Megnyílt Gaál András jubileumi kiállítása
Gaál András közel háromszáz tisztelője, barátja, alkotótársa gyűlt össze szombat délután a Csíki Székely Múzeumban a nyolcvan éves művész jubileumi kiállításának megnyitóján.
A szombaton megnyílt kiállítás nemcsak a válogatás szempontjai miatt érdekes, hanem önmagában is egyedülálló, hiszen az öt teremben megtekinthető mintegy 108 alkotást maga a művész sem látta ez idáig egymás mellett. Ez tehát az eddigi legnagyobb kiállítása, amelynek a Csíki Székely Múzeum nagy szeretettel és odafigyeléssel ad otthont – fogalmazott a megnyitón Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója. „A gyergyóditrói születésű, de hosszú évtizedek alatt csíkivá érlelődött, jelenleg Pannonhalmán élő festőművész felé törleszteni valója van intézményünknek, hiszen a teljes életpályája alatt mindössze két alkalommal, 1964-ben és 1986-ban került sor múzeumi kiállításra.”
A Gaál Andrással való találkozás mindig élmény – mutatott rá Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. „Itt Csíkszeredában, az eltöltött négy évtized alatt teljesedett ki Gaál András művészként, értelmiségiként, művészetpedagógusként, táborszervezőként. Mi csíkszeredaiként tartjuk számon, így vagyunk büszkék személyére, munkásságára.”
A kiállítást Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg és beszélt a művész pályájának állomásairól. Rámutatott, Gaál András a konzisztens színsíkokra lebontott szántókban, hegyvonulatokban, településeken, házakban tulajdonképpen szinte elementáris erővel érzékeltette annak a szépségeit, ami a székely népnek a lényege, ember és természet ezer éves küzdelmének a monumentalitását. „A teremtés a Teremtő kiváltsága. Ezt a teremteni akarást és tudást adja át, kölcsönzi oda a teremtő az alkotó embernek. (...) És ez óriási felelősséget jelent. Az alkotó embernek meg kell hallania a Teremtő szavát, és tudni kell követni a szándékát. (…) . Nem ez a művészet hivatása, hogy felemelje fejünket, arcunkat a földi lét káoszából? A világmindenség jelenségeit összetartó törvények, a rend világába. Ez a művész feladata, és ezt az egyetlen, de megtalált pályát járja, leheli képeire a művész, amely a teremtés óta létezik, de a Teremtő őrá bízta, hogy avassa láthatóvá és lakhatóvá.”
Gaál András 80
Az ünnepségen bemutatták a Csíkszereda Kiadó Gondozásában megjelent, Székedi Ferenc által szerkesztett Gaál András 80 című kötetet, amely a művész 80 reprodukcióját és egy Székedi által készített életútinterjút tartalmaz. Ebből olvasott fel részleteket Pap Tibor színész. Ezt követően a művészt egy gyergyóditrói küldöttség is köszöntötte, majd Gaál András köszönte meg a lehetőséget, hogy a Mikó-vár termeiben kiállíthatta munkáit.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Bölön évszázadairól ezernyi oldalon
Napjaink legjelentősebb Erdővidék-kutatója, Fehér János újabb, A bölöni unitárius templomvár címet viselő, levéltári adatokkal és illusztrációkkal gazdagon ellátott tanulmánykötettel jelentkezett. A Dobó-Valál Egyesület és a Bölöni Unitárius Egyházközség kiadásában megjelent, kétrészesre tervezett munka első kötetét péntek délután Baróton a Rózsa vendéglőben mutatták be.
A Dobó-Valál Egyesület elnöke, Derzsi Sámuel bevezetőként vállalt munkájukról szólt: Erdővidéki Történelmi Adatok-sorozatukban szeretnék a helytörténetünk iránt érdeklődők elé tárni azokat a levéltárak mélyéről előásott, összegezett értékeket, melyeket elődeink teremtettek. Gyöngyössy János történeti grafikus, a könyv lektorálását végző szakíró elmondta, a fiatal erdővidéki szakember személyében olyan társra lelt, akinek szívesen adja át a szakmai stafétát (Gyöngyössynek Székely templomerődök címen jelent meg kötete, amelyben a bölöni templomvárral is foglalkozik – szerk. megj.) és örömmel segíti rekonstrukciós rajzaival és illusztrációkkal munkáját. „Fehér János nem az a típusú történész, aki tíz munkát elolvas, s megír belőlük egy tizenegyediket. Fehér János maga a követendő példa: nemcsak témájának fő csapását követi, de levéltári kutakodásának és szorgalmának hála, az összegyűjtött – néha nagyon szétszórt, s ezért igazán figyelmes szemre van szükség jelentőségük felismerésére – adatokból a mellékösvényeket is feltérképezi, s nyújt átfogó képet” – mondotta.
Fehér János a könyv késése miatt szabadkozott: igaz, augusztus végére ígérte bemutatását, ám időközben olyan adatokra lelt, melyeket nem szabadott kihagynia – könyve terjedelme is kétszeresére  nőtt. A kötet első része a régi templommal foglalkozik: a legjelentősebb fogódzókat a levéltárakban és az egyházi iratokban fellelt leltárakban, építkezési és javítási szerződésekben, számadó gondnokok jelentéseinek adatai szolgáltatták, de rengeteget köszönhet a helyszíni vizsgálatai során talált faragvány- és freskótechnikával készült rajztöredékeknek is, melyek segítségével a rekonstrukciós rajzok elkészülhettek, s úgy nemcsak szóban, de képileg is sok mindent szemléltethettek. A második részben a templomvár történetét követi végig a XVI. század elejétől napjainkig. „A templomvárnak célja volt, hiszen a bölöniek itt, az erődített részben őrizték ételtartalékaikat és jelentősebb értékeiket, ha fenyegetést éreztek, falai közé menekültek, de a közösség ereje és gazdagságai is tetten érhetőek bástyáin, díszítőelemein, feliratain.”
A kötet harmadik részében Fehér János könyve az új templommal foglalkozik. Az építésnek gazdag irodalma van – mondotta a könyv szerzője –: a tehetős egyházközség helyzete lehetővé tette, hogy a XIX. század végének jelentősebb tervezőivel vegyék fel a kapcsolatot, időközben négy-öt tervrajz is napvilágot látott, míg Pákey Lajos különleges, egyesek által törökösnek mondott, ám valójában csak az unitárius valláshoz „igazodva” a szószéket és az úrvacsoraasztalt középpontba állító, s azt mindenhonnan láthatóvá tevő épület elkészült.
Az Erdővidéki Történelmi Adatok következő, várhatóan másfél-két év múlva megjelenő kötetében Bölön egyházi és középületeiről, iskolájáról és társadalmi életéről lesz szó – ígérték a Dobó-Valál Egyesületet igazgatók.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalom
Nyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be
Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt.
– Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt.
– A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban.
– Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak.
– Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol.
– Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb.
– Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben?
– Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek.
– Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba?
– Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak.
– Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is?
– Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek.
– Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei?
– Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény.
– Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes?
– Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő.
– Mit táncol szívesen a Bekecs?
– Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi.
– Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest?
– 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint.
– Most is kiszállásra készül az együttes…
– Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Veszélyben a nagybányai művésztelep
A több mint egy évszázada a magyar állam által felépített nagybányai művésztelep túlélte ugyan a két világháborút, de az idők folyamán bizony igencsak megrongálódott, ezért többször is javításra szorult.
Ezt azonban – mivel időközben Erdélyt és a Partiumot is Romániához csatolták – már a román állam, azaz a Romániai Képzőművészek Szövetsége (UAP) és a helyi nagybányai illetékes szervek, a városgazdálkodási vállalat (IGO) végezték. Mi tagadás, kisebb-nagyobb javítási munkálatokra valóban szükség volt, de még az 1972-ben a bukaresti UAP által felépített két, tömbházszerű műterem épületekre is, mert jött az újabb művészgeneráció, a művészek sokasodtak, tehát műtermekre szükség volt. (Azelőtt „csak” tizenöt művész volt a városban.)
Szerintem azonban ezeket a műtermeket – akár jóval többet is, szépeket, moderneket – nem a művésztelepen, hanem máshol kellett volna felépíteni. Üres hely akkor ugyanis még volt bőven. Ezt a régit pedig restaurálni és megőrizni kellett volna eredeti formájában, mint egy letűnt kor műemlék épületét. És így lehetséges lett volna a román illetékes szerveknek arra hivatkozni, hogy megőrzik és ápolják a területükön élő nemzetiségek templomait, műemlék épületeit, gyakorolhatják hagyományaikat, kultúrájukat és élhetnek a többség számára szavatolt valamennyi joggal. Így azonban ezirányú hivatkozásaik enyhén szólva, nem hitelesek...
Törő-zúzó „szakemberek”
Rátérve azonban a művésztelepen az ötvenes években történt javítási munkálatokra, valójában az történt, hogy még a művészeti középiskola bezárása előtt egy évvel – amely akkor ugyancsak a művésztelepen működött –, 1953–54-ben egy építő-javító kőművesgárdát küldtek Bukarestből Nagybányára a telep épületeinek javítása végett, teljes körű felújítás („reparaţii capitale” – szerk. megj.) címszóval. Egy építészmérnök – egyesek szerint technikus – is érkezett a munkásokkal. Tény, hogy a telepen akkor műteremmel rendelkező művészeknek – Agricola Lídia, Weit László, Thormáné Kiss Margit, Makkai Piroska és Balla József – kénytelen-kelletlen, de mindannyiuknak be kellett költözniük a 21-es épület nagytermébe. Kivéve Csikós Antóniát, aki ezalatt végleg hazaköltözött a Veresvízen lévő szülői házába.
Viszont a bukaresti UAP által ide küldött építészigárda itt-tartózkodása kb. másfél éve alatt a romboláson kívül lényegében nem csinált semmit. Az építési anyagokkal együtt (cement, deszka stb., melyet rendre eladogattak) befészkelték magukat a művészek műtermeibe és azok közepén tüzet raktak, ettek-ittak, dorbézoltak, mulattak. Pláne miután a vezetőjük néhány nap elteltével visszament Bukarestbe. Amihez csak nyúltak, szinte mindent szétvertek, darabokra zúztak, minden éghető anyagot elégettek. Jókedvüket nyilván az is fokozta, hogy ételben-italban nem szenvedtek hiányt. Bár fizetésük – mert az is járt a rombolásért – mindig hamar elfogyott, ez sem okozott nekik gondot.
A teleppel átellenben, a Festők utca sarkán (most 33 a neve) lévő élelmiszer- és italüzlet (később mészárszék) tulajdonosa, egy bizonyos Fischer nevű úr – aki, amint mondják, nagyon rendes ember volt a maga módján – pénz nélkül is kiszolgálta őket. Pláne miután a bizalmába férkőztek. Hitelbe, azaz kontóra megelőlegezte nekik a kívánt árut, feljegyezte a nevüket, ki miből és mennyit vásárolt, és a hónap végén fizettek. Igen ám, de ittlétük vége felé már csak ógva-mógva, külön instállásra, 2-3 havonként törlesztették adósságaikat. Azt is inkább úgy, hogy értéktárgyaikat – gyűrűt, órát, láncot, már amelyiknek volt ilyesmi – adták oda zálogként.
Nem tudom, „szegény” Fischer úr hova tette az eszét, amikor ilyen embereknek előlegezett bizalmat! Mert, amint várható volt, ezek „munkaviszonya” nem tarthatott sokáig. A képzőművészek helyi szövetsége ugyanis az elején, amíg inkább csak a felmérések történtek, elnézte ezek dorbézolásait, amelyek mindig késő éjszakába nyúltak. De amikor már látták (több mint egy év elteltével), hogy ezek inkább csak rombolnak, több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak, mindent elégetnek és felperzselnek, füsttel, bűzzel és kosszal töltik meg a műtermeket, szabályosan visszatessékelték őket Bukarestbe, ahonnan jöttek. Az üzlettulajdonos Fischer úr pedig maradt a feljegyzett és ki nem fizetett listával, mert ezek az utolsó egy-két hónapban az elfogyasztott ételért-italért nem fizettek szinte semmit.
Bontás, rombolás
Ezután a nagybányai UAP – okulván a saját kárán – előbb a Construcţii vállalattal, aztán az IGO-val kötött szerződést és a javítási munkálatok 1956 őszén úgy-ahogy be is fejeződtek. A művészek pedig több mint két év után a nagyteremből visszaköltözhettek saját műtermeikbe. Az 1960-as években a művésztelepen ismét elkezdődtek a javítási, azaz inkább építési, bontási és átépítési munkálatok. Mert az 1960-as években az UAP országos, azaz bukaresti vezetősége már nem elégedett meg azzal, hogy csak javításokat végeztessen, mint az ötvenes években – amelyekre valóban szükség volt –, hanem építési, és a 21-es főépület szinte teljes átépítési munkálataiba kezdett. Ami nyilván nem kevés bontással és rombolással is együtt járt.
Nemcsak, hogy lebontották a kiállítóterem kiváló üveg tetőszerkezetét, amely addig soha be nem ázott, és kb. 170 centiméterrel megemelték a kiállítóterem falait, mert túl alacsonynak tartották, hanem mindkét oldalán melléképületeket is építettek – méghozzá emelettel! Azelőtt csak az irodahelyiség volt emeletes és horganyzott lemezzel volt befedve. A két első műterem pedig eredetileg cseréppel volt fedve és csak később került emelet föléjük is. Persze amint az már lenni szokott, a kiállítóterem kiváló üvegfalainak és üveg tetőszerkezetének bontása, rontása közben az üvegcserepek nagy részét „sikerült” összetörniük. A maradék pedig – mivel már úgysem lett volna elég – szőrén-szálán eltűnt, ezért új tetőszerkezetet hozattak és építettek a régi (jó) helyébe, ami aztán az esős időszakokban mindig beázott... A terrakottákat, azaz a cserépkályhákat azután hozatták állítólag Szatmárról, és építették fel a termekben. Azelőtt hatalmas öntvénykályhák voltak, amelyekben szénnel és fával fűtöttek...
Amint az akkor élő és alkotó művészek elmondták, óriási költségekbe került a főépület részbeni lebontása, rontása és a hozzá, azaz mellé és fölé toldott-foldott, emelettel is ellátott melléktermek, valamint az új, de mégsem jó tetőszerkezet felépítése. Talán többe, mint a kicsit később, 1970–1972-ben felépített két, tömbházszerű műteremlakás együttvéve. Amint mondták – román és magyar művészek egyaránt –, kevesebb költséggel jár és jobb lett volna, ha a főépületet meghagyják eredeti formájában és a rá költött pénzből új műtermeket építettek volna máshol, vagy akár a művésztelep hátsó szélén, annak nagy, szabad terein.
Sajnos viszont akkor sem, és most, 2016-ban sem az a szándék, hogy lehetőleg kevés költséggel sok új és modern, a mai követelményeknek is megfelelő műtermet építsenek, amelyeket aztán aránylag elfogadható áron bérbe adhassanak. Lehetőleg csak olyan művészeknek, akik ezt szakmai alapon meg is érdemlik! Hanem az a cél, hogy valami „hipermodern”, de a régi nagybányai művésztelep környezetébe – legalábbis az internetre feltöltött illusztratív képekből megítélve – egyáltalán nem illő épületcsoportot, azaz egy új nagybányai művészeti központot építsenek, amelyet aztán a művészi vezetés kegyeltjeinek bérbe adhassanak...
