Cselekedni kell a szórványmagyarságért (Barót)
Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarokat képviselő szervezetek vezetői találkoztak szombaton Baróton, hogy megbeszéljék az idei szórványstratégiát. A felszólalók a tömbmagyarságban és a szórványban élők közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozták: csakis akkor sikerül a fogyóban levő közösségek gyors elvesztését megakadályoznunk, ha közösen cselekszünk – vallották egyöntetűen a résztvevők.
Az eseményt üdvözölte Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András, aki a szórványban élők magyarságáért küzdők megbecsülésére szólított fel, Grüman Róbert, a háromszéki megyei RMDSZ ügyvezető elnöke pedig a civil szervezeteknek mondott köszönetet munkájukért. Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke szervezetük megalakításának előzményeire, majd a 2010-es bejegyzésére emlékezett. Kiemelte: azóta számos magyarságerősítő programot szerveztek: koncerteket, színházi és bábszínházi produkciókat vittek el az évtizedek óta magyar nyelvű előadást nem élvező közösségekhez, konferenciákat tartottak, emlékjeleket állítottak, és közvetítettek a háromszéki és a szórvány diákjai között. Bár igaz, hogy a tömbben élőkhöz viszonyítva a Hunyad, Szeben és Fehér megyei magyarság sokkal jobban zsugorodik, a visszajelzések azt mutatják, komoly igény van a magyar szóra. Fogyásuk némileg visszafogható lenne, ha nemcsak a megyei tanácsok, hanem a székelyföldi és az anyaországi önkormányzatok is bekapcsolódnának a szórvánnyal való együttműködési programokba. Amennyiben testvértelepülési kapcsolatok alakulnának ki a döntően románok lakta városokkal és községekkel, többszörös lenne a nyeresége a magyarságnak: nemcsak segíteni tudnák önazonosságuk megőrzésében az egyre gyengülő közösségeket, hanem a magyarságot is megismertetnék a többségi nemzettel, így az előítélet falainak lebontását is elősegítenék.
Fazakas Attila Szeben megyei RMDSZ-elnök a hozzájuk eljuttatott programok fontosságát emelte ki, mondván, nekik a táborok és képzések többet jelentenek, mint a tömbben élőknek: az együttlétek nemcsak néptánctanulásról vagy táborozásról, hanem magyarságuk megéléséről szólnak. Széll Lőrincz Hunyad megyei RMDSZ-elnök a Székelyföldtől és Magyarországtól kapott támogatás meghatározó, közösségegyesítő szerepét emelte ki, majd a Hunyad Megyei Magyar Napokról szólt. Mint mondotta, az elmúlt hat évben megszervezett esemény nagyon fontos szerepet játszik életükben: közös gondolkodás és cselekvés hozta létre, s összetartó ereje van, ráadásul – mivel látványos részét az utcára is kivitték – kultúránkat és értékeinket a románsággal is megismerteti. Kun-Gazda Viola Kinga, a dévai Téglás Gábor Elméleti Középiskola magyar szakos tanára a Hunyad Megyei Magyar Napok megszervezéséhez kapott segítséget köszönte meg a háromszékieknek: egymaguk nem tudnának ilyen rangos eseményt évről évre megszervezni. Antal Amália Zsil-völgyi nőszövetségi elnök úgy fogalmazott: számukra nem a nagy és látványos, hanem a gyakori kis lépések megtétele a fontos ahhoz, hogy az ezeréves magyar jelenlét „ne maradjon abba”. Régi tervüknek mondta egy lupényi szórványközpont létrehozását, amely a magyarságtudat ápolása révén a közösség megmaradásához járulhatna hozzá. Wersánszky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök az alig ötszázaléknyi magyarság magmaradásában kulcsszerepet játszó egyházi vezetők helyi magyar közéletben vállalt szerepének fontosságát és a háromszékiekkel való együttműködés jelentőségét emelte ki. Gúdor Botond nagyenyedi református esperes a 350 ezres Fehér megyében élő tizennégyezer magyar mindennapjairól szólt. Mint mondotta: arra van szükségük, hogy a politikum, az egyházak és a civil szervezetek minél inkább fogjanak össze, s tartalommal megtöltött programokat dolgozzanak ki és ültessenek gyakorlatba. Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke a dél-erdélyiek nevében mondott köszönetet Kovászna és Hargita megye tanácsának, amiért a szórványt segítik, és lehetővé teszik a Hungaricum Napokhoz hasonló események megszervezését. Szabó Gábor RMDSZ-elnök arra kérte a háromszékieket, ha Brassó és Nagyszeben között utaznak, ne hajtsanak át városukon, hanem álljanak meg, s csodálják meg a gazdag magyar történelmi emlékekkel rendelkező Fogarast. Arra figyelmeztetett, a tömbmagyarság szélén lakók igényeire igencsak oda kell figyelnünk, mert ellenkező esetben ott is felgyorsulhat az elszórványosodás: 1910-ben még nem számított szórványnak Fogaras, hiszen hatezer lakosából négyezer volt magyar, s csak kétezer román, mára viszont jóformán teljesen felszívódott az alig száz éve még erős közösségünk, a 45 ezer lakosból alig ezer magyar. Hasonló helyzet játszódott le az iskolákban is – a kilencvenes évek elején még 126-an tanultak magyarul, mára viszont már nem létezik anyanyelvi oktatás a magyarok számára. Ezért gyakoribbá kell tenni a nemrég elkezdett fakultatív magyaroktatást a még meglévő fiataljaink számára. A Petőfi-program Fogarason tevékenykedő baróti ösztöndíjasa, Bokor Csongor a Babits Mihály Önképzőkör hasznosságát emelte ki, s bejelentette a május 7-ére tervezett Fogarasi Magyar Napok megszervezését. Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa a Magyar gyermek – magyar iskola program sokszor félreértelmezett céljáról beszélt. Nem az a céljuk, hogy a szórványban élő magyar gyermekeket „elszippantsák” a tömbmagyarság számára: a magyar környezetben való szocializálódás lehetőségét csakis azok kapják meg a Székelyudvarhelyen való továbbtanulás által, akik számára otthon hiányzik az. A baróti származású Puskás Attila a program másik fontos célját is hangsúlyozta: pénzt szerezni és minden egyéb, a megmaradásukhoz hozzájáruló eszközt nyújtani a szórványban működő magyar intézmények megtartásához. Az esemény sajtónyilvános részét követően a szervezetek vezetői belső tanácskozáson tárgyalták meg a szórványstratégia idei célkitűzéseit. Mint Demeter Lászlótól megtudtuk, a szervezetek együttműködésének módozatai, illetve a gyermekekkel való foglalkozás kérdésköre került terítékre. Folytatni akarják, sőt, hangsúlyosabbá kívánják tenni a kulturális vonzata miatt megtartó erővel bíró magyar napokat, a fiatalok számára pedig olyan programok kidolgozását tennék lehetővé, amelyek magyarságtudatukat erősítik.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falugondnokok találkozója
"Kell egy ember, aki felvállalja a falut"
"Nem a világot akarjuk megváltani, hanem az életet elviselhetőbbé, szebbé tenni" – hangzott el a Romániai Falugondnokságok Szövetségének hétvégi, Nagyernyében megtartott munkaértekezletén. A kétnapos képzésen részt vett falugondnokok, község- és közösségvezetők, lelkészek, civil szervezetek képviselői a falugondnoki tevékenység hiánypótló jellegéről, e szociális, közösségszervező program és szolgálat működtetéséről, fejlesztéséről tanácskoztak. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezető konzulja, Nagy Zsigmond, Maros megye alprefektusa, valamint Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere is.
A rendezvény meghívott előadóit, résztvevőit Balázs Sándor, a Romániai Falugondnokságok Szövetségének (ROMFALSZ) elnöke köszöntötte, áldást, erőt kívánva a falugondnokok áldozatos tevékenységére.
– Addig vagyunk boldogok, addig van értelme életünknek, amíg mások gondjait meg tudjuk oldani, segíteni tudunk azokon, akik már nem, illetve még nem képesek önmagukon segíteni, önerőből boldogulni. Ehhez elengedhetetlen a szolgálatkészség és a hit – e szavakkal nyitotta meg a tanácskozást Balázs Sándor, hangsúlyozva: a szolgálatnak, szeretetnek nincs felekezete, nemzetisége. Beszélt arról a sokéves küzdelemről, amivel a kis települések, falvak az intézmény és szolgáltatás hiányából fakadó hátrányos helyzetek enyhítése és megoldása érdekében létrehozott falugondnokságot próbálták "bevinni" a hazai törvénykezésbe, arról, hogy világunkban, amelyből már hiányoznak az egymást segítő háromnemzedékes családok, "kell egy ember, aki felvállalja a falut". A falugondnokság hiánypótló jellege abból fakad, hogyha késve is, de megpróbálja elviselhetőbbé és jobbá tenni, bearanyozni idősebb testvéreink életének alkonyát. E tevékenység célszemélyei a magukra maradt idősek mellett a gyermekek, a betegek és családjuk, lényege a mindennapok terheinek hordozásában való segítségnyújtás, az ezzel járó gondok enyhítése, megoldása, az emberi méltóság helyreállítása, az öntudatos és következetes szeretetszolgálat. Önkéntes jellege kizár minden hivatali és hierarchikus alá- vagy fölérendelést, ugyanakkor, ha lehetőség van rá, a falugondnoki tevékenységet a helyi önkormányzat, civil szervezetek támogathatják, a falugondnok javadalmazásának biztosításában igénybe lehet venni a hazai és anyaországi közhasznú alapok és alapítványok segítségét, a kiírt pályázatok útján – hangzott el a megbeszélésen.
Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere felszólalásában hangsúlyozta: évekkel ezelőtt már találkozott a falugondnokság ötletével, de nem volt lehetőség felvállalni. – Meggyőződésem, hogy ezt a munkát odaadás nélkül nem lehet végezni. Ha Nagyernyében létrejönne a falugondnokság, az önkormányzat természetesen támogatná – tette hozzá.
Nagy Zsigmond alprefektus szerint e megváltozott időkben, amikor az állam finanszírozási korlátokat szab, s szociális téren nem képes kellő mértékben megfelelni az elvárásoknak, az elöregedő településeken a falugondnoki tevékenységet a közösségek kell visszavegyék, és csakis hozzáértő, elkötelezett emberek irányításával jöhet létre. Ugyan nincs törvényes keret a falugondnoki intézményre, de az önkormányzatok a pályázati törvény alapján segíthetik ezt a – civil szervezetek által működtetett – tevékenységet – tette hozzá.
Nagy Gizella, az Unitárius Nők Országos Szövetségének alelnöke úgy vélte, a falugondnokságoknak és nőszövetségeknek jobban együtt kellene működniük. Orbán Zoltán falugondnok szerint a fiatalok körében jobban kellene népszerűsíteni a falugondnokságot, ezt a véleményét az önkéntességről beszélő Csata Éva pszichológus is osztotta, felhívta a figyelmet, hogy a falugondnokság területéről hiányoznak a fiatalok.
– Pedig vannak nyílt, elkötelezett fiatalok, tehát van remény, csak a kommunikáción kell javítani. Önkéntesen, alkalmazottként kell végezni ezt a szolgálatot – tette hozzá. Inter-aktív előadásából kiderült, szeretet, gondoskodás, odafigyelés, önfeláldozás, segítőkészség, empátia, együttérzés, tenni akarás, felelősségérzet, közösségszervezés nélkül nem képzelhető el a falugondnoki munka. A 300-as lélekszámú Székelymuzsnában a falugondnokságot működtető egyesület sokrétű szociális és kulturális tevekénységéről Nemes Anna Borbála számolt be. Az elöregedő falvak jellegzetes gondjai itt is megtalálhatók: sok a beteg, idős személy, nincs postai szolgáltatás, segíteni kell az embereknek a számlák kifizetésében, a mezőgazdasági támogatások megszerzésében, a helyi vízhálózatot például a falugondnok működteti, a háziorvost kéthetente kiszállítják, hogy legyen alapellátás. A falugondnok tévét szerel, ha kell, hazaszállítja a tűzifát, kórházba viszi a betegeket. Simon Judit, a Hifa Románia Egyesület elnöke a fogyatékkal élők számára épülő Hifa-park projektről beszélt. György Attila a Szent Gellért Alapítvány képviseletében a szervezet alapvető céljairól (a fiatalok, gyermekek keresztény szellemben való nevelése, fogyatékkal élők, sérültek, idős emberek, nagycsaládosok segítése, a helység és a környék szociális problémáinak orvoslása) beszélt, ismertette az alapítvány munkapontjainak létrehozásáért végzett kalákázást. Nagy Gizella A hír, üzenet közösségformáló szerepe címmel tartott foglalkozást, míg dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember a szerepharmonizáció és pozitív erőforrások címmel tartott előadásában az adás lélektanáról, a tudatosságról, a falugondnoki munkavégzéshez is szükséges vezetői képességekről beszélt. A falugondnok a belső erőforrásokról szólva az elméleti tudást, a gyakorlati tapasztalatot, a kommunikációs készséget és a személyiséget említette, kiemelten a szociális érzékenységet, empátiára való készséget, a szigorú önvizsgálatot, erőt.
A rendezvény zárónapján Keresztesi Ernő a forgalmi szabályokat, a törvényi újdonságokat ismertette, az elsősegélynyújtásról dr. Béla Éva tartott interaktív előadást. Dr. Csige Sándor Zoltán vezető konzul a közösségek számára időszerű és hasznos tudnivalókat osztott meg a résztvevőkkel, hangsúlyozva: "ezekben az időkben kiemelt jelentősége van hagyományaink megőrzésének, továbbvitelének, úgy, hogy azt hozzáigazítjuk a mai kor lehetőségeihez, de megtartjuk annak eredeti közösségformáló szerepét". A vezető konzul szerint ebben nagy eredményeket ér el a Falugondnokságok Szövetsége, amelynek munkája a székely lét alapjaihoz, a faluhoz kötődik.
– A kaláka mint közösségépítő tevékenység – és tudjuk, nemcsak a közösségeket építi, hanem minden olyat is, ami egy-egy családnak meghaladja a lehetőségeit – ma is kiváló lehetőséget biztosít az összefogásra – tette hozzá. A továbbiakban a főkonzulátus szakmai feladatairól – a honosítási eljárásról és a hadigondozotti ellátásról – beszélt, válaszolva az érdeklődők kérdéseire.
A rendezvény Kolumbán Gábor, a Civitas Alapítvány elnökének A szívesség szentsége, a másként és másokért vállalkozás útja című előadásával zárult. Az előadó a falugondnok szerepéről beszélt a közösség fenntartásában, működtetésében, de olyan témákat is érintett, mint a piacgazdaság, a gazdaság életünkre gyakorolt hatásai, a közösség mint hagyományos életforma, a fogyasztói szemlélet térhódítása.
A falugondnokságot fejleszteni kell, ebben egyetértettek a résztvevők. Akár országos program kidolgozásával uniós alapok megpályázására, az egyházi háttér kiszélesítésével, vagy, amint például Horváth Zoltán, a Hangya Egyesület vezetője tette, külön falugondnoksági szakosztály létesítésével, amely támogató partnerek keresésével, falugondnoki, oktatói képzések, továbbképzések indításával foglalkozik.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették…
In memoriam Marosi Barna
A néhai marosvásárhelyi írónak, újságírónak, publicistának, a Duna Televízió néhai alelnökének, Molter Károly legkisebb fiának emléke előtt tisztelgett múlt hét péntek délutánján a Kultúrpalota kistermében megjelent teljes telt házas közönség.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett emlékesten a ceremóniamester, Barabási Tivadar színművész köszöntötte a résztvevőket, illetve elmondta: Marosi Barna több évtizedes munkássága jóval több volt, mint publicisztika. Első írásait 1951-ben a Vörös Zászló közölte, riportkötetei nagy sikernek örvendtek. A marosvásárhelyi és erdélyi magyarság iránt elkötelezett értelmiségi maradt a Duna Televízió elnökeként is.
1931. szeptember 29-én született Marosvásárhelyen. Molter Károly fia, Marosi Péter és Marosi Pál öccse. 1950-ben érettségizett a helyi Református Kollégiumban. 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett kémiatanári és vegyészi diplomát. 1954–58 között a bukaresti Előre riportere, később szerkesztője. 1958-ban ’56-os állásfoglalása miatt távoznia kellett a sajtóból, tíz évig vegyészként dolgozott, előbb a bukaresti Reactivul vegyi üzem munkása (1958–59), majd a marosvásárhelyi cukorgyárban vegyészmérnök, kémikus (1959-68). 1968-tól újra az Előre marosvásárhelyi tudósítója. Riportjai a napi aktualitáson túlmutató, irodalmi alkotások. Az Előre Kiskönyvtárának szerkesztőbizottsági tagja, több riportantológiában – Hazánk új arca (1986), Sokágú termőfa (1986), Tenni és teremteni (1987), Jövőépítők (1987) – is megjelentek írásai. 1989 decemberétől 1993-ig a Romániai Magyar Szó új formájának szerkesztő publicistája, kommentátora. 1993-tól szabadúszó. 1996-tól a Duna Tv munkatársa, főszerkesztő, műhelyvezető, 1998-tól alelnök 2000. december 1-ig. Dános Miklóssal közösen írta a Két hét a Dunán című riportkönyvet 1957-ben, Beke Györggyel és Kenéz Ferenccel együtt mutatja be a Csőposta című könyvet 1974-ben, s közben szerepel Bekével és Cseke Péterrel az Emberarcok riportkötetben 1976-ban. Saját riportkötetei közül kiemelkedik a Megbolygatott világ (1974), melyben többek között felidézi az elmúlt századfordulóról Bernády György marosvásárhelyi polgármesterségének városépítő hagyományát. Más önálló kötetei: Kapu utca 10. (kisregény, 1965, 2. kiadás: 1969); Sújtólégben – rezesbandával (Zsil-völgyi napló, 1979), Bernády György városa (1993, 2. kiadás: 2006).
Györffy András színművész Karinthy Frigyes előszó című versét mondta el, majd Ötvös József református lelkipásztor beszédét hallhatták a jelenlévők.
– Minden emlékezésben a múlt egy szelete elevenedik meg előttünk. Megjelenik a kor hangulata, színe, illata. Elnémult szavak szólnak újból, és arcok jelennek meg köztünk. Arcok, amelyeken látszanak a lerakódott igazságok és igazságtalanságok, amelyeket el kellett hallgatni – mert mindig voltak és lesznek csak álmokban megélt történetek. Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott II. levele negyedik részének hetedik verse volt az egyik lelki kapaszkodónk abban, hogy itt maradhassunk, megmaradhassunk. Kellett legyen egy választott igénk, csak így lehetett élni, túlélni. A cserépedénybe zárt kincs a hit, az ember reménysége. Az ember szeretete. Ezt a huszadik századi erdélyi ember érti a legjobban. A szeretet birtokában nem vagyunk elhagyottak. Ezen életet éljük itt azóta, amióta Molter idejött, majd felnőtt a három fiú a kollégium tanári lakásában. Barna a legkisebb volt, de még elmondhatta: hazajárt hozzájuk az Erdélyi Helikon majd mindegyik jelentős alkotója. Ő pedig hús-vér valóságban élte meg a későbbi változásokat – mondta a számos személyes emlékkel, történettel gazdagított beszéde során Ötvös József.
Méltatásában Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, esszéista hozzátette: Molter Károly fia vitathatatlan tekintélynek örvendett diáktársai között.
– A nagy hírű kollégium tanári lakásaként szolgáló épületben otthonra lelt az értelmes szó, a cselekvés útjait kereső párbeszéd. Erdély minden tájáról jöttek ide vendégek, és ide tértek be azok is, akik a magyarországi irodalom képviselőjeként látogattak Marosvásárhelyre. Móricz, Kosztolányi, Tamási lába nyomán lépkedett, aki elsétált a szokatlanul magas ablakok alatt. Szinte érthetetlen volt számomra, hogy Marosi Barna mégis vegyész kívánt lenni. 1950- ben a Bolyai Tudományegyetem kémia szakára felvételizett, és tanárként diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az Előre című lapnál. Nem kezdőként indult, dunai útirajza könyv formájában is eljutott az olvasóhoz. Hamarosan azonban váratlan fordulat következett: kiderült, hogy az adott körülmények között a vegyészi diploma nagyon hasznos lehet az újságíró számára. '58-ban vegyész lett, később a vásárhelyi cukorgyár alkalmazottja. A torz, embertelen diktatúra következménye volt ez. Az '56-os szabadságharc okán a rendszer a fiatal írástudók életébe sorsformáló és torokszorító hatékonysággal avatkozott be. Őt is elnémították, mert eltért a véleménye a hatalométól, és ezt nem titkolta el. Egy évtized után térhetett vissza ugyanazon lap vásárhelyi tudósítójaként. Írásaiban jelentkezik a sokoldalú tájékozottság, a pontos megfigyelés és a tágabb összefüggések ismerete. Olvasmányos mozzanatokra lelünk a mondandóban. A leírói jellegű szövegbe beleszövődnek a magyar történelem színes szálai, ami írásait a szokványos riportok fölé emeli. Úttörő szerepe volt Bernády György emlékének újrafelidézésésében, 1974-ben kötetben is közölte a modern város megteremtőjének gondolatébresztő történetét, a könyv 1993-ban bővített kiadásban ismét megjelent, és közben a Köteles utcai épületben virtuálisan továbbra is jelen voltak azok, akik a század elején oda látogattak. A Marosi Ildikó által ott szerkeszett szövegek hozzájárulnak jelenünk megértéséhez is. Ezt az életművet és életutat csak az adott kor és hely függvényében lehet elemezni. Jellegzetes erdélyi és kisebbségi sors az övé: a szorongató viszonyok egyik csapdahelyzetében nem tudott nemet mondani, és a rákényszerített kompromisszum bénítólag hatott egész életére. A zaklatott sorsú város közelmúltjáról beszél az utca, amelyben lakott. Kik itt éltek, az értelmes lét lehetőségeit egyengették. Kinek emlékét méltatni próbáljuk, azok közé tartozott, akik a kisebbségi sors könyörtelen szorításában is gyarapították azon értékeinket, amelyek élhetővé formálták az életünket. Akik a kudarcos küszködések sorában is a szellem szavait érvényesítették, ahogy lehetett. E mai városban már az azonos nyelvűek sem tudnak egymással a józan ész szavaira figyelni: elődeinktől azt is meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet és kell bölcsen cselekednünk – mondta Gálfalvi Zsolt, majd az emlékest második felében Györffy András Marosi Barna Bernády- könyvéből, Farkas Ibolya színművésznő pedig a szerző Megbolygatott világ című kötetéből olvasott fel, majd Bartha Lajosnak, Bartha Ilkának, Barabás Borókának és Weber-Csíky Borka Boglárkának, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia előadóművészeinek játékát hallhatta az emlékező közönség.
Kaáli Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Heti rendszerességgel elevenítenék fel a nándorfehérvári ütközetet
Hunyadi János győzelme Vajdahunyadon
Végre Hunyadi Jánoshoz kötődő eseménnyel kívánja növelni a vajdahunyadi kastély turisztikai népszerűségét Viorel Arion polgármester. Miután évekig Drakula szellemét próbálták meghonosítani Vajdahunyadon – szerencsére teljesen sikertelenül – idén végre egy olyan projekten dolgozik az önkormányzat, mely Hunyadi János belgrádi győzelmét hozza előtérbe.
Hunyadi 1456 júliusában Nándorfehérvárnál fényes győzelmet aratott a túlerőben lévő oszmán sereg felett. III. Calixtus pápa e győzelem kapcsán rendelte el a keresztény világban a déli harangszót, mely immár közel 600 éves hagyományként él napjainkban is. – Vajdahunyadon egyedi történelmi hagyatékkal rendelkezünk, amit mindenképp népszerűsítenünk kell.  Hunyadi János, e vár éptője, 1456-ban a keresztény világ védelmezőjeként aratott győzelmet a törökök felett. Szeretnénk ezt az eseményt feleleveníteni. A gyulafehérvári díszőrség példájára, itt is bevezethetnénk, hogy mondjuk minden héten egyszer, déli 12 órakor újrajátsszák a belgrádi csatát a vajdahunyadi várban. Engedélyt fogunk kérni a művelődési minisztériumtól, hogy harangot is állítsunk a kápolnába, amely mindennap déli 12 órakor megszólalhatna – nyilatkozta a sajtónak Viorel Arion polgármester. Az igazán dicséretes ötletet európai finanszírozással kívánják megvalósítani. – Körülbelül 5 millió eurós projekten dolgozunk, és örömmel mondhatom, hogy partnerként magunk mellett tudjuk két testvérvárosunkat: a franciaországi Argenteuilt, valamint a magyarországi Szombathelyt is. Mindkét településen hasonló turisztikai fejlesztést kívánnak megvalósítani a közös projekt során. Szombathelyen, például, a város római kori hagyományait szeretnék tovább népszerűsíteni – közölte a vajdahunyadi polgármester. A projekten már több szakember is dolgozik. Megvalósítása esetén a vajdahunyadi önkormányzat reményei szerint további 150 000 turistával gyarapszik a középkori vár látogatottsága.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Előválasztást szervez Maros megye több településén az RMDSZ
Szászrégenben Nagy András korábbi elöljárót, jelenlegi tanácsost indítaná az RMDSZ a polgármesteri székért. Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Nagy Andrásnak jók az esélyei, van remény visszanyerni a polgármesteri széket.
Ugyanakkor hozzátette, bízik abban, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szászrégeni szervezete lesz olyan bölcs és nem fog ellene jelöltet állítani a Maros megyei városban. Nagy András Maria Precup polgármester letartóztatása, majd ideiglenes felfüggesztése kapcsán korábban úgy nyilatkozott, nem mások nyomorúsága árán, hanem az idei választásokon szeretné visszanyerni a városvezetői széket.
A 2016-os költségvetés elfogadása kapcsán a szászrégeni RMDSZ-frakció közleményt is kiadott, melyben a befektetések fontosságát hangsúlyozták, amelyeket szerintük lehetőleg RMDSZ-es polgármesternek kell folytatnia. Nagy András 2004 és 2012 között töltötte be a polgármesteri tisztséget a Maros megyei városban, ahol a magyar lakosság számaránya 26 százalék.
Erdőszentgyörgyön Csibi Attila Zoltán indul újabb mandátumért, a fiatal polgármester ugyanis úgy döntött, újabb négy évig vezetné a várost. „Az eltelt négy év alatt megteremtettük az alapokat, de az infrastruktúra-fejlesztés nem elég ahhoz, hogy Erdőszentgyörgy egy valóban élhető, korszerű város legyen, a városi élet minden velejárójával” – értékelt az elöljáró. Rámutatott, márpedig annak kell lennie, hiszen az egykori nagyközség méltán vívta ki magának a városi rangot. A fejlődés megindult, sok mindent sikerült megoldani, de mindez csak az alapokat jelenti egy folyamatban, mutatott rá az elöljáró.
Csibi Attila Zoltán szerint azért is szükség van a következő négy évre, hogy megélhetést teremtsenek az itt lakóknak. A másik érv, amely a folytatás mellett szól az a jobbára fiatalokból álló csapat, amellyel sikerült az alapokat megteremtenie, tette hozzá. „A csapat 90 százaléka tovább megy, folytatni akarja a munkát, amit elkezdtünk, bűn lenne leállni” – fogalmazott a polgármester. Előválasztás Marosludason
Marosludason – Marosvásárhely mintájára – állóurnás előválasztást szerveztek, amelyen nem csupán a helyi önkormányzati képviselőjelölteket, de a megyei tanácsosjelölteket is rangsorolták – mondta el Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. Mivel Ludas két részből áll, két urnát állítottak fel: egyet a városban, egyet pedig az Andrássytelepen.
Az előválasztáson valamivel többen mint kétszázan adták le voksukat, tette hozzá Brassai. Rámutatott, a ludasi önkormányzatban kevés a magyar képviselő, ám a politikai alkunak köszönhetően évek óta van magyar alpolgármester Kis István személyében. Kis István lapunknak elmondta, első mandátumát tölti a városvezetésben és szándékában áll polgármesterjelöltként indulni a helyhatósági választásokon. Ludasnak jelenleg három magyar tanácsosa van, az előző mandátum idején azonban négy volt, és idén is ezt szeretnék elérni.
Változásra számítanak Koronkán
Előválasztáson döntenek a polgármesterjelölt személyéről a Marosvásárhely melletti Koronkán is, ahol kiderült, hogy Takács Olga polgármesteri pályafutása egyetlen mandátumra korlátozódik. A polgármesterrel egyetemben több tanácsos is bejelentette visszavonulását, köztük Nagy Márton, a település korábbi elöljárója is. A megvalósítások mellett az elmúlt négy évben a koronkai önkormányzat több közigazgatási pert is elveszített, ugyanakkor nem úgy fejlődött, mint más, Marosvásárhely körüli peremközség.
Az RMDSZ helyi választmánya úgy döntött, február 27-én, szombaton mozgóurnás előválasztást szervez. A megüresedett tisztségre Takács Szabolcs jelenlegi alpolgármester és Kis Árpád vállalkozó jelentkezett. Míg előbbi a folytonosságra alapoz, hangsúlyozva, hogy Koronka Maros megye egyik legnagyobb és leggazdagabb önkormányzata, kihívója éppen a jelenlegi községvezetés „megkopását” veti az eddigi elöljárók szemére.
Kis ugyan nem vonja kétségbe az elért eredményeket, de úgy véli, az elégedetlenkedő lakosság „új arcot” kér. Szerinte a legnagyobb gond a közösség körében tapasztalható egyre nagyobb közöny, a vezetőknek erre kell megoldást találniuk. Mindkét jelölt az RMDSZ választmánya előtt vállalta, hogy amennyiben nem nyer az előválasztáson, nem indul el függetlenként vagy más párt színeiben. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök szerint az is biztató jel, hogy Takács Szabolcs és Kis Árpád abban is megegyeztek, hogy az előválasztási kampányban tartózkodnak majd a személyeskedő negatív kampánytól. Krónika (Kolozsvár)

