósodása (2004) óta voltak ugyan próbálkozások falunapok szervezésére, de annak nem igazán van hagyománya a településen.
Az elöljáró kiemelte, a helyi közösségnek szervezett rendezvényeknek nevelő szerepe is kell hogy legyen, így nem szeretnének a megszokott értelembe vett falunapokat szervezni, inkább kulturális, művelődési eseményként kezelnék a rendezvényt a továbbiakban. Példaként megemlítette, valószínűnek tartja ugyan, hogy könnyűzenei koncertre is lett volna igény, de a Codex régizene együttes előadása is sokakat lekötött, élvezték a műsort a hétvégén.
Csíkcsicsóban évek óta megszervezik a Szent Antal-napi búcsú alkalmával a helyi falunapokat is, idéntől viszont Gál-napi káposztavágást, fesztivált is tartanának, amely előtt természetesen a káposztatermesztés hagyományát is vissza szeretnék állítani – számolt be érdeklődésünkre Péter Lukács. A polgármester rámutatott, még a földek kollektivizálása előtt rendszeres volt a településen a káposztavágás, az utolsó mezőgazdasági munkálat közös megünneplése. Azóta viszont egyre inkább feledésbe merült a szokás, hiszen a helyiek közben felhagytak a káposzta termelésével. Az önkormányzat fel szeretné eleveníteni ezt az örökséget, ezért a káposztatermelés népszerűsítését tűzte ki célul. Idén másfél hektáron termesztenek majd káposztát, de bíznak benne, hogy a következő években több helyi is kedvet kap hozzá, és a rendelkezésre álló százhúsz hektárnyi területen újra csak káposztát fognak termelni.
A rendezvénynek ugyanis csak akkor lesz értelme, ha a káposzta valóban Csicsóban termett – mutatott rá Péter Lukács. Hozzátette, amíg a káposztavágással a befejezett mezőgazdasági munkálatokat ünnepelnék, addig a falunapok továbbra is megőriznék korábbi szerepüket, tehát a helyiek kikapcsolódását szolgálná, könnyűzenei koncerttel, sportrendezvényekkel. Persze az utóbbi keretében is népszerűsítenék a káposztatermelést előadással, kiadványokkal.
Szőcs László, Madéfalva megbízott polgármestere érdeklődésünkre elmondta, esetükben a falunapokat 2007-ben kezdtek szervezni, és rendszerint az egyházi Jézus Szíve ünnep alkalmával tartják meg. Az első években a falunapok egy-egy nagyobb koncert megszervezéséről szóltak, az vonzotta leginkább a helyieket. Két évvel később, 2009-ben indították útjára a Madéfalvi Hagymafesztivált, amelynek a célja, hogy közösségi összefogással megmutathassák a település jellegzetességét a térségben, később pedig a határon túliaknak is.
Ahogy egyre népszerűbb lett a fesztivál, úgy vált nemzetközivé is, így a hangsúlyok megcserélődtek, nagyobb eseménnyé vált a hagymafesztivál. Egyre szerényebben ugyan, de a falunapokat azóta is megszervezik – ha nem is tartanak nagy koncerteket –, ilyenkor lehetőségük van a helyieknek csak magukban, közösen kikapcsolódni.
A madéfalviak meglátták a lehetőséget a pünkösdkor településükre érkező zarándokokban is, így a helyi turisztikai-információs iroda kezdeményezésére tavaly első alkalommal megszervezték a Pünkösdi Forgatagot. Ennek a rendezvénynek célja, hogy a pünkösdkor településükre érkezőknek lehetőséget biztosítsanak a minőségi kikapcsolódásra, hogy a Csíkszéken töltött hétvégén ne csak a búcsún való részvétel legyen a program. Idén is megszervezik a tavaly jelentős tömegeket megmozgató rendezvényt, annyi változásra lehet viszont számítani, hogy nem a templom melletti téren zajlanak majd a programok, hanem a Siculicidium-emlékmű környékére várják az érdeklődőket.
Kömény Kamilla / Székelyhon.ro

Toldi a végzős diákoknak
Az Arany János-emlékévre való tekintettel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet minden erdélyi magyar általános és középiskolás végzősnek Jankovics Marcell rajzaival illusztrált, idén kiadott Toldi-kötetet ajándékoz. Háromszékre 2255 Arany János-könyv érkezett, ebből 1364 a VIII. osztályosok számára.
Az iskolák örvendenek az ajándéknak, mert költségvetésükből kevés pénz jut könyvvásárlásra. A könyvtárak állományát ritkán tudják bővíteni, a jutalomkönyvek egy részét közbeszerzési eljárás útján, másik részét az iskolaalapítványok, egyesületek révén támogatásból biztosítják. Az Arany János-kötetből a sepsiszentgyörgyi és Sepsi-körzeti általános iskolák 560-at kaptak, a Felső-háromszékiek 433-at, Kovászna és környéke 157-et, az erdővidéki iskolák 208-at. A középiskolai végzősöknél székenként az eloszlás: 358, 375, 80 és 78 kötet. A könyvajándékozáshoz Sepsiszentgyörgy önkormányzata is hozzájárult, a város iskolái már tanév közben nagy számban kaptak a magyar és a román nyelvű, Sepsiszentgyörgyről szóló Kincses Képeskönyvből.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Második családjuktól búcsúztak
Ballagás a Művészeti Egyetemen
Szórakoztató produkciók, valamint a szemekbe könnyeket csaló, őszinte vallomások tették különlegessé a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pénteki ballagási ünnepségét. A hamuban sült pogácsa helyett három vagy öt év tapasztalata és tudása lapult a végzősök „tarisznyájában”. Mi több, amint azt ők maguk is megfogalmazták, ennél is fontosabb, hogy a szakmai ismeretek mellett társaik és tanáraik személyében második családra tettek szert a Köteles utcai egyetemen.
Idén sem szakítottak a hagyománnyal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős hallgatói, ezúttal is a szokványostól eltérő ballagási ünnepséggel rukkoltak elő, ahol a főszerep a végzősöké, illetve a tehetségüket bizonyító produkcióké volt.
Bizonyára most sem volt nehéz dolguk kitalálni és kiválasztani a műsorszámokat összekötő jeleneteket, hiszen rengeteg a tehetséges diák, akik szívesen állnak színpadra. Az egyes szakok hallgatói színvonalas, szórakoztató műsorszámokat mutattak be, énekeltek, táncoltak, poénos jelenetekkel csaltak mosolyt társaik, tanáraik, valamint a közönség soraiban ülők arcára.
Dr. Balási András rektorhelyettes beszédében rámutatott, bár nehéz évet zár az egyetem, amikor akkreditációs eljárás, számvevőszéki vizsgálódás és a bürokrácia bonyolították a mindennapokat, de arra törekedtek, hogy a diákok ebből semmit se érezzenek. – Hogyan lehet mindezt túlélni? A tehetségüket, a nagyszerű diplomamunkáikat látva, Önökből merítünk erőt, hogy folytatni tudjuk a munkát. Azt kívánom, kedves végzősök, hogy sikerüljön az életútjuk, és kicsi egyetemünk kapui mindig nyitva lesznek Önök előtt – búcsúzott a rektorhelyettes.
Dr. Oana Leahu, a román művészeti kar dékánja elmondta, optimista, ugyanis a ballagást megelőző este tértek haza a színész szakos diákokkal egy turnéról, aminek a tapasztalata ismét bebizonyította számára, hogy az embereknek igenis szükségük van a színházra.
Az Ungvári Anita hallgató által rendezett kisfilm levetítését követően dr. Kós Anna dékán köszöntötte a végzősöket. Mint mondta, a búcsúzás napja valójában nemcsak a diákokról, hanem a tanárokról is szól, és teljesen más hatással van egy pedagógusra az a ballagás, amikor végzős osztályát kell útnak engednie. A dékán asszony bevallotta, sajnálattal vesz búcsút a diákjaitól, kissé úgy érzi magát, mint egy mesterember, aki idő előtt kiad egy munkát a kezéből, szeretne még egy kis időt, hogy még több útravalót adhasson át a fiatal tehetségeknek, akiktől ő maga is oly sokat tanult az elmúlt években. – Hosszú fejlődési időszak következik számotokra, amikor nap mint nap új kihívásoknak kell eleget tegyetek, mert ez a mesterség, amit választottatok, erről szól – szólt az egyetem padjait elhagyó fiatalokhoz dr. Kós Anna.
A végzősök nevében Carmen Ghiurco és Dunai Júlia mondtak köszönetet a tanároknak, társaknak, valamint az intézmény dolgozóinak a támogatásért, emberségért, amiben részük volt az itt töltött három-öt év alatt. – Nekünk nem tanáraink voltak itt, hanem barátaink, bizalmasaink, pszichológusaink, az anyukáink – fogalmazott Carmen Ghiurco.
A ballagási ünnepség talán legmeghatóbb mozzanata volt, amikor a végzős színész mesteriző hallgatók egy kisfilmben mondtak köszönetet, és adtak hálát, könnyeikkel küszködve, mindazért, amit az egyetemen töltött évek alatt kaptak egymástól, tanáraiktól. Talán Illés Alexa fogalmazta meg legtalálóbban a lényeget, hogy mindamellett, hogy sokat tanultak itt, tapasztalatot szereztek, a legnagyobb kincs az a közösség, a második család, aminek a részei lehettek.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)

Hollósy Simon (1857–1918)
II. rész (folytatás május 13-i lapszámunkból)
A müncheni Akademie der Bildenden Künste törzskönyvének II. kötetében a 3634. sorszám alatt olvasható a bennünket érdeklő név: Hollósy Simon, beiratkozott 1878. nov. 30-án, 21 éves.
Hollósy Simon művészi talentumának kibontakozása tehát a művészeti akadémiák klasszicista konzervativizmusa és a század tudományos-technikai haladásának tanulságait is magába olvasztó modern képzőművészeti törekvések indulásának időszakára esett.
