A Kamaraszínházban átadták az idei Kölcsey-díjakat
A teljes értékű aradi magyar társadalom megnyilvánulása
Amint azt előzetesen hírül adtuk, vasárnap a Magyar Kultúra Napján, az Aradi Kamaraszínházban szervezte meg a Kölcsey Egyesület azt a hagyományos, nagyszabású ünnepségét, ahol a nemzeti kultúránkban az elmúlt évben vagy időszakban kiemelkedőt alkotott személyeket Kölcsey-díjjal tüntetnek ki.
A nemzeti imánk felcsendülését követően, a nagytermet megtöltő közönséget Fekete Károly, az Egyesület alelnöke, műsorvezető köszöntötte, aki az olaszországi autóbusz-balesetben elhunyt magyar fiatalok tiszteletére, egyperces néma felállásra kérte a résztvevőket. Ezt követően Józsa Tamás elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt című költeményét. A továbbiakban Fekete Károly tekintett vissza nemzeti imánk megszületésének a történetére: 1823. január 24-én fejezte be Kölcsey Ferenc a halhatatlan költeményt, amely Erkel Ferenc zenéjével a népakarat jóvoltából nemzeti imánkká vált. Ezt 1989. után törvény is nemzeti Himnuszként szentesíti.
2003. óta – az RMDSZ és magánszemélyek támogatásával – ezen a napon osztja ki a Kölcsey Egyesület díjait azoknak az aradiaknak és nem aradiaknak, akik sokat tettek magyar nemzeti közösségünk kultúrájáért, haladásáért, megmaradásáért. A díjazottak kiválasztása két kritérium alapján történik: ne legyenek az Egyesület vezetőségi tagjai, illetve aktív politikusok, noha politikai eszközök nélkül nem lehet biztosítani a megmaradásunkat.
A jelen rendezvény nem jöhetett volna létre az aradi önkormányzat és az ott dolgozó képviselőink, továbbá azoknak a képzőművészeknek a támogatása nélkül, akik a díjátadáshoz szükséges műalkotásokat ingyen biztosítják. Az idei ajándékokat Csernyánszky Judit, Steinhübel Zoltán és Simó Margit ajánlotta fel. Fekete Károly kitért az idén várható évfordulókra is, amelyek a figyelmet a magyar kultúrára irányítják: március 2-án lesz Arany János születésének a 200. évfordulója; februárban lesz 150 éve annak, hogy Ferenc József gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, majd júliusban magyar királlyá koronázták; ugyancsak júliusban a magyar országgyűlés szentesítette a kiegyezést, amelynek az 50 éve, a magyar szellemi és anyagi fejlődésében határtalan eredményeket hozott. Tulajdonképpen manapság is ontja a jótékony hatásait. Ugyancsak idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, ami óriási jelentőségű mind nemzeti, mind pedig valláskultúránk számára.
Április végén az Egyesület az Arad Megyei Múzeummal közösen egy olyan kiállítást szervez, ahol nemzeti relikviáinknak 100 darabját lehet majd megtekinteni.
Végszavában tolmácsolta Bognár Levente aradi alpolgármesternek az üdvözletét, aki gyengélkedése miatt nem lehetett jelen a rendezvényen.
„E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra”
A továbbiakban Jankó Andrást, az Egyesület elnökét kérte szólásra, aki beszédében méltatta a mindenkori Kölcsey-díjjal kitüntetett személyeknek a magyar kultúráért kifejtett munkáját. A sajtóban rendszeresen méltatták a kitüntetettek munkáját, ezért a kitüntetés egyben köztiszteletet is jelent. Annak a reményének adott hangot, hogy minden eddigi kitüntetett büszke a Kölcsey-díjára. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az ünnepség megszervezésében, kiemelte Ábrahám Zoltán érem- és szobrászművész nevét, aki évek óta készíti a Kölcse-díj érméit és dobozait. Mivel elfogytak az érmék, elkészített egy szilikon-másolatot, amivel jövőre új érméket lehet önteni. Erre azért volt szükség, mert az érmekészítő, Dinyés László elhunyt, akivel a kapcsolatot aradi barátja, Cziszter Kálmán tartotta, ő fizette ki az eddig készült valamennyi érmét, amiért ugyancsak köszönet jár neki. Jankó beszédét Kodály Zoltántól vett idézettel zártra.
A továbbiakban, a műsorvezető az aradi Vox Angelicus vonósnégyesnek, a Kászoni Annamária énekével gazdagított műsorát emelte ki, ami a díjátadás közben, illetve utána következett.
A jelenlévők köszöntésére kérte fel Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, aki üdvözlő szavait követően a Magyar Kultúra Napjának a világszerte történő megünnepléséről beszélt. „E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra. Nekünk aradi és Arad megyei magyaroknak nagy előnyünk, hogy évente e napon együtt vagyunk, együtt ünnepelünk olyan személyiségeket, akik az elmúlt években vagy évtizedekben a megyeközpontban, illetve a megyében nemzeti kultúránkban letették a névjegyüket. A tény, hogy vannak olyan személyiségeink, akik a kultúránkban, a hagyományaink ápolásában, a megtartásában maradandót alkotnak, azt támasztja alá: noha egyre kevesebben vagyunk, de vannak céljaink, van közös jövőnk, amiért a közösségünk tagjai megpróbálnak a legtöbbet tenni. Gratulálok a kitüntetetteknek, illetve magam és az érdekvédelmi szervezet nevében köszönetet mondok a Kölcsey Egyesület vezetőségének a mai szép ünnepségért, de az egész évben folyamatosan szervezett programokért is, ahol az aradi és a megyei magyarság összegyűlhet, együtt ünnepelhet, közösen tervezhet.” Miután köszönetet mondott, illetve gratulált a szervezőknek és a kitüntetetteknek egyaránt, mindenkinek jó egészséget kívánt a maga és az érdekvédelmi szervezet nevében.
Laudációk, díjátadások
Fekete Károly az Egyesület vezetősége nevében köszönetet mondott az RMDSZ-nek és az aradi tanácsnak a folyamatos támogatásért, majd felkérte a díjátadásra Jankó András elnököt és Berecz Gábor titkárt.
Az első díjazott, Cziszter Kálmán építészmérnök, városvédő munkájának az értékelésére Ujj János helytörténészt kérték fel, aki előrebocsátotta: Cziszter Kálmánnal négy évig egy osztályba járt, az iskola egyik eminens tanulója volt.
Építészmérnökként a város igen sok házának az épület-gépészeti és statikai terveit készítette el, de nem ezért kapja a kitüntetést, hanem az 1970-es évektől elkezdett közéleti munkájáért. A Művelődés című folyóirat által Nagyváradon szervezett műszaki-tudományos konferenciáról hazajövet Toró Tibor akadémikussal egy személyvonat fülkéjében megbeszélték, hogy az Aradon jól működő Kulturális Tudományos Egyetem mintájára, másfajta tudományos egyetemet indítsanak be, azzal a megjegyzéssel, hogy a román ipart kívánják vele támogatni. Cziszter Kálmán olyan jól megszervezte a jelzett Egyetem előadássorozatát, hogy akkor, amikor 3 magyarnak a találkozója bűnnek számított, a jelzett előadásokon 60-80 érdeklődő is gond nélkül találkozhatott. Cziszter Kálmán olyan előadókat hívott meg, akik azelőtt az anyanyelvükön soha nem szólaltak meg, de kolozsvári és temesvári egyetemi tanárok is megfordultak e rendezvényeken. Cziszter Kálmán tudományos munkát is végez, szakfolyóiratokban is közöl. Maga nagyon büszke, amiért a Szántay Lajosról írt könyvében egy fejezetnek a megírását elvállalta.
Miután gratulált a kitüntetetteknek, Ujj János abban a reményében zárta értékelőjét, hogy ezt egy másik osztálytársának a kitüntetésén is megteheti majd.
Cziszter Kálmán megköszönte a Kölcsey Egyesületnek, amiért egy mérnököt is méltónak talált a kitüntetésre, egy gondolat erejéig visszatért az említett előadás-sorozatra, amely 150 rendezvényt ért meg, számos erdélyi személyiség közreműködésével. Az épített örökségünk védelmében végzett munkájáról kifejtette: az összefüggött azokkal a közéleti feladataival, amelyeket a forradalom után ráosztott az élet. A munkájához nagy segítséget kapott a családja, főként a felesége részéről, továbbá az egykori tanárai és iskolatársaitól, nem utolsó sorban a kollégáitól. Éppen ezért Ujj Jenő, Cristian Miloş, Anghel István és Sándor István építészek nevében is vette át a kitüntetést.
A továbbiakban a Tóthpál Béla elsőhegedű, Miskovits Tibor másodhegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataki Károly gordonka által alkotott Vox Angelicus műsora következett, Kászoni Annamária énekes közreműködésével.
Előtte azonban Kászoni László adott hangot az aradi magyar zenekultúrát méltató szavainak. E rendezvényeken aradiak játszanak, énekelnek aradiaknak, mint egy valódi nagycsaládban. Előbb Brahms VI. magyar táncát adták elő nagy átéléssel, majd Kászoni Annamária kiváló énekkvalitásait megcsillogtatva, Arany János Rabgólya, illetve Petőfi Sándor Tortemetés című megzenésített verseit szólaltatták meg.
A következő laudáció előtt Fekete Károly műsorvezető pontosított: az Egyesületnek az a törekvése, hogy érzékeltesse: az Arad megyei magyarság megfogyatkozva is egy teljes, tökéletes társadalmat képez, amelyben vannak építészeink, tanáraink, képzőművészeink, zenészeink és íróink, tehát nem vagyunk egy, a sebeit nyalogató maradék, amely néphagyományok alapján állít össze néha valamilyen programot. „Mi a szülőföldünkön élni akaró, jövőtervező közösség vagyunk, az is akarunk maradni!”
A következő díjazottakkal kapcsolatban megjegyezte: örvendünk, hogy manapság van egy Kamaraszínházunk, de volt valamikor Nemzeti Színházunk is, aminek a történetét a Piroska házaspár, Katalin és István által összeállított, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában Aradi Magyar Színháztörténet I. címmel már megjelent, míg a II. óriási kutatómunkát igénylő kötet már nyomdakész állapotban van, kiadóra vár.
A színpadra kérte a Piroska házaspárt, akiknek a munkáját Réhon József nyugalmazott tanár, közíró méltatta. Azt a kolozsvári Babeș–Bólyai Tudományegyetem elvégzése után, 15 munkahelyen keresztül, kétszer 44 évi pedagógus-szolgálat jellemzi, ami a legbeszédesebb. A Piroska házaspárnak a 18 évi, Arad megyei szolgálata valahogy figyelmen kívül maradt, elmaradt a köszönet, az elismerés. Elsősorban nem ezért ítélték nekik a díjat, hanem azért a kitartó kutatómunkáért, aminek az eredményeit évkönyvekben, folyóiratokban, illetve az aradi magyar színháztörténetről írt kötetükben láthatjuk viszont. Az első kötetnek a bemutatóján azt mondta: a Piroska házaspár színháztörténetének ott kell lennie az aradi olvasóközönség polcain, Márki Sándor kötete mellett. Értékelője végén Réhon József átadta a maga tréfás, de jelképes ajándékait, majd a Kölcsey-díj átadására került sor. A Piroska házaspár tagjai egyenként mondtak köszönetet az elismerésért.
A vasárnapi lélekemelő rendezvényt a Vox Angelicus és Kászoni Annamária magas színvonalú előadásának második része zárta, majd az Egyesület által felajánlott szeretetvendégségen még sokáig, kellemes baráti hangulatban beszélgettek a résztvevők.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

„Itt a Helikon tanult a mezőtől”
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár ajándékba magyar diákoknak
Örökség, a játékos-komoly honismereti „óra”
Várat építenek, élő szobrokat alkotnak, activityznek, labdáznak és sokat nevetnek a diákok, közben műemlék épületek elfelejtett ablakain kukucskálnak be, valóságos történelmi nyomozással felfedezik a roppant érdekes várost, amelyben élnek. Ehhez kínál egy egész tanévben akár heti két órát is kitöltő tananyagot (lecketerveket, feladatlapokat, részletes gyakorlatleírást) a Donát Alapítvány által kiadott Örökség című gazdag kötet, amely egy diákoknak szánt idegenvezetői tanfolyam anyagát foglalja össze. A CD-t is tartalmazó könyvet holnap mutatják be Kolozsváron, és ajándékba kapnak belőle a magyar iskolák, szervezetek, könyvtárak.
Egész sor művészettörténeti, építészeti, helytörténeti fogalmat és gazdag tudást sajátíthatnak el azok a diákok, akiknek tanárai most megkapják ezt a kötetet, és abból a tanórákra is bevisznek akár csak néhány foglalkozást. A magyarul (is) oktató kolozsvári iskolák egy-egy tanára használatra megkapja ezt az anyagot, de jut a kötetből Tordára, Szászrégenbe, Szamosújvárra és a Bethlen-kollégiumba is, továbbá az egyetemekre (BBTE, Sapientia), különféle szervezetekhez (EME, EMKE), könyvtárakba (a hazaiakon kívül a budapesti Széchényibe is). A könyv ötletgazdája, szerzői a Donát Alapítvány önkéntesei, szakképzett képzők, projektmenedzserek és okleveles idegenvezetők. A kötet szerkesztője, Zsigmond Ilka bevallása szerint elsősorban arra törekedtek, hogy a iskolákban olyan tanárok kezébe jusson a kiadvány, akik annak anyagát hasznosítani is tudják/akarják diákjaikkal.
Átlapozva elmondhatjuk, igazán kár lenne, hogy a kötet egy-egy fontos könyvtár polcán porosodjon, hiszen akár szakmát is adhat a fiatalok kezébe. Az interaktív „leckék” során olyan idegenvezetői készségeket lehet elsajátítani, amelyeknek köszönhetően a turistának a városlátogatás maradandó élménnyé változhat, és nem kell beérnie azzal az érzéssel, hogy jobban járt volna, ha otthon marad, és elolvas egy képeskönyvet a városról. A diákok azt is megtanulhatják, milyen egy jó idegenvezető, kommunikációs technikáktól stílusig, személyiségjegyekig, hozzáállásig sok tanácsot kapnak. Ezenfelül új fogalmakat sajátítanak el, amelyek személyes műveltségüket gazdagítják, egyben képessé teszik őket arra, hogy másképpen tudjanak látni – és szükség esetén láttatni – egy épületet, egy közteret, egy szobrot, egy történelmi korszakot. Egy hozzáértő pedagógus kezében ez a tananyag kinyithatja a diák szemét és szívét a városra, így ahelyett, hogy „rajta” élne, elkezdhet tényleg benne, vele együtt élni.
A kötet erőssége még az is, hogy bár elsősorban Kolozsvár a témája, a feladatlapok, kreatív gyakorlatsorok, játékok, élménypedagógiai módszerek és eszközök univerzálisak, egy kis extra munkával a tananyag bármely településre adaptálható. Fontos eleme a tanulásnak a szerepjáték, de a diákok maguk végeznek kutatást, sok a terepmunka is – az oktató csupán tanulási helyzetet teremt, a tudnivalókat a diákok kutatják fel. Például a tíz híres kolozsvári személyiséget (Heltai, Misztótfalusi stb.) külön csoportokban tanulmányozzák, majd vita keretében egy „szoborbizottság” előtt képviselik, amely eldönti, hogy „kinek a szobra álljon a téren”.
Iskolai történelemtanárok és turizmusban oktatók haszonnal forgathatják, de a kezdeményezők nem titkolt szándéka szerint a kötet – amelynek tananyagát háromszor kipróbálták (diákidegenvezető képzést tartottak Kolozsváron, Szamosújváron is) – lehetővé teszi, hogy a várostörténetet választható tantárgyként önállóan is oktassák.
– Arra törekedtünk, hogy megvizsgáljuk, az eddig megjelentetett anyagainkkal hol segíthetünk abban, hogy az ezzel foglalkozó tanárok a honismereti oktatást ilyen vagy olyan formában (Iskola másképp héten, köri tevékenységben, órarendi órában, választható tantárgyként – nekünk ez a kedvencünk!) minél rendszeresebb formában vállalják. Ez a könyv heti 2 óra esetében is minimum egy évig ad bevetésre kész anyagot. Ez azt jelenti, hogy el kell olvasni a leírást, munkalapokat fénymásolni, s kész! Még a megoldás is meg van adva – tájékoztatott Zsigmond Ilka.
A Bethlen Gábor Alap, a Gynia és a Donát Alapítvány támogatásával kiadott Örökség című kötetet holnap 19 órától mutatják be Kolozsváron, a Sapientia (Bocskai ház) Óváry termében.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

„Megvédjük embereinket!”
Megünneplik a székely szabadság napját 
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kivétel nélkül az összes olyan perét megnyerte, amit a hatóságok indítottak a székely szabadság napján szervezett megemlékezések miatt, ami azt bizonyítja, hogy törvényes úton járunk – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Izsák Balázs, és hozzátette: a megemlékezés idén március 10-én is megtartják.
Az SZNT elnöke azt mondja: 2016-ban rekordszámú bírságot kiróttak a marosvásárhelyi megemlékezés résztvevőire, rendbontás, csendháborítás, engedélyezetlen felvonuláson való részvétel és egyéb okokkal, és ezek közül, ami perre került, mindeniket megnyerték.
– Továbbra is számítunk embereink munkájára, és ha kell, megvédjük őket a hatóságokkal szemben – hangsúlyozta Izsák Balázs. 
Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki irodavezetője jelezte: március 10-én (pénteken), a forgatókönyv a tavalyihoz hasonló: a Turul-madárnál tartott sepsiszentgyörgyi ünnepség után indulnak a buszok Marosvásárhelyre.
Az SZNT elnöke elmondta: a szervezet a 2009. szeptember 5-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatának megfelelően erősíteni szeretné a széki identitást. 
– A történelmi székely autonómia a székek autonómiájára épül. Ebben tér el az SZNT autonómia- statútuma a román kormányétól, és az ehhez nagyon hasonlító RMDSZ–Magyar Polgári Párt tervezettől. Mi ugyanis azt a történelmi tényt erősítjük, hogy az autonóm Székelyföld alapvető közigazgatási egységei nem a megyék, hanem a székely székek, amelyek a székely önkormányzatok társulásával jönnek létre – magyarázta Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke tájékoztatást tartott a szervezetnek az Európai Bizottság ellen folyó pere alakulásáról is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A katona örökre eltávozott
Dr. Szőcs Dániel nyugalmazott tiszti főorvos, a Sepsi Református Egyházmegye egykori főgondnoka, az Úz völgye hőse, majd térparancsnoka, a Vitézi Rend tagja, orvosi szakíró, író, közéleti szereplő, Sepsiszentgyörgy Pro Urbe és Pro Comitatu Covasnae díjas polgára, mindannyiunk Dani bácsija 2017. január 22-én örökre itt hagyott minket. Meggyőződésem szerint nem lehet véletlen, hogy éppen a magyar kultúra napján, vagyis nemzeti imánk megszületésének évfordulóján távozott körünkből, hanem Isten különleges kegyéből történhetett ez így. Hiszen életét emberként, katonaként, orvosként és íróként egyaránt hőn szeretett magyar nemzetének szentelte. 
Nagy múltú háromszéki székely nemesi család sarjaként jött a világra Marosvásárhelyen, 1925. január 31-én. Az elemi iskola elvégzése után édesapja hazahozta, és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumba íratta, melynek 8 évig volt bentlakó diákja. Az itt eltöltött időszak irányt szabott további életének, hiszen saját szavaival élve „a mindenkori véndiák tarisznyájába útravalónak becsomagolták a munkaszeretetet, a tudománytiszteletet, a szülőföld, a haza és a nemzet iránti hűséget, az Istenben való hitet és egy hagyományőrző közösségi, egészséges szellemet.” Ezért válhatott dr. Szőcs Dániel a háromszéki székelység – és nem csak – oszlopos tagjává, a nemzet védelmezőjévé, honfitársai támaszává, Isten tántoríthatatlan szolgájává, múltunk tanújává, hagyományápolóvá és teremtővé.
Nemes és közösségépítő tettei közül kettőt emelek ki: a Székely Mikó Kollégiumban végzett diákok emlékét a várfal tövében őrző kopjafák állításának elindítását, valamint az Úz völgye nemzeti zarándokhellyé tételét. Személyéhez szoros kötelékek fűztek, ugyanis jó barátságban volt a már szintén eltávozott anyai nagyapámmal, akivel együtt keresték a választ nemzeti sorskérdéseinkre Gelencén, a vén diófa alatt. Így már gyermekfejjel hallhattam tőle az utolsó könyve bevezetőjében is fellelhető mondatot: „cselekvésben és hitben kell élni, és szolgálni nemzetünket.” Legyen ez számunkra az ő utolsó üzenete, melyet megfontolunk, magunkévá teszünk, és utódainknak továbbadunk. Isten veled, Dani bácsi!
Bedő Zoltán 
Dr. Szőcs Dániel /Marosvásárhely, 1925. jan. 31. – Sepsiszentgyörgy,2017. január 22./
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Beiskolázási tervek: nem csak a szórványban fogyunk, Hargita megyében is aggasztó a helyzet
Kétszázzal kevesebb kilencedikes lesz Hargita megyében a következő tanévben, Arad megyében sok magyar iskolában a minimális alatt van a diákok létszáma, Bihar megyében pedig a nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly – több részes összeállításunkban annak járunk utána, hogyan néznek ki a beiskolázási tervek azokban a megyékben, ahol magyar iskolák, tagozatok is működnek. 
Aggasztóan kevés lesz a következő tanévben a kilencedikes diákHargita megyében- közölte megkeresésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő az előkészített beiskolázási tervekkel kapcsolatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tanintézmények szünnének meg emiatt – tette hozzá az elöljáró. 
Görbe Pétertől megtudtuk, hogy miután az önkormányzatoktól megkapták a következő tanévre vonatkozó iskolahálózati terveket, kiderült, hogy várhatóan egyetlen oktatási intézmény, a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola szűnik meg. De ez a diákok szempontjából nem jelent változást, csupán annyi történik, hogy az általános iskola jogi személyisége megszűnik, és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum berkeiben tanulnak tovább a diákok, ugyanabban az épületben, ahová eddig jártak - hívta fel a figyelmet.