Román nemzetpolitikai szándék?
Persze a több mint egy évszázados nagybányai művésztelep nagy részének lebontására és átépítésére okokat is próbálnak (ki)találni. Hallottam olyasmiket is például – méghozzá művésztől –, hogy a művésztelepet azért kell lebontani és átépíteni, mert annak idején egy mocsárra építették, mégpedig minden alap, azaz fundamentum nélkül. Ezért az idők folyamán megcsúszott, tehát életveszélyes! Ezt még a statikusok is megállapították... Ezek a (rém)híresztelések azonban inkább csak azért történnek, hogy a művésztelep önkényesen történő részbeni lebontására és néhány ember kénye-kedve szerint való átépítésére valamelyest elfogadható mentségeket találjanak. Nos ennek kapcsán kérdem én: el tudja-e valaki azt ép ésszel képzelni, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia idejében – amikor még törvény volt a törvény – hagytak volna felépíteni egy jeles építészek által tervezett és kivitelezett művészeti központot csak úgy a puszta földre – méghozzá egy mocsárra! – minden talapzat, fundamentum nélkül?! Szerintem nem.
Különben nem szükséges föltétlenül építésznek vagy statikusnak lenni, akár egyszerű ember is megállapíthatja, van-e egy épületnek talapzata, avagy nincsen. Csak oda kell menni, és láthatja bárki, hogy – a híresztelésekkel ellentétben – a nagybányai művésztelep épületei masszív, kemény kövekből faragott talapzaton állnak... De nem is ez a gond. A probléma az – legalábbis egyeseknek –, hogy még állnak! A cél pedig továbbra is az – és ezt a régi óhajukat az „illetékesek” most látják kivitelezhetőnek –, hogy ennek a hipermodern új művészeti központnak a felépítése ürügyén a régi művésztelepet szinte teljesen lebontsák és megsemmisítsék, ezáltal pedig eltüntessék magyar jellegét, magyar szellemiségét...
Sajnos a jelenleg kialakult viszonyok következtében ezt – legalábbis szerintem – már megállítani nem lehet. Ez ugyanis egy Bukarestből irányított és helyileg támogatott, régóta áhított, román nemzetpolitikai szándék...
Kása Dávid
A szerző nagybányai szobrászművész. Krónika (Kolozsvár)

Székely Ferenc kötetbemutatója Szászrégenben
A szászrégeni DIO Házban mutatták be Székely Ferenc Égbe nyúló kapaszkodó című beszélgető-könyvét. Ha lett volna csillár, azon is függtek volna, ugyanis több mint száz érdeklődő jött el a február 17-i találkozóra.
A könyvbemutatót házigazdaként Demeter József lelkész nyitotta meg, üdvözölve a megjelenteket, s őszintén bevallotta: örül, hogy ilyen szép számban jöttek el, nem számított ekkora hallgatóságra. (32 évi ittléte során kevésszer volt ilyen zsúfolva a terem, amelynek építését 2002-ben fejezték be Makovecz Imre tervei alapján.)
A továbbiakban az "irányító szerepet" átvette Böjthe Lídia magyartanár, a Kemény János Művelődési Társaság elnöke. Beszélt az Égbe nyúló kapaszkodó kötet tartalmáról, céljáról, szerkezeti felépítéséről, ismertette a tíz interjúalany nevét. Köszöntötte a két "vendégalanyt": Gál Éva Emese gyergyószenmiklósi költőt és képzőművészt, illetve Baróthi Ádám helybéli szobrászművészt. A szerző, Székely Ferenc, immár a negyedik ilyen jellegű kötetet tette le az olvasók asztalára az utóbbi négy esztendőben. Évente decemberben jelenik meg az éppen soron következő könyv, amolyan karácsonyi ajándékként…
Ezután a kérdező beszélt a kötetről, néhány háttérinformációt osztva meg a jelenlévőkkel (ilyenek: a szerzőről kapott életrajzi, bibliográfiai adatok gyarapítása, főleg az egyén gyerekkorának és ifjúsági éveinek megidézése/vallatása, amiről alig találunk adatot a lexikonokban, vagy Wikipédián, az internetes portálokon. Erre Zsidó Ferenc is kitér, aki a lexikonszerkesztőknek nyújtott előlegezett segítségéről szól a kötet bevezetőjében…)
Székely Ferenc elmondta azon "évfordulós" alkotók nevét is, akiket nagyon szeretett volna szerepeltetni a kötetben, de sajnos nem sikerült. Különböző okok miatt hiányzik a könyvből Lendvay Éva, Elekes Ferenc, Nyárádi Szabó Zoltán, Máriás József, Esterházy Péter.
A Vadasdon élő nyugalmazott könyvtáros számon tartja irodalmunk jeleseit, táblázatokat vezet, évekre "lebontva", hogy ki mikor lesz 60, 65, 85, 90 éves. Szomorú, hogy már többekkel készült olyan interjú, amelyről utólag derült ki, hogy az utolsó.
Elárulta: 2016-ban olyan alanyokat "nézett ki" magának, mint Vári Attila, Bodor Ádám, Olosz Katalin, Bágyoni Szabó István, Fazakas Tibor, Cseke Gábor, Bölöni Domokos, Molnár H. Lajos, Kiss J. Botond, Markó Béla, Döbrentei Kornél.
Kis Miki Melinda szászrégeni pedagógus, a helyi tv magyar adásának bemondója Gál Éva Emese két versét olvasta fel, és részleteket az interjúkból.
A Gyergyószentmiklóson élő Gál Éva Emese sem jött üres kézzel, szép magyar verset hozott, amit ő maga "nyújtott át" olvasóinak, nagy sikert aratva, majd Székely Ferenc néhány rögtönzött kérdésére válaszolt. Örül, mondta, hogy ilyen megtiszteltetésben volt része itt, a szomszédos megyében, és sajnálattal vette tudomásul, hogy szülővárosa, Szatmárnémeti sohasem hívta meg költőként; egyszer kiállítást rendeztek ott képzőművészeti alkotásaiból.
Majd ismertette további művészi terveit.
Baróthi Ádám nagy megtisztelésnek tartja, hogy pár nappal 70. születésnapja előtt (2015. nov. 21.) olyan részleteket mondhatott el tanári pályafutásáról, alkotó éveiből, amelyek eddig sohasem jelentek meg nyomtatásban. Kiemelte a Budapesten élő Kocsis István drámaíró válaszainak aktuális üzenetét, akinek több darabját játszották Szászrégenben ’89 előtt és utána is.
Székely Ferenc felolvasta dr. Cseke Péternek az alkalomra küldött, szászrégeni olvasóihoz címzett levelét, amit a jelenlévők vastapssal jutalmaztak. (Cseke Péter nagyon szeretett volna itt lenni, de épp Budapestre hívták meg, ezért levélben köszöntötte régeni olvasóit.)
Az interjúk készítőjének minden eddigi kötetéhez hozzá lehetett jutni (A megmentett hűség, 2012; A szülőföld ölében, 2014; Harangszó a szélben, 2015; Égbe nyúló kapaszkodó, 2015), és a tavaly ősszel kiadott Károly herceg látogatása Erdőszentgyörgyön című munkáját is elhozta, és azok mind gazdára találtak. Utólag is postáznia kell azoknak, akik ott lévén már nem jutottak hozzá, de igényt tartanak arra, hogy elolvassák a bemutatott könyvet.
"Nagy öröm számomra – mondta Székely Ferenc a találkozó után –, hogy a szórványnak számító Felső-Maros mentén, Szászrégenben ilyen erős a közösség, hogy a várost gyökereikhez, hitükhöz és megmaradásukhoz szívósan ragaszkodó magyarok lakják. Amíg ilyen emberekkel találkozunk, érdemes könyvet írni s bízni a jövőben!"
Szentgyörgyi Zsolt. Népújság (Marosvásárhely)

Mankót kérő öregotthonok
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre. „Csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás” – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Nem részesülnek megfelelő állami támogatásban az egyházi vagy civil kezdeményezés révén létrejött öregotthonok, és a külföldi támogatásuk is egyre csökken. Eközben egyre nagyobb az igény az idős embereket ellátó intézményekre, ugyanis nagyon kevés az ilyen jellegű állami intézmény.
Az Economica.net kormányforrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy tavaly 900 idős személy várt arra, hogy helyet kaphasson valamelyik állami otthonban. Ráadásul Hargita, Prahova és Gorj megyében egyetlen ilyen intézmény sem működik, az idős személyek csupán az egyházi és civil szervezetek által működtetett otthonokba kérhetik felvételüket.
Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint 2014-ben 2,35 millió 70 év feletti személy élt Romániában, közülük 10 600 öregotthonban. A munkaügyi minisztérium tájékoztatójából kiderül, hogy tavaly 246 öregotthon működött az országban, ezek közül 105 volt állami, összesen 7019 férőhellyel. Azonban jóval több ilyen intézményre lenne igény, derül ki a statisztikából, ugyanis 900 személy volt várólistán.
A gazdasági portál beszámolója szerint az állami öregotthonok zöme a helyi költségvetésből kapja a támogatást, ehhez járul hozzá a lakók által befizetett összeg. Az államkasszából csak szükség esetén utalnak ki pénzt számukra, amikor a helyi büdzsé szűkösnek bizonyul. Tavaly például a működésükhöz szükséges pénzkeret 64 százalékát biztosították a helyi költségvetésből, 25 százalékát a lakók által befizetett díjból, és csupán 7 százalékát állami támogatásból, derül ki a minisztérium adataiból.
Hiányolt állami támogatás
A Hargita megyei öregotthonokat civil szervezetek és egyházak hozták létre, tartják fenn. Gyergyószentmiklóson, Gyergyóújfaluban, Székelyudvarhelyen és Lókodon működik öregotthon, illetve Maroshévízen is létesített az önkormányzat egy pályázat részeként szociális központot, amelyben egy kisebb kapacitású öregotthon is helyet kapott.
„Legnagyobb problémájuk ezeknek az otthonoknak, hogy nem részesülnek megfelelő állami finanszírozásban, pályázhatnak ugyan egy minimális összegre, 250 lejre, de ez az ellátási költségnek az egytizede. Ezekbe az otthonokba csak azokat tudják befogadni, akik képesek kifizetni a magas ellátási díjakat. A szociális problémákkal küszködő idősek helyzetére sajnos nincs megoldás" – vázolta a helyzetet Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője.
Elmondta, a megyei önkormányzatnak nem volt lehetősége pályázni öregotthon létrehozására, és a fenntartási költségekre sem lenne biztosítva a kormánytámogatás. Ez volt az ok, amiért a régi öregotthonok fogyatékkal élőket ellátó központokká alakultak, mivel ezek részesülnek az áfa-visszaosztásból támogatásban.
Kolozs megyében egyházi és állami tulajdonban is vannak öregotthonok, mondta a Krónikának Vákár István, a megyei tanács alelnöke. „Hogy ez elég-e vagy sem, az kérdés. Az egyházi intézmények esetében úgy tudom, amellett hogy az idősek befizetik a nyugdíjukat, még a hozzátartozóiknak is fizetni kell. Az állami tulajdonú öregotthonok hátrányos helyzetűeket fogadnak be, itt nincs, amit elvenni, az állam állja a költségeket" – magyarázta az elöljáró.
Önerőből gazdálkodnak
A Caritas Catolica által működtetett várad-rogériuszi idősek otthonát irányító Nagy Andrea szerint jelenleg két szabad helyük van az amúgy 34 személy befogadására alkalmas intézményben – a másik nagyváradi létesítmény, a Szent Márton Idősek Otthona 33 férőhelyes. Tapasztalata szerint van érdeklődés, de a túljelentkezés nem gyakori. Az áraik ugyanis nem alacsonyak, a kétágyas szobákért havi 1600 lejt, az egyágyasakért legkevesebb 1800 lejt kell fizetniük azoknak, akiknek a szociális háttere nem teszi lehetővé a kedvezményes ellátást. „Egyre kevesebb a külföldi támogatás, ezért kénytelenek vagyunk önerőből megoldani a fenntartást" – magyarázta az illetékes. Rámutatott, most először tudtak megpályázni minisztériumi támogatást, de az elnyert összeg csak minimálisan fedezi a költségeket.
Az viszont megállapítható, hogy Bihar megyében egyre több az idősek otthona és ezek a magas árak ellenére is egyre népszerűbbek. „Nagyobb az érdeklődés, mint 5–10 évvel ezelőtt. A hozzátartozóknak egyre kevesebb ideje van vagy külföldön dolgoznak. Ez a leghumánusabb és legbiztonságosabb megoldás az idősek elhelyezésére" – ecsetelte Nagy. Elmondta, vannak olyan nyugdíjasok is az otthonban, akik már nyugati minta szerint, a társaság miatt, a magány egyensúlyozása végett költöztek be. „Igyekszünk programokat szervezni számukra. A lakók társaságba járnak, érkeznek hozzájuk látogatók, römipartikat tartanak" – mesélte.
Tervezgetnek Makfalván
A Maros megyei Makfalván külföldi pályázati források lehívásával tervez öregotthont létesíteni az önkormányzat és a református egyház. Az otthon építéséhez az egyház ajánlott fel egy egyhektáros területet a falu szélén, és a felépítendő létesítmény is az egyház tulajdonát képezné, működését pedig egy egyesületre vagy alapítványra bíznák, mesélte Vass Imre, a község ügyvezető polgármestere. Elmondta, sok idős van a községben és a környező településeken, akiknek hozzátartozóik messze laknak, így az otthonba költöznének.
Barabás Hajnal, Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár) 

Ki velünk az országból?
Egy magyar ember nem lehet érintett magyarellenes ügyben 
Nincs azzal semmi gond, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) román szélsőjobb szervezet tagjai Sepsiszentgyörgyön felvonulva azt kiáltozták, „kifelé a magyarokkal az országból” – legalábbis ezt a következtetést lehet levonni az ügyészség által lapunk munkatársa, Erdély András kérésére közölt rövid értesítésből. Az indoklás egyelőre várat magára.
Mint ismeretes, az Új Jobboldal szélsőséges szervezet sepsiszentgyörgyi felvonulásáról a felvételeket még 2014 decemberében küldte el Erdély András a megye akkor tisztségben lévő prefektusához, Marius Popicához, és tette ezt nem újságíróként, hanem egyszerű polgárként. Ennek előzménye az, hogy Popica egy sajtótájékoztatón kifejtette, nincs tudomása arról, hogy uszítás történt volna a szélsőjobbosok december elsejei felvonulásán, de ha valaki bizonyítékokkal szolgál, akkor kivizsgálják az ügyet. Ezt követően kollégánk, mint jó állampolgár, levelet írt a prefektusnak, ami mellé csatolt egy videofelvételt is, amelyen egyértelműen hallható, amint az Új Jobboldal tagjai azt üvöltik Sepsiszentgyörgy utcáin: „kifelé a magyarokkal az országból”. Ugyanakkor a kormánymegbízott figyelmébe ajánlotta Románia alkotmányának és a büntetőtörvénykönyvnek uszításra vonatkozó előírásait is.