Hollósy Simon magyar–örmény családban született Máramarosszigeten 1857-ben. Édesapja a forradalmi események hatására változtatta Korbulyról Hollósyra nevét. A Hollósy családban az 1848-as szabadságeszményeket ápolták továbbra is. A tehetős kereskedőcsalád, felismerve a fiú tehetségét, támogatta művészeti tanulmányait, először az 1871-ben létrehozott pesti Mintarajz tanodában, majd – a fiatal magyar festőgenerációk kitaposott útját követve – a müncheni Festőakadémián (1878). Rendkívüli tehetsége, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence lett. Tanulmányai befejezése után szóba került akadémiai tanári kinevezése is, ám egy Münchenben megrendezett francia kiállításon látottak (különösen Corot, Courbet és Bastien-Lepage művei) megerősítették meggyőződését a bajor Akadémia szellemiségének elavultságáról. München a technikai tökéletességre alapozó, de a fantáziátlan akadémizmus központjaként még mindig a történelmi és zsánerképfestészet európai erődjeként oktatott.
Hollósy inkább magániskolát nyitott Münchenben (1886), és rövid idő alatt a Münchenben tartózkodó fiatal magyar művészek irányítója lett. Tanítványai csodálták, szerették, rajongtak érte. Az ő szemével kezdték nézni a környező világot, a művészet problémáit, az embereket. Az Akadémiáról is átjártak hozzá növendékek, idegen nemzetbeliek is. A párizsi mozgalmakkal való kapcsolata kihatott piktúrájára és pedagógiai munkásságának irányára is, de sajnos, egyre kevesebbet festett, egyre inkább a beszéd hevével fejtette ki társadalomra, művészetre vonatkozó eszményeit. A természet végtelen változatosságát, a hangulat és az érzés princípiumainak a művészi alkotásban való elsődlegességét hirdette apostoli hévvel tanítványainak. Lenyűgöző személyiségét a festőtárs Mednyánszky László így jellemezte: „bármily sokan is vannak valahol Hollósyval egy társaságban, ott egyedül csak Ő látszik”. Kétségtelen, a müncheni Hollósy-kör a fiatal magyar művésztanítványok számára az emberré válás iskolája volt.
Hollósy Simon neve a magyar művészettörténetben az újkori magyar festészet egyik legnagyobb hatású művészközösségének, a nagybányai művészkolóniának a létrehozásához, alapításához kapcsolódik. Tulajdonképpen müncheni szabadiskolájának növendékeit hozta át 1896-ban egy nyári szezonra nagybányai származású tanítványának, Réti Istvánnak és Thorma Jánosnak a csábítására. A Münchenből Nagybányára utazó művészcsoport még megtekinthette Pesten a millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett kiállításon Szinyei-Merse Pál 1873-ban festett Majálisát, s ez az élmény tartósan megmaradt emlékezetükben. Az egy nyárból több évtizedes alkotói közösség lett. A nagybányai művésztelep korszakos jelentőségét tudomásom szerint a nemrég sajnálatosan korán elhunyt Szabó Zoltán muzeológus-festőművész már ismertette. Hollósy kulcsalakja, zászlóvivője lett a Nagybányán kialakuló művészi mozgalomnak, függetlenül attól a ténytől, hogy néhány éves irányító szerep után végleg elszakadt, eltávolodott Nagybányától.
Ki volt hát Hollósy Simon, a festőművész?
Hollósy Simon festészetét és művészetpedagógiai tevékenységét általában három jellegzetes periódusban lehet bemutatni:
A közel 16 évet felölelő müncheni tartózkodás 1884 és 1896 közötti szakasza.
Szemléltethető festményei: Nevető leány (1883), Kendős leányfej (1885), Tengerihántás (1885), majd a Merengő (1886), Áldomás (1887), Mulató társaság (1888), Két tűz között (1891), valamint Az ország bajai (1893),
Zrínyi kirohanása (1896).
Ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb alkotása a Tengerihántás. A kép sikere Münchenben óriási, Hollósy tekintélyét a fiatal művészek között ez a mű alapozta meg. Hollósy naturalizmusának művészi jellegét szemléltetően demonstrálja a festmény, itt a természetnek a megfigyelése nem eszköz, hanem végcél, boldog fölolvadás a látványban. A részletek gazdagságát feloldja a tónusok finom átmenete, érzelmessége. A Tengerihántás csupa halkszavúság, kedvteli elmerülés az aprólékos, de mégis egységes felületformálásban. Hollósy a 80-as években festett magyar paraszt életképeiben lehetőleg egyszerű emberi állapotokat igyekezett megfesteni, lehetőleg kerülve az anekdotikus elemeket.
Ezek a festői kvalitások fellelhetők, sőt tovább gazdagodnak Az ország bajai című képén is. Két alak ül a mögöttük lévő ablak ellenfényében. Az ellenfényben bizonytalanná, vibrálóvá válik az alakok körvonala. Ám Hollósy belekémlel az árnyék mélységébe, a formát, az anyagot szándékszik érzékeltetni, a parasztmellény pitykéinek csillogását, a huszármente anyagát. Észreveszi a körvonalakon foszforeszkáló fény nyugtalanságát, anyagtalanságát. Tulajdonképpen ezzel a festménnyel zárult a müncheni korszak. München a népies életképek korszaka volt. Alkotásai frissebbek, életteljesebbek a kortárs festők anekdotikus jeleneteinél, a német és francia naturalista (realista) festészettel mutatnak rokonságot.
A nagybányai művésztelepi tartózkodás periódusa (1896–1902).
Szemléltethető festményei: Huszt vára (1896), Kosztolányi Gyula portréja (1896), Illusztrációk Kiss József verseihez (1899), Üres a pénztárca (1899), Ősz (1900), Rákóczi-induló (1899), Zászlóvivő, vázlat (1898).
Hollósy elévülhetetlen érdeme a művésztelep létrehozásában kifejtett lendülete, az öt éven át tartó küzdelme a nagybányai festészet szellemiségének a magyar, a budapesti közízlésben való elfogadtatásáért. A nagybányai művészek érdeklődése ebben az első periódusban megoszlott az ember és a tájkép között, a tájképben is inkább az emberi motívumra, a hangulatra helyezték a hangsúlyt. Hollósyt is foglalkoztatta a plen-air problémája, de az általa irányított telep művészi programjában a magyar társadalom szociális problémáinak felmutatását kívánta előtérbe helyezni.
Érdekes, hogy Hollósy a bányai gyönyörű természeti környezetben mozogva a tájkép előtt közönyösen állt, figyelmét csak az ember lelki karaktere kötötte le, ennek megformálását tekintette művészete fő céljának. Először illusztrációkat készített Kiss József költő verseihez. Ezek között valóban van egy igazán megdöbbentő darab, az „előttem semmi, mögöttem semmi” öreg emberének vigasztalan tekintetű alakja. A festőtárs Réti István az 1927-ben Hollósyról szóló írásában összesen 3-4 tájképről tesz említést: az Ősz és egy Szénaboglyák című képről, valamint Németh Lajos 1956-os monográfiája reprodukál egy Nagybányai utcarészlet című fehér-fekete nyomású reprodukciót. Más, Bányán festett tájképéről nincs említés. Talán kényelmetlen lehetett a műteremben meditáló festésmódhoz szokott Hollósynak az ilyenkor bámészkodó közönség előtt dolgozni.
Nagybányán festi a Rákóczi-induló című, nagyméretűnek tervezett festmény első vázlatát. Ez a kép volt Hollósy életének legnagyobb vállalkozása, küzdelme és bukása. A mű eszméje lelkéből fakadt, a Rákóczi-induló mindent elsöprő, heroikus erejét szándékozott megfogalmazni. Az előzetesen készített résztanulmányokra alapozó vázlatban a kompozíció lendületét inkább a képi tér lüktetése, a felszálló porból előbukkanó alakok látomásszerű megjelenése helyettesíti. Húsz éven át viaskodott a témával, sikertelenül, befejezett mű soha nem lett belőle. Végül is a nagybányai vázlat volt az, a később festett sok változat közül, amely a legmeggyőzőbben fejezte ki Hollósy ötletét. Ez a vázlat tanúsítja, hogy ekkor már festésmódja is szabadabbá, levegősebbé változott.
A teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve, nyaranta pedig lázadó vezérként tért vissza, a végsőkig harcolt, hogy a művésztelepen az általa elképzelt és irányított művészi mozgalmat egyben tartsa. Csakhogy az idők is változtak. Festőtársai a nagybányai festészet sikerei, fokozatos elfogadottságára alapozva immár saját művészi egyéniségük megvalósítását is fontosnak tekintették. Budapesti első két csoportos kiállításuk után a nagybányai festők 1899-ben már a Képzőművészeti Társulat rendes téli tárlatán mutatták be alkotásaikat, a Hollósy-tanítványok pedig külön a Nemzeti Szalonban. A kialakuló nézetkülönbségek az irányításhoz szokott Hollósy és művésztársai között kiéleződtek, és egy személyes jellegű konfliktus alkalmat nyújtott arra, hogy az ekkor 45 éves Hollósy 1902-ben végleg elhagyja nagyszerű művét, a nagybányai művésztelepet.
A volt tanítvány, majd festőtárs Réti István írja a Nagybányai művésztelep című könyvében: „A szakadás a tudatok alatt régóta lappangott. Hollósyban az öntudatlan, de természetes féltékenység is munkálkodott... kényelmetlennek érezte helyzetét és egyre világosabb lett előtte is, hogy a nagybányaiak kiállításain, amelyek az egész mozgalomnak a művészi értelmét s igazi eredményét jelentették, a művészi súlypont az ő személyéről lassan eltolódott… szívünkben mélyen sajnáltuk ezt a szakadást. Vele indultunk, az indulás energiáját tőle, az ő körében kaptuk, fiatalságunk kohójának ő volt a fújtatója… Hollósy nélkül, a nagybányai együttes munkálkodás nélkül, ki tudhatja, mily kerülőkkel fejlődhettünk volna a magyar művészet számára azzá, amikké lettünk”.
A técsői periódus alkotásai (1904–1918). Szemléltethető festményei: Aratás után (1908), Felhős táj (1910), Bozótos rét (1910), Udvarrészlet (1910), Kislány nagy zöld kalappal, Parasztudvar szekérrel (1912), Szénaboglyák (1912), Falusi utca (1914?), Técsői táj (1916), Tisza-part (1916), Önarckép (1916).