Szabott időkben – Gondolatok az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kapcsán
Emlékkonferenciát rendezett Szabó T. Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12. – Kolozsvár, 1987. március 3.) nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató születésének 110. évfordulója alkalmából január 29-én és 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az alábbiakban közzétesszük Szabó T. (E.) Attila biológusnak, Szabó T. Attila fiának a rendezvényen elhangzott előadásának szerkesztett változatát.
Szabott időket nem illik túllépni, ezért a tiszteletköröket átvágva rögtön a dolgok közepébe vágok. In medias res ... ahogy valaha mondották volt. Köszönet a lehetőségért, hogy a meghívás kapcsán elgondolkodhattam két kérdésen: 1. Hogyan határozzák meg a „szabott idők" az egyén, a család, a közösség teljesítményét? És ezt megfordítva (mai magyarul: inverzben): 2. Hogyan határozza meg a teljesítmény az egyén, a család, a közösség – és önmaga, tehát maga a teljesítmény – számára szabott időt? Biztos feleletek ezekre a kérdésekre nincsenek, csak lehetségesek.
Néhány izgalmas elméleti kérdés
Kolozsvárra készülőben Az ember tragédiáját olvastam újra esténként. Madách Imre a második színben Luciferrel mondatja ki: „Minden, mi él, egyenlő soká él, / a százados fa és az egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / midőn napszámát s vágyait betölté. / Nem az idő halad, mi változunk... Látod a hangyát és a méhrajt: / ezer munkás jár dőrén összevissza, / vakon cselekszik, téved, elbukik, / de az egész, mint állandó egyén / együttleges szellemben él, cselekszik / ... Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened / ha vétkezel, fiadban bűnhödől/ köszvényedet őbenne folytatod / amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod". (Madách 1862)
Az idézet kapcsán előbb elméleti kérdésekről, a biológiai és nyelvi fejlődés (evolúció) lehetséges párhuzamairól fogok röviden beszélni az idő és az információ viszonya kapcsán. Az időről azért, mert édesapám az idő és az idők embere volt... különleges időérzékkel megáldva. És nehéz időkben élt. Különben is itt egy születés 110. évfordulójára emlékezünk ma, Krisztus születésének 2016. évében. Az információról azért, mert édesapám egész életében ezzel foglalkozott: a magyar szavak információtartalmával és ennek fejlődésével térben (nyelvjárások) és időben (nyelvtörténet). És mindhárom kérdésről azért, mert szakmám szerint (mint biológust) a jelenségek időbeni fejlődése, az evolúció kapcsol csak össze az itt ünneplők többségével.
Az élet tudománya az örökletes (genetikai) üzenetek tartalmával és fejlődésével foglalkozik. A nyelvészet a tanult nyelvi (memetikai) üzenetek (a nyelvi információk) tartalmával és fejlődésével. Mindkét információ időben és térben változó, fejlődik, evoluál. Az üzenetek apró változásai határozták meg, határozzák meg és fogják meghatározni az életnek – a biológiai életnek és a nyelv életének – a fejlődését. A genetikai, a biológiai evolúció 150 éve tudományos tény. A nyelvi evolúció felismerése is ezzel nagyjából egy időben következett be. Tudásunk történetében ez viszonylag rövid időtáv. A genetika és a memetika közötti hasonlóságok és különbségek alapos elemzése még a jövő nemzedékekre vár.
Hasonló a helyzet az információ és az idő közötti kapcsolat esetében is. Az idő és információ között van összefüggés („kezdetben vala az ige"), de ennek a kapcsolatnak a lényege egyelőre ismeretlen. Még az sem világos, hogy az idő függ-e a rendszer változását irányító információtól (ezért minden rendszerben másként telik az idő?), vagy a rendszer változását irányító információ függ-e az időtől? Angolul is kevesen írtak erről (Pratt 1992, Matsuno 1998, Hitchcock 2001, Thurtle 2007, Kuhn 2015), magyarul pedig alig találtam érdemleges adatot erre a témára a kibertérben (Bárány–Horváth 1998, Biró 2006). A biológiai és a nyelvi evolúció és az időbeliség közötti kapcsolatok azonban a 2000-es évek óta egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat.
Biológiai létünket, testi életünket gének változatai (allélformák) és ezek kombinációi határozzák meg. Bár az allélek anyagi hordozója a DNS, de a DNS-be kódolt információ anyagtalan. A lélek: allélek. Ezek az allélek és az allélek sajátos összletei (a populációk) csak addig élnek, amíg az egyéneknek vannak utódai. Szellemi létünk tanult információs egységei a szavak és ezek sajátos kombinációi. A szavaknak is számtalan alak- és jelentésváltozata fejlődött ki időben és térben egyetlen nyelv keretében is – a nyelvcsaládokról nem is beszélve. A szavakat alkotó jelsorozatoknak is van anyagi hordozója (levegő, pergamen, papiros, szilícium), de maga a jelekbe kódolt információ itt is anyagtalan.
Ez izgalmas párhuzam az időben és térben zajló biológiai és nyelvi evolúció között. Egyéniségünk öröklött tulajdonságainkból és tanult tudásunkból – génjeink (pontosabban alléljeink) és mémjeink (szavaink és a mögöttük álló ismereteink) összességéből adódik. Mémjeink is csak addig élnek, amíg sikerül átörökíteni őket utódainkra. Ameddig él és öntudatos a hordozó népesség. Az adott nyelvet, kultúrát őrző populáció. Ebben a mai nemzedék számára talán az külön is figyelmeztető, hogy az elszálló szó illékonyságát és anyagtalanságát úgy 5000 éve a fába, csontba, cserépbe, kőbe rótt, pergamenre és papírra írt üzenet, majd 500 éve a nyomtatott szavak állandósága követte. Ezt az állandóságot a szemünk előtt váltja fel a kibertér illékonysága. Tessék csak megkérdezni az iskolák diákjait és tanárait. Ezek az új jelenségek a nyelvi evolúció szempontjából sem elhanyagolhatók .
Messzire vezetne a genetika és memetika, a biológiai és a nyelvi evolúció hasonlóságainak és különbségeinek elemzése. Csak azt szerettem volna most érzékeltetni, hogy a biológia és a filológia egymást metsző halmazok, bár az átfedés arányaiban jelentéktelennek látszik. Jelentőségében viszont alighanem nagyobb, mint azt ma gondoljuk.
A 111 év üzenete
Elméleti kérdésektől a mai évforduló valóságába visszatérve: hogy is mondta Lucifer? „Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened.../". Hogy az értékteremtő szellem száz alakban újólag feléled, arra bizonyság az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár utóélete és ezen belül a mai nap is. Az is igazolható a TÁR kapcsán, hogy „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évszázadokra lesz tulajdonod..." (elnézést a pontatlan idézetért, de Madách bizonyára azért beszél évmilliókról, mert elsősorban az élet fejlődésére, a biológiai információkra gondolhatott).
Ma azonban itt a magyar nyelv üzeneteiről, a nyelvi információkról beszélünk. Ezért álljunk meg egy pillanatra Az ember tragédiája következő négy szavánál: „ha vétkezel, fiadban bűnhödől". Alaptétel, hogy a szülők nyelvi hanyagsága – és az ezzel járó gondolkodásbéli hanyagság – a megszületendő (még vétlen) nemzedékekben bosszulja majd meg magát igazán. Szerencsére a madáchi tétel fordítottja is igaz: az érdemek is öröklődhetnek. Néha még érdemtelenekre is. Családtagként ezekről az „érdemtelenül is öröklődő érdemekről" szólnék néhány szót a következőkben.
Szabó T. Attila vér szerinti felmenői közül a Szabók és a Bartókok székely gyökerei a hagyomány szerint konok kunokig és bősz besenyőkig vezethetők vissza. A református Szabókat jó 300 éve telepítették át Kézdiszék területéről a Duna mellé, a török időkben elnéptelenedett Ordasra és környékére. Dédapámat, Szabó Lajost még gyermekkorában a szó legszorosabb értelmében az út mellől szedte fel, majd tanítatta ki és alkalmazta a Gernyeszeghez tartozó (felsőszőcsi) birtokaira Teleki Mihály, Erdély kormányzója és családja. Szabó Lajos könyvtárából családunk örmény ága, a Bogdánffyak jóvoltából került birtokomba néhány – ma is sokat idézett – mezőgazdasági szakkönyv (pl. Nagyváthy 1822). Dédapám s felesége – a szekerestörpényi születésű, görög katolikus Törpényi Lenka – révén ún. „asszonynemes" volt.
A felmenők nemessége esetünkben nem a cím- és rangkórság okán, hanem a törekvő természet bizonyítékaként fontos. Lenka családtörténeti kéziratának csak a címét őrizte meg a hagyomány (Egy nemes család története), az írás maga sajnos még Désaknán elveszett. Egyik fiuk, Károly ugyancsak gazdatisztnek tanult Kolozsmonostoron, azon az akadémián, ahol magam is 20 évig dolgoztam. Gyógynövényekről írt cikkeinek felkutatása terveim közt szerepel. Károly volt az, aki Törpényi dédanyám T betűjét elsőként viselte vezeték- és keresztneve között – lévén kollégiumi osztálytársai között időnként még 2-3 más Szabó Károly is. A sepsiszentiványi Bartókok révén Károly is „asszonynemes" lett.
A Bartók család területi gyökereit előnevük jelzi. A református Károly a századforduló éveiben vette feleségül a katolikus Bartók Ida tanítónőt, aki 1906-ig 6 gyermeket szült neki. Közülük ötöt özvegyen nevelt fel ma nehezen elképzelhető körülmények között. Mivel reformátushoz ment feleségül, felekezeti iskolákban nem taníthatott, állami iskolákban pedig 1919 után azért nem, mert nem tudott románul. Végül a dési református elemi iskola tanítónője lett. Az anyának és a tanítónőnek sokat köszönhet a magyar nyelvtudomány – és mi is, hogy ma itt emlékezhetünk.
Férfibarátságok üzenete
Genetikáról a memetikára térve az életmű és benne a TÁR genézise miatt szólni kell az író és iskolaigazgató Kovács Dezsőről, idősb Szabó T. Károly legjobb barátjáról. Kovács Dezső is máramarosi volt, nyarait diákkorában Felsőszőcsön töltötte. Idősb Károly és Dezső levelezése Bartók Ida hagyatékában megőrződött, és elő van készítve közlésre. Ez a kapcsolat már memetikailag fontos. Szabó T. Károly korán meghalt (minden jel szerint májmételyes agytályog alakulhatott ki nála; vélhetően ő is minden forrásba beleivott, mint később a fia, Édesapám is).
Két fiának, Károlynak és Attilának Kovács Dezső pótapja lett Kolozsváron. Mindkét fiú okos volt és tehetséges. Károly jól rajzolt, és sikeres író lehetett volna belőle, ha nem szól közbe Trianon. Károly ugyanis a 20-as évekre már katonaköteles lett, és a román sorozás elől kétszer is átszökött Magyarországra. Egyszer a románok fogták el, egyszer a magyarok toloncolták vissza. Egyik vagy talán mindkét alkalommal a fellegvári kaszárnyákba került, ahol félholtra verték. Édesapám ezért egész életében babonásan kerülte a Fellegvárat egészen az MTA-tagság átvételéig (ezt ugyanis a magyar konzulátus – mit sem tudva az érintett ellenérzéseiről – éppen a fellegvári Belvedere Szállóban szervezte meg).
Kollégium, teológia, egyetem
Szabó T. Attila 1919-ben, az uralomváltáskor még csak 13 éves volt; őt még nem csapta annyira tarkón a történelem. Bekerült abba a kollégiumba, ahova talán nagyapja, majd később biztosan apja és később fia is járt, és itt Kovács Dezső vette szárnyai alá. Kovács igazgató úr jó tanár és jó író volt. Külön is figyelt a kollégium irodalmi önképzőkörére. Ebben a körben az 1920-as években együtt szerepeltek az arisztokrata csemeték (mint pl. Wass Albert, Atzél Ede) a polgárdiákokkal, olyanokkal, mint pl. a későbbi orvosprofesszor Gündisch Mihály vagy éppen Szabó T. Attila.
Kovács Dezső csak nagyon indokolt esetben avatkozott bele az önképzőkör életébe. Én Édesapámtól két esetről tudok. Az első eset 1925-ben történt, ennek egy nyomtatott műsorfüzete is fennmaradt. Ekkor Wass Albertet hívatta be magához Kovács igazgató úr. Wass Albert éppen a költő és miniszter Octavian Goga román nemzeti lelkesedéstől fűtött versét fordította le, és mutatta be a körben. Kovács Dezső megdicsérte a vers és a fordítás irodalmi értékeit, majd felhívta Albert úrfi figyelmét a versek aktuálpolitikai vonatkozásaira és céljaira. Nem tudom, csak sejtem, hogy Wass Albert nem mutatott be több Goga-fordítást a kollégiumban.
A másik eset már érettségi után, 1929 táján történhetett ugyan, de közvetlenül kapcsolódik Szabó T. Attila pályaválasztásához. Ezt sajnos sem időben, sem tartalmában nem ismerem pontosan, mert Édesapám (érthető okokból) nem szívesen beszélt róla. Elejtett szavaiból annyira emlékszem, hogy a beszélgetés nem volt kellemes. Shakespeare Hamletjének az Arany Jánost pontosítani szándékozó újrafordítása és egyéb versfordítások kapcsán Kovács Dezső (már nem mint igazgatója, hanem mint atyai jó barát) eltanácsolta Attilát az irodalmi babérok utáni ácsingózástól. Hogy utólag hálásak lehetünk Kovács Dezsőnek ezért a beszélgetésért, az egészen biztos. De a fordítások között voltak figyelemre méltó munkák is.
Egyébként idősb Szabó T. Attila irodalmi késztetései genetikai és memetikai értelemben sem mentek végleg veszendőbe. Magam is sokat fordítottam veretes szakszövegeket Darwintól Mendelen át J. Huxley-ig. Körünkben van a mai magyar költészet képviseletében unokája, a költő Szabó T. Anna, aki – talán nem teljesen véletlenül, de biztosan nem egészen tudatosan – éppen Shakespeare-elemzéseivel és újrafordításával érdemelte ki a „filológia doktora" címet. Anna révén köztünk vannak fiai is, a dédunokák, a negyedik fordítónemzedék: Dragomán Gábor és Pál Gábor három ifjúsági regénnyel a háta mögött bizonyára a legfiatalabb magyar műfordító, öccse, Palika pedig – kiadói felkérésre – a napokban közli 10 évesen első kritikáját egy általa rekordgyorsasággal elolvasott mesekönyvről.
Mindez elsősorban a genetika és a memetika összefüggésében érdemelt itt említést. A Kolozsvári Református Kollégiumban és később a Református Teológián, majd az egyetemen Szabó T. Attilának Kovács Dezső mellett több további szellemi atyja is volt: Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, György Lajos és mások. De mindenekelőtt magyartanára, később atyai jó barátja és első fiának keresztapja, Brüll Emánuel. Valamennyijükről ismételten is megemlékezett; a hivatkozásokat az érdeklődők Éder Zoltán kitűnő összefoglalásának – Szabó T. Attila nyelvtudománytörténeti munkássága c. munka 8. fejezetében találják meg.
A Brüll Emánuellel való közelebbi kapcsolat tulajdonképpen egy arisztokrata osztálytársnak, Atzél Edének köszönhető, aki néhány diáktársával együtt valami diákcsínyébe Manó bácsi zsidó származását is be akarta keverni az egyik magyaróra előtt. Az otrombaságot Édesapám erélyes hangon ellenezte, és ez (emlékeim szerint a nyitott osztályajtón át) a Manó bácsi füléig jutott. Ezt követően Brüll Manó külön is figyelt Szabó T. Attilára, és ő irányíthatta később Gombocz Zoltán és Csűry Bálint szemináriumai, valamint Kelemen Lajos felé is. Bizonyság erre a Brüll-hagyatékból hozzám került és ugyancsak feldolgozásra váró Gombocz-levelezés. Szabó T. Attila és Brüll Emánuel levelezése ugyancsak feldolgozásra vár.
Édesapám a magyar nyelv iránti érdeklődését tehát részben Brüll Manónak köszönhette, és a kölcsönös rokonszenv köztük sírig tartó barátságként rögzült. De ez egy külön történet volna. Általános tanulságai miatt viszont szólni kell itt röviden a vészkorszak tragikus napjairól, amikor Brüll Emánuel is a hírhedt kolozsvári téglagyár deportáltjai közé került. Édesapám teljes mértékben osztotta Márton Áron álláspontját: aki tud, annak segítenie kell. Szerencséjére Budapesten, a Külföldiek Kollégiumában diáktársa volt annak a Mester Miklósnak, akinek államtitkárként éppen joga volt menlevelek kiállítására.
Édesanyám szűkszavú elmondásából tudom (Édesapám soha nem beszélt erről), hogy amikor barátaival együtt hírét vették Manó bácsi és társai internálásának, Édesapám ment „futárként" egy éjszakai vonattal Pestre, és egy következő vonattal hozta is a menleveleket. Pest felé menekülőkkel zsúfolt vonaton utazott; Kolozsvárra jövet már egyedül volt a vagonban. A történet mára „folklorizálódott", több változata létezik... én ezt a változatát tudom. Maga a történet messze túlmutat az egyéni sorstragédiákon, sőt még egy közösség tragédiáján is: a kolozsvári zsidóság tragédiája máig hatóan Kolozsvár tragédiája, és egyben a magyarság tragédiája is. Hogy milyen kapcsolatban lehet az életmű háború utáni sorsával és a SZT megszületésével, folytatásával, az még kutatandó.
A TÁR családi vonatkozásai
Ennek kapcsán beszélnünk kell mindenekelőtt feleségéről, dr. Csáti Éváról és nyelvész fiáról, dr. Szabó T. Ádámról is. 2015 végén emlékeztünk mindkettőjük halálának 20. évfordulójára. Csáti Évának édesapám az életét köszönhette – többszörösen is. Először, mert olyan időkben ment hozzá feleségül, amikor teljes létbizonytalanságban volt, és idegrendszere az 1930-as évek erdélyi reménytelenségében teljesen kimerült. Hozzáment az anyai tiltás ellenére – bár édesapja jóváhagyásával. Másodszor a háború utáni nagy tisztogatások idején, amikor egy ideig eltartotta őt három fiával együtt. Harmadszor 1956 és 1959 között, amikor a Bolyai Egyetem felszámolása, a Csendes Zoltánék és a Szabédi László tragédiái kapcsán édesanyánk diagnosztizálta az idegösszeomlást és intézte el Marosvásárhelyen, Miskolczi Dezső klinikáján az akkor még kínvallatással felérő radikális kezelést. Ezt azért fontos – a család kérésére nagyon megkurtítva – itt elmondani, mert 1956-nak nemcsak halálos áldozatai, börtönviseltjei, de olyan szenvedői is voltak, akikről nem esik szó.
Külön szál a történetben a „Szabédi-ügy". Édesapám hagyatékából birtokomban van az a Szabédi László, Márton Gyula és Szabó T. Attila közötti levelezés, ami Szabédinak a román és magyar nyelv közös gyökereit bizonyítani kívánó, a szó jó értelmében vett internacionalista nyelvészeti monográfiájának szakmai bírálatára vonatkozik. Kényes téma, kényes időkben. Márton Gyula a feladatot nem vállalta; átruházta a még kezelés alatt álló Szabó T. Attilára. A keletkezett bírálat lényege: a munka jó és újszerű. De ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó. A következmények ismeretesek. Édesapám soha nem tudta megbocsátani magának, hogy az 1959-ben a Bolyai Egyetem felszámolását irányító későbbi államfő és az őt kiszolgáló román állambiztonság mellett ezzel a (szakmailag vállalható) bírálatával maga is hozzájárulhatott egy tragédiájához.
A Szótörténeti Tár mutatói és a szaknyelvek
1987 márciusában, édesapám halálának éjszakáján – egy csöppet sem valószínűtlen állambiztonsági beavatkozás árnyékában – Trabanttal osztottam szét a TÁR cédulaanyagát a munkatársak között. Egy lefoglalás minden folytatást kizárt volna. Számomra a TÁR anyaga elsősorban természettudományi adatai és a szaknyelveink története szempontjából volt fontos. 1987 és 1989 között – a felfordult világban – a folytatás az anyagmentés ellenére is reménytelennek látszott. Hála a „memetikai örökösöknek" – elsősorban Benkő Samunak és az EME-nek, illetve Benkő Lorándnak és körének, majd Fazakas Emesének, Tamás Csillának és munkatársaiknak, illetve a helynévanyag tekintetében Hajdu Mihálynak, Makay Emesének, Bárth M. Jánosnak és munkatársaiknak, a munka újraindult, illetőleg a helynév-monográfiák sora is megindult.
1972 és 1987 között magam is a TÁR természettudományos címszavainak szerkesztője voltam. Nagyon sok botanikai (és nemcsak) kérdésben nyitotta fel a szememet ez a munka; itt most csak az óvilági alakor (Triticum monococcum) és a bab (figyelem: Vicia faba és nem a paszuly, az amerikai Phaseolus vulgaris) kívánkozik példaként említésre. A magyar alakornemesítés sok tekintetben az SZT-ra vezethető vissza. A TÁR-nak köszönhető jórészt a magyar történeti és népi növénynevek iránti érdeklődésem és a Péntek János professzor úrral való barátságunk, együttműködésünk is. Az SZT természettudományos vonatkozású nyelvi anyaga is a történeti Erdély európaiságának vitathatatlan bizonyítéka. Európa pedig egészen napjainkig a kulturális evolúció magterülete volt bolygónkon. Most ne gondoljunk azzal, hogy immár maga az európaiság is vitatható. Bízzunk abban, hogy ez megmarad. Akkor viszont az SZT munkásainak is európai léptékben érdemes gondolkodnia. Éppen ezért:
1. Az SZT magyar, román és német mutatóinak és az SZT szaknyelvi köteteinek az elkészítése sürgető feladat;
2. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket már ki kell egészíteni, és kereshetővé kell tenni a világ mai tudományos nyelvén, angolul írt értelmezésekkel;
3. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket a kibertérben is hozzáférhetővé kell tenni;
4. Az SZT nemzetközi használatát minden eszközzel serkenteni és támogatni kell szakmai körökben, különösen a magyar nyelvterület társkultúráiban, de az EU-ban is;
5. Ennek érdekében egy erdélyi (és összmagyar) nemzetközi publikációs stratégia is kívánatos volna.
Az SZT szaknyelvi pótköteteinek az előkészítése egyébként egy egész konferencia vagy inkább szakmánkénti konferenciasorozatok tárgya kellene hogy legyen.
Szótörténeti Tár(ak) a kibertérben
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenkori nyelvi evolúció magyar nyelvterületen is a beszélt nyelvtől az írott és nyomtatott nyelven át a digitális nyelvfejlődés felé tart. Ezt sejtettük meg 1989–1990 között Szombathelyen, amikor elkészítettük az első magyar digitális, nyelvtörténeti CD-ROM-ot: a TÁR első négy kötetének legrégebbi nyelvi adatait tartalmazó, elsősorban természettudományos igényű adatbázist. A fejlődés gyorsaságára jellemző, hogy az akkor készült CD ma már csak speciális eszközökkel volna használható, azonban az IIF program keretében elkészítették ennek a CD-nek a kiberváltozatát, az Erdélyi Magyar Elektronikus Szótörténeti Tárt, amelyik a http://emsz.db.iif.hu „honlapon" kutatható. Ez a „strukturált" adatbázis igencsak mostoha körülmények között készült ugyan Budapesten és Szombathelyen, de a kiberidőskálán matuzsálemi kora – 2015-ben volt 25 éves – ellenére ma is használható, és bizonyos, főként szaknyelvi, természettudományi célokra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben használható fiatalabb testvéreinél.
Az EME honlapján az első négy kötet vált eddig – sziszifuszi munkával, de kiváló minőségben – kiber-hozzáférhetővé. Megbízhatósága nagyobb, de (vélhetően kiberhelyzete miatt) nagyon lassú, és a PDF-formátum eredményessége sem jobb, mint az előbbié. A tanulságok elemzése azonban már egy külön történet volna.
Összegzés és végszavak
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvi evolúció közel félezer éves kövületgyűjteménye. A közösségi tudásnak és a szavak információtartalmának időbeni változásait dokumentálja; általános és nyelvi evolúciós jelenségeket tükröz. Az SZT messze túlmutat az erdélyi és a magyar tudományon – európai összefüggésekben értelmezendő.
Nyilvánvaló, hogy ez az előadás csak vázlatos lehetett; évszázados idők és terek nem férnek percekbe. Az is világos, hogy Nem /csak/ az idő halad, mi /is/ változunk. De talán nem volt érdektelen ezeket leírni és részben elmondani azért, hogy, ami a miénk volt, évszázadokra... tulajdonunk maradjon és gyarapodjon.
Szabó T. (E.) Attila
A szerző biológus. Krónika (Kolozsvár)

