Miért jelentkeznek a székely fiatalok az idegenlégióba? Már kutatják
A légióskodás mára társadalmi jelenséggé vált Székelyföldön, ami túlmutat az egyszerű kalandvágyon. De tényleg gyergyói a többség?
A vélekedés szerint a Gyergyói-medence adja a legtöbb székelyföldi idegenlégióst, akiknek megítélése finoman szólva is vegyes. Nevezték már őket bűnözőknek, hétpróbás gazembereknek és bajkeverőknek, és olyanok is vannak, akik hősökként tekintenek rájuk. Az idegenlégiósokról alkotott képtől függetlenül a jelenség annyira ismert, hogy a legtöbb embernek van véleménye ezzel kapcsolatban. A meggyőződések közös pontja, hogy nagyon kevés valódi és releváns információra épülnek, ezért főleg sztereotípiákkal operálnak. Az elmúlt időszakban azonban több olyan kezdeményezés is történt, amelynek során egykori légiósok álltak a nyilvánosság elé, beszéltek múltjukról, az idegenlégióban eltöltött évekről, hozzájárulva ezzel a légiósokról és a légiós életről alkotott társadalmi kép megváltoztatásához. De mi a valóság?
Vannak olyan számadatok, amelyek alátámasztják azt a vélekedést, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós gyergyói származású lenne? Eddig senki nem fogalmazta meg ezeket a kérdéseket a tudományosság igényével, ám a jövőben ez is változni fog: hamarosan Székelyek a Francia Idegenlégióban. Zsoldosok és/vagy vendégmunkások? címmel jelenik meg egy tanulmány egy frissen induló tudományos ismeretterjesztő folyóiratban, a Gyergyói Szemle első számában. A téma kapcsán Dániel Botond szociológust, a BBTE oktatóját, a tanulmány társzerzőjét kérdeztük.
Társadalmi méreteket öltött a jelenség
Akár gyergyói, akár más székelyföldi idegenlégiósokkal készültinterjúkat, beszámolókat olvasunk, szinte mindannyian kiemelik, hogy a legtöbb székelyföldi idegenlégiós Gyergyóból származik. A hétköznapi tapasztalatok is ezt mutatják: ott szinte mindenkinek van szomszédja, ismerőse vagy rokona a légióban.
„Pontos adataink nincsenek a székelyföldi születésű idegenlégiósok számáról, viszont egy rövid előkutatás alkalmával, közösségi oldalak segítségével, 23 Gyergyó-medencei aktív vagy leszerelt idegenlégióst találtunk, közöttük testvérpárokat, unokatestvéreket, iskolatársakat” – mondta a szociológus. A székelyföldi fiatalok idegenlégióba való jelentkezése mondhatni trendszerűvé vált, és számos fiatal nem pusztán kalandvágyból jelentkezik, hanem karrierlehetőségként is tekint a légióra. Kijelenthető, hogy itt egy társadalmi jelenségről van szó? – tettük fel a kérdést.
A zsoldos hadsereg és a hivatásos katonaság már az ókorban is létező társadalmi jelenség volt, és a francia idegenlégió is már több mint 180 éve része a francia társadalomnak, de sok más ország társadalmának is. Olyan társadalmi jelenség, amely különböző mértékben kötődik több érintett társadalom gazdasági, politikai és erkölcsi viszonyaihoz, valamint hatást gyakorol azokra – magyarázta a szakember.
„Számunkra a legfontosabb kérdés természetesen az, hogy milyen a mi érintettségünk, miért fontos székely-magyar kontextusban a francia idegenlégióról beszélni? A válasz, hogy pontosan azért, mert a rendszerváltás után nagyon sok székelyföldi fiatalnak felkeltette az érdeklődését a légió, évről-évre egyre többen jelentkeztek, így társadalmunk számára a légió lassan több lett irodalmi olvasmánynál, ismerősök, rokonok közvetlen élettapasztalatává, és általuk a mi közvetett élettapasztalatunkká is vált. Az idegenlégióba való jelentkezés most már Székelyföldön is társadalmi jelenséggé vált” – fogalmazott. A jelenségre való felhívás a cél
Hozzátette, hogy az újonnan induló Gyergyói Szemle tudományos ismeretterjesztő folyóirat első számában megjelenő tanulmány annak apropóján jelenik meg, hogy a folyóirat tematikus lapszámokkal jelentkezik, az első szám témája pedig az első világháborúra való emlékezés jegyében a háború, harc, katonáskodás.
„Szociológusként már nehéz az első világháborúról írni, ezért kerestünk egy olyan katonáskodással kapcsolatos témát, amely napjainkban érinti a székelyeket. Így találtuk meg a székely idegenlégiósokat. Nem szakterületünk az idegenlégió, jómagam az erdélyi magyar szociális tevékenységű, nonprofit szervezeteket kutatom, ezért csak szakmai kíváncsiság hajtott a téma fele. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenségre és kérdéseket, témákat ajánljunk további vizsgálódásokra” – mondta.
A francia idegenlégió (franciául: Légion étrangère) olyan elit katonai alakulat a francia hadseregen belül, amelyben francia lobogó alatt, francia egyenruhában, francia tisztek vezényletével főleg idegen, azaz más nemzetiségű katonák szolgálnak. A francia idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet Lajos Fülöp írta alá 1831. március 10-én. Kilenc ezredből és egy kisegítő alakulatból áll, főhadiszállása Aubagne-ban található. Jelmondatai: „Legio Patria Nostra”, „Honneur et Fidélité”, „Marche ou crève”.
A légiós kezdő fizetése 1043 euró, 10 hónap szolgálat után szolgálati helytől függően, havonta minimum 1205 eurót kap, de például, aki a 13. könnyűdandárnál szolgál az Egyesült Arab Emírségekben, az havi 3500 eurót is megkereshet egy év után. Az illetmény a rangszerzéssel és a szolgálati évek számával egyenes arányban nő, 15 év szolgálat után, adott esetben külföldön is folyósított nyugdíjat kap a leszerelt légiós. Az idegenlégióban közel 8000 katona - közülük több mint 400 tiszt, 1741 altiszt és 5500 légiós 136 országból - esküdt fel Franciaországra.
A tanulmány az idegenlégióba való jelentkezést, mint életstratégiát az ifjúsági korszakváltás jelenségével, a fiatalkori pályaválasztási döntésekkel, a nemzetközi migrációval és a külföldi munkavállalással összefüggésben vizsgálja. E kapcsán olyan kérdéseket fogalmaz meg, mint: Az idegenlégióba való belépésről szóló döntést, milyen tényezők határozzák meg? Tudatos munkavállalási döntésről van-e szó vagy kalandvágyról? Tekinthető-e az idegenlégióba való jelentkezés külföldi vendégmunkának, olyan tudatos munkavállalásnak, amely a jelentkező fiatalok egyéni érdeklődésén, adottságán és lehetőségein alapul? A döntés meghozatalakor milyen tényezők kerülnek mérlegre (fizetés, nyugdíj, hivatásos katonasággal járó veszélyek, nehézségek)?
Továbbá szintén érdekes kérdés – mondta Dániel, hogy tapasztalhatók-e a légiósok társadalmi-származási hátterében közös vonások? A légióba jelentkező és felvételt nyerő székely fiatalok milyen társadalmi-gazdasági hátterű családokból származnak? Milyen oktatási és munkaerő-piaci pályát futottak be, mielőtt a légióba jelentkeztek? Végül, pedig ami a nemzetközi migrációs megközelítést illeti, érdekes lenne megvizsgálni, hogy az előző légiósok tapasztalatai mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy újabb fiatalok próbálják ki ezt a pályát?
Továbbá kérdés, hogy a gyergyói és székelyföldi fiatalok esetében beszélhetünk-e migráns hálózatokról? Ha igen, hogyan szerveződnek ezek a hálózatok, melyek azok a kapcsolatok, amelyek a jelentkező fiatalokat összeköti (rokoni, iskolatársi, baráti kapcsolatok, közös szórakozási vagy szabadidő-eltöltési helyek stb.)? Lehet-e beszélni különböző hullámokról, beazonosíthatók-e különböző korszakok a francia idegenlégió és a gyergyói, székelyföldi közösség kapcsolatában? – sorolta a szakember.
Minőségi módszerekkel érdemes vizsgálódni
Ezek mellett érdekes lehet megvizsgálni azt is, hogy hogyan alakul a leszerelt idegenlégiósok élete, illetve milyen kép él a helyi közösségben az idegenlégióról, az idegenlégiósokról. A szolgálati idő lejárta után kik - milyen szociológiai jellemzőkkel bíró fiatalok - térnek haza, milyen polgári foglalkozást választanak maguknak, alapítanak-e családot, tartják-e a kapcsolatot a régi katonatársakkal, hogyan sikerül a helyi közösségbe való visszailleszkedésük? Kik azok, akik Franciaországban, vagy a világ más részén telepednek le? Milyen az idegenlégió és idegenlégiósok megítélése közösségeinkben, az idősebbek, a kortársak és a fiatalok között? Milyen kép él az idegenlégióról a fiatalok körében, ez a kép miből táplálkozik stb. - mondta.
Kérdésünkre, hogy milyen szociológiai megközelítésmódok alkalmazhatók a vizsgálódás során, Dániel elmondta: a jelenséget elsősorban minőségi módszerekkel, főként szociológiai interjúkkal érdemes vizsgálni, ez a módszer biztosítja azt, hogy mélységében is megismerhetők legyenek az idegenlégiósok élettörténetét, motivációit.
„A már említett kérdések mindegyike olyan, amelyet alapos beszélgetések során felszínre lehet hozni. Természetesen a kontextus megismerése miatt jó lenne azt is tudni, hogy hány fiatal szolgál jelenleg az idegenlégióban, milyen életkorúak, milyen a társadalmi hátterük, iskolai végzettségük. Tehát a mennyiségi megközelítés is fontos, de csak annyira, amennyire a kontextus pontos leírása megköveteli” – tette hozzá Dániel, aki az egyik hipotézisként azt említette, hogy az idegenlégióba való jelentkezés egyre kevésbé szól a kalandvágyról, és egyre inkább egy tudatos élettervezési döntésről lehet beszélni.
„A fiataloknak egyre több információ áll a rendelkezésére az idegenlégiós életről, a követelményekről, a kiképzésről, bevetésekről, a napi rutinról, a veszélyekről és a nyereségekről egyaránt. Minél több információforrás van, annál hitelesebb képet tudnak alkotni arról, hogy mi vár rájuk. Tehát úgy gondoljuk, hogy beszélhetünk a klasszikus értelemben vett migráns hálózatok létéről” – fogalmazott a szociológus. Hozzátette: sejtik, hogy jól meghatározható azon fiatalok köre, akik légióskodásra adják a fejüket.
Például valószínűleg felülreprezentáltak közöttük azok, akik szaklíceumot végeztek, szüleik szakmunkások vagy gazdálkodók, továbbá hasonló szabadidős szokásokkal rendelkeznek - például inkább járnak edzőterembe -, és baráti körükben már vannak olyan személyek, akik a légióban szolgáltak. Valószínű, hogy egy mélyebb szociológiai kutatás azt is kiderítené, hogy a székelyföldi fiatalok és az idegenlégió kapcsolatában több korszak is létezett – mondta Dániel Botond, aki hangsúlyozta: a céljuk felhívni a figyelmet erre a társadalmi jelenségre, és reméli, hogy a társadalomkutatók, társadalomtudományi szakokon tanuló egyetemisták is a téma felé fordulnak, és a közeljövőben alapos kutatások valósulhatnak meg a témában.
S.I.
Transindex.ro

Mégis lesz magyar szak a gyógyszerészetin
A hét elején kezdődtek és péntekig, máshol szombatig lehet beiratkozni a vásárhelyi felsőoktatási intézményekbe. Az általunk megkérdezett tanintézetek képviselői elmondták: a beiratkozók nagyobb hullámára az elkövetkezendő napokban számítanak.
Egyrészt ezt az előző évek tapasztalataira alapozva állítják, másrészt a jelentkezést lassítja, hogy sok helyen az eredeti diplomákat csak szerdán adták ki. Talán a legjobb hír, hogy az előzetes hírekkel ellentétben idén is indul magyar nyelvű oktatás a gyógyszerészeti karon.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen péntekig lehet iratkozni, és a felvételi vizsgára jövő szerdán kerül sor. Szilágyi Tibor lemondott rektorhelyettestől megtudtuk: a magyar helyek száma nem változott, az általános orvosi karon 135 állami támogatott magyar hely és 80 fizetéses hely van. A tandíjas helyekre a felvételi idén is minden kar esetében közös versenyben történik, azaz a jelentkezők számától és a vizsgaeredménytől függ, hogy hány magyar és hány román bejutó lesz. A nővérképzőn 15 állami magyar hely van, és 70 tandíjas.
A gyógyszerészeti kar az eddig megszokott beiskolázási számokkal indul, tehát 35 tandíjmentes magyar, és 90 közös fizetős helyet hirdettek meg. A fogorvosin is van 35 tandíjmentes magyar és 30 közös, fizetős hely. Ezenkívül vannak még más szakok is, amelyeket csak román nyelven indítanak, ezek az egyetem honlapján megtekinthetők. A jelentkezés az interneten történik, és csak annak kell személyesen megjelennie, aki nem boldogul ezzel az iratkozási rendszerrel. A rektorhelyettes elmondta, az iratkozási hét közepén nagyon spekulatív lenne a jelentkezési kedvről nyilatkozni, és nem is annyira relevánsak ilyenkor az adatok. „Az elején lassan indul, aztán van egy nagyobb hullám, és a végére ismét lassul egy kicsit” – mondta, hozzátéve, hogy a szerda déli statisztikák szerint az orvosi karra 120 román és 77 magyar diák jelentkezett. „Lehet látni, hogy van érdeklődés, a főszakokon nem lesz probléma a helyek betöltésével, mert már majdnem annyian jelentkeztek, ahány hely van” – fogalmazott.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán hétfőn kezdődött és szombatig tart a beiratkozás. Kovács Borbála, a kar PR-felelőse elmondta: eddig nincs okunk a panaszra, majd hozzátette: „Sajnos hátráltató tényező, hogy sok iskolánál csak szerdán adják ki az eredeti diplomát, ezért az első két napban elenyésző volt a jelentkezők száma. Eddig megközelítőleg 130 diák iratkozott be, akik az iskolájuk által kiállított papírral igazolták, hogy érettségiztek”. Egyes tanintézetek ilyen jellegű igazolásokat sem akartak kiállítani a diákoknak, a felvételizők zömére tehát szerda után számítanak. A vásárhelyi karon 12 alapszakot hirdettek meg, 520 helyre, és a négy mesterképző szakra is ezen a héten lehet iratkozni. Az újdonságok felől érdeklődve Kovács Borbála elmondta, akkreditálták az egyetem fordító és tolmács alapképzési szakát, valamint megkapták az ideiglenes működési engedélyt az agrármérnöki szakra, amely Sepsiszentgyörgyön fog a vásárhelyi kar kihelyezett részlegeként működni, és ahova a helyszínen, de Marosvásárhelyen is lehet iratkozni.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az alapképzésben indított hét magyar szakon 38 tandíjmentes- és 41 tandíjas helyet hirdettek meg, a magiszteri képzés 6 szakán pedig 32 tandíjmentes és 40 költségtérítéses helyet – tájékoztatott Bordi Aliz főtitkár, aki azt is elmondta, egyelőre nem iratkoztak be sokan, ami többek között az érettségi oklevelek kiadásának elhúzódásával is magyarázható.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is”
– Beszélgetés Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanárral, költővel –
Székely-Benczédi Endre nyugalmazott matematika tanár, hivatalos elfoglaltsága mellett a magyar költészet művelésével is foglalkozott élete során. Ezt a tevékenységét nyugdíjba vonulása után is folytatja. Versei jelentek meg különböző lapokban, két antológiában és egy saját kötetben, de internetes oldalakon is olvashatók. Székely-Benczédi Endrét nyárádszentmártoni otthonában kerestük fel és kérdeztük költői pályájáról, munkásságáról.