Nagybányáról távozva, a továbbra is működtetett müncheni iskolájának növendékeit ezután Fonyódra, majd Vajdahunyadra, 1904-től pedig minden nyáron Técsőre vitte. (Técső a festő szülőhelyéhez, Máramaros-szigethez közeli, a Tisza jobb partján fekvő település, amely ma Ukrajnához tartozik.) Ezt a nyári vándorló iskolarendet Nagybánya után is megőrizte. Megbántottsága nem oldódott fel, Técső egyfajta belső emigráció volt számára, lassan kizárta magát a művészeti közéletből, az öregedő festő már az akkori tanítványai között is egyre társtalanabbá vált.
Ami a técsői periódusban a legmeglepőbb, a tájképfestészettől Nagybányán ódzkodó Hollósy számára Técső a tájképeké lett. Tanítványai és helybéli barátai társaságában órákig barangolt a Tisza partján, a mezők és szántók liláskékbe elvesző horizontját, a Nereszen-hegyet, a poros utak mentén sorakozó szegényes parasztházakat választotta festői motívumnak. A természettel való azonosulása e festményekben melankolikus, sejtelmes. „Nem ecsettel, hanem lélekkel kell festeni” – vallotta. Képei közül egynéhányat még el-elküldött a pesti kiállításokra, ám a modern művészet nagy zsivajában az ő melankóliájának halk szava elveszett. 1912 után festett képeiben mintha új lendület mutatkozna. 1916-ban festette Önarcképét és legjobb técsői tájképeit. Sajnos, ezekből a művekből a nagyközönség szinte semmit sem ismer. 1917-ben már nem nyitotta meg müncheni szabadiskoláját, és végleg letelepedett Técsőn. Egy évvel később, 1918 májusában, súlyos veseelégtelenségben, 61 éves korában hunyt el. Máramarosszigeten helyezték végső nyugalomra. Técsőn köztéri mellszobor őrzi emlékét.
Befejezésül ismét a volt tanítvány és művésztárs Réti Istvánnak Hollósy halála után írt méltató soraiból idézek: „Személyes varázsa több bámulót szerzett neki, mint művészete… Pedig mint művész is ama kevesek között áll Pantheonunkban, akiknek művészetünk világviszonylatban is előkelő helyét köszönheti. Nem olyan lobogó őstűz, mint Munkácsy zsenije, nem olyan mélyszándékú és nagy koncepciójú, mint Székely Bertalan, nincs meg benne Szinyei-Merse Pál belcantója s pogányos szépségereje, sem Ferenczy Károly magas intellektusa és céltudatossága, de kedélyének és szemének érzékenységét, részletekbe is elmerülő érzését-melegét tekintve különleges helyet foglal el művészetünkben”.
Forrás: Németh Lajos: Hollósy Simon és kora. Képzőművészeti Kiadó, Bp. 1956. Réti István: A nagybányai művésztelep. Vince Kiadó, Bp. 2004. Dr. Szöllősi Tibor: Hollósy Simon Técsőn. Honismeret, 2003/1. szám.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)

Elkezdődött a tudományos kutatómunkák seregszemléje
Bár az XX. Erdélyi Tudományos Konferencia hivatalos megnyitója csak délután kezdődött, négy szekció már reggeltől aktívan munkálkodott. Délelőtt 10 órától zajlott a gyógypedagógia, ezzel párhuzamosan a menedzsment szekció dolgozatainak bemutatása. 13 órakor a marketingesek tették próbára magukat, majd 16 órától a gyógytorna, testnevelés és sport szekció következett.
Soós Anna a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese köszöntötte elsőként a közönséget, hangot adva örömének, hogy a diákok immár huszadik éve szép számban érdeklődnek a kutatómunka iránt és szívesen osztják meg munkájuk gyümölcsét társaikkal és a szakmai zsűri tagjaival. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet elnöke idézte fel az első konferenciákhoz kapcsolódó emlékeit. Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke is üdvözölte a közönséget, sok sikert kívánva diáktársainak, majd Kisgyörgy Réka, az ETDK koordinátora szólalt fel, ismertetve pár hasznos logisztikai információt.
A köszöntőbeszédeket követően a Visszhang kórus előadását hallhattuk, amelynek ezúton is köszönjük a színvonalas közreműködést. A hivatalos megnyitót követően Balázs Mihály Vallásfilozófiai útkeresés a korai újkori Erdélyben című előadása zárta a csütörtöki programot.
Bár az XX. Erdélyi Tudományos Konferencia hivatalos megnyitója csak délután kezdődött, négy szekció már reggeltől aktívan munkálkodott. Délelőtt 10 órától zajlott a gyógypedagógia, ezzel párhuzamosan a menedzsment szekció dolgozatainak bemutatása. 13 órakor a marketingesek tették próbára magukat, majd 16 órától a gyógytorna, testnevelés és sport szekció következett.
Soós Anna a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese köszöntötte elsőként a közönséget, hangot adva örömének, hogy a diákok immár huszadik éve szép számban érdeklődnek a kutatómunka iránt és szívesen osztják meg munkájuk gyümölcsét társaikkal és a szakmai zsűri tagjaival. Szabó Árpád Töhötöm, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet elnöke idézte fel az első konferenciákhoz kapcsolódó emlékeit. Lőrincz István, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke is üdvözölte a közönséget, sok sikert kívánva diáktársainak, majd Kisgyörgy Réka, az ETDK koordinátora szólalt fel, ismertetve pár hasznos logisztikai információt.
A köszöntőbeszédeket követően a Visszhang kórus előadását hallhattuk, amelynek ezúton is köszönjük a színvonalas közreműködést. A hivatalos megnyitót követően Balázs MihályVallásfilozófiai útkeresés a korai újkori Erdélyben című előadása zárta a csütörtöki programot.
ETDK sajtóiroda; Szabadság (Kolozsvár)

Vasárnaptól TESZT – Nyolc nap színházi ünnep Temesváron
Május 21-én, vasárnap kezdődik a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A tizedik alkalommal megszervezett TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen.
Az Európa Kulturális Főváros 2021 programsorozatra készülve, az előző évekhez képest idén nemcsak a szűken értelmezett régióból, hanem Európa távolabbi pontjaiból is érkeznek Temesvárra előadások, tizenhat országból összesen harminc produkciót láthat a közönség. Mivel a TESZT nemzetiségtől és kortól függetlenül minden nézőt meg kíván szólítani, a meghívott előadások formátuma és jellege is rendkívül széles palettát kínál. Személyes hangvételű egynézős, helyspecifikus előadásoktól szóló performanszokon át a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól szabadtéri táncelőadásig és koncertig – a gazdag kínálatból bárki kedvére válogathat. A bő egy hét alatt a fesztiválozók belakhatják a várost, kipróbálhatják, milyen vízibiciklit pedálozni egy performanszművésszel a Bégán, utazhatnak térben és időben, számot vethetnek azzal, hogy milyen tartozásaik vannak és meghallgathatják egy világhírű performer koncertjét. A találkozó tizedik kiadásán a szervezők változatlanul fontosnak érzik felmutatni a legfontosabb társadalmi kérdéseket, ugyanakkor kiemelt szerepet kap a leltározás, az összegzés gesztusa. Hasonlóképpen a programban megjelenő előadások nagy része is foglalkozik az emékezéssel, a múlt, jelen, jövő hármasával, visszatérő elem az önreflexió, az alkotók vallomásai önmagukról, munkájukról.
Visszatérő vendég a kortárs színház és performanszművészet egyik ikonikus figurája, a bulgáriai koreográfus és performanszművész, Ivo Dimcsev, aki a fesztivál oktatói programjának keretében műhelymunkát tart fiatal előadóművészek számára. Szintén a világhírű performer jegyzi a TESZT záróeseményét, a fesztivál utolsó napján Songs from My Shows címmel ad koncertet a nagyteremben.
A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A visszatérő Horváth Csaba, Schilling Árpád, Urbán András, Hajdu Szabolcs, Kokan Mladenović, Ivo Dimcsev mellett ezúttal Gianina Cărbunariu, Maja Pelević, Olga Dimitrijević, Sarah Vanhee, Hód Adrienn, Mădălina Dan és Mihaela Dancs, Giuseppe Chico és Barbara Matijević, Maria Lucia Cruz Correia, Xavier Bobés, Janek Turkowski egy-egy előadása is megjelenik a programban, ugyanakkor Temesvárra jön a spanyol Agrupación Señor Serrano, Rabih Mroué, Salvatore Tramacere is egy-egy kiemelkedő előadással. A már széles körben ismert alkotók mellett a fiatalabb generációnak is teret biztosít a fesztivál, így jelen lesz a találkozón Maruša Kink, Alex Fifea és David Schwartz, Lisa Verbelen és az amszterdami BOG., Oliver Zahn, Nina Rajić Kranjac, Kelemen Kristóf, Jo Bannon és Harry Giles. Szabadság (Kolozsvár)

Önkéntesekkel önkéntesekért
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet ünnepélyes keretek között díjazta a szervezet tevékenységét segítő önkénteseket az Önkéntes Gálán.
A Caritasnak a közösség érdekében kifejtett munkáját nagymértékben segítik lelkes fiatal önkéntesek. Az ő tevékenységüket, valamint az önkéntesség kapcsán a szervezettel együttműködő tanügyi intézményeket, civil szervezeteket díjazta a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a csütörtök délután megrendezett Önkéntes Gálán.
Az esemény szervezésében az önkéntesek aktívan részt vállaltak: a Gheorghe Dragoș Gazdasági Líceumban, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, valamint a Református Gimnáziumban tanuló, összesen 12 diák, március eleje óta foglakozott a gála megszervezésével. A konferálást is önkéntes diákok vállalták: Pop Alexandra és Dobos Irisz Barbara.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet partnerként vesz részt a „Szociális szolgáltatások regionális önkéntes-hálózata Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben” elnevezésű projektben. A gála keretében a szervezet megragadta az alkalmat arra is, hogy a VOLO projektben együttműködő 13 iskola, 14 civil szervezet és 9 Caritas-intézmény önzetlen és lelkes munkáját elismerje. Az önkéntesekkel való együttműködés a gála után sem ér véget, hiszen a résztvevő fiatalok közül többen felajánlották, hogy önkéntesként támogatják a június 10-én megszervezésre kerülő XI. Caritas Maratont. Az esemény jó hangulatú bulival zárult. szatmar.ro

Dr. Mátyus András: hangsúlyt fektettem az áldozatkészségre
Monumentális munka jelent meg Udvarhelyszék egészségügyi történetéről, a nyugalmazott kórházigazgató két kötete napvilágot látott.
