Nincs előrelépés az anyanyelvhasználat terén
Az Erdélyi Magyar Néppárt bihari elöljárói tegnapi sajtótájékoztatójukon beszámoltak a nyelvhasználati jogok nagyváradi helyzetéről is, külön kitérve három régebb óta húzódó ügyre.
A Sebes-Körös nevének magyar feltüntetése a nagyváradi hídfőknél évek óta téma a nagyváradi közbeszédben. Csomortányi István megyei elnök elmondta: tavaly két kérvényt is írtak az önkormányzatnak címezve, melyben kérték a folyó magyar nevének feltüntetését, ám utolsó válaszában a városvezetés a Körösök Vízügyi Igazgatóság feladatköreként nevezte meg a szóban forgó ügyet, ezáltal is elhárítva felelősségüket. 
Ugyancsak mai napig aktuális téma az Olaszi temető helyén létesített park átnevezése (valójában visszanevezése) Mihály vajda parkról Olaszi kertté, mely jogos igényt azonban szintén elutasította a városvezetés. 
A nagyváradi vásárcsarnokok neveinek és feliratainak kihelyezésekor szintén nem voltak tekintettel a magyarság számarányára, s e problémára is felhívták a figyelmet a Néppárt városi és megyei vezetői. Botrányos körülmények között és minőségben építették meg 8 millió euróból a Rogériusz negyedbeli piac helyén a vásárcsarnokot, amit a múlt év végén át is adtak, de a mai napig nincsen készen, és „természetesen elfelejtették” magyar feliratokkal, eligazító táblákkal ellátni. A megyeszékhely önkormányzata látványos magyarellenes gesztusokat ugyan nem tesz, de a többségi román nacionalisták kedvébe azzal jár, hogy szisztematikusan ignorálja és homályban tartja a város gazdag magyar múltját és maradék jelenét. S e hozzáállást a helyi hatalmi struktúrában pozíciókat szerzett RMDSZ nem képes vagy nem hajlandó ellensúlyozni.
A Néppárt megyei elnöke ugyanakkor arra is rávilágított, hogy Bihar megye más, magyarok által vezetett önkormányzatai sem állnak jobban a nyelvhasználat és a nyelvi jogok érvényesítése terén: sehol nem találhatók magyar formanyomtatványok, így azokat egy-egy CD-n – postai úton – eljuttatják a települések vezetőinek. Sajnálatosnak nevezte, hogy egyesek ismét kampánytémaként használják az anyanyelvhasználat ügyét – nyilván a folyvást alaptalanul dicsekvő RMDSZ-esekre célzott –, és külön súlyosnak nevezte, hogy a magyar kormányt is félretájékoztatják, mikor érdekérvényesítési küzdelmükről beszélnek, közben pedig a magyar önkormányzati vezetők sem tartják és tartatják be még azt sem, amit a törvény előír vagy megenged. itthon.ma//erdelyorszag

A tábornok tündöklése és bukása
Ha néhány évvel ezelőtt a Dan Voiculescu szekusbesúgóval és pártjával kötött szövetséget „erkölcstelen” megoldásnak nevezte Traian Băsescu volt államfő, Gabriel Oprea tábornok pályafutását, jobb- és baloldali kormánykoalíciókban való részvételét talán a perverz megoldás szókapcsolattal lehetne leírni.
Gabriel Opreánál ellenszenvesebb, kártékonyabb, sötétebb, aljasabb figurát nehezen találni még a hasonló alakokban egyébként bővelkedő román politikai színtéren is. Politikai haszonlesőkből, a húsos fazékhoz görcsösen ragaszkodó, elvtelen, pártból pártba vándorló képviselőkből és szenátorokból verbuvált szervezete ugyan soha nem vett részt választásokon, mégis a mérleg nyelvévé vált, és a nemzeti érdekre hivatkozva mindig kormányra került. Az ő számlájukra írható a jobb sorsra érdemes Ungureanu-kabinet bukása, nekik köszönhetjük, hogy a liberális-szocialista szörnyszövetség oly sokáig zsigerelhette ki zavartalanul az országot, ők biztosították a plagizáló, korrupciós botrányba keveredett Victor Ponta túlélését akkor is, amikor már-már pártja is megvált volna kényelmetlenné vált elnökétől, és ők voltak azok, akik a bukaresti Colectiv-tragédia miatti népharag kirobbanása után is ott álltak ugrásra, kormányzásra, hatalomra éhesen. Románia polgárai csak ámultak-bámultak, amikor a Törökországban lábadozó Victor Ponta helyetteseként több héten át Gabriel Oprea vezette katonás szigorral az országot, vagy amikor a politikai perverzitás afféle csúcspontjaként a tábornok – partnereivel, a szociáldemokratákkal is szembefordulva – az igazságszolgáltatás függetlenségének védelmezője szerepben pózolt. Nem is olyan régen, a Ponta-korszak vége felé peckesen lépett ki Klaus Johannis államfő irodájából, a Cotroceni-palotából, a politikai elemzők, a közvélemény-formálók pedig riadtan súgtak össze: ő volna a következő miniszterelnök-jelölt? Bukását végül is mérhetetlen arroganciája okozta: a tábornok oly gyakran igényelt hivatalos rendőri felvezetést, hogy gyakorlatilag a vécére is konvojjal járt, míg egyik útja során egy motoros rendőr életét vesztette. A tragédiát követően derült fény sorozatos visszaéléseire, s ezt követte az ügyészségi vizsgálat. A legnagyobb áttörés azonban kétségkívül az, hogy tegnap a parlamentben kényelmes többséggel szavazták meg mentelmi jogának megvonását.
A politikai pályája során minden párttal szövetkező, meglehetősen sötét titkosszolgálati kötődésekkel is bíró Oprea kiadása az igazságszolgáltatásnak legalább akkora fegyvertény, amekkora Adrian Năstase volt szociáldemokrata miniszterelnök korrupcióért való elítélése vagy Dan Voiculescu bezárása volt néhány évvel ezelőtt. Persze, a bűnügyi vizsgálat engedélyezésétől a vádemelésig vagy az ítéletig hosszú még az út, de az első lépés megtörtént, s Románia tegnap egy árnyalattal tisztább országnak tűnt…
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 23 millió román után a háromgyerekes székelyektől is féltik Magyarországot?
Egyesek szerint a háromgyerekes határon túliak fogják ellepni a magyar ugart az Orbán-kormány politikájának következtében.
A magyar sajtó egy része újra megkongatta a vészharangot: "a magyar otthonteremtési kedvezmény kivándorlást idézhet elő Erdélyben". Azt már csak apró betűsen teszik hozzá, hogy nem fog tömegeket elmozdítani és a kettős állampolgársághoz fűződő viszony sem fog radikálisan megváltozni.  “Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját” – írta meg két hete a Népszabadság, és vizionálta az erdélyi magyarság nemzethalálát a magyar kormány családi otthonteremtési kedvezménye következtében. Habár a cikk végkövetkeztetése az volt, hogy tömeges elvándorlást nem fog előidézni a magyar kormány nagycsaládosoknak szóló kedvezménye, mégis mintha azt akarná sugallni, hogy a magyarországi szociálpolitikai intézkedés újabb kivándorlási hullámot fog előidézni Erdélyben. 
A cikk azután jelent meg, hogy Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője „Mibe fog ez nekünk, erdélyi magyaroknak kerülni?” kérdéssel posztolt egy, a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatásról szóló írást. A nol.hu megkérdezésére Horváth elmondta ugyan, hogy nem valószínű, hogy tömeges elvándorlást fog előidézni az intézkedés, a cikk trendfordulókról, kivándorlási kedv megnövekedéséről, lehetséges Magyarországra való telepedésről beszélt.  Még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni a program hatását
A legtöbb szakember úgy véli, hogy a csok hatását még Magyarországon is nehéz lesz felbecsülni, nemhogy a határon túl. Amióta a magyar kormány bejelentette a programot, sokféle feltételezés és találgatás jelent meg a témával kapcsolatban. Az már biztos, hogy a csok megjelenése óta akár ötödével is megdrágulhattak az új lakások, a használt lakásokért is egyre nagyobb összegeket mernek elkérni, és a telkek is egyre keresettebbek Magyarországon. Sőt, az index.hu keddi cikkében már arról is beszámolt, hogy egyes ingatlanoknál mostanában több árat is meghirdettek, hiszen volt rendes és egy külön ár azoknak, akik a családi otthonteremtési kedvezménnyel szerették volna megvásárolni a lakást. A magyarországi gazdasági híreket szinte csak a csok uralja, viszont csak lassan áll össze a kép, hogy ki, hol, mennyiért tud majd házat, lakást venni. Mivel még a magyarországiak esetében sem teljesen világosak az otthonteremtési program hatásai, a környező országok magyarsága, ezen belül is az erdélyi magyarok szempontjából a nol.hu cikke inkább volt riogatás, mint valós előrejelzés. 
Attól, mert valakinek van magyarországi lakcímkártyája, még nem biztos, hogy ki is költözött
A KSH Népességtudományi Kutatóintézet által kiadott 2015-ös Demográfiai portré szerint 2011-től újból megnövekedett a négy szomszédos országból érkezettek száma. A kiadvány szerint elképzelhető, hogy sok esetben a magyar állampolgárság megszerzése vezetett a magyarországi bejelentett lakóhely létesítésére irányuló döntéshez. Azt már lábjegyzetben írják le, hogy arról, hogy a külföldön született, magyar állampolgárságot szerző, majd Magyarországon lakcímet létesítő személyek valóban letelepednek-e az országban, nincsenek adataik. 
A könnyített honosítás bevezetése után 740 ezren tették le az állampolgársági esküt, a kérelmek 97 százaléka a Kárpát-medencéből érkezett. A 740 ezer közül 80 ezren vannak azok, akiknek van Magyarországon bejelentett lakcíme is, viszont 50 ezren már eleve Magyarországon éltek. Attól, hogy valaki rendelkezik magyarországi lakcímkártyával, még nem biztos, hogy le is telepedett az országban.  Az ugyan mindenképpen beszédes, hogy 2011-ben 3061, 2012-ben 9168, 2013-ban 8364, míg 2014-ben 17221 külföldön született bevándorolt magyar állampolgárt regisztráltak a hivatalok, viszont ebbe beleszámítanak a külföldre vándorolt magyarországiak gyerekei is, nem mindenki határon túli tehát. 
A cikk ugyanakkor kitér arra is, hogy az erdélyi fiatalok körében magas a kivándorlási hajlandóság és megnőtt a gyerekvállalási kedv is, így a fiatalok elgondolkodnak azon, hogy áttelepedjenek Magyarországra, ahol igényelhetik a 20 millió forintos támogatást. 
Ezzel szemben a hétvégén bemutatott ifjúságszociológiai kutatás eredményei több ponton is árnyalják a Népszabadságban megjelent állításokat. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet együttműködésében készült felmérés 2700 (1000 erdélyi, 700 felvidéki, 500 vajdasági, 500 kárpátaljai) határon túli magyar fiatal megkérdezésével készült, és a Kárpát-medencében élő magyar anyanyelvű és/vagy magyar nemzetiségű 15-29 évesekre fókuszált. 
Érzelmi okokból, és nem a magyarországi szociális juttatásokért kell a magyar állampolgárság 
A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek mintegy fele igényelte már a magyar állampolgárságot, Ukrajnában 68, a Vajdaságban 82, Erdélyben 56 százalék a felmérésben részt vevő fiatalok körében a magyar állampolgársággal rendelkezők aránya. A felmérés szerint a felsőfokú végezettséggel rendelkező városiak nagyobb arányban igényeltek magyar állampolgárságot. 
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a vele járó vélt és valós előnyök azok, amelyek miatt igényli valaki a magyar állampolgárságot. Ez annak is betudható, hogy a magyar igazolványt elsősorban az utazási kedvezményekhez kötötték, így a kettős állampolgárság intézményéhez is elsősorban a "jogosulatlan" előnyökhöz való jutást társították az ellenzők. 
Mindezeknek ellentmond, hogy a most megkérdezett fiatalok körében az igénylés okai között az érzelmi, etnikai tényező került az első helyre. Az eredményből ugyanakkor kitűnik, hogy sem a magyarországi jóléti szolgáltatások, sem a választásokon való részvétel lehetősége nem gyakorolt jelentős vonzerőt az igénylés szempontjából. Nem a magyarországi TAJ-kártya és nem is az erzsébetvárosi tejvásárlási szokások megváltoztatása miatt igényelték a magyar állampolgárságot. 
Az érzelmi szempontok után természetesen megjelentek a pragmatikus indokok is. Legtöbben a külföldi, de nem magyarországi utazások megkönnyítését és a külföldön, de nem Magyarországon való munkavállalást jelölték meg. 
Azok körében, akik nem igényelték a magyar állampolgárságot, szintén az érzelmi szempontok voltak a fontosak. A megkérdezettek úgy gondolták, hogy az állampolgárság nélkül is magyarok. 
Erdélyben kevesebb a családos fiatal 
A kárpát-medencei ifjúság helyzetének felmérését tizenöt év után készítették el újra. A 2001-ben készült MOZAIK ifjúságszociológiai kutatás eredményeihez képest több dolog is változott, az egyik legfontosabb, hogy kevesebb a házasságban élők száma a fiatalok körében. 
A szociodemográfiai adatok szerint a fiatalok mintegy fele egyedülálló. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy mindegyik régióban csökkent a házasságban élők száma. A legnagyobb visszaesés Felvidéken észlelhető, de Erdélyben is jelentős a csökkenés. Amíg 2001-ben 22% élt házasságban, addig mostanra ez az arány 15%-ra esett vissza. 
Szintén csökkent a gyerekkel rendelkező fiatalok száma is. Amíg 2001-ben 15%-nak volt gyereke, addig a mostani felmérés szerint már csak 13% válaszolt igennel. Az összes megkérdezettnek csupán az 1,2 százaléka válaszolta azt, hogy három vagy több gyereke van, így újra felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán mekkora "tömegeket" tud majd “elkábítani a csok”. 
A gyerekvállalási kedv tekintetében valóban megfigyelhető egy növekedés, hiszen egy 2011-es kutatás szerint a három vagy több gyereket akarók aránya 16,5% volt. Az akkori kutatás ugyanakkor azt is kimutatta, hogy míg az országos mintában az egyetemisták között három vagy több gyermeket akarók csupán 7 százalékot tettek ki, addig a magyarok között 21 százalék volt ez az arány. A jelenlegi kutatás már 21 százalékra teszi azoknak a számát, akik három vagy több gyereket szeretnének életük során. 
Viszont megnövekedett a saját lakással rendelkező fiatalok száma is, amíg a 2001-es felmérés szerint 12 százalék volt ez az arány, jelenleg 14 százalékra emelkedett. 
Erdélyben alacsonyabb a migrációs hajlandóság, mint a többi határon túli régióban 
Habár mindenki a megnövekedett kivándorlási hajlandóságról beszélt az elmúlt időszakban, az erdélyi fiatalok esetében a többi régió fiataljaihoz képest alacsonyabb a kivándorlási hajlandóság. Amíg a vajdasági fiatalok 15,7 százaléka, a kárpátaljaiak 11,2, a felvidékieknek pedig a 11,7 százaléka válaszolta azt, hogy külföldre szeretne menni és konkrét elképzelései is vannak ezzel kapcsolatban, addig ez az arány az erdélyiek körében 7,1 százalék. Azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy hogyan és hová szeretnének menni, szintén a mi régiónkban a legalacsonyabb, 10,6 százalék. Ha beleszámítjuk azokat is, akik csak néha gondolkodnak az elvándorláson, akkor a fiatalok nagyjából 44 százalékának megfordult a fejében a kivándorlás ötlete, de ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is fognak menni az országból. 2001-ben 41 százalék akart külföldön munkát vállalni. 
Horváth: premier a magyarországi intézkedés, de nem fog radikális változást eredményezni 
A témával kapcsolatban természetesen megkérdeztük Horváth Istvánt is, akinek a Facebookon megjelent kérdésfelvetése elindította az "aggódást" a magyarországi és az erdélyi médiában is. Horváth elmondta, hogy nem beszélt tömeges kivándorlásról, és nem bocsátkozott találgatásba a mennyiséget illetően, viszont ez a fajta szociális támogatás, amely kiterjed azokra a határon túli magyarokra is, akik nem laknak életvitelszerűen Magyarországon, bizonyos rétegeket elgondolkodtathat az elmozdulás irányába. 
Horváth úgy látja, hogy azok számára, akik otthonteremtésben gondolkodnak és megvan a kezdeti tőkéjük és a lehetőségük, hogy áthelyezzék a lakhelyüket Magyarországra, a tízmillió forintos kezdőtőke vonzónak bizonyulhat. Ez egy olyan tényező, amely egy racionális családot akár költözésre is késztethet, mivel a romániai otthonteremtési politikáknak nincsen jelentős állami támogatottsága, szemben a magyarországi intézkedéssel. 
Horváth ugyanakkor elmondta, hogy ez egy olyan típusú szociálpolitikai intézkedés, amely premier a határon túli magyarok szempontjából, hiszen eddig - habár megvolt a magyar állampolgárságuk - a szociális ellátásra nem voltak jogosultak, csak hozzájárulásos alapon. Ez a legelső olyan szociálpolitikai intézkedés, amely alanyi jogon megadja a tízmillió forintos támogatást, ha Magyarországra költöznek. Eddig az állampolgársági jogoknak nem volt szociális hozadéka, a mostani, alanyi jogon kijáró szociális komponens viszont sajátos folyamatokat indíthat el. 
Itt arról van szó - fogalmazott Horváth, hogy olyan rétegek mehetnek el, akiknek van elmozdítható tőkéje, tehát olyan középosztálybeli rétegek, akik lehet, hogy hangsúlyosan nem jelennek meg a különböző felmérésekben, de mindenképpen olyan rétegek, akik jelenleg Magyarországon könnyen elhelyezkedhetnek (orvosok, tanárok, informatikusok). 
A kutató ugyanakkor megerősítette, hogy nem tömegekről van szó, és ezek a rétegek eddig is migráltak, így lehetséges, hogy elgondolkodnak ezen az ajánlaton is. 
A szakértő arra a kérdésre, hogy a magyar állampolgársággal rendelkezők eddig sem a magyarországi szociális juttatásokért igényelték azt, és miért pont ez az intézkedés mozdíthatja meg őket, elmondta, hogy ha megnézzük a magyarországi lakásárakat, és nem Budapesten, akkor ez a tízmillió forint jelentős támogatás, amely arra késztetheti az embereket, hogy stratégikusan gondolkodjanak, és esetleg megfontolják, hogy egy magyarországi vidéki kisvárosban vállaljanak munkát, mert így lehetőségük lesz saját lakásban megalapozni a jövőjüket.
Simon Mária Tímea
Előzmény: Népszabadság, 2016. január 13.
Az erdélyi magyarság megkapta kábító csokját. Transindex.ro

Bunta szerint gyengítené az RMDSZ-t a nyílt előválasztás
Bunta Levente polgármester az ellenzéki pártokhoz hű szavazóktól tartva bojkottálná az RMDSZ udvarhelyi állóurnás előválasztását. Szerinte általuk gyengülhet a Szövetség, mivel a „kevésbé népszerű RMDSZ-jelöltre szavaznának”, így növelve az ellenzék jelöltjének esélyeit a júniusi helyhatósági választásokon.
Bunta Levente szerint az RMDSZ területi szervezete szándékosan félreértelmezte a helyiek javaslatát, melyben állóurnás szavazást kértek az udvarhelyi jelöltállítás esetében – jelentette ki a polgármester azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyről lapcsaládunkat csak akkor értesítették, amikor az esemény már elkezdődött. Mint mondta, a Szövetség helyi szervezete arra gondolt, hogy a voksolást csak RMDSZ-tagoknak szerveznék, nem a teljes szavazati joggal rendelkező lakosságnak. Javaslatukat pedig az érdekképviselet szabályzatát alapul véve fogalmazták meg. 
Bunta attól tart, hogy ha az előválasztáson más pártok támogatói is részt vehetnek, akkor a voksolás kedvezőtlen eredménnyel zárul. Szerinte az ellenzékiek szándékosan a „gyengébb” jelöltre szavaznának, így nehéz helyzetbe hoznák az RMDSZ-t a helyhatósági választáson. „Rosszindulatúan cselekedtek” – jelentette ki a széki szervezet tagjaira utalva. Azt mondta, a helyi szervezet továbbra is az RMDSZ szabályzatát követve fog tevékenykedni.
Nyílt levél Buntának
Az utóbbi napok történéseire reagálva a széki szervezet ügyvezető elnöke nyílt levelet küldött Bunta Leventének, melyben egyebek mellett számon kérte az udvarhelyi RMDSZ vezetőjét, hogy miért nem jelent meg a Szövetség fórumain, ahol pontosíthatta volna javaslatát. „Az, hogy február 1-jén a városi választmánnyal megpróbálta, majd a városi küldöttgyűléssel is szándékában áll megmásítani saját döntését, mindezt pedig a helyi szervezeti autonómia korlátozásával indokolja, enyhén szólva is meglepő. Az utóbbi időben az Ön állításai és az igazság között egyre kevesebb a metszéspont” – fogalmazott Bíró Barna Botond.
„Minden igyekezete ellenére mi nem leszünk partnerek a közösen hozott szabályok felrúgásában, Székelyudvarhelyen az RMDSZ polgármesterjelöltjéről a városlakók fognak dönteni, előzetes regisztrációhoz kötött előválasztás során, melyre március 13-án kerül sor. Azt javaslom, vegyen részt a megmérettetésen, ne féljen az emberek véleményétől” – írta nyílt levelében Bíró.
Fülöp-Székely Botond. Székelyhon.ro

