Ki mint tanul
Az elmúlt két hónap majd minden napjára jutott valamilyen megmérettetés, diákok és tanárok ültek vizsgapadba és teljesítettek több-kevesebb sikerrel.
A második, negyedik és hatodik osztályosok felmérésének eredményeit elhallgatták, csupán arról szóltak a hivatalos beszámolók, hogy Románia lépést tart Európával, a PISA-teszteket alkalmazza az említett három évfolyam tudásának ellenőrzésére. Arról azonban nem volt szó, hogy az oktatás és a számonkérés módszere olyan messze áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az eredményekkel sem dicsekedtek, az adatoknak a központi tárhelyre történő feltöltése pedig olyan rosszul működött, hogy az informatikusok napokig fogták a fejüket, mitévők legyenek. Ha már szóba hoztuk a PISA-teszteket, érdemes megemlíteni, hogy tavaly sürgősségi rendelettel módosította Remus Pricopie akkori tárcavezető az oktatási törvényt, miszerint azokat a diákokat, akik idén ősszel kezdik az ötödik, illetve kilencedik osztályt, már a szóban forgó nemzetközi felmérésrendszer szerint vizsgáztatják nyolcadik, illetve tizenkettedik végén. Nehéz megítélni, hogy 2019-ben miként vizsgáznak az általános iskolák végzősei és az érettségizők interdiszciplináris tételek alapján, amikor a tanterv egy cseppet sem változik. Elsőben és másodikban, ősztől a harmadik osztályban is az új tanterv szerint kellene tanítani, tankönyv ellenben nincs, PISA-teszt viszont van.
Eltelt tehát a két hónapos vizsgaidőszak, buktak a diákok és a tanárok is szép számban, és kiderült, az atombiztosnak hitt ellenőrzési rendszer, lehallgatók és videokamerák ellenére is puskáztak. Kipróbálták az érettségi dolgozatok más megyébe költöztetését és javítását, bonyolították az eljárást, de így sem tudták kiszűrni a csalókat.
Kiderült: továbbra is a legbiztosabb módszer a tanulás, a legjobb fegyver a tudás. De minek? – kérdezik sokan, akik nem hisznek abban, hogy a tudás érték. Pedig be kell látni, ezen kívül nem sok mindenbe kapaszkodhatnak a fiatalok, akik harmincévesen is kezdőknek számítanak, ha nincs egy jó szakmájuk, nem értenek valamihez. Természetesen nem mindegy, hogy miben jártasak, lehetőleg hiányszakma legyen a kezükben, egyébként állhatnak sorban a munkaerő-hivatalnál, hogy elcsípjenek valamilyen ingyenes átképző tanfolyamot.
Nyár közepén, kánikulában nem csak a negyvenhez közeli fokoktól fájhat a fejük az elbukóknak, találgathatják, hogy mit hoz a jövő. Az okosabbak, persze, felkészülnek egy következő megmérettetésre, és veszik az akadályt, nem hagyják, hogy saját lustaságuk és a rendszer hibái miatt befuccsoljon a jövőjük.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tinédzser lett a gyerekből
A 17. jobbágytelki népzene- és néptánctábor
Akkor, amikor egyre inkább elborít a globalizált világ kulturális Bábelje, jó tudni, hogy vannak még olyan lelkes emberek, akik a magyar népzene és néptánc gyökereibe kapaszkodnak, és évente legalább egyszer egy kis szigetet hoznak létre erről Erdély szívében.
A marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány azért jött létre, immár közel két évtizede, hogy a diktatúra béklyóiból kiszabadulva erősítse magyar népi identitásunkat, kultúránkat, amely nem tűnt el ugyan, de a hatalom ördögi politikája miatt csak mutatóban, takaréklángon "üzemelt". Néhány fiatal 1989-et megelőzően táncházakban, dacolva a tiltásokkal, kóstolt bele abba, hogy mit jelent máshova tartozni, mint amit akkor kijelöltek nekünk. Aztán jött a kapunyitás. A ki- és beözönlő áramlatok közepette verődött össze az a társaság, amely immár nyíltan – városiként – szervezhetett táncházat, és beindult a jobbágytelki tánctábor. Soha jobb helyen. Ott, ahol a néhai Balla Anti bácsi felvállalta, hogy a kommunista diktatúrával dacolva megőrzi a néptáncba, dalba zárt örökséget. Tizenhét év alatt könyvnyi élmény gyűlt össze a táborból, ahol – valahogy úgy, ahogy hajdanában – a tánc, a dal mezsgyéjén szerelmek szövődtek, életsorsok fordultak meg, emberek jöttek, mentek határon innen, de még az Óperencián is túl, és hűsöltek abból a forrásból, amelyet évente egyszer feltöltöttek a szervezők.
Puskás Attilával, az alapítvány alelnökével megállapítottuk, hogy nem az a nehéz, amikor valaki kitalál egy rendezvényt és először megszervezi, hanem az, amikor azt hosszú távon fenn kell tartani, emberi és anyagi erővel, az ellenvélemények és kritikák áradatával szemben, a segítő szándékúak elgyengülő hátszelével. S hogyan lehet mindezt tenni – a Jobbágytelkén szervezett marosszéki népzene- és néptánctábor esetében – tizenhét évig? Válasza egyszerű: szívből. "Olyan ez, mint a gyerek: szép vagy csúnya, buta vagy okos – nem számít, a tiéd, és ezért ragaszkodsz hozzá" – mondja a táborszervezők egyike. És mindig kell valami apró újdonság, amiért egy kicsit más az egész.
Az előző években a népi kultúrához kötődő tudományos előadások, vetítések voltak, az idén egy kicsit a környék történelmi múltjába tekintettek be a táborlakók. Eljött Novák Ferenc Tata, A magyar tánc évszázadai címmel tartott érdekes előadást, amit a Rendhagyó történelemórán is bemutatott. Dr. Kálmán Attila történész a Teleki család történetét ismertette. Az előadáson jelen voltak a gernyeszegi kastély tulajdonosai, Teleki Kálmán és nővére, Teleki Erzsébet, Kádár Elemér a "botos táncok" múltjába tekintett be az őskortól szinte napjainkig, ismertetve a hajdútáncok szimbolikáját. Az RTV magyar adásának köszönhetően pedig alkalom volt arra is, hogy az 1970-es években Jobbágytelkén készült riportfilmből visszaköszönjön Balla Anti bácsi vagy dr. Sólyom Péter, a megye elismert mezőgazdásza, állattenyésztője.
A helyi, jobbágytelki táncok mellett a táborlakók az idén is mezőkölpényi, zselyki, gernyeszegi táncokkal ismerkedhettek meg, amelyeket a haladóknak Fazakas János és Emese, László Csaba, László Zsolt és László Ildikó, az "ínyenceknek" Kádár Elemér és Molnár Rozália, a gyerekeknek Balázs Bécsi Csaba és Fekete Orsolya oktattak. A zenét is "igazi" prímások húzták reggeltől napestig: a marospéterlaki Szapora banda tagjai, Csiszár Aladár, Lunka Albert, Ötvös János, de besegítettek a Maros Művészegyüttes zenészei és az Öves együttes tagjai is, s fellépett az Üver és a Magos zenekar is. A zeneoktatás sem maradt el, ennek a szakirányítója Sinkó Ádám, szintén a péterlaki zenekar tagja volt. A gyönyörű szép népdalokat Kásler Magdától lehetett megtanulni, aki immár több esztendeje jelen van oktatóként a táborban. A gyerekekkel mindennap játszóházban foglalkoztak, és volt kézműves-tevékenység is, ezt Szakács Mikes Júlia vezette. A fiúk a hagyományos magyar íjazást is kipróbálták, ezt a foglalkozást a Reflex Íjászklub tagja (Szakács Mikes István György) vezette.
Az idén is fotókiállítás egészítette ki a kínálatot, ezúttal Fekete Kristóf (Chris Black) Amerikában élő fotós – aki immár több esztendeje rendszeresen visszatérő vendége a tánctábornak – az előző esztendők krónikáját mutatta be a nosztalgiázók örömére. Most is hagyományőrző tánccsoportok mutatták be műsoraikat a kultúrház színpadán, amelynek deszkái néha óceánjáró hajó padlójaként vették át a ritmust. Mert sajnos azt is tapasztaljuk, hogy az idegenforgalmi vonzerővel is bíró rendezvény nem igazán mozgatja meg a helyi hatóságokat. A fő helyszín, a kultúrotthon évek óta egyre rosszabb állapotban van. Pedig 2016-ban nagykorú lesz a rendezvény. Megérdemelne a helyi önkormányzattól egy szép születésnapi ajándékot – mondják a főszervezők.
Mielőtt elbúcsúznék a szervezőktől, a jövő évi programokról is szót ejtenek. Bár ez még nem jubileumi, hiszen van még a kerek, 20. rendezvényig, valami különlegeset szeretnének a főszervezők. Akik, bár városi srácok, a "civil életben" sem állnak távol a népi kultúrától. Az egyesület elnöke Ferencz Zsolt, aki bőrdíszművesként alkalmazza az évezredes motívumokat, Czerán Csaba pedig az Öves együttes vezetőjeként a moldvai csángó zenét tolmácsolja együttesbeli társaival. Ígérik – ameddig tudják, tovább "nevelik" a közös gyereket: a marosszéki népzene- és néptánctábort.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

„Csak beszélünk a fordítások fontosságáról” – Interjú H. Szabó Gyulával
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként a kisebbségek irodalmának kiadásával, számos fordításkötet megjelentetésével segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával a rendszerváltás utáni változásokról, a fénykorról és Domokos Gézáról is beszélgettünk.
– 1977-től dolgzik a Kriterion Könyvkiadónál, 1990-től pedig igazgatja azt. Az utóbbi 25 esztendőben elég nagy változásokon ment keresztül a kiadó. Milyen folyamatok játszódtak le, és mik voltak ezek hátterében?
– Elsősorban a környezetünk változott elég nagyot, ennek következtében természetesen a kiadónak is át kellett alakulnia. Hosszú, nehézkes folyamat volt a privatizáció. Az hamar természetesnek látszott, hogy a könyvkiadók nem maradhatnak állami intézmények, de sajnos volt egy visszarendeződés. Iliescu’93-ban vagy ’94-ben létrehozott egy cultura naţională azaz nemzeti kultúra nevezetű mamutintézményt, amelyben az addig minisztériumi alárendeltségű hat vagy hét kiadót megtartotta majdnem a korábbi állapotok közepette, magyarán a gazdasági önállóság csak formális volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem szóltak bele abba, mit adunk ki – a cenzúra valóban megszűnt a rendszerváltással.
De nem voltunk sem a bevételeink, sem a kifizetéseink urai, ez pedig abban a meglehetősen korrupt környezetben nagyon nagy hátrány volt. Végül csak ’98-ban alakult át a kiadó gazdasági társasággá, és 99-ben történt meg a tényleges privatizáció. Az addig eltelt tíz évben azonban minden megvásárolt szerzői jogunk elévült, mivel az addigi bizonytalan gazdasági helyzetünkben nem tudtunk újakat vásárolni. Persze az Iliescu-féle nagyvállalat adott azért állami szubvenciókat, aminek köszönhetően elég sokáig meg tudtuk őrizni azt a vonalat, ami lényegében az alapja volt a Kriterionnak: több nyelven, a romániai kisebbségek nyelvein jelentetünk meg könyveket.
– Ez mára eléggé beszűkült. Kevesebb támogatást kapnak erre?
– Nem igaz, hogy kilencven után kizárólag magyar könyveket adtunk ki, csak kevesebb címet jelentettünk meg, mint addig – mellesleg magyar könyvekből is. Továbbra is sok könyvet adtunk ki ukrán, szerb, török, tatár, szlovák és persze román nyelven is. Azt mondhatom, hogy a rendszerváltás utáni első tíz évben töretlenül folytattuk az addigi politikánkat. Az, hogy ez végül leolvadt rólunk, nemcsak a gazdasági természetű dolgok következménye volt, hanem annak a szintén egészséges folyamatnak is, hogy létrejöttek a különböző önálló kisebbségi érdekképviseletek, nemzeti szövetségek, amelyeknek nyilván egyik első dolguk volt saját kezükbe venni a könyvkiadásukat, már csak azért is, mert nagyrészüknek kiforrott szerzőgárdája és szerkesztőgárdája nevelődött ki a Kriterion első húsz évében. Az például, hogy a nagylaki szlovákok már nagyon korán, 94-től, 95-től kezdve jól látható kiadói tevékenységet folytattak, annak volt köszönhető, hogy kis területen élő erős közösségről van szó, nagyon erős kulturális determináltsággal, és azt mondták, hogy mért adná ki más a könyveiket, amikor ők jobban ezt tudják.
Természetesen a németek is hamar „önállósodtak”. Ez a helyzet ugyanakkor megteremtett nekünk egy másik lehetőséget, amelyet elég jól ki is tudtunk használni egy ideig: az alternatív kiadó lehetőségét. Nyilván minden nemzeti közösségben – nemcsak a magyarban – erős belső feszültségek vannak, a koncért, másért tülekednek az urak, és aki nem fért oda, az eljött hozzánk, és kiadta nálunk a könyvét. Sajátosan jó kapcsolat alakult ki például a lipovánok szövetségével, akiknek noha szintén volt egy jól működő csapatuk, a könyveikkel sokáig hozzánk jöttek. De rajtuk kívül is sok olyan könyv jelent meg nálunk, amely az illető közösségek számára fontos volt. Az első húsz év nekem éppen azért volt fontos, mert kifejlesztett bennem egyfajta empátiát, megerősített abban, hogy a mások értéke ugyanolyan fontos, mint a mienk.
Büszke vagyok arra, hogy 2005-ben megjelentettünk a Moldva északi részén élő huculok (ukrán népcsoport) népművészeti albumát három nyelvű, román, ukrán és angol szöveggel. Tavaly például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettünk meg. Azzal, hogy eljöttünk Bukarestből Kolozsvárra, elszakadtunk egy nagyon fontos műhelytől, a bukaresti egyetemtől, ahol nagyon sok kisebbségi – török, tatár, szerb, szlovák – korábbi szerzőnk, munkatársunk dolgozik, vagy dolgozott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már kevesebben keresnek meg minket. Mi mindig is eredeti állapotában akartuk megtartani a kiadót, úgy, hogy a kultúrák közötti közeledést szolgálja, még akkor is, ha manapság csak beszélünk arról, hogy a fordításirodalom mennyire fontos. Ez nemcsak nálunk, de egész Kelet-Európában így van. Állandóan arról beszélünk, hogy tanulnunk kellene egymástól, miközben nem ismerjük egymás irodalmát, kultúráját. Igaz lassan a sajátunkat sem.
– Klaus Johannis államfő éppen a kultúrák közötti párbeszéd megteremtéséért tüntette ki a 45 éves kiadót a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával.
– Eljött az idő, amikor Romániában a kisebbségi ügyek iránt determináltan érzékeny ember került vezető funkcióba, és eszébe jutott vagy valaki eszébe juttatta, hogy azt a munkát, amit a Kriterion végzett és végez, legalább ennyivel meg kell köszönni. Johannisnak személyes okai is lehettek erre, valószínűleg ő is a Kriterion német nyelvű könyveinek olvasója volt annak idején nagyszebeni tanárként, hiszen mintegy ezer német címet jelentettünk meg.
– Egyed Péter, a Kriterion egykori szerkesztője, legutóbbi könyvbemutatóján egyebek mellett felelevenítette, milyen hatalmas fordítói munkát végzett a kiadó. Sok kisebbség jelentős művei jelentek meg románul, és román művek is magyarul és németül. Kinek a feladata lenne felvállalni ma ezt a munkát?
– Valóban óriási fordítói munkát végzett a Kriterion főleg az erdélyi magyar és német irodalom románra fordítsa terén. A Biblioteca Kriterion sorozatot Domokos Géza személyesen szerkesztette, nemcsak a címek és fordítók kiválogatásában volt fontos szerepe, de minden megjelent kötet elé előszót is írt, hogy a magyarul, németül nem tudó olvasót bevezesse az adott kultúrába, a mű hátterébe. Az is igaz, hogy nagyon sok jó magyar fordítás jelent meg a román irodalomból, az pedig, hogy román műveket németül is megjelentettünk, különösen erős aduja volt a kiadónak, hiszen minden román író esett kétségbe azért, hogy a nyugati kapu megnyíljon előtte.
Hogy ma kinek kéne ezt a munkát felvállalni? Erre lett volna jó például a Kriterion Alapítvány, főleg ha Bukarestben marad, amely pályázhatna erre a programra, és irányítaná az egészet, hiszen erre már egyetlen kiadó kicsi. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1990-ben rengeteg adománykönyvet juttatott Erdélybe, amelyet olcsón árusítottak, azzal a feltétellel, hogy az ebből befolyt összeget a Kriterion kapja meg. Akkor ugye még állami tulajdonban voltunk, el lehet képzelni, hogy mi lett volna abból, ha a román állam begyűjti ezt a pénzt – ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi. Ezért jött létre a Kriterion Alapítvány, hogy kezelje ezt a pénzt, és képviselje a kiadó érdekeit. ’92-ben azonban Domokos Géza elköltöztette a kiadót és az alapítványt Bukarestből.
– A Biblioteca Kriterion könyvei egyébként mennyire fogytak? Számszerű adatokra emlékszik?
– Fogytak. A Biblioteca Kriterion példányszámai 3–4 ezresek voltak, ami mai szemmel óriási. Volt olyan román fordításkötetünk, amit után kellett nyomni, emlékszem nagy sikere volt például a Szibériai garnizonnak vagy a Fekete Kolostornak. Nem a raktárnak nyomtattuk ezeket a köteteket, ma is ott vannak a könyvtárakban és az emberek polcain. Az előszókat ezekhez legtöbbször húzónevek írták, akiknek a szavára adtak a román olvasók.