Két igencsak vaskos kötetben, Az udvarhelyszéki gyógyászat története címmel jelent meg dr. Mátyus András nyugalmazott főorvos munkája – a kötetet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát Haza elnevezésű kiadója jelentette meg. A Művelődési Házban két hete mutatták be a könyvet a szerző, valamint a kórház munkaközössége és az NSKI vezetősége előtt.
A székelyudvarhelyi kórház egykori igazgatója, fül-orr-gégész főorvosa nyugdíjba vonulása, 2000 ősze után kezdett részletesen foglalkozni a város és a környék egészségügyi történetével – kórházi archívumokban, levéltárakban kutatott évekig, rengeteg adatot összegyűjtött az itteni kórházak, gyógyszertárak, orvosi rendelők történetéről. Több mint tizenöt évet dolgozott rajta, tehát óriási kutatómunka gyümölcse a most megjelent két kötet.
„Szükségességét, gazdagságát a jövő megmutatja. Megpróbáltam a gyógyászat termőföldjén ottfelejtett, elfelejtett, elhullatott aranykalászokat összegyűjteni, kis kévékbe összekötni. Megpróbáltam Udvarhelyszék gyógyító templomainak ajtajait kinyitni, szélesre kitárni, kicsi mécsessel megvilágítani, kivilágítani. Úgy érzem, hogy ez a könyv egy egészségügyi üzenet évtizedekre, de lehet, hogy évszázadokra" – mondta az ünnepélyes könyvbemutatón a 86 éves nyugalmazott főorvos.
Otthonában beszélgetve dr. Mátyus András a részletekbe is beavatott. A nappali asztalán a kétkötetes mű, a tiszteletpéldányokat húsvét előtt kapta az idős orvos.
Sok időt igényelt, egy évtizednél több, tizennégy év kellett, amíg összehoztam ezt az anyagot, mert sokfelé kellett járni leellenőrizni az adatokat – mondja Mátyus doktor. – Ami a szomorú, hogy leginkább Udvarhelyen és Csíkszeredában nem jutottam hozzá adatokhoz. Csíkban azt kérték a levéltárban, hogy mondjam meg a számát annak, amit keresek – azt nem tudtam megmondani. De így is kaptam néhány adatot, amit be tudtam építeni a könyvbe.
Mennyire elégedett a megjelent könyvvel?
Ezalatt a sok idő alatt egy kicsit bele is fáradtam, egyfajta patthelyzetből követtem a könyv kiadását. Már le is mondtam arról, hogy állandóan valakit keressek, hogy mi a helyzet a kiadással. A megjelenés előtt pár hónappal aztán bemutatták a borítót, húsvét előtt pedig örömmel vehettem kézbe a köteteket.
Én kezdetben egy jóval kisebb anyagra gondoltam, de ahogy kezdtem mélyebben belelátni a dolgokba, kötelezőnek éreztem aprólékosan felkutatni és leírni. Sok olyan dolgot sikerült felkutatnom, amire nemigen számítottam – ilyen volt például az udvarhelyi kórház története. Úgy indultam neki, hogy nem tudtam, hogy hogyan fogom kibontani, de sikerült megoldani, nyomtatványokkal bizonyítani a kórház múltját.
Az 1848-49-es szabadságharc után jöttek az osztrákok és kötelezővé tették egy kórház, a széki kórház létrehozását – ezt is sikerült egy írott jelentéssel dokumentálnom. Tehát osztrák „nyomásra" jött létre az udvarhelyszéki, Udvarhely megyei kórház pedig fennált egészen a rajonok megjelenéséig, de azután is, még ma is tartja megyei jellegét.
A könyv milyen inspirációt adhat a mostani orvosoknak?
Itt elakad a szavam, mert amennyire ismerem a kollégákat, kevés érdeklődés van ez irányban. A régiekben több volt. Például dr. Bódi András mindig mondogatta, hogy jó volna, ha valaki megírná Udvarhelyszék egészségügyi történetét. Én még kezdő orvos voltam akkor, de akkoriban sem akadt senki, aki nekifogott volna.
Úgy fogtam neki, hogy láttam próbálkozást az itteni történészek részéről, de éreztem, hogy nem jó úton járnak. Egy jelenségből nem lehet történetet írni. Aztán amikor nyugdíjba jöttem, kezdtem ezeket a dolgokat apró részekre bontani, és belelovalltam magam a kórház történetének megírásába.
Sok segítséget kaptam Zepeczener Jenő és Róth András Lajos történészektől. Nagyon értékes anyagot kaptam Fülöp Máriától, a vásárhelyi orvosi egyetem könyvtárosától, az nagyon jó dokumentáció volt. De kaptam adatot – főleg gyógyszerészeti szempontból – a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeti könyvtárától.
Tamás Kincső, az Országos Széchenyi Könyvtár részéről, míg Mátyus Kinga a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban segített sokat – kiderült, hogy ő is kibédi származású, de a többiek is nagyon szimpatizáltak velünk. Még Kibédi Mátyus István latin nyelvű disszertációját is elővették. Aztán így lassan összejött az anyag, kezdtem rendszerezni, a számítógépbe Péter Attila vitte be az adatokat.
Én a keresztmetszetét láttam az egészségügynek, kivéve a régmúltat. 1957-ben idekerültem és akkor már találkoztam azokkal a kollégákkal, akik a háború előtt, alatt és után már orvosok voltak, így tudtam az anyagot hozzájuk kötni. Például dr. Csiszér Zoltán sebészorvosnak volt egy naplója, amit a lánya rendelkezésemre bocsátott. Csiszér főorvos volt Koreában is, a háborúban, az ötvenes évek elején ő volt a romániai orvoscsoportnak és az ottani román hadikórháznak a vezetője. Magyarláposról származott, 1945 áprilisában jött ide Kolozsvárról, itt volt öt évet, majd utána ment Koreába, ahol egy igazi riportot írt a háborúról, ez kéziratban maradt fenn.
De az említett Bódi Andrásnak is voltak hasonló naplójegyzetei – ezekből is inspirálódtam.
Nagyon sok rövid orvosportrét, életrajzot is közöl a könyvben.
Azokra nagy hangsúlyt fektettem és próbáltam szültetésüktől elkezdve halálukig mindent megírni róluk. Erre kicsit büszke is vagyok, mert ilyen nem nagyon volt eddig még – minden egyes orvosportré egy-egy tudományos munka, hiszen még az első világháború előtti orvosokról is sikerült részletes életrajzokat írnom.
Figyeltem az orvosra, a gyógyszerészre és az egészségügyi dolgozókra, ezek közül óriási hangsúlyt fektettem a magyar orvosi áldozatkészségre. Külön rész van a katonaorvosokról, akiknek óriási szerepük volt Udvarhelyszéken a kulturális életben is.
A munka két nagy részre van osztva, az első Udvarhelyszék, a második a város egészségügyi történetét taglalja.
Az első rész magába foglalja a szék összes kórházának, a baróti, székelykeresztúri és szentkeresztbányai kórházaknak a történetét – azért volt fontos, mert azt sem tudták, hogy mikor jöttek létre. Ezeket tisztáztam, a fejlődésüket is leírtam. A második teljesen Udvahelyről szól. A címet nem én adtam, hanem a szerkesztői, de jó címet adtak – én eredetileg az Ispotályoktól a modern kórházakig címet adtam volna.
A bemutatóra szánt példányok elfogytak, a könyv egyelőre nem kapható a könyvesüzletekben, de a szerző tudomása szerint hamarosan érkeznek új példányok.
KATONA ZOLTÁN / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Mikesesnek lenni életérzés (Kicsengettek)
Röviden szólalt meg az iskolacsengő szombaton reggel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, hangját csakhamar elnyomta a Gaudeamus. A hagyomány szerint a bevonuló végzősöket két elsős diák vezette, akik magukkal hozták a kis iskolaharangot, jelezvén: kezdődhet az ünnepség.
Kövecses út szélén páratlan gerlice – csendült fel Szabó Fruzsina előadásában, ekkor már a négy tizenkettedik osztály száznyolc székely ruhás végzőse ülve hallgatta az őket köszöntő dalt. Elsőként Már István iskolaigazgató köszönte meg a szülőknek a bizalmat, hogy gyermekeik felkészítését a Mikes-iskolára bízták, a kollégáknak pedig a következetes és türelmes munkáért mondott köszönetet. Meg vagyok győződve arról, hogy a legjelentősebb élmények minden bizonnyal az osztályközösséghez fűződnek, de úgy gondolom, hogy az iskolaközösség, a Mikeshez való tartozás érzése hasonlóan meghatározó volt számotokra. Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól. Gondoljatok arra, hogy az elmúlt négy év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon. A Mikeshez való tartozás évek múlva is azt jelenti, hogy számítanak rád és számíthatsz másokra” – mondotta Már István. Jólétet, lelki és anyagi gazdagságot, szerető társakat kívánt a ballagóknak Mester Gizella aligazgató, valamint éberséget ahhoz, lássák meg az egyszerűségben a szépséget, a hétköznapiban a gazdagságot, és vegyék észre az élet meg¬annyi apró csodáját. Sibianu Viktor tanfelügyelő a hálát hangsúlyozta, mert szerinte nincs annál nagyobb öröm egy szülő, egy pedagógus számára, mint a gyermek, a tanítvány hálája. Azt kívánta a végzősöknek, legyenek hálásak mindenért, és abban legyenek sikeresek, ami a legfontosabb számukra. Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán önkormányzati képviselő olvasta fel. A városvezető arra biztatja a ballagókat, ne csak szakmát, hanem hivatást válasszanak, használják ki és kamatoztassák a velük született képességeket és tehetséget, szeressék, amivel foglalkoznak, és az élet minden területén álljanak ki magukért. „Ne feledjétek, szülőhazátoknak, Székelyföldnek és Sepsiszentgyörgynek mind szüksége van rátok. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy bármerre vezessen utatok, mindig szívesen térjetek vissza az otthonotokba.” A Szőts Dániel vezette kórus ezúttal kizárólag végzősökből állt, együtt énekelték: Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc... Ezt követően az első osztályosok részéről Soulie-Horváth Benjamin Létay Lajos Vezet az iskola című versével köszöntötte a tizenkettedikeseket, Fazakas Réka pedig a tizenegyedikesek nevében búcsúztatta a ballagókat, szimbolikusan mesébe foglalva, hogy észrevétlenül is milyen értékekkel telik meg a batyu tizenkét év alatt. Duka Boróka ballagó diák azt hangsúlyozta: „Soha nem volt senki több és senki sem kevesebb, csak más. És ebből a másságból kifolyólag ez a hely, ez az iskola, ahonnan most ballagunk, mindenkinek mást jelentett. Van, aki a lehetőséget látta benne, más a kényszert, van, aki barátságokat kötött és van, aki mindennap megszökött volna, van, aki menne már. De olyan is van, aki biztonságosabbnak látná a maradást. Van, akinek a suli jó és van, akinek szükséges a rádió, a diáktanács, a Bakancs vagy mindez együtt. Tudjátok ti is: mikesesnek lenni életérzés.” Ilkei Klementina Varró Dániel versével búcsúzott.