–Kérem, beszéljen először iskolai éveiről. – 1949. február 2-án születtem Csókfalván, de hároméves koromtól már Makfalván éltünk. Ott jártam az I-VI. osztályt, majd a hetediket Karácsonfalván. Középiskolai tanulmányaimat Szovátán végeztem, ott érettségiztem 1967-ben. Ezt követően a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola matematika szakát végeztem el és kerültem1971-ben Csíkfalvára tanítani. Innen jöttem nyugdíjba 2011-ben. „Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek"
– Mikor kezdett el verselni? Hol jelentek meg első költeményei?
–Verset írni már középiskolás koromban elkezdtem, első versem 1968-ban, a Vörös Zászló Szőcs Kálmán által szerkesztett mellékletében, a Figyelőben jelent meg, Kicsi Antal közvetítésével. Ettől kezdve aztán Kicsi Antalt tartottam mentoromnak, ő egyengette azután, a költői kibontakozásom. A Figyelőben pedig folyamatosan jelentek meg a verseim 1974-ig.Ezen kívül a főiskolának volt egy Atheneum című lapja, ebben is rendszeresen közöltem. 1969-ben megalakult a Szakszervezetek Házában az Aranka György Irodalmi Kör, Nagy Pál szervezésében, ennek is tagja voltam. A kör felolvasóesteket tartott, amelynek során lehetőséget adott egy-egy alkotócsoportnak a kibontakozásra. Ösztönző ereje volt ennek a tevékenységnek, mozgatórugóként hatotta fiatal tollforgatókra. Sok embert ismertem ott meg, akik aztán később ismerttéváltak.1970-ben egy vers-, prózaíró pályázaton is részt vettem, I. díj nem volt, a második díjon Nászta Katalinnal osztoztam. Ez a nyeremény, amelyhez még 700lej tiszteletdíj is társult, nagyon feldobott, nagyot lendített rajtam. Ebben a periódusban, még főiskolásként a kolozsvári Gaál Gábor Kör is meghívott egy felolvasóestre. Ezen Mózes Attilával ketten vettünk részt.
Az ön költői tevékenysége három időszakra tagolható. Mi volt az oka annak, hogy egy időre letette a tollat?
– 1971-ben már nősemberként kerültem Csíkfalvára tanítani, eleinte albérletben laktunk szerény körülmények közt. Nem sokkal ezt követően megkerestek a Securitate emberei, hogy beszervezzenek, de engem nem vonzott a lehetőség, ezért kutakodni kezdtek utánam. Bekérték a kézirataimat, elvették a kedvem az írástól, így 1974-től nem írtam semmit egészen 1985-ig. „Felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló”
–Ez volt tehát az első alkotói korszaka. Hogyan alakult tovább a pályafutása?
– 1985-ben újra írni kezdtem, eleinte csak úgy magamnak, az íróasztal fiókjának. Abban az időben történt aztán megint valami, ami kedvet adott. Az Igaz Szó szerkesztői vidékre jártak népszerűsíteni a lapot, itt jártukkor engem is megkerestek ez ügyben. Megragadtam az alkalmat és átadtam Székely Jánosnak néhány versem. Később közölték is, sőt Székely János bíztatott, bátorított, hogy írjak és aztán rendszeresen megjelentek a verseim az Igaz Szóban. Még a legutolsó számába is írtam, ami ugyan még annak indult, de közben a rendszerváltás hajnalán átalakult Látóvá. Időközben küldtem verseket az Ifjúmunkásnak és az Utunknak is, ami aztán szintén átalakult Helikonná. 1993-ban aztán megint letettem a tollat egyidőre.
–Mikor kezdett el újra írni és mi késztette erre?
– 2004-ben kezdtem el ismét írni, egyszerűen csak azért, mert rám jött az írhatnék, felgyűlt bennem egy csomó mondanivaló. Ezek közül küldtem néhányat Bölöni Domokosnak, amiket aztán a Népújság általa szerkesztett Múzsa mellékletében közölt. 2005-ben alakította meg a Súrlott Grádics Irodalmi Kört, amelynek első estjén én mutatkozhattam be.
– Hol jelentek még meg versei? Van-e önálló kötete?
– Költeményeim ezt követően jelentek meg a Versben és az Erdélyi Tollban is. Egyetlen önálló verseskötetem látott nyomdafestéket Kökényvár a senkiföldjén címmel, 2007-ben. De közöltek a verseimből két 2011-ben megjelent antológiában, Az eltérített felvonóban és a Közös útonban. „Most magamnak írok, a magambúját-baját írom”
–A magyar költők közül kiket szeret olvasni?
– A jelenlegiek közül Elekes Ferenc írásai tetszenek nagyon. A múlt hónapban a feleségem vásárolt egy Radnóti Miklós kötetet, hát ez nagyon megragadott. Olyan verseket olvastam, amelyekről nem is hittem volna, hogy ő írta. De sokat olvastam és olvasom Farkas Árpád, Molnos Lajos, Magyari Lajos, Király László verseit is.
– Mi az, ami mostanában, nyugdíjasként versírásra ösztönzi? Van-e kötete előkészületben?
– 1977-től lakunk saját lakásban itt, Nyárádszentmártonban, hát ez a környezet az én inspirációs területem. Ha hajnalban kimegyek a kertbe, látom a Bekecs mögül felkelő Nap első sugarait, hallom a közeli Nyárád csobogását, de versírásra ihlet a kertben a meggyfa, vagy akár az egresbokor is. Múlt, jelen és jövendő mind versírásra ösztönöz, legtöbb költeményem kissé filozofikus, vagy afelé hajlik. Mostanában meg haikukat is írok, lenne is belőlük már egy kötetre való, de egyelőre nem gondolkodom a kiadásukon. A könyvkiadás nem olcsó mulatság, megvannak és kész, ez az én örömöm. Már több mintegy éve nem küldtem sehova verseimből közlésre. Szóval most magamnak írok, a magam búját-baját vetem papírra.
Nemes Gyula
kozpont.ro

Új lap: MOGYE
Tetszetős kivitelezésben, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemhez kapcsolódó hírekről, eseményekről indított kéthavonta megjelenő új lapot a marosvásárhelyi Studium Alapítvány, amelyet saját digitális nyomdájukban állítanak elő. A beköszöntőt dr. Vass Levente, a Studium Alapítvány alelnöke, urológus főorvos jegyzi azzal a hittel, hogy évek múltán a lap korhű krónikája lehet a hajdani történéseknek, múltbeli eseményeknek. Céljuk az, hogy a kapocs szerepét töltsék be az egyetemi oktatók és a világi (vidéki) orvosok között. Kötődni szeretnének támogatóikhoz, román anyanyelvű barátaikhoz és a nyugalmazott mesterekhez.
A kiadvány első száma beszámol a hetvenéves magyar orvosképzés évfordulóján szervezett megemlékezésről, az idei végzősök ballagási ünnepségéről a Sportcsarnokban és Vártemplomban. Ez utóbbit a Studium-Preospero Alapítvány szervezte, s a legjobbaknak átadott oklevél és jutalom mellett a Miskolczy Dezső Emlékplakettet és Díjat post mortem Kovács Dezső szájsebész professzornak ítélték oda. A lapban olvasható dr. Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes beszéde. Tudósítás szól arról, hogy a MOGYE húsz tanszékének magyar oktatóit technikai eszközökkel támogatta a Studium- Prospero Alapítvány. Az eszközöket (9 laptop, 11 videoprojektor, egy LED-monitor, egy mobil whiteboard, egy vetítővászon, két hordozható hangfal) a Bethlen Gábor Alap támogatásával szerezték be.
A szerkesztők beszámolnak a 70 éves magyar orvosi oktatás évfordulóján leleplezett történelemhamisító tábláról. Megszólalnak egy 20 éves találkozó résztvevői, s tudomást szerezhetünk arról, hogy majdnem ezer tagja van a Studium–MOGYE alumni rendszernek, annak az adatbázisnak, amely összegyűjti a MOGYE magyar tagozatán végzett öregdiákokat.
Megtudhatjuk a kiadványból, hogy októberben avatják fel a Studium orvosi lakásokat Sepsiszentgyörgyön, s képes beszámoló örökíti meg a fogmosási világrekordot. A marosvásárhelyi felsőoktatási intézményekben oktató fiatal tanárok és rezidens orvosok lakásra pályázhatnak a Trébely utcai Tanári Lakások Szakkollégiumban. A MOGYE oktatói folyamatosan pályázhatnak könyv- és didaktikaieszköz-támogatásra, s az alapítványnál ingyenes számítógép-karbantartást igényelhetnek.
Gratulálunk a MOGYE nevet viselő új laphoz, s kívánjuk, hogy ne fogyjanak ki a jó hírekből!
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Hazavihetők, újranézhetők – igényes albumokat mutattak be Thorma Jánosról és a nagybányai művésztelepről
„Hazavihető Thorma János életműve ebben a kötetben, átolvasható, újranézhető, érdekes párhuzamok, kapcsolatok, kölcsönhatások fedezhetők fel művek és művek, korszakok és korszakok között.
Fontos, hogy minden művészetszerető számára elérhető közelségben, akár a könyvespolcon legyen, a múzeumban pedig újra és újra megtekinthetik Thorma János eredeti alkotásait” – mondja Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója abban a videóban, amely a Büki Barbarával (Magyar Nemzeti Galéria) közösen jegyzett Thorma János-albumot népszerűsíti. A tévés anyagot kedden délután vetítették le a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében, a 231 színes reprodukciót és 542 festmény adatait tartalmazó háromnyelvű kiadvány bemutatóján. Az érdeklődők ugyanakkor a szerzőpáros másik – hasonlóan igényesen kivitelezett és a kiskunhalasi Thorma János Múzeum gondozásában megjelent – kötetét, a nagybányai művésztelepre fókuszáló Bay-gyűjteményt is megismerhették.
Albertné Simon Edina konzul Thorma János életének, munkásságának fontosabb mozzanatait ismertette bevezetőjében, és hangsúlyozta: nevét és legtöbb festményét a kiskunhalasi múzeum őrzi, amely az utóbbi években nem csak könyvekben és kiállítássorozatban állított emléket a művésznek, hanem komoly erőfeszítéseket tett alkotásainak összegyűjtésére, számbavételére is.
Murádin Jenő művészettörténész, aki az elmúlt időszakban jelentős szerepet vállalt a festőművész tevékenységének népszerűsítésében, a nagybányai művésztelep fontosságára világított rá. – A kolónia létrejötte sorsfordító volt a magyar és tágabb értelemben az egész Kárpát-medencei művészetben. Azáltal, hogy a kárpáti tájba belesimuló bányavároskában művésztelep alakult 1896-ban, a Münchenből érkező növendékek kiléptek a műtermek zárt világából, s a szabadban való festés teljesen más látásmódra vezette őket. Az akadémizmust felváltották az impresszionizmus felé mutató művek – magyarázta a művészettörténész. Thormának is ki kellett szakadnia korának tradícióiból, hogy „a hatalmas vásznak festői próbatételétől” eljusson arra a pontra, amikor „átadhatja magát a természet lírai sugallatának”. Művészi kvalitásain túl kolóniafenntartó és művészpedagógiai munkásságára is felhívta a figyelmet a méltató: „páratlan diplomáciai érzékkel alakította ki kapcsolatait a román kultúrpolitika országos és helyi irányítóival; így sikerült fenntartani a művésztelepet újabb 25 évig, 1944-ig”.
Nem csoda tehát, hogy változatlan érdeklődés mutatkozik pályája iránt, s hogy egyre több könyv, album, levelezéskiadvány és kiállítások sora idézi meg a nagybányai mester életművét.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Színházi alkotótábor közvetlen hangulatban Kidében
Az idei sikerre való tekintettel jövőre is feltétlenül megszervezi a Kolozs megyei Kidében színházi alkotótáborát a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület.
Györgyjakab Enikő színésznő, az egyesület egyik alapítója a Krónikának elmondta: a múlt héten megszervezett tábor rendkívül izgalmas volt. A Nemzetközi Színházi Rezidenciák elnevezésű programjuk keretében megszervezett eseményre idén külföldről is érkeztek, összesen tizennyolcan vettek részt a különböző színházi foglalkozásokon.
A hazaiak mellett többek között Oroszország, Görögország, Spanyolország és az Egyesült Királyság színészei képviseltették magukat az egyhetes táborban, ugyanakkor nemcsak színészek, hanem az egyes színházak közönségkapocslatokkal foglalkozó szakemberei is jelen voltak.
Mivel sok nemzet képviselője volt jelen, angolul folyt a kommunikáció. Györgyjakab Enikő felelevenítette, múlt szerdán a falubeli közösséggel találkoztak a táborlakók, így a kommunikáció „izgalmas volt”, de végül boldogultak a fordítással.
Szerinte szervezőként meglehetősen komoly munka volt összehozni az eseményt, hiszen egy egész nagy csapat elszállásolását, étkeztetését kellett megszervezni. „Azontúl, hogy a végére elfáradtunk, örültünk is, hiszen nagyon sikeres volt a tábor, az emberek nagyon nehéz szívvel távoztak, többen mondták, hogy alig várják, hogy visszatérjenek” – mesélte.
A színésznő szerint meglehetősen közvetlen volt a hangulat. Ez javarészt annak is köszönhető, hogy a meghívott mesterek, a milánói Regula contra Regulam Teatro színháztól érkező Raúl Iaiza, és a dániai Holstebróban működő Odin Teatret színházat képviselő Else Marie Laukvik „nagy hatást gyakorolt a résztvevőkre”.
Utolsó este a résztvevők Brecht-jeleneteket mutattak be. A színes és változatos programban színészi akrobatika és énekhangképzés is szerepelt. Györgyjakab Enikő ugyanakkor hozzáfűzte: már a helyszín, a festői szépségű Kide, azaz maga a tér is alapjaiban határozta meg az alkotótábor hangulatát. A helyszínt a helyi alkotóközpontot létrehozó Koós Ferenc bocsátotta rendelkezésükre. A tábort egyébként a Kolozs megyei önkormányzat és a Communitas Alapítvány is támogatta.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Egy műemlék épület paraméterei – Egyetemisták gyakorlatoztak Gernyeszegen
Építész, művészettörténész és restauráció szakos hallgatóknak szervezett nyári tábort a Teleki Kastély Egyesület július 1–15. között Gernyeszegen, a Teleki-kastélyban.
A diákok és a szakemberek pontos felméréseket készítettek az épületről, annak minden tartozékáról, a kastélyparkról és az abban található szobrokról.
A Gernyeszegi Nyári Egyetem keretében végzett felmérésekről Rácz Tímea, az építészek vezetője számolt be. Három szempont érvényesült: pontos alaprajzot készítettek, amit eddig még senki nem végzett el, vagy legalábbis nem ennyire pontosan. A pincét, földszintet és emeletet kellett lemérni, leírni az ablakok, ajtók pontos elhelyezkedését, a falak vastagságát. A nyílászárókat is több nézetből írták le: szemből, mindkét oldalról, illetve azok keresztmetszetét is lerajzolták.
Felmérték a kastély nagytermét is. Az építészekkel közreműködtek a művészettörténészek, akik a kastélyparkot és annak szobrait, valamint a faragott köveket dokumentálták. A restaurátorok falkutatást végeztek, érdekelte őket, milyen volt a kastély eredetileg, milyen volt a festés, díszítés. A diákoknak sok újdonságot jelentett a munka, hiszen egy-egy ablak felmérésére, dokumentálására és leírására még egy fél nap is kevésnek bizonyult.
Gróf Teleki Kálmán kastélytulajdonos érdeklődésünkre elmondta, azért fontos a gyakorlati tábor, mert a kastélyról nincs már meg a tervrajz, ha bármilyen munkálatot kezdeményeznének rajta, kell hozzá ez a rajz. „Reményünk szerint lesz folytatása ennek a munkának, hiszen ha már létezik egy pontos terv, akkor meg lehet kérdezni szakembereket, hogy egy ilyen kastély a 21. században mire használható” – mondta Teleki Kálmán, hozzátéve, hogy ezen három éve gondolkodik ő is, de a választ még nem tudja.
„Olyan kastély ez, amelynek a belmagassága 4,8-6,3 méter között változik, nagyon nehéz ezt az év 365 napján keresztül használni, hiszen télen nehéz kifűteni. Úgy gondolom, rendezvény- vagy konferencia-központot, multifunkcionális központot lehetne berendezni, ami az én elképzelésem szerint április 1. és november 1. között működne” – ismertette az elképzelését Teleki Kálmán.