Norvégia felett beborult az ég
Tízezrek gyűltek össze az elmúlt hónapokban, hogy tiltakozzanak a Bodnariu család gyermekeinek elvétele miatt. Az ügy jelzésértékű – a norvég gyermekvédelmi rendszer eddig ugyanis több tízezer gyermeket szakított el a családjától.
Ma már közismert Marius Bodnariu és norvég felesége, Ruth története. Tragikus esetük sokakat megmozgatott. Százával, ezrével vonultak utcára az elmúlt hetekben Washingtonban, Houstonban, Vancouverben, Londonban, spanyol, olasz és ausztrál városokban, Bukarestben, Kolozsváron, Nagyváradon, Nagybányán, kifejezve szolidaritásukat, követelve a család újraegyesítését. Demonstrációra készülnek a következő időszakban San Franciscó-ban és New Yorkban is.
A történet röviden a következő: 2015. november 16-án a norvég gyermekvédelmi intézet, a Barnevernet, elvette mind az öt gyermeket a Bodnariu családtól. A vád: keresztény radikalizmus, családon belüli erőszak. A feljelentő a 9 éves Eliana és a 7 éves Naomi iskolai igazgatója volt, aki szerint a kislányok „nagyon keresztények”. Az igazgatónő szerint a lányok keresztény dalt énekeltek az iskolában, ami elfogadhatatlan, mint ahogy az is, hogy a nagymamájuk olyat mondjon: „Isten megbünteti a bűnösöket”. Az ilyen tanítás hátrányosan befolyásolja a kicsik fejlődését, ezért a szülők „állami segítségre” szorulnak a nevelésben.
A tanárnő ezzel fordult a Barnevernethez (lépését később megbánta). Az ideológiai indíttatású feljelentést a lányok rajtaütésszerű kihallgatása követte. Még aznap megfogalmazódott a vád, a családot pedig nyomban szétszakították. A lányokon kívül elvitték az 5 éves Matthew-t, a 2 éves Johnt és a mindössze három hónapos Ezékielt is, akit édesanyja szoptatott. A gyermekeket titkos helyekre szállították Norvégiában.
A Bodnariu-eset nem egyedi történet. Bár a sajtó egy része nem, vagy alig beszél róla, több tízezer hasonló esetről tudni Norvégiában. A dolgok mögött az a „független” norvég gyermekvédelmi rendszer áll, amelynek vezetőit az oslói kormány nevezi ki, és amelyet Milos Zeman cseh elnök a náci rendszerhez hasonlított.
A norvég szisztéma
Marius Reikeras, a Bodnariu család ügyvédje egy emberi jogokban specializálódott jogász, aki éveken át tanulmányozta a norvég gyermekek eltulajdonításának problematikáját. Vizsgálataiból kiderült, hogy a Barnevernet minden alkalommal a családok végleges szétszakítását, a gyermekek végleges elvételét tartja szem előtt. Ez ellentmond az emberi jogoknak, amelyek a gyermekek ideiglenes elvételét írják elő, s azt is csak extrém, igazolt esetekben. A problémák helyreálltával pedig a gyerekek azonnali visszaadását sürgetik, a család újraegyesítésére fektetik a hangsúlyt. A különbség kapitális. Reikeras levélben hívta fel erre kormánya figyelmét, utalva rá, hogy az egyéni és családjogi nemzetközi normákat Norvégia is aláírta, ám nem tartja be. Erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel.
Reikeras szerint az 1992-ben alapított norvég rendszert eleve úgy tervezték, hogy ne rendelődjék alá az emberi jogoknak. Emiatt a megyei jellegű intézetek köré csoportosuló bürokraták szabadon titkosíthatják ügyeiket, nem kell számot adniuk senkinek arról, amit tesznek. Hiába ítélte el Norvégiát 1996-ban az Európai Emberjogi Bíróság, vagy marasztalták el több alkalommal is – például 2007-ben amiatt, hogy a rendszer hamis bizonyítékokat gyártott a családok ellen –, a film forog tovább.
A norvég kormány továbbra is hatalmas összegekkel finanszírozza a rendszert, amely köré egy széles körű szociális szféra is kiépült. Sok alkalmazott, pszichológus, jogász és bíró él a Barnevernet jelentette anyagi előnyökből, az elvett gyermekeket befogadó családok pedig óriási támogatásokat kapnak, ami havi 10–12 ezer euróra is rúghat. Ekkora pénzeket, ekkora ambíciókat ölni egy ilyen tevékenységbe?! Tévéreklámokat finanszírozni a befogadók számának emelése érdekében ott, ahol a családoktól elvett gyerekek aránya már a rendkívül magas, 7 százalékos is meghaladta? Nos ahol baloldali politikusok szerint a gyermekek 25 százaléka (250 ezer) állami fennhatóság alá kell hogy kerüljön, ez már nem is olyan meglepő.
Több száz eset megvizsgálása alapján dr. Åge Simonsen arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekek eltulajdonítása mögött csak néhány esetben voltak komoly problémák. Az esetek zömében a bürokrata szubjektivitása döntötte el az okot, amiért a szülőkre „a gyermeknevelési képesség hiánya” címkét aggatták, és megfosztották őket palántáiktól. Marianne Skånland professzor, a kérdés szakértője hatvankilenc ilyen okot sorolt fel, amelyekből idézek néhányat. A gyermeket el kell venni, mert:
– az anya nagyon alacsony növésű, s amikor a lánya felnő, nem lesz képes vigyázni rá – a gyermek túl gyorsan eszik
– a gyermek túl lassan eszik
– az anya nem tudott olyan rántottát sütni, amellyel kielégítette volna gyermeke szükségletét, ráadásul a kenyeret is túl vékony szeletekre vágta
– a gyermek érdeklődve tekint az idegenekre, néha mosolyog rájuk – ez azt jelenti, hogy eltávolodott az anyjától
– az apa túl aktív, az anya pedig passzív
– az anya ideges lett, mikor a macskájuk a parkettre vizelt
– a baba elfordítja arcát, mikor az apja elkezdi mosni
– az anya a nagymamára bízza, hogy gyermekét vigye pszichológushoz, vagy más orvosi kezelésre – ez azt jelenti, hogy érdekeit a gyermeke elé helyezi
– a nagymama meg akarta ölelni az unokáit – az ilyen cselekedet rossz mellékhatásokat eredményez – az anya nem engedte 14 éves lányát, hogy elmenjen egy partira
Magyarul: „gyermekeiteket akkor vesszük el, amikor akarjuk”. Hátborzongató. Igen, ez történik Norvégiában. Ilyen „érvek” alapján szakítanak szét családokat, kergetnek kétségbeesésbe szülőket és nevelnek át „norvég módra” gyermekeket (közéjük tartozik a tömeggyilkos Breivik is). A Norvég Városi és Regionális Kutatási Intézet (NIBR) jelentése szerint ezeknek a gyerekeknek a körében nyolcszor nagyobb az öngyilkosok aránya, mint a saját családjukban felnövőké. A szülők pedig tehetetlenek. A máskor oly hangos civil szervezetek és a nyugati sajtó hallgat. Ez lenne a jövő Európája?
Add vissza!
Adott hát egy komoly pénzekkel finanszírozott rendszer, melyet senki sem ellenőrizhet, független az emberi jogoktól, bármilyen ügyet titkosíthat, és ipari porszívóként szívja el a családoktól a gyerekeket. Ha a szülők perbe fogják a Barnevernetet, a jogi procedúrák évekig elhúzódnak. Gyerekeiket győzelem esetén sem kapják vissza (sok ilyen eset volt), mert „már beilleszkedtek új otthonukba, és ártana nekik, ha megint megbolygatnák életüket”. Ha pedig a médiához vagy más nyilvános fórumhoz fordulnak, lépésüket a bíróság gyengeségként értékeli, megerősítő bizonyítékként arra nézve, hogy képtelenek a rendes nevelésre (ez az indoklás szintén megtalálható Skånland listáján).
Jan Simonsen egykori norvég parlamenti képviselő, az Európa Tanács Emberjogi Bizottságának volt tagja vehemensen kritizálta ezt a rendszert a családok ellen elkövetett mindennapi abúzusok és az aberráns kritériumok miatt, amelyek alapján ezt megengedik maguknak. Simonsen hazugsággal vádolta Norvégiát és annak bukaresti nagykövetét, amikor védelmébe vette a Barnevernetet. De a film forog tovább. A szavak közt pedig kiolvasható a háttér is: „a mintaértékű norvég jogok fölülírják az emberi és családi nemzetközi jogokat”. Vagyis: itt az új ideológia. A baloldali marxizmus és a nácizmus után kicsírázott az új élan vital (a dolgok belső éltető energiája – szerk. megj.), a baloldali... mindegymi.
Marius Bodnariu informatikusként dolgozott Bukarestben, majd megismerkedett Ruthtal, és összeházasodtak. Ezután Norvégiába költözött, ahol a helyi polgármesteri hivatalban folytatta pályafutását; jelenleg is ott dolgozik programozóként, immár 11 éve. Felesége asszisztens a helyi kórházban. Szomszédaik, ismerőseik és munkatársaik egyaránt rendes embereknek tartják őket. Erkölcsi züllési problémák szóba se kerülnek, távol áll tőlük az ilyesmi. Szép család, ami a fényképekből is kitűnik. És mégis. Egyszer csak megjelennek a „System” emberei, s a gyermekeiket elviszik. Csak úgy, minden bizonyíték nélkül. Rájuk rontanak, mint valami terroristákra, a feljelentőjük szerint ugyanis a gyerekek „túl keresztények”.
Ez pedig – a keresztény magatartás és a szülői fegyelmezés – az új ideológia szerint bűnnek számít! A szülők még előzetes figyelmeztetést sem kaptak. A kicsiken végzett orvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmilyen rendellenességet, a rendszer bürokratái mégsem foglalkoztak azzal, hogy kihallgassák őket. Nem érdekelte őket a szülők hozzáállása, nem mondták nekik: „nézzétek, ezek a törvényeink, mi így értelmezzük őket, vigyázzatok, ilyet vagy olyat többé ne cselekedjetek”. Ezt a lépést is kihagyták, holott a nemzetközi szabályok ezt is előírják.
Norvégia felett beborult hát az ég. Egy önkényes rendszer, egy vaskos pénzkötegekkel operáló monstrum szívja el tízezrével a kicsiket a szülőktől, ideológiai alapon, egyre gyorsuló ütemben.
Három hónap, egy találkozás
Majd’ három hónap elteltével Ruth és Marius végre találkozhattak a kislányokkal. A lányok örömujjongással futottak ki az irodából, s ugrottak a nyakukba. Naomi Marius nyakába vetette magát, Eliana majdnem ledöntötte Ruthot. Majd mikor Marius is átölelte Elianát, a kislány zokogásban tört ki.
A rendszer felügyeletével megszervezett találkozó egy órát tartott, ami pillanatok alatt véget ért. Jött a kényszer, az elválás. Eliana szemében minden benne volt, ami ilyenkor lehetett; Naomi pedig semmiképpen sem akarta elengedni édesapját. Hogy a jogi helyzetükön ne nehezítsenek, a szülők győzködték a piciket, hogy jobb, ha most elmennek, ígérve nekik, hamarosan újból találkoznak. Aztán elmentek...
A bürokraták meg bezárták a dossziét, a démonok pedig dörzsölték a markukat.
Lőrinczi Lóránd. Krónika (Kolozsvár)