A bíróságon próbálja kikényszeríteni a nyelvi jogok tiszteletben tartását a CEMO
Evés közben jön meg az étvágy – a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) nem ragad le a három stratégiai perénél, amelyet Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti polgármesterei ellen indít a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésének következetes elutasításáért. Szigeti Enikő, a marosvásárhelyi civil szervezet vezetője elmondta, hogy a hír bejelentése után több partiumi magyar többségű településről is azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy azonos mulasztásért a CEMO hívja perbe az illető kisváros magyar polgármesterét is.
– Honnan az ötlet és a bátorság, hogy egyszerre három nagyvárosban is stratégiai pert indítsanak utcanévtábla ügyben a polgármesterek ellen?
– Hosszú évek tevékenysége során azt tapasztaltuk, hogy amikor a kétnyelvűségről van szó, a közintézmények nem tekintik kötelezettségüknek a törvényes előírások betartását – és itt nem csak az utcanévtáblákra gondolok. Az általunk megszólított vagy felszólított intézmények még akkor is kibúvókat kerestek, amikor az Országos Diszkriminációellenes Tanács egyértelműsítette számukra, hogy törvénytelenül jártak el. Emlékezzünk vissza az iskolaépületek homlokzatán lévő kétnyelvű táblák bonyodalmára, a marosvásárhelyi önkormányzat mennyi cselezés és időhúzás után helyezte ki nagy ímmel-ámmal. Eddig háttértárgyalások, egyeztetések, kérlelések által próbáltunk érvényt szerezni a hazai törvényeknek és a Románia által is elfogadott nemzetközi nyelvi chartának, de ez túl göröngyös útnak bizonyult. Még akkor is, ha az RMDSZ-es vezetők esetében lényegében a magyarság érdekérvényesítéséről van szó. Itt mindenki úgy tesz, mintha az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények betartása teljesen fakultatív feladat lenne. Rájöttünk, hogy nem megy, hát váltottunk. Azért választottunk egyszerre több települést, mert kíváncsiak vagyunk, miként kezeli a törvényalkalmazási hiányosságokat, félremagyarázásokat, értelmezéseket, mellébeszéléseket a hazai igazságszolgáltatás.
– Mit várnak a hazai igazságszolgáltatástól?
– Az igazságszolgáltatás elméletileg egy objektív terület, amelynek a tisztán megfogalmazott jogok és törvények alkalmazását kellene értelmeznie. Ennek dacára tudatában vagyunk annak, hogy ahány bíróság és ítélet, annyiféle indoklás születik majd. Annál is inkább, mivel eddig is azzal szembesültünk, hogy az említett nyelvi és kisebbségi jogok 2008-ban ratifikált chartájának előírásait sem az Országos Diszkriminációellenes Tanács, sem a bíróságok nem építették be döntéseik indoklásába. Ebből legfeljebb kiderül, hogy Románia kétféle diskurzust folytat: egy hivatalost, amely arra hivatott, hogy kifelé azt bizonygassa, hogy az ország példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, és egy másikat, amivel naponta kénytelenek vagyunk szembesülni.
– Ezek szerint inkább tesztelni készülnek az igazságszolgáltatási rendszert?
– Mi megoldást várunk: azt szeretnénk, ha a bíróságok a törvények tiszteletben tartására tudnák rábírni az alpereseket. Szükségesnek tartanánk, ha végre sikerülne a nemzetközi chartát is beépíteni a hazai jogrendszerbe. Minden egyes önkormányzat, amelyet mi vagy más civil szervezetek felszólítottunk a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére, azzal hárította el a kérés teljesítését, hogy ez a kötelesség a hazai helyhatósági törvényben szó szerint nem szerepel. Érdekes, hogy azok a polgármesterek, akik hajlandóak kitenni a kétnyelvű táblákat, ugyanarra a törvényre hivatkoznak, no meg a nemzetközi előírásokra.
– Három településen keresnek jogi orvoslatot ugyanarra a kérdésre, de említette, hogy további pereket is készülnek indítani. Az erdélyi magyarság Dan Tănasája lesz a CEMO?
– Sok mindent el lehet mondani Dan Tănasăról, de egy biztos: nagyon hatékonyan pereskedik. Tudjuk vagy legalábbis gyanítjuk, hogy egy egész csapat áll mögötte, de tény, hogy a stratégiai pereskedés professzionális módját űzi. Ezen a területen lenne mit tanulni tőle, hisz ezen a téren a magyar közösség alulteljesített.
– Viszont egyértelmű, hogy Dan Tănasă célja nem a jogvédelem, hanem a jogtiprás. Ehhez pedig kiváló partner a román igazságszolgáltatás. Miből gondolják, hogy egy, a magyarság jogaiért síkra szálló szervezet is pont olyan hatékonyan számíthat a bíróságra?
– Nem táplálunk illúziókat, első fázisban biztos nem számíthatunk. Tudjuk, hogy számtalan akadállyal és rosszindulattal fogunk találkozni, hibákat is vétünk, de felkészültünk az útra. Azt látjuk, hogy a legtöbb ügyet nem is tárgyalják érdemben; a bírók technikai, procedurális, perrendtartási hibákat keresnek, és azokra támaszkodva hozzák meg a kisebbség számára kedvezőtlen döntésüket. Így nem sütheti rájuk senki a magyarellenesség bélyegét. Viszont, ha abból indulunk ki, hogy valamikor húsz évvel ezelőtt Magyarországon is számos megkérdőjelezhető, furcsa döntés született a roma diszkriminációs ügyekben, mára viszont a bírói testületek egészen más, szakmai, korrekt ítéleteket hoznak, akkor van némi remény. A téves döntések nem feltétlenül a bírók részrehajlását tükrözték, mint inkább a nemzetközi jogrendben való járatlanságukat. Ha Romániában is egyre több kisebbségjogvédelmi üggyel fognak találkozni a bírók, merem remélni, hogy tapasztalatot szereznek abban, miként kell ezekben objektíven és nem érzelmi alapon dönteni.
– Mi következik Marosvásárhely, Nagyvárad és Szatmárnémeti után? Megvárják a perek végkimenetelét vagy menet közben már újabb eljárásokat indítanak be?
– Annak tudatában, hogy egy hosszú folyamatnak nézünk elébe, nem tartjuk ésszerűnek megvárni a végleges ítéleteket és azok indoklását. Amint az erdélyi magyar sajtót bejárta a három stratégiai perünkről szóló hír, további helységekből kaptunk felkérést a procedúra beindítására. Többek között olyan magyar többségű városokból kerestek meg szervezetek és civilek, mint például a Szatmár megyei Nagykároly vagy a Bihar megyei Nagyszalonta. Ezeket a településeket magyar polgármesterek vezetik, még sincsenek tiszteletben tartva az anyanyelvhasználati jogok.
– Miért nem ezekkel a magyar elöljárók által vezetett településekkel kezdték? Elvégre az ember előbb a saját portája előtt szokott seperni.
– Ez így van, de mi úgy gondoltuk, hogy a megyeszékhelyekkel kell példát statuálni.
– Átfogalmazom a kérdést: a szatmárnémeti városházát miért nem négy évvel ezelőtt hívták perbe, amikor a települést még magyar polgármester vezette, aki ugyanúgy elhanyagolta a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, mint ahogyan a román utódja teszi most.
– Sajnos a legtöbb erdélyi magyar polgármester elhanyagolja a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, egyáltalán fel sem merül benne, hogy ez közösségi igény, ami jogszerűen megilleti a magyarságot. Tudok olyan kisebb, színtiszta magyar településekről, ahol ádáz küzdelmek árán kerültek ki a kétnyelvű táblák vagy olyan városkáról, Nyárádszeredáról, ahol évekkel ezelőtt még nagyobb és hosszabb harcra volt szükség ahhoz, hogy az RMDSZ tanácsosai beleegyezzenek a főtér Bocskai Istvánról történő elnevezésébe. A Szalontáról és Nagykárolyról kapott levelekben az ott lakók elpanaszolták, hogy ők már régebben is szorgalmazták a többnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését, de az RMDSZ-irodákban süket fülekre találtak. Szervezetünk az elmúlt években számos Maros megyei magyar polgármesternek és önkormányzati képviselőnek tartott képzést, bemutattuk a közösség jogait, elmondtuk, hogy a törvény kínálta lehetőségek keretében ezzel élni kellene. Mi mondtuk, mi hallottuk. A legtöbb elöljáró csak a választási kampányban magyarkodik, amint székbe kerül, ezt az ügyet háttérbe tolja.
Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Közbirtokosság: siker és buktatók
Egy falu életében meghatározó gazdasági és közösség-összetartó szerepe van a tizenhat évvel ezelőtt újraalakult közbirtokosságoknak. Noha mindenik más és más adottságokkal, lehetőségekkel rendelkezik, előfordul, hogy külső tényezők vagy belső viszályok nehezítik működésüket. Riportunkban a jelenlegi helyzetet járjuk körül, főként a csíki közbirtokosságok tükrében.
A közbirtokossági tagok jogaikat a közbirtokossági közgyűlésen szavazataikkal gyakorolták. A szavazati jog arányban volt a közbirtokossági vagyonrészükkel, melyekből a különböző alapszabályzatok szerint különböző részesedésekhez volt joguk – írja a tulajdon-visszaadásokért harcoló Garda Dezső A székely közbirtokosság című munkájának első kötetében. A közbirtokosságok újraalakulását a 2000. évi 1-es számú, az államosított erdők és mezőgazdasági földterületek visszaszolgáltatására vonatkozó törvény tette lehetővé.
„A közbirtokosságok szinte egy időben alakultak meg. Nagyjából ugyanazt a statútumot fogadtuk el, aztán az évek folyamán voltak módosítások, mindenki a helyi igények és adottságok szerint belevitt, vagy kivett valamit” – mutatott rá Biró Károly, a csíkszenttamási Terkő Közbirtokosság elnöke.
A közbirtokosságokat a tagok alapították, mint résztulajdonosok. Volt, ahol bizonyos összegeket is összepótoltak, hogy el tudjanak indulni. Jére Elemér szinte az újraalakulás óta elnöke a csíkjenőfalvi közbirtokosságnak. „Az indulás nagyon nehéz volt, hiányzott a tőke. Volt egy idősebb korosztály, ők tudták, milyen területeket kell visszaigényelni, mi voltunk, akik visszavettük. Próbáltunk minden területet telekkönyveztetni. Azt tapasztaltuk, ha elődeink annak idején nem rendben hagyták volna hátra jussukat, soha nem lehetett volna visszavenni.”
Harc a területekért
Kevés az a közbirtokosság, ahol teljes mértékben visszakapták a területeket. A csíkszentgyörgyi ezek közé tartozik. „A területek visszaadásakor az egyes törvények megállapítottak egy felső határt, ez húsz hektár volt. Amikor az erdészet átadta nekünk területeinket, épp emiatt maradtak még részek, amelyeket odaadtak Bánkfalvának. Rá öt évre jött a 247-es törvény, amelyben eltörölték a felső határt és visszaadták a jog szerint járó teljes területeket. Nekünk a tanács területeiből mértek ki annyit, amennyit elvettek. Ilyen szempontból utolsó négyzetméterig visszakaptuk” – nyugtázta Kézdi József elnök.
Nem mindenik közbirtokosság van azonban ilyen szerencsésnek mondható helyzetben. Főként a Hargita megyével szomszédos – Bákó, Neamţ – megyékben található egykori közbirtokossági területekért kellett megharcolniuk, vannak olyanok, amelyekért a mai napig perelnek.
Hat község adminisztrációs határában fekszenek a borzsovai közbirtokosság területei. 2005-ig telekkönyveztetni tudták a Hargita megyei területeket, de a Bákó megyében találhatóakat nem. Gyimesben 416 hektár erdőt csak birtokbavételi jegyzőkönyvvel vettek át, de nem sikerült telekkönyveztetni. „2008-ban bepereltük a helyi tanácsokat, hogy oldják meg a problémákat. A gyimesinél kijött a végzés, hogy adják ki a tulajdonjogi papírt, de azóta sem tették ezt meg. Most újból perelünk a gyimesi és az ágasi tanáccsal is, tehát még mindig folynak a harcok” – jegyezte meg Péter István elnök. Olyan eset is volt, amikor egy Neamţ megyei területi vitára vonatkozó bírósági döntést nyolc év után tudtak érvénybe léptetni. „2014-ben sikerült úgymond besárgítanunk, azaz telekkönyveztetnünk a területet. A nyolc év alatt a Földet biztos kétszer körbe kerültük volna, annyit jártunk a szomszédos megyébe ügyintézni. Azt hallom a kollégáktól, hogy sok helyen jelenleg is folynak a viták a területek fölött. Az agrárreform idején több mint 470 hektárt vettek el, azokat nem is kértük” – magyarázta a csíkkarcfalvi közbirtokosság elnöke. A dánfalvi közbirtokosság is rendelkezik olyan Bákó és Neamţ megyei területekkel, amelyeket nehezen kapott vissza. Amikor 2009-ben a jelenlegi vezetőség átvette a közbirtokosság irányítását, a korábbi vezetőtanácstól több pert „örököltek”, amelyek részben terület-visszaszerzéssel, részben vásárlással kapcsolatosak voltak. „A területeinkből nem kaptuk vissza az összeset, hiányoznak azok, amelyekre a földreform idején a románságot rátelepítették” – magyarázta a vezetőtanács egyik tagja. Mivel a felcsíki falvak közbirtokosságai hasonló helyzetben vannak, gondolkodtak azon, hogy közösen próbálják meg visszaszerezni ezeket a területeket, viszont ameddig „erősebb képviselet nem lesz a hátuk mögött”, addig fölösleges pénzkiadásnak látják a pereskedést.
Olyan esetről is tudni, amikor nem más megyebeli önkormányzatokkal, hanem a saját településen levő polgármesteri hivatallal kénytelenek vitatkozni. „Az egyetlen konfliktusunk a polgármesteri hivatallal van: nem adják ki a birtoklevelet – ha bizonyítanunk kell, hogy tulajdonosok vagyunk, nem tudjuk” – vázolta Tatár Adolf, a csíkszentmihályi közbirtokosság elnöke. A Tusnád Közbirtokosságnak is vannak még követelései Tusnádfürdő területeivel kapcsolatban, hiszen korábban a fürdőváros a közbirtokosság területén jött létre. A visszaigényelt 1500 hektár területből 836 hektárt kapott vissza a Csíksomlyó Közbirtokosság, ezt aztán 1100 hektárig sikerült „feltornászniuk”. A Csíkcsicsói Közbirtokosságtól 3570 hektár területet államosítottak, mostanig 3385 hektárt kaptak vissza. Ebből 600 hektárra nincs birtoklevelük, de használják. „2010-ben kaptunk egy tulajdonbahelyezési lapot, de azóta sem történt semmi. Emiatt büntetést is kaptunk a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (APIA), mert csökkent a terület mérete. A faluban a területek visszamérése körül voltak-vannak problémák, nagy volt annak idején az összevisszaság” – mondta Kósa Imre, a közbirtokosság elnöke.
Felemás erdőgazdálkodás
Egyes közbirtokosságok területének bizonyos százaléka védett terület, ezeken a részeken csak a szigorú előírások szerint tudnak gazdálkodni. A Csíkszentmárton községben működő Aklos Közbirtokosság erdős területeinek kétharmada Bákó megyében található, ennek a résznek a hatvan százaléka pedig védett erdő. Gondos Imre elnöktől tudjuk: utóbbinak körülbelül az egyharmadát tudják hasznosítani. Csíkszentdomokoson a közbirtokosság területén egy 673 hektáros nemzeti park is található. „Ez a Nagyhagymás. Szép látvány, turisztikai jelentőségű, de fenn kell tartani, tehát ennek csak költsége van, hozadéka nincs. Törvény van rá, hogy kártalanítást kellene kapjunk 2008 óta, de nem adták. Pedig elég nagy összegről lenne szó. A 673 hektárból 565 hektár erdő, a többi szikla, ugyanakkor van még egy védőzóna, 350 hektár, amelyben szintén csak karbantartási munkákat végezhetünk. A gazdálkodás ki van zárva. Ezenkívül van még egy 1100 hektáros Natura 2000-es területünk, tehát eléggé nagy részen csak feltételekhez kötött munkálatokat végezhetünk” – magyarázta az elnök, László Lajos. A lázárfalvi Szent Anna közbirtokosság területén, egy 88 hektáros részen található a Mohos tőzegláp. Ez telekkönyvileg legelős területnek számít, de ezen a részen nem tudnak gazdálkodni. „Volt egy hatalmas bogártámadásunk egy hektáron, a megtámadt fákat viszont nehezen lehet kitermelni. Korlátokat szab, hogy csak télen, kézzel lehet kihozni a fákat, hogy a sok védett faj ne sérüljön.”
A csíksomlyói közbirtokosság elnöke, Mátéffy Győző elmondta, a Hármashalom-oltárnál és környékén, a pünkösdi búcsú helyszínén nem lehet erdőgazdálkodást folytatni. „Csak úgy, ha száraz a fa. Akkor negyvenen felhívnak, hogy megint van egy száraz fa, mikor vágjuk le, ha pedig levágtuk, akkor negyvenen jelentkeznek, hogy megint vágják Somlyón az erdőt. Olyan kitettségű területeink vannak, amelyek inkább parkerdők, így nyilván nem hoznak bevételt, csak költségeik vannak.”
Elaprózódó jogok
Általában egy hektár terület egy jognak felel meg, de van rá eset, hogy már 50 ár is egy jog, 50 áron felül már két jognak számít, ha kevés a közbirtokossági terület. Sok közbirtokosságnál egy tag nem birtokolhat többet az összjogok öt százalékánál, éppen azért, hogy ne egy-két kézbe tömörüljön a vagyon és a döntéshozatal. Adás-vétel kevés akad az utóbbi években, annak is köszönhetően, hogy van olyan közbirtokosság, ahol egy jog után 300 lej osztalékot adnak évente, de átlagban is 100–150 lej jár.
Amennyiben eladás történik – azt is szigorúan rögzíti az alapszabályzat, hogyan kell ez ennek megtörténnie –, többnyire a három vagy öt év egy jog után járó osztalék összegét kérik. Tehát egy jog átlagban 300–1000 lej között vásárolható. Szigorúan csak tagoknak!
A legtöbb helyen a jogtulajdonos elhunyta után válhat teljes értékű taggá a jogutód. Van olyan közbirtokosság, ahol módosítottak az alapszabályzat erre vonatkozó előírásán, amiatt, hogy ne öregedjen ki a közbirtokosság és a fiataloknak is legyen beleszólásuk az ügyekbe. „Én a konzervatívabb álláspontot képviseltem mindig, mert őseink nem véletlenül alakították így. Egy vagyont összetartani általában úgy lehet, hogyha az egységet valamilyenképpen megtartjuk. Ha szabad adás-vétel lett volna vagy adományozás, akkor már rég nem lenne közbirtokosság, vagy ha létezne is, semmiképp nem ilyen formában. Őseink a gyökerekhez ragaszkodtak és a közbirtokosság léte most is ettől függ. Sok fiatal azt mondja, hogy jó volna megváltoztatni az alapszabályzatot, hogy még a tag éltében rendelkezhessen a fiatal generáció családon belül a joggal” – magyarázta Sárosi Béla, a csíkrákosi Pogányvár közbirtokosság volt elnöke.
„Nekünk van egy alapszabály-módosításunk az eredetihez képest. Hogyha a tagunk idős, az egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy aktívan részt vegyen a közgyűléseken, akkor megbízhatja az egyik gyerekét, hogy az érdekeit képviselje. Sajnos mindenütt problémát okoz, hogy egyre jobban elaprózódnak a tulajdonrészek. Külső személy nem jut be a közbirtokosságba: egy esetben engedi ezt meg az alapszabályunk, ha a közbirtokossági területtel határos erdőt birtokol, ám ehhez is külön nagygyűlési határozat kell. Ezt a zárt rendszert lehet vitatni, van előnye és hátránya egyaránt, de én azt mondom, hogy ez így jól volt kitalálva” – ezt már Gondos Imre, a csíkszentmártoni birtokosság elnöke mondta.
A vezetőtanácsot eleinte mindenhol három évre választották, most már egyes helyeken négy, esetleg ötéves mandátuma van. A vezetőtanács többnyire öttagú, mellettük működik egy háromtagú cenzorbizottság.
Belső viszályok
Néhány közbirtokosság működését a belső viszályok időszakosan megbénították. Ezek is most már újrakezdték működésüket, de az évek során zajlott pereskedések, egymás feljelentése, a közbirtokosság működésképtelenné tétele óriási anyagi károkat okozott. A kászonimpéri közbirtokosságnak 2008 és 2010 között nem volt vezetősége. „Volt, aki azt jósolta, hogy még két éve van hátra ennek a közbirtokosságnak. De mondtuk, hogy egy közbirtokosságot csak be lehet buktatni, az magától nem bukik be, mert van vagyona. Amikor átvettük a vezetését, körülbelül egymillió lej tartozása volt, 2010-ig nem volt könyvelése sem. Nem vezetőtanácsi tagként kerültünk ide, hanem elnöki rendelettel kinevezett a bíró. Attól a perctől tudtuk az ügyeket intézni. 2014 decemberében tudtunk egy normális gyűlést összehívni, ahol aztán a tagok megválasztották a mostani vezetőtanácsot” – magyarázta Sánta András, a közbirtokosság jelenlegi elnöke. A csatószegi Aszó közbirtokosság utóbbi három évét is perek, viták jellemzik. A 2012-ben történt tisztújítás miatt kezdődött a viharos időszak, amely odáig fajult, hogy működésképtelenné vált a szervezet. Bors Dénes elnök szerint megoldódni látszanak a dolgok. De ugyanígy szinte áldozata lett a belső pereskedésnek a kászonújfalvi közbirtokosság is.
Mivel sok helyen a tagok harminc–negyven százaléka már nem lakik a településen, és felhatalmazást sem küldenek, megesik, hogy nehéz összehívni a döntőképes gyűléseket: első összehívásra ugyanis a kétharmad, második összehívásra a fele plusz egy jog kell jelen legyen. „Nagyon nehéz a közgyűléseket összehívni. Nekünk 2100 tagunk van és körülbelül 200 ember szokott eljönni gyűlésre. Sajnos így kell döntéseket hoznunk” – fejtették ki Domokoson. Csíkcsicsóban saját beléptetőrendszerük van, amely mutatja, hányan vannak jelen és a felhatalmazásokkal együtt hány jog van jelen a gyűlésen. Ez sok vitát megelőz. „Erre szükség volt, mert azelőtt olyan gyűlések is voltak, amelyeken épp hogy nem verekedtek.”
Maradjon az utódoknak is erdő
A közbirtokosságok újraalakulásától kezdődött el a rendes erdőgazdálkodás – vélik szinte egyöntetűen az elnökök. Rengeteg vád éri a közbirtokosságokat, hogy letarolják az ország erdejeit. Az üzemtervben meg van határozva, hogy a kivágott részt két év múlva be kell ültetni.
Őrzésre a birtokosságok a Csíki Magánerdészettel vagy az állami erdészettel vannak szerződésben. Egyszerűbb a helyzetük ilyen szempontból azoknak, akiknek egy tömbben vannak a területeik, nem szétszórtan. Így is megesnek azonban kisebb-nagyobb falopások, de egy-egy nagyobb széldöntés vagy erdőtűz is jelentős károkat okoz.
Az ütemterv szerint előírtakat nem termelik ki mind, többen hangsúlyozzák, hogy maradjon az utódoknak is erdő. Ezért legtöbben a legelők után kapott területalapú támogatásból gazdálkodnak, illetve annak köszönhetően tudnak nagyobb befektetéseket eszközölni, illetve nagyobb osztalékot adni a tagoknak.
A kötelező legelőtakarításokhoz, csemeteültetésekhez helyi napszámosokat fogadnak a legtöbben, abból a megfontoltságból, hogy a pénz maradjon a faluban. De saját kitermelő csoporttal rendelkező közbirtokosság is van. Főként a felcsíki falvakban fektetnek hangsúlyt arra, hogy elsősorban a helyi fafeldolgozóknak adják el a fát. Aki nem maga termeli ki, többnyire „lábán” adja el a fát meghívásos licit alapján. „Mindenki haragszik az osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó vállalatra, de ha nem jött volna Romániába, most megnézhetnénk a fa árát. Ha a többi terménynél is, például pityókánál, gabonánál, húsnál, tejnél jönne egy ilyen cég, az élelmiszerárak az égbe szöknének. Van nekünk is egy fűrészüzemünk. De ha nem lenne az osztrák cég, mi itt fűrészelgethetnénk s néznénk, hogy ki viszi el vajon. Addig az arab és a kínai piacra szállították a fát, de oda is csak bukaresti cégeken keresztül tudtuk eljuttatni a faanyagunkat” – emlékezett vissza a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke.
A csíki településeken az utóbbi években megnőtt az állattartók száma és az állatlétszám is. A közbirtokosságok hangsúlyt fektetnek az állattartó gazdákra is, segítik őket, ahogy tudják. Dánfalván például tavasszal és ősszel állatvásárt szerveznek, hogy az értékesítést is elősegítsék.
Kisebb-nagyobb beruházások
Mezei és erdei utakat, hidakat építenek, javítanak a közbirtokosságok, mivel fontos, hogy az emberek meg tudják közelíteni a területeiket. Van, ahol a községi utakat is ők javítják. Segítik a helybéli óvodákat, iskolákat, az egyházat – ravatalozókat építettek, templomfelújításokba pótoltak bele.
Legtöbb közbirtokosság mára már saját székhellyel rendelkezik. Van, ahol orvosi rendelőt is terveznek, hogy még jobban kihasználják az épületet. Van, ahol megvásárolták már az épületet, de még felújítás alatt van. Ritkán, de olyan közbirtokosság is akad, ahol nincs székhely, hiányolják is a meglétét.
Magánszemélyeket is támogatnak, legtöbbször anyagi segítségre szoruló, beteg embereket, akik nem tudják maguk a kezelésüket vagy műtétjüket fizetni. Ösztöndíjakat is osztanak továbbtanuló falubeli fiataloknak, akiknek felmenői közbirtokossági tagok, de olyan is van – például Kászonaltízen – , hogy gyerek születésekor adnak „babakelengyeként” egy bizonyos összeget a tagnak.
Ha a faluban épít közbirtokossági tag vagy jogutód, azt bizonyos mennyiségű épületfával segítik, ritkább esetben ingyen, általában kedvezményes áron kínálva fel számára az anyagot.
Van olyan közbirtokosság, amelyik valamilyen nagyobb befektetést is eszközöl, hogy hosszú távon jövedelmet is hozzon. A kászonaltízi, vacsárcsi és madéfalvi közbirtokosság gyümölcsfeldolgozót, a vacsárcsi, csíkrákosi, szépvízi, borzsovai, szentmiklósi például tejfeldolgozót hozott létre. Több helyen vendégházat működtetnek vagy rendezvénytermet korszerű konyhával felszerelve. Csicsóban sípályát és bányát is működtet a közbirtokosság, és több helyen működik saját fafeldolgozó is.
„A közbirtokosságnak biztosítania kell a tagok állatainak a legelőt, a tűzifát és az épületanyagot. Annak idején a közbirtokosságok nem osztottak ennyi pénzt – nem volt honnan, nem volt ilyen pénzes világ –, hanem részt adtak fából. Most osztunk pénzt is, fát is” – összegzett a borzsovai elnök.
Sok elnök egyetért abban, hogy az APIA-s pénzeknek köszönhetően tudnak megvalósítani elképzeléseket, osztalékot adni a tagságnak, ugyanakkor kevesebb fát kivágni, mint amennyit az üzemterv lehetősége megenged. A madéfalvi közbirtokosság elnöke szerint jó lenne, ha összefognának a közbirtokosságok és régiószinten egy-két nagyobb beruházást valósítanának meg. „Mindenkinek adakozunk most, mert mindenki hozzánk fordul. De egy-két komoly beruházást kellene megvalósítani régiószinten, és akkor munkahelyek jöhetnének létre.”
A közbirtokosságnak elsősorban a közösség összetartó erejévé kell válnia a jenőfalvi elnök szerint is. „Ha megszervezzük a különböző rendezvényeket, az emberek eljönnek, együtt vannak. Ha nincs összetartó erő, akkor mindenki csak von egyet a vállán. A közösségi szerep abban áll, hogy próbálunk két irányba nézni: a múltba, amiből tanulunk, és próbálunk jó előre nézni s tervezni.”
Péter Beáta. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kisajátította az RMDSZ Soós Zoltánt
A korábbi megállapodást felrúgva nem a magyar politikai szervezetek közös jelöltjeként, és nem is függetlenként, hanem a tulipán jele alatt indítja Soós Zoltán polgármesterjelöltet Marosvásárhelyen az RMDSZ. A szövetség az MPP-n kívül az EMNP-nek is befutóhelyet ajánlott városi tanácsosi jelöltlistáján. A néppárt úgy véli, az RMDSZ minden eddigi ígéretét megszegte a mostani döntéssel, emiatt nem kér a felajánlott befutóhelyből. 
Soós Zoltán a három magyar politikai alakulat jelöltjeként, de az RMDSZ színeiben indul a marosvásárhelyi polgármester-választáson – jelentette be csütörtökön Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei szervezetének elnöke.
A politikus Soóssal, valamint Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével közösen rendezett sajtótájékoztatót a júniusi helyhatósági választások tárgyában.
Brassai az RMDSZ szövetségi elnöke által egy héttel ezelőtt ismertetett indokokkal magyarázta, hogy miért nem indíthatják választási koalíció polgármesterjelöltjeként a tavaly októberi magyar előválasztás győztesét, illetve miért nem lehet a három magyar szervezet jele alatt indítani közös tanácsosi listát.
Kelemen Hunor a múlt héten elmondta, az RMDSZ kivitelezhetetlennek tartja, hogy koalíciós listát állítsanak a júniusi önkormányzati választásokon az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP). Az elnök szerint ugyanis az önkormányzati választás lebonyolítását szabályozó törvény egyik cikkelye alapján a kisebbségi szervezetek csak a saját megnevezésük és logójuk alatt vehetnek részt.
Ezek alapján Brassai Zsombor csütörtökön úgy vélekedett, az összefogás listájához csak az RMDSZ tud jogi keretet biztosítani, a három pártjelvény alatt készülő lista pedig az összefogás elbukásához vezethet. Ezért az RMDSZ úgy döntött, hogy városi tanácsosjelölt-listája nyitva lesz az MPP és az EMNP számára, a szövetség színeiben mandátumhoz jutó képviselőknek pedig nem kell lemondaniuk politikai identitásukról.
Az RMDSZ egy-egy befutóhelyet hajlandó biztosítani a két kisebbik magyar alakulat képviselői részére. Miután az MPP elfogadta a felajánlást, az RMDSZ abban reménykedik, hogy a néppárt is él a lehetőséggel; Brassai szerint az EMNP megyei elnökével folytatott tárgyalása is közelebb hozta a két fél álláspontját.
Soós Zoltán is abbéli reményének adott hangot, miszerint a néppárt képviselői is szerepelnek majd a közös tanácsosi listán. „Az lenne a legszebb, ha Marosvásárhelyen polgári öszszefogás jönne létre, ha az egyházak, a civil szervezetek, ifjúsági és nőszervezetek valamennyien hozzájárulnának ahhoz, hogy a jelenlegi politikai hatalom ne maradjon meg a város élén” – hangoztatta az RMDSZ városi tanácsosa.
Soós hozzátette, abban az esetben volt szó az ő önálló polgármesterjelöltként történő indulásáról, amennyiben megvalósítható a választási koalíció. Ám miután ezt szerinte sem teszi lehetővé a hatályos helyhatósági választási törvény, annak sincs értelme, hogy függetlenként vágjon neki a megmérettetésnek. (Soós függetlenként indításának lehetőségét egy hete Kelemen Hunor vetette fel. Mint megírtuk, ez azzal a következményekkel járna, hogy Soós nem szerepelhetne a tanácsosi listán, vagyis ha nem nyeri el a polgármesteri tisztséget, nem lenne tagja a városi képviselő-testületnek.)
„Nem érdekel” – szögezte le tömören Bereczki Ferenc, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke, amikor arról kérdeztük, mi a véleménye az RMDSZ által felajánlott befutóhelyről. A politikus már csak annak fényében is furcsállotta a mostani javaslatot, hogy állítása szerint Peti András, a szövetség marosvásárhelyi elnöke a napokban leszögezte: az alakulat tanácsosi listáján csakis RMDSZ-es jelöltek szerepelhetnek.
Bereczkit meglepetésként érte az is, hogy Soós RMDSZ-es színekben indul a polgármesteri tisztségért. „Én már lassan nyilatkozni se tudok az RMDSZ-es politikusok bejelentései kapcsán, mert félóránként változik az alakulat álláspontja. A mostani döntéseikkel gyakorlatilag felrúgtak minden eddigi egyezményt, emiatt oda jutottunk, hogy elviekben az EMNP-nek is jogában állna önálló polgármesterjelöltet indítani” – jelentette ki lapunknak Bereczki Ferenc. A Maros megyei néppárti elnök elmondta, az EMNP marosvásárhelyi szervezete csütörtök esti ülésén dönt arról, hogy önálló tanácsosi listával vesz-e részt a helyhatósági választáson, ő pedig határozottan támogatja ezt a forgatókönyvet.
Mint ismeretes, a három magyar politikai szervezet korábban abban állapodott meg, hogy Soós Zoltán az októberi előválasztás nyerteseként a marosvásárhelyi magyarság közös jelöltje lesz. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég még úgy nyilatkozott, hogy a szövetség nem fogja kisajátítani Soós Zoltánt.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Farsang a refiben 
Csütörtökön délben jelmezt öltött a Szatmárnémeti Református Gimnázium apraja-nagyja: ekkor rendezték meg ugyanis a tanintézmény mára már hagyományossá vált mulatságát.
A rendezvény a díszteremben, jelmezversennyel vette kezdetét, a parádén pedig mindenki megmutathatta ötletes és kreatív maskaráját: volt, aki öreg anyókaként vonult végig, de voltak kalózok, bohócok, lovagok, indiánok, vadnyugati hősök, még Shakira, a népszerű énekesnő is tiszteletét tette a refisek mulatságán. A diákok nem csak felvonultak jelmezeikben, de be is mutatkoztak vidám jelenetekkel, frappáns szövegekkel, énekekkel, a közönség nagy tapssal, a zsűri pedig meglepetéssel jutalmazta őket.
A felvonulást követően tovább folytatódott a mulatság: vidám vetélkedőkben bizonyíthattak a református gimnazisták. frissujsag.ro

