Nemzetközi konferencia a 700 éves Kolozsvárról
Beszélgetés dr. Lupescu Mária történésszel
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara több helyi intézménnyel karöltve nemzetközi történész-konferenciát szervez a kincses város 700 éves évfordulója alkalmából. A három napon át tartó rangos eseménysorozat ma, november 10-én délután 16 órától veszi kezdetét a BBTE Farkas-utcai főépületének Nagytermében (Aula Magna). Az eseményről, annak szervezési nehézségeiről és jelentőségéről beszélgettük Lupescu Mária egyetemi adjunktussal, a BBTE Magyar Történeti Intézet munkatársával.
- Kolozsvár királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencia a 2008-as Mátyás konferencia óta az egyik legnagyobb tudományos esemény, amely a város történetének egy jelentős momentumát ünnepli. Hogyan született meg a konferencia ötlete és milyen intézmények vettek részt az esemény szervezésében?
- Szakmai körökben már 2015-ben felmerült a konferencia ötlete, intézményes lépésekre azonban sajnos nem került sor. Úgy lépett Kolozsvár az új esztendőbe, hogy egyáltalán nem lehetett érezni mennyire fontos évfordulóhoz érkezett a város. Igen erős a sejtésem, hogy más, hasonló múltú és jelentőségű európai városban egy ilyen tekintélyes évfordulót megfelelő ünnepi eseményekkel, arculati elemekkel, akár műemlék állításával és tudományos rendezvényekkel ünneplik meg. Ami ez utóbbiakat illeti, az augusztus 19-ére tervezett várostörténeti kiállítás megszervezése gyorsította fel az eseményeket, ami egybeesett a Kolozsvári Magyar Napokkal, amelyeket éppen ezen évfordulós események köré szerveztek. Az eredeti terv az volt, hogy ugyanerre az alkalomra időzítjük a konferenciát is, ami azonban különböző, többnyire objektív okok miatt, mégsem valósult meg. A kiállítás megvalósításában is szerepet vállaló Lupescu Radu, a Sapientia EMTE tanszékvezetőjének javaslatára végül több intézmény fogott össze. Először is megkereste a Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Fakultását, akinek dékánja, Ovidiu Ghitta kezdettől fogva felkarolta és minden lehetséges módon támogatta az ötletet, akárcsak a Sapientia EMTE Kolozsvári karának dékánja, Tonk Márton is. A két fő szervező intézményhez csatlakozott még az Erdélyi Múzeum-Egyesület, mint az erdélyi magyar tudományosság egyik legjelentősebb fóruma és a Román Akadémia Erdélyi Tanulmányok Központja. Ez a négy intézmény vállalta el, hogy nemzetközi várostörténeti tudományos rendezvény formájában emlékezik meg Kolozsvár 700 éves évfordulójáról. A konferencia koncepciója az volt, hogy Kolozsvár története álljon ugyan a rendezvény középpontjában, de mivel sem 700 évvel ezelőtt, sem most a város nem létezett önmagában, mai szóhasználattal élve egy hálózat része volt, kapcsoljuk be Kolozsvárt a különböző korok városhálózatába, tehát más városok történéseivel egészítsük ki, hasonlítsuk össze a kolozsvári sajátosságokat. Öt lehetséges témakört ajánlottunk a konferencia felhívásában, természetesen egyik közülük a 700. évfordulóhoz kapcsolódott: I. Kolozsvár, 1316 – előzmények és következmények, II. A városok jogállása – sajátosságok és változások, III. A városok és intézményeik, IV. A városok topográfiája. Reprezentatív épületek és társadalmi térhasználat, illetve V. A városok mindennapjai. Ebből a felsorolásból is látható, a cél az volt, hogy minél részletesebben lefedjük a várostörténeti kutatás ma is aktuális kérdéseit. Az év elejétől pedig be is indult a konferenciaszervezés gépezete, ami – ha valaki már belekóstolt a nemzetközi tudományos rendezvényszervezés rejtelmeibe tudhatja – rengeteg szervezési, koordinálási és pályázati munkát igényelt. Szerencsémre, számíthattam a kollégák (Lupescu Radu, Ionut Costea, Rüsz-Fogarasi Enikő, Ovidiu Ghitta, a BBTE, az EME és a Sapientia munkatársai) és a doktorandusz illetve mesteris hallgatóink segítségére is. A fő támogatóink – Kolozsvár Városának Polgármesteri Hivatala, Kolozs Megyei Tanács, BBTE Történelem és Filozófia Fakultása, a Sapientia EMTE és az EME mellett sikerült más hazai és határon túli támogatókat is találnunk, akiknek a nagylelkű és önzetlen anyagi segítsége nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Azt kell ugyanis mondanom, hogy nemcsak a háborúhoz, hanem egy konferenciához is pénz kell.
- Az esemény három teljes napon át, november 10 és 12 között zajlik több helyszínen, párhuzamos szekciókban. Hány résztvevő érkezett a rangos eseményre és milyen intézmények vannak képviselve?
- A konferencia statisztikai adatai: 4 ország 31 intézménye 71 résztvevőjének képviseletében zajlik rendezvényünk. Felhívásunkat célzottan olyan szakemberekhez igyekeztünk eljuttatni, akik foglalkoztak és foglalkoznak Kolozsvár történetével vagy a felhívásban jelzett területek ismert, elismert művelői. Kiemelném, hogy a magyar illetve román város-történetírásba friss fuvallatot hozó nemzetközi szinten is jól ismert kutatók mellett igyekeztünk a fiatalabb generáció azon képviselőit is megszólaltatni, akik már írásaikkal bizonyították, hogy helyük van a megújuló várostörténeti historiográfiában. A konferencia programját böngésző olvasó azt is észreveheti, hogy elsősorban a magyar és a román akadémiai oktatási és kutatási intézmények vannak nagy számban képviselve, ezeken belül pedig a történeti, társadalomtudományi, régészeti és művészettörténeti intézetek munkatársai tisztelik meg a rendezvényt előadásaikkal. Remélem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom, hogy e napokban Kolozsváron a téma iránt érdeklődő és az ezt a kutatási irányzatot felvállaló és támogató minden jelentős magyarországi és román akadémiai intézmény jelen lesz. Külön örömömre szolgál, hogy a konferencia résztvevőinek mintegy szellemi csemegeként nyújthatjuk a már korábban említett „Kolozsvár kiváltságlevelei” c. kiállítás bemutatását magyar és román nyelvű tárlatvezetéssel. Ennek a kiállításnak az ötlete a konferenciáéhoz kapcsolódott, és az augusztus 19-én, tehát épp az 1316. évi kiváltságlevél kiállítása napjának évfordulóján az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban megnyílt kiállítás „megvárta” még a konferenciánkat, vasárnap ugyanis zárul a kiállítás. Lupescu Radu, Flóra Ágnes és Mitu Melinda kurátorok egy tartalmas, ötletes, Kolozsvár városának privilégiumait a kiállítás középpontjába állító koncepció mentén építették fel a tárlatot, olyan témát dolgozva fel tehát, amely a konferenciánknak is az egyik sarokköve. Így a két rendezvény nagyon jól kiegészíti egymást. Hasonlóképpen, a Sapientia EMTE kolozsvári karán berendezett „Látható Kolozsvár. Orbán Lajos képei a két világháború közötti városról” című kiállítás, amely ugyan nem erre a konferenciára épült, de szerencsés módon kiegészíti a konferencia tematikáját, és sokunk számára már csak a régi képeslapok megsárgult lapjairól idézi fel a két világégés közötti Szamos menti város mindennapjait, Gyáni Gábor kifejezésével élve, „kószálásait”.
- A konferencia az interdiszciplinaritás jegyében zajlik és nemzetközi, különösen román – magyar párbeszédként is értelmezhető. Hogyan egyeztethető össze jelenleg Kolozsvár középkori régészeti, levéltári és történelmi forrásai és hogyan jellemezné a román és magyar historiográfia álláspontját ebben a témában?
- Az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben megnőtt a Kolozsvár történetére vonatkozó források száma. A városi terek és utak javítása, átrendezése, illetve az épületek felújítása kapcsán végzett régészeti ásatások során előkerült leletek betekintést nyújtanak a város anyagi kultúrájába, új megvilágításba helyezik ismereteinket a polgárok mindennapjairól. Igen fontosak a műemléképületek építészeti kutatása, amelyek a város szinte minden fontosabb épületére kiterjedtek az elmúlt periódusban. Immár pontosabb ismereteink vannak a város templomainak, kolostorainak, polgárházainak a fejlődéséről, építéstörténetükről, ugyanakkor látványos építészeti részleteket sikerült feltárni. Mindehhez hozzáadódik a levéltári források folytonos feltárása, amelyek első sorban a fejedelemség korára, illetve Kolozsvár 19-20. századi történetére vonatkozó ismereteinket gazdagítják. Ezekben a kutatásokban fontos szerepet játszottak városunk oktatási intézményei, múzeumai, levéltárai, amit jól tükröz, hogy úgy a kiállítás, mint a konferencia megszervezésében a felsorolt intézmények összefogtak, együtt valósították meg őket. Azt is figyelembe kell venni, hogy általában a városok múltjának kutatása egész Európában virágzó kutatási téma, aminek köszönhetően sokkal jobb európai kontextusban elemezhetjük városaink történetét. Szinte minden európai országban működik legalább egy szakmai bizottság, amelynek célja a városok történetének kutatása. A konferenciát úgy szerveztük meg, hogy nagyobb összefüggéseiben lássuk Kolozsvár fejlődését, és ez az oka annak, hogy noha a konferencián a hangsúly elsődlegesen városunkon van, már városok történetére is kiterjednek az előadások. Ebben a kontextusban a magyar és román várostörténeti kutatás inkább kölcsönösen kiegészíti egymást. Továbbra is fontosak a forrásfeltáró munkák mindkét részről, amelyek megalapozzák a további kutatásokat. A kommunikáció a két történetírás között nagyon fontos ezen a téren is, és habár ilyen jellegű közös várostörténeti konferenciákra korábban nem igazán került sor, ez most jó alkalom lesz a kölcsönös bemutatkozásra.
Szabadság (Kolozsvár)

Válságkezelő csoport létrehozását sürgeti az EMNP a vásárhelyi iskolaügyben
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) válságkezelő csoport létrehozását sürgeti a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium megmentésére.
A párt elnöksége szerkesztőségünkhöz eljuttatott szerdai közleményében nyomatékosította: elfogadhatatlannak tartja, hogy „az államhatalom módszeresen próbálja megfélemlíteni a magyar közösség köztiszteletben álló tagjait".
„A marosvásárhelyi iskolaügy mindannyiunkat arra kötelez, hogy félretéve politikai, meggyőződésbeli és felekezeti különbségeinket, egyöntetűen álljunk ki az iskola igazgatója, Tamási Zsolt-József mellett. A Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése közös, nemzeti ügy és nem pártpolitikai kérdés. A diákok, tanárok és szülők védelmében, a magyar nyelvű oktatás megőrzéséért kell kiállnunk, a válságba került iskola megmentését a legfontosabb célként kezelve” – áll a közleményben.
Az EMNP arra kérte az erdélyi magyar politikai pártokat, civil szervezeteket és történelmi egyházakat, hogy közösen hozzanak létre egy akciócsoportot, amely megvizsgálja a kialakult helyzet valamennyi vetületét, majd cselekvési tervet alkot, olyat, amelyet azután maradéktalanul és gyorsan, közösen hajthatnak végre. „Hisszük: ha felmutatjuk a magyar közösség erejét, összefogással eredményt érhetünk el!” – közölte az EMNP. A párt ugyanakkor szorgalmazta, az ügy lezárulta után mihamarabb állapítsák meg, hogy az önkormányzatban, a tanfelügyelőségen és a minisztériumban kiknek a felelőssége a jelenlegi helyzet kialakulása.
Krónika (Kolozsvár)

Egyenes adásban 1989 kommunista csőcseléke
Kampány van. Ha erről bárkinek fikarcnyi kételye lenne, elegendő bekapcsolnia egy hazai tévé- vagy rádióadót és végignéznie, végighallgatnia egy-egy bukaresti kerekasztalt. Mindennek Alfája és Omegája az egymásra licitáló ígéretek és ködös pártérdekek, amit hagyományos magyarellenességgel nyakon öntve tálalnak a választóknak.
Amiről mégis írni szeretnék, igazából nem kampánytéma, de nagy a gyanúm, azért hozakodtak elő vele, hogy a hátralevő bő egy hónapban azzá váljék. Az 1989-es decemberi forradalom aktacsomójának újranyitásáról van szó, amit pár napja bő lére eresztett talk show-szerű kerekasztalokon szednek ízeire politikusok, történészek és egykori szekustisztek. A Realitatea TV-n például a megbukott rendszer haszonélvezői, kémelhárítói szapulják békés egyetértésben a rendszerváltást elindító népfelkelés szikráját, Tőkés Lászlót „megrendíthetetlen bizonyítékokat” sorolva arról, hogy az egykori református lelkész már nemcsak a magyar titkosszolgálatnak, hanem a szovjet KGB-nek is ügynöke volt. Így jó pénzért ő forgatta fel az országot. Ha valaki végighallgatja a diktátor idegen ügynökökről szóló 1989. decemberi kijelentéseit, úgy érzi, Romániában megállt az idő. Ceauşescu véreskezű megtorló intézményének, a Szekuritáténak ma is jó nyugdíjélvező figurái még véletlenül sem börtönben vagy házi őrizetben nézik a tévét, hanem ők ülnek a kamerák előtt, és osztják az észt. S közben sajnálják Ceauşescut, akit hűséges szolgái állítólag már 1989 nyarán figyelmeztettek, hogy baj lesz, de ő nem lépett – sóhajt fel a kémelhárító szekustiszt. Mielőtt kimondaná, ami a szívén és száján van, hogy rég ki kellett volna nyírni a felforgató ügynököket, a műsorvezető hamar továbbadja a szót, hiszen a feltüzelt román tévénéző már fél szavakból is ért. A jelenlevő történész hiába magyarázza, hogy az elején valóban forradalom volt, amit később loptak el a hatalom új birtokosai, a műsor végkicsengése változatlan: az oroszokkal összejátszó magyar titkosszolgálat a felforgató, az államcsínyt kidolgozó erő. Amire áldását adta Amerika is.
A történet ismerős: az utóbbi 26 évben a diktátor egykori hűséges kiszolgálói és szellemi örökösei minden alkalommal a Ceauşescu-hagyatékot tálalják újramelegítve, vevő pedig akad bőven. A legfőbb ügyésznek a választások előtti nekirugaszkodása sokat már nem változtat a társadalomban mélyen beágyazott hazugságokon. Egyet tehet: az ellopott rendszerváltás tömegmészárlásának néhány főbűnösét bíróság elé állíthatja, de a társadalmat már nem tudja megszabadítani az átmentett kommunista és szekuritátés csőcseléktől.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Tőkés László útja 1956-tól 1989-ig
Az 1956 emlékének adózó, a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett beszélgetésen kiderült, Tőkés Lászlót már gyermekkorában a forradalom szellemiségében nevelték: szülei magatartása is nagyban hozzájárult az 1989-es szerepvállalásához.
„Semmi mást nem tettem, csak azt, amit bármelyik református lelkész, aki végzi a dolgát” – fogalmazott a Királyhágómelléki Egyházkerület egykori püspöke, az 1989-es forradalom hőse Kolozsváron. Tőkés nem tartja magát forradalmárnak: a beszélgetés során folyamatosan azt hangsúlyozta, ő csak azt tette, amit kötelességének érzett. S bár 1956-ban nem vállalhatott szerepet – hiszen akkoriban négyéves volt –, a szülei a forradalom szellemében nevelték. Az 1956-os forradalom emlékévében szervezett kolozsvári rendezvényen Tőkés Lászlóval Csinta Samu újságíró beszélgetett.
Akit forradalmárnak neveltek
Európai parlamenti képviselőként jelenleg a politikai közélet terén munkálkodó lelkész első gyermekkori emlékei az ´56-os forradalommal kapcsolatosak: a lelkészcsalád hagyományosan a reformáció megünneplésére készült, amikor hirtelen az egyházellenes diktatúra közepében találták magukat, ahol az igehirdetések során félni kellett – emlékszik vissza Tőkés László. „Édesapám akkor vásárolta meg a család első rádióját kölcsönpénzen, hogy figyelemmel követhessük a magyarországi eseményeket. Októberben a család minden tagja azon csüngött, mint ahogyan később mindenki más a televízió előtt ült 1989-ben” – idézi fel a hatvan évvel ezelőtti gyermekkori emlékeit. Bár gyerekként még nem értette az események jelentőségét, a forradalom történései és a családi neveltetés a későbbiekben példaértékű mérceként mutatták számára az utat, amely a rendszerváltás előtti szerepvállalásához vezetett.
„Nálunk otthon mindig is forradalomnak számított 1956, ez a felfogás számomra megelőlegezte az utókor helyes felismerését” – fűzte hozzá. Tőkés István református lelkész és teológiai professzor hetedik fiaként hallott otthon a kolozsvári teológusok letartóztatásáról, amiért a diákok szolidaritásukat fejezték ki a Budapesten elesett forradalmárok mellett. Az EP-képviselő erdélyi 56-osok – Dávid Gyula, Koczka György, Dobai István – hazatérésére is emlékszik: szerinte a meghurcoltak szabadulásuk után megfélemlített polgártársaiktól nem kaptak kellő társadalmi elismerést. „A kilencvenes évek óta igyekszünk felidézni a múltat és megbecsülni hőseinket, még ha sokszor megkésve is. Ezért olyan fontos az emlékév erdélyi vonatkozású rendezvénysorozata” – fejtette ki. A volt püspök elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen kevés fiatal érdeklődőt lát a teremben annak ellenére, hogy a romániai magyarság sorsa előbb-utóbb az ő kezükbe kerül.
Lékek a hallgatás falán
„A Romániában elcsendesített forradalmi hangok után évről évre egyre jobban megundorodtunk a társadalmi valóság kegyetlenségétől, a besúgásoktól, az emberi aljasságtól” – fogalmazott Tőkés László az elnyomó, elhallgattató román diktatúra utolsó éveiről. „Bár elsősorban a tudatosság vezérelt, az 1989-es forradalomhoz vakmerőségre is szükség volt” – ismerte el. Lelkészként úgy vélte, számos gyülekezet esetében a lelkipásztorok és a presbiterek sem akkor, sem ma nem tájékoztatják arról a közösséget, ami valóban róluk szól. Elmondása szerint ő mindig is az őszinte közlés híveként tevékenykedett.
„1989 a hallgatás faláról szólt, ezen kellett lyukat ütni. A tájékoztatás hamar a kommunizmus fegyverévé vált, így az isteni kegyelem után a nyílt felvilágosítás bírt a legnagyobb forradalmi erővel” – tette hozzá. Tőkés úgy véli, a megemlékezők minden évben tudatos közelharcot vívnak azért, hogy a politikai vezetés ne sajátíthassa ki a forradalom ügyét. „A rendszerváltás után a Szekuritáté tagjai is ünnepelni kezdték azokat a forradalmárokat, akiket egy-két évvel azelőtt ők maguk üldöztek. Ez a fajta népbutítás már szinte történelemhamisítással ér fel” – emelte ki az egykori forradalmár, aki azt is nehezményezte, hogy az ellene szóló állami demoralizációs folyamat – a Románia Csillaga kitüntetéstől való megfosztásával – máig tart. Az egykori püspök, elmondása szerint örül annak, hogy ha megkésve is, de újratárgyalják olyan közéleti szereplők ügyét – többek közt Ion Iliescuét, Petre Románét –, akik a rendszerváltás folyamatát véres kézzel akadályozták.
Azért sikerült, mert nem hagyták egyedül
A beszélgetés során Neumann Ottó újságíró Tőkés Lászlóra vonatkozó szavait is felidézték. „Maradtál volna szimbólum – így fogalmazott egykor Neumann. Ha hősi halált haltam volna 1989-ben, ma valószínűleg a román és magyar politikum képviselői egyaránt koszorúznák a nevemet viselő emlékművet, de mivel a rendszerváltás után sem hagytam a közjó ügyét, sokaknak hamar terhére lettem” – fejtette ki az EP-képviselő. Tőkés László bírálta az RMDSZ bihari képviseletének az 1956-os emlékévvel kapcsolatos tevékenységét. „A szövetség bihari tagjai eddig rá sem hederítettek a forradalom hőseire, de most a kampány hevében osztogatni kezdik az emlékdíjakat a helyi 56-osoknak” – hangoztatta. Végszóként elmondta, csak azért volt ereje szerepet vállalni a rendszerváltó forradalom során, mert családja és hívei mellette álltak. „A titok az, hogy sosem voltam egyedül, a templomot pedig az akkor elindított társadalmi földrengés epicentrumává tettük” – fogalmazott a képviselő.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Perjátékban újrajátszott történelem
Rendhagyó előadást tartottak a kolozsvári Báthory István Líceum dísztermében: a budapesti ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Perjátszó Köre az Ezerkilencszázötvenhat című perjátékot mutatta be.
Erdélyben némileg ismeretlen műfajjal mutatkozott be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) hivatalos, kifejezetten perek előadására specializálódott színjátszó társulata. A román diktátorházaspár peréből készült ugyan egy „játék”, de magyar nyelven ilyenfajta előadást nem nagyon láthattunk eddig. Egyébként a perjáték a perszimuláció és a színjátszás olyan egyedi egyvelege, amit ezúttal a Kolozsvárra látogató egyesület egyedül képvisel egész Magyarországon.
A Kisteleki Károly tanár által vezetett társulat 11 esztendeje alakult, tagjai többségében az egyetemen tanuló diákok, jogász és politológus hallgatók vegyesen, de a csoportot színesítik olyan végzett jogászok is, akik egykor szintén az ELTE-n tanultak. Az elmúlt évek során számos előadást vittek színre, amelyekben olyan történelmi személyiségek nevezetes pereit dolgozták fel, mint Marie Antoinette, Stuart Mária vagy Charles Manson, Bibó István. De vannak Erdélyhez köthető perjátékaik is: Báthory Erzsébet, illetve Fráter György pereit is bemutatták a közönségnek.
Két per 1956-ból
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Kincses Kolozsvár Egyesület és az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara szervezésében a múlt hétvégén bemutatott Perjáték két pert ölelt fel: Angyal István, valamint az úgynevezett egyetemisták perét. Míg az elsőben valós személyeket jelenítenek meg, addig az egyetemisták perében képzelt személyek, vádlottak szerepelnek, de valódi peranyagok alapján. Ahogyan Kisteleki István hangsúlyozta: az előadás mindössze öt százalékban tartalmaz fiktív elemeket, a többi kutatásokon, dokumentumokon, beszámolókon alapul.
Mintegy hat évtized távlatából lebilincselően érdekes átélni az 1956-os és az azt követő eseményeket, ám a korabeli szereplők számára a perek az élet és a halál kérdését jelentették. Az 1928-ban született Angyal István a budapesti Tűzoltó utcai csoport vezetője volt, hithű kommunista, aki a forradalmi események alatt következetesen a proletárdiktatúra győzelméért harcolt, mind a szovjet megszállók, mind a kapitalista restaurátorok ellen. Idealizmusát mi sem mutatja jobban, minthogy – talán egyedüliként a forradalmárok közül – a Tűzoltó utcaiak által ellenőrzött házakra Angyal a magyar zászlók mellé a vörös zászlót is kitűzette, ezzel azt üzenve a szovjet katonáknak, hogy ők harcolnak a valódi munkásforradalom mellett. Később röplapokat, felhívásokat szövegezett, sokszorosított és terjesztett. Ahogyan a periratból is kiderült, Angyal abban bízott, hogy Kádár János majd igazolja őt, a kommunista vezető kiáll mellette, és felmentik a vádak alól. De a meghasonulásközeli állapotba jutott Angyalon semmi sem segíthetett, halálra ítélték, és alig 30 évesen kivégezték.
A második bemutatott per azért volt döbbenetes, mert a diákok, akiket elítéltek, egy normális társdalomban talán még egy intést sem kaphattak volna cselekedeteikért. De 1956-ban és az azt követő években normalitásról nemigen beszélhetünk. Egyetemisták voltak, akik utcára vonultak, és fájdalmukat, elkeseredettségüket szerették volna a forradalom, a változtatni akarás szolgálatába állítani. Egyiküknek például egyetlen bűne az volt, hogy az egyetemi újságban írogatott, interjút készített néhány forradalmárral, és ezért több éves börtönre ítélték.
Vád és védelem
Talán emlékszünk még az 1989 karácsonyán a román televízióban bemutatott Ceausescu-perre (az előadás megtekintése alatt óhatatlanul előjöttek ezek a párhuzamok), amikor a diktátorházaspár védőügyvédje dörgedelmes vádbeszédet tartott „védencei” ellen. Nos, az arányokat és az előjeleket betartva valahogy ilyeneknek lehet elképzelni az 56-os forradalmárok védőügyvédeit is. Akik, ha nem is licitáltak rá a vádakra, de sok hasznot sem hoztak a szerencsétlen vádlottaknak. Aki egyszer a népbíróságok elé került, annak legfeljebb az volt a kérdése, hogy életét megkímélik-e vagy sem.
Tanulságos előadás volt, ami a (sajnos) kevéske nézőt gondolkodásra késztette. Szükség van a történelem „újrajátszására”, talán éppen azért, hogy a rossz dolgok ne ismétlődjenek meg.
Nánó Csaba