– Ejtsünk néhány szót az alapító igazgatóról, Domokos Gézáról. Milyen vezető volt, milyen embernek ismerte meg annak idején?
– A kiadó sikerének egyik nagy titka nyilvánvalóan Domokos személyisége volt. Ez a látszólag egyszerű – ma úgy mondanánk, hogy laza – ember derűsen, könnyedén dolgozott. Nem volt az a nemzetmentő típus, én legalábbis nem hallottam tőle nagy szónoklatokat ilyen téren, úgy beszélt a kisebbségi jogokról, mint ami természetes, magától értetődő dolog, függetlenül attól, hogy az ukrán kisebbségről volt szó, vagy éppen a magyarról. Nagy erénye volt, hogy teljesen megbízott az embereiben, legalábbis ezt éreztette velünk. Engem például 12. magyar szerkesztőnek arra vett fel, hogy a képzőművészeti és zenei témájú könyvek felelőse legyek. Azt hiszem kétszer vagy háromszor láttuk egymást, mielőtt felvett, de amint munkába álltam, azt éreztette velem, hogy az illető területre nekem kell gondom legyen. A bizalom nagyon fontos minden fiatal munkavállalónak, engem arra sarkallt, hogy elmélyüljek a rám bízott témákban.
Rádöbbentem például, hogy az erdélyi magyar képzőművészet legalább annyira jelentős, mint az irodalom. Domokos nem tudta, hogy mi kell a szerb, az ukrán vagy a német piacra, de ott voltak a szerkesztői, akik tudták. Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy Domokos par excellence politikus alkatú ember volt. Nagyon erősen kihasználta azt, hogy a kiadó Bukarestben van. Nagyon jól ismerte a román kultúrát, sok román barátja volt, a velük folytatott beszélgetésekből ismerte a bennfentes dolgokat, és nagyon szépen, választékosan beszélt románul. Meg tudta győzni a döntésképes embereket arról, amit akart. Géza központi bizottsági titkárokkal, miniszterekkel, alminiszterekkel beszélgetett, és sok vitát döntött el a pillanatnyi helyzetfelismerése, érvelése, így a dolgok mindig tovább zökkentek, vagy legalább kiderült, hogy hol akadtak meg, hol lehetett még próbálkozni. Nem volt összeesküvő alkat, nem konspirált, és nem titkolt semmit.
A Szekuritáté harminc évig figyeltette, de az az érzésem, hogy a rá állított tartótisztek hiába vették fel a fizetésüket, mert azt, amit a jelentéseikben leírtak, mi mind tudtuk. Emlékszem, egyszer egy KB-titkár felelősségre vonta, hogy miért nyilatkozott a vegyes házasságok ellen. Erre azt mondta, hogy általánosságban természetesen semmi kifogása nincs ellene, el kell viszont fogadni azt, hogy a családban az a nyelv megy tovább, amelyik praktikusabb, és nem örülne annak, ha az unokájával nem tudna majd magyarul beszélgetni. Ebbe nem nagyon lehetett belekötni.
– A kis erdélyi magyar könyvpiacon ma csaknem 15 magyar könyvkiadó működik. Fontos a versenyhelyzet, de nem sok ez egy kicsit?
– Sok, de nem igen lehetne, és nem is szabad ezt felülről szabályozni. Nekem nagyon kellett vigyáznom annak idején arra, hogy a frissen megjelent magánkiadók ne érezzék úgy, hogy hatalmi vagy erőpozícióból beszélünk velük – még akkor is, ha tudtam, hogy egyik másik kiadó Pesten azt próbálta eladni, hogy mennyivel jobbak ők, mint a Kriterion, és elég nemtelen dolgokat csináltak. Én is érzem, hogy elforgácsolódnak az erők, de így, hogy többen vagyunk, talán nagyobb eséllyel találunk rá a kiútra. A nyomtatott könyvnek meg vannak számlálva az évei, és több szem többet lát. Hátha kigyöngyöződik az az irány, ami fele el kell indulnunk.
A digitális platform – amire át kellene váltanunk – maga is nagyon gyors változásban van: tíz éve még a DVD-re esküdtünk, ma pedig már legyintenek rá. Az is befolyásolja ezt a folyamatot, hogy nagyon sok nyomdász van a magyar kiadói érdekeltségben, ők nyilván a nyomda érdekeit is szem előtt tartják. A legnagyobb problémánk azonban a terjesztés, amelyet 25 éve nem sikerül megoldani.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Tizenegyedik Dálnok-nap
Értékteremtő könyv- és textilkiállítás
Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat.
A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata.
Falumonográfia-bemutató
Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását.
Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet.
A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről.
Székelykapu-avatás és dínomdánom
A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket.
Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített.
Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tusványos: berendezkedés izzasztó hőségben
A nulladik nap komótosságával, de folyamatosan érkező résztvevőkkel hangolódik Tusnádfürdő a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborra. A szervezők újításait üdvözlik a táborlakók.
A kedd délutáni órákban még tumultus nélkül, kisebb sorban várták a regisztrációs pont előtt a szálláshellyel rendelkezők és autóbehajtási engedélyt kérvényezők, hogy megkapják a szükséges papírokat.
A táborba vezető fő útvonal elején a hatóság vigyázza a rendet. Útbaigazítják a távolról érkezőket, készséggel válaszolnak a kérdésekre.
Behajtás csak engedéllyel. A főszínpad előtt délután egyelőre több volt az autó, mint résztvevő – az arány folyamatosan változik, kisebb-nagyobb csoportokban már szivárognak a hivatalosan szerdán délelőtt kezdődő, szombaton záruló Tusványosra a fiatalok.
Beléptetőrendszer. Hat helyen ellenőriznek, így nem lehet „belógni”. Az idei Tusványos egyik legnagyobb újdonsága, hogy valamennyi belépő karszalagot kap. Belépéskor mindenkinek igazolnia kell magát, ki amivel tudja: személyazonosságival, útlevéllel, gépjárművezetői engedéllyel, útlevéllel. Kiszűrik a kiskorúakat is, akiknek a szabadegyetem területén nem jár alkoholos ital.
Minden nap más. Az érkezők kedden világoszöld, szerdán lila, csütörtökön aranysárga, pénteken ezüstszürke, szombaton pedig világoskék szalagot kapnak. A 16 óra előtt érkezőknek ingyen feldobják a csuklójára a beugrót, a később bekapcsolódók 10 lejes áron válthatnak „napijegyet”. A hetijegy negyven lejbe kerül. Aki spórolna, annak érdemes minden nap 16 óra előtt felkeresnie egy beléptetőpontot, ahol az aznapi karszalagot megkaphatja.
Aszfaltúton, pormentesen. A sátraikat, csomagjaikat cipelők elégedetten summázzák, hogy a vasúti átkelőtől egészen a nagyszínpad melletti részig frissen terített aszfaltréteg várja őket. Állítólag még tegnap is dolgoztak az útfelületen. A szervezők köszönik Albert Tibornak, Tusnádfürdő polgármesternek a „meglepetést”.
Figyelmeztetés. Előző években gyakran lehetett pancsoló fiatalokat látni az Oltban. Idén már a nulladik napon „komolyabbnak”, „erélyesebbnek” tűnik a biztonsági szolgálat, mint előző években, így valószínűleg hamar nyakon csípik azt, aki a folyóba készül egy hűsölésre. Apropó: úgy tudjuk, a hódok vették birtokba a vizet.
A vöröskereszt önkéntesei is figyelemmel követik az eseményeket. Sátruk állandó jelleggel működik, ha baj van, hozzájuk kell rohanni.
Naprakész infók – androidosoknak. A Tusvapp ingyen letölthető a Google Áruházból, helyettesítve a programfüzetet. Megtalálható rajta minden programpont, lehet előadósátrakra és felszólalókra szűrve keresni. Már csak azért is érdemes letölteni, mert a szerdától elérhető nyomtatott programfüzetért fizetni kell.
Kedden délután még foghíjas sátortáborba húzhatták fel ideiglenes otthonaikat a fiatalok. Az elkülönített terület folyamatosan telik meg, szerdára várhatóan már „telt ház” lesz.
Hangol a Magashegyi Underground. Fél hatkor a viszonylagos némaságot megtörték a bandák hangszerei. Innen már csak rövid szünetekkel lesz csend – egészen vasárnap hajnalig.
Az időjárás-előrejelzések szerint tikkasztó hőség, igazi rövidnadrágos politizálásra alkalmas napok várnak Tusnádfürdőre. A tavalyi sártenger után azért érdemes bepakolni a gumicsizmát. Ha nincs ahová pakolni, használható az értékmegőrző – 54 rekesz áll az igénylők rendelkezésére. Befér pénztárca, laptop, fényképezőgép – a már említett gumicsizma mellett.
Szerdán délelőtt tíz órától a Lőrincz Csaba-sátorban hivatalosan is elrajtol Tusványos. Előtte kedd este még Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam, illetve a Magashegyi Underground segít „berodálódni”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Másfél ezren a magyar himnuszért
Ezerötszáz petíciót iktattak tegnap a Kovászna megyei prefektúrán a magyar himnusz védelmében. A magyar pártok háromszéki vezetői június 24-én jelentették be, hogy a magyar himnusz eléneklése miatti büntetés és az alapfokú bírósági ítélet megfellebbezése miatt közösen kezdeményezik: levéláradattal hívják fel a kormány helyi megbízottjának figyelmét eljárása helytelenségére.
Az elmúlt egy hónapban nemcsak az MPP és az RMDSZ, de az EMNP és az egyházak is segítettek az akció népszerűsítésében, tegnap több dossziéba fogva vitték iktatásra az összegyűjtött ezerötszáz magyarul megfogalmazott levelet, amelyben minden csatlakozó adatait, lakcímét feltüntetve a román alkotmányra, az Emberi Jogok Európai Egyezményére és a himnusztörvényre hivatkozva kérik a prefektust, ha eljárásának célja nem az etnikai konfliktus keltése, ismertesse az okokat, amiért megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság alapfokú ítéletét.
A törvény értelmében a kormánybiztos harminc napon belül köteles – szintén egyenként – válaszolni az összes beadványra. Többen e-mailen küldtek levelet, erről nem készülhetett összesítés, számuk nem ismert.
Kulcsár-Terza József, a himnuszéneklésért megbüntetett MPP háromszéki elnöke a prefektúra előtt rögtönzött sajtótájékoztatón megköszönte a támogatók segítségét. „Odajutottunk, hogy Erdélyben, Székelyföldön a román hatalom üldöz az igazságért. Egy civilizált országban nem szabadna megtörténnie annak, hogy himnuszunkért, anyanyelvünkért meghurcoljanak.
Mi vállaljuk ezt a harcot, vállaljuk az igaz­ság képviseletét” – mondta. Kitért annak jelentőségére is, hogy a magyar pártok együtt vállalták mindezt, meglátása szerint csak a közös fellépésnek lehet eredménye. Elmondta azt is, hogy a Kovászna megyei törvényszék szeptember 15-én tárgyalja a himnuszpert a prefektúra fellebbezése nyomán, szándékában áll az összesített 1500 petíciót ott is bemutatni. Csak a közös fellépésnek lehet eredménye
Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője Kulcsár-Terza szavait erősítendő kiemelte: nem méltó, hogy erdélyi magyar politikus legyen az, aki nem látja, hogy a román hatalom egyetlen célja a magyarság felszámolása, ha a pártok egymásnak feszülnek, nem találják meg a közös hangot legalább nemzeti ügyekben, „akkor sok jövőnk nincs Erdélyben” – hangsúlyozta.
Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke kitért arra, hogy az ezerötszáz petíciót egyenként iktatják a kormányhivatalban, ők maguk június 24-én az első leveleket már leadták, ám majd egy hónap elteltével sem kaptak választ. „Megmondom őszintén, nem táplálok nagy reményeket, hogy ettől az akciótól megváltozna a Kovászna megyei kormányhivatal vagy a bukaresti kormány mentalitása Székelyfölddel kapcsolatban. Egy korábbi prefektus úgy fogalmazott, feladata, hogy kézifék legyen e térségben, és ez nap mint nap látszik tevékenységükben” – hangsúlyozta.
Kiemelte, megengedhetetlen, hogy 2015-ben egy EU-ország himnusza miatt bárkit megbüntessenek, az RMDSZ ezért állt már decemberben az MPP mellé, amikor a prefektúra előtt „énekórákat” szerveztek. Egyebek mellett felidézte a megyezászló körüli cirkuszt is, a többéves hercehurcát, amely rengeteg időt, alkotó- energiát emésztett fel.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Életbe lép az új adóeljárási törvény is
Aláírta hétfőn Klaus Johannis elnök az adóeljárási törvény közzétételére vonatkozó dekrétumot, tájékoztatott az államelnöki hivatal.
Az adóeljárási törvényt döntéshozóként június 24-én fogadta el a képviselőház, ugyanaznap, amikor az adótörvénykönyvet. A döntést 316 "igen", két "nem" szavazattal és egy tartózkodással fogadták el.
Elsőként a szenátus fogadta el az adóeljárási törvényjavaslatot, április 28-án, 67 "igen" szavazattal, 5 tartózkodással és 17 ellenszavazattal.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter még akkor, a szenátusban azt nyilatkozta, az új adóeljárási törvény célja "az adminisztratív eljárások egyszerűsítése, a kintlévőségek behajtása, a felek, tehát az adófizetők és az adóhatóságok jogainak és kötelezettségeinek egyensúlyba hozása, illetve a többféleképpen értelmezhető adóintézmények tisztázása".
A törvény másik célja "az átírásra javasolt szabályok hosszú távú stabilitásának és előreláthatóságának biztosítása". A törvény célja ugyanakkor az adóhátralékok kezelési eljárásának egyszerűsítése, "tisztaság és átláthatóság a kétértelműségek kiküszöbölésével", a jelenlegi adótörvénykönyv és adóeljárási törvény, valamint más speciális törvények közti ellentmondások kijavítása.
Teodorovici hozzátette: a törvény prioritása "a hatékonyság az adók és illetékek kezelésében".
Klaus Johannis államelnök pénteken visszaküldte a parlamentbe újraelemzésre az adótörvénykönyv tervezetét, rámutatva, a jogszabályt csak azt követően lehet hatályba léptetni, hogy "szigorúan elemezték", milyen következményekkel jár a büdzsére nézve.
Népújság (Marosvásárhely)

Történelemhamisítás a filmekben
Minap egy küldeményt kaptam a világhálón, amelyben felsorolnak az elmúlt fél évszázadban forgatott tíz román történelemhamisító filmet. Kezdve az 1963-as Tudortól a Dákokon és Burebistán, Mirceán és Mihai Viteazulon át egészen a Moldovan rendőrfelügyelő sorozatig. A hamisítást igazoló állítások román történészek tudományos folyóiratokban megjelent munkáira támaszkodnak, azokat idézik.
A történelmet egy kicsit is ismerők régóta felfigyeltek ezekben a filmekben a vászonra vitt csúsztatásokra, hazugságokra. Csakhogy Sergiu Nicolaescu és társai a kommunista diktatúrában, de az utána következő felfokozott nacionalista időkben is a mindenkori nacionalista áramlat szimpátiáját, anyagi támogatását élvezték. Nem az számított, hogy mi a történelmi igazság, hogy egyáltalán megtörtént-e az esemény, volt-e valójában csata, s abban ki győzött, hanem az, hogy hősnek állították-e be a néptömeget, jó hazafinak, nemzetegyesítőnek az uralkodót, szabadságharcosnak az útszéli rabló betyárokat, robbantgató, felforgató kommunista „hősöket”, vérszopó kizsákmányolóknak, hazaárulóknak a gazdagokat.
Jó, hogy a végre valakik meg merték tenni a lépést, tükörbe nézetik a történészeket, forgatókönyv-írókat is. Csak az a baj, hogy a történelmi igazság (talán) csak évtizedeken keresztül megy bele a köztudatba. Addig a televízióban még Isten tudja, hányszor levetítik a népbutító hamisításokat, a nemzeti büszkeséget növelő filmeket.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Újabb fenyegetés a kétnyelvűség miatt
A magyarellenes intézkedéseiről ismert marosvásárhelyi helyi rendőrség hivatott dönteni arról, hogy a helyükön maradhatnak-e az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kikerült, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) által adományozott kétnyelvű feliratok.
Miután a civil aktivisták a Facebook közösségi portálon bejelentették, az Egyesülés negyedbeli tanintézet vezetőinek beleegyezésével kihelyezték a kétnyelvű táblákat, Horaţiu Lobonţ, az iskolaépületekért felelős városházi illetékes vehemens hangvételű körlevelet küldött az iskolaigazgatóknak. A csúsztatásokkal, ferdítésekkel teletűzdelt fenyegető írásban Lobonţ nem létező törvénycikkelyre hivatkozva próbálja betiltani a tantermek és folyosók kétnyelvű feliratozását. „A 2001-ben megjelent, 215-ös számú törvény határozottan megtiltja az efféle feliratozásokat” – olvasható többek között a körlevélben. A városháza képviselője egy olyan törvényt is idéz, mely nemhogy tiltja, de kötelezővé teszi a közintézmények kétnyelvűsítését azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. Erről különben az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már több ízben is rendelkezett – és bírságot is kiszabott –, miután a Cemo feljelentette a teljes marosvásárhelyi oktatási intézményhálózatot. Mint ismeretes, Marosvásárhely polgármesteri hivatala több feljelentés és hosszas huzavona után volt hajlandó az iskolák homlokzatára kihelyezni a kétnyelvű táblákat. Azokat sem minden egyes tanintézetre, és helyenként helytelen magyarsággal.