Mindent megtehet a román hatalom: most Nyirő József CD-t foglaltak le
Tegnap hajnalban mintegy harminc rendőr tartott házkutatást annál a szovátai férfinál, akit 2015-ben azért ítéltek el, mert magánterületen Wass Albert szobrát állította fel. Bár a fellebbviteli tárgyalása még csak márciusban lesz, most újra az otthonában törtek rá, és a legutóbbi alkalomhoz képest most nem Wass Albert szobrát és könyveit foglalták le tőle, hanem még hihetetlenebb “bizonyítékokat”. Nem ez az első az elmúlt években fokozódó román elnyomás jelei közül.
Tóth Ferenc szovátai lakos arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy újabb házkutatást tartottak nála tegnap hajnalban. Beszámolója szerint:
Mintegy harminc maszkos és civil rendőr verte fel álmából, hogy házkutatást tartsanak nála. “A parancsot a segesvári ügyészség adta ki, és kihallgatásra szóló idézőt hoztak a marosvásárhelyi rendőrségre, annak ellenére, hogy az első bűnvádi eljárás még tart a marosvásárhelyi táblabíróságon, március 7-re kitűzött tárgyalással” – tette hozzá.
A házkutatás után lefoglalták a számítógépét, valamint a román rendőrök elvittek egy Nyirő József CD-t, egy visszacsapó íjat és egy szablyát.
“Nem, nem, itt nem tudok meghalni. Akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem, minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni. Hallatlanul megkényszerített képzettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bükkösöket, fehéren villámló nyirjeseket, az elveszett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemeim előtt. Így talán könnyebb lesz.” (Nyirő József) varosunkudvarhely.ro

Bukarest furcsállja, hogy Moszkva történelemhamisítással vádolja
A román külügyminisztérium „furcsának és sajnálatosnak" tartja, hogy Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a második világháború történetének meghamisításával és történelmi felelősségének bagatellizálásával vádolta Romániát – derült ki tárca által közzétett reagálásából.
Az Agerpres hírügynökség szerint Zaharova egy moszkvai sajtótájékoztatón csütörtökön beszélt arról, hogy Bukarestben „nyíltan oroszellenes, a szovjet megszállók kegyetlenségeit elítélő" kiállításon idézték fel az 1945-ben deportált erdélyi szászok szenvedéseit, és „egy szót sem ejtettek" arról a felelősségről, amely Bukarestet és Berlint terheli a zsidók és cigányok elleni népirtásért.
Az orosz szóvivő szerint nemcsak a zsidókkal való együttérzés hiányzott a nemzetközi holokauszt-megemlékezések idején tartott bukaresti kiállítás-megnyitóról, de a szónokok azt is elfelejtették megemlíteni, hogy a háború után elüldözött németek névsorát a román hatóságok állították össze, és Bukarest arra használta ezt, hogy a magyar és szász közösség számarányát csökkentse Erdélyben a románság javára. „Ki más ismerhetné jobban országa közelmúltjának ezen fejezetét, mint Románia német etnikumú államfője, Klaus Iohannis?" – idézte Zaharova költői kérdését az Agerpres.
A román külügyminisztérium válasza szerint Románia mind helyi, mind országos szinten évente megemlékezik a romániai holokauszt áldozatairól – amelynek október 9-én van az emléknapja – és a holokauszt nemzetközi emléknapjáról január 27-én, augusztus másodikán pedig a roma holokauszt áldozatairól. A tárca felidézte, hogy 2004 óta Románia komoly erőfeszítéseket tett a romániai holokauszt széleskörű megismertetése és a történelmi felelősség társadalmi felvállalása érdekében.
A bukaresti közlemény „sajnálatos és nehezen érthető szándékú" összemosásnak minősítette azt, hogy az orosz külügyi szóvivő olyan eseménnyel hozta összefüggésbe a romániai holokauszt-megemlékezéseket, amelyhez azoknak semmi közük. Ugyanakkor azt javasolta, hogy „frissítse fel" ismereteit arról, Románia miként néz szembe múltjával, és milyen szerepet vállal például a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségben (IHRA), amelynek soros elnökségét tavasszal veszi át Magyarországtól.
MTI. Erdély.ma

