Jód-völgyi apadás (Székelyföld peremén - 3.)
Az utolsó magyar bástya
A Felső-Maros völgyében élő magyarok egyetlen működő intézménye – utolsó bástyája – a római katolikus és a református egyház. Ebben a térségben, miként máshol is, a magyar nyelvű oktatás folyamatosan háttérbe szorul, így az anyanyelvhasználat családon kívül csak templomokban, gyülekezeti házakban biztosított.
A magyar nyelv folyamatos térvesztése egyaránt érint reformátusokat, római katolikusokat, így a térség szórványlelkészei nemcsak lelkipásztori, hanem anyanyelvápolói szolgálatot is ellátnak. Mentik a menthetőt, ameddig tehetik.
A kisrégió településein a katolikus hívekről Márton István gödemesterházi plébános gondoskodik. Fiatalos, dinamikus lelkész, aki szerint szórványvidéken jellemző, hogy a lelkipásztor egy-két év szolgálat után általában továbbmegy, s más jön helyette, de ez a gyakori váltás a közösségnek nem jó. Ő maga nyolc esztendeje szegődött a Maros mentére, Maroshévíztől Dédabisztráig teljesít lelki szolgálatot, próbálja összetartani közösségét. Összesen 274 híve van, többségük a három nagyközségben él: százharmincnyolcan Gödemesterházán, nyolcvanan Palotailván, míg ötvennégyen Ratosnyán, illetve Jódon laknak. Feketegödén mindössze hat lélek maradt, ott egy háznál tartja a szentmisét, miközben olykor főznek, ez a „családpasztoráció teljes megélése”, élete egyik legnagyobb élménye. Anyagi problémák mindig voltak, vannak, de „ha az Isten veled van, bármi lehetséges” – vallja a nagykászoni származású pap. Ilyen körülmények között fontos, hogy a lelkész hívei között éljen, ráhangolódva az ő egyszerű életükre, „a lelkipásztorkodásnak a 21. században csak így van esélye, szórványban igen lényeges a személyes kapcsolat, mert ennek megtartó ereje van”. Márton István meséli, Jódról, illetve Ratosnyáról katolikusok mellett reformátusok is jönnek misére és fordítva, hívei református istentiszteletre is elmennek. Általában harminc-harmincöten vesznek részt a szentmisén, köztük hat katolikus gyermek. Itt a református és a katolikus egyház egymást kisegíti, örömteli, magyarázza, hogy a református harangozónő katolikus férjével együtt gondozza templomukat. „Ez az átjárás itt, Jódon és Ratosnyán működik a legjobban – hangsúlyozza –, ez az egyik legjobb dolog, ami nekem örömet okoz, mert figyelünk egymás ünnepeire. Nekem ez jó érzés, mert eljönnek a templomba református és katolikus fiatalok, együtt szervezik ünnepeiket, úgy lehet közösséget építeni, hogy ebben mind a két felekezet részt vesz.” Ezen a vidéken sokkal gyötrelmesebben élnek az emberek – magyarázza Márton István –, mint ott, ahol több termőfölddel rendelkeznek, de ez a helyzet „megtanította ezt a népet túlélni, megpróbálnak mindenből, a legsilányabb dolgokból is kihozni valamit”. Igen nehezen élnek a palotailvai volt fafeldolgozók – Gödemesterházával és Ratosnyával ellentétben ott semmilyen őslakosság nem létezett –, nehezen tudnak valamihez kezdeni. Érdekes tény, és elég nehéz elfogadni, hogy két magyar tömb, a gyergyói és a marosszéki között, Erdély közepén szórványban vagyunk – fejtegeti a plébános. „Istenbe vetett hitünk és vallásunk jelent valamilyen garanciát arra, hogy megtartsuk magyarságunkat.” De minden szempontból küzdeni kell, Gödemesterházán például 2013 őszétől megszűnt a magyar elemi, a kisdiákok Maroshévízen járhatnak iskolába. A hittanóra így arra is jó lehetőség, hogy a gyermekek egymással találkozzanak a plébánián, ott van egy kis könyvtár, de még játékokkal is felszerelték. Nagyobbak számára szombat esténként tart hittanórát, ilyenkor szorgalmazza a felolvasást is, mert otthon nem olvasnak, kijavítja a helytelen beszédet. Szentmiséin gödemesterházi reformátusok is részt vesznek, mi több, vegyes házasságban élőknél előfordul, hogy az ortodox feleségek is eljönnek. Két görögkeleti vallású nő katolikusnak kereszteltette gyermekét, vannak olyan gödemesterházi ortodoxok, akikhez rendszeresen jár házszentelésre, „ha nem megyek, megsértődnek”. Ha eljövünk Székelyföldről szórványvidékre papnak, itt másképp kell magyarnak lenni, „az ottani kabátot le kell vetni” – hangsúlyozza Márton István, hozzátéve, ezeknek az embereknek itt kell élniük, el kell fogadniuk az itteni játékszabályokat. „Hiszem, hogy a mi március tizenötödikénk is olyan értékes, mint ott, ahol kivonulva emlékeznek, itt másképp kell ehhez hozzáállni, hogy ne sértsünk meg más nemzetiségűeket, ne keltsünk konfliktushelyzetet. De ez nem meghunyászkodás, a magunk módján mi is megtartjuk ünnepeinket.”
Menedék a gyülekezetnek
A patinás, Debreczeni László által tervezett jódi református templom szomszédságában, a Jód-patak jobb oldalán, az erdő mellett, vadregényes környezetben húzódik a Református Parokiális Komplexum. Többfunkciós épület, udvarán sportpálya, játszótér s a lelkészi hivatalon, illetve paplakon kívül közösségi tevékenységeket befogadó helyiségekkel, vendégfogadásra kialakított emeleti szárnnyal is rendelkezik. A létesítmény Nagy Ferenc református lelkipásztor és felesége, Nagy Edit kántor tizennyolc éves jódi szolgálata alatt született, s elképzeléseik szerint az elkövetkező időszakban tovább alakítják, szépítik.
A disznajói származású házaspár 1995-ben került Jódra, s holland testvérgyülekezetük javaslatára 2000-ben határozták el, hogy kibővítik az addigi lelkészi hivatalt és lakást, vendégfogadásra is alkalmassá teszik. Elkezdték az építkezést, kialakították a tetőteret, a gyülekezeti termet, a konyhát s vendégházuk 2003-tól működik – magyarázza Nagy Edit. Egyebek mellett azzal is szerencséjük volt, hogy férje ezermester, mindenféle munkálatot elvégzett padlócsempézéstől a villanyhálózat vezetéséig – teszi hozzá. Nyáron negyven-negyvenkét főt fogadnak szobáikban, télen húsz személynek biztosítanak fűtött helyiségekben szállást. Az emeleten társalgót is berendeztek, a folyosóról több mosdó, illetve tusolófülke, illemhely nyílik. A vendéglátással Nagy Edit foglalkozik, hírük „szájról szájra” terjed, nem reklámozzák, ennek ellenére szobáik folyamatosan foglaltak, sokan felkeresik vendégházukat, az őket támogató református holland barátaik mellett érkeztek már Magyarországról, Finnországból, de még Irakból is.
Létesítményük közösségi jellegű: Nagy Edit hetente egyszer vallásórát tart két tucat gyermeknek, a nagyobb ifiseket férjével bibliaórára várják. Utóbbiak mintegy húszan vannak, köztük egyetemisták is. A tiszteletes asszony az itteni csendet szereti, nem tudna városban lakni, élete a zene és a gyermekek, ezért színdarabot, néptáncot, énekeket tanít nekik, karácsonykor házról házra járnak énekelni. Vallásórára nemcsak reformátusok, hanem katolikus, mi több, ortodox gyermekek is eljönnek, szép magyar szóra tanítja a 6–14 éveseket, mert többségük „úgy beszél, mint a csángók”, számukra fontos a magyar óra. Kisebbeknek, fiataloknak nyaranta evangelizációs tábort szerveznek, ilyenkor negyven gyermek zsongja be a parokiális központot, helybeliek mellett széplakiak is. Számára az a legfontosabb, hogy magyarul tanítsák őket, kéri tőlük, beszéljenek magyarul, mert a vegyes házasságok miatt erre egyre kevesebb a lehetőségük. A vegyes nemzetiségű családokban a gyermekek magyar nyelvhez való viszonya az anyákon múlik, ha ők román anyanyelvűek, otthon inkább románul beszélnek, s így tanulnak majd tovább az iskolában – magyarázza a kántor. De nem csak fiataloknak nyújtanak szellemi és lelki táplálékot, gondoskodni próbálnak felnőttekről, idősebbekről is: télen bibliaórát tartanak, közösen vallásos filmet néznek, illetve farsangi bált szerveznek, kórusban énekelnek, színdarabot tanulnak, mi több, a nyugdíjasokat még fürdőre is elviszik. Amikor bemutatnak egy-egy színdarabot, zsúfolásig telik a kultúrotthon, utána még mulatságot is tartanak. Ha mi nem hozunk össze valamit, itt nincs semmi – vélekedik Nagy Edit, mindezek ellenére úgy látja, negyven-ötven év múlva Jódon már nem lesznek magyarok.
Küzdelem a rozsdával
Nagy Ferenc református szórványlelkész tizennyolc évi jódi és környékbeli szolgálat után úgy értékeli, a Felső-Maros menti magyarság helyzete hosszú távon nem túl biztató. Mivel a családok nagy része vegyes nemzetiségű, nincs magyar iskola, a gyermekek magyarság szempontjából „elvesznek”, az egyház az egyedüli intézmény, amely tartja a lelket a magyarságban. Tapasztalata szerint a kiüresedő házakat általában román nemzetiségű városlakók vásárolják meg nyaralónak, akik nem tartanak kapcsolatot sem az egyházzal, sem a közösséggel. Gyülekezete fogy, amikor idekerültek 1995-ben, még 350 magyar református élt, ma már csak 203-an maradtak, nyolcvan százalékuk nyugdíjas. Egyre kevesebb a fiatal, lassan megszűnik a tánccsoport is, bár amikor négy-öt évente szerveztek egy-egy nagyobb kirándulást, akár Hollandiába is, ők mindig felléptek. Vendégházukban vakációzó apró gyermekekkel, ifjabbakkal próbálják pótolni ezt az űrt, ilyenkor nem érzik, hogy hiányoznak közösségükből a fiatalok.
„Harminc-negyven év alatt biztosan leapad gyülekezetünk, viszont soha nem veszítjük el a reményt” – vélekedik a szórványlelkész. Szerinte bekövetkezhet változás, ha turizmus vagy más téren befektet egy komolyabb vállalkozó, akkor minden másképpen alakulhatna. Nagy reményeket fűznek az épülő ratosnyai vízi erőműhöz, ott lesz majd egy hatalmas gyűjtőtó, amely lendíthet egyet a vidék idegenforgalmán. „Ez a nagy fogyás nemcsak az elhalálozásnak, hanem a kivándorlásnak is tulajdonítható – hangsúlyozza a lelkész –, Nyugat-Európának talán nincs is olyan országa, ahol ne lenne elszármazottunk. Úgy érzem, nekünk, erdélyi magyaroknak hatalmas betegségünk, hogy amikor honfitársaink kikerülnek Nyugatra, nem úgy gondolkoznak, mint a román atyafiak, akik igyekeznek pénzt spórolni, hazajönni, és valamibe befektetni, magyarjaink inkább arra törekednek, hogy kint minél hamarabb felszívódjanak.” A lelkészi állás Jódon anyagiak miatt nincs veszélyben, a gyülekezet hozzájárulása mellett további bevételi forrást jelent a vendégház, harminchektárnyi erdejükből származó jövedelmüket pedig befektetik az épületbe. Vasárnaponként az egyházközség 15–20 százaléka vesz részt istentiszteleten, amikor a fiatalok hazajönnek, hetvenen is összegyűlnek a templomban. Ratosnyán a községközpontban mintegy félszáz református él, a palotailvai közösség már sokkal kisebb, legkevesebben Dédán (hárman) és Dédabisztrán (öten) maradtak, Szalárdon már kihalt a magyar közösség. Nagy Ferenc azt vallja, sokszor jóval nagyobb a lelki elégtétele egy szórványlelkésznek, mint nagyvárosi kollégájának, az arányokat tekintve ugyanis Jódon jóval többen járnak vasárnaponként templomba, mint egy-egy városi gyülekezetben, előfordul, hogy kis közösségük fele is részt vesz az istentiszteleten. „A mi szolgálatunkban is megvan a sikerélmény – hangsúlyozza –, ugyanakkor a magyar nyelv utolsó bástyája itt a templom, én a magyarság szempontjából úgy tekintek egész Erdélyre, mint egy hatalmas pléhlemezre, amelyet mindenhol kikezdett a rozsda, de legjobban a széleken, a végeken terjed. Pillanatnyilag Erdélyben az egyházak azok a bástyák, amelyek próbálják megakadályozni e rozsda terjedését. Mindenhol fogyunk, de ameddig az érintett településen az egyház tud biztosítani egy lelkészi állást, addig a magyaroknak lesz egy menedékük, egy bástyájuk, ahova húzódjanak és ahonnan erőt kapnak, hogy kitartsanak.”
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jobbágytelke – ahol táncolni, énekelni jó
Ha nem is minden út, de nagyon sokak útja Jobbágytelkére vezetett ezen a héten, ahol a népi muzsika és néptánc volt az úr. Vannak visszatérő és új táborozók, akik megszállottként, hagyományőrzőként vagy néptánckedvelőként mártóztak meg a Folk Center Alapítvány által szervezett XVI. Marosszéki népzene- és néptánctábor forgatagában. Egy kis hangulatért, csipetnyi ízelítőért minket is Jobbágytelkére csalt a kíváncsiság, hiszen jó együtt lenni azokkal, akik őseink ritmusára, táncrendjére, dallamaira szórakoznak, mulatnak, ropják a táncot.
300 táborozó – kétharmada külföldi
Borongós, esős délután csöppentünk a táborba, a művelődési házban szólt a zene, László Zsolt irányításával éppen nyárádmenti táncokat tanultak, sokan járták, egymást érték a táncospárok, miközben a középen táncoló oktató lábát, mozdulatait figyelték.
Az információs irodában vendégekre váró hölgyek fogadtak, majd Puskás Attilára, az egyik főszervezőre vártunk, aki bokros teendői közepette szakított pár percet, hogy beavasson az idei tábor menetébe.
– A táborozók száma háromszázra nőtt. 60 százalékuk külföldi, ennek 10 százaléka nyugati. Érkeznek Németországból, Franciaországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából, Kárpátaljáról. Sokuk visszatérő táborozó, akik részesei szeretnének lenni a tábor kínálta programoknak. Az oktatás az előbbi évekhez hasonlóan történik, több helyszínen zajlik. Jelenleg nyárádmenti, mezőmadarasi, nyárádselyei, magyarói táncokat tanulhatnak a kezdők, a haladók és a gyerekek. Újdonság idén, hogy ínyencek, azaz félprofik is tanulhatnak, mégpedig nagysajói és magyarói táncokat, oktató Kádár Elemér. A táncon kívül hangszeres zeneoktatás és énekoktatás is zajlik. A gyerekekkel külön foglalkozunk, ők előszeretettel kézműves-foglalkozásokon vesznek részt – mondta el Puskás Attila szervező.
Kopjafa Bartók emlékére
Az idei tábor attól különleges, hogy a programokat a Bartók Béla-emlékév fémjelzi. Tudni kell, hogy Bartók a marosszéki, nyárádmenti népzenei gyűjtőmunkája során 1914-ben járt Jobbágytelkén. Az itteni gyűjtés emlékére szombaton kopjafát emelünk az iskola előtt – mondta a táborszervező.
Itt jegyeznénk meg, hogy idén Bartók- emlékévet tartanak Jobbágytelkén, az itteni gyűjtések 100. évfordulóján. Ennek egyik jelentős rendezvényére Kisboldogasszony-napi búcsúkor kerül sor. Bartók Jobbágytelkén 20 népdalt rögzített fonográfra, köztük van a közismert Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő című dal is, amelyet minden magyar ember ismer, csak ennek eredetét nem tudják.
Kézműves alkotók a csűrben
Beszélgetésünk után a Templomközi kézművesházba is bepillantottunk, ahol új rendeltetésű, egykor szénával tele csűrben alkottak a gyermekek, éppen papírsárkányt készítettek. Azon ügyködtek, hogy a saját készítésű vesszővázra felillesszék az egyéni ízlés szerint festett és mintázott papírt, hogy aztán szárnyalhasson az alkalmatosság. Sajnos, éppen szélcsendben és szemerkélő esőben az alkotómunkát nem követhette sárkányeregetés. De így is nagy volt az elégedettség, amit festékmentesítő, szorgos kézmosás követett. A csűrben az előző napokban volt még agyagozás, szalmaválogatás, szalmafonás –, hiszen a szalmakalap-készítés sajátos jobbágytelki kézműves-foglalatosság –, makarónifestés és -fűzés, kenyérsütés és csuhé- bábkészítés is. A résztvevők ellátogathattak egy helyi szalmakalapos-mesterhez és a kovácsműhelybe is.
Sok muzsika és tánc, néprajzi előadások
A kora délutáni órákban a Csűrmoziban zajlott a vetítés, többek között a Honvéd együttest láthatták (Antigoné, Ludas Matyi, Moszkva tér, Harangok), az Experidancét (Nagyidai cigányok, Ezeregy év). A néprajzi előadások között megemlítjük Kádár Elemér előadását – Hol volt, hol nem volt Marosszék? – Soós Zoltán előadását – A székely társadalom és Marosszék kialakulása a XIII-XIV. században –, Pávai István Marosszék népzenéje című előadását, ami számunkra is emlékezetes élmény marad.
A szervezők beszélgetésre is sort kerítettek a péterlaki zenészekkel, sőt kirándulást is szerveztek a közeli esztenára, ahol tábortűzzel zárult az egyik tábori este.
Szóval volt ott minden, tánc, muzsika, szórakozás, szakmai színvonal. A jobbágytelki táncokat napi rendszerességgel Fazakas János és Fazakas Emese oktatták. A nyárádmenti népdalok oktatását Kásler Magda vállalta, zenéltek a magyarpéterlaki zenészek, a Magos, az Üver zenekar, az Öves együttes és az adatközlők. A gálaműsor szombaton este 9 órakor lesz, ezen fellép a Bekecs néptáncegyüttes. Ezt követően – mint minden este – hajnalig tartó táncház lesz.
A tábor vasárnap ér véget.
Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely)