Díjak, elismerések
A díjazást hagyományos mozzanat előzte meg: a tizenkettedikesek átadták az iskolakulcsot a tizenegyedikeseknek. Az osztályonkénti elismeréseket az osztályfőnökök olvasták fel, okleveleket és jutalomkönyveket adtak át a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákoknak, a különböző tantárgyversenyek nyerteseinek, de kitüntették azokat is, akik a közösségi munkában, az iskolán kívüli tevékenységekben tűntek ki. A matematika-informatika osztályban (osztályfőnök Simon Ilona) Varga Emőke Kinga az osztályelső, a biológia–kémia osztályban (osztályfőnök Kolumbán Laura) Szotyori Orsolya Anita érte el a legnagyobb általánost, a filológia osztályban (osztályfőnök Nagy Gábor) Pinti Emőke eredménye a legjobb, a társadalomtudományi osztályban (osztályfőnök Incze Éva) Kisgyörgy Beáta kapta az első díjat. Többen már bejutottak különböző egyetemekre, és olyan tanuló is ballagott, akinek szombaton egy rangos verseny döntőjén kellett volna részt vennie. Díjazott a magyar nyelv és irodalom katedra, az idegen nyelvek tanári csoportja – ezúttal adták át az elismerést azoknak a diákoknak, akik részt vettek a kétéves Erasmus+ programban és annak franciaországi ciklusaiban –, a matematika-informatika katedra, a fizika–kémia szakos tanárok, a földrajz-, történelem- és társadalomtudományok, valamint a testnevelés katedra. A diáktanács, a Mikes Rádió és a Bakancs iskolaújság tevékeny tagjai is jutalomban részesültek, őket azok a diákok díjazták, akik átvették a stafétát. Az iskola vezetősége díjazta az évfolyamelsőt, az önkormányzat pedig hagyományosan a négy középiskolai esztendő legjobb tanulójának ítélte oda a ciklusdíjat – mindkettőt Szotyori Orsolya Anita kapta, és szintén ő vette át a Vajnár Emese-emlékdíjat, az Ecou Egyesület Covalact díját, valamint a Dr. Kovács Sándor-díj egyikét, a másikat Szőcs-Nagy Tímea kapta. A Mikes-díjat, amelyet az iskolaalapítvány ítél oda évente egy reál és egy humán szakos végzősnek, idén Szőcs-Nagy Tímea és Becsey Janka kapta. A Felszeghy-díjat Pinti Emőke nyerte el, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díját Ráduly-Baka Rebeka érdemelte ki. A Kiwanis Alapítvány Kisgyörgy Beátát díjazta, a Máltai Szeretetszolgálat az önkénteseket és az elsősegélyversenyek nyerteseit jutalmazta, oklevelet kapott minden végzős kórustag, illetve aki az V–XII. osztály bármelyik évfolyamán énekelt a karban. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két csíkszeredai tanszéke is felajánlott különdíjakat: Becsey Janka, Kisgyörgy Beáta, Kusztos Anna és Dézsi Márton kapott kitüntetést. A ballagási ünnepség áldással zárult. Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész búcsúzóul azt kívánta a ballagóknak: hordozzon tenyerén a gondviselő Isten.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Középpontban a jogtiprások (FUEN-kongresszus)
A kelet-európai kisebbségekkel szembeni jogtiprásokra összpontosított az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szombaton zárult kolozsvári kongresszusának közgyűlése. A közgyűlés – amely a FUEN döntéshozó szerve – számos olyan határozatot fogadott el, amely egy-egy országra vagy egy-egy kisebbségre vonatkozik. Ezek egyike a romániai és szlovákiai magyarok anyanyelvhasználatával foglalkozik. Az RMDSZ, az MPP és a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) által beterjesztett dokumentum megállapítja, bár az európai államok nagy többsége ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a végrehajtáshoz szükséges normákat azonban nem dolgozta ki. A dokumentum jogi garanciákat sürget a kisebbségek anyanyelvhasználatának biztosítására. Románia esetében a FUEN közgyűlése azt szorgalmazza, hogy csökkentsék húsz százalékról tíz százalékra a kisebbségek helyi arányának küszöbét, amely fölött nyelvi jogok illetik meg a kisebbségi közösséget. A FUEN felszólította Európa országait – köztük Romániát is –, hogy biztosítsanak élhető életkörülményeket a roma családoknak, tartsák be alapvető emberi jogaikat. Egy másik határozat arra hívta fel Görögországot, hogy szüntesse meg a török kisebbséggel szembeni diszkriminációt, megfélemlítést, biztosítson önrendelkezést oktatási és vallási ügyekben, és kezelje a törököket az ország egyenlő állampolgáraiként. A közgyűlés határozatban szólította fel Románia kormányát, hogy ismerje el nemzeti kisebbségként az arománokat, biztosítsa a nyelvi, szellemi és kulturális örökségük és vallásuk megőrzéséhez szükséges eszköztárat, törölje el az őket románokként meghatározó törvénycikkelyt. A FUEN közgyűlése kiáltványban üdvözölte az Európai Bizottság döntését a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés befogadásáról. A kiáltvány leszögezi: az európai kisebbségek helyzete nem tekinthető a tagállamok belügyének, EU-s szabályozásra van szükség ebben a kérdésben, különös tekintettel a kis létszámú és anyaország nélküli kisebbségekre. A közgyűlés döntése értelmében a következő hetekben munkacsoport alakul az aláírásgyűjtési kampány stratégiájának és ütemtervének kidolgozására. Az európai szintű hagyományos és online aláírásgyűjtési kampány szeptemberben indul. Vincze Lóránt, a FUEN elnöke sikeresnek ítélte a kongresszust, és sajnálatosnak tartotta, hogy a román kormány elutasította a kisebbségek párbeszédre való felhívását. Az elnök nehezményezte, hogy a román állam képviselői – noha példaértékűnek tartják a romániai kisebbségek helyzetét – nem kívántak részt venni a kongresszuson. „Ez azt jelenti, hogy távolról sem lehet olyan gondoskodó államról beszélni Románia esetében, amelyik megbecsüli a nemzeti kisebbségeit, és ez a kongresszus valamennyi résztvevője számára nyilvánvalóvá vált” – fogalmazott a FUEN elnöke. Vincze Lóránt közölte: a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést papíron és az interneten is alá lehet majd írni. Az online aláírásra a szervezet honlapján lesz majd lehetőség. Az RMDSZ példájára – amely 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta – a FUEN több tagszervezete is konkrét vállalásokat fogalmazott meg, ezeket azonban még nem összesítették. Az elnök fontosnak tartotta, hogy a többes állampolgársággal rendelkezők csak lakhelyük országának aláírási ívén lássák el kézjegyükkel a kezdeményezést. Az RMDSZ által szervezett 62. FUEN-kongresszuson ötven tagszervezet képviselői, összesen több mint 300 küldött és meghívott vett részt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támogatta az RMDSZ az egységes bértörvényt a felsőházi szakbizottságban
Az egységes bértörvény szenátusi szakbizottsági vitája során több olyan módosító javaslatot is elfogadtak, amelyek kedvezőek a magyar közösség számára, és amelyek megoldást nyújtanak a közalkalmazotti bérek közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, ezért az RMDSZ támogatta az egységes bértörvényt a munkaügyi bizottságban – mondta a testület tagja, Derzsi Ákos, miután a testület csütörtökön elfogadta a tervezetet.
„Kezdeményezésünkre az önkormányzat vezetője is részesülni fog a sikeres pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékból. Ez eddig csak a projektben részt vevő hivatalnokoknak járt. Azt gondoljuk, ha a kedvezményezettek körét kiterjesztjük a polgármesterekre is, ösztönözhetjük az önkormányzatok pályázási kedvét” – idézi az RMDSZ közleménye Derzsi Ákos Bihar megyei szenátort.
A munkaügyi bizottság tagja beszámolt arról is: a kormány bértörvénytervezete olyan visszás előírásokat is tartalmazott, amelyek értelmében a kinevezett tisztviselők, mint például a prefektusok, többet kerestek volna, mint a választott önkormányzati vezetők.
„Ez nincs rendben, a közigazgatási hierarchia és a feladatkörrel járó felelősség alapján az önkormányzat vezetőjének fizetése nagyobb kell hogy legyen, mint a kinevezett tisztviselőké, ezért javasoltuk a polgármesterek, megyei tanácselnökök bérének növelését. A helyi közigazgatás szintjén a megyeközpontok és a megyei önkormányzati vezetők bére esetében lesz a legnagyobb az alkalmazott szorzószám, 9-es szorzóval számolják majd bérüket. A megyeközpontok alpolgármesterei és a megyei tanácsi alelnökök bérénél 7,5-ös szorzót alkalmaznak majd. Más városok polgármestereinek, alpolgármestereinek fizetése esetében az eddigihez képest 1 ponttal nő az alkalmazott szorzó” – összegezte Derzsi Ákos.