"A következő tanévre 526 óvodai csoport indítását tervezzük, ezt a számot a megyei statisztikai hivatal adatai, a megyében anyakönyvezett gyermekek száma alapján állapítottuk meg. De szinte biztosak vagyunk abban, hogy végül ennél kevesebb csoportra lesz szükség, hiszen lesznek olyan családok, akik elköltöznek, illetve olyanok is, akik nem akarják óvodába adni a gyermeküket" – ismertette a főtanfelügyelő. 
Az is biztos, hogy a következő tanévben hozzávetőleg hét kilencedik osztállyal kevesebb indul a megyében, ugyanis ebben a tanévben kétszázzal kevesebb nyolcadik osztályos diák tanul, mint a kilencedik osztályokban. A főtanfelügyelő meglátása szerint elég aggasztó ez a szám, és valószínű, hogy a tervezett 25-ös létszámok helyett több iskolában csupán 15-20 diákkal indítanak középiskolai osztályokat, annál is inkább, mert sok gyermek nyolcadik után nem akar majd továbbtanulni.  
A főtanfelügyelő elmondta, idén nem indul új szak a középiskolákban. A főtanfelügyelőség felmérést készített a megyében működő vállalatok körében, 120 cég küldött visszajelzést arra vonatkozóan, hogy milyen szakmunkásra lenne szükségük, összesen 916 munkahely vár betöltésre szerte a megyében. Az igényelt szakágakat jelenleg mind oktatják Hargita megyében. 
Arad megye folyton a létszámhatáron egyensúlyoz
A megyei tanfelügyelőségeknek január 23-ig kellett elküldenie az oktatási minisztériumnak a 2017–2018-as beiskolázási terveket. A megyében a magyar nyelvű óvodai csoportok és osztályok felett Damoklész kardjaként lebeg az örökös létszámproblémából adódóan az összevonás vagy a megszűnés veszélye - tájékoztatott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Még a magyarok által jelentősebb számban lakott településeken is gondot jelent egy-egy évfolyam elindítása - figyelmeztetett. 
Az Arad megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei szerint az ősszel kezdődő új tanévben 3673-an kezdik meg az óvodát, 3662 előkészítő osztályos lesz, 3449-en járnak majd ötödik osztályba, és 2996 kilencedikessel számolnak. Emellett 168 első éves tanul az esti tagozatokon, 56-an csökkentett látogatású oktatási formában, 700-an kezdik meg a szakmunkásképzőt, 282-en pedig valamely posztliceális iskolát.
Mi a helyzet a magyar iskolákkal?
„Ha minden összeszámolunk, húsz feletti azoknak az intézményeknek a száma, amelyekben érdekeltek vagyunk, de tizenkettőt tartunk igazából magyar iskolának. Bár árnyalja a képet, hogy például a pécskai 2-es számú általános iskolát magyarnak nevezzük, így is ismerik, és szeretnénk, ha így is maradna, de igazából fele magyar, fele román. Vagy a színmagyarnak tartott ágyai iskolában is van egy összevont román osztály. A másik véglet, a varsándi általános iskola, amelyben a magyra tagozat csak két összevont osztály áll” – vázolta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes a magyar, illetve a magyar tagozatú iskolák helyzetét a megyében.
Pozitív változás a jelenlegi tanévhez képest, hogy Nagyzerénden beindul a napközis óvodai csoport, és az aradi Kincskereső óvódában lesz még egy napközis csoport. Az arad-gáji Neuman Fivérek Általános Iskola ellenben– ahol az elemiben működik összevont osztályokkal a magyar tagozat – elveszti önálló jogi személyiségét, mert a diáklétszám jócskán a minimális 300 alatt van, még a román és magyar óvoda gyerekeivel együtt is.
A 2017–2018-as tanévben Arad megyében a magyar oktatásban 28 normál programú óvodai csoport lesz 460 gyerekkel, ehhez még jön öt napközis csoport 195 gyerekkel. Elemiben (előkészítőtől negyedikig) 40 osztály 570-580 gyerekkel, míg általánosban 39 osztály működik majd 644 diákkal. Középiskolai szintű képzés magyarul csak az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban van, ott három kilencedikes osztályt terveznek, plusz egy szakmunkásképzőt vegyes – autószerelő és turizmus – szakkal.
„A jelenlegi magyar csoportok és osztályok megmaradnak, ám sok helyen a minimális létszám alatti a diákok száma, de reméljük, hogy a tanügyminiszétrium jóváhagyja a kérésünket, és megadja a működési engedélyt az önálló osztályokhoz" – mondta Pellegrini Miklós. Hozzátette, hogy a középiskolában 15, az alsóbb tagozatokon pedig 12 a minimális osztályétszám. 
A kevés gyerek miatt gyakori a szimultán oktatás: Zimándújfalun elemiben és általánosban is összevont osztályok működnek, akárcsak Feketegyarmatonon, Nagyzerénden, Simonyifalván, Nagyiratoson, Majláthfalván. Veszélybe került a kisiratosi iskola is, pedig eddig ott nem volt gond. Szintén veszélyeztetettek az aradi kerületi iskolák magyar tagozatai, mert a minisztérium összevont osztályt csak faluhelyen képzeli el, ezért például az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, ahol folyton csökken a létszám, nem biztos, hogy megkapják az engedélyt. "Emiatt a magyar tagozat is veszélybe kerülhet, hiszen a minisztérium háríthat azzal, hogy vigyék a gyerekeket más magyar iskolába a városban, ilyenkor viszont a szülők inkább román tagozatra íratják át gyermekeiket” – vázolta a helyzetet Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes szerint az Arad megyei magyar vagy vegyes családok gyerekeinek a fele jár magyar iskolába, a többi románul vagy németül tanul. „Csak becslésre hagyatkozunk, ezért lehet, hogy 40-60 százalék ez az arány, de mindenesetre nagy. A szülőnek szuverén joga oda vinni a gyerekét, ahová ő jónak látja. Mi próbálunk hatni rájuk, hogy melyik iskolát és tagozatot válassza, de nem erőszakolhatunk rá semmit. Előbb-utóbb ezeket a kerületi magyar tagozatokat nem tudjuk majd fenntartani, s akkor mindenki a Csiky-be jár magyar iskolába, vagy rosszabb esetben román tagozatra. Azért póbáljuk megtartani – még ha olyan áron is, hogy szimultán legyen az oktatás – az anyanyelvi oktatást, hogy aki szeretné, magyarul tanulhasson" – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban nem fenyeget iskolamegszűnés
Bihar megyében a tervek szerint nem szűnik meg olyan iskolai struktúra, amelynek magyar tannyelvű osztály is része – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes, Kéry Hajnal. Hozzátette, egyes, főleg vegyes tannyelvű iskoláknál gondot jelent, hogy nincs 500 diákjuk, és a decemberi, 935-ös kormányrendelet alapján elvesztek aligazgatói tisztségek. Ilyen például a lugasi, a belényesi és a fenesi iskolák, vagy Nagyváradon a Ioan Slavici és Lucreţia Suciu nevét viselő tanintézmény.
A megyében előkészítő osztályban jelenleg 1168 gyermek, IV. osztályban 945 tanuló, VIII. osztályban pedig 1110 diák tanul. A nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly, létszámuk alapján várhatóan 39-40 kilencedik osztály indulhat majd el. Az ötödik osztályok elindítását a tavalyihoz hasonlóan tervezik, a művészeti líceumban például indul a választható zene-képzőművészet szakos osztály.
Bihar megyében a diáklétszám nagyjából állandó – tudtuk meg Kéry Hajnaltól, aki hozzátette, jelenleg a harmadikos (1135 tanuló) és negyedikes (945 tanuló) diákok száma között van jelentősebb különbség. Ennek nem demográfiai oka van, a különbséget az okozza, hogy mikor bevezették az iskolaelőkészítő osztályokat, a szülők egy része azokba, míg mások első osztályba íratták gyermekeiket – tájékoztatott. 
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, tavaly már túljelentkezés volt a szakiskolákban, így előfordulhat, hogy a három éves szakoktatás iránt idén is megnő a kereslet. A duális szakoktatás lehetősége is szerepel a tanügyi törvényben, de ennek az oktatási formának még nincs módszertana – tette hozzá. Sok iskola viszont él azzal a lehetőséggel, hogy egy osztályon belül két szakot indít.  Az osztályon belüli két szak indítására mind a középiskolai, mind három éves szakoktatásban van lehetőség, ily módon elkerülhető, hogy azért kerüljön egy gyermek román osztályba, mert magyarul nincs lehetősége egy adott szakon tanulni – tette hozzá.
maszol.ro

A népi értékeket adják át a gyerekeknek
Egy helyi néprajzkutató és néhány, a népi hagyományok fennmaradásáért tenni akaró önkéntes pedagógus kezdeményezésére 2007-ben indította tevékenységét a Szovátai Népi Játszóház, a néphagyományokba való „belenevelést”, a népi kultúra iránti érdeklődés felkeltését tűzve ki célul. A közelgő jubileum kapcsán a Játszóház és annak idei tevékenységeinek bemutatása céljából kerestük fel Kiss Enikő tanítónőt, programfelelőst.
A számítógép és média „lebilincselő” világában törekszenek a múlt örökségeinek, a tegnap maradandó értékeinek átadására óvodás és kisiskolás gyerekek számára. Teszik ezt azért, hogy előkészítsék a holnapot, megalapozzák nemzetiségi létezésünket. Céljuk olyan egyéni képességek fejlesztése, amelyek a gyerekek számára fontosak: közösségi beilleszkedés és viselkedési formák, érzelmi kultúra kialakítása, manuális készségek fejlesztése, hagyományos technikák elsajátítása, népzenei és néptáncműveltség megalapozása, nem utolsósorban nemzeti önazonosságtudatuk fejlesztése, maradandó értékek megismertetése, megszerettetése. A foglalkozások felépítésénél törekszenek a népművészet tiszta forrásaiból meríteni, ugyanakkor olyan módszereket, eljárásokat alkalmazni, amelyek a gyerekek életkorának megfelelnek, és a jelenkor vizuális hatásainak dömpingjében is élményszerűek számukra – sorolta fel dióhéjban a Játszóház lényegét és küldetését Kiss Enikő, hozzátéve, hogy programjaik zömét a helyi S. Illyés Lajos Általános Iskolában, a Domokos Kázmér Művelődési Házban, a városi sportpályán és a fürdőtelepen bonyolítják le, mindenik alkalommal 40-100 résztvevővel.
A 2017-es program megtervezésénél is hagyományosan a természeti év, jeles napok és ünnepek változásait vették figyelembe, elsősorban a sóvidéki néphagyományokra fektetve a hangsúlyt, de a gyerekek számára igyekeznek betekintést nyújtani más magyar tájegységek hagyományaiba is. Kiemelten foglalkoznak néhány, a Sóvidékre jellemző jeles népszokással: farsangtemetés, fonó, hesspávázás, szüreti bál. A gyerekek által kedvelt kézműves foglalkozásokon pedig hagyományos technikákat – szalma, gyékény, csuhé feldolgozása, agyagozás, nemezelés, bútorfestés, varrás stb. – ismertetnek meg velük.
Az előző évekhez hasonlóan több óvodás és kisiskolás csoport farsangi mulatságát színesítik hagyományos farsangi játékokkal, ál-lakodalmassal, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja körül pedig medvés játszóházba csalogatják őket. Évente hagyományos farsangtemetéssel búcsúztatják a telet, elégetik Illés szalmabábut, aztán közös mulatságban, táncházban megülik a tort. Húsvét közeledtével hagyományos tojásfestéssel, az ünnephez kapcsolódó népszokásokkal ismertetik meg a résztvevőket.
Az évente megrendezett Medve-tó születésnapi rendezvényeken különböző kézműves tevékenységeket tartanak az érdeklődőknek, és szakmai szervezői a népművészeti programoknak. Nyári játszóházas tevékenységként két különálló néptánc- és kézműves tábor megszervezését tervezik Kőrispatakon, illetve Szovátán. A nagy érdeklődésnek örvendő táborok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekek elmélyüljenek egy-egy tájegység táncában, illetve olyan népi kézműves foglalkozásokon vegyenek részt, amelyekre az iskolai keretek közt kevés lehetőség adódik. Őszi programjaikat a hagyományos szüreti bállal kezdik, amikor a táncos gyerekek, csőszök, szekereken felvonulva toborozzák a gyerekeket, városlakókat a mulatságba, majd szüreti játékokkal, csősztánccal, közös táncházzal folytatódik a bál. Év végi játszóházas és kézműves tevékenységeik a Tökfesztivál, Márton-napja, illetve az advent és karácsony köré szerveződnek.
A farsangi és a szüreti bál alkalmával szervezett táncházas programjaik fontos résztvevői a zenészek, akik az élő népzenét biztosítják. Ennek okán kezdeményezték egy gyerek zenekar létrehozását és hagyományos népi hangszerek oktatását szervezték meg több csoportban az S. Illyés Lajos Általános Iskolával együttműködve.
Mivel az idei évben van a Játszóház működésének 10. évfordulója, szeretnék ezt külön rendezvény keretében megünnepelni, meghívnának néhány olyan szakembert, gyerekcsoportot, akikkel az elmúlt idő alatt együttműködtek.
„Bízunk benne, hogy az elvetett mag, az átadott tudás, megismertetett néphagyomány gyökeret ver gyerekeink lelkében, tudatában, alakítja személyiségüket, a szülőföldhöz kötve őket” – fejezte ki Kiss Enikő. Reményeiket azonban aggodalom is övezi, ugyanis egyre nagyobb gondot okoz a hagyományőrző önkéntes tevékenységek megvalósításához szükséges anyagi háttér biztosítása. Rendszeres támogatójuknál, a Nemzeti Kulturális Alapnál a tavalyi év közepétől megszűntek az állandó táncházas tevékenységeket támogató pályázati kiírások. Szoros figyelemmel követik a megjelenő pályázatokat, hazai és anyaországi forrásokat, amelyek segítségével fedezhetőek lennének az oktatók, zenészek tiszteletdíjai, a kézműves foglalkozások szakmai anyagának költségei.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Több marosvásárhelyi téma is felkerül az Erdélyi Krónikára
Hamarosan több marosvásárhelyi sajátosságú téma is felkerül az Erdélyi Krónika című történelmi portálra, amely a Kolozsvári Krónika című blogból fejlődött ki, és lépett működésbe január 2-ától.
Fodor János történész, a honlap marosvásárhelyi szerkesztője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, az oldalt a szakmának, illetve az érdeklődő nagyközönségnek szánják, olyanoknak, akiket érdekel Erdély múltja, illetve mindaz a tudományos tevékenység, amely ezt hivatott feltárni.
Az Erdélyi Krónika elsősorban a történészeknek, kutatóknak nyújt lehetőséget eredményeik közzétételére, véleményük megosztására a szakmabeli kollégáikkal, illetve azokkal, akik kíváncsiak mindarra, ami a múlttal kapcsolatos – mondta Fodor János. A honlapon az ókorral, a középkorral, az újkorral és a jelenkorral kapcsolatos cikkek, tudósítások olvashatók, a portré rovatban többek közt Árva Bethlen Kata alakját jelenítik meg, vagy Haller Károlyét, a modern Kolozsvár megálmodóját, illetve megismerkedhet az olvasó Macskási Krisztina botrányos életével is.
Bár egyelőre az írások zöme Kolozsvárhoz kapcsolódik, hamarosan Marosvásárhelyről is több szó esik majd – ígéri Fodor János. A munkatársak Nagyváradot, Csíkszeredát, valamint még több erdélyi települést szeretnének megismertetni a történelem szempontjából. A kategóriák címszó alatt politikai, demográfiai, társadalmi, gazdasági, várostörténeti és egyháztörténeti témák szerepelnek. Az adattárban Kolozsvár alatt szerepel Marosvásárhely is, ahol egyelőre egy anyag kapott helyet, de remélhetőleg hamarosan többet olvashatnak a vásárhelyiek a városukról.
A történelmi tematikájú honlapnak jó a fogadtatása, árulta el a marosvásárhelyi szerkesztő, a visszajelzések pozitívak. „Alternatívát szeretnénk kínálni a szakmai szempontból hiteles történelem népszerűsítésnek” – tette hozzá. A honlapon a kutatások mellett az eseményekről, azok beharangozójáról olvashatnak, illetve tudósítások jelennek meg a rendezvényekről, konferenciákról, például a Marosvásárhelyen népszerűségnek örvendő Borsos Tamás Egyesület rendezvényeiről, vagy a Kós Károly Akadémia történelmi sorozatának előadásairól.
A pályázatokról, az esedékes tudományos ülésszakokról, nem utolsósorban a publikálási lehetőségekről is tudomást szerezhetnek az érintettek.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Ennyivel csökken szeptembertől a szakiskolai osztályok száma Hargita megyében
Elkészítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a 2017-2018-as tanévre szóló beiskolázási tervet, a dokumentumot hamarosan elküldik az oktatási tárcához. Újdonság, hogy a kilencediktől induló szakoktatásban hárommal kevesebb osztály lehet jövőre.
Hiába lobbizott a szakiskolai oktatás fontossága mellett a megye szinte minden politikusa, olybá tűnik, hogy a szakmai tanulmányok, a párbeszédek és az érvek ütköztetései nem sokat értek, hiszen a következő tanévtől a mostanihoz képest három osztállyal kevesebb szakosztályt fognak indítani. Minderre az a magyarázat, hogy kevesebb nyolcadik osztályos tanuló van, mint egy évvel ezelőtt.
A kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai oktatásban összesen 30 osztályt terveznek Hargita megyében. 27 magyar tannyelvűt és 3 románt, összesen mintegy 850 diákkal. „Azért indul kevesebb osztály, mivel kevesebb nyolcadikos van tavalyhoz képest” – fejtette ki Görbe Péter főtanfelügyelő. Elmondta, Csíkszéken tizenegy magyar és egy román szakosztályt indítanának, Udvarhelyszéken tíz magyar szakosztályt, Gyergyószéken pedig három magyar nyelvűt és egy román tagozatot. Továbbá, Székelykeresztúron három magyar tannyelvű szakosztály indul, illetve Maroshévízen egy román tannyelvű.
A csíki körzetben a 12 szakoktatásbeli osztály a következőképp oszlik meg: 2,5 mezőgazdasági osztály, 3 építőipari tagozat, 0,5 fafeldolgozási osztály, 1 élelmiszeripari szakosztály, 2 mechanikai ágazattal foglalkozó magyar nyelvű tagozat és 0,5 román nyelvű, 0,5 erdőgazdálkodási osztály, a turizmus és vendéglátóiparban indított tagozatokban pedig lesz 1,5 magyar nyelvű szakosztály és 0,5 román nyelvű; a bonyolult felosztás lényege: bizonyos esetekben félosztályokat indítanak. Csíkszéken 308 hely lesz fenntartva a szakoktatásban a magyar anyanyelvű gyerekeknek és 28 hely a román anyanyelvűeknek.
A következő tanévtől 530 óvodai csoportot tervez Hargita megyében a tanfelügyelőség. Ez a szám magába foglalja az óvodákat és a napköziket. Várhatóan 10 700 gyermek jár majd óvodába szeptembertől. Az elemi oktatásban (előkészítőtől negyedik osztályig) 853 osztály indítását tervezik. Itt körülbelül 16 ezer gyerekre számítanak. Az általános iskolai oktatásban 610 osztály lesz megyeszinten, közel 12 ezer beiskolázott diákkal. A középiskolai oktatás keretében 67 magyar tannyelvű osztály lehet, illetve 19 román tannyelvű. Ez esetben 1867 magyar anyanyelvű diákkal és 532 román anyanyelvű diákkal számolnak.
Hogyan állítják össze?
A beiskolázási tervet a megyében élő gyermekek száma, az önkormányzatok és tanintézetek tervei, valamint a központi oktatási rendelkezések alapján állítják össze. A szakiskolások esetében ez kiegészül a körzetek vállalkozásainak igényeivel is. A szakosztályok és a középiskolai osztályok a beiratkozás függvényében jönnek létre – nyilatkozta érdeklődésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő. Hozzátette, a tervezet szerint minden megyében élő gyermeknek lesz helye az oktatási rendszerben. Az oktatási minisztérium márciusban közli majd, hogy jóváhagyták-e az elküldött beiskolázási tervet, ennek a függvényében jöhetnek létre az új osztályok.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Az európai hírű iskolai szertár, amit generációk csodálhatnak
Amellett, hogy felbecsülhetetlen értékű a gyűjtemény, érzéseket, hangulatokat ébreszt a Gönczi Lajos nevét viselő természettudományi szertár a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Az európai hírű természetrajzi szakterem 43 négyzetméter összfelületű vitrines tárolói a felújítás során visszanyerték régi formájukat, jellegzetes díszítéseiket, és új életre kelve várják az érdeklődőket.
A tanintézet egykori diákjaként a szertárlátogatásra készülve megrohantak az emlékek: átörökített keletkezéstörténetek lengték körül a különös illatú és hangulatú helyet. Tanulókként megtiszteltetés volt a patinás hagyaték akkoriban még ütött-kopott tárlói közé belépnünk. Ünnep volt, ha ásvány-, növény- vagy állattanismereteinket gyarapítandó körbeállhattuk az évszázados szekrényeket, tárlókat. A nagyobbak rendre elmondták a kisebbeknek, hogy a csontváz valaha az iskola kapusa volt. És azt is: a preparátumok hiányzó alkoholszintjéről a világháború arra járó szomjas katonái tehetnek…
Ma is áhítatos figyelemmel vesznek részt a kis- és nagyobb diákok a szertárlátogatáson vagy ott tartott tanórán – mondta el Littasi Csilla, a fa berendezési tárgyak restaurálási projekjének felelőse.
Az iskola első szakterme európai hírű természetrajzi szertár: a növényi és állati preparátumok mellett ásvány- és kőzetgyűjteménnyel is rendelkezik. 1996. május 18-án, a magyar iskola 1000. évfordulója alkalmával vette fel a Gönczi Lajos Természettudományi Szertár nevet.