Zenei emlék Kőrispataknak
Állandó kiállítást nyitottak meg és könyvbemutatóval színesítették a szervezők a Kőrispatakon immár kilencedik alkalommal megszervezett Szalmakalap fesztivál programját. A szombati, egész napos rendezvényre Marosvásárhelyről és Magyarországról is érkeztek részvevők.
Kőrispatak a múlt században a szalmafonásról és a népzenéről híresült el, ezekre tették a fő hangsúlyt a 9. Szalmakalap fesztivál során – mutatott rá a szervezők részéről Szőcs László, Etéd község polgármestere. A Szalmakalap-készítők Hagyományőrző Egyesülete, Etéd Község Polgármesteri Hivatala és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által megszervezett szombati rendezvény a helység központjában, a Szalmakalap-múzeum közelében zajlott, a múzeum udvarán kiállítást nyitottak az egykori kőrispataki népi zenekar emlékére: éppen hetven éve annak, hogy Lajtha László népzenekutató felfedezte őket, és Budapesten hanglemezfelvételt készített muzsikájukról. A kiállítás anyagát korabeli dokumentumok, fényképek és eredeti hanglemezfelvételek képezik, amelyeket Pávai István székelykeresztúri származású népzenekutató segítségével állítottak össze – ismertette a Szőcs László, hozzáfűzve, az állandó tárlatot valószínűleg a helyi kultúrotthonba helyezik majd át.
Helyi születésű lelkész könyvét mutatták be
A fesztivált megelőzően péntek este nótaestet tartottak a helyi kultúrotthonban, majd szombat reggel az erdőszentgyörgyi huszárok és a parajdi fúvószenekar muzsikával ébresztette a kőrispatakiakat. A délelőtt tizenegy órai ünnepi istentiszteleten, amelyen a református és unitárius egyház képviselői is jelen voltak, bemutatták Demeter Sándor Loránd kőrispataki születésű unitárius lelkész Legyen világosság című prédikációkat, elmélkedéseket és verseket tartalmazó kötetét. A szertartást követően megkoszorúzták az első és második világháborús emlékművet, az ünnepségen koszorút helyezett el többek közt egy marosvásárhelyi csapat is, akiket kimondottan ez a mozzanat vonzott a rendezvényre – tájékoztatott a szervező.
Ezt követően az 1944-es hanglemezfelvételeket készített kőrispataki zenekar tiszteletére emléktáblát avattak, majd Sármási Bocskai János, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa Varázslatos Kis-Küküllő mente című könyvét mutatták be. Délután két órától a kulturális műsorokat láthattak-hallhattak a részvevők: a néptáncprodukciókon és népdalokon kívül kabaréjeleneteket, illetve modern táncelőadást is figyelemmel lehetett kísérni. Négy órakor különféle vetélkedők, ügyességi játékok kezdődtek, majd este a Jászmagyarok együttes koncertjére és hajnalig tartó utcabálra várták a szórakozni vágyókat.
Tapasztalatcsere a szalmakalapról
A falutalálkozónak is nevezhető rendezvényt minden évben a Szalmakalap múzeum avatásának dátumához – július 21-éhez – legközelebb eső hétvégén tartják meg. A fesztiválra évente mintegy ezren látogatnak el, ugyanis a helyieken és környékbelieken kívül a magyarországi testvérvárosokból is érkeznek részvevők. Idén többek közt hajdúnánásiak is jelen voltak, akik otthon szeretnék újraéleszteni a szalmakalap-készítés hagyományát – itt tapasztalatcserén vettek részt. A fesztivál alkalmából a Szalmakalap múzeumot is számos érdeklődő látogatta meg.
Kovács Árpád, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója ekképp fogalmazott a rendezvényről: „Etéd község falvaiban kultúránk sajátságos elemei köszönnek vissza. A híres siklódi harangláb, az énlaki unitárius templom, a küsmödi Bereczki Zsigmond-féle ház mind védjegyei a térség kulturális értékeinek. Ma Kőrispatak van a figyelem középpontjában a Szalmakalap fesztivál és a világon egyedülálló Szalmakalap múzeum révén. A szalmafonás itt élő hagyomány, élő népi mesterség és erős turisztikai vonzerőt jelent, a rendezvény ezeknek az identitás őrző és erősítő értékeknek a továbbadását szolgálja.”
Bálint Kinga Katalin, Székelyhon.ro

Fiatal tehetségek alkotnak Szárhegyen
A tehetségkutatás és -gondozás, a magyarságtudat erősítése és a közösségi szellem fejlesztése céljával szervezi meg évről évre alkotótáborát a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány. A huszonegyedik rendezvény vasárnap nyitotta meg kapuit.
Hagyományosan Szárhegyen, ám ezúttal nem a ferences kolostorban táboroznak a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor résztvevői, a huszonnégy fiatalt és oktatóikat Böjte atya Kájoni János Gyermekotthona fogadta be. Rajzot, festészetet, fafaragást, kézművességet tanulnak itt egy héten át a diákok, a hasznosat a kellemessel ötvözve, kirándulásokat, szórakoztató programokat is iktattak programjukba a szervezők. A legtávolabbi résztvevők Felvidékről érkeztek, vannak diákok Nagyszebenből, a csángóföldi Lujzikalagorról, valamint Gyergyó térség különböző településeiről.
Idén is pályázat révén nyertek belépőt a táborba a jelentkezők – gyökerek témában kellett leadják pályamunkáikat, melyeket bárki megtekinthetett a vasárnapi megnyitó alkalmával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Schola vendégházának előcsarnokában. A közös kiállítás mellett egy egyéni tárlat anyagát is megcsodálhatta a közönség – a 15 éves Spînochi Csilla-Cristina, a Borsos Miklós alkotótábor egyik állandó résztvevője mutatta be munkáit.
A közel negyven alkotást felvonultató kiállítást Ferencz Zoltán képzőművész, a Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője méltatta. Úgy fogalmazott: „A tárlat anyaga bemutatja azt a világot, amit a fiatal alkotó korához illően képvisel. Természetes, hogy ebben a korban még nincsen meghatározott »útja«, de még nem is várható. Csilla sok témához, technikához nyúl hozzá: absztrakt, expresszionista, hagyományos tusrajzzal készült figuratív tájképek, pasztellel készült munkák képezik a tárlat anyagát. Egyvalami közös bennük: látásmódjukban szinte kivétel nélkül megtalálható valami, ami az emberi elme különböző sajátosságait kutatja, valamint a kivételes és a szabályszerű különös ötvözete.”
„Követjük a táborainkban részt vevő gyerekek életútját, úgy érezzük, hogy az évi rendszerességgel szervezett programunk hozzájárul a fiatalok pályaválasztásához, tehetségük fejlesztéséhez. A húsz év alatt 47 egykori táborozónk folytatta tanulmányait képzőművészeti vagy kézműves területen” – mondta el az ünnepségen Bancsi Edit, a szervező alapítvány ügyvezetője.
A 21. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre. Az esemény Hargita megye tanácsa, a Communitas Alapítvány, a gyergyószentmiklósi Bonus Rt., a Fundamenta Kft., valamint György István támogatásával valósulhatott meg. A szervezők köszönetet mondanak továbbá a Vaskertes Iskola pedagógus-, diák- és szülőközösségének is a segítségért.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro,

Székely lobogó Háromszék fölött
Óriási, több mint tíz négyzetméteres székely lobogót vontak fel a Háromszék közepén magasló Óriáspince-tetőn a célra állított tizenkét méter magas őrfára az idei Székely Vágta megnyitóján, szombaton.
A ceremónia hasonlatos volt azokhoz, amelyeket – ha nem is élőben, de a tévé jóvoltából – az országház előtt, a Kossuth téren láthattunk nemzeti ünnepeink alkalmával. Hagyományőrző huszárok vonultak be ünnepélyesen a zászlóval, s vonták fel zsinegen magasba az aranysávos, aranynappal és növekvő ezüst holdsarlóval ékített égszínkék lobogót. Ez esetben lobogóról van szó, hiszen ez a megnevezése az árbocra, avagy őrfára zsineggel felvont zászlónak. A zászló hagyományos színekből összeállított, általában téglalap alakú szövet, melyet rúdra erősítenek vagy őrfára vonnak fel, nagy mennyiségben előállítható és használható, valóságos vagy képzeletbeli személy, nemzet vagy eszme felismerését szolgáló megkülönböztető jelkép. A történelem folyamán a zászlók változhattak, egy nép vagy népcsoport átalakulásait jelezték. A székelység esetében a régi címer változását nem azonnal követte a zászló módosulása. A több mint fél évezredes székely címerből leképezett zászló eltűnt. Annak rekonstruált változatát láthattuk a Székely Vágta díszletei között, a pálya körül. A fecskefarkú zászló vörös mezejében medvefejet, szívet és koronát pengéjére tűző kardot tartó, felhőből alányúló páncélos kar jelenik meg. A székelyek különböző korszakokban különböző hadilobogókat használtak. A székelység mostani öntudatra ébredésének jelképe az új székely zászló. Színei az új székely címer fő mázait jelenítik meg, sávozása a négy évszázaddal ezelőtti hadizászlókat követi. Égszínkék mezőt keskeny aranysáv vág ketté. A Székely Vágtán felvont lobogó nemcsak nagyságával tűnik ki, hanem azzal is, hogy helyes jelképeket hordoz. A zászló legfontosabb, felső sávjában nem a tévesen napcsillagnak keresztelt, hibásan két sarkán álló nyolcsugarú csillag jelenik meg, hanem az erdélyi országgyűlés által 1659-ben törvénybe foglalt székely jelkép, a sugárzó nap párjával, a növekvő holdsarlóval együtt. Jó lenne erről példát venni és az ezután készítendő székely zászlókon a helyes jelképet használni, hiszen annak hagyománya van, őseink törvénybe foglalták, megszentelte a történelem. A lobogó felvonásakor elhangzott: Adja Isten, hogy minél többször lobogjon, és jelezze, a székelyek élnek, dolgoznak és ünnepelnek, jogaikért kiállnak! Habár csak két napra vonták fel a székely lobogót Háromszék közepén, az őrfa marad, a következő alkalomra vár, s érezhetjük jelkép értékét: a székely zászló fölöttünk lobog, a nap nekünk sugárzik.
Szekeres Attila, Erdély.ma