Bordás Beáta a művészettörténészek tevékenységéről beszélt, elmondta, hogy elsősorban a korábbi publikációk alapján készítenek egy tanulmányt. Bíró József 1938-ban megírta a kastély történetét, most azt aktualizálják, és leírásokat végeznek az első és hátsó homlokzatokról, rögzítik, hogy melyik teremnek mi volt a funkciója, mit találtak most benne.
Újdonság a parkban álló szobrokról derült ki: míg a korábbi szakirodalomban az szerepelt, hogy a három törpefigura a francia forradalom gúnyalakja, most kiderült: korabeli metszetek alapján készültek, és semmi közük nincs a forradalomhoz. Ugyanakkor azonosítottak egy újabb szobrot is, amely valószínűleg Nepomuki Szent Jánost ábrázolja.
Leltárt készítettek az összes faragványról, a pincében talált reneszánsz kőtöredékekről, a római kövekről. Katalógus is születik a munka eredményeként, amely a művészettörténészek számára lesz igen hasznos. Pannót készítenek a parkról annak a leírásával, amely része lesz a műemlék épületben jelenleg látható, kastélyokat és kúriákat bemutató kiállításnak.
A nyári egyetem keretében szombaton Műemlékvédelem a gyakorlatban – Tapasztalatok és új perspektívák az erdélyi épített örökség védelmében címmel konferenciát szerveztek a Maros Megyei Múzeummal közösen a marosvásárhelyi vár múzeumépületében, ahol arra keresték a választ, hogy hogyan működik Romániában a műemlékvédelem, ki és mit tehet az értékes építészeti örökség megmentéséért.
A projekt keretében nyitották meg az Újjáélesztett kastélyok és kúriák című kiállítást is, amelyet július 13–25. között bárki megtekinthet a gernyeszegi Teleki-kastélyban. A projektet az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Romániai Építészek Rendje finanszírozza.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Elleshető titkok – Tágasabb lett a korondi fazekas élményműhely
Tágasabb lett tizennégy négyzetméterrel a korondi fazekas élményműhely, ahol a nyári és téli szezon alatt is számos hazai és külföldi turista ismerkedik meg a mesterség titkaival.
Internetes adománygyűjtéssel, helyiek adakozásával gyűlt össze az élményműhely bővítéséhez szükséges összeg. Az Életfa – Korondi Fazekasok Szövetsége által fenntartott műhelyben az érdeklődők a fazekasságot, a faragást és más korondi kézművességeket ismerhetnek meg.
A műhelyben korábban számos turistacsoport bepillantást nyerhetett a mesterségek titkaiba, azonban szűkösnek bizonyult a hely. A bővítéshez szükséges összeget a Korond–Parajd Térség Természetvédelmi Gondnoksága (KORPA) és az Életfa – Korondi Fazekasok Szövetsége pályázta meg a Project Harvest Hope (PHH) és a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) együttműködéséből született Unitárius Kalákánál, az online adománygyűjtő portálon pedig tovább adakozhattak a kezdeményezést támogatni kívánó személyek.
A tágasabb térnek köszönhetően most már nagyobb csoportok is látogathatják, de akár táborok helyszínéül is szolgálhat az élményműhely. Jelenleg egy hagyományos korong áll a látogatók rendelkezésére, amellyel a déd- és nagyapák dolgoztak egykoron – magyarázta Józsa László, az Életfa – Korondi Fazekasok Szövetségének elnöke. Ezenkívül egy önerőből vásárolt elektromos korongon a fazekasság mai formáját ismerhetik meg a kíváncsiskodók, továbbá formázógép, faragóasztal, valamint nyomtatóeszközök is találhatóak a műhelyben.
A fazekasszövetség elnöke elmondta, az épület karbantartását többnyire önerőből, valamint pályázatokon lehívott összegekből valósítják meg, így csak apró léptekben tudják megvalósítani elképzeléseiket. Hozzátette, amennyiben elegendő pénzt gyűjtenek össze, szeretnék egy újabb elektromos koronggal is bővíteni a műhely felszerelését, hiszen így többen próbálhatják ki a mesterséget.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nem vonzó a szakoktatás
A helyek fele betöltetlen maradt
A szakiskolák által felkínált helyek csaknem fele betöltetlen maradt a kilencedik osztályba induló tanulók első számítógépes elosztása után – tudtuk meg Kiss Imrétől.
A megbízott főtanfelügyelő szerint aggasztó, hogy a fiatalokat nem vonzza, hogy mesterséget tanuljanak, jóllehet sokkal nagyobb esélyük lenne munkahelyet találni, mint ha elméleti líceumban végeznek.
A számítógépes elosztás első fordulója után csaknem 350 betöltetlen hely maradt a szakiskolákban. A famegmunkálás, textil- és bőripar, villanyszerelői szakok valósággal panganak, viszonylag jól felteltek az autószerelő, turizmus és közélelmezés szakok.
Ezzel szemben például az elméleti líceumokban csak 27 helyet nem foglaltak el. Voltak olyan iskolák, ahol nagy túljelentkezést tapasztaltak. Ezek közé tartozik a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola, ahol a turizmus és közélelmezés szakon meghirdetett 28 helyre 41-en jelentkeztek, a 14 autószerelői helyre pedig 34-en.
Ez a két szak rendkívül népszerű volt a megyeszékhelyen is. A Puskás Tivadar Szakközépiskolában 14 autószerelői hely volt, de kétszer annyian, 28-an szerettek volna ebbe az osztályba bejutni. A Constantin Brâncuşi Líceum szakács- és pincérképző osztályába se „fért be” a 32 jelentkező a meghirdetett 28 helyre.
Bár a szakemberek régóta mondják, a tanulókhoz vagy még inkább a szülőkhöz nem jut el az információ, vagy nem veszik figyelembe azt: statisztikailag kimutatható, hogy sokkal nagyobb eséllyel pályázik egy – esetenként nem is rosszul megfizetett – munkahelyre az a tanuló, amelyik egy szakmát tisztességesen elsajátított, mint az, aki elvégez egy elméleti líceumot, és nem jut be az egyetemre.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Időtlen, idétlen, idejétmúlt és időszerű” alkotások a születésnapon
Az időérzéket megcélzó kiállítással kezdődött csütörtökön a székelyudvarhelyi Kőkacsa téren a Más Rádió évfordulós ünnepsége, amelyen többek között Szabó Attila főszerkesztő bepillantást nyújtott a hallgatóknak a szakma mindennapjaiba.
Szabó Attila emlékeztetett, az „adásszünetekkel, megszakadásokkal együtt 44 444 órás Más Rádió” minden eddigi évfordulóján egy-egy érzéket, érzékszervet megcélzó alkotói pályázattal rukkolt elő – az arra beérkező munkákat pedig díjazták és kiállították a Kőkacsa téren –, ezért úgy döntöttek, hogy idén sem lesz ez másképp. Ennek nyomán nyílhatott meg az a tárlat, amelyen rengeteg frappáns, humoros egyedi művet mutattak be.
A jelent és jövőt illetően Szabó úgy fogalmazott, hogy jelenleg egy „más állapotban lévő Más Rádióról kell beszélni, de ha más állapotban van valaki és valami, akkor ezt előbb-utóbb vajúdás követi, ezáltal pedig megszülethet a várva várt csoda”. A kiállított tárgyakkal kapcsolatban Kubanek László dizájner, a zsűri elnöke elmondta, a pontozás nagyon szubjektív módon történt, éppen ezért nem első, második és harmadik helyezettet választottak, hanem a „legidegesítőbb, a kicsit sem a legidősebb, és az időszerűség” címén határozták meg a díjazottakat.
Az ünnepséget Murzán Zoltán egyedi előadásmódú meséje gazdagította, melynek címe A pletykás asszonyok. A déli eseménnyel ugyanakkor nem ért véget a Más Rádió születésnapi rendezvényre, hiszen estére a G. Caféba várják az érdeklődőket.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Nem vigyázunk örökségünkre
A zoltáni Czirjék-kúria kapuját ,,a háromszéki kulturális örökség tovább élésének szimbólumaként” tartják számon a helybéliek és a magyarországi Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársai, akik a kapu megmentése érdekében ezelőtt hat évvel tartott jótékonysági bálon sikeresen pályáztak.
A hála jeléül ezelőtt öt évvel az esővel is dacolva rezesbanda kíséretében újjáavatták a barokk stílusú, tizennyolcadik századi galambdúcos kőkaput, amelyre minden székely-magyar ember büszke, és ha lehetősége adódik, megtekinti – többek között ezeket mondtam a Székely Vágtára érkező vendégeimnek. A sikeres felvezető után közel fél órával már a faluban voltunk. A műemlék elénk táruló szégyenteljes környezete felháborító volt.
Közel egy hónapja harsogja a sajtó a nagy készülődést a Székely Vágtára, kiemelve ennek turisztikai fontosságát, miközben a tőle pár kilométerre található Zoltánban a Czirjék-kúria felújított kapuját nem lehet nyári öltözetben megközelíteni, úgy felnőtte a gaz. Tamás Sándor megyei tanács-elnöknek az öt évvel ezelőtti kapuavatón elhangzott szavaira szeretném felhívni a figyelmet: ,,évtizedeken át pusztulásának lehettünk tanúi, most azonban nemcsak egy kis faluközösséget, hanem egy egész megyét ébredésre serkent”.
HUSZÁR SZILAMÉR
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Benyújtotta lemondását dr. Kikeli Pál városi tanácsos
A fiataloknak szeretné átadni a helyét
Július 15-től dr. Kikeli Pál egyetemi tanár lemondott Marosvásárhely városi tanácsában betöltött képviselői megbízatásáról, amit az e havi tanácsülésen kell jóváhagyjanak. Az idén ő a második RMDSZ- képviselő, aki visszalép a városi testületből.
Kikeli professzor egyébként a 4-es (a tudományos, oktatásügyi, egészségügyi, kulturális és sporttevékenységekért felelős) szakbizottságban működött, ahol három nagyszabású határozat kezdeményezése: a városmárka kialakítása, a Pro Cultura díj alapítása és az egészségkultúra fejlesztését célzó Száz méter az egészségért (s azon belül a Ding-ding, jönnek a kerékpárok) program fűződik a nevéhez.
Életkora mellett családi okokra hivatkozott, amelyek hosszabb távolléteket követelnek, ami lehetetlenné teszi a tanácsüléseken való rendszeres megjelenést. Szakmai téren Kikeli professzor azzal indokolta visszalépését, hogy a 2015–16-os év egy nagyszabású nemzetközi részvétellel zajló kutatási pályázat (Dohányfüstmentes orvosi egyetem) lezárását jelenti, amelynek a koordinátoraként a következő hónapokban sok időt igénylő tudományos munkát kell elvégeznie.
Kikeli professzor elmondta, hogy fiatalítani kell a képviselőtestületet, s hasznos lesz, ha azok a jelöltek, akik erre a tisztségre pályáznak, már a választások előtt megismerkednek a rájuk váró feladatokkal. Visszavonulás után továbbra is támogatni kívánja az említett kezdeményezéseket – tette hozzá.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Bolyai Nyári Akadémia Déván
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nyári gyermektábor Apatelken
Hagyományteremtő szándékkal, az apatelki evangélikus-lutheránus parókián második alkalommal szerveztek nyári tábort gyermekek számára. Az összesen 40, simonyifalvi, bélzerindi, vadászi, nagyzerindi, pankotai és borosjenői, evangélikus-lutheránus, református, illetve katolikus gyermek számára tartalmas tábori életet szervezett nt. Deák Bálint simonyifalvi evangélikus-lutheránus lelkipásztor. A program a 8 órai ébresztővel indul, utána torna, testmozgás, majd mosakodás, tisztálkodás után reggeli következik. A kiadós énekléssel induló reggeli áhítatot követően, képzőművészeti foglalkozás kezdődik Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Ennek során hétfőn linómetszet-készítést tanultak, kedden csendéletet rajzoltak, szerdán pasztellfestést gyakoroltak. Többfajta technikát kipróbálnak, tavaly is szép munkák születtek, idén is hasonlókban reménykednek. Ebédig egy kevés szabad időt is kapnak, ebéd után csendóra következik, amikor a kisebbek lefekszenek, miközben a nagyobbak félrevonulva beszélgetnek, olvasnak. 15 órától szabadidős foglalkozások, társasjátékok szerepelnek a programban a 18 órakor kezdődő zenei oktatásig, amelyen gitározni Deák Andrea tiszteletes asszony, furulyázni Kasza Rozália tanítónő, míg orgonálni nt. Bodnár Lajos borosjenői református lelkipásztor jóvoltából tanulnak a gyermekek. Este a napi áhítat témáját csoportos beszélgetésen elevenítik fel vacsoráig. Utána szabad idő, illetve lefekvés következik. A szabadidős foglalkozások alkalmával kirándulásokat tettek a környező dombokra, meglátogatták a borosjenői ásványvízforrást, ismerkedtek a környezettel. Mivel idén többen vannak, 8 nagyobb fiatal sátorban, míg a többiek a parókia helyiségeibe felállított emeletes ágyakon, illetve az imaterem melletti szobában alszanak. A legfiatalabb gyermek kettő és fél, a legnagyobb 17 éves.
Amint a házigazda-szervező nt. Deák Bálint lelkipásztor elmondta, kellemes érzéssel tölti el, amikor a táborozások idején nem csak a parókia, de a falu is megelevenedik, a helybeli hívek gyakran meglátogatják a táborozó gyermekeket és fiatalokat. Szombaton, táborzáráskor a gyermekek által készített munkákból kiállítást szerveznek, a megtanult zenei anyagból koncertet adnak, melynek során az elhangzó énekeket furulyával, gitárral, illetve orgonával kísérik. Vasárnap a kiállítást, illetve koncertet Simonyifalván, következő vasárnap Nagyzerinden ismételik meg. A Communitas Alapítvány támogatásával, a táborozást sikerült anyagilag elérhetővé tenni minden gyermek számára, de szükség esetén a szülők is besegítenek. A táborozás legnagyobb haszna, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, a különböző településeken élő magyar gyermekek megismerik egymást, új barátságok szövődnek – mondta el a helyszínen, szerdán délelőtt nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

„Csak beszélünk a fordítások fontosságáról” – Interjú H. Szabó Gyulával
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként a kisebbségek irodalmának kiadásával, számos fordításkötet megjelentetésével segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával a rendszerváltás utáni változásokról, a fénykorról és Domokos Gézáról is beszélgettünk.
– 1977-től dolgozik a Kriterion Könyvkiadónál, 1990-től pedig igazgatja azt. Az utóbbi 25 esztendőben elég nagy változásokon ment keresztül a kiadó. Milyen folyamatok játszódtak le, és mik voltak ezek hátterében?
– Elsősorban a környezetünk változott elég nagyot, ennek következtében természetesen a kiadónak is át kellett alakulnia. Hosszú, nehézkes folyamat volt a privatizáció. Az hamar természetesnek látszott, hogy a könyvkiadók nem maradhatnak állami intézmények, de sajnos volt egy visszarendeződés. Iliescu’93-ban vagy ’94-ben létrehozott egy cultura naţională azaz nemzeti kultúra nevezetű mamutintézményt, amelyben az addig minisztériumi alárendeltségű hat vagy hét kiadót megtartotta majdnem a korábbi állapotok közepette, magyarán a gazdasági önállóság csak formális volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem szóltak bele abba, mit adunk ki – a cenzúra valóban megszűnt a rendszerváltással.
De nem voltunk sem a bevételeink, sem a kifizetéseink urai, ez pedig abban a meglehetősen korrupt környezetben nagyon nagy hátrány volt. Végül csak ’98-ban alakult át a kiadó gazdasági társasággá, és 99-ben történt meg a tényleges privatizáció. Az addig eltelt tíz évben azonban minden megvásárolt szerzői jogunk elévült, mivel az addigi bizonytalan gazdasági helyzetünkben nem tudtunk újakat vásárolni. Persze az Iliescu-féle nagyvállalat adott azért állami szubvenciókat, aminek köszönhetően elég sokáig meg tudtuk őrizni azt a vonalat, ami lényegében az alapja volt a Kriterionnak: több nyelven, a romániai kisebbségek nyelvein jelentetünk meg könyveket.