A közlemény értelmében kedvezőbb lesz ezután a nem klerikális személyzetnek biztosított jövedelem kiszámítási módja. „Kezdeményezésünkre a szakbizottság elfogadta, hogy a nem klerikális személyzet juttatását ne az éves költségvetés és költségvetés-kiegészítés alapján határozzák meg, hanem a mindenkori minimálbér értékét kapják. Emellett sikerült azt is megakadályoznunk, hogy az egységes bértörvény visszavágja a juttatásban részesített nem klerikális személyzet számát. Az idei költségvetés vitája során a szövetségnek sikerült elérnie, hogy a korábbi évekhez képest mintegy 950-nel több kántor, harangozó stb. számára biztosítson juttatást az állam, így a javadalmazásban részesülő személyek száma eléri a 19.900-at. A kormány által beterjesztett bértörvénytervezet visszavágta volna a jövedelemben részesítendők számát az előző évek szintjére” – mondta Derzsi.
Az RMDSZ közleménye arra is rámutat, hogy az egységes bértörvény tervezete értelmében 15 százalékos fizetéspótlékban részesítették volna a látássérült munkavállalókat, ám más fogyatékkal élők, akik munkaviszonyban állnak, nem kaptak volna ilyen jellegű támogatást. „Az RMDSZ ezt diszkriminatívnak ítélte, ezért kezdeményezte, hogy a kedvezményezettek körét terjesszék ki minden fogyatékkal élő munkavállalóra. A munkaügyi bizottság elfogadta a szövetség javaslatát, így az egységes bértörvény minden fogyatékkal élő munkavállalóra tekintettel lesz” – mondta Derzsi.
Az RMDSZ javaslatára a törvénytervezetben eredetileg tervezett 5 százalékos béremelés helyett 10 százalékkal fog növekedni a megelőző pénzügyi ellenőrzést végző önkormányzati alkalmazottak bére. Derzsi Ákos szerint ezen a területen rendkívül fontos az ösztönző javadalmazás, ugyanis nehéz alkalmazottakat találni az állásokra. Az egységes bértörvény tervezete hátrányosan érintette volna a környezetvédelmi hatóságok alkalmazottait, ugyanis nem a megfelelő bérrácsba sorolta be őket, ezáltal fizetésük átlagosan 2.000 lejjel alacsonyabb lett volna, mint amennyi megilleti őket.
Az egységes bértörvény tervezetét ma tárgyalja a szenátus plénuma. A jogszabály esetében a képviselőház a végső döntéshozó.
AGERPRES; Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi kínálat a X. Csíkszeredai Régizenei Nyári Egyetemen
– 2017. július 9–14. –
Idén július 9–14. között zajlik a csíkszeredai Régizene Fesztivál, melynek immár X. éve kísérője az egyetlen Romániában szervezett Régizenei Nyári Egyetem. Az ünnepi kiadásra készülve a szervezők összefoglalták az évtized tapasztalatait – erről tájékoztatunk, valamint áttekintjük a jubileumi kínálatot, melyből a leendő hallgatóknak június 12-éig, hétfő éjfélig lehet válogatni.
Háromszorosan is jubileumi hangulatban zajlik idén Csíkszeredában a Régizene Fesztivál, és a nemzetközi oktatói palettáról mesterkurzusokat immár tizedszerre ajánló Régizenei Nyári Egyetem: az 500 éves reformáció emlékéve mellett a 450 éve az itáliai Cremonában született Claudio Monteverdi, valamint a 250 éve Hamburgban elhunyt Georg Philipp Telemann zeneszerzők évfordulói. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében zajló régizenei képzés tizedik évfordulója ugyanakkor az eredmények kiértékelésére, mérlegkészítésre is alkalmat ad.
– A csíkszeredai Régizene Fesztiválnak néhány olyan jellemzője van, amelyek ezt a rendezvényt a romániai zenei élet élére teszik. Fontossági sorrendben véve, a leglényegesebb tényezője a fesztiválnak, hogy a Régizenei Nyári Egyetemmel „szövetkezik” – nyilatkozta a www.regizene.rofesztiválhonlapnak Şorban Elena Maria kolozsvári muzikológus, aki visszatérő oktatója, valamint tolmácsa is a csíkszeredai képzésnek. Romániában ugyanis egyértelműen hiánypótló ez a képzés: a felsőoktatásban ugyanis mindmáig nem létezik kimondottan régizenei szakirány, mely másutt Európában régóta bevett gyakorlat.
Tehetségek kibontakoztatására figyelnek
A tizedik kiadás beharangozójaként nemrégiben csíkszeredai sajtótájékoztatón foglalták össze a kurzus- és fesztiválszervezők a tapasztalataikat, ugyanakkor megvonták a tíz esztendő eredményeinek mérlegét is.
A Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita megye tanácsa és a Cultura Nostra Egyesület által szervezett Régizenei Nyári Egyetem indításának történetéről megtudtuk: 2008-ban, amikor átvette a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetését Ferencz Angéla, a fesztiválnak nem volt művészeti vezetője, keresni kellett a korábban lemondott László Ferenc tisztjére egy méltó utódot. Így történt, hogy a Kulturális Központ Filip Ignác Csabát, a mester egykori tanítványát kérte fel a csíkszeredai Régizene Fesztivál művészeti vezetőjének. A választást csak megerősíti, hogy maga László Ferenc is őt bízta meg munkásságának folytatásával, a régizene ügyének felkarolásával. Lévén, hogy sok neves zenész megfordul évente Csíkszeredában a Régizene Fesztiválon, már évekkel korábban megérlelődött annak az igénye, hogy fontos volna mesterkurzusokat is tartani a fesztivál ideje alatt. Rövid, de intenzív tervezési idő alatt összeállt a kurzusok rendje, amelyet Filip Ignác korábbi európai mesterkurzusok tapasztalatai alapján a HMKK munkatársaival igazított a helyi viszonyokhoz, és nevet is kapott az új intézmény: Régizenei Nyári Egyetem.
Növekvő igények és kínálat
Az első képzéstől folyamatosan növekvő nyári egyetem statisztikai adatairól Ferencz Angéla elmondta: 250 diák vett részt a mesterkurzusokon, ám köztük visszatérő diákok is vannak, így az intézmény összesen 420 oklevelet adott ki számukra. Az összesítés szerint a résztvevők mintegy fele Hargita megyéből, a többiek Románia más szegleteiből és Magyarországról érkeztek.
„Ez egy több nyelven zajló nyári egyetem, mely magyarul, románul és adott esetben – előadótól függően – angolul, franciául, spanyolul zajlik – mutatott rá a kulturális központ menedzsere. Mint kiemelte, az évtized alatt számos együttműködést is jegyeztek, például azt az ösztöndíjas programot, amely Románia Kormánya Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával közösen valósult meg, és amely keretében a Románia területén élő nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok juthattak ösztöndíjas képzéshez a csíkszeredai mesterkurzusokon – és, mint remélik, az idei, elkövetkezőkben megjelenő kiíráson is sikerrel létrejön ez az együttműködés.
A diákok részéről egyre nagyobb az érdeklődés: míg az első évben közel harmincan, a legutóbbi nyári egyetemen már több mint hetvenen vettek részt. A kínálat is duplájára növekedett: míg 2008-ban hat, 2016-ra tizenkét mesterkurzust indítottak. Mivel minden mesterkurzuson főleg egyéni foglalkozások vannak, ezért korlátozott a résztvevők száma, és idéntől bevezették az eltérő költségvonzattal járó aktív és passzív hallgatói státust: a jelentkezők eldönthetik, csak megfigyelő résztvevők, vagy egyéni hangszeres gyakorlást is igényelnek.
„A tizedik nyári egyetemet szeretnénk méltóképpen megünnepelni: a fesztiválon is részt vesznek az egyetem diákjai, ez is egy bejáratott különlegesség, hogy egymással kapcsolatban áll a két rendezvény: a fesztivál koncertjei előtt is fellépnek a diákok, utcazenélni is szoktak, a kurzuszáró koncert pedig, amelyen bemutatkoznak a diákok és megmutatják, hogy mit tanultak, az is a fesztivál hivatalos programjának a része” – összegzett Ferencz Angéla.
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium gyönyörű épülete tehát idén is várja a historikus régizenei tanulmányokat mesterszinten folytatni kívánó, 10 évet betöltött hallgatókat. E tanintézménnyel, valamint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolával folytatott erős stratégiai partnerség pedig nagyon fontos, és nagyon erős biztonságot ad a nyári egyetem lebonyolításában mind a teremhasználat, mind a hangszerek biztosítása tekintetében – hangsúlyozta a menedzser.
A kezdeményezők a tehetségek kibontakoztatását tartják szem előtt, és a tanítványok szakmai pályáját is követik: számontartják, ki milyen külföldi ösztöndíj-lehetőséget kap a csíkszeredai képzéseknek köszönhetően, és hogyan sikerül régizenei projektekhez, együttesekhez csatlakozniuk – tette hozzá.
Ahol „Bach is másként szól”
A régizenét a XX. század elején „fedezték fel”; zenetörténeti érdekesség, hogy a történelem folyamán addig soha nem játszottak régizenét (kevés kivétellel), a korabeli közönség azért ment koncertre, hogy új művet halljon – emelte ki az idei képzés ismertetőjének bevezetőjeként dr. Filip Ignác Csaba.
Mint rámutatott, a két világháború között, majd a második világháború után kezdett ez a stílus divattá válni: elővették a korabeli hangszereket, kezdték „újraépíteni” a korabeli leírások alapján, és kiderült, hogy elég nagy a különbség eleve a között is, ahogyan a zenét akkoriban értették, illetve ma értjük.
A csíkszeredai fesztivál és a képzés is a korabeli igény elve mentén szerveződik – például a fesztivál törzsközönsége is évről évre megtapasztalja a rendezvény teljes időtartamában, hogy hogyan hangozhattak a historikus hangszerek hangosítás nélkül.