II. Vőfélytalálkozó Szilágyszéren 
Második alkalommal szervezték meg szombaton Szilágyszéren a nemzetközi Vőfélytalálkozót. A Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ célja a rendezvénnyel újra elterjedtté tenni a vőfélyek által levezényelt lakodalmakat.
A széri kultúrházban gyülekezett az idei vőfélytalálkozó tizenegy lakodalmas ceremóniamestere és kíséretük, hogy jól megszervezzék két fiatal megjátszott egybekelését. Olyan lakodalmi játékot szerveztek a tövisháti faluban, mint amilyennek hagyománya van a magyar lakta vidékeken. A vőlegényes házhoz való indulás előtt elültettek egy fát a falu központjában, hogy sok évig legyen élő bizonyítéka annak, mennyire fontos szerepe van a vőfélyeknek az ember életének egy olyan fontos állomásán, mint a házasodás. Előre megtervezett útvonalon mentek végig az érinteni kívánt helyszíneken, nem volt szabad kétszer ugyanott vonulni, nehogy balszerencse érje a házasulandó fiatalokat és a ház népét. A Közbülső utcát énekelték végig a vőlegényes házig, ahol a nagyvőfély a házasodás minden következményére figyelmeztette az ünneplőbe öltözött fiatalembert, nehogy az „később a szemére vesse, hogy nem készítette fel időben és kellő tapintatossággal a házaséletre”. Na, a tapintatosságból nem sokat sikerült betartania a vőfélynek, elragadta a hév, még arról is verselt fennhangon, hogy a menyasszonynak melyik „adottságával” mit kell majd kezdjen az ifjú férj nászéjszakán! Kíváncsi falubeli asszonyok is ott lebzseltek az ifjú férj-jelölt körül, ők azzal a mondvacsinált indokkal, hogy gatyát hoztak próbára a vőlegénynek, arra voltak kíváncsiak, ez mennyire van „eleresztve otthonról”, passzol-e csípőtájékban a menyasszonyhoz…
A sikeres vőlegény-kikérés után egy másik tapasztalt vőfélyt toltak előre akkor, amikor a menyasszony házához értek. Ám itt nem csak bezsaluzott ablakokat és elreteszelt ajtót-kaput találtak, de a ház fondorlatos népével és a kiadó-vőféllyel is meggyűlt a bajuk. Pálinkát, bort adtak itt is nekik, csak épp nem akarták őket beereszteni, és miután minden próbálkozás ellenére is tovább erősködött a vőfély-csapat, egy öregasszonyt adtak elő a házból. „A vőlegény megmondta, úgy nézzem a menyasszonyt, mintha magamnak kéne, ha nekem jó lesz, akkor neki is! De ez nem lesz jó, mert hályog van a szemén, a sok ránc tündöklik talpig a testén. Kapa az egy foga, tetű jár a fülén, nekünk az igazi menyasszony kell, de tüstént!” — utasították el az ajánlatot. Miután nem sikerült ez a csel, másikhoz folyamodtak, egy házsártos, állapotos lányt hoztak elő a házból, aki nem bízta magát a menyasszonyt rejtő kiadó-vőfélyre, maga is belement a szópárbajra és felemlegette a vőlegénynek, hogy amikor azon a bizonyos estén együtt voltak, akkor bizony nem volt olyan elutasító vele szemben, mint most…
Erre viszont már sikerült valahogy kinyitniuk a kaput a kapu előtt tébláboló vőfélyeknek, bezúdultak az udvarra, néhányan a vőlegénnyel az élen bevonultak a házba, megkeresni a menyasszonyt. A menyecske nem bújt volna el nagyon, hogy leendő párja lehetőleg minél hamarabb megtalálja, de a lányt féltő családtagok másképp gondolták, és az ágyneműs szekrénybe rejtették őt, ahol végül mégis megtalálták a vőfélyek.
A harmadik útvonalat választva, az immár az ifjú párral az élen haladó vőfélyek és kíséretük visszamentek a vőlegényes házhoz, hogy bemutassák a leendő anyósnak és apósnak fiuk szerzeményét, és elérjék azt, hogy az anyós befogadja menyét. Itt, szokás szerint, az ajtónak támasztott seprű várta a menyasszonyt, amit anyósa tett oda, hogy lássa, mennyire házas fia választottja. A lány persze meg akarta mutatni, hogy nem eszik olyan forrón a kását, és sepregetés helyett messzire hajította az ajtóból a seprűt.
Ha igazi lakodalom lett volna, a következő útja a templomba vezetett volna az ifjú párnak, de mivel csak szerepjátékról volt szó, a templomi esküvő után jövő dínom-dánom következett a széri kultúrházban. Itt viszont már igazi kalács, pálinka, bor, leves, főétel és cigányzene várta az egyre sokasodó násznépet, hajnalig mulattak az ifjú párt játszó Kis Gyöngyivel és Nagy Orosz Rolanddal a fő helyen. A hiripi Hamza Vilmos és zenekara muzsikált és a vőfélyek itt sem hallgattak, az ételek felszolgálása előtt hangzottak fel vőfély-mondókák, de pálinka-köszöntőt és menyasszonytánc-bejelentőt is mondtak, kitettek magukért a lakodalmas teremben is.
Régen farsang idején választották ki a házasság előtt álló párok a lakodalmuk időpontját, mondta el lapunknak Nagy Orbán, a vőfélytalálkozót a szilágyszéri Kukurók támogatásával szervező Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ aligazgatója, ezért szervezik a vőfélytalálkozókat ebben az időszakban, annak ellenére, hogy az ilyesmire talán kevésbé kedvező a februári időjárás. A vőfélyek mellett szeretnének minél több autentikus népi zenekart is felfedezni a megyében, ezért jövőre ezen is nagyobb hangsúly lesz, hogy ne csak a vőfély-versekből készülhessen minél színesebb archívum, de a lakodalmas zenékből is bővüljön a központ tárháza.
Princz Csaba. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Felháborodást szült az iskolaösszevonás Nyárádszeredában
Januárban iskolák összevonásáról döntött a Maros Megyei Tanfelügyelőség. A csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva Nyárádszeredában a Deák Farkas Általános Iskola elveszítené önálló jogi személyiségét, és beolvasztanák a Bocskai István Gimnáziumba.
A tanfelügyelőségi döntést értetlenül és felháborodva fogadták a szeredai vezetők, hiszen itt az előírtnál nagyobb létszámú a diákság, és a személyzeti leépítést is megoldotta volna a városvezetés úgy, hogy senki ne maradjon állás nélkül.
Tóth Sándor polgármester úgy véli, hogy a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött. A nyárádszeredaiak megkérdőjelezték a tanfelügyelőség álláspontját, és néhányszor találkoztak is az intézmény képviselőivel. A tanfelügyelőség gazdasági szempontok szerint döntött: a minisztérium felszólítására csökkentenie kell a nem didaktikai személyzet számát. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni.
Nem fogadták el az érveket és javaslatokat
Első lépésben a tanfelügyelőség a karbantartó vagy takarító személyzet csökkentését szerette volna elérni az összevonás révén. Tóth Sándor próbálta meggyőzni a főtanfelügyelőt: Nyárádszeredában nem csökkent, ellenkezőleg, kétszeresére nőtt a takarításra váró iskolai felületek nagysága az utóbbi évek helyi iskolaépítési hulláma következtében. De ha már mindenképp néhány takarító elbocsátásával oldanák meg a helyzetet, a polgármester azt javasolta: a takarítást kiszervezik, azaz ezeket az állásokat levághatja a tanfelügyelőség, az alkalmazottakat pedig átveszi egy takarító cég. Ez a javaslat nem győzte meg a tanfelügyelőt, és már nem is a takarítókkal, karbantartókkal volt gondja, hanem az igazgatói, aligazgató és adminisztratív személyzettel, könyvelőkkel, titkárokkal – ezek állásaiból szüntetne meg négyet-ötöt, hogy elérje a személyzetcsökkentést. „Meggyőződésem, hogy ez kimondottan politikai kérdés. Sajnos össze kellett vonjanak román iskolákat, ahol baj volt a gyereklétszámmal, és a Maros megyei román közösség nem tudja megengedni magának, hogy ne vonjon össze magyar iskolákat is” – véli az elöljáró.
Megvan a létszám
A következő tanévre a középiskolában 420 diák beiskolázására tettek le tervet, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor. A két iskola igazgatója, Trufán József és Fülöp László támogatják a polgármester álláspontját a kérdésben.
Ellenezte a döntést a tanfelügyelő-helyettes
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a nyárádmenti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma Maros megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket. Ez eredményezheti talán azt is, hogy a diákokat sikerül az adott településen tartani, és megmaradhatnak a kis vidéki iskolák is. Bonyolult a kérdés: a gyerek és iskola is meg kéne maradjon, a pedagógusnak is állása kell legyen, de a keretszámokba is bele kell férni. A főtanfelügyelő-helyettestől azt is megtudtuk: a szeredai iskolák esetében nem szűnnek meg sem takarítói, sem tanári állások, lesz egy igazgató és két oktatásért felelős aligazgató. Csak az adminisztratív személyzetet érinti az összevonás, de elbocsátás itt sem lesz most, hanem amikor valaki nyugdíjba megy, nem hirdetik meg többé az állást. Ő nem támogatta az iskolák összevonását, de ha már ez a kényszerhelyzet, meg kell találni azt az utat, amely a közösségnek és a diákoknak is a legjobb – mondta el Illés Ildikó.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Márton Áron – szerelemmel népe, az emberek és hite iránt
Ünnepélyes hálaadó szentmisét tartottak pénteken este a Szent Mihály-templomban Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulóján. Az esemény jelentőségét bizonyítja a résztvevők nagy száma. Erdély tizenhét településéről érkeztek zarándokok Isten szolgája Márton Áron boldogemlékű főpásztorunk emléke előtt tisztelegni.
A szentmise főcelebránsa, Kovács Sándor főesperes-plébános rámutatott: Márton Áronról joggal elmondhatjuk, hogy ő a nép fia és ugyanakkor a nép apostola is. „Az Anyaszentegyház mindig szeretettel nyitotta meg az érvényesülés útját a falusi nép gyermekei előtt. Szárnyai alatt, nemes lelkek adományaiból épült és fenntartott iskoláiban felnevelte a nép tehetséges fiait, lányait, hogy aztán szolgálatukat felhasználva lehetőséget adjon arra, hogy felemelkedjenek és övéik előtt világító fáklyákká váljanak”, fogalmazott Kovács Sándor, hozzátéve: Márton Áron ma már nemcsak a római katolikus hívek, hanem az összmagyarság, sőt a más nemzetiségű és vallású emberek tekintete előtt is a vezércsillag fényében tündököl.
FODOR GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Beszélj magyarul, tanulj magyarul!
Anyanyelvfejlesztő tábor Magyarlapádon
Ezzel a címmel tartottak 2016 február 6. és 12. között anyanyelvfejlesztő tábort a Fehér megyei Magyarlapádon azon szórványból származó kisdiákok számára, akik a jövő tanévtől a helybeli bentlakók számát szaporítanák.
A tábor szerves részét képezi annak a több éves programnak, amelyet a Nagyenyed környéki szórványmagyarság megmaradása érdekében dolgozott ki az Ethnika Kulturális Alapítvány. A gyerekek nagy része hátrányos helyzetű, kis szórványtelepülésekről származik, ahol vagy nincs magyar tagozat, vagy megszűnőfélben van. A környék több évig tartó, néprajzi és demográfiai feltérképezése révén az alapítvány 30-nál több olyan gyereket azonosított, akik vegyes házasságból származnak és vannak olyanok is, akiknek mindkét szüleje magyar, de nincs a falujukban magyar tagozat, ezért román iskolába járnak. Mivel az alapítvány biztosítani igyekszik a 2017-es tanévtől a taníttatásukat és teljes ingyenes ellátásukat a szórványkollégiumban, a mostani interszemesztriális vakációban a diákok magyar nyelvtudását, olvasás- és íráskészségét próbálta felmérni és fejleszteni. Mint kiderült, a legnagyobb gond az, hogy szinte teljes egészében hiányzik ezeknél a gyerekeknél a velük egykorúakkal való kommunikációs lehetőség magyar nyelven, és  legtöbbször félnek magyarul megszólalni, nehogy „kikacagják” őket, ha tévednek.  Már kezdettől egyértelmű volt, hogy a hagyományos tanórák módszerei ebben az esetben nem hozzák a várt eredményt, ezért az önkéntes lapádi és enyedi pedagógusok alapvető kiindulási szempontja az alkalmazhatóság lett. Igyekeztek minél több szituatív kommunikációs játékot összeállítani a legalapvetőbb témák kapcsán, konkrét élethelyzetekre támaszkodva, amelyeket a gyerekek közvetlenül észlelnek és egyszerű mondatokkal ki tudnak fejezni. A szókincs- és beszédfejlesztés mellett játékos formában megtanították a magyar ábécét is, gyakoroltatták a helyesírást, a szép kiejtést és sok magyar gyerekfilmet, mesét nézegettek, beszéltek meg. A foglalkozásokat olyan tevékenységekkel egészítették ki, amelyek segítették feloldani kommunikációs gátlásaikat is: együtt éneklés (magyarlapádi népdalok), mondókák, mondák és legendák, mesejelenetek bemutatása, bábozás, labdajátékok, kenyér-és csörögesütés, babaöltöztetés valamint számos olyan csoportos tevékenység, ahol a gyerekeknek meg kellett szólalniuk ahhoz, hogy bekapcsolódhassanak a játékba.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)

A háromszéki elitről mutatnak be könyvet a Székely Nemzeti Múzeumban
Február 19-én, péntek délután 17 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják az Elitek Háromszéken a 19–20. században. A politikai, gazdasági, egyházi és kulturális élet szereplői című kötetet. A kiadványt Demeter Lajos történész méltatja.
A Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által támogatott Elitek Háromszéken a 19–20. században című kutatási projekt célja, hogy újabb adatokat tárjon fel az egykori Háromszék megye politikai, kulturális és gazdasági életéről.
A kötetben megjelenő tanulmányok a 19. és a 20. század eseményeit vizsgálják egy-egy adott problémakör, illetve elitcsoport tevékenységén keresztül, pontosabban hogyan kapcsolódott be a megye a magyarországi, erdélyi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe, milyen jövőképet képzeltek el a helyi vezetők és értelmiségiek, és hogy ezt a változó történelmi időszakokban hogyan próbálták kivitelezni. maszol.ro