Brassó és Jászvásár között
1947–48-ban Luka László lemhényi születésű kommunista vezető, a Groza-kormány pénzügyminisztere megépíttette a Brassó–Bereck aszfaltozott utat, a régi országutat 75 kilométeren feljavíttatva, korszerűsítve. Akkor ez volt a legfontosabb és talán a legértékesebb megvalósítás az érintett települések lakói számára. Nagy volt az öröm annak idején a falvakban, de ez már a múlté.
Azóta többször is javították ezt az utat, amelyen a forgalom főleg 1989 után megsokszorozódott. Úgy emlegetik, hogy ez az út Párizstól Moszkváig tart, de nem csupán az átutazók száma, hanem a helybeliek járművei miatt is. Régebb is elég zajos volt a sok gépkocsi, de az utóbbi években szinte robbanásszerűen megnőtt a terhelés: mindenkinek van legalább személyautója, de ezen kívül teherautók, buszok, furgonok, motorkerékpárok és más gépjárművek is egymást érik. Szentivánlaborfalván az autós forgalom óriási lett. Az út egyik oldaláról a másikra gyalogosan átkelni csak 15–20 perces várakozással lehet, és még akkor is rizikós. Sajnos a sok ígérgetés után sincs még – bár az egyik oldalon – járda építve, az út szélén kell gyalogolni a sokszor igen gyorsan hajtó gépkocsik szelében. Tavasztól késő őszig – de sokszor télen is – a hétvégeken még a szokásosnál is négy-ötszörte több autó halad át településünkön: pénteken és szombaton északi irányba, Brassóból Jászvásár felé, vasárnap főként visszafelé, déli irányba hajtanak. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen szabad az út fel is, le is – már amikor egy-egy baleset le nem állítja vagy lassítja az áthaladást –, de az idegenek egy része nagyon sok kellemetlenséget okozott már és okoz most is az itt élőknek: – nagyon sokszor és sok helyen lefestették, bekenték, különböző színű festékekkel meggyalázták a magyar feliratokat a helységnévtáblákon (nálunk már ötször, legutóbb 2016. november 6-án); – sok út menti gyümölcsfát tépáztak meg, törtek le egy-két almáért; – letörik, elhasítják vagy éppenséggel ellopják az alacsonyan kitűzött székely zászlót (tőlem már kettőt); – az út menti megálló- és pihenőhelyeket, nem csupán a lakott területeken kívül, hanem a falu között is úgy hagyják maguk után, mint az árvíz: eldobott, ott hagyott dobozok, palackok, papír és nejlonzacskó, ételmaradékok, hamutartóból kiürített cigarettacsikkek, használt pelenkák maradnak e civilizálatlan utasok nyomában;
– pityókás zsákokat, hagymát, kürtőskalácsot, mézes üveget is loptak már el a helybeliek kapujából, bódéjából; – pénzváltás ürügyén házba is bementek, és kirabolták a tulajdonost;
– dübörögtetik az autós hangszórókat úgy, hogy az utcai ablakok is zörögnek, olykor saját hangunkat sem halljuk tőle.
Nem folytatom, mert már én kezdtem szégyellni ezt a felsorolást éppen a saját falumból. Ó, kultúra, ó, civilizáció! Lehet, hogy az aszfaltnál jobb lenne nekünk a régi köves út?
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendezvénysorozat Dicsőszentmártonban
Ünnepeljünk együtt!
– áll a dicsőszentmártoni magyar civil szervezetek által lapunkhoz eljuttatott közleményben. A hét végén Dicsőszentmárton magyar közössége ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik többek között Szent Márton, a város névadó szentje születésének 1700. évfordulójára.
Az ünnepségsorozat keretében a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját, valamint a Kökényes Néptáncegyüttes névadó ünnepségének 10. évfordulóját ünneplik. A kétnapos rendezvénysorozat része a Szent Márton Borlovagrend Márton-napi borversenye, valamint az anyaországi testvértelepüléssel, Hajdúszoboszlóval való kapcsolat 25. évfordulójának megünneplése, ez utóbbi a helyi önkormányzat szervezésében.
Ma, november 11-én 18 órától a helyi művelődési otthonban a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját ünneplik, ezt követi a Kökényes Néptánc- együttes névadó ünnepségének 10. évfordulója. Szombaton, november 12-én délelőtt 9 órától a Három Fenyő vendéglőben a Szent Márton Borlovagrend hagyományos borversenyére kerül sor, 14 órától konferenciát tartanak a Három Fenyő étteremben, melynek témája a város és a névadó, Szent Márton születésének évfordulója. Ugyancsak szombaton 17 órától Dicsőszentmárton és Hajdúszoboszló testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünneplik a Mihai Eminescu Művelődési Házban, melynek meghívott vendégei az anyaországi testvértelepülés elöljárói, szervező a helyi önkormányzat. Ezt követően 19 órától Szent Márton-napi magyar bált tartanak a Három Fenyő étteremben.
A kulturális eseményeket a helyi civil szervezetek – Népszínház, Szent Márton Borlovagrend, Sipos Domokos Művelődési Egyesület, Kökényes Néptáncegyüttes – közreműködésével szervezték – tudtuk meg Fodor Sándor József helyi önkormányzati képviselőtől, a Kökényes Néptáncegyüttes vezetőjétől.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A vásárhelyi egyetemisták a forradalom idején
(Folytatás november 4-i lapszámunkból)
A legkényesebb helyzet a városban, az első napokban az OGYI-n körvonalazódott, hiszen pillanatok alatt kialakult egy annyira feszült hangulat, amit nehezen lehetett kezelni. Az egyetemisták megfogalmazott követeléseire gyors megoldásokat kellett találni. Egy Vargancsik Lajos nevű egykori aktivista visszaemlékezése szerint is a ma- gyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. "Kiadták a parancsot – mondja a kérdezett –, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, vécét rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor,1 két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak. […] Csupor2 azt mondta, hogy menjenek fel a Somostetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó. […] Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceausescunak3 a háza (A Somostető alsó felén – sz. m.). Akkor még erdő volt ott. Megállt a sofőr, hogy addig, és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival,4 Csupor Branissal, ketten kétfelé. Na, elmegyünk, s a sofőr is kiszállt, s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebre vágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek."5
Egy hónappal a forradalmi események után, gyors, de óvatos adatgyűjtések alapján kezdetét vette az egyetemi mozgalom vezetőinek, hangadóinak a felelősségre vonása. Már a december 15-16-ára összehívott tartományi pártkonferencia előtt, a tartományi pártbizottság december 10-i jóváhagyásával az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel "a MNK-beli események alkalmából bizonyítékát adták rendszerellenességüknek, és mert az első két hallgató földbirtokos családból származik, a harmadik pedig egy Csík rajonbeli felforgató szervezet tagjaként 4 évig volt börtönben".6 Mások kizárási ügyét vagy más szankciókkal való megrovását, mivel az azokat terhelő iratokat nem találták megfelelően dokumentáltnak, elnapolták. Róluk a következő években döntöttek, állandó megfélemlítő nyomás alatt tartva nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is.
Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak a forradalom ideje alatti magatartásáról értesülünk a tartományi pártbizottság bürójának 1956. decemberi 27-én tartott rendkívüli ülésén elhangzottakból is, amelyen az intézet megújított Ifjú Munkásszövetség (IMSZ) bizottságába választott, de a városi pártbizottság által kifogásolt négy diák ügyét tárgyalták. Az ülésen részt vett Badioc Ioan, Valter István, Vargancsik István, Molnár János7, Bugyi Pál, Fodor Géza8, György Ambrus9, Alexandru Ratiu10, König József11, valamint és Gere Mihály12 a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részéről. Az ülés első tárgya egy 105 tagú kínai küldöttség fogadásának megszervezése volt, amit hamar megtárgyaltak. A második pont, amelynek megbe- szélésére meghívták Erdélyi Lajost, a tartományi pártbizottság tudomány- és művelődési osztályának vezetőjét, Kopándi Sándort, az IMSZ központi bizottságának küldöttét, és egy Kiss nevű hölgyet, a IMSZ helyi vezetőségének képviselőjét is. Amiért Fazekas János a két központi bizottsági tagot, Gerét és Kopándit Vásárhelyre küldte, az nem volt egyéb, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet IMSZ szer-vezetében kialakult helyzetnek a párt számára kényessé vált ügye.
A fő gond az volt, hogy a városi pártbizottság, bizonyos nyilvánosságra nem hozható információkra hivatkozva, elutasította négy egyetemistának – Piros Ferencnek, Ferenc Ernőnek, László Ildikónak és Nagy Lajosnak13 – az Intézet IMSZ-vezetőségébe történt megválasztását. Az egyetem ifjúsági szervezetének vezetőségéből eltávolított Piros Ferenc azonban írásbeli folyamodvánnyal fordult a városi IMSZ-bizottsághoz az intézkedés ellen, kihangsúlyozta eddigi elismert és méltányolt tevékenységét, követelve eltávolításának nyilvános megokolását az évfolyam előtt. Emiatt a tartományi pártbizottságra hárult a nyilvánosságra hozható okok keresése, közzététele és a városi párthatározat megerősítése. Fazekas utasítására a városba érkezett Gere és Kopándi, három napon át megbeszélést folytatott az egyetem vezetőségével, az intézeti és a városi pártbizottság tagjaival, valamint a tartományi és városi IMSZ-bizottságokkal, de szóba álltak több egyetemi hallgatóval is. Miután Erdélyi Lajos ismertette a tájékoztatót és az OGYI oktatási munkájának a javítására tett javaslatokat, Gere ismertette küldetésük célját: az egyetemi IMSZ vezetőségébe választott, de kifogásolt négy személy megválasztását elutasító városi párthatározat alaposságának a kivizsgálását. A megbeszélések során az intézet vezetősége, pártbizottsága és a diákok egy része is a kizárási határozat visszavonását kérte, mert ez szakadást okozott az ifjúsági szervezet és a diákság között.
A vita során elhangzottakból megtudhatjuk, hogy az intézet pártbizottságának titkára, egy Horváth nevű tanár (vagyis dr. Horváth Miklós orvosprofesszor) állítása szerint "a diákoknak nincs bizalmuk a Kádár-kormányban, mert behívta a szovjet csapatokat". Az összegyűltek ezt a magatartást úgy értelmezték, hogy a diákok szerint ezt a kormányt egy más, reakciós kor-mánnyal kell helyettesíteni. Amikor diákszövetség megalakulása során a tartományi pártbizottság részéről kiküldött Valter István14 megkérdezte a vezetőségbe jelölt Pirostól, hogy miként viselkedett a ma- gyarországi események alatt, a diákok kórusban kiáltották, hogy erre nem köteles válaszolni. Bugyi Pálnak, a tartományi néptanács elnökének szavai szerint: "Amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek."15
Az egyetemisták általános hangulatát König József így jellemezte: amikor a magyarországi eseményekről volt szó, megtagadták, hogy beszéljenek róla, mert még mindig kitartanak amellett, hogy ott nem ellenforradalom volt, és kételkednek Kádár kormányában, a szovjet csapatok segítségében.
Gere a következőképpen jellemezte a négy egyetemistát: László Ildikó apja szociáldemokrata volt, de párton kívüli tanító, ő merész követeléseket megfogalmazó személy, de nem voltak ellenséges kijelentései; Nagy Lajos aktív és szakmailag jól felkészült, de az Ady-kör szabályzatának a szerkesztésekor megnyilvánulásai követelőzőek, szemtelenek voltak, és a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan nem nyilvánított "helyes" magatartást; Piros, aki IMSZ-titkár volt, aktívan tevékenykedett az ifjúsági szövetségben, tekintélye van, sokat foglalkozott művelő-dési kérdésekkel, és soha sem nyilatkozott "hülyén", még a magyarországi ese-ményekkel kapcsolatosan sem, amikor mások azt hangoztatták, hogy nem kell marxizmus, ő mindig védelmébe vette azt, de a magyarországi eseményeket nem ítélte el, és a háttérben ellenünk beszélt; Ferenc Ernő ellen nincsenek adataink, a kulturális életben aktív szerepet játszott, a tánccsoport lelkes tagja, csak azt hozhatjuk fel ellene, hogy az apja leventeparancsnok és horthysta tiszt volt. Kiegészítésként Bugyi Pál megjegyezte, hogy megoldotta Nagy szüleinek az adóügyét, de ő azt csak flegmatikusan vette tudomásul. Vele kapcsolatosan György Ambrus is megjegyzi, hogy Nagy magatartását társai elítélték, mégis a titkos szavazás során rászavaztak, még a hat párttag is. És azt is közli a résztvevőkkel, hogy még Horváth párttitkár véleménye szerint is helytelen volt a szovjet csapatok behívása.16
Az ismertetés után a résztvevők arról vitatkoztak, hogy milyen megokolásokat találjanak a négy egyetemistának az ifjúsági szervezet vezetőségéből való kizárására. Főként Piros és Ferenc esete volt kényes, mert azoknak erkölcsi joguk volt kitartóan követelni a kizárás nyilvános megokolását, mivel kollégáik széles körű bizalmát élvezték. Pirosnak nyilvánosan csak azt róhatták fel, hogy november 7- én megtagadta a felvonulásban való résztvételt. A hozzászólásokból kitűnik, hogy a nem megerősítés, vagyis kizáró ok a nevezetteknek a forradalom idején tanúsított "helytelen" magatartása volt. Végül is a megokolások további dokumentálása mellett jóváhagyták a kizárási határozatot.
A december 27-i határozatot az 1956. december 15-16-án Marosvásárhelyen tartott tartományi pártkonferencián elhangzottak szellemében hozták. A konferencia Gheorghe Gheorghiu-Dej17országos pártfőtitkár vezetése alatt zajlott, fő témája az 1956-os események értékelése volt. A főtitkár az ifjúsággal való hathatósabb foglalkozást tekintette elsőrendű feladatnak. Többek között a következőket mondta: "Az ideológiai munka terén mindenképpen le kell vonni a következtetéseket. Vegyék figyelembe a fiatalság, az értelmiség gondjait. Látható, hogy az ellenség megcélozta a marosvásárhelyi fiatalságot, meg a temesvárit (ott azért kevésbé), s más helyek ifjúságát is. Nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig tettünk, meg kell nyernünk az ügyünknek a fiatalokat. Tudnunk kell, hogyan nyerhetjük meg őket céljaink számára úgy, hogy ne az idegen rádióadók befolyásolják őket, hanem mi. Az osztályharc objektív törvény a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején, még akkor is, ha ezt tagadni fogják. Mi nem foglalkoztunk kellőképpen a fiatalsággal, a tanulás kérdésével, kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből, ez a valóság. Megbeszéltük ezt a kérdést a Központi Bizottságban: valóban kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből. Nem engedhető meg, hogy ne tudjuk, mi történik egy egyetemen."18
A párt Központi Ellenőrző Bizottsága 1957-ben megvizsgálta az OGYI-n tapasztalható pártideológiai felkészültséget, az egyetemi hallgatók és tanárok beállítottságát illetően, az 1956. októberi események során tanúsított magatartásukat véve alapul. Az ellenőrzés megállapításait tartalmazó jelentés arról tájékoztat, hogy a 960 egyetemistából majdnem 200 "provokatív" módon viselkedett a forradalom alatt.19
1 Bodor András a marosvásárhelyi városi Néptanács Végrehajtó Bizottságának alelnöke 1953-tól.
2 Csupor Lajos (1911–1985) kommunista politikus. 1945–1946-ban a marosvásárhelyi városi rendőrség főnöke, 1946–1950 között különböző pártfunkciókat töltött be Marosvásárhelyen, 1951–1952-ben Sztálin tartományi párttitkár, 1952–1960 között a Magyar Autonóm Tartomány, 1960–161 között a Maros-Magyar Autonóm Tartomány első titkára, 1952–1969 között nemzetgyűlési képviselő.
3 Ceausescu, Nicolae (1918–1989) kommunista politikus, államfő. 1945-1989 között az RMP Központi Bizottságának tagja, 1955-től a Politikai Bizottság tagja is, 1954-től a párt egyik titkára. 1949-1950-ben mezőgazdasági miniszterhelyettes, 1950-1954 között honvédelmi miniszterhelyettes, 1956 januárjától a párt agrár- és adminisztratív osztályainak vezetője, 1965-től a párt főtitkára, 1974-től a Román Szocialista Köztársaság elnöke. A pártfőtitkár- államfőnek az ország számos helyén építettek luxusvillákat, ahol látogatásai alkalmával megszállt. Ilyen volt a somostetői is.
4 Bugyi Pál (1919 – ?) 1952–1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.
5 A visszaemlékezést idézi NOVÁK CSABA ZOLTÁN: A barikád "másik" oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei. Wikipedia, 2011.
6 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 116. A jegyzőkönyv közölve: BOTTONI 2006, 198.
7 Molnár János a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik titkára.
8 Fodor Géza a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
9 György Ambrus a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
10 Ratiu, Alexandru (1913 – ?) 1952-től a Steaua Rosie újság főszerkesztője.
11 König József 1956-ban a Magyar Autonóm Tartományi Pártkollégium elnöke volt.
12 Gere Mihály, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága propagandaosztályának egyik főnökhelyettese, 1965- től a Központi Bizottság póttagja, 1966-tól a titkárság tagja, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának alelnöke, majd 1979-től elnöke, 1989-es események után letartóztatják és elítélik.
13 Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről átfogó képet nyújt DR. NAGY LAJOS rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) című könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett "ellenséges elemek" további sorsa. Kuna Tibor gyergyócsomafalvi "kulákivadék" Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. (Ismertetőjét lásd: Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. Hargita Népe 2008. október 21.)
14 Valter István (1925–2010?) 1956-ban a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi Bizottságának egyik tagja, a tartományi pártiskola igazgatója, később a Vörös Zászló főszerkesztő-helyettese.
15 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 340-349.
16 Uo. 346-347.
17 Gheorghiu-Dej, Gheorghe (1901–1965) vasúti munkás, 1945–1965 között a Román Kommunista (Munkás) Párt főtitkára. 1945 után közlekedésügyi és ipari miniszter, 1948- 1952 között a Minisztertanács első helyettese, 1952–1956 között miniszterelnök. Megjegyezzük, hogy a pártfőtitkár az autonóm tartomány megalakulása után először járt annak székhelyén.
18 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 140/1956. sz., 86-104. A főtitkár beszéde, magyarra fordítva, teljes egészében közölve: PÁL-ANTAL 2006, 259-273.
19 Ua. 175/1957. sz., 240
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Máig elhallgatott történelem: a Gulág-jelenség
Tudományos értekezlet a szovjet munkatáborokba hurcolásokról
A második világháború végén és utána a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások éve az idei: ebből az alkalomból számos rendezvényen emlékeztek meg azokról a százezrekről, akik éveket töltöttek el szovjet munkatáborokban, és akik közül nagyon sokan odavesztek. A Gulág-emlékév keretében rendezték meg tegnap Kolozsváron a Minerva-házban azt a tudományos konferenciát, amelyen szakemberek megpróbáltak áttekintést nyújtani arról, hogyan alakultak ki már jóval korábban a történelemben a lágerrendszerek, mi vezetett el a szovjet munkatáborok létesítéséig, mennyire juthat a kutató számszerű adatokhoz az elhurcoltak pontos számát tekintve. Elhangzottak előadások: az erdélyi magyar civilek Szovjetunióba elhurcolásáról 1944 őszén, kolozsvári civilek emlékezéseiről, magyar zsidók a szovjet táborrendszerben, a Gulágra került erdélyi magyar zsidókról, továbbá a deportáltak felkutatásának módszertanáról.
A Gulág-jelenség címmel tartottak tegnap Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében a Gulág-emlékév keretében tudományos konferenciát, amelyen megemlékeztek a több mint 70 évvel ezelőtt a Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt civilekről. Csucsuja István történész megnyitó előadásában a Gulágot, mint fogalmat igyekezett felvázolni, és ismertetni általában a lágerrendszerek kialakulását a történelem folyamán. Először a britek állítottak fel koncentrációs táborokat az angol–búr háborúk idején, de korábban is szerveztek más államok is büntető táborokat az ellenségnek. A sztálini Szovjetunióban a lágerek borzalmas életkörülményeket jelentettek az oda elhurcoltaknak: egyrészt egyesek fizikai megsemmisítése volt a cél, másrészt büntető jelleget szántak neki. Ide hurcolták a kulákságot, a politikai ellenfeleket, vagy a veszélyesnek tartott nemzetiségeket – tehát népcsoportokat pusztán etnikai alapon vittek el. Az 1930-as évektől a politikai rendőrség egyre több embert – rendszerint a sztálini politika ellenzőit – vitt kényszermunkára Szibériába, majd a második világháborúban elfoglalt területek lakosságát is ide hurcolták: tudatosan vitték el az értelmiséget, vagy büntetésből saját katonáikat. Innen került ki az olcsó munkaerő a sztálini tervgazdaság végrehajtására. Egészen pontos adatokat a munkatáborok lakóiról, foglyairól nem lehet tudni, de feltételezhetően több millióra tehető az ott dolgozott foglyok száma. A Gulág-rendszer felbomlása 1953 után került szóba, Sztálin halálakor, majd 1960-ban szüntették meg az intézményt.
Benkő Levente történész az erdélyi magyar civilek 1944 őszén történt elhurcolásáról tartott előadást, alapállását, miszerint nincs kollektív bűnösség, már az elején megfogalmazta. Romániában az 1944. augusztus 23-i átállás előtt is léteztek fogolytáborok, és ugyanebben az időszakban, tehát a romániai átálláskor magyarellenes hecckampány kezdődött a román sajtóban, a közhangulatot a magyar és német lakosság ellen szították. A történész egyetlen mérsékelt feljegyzést talált Teofil Vescan kolozsvári egyetemi tanártól, aki óva intett írásában, miszerint „bűnös soha nem egy nép, hanem egy rendszer”. A sajtóban arról cikkeztek, hogy „a magyarokat meg kell büntetni”, elterjedt a mentalitás, miszerint „ha a magyaroknak kell a magyarság, vigyék innen”, és ez a hangulat, hozzáállás meghatározta a későbbi eseményeket. A magyarság és németek elleni intézkedésekről jelentek meg határozatok, és tudatosan összemosták az állampolgárság és nemzetiség fogalmát, hogy az erdélyi őslakosokat is elhurcolhassák. Hazug indokokkal vitték el az embereket: csak egy kis munkára („málenkij robot”), csendőrőrsi papírokért, az ortodox hitre való áttérés megtagadásáért, vagy mert partizán, nő, idős, gyerek volt az illető. Benkő Levente beszélt a barcaföldvári haláltáborról is, ahol a kilencvenes években a helyi román hatóságok még megpróbálták megakadályozni a magyar áldozatokra emlékezést, majd kétezer után váltott rendre a közhangulat, annyira, hogy idén például a polgármesteri hivatal is koszorúzott az áldozatok emlékművénél.
Papp Annamária újságíró, történész kolozsvári civileknek a szovjet elhurcolásról elmesélt emlékeiről tartott vetítettképes előadást. Vass Károlyt Tordáról vitték el 1944 októberében, és nagyjából ugyanabban az időszakban Kolozsvárról Kelemen Istvánt, Tordai Árpádot, Mile Józsefet, Schneider Mihályt, Farkas Lajost, Varga Mártont, Mátyás Jenőt, Laczka Józsefet, Sáska Pál, Szőcs Balázst, Kolozsi Gergely Istvánt. Fiatalon, 16-18 évesen vitték el őket, sokukat édesapjukkal, a magyar elitet a román hatóságok által összeállított lista alapján gyűjtötték össze, a szovjet katonákat rendszerint román tolmácsok kísérték. A Kolozsvárról elhurcolt körülbelül ötezer magyar férfi 16 százaléka volt értelmiségi, Tordáról a 7300 magyar lakosból 700 civilt vittek el, gyakorlatilag megtizedelve az ottani magyarságot. A közelmúlt történéseit igazából a túlélők elbeszéléseiből lehet megismerni, ezért nagyon fontos feljegyezni az emlékeiket, összegyűjteni a tárgyi emlékeket, amelyek dokumentumértékkel bírnak. Mindezeket összevetve a levéltári forrásokkal, objektív képet kaphatunk az adott korról – véli Papp Annamária. A történelem tankönyvek nagy hiányosságának tartja, hogy továbbra sem tesznek említést erről a korszakról, a Gulág-jelenség még mindig elhallgatott történelemnek számít.
Botos János professzor az 1939–1956 között szovjet táborrendszerben raboskodó zsidókról szóló előadásában elmondta: az 1947-től kezdődő szabadulás nyomán alig 5-6 százaléka tért haza az elhurcoltaknak. Azok a zsidók, akiket különböző okok miatt 1941-ben „csak” három évre ítéltek el, végül ennek kétszeresét töltötték el a börtönben. Rehabilitálásuk 1953-ban kezdődött, és fél évszázadon át tartott. De hurcoltak el a Gulágra 1945 után olyan zsidókat is, akik a koncentrációs táborból hazafele menet szovjet hadifogságba kerültek, és a besúgók hamis vádjainak következtében éveken át raboskodtak tovább. A munkatáborokban a zsidó hadifoglyokkal ugyanolyan kegyetlenül bántak, mint a többivel. A korábbi rehabilitáció mellett – amely az illető személynek a bűnügyi nyilvántartásból való törlését jelentette – anyagi kárpótlásban csak 1990 után részesültek. Még ma sem lehet pontosan tudni, hány magyar zsidó lett szovjet hadifogoly, és közülük hány térhetett haza.
Haraszti György a Gulágra került magyarokról szóló előadásában kitért arra, hogy a szovjet kényszermunkatáborokba került magyarok számuk arányában a németek és a japánok után a harmadik helyet foglalták el.
„A Szovjetunió tudatosan készült a munkatáborok létrehozására, hiszen már 1939. szeptember 19-én, tehát pár nappal a második világháború kitörése után rendelet született arról, hogy a hadifoglyok és internáltak számára munkatáborokat létesítenek. Később Sztálin bejelentette, hogy a Szovjetunió erkölcsi, anyagi, tárgyi és személyi kárpótlásra tart igényt, pontosabban 5 millió német fogoly 10 éven át tartó kényszermunkájára. Közel 7000 tábor létezett, a magyarok pedig 700 táborban éltek szétszórva” – közölte a szakember.
A Gulágon 1942–1950 között raboskodó erdélyi magyar zsidókról értekezve Tibori Szabó Zoltán négy csoportot különített el: az észak-erdélyi, a máramarosi és szatmári, a munkaszolgálatos vagy a náci munkatáborokból hazatérő, majd szovjet fogságba kerülők csoportját.
„Az első és a második csoport sorsát nagyjából ismerjük, a többiekét viszont nem. A Kolozsváron megjelenő Egység magyar zsidó hetilap cikkeiben többször felvetette a Gulág-táborokban sínylődő zsidók hazatérésének kérdését” – hangoztatta az előadó.
A családtörténet-kutatással foglalkozó Eötvös György elmondta: a Gulágon raboskodók sorsát főleg genealógiai kutatás céljából, valamint a hagyatéki ügyek miatt vizsgálják azok leszármazottai. A tudományos kutatás az adatok szovjet titkosítása miatt szinte kivitelezhetetlen, az előadó ismertette viszont azokat a lehetséges forrásokat, amelyek segítségével esetleg rá lehet találni a keresett személyre.
N.-H. D., Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