Karban kell tartanunk, amit őseink építettek
„Akkor lesz jó világ, ha az egyszerű erdélyi magyar vagy román ember az angolhoz vagy hollandhoz hasonlóan értékelni kezdi az épített örökséget, a hagyományokat, a gyökereket” – beszélgetés Szabó Bálint György műemlékvédelmi szakemberrel.
– A nagy szocialista építkezések elején, 1961-ben vették fel a kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára. Mennyire befolyásolta döntését a korszellem?
– Amióta az eszemet tudom, foglalkoztatott a házépítés: szerettem nézni, amint a semmiből, a földből nő ki az épület! Mindig is az alkotást gondoltam a legfontosabb emberi kvalitásnak, a ház pedig látványos alkotás. A gyermekkori építkezések mennyisége mindenképpen hatott a pályaválasztásomra.
– Az ön korában az építészmérnököket szocialista sorozatgyártásra készítették fel, vagy szélesebb körű ismeretek átadására is lehetőség nyílt, amelyben akár a több évszázados épített örökség iránti érdeklődés is helyet kapott?
– Az egyetemen emberek tanítottak: jobban vagy hiányosabban felkészültek, de tagadhatatlan egyéniségek, akiknek akarata átsütött azon a mázon, amit abban az időben mindnyájunknak viselnünk kellett. Akkor is, ha pártmunkának éltek, de akkor is, ha a párt által megtűrt, kirakatban tartott világszintű szakemberek voltak. Ilyen vonatkozásban az építőmérnöki karokon még nem volt rendszerváltás: a tananyagokból országosan hiányzik az épített örökség tanítása, értékelése. Egy-egy tanár ma is magánszorgalomból beszél a hallgatóknak a történeti épületekről, akárcsak 1989 előtt.
– Hosszú időn át a vasbeton szerkezetek szakembereként oktatott a kolozsvári műszaki egyetemen. Mikortól származtatja a műemlékvédelem iránti érdeklődését?
– Két tanárom, aki vas- és feszített-beton szerkezeteket oktatott, kivételes egyéniség volt: Igor Terţea és Mircea Mihăilescu professzorok. A vasbetont elsősorban értük és általuk szerettem meg, de azért is, mert a vasbeton talány, gyakran okoz meglepetéseket, kiszámíthatatlansága mindig is izgatott. A műemlékeket szerettem, de 1989 előtt tartószerkezet-szakember számára ezen a területen sok babért nem termett. Nem vagyok mártírtípus: nem szenvedni, hanem dolgozni szeretek, márpedig Erdélyben a változások előtt történeti épületekkel mennybe menni nem lehetett!
– Hogyan értékelné az erdélyi műemlékvédelem terén a rendszerváltás utáni szakembergárdára háruló feladatokat? Mekkora a lemaradás, amit be kell hozni?
– A 80-as évek végén látszott: a beton válságba került, másodrendű anyaggá lett. Én meg soha nem szerettem másodrendű dolgokkal foglalkozni. A 70-es években sikerült megterveznem két, kelet-közép-európai csúcsnak számító feszítettbeton szerkezetet: héjívekből, illetve függesztett héjgerendákból állókat. Ezeket az 1989-ben megjelent, Románia betontörténete című munka több oldalon is bemutatja.
Közben az is kiderült, hogy nemzetközi szinten sincs megfogalmazva az általános érvényű történeti tartószerkezet-elmélet úgy, ahogy például a feszítettbeton szerkezet vagy az acélszerkezet elmélete. Persze az erdélyi történeti tartószerkezetek szomorú sorsa igazi kihívást jelentett: vajon tudok-e – kicsit nagyképűen Bolyait idézve – a semmiből új világot teremteni? A lemaradás hozzávetőlegesen 50 éves, és egyre nő, ha a gazdag és a kulturális örökségét tisztelő Nyugat-Európával hasonlítjuk össze magunkat. Inkább az a fontos, hogy akarattal és megfelelő munkabírással képesek legyünk karbantartani mindazt, amit őseink építettek. Nem lenne baj, ha a fiatalság ideáljai között nemcsak a jól kereső informatikus, ügyvéd vagy futballista, de, uram bocsá’, profi műemlék-helyreállító is szerepelne.
– Mit jelent ma a műemlékvédelem? Mennyire van szabályozva törvényi háttérrel?
– Mint igen sok más területen, a román törvények lehetőséget teremtenek rangos műemlékvédelmi tevékenységhez is. Igaz, nem kényszerítenek. A mára már „nemzeti jellegzetességként” elterjedt szokás, a törvények áthágása az épített örökségvédelmi tevékenységet sem kíméli. Nem a rossz törvények, de a társadalom érdektelensége és értetlensége okoz pótolhatatlan veszteségeket.
Ilyen vonatkozásban az erdélyi magyarság csak nagyon kicsivel jobb a többségi románságnál: együtt vallják Ceauşescuval, hogy az új embernek új házba kell költöznie, a régit pedig tüntesse el a buldózer. Márpedig akkor lesz jó világ, ha az egyszerű erdélyi magyar vagy román ember az angolhoz vagy hollandhoz hasonlóan értékelni kezdi az épített örökséget, a hagyományokat, a gyökereket.
– Ki és milyen mértékben finanszírozza ma a műemlékvédelmet?
– A pénz sosem elég, és arra költi egy társadalom, amit fontosnak tart. A műemlékekre ma keveset áldozunk, mert össztársadalmi szinten nem tartjuk fontosnak, és nem értünk hozzá. Egyetlen példa: törvényszékeink szinte kivétel nélkül műemlék épületekben vannak, amelyeket igény szerint átépítenek, sokukra végül alig lehet ráismerni.
Gazdáiktól pedig senki nem meri számon kérni a hozzá nem értést. Vezetőikben talán fel sem merül, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem azonos az épített környezet átalakításakor hiányzó szakértelem törvényre emelésével!
– Negyedszázaddal a rendszerváltás után milyennek tartja a műemlékvédelmi képzést? Mekkora az érdeklődés iránta, van-e „piacuk” a végzett szakembereknek?
– A műemlékvédelmi oktatást az óvodában kellene elkezdeni. Persze nem ártana az egyetemeken is. Történeti tartószerkezetekkel foglalkozó tantárgy csak a Kolozsvári Műszaki Egyetemen van: tudományos titkárként adott pillanatban becsempésztem a tantervbe – igaz, csak választható tantárgyként – a tartószerkezet-helyreállítást, amit a minisztérium jóvá is hagyott.
De még fontosabb lenne, ha a társadalmat tanítanánk hagyományőrzésre: márpedig ezt az óvodában és az iskolában kell elkezdeni és folytatni felnőttkorban is. Ki nem emlékszik Ráday Mihály nagy sikerű tévésorozatára, amelyben az anyaország szinte valamennyi fontosabb műemlékét bemutatta? Ennek köszönhetően is változott az anyaországiak hozzáállása az épített örökséghez. A végzett örökségvédelmi szakembernek pedig van piaca, hiszen rangos szakmabeli alig néhány akad az országban.
A műemléki beavatkozások a mainál minimum ötször több szakembert tudnának foglalkoztatni. Igaz, az építészek, az építőmérnökök nem törik magukat a szakosodással, mert tudják: a mai Romániában a szakértelem a legutolsó kvalitás, amelynek köszönhetően munkához juthatnak. Az esetek többségében ma a kapcsolatok, a csúszópénz és az igénytelen, olcsó árajánlat hoz munkát. Van tehát piaca a végzett szakembernek, és még sincs, mert az olcsó, hozzá nem értő, műemlékromboló „szakemberek” elviszik a megrendelések jelentős részét. A társadalom pedig hagyja, mert nem ért hozzá, mert nem tiszteli az épített örökséget.
– Ön számos műemlékvédelmi kezdeményezésnek részese a torockói hagyományos porták felújításától a hatalmas értéket képviselő erdélyi műemléképület-együttesekig. Hetvenévesen is vállal újabb és újabb megbízatásokat?
– A mi generációnk nem tud mást, csak dolgozni, amíg él. Különben csapattal dolgozom, munkatársaim nagy része 30-40 évvel fiatalabb nálam. Ma szinte teljesen csak szakmai kérdésekkel foglalkozom, a menedzsment, az adminisztráció már nem az én dolgom. Amíg egy kicsit is javítani tudok mindazon, amit erdélyi épített örökségnek hívnak, addig tennem kell a dolgomat.
Szabó Bálint György
Kolozsváron született 1944. április 9-én. 1966-ban szerzett építőmérnöki oklevelet a Kolozsvári Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán. Harminc évvel később, 1996-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlék-felújító Karán szerzett szakmérnöki képesítést. 1984-től a műszaki tudományok kandidátusa. Kezdetben kivitelező mérnök, majd építőtelep-vezető, 1974-től a Kolozsvári Műszaki Egyetem alkalmazottja: 1979-től egyetemi adjunktus, 1990-től egyetemi docens, 1998-tól egyetemi tanár, 2000-től doktorátusvezető.
Több tucat erdélyi műemlék épület felújításának tervezője, szakmai tanácsadója: besztercei evangélikus templom, dévai ferences kolostor, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, kolozsmonostori római katolikus templom, bonchidai Bánffy-kastély, dévai vár, nagykárolyi Károlyi-kastély és mások. Az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesületének elnöke, a Transilvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója, majd elnöke, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem műemlék-felújításra szakosító posztgraduális tanfolyamának igazgatója, a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, a Transsylvania Nostra Alapítvány elnöke, és az UNESCO romániai bizottságának tagja. A rendszerváltás után számos erdélyi és magyarországi szakmai kitüntetést kapott.
Makkay József, Krónika (Kolozsvár)

Transzszilvanikummá vált a Míves Emberek Sokadalma
Transzszilvanikummá nőtte ki magát a Míves Emberek Sokadalma (MES): a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány rendezte háromnapos eseménysorozat „márkaneve” alatt számos népi mester és kézműves mélyítette el tudását és szakértelmét, hogy aztán külföldön és belföldön is méltó módon képviselje népi hagyományainkat.
A MES míves és emberi, erről bizonyosodhattak meg idén is mindazok, akik a hétvégén betértek a Székely Támadt-vár udvarára.
A várudvaron berendezett kézműves sétányon helybéli kézműves mesterek kínálták termékeiket, a kíváncsiskodóknak a műhelytitkokat is elárulták. Berkeczi Kristóf például már tavaly és tavaly előtt is próbálkozott a korongozással, a négyéves kis inast Adorján Lajos, csíkménasági fazekas tanítgatta.
„Tizennyolc éve művelem a szakmát, tizennégy éve van saját műhelyem is. Más vásárba nem szoktam járni, de a MES-re szívesen jövök, főként mert a korongozni vágyó gyerekek nagyon lelkesek” – magyarázta a mester.
A korondi fazekasság hagyománya
A bal első bástya mellett állította fel standját Pál Ágoston, a méltán híres korondi fazekas maga is egyszerre több csöppségnek oktatott korongozást. „A gyerekek élvezik, szeretik, de én is élvezem, hogy mennyire lelkesek. De így volt ez mindenhol, ahol jártam: Székelyföldön, Bukarestben, Magyarországon vagy Washingtonban is sorban álltak a jelentkezők” – elevenítette fel.
A Pál családban nagy hagyománya volt a fazekasságnak, Ágoston bácsi az édesapjától, ő pedig az ő apjától tanulta a mesterséget. Székelyföldön mindenhol dolgoztak kerámiával, de talán csak Korondon marad meg mára is a mesterség hagyománya, magyarázta. Tapasztalata szerint a hagyományos kerámia edényeket manapság is nem csak dísznek, hanem használati tárgynak is vásárolják: még mindig népszerű a töltöttkáposzta-főző vagy a szilvaízes edény, a tejes fazék vagy a boros kancsó.
Élőszobrok, ostoros tudnivalók
Sok járókelőt megmosolyogtató újdonság volt idén az élőszobor-csoport: a régmúlt századok viseleteibe öltözött, fehérre mázolt arcú fiatalok a várudvaron tettek tiszteletköröket, némán üdvözölték a látogatókat. „Szoborkötelességüket” megszegve szóra bírtuk Kányádi Györgyöt és Tófalvi Elődöt: a fiúk elárulták, Szabó Attilától, a MES hangulatgazdájától származott az élőszobrozás ötlete.
A várudvaron Tóth Ferenc szovátai ostorfonó készségesen ismertette a mesterség technikáját, történetét, kérésre meg is szólaltatta a fegyvert. „Öt éve foglalkozom ostorfonással, a barantázás révén ismerkedtem meg a mesterséggel” – emlékezett vissza. Mint kifejtette, az ostorkészítésről kering egy tévhit, miszerint ostort csak bőrből készítettek őseink. Régen azonban a pásztorember kenderkötélből készítette saját maga az ostorát, csak a gazdagoknak és a betyároknak volt bőrből az ostoruk.
Tóth Ferenc célja a régi technikát feleleveníteni, ezért ő maga kenderből és műanyag kötőből fonja ostorait. Bár egyre kevésbé, de még manapság is használatos az ostor, tudtuk meg, többnyire nem az állattartók, hanem a hobbi ostorforgatók körében.
Díjeső a sokadalomban
Mint az már hagyományos, a MES szervezője, az Artera Alapítvány minden évben Artera-díjjal ismeri el azok munkáját, akik maradandót alkottak a népi mesterségek terén, és azokét, akik segítették és jó hírét vitték az immár tizenöt éves sokadalomnak.
Az alapítvány kuratóriuma idén Artera-díjjal tüntette ki a sokak által Bimbiként ismert Szabó Erzsébet csuhéfonót, akinek alkotásait a várudvaron is meg lehetett tekinteni. A népművész nemcsak egyedi csuhéfigurákat alkot, hanem kompozíciókat, jeleneteket készítve életet is lehel csuhébábjaiba. Az évek során számtalan hazai és nemzetközi díjban is részesült, 2003-ban A csuhészobrászat kiváló mestere címet is elnyerte.
A MES-t támogató vállalkozók közül idén a Beta-Roll Kft.-t részesítették Artera-díjban a szervezők. A háromnapos MES-en felsorakoztatott számos és színes, szórakoztató programmal, mesterség-bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal, táncházzal, harcművészeti bemutatóval várták a kicsiket és nagyokat.
Kovács Eszter, Krónika (Kolozsvár)|

Kezdődik a bulisan múltidéző Tusványos
Több mint húsz helyszín, száznál is több program várja idén a hivatalosan szerda reggel megnyíló 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőit.
A Történetekből történelem mottóval zajló tusnádfürdői rendezvény hagyományos helyszínén, az Olt folyó melletti kempingtáborban az elmúlt évekhez hasonlóan idén is telt ház várható: tavaly több mint 40 ezren gazdagodtak Tusványos-élménnyel, s a szervezők szerint a látogatók száma idén akár rekordot is dönthet.
A program a hagyományosnak számító séma szerint áll össze – jó hír, hogy első ránézésre minden eddiginél gazdagabbnak tűnik –, a közéleti és politikai előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken kívül kulturális előadásokra, foglalkozásokra és esti koncertekre, hajnalig tartó bulikra lehet számítani.
Emlékezés Bálványosfürdőn
A szabadegyetem nulladik napján, kedden 12 órakor az első, 1990-ben rendezett szabadegyetem ötletgazdái és alapítói felkeresik az eredeti helyszínt a közeli Bálványosfürdőn, ahol Történelmet írtunk: negyedszázados a bálványosi folyamat címmel pódiumbeszélgetésen értékelik a rendezvény közéleti hatását.
A résztvevők megkoszorúzzák a Tusványos 20. évfordulójára állíttatott életfát, megtekintik a Történetekből történelem – Tusványos 25 éve című filmet.
Ezt követően a bálványosi Grand Hotel rendezvényteraszán többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke mond beszédet. A rendezvény keretében 15.30-kor elhelyezik a tervezett szabadtéri amfiteátrum alapkövét.
Kelemen Hunor nem táborozik
Sándor Krisztina, a szabadegyetem politikai programfelelőse portálunk érdeklődésére elmondta, az immár negyed évszázados múltra visszatekintő rendezvény természetesen nem kizárólag múltidézésről és összegzésről fog szólni, mint ahogy azt a mottó sugallhatja.
„Az alapgondolat idén sem változott: célunk, hogy leültessük egymás mellé a különböző nézeteket valló erdélyi és magyarországi politikusokat a párbeszéd jegyében, amely Tusványoson mindig bátrabb, szókimondóbb és lazább szokott lenni az egyébként szokványosnál” – fogalmazott.
A programfelelőstől megtudtuk, bár mindhárom erdélyi magyar politikai szervezet vezetőjének küldtek meghívót, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök már jelezte, idén sem vesz részt a Tusványoson. Sándor Krisztina elmondta továbbá, a kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat három fő téma köré csoportosították: a választások, a rendszerváltozást követő 25 év elemzése és a nemzetpolitikai kérdések kerülnek terítékre.
„Két voksoláson vagyunk túl, idén tavasszal zajlott le a magyarországi parlamenti, illetve az európai parlamenti választás, ugyanakkor Romániában elnökválasztást, Magyarországon pedig helyhatóságit szerveznek. Ez bőven szolgáltat majd témát, mint ahogy a rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized kiértékelése is. A nemzetpolitikával kapcsolatos témák is hagyományosan terítékre kerülnek a Tusványoson, mint ahogyan azt megszokhattuk a korábbi években is, hiszen a Kárpát-medencei magyarság együttműködésében vitathatatlan szerepe van a rendezvénynek” – fogalmazott a politikai programfelelős.
Kifejtette: szinte valamennyi magyarországi minisztériumot képviseli egy-egy államtitkár. Többek között Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, valamint Schiffer András, a Legyen Más a Politika elnöke is jelezte, biztosan részt vesz a szabadegyetemen. Szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.
Apróbb infrastrukturális fejlesztések
A szervezőktől megtudtuk még: a táborban apróbb infrastrukturális fejlesztéseket is eszközöltek, a legjobb hír pedig az, hogy a zuhanyzókat és a mosdókat felújították. A sátortáborozók annak örülhetnek, hogy a napi díj idén 15 lejre csökkent, öt napra pedig 70 lejt kell fizetni fejenként. Előre bejelentkezni nem szükséges, érkezési sorrendben fogynak majd a helyek.
A „házigazdák” szerint amiatt sem kell aggódni, hogy elfogynak a sátorhelyek: a bejárathoz közeli hagyományos helyszín mellett a kempingtábor végében is fel lehet verni az ideiglenes lakóhelyet.
Ami a szórakozást illeti, 12 nagy koncert és 10 kisszínpados koncert lesz, minden este több sátorban buli, és az idei újdonság, hogy szombat éjjel egy nagypályás bulit is szerveznek, amikor a DJ a színpadról teremt hangulatot, közölte Vass Orsolya, a tábor idei főszervezője. A meteorológiai előrejelzések egyébként nem túl biztatóak, a héten többnyire változékony, csapadéktól sem mentes időjárásra kell számítani a térségben.
A tusnádfürdői 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében kedden a közmédiasátorban 17 órától a Heaven Street Seven zenekarral, míg 18 órától a Kiscsillaggal tartanak közönségtalálkozót; műsorvezető: Péczeli Dóra.
A Csíki anyák sátorban 15 órától Lázár Márta, a Léleksimogató ötlet- és házigazdája elmélkedik az élet dolgairól, míg 16.30-tól A család fontossága és szerepe a mai társadalomban címmel Dánél Sándor, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért elnöke tart előadást.
A nagyszínpadon 19 órától a Role, 20 órától a Heaven Street Seven, 22 órától Kiscsillag lép fel. A koncertek után a Kisszínpad–MISZSZ-sátorban a FourPeopleOnePack és a Stereogám, a Csűrben DJ Thomas szórakoztatja a táborlakókat.
SZERDÁN 10 órától a Lőrincz Csaba-sátorban kerül sor a szabadegyetem hivatalos megnyitójára, melynek keretében többek közt Potápi Árpád János, a miniszterelnöki hivatal nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere is felszólal.
13 órától Magyarország jobban teljesít? címmel zajlik beszélgetés Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Schiffer András, a Legyen Más a Politika elnöke, valamint Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetőjének a részvételével.
A Kós Károly-sátorban 12 órától Minőség vagy létszám – Hol a magyar egyetem? címmel tartanak előadást, felszólal Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese, Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetője.
Az Infótér-sátorban 14.30-tól a Mit kezdhetünk külhoni magyar állampolgárként az igazolványunkkal? című előadásra várják az érdeklődőket. A beszélgetés keretében többek közt Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja szólal fel.
A nagyszínpadon 20 órától Edda-koncert lesz, 22 órától pedig a dunaújvárosi Quimby zenekar játszik a táborlakóknak.
A kisszínpadon 23 órától a Loyal Apple’s Club, majd a Transylvania Rock Band mutatkozik be.
A Depo-sátorban 23 órakor a kolozsvári Stereotrombon lép fel.
Pap Melinda, Székelyhon.ro

