A ballagás is feszült volt a marosvásárhelyi orvosin
Nincs szükség önálló magyar tagozatra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE), a jelenlegi helyzet ugyanis nagyszerűen biztosítja a tanintézet multikulturalitását – állítják a marosvásárhelyi és Maros megyei román elöljárók.
Ezzel szemben dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője (képünkön) úgy látja, a magyar vonal egyre inkább háttérbe szorul. Erre az orvos- és gyógyszerészeti egyetem magyar végzőseinek hétvégi ballagási ünnepségén is felhívta a figyelmet, rámutatva: a MOGYE nem biztosította magyar végzőseinek a törvény adta lehetőségeket.
Az egyetem a végzősök adósa marad, mivel nem tudott olyan széles körű lehetőségeket biztosítani számukra az oktatás terén, amilyet a törvény előír, mutatott rá beszédében Szabó Béla. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ünnepi köszöntőjében szintén azt nyomatékosította, hogy mennyire fontos a román–magyar orvosképzés megtartása, és úgy vélte, semmi jó nem származna abból, ha a magyar tagozat önállósulna.
Az elöljáróval Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke is egyetértett. Rámutatott, hogy a MOGYE miatt már megbukott egy kormány, amiből kiviláglik, hogy különös figyelmet szentelnek a vásárhelyi felsőoktatási intézménynek. Több nyelv ismerete csak javára válik a diákoknak, a multikulturalitás pedig az egyetemnek, hívta fel a figyelmet a megyei tanácselnök.
Az ünnepségen egy személyeskedő incidensre is sor került. Dorin Florea felajánlotta Szabó Bélának helyét a prezídiumban, amit a professzor visszautasított. Ezek után a polgármester saját névtábláját megfordítva felírta rá a professzor nevét. Szabó Béla személyeskedőnek tartotta az elöljáró viselkedését. „Számomra nyilvánvaló volt, hogy készülnek valamire a hatóságok. A személyeskedő gesztus mellett a beszédeket is előre eltervezték, üzenetük továbbra is a magyarok visszaszorítása” – értékelte az ünnepségen elhangzottakat Szabó Béla.
A ballagási ünnepség hangulata egyébként semmiben sem különbözött az egyetemen uralkodó légkörtől. Szabó Béla korábban a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a MOGYE-n egyre inkább háttérbe szorul a magyar tagozat. Rámutatott, az oktatási minisztérium türelmet kér a magyaroktól mindaddig, amíg megerősödik a magyar tagozat. Ezzel szemben az új szakokon csak román nyelven folyik az oktatás, arra hivatkozva, hogy nincs elegendő magyar oktató. A tandíjas helyek számát is csak a román vonalon növelik, így folyamatosan gyengül a magyar szak.
Becze Dalma, Krónika (Kolozsvár)

Falunapok élő hagyományokkal Marossárpatakon
Színes kulturális és szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket a hetedik alkalommal megtartott Tánc- és Huszárfesztivál Marossárpatakon. A Marossárpatakért Egyesület és a helyi önkormányzat szervezésében lebonyolított faluünnepségen pénteken lovas programokat tartottak a sportpályán, szombaton néptánc fesztivált az iskola udvarán felállított szabadtéri színpadon.
Pénteken a Kakas-dombi sportpályán megtartott fogathajtó-versenyre hat páros nevezett be. A megmérettetést a beresztelki Torkos Sándor nyerte, akinek fia volt a segédhajtója. A népi fogathajtók, azaz a sárpataki szekeres gazdák versenyét – amelyen tizenegy helyi gazda mérte össze ügyességét – Csuma Endre nyerte meg.
A gyereksátorban Lakó Kiss Erzsébet és Égei Noémi óvónők vezették a kézműves tevékenységeket, a csemeték díszes pártákat, huszárcsákókat, huszáros papírforgót készítettek, gipszből öntött lovat színeztek temperával.