Film készülhet Jakó Zsigmondról és Kallós Zoltánról is
Egyéni és családi portréfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek készülhetnek, valamint egy sürgős helyszíni forgatás kezdődhet el összesen 187,8 millió forintból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntései alapján, amellyel a Magyar Média Mecenatúra program két filmes pályázatának aktuális fordulóit zárták le.
Az NMHH tegnapi közleménye szerint összesen 114,1 millió forintot ítéltek meg 19 dokumentumfilm alkotóinak – köztük három határon túli pályázónak – az Ember Judit-pályázat idei második fordulójában. A Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton keresztül 7 produkció jut összesen 73,2 millió forint támogatáshoz. Az Escher Károly-pályázaton félmillió forint támogatásban részesítette a médiatanács azt a különleges filmötletet, amely a zuglói zsinagóga október végén elégett kincsei emlékének szentelt tórabúcsúztató szertartást hivatott megörökíteni. Ilyen esemény 70 éve nem volt Magyarországon – jegyezték meg.
Az Ember Judit-pályázat keretében odaítélt támogatásoknak köszönhetően film készül a Syrius zenészéről, Orszáczky „Jackie” Miklósról, aki egyben a pikkolóbasszus szólóhangszer kifejlesztője is volt, Parászka Boróka erdélyi újságíróról, Kallós Zoltán néprajzkutatóról, az utolsó, ma is élő, második világháborúban harcoló magyar vadászpilótákról, Frankó Endréről és Szentiványi Jánosról, valamint Nádas Péter íróról és Juhász Ferenc költőről.
Kétrészes filmmel állítanak emléket Jakó Zsigmond kolozsvári történészprofesszornak, az erdélyi középkori és kora újkori művelődés- és gazdaságtörténet kutatójának. Próbajáték címmel pedig egy hátrányos helyzetű tehetséges roma sportolót, Oláh Szebasztiánt ismerhetik meg a nézők, aki egy hollandiai focitornán szeretne kitörni.
A családokról szóló alkotások között filmet forgatnak a Kurtág család három híres zenész, illetve videoművész képviselőjéről, a három Korda testvér népmesébe illő történetéről, valamint a székelyföldi Sütő családról, ahol mára a 15. generáció készíti a faragott vagy festett népi bútorokat és székelykapukat.
A Kollányi Ágoston-pályázaton keresztül hét produkció jutott támogatáshoz, köztük az a nyolcrészes sorozat is, amely a magyar nemzeti parkok természetvédelmi őreinek munkájáról, a természettel való bensőséges kapcsolatukról szól.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar közösségeket ért támadásokról beszélt Vincze Loránt Berlinben
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
Vincze Loránt szerint két fajta diskurzus érhető tetten a kisebbségvédelem területén: míg az egyik szerint a status quón nem kell változtatni, ugyanis az apró hibák ellenére is működőképes a rendszer, addig a másik megközelítés összehasonlító kontextusba helyezi a különböző európai megoldásokat. Az első kategóriában Franciaország negatív és Dél-Tirol pozitív példájára utalt a FUEN elnöke, a másodikban pedig a romániai magyarok helyzetét ecsetelte.
Potenciális eltérések a kisebbségvédelem terén kitűzött célok és az elért eredmények között című panelbeszélgetésen vett részt pénteken Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben, A nemzeti kisebbségek viszonya az anyaországokkal a 20. és 21. századi Közép- és Kelet-Európában c. nemzetközi konferencián.
Az RMDSZ hírlevele szerint az esemény lehetőséget biztosított a nemzeti kisebbségek helyzetének és az állami politikák összehasonlítására, valamint a különféle perspektívák ütköztetésére az európai és nemzetközi szervezetek képviselői, többségi és kisebbségi politikusok, illetve egyetemi kutatók számára.
„Mit veszít a többség, ha a kisebbségnek jobb védelmet szavatol?” – tette fel az egyszerű kérdést a FUEN elnöke, konkrét példákat adva: „Mit veszítene a szlovák többség, ha magyarul is kiírná az utcaneveket vagy a vasúti megállók nevét? Mit veszít a román állam, ha engedné a közösségi szimbólumok szabad használatát?” – utalva a székelyföldi város- és megyeházák tanácstermeiből kitiltott székely zászlóra. „Mindenhol azt látjuk Európában, hogy a régiók és közösségek szimbólumai szabadon megjelenhetnek, és ez nem vesz el semmit a többségtől” – fogalmazott Vincze Loránt, aki szerint a kisebbség lojalitását és támogatását az állam csak megfelelő védelem biztosításával és problémamegoldó hozzáállással tudja elnyerni.
A magyar közösség sérelmei közül Vincze Loránt kiemelte a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Elméleti Líceum ügyét is, amelyet aggasztónak tart, hiszen alig nyerte vissza az épület tulajdonjogát és az iskola működtetési jogát a Római Katolikus Egyház, a román igazságszolgáltatás lenullázná az egész folyamatot. Az erdélyi helyzetet feszültnek nevezte, hiszen a romániai magyarok aggódnak a közösségi vezetőket, az oktatási intézményeket és a közösségi szimbólumokat érő sorozatos támadások miatt. Vincze Loránt tájékoztatta a konferencia résztvevőit, hogy holnap Marosvásárhelyen nagyszabású tüntetés lesz a magyar iskola védelmében.
A FUEN elnöke szerint fontos és időszerű az európai kisebbségvédelmi eszközök továbbfejlesztése, hiszen az Európai Unió kisebbségvédelmi politikája gyakorlatilag kimerül a politikai nyilatkozatok szintjén, miközben az Európa Tanács már ki akarja terjeszteni a Keretegyezmény hatályát a bevándorló, új kisebbségekre is, amellyel a FUEN és az őshonos nemzetiségek nem értenek egyet.
A romániai származású újságíró, Robert Schwartz által moderált panelbeszélgetés résztvevője volt még Bernd Fabritius, a német szövetségi parlament külföldi kulturális és oktatási politikájáért felelős biztosa, Rainer Hofmann, az EU Alapjogi Ügynökségének vezetőtanács-tagja, valamint Ján Varšo, a külhoni szlovákokért felelős szlovák állami kormányhivatal elnöke. A berlini konferencia a varsói Megemlékezés és Szolidaritás Európai Hálózat szervezésében, egyebeket mellett a FUEN és más neves európai kutatóintézetek, egyetemek és szervezetek partnerségével jött létre.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Az erdélyi 56 a magyar oktatás felszámolása miatt következett be
Erdélyben nem a kommunista rendszer ellen, hanem a magyar oktatás megmaradásáért szervezkedtek 56-ban, mondja Vincze Gábor.
Novenber 4-én 1956 Erdélyben és Magyarországon címmel nemzetközi konferenciát szervezett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete, melynek társszervezője volt a Buza László Egyesület és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Az egynapos rendezvényen magyarországi és romániai történészek az 56-os forradalom 60. évfordulója kapcsán arról beszéltek, hogy miként reagált a magyarországi hatalmi berendezkedés az országban egyre nagyobb mértékben fokozódó feszültségre, és miért következett be az, hogy október 23-án a Szovjetunió karhatalma fegyveres erővel kezdte meg a kommunista rendszer helyreállítását. Az előadásokból kiderült, hogy az erdélyi 56 és a magyarországi eseményeket kiváltó okok részben eltérnek egymástól, ugyanis a Romániában történt megmozdulások elsősorban nem a kommunista rendszer megdöntésének céljából jöttek létre, hanem azért, mert a román kommunista hatalom elkezdte magyar oktatási intézmények, azon keresztül pedig a magyar oktatás felszámolását. A nemzetközi konferencia előadói közt volt Vincze Gábor történész, aki közel húsz évig foglalkozott az erdélyi magyarság és a moldvai csángók 20. századi történetével, eddig 15 könyve és 130 publikációja jelent meg. A történész 1956 Magyarországon, 1956 Erdélyben címmel tartott előadást arról, hogy milyen indokok mentén kezdődött el Romániában a szervezkedés. Az 1956-os téma kapcsán a Transindex arról kérdezte Vincze Gábort, hogy látja az erdélyi magyar kisebbség helyzetét a román hatalom megtorlásával szemben, mi volt a fő oka az erdélyi magyarok szervezkedésének és a magyarországi 56-os eseményekkel való szolidaritásnak. A történész úgy véli, hogy az 1956-1957-es erdélyi szervezkedés okai eltérnek a magyarországiaktól, ott ugyanis az 50-es években Nyíregyházától Szombathelyig, Miskolctól Szegedig, az egész országban voltak olyan megmozdulások, amelyek a kommunista hatalom megdöntését akarták elérni. Ezek az emberek arra vártak, hogy az angolok és az amerikaiak felszabadítják az országot, majd közösen az ő segítségükkel átveszik a hatalmat, tehát egyértelműen rendszerellenesek voltak. Erdélyben viszont a forradalommal való szolidaritás kiváltó okai a kisebbségi sérelmek voltak, ezen belül pedig ami az ifjúság számára igazán „húsbavágó” problémát volt, a magyar nyelvű oktatás szűkítése. Az EMISZ-től kezdve, amely 1956-ban alakult Brassóban ifjú diákokból és munkásfiatalokból, a szászrégeni Fekete Kézig, amelyet ugyancsak középiskolások és egyetemisták szerveztek, a fő indíték az erdélyi magyar kisebbség ellehetetlenítése volt.
A románosítás már 1956 előtt elkezdődött Vincze Gábor elmondta, Erdélyben az emberek kollektív emlékezetében az él, hogy a magyar nyelvű osztályok, a kizárólag magyar nyelven oktató iskolák felszámolása és románosítása az 1956 utáni megtorlások része. Erről szó sincs, ez a folyamat korábban kezdődik el - mondta a történész. Ezt korabeli statisztikai adatok támasztják alá, ugyanis ekkor még nyilvánosságra hozták az 1950-es évek második felének oktatási statisztikáit. Ezekből kiderül, hogy a folyamat 55 őszén kezdődik el igazán, de a felsőfokú oktatásnak a visszaszorítása korábban indult. 1948-ig jogilag ugyan nem rögzítetten, de a gyakorlatban mégis működött átfogó magyar oktatás a szakmunkásképzéstől az egyetemig. A Bolyai Egyetem 1945-ben indul, teljes körű felsőoktatási képzés működött az intézményben, volt magyar nyelvű mérnökképzés, agrármérnöki, művészeti képzés is, majd 1948-ban következett az oktatási reform, ekkor átalakítják, felforgatják, sztálinizálják és szovjet mintára alakítják át Romániában a teljes oktatási rendszert, de az 50-es évek elejéig tulajdonképpen a magyar intézmények még működnek. 1954 után még a Székelyföldön is román osztályokat hoztak létre A magyar felsőoktatás teljes felszámolásának első lépése 1954-ben következik be, amikor megszüntetik a magyar nyelvű mérnökképzést, majd az 1955-ben kiadott jogszabály értelmében azokon a településeken, ahol önálló nemzetiségi és román tannyelvű iskolák is működnek, kötelezik ezek összevonását. Azokon a településeken, ahol egyáltalán nem volt román tannyelvű gimnáziumi osztály, ugyanis alig éltek románok, mint például Székelyudvarhelyen, létre kellett hozni román tannyelvű osztályt. Itt az történt, hogy a székelyek egy részét erőszakkal bekényszerítették a román tannyelvű osztályokba. Ez alól a Magyar Autonóm Tartomány sem kivétel, „az nem volt egy magyar sziget”, semmiféle autonómiája nem volt. Egy sztálinista országban autonómiáról beszélni önmagában értelmetlen, ugyanis a rendszer semmiféle önrendelkezést nem tűrt maga mellett. Ezek azok a sérelmes intézkedések, amelyek kiváltják a szervezkedéseket. Nem véletlen, hogy a szervezkedők többsége nagyrészt középiskolás diák és tanár. Azt mondhatjuk, hogy nem a pesti események másolása történik Erdélyben, attól csak bátorságot merítenek az ellenállók, „hogy lám, Pesten a kommunista hatalom megingani látszik, vagy meg is dőlt. Hátha Erdélyben is ez fog történni, kezdjünk el szervezkedni, hogy a kisebbségi jogainkat kiharcoljuk.” A kisebbségi sérelmek okán több memorandum is született, melyet az ENSZ-nek címeznek: az egyik Kolozsváron a Dobai István-féle memorandum, illetve a csíkszeredai Fodor Pál-féle elképzelés. Ők is a kisebbségi sérelmeket akarják orvosolni, és ma már mondhatjuk azt, hogy naiv elgondolás alapján abban hittek, hogy ha az ENSZ elé került a magyar kérdés, és Magyarországra figyel a világ közvéleménye a forradalom leverése miatta, talán lesz esélye annak, hogy az ENSZ keretén belül fölvessék az erdélyi kérdés rendezésének az ügyét. Etnikai jellegű és román-magyar összefogáson alapuló szervezkedés is volt Erdélyben A Szoboszlay-féle szervezkedés azért tekinthető különleges ügynek, mert ebben az esetben nem kisebbségi sérelmek dominálnak, hanem államellenes szervesedésről van szó, a kommunista hatalom megdöntését szerették volna elérni. Szoboszlai Aladár, pécskai majd aradi római katolikus lelkész már 1956 októbere előtt, 1950-54-ben kezdett szervezkedni, ebbe román személy is bekapcsolódik, akit el is ítélnek és kivégzik. Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy '56-hoz hasonló állapot kialakulása Romániában, Vincze Gábor kifejtette: „Azt szokták mondani, hogy minél jobban szorítanak egy népcsoportot, nemzetiséget, az annál inkább radikalizálódik. Remélem, erre nem kerül sor, és remélem azt is, hogy azok a negatív lépések, aminek tanúi lehettünk Romániában az utóbbi években, visszafordíthatók"- vélekedett Vincze Gábor.
Ambrus István
Transindex.ro