Visszautasították az anyaországi egyetemek a mesterire jelentkező erdélyieket
Diszkriminációval vádolják a magyarországi Oktatási Hivatalt azok az erdélyi magyar egyetemi hallgatók, akik az anyaországban járnának magiszteri képzésre. A fiatalok kifogásolják, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények idén nem fogadják el az oklevelet helyettesítő igazolást. Míg az Oktatási Hivatal szerint a döntés végleges, Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese úgy nyilatkozott, megegyezett a magyar kormány képviselőivel, hogy az oklevelek hiányában is elfogadják a romániai diákok jelentkezését.
Diszkriminációval vádolják a magyarországi Oktatási Hivatalt azok az egyetemi tanulmányaikat magyarul végzett hallgatók, akik Magyarországon jelentkeztek magiszteri képzésre. A romániai egyetemeken alapképzést végzett fiatalok azt kifogásolják, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények a korábbi évektől eltérően idén nem fogadják el az egyetemi oklevelet helyettesítő igazolást, és erről csupán pár nappal a végső leadási határidő előtt tájékoztatták az érintetteket.
A Facebook közösségi portálon Határon túli felvételizők hátrányos megkülönböztetése ellen néven szerveződő érintettek azt hangsúlyozzák, hogy önhibájukon kívül – a romániai oktatási minisztériumot érintő korrupciós botrány miatt – nem tudnak egyetemi oklevelet felmutatni jelentkezéskor, és arra kérik az Oktatási Hivatalt, találjon megoldást problémájukra.
Önhibájukon kívüli elutasítás
Az érintettek közös állásfoglalásban hívják fel az illetékesek figyelmét a tényekre, rámutatva: a romániai oktatási minisztérium csak a sikeres záróvizsgát követően egy évvel állítja ki a felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet, addig egy igazoló dokumentumot kapnak kézhez a diákok.
Bár a jogszabály szerint a végzősöknek lehetőségük van sürgősségi eljárást kérvényezni, idén a minisztériumot érintő korrupciós botrány miatt ez nem lehetséges. Így – mint rámutatnak – az egyetemi oklevelet tőlük teljesen független okokból nem állt módjukban július 10-ig az e-felvételire feltölteni, és a jelenlegi állapot szerint továbbra sem áll módjukban ezt a hiányt pótolni.
A felvételizni vágyók arra is felhívják a figyelmet, hogy a romániai felsőoktatási intézmények által kibocsátott, egy évig érvényes igazolás egyenértékű az egyetemi oklevéllel, mint az szerepel is rajta: „Az igazolás ugyanazokkal a jogokkal ruházza fel a birtokosát, mint a diploma” („Adeverinta confera titularului/ei acelasi drepturi legale ca si diploma”).
„A felsőfokú továbbképzésre való jelentkezéskor és felvételikor a romániai egyetemekről jelentkezők nem láthatták előre a jelenleg kialakult helyzetet. A felvételibe, melynek sikerébe pontszámaink alapján bízhatunk, a befektetett energia, idő és pénz önhibánkon kívül, utólag hiábavalónak bizonyul” – mutatnak rá közös állásfoglalásukban az egyetemi hallgatók.
„Úgy gondoljuk, hogy ez a probléma nem személyes ügyünk, hanem a két állam közötti megfelelő kommunikáció hiányának következménye. Ezt a helyzetet elfogadhatatlannak tartjuk, és tisztelettel kérjük az Oktatási Hivatalt, találjon megoldást a problémánkra” – zárják állásfoglalásukat a fiatalok.
„Veszélyben az erdélyi értelmiség jövője”
A magyarországi magiszteri képzésre jelentkezők a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) segítségét is kérték az ügyben. A kincses város felsőoktatási intézményeiben tanuló magyar diákok érdekvédelmi szervezete hivatalos levélben fordul az Oktatási Hivatalhoz, Majer Melinda főosztályvezetőhöz, kérve, hogy hivatalos levélben indokolja meg a kialakult helyzetet a megfelelő megoldás megtalálása érdekében.
„Románia és Magyarország oktatási rendszerének disszonanciája, az új törvények behozatala és az érintettek nem megfelelő tájékoztatása ahhoz vezetett, hogy több tucat frissen végzett romániai magyar hallgatónak a továbbtanulási lehetőségei korlátozottak a romániai és a magyarországi felsőoktatási intézményekben egyaránt” – hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a diákszövetség.
Mint rámutatnak, a kialakult helyzetet elfogadhatatlannak tartják, hiszen hátrányos helyzetbe kerülnek azok a romániai magyar hallgatók, akik Magyarországon szeretnék folytatni tanulmányaikat. „Veszélyben van az erdélyi értelmiség jövője” – zárja közleményét a KMDSZ.
Végleges a döntés?
A magyarországi Oktatási Hivatal tájékoztatási osztálya hétfőn arról értesítette a Krónikát, hogy az egyetemet végezett erdélyi magyar fiatalok esetében nem tehet kivételt, ahogy az érettségi diplomával még nem rendelkező középiskolások esetében tette.
Mint mondták, azok jelentkezését, akik nem tudnak egyetemi oklevelet felmutatni, nem tudják elfogadni, ők csak a következő tanévben, az oklevél felmutatásakor nyerhetnek felvételt. Mint megtudtuk, a döntés véglegesnek tekinthető, nem valószínű, hogy utólag módosítanak rajta.
Ezzel szemben Soós Anna, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese a Transindex hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a hétfői nap folyamán tárgyalt a magyarországi kormány Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó, felsőoktatásért felelős államtitkárság illetékeseivel, és abban egyeztek meg, hogy az oklevelek hiányában is elfogadják a romániai magyar diákok jelentkezését.
„A magyarországi államtitkársággal hétfőn beszéltem a problémáról, és az a megoldás született, hogy elfogadják az oklevelek kibocsátásáig érvényes igazolásokat, amelyeknek az érvényességi ideje 12 hónap” – mondta a rektorhelyettes, aki abbéli reményét is kifejezte, hogy a megoldást gyakorlatba is ültetik majd.
Király András, a romániai oktatási minisztérium államtitkára a hírportálnak azt mondta, tárcaközi egyeztetés révén próbálják megoldani a helyzetet, és a keddi nap folyamán felveszik a kapcsolatot a magyar féllel.
Az Oktatási Hivatal mostani döntése egyébként azért meglepő, mivel a magyarországi egyetemeken tanulni vágyó, idén érettségizett, azonban oklevéllel még nem rendelkező középiskolások esetében elfogadja az azt helyettesítő igazolást. Ezt az intézmény múlt kedden erősítette meg lapunknak.
Gyergyai Csaba, Székelyhon.ro

Gazdag kulturális kínálat, így koncertek, táncház, borkóstoló, könyvbemutatók és kézműves tevékenységek is várják a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktábor résztvevőit - közölte az MTI-vel Popa Ilona, a Tusványos programfelelőse.
A kedden kezdődő rendezvény egyik legkiemelkedőbb kulturális programja a Fölszállott a páva című verseny gálaműsora, amelyre szombaton koradélután kerül sor. Popa Ilona elmondta, hogy a kulturális programkínálatban egyebek mellett fontos helyet kap a táncház, amelyet többek között Pál István Szalonna és bandája biztosít.
A szabadidős tevékenységek közül fontos helyet kapnak az esti koncertek. Többek között fellép a Tankcsapda, az Edda, a Quimby, Rúzsa Magdi, Baricz Gergő, az Intim Torna Illegál, a Vad Fruttik, a Role, a Heaven Street Seven és a Pannonia AllstarsSkaOrchestra. A programfelelős elmondta, hogy a Kisszínpadon fiatal erdélyi együtteseknek is fellépési lehetőséget biztosítanak.
Napközben animációs filmeket vetítenek a Nagy-Moholy Művészeti Egyetem diákjainak munkáiból, de rajz- és játékfilmek is várják a kikapcsolódni vágyókat. Különböző sátrakban kézműves tevékenységeket lehet folytatni, lesz vallásos tematikájú sátor, de a kismamáknak szóló programokról is gondoskodtak a szervezők.
Lesznek úgynevezett életút beszélgetések, amelynek egyik meghívottja Barabási Albert-László fizikus, a bostoni Northeastern University kutatója. Egyebek mellett kerekasztal-beszélgetést tartanak a kolozsvári magyar diákok fogyasztói tudatosságáról, a táborban bemutatják a Nőileg című erdélyi női magazint, valamint a Székelyföld című kulturális folyóirat 200. számát.
Tusványos - Koncertek, táncház, borkóstoló, könyvbemutatók és kézműves tevékenységek is várják az érdelődőket
Bukarest, 2014. július 21., hétfő (MTI)

Tusványos 25 – „Bálványos, Tusványos egy győztes történelem”
Ma is időszerűek a bálványosi folyamat alapgondolatai – mutatott rá Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az erdélyi szabadegyetem és fesztivál egyik ötletgazdája kedden.
Felidézte, 1989 decemberében anyaországi és erdélyi fiatalok intéztek felhívást európai nemzedéktársaikhoz, amelyben az új korszak szellemi műhelyének megteremtését kezdeményezték, olyan ma is időszerű célokra hivatkozva, mint Európa újraegyesítése, a közép-európai népek megbékélése, a kisebbségek kollektív jogai.
Tusnádfürdőn a június 22-i, kedd esti koncertprogrammal indul a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnapig tartó rendezvénysorozata. A jubileumi rendezvény hivatalos megnyitója előtt az ötletgazdák és alapítók felkeresték a szabadegyetem első helyszínét a közeli Bálványosfürdőn, ahol a Történelmet írtunk – 25 éves a bálványosi folyamat című fórumon értékelték a jelenséggé vált rendezvény nemzetpolitikai, közéleti szerepét.
Valós igény van a párbeszédre
Az Átmenet a diktatúrából a demokráciába című, 1990. július 21–30. között rendezett első bálványosi szabadegyetemmel a magyarországi, erdélyi magyar, illetve román értelmiségiek számára próbált fórumot teremteni a Fidesz és erdélyi partnere, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISSZ). A kezdeményezés életképessége azt bizonyítja, hogy valós igény van az őszinte párbeszédre – mutattak rá a bálványosi találkozó résztvevői.
Németh Zsolt szerint az 1989-es kelet-európai változásokban a diákok mindenütt döntő szerepet játszottak, de ahogy elindult az átalakulás, el is tűntek. „Amikor a tábornak a gondolata megfogalmazódott, igazán ez vezetett bennünket, hogy ne hagyjuk, hogy ez a fellángolás, a diákmozgalom aláhulljon és eltűnjön a semmibe, hanem indítsunk el egy magyar–erdélyi magyar–román háromszögű párbeszédet, amely hosszú távon teszi lehetővé azoknak az értékeknek, gondolatoknak az ébren tartását, amelyeket fontosnak érzünk” – magyarázta a fideszes politikus.
A BBC újságírójától jött Bálványos ötlete
Az alapítók szerint David Campanale brit újságíró adta az ötletet 1989-ben, hogy a rendszerváltó fiatalok társadalomújító terveiket szabadegyetemi keretek között fogalmazzák meg. A BBC munkatársa a bálványosi találkozón kifejtette: a kommunizmus után románok és magyarok egymásra találásának kellett a tolerancia fórumát megteremteni. „Nem elég meghallgatni egymást: a tolerancia az, amikor a másságot nem veszélyként értékeljük, hanem tanulunk egymástól” – mutatott rá Campanale.
A bálványosi folyamat elindítói felidézték: a magyar nemzetpolitika még tabunak számító témáit is nyilvánosan boncolgató rendezvény 1997-ben költözött Tusnádfürdőre, a két településnév összevonásából kapta a rendezvény a Tusványos nevet. A politikai fórum Tusnádfürdőn diáktáborral egészült ki, amely számos ifjúsági rendezvénnyel bővítette a programkínálatot, és megalapozta a szervező csapat folyamatos megújulását.
„Mi vagyunk a győztesek”
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke felidézte: a MISSZ elnökekeként kapcsolódott be a bálványosi folyamatba. „A történelmet a győztesek írják, ebben a folyamatban pedig mi vagyunk a győztesek, mi írjuk Bálványos, Tusványos történelmét, amely egy győztes történelem” – mondta az EMNP elnöke.
Bálványosfürdőn levetítették a Maksay Ágnes és Filep Farkas Tusványos 25 című dokumentumfilmjét és az ötletgazdák és szervezők megkoszorúzták azt az életfát, amellyel a huszadik évfordulón jelölték meg a bálványosi mozgalom születésének helyét.
MTI, Erdély.ma

A bánsági Végváron még mindig látnak jövőt a magyar oktatásban
A Temes megyei Végváron él a Bánság legnagyobb, és legaktívabb vidéki magyar közössége, az iskola magyar tagozatának diáklétszáma azonban egyre csökken, pedig az oktatás feltételei jók.
Az iskola tavaly költözött új épületbe, a diákok pedig jó eredményeket érnek el, úgy a vizsgákon, mint a tantárgyversenyeken.
A régi iskolaépület felújításával kistérségi iskolaközpont létrehozását tervezik, így a magyar tagozat is erősödhetne – tudta meg Lehőcz László az iskola igazgatójával, Pastean Erikával beszélgetve.
Az igazgatónő elmondása szerint a diákok létszámának csökkenése miatt jövőtől az ötödik, és a hatodik osztályt összevonják, a hetedik, és a nyolcadik osztály viszont továbbra is önálló osztályként fog működni.
A diákok létszámának csökkenését Pastean Erika a kevesebb gyermekszámmal, a lakosság számának csökkenésével magyarázza, de ugyanakkor kiemelte azt is, hogy vannak olyan vegyes házasságból származó gyermekek, akiket a szülők a román tagozatra íratnak, de olyan esetek is vannak, amikor a magyar szülők is a román tagozatra küldik gyermekeiket.
Az igazgatónő örömmel mondta el, hogy a tavalyi vizsgaévben a magyar tagozat diákjai románból jobb eredményeket értek el, mint a román tagozatos diákok, az idén végzett nyolcadikos tanulók pedig mind magyar nyelven, a Temesvári Bartók Béla Gimnáziumban fogják végezni tanulmányaikat. Pastean Erika végül azt is elmondta, hogy az új iskolaépületükben csak délelőtti oktatás folyik, a régi épület felújítását pedig már el is kezdte az önkormányzat. Hozzátette: a felújított épületnek multifunkciónális feladata lenne, mivel bentlakásos rendszert szánnak neki, egy kistérségi oktatási központot szeretnének, ami megerősítené a magyar tagozatos osztályokat, nyáron pedig a táborok résztvevőinek nyújtana szállást.
Kossuth Rádió, Erdély.ma