Közvita: speciális tankönyveken alapuló román nyelvtanítást szorgalmaz az RMDSZ
Adrian Curaj tanügyminiszterrel egyeztettek hétfőn az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai Bukarestben. A megbeszélésen a szövetség oktatási prioritásait, továbbá az eddig tapasztalt gondokat ismertették a tárcavezetővel. 
„A tanügyminisztérium által kezdeményezett közvita kiváló alkalom arra, hogy egy átfogó reformot és szemléletváltást készítsen elő a romániai oktatásban. Előbb azonban a hatályos törvényt kellene gyakorlatba ültetni, főként a jogszabály kisebbségekre vonatkozó előírásait. Elszomorító az, hogy a hazai tanügyi rendszer még mindig a mennyiség mellett dönt, a minőség rovására. Az RMDSZ ezért is szorgalmazza a kerettantervek újragondolását, hiszen az új tervezetek sem oldják meg az alapvető gondokat: a diákok továbbra is túlterheltek, zsúfolt az órarendjük. A törvény előírja, hogy a románt speciális módszertan alapján tanítsák a magyar gyermekeknek, ezért azt kérjük, hogy a minisztérium végezze el a munkát: legyen tankönyv a diákoknak középiskola végéig, hogy ezekhez az igényekhez igazítsák a felmérőket, vizsgákat és az érettségit is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Szabó Ödön: a tanárok elvesznek a papírmunkában
A találkozón Szabó Ödön, a képviselőház oktatási szakbizottságának tagja elmondta: Romániában erősíteni és védeni kell az anyanyelvű oktatást, de ezt csak úgy lehetséges, ha alkalmazzák a törvény erre vonatkozó pozitív előírásait. Hozzátette: fontos az, hogy a tanfelügyelőségeken, a vegyes tagozatú intézményekben a magyar tagozatért felelős tanfelügyelői, aligazgatói pozíciók erősödjenek. 
Nehéz egy többségi dominanciájú megyében a tanfelügyelőségben, iskolában helyt állni, hisz a tapasztalat az, hogy a többség a magyar tagozatokon kezdené a spórolást, katedra-összevonásokat - mondta a képviselő. Ugyanakkor mentesíteni kell az oktatási rendszert a bürokratizálás alól, hisz az nem lehet például, hogy egy kisebb iskolában már több a bizottság, mint a tanár - hangsúlyozta. - A pedagógusoktól annyi papírgyártást várnak el, hogy szinte többet dolgoznak azon, hogy megfeleljenek a bürokráciának, mint a diákok elvárásainak. 
„Tehermentesíteni kell az oktatást, levenni a diákok válláról a fölösleges terheket. Ezt a minisztérium által kezdeményezett közvitán elmondtuk, hangsúlyoztuk, konkrét javaslatokat is tettünk. Külön kiemeltük a román nyelv oktatására vonatkozó részeket is, és azt is nyomatékosítottuk, hogy ez egész sor szükséges változtatást igényel. Egyszerűen mást és másként kell tanítani, hiszen a magyar diákoknak a román nem anyanyelv, tehát nem is lehet ugyanaz az elvárás” – taglalta Szabó Ödön, majd ezt követően arra is rámutatott: az RMDSZ számára prioritás az állami intézményi keret kiszélesítése, bővítése. Ugyan a jelenlegi jogszabály ezt előírja, de nem történt megfelelő előrelépés. „A kisebbségi továbbképző központ létrehozása nem tűr további halogatást. Ezidáig egyetlen ilyen intézmény jött létre, az is nemzetközi megállapodás eredményeként. Ez a központ Medgyesen működik és a német kisebbséget szolgálja. Ígéretet kaptunk arra, hogy minél hamarabb meglesz a létrehozására vonatkozó miniszteri rendelet. Másrészt úgy gondoljuk, hogy a törvényben szereplő kisebbségi oktatás kutatásával foglalkozó háttérintézménynek, osztálynak is létre kell jönnie, amelynek célja az oktatás minőségének vizsgálata és javítása lenne” – hangsúlyozta Szabó Ödön parlamenti képviselő. 
A szamosújvári iskola is szóba került
A találkozón Korodi Attila, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője az oktatási területen dolgozó kisegítő személyzet szerepére hívta fel a figyelmet. Elmondta, megoldást kell találni arra, hogy az egészségügyi, a munkavédelmi, a tűzvédelmi és a közbiztonsági feladatok ellátására az iskola ne csak az oktatási törvények előírásainak feleljen meg, hanem ezeken a területeken hatályban levő törvényes előírásoknak is. Ehhez megfelelő finanszírozást kell biztosítani az iskoláknak a szakszemélyzet (nevelők, kazánfűtök, takarítószemélyzet stb.) alkalmazására - mondta a képviselő.
László Attila, a szövetség Kolozs megyei szenátora a megbeszélésen a szamosújvári magyar iskola helyzetére is kitért. Kifejtette, az iskola minden követelménynek megfelel annak érdekében, hogy szeptembertől megkezdhesse működését, csak a minisztériumi jóváhagyásra várnak. A szenátor arra kérte a minisztert, hogy emeljék meg a megyei személyzeti kvótát az újonnan alakult intézményekben.
Az RMDSZ és a miniszter között legutóbb decemberben volt egyeztetés, akkor a szövetség kérte az egyházi, illetve a magánoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó szabályozási rendeletek megalkotását. A tanügyminiszter az újbóli felvetésre elmondta, elfogadta az RMDSZ javaslatait, és ebben a kérdésben még a héten megszülethet a kormányülésen a szövetség által szorgalmazott döntés. maszol.ro

"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!"
Moszkva Erdély elrománosításával vádolta meg Romániát. Még mindig tabu, mi történt 1944-1945-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette. 
Oroszország álláspontját egy az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest „sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak” nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait. 
A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944-45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16. és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944. októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet visznek el a Szovjetunióba kényszermunkára. 
Ezekről a történetekről sokáig nem beszéltünk, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója. 
Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait? 
– Nyilván nem akarta érteni Bukarest, itt arról van szó, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ez egy olyan téma, amellyel nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Oda jutottunk hetven évvel a történtek után, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal lehet ujjal mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben.  Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben? 
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a Szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Románia hamarabb lépett, mint Magyarország, 1944. augusztus 23-tól már nem ellensége a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben. Ezzel szemben Magyarország még ellenség. 
Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, az Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Uz-völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.
Itt kerülnek tehát először konkrét ellenállásba úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Idegen területen vannak, ahol ellenséges lakosság lehet, és fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába. 
Ezt a félelmet játssza ki a román fél, aki a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, ezért a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, ezért az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ezért van az, hogy már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdi a begyűjtést: ekkor csak magyarokat. 
A magyar elhurcolás rögtön a frontátvonulás után zajlik le, sőt, vannak olyan esetek is, hogy átment a front a falun, és már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez a begyűjtés sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomravezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat. 
A listákat Bukarestben állították össze, úgy, hogy az észak-erdélyi magyarságnak azt az értelmiségi rétegét érintette, amely az 1940-44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt: így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángó kutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségi emberek is, akik meghatározóak lehettek a következő értelmiségi generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is. 
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével. Elősegíteni azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon, és a szétbomlás felé menjen. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, de ennél sokkal több volt. 
Hogyan viszonyult a román hatóság illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához? 
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy “casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudott volna elégtételt venni, mint a magyarságon. 
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe a magyarok ellen a román sajtóban. 
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy állt hozzá, hogy eljött az idő a bosszúra. Sajnos nagyon kevés ember volt, aki toleránsabb nézőpontból tekintve a kérdést, arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék meg, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják. 
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. “ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó román kisebbség élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingjének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondva, hogy magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáló esetek voltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Sokan úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, és 1944-ben, amikor fordult a kocka, akkor a románok akartak elégtételt venni. 
Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el? 
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt van a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el, abból a városból, amelynek az összlakossága a frontátvonulás után 73000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondjuk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt. 
Más okai is voltak a deportálásoknak, szovjet tekintetben az egyik ilyen ok a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik ok, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal járult hozzá a háborús győzelemhez, és a nyugati területei az országnak holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kéz kellett. Tehát munkaerőként is számítottak erre a többezer emberre. 
Hogyan zajlott le az elhurcolás, és honnan vittek el több embert? 
– Ahol hosszabb időre megállt a front és megakadt az előrenyomulásban a szovjet hadsereg, ott több embert hurcoltak el, ahol hamarabb sikerült átjutni, ott kevesebb embert szedtek össze, de mindenünnen vittek el embereket. Tordáról (a tordai csatában egy hónapig fenntartják a kisebb magyar alakulatok a szovjeteket) hétszáz magyar embert vittek el, abból a városból, amelynek a magyar lakossága 7300 fő, ott szó szerint megtizedelik a magyar lakosságot! Összesen minimum 20 000 magyar embert vittek el Észak-Erdélyből, de ez csak nagyon óvatos becslés. Valószínűleg ennél többen lehettek, akiket civilként foglyul ejtettek. 
Elhurcolási hullám még Székelyföldön volt, itt körülbelül 6-7000-re tehető azoknak a száma, akiket elvittek, a legtöbbet a Csíki medencéből, elsősorban a hágókon való küzdelmek után következett ez be, s ahogy átjutnak ezeken a szorosokon, végigvonultak Al- és Felcsíkon, ekkor összegyűjtöttek vagy 3000 embert. Körülbelül ugyanennyire tehető a partiumi elhurcolások száma is, ahol a debreceni páncélos csata állította meg a szovjet hadsereget, s járult hozzá, hogy erről a környékről nagyobb arányban vigyenek el embereket. 
Az elhurcolásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy a bűnhődés sok esetben nem volt összhangban a bűnnel, mert nagyon sok olyan embert vittek el, akik teljesen ártatlanok voltak. Én magam is több olyan interjút készítettem, ahol a 14 éves gyermeket felküldik az óvóhelyről a lakásba, a szovjet járőr összeszedi, és elviszik négy évre Szibériába. Nagyon sok volt a 18 év alatti diák, aki Szibériában, a lágerekben nő fel, szörnyű körülmények között. 
Amikor elfogytak a listák, akkor már azt vittek el, akit értek. Először a törvényszék fogdájába vitték az embereket, és húsz embert is bezsúfoltak egy három személyes cellába, majd hajnalonként, hogy ne legyen nagyon feltűnő, a Tordai úton kísértek fel több száz főt és indítottak el Torda irányába gyalogosan. Azért úgy, mert a visszavonuló német csapatok berobbantották a kolozsbósi alagutat és felszaggatták a vasúti síneket, így a vasútvonal használhatatlan volt. Tordán bevagonírozták őket és Aranyosgyéresen keresztül Brassó, Focşani, Iaşi irányában a Szovjetunióba vitték. 1944. decemberéig mind a 20-25 ezer észak-erdélyi magyart elviszik a Szovjetunióba. 
Hogyan kerülnek haza ezek az emberek? 
– Van, akinek hamar sikerült hazajönni, például akik szovjet szempontból “hasznavehetetlenek” voltak, mert nem tudtak dolgozni. Őket az első transzporttal hazaküldik, közvetlenül a háború befejezése után, de közülük sokan nem érnek haza, mert már a vonaton meghalnak az elgyengülés és a betegségek miatt. 
A többséget viszont kinn tartották évekig, az utolsók csak 1953-ban jutottak haza, Sztálin halála után. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcáról szedték össze, s amikor megpróbált elszaladni, akkor a géppisztolyból kilőtt sorozattal ijesztették meg és kényszerítették vissza a sorba. 16 éves volt akkor, és kilenc évet töltött a Szovjetunióban.
A németek deportálása miben különbözött a magyarokétól? 
– A németek deportálása már más kontextusban zajlott le. A németeket úgy vitték el, hogy a románoknak 300 000 embert kellett biztosítani a Szovjetuniónak kényszermunkára. Persze ezt nem így mondták, jóvátételi munkának nevezték, amiért Románia részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Ekkor nem a románokat küldték, hanem a németeket, a „fasisztákat”, ahogy nevezték, akiket meg kellett büntetni. Ezek a „fasiszták” 16-17 éves lányok és fiúk voltak 1945-1946-ban. Körülbelül 90-100 ezer németet vittek el 1945. januárjában. 
A bánsági svábok közül több mint 50 ezer embert hurcoltak el, a besztercei szász területekről és a szebeni szászok közül is rengeteget, és 15 ezer embert elhurcoltak az akkor már nagyon elmagyarosodott szatmári sváb közösségből is. Így kerültek ki a németek és azok, akiket „németeknek” neveztek, a szovjet lágerekbe. Nagyon sokat csak a németes hangzású neve miatt vittek el. 
A németek esetében tehát jóval szisztematikusabb volt a begyűjtés, és nem a partizántevékenység volt az ürügy, hanem munkáskézre volt szüksége a Szovjetuniónak, ezért ekkor már lányok is bekerültek a transzportba. Amíg a magyarok esetében elsősorban a férfiakat vitték el, addig a németek esetében egész családokat deportáltak, sőt terhes nőket is, voltak olyan esetek, hogy ott szülte meg a gyermeket a lágerben. 
Amíg a negyvenes évek elején Erdély valóban egy multietnikus környezet volt, ez mostanra teljesen megszűnt, és ez a második világháború végén kezdődött. 1944-ben elvitték a zsidókat, 1945-ben deportálták a németeket. Így ma már lehet nyugodtan német államelnöke Romániának, mert németek már nincsenek. Én őszintén félek attól, hogy néhány évtized múlva magyar államelnöke lesz az országnak… Mert az azt fogja jelenteni, hogy mi már nem vagyunk, vagy legalábbis politikailag is jelentéktelen a maradék, összezsugorodott magyar közösség. Mint tudjuk, magyarok ma már egyre kevesebben vannak Romániában, maradtak a románok és azok a romák, akik még nem románosodtak el. Erdély hajdani etnikai sokszínűsége tehát elveszett. 
Az 1944 novemberében bevezetett szovjet katonai közigazgatás a magyar emlékezetben mintha pozitívként maradt volna meg. Mi az oka ennek a kettős emlékezetnek, hiszen a szovjetek voltak azok, akik alig egy hónappal azelőtt még deportálták az embereket? 
– Az 1944 őszi események mindenkit pánikszerűen érintettek. 1944 késő nyara volt a pánik csúcsa. Az erdélyi magyarok érezték, hogy a románok átállásával nagyon nagy a baj. A frontátvonulás, az atrocitások és a deportálások is viszonylag gyorsan lejártak, és kezdett visszatérni a normális élet. A szovjet megszálló alakulatok számára elsődleges cél volt, hogy lecsillapítsák a kedélyeket, ezért is parancsolták ki a román adminisztrációt, amely a szovjet hadsereg mögött érkezett. 
Először Kolozsvárról október 15-én, alig négy nappal a bevonulás után, Kolozsvár város parancsnoka visszautasította a román adminisztráció bevonulási kérelmét, és a román hivatalnokoknak el kellett hagyniuk a várost. Az ő közbenjárására, de szovjet felsőbb utasításra is, Malinovszkij marsall egy hónappal később elrendelte, hogy egész Észak-Erdélyből tűnjön el a román adminisztráció. A magyar fél ekkor úgy érezte, hogy a Szovjetunió megmentette őt a románoktól, és esély van arra, hogy ne kerüljön az egész terület Romániához, mert ne feledjük el, hogy a szeptemberi fegyverszüneti egyezmény úgy hangzott, hogy „Erdély vagy annak nagyobbik része adassék vissza Romániának”. 
A Szovjetunió nagyon okosan taktikázott, és nyitva hagyta a kérdést. A magyarság nagyon reménykedett abban, hogy a Szovjetunió mégsem fogja hagyni a helyzetet teljesen eldurvulni, és a szovjetek is úgy állították be magukat, hogy felszabadítóként érkeztek az országba. Néhány hónapig a magyarok azt hitték, hogy ha a szovjet árnyékban baloldali orientációt vesznek fel, jobb fényben tűnnek fel a Szovjetunió előtt, és ez a béketárgyalásokon segíteni fog abban, hogy megmaradjon Erdély egy része magyar területként. 
Ebben nagyon komolyan kezdtek hinni, sőt, volt egy másik vonulat is, amelyik azt mondta, hogy hátha elérhető egy magyar-román, svájci mintára szerveződő, önálló Erdély. A Szovjetunió ugyanis – mint ahogy Tofik Iszlamov levéltári kutatásaiból is tudjuk – egy ideig, 1943. decemberéig ezzel a gondolattal is játszadozott, hogy Magyarország és Románia közé kellene egy ütköző állam, így a Szovjetunió rovására egyik sem tudna megerősödni, és mindig sakkban tartanák egymást. Ezt a szovjet propaganda nem is titkolta, és ez eljutott Erdélybe, így sok baloldali orientációjú értelmiségi kezdett ebben gondolkodni. 
1944. november 14-től 1945. március 6-ig abban reménykedtek, hogy hátha sikerül etnikai megegyezésre jutni a románok és a magyarok között, s ne feledjük el, hogy akkor csak Észak-Erdélyben 1 millió 300 ezer magyar élt, az egy más etnikai közeg volt, akkor még lehetett beszélni román-magyar Erdélyről. Amikor a Groza-kormány hatalomra került, Románia hivatalosan is baloldali orientációt vett fel, méghozzá jóval korábban, mint Magyarország. Románia kezdett szebb fényben feltűnni Moszkvában, és a bukaresti kormányzat is inkább kommunistává vált, csak hogy Észak-Erdélyt megkapja, ezért, amikor márciusban Petru Groza hatalomra kerül, a Szovjetunió Románia javára dönt. Ekkor több szempontot is figyelembe vettek: a románok megígérték, hogy lemondanak Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, cserébe viszont kérik Észak-Erdélyt. 
Ezért volt olyan nagy csalódás, amikor márciusban újra bevonult a román adminisztráció, és kiderült, hogy egész Észak-Erdély újra a románoké lesz. Talán emiatt is utólag még szebb fényben tűnik most fel az a pár délibábos hónap, ami az erdélyi köztársaság időszakát jelentette 1944. novembere és 1945. márciusa között.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro

Házkutatás a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban
Házkutatást tartottak a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Bukarestből érkezett ügyészei szerda reggel Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester lakásán, majd délelőtt a sepsiszentgyörgyi városházán folytatták a vizsgálatot – közölte az MTI-vel telefonon a polgármester.
Antal Árpád elmondta, hogy az ügyészek az Európai Fejlesztési Bankkal kötött egyik hitelszerződés aktáit vizsgálják.
„2014-ben ellenőrzött a számvevőszék egy szerződést, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Európai Fejlesztési Bankkal kötött. Ezt a szerződést (a feljelentők) nem értették meg, mert még ilyet nem láttak, ezért feljelentettek a korrupcióellenes ügyészségnél, amelyik most kijött, hogy megvizsgálja az ügyet. Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy mindent szabályosan végeztünk. Ha az igazság érdekli őket, akkor nagyon hamar meggyőződnek róla, hogy minden rendben van" – mondta az MTI-nek a polgármester.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott Antal Árpád elmondta a város 12 millió eurós (3,1 milliárd forint) hitel felvételéről kötött szerződést az európai bankkal. Az összegnek kevesebb mint felét hívták le útjavításokra, bicikliutak építésére és más infrastrukturális fejlesztésekre. Hozzátette, a számvevőszéki ellenőrzéskor maga a hitelező is kijelentette, hogy folyamatosan ellenőrzi a sepsiszentgyörgyi szerződés végrehajtását, és mindent rendben levőnek talált.
Ebből a keretből „egy eurocentet sem lehet elkölteni, ha az Európai Fejlesztési Bank erre nem bólint rá" – jelentette ki a polgármester. Antal Árpád furcsállotta, hogy ha a hitelt fizető és a hitelt felvevő fél is mindent szabályosnak talál, akkor egy harmadik fél is vizsgálatot indít, csak azért, mert nem találkozott még ilyen hitelszerződéssel, és nem érti meg a működését. Magyarázatként hozzátette, Romániában a külföldi pénzintézetekkel kötött hitelszerződésekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a belföldi bankokkal kötött szerződésekre. Úgy vélte, ez lehet az oka az ügyészség vizsgálódásának.
Antal Árpád elmondta, a lakásán végzett házkutatás után egy, a kormánynál tett múlt heti látogatása napirendjét rögzítő lapot, valamint egy számítógépes adathordozót foglaltak le az ügyészek. A polgármester azt is elmondta: tudomására hozták, hogy miután befejeződik a házkutatás a polgármesteri hivatalban, Bukarestbe szállítják kihallgatásra.
Gazda Árpád
MTI
Erdély.ma

Táblaügy
A Kolozs Megyei Törvényszék minapi ítélete megerősítette, hogy Romániáról igen nehéz jogállamként beszélni főleg kisebbségi kérdésben. Már jó ideje megfigyelhető, hogy a nemzetiségek jogainak csorbítására az igazságszolgáltatást használják fel a hatóságok, és ebben a játszmában egyre kevesebb beleszólása van a politikumnak. Nem volt meglepő, hogy a 2000-es évek elején a Funar vezette kolozsvári polgármesteri hivatal önkényes módon megtagadta a helyi közigazgatási törvény alkalmazását, és nem szerzett érvényt annak a kötelezettségnek, hogy Kolozsvár határában magyarul is kiírja a város nevét a hivatalos román elnevezés mellett, ugyanis az 1992-es népszámlálás szerint még 20 százalék fölötti volt a magyar lakosság számaránya.
Némiképp felderengett a remény sugara 2014 júliusában, amikor a most elutasító ítéletet hozó törvényszék egyik bírónője, Monica Trofin a magyarság számára kedvező elsőfokú ítéletben megállapította: a polgármesteri hivatalnak ki kell írnia magyarul is a város nevét. A bírónő úgy indokolta akkori döntését, hogy a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséről önkormányzati döntés is született 2002-ben, emellett a törvény nem tiltja, hogy a 20 százalék alatti kisebbségek nyelvén is ki lehessen írni a város nevét, és erre számos pozitív romániai példával érvelt. A történetet azóta ismerjük, az ügy másodfokon bukott meg formai okok miatt és került vissza elsőfokra, a törvényszék pedig másodszor már a korábbi döntéssel ellentmondó ítéletet hozott Alexandrina Nan bírónő révén.
Borbély Tamás. Szabadság (Kolozsvár)