Filip Ignác kiemelte: Romániában a régizene-mozgalom Marosvásárhelyen, Brassóban, Kolozsváron és Bukarestben jelent meg először, Csíkszeredában pedig az 1970-es években a Kájoni, majd későbbi Barozda együttessel. A Mikó-várban már 1979-ben volt egy régizenekoncert, majd 1980-ban megtartották az első régizene-fesztivált is.
A művészeti vezető fölhívta a figyelmet arra, hogy Romániában nem szerepel a zenei középiskolák oktatási programjában a középkor és a reneszánsz zene előadása. S míg iskolák nyíltak Európa-szerte, ahol régizenét oktatnak – például a bázeli Schola Cantorumon kizárólag régizene-oktatás folyik –, Romániában mindmáig nemcsak hogy nincs különálló régizene-egyetem, de külön szakként sem lehet választani. Ezt tanúsította a jubileumi képzést beharangozó sajtótájékoztatón jelen levő Vizi Norbert XII. osztályos csíkszeredai zene szakos hallgató is, jelezve, hogy rendszeresen részt vesz a nyári egyetemen, ahol „Bach is teljesen másként szól”.
Ajánlat 2017-re: abszolút nóvum – népszerű különlegességek
A fiatal és pályakezdő zenészeknek idén is neves előadóművészek és tanárok tartanak mesterkurzusokat Csíkszeredában. A régi korok zenéjét és a korhű, historikus előadásmódot ismertető mesterkurzusok is részben a fesztivál 2017-es fő témájához, az 500 éves reformáció emlékévéhez illeszkedve az egyházi megújulással járó zenei hatásokkal is hivatottak foglalkozni.
Abszolút nóvum idén a mesterkurzusok sorában a tanárok és a diákok javaslatára meghirdetett kóruséneklés mesterkurzus. Vezetője Ványolós András énektanár és kórusvezető, aki a fesztivál visszatérő fellépője, ugyanakkor „a térség talán egyik legaktívabb és műfaji szempontból a legszínesebb kórusvezetőjének számít” – fogalmazta meg Fazakas Gabriella, aki a Hargita Megyei Kulturális Központ munkatársaként több éve programvezetője a régizenei egyetemnek és a fesztiválnak. „Talán ebben az évben a legidőszerűbb e kurzus bevezetése, ugyanis az egyházi megújulásnak az egyik alappillére volt a kóruséneklés, de azon belül is az anyanyelven való éneklés” – tette hozzá. A különböző egyéni kurzusok mellett a nyári egyetem valamennyi hallgatója részt vehet a reneszánsz együttes foglalkozáson (kezdő és haladó hangszeres vagy énekes), valamint közös reggeli tánckurzuson.
Választható képzések:
ÚJ! Kórus – Ványolós András (Csíkszereda)
INGYENES! Régizene előadására alkalmazott zenekritika-kurzus – Şorban Elena Maria (Kolozsvár)
Reneszánsz együttes mesterkurzus (főtárgy) – Csörsz Rumen István (Budapest)
Furulya és fuvola – Széplaki Zoltán (Budapest)
Barokk hegedű – Vitárius Piroska (Budapest)
Ének – Palócz Réka (Budapest)
Ének – Kiss Noémi (Budapest)
Csembaló – Fülöp Mária (Bázel)
Lant és gitár – Kónya István (Budapest)
Viola da gamba és violone – Csata István (Kolozsvár)
Ütőhangszerek a régizenében, ütőhangszeres kamarakurzus: zenei játékok, rögtönzés, szólamszerkesztés – Kasza Roland (Budapest)
Reneszánsz és barokk táncok (min. 6 résztvevővel indul) – Szabó Anikó (Kolozsvár)
A nyári egyetem mesterkurzusainak, oktatóinak bemutatása a fesztivál honlapjáról érhető el: www.regizene.ro
Szakmai előadások – közönségre nyitottan
A nyári egyetem alatt az oktatáson kívül idén is lesznek szakmai előadások. Míg Fodor Csaba magyarországi előadóművész Internetes források és digitális eszközök a régizene szolgálatában címmel tart előadást, Sam Chapman svájci lantművész az Alexander-technikát ismerteti meg a hallgatósággal. A romániai előadók közül a lamentációk műfaját Szabó András csíkszeredai zenetanár, a reformáció zenéjét Péter Éva kolozsvári egyetemi előadótanár ecseteli majd. A szakmai előadásokra nem szükséges előzetes bejelentkezés.
Jelentkezési határidő a Régizenei Nyári Egyetemre: 2017. június 12., hétfő, éjfél (24:00 UTC+2).
A képzés díját érintő részletek megtalálhatóak a www.regizene.ro honlapon. Kiegészítő információkért kérjük, írjanak a
nyariegyetem@regizene.ro e-mail-címre, vagy keressék a szervezőket az alábbi telefonszámokon: +40-266-372044 (vezetékes), +40-0746-244235 (mobil), illetve Csíkszeredában személyesen, a Temesvári sugárút 4. szám alatt.
A szervezők / Népújság (Marosvásárhely)

7. Kolozsvári városnapok csütörtöktől
A város, amely összeköt szlogennel szervezik az idei városnapokat május 25-28-án, amelynek eseményei 30 helyszínen zajlanak. A száznál több program lebonyolításába ötvennél több civil szervezet, kolozsvári intézmény kapcsolódott be.
A Főtér minden nap különféle tematikus előadás helyszíne lesz: május 25-én 21 órakor a román színház Sziget című koncert-előadását lehet megnézni Gellu Naumtól, amelyhez Ada Milea szerezte a zenét. Május 26-án 18 órakor különleges zenei produkció fellépője lesz 1500 diák és a Young Famous Orchestra. Meghívottak: Ilinca Băcilă&Alex Florea és Katia. A nap tematikája elsősorban a fiatal korosztályhoz szól, ezért az Arpy & Zip Band, Ilinca Băcilă&Alex Florea, a Direcția 5, az Alternosfera, és a Zdob și Zdub koncertezik. Az estét videomapping zárja. Május 27-én 19 órakor a klasszikus zenéé lesz a főszerep. Színpadra lép az Academic Bigg Dimm a' Band, a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara és szólistái, a kolozsvári román és magyar opera művészei. A Transilvania Állami Filharmónia a Carmina Burana operát adja elő. 22:45 órakor tűzijátékkal zárul a nap. Május 28-a a hagyományok és népzene napja. 14 órakor népszerű népzenészek, és énekesek és táncegyüttesek lépnek színpadra.
A Karolina tér is koncertek helyszíne lesz a városnapok alkalmából. Pénteken Radu Fărcane és Andrei Crisztea, Matcka, Aminda&Roje, David, Adela& Origen Todoran akusztikus koncertjein lehet kikapcsolódni. Szombaton a kolozsvári dj-ké lesz a főszerep, Dj Zo, Made from Scratch, Danaga keveri a zenét, az estét a Blanilla & The Flying Quartet zárja. Vasárnap a Musai Soundworks, Florin Stefan, Dj Carkeys & Harp Swan, és a Say What Trio szórakoztatja a közönséget.
A Farkas utca a kulturális sokszínűség sétánya. Jól megférnek majd egymás mellett a kulturális központok, egyetemek, múzeumok standjai, de itt szervezik a kézműves- és könyvvásárt is. A nemzetközi gasztronómiai fesztivál helyszíne is a Farkas utca lesz. Az utcában felállított színpadon lép majd fel az Incognito, a Take Five Band, a Trupa Reea, a Score Band, a Voltaj Academy, a Rock Academy és a The Beat School.
A Monostor negyed La terenuri részén gyermek- és ifjúsági programokat, közvvitákat, élőkoncerteket, színházi előadásokat és sok egyebet szerveznek. A programok egy része a La terenuri zöldövezetben, mások pedig a Dacia moziban lesz. Fellép a The Minions Pink Tattoos, Taraf de Cluj Emeric és mások.
A Fogoly utca az ókori és középkori tábor helyszíne lesz, harcbemutatók, különféle műhelyek, színházi előadások, középkori táncok, tűzzsonglőrök várják az oda látogatókat.
A sétatéri Kaszinó a 21 dalban a Föld körül című koncert-előadás, bábszínházi előadás helyszíne lesz, de itt tekinthetik meg a Kolozsvár varázsa és a Kolozsvár hídjai tárlatokat is az érdeklődők.
A Sétatéren folyamatosan szórakoztató, kulturális és interaktív programokat szerveznek: az Afrika Napot, a The Fun Zone-t, sétatéri csónakázást, az országos street workout bajnokságot, a retro járművek bemutatóját, a Reactor színház gyermekelőadását, kutyás és művészetterápiás tevékenységeket.
Idei újdonságok:
A Fellegvári Parkban a Beard Brothers rendezkedik be az egyik sarokba, ahol különféle sport tevékenységeket, arcfestést, gyermekjátékokat, műhelyeket, szumózást, élő könyvtárat, lisztes és vizes lufis tevékenységeket szerveznek, de lesz pihenősarok is, este pedig koncertek.
Az Andrei Saguna\Timár és a Dávid Ferenc utcát is zenével, varázslattal töltik meg május 27 és 28-án 16 és 22 óra között. Az utcaművészet világát fedezhetik fel az oda látogatók!
Május 27-én, szombaton a Reactor kísérleti színház csapata lesz a Fellegvár házigazdája, a Fluoreszkáló proteinek című előadásukat lehet megtekinteni, este pedig a Fokhagyma című filmet vetítik.
A Szentegyház utcát május 27-én 21 órától ünneplőbe öltöztetik. Nagy közösségi vacsorát szerveznek Midnight Snack néven, amely a hangulatos zenéé és a kapcsolatépítésé lesz a főszerep.
A H33 Social Innovation Hub a legújabb és legmeghatározóbb helyszíne a Horea/Ferencz József útnak, ahol minden korosztályt műhelytevékenységre várnak, és ahol városi legendák nyomába erednek, hogy együtt fedezhessék fel a városi élet és társadalmi innováció sajátosságait. Szabadság (Kolozsvár)

Szorgalmazásokkal, felszólításokkal zárult a FUEN-kongresszus Kolozsváron
A kelet-európai kisebbségekkel szembeni jogtiprásokra összpontosított az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szombaton zárult kolozsvári kongresszusának közgyűlése.