Szeretet mint egyetlen mentőöv...
Negyedszer ébredt a gernyeszegi kastély
Több nemzedéket és kultúrát fogadott "szárnyai alá" szombaton a gernyeszegi Teleki- kastély. A nagyközönség előtt negyedszerre megnyíló grófi hajlék minden korosztály számára kínált valami emlékezeteset, az évszázados fák alatt szaladgáló, a kastély udvarán társasjátékozó, kézműveskedő gyerekek, a letűnt korok hangulatát egy pohár sör mellett ízlelgető fiatalok és a patinás termekben személyes emlékeket visszajátszó idősebb korosztály is fénnyel telítődött, megpihent ezen a napon. Ami pedig az etnikai sokszínűséget illeti, bár a rendezvény megnyitójának kizárólag magyar közönsége volt, a későbbiekben román látogatókkal és angol vendéggel is találkoztunk.
A Gernyeszegi Teleki Kastély Egyesület a 65 éve bekövetkezett államosítás felidézésére összpontosított a minden eddiginél gazdagabb rendezvény szervezésekor. A kastélynap első mozzanata – talán jelzésértékűen – a 17 éves Ferencz András Közép-erdélyi kastélyok. Válaszúttól Marosvécsig című fotókiállításának megnyitója volt. Ezt megelőzően Kálmán Attila történész, majd gróf Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa köszöntötte az egybegyűlteket.
– Egy kastély életében fontos, ha belakják, ha élet van benne, ebben pedig a családnak van fontos szerepe. A gernyeszegi Teleki család visszatért, és próbálja széppé tenni, visszaadni a kastélyt a közösségnek – mondta a történész. Gróf Teleki Kálmán a pillanat fontosságára hívta fel a figyelmet, és hangsúlyozta, a család önerőből nem tudja megmenteni a kastélyt, ahhoz mindenkinek a munkájára szükség van.
Kastélysorsok tizenéves szemmel
"Elhagyatva, megkopva, romjaikban történelmünk fontos tanúi. A kastélyokba azonban lassan visszatér az élet. Jelentheti ez azt, hogy a 65 évvel ezelőtt eltüntetett erdélyi arisztokrácia is elfoglalja az őt megillető helyet a közéletben...?" – olvashatták Kozma Attila gondolatait a kiállítás anyagát ismertető plakáton. A megnyitón a történész azt emelte ki, hogy a rendeltetésüket 1949-ig teljesítő műemlékek több művészeti irányzat őrzői a reneszánsz kortól a 19. század végének építészeti stílusáig, de nemcsak műépítészileg, hanem történelmük miatt is figyelemre méltóak.
– Tíz-tizenöt éve kezdődött el a kastélyok megmentése. Ez egy lassú folyamat, rengeteg önkéntesen, szeretetből végzett munka tartozik hozzá. A kastélyokat csak a szeretet mentheti meg – tette hozzá a történész. A nagy felbontású fényképeket sajátos panoramikus képfeldolgozással alakító bolyais diák alkotásait Plájás István a fotóművész szemével láttatta.
– Meglepő, hogy egy tizenhét éves fiatal ilyen kiállítást tud összehozni, és az is, hogy nem csúcstechnológiával, hanem kézi munkával dolgozik. Amikor két szögből fotózunk, a vonalak sohasem találkoznak. Ferencz András ezt is megoldotta, lehetetlen megtalálni, hogy hol ragasztotta össze a lefotózott darabokat. De még ennél is dícséretesebb a témaválasztás, az a hagyaték, amire igyekszik felhívni az emberek figyelmét.
Időutazás kicsiknek és nagyoknak
A tárlatnyitó után Kozma Attila a Visszatérőben a Teleki-kastély című dokumentumfilmet ajánlotta a közönség figyelmébe, amelyet tavaly a Simonffy Katalin kezdeményezte negyedik médiatáborban az Erdélyi Televízió munkatársaiból, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírás és média szakon tanuló diákjaiból szerveződött stáb készített Keresztes Péter rendező-operatőr irányításával. A helyi lakosok kastélyhoz fűződő emlékeiből születő alkotást ez alkalommal többször is megtekinthették az érdeklődők.
Ferencz András kiállítása mellett, a szomszédos teremben az erdélyi főnemesség 1949 utáni életét megörökítő tárlat várta a látogatókat. A kiállítás többek között arra is választ adott, hogy a vagyonukból kiforgatott földbirtokosok milyen "kenyérkereső" foglalkozásokat végeztek Marosvásárhelyen, név szerint megnevezve az asztalosokat, ácsokat, bolti eladókat, cipőtalpalókat, egér- és patkányirtókat, állatgondozókat és még számtalan, betűrendbe szedett szakma nemesi származású művelőit.
A kora délutánt a gyereknép számára többállomásos kalandjáték tette izgalmassá. Korhű öltözetben várták a hajdani "kastélylakók", hogy a kis játékosok megtalálják őket a termekben vagy a kertben, és a feladatok teljesítése – labdadobálás, kirakós, várépítés, találós kérdés – után kiérdemeljék az udvarhölgyi, udvarmesteri címet.
154 család kálváriája
Kastélynapi újdonságnak számított az erdélyi főnemesség államosítás utáni életét felidéző két beszélgetés, melynek során gr. Teleki Kálmán és gr. Kálnoky Tibor, majd gr. Haller Béla és gr. Degenfeld Schonburg István pergette vissza az időt. Az emlékezés előtt dr. László Márton történész villantotta fel a sötét színjáték előzményeit. Az izgalmas ismertető során elhangzott, hogy az 1848 nyarán kezdődött államosítás először a bankok, bányák, főbb infrastruktúrák, a vasút és a hajóparkok felé irányult, a következő évben pedig a gyógyszertárakat, majd a bérházakat is célba vette. A nagybirtokok államosítása nemcsak az ingó és ingatlan vagyon eltulajdonítását jelentette, a volt tulajdonosokat az osztályharc nevében kényszerlakhelyre szállították. Éjszaka törtek rájuk otthonukban, és rendszerint mindössze egy tízkilós csomagot engedélyeztek elvitelre.
– 1949. március 2-án este 8 órakor indult be a gépezet. Egyidőben hajtották végre a listán szereplő családoknál, azért, hogy azok ne tudják egymást értesíteni, és ne legyen mód a menekülésre. Maros megyében 90 birtokot és 154 családot érintett az államosítás. Egy alkalommal az egyik szolgát is felpakolták a teherautóra, mert azt hitték, hogy családtag, ez az ügy később tisztázódott. Az elkobzott javakra a Nemzeti Múzeum, illetve az Akadémia tartott igényt, a bútorok egy része helyi vállalatokhoz és iskolákhoz került. A javakról készült leltárok sok esetben nem találtak, a vagyontárgyak eltűnését nem lehetett nyomon követni – hangsúlyozta a történész.
Félig a föld alatt
Gróf Teleki Kálmán megdöbbentő részletességgel idézte fel a Görbe utca 52. szám alatti, 25 négyzetméternyi szuterén berendezését, ahol a kilakoltatás után 19 éven át lakott a család – kezdetben hatan, aztán egyre kevesebben –, a félig föld alatti otthonét, amelyben édesapja "passzióból" fogta a patkányokat.
Az államosítás előtti éveket az idősebbektől hallott történetekből elevenítette fel a Teleki család leszármazottja, akit, 1947-es születésű lévén, nem kötnek személyes emlékek ahhoz az időszakhoz.
– A szüleim itt éltek, a kastélyban. Apám mintagazdaságot vezetett. 1944-ben, amikor a front közeledett, Pomázig menekültek. Budapest mellett vészelték át a háborút. Azután apám, aki nagyon kötődött Erdélyhez, a hazatérés mellett döntött. Üres kastély fogadta a szüleimet, egy kicsit a németek, keményebben a falu hordott szét mindent, ami pedig megmaradt, azt a szovjet csapatok tüntették el. 1945-től újra itt lakott a családunk, de a testvéreim Vásárhelyen tanultak, így ők nem élték át azt a súlyos, márciusi éjszakát.
A Teleki család leszármazottja azt is elmesélte, hogy édesapja hogyan szerezte vissza az eltulajdonított bútorokat a falubeliektől. Megbízható emberektől derítette ki, hogy kinél vannak a javak, szekérrel ment el a szóban forgó házakhoz, aztán igen diplomatikus módon vette vissza tulajdonát, mondván, "jaj, Pista, hogy örülök, hogy azt az asztalt nekem megtartottad." Az államosítás során azonban mindent lefoglaltak a párt emberei.
– Tizenhét éves koromig soha nem utazhattam a szüleimmel – ezt érzékelte leginkább az életet ellehetetlenítő tiltásokból az egykori gyermek, aki a milícián való kötelező "jelenéseket" viszont egészen viccesnek találta, ott ugyanis "vidám társadalmi élet zajlott" akkoriban.
Gróf Teleki Kálmán apja többek között a rókatelep kocsisaként biztosította családja megélhetését, édesanyja nyelvórákat adott. Ami a tanulási lehetőségeket illeti, bátyja fémipari líceumot végzett, 1952-ben "normális körülmények között" érettségizett, Böske nővére 14 éves korától dolgozott, így esti tagozaton végezte a középiskolát, Juliánna nővérét pedig 11. osztályban eltávolították az iskolából. Kálmán hét osztályt járt Vásárhelyen, és mivel itt nem volt lehetősége továbbtanulni, Vajda-hunyadon végezte a középiskolát. A kiszolgáltatottság korának legsötétebb pillanata számára 1957-ben, egyik nővére letartóztatásakor következett be.
– Gondolt-e a család a kivándorlásra? – tette fel az egyik alapkérdést Kozma Attila.
– Ez nálunk folyamatosan téma volt. A szüleim úgy gondolták, hogy itt mindig is hátrányos helyzetben lesznek, innen meg kell próbálni elmenni – mondta gróf Teleki Kálmán, aki 1982-ben telepedett ki Belgiumba, 11 évvel azután, hogy nővére Németországba ment férjhez.
"Nem látom a romokat"
A gernyeszegi Telekiek sorsát a kőröspataki gróf Kálnoky család élettörténetével állította párhuzamba a történész. Gróf Kálnoky Tibor a Nyugaton élő főnemesség szemszögéből elevenítette fel az erdélyi birtokok államosításának időszakát, illetve az azt követő évtizedeket.
– Amerikában csak a pénz számított, a létért kellett küzdeni – mondta a gróf, akinek nagyanyja az "új világban" felszolgálóként kapott rövid ideig munkát, és egy átalakított tyúkólban lakhatott. Kálnoky Tibor Nyugat-Európában nőtt fel, 1987-ben járt először Erdélyben.
– Jöttünk, hogy lássuk a köveket, a régi helyeket, de közben találkoztunk az emberekkel is, akik nagyon kedvesek voltak. A lényeg még itt volt.
A múltidézés végén Kozma Attila beszélgetőtársai jövőképéről érdeklődött.
– Én nem nézem, hogy mi történt, és azt sem, hogy most mi van. Én nem látom a romokat, hanem csak azt, hogy mindabból, ami itt van, mit lehetne csinálni – utalt erdélyi terveire gróf Kálnoky Tibor. A Teleki család leszármazottja így összegzett az elkövetkezőket illetően:
– Nincs jövőképem, a jelennek élek. Mindennap próbálok tenni valamit, kis lépésekben igyekszem előre haladni, és örülök, ha ez sikerül. Nem szabad belegondolni a nagy dolgokba, mert csodát nem tehetek.
Nagy Székely Ildikó, Népújság (Marosvásárhely)

Fiatal építészek: rengeteg a gond a kolozsvári közterületekkel
Guttmann Szabolcs: a szellemi lakatokat kell előbb levernünk
Bár a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal egyetlen illetékese sem jelent meg azon a rendezvényen, amelyen a Romániai Építészek Rendje erdélyi tagozata által szervezett Erdélyi Nyári Egyetem munkáit mutatták be, Guttmann Szabolcs, a szakmai szervezet vezetője, illetve a diákok remélik: egyes épületek, udvarok, közterek restaurálására, átalakítására vonatkozó javaslataik mégis visszhangra találnak a helyhatóságnál.
A fiatalok a tizenöt napig tartó, immár negyedik alkalommal megrendezett nyári tábor során a belvárosnak a műemlékek szempontjából védett övezetére fókuszáltak, különböző rehabilitációs elképzeléseket készítettek és mutattak be. Ezen kívül a kolozsvári gyalogos, kerékpáros és közúti forgalmat vették górcső alá, és a közszállítás javításával kapcsolatos koncepciókat is kidolgoztak. A kontinuitás és biodiverzitás mottó alatt elkészült munkák megtekinthetők a volt ferences rendi kolostorban.
KISS OLIVÉR, Szabadság (Kolozsvár)

Anyaországiakat is vonz a vásárhelyi színművészeti egyetem
Idén is nagy a túljelentkezés a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán: a hét ingyenes és öt fizetéses helyre összesen 29-en jelentkeztek, tehát majdnem hárman felvételiznek egy helyre. Ráadásul a jelentkezők több mint egyharmada magyarországi.
Egyrészt a marosvásárhelyi intézmény jó hírneve vonzza a határon túlról is a színpadra vágyókat, másrészt az, hogy itt jóval kevesebb a vetélytárs, s más a kritériumrendszer is.
Nincs vakációs hangulat a marosvásárhelyi Köteles utcában, ugyanis míg múlt héten iratkoztak a továbbtanulni vágyó fiatalok, most a felvételi állít eléjük megpróbáltatásokat. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ugyanis azon kevés intézmények közé tartozik, amely még mindig felvételivel rostálja a jelentkezőket
Megváltozott trendek
A Magyar Művészeti Karon alapképzésen öt szakot hirdettek meg, mindegyiken hét állami és öt fizetéses helyet. A jelentkezésekkel Balási András rektorhelyettes nagyjából elégedett.
„Más egyetemekhez képest azt hiszem, felszusszanhatunk. Igaz, van két mesterképzőnk, amelyre relatív kevesen jelentkeztek, részben azért is, mert többen jelezték, hogy csak ősszel tudnak jönni, reméljük, hogy akkor betöltik a helyeket. Azon kívül minden szakot el tudunk indítani magyar karon, annyian jelentkeztek. Általában az ingyenes helyeket töltik be, fizetéses helyre hét-nyolc éve már nem nagyon jönnek. Három-négy taníjas akad egy-egy szakra, de nem mindig telik meg a 7 plusz 5. Megváltoztak a trendek, óriási a kínálat, s csak állami helyből többet hirdetnek meg az országban, mint amennyien érettségire jelentkeznek” – magyarázta a rektorhelyettes.
Sokáig Székelyföldről érkeztek a legtöbben
A kínálatból természetesen idén is a színművészeti a legnépszerűbb, ott sosincs gond a helyek betöltésével “Idén 29-en iratkoztak be, bár a felvételi felkészítőkön adott pillanatban negyvenen is voltak, jó néhányan valószínűleg úgy látták, hogy túl nehéz lesz ez számukra” – fogalmazott az intézmény rektorhelyettese, Balási András.
Hozzátette, több mint tízen jelentkeztek idén is a határon túlról. “Minden évben van magyarországi jelentkezőnk, hiszen ez híres egyetem, itt akarnak tanulni. Persze megtörténik, hogy jönnek és mennek is” – mondja a rektorhelyettes. Hazai viszonylatban évekig a Székelyföld „szállította" a diákokat, de ez az utóbbi időben megváltozott, mára már Temesvárról, Szatmárról, Kolozsvárról is sokan érkeznek színészképzést tanulni.
A szakmában nyilvántartják Marosvásárhelyt
Az egyetem udvarán fiatalok várakoznak a felvételi vizsgára. Érdekes azonban, hogy csak egyikük vásárhelyi, s ő sem a vizsga miatt van itt, a többiek mind Magyarországról jöttek. A 21 éves Kókai Réka például a Pest melletti Gyömrőről érkezett, mint mondja, már negyedik éve próbál bejutni színművészeti egyetemre.
„Próbálkoztam már a budapesti színin, meg a kaposvárin, már elvégeztem egy színészképzést is. Hallottam már régóta, hogy Marosvásárhelyen is van magyar nyelvű egyetem, hiszen a szakmában nyilvántartják” – mondja a fiatal lány. Hozzáteszi, azért is reménykedik, mert itt jóval kevesebb a jelentkező, Budapesten hatszázan is jelentkeznek a 12 helyre, Kaposváron három-négyszázan.
Más preferenciák szerint válogatnak
Balatonfüredről érkezett Kiliti Krisztián, aki már tavaly felvételizett teatrológiára, úgyhogy már egy éve a Köteles utcában tanul – és úgy döntött, most a színművészetit is megpróbálja. „Magyarországon próbálkoztam, de csak a második körig jutottam. Nem mondanám, hogy itt egyszerűbb a felvételi, de véleményem szerint egészen más preferenciák szerint válogatják a jelölteket. Marosvásárhelyen véleményem szerint sokkal inkább készek arra, hogy nyersebb karakterekkel dolgozzanak – Pesten nem így van. Ott kiforrott embereket keresnek” – vélekedik a fiatalember.
Szász Cs. Emese, Krónika (Kolozsvár)