Képek és háttérképek
avagy, reminiszcenciák Erdély képzőművészetének budavári seregszemléjén
Az impozáns termeket járva újfent elidőztem egy rajznál. Címe: Szárhegyi emlék. Szerzője a háromszéki Kökös fia, Deák Ferenc, aki minden idők erdélyi grafikusainak egyik legkiválóbbika volt (tipográfusként különösképpen az), és akinek egy sajátosan zamatos grafikája gazdagította eme nagylélegzetű, honi seregszemlét. Így aztán lépnem sem kellett, hiszen egy helyben élhettem át az egykor bíborfényű napkeltéket is köszöntő baráti diskurzusokat, amelyeknek ma már pusztán a mementó burkában hallhatom folyton távolodó visszhangjait. Egyetlen rajzra tekintek, de egy egész életművet látok. Ez az életmű poétikus és drámai, nagyvonalú és cizellált, melankolikus és derűvel fűszerezett, konkrét és áthallásos; olyanféle, akár egy, a sors bőkezű adományaival felpakolt, vándorútjára induló székelytarisznyás mondahős Nagy Imre kékzöldekben színjátszó fenyveseinek ballada illatú országában.
Egyetlen rajz a falon – egyetlen emlékfutam az üveglappal örökre lezárt, illuzórikusan elfolyó térben. Neve egybeforrt az 1970-ben induló Kriterion Könyvkiadó iskolateremtő képjegyeivel (a kiállítás tárlóiban szemlére elhelyezett kiadványok arculata ezt kellőképpen igazolta is), az ihletett sziluettbe foglalt szárnyas ló évtizedes röptével, s mindez olyan korban, amikor a szellem röghöz kötöttségének kényszerű zablája egyre inkább megfeszült. Kiadványok százainak alaki világra jötténél bábáskodott Feri, mely művek – idő fakította címlapjaikkal – ma is híven vallanak a műforma tisztánlátásáról. S hogy tervezés közben semmi apró szakmai vonatkozású mozzanat sem kerülhette el Deák éberségét, tisztán kiviláglik sűrűn visszatérő, akár credóként is idézhető szavaiból: „Ez egy igen lényeges részletkérdés”.
Id. Feszt László korszakváltó rézkarcai messziről hirdetik mesterük amorf alakzatainak már-már szublimált vízióit. Kedvelt aquaforte-mezzotinto technikával maratott-dörzsölt nyomatai az anyag faktúrájának parádéjával nyűgözik le a szemlélőt. Az Ismeretlen térben és az Analízis címet viselő két kiállított műve közül a másodiknak – amely a csiga-csigavonal képi alakzatait szellemesen variálja – az egyik példánya még születése idején (1972) dedikálva hozzám került, amikor is gyakorta meglátogattam őt „égközeli” műtermének múzeumi miliőt sugalmazó tereiben. Élcelődő természet volt, aki – látványos itáliai bemutatkozásainak visszhangos sikerei idején – művésztársai irigykedésével, meg nem értésével, alaptalan kritikájával szembesülve, némileg kedveszegetten végezte katedravezetői, később pedig rektori teendőit.
Feszt a grafika tágas spektrumának minden elképzelhető részletét jól ismerte. Tanítványok szűkebb köre bolygóként követte őt. Köztük az aradi születésű, majd Sepsiszentgyörgyön tevékenykedő, kiemelkedően tehetséges pályatárs, Baász Imre is. Imre kezdetben inkább expresszív felhangokkal jellemezhető, szimbolikus motívumokat idéző rézkarcokkal jelentkezett (Veszély, Dosszié, Rácstörő), majd évek múlva látványvilága a konceptuális, valamint akcióművészet irányába teljesedett ki. A kor társadalmi feszültségeinek érzékeltetésére ikonikus jelrendszerekben igyekezett meggyőződésének látható formában is hangot adni. A rács, a kötél, a kerítés, a fűrészpengeként villódzó vonalak vissza-visszatérő alakzataiból formálódott teljessé képi epikájának eszköztára. Illusztrációk kapcsán gyakorta keresett fel a szerkesztőségben. Erős művészegyéniségére vallott, hogy mindenkor friss szemléletű szövegrajzait – a megszokottól eltérő módon – nem a kézirat szerzőjének világához idomította, hanem abból a világból azt és annyit vett át, ami és amennyi saját művészi hitvallásának kifejezését legteljesebben szolgálta.
Szervátiusz Jenő szobrai előtt (Önarckép, Térdelő akt, Fahordó, Mosoly stb.) Kolozsvár sétatéri pavilonjában eltöltött elsőéves szemeszterek emlékeit idézem fel, amikor Jenő bácsi a mintázás alapfogásaiba igyekezett minket beavatni. Már a kezdet kezdetén elmondta, hogy a formák megteremtése során két alapvető módon járhatunk el. Az egyik: amikor az anyag fokozatos hozzáadásával „felépítjük” a szobrot, a másik: amikor az előttünk álló tömbből sok türelemmel „kibontjuk” azt. Tanulmányaink során épp az agyagból való mintázás került terítékre, így a modell körül strázsáló állványokon a karakteres és a szánalmas arcmások igen vegyesen váltogatták egymást.
Jenő bácsi köztudottan nem volt bőbeszédű. Ám ha szólt, emlékezni lehetett szavaira. Elméletek hangoztatása helyett szívesebben „statuált” példát néhány határozott mozdulatával a képlékeny anyagra. Egy napon az egyik „mű” igencsak roskatag képet mutatott már születése pillanatában; megroppantnak, elkínzottnak tűnt önnön súlya és alkotója határtalan igyekezete alatt. Látva ezt, Jenő bácsi mintázó fát kért. A művészpalánta készségesen át is akarta nyújtani a magáét: egy aprócska, finoman csiszolt ívekkel kiképzett, nem is olcsó szobrász szerszámot. Ám az avatott mester ezt könnyed mozdulattal visszautasította, és egy deszkának beillő, testes fadarab után nyúlt, amivel a fel-felszisszenő alkotó szeme láttára néhány lendületes csapással pillanatok alatt, szó szerint „helyrepofozta” a degenerált sziluettet. Aztán letette az ekképpen lélegzethez jutott, életre kelt szobor mellé a deszkalapot, egészen közel a finoman csiszolt aprócska mintázófához. Sokat mondó pillantást vetett mindkettőre, a mű megszeppent alkotójára is, aztán szokásához híven, szó nélkül továbblépett.
Szervátiusz Jenő arcának szép ívű „ősmagyar” vonásait Mohy Sándor a kiállításon is bemutatott olajképén örökítette meg(Szobrász). De igen népszerű, a sajtóban is sűrűn leközölt alkotása volt Mohynak az ugyancsak kiállított Borotválkozó önarcképés a Kőfaragók is, amelyek közül az utóbbi, noha még 1947-ben öltött formát, ám évek múltán újabb változatban is feltűnt az egyik megyei tárlat alkalmával. A szóban forgó festmény formakezelésének megkapó nagyvonalúsága, a társszínek érzékeny harmonizációja és mohysándoros összefogottsága az egyik legkorábbi műélményeim közé sorolják ezt a számomra részleteiben ma is felidézhető kompozíciót. És ahogy Mohy – kezdetben Mohi-ként írta a nevét – a szürke árnyalatok biztonságot nyújtó alaprendszerére fűzte fel élénkítő hatású koloritját, úgy vált jellemzővé Kolozsvár egy másik, kedvelt és köztiszteletnek örvendő festője, Fülöp Antal Andor, „mindenki Andorkája” számára a nápolyi-, kadmium-, króm- és permanens sárga színek tobzódása csendéleteinek mindörökké bimbózó virágoskertjeiben (Csendélet őszi virágokkal, Iréne).
Árkossy István. Szabadság (Kolozsvár)

Téma a románoktatás – A szakminiszterrel egyeztettek az RMDSZ honatyái
Gyermekközpontú oktatást, illetve speciális tankönyvek alapján történő románnyelv-tanítást szorgalmaztak az RMDSZ honatyái az Andrei Curaj oktatási miniszterrel való hétfői találkozón.
Kelemen Hunor szövetségi elnök rámutatott, hogy a kerettanterv kapcsán kezdeményezett közvita kiváló alkalom arra, hogy átfogó reformot és szemléletváltást készítsen elő a romániai oktatásban, ehhez azonban előbb a hatályos törvényt kellene gyakorlatba ültetni, főként a jogszabály kisebbségekre vonatkozó előírásait.
„A törvény előírja, hogy a románt speciális módszertan alapján tanítsák a magyar gyermekeknek, ezért azt kérjük, hogy a minisztérium végezze el a munkát: legyen tankönyv a diákoknak középiskola végéig, hogy ezekhez az igényekhez igazítsák a felmérőket, vizsgákat és az érettségit is” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ képviselőházi frakciótermében tartott találkozón Szabó Ödön, a képviselőház oktatási szakbizottságának tagja is a kisebbségi oktatás megoldandó problémáira hívta fel a tárcavezető figyelmét. Hangsúlyozta: Romániában erősíteni és védeni kell az anyanyelvű oktatást, ez azonban csak akkor lehetséges, ha alkalmazzák a törvény erre vonatkozó pozitív előírásait. Úgy vélte, fontos, hogy a tanfelügyelőségeken, a vegyes tagozatú intézményekben magyar tagozatért felelős tanfelügyelők, aligazgatók legyenek, hiszen az a tapasztalat, hogy a többség a kisebbségi tagozatokon kezdi a takarékoskodást, katedra-összevonást.
Rámutatott, hogy a szövetség szakemberei a kerettanterv közvitáján külön kiemelték a román nyelv oktatását, úgy vélve, itt egy sor változtatásra van szükség. „Egyszerűen mást és másként kell tanítani, hiszen a magyar diákoknak a román nem anyanyelv, tehát nem is lehet ugyanaz az elvárás” – taglalta Szabó Ödön. Arra is kitért, hogy az RMDSZ számára prioritás az állami intézményi keret bővítése, kiszélesítése. Ugyan a jelenlegi tanügyi törvény ezt előírja, azonban nem történt meg a szükséges előrelépés.
„A kisebbségi továbbképző központ létrehozása nem tűr további halogatást. Ezidáig egyetlen ilyen intézmény jött létre, az is nemzetközi megállapodás eredményeként, ez a központ Medgyesen működik, és a német kisebbséget szolgálja. Ígéretet kaptunk arra, hogy mihamarabb meglesz a létrehozására vonatkozó miniszteri rendelet” – emlékeztetett a képviselő, hozzátéve, hogy a kisebbségi oktatás kutatásával foglalkozó háttérintézményre is szükség van, amely az oktatás minőségének vizsgálatát és javítását szolgálná.
A találkozón Korodi Attila Hargita megyei képviselő a kisegítő személyzet szerepére hívta fel a figyelmet, rámutatva, hogy ehhez megfelelő finanszírozást kell biztosítani. László Attila Kolozs megyei szenátor a szamosújvári magyar iskola helyzetére tért ki, elmondva, már csak a minisztérium jóváhagyására van szükség a szeptemberi induláshoz.
Az RMDSZ honatyái és a tanügyminiszter legutóbb decemberben egyeztetett, előbbiek akkor az egyházi és magánoktatási intézmények finanszírozására vonatkozó szabályozás megalkotását kérték. Andrei Curaj az újbóli felvetésre elmondta, elfogadta a javaslatot és a kérdésben még az eheti kormányülésen megszülethet a döntés. Krónika (Kolozsvár)

Összevonnák a nyárádszeredai iskolákat
Értetlenül fogadta a nyárádszeredai önkormányzat a Maros megyei tanfelügyelőség döntését, miszerint a csökkenő gyereklétszámra és gazdasági okokra hivatkozva a Deák Farkas Általános Iskola elveszíti önállóságát, és beolvad a Bocskai István Gimnáziumba.
A tanfelügyelőség azzal indokolta a lépését, hogy a minisztérium felszólítására csökkenteni kell a nem didaktikai személyzetet. Szerintük az iskolák összevonásával az adminisztratív személyzetet csökkenteni lehet, igazgatói, aligazgatói állások szűnnének meg, és a titkári és könyvelői munkát is meg lehet oldani kevesebb személyzettel. Nem beszélve a takarítókról, karbantartókról, akiknek a tanfelügyelőség szerint nincs elég munkájuk, ezért állásokat kell felszámolni.
Tóth Sándor polgármester szerint a tanfelügyelőség szembement a törvényekkel, és önkényesen döntött az iskola-összevonásról. Mint mondta, a tanfelügyelőségen „egyetlen törvénycikkellyel sem tudták megindokolni határozatukat". A polgármester biztos abban, ha bíróságon támadják meg a döntést, megnyerik a pert.
„Ám ez csapdát is rejt. Ugyanis a jelenlegi tanfelügyelőségi vezetők még három évig a helyükön maradnak, hisz versenyvizsgával és nem politikai kinevezéssel töltik be a posztot. Megtörténhet, hogy a per után bosszúból támadni kezdenék a szeredai tanintézeteket. Nem beszélve arról, hogy az érettségin és kisérettségin hátrányosan megkülönböztetnék a szeredai diákokat, ezzel csökkentenék továbbtanulási esélyeiket. Büszkék leszünk-e rá, hogy igazunk van?" – tette fel a kérdést a polgármester, akinek ennél fontosabb célja, hogy az érettségi átmenő aránya a 31-ről 50 vagy akár 70 százalékra nőjön.
Tóth Sándor elmondta, a napokban megbeszélést tartanak a témában, amelyen a két iskola vezetői, tanárai és a szülőbizottság tagjai is kifejthetik álláspontjukat. A következő tanévre egyébként a középiskolában 420 diák beiskolázása szerepel a tervezetben, míg az általános iskolákba közel kilencszáz gyerek jár a városból és a hozzá tartozó falvakból, tehát jóval a törvény által előírt háromszázas diáklétszám fölött állnak, így mindkét iskola önálló jogi személyiségre jogosult – hangsúlyozta Tóth Sándor.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes egyedüli magyarként a bizottság döntése ellen szavazott, mert ő, ahogy fogalmazott, a Nyárád menti közösséget képviselte. Megkeresésünkre elmondta: 1990-hez képest szinte felére csökkent a magyar diákok száma a megyében, ez is befolyásolja azt, hogy a kvótarendszerrel együtt új átszervezés következik. A kisebb városokban, ahol általános és középiskola is volt, már összevonták azokat, most került sorra Nyárádszereda, Radnót, Sáromberke is. Hogy megmentsék a középiskolákat, azt látták jónak, ha összevonják az intézményeket – mondta el Illés Ildikó.
Gligor Róbert László. Krónika (Kolozsvár)

DNA-házkutatás: Antal Árpád nem aggódik
Újabb erdélyi magyar önkormányzati vezető került az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) látószögébe. A nyomozó hatóság szerdán házkutatást folytatott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester irodájában, nem hivatalos információk szerint az elöljárót hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
A DNA szerdai közleménye nem tér ki arra, hogy pontosan mely tisztségviselők, valamint intézmények ellen folyik eljárás. Az ügyészség tájékoztatása szerint szerda délelőtt összesen tizenhárom, bukaresti, továbbá Kovászna és Brassó megyei helyszínen folytatnak házkutatást 2010 és 2014 között elkövetett korrupciógyanús bűncselekményekkel kapcsolatban. A tizenhárom helyszín közül egy közintézmény, a többi kereskedelmi társaság székhelye, illetve természetes személy otthona.
Az Agerpres állami hírügynökség igazságszolgáltatási forrásokból származó értesülései szerint út- és járdafelújításról, kerékpárútépítésről és közvilágításról szóló szerződések kapcsán vizsgálódik a DNA. A hírügynökség úgy tudja, az ügyben egymillió euróra rúg az állami költségvetésnek okozott feltételezett kár mértéke. A Digi24 hírtelevízió szerint Antal Árpád polgármestert hivatali visszaéléssel gyanúsítják a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal által kötött szerződések ügyében.
Antal Árpád lapunknak elmondta, teljesen nyugodt a vizsgálattal kapcsolatban. A sepsiszentgyörgyi polgármester hangsúlyozta, ha az ügyészek valóban az igazságot keresik, akkor őt baj nem érheti.
Antal Árpád megerősítette, hogy nem csak a városházi irodájában, hanem a lakásán is házkutatást folytattak az ügyészek. Az RMDSZ-es elöljáró elmondta, a nyomozó hatóság az Európai Fejlesztési Bankkal kötött egyik hitelszerződés aktáit vizsgálják.
„2014-ben ellenőrzött a számvevőszék egy szerződést, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Európai Fejlesztési Bankkal kötött. Ezt a szerződést (a feljelentők) nem értették meg, mert még ilyet nem láttak, ezért feljelentettek a korrupcióellenes ügyészségnél, amelyik most kijött, hogy megvizsgálja az ügyet. Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy mindent szabályosan végeztünk. Ha az igazság érdekli őket, akkor nagyon hamar meggyőződnek róla, hogy minden rendben van" – mondta a polgármester.
Antal Árpád a Krónikának kifejtette, a városházának még a korábbi évekből volt szerződéses viszonya az Európai Fejlesztési Bankkal, a nemzetközi pénzintézet előírásai szerint hajtottak végre közbeszerzéseket, és ezeket a bank minden részletében rendben talált, ezért ki is fizette azokat. Ezt azonban a számvevőszék ellenőrei nem akarják megérteni.
Az elöljáró az MTI-nek elmondta, a város 12 millió eurós hitel felvételéről kötött szerződést az európai bankkal. Az összegnek kevesebb mint felét hívták le útjavításokra, bicikliutak építésére és más infrastrukturális fejlesztésekre. Antal Árpád furcsállotta, hogy ha a hitelt fizető és a hitelt felvevő fél is mindent szabályosnak talál, akkor egy harmadik fél is vizsgálatot indít csak azért, mert nem találkozott még ilyen hitelszerződéssel, és nem érti meg a működését. Magyarázatként hozzátette, Romániában a külföldi pénzintézetekkel kötött hitelszerződésekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a belföldi bankokkal kötött szerződésekre. Úgy vélte, ez lehet az oka az ügyészség vizsgálódásának.
A polgármester lapunknak felidézte azt is, hogy a reggeli órákban a lakásában kezdődött a házkutatás, ami városházi irodájában folytatódott. A lakásán végzett házkutatás után egy, a kormánynál tett múlt heti látogatása napirendjét rögzítő lapot, valamint egy számítógépes adathordozót foglaltak le az ügyészek. Otthonából álarcos csendőrök kísérték be a hivatalba. Mint jelezte, arra számít, hogy Bukarestbe viszik a nap folyamán.
Bíró Blanka. kronika.ro

Verseskötet bemutató
Kedd délben a Kalazanci Szent József Római Katolikus Középiskola könyvtárában került sor Gőnyeyi Antal legújabb verseskötetének bemutatójára a nagykárolyi Kulturális és Sport Igazgatóság szervezésében.
Az eseményt Mauer Emese a Városi Könyvtár munkatársa nyitotta meg, elmesélve, hogy tulajdonképpen a szerző a bemutatón is jelen lévő fia, Gőnyeyi Ernő kereste meg őket a versek kéziratával, amelyekből a későbbi verseskötetek születtek.
Az esemény Gombos Panna szavalatával folytatódott, majd Lászlóffy Csaba, a kaplonyi Fényi István Általános Iskola magyartanára vette át a szót. Beszédében elmondta, hogy a szerző 2 901 verset írt élete folyamán, de ezek csak a halála után jelentek meg nyomtatásban, és csak ekkor ismerhette meg őket a közönség. A VII. kötetben megjelenő versek fő témája az emberi lét értelme, a transzcendentális világ bemutatása. Verseiben az élet nagy igazságait próbálja megfejteni, az élet nagy kérdéseit boncolgatja, mint az idő és az elmúlás.
Stílusukat tekintve elégikus hangvételűek a versek, a naiv, népies költészet és a tárgyias intellektualizmus közé illeszthetőek.
A bemutató kötetlen beszélgetésben folytatódott a költészetről és az irodalomról, amibe lelkesen vettek részt a jelen lévő diákok is. szatmar.ro