Lobonţ: a civilek törvényt szegtek
Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató szerint a civil aktivisták törvénytelenséget követtek el, amikor a Cuza-iskolában a magyar kabinet, az illemhely vagy a tanári iroda fölé kétnyelvű táblákat helyeztek ki. A Krónika megkeresésére egyébként Lobonţ tagadta, hogy a körlevélnek bármi köze lenne a volt 8-as számú iskola kétnyelvűsítéséhez. Hangsúlyozta, nem egy sovén érzelmektől elvakult személy, az általa irányított igazgatóság már két évvel ezelőtt kétnyelvű táblákat helyezett ki közintézmények homlokzatára. „A cemósokban egy annyi jóérzés nem volt, hogy megkérdezzenek, vagy legalább szóljanak nekünk, hogy az épületben táblákat akarnak szerelni” – mondta Horaţiu Lobonţ, aki szerint a civilek túlléptek hatáskörükön. Kérdésünkre, hogy az efféle helyzetek elkerülése érdekében miért nem az általa vezetett igazgatóság helyezte ki a kétnyelvű feliratokat az iskolákban, Lobonţ leszögezte: a törvény értelmében csak a közérdekű információkat kell két nyelven feltüntetni. Kérdésünkre, hogy leszerelteti-e az adományokból készített táblákat, a városházi illetékes elmondta, hogy ez nem tartozik az ő feladatai közé, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az ügyet átadta az önkormányzati fennhatóság alatt álló helyi rendőrségnek, hogy jogászai által vizsgálja ki a Cuzában kialakult helyzetet. Ismerve Valentin Bretfelean rendőrfőnök számos magyarellenes intézkedését, és olvasva a városháza nem hivatalos internetes újságjában, a Tîrgumureşeanul.ro-n megjelent Atenţie – iredentismul maghiar intră în şcolile din Tîrgu Mureş (Figyelem – a magyar irredentizmus belép a marosvásárhelyi iskolákba) című cikket, a vizsgálat eredménye már most borítékolható.
Cemo: újabb fenyegető lépés
Szigeti Enikő Cemo-elnök szerint egyértelmű, hogy a városházi körlevélnek mi volt a célja. Rámutatott: a levélben többek közt az áll, hogy az elmúlt időszakban a városban megjelentek olyan anyagok, melyek célja „az állampolgárok közti jó egyetértés megbontása”, és utal arra, most a román és magyar diákokat is összeugrasztanák. Szigeti Enikő arra is felhívja a figyelmet, hogy levelében Lobonţ elismeri, hogy az általa irányított igazgatóság a városban működő összes iskola belső tereinek kizárólagos tulajdonosa, tehát, minden egyes feliratért lényegében ő felel. “Következésképpen 2010 óta, amióta a városháza megalakította ezt az igazgatóságot, a törvénytelen és magyar közösséggel szemben diszkriminatív egynyelvű feliratokért Lobonţékat terheli a felelősség” – jegyezte meg Szigeti. Marosvásárhelyen egyébként idén a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményei megfélemlítő és büntetésekkel fenyegetőző akcióval válaszoltak a kétnyelvűséghez kötődő Cemo-kezdeményezésekre. Ilyen volt márciusban a polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség lépése, amely több ezer eurós büntetéssel fenyegette meg azokat a marosvásárhelyi lakosokat, akik saját házuk falára kihelyezték a civilek által adományozott kétnyelvű utcanévtáblákat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Befejeződnek a beiratkozások a PKE-n
Ma lezárulnak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyári felvételi időszakára a beiratkozások az alapképzéseken, de péntekig még lehet jelentkezni a magiszteri szakokra. Az alapszakok nagy részén elég volt a felvételi okmányokhoz csatolni az érettségi bizonyítványt, s a szaktárgyakból letett eredmények alapján bírálják majd elvárhatóan július 27-ig, hogy kik nyertek felvételt az egyetemre.
A gyakorlati szakokon, ahol például kiemelkedőbb nyelvismeret, vagy egyéb gyakorlati (pl. képzőművészeti, zenei) tudás szükségeltetik, külön képességfelmérő vizsgákat, avagy motivációs interjúkat tartanak, csütörtökön és pénteken az alapszakokra, illetve szombaton a mesterképzőre való felvételikre.
Az alapszakokra való beiratkozások utolsó napján, azaz tegnap, a PKE PR-osztályán érdeklődtünk, ahol Szakács Zsuzsa ifjúsági referens tájékoztatott a beiratkozások hajrájának állásáról.
Mint megtudtuk, a legnépszerűbbek a jelentkezők körében továbbra is az idegennyelv-szakpárok voltak, a közgazdaságtudományi kar moduljai, valamint a képzőművészet, ezen belül is a reklámgrafika, s nem utolsó sorban a szociológia. A magiszteri szakokon értelemszerűen az eddig is bevált és sikeresnek bizonyult alapképzések folytatásai voltak a legkeresettebbek, így például a többnyelvűség és multikulturalitás vagy az európai szociálpolitikák.
Az idén bevezetett e-felvételi (efelveteli.partium.ro) rendszert összesen 27-en választották a távolabbról jelentkezők közül, így az iratok online elküldésével például jelentős útiköltséget is megspórolhattak. Idén is sokan választották a PKE-t nemcsak a Partiumból, de Székelyföldről és Erdély más részeiből is, szinte ugyanannyian, mint amennyi a jelenleg meghirdetett tandíjmentes helyek száma.
Az alapszakokon mintegy 250, a mesterképzésen majd’ 100 tandíjmentes helyet hirdettek meg. Azoknak, akiknek most nem sikerült részt venni a felvételi diplomaversenyben, vizsgákban vagy meghallgatásokban, illetve mondjuk nem jutottak be a meghirdetett szakokra, esetleg még bizonytalanok voltak az egyetemválasztást illetően, további jó hír, hogy szeptember 7-9. között őszi felvételit hirdetnek a PKE-n megmaradt helyeire.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Balog Zoltán: megoldódik a magyar mesterképzésre jelentkező erdélyi diákok felvétele
Idén is megoldódik a magyarországi mesterképzésre jelentkezők problémája - mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere a 26. Tusványos első napján, egy felsőoktatásról szóló beszélgetés keretében. A tavalyi esethez hasonlóan, az idén mesterképzésre jelentkező romániai hallgatók - mint a Transindexen közölt nyílt levélből is kiderül - újra azzal szembesültek, hogy a felvi.hu rendszerbe feltöltött jelentkezésüket lenullázták amiatt, hogy nem rendelkeznek oklevéllel, csak azt igazoló dokumentummal. A romániai rendszerben azonban az a gyakorlat alakult ki, hogy csak egy év után bocsátják ki az okleveleket, addig egy igazolással lehet bizonyítani a fokozat megszerzését.
Az újságírói kérdésre válaszoló magyarországi miniszter elmondta, a kérdés célzottja igazából a román fél, hiszen az anomália a román oldalon jelentkezik, mert ők késnek a diplomák kinyomtatásával. Mint mondta, mintegy 50 diákot érint a probléma, amelyet hamarosan meg fognak oldani. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja kiegészítette: nem egy magyar-magyar ügyről van szó, nemcsak Magyarországon szembesül a romániai felsőoktatásban alapképzést elvégzett diák azzal, hogy emiatt nem tud a mesteri képzésre jelentkezni. Mint mondta, az alapképzés elvégzését igazoló tavalyi papír helyett saját hallgatóiknak csak nemrég adhatták át a diplomát. (tudósítónktól)
Transindex.ro

Destabilizáció?
A romániai egyetemek, így például a MOGYE is, olyan mértékű autonómiával rendelkezik(nek), amely szerint megtagadhatja(ák) a törvények betartását. Ezzel szemben a romániai iskolák a teljes "bénaságra" ítéltetve arról sem dönthetnek, hogy az alkotmány és az érvényes törvények előírásai értelmében, továbbá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) 2014. évi 415-ös határozatának eleget téve kétnyelvű feliratokkal lássák el az tanintézmények belső tereit, pontosabban az "osztályokat, laboratóriumokat, irodákat és más helyiségeket".
Ezzel kapcsolatos az utóbbi napokban kirobbant botrány is, amelynek során a Civil Elkötelezettség Mozgalom aktivistái a marosvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza általános iskola vezetőségével egyetértésben eljártak. A tanintézmény papírlapokra nyomtatott kétnyelvű feliratai helyett az e célra szervezett gyűjtés nyomán esztétikusan elkészített táblácskákat adományoztak az iskolának, és segítettek azok felszerelésében. Tették ezt azért, mert a tanintézmények többsége az ODT határozata ellenére, forráshiányra hivatkozva, nem helyezi ki a kétnyelvű feliratokat. A pénz a polgármesteri hivataltól kellene érkezzen, de erre a célra nem szokott jutni. Hogy is jutna, amikor például a nagy hangon és minden fórumon népszerűsített szakoktatás számára a gyakorlati munkát lehetővé tevő fogyóanyagokat sem biztosítják, egyebekről nem is beszélve. Ezek hiányát sajnos nem pótolja a folyamatban levő építkezésekre, felújításokra való hivatkozás. A hivatal iskolákért felelős igazgatósága viszont, ahelyett, hogy annak a természetes igénynek a megvalósítását szorgalmazná, hogy a vegyes tannyelvű iskolákban a magyar gyermekek is otthon érezzék magukat, olyan körlevelet küld szét a tanintézményekbe, amelyben a szabályszerűen elkészített kétnyelvű feliratokat az állampolgárok (jelen esetben a város tanulói) közötti harmónia és jó egyetértés megbontásának (destabilizálásának) tartja. Következésképpen megtiltja, hogy a hivatal engedélye nélkül kifüggesszék, s igazolásképpen a helyhatósági törvényre hivatkozik, ami nem felel meg a valóságnak.
Az iskolákhoz kiküldött július 16-i 39986-os körlevelet olvasva felháborítónak tartom, hogy továbbra is olyan személy álljon az iskolákért felelős igazgatóság élén, aki a város lakosságának közel felét kitevő magyarság nyelvét a destabilizálás eszközének tekinti. Továbbá a Diszkriminációellenes Tanács már említett határozatával ellentétben a tanintézményeket olyan szinten lenullázza, hogy azok a helyi tanács vagy a bíróságok engedélyével tehessék ki a mellékhelyiségek kétnyelvűfeliratát is például. Holott a polgármesteri hivatalban, amelynek a szóban forgó aligazgató az alkalmazottja, békésen megférnek egymás mellett a román és magyar feliratok, anélkül, hogy destabilizálták volna a város lakosságát.
Ha ennek a kis- és nagyobb gyermekek érdekeit szem előtt tartó alapvető elvárásnak eleget tett volna a helyi tanács és végrehajtó testülete, a polgármesteri hivatal, valamint annak iskolákért felelős igazgatósága, akkor nem kerülhetne sor olyan civil szervezetek beavatkozására, amelyeket politikai tőke kovácsolásával vádolnak. Ezt a tőkét a város vezetői már régen a saját imázsuk fényezésére fordíthatták volna, ahelyett, hogy ilyen hangnemű körlevelekkel sértegessék a magyar lakosság önérzetét.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Erasmus-programot indít Budapest
A magyarországi és a határon túli magyar egyetemek oktató- és diákcseréjét elősegítő magyar Erasmus program beindítását jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak (Tusványos) a felsőoktatásról rendezett szerdai pódiumbeszélgetésén.
Az MTI által idézett miniszter elmondta, a program kidolgozására a minisztérium megkapta a kormány megrendelését, elfogadása szeptemberben várható. A magyar Erasmus munka című program keretében első körben meg kívánják háromszorozni a határon túli egyetemeken tanuló magyarországi hallgatók számát, és eltörlik a magyarországi egyetemeken tanuló határon túli diákok jelenlegi ötezres keretszámát. A tervezett program azt is biztosítja, hogy a magyarországi egyetemek professzorai otthoni oktatói státusuk és fizetésük megtartása mellett mehessenek ki határon túli magyar egyetemekre oktatni. A magyarországi oktatók határon túli szerepvállalása a külhoni magyar felsőoktatási intézmények akkreditálása tekintetében jelenthet hathatós segítséget.
Balog Zoltán elmondta, a határon túli tanintézetekkel folytatott egyeztetések szerint 2016 februárjától 25-30 magyar professzor kezdhetné meg oktatói tevékenységét határon túli egyetemek „akkreditációs hiányterületein”. A miniszter szerint a következő évben 300 millió forintot szánnak erre a programra. Balog azt jelölte meg hosszabb távú célként, hogy 2017-re minden határon túli régióban – ahol létezik magyar nyelvű felsőfokú képzés – minden releváns gazdasági és társadalmi szak elérhető legyen magyar nyelven. Hozzátette, ez a cél részben a Magyarországgal szomszédos országok állami finanszírozású egyetemein, részben a civil vagy egyházi finanszírozású magyar egyetemeken, részben pedig a magyarországi egyetemek kihelyezett tagozatain valósulhat meg.
A miniszter elmondta, megvan a terv arra, hogy miként indíthatják el a magyar egyetemek azokat a kihelyezett tagozatokat, amelyeket ma még a határon túli magyar közösségek helyi kezdeményezései nem tudnak létrehozni. Kijelentette, a nemzetegyesítés alapja a kultúra a történelem és a hit, eszköze az oktatás, a gazdaság, és a politika lehet. Hozzátette, Magyarország számára kiemelten fontos egy egységes magyar oktatási tér kialakítása.
A pódiumbeszélgetésen jelen levő erdélyi és kárpátaljai magyar oktatók üdvözölték a kezdeményezést, és azokról a nehézségekről beszéltek, amelyeket országaikban a kormányzat gördít az anyanyelvi felsőoktatás elé.
Krónika (Kolozsvár)

Összeillesztik a történelmünket
Két csoportban harminchat egyesült államokbeli, kanadai és új-zélandi antropológushallgató munkálkodik Udvarhelyszéken, segítve a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum jelenlegi ásatását, amelynek során a környék eddigi leggazdagabb leletanyagát tárják fel. Az ambiciózus fiatalok nagyjából egy hónapot töltenek Erdélyben, ők az idei második széria – hétköznapokon előadásokat hallgatnak és dolgoznak, hétvégén tágabb térségünk nevezetességeivel ismerkednek.
Az elmúlt hétvége esőzései miatt a terepmunka rövid ideig szünetelt, de a volt Ucecom épületében berendezett laborban annál serényebb munka folyt: kivételesen minden egyetemi hallgató a négy fal között dolgozott, amíg az ásatási helyszín kiszáradt. A korábbi években előkerült csontokat tisztogatták, illesztgették össze, készítették elő történelmünk feltárásához, fegyelmezetten, de arcukon olyan derűvel, mintha egy jó építőjátékot játszanának. Pedig komoly munka folyik két helyszínen immár harmadik hete Nyárádi Zsolt, a Haáz Rezső Múzeum régésze, illetve több neves amerikai kutató vezetésével. Huszonhárom antropológustanonc Patakfalván, az immár második éve zajló ásatásoknál segédkezik, mások a korábban feltárt bögözi leletanyagot elemzik, ismét mások a tavaly előkerült patakfalvi csontokat tisztítják meg a későbbi elemzéshez. Mindezen feladatok szakszerű elvégzéséhez – ezek számukra a kötelező egyetemi szakgyakorlat részei, a helyi múzeumnak azonban hatalmas segítséget jelentenek – naponta szakelőadásokat hallgatnak, terepen pedig eligazításokat kapnak a különféle csontokról, elváltozásokról és azok lehetséges okairól.
Árpád-kori temető Patakfalván
Mint Nyárádi Zsolttól megtudtuk, a mostani harminchat fiatal idén a második diákcsoport, amely Udvarhelyszéken segédkezik. Legtöbben az Egyesült Államokból érkeztek, de kanadaiak és új-zélandiak is vannak közöttük, és hozzájuk csatlakozott egy Kolozsváron tanuló magyar egyetemista is. A rengeteg szorgos kéz olyan munkát végez el, amelyre a Haáz Rezső Múzeumnak nem lenne kapacitása. A külföldi egyetemekről ugyanis immár harmadik éve érkeznek ide hallgatók, az ArchaeoTek Canada által szervezett program révén, hogy nagyszabású feltárásoknál dolgozzanak: korábban Telekfalván, Fenyéden, Lövétén és Bögözben, az utóbbi két nyáron pedig Patakfalván dolgoztak. Az előző helyszínek közül többet is sikerült teljesen feltárni és lezárni. Utóbbi azonban az eddigi legnagyobb leletanyaggal kecsegtet: a temető közelében Árpád-kori templom, illetve 12. századi temető maradványaira bukkantak. A temető a korábban feltártaknál jobb állapotban maradt meg, mert annak konzerválódását nem akadályozták rátemetkezések, építkezések, sem más tényezők, fejtette ki Nyárádi Zsolt. Az ásatás során számos izgalmas leletre bukkantak: a kor divatjának megfelelő hajtűkre és hajkarikákra, pénzérmékre, amelyek segíthetik a leletek keltezését, valamint olyan ritkaságokra, mint például egy fémszálas női pártából származó textilmaradványok.
Hosszú folyamat a leletgondozás
A fémanyaggal a Haáz Rezső Múzeum illetékese foglalkozik, a textilmaradványokat azonban – mivel a környéken nincs erre szakember – valószínűleg Budapesten, a Nemzeti Múzeum műhelyében restaurálják majd. A hallgatók a Budvár utcai épületben berendezett ideiglenes laboratóriumban csak az embertani anyaggal foglalkoznak: a Bögözből előkerült csontokat elemzik, illetve a tavalyi patakfalvi leleteket mossák. Mint Nyárádi elmondta, a bögözi középkori temető leletanyaga is jelentős, de ott csak az esetek mintegy tíz százalékában került elő a teljes csontváz. A feltárást nehezítették az egymásra temetkezések, hiszen sok esetben az újabb sírok elvágták a régebbieket, és a csontok konzerválódási állaga sem volt egyforma: bizonyos részük rég el is porladt. Különösen nehéznek bizonyult a gyerekcsontvázak rekonstruálása, hiszen sok esetben még fejletlen a csontozat, nem illeszkednek olyan stabilan egymáshoz, így ezek a leletek sokkal több darabban kerülnek elő, mint a felnőttek csontvázai, s jóval sérülékenyebbek is azoknál. A feltárástól a leletek tárolásáig olykor hetek telnek el: a helyszínen lefényképezik, majd lerajzolják a csontokat, amelyeknek a tisztítás után több napig száradniuk is kell.