Államügyek
L’état c’est moi – Az állam én vagyok – jelentette ki a legenda szerint majdnem pontosan 350 évvel ezelőtt XIV. Lajos. Bár a Napkirály, a fennmaradt hiteles dokumentumok szerint, ennél finomabban fogalmazott a rendeletei törvényességét vizsgáló legfelsőbb bíróság előtt, valójában tényleg ő volt az állam: az abszolutizmus klasszikus képviselője, szilárd egyeduralmat valósított meg a főnemesi ellenzék leverésével és a központosított államvezetés meghonosításával.
A franciákat szolgai módon utánozó román hatalom ezzel a majd három évszázaddal van lemaradva Európától. Igaz, most azt mondják: az állam mi vagyunk. Mármint a románok. Az államügyeket mi eldöntjük, s abba senki ne szóljon bele. Élnek (még) ugyan ebben az országban valami magukat magyaroknak mondó népek, akiknek képviselőit beemeljük időszakosan a kormányba, hogy mutogassuk Nyugat felé, mint valami majmokat a cirkuszban, hogy milyen jól megy a soruk, de azoknak államügyekbe nincs beleszólásuk. Különben is valami idegen nyelven ugatnak, amely – amiként azt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (most ne firtassuk, hogy azt kik építették) bölcs rektora megmondta – csak arra alkalmas, hogy a konyhában a gulyás receptjét följegyezzék, de a tudományt, azt csak román nyelven lehet magas szinten elsajátítani. Ezek ilyen hatodrendű, megtűrt alakok, akik fontos dolgokba nem üthetik bele az orrukat.
Hogy közben lefutott néhány száz év? Hogy Románia ma már köztársaság, s hogy valami jogállam létrehozását hirdették meg 25 év előtt, egy forradalomnak nevezett affér alkalmából? Ugyan kérem, ez nem változtat a lényegen. Ahogyan azt az alkotmány első és második cikkelye leszögezi: Románia egységes nemzetállam, s a nemzeti szuverenitás a román nép sajátja. Akkor hogy jönnek ahhoz ezek a jöttment magyarok, hogy fölvessék: a kisebbségi kérdéseket uniós szinten kellene szabályozni? A kisebbségi kérdés tagállami hatáskör, s abba a kisebbségeknek semmi beleszólásuk. Mert ezek államügyek.
Erdély András, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Többen iratkoztak be a BBTE magyar tagozatára, mint tavaly
Az idei felvételin alapkézésre a legfrissebb összesítések alapján 1393-an iratkoztak a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatára. Ez százzal több, mint 2013-as év felvételire jelentkezettek száma.
A legtöbben a Testnevelés és Sport Karra jelentkeztek (2,58–an egy helyre), a Pszichológia és Neveléstudományi Karra (1,76-an egy államilag támogatott helyre), a Kémia és Vegyészmérnöki Karra (1,64–en egy helyre), a Földrajz Karra (1, 59-en egy helyekre) és a Matematika és Informatika Karra (1,46-an egy államilag támogatott helyre).
A szakok tekintetében a legnépszerűbbnek a gazdasági informatika Ígérkezik, ahol négyszeres a túljelentkezés.
Megnőtt a külföldről érkezett jelöltek száma mind az alapképzés, mind a mesteri esetén. A mintegy 100 felvételiző több mint fele Magyarországról érkezett.
A BBTE a következő tanévre 4840 tandíjmentes helyet, több mint 9000 tandíjas helyet és 2500 távoktatásos helyet hirdetett az alapképzésen.
A magiszteri képzések esetében 3500 tandíjmentes helyet hirdetett meg a BBTE, emellett több mint 6000 tandíjas helyet. Az eddigi összesítések alapján az államilag támogatott helyeket betöltötték a jelentkezők.
A felvételi időtartama magába foglalja a beiratkozást, a felvételiket, az eredmények kihirdetését, a fellebbezést, a helyek visszaigazolását és a megmaradt helyek újraosztását. Ezek pontos időrendjét minden kar önállóan dönti el. A felvételi időszak július 31-én zárul.
maszol.ro

Magyar iskolákba költöznek a magyar szakosztályok Nagyváradon
A 2015/2016-os tanévtől kezdődően a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban működnek majd a Traian Vuia Szakközépiskolában lévő magyar szakosztályok, a Szent László Római Katolikus Gimnázium pedig a Mihai Viteazul Szakközépiskolában lévő osztályokat veszi át.
A nagyváradi tanács hétfői ülésén elvi beleegyezését adta az átszervezéshez, melynek háttéréről Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő is beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondta, hogy mindkét váradi püspök, a református és a katolikus egyaránt támogatta a döntést, hogy felekezeti iskoláikba fogadják a szakoktatást. A tanácsosok egyébként vita nélkül fogadták el a tervezetet.
Az idei tanévben még a jelenlegi helyükön indítják el a IX. osztályokat, a következőben azonban az összes osztály átkerül új helyére.
Fried Noémi Lujza, maszol.ro

Fogadja az anyaország az erdélyi mesterizőket
Elfogadják a magyarországi egyetemek az anyaországban magiszteri képzésre jelentkezők egyetemi diplomát helyettesítő igazolását – közölte keddi közleményében a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkársága.
Mint rámutatnak, a tavalyi évhez képest sem a felsőoktatási felvételi eljárás szabályai, sem az Oktatási Hivatal eljárásrendje nem változott a külföldi dokumentumok felsőoktatási továbbtanulási célú elfogadása kapcsán. Ezért, szögezik le a közleményben, akárcsak tavaly, a hivatal idén is mindent megtesz annak érdekében, hogy a megfelelő dokumentumok alapján pontszámot számítson a felsőfokú tanulmányaikat Magyarországon folytatni kívánó határon túli jelentkezők számára.
„A román államigazgatás hibájából 2014 nyarán technikai okokból ki nem adott oklevelek helyett kiállított intézményi igazolásokat a külföldi felsőoktatási intézményekkel egyeztetve, a kiállított dokumentumok alapos ellenőrzése után az Oktatási Hivatal befogadja. Ezek feldolgozása folyamatos, a befogadás tényéről az érintetteket az Oktatási Hivatal értesíti” – zárja közleményét az államtitkárság.
Ezzel egy időben Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője is megerősítette, hogy az Oktatási Hivatal elfogadja azokat az igazolásokat is, amelyeket az érettségi oklevél helyett kaptak a határon túli diákok. A tárcavezető hétfőn Remus Pricopie román oktatásügyi miniszternek küldött levelében azt írta, hogy a román középiskolákban végzett diákoknál általános probléma, hogy a vizsgaközpontok nem állították ki határidőre az érettségi bizonyítványokat, ehelyett csak igazolást kapnak. Így a magyar felsőoktatási intézményekbe felvételizők csak ezzel tudják igazolni érettségi vizsgájuk sikerességét.
A közlemény hangsúlyozta: az Oktatási Hivatal eljárásrendje nem változott a külföldi dokumentumok elfogadása kapcsán, és a hivatal mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyarországi felsőoktatási intézményekbe jelentkező határon túli magyar diákoknak pontszámot számítsanak. Balog Zoltán román kollégájának írt levelében tájékoztatást kért a megoldási lehetőségekről, és arról is beszámolt, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne érje sérelem a diákokat.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt napokban több, anyaországi egyetemen magiszteri képzésre jelentkezett erdélyi egyetemi hallgató is jelezte, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények nem fogadják el az egyetemi oklevelet helyettesítő igazolást.
A Facebook közösségi portálon csoportba tömörülő diákok diszkriminációval vádolták az Oktatási Hivatalt és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, illetve a román szaktárca közbenjárását kérték. Korábban a magyarországi alapképzésre jelentkező érettségizők küszködtek hasonló problémával, az ő esetükben még múlt héten jelezte a hivatal, hogy elfogadja az érettségi oklevelet helyettesítő igazolást.
Pap Melinda, Székelyhon.ro

Hogyan kerülhet egy sírkő a Körösbe?
Váradi fiatalok lettek figyelmesek hétfő délután arra, hogy a számítógépközpont mellett levő kishíd lábánál a vízben egy furcsa, négyszögletes fehér kő hever. Lementek a sétányról a vízig, s megdöbbenve látták, hogy egy régi, magyar feliratos sírkő hever a folyóban, fennakadva a hídlába mellett levő szikladarabokon.
A követ megtaláló fiatal lány édesapja értesített bennünket erről a furcsa leletről. Tegnap délelőtt mi is kimentünk a helyszínre, s meg is találtuk a szóban forgó sírkövet. Ilyeneket szoktak a kriptafülkékre vagy nagyobb síremlékekre helyezni. Úgy tűnt, fehér márványból lett kifaragva, s viszonylag épségben van. A sírkőn ez a felirat áll: „Szilágyi Jánosné, született Mihutz Juliánna, 1857-1932”. A sírkőbe kereszt ábrája van faragva, így a néhai asszony minden bizonnyal katolikus hitű lehetett. Felvetődik azonban a kérdés, hogyan kerülhetett a folyóba egy régi, épen maradt sírkő? Ha a márvány miatt lopta volna el valahonnan valaki, az nem dobja a vízbe, s ha valahogy, valamiért bele is dobták volna, úgy a márványtábla bizonyára eltörik a meder alján levő nagy köveken. Persze azt sem lehet tudni, hány esztendő óta sodródik a folyóvízben ez a régi sírkő.
Tegnap a folyóparton egy öreg pecás is álldogált az esőben, aki elmondta, pár évvel ezelőtt már több sírkődarabot sodort partra ezen a részen a Körös, sokan úgy vélik, abból a csatornaalagútból mossa ki ezeket áradáskor vagy nagy esőzések után a víz, mely a Szent László templom melletti Kishíd alatt van.
Mivel nemrég kiderült, hogy a Szent László templom alatti altemplomban több fel nem tárt temetkezési hely van, nem tudni hány kriptafolyosóval, akár igaza is lehet az öreg halásznak. A Szent László tér alatti alagutak ugyanis hetek óta ismét kérdőjelek sorozatát villantották fel a váradiak előtt, s ha logikusan gondolkodunk, van esélye annak, hogy a sírkő az altemplom beomlott temetkezési helyéről esett a csatornavízbe, majd sodródott onnan a folyóba, s később fennakadt a legközelebbi híd lábánál. Ezek azonban egyelőre találgatások. Az viszont gyakorlati kérdés, hogy ilyen esetben hogyan lehet kiszedni, már csak kegyeleti okokból is, a folyóba került sírkövet?
Megkerestük a városi temető gondnokságát, ahonnan azt a választ kaptuk, mivel egy ilyen régi sírkő már műemléknek számit, próbálkozzunk a műemlékvédő szervezeteknél. Így felkerestük a váradi műemlékvédő szervezet egyik ismert tagját, Dukrét Géza tanár urat, akinek elmondtuk mi található a Körös vizében. A tanár úr megígérte, hogy a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság segítségével megpróbálják a vízben levő sírkövet kiemelni, és valamelyik templom alagsorában elhelyezni.
A számítógépközpont melletti híd
Persze a kérdés marad, hogy a feltehetően váradi polgár, néhai Mihutz Juliánna sírjával mi is történt? Talán élnek még leszármazottai, akik esetleg elviszik a sírkövet? Kérdés az is, hogy az örök nyugodalom helyett miféle történések bolygathatták fel a sírját, hogy mint a múltból felbukkanó bizonyíték vagy számonkérés egyszer csak partra sodródjon, figyelmeztetve a jelen váradi magyarjait valamire. Valamire, ami kegyelet és kegyeletsértés, ami gyakran barbár pusztítás, sírrablás és régi magyar temetők felszámolása… De ez a furcsa sírkő akár másra is figyelmeztethet nemcsak minket, itteni magyarokat, éspedig arra a Wass Alberttől vett verssorra, miszerint: „a víz szalad, a kő marad, a kő marad…”
Szőke Mária
reggeliujsag.ro, Erdély.ma

Tusványos színeváltozásai
Huszonöt év nagy idő. Majd fél emberöltő, mely meghatározó az egyén életében, a rendszerváltások után formálódó demokráciánkban, a pártok alakulásában és Tusványos, az egykor Bálványosról induló szabadegyetem és diáktábor színeváltozásaiban.
1990 januárjában magyarországi és erdélyi (kézdivásárhelyi) fiatalok a kommunizmus akkor még valósnak vélt bukását követő mámoros napokban a világot készültek megváltani. Így született a szabadegyetem ötlete, hamarosan helyszín is került, és az év júliusában a bálványosi kempingben ültek össze első alkalommal.
A párbeszéd szükségességének felismerése hívta életre a pár napos találkozót, magyarországi, romániai magyar és román, közéletben forgolódó, a politikát éppen csak tanuló vagy pár éve kóstolgató ifjak számára nyújtott lehetőséget közös dolgaik kitárgyalására, a valós és lappangó konfliktusok, esetleges megoldásaik számbavételére, a feladatok feltérképezésére – no meg az ismerkedésre, a barátkozásra. A folytatás már törvényszerű volt, visszatérő előadókkal, vendégekkel, akik aztán az idők során fontos szerephez jutottak, miniszterek, miniszterelnökök lettek, befolyásos döntéshozók, s életre kelt jó pár ötlet is a Csomád lábánál születettek közül. Voltak esztendők – főként a kezdetekben –, amikor a román–magyar viszony taglalása kapott hangsúlyos szerepet, aztán szép lassan kikoptak, eltűntek a vitára hajlandó, nyitottabb román szereplők, s háttérbe szorult e párbeszéd. Évek jöttek, amikor az erdélyi magyar–magyar viszony kapott főszerepet, új pártok, új vezérek tűntek fel, volt, hogy sikerült, volt, hogy nem egy asztalhoz ültetni őket. Aztán a Kárpát-medencei magyarság vezetőinek találkozóhelyévé vált Tusványos, az egyre jobban éledező autonómiaformák egyik fő hirdetőjévé, de tünedezett a párbeszéd, egyre inkább a hasonlóan gondolkodók összejövetelévé alakult.
Pár éve tetten érhető, hogy kopik, jelentőségét veszíti a politika Tusványoson. Politikusok ugyan eljönnek most is szép számban, előadások, beszélgetések is szerepelnek a programban, de érdekesebb, izgalmasabb témákat boncolgatnak a kisebb sátrakban oktatáspolitikáról, gazdaságról, turizmusról, fejlesztésről, környezetről, médiáról vagy akár irodalomról, zenéről, színházról. Tusványos átalakult politikacsinálóból társadalomszervezővé, és ez így van rendjén. Hisz túllépve mindazon, ami elválaszt, szakmai kérdésekbe kapaszkodva lehet jövőt tervezni, építeni. Ha a következő huszonöt év is annyi eredményt hoz, mint az elmúlt negyedszázad, már megérte.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katolikus gimnázium – a tanács térfelén a döntés
Mind a sajtó, mind számos civil szervezet arra számított, hogy a marosvásárhelyi tanács július 8-i soros ülésén napirendre kerül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásának ügye. A felszólalás szándékával Kerekes Károly parlamenti képviselő is részt vett a gyűlésen, és kissé meglepettnek tűnt, amikor megtudta, mégsem képezi vita tárgyát az Unirea Főgimnázium épületében működő új, magyar középiskola alapítása, nem terjesztettek elő ilyen értelemben határozattervezetet. (Nem túl jó a kommunikáció RMDSZ-berkekben – állapítottuk meg –, ha Kerekesnek a sajtósoktól kell megtudnia, miről (nem) lesz szó a tanácsülésen...)
"Természetesen" több változat is keringett arról, hogy miért is nem került napirendre az Unirea- ügy. Volt tanácsos, aki úgy tudta, bizonyos jóváhagyásokat nem tudott időben beszerezni az iskolaalapítást kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, mások szerint az iratcsomót nem sikerült megfelelően összeállítani, vagy politikailag nem tudtak megegyezni a frakciók stb.
A hírek szerint az RMDSZ-frakció hamarosan rendkívüli tanácsülésen próbálja egy utolsó nekirugaszkodással "átpréselni" a testületen a katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatos határozattervezetet, ehhez igyekeznek partnereket találni. Ha döcögve is, a hivatalos folyamat elindult, hiszen a megyei tanfelügyelőség – bár fogcsikorgatva – rábólintott az engedélyezésre, már csak a városi közgyűlésnek kell megszavaznia azt, hogy Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferencz Római Katolikus Gimnázium, a nem mellesleg! katolikus egyház tulajdonát képező tanintézményben, helyet kaphasson. Gyakorlatilag a katolikus egyháznak azért kell szinte-szinte könyörögnie, hogy saját ingatlanában "egyházközeli állami iskolát" hozhasson létre, miközben az iskolaalapítást ellenzők szeparatizmust kiáltanak és a minőségi oktatás szétrombolásának szándékával vádolják a kezdeményezőket. Az lehet, hogy "csak" formai döntésről van szó, de volt már számos példa formainak tekinthető, elpolitizált, nemzetiségi síkra terelt jogos ügyekre, amelyek révbe juttatásához évek kellettek. A legutóbbi: a Bernády iskolanévadás.
A rendkívüli tanácsülésnél maradva, vagy nagyon simán, gyorsan döntés születik az Unirea helyzetéről, ami azt jelezné, hogy a háttérben az RMDSZ megegyezett a PDL-vel (a liberálisok és a pészédések részéről kizárható a pozitív hozzáállás), vagy folytatódik, esetleg eldurvul a július 8-i ülésen megtapasztalt RMDSZ-es és liberális erődemonstráció, amivel időlegesen leállították a sportszövetségeknek folyósítandó pénzbeli támogatást, illetve elutasították a PD-L által igen óhajtott téglagyári csarnokok megvásárlását. A helyzetet tovább rontotta a marosvásárhelyi állatkert igazgatójának, Kopacz Andrásnak a leváltása közvetlenül a közgyűlés utáni napon, amit sokan a fentiekkel hoztak összefüggésbe, és a PDL-s városvezetés részéről történő megtorlásként értelmeztek. Az iskolaalapítási kérdésben mindennek ellenére mégiscsak a PDL-vel kell közös nevezőre jutnia az RMDSZ-nek azért, hogy "kiharcoljon" valamit, amire van igény, van lehetőség, nem ártanak vele senkinek és aminek "a harmónia városában" abszolút természetesnek kellene lennie.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Csibi Barnán keresztül járatnák le az önrendelkezést
A szélsőséges megnyilvánulásai – többek között az 1848-49-es forradalom idején számos erdélyi magyar civil meggyilkolásáért felelős Avram Iancu jelképes felakasztása – miatt hírhedt egykori csíkszeredai adóellenőr, Csibi Barna személyén keresztül próbálja összemosni a Székelyföld autonómiájáért zajló küzdelmet és a délkelet-ukrajnai eseményeket a Rise Project című, magát tényfeltáró portálként jellemző román orgánum.
A portál szerint Csibi jelenleg zömmel Kárpátalján tartózkodik, ahol az ottani magyar közösség autonómiájáért küzd.
A Rise Project a maláj utasszállító gép lezuhanását követően kereste meg Csibit, aki Skype-interjút adott a portálnak. Csibi ebben arról beszél: egyedül Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatja a valós önrendelkezési törekvéseket, erre példaként Donyeck és Luhanszk esetét hozta fel, ahol a szakadárok önálló népköztársaságokat kiáltottak ki, Putyin pedig a Nyugattal ellentétben támogatja őket, mivel fenntartja: ugyanaz a helyzet állt elő, mint Koszovóban.
Az ennek kapcsán feltett kérdésre úgy válaszolt: Oroszország „stratégiai okokból” a Székelyföld önrendelkezését is támogatja, hiszen a székelyek ugyanúgy önrendelkezést akarnak, mint a donyeckiek. Szerinte az orosz média jóvoltából az orosz közvélemény jól tájékozott a székely önrendelkezési törekvések, és az azok ellen irányuló román hatósági akciók tekintetében.
„Oroszország szövetségeseket keres a Székelyföldön” – állította Csibi, aki szerint akár már nagyon rövid időn belül létrejöhet az önálló Székelyföld.
A Rise Project „tájékozottságát” jól mutatja, hogy egy másik, Csibiről szóló anyagban arról írnak: az általa megalakítani kívánt Székely Gárda mintájául szolgáló Magyar Gárda szellemi vezetői között ott van Wass Albert és Horthy Miklós egykori kormányzó is.
Balogh Levente, Székelyhon.ro