Székelyföldi terrorvád – Vitaest egy bukaresti médiaklubban Beke István ügyéről
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) önigazolási kényszere miatt kevés esélye van a december óta előzetes letartóztatásban lévő Beke Istvánnak arra, hogy egyhamar szabadlábra kerüljön, függetlenül attól, bűnös vagy sem – vélték annak a pódiumbeszélgetésnek a meghívottai, amelyet szerda este rendeztek a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi férfi ügyéről Bukarestben.
A Frontline médiaklub által szervezett vitaesten Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista megkérdőjelezte a két állami intézmény professzionalizmusát, mert szerinte politikai nyilatkozatot adtak ki szakszerű tájékoztatás helyett. Az ügyészség ugyanis a bizonyítékok ismertetése helyett azt hangsúlyozta, hogy a román nemzeti ünnepen őrizetbe vett kézdivásárhelyi férfi „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistája, aki Erdélyben revizionista-szeparatista célokat képviselt, és Nagy-Magyarország visszaállítására készült".
Andreescu rámutatott: a magyar irredentizmus veszélye időről időre központi témává válik a román közbeszédben, szerinte többnyire olyankor, amikor a kommunista Securitate örökébe lépett, és annak magyarellenességét átörökítő SRI-nek önigazolásra, vagy nagyobb költségvetésre van szüksége. A fórum meghívottai és a közösség soraiból bekapcsolódó résztvevők többször emlegették e tekintetben az 1990-es márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapásokat, amelyek 1990-ben hivatkozási alapul szolgáltak az új titkosszolgálat, a SRI megalakítására.
Kincses Előd marosvásárhelyi jogász kifejtette: a román titkosszolgálatok kedvenc önigazolási módszere a magyar veszélyre való hivatkozás, mert „könnyű egy nem létező ellenséget legyőzni". Mint mondta: leginkább azt a pirotechnikai szakvéleményt hiányolja Beke István esetében, amely rávilágíthatna, hogyan tudott volna a november 30-án őrizetbe vett gyanúsított fél nap alatt egy működőképes bombát előállítani a lakásán talált petárdákból, hogy azt a december elsejei román nemzeti ünnepen felrobbantsa.
Adrian Szelmenczi az ActiveWatch médiafigyelő szervezet aktivistája a sajtó felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy a „székely terroristáról" szóló híradásokkal a romániai magyar közösség egészét megbélyegezték. Rámutatott: a magyar veszéllyel való rendszeres manipulálás oda vezetett, hogy ma már bármilyen magyar célkitűzést szélsőséges követelésként félre lehet seperni Romániában, holott minden közösségi program legitim, amíg demokratikus úton próbálják megvalósítani.
A vitaestet moderáló Barabás Balázs újságíró, a Digi 24 hírtelevízió budapesti tudósítója a beszélgetés következtetéseképpen megállapította, hogy a SRI és DIICOT egy olyan ügybe lavírozta bele magát, amelyből már nem tud presztízsveszteség nélkül kihátrálni, így „Beke Istvánnak mindenképpen bűnösnek kell lennie". Ugyanakkor úgy vélte: egyre kevesebben ülnek már fel Romániában a magyar veszéllyel való riogatásnak.
A hivatásuk gyakorlása közben meghalt szabadúszó újságírók tiszteletére 2004-ben létrehozott londoni Frontline klubnak hat kelet-európai országban működik fiókintézménye: a romániai két éve alakult. A román Frontline havonta két-három nyilvános vitát rendez aktuális tabutémákról, amelyeknek ettől az évtől kezdődően az emberi jogok védelmében partnerséget vállaló bukaresti Cseh Központ ad otthont.
MTI. Erdély.ma

Nagy István elnök természetesnek tartja kultúránk támogatását
Két program a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesületnél
A pécskai Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület évente november második felében szokta megszervezni a Klebelsberg-napot, ami tavaly elmaradt. Az oka felől, illetve az idei tervekről kérdezem Nagy István elnököt.
– Tavaly miért nem szervezték meg a Klebelsberg-napot?
– A megszervezéséhez minden elő volt készítve, csakhogy eltörtem a kezemet, ezért a tavalyi, Nagy Oszkárnak szánt rendezvény elmaradt. Azt 2016 márciusában kívánjuk megtartani. Az eseményre emléktábla készült, amit már fel is rögzítettünk a katolikus templom falára. A programban tudományos ülésszak szerepel, amit Nagy Oszkárnak, a Magyarpécskán született festőművésznek kívánunk szentelni. Ebből a célból kapcsolatba léptem egyik tanítványával, Ütő Ágostonnal, aki 85 éves, ezért nem ígérte biztosra, de megpróbál a rendezvényre eljönni.
– Idén talán nem szerveznek Klebelsberg-napot?
– Dehogy nem, azt is megszervezzük a szokásos időben, november második felében, amikor a programot éppen Kálmány Lajosnak szenteljük abból az alkalomból, hogy elkészülte után 101 évvel a budapesti Balassi Kiadó megjelentette Kálmány Lajos Alföldi gyűjtés című kötetét. Az 1914-ben nyomdakész volt, csak közbejött a háború, ezért nem jelenhetett meg. Most azonban két szerkesztő kézbe vette a megjelentetését, egy magas tudományos színvonalú, tetszetős kötet született a gyűjtésből. Tehát az új kötetet fogja bemutatni novemberben a két szerkesztő.
– Tudtommal az Egyesület könyvkiadással is foglalkozik…
– Annyiban foglalkozunk, amilyen mértékben magam felvállalom bizonyos kiadványoknak az istápolását. Tavaly a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület neve alatt jelent meg Ficzay Dénes Kis irodalomtörténet című kötete, amit egykori osztályfőnökömnek, a magyar középiskola közismert néhai magyartanárának szántam. Ebben a könyvben jelent meg az a cikksorozata, amit a Brassói Lapok közölt 1969–70-ben. Azt mi, tizedikes diákokként, a tankönyv segédanyagaként hasznosítottuk, de további írásokat, Ficzay Dénessel készült beszélgetéseket is tartalmaz a kötet, ami a halálának a 30. évfordulójára jelent meg.
– Azt is hallottam, hogy bizonyos kiadványoknak a betördelését önkéntes alapon végzi…
– Valóban, az Aradi Kölcsey Egyesületnek az utóbbi két évben megjelent kiadványait én tördeltem, de a Szabadság-szobor Egyesület egyik kiadványának az újratördelésére is engem kértek meg, mert az első kiadvány nem olyanra sikerült, mint ahogy azt a szerző szerette volna. Az Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy készítenek egy utánnyomást, más kivitelben. Ilyen munkákban szívesen segítek azoknak, akik erre megkérnek. Jelenleg a Kölcsey Egyesület Csanádi Jánosnak szentelt kötete van munkában, de idén valószínűleg más kiadványuk is készül.
– A kultúráért kifejtett önkéntes munka mindenképp dicséretes. Miért vállalja?
– Ha valamiben segíteni tudok, miért ne tenném meg? Az anyanyelvű kultúránk bármilyen formájának a támogatását természetesnek tekintem.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert és kitartást kívánok a kultúratámogató munkájához!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Morzsolódó magyar oktatás
Románul tanulnak a szórványban 
A szórványmagyarság helyzetét, a szórványban élők Székelyfölddel való kapcsolattartását taglaló baróti értekezleten óhatatlanul szóba került a szórványban élők magyar anyanyelvű oktatásának kérdése is. Erről a baróti származású Puskás Attila, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa beszélt.
Puskás elmondta, az intézet nem végrehajtó szerv, annak nem tisztje a gyakorlati megoldások életbe ültetése. Amivel foglalkoznak, az a stratégiák kidolgozása, a szórványmagyarság anyanyelvi oktatását elősegítő, helyspecifikus tervek közzététele.
Ennek értelmében az intézmény kidolgozta a Magyar gyermek magyar iskolába elnevezésű projektjét, ami arról szól, hogy amennyiben a szórványban egy adott településen nincs magyar nyelvű oktatás, akkor a magyar diákoknak felajánlják a lehetőséget, hogy máshol folytathassák tanulmányaikat. Erre a célra ösztöndíjat biztosítanak. Így például a szórványban nyolcadik osztályt végzett diákok Székelyudvarhelyen vagy a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában tanulhattak tovább ezen ösztöndíjak révén, nyilván, magyar osztályokban. Másrészt azt is szorgalmazzák, hogy a szórványban levő magyar oktatási intézmények továbbra is megmaradjanak.
– Programjainkat kutatási szinten működtetjük, ezután válik el, hogy tapasztalataink révén azokból milyen következtetéseket fogunk leszűrni – mondta.
Az is fontos lenne – hangsúlyozta –, hogy a szülők meggyőződjenek a magyar nyelvű oktatás fontosságáról, és gyermekeiket magyar osztályokba írassák.
– Szeben, Brassó, Hunyad vagy Fehér megyében a nyolcadik osztályt magyarul végző diákok 25%-a román osztályban folytatja tanulmányait, óriási tehát a lemorzsolódás – fogalmazta meg aggályait ezzel kapcsolatban. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Volt-nincs Ady-központ Nagyváradon
Már le is bontatta az új tulajdonos a nagyváradi Ady-központ elkészült épületeit. A létesítmény kapcsán 2002 óta dúl kibékíthetetlen magyar–magyar konfliktus a Partium fővárosában az ingatlankomplexum megépítésére szánt budapesti támogatás eltérítése miatt.
Törmelékhalom áll, és munkagépek dolgoznak Nagyváradon azon a telken, amelyen korábban az RMDSZ és ellenzéke közötti magyar–magyar viták egyik fő forrását jelentő Ady-központ állt. Az egykori városi strand helyén épülő új élményfürdő tőszomszédságában álló területen – mint ismeretes – az RMDSZ, illetve Mudura Sándor azóta elhunyt helyi nagyvállalkozó által bejegyeztetett Mecénás Alapítvány kulturális és konferenciaközpontot, illetve termálszállót építtetett volna fel magyar állami támogatásból.
A konfliktus oka éppen ez a támogatás, jobban mondva annak „eltérítése”: míg azt eredetileg 2002-ben az akkor még Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyerte el, hogy Ady szülőfalujában, Érmindszenten építse fel a kulturális és turisztikai komplexumot, az abban az évben bekövetkezett budapesti kormányváltás nyomán az összeg végül a Bihar megyei RMDSZ-es illetékesek és Mudura által sebtében bejegyzett Mecénás Alapítványhoz került. Az alapítvány ezt követően koncesszióba kapott egy telket a nagyváradi önkormányzattól, amelyen hozzákezdtek a létesítmény felépítéséhez, a projekt azonban hamvába holt. A konferenciaközpont ugyanis elkészült, a szállodának azonban csak a váza épült meg, majd azóta sem ismertetett okokból leálltak az építkezéssel.
A torzóban maradt szálló mellett álló konferenciaközpontban különféle rendezvényeket tartottak – majd két évvel ezelőtt következett a bombameglepetés: a Mecénás Alapítvány elcserélte az 594 négyzetméteres létesítményt és a 10 ezer négyzetméteres telket az önkormányzattal a vasútállomás közelében álló, 320 négyzetméteres Léda-házra és a hozzá tartozó 500 négyzetméteres telekre. Az ingatlan annyiban valóban kapcsolódik Adyhoz, hogy az érintett házban élt Ady múzsája, Brüll Adél – akit költeményeiben Lédának nevezett. A cserét megelőzően a Léda-házat 283 ezer, az Ady-központot és a szállodatorzót pedig 310 ezer euróra becsülték föl. A különbözetből a Mecénás Alapítvány az általa felhalmozott adóhátralékot törlesztette.
Ez akár még jó üzletnek is tűnhet – csakhogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a Mecénás 2003-ban és 2004-ben összesen 1,1 millió eurót kapott a magyar államtól a létesítmény megépítésére. Az EMNP régóta forszírozza, hogy az RMDSZ számoljon el a hiányzó összeggel, a Bihar megyei RMDSZ-es illetékesek pedig minden egyes alkalommal, amikor fölmerül a téma, mantraszerűen ismételgetik, hogy a támogatással hiánytalanul elszámoltak Budapest felé.
Érdekes összefonódások
A csere nyomán az egykori Ady-központ tulajdonosává vált nagyváradi önkormányzat nem teketóriázott sokat: árverést hirdetett a létesítmény és a telek értékesítésére.
Az árverést tavaly augusztusban meg is ejtették, győztesként pedig a Lotus Center Rt.-t hirdették ki, amely 920 ezer euróért jutott az exkluzív helyen, a májusban megnyíló akvapark, a Hilton szállodalánchoz tartozó Double Tree hotel, illetve a Városliget szomszédságában elterülő telekhez.
A tranzakció érdekessége az, hogy a Lotus Center Rt. jelenleg Mudura Sándor örököseinek – többek között a fiának – tulajdonában áll, vagyis az ingatlan az RMDSZ-szel együtt a Mecénás Alapítványt bejegyeztető néhai vállalkozó utódainak tulajdona lett. A cég építette fel a Lotus Centert, a város első, jelenleg legnagyobb plázáját. Külön érdekesség, hogy a Mecénás Alapítvány elnöke, Kiss Sándor ellen – aki az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az elnöki és a Bihar megyei önkormányzat alelnöki tisztségét is betölti – tavaly júniusban többrendbeli pénzmosás, csúszópénz elfogadása, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Az ügyészségi közlemény szerint Kiss Mudura segítségével követte el azokat a bűncselekményeket, amellyel vádolják, Mudura azonban elhunyt, így ellene nem indult eljárás.
Tragikomikus jogi adok-kapok
Mindeközben a politikai és jogi adok-kapok is folytatódott, ráadásul néhol tragikomikus fejleményekkel. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke szeptemberben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségnél az Ady-központ ügye miatt. Az EMNP országos elnöksége viszont nem állt be az ügy mögé, sőt: közleményben tudatta, nem adott felhatalmazást senkinek arra, hogy magyarok ellen tegyen feljelentést, és közölte: szankcióban részesíti Csomortányit. A Bihar megyei elnök erre közölte: visszavonja a párt nevében tett feljelentést, és magánszemélyként teszi azt meg újra.
Eközben az Ady-központ telkén fölgyorsultak az események. Az árverésen győztes cég vállalta, hogy befejezi a félkész hotelt, és rendbe teszi a parlagon álló egyhektáros telket, hogy az ne rontsa a vele szomszédos, építés alatt álló élményfürdő arculatát. A megegyezés értelmében a Lotus három év határidőt kapott a beruházás kivitelezésére, ellenkező esetben napi 500 lejes kötbért számol fel az önkormányzat. A Lotus Center Rt. pedig belecsapott: Csomortányi István a múlt hét elején már arról számolt be, hogy az új tulajdonos nem csupán a szálloda torzóját, hanem a beruházás elkészült részét, a konferenciaközpontot is lebontatta.
A nagyváradi magyar közösség így a nagyszabású termálszálló- és konferenciaközpont-komplexum helyett egy tetszetős, de viszonylag kicsi, részben felújított Fő utcai polgári ingatlannal maradt. Meg a kérdéssel, hogy pontosan mi is történt azzal a pénzzel, amit a budapesti kormány az Ady-központ felépítésére utalt át.
 Balogh Levente. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A 2. bécsi döntés Kalotaszegen: ahogyan a románok és magyarok látták
A magyar és román közösségi emlékezetben más és más módon él az 1940. augusztus 30-án meghozott 2. bécsi döntés. Több mint két évtizeddel ezelőtt, 1993-ban Kalotaszegen, az egykori határ két oldalán található településeken sok idős embert is megkérdeztem, hogyan emlékeznek a fél évszázaddal korábbi eseményekre. Írásomat ezeknek az interjúknak az alapján állítottam össze.
Kalotaszeg nagyobbik része Észak-Erdélyhez, kisebbik része pedig Dél-Erdélyhez került az 1940-es német döntőbíráskodás nyomán. Az akkori eseményekre visszaemlékező magyar, illetve román adatközlők szerint a 2. bécsi döntés meghozatalának másnapján, 1940. augusztus 31-én már értesültek a döntés szerint megállapított új magyar–román határról. Annak körülbelüli vonaláról az információikat újságokból és a rádióból szerezték. A magyar adatközlők arra emlékeztek, hogy az új magyar–román határt Kalotaszegen a Csucsa és Kolozsvár közötti főútvonaltól 8 km-re délre kellett megállapítani. A románok szerint Kalotaszegen az új magyar–román határ pontos megállapítása csak 1940. szeptember 10-én fejeződött be. Arra mindkét fél elég pontosan emlékezett, hogy az új magyar–román határ mindkét oldalán – Kalotaszegnek mind a dél-erdélyi, mind az észak-erdélyi részén – az őrbódék kb. 12 km távolságra voltak egymástól és a közöttük járőröző 5 főből álló határvadász egységek 3 óránként váltották egymást. Nemcsak a magyar, hanem a román visszaemlékezők is azt állították, hogy az új határőrizet gyenge volt, így viszonylag könnyen át lehetett jutni mindkét oldalra. Emiatt gyakoriak voltak a csempészakciók. A Kalotaszeg dél-erdélyi részén élő csempészek elsősorban élelmiszereket juttattak át Kalotaszeg észak-erdélyi részére, Magyarországról pedig csereáruként főleg ipari cikkeket hoztak a román felügyelet alatt maradt kalotaszegi területre.
Üldöztetés és önkényes bíráskodás
Az új határ dél-erdélyi részén maradt magyarok visszaemlékezései szerint nagyon kemény időszak következett életükben. Legtöbben arról meséltek, hogy a magyaroknak tilos volt az otthonukon kívül magyarul beszélni. Aki ezt az íratlan szabályt utcán, az üzletben vagy a hivatalokban megszegte – és a román hatóságok rajtakapták –, veréssel és egyéb megaláztatásokkal büntették. Az Észak-Erdélyben maradt románok szerint a magyar csendőrök nem bántak kesztyűs kézzel az emberekkel, főleg a románokkal szemben léptek fel ellenségesen. (Itt érdemes megemlítenem, hogy a megkérdezettek többsége úgy emlékezett vissza, Észak-Erdély vegyes lakosságú falvaiban éppúgy nem volt román felirat, mint Dél-Erdély magyar falvaiban magyar felirat).
A közösségi emlékezet más és más módon őrizte meg néhány faji alapú gyilkosság történetét. A románok körében nagy port kavart Aurel Munteanu román esperes halálának híre. A magyarok erre így emlékeztek vissza: Kalotaszeg észak-erdélyi részének Magyarországhoz történő visszacsatolása előtt Munteanu esperes a havonta megtartott bánffyhunyadi állatvásáron egy szekéren állva – saját híveinek önmérsékletre történő figyelmeztetései ellenére is – azt kiabálta: „a magyarokat ki kell irtani, a gyermekeket még az asszonyok hasából is ki kell vágni”. Ez annyira felbőszítette a magyarokat, hogy a visszacsatolás után néhány keményebb bánffyhunyadi, magyarbikali és sárvásári legény megfogta a román esperest és lapátnyelet dugtak le a torkán, így ölték meg. Magyar beszélgetőtársaim szerint a román pap meggyilkolásának híre hamar elterjedt, és az oláhbikali, valamint a bedecsi románok bosszúból többször is fel akarták gyújtani Sárvásárt, ami végül is nem történt meg.
A román adatközlők szerint az Aurel Munteanu esperesről terjesztett hír nem volt igaz. Szerintük a papot mindenki emberségesnek ismerte, aki a magyarokkal is jó kapcsolatot ápolt. Kérdésemre, hogy mi állhatott akkor a magyar legények által elkövetett gyilkosság hátterében, egybehangzóan azt válaszolták: hencegő, magyarkodó fiatalok kivagyiságból és erőfitogtatásból ölték meg, hogy megrémisszék a románokat. Több román adatközlő szerint a magyarok egy Nicula nevű román rendőrt is megöltek, ezt viszont magyar forrásból nem erősítették meg. Arról viszont a román visszaemlékezők nem hallottak, hogy Sárvásárt románok akarták volna felégetni.
Míg más területen a magyar és a román közösségi emlékezet sok esetben hasonlít vagy közelít egymáshoz, a gyilkosságok kapcsán igen eltérőek a vélemények. Magyar adatközlők szerint az orosz front közeledtével a románok két egeresi magyart, valamint Nagypetriben a magyar református papot megölték. Amikor ennek próbáltam utánajárni románok körében, a nagypetri gyilkosságot mindenki tagadta. Az egeresi magyarok halálával kapcsolatban a környékbeli románok úgy tudják, hogy bosszú volt az 1940 szeptemberében Egeresen a magyarok által megölt két román miatt.
Besorozás bosszúból
Mind a magyar, mind a román adatközlők állították, hogy Kalotaszegnek a dél-erdélyi és az észak-erdélyi részén egyaránt jellemző volt, hogy a „kisebbségi” sorkötelesek döntő többsége átszökött a szomszédos „anyaországba”. (Több interjúalanyom is azt mesélte, hogy sok család cserélődött ki négy év alatt a határ két oldalán: a magyarok északra, a románok délre szöktek. Egész falvak nemzetiségi összetétele megváltozott.) Kalotaszeg dél-erdélyi részében az otthon maradt sorköteles magyar férfiakat a román hatóságok hadgyakorlatra, valamint kötelező ortodox misére vitték a magyarok visszaemlékezése szerint. Szintén tőlük hallottam, hogy amikor az orosz csapatok megszállták Kalotaszeg dél-erdélyi részét, a román közigazgatás információi alapján az orosz katonaság magyarok százait hurcolta el kényszermunkára vagy szibériai lágerekbe. A románok arra emlékeztek, hogy a magyar uralom alatt levő falvakból az otthon maradt sorköteles román fiatalokat egyenesen a frontra vitték harcolni, így közülük kevesen tértek haza. Beszéltem olyan román emberrel is, aki azt állította, hogy falujából a harcra alkalmatlannak nyilvánított idősebb román férfiakat elvitték a tatabányai szénbányába dolgozni.
Gazdasági megtorlások
Szóba kerültek a két ország határ menti gazdasági viszonyai is. Az Észak-Erdélyben maradt románok úgy emlékeztek, hogy gazdaságilag nehéz évek voltak, mert magasabb adókat és számos büntetést kellett fizetniük. Amikor a dél-erdélyi részen maradt magyaroktól kérdeztem ugyanezt, azt az egybehangzó választ kaptam: életük legnehezebb periódusát élték át 1940–1944 között. Sok magyar az éhhalál szélén vergődött, mert a román hatóságok minden terményüket elrekvirálták. Aki tiltakozni mert, azt megverték vagy elhurcolták.
Népszámlálási adatok 1941-ből
Az általam vizsgált néhány észak-erdélyi település 1941-es népszámlálási adatai: Bánffyhunyadnak 83, Magyarbikalnak 99,4, Sárvásárnak pedig 98,2 százaléka volt magyar. Oláhbikal a jelzett időszakban színromán volt, Bedecs lakosságának pedig 0,8%-a volt magyar nemzetiségű.
Kíváncsi voltam, ki hogyan emlékezik az 1941-es népszámlálásra, az etnikai felmérésekre. A románok azt mondták, hogy a magyar uralom alatt román nemzetiségű számlálóbiztosok és román nyelvű kérdőívek nem voltak, de csalásokra és visszaélésekre nem emlékeztek, erről akkor senki nem beszélt. Teljesen más volt a helyzet délen: a magyarok szerint az etnikai felméréseket román nemzetiségű hivatalnokok és csendőrök végezték, akik folyamatosan csaltak, emiatt nagyon sok volt a visszaélés, a téves adatbevitel.
Az általam megkérdezett egyszerű emberek többsége úgy vélekedett, a kisebbségi jogok megsértése ügyében egyik oldalon sem volt hova fordulni. Mind a román, mind a magyar adatközlők azt állították, hogy 1940 és 1944 között egyetlen esetben sem szállt ki a kisebbségi jogokat ellenőrző német–olasz bizottság. Érdekes módon mindkét oldalon az az általános érv fogalmazódott meg, hogy Kalotaszegen a két nép egymással szembeni ellenszenvének az elmélyülése az 1940–1944 közötti időszakban keresendő.
 Sebesy Tamás. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szakszerűtlenség és önigazolás (Vitaest a Beke-ügyről)
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) önigazolási kényszere miatt kevés esélye van a december óta előzetes letartóztatásban lévő Beke Istvánnak arra, hogy egyhamar szabadlábra kerüljön, függetlenül attól, bűnös vagy sem – vélik annak a pódiumbeszélgetésnek a meghívottjai, amelyet szerda este rendeztek a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi férfi ügyéről Bukarestben.
A Frontline médiaklub által szervezett vitaesten Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista megkérdőjelezte a két állami intézmény professzionalizmusát, mert szerinte politikai nyilatkozatot adtak ki szakszerű tájékoztatás helyett. Az ügyészség ugyanis a bizonyítékok ismertetése helyett azt hangsúlyozta, hogy a román nemzeti ünnepen őrizetbe vett kézdivásárhelyi férfi „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistája, aki Erdélyben revizionista-szeparatista célokat képviselt, és Nagy-Magyarország visszaállítására készült”. Andreescu rámutatott: a magyar irredentizmus veszélye időről időre központi témává válik a román közbeszédben, szerinte többnyire olyankor, amikor a kommunista Securitate örökébe lépett és annak magyarellenességét átörökítő RHSZ-nek önigazolásra vagy nagyobb költségvetésre van szüksége. A fórum meghívottjai és a közösség soraiból bekapcsolódó résztvevők többször emlegették e tekintetben az 1990. márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapásokat, amelyek hivatkozási alapul szolgáltak az új titkosszolgálat megalakítására. Kincses Előd marosvásárhelyi jogász kifejtette: a román titkosszolgálatok kedvenc önigazolási módszere a magyar veszélyre való hivatkozás, mert „könnyű egy nem létező ellenséget legyőzni”. Mint mondta: leginkább azt a pirotechnikai szakvéleményt hiányolja Beke István esetében, amely rávilágíthatna, hogyan tudott volna a november 30-án őrizetbe vett gyanúsított fél nap alatt egy működőképes bombát előállítani a lakásán talált petárdákból, hogy azt a december elsejei román nemzeti ünnepen felrobbantsa.
Adrian Szelmenczi, az ActiveWatch médiafigyelő szervezet aktivistája a sajtó felelősségéről beszélt: a „székely terroristáról” szóló híradásokkal a romániai magyar közösség egészét megbélyegezték, és a magyar veszéllyel való rendszeres manipulálás oda vezetett, hogy ma már bármilyen magyar célkitűzést szélsőséges követelésként félre lehet seperni Romániában, holott minden közösségi program legitim, amíg demokratikus úton próbálják megvalósítani. A vitaestet moderáló Barabás Balázs újságíró, a Digi 24 hírtelevízió budapesti tudósítója a beszélgetést összegezve megállapította, hogy a hírszerzés és a terroristaellenes ügyészség olyan ügybe lavírozta bele magát, amelyből már nem tud presztízsveszteség nélkül kihátrálni, így „Beke Istvánnak mindenképpen bűnösnek kell lennie”. Ugyanakkor úgy vélte: egyre kevesebben ülnek már fel Romániában a magyar veszéllyel való riogatásnak.
A hivatásuk gyakorlása közben meghalt szabadúszó újságírók tiszteletére 2004-ben létrehozott londoni Frontline klubnak hat kelet-európai országban működik fiókintézménye, a romániai két éve alakult. A román Frontline havonta két-három nyilvános vitát rendez aktuális tabutémákról. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely–Szórvány egyeztetés Baróton
Magyarország is beférne a partnerségbe
Baróton tanácskoztak a napokban a Székely–Szórvány partnerség keretében egymásra lelt erdélyi megyék képviselői. – Újszerű találkozó volt az idei, hiszen az elmúlt esztendőkben Nemes Előd kollégámmal minden év elején végigjártuk azon szórványvidéki közösségeket, Hunyad, Fehér, Szeben és Brassó megyében, akikkel Háromszék immár hetedik esztendeje partnerséget vállalt. E körutak alkalmával kristályosodott ki a további együttműködés iránya. Az évek során azonban nem csupán a Székely–Szórvány kapcsolat erősödött, hanem a szórványközösségek egymás közt is szorosabbra fűzték az ismeretséget. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén közösen tanácskozunk a további teendőkről – fogalmazott a baróti találkozót követően Demeter László, a szórvánnyal való kapcsolattartásért felelős Kún Kocsárd Egyesület elnöke.
A rendezvényen jelen volt Barót polgármestere, Kovászna Megye Tanácsának, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek képviselője is, háromszéki oktatási és kultúrintézmények vezetői valamint Brassó, Fehér, Hunyad és Szeben megye magyar közösségeinek képviselői. Utóbbiak mindannyian nagyra értékelték a Székely–Szórvány kapcsolat keretében megtapasztalt együttműködést, támogatást. Hangsúlyozták: e partnerség nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kis létszámú, de jelentős kulturális örökséggel bíró közösségek is rangos rendezvények keretében mutathassák be értékeiket. Ennek kapcsán a megbeszélésen elhangzott: Kovászna megye tanácsa továbbra is partner kíván lenni a kiemelt fontosságú szórványvidéki rendezvények megszervezésében, lásd Hunyad Megyei Magyar Napok, Nagyszebeni Ars Hungarica Fesztivál, Medgyesi Vándorcsizma Néptáncfesztivál, Fehér megyében a Tűri Magyar Napok, gyulafehérvári kulturális rendezvények, illetve az idén első ízben megrendezésre kerülő Fogarasi Magyar Nap, melyet május 7-re terveznek. Emellett továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek, diákok csereprogramjaira, honismereti, kapcsolatteremtő tevékenységek támogatására.
Egyéni ötletek, igények is megfogalmazódtak a szórványvidéki képviselők részéről. Kun-Gazda Kinga Viola, az RMDSZ Hunyad megyei Nőszervezetének elnöke női vonalon is szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Konkrét meghívással fordult Kondor Ágota mentálhigiénés szakemberhez, aki képzés lehetőségét kínálta fel a szórványbeli nőszervezeteknek. Továbbá a személyes, családok közti kapcsolatot is erősíteni szeretnék a Székely–Szórvány partnerség keretei között.
A Zsil-völgyi küldöttség tagjaként Antal Amália lupényi RMDSZ-nőszervezeti elnök a Szórvány–Székely kapcsolat kettős hozadékára világított rá: „Nekünk Zsil-völgyi magyaroknak nagyon sokat jelentenek identitástudatunk megőrzésében a Székelyföldről érkező előadók, legyen az színtársulat, tánccsoport, zenészek vagy pedagógusok. De úgy érzem mi, a magunk helytállásával, gazdag örökségünk bemutatásával is tudunk valamit nyújtani a tömbvidékieknek. Azt mindenképp tapasztaltam, hogy amióta e partnerség létezik, egyre kevesebben csodálkoznak ránk, hogy jé, a Zsil völgyében is vannak magyarok?!” – fogalmazott Antal Amália. Továbbá elmondta: régi álmuk valóra váltásához kérik a székelyföldiek bárminemű támogatását. A lupényi közösség megmaradásában fontos szerepet játszana egy szórványközpont létrehozása, amely azonban a hasonló jellegű intézményektől eltérően nem könyvtárnak meg internetklubnak biztosítana teret, hanem a helyi magyarság érdekeit szolgálva egy életképes, gazdasági tevékenységet folytató központ lenne. Konkrétan kulturális turizmussal, iskolán kívüli magyar oktatással, idősek szociális gondozásával szeretnének foglalkozni, és természetesen teret biztosítani a helyi magyar rendezvényeknek – magyarázta Antal Amália.
A baróti tanácskozást követően Demeter László hangsúlyozta: a Székely–Szórvány partnerség az évek során jócskán túlnőtt az eredeti kereteken. „Sokoldalú, szerteágazó kapcsolatrendszer van kialakulóban, melyben úgy látom, helye lenne az anyaországi partnerségnek is. Különösen Temes és Krassó-Szörény megyék esetében látnám indokoltnak a határon átnyúló együttműködést, tekintettel földrajzi elhelyezkedésükre. De általában véve is úgy látom, gyümölcsözőbbé válhatnának e partnerségek, ha magyarországi testvértelepülések, testvérmegyék is bekapcsolódnának és tartalommal töltenék meg az esetleg már létező kereteket” – vélekedett Demeter László.
Az idei közös tanácskozás kapcsán pedig elmondta: szeretnék, ha ezután minden esztendőben valamennyi érintett fél részvételével zajlanának az értékelések, továbbtervezések, és e találkozók vándorjellegűvé válnának: évről-évre más megye közössége látná vendégül a közösségépítésben partnerséget vállaló intézmények, szervezetek képviselőit. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Aranyosgyéresi népfőiskola: siker fiatalos lendülettel
Sikeres volt az RMDSZ aranyosgyéresi szervezete új, zömében fiatalokból álló választmányának első rendezvénye.
A sorrendben 26., de a fiatalok által első alkalommal rendezett Népfőiskola öt napján az aranyosgyéresi magyarok közkedvelt gyülekezőhelye, a Magyar Ház zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. Külön említésre méltó, hogy a Szabó Robert István újdonsült helyi RMDSZ-elnöknek és a választmánynak saját erejéből, vagyis a megyei szervezettől függetlenül sikerült olyan – nagyobbrészt Aranyosgyéresről elszármazott – fiatal előadókat beszerveznie, akik nagyon színvonalas előadásaikkal valósággal lenyűgözték a hallgatóságot.
A február 8-án debütált rendezvénysorozat első napján az érdeklődők előtt Lupescu Makó Mária egyetemi adjunktus tartott előadást Mátyás király könyvtáráról, vagyis a Corvináról. A Népfőiskola második estjén az irodalom kapott főszerepet, Rus Fodor Dóra irodalomtanár a női alakok megjelenését taglalta Ady verseiben. Két versciklusról esett szó, előbb Adynak a Lédához írt versei kerültek nagyító alá, majd a Csinszkához írt verseit elemezte ű, érdekfeszítő előadásába.
SCHMIDT JENŐ. Szabadság (Kolozsvár)