A prefektúra – petícióként kezelve levelét – átutalta az ügyet a rendőrség hatáskörébe, és innen került az ügyészségre. Erdély András jóhiszeműen arra várt, majd kiközlik, mi a kivizsgálás végkifejlete, ellenben pár hónap után sem kapott semmiféle értesítést. Ezt követően október 30-i keltezéssel írt egy levelet az ügyészségre, hogy megtudja, milyen stádiumban van a kivizsgálás. Erre jött a meglepetés: az általa közölt adatok alapján nem találják a dossziét, de lévén, hogy büntetőjogi ügyről van szó, talán létezik egy úgymond „P-iktatószám” (P – penal) is. A rendőrséghez irányították, ahol azonban csak írásban kérhetett tájékoztatást, noha – a honi állapotok nagyobb dicsőségére – az intézmény hivatalos honlapján nem volt közzétéve e-mail cím. Ezt is megérdeklődte, és a rendőrség válaszából, amely tartalmazta a neves „P-számot” is, kiderült: már tavaly januárban átadták az ügyészségnek az ügyet.
Ha már ennyi időt elpazarolt a bürokrácia útvesztőiben, kollégánk újfent az ügyészséghez fordult, majd újabb utánajárás során, januárban végre kiderült: elvetették az ügyet, és a dosszié lezárására vonatkozó döntés már tavaly februárban (!) megszületett. Magyarán, nem indítottak bűnvádi eljárást senki ellen a magyarellenes skandálások miatt.
– Megkérdeztem, mi a baj? Talán nem volt elég bizonyíték, talán elveszett valami, és erre közölték, kérdéseimet tegyem fel újfent írásban – részletezte Erdély András.
Megtette ezt is, és a válasz minden képzelőerőt meghalad: az indoklást nem közölhetik vele, mivel „nem érintett az ügyben”. Ezek után már nem marad más hátra, minthogy az újságírók a közérdekű információkra vonatkozó, 2001/544-es törvényre hivatkozva kérjék ki az indoklást. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyari Tivadar: az oktatási rendszer is felelős a próba-képességvizsga gyenge eredményeiért
Az oktatási rendszer is felelős az idei próba-képességvizsga gyenge eredményeiért az RMDSZ oktatásügyi ügyvezető alelnöke szerint. 
Nem minden esetben a diák, hanem az oktatási rendszer is felelős az idei év próba-képességvizsgáinak eredményeiért – nyilatkozta Magyari Tivadar, annak kapcsán, hogy a vizsgán megjelent közel 167 ezer nyolcadikos mindössze 44 százaléka kapott átmenő jegyet mindhárom tantárgyból. Az anyanyelvből vizsgázó 10 ezer tanuló – nagy részük magyar diák – 76 százaléka átmenő jegyet szerzett ezen a próbán. 
„Az adatok jól mutatják, legtöbben a román nyelv és irodalom, illetve a matematika vizsgán szerepeltek gyengébben. Az idei példa is alátámasztja azt, amit az elmúlt években is hangsúlyoztunk: a diákok saját anyanyelvükön jobban teljesítenek. Tehermentesíteni kell őket, gyermekközpontú oktatást kell kidolgozni azért, hogy a többi tantárgyból is hasonló jó eredményeket érjenek el” – fejtette ki Magyari Tivadar. 
Szerinte ha a tanulók teljesítménye nem kielégítő, nem a gyermekeket, hanem a rendszert kell megváltoztatni – mondta az oktatásügyi alelnök, aki hozzátette: ez most csak szimuláció volt, a valódi, éles próbákon az eddigi években jóval nagyobb volt az átmenő jegyek aránya, remélhető, ez idén is így lesz. maszol.ro

Tisztelt Tőkés László!
Temesváron ért minap a hír, hogy a román államfő visszavonta a hét évvel korábban neked megítélt Románia Csillaga érdemrendet.
Több mint két és fél évtizeddel ezelőtt te, mint egyszerű és nagyszerű lelkész, szembefordultál az akkor már hosszú ideje regnáló romániai zsarnokkal. Nem tudhattad, mi lesz kiállásod következménye. Nem te lettél volna az első, aki ilyesmi miatt az életével fizet. Ám csoda történt. Magatartásoddal kiváltottad Románia lakosságának lázadását, s nem te, a diktátor tűnt el a süllyesztőben. Húsz évvel később, a hálás román nép téged, magyart erre a legrangosabb román kitüntetésre érdemesített.
Utódod, Gazda István lelkész hívott meg a példátlan és világraszóló helytállásod városába, a Délvidéki Magyar Golgota című kiállítás megnyitására. Nyilván emlékszel rá, hogy a kiállítás létrejöttéhez neked is van valami közöd. Azokban az években, amikor mi itt a Délvidéken elkezdtünk nyilvánosan foglalkozni az 1944 végén, 1945 elején minket ért, a titói kommunisták vezérlésével lebonyolított vérengzéssel, neked volt már olyan tekintélyed, hogy küldöttként részt vehettél az Új-Zélandon szervezett vallási eseményen, az Egyházak Világtanácsának összejövetelén. Ott kaptad kézbe a levelemet, amely arról szólt, hogy a nagy vérengzésben lelkészeink vesztek el a legnagyobb arányban. Te voltál az első, aki névsorukat nyilvánosságra hoztad. A Temesváron most megnyitott kiállítás papjaink szenvedéseit is dokumentálja.
Tisztelt segítőnk, kedves barátom!
Átestél te már olyan megaláztatásnak szánt állami és egyházi intézkedéseken, amelyek végül dicsőségedet alapozták meg. Szent meggyőződésem, hogy ez most is így lesz. Nem biztos, hogy a mi generációnk megéri, de eljön az idő, el kell jönnie, amikor azt tanulják a diákok az iskolában – Romániában és másutt –, hogy volt Románia történetének egy olyan időszaka, amikor egy eszement diktátor a magyar falvaink lerombolásával is, meg más, hasonló intézkedésekkel akart bennünket a rá bízott országból eltüntetni. A szászokat meg az akkori szabad Németországnak kiárusította nemes német valutáért. Nota bene: saját népéhez sem volt jobb, megszámlálhatatlan példát erre a románok tudnának mondani. A magyar és a román nép viszonyát egyébként sok sérelem terhelte, éppen ezért fölbecsülhetetlen az értéke annak, hogy egy magyar lelkész váltotta ki a román népből a lázadást. Románia vezetői ezt az említett kitüntetéssel ismerték el.
Hét év múlva most visszavonták. Úgy vagyok én ezzel, mint az 1918-ban Gyulafehérváron megfogalmazott, az Erdélyt Romániához csatoló okmányba foglalt jogainkkal. Visszavonatlanságuk ellenére is baj van velük, ugyanaz, amit te néhány évvel ezelőtt megfogalmaztál róluk. Valójában azt közölted, valakinek számon kellene kérni őket.
Romániának a visszavonáshoz vitathatatlanul joga volt. Szuverén állam.
Te, Tőkés László szuverén ember vagy. Jogod van véleményt mondani a Románia területén élő magyarok sorsáról, hiszen egykor véleményt mondtál, messzehangzón és hatásosan az ott élő románokéról is. Meg a szászokéról is.
Azt hiszem, egyetértesz velem abban, hogy minden kitüntetéstől és visszavonástól függetlenül, annak ellenére is: érdemes volt negyed évszázaddal ezelőtt Románia népének példát mutatnod, néhány évvel ezelőtt pedig jogaink csorba voltát szóvá tenned.
Újvidéken, 2016. március 7-én.
Baráti tisztelettel: Matuska Márton. Magyar Szó (Újvidék)

Csak a folyamatban lévő ügyekre érvényes, hogy a SRI alkotmányellenesen hallgat le
Nincs visszamenőleges hatálya, csak a folyamatban lévő peres ügyeket érinti a román alkotmánybíróságnak az a határozata, amely hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt – derült ki a testület szerdán közzétett indoklásából.
A február 16-i döntés szerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül „más, erre szakosodott állami szervek" is végezhetik. Az alkotmánybírák azt kifogásolták, hogy a jogalkotó nem nevezte meg, milyen szervekre utal.
A bíróságok a folyamatban lévő ügyeknél ezentúl nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak – vonta le a következtetést a Hotnews.​ro hírportál.
Az alkotmánybírósági indoklás szerint minden jogszabályt alkotmányosnak kell „vélelmezni", amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, így a két hete hozott határozat nem vonatkozik a jogerősen lezárt perekre. A taláros testület azonban nem zárta ki, hogy döntése ilyen esetekben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek.
Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti. Romániában ugyanis nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végez megfigyeléseket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hanem a korrupció, szervezett bűnözés, vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is az SRI „szolgáltatásait" veszi igénybe az ügyészség.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak titkos megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége.
Raluca Pruna igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni. A Gandul című portál korábban azt közölte: az SRI által 2014-ben végzett több mint 42 ezer megfigyelési eljárás közül 2410-et a legfőbb ügyészség vagy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kezdeményezett.  MTI. Erdély.ma

Sikerpropaganda siker nélkül 
„A magyar kisebbségi oktatás is haszonélvezője annak, hogy ezután állami támogatásban részesülnek a felekezeti, illetve a magániskolák Romániában” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki a kormány által legutóbb elfogadott határozat kapcsán arra is kitért: a tanügyi törvénybe foglalt szabályozás gyakorlatba ültetése valóban fontos lépés a hazai oktatásban. Hosszú távon ez az intézkedés az oktatási rendszer fejlődéséhez, kínálatának bővítéséhez vezet – tette hozzá.
Az RMDSZ idézett hírlevele minden bizonnyal sokunkban kiüti a biztosítékot, mert diadalt ülni afölött, hogy több mint öt esztendővel érvénybe lépése után alkalmaznak egy sarkalatos törvényt, illetve annak morzsányi darabkáját, akkora arroganciára vall, hogy csupán ezért le lehetne váltani az egész RMDSZ-t szőröstül-bőröstül. Hát mi a csudát tesznek negyed százada a választott tisztségviselők, ha azt sem tudják, hogy Romániában a történelmi magyar egyházak által felügyelt iskolák állami tanintézmények, ezért nehéz megérteni, miként válik a magyar kisebbségi oktatás is haszonélvezőjévé annak, ha néhány ortodox magániskola ezentúl normatív finanszírozást kap az államtól?! Nem a nevezett kormányhatározat ellen szólunk, hisz az mindannyiunk előnyére válik, ha az oktatás a jelenleginél nagyobb anyagi támogatásban részesül, még akkor is, ha magyar közösségünk ebből vajmi keveset lát, és ha még az sem biztos, hogy ettől a minőség javul. De az már elfogadhatatlan, hogy az RMDSZ elnöke diadalmámorban úszik attól, hogy „a jogszabályba foglaltak lépésenként a gyakorlatban is érvényre jutnak”, majd úgy tesz, mint aki feltalálta a spanyolviaszt, és sürgeti, „hogy a román nyelv tanításához legyen meg a megfelelő tanterve és tankönyve valamennyi osztálynak egészen a középiskola végéig”. Sunyít és nem mondja ki, mit ért megfelelő tanterv és tankönyv alatt, holott egyértelmű: sajátos tantervre és tankönyvre van szükség, ami azt jelenti: a románt idegen nyelvként kell tanítani a kisebbségi gyermekeknek. Kelemen Hunor miért nem néz körül a terepen, miért nem a valóságból meríti az alapot aranymondásaihoz?
És mindezek tükrében mennyire lesz hiteles az az árnyékjelentés, amelyet azért készít az RMDSZ, mert a Románia által az Európa Tanácshoz kétéves késéssel benyújtott jelentés a kisebbségvédelmi keretegyezményről nem megfelelő, mert „a dokumentum kidolgozói nem konzultáltak a tartalmáról velünk, a tulajdonképpen érintettekkel”. Vajon, ha megtették volna, jobban állnánk a kisebbségi joggyakorlat jövőjét illetően? Bízhatnánk abban, hogy bármi is történik a javunkra? Hisz a papír sok mindent megbír, és mifelénk már többször beigazolódott: az asztalfiókokban elrejtett dokumentumok, de még a nyilvánvaló jogszabályok is csak azért vannak, hogy létezésüket kipipálják, betartásukat már senki nem ellenőrzi.
Miként hihetnénk, hogy az elpocsékolt huszonöt esztendő után az árnyékjelentés nem csak választási kampányfogás, nem csak amolyan Kelemen Hunorra jellemző, eredmények nélkül végződő nekibuzdulás, afféle „Kelenor-jelenség”? Mindaddig, amíg egy sor ígéret csak a be nem tartottak kategóriájában szunnyad, nemcsak az a kérdés, hogy mit nem tart be a román állam, hanem az is, mennyit játszik el hosszú távú 
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „neoceauşiszta” ideológia feltámadása
Ami az úgynevezett „nemzeti kisebbségek” védelméről szóló nemzetközi és nemzeti normák romániai be (nem) tartását és meg (nem) valósítását illeti, a 2015-ös év kimondottan szégyenteljes volt. Több tucat nyilvánvalóan önkényes közbelépés és döntés született kormánymegbízottak, polgármesteri hivatali felügyelők, bírók stb. részéről –alkotmányos szlogenekkel („Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam”) alátámasztva, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a Románia által évekkel ezelőtt aláírt és ratifikált szerződéseket és chartákat –, melyek különösen az erdélyi és még inkább a székelyföldi magyarok közösségében szinte általános elégedetlenséget és a központi hatóságok képviselőivel szembeni növekvő feszültségeket okoztak.
A kérdéses visszaélésekről gyakorlatilag semmit sem írnak a román nyelvű központi sajtóban, ezzel szemben számos inkrimináló anyag jelenik meg a magyarok jogos óhajairól. Ebből a nacionalista propagandaízű médiacenzúrán/embargón és egyoldalú „tájékoztatáson” alapuló publicisztikai gyakorlatból az következik, hogy a médiában és a közhatóságoknál nincs elég információ a „nemzeti kisebbségekkel” kapcsolatos sajátos jogszabályokról. Továbbá nincs elég publicisztikai vagy politikai akarat, hogy az etnikai közösségeket úgy mutassák be, amilyenek: történelmi nyelvi és kulturális közösségekként, melyek gyökeret vertek az általuk jelenleg lakott térségekben, több száz vagy akár több mint ezer éves közösségekként (mindegyikük régebbi vagy sokkal régebbi mint maga… Románia), melyeknek – ebből következően – számbeli arányuktól függetlenül elméletben és a gyakorlatban is ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel kellene rendelkezniük, mint a többi etnikai közösség. Mi lenne ha...