Az első leltár 1875-ben készült el a névadó tanár vezetésével, akkor 207 állat, 493 ásvány és 40 kristály képezte a szertár állományát. Gönczi Lajos, aki harminckilenc éven át az iskola tanáraként és huszonhat évig igazgatójaként tevékenykedett, a természetrajzi szertár igazi megalapítója és tudatos fejlesztője volt. 1890-ben 1200 szárított és pontosan meghatározott (főleg udvarhelyszéki) növényt adományozott a szertárnak.
A jelenleg közel ötezer darabos gyűjtemény nemcsak környékünkön számít különlegesnek. Magában foglalja Gönczi Lajos, a híres biológus hagyatékát is. A mai fenntartók úgy érzik, a Gondviselés őrizte meg az elmúlt nehéz évszázadokban attól, hogy széthordják, felégessék.
Megtudtuk: az iskola Tehetség és Szorgalom Alapítványa pályázati támogatásból újíttatta fel a szertár vitrines és fiókos tárolóit. Ezek sérüléseit korábban már próbálták szakszerűtlenül helyreállítani, de eme beavatkozások csak rontottak állapotukon. Az évek óta tartó alapos felújítás célja a káros javítgatások cseréje, a hiányok pótlása, a használat során elkopott elemek kiegészítése, a teljes felületi átcsiszolás, újrafestés és a végleges megjelenés kialakítása volt. A munkálatokat Fazakas G. János és csoportja végezte el. A renoválás során a szakcsoport megtisztította a tárolókat a több évtizedes szennyeződésektől, szükség szerint kipótolták, újracsiszolták azokat.
Nagy gondot fordítottak a tárolók eredeti állapotának visszaállítására, így a szakszerűtlenül felszerelt, a fát károsító leltári számozást is eltávolíttatták a szekrényekről. A tárolók fémből készült részeit, így a zárakat is szükséges volt rendbe tenni, mert nem mindegyik ajtó csukódott megfelelően, a por pedig a 4854 darabos, régiónkban jelentősnek számító gyűjtemény károsodását is okozhatja. A tanintézet saját forrásból padoltatta újra, meszeltette ki, látta el korszerű világítással a termet.
A 19. század végi szertári gyűjtemény mai őrzői oktató és nevelőcsomagok sorozatát nyújtják nem csak az iskola tanulói számára: a környék óvodásai, iskolásai, hallgatói, sőt külföldi csoportok is felkeresik. Előzetes megbeszélést követően bárki betérhet, hogy megtapasztalja, miként kapcsolódik össze a tárgyi örökség az emlékezettel.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Alárendelik a Kós Károly-líceumot (Nehéz döntés Sepsiszentgyörgyön)
A minisztériumnak még rá kell bólintania, de helyi szinten véglegesnek tekinthető a Kós Károly-szaklíceum alárendelése a Puskás Tivadar-szaklíceumnak: a sepsiszentgyörgyi tanács tegnap újabb heves vita után tizenegy szavazattal öt ellenében, egy tartózkodás mellett jóváhagyta a 2017–2018-as tanév beiskolázási tervét, és ebben az a legfontosabb változás a jelenlegi állapothoz képest, hogy megszűnik a Kós Károly nevét viselő középiskola jogi önállósága, ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskolához tartozik az intézmény. A városvezetés szerint ez nem jelenti egyetlen meglévő osztály felszámolását sem, tanárokkal és diákokkal együtt költöznek át a központból a Horgász utcába.
A tanács ülései nyilvánosak, de ritkán fordul elő, hogy a sajtó képviselőin kívül más is beüljön a terembe – most azonban hatan is voltak, és olykor hangosan reagáltak az elhangzottakra. A tervezetet Sztakics Éva alpolgármester terjesztette elő, ellenvéleményeket ezúttal is Bálint József (EMNP) és Rodica Pârvan (SZDP) hozott fel, és – bő negyed órán át – a Kós Károly-iskola igazgatója, Komán László. Utóbbiak a líceum önállóságának megtartása mellett érveltek, több ízben is: Bálint József szerint az utóbbi időben nőtt a felszámolásra ítélt líceum diákjainak létszáma és javult teljesítménye is, Rodica Pârvan pedig tapsot is kapott, amikor kijelentette, valami helyi furfang lehet a határozat megfogalmazásában, hiszen mit ér neve megtartásával az az intézmény, amelynek jogi önállósága megszűnik? Strukturálják be a Mikót a Mikesbe vagy fordítva!Sztakics Éva erre a város óvodáira hivatkozott, amelyeket nevük megtartása mellett már évekkel ezelőtt egy-egy iskolához csatoltak. Véleménye szerint nem attól lesznek jó iskolák a városban, ha minden 300 diákra külön igazgató figyel, a Kós Károlyt pedig nem felszámolni akarják, hanem – osztályai megtartásával – integrálni egy másik iskolába, ahol jobb körülményeket tudnak biztosítani a szakképzésnek. Egy iskola sem tűnik el, sőt: új iskolát akarnak létrehozni a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen-líceum elemista diákjainak. A cél az, hogy észszerűbben, igazságosabban gazdálkodjanak, és egyenlő feltételeket biztosítsanak minden gyermek számára. A Kós Károly-iskola lefelé ívelő pályán van, a 2012/13-as tanévben 600 tanulója volt, most pedig mindössze 350, és a fejkvóta alapú finanszírozásnál (ami tavaly 133 ezer lej volt) valamivel többet (138 ezer lejt) kellett az önkormányzatnak hozzátennie, nagyrészt fenntartási költségekre (gáz- és villanyszámlákra), nem az oktatás minőségének emelésére. Nyugaton 1200–2000 diák tartozik egy-egy szakiskolához, és ezek jól működnek, a végzősök könnyen el tudnak helyezkedni – ezt a modellt kívánják meghonosítani.
A vitához Adrian Cochior (SZDP) és Miklós Zoltán (RMDSZ) is hozzászólt, előbbi a képzett munkaerő, utóbbi az ellenzők racionális érveinek hiányát hangoztatta. A „feltett és meg nem válaszolt kérdésekre” Komán László, a Kós Károly-líceum igazgatója próbált kimerítően felelni. Elmondta, hogy januárban versenyvizsgával foglalta el tisztségét abban az iskolában, ahol húsz éve tanít, és alig két hét múlva a Háromszék napilapból értesült az önkormányzat átszervezési terveiről. Mivel teljesítik az önálló iskolához szükséges törvényi feltételeket, más iskolába való beolvasztásukat a tanári kar és a szülői bizottság is elutasítja, és minden törvényes eszközzel harcolni fog ellene: már iktatták kérésüket a polgármesteri hivatalban, segítséget kértek a prefektustól, és tüntetni is készülnek. Tudatta, hogy a létszámfogyás megállt, a következő tanévre 205 diák képzését kérték tőlük a városbeli cégek, és az újonnan indított húsfeldolgozás szakra is 70–75 jelentkező várható. Az érettségi eredményeik valóban gyengék, de a tavalyi 30 százalék a tavalyelőtti eredmény megkétszereződését jelenti, tehát a javulás tagadhatatlan; újabban díjakat is hoznak különböző tantárgyversenyekről, vetélkedőkről. Az európai uniós előírások szerint a középiskolák 60 százalékában szakmát kell oktatni, és csak 40 százalékában elméleti ismereteket; ez 2003 és 2006 között így is volt, most azonban 52–48 százalékos az arány, azaz egy munkást és egy értelmiségit képeznek Sepsiszentgyörgyön, ami nem nevezhető reális igazodásnak a munkaerő-piaci elvárásokhoz. A múlt század nyolcvanas éveiben ugyanitt 5–6 elméleti osztály volt, és mintegy 40 szakiskolai, utóbbiakat azonban lassan elsorvasztották, arra viszont nem terjed ki a városháza által megrendelt szakmai tanulmány, hogy milyen negatív következményei lesznek a Kós Károly-iskola beolvasztásának: mi lesz a kis létszámú speciális osztályokkal, a más osztályokba integrált speciális igényű diákokkal, a nem pedagógiai munkaerővel, sőt, arra sincs biztosíték, hogy megmarad az ácsok, víz- és gázszerelők, kőművesek, konfekciósok képzése a Puskás Tivadar-líceumban, pedig e szakmákban munkaerő-hiány mutatkozik. Az átszervezést egy „ötcsillagos” elemi iskola létrehozásával indokolják, de a Kós Károly-iskolában csak tíz tanterem van, a hozzá tartozó hátsó épületek eléggé elhanyagolt állapotban vannak, ráadásul ott a kosarasok és a sportiskola székháza is – sorolta. Komán László felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezéshez a helyi és a regionális fejlesztési szervek véleményét, a speciális oktatást illető döntésekhez pedig a megyei tanács jóváhagyását is ki kell kérni, ami most nem történt meg, ráadásul a határidőkből is kifutottak. Végül kijelentette: a törvények nem kötelezik az önkormányzatot az iskola megszüntetésére, vegyék tekintetbe, hogy oda is 100 százalékban magyar gyermekek járnak, ha nem is elitek, de ők is a mieink. Beszédét Reményik Sándor Templom és iskola című versének felolvasásával zárta. Minderre újból Sztakics Éva felelt: érzi és érti az aggodalmakat, de a városnak egy egész iskolai hálózatot kell fenntartania, észszerűen gazdálkodva, és mindenütt egyenlő feltételeket biztosítva. A beiskolázási terveket a tanfelügyelőség fogadja el, nem az önkormányzat, amely a minőségi oktatásban érdekelt. Nem öröm senkinek, hogy öt év alatt 941 fővel csökkent az iskolás gyermekek száma – két és félszer annyival, mint amennyien a Kós Károlyban tanulnak – Sepsiszentgyörgyön, de ez a helyzet, ezt kell a lehető legjobban kezelni. Hangsúlyozta: nem kívánják a meglévő, működő szakképzést megszüntetni, munkaerőre szükség van, de azt is látni kell, hogy Romániában alig haladja meg a húsz százalékot a felsőfokú végzettek aránya, miközben az Európai Unió célja 2020-ra 40 százalék...
Ezek után került sor a szavazásra: előbb a Kós Károly-líceum önállóságának megőrzésére vonatkozó javaslatról – ezt elvetették –, végül az egész beiskolázási tervezetről: ezt elfogadták. Az ügy azonban nem zárult le, a Kós Károly vezetősége folytatja a megmaradásáért vívott küzdelmet.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Templomaink – Sepsikőröspatak
Református hírnök
A Farkasvágóról lerohanó Nagypatak völgymélyedésében fekszik Kőröspatak (Timun Crisumja). A község a pápai dézsma regestrumaiban a XIV. században már szerepel a 648. lapon. Az 1567-es regestrumban Kwreospatak néven, 20 kapuval van bejegyezve.
A Sepsikőröspataki Református Egyházközség megalakulásának pontos idejét nem ismerjük, de tudjuk, hogy a reformáció erdélyi időszakának első felére tehető. A sepsikőröspataki régi református templom, amint az okiratokból kitűnik, a mai római katolikus templom helyén állt. Ez a templom 1703-ban leégett – csupán a torony maradt meg –, és csak 1773-ban sikerült újjáépíteni. A Kálnoky grófi család emberei Mária Terézia uralkodásának éveiben a meglevő templomot elfoglalták, az egyházközség híveit Kálnok faluhoz csatolták, és csak leányegyházként működött 1950-ig.
A napjainkban is álló templomot 1820-ban építették. Csaknem egy évszázaddal később, 1909-ben a templom javítására nagyszabású gyűjtést indítottak. Imre János földműves több megyét is bejárt (pl. Pest vármegye, Békés megye, Bihar megye, Csongrád megye), azonban az így gyűjtött pénz és a beszerzett anyagok az első világháborúban elvesztek.A templomot végül 1935-ben Para András gondnoksága alatt javították ki. A templomban levő padokat 1971-ben a gyülekezet adományaiból készítették id. Váncsa György gondnoksága idején. A templom díszítése Nagy Béla nyugalmazott tanító nevéhez fűződik, aki 1973-ban a belső berendezést székely népi motívumokkal festette ki. A templom körüli kőkerítés csak jóval később, 1994–1996 között épült meg a ma is látható formájában.
Nagy Zsolt Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van vagy lincs?
Mármint van-e sajtószabadság és az újságírónak van-e szabadsága? Mert lincshangulat, az bizonyosan van, azt könnyebb felismerni a tünetek alapján. De miért érdekel ez engem?
Elsősorban azért, mert újságíró vagyok, abból élek, hogy tájékoztatok, véleményt mondok, hogy a médiafogyasztót eligazítsam a világban – azt mondják, ez a média szerepe, értelme, s hiszem, hogy ez fontos. Szóval, újságíróként mindentől, ami a szólásszabadság korlátozását érinti, kigyullad a képzeletbeli vészjelző lámpa a valóságos fejemben. Ilyen volt az az eset is, amikor megtudtam: január elsejétől a kiadó megszűnteti az Erdélyi Riport (korábban nyomtatásban is megjelent hetilapból eddig megmaradt) internetes portált. Hogy lehet ez? Kérdeztem naivan, s nem értettem, mi olyan drága egy internetes portálban, ahol – amint azóta kiderült – egyetlen alkalmazott dolgozott, mindenki más csak cikkdíjat kapott, hogy gazdasági okokra hivatkozva szüntették meg.
Itt jön a másodsorban: azért érdekel a sajtó és az újságíró szabadsága, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjaként azt is feladatomnak tekintem, hogy a kollégáimmal szolidaritást vállaljak.
S ha ma ők veszítik el a közlés lehetőségét, nekem illene tennem valamit, legalább hümmögjek hangosabban, mert ha holnap tőlem vonják meg a lehetőséget, talán ők is tesznek majd értem valamit, talán ők is hümmögnek majd egyet.
S akkor a harmadsorban. Három és fél éve a MÚRE elnökeként azt is dolgomnak tekintem, hogy a médiát érintő folyamatokat kövessem, értsem, terjesszem. Nem azért, mert a MÚRE mindent meg tudna oldani. Sokkal inkább azért, mert szükségesnek tartom a szakmai fórum létét és működtetését, azt, hogy időnként keretet és alkalmat adjon találkozásokra, beszélgetésekre. Mert ha megoldani nem is tudunk mindent az egyesületben, és nem is tudunk minden szakmabelit megvédeni (hogy miért nem lehetünk szakszervezet, azt talán máskor), fontos, hogy megvitassuk a kialakult médiahelyzetet, alkalmat adva az érvelésekre, vélemények ütköztetésére.
Egy ilyen találkozót sikerült megszervezni úgy 10 nap alatt az elmúlt hétre, sokak által diagnosztizáltan lincshangulat közepette. Az elvárás hatalmas volt, az érdeklődés mérsékelt, de talán nagyobb, mint egy tudományos konferencián, a meghívottak hol mérsékeltek, hol radikálisak, a hozzászólók hol visszafogottan gonoszak, hol elfogultan hangosak.
Főszerkesztőket, vezető vagy felelős szerkesztőket és (egyszerűen) szerkesztőket hívtunk meg a beszélgetésre, amelyhez a keretet és a helyszínt a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága (MTA-KAB) által idén is megszervezett Erdélyi médiajelentés (2017) című tudományos konferencia biztosította. Első körben a meghívottak fejtették ki álláspontjukat a címben foglalt szabadságokról, majd kérdésekre válaszoltak. A végén pedig, amint várható volt, a hozzászólók egymás gondolataihoz szóltak hozzá, emlegetve például a hazai politikusok kommunikációs készségeit is. Nem teljes beszámoló következik.
Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője hangsúlyozta: lapjuk kerüli a szenzációhajhászást, és elsődleges szempontnak tartják az olvasók hiteles tájékoztatását. Szerinte ma már lehet írni bármiről, illetve mindenről lehet amiről szabad, mert ugyanakkor fontos a törvény betartása. Megfogalmazott dilemmái közül most csak egy: mit kezdünk a féligazságokkal?
Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője szerint, egyre aggasztóbb a nyomtatott lapok helyzete, mert nehéz a terméket eljuttatni az olvasókhoz. Ugyanő mondta: „aki erre a pályára áll be, néhány illúzióval le kell számoljon”. S azon is tanakodott kicsit, mi van akkor, ha valaki azért mond el bizalmasan valamit, mert közöltetni akarja?
Cseke Péter, a Maszol.ro portál főszerkesztője kifejtette: bár közjogi értelemben a sajtószabadság garantált, az újságírókat nem védi az alkotmány, mert más törvények felülírják. Igaz, az állam nem szólhat bele, mi alapján vesznek fel vagy dobnak ki újságírókat. Mégis, szerinte az újságírónak három lehetősége van: más pályát választ, az irányultsága alapján választ lapot (és kiadót) vagy másvéleményű lapnál próbál fennmaradni. Nem egyszerű a döntés.
Balázsi-Pál Előd, a Transindex.ro portál főszerkesztője azt mondta, számára is kérdés, hogy mennyire tud működni a romániai magyar média piaci alapon. Kifejtette: a pályázatok rendszere átláthatatlan, egyeseknél vállalt, látszik, másoknál nem nyilvánvaló a támogatás – vagyis szerinte a romániai magyar média nem önfenntartó, ami függőséget okoz. Ugyanakkor kifejtette: a többpártrendszer (több hazai magyar párt megjelenése) paradigmaváltást eredményezett. (Erre később visszatérve, eggyel alább megszólalónk azt mondta: szerinte nincs hazai magyar többpártrendszer.)
Fall Sándor, a Főtér.ro szemleportál szerkesztője elmondta: náluk teljes a véleményszabadság, 3 év alatt meg sem próbálták befolyásolni. Fő céljuk, hogy ne hazudjanak, viszont a tartalom ne legyen unalmas, tetsszen az olvasónak. Utóbb kiderült: sokunkban megfogalmazódott a kérdés, hogy média-e az, amit a portálon „csinálnak”, ha már jellemzően kevés közte a saját tartalom.
A nap poénja szerintem Szűcs László szájából hangzott el: „soha nem voltam olyan szabad, mint ebben az egy hónapban” – mondta a megszüntetett Erdélyi Riport (ha van ilyen szó) munkafogyottá vált főszerkesztője. Szerinte torz médiapiaci viszonyok között élünk, és a lapok 90%-a „bebukna” valós versenyben. Úgy vélte, a támogatáspolitika nem működik jól, az öncenzúra viszont igen... Emellett, fájlalta a hazai médiában a szakmai színvonal egyenetlenségét, a nyelvi silányságot, és kiemelte a továbbképzés szükségességét, különösen a helyi rádiók és lapok esetében. A százalékokra reflektálva: gyors és nem reprezentatív helyszíni (kézfelemeléssel végzett) felmérés alapján kijelentem: a teremben lévők mintegy harmadának van valamilyen médiatartalomra előfizetése, egyeseknek többre, de ez biztosan nem elég a média fenntartásához. Eltartásához.
S akkor a vita. Legfájdalmasabb számomra az volt, hogy ennyi fő- és vezető szerkesztő körében hallottam többször is a kijelentést: a kiadónak joga van megszüntetni a lapot.
Megjegyzés. Nyilván, mindenki az Erdélyi Riport kiadójára gondolt abban a pillanatban. Nos, a Progress Alapítvány képviselője, Nagy Debreczeni Hajnal elfogadta a meghívást a tanácskozásra, majd, tekintettel arra, hogy az asztal körül kizárólag újságíróként dolgozók ültek, javasolta: egy következő kerekasztal-beszélgetésen a kiadókat hívjuk össze, s akkor ő is szívesen részt vesz a beszélgetésen, most viszont inkább legyen jelen a Maszol főszerkesztője. Mert ez a kiadványuk megmaradt – teszem hozzá már én.
S vissza a megszüntetéshez. Ami nem hangzott el: a kiadó megteheti, hogy megszünteti a lapot, de ez nem szerencsés. Csakúgy, mint az, hogy a mecénások (amint Demény Péter kifejtette), megtehetnék, mégsem teszik meg, hogy támogassák például a médiát (de általában a kultúrát sem).
Elhangzott viszont, hogy lehet projekteket benyújtani, pályázni, abból fenntartani sajtótermékeket, s ez a feltétlen függetlenség záloga. Ez biztosan működhet, s Erdélyben látszólag működik is: ez az Átlátszó Erdély nevű blog. Másról még nem tudunk, hiszen a volt Erdélyi Riport csapata nevét Erportra változtatva blogfelületen publikál ugyan, de egyelőre vállaltan társadalmi munkában írnak a szerzők, azaz: senki nem fizet nekik. Vannak kétségeim, hogy működne-e szerkesztőséggel, folyamatosan és pusztán csak pályázatokból a média, de alig várom, hogy kétségeimet valaki eloszlassa.
Ilyesmikről szólt tehát a pénteki beszélgetés, amelynek végén Szilágyi N. Sándor professzor összefoglalta: „A probléma azonosításáig még csak-csak eljutunk, de utána mintha megrántanánk a vállunkat: de hát, mit csináljunk? Ez van!” Szóval, a sajtó helyzetét – amint várható volt – nem oldottuk meg együltünkben. Meggyőződésem, hogy nem is vagyunk elegek mi, újságírók ahhoz a reformhoz, amelyet többen áhítanak: széles körű társadalmi vitán kellene keresztül esnie annak a javaslatnak is, amely – hogy saját szakmámnál maradjak – például a sajtófinanszírozásokat átláthatóvá tenné, főleg azért mert nem csak a sajtóról, de a kultúra minden ágáról szó van, az egész erdélyi magyar közéletet szeretnék átalakítani a reformerek.
S ha már ennyi idő után írok a találkozóról, ejtsek szót azokról a kérdésekről és véleményekről is, amelyekkel azóta kerestek meg, vagy amelyek azóta fogalmazódtak meg bennem.
Nem volt értelme az egésznek. Azért, mert nagyon sokakat nem is érdekel mások véleménye, meglátása, szempontrendszere erről a témáról (sem), nem is azért jöttek oda, hogy meghallgassák. Többek meglátása szerint, voltak, akik azért jöttek el, hátha megtalálják A Bűnöst, azt, aki egyszemélyben okolható mindenért, ami a sajtóban, sőt, még azon is túl történik jelenleg – s netán azért is, ami elvezetett idáig politikumot, sajtót, közéletet. Állítom: ha más nem, az is eredmény, hogy akik eljöttek, ott a helyszínen elkezdtünk virtuális pofozkodás és egymás vádolása helyett: valóban beszélgetni.