A továbbtanulást választaná a Hargita megyei végzős diákok közel kétharmada
tennének a Hargita megyei végzős fiatalok az érettségi után, illetve hol látják magukat tíz év múlva – erről készített felmérést a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség. Az eredményeket november 10-én a csíkszeredai megyeházán tartott sajtótájékoztatón ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség igazgatója és Rátz István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsa ifjúsági és sportbizottságának elnöke. A fejlesztési ügynökség munkatársai megkérdeztek minden Hargita megyei végzőst, több mint 2500 diákot, és arra voltak kíváncsiak, hogy az iskola után a kivándorlást, az itthon maradást, esetleg a vállalkozást tervezik, ismertette Barabás Csaba. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fiatalokra, jobban oda kell figyelni a tehetségek gondozására, hangsúlyozta Borboly Csaba, aki a Régiók Bizottsága jelentéstevőjeként már európai platformon is előterjesztette a kérdést. Munkájának alapja a megyei ifjúsági stratégia volt, mondta, és hozzátette, európai szinten sikerült konszenzust teremteni, egyetértenek abban, hogy képzési és munkalehetőséget kell teremteni a fiataloknak, Navracsics Tibor illetékes biztos is már több intézkedést tett. Ahhoz, hogy a fiatalok ne szoruljanak ki az oktatásból, a munkapiacról lehetőséget kell teremteni számukra, hangsúlyozta a megyeelnök. Egy szakma elsajátítása egy lehetőség arra, hogy a fiatal ne kerüljön a társadalom peremére. Egy másik lehetőség a segítésük saját vállalkozás elindításában, emelte ki Borboly Csaba. A fejlesztési ügynökség felmérése kapcsán elmondta, a mostani eredmények jobbak a két évvel korábbiaknál, amikor egy uniós projekt keretében hasonló felmérést végeztek. Hargita Megye Tanácsa egy sor projektet indított és nagy hangsúlyt fektetett a kommunikációra, ezek is mind közrejátszottak abban, hogy a mai eredmények jobbak, mint a két évvel korábbiak, amikor a diákok több mint negyven százaléka Angliába, Németországba, Magyarországra készült. A megyeelnök továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a tehetséggondozásra, azokra a gyerekekre, akik példát mutatnak, mert ha nem, elmennek, és ott is maradnak, ahol odafigyeltek rájuk. Ebben a legnagyobb felelőssége a kormánynak van, de helyben is sokat lehet tenni, hívta fel a figyelmet Borboly Csaba. Ha a fiatalok kapnak türelmet, odafigyelést, meghálálják azt, tette hozzá. Minden döntéshozó – politikusok, intézményvezetők, egyházak, civil szervezetek – vegye komolyan a fiatalokat, ha a társadalom egyharmadát teszik ki, akkor minden harmadik döntés szóljon róluk, mondta a megyeelnök. Barabás Csaba ismertette: 2507 diák válaszolt a kérdőívre, minden végzős a megyéből. Az adatok feldolgozásánál a megyét négy térségre – Csík, Udvarhely, Gyergyó, Maroshévíz – osztották. A diákok 63,6%-a szeretne továbbtanulni, a legtöbben Maroshévíz környékéről. A megkérdezettek több mint fele, 55,6% szeretne vállalkozást indítani, legtöbbjük Maroshévíz környékéről. 66,4% először továbbtanulna és utána vállalkozna, 33,6% pedig saját vállalkozást indítana továbbtanulás nélkül. Azt is megkérdezték, hogy mit szeretnének rögtön az iskola befejezése után: 4,1% munkanélküli segélyért folyamodna, 53,8% folytatná a tanulmányait, 20,3% munkát vállalna Romániában, 28,2% munkát vállalna külföldön. A lányok aránya magasabb azok közül, akik továbbtanulnának, a fiúk nagyobb arányban vállalnának munkát, térségekre lebontva, a legtöbben Udvarhelyről és környékéről. A külföldi munkavállalás tekintetében is nagyobb a fiúk aránya. A végzősök egyharmada már kapott külföldi munkaajánlatot, köztük több a fiú. A megkérdezettek 30%-ának családtagja, 50%-ának rokona, 51%-ának barátja külföldön dolgozik, 9,7% válaszolta azt, hogy senkije sincs külföldön. Azt is megkérdezték, hogy kinek a tanácsára hallgatnak a pályaválasztást illetően: a diákok többsége a családra, 20%-a a barátokra, 8,5% az ismerősökre. A fiatalok 2517 lejes átlagfizetést határoztak meg optimálisnak, itt a fiúk, akik nagyobb fizetést szeretnének, és a térségek közül itt is kiemelkedik Maroshévíz. 54,5% tíz év múlva Hargita megyében látja magát, 20% valahol az országban, 25% külföldön: egynegyedük Magyarországon, a többi Németországban, Angliában, az Egyesült Államokban és egyéb külföldi helyszíneken. A román nyelvet a végzősök 6,9%-a egyáltalán nem beszéli, 31% kezdő, 36% haladó szinten, egynegyedük pedig jól beszéli. Többségben a fiúk mondták azt, hogy egyáltalán nem beszélnek románul, legnagyobb arányban Udvarhely térségében. A nyelvet jól beszélők nagyrésze lány, Maroshévíz térségében a megkérdezettek szinte 100%-ban jól beszélnek románul. Angolul 9,9% egyáltalán nem beszél, 8,9%, aki jól beszél. A német nyelv iránt kevesebben érdeklődnek, a megkérdezetteknek csupán 1%-a válaszolta azt, hogy jól beszéli a nyelvet. A megkérdezettek 40%-a véli úgy, hogy az egyetemen nem lehet piacképes tudást szerezni, 60% gondolja azt, hogy Nyugaton könnyebb munkát találni, ismertette a felmérés eredményét Barabás Csaba. Rátz István azt mondta, nem baj, ha a fiatalok világot akarnak látni, nyelvet tanulni, más kultúrákat megismerni, de azt kell elérni, hogy haza is térjenek, ne külföldön alapítsanak családot, mert akkor egyre kevesebb az esélye a hazatérésüknek. Barabás Csaba hangsúlyozta: felmérésük nem az aktuális helyzetet tükrözi, hanem a végzősök jövőbeli elképzeléseit. (közlemény)