Ha Románia átültetné a gyakorlatba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a Románia és Magyarország közötti jó szomszédságról és együttműködésről szóló szerződést – melyeket már több éve aláírtak és ratifikáltak –, akkor az erdélyi etnikumok közötti kapcsolatok képe összehasonlíthatatlanul jobban festene. Konkrétan:  – szinte kivétel nélkül két-, három- vagy négynyelvű felirataink lennének az összes (németek/szászok vagy magyarok által alapított és más nemzetiségek által is lakott) erdélyi városban és számtalan faluban/községben; – az összes nemzetiség nyelvét, kultúráját és történelmét az iskolákban minden etnikai csoportnak tanítanák; – a köztisztviselők a rendőrség kötelékében, a titkosszolgálatoknál, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a kihelyezett szolgáltatásokban mindenféle nemzetiségből származó alkalmazottak lennének, akik beszélik a „kisebbségi” és regionális nyelveket, a kérdéses nyelvek használata pedig a mindennapos gyakorlat része lehetne;
– az állami médiában arányosan jelennének meg a „kisebbségi” témák; a filmekben, a tévésorozatokban, a zenedarabokban stb.; 
– a magyar nyelvű egyetemek/karok tényként léteznének és nem csak óhajként vagy viszály okaként (lásd a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi egyetem létrehozásának elutasítása);
– a nemzetiségek jelképei (zászlók, címerek) és ünnepnapjai szabadon megjelenhetnének és nem kellene tartani a kormánymegbízottak, bírók és/vagy nacionalista bloggerek és bérkommentelők zaklatásától; – azonnal véget érnének a nacionalista diverziók, az etno-demográfiai ügyködések, a médiamanipulációk és a „laboratóriumi” gyűlölet, melyeket a titkosszolgálatokon vagy más „hard” intézményeken (rendőrség, hadsereg stb.) belüli nacionalista és etnokratikus csoportok utasítására találnak ki és terjesztenek;
– összességében az (igazi kölcsönös megismerésen, tiszteleten, egy többetnikumú társadalmon belüli jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos konszenzuson alapuló) egyetértés élvezne elsőbbséget;
– nagyrészt megszűnnének az egyes „kisebbségiek” részéről tapasztalható nacionalista megnyilvánulások, lásd például azokat a székely fiatalokat, akik jelenleg bizonyos nacionalista, potenciálisan irredenta magyarországi mozgalmak körül csoportosulnak; Kik a kerékkötők?
Ne bújjunk az ujjunk mögé: némi érzékelhető előrelépés ellenére Románia még mindig messze áll attól, ami akkor lehetne, ha átültetné a gyakorlatba a vonatkozó nemzetközi és nemzeti kötelezettségek összes rendelkezését – és, sajnos (mások számára „szerencsére”), nem is tűnik úgy, hogy olyan állammá szeretne válni, amely tényleg minden lakosát képviseli. Vajon kik azok, akik általában ellenzik azon normák alkalmazását/betartását, melyekről itt szó van? Azt hiszem, nagyrészt azokról van szó, akik más, különösen a politikai pluralizmussal, az emberi jogokkal, a részvételi civil társadalommal, a korrupcióellenességgel, a diszkriminációmentességgel, a Közép- és Kelet-Európával való szinkronba kerüléssel kapcsolatos területeken is ellenezték vagy ellenzik a törvények alkalmazását.
Másképp mondva – és a múltba is visszatekintve: azoknak van a „magyarokkal” „valami bajuk”, akiknek hajdanán a szászokkal/svábokkal is gondjuk volt, amíg még többen voltak, akiknek 1990-ben gondjuk volt az Egyetem téri tüntetőkkel vagy akár azokkal is, akik 1989. december 17–22-én és az ezt követő napokban és hónapokban kivonultak az erdélyi/bánsági városok és Bukarest utcáira. Míg a demokratizálás és a politikai pluralizmus terén némiképp javult a helyzet – bár még mindig vannak gondok a jogállamiság működésével –, a „nemzeti kisebbségek” védelme terén még viszonylag az út elején, vagy legjobb esetben is a felénél járunk, és számos jel arra mutat, hogy a román hatóságok NEM akarnak annál előrébb lépni, mint ameddig eljutottak. Ellenkezőleg, szemmel láthatóan hajlamosak visszavonni a már megadott (indokolt) vagy megvalósításra váró jogokat. Mottójuk: Ha amúgy sincsenek szankciók, akkor miért tartanánk be az ígéreteinket? Hová vezet ez?
Ugyanúgy, ahogy az emberi jogok korlátozása és a közvélemény fontos döntések meghozatalában való részvételének elutasítása, például a nagy (a környezetre és a helyi közösségekre nézve felesleges és ártalmas kulcsszavak: Verespatak, Chevron, Schweighofer, Kronospan stb.) beruházások esetében utcai megmozdulásokhoz, kollektív elégedetlenséghez, valamint az érintettek diskurzusainak és szándékainak radikalizálódáshoz vezetett, a „nemzeti kisebbségekre” vonatkozó normák betűje és szelleme hű betartásának elutasítása elkerülhetetlenül ugyanolyan következményekkel fog járni, vagy jár máris. 
Ugyanolyan ok ugyanolyan hatást vált ki.
Más szóval: aki azt várja el, hogy a magyarok ne merészeljék kifejezni elégedetlenségüket/felháborodásukat a nacionalista-magyarellenes mátrixszal szemben, amelybe számos közhatóság és a média egy része belekényszeríti őket, ugyanígy azt is követelhetné, hogy Newton törvényét kizárólag az almákra alkalmazzák, a körtékre nem…
És most azoknak, akik őszintén azt hiszik, hogy Románia állítólag „modell” a „kisebbségek” ügyében. Közismert, hogy Romániában egyetlen területen SEM tartják be a törvényeket a betűjüknek és szellemüknek megfelelően, amikor a nem alkalmazásuk (jogtalan) előnyöket biztosíthat egyes kiváltságosoknak (lásd a fentebb említett cégek gazdasági tevékenységeit). Akkor, kérdezem, miért hiszik, hogy a törvényeket éppen a „kisebbségek” esetében alkalmaznák következetesen, sőt, példás módon?  Sőt: Alapos okunk van azt hinni, hogy a „kisebbségek” és a történelmi régiók ügye az utolsó helyek valamelyikén szerepel a politikai-közigazgatási döntéshozók prioritásainak listáján. Egy „neoceauşiszta”/„neoszekus” áramlat feltámadásának és érvényesítésének vagyunk tanúi, amely afelé tendál a törvények megsértésével, hogy megvalósítsa a nemzeti-kommunista korszak fő etnodemográfiai projektjét: a többetnikumú régiók, különösen Erdély etnikai megtisztítását, illetve asszimiláción és emigráción keresztül az elrománosítását. Mondom ezt, látván: 
– hogy Kolozsváron egy régi-jelenlegi polgármester, volt KISZ-vezető (Kommunista Ifjak Szövetsége – a szerk.) elkeseredetten ellenzi kétnyelvű táblák elhelyezését a város bejáratainál, ugyanakkor kollektív skizofrén módon megpályázza „Cluj-Napoca” nevében az „európai” kulturális fővárosi címet; – hogy Marosvásárhelyen az „importált” polgármester azzal büszkélkedik, hogy az etnikai mérleget sikerült a magyarok rovására kibillenteni (a Magyarországgal kötött szerződés egyértelmű rendelkezéseinek megsértésével!);
– azokat az etnikai-demográfiai statisztikákat, melyek azt mutatják, hogy a magyar lakosság legalább 20 százalékkal (!) csökkent az utóbbi 25 évben, miközben a románok aránya „csak” 10 százalékkal lett kevesebb;
– hogy Csíkszeredában megtartanak a tisztségében, rendőrkapitánnyá neveznek ki és rekordméretű bért fizetnek egy volt nemzeti-kommunista pribéknek, Moldovan Radu Sandunak;
– hogy 2015-ben, szintén Csíkszeredában, börtönérett politikusok egy csoportja – Mircea Duşă, Gabriel Oprea, a már „híres” Moldovan Radu Sandu – jelentős anyagi és emberi forrásokat, különleges csapatokat, a honvédelmi minisztérium járműveit és buszait mozgósította azért, hogy néhány ázott katona menetelése közben felhúzzák „Hargita megye legnagyobb trikolórját”! …
Mindezt akkor, amikor a Kovászna megyei kormánymegbízott bepereli azokat a polgármestereket, akik Románia zászlója mellett(!) ki merik tűzni a székely zászlót is;
– mert olyan félkatonai alakulatok jönnek létre, mint Bogdan Diaconu politikai etnoimposztor Karóbahúzó Vlad Gárdája, melyeknek kimondottan Székelyföld is a célpontjuk;
– látva, hogy Déván (!) lebontották egy hajdani magyar fejedelem nemrég felállított köztéri emlékművét – mindezt „banális adminisztratív okokból”, hogy egy élő klasszikust idézzek (utalás Klaus Iohannisra – a szerk.), egy „jóakaró” polgár közbenjárására;
– Dan Tanasă nacionalista-troll blogger tevékenységét – meglepetések meglepetése! – éppen a szekus-kleptokrata Dan Voiculescu alapítványa részesíti jutalomban.
És tovább lehetne folytatni a mindennapos zaklatások sorát, melyek a „Beszélj románul, mert Romániában vagy!” szlogennel kezdődnek…
A fentiekből az következik… szigorúan LOGIKUSAN, hogy a „kisebbségi” jogrend betű- és szellemhű alkalmazása Románia számára is a jogállamiság megerősítését, a törvény uralmát, polgáriságot, európaiságot, meritokráciát jelenti – az ország minden lakójának javára. Ugyanakkor, szintén szigorúan LOGIKUSAN az is következik, hogy az erdélyi (és nem csak itteni) őshonos nemzetiségek legitim és szükséges jogaiért való szerepvállalás jogos és szükséges polgári, európaiassági és jogállamvédelmi lépés.
Én magam szerepet vállalok ebben (is), és azt tanácsolom más polgárjogi aktivistáknak is, hogy hatoljanak be erre a kevésbé feltárt, de mindnyájunk számára nagyon is releváns területre: a kollektív identitások, a „fejlett szintű” etnikumok közötti megértés és együttélés, regionalizmus, politikai transzilvanizmus terepére. Ez távolról sem annyira nehéz és „aláaknázott” terület, ahogy azt azok az etnoimposztorok sugallják, akik kisajátították e témában a tömegeknél fogadókészségre számító diskurzust (szemben a tudományos, „elit”, a történelmi igazsággal és a mai tényhelyzettel szinkron és összeegyeztethető diskurzussal, ld. Boia, Mitu, Djuvara). A megoldás továbbra sem más, mint az írott és íratlan törvények – jóhiszemű – alkalmazása, aminek révén csak nyerhetünk – mindnyájanuár Regionalizmus = európaiasság = polgáriság = hazafiság – íme, ez a mágikus képlet „Erdély kérdésére” – és talán egész Romániára vonatkozóan is.
Hans Hedrich
(neuerwEg.ro/Főtér.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Határon túliak is igényelhetnek magyar személyit
A magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok is igényelhetik a Magyarországon januárban bevezetett elekronikus személyi igazolványt – jelentette be hétfőn Nagyváradon dr. Laky-Takács Péter Attila konzul. Az Erdon.ro hírportál beszámolója szerint Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviselője azt mondta, hogy a honosítottak akkor is megkaphatják az újfajta elektronikus okmányt, ha nincs állandó magyarországi lakhelyük.
A nagyváradi demokrácia-központban, Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és Nagy József Barna irodavezető társaságában tartott sajtótájékoztatón dr. Laky-Takács Péter Attila elmondta: az elektronikus személyi igazolvány egyelőre csak a magyarországi kormányablakoknál igényelhető, de tervezik, hogy a jövőben a külképviseleteken is megkaphassák az érdeklődők.
Az okmány igénylésekor fel kell mutatni valamilyen személyi azonosító igazolványt, például útlevelet (ez lehet romániai, illetve magyarországi is), valamint a magyar állampolgársági eskütétel után kapott honosítási okiratot és lakcímkártyát. Kiskorúak esetében a születési anyakönyvi kivonatot is mellékelni kell a kérelemhez. Az elektronikus személyi igazolványt ingyen, 8 nap alatt állítják ki a magyar állami hatóságok, de amennyiben sok az igénylő, hosszabb ideig is eltarthat az elkészítése.
Az új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványt idén januártól vezették be Magyarországon a közigazgatási bürokrácia csökkentésére vonatkozó törvénycsomag részeként. Az okmányt elektronikus aláírásra is lehet használni, illetve a TAJ-kártya (Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló Hatósági Igazolvány) és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja. Az új okmányok 94 százalékát chippel látták el, de a 65 év felettiek kérhetik chip nélkül is. Az új okmányok érvényességi ideje a korábbi 10 év helyett 6 év, a 18 év alattiaknál 3 év. Az új okmány illetékmentes, a kiállítási határidő a korábbi 20 napról 8 napra csökkent.
Dr. Laky-Takács Péter Attila az Erdon.ro-nak elmondta, a mostani okmánnyal lényegében teljes lett az anyaországon kívül élő magyar állampolgárok által kapható iratok köre. Az ügyintézésről kifejtette: ez valamelyik anyaországbeli kormányablaknál igényelhető, a helyszínen sorszámot kell kérni (ezt interneten, illetve telefonon is igényelhető), majd az igénylő a helyszínen kitölti az adatlapot, fényképet készítenek róla, illetve ujjlenyomatot vesznek. Végül egy borítékban megkapja az elektronikus személyi igazolvány azonosító kódját. Az okmányt szintén személyesen lehet átvenni. Krónika (Kolozsvár)

Békében, de nem szolgaként!
Mi, erdélyi magyarok tisztában voltunk azzal, hogy a minket megillető jogok kicsikarása során hosszú és nehéz küzdelemre kell felkészülnünk, arra viszont gondolni sem mertünk, hogy több mint 26 évvel a kommunizmus bukása után haladás helyett visszalépések történhetnek ezen a téren. Miként arra sem, hogy 2016 tavaszán egy erőteljes megfélemlítési és gyűlöletkampány szenvedő alanyai leszünk. Ráadásul egyesek közülünk még most sem akarnak szembesülni a valósággal, annak ellenére, hogy naponta támadnak, rágalmaznak és gyaláznak, miközben a hosszú évek során nagy nehezen megszerzett aprócska jogainkat is egyre nyesegetik.
Hogy miért jutottunk ide? Legfőképp azért, mert hiányzott belőlünk a kellő erélyesség és következetesség, mert hagytuk, hogy ocsmány módon félrevezessenek és rászedjenek. Ezen persze magunk között lehet – és talán kell is – vitatkozni, most azonban nem erre van szükség, hanem összefogásra, valamint határozott és közös lépésekre! Az egymásnak feszülés és szétfaricskált akarat ugyanis a pusztulás szélére juttatta a határokon kívül rekedt magyarságot. Olyan helyzetbe taszította, amely még nem kilátástalan ugyan, de hamarosan azzá válhat. Ha továbbra is megengedjük, hogy mondvacsinált okok miatt zaklassanak, és hamis vádakkal illessenek, a bénító félelem vagy a halálos közömbösség bármikor eluralkodhat rajtunk, ami számunkra valóban a véget jelentheti, mert gyáván és fásultan ellenségeink játékszerei leszünk! 
Éppen ezért fel kell végre tápászkodni, kiegyenesedni, és egyenes tekintettel szembefordulni mindazokkal, akik a létünkre törnek! Úgy, ahogy őseink tették évszázadokon keresztül otthonuk, jussuk és családjuk védelmében. Világossá kell tenni, hogy mi nem vágyunk arra, ami a másé, de a magunkét sem adjuk! Hogy békében akarunk élni, de nem szolgaként! Hogy másokkal egyenjogú lakói akarunk lenni ennek a földnek! Minderre pedig a székely vértanúk napján jó alkalom kínálkozik, így március 10-én Marosvásárhelyen van a helyünk, hogy egymás jelenlétében megkapaszkodva, békésen és méltóságteljesen, de elszántan és félreérthetetlenül nyilvánítsuk ki az akaratunkat.