Elfogadunk féligazságokat. Ezt az tükrözi legjobban – s ezt tekintsük az én hibámnak is moderátorként – hogy elmondtuk: a kiadó megteheti, hogy bezár egy lapot, de nem mondtuk el, hogy ettől ez még nincs rendben. Nem mondtuk el, hogy az újságíró száját ma már távolról sem képzelheti befogni az, aki felmond neki, bármilyen indokkal. A beszélgetés után odajött hozzám egy kolléga, s azt mondta: ő megélt baráti és ellenséges kiadót is már egy lap vezető újságírójaként, és az a véleménye, hogy a kiadó igazán a főszerkesztő megválasztásával kellene irányvonalat szabjon a lapnak. Kár, hogy nem előtte mondta el, mert megkérdeztem volna erről is a felelős, vezető és főszerkesztőket. Talán majd legközelebb.
Szó esett itt fennebb blogokról. Nem én találtam ki, de szeretem a hasonlatot: ahogyan nem minden sajtótermék, ami publikációként a nyomdát elhagyja, nem egyértelmű az sem, hogy minden médiatermék volna, amit az interneten közzétesznek. Vagyis: a blogot, amely alkalmanként frissül, annak függvényében, hogy milyen hatások érik a szerzőt és mennyi ideje van írni, amely elsősorban nem tájékoztat, hanem véleményt mond, nehezen tekintem teljes médiaterméknek, akkor is, ha újságíró vezeti azt az internetes naplót.
Hasonlóképpen, amit a közösségi médiában elmondunk, az csak abban különbözik a beszélgetéstől vagy a falusi kisdobos munkájától, hogy nem is kell hozzá egymás szemébe nézni (sem egymás fülébe dobolni), s ezért sokan sokkal többet engednek meg magunknak. Attól, hogy sokan olvassák, még nem lesz média (azt úgyis egyre kevesebben olvassák), és attól, hogy kevesen lájkolják, nem kell elkeseredni, mert a tanácskozáson is elhangzott, hogy sokan, főnökeiktől félve, nem merik megnyomni a gombot, csak privát üzenetben gratulálnak – ha meg merik tenni egyáltalán. Azóta két kolléga köszönte meg, hogy a Facebookon zajló megvitatásokról szót ejtettem, nyilván, mindketten azért, mert nem hisznek a virtuális közösségi közösségekben. Én sem feltétel nélkül. Alkalmasnak tartom sok mindenre a közösségi médiát, a beszélgetés élő video közvetítése is mutatja, hogy használjuk, amire lehet, s amikor kell. De nem hiszem, hogy valaha valós érzelmeket tudunk átadni és valós beszélgetést tudunk folytatni azáltal, hogy egymás LCD-jébe nézünk. (Vagy egymás webkamerájába?)
S akkor hogyan tovább?
A történet folytatódik. Folytatódnia kell, mert valóban nagy változások előtt áll a média koncepciója. Divat azt mondani: paradigmaváltás előtt állunk. Pontosabban nem előtte, hanem benne állunk a közepében, már ebben a pillanatban. Példának azt szoktam felhozni, hogy már az sem egyértelmű, hogy elválasztható volna a média írott és audiovizuális része, hiszen rádiószerkesztőként például az elhangzott műsorok részleteit vagy egészét átszerkesztjük webes felületre, és bár felhasználjuk a hangfelvételt is, a végeredmény sokkal közelebb áll az írotthoz, mint az audiovizuálishoz. De mondhatnám azt a példát is, hogy a blogger/vlogger napi rendszerességgel is közölhet, szinte mintha újságot írna, kutatások mutatják, hogy népszerűségük egyre nagyobb, mégsem egyértelmű, hogy ez „újságírás” (mass-média), mert hiányzik a klasszikus meghatározás szerinti gazdasági célú közzététel. Igen – mondhatnák – de mit tegyünk azokkal, akik már bizony reklámoznak is az oldalukon, s ebből keresethez jutnak? A választ nem tudom, de erről is folynak vitáink.
Sokszor elmondtam: a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nem tud mindent megoldani. De részt kíván vállalni mindannak megoldásából, ami az újságírókat, a médiát érinti. Legyen az etikai (ön)szabályozás, hatósági médiaszabályozás módosítása (urambocsá, akár a médiafogyasztó érdekében), szakmai képzés és továbbképzés, újságírói pótnyugdíj, az újságírók státusának meghatározása – és még sorolhatnám. S mindezt a munkát könnyebb akkor végezni, amikor vannak támogatók. S most elsősorban nem azokra gondolok, akik az anyagi keretet adják a pályázatokon. Ők is fontosak, de sokkal fontosabbak azok – belső tagok vagy külső partnerek – akik hajlandók velünk együtt kidolgozni olyan tervezeteket, amelyek jobbá teszik a valóságot, szabadabbá a sajtót.
S hogy miért került a címbe a lincs? Hát, az elején sugalltam: biztosan nem azért, mert mostanában olyan hangulat nincs.
Rácz Éva
(A szerző a MÚRE elnöke,
a Kolozsvári Rádió szerkesztője)
Szabadság (Kolozsvár)

Ellentmondások
Mintha ismételné magát a történelem, újból utcára vonult jelentős méretű tömeg. Főleg a fővárosban tüntettek sokan a kormánynak a büntetőjog módosításáról szóló két sürgősségi kormányrendelete ellen. Több hasonló megmozdulást láttunk az elmúlt öt évben, mint ahogy a kormány stratégiája sem újszerű. Elég egyértelmű, hogy a kabinet hirtelen, egyeztetések nélkül akarta elfogadni a közkegyelemben való részesítés tervezetét olyan pillanatban, amikor Liviu Dragnea az Egyesült Államok elnökével fényképezkedett, és próbálta szánalmas pr-akcióval elhitetni, hogy fontosabb személy, mint amilyen valójában.
Egyértelmű, hogy Dragnea mindent feltett egy kártyára és az ellene folytatott bírósági eljárások miatt nem maradt sok ideje életbe ültetni az igazságszolgáltatásra vonatkozó elképzeléseit abban a reményben, hogy el tudja kerülni a felelősségre vonást. Dragnea stratégiája már csak azért sem lehetett sikeres, mert nem vette figyelembe az időtényezőt. De túlságosan sunyi is volt, ami megmagyarázza, miért vonult utcára akkora tömeg. Nem kell feltétlenül a titkosszolgálatok manővereire gyanakodni, ugyanis a társadalomban tetten érhető az a politikusok ellen irányuló közhangulat, ami képes kimozdítani otthonából tízezreket. A PSD terve Klaus Johannis államfőt is pozícióba hozta, hiszen az ellenzék zászlóshajójaként már-már magára hagyott elnök éppen akkor kapott politikai muníciót, hogy ismét előtérbe kerüljön, amikor már úgy tűnt, elfogy körülötte a levegő, és a PSD-ALDE elsöprő kormánytöbbség őt is elnyeli.
A közösségi oldalakon felmerült az a szerintem legitim kérdés, hogy a magyar közösség miért maradt ki ebből a tüntetésből. Nyilvánvalóan, lehettek magyarok is a tüntetők között, de azt hiszem, jogosan fogalmazódik meg az az elvárás, hogy lehettek volna többen is. A romániai magyarságnak a kisebbségi társadalmakra jellemző fogyatékosságai mellett főleg az okozza a téma iránti érzékenységhiányát, hogy a magyarok nagy része elvesztette a bizalmát a hazai állami intézményekben. A nemzeti kisebbségek elidegenedése a többségi állami intézményektől egy általános jellemvonás, ami a romániai magyarság esetében már 1918-ban elkezdődött. A történelem folyamán voltak időszakok, amikor ez az irány enyhült, de lényeges változás nem történt. A közelmúltban az RMDSZ törekvései is kudarcot vallottak, hiszen a többszörös kormányzati szerepvállalás ellenére sem lehet könnyen meggyőzni magyar fiatalokat, hogy állami hivatalnoki, ne adj Isten, katonai, rendőri karriert építsenek Romániában, vagy egyáltalán román többségű munkaközösségben vállaljanak munkát.
A mostani tüntetéseknek egyértelműen intézményi szereplői vannak. A tiltakozók azt a korrupcióellenes ügyészséget éltetik és nevét skandálják, amelynek több eljárása megkérdőjelezhető etnikai elfogulatlanság szempontjából. Legutóbb a romániai magyarok nagyobb számban akkor vonultak utcára, amikor a DNA Marosvásárhelyen eljárást indított a helyi római katolikus líceum megalapítása ügyében. Azelőtt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása miatt tüntetett még több magyar. A székelyföldi és belső-erdélyi települések több magyar elöljárója ellen indított eljárások esetében is számos kétely merült fel. A romániai magyarok jelentős részében megerősítést nyert ezáltal is, hogy a román állam továbbra is ellenségként tekint rájuk. Nem nézi jó szemmel a magyar közösségi intézményrendszerének megerősítésére irányuló törekvéseket, és azt a benyomást kelti, hogy a román államnak nem esik jól, sőt veszélyt lát abban, ha a magyarok jól érzik magukat szülőföldjükön.
Ilyen előzmények után érthető, hogy a magyarok visszafogottabbak, és nem tudnak teljes mértékben azonosulni a román igazságszolgáltatás alfájának és omegájának tekintett DNA-val. A vádhatóság körüli harcok távolról sem a jókról és a rosszakról szólnak. Ennél sokkal árnyaltabb a történet, hiszen arról is szót kell ejteni, hogy mennyire demokratikus, ha egy társadalom elitjét az igazságszolgáltatás eszközével akarják minden áron leváltani.
Nem tudom elhinni, hogy az emberek ne ismernék a PSD-t, és azt sem tudták volna, hogy mire készül a választások előtt. Románia egyik legrégebbi pártjáról beszélünk, amelynek vezetői sem ma kerültek a közélet homlokterébe. És mégis, decemberben a PSD történelme legfényesebb győzelmét aratta a mindenki által a rendszerváltozás óta legkorrektebbként emlegetett parlamenti választáson. Az ellentmondás abban nyilvánul meg, hogy miközben a lakosságot alig lehet mozgósítani választáson, egy jelentős része az utcai megmozdulások révén akarja érvényre juttatni álláspontját. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a román társadalom az utóbbi években megváltozott. Kialakultak azok az egészséges társadalmi reflexek, amelyek szükségesek, hogy egy közösség akár utcai tüntetéseken is hangot adjon elégedetlenségeinek. Ugyanakkor ez a réteg túl kis létszámú választások megnyeréséhez, a hiteles politikai vezetőket nélkülöző pártok pedig képtelenek becsatornázni támogatói bázisukba a radikálisabb változást és mindenekelőtt a nyugatihoz hasonló jólétet követelő távolmaradókat.
A DNA ellentmondásos megítélése a román társadalomban is tetten érhető. A vádhatóság az elmúlt években több olyan eljárást indított román gyanúsítottak ellen is, amelyek ártottak a DNA-nak. Megnőtt azok száma, akik a vádhatóság pártatlanságában kételkednek. Az emberek jelentős része látja, hogy nap mint nap mekkora médiashow folyik az ügyészség székháza előtt, és joggal teszik fel a kérdést, hogy ezeknek az eljárásoknak egy része mennyire megalapozott, ha ma már szinte bármire rá lehet húzni a tartalmatlanná vált hivatali visszaélést.
Az is jelentős szerepet játszik, hogy a DNA hálójában nem csak magas rangú politikusok akadtak fenn, hanem hivatalnokok, orvosok, vámosok, rendőrök, tanárok százai, akik a hazai társadalom által elnézően szemlélt, és normálisnak tekintett apróbb „közbenjárásokért” bűnhődnek. Sokan vannak azok, akik maguk is belekényszerültek ennek a jellegzetesen hazai informális ügyintézési rendszernek a fenntartásába, és ilyen alapon szinte bárki számon kérhető lenne kisebb vagy nagyobb korrupció miatt. A különbség csak annyi, hogy egyesek lebuktak, mások még megúszták. De nem tudhatják meddig, hiszen rendszerint tíz évnél régebbi ügyek is előbuknak. Úgy gondolom ez is részben megmagyarázza a választási eredmény és az utcai tüntetés közötti kontrasztot.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

A tanintézmény ellenzi
A szentgyörgyi tanács elfogadta a Kós Károly-iskola beolvasztását 
A Kós Károly Szakiskola vezetősége és szülői bizottsága nem ért egyet azzal, hogy a tanintézményt beolvasszák a Puskás Tivadar Szaklíceumba. A sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi rendkívüli ülésén közel egyórás vita után fogadta el – a román és az EMNP-s tanácstagok ellenszavazatával – a 2017–2018-as tanévre szóló iskolahálózati tervet, miután erre a tanfelügyelőség is rábólintott.
Bálint József EMNP-s tanácsos ellenvetését fejezte ki, hogy egy iskolát terveznek „felszámolni” azzal, hogy a Kós Károly Szakközépiskolát beolvasztják a Puskás Tivadar-szaklíceum struktúrájába, majd arra kérte a tanácsosokat, hogy ne szavazzák meg a tervezetet, vagyis a Kós Károly-iskola maradjon meg önálló intézményként. Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos pedig értetlenségének adott hangot, hogy mit jelent ez esetben a „struktúra” kifejezés, majd úgy vélte, hogy ezzel a lépéssel a Kós Károly elveszíti identitását, és hasonló sorsra jut, mint a volt mezőgazdasági vagy a Perspektíva iskolák. 
Sztakics Éva alpolgármester válaszában aláhúzta, tanárok és diákok „nem vesznek el”, mint ahogyan a szakok sem. 
– Tetszik vagy sem, de be kell ismernünk, hogy a Kós Károly-iskola egy lefelé ívelő pályán van évek óta, viszont a Puskás Tivadar az egyik legjobban működő, legjobban menedzselt és felszerelt szakiskolája a városnak. (…) Sajnálom, hogy a politikai csatározásoknak áldozunk fel bizonyos elveket – emelte ki Sztakics. Hozzátette: nem attól lesz jó a szentgyörgyi iskolahálózat, hogy minden háromszáz diák mellett vezetőséget és apparátust tartanak fenn, hanem attól, hogy koncentrálják az erőket, de az sem mellékes, hogy a tavaly több mint száz százalékkal kellett kiegészíteni a Kós Károly standard költségeit. Bálint szerint azonban a szakiskola egyre jobb eredményeket ér el, és jelen pillanatban a diákállomány színvonala felülmúlja az elmúlt tíz évét.  
Az ülésen jelen volt Komán László, a Kós Károly Szakiskola igazgatója is, aki elmondta, hogy a tanintézmény teljes munkaközössége elutasítja a tanács határozatát, és kéri annak a visszavonását. Hasonlóan a szülői bizottság is ellenzi az iskola beolvasztását, és tiltakozó akciókat helyezett kilátásba. „Minden törvényes lehetőséget igénybe veszünk az önállóságunk megtartása érdekében”, tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a diáklétszám alapján joguk van erre, majd érvként fogalmazta meg többek között azt is, hogy a cégek 205 tanulóra fogalmaztak meg beiskolázási igényt az új tanévben induló kilencedik osztályok tekintetében. „Soha nem gondoltam volna, hogy magyarok magyar iskolát akarnak megszüntetni városunkban, amikor a törvények nem kötelezik önöket erre”, nyomatékosította Komán, mire Sztakics Éva leszögezte, hogy a beiskolázási szám marad, tehát nem lesz kevesebb osztály és a tanárok katedrája is megmarad. 
Végül öt ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadták az előterjesztett határozatot. 
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A határon túli magyar nyelvű képzésről tájékoztatnak
Idén már harmadszor szerepelnek a hivatalos felvételi tájékoztatóban a szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatási képzései, mert a kormányzat egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben gondolkodik – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára tegnap.
Az államtitkár kifejtette: az Oktatási Hivatal által biztosított tájékoztató az általános részben a szomszédos országok – Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna – felsőoktatási felvételi eljárásairól nyújt átfogó információkat, ezzel segítve azokat a külhoni és magyarországi érdeklődőket, akik a határon túli felsőoktatási intézmények valamelyikében szeretnék folytatni tanulmányaikat magyar nyelven. A határon túli felsőoktatási képzésekről nemcsak általános információkat, hanem a konkrét szakokkal és képzésekkel kapcsolatos feltételeket ismerteti a tájékoztató országonkénti és intézmény szerinti bontásban – közölte Rétvári Bence.Hozzátette: a Felvi.hu oldalon olvasható tájékoztatás kitér a jelentkezési feltételekre és a jelentkezés módjára; a határon túli képzések szintjeire, a képzésekhez szükséges bizonyítványokra, oklevelekre, végzettségekre és felvételi vizsgákra; továbbá arra, hogy milyen, a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni.Így egy helyen könnyen megismerhetőek az állami ösztöndíjas képzések, a felvételi során alkalmazott rangsorolás, pontszámítás, a felvételi eljárás és a képzések költsége, valamint, hogy hol és hogyan kérhető vagy érhető el a felvételi eljárásról szóló hivatalos tájékoztatás vagy magyar nyelvű információ. Az először 2015 januárjában megjelentetett külhoni magyar felsőoktatási tájékoztató is hozzájárult ahhoz, hogy a határon túli képzésekben több mint 16 ezer magyar hallgató vett részt a 2015/2016-os tanévben, akik közül több százan az anyaországból érkeztek – hangsúlyozta. A korábbi tanévekben összesen 21 külhoni felsőoktatási intézmény 334 képzése volt végezhető magyar nyelven – közölte Rétvári Bence.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szülői felszólalás a marosvásárhelyi tanácsülésen „Továbbítsák a beiskolázási tervet!”
A tanács tegnapi ülésén még a napirend előtt több, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium helyzetével kapcsolatos felszólalás hangzott el. Néhány szülő ismét megjelent a testület előtt, követelve a törvények betartását, a katolikus gimnáziumot is magába foglaló beiskolázási terv továbbítását a megyei tanfelügyelőségre
A szülők a Ne játsszatok a gyermekeink sorsával! magyar és román feliratú pólóban jelentek meg a tanácsülésen, felhíva a képviselők figyelmét arra, hogy a hónapok óta tartó bizonytalanság még nem szűnt meg, az iskola helyzetére a polgármesteri ígéretek ellenére sem találtak megoldást az illetékesek. Csíki Zsolt, az RMDSZ frakcióvezetője magyarul és románul szólította fel az iskolákkal foglalkozó igazgatóság illetékesést, Horaţiu Lobonţot, hogy még másnap (ma – szerk. megj.) továbbítsa az iskolahálózatra vonatkozó tervezetet a megyei tanfelügyelőségre, a szaktárca ugyanis meghoszszabbította a beiskolázási tervekre vonatkozó javaslatok benyújtási határidejét. „Ezek a szülők teljes bizonytalanságban vannak. Január 12-ig az illetékesek nem adták le az iskolahálózat tervét. Ha ezúttal sem teszik meg, más módon fogunk eljárni” – közölte a képviselő, aki egyúttal azt kérte, a tanács jelöljön ki egy képviselőt a Római Katolikus Gimnázium igazgatótanácsába.
Horaţiu Lobonţ a fentiekre reagálva kijelentette: volt egy egyezségük a tanfelügyelőséggel, időben vannak a javaslatok kidolgozásával, jövő héten továbbítják a tervet a tanfelügyelőségnek. Hermann Mark Christian „üzente” a polgármesternek (aki ezúttal sem volt jelen a tanácsülésen – szerk. megj.), hogy „véget kellene vetni a vizek felkavarásának, annak, hogy a harmónia városában egymásnak uszítsák a két közösséget”, ugyanakkor tiltakozott, amiért a POL képviselőit nem engedték be a gimnáziummal kapcsolatos tanácskozásra, illetve egy második megbeszélést titokban tartottak meg. Matei Dumitru képviselő (egykori főtanfelügyelő) szerint az első tanácskozáson több közgyűlési képviselő is részt vett, de megoldás azért nem születhetett, mert az éppen funkcióban levő főtanfelügyelőt leváltották. Ezért kellett összehívni egy újabb találkozót az érintettek között, amikor is kérték a szaktárcától a hivatalos iratokat, amelyek azt kellett volna igazolják, hogy a tanintézettel minden rendben van. „A politikum belekeveredése az iskola ügyébe ártalmas, és bár egyesek frusztráltak, a tárgyalások építő jellegűek voltak” – közölte Matei. Az ülésen szót kapott Csiki Csengele, a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szülői bizottságának tagja, aki emlékeztette a polgármestert a novemberi közgyűlésen tett kijelentéseire, illetve Claudiu Maiort, a városvezető tanácsadóját a január 13-i tanácskozáson tett – és meg nem valósult – ígéreteire. „A Római Katolikus Gimnázium állami iskola, ahol több mint 400 diák tanul, és a polgármesteri hivatalnak, illetve a helyi tanácsnak be kell tartania a szakminisztériumnak a 2017–18-as tanévre, a beiskolázási tervre vonatkozó rendeleteit. Követeljük, hogy a polgármesteri hivatal iskolaigazgatóságának illetékesei továbbítsák a tanfelügyelőségre a beiskolázási tervet, hiszen a gyermekek alapvető jogait be kell tartani, és a Római Katolikus Gimnázium jogi személyiséggel rendelkező intézmény. A gyermekeknek ott kell tanulniuk továbbra is, ahol eddig tanultak” – jelentette ki Csiki Csengele. A közgyűlésen szó esett az ülések nyilvánossá tételéről, urbanisztikai tervezetekről szavaztak a képviselők, illetve a tanács jegyzőjének szakmai minősítéséről is titkos szavazást tartottak. A részletekre visszatérünk.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Hivatalos: két magyar 9. osztállyal indul kevesebb Kolozsváron
A Kolozs megyei magyar gyermekek létszáma jóval nagyobb arányban csökkent, mint a többségi közösségé, ennek következtében két gimnáziumi 9. osztállyal kevesebb indulhat el a következő tanévben – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő. 
Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes ugyanakkor a magyar sajtó képviselőinek elmondta: amint az várható volt, nem indíthatja el kilencedikes természettudomány osztályát a kolozsvári Brassai Sámuel-gimnázium, és az Onisifor Ghibu-gimnáziumban sem indul magyar tannyelvű kilencedik osztály.