Tömeges gyerekhalál okait kutatják
A csontokat szükség esetén elektronmikroszkóppal vizsgálják, 3D-szkennerrel megörökítik, sőt a leletek némelyikét magukkal viszik Amerikába, hogy még modernebb technológiával vizsgálódhassanak – a nagyobb csoporton belül két-három fős kisebb csoportok külön kutatási területen dolgoznak. Az ásatások révén nemcsak a temetkezési szokásokról, a korok divatjairól kaphatnak képet a szakemberek, hiszen az antropológusok elsősorban a csontok és a fogazat állapotát vizsgálják, amelyekből az életvitelre, betegségekre, különféle halálokokra is fény derülhet. A telekfalvi templombelsőben például mintegy hetven 17. századi gyereksírra bukkantak, és az elemzések során kiderült, hogy legtöbbjük skorbut áldozatává vált, ami azt jelenti, hogy nem jutottak megfelelő mennyiségű C-vitaminhoz, friss zöldséghez, gyümölcshöz. Ez meglepő falusi környezetben, és újabb kérdéseket vet fel a vitaminhiányos táplálkozás okaira vonatkozóan, fejtette ki Nyárádi, hozzátéve, akár az is elképzelhető, hogy valamilyen tilalom volt érvényben akkoriban. A bögözi temetőben talált gyerekcsontvázakat ilyen feltevésekkel is vizsgálják, azonos jeleket keresve rajtuk.
Felségárulóra bukkantak
S bár ez a tudományág sokkal inkább az emberi történetekre koncentrál, mint a történelmi eseményekre, olykor kapcsolat fedezhető fel ezek között. Bögözben például megtalálták egy, a 16. században lefejezett férfi csontvázát, és a helytörténeti adatokból kiderült, hogy az 1520-as években felségárulásért kivégeztek egy Bögözi Ferenc nevű nemest. Nagy valószínűséggel az ő maradványaira bukkantak, vélte Nyárádi.
Az ArchaeoTek Canada programjának idei résztvevői a nem mindennapi munka után, hétvégenként a környéken kirándultak, többek között Brassóba is eljutottak. Az antropológustanoncok július 31-én, jövő pénteken reggel kilenc órától a városi könyvtár alagsorában beszámolnak kutatásaik eredményéről, a rendezvény bárki számára nyitott. A múzeum és az amerikai egyetemek közötti együttműködés a remények szerint a következő években is folytatódik, akkorra további izgalmas projekteket terveznek a szakemberek: az ásatások során talált koponyák alapján rekonstruálnák az arcokat, és ha sikerül, kiállításon is bemutatnák a végeredményt.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Fejlesztenék a szakoktatást
Rövid távú cselekvési terv és hosszú távú koncepció kidolgozását, valamint új képzések beindításának lehetőségét tartalmazza többek között az erdélyi magyar szakképzés fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodás, amelyet tegnap írtak alá Tusványoson.
A megállapodás, amelyet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, Czomba Sándor, a nemzetgazdasági tárca államtitkára, Román István, a földművelésügyi tárca helyettes államtitkára és Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke látott el kézjegyével, rögzíti, hogy az RMPSZ vállalja: elkészíti az erdélyi magyar szakképzés hosszú távú fejlesztésének koncepcióját, valamint az azt megvalósító rövid távú cselekvési tervet. A szervezet azt is vállalja, hogy az új képzések beindítása, valamint az infrastrukturális fejlesztések előtt megvizsgálja és alátámasztja azok szükségességét.
Felmérnék az igényeket
A képzések esetében feltérképezi, hogyan illeszkednek a hosszú távú fejlesztési koncepcióba. A felek konzultálnak az új képzések és helyek iránti igényekről, az indítás feltételeiről. Egyetértésük esetén a magyarországi tárcák vállalják, hogy a szükséges fejlesztések beindítását lehetőségeikhez mérten támogatják. Potápi Árpád János a dokumentum aláírása előtt felidézte: a tematikus évek 2012-ben indultak, először az óvodások, utána a kisiskolások, majd a felsősök éve következett. Hozzátette: azt tapasztalták, hogy a szakképzést illetően sokkal gyengébb színvonalú az oktatás, ezért azt erősíteni kell. Emlékeztetett a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pozitív döntésére a programmal összefüggésben, s kitért arra: 500 millió forintot különített el a kormány az abban megfogalmazott célokra. Ebből 250 millió áll rendelkezésre képzésekre, és ugyanannyi különböző régiókban fejlesztésekre. Kiemelte: azt szeretnék, ha a gazdaságpolitikát a nemzetpolitika szótárába is egyre inkább be lehetne illeszteni. Ma a szülőföldön való boldogulás egyet jelent a gazdasági boldogulással, s ha a külhoni magyarok nem tudnak szülőföldjükön boldogulni, „előbb-utóbb odébbállnak”. Ezt a jelenséget kívánják mérsékelni és visszafordítani. Czomba Sándor kiemelte: szeretnék azokat a fiatalokat segíteni, akik magyarul beszélnek, és magyarul kívánják a szakmájukat elsajátítani. Rögzítette: az idei forrás háromszorosa a korábbinak, és alapvetően célzottan szeretnék szétosztani. Fontosnak nevezte, hogy a szakképzés a gyakorlati életben hasznosítható tudást biztosítson a fiataloknak. Román István hozzátette: a nyár végére már 64 intézményből álló agráriskola-hálózatot működtet majd a földművelésügyi tárca. A magyar agrárium az elmúlt öt évben óriási fejlődésen ment keresztül, s bíznak benne, hogy egyre több fiatal választja ezt a pályát. Az agrárium nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország jóval erősebb országgá vált. Minél erősebb az anyaország, annál nagyobb lehetőség van arra is, hogy az erőforrásokat az egész Kárpát-medencére kiterjesszék – jelezte. Fontosnak nevezte, hogy a tematikus év programjában szerepel a tangazdaságok fejlesztése is.
Újra témává vált a szakoktatás
Burus-Siklódi Botond rámutatott: hosszú idő után a szakoktatás mint oktatási forma újra témává vált a román oktatási rendszerben. Hozzátette: nagyon örültek, amikor a Máért úgy döntött, hogy az idei év a szakképzés köré szerveződik. Beszámolt arról, hogy több helyszínen fórumokat tartottak, és igyekeztek a tanárok, intézményvezetők mellett a gazdasági élet szereplőit is megszólítani. A cél az, hogy hosszabb távú stratégiát alapozzanak meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője elmondta: a magyar oktatási útvonalról való letérés általában oktatási ciklusváltáskor következik be, s a szakképzés az első olyan terület, amely után nem oktatási útvonal következik, hanem maga a munkaerőpiac. Az a cél, hogy a magyar szakképzés jobb minőségű legyen. Fontos továbbá, hogy meggyőzzék a fiatalokat, keressék a magyar szakiskolákat. Erdélyben jelenleg kevésbé népszerű a szakiskola, Felvidéken, Kárpátalján inkább. Fontos, hogy a vállalkozások megfogalmazzák, milyen képzettségre, készségekre van szükségük. Jelenleg az iskolák és a cégek között minimális az együttműködés. Jelezte: feltérképezték a szakiskolákat, és az így született kataszter alapján most azokat a vállalkozókat keresik meg, amelyekkel együttműködés alakult ki.
Krónika (Kolozsvár)

Évfordulóra készülve
Olvasói levél
Szeptemberben lesz 65 éve annak, hogy a romániai – így a háromszéki – földművelő gazdákat kollektív gazdaságokba kényszerítették, olyan terrorintézkedésekkel, annyira semmibe véve a legelemibb emberi méltóságot, ami példa nélküli Románia történelmében. Szervezetünk, a volt politikai foglyok és a kommunizmus áldozatainak érdekeit és emlékezetét képviselő Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezete ebből az alkalomból egy tudományos, dokumentumértékű kiadványt készül kiadni. Ennek támogatására és dokumentálására kérjük az érintetteket, illetve ezek leszármazottait. Küldjenek el címünkre (Sepsiszentgyörgy, Martinovics Ignác utca 2. szám) – vagy hozzák be – azokat a még meglévő korabeli fényképeket és írott dokumentumokat (jegyzőkönyvek, törvényszéki ítéletek, a CNSAS által kiadott bizonyítékok stb.), amelyek kellő hangsúllyal igazolhatják egy kíméletlen rendszer bűneit. Ezeket, miután róluk fénymásolatot készítünk, visszaadjuk.
Ugyanakkor tisztelettel kérjük mindazokat, akik jogosultként az 1990/118-as törvény előírta kárpótlásban részesülnek (ez júliustól megduplázódott), hogy támogassák szervezetünket az évi tagdíjjal vagy adománnyal.
Török József elnök
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KMDSZ-közlemény: Mesterizhetnek Magyarországon a diákjaink
A 2015-ös magyarországi mesteri felvételi sajnos újra problémásnak bizonyult diákjaink számára: az itteni egyetem által kibocsátott igazolást nem fogadták el mint felsőfokú végzettséget bizonyító okiratot.
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) mint a kolozsvári felsőfokú oktatási intézmények magyar diákjainak érdekképviseleti, érdekvédelmi és kulturális szervezete a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is kötelességének érezte, hogy támogassa és segítse a diákokat abban, hogy részesülhessenek magyarországi mesterképzésben.
A felvételire készülő diákok érdekében a KMDSZ levelet írt Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárnak. Gulyás Tiborral, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökével is felvettük a kapcsolatot, illetve egyeztettünk dr. Soós Annával, a BBTE rektorhelyettesével, aki megkereste a magyarországi Oktatási Hivatalt az ügyben. Ma reggel kaptunk visszajelzést, hogy a problémát megoldják, így nem lesznek hátrányos helyzetben az Erdélyből érkező tanulni vágyó diákok. Kiemelten köszönjük Soós Annának és Gulyás Tibornak, hogy gyors közreműködésükkel segítették az ügy pozitív kimenetelét. A továbbiakban lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhessük a most kialakult helyzetet, a tehetséggondozói fórumon felvetjük a problémát, reménykedve abban, hogy mindkét fél számára megfelelő megoldást találunk.
Kolozsvár, 2015. július 22.
erdon.ro

Borboly Tusványoson: nem a politikusoktól kell várni a megoldást
„Energiánk 95 százalékát a fejlesztésre kell fordítanunk, a maradék 5 százalékkal rajzoljunk térképeket és írjunk statútumot” – jelentette ki szerdán Borbély Csaba Hargita megyei tanácselnök Tusványos egyik pódiumbeszélgetésén.
Az integrált városfejlesztési stratégiákról beszélgettek Otthon legyünk benne címmel Tusnádfürdőn a XXVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szerdán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere, Ráduly Róbert, Csíkszereda volt polgármestere, Jakab Attila székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő, Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármester, Kovács Sándor országgyűlési képviselő részvételével.
„Fejlesztésben kell gondolkodni”
Borboly Csaba kifejtette: ahhoz, hogy az integrált városfejlesztési stratégiák sikeresek legyenek, székelyföldi fejlesztésben kell gondolkodni. „El kell fogadnunk, hogy nincs fenntartható gazdaság, mezőgazdaság, turizmus stb., hanem egy fenntartható, önerőből gazdálkodni és fejlődni képes székely társadalomban kell gondolkoznunk” – fejtette ki.
A politikus szerint Székelyföld elég periférikus helyzetben van ahhoz, hogy ne lehessen Bukarestből vagy Budapestről fejleszteni, csupán a helyi és a térségi összefogás működhet. Problémaként említette, hogy a jelenlegi autonómiastatútumok átvett minták, jól működő régiók mintái, ezért szükséges, hogy Székelyföld igényeihez és lehetőségeihez legyen igazítva. Tovább kell dolgozni rajta, és szükség lenne a magyar-román párbeszédre, mondta a megyeelnök.
Jövőképet a fiataloknak
Akár Székelyföld integrált fejlesztéséről, akár autonómiastatútumról beszélünk, az elsődleges szempont az ifjúság és az oktatás, folytatta Hargita Megye Tanácsának elnöke. A szakoktatás terén elindult egy folyamat, létrehozták a Duna Régió Szakképzési Klasztert, a másik kiindulópont a Sapientia, amely most már mindhárom székelyföldi megyeközpontban jelen van. Kisebb városokban és nagyobb falvakban létre kell hozni szakosított tangazdaságokat, tanműhelyeket, és szakembereket kell képezni, olyanokat, amelyre a gazdaságnak szüksége van.
Ifjúságpolitikai szempontból is kiemelten fontos Borboly szerint a regionális oktatás, jövőképet, lehetőséget, tisztes megélhetéshez való feltételeket kell biztosítani a fiataloknak, akik még itthon vannak, és azoknak is, akiket haza akarunk hozni. Valószínűleg újra kell gondolni az ifjúsági szervezetek céljait, tevékenységét, mert ebben a formában pusztán politikai pályán elhelyezkedni akaró ifjak tevékenykednek benne, ami jó, de kevés, mert egyféle politikai pálya előszobájának tekinthető.
Nem vonzó Székelyföld a nagybefektetők számára
Hargita megye földrajzilag nem vonzó nagybefektetők számára. Ez nyilvánvalóan gazdaságilag egyfajta hátrány, de számos olyan példa van Európában, figyelve Baszkföldet vagy a franciaországi Vienne megyét, ahol ebből jelentős előnyt tudtak kovácsolni, mondta a gazdaságfejlesztés kapcsán Borboly Csaba. Gondolkozni kell a közbirtokosságok, az állattartók szövetkezeteinek erejében, fejtette ki.
Az európai uniós érdekérvényesítés kapcsán elmondta: Brüsszelből indul a legtöbb folyamat. „Ha ott nem figyelünk, és nem visszük be érdekeinket, akkor itthon már azt a választ kapjuk, hogy az unió nem engedi, erre példa a medvetámadások kérdése” – fogalmazott. Személyes tapasztalatát is említette, hiszen a Régiók Bizottsága már több javaslatát elfogadta. Hasonlóan kell eljárni szerinte a bukaresti törvényhozás ügyében is. Létre kell hozni egy intézményesített konzultációs rendszert, ahol minden törvénytervezetet véleményezni tud majd a civil szférától kezdve, önkormányzati képviselőkön keresztül az utolsó gazdálkodó vidéki polgár is, mondta.
„Az integrált városfejlesztéshez integrált vidékfejlesztés is kell, és a városok vállalják a leader szerepét térségenként. Egy tényleges kétnyelvű régióra kell gondolni, és ennek fejlesztésébe be kell vonni a három megyében elő románságot is. Energiánk 95 százalékát a fejlesztésre kell fordítanunk, a maradék 5 százalékkal rajzoljunk térképeket és írjunk statútumot. És fontos a média számonkérő szerepe. Nem a politikusoktól kell várni a megoldást, mindenkire szükség van” – zárta beszédét Borboly Csaba.
Közlemény
maszol.ro

Ismét besúgó múlttal vádolják Frundát
A CNSAS szerint az új dokumentumok nem bizonyítják ezt, de egy különvélemény mást állít. A politikus szerint őt hurcolta meg a Szeku.
Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, az RMDSZ korábbi szenátora és államfőjelöltje információkat szolgáltatott a Securitaténak – állítja a bursa.ro.
A lap arra hivatkozik, hogy a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) hivatalból ellenőrizte Frundát, miközben a Civic Media Egyesület is a CNSAS-hoz fordult, hogy járjon el a miniszterelnöki tanácsos ügyében azt követően, hogy a CNSAS levéltárába új dokumentumok érkeztek a SRI archívumából. A lap szerint az új dokumentumok azt bizonyítják, hogy Frunda Györgyöt még 1979 előtt beszervezte a Securitate, konspiratív nevei pedig Emil, Furnea és Faur voltak. CNSAS: Frunda nem kollaboráns
A CNSAS 2015. április 21-es keltezésű, idén július 2-án közzétett igazolása szerint ugyanakkor a törvény értelmében Frunda György nem minősíthető kollaboránsnak. A CNSAS döntésé követően az intézmény két tagja is különvéleményt fogalmazott meg Frunda dossziéja kapcsán. Az egyikben Corneliu Turianu azt írja, hogy Frunda György információkat szolgáltatott a Securitaténak, ám ez irányú tevékenysége nem meríti ki a 24/2008-as számú sürgősségi kormányrendeletben meghatározott feltételeket, így a bíróságon sem kérhető, hogy megállapítsa, együttműködött-e a kommunista titkosszolgálattal, vagy sem.
Csendes László a Turianu különvéleményéhez fűzött különvéleményében úgy fogalmaz, hogy az szembemegy az egyenlő bánásmód elvével, és előnyös helyzetbe hozza azokat a személyeket, akiknek az igazolásában a nem működött együtt a törvény értelmében szintagmát használják. Csendes önkényesnek és érvénytelennek tartja olyan igazolások megszövegezését, amelyek a szemantikai hangsúlyt a törvény értelme szerinti kollaborálás tagadásáról egy olyan „együttműködésre” helyezik, amelyik nem bizonyítható.
Ugyanakkor megjegyezi: képtelenség és a szabálytól eltérő, hogy valaki egy olyan dokumentum kapcsán fogalmaz meg különvéleményt, amelyet korábban ő maga is aláírt.
Frunda: nem kollaboráns voltam, hanem meghurcoltak
Frunda György megkeresésünkre úgy nyilatkozott, hogy a mostani CNSAS-jelentés megerősíti azt a nyilatkozatot, amit tíz évvel ezelőtt kapott, amely szerint nem volt besúgó, és ha valaki mást állítana, azt bepereli.