Sötétedés előtt került sor a hagyományőrző huszárok hárompróbás vetélkedőjére, amelyen Benedekfi Levente Mátyás-huszár aratta le a babérokat. A közönség a versenyek közötti szünetekben sem unatkozott. A marossárpataki Nyereg Klub lovas iskola tagjai Marcus Gabriella vezetésével lovas bemutatót tartottak, de idén is volt patkódobási verseny is. A lovas programok körlovaglással zárultak. A szervezők mindenkit ízletes bográcsgulyással kínáltak.
Másnap reggel a mezőcsávási fúvószenekar tagjai szekérre ülve, népdalokat és katonadalokat játszva hívogatták a falu népét. Az iskola udvarán a diákok ügyességi és gyorsasági biciklis megmérettetésen vehettek részt, ahol a győzteseket értékes díjakkal jutalmazták. Az ünnepi istentisztelet után a református templomból a szomszédos szoborparkba vonultak át a gyülekezet tagjai, ahol bemutatták a település nevét románul és magyarul tartalmazó, magyaros motívumokkal díszített faragott táblát, amit Miholcsa József szobrászművész tervezett meg.
A táblát a falu határában fogják felállítani, a kivitelezéséhez szükséges összeg egy részét a húsvéti jótékonysági bálon részt vett lakosok adták össze, a fennmaradó, nagyobb részt pedig önkormányzati pénzekből finanszírozták. Rövidesen a falu mindhárom bejáratánál hasonló bejárati tábla lesz felállítva. Ugyancsak a szoborparkban emlékeztek a szervezők a település első világháborús hőseire: Marossárpatakon 1999-ben állították fel a két világháború helyi áldozatainak emlékművét.
A szabadtéri színpadon a marossárpataki ifjúsági tánccsoport lépett fel először műsorával, amellyel a helyi lakodalmas népszokásokat elevenítették fel. Ebéd után a helyi Mátyás huszárok vezetésével felvonultak a rendezvényre meghívott néptánccsoportok és huszárcsapatok. A szombati néptáncfesztiválon hét település mutatta be az idősebbektől tanult táncmozdulatokat: Szabéd, Jobbágytelke, Marosszentanna, Magyaró, Vajdaszentivány, Gernyeszeg és a házigazda Marossárpatak. A rendezvénysorozat idén is tűzijátékkal ért véget.
Berekméri Edmond, Krónika (Kolozsvár)

Érettségi: Erdély jobban teljesít, de mi van Biharban?
A székelyföldi diákokhoz hasonlóan a többi magyarok lakta megye érettségizői is a tavalyinál jobb eredményeket értek el az idei vizsgákon. Az országos átlag 59,25 százalék, 3 százalékponttal jobb a tavalyi teljesítménynél.
Maros megyében 58,44 százalékos az átmenési arány az óvások elbírálása előtt, ez négy százalékponttal jobb a múlt évi adatnál. Idén két színtiszta tízes vizsgázó is akadt, mindkettő a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium végzőse. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban a diákok 95,15 százaléka jogosult diplomára.
Kolozs megyében 73,96 százalékos az átmenési arány, 3 százalékponttal nagyobb a tavalyinál. Három iskolában értek el 100 százalékos sikerarányt az érettségizők, az egyik a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassai Sámuel Líceumban a diákok 98 százalékának sikerült az érettségije. Tíz diáknak sikerült színtiszta tízesre vizsgáznia.
Szatmár megyében a diákok 63,8 százaléka szerzett érettségi diplomát, közel 6 százalékponttal többen, mint tavaly. A megyében két érettségiző vizsgázott tízesre. A legjobban a német tannyelvű Johann Ettinger Elméleti Líceum végzősei teljesítettek, 97,5 százalékos arányban sikerült a vizsgájuk.
A román nyelv valóban problémát okoz a diákoknak, de néhány éven belül jó eséllyel változik a rendszer – nyilatkozta