– Ez mára eléggé beszűkült. Kevesebb támogatást kapnak erre?
– Nem igaz, hogy kilencven után kizárólag magyar könyveket adtunk ki, csak kevesebb címet jelentettünk meg, mint addig – mellesleg magyar könyvekből is. Továbbra is sok könyvet adtunk ki ukrán, szerb, török, tatár, szlovák és persze román nyelven is. Azt mondhatom, hogy a rendszerváltás utáni első tíz évben töretlenül folytattuk az addigi politikánkat. Az, hogy ez végül leolvadt rólunk, nemcsak a gazdasági természetű dolgok következménye volt, hanem annak a szintén egészséges folyamatnak is, hogy létrejöttek a különböző önálló kisebbségi érdekképviseletek, nemzeti szövetségek, amelyeknek nyilván egyik első dolguk volt saját kezükbe venni a könyvkiadásukat, már csak azért is, mert nagyrészüknek kiforrott szerzőgárdája és szerkesztőgárdája nevelődött ki a Kriterion első húsz évében. Az például, hogy a nagylaki szlovákok már nagyon korán, 94-től, 95-től kezdve jól látható kiadói tevékenységet folytattak, annak volt köszönhető, hogy kis területen élő erős közösségről van szó, nagyon erős kulturális determináltsággal, és azt mondták, hogy mért adná ki más a könyveiket, amikor ők jobban ezt tudják.
Természetesen a németek is hamar „önállósodtak”. Ez a helyzet ugyanakkor megteremtett nekünk egy másik lehetőséget, amelyet elég jól ki is tudtunk használni egy ideig: az alternatív kiadó lehetőségét. Nyilván minden nemzeti közösségben – nemcsak a magyarban – erős belső feszültségek vannak, a koncért, másért tülekednek az urak, és aki nem fért oda, az eljött hozzánk, és kiadta nálunk a könyvét. Sajátosan jó kapcsolat alakult ki például a lipovánok szövetségével, akiknek noha szintén volt egy jól működő csapatuk, a könyveikkel sokáig hozzánk jöttek. De rajtuk kívül is sok olyan könyv jelent meg nálunk, amely az illető közösségek számára fontos volt. Az első húsz év nekem éppen azért volt fontos, mert kifejlesztett bennem egyfajta empátiát, megerősített abban, hogy a mások értéke ugyanolyan fontos, mint a mienk.
Büszke vagyok arra, hogy 2005-ben megjelentettünk a Moldva északi részén élő huculok (ukrán népcsoport) népművészeti albumát három nyelvű, román, ukrán és angol szöveggel. Tavaly például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettünk meg. Azzal, hogy eljöttünk Bukarestből Kolozsvárra, elszakadtunk egy nagyon fontos műhelytől, a bukaresti egyetemtől, ahol nagyon sok kisebbségi – török, tatár, szerb, szlovák – korábbi szerzőnk, munkatársunk dolgozik, vagy dolgozott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már kevesebben keresnek meg minket. Mi mindig is eredeti állapotában akartuk megtartani a kiadót, úgy, hogy a kultúrák közötti közeledést szolgálja, még akkor is, ha manapság csak beszélünk arról, hogy a fordításirodalom mennyire fontos. Ez nemcsak nálunk, de egész Kelet-Európában így van. Állandóan arról beszélünk, hogy tanulnunk kellene egymástól, miközben nem ismerjük egymás irodalmát, kultúráját. Igaz lassan a sajátunkat sem.
– Klaus Johannis államfő éppen a kultúrák közötti párbeszéd megteremtéséért tüntette ki a 45 éves kiadót a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával.
– Eljött az idő, amikor Romániában a kisebbségi ügyek iránt determináltan érzékeny ember került vezető funkcióba, és eszébe jutott vagy valaki eszébe juttatta, hogy azt a munkát, amit a Kriterion végzett és végez, legalább ennyivel meg kell köszönni. Johannisnak személyes okai is lehettek erre, valószínűleg ő is a Kriterion német nyelvű könyveinek olvasója volt annak idején nagyszebeni tanárként, hiszen mintegy ezer német címet jelentettünk meg.
– Egyed Péter, a Kriterion egykori szerkesztője, legutóbbi könyvbemutatóján egyebek mellett felelevenítette, milyen hatalmas fordítói munkát végzett a kiadó. Sok kisebbség jelentős művei jelentek meg románul, és román művek is magyarul és németül. Kinek a feladata lenne felvállalni ma ezt a munkát?
– Valóban óriási fordítói munkát végzett a Kriterion főleg az erdélyi magyar és német irodalom románra fordítsa terén. A Biblioteca Kriterion sorozatot Domokos Géza személyesen szerkesztette, nemcsak a címek és fordítók kiválogatásában volt fontos szerepe, de minden megjelent kötet elé előszót is írt, hogy a magyarul, németül nem tudó olvasót bevezesse az adott kultúrába, a mű hátterébe. Az is igaz, hogy nagyon sok jó magyar fordítás jelent meg a román irodalomból, az pedig, hogy román műveket németül is megjelentettünk, különösen erős aduja volt a kiadónak, hiszen minden román író esett kétségbe azért, hogy a nyugati kapu megnyíljon előtte.
Hogy ma kinek kéne ezt a munkát felvállalni? Erre lett volna jó például a Kriterion Alapítvány, főleg ha Bukarestben marad, amely pályázhatna erre a programra, és irányítaná az egészet, hiszen erre már egyetlen kiadó kicsi. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1990-ben rengeteg adománykönyvet juttatott Erdélybe, amelyet olcsón árusítottak, azzal a feltétellel, hogy az ebből befolyt összeget a Kriterion kapja meg. Akkor ugye még állami tulajdonban voltunk, el lehet képzelni, hogy mi lett volna abból, ha a román állam begyűjti ezt a pénzt – ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi. Ezért jött létre a Kriterion Alapítvány, hogy kezelje ezt a pénzt, és képviselje a kiadó érdekeit. ’92-ben azonban Domokos Géza elköltöztette a kiadót és az alapítványt Bukarestből.
– A Biblioteca Kriterion könyvei egyébként mennyire fogytak? Számszerű adatokra emlékszik?
– Fogytak. A Biblioteca Kriterion példányszámai 3–4 ezresek voltak, ami mai szemmel óriási. Volt olyan román fordításkötetünk, amit után kellett nyomni, emlékszem nagy sikere volt például a Szibériai garnizonnak vagy a Fekete Kolostornak. Nem a raktárnak nyomtattuk ezeket a köteteket, ma is ott vannak a könyvtárakban és az emberek polcain. Az előszókat ezekhez legtöbbször húzónevek írták, akiknek a szavára adtak a román olvasók.
– Ejtsünk néhány szót az alapító igazgatóról, Domokos Gézáról. Milyen vezető volt, milyen embernek ismerte meg annak idején?
– A kiadó sikerének egyik nagy titka nyilvánvalóan Domokos személyisége volt. Ez a látszólag egyszerű – ma úgy mondanánk, hogy laza – ember derűsen, könnyedén dolgozott. Nem volt az a nemzetmentő típus, én legalábbis nem hallottam tőle nagy szónoklatokat ilyen téren, úgy beszélt a kisebbségi jogokról, mint ami természetes, magától értetődő dolog, függetlenül attól, hogy az ukrán kisebbségről volt szó, vagy éppen a magyarról. Nagy erénye volt, hogy teljesen megbízott az embereiben, legalábbis ezt éreztette velünk. Engem például 12. magyar szerkesztőnek arra vett fel, hogy a képzőművészeti és zenei témájú könyvek felelőse legyek. Azt hiszem kétszer vagy háromszor láttuk egymást, mielőtt felvett, de amint munkába álltam, azt éreztette velem, hogy az illető területre nekem kell gondom legyen. A bizalom nagyon fontos minden fiatal munkavállalónak, engem arra sarkallt, hogy elmélyüljek a rám bízott témákban.
Rádöbbentem például, hogy az erdélyi magyar képzőművészet legalább annyira jelentős, mint az irodalom. Domokos nem tudta, hogy mi kell a szerb, az ukrán vagy a német piacra, de ott voltak a szerkesztői, akik tudták. Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy Domokos par excellence politikus alkatú ember volt. Nagyon erősen kihasználta azt, hogy a kiadó Bukarestben van. Nagyon jól ismerte a román kultúrát, sok román barátja volt, a velük folytatott beszélgetésekből ismerte a bennfentes dolgokat, és nagyon szépen, választékosan beszélt románul. Meg tudta győzni a döntésképes embereket arról, amit akart. Géza központi bizottsági titkárokkal, miniszterekkel, alminiszterekkel beszélgetett, és sok vitát döntött el a pillanatnyi helyzetfelismerése, érvelése, így a dolgok mindig tovább zökkentek, vagy legalább kiderült, hogy hol akadtak meg, hol lehetett még próbálkozni. Nem volt összeesküvő alkat, nem konspirált, és nem titkolt semmit.
A Szekuritáté harminc évig figyeltette, de az az érzésem, hogy a rá állított tartótisztek hiába vették fel a fizetésüket, mert azt, amit a jelentéseikben leírtak, mi mind tudtuk. Emlékszem, egyszer egy KB-titkár felelősségre vonta, hogy miért nyilatkozott a vegyes házasságok ellen. Erre azt mondta, hogy általánosságban természetesen semmi kifogása nincs ellene, el kell viszont fogadni azt, hogy a családban az a nyelv megy tovább, amelyik praktikusabb, és nem örülne annak, ha az unokájával nem tudna majd magyarul beszélgetni. Ebbe nem nagyon lehetett belekötni.
– A kis erdélyi magyar könyvpiacon ma csaknem 15 magyar könyvkiadó működik. Fontos a versenyhelyzet, de nem sok ez egy kicsit?
– Sok, de nem igen lehetne, és nem is szabad ezt felülről szabályozni. Nekem nagyon kellett vigyáznom annak idején arra, hogy a frissen megjelent magánkiadók ne érezzék úgy, hogy hatalmi vagy erőpozícióból beszélünk velük – még akkor is, ha tudtam, hogy egyik másik kiadó Pesten azt próbálta eladni, hogy mennyivel jobbak ők, mint a Kriterion, és elég nemtelen dolgokat csináltak. Én is érzem, hogy elforgácsolódnak az erők, de így, hogy többen vagyunk, talán nagyobb eséllyel találunk rá a kiútra. A nyomtatott könyvnek meg vannak számlálva az évei, és több szem többet lát. Hátha kigyöngyöződik az az irány, ami fele el kell indulnunk.
A digitális platform – amire át kellene váltanunk – maga is nagyon gyors változásban van: tíz éve még a DVD-re esküdtünk, ma pedig már legyintenek rá. Az is befolyásolja ezt a folyamatot, hogy nagyon sok nyomdász van a magyar kiadói érdekeltségben, ők nyilván a nyomda érdekeit is szem előtt tartják. A legnagyobb problémánk azonban a terjesztés, amelyet 25 éve nem sikerül megoldani.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Jó tett helyébe ne várj jót – Szétverték a lakók a szociális lakásokat Aradon
Teljesen tönkretették a lakók az aradi Tarafului utcában lévő szociális tömbházlakást, emiatt most fel kell újítani, illetve megerősíteni a szerkezetét. A munkálatokra vonatkozó határozatot a csütörtöki tanácsülésen fogadták el, mint kiderült, a hátrányos szociális helyzetben lévő lakók a szó szoros értelmében kifosztották a lakásokat, még a vízcsapokat, illetve a villanykonnektorokat is kitépték a falból. A könnyűszerkezetre épült 50 garzonlakást még 2010 júniusában adták át szociálisan nehéz helyzetben lévő személyeknek. A lakásokra azóta rá sem lehet ismerni, a lakók ahelyett, hogy megbecsülték volna az önkormányzat támogatását, tönkretették az épületet. A lakókat azóta kilakoltatták, a tömb korszerűsítésre vár.
A csütörtöki tanácsülésen kisebb vitába torkollott a tervezet megszavazása, Ionel Ciupe tanácsos azt mondta: a tömbház szerkezetében felfedezett hibák egy részéért magának az építkezési cégnek (Stacons) kellene felelnie, hisz a létesítmény átadásakor garanciát vállalt az épületért és a felhasznált anyagok minőségéért.
Végül megszavazták a határozatot, melynek értelmében a város több mint 2 millió lejt utal ki a tömbház rehabilitálására.
Sólya Emília
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Román és magyar kisiskolások barátkoztak Székelyszentkirályon
A korábbi év sikerén felbuzdulva idén is megtartották az interetnikus tábort a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolában, ahol a helybéliek ismét a Giurgiu megyei Oinacu település román ajkú diákjait látták vendégül. A rendezvény célja egymás kultúrájának megismerése volt.
A Szentkirályon második alkalommal megrendezett táborban hatvannégy 9–15 éves gyerek vett részt, akiknek többsége a Szent István Általános Iskola tanulója – tudtuk meg Ilyés Ildikó tanárnőtől, a tábor koordinátorától, aki hozzátette, a román és magyar anyanyelvű diákok egyhetes találkozóját a Székelyszentkirályért Szövetség szervezte, kihasználva a kormány interetnikus kapcsolatok terén meghirdetett pályázati lehetőségeit. Mint mondta, a Hargita Megye Tanácsa által is támogatott, kirándulásokat és más programokat is magában foglaló tábort könnyebb volt megszervezni a korábbihoz képest, hiszen már megvoltak a szükséges kapcsolatok, illetve a részt vevő gyerekek is ismerték egymást.
Ilyés Ildikó elmondta, az előző évhez viszonyítva láthatóan többet kommunikálnak egymással a diákok: már nemcsak kézzel-lábbal mutogatnak, hanem román nyelven is megszólalnak a helybéli gyerekek, illetve a vendégek is eltanultak egy-két magyar mondatot, szófordulatot. Hozzátette: a részvevők mindkét kultúra énekeiből megtanultak néhányat. Egy másik pozitív hozadéka a tábornak, hogy idénre már a diákok és szüleik is felvették a kapcsolatot egymással a közösségi médián keresztül – tette hozzá. A két nemzetiség közti kapcsolat megerősödését az is mutatta, hogy az oinacui tanintézmény olyan pólókat ajándékozott a szentkirályiaknak, amelyen a román zászló mellett a magyart is feltüntették.
Ha kicsi korban beleneveljük a gyerekekbe, hogy el kell fogadnunk egymást, akkor talán megszűnnek a két nép közti feszültségek. Ez azonban csak egymás megismerése által lehetséges” – jelentette ki Ilyés Ildikó. „Mindkét fél számára előnyös egy ilyen interetnikus tábor megszervezése: a helyieknek románnyelv-tudásuk fejlődik, az oinacui diákok pedig megismerhetnek egy másik kultúrát, szélesítve ezzel látókörüket.
Összességében a barátságok kialakulása és az ismeretek cserélődése a legfontosabb” – magyarázta Mădălini Oprişan, a Giurgiu megyei iskola igazgatónője. Mint mondta, előítéletek nélkül, nyitott lélekkel érkeztek Székelyföldre, talán ezért is mondható ennyire sikeresnek a tábor. Kollégájához hasonlóan meghatározó tényezőnek tartotta jobb ideológiák mentén nevelni a felnövekvő generációt, hiszen ezáltal mérséklődhet a két nemzet közti idegenkedés.
Székelyhon.ro

Örömzene évről évre (IX. Dzsessz- és Improvizációs Zenei Tábor)
„Látva ezt a sok tehetséges fiatal zenészt, akik itt élnek körülöttünk, és annak tudatában, hogy néhány dicséretes próbálkozást leszámítva nincs dzsesszoktatás Romániában, adta magát az ötlet, hogy szervezzünk olyan tábort, ahol neves magyarországi mesterektől tanulhatnak az itteni zenészek” – mondta Lázár Prezsmer Endre művelődésszervező az idén kilencedik alkalommal megszervezett Dzsessz- és Improvizációs Zenei Tábor indulásáról.