Transindex.ro

A Római Katolikus Státus vezetője a tüntetésről: a szabad véleménynyilvánítás joga alapvető jog
kérdezett: Kertész Melinda
Holló László a marosvásárhelyi katolikus líceum 2015-ös alapításról határozottan azt gondolja, hogy törvényes, és ilyenként az iskola létét veszély nem fenyegeti.
Szombaton Erdély több városában is szimpátiatüntetést szervez a Római Katolikus Státus a marosvásárhelyi iskolája megvédése érdekében. A Státus ügyvezető igazgatóját, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánhelyettesét az iskolaalapítás körülményeiről és az egyháznak a kivizsgálással kapcsolatos álláspontjáról kérdeztük.
Holló László: – Az Erdélyi Római Katolikus Státus századokra visszamenőleg tartott fenn iskolát Marosvásárhelyen. Így a Római Katolikus Teológiai Líceum elődje valahol a 18. század elején keresendő, amikor a jezsuiták a városba kerültek, és ott tanítani kezdtek. Az iskolaépület a 20. század elején, 1903 és 1908 között épült, úgy, ahogy az Erdélyi Római Katolikus Státusnak további iskolái is Erdélyben: a legtávolabbi ezek közül a brassói, jelenlegi Áprily Lajos Főgimnázium, de ugyancsak ebben az időszakban épült a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, illetve a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium és a Segítő Mária Gimnázium épülete, a gyulafehérvári épület, amelyben jelenleg az 1918. december 1. Egyetem működik, és a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum épülete is. Ez utóbbit akkor csak felújítani sikerült. Az új épülethálózatban a trianoni döntésig zajlott a felekezeti oktatás, ami rendkívül nehéz helyzetbe került a két világháború közti időben. 1948-ban a Státus javait – ahogy Romániában minden egyházi oktatási intézményt – államosították, és ez által az állam tulajdonába került a marosvásárhelyi iskola épülete is. A 1989-1990-es változás után, amikor a törvényes keret lehetőséget adott rá, mi is beadtuk a visszaszolgáltatási kérelmünket. 2004. szeptember 20-án szolgáltatta vissza az illetékes bizottság az épületet az egyház tulajdonába: az érsekség és a marosvásárhelyi római katolikus plébánia közösen kérték vissza, közösen is kapták meg a tulajdonjogot. 2004-ben, a visszaszolgáltatást követően a polgármesteri hivatal rögtön megtámadta a visszaszolgáltatási dokumentumot, peres útra terelte az ügyet, és 2005. elején első fokon az egyház el is veszítette ezt a pert.
- Mi szerepelt ebben a bírósági végzésben? Mire hivatkoztak?
– Alapvetően egy álláspontbeli különbség van az egyház és a polgármesteri hivatal között. A polgármesteri hivatal úgy gondolja, hogy a Státus állami intézmény volt. A Státus történetkutatásában vannak olyan vélemények, melyek szerint a Státus állami intézmény lett volna. Ez természetesen teljesen alaptalan, viszont lehet ilyen véleményt is képviselni. Mi, az egyház részéről nyilván tudjuk azt, hogy a Státus az történelmi kialakulását tekintve nehezen illeszthető be a római katolikus egyház rendszerébe: a reformáció idején az egyház nagyon meggyengült, Erdélyben nem volt katolikus püspök. A megmaradt papok és laikus hívek összefogtak, és gyakorlatilag ebből az összefogásból jött létre a Státusnak nevezett intézmény. Ez azért érdekes, mert a világegyházban ilyen intézmény nincs, illetve egyről tudok, egy svájci hasonló jellegű intézményről, ahol a laikusok vezető pozícióba kerülnek az egyház keretén belül. A lényeg az, hogy a bíróság egyfelől formai hibára hivatkozott, másfelől pedig úgy ítélte meg, hogy ez az épület a helyi önkormányzatot illeti meg. Aztán 2005 végén megnyertük a pert, és ettől fogva újra jogos tulajdonosai lettünk az ingatlannak.
- Ekkor már gondolkodtak iskolaalapításban?
– A per megnyerését követően szükségessé vált az ingatlan felmérése, hogy azt megfelelőképpen telekkönyveztetni lehessen. Ez egy elhúzódó procedúra volt, ugyanakkor a visszaszolgáltatási határozat kitételként magában foglalta azt, hogy a visszaszolgáltatást követő öt évben nem lehet megváltoztatni az ingatlan korábbi felhasználási célját. Ez a polgármesteri hivatalnak a tárgyalások során olyan pozíciót biztosított, amivel szemben nehezen tudtuk az érdekünket érvényesíteni, ezért az első szerződés megkötésének időpontja elhúzódott. Hosszas tárgyalások után csak 2008-ban sikerült szerződést kötnünk. Ez a szerződés 15 évre szólt. Mi, a Státus tagjai akkor úgy ítéltük meg, hogy nem áll módunkban iskolát alapítani, ezért kötöttük meg ezt a szerződést, ami 2008-tól 2012-ig fennállt. 2012. májusában 13 hónapos bérelmaradást halmozott fel a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal. Ekkor felszólítottuk, hogy törlessze a hátralékot, ellenkező esetben felbontjuk a szerződést. A felszólításunk ellenére sem teljesítette a kötelezettségét a polgármesteri hivatal, ezért júniusban a szerződést felbontottuk.
Közben a Státus eldöntötte, hogy megérett az idő az iskolaalapításra. 2013. elejétől jeleztük a polgármesteri hivatalnak, hogy az Unirea által használt ingatlanban szeretnénk megalapítani a II. Rákóczi Ferencről nevezett római katolikus gimnáziumot. A tárgyalások ismét nagyon elhúzódtak, mert a polgármesteri hivatal, illetve a helyi önkormányzat és a tanfelügyelőség egész évben egymásnak dobálta a labdát, noha a 2011-es oktatási törvény 61. cikkelyének 2. pontja világosan kimondja: a helyi önkormányzatnak van joga arra, hogy iskolát alapítson, és hogy az iskolai hálózatot szabályozza. Végül hosszas tárgyalások után 2014. közepén valamikor született egy iskolaalapításról szóló helyi tanácsi határozat. Az Erdélyi Római Katolikus Státus a maga részéről a szerződés megkötését a polgármesteri hivatallal az iskola alapításához kötötte. 2014. közepén született meg ez a tanácsi határozat, egy bizonyos szerződési javaslattal összekötve. Ez a szerződés nem volt elfogadható. Ezért tovább folytattuk a tárgyalásokat, és 2014. szeptember 16-án újabb határozat született, ami a városi iskolahálózatot rendezte újjá, és ebben már szerepelt a Római Katolikus Teológiai Líceum is. Ez a határozat eredendően érvénytelen volt, éspedig azért, mert az iskolahálózatot szeptember 16-án szervezte, miután 15-én elindult az oktatás. A 2014-2015-ös tanévben eszerint nem indulhatott el az iskola, ezért kitolódott a következő tanévre. 2014. november végén újabb tanácsi határozat született most már egy, a kompromisszumok útján mind a két félnek többé-kevésbé elfogadható szerződés mentén.
- Eközben az oktatással mi volt a helyzet?
– Még nem volt megalakulva az iskola, így nem voltak, de facto, diákjaink. A Bolyai gimnázium termeiben négy katolikus osztály, illetve 9-től 12-ig a vokacionális katolikus osztály tanult. A Státus tervei között az szerepelt, hogy ezt a négy osztályt „hazahozza” a saját épületébe. Az induló osztályokkal kiegészítve lett volna hét osztály, ami elindíthatta volna az iskolát. 2014-ben erre még nem került sor, mert nem tartottunk ott a tárgyalásokkal. A 2014. november végi tanácsi határozat következtében, 2014. december 15-én kötötte meg a gyulafehérvári érsekség és a polgármesteri hivatal a szerződést, aminek a kedvezményezettje a Róma Katolikus Teológiai Líceum, illetve az Unirea Gimnázium. A 2014-es tanácsi határozatra visszatérve: ebben szerepelt egy 1,5 millió lejes tétel, amelyet az önkormányzat ajánlott fel épületfelújításra.
.- Miért volt ilyen nagylelkű az önkormányzat egy olyan ingatlannal kapcsolatosan, ami nem az övé?
– A 2014. júniusi tanácsi határozat foglalta magába a javaslatot, hogy 1,5 millió lejt fordítana az önkormányzat az iskola felújítására. Az utóbbi időben manzárdosításról beszélnek, de abban a határozatban kifejezetten renoválás, felújítás céljával szavazta meg a tanács ezt a másfél milliós összeget. Azt gondolom, hogy az magyarázza ezt a gesztust, hogy az önkormányzat akkor még úgy vélte: az iskolaalapítási nehézségek miatt a Státus eláll ettől a tervétől, és ha kap egy ilyen felajánlást, akkor talán visszalép. A polgármester egyébként ismételten kérte, hogy iskolalapítás nélkül kössünk szerződést, mert az Unirea számára ez fontos. Mi tudjuk, hogy az Unirea számára fontos, és tudjuk azt is, hogy egy ilyen hosszan elnyúló tárgyalás, bizonytalan helyzet egy iskolának sem kedvez. Mindenkinek – a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak is – világosan kell látnia, hogy nekünk is megvannak a szándékaink, a céljaink, illetve megvan a híveink részéről az igény, amit figyelembe kell vennünk akkor, amikor ilyen jelentős döntéseket hozunk. Arra is utalhatnék, hogy 2005-től kezdődően, amikor visszakaptuk az ingatlant, igen markánsan megfogalmazódott az iskolalapítási igény a marosvásárhelyi híveink részéről.
- Az iskolaalapítási szándékot az Unireában tanuló diákok szülei sem fogadták lelkesedéssel. Idén, nyár elején egy tüntetést is szerveztek. Ez miért történt?
– Ez az elégedetlenség a teremhiány miatt alakult ki. 2015 január végén volt egy újabb helyhatósági, tanácsi döntés, ami véglegesen létrehozta az iskolánkat, így indulhatott a 2015-2016-os tanév. A 2014. december 15-én kötött szerződésnek van egy kiegészítő, felhasználási szerződése, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a két kedvezményezett iskola számára zökkenőmentesen történjen az egymás mellett élés ugyanabban az ingatlanban. Ezért egészen pontosan meghatároztuk ebben a felhasználási szerződésben, hogy milyen ütemben fog a katolikus líceum beköltözni az ingatlanba. Mert a létrejövésének évében, 2015-ben egyfelől a Bolyai Farkas Gimnáziumban lévő négy katolikus osztállyal, illetve három új osztállyal indult a tanév a katolikus líceumban. Meglepetésszerű volt számomra az, hogy a tanévkezdés előtt az Unirea magyar osztályainak egy részét a tanfelügyelőség átcsoportosította. Ez azért volt meglepetés, mert mi már 2013 elején kértük, hogy az Unirea magyar osztályaiból jöjjön létre a katolikus iskola, és egy konzorciumszerű együttélésben működjön a két intézmény. A teljes szervezés sokkal könnyebben működött volna, hiszen az osztályban lévő gyerekek helyben maradtak volna, csak a tanításnak meglett volna egyfelől a katolikus jellege, másfelől a katolikus szervezése. A 2015-2016-os tanévet megelőzően történt ez a csoportosítás, ezáltal megnőtt a katolikus líceum tanulóinak a száma, így 13 osztállyal kezdhetett a katolikus líceum a 2015-2016-os tanévben.
- Hogyan indult be az oktatás, milyen oktatási-nevelési elvek mentén zajlott a tevékenység az új iskolában?
– Az oktatás minőségével kapcsolatban azt mondhatom, hogy meglepően gyorsan, egyik napról a másikra rendkívül jó eredményt produkált ez az iskola. A felvételin is bebizonyosodott, hogy erős lesz az iskola, a bejutási eredményei alapján a katolikus líceum a nagy iskoláink – a Márton Áron Gimnázium, a Bolyai Farkas Líceum és a hasonló kaliberű kolozsvári iskolák – mögött rögtön ott van a rangsorban. Rendkívül nagy az érdeklődés, a felvételin túljelentkezés volt, így a bekerülő diákok eleve felkészültek, így nyilván, menet közben is jobban megy nekik a tanulás.
- Mit mondana el az iskola szellemiségéről?
– Az iskolai oktatásban a nevelés mindig egy nagy probléma. Mi a katolikus egyház szellemiségében kívánjuk nevelni a diákjainkat. Egy iskola szellemisége nyilván nem alakul ki máról holnapra. Ennek feltétele az is, hogy milyen gyerekek kerülnek be az iskolába, illetve, hogy a szülők katolikus nevelés szándékával küldik a gyerekeket, vagy egyszerűen bekényszerülnek az iskolába bármilyen okból. A katolikus líceumba bekerülő gyerekek szülei nagyon tudatosan választják ezt az iskolát, és az a szándékuk, hogy a gyerekek katolikus értékrend szerinti nevelésben részesüljenek, és ennek a garanciája elsősorban a tanári kar. Katolikus tanár nélkül nincsen katolikus nevelés.
Tamási Zsolt mint igazgató és az általa összeállított tanári kar egy rendkívül jó csapat, és az újonnan induló iskola kezdeti eufóriája is segít abban, hogy ez a nevelési irány viszonylag könnyen legyen követhető.
- Távlatilag hogyan képzeli el a Státus a két iskola működtetését az épületben? Eljön az a pillanat, amikor az Unireának mennie kell, vagy hosszútávon is marad a két iskola az épületben?
– Maga az a tény, hogy a két iskola javára hosszútávú szerződést kötöttünk a polgármesteri hivatallal, mutatja azt, hogy mi az együttélés mellett állunk. Természetesen a híveink elvárják, hogy visszaállítsuk a régi, dicső, nagy múltú Katolikus Státus Főgimnáziumot, azonban a helyzet mérlegelése következtében úgy döntöttünk, hogy jelenleg a két intézménynek egy épületen belüli megférése a megfelelő eljárás. Természetesen a gyakorlat azt mutatja, hogy az együttélés nem könnyű. Nehéz egyfelől az Unireának, amely évtizedek óta belakja az épületet, másfelől pedig a katolikus líceumnak sem könnyű, amely most került be ugyan, de szintén otthon érzi magát benne, mert ez a mi épületünk. Ezek az okok vezettek a nyári tüntetéshez, amelyet az Unirea líceum diákjainak a szülőbizottsága szervezett. Ezzel a tüntetéssel kapcsolatban azt mondhatom, hogy azt tulajdonképpen a teremgondok robbantották ki. Történt ugyanis, hogy amikor a szerződést és a felhasználási szerződést megkötöttük, ami 2014 és 2019 között szabályozza az osztályok fokozatos átadását, átvételét, akkor nem tarthattuk szem előtt azt, hogy az Unirea líceum magyar tagozatának egy része át lesz csoportosítva a katolikus líceumhoz. Éppen ezért mi ennek a strukturális felépítésnek a meghatározásakor csak a Bolyaiban lévő négy katolikus osztályt, illetve a mi induló osztályainkat, és az évenként induló osztályainkat vettük figyelembe. Amikor az Unirea magyar osztályait átcsoportosították, akkor értelemszerűen az osztályteremmel együtt csoportosították át. A mi igazgatónk eléggé figyelmesen követi az eseményeket és már a 2015-2016-os tanév elején az Unireával egyezséget kötött az átcsoportosított magyar osztályokkal kapcsolatosan, miszerint az osztályközösségekkel az osztálytermek is jönnek. A két iskola igazgatója ezt az egyezséget aláírta, felterjesztette a Státushoz és az önkormányzathoz, mint szerződő felekhez. A Státus postafordultával válaszolt, és elfogadta ezt a megegyezést. A polgármesteri hivatal a maga részéről azt válaszolta, hogy rendben van, viszont jelezte, hogy erre önkormányzati határozatra van szükség, de ez a határozat nem született meg. A 2015-2016-os tanév békében elmúlt, és következett volna a 2016-2017-es tanév előkészítése. Mivel az Unirea líceum, illetve az Unirea gimnázium induló osztályainak a számát megnövelte, rájöttek arra, hogy teremgondokkal kell szembenézniük, és ezért visszakövetelték azt a két termet, amelyeket a magyar osztályok használtak. A szerződés, illetve a felhasználási szerződés értelmében az Unirea líceumnak igaza van, a termek őket illetik meg. Másfelől viszont a két iskolaigazgató megegyezése is érvényes, hiszen azt mind a helyi önkormányzat, mind a Státus elfogadta. A normalitás tehát azt követelné, hogy ezek az osztálytermek a gyerekekkel együtt – ahogy az előző iskolai évben – tartozzanak a továbbiakban is a katolikus iskolához. Ennek következtében mentek a szülők az utcára és követelték azt, hogy a katolikus líceum, illetve az Erdélyi Katolikus Státus ne akarja kirakni az Unireát.
- Hogyan tekint az egyház az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vizsgálódására? Mi az ezzel kapcsolatos álláspontja?
– Már akkor is meglepődtünk, amikor a DNA a visszaszolgáltatás kérdését kezdte vizsgálni. Viszont nem kellene semmin meglepődnünk, mert ha a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetére gondolunk, akkor akár veszélyben is érezhetnénk magunkat. Igaz az, hogy egyfelől a visszaszolgáltató bizottság visszaadta az ingatlanunkat, igaz az, hogy a visszaszolgáltatási procedúrát a törvényszék igazolta, ennek ellenére veszélyes lehet egy ilyen vizsgálat. Fájdalmasnak tartjuk, hogy most már az igazgatónkat is vizsgálja a DNA, éspedig azért, mert meg vagyunk győződve Tamási Zsolt emberi kvalitásairól, szakmai képességeiről, erkölcsi tartásáról. Meg vagyunk győződve arról, hogy ő tudatosan biztos, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el. Az utóbbi napokban tüzetesebben vizsgálják az iskolaalapítási kérdést, és a hozzáértők elképzelhetőnek tartják, hogy részben az egymásnak ellentmondó törvények, részben a kiegészítő törvények teret nyithatnak annak, hogy az iskolaalapítással kapcsolatosan megfogalmazhatóak legyenek bizonyos problémák. A 2014-es létrehozási próbálkozásokat is vizsgálják, de az abban az évben elfogadott tanácsi határozatot a prefektus megtámadta, bíróságon meg is nyerte, tehát érvénytelenítette a határozatot, és mi ezzel tisztában vagyunk. Viszont a 2015-ös iskolaalapításról határozottan azt gondoljuk, hogy törvényes, és ilyenként az iskolánkat veszély nem fenyegeti.
- Szombaton a Státus Marosvásárhelyen, de más városokban is tüntetést szervez az iskola mellett. Amikor a Székely Mikó Kollégium kapcsán megszervezték az Igazság Napja nevű tiltakozási akciót, akkor a Legfelsőbb Bírói Tanács nyomozást indított az ott elhangzottak egy részével kapcsolatosan, mert szerinte nyomásgyakorlás történt az igazságszolgáltatásra. Tart-e az egyház attól, hogy a hatóságok ezzel a tüntetéssel kapcsolatosan is hasonlóan járnak el?
– A tüntetéseket általában fel lehet fogni úgy, mint az igazságszolgáltatásra való nyomásgyakorlás, de azt gondolom, ez a megközelítés elvétett, azért, mert a szabad véleménynyilvánítás joga minden körülmények között alapvető emberi jog, és ilyenként az ember kifejezheti bármilyen kérdésben az álláspontját, és ez nem minősíthető a bíróságra való nyomásgyakorlásnak. Azért nem, mert a bíróság a maga törvényes kereti között teszi a dolgát, és az átlagember, az állampolgár pedig a maga során kifejezheti az álláspontját bizonyos kérdésekkel kapcsolatban.
Transindex.ro

Isten hűséges szolgája – Brüsszeli konferencia Márton Áron életéről
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén november 9-én rendezték meg a Márton Áron életéről és hitvallásáról szóló konferenciát Isten hűséges szolgája címmel, Tőkés László erdélyi képviselő irodájának szervezésében
A rendezvényre kiutazott egy székelyföldi látogatócsoport, amelynek tagjai részt vettek a brüsszeli magyar kulturális intézetben rendezett 56-os megemlékezésen is, amelyen a Balassi Intézet igazgatója, Vitézy Zsófia és a Magyar Köztársaság belgiumi nagykövete, Nagy Zoltán mellett felszólalt az 1956-os belgiumi magyar közösség képviselője is. A látogatócsoportot fogadta az európai püspökkari konferencia (COMECE) brüsszeli képviselete székhelyén a testület főtitkára, Olivier Poquillon is, aki bemutatta irodájának tevékenységét, és elmondta, hogy munkatársaival együtt az Európai Bizottság és az uniós intézmények döntési folyamatában igyekeznek a keresztény szempontokat érvényesíteni. Johanna Touzel, a COMECE szóvivője előadásában azt hangsúlyozta, hogy az európai intézmények immár partnerként, nem egyszerű lobbiszervezetként tekintenek képviseletükre, éppen ezért nagyobb esélye van annak, hogy különböző tervezetek, direktívák, európai normák kidolgozásánál érvényesíteni tudják a keresztény szempontokat.
Az Európai Parlamentet bemutató szeminárium keretében Láng Péter, a magyar látogatócsoportok felelősetartott szakavatott előadást, majd Hannu Takkula finn liberális képviselő köszöntötte a székelyföldi csoportot, aki barátjának és szövetségesének nevezte Tőkés Lászlót. Finnország sok tekintetben példa számunkra, elsősorban a svéd közösségnek biztosított autonómiája miatt, mondotta Gergely István (Tiszti), amikor a látogatócsoport nevében átadta a csíksomlyói kegytemplomot ábrázoló ajándékot.
A rendezvény házigazdája, Tőkés László EP-képviselő megnyitó beszédében a hit hősének nevezte Márton Áront, akire Székelyföld és Erdély népe valóságos szentként tekint. Mindszenty József hercegprímás, Ravasz László református és Ordass Lajos evangélikus püspökök mellett a magyarok méltán büszkék Erdély egykori püspökére. Majd így folytatta: „Kettős kisebbségben élő népét oltalmazva mind hitéért, mind magyarságáért börtön és egész életére szóló üldöztetés lett az osztályrésze. A kommunista internacionalizmussal éles ellentétben a román nacionálkommunizmus brutális módon elnyomta a közel kétmilliós magyarságot. (…) Hitvalló élete és példája legyen örök tanulság számunkra. A Gonosszal szemben soha ne hátráljunk meg. Mert: »mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk«” – zárta szavait erdélyi képviselőnk a Szentírást idézve.
A COMECE főtitkára előadásában példaképnek nevezte Márton Áront, mivel ő életével, tetteivel a közjóért és a békéért harcolt. Példája jól mutatja, hogy a keresztény élet mindennapi döntéseken alapul, ezért ő azt kéri, hogy Áron püspök példájához hasonlóan mi is legyünk aktívak a közéletben, családjainkkal egyetemben vegyünk részt a társadalmi döntések alakításában.
Ezt követően Máthé Vilmos brassói plébános, esperes az erdélyi püspök életét mutatta be, majd Csapai Árpád egyetemi lelkész beszélt azokról a meghatározó háborús élményekről, amelyek Márton Áron erős személyi karakterét formálták, és később a papság felé irányították.
A felszólalásokat Petényi Katalin és Kabay Barna Szigorúan ellenőrzött életek című filmjéből készített, Márton Áron börtönéveit bemutató összeállítás vetítése követte. A zsilavai és máramarosszigeti börtönökben készített megrázó képek jól érzékeltették azt a szenvedést, amellyel a kommunista hatalom meg akarta törni a hitéhez s nemzetéhez mindvégig hű püspököt.
Ezután a brüsszeli magyar közösség lelkipásztora, Havas István emelkedett szólásra. A kommunizmus alatt semmilyen hír nem jött a „szomszédos baráti országok” ellenállóinak szenvedéséről. Ki más mutassa be Brüsszelben Márton Áront, ha nem mi? Nekünk kell ismertté tenni példáját, ezáltal is felmutatva európai, demokratikus és keresztény gyökereinket és múltunkat – mondotta.
A felszólalók sorát a székelyföldi látogatócsoport vezetője, Gergely István zárta, aki egyebek mellett azt mondotta: „Köszöntöm a megidézett Márton Áront, emlékezésünk célja szellemi utódok nemzése. Emészteni, felszívni, új erőre kapni. A gyökérből így lesz magyar jövő” – zárta szavait az egykori csíksomlyói plébános.
A konferencia az ősi székely himnusz közös eléneklésével zárult: „Vándor székely reménységét, / Jézus, áldd meg Erdély földjét…”
tokeslaszlo.eu/cikk