Készülnek és bírálnak: megvan, kiket indít az EMNP
Zatykó Gyulát indítja Várad polgármesteri tisztségéért az Erdélyi Magyar Néppárt a június 5-i önkormányzati választásokon. A Megyei Tanács elnöki tisztségéért Csomortányi István fog indulni, ugyanakkor minden magyarok lakta Bihar megyei településen lesznek helyi jelöltjeik.
A június 5-i önkormányzati választásokon az EMNP Zatykó Gyulát indítja Nagyvárad polgármesteri tisztségéért, a Megyei Tanács elnöki tisztségéért pedig Csomortányi Istvánt – jelentették be csütörtökön az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi sajtótájékoztatóján. Közölték azt is: minden magyarok lakta Bihar megyei településen lesznek helyi jelöltjeik, azaz a megyében 40–45 helyen indulnak EMNP-s jelöltek is a helyhatóságin.
Zatykó Gyula nagyváradi polgármesterjelölt, aki egyben az EMNP országos alelnöke is, elmondta: „Négy évvel ezelőtt is engem jelölt polgármesternek Nagyváradon az EMNP, akkor ötödik lettem, ami az itteni magyarság arányára kivetítve jó eredmény. Van bőven megoldanivaló gond Váradon. 206 ezerről 183 ezerre csökkent a lakosság száma, aztán népszámlálási trükkökkel ezt sikerült 196 ezerre felvinniük, de tény, hogy 20 ezer ember hiányzik innen. Ennek okai többrétűek, az alacsony bérektől a sokszor szennyezett környezeten át a nehezülő megélhetésig. Például Bihar megye immár negyedik, de hátulról a negyedik a bérszínvonal országos listáján – magyarán: túl keveset keresnek az emberek. Aztán ott van például a volt Alumina hulladéktárolója, ami ökológiai időzített bomba, vagy a CET, ami olyan porral teríti be a várost, ami az erőmű bezárása után is itt lesz még sokáig, de sok más is rombolja a váradiak egészségét. De az is oka az elvándorlásnak, hogy indokolatlanul nagyok itt a helyi adók.” A jelölt mindezen változtatna, ha sikerülne elnyernie a polgármesteri tisztséget. A helyi tanácsosi jelöltjeik listáink egyébként most dolgoznak, hogy a települések tanácsaiba kiket jelölnek a választásokra, azt később tudatják majd.
Zatykó gyanúja
Az EMNP két vezetője kitért arra is, hogy a képviselőház hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította a kisebbségi nyelvek közigazgatásban való használatát betiltó törvénykezdeményezést, miután a házszabályban megszabott határidőn belül a tervezetet nem tűzték napirendre. A törvénytervezet megtiltaná a romániai közintézményeknek, állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak, szóban vagy írásban, és betiltaná az intézményneveknek a kisebbségek nyelvén való használatát és a magyar feliratok használatát is. Ahhoz, hogy hatályba lépjen, a tervezetet még a szenátusnak is el kell fogadnia. Csomortányi István szerint „Ott van a parlamentben sok RMDSZ-es képviselő is, köztük amúgy Bihar megyeiek is. És lám, ilyen fontos ügyekben mégis hallgatnak, átengedték ezt is. Pedig minimum lett volna, hogy a kezdeményezés miatt az alkotmánybírósághoz forduljanak. Semmit sem tettek azonban, bezzeg amikor olyan ügyekről van szó, mint a saját maguknak járó kiemelt járandóságok megemelése, akkor a Bihar megyei képviselők is élen járnak, megszavazzák, vagy akkor is nagyon aktívak, amikor egyes kollégáik mentelmi jogát kell megvédeniük, vagyis azt, hogy ne indulhasson igazságszolgáltatási ellenük eljárás.”
Zatykó Gyula úgy látja, nem véletlenül csúszott át a magyar nyelv használatát is korlátozó tervezet. Szerinte „Az RMDSZ tudta, mi készül, és szándékosan hagyták átmenni a javaslatot a képviselőházban, ami most a szenátushoz kerül. Így akartak ugyanis újabb kampánytémát generálni. A recept egyszerű: szándékosan létrehoznak problémát, hogy aztán sokat beszélhessenek róla, legyen miről nyilatkozni, és amikor amúgy is megoldódik, akkor sztárolni magukat”.
Nincs visszajelzés
Összefügg a hivatali ügyintézésbeli anyanyelvhasználatot korlátozó mostani törvénytervezet ügyével: mint ismeretes, nemrégiben épp az EMNP állította össze a magyar nyelvű formanyomtatványokat, amelyek révén a lakosság magyar nyelven tarthatja a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és intézheti az ügyeit magyarul. Akkor pont Csomortányi István jelentette be, hogy a formanyomtatványokat kiküldték az összes magyar településvezetőnek a megyében, mert szerintük az RMDSZ-es vezetők hanyagolják az anyanyelven történő ügyintézés lehetőségét, pedig a most hatályos törvények ezt megengedik. Kérdésünkre, hogy azóta kaptak-e visszajelzést bármelyik érintett településvezetőtől, hogy használják a formanyomtatványokat, és elősegítik a magyar lakosság magyar nyelven való ügyintézést a magyar helyhatóságokkal, Csomortányi azt mondta: „Nulla helyről jelezték, hogy megkapták, nulla helyről válaszoltak, vagy számoltak be pozitív változásról”.
Saját maguk ellen
A sajtótájékoztató egy másik témájával kapcsolatosan Csomortányi István elmondta: „Egészen hihetetlen és abszurd, hogy előbb megemelik az adókat, van, ahol maximálisra, aztán meg aláírásgyűjtést indítanak ellene a lakosság körében. Ezzel gyakorlatilag most saját maga ellen gyűjt aláírásokat az RMDSZ”. A több településen nemrég indult aláírásgyűjtési kampányokra reagált. Szerinte a következő történik: „Egyes RMDSZ-vezette településeken az elöljárók a lehető legmagasabbra emelték a helyi adókat és illetékeket, pedig a törvény szerint lehetőségük lett volna rá, hogy ne maximális mértékű emelést léptessenek életbe. Ennek ellenére például Nagyszalontán, Érmihályfalván, Székelyhídon előbb jól megemelték a lakosság anyagi terheit, aztán később épp ők álltak elő azzal, hogy aláírásokat gyűjtenek az adóemelések ellen. A nevezett településeken kívül még máshol is hasonlóan járnak el, de ezek a kiemelkedő példák. Ráadásul a lakosság mellett a cégek helyi adóit és illetékeit is felturbózták, pedig a törvény itt is megengedőbb lett volna.” Csomortányi István hozzátette: „Felszólítjuk tehát az érintett vezetőket, hogy elég legyen a hazugságokból, a félrevezető kampányokból és nyilatkozatokból, hiszen ők maguk emelték meg azokat az összegeket, amelyek emelése ellen most meg aláírásgyűjtési kampányokat indítottak. Ráadásul épp most kampányolnak ilyen abszurd módon, amikor közelednek a helyhatósági választások, jön a választási kampány. Egyébként a választási hadjárat is sok pénzükbe kerül majd – nem szeretnénk azt látni, hogy az emelt adók és illetékekből befolyó pénz egy része, akár áttételes úton is, de a pártkasszában landol.”
Szeghalmi Örs. erdon.ro