Mint korábban megírtuk, az Apáczai Csere János-gimnázium megkapta a kért ötödik osztályt, de nem lesz idegennyelv- és képzőművészeti képzést nyújtó, vegyes profilú osztály, ahogyan azt a vezetőség kérte. A tanintézet viszont lehetőséget kap arra, hogy délutáni foglalkozások keretében tartsanak rajzórákat, amelyekre nemcsak a gimnázium, hanem a többi kolozsvári iskola diákjai is járhatnak – erősítette meg csütörtöki információinkat Török Zoltán.
Valentin Cuibus a sajtótájékoztatón elmondta: tavalyhoz képest 98 gyerekkel csökkent az iskolás korú gyerekek létszáma: 4960-ről 4862-re. Ezért míg 2016-ban 188 osztály indult el, idén ősszel csak 184 fog. Az eddigi 85, elméleti képzést nyújtó osztály helyett csak 80 indulhat idén, a felekezeti oktatásban eggyel csökken az osztályok száma 23-ról 22-re. A műszaki (technikai) osztályok száma is csökken 48-ról 41-re, ellenben nő a szakiskolai osztályok száma 32-ről 41-re. Cuibus azt is kiemelte, hogy a gyereklétszám sokkal drasztikusabb mértékben csökkent a magyar tagozaton.
„Sajnos 78 jövendőbeli magyar kilencedikes diákkal van kevesebb, mint tavaly, miközben a román tagozaton csak 10 fővel csökkent a létszám. Ha megfigyelték, a többségi oktatásban is két osztályt szüntettek meg, pedig csak tízzel kevesebb a gyerekek száma, a magyar tagozaton is csak két osztály nem indulhat el jövőre, a jóval nagyobb létszámcsökkenés ellenére” – magyarázta a tanfelügyelőség döntését később Török Zoltán. Hozzáfűzte, a román osztályok átlagosan véve 26,8 fős lélekszámmal működnek, míg a magyar osztályok esetében 23 gyerek jut egy osztályra. Kiemelte: hosszas tárgyalások előzték meg a döntést, hogy ne csökkentsék még jobban a magyar osztályok számát.
„Úgy érzem, itt nyertünk egy kicsit, mert ha ugyanazoknak a kritériumoknak kellett volna megfelelnünk, mint a többségieknek, akkor most nem lenne 22 kilencedik osztályunk se, hanem csak 20 maradt volna” – részletezte a főtanfelügyelő-helyettes. Újságírói kérdésre elmondta: a döntés előtt valamennyi, objektíven mérhető eredményességi mutatót figyelembe vettek. „Én tudom, hogy fájó ez a döntés, amit meghoztunk, de ezt nyilván valamire alapozni kellett. Nagyon sok javaslat volt, hogy hol kell osztályt felszámolni, de nagyon nehéz egy olyan osztályt megszüntetni, ahol 8-as fölött volt a múlt évben az utolsó általános jegy, amellyel be lehetett jutni, és az érettségizők átmenési aránya 100 százalékos volt” – magyarázta.
A Brassai esetében azért esett a szomorú választás az elméleti képzést nyújtó osztályra, mert a turisztikai szakosztály irány nagyobb volt a szülők és gyerekek érdeklődése. A Krónika kérdésére, hogy mennyire megalapozott az iskola tanári közösségének a félelme, hogy módosulni fog az iskola jogi státusa – vagyis átalakul szakközépiskolává, ennek nyomán pedig nem működtethet elemi (nullától negyedik osztályig tartó), valamint 5–8-as tagozatot sem – Török Zoltán úgy vélte, ettől nem kell tartani. „A román tagozaton valóban volt rá példa, hogy a szakiskolák esetében az 1–8 osztályos oktatást máshová költöztették, de ez nem azt jelenti, hogy a magyar tagozaton meg kell szüntetni az elemi és általános iskolai osztályokat. Szerintem a Brassai esetében nyugodtan maradhat. De ezzel várjunk még egy keveset, ugyanis ha jövőre 20–30 gyerekkel nagyobb lesz a létszám, a két megszüntetett osztályból az egyiket simán visszakaphatjuk. Ez a Brassai esetében azt jelentené, hogy ugyanúgy működhet, mint eddig.”
A magyar szakiskolai osztályok ugyanakkor változatlanul ugyanabban a számban működhetnek tovább a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájában, a kincses városban található közlekedési műszaki szakközépiskolában és a válaszúti mezőgazdasági szakiskolában. Ami az ötödik osztályt illeti, idén 98-cal kevesebb a negyedik osztályt befejező magyar diákok száma Kolozs megyében. Az ő esetükben egyedül a Báthory István Gimnázium esetében született kedvezőtlen döntés: a 66, negyediket végző gyerek számára 3 osztályt kértek , de csak kettőt hagytak jóvá.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Nem ismer határokat a magyar felvételi tájékoztató
Idén már harmadszor szerepelnek a hivatalos felvételi tájékoztatóban a Magyarországgal szomszédos országok magyar nyelvű felsőoktatási képzései, mert a kormányzat egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben gondolkodik – mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Az államtitkár kifejtette: az Oktatási Hivatal által biztosított tájékoztató az általános részben a szomszédos országok – Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna – felsőoktatási felvételi eljárásairól nyújt átfogó információkat, ezzel segítve azokat a külhoni és magyarországi érdeklődőket, akik a határon túli felsőoktatási intézmények valamelyikében szeretnék folytatni tanulmányaikat magyar nyelven.
„A határon túli felsőoktatási képzésekről nemcsak általános információkat, hanem a konkrét szakokkal és képzésekkel kapcsolatos feltételeket ismerteti a tájékoztató országonkénti és intézmény szerinti bontásban" – közölte Rétvári Bence.
Hozzátette: a Felvi.hu oldalon olvasható tájékoztatás kitér a jelentkezési feltételekre és a jelentkezés módjára; a határon túli képzések szintjeire, a képzésekhez szükséges bizonyítványokra, oklevelekre, végzettségekre és felvételi vizsgákra; továbbá arra, hogy milyen, a felvételhez szükséges vizsgákat lehet magyar nyelven vagy magyar fordítással letenni.
Így egy helyen könnyen megismerhetőek az állami ösztöndíjas képzések, a felvételi során alkalmazott rangsorolás, pontszámítás, a felvételi eljárás és a képzések költsége, valamint, hogy hol és hogyan kérhető vagy érhető el a felvételi eljárásról szóló hivatalos tájékoztatás vagy magyar nyelvű információ.
Az először 2015 januárjában megjelentetett külhoni magyar felsőoktatási tájékoztató is hozzájárult ahhoz, hogy a határon túli képzésekben több mint 16 ezer magyar hallgató vett részt a 2015/2016-os tanévben, akik közül több százan az anyaországból érkeztek – hangsúlyozta az államtitkár. Rétvári Bence szerint a korábbi tanévekben összesen 21 külhoni felsőoktatási intézmény 334 képzése volt végezhető magyar nyelven.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Kinek szent László?
Fél évezredes kódolt üzenetek, székely falakon. A freskós templomok bámulásán túl megérkezhetsz saját kultúrádba.
Idén, 2017-ben Szent László emlékév van. S akkor? Mit jelent ez? Mire is emlékezünk pontosan? Kik emlékeznek, kinek fontos ez? Bár alap dolgokat tudunk Szent Lászlóról? Miért kellene tudnunk? Hol találunk hiteles információkat Szent Lászlóról, amit sem az egyház, sem a politika, sem a népi emlékezet nem idealizál túl, és a történelmi kutatások sem cáfolnak? Székelyföldön miért botlunk lépten-nyomon Szent László elnevezésekbe vagy kulturális emlékekbe? Miért van itt annyi Szent László-freskós templom?
Temérdek kérdés, melyekre az emlékév kezdeményezőinek célkitűzései szerint a 2017-es év során meg kellene kapnunk a válaszokat.
Ezek a célkitűzések:
A Szent László által képviselt értékek aktualizálása, figyelemfelhívás a közép-európai nemzetek egykor magvalósult keresztény egységére, a zarándokturizmus fejlesztése és a zarándokutak vonzóbbá tétele, a Szent László kultusz megerősítése, útmutató a szentlászlói lelki úthoz, a Szent László által alapított egyházmegyék közötti kapcsolat erősítése, Szent László szellemiségével, örökségével hozzájárulni a kisebbségi magyarság megmaradásához, továbbá bevonni a lengyel, román, horvát, szlovák civil szervezeteket, egyházakat és politikai szereplőket.
Ha ez mind megvalósul, akkor a bevezető kérdésekre válaszokat fogunk kapni. Fontosnak tartom ezt azért, mert a kérdések hétköznapi emberekben merültek fel.
Már november óta egy jó pár alkalmat megragadva, vegyes társadalmi- és vallási hovatartozású embereket kérdeztem Márton Áronról, a tavalyi emlékévesről és Szent Lászlóról is. Közel 70 ember vélekedésébe, hozzá eljutott információkba és ködös ismereteibe láthattam bele, csak amolyan érdeklődő kérdések szintjén, ismerős alapon.
Összegezve ezeket, már jogos lett volna megkérdőjeleznem a Szent László emlékév hatékonyságát is, de előtte természetesen körbenéztem.
Kicsi falvak nagy falai
Továbbra sem a püspökségi-, miniszteri- vagy megbízott szervezői szintek érdekeltek, mert annak csak akkor van értelme, ha terveik a gyakorlatban megmutatkoznak kisebb közösségek, egyházközösségek, netán egyének életében.
Logikusnak gondoltam, hogy egy ilyen tematikájú évkörnek, amit közép-európai szintűvé szeretnének tenni, annak mindenképp része kell legyen Erdély olyan vidéke, ahol leginkább jelen van Szent Lászlóképi és legendai emlékezete. Megkerestem hát olyan templomok papjait Udvarhelyszéken és Háromszéken, ahol Szent László freskók vannak.
Megkérdeztem őket, hogy valamivel készülnek-e a Szent László emlékév kapcsán és, hogy kérte-e fel őket valaki arra, hogy ilyen jellegű eseményt szervezzenek egyedi Szent Lászlós környezetükben?
A válasz minden esetben „nem" volt. Önszorgalomból, saját költségvetésből egyes lelkészek terveznek valamit Szent László napjára, de ezt valószínűleg az emlékév nélkül is megtennék.
Szenttelenül szentek között
Mivel a legtöbb Szent László freskós templom olyan egyházi gyülekezetnek ad helyet, akik számára a szentek nem isteni közbenjárók, megpróbáltam kideríteni, hogy vajon nem ezért ennyire érdektelenek-e. De olyan nyitottságra találtam e téren, ami az ellenkezőjét bizonyította.
Egyes lelkészek külön érdeklődtek, hogy tudok-e ilyen konkrét programról vagy javaslatokról az emlékév kapcsán.
Azt láttam, hogy az a pap, akit ilyen templom egyházközösségének élére neveztek ki, az eleve elfogadta, hogy neki papi kötelezettségein túl extra feladatai is vannak. Hogy őt az év bármelyik napján turisták zargatják, hogy akár éveken keresztül romok között kell miséznie az aktuális ásatások miatt, vagy akár szakemberek átjáróháza az a templom, ahol ő vallásos közösséget próbál összekovácsolni.
Egy kisebb katolikus plébániát is megkerestem, ahol tervezik, hogy itt-ott hangsúlyozottan kiemelik a programjaikban Szent Lászlót. Jelentse ez az ifjúsági vagy nőközösségi lelkigyakorlatok tematikáját, vagy a Szent László napi prédikációt. De ők jelezték, hogy még nem kapták meg az éves előírt programfüzetüket Gyulafehérvárról.
Mindezek után úgy summáztam, hogy az egyes UNESCO által is elismert Szent Lászlós helyszíneken a 80 millió forintos magyar állami támogatásból nem fog vándorkiállítás, zarándoklat, egyházi ünnep, tudományos konferencia, pályázat, sportverseny, gyermektábor, fiatalok számára rendezett történelmi verseny megvalósulni, ahogy az a szervezői programban általánosan szerepel.
Természetesen még hátra van az év java és remélhetőlegdecemberben nemcsak egy képletes emlékévet tudunk újra magunk mögött, aminek üzenete vagy egyáltalán nem jut el számottevő emberhez vagy eleve megfogalmazottan jut el, ami még csak esélyt sem ad arra, hogy a saját életünk mindennapjaiba beépülhessen.
Ezt a folyamatot, segítő szándékommal támogatva, összegyűjtöttem pár alaptudnivalót Szent László kapcsán.
10 dolog, amit Szent Lászlóról érdemes tudni
1. Árpádházi királyunk, aki Szent István után 39 évvel került a trónra 1077-ben.
2. A történelmi Erdély fővédnöke és védőszentje.
3. 10 székelyföldi templomban tártak fel Szent László freskókat. A legtöbb Szent László falfestmény Erdélyben és Felvidéken van.
4. Ő alapította a nagyváradi székesegyházat.
5. Első királyunk, aki hódításra alkalmassá szervezte a magyar államot.
6. Szent László nemcsak királyi, de pápai előjogokat is gyakorolt: zsinatot hívott össze, püspököket nevezett ki, székesegyházakat alapított.
7. Szent László törvényei a legszigorúbb magyar törvénykezések közé tartoznak. Ezeknek köszönhetően sikerült egységesíteni és belső rendet teremteni a középkori Magyarországon. Legrészletesebb törvénykezései elsősorban a lopásra és a hadseregre vonatkoztak.
8. Uralkodásának idején egy vezető pozícióban lévő ember bármely rokona, ha tyúknál nagyobb értéket lopott, felakasztották. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően meghonosult Magyarországon a magántulajdon tisztelte.
9. Történelmünkben a leginkább idealizált uralkodó mind vallási-, politikai-, hadászati- és jellembeli szempontból. Temérdek legenda, monda, csoda, gyógyítás, emberfeletti tulajdonság kapcsolódik nevéhez.
10. Szent Lászlót Boldogasszony lovagjaként is számontartják. A női tisztelet és védelem példája. Egyházi és politikai taktikájának köszönhetően Szent László óta tiszteljük Szűz Máriát Magyarország patrónájaként.
Erdélyi templomok, melyekben Szent László freskókat tártak fel:
Székelyderzs, Homoródkarácsonyfalva, Bögöz, Oklánd, Homoródszentmárton, Gelence, Szacsva, Kökös, Sepsikilyén, Bibarcfalva, Kézdiszentlélek, Erdőcsinád, Csíkszentmihály, Mezőtelegd, Magyarremete, Ördöngösfüzes, Szék, Almakerék, Darlac, Kristyor (Criscior), Ribice, Őraljaboldogfalva.
Mit kell nézni egy Szent László freskón?
Az első látogatásaim alkalmával, csak bámultam a romos falfestményeket és összefüggéseiben nem értettem, honnan is kellene kezdenem a szemlélődést. Bár az aktuális képtár vezető, vagy templomi megbízott mindig elmondta, hogy én ott épp mit látok, és én nem láttam azt. Aztán elkezdtem utánajárni ennek, és pár barátommal, akiket hivatásszerűen is érdekelté tette mindez, már könnyebb volt helyére tenni a látottakat.
A Szent László freskók örökérvényű szimbólumokat közvetítenek, így képi üzenetük minimum három szinten értelmezhető. Egyrészt mindenik falfestmény egy történelmileg leellenőrizhető eseményt, a cserhalmi kun-magyar csata részletét örökíti meg.
A képsor minden templomban jól felismerhető ismétlődő jeleneteket tartalmaz:
Ezeket Jankovics Marcell művészettörténész és Kossuth-díjas filmrendező, Csillagok között fényességes csillag könyve alapján állítottam össze.
Várad és Szent László herceg (vagy megkapja épp a csata hírét, vagy épp kivonul seregével Váradról, vagy áll a vár előtt) – Csatajelenet – Szent László üldözi és megsebesíti a magyar leányt elrabló kunt – A két vitéz fegyvertelenül küzd – A magyar leány lefejezi a Szent László által térdre kényszerített kunt – Fejbenézés, amikor Szent László a fejét a leány ölébe hajtva pihen.
Mindig a templomok északi falára van festve a képsor és balról jobbrahalad. Tehát a felkelő Nap fénye világítja meg sorban a jelenteket.
Egyes esetekben a történet a csillagos ég hátterében zajlik, ami eleve kiemeli a történelmi hűség ábrázolásvilágából, és kozmikus értékűvé teszi a megjelenített képeket.
Ezentúl megfigyelhetünk furcsa ábrázolásokat, tudatos vonalvezetéseket, színhasználatokat, képarányokat:
Szent László lova világos vagy fehér színű, a kun vitézé sötét vagy fekete; mindkettőjükhöz képileg hozzárendelődik egy fa; a leány alakja gyerekméretűtől a felnőtt méretig jelenetenként egyre nagyobb lesz; a dárdával átszúrt kun nem hal meg, a következő képekben birkózik Lászlóval; a kun vitézt nem a dicső herceg fejezi le, hanem a leány,László herceg a haját fogja ezalatt stb.
„...ezeknek az ősidőkből öröklött képeknek mélyebb tartalma kell legyen, mint egyik, nevezetes királyunk hősi tettére való emlékezés. Valóban így is van: e képsor a világosság és a sötétség erőinek harcát ábrázolja, jóval a honfoglalás előtti, jóval László királyunk előtti időkből. Ezt az ősi mondát 'keresztelték meg', amikor Szent László tisztelete kialakult és mindenféle régebbi, csodás történet gyűlt össze személye körül." (László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész 1910-1998, Hunor és Magyar nyomában könyvrészlet)
Kutatásaim szerint tehát a három lehetséges értelmezési szint egyfelől a történelmi esemény átörökítése, másfelől a női tisztaság védelmezése, mint az értelmes férfi küzdelem tárgya, a szív és alelkiség útjának követése, továbbá a mindenkori egyéni életút kivetített belső harca, amikor se kun, se ellenség, se trón, se nő nincsen, csak saját belső vívódásaink és azok kivetülései.
5 érdekes legenda Szent Lászlóról
1. Levitált – egyik csatlósa megleste ima közben és látta, hogy a föld felett lebeg.
2. Feltámadt – halála után 250 évvel a tatárok Erdélyt megtámadták, de a tatár seregek fölényéhez képest a székelyek mégis legyőzték őket. A foglyul ejtett tatárok Szent Lászlót látták a sereg élén. Eközben a váradi székesegyházból, a Szent László ereklyék közül eltűnt a feje, ami a csata után visszakerült helyére.
3. Ő fakasztotta az oroszhegyi Urusos gyógyító vizű forrást és a mátraverebélyi kutat.
4. Szava nyomán lett a csíki falu Szépvíz.
5. Olyan tekintélynek örvendett a középkorban, hogy a keresztes hadjáratok vezetésével őt bízták meg.
KOMSA ANDREA KATALIN
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Történelemtanítás helyzetgyakorlatokkal, a gyerekek nyelvén
Történelemtanulás élvezhetően, játékosan - ezt ajánlja Zsigmond Ilka középiskolásoknak szánt várostörténeti segédanyaga, amelyet csütörtök este mutattak be Kolozsváron.
Zsigmond Ilka angoltanár Örökség című kötete elsősorban a kolozsvári középiskolásoknak szól – mivel a helyzetgyakorlatok Kolozsvár történetét dolgozzák fel –, de egyetemisták számára is hasznos lehet, sőt a gyakorlatok más településekre is alkalmazhatók. A Sapientia – EMTE Óváry termében tartott könyvbemutatón a szerző elmondta, a képzési anyag célja a honismereti oktatás népszerűsítése. Zsigmond munkamódszerének lényege, hogy a diák a helyzetgyakorlatok által tanulja meg Kolozsvár történetét.
Guttmann Szabolcs építész, a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság vezetője a könyvbemutatón üdvözölte Zsigmond Ilka kezdeményezését. Hasznosnak tartja azt a fajta pedagógiai módszert, amelyet a képzési anyag alkalmaz: a száraz történelmi adatok helyett játékos, kreatív tanulást javasol.
Az Örökség gyereknyelven meséli el a középkort, a reneszánszt, a barokkot, a két világháború közötti Kolozsvárt, történelmi sétára hívja az idegen olvasót, aki a gyakorlatok elvégzése után felkészült idegenvezetőként távozhat – fogalmazott. Meggyőződése, hogy Zsigmond Ilka módszerét más tantárgyak esetében is alkalmazni kell.
A szerző szerint a festészeti irányzatok megtanításában például rendkívül hasznos módszer, ha a festményeket a diákok élő szobrokként újraalkotják, így közelebb kerülnek az alkotás megértéséhez, szívesebben olvasnak annak stílusjegyeiről.
Továbbá az életrajzok bemagolása helyett Zsigmond Ilka azt javasolja, hogy a gyerekek számítógépes illusztrációkkal szemléltessék azt, amit megértettek a szöveges életrajzból. Mátyás király életéből például egy diáksereg ezt alkotta:
Roppant izgalmas az a szerepjáték is, amely megtanítja a gyerekeknek a vagyon és az adózás velejáróit. A következőképpen működik: minden résztvevő összeírja azokat az értékes tárgyakat, amelyeket éppen magánál tart, majd egy pontrendszer alapján mindegyik tárgynak megfeleltetnek egy összeget. Ez alapján kiderül, ki az osztályban a „leggazdagabb”, ami pillanatnyilag felhőtlen örömöt eredményez, mindaddig, amíg fény nem derül arra, hogy a vagyonból adózni kell – a jómódúaknak többet, mint másoknak.
A többnyire felnőtt hallgatóság is bőven gazdagodhatott új információval a szerző előadásából: megtudtuk például mit jelentett egykor a „rideg legény” (nőtlen férfi) és a „tikmony” (tyúktojás).
A Bethlen Gábor Alap, a Gynia és a Donát Alapítvány támogatásával létrejött könyvből a szerző egy-egy példánnyal megajándékozta a kolozsvári magyar iskolákat, egyetemeket, alapítványokat, könyvtárakat.
Tasi Annabella
maszol.ro

Lépnek, hogy magyarul is felírható legyen az üvegre, hogy pálinka
Magyarország kormányának, és vezető politikusainak segítségét kéri a háromszéki önkormányzat, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar pálinkafőzők felírhassák a termékeik címkéjére anyanyelvükön, hogy pálinka.
Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke csütörtökön jelentette be, hogy személyesen tárgyalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel, akkor megígérték, hogy megoldást találnak arra, hogy Erdélyben is használhassák a pálinka megnevezést.