Győzelem a felejtés felett
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Gyertyagyújtással jelezték Csíkban, a vásárhelyiekkel vannak
Több száz gyertya és mécses fénye világította meg szombaton este a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium épületét, a helybéliek így fejezték ki szolidaritásukat a marosvásárhelyi iskolával, iskolaigazgatóval.
Darvas-Kozma József esperes-plébános emlékeztette a mintegy kétszáz jelenlévőt, hogy szerdán este a Márton Áron-szoborcsoportnál végezték az esti imát, így fejezték ki diákok és felnőttek együttesen, hogy kiállnak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, illetve annak igazgatója mellett.
A szombat esti szolidaritási akció alkalmával Darvas-Kozma József felolvasta az ügyben íródott kiáltványt, később pedig tudatta, az esti összejövetelre a várostól és a rendőrségtől is engedélyt kértek, illetve kilátásba helyezte további szolidaritási, tiltakozási akciók szervezését. „A bukarestiektől tanultuk meg azt, hogy lehet tüntetni, sőt még kormányt is buktatni. Fel a fejjel, miénk a jövő!” – summázta az esperes-plébános.
Az égő mécseseket a gimnázium kerítésére helyezték el, hogy fényük jelezze, szolidaritást vállaltak minden erdélyi magyar iskoláért. Tamás József püspök adta meg a kezdő hangot a székely himnuszhoz, amelyet a jelenlévők egy szívvel-lélekkel énekeltek vele együtt.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Hogyan lehet manapság olvasókat nevelni?
Oktatható-e a magyar irodalom?
Ezzel a címmel hirdettek meg beszélgetést a könyvvásár első napjára a Nemzeti Színház Irodalmi Kávéháznak berendezett szigetén. Nyáry Krisztiánt, a sikeres írót, szerkesztőt, irodalomtörténészt, aki a magyar irodalom és utóbb a képzőművészet sok jeles személyiségének szerelmi életét tárta fel nagy sikerrel, Balázs Imre József egyetemi előadótanár, költő kérdezte, aki a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a XX. századi magyar irodalmat oktatja.
A beszélgetés témáját olvasva azt gondolhatta az ember, hogy magyartanárok sokasága fogja cáfolni a címbeli kérdésfelvetést, esetleg lesznek diákok is, akik kifejtik véleményüket. Mindez sajnos nem következett be, valószínűleg az időpont miatt, a témát ugyanis alkalmasabb lett volna egy délutáni órára beiktatni. Akik részt vettünk, érdekes beszélgetésnek lehettünk tanúi arról, hogy a szakemberek szerint hogyan és mit kellene oktatni, hogy az irodalomóra vonzó legyen a mai fiatalok számára.
Mindkét beszélgetőpartner érintett az ügyben, hiszen Nyáry Krisztián is dolgozott oktatóként a pécsi tudományegyetemen, Balázs Imre János pedig egyetemi docensként bejárta Erdély iskoláit, és meggyőződhetett, hogy mi zajlik a magyarórákon.
S ha megütköztünk volna a címen, Nyáry Krisztián válaszából kiderült, hogy Magyarországon egyre gyakrabban bukkan fel az a kérdés, hogy oktatandó-e, azaz, hogy kell-e egyáltalán oktatni a magyar irodalmat, kell-e ennek a "szenvedésnek" kitenni a diákot. Nagyvállalkozók, gazdasági szakemberek szerint sokkal praktikusabb dolgokat kellene tanítani az iskolában.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja kedvező iránynak azt, hogy az alternatív tankönyvek helyett a központosított, egy tankönyves oktatás felé mozdultak el Magyarországon, ami nehéz helyzetbe hozza az irodalomtanárokat. Egy folyamatosan duzzadó anyagot kell oktatniuk, egy kaptafára készült módszertan szerint, s így a kortárs irodalomra – az érettségire való készülődés miatt – nagyon kevés idő marad, amit jól csak a nagyon hozzáértő pedagógusok tudnak felhasználni, érdekessé tenni – tette hozzá.
Mit kellene irodalomórákon oktatni, mire kellene ezeket az órákat leginkább felhasználni? – fonta tovább a beszélgetés menetét a kérdező, aki három lehetőséget villantott fel.
Elsőként azt a radikális változatot, amit Horváth Viktor a Magvető Könyvkiadónál megjelent könyvében (A vers ellenforradalma) képvisel. Véleménye szerint az irodalom egy művészet, amit úgy kellene oktatni, mint a képző- vagy a zeneművészetet, a zeneórán a gyermek zenél, rajzórán rajzol, irodalomórán pedig írnia kellene, amit eddig a legkevésbé próbáltak ki. A másik a műközpontú, a fogalmi nyelvet elsajátító, elemzési szempontokat nyújtó, gyakran a szakszerű irányba elmenő oktatás. A harmadik egy "panteon" tanítása emberekről, akiket egyszer nagy íróknak kezdtek el nevezni, és bekerültek a kötelező tananyagba.
Mindháromra szükség van, szögezte le Nyáry Krisztián, majd kifejtette, hogy az első valóban hiányzik az oktatásból, pedig jó magyar hagyománya van. A középiskolai önképzőkörökre utalt, amelyek a 20. század kezdetén a magyar irodalom oktatásának kulcsfontosságú részét képezték, abból a meggondolásból, hogy aki megpróbál verset vagy prózát írni, az olvasni is fog. Kialakul benne az irodalmi mű megközelítésének készsége, ami szerinte mára kikopott az irodalomoktatásból. Ezt véleménye szerint iskolás gyermekek magyar irodalmi szövegekkel való találkozásaként érdemes felfogni, ami elkezdődik az óvodában és az érettségiig tart. Magyarországon tízéves koráig mindenki a legkorszerűbb irodalomoktatást kapja, ugyanis találkozik a klasszikus gyermekirodalmi alkotások mellett neki szóló kortárs prózai vagy lírai szövegekkel, akár megzenésítve is, ami nagyon felhasználóbarát és nem tekinthető másodrendűnek. Tízéves koráig írással is próbálkozik a gyermek, de aztán elhitetik vele, hogy ez olyan szakma, amelyet halott szerzők gyakoroltak, akiknek a színvonalára nem ér fel, s attól kezdve meglepetést jelent, ha élő szerzőkkel találkozik.
Nyáry Krisztián nagyon fontosnak tartja a szöveg- és értelmezésközpontú megközelítési módot is, de azt néha kiszorítja a harmadik lehetőség, az irodalmi kánon, azaz a jelentősnek tartott szerzők sora, ami folyton nő, ezért kevés idő marad arra, hogy szövegértelmezést is tanuljanak. Holott 10 és 18 éves kor között dől el, hogy valaki fogyasztója lesz-e az irodalomnak a későbbiekben vagy sem. Aki nem tud megbirkózni vele, az soha többet nem fog olvasni, ami óriási veszteséget jelent. De miért tanuljon egy mérnök vagy egy bolti eladó irodalmat? Amire válaszként elhangzott: azért fontos verseket olvasni, megtanulni és értelmezni, mert az emberiség történetében nem találtak a költészetnél jobb módszert az érzelmi tapasztalat közvetítésére. Lehet konferenciákat szervezni, több száz oldalas kötetet kiadnak arról például, hogy mi a magány, de annál tömörebben megfogalmazni, mint ahogy József Attila tette "a semmi ágán ül szívem" verssorával, nem lehet. Ha ez a tudás elmarad, egy egész kultúra lesz szegényebb.
A későbbiekben Nyáry Krisztián visszatért arra, hogy nem feltétlenül kell, de érdemes és szükséges életrajzot is tanítani, mert olyan értelmezési lehetőségeket nyit meg, amelyek a szerző életének ismerete nélkül nem hozzáférhetők. Példaként Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versét említette, ami önmagában egy nagyon szép szerelmes vers, de jelentése sokkal gazdagabb lesz, ha tudjuk, hogy milyen körülmények között írta a szerző. Nem szentekként kell az írók, költők életét tanítani, hanem azokat az eseményeket, történéseket kiemelve, amelyek az életmű értelmezésének a megkönnyítése mellett az adott korosztály számára érdekesek lehetnek.
A beszélgetés a klasszikus és kortárs irodalomról és annak megítéléséről, szerepéről folytatódott tovább. Nyáry Krisztián szerint minden korosztállyal lehet olyan irodalmi szövegeket megismertetni, amelyeket értelmezni tud, s ha bonyolult, az hozzásegítheti még nehezebb szövegek értelmezéséhez. A magyarországi oktatás egyik legnagyobb problémájának tartja, hogy a diák időrendi sorrendben jut el a hozzá közelálló kortárs szerzőkig, miután átrágta magát a nehéznek tartott klasszikusokon. Ezen az úton morzsolódnak le azok, akik számára leküzdendő tantárggyá válik az irodalom, amellyel szemben kialakul bennük az ellenállás, amit csak a nagyon jó tanárnak sikerül kiküszöbölnie. Jó modellnek tartja azoknak az országoknak az irodalomoktatását, ahol párhuzamosan tanítják a kortárs és a klasszikus irodalmat. Ez utóbbit pedig időszakonként átértékelik és megrostálják.
Meg kellene tenni azt a lépést, hogy a gyermek felől nézzük az irodalmat, és azt adjuk az órán, ami pszichológiai fejlettségének szintjén érdekli, amire rezonálni tud, és itt fel lehet használni akár az értékes dalszöveget is (hiszen Bob Dylan irodalmi Nobel-díjat kapott) – egészítette ki a mondottakat a kérdező, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett.
Szó esett az irodalom és társművészetek hatásáról, valamint arról is, hogy Nyáry Krisztián művei kedvcsinálónak irodalomórákon is használhatók azon korosztály számára, amelynek a szerelem az egyik legfontosabb problémája. Könyvei elsősorban szórakoztató szövegek, amelyek felkelthetik az érdeklődést azon szerzők iránt, akikről szólnak – hangsúlyozta a szerző.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Startol a Sapientia felvételi tájékoztató körútja
Az egyetem házhoz jön
A "Sapiverzum" mottó jegyében indul a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) 2017-es egyetemi felvételi tájékoztató körútja november 14-én, hétfőn. A november 25-ig tartó kéthetes körút során több mint száz erdélyi középiskolába látogatnak el hallgatókból álló háromfős csapatok, akik a végzős diákoknak mutatják be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a 2017-es egyetemi felvételi kínálatot.
A körutat az idén is a hallgatókkal közösen szervezik meg, hiszen a diákok a leghitelesebb képviselői az egyetemnek, illetve megpróbálják hatékonyabbá, élvezhetőbbé tenni a középiskolákban töltött időt.
A felvételi kampány részeként már hagyománnyá vált "Az egyetem házhoz jön" tájékoztató körút arra a koncepcióra épül, hogy a Sapientiára felvételt nyert hallgató, amellett hogy magyar nyelvű, elméleti és gyakorlati tudás birtokába jut, egy családias, barátságos és összetartó diákközösség részese lehet. Ezt a közösséget a szintén magyar nyelvű, hallgatóközpontú adminisztráció is segíti abban, hogy optimális körülmények között koncentrálhasson a tanulmányaira.
A korábbiakhoz hasonlóan a most induló felvételi tájékoztató körút keretében olyan találkozási alkalmat kívánnak teremteni a középiskolás diákok számára, amelyeken közvetlenül a Sapientia EMTE hallgatóitól tájékozódhatnak és kaphatnak választ az egyetem szakkínálatával és felvételi kritériumaival kapcsolatos kérdéseikre. A népszerűsítő akció során a három oktatási helyszínt – kolozsvári, csíkszeredai és marosvásárhelyi kar – 18 önkéntes diák képviseli. A két hét alatt Maros megye különböző településein, Marosvásárhely mellett Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, Segesváron, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban, Marosludason mintegy húsz középiskolába jutnak el az intézményt népszerűsítő hallgatók.
Népújság (Marosvásárhely)

A színház kiterjedése
A színház kiterjedése. Tanulmány, esszé, párbeszéd. Ez a címe, illetve alcíme Gáspárik Attila frissen megjelent kötetének. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának könyve többek között a diktatúra idejére jellemző színházi cenzúráról, besúgásról (is) szól, a kötetet a Pont Kiadó jelentette meg. Ismertetésére a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében került sor csütörtök délután a Bernády Házban, telt házas közönség előtt.
A megjelenteket a Pont Kiadó főszerkesztője, Szávai Géza író üdvözölte: – A szerzőt ketten – Novák Csaba Zoltán történész és jómagam – fogjuk faggatni, a kérdések között részleteket hallhatnak a kötetből Illés Alexa és Kozma Gábor Viktor egyetemi hallgatók tolmácsolásában. A könyvnek nagyon örülök, nem voltunk biztosak abban, hogy erre a vásárra elkészül, de időben megérkezett. Mindez a kiadó életében is újabb fontos epizód – a könyv egy olyan nemzetközi sorozat része, amelynek köteteit több nyelven készítjük elő. Nyitunk a színház világa felé is. Bizonyos korszakokban elkerüljük azt, ami a mélyben az ember színházteremtő képességét a néző felé közvetíti. De a színház kiterjedésével számolni kell, ennek Erdélyben van egy történelmi vonulata. A könyv nem csak olvasmány, hanem az egyetemes magyar kulturális érdeklődés egy fontos epizódja.
– A ma esti beszélgetésben a társadalomkutató énem fog előtörni. A színház társadalmi szerepéről is fogunk beszélgetni. Létezik-e színháztörténet és ha igen, akkor hogy állunk? – tette fel első kérdését Novák Csaba Zoltán.
– Köszönöm, hogy Géza kiverte belőlem ezt a könyvet – válaszolta Gáspárik Attila. – Ez a kötet határozottan nem a színházi szakemberek számára, hanem a színházszeretők, a nézők számára készült. Alapvetően az erdélyi magyar közgondolkodásban a színház mint szórakoztatóipari jelenség van jelen. Pedig jóval több annál. Szimbólumokat keresünk, de közben megfeledkezünk a múltunkról. Rájöttem, hogy Erdélyben nincs színházirodalom, nem írnak a színészek. Színháztörténet van, csak nincsen megírva. Színháztörténetek vannak. Ezeket is meg kellene írni, kritikával ellátni, de vissza kéne hozni a köztudatba az olyan embereket is, akik támpontokat tudnának adni. A hazai magyar színjátszás olyan művészeti forma, amellyel egész Európában többet tudunk mondani magunkról, mint több száz székely zászlóval a brüsszeli főtéren – a magyar identitást Erdélyben a színház kezdte el.
– Az identitáskeresés fontos alapköve volt a színház, ugyanakkor a huszadik század több korszakában meg is kellett felelnie az éppen aktuális hatalomnak. Mik voltak ezek az elvárások, illetve ezeket milyen technikával játszotta ki?
– Ezt a részt soha nem kutatta senki. 1948 után rengeteg lehetőség nyílt a színházak számára. A hatalom egyrészt meg akarta nyugtatni az itteni, többmilliós magyarságot. Másrészt nagyszerű propagandaeszköznek bizonyult, amely kollektív élményt nyújtott. Ne feledjük, nem volt sem televízió, sem mozi. Később, 1988-ban Vásárhelyen 200.000 jegyet adott el a színház, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden ember háromszor ment el évente a színházba. Arról megint nem kutattunk semmit, hogy az amatőr színjátszó mozgalmak milyen erősek voltak. Minden gyárnak, vállalatnak kellett legyen saját színjátszó csoportja. A színészek kötelező módon el kellett vállaljanak egy gyárat. Ez kötelező munka volt, és ők két színházi próba között az ottani csoporttal próbáltak. Fizetség pedig nem járt érte.
– Ugyanakkor a színháznak volt egy hihetetlenül erős közösségépítő jellege is.
– Igen, mert az ember szeret felnézni valakire. Akkor fel lehetett nézni a sportolókra és a művészekre. A "Fogyasszunk hazait!" jelszó alatt itthoni sztárokat tettek a címlapokra. Inkább őket szerettük, mint Elena Ceausescut egy másik címlapon.
– Tetten tudsz-e érni olyan technikákat, amelyek segítségével a színház kereste a kiutat mindebből?
– A mi generációnkat úgy nevelték, olyan korszakban éltünk, hogy egyfolytában kerestünk egy hátsó gondolatot minden mögött. Ilyen volt az akkori színházi emberek gondolkodása is. Sokan az útkeresésben zsákutcába futottak, mint például Méhes György, aki bírálta ugyan a rendszert, de minden konklúziója az volt, hogy a rendszer egyéni mulasztás következtében nem működik. Pedig maga a rendszer volt hamis. Nagyszerű volt ellenben Harag György, aki rendezéseiben folyamatosan az embert, az emberi szituációkat kereste. Cseresznyéskertje még mindig nagyon érvényes, olyan helyzeteket vázolt fel, amelyek teljesen rendszerfüggetlenek. A művészetet nagyon nehéz meghatározni – szerintem a világ megismerésének egyik formája, és azon óhajé, hogy hátha nem követjük el még egyszer ugyanazt a hibát.
– A néző perspektívájából kérdem: meddig lehet játszani ezzel a színházi formával?
– Addig, ameddig van mit közölnöd vele. A néző is mérce. A mi művészetünk háromdimenziós, élő művészet: amelyik pillanatban befejezed, abban a pillanatban véget ér. Lehet dokumentálni, lehet rögzíteni, de akkor is vége van – hallottuk a Pont Kiadó könyvbemutatóján.
(menyhárt)
Népújság (Marosvásárhely)