Papír nem kell, csak türelem (Adófizetés Sepsiszentgyörgyön)
Nagy az elégedetlenség az év elején adójukat fizetni szándékozó sepsiszentgyörgyiek körében: nem tudni, milyen igazoló iratokat kell magukkal vinniük, ráadásul sok a várakozási idő az adóhivatalban. Nos, előbbi mostanára tisztázódott, az adófizető polgároknak – amennyiben magáncélra használt ingatlanjuk, területük után kell adót fizetniük – semmilyen papirost nem szükséges beszerezniük, nyilatkozatot sem kell kitölteniük. A sorban állás azonban továbbra sem megkerülhető.
Az adóhivatalban kialakult helyzetnek három oka van – magyarázta Sztakics Éva alpolgármester: egyrészt a pénzügyi igazgatóság létszámhiánnyal küzd (az alacsony fizetés és a sok munka miatt vagy nem jelentkeznek a meghirdetett állásokra, vagy nagyon hamar továbbmennek); másrészt a hivatal új informatikai rendszerrel dolgozik, mely ugyan megkönnyíti majd munkájukat, de időnek kell eltelnie, míg kitanulják; harmadrészt az év végére megváltoztatott pénzügyi törvény, melynek módszertana csak január 15-én jelent meg, s mely folyamatosan változik (egyébként az új törvény miatt volt szükség az új informatikai rendszerre is). 
Az alpolgármester elismeri, hogy az adófizetők joggal háborognak, segítségükre hát kidolgozott a hivatal egy olyan képletrendszert, melynek alkalmazásával a magánszemély adófizetőket mentesítik a kiegészítő iratok beszerzésétől. Konkrétan: a fennakadást a beépített felületek alatti terület megadóztatásának bevezetése okozta, ez a tömbházak esetében okozott gondot (magánházak esetében a pénzügyi hivatal eddig is rendelkezett pontos kimutatással). A képletrendszer révén most már a tömbházlakóknak sem kell iratokkal (telekkönyv, adásvételi szerződés stb.) jelentkezniük az adóhivatalban, lakcímük bemondásával a számítógépes rendszer kiszámolja, mekkora tömbház alatti területért kell adózniuk. Azonban ez a rendszer csak körülbelül egy hét múlva válik működőképessé, ezért az alpolgármester arra kéri a városlakókat, várjanak az adótörlesztéssel. A tízszázalékos kedvezmény március végéig érvényes, aki ezt ki szeretné használni, lesz még másfél hónapja rá – mondta Sztakics Éva.
Bonyolultabb a helyzet a kettős rendeltetésű – lakás és cégszékhely – épületek esetében, ott továbbra is igazoló irat szükséges arról, mekkora felületet használ az ingatlanból a cég (legyen az egyéni vállalkozás vagy kereskedelmi társaság), és nyilatkozat kitöltése is elkerülhetetlen ebben az esetben. Ami az adóhivatalbeli állapotokat illeti, ha most már – illetve február közepétől – üres kézzel mehetnek adót fizetni a város polgárai, a sorban állástól viszont továbbra sem szabadulnak meg. Mint Józsa Emese, a közpénzügyi igazgatóság vezetője elmondta, a törvény szerint rögzített munkakörök alapján osztották be az alkalmazottakat, illetve alakították ki az ablakokat, ezek között átjárhatóság nincs, egyik alkalmazott nem végezheti el a másik munkáját. A munkaerőhiány itt érezteti leginkább hatását, hiszen a rengeteg adat feldolgozására rengeteg háttérmunka is szükségeltetik, a rendelkezésükre álló létszámkeret legjobb kihasználása érdekében kevés átcsoportosítási lehetőség áll rendelkezésükre: a mostani adófizetési láz időszakában például felfüggesztették a végrehajtást, hogy többen tudjanak az adórésszel foglalkozni.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A helyesírás a nyelvi műveltség tükre (Implom József Helyesírási Verseny)
A helyesírási szabályokat, hasonlóan a közlekedési előírásokhoz, akkor is be kell tartanunk, ha nem értünk velük egyet – hangsúlyozta Péntek János nyelvészprofesszor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára tegnap az Implom József Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntője megnyitóján.
A házigazda Mikes Kelemen Elméleti Líceum igazgatója, Már István köszöntőjében párhuzamot vont a verseny névadója és Csutak Vilmos, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatója, a Székely Nemzeti Múzeum őre munkássága között, mondván, egymás kortársaként mindketten nehéz időkben álltak ki a magyar oktatásért, utóbbit pedig saját igazgatójuknak is érzi, mert Csutak Vilmos rendelkezett arról, hogy a valamikori Leányiskola, a jelenlegi Mikes, a Mikóhoz tartozzék.  Péntek János nyelvészprofesszor hangsúlyozta: Heltai Gáspártól kezdődően a magyar helyesírás megalkotásához sok erdélyi tudós járult hozzá, a jelenkori anyanyelvi mozgalom és a helyesírási verseny kezdeményezői pedig elsősorban a szakmai szervezetek és a civil szféra. Kitért az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny közel három évtizedes múltjára és a hazai magyar iskolák több mint két évtizedes részvételére a vetélkedőn, és azt mondta, saját helyesírási önellenőrzőnket úgy kell magunkban hordanunk egy életen át, miként a számítógép helyesírási ellenőrző programját, mert ez a nyelvi műveltségünk tükre. 
Lapunk kérdésére, hogy a jelenkori digitális világ, az internetes kommunikáció rontja-e az anyanyelvet, illetve a tavaly elfogadott új akadémiai helyesírási szabályok milyen lényeges változásokat hoztak, Péntek János elmondta, e tekintetben nem nagyon pesszimista, mert éppen a digitális világnak köszönhető a közeledés a magyarországi és az elcsatolt területeken használt köznyelv és közgondolkodás terén. Szerinte a nyelvromlást és a nyelvváltást inkább a kétnyelvűség okozza, amikor a magyar nyelv térvesztését észleljük a másik nyelv javára. A professzor szerint a helyesírásnak ki kell terjednie az egész magyar nyelvre, hogy mindenki érezze otthon magát benne, ezért tartja fontosnak, hogy az eddigiektől eltérően az új szabályzatban példaként erdélyi földrajzi elnevezések is szerepelnek, nem csak magyarországiak és különböző egzotikus vidékekről származóak. Hibának tartja ellenben, hogy a szaknyelvi elnevezések szabályozásáról nem a nyelvészek, hanem a különböző szakterületek tudósai döntöttek, így a közember számára érthetetlen, hogy a fehér liliomot miért írjuk külön, míg a kékliliomot egybe, vagy a fekete rigó miért két szó, míg a sárgarigó egy. A helyesírás oktatása, az iskolai helyesírás tekintetében Péntek János úgy fogalmazott: „Az egyik gond nálunk, hogy a szaktanárok jelentős része nem magyarul végezte a tanulmányait, közülük sokan nem tudnak helyesen írni. 1990 után sok helyen indult tanítóképzés, az ott végző hallgatók egy részének is komoly gondja van a helyesírással, márpedig a helyesírás megalapozása kis korban kezdődik. Ha a tanító nem tud helyesen írni, az nagy baj.”
A megnyitó után tollbamondással kezdődött a verseny, Tamási Áron Ábel-trilógiájának keletkezéstörténetét hallgatták felvételről a diákok, majd a feladatlap kérdéseire kellett írásban válaszolniuk. Ez idő alatt a tanulókat kísérő tanárokat Cs. Nagy Lajos, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem tanára tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia magyar helyesírási szabályzatának tavaly megjelent kiadása szerinti legfontosabb változásokról. Elmondta, az új szabályzat megengedőbb az előbbinél, több változatot kínál adott szóra, kifejezésre, de továbbra is bonyolult az összetett szavak írása, valamint a szakkifejezések szabályozása, amelyeknek egy köznyelvi változatát kellett volna elfogadni a szakmailag megalapozott, de a közember számára érthetetlen indoklás helyett. A jelenlegi változatban a korábbi túlmagyarázó bevezető helyett egyszerűbb, rövidebb és világosabb a kezdet, bizonyos szókategóriák jobban elkülönülnek, ezáltal átláthatóbb a szabályok rendszere, és külön érdeme a szabályalkotóknak, hogy nem kell azonnal bevezetni, illetve számonkérni minden területen a magyar helyesírás új szabályait, hanem türelmi idő áll rendelkezésre, hogy fokozatosan érvényesítsük azokat – foglalható össze Cs. Nagy Lajos következtetése. Az Implom József helyesírási versenyt a középiskolák IX–XII. osztályos tanulói számára az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, az Oktatási és Kutatási Minisztérium Kisebbségi Főosztálya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum szervezi a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke szakmai felügyeletével. A vetélkedőt évfolyamtól függetlenül egységes feladatok és értékelés alapján tartják, a legtöbb pontszámot elérő kilenc diák bejut a február végén Gyulán szervezett Kárpát-medencei döntőbe. A sepsiszentgyörgyi versenyen Erdély, a Partium és a Bánság tizenkét megyéjéből hetvenkét tanuló vett részt, az összesített pontszámot a tollbamondáson és az írásbeli feladatmegoldáson elért eredmények alapján számítják ki. Az eredményeket ma hirdetik ki.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hétköznapi terroristák 
Megszoktuk a terrorizmus fogalmát, ismerősen cseng számunkra a szó. A nemzetközi és hazai hírekben is egyre többször hallunk, olvasunk a terrorizmusról, többnyire az Iszlám Állam kapcsán. Legutóbb a november 13-ai párizsi merényletsorozat rázta meg a világot, de hasonlóan nagy visszhangja volt a nyáron Egyiptomban elkövetett merényleteknek vagy az egy évvel ezelőtti, Charlie Hebdo-szerkesztőség elleni terrortámadásnak is. Ezek mellett, sajnos, más helyszíneken is történtek és történnek hasonló esetek, a Közel-Keletről szóló hírekben napi rendszerességgel hallhatunk terrortámadásokról, ártatlan áldozatokról.
Utóbb a helyi hírekbe is bekerült a terrorizmus fogalma, és sajnos minden jel arra utal, hogy a közeljövőben is aktuális marad a téma, ugyanis pár napja ismét elutasították a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökének fellebbezési kérését a bukaresti táblabíróságon, bár eddig még semmilyen konkrét bizonyítékkal nem tudták alátámasztani az ellenük felhozott igen súlyos vádat.
Mindezek mellett azonban van egy hozzánk sokkal közelebb álló formája is a terrorizmusnak, amiről ritkábban beszélünk, pedig talán ez az egyik legmegdöbbentőbb terror, mert azok a személyek művelik, akik a legközelebb állnak hozzánk, akiket nemcsak ismerünk, hanem sokszor szeretünk is.  Szinte láthatatlanul és megfoghatatlanul épül fel a rendszer. Többnyire nő az áldozat, aki előbb fokozatosan elszigetelődik barátaitól, ismerőseitől, aztán szóbeli sérelmek érik, olykor viccnek álcázva, melyekkel a vezetési stílusát, vallását, hobbijait, családját vagy barátait kritizálja a párja, később nőiességére, anyaságára való célzásokkal rombolják le az önbizalmát – például olyan tipikus kijelentésekkel, hogy „te olyan ronda vagy, hogy másnak nem is kellenél” –, és amikor az áldozat egészen elhiszi a hallottakat és magáévá teszi ezt a nézőpontot, elkezdődik a fizikai agresszió is, mely kezdetben csak egy-egy szorításban vagy rángatásban nyilvánul meg, aztán egyre erőszakosabb, durvább, míg végül súlyos sérülésekkel, halállal is végződhet. Közben fizikai erőszakkal vagy a gyerekek bántalmazásával kapcsolatos állandó fenyegetőzés és a család otthonról való elkergetése is része a terrornak. 
Sokan azért nem tudnak kiszállni, mert – bármennyire is furcsán hangzik – szeretik az őket bántalmazókat. A párkapcsolati erőszak természetrajzához hozzátartozik, hogy a durva, erőszakos időszakok úgynevezett mézeshetekkel váltogatják egymást, ahol a társ a legszebb arcát mutatja, virágokkal, ajándékokkal is elhalmozhatja a másikat. És persze fogadkozásokkal, hogy soha többet, amit az áldozat elhisz, mert érdeke, hogy elhiggye. Érzelmileg is kötődik, a gyerekeknek szükségük van apára is, és természetesen az anyagi kötődések (ház, autó) is megnehezítenék a válást. Úgyhogy inkább maradnak, és megpróbálják megjavítani a kapcsolatot, eredménytelenül. „Minden embernek megvan bármilyen helyzetben a döntési lehetősége, hogy az erőszakmentességet válassza” – vallja Borsos Annamária gyergyószentmiklósi pszichológus, aki nemrégiben Alternatívák az erőszakkal szemben címmel alaptréninget tartott Csíkszeredában családi elhelyező központokban nevelkedő fiataloknak. 
Valóban szabad választás kérdése lenne? És a gyerekbántalmazások? Milyen döntést hozhat egy gyerek, aki elhiszi szüleinek, hogy azért kellett kikapnia, mert megérdemelte? Akinek kiszolgáltatottságában csak az a halvány reménye maradt, hogy ha ő jobban fog viselkedni, ha valahogy másképp csinálja, talán megúszhatja… 
Szinte biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb meggyengül az Iszlám Állam, talán fel is számolják, mint a többi hasonló terrorszervezetet. De a hétköznapi terroristák nagy része büntetlenül él körülöttünk, amióta világ a világ.
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vissza a végtelenből
Beszélgetés Bartis Attilával
Nemrég mutatták be Bartis Attila Rendezés című drámáját Marosvásárhelyen, a szerző színrevitelében. A  több nyelvre lefordított írónak ez volt az első rendezése, és a több hónapos próbafolyamatot kihasználva, még a premier előtt ültünk össze egy baráti beszélgetésre. Amit az alábbiakban olvashatnak. 
– Mesélj egy picit Marosvásárhelyről. Innen származol, ’84-ben mentetek el. Milyen volt akkor a város, milyen volt visszajönni ide, mennyire játszik szerepet az életedben? Nem lokálpatriotizmusból kérdem…
– Akár abból is kérdezheted, én a magam módján az vagyok. 1984. november 14-én mentem el innen. Olyan dátum ez, amit az életben nem felejtek el. Nagyon sokféleképpen el lehet menni, és én nagyon rosszul mentem el. Rosszul, rossz helyzetben, rossz korban. Gyakorlatilag összeért anyám elvesztése és Vásárhely elvesztése. Vásárhelyről úgy mentem el, hogy nem láthatom többé – apámat kitiltották az országból, ami azt jelentette, hogy közvetlenül a forradalom után jöhettem haza először. Ráadásul mindez egy nagyon kritikus korban történt, 16 éves voltam. Hat évig nem voltam itthon, ez idő alatt gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolatom a várossal. Akkoriban Pestre nagyon keveset járhattak ki az emberek, és mire én ’90-ben először hazajöttem, addig a hajdani barátok, ismerősök közül többen már nem éltek, a fiatalabbak közül nagyon sokan már elmentek. Volt olyan ismerősöm, akivel naponta együtt ültünk a Tutunban, Pesten pedig harminc esztendő alatt kétszer láttuk egymást a mozgólépcsőn. És a hat év csak utólag volt hat év. Akkor, amikor benne vagy, egy örökkévalóság, mert nem tudod, hogy mikor lesz vége. A rendszerváltással ugyan véget ért ez az állapot, de mi az utolsó pillanatig nem hittük el, hogy ez a rendszer megváltozhat, bármennyire is vágytunk rá. Az öt és háromnegyedik esztendőben is úgy éreztem, hogy soha az életben nem fogok Vásárhelyre visszakerülni. Gyakorlatilag most jöttem rá, hogy nem is mitizálódott Vásárhely, hanem egyszerűen elgyászoltam. Lett egy elgyászolt város, tele az emlékhelyeimmel. És amióta rendszeresen – évente akár többször is – hazajárok, úgy jövök ide, mint amikor halottak napján kimegy az ember a temetőbe. Úgy járom végig ezeket a privát emlékhelyeket. Megállapítottam, hogy abból a lakásból, ahol anyai nagyanyám lakott, festékbolt lett, az utolsó lakásunkban, ahonnan elmentünk, egy gyógyszerészeti cég irodája van. A múlt héten kiderült, hogy egy volt osztálytársnőm fia vezeti, így bemehettem és megnézhettem. Az apám szobájában még áll a cserépkályha, egyébként pingpongszobának használják. A pingpongszobában pedig azt látom, hogy itt volt az ágy, ott apám íróasztala, amott az enyém, ahol megtanultam írni és olvasni. A hajdani Lenin utcai házban, ahol laktunk, most szexshop van. Mindez kívülről nézve nagyon nosztalgikusnak tűnhet, de ez az eleven valóság. 
Jött azonban színház felkérése, aminek köszönhetően november közepétől február elejéig szinte folyamatosan Vásárhelyen voltam – ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem itthon. Ráadásul úgy, hogy dolgom legyen: reggel nyolckor kelek, tízkor bent kell lennem a színházban, próbán. És valami nagyon fura dolog történt: nem az elgyászolt Vásárhely telt meg újra élettel – az a Vásárhely valahol megmaradt ugyanolyannak –, hanem azzal párhuzamosan megszületett egy valóságos, élő város. Amelyiknek van napi aktualitása, hétköznapja, ünnepe. Ez a kettő számomra most egyszerre létezik – nagyon különbözőek ugyan, de mindkettő az enyém. 
– Lehet, hogy a kényszerű kivándorlás miatt alakult ki Benned a világjáró éned?
– A világjáró énem annak köszönhető, hogy valami csoda folytán megadatott rá a lehetőség. Nem lennék ennyire világjáró, ha a külföldi meghívások ezt nem tennék lehetővé. Az esetek nagy részében valahol megjelenik fordításban egy könyvem, ott rendeznek egy bemutatót, vagy színházi premierre hívnak, esetleg alkotói ösztöndíjat kapok, és akkor megyek. Így jártam például az Egyesült Államokban, Kínában. Indonézia más történet. Nagyon hosszú ideje az volt az első olyan utazásom, aminek semmi köze nem volt a szakmához, az íráshoz. Soha nem jelentem meg indonézül, nem volt ösztöndíjam, én magam döntöttem úgy, hogy ott szeretnék tölteni legalább egy esztendőt. 
– Az írásaidban nagyon sok helyütt előfordulnak metafizikai kérdéskörök, utazási kérdéskörök. Hangulatában egyáltalán nem röghöz kötött az, amit írsz. Felfedezhető egy folyamatos mozgás különböző földek és levegők között, van egy felfele való járás a könyveidben. Ez magától jött, vagy azokat a kérdéseket, amik gyerekkorodban nagyon megterheltek – és később kiütköznek a regényeidben – ily módon dolgozod fel? A tudatalattidból szivárognak elő, és muszáj megírnod őket?
– Igen. Egy csomó mindenre én sem tudom a választ. Elkezdek keresgélni, valamit találok: igen, ez ennek a gyökere, innen származik… Csak közben tudjuk, hogy minden gyökér szerteágazik. Van, amire rájön az ember, van, amire nem. Az írásnak mint munkának számomra ez az egyik legfontosabb aspektusa. Nem azt írja az ember, amit eleve tud. Az az érdekes, hogy az ember akkor, ott, a munka folyamán jön rá dolgokra. Ha az, amit írok, engem sem tud meglepni, akkor lényegtelen. 
– Hogyan kezdtél el írni? Édesapád, Bartis Ferenc ismert költő volt, nem nyomasztott az elején, hogy az árnyékában nősz fel?
– Egészen biztos, hogy volt a dolognak ilyen része is, de ez hála Istennek elég szerencsésen alakult. Még itthon voltunk ’83 tavaszán, és ahogy mindenki, úgy én is versikéket írtam. Apám jóban volt Huszár Sándorral, A Hét akkori főszerkesztőjével, és az én jóváhagyásommal elküldte neki két-három versemet, amik meg is jelentek. Különös tapasztalattá vált ez – egyrészt jelen volt benne az öröm, a büszkeség, másrészt eléggé felnőtt voltam ahhoz, hogy pontosan tudjam: ha nem apám küldi el a Bartis Attila verseit, akkor ezek a versek a büdös életben nem jelennek meg A Hétben. És ezzel le is zárult az egész történet. Anyám halála miatt, illetve ettől a pillanattól kezdve nagyon furcsán alakult a mi életünk. A klasszikus apa-fiú viszony átalakult, és onnan tovább két megtört, magányos férfi élt együtt egy lakásban. Persze, az apai felelősség, a fiúi szeretet, tisztelet megmaradt, de a Huszár Sándor-os történettől kezdve a szakmai érintkezés közöttünk a minimálisra csökkent. Az elején ez biztosan fájdalmas volt a számára, de vigyázott arra, hogy ne feszítse túl a húrt, és tiszteletben tartotta a döntésemet. Onnantól az írásaimat csak akkor látta, amikor azok már megjelentek. Ő volt az első, akinek bevittem A séta első példányát. Ráadásul én nem is publikáltam azelőtt. Ez rendhagyó, mert általában nem regénnyel, hanem kisprózával jelentkeznek először, főként folyóiratokban. Én nem publikáltam előtte sehol. A séta volt az első, nyilvánosságra került szövegem, ha A Hétben megjelent két-három zsenge verset nem számítjuk.
– Ezért tértél át prózára?
– Nem, prózát nagyon korán, már anyám életében elkezdtem írni. Novellatöredékeket például, amik nagyon keserű szerelmes levelekből alakultak kisprózává. A versírást akkor hagytam abba, amikor ’86-ban megismerkedtem Kemény Istvánnal. Megkaptam a Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez című, első kötetét. Elolvastam a verseit, és onnantól kezdve nem írtam többé verset. Kemény a korai verseiben mérhetetlen, arcon verő pontossággal teremtette meg azt, ami felé én csak kapirgáltam. Ráadásul náluk, a teraszon, Budaörsön kezdtem el írni egy régi füzetbe A sétát, és az nagyon elvitt a próza felé. De ez nem azt jelenti, hogy nincsen közöm a költészethez, prózát is gyakran úgy írok, mint ahogy verset írnak, kikopogom a szöveg ritmusát. A prózaírásban élem ki a költői ambícióimat. 
– Hogyan vélekedsz arról, hogy jelen pillanatban lent, román vidéken te vagy az egyik A magyar írók közül? 
– Nem csak én, mert nagyon szeretik Dragomán Györgyöt, Bodor Ádámot. De számomra ez iszonyatosan fontos volt! A nyugalom volt az első, ami románul megjelent, és az, hogy Bukarestben, az egyetemen szakdolgozatot írnak belőle, szinte hihetetlen. Gondolj bele: ha ’84-ben valaki ezt mondja nekem, szemberöhögöm. Érzelmileg a román kiadás volt számomra a legfontosabb, ennek volt a legnagyobb tétje. Lehet-e a nagyon fontos, kölcsönösen mindkét oldalt érintő dolgokról írni, beszélni, meg lehet-e találni azt a hangot, ami tényleg hiteles, érthető és elfogadható mindkét oldalon, anélkül hogy aktuálpolitizálós prózát írna az ember? Hála a Jóistennek, kiderült, hogy igen. Nagyon fura állatok vagyunk mi, nagyon furcsán működünk. A szélsőségek mindig szélsőségeket hívnak életre, csak az nem teljesen egyértelmű, hogy a két szél közül melyiket. Ha egyszer pofán vágnak a magyarságodért, akkor ez két szélsőség felé vihet el: te is pofán vágsz mindenki mást, ez az A változat. A B változat pedig az, hogy „Na ez az, amit soha, senkivel többet. Se más veled, se te mással!” És hogy melyik változat felé térsz el, nincs ahonnan kiszámolni, én sem tudom, hogy nálam miért az utóbbi következett be. Egészen biztos, hogy nem azért, mert olyan szép és nemes és okos vagyok, hanem számomra is láthatatlan okok miatt. Ha egy szöveg tényleg tud működni a túloldalon, a román oldalon, akkor annak olyan az olvasata, mint amilyet szántam neki. És ez számomra nagyon fontos. Mindennek köszönhetően születtek irodalmi ismeretségnek induló, de azon már jóval túl levő barátságok: Filip Floriannal például, aki a kortárs román irodalom egyik legfontosabb prózaírója. 
– Fotográfusként is letetted a névjegyed, de ez az az éned, amit kevesebben ismernek.
– Nem véletlenül. Fotográfusként ugyan nagyon sokat dolgozom, de a képeimből kevés került nyilvánosságra. Alkalmazott fotográfiával nem foglalkoztam, nem voltam divatfotós, reklámfotós, sajtófotós. Az egy olyan része a fotográfiának, ami alkatilag tőlem idegen, nem tudnám jól művelni. Én egy nagyon szubjektív fotográfiát csinálok, és ahhoz képest, hogy milyen kevés képet adtam ki a kezemből, panaszra semmi okom. Három éven keresztül megkaptam Pesten a Pécsi József fotóművészeti alkotói ösztöndíjat, amit úgy ítéltek nekem, hogy előtte egyetlen kiállításom volt Budapesten, ’96-ban. A pályázatra úgy adtam be a képeket, hogy fénymásolatokat készítettem róluk, és megírtam, hogy az eredetit nem adom ki a kezemből. Nemrég megjelent a legújabb könyvem, így a következő pár év a fotográfiáról fog szólni, az anyagok feldolgozásáról.
– Amikor fényképezel, az írói éned teljesen kikapcsol?
– Azért nem kapcsol ki, mert nekem nincsen írói énem, ahogy nincsen fotográfusi sem. Az írói én egy átgondolt, strukturált tudatosságot, permanens írói öntudatnál levést jelent, ami valószínűleg sokaknál megvan, de belőlem teljességgel hiányzik. A nyugalommal kapcsolatban például sokan mondják, hogy a könyv megírását el sem tudják képzelni másképp, mint hogy én azt kockás papíron előre kicentiztem. Föl sem merült. Ha nekem előre el kéne készítenem egy szerkezeti vázlatot, amit szépen lassan felöltöztetek, megbolondulnék! Létezik amúgy ilyen, ez egy teljesen legitim dolog, csak én nem így működöm. Az, ami utólag egy nagyon pontos, átgondolt struktúrának tűnik, gyakorlatilag úgy született meg, mint egy feltételesen szabad asszociáció. Jött és írtam. Nincs írói énem, fotográfusi énem – van egy látásom, ami olyan amilyen. Amikor sikerül, és jönnek a szavak, akkor írok, amikor pedig nem, akkor fényképezek. 
– A színházhoz hogyan találtál el? Most rendeztél először, de nem ez az első színdarabod.
– A Rendezés a három és feledik, mert írtunk egy négykezest is Kemény Istvánnal, amin jól össze is vesztünk. Vásárhelyen gyerekkorom utolsó pár esztendejét a színművészeti egyetem mellett töltöttem, a Köteles utcában laktunk. A Stúdió Színház vészkijárata a mi udvarunkra nyílt. Kétballábas gyerek lévén keveset fociztam a többiekkel az utcán, ehelyett inkább bent ültem a próbákon. Volt olyan darab, aminek szinte az összes próbáját és előadását végignéztem. Sőt, egy ilyen drámából érettségiztem: magyar irodalomból a tétel egy szabadon választott, XX. századi drámaelemzés volt. És anélkül, hogy különösebben fontolgattam volna, hogy olyat illene választani, amit olvastam, Dürrenmatt Pillanatkép egy bolygóról című drámáját elemeztem. Két szépséghibája volt a dolognak: egyrészt soha az életben nem olvastam a darabot (de az összes előadását végigültem), másrészt, hogy ez a darab kötetben nem jelent meg. Lett is baj belőle.
Ez volt az első, szorosabb kapcsolat a színházzal. Később, ’89–’90-ben az első feleségemmel színházban ismerkedtem meg, és egy rövid időre eltévedtem a Fodor Tamás vezette Stúdió K színházhoz, gyakorlatilag véletlenül. Ez egy fél évig tartott. A következő A nyugalom első, magyarországi színházi bemutatója volt a budapesti Nemzetiben, Garas Dezső rendezésében. Megjelent az erősen színházhoz kötődő regény, és Budapesten egyszer csak azzal szembesültem, hogy színészkörökben nagyon fontos könyvvé vált. Nagyon sok színész olvasta, olyanok, akikkel azelőtt nem volt személyes kapcsolatom. Jöttek, megkerestek, beszélgettünk. Schwajda György, a budapesti Nemzeti első igazgatója kért meg, hogy írjam meg a színpadi változatot a színház számára, és azt rendezte Garas. A három hónapig tartó próbafolyamatnak szinte az összes próbáján részt vettem. Udvaros Dorottya játszta a főszerepet, kőkemény meló volt. Voltak tehát kapcsolódási pontjaim, és amikor megnéztem a Tompa Miklós Társulat által színre vitt A nyugalmat, egy beszélgetésen kiszaladt a számon, hogy egyszer az életben szeretnék rendezni. Keresztes Attila meghallotta ezt a mondatot, és meghívott rendezni Marosvásárhelyre.
– És ezzel egy kerek ívet leírt a történeted. Gyerekként elindultál a Köteles utcából, a Stúdió mellől és visszatértél majdnem ugyanoda. Úgy, hogy már a saját darabodat rendezed… Ez nagyon ritka egy ember életében.
– És teljesen valószínűtlen. Radu Afrim A nyugalom rendezése közben meg is jegyezte, hogy ahhoz képest, hogy Bukarestben mennyien ismerik a regényt, Vásárhelyen szinte ismeretlen. Volt ennek számomra egy olyan keserűsége, amit hangosan soha nem mondanék el, mert úriember vagyok. De azt látom, hogy a színészeknek is fontos, mindegyikünk küzd, kínlódik, remélem, hogy vállalható lesz az előadás.
– A sajtótájékoztatón azt nyilatkoztad, hogy a legnagyobb fal, az, hogy nem fognak elfogadni, leomlott. Hogyan sikerült ezt a valószínűleg nem is létező gátat áttörni?
– Mindenkinek van egy önképe, és ez az önkép elég sok helyen sántít. Az írás magányos dolog. Akkor, abban a pillanatban nincs helye ott senkinek, sem szerelemnek, gyereknek, semminek. És ha van közösségi munka, akkor a színház maga az. Ha úgy éled az életed, hogy ülsz a sarokban és írsz, akkor anélkül, hogy gondolkodnál róla, kialakul benned az a kép önmagadról, hogy te csak erre vagy alkalmas. Én most valamiféle ördögi körbe, csapdába kerültem. Azt gondoltam – egyébként okkal – magamról, hogy a közösségi munkára való alkalmatlanságom egy pár, nem kifejezetten szimpatikus tulajdonságomból fakad. Például nagyon uralkodó típus tudok lenni, ráadásul váratlanul. Fizikai agressziónak nyoma nincs, de egy pillanat alatt olyan aurát tudok teremteni magam körül, hogy utána én szégyellem magam. És ez nekem legalább annyira pocsék, mint azoknak, akik ott vannak körülöttem. Ezzel nagyon sokat küzdöttem az idők során, és most néha olyan helyzetben találtam magam, hogy épp erre lenne szükség. Eltökélt szándékom volt az első pillanattól kezdve, hogy nem akarok ilyenfajta hierarchiát, miközben a színház pont ezt követeli. A színháznak a lényegéhez tartozik, enélkül nem tud működni. És amikor egyetlenegyszer szakadt el a cérna, és épp csak felszisszentem, P. Béres Ildikónak felcsillant a szeme, hogy na végre, mondjad, szidjál! De én nem akarok üvölteni, nem akarok szétszedni senkit, maradjunk inkább a pozitív megerősítésnél. Tudom, hogyan dolgoznak rendezők, hogyan gyötrik, tapossák a színészeket, akik utólag hálásak nekik ezért. Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt nagyon másképpen fogom csinálni. 
K. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Farsang – Fasching – Carnaval
600 pályamunka, 500 fánk és 200 boldog gyermek, valamint legalább annyi büszke szülő foglalta össze a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum idei farsangi rendezvényét Csatlós Zsófia Erzsébet programfelelős.
A magyar oktatási központ közössége idén 6. alkalommal szervezte meg az országos, sőt határon átnyúló Carnaval/Farsang/Fasching című hagyományőrző programot. Ennek keretében több kategóriában hirdettek meg alkotóversenyt, melyre idén is Románia 23 megyéjéből, valamint Magyarországról érkeztek pályamunkák: rajzok, álarcok és fényképek. Ezekből állt össze az iskola földszintjét díszítő tarka kiállítás, melyet a csütörtök délutáni farsangi mulatságra érkezők is megcsodálhattak. A projekt ugyanis évről évre magába foglalja a hagyományos farsangi mulatságot, mely a németek körében fasching néven ismert, a többségi lakosság körében viszont nincs hagyománya. – E projekt keretében alkalmat kínálunk a román ajkú gyermekeknek is, hogy megismerjék a magyar és német hagyományokat, hogy közösen éljék meg a farsangi mulatság örömét, hogy kézműves foglalkozások által fejlesszék készségeiket, gyarapítsák ismereteiket – fogalmazott Csatlós Erzsébet Zsófia, aki idén Lengyel Izabella tanítótársával vállalta el a projekt levezetését. A szervezésben azonban komoly szerepet vállalt az iskola valamennyi tanítója: együtt állították ki, értékelték a pályaműveket, és valamennyien osztályostul bekapcsolódtak a farsangi előadás-sorozatba is. – Az elmúlt években elsősorban az óvodásokra fókuszált a projekt, idén igyekeztünk nagyobb figyelmet fordítani az elemi osztályokra is – magyarázták a szervezők. Az iskola aulájában megszervezett farsangi bemutatkozáson természetesen idén is jelen voltak az óvodások, akik aranyos jelmezeikkel igazi mesevilágot varázsoltak maguknak. Az elemi osztályok műsoraiban is a szabad fantázia és a mesevilág kapta a fő szerepet, de a nagyobbacskáknál már a farsanghoz kötődő népszokások, népdalok, illetve középkori hangulat is fellelhető volt.  
A mulatság kezdetén dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte az egybegyűlteket, az iskolai diákjai pedig románul, németül és magyarul nyitották meg az ünnepséget. A téglásbeliek mellett idén is német, illetve román diákok is színre léptek: a Sigismund Toduţă Művészeti Líceum előkészítő osztálya Dobre Mihaela tanítónő és Popa Morait Cristina zongoratanár vezetésével adott elő alkalomhoz illő gyerekdalokat, a Decebal Kollégium német tagozatának harmadikosai pedig Tomesc Katalin tanítónő vezetésével mutatkoztak be.
A farsangi forgatag közben már érezni lehetett az iskola konyhájáról kiszivárgó fánkillatot, s a gyermekek örömujjongással fogadták a szervezők bejelentését, miszerint az iskola szakácsai több mint 500 fánkkal készülnek megvendégelni a résztvevőket. A Kőműves Kelemen szülőbizottság pedig további bónusszal szolgált: valamennyi fellépő gyermek egy-egy csokoládét kapott ajándékba. És nem maradt el persze a résztvevői oklevelek kiosztása sem, mellyel a szervezők leginkább az óvodásoknak szereztek örömet: sokan közülük boldogan lobogtatták életük első szép színes diplomáját. A komolyabb oklevélosztásra azonban csak ezután kerül sor: a projektfelelősök zsűrizni fogják a közel félezer beérkezett pályaművet, és ezúttal is díjazzák a legötletesebb álarcokat, a legjobb rajzokat és fotókat. 
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Árgyélus királyfi az operában
Ismét látható az Árgyélus királyfi című meseopera február 7-én, vasárnap délelőtt 11 órától a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében, derül ki az intézmény közleményéből.
„Nehéz olyan gyereket találni, aki egyszer sem álmodozott arról, hogy a játékai egy szép napon életre kelnek, és gazdájukkal együtt csodálatos kalandokat élnek át. Az Árgyélus királyfi  világában ez is lehetséges, Albu István rendezésében a megelevenedő játékok válnak a tündérmese hőseivé. Történetük tevékeny résztvevője a hat gyerekszereplő: Ábrahám Dóra, Müller Tibor, Rázmán Orsolya, Szélyes Nóra, Szélyes Panna és Zágoni Ákos, akiket a nézők a Valahol Európában című musicalből ismerhetnek. Részben nekik is köszönhető, hogy az előadás folyamán megszűnik a színpad és nézőtér közötti láthatatlan fal, a közönség soraiban ülő gyerekek is a mese résztvevőinek érezhetik magukat”, olvasható a közleményben. Szabadság (Kolozsvár)