Az MTI beszámolója szerint a közgyűlés – amely a FUEN döntéshozó szerve – számos olyan határozatot fogadott el, amely egy-egy országra vagy egy-egy kisebbségre vonatkozik. Ezek egyike a romániai és szlovákiai magyarok anyanyelvhasználatával foglalkozik. Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) által beterjesztett dokumentum megállapítja, bár az európai államok nagy többsége ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a végrehajtáshoz szükséges normákat azonban nem dolgozta ki. A dokumentum jogi garanciákat sürget a kisebbségek anyanyelvhasználatának biztosítására.
Románia esetében a FUEN közgyűlése azt szorgalmazza, hogy csökkentsék húsz százalékról tíz százalékra a kisebbségek helyi arányának a küszöbét, amely fölött nyelvi jogok illetik meg a kisebbségi közösséget. A FUEN felszólította Európa országait – köztük Romániát is –, hogy biztosítsanak élhető életkörülményeket a roma családoknak, tartsák be alapvető emberi jogaikat. Egy másik határozat arra hívta fel Görögországot, hogy szüntesse meg a török kisebbséggel szembeni diszkriminációt, megfélemlítést, biztosítson önrendelkezést az oktatás és vallás terén, és kezelje a törököket az ország egyenlő állampolgáraiként. A közgyűlés határozatban szólította fel Románia kormányát, hogy ismerje el nemzeti kisebbségként az arománokat, biztosítsa a nyelvi, szellemi és kulturális örökségük és vallásuk megőrzéséhez szükséges eszköztárat, törölje el az őket románokként meghatározó törvénycikkelyt. A FUEN közgyűlése kiáltványban üdvözölte az Európai Bizottság döntését a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés befogadásáról. A kiáltvány leszögezi: az európai kisebbségek helyzete nem tekinthető a tagállamok belügyének, EU-s szabályozásra van szükség ebben a kérdésben, különös tekintettel a kis létszámú, és anyaország nélküli kisebbségekre. A közgyűlés döntése értelmében a következő hetekben munkacsoport alakul, az aláírásgyűjtési kampány stratégiájának és ütemtervének kidolgozására. Az európai szintű hagyományos és online aláírásgyűjtési kampány szeptemberben indul.
Vincze Loránt, a FUEN elnöke az MTI-nek nyilatkozva sikeresnek ítélte a kongresszust, és sajnálatosnak tartotta, hogy a román kormány elutasította a kisebbségek párbeszédre való felhívását. Az elnök nehezményezte, hogy a román állam képviselői – noha példaértékűnek tartják a romániai kisebbségek helyzetét – nem kívántak részt venni a kongresszuson. „Ez azt jelenti, hogy távolról sem lehet olyan gondoskodó államról beszélni Románia esetében, amelyik megbecsüli a nemzeti kisebbségeit, és ez a kongresszus valamennyi résztvevője számára nyilvánvalóvá vált” – fogalmazott a FUEN elnöke. Vincze Loránt elmondta, a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést papíron és az interneten is alá lehet majd írni. Megjegyezte az online aláírásra a szervezet honlapján lesz majd lehetőség. Hozzátette: az RMDSZ példájára – amely 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta – a FUEN több tagszervezete is konkrét vállalásokat fogalmazott meg, ezeket azonban még nem összesítették. Az elnök fontosnak tartotta, hogy a többes állampolgársággal rendelkezők csak lakhelyük országának aláírási ívén lássák el kézjegyükkel a kezdeményezést. Az RMDSZ által szervezett 62. FUEN-kongresszuson ötven tagszervezet képviselői, összesen több mint 300 küldött és meghívott vett részt. Krónika (Kolozsvár)

Ismert lesz, ki tekintett bele a SIPA-archívumba
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívuma szégyenfolt a román igazságszolgáltatás arcán és bejelentette, hogy első lépésként közzéteszi az archívumot „látogatók" névsorát és esetlegesen a „látogatások" számát is.
Toader hétfőn egy Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy fel kell tárni az igazságot, függetlenül attól, hogy ez kellemes vagy kellemetlen. „A SIPA-archívum szégyenfolt a román igazságszolgáltatás arcán! Kellemes vagy kellemetlen, az igazságot fel kell tárni. Első lépésként közzéteszem az archívumot látogatók névsorát és esetlegesen a látogatások számát is!" – idézte Toader bejegyzését az Agerpres hírügynökség.
Az igazságügyi miniszter pénteken Iaşi-ban azt nyilatkozta, hogy feloldják a SIPA-archívum titkosítását, ugyanakkor hozzátette, hogy ő csak a munkahelyi titkokat hozhatja nyilvánosságra. „A kormány hatáskörébe tartozó dokumentumok titkosítását kormányrendelettel lehet feloldani. Ha államtitkokat tartalmazó dokumentumok vannak, akkor a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) oldhatja fel a tikosítást" – nyilatkozta a miniszter. Toadertől a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kérte, hogy tisztázza, mi történt az igazságügyi tárca 2006-ban megszüntetett saját titkosszolgálatának archívumával, miután a bukaresti sajtó arról kezdett cikkezni, hogy az onnan eltulajdonított kompromittáló információkkal egyesek mindmáig zsarolják a bírákat. A szolgálat megszüntetését Monica Macovei – jelenleg néppárti EP-képviselőként politizáló – akkori igazságügyi miniszter rendelte el, akit az Evenimentul Zilei lap azzal gyanúsított meg, hogy az általa kijelölt leltározási bizottság az archívum lezárása előtt fénymásolatokat készített számára a SIPA irattárában őrzött jelentésekről. Krónika (Kolozsvár)

Megmutatták az erejüket
Egységben az erő – tartja a mondás, és épp ezt támasztotta alá a szombaton a nagyváradi várban megrendezett Református Egység Fesztivál, amely gyakorlatilag népünnepélyjelleget öltött. Több mint ötezer református gyűlt össze Váradon ez alkalomból, hogy hitközösséget vállaljon. A vendégek nem csak Erdély kölünböző egyházmegyéből, hanem a Kárpát-medence számos területéről érkeztek.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet volt, amelyen mintegy hatezer hívő vett részt a várudvaron és a fejedelmi palota belső udvarán felállított hatalmas sátrak árnyékában. Az egybegyűlteket Csűry István, a házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte, kifejezve reményét, hogy az eseménynek otthont adó váradi várhoz hasonlóan a református egyház és a magyar közösség is képes lesz ismételten megújulni.
Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök hirdetett igét, a fesztivál ószövetségi vétetésű jelmondata „Őrizd a várat!” (Náhum 2, 1) alapján. Mint rámutatott, 1660 augusztusában a nagyváradi várat feladni kényszerülő védőknek is annyira fontos volt Isten szava, hogy nemcsak a szabad elvonulást kérték a törököktől a megadás feltételéül, hanem azt is, hogy elszállíthassák a nyomdát, valamin a félig kinyomtatott Váradi Bibliát.
A szertartáson közreműködött többek közt Steinbach József dunántúli püspök, Csomós József tiszáninneni püspök, Halász Béla délvidéki püspök, Kató Béla erdélyi psüpök, Fekete Károly tiszántúli püspök, Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök, Fazakas László felvidéki püspök, Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök, valamint Forró László főjegyző, a Református Egység Fesztivál főszervezője. Az alkalmi beszédek rendjén a rendezvényt, s az egybegyűlt közösségeket üdvözölte Bara Lajos István királyhágómelléki főgondnok, Victor Opaschi vallásügyi államtitkár, valamint Christoph Weber és Uel Marrs írországi, illetve svájci meghívottak.
Az énekek alkalmával szolgálatot tett a nagyváradi ifjúsági fúvószenekar, valamint a nagyváradi gyülekezetek egyesített énekkara is. Szavalattal közreműködött Meleg Vilmos presbiter, a Szigligeti Színház színművésze is, aki Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verséből adott elő rszéleteket. Az úrvacsoraosztást követően az istentisztelet aHimnusz közös eléneklésével zárult.
Az egységnap további rendezvényeivel gyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály számára kínált érdekességeket. A legkisebbeket a helyi kézművesek, valamint az Arany Kapu Egyesület és a Zabhegyezők közreműködésével színes gyermekprogramokkal várták. A tizenéves korosztályt ifjúsági zenekarok, valamint a váradvelencei református gyülekezet színjátszó csoportja szórakoztatta a nyári színpadon.
A rendezvény két tematikus konferenciát is magában foglalt. A várudvaron szervezett nőszövetségi konferenciát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárképző ének szakának hallgatói nyitották meg egy rendhagyó koncerttel, amely a reformáció korában keletkezett művektől erdélyi szerzők művein át egészen dél-amerikai darabokig a kórusművek széles skáláját felvonultatta. A konferencia keretében Dr. Lukács Olga a reformáció nőnevelésre gyakorolt hatásáról tartott előadást, míg Békefy Lajos és Röhig Klaudia lelkipásztorok Magyar egység – Solus Christusban! Esélyek, buktatók, reményeink címmel értekeztek. Közreműködött Écsi Gyöngyi és a Nagyváradi Kántorkórus. A nőszövetségi rendezvény záróakkordjaként Aczél Dóra osztotta meg a súlyos betegségből való gyógyulással kapcsolatos tapasztalatait egy pódiumbeszélgetés keretében.
Az egységnap másik kiemelkedő konferenciája a Partium reformációjával foglalkozott, melynek keretében kilenc egyházmegye reformációja került bemutatásra. Ezzel párhuzamosan kiállítások és tematikus standok várták a szépszámú látogatót. Megtekinthető volt többek közt az Erdélyi Gyülekezet kopjafa-kiállítása, valamint a várban kialakított állandó református tárlat keretében Szenczi Kertész Ábrahám bibliát is kinyomtató nyomdagépének életnagyságú, rekonstruált változata.
A fesztivál két nagyszínpadi előadással zárult. A Guinness-rekorder, 34 nyelven éneklő, Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekesnő, Dévai Nagy Kamilla adott szívhez szóló koncertet, majd ezt követően Erkel Ferenc Bánk bán című operájának legemlékezetesebb dallamait, áriáit hallgathatta meg a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
A Református Egység Fesztivál a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat részét képezte.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)