A háromszéki politikus, különben a Krónika cikkéből olvasott fel bekezdéseket, hogy ismertesse a kialakult helyzetet, vagyis, hogy bár a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis cég pálinkái sorra nyerik a rangos díjakat, mégsem írhatják fel az európai uniós eredetvédelem miatt a címkére, hogy pálinka, csak annak a román megfelelőjét a pălincă kifejezést használhatják.
Tamás Sándor elmondta, egyeztetett a Hargita és Maros megyei tanácselnökökkel is, a napokban pedig hivatalos levélben fordulnak Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökéhez, Semjén Zsolt miniszterelnök- helyetteshez, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, Zákonyi Botond nagykövethez és Zsigmond Barna mandátuma utolsó napjait töltő főkonzulhoz, kérve, hogy úgy módosítsák a 2008/73-as pálinkatörvényt, hogy az erdélyiek is használhassák a pálinka megnevezést, ne csak az Ausztria négy tartományában készült párlatra lehessen felírni magyarul, hogy pálinka.
„Mi is szeretjük a pálinkát, ezer éve főzzük, és bebizonyosodott, hogy minőséget készítünk” – mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a kezdeményezés az Erdélyi Pálinka Lovagrendé, de ők támogatják, ahogy tudják. Hozzátette, hogy javasolni fogja, vegyék fel a székelyföldi pálinkafőzést a Székelyföldi Értéktárba.
Egyébként a Norvég Alap támogatásával dokumentáció, kisfilm is készült a folyamatról. Mint arra többször is felhívtuk a figyelmet, az erdélyi magyar pálinkafőzők már rég harcolnak, hogy felírhassák anyanyelvükön is a címkére a pálinka megnevezést, ám ez az európai uniós eredetvédelmi szabályok miatt csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehetséges. Dezső Tibor a sepsiszentgyörgyi többszörösen díjazott pálinkárium társtulajdonosa hangsúlyozta, ez elsősorban elvi és érzelmi kérdés.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Dr. Vitéz Szőts Dániel, 1925–2017 (Orvosainkra emlékezünk)
Éppen egy héttel eltávozása előtt (január 15-én), szokás szerint vasárnap délelőtt még utoljára felhívott telefonon, s nagyon erőtlen hangon mondta: „Én többet nem írok, nem olvasok, mert igen-igen gyenge vagyok. A többit írd meg te!”. Nem mondta ki, de most már tudom, hogy egyféle búcsúzásnak szánta ezt a telefonhívást. Fél évszázadot jóval meghaladó ismeretségünk, kollegiális kapcsolatunk, barátságunk szakadt meg ezzel a beszélgetéssel.
* * *
Emlékezéseit megörökítő egyik könyvében írja egyebek között, hogy „boldog ember voltam”, annak ellenére, hogy életének háromnegyede abban a huszadik században telt el, amely a sok technikai csoda mellett annyi bajt és nyomorúságot zúdított az emberiségre. Neki a csodával határos módon sikerült kikerülnie a rá leselkedő csapdákból. Nagy múltú, jómódú család második gyermekeként született. Édesanyja híres marosvásárhelyi patikus lánya, apai ágon Szőts Mihályt és Szőts Bálintot 1614-ben a Bethlen Gábor-féle katonai összeíráskor Kőrösön nemesként (nobiles) jegyezték. Édesapja, Szőts Ernő erdészmérnök Bánffy báró erdőrengetege felügyelőjeként a Felső-Maros mentére került, az ottani virágzó fatelepeknek művelt polgári tisztviselői, jó iskolái voltak, s a két Szőts gyermeknek, Lalának és Daninak lehetősége német és francia nyelvet is tanulni és a román gyermekektől a román nyelv alapját is elsajátítani.Az elemi elvégzése után a kisdiákot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba íratták, ahol nyolc évig bentlakó diákként ismerte meg a mikós szellemet, amely jó útravalónak bizonyult, hiszen egészséges közösségi magatartást, népéhez, hazájához és szülőföldjéhez hű, munkaszerető, Istenben hívő és bízó, tudományt kedvelő, hagyományt tisztelő szellemet jelentett. 1943 nyarán érettségizett.
Az édesapja pályáját szerette volna folytatni, be is iratkozott a soproni egyetem erdőmérnöki karára, de tervébe beleszólt a háború. 1943. október 4-én be kellett vonulnia katonának. A kiképzési idő és a tartalékos tiszti tanfolyam letétele után, 1944. július 31-én, 19 évesen az Úz völgyébe irányították, ahol ekkor még béke volt, de augusztus 26-án már megjelentek a Vörös Hadsereg katonái. Több napig tartott a harc Aklostól Csíkszentmártonig, és nagyon sok székely katona hősi halált halt. A fiatal tizedes állandóan utóvédharcokban küzdött mind Székelyföldön, mind Erdélyben, egészen megsebesüléséig. A kórházzal vitték nyugatra Szencig, onnan már felgyógyulva Németországba mint munkaszolgálatost. Aztán a Linz melletti Ebelsbergben amerikai fogságba esett. Kalandos körülmények után, 1945. november 19-én ért haza, megjárva e két év alatt a poklok poklát.
A kolozsvári Bolyai Egyetem Marosvásárhelyre költöztetett orvosi karára iratkozott be, ahol 1951-ben végzett. Megnősült, feleségül véve az ugyancsak háromszéki gyökerekkel rendelkező Botos Ibolyát, és mindketten Gyimesfelsőlokon lettek körorvosok. A kötelező két év körorvosi munka után közegészségügyi szakemberré képezte magát, és Csíkszeredában dolgozott. Közben született két gyermekük: Tünde, aki orvos, és Dániel, aki zenetanár lett.1959. november 1-jén költöznek Sepsiszentgyörgyre, ahol az akkor SANEPID-nek nevezett közegészségügyi intézetnek lett a szakorvosa, s néhány évvel később igazgatója egészen nyugdíjba vonulásáig, 1988-ig.
A nemsokára bekövetkezett változás után Háromszéken nagyon sok feladat várt megfelelő gazdára. Ezek közül ő meglehetősen sokat felvállalt és ellátott. Így lett a református vártemplomi egyház presbitere, majd a Sepsi Református Egyházmegye főgondnoka s egyházkerületi küldött. De elvállalta a budapesti Segítő Jobb Humanitárius Alapítvány Kovászna megyei főorvosi tisztségét is, és sok székely betegnek tette lehetővé a magyarországi gyógykezelést. Ellátta a Székely Mikó Kollégium Véndiák Társaságának elnöki tisztségét, tagja volt a gróf Mikó Imre szoborállító bizottságnak. Akár az előző években is, ezután is ő szervezte az osztálytalálkozókat. Egy ilyen találkozón kezdeményezte az elhunyt osztálytársak emlékét megörökítő kopjafa állítását a várfal mellé, amely aztán szép hagyománnyá nőtt, ma már több tucat kopja hirdeti a hajdani mikós diákok emlékét. Az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítványnak is alapító tagja lett. Egy időben a háromszéki Vitézi Rend székkapitánya, s legfontosabb személyisége, kezdeményezője, szervezője az Úz-völgyi harcok megemlékezéseinek. Szinte élete utolsó percéig résztvevője és színes egyénisége a sepsiszentgyörgyi Szerdai Baráti Asztaltársaságnak. Munkásságát több kitüntetéssel jutalmazták, amelyek közül csak hármat említünk: Fogolyán Kristóf Fehér Angyal-díj, Pro Urbe-díj és Pro Comunitatu Covasnae-tagság.
* * *
A Közegészségügyi és Járványellenes központ igazgatóját, az egészségügyi törvények betartását ellenőrző, több mint száz tudományos dolgozat szerzőjét tudós bürokratának képzelhetnénk, csakhogy ez a tudós hivatalnok szinte elrejtőzött egyéniségének szeretetreméltóságában. Szép emberi tulajdonságai csodálatos harmóniában mutatkoztak: hivatalában lelkiismeretes, udvarias, de a pontos munkát megkövetelő igazgató. A természetben annak szépségeit csodáló, megőrzésére törekvő ellenőr. A családban gondos férj és apa, a társaságban hangulatos, nótázó, anekdotázó, víg cimbora. Mikós diákként boldog, együttműködő diák. Fiatal katonaként jó bajtárs, a hazáját védő jó katona. Az irodalmat passzívan és aktívan művelő, zenéhez, képzőművészethez, filozófiához értő ember. Úz-völgyi „szereplései” már-már a játékosságba átcsapó, de általa halálos komolysággal játszott alakítások voltak. Eltávozásával nagy űrt hagy maga után. Csak a tudat vigasztalhat, hogy szelleme, szülőföld- és hazaszeretete, Székelyföldhöz való ragaszkodásának példája megmarad, amíg a Kárpátok e kanyarjában magyar szó hallatszik. Amíg lesznek kopjafaállító fiak és unokák, akik az Úz völgyébe is elzarándokolnak, amíg lesz fogékony lélek múltunk befogadására – amelynek írásaiban, könyveiben annyi morzsáját összegyűjtötte és közölte –, addig ő is élni fog.A Vártemplom melletti református temetőben helyezték örök nyugalomra 2017. január 24-én.Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gulág-jelenség, a Szabadság különszáma.
A ránk bízott örökség....
Máramarossziget – a kommunizmus és az ellenállás áldozatainak emlékmúzeuma
„Amikor az igazságszolgáltatás nem tud az emlékezet formája lenni, maga az emlékezet kell hogy az igazságszolgáltatás formája legyen.” (Ana Blandiana)
A huszadik század végén, a néhai Máramaros vármegye központjában, Románia északi csücskén elhelyezkedő Máramarosszigeten állt egy előrehaladottan rossz állapotban levő elhagyatott épület: a régi sztálinista börtön, ahova az 50-es években a két világháború közötti időszak romániai elit rétegének nagy részét bebörtönözték.
Az épület 1896 és 1897 között, „a magyar börtönépítészet egyik legmeghatározóbb alakja”, Wagner Gyula építész tervei alapján, a millennium emlékére épült. A Máramaros Vármegyei börtönnek köztörvényes jellege volt, és ezt a sajátosságát megőrizte a két világháború között is. 1950 májusától a börtön jellege radikálisan megváltozott, és 1955 júliusáig kizárólag politikai fegyházként működött. Kb. 200 személy sínylődött itt. Ide hurcolták a két világháború közötti időszak jelentős politikai, kulturális és egyházi személyiségeit.
A börtön, amely minden negyedik foglyot elpusztított
A politikai foglyok első csoportját, amelyet magas rangú, volt állami tisztségviselők alkottak, 1950. május 5-e éjszakáján tartóztatták le az ország különböző pontjain és a bukaresti Belügyminisztérium fogdájába gyűjtötték össze. Másnap a szigeti börtönbe szállították. Az 50-es évek elején négy miniszterelnököt, a demokratikus pártok elnökeit (Nemzeti Liberális Párt, Nemzeti Parasztpárt és Szociáldemokrata Párt), a román Nemzeti Bank öt volt elnökét, számos minisztert és államtitkárt zártak a szigeti börtönbe. Ők egy olyan réteghez tartoztak – volt magas állami tisztségviselők –, amelyet az új társadalomból ki kellett iktatni. A kommunista hatalom inkább potenciális ellenfelet látott ezekben az idős emberekben, mintsem olyan személyeket, akik valójában képesek lettek volna ellenállást tanúsítani.
A politikai foglyok második nagy csoportját a két rítushoz tartozó katolikus főpapok és egyházi személyek alkották. Abból, hogy az erdélyi katolikus egyház vezetésének jelentős része bekerült a máramarosszigeti börtönbe, világosan látszik, hogy a kommunista hatalom valós veszélynek érezte a katolikus egyházat. Itt raboskodott 16 katolikus (címzetes vagy titkos) püspök, ebből 10 görög katolikus és 6 római katolikus. Velük együtt számos helynök, kanonok, pap, szerzetes szenvedett, mert hűséges maradt hitéhez és vallásához. A börtönt a szekuritáté aktáiban „különleges munkatáborként” tartották nyilván – „Duna munkatelep” fedőnév alatt. Valójában a „munkatelep” nem volt egyéb, mint az ország politikai és egyházi elitjének megsemmisítő helyszíne. Ami a szigeti rabok fogva tartásának jogi helyzetét illeti: nagyrészüket (főleg a politikusokat) az 1950-es év elején a belügyminisztérium által összeállított táblázat alapján tartóztatták le, más részüket (a görög katolikusokat) azért, mert megtagadták az ortodox vallásra való áttérést. Több mint egy évig egyik esetben sem volt meg a minimális jogalap a fogva tartásukra.
Egy 1950. január 14-i rendeletre hivatkozva, amelynek alapján Romániában megalakultak a munkatáborok, 1951 augusztusában a szekuritáté által kiadott határozatok szerint a szigeti rabokat 24 hónapra különleges munkatáborokba vitték (ezeket az időszakokat szükség szerint módosították 1955-ig). A római katolikus vezetők a koncepciós perekben kimondott ítéletek alapján kerültek Szigetre. A mindennapi élet nagyon nehéz volt: a hideg, az éhség és az elszigeteltség voltak az elítéltek legnagyobb ellenségei. Így a közel 200 fogoly közül öt év alatt 53 ember lelte itt halálát, vagyis a rabok 25%-a.
1955-ben, miután megkezdődtek Románia ENSZ-hez való csatlakozásának tárgyalásai, a genfi egyezmény alapján az akkori kormány politikai amnesztiát hirdetett. A máramarosszigeti politikai foglyok egy részét kiengedték, a többieket más börtönökbe helyezték, illetve kényszerlakhelyre telepítették, a börtön pedig újra köztörvényes jellegűvé vált, míg végül 1977-ben bezárták. Jogilag az igazságügyi minisztériumhoz tartozott, de a helyi hatóságok igazgatták, így kisebb cégek termelési és raktározási helységnek használták. Mivel majdnem húsz évig semmiféle munkálatot nem végeztek az egykori börtön épületén, az 1990-es évek elejére katasztrofális állapotba került. Azonban ez volt az a hely, ahol megszületett később a világ első olyan múzeuma, amelyet a kommunizmus áldozatainak szenteltek.
A világ első múzeuma a kommunizmusról
Jelenleg a volt politikai börtönben a Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeuma működik. A kezdetet 1993. január 29. jelentette, amikor Ana Blandiana, Románia egyik híres költője, egy Strasbourgban szervezett, nemzetközi emberi jogokról szóló előadáson benyújtotta az Európai Tanácsnak az emlékmúzeum tervét, amelyet férjével, Romulus Rusan íróval együtt állítottak össze. Catherine Lalumière főtitkártól kértek támogatást a máramarosszigeti börtön múzeummá való alakításához. 1994. április 21-én az Európai Tanács javaslatára megalakult a Polgári Akadémia Alapítvány, amely az emlékmúzeum létrehozását tűzte ki céljául. 1994-ben és 1995-ben két strasbourgi bizottság látogatott Máramarosszigetre, kedvező jelentéseik alapján a jövendő emlékmúzeum tervét az Európai Tanács pártfogása alá vette. 1994 októberében a szigeti helyi tanács határozata alapján a börtön épületét a Polgári Akadémia Alapítványnak ítélték. A Hans Seidel Alapítvány és számos magánszemély adományainak segítségével megkezdődött a börtön épületének külső és belső felújítása. Ez majdnem 2000-ig tartott, mivel a több mint százéves épület romjai az alapzat, a tetőszerkezet és a közműrendszer átépítését igényelték. Az 1997. június 10-i törvény alapján az emlékmúzeum nemzeti közérdekű létesítménnyé vált. A törvény kimondja, hogy az emlékmúzeum a szigeti múzeumból (amely magába foglalja a Szegények Temetőjét is) és a bukaresti Kommunizmust Tanulmányozó Nemzetközi Központból tevődik össze, amelyeket a Polgári Akadémia Alapítvány irányít. 1998 októberében az Európai Tanács a szigeti emlékmúzeumot a kontinens három legjelentősebb történelmi emlékhelye közé sorolta, az Auschwitzi Emlékmúzeum és a Normandiai Béke Emlékmúzeuma mellé.
Az emlékmúzeum első évei tudományos szempontból már nagyon pergők voltak, az évi nagy szimpózium 200-300 történészt és az események szemtanúit gyűjtötte egybe. Minden szimpózium végeredménye egy kötet volt, az adott téma címével. Az Analele 10 kötetes sorozata, amelyet a Polgári Akadémia Alapítvány szerkesztett, az első olyan nagyszabású kutatás, amely a román kommunista megtorlással foglalkozik, ezzel biztosítva a múzeumnak a huszadik századi történelem legfontosabb eseményeinek hátterét. Elkezdődött az akkori szemtanúk megszólaltatása, a régi felvételek, fényképek, tárgyak, levelek, újsággyűjtemények, albumok begyűjtése, a kordokumentumok lépésről lépésre való feltárása. Mindezeket a börtön egykori celláiban több mint ötven bemutatóterem létrehozására használták.
Napjainkban a máramarosszigeti emlékmúzeum Románia egyedülálló ilyen jellegű múzeuma, amely az egykori Románia, valamint a Közép- és Kelet-Európa országai által átélt kommunizmus bizonyítéka. A múzeumban a nyugat-európai látogatók szembesülhetnek a kommunizmus realitásaival. Múzeumteremmé átalakított minden egyes cellája tematikus vagy kronológiai bizonyítéka annak a politikai torzulásnak, amely annyi szenvedést és halált okozott – a börtönök falain belül vagy kívül – a 20. századi Európában. Nemcsak a múltról szól, hiszen mindig fennáll – ha nem is a kommunizmus visszatérésének, de – bármilyen önkényuralmi rendszer kialakulásának a veszélye.
Egyetem és élet a fekete cellákban
A múzeum állandó kiállítása három szinten tekinthető meg, időrendi sorrendben. Több mint 50 termen keresztül követhetjük végig, hogyan történt Románia szovjetizálása gazdasági, igazságügyi, biztonsági, katonasági, oktatási, akadémiai, szociális, kulturális vagy egyházi téren, összpontosítva az áldozatokra, a korlátozásokra, az elnyomásra és a megtorlásra. Bemutatja az 1945–1989-es évek lényegét: terror, félelem, meghurcoltatás. Megismerhetők egy egész ország szellemi, pszichikai és politikai ellenállása kifejezéseinek módjai. Megtekinthetők a fogolyélet szörnyű kellékei vagy különböző tárgyai, amelyek elűzhették a börtöni egyedüllétet és egyhangúságot. Látható, miként változhatott egy cella egyetemmé, a börtönévek túlélésének egyik feltételeként. A kiállított tárgyakat a rabok készítették alkalmi szerszámokkal, majd gondosan rejtegették a cellakutatások idején. Grafikonok mutatják be a foglyok hurcoltatását egyik börtönből a másikba, kiemelve minden sors egyediségét, valamint a politikai foglyok munkaerőként való felhasználását különböző munkatelepeken vagy bányákban.
A börtön bezárása után a belső falakat többször is átfestették, így a kilencvenes évek elején már nyoma sem volt az ötvenes évek fekete színének. A múzeumban rekonstruáltak néhány in situ cellát, úgy, ahogy leírták azok a túlélők, akik tanúi voltak az 50-es évek megtorlásainak. Itt említhető a híres „fekete” büntetőcella, vagy ahol Iuliu Maniu és Gheorghe I. Brătianu ismert történészek elhunytak. Nem hiányoznak a különböző modernkori audio és vizuális technológiai elemek sem, az érintőképernyős applikációk, CD-lejátszók vagy a dokumentumfilmek, melyek a kor túlélőinek vallomásait vagy a 20. század történelmét elevenítik meg.
A térképek terme bemutatja úgy a romániai gulágot térben és időben, mint a kommunista Románia 45 évének történelmét időrendi sorrendben. Egy nagy térkép feltünteti azokat a helyeket, ahol börtönök, kényszermunka-táborok, politikai jellegű pszichiátriai otthonok vagy tömegsírok voltak, ahol harcok folytak vagy kivégzések történtek.
1945 és 1989 között kb. 600 ezer embert ítéltek el, több százezret vettek közigazgatási őrizetbe, vagyis zártak el tárgyalás nélkül. A terror 1948 és 1953, valamint 1958 és 1963 között csúcsosodott, amikor – a meglévő börtönök mellett helyszűke miatt – számos kényszermunka-tábort létesítettek és sok deportálást vittek véghez. Rendeltetésük és jellegzetességük alapján esettanulmányok készültek a nagyobb és ismertebb börtönökről, amelyek a gondolkodó elit rétegének (értelmiségiek, parasztok, papok, kereskedők, kézművesek, katonák, egyetemisták vagy diákok, férfiak vagy nők egyaránt) kivégzési helyéül szolgáltak. Mindenkit elítéltek, aki a rendszer ellen fordult akár állampolgárként, akár alkotásain keresztül.
A folyosón végighaladva előtárul a kommunizmus által meghurcolt politikai foglyok és deportáltak több ezer fotóból álló arcképcsarnoka, majd egy grafika János Evangéliumából, a 8. fejezet 32. versének fordítása 33 nyelvre: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz”.
A földszinten látható kiállítások: 1946-os választások; A Kommunizmus által ostromolt Máramaros; Ilie Lazăr esettanulmánya; A demokrata pártok megsemmisítése; 1945. Jaltától Moszkváig; Az egyházak elfojtása; A Szekuritáté 1948–1989 között; Kényszermunka (Duna-csatorna, ólombányák, Salcia); Kollektivizálás. Ellenállás és elnyomás; 1948: Románia szovjetizálása; Kommunizmus versus monarchia; A hadsereg, rendőrség, igazságügy átalakítása.
Az első emeleten látható kiállítások: Elöljárók (magas rangú állami tiszviselők) terme; a „Duna Munkatelep”; Az oktatás kommunista átalakítása; Az Akadémia megsemmisítése; Etnikai és felekezeti megtorlások; Művészek és alkotásaik a rácsok mögött; Az irodalom megtorlása (Írók börtönben); A 209-es cikkely; Deportálás Baragánba; Antikommunista ellenállás a hegyekben; Egyetemista megmozdulások Romániában (1956); A pitesti-i átnevelés; Vers a börtönben; Nők a börtönben; Értelmiségi élet a börtönben; Gheorghe I. Brătianu: egy történész a történelemben.