„Az akkori nyilatkozatot egyhangúan megerősítették. Engem meghurcoltak, bevittek, családi okok folytán problémáim voltak. Nem tudom, miért éppen a születésnapomon álltak elő ezzel, és miért jelent meg sértő cikk rólam. Gondolom, van ennek magyarázata, de én nem tudom. Lejárató kampány ez, amikor már nem vagyok aktív politikus. Határozottan és egyértelműen kikérem magamnak: nem kollaboráns, hanem meghurcolt személy voltam, ha valaki mást állít, azt rágalomért beperelem, ez ilyen egyszerű” – fogalmazott.
A fedőnevek kapcsán Frunda azt mondta, hogy nemrég kérte ki a dossziéját, és amikor róla írtak, nem néhány név szerepelt, hanem 8-10. „Nem azt írták, hogy Frunda mit csinált, hanem pl. Furnea stb., de mellékelve van, hogy engem elkereszteltek. Ezek konspiratív nevek, nem azt jelentik, hogy én ezen nevek alatt írtam volna valakiről, hanem ezekkel a nevekkel illettek, amikor rólam írtak, nem tudom, miért változtatták meg” – tette hozzá a miniszterelnöki tanácsos.
Transindex.ro

Roma-magyar együttélés?
A magyar és roma közösségek együttéléséről beszélgettek csütörtök délután Tusványoson, a Kós Károly sátorban.
A beszélgetés moderátora Z. Nagy István újságíró, civil aktivista szerint a téma kényes, a társadalom szereplői elég hosszú ideje nem tudják kezelni. „Többféle vetületből kellene megnézni ezeket a kérdéseket: demográfiai, kulturális, szociális szempontból is. Mi a konfliktusok irányából közelítettük meg.” Rámutatott, Székelyudvarhelyen több évtizedes konfliktusokat követően kezdtek beszélni ezekről a kérdésekről.
Szőke László, székelyudvarhelyi újságíró, a Magyar Nemzet munkatársa, a Fekete-fehér blog működtetője arról beszélt, miként került kapcsolatba a székelyudvarhelyi „maffiákokkal”. Kérdésre, hogy össze lehet-e a roma fogalmát kötni a bűnözéssel elmondta, nem gondolja, hogy a bűnözés származás kérdése. „Annál is inkább, mert a roma csoportok mellett nagyon veretes székely legények is vannak Székelyudvarhelyen és Székelyföldön.”
Gálfi Árpád, székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő a hírhedt Gábor családdal szembeni személyes, valamint a bethlenfalvi közösség harcát vázolta fel. Ő a közösség képviselőjeként került konfliktusba az említett roma családdal. A 2010-ben Bethlenfalvára költözött család folyamatos lopásai, fenyegetései, betörései ellen közösségi összefogással léptek fel.” Azok az emberek, akik meg voltak károsítva, fenyegetve, verve, magukra voltak maradva. Nem mertek lépni és ha léptek is a tapasztalat az volt, hogy megfelelő emberek, igazságszolgáltatás hiányában arra kényszerültek, hogy visszavonuljanak. Ez a közösség ezért az ügyért állt ki. Elindultak a folyamatok, amire számítottunk nagyjából kezd teljesülni az igazságszolgáltatás útján, folynak a pereink. Az igazságszolgáltatás útját tartjuk nagyon fontosnak. Úgy érezzük, jelen pillanatban ez a járható út annak érdekében, hogy változás történjen” – mutatott rá.
Vasik János, felvidéki szerkesztő, a Pátria rádió munkatársa a felvidéki állapotokat ismertette, azt, hogy milyen az együttélés egy olyan közösségben, ahol adott esetben többségben vannak a romák. „Krasznahorkaváralja az a hely, amely mélyen tükrözi valahol a szlovákiai állapotokat és a szlovákiai magyarság, illetve a felvidéki magyarság szempontjából a roma-magyar együttélés kérdését. Erdélyben sem pusztán a kriminalitás kérdése ez. Számunkra bizonyos fokig bizonyos területeken meghatározó az is, hogy hova fognak integrálódni. Nem a Gábor-típusúakról van szó, noha ilyen nálunk is van elég. Azért érdekes a krasznahorkai történet, illetve a romák reakciója, mert korábban is volt egyfajta mozgás közöttük. Nagyon hű lakmuszpapírja a roma közösségnek a kultúra hatása. Megmutatja azt, hogy melyik etnikumnak, melyik közösségnek milyen súlya van a szlovákiai társadalomban. Míg korábban a romáknak a vándornyelve, a második nyelve a magyar volt és ez fokozottan érvényes a délvidéki cigányságra, gyakorlatilag azt lehet mondani, mostanra a romák nyelve a szlovák lett. A magyar közösségnek a súlya és a társadalmi megbecsültsége ott tart, hogy már a cigány sem akar magyar lenni. Minek kettős kisebbségben lenni?”
Szőke László szerint ahhoz, hogy megfelelően tudjunk kommunikálni a romákkal, értenünk kellene a kapcsolati hálójukat, azt, hogy hogyan működik ez a közösség, és ne a saját értékrendünk szerint akarjunk elfogadtatni, megértetni velük valamit. Másként kell velük beszélni, az ő értékviláguk felől kell a kommunikációs üzeneteket megfogalmazni. „Magyarról magyarra le kell fordítani, amikor akarunk beszélni. Azokkal, akikkel mi konfliktusba kerülünk, kénytelenek vagyunk úgy kommunikálni, ahogy ők megértik. Szintén csak a bűnözői körre fókuszálva azt is megfogalmaztam, hogy ha hatékonyan akarsz fellépni a jelenség ellen, akkor az erőszak, vagy az erőszakkal kapcsolatos lépések a hatékonyak. Ha nem tudsz erőt felmutatni, akkor ők a gyengeséget látják benned. Az erő az nem fizikai erőszak. Ugyanúgy erőként éli meg azt, ha sikerül annyi pert a nyakába akasztani, hogy előbb-utóbb szembesül azzal, hogy börtönbe fog kerülni. Az igazságszolgáltatáson keresztül kell megkísérelni, hogy visszafogjuk, vagy visszatereljük a normális életvitelbe őket.”
Vasik János úgy véli, Szlovákiában is a problémák jelentős részét el lehetett volna kerülni már azok kibontakozásakor, ha a megfelelő intézmények, szervek megfelelően működnének, ha a megfelelő időben lett volna eszköz fellépni velük szemben. „Nem feltétlenül büntetésre gondolok, hanem segítő kézre is. Ha a kisebb ügyek esetében a rendőrség úgy jár el, ahogy nem, és nem legyintett rá, hogy ezek csak kis kategóriájú dolgok. Viszont, ami kinövi magát, az pontosan az, ami Székelyudvarhelyen történik.”
„Székelyudvarhelyen is ugyanilyen viszonyulása volt az igazságszolgáltatásnak ezekhez az ügyekhez. Az esetek nyilvánosságra hozásának és a civil kezdeményezéseknek köszönhetően a hatóságok nem tudják elkerülni, hogy ezeket kezeljék” – reagált Szőke. „Ha van eredménye a munkánknak az az, hogy a magyar közösség önbecsülését sikerült valamennyire visszaállítani. Megteremtettük azokat a fórumokat, ahová segítségért lehet fordulni.”
Noha a beszélgetés folyamatosan a székelyudvarhelyi cigányokkal való konfliktusokhoz kanyarodott vissza, abban mindannyian egyetértettek, hogy jó, hogy sikerült egyáltalán beszélni erről a kérdésről és remélik lesz folytatása.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Elmaradottság
Az utóbbi hetekben a médiában és a közösségi oldalakon másról sem lehetett hallani, mint a hét vasluii erőszaktevőről. Mondhatni, a teljes hazai közélet elítéli az emberhez méltatlan bűncselekményt, de még inkább azokat a bírákat, akik, mint a közösségre ártalmatlan egyéneket, szabadlábra helyezték az elkövetőket. A szexuális bűnözők faluját felkereső újságírókat is meglepetés várta, ugyanis a falu "férfiai" szinte testületileg kiálltak a "jó fiúk" védelmében. Szerintük a lány "azt kapta, amit keresett", és "igazukat" alátámasztandó, pillepalackokkal dobálták meg a sajtó képviselőit.
Elképesztően szörnyű primitivizmus tanúi vagyunk. Az emberi butaság kultúrtörténete című könyvbe annyira beleillik az ország ezen vidéke, mintha ők ihlették volna Ráth-Végh Istvánt, aki azt mutatta be – igaz, az irónia és a humor eszközeivel –, hogy "minő csodálatos módon mondott néha csődöt a józan emberi ész". Esetünkben azonban szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy a 21. században még megtörténhet ilyesmi, és vannak, akik "hőstettnek" tekintik a nemi erőszakot.
A tegnap olvastam egy erdélyi származású, Stefan cel Mare földjére kihelyezett rendőr vallomásait, aki szerint ezeken a tájakon "az erőszak mindennapos, sőt elfogadott jelenség, a lopás hagyomány". A rendőrakadémia diákjaként akkoriban csak "az ötórás (rém)hírekben" hallott arról a vidékről, de hogy most saját bőrén kell tapasztalnia annak "hagyományait", tragikomédiának nevezi. "Az erőszak itt megszokott, mindennapos életforma. Senkit sem érdekel. Mindennapos a családon belüli, illetve a nemi erőszak. Ám a kék foltok elmúlnak, az élet megy tovább. Sőt volt egy olyan eset is, amikor a megerőszakolt személy azért jelentette fel az agresszort, mert az állítólag várakozáson alul teljesített" – vallja a fiatal rendőr. A lopás is mindennapos, egy esetben éppen egy lopást reklamálónál fedezte fel a bepanaszolt saját, hetekkel korábban eltűnt televízióját. Olyan esettel is találkozott, amikor egy mindkét lábára amputált férfi a csonkokon "futott" a felesége után, fél kezére támaszkodva, miközben a másik kezében kapát szorongatott, hogy szétverje annak a fejét. A rendőr vallomása szerint alig tudták megbilincselni a megvadult rokkant embert.
A szomorú, hogy a rendfenntartóktól sem tartanak ott az emberek, őket is gyakran megtámadják. Egy beavatkozáson, a házba belépve, fejsze röpült el a feje mellett, amivel egy öregasszony támadta meg, mondta a rendőr, akit legtöbbször a pisztolya ment meg, a leadott figyelmeztető lövést "megértik".
Egyébként a vasluii "civilizációról" alulírottnak is vannak emlékei: az "átkos" idején Al. Vlahuta szülőfalujában kezdtem pedagógusi munkámat. Itt láttam először a ház ablakából bólogató kecskét, pórázon vezetett disznót, vagy azt, hogy a síró csecsemőnek felvizezett borral töltötték meg a cuclisüvegét, amitől aztán napokig aludt.
Szörnyű, hogy ezek a "nap hírei" a 21. század egyik uniós országában. Ezért kellene többet fektetni az oktatásba, egészségügybe. Ez lenne az ország vezető politikusainak a feladata. Persze, az elmaradott, iskolázatlan embereket könnyebb manipulálni. És végül is minden politikusnak ez a célja.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar Erasmus program indul
A magyarországi és a határon túli magyar egyetemek oktató- és diákcseréjét elősegítő magyar Erasmus programbeindítását jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak (Tusványos) a felsőoktatásról rendezett szerdai pódiumbeszélgetésén.
A miniszter elmondta, a program kidolgozására a minisztérium megkapta a kormány megrendelését, elfogadása szeptemberben várható. A magyar Erasmus munka című program keretében első körben meg kívánják háromszorozni a határon túli egyetemeken tanuló magyarországi hallgatók számát, és eltörlik a magyarországi egyetemeken tanuló határon túli diákok jelenlegi ötezres keretszámát.
A tervezett program azt is biztosítja, hogy a magyarországi egyetemek professzorai otthoni oktatói státusuk és fizetésük megtartása mellett mehessenek ki határon túli magyar egyetemekre oktatni. A magyarországi oktatók határon túli szerepvállalása a külhoni magyar felsőoktatási intézmények akkreditálása tekintetében jelenthet hathatós segítséget. Balog Zoltán elmondta, a határon túli tanintézetekkel folytatott egyeztetések szerint 2016 februárjától 25-30 magyar professzor kezdhetné meg oktatói tevékenységét határon túli egyetemek "akkreditációs hiányterületein". A miniszter szerint a következő évben 300 millió forintot szánnak erre a programra.
Balog Zoltán azt jelölte meg hosszabb távú célként, hogy 2017-re minden határon túli régióban – ahol létezik magyar nyelvű felsőfokú képzés – minden releváns gazdasági és társadalmi szak elérhető legyen magyar nyelven. Hozzátette, ez a cél részben a Magyarországgal szomszédos országok állami finanszírozású egyetemein, részben a civil vagy egyházi finanszírozású magyar egyetemeken, részben pedig a magyarországi egyetemek kihelyezett tagozatain valósulhat meg.
A miniszter elmondta, megvan a terv arra, hogy miként indíthatják el a magyar egyetemek azokat a kihelyezett tagozatokat, amelyeket ma még a határon túli magyar közösségek helyi kezdeményezései nem tudnak létrehozni. Balog Zoltán kijelentette, a nemzetegyesítés alapja a kultúra, a történelem és a hit, eszköze az oktatás, a gazdaság és a politika lehet. Hozzátette, Magyarország számára kiemelten fontos egy egységes magyar oktatási tér kialakítása. A pódiumbeszélgetésen jelen levő erdélyi és kárpátaljai magyar oktatók üdvözölték a kezdeményezést, és azokról a nehézségekről beszéltek, amelyeket országaikban a kormányzat gördít az anyanyelvi felsőoktatás elé.
Az MTI kérdésére Balog Zoltán elmondta, utasította az oktatási hivatalt, hogy kezelje azokat a nehézségeket, amelyekkel a magyarországi egyetemek mesterképzéseire jelentkező erdélyi diákok szembesülnek. Korábban az erdélyi magyar sajtó arról cikkezett, hogy azért utasítják el az idén végzett erdélyi diákok jelentkezését, mert a román egyetemek késlekednek a diploma kiállításával, a magyar hatóságok pedig nem fogadják el a diplomát pótló egyetemi igazolásokat.
Népújság (Marosvásárhely)

Jó eredmények születtek a MOGYE-n
Szerda este eredményt hirdettek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Bár az általános orvosi karra a román tagozaton 4,2-szeres volt a túljelentkezés a magyar tagozatra való 2,4-szeres túljelentkezéshez képest, az elért jegyek nem tükrözték ezt a különbséget. Arra viszont elegendőek voltak, hogy a 80 tandíjköteles hely többségét az idén is román diákok töltsék be, az elért általános függvényében. Ez a teljesítmény négy magyar tagozatra felvételiző diáknak sikerült. A magyar tagozaton 9,99 volt az első tandíjmentes bejutó eredménye, az utolsóé 7,95, a tandíjköteles helyre 7,92-vel vették fel a negyedik hallgatót. A román tagozaton 9,97-8,58-7,95 volt a három határértéket képviselő általános.
A fogorvosi karon 9,79 volt a tandíjmentes helyekre bejutó első magyar diák általánosa, az utolsóé 6,81, a román tagozaton 9,87-7,88. A magyar tagozatra az elért jegy alapján ketten nyertek felvételt a 30 tandíjköteles helyre.
A gyógyszerészeti karra minden felvételiző diák bejutott, aki elérte az ötösön fölüli átlagot, 9,87 volt az első, 7,44 az utolsó tandíjmentes, és 5,08 a tandíjköteles helyre bejutott utolsó diák általánosa. A román tagozat sarokszámai: 9,96-8,75-5,19. A meghirdetett 90 tandíjköteles hely nem telt be.
Az általános asszisztens szakon a magyar felvételizők kevesebben voltak ugyan, mégis jobb eredményt értek el a tandíjmentes helyeken, az első bejutó 9,88, az utolsó 9,22-es átlagot ért el (a román tagozaton 9,61-9,20), és sokan nyertek felvételt a tandíjas helyekre is. Magas általánossal lehetett a fogtechnika és a kinetoterápia szakra bejutni, a dietetikára úgyszintén, de ez utóbbin és az orvosi kozmetika szakon mégsem teltek be a helyek. Akik elérték az ötös fölötti átlagot, átiratkozhatnak az említett két szakon megmaradt tandíjas helyekre.
A sport szakon meghirdetett 40 (5+35) helyre 29 hallgatót vettek fel.
Az óvásokat ma, július 24-én 14 óráig lehet benyújtani, a kérést is az említett szakokra való átiratkozásra, valamint annak pontosítását, hogy vállalják-e, hogy a tandíjköteles helyen tanuljanak.
Kérdésünkre dr. Szilágyi Tibor professzor elmondta, hogy a tételkészítő bizottság szemszögéből is nehezek voltak az idei tételek, ehhez képest jók lettek az eredmények. A vizsgázók nemcsak ismerték, érződött, hogy értik is a tananyagot. A magyar tagozat oktatói nevében annak is örülnek, hogy a múlt évhez képest többen jelentkeztek az általános orvosi karra – tette hozzá.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Célkeresztben Frunda György múltja
Újfent azzal vádolják Frunda Györgyöt, az RMDSZ volt szenátorát, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2004 óta többször is átvilágította a politikust, és a rendelkezésre álló dokumentumok alapján mindannyiszor arra a következtetésre jutott, hogy Frunda nem volt besúgó.
Az 1990-től 2012-ig parlamenti képviselői, illetve szenátori mandátumot betöltő jogász politikust azonban két évvel ezelőtt ismét górcső alá vette az átvilágító bizottság, miután 2013 januárjában Victor Ponta miniszterelnök kinevezte személyi tanácsadójának, továbbá új dokumentumok érkeztek a CNSAS-hoz a Szekuritáte archívumát kezelő Román Hírszerző Szolgálattól (SRI).