A 2007-ben tartott első táborba csak tizenöten jelentkeztek, de azóta egyre nőtt az érdeklődés, az utóbbi években már negyvenen-ötvenen jelentkeztek. Egy részük visszatérő vendég, de új arcok is megjelennek évről évre. Általában olyanok jelentkeznek, akiknek vannak már bizonyos fokú hangszeres ismeretei klasszikus zenében, népzenében, rockzenében, egyesek zeneelméleti előképzettséggel is rendelkeznek, de ez nem elvárás, olyanokat is szívesen látnak, akik csak műkedvelő zenészek. Ebben a mostani táborban is van színész, közgazdász, elektromérnök. Más városokból, országokból is jönnek, eddig valamennyi alkalommal voltak budapesti diákok, de Berlinből, Genfből, Brüsszelből is érkeztek már dzsessz iránt érdeklődő fiatalok. A szervező szerint az évente megtartott tábor és az év közben tartott műhelyfoglalkozások legnagyobb eredménye, hogy Szentgyörgyön kialakult egy erős és igényes zenei élet a zenészek és befogadók szempontjából egyaránt, melynek fenntartása és fejlesztése lenne a további feladat. A tábor művészeti vezetője, Márkus Tibor elmondta: „szíve egyik csücske” ez a rendezvény, amire úgy készül mindig, mintha hazajönne. Sokfelé oktat Magyarországon és külföldön is, de a szentgyörgyi táboroknak van egy nagyon jellegzetes helyi sajátossága: a népzenei gyökerek. Az első rendezvényeken tartottak is attól, nehogy túlságosan befolyásolják, elrontsák azt, aminek lehetőleg meg kellene maradnia tiszta forrásnak. Szerencsére azt tapasztalják, hogy sikerül teljes tisztelettel viszonyulni a hagyományokhoz, tehát nem elvettek az itteni kultúrából, inkább hozzáadtak valamit oly módon, hogy a népzene és a dzsessz fúziójából kialakulóban van egy teljesen új és nagyon értékes zenei irányzat. Márkus szerint már évek óta megfigyelhető folyamat, hogy azok közül, akik itt sajátítják el a dzsessz alapjait, elég sokan jelentkeznek, és felvételt is nyernek a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Mint mondta, ha olyan emberekkel találkoznak a táborban, akiknek nagyon kevés zenei alapjuk van, inkább az improvizációs készségüket, a kreativitásukat próbálják fejleszteni. Bármilyen szinten lehet oktatni – állítja –, csak ott és olyan megközelítésben kell elkezdeni, ahol a tanuló befogadókészsége megengedi. Két-három hangból már lehet improvizálni, ha megfelelőképpen használja ezeket az ember. Az Erkel Ferenc-díjas művész így vélekedik a szentgyörgyi közönségről: „Egy zenész mást nem is kívánhat magának, mint azt a fajta érdeklődést és odafigyelést, ami a szentgyörgyi közönség részéről tapasztalható. Bevallom, ha év közben bármikor, akár a tévében Sepsiszentgyörgyről hallok, egy kicsit erősebben ver a szívem…” Veress Albert csíkszeredai színművész visszatérő vendége a tábornak. Szerinte ez jó alkalom arra, hogy jó zenét hallgasson, játsszon, és mivel érzi magán a hangszeres fejlődést, „megéri” eljönnie évről évre. A rendezvény hangulatáról is lelkesen nyilatkozik, mondván: jó érzés pár napra kiszakadni a mindennapokból, és intenzíven azzal foglalkozni, amit talán a legjobban szeret. A táborról azok is pozitívan vélekednek, akik zenei előképzettség nélkül, idén először jelentkeztek: az oktatás emberközeli, egyénre figyelő, a tanárok nemcsak elméleti oktatók, hanem gyakorló zenészek is, igazi mesterek, akik hatalmas zenei tudásuk mellett nyitottak és barátságosak. A végkövetkeztetés egyértelmű: jó érzés itt lenni, a rendezvényt csak ajánlani tudják mindenkinek.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székelyek románok?
Modellértékű nemzetpolitika?
Bogdan Aurescu külügyminiszter – a temesvári nemzetközi konferencián – 2015. július első felében Nemzeti kisebbségek Európában… címmel tart előadást. A kisebbségvédelmi keretegyezmény huszadik évfordulóján büszkén jelenti ki, hogy Románia eljutott „a különböző identitások tiszteletéig és pártolásáig”. Akárcsak Ion I. C. Brătianu miniszterelnök a párizsi béketárgyalásokon (1919–20-ban), Aurescu is szemrebbenés nélkül csúsztat.
Elmondja, hogy az interkulturalitás Romániában modellértékű. Mindezt teszi arcpirulás nélkül, miközben tombol a nacionalista őrület. Csak egy példa. Bodzafordulón a székelyföldi román szervezetek összejövetelén, amelyen jelen van a prefektus, egy ortodox püspök, a védelmi minisztérium főtitkára, nagyszámú helyi román önkormányzati képviselő, nem a kölcsönös tisztelet megteremtéséről tanácskoznak. A legfontosabb cél a Kovászna megyei rendőrség épületének tovább építése. Szeretnék a székely polgármesterek megbüntetését, ha a román ünnepeken nem pompáznak piros-sárga-kék szalaggal stb.
Teszik mindezt a hazafiasság örvén, miközben a székelység jogfosztott, mert nincsenek kollektív jogai, ennek hiányában pedig arcátlanság kisebbségvédelmről prédikálni. A miniszter szónokolhatott volna arról, miként kell a meglévő (minimális) kisebbségi jogokat kijátszani, hasonlóképp a kisebbségek felszámolásáról is. Elmesélhette volna, hogyan sikerült rövid idő alatt románosítani Dobrudzsát, elmondhatta volna, hogy a román politikai elit milyen módszerekkel szabadult meg a zsidóktól, németektől. Eldicsekedhette volna, hogy az erdélyi magyarság lélekszáma negyedével visszaesett – 1,61 millióról 1,22-re –, miközben az erdélyi románság számaránya növekedett.
A székelyek visszahódítása
A román nacionalista gondolkodásban előkelő helyen áll az erőszakos románosítás fasisztoid eszméje – a székelyek román származásának elmélete –, amely az 1900-as évek elején született. Ennek atyja Nicolae Iorga történész. E teória alapja a légből kapott dák-római őshonosság primitív elmélete. A magyarosítás leglátványosabban Székelyföldön valósult meg – írja Iorga –, ezért nevezhető e tájegység a románság nagy temetőjének. Iorga származási teóriája alapján – Trianon, azaz 1920 után – gyökeresedik meg az a gondolat, hogy nem lehet jó román, akinek nem fáj az itteni románság elszékelyesítése. Az 1905-ben írt munkájában több bölcs megállapítást olvashatunk. Így például Székelyföldön százezer román ajkú él, mert a barbár székelyek tömegesen rátelepedtek a Trajánusz (magyarul így ejtjük és írjuk – szerző megj.) óta itt élő műveltebb románokra és asszimilálják őket. Érthető, hogy vérükben a román elem túlsúlyba kerül, melyet a székelyek ösztönösen mindig is éreznek. Történelmük is ezt bizonyítja. Így mindannyiszor, ha a moldvai vajdák seregei megjelentek Erdélyben, a székelyek csatlakoztak hozzájuk, és előszeretettel prédálták a magyar nemesi birtokokat. Etnikai szempontból tehát nem lehet kétségünk afelől, hogy a székelyek valóban magyarul beszélő románok. Meg kell érteni végre, hogy a nemzetközi konferenciákon Bogdan Aurescu és más lelkes buzgó hazafi nem hazudik, mert Romániában egyáltalán nem beszélhetünk a nemzeti kisebbségek elnyomásáról, csak visszahódításról, visszarománosításáról.
Iorga elmélete
Nicolae Iorga fajelmélethez közel álló teóriája olyan törvény megszületéséhez szolgáltat érvet, amely kimondja, hogy a román származású állampolgárok, akik anyanyelvüket elvesztették, gyermekeiket kötelesek román nyelvű iskolába íratni. A parlamenti viták egyikén – 1924. június 24-én – Iorga egyértelműen meg is nevezi, hogy e törvény a Pruton túli ruténekre (szlávokra) és a székelyekre vonatkozik, mivel ezek román származása egyértelmű. A székelyek visszarománosítása jogos, mert „néhány gyűrött, sárga, szeplős arcon kívül a székelyé olyan, mint a mienk, és háza, éneke, tánca is hasonló”. Ezek a „a mi fajtánk”, székellyé vált románok, ezért kell visszafogadni őket. Iorga elmélete nem veszi figyelembe, hogy „a nemzet több, mint faj, és feljebb való annál. Nem a vér és a csontok sorsszerűségéből, hanem egy erkölcsi közösség öntudatából származik – írja Tóth Zoltán történész-akadémikus –, amely több nemzedéken keresztül” alakul ki.
Természetes, hogy az elvakult nacionalista elmélet kiváltja a korabeli magyar sajtó és politikusok kritikáját, de bátorítja a román szélsőségeseket Székelyföld románosítására. Úgy vélik, hogy a korabeli Magyar Párt nem állíthatja, hogy a székelység a magyar nemzet része, mert azok román eredetűek. A magyar felháborodás óriási, Iorga védekezésre kényszerül. Az egyik vita alkalmával Willer Józsefnek – a Magyar Párt képviselőjének – kijelenti, hogy ő a székelyek román eredetét nem állítja, csak az elmagyarosítottakat szeretné visszanyerni. Hasonlót állít 1927-ben is. Úgy véli, ő nem nemzetiségfaló, a székely maradjon meg székelynek, ha bizonyítani tudja eredetét, de legyen mindenki számára világos, „hogy az, aki román templomba jár, és magát oláhnak mondja, az a mi emberünk”. Ők románok még akkor is, ha „azoknak, akik elvették tőlünk”, nem tetszik. Jogos visszakövetelni őket. Ezt meg lehet magyarázni és értetni. Egyértelmű „hogy a név és a vallás szükségképpen kiegészítésként követeli a nyelvet”. Iorga nem következetes, később ismét emlegeti, hogy a román és a székely lélek azonos. A székely kapu trák gyökerű, rokonság van a székelyek és a mócok közt. Ez utóbbit igazolják a népszokások, a pásztorélet és a széki intézmények.
Iorga nyomában
Iorga tézisei nem győzik meg a székelyeket román származásukról, de eszméi ma is élnek. Egyik követője G. Popa-Lisseanu lesz, aki folytatja a székelyek román származtatásának tanát, gyűjti a bizonyítékokat a román haza megnagyobbítására. Lisseanu 1936-ban kiadott könyvében bravúros számításoktól, történelmi csúsztatásoktól sem riad vissza. A székely falvakba – a 16. század második felétől – szórványosan beköltöző román családok természetes asszimilációját úgy mutatja be, mint az őshonos románok tömeges és erőszakos elszékelyesítését. Az oda befogadott románok nagyobb része Moldvából érkezik, de jönnek Havaselvéről és a vármegyékből is. Ők szabad akaratukból, a jobb megélhetés reményében telepednek ide. Mivel különböző időszakokban, nem egyszerre és nem tömegesen érkeznek, ezért a nyelvváltás két-három nemzedéknyi idő alatt megtörténik, a székelyektől csak vallásukban és nevükben különböznek.
Az 1733 és 1760 közötti időszakban 119 székely településen vált teljessé a szórvány román családok asszimilációja. Lisseanu könyvében már ennyi román falu lakosságának elszékelyesítése szerepel. Az egyházi összeírásokban minden olyan települést nyilvántartanak, ahol egyetlen román vallású család is él. Ahol nincs adat, ott néhány román eredetű személynév is bizonyítja a román település elszékelyesítését. Az említett időszakban Háromszék 97 falujából 90-ben élnek román felekezethez tartozók. Azonban „ma – írja Lisseanu – 30 községben nem található egy román se, 38 községben a román lakosságot rég elszékelyesítették, s csak 22 községben normális a növekedés”. A székely falvakban élő román szórvány némi csúsztatással 130–140 ezerre emelkedik, amely a félmilliós székelység keretében a népesség több mint egynegyede. Nyilvánvaló, hogy a hegyvidéki irtásokon, a legeltetésre alkalmas helyeken (például Bodza-vidék) kialakult román tanyabokrok – melyekből később román falvak szerveződnek – románságát is a székely települések románságaként számolja. A népességi adatokkal való zsonglőrködést lehetővé teszi, hogy az 1876-os közigazgatási átszervezéssel Székelyföldhöz nem székely települések is kerültek.
Tény, hogy az 1930-as – egyáltalán nem magyarbarát – népszámlálásban Csík megyében 14,4, Háromszéken 15,7 és Udvarhelyszéken 4,7 százaléknyi román nemzetiségű szerepel. Mivel Marosszék Maros vármegye része, így a székelyek lakta rész románságának meghatározását a három említett szék átlagával számoljuk. A népszámlálás a Lisseanu által emlegetett 130 ezer fős románság helyett 65 ezer főt vesz nyilvántartásba. Ennek fele önálló román falvakban él, mint Háromszéken a Bodza-vidék, Gyergyó északi része stb. A székely falvak településein élő 30 ezer „román” túlnyomó része csak a név romános hangzása és a vallás révén kerül a román etnikum rovatába. Ők a sokat emlegetett elszékelyesített románok, számarányuk Székelyföldön mintegy 6 százalékra tehető.
Származáskutatás után hány román maradna?
Ne felejtsük el, hogy származáskutatással – vallás és névelemzéssel – Dobrudzsában, a Bánságban, a moldvai csángó vidéken, a nagy városokban – Konstancán, Bukarestben, Galacon, Craiován, Jászvásáron stb. – a románok millióiról lehetne kideríteni, hogy nem románok. Azonban a névelemzés a fasiszta-náci eszmekör része. Természetes, hogy a kölcsönös együttélés során az emberek összeházasodnak, vallást cserélnek, átveszik egymás szokásait, öltözetét, szavait. Ha ez nem erőszakkal történik, mint a magyar települések etnikai arányainak megváltoztatása (Marosvásárhely, Arad, Nagyvárad stb.), akkor természetes asszimiláció zajlik. Ez történt a Kárpátokon túli területeken is. Elrománosodtak a szlávok, a kunok, a magyarok és a szászok. Természetes asszimiláció zajlott Székelyföldön is, hiába bizonygatja Lisseanu, hogy „a székelyvidéki regék és adomák nem egyebek, mint a mi román regéink és adomáink”. Hiába emlegeti a román helyneveket, mert azok is csak az együttélés emlékei. Álszent románosítást és fasiszta szemléletet takar olyan kijelentése, hogy a székely testvérekkel meg kell ismertetni a múltjukat, mert eredetük azonos a „románokéval, míg az ugyanazon vidékeken lakó románok vére vegyelemezve ugyanaz, mint a székelyeké, míg a pusztán lakó magyarok vére más elemzést mutat”. A székelyek „nagyobbrészt testvéreink, elveszett testvérek, de mégiscsak azok”. Fajelméletre utal az olyan megállapítás: ha Székelyföldön magas termetű, jól megtermett emberrel találkozunk, azt jogosan tarthatjuk románnak, mert a magyarok általában alacsony termetűek, fekete szeműek, és kiálló ádámcsutkájuk van.
A székelyek román származtatásának teóriája és az elképzelt történelem oktatása alapja a nacionalizmusnak. Ennek hatása felmérhetetlen kárt okoz Erdély román és magyar népének. A nacionalizmus ma is eszköz, G. Popa-Lisseanu szavaival: erősíti „a nemzeti feltámadás érzését”. Ez tükröződik a szélsőségesek december elsejei felbuzdulásain, amikor Ázsiába küldözgetnek bennünket. Talán a prefektusok is ezért érzik missziónak az erőszakos románosítást. Szerencsére a xenofób nacionalista gondolkodás nem minden román honfitársunkat fertőzte meg. Írásunk nem irányul senki ellen, de ismernünk kell az ordas teóriákat, ha meg akarjuk érteni a körülöttünk zajló magyarellenesség mozgatórugóit.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékül hagyom az én múltamat (Zathureczky Berta emlékfüzete az első világháborúból)
Nemrégiben Ferencz Árpád nyugdíjas matematikatanár barátom egy füzetet nyújtott át nekem tanulmányozásra. A szüleivel vásárolt székelyudvarhelyi Szabady-féle ház padlásán találta egy ládában. Közel száz évet lapult ott Berta néni emlékkönyve, melybe a beírások sorát Jakab Lajos tartalékos tizedes, a sepsiszentgyörgyi Vöröskeresztes Kórházba utókezelésre beutalt katonák egyike 1915. január 6-án elsőként nyitotta meg a kórház főápolónője „Kelemenné nagyságos asszony” kérésére. Rövid kutakodás után kiderítettem, hogy „Kelemenné nagyságos asszony” nem más, mint nagyernyei Kelemen Lajos, Háromszék megye egykori tiszti főügyészének felesége, Zathureczky Berta.