Csikys diákok az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián
November elején tartották Lakiteleken a XXI. az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium két tanulója is részt vett.
Bíró Endre és Godó Ákos X. C osztályos diákokat Olasz Angéla, az iskola egykori történelem szakos tanára készítette fel és kísérte el az eseményre, ahol a „Regék, mondák, történetek lakóhelyemen” témához kapcsolódva, referátumaikban kisiratosi és aradi mondákkal, történetekkel ismertették meg a Kárpát-medence különböző iskoláiból – Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és természetesen az anyaországból – érkező résztvevőket.
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt, támogatója pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős államtitkársága.
Olasz Angéla tanárnő beszámolójában elmesélte, hogy az alapítvány elnöke – értékes gondolatokat közvetítő köszöntője mellett – előadást is tartott „Értékfeltáró Kollégiumok a Kárpát-medencében” címmel, amelyben hangsúlyozta, hogy a Népfőiskola lehetővé teszi, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok is bekapcsolódjanak az értékőrző tevékenységbe.
„Felemelő érzés volt az előadás végén köszönteni a 80. születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas Buda Ferenc költőt, aki Lezsák Sándor kérésére 1956-os verseiből mondott el mély átéléssel néhányat. A néprajzkutatók és muzeológusok előadásai, valamint a diákok korreferátumai mellett a szervezők – Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Bartha Éva titkár – több érdekes és szívet-lelket melengető programról is gondoskodtak” – mesélte a tanárnő.
A résztvevők számára emlékezetes marad a Népfőiskolán megtett ismerkedő séta, melyen a Kölcsey-ház mellett meglátogatták a könyvtárat, a kőjurtát (Ferencz Béla fafaragó mester csodálatos alkotásaival) és a nemzeti szoborparkot. A tanárnő elmondta, hogy sok látnivalót kínált a kirándulás, amely gyönyörű építészeti alkotások – mint a kecskeméti Városháza és a Cifra Palota – mellett sok más érdekességgel lepte meg a résztvevőket. Itt megemlítette a múzeumokban tett látogatásokat, a Kiskun Múzeum udvarán látható népi műemléket, a szélmalmot és a Tiszakécskén élő Kovács Miklós kékfestő mesterrel való találkozást, aki a tiszakécskei 1956-os sortűz szemtanújaként igaz történeteket mesélt.
A találkozás záró estéjén az akadémia résztvevői 60 égő gyertyával tisztelegtek 1956 dicső emléke előtt. Mindazt, amit az előadóktól és diáktársaiktól, valamint a kirándulás színhelyein tanultak, egy izgalmas vetélkedőn értékesítették a diákok, majd a csapatok előadtak egy általuk kedvelt történetet is.
A csikys csapat tagjai – állításuk szerint – tudásban gyarapodva, élményekkel gazdagodva, hálás szívvel vettek búcsút a honismereti akadémia szervezőitől, akiknek ezúton is köszönetüket fejezik ki, valamint az új barátoktól, akikre szeretettel gondolnak.
„Bízunk abban, hogy egy új témában elmélyedve, a következő évben is lehetőségünk lesz találkozni a múlt értékeivel és együtt tervezni a jövőt” – mondta a résztvevők nevében Olasz Angéla.
Megkértük a résztvevő diákokat, osszák meg velünk a Honismereti Akadémiával kapcsolatos élményeiket.
Bíró Endre beszámolója következik:
„November 2-án, szerda reggel indultunk útnak Lakitelek felé osztálytársammal, Godó Ákossal, hogy részt vegyünk a konferencián Olasz Angéla nyugalmazott tanárnő több hetes felkészítésével (köszönettel tartozunk áldozatos munkájáért!), különböző régiókból érkező diákokkal együtt. Első nap meghallgathattunk néhány érdekfeszítő előadást a magyar mondavilággal és mondagyűjtéssel kapcsolatosan, majd a jóízűen elfogyasztott vacsorát követően egy nem mindennapi ismerkedési játékban vehettünk részt, amihez felkészítő tanáraink is csatlakoztak. A kezdetek tehát mindenképpen adottak voltak új, életre szóló barátságok kialakulásához.
Másnap reggel megkezdődött a diákok korreferátumainak bemutatása, majd ebéd után egy félnapos tanulmányi úton gyűjthettünk rengeteg emléket és információt a látottak kapcsán, szétnéztünk Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén, míg Szentkirály sajnos kimaradt a programból. Visszatérésünket követően megmártózhattunk a Népfőiskolához tartozó uszoda üdítő vizében, amelyet szintén kár lett volna kihagyni.
A pénteki nap reggelén folytatódó korreferátum-bemutatások keretében mi is sorra kerültünk, elsőként Ákos szólt néhány szót Kisiratos mondavilágával kapcsolatosan, ezután jómagam ismertettem Aradi mondák, legendák, történetek című dolgozatom tartalmát, amely során megfogott egyfajta jóérzés, látván, hogy diáktársaim odafigyelnek a mondottakra, így fáradozásomat minden szempontból siker koronázta, legalábbis úgy éreztem. Ebéd után is korreferátumok sora követte egymást, majd este egy játékos vetélkedőre adott alkalmat a sors, amely közben igen jól éreztük magunkat. A nap lezártát egy tiszteletteljes megemlékezés jelentette, amely során 60 gyertyát gyújtottunk '56 hőseinek tiszteletére, ennyi éve tört ki ugyanis a forradalom, amit a szovjet tankok végül sajnálatos módon leigáztak.
Szombat reggel a zsűri kiértékelte a bemutatott dolgozatainkat, amelyeket egyformán jónak és – ha lehet így fogalmazni – tökéletesnek talált a maguk nemében. Délben végül útra keltünk, egy röpke évre búcsút mondva új barátainknak, abban a reményben, hogy jövőre valamennyien viszontlátjuk egymást, egy másik helyszínen, amit Lakitelekhez hasonlóan örökre szívünkbe zárhatunk.
Számomra ezek után nem kérdéses, hogy kedves emlékek maradtak meg e pár nappal kapcsolatban, melyek talán olyan emberekhez kötnek, akikre hosszú évek múltán is szívesen emlékezem vissza.”
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Hivatalosan is elkezdődött a parlamenti választási kampány
December 11-én lesznek Romániában a parlamenti választások, ma hivatalosan is elkezdődött a harminc napig tartó kampány. Elemzők szerint ez paradox módon azt fogja eredményezni, hogy az utcákon kevésbé lesz látható mindez, mint eddig. A tavaly elfogadott új választási reformcsomag ugyanis állami finanszírozás alá vonta és szigorú keretek közé szorította a kampányt. Az utóbbi hetekben számos romániai nagyvárosban megjelentek a jelöltek arcképét és a pártok választási szlogenjeit hirdető molinók és óriásplakátok, de ezeket most el kell távolítani, mert a választási kampány idején csak az erre kijelölt helyeken és sokkal szerényebb méretekben szabad politikai hirdetményeket kihelyezni.
A júniusi helyhatósági választási kampányhoz hasonlóan az óriásplakátokon kívül most is tilos a hangosbemondók, a kivetítők használata, a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítása is. A kampányban a jelölteknek kizárólag félméteresnél nem nagyobb plakátokkal, szórólapokkal, valamint médiaszereplésekkel és politikai rendezvényekkel szabad versengeniük a polgárok bizalmáért.
Tilos ez alkalommal is golyóstollakat, bögréket, vödröket, élelmiszert, ruhaneműt, ernyőt, öngyújtót, órát vagy bármilyen más ajándéktárgyat osztogatni, azok értékétől függetlenül, a jelöltek nem használhatják már a települések utcáin köröző, hangosbemondókkal felszerelt kampányautókat, de azt is büntetik, ha gépkocsikon, üzletek kirakataiban vagy bárhol másutt választási reklámot függesztenek ki, az erre a célra kijelölt plakátoló helyek kivételével.
A közszolgálati média parlamenti súlyukkal arányosan ingyenesen biztosít műsoridőt a parlamenti pártoknak és az ország legalább felében teljes listát állító parlamenti kívüli pártoknak. A magántelevíziók is szervezhetnek választási vitákat, de be kell tartaniuk a kiegyensúlyozottságra vonatkozó törvényes követelményeket és minden pártnak azonos tarifa szerint kell műsoridőt biztosítaniuk. Reklámidőt a pártok nem vásárolhatnak. Az új pártfinanszírozási törvény értelmében a választási kampányokat immár az állami költségvetésből pénzelik Romániában. A jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit utólag számolják el, de csak akkor, ha pártjuk megszerezte a voksok legalább három százalékát. Egy képviselő vagy szenátorjelölt legfeljebb 63 ezer lejt költhet kampányára, mivel azonban a parlamentnek (a kedvezményesen mandátumhoz jutó kisebbségi képviselőket nem számítva) 448 tagja lesz, és minden megyében két-két póttag is szerepelhet a jelöltlistákon, az országos listát állító pártok kampány-költségvetése a mostani szerényebb körülmények között is elérheti a 40,3 millió lejt.
A december 11-i parlamenti választásokon csaknem 6500 jelölt pályázik képviselői vagy szenátori mandátumra negyven párt, pártszövetség illetve kisebbségi szervezet színeiben, vagy függetlenként. A jelöltállítást megelőzően 11 pártnak sikerült elegendő (190 ezer) támogató aláírást összegyűjtenie ahhoz, hogy országos listát állíthasson.
A választói névjegyzékben 18,9 millió név szerepel, ezek közül 18,3 milliónak szerepel romániai lakhely az irataiban, 600 ezer román állampolgárnak pedig bejelentett külföldi lakhelye van.
Először voksolhatnak levélben a külföldön élő román állampolgárok: erre azonban a voksolás előtt legalább három hónappal regisztrálniuk kellett. A határidő lejártáig kevesebb mint 8900-an kérték, hogy levélben adhassák le voksukat.
A most kezdődött parlamenti választási kampány a voksolás előtti napon, június 4-én reggel 7 órakor ér véget.
Kolozs megyében negyedik az RMDSZ
A Megyei Választási Iroda (BEJ) sorhúzás alapján állította fel a sorrendet, hogy a szavazólapra milyen sorrendbe kerüljenek fel a december 11-ei választásokon induló pártok. Eszerint az RMDSZ a negyedik helyre kerül a szavazólapon a december 11-ei parlamenti választáson. A listán szereplő pártok közül az RMDSZ az egyetlen magyar politikai alakulat, amely indul a megmérettetésen. Az RMDSZ listáit Kolozs megyében Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselőjelölt és László Attila szenátorjelölt vezeti.
Szabadság (Kolozsvár)

Még „él nemzet e (szórvány)hazán”...
A Nagyenyed környéki közösségeink már ráébredtek arra, hogy hiábavaló a népességstatisztikákon való kesergés, ehelyett folyamatosan olyan kulturális és hagyományőrző programokat kell szervezni, amelyek megmozgatják és összetartásra, egymás szeretetére buzdítják a magyarságot.
Humorest Csombordon
Az RMDSZ szórványkaravánja november 3-án, csütörtökön a jó borairól híres településen ingyenes humorelőadással, György Botond, Kun Zsolt és András Előd humoristák standup comedy produkcióival szórakoztatta az nézőket. „Nálunk jobban senki sem tudja jogainkat megvédeni, érdekeinket érvényesíteni. Mi vagyunk azok, akik a leginkább tudjuk, hogy mire van szükségünk: a magyar diákoknak magyar iskolára, hiszen nem mindegy, hogy anyanyelven tanulhatnak vagy sem. A magyar embereknek jól megfizetett munkahelyekre, hiszen nem élhetnek éhbérből, a magyar közösségnek pedig jól képzett szakemberekre. Közösségünk szépkorú tagjainak becsületes nyugdíjat kell biztosítanunk. Ez a feladatunk, ezért dolgozunk!” – hangsúlyozta Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester, az RMDSZ Fehér megyei szenátorjelöltje, aki a csombordi magyar emberek, környékbeli tanárok és diákok előtt szólalt fel. Október és november folyamán Erdély-szerte összesen 12 helyszínre látogat el a karaván.
Szórvány-székely találkozó Marosdécsén
A sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes a X. Jubileumi Erdélyi Néptánc Antológián való fellépése adott alkalmat a miriszlói és a décsei kis magyar közösségekkel való találkozásra: útban Kolozsvár felé ismerkedéssel, előadással egybekötött pihenőt iktattak programjukba. A kapcsolatot Pillich Balázs, a Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője létesítette, aki több mint 3 éve jár a községbe néptáncot oktatni, és már szívügyének tekinti az itteni magyarság sorsát. A találkozóra november 4-én, pénteken, a marosdécsei kultúrotthonban került sor, elsőnek a sepsiszentgyörgyi csoport lépett a színpadra, vezetőjük, Virág Endre részletesen ismertette a bemutatott táncokat (moldvai, szilágysági, méhkeréki román táncok és szászcsávási cigány táncok), őket a házigazda Miriszló Gyöngye kezdő és haladó csoportja követte felcsíki, Küküllő menti és mezőségi táncokkal. A két csoport tematikája tökéletesen kiegészítette egymást, Erdély szinte valamennyi tájegységeinek valóságos képzeletbeli utazására hívta a népzene által a közönséget. A décseiek nagyon hálásak voltak, érzéseiket Gábor Ferenc református lelkész öntötte szép szavakba, megköszönve a szervezők, Szabó Csilla Erzsébet óvónő és Bányai Tímea helyi RMDSZ-elnök és a református közösség szervezésben nyújtott segítségét.
Az előadást közös vacsora és késő estig tartó táncház követte. A mulatságon alkalom adódott a tánccsoportok vezetőinek tapasztalatcseréjére is. Szabó Csilla, Virág Endre és neje, Ildikó, a Háromszék Néptáncegyüttes hivatásos táncosa hosszasan elbeszélgethettek a gondokról és sikerekről, és fölvázolták a kapcsolat lehetséges folytatását. A székelyek nagyon jól érezték magukat ezen a vidéken és a legmélyebb benyomás annak felismerése volt, hogy egy ilyen kis szórványközségben, mint Miriszló, minden gyereknek és fiatalnak be kell kapcsolódnia a „mozgalomba” ahhoz, hogy létrejöhessen egy néptánccsoport, ami végső soron összetartásra ösztönöz mindenkit.
A 30 fős székely csapat másnap továbbutazott, a helybelieknek viszont annyira megjött a kedve a mulatsághoz, hogy szombaton este szüreti batyubált szerveztek a jó hangulat betetőzéséért.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Állami megtorlás
Marosvásárhely ismét iskolaharctól hangos. Napok óta a kedélyeket borzolja a korrupcióellenes ügyészség legújabb eljárása, amely magyar és katolikus érdek ellen irányul. Emiatt komoly kérdőjelek merülnek fel az eljárás jogosságát illetően. Sok vélemény elhangzott már az ügyben arról, hogy szabályos volt vagy nem az iskolaalapításról szóló önkormányzati határozat. A jogi vita és a korrupció álruhája mögött azonban egyértelműen ordas nacionalista szándékok és indulatok rejtőzködnek. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium vitája nem korrupcióról szól, hanem etnikai érzékenységekről és érdekellentétekről. Ha nem lenne tragikus, akkor nevetségesnek is mondhatnánk, hogy 2016-ban egy iskolaalapítást korrupciós koholt vádakkal próbálnak megsemmisíteni.
Erdélyben szinte mindenütt nehéz volt önálló magyar iskolát alapítani, elég csak felidézni a tordai helyzetet, ahol a román többség gyanakvással fogadta a hasonló kezdeményezést. Azonban arra még nem volt példa, hogy a közösségi igényből fakadó iskolaalapítást állami szervek hivatalosan bűncselekménnyé nyilvánítsák. Ezzel a román állam ismét újabb szintet lépett meg, és egyre jobban körvonalazódik az a teljes pályás lerohanás, amit a román állam indított az erdélyi magyar közösségi jogok leépítése érdekében.
Állításom alátámasztása érdekében elég röviden vázolni az ottani helyzetet. Létezik egy belvárosi XIX. századi iskolaépület, amelyben az egykori katolikus iskola működött a kommunista államosításig.
Borbély Tamás
Szabadság (Kolozsvár)

„Ne hagyjuk az iskolát!” – több ezer magyar ember tüntetett Marosvásárhelyen
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen.
A politikus több ezer ember előtt beszélt, akik – a szervezők kérésére könyvvel a kezükben – a Vársétányon gyűltek össze, hogy a tiltakozzanak a felekezeti tanintézmény ellehetetlenítése és igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen. Hasonló tüntetést tartottak szombaton Szatmárnémetiben, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is.
Kelemen Hunor - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. A politikus bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben az államfőhöz és miniszterelnökhöz.
„Kérdem én: ki itt a tolvaj? Az, aki ellopta a vagyont és az intézményeket vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát. A válasz egyértelmű, ezért lassan mondjuk, hogy mindenki értse: sem az egyház, sem Tamási Zsolt, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Azért vagyunk itt, hogy ezt ország-világ tudtára adjuk. Több mint 400 gyerek családja és szülei bíznak ebben az iskolában, ők a katolikus egyház képviselte szellemiségben kívánják nevelni gyerekeiket” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke
Könyvvel a kezükben gyülekeztek
A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen voltak a magyar pártok országos és helyi vezetői.
A Ne hagyjuk az iskolát! jelmondattal meghirdetett demonstráció nemcsak címében utalt Reményik Sándor Templom és iskola című ismert versére: a szemerkélő hideg esőben, jelentős karhatalmi jelenlét közepette gyülekező marosvásárhelyieknek a szervezők a költemény szövegét tartalmazó szórólapokat osztogattak, hogy a demonstráció végén együtt szavalhassák el a kisebbségi sorba jutott erdélyi magyarságnak 1925-ben írt felhívást: "Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát".
Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese nyitotta meg a demonstrációt, majd a szervezők nevében Holló László, a Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.
„Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor iskoláinkat veszélyeztetik, a törvényesség rendkívüli útját választjuk, és utcára vonulunk. Azért vagyunk itt, mert a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létét vonják kétségbe, azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk mindenkit”- fogalmazott Holló László, majd őt követte Székely Szilárd, a gimnázium ideiglenesen kinevezett igazgatója, aki az iskola pedagógusainak üzenetét tolmácsolta.
A szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér szólt a jelenlévőkhöz. Azt kérte az ügyészségtől, hogy ne játsszon több mint 400 diák jövőjével, ne lehetetlenítse el az iskola működését. A diákok üzenetét Kali Edina tolmácsolta: „Amit biztosan tudunk, hogy tanulni akarunk! Tanulni akarunk anyanyelvünkön, tanulni akarunk saját iskolánkban, és egyenlő állampolgárai akarunk lenni ennek az országnak!"
A tüntetés végén a jelenlévők együtt olvasták fel Reményik Sándor Templom és iskola című versét, ezt követően átadták könyvadományaikat, amelyekkel az iskola könyvtárát kívánják bővíteni.
Maszol/MTI
maszol.ro

Csíkszeredában diákok mondták el, mi fáj
Csíkszeredában mintegy 250-en vonultak ki tüntetni szombat este hét órától a marosvásárhelyi katolikus gimnázium védelmében. A tüntetők a Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium előtti járdaszakaszon gyűltek össze, hogy együttérzésüket fejezzék ki a marosvásárhelyi intézmény igazgatójával, diákjaival.
Csíkszeredában korábban már volt egy hasonló megmozdulás, szerdán a Szabadság-téren, a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborcsoportnál, ahol diákok gyújtottak mécsest. A szombat esti tűntetésen a diákok mellett elöljárók, tanárok és papok is jelen voltak. Az eseménynek nem volt politikai színezete, csupán Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános beszélt a jelenlévőkhöz, illetve olvasta fel a történelmi magyar egyházak képviselőinek kiáltványát.
„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum esete nagyon veszélyes precedenst teremt. Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik az anyanyelven történő oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére, és ehhez az értékhez ragaszkodunk!” – többek között ez áll az esperes által felolvasott kiáltványban.
A Márton Áron Gimnázium tanulói, Csíki Eszter és Kelemen Júlia érdeklődésünkre elmondta, fontosnak tartják, hogy kimutassák: együtt éreznek a diáktársakkal, és véleményük szerint minden iskolának ezt kéne tennie, hiszen magától értetődő, hogy sorstársak mindannyian. „Elvárjuk az emberektől, hogy ne hallgassanak, merjék kifejezni akaratukat” – mondták a lányok.
„Azért vagyok itt, mert a fiam Marosvásárhelyen él, ott is tanult korábban. Nemrég született meg az első kisunokám, és néhány év múlva lehetséges, hogy ő is a katolikus líceumban szeretne tanulni. Fontos tehát nekem ez a kérdés” – mondta a Maszolnak Szentpétery István.
Fülöp Imre azért gyújtott este gyertyát, mert szerinte fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ne tegyék tönkre az iskolákat. „Ez gazemberkedés, másként nem is tudnám megnevezni. Ugyanakkor üzenem a politikusoknak, hogy nem a hegy alatt kell abrakolni” – fejezte ki nemtetszését a csíkszeredai lakos. Nehezményezte, hogy az RMDSZ elnöke nem vett részt a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen.
A mécseseket az emberek a kerítés tövébe helyezték sorban, hogy egész éjszaka világítsanak és figyelmeztessenek. A gyertyák elhelyezése után imát mondtak a résztvevők, és elénekelték a Székely himnuszt.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Reményik Sándor versével tiltakoztak Szatmárnémetiben
Reményik Sándor Templom és iskola című versével tiltakoztak szombaton Szatmárnémetiben a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése ellen. A tüntetést a Kossuth-kertben tartották.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Maszolnak elmondta, Szatmárnémetiben a magyar felekezeti iskolák kérdése már a '90-es évek elején megoldódott, viszont a marosvásárhelyi helyzet rengeteg kérdőjelet vethet fel.
„Aggodalommal tölt el mindannyiunkat az, ami Marosvásárhelyen történik. Ezért fontosnak tartjuk, hogy szolidaritásunkat fejezzük k. Teljes mértékben elfogadhatatlan az, hogy 2016-ban az igazságszolgáltatás leple alatt próbálnak megfosztani minket önrendelkezési jogunktól. Bár Szatmárnémetiben ez a kérdés már megoldódott, rengeteg járulékos folyó ügy jött létre. Folyamatos vita tárgya a román kollegák körében az egyházakhoz tartozó iskolaépületek bérleti díja. A jelenlegi helyzet is arra mutat rá, hogy mindig figyelnünk kell, 26 évvel a rendszerváltás után is nap mint nap meg kell vívnunk a harcainkat azért, hogy a kivívott jogainkat meg tudjuk őrizni.” — mondta Kereskényi Gábor.
A békés tüntetésen Reményik Sándor Templom és iskola című versét olvasták fel, az összegyűlt tömeg pedig egy emberként skandálta a „Ne hagyjátok a templomot / A templomot s az iskolát„ sorokat.
A szolidaritási megmozduláson Turos Loránd szenátorjelölt is részt vett, aki nem csak politikusként, de magánemberként is fontosnak tartja, hogy a magyar közösség kiálljon a jogaiért.
„Fontos kiállni az iskoláink, a felekezeti iskoláink mellett, és nem szabad hagynunk, hogy mondvacsinált okok miatt megszüntessék az iskoláinkat. Azt, hogy éppen nem egy szatmárnémeti vagy egy Szatmár megyei iskolát kezdtek ki, lehet a véletlen műve is. Szolidárisak kell legyünk egymással, és abban is biztos vagyok, hogy Marosvásárhelyen is kiállnának azért, ha Szatmárnémetiben próbálnának meg megszüntetni egy iskolát” - mondta a szenátorjelölt.
Barakonyi Gergő
maszol.ro