A bukaresti Bursa című pénzügyi lap a napokban megjelent cikkében ismertette az átvilágítóbizottság idén áprilisi keltezésű, július 2-án nyilvánosságra hozott határozatát. Ebből kiderül, hogy a kommunista titkosszolgálat a nyolcvanas évek elején svájci állampolgárokkal fenntartott „gyanús” kapcsolatai miatt vonta megfigyelés alá Frundát, akit az Emil, Furnea és Faur fedőnevekkel láttak el. Bár a CNSAS megállapítja, hogy a rendelkezésre álló dossziéban nem található Frunda által aláírt klasszikus együttműködési nyilatkozat, kiderül: a politikus írásban vállalta, hogy tiszteletben tartja az államtitkok védelméről szóló 1971/23-as számú törvény előírásait, ennek megfelelően semmilyen körülmények között nem hozza nyilvánosságra az állambiztonsági szervekkel folytatott beszélgetéseit. A CNSAS határozata ismerteti továbbá a Frunda által Emil Voşloban szekus századosnak 1980-ban adott, külföldi körútra készülő ismerőséről szóló beszámolóit. Az átvilágító testület mindezeket figyelembe véve ismét arra a következtetésre jutott, hogy Frunda György nem nyilvánítható a Szekuritáté egykori ügynökének vagy besúgójának a szekus dossziékhoz való hozzáférést biztosító 2008/293-as számú átvilágítási törvény alapján.
Az ügy pikantériája azonban, hogy a CNSAS vezetőségében nem mindenki ért egyet az intézmény határozatával. Különvéleményében Corneliu Turianu, a testület titkára azt állítja: a dokumentumok alapján az a helyes megállapítás, miszerint Frunda információkat szolgáltatott a Szekuritáténak, csakhogy ez irányú tevékenysége nem meríti ki a vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételeket. Csendes László, a CNSAS másik tagja Turianu különvéleményéhez fűzött különvéleményében elmarasztalja kollégája álláspontját, amely szerinte ellentmond az egyenlő bánásmód elvének. Egyéb dokumentumokat is felsorakoztató cikkében ugyanakkor a Bursa azt állítja, az RMDSZ politikusa egyértelműen a Szekuritáté besúgója volt. Sőt volt szekus tisztektől származó információkra hivatkozva a lap szerint a román titkosszolgálat berkeiben felmerült a gyanú, hogy Frundát a magyar hírszerzés is beszervezte, és gyakorlatilag kettős ügynökként tevékenykedett.
Az államelnöki tisztséget az RMDSZ színeiben kétszer is megpályázó érintett szerint a CNSAS legfrissebb jelentése megerősíti a korábbi határozatokat, miszerint nem volt besúgó, és ha valaki mást állítana, azt bepereli. A róla megjelent cikket lejárató kampánynak nevezve a politikus a Transindexnek úgy nyilatkozott, nem volt kollaboráns, őt valójában meghurcolta a Szekuritáté. Különben Frundát – aki korábban az Európa Tanács parlamenti közgyűlése romániai delegációjának elnöki tisztségét is betöltötte – először 2006-ban vádolták meg román politikusok és a bukaresti média, hogy besúgó volt. A politikus annak idején közölte: a nyolcvanas évek elején környékezte meg a titkosszolgálat, de ő megtagadta az együttműködést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (2-3.)
Lapunk Szempont mellékletében sorozatban közöljük Kása Zoltánnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem egykori rek­torhe­lyettesének, a Sapientia EMTE szenátusa elnökének visszaemlékezéseit. Az írás részlet a szerző készülő könyvéből.
Politikai szerepvállalás
1989 után nehezebb volt kimaradni a politizálásból, mint bekapcsolódni. Akkor még bárkiből lehetett politikus, aztán sokan megmaradtak, sokan lemorzsolódtak (nem mindig érdem szerint). Szerencsémre kimaradtam, így megmenekültem egy csalódástól, mert politikusként biztos megbuktam volna, annyira idegen volt számomra az a közeg. Azt szoktam mondani kicsit provokatívan: a politikus olyan ember, aki úgy hazudik a szemembe, hogy tudja, én is tudom, hogy hazudik, és mégis megteszi. 1989 előtt más volt a helyzet, akkor az ember sokszor belekényszerült, persze akkor is el lehetett kerülni a magasabb szintű politizálást, de helyi szinten nem mindig vagy csak nagyon nehezen. Ez a kijelentés magyarázatra szorul, gondolom, az én esetem megteszi. Az egyetemeken könnyen felvették a kommunista pártba a diákokat, nem kellett hozzá csak jól tanulni, és hogy ne legyen rossz a származása. Nekem 1968-ban már megbocsátották azt, hogy édesapámat annak idején kuláknak nyilvánították, mert akkor már tisztviselő volt. Gondolom, a statisztikába az is kellett, magyar is kellett, mert akkor minden aszerint működött. Amikor szóltak, nem mertem ellent mondani, pedig éppenséggel lehetett volna. De akkor egy ellenkezés meg is pecsételhette az ember sorsát. Később láttam, hogy nálunk, a matematika karon akkor már nem voltak elvhű, vad kommunisták, de gyárakban még előfordultak, ahogy az egyetemen is voltak azelőtt. Emlékszem, hogy egyszer, valamikor az 1980-as évek elején, már tanársegéd koromban, felvételiztetni küldtek Jászvásárba. Hárman mentünk: Bodor András történészprofesszor, Korodi Gál János ornitológus és én. Vizsgatételeket kellett magyarra fordítani és dolgozatokat javítani, mert abban az időben sok székelyföldi diák jelentkezett a moldvai egyetemre. Nem is volt nagyon távol, és kevesebb megkülönböztetésben volt részük, mint máshol. A vonaton sokat meséltek mindenről, én, aki akkor még nem sokat tudtam a Bolyai Eegyetemről, az 1950-es évekről, nagyon figyeltem minden szavukat. Nagyon jól emlékszem Korodi Gál János egy megjegyzésére, hogy diákkorában és majd fiatal tanársegédként is, ha az utcán ment, és meglátta az egyetemi párttitkárt vagy akár a KISZ-titkárt közeledni a járdán, jobbnak látta (ha még volt ideje) átmenni a másik oldalra, hogy ne találkozzék vele. Azt hiszem, ez sok mindent elmond azokról az időkről.
Abban az időben, amikor az egyetemre kerültem, nagyon sokat adtak a látszatra. A párt vezetésében magyarnak is kellett lennie, ha lehetett, nőnek is. Ha volt a karon egy magyar nő, akit megfelelőnek tartottak vezetői funkcióba, akkor azzal egy csapásra két legyet lehetett ütni. De a tanárok között akkoriban még kevés volt a nő. (Zárójelben jegyzem meg Bustya Endre Ady-kutatónak azt a mondását, hogy Marosvásárhelyen az ötvenes években a börtönben olyan demokrácia volt, hogy román rabot csak román őr vert, magyar rabot pedig csak magyar őr. Ilyen finomságokra is figyeltek, ő tapasztalatból tudta, mert volt benne része többször is.) A matematika karon kevesen voltunk magyar tanárok, és mindenhova kellettünk, ezért felváltva voltunk titkárhelyettesi funkcióban, mert a kari párttitkár helyettese hivatalból mindig magyar volt. Akkor már ez a funkció, de akár a párttitkári is inkább arra volt jó, hogy aki elvállalta, az tartotta a hátát a felettesek felé, és védte a kollégáit a sok fölösleges bornírtságtól, minimálisra csökkentve a karon a politikai tevékenységet. A párttitká­rok és az egész vezetőség kétévente váltották egymást, így többen sorra kerültek, és senkinek sem kellett túl sok időt vesztegelni ezekkel a dolgokkal. Mivel mi, magyarok kevesebben voltunk, gyakrabban sorra kerültünk, én mintegy 20 év alatt kétszer.
Majdnem botrány lett abból, hogy az 1980-as évek elején, egy ellenőrzéskor rájöttek, hogy nálunk, a karon a pártgyűléseken felolvasott anyagokban, beszámolókban nincs Ceauşescu-idézet. Az akkori párttitkár gyors reagálásán múlott, hogy nem lettünk nyilvánosan kipellengérezve emiatt. Biztosította az ellenőröket, hogy ez a továbbiakban nem fog előfordulni, és vállalta, hogy az archívumban lévő anyagokat két héten belül „retusáltatja”. Egy fiatal kollégát odatett, hogy keressen megfelelő idézeteket, és az anyagok első oldalát gépeltesse újra, beillesztve az idézetet, kihagyva annyi részt, hogy az oldal utolsó mondata megmaradjon úgy, hogy az megfelelő módon illeszkedjék a szöveg többi részéhez.
Üdítő történet a következő. Az 1980-as évek közepén Nicolae Both, az algebra professzora (akkor még docens) volt a kari párttitkár. Szimpatikus ember, bármiről beszélt, előadást tartott, az mindig érdekes volt. Hobbiból órákat javított, minden kolléga zseb-, kar- és vekkeróráját ő javította nagy hozzáértéssel és természetesen teljesen ingyen. Egyszer két napra elutazott, és azt mondta nekem, a helyettesének, hogy ha adódik valamilyen probléma, akkor oldjuk meg legjobb tudásunk szerint, de ha ég a ház, hagyjuk, hogy égjen. Nagyon meglepődtünk, amikor 1990-ben kiderült, hogy Both párttitkársága idején titokban végezte a görög katolikus teológiát. Ma sem tudom, hogy a Szekuritáté tudta-e ezt, és elnézte neki, vagy nem tudott róla. Lehet, hogy ez a szerv mégsem volt olyan hatékony, mint ahogy akkor gondoltuk? Hatalma a félelemkeltésben rejlett. Bothot hamarosan fel is szentelték, Szilágy megyei szülőfalujában prédikált minden vasárnap. Nem hallottam prédikálni, de egyszer alkalmam volt olyan temetésen részt venni, ahol ő celebrált, egyik kollégánkat temette. Az a temetés nem volt lehangoló, nem volt szomorú, hanem inkább felemelő.
Volt idő, amikor nem jelentett problémát a diákok felvétele a pártba, elegendően jelentkeztek, de lehet, hogy biztatták is őket (ez azonban nem volt közismert). De az 1980-as években a helyzet megváltozott, ekkor már kevesebben akartak párttagok lenni, és magyarok egyáltalán nem jelentkeztek. A hallgatók jó része magyar volt, hisz a felvételin nem volt korlátozás, volt olyan évfolyam, amelyen a hallgatók 40 százaléka magyar volt. Ezért egy idő után szóltak fentről, hogy magyar diákokat is fel kell venni. A magyar tanárok kötelessége lett volna meggyőzni őket. Én soha senkit sem próbáltam meggyőzni, még célzásokat se tettem senkinek. A kollégák többsége így tett. Egyszer volt egy eset, amikor egyik kollégámnak sikerült meggyőznie egy magyar lányt, és ezzel egy időre letudtuk a dolgot. Az illető lány, amikor elvégezte az egyetemet, feleségül ment egyik román évfolyamtársához, akinek románosan írt magyar neve volt. Még 1989 előtt áttelepültek Magyarországra.
Mivel 1989 előtt kevés egyetem volt, kevés helyekkel, a felvételi vizsga igen kemény volt. Az én időmben az írásbeli mellett szóbeli vizsgát is rendeztek. Az 1970-es évektől már csak írásbeli vizsga volt mindenhol. A Babeş–Bolyain ezekben az években mindig lehetett magyarul és németül is vizsgázni (1966-ban mi csak románul felvételizhettünk.) A felvételi módszerek gyakran változtak. Volt, amikor előre elkészített tételekből húzták ki az aktuális vizsgatételt a vizsga előtt kevés idővel. Aztán, amikor itt-ott visszaélések történtek, úgy módosították, hogy a tételkészítő bizottság a vizsga előtt 4-5 órával összeült a rektori irodában, ott helyben készítették el a tételeket román, magyar és német nyelven. Ezeket legépelték, bevitték a termekbe a felvételizőknek, a bizottságot pedig ott tartották „bezárva” az írásbeli vizsga alatt. Később ezt sem tartották elegendőnek, és a tételeket a minisztériumban készítették, fordították, majd bőröndben vitték elegendő mennyiségben, leragasztott borítékokban vonaton (de csak nappali vonaton volt szabad utazni) az ország egyetemeire. A fordításhoz sokszor kértek embereket Kolozsvárról, Temesvárról. Minden terembe egy példány került, a tételeket felírtuk a táblára román és magyar (illetve román és német) nyelven. Úgy osztották el a felvételizőket, hogy egyik terembe se kelljen három nyelven felírni, mert az már nem fért volna el a táblán, még a nálunk szokásos nagyméretű táblákon sem.
Volt idő, amikor a fordítást a minisztériumban megoldották belső emberekkel, olyanokkal, akik tudtak magyarul valamilyen szinten, de a szakkifejezéseket nem mindig ismerték. Így furcsa fordítások jelentek meg. Emlékszem, amikor egyszer Pál Árpád volt a dékán, a felvételi előtt azt mondta, hogy a táblára pontosan azt kell felírni, ami a papíron van, ha hiba van a szövegben (néha a románban is előfordult), azt majd utólag javítjuk szóban. Ekkor én is felügyelő voltam az egyik teremben, és nekem kellett felírnom a magyar tételeket a táblára. Amikor azt láttam, hogy a szorzat helyett származék szerepel (az illető szótárban keresett rá a román produs szóra, és nem jutott el a matematikai jelentéséig, az elsőt, a terméket valami miatt nem preferálta, és leragadt a kőolajipari jelentésnél), pillanatok alatt eldöntöttem magamban, hogy én ilyen hülyeséget semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó leírni, és helyesen írtam a táblára. Amikor a kari felvételi bizottság tagjai megjelentek, és a dékán ránézett a táblára, látta, hogy itt nem kell javítani. Érdekes módon egy szót sem szólt, a bizottság szó nélkül kiment a teremből. Nem emlékszem arra, hogy a többi teremben betartották-e a dékán utasításait vagy sem.
1984-ben a minisztérium úgy döntött, hogy többé nem fordítják le a tételeket. Ettől az évtől az egyetem neve is megváltozott, kihagyták Babeşt is, Bolyait is, csak Kolozsvári Egyetem néven szerepelt. Igaz, ez nem volt törvényes (de ki törődött akkor ezzel?), a külföldre is kijutó szakfolyóirat neve továbbra is Studia Universitatis Babeş–Bolyai volt. Minden hivatalos papíron, diplomán is csak a rövid név szerepelt. Ez is olyan törvénytelenség volt, mint a román tagozat bevezetése a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az 1960-as években, amely csak szóbeli rendelkezés alapján történt. A Victor Babeş és Bolyai egyetemek egyesítési rendelete sem jelent meg az akkori hivatalos közlönyben, pedig ez kötelező lett volna. 1990-ben az egyetem neve rögtön újra Babeş–Bolyai lett. Balázs Márton kollégám, aki 1984-ben az egyetem tudományos titkára volt, mondta később, hogy akkor senki sem tudta – vagy csak nem mondta –, hogy milyen rendelkezés alapján történt a név csonkítása, csak annyit tudtak, hogy így kell használni.
Én elhatároztam magamban, hogy a felvételi ügyében levelet írok a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához. Tudtam, hogy gittegylet, de mégiscsak kötelességük lenne tenni valamit. Most elolvasva az akkori levelem másolatát, megmosolygom az akkori naivitásomat. A levél utolsó bekezdése így szólt: „Félő, hogy az 1984 szeptemberében alkalmazott módszert állandósítják. Kötelességemnek tartom, hogy felkérjem a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát mint a legilletékesebbet ebben az ügyben, intézkedjék a megfelelő szerveknél, hogy az eddig biztosított alkotmányos jog ne szenvedjen csorbát. Kérem Önöket, értesítsenek mielőbb, milyen intézkedéseket tettek, és milyen eredménnyel.” Az aláírás mellett a dátum: 1985. március 16. Választ tőlük nem kaptam, de küldtek április 18-án egy levelet a tanügyminisztériumból. Ebben közlik, hogy a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsától kapták meg az észrevételemet, és értesítenek arról, hogy a felvételi tájékoztatóban megjelent információk alapján biztosítva van a magyar nemzetiségűek számára, hogy anyanyelvükön vizsgázzanak. Ami pedig a tételek készítését és kiküldését illeti, az 1984 szeptemberében alkalmazott módszer lesz érvényben. Nesze semmi, fogd meg jól! Úgy válaszoltak, hogy nem válaszoltak. Pont arra nem válaszoltak, amit kérdeztem. De az egyetemet valamilyen úton értesítették, hogy van itt egy ugráló ember. Mert nemsokára Nicolae Both párttitkár közölte velem, hogy az egyetemi pártbizottságban kifogásolták, hogy én memorandumokat küldök a minisztériumba. Ő erre azt válaszolta, hogy nem tudja miről van szó, de én jó munkatársa vagyok, és megbízik bennem. Ezzel a dolog látszólag elsimult, háttérmozgások még lehettek, de azokról nem tudok.