Ki volt Zathureczky Berta
1855. február 1-jén született Homoródszentmártonban. 21 éves korában köt házasságot a tiszti főügyésszel, és attól kezdve élete Sepsiszentgyörgyön folytatódik. Korában nagyra értékelt tehetséges író, költő és zeneszerző volt. Megzenésített versei nagy népszerűségnek örvendtek. A Székely Nemzeti Múzeum építését kezdeményező Csereyné unokahúgaként mindenben egyetértett nagynénje törekvésével, műsoros rendezvények és adakozások szervezésével gyűjtötte az adományokat, de még a városi toronyóra beszerzéséhez is jelentős pénzösszeggel járult hozzá. A sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet és a Tulipán Kert elnöke, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór személyes ismerőse. Előbbit meg is hívta a Jótékonysági Egylet egyik rendezvényére, Jókainak megszervezte Sepsiszentgyörgyön írói pályája jubileumi megünneplését. 1910-ben Emlékezzünk régiekről címmel székely mondákból és regékből gyűjteményes kötetet adott ki. Regényeket (Az asszony átka az asszony, Simonyi óbesterné), sőt, operetteket (Anatol, vagy a farsang útja) is írt. Irodalmi munkásságáért az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjául választotta. Az 1914–1918 között zajló nagy háború alatt a Koronás Arany Érdemkereszttel és a II. Polgári Arany Érdemkereszttel is kitüntették. Hogy mivel érdemelte ki e medáliákat, az említett füzet alapján érthetjük meg.
A „nagy háború”-ról
Az 1914-ben kitört, kezdetben „nagy háború”-nak, később világháborúnak nevezett vérzivatarban becslések szerint közel 70 millió embert kényszerítettek hadba, közel 10 millióan haltak meg a harctereken és a fogolytáborokban. Ehhez hozzáadódik a civil lakosság pusztulása, a háborúból, fogságból hazatértek megkurtított élete.
Kirobbantói ma is egymásra mutogatnak, de tény, hogy más és más érdekek feszültek egymásnak. A legkevésbé Magyarország volt érdekelt a háborúban, őt a Monarchia, a dualizmus rántotta bele, és mindenik frontszakaszon tényleges határait kellett védenie. Amint a füzetből is kitűnik, a magyar katonák sokáig lelkesen teljesítették is ezt a feladatukat.
Nos, amikor elfogadtam a baráti felkérést, nem gondoltam, milyen nagy fába vágjuk fejszénket. Bizony a nagyrészt ceruzával, legtöbbször központozás nélkül rótt, fogalmazni nem nagyon tudó, helyesírási szabályokat nem ismerő emberek írásának kisilabizálása, számítógépre vitele szemet, türelmet igénybe vevő munka volt. S ráadásul e szövegeket olvasva rájöttem, hogy nem tudok olyan bevezetőt írni, amelyben bárcsak megközelíteném a háborúban részt vevő emberek szenvedését, sokszor tragikus kimenetelű sorsát. Ez nem is annyira történészi képzettségem hiányának tudható be, ami ha lenne, ide-oda tolódó frontvonalakat, nyilakat rajzolnék, dátumokat írnék, és szenvtelenül leírnám, hogy ebben a borzasztó háborúban a Monarchia 1 200 000 embert veszített. Azt sem tudjuk, hány százezret tesz ki azoknak száma, akik hazatértek ugyan, de a súlyos sérülések következményeként vagy ott szerzett betegségek miatt otthonukban néhány év alatt elhunytak. Aztán ott van a fogságba esettek szenvedése, amelyekről gyermekkoromban annyi történetet hallottam, vagy épp olvasmányélményeimből ismerősek.
Nem, nem a történészi képzettség hiányzik, hiszen talán mint orvos nagyobb ráérzéssel meg tudom magyarázni, hogy a katonák egy része miért halt meg azonnal a lövés után, még ha a golyótalálat talán nem is volt halálos. Mert a harci eseményekhez nem szokott, fáradt, éhes, kialvatlan katonák sokkos állapotba kerültek. Azt is jobban tudom a történészeknél, hogy a haslövésesek, ha nem operálják az első 6–12 órában, menthetetlenek (talán még ma, az antibiotikumok birtokában is). Hogy a tüdőlövés, koponyasérülés túlélőinek egy része, még ha napok múltán valamiképp kórházba került is, néhány nap múlva meghalt. Hogy a földbe becsapódott gránátok, srapnerek szilánkjai megfertőződhettek és végzetes gennyedő sebeket okozhattak. (Jó esetben a végtagot lehetett amputálni.) A fagyos földből kiszedett krumpli és a káposztatorzsa evése, a vérhas kolerát, sárgaságot, sok tetű kiütéses tífuszt okozott. Mint rögtön halálos betegséget nem okozó „nyavalyákat”, csak érintőlegesen említem a nemi betegségeket, a kankót és a szifiliszt, melyek gyakorisága korabeli statisztikák szerint igen-igen megugrott. A hideg lövészárok miatt megnőtt a vese- és a reumás betegségek száma is. Albániában a maláriát is sokan elkapták. És végül hozzájárult a halálhoz az is,
ogy napok teltek el, amíg kórházba tudták szállítani a sebesültet. Ezeket talán jobban meg tudom érteni, leírni, mint a hadtörténész, de én is képtelen vagyok érzékeltetni a sok nélkülözést, a fáradságos menetelések keltette érzést, az eső áztatta, mocsaras galíciai föld lövészárkaiban vagy az olaszországi kavernákban lévő katonák emberi képzeletet is meghaladó szenvedéseit. Senki nem tudná megérteni és ábrázolni rajtuk kívül a kezdetben lelkesedni, hősiesen harcolni, sőt, meghalni is tudó emberek lelkivilágát, amivel mindezeket képesek voltak elviselni. Egy részüknek még ezek mellett a fogság szenvedéseiből is kijutott. Csak a kérdést tehetjük fel éppen száz év múltán: mindezt miért, kiért? Miért és kik hajtottak mészárszékre közel 70 millió embert, akik közül közel 10 millió meghalt, s akiket valahol valakik hazavártak? Az oroszok a cáratyuskáért (akit aztán megöltek), a mieink a hazáért, a királyért, Ausztriáért (amely aztán felbomlott), a németek terjeszkedésért (aztán zsugorodott a birodalom), a szerbek nagy Szerbiáért (meglett, de ma már nincs), a franciák revánsért, a német birodalmi rendszer likvidálásáért (mire mentek vele?), az angolok hatalmuk megőrzéséért (ma már az is megtépázott). Hogy ezek mögött kik keverték a kártyákat, az már a történészekre tartozik, rám csak a szenvedések számbavétele és talán a krasznojarszki fogolytáborban meghalt Gyóni Géza versének felidézése: Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
A háborús egészségügyi ellátásról
Senki nem számított ilyen elhúzódó, nagyméretű háborúra, így az egészségügyet is készületlenül érte a nagyszámú sebesült, később a körülményekből adódó fertőző betegségek fellépte. A harctéren támadt sérüléseket a segélyhelyen látták el, amely a front mögött, de mindig annak közelében helyezkedett el. Ide vagy a bajtársak vitték, vagy saját lábán ment a valamelyest elsősegélyben részesült sebesült, 99 százalékukat itt látták el. Sajnos, nem volt olyan berendezés, szállítási lehetőség, hogy például a hasi sérülteket hat órán belül kezeljék. Így aztán azok nagy kínok között elhunytak a kialakult hashártyagyulladás miatt. A tüdőlövést szenvedők egy része, akik nem véreztek hamar el, vagy nem fulladtak meg a kialakult légmell miatt, később haltak meg szövődményeiben a hátországban lévő kórházak valamelyikében, ahol rendelkezésre állt a helységi kórház, a csapatkórház, a honvédkórház, a tábori kórház vagy a tartalék kórház. Ezeken kívül kiürített iskolákban vagy más helyiségekben létrehozták az úgynevezett Vöröskeresztes Kórházakat, amelyeket már nem is orvosok irányítottak. A Vöröskereszt mindenről maga gondoskodott kórházaiban. Az élelmezést, a kötszereket, az orvost, ha volt, az ápolószemélyzetet mind a polgárok adományaiból fizették. Az akkori közéleti személyiségek, a polgárság prominens tagjai mind élen jártak az önkéntes munkában. Sepsiszentgyörgyön a Vöröskereszt Egylet a polgári fiúiskolában (ma Mihail Viteazul Kollégium) rendezte be a kórházát. Hamarosan száz férőhellyel rendelkeztek. A városi közkórházat tartalék kórházzá alakították át. A füzetből és a korabeli fényképekről az derül ki, hogy elsősorban olyan végtagsérülteket hoztak utókezelésre, sokszor négy-öt kórház után, akik már nem szorultak kimondottan orvosi kezelésre, megbirkóztak velük az önkéntes ápolónők is, mint amilyen Zathureczky Berta volt.
A füzetről
Egyszerű kockás iskolás füzet, amelyben 1915. január 6-i keltezéssel írják az első történetet, és az utolsó bejegyzés 1918. március 31-éről való. A döntő többségben magyar nyelven írt szöveg mellett találunk román, horvát, német, lengyel nyelvű beírást is a Monarchia népességének megfelelően. Az első részben 1916 júniusáig a sebesültek több-kevesebb részletességgel leírják a lelkes hadszíntérre vonulásukat, aztán megjelennek a mérhetetlen szenvedésről szóló sorok, olykor versben is. Nagyobbrészt egyszerű emberek írnak, helyesírási hibákkal, tollforgatáshoz nem szokott kézzel. (Több helyen meghagytuk az eredeti írásmódot, csak értelemzavaró hibákon javítottunk.) Döbbenetes sorsok, embereké, akik verejtékkel szerezték meg a mindennapi kenyerüket, és akiket egyik napról a másikra elszólítottak békés foglalkozásuktól, és napokon át utaztatva vitték őket egyik frontról a másikra, ahol várta az ellenség ágyú- és gépfegyvergolyója, a pergőtűz, a szuronyroham, a lövészárkokban a hideg, az eső, a szél, a tetvek és a bolhák megismétlődő rohama, az éhség. 1916 nyarától megszűnnek a „Berta nagyságos asszonynak” szánt írások, helyettük a román hadsereg kiszorítására érkezettek aláírása szerepel, legtöbbször megköszönve a jó ebédet, vacsorát, a pihenési lehetőséget, a kedves fogadtatást („A háromnapi koplalás utáni mesés vacsoráért hálás köszönet és kézcsók. Dévay István őrmester”). Sok a német császárság különböző területéről, olykor Berlinből is származó német aláírása, bizonyítva a német hadsereg Szentgyörgyön való jelenlétét is. Akik itt leírták „hadi élményeiket”, még a szerencsések közé tartoztak, bár egy részük felépülve újrakezdte a harcot valamelyik fronton. Döbbenetes olvasni, hogy öt napig feküdt a sebesült katona a harcmezőn, amíg rátaláltak bajtársai. Az oroszok vizet adtak neki és otthagyták. Akkor még volt valamelyes lovagiasság a harcoló felek között. Ma már „nem hagynák szenvedni” a megsebesült katonát. Két névsor áll a füzet végén. Az ápoltak névsora és az orosz fogságból 1918. március végén itt megpihenő hadifoglyoké, akik közül Gehferter Juhász József (Borsod megye, Mezőkövesd, K. u. K. Inf. Reg. No 60 10, Kompanie 4 Zug.) hosszú verses szövegben írja le fogságuk döbbenetes történetét. Egyelőre ebből idézünk:
„mit etünk és menyit / arról nem beszélek / inen osztán visza / szálásra kisértek / az épület fala / kozákok szuronya / a teteje pedig / csilagos ég boltja / párnánk volt a föld / kemény göröngye / takarodzó paplan / az ég sötétsége”
Így indultak Arhangelszkbe, ahol:
„nehéz tárgyakat kellet / hajókbol kirakni / hoszú sin vasakot / vagonyokra rakni / igy teltek a napok / hetek és honapok / de a sorsunk eddig / semmit nem változott / Egyszer csak ki ütött / majdnem minyájunkon / egy betgség minőt / sosem látunk othon / párhét teltével már / csak huszonketten vagyunk / de lehet mondani / már mindennap fogyunk / senki nem tudhatya / milyen sors vár még ránk /”...
Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyetemi végzősök, „ömlesztve”
Olvasom, hogy a statisztikai kimutatásokban Románia két téren szerepel világelsőként: az egy főre eső templomokkal és (számarányban) a legtöbb egyetemi végzőssel. Ez utóbbihoz egy megjegyzés ugyanabból a statisztikából: a hazai egyetemek, főiskolák közül egyetlen sem szerepel a világ legjobb ötszáz intézménye között.
Nem kommentálom, nem is keresem az okokat, ezt a szakminisztérium illetékeseinek kellene megtenniük. Ha egyáltalán felfigyelnek az ilyen „apróságra”! De mindenképpen hozzáfűznék egy megjegyzést.
A világ neves, nagy hagyományokra visszatekintő egyetemei nyomon kísérik a diplomásaik karrierjét, a „sikerembereket” minden fórumon népszerűsítik. Az egykori végzősöknek kerek évfordulók alkalmával találkozókat szerveznek, ahol a félévszázaddal korábban végzetteknek arany-, a hat évtizeddel előttieknek gyémánt-, a 65 évvel korábbiaknak vasdiplomát nyújtanak át.
Mifelénk, ahol „ömlesztve” gyártják a diplomásokat, ugyan kinek van ideje az ő karrierjükkel törődni? Még az ország első számúnak titulált, immár másfél évszázados történelmű egyetemén, a fővárosi tudományegyetemen is ismeretlen úzus a megbecsülés.
Csoda-e, hogy az ország egyetlen egyetemére sem tolonganak a jelentkezők? A legjobb diákok inkább Nyugat felé kacsingatnak. Hiszen egyetemi diplomát a Kárpátok környékén olyan könnyű szerezni. Még doktorátust is!
Ugye, miniszterelnök úr?
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Az idén is elutasították a magyarországi egyetemekre jelentkező erdélyi diákokat
Nagy meglepetésben lehetett része múlt hétvégén azoknak a romániai diákoknak, akik az egyetemi alapképzés elvégzése után Magyarországon szerették volna folytatni tanulmányaikat. Ugyanis mindannyian abban a hitben adtuk le jelentkezésünket, hogy az egy éve történt nézeteltérés után, idén nem lesz ilyen jellegű probléma. Hittük, hogy egy év elegendő idő egy törvénymódosítás meghozatalához. Tévedtünk.
A félreértések elkerülése érdekében június 24-én reggel telefonon kerestük fel a www.felvi.hu Ügyfélszolgálatát, ahol azt az információt kaptuk, miszerint amennyiben az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodánál hiteles fordítást készítenek a diplománkat helyettesítő igazolásról, akkor problémamentesen elfogadják azt. Ehhez képest múlt hét végén (július 17–18.) a www.felvi.hu felületén az igazolások mellett az Elutasítva szó jelent meg, a következő magyarázattal: „A 2015. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás során benyújtott oklevél-igazolás nem fogadható el felsőfokú végzettség igazolására.”
A mégis felmerülő probléma arra ösztönzött, hogy megpróbáljunk tenni valamit. A fordítást elkészítettük ott ahol kérték, határidőn belül leadtunk, kifizettünk mindent, sikeresen felvételiztünk és most mégis lehetséges, hogy nem tudjuk folytatni tanulmányainkat. Néhányan levelet írtunk az Ügyfélszolgálatnak, mások telefonon keresték őket. A telefonos megkeresésre azt a választ kaptuk, hogy július 23-án jelenik meg a fellebbezési mező a honlapon és, amennyiben elegendő külföldi/romániai diák él ezzel a lehetőséggel, akkor elfogadják az igazolásunkat és folytathatjuk tanulmányainkat azokban az intézményekben, amelyekben szeretnénk.