Hatósági fókuszban Székelyudvarhely
Villogó fénnyel közlekedő rendőrautók, álarcos egyenruhások járőrözései, gyakoribb hatósági igazoltatások – feltűnő a bűnmegelőzésre fektetett hangsúly Székelyudvarhelyen. A városlakók mindezt „maguknak köszönhetik”, ugyanis mint a rendőrségen elmondták, mindez annak az akciónak a része, melyet a közvélemény nyomására voltak kénytelenek elindítani.
Székelyudvarhely több szórakozóhelyén is razziáztak a hatóságok péntekről szombatra virradóan. A Mokkában például, ahol nemrég lövések dördültek el, rendőrök és álarcosok minden ajtót lezárva igazoltattak, illetve motoztak meg mindenkit – volt, akit kétszer is. 
„Azt kérdezték, hogy van-e drog, bicska vagy bármilyen fegyver nálunk, de választól függetlenül megmotoztak. Engem bent a teremben is, és amint hagytam el a helyiséget, akkor is leigazoltattak” – mondta el az egyik vendég. Azokat, akiknél nem volt személyazonossági igazolvány, a rendőrségre vitték, de ellenőrzés után elengedték őket. Voltak olyanok is, akiket bilincsben vittek el, valószínűleg találtak náluk valamit – számolt be a vendég a látottakról.
Több vendéggel is beszélve úgy tapasztaltuk, hogy a jelenlévők vegyes érzelmekkel reagáltak a razziára. Volt, aki úgy gondolta, mivel semmi rendellenességet nem követett el, nem volt miért aggódnia igazoltatáskor és motozáskor. Más viszont kifogásolta, hogy félbeszakították a szórakozást, de végső soron belátta, hogy fontos a megelőzés, s ha a közösség nem hajlandó ebben a munkában részt venni, a hatóságoknak jut a nagyobb szerep.
A jelenlét önmagában nem elég
A történtekkel kapcsolatban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődtünk, ahol Gheorghe Filip sajtószóvivő lapunknak azt mondta, hogy „a villogó fénnyel közlekedő rendőrautók, az álarcos egyenruhások járőrözései, a gyakoribb igazoltatások mind-mind annak az akciónak a részei, amelyet a közvélemény nyomására voltunk kénytelenek indítani, noha nem ez kellene legyen a rendőr munkája”.
„Mindig és mindenhol vannak, illetve lesznek rendbontók. Ha jelenléttel próbáljuk megelőzni a bűncselekményt, értelemszerűen csak akkora százalékát tudjuk, amekkora az állományunk aránya a bűnözőkéhez képest” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette, elsősorban nem a rendőrségnek a dolga biztosítani egy klubot, ez a tulajdonos feladata és érdeke is egyben, bár ha a helyzet megkívánja, bizony bemennek a rendőrök is.
Ami kritikákat illeti Filip szerint, „ha bármelyik rendőr téved, ugyanúgy felelősségre vonható, mint a társadalom bármely más tagja.
Újabb bántalmazás
Egyébként újabb székelyudvarhelyi erőszakos esetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A szóvivő érdeklődésünkre megerősítette, hogy csütörtök éjjel egy tanárt bántalmaztak az egyik Kossuth utcai szórakozóhelyen. Az áldozat panaszt tett a rendőrségen, de amíg vizsgálják az esetet, addig nem kívánt több részletről nyilatkozni a szóvivő. Annyit viszont elárult, hogy a panaszos is fogyasztott alkoholt, ám ez nem befolyásolja a bántalmazás címén kezdeményezett kivizsgálást. itthon.ma//erdelyorszag

TÖRTÉNELMI KALANDREGÉNY MAGYAR FIATALOK ERDÉLYI MEGHURCOLÁSÁRÓL
MTI -Történelmi kalandregényben idézi fel Nagy Lajos, a Magyar Távirati Iroda egykori újságírója magyar diákok egy csoportjának meghurcolását a második világháborút követően, Erdély egyik városában. A szerző, aki maga is az események részese volt, most megjelent Vadmadarak című könyvében tárja fel a hetven évvel ezelőtt történteket.
A történet cselekménye 1946 és 1947 között játszódik, olyan korban, amellyel eddig a hivatalos történelemtudomány is alig foglalkozott. Nagy Lajos az MTI-nek elmondta, hogy 1946 júliusában, a tanév befejezése után a román rendőrség letartóztatta magyar fiatalok egy csoportját azzal a váddal, hogy a bevonuló román és szovjet hadsereg fegyveres megtámadására szervezkedtek. A kolozsvári hadbíróság elé tizennégy gimnazista fiút állítottak.
A vádakat ugyan nem lehetett bizonyítani, ennek ellenére egytől öt évig terjedő börtönre ítélték a 16 éves diákokat. Kiszabadulásuk után többen Magyarországra szöktek, új életet kezdtek. Több mint hatvan év eltelte után a regény szerzője Nagyváradon váratlanul összetalálkozott az őt letartóztató egykori román titkosrendőrrel és nagy nehezen rávette, hogy üljenek le és tisztázzák a történteket.
Nagy Lajos elmondta: a regény megírásával legfőbb célja az volt, hogy feltárja az egykori események hátterét. A Vadmadarak ennek ellenére nem történelemkönyv és nem is napló, hanem – szavai szerint – történelmi kalandregény.
„A párizsi békeszerződés előtt álltunk, a tét Észak-Erdély Romániához történő újbóli elcsatolása volt. A románok a szovjet csapatok nyomában vonultak be Észak-Erdélybe, megszállták a közhivatalokat. Olyan körülményeket igyekeztek kialakítani, amelyekkel bizonyíthatták, hogy a magyar lakosság irredenta, fasiszta. Ennek volt a része az is, hogy a román titkosrendőrség gyakorlatilag csőbe húzta a magyar fiatalokat” – mondta el a szerző
Felidézte, hogy egy idősebb férfi kereste meg őket azzal, hogy tiltakozzanak Észak-Erdély újbóli elcsatolása ellen. Az egykori rendőrtiszttel évtizedekkel későbbi találkozón azt szerette volna tisztázni, hogy ki szervezte meg az akciót és ki buktatta le a diákokat. Elmondása szerint az egykori tiszt nem titkolta: parancsba kapták, hogy le kell leplezni a városban az irredenta összeesküvőket, várják az akciót Bukarestben. A román politika mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a határ menti, többségében magyarok lakta sávot a győztes hatalmak Magyarországnak ítéljék. Bizonyítani akarták, hogy a magyarok fasiszták maradtak, veszélyeztetik a békét és a demokráciát Erdélyben. Ehhez találni kellett valakit, aki megszervezi a „reakciósokat”.
„A beugratott férfi két csoportot szervezett, az egyiket Vadmadarak, a másik a Névtelenek néven. Azért kettőt, hogy ha az egyik lebukik, a másik folytathassa. Néhány hónap múlva röpcédulázás miatt lebuktunk, 1946. júliusban letartóztattak bennünket. A hivatalos vád az állam megdöntésére irányuló összeesküvés volt” – fogalmazott.
A kolozsvári hadbíróság 1946. augusztus 27-én hozott ítéletet. „Egytől öt évig terjedő börtönbüntetést kaptunk, én ötöt” – emlékezett vissza Nagy Lajos. A könyvben a szerző felidézi a börtöni „élményeket is. A magyar diákok előbb Kolozsváron, majd Nagyváradon raboskodtak, köztörvényes bűnözők között.
”A viszonyok leírhatatlanok voltak, megvesztegetésekkel tudtuk túlélni. Bármilyen különös is, volt egyfajta börtönetika és velünk, diákokkal nem úgy bántak a rabok, mint egymással. Az őrök viszont éjjel megvertek bennünket, hogy reggel azt mondhassák: ilyenek a magyarok, egymást verik, még a börtönben sem tudnak békében élni„.
A diákokat kilenc hónapig tartották fogva, majd amikor 1947. február 10-én aláírták a párizsi békeszerződést, amely Romániának ítélte Észak-Erdélyt, szabadlábra helyezték őket, már nem volt rájuk szükség. A szerző hangsúlyozta: visszaemlékezve nem haragszik senkire, a lebuktatásukban aktív szerepet játszó román titkosrendőrre sem.
Nagy Lajos több társával együtt 1947. áprilisában szökött át Magyarországra. Egy régi nagyváradi ismerős, Barcs Sándor, későbbi MTI-vezérigazgató segítségével kézbesítő lett az akkoriban a hírügynökséget, a filmgyárat és a rádiót magában foglaló Magyar Központi Híradónál. Munkája mellet magánúton folytatta iskolai tanulmányait. Újságírói pályafutását 1949-ben MTI gyakornokként kezdte, 1992-ben a Külföldi Adások Szerkesztőségének vezetőjeként ment nyugdíjba.
Váradi Nagy Lajos: Vadmadarak, Underground Kiadó és Terjesztő Kft., Budapest, 2015. magyaridok.hu