A második emeleten látható kiállítások: Üldözött családok; A kéziratok emlékei; Diákok fogságban; Orvostudomány a börtönben; A máramarosi ellenállás; Épületbontások a 80-as években; A mindennapi élet a kommunizmusban; Ellenállók a 80-as és 90-es években; „Az Aranykor” vagy a kitsch kommunizmus; A zsilvölgyi és brassói munkásmegmozdulások; Iuliu Maniu – a demokrácia atyja.
Lélekmadár urna az ország közös sírja
Az emlékmúzeumot nem csak az épületben működött börtönnek vagy a kommunista Románia ellenállásának és áldozatainak szentelték. Egy egész időszakot mutat be az úgynevezett „szocialista láger” területéről, a hét szovjet csatlós országról (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Németország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország) időrendi sorrendben megalkotott összefoglalóban. Fényképek, dokumentumok, kronológiák rámutatnak a döntő pillanatokra: a kommunizmus bevezetése, a sztálinista terror, a SZKP 20. kongresszusa, az 1953-as berlini, 1956-os budapesti események, a Prágai Tavasz (1968), a lengyelországi (1968, 1970, 1976) megszakítatlan sztrájkok, csúcspontként a 80-as évek Szolidaritás mozgalmával. A kommunista rendszert, amely nem tarthatta fenn magát csak a terror segítségével, lépésről lépésre követi, megjelenésétől egészen a kifejlődéséig, majd legvégül összeomlásáig 1989-ben. Kiemelhetők a múzeumban látható kiállítások: Besszarábia a Gulágban; Kelet-Európa országai. 1945–1989; A hidegháború időrendi bemutatója; Szabadság a rádió hullámhosszán (Szabad Európa, BBC, Deutsche Welle, Amerika Hangja); A berlini és türingiai lázadások (1953); A magyarországi forradalom (1956); A „Prágai tavasz” (1968); A „Charta 77” (1977), „Šolidarnosč”, 18 nap, amely elámította a világot vagy A „bársonyforradalom”(1989).
Az emlékmúzeumhoz tartozik a belső udvarban található Feláldozottak menete szoborcsoport (Aurel Vlad alkotása, ami idővel a múzeum jelképévé vált) és az Imádság és Magábaszállás Tere (Radu Mihăilescu építész-tervező alkotása). A kápolnába vezető lejárat füstszínű andezittel burkolt falaira többezer, börtönökben, lágerekben, deportálási helyeken elhunyt nevét vésték (további több ezer elhunyt neve az udvar kőfalán vagy a szegények temetőjében olvasható). Ez a hely azzal a céllal jött létre, hogy a látogató, miután végighaladt a kommunizmus szörnyűségeinek bizonyítékai között, itt elgondolkodhasson, magába szállhasson, tiszteletet adhasson az elhunytaknak.
A szigeti börtönben elhunytakat a város különböző temetőiben temették el éjszaka, majd 1952 után a város szélén fekvő úgynevezett szegények temetőjében. Mivel a gödröket nem lehetett azonosítani, tájrendezési tervet gondoltak ki, amelynek alapján az ország határvonalát ültetett fenyőfák jelölik, Máramarossziget helyét pedig egy oltár-síremlék, rajta bizánci stílusban díszített hatalmas kereszt. Belsejében urnák – a „lélekmadár” népi motívumot viselve –, amelyekbe a látogatók végeláthatatlan sorai, az ország minden részében levő kivégzőhelyekről, közös sírgödrökből, más áldozatok sírhalmairól egy-egy marék földet helyeztek. A szimbolikus határvonalakon kívül, a keleti oldalra helyezett emléktáblákra azoknak a neve került, akik Romániából Donyeckbe és Szibériába deportálva haltak meg. 2012-ben a szegények temetőjének bejáratához emlékkaput állítottak, amit a bibliai Élet Létrája ihletett, majd harangot és kis lelátót, amelyről egészében áttekinthető a tájrendezési projekt (Stefan Radocea tervező munkája). Ez alkalommal információs központot is építettek, ahol a temetőlátogatás útvonaláról kínálnak felvilágosítást.
2013. május 9-től a máramarosszigeti múzeumot Bukarestben Az emlékezet mint igazságszolgáltatás címmel állandó kiállítóterem „képviseli”. Ha a szigeti múzeum két évtized alatt jött létre, a kiállítóterem ötlete néhány éve született meg, egy kommunizmus múzeum létrehozásának szükségességével kapcsolatosan felmerült heves viták keretében. Számos ellenvető nem tudta, vagy nem akarta tudni, hogy ilyen múzeum létezik Máramarosszigeten. Ahogyan Ana Blandiana fogalmazott, a szigeti emlékmúzeum létrehozása nem cél, hanem eszköz, amely meghiúsítani próbálja az agymosási művelet eredményét, vagyis az emlékezet megsemmisítését, mely nélkül a társadalom puha, gerinctelen, irányítható szörnyeteggé válik.
Élő múzeum és évente egyszer zarándokhely
Az emlékmúzeumnak fontos szerepe van a múzeumpedagógia terén is, hisz tudjuk, hogy a mai fiatalok, diákok oktatási programjából hiányzik vagy felületesen érintett a román történelem e kor

Tízezrek tiltakoztak a kormány közkegyelmi tervezete ellen
Ismét tüntetők vonultak utcára a nagyvárosokban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.
Bukarestben az interneten terjesztett felhívásra több mint húszezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. A tüntetők szerint a kormánykoalícióhoz közel álló hírtelevíziók valótlanságokat állítottak a múlt vasárnapi megmozdulásukról, ezért azt követelik a médiahatóságtól, hogy bírságolja meg őket.
A bukaresti tüntetésen nem voltak szónokok, és pártjelvények sem voltak láthatók, de több ellenzéki párt politikusa is jelen volt a tömegben. A több kilométeres menetelés során a tömeg több tízezresre duzzadt: az Agerpres hírügynökség csendőrségi forrásokra hivatkozva több mint húszezer tüntetőt említ, a Mediafax hírügynökség legalább harmincezresre becsülte a tömeget.
Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára.
A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.
A tervezetek nyilvánosságra kerülése óta mindennaposak Romániában a tüntetések, vasárnap azonban – a múlt vasárnapi több tízezres demonstrációhoz hasonlóan – ismét nagyobb szabású, az egész országra kiterjedő megmozdulást szerveztek a közkegyelem ellenzői.
Felháborodásukat növelte, hogy a kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a választási csalás megszervezéséért felfüggesztett börtönre ítélt és egy másik korrupciós ügyben vádlottként szereplő – Liviu Dragnea időközben tagadta, hogy ő lenne a tervezett bűnfeledés egyik kedvezményezettje. A kezdeményezést magára vállaló Florin Iordache igazságügyi miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány a közfelháborodás ellenére is végig akarja vinni tervét.
A tervezeteket az igazságszolgáltatás csúcsszervei (legfőbb ügyészség, legfelső bíróság, legfelső bírói tanács), valamint Románia legfőbb szövetségesei is bírálták. Klaus Iohannis kedden népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztott feddhetetlenségi követelményekről.
A kormányoldal szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. A kabinet várhatóan szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen formában, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletként, vagy gyorsított parlamenti eljárással lépteti-e életbe a büntetőjogi módosításokat.
MTI
Erdély.ma

„Szavak... a semmi mélye felett”- Horváth István költő emléke
Negyven évvel ezelőtt,1977. január 4-én, Horváth Istvánt egy részeg szekuritátés tiszt gázolta el a kolozsvári Mikó utcában. A súlyos sérüléseket szenvedett költőt az orvosok nem tudták megmenteni. Január 5-én, két műtéti beavatkozás után elhunyt. 67 éves volt. Az életének, munkásságának főbb állomásait bemutató írást a költő leánya, Horváth Arany, unokája, Panek Kati, és az életművet kutató irodalomtörténészek közlései alapján állítottuk össze. Összeállításunk a MÁSKÉP sorozatunk része.
1977. január 8-a, a kolozsvári Egyetemiek Háza. Pályatársak állnak díszőrséget Horváth István ravatalánál.  A koporsó mellett három összetört nő: az özvegy, Horváth Katalin, az unoka, Panek Kati, és a költő lánya, Horváth Arany fogadja a részvétnyilvánításokat. A Magyar Írószövetség részéről Czine Mihály búcsúzik,  Illyés Kinga – a magyar költőket utolérhetetlenül megszólaltató színésznő – elmondja Horváth István talán legszebb, de mindenképpen legismertebb versét, a Tornyot raktam-ot: „Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet, /de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred. / Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak, / s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.”
Kányádi Sándor is búcsúzik a költőtárstól: „A magyarózdi torony, neked köszönhetően, drága Pista bácsi, kilátszik az időből. Messzire  látszik, kései   nemzedékek   távlatába. Ama szalontai Csonkatoronyhoz, a farkaslaki két cserefához, a zsögödi házhoz hasonlóan. (…) Megtöretett tested nyugodjék békében ebben a földben, melyet műveltél s értően vallattál, s melyhez haló porodban is hű maradsz. Igéiddé végtelenült lelked tanítsa, gyönyörködtesse maradékaink maradékát is, minket pedig nyugtalanítson, békétlenítsen, ha a tőled tanult hűség szálai bennünk szakadoznának.”
A gyászbeszédek után hatalmas hóviharban indul el a gyászmenet Kolozsvárról, hogy elkísérjék Horváth Istvánt utolsó útjára, Magyarózdra. A falu népe ünnepélyes csendben várja a hazatérőt, s a fekete zászlók alatt közeli és távoli rokonok, gyermekkori cimborák, ismerősök, barátok, tisztelők tömege állja körül a sírt. Horváth István, hazaérkezett. Megtér a szülőföldbe,  ahonnan 31 éves korában indult el, hogy elhozza az erdélyi magyar irodalomba az évezredes ritmusok lüktetését.
A magyarózdi földművesből költővé lett Horváth Istvánnak egyetlen törekvése volt: hogy a szülőfalujából magával hozott kultúrát, emlékeket megmentse az enyészettől, az általa megismert és megszeretett magyarózdi világot kimentse a halál malmai alól. De vajon ki lehet-e fogni a feledésen, a múlandóságon? A szavak segítettek neki: „Isten-teremtő szavak, / rátok bízom magamat: / imbolygó életemet / a semmi mélye felett.”
„Jártam piros arccal fehér ludak után…” – a gyermekévek
A vasúttól, országúttól távol eső  Magyarózdon, egy zárt, rejtőzködő Kis-Küküllő menti faluban látja meg a napvilágot Horváth István 1909. október 10-én. Az ölbeli gyermeket nagyszülei gondozzák, mert a szülők messzire szegődnek el, mindenféle nehéz fizikai munkát vállalva kuporgatják össze a pénzt egy nagyobb darab földre, és eleinte nem viszik magukkal, csak hároméves korában, 1912 őszén, amikor Budapestre kerül a kiscsalád, ahol apja utcaseprőként, majd szállítógyári munkásként, végül pedig telefongyári szakmunkásként dolgozik. Édesanyja előbb szobalányként, később viceházmesterként talál munkát. A családban fennmaradt legenda szerint, melyet a költő édesanyja mesél el újra meg újra, már ott, Pesten megjósolják Horváth Katalinnak, hogy híres ember válik Pista fiából. Az esetet aztán maga a költő is megörökíti  életrajzi írásában. A pesti bérház kapujában, ahol az édesanya már korán reggel a bejárat márványlépcsőjét fényesíti, Pistuka a nyüzsgő utcát bámulja lenyűgözve: vonzza is, taszítja is a nagyvárosi forgatag. Két úriember lép be a kapun, a három éves kisfiúba botlanak, és rövid kérdezz-felelek után néhány fillért nyomnak a markába, amire a gyermek azt mondja: - Én ezt nem veszem el, mert az én apukámnak van pénze. – Talán az asszonyságé a kisfiú? – fordul a viceházmesteri teendőit ellátó anyához az egyik úriember, meglepődve a kisfiú önérzetes válaszán. – Mit csináltál, Pista? – ijed meg az asszony. –Ajándékot adtunk neki, pénzt, s nem fogadta el. – mondják az urak. – Te gyermek, te nagy tudós, híres ember leszel még.” - búcsúznak el mosolyogva.
A betű vonzásában
A hírnévre azonban még várni kell, és nem keveset, annak ellenére, hogy édesanyja nem hagyja kialudni a lángot: a hitet, hogy valakivé kell válni, ő oltja a fiába. Az édesapját 1914-ben behívják katonának, a csonka család hazaköltözik Ózdra. Az öt éves gyermeket már rendszeresen munkára fogják, mert kell a segítő kéz, ha a férfiak a fronton vannak. A lelket a családban az édesapa halvány rózsaszínű harctéri levelezőlapjai tartják: „szeretet kedves társam és édes szüleim ezel a pár soraimal tudatom hogy én hálajó istenek elég jo egéségnek örvendek mejhez hasonlot keteknek is kivánok…. Mert edig az életem megvan…” A leveleket sokszor ő olvassa fel édesanyjának, aki nem tud írni-olvasni, fiának azonban más jövőt szán.
Pista mohó tanulási vággyal megy iskolába, a betűket már ismeri, azonban a háború miatt többször nincs tanító, mint ahányszor van, úgyhogy negyedik osztályos korában sokszor ő tanítja az elsős-másodikosokat írásra, olvasásra. Édesanyja 1920-ban beíratja a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégiumba, de az apa, aki időközben hazakerül a hadifogságból, felháborodva zárkózik el fia taníttatásától: – Kúdustarisnyával  akarsz urat csinálni belőle?
A paraszti világból nem engedi el, nem engedi el maga és a kemény munkával szerzett családi gazdaságuk mellől egyetlen fiát, annak ellenére, hogy látja, a gyermek más, mint a többi: kivételes érzékenysége, mohó tudásvágya, élénk képzelőereje nem kerüli el senkinek a figyelmét sem a családból, sem a faluból. Játszótársai is csodálkoznak, hogy milyen ötletekkel áll elő Pista, libapásztorkodás közben. Magó Ferenc Kaszás, Horváth István magyarózdi játszópajtása meséli el jóval később, a költő halála után, hogy milyenek is voltak a Pista által kitalált játékok: „ Ez a Pista már kicsi korában olyan volt, hogy ha valami olyasmit hallott vagy olvasott, ami nagyon megtetszett neki, rögtön azzal állt elő, na, gyertek csináljuk meg… Hallottuk az öregektől, hogy Jézus Krisztus járt Szent Péterrel a földön. Nosza, rögtön Pista lett a megváltó, Magó Ferenc Cibóknak azt mondtuk, hogy ő Szent Péter, én pedig az öreg isten, mivel hármunk közül én voltam a legidősebb. Mit csinálnak az istenek? Ugye, a magasban vannak, villámot szórnak, esőt zúdítanak a földre, s intézik a nép sorsát… Felmásztunk mi is a kakasüllőre, és hullattuk a népre az áldást… Egy másik alkalommal meg beoltottuk egymást: akáctövissel és kutyatejjel. Hogy ne kelljen az orvosok elejébe menjünk. Pista írt is erről egy verset, megvan valamelyik könyvben…” Valóban megvan.  Paraszt oltás a címe.
Szóval, nem mehet kollégiumba a gyerek, akármilyen tehetséges is, akármennyire bújja a könyveket, mert mi lesz akkor a földdel? A sok munkával, nagy fáradtsággal és verejtékkel összekuporgatott földdel. Marad az önmaga művelése, mint egyetlen lehetőség. Az iskola szegényes könyvtárát, a tiszteletes könyveit mind egy szálig elolvassa, s teszi ezt sokszor holdvilágnál, mert a petróleum drága, napközben pedig munka van, nincs idő az olvasásra. Az átolvasott éjszakák végigkísérik a fiatalságát, látása is emiatt romlik meg visszafordíthatatlanul. Jóval később, már ismert, befutott szerzőként, az Utunk folyóirat szerkesztői állásából fogják betegnyugdíjazni a 13 dioptriás szemüveget viselő költőt.   Gyerekkori lopott olvasásairól meséli később, már ismert íróként Marosi Ildikó riporternek, hogy ha tehenet fejni ment, akkor is könyv volt nála. „ Aztán a csűrbe, a zabszalma alá rejtőztem, jól behúzódtam, hogy apám ne lásson. Emlékszem, a tanítótól egyszer megkaptam Dumas Három testőrét, s hát a harmadik kötetet, a nagy dugdosásban megrágták az egerek. Anyám jelként mindig megverte az ablakot, ha jött apám… Pedig apám is szeretett olvasni, de akkor bűn volt a falusi ember szemében az olvasás. Abban az időben még kukorica lapira, egyszer még az ökör szarvára is verset írtam, igaz, jött is mindjárt a kritikus eső, s helyben lemosta.”  
1923-ban az egész család Kolozsvárra költözik, szolgálni. A New York szállóban alkalmazzák őket: apja éttermi szolga, anyja mosónő, ő pedig mosóházi szolga. Aztán 1925-ben Bukarestbe indulnak szerencsét próbálni. Apja bejut a Suchard csokoládégyárba, anyja szobalány lesz egy bojárnál, ő pedig egy zöldséges üzletbe áll be szolgának.  Az itt töltött évről írja az író, hogy soha annyit nem éhezett, mint akkor. Napi 16-18 órát dolgozik, éjfélkor fekszik, hajnali négykor kel, ládákat hord, piacra jár, cipekedik, a tulajdonos pedig főtt krumplin és savanyú túrón tartja, de abból is csak keveset ad. Onnan vergődik vissza a faluba, ahol aztán a szolgálatból vásárolt földnek a megművelésével foglalkozik, a szülei csak hónapokkal később jönnek haza. Önéletírásban így emlékszik ezekre a napokra: „Amíg a szüleim haza nem jöttek, fűtetlen szobában laktam, mivel kemencénk nem volt. Olyan kemény tél köszöntött be már december elején, hogy amint este lefeküdtem és Jókait olvastam, leheletemtől zúzmara rakódott a nagy pokróc bolyhára, amivel takaróztam.”
Húsz éves korában megnősül. Falubéli lányt vesz el, Bíró Katalint, aki alig tizenöt éves, amikor bekötik a fejét. Élik – most már együtt – a kisföldű gazdák küzdelmes életét.  Horváth István folyóiratot járat magának, és tudományos újításokat próbál bevezetni – az egész falu derültségére – az évezredes szabályok mentén történő földművelésbe. „Amikor egy február végi napon a vásott marhavakaróval felmásztam mohás almafánkra, és elkezdtem vakarni az ágakat, a szomszédomból kacagni kezdtek, hogy megbolondultam: fákat vakarok, holott mások a marhákat se vakarták szívesen.” Az önműveléssel azonban nem hagy fel, akármennyi gúnyolódás érje. A számtant, amelyből annak idején a háborús körülmények között a négy alapműveletet sem sajátíthatták el, egy nála tíz évvel fiatalabb elemi iskolás unokaöccsétől meg egy hetedikes tanítóképzős számtankönyvből házasemberként tanulja tovább. A földrajzot úgy tanulja, hogy az apja által fogságból hazahozott világtérképen követi Grant kapitány gyermekeinek kalandos utazását.
Így telik el   még tíz év  Horváth István életéből. Közben megismeri Ady, Áprily Lajos, Reményik költészetét. Már harminc éves, amikor a második világháború – a  bécsi döntés nyomán – átírja  a határokat: Magyarózd Romániához szakad.
 „Náci Pista író lesz...”
1940 nyarán, kora őszén elterjed a faluban a hír, hogy – "Náci Pista most már nem fogja a fődet túrni, hanem elmegy, és író lesz belőle…"  Náci volt a ragadványneve az idősebb Horváth Istvánnak. Mikor a költő édesapja megszületett a falu asszonyai hasonlóságot véltek felfedezni közte és zsidó boltos Ignác fia között: „te, ez világra ajan, mint Náci, a zsidó bótas”. Így kapták a  Náci a ragadványnevet.
A hír igaznak bizonyul. 1940 októberében dönti el Horváth István, hogy családostól Kolozsvárra költözik, és a paraszti munkák helyett megpróbál az írásnak élni. Már azelőtt megjelenik a Magyar Nép című hetilapban néhány verse, ez az egyetlen lap, amelyre rendszeresen előfizet, és amelynek a szerkesztőségébe elküldi írásait, amiket közölnek is a szerkesztők, mint egy tehetséges, falusi verselőnek a rímeit. Horváth István azonban többet szeretne, így hát nekivág az útnak, feleségével és nyolc éves Aranka lányával, háborús körülmények között. Egy 1940. október 21-én keltezett levelében leírja viszontagságos utazásukat, és keserves találkozásukat az idegen nagyvárossal, de levelét mégis bizakodóan fejezi be: „Lehet, hogy a télen minden nyomornak ki vagyunk téve, de istenben bízunk, és nem csüggedünk.(...) Ne búsuljanak… Csókolja szerető fiúk, Pista”.
Kolozsváron a család előbb alkalmi munkákból él, egyik napról a másikra, mígnem 1940. november elsején a családfőt az Egyetemi Könyvtár alkalmazza szegődményes kisegítő szolgaként. Két évig dolgozik itt, ezzel párhuzamosan olvas és ír, ír és olvas. Majd pedig a Filozófiai Intézetben lesz altiszt, de ekkora már jó barátságban van Jékely Zoltánnal, aki felfigyel a tehetséges, magát folyamatosan művelő szolgára, aki csak öt elemit végzett ugyan, de olyan buzgalommal képezi magát, hogy már a legnehezebb nyelvezetű filozófiai munkáktól sem riad vissza.
Első verseit Jékely helyezi el a Pásztortűzben, ezzel pedig megnyílik Horváth István előtt minden út, lehozza verseit az Erdélyi Helikon is, és 1943-ra már készen áll az első kötete, Az én vándorlásom:
 „Jöttem valahonnan. / Megyek valahova. / Az én vándorlásom / Nem szűnik meg soha./…/ Hallgattam a csendnek/ beszédjét a télben. Csillagok üzentek / titkokat az éjben. / Lelkemet pengette /az Istennek ujja, / hogy rezgő húrjain/ örökkétig fújja…”.