Verstábor Csíkcsomortánban – A nemzeti összetartozás kötelező levegővétel
Megkezdődött a negyedik verstábor Csíkcsomortánban.
Az idei verstábor egyik különlegessége, hogy az anyaországi és székelyföldi fiatalok mellett a felvidékről is érkeznek versmondók a tíz napos tréningre. A diákok a versek, a irodalom mellett belekóstolnak a néptáncba is, hiszen egy szolnoki néptáncos mellett egy felvidéki fiú is segít a közös táncprodukció betanításában és a táncházak vezetésében. Minden bizonnyal a helyi táncoslábú ifjúság sem marad majd le, és ki közös táncból.
A rendezvénnyel kapcsolatosan a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh Gál Elvira Nagy Zoltán Péter újságíróval beszélgetett, aki Székesfehérvárról gyalog több mint 700 kilométert tett meg Csíkcsomortánig.
Az újságíró, aki a gyaloglásai során naponta átlagban 40 kilométert tett meg, és minden este sátorban aludt, elmondta, hogy egy ilyen hosszú út után egészen más a kapcsolata Istennel, mint a hétköznapi darálóban.
A nemzeti összetartozás ügye most már nem egy téma, az egy kötelező levegővétel, ennek a nemzetnek együtt kell levegőt vennie, együtt kell élnie, csak akkor lesz képe a túlélésre – fogalmazott Nagy Zoltán Péter.
Kossuth Rádió, Székelyhon.ro

Egy magyar színész Erdélyben
Július 22-én mutatták be Varga Vilmos színművész és Aniszi Kálmán publicista, esszéíró Magyar színész vagyok Erdélyben című könyvét a Kiss Stúdióban a jubileumi miniévad keretében. A közönséget Kiss Törék Ildikó színművésznő köszöntötte, megosztva néhány fontos információt a könyvről, annak megjelenéséről: „A könyv kiadása az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Balog Zoltán miniszter döntése alapján a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretének támogatásával készült a nagyváradi Europrint nyomdában”. Hozzátette, hogy objektív okok miatt a bemutatóra csak néhány példány készülhetett el a könyvből, az érdeklődők feliratkozhatnak, és augusztus első felében vásárolhatják meg Varga Vilmos életéről és színészi pályájáról szóló kötetet.
Beszélgetés
A könyvbemutató első felében Aniszi Kálmán a hivatásos magyar színjátszás kezdetéről és kialakulásáról beszélt, amelynek feladata a nemzeti ébredés és a nyelv ápolása volt és maradt. Mint elmondta, az első hivatásos magyar színtársulat első előadására 1792 decemberében került sor Kolozsváron, „ettől az időponttól számítjuk a hivatásos magyar színjátszást magyar nyelvterületen” – tette hozzá Aniszi. A bemutató második fele kötetlenebb formában zajlott, Varga Vilmos a könyvben is megtalálható történetek közül elevenített fel néhányat. A hallgatóság elé egy változatos gyermek- és ifjúkor rajzolódott ki, utóbbit beárnyékolták a II. világháború utáni korszak történései. A kötetben, amely többek között Varga Vilmos hegyközkovácsi, majd váradi gyermekéveit, gyermekkori élményeit, kamaszkori csínytevéseit, fiatalkori történeteit, egyetemista éveit, a Színi Akadémiára való jelentkezését, majd színházi pályáját, rendezéseit, a Kiss Stúdió Színház kialakulásának történetét foglalja magába, a színművész sikereibe és kudarcaiba, félelmeibe és kiállásába, egész életébe enged bepillantást. A beszélgetést felolvasás is színesítette, majd zárásként Varga Vilmos szavalt és egy dalt adott elő.
Nagy Noémi, erdon.ro

Tumultus a MOGYE-felvételin
Országszerte az orvosi egyetemeken van a legnagyobb túljelentkezés idén is, nincs ez másként Marosvásárhelyen sem. Az egyetem 480 tandíjmentes helyére 1784-en jelentkeztek, a beiratkozottak csupán egyharmada magyar. Szerdán megkezdődött a felvételi.
Nem panaszkodnak az egyetemre felvételizők száma miatt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, Szilágyi Tibor rektorhelyettes is általában elégedett a jelentkezők számával. „Sokan választották idén is az egyetemünket, ez jó, bár a jelentkezőknek csupán egyharmada magyar. Ez hasonló az elmúlt két-három év eredményeihez” – mondta a rektorhelyettes.
Alátámasztják ezt a statisztikák is, ugyanis országos szinten az oktatási intézmény román felvételizői között van a legnagyobb versengés. Míg az általános orvosi szakra a 135 államilag támogatott magyar tannyelvű helyre 304 diák jelentkezett, azaz 2,2 diák egy helyre, addig jóval nagyobb az érdeklődés a román tagozaton, a szintén 135 államilag támogatott helyre 702 jelentkező, vagyis 5,2 diák küzd meg egy helyért. Ezen kívül van még nyolcvan fizetéses hely, amelyet a felvételi eredmények függvényében osztanak majd szét a román és magyar tagozaton, az elmúlt évek tapasztalata azonban az, hogy csak román diákok jutottak be a tandíjas helyekre.
Tumultus az egyetem előtt is
Az általános orvosi karon szerdán zajlott a felvételi: a diákok 10 órától 13 óráig vizsgáztak, az egyetem főépületében. Biztonsági okokból az intézmény főkapuja be volt zárva, így be senki nem mehetett, és csak a mellékbejáraton lehetett kijönni. Éppen ezért az egyetem épülete előtti járdán és úton is nagy volt a tumultus, ugyanis barátok és hozzátartozók várták a vizsgázókat. 12 óra körül már kezdtek szállingózni a diákok kifelé, miközben egymást közt beszélték a vizsgatételeket, megoldásokat.
„Nem volt olyan nehéz, viszont úgy látom, hogy van benne hibás kérdés is, remélem, hogy azt nem veszik számításba” – mesélt kérdésünkre tapasztalatairól Csipor Bernadett, aki régóta készül már az orvosira. Amióta kijött a gyakorló könyv márciusban, azóta készül a vizsgára, ezért reméli, hogy sikerül bejutnia. Bors Boglárka Csíkszeredából érkezett, hogy az általános orvosira felvételizzen. „Voltak ismeretlen kérdések is, de nem volt annyira nehéz, legalábbis nekem. Bár volt egy-kettő, ami megfogott” – mondja a diáklány, aki már év közben olvasgatta a vizsgakönyvet, de akkor inkább érettségire készült. Az utóbbi két hétben azonban semmi egyébbel nem foglalkozott, csak a felvételire készült.
Tesztkérdések a felvételin
A diákok amúgy választhattak, hogy biológiából, fizikából vagy kémiából felvételiznek, majd a vizsgán egy száz kérdésből álló tesztet kaptak. Az első hetven kérdés feleletválasztós volt, vagyis a kérdésre meg voltak adva a válaszlehetőségek, amelyek közül el kellett dönteni, melyik a helyes. Az utolsó harminc kérdés pedig igaz-hamis típusú teszt volt. Szilágyi Tibor szerint kicsit más volt idén az anyag, s más a teszt is, de a módszer az előző évekhez hasonló volt.
Szerdán az általános orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerészeti szakokon zajlott a felvételi vizsga, július 24–25-én a testnevelés és sport szakra, július 25-én az általános nővérképző, balneo-fiziokinetoterápia és rehabilitáció, táplálkozástan és dietétika, fogtechnika, orvosi kozmetika és kozmetikai termékek technológiája szakokra szerveznek vizsgát.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Együtt vagy külön utakon? (Magyar egyetemi oktatásról Tusványoson)
Minőség vagy létszám – S hol a magyar egyetem? témával a Kós Károly sátorban tegnap rendezett vitán azt taglalták a meghívottak – Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Nagy László, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, Horváth Gizella, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektorhelyettese, Vass Levente orvos, a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány alelnöke –, hogy az állami egyetem magyar tagozata és a magánegyetemként bejegyzett, de közszolgálatot betöltő erdélyi magyar egyetemek ellenfelek, avagy kiegészítik egymást, egy célt szolgálnak.
Orosz Ildikó, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke az ukrajnai magyar oktatás helyzetét taglalta. A beszélgetés moderátora Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi alelnöke volt.
Horváth Gizella elmondta, a PKE és a Sapientia magánegyetemként besorolt, holott sokkal több annál, nem piaci alapon működnek, hisz küldetésük, hivatásuk van: megtartani a magyar közösséget Romániában. Dávid László kiegészítette, a két egyetem közszolgálati, azért jött létre, mert az akkori hivatalos román hatalom nem egyezett bele az állami magyar egyetem felállításába. Céljuk, hogy minél több magyar fiatal maradjon itthon. Kötelességük minőségi oktatást biztosítani és kiszolgálni a régiót.
Nagy László szerint a magyar felsőoktatásnak az állami egyetemen a helye. Az európai hagyományok szerint a legjobb egyetemek az államiak, a magánegyetemek kiegészítik az állami oktatást. A BBTE minden olyan szakon, amelyre igény van, indít képzést. Hangsúlyozta, egy magyar diákra a román állam kétszer annyit költ, mint egy románra. Ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztani, minél több szakot kell indítani. Hangoztatta, nem szabad átvinni magánszférába a támogatott szakokat. A Sapientia indulásakor azt a célt határozták meg, hogy hiányszakokon indítanak képzést, ehhez képest most ütközések vannak, több párhuzamos szak jött lére a Sapientián vagy a PKE-n. Ennek következménye, hogy kevesebb diák kapja meg a román állami támogatást. Dávid László pontosított, céljuk megmaradt, közel 60 százalékban mérnöki képzésük van, igaz, vannak átfedések is, de többségében a BBTE indított olyan szakot, amit előzőleg ők már lefedtek. Megérti azt is – tette hozzá –, ha Székelyföld városaiba nem telepítenek oktatást, elvész a régió. Ezt elkerülendő egyetemi környezetet, tudományos kutatómunkával kiegészült alapot kell teremteni, ezért három központban működik a Sapientia: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában. Céljuk a minőségi oktatás és a közösség szolgálata. A Sapientia Kolozsvár-központú, mivel adott helyhez adott minőség társul, jelenlétüknek szimbolikus tartalma is van, de nem akarnak a BBTE konkurense lenni. Mindkét egyetemnek a magyar közösség érdekeit kell szolgálnia, minden szinten minőségi magyar képzést biztosítania.
Vass Levente úgy véli, a tény, hogy minél több székelyföldi városban, valamint a Partiumban működnek kihelyezett egyetemi tagozatok, nem megy a minőség kárára, és megtartó erőként szolgálnak, hisz a mai gazdasági helyzetben sok szülő nem engedheti meg magának, hogy idegenben taníttassa gyermekét. Összeegyeztethető-e az állami és a magánoktatás – tette fel a szónoki kérdést, s meg is válaszolta: igen. Példaként a Stúdium Alapítványt hozta fel. A 15 éve alakult civil szervezet, a marosvásárhelyi állami magyar felsőoktatás háttérintézményként működik. Szakembereik 80 százaléka magánegyetemen tanult, és az állami oktatás támogatásáért dolgozik. Horváth Gizella elmondta, a PKE számára nem a BBTE jelent konkurenciát, hanem a nagyváradi román egyetem, hiszen a mai gazdasági helyzetben sokan nem engedhetik meg a más városban való tartózkodást. Az állami és ún. magánegyetem együttműködését célzó érdeklődésre Nagy László kifejtette, ő optimista, elmondta, az utóbbi években közeledtek, közös konferenciákat szerveztek, kutatásokat végeztek.
Dávid László ecsetelte, Marosvásárhelyen az orvosi és gyógyszerészeti egyetem és a Petru Maior Egyetem konzorciumot hozott létre. A Sapientia kivár, de úgy látja, abból az együttműködésből a magyar oktatás számára nem származik előny. Feltette a kérdést: mi lenne az állami magyar oktatással, ha nincs konkurencia? Kapott volna ugyanannyi magyar helyet? Ugyanolyan mértékben fejlődött volna? Versenyhelyzetben mindenik fel akar mutatni valamit, és fejleszt. Nem vagyunk egymásnak ellenségei, ugyanazt a célt szolgálják az állami és a magánnak nevezett közszolgálati egyetemek, keresik az együttműködést. Hozzátette, erdélyi jelenlétünk számaránya teljes egészében jogossá teszi egy egész egyetemi rendszer állami fenntartását. Ez nem történik meg. A Sapientia nem olyan szakokat indít, amelyek már léteznek, például a Sepsiszentgyörgyön létrehozandó központban agrármérnöki és erdészmérnöki oktatás lesz, ami nincs magyar nyelven. Tíz mesterképzőn biztosítják a továbbtanulást, lehetőséget kívánnak biztosítani a tehetséges magyarok hazatértésének vagy itthon maradásának.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kevesebb magyar bejutó az orvosin
Csakúgy mint az elmúlt két évben, egyetlen magyar hallgató sem jutott be az általános orvosi és fogorvosi szakok tandíjas helyeire. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettese, Szilágyi Tibor szerint az eredmény a jelentkezők számát tükrözi, hiszen a felvételire jelentkezők csupán egyharmada volt magyar.
Az elmúlt két év tendenciája ismétlődött meg idén is az orvosi egyetemen: a tandíjas helyeket a román nemzetiségű vizsgázók töltötték fel. Az általános orvosi szakon 135 állami helyet hirdettek meg a magyar tagozatnak, s ugyanannyit a románnak, a tandíjköteles 80 helyet azonban pár éve nem egyenlően osztják el a két tagozat között, hanem az eredmények függvényében töltik be a diákok. A különbség pedig a jegyeken is látszik, ugyanis míg a román tagozaton fizetéses helyre 9,68 volt az utolsó általános, amivel bejutottak, a magyar tagozaton ingyenes helyre 9,44 volt az utolsó bejutási átlag. A helyzet hasonló a fogorvosin is, 35 államilag támogatott helyet töltöttek be a magyarok, s a harminc tandíjkötelesre mind román diákok jutottak be.
„Az eredmények a jelentkezések függvényében alakultak, hiszen a jelentkezők csupán harminc százaléka volt magyar, így gyakorlatilag, ha mindenki ugyanolyan jó, egy magyar diákra két román jut. Ezért történt idén is, sem az általános orvosi szakra, sem a fogorvosira tandíjas helyre egy magyar diák sem jutott be” – mondta Szilágyi Tibor. Bár volt idő, amikor a tandíjas helyek is egyenlő arányban oszlottak meg a két tagozat között, Szilágyi szerint a román tagozat így is évek óta zúgolódik azért, hogy míg a magyar diák ugyanazzal a médiával bejut, a román kiesik. „Ilyenkor nem azt nézik, hogy a helyeket lakossági arány szerint osszák szét, hanem azt szajkózzák, hogy ők többen jelentkeznek, jobban érdeklődnek, jobban teljesítenek” – mutatott rá Szilágyi.
A MOGYE oktatója hozzátette, a gyógyszerészeti szakon már más a helyzet. Ott a 35 állami magyar hely mellett 30 fizetésest is a magyar diákok töltöttek be, s 50 maradt a román tagozatnak. „Ez is a jelentkezésekkel magyarázható, ugyanis ott majdnem egyenlő arányban jelentkeztek a magyar és román diákok” – fogalmazott a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Magyar embernek magyar gyermeket
A nemzetállam fogalmának két különböző értelmezése mellett a Kárpát-medencében otthonra lelt összmagyarság fennmaradásának és gyarapodásának lehetőségeiről, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szerepéről beszélgetett csütörtök délután a Kós Károly-sátorban Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Történelmi áttekintővel indította a panelbeszélgetést Potápi Árpád János, beszédében felidézve a magyar nemzetpolitikában mérföldkőnek számító 1990-es évet, amikor Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a választások megnyerése után úgy nyilatkozott, közjogi értelemben tízmillió, de lélekben tizenötmillió magyar ember miniszterelnökeként kíván dolgozni. „A kilencvenes években kiépült a nemzetpolitikai intézményrendszer, és ez többé-kevésbé működik is 2002-ig. Az újabb nagy váltás 2010-től kezdődik, majd a Fidesz nemzetpolitikája többek között az egyszerűsített honosítási eljárás, a kettős állampolgárság, a Nemzeti Összetartozás Napja, a Határtalanul Program, valamint az Alaptörvény elfogadása révén teljesedik ki” – foglalta össze.
Nemzetállamok közötti különbségek
Szász Jenő a nemzetállam formájának két különböző értelmezését tárta a hallgatóság elé. „Ez azért is aktuális, mert a Székely Nemzeti Tanács és az RMDSZ beadványát az Európai Unió visszadobta, s az ennek kapcsán indított peres eljárások közepette azzal szembesültünk, hogy Románia az EU oldalán áll be a perbe – mert úgymond nemzetállami kötelességének tartja, hogy a saját állampolgárai ellen lépjen fel. De amikor Románia a Nemzetközi Valutaalappal aláír egy szerződést, akkor feladja az adókivetési szuverenitását, és átengedi más nemzetközi szervezeteknek, gazdaságilag kiszolgáltatottá válva. Sőt, Románia kitűzte célként az euróövezeti tagságot is, tehát a monetáris politikát is átengedi. A nemzeti közösségek kollektív jogát azonban nem akarják biztosítani, mert ezt már nemzetállami kötelezettségnek tartják, és mint szuverén állam, ehhez ragaszkodnak. Ezzel szemben van egy másik nemzetállami filozófia is, amit Magyarország képvisel: megvédi az állampolgárait a bankoktól, és mindenkitől, aki nem a magyar állampolgárok érdekében cselekszik” – mutatott rá a különbségekre,
Látványos különbségként említette továbbá, hogy míg a magyar alaptörvény kimondja, a Magyarországon élő kisebbségi népcsoportok államalkotó tényezők, addig román oldalon az áll, hogy az ortodoxia, a királyi család és a kisebbségek nem mások, mint fontos történelmi szereplők.
„Magyarország felelősséget vállalt a külhoni magyarok iránt, a nemzetstratégia pedig a keresztény örökségünkre épül. Amint Csapó György mondta, nem az a magyar, akinek a nagyapja magyar volt, hanem akinek az unokája is az lesz. Ez a jövőbe tekintő nemzetstratégia lényege” – fűzte hozzá Szász Jenő.
Közösen a globalizációval szemben
A kutatóintézet elnöke kiemelte, hamarosan minden nemzeti közösség számára aktuális lesz a nyelvi jogok megvédése. „Közösen kell küzdenünk a románokkal, szlovákokkal, szerbekkel a globalizmus által ránk erőltetett egyenlőséggel szemben – amit az angol nyelv jelent –, és így egészen más megvilágítást fog kapni a nyelvi jogok érdekérvényesítése” – közölte.
Ifjúságban a jövő
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ifjúságkutatással is foglalkozik – tájékoztatta a közönséget Szász Jenő. „Az ifjúság gyakorlatilag a jövő. Magyar családban születik a magyar gyermek, és nem mindegy, hogy ismerjük-e vagy sem, hogy miként gondolkodik a Kárpát-medencei magyar fiatalság. Alakítanunk kell ezt a gondolkodást” – hívta fel a figyelmet.
Hűséggel a megmaradásért
Szász Jenő meglátása szerint Magyarországon elsősorban egy szűk politikai réteg érti és érzi a nemzetegyesítés fontosságát, és nem a tömegek – köszönhetően „a mai napig kiható nehéz kádári örökségnek” –, míg az erdélyi magyarságot tekintve ez fordítva van: a tömegek elkötelezettebbek a nemzeti ügyekben. „Ezért tartunk ott, ahol – úgy Magyarországon, mint Erdélyben. Meg kell győzzük az embereket, hogy érdemes össznemzetben gondolkodni” – ismertette, kitérve a Székelyföldön való megmaradás szükségességére is.
„Fontos, hogy Székelyföldön itt maradjon a 600 ezer magyar ember, mert rajtuk keresztül tízezer négyzetkilométer gazdasági és természeti erőforrásait birtokoljuk. Ha elmennek a magyarok, az erdők nem mennek utánuk. Viszont nem lehet fordított sorrendben sem: az erdő nem szül magyar gyermeket. Ezért az is fontos, hogy felelősség és hűség jellemezzen mindenkit: ne csak a magyar állam viseljen felelősséget a külhoni magyarok iránt, hanem ők is viszonyuljanak felelősséggel egymáshoz” – mutatott rá.
Pinti Attila, Székelyhon.ro