Imával és könyvvel az iskolákért
Jelképes helyszínen, a Székely Mikó Kollégium falainál gyülekeztek szombaton a tiltakozók Sepsiszentgyörgyön, mintegy ezren vonultak utcára könyvvel a kezükben nemet mondani a magyar iskolák ellehetetlenítésére. A felszólaló lelkészek egybehangzóan fogalmazták meg: hinnünk kell az ima erejében, Isten segítségével legyőzhetőek az ellenünk dolgozó sötét erők.
Pálffy Tibor színművész felvezetőjében röviden vázolta a Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum körül kialakult helyzetet. Nemcsak a korrupcióellenes ügyészség iskolaigazgató ellen felhozott vádjait ismertette (hivatali hatalommal való folyamatos visszaélés, úgy szolgáltatták vissza az iskolát a katolikus egyháznak, hogy soha nem volt a tulajdonában), de elmondta azt is, hogy az iskolát 1903–1905 között, a mellette álló diákotthont 1908-ban építette az egyház, és az 1948-as államosításig a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium működött benne. Szabó Lajos kanonok-esperes, szentszéki tanácsos szomorúan állapította meg, hogy kilúgozódni látszik a kétezer éves jézusi tanítás életünkből, a szeretet helyett a gyűlölet, erőszak, elnyomás, kizsákmányolás uralja. „A remény hozott ma ide, hogy amit az ember elrontott, amiből kilépni, amit megjavítani sem akar, azt helyreállíthatja a világ igazi ura, az Isten” – mondotta, kiemelve, ahol az emberi szó, okoskodás már nem segíthet, ott megsegíthet az Isten. A közös ima erejét igazolandó, az Ószövetségből, Eszter könyvéből idézett, és kiemelte: „Mi nem valaki vagy valami ellen harcolunk, népünk számára csupán az európai ember jogait kérjük, mi a másét nem igényeljük, de jogos tulajdonunkhoz ragaszkodunk. Nyelvünkkel, hitünkkel, intézményeinkkel nemcsak megmaradásunkat szeretnénk biztosítani, hanem szeretnénk hozzájárulni az egyetemes emberi kultúra, élet kiteljesedéséhez” – hangsúlyozta.
Antal Árpád polgármester felidézte az 1990-es könyves tüntetést, hogy már akkor tudták az utcára vonulók, ha lesz iskola, lesz erdélyi magyar jövő is. „Aki iskoláinkat támadja, világosan azt üzeni, nem akar az erdélyi magyaroknak jövőt ebben az országban”, ezt megakadályozni csak úgy tudjuk, ha betömjük az árkokat, és közösen lépünk fel. Üdvözölte mindhárom magyar párt jelen levő vezetőit, akik bizonyították, ha baj van, félre tudnak tenni minden ellentétet, képesek a közös fellépésre. Az erdélyi magyarságot egy emberi testhez hasonlította: „Kolozsvár a feje, Székelyföld a stabil lába, Partium és Bánság a kezei, a szórvány a szíve, a 3200 településen élő másfél milliónyi magyar ember egy-egy sejt”. „Akkor tudunk közösségként teljes életet élni, ha mindenki jól van, ha egymásra odafigyelünk, ha egymást segítjük.” Úgy véli, ezt a hatalmas erőt mások is észrevették, Székelyföld erősödésének a Mikó-ügy kirobbantásával akartak gátat vetni, majd a székelyföldi vezetők ellen indítottak támadást, „megpróbálták térden lőni a közösséget”, a kolozsvári magyarság felemelkedését a magyar alpolgármester elleni hadjárattal igyekeznek fékezni, Marosvásárhelyen pedig a mostani cirkusszal akarják visszahozni a fekete március romboló hangulatát. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy több erdélyi nagyvárosban hasonló megmozdulásokat tartottak: „Kell érezniük Bukarestben, hogy ha szükséges, megmozgatjuk az egész országot, de nem fogjuk engedni, hogy megfélemlítsék közösségünket, hogy ellehetetlenítsék gyermekeink anyanyelvű oktatását.” Antal Árpád szerint kell hinnünk abban, hogy hamarosan ez a sötét korszak is véget ér, „Maradjunk talpon és menjünk előre. Isten óvja Erdélyt, Isten óvja Székelyföldet” – zárta beszédét. A sepsiszentgyörgyi tiltakozáson imát mondtak a történelmi magyar egyházak képviselői: Pap Attila református, Kovács István unitárius és Zelenák József evangélikus lelkész, az egyházak közös tiltakozó kiáltványát Dávid György katolikus plébános olvasta fel. Fellépett a város egyesített kórusa, a régi székely himnuszt Szabó Fruzsina énekelte el, és Reményik Sándor Templom és iskola című versét érdekes performansz formájában adták elő hangfelvételről a három nagy líceum – a Mikes, a Mikó és a Művészeti – diákjai. A rendezvény a himnuszok elékelésével zárult, majd ki-ki átadhatta a magával vitt könyvet, amelyek az iskolák könyvtárait gazdagítják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A tűrőképesség határán
Megtelt a Vár sétány a tiltakozókkal
Több ezren gyűltünk össze november 12-én, szombaton délután az Erdélyi Római Katolikus Státus hívására a marosvásárhelyi Vár sétányon, hogy tiltakozzunk a Római Katolikus Teológiai Líceum létének megkérdőjelezése, dr. Tamási Zsolt-József iskolaigazgató helyzetének koholt vádakkal való ellehetetlenítése, az erdélyi magyar közösségünket ért újabb támadás ellen.
Súlyos okból kényszerültünk az utcára
Az elhangzott beszédekben a csalódás, az elkeseredés, a felháborodás, a türelmetlenség és a kitartásra, összefogásra való ösztönzés hangja szólalt meg. A tiltakozó nagygyűlés résztvevői, az iskola tanári kara és diákjai, erdélyi és helybeli ismert személyiségek és lelkes marosvásárhelyiek Diósi Brigittával énekelték himnuszainkat, majd a Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosával, a Maros-Küküllő Római Katolikus Egyházkerület főesperesével közösen imádkoztak. Oláh Dénes bejelentette, hogy az Erdély nagyvárosaiban szervezett szimpátiatüntetéseken egyszerre hangzik fel a fohász. Az együttérzésről, a közösen vállalt sorsról szólt Nagy László unitárius lelkész imája és áldása is.
"Római katolikus anyaszentegyházunk az igazságot rendszerint nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban és – ha szükséges – a törvényszéken keresi… Nem veheti senki rossz néven, hogy most, amikor az iskolánkat, iskoláinkat veszélyeztetve, legjobb munkatársainkat akadályoztatva látjuk, a törvényesség rendkívüli útját választva, utcára vonulunk" – hangzott el dr. Holló László, a tiltakozást szervező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnökének beszédében.
Az iskola megszűnése maga után vonja az egyezség megszűnését
Történelmi visszatekintésében beszámolt arról, hogy a 401 éves múlttal rendelkező Státus hogyan szolgálta iskoláival a művelődést, az oktatást, a vallásos és erkölcsös nevelést nehéz korok közepette. Hogyan építette fel a magyar kormány és a helyi közösségek támogatásával az egész Erdélyt átfogó korszerű iskolahálózata számára szükséges épületeket, köztük 1905-08 között a marosvásárhelyit is. A magyar katolikus ifjak mellett minden együtt élő nemzet és felekezet gyermekeinek a neveltetését is felvállalta, köztük például a román nemzeti oktatást megalapító Gheorghe Lazarét is. Ezért sem lehet elfogadni, hogy ilyen előzmények után vonják kétségbe némelyek a katolikus egyház jogát, hogy itt és most iskolát működtessen. A Státus Alapítvány tagjai a békesség kedvéért az évek során hallgattak és elhallgattak dolgokat, a megkötött szerződéseket igyekeztek betartani és betartatni a jog eszközével. Most azonban "elérkeztünk tűrőképességünk határára. Ezért vagyunk itt, ezt akarjuk megosztani az ország népével és a világ közvéleményével" – hangsúlyozta a szónok. A következőkben dr. Holló László szóvá tette, hogy a kedvező kezdet után a katolikus egyház elorzott javainak visszaszolgáltatása 2006 után leállt, és jogtalanul elvett kulturális javaikat, történelmi irattárukat az Európai Emberjogi Bíróságon megnyert per ellenére sem szolgáltatják vissza. Két hasznot hozó és négy gimnáziumi épületük visszaszolgáltatását pedig megkérdőjelezik és az újraállamosításukon ügyködnek.
"Azért vagyunk itt, mert a türelmes kompromisszumok útján újraalapított Római Katolikus Teológiai Líceumunk létét vonják kétségbe. Azért vagyunk itt, hogy figyelmeztessünk, a líceumunk ellen irányuló támadások senkinek nem kedveznek, mindenki csak veszíthet. A katolikus líceumunk megszűnése a szerződés alapján automatikusan maga után vonná az egyezség megszűnését, mely az Unirea Főgimnázium számára biztosítja az épület használati jogát" – szögezte le dr. Holló László.
Megoldás sürgősségi rendelettel
Az európai országokat átfogó katolikus oktatás jelentőségét hangoztatva beszélt a marosvásárhelyi iskola helyzetéről, kiváló eredményeiről a szülői közösség nevében Márton Gyöngyvér. Kifejezte a szülők azon óhaját, hogy gyermekeik abban az iskolában fejezzék be tanulmányaikat, ahova önként beiratkoztak vagy jó általánossal felvételt nyertek. "Ha a vizsgálati szervek mégis úgy ítélik meg, hogy nem volt törvényes az iskola alapítása, akkor mi szülők a több mint 400 diák érdekében arra kérjük az illetékes szerveket, hogy sürgősségi rendelettel a megfelelő időpontra visszamenőleg most legalizálják a marosvásásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetét, mert a romániai törvények lehetővé teszik" – fogalmazta meg a felszólítást a szülők képviselője.
Betű vagy lélek
Nagyszerű diákok, fantasztikus, összetartó, segítőkész szülői közösség mellett az iskola pedagógusai a dolgukat szeretnék végezni legjobb tudásuk szerint – fogalmazott Székely Szilárd tanár, aki támogatásukról biztosította dr. Tamási Zsolt-József igazgatót, hiszen jó szándékáról és hozzáértéséről minden kollégája meg van győződve. Abban bízva, hogy kiszolgáltatott helyzetükkel senki nem él vissza, köszönetet mondott mindazoknak, akik Erdély különböző településein együtt éreznek az iskolával, hozzátéve, hogy minden jó szándékú segítséget szívesen fogadnak. A betű öl, a lélek éltet – idézte Pál apostol szavait. Majd felvetette, hogy azok, akik az iskola helyzetét vizsgálják, a holt betűvel kioltják az életet, ha az a betű ellenében létezni mer vagy a lélekhez igazítva az élet szolgálatába állítják a betűt.
Tanulni akarunk a saját iskolánkban!
Reményeik, álmaik megvalósulása nyomán tanulni akarnak a saját önálló iskolájukban, egyenlő állampolgárai lenni az országnak, ahol születtek. Szolidarizálnak Tamási Zsolt-József igazgatójukkal, akitől szeretetet, odaadást, tiszteletet és figyelmet kaptak – hangsúlyozta Kali Edina 12. osztályos diák. Társaival egyetemben, akik a szülőföldjükön látják a jövőt, nem hagyhatják, hogy a szüleik, tanáraik és a közösség vezetői által kivívott jogokat elvegyék, az iskola több mint 400 diákja tanulmányainak érvényességét megkérdőjelezzék. Ehhez kérte a jelenlevők támogatását..
Ne tovább, elég volt!
"…Dühösek vagyunk, mert azokat, akik a törvényt nem tartják be itt, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen, senki nem vonja felelősségre, és forr bennünk a harag, mert azt látjuk, hogy akik alkalmazzák a törvényt, azokat megvádolják, megfélemlítik, a kétségbeesésbe kergetik" – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a Római Katolikus Státus Közgyűlésének tagjaként szólt a közönséghez, és a "Ne tovább, elég volt!" felkiáltással fejezte be mondandóját.
"Hogyne lennénk dühösek, amikor azt látjuk, hogy a kommunista diktatúra rablását, szabadságfosztását a romániai magyarság ügyének rendezésekor kifogástalan eljárásnak tartják egyesek!" Holott sem az egyház, sem Tamási Zsolt-József, sem a tanfelügyelőség nem rövidített meg senkit. Nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Ezzel szemben "nacionalista feljelentők, elvakult hivatalnokok erejüket fitogtatva üzenik nekünk, hogy nem fogtok ti magyar iskolát építeni, nem fogtok ti magyarul tanulni…" – tette hozzá. Nemcsak dühösek, csalódottak is vagyunk, mert közel egy évszázada hiába várjuk, hogy az 1918-ban tett ígéreteket haladéktalanul betartsák, és ne tekintsenek másodrendű állampolgárnak ebben az országban, amelyet alkotó, teremtő munkánkkal mi is gazdagítunk. Csalódottak vagyunk, hogy a párbeszéd, egymás kölcsönös tisztelete helyett a múlt árnyai térnek vissza: "államosították a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégiumot, közigazgatási, bírósági határozatokkal és ítéletekkel évek óta korlátozzák nemzeti és közösségi szimbólumaink használatát, újraértelmezik a nyelvhasználati törvényt, száműzik a magyar feliratokat a közterekről".
A hitünket mégsem veszítjük el, nem hagyjuk az iskolát, nem fogunk megtorpanni, sem hátrálni. Talpon fogunk maradni, és ha kell, századjára is újrakezdjük menetelésünket az igazságért. Mert hisszük, hogy lehet ez az ország mindannyiunk hazája is, "amelyben a nyelvi, vallási, kulturális sokszínűség érvényesülni tud", és "egyenrangú polgárként senkinek sem kell azzal foglalkoznia, hogy az erőszakszervek előtt folyamatosan az ártatlanságát és lojalitását bizonyítsa"– fogalmazott Kelemen Hunor, aki bejelentette, hogy memorandummal fordulnak az államelnökhöz és a kormányfőhöz.
"Ne hagyjátok a templomot,/ a templomot s az iskolát!/ mondták el a jelenlevők Kilyén Ilkával közösen Reményik Sándor versének első két szakaszát, amit a tiltakozásra érkezőknek kiosztottak.
Tartásból, viselkedésből ezúttal is jelesre vizsgáztak a marosvásárhelyiek, akik a szervezők kérésére egy könyvet vittek magukkal, hogy rendezett, fegyelmezett sorokban felvonulva átadják az iskola könyvtárának. A tüntetés felügyeletére kivezényelt karhatalmi erők viszont, akik látszólag nem tudtak megegyezni az ajánlott útvonalban, "levizsgáztak". Megtörténhet, hogy ezzel a szervezetlenségüket tükröző vagy csupán mímelő gesztussal akarták megbontani a tiltakozás békés jellegét, de a műsorvezető Kilyén Ilka színművésznő találékonysága megmentette a helyzetet. Befejezésképpen arra kérte a résztvevőket, hogy a szónokok számára felállított emelvényre tegyék le a magukkal vitt könyvet, elkerülve ezáltal a felháborodásból eredő esetleges rendbontást.
Megható volt látni, hogy idős emberek legkedvesebb könyvüket vitték el, és adták oda ajándékba. Sokan voltunk szombaton a Vár sétányon, de lehettünk volna többen is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

A közmédia tematikus napja november 15-én
A megmaradásért, szórványban
A közmédia november 15-én a magyar szórvány napján emlékezik meg kisebbségben élő honfitársairól. A tematikus összeállításban televíziós és rádiós műsorok hívják fel a figyelmet a szórványmagyarság sorsára.
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015 óta – a magyar parlament döntése értelmében – a magyar szórvány napjaként emlékezünk meg. A magyar közmédia méltó módon foglalkozik a magyarságukat híven őrzőkkel.
A műsorfolyamot a Magyarság Házából a Duna nyitja meg (13.55), majd a Duna Worldön folytatódik a tematikus nap (14.20). Az esti Duna World-adás 20 órakor kezdődik, a Duna összefoglalóját pedig éjfél után, 0.15 órakor láthatják a nézők. A műsorvezető-választásnál immár hagyománnyá vált Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának meghívása, partnere a Duna Televízió egyik alapító-műsorvezetője, Kalocsai Andrea.
A gazdag kínálat szereplői életükkel és munkásságukkal kötődnek szorosan a kisebbségben élőkhöz. Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus otthon fogadja a stábot, és menyei segítségével kalauzolja el a nézőket a csángó gasztronómia rejtelmeibe. Sebestyén István bukovinai székely népművész mesével mutatkozik be, s arról is beszél, hogy a népmesék hogyan szolgálták a magyarságtudat erősítését. Ide kapcsolódik Mákos Izolda, aki olyan népi játékokra hívja fel a figyelmet, amelyek nagyszerűen fejlesztik a gyermekek találékonyságát és ügyességét.
A zene sem hiányozhat az összeállításból, Ladányi Ferenc, a gyimesi és moldvai hangszerek kiváló ismerője két népi hangszert, az ütőgardont és a furulyát mutatja be. Egy más zenei világba kalauzol el Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar egyik alapítója. Az együttes Nélküled című száma az egész Kárpát-medencében egy csapásra ismertté vált.
A Határok nélkül, a Kossuth rádió nemzetpolitikai műsora az egész adását a jeles napnak szenteli (19.30).
A filmkínálatból kiemelkedik a Csángók dokumentumfilm, amely roman- tikától és illúzióktól mentesen tárja fel a népcsoport életét (Duna World 16.35). Az Ábel a rengetegben film története Tamási Áron egyedülálló világát idézi, és az ember és a természet, valamint az emberek kapcsolatát fogalmazza meg balladába illő képekben
(Duna World 18.15).
Népújság (Marosvásárhely)