Hírsaláta
RÁSZÁLLT A RENDŐRSÉG UDVARHELYRE. Átfogó akcióval válaszolt a Hargita megyei rendőrség a Székelyudvarhelyen két hete történt kocsmai verekedésre, illetve az azt követő, közbiztonságot követelő tüntetésre. A helyi uh.ro tudósítása szerint üzleteknél, a közúton és szórakozóhelyeken egyaránt vizsgálódtak. Péntek éjszaka maszkos csendőrök ellenőrizték a két héttel korábbi verekedés helyszínét, a Mokka kávézót, amely hétvégi éjszakákon megszokott bulihelyszín.
Éjjel két óra után a Kőkereszt téren sok fiatal álldogált, a rendőrök a szórakozóhelyen levők egy részét kiterelték a Mokka épületéből és udvaráról, több fiatalt igazoltattak – írja az uh.ro, amely egy furcsa, hatósági visszaélés gyanúját keltő incidensről is beszámol. A téren egy fiatalember fényképezte az akciót, az intézkedő szervek pedig elkérték a telefonját, és kitörölték belőle a képeket. A mintegy félórás igazoltatás során nem vettek őrizetbe senkit. A héten más gazdasági egységeket, cégeket, üzleteket is ellenőriztek a gazdasági rendőrök, péntek óta pedig látványos közúti ellenőrzés zajlik nemcsak a városban, hanem a környékén is. A sebességmérés mellett a sofőröket is ellenőrizték, igazoltatták. Az akciót az utóbbi hetek eseményei eredményezték – erősítette meg a portál számára Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője.
ORSZÁGOS RAZZIA FAÜGYBEN. Huszonhárom személyt állítottak elő Maros, Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy és Botoşani megyében a faanyaggal való visszaélések ügyében tartott házkutatások nyomán – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Az előzetes vizsgálatok szerint 2015 áprilisa és 2016 januárja között az említett megyékben bizonyos kereskedelmi társaságok ügyvezetői egy Maros megyei székhelyű kereskedelmi társaságot felhasználva árusítottak faanyagot különleges elbírálás alá eső másodlagos fuvarlevelek felhasználásával faipari tevékenységet folytató cégeknek az ország huszonnégy megyéjében. A törvénytelenség nyomán a bűnbanda egymillió eurós kárt okozott az államnak. A vizsgálatok eddigi eredményei szerint az említett időszakban 300 fedezet nélküli fuvarlevelet állítottak ki a cég nevére mintegy tízezer köbméter faanyag lefedésére. A Bukarest mellett huszonnégy megyére kiterjedő razziát szerdán tartották 156 helyszínen. (Krónika)
JÓTÉKONYSÁGI KINCSKERESÉS. Egy kolozsvári névtelen pénzt tartalmazó borítékokat helyez el Kolozsvár különböző pontjain, amelyekbe egy 50 vagy 100 lejes bankót tesz a pénz felhasználására vonatkozó utasítások mellett. A szerencsés megtalálónak az a dolga, hogy egy rászorulónak adja a talált összeg legalább felét, és ha úgy tartja a kedve, az adakozásról készült fotót posztolhatja az akció Facebook-oldalán. Hogy megkönnyítse a véletlen kincskeresők dolgát, az ismeretlen nyomravezető jeleket hagy az említett Facebook-oldalon, melynek neve Bani cu suflet (Pénzt lélekkel). A kolozsvári ismeretlen a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a saját pénzét osztogatja, és már többen jelentkeztek nála, hogy bekapcsolódnának az adakozási akcióba. Amint elmondta, az ötletet az Egyesült Államokból kölcsönözte, ahol egy San Franciscó-i milliomos kezdte el a névtelen adakozást, és a példa futótűzként terjedt el az egész országban. Vajon hogyan fog működni nálunk ez a jótékonysági kincskeresés? (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy hadjárat vége
Az Elektromaros iskolaközpont éveken át a középszintű magyar oktatás figyelemre méltó helyszíne volt Marosvásárhelyen. Az elektronikai szakirányú osztályok mellett a magyar nyelvű intenzív matematika-fizika osztályban a legmagasabb tanügyi fokozattal rendelkező tanárok oktattak az informatika tanításához szükséges felszerelés birtokában. Jó volt az együttműködésük a szakközépiskolai automatizálás, számítástechnika és elektromechanika szakos osztályokkal, amelyek diákjait nemzetközi elektrotechnikai versenyeken díjazták. A matematika-fizika osztály diákjai pedig a tantárgyversenyek országos szakaszára jutottak el. Ebből az iskolából került ki a Sapientia egyetem műszak karára felvételiző hallgatók egy része is. Az intézmény elismert pedagógusa, Pethő László mérnök piros laboratóriuma a diákok kreatív gyakorlati képzésének a helyszíne. Felkészültségükkel az évek során a mérnök-tanár által kiépített, jól működő nemzetközi kapcsolatrendszerben iskitűntek. Pethő László a saját iskolájánál mindig messzebbre látott. Aggodalommal nézte, ahogy a szakoktatás rendszerétszétverik, majd a sikertelenség láttán megpróbálják újra összerakni. Városszintű rendezvények egész sorát kezdeményezte: a szülők tájékoztatása a középiskolai kínálatról, a figyelem felhívása az anyanyelvi szakoktatás fontosságára… Tanítványai közül sokan gondolnak hálával egykor szigorúnak tartott tanárukra. Mivel nem adta könnyen az átmenő jegyet, ellenségei is voltak. Véleményét az iskola jellegének a megváltoztatása érdekében indított hadjárat során nem rejtette véka alá, ezért a tanfelügyelőség számára is egyre kényelmetlenebb személlyé vált. Felemelte a szavát, amikor eladták az iskola tanműhelyét, amikor megszüntették a magyar tannyelvű matematika-informatika osztályt, egy olyan ajánlásra hivatkozva, amit a megye többi városában működő iskolákban nem alkalmaztak. A műszaki szakosztályok felszámolása az idén csúcsosodott ki abban, hogy a tanulók körében végzett felmérés eredménye ellenére (65-en jelölték be az automatizálás osztályt és 31-en a könyvelő szakot), a tanfelügyelőség az utóbbin két osztály, a többség által kért automatizálás szakon csak egy osztály indítását engedélyezte. Közben egyre zsugorodott Pethő László katedrája is, akiről kiderítették, hogy gépészmérnöki képesítésével nem taníthatja azokat a tantárgyakat, amelyek oktatásában korábban nemzetközileg is elismert eredményeket ért el. Azt is kiderítették róla, hogy románul végezte az egyetemet, és nincsen magyar nyelvvizsgája. (Azt bezzeg nem firtatják, hogy a szakközépiskolák többségében románul vagy pocsék magyarsággal tanítják a szaktárgyakat a magyar tagozaton.) Pethő László már csak azt kérte, amit egyébként a szülők is megfogalmaztak, hogy a rábízott osztályt vigye el az érettségiig, de az iskola vezetőtanácsa többségi szavazattal a nyugdíjazása mellett döntött. Ez ellen a szakszervezet és a szülők is óvást nyújtanak be. Ha Pethő László számára kedvező eredmény születik, az már csak az utóvédharc egy mozzanata lesz. Az iskolát sikerült lefokozni, jellegét átrajzolni, a diákok és a szülők elvárásai ellenében.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

A gazdasági migráció áldozatai
Néhány hónapja a nemzetközi média a Közel-Keletről Európába vándorlókra irányítja a közfigyelmet, elemezve ennek okait, következményeit. A jelenség nem új, és nem is kell évszázadokra visszatekinteni a történelemben. Emlékezzünk. Miután 1990-ben Kelet-Európában sorra megdőlt a kommunista hatalom, ledőlt a berlini fal, felszámolták a "vasfüggönyt",megnyíltak a határok. Honfitársaink ezrei vették vállukra hátizsáknyi vagyonukat, és indultak el, a jobb élet reményében, Nyugatra, végleg vagy csak egy időre. Családok hulltak szét, barátságok szakadtak meg a gazdasági kivándorlás következtében. Ez a folyamat most is tart. Mert 25 évvel a rendszerváltás után az eddigi kormányoknak a politikai elit ígéretei ellenére sem sikerült megteremteniük azt a gazdasági, társadalmi helyzetet, amelyben mindenki megtalálhatta volna az önmegvalósítás útját. A sajátos demokrácia áldozatai azok a gyermekek, akik "szabadságban" születtek, akiknek a szülei külföldön vállaltak munkát, s így a családi köteléket meglazítva azon dolgoznak, hogy tisztességes anyagi körülményeket teremtsenek. A szomorú az, hogy a "demokrácia nemzedékének" mintegy 70%-a már az iskola padjaiban külföldre tervezi a jövőjét. Ők is elvándorolnának, mert ez a követendő példa.
Családi kapcsolatok több ezer kilométer távolságból
Egy Felső-Maros menti faluban kerestük fel azt a két családot, amely vállalta, hogy elmeséli történetét. A legtöbben tartózkodtak, nem szívesen hozzák nyilvánosságra "európai kalandozásaikat". A bemutatásra kerülő példák általánosíthatók, vagy kiegészíthetők sajátos esetekkel, helyzetekkel. Valószínűleg többkötetnyire is futná belőlük.
Takaros házba lépünk, minden szinte új, rendezett. Asztalhoz ülünk egy kávé mellé, és a témába vágunk. Szinte közhelyszerű mondattal kezdi vendéglátóm.
– Itthon is van munka, csak nem mindegy, hogy milyen, és mennyiért. Mihez kezdjen az ember a minimálbérrel? – mondja a középkorú hölgy, majd folytatja. – Elhunyt a húgom élettársa, a testvérem állás nélkül maradt, Spanyolországba ment. 2007-ben a férjem is szerencsét próbált ugyanott. Először építkezésben, majd egy márványmegmunkáló gyárban dolgozott, havi 1800 eurós fizetésért. Kimentem én is, vittük a 15 éves fiunkat. Beírattuk az iskolába, de nem szerette, hazavágyott. Két hónap után haza kellett jöjjek vele. Itthon a közeli városba járt középiskolába. A férjemmel háromhavonta találkoztunk. Vagy ő jött, vagy én mentem hozzá rendszeresen. Nehéz volt. Valamit valamiért, ha nem mentünk volna külföldre, nem itt tartanánk anyagilag. Meg kellett teremtenünk az alapokat – mondja szerényen –, majd kérdésemre elmondja, sohasem szerettek volna végleg kitelepedni. Talán, ha a fiuk beilleszkedik akkor. De állandóan a telefonon lógott, az interneten az itthon maradt barátaival csevegett órák hosszat. Ott is voltak focistársai, de azok nem tudták helyettesíteni a gyermekkori cimborákat.
Miután itthon befejezte középiskolai tanulmányait, bejutott egy marosvásárhelyi egyetem jogi karára. Közben az anya Németországban vállalt munkát. Egy idős nőre kellett vigyázni, havi 1000 euróért. Volt időszak, mikor hárman háromfelé voltak: a gyerek itthon, az apa Spanyolországban, az anya Németországban.
Egyetemi tanulmányainak befejezése után a fiú "rájött, hogy itthon nehéz". Az nem jelentett megoldást, ha mindegyre a zsebpénzt várta, meséli az anya. Barátnőjének a testvére Belgiumban volt, ahol már két nyáron, idénymunkára almát szedni voltak a fiatalok, s nem volt nehéz dönteni. Elmentek. A legény vendéglőben dolgozik, a barátnője takarít, közben szabadidejükben reklámlapokat terjesztenek. A fiú megkeresi a havi 1900 eurót. De mégsem maradna végleg. Már megvan húsvétra a repülőjegye, mondja az anya, majd csillogó szemmel közli, már a házhelyet is kinézte magának, amit itthon megvásárol. A gyerekkori barátok, az itthoni hobbi, a közös foglalkozás még mindig hazahúzza.
– Nem hiányzik a gyerek?
– Kezdem megszokni – válaszolja az anya hosszabb gondolkodás után, majd hozzáteszi: – reggelente sírtam a kávé mellett, mert eszembe jutott, hogy nincs itthon. Ha befordult az utcánkba egy autó, rögtön arra gondoltam, hogy ő jött haza. Volt, amikor éjjel azzal a gondolattal ébredtem, vajon nem jött-e haza. Aztán most is, ha meglátogatom Belgiumban, annyit simogatom, puszilom… Ő meg mindent elmond nekem. Persze skype-on is megmutatja, mit vásárolt magának, s beszámol arról, hogy mit csinál, de azért személyesen más…
Aztán szó szót hoz, s kiderül, hogy a húgának még sajátosabb az esete. A húga fiát pici korától az édesanyjuk nevelte. Még a szomszédok is besegítettek. A kapcsolatot nagyrészt telefonon tartotta az édesanyjával. A mama szigorúbban, felelősségteljesebben nevelte az unokát. Trógerségek, verekedés, rendőrségi dolgok nem voltak. Vigyázott magára. Abban a tudatban nőtt fel, hogy a mamával kellett lennie, mert az anyuka érte is dolgozik. Ma is ezzel a tudattal jár iskolába.
Megtudom, hogy vendéglátóm családja mégiscsak itthon fektette be a külföldön szerzett jövedelmet. Gazdálkodnak: földet, fejősteheneket, sertéseket vásároltak. Két fizetésre való havonta kijön. Csak hogy ne kelljen többet elmenni, s valahol minimálbérért gürcölni.
– Ha fiatal lennék, én sem kezdeném itthon az életet, hogy a semmiért dolgozzak. Ha komoly vagy, megbecsülöd a munkát, egy év alatt sokra lehet menni. Itthon, ha nincs alaptőkéd, helyben maradsz, hacsak nem örökölsz valamit. Akinek nincs ahonnan, az mi a csodát csinál? Döcög… – válaszol a maga kérdésére, majd hangsúlyozza: azért a pénzt itthon kell befektetni.
Az itthoni párna melegebb
A másik családnál is szinte hasonlóképpen kezdődik a történet. A férfinak a sógora még 2000 előtt Spanyolországba ment, aztán követte a húga 2003-ban, majd ő 2006-ban. Ha nincs kint valakid, nehezebb elhelyezkedni – magyarázza. 2008-ig szőlőtermesztőnél dolgozott, közben a felesége Ausztriában egy idős nőt gondozott. Volt idő, amikor mindketten külföldön dolgoztak, egymástól több ezer kilométerre. Aztán egy ausztriai látogatáskor került munkahely a "sógoroknál". A fiukat nem tudják kivinni, mondja, az iskolában olyan nagyok a nyelvismereti követelmények, hogy nehezen lehet teljesíteni. A gyereket a nagymama neveli itthon. Ahogy mondja, a nagyanyja édesapja és édesanyja is egyben. Az idős néni mindkét lánya külföldön él. Vakációban a fiú Ausztriában van, a szülőknél, az édesanyja pedig a 24 órás felügyeletnek köszönhetően egyhavi munka után egy hónap szabadságot kap. Olyankor itthon van. Ez pótolja némiképpen a távol töltött időt.
Amíg kicsi volt a fiuk, mindegyre a szülei után vágyott, aztán ahogy nőtt, a "barátai lefoglalták". Most nem is akar menni. Itthon vannak a barátok, "karácsonykor mehetnek kántálni", ez jobb – mondogatja szüleinek.
– Nem rossz fiú. Mindig szól, ha valahova elmegy, aztán meg telefonon is beszámol a szüleinek. A "lányügyeket" is meg szokták beszélni az apukával. A nevelés izgalommal jár, nagyobb a felelősség, mondja a nagymama, majd hozzáteszi, nemcsak az unokájáért aggódik, hanem a gyerekekért is. Nincsenek itthon a gyermekei, "nem úgy fekszenek le a párnájukra, ahogy ők szeretnék…"
Az apa folytatja: – Amíg lehet, kint dolgoznánk. A gyermek is láthatja, hogy ilyen kicsi fizetésekkel nem lehet itt elkezdeni az életet. Nem maradnánk kint. Ausztriában kedvesek, segítőkészek a kollégák, a munkahelyen mintha testvérek volnánk, de ha kilépsz a kapun, senkid nincs. Egyedül kell tölteni a karácsonyt, a szilvesztert. Itthon nekifogtunk a családi ház bővítésének, azzal a reménnyel, hogy ennyi év demokrácia után valami csak megváltozik. Még nem döntöttük el a jövőt…
A szülőket nem lehet pótolni
Kiss István iskolapszichológust azzal a kéréssel kerestük meg, hogy mondja el, milyen mértékben befolyásolja a gyermekek lelkivilágát a szülők hiánya. A szakember azzal kezdte, hogy "megrendítő tapasztalata" van a jelenségről.
– Amikor egy-egy osztályban megkérdeztem, hogy hány gyereknek dolgozik külföl-dön a szülője, akkor a teremben levők 30%-a a magasba emelte a kezét. Ennél szomorúbb az a tapasztalat, amikor négy évvel ezelőtt érettségin voltam felügyelni, és mielőtt megjöttek volna a tételek, beszélgettem az osztályban levő gyerekekkel. Kérdeztem, ki az, aki úgy gondolja, hogy külföldön szeretne érvényesülni. Döbbenten láttam, hogy a diákok 70%-a nyújtotta fel a kezét.
– Sok mindentől függ, hogy a szülők távolléte miként hat a gyerek fejlődésére: elsősorban a személyiségétől, de attól is, hogy életciklusának melyik szakaszában kell megválnia időszakosan a szülőktől, s attól is, hogy az otthon maradt rokonok miként próbálják elfogadtatni, megértetni vele a helyzetet. Nyilvánvalóan a kisebb gyerek jobban alkalmazkodik. A legnehezebb a pubertáskor, amikor tulajdonképpen kialakul a személyisége. Fontos szerepet játszik ebben az is, hogy a családtagok között milyen a kapcsolat. Előfordul, hogy elmennek a szülők, külön kell éljenek, és így megromlik a házastársi viszony, válás lesz a vége, és egy életre szóló traumát is okozhat – fejti ki a továbbiakban a szakember.
A pszichológus egy olyan esetről is beszámolt, amikor az alig VIII. osztályos tanulóra hárult az a komoly feladat, hogy egzisztenciális kérdésekben döntést hozzon. Ha jó a viszony a szülővel, akkor némiképp a technika, az okostelefonok, az internet segít a kapcsolattartásban, de a szülőket nem lehet pótolni. A nagyszülő nem tudja ugyanazt a kontrollt biztosítani, mint a szülők. Nincs jelen az anyai, apai modell, így megtörténhet, hogy – főleg a serdülőkorú gyerekek – kapaszkodókat keresnek a baráti körben, kialakulhat a bandavezér-apakomplexus, ami, ha olyan a társaság, akár a bűnözés felé is vezetheti a gyereket, vagy lányok esetében a prostitúcióig is eljuthat ez az iránytévesztés. Az apa- és az anyamodellt nem helyettesíti semmi, csak némiképpen kompenzálható. Az ilyenformán támasz nélkül maradt gyerekekben sok kétely, ambivalens érzés merülhet fel emiatt: a szeretet, a harag, a düh, a bánat, az elfogadás közötti ingadozás. Ez elvezethet az érdeklődés csökkenéséhez, az iskolakerüléshez, a gyerek az agresszív magatartásban vagy pont az ellenkezőjében, az elzárkózó, befelé forduló viselkedésben keres menedéket. De lehet pozitív hozadéka is a szülők távollétének. Az ilyen helyzetbe kerülő gyerek hamarabb önállóvá, felelősségteljessé, céltudatossá válhat, ami akár egy sikeres életpályának is a kulcsa lehet.
Kiss István szerint a szülőknek több szempontból is mérlegelniük kell, hogy – túl az anyagi vonzaton – mi az ára annak, hogy vállalják a külföldi munkát, kire, milyen körülmények között bízzák gyerekeiket. Arról is meg kell bizonyosodniuk, hogy eléggé erős-e közöttük a kötelék ahhoz, hogy a fizikai és a lelki távolságot akár hosszú távon is áthidalják.
A hatóságok megvonhatják a szülői jogot
Annak ellenére, hogy a gazdasági migráció gyakorlatilag a rendszerváltást követően beindult Romániában, a kormány csak tavaly augusztus 19-én fogadta el azt a 691-es számú kormányhatározatot, amely előirányozza a külföldön dolgozó szülők gyerekeinek fokozottabb monitorozását. A jogszabály szerint a szociális szakhatóságoknak (Serviciile Publice de Asistenta Sociala) minden iskolai év utolsó harmadában be kell gyűjteniük az oktatási intézményektől az adatokat (név, lakcím, személyes információk) azokról a gyerekekről (és itthon maradt gondozóikról), akiknek egy vagy mindkét szülője legkevesebb egy évet külföldön dolgozott, vagy ennél hosszabb időre vállal munkát. Ezután a szociális asszisztensek felkeresik az érintett családokat, ahol ellenőrzik, hogy a külföldre távozott szülők tájékoztatták-e a helyi közigazgatási szerveket a helyzetükről, kineveztek-e hivatalos gyámot, biztosíthatják-e az anyagi feltételt az itthoni rokonoknak ahhoz, hogy megfelelő körülmények között neveljék a gyerekeket. A nevelőszülők, rokonok kötelesek megadni a szociális asszisztenseknek a külföldön dolgozó szülők elérhetőségét. Továbbá igazolniuk kell, hogy állandó kapcsolatot tartanak velük. A kormányrendelet azt is leszögezi, hogy a szociális munkások kéthavonta ellenőrzik, hogy a családok teljesítik-e a megszabott feltételeket.
A kormányrendelet szerint a szociális munkásoknak követniük kell az érintett gyerekek iskolai teljesítményét is. Amennyiben romlást tapasztalnak e téren, azonnal (írásban) tájékoztatniuk kell a tanítót vagy az osztályfőnököt, akik az iskolai pszichológushoz irányítják a gyereket. Minden egyes családlátogatáskor jelentés készül a gyerek testi-lelki állapotáról, társaságáról, amit a szülők és a gondozó, az őt nevelő rokonok tudomására kell hozni. Amennyiben a megfigyelések során azt tapasztalják, hogy a gyerek lelkileg sérül, nem tud megfelelően beilleszkedni az iskolában, vagy akár fennáll a veszély, hogy valamilyen bűnöző csoporthoz csatlakozik, a szociális munkásnak értesítenie kell a szülőket és a szakhatóságokat is. A kormányrendelet szerint megalapozott indokkal a gyermekvédelmi és szociális igazgatóság megvonhatja a szülői jogot, az érintett gyereket akár szociális intézetbe is utalhatják.
Az említett jogszabály alapján az Oktatási és Kutatási Minisztérium, a 691/2015-ös kormányrendeletre hivatkozva, 2015. december 23-án körlevelet intézett a megyei és a fővárosi tanfelügyelőségekhez. Ebben figyelmeztet, hogy az oktatási intézmények működjenek együtt a szociális szakhatóságokkal, és készítsék el az említett felmérést, ugyanakkor emlékeztessék a szülőket, hogy mielőtt munkavállalás céljából külföldre távoznának, értesíteniük kell szándékukról a helyhatósági illetékeseket, és arról is, hogy kit bíznak meg a gyermekneveléssel. A levélben még az áll, hogy a szülőknek tanácsadásra létrehozták a 0800.070.040-es zöldszámot és a www.copiisinguriacasa.ro honlapot.
Értesüléseink szerint a Maros Megyei Tanfelügyelőség február 15-ében szabta meg a határidőt, hogy az oktatási intézmények, a kormányhatározatnak megfelelően, beküldjék az adatokat.
A Maros Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság adatai szerint 2015. december 31-ig a megye 102 közigazgatási egységétől beküldött információk alapján 770 (209 esetben mindkettő, 433, ahol egyik szülő, 128 egyszülős) család dolgozik külföldön, ez összesen 1226 gyereket érint (317-733- 176), közülük 1188-at első-, másod-, harmad-, negyedfokú rokonok gondoznak, "gyermekvédelmi intézkedések nélkül". Az 1226 gyermek közül 627 fiú, 599 lány. A felmérés szerint a következő életkorú gyermekekről van szó: egyévesekig 14, egy és kettő között 58, háromtól hatig 209, héttől kilencig 293, tíz és tizenhárom között 373, míg tizennégy és tizenhét év között 279. Ám ezek az adatok jóval nagyobbak lesznek, hiszen eddig egyetlen jogszabály sem tette kötelezővé, hogy a külföldön dolgozók gyerekeit, családját nyilvántartásba vegyék. Ekkor derül ki hivatalosan, hogy milyen méretű a jelenség, hányan vergődnek az 1989 után kialakult – még mindig elég kilátástalan – gazdasági helyzet hálójában.
Vajda György

A gyoroki „telepi iskola” emléke és álma
Miért  most? Miért pont most írok a „telepi iskoláról” ?
Nosztalgiából természetesen; az iskolámról írok!
Van még  egy okom.
Kézbevettem Wass Albert Se szentek, se hősök  című kötetét. Az író „emlékművet” akar faragni, valami olyat, ami emlékezetünknek legalább egy kicsiny darabját kimenti az idő tengeréből, s visszahozza a felejtés távoli világából.
Nem tudok könyvet írni, egy rövid fogalmazás is próbára tesz, de  érzelmeimet, amelyek a minap az iskola udvarán váratlanul rám telepedtek, ki kell valamilyen formában fejeznem.
Biztos vagyok abban, hogy bizonyos alkalmakkor sok  egykori diákban tőrnek elő a „telepi iskolához”, az ott tanítókhoz fűződő régi és szép emlékek.
Tiszteltük, szerettük tanítóinkat, tanárainkat, akiket második szüleinknek tekintettünk.
– Legyetek mindig becsületesek szorgalmasak, szeressétek egymást.
Erre neveltek bennünket a mi tanítóink.
Immár nagymamaként terelgetem kis unokámat az iskola épületében működő magyar ovodába, ahol az utóbbi években nagyot változtak a körülmények. Ma már központi fűtés, vezetékes víz, meleg vízzel ellátott mosdó, fűtött illemhely van.
No, ez az én időmben nem így volt. Az unokám meg túl kicsi ahhoz, hogy ezt meg tudná érteni. Akkor vaskályhákkal fűtöttünk, a mellékhelyiségek az udvar végében voltak. Víz egy tartályból folyt, amit időnként fel kellett tőlteni. Ennél nagyobb komfort nem sok falusi embernek jutott odahaza sem.
A jó körülményeket, sajnos, csak kevés magyarul tanuló gyermek élvezheti. Csak osztatlan I–IV. osztály működik a volt irodában, az osztálytermekben kapott otthont az óvoda.
 De hála Istennek és a gyoroki embereknek, ennyi mégis megmaradt. Azért küzdöttek egykori tanítóink, hogy ne vesszen el a magyar iskola, ne halkuljon el a magyar szó.
Hát még nem veszett el, sőt fokozzuk erőfeszítéseinket, hogy pezsgőbb legyen az élet az óvoda és az iskola falai között.
Karácsonykor a kis román gyerekek is lelkesen énekelték magyarul a „Mennyből az angyalt”.  
A régi iskola másik épületében – két nagy épületből állt a „telepi iskola” –, ahol régen az óvoda volt, ahová én magam is jártam, valami olyasmit láttam, ami meglepett és felkavarta érzelmeimet.
Ebben az épületben, a régi óvoda terme mellett volt Szeicht Miklós „tanítóbácsiék” lakása. Ő volt sok-sok éven át az iskola igazgatója.
Már nincs közöttünk, pedig olyan jó volna megmutatni neki, hogy nem harcolt hiába. Ő kitartóan küzdött a magyar iskola fennmaradásáért és külön azért, hogy a telepi gyerekeknek legyen sportolási lehetőségük.
Megyeszerte híres kosárlabda csapatot teremtett; ismertek voltak a gyoroki diák-sakkozók és a kézilabdások is.
A kosárlabdacsapat rendszeresen járt versenyekre, de a telepi iskola pályáján is rendeztek osztályok, iskolák közötti tornákat. Akkoriban a „lelátót” az iskola előtti, kivágott vastag, öreg  eperfa törzséből alakítottuk ki. Arról szurkoltak a község öregjei és fiataljai. A „telepi iskola” kosárlabda-csapata mindenki ügye volt.
Fontos események voltak ezek a mérkőzések egy egyszerű falusi magyar iskola életében.
A vendégcsapat vezetői egy régi íróasztal mellett foglaltak helyet; erre, néhány hivatalos papír lap mellé, egy tányéron citromszeleteket helyeztek el. Ez volt az üdítő, mivel akkoriban nem volt pénz még ásványvízre sem.
Friss kútvíz, citromszeletekkel! Csak erre tellett.
Azt a régi, máig megőrzött íróasztalt restaurálta a minap Szabó Károly. Munka közben találtam, az udvaron dolgozott. Meglepődtem; újra életre kelti a régi íróasztalt! Mi mindenről tudna mesélni ez a régi bútordarab!
Nem tudom, miért, de a megújúlt asztal nagyon jó érzéseket váltott ki bennem. Egészen fellelkesültem. Szemügyre vettem a sportteremmé alakított régi óvoda helyiségét, ahol központi fűtéses modern judo- terem működik.
A „Tanítóbácsi” lakásából öltözők, mosdók épültek és egy másik sportterem, ahol tornászni, aerobikozni lehet. A létesítmány már majdnem készen várja az érdeklődőket.
–  Ez csodálatos!
A régi íróasztal is megkapja méltó helyét egy kis irodában.
Sajnos, a régi ember, a „telepi iskola” egykori éltetője már nem ülhet mellé. Ő csak álmodott, vagy talán álmodni sem mert egy ilyen sportlétesítményről. De most ott fenn talán megnyugodva szemléli, hogy valami azért megmaradt egykori iskolájából. Az íróasztalon kívül a régi diákok, akik még vannak, őrzik az ő szellemét is.
A  gyorokiak, a „telepiek”, bármerre járnak, akárhol találkoznak,  szívesen emlegetik egykori alma materüket.
Az új évben, 2016-ban, további javításokat végeznek a régi épületen; élni fog továbbra is a „telepi iskola”.
Ezért kérem a nagyszülőket, a dédiket, látogassanak el néha a „telepi iskolába”.
Ennél is fontosabb: hozzák el a magyar óvodába és az iskolába unokáikat.
Amíg valakiről, vagy valamiről mesélnek, ami az emlékekben él, az van, az nem veszett el, az még fennmarad.
Tusa Erzsébet. Nyugati Jelen (Arad)

Hatósági fókuszban Székelyudvarhely
A közvélemény nyomására és az utóbbi időben Székelyudvarhelyen történt erőszakos cselekedeteket követően az egész városra kiterjedő hatósági ellenőrző akciót hirdetett meg a Hargita megyei rendőr-főkapitányság a bűnmegelőzés és a városlakók biztonságérzetének növelése érdekében.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársaival közös akció keretében pénteken éjszaka már több udvarhelyi szórakozóhelyen is razziák zajlottak. Megtudtuk: a Mokka kávézóban – ahol január 23-án lövöldözésig fajult egy kocsmai verekedés – a rendőrök és a készenléti egységek minden ajtót lezárva igazoltatták és motozták meg a vendégeket.
„Azt kérdezték, hogy van-e nálunk drog, bicska vagy bármilyen fegyver, de választól függetlenül megmotoztak – mondta a nevét elhallgatni kívánó szemtanú. – Engem bent a teremben is ellenőriztek, majd amikor elhagytam a kávézót, ismét igazoltattak.” Mint kiderült, azokat, akiknél nem volt személyazonossági igazolvány a rendőrségre vitték, de ellenőrzés után elengedték őket. Voltak olyanok is, akiket bilincsben vittek el, valószínűleg találtak náluk valamit – tudtuk meg a razzia alkalmakor a helyszínen tartózkodó férfitól.
Gheorghe Filip sajtószóvivő, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a megelőzés terén ugyanakkora felelősségük van a közösség tagjainak, mint a rendőrség munkatársainak. „Udvarhelyen egyre több kritikát fogalmaznak meg a médiában a rendőrségről. Nem akarom védeni a munkatársaimat, de ezek a kritikák legtöbbször alaptalanok. Ha bármelyik rendőr téved, ugyanúgy felelősségre vonható, mint bármelyik lakó” – fogalmazott Filip.
A szóvivő elmondta továbbá, a csütörtöki razziák alkalmával 174 személyt igazoltattak, akik közül tizenötöt a rendőrségre kísértek további ellenőrzésre. Közülük öten különböző kihágásokért összesen 400 lej pénzbírságot kaptak. Hat személy nem rendelkezett érvényes személyi igazolvánnyal, közülük hárman kiskorúak voltak. A közlekedésrendészeti ellenőrzéseken 95 személyt bírságoltak meg, összesen több mint 50 ezer lejre, és nyolc gépjármű-vezetői jogosítványt függesztettek fel. A rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztálya tizenhat cégnél végzett ellenőrzést, tizenkét vállalkozás összesen 47 ezer lej pénzbírságot kapott, ugyanakkor 1850 lej értékben foglaltak le tőlük javakat.
A pénteki akció során 355 személyt igazoltattak és motoztak meg a rendőrök, 110 személyt kísértek be további ellenőrzésre. Az ellenőrzés során három bűncselekményre derült fény, ugyanakkor öt kihágást is megállapítottak. 14 400 lej értékű büntetést szabtak ki, és 648 lej értékben foglaltak le különböző javakat. Hét mobiltelefont és egy laptopot is találtak, amelyeknek származását nem tudták igazolni, ezekben az esetekben további kivizsgálásokat végeznek.
Egyébként csütörtökön újabb erőszakos cselekményről érkezett bejelentés a székelyudvarhelyi rendőrségre. A szóvivő érdeklődésünkre megerősítette, hogy csütörtök éjjel egy tanárt bántalmaztak az egyik Kossuth utcai szórakozóhelyen. Az áldozat panaszt tett a rendőrségen, de mivel az esetet még vizsgálják, nem kívánt több részletet elárulni.
Amint arról beszámoltunk, egy héttel ezelőtt békés menetelés zajlott Székelyudvarhelyen Szőke László, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjének bántalmazása miatt, illetve a közbiztonságért. Hasonló akciót szerveztek egyébként tavaly novemberben is.
Jánosi András. Krónika (Kolozsvár)

Lakodalmas könyvbemutatót tartottak
Szombaton a nagyváradi Ady Endre Középiskolában mutatták be a Lakodalom van a mi utcánkban című kötetet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában látott napvilágot. A könyv anyagának ismertetését nótacsokor színesítette, és vőfély-rigmusokat is előadtak.
Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője több évtizedes gyűjtéséből állt össze az a kötet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában látott napvilágot, olyan rangos társszerzők bevonásával, mint dr. Balázs Lajos, Kiss Kálmán, Bokor Irén, Kovács Rozália, Csanádi János, Rög József, Dánielisz Endre és Zalder Éva. A könyv a Partium, Közép-Erdély és a Székelyföld számos településéről, kistérségéből gyűjtötte egybe, sok-sok adatközlő jóvoltából a még fellelhető esküvői, lakodalmi szokásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó gazdag folklóranyagot: népköltészetet, táncszókat, találós kérdéseket, névcsúfolódókat, közmondásokat, népdalokat és mulatós nótákat. A folklóranyagot egy színpadra alkalmazott Körös-közi lánykérő és lakodalmas egészíti ki, a kiadvány így azt a szerepet is betöltheti, hogy mai lakodalmakat e páratlan értékek felidézésével tegyenek emlékezetessé.
Az érdeklődőket Szűcs László köszöntötte, megjegyezve: napjainkban egyre gyakoribb, hogy kiadók civil szervezetként jönnek létre, s ők is ezt az utat követik a Holnap Kulturális Egyesülettel.
Meg kell őrizni
Pásztai Ottó felidézte: 1951-ben szeretett unokahúga megkérte arra, legyen a násznagya, ő azonban, városi ember lévén, nem rendelkezett semmilyen ismeretekkel a lakodalmas szokásokkal kapcsolatban. Szeretett volna azonban szép és felejthetetlen ünnepet rendezni, ezért mivel Kolozsváron a diákotthonban egy folyóson lakott Kányádi Sándorral és Szabó Gyulával, az ő segítségüket kérte. Mindketten készségesek voltak, a karácsonyi vakáció után hozták a kért anyagot, így egy gazdag csokorra valót kapott Csík-, Udvarhelyszék és a Sóvidék lakodalmas szokásaiból, rigmusaiból. Érdeklődése aztán később fokozódott ebben a témakörben, és az azóta eltelt több mint hat évtizedben igen jelentős anyagot sikerült összegyűjtenie, mely tevékenységében Erdély- és Partium-szerte sokan támogatták. Úgy fogalmazott: sajnos kétségtelen tény, hogy a második világháború után az erőszakos iparosodás következtében jelentősen megváltozott a falvak arculata és a korosztályok életkora. A fiatalok nagy része városokba költözött, s már sem idejük, sem türelmük nem nagyon van a régi hagyományok folytatására. Többek közt emiatt is vélte szükségesnek és értékesnek az őseinktől örökölt lakodalmas szokások bemutatását, illetve a most megjelent könyvbe foglaltak felhasználhatóak tetszés szerint mindazok számára, akik napjainkban lakodalmak lebonyolításával foglalkoznak.
Társszerzők
A továbbiakban a jelen levő társszerzők kaptak szót. Az érmihályfalvi Kovács Rozália elmondta, hogy 1993 óta foglalkozik rendszeresen néprajzzal, helytörténettel. Talált egy 1945-ből származó kockás füzetet vőfélyversekkel, melyek szövegét valószínűleg már a századelőn is használhatták. Az aradi Körös-közből érkezett Csanádi János édes anyanyelvünk megőrzésének fontosságát nyomatékosította többször is, illetve arról is beszélt, hogy több mint ötven éve gyűjt nemcsak lakodalmas rigmusokat, hanem népköltészeti alkotásokat is. Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatónője kettős minőségében – mint magyartanár és mint intézményvezető – azt emelte ki: magyar gyökereink megmaradásának szempontjából mennyire lényeges, hogy a falusi gyermekek ne szégyelljék, hanem inkább legyenek büszkék arra, hogy milyen környezetből származnak. A könyv anyagának ismertetését Molnár Júlia, Kiss Csaba színművészek nótacsokra színesítette Szőcs Lőrinc prímás és zenekara kíséretével, illetve Beke László vőfél-rigmusokat adott elő. A kiadvány megjelenéséért köszönet illeti a Bihar Megyei Tanácsot, valamint Szabó Ödönt, Szűcs Lászlót és Derzsi Ákost.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Vezetni felelősség
Mondják, katonanép a székely. Ehhez a tudathoz azonban olyan rétegek adódtak hozzá a huszadik század világraszóló „alkalmai” során, amelyek mérhetetlen szenvedések és veszteségek érzéséből képződtek az emberekben. Apai nagyapám idős korában is fájdalmas-keserű hangsúllyal a lakodalom jelentésű vendégség szót használta, valahányszor a világháborúkban való részvétele került terítékre. Az első kitörésekor tizenhét éves volt, de nem sokat kellett várnia, s máris „hivatalos” lett ebbe a „vendégségbe”, a másodikban meg ötgyermekes családapaként „mulatott”. Szerencséjére a szovjetek „vendéglátásában” nem volt része, így közvetlenül nem ismerhette meg a Gonosznak azt az arcát, amelyet aztán Közép-Európa is megismerhetett. Neki mindössze (!) néhány száz kilométert kellett gyalog megtennie keleti irányba – miközben legnagyobb, alig tizennyolcéves fiát éppen napnyugat felé sodorta a történelem vihara –, hogy hazaérjen családjához. Szülőfalujában aztán – ahol gyalogkatona felmenőit a tizenhetedik századi népesség-összeírások már jegyezték – folytathatta ugyanazt a kétkezi munkát erdőn-mezőn, amiből addig is fenntartotta családját. Amit pedig a maga számára leszűrt a világrengető eseményekből, hogy az egyszerű székely úgymond urainak köszönheti ama mérhetetlen szenvedést, amit el kell viselnie minden időben. Plebejus indulatának ez volt a forrása. A történtek bonyolultabb, társadalmi és politikai összefüggéseinek fejtegetésébe már nem ment bele, amint nem kívánt részesülni majd a népinek nevezett demokrácia előnyeiből sem, amikor falujában is az urak hatalmát az elvtársaké váltotta fel. Igazi történelmi jóvátételt nem is hozott ez a változás. Bosszúállást, háborúskodást a falu lakói között annál inkább! A társadalmi igazságosság és a jog helyett tényleg valami egyébnek a kísértete járta be a fél világot, benne a kis székely falvakat is, úgy 1947–48-tól.
Ha visszapillantunk a huszadik századra, meg lehet állapítani, hogy országos, nagy ügyekben, a kultúra és a szellemi élet területén például voltak hiteles vezetőink, viszont az egyszerű ember a maga közvetlen környezetében, falujában, a mindennapi, kenyérért való küzdelemben alig tapasztalt ilyet. Azt kellett éreznie, nemigen akad igazi, saját vezetője a székely falunak, s így jogosnak látszik az a plebejus indulat, amely az urakkal – s később az elvtársakkal – szemben megnyilvánult a föld népe körében, éljen az a magyar pusztákon vagy a székely rengetegben. Elég talán, ha a két világháború közötti időkből, Illyés Gyula vagy Tamási Áron műveivel példázzuk a mondottakat.
Ezúttal viszont mégis egy napjainkban kevésbé emlegetett könyvre hivatkoznék ilyen összefüggésben, éspedig Kurkó Gyárfás Nehéz kenyér című önéletrajzi regényére, amelyben ugyancsak egy plebejus nézőpont érvényesül, s amely az elmúlt év végén jelent meg Csíkszeredában, a Székely Könyvtár 39. köteteként, a Hargita Kiadóhivatalnak köszönhetően. Kurkó Gyárfás (1909–1983) a két világháború közötti kisebbségi közéletünk jelentős szereplője, a háború után pedig, 1944–47 között a Magyar Népi Szövetség vezetője volt, akit aztán 1949-ben – Márton Áron püspökkel és más világi magyar vezetőkkel együtt – koholt vádak alapján súlyos börtönbüntetésre ítéltek, zavart elmével szabadult, s így soha nem térhetett vissza a közéletbe. Regényét 1947-ben írta (1949-ben, majd a szerző rehabilitálása után, 1970-ben, Méliusz József előszavával jelent meg), s tizenkét-tizenhárom éves koráig meséli el benne a szülőfalujában, Csíkszentdomokoson töltött életét, olyan olvasmányosan és ízes magyar nyelven, hogy a mai olvasónak is élményt jelent. Ezen túlmenően a mű néprajzi és szociográfiai szempontból is értékes adalékokkal gazdagítja az első világháború időszakának, valamint az összeomlásnak és hatalomváltás első éveinek a székely falujáról kialakított képünket. 
Úgy vélem, ami a Nehéz kenyér újabb, harmadik kiadásának külön is időszerűséget adhat az, hogy napjaink olvasója számára is eleven kérdésként vetődik fel a mai székelyföldi falvak vezetésének kérdése. Ma is mellőzhetetlen valóság például a mélyszegénység, a rendezetlen tulajdonviszonyok megléte, a megoldatlan, konfliktusos helyzetek sokasága s így a jogosan felgyűlt indulat. Mindezek méltányos megoldása rátermett vezetőket feltételez, s a katonanép pedig különösképpen igényli a hiteles és megbízható vezetőket.
Borcsa János. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

500 embert vittek be
Felforgatták Udvarhelyet 
Átfogó akcióval válaszolt a Hargita megyei rendőrség a Székelyudvarhelyen két hete történt kocsmai verekedésre, mikor Szőke László újságírót helybenhagyták a Mokkában, ő pedig gumilövedékkel megsebesített két embert. A múlt héten egy, a közbiztonságot követelő tüntetést is rendeztek a városban.
Szombatra virradólag maszkos csendőrök ellenőrizték a két héttel korábbi verekedés helyszínét, a Mokka kávézót. Éjjel két óra után a Kőkereszt téren sok fiatal álldogált, a rendőrök a szórakozóhelyen levők egy részét kiterelték a Mokka épületéből és udvaráról, több fiatalt igazoltattak – írja az Udvarhelyi Híradó című lap. A múlt héten más gazdasági egységeket, cégeket, üzleteket is ellenőriztek a gazdasági rendőrök, péntektől pedig látványos közúti ellenőrzés zajlott nemcsak a városban, hanem a környékén is.
Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a rendőrségi ellenőrzéseket az utóbbi hetek eseményei miatt rendelték el. Pénteken 355 személyt igazoltattak Székelyudvarhelyen, a szórakozóhelyekről és az utcáról 110-et vittek be a rendőrségre. Szombaton 174 személyt igazoltattak, közülük 15-öt a rendőrségre vittek – utólag mindenkit szabadon engedtek. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Drakula szegény öregeket simogat
Elbeszélgettünk a magyarellenesnek tartott gárdát létrehozó Bogdan Diaconuval, és kiderült: a K1-es harcművészbajnok vezetésével létrehozott, Drakuláról elnevezett Karóbahúzó Vlad Őrjárat csak az idős, szegény embereknek fog segíteni a hatóságokkal együttműködve. Diaconu pártja, az Egyesült Románia Párt (PRU) pedig csak a korrupt magyar politikusoktól akarja megvédeni a magyarokat az RMDSZ betiltásával.
Még egy éve sincs, hogy Diaconu pártja megalakult; a politikus korábban magyarellenes kirohanásaival, nemrég az RMDSZ betiltásának ötletével, legújabban pedig a Karóbahúzó Vlad Őrjárattal keltett nagy médiavisszhangot. Az MNO által megkérdezett Székely István Gergő, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója szerint a politikus a Jobbik receptjét másolná le, de kérdéses, hogy sikerül-e neki.
Van még jelentkező
Mióta a Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor meghalt, sokan pályáznak a szavazóira. Nem csak Traian Basescu startolt rá a radikálisabb jobboldali voksokra a Moldovai Köztársasággal való egyesülés ügyében, de az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű szélsőséges szervezet is pártot alapított. Utóbbit Diaconu komolytalannak tartja, mert nincs tiszta ideológiájuk. „Oroszlánok nem kezdenek kölyökkutyákkal” – zárta ki az együttműködés lehetőségét.
Ismert magyarfaló
Diaconunak korábban is volt néhány magyarellenes húzása: követelte már a Jobbik betiltását, a magukat „románellenes” kijelentésekre ragadtató külföldiek kiutasítását, indított kampányt a magyar termékek ellen, törvényt terjesztett be a magyar feliratok és utcanévtáblák betiltására, illetve a nemzetiségi nyelvhasználat büntethetővé tételére a romániai közintézményekben. Láthatóan különösen fájó pont számára az autonómia is, amelynek még a megemlítését is börtönnel sújtatta volna egy 2014 nyarán benyújtott törvényjavaslatában.
„Nekem van magyar barátom, de…”
A pártvezető ehhez képest az MNO-nak adott nyilatkozatában leszögezte: ő a romániai magyarokat sosem támadta, csak az RMDSZ-t és más politikai erőket kritizált, mert „területi autonómiáért és elszakadásért küzdenek”, ami ellen szerinte jogos a fellépés. „Calarasi megyei képviselőnk büszke magyar és román, ez beszédes példa, mennyire is utálom a magyarokat” – közölte, hozzátéve: a magyarellenes háború „mítoszát” éppen a magyar politikusok szítják önérdekből, „akik autonómiaharcost játszanak, és meggazdagodnak ahelyett, hogy a románok és magyarok jólétén dolgoznának”.
Szerinte a PRU csak a korrupt politikusaikra jelent veszélyt, nem a magyarokra.
Nehezményezte viszont, hogy Magyarország azzal „szítja az indulatokat”, hogy politikai menedékjogot ad a korrupcióval vádolt volt RMDSZ-es Markó Attilának. Markó Attila ügye egyébként láthatóan bántja Diaconut, aki Orbán Viktornak írt nyílt levelében korábban megüzente, hogy „egy olyan nép türelmével játszik, amely Budapesten egyszer már felrakta a bocskorát a Parlamentre”.
Arccal az RMDSZ-nek
A szélsőséges pártvezér nekünk azt mondta, azért is nyújtotta be az RMDSZ-t illegálisnak, alkotmányellenesnek és államellenesnek nyilvánító törvényjavaslatát, mert szerinte a párt prominensei, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester pénzelte a „terrorista” vezetőkkel rendelkező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor ugyanakkor határozottan cáfolta ezt, és elmondta: Diaconunak minden héten van egy tucat magyar- és RMDSZ-ellenes tervezete, de eddig egy sem ment át a parlamenten; „bízzunk benne, hogy ez így is marad”.
Így lesz Erdély Koszovó?
A román politikus nehezményezte azt is, hogy január 24-én, a román fejedelemségek egyesülése napján Antal gyásza jeléül fekete zászlót tűzött ki a városházára. Ilyen augusztus 20-án Magyarországon elképzelhetetlen lenne – érvelt.
Ami akár a magyar, akár a székely zászlót illeti, ugyanaz a baja vele, mint az autonómiával: szerinte ezek a szeparatizmus jelei, a magyar vezetők pedig segítségükkel aláássák az államot, és egy új Koszovót hoznának létre, ami szerinte Tőkés László leghőbb vágya.
A magyar jelképeket tényleg nem szereti, egy 2012-es kijelentése szerint ugyanis „a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre”.
„Magyarok, forduljatok hozzánk!”
A politikus azt is elmondta, mi a baja az autonómiával, noha Katalóniától Dél-Tirolig a legtöbb autonómia gazdasága erősebb az anyaállaménál. Diaconu szerint a székely autonómia elriasztja a befektetőket a „magyar politikusok által szított etnikai konfliktusok miatt”, és mert a magyarok nem tanulják meg az államnyelvet.
A szélsőjobboldali vezető szerint a PRU többet tehet a magyar közösségért, mint a magyar szervezetek, mert csak a gazdasági ügyekre koncentrálnak, és kinyitnák a régiót a befektetések előtt a „népét sötétségben tartó” RMDSZ-szel szemben, amelynek „kiskirályként viselkedő polgármesterei már így is túl önállóak, képzeljük el, mi lenne, ha még autonómia is lenne”. A korrupció kapcsán annyit azért megengedett, hogy az nem etnikai ügy, származástól függetlenül építik a kleptokráciát a korrupt politikusok, a szegénység elől a magyarok és a románok egyaránt nyugatra menekültek. Ezen semmilyen autonómia nem segítene – mondta.
Rendszer- és magyarellenes
Hogy Székelyföld miért tudott vagy miért nem tudott fejlődni, arra rengeteg magyarázat van, de amit Bogdan Diaconu állít, annak semmi alapja nincs– mondta minderre az MNO-nak Kelemen Hunor.
Székely István Gergő szerint sem dől a pénz a székely megyékbe. Noha a román média azt szokta hangsúlyozni, hogy a régió életképtelen volna gazdaságilag a visszaosztott források nélkül, tény, hogy a térség szegény, és lényegesen kevésbé részesül a gazdagabb megyék befizetéseiből, mint a legszegényebb havasalföldi és moldvai megyék – mondta.
A PRU rendszerellenes pártként próbálja magát meghatározni, Diaconu lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy a hatalmi rendnek az RMDSZ és a magyarok is részei. Egyébként tény, hogy a magyar párt a kormányzati vagy kormányközeli pozícióban eltöltött csaknem húsz év alatt könnyebben hozzáfért a forrásokhoz, és ez kitermelt korrupciós ügyeket a magyarok körében is. Ugyanakkor ezek felgöngyölítése esetenként alkalmat adott politikai boszorkányüldözésre is ártatlanokkal vagy pitiáner ügyek elkövetőivel szemben – véli Székely.
Ezt Kelemen Hunor is megerősítette, mondván: az egyébként legitim korrupciós harc árnyékában végzett politikai leszámolást jól példázza az RMDSZ-es csíkszeredai polgármester és helyettese, Ráduly Róbert valamint Tőke Domonkos esete, akiket annak ellenére távolítottak el posztjukról, hogy korrupciós vádak végül fel sem merültek.
Drakula harcosai? Inkább Üdvhadsereg…
Diaconu a Karóbahúzó Vlad Őrjárattal szélsőségesen nacionalista, egyebek között magyarellenes félkatonai szervezetet kíván létrehozni, amit mélységesen elítélnek – mondta az MNO-nak Kelemen, hozzátéve: reméli, nem kerül sor magyarellenes incidensekre az őrjárat részéről. Egyébként a gárda tagjai néhány kivételtől eltekintve magyart csak a tévében láthattak – tette hozzá.
A szélsőséges politikus egészen más képet festett az alakulatról: igazi jótékonysági szervezetként írta le. „Mi nem olyanok vagyunk, mint a Magyar Gárda vagy a HVIM, a félkatonai szervezetek. Nem keressük a konfliktust. Afféle üdvhadseregként dolgoznánk, csak román stílusban” – jelentette ki. Hangsúlyozta: ők csak akkor mennek magyar területekre, ha hívják őket, például azok a szegények és öregek, akikkel az RMDSZ nem törődik. Hamarosan bemutatják az őrjárat szabályzatát, s „minden tiszta és világos lesz” – ígérte.
Remélem, Magyarország nem készül háborúra a Vlad Tepes Őrjárat miatt – fűzte hozzá gúnyosan.
Romantikus erőszak
Ez mind szép, de ha nem terveznek erőszakkal fellépni, akkor miért egy K1-es világbajnok vezeti az őrjáratot – kérdeztük, mire Diaconu azt mondta, hogy a kiszemelt Daniel Ghita az ifjúság példaképe, az erdőirtások elleni tiltakozás jelképe, és a párt színeiben indul egy bukaresti kerületi választáson is.
Székely szerint viszont egyértelmű, hogy az őrjárat a Magyar Gárdához hasonló próbálkozása a PRU-nak. Hiába vezetik fel úgy, hogy majd ők öreg néniket fognak átsegíteni a zebrán, nem véletlen, hogy Vlad Tepes nevét választották, aki a párt logóján is szerepel, a gárdaparancsnok pedig K1-bajnok.
Civil kurázsi
Kelemen Hunor kétségét fejezte ki afelől is, hogy a román társadalom vevő lenne Diaconuék gárdájára. Ezt támasztotta alá Székely is: mint mondta, a civilek azonnal reagáltak, és feljelentették az őrjáratot. Valóban, a szervezet megalakulása után nem sokkal Dumitru-Cornel Vilcu kolozsvári egyetemi tanár aláírásgyűjtésbe kezdett a betiltása érdekében. Diaconu az MNO-nak erre úgy reagált, szerinte a tanár csak a médiafelhajtást keresi, de „sajnos” már más, Soros György által pénzelt roma és antirasszista szervezetekkel kell osztoznia rajta, akik szerinte szintén a PRU-val akarják bizonygatni létjogosultságukat. Soros egyébként is Diaconu bögyében van, az amerikai mágnást a román kultúra ellenségének tartja, szerinte az általa pénzelt civilek kritikái miatt tiltotta le az Adevarul nevű portál a politikus blogját, valamiféle rosszul értelmezett polkorrektség miatt.
Kis román történelemlecke
Ami a történelmet illeti, a pártvezér egészen sajátos szemléletet vall: mint kérdésünkre közölte, az Erdéllyel kapcsolatos magyar területi igények abszurdak, mert a románok már azelőtt ott éltek, hogy a magyarok megérkeztek volna, ezért azt visszakövetelni olyan lenne, mintha a törökök akarnák visszakapni az ottomán hódításokra hivatkozva Budapestet. Ellenben a Romániához Besszarábia néven alig húsz évig, 1920 és 1940 között tartozó Moldovai Köztársaság Romániához csatolása szerinte legitim lenne. Talán érdemes lenne elolvasnia Lucian Boia román történész legújabb műveit, amelyekből kiviláglik: a románoknak a világon semmiféle történelmi joguk nem volt Erdélyre.
Utállak, de fogjunk össze!
A pártvezért a migráció kapcsán is kérdeztük, ekkor már egészen más véleménnyel volt a magyarokról, sőt a miniszterelnökről is. „Életemben először mondtam jót Orbán Viktorra, amikor kijelentettem: kerítést kell építenünk, ahogy ő tette.” Építene is a muzulmán invázió ellen, ha a PRU kormányozná Romániát. Egyesítsük erőinket, mint Hunyadi János idején, és ne verjenek éket közénk a magyar szeparatista mozgalmak – javasolta Diaconu.
Homályos jövő
Bár Diaconu arról beszélt, hogy mit tenne, ha hatalomra jutna, addig még igen rögös lehet az út: mint Székely István Gergő elmondta, kérdéses, hogy alakul a PRU viszonya az Új Jobboldallal, a román szélsőjobb mennyire fogadja el Diaconu szociáldemokrata múltját, és – újfent szembeköszön a jobbikos párhuzam – honnan lesz pénze a párt felfuttatásához.
Kelemen sem jósolt komoly jövőt az Egyesült Románia Pártnak, felidézve, hogy az első kongresszus után Diaconuék egyik legerősebb szervezete, a Bukarest 2. kerületéhez tartozó egység feloszlott, mert a vezetést túl korruptnak és diktatórikusnak találta. Diaconu maga Bukarest főpolgármesteri székéért indul, de nincs sok esélye. A kutató szerint a PRU-nak inkább vidéken lehet némi sansza arra, hogy megvesse a lábát.
Veczán Zoltán. mno.hu

Még célként sem említhetik Székelyföldet
Székelyföld turisztikai úti célként történő népszerűsítésére mondott nemet a Marosvásárhelyi Ítélőtábla, elutasítva a Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség hivatalos bejegyezésére vonatkozó fellebbezést. Ezzel jogerőre emelkedett a Hargita Megyei Törvényszék korábbi hasonló döntése, amely arra hivatkozott, hogy Székelyföld hivatalosan nem létezik.
A több Hargita, Kovászna és Maros megyei turisztikai és vidékfejlesztési egyesületet összefogó Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség hivatalos bejegyzésével kapcsolatos fellebbezést február 4-én tárgyalta a Marosvásárhelyi Ítélőtábla. A fellebbezést alaptalannak nyilvánították, és elutasították, megerősítve a Hargita Megyei Törvényszék tavaly decemberben hozott elsőfokú ítéletét.
A szövetség alelnöke, ifj. Nagy Benedek kérdésünkre azt mondta, a bejegyzéssel kapcsolatos további lépésekről néhány napon belül a megválasztott vezetőtanács dönt majd. Mint megtudtuk, fellebbezésükhöz számos olyan dokumentumot is csatoltak, amelyek bizonyítják, hogy számos más, történelmi régió nevét szabadon használhatják az ezeket népszerűsítő, hasonló céllal alakult egyesületek, szervezetek. Ahogy korábban is írtuk, a Hargita Megyei Törvényszék tavaly a bejegyezési kérés iktatása nyomán nem a szövetség tevékenységét, hanem az alapszabályzatban szereplő Székelyföld kifejezést kifogásolta, egyúttal kérte ennek megváltoztatását.
A bejegyzési kérés első tárgyalásakor az ügyész azt közölte, mivel az alapszabályzatban szerepel a Székelyföld szó, ez alkotmányellenes. Ezért a kezdeményezők a kifejezést Székelyföld turisztikai desztinációra változtatták, de kérésüket így sem fogadta el a törvényszék, amelynek indoklása szerint a hatályos törvények értelmében ilyen területi szervezeti egység nincs, közigazgatási szempontból Romániát községek, városok és megyék alkotják. A kezdeményezők korábban a törvényszék elutasító döntése mögött politikai okokat sejtettek. A fellebbezés elutasításáról szóló végzést az indoklás megismerése érdekében írásban kértük az ítélőtáblától, miután ezt megkapjuk, az ügyre visszatérünk.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Megszűnik a Role zenekar
Fordulóponthoz érkezett a csíkszeredai Role zenekar, amelynek tagjai kedden jelentették be, hogy feloszlanak. Az együttes a Pille nevet viselő búcsúalbummal köszön el a rajongóitól.
„Balázs Zoltánt és Salamon Orsolyát megannyi közös élmény köti össze a zenekarral, de az élet jelenleg más dolgokat tartogat számukra. Bodor Emese személyes okokból sajnos nem tud folyamatosan jelen lenni a zenekar életében. Most egy sok éves, talán a Role történetében a leggyümölcsözőbb és leghosszabb ideig működő stabil felállás bomlik meg. Így egyszerre három tagot kellene pótolni, amit a Role egysége és hangzása is súlyosan megsínylene. Ezért úgy érzik, hogy az a helyes, ha pontot tesznek a mondat végére, és megszűnik a Role” – közölték a zenekar tagjai.
Köszönetet mondanak ugyanakkor a lelkes közönségüknek, amely az elmúlt 28 évben a zenekar mellett álltak, és indazoknak, akik ott voltak a koncertjeiken, és „hisznek a zenéjükben”.
Mint arról már korábban írtunk, a zenekar tagjai tavaly júliusban egy különleges projektbe vágtak: a Nagyhagymás Nemzeti Parkban, szabad ég alatt rögzítették a Pille című moldovai csángó balladát, amelyet feburár 9-én, búcsúalbumként adtak ki. Székelyhon.ro