Kárpát-medencei oktatás: honnan, hová?
Kosztolányi Dezső egyik ismert felvetése – a nevelés egyet jelent azzal, hogy segítsünk a gyermeknek valóra váltani a lehetőségeit – mottóval rendezték nemrég Csíkszeredában a 22. Bolyai Nyári Akadémiát. A Differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás a közoktatásban témakörben zajló rangos nyári pedagógusi továbbképzőn a szervező Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke, Burus Siklódi Botond, Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Vörös Mária, a szervezet alelnöke és Fekete Attila, az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének alelnöke segítségével igyekeztünk felvázolni a Kárpát-medencei magyar oktatás térképét.
Mi indokolta a rendszerváltás hajnalán az anyaországon kívül a magyar pedagógusszervezetek létrejöttét? Ami gyakorlatilag a rendszerváltással egy időben történt…
Jókai Tibor: Csehszlovákiában’89 novemberében történt meg a rendszerváltás, 1990. január 13-án pedig az akkori Nyitrai Pedagógiai Főiskola aulájában már meg is tartotta alakuló ülését a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Akkoriban, még a pártállami időkből visszamaradva, a Csemadok volt civil szervezetként a magyar kulturális élet szervezője. A régebbi időkből azonban, még az I. Köztársaság idejéből – amikor Kárpátalja is Csehszlovákiához tartozott – Pozsony központtal már volt szövetsége a magyar pedagógusoknak. Ingatlannal rendelkezett, amit az ötvenes években a Beneš-dekrétumok nyomán elkoboztak, illetve államosítottak. Nyitrán az akkor még élő tagok egy része is megjelent, elfogadták az alapszabályt, májusban már be is jegyezték a szervezetet. Ekkortól számíthatjuk az SZMPSZ létrejöttét Komárom székhellyel. Az első demokratikus magyar kormány az oktatási tárcán belül már létrehozta a határon túli magyarok osztályát, 1991-től pedig már körvonalazódni kezdtek a működésünket lehetővé tevő anyagi források is.
Vörös Mária: Az akkori szlovákiai magyar közéletben pozitív hangulat volt érzékelhető, egyfajta várakozás, hogy jelentősen megjavul a magyarság helyzete, meglódulnak az események. Ennek a hangulatnak volt a része és következménye a pedagógusszövetség megalakulása is.
Hogyan zajlott a folyamat a Vajdaságban és itthon, Erdélyben?
Fekete Attila: Nálunk a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete alakult meg először, 1993-ban Újvidék székhellyel. Nagyon sokan elégedetlenek voltunk a központosítással, hogy minden Újvidéken zajlik, holott a magyar többség központja Szabadka, így 1995-ben megalakult az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete. A célok adottak voltak, hiszen a háborúk után a kisebbségek kiszorultak a közéletből és általában a központi intézményrendszerből. A magyar pedagógusok számára ma sincs központi továbbképzés, csak amit a mi egyesületünk szervez.
Burus Siklódi Botond: A ’90-es évek eleje Erdélyben is a nagy reménységek és a nagy átalakulások időszaka volt. A pedagógustársadalom nagy felelősséggel igyekezett kezelni a magyar iskolák ügyét, sok olyan kezdeményezés látott napvilágot történelmi régiónként, amely egyre aktuálisabbá és elodázhatatlanabbá tette egy szakmai szervezet létrehozását. Egyeztető fórum keretében 1991-ben született a megállapodás olyan érdekvédelmi szervezet bejegyeztetésére, amely kimondottan a magyar oktatás, a magyar iskolák ügyét képviseli. Lászlófy Pál és Tőkés András ezt ’91 októberében bejegyezték, decemberben pedig már meg is tartottuk az alakuló ülést Sepsiszentgyörgyön. Megállapodás született, hogy a szervezet mindenkori székhelye Csíkszeredában legyen, hiszen itt adottak voltak a feltételek a támogatottság perspektívájában is. Első elnöknek Lászlófy Pált választották, aki húsz éven át vezette az RMPSZ-t, az ő vezetésével alakult ki az Erdély-szerte működő szerkezet.
Hogyan tekint vissza a pedagógustársadalom erre a negyedszázadra?
Fekete Attila: Úgy érzem, mindabból, amit megalakulásunkkor kitűztünk, amit csak emberileg lehetett, elvégeztünk. Abban viszont van hiányérzetem: miért van az, hogy ehhez a munkához anyagi támogatást szinte kizárólagosan Magyarországról kapunk. Pedig Szerbiában mi is adófizetők vagyunk, de az adónkból alig csurran-cseppen vissza hozzánk.
Jókai Tibor: Nekem a háttérintézményekkel vannak problémáim. Szlovákiában például minden megyében létrehoztak egy szlovák módszertani központot, nem hoztak azonban létre önálló magyar módszertani központot, hanem a szlovákon belül kreáltak egy magyar részleget Komárom székhellyel, minket meg sem kérdezve, nem konzultálva velünk. Szlovákiában is bevezették az EU irányelvei alapján a kötelező kreditrendszert, a pedagógusoknak kötelező évente részt venni olyan továbbképzéseken, ahol kreditpontokat lehet szerezni. A szlovák módszertani központok uniós forrásokból működnek, így ingyen tudják kínálni a továbbképzéseket, s ezáltal lépéselőnyben vannak. Mi különböző pályázati pénzek révén igyekszünk ingyenessé, de legalábbis olcsóbbá tenni képzéseinket. Idénre valahogy elértük ezek állami akkreditálását, ebben tehát már nem szenvedünk hátrányt. A szövetség létrehozta a Comenius Intézetét, de erre sem kapunk állami támogatást, ezért sok programunk esetleges. Mivel pedig az első szempontunk a szakmaiság, és ebből soha nem fogunk engedni, nagyon meg kell fontolnunk, mire költjük a pénzt.
Vörös Mária: Oktatási ügyekben szakmai szervezetként időnként kikérik a pedagógusszövetség véleményét – és ez jó. Különösképpen koncepciók, törvénytervezetek kidolgozásánál, módosításánál van ez így. Később azonban a parlamentben, ahol tulajdonképpen eldől e törvények sorsa, már nincs beleszólásunk a folyamatokba, és így nagyon sok esetben teljesen más, megcsonkított törvények kerülnek ki. Nincs egy olyan politikai párt, amely ténylegesen felvállalná az oktatás kérdését, így ez politikai alkuk tárgyává, rosszabb esetben könnyen mellőzhetővé válik. Kampányban fontos, utána már feláldozható.
Burus Siklódi Botond: A román kormány részéről mi sem kapunk támogatást. Van egy aláírt együttműködési szerződésünk az Oktatási Minisztériummal, ami arról szól, hogy tevékenységünk illeszkedik a román oktatási rendszer támasztotta feltételrendszerbe, hozzájárulunk a román oktatás fejlesztéséhez. Időnként még állami feladatokat is ellátunk – mindenféle anyagi támogatás nélkül. Amúgy a Nemzeti Kisebbségi Főosztállyal felhőtlen a viszonyunk, talán több kölcsönösséget igényelnénk. Egy humánerőforrás-központ felállítását már régóta szorgalmazzuk, de nem úgy néz ki, hogy meghallgatnák a szakmai érveinket. Valószínűleg politikai döntés születik, pedig sok érv támasztaná alá, hogy ennek a központnak itt lenne a helye. Egyértelmű hiányként hozhatom fel, hogy szövetségi szinten még mindig nem sikerült a szülőkkel való intézményes kapcsolat kialakítása.
Kihívások, tervek, perspektívák…
Burus Siklódi Botond: Nagyon sok a tennivalónk. Itt van például az egész román oktatási rendszer finanszírozásának kérdése: ha nem helyezzük új alapokra, meginoghat az eddigi rendszer, tagozatokat vonhatnak össze, iskolák szűnhetnek meg. A szakmai oktatás újragondolása terén is lenne mondanivalónk, amire – bár az egész oktatást érinti – különlegesen érzékeny a magyar nyelvű oktatás. Nagy feladatok állnak előttünk az iskolai autonómia kiterjesztése terén is, az oktatás alulfinanszírozása pedig állandó problémaforrás.
Fekete Attila: Megtartani az eddigi tevékenységet és fejleszteni, ha még lehet…
Vörös Mária: A lényeg: továbbvinni az elmúlt huszonnégy év pozitívumait. Sajnos, lassan a megmaradás lett a kulcsszó, ez a legnagyobb kihívás az elkövetkezőkben.
Jókai Tibor: A legnagyobb gond az iskolák elnéptelenedése, és ennek nyomán a megszűnés veszélye. Most még talán az önkormányzati vezetők sem fogták fel ennek jelentőségét, hiszen mindenikük ragaszkodik települése iskolájához, de ha nem dolgozunk ki terveket, stratégiákat, tanintézmények tucatjai szűnhetnek meg a közeljövőben nemcsak nálunk, de az egész Kárpát-medencében. Az alacsony demográfiai mutatók mellett a fiatalok elvándorlása is tény – és most már nem az idősebbek hagyják el szülőföldjüket, hanem a fiatalok. Márpedig gyermek nélkül nincs iskola, s ha iskola nincs, a legszebb, legjobban kidolgozott tervek is üres légbuborékok maradnak.
Aczél Péter László, Erdélyi Napló (Kolozsvár)