Tantervek, álláskeretek
1989 előtt a tanügy nagyon centralizált volt. Az egyetemi tanterveket (amelyek a tanított tárgyak listáját tartalmazta félévekre lebontva) a minisztériumból kaptuk, de a tantárgyleírásokat (hogy egy adott tárgy mit tartalmaz) a tantárgyfelelős készítette. Mivel nálunk csak nagyon ritkán fordult elő, hogy ugyanazt a tárgyat többen is tartották, ezért a tantárgyfelelősnek nem kellett egyezkednie mással. Időközönként előfordult, hogy összehangoltuk a tárgyak tartalmát, hogy ne ismétlődjenek anyagrészek. Ennek ellenére ilyesmi előfordult. Emlékszem, én diákkoromban legalább három tárgy keretében is tanultam a vektortér fogalmát és tulajdonságait. Arra nem emlékszem, hogy a minisztérium ellenőrizte volna valaha is a tantárgyleírásokat. Ebben nagy volt a szabadságfokunk. A matematika és informatika karon 1989 után sem kötelezett senki arra, hogy a magyar nyelvű előadások másolják a románt, még akkor sem, amikor közös akkreditáció volt. Az álláskeretek (ezekben szerepelt az, hogy ki mit és milyen mennyiségben tanít) elkészítése mindig a tanszékvezető feladata volt, de nálunk ezt a tanszékvezető mindig a tanársegédekre bízta, ő csak utasításokat adott és ellenőrzött. Ennek nagy előnye volt, hogy amikor tanszékvezető tanárokká nőtték ki magukat, a tanársegédek tudták, mi fán terem az álláskeret. Más karon ez nem mindig volt így, ezért sokszor meggyűlt a bajuk az álláskeretek megfelelő elkészítésével. Akkoriban ezeket az álláskereteket a rektor személyesen vitte fel a minisztériumba, ahol ellenőrizték, és ha megfelelők voltak, jóváhagyták. A tantervek alapján már júniusban elkezdtük az álláskeretek készítését, de ezek csak szeptemberben váltak véglegessé. Emlékszem egy évre az 1980-as években, amikor tanévkezdéskor még nem volt sem jóváhagyott tanterv, sem álláskeret. Ez utóbbit az előző év tanterve alapján készítettük el, és úgy kezdtük el az évet. Néhány hét után kaptuk meg a tantervet, amely nem volt azonos az előző évével. Mindent át kellett dolgozni, bizonyos tárgyakat menet közben másokra cseréltünk. Ez egyetlen egyszer történt meg. Különben a tantervek nem módosultak túl gyakran, sokszor évekig változatlanok maradtak.
Ma már teljesen más a helyzet. A tantervet és az álláskeretet nem kell láttamoztatni a minisztériummal, ezeket úgy kell elkészíteni, hogy teljesítsék az akkreditációs követelményeket. Ezért a különböző egyetemeken az azonos nevű szakok tantárgyainak listája lényegesen különbözhet. Az akkreditációs hatóság megadja, hogy milyen tárgyaknak kell feltétlenül szerepelniük a tantervben, a többi választható egy megadott listából, de néha szabadon is. A szakokat és az intézményt is ötévenként újra kell akkreditáltatni. Ez nagy teher az egyetemeknek, hisz mivel a szakokat nem egyszerre akkreditálják, állandó akkreditációs folyamatban vannak, ami kemény adminisztrációs munkát jelent, és anyagilag is megterheli az intézményeket.
Milyen számítógépeken dolgoztunk
A következőket elborzadás végett írom, hogy ha valaki túl fiatal (és véletlenül idetéved, aminek igen csekély a valószínűsége, de nem nulla), lássa, milyen elképesztően sokat fejlődött az informatika az elmúlt ötven évben.
Számítógépet először 1970-ben láttam, amikor negyedévesen nyári gyakorlaton három hetet a kolozsvári Számítási Intézetben töltöttünk. A DACICC-1 (a rövidítés feloldása: Dispozitivul Automat de Calcul al Institutului de Calcul din Cluj – A Kolozsvári Számítási Intézet automatikus számoló eszköze) teljesen eredeti tervezésű és megvalósítású számítógép volt. Szerény képességű gép, de működött. Arra emlékszem, hogy a nim játékban majdnem mindig megvert bennünket. Első nap mindig a gép nyert, de aztán próbáltuk elemezni a játékot, és néha (ha mi kezdtünk) sikerült megverni. Később ismertem meg a játék elemzését: aki ismeri a játékot, és kezd, az mindig nyerhet. Tanultuk ennek a számítógépnek a programozását is gépi kód szintjén, mert csak ez volt lehetséges. Nyolcas számrendszerben kellett írni mindent. Odáig nem jutottunk el, hogy programjainkat futtassuk is a gépen. Gondolom, ez azért is történt, mert a gép sokszor szorult karbantartásra, és a használt leporelló (amely az eredmény kiírásához kellett) nem volt olcsó és könnyen beszerezhető, ezért spóroltak vele.
Egy év múlva már volt szerencsém IRIS 50-es gépen programozni FORTRAN, COBOL és ASSIRIS nyelven. Románia akkor vásárolta meg a francia IRIS 50 számítógép szabadalmát, és 1989-ig FELIX C-256 néven gyártották és forgalmazták. Az IRIS 50 hasonló volt az IBM 360-hoz, valamivel egyszerűbb, és talán kevésbé hatékony. A 256 arra utal, hogy központi memóriája maximálisan 256 KB volt. De a legtöbb gépet csak egy blokkal szállították, azaz 64 KB volt a kapacitása. Ilyen gépet kapott az egyetem is 1975-ben, amikor megalakult az egyetemi számítóközpont. Nemrég egy előadáson elmondtam ezt, és az egyik diák azt hitte, hogy rosszul mondtam, és kijavította, hogy 64 megabájt. Alig akarta elhinni, hogy nem tévedtem. Ezt a számítógépet a hozzátartozó perifériákkal együtt egy klimatizált teremben helyezték el, amely a Tanítók Háza földszintjének negyedét foglalta el. A programot és az adatokat lyukkártyán vittük be a gépbe (de lehetett papírból készült lyukszalagot is használni erre a célra), az eredményt nagy méretű leporellószerű papírra nyomtatta, csak ékezet nélküli nagy betűket használva. Az 1980-as évek elején kaptunk PDP 11-szerű, de szintén román gyártmányú miniszámítógépeket, amelyek használata már kényelmesebb volt (Coral, Indepent). IBM PC személyi számítógépet
csak 1990 januárjában láttunk. Egyik kollégánk, aki Humboldt-ösztöndíjjal két évet töltött Németországban, kapott ajándékba a karunk részére egy IBM PC számítógépet, de azt 1989 nyarán a borsi határállomáson elvették tőle, és minden közbenjárás ellenére – bár nagyon jó kapcsolatai voltak minden szinten – csak már a változások után, 1990 januárjában kaphattuk meg. Amikor egyetemre jelentkeztem, két dolog érdekelt: az atomfizika és a számítógépek. Mivel atomfizika szak csak Bukarestben volt, lemondtam róla. Nem döntöttem rosszul. Az informatika (Romániában már 1971-től így nevezték francia mintára az akkor Magyarországon még számítástechnikaként emlegetett új tudományt) hihetetlen fejlődésen ment át, állandóan kellett tanulni, és kell ma is. Az 1970-es években még senki sem jósolta meg annak a 10 százalékát sem, ami ma van ebben a tudományban. Talán csak a költő sejtette meg ezt:
Világkönyvtár! most már ő dönt a tegnap és holnap nagy vitáján mindent tud mindent helyettesít és tizenhét teremben betűrendben megszerkeszti Anavi Ádám ígért és elképzelt verseit mindent amit a világon máig írtak és írni fognak legyen az vers regény kiejtés-gyűjtemény vagy interplanetáris űrhajóknak közlekedési tervezet. Anavi Ádám (1909–2009) verse Folytatás a következő Szempontban Jegyzetek: 6 Pál Árpád (1929–2006) matematikus, csillagász, egyetemi tanár, 1985–1989 között rektorhelyettes, parlamenti képviselő, az Államtanács alelnöke. 7 Mi akkor a következő formában játszottuk. Volt három, 3, 5 és 7 gyufából álló csomó, egy lépésben a két játékos felváltva bármelyik csomóból akárhány gyufaszálat elvehetett. Az vesztett akinek az utolsó szál gyufa maradt. 8 1 KB (kilobájt) = 1024 bájt = 8192 bit 9 1 MB (megabájt) = 1024 KB
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Ezektől jót ne várj!
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem az Úr 2015. évében a végzős diákoknak nem adja ki a diplomát, hanem csupán egy arról szóló igazolást, így erdélyi diákok nem iratkozhatnak be például magyarországi mesterképzésre. Ennyi a hír, melynek alapján úgy érzem magam, mintha időutazáson lennék. Merthogy amikor én végeztem, jó húsz évvel ezelőtt, szintén ugyanezen bajok voltak, a diák tajtékzott azon, hogy itthon senki le sem sz...ja őt, kint meg tizedszer és századszor is az illető magyar hivatalnok nemzeti érzelmére kellett apellálni, hogy az ember egy doktori iskolát elkezdhessen.
Eszerint húsz év alatt nem változott semmi, az egyetemek most is tetemes késéssel adják ki a diplomát (az én koromban ez egy-két évre rúgott, most nem tudom, mennyi). Anno állítólag azért volt e késés, merthogy valami speciális helyen kellett a diplomát kinyomtatni…
Mi ebből a tanulság (merthogy jó pap holtig tanul, és az olvasó is)? Az, hogy ebben az országban a papokon és Önön kívül, kedves olvasó, nem tanul senki. Ha húsz év alatt egyetlen tanügyminiszternek sem jutott eszébe, hogy a stupid törvényt egy normálisabbra változtassa, és a diákok ballagáskor megkapják a diplomát, akkor ezt az országot megette a fene.
S ha a tanügyminiszter nem tanul, akkor minek tanuljon egy tisztviselő? Például az, aki összehangolja egy városban az útfeltöréseket, felújításokat. Inkább káromkodjon a polgár hónapokon keresztül, hogy leöntötték a finom aszfaltot, s jönnek utána a gázosok, a vizesek, a villanyosok, a kábelesek, s mindegyre felvágják. Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy az útcsinálás elkezdése előtt az illetékes körbetelefonál mindenkit, s szépen egyeztet. De hát ez olyan bonyolult. No meg minek?!
Vagy a legújabb, a „kedvencem”, ami megesett velem: le­ülök a parkban a padra, hazamegyek, zöld a nadrág. Kiderül, hogy a drágák festettek, csak elfelejtették ezt jelezni is. Én naiv, ezután iktattam egy kérést a városházán, tisztítsák ki a nadrágomat, ha már miattuk lett festékes. Mit gondolnak, mit tettek? A 30 nap lejárt, így elmondhatom: még csak nem is válaszoltak. Ezektől jót ne várj...
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Antal Árpád az RMDSZ autonómiastatútumáról beszélt
A székelyföldi autonómiastatútum szeptemberi benyújtásának lehetőségeiről, valamint a 2016-os önkormányzati választásokon való indulásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, Sepsiszentgyörgyön.
A 2016-os önkormányzati választások kérdésével még nem foglalkozik Antal Árpád, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: még 11 hónap van hátra és addig még meg kell oldani a mindennapi problémákat, amelyekből Sepsiszentgyörgyön is van bőven. „Ami az én személyes jövőmet illeti, el fogom mondani döntésem nyilvánosan is, amikor itt lesz ideje” – utalt Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke által korábban tett azon kijelentésére, miszerint a szövetség berkeiben már a nyár folyamán elvégzik a szükséges elemzést helyi szinteken azt illetően: kire lehet számítani majd a jövő évi választásokon. Tisztességesnek tartja ugyanakkor a polgármester Kelemen azon kérését, amely alapján amennyiben valaki úgy dönt, hogy nem indul újabb mandátumért, meg kell jelölnie azt a személyt, aki az elkezdett munkát folytatni tudja. Kötelesség is ez, hiszen egy közösség bizalmat szavazott az adott személynek, aki akkor is felelősséggel tartozik a választók irányába, ha nem szeretné betölteni továbbra is ezt a szerepet – magyarázta Antal.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat RMDSZ-es képviselőinek munkájával különben elégedett az elöljáró, mint fogalmaz: jó csapat ez, hiszen kreatívak, tapasztaltak, fiatalok és a helyi társadalom minden nemzedékét és több szakmai ágazatát lefedő társaság. Az MPP és RMDSZ városi szervezetei közti lehetséges együttműködés kérdésére Antal úgy reagált: az önkormányzati tanácsüléseken hozott döntések 95 százaléka úgy történik, hogy azt minden párt képviselője megszavazza, hiszen azokat a város érdekeit figyelembe véve hozzák. A polgármester elmondta: nyitott úgy az MPP, mint az EMNP szervezeteivel is a közös együttműködésre.
Az MPP által megszabott, a székelyföldi autonómiastatútum parlament elé terjesztésének szeptemberi határidejével kapcsolatban Antal elmagyarázta: a statútum egy olyan dokumentum, amely keretbe foglalja a székelyföldiek igényeit, s egységesíti a követeléseket úgy a belföldi, mint a külföldi kommunikáció szintjén is, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, mit is akarnak a székelyek. A véglegesítése pedig éppen ezért lenne fontos – vélekedik a polgármester. Ami a parlament elé való benyújtást illeti, a polgármester mérföldkőnek érezné, ha megtörténne, hiszen csak ezt követően lehet kijelenti: a dokumentum végérvényesen fel van vállalva.
„A kontextus mindig rendkívül bonyolult, és sokan másképp értelmezik, hogy a környezetünkben végbemenő történések milyen hatással vannak a tevékenységeinkre” – részletezte Antal. Kiemelte, sokan próbálják azt a szerinte téves elméletet táplálni és kommunikálni a nyugati partnerek irányába, miszerint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke jó kapcsolatban van Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel, a székelyek jó kapcsolatban vannak Orbán Viktorral, szóval a székelyek azt teszik, amit Putyin mond. Ez nem segíti az autonómiastatútum ügyét, világossá kell tenni a nyugati partnerek irányába, hogy az elmélet téves, mivel a székelyföldiek problémáit megoldást Bukarestben kell keresni, és ott akkor lesz megoldás, amikor a nyugati partnerek is támogatják az ügyet – zárta gondolatait Antal Árpád.
„Kötéllel fogott emberekkel nem lehet háborút nyerni”
A kárpátaljai magyarokat sújtó nehézségekről beszámolva Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, hiába csökkent a minszki megállapodás után az ukrajnai harcokban elesettek száma, „ez a furcsa háború továbbra is nagy feszültségeket szül az itt élő magyarokban”. Hozzátette, Kárpátalján folytatódnak a behívások, besorozások – igaz, nehézségekkel, hiszen a mobilizáció végrehajtását jelentősen akadályozza, hogy külföldi munkavállalás miatt rengetegen elhagyták az országot.
„Kötéllel fogott, képzetlen emberekkel amúgy sem lehet háborút nyerni” – jelentette ki. A munkácsi lövöldözésre térve úgy Brenzovics úgy vélekedett, a korábban a béke szigeteként ismert térséget feldúlták az illegálisan működő félkatonai, fegyveres alakulatok, amelyek annak ellenére működnek tovább, hogy a tragédia nyomán leváltották a megye vezetését, és átfogó tisztogatás zajlott a vámhivatalnál, illetve határőrségnél. „Petro Porosenko ukrán elnök fel akarja számolni ezeket a Jobb Szektorhoz hasonló szélsőséges szervezeteket, ezért belső Ukrajnából hoztak új vezetőket” – ismertette a nagyszámú közönséggel.
A magyarok elvándorlására, illetve annak mérséklésére visszatérve Brenzovics abbéli örömének is hangot adott, hogy „van magyarországi segítség akkor, amikor a gazdasági válság által is felerősödött az országelhagyás”. Példaként említette a tanárok bérkiegészítését és az élelmezési programot, amelyek segítséget nyújthatnak ahhoz, hogy csupán az elmúlt években 15–20 százalékkal megfogyatkozott ukrajnai magyarság fennmaradó része megmaradhasson szülőföldjén.
Bevándorlás: a legnagyobb kihívás
Azoknak a migránsoknak a 99 százaléka, akik Magyarországra mennek, azok Vajdaság magyarlakta területein keresztül vándorolnak – szolgált adatokkal Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. „Magyarország és a magyarság érdeke, hogy ezek a bevándorlók más utat keressenek. Ez a legnagyobb nemzetpolitikai kihívás, de nem kizárólag magyar, hanem olyan világprobléma is, amelyet a létrejöttének helyén lehetne csak kezelni. Kanizsán és Szabadkán a jelenlegi állapotokkal nem tudunk megbirkózni. Ami a kerítést illeti, a VMSZ elnökeként én voltam az egyetlen szerbiai politikus, aki kimondta, hogy erre szükség van” – emelte ki.
Végvári harcok Szlovéniában
A muravidéki magyarok helyzetéről Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke beszélt. „Nincs magyar iskolánk, egyházunk, végvári harcokat vívunk. Szükségünk van a magyar állam támogatására. A kultúra és hagyományok ápolása fontos, de ezek nem fogják megoldani a gondjainkat. Munkahelyteremtésre van szükség” – jelentette ki.
Felvidéki magyarok a bevándorlók gyűrűjében
„Kevésbé van a kezünkben a sorsunk, mint azt korábban gondoltuk” – indította felszólalását Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke. Problémaként említette, hogy Felvidék magyarlakta vidékeire kerül a legtöbb menekült, mivel ott létesítettek számukra táborokat. Andrej Kiska köztársasági elnöktől – akit a tavalyi választásokon meglehetősen nagy számban támogattak a szlovákiai magyarok – Berényi szerint azt várják el, hogy segítsen megtalálni a közös hangot a többséggel, vagy legalább tegyen azért, hogy vitázzanak a szlovákok a magyarokkal utóbbiak igényeiről.
Megmenteni a horvátországi magyarokat
Többen vannak egyetlen napon Tusványoson, mint ahány magyar él Horvátországban – közölte Hordósi Dániel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke. „Vészesen fogyunk” – vázolta a hasonlóságot a többi, külhoni magyarok lakta vidékekkel. „A magyar kormány tanügyi támogatása nagyon fontos, de ha egy magyarokat foglalkoztató gyárral akár ötven főnek munkát tudnánk adni, megmentenénk az egész kisebbséget, megakadályoznánk az elvándorlást” – vélte.
A korrupt országból szövetségi államot
A Romániát sújtó, átitató korrupcióról beszélt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. „Túlközpontosított, korrupt országban élünk. Szövetségi államra van szükség, azon belül pedig autonómiára – ez az egyetlen, a jelenlegi helyzetből kivezető út” – hangsúlyozta. Szerinte az általános korrupció a magyarokat is sújtja. „Ez nem csak RMDSZ-es belügy. Kötelező segítenünk nekik, hogy megszabaduljanak a korrupt politikusaitól. Vannak, akiket meg kell védeni, de tegyük hozzá, valaki azért, mert magyar, nem biztos, hogy ártatlan” – osztotta meg véleményét.