Első verses kötetéhez Jékely Zoltán ír előszót, és ajánlja a költőt az olvasók figyelmébe. Magyarózdra is elérkezik az írói sikereknek a híre. Hiszik is meg nem is a falubéliek. Ki hallott már olyat, hogy írásból is meglehetne élni?
Innen már gyors egymásutánban következnek az események: Jékely Zoltán bevezeti pártfogoltját az alakuló Termés folyóirat alapítói, szerzői körébe: itt köt életre szóló barátságot Szabédi Lászlóval, Kiss Jenővel, Bözödi Györggyel, Asztalos Istvánnal. Illyés Gyula közli a Titokkereső című ars poeticáját a Magyar Csillagban, Zilahy Lajos hozza a Kipergett magvak-at a Hídban, több verse jelenik meg a Forrásban, Püski Sándor kiadja novelláskötetét a Magyar Életnél… és aztán beköszönt a rendszerváltás.
Horváth István költészetéről és írásairól, amelyek az 1950-es években születtek egyértelműen megállapították kritikusai, hogy nem az igazi Horváth István-i vonulathoz tartoznak. A költő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott rendhez, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. A szerep, amit játszania kell, amit ügyesen rákényszerít a kommunista kultúrpolitika, idegen tőle. Hosszú évek telnek el azonban, amíg ismét önmagára lel. 
„A nagyapaember”
A nagyapaember Panek Kati színésznő szóalkotása. A költő lánya, Horváth Arany, Panek Zoltán íróhoz megy feleségül, de útjaik szétválnak, és Kati lányukat az anyai nagyszülőkre bízzák.
Panek Kati pár hónaposan kerül a fiatal nagyszülőkhöz – Horváth  István alig 48, felesége pedig 42 éves. Attól kezdve a szülői gondoskodást és féltő, óvó szeretetet a kicsi Kati a nagyszüleitől kapja: nagyszülei nevelik fel. Az unoka lesz az, aki ismét fényt, derűt, boldogságot hoz viharvert házasságukba-életükbe. „Kicsi unokám, drága gyermek, / Be nagy titok vagy, s hogy ismerlek. / Pisze orrocskád mongol nyerge / anyám vonása, de amelybe’ / én és anyád is benne élek. / Ó, hát hogy is ne ismernélek!” (Unokám)
Horváth István felett időközben elröpül tizennégy munkás esztendő, jóval és rosszal egyaránt, felépíti Kolozsvárott, a Görögtemplom utcában a családi házat, az Utunk folyóiratnál dolgozik szerkesztőként, súlyosan megromlott látása miatt azonban nemsokára betegnyugdíjazzák. Soha nem érezte magát otthon a nagyváros idegenségében, hanem szülőfalujába s annak közösségébe kívánkozik állandóan vissza.Nyaranta, míg felesége Kolozsváron a  házat-kertet tartja példás rendben, a költő magával viszi kicsi Katit Magyarózdra, idős édesanyjához. Ezek a  nyaralások életre szóló élményt jelentenek mindkettejüknek, amikor a nagyapa – Apó – mindazt meg tudja mutatni a maga valóságában és mélységében az unokának, ami gyerekkorában körülvette, mindazt, amiről ír, ami őt költőként meghatározza: Magyarózdot és az ott élő emberek évezredes kultúráját.
Ózd monográfiájának a megírását nyugdíjba vonulásakor, 1959-ben határozza el, és több mint tíz évig dolgozik rajta: az összegyűjtött anyag, 850 gépelt oldal, 1971-ben jelenik meg Magyarózdi toronyalja címmel. Az anyaggyűjtés azokon a nyarakon történik, amelyeket Kati unokájával otthon tölt. Az ózdi Pekri-Radák kastély szomszédsága szolgáltatja az ötletet arra a szerepjátékra, hogy nagyapa és unokája „szerződést” kössenek, és gróf Stephanus Horváth szakácsként és szobalányként alkalmazza kisunokáját a magyarózdi nyári vakációk időtartamára. Részlet Pa

Beke Csilla: A hanganyag egy minősíthetetlen zűrzavar (Székelyföldi terrorvád)
A bukaresti táblabíróságon majdnem egyórás késéssel kezdődött  pénteken a Beke István Attila és Szőcs Zoltán elleni kirakatper hetedik tárgyalása. A tárgyalásról Beke Csilla, Beke István Attila felesége számolt be lapunknak.
Elmondta: tanúkként kihallgatták Szőcs Csongort, Mihály Mártát és Tóth Hannát, akik vallomásukkal megkérdőjelezték a vád és a védett tanú által bizonygatott beszélgetés időpontját – 2015. október 10-ét –, alátámasztva az ügyvédek régebbi fellebbezését. Az ügyész Szőcs Csongortól azt kérdezte, „akkor mikor volt a beszélgetés?”, aki azt válaszolta, hogy ezt kérdezze meg a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeitől, ők vádolják a két kézdivásárhelyit olyan képtelenséggel, amelyet normális ember saját szülővárosában soha nem követne el. Mihály Márta és Tóth Hanna igazolták Szőcs Zoltán október 10-i távollétét.A tárgyalás csúcspontját a mintegy húszperces hanganyag meghallgatása jelentette. A hivatalból kirendelt fordítónő közölte, képtelenség lefordítani, mert öt százalékát ha megértette, annyira rossz minőségű a felvétel. Azt is megjegyezte, minden tisztelete annak, aki a hivatalos fordítást elvégezte, de ő képtelen bármit megállapítani az anyag helyes vagy helytelen fordításáról, szöveghűségről, esetleges kivágásokról, a beszélgetésen részt vevő személyek hang szerinti azonosításáról (ami nyilatkozata szerint Bandi Szabolcsnak „sikerült” a kihallgatása idején). Kérte a hanganyag eredeti átírását magyar nyelvre, amit a bíróság nem tudott rendelkezésére bocsátani, szerinte érdekes, hogy ezt az előbb említett tanú saját vallomása szerint neki lefordították. A hanganyag egy minősíthetetlen hangzavar, amit technikai okok miatt két nekifutásból sikerült lejátszaniuk, de pletyka nem lesz belőle – mondta. Beke Csilla továbbá azt is közölte, az ügyvéd kérdését, hogy a fordító (aki hónapok óta fordít az ügyben) tudná-e azonosítani a vádlottakat a hanganyag alapján, a bíró elutasította. A hanganyag-részlet kezdetén kivehető Beke István Attila visszatérése a beszélgetés helyszínére, amit B. Sz. kérdése erősít meg: „Már kész is van?”, majd telefonok csengése, párhuzamos beszélgetések, nevetések, szófoszlányokban, hogy valaki talált egy doboz petárdát, a tanácsgyűlésről, Tankcsapda-koncertről (a hivatalos fordításban Dancs Annamari), koncertjegyekről, „fóliában (virágházban) használt termosztátról”, kutyatáprendelésről, az emag.ro honlapjának  meghibásodásáról, füstről, Új Jobboldal- (Noua Dreapta) felvonulásról, gyújtózsinórról, zászlókról esik szó. A hanganyag fülhallgatóval történő többszöri meghallgatása esetén sem érthető, mert többszörösen vágott, és ez értelmetlen részeket eredményez. Beke Csilla hangsúlyozza, a beszélgetés nem október 10-én történt (ezt csak a védett tanú és Bandi Szabolcs állítja), ezzel szemben a vádiratban az szerepel, hogy „titkos beszélgetés volt, ahol telefonok nem lehettek és nem is voltak”, ennek ellenére a hanganyagban több mint ötször szólalnak meg telefonok, és hallatszik telefonbeszélgetés. Ezek a hivatalos fordításban vagy nem léteznek vagy érthetetlen szövegként vannak feltüntetve. A hivatalos fordítás „tévedéseiről” is szó esett, például a román központi médiában napokig azt terjesztették, hogy Beke István Attila felvállalta egy bomba elkészítését azzal a szóval, hogy „facem!” (megcsináljuk), ám ő magyarul annyit mondott, hogy „majd meglátjuk” (és nem egy bomba elkészítésének a felvállalására mondta), vagy egy másik példát is említettek, „azi e 10 octombrie” (ma október 10. van), miközben magyarul az hangzott el, hogy „október 10-e a határidő” (valaminek a kifizetésére). Nem hallatszik sehol Szőcs Zoltán felbujtása, sem Beke István Attila bombakészítési bevállalása. De nem hallatszik az sem, amit a védett tanú „jelentett”, szerinte az is elhangzott, hogy a december elsejére tervezett improvizált szerkezet robbantását Esztelneken fogják megbeszélni, és Székelyföld autonómiáját csak erőszakkal lehet kiharcolni. A védett tanú félrevezette a hatóságokat, vagy a hatóságok akarták félrevezettetni magukat? – tette fel a kérdést Beke Csilla.
Datki Zsuzsa, Datki Levente, Darvas Erzsébet, Szathmáry János, Soós László és Németh Loránd Csaba kihallgatására február 24-én, a következő tárgyaláson kerül sor, és elméletileg akkor döntenek a független szakértői tűzszerészeti vizsgálatról és a megfellebbezett hanganyagról is.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éves a Hunyad megyei RMPSZ
Hétvégén a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum adott otthont a Hunyad megyei RMPSZ 25 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségnek.
A Romániai Magyar Pedagógusszövetség tavaly decemberben, Sepsiszentgyörgyön ünnepelte megalakulásának 25 éves jubileumát, melyen számos kitüntetést osztottak ki azon pedagógusoknak, akik az elmúlt időszakban aktívan vettek részt a szövetség munkájában, arra törekedve, hogy jobbá tegyék a romániai magyar oktatást. – Hunyad megyéből többtagú küldöttséggel vettünk részt a jubileumon, a kitüntetések jó részét azonban ünnepélyes keretek között itthon továbbítottuk díjazott pedagógustársainknak a hétvégén megtartott Hunyad megyei RMPSZ-évforduló alkalmával – számolt be Csatlós Zsófia, a pedagógusszövetség megyei elnöke, akit odaadó munkájáért emlékplakettel jutalmaztak Sepsiszentgyörgyön. Kitüntetésben részesült továbbá Kocsis Attila-Levente, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes és Winkler Gyula EP-képviselő, akik partneri minőségben támogatják a pedagógusszövetség munkáját.
A hétvégi dévai ünnepségen további tizenhárom pedagógusnak adtak át emlékérmet, illetve oklevelet az RMPSZ törekvéseit támogató tevékenységükért. Kitüntetésben részesült Kofity Magda, volt RMPSZ-elnök, Széll Zoltán a Tudományos Tanács volt tagja, Balázs Amália megyei alelnök, Szabó Ildikó pénztáros, Vlaic Ágnes, Sáfár Csaba és Lengyel Izabella volt kisebbségi tanfelügyelők, Ács Éva, Balogh-Botár Károly Csaba, Illyés Katalin, Şoacă Erika és Kiss Mihály, a magyar (tagozatos) oktatási intézmények aligazgatói, illetve Palkó Cecilia, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Az RMPSZ megyei szervezete emlékoklevélben részesítette továbbá aktív és nyugdíjas tagjait.
Az ünnepséget Pap Evelyn Karina szavalata és a Lengyel Izabella tanárnő vezette iskolakórus előadása gazdagította, melynek keretébe felcsendült az iskola himnusza is. A felszólalók soraiban jelen volt Széll Zoltán nyugalmazott számtantanár, aki kitartóan küzdött az önálló dévai magyar iskola megalakulásáért, Kofity Magda volt RMPSZ-elnök, valamint Acimov Margit nyugalmazott tanítónő.
Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök az ünnepséget követően elmondta: a pedagógusszövetség Hunyad megyében jelenleg közel 80 tagot számlál, köztük olyan román anyanyelvű kollégákat is, akik ismerve a szövetség munkáját, érdemesnek tartották részt venni e tevékenységben. – Az országos RMPSZ támogatásával évente legalább egy továbbképzőt szoktunk szervezni a megyében, melyen 20-30 kolléga vesz részt. Továbbá szép számban veszik igénybe a nyári Bolyai Akadémia keretében zajló továbbképzéseket is, melyekre már román ajkú kollégák közül is volt jelentkező – számolt be Csatlós Zsófia Erzsébet.
A hétvégi Hunyad megyei jubileumot annak rendje s módja szerint, dallal és tortával is megünnepelték a pedagógusok.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

A katolikus Státus mindenkori (h)arcairól
Gyárfás Elemér, a „civil püspök” könyv kapcsán„
Bevallom, többet szerettem volna hallani a római katolikus Státus zaklatott jelenéről és emiatt bizonytalan jövőjéről, semmint hányatott múltjáról, ám éppen erről beszél(hetet)t kevesebbet előadásában dr. Holló László egyetemi docens, a státus alapítvány igazgatótanácsának elnöke. És tette ezt alighanem amiatt, amit hozzászólásában a Státus jogi ügyeiben eljáró Kapcza Mikolt ügyvéd oly találóan megfogalmazott: a Státus olyan egyedi szerveződési forma, hogy még mi magunk sem értjük pontosan, és ilyeténképpen a sajátos hazai restitúció buktatói közepette az egyik legsziszifuszibb küzdelem a Státust megmagyarázni a román törvénykezésnek.
Négy gimnáziumot és két hasznot hajtó épületet mondhat magáénak Erdély-szerte a Státus, közülük a kolozsvári Szentegyház utca 5. szám alatti ingatlan (ahol a katolikus egyetem működik) valójában mindig is a tulajdonában állt, ugyanis a „kommunista” Státusnak meghagyták. Ezen felül perek és visszaigénylési eljárások tucatjai vannak folyamatban hazai bíróságokon és Strasbourgban az egykori ingatlan vagyonok visszaszolgáltatásáért.
Hogy miért éppen most beszélt a katolikus Státus (h)arcairól dr. Holló László az értelmiségi körön, annak sajnos nem valamiféle örömteljes bírósági siker az oka, csupáncsak az, hogy éppen csütörtökön érkezett a nyomdából az a kötet, amely a Státus 20. századi, egyik legmarkánsabb vezetője, Gyárfás Elemér halálának 70. évfordulója alkalmával 2015-ben szervezett emlékkonferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza - köztük azt, amelyet a Státusról tartott Holló László. Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legjelentősebb egyénisége volt, a balosok mondták nemzetinek, a nemzetiek balosnak, de még antiszemitaként is jellemezték, és tehették ezt Holló László szerint amiatt, mert Gyárfás Elemér sem az egyik, sem a másik oldalhoz nem tartozott, ugyanakkor hihetetlen munkabírásról téve tanúbizonyságot, minden erdélyi szervezetben tevékenyen részt vett, emellett számtalan könyvet írt.
Üldözöttségből született 400 éve a státus
Az Erdélyi Római Katolikus Státus a 16. századi reformáció térhódításával arányosan üldözött katolikus egyház érdekeinek szolgálatára, egyházi és világi tagokkal szerveződött autonóm önkormányzati forma. Szerepe bizonyos belső egyházi ügyekben eljárni, illetve a felekezeti oktatás és az egyházmegyei vagyon egy részének kezelése. Elnevezése a korabeli országgyűlésben használatos „Status et ordines”, azaz „karok és rendek”-ből fakad, amikor a különböző felekezetek képviselői státusokba csoportosulva külön-külön tanácskoztak. Hogy a római katolikusok esetében a szerveződési forma és az elnevezés megőrződött, abban jelentős szerepe volt annak, hogy a reformáció terjedésével és az adott történelmi viszonyok közepette a fejedelemség fennmaradását leginkább szolgáló intézkedések részeként 1556-ban az erdélyi katolikus püspököt kiutasították, és kis megszakítással az erdélyi katolikusoknak gyakorlatilag csak 1716-ban lett újra püspöke, ebben a hosszú időszakban pedig a katolikus vallásgyakorlást sokféle módon korlátozták (az egyházi vagyont államosították, templomokat lebontottak, kiutasították a szerzetesrendeket stb.). A Státus első említésére az 1615-ös országgyűlésen került sor, ahol a katolikus főurak Status Catholicorum Dominorum néven szervezkedtek vallásuk védelmére. 1767-ben a Státus feladatkörét a Mária Terézia által létrehozott „állami” Katolikus Bizottság vette át. A Státus újjászervezésére a 19. században több kísérlet történt, 1873-ban sikerült megegyezni. Innen kezdődően a Státus elnöke a mindenkori püspök, világi elnökét választják, a státusgyűlést és 24 tagú igazgatótanácsát pedig harmadában egyházi, kétharmadában pedig világi tagok alkotják.
A státus sorsa Romániában
A román állam és a Szentszék között 1927-ben megkötött Konkordátum a Státust tételesen nem említi, majd az 1932-ben Rómában aláírt egyezmény nevétől és autonóm jellegétől is megfosztotta, Egyházmegyei Tanácsként működött tovább az 1948-as államosításig. Ebben a időszakban a Státus ellen cikkek százaival és kötetek tucatjaival indított hadjáratot Onisifor Ghibu, aki oly mértékben tudta ezáltal befolyásolni a közvéleményt és általános hangulatot, hogy Holló László elmondása szerint csak úgy besétálhatott a telekkönyvi hivatalba, ahol kérésére a nevére írták a Státus tulajdonát képező egyik-másik ingatlant. A második világháború utáni kommunista hatalom ádáz küzdelmet kezdett a reakciós nyugati hatalom fennhatósága alá tartozó katolikus egyházzal szemben, egyik első intézkedéseként szabálytalanul felmondta a Szentszékkel kötött korábbi egyezményeket. Márton Áron püspök feloszlatta az Egyházmegyei Tanácsot, tartva az esetleg kommunista befolyás alá kerülő világi tisztségviselők túlsúlyától. Az egyház állami fennhatóság alá vonását célzó törekvéseihez a kommunista államhatalom kiváló terepnek találta a túlnyomórészt világiakból szerveződött Státust, így a püspöki tiltás ellenére támogatta ennek újjászervezését, és annak keretében az új államrendszerhez lojális hívek és úgynevezett békepapok szerveződését, amely azonban nem érte el célját, és követőinek kihalásával elsorvadt.
Mit csinál a Státus ma?
1991 februárjában Bálint Lajos püspök újraindította az Egyházmegyei Tanácsot, majd 2005-ben megalakult az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely „az egyház érdekeit kívánja szolgálni egyfelől az államosított javak visszaszerzésével, másfelől pedig azoknak a hajdani célalapok szerinti alapítványi szándékának megvalósításával. A Státus elnöke napjainkban Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnöke Holló László, világi vezetője pedig az alelnöke, dr. Benedek József egyetemi tanár.
Az egyház támogatására a történelem során felajánlott adományok az adományozók által megjelölt céljaik szerint külön alapokba – a templomok, szórvány támogatását célzó vallásalap, ösztöndíjalap (amely többek között olyan jeles románok taníttatását támogatta, mint Gheorghe Sincai, Petru Maior, Avram Iancu, Al. Papiu Ilarian stb.), tanulmányi alap, elemi iskolai alap, Teréz árvaházi, tisztviselői és tanári nyugdíjalap és biztosítási alap – csoportosultak, és azokat csak ezekre a célokra lehetett fordítani. A Státus-alapok vagyonát a 20. század elejéig az oktatási intézmények épületei, többezer hektárnyi erdőgazdaság, gazdasági uradalmak és kolozsvári bérházak képezték. Kapcza Mikolt ügyvéd szerint ezt nagyon nehéz megértetni a román törvényszéken (főleg a román nyelvű sajtóban érvényesülő Státus-ellenes hangulatkeltés kontextusában), hogy a fentiekben ismertetett jogállású Státus, illetve az alapok tulajdonát képező egykori vagyon a Státust illeti meg. Mint elmondta, Kolozsváron tucatnyi per folyik a Státus egykori ingatlanjainak visszaszolgáltatására, december elejétől 37 ingatlan esetében született elutasító határozat, mintegy húsz pert kellett indítani, emellett 13 zajlik Strasbourgban. A tulajdonjog egyházi berkekben érvényesülő szigorú tiszteletét tanúsítja az is, hogy annakidején, ha az egyik alap megszorult, akkor a Státus egy másik alapjából az akkoriban szokásos 4,5%-os kamattal vett hitelt.
A marosvásárhelyi iskola kálváriája
Az egykori tulajdonok egy részét 1989 után a gyulafehérvári érsekség és a helyi plébániák igényelték és hellyel-közzel kapták vissza. Így a marosvásárhelyi épületegyüttest, amelyben a katolikus iskolát létrehozták, a helyi plébánia és a gyulafehérvári érsekség kapta vissza. Az iskola körül megnyilvánuló huzavona kapcsán Holló László ismertette a történések kronológiáját. A polgármesteri hivatal fellebbezett a visszaszolgáltatást elrendelő döntés ellen, amelyet viszont megerősített 2005-ben a Fellebbviteli Bíróság. 2008-ban az épületben működő Unirea iskola javára kötöttek 20 éves szerződést, amelyet 2012-ben szerződésszegés miatt egyoldalúan felbontott az egyház. 2013-ban kezdődtek az egyeztetések a római katolikus gimnázium alapításáról, amit 2014 júliusában feltételesen hagyott jóvá a Marosvásárhelyi Helyi Tanács: csak abban az esetben engedélyezte, ha a Státus szerződést köt az Unirea iskola javára. A szerződést a prefektúra megtámadta, 2016-ban érvénytelenítették. 2014 novemberében a helyi tanács felhatalmazta a polgármestert a 20 évre szóló szerződés aláírására, miszerint az épületegyüttesben működhet az Unirea iskola, mellette pedig létrejöhet a katolikus gimnázium, amelynek létrehozásáról 2015 januárjában született tanácsi határozat.
Az önkormányzat a megyei tanfelügyelőség képviselőinek, az Unirea iskola tanárainak, a magyar tagozatos diákok és szüleik közös találkozásán egyeztetett arról, hogy az Unirea magyar diákjai hogyan szeretnék folytatni a tanulást, és tudomásul vette, hogy szeretnének a katolikus iskolába kerülni. Holló László ezután virágzó iskoláról beszélt, ahova felvételre ketten jelentkeztek egy helyre – ezt a történetet törte meg a korrupcióellenes ügynökségnek a visszaszolgáltatás jogosságát megkérdőjelező őszi kezdeményezése.
Mindezek tükrében Holló László úgy fogalmazott a Státus jövendőjét illetően: a cél visszaszerezni azt, ami visszaszerezhetetlen.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)