Ha ez nem történik meg, akkor sajnálják, remélik, jövőre már meglesz az eredeti diplománk és így újra végigjárhatjuk a februártól szeptemberig tartó utat. Elektronikus úton már elutasítóbb sőt, teljesen elutasító válasz érkezett. Idézem: „Valószínűleg valamilyen félreéertés történhetett korábban, ugyanis külföldi felsőoktatási intézményben befejezett tanulmányokról, illetve a felsőfokú oklevél megszerzéséről szóló igazolást nem fogadunk el. Kizárólag az eredeti felsőfokú oklevél másolatát és annak fordítását (nem latin betűvel írt dokumentumok esetén a magyar nyelvű hiteles fordítás másolatának).” Sajnálatos módon hangot kell adnunk annak, hogy félreértés nem történt, esetleg félreinformálás. Amit kértek mindent megtettünk. Bizalmat szavaztunk józanságuknak és problémamegoldó képességüknek, ami a mi hibánk.
Tavalyi sorstársainkhoz csatlakozva, az ő szavaikkal zárjuk sorainkat: „Az érintettek diszkriminációnak érzik a történteket, hiszen mindenki azért indult neki a folyamatnak, mert nem erre számított. A két rendszer disszonanciája, az (állítólagos) új törvények behozatala és a megértés hiánya ahhoz vezetett, hogy több tucat frissen végzett romániai magyar diák áll értetlenül, mindkét oktatási rendszer részéről zárt kapukkal találva szembe magát. Saját hibánkon kívül megfosztottak bennünket a tanuláshoz való jogunktól, melyet értetlenül fogadtunk. Magyar intézményben tanuló diákként jóval többet kérnek tőlünk, mint azoktól, akik az anyaországban tanultak, mellyel nem lenne probléma, ameddig azokat teljesíteni tudjuk. Két EU-s tagország között nem szabadna ez a probléma felmerüljön és a végzettek támogatása, segítése kellene legyen a cél.”
Bízunk benne, hogy ez a levél a lehető legtöbb emberhez eljut, halló fülekre talál és megoldódik a kialakult helyzet – remélhetőleg nem csak ideiglenesen. Valamint nem utolsó sorban, abban is bízunk, hogy megértik, miszerint Romániában a diploma kiállításának ideje minimum egy év, tehát egy frissen végzett hallgató akár kétszer is lemaradhat a felvételiről. Ennek érdekében az Önök segítségét és támogatását szeretnénk kérni.
Létrehoztunk egy Facebook-csoportot is, „erőink” tömörítése és az információ minél gyorsabban való terjedése érdekében, amely a következő linken érhető el:https://www.facebook.com/groups/141188269547046/.
Közlemény
Erdély.ma

Londonig tartó gyalogútra indult Bartha Ernő erdélyi képzőművész
Kísérőkkel indult el szombaton délután magyarfenesi birtokáról a Londonig tartó gyalogos zarándoklatára Bartha Ernő erdélyi képzőművész.
Amint a hátizsákjára rögzített zászlók felirataival is jelezte, a művészetért, a szabadságért és az igazságért indul útnak. A száznaposra tervezett gyalogos zarándoklat célja, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára kerültek 2012-ben a brit fővárosba.
A Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázat nyerteseként három szénából készült térplasztikáját vihette el Londonba. Az Időspirál című munkáját – melyet az egyik fő művének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából, és bezárt. Az alkotás egyáltalán nem került közszemlére. A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén állították ki. E művek a mai napig is ott állnak, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét.
Bartha Ernő békalábakkal jelent meg az indulás előtti sajtóbeszélgetésen. Tréfásan jegyezte meg: a La Manche csatornára is gondolnia kellett. Az MTI kérdésére elmondta, 10-12 kilogrammos hátizsákot visz magával, melybe a legszükségesebb dolgait tette. Megjegyezte, mintegy 2025 kilométeres gyalogos útvonalon haladva tíz ország érintésével jut el a brit fővárosba. Hozzátette, nem kívánta túlszervezni az utat. Az indulás napján a 19 kilométerre levő Magyarkapusig kívánt eljutni, de azt sem tudta, hogy este elő kell-e vennie a sátrat a hátizsákból, vagy lesz hol megszállnia. Elmondta, hogy indulásáig tíz éjszakára ajánlottak fel szállást számára olyan településeken, amelyek az útjába esnek. Megjegyezte, útravalóul hamuban sült pogácsát csomagolt.
Bartha Ernővel gyalogol Londonig Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül. A magyarfenesi induláskor még ketten csatlakoztak hozzájuk, akik a túra első szakaszán kísérik el őket. Bartha Ernő elmondta, hogy útjuk során a lehetőségekhez mérten blogot vezetnek, melyen filmezett anyagokban számolnak be élményeikről, hiszen magát a zarándoklatot is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekintik.
A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsú a kolostorban
Július 16-án, Karmel hegyi Boldogasszony ünnepén, csütörtökön rendkívüli találkozó és azt követően búcsús szentmise színhelye volt a marosszentgyörgyi karmelita kolostor. A találkozóra Erdély különböző településein – Altorja, Árkos, Bereck, Csíkcsicsó, Csík-karcfalva, Csíkrákos, Csíksomlyó, Csík-szentdomokos, Csíkszentgyörgy, Csíkszereda, Feltorja, Gyergyóremete, Gyergyóújfalu, Kézdiszentkereszt, Kézdiszentlélek, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Marosszentgyörgy, Marosvásárhely, Mikóújfalu, Nyárádköszvényes, Nyárádremete, Ozsdola, Sepsiszentgyörgy, Szárhegy – működő karmelita imacsoportok tagjai és a környező települések hívei – mintegy háromszázan – jöttek el.
A kolostor kertjében felállított oltár körül letelepülő híveknek 15 órától Hajlák Attila marosvásárhelyi atya, a lelkiségi mozgalom lelki vezetője tartott katekézist, oktatást Az vagyok, akit a Jóisten megálmodott, teremtett, szeret, meghívott és küldött témával. Ezután közös szentségimádás, zsolozsma, rózsafüzér, majd a szentmise következett. A szentmise főcelebránsa Hajlák Attila volt, a szentbeszédet Sebestyén Péter tartotta, de jelen volt még Bartalus Zoltán madéfalvi, Becze Lóránt székelykáli, László Szabolcs nagyernyei, Palkó Ágoston marosjárai és Baricz Lajos marosszentgyörgyi atya is.
A prédikáció után néhányan a skapuláré vállruhát vették át. Ez egy kis, nyakba akasztható, megáldott, posztó (nyaklánc-szerű) vállruha, amelyet a karmelita rend egyik alapítója, Stock Szent Simon (+1265) július 16-án látomásában kapott a Szűzanyától azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba. Kezdetben csak a karmelita rend férfi- és női tagjai viselték, de aztán kiterjesztették azt az elkötelezett világi hívekre is. A prédikációból többek között azt is kiderült, hogy Deák Ferenc, a haza bölcse, bár nem volt katolikus, skapulárét viselt.
A szentmise végén Baricz Lajos – mintegy házigazdaként – a nővérek nevében köszöntötte a zarándokokat, és megköszönte jelenlétüket, fáradságukat, támogatásukat, amit a nővéreknek rendszeresen nyújtanak. Egyben bejelentette, hogy ezután minden évben a karmelita imacsoportok itt tartják évi nagytalálkozójukat, zarándoklatukat.
Ez a találkozó (melyet korábban a csíksomlyói kegytemplomban tartottak) és búcsú közelebb hozta a Karmel hegyi Boldogasszonyt és a karmelita nővéreket azokhoz a hívekhez, akik már évek, évtizedek óta a világban élő karmelita lelkiséghez tartoznak. A jelenlévők többsége nem volt még a kolostorban, és nem látott karmelita szerzetest, ami most, a Megszentelt élet évében megvalósult.
(Szentgyörgyi)
Népújság (Marosvásárhely)

A doberdói harcok 100 éve kezdődtek az első világháborúban
A "nagy háború" olaszországi frontján száz éve, 1915. július 18-án kezdődtek meg a harcok a Doberdó-fennsíkon az Isonzó folyó menti küzdelmek részeként.
Olaszország a világháború kitörésekor Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt, de a harcokban nem vett részt. Az antanthatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország) 1915 áprilisában jelentős területeket ígértek a római kormánynak, amely erre felmondta az addigi szövetséget, és hadat üzent Bécsnek.
A Monarchiának a frissen megnyílt frontszakaszon mindössze 125 zászlóalja, 18 lovasszázada és 67 ütege állomásozott, milícia jellegű alakulatokkal kiegészülve. A 850 ezer főt számláló, jelentős túlerőben lévő olasz hadsereg az Adriai-tengerbe ömlő Isonzo folyó völgyében akart bejutni a Monarchia hátországába. A támadás azonban június 22-én elakadt, mert a keletről átirányított 5. hadsereggel és két balkáni hadtesttel kiegészült osztrák-magyar hadsereg jelentős védműveket épített ki a mély sodrású Isonzót szegélyező meredek hegyekben.
Az olaszok mindenképpen ki akarták erőszakolni az áttörést Görz (Gorizia) és a tengerpart között. A véres Isonzo-csaták során az olaszok két év alatt 11 alkalommal kísérelték meg a folyón való átkelést és a front áttörését, ám sorra kudarcot vallottak. A leghevesebb harcok a mintegy 60 négyzetkilométernyi Doberdó-fennsíkon zajlottak, itt az olaszok 1915. július 18-án indították első támadásukat. Az erőviszonyok ekkorra kezdtek kiegyenlítődni, mert a védelmet irányító Svetozar Borojevic tábornok folyamatosan kapta az erősítéseket. Ugyanakkor az olasz főparancsnok, Luigi Cadorna tábornok nem rendelkezett megfelelő nehéztüzérséggel, így támadásait nem tudta megfelelően előkészíteni, a védőállások viszonylag kevés kárt szenvedve várhatták az olasz rohamokat. Az olasz hadseregnek a felszereltsége és hadvezetése gyengébb volt, és utánpótlása is akadozott.
Doberdó teljesen más harcmodort követelt, mint a "hagyományos" hadszínterek: a mészkőt nem fogta a gyalogsági ásó, a robbantott lövészárkokban fedezékként egymásra rakott kőlapokat használtak. A számtalan karszt és barlang bombabiztos fedezéket nyújtott, de a belsejükben uralkodó félhomályt, hideget és a mindig csöpögő vizet szinte lehetetlen volt hosszú ideig elviselni, a katonák életét az is nehezítette, hogy természetes ivóvíz nem akadt a környéken.
Az olasz áttörési kísérletek közül csupán a hatodik hozott jelentősebb eredményt. Az olasz hadvezetés kiaknázta, hogy az 1916 nyarán indított orosz Bruszilov-offenzíva miatt a Monarchia kénytelen volt erőinek egy részét átcsoportosítani a keleti frontra, így a déli arcvonal meggyengült. Az augusztus 4- től 16-ig tartó hatodik isonzói csatában az olasz hadsereg fontos állásokat hódított meg a Doberdó-fennsíkon, elfoglalta Görz városát, a védők kénytelenek voltak feladni a doberdói állások jelentős részét. A siker kiaknázásához azonban az olaszok nem rendelkeztek a kellő erőkkel, ráadásul – miután 1916. augusztus végén Németország és Olaszország között is beállt a hadiállapot – a védelem megszilárdításában már német katonai erők is közreműködtek. A további olasz áttörési kísérletek ezután rendre kudarcba fulladtak. A doberdói harcok befejeződését a központi hatalmak sikerét hozó tizenkettedik, egyben utolsó isonzói csata hozta meg. Kimenetelében ezúttal is a keleti fronthelyzet alakulása játszott szerepet, mert a Kerenszkij-offenzíva összeomlása után a központi hatalmak jelentős erőket dobhattak át az olasz frontra. A hét német és nyolc osztrák-magyar hadosztályból létrejött új hadsereg az Isonzo-front felső szakaszán, Caporettóval szemben, tőle délre a harcedzett 2. és az 1. Isonzo-hadsereg foglalt állást. 1917. október 24-én az isonzói csaták történetében először a központi hatalmak indítottak támadást, s az olasz arcvonal napok alatt összeomlott, a német és osztrák-magyar seregek száz kilométert előrenyomulva elfoglalták Olaszország északkeleti részét. A front csak novemberben, a Piave folyónál stabilizálódott, amikor az olaszok segítséget kaptak az antanttól.
A doberdói csaták iszonyú véráldozatot követeltek, a frontvonal minden méterére 13 elesett vagy sebesült olasz és 8 osztrák-magyar katona jutott. Az itt hősi halált halt magyar katonák pontos száma máig sem ismert, történészek szerint az első világháborús centenárium végére, 2018- ra készülhet el a magyar katonai veszteséget tartalmazó adatbázis. A jelenlegi becslések 500-600 ezerre teszik az első világháborúban hősi halált halt magyar katonák számát, ezeknek mintegy a fele az olasz frontokon esett el.
Az isonzói-doberdói harcok mementójaként szabadságolt magyar katonák kápolnát építettek 1917-1918-ban a Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban. (A Magyar Kápolnát, a Cappella Ungheresét Sólyom László köztársasági elnök avatta fel 2009-ben.) 1918 tavaszán IV. Károly király parancsára négy emlékoszlopot is állítottak a folyó partján az elesettek emlékére.
Népújság (Marosvásárhely)

Fókuszban a nemzet- és külpolitika
A nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe az idei, immár 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, közismert nevén Tusványoson.
A kedden kezdődő rendezvény zárónapján, szombaton Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására is számítanak, de a tervek szerint jelen lesz a táborban a magyar kormány több minisztere és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Az idei mottó, Több mint fesztivál!, arra utal, hogy a szervezők a rendezvény közéleti jellegét kívánják hangsúlyozni az esti bulik helyett, ezért a 16 óra után, az esti koncertekre érkezőknek 15 lejes belépőt kell fizetniük. Az új rendszer a kiskorúak védelmét is szolgálja.
A hétvégén közzétett programterv szerint kedden, a Tusványos nulladik napján a szórakoztató programoké lesz a főszerep, este pedig a Magashegyi Underground, Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam együttes szórakoztatja a Tusnádfürdőre érkezőket.
A szerdai megnyitón Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere köszönti az egybegyűlteket, majd az elvándorlás és bevándorlás témakörben lesz kerekasztal-beszélgetés. Délután az integrált városfejlesztési stratégiákról szerveznek beszélgetést, de szó lesz a Kárpát-medencei felsőoktatás helyzetéről, illetve autonómia témakörben tartanak nemzetközi kerekasztalt dél-tiroli, baszk és katalán résztvevőkkel. Este a Loyal együttes, illetve Nagy Feró és a Beatrice szórakoztatja a táborlakókat.
A csütörtöki nap fő témája az európai gazdasági helyzet, melynek egyik meghívottja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, majd külpolitikai beszélgetés zajlik Martonyi János volt külügyminiszter részvételével. Délután az uniós szabályozásról, a romániai korrupciós harcról, az erdélyi magyar orvosi egyetemről és kórházról, illetve a marosvásárhelyi előválasztásokról szóló panel-beszélgetések közül választhatnak a táborlakók, utóbbin Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje és Barabás Miklós civil jelölt mellett az RMDSZ-t Brassai Zsombor Maros megyei elnök képviseli. Az esti kikapcsolódásról Szabó Balázs Bandája és a Magna Cum Laude gondoskodik.
Pénteken a Kárpát-medencei magyar szervezetek képviselőnek részvételével zajlik nemzetpolitikai kerekasztal, majd a magyarországi újratervezés, a közép-európai együttműködés, a választási törvény és az autonómiatervezetek lesznek a téma. Este a nagyszínpadon a Kutya Vacsorája és a Budapest Bár koncertezik.
Szombaton, a hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő tart előadást, melyet Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke moderál. A Tusványos lakói este a Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies együttesek zenéjére vehetnek búcsút az idei rendezvénytől.
Krónika (Kolozsvár)

A román vizsgának „futnak neki” még egyszer a legtöbben
Hargita megyében majdnem ezer diák jelentkezett az augusztusban kezdődő pótérettségire, legtöbbjüknek román nyelv és irodalomból kell átmenő jegyet elérnie a vizsgasorozaton. A vizsgázók augusztusban jelentkezhetnek a megmérettetésre.