A jövő évi helyhatósági választásokkal kapcsolatban közölte, „a közösség, és nem egy párt képviselete fontos”, majd hozzátette, „az EMNP önállóan indul, nem köt országos szövetséget” – ilyenre kizárólag helyi szinten kerülhet sor, „ha a közösség érdeke megköveteli”.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Ötvenezer tusványosozó
A Jóvilágvan, a Heaven Street Seven és az Anna and the Barbies koncertje szerepelt a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programjában záróakkordként. Noha szombati adatok még nem voltak, a szervezők elmondása szerint közel ötvenezren Tusványosoztak az idén.
„Pénteken este volt a csúcs: egy adott pillanatban tizenötezer kilencszázan voltak a tábor területén. Szombat délutánig 43 ezer 750 személy érkezett Tusványosra” – tudtuk meg Fall Sándor sajtófőnöktől.
Elmondta, az idei Tusványoson újdonságként számító beléptető rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Pontosan lehetett követni, hogy épp hányan vannak a táborban, tehát biztonsági okokból is jó volt, ugyanakkor kiszűrte a fiatalkorúakat, és így nem vált a kiskorú ivászatok a helyszínévé Tusványos.
„Voltak nehéz pillanatok, zsúfolt napok, esték, de emberkiegészítéssel megoldódott a dolog. Még van pár óra Tusványosból, de azt el lehet mondani, hogy nem történt semmiféle komolyabb incidens. Néhány napszúrás, kisebb sérülés, meleg miatti rosszullétről tudunk, ennél súlyosabb egészségügyi probléma nem volt. Idén kevesebb kiskorú látogatott vett részt a rendezvényen. Ezzel számoltunk is, és ez jól is van így. Tudtunk szerint medve sem járt a tábor területén, annak ellenére, hogy a környéken jelen vannak. Volt három vadőr, ez volt a feladatuk, hogy az esetleges medvehelyzetet kezeljék.
A biztonságiak szerint ugyanakkor nem voltak agressziók, összetűzések” – összegzett a sajtófőnök.
Péter Beáta
Erdély.ma

A „visszavágó birodalom” nem töri meg Ráduly Róbertet
A szerinte „a román társadalom szintjére süllyedt” kérdésekre kifakadt Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere pénteken Tusványoson. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is elutasított egy RMDSZ ellen irányuló, „politikai szlogennek tűnő” feltételezést.
A prefektusok az autonómia ellen címmel a Kós Károly-sátorban szervezett beszélgetésen a Tusványosra meghívott, de a jelenlétet visszautasító kormánymegbízottak hiányában „egyoldalú véleménynyilvánításnak” lehettek tanúi a résztvevők. Véleményütköztetésből azonban nem volt hiány.
Államhatalom mint „birodalom”
Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke bevezetőjében emlékeztetett: a „birodalom”, a román államhatalom minden eddigi, autonómiára irányuló törekvést megtámadott, elutasított, sőt olyan kijelentések is megfogalmazódtak, miszerint Székelyföld nem is létezik. „Az asztalnál ülők részesei voltak a folyamatnak. Hogyan látták ezeket?” – tette fel a kérdést.
Gyengén muzsikáló önkormányzatok
Két típusú prefektus volt az elmúlt huszonöt évben Hargita megye élén – kezdte a felszólalások sorát Ráduly Róbert Kálmán. „Az egyik, aki meggyőződésből járt úgy el, ahogy. A másik, aki parancsra, központi felszólításra cselekedett. Erre jó példa a mostani prefektusunk, aki annak a lenyomata, amit mi szeretnénk a közösségen belül. Ismeri a nyelvünket, próbál megérteni minket, de közbe leszólnak neki Bukarestből, a belügyminisztériumból, hogy most cirkuszra van szükség, úgyhogy lépnie kell” – részletezte Csíkszereda lemondott polgármestere. Gabriel Opreára utalva arra is kitért, hogy szerinte „a tábornoki múltjára nagyon büszke belügyminiszter az egyik korifeusa a Székelyföld-ellenességnek”.
„Éppen ezért érint engem rosszul, hogy a székelyföldi önkormányzatok nagyon gyengén muzsikáltak az autonómia kérdésében az elmúlt időszakban. Számomra elfogadhatatlan, hogy alig vagyunk néhányan, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elképzelt önkormányzati határozatsorozat mögé álltunk. Nem tudom megmagyarázni azoknak a magatartását – a gyávaságon túl –, akik nem léptek ebben a témában” – tért rá az autonómia kérdésére.
„Nincs félnivalóm”
„Amikor otthon ültem »feleségi őrizetben« közel két hónapig, megjelent a komám, Borboly Csaba, és azt kérdezte, mit tehet értem. Azt mondtam, egy dolgot: amíg itthon ülök, az összes csíki önkormányzat fogadja el az autonómia-statútumot. Ez lenne a legnagyobb támogatás, ami engem illet. Senki nem fogadta el azóta. Jól mutatja ez a jelen helyzetben a riadalmat. Nekem nincs félnivalóm. Riadalmat az kell érezzen, akiben benne van a viselt dolgaiért a félelem. Mezei Jánoson és rajtam akarnak ütni. Rajtam hiába akarnak, nem tudnak. De az embereket is meg akarják félemlíteni, és ez látszólag sikerült” – mondta.
Noha Ráduly sajnálta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke – objektív okok miatt – nem jelent meg a beszélgetésen, elismerte, hogy „az SZNT sokáig egy nagyon fontos felépítménynek ígérkezett, ezért a kezdetektől pártpolitikai elkötelezettségtől függetlenül elkötelezett híve és katonája” volt az intézményrendszerének.
Nehezen megbocsájtható hiba
„Izsák Balázsnak történelmi küldetése elmondani – a politikai törésvonalakon felül –, hogy autonómiakérdésekben hány óra. De Izsák Balázs elkövetett egy nehezen megbocsátható hibát: az egyik erdélyi magyar mozgalom jelöltje mellé állt nyilvánosan. Abban, hogy néhány RMDSZ többségű önkormányzat nem sorakozik az autonómia-statútuma mögé, lehet súlya annak is, hogy az SZNT elnöke eltévesztette akkor a pályát. Remélem ezen túltesszük magunkat” – jelentette ki.
Borboly Csabától Washingtonig
„Vannak még olyan intézmények, amelyek a két világháború közötti kultúrzónának a szellemiségét úgy próbálják a gyakorlatba ültetni, hogy közben a székelyföldi megyéket magyar ajkú emberek vezetik. Hogy lesz-e autonómia? Azt mondom, lesz” – adott hangot álláspontjának Ráduly. Bár név szerint nem említette, Csíkszereda volt városvezetője egyértelmű utalásokat tett Hargita Megye Tanácsa elnökének, Borboly Csabának az „úttévesztéséről”. Mint fogalmazott, „fájdalommal tapasztalta, hogy a két – Kovászna és Hargita – megyebeli legfontosabb vezető közül az egyiket két éve letérítették a normális útról”. „Nehéz együttműködni, amikor az egyik fontos hang egészen ellentétes, vagy merőben destruktív megfogalmazásokat sulykol nap mint nap. Például, hogy a székelyföldi autonómia konszenzusát a román közösséggel együtt kellene megtalálnunk. Ez lehetetlen küldetés” – fejtette ki.
Az autonómia külügyi kérdését illetően elmondta, meglátása szerint Románia elhitette Washingtonnal, hogy a székelyek destabilizáló helyzetet jelentenek. „Pedig pontosan azt kell megértetni az Amerikai Egyesült Államokkal, hogy Székelyföld autonómiájának ügye a térség egyetlen stabilizációs lehetősége. Ha ez ott sikerül, akkor sok minden változik” – vélekedett.
Kell-e kormányzati szerepvállalás?
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásairól szólva Ráduly feltette a kérdést, hogy „egyszerűen kell-e nekünk kormányzati pozíciót keresni – csak úgy?”. Mint mondta, az autonómia igényének ügyében „ne várjuk el, hogy Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Kelemen Hunor vagy Biró Zsolt fogalmazza meg ezeket helyettünk”. „Nekünk, székelyföldieknek kell egyértelműen hallatni a hangunkat. Huszonöt évet ott voltunk a parlamentben, és elgondolkodtató, hogy minden kormányban csak úgy voltunk, anélkül hogy a nagy kérdéseket megoldottuk volna. Nem Izsák Balázsnak, Kovács Péternek vagy Kelemen Hunornak kell eldöntenie, hogy az autonómia-statútumok közül melyik válasszuk. Ezt az időhúzást mihamarabb be kell fejezni. Akár úgy, hogy őket kihagyjuk, és megfogalmazzuk helyettük mi – székelyföldiek. Én megszabadultam a városvezetői teher alól, remélem, hogy több energiát tudok mozgósítani ezen síkokon is. Mert igény volna rá” – közölte.
Megoldásként egy „radikális” változatot is felvázolt: „2016-ban ott, ahol nem fogadták el az önkormányzatok az autonómia-határozatot, söprünk. Söpréssel oldjuk meg a problémát. Azok az emberek az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban levizsgáztak, jöjjenek helyettük mások. Elegen vagyunk Székelyföldön. Nem csak a polgármesterek, alpolgármesterek és tanácsosok élnek és virulnak, hanem vannak még néhányan, vannak olyan fiatalok, akik helyükbe tudnak lépni” – részletezte elképzeléseit.
„Az idei EU-táborban, Marosfőn azt kérdezték tőlem a fiatalok, mit tanácsolok nekik most, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerültem. Azt mondtam, meg kell nézni, hogy hol van rés a gáton, és oda kell állni, be kell azt tömni. Nem azon kell töprengeni, hogy megéri-e vagy sem, mi lesz velem. Ma a gátakon elég sok tennivaló van” – zárta első felszólalását Ráduly.
Pinti Attila „Segítő” prefektusok
A volt polgármestert követő Árus Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának tagja beszámolt arról, hogy eddig 54 önkormányzat döntött az autonómiahatározatról. „A prefektusok az összeset megtámadták. Teszik azt, amit a felettesük diktál. Kérdés, hogy ezzel ártanak vagy segítenek az ügynek? Ők úgy gondolják, a román nemzet érdekeit képviselik. Csakhogy ez Európában igencsak furcsán néz ki. Amikor egy kormányképviselő azt mondja, a helyi közösségnek nincs joga véleményt mondani, kérést megfogalmazni, nagyot néznek Brüsszelben és Strasbourgban is. A prefektusok ilyen tekintetben nekünk játszanak” – emelte ki Árus.
Ismertette, létezik egy olyan kategóriájú dokumentum, amit nem lehet a bíróságon megtámadni. „Ez van a közigazgatási törvény 5. cikkelyében: nem megtámadhatók bíróságon azok a határozatok, amelyek az illető hatóság és a parlament viszonyáról szólnak. Márpedig ezek mind-mind a kormányhoz és a parlamenthez intézett petíciók. A bíróság dolga az lenne, hogy elmondja, neki nincs ebben illetékessége dönteni, és elutasítja a keresetet. Eddig erre nem volt példa. De ez az igazság előbb-utóbb valamelyik bíróságon kiderül. És akkor azzal szembesül a világ, hogy Romániában az állam képviselői sem ismerik a törvényeket. Sem a prefektus, sem az ügyészség, sem a bíróság. Milyen jogállamról beszélünk?” – tette fel a költői kérdést.
Csak együtt lehet előrelépni
A panel harmadik felszólalója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke visszautalt arra, amit Ráduly Róbert Kálmán is említett. „Az SZNT politikán felüli szerepe felbecsülhetetlen erőt jelentett, és remélem, hogy fog is még jelenteni. Izsák Balázs »háta mögött« azt mondom, amit csütörtökön személyesen is elmondtam neki: hibát követett el, hogy szerződést kötött az egyik erdélyi magyar politikai párttal. Nem tartom helyes dolognak. Bántás szándékkal jelzem az EMNP irányába, hogy az autonómia-statútumot ötvennégyen fogadták el, míg a két Erdélyi Magyar Néppártos önkormányzat nem. Elfogadták az RMDSZ és MPP többségűek. Erre rátevődik, hogy Izsák Balázs éppen az EMNP-vel kötött megállapodást. Rendszertani szempontból nincs jól a dolog. Csak együtt lehet előrelépni” – hangsúlyozta.
„Nem mindenkit lehet megtörni”
Mezei János, Ráduly Róbert és Markó Attila ügye bizonyítja, hogy az államhatalmi szervek akkor visznek el valakit, amikor csak akarnak – vélekedett Tamás Sándor. „A hatalom továbbra is meg fogja ezt tenni. Bárkinél, aki akár egy évet is a közigazgatásban dolgozott, biztosan találnak valamit. Ha nem valós ügyet, akkor csinálnak egyet. Elviszik bilincsben az embereket. A birodalom a székelyföldi megyékben erőteljesebben vág vissza, mint a többi megyékben. A következő célpont Háromszék és Sepsiszentgyörgy lesz” – vázolta. „Az elmúlt három évben sikerült elfogyasztanunk három prefektust. Cseberből vederbe estünk minden egyes alkalommal, azt hittük, nem lehet rosszabb – de lett. Ebben a három évben Háromszéken 154 olyan közigazgatási eljárást indítottak a prefektusok, amelyek kizárólag a szimbólumok, a kétnyelvű feliratok, a székely zászló ügyében születtek. Három év alatt minden hétre jutott egy” – számolt be.
„Meg akarnak törni, de Ráduly Róbert példája azt mutatja, hogy mindenkit nem lehet. A »birodalom« részéről nem véletlenül van ilyen nyers hatalmi gőg, mert tudják, amit mi: Székelyföld ügye a következő tíz évben Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben fontos ügy lesz. Csak rajtunk múlik, és a minket szerető Székelyföldön kívülieken, illetve néhány román értelmiségin, hogy ezt a következő tíz évet tudjuk-e gyümölcsöztetni. Most van alkalom, olyan uniós példa, amire lehet hivatkozni” – mondta. Hozzátette, Székelyföldön az RMDSZ felelősséggel tartozik azért, hogy milyen a viszony az MPP-vel és az EMNP-vel. „Nem könnyű az együttműködés, de szükséges, csak ez vezet sikerre” – ismerte el Tamás Sándor.
Benedek Erika moderátor a felszólalások után „kényelmetlen” feltevéssel fordult a meghívottakhoz: „Vannak, akik azt mondják, hogy a viszály az önkormányzatok és a tisztségben lévő prefektusok között csupán egyfajta színjáték arra, hogy eljátsszák a jó magyar–csúnya, gonosz román, illetve a jó román és csúnya magyar játékát, elvonva a figyelmet a reális problémákról – időhúzás az egész, míg elfogy annyira a magyarság, hogy ne akarjon magának autonómiát, kiemelt jogokat. Mit mondhatunk azoknak, akik ezeket valósnak érzik?” – intézett kérdést a panel előadóihoz.
„Ez politikai szlogennek jó”
„Óvatosabban kell bánni ezekkel a politikainak ható kérdésekkel” – válaszolt Tamás Sándor. Szerinte meg kell kérdezni Ráduly Róbertet: ő kivel kacsintott össze, hogy elvigyék otthonról a „símaszkosok”? „Nem tudom, hogy reális-e ez a felvetés. Politikai szlogennek jó egy másik párt részéről. Ismétlem, százötvennégy ügyet görgetünk magunk előtt. Egy volt kormányképviselő fogalmazta így meg: ők azért vannak, hogy kézifékei legyenek a megyében lévő történéseknek” – tette hozzá, majd elmondta, „oda lehet jönni, helyet cserélni velünk, hogy lássák, milyen az élőben, amikor ilyen szinten fogják le az alkotói energiát”. „Elismerem: sokat mulasztottunk az elmúlt 25 évben, de akkor meg kell kérdezni Szilágyi Zsoltot is. Ő a román parlamentben RMDSZ-es képviselőként annyi időt volt, mint én és Ráduly Róbert összesen. Ha becsületesek vagyunk, tessék idehívni. Szívesen vitatkozunk, csak annyi a kérésem, hogy egészében lássuk a dolgokat” – egészítette ki válaszát.
Az erdélyi magyar pártok közötti összefogási szándékkal kapcsolatban Benedek Erika újabb kérdést tett fel: „Van-e valóban összefogási szándék? Mert valami miatt a társadalom ezt megkérdőjelezi, nem érzékeli így.”
„Szokjunk le erről a retorikáról”
Tamás Sándor előző kérdésre adott válaszát követően Ráduly Róbert Kálmán kifakadt az újabb kérdés miatt. „Van egy jó barátom, mostanában sorstársak is vagyunk: Szőke Domokos. Ő ilyenkor, amikor »valaki valamit megkérdőjelez«, mindig visszakérdez: kik azok? Szokjunk le erről a retorikáról, hogy »egyesek azt mondják, hogy...«, »úgy hallottam, hogy...«. Az egyik feljelentőm azt írta le, »úgy hallottam az egyik áruházban az elárusító nőtől, hogy a polgármester kapott 200 ezer lejt a Dedemantól«. És ez alapján azóta is vizsgálódnak a semmirekellők. Fejezzük be ezeket a történeteket” – fordult a moderátorhoz Ráduly. „Vagy a másik: »vannak, akik megkérdőjelezik azt, hogy...«. Kik azok? Ne süllyedjünk oda, ahol egész román társadalom van, hogy reggel bekapcsoljuk a rádiót, kíváncsian arra, aznap éppen kit vittek el. Felelős emberekként ne játsszuk ezt az erdélyi magyar közösségen belül. Mondjuk el, hogy például »Tőkés László, Kelemen Hunor vagy Toró T. Tibor azt mondta, hogy...«, és akkor tudjuk, ki volt. Csak felháborodni tudok. Ha nem mérvadó, aki mondta, akkor lapozzunk, ne vicceljünk” – mondta.
Székelyhon.ro