Bedő Zoltán . Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Biztos kezdet gyermekházat adtak át a sepsiszentgyörgyi Őrkőn
Sikeres magyarországi mintára a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben is beindították a „Ringató – Biztos kezdet gyermekházat”, amely a 0 és 3 év közti roma gyerekek és anyjuk számára biztosít olyan korai képességgondozást, amely hozzájárul a későbbi óvodai és iskolai sikerességükhöz. A gyerekházba naponta várják a roma gyerekeket és anyákat, akik szakemberek irányítása alatt elsajátíthatják a szülői kompetenciákat, illetve közösen játszanak, mesélnek, mondókáznak, rajzolnak és kézműves foglalkozásokat végeznek.
Tischler Ferenc sepsiszentgyörgyi alpolgármester az őrkői Néri Szent Fülöp iskolához tartozó képzőközpontban tartott szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy több évvel ezelőtt döntötték el, hogy az őrkői roma negyedben programokat kell létrehozni, nem lehet hagyni csak úgy hogy létezzen. Három évvel ezelőtt egy szakmai felmérésből kiderült, hogy a nőkkel és gyerekekkel kell kezdeni a felzárkóztatást.
Ennek nyomán indították be a „Nő mint esély” című programot, amely révén havonta legalább egy alkalommal szakemberek találkoznak a 14 és 48 év közti őrkői nőkkel, akiknek gyermeknevelési tanácsokat biztosítanak, felvilágosítják őket, hogy tudatosan vállaljanak gyereket, vigyék őket orvoshoz, óvodába, iskolába. Az elmúlt években összesen 528 őrkői asszonnyal foglalkoztak a program keretében.
Tavaly Antal Árpád polgármester és Tischler Ferenc alpolgármester meglátogatta a Magyarországon sikeresen működő „Biztos kezdet gyerekházakat” és annak mintájára, a helyi sajátosságokhoz igazítva hozták létre múlt hónapban a „Ringató gyerekházat”, amely az őrkő negyedi iskola képzőközpontjában kapott helyet, és aminek működtetését az Esély Egyesületre bízták.
Megelőzhető volna a lemaradás
Papp Ágota pszichológus, az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület vezetője a sajtótájékoztatón elmondta:  a gyerekház működtetésével reményeink szerint  hosszútávon megelőzhetővé válik az oda járó őrkői gyerekek sorozatos lemaradása, iskolai kudarca. Ha az óvodában jó alapokkal indulnak, akkor ez majd a további fejlődésüket, iskolai előremenetelüket, integrálódásukat is segíteni fogja. Az egyesület felmérése szerint a romák által lakott Őrkő negyedben 178 család van ahol 0 és 3 év közti gyerek van, ők tartoznak a program célcsoportjába.
Papp Ágota szerint a Ringató gyerekház szolgáltatása ingyenes, annak működését az önkormányzat finanszírozza. Ugyanakkor szigorú feltételeket kell betartaniuk azoknak az anyáknak, akik részt akarnak venni a programban, így a gyerekeknek a szülőkkel (anyával vagy apával) együtt kell részt vennie a programban, a Ringató ugyanis nem gyerekmegőrző. Emellett a szülőknek bizonyos munkákban is részt kell vállalniuk, így az ő feladatuk a játékok rendben tartása, az étel előkészítése és az uzsonnaasztal közös takarítása és más apró megbízatások vállalása, de ugyancsak a szülők bevonásával zajlik a mondókázás, mese, játék, mozgás, festés, rajz, kézműveskedés. Ezek által a ház szolgáltatásait rendszeresen igénybe vevők közösséggé formálódnak, kialakulnak a szokások, rituálék.
Papp Ágota szerint további szolgáltatásként nyomon követik a gyermekek fejlődését az esetleges fejlődési zavarok szűrése. Szükség esetén a gyermekeket és szülőket fejlesztő szakemberhez irányítják. Emellett a szülőket megtanítják a gyermeknevelési alapelvekre.
Hamarosan sportprogram is indul
A Ringató – Biztos kezdet gyermekházban két szociális munkás dolgozik teljes munkaidőben, illetve ugyancsak teljes munkaidőben foglalkoztatnak egy őrkő negyedi roma asszonyt, aki dajkaként dolgozik, de ő az összekötő kapocs a roma közösség és a gyerekház között. A szakmai vezetést, mentorálást az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület részéről pedagógusok, szociális munkások, pszichológus látja el, illetve partnerként tevékenykedik orvos, védőnő és korai fejlesztésben jártas gyógypedagógus.
Tischler Ferenc alpolgármester elmondta, hogy a „Nő mint esély” és a „Biztos kezdet gyermekház” programok után hamarosan az őrkői roma férfiak számára is indítanak egy sportprogramot. Focicsapatot alapítanak, ezáltal szeretnének közösséget építeni, és a férfiakat is bevonni közösségi tevékenységekbe. 
Kovács Zsolt. maszol.ro

Odalettek a bizonyítékok – Fordulat Rádulyék és Bekéék ügyében? 
Tegnap közzétette az Alkotmánybíróság annak a február 16-ai döntésének az indoklását, miszerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, hogy a megfigyeléseket és a lehallgatásokat a titkosszolgálatok is végezhetik.
A döntésnek nincs visszamenőleges hatálya olyan szempontból, hogy a már végleges bírósági ítéletet elért ügyekben nem használható fel perújrafelvételre, kivéve, ha már a per során hivatkoztak a titkosszolgálatok implikálódására.
Perújrafelvételi kérelmek jöhetnek
A taláros testület ugyanakkor nem zárta ki, hogy döntése abban az esetben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek, ha már véglegesen lezárt ügyről van szó. A folyamatban lévő peres ügyek esetében viszont törölni kell minden olyan bizonyítékot, amit a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy más titkosszolgálat megfigyeléseivel vagy lehallgatásaival szereztek. Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. Az Alkotmánybíróság döntése a Hivatalos Közlönyben való, feltehetően mai vagy pénteki megjelenése után azonnal érvénybe lép.
Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége. Raluca Prună igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni.
A magyar ügyek
Ezek után feltehetően új helyzet áll elő több, a magyarság számára fontos büntetőeljárásban is. Mint ismeretes, Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, a két kézdivásárhelyi „petárdaterroristát” a SRI információi alapján vették őrizetbe. A SRI utólag hivatalosan is megerősítette, hogy régóta megfigyelés alatt tartotta őket – úgyhogy ezek a bizonyítékok most semmissé váltak (legalábbis így kellene lennie egy törvénytisztelő országban). Ugyanígy Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester is bizonyítani tudja, hogy az ellene felhasznált adatokat a SRI gyűjtötte, ugyanis 2013. augusztus elején a saját kezével sapkázta meg azt a szekust, aki mind keccegtette a fényképezőgépét a magyarországi testvértelepülések képviselőivel való találkozóján. 
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Székely Szabadság Napja – A migránsok és az őshonosok helyzetét állították szembe egymással a szónokok
Az Európát elárasztó migránsok és az őshonos székelyek helyzetét állította szembe több szónok is a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait az autonómiatüntetésen elmondott beszédében. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.
Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata. „A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen" – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.
Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre.
Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői – bejelentésük szerint – csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt.
Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: „ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve".
Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik „Bukarest feneketlen zsákjába" az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük.
„Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől" – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit.
A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon.
A tömeg tömött sorokban távozott a székely vértanúk emlékművétől a város főtere felé, hogy átadja a tüntetés petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.
MTI. Erdély.ma

Nincs visszamenőleges hatálya (Titkosszolgálati lehallgatások megszüntetése)
Nincs visszamenőleges hatálya, csak a folyamatban lévő peres ügyeket érinti az alkotmánybíróságnak az a határozata, amely hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt – derült ki a taláros testület tegnap közzétett indoklásából.
A február 16-i döntés szerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül „más, erre szakosodott állami szervek” is végezhetik. Az alkotmánybírák azt kifogásolták, hogy a jogalkotó nem nevezte meg, milyen szervekre utal. Az alkotmánybírósági indoklás szerint minden jogszabályt alkotmányosnak kell „vélelmezni”, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, így a két hete hozott határozat nem vonatkozik a jogerősen lezárt perekre. Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) ugyanis nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végez megfigyeléseket, hanem a korrupció, szervezett bűnözés vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is az RHSZ „szolgáltatásait” veszi igénybe az ügyészség. Az alkotmánybírósági döntés viszont azt jelenti, hogy a bíróságok a folyamatban lévő ügyeknél ezentúl nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak – vonta le a következtetést a Hotnews.ro hírportál. A korrupcióellenes ügyészség közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak titkos megfigyelését. Az ügyészség számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népszerű a faipari képzés Erdőszentgyörgyön
Három helyett két magyar osztály marad
Két magyar osztályt (faipari valamint közélelmezés-turizmus) indítana az ősszel az erdőszentgyörgyi iskolaközpont. A filológia, azaz az egyetlen elméleti osztály indítását nem hagyta jóvá a megyei tanfelügyelőség, de az iskola vezetősége még reménykedik, hogy visszakapják a diákok körében is népszerű osztályt.
Tóth Domokos iskolaigazgató ottjártunkkor sajnálkozva tette szóvá, hogy nem indíthatnak magyar nyelvű elméleti líceumi osztályt, bár a filológia profil igen népszerű volt a környékbeli diákok körében, és a felméréseik szerint az elkövetkező tanévben is meglenne a szükséges gyereklétszám három magyar osztály indításához. A jelenlegi helyzet úgy fest, hogy a 2016–2017-es tanévben a magyar tagozaton két osztály indul: egy közélelmezés és turizmus profil, ami négyéves képzést feltételező technológiai líceumi osztály, valamint egy hároméves képzést nyújtó faipari szakmai osztály. A megyei tanfelügyelőségtől ígéretet kaptak, hogy amennyiben Segesváron nem sikerül elindítani az oda tervezett, újabb magyar tannyelvű osztályt, akkor Erdőszentgyörgy visszakapja a filológiát.
Jelenleg az erdőszentgyörgyi iskolaközpontban hároméves szakképzésben működik egy szépségápolás profilú tizedik és egy faipari profilú kilencedik osztály. Az intézményvezető szerint 2006–2014 között nagy volt az érdeklődés a szépségápolási képzés iránt, viszont a 2014–2015-ös tanévre csak 17-en jelentkeztek, és végül 15 fős csoport maradt. Emiatt a 2015–2016-os tanévre már egy faipari (asztalos) szakosztály indítására kértek jóváhagyást, ugyanis Erdőszentgyörgyön működik egy bútorgyár, így szükség van szakképzett asztalosokra.
– Kellemes meglepetésünkre 24 fős létszámmal el tudtuk indítani ezt az osztályt, Balavásártól Makfalváig az egész térségből érkeztek jelentkezők. A szakmai gyakorlatot a helyi bútorgyárnál végzik, és eredetileg az is volt az elképzelés, hogy azok a fiatalok, akik a gyakorlat során jól teljesítenek, szorgalmasak, esetleg végzés után munkahelyhez jussanak az üzemben – mutatott rá az intézményvezető.
Az iskolában van egy jól felszerelt szépségápoló szalon, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik, és pályázatot nyújtottak be a Bethlen Gábor Alaphoz – 2,5 millió forint értékben lehet pályázni –, és amennyiben elnyerik a támogatást, egy saját asztalosműhelyt alakítanának ki az iskolában, ahol a faipari szak diákjai a gyakorlatot végezhetnék. A közélelmezés-turizmus szak tanulói a gyakorlati órákat a tanintézet alagsorában kialakított konyhában végzik, Dénes Edit technológia- tanárnő irányításával, ugyanakkor a makfalvi Gerendás Panzió is felvállalta, hogy lehetőséget biztosít számukra a szakma gyakorlati részének az elsajátítására. Dénes Edit elmondta, a konyhán való segédkezéstől a felszolgálásig mindent kipróbálnak.
Tóth Domokos iskolaigazgató ottjártunkkor elmondta, hogy sajnos mind kevesebb a gyerek Erdőszentgyörgyön, a 2012–2013-as tanévben 1042, a 2014–2015-ösben 1024 volt, míg a 2015–2016-os tanévben már csak 905 gyerek van. Bözödön is ugyanezt tapasztalják, jelenleg 15 óvodás, 35 elemi iskolás és 21 öt-nyolc osztályos diákjuk van.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Sipos András kinevezett lelkipásztorral
Folytatni a közösségépítő, hitmélyítő munkát
Nt. Sipos András lelkipásztort folyó év február 1-jétől nevezték ki a Mosóczy-telepi református gyülekezet szolgálatába. Az alkalomból eddigi munkájáról, a jövőbeli tervei felől faggattuk.
– Tiszteletes úr, honnan érkezett Aradra?
– Szilágyszegen szolgáltam 23 évig. A településről tudni kell, hogy községközpont, noha a hozzá tartozó falvak közül az egyik legkisebb, csakhogy központi helyen, a főút közelében fekszik. Szilágyszegnek az egyik utcáját Menyői utcának hívják, amelyen 5 kilométernyire elérhető Szilágymenyő, ahova 1989-ben, a temesvári események után érkezett meg a későbbi püspök, Tőkés László és családja. A vidéken tevékenykedtek a Sipos nevet viselő lelkipásztorok, akik elég sokan voltak, ugyanis a dédapám kántortanító volt Szilágykusalyban, Szilágyerkeden, Szilágyszegen, de szolgált Szilágydobán és Szilágyszentkirályon is. Ugyanott szolgált kántortanítóként a nagyapám húga, Polixénia, de a nagyapám is lelkész volt Szilágykusalyban és Szilágyerkeden. Édesapám Szilágykrasznán szolgált lelkészként 29 évig, ott is van eltemetve. Tehát valamilyen szinten a Szilágyságnak és a Belső-szilágyságnak, a Tövisháti vidéknek az ismerői vagyunk, hozzánk tartozott, belénk ivódott e vidék, ahol szívesen éltünk mindaddig, amíg személyes ellentétek nem támadtak azzal a gyülekezettel, ahol 23 évig szolgáltam. Most már megértem, amiért ebben a faluban szinte senki nem tudott hosszú ideig lelkész lenni, egy kivétellel: volt egy lelkész, aki 42 évet szolgált náluk, ott is temették el 1912-ben. Ferenczi Gyulát, akinek az én nagyapám segédlelkészévé vált 1911-ben. 1912–1992 között, amikor mi odakerültünk, közel 50 pap szolgált Szilágyszegen. A papcseréknek a pontos okát nem tudnám meghatározni, de mintha sporttá vált volna, hogy a falucskában egy lelkész se maradjon sokáig.
– Ezek szerint az önök 23 évi szolgálata komoly teljesítménynek számít?
–Valóban, elég jól bírtuk cérnával, de az utóbbi években szokássá váltak irányunkban a méltatlan, csúfondáros megjegyzések a gyülekezet szűk körű vezetősége részéről. Ilyen helyzetben a feleségemmel negyedik alkalommal vettünk részt január derekán lelki gondozás-szerű beszélgetésen a püspök úrnál. Ő elmondta: már háromszor próbált vigasztalni, de segíteni nem tudott, ezért belátta, hogy egy 60 év fölötti ember sorozatos bosszantás közepette közelebb állhat a szívinfarktushoz, mint a nyugdíjhoz. Éppen ezért életmentésszerű áthelyezéssel Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezet szolgálatát bízza rám. Azért volt lehetséges, mert a gyülekezet tavaly novemberben lemondott a választójogáról, ezért várta, hogy valakit kinevezzenek hozzájuk. Mivel a püspök csak választójoggal nem rendelkezőket helyezhet át, én lemondtam a megválaszthatóságomról. Vagyis lemondtam arról, hogy idén püspök- vagy esperes-jelölt lehessek.
– Járt-e már Aradon?
– Hogyne, hiszen Józsa Ferencz tiszteletes úrral évfolyamtársak voltunk, noha ő 4 évvel idősebb, mert hosszú katonaságot végzett, illetve dolgoznia is kellett, hogy folytathassa a tanulmányait, de komának is meghívott a legnagyobb gyermekének a keresztelőjére. Arra nem emlékszem, hogy a náluk tett látogatásaim során Aradon szolgáltam-e, de tudom, hogy Nagylakon egyszer, illetve a kladovai nyári táborban két alkalommal is szolgáltam. Ezzel együtt nem mondhatnám, hogy ismerem Aradot, illetve a környékét.
– Hogy megy a beilleszkedés?
– Szerintem rendben van, Józsa tiszteletes úr is segít, vele jól egyetértünk. Nekem nem is célom, hogy a kákán keressem a bogot, hiszen csak a nyugdíjazásomig, még három és fél évet szándékozok itt szolgálni. A gyülekezet tagjai között is számos szilágyerkedit vagy a leszármazottait találtam, ahol magam is szolgáltam közel 9 évig. A helybeli gyülekezetben 10 szolgálaton vagyok túl, de a németszentepéteriben is kétszer hirdettem igét. Első alkalommal megköszöntem a kisperegi fiatal lelkész, Tóbiás Tibor György besegítő szolgálatát. Németszentpéteren is kedves embereket találtam, hiszen először 9, másodszor 11 hívő jött el az istentiszteletre. Meglehet, a számok kevésnek tűnnek, de a szilágyszegi gyülekezetben a vasárnap délutáni istentiszteletekre általában 6 hívőnél több nem jött el. Az aradi gyülekezetben megtartott imahét alkalmain is általában jelen volt a gyülekezet 10%-a, míg a vasárnapi, úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten a 40%, ami magas aránynak tűnik. Bizonyára nem az új lelkész miatt, hanem az evangélium üzenete hívta el őket.
– Vannak-e újító szándékú tervei?
– Amíg Szilágyszegen abban a tudatban éltünk, hogy nyugdíjig szolgálunk, bekapcsolódtunk az Iszákos-mentő Missióba, ami legjobban az Erdélyi Református Egyházkerület magyarózdi gyülekezetében működött, ahol 12 napos gyógyító konferenciákat is tartottak. A második Aradon, a Mosóczy-telepi gyülekezetben, a magyarországi Tiszta Forrás Alapítvánnyal együtt végzett ötnapos konferenciák formájában, 1998-tól működött. Ugyanakkor Szilágyszegen is rehabilitációs központot hoztunk létre, aminek az épülete teljesen elkészült, tehát munkálkodni lehetne benne. 2002-től mi is gyógyító konferenciákat szerveztünk a parókián, ahol a feleségem főzött a résztvevőknek, akikkel magam foglalkoztam. Az utóbbi két évben, önhibánkon kívül, nem lehetett gyógyító konferenciát szervezni: tavalyelőtt nem jelentkezett senki, tavaly viszont rákbetegség miatt nem tudott eljönni dr. Simon Mária, aki azelőtt sokat segített e munkában.
– Az aradi gyülekezetben folytatni kívánja a gyógyító konferenciákat?
– Természetesen, a Józsa Ferencz tiszteletes úr által a Tiszta Forrás Alapítvánnyal közösen végzett munkát folytatni kívánom. Ugyanakkor a kladovai nyári táborban hagyományossá vált ifjúsági munkát is folytatjuk. Szilágykrasznáról üzenetet kaptam, hogy az odavalósi középiskolai tanárnő a végzős diákokkal szeretne két napig Araddal és a környékével ismerkedni. Tehát az Aradon meghonosodott mindenfajta tevékenységet folytatni kívánjuk. Józsa tiszteletes úrral érzelmileg az is összeköt, hogy az édesapámnak is jó barátja volt, a haláláig leveleztek. Mindez nem jelenti, hogy Józsa tiszteletes úr rátenyerelne a gyülekezetre, de nem is szándékunk kirekeszteni onnan, hiszen a tiszteletes asszony továbbra is a gyülekezet kántora marad. Sem én, sem a feleségem nem kántorizálunk, ő az Iszákos-mentő Missziónak volt az okleveles szociális munkása és vezetője. Szerintem a Józsa család és közöttünk lévő számos rokonvonás is nagyban hozzájárulhat a gördülékeny beilleszkedésünkhöz, mert egy erőszakos hangulati változás a gyülekezetet nagyon megviselhetné. Mivel nem kell hosszú távra gondolnom, megkönnyíti a dolgomat, mint ahogy a tény is, hogy a püspök úr helyezett át, nem az én becsvágyam csábított ide.
– Köszönöm a bemutatkozást, a kötetlen beszélgetést, Isten áldását kérem a munkájára, aminek Isten dicsőségét és a gyülekezet javát kell szolgálnia, hiszen az a legfontosabb!
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Bár fogy, egyre tevékenyebb a dési magyarság
Kell a Magyar Ház, kell a képviselet
A magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult 2015 legforróbb témájának Désen – hangzott el azon a találkozón, ahol az elmúlt év eredményeiről számolt be a Dési Városi Tanács két RMDSZ-es tagja. A város fogyatkozó magyarsága életképes csapattal küzd a megmaradásért, érdekeinek érvényesítéséért.
Kovrig Annamária, a dési RMDSZ elnöke és Varga Loránd vállalkozó, városi tanácsosok minden évben beszámolnak az eredményekről, kihívásokról, egyébként állandó kapcsolattartásra törekednek a dési magyarság minél szélesebb rétegeivel. A valamikor többségében magyarok lakta városban most zárni kell a sorokat: a fogyatkozó magyarságnak sok sajátos problémával kell megküzdenie. A városban zajló magyar tevékenységeket jellegzetes összefonódás jellemzi: a Civil Műhelynél, az RMDSZ-ben, a Kádár József Kulturális Egyesületben nagyjából ugyanazokat a városukért, a magyar közösségért tevékenykedő személyeket látni.
2015 legégetőbb kérdésének a magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult. A helybeliek összefogásával sikerült megakadályozni a 2015–16-os tanévkezdés után bejelentett osztályösszevonásokat, ám az anyanyelvi oktatás továbbra is sok odafigyelést igényel. Minden korosztályt összefogó közösségépítő sikerélmény a tavaly már harmadszor megszervezett dési magyar napok. Jelentős kezdeményezés eredményeként a dési magyarok havonta két alkalommal, egyenként 100-120-an a kolozsvári színház vagy opera valamelyik előadására Kolozsvárra utaznak szervezett formában. Mindezeken túl havonta népfőiskolai előadáson vehetnek részt az érdeklődő désiek, és fontos rendezvény a Petőfi szavalóverseny, Mikulás ünnepség, az 1848-as ünneplés és felvonulás az oroszlános emlékműhöz, ugyanakkor jelentős hagyomány lett immár, hogy a végzős diákok évenként felváltva hol a katolikus, hol a református templomban szerveznek ballagási ünnepséget.
LUKÁCS ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Dilemma a lehallgatások tiltása miatt
A jövőben az ügyészség, illetve az ügyészség alárendeltségébe tartozó rendőri szervek végezhetik a lehallgatásokat a nyomozások során, mert az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) lehallgatásait.
Ezt Raluca Prună igazságügy-miniszter jelentette be kedden este Temesváron. A tárcavezető közölte: kezdeményezi egy, a helyzetet rendező kormányrendelet elfogadását. Mint kifejtette, az alkotmánybírósági döntés nem az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) hozza a legnehezebb helyzetbe, hanem a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztályt (DIICOT), illetve a többi ügyészséget. Mint kifejtette, már tárgyalt a helyzetről az ügyészségeket felügyelő hatósággal és a SRI-vel is, mivel jelenleg kizárólag a hírszerzés rendelkezik a szükséges infrastruktúrával.
A miniszter szerint mivel a szükséges felszerelés egymilliárd euróba kerül, ideiglenes megoldásként a lehallgatást végző hatóságok a SRI infrastruktúráját veszik majd igénybe. Hozzátette: a továbbiakban azt kell eldönteni, megkettőzik-e az infrastruktúrát, vagy biztosítják, hogy csakis a nyomozást végző szervek juthassanak hozzá a lehallgatást lehetővé tevő berendezésekhez.
Eközben szerdán Laura Codruța Kövesi, a DNA főügyésze úgy vélekedett, az ügyészségnek gépkocsikat és lehallgatást lehetővé tevő technikai berendezéseket kell beszereznie. A DNA vezetője szerint 130 rendőr és 10 millió eurós szükséges a lehallgatások biztosításához.
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság februárban nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a büntetőjogi perrendtartás azon cikkelyét, amely arra vonatkozik, milyen szervek folytathatnak lehallgatási tevékenységet. Az ítélet értelmében a büntetőjogi perrendtartás 142. cikkelyének első bekezdése nem felel meg az alkotmánynak. Ez úgy szól: „a megfigyelésre az ügyész ad utasítást vagy elrendelheti, hogy azt a nyomozó hatóság, vagy a rendőrség szakemberei, vagy más állami szakszervek hajtsák végre".
A taláros testület szerint a „más állami szervek" kitétel nem alkotmányos, mivel nem elég világos, nem pontosítja egyértelműen ugyanis, hogy mely állami szervről van szó. A taláros testület szerdán közölt indoklása szerint a SRI nem bűnügyi nyomozó szerv, így nem folytathat lehallgatásokat.
„Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírált szövegrész ellentétes az alkotmány 1. cikkelyének 3. bekezdésével, miszerint Románia jogállam, ahol szavatoltak az állampolgárok alapvető szabadságjogai. Emellett a vizsgált szövegrész nem felel meg a jogszabályok egyértelműségére, pontosságára és kiszámíthatóságára vonatkozó követelményeknek, mivel nem teszi lehetővé a jogalanyok számára, hogy megállapítsák, melyek azok a szakosodott állami szervek, amelyek végrehajthatják a lehallgatásra vonatkozó rendeletet, amely a magánéletbe való kiemelt szintű beavatkozással jár" – áll az alkotmánybíróság ítéletében.
A taláros testülethez a bukaresti törvényszéken tárgyalt egyik per kapcsán fordultak. Szakértők szerint az ítélet nyomán minden olyan, lehallgatás útján szerzett bizonyíték, amelyet nem a törvényben konkrétan megnevezett állami szervek gyűjtöttek be, semmisnek tekinthető. A SRI egyébként legutóbbi, a 2014-es évre vonatkozó jelentésében arról számolt be, hogy 42 263 lehallgatásra vonatkozó rendeletnek tett eleget. Mint ismeretes, a korrupcióellenes küzdelem során a korrupcióellenes ügyészség az esetek jelentős részében a gyanúsítottak lehallgatása során gyűjtött bizonyítékok alapján emel vádat.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Maguknak valók
Az RMDSZ szabadságra megy a székely szabadság napján: a magát a leghitelesebb, legerősebb, valós alternatíva nélküli érdekképviseletnek nevező szövetség tagjai magánemberként simulnak bele a tömegbe az év legfontosabb kisebbségvédelmi rendezvényén. 
Megmagyarázhatatlan, hogy az RMDSZ helyi és országos vezetése miért nem állt ki idén sem teljes mellszélességgel a marosvásárhelyi megemlékezés, tiltakozó felvonulás mellett, miért nem vetette be teljes, irigylésre méltó apparátusát a szervezésbe, mozgósításba, hangadói pedig miért nem akarnak felszólalni a Postaréten. Főleg annak tudatában, hogy az elmúlt időszakban megsokszorozódtak a magyarellenes intézkedések, az RMDSZ keze nincs kormányhoz kötve, ráadásul választási évben vagyunk, a szövetség egyik legfőbb célkitűzése pedig éppen a marosvásárhelyi elöljárói szék visszaszerzése.
A szónoknak felkért közös magyar polgármesterjelölt egy interjúban közölte: ott lesz, ám nem mond beszédet, mert „a közvélemény egy része az eseményt pártrendezvénynek tekinti”. (Ehhez képest korábban a megyei RMDSZ-elnök és az alpolgármester éppen azzal érvelt a „magánemberkedés” mellett, hogy nem pártrendezvényről van szó.) Mégis, hogy akarjuk legyőzni a közönyt, ha még azoktól is elzárkózunk, akik csütörtökön jelenlétükkel bizonyítják, hogy mozgósíthatók? Így akarunk elöl járni, élre állni, képviselni?
Az RMDSZ a közelmúltban sorra gyártotta a hírleveleket, közleményeket, beszámolókat, jelentéseket, politikai nyilatkozatokat a magyarságot ért sérelmekről, Románia semmibe vett kisebbségügyi kötelezettségvállalásairól. Azonban az íróasztal, a tanácsterem, a bársonyszék nyújtotta biztonság rabjai jelen állás szerint nem mernek tízezrek elé kiállni a székely szabadság napján, és csupán annyit mondani: ti vagytok a mi választóink, és tudjuk, hogy mi bánt, miért kell közösen küzdenünk.
Miféle félelem vagy titkos paktum nem engedi ki az utcára a mindenben „leg-leg” érdekvédelmet? Kifütyülnék? Lehet, de a meghunyászkodás akkor sem segít – az okokat kellene megszüntetni. Vagy csupán ezt diktálja a politikai matematika? Akkor ez a képlet régen rossz. Mert közönnyel nem lehet legyőzni a közönyt.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Odalettek a bizonyítékok
Fordulat Rádulyék és Bekéék ügyében? 
Tegnap közzétette az Alkotmánybíróság annak a február 16-ai döntésének az indoklását, miszerint sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, hogy a megfigyeléseket és a lehallgatásokat a titkosszolgálatok is végezhetik.
A döntésnek nincs visszamenőleges hatálya olyan szempontból, hogy a már végleges bírósági ítéletet elért ügyekben nem használható fel perújrafelvételre, kivéve, ha már a per során hivatkoztak a titkosszolgálatok implikálódására.
Perújrafelvételi kérelmek jöhetnek
A taláros testület ugyanakkor nem zárta ki, hogy döntése abban az esetben is hivatkozási alapul szolgálhasson perújrafelvételi kérelmeknek, ha már véglegesen lezárt ügyről van szó. A folyamatban lévő peres ügyek esetében viszont törölni kell minden olyan bizonyítékot, amit a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy más titkosszolgálat megfigyeléseivel vagy lehallgatásaival szereztek. Az alkotmányossági kifogást egy pénzmosásért és adócsalásért első fokon elítélt, 2006-ban letartóztatott török, iráni és kínai vádlottakból álló csoport ügyvédei emelték az ellenük folyó per fellebbviteli szakaszában. Az Alkotmánybíróság döntése a Hivatalos Közlönyben való, feltehetően mai vagy pénteki megjelenése után azonnal érvénybe lép.
Az első médiakommentárok szerint az alkotmánybírósági döntés a korrupcióellenes harcot is érzékenyen érinti. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte: 130 speciálisan kiképzett rendőrre és műszaki fejlesztésekre lesz szüksége ahhoz, hogy ezentúl maga végezhesse a gyanúsítottak megfigyelését. A DNA számításai szerint ehhez több mint tízmillió eurós költségvetés-kiegészítésre lesz szüksége. Raluca Prună igazságügyi miniszter már az alkotmánybírósági indoklás közzététele előtt jelezte: sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel felhatalmazzák a rendőröket és ügyészeket, hogy az SRI infrastruktúráját használva végezzék a lehallgatásokat és megfigyeléseket, amíg sikerül a joghézagot felszámolni.
A magyar ügyek
Ezek után feltehetően új helyzet áll elő több, a magyarság számára fontos büntetőeljárásban is. Mint ismeretes, Beke István Attilát és Szőcs Zoltánt, a két kézdivásárhelyi „petárdaterroristát” a SRI információi alapján vették őrizetbe. A SRI utólag hivatalosan is megerősítette, hogy régóta megfigyelés alatt tartotta őket – úgyhogy ezek a bizonyítékok most semmissé váltak (legalábbis így kellene lennie egy törvénytisztelő országban). Ugyanígy Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester is bizonyítani tudja, hogy az ellene felhasznált adatokat a SRI gyűjtötte, ugyanis 2013. augusztus elején a saját kezével sapkázta meg azt a szekust, aki mind keccegtette a fényképezőgépét a magyarországi testvértelepülések képviselőivel való találkozóján. 
 Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Szórványoktatás
Előzetes a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége által 2016. március 19-én, szombaton, 10 órától Nagybányán szervezett „Egy iskolás” című kerekasztal-beszélgetéshez.
A szövetség vezetői olyan időszerű, és ugyanakkor igen összetett, érzelmek és sokszor indulatok által túlfűtött, feladatkört választottak a megbeszélés tárgyául, mint a szórványmegyék, térségek oktatási problémáinak feltárása.
A szervezők meghívásának objektív okokból kifolyólag nem tehetek eleget. Ezért gondoltam arra, hogy a média jóvoltából, a megbeszélés tárgyával kapcsolatos néhány gondolatot, adatot, mind a  megbeszélés résztvevőinek, mind a kedves olvasónak a szíves figyelmébe ajánlok.
Személy szerint a szórványoktatás fogalmával azoknak a megyéknek az oktatását jelöltem meg, amelyekben a magyar nyelvű iskola hálózat, illetve a beiskolázás, a szóban forgó megye összes iskolájának, illetve beiskolázásának a 10%-a alatt marad. (Lásd erről bővebben: Van még 25 évünk? In: Murvai László. Oktatásunk háza táján. Csíkszereda, Magister Kiadó. 2014.220-28.).
A magyar nyelvű szórványoktatást tehát  mennyiségi paraméterek alapján határoztam meg. A fogalom többféle és -fajta meghatározásától ezúttal eltekintettem.
Az iskolahálózat
A szórványmegyék magyar nyelvű iskoláink hálózatáról olyan táblázatot késztettem, amelyben a 2013—2014-es tanév adatait öt illetve húsz év oktatási hálózatának adataival vetettem egybe. Csak azoknak a megyéknek az oktatási hálózatát tüntettem fel, amelyekben a vizsgált időszak éveiben a megye magyar iskola hálózata a 10%-a alatt maradt. Következésképpen, ha bizonyos megyék egy-egy tanévben meghaladták a a magam számára megállapított arányszámot (10%-ot), azokat nem vettem figyelembe (pl. Arad megye esetében az 1994—1995-ös tanév vagy Brassó megye esetében az1994—1995-ös és az 1999—2000-es tanévek).
Ebből kifolyólag az iskolahálózattal kapcsolatos adattáramban csak nyolc megye és Bukarest minősült szórványnak. Vagyis abból a 17 megyéből amelyben magyar nyelvű oktatás folyik, illetve Bukarestből, kilencben beszélhetünk szórvány oktatási hálózatról.
Íme:
Sor- Megye Tanév
szám 1994-1995 % 1999-2000 % 2013-2014 %
Oktatási Oktatási Oktatási
intézmények intézmények intézmények
0 1 2 3 4 5 6 7
1 Bákó 5 0,4 4 0,3 2 0,2
2 Beszterce-Naszód 43 7,2 44 7,6 27 6,1
3 Fehér 46 5,9 47 6,5 20 5,2
4 Hunyad 31 4,1 27 3,7 11 3,1
5 Krassó-Szörény 2 0,3 2 0,3 1 -
6 Máramaros 48 7,1 35 5,6 23 6,4
7 Szeben 18 3,3 16 3,3 14 3,2
8 Temes 53 6,5 43 5,6 28 6,8
9 Bukarest 2 - 2 - 1 -
10 Összesen 248   220 127
Értelmezzük a táblázat adatait.
1994—1995-ben  azokban a megyékben, amelyekben a magyar nyelvű  iskolahálózat nem érte el a 10%-ot, 248 tanintézetünk volt, 1999—2000-ben pedig 220. Tehát az oktatási intézmények (óvodák, iskolák) száma öt év alatt  28-cal csökkent, ami 11,2%.
Amint már mondtam, a táblázat első adataitól az utolsókig (1994—2014) húsz év telt el. Ez alatt az időszak alatt iskoláink száma 248-ról 127-re csökkent.
Másként: húsz év alatt 121 oktatási intézményünk szűnt meg,  ami 48,7%-os visszaesés.
Megjegyzés:
az elemzett időszakban az iskolahálózat szervezésének feltételei is változtak (lásd: jogi személyiség, kötelező gyermeklétszám, egyebek), ami befolyásolta/befolyásolhatta az oktatási hálózat adatainak alakulását.
A beiskolázás
A beiskolázási számok közelebb állnak a valósághoz, szemléletesebbek, mint az iskolahálózat adatai. Mert egy iskolában tanulhat 150 vagy 1500 tanuló is. Mindkét esetben egy-egy iskoláról van szó. De a beiskolázási számok méginkább beszédesek, ha összehasonlító elemzés segítségével vizsgáljuk azokat.
Íme:
Sor- Megye Tanév
szám 1994-1995 1999-2000 2013-2014
Beiskolázás Beiskolázás Beiskolázás
0 1 2 3 4
1 Arad 3736 3299 2037
2 Bákó 251 219 337
3 Beszterce-Naszód 1691 1750 1369
4 Brassó 4860 4107 3257
5 Fehér 2278 2143 1410
6 Hunyad 1445 1168 1037
7 Krassó-Szörény 37 25 21
8 Máramaros 3105 2477 1770
9 Szeben 896 671 333
10 Temes 2462 1895 1358
11 Bukarest 207 204 193
13 Összesen 20968 17958 13122
Ismétlem: a táblázat adatai tehát azoknak a megyéknek a magyarul tanuló fiataljait tartalmazzák, amelyekben ezeknek a részaránya nem éri el a 10%-ot. Amint a táblázat adatai alapján megállapíthatjuk, a beiskolázási adatok alapján már a 18 magyarul oktató megyéből 11 tekinthető szórvány megyének.
Öt év alatt (1994—1995 és 1999—2000 között) a magyarul tanuló fiatalok száma ezekben a megyékben 3010 tanulóval (14,3%) lett kevesebb.  Ha az  1994—1995-ös tanév adatait a 2013—2014-es tanév adataival hasonlítjuk össze, kereken húsz év alatt  a csökkenés 7846 tanulót tesz ki (37,4%).
Gondolom, ezeknek az adatoknak a kapcsán azok is elgondolkodnak majd, akik szerint az utóbbi években Romániában a magyar nyelvű oktatás abszolút számai és arányai is „emelkedő” tendenciát mutatnak.
Annyira azért mégsem szomoríthatnak el a tények, hogy ne reménykednénk/reménykedhetnénk valami pozitív változásban. Talán abban, amit Vetési László a következőképpen fogalmazott meg: ”A problémakezelésbe tehát szinte minden kisebbségi intézményt meg kell szólítatni, be kell építeni. Nagy gond, hogy ezt miként érjük el: hogyan építse ki minden országos intézmény a maga szórvány megfelelőjét, vagy feladatmegoldásai érdekében hogyan épüljön bele az országos intézményekbe. (Kisebbségi egyházak és a szórvány. In: Tanulmányok a szórványról, Budapest. 2005.).
Esetleg abban bízhatunk, hogy a fokozott odafigyelés, az okos intézkedések és a segítőkészség mind a román, mind a magyar államvezetés részéről, a társadalmi mozgásformákat pozitívan befolyásolhatják.
Murvai László. maszol.ro

Mi a baj Tőkés Lászlóval?
Mint köztudott, Klaus Johannis államelnök visszavonta Tőkés László Románia Csillaga elnevezésű állami kitüntetését. Az érintett találóan mutatott rá, hogy ugyanazért büntetik most, amikor állítólag szólásszabadság van, mint anno a Ceauşescu-rendszerben: ki meri mondani a politikai hatalom propagandájától eltérő véleményét.
Emlékezetes, hogy a kitüntetésvisszavonás méltatlan, abszurd és igazságtalan hercehurcája azután indult el, hogy Tőkés László fel merte vetni azt a gondolatot, hogy Magyarországnak Ausztria és a dél-tiroli német közösség mintájára védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyi magyarság felett. E követelés egyébként az autonómiaprogrammal és a magyar állampolgárság kiterjesztésével együtt része volt a nemzeti radikálisnak nevezett, valójában „mindössze” távlatokban, autonóm magyar jövőben gondolkodó RMDSZ-en belüli politikai tábor célkitűzésrendszerének. A különbség csak annyi, hogy míg az autonómiát 1992. október 25-én, a külhoni magyar állampolgárság célkitűzését pedig 2000 őszén felvállalta a hivatalos RMDSZ-politika, a védhatalmi státust nem.
Végső soron mi a baja a román államhatalomnak Tőkés Lászlóval? A válasz egyszerű. Tőkés László püspökké választása után nem elégedett meg az egyházi szolgálattal, hanem általános jellegű közösségi érdekvédő szerepet akart vállalni. Kitölteni azt a mozgásteret, amit a történelem számára biztosított. Elment a falig, s pont annyira semmibe vette a kockázatokat, saját egyéni érdekmegfontolásait, mint a „Kárpátok géniuszának” uralma alatt. Valójában ugyanazt tette, mint évekkel korábban, 1989 előtt.
Akkor arra volt lehetőség, hogy táncházat, közösséget szervezzen, maga köré gyűjtse az ifjúságot, a nemzeti gondolkodást, a magyar ökuménét hirdesse, 1989 után viszont lehetőség nyílt arra is, hogy a közösség sorsát leghatékonyabban és legmélyrehatóbban befolyásoló társadalmi dimenzióban, a politikában is részt vegyen. Hivatástudattól, nemzeti elkötelezettségtől vezérelve élére állt az erdélyi magyar szabadságtörekvéseknek az RMDSZ-en belül, fittyet hányt a farizeus, képmutató, szemforgató érdekemberek érvelésére, akik nagyon is jól megfontoltan igyekeztek őt a politikától távol tartani. Az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként 1992 végéig közvetíteni próbált a két tábor között, vélhetően abból kiindulva, amit a bukaresti paktumozgatók, a tájba simulók magukról állítanak mindmáig, hogy ők is ugyanazt akarják, csak más úton, más eszközökkel. 1992 nyarán, a Hargita megyei listahamisítás idején viszont bebizonyosodott, hogy nem erről van szó. Midőn a román hatalom nemzetstratégiáját kiszolgáló politikusok kimaradtak a szabályszerű választmányi döntések során a képviselői és szenátori listákról, Domokos Géza és emberei átgyalogoltak írott és íratlan normákon, fittyet hánytak az alapszabályzatra, a demokrácia előírásaira. Megalakították a „Hargita megyei RMDSZ-t”, amely azóta sem létezik, csak arra volt jó, hogy formális legitimitást biztosítson az elnöki jóváhagyással szervezett helyi puccsnak, melynek során a román hatalom ízlésének megfelelő listát állítottak össze. Világossá vált, hogy itt nem a magyar ügy és a demokrácia különböző megközelítéséről van szó, hanem egyik oldalon azok állnak, akik Bukaresttől a minél nagyobb távolságot tartják célszerűnek és önálló erdélyi jövőben gondolkodnak, a másik oldalon pedig egy vegyes társaság, melyben ott vannak a kommunista rendszerrel kiegyezett korábbi „hivatalos magyarok”, akik el sem tudják képzelni életüket a román elit szolgálata nélkül, vagy az új rendszerben egyéni karrierlehetőséget látó tiszta múltúak, akiknek többségét nem a közösségszolgálat eszméje fűtötte, hanem az érvényesülési vágy.
Ezek után állt Tőkés László az autonomisták élére, s harcolt minden presztízsét és tekintélyét latba vetve 1992. október 24-én és 25-én a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadásáért. Sikerrel.
Az autonómiagondolat előmozdítójának szerepét mindmáig vállalja. Ha kellett, gazdagon adatolt tanulmányokban leplezte le a neptuni tárgyalássorozat taktikailag és stratégiailag egyaránt önsorsrontó mivoltát, politológusokat és jogászokat megszégyenítő feszes logikával megírt tárcákban lépett fel a magyar érdekek félreseprésével megkötött magyar–román alapszerződés ellen. Figyelmeztetett arra, hogy meg kell kérni a kormányzati szerepvállalás árát, különben esélyünk nem lesz előrébb lépni az autonómia ügyében, az RMDSZ-politika kisiklása után fórummozgalmat szervezett a pályakorrekció érdekében, figyelmeztetett az RMDSZ által sikerként kommunikált etnodiszkriminatív tanügyi törvény magyarellenes élére. Majd miután az RMDSZ ad acta tette az erdélyi magyar parlament nagyszabású, 1993-ban megfogalmazott vízióját, az autonomista erők összefogásával külön szervezet alapításába fogott 2003 februárjában. Amikor az autonomisták pártja, az MPP saját elnökének foglyává vált és belső visszaélései már az RMDSZ mindennapi gyakorlatát is megszégyenítették, védnökséget vállalt egy új, a belső demokráciát és a nemzeti érdeket egyaránt képviselő párt felett. Mindeközben kőkemény konoksággal mutatott rá azokra a jelenségekre, melyek a magyar jövőt veszélyeztették.
Ez a baj Tőkés Lászlóval. Hogy nem vállalta a csendes mamelukszerepet, hanem szemébe merte mondani a mindenkori hatalmasoknak az igazságot. Vagy ahogy a szállóigévé vált mondás tartja róla: „sosincs igaza, mindig csak igaza volt.”
Johannis ezzel a gesztusával öngólt lőtt. Hogy mekkorát, azt az is mutatja, hogy olyan meghatározó román értelmiségi, mint Vladimir Tismăneanu is élesen bírálta lépését, rámutatva arra, hogy a történelemhamisításon túl is fonák helyzet, hogy Johannis – akiről nem tudni, mit csinált 1989 előtt – Tőkés Lászlótól megvon egy kitüntetést, aki viszont helytállásával hozzájárult ahhoz, hogy Temesvár megmenthesse a románok becsületét és büszkeségét. Nem véletlen, hogy e lépés ellen tiltakozók között harcostársain és független gondolkodású román értelmiségieken –  Florina Vaipan, Gabriel Bădescu, Marius Ghizelan – kívül ott találjuk politikai ellenfeleit is, legyen szó az egykori SZDSZ prominensről, Tamás Gáspár Miklósról, az RMDSZ elnökéről, Kelemen Hunorról vagy éppenséggel a fő ellenlábas Markó Béláról.
Hatalmas öngól volt ez a román hatalom részéről, mert nincs olyan ép morális érzékkel megáldott ember, aki a tények ismeretében e kérdésben ne Tőkés Lászlónak adna igazat, aki ne látná, hogy ebben a visszataszító hatalmi manőverben ki hol áll, hogy a kitüntetésétől megfosztott hős a történet erkölcsi győztese.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székely szabadság
Szabad
Szabad nekünk az ország legszegényebbjeinek lenni: Székelyföldön keresnek a legkevesebbet az alkalmazottak.
Szabad a kilátástalanság, a jövőképnélküliség.
A létbizonytalanság, a félelem.
Szabad az országból elmenekülnünk, vagy ha mégis maradnánk, elbújhatunk az alkoholizmusba. Jogunkban áll. Ha nem volna rá elég pénzünk, olcsó megoldás lehet az öngyilkosság.
Szabad a lepusztított egészségügyi hálózatot igénybe vennünk. Amikor működik. Használhatjuk a silány közúti és vasúti infrastruktúrát, s reménykedhetünk, hogy nem halunk ebbe bele.
Szabad felmenőink állampolgárságát visszaszereznünk, s szabad attól félnünk, hogy ezt mikor fordítják majd ellenünk.
Szabad anyanyelvünket használnunk, de lehetőleg csak otthon, esetleg a kulturális intézményeinkben. Szabad a magyarul nem vagy csak rosszul tudók magyar lingvisztikai ítéleteit, s az ezekre alapuló bírói döntéseket elfogadnunk.
Szabad a véleménynyilvánítás, legalábbis ameddig ez nem „ütközik az alkotmányba”. Ha véleményünket alkotmányellenesnek ítélik akár olyanok is, akiknek semmi köze az alkotmánybírósághoz, retorziók érhetnek minket.
Mint például, hogy szabad román állami kitüntetést hőstetteinkért elfogadnunk, hogy aztán később véleményünkért visszavonhassák azt.
Szabad az ellopott közösségi-egyházi vagyonunkat visszaszereznünk, de csak hogy legyen mit újra államosítsanak.
Szabad eltűrni a hivalkodó, provokáló román óriástrikolórokat. A „latinitás” meg „kontinuitás” főtereinkre kibiggyesztett emlékműveit, a piactereinkre betolakodott ortodox templomokat. Még örvendenünk is szabad nekik.
Szabad a román nyelvet megtanulni, legalábbis ha ezt a román oktatási rendszer lehetővé teszi (de nem nagyon).
Szabad elviselnünk az állami munkaerőpiacon ellenünk irányuló diszkriminációt. A legtöbbször román hivatalnokok ellenséges, jobb esetben nemtörődöm hozzáállását, ápolnunk ajánlatos a hivatali zsebkitömés jó hazai szokását (persze a mi kis fizetéseinkből, még szép).
Miközben nem érezhetjük igazán jól magunkat saját hazánkban, szabad, sőt nemsokára kötelező lehet ennek az országnak a himnuszát naponta elénekelnünk. Lehetőleg lelkesen, nehogy alkotmányellenesnek bizonyuljunk.
Nem szabad
Történelmi helységneveinket az útmentén kitáblázni.
Édes anyanyelvünkön községházainkat feliratozni.
Zászlóinkat középületeinkre kihelyezni.
Anyanyelvünkön érvényesülni.
Elöljáróként, közösségi vezetőként ezt a közösséget megvédeni: politikai nézeteinkért retorziók érhetnek, amelyek nyomán akár börtönbe is kerülhetünk.
Gyülekezni, tüntetni: csak, ha ők megengedik.
 Több mindent szabad hát, mint amit nem. Örvendhetünk: éljen a székely szabadság!
Rédai Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet itthon tartó törekvései
A helyiek boldogulását akarják elősegíteni – hangzott el a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján, melyen az Orbán Balázs Akadémia tevékenységeit mutatták be.
Szellemi keretet nyújt a lebonyolítandó oktatási, kutatási és fejlesztési, ifjúsági és gyerek, valamint kulturális és sportprogramoknak az Orbán Balázs Akadémia – mondta el Szász Jenő, az NSKI elnöke. E tevékenységekkel a székelyföldiek boldogulását akarják elősegíteni – tette hozzá Geréb László, a kutatóintézet külhoni osztályait koordináló munkatársa.
Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója szerint folyamatosan növekedett a négy éve elindított érettségi felkészítő program iránti érdeklődés. Idén már 35 csoportot indítottak 12 városban, Udvarhelyszéken pedig 10 csoport indult. Az igazgató szerint a részvevők harminc százalékkal jobban teljesítettek a megyei átlagnál az érettségin.
Tehetséggondozó programot indítottak Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium diákjait felkaroló alapítvánnyal közösen. A képzésen olyan tehetséges tizenegy éves gyerek vehetnek részt, akik szabadidejükben különböző képességeiket fejlesztenék – magyarázta Székely Zoltán, a tehetséggondozó program felelőse. A tevékenységen többek között honismeretet, élő matematikát és logikus gondolkodást tanulhatnak a diákok. Rendi Éva sakkmester segítségével sakktudásukat fejleszthetik, a környezetismereti órák alkalmával pedig a térségben kirándulhatnak, de szépérzéküket és önismeretüket is fejleszthetik. Első körben a város intézményeiben tanuló, legjobb tanulmányi eredményekkel rendelkező ötödikesek vehetnek részt a programban.
Az Orbán Balázs Akadémia részeként március 22-étől felnőtteknek is tartanak rendhagyó magyar irodalom és történelem órákat. A tervek szerint ugyanakkor az általános iskolás udvarhelyi diákokat táboroztatnák a magyarországi Erzsébet-táborokban. Székelyhon.ro

Iskolafejlesztő program zajlik Gyergyóremetén
Javítanának az oktatás minőségén a gyergyóremetei iskolákban – ennek érdekében már megtörtént az első lépés: az önkormányzat megbízásából nemzetközi szakértőcsoport térképezte fel a jelenlegi helyzetet. A felmérés eredményeit nyilvánosan is ismertették a községháza tanácstermében tartott fórum keretében.
Szülők, pedagógusok és önkormányzati képviselők jelenlétében számolt be szerdán délután a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa annak a felmérésnek az eredményéről, amelyet irányítása mellett nemzetközi szakértőcsoport végzett a gyergyóremetei iskolákban. Papp Z. Attila elöljáróban jelezte: a legjobbnak tűnő helyzeten is lehet javítani. A remetei tanintézmények esetében sem az a kiindulópont, hogy „baj van”, sokkal inkább az, hogy iskolafejlesztéssel a jelenleginél jobb is lehet az oktatás minősége. Ennek feltétele bizonyos pedagógiai tevékenységek módosítása, a változtatáshoz pedig a jelenlegi helyzet ismerete szükséges. Nemzetközi gyakorlatokra utalva Papp Z. Attila rámutatott, az oktatásfejlesztésre számos kidolgozott és bevált módszer van, de ahhoz, hogy egy adott „recept” hatékony legyen, előbb állapotfelmérésre van szükség. Tulajdonképpen ez történt meg a remetei iskolákban, ahol interjúk és kompetenciatesztek segítségével a belső működés mellett  a környezeti adottságokat, illetve a diákok családi háttereit is felmérték.
A tudás- és készségszintek meghatározása mellett a bemutatott adatok rálátást adnak többek között arra, hogy a remetei diákok mit gondolnak iskolájukról, milyen mértékben szeretnek iskolába járni, kötődnek-e a tanintézményükhöz, éri-e őket verbális vagy más típusú agresszió, változtatnának-e az iskola infrastruktúráján, az oktatási módszereken vagy egyéb területeken, hogyan látják saját jövőjüket. Ez utóbbi kérdésnél kiderült, a remetei diákok 43 százaléka értelmiségi szakmában gondolkodik, ezen belül legtöbben pedagógusok lennének.
Az összegzésből az is kitűnik, a tanulók szinte fele a településen képzeli el a jövőjét, viszont a „Remetében való gondolkodás” a nyolcadikosok körében már nem olyan erős, mint kisebb társaikban. Körükben megnövekszik az arány, akik más romániai helységben vagy akár Magyarországon képzelik el az életüket.
A családi háttér nagymértékben meghatározza az iskolai teljesítményt, ezért a felmérés eredményeit ennek függvényében is értelmezték – mondta Papp Z. Attila. Mint ismertette, adatok születtek többek között arról, hogy hogyan hat ki a gyermekek iskolai teljesítményére szüleik iskolai végzettsége, munkaerő-piaci aktivitásuk, a munkavégzésük helye. Számszerűsítve ez utóbbi tényezőt a szakember ismertette, a diákok többségének édesapja nem tartózkodik folyamatosan Remetén, mindössze egyharmad az, aki otthon él. Főleg az alsó évfolyamokon tanuló gyerekek iskolai teljesítményére van kihatással az apák hiánya – mondta a szakember. Mérhető a kihatása annak is, hogy egy gyerek járt-e, vagy sem óvodába, illetve az is, hogy egyedüli gyerekként él a családban vagy testvérekkel. A felmérés eredményeinek tükrében a testvérek száma negatívan hat ki az iskolai teljesítményre – minél többen vannak testvérek, annál nagyobb mértékben csökken az iskolai teljesítmény.
A szakember arra is rávilágított, hogy a csökkenő demográfiai trend és az elvándorlás miatt a jövőben fenntarthatatlan lehet a széttagolt remetei oktatás. Tudatta továbbá, hogy a több intézményben zajló iskolai tevékenység révén mérhető egyfajta helyi szelekciós mechanizmus. Mint magyarázta, az egyes tanintézmények, de akár az egyes osztályok közötti eltérések is jelentősen kihatnak a gyermekek iskolai teljesítményére, a kompetenciatesztekből kitűnt ugyanis, hogy jelentős különbségek tapasztalhatók főként a nagyobb évfolyamokon. Szintén a készségfelmérők mutatnak rá arra, hogy az összevont osztályok komoly módszertani kihívásokkal küszködnek, ami esetenként az iskolai eredményesség rovására megy.
Van igény a változtatásra
A remetei felméréseken Papp Z. Attila mellett nemzetközi szakértők is részt vettek, akik tapasztalataikról tájékoztatták a szerdai fórumon megjelenteket. Az Egyesült Királyságból érkezett Paul Collard, a kreatív oktatás nemzetközi szakértője, a Creativity, Culture & Education nemzetközi alapítvány vezetője, illetve Németh Szilvia a magyarországi Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ vezetője az általuk kifejlesztett és több országban lefolytatott vagy éppen zajló iskolafejlesztő programokról is tájékoztatást nyújtott. A kreatív oktatás alapelemeit ismertetve mutattak rá, az életben való könnyebb boldoguláshoz fontos fejleszteni a gyermekek kíváncsiságát, kitartását, képzelőerejét, ugyanakkor elengedhetetlen a fegyelmen és az együttműködésen alapuló tanulás. „A foglalkozások nagy része még nincs kitalálva, a gyermeknek kell kitalálniuk azt, amit felnőttként végezni szeretnének. A mai világnak nem munkakeresőkre, hanem munkahelyteremtőkre van szüksége” – fogalmazott Paul Collard. Az ehhez vezető utat építenék ki Remetén is, amennyiben érdeklődés, illetve a gyermekek, szülők, pedagógusok részéről is támogatás mutatkozik programjuk iránt. A fórumon felszólalók visszajelzései szerint van igény az oktatási módszerek változtatására, a program folytatására mondtak igent. „Segítséggel tudunk változtatni, másabb hangulatot teremteni az iskolában, érdeklődőbb gyermekeket nevelni” – fogalmazott az egyik pedagógus.
Nem lesznek változások a település tanügyi hálózatában
Egyelőre nem mindenki lát fantáziát a programban – mondta a fórumon Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere. Hozzátette, a fejlődéshez vezető változás márpedig nem fog megtörténni nyitottság, akarat, munka, összefogás nélkül. Hangsúlyozta, az önkormányzati kezdeményezés nem irányul senki és semmi ellen, belőle nem kíván politikai tőkét kovácsolni a községvezetést. Az akció ürügyén sem összevonni, sem bezárni nem akarnak iskolákat, és semmi más intézkedés nem fog történni, ami ártana az iskoláknak, a tanároknak vagy a gyerekeknek. Az oktatásfejlesztő program kifutását háromévesre ütemezték, eredményei ennél az időnél később fognak megmutatkozni – mondta a polgármester.
Pethő Melánia. Székelyhon.ro

A Temesvár Társaság elítéltek és besúgók állami kitüntetésének megvonását kéri
A Temesvár Társaság nevű román civil szervezet azt kéri Klaus Johannis elnöktől, hogy vonja vissza a Románia Csillaga állami kitüntetést azoktól, akiket jogerősen börtönbüntetésre ítéltek, vagy megállapították róluk, hogy besúgóként együttműködtek a volt kommunista titkosszolgálattal.
Az 1989-es romániai forradalom emlékét ápoló civil szervezet csütörtökön tette közzé azt a nyílt levelet, amelyet Florian Răzvan-Mihalcea (fotó), a szervezet elnöke írt Klaus Johannisnak. A dokumentumhoz mellékeltek egy hat nevet tartalmazó listát is, amelyen korábban börtönbüntetésre ítélt személyek neve szerepel, köztük Adrian Năstase volt román miniszterelnöké.
A levélben Mihalcea azt kéri Johannistól, tisztázza, milyen mértékben érvényesül a törvénynek azon cikkelye, amely kimondja, hogy a kitüntetést vissza kell vonni a börtönbüntetésre ítéltektől, valamint a más okok miatt, az elismerésre méltatlanná vált személyektől.
A Temesvár Társaság jelezte, összesen hat ilyen személyt azonosítottak: Năstasén kívül a szintén szabadságvesztésre ítélt Miron Mitrea volt közlekedési minisztert, Irina Jianut, a Bákó megyei építkezési szakhatóság volt vezetőjét, Șerban Brădisteanu orvost, Emilian Cutean volt parlamenti képviselőt. A listán található Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter is, akiről jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy 1989 előtt besúgóként együttműködött a volt kommunista titkosszolgálattal.
A civil szervezet a hét elején tiltakozott az ellen, hogy Johannis visszavonta a múlt csütörtökön Tőkés László európai parlamenti képviselőtől a Románia Csillaga állami kitüntetést, amit az EP-képviselő az 1989-es romániai forradalom 20. évfordulója alkalmából kapott meg Traian Băsescu volt román elnöktől a romániai rendszerváltozásban játszott szerepéért.
Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, miként azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
MTI. Székelyhon.ro