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség hétfőn a pótérettségire jelentkezők számát: a múlt héten lezajlott iratkozási időszakban 940 Hargita megyei diák jelentkezett az augusztusban kezdődő vizsgasorozatra. Mint azt Bartolf Hedvig, a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára elmondta, ez jó arány, tekintve hogy 1093 fiatalnak nem sikerült az érettségije, ugyanakkor azt is közölte, hogy augusztusban várhatóan eléri az ezret a pótérettségizők száma, ugyanis azok a tizenkettedikesek, akik valamely tantárgyból pótvizsgára kényszerültek és ezért nem vehettek részt az érettségin, sikeres pótvizsga esetén augusztus hetedikén jelentkezhetnek a pótérettségire. A megyei tanfelügyelőség nem készít pontos feljegyzést a pótvizsgázók számáról, de a tapasztalatok szerint átlagban 100–150 végzős diák kényszerül pótvizsgázni évente, így legfeljebb ennyivel nőhet még a pótérettségizők száma.
A pótérettségire jelentkezők közül legtöbben – mint az várható volt – a román írásbelin kellene átmenő jegyet szerezzenek, erre a vizsgára 707-en jelentkeztek – tájékoztatott Bartolf Hedvig. A feliratkozók számát tekintve a matematika írásbeli áll a második helyen 306 jelentkezővel, a magyar nyelv és irodalom vizsgára 190 fiatal jelentkezett, a történelemre 56. A választható érettségi tantárgyakból tartandó írásbelikre 362 fiatal iratkozott fel, legtöbben – 180-an – a biológiára, a történelemre 140-en, a többi tantárgyvizsga esetében húsz alatt van a jelentkezők száma.
Hargita megyében négy vizsgaközpontban tartják majd a vizsgákat, és mivel a szabályzat lehetőséget ad rá, a kompetenciapróbákat is a központokban szervezik meg, hiszen nincs sok vizsgázó, értelmetlen lenne minden középiskolában megszervezni azokat – fejtette ki Bartolf Hedvig. A csíkszéki vizsgaközpont a csíkszeredai Venczel József Szakközépiskolában lesz, a székelyudvarhelyi – ahol majd a székelykeresztúri pótérettségizők is vizsgáznak – a Tamási Áron Gimnáziumban, a gyergyószentmiklósi diákok a Batthyány Ignác Műszaki Kollégiumban, a maroshévíziek pedig a Mihai Eminescu Szakközépiskolában. Legtöbben a csíkszeredai vizsgaközpontban fognak pótérettségizni, összesen 358-an, a székelyudvarhelyiben 329-en, a gyergyószentmiklósiban 130-an, a maroshévíziben 123-an – tájékoztatott a megyei érettségi vizsgabizottság főtitkára.
Vizsgák jövő hónap közepétől A pótérettségi augusztus 17-én kezdődik, a kompetenciavizsgák augusztus 21-én érnek véget, majd 24-én a román nyelv és irodalom vizsgával elkezdődik az írásbelik sorozata. A románt a magyar nyelv és irodalom írásbeli követi augusztus 25-én, 26-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 27-én pedig a választott tantárgyból vizsgáznak a pótérettségizők. Az első eredményeket augusztus 31-én függesztik ki, majd az esetleges óvások kivizsgálása után szeptember 3-án közzéteszik a végleges eredményeket.
Széchely István
Székelyhon.ro

Udvarhelyen zajlik a BNYA műszaki szekciója
Kifejezetten derűs hangulatban kezdődött el a 23. Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) műszaki szekciója hétfőn Székelyudvarhelyen: a harmincórás képzésen a kommunikációs kompetenciák fejlesztéséhez szükséges technikákat sajátíthatják el a részt vevő pedagógusok.
Hétfőtől péntekig délelőtt és délután is zajlanak a szakmai előadások a BNYA műszaki szekciójának otthont adó Bányai János Szakközépiskolában: a kifejezetten a szakoktatásban részt vevő pedagógusoknak meghirdetett nyári képzés tavaly elmaradt, de örvendetes, hogy idén szépszámú, több mint harminc tanár vesz részt a rendezvényen, mondta el a megnyitón Görbe Péter főtanfelügyelő, aki abbéli reményét fejezte ki, hogy a képzést jövőre is sikerül majd megtartani.
Mint a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetője a továbbiakban hozzátette: egyre nagyobb szükség van arra, hogy ne csak az elméleti líceumok diákjai, hanem a szakközépiskolát vagy szakiskolát végzett tanulók is helyesen, megfelelően ki tudják fejezni magukat – illetve a digitális eszközökkel támogatott kommunikációs csatornákat is megfelelően tudják fel- és kihasználni –, hisz ez sokszor elengedhetetlen a munkavállaláskor.
A szakmai kommunikációra való felkészítés helye, szerepe és módszerei a középfokú szakképzésben nevű tanfolyamon megyebeli és az ország más régióiból érkezett, szakmai tantárgyakat oktató pedagógusok vesznek részt, szám szerint harmincegyen. Olyan tanár is van a csoportban, aki immár huszadik éve részvevője a BNYA képzéseinek, árulta el nyitóbeszédében Csiszér Mária programszervező, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házának munkatársa. A szakképzésen való részvételért egyébként tíz kreditpont jár a tanároknak, ennek feltétele, hogy a hét végére szakdolgozatot is készítenek az elsajátítottak alapján.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Szívvel-lélekkel magaménak érzem
A hajdani Hintz-ház emeleti termében tartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs, nem kis büszkeséggel a hangjában, bejelentette, immár hatodik alkalommal, rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, 2015. augusztus 16.-23. közötti időszakban.
A kínálat rendkívül bőséges. Több mint 500 rendezvény várja az érdeklődőket. Gergely Balázs igyekezett ízelítőt adni abból a hatalmas kínálatból, amiből ez alatt az idő alatt válogathatunk. A rendezvény maga kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, minden társadalmi rétegé, a város ifjúságáé. Komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár magyarsága újra erős, hiteles erővé váljék. Fontos az is, hogy a közösség mennyire tud másokra is odafigyelni. Kiemelt témája a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink is mostoha körülmények között élik mindennapjaikat. Háborús helyzet uralkodik felettük. Magyarok, románok, rutinok, zsidók, örmények megváltozott körülmények között élik napjaikat. A programokban és rendezvényekben is ez fog hangsúlyt kapni. Gyűjtést szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Adománygyűjtést rendeznek a kárpátaljai magyar gyermekek számára.
Jól felkészült, dinamikus, szervező csapat állította össze a programot, vállalta a szervezés, a marketing tevékenység bonyolult problémáinak megoldását.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója: „Minden(t) rendben”. Az időbeosztás segítségére felsorolnánk a teljesség igénye nélkül néhány eseményt. Nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják, 2015. augusztus 17.-én 19 órakor „Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl”. Magyar Állami Népi Együttes műsora. Rendező – koreográfus: Mihályi Gábor. A sajtóbemutató keretén belül kiosztunk egy ízelítő összefoglalót az idei programból. Nagyon sokféle rendezvény lesz. Talán túl sok, azonban nem akartunk visszautasítani senkit sem- hangsúlyozta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatóval egy időben beindítjuk a Kolozsvári Magyar Napok honlapját- www. magyarnapok. ro- melyet folyamatosan felfrissítenek. Mint mondta, az észrevételeket szívesen várják. Augusztus első napjaiban a programot, a maga teljességében közzéteszik. Folyamatosan kerülnek fel újabb információk. A rendezvény népszerűsítését interaktívabbá teszik. Meg van a lehetőség, hogy minden kolozsvári hozzájáruljon a rendezvény népszerűsítéséhez. Annyi plakátot nyomtatunk, ahány rendezvényt népszerűsítő egyén lesz. A plakátot ki lehet tenni a saját kapujára, az ablakokba. Vakár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, nagyon könnyű olyan rendezvényt támogatni, amelyet szívvel – lélekkel magamének éreztem. A Kolozs Megyei Tanács anyagi támogatást nyújtott a rangos rendezvénynek. De még fontosabb a logisztikai hozzájárulás (csendőrség, tűzoltóság). Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen „nagyra nőtt”. Barátaink, ismerőseink, más nyelvű egyének is úgy vélik, hogy rendkívül civilizált rendezvény, melyre érdemes odafigyelni. Köszönetet mondott a szervezőknek, rendezőknek a munkájukért. A 6. Kolozsvári Magyar Napok újdonságai
Szabó Lilla programigazgató ismertette az idei program főbb eseményeit. Röviden összefoglalta az újdonságokat, a programcsoportokat. Augusztus 15.-én „Európa kulturális öröksége: Herend” című kiállítást nyitják meg. Augusztus 16.-án átadják a felújított Farkas utcai református templomot. Hálaadó istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A felújítási munkálatokról Maksay Ádám főtervező számol be. Minden nap orgona-koncert várja az érdeklődőket. Folytatódik a Redutban / Erdélyi Néprajzi Múzeumban is a hangversenyek- sorozata, illetve a Kolozsvári Magyar Operában.
Kiállítások tekintetében is lesznek újdonságok. A kolozsvári Képzőművészeti Múzeum kiemelt kiállítása az „Európa kulturális örökség: Herend” nevű kiállítás. A kiállítást megnyitja Lucian Nastasă Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Érdekes az MTI fotókiállítása.
Különböző témájú beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesznek a sportrendezvények és beszélgetések. Újdonságként említette, hogy a sport iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni Polgár Judit sakk-olimpikonnal, illetve Szabó Orbán Olga olimpia tőrvívóval.
A Farkas utcai színpadon koncerteket hallgathatnak a kisebb- korúak, mint például Palya Bea, az Evilági együttes illetve a Kaláka gyermekkoncertjeit.
Kimondottan újdonságot az új helyszínek jelentik. Augusztus 18.-án adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben.
A BBTE Ökológiai és Biológiai Intézetének a foglalkozásait a Mikó– kertben tartják. A kolozsvári magyar középiskolások is részt vesznek a programban. A Báthory- Líceum diákjai Janne Teller Semmi című művét mutatják be, az Apáczai Csere János Líceum tanulói a Szép nyári nap című produkcióval lépnek fel. Közösen lép fel a kolozsvári illetve miskolci református kollégiumok énekkara. A Deák Ferenc utca sarkán az ifjúsági sátor új arculattal jelentkezik.
Az idén rendezik meg az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat. Erkel Ferenc (1810- 1893) zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz zeneszerzője. 1827-ben Erkel Ferencnek, Kolozsváron, zongoratanári állást ajánlottak fel. Sikert aratott zongorahangversenyeivel. Később a kolozsvári tartózkodásáról ekként nyilatkozott: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem”. Kiváló sakkozó is volt. A legjobb magyar sakkozók közt tartották számon. A Pesti sakk-kör egyik alapító tagja, 1865-től az elnöke volt. Koncertek Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Főtéren a közösséget megmozgató koncerteket szerveznek. Augusztus 18.-án a Nightloosers és a Magna Cum Laude- koncertet tartják. Augusztus 19.-én az Ossian és a Republic produkciója hallható. Augusztus 20.-án a Kolozsvár belvárosában a Szent István- napi Néptalálkozó együttesei vonulnak fel. Majd délután a Főtéri színpadon a Szent István- napi Néptánc Gálában gyönyörködhetnek a nézők. Este Lajkó Félix és zenekara lép fel. Augusztus 21.-én a Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós koncertezik. Koncz Zsuzsa koncertjével zárul a rendezvény.
A Farkas utcai színpadon gazdag, változatos stílusú zenei kínálattal várják az érdeklődőket. Fellépnek: Csobot Adél, Kocsis Tibor, a Maszkura és a Tücsökraj, Vizi Imre, Loyal zenekar, A csókai ( Szerbia) férfi dalkör, Besh o droM.
Az Operett Group Projekt- Operett- varázs produkcióját hallhatjuk. Zongoránál Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, hegedül Ferenczi Endre, az opera koncertmestere. Fellépnek Balázs Borbála, Hary Judit, Pataki Enikő, Ádám János, Madarász Lóránt, Fülöp Márton. Kiemelt zenei eseménynek tekinthető a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek koncertje, amelyet Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Közreműködik a KMO zenekara, vezényel Kulcsár Szabolcs. Fellépnek: Tóth Bettina, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lugosi Dániel Ali és Boros Mihály.
Színházi előadások
A Kolozsvári Magyar Színház 5 rendkívül értékes, színvonalas előadását tekinthetik meg a nézők. A Shoshin Színházi Egyesület fesztiváljának produkcióit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyes előadásokat közönségtalálkozó követ.
A Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca: Bernarda Alba háza-című vendégelőadással mutatkozik be. Rendező: Béres László.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Második esély: közel négyszáz személyt integráltak vissza az oktatásba Háromszéken
Véget ért a Második esély elnevezésű program Háromszéken, amelynek kezdeti célját háromszázötven személy oktatásba való (vissza)integrálása képezte, hogy legalább az elemi iskolát elvégezzék. A képzés a POSDRU/162/2.2/S/141074 Reintegrációt elősegítő nevelési-oktatási szolgáltatások – SCoR nevezetű projekt keretében zajlott, amelynek kezdeményezője a Junior Business Club, további partnerei pedig a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, Neamț Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, Botoșani Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség, Arted Egyesület, Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Vrancea Megyei Tanfelügyelőség. A képzés keretén belül zajló oktatásban – amely alkalmával a kötelező oktatást be nem fejezett személyek iskolai felzárkózását igyekeztek elősegíteni – Kovászna megyében a tervezett számnál több, összesen 487 személy vett részt februártól. A megyei iskolák és önkormányzatok közreműködésével a települések, továbbá a jelentkezők kiválasztásával a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség foglalkozott. Így Kovászna megye 10 településén indultak idén osztályok a beiskolázási kort legkevesebb 4 évvel meghaladott diákok és felnőttek számára, akik nem rendelkeztek a kötelező 4 befejezett osztállyal. Az oktatásban résztvevők kora nagyon változó volt, nem ritkán a szülő és gyermeke együtt ültek az iskolapadban. A program sikerességét bizonyítja, hogy 386 személy végezte el a képzést a beiratkozott 487 személyből. A sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Általános Iskolában 16 személy, a Hídvégi Általános Iskolában 26, Nyáraspataki Általános Iskolában 24, a Sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában 56, a bölönpataki Bölöni Farkas Sándor Általános Iskolában 21 személy szerzett képesítést. A megyeszékhelyi Néri Szent Fülöp Általános Iskolában 33, a bodoki Henter Károly Általános Iskolában 17, a nagyborosnyói Bartha Károly Általános Iskolában 51, az árapataki Romulus Cioflec Általános Iskolában 38, a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Általános Iskolában 59, az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában 26 és a bodzafordulói Mihail Sadoveanu Általános Iskolában 19 tanuló fejezte be sikeresen az alapfokú képzést. A projektben harmincnyolc háromszéki tanár vett részt, az oktatás pedig nappali tagozaton folyt, naponta négy-öt tanórával. A résztvevők a 80 napos (16 hetet felölelő) képzés alatt elsajátíthatták az olvasás, írás és számolás alapjait, de ugyanakkor a kerettantervben szereplő tantárgyak specifikus kompetenciák kialakítását is megcélozták, amelyek a társadalmi együttélés, integráció valamint a munkaerőpiacon való elhelyezkedést igyekeztek elősegíteni. Ugyanakkor a választható tantárgyak változatos skálája a saját hagyományokkal, mesterségekkel való ismerkedést, valamint a történelmi és földrajzi, de ugyanakkor idegen nyelvi és számítógép-kezelői alapismeretek elsajátítását is lehetővé tette. Kovászna megyében az 5 hónapig tartó Második Esély program révén közel négyszáz személyt sikerült visszaintegrálni az oktatásba, a tanulók képességeihez és tudásához igazított ütemtervvel, esélyt adva ezáltal az érintetteknek az egyéni fejlődésre és szemléletváltásra. Ugyanakkor a program hosszú távú hozadékai között említhetjük, hogy ezek a hátrányos helyzetű személyek több mint fél évig ismét visszatértek s állandó kapcsolatban álltak az iskolával, egyesek közülük motiváló táborokban vettek részt a Neamț megyei Durăuban, s nőtt esetükben a tanulás értékébe vetett hit, ami a saját gyermekeik beiskolázása és taníttatása területén lehet gyümölcsöző. (közlemény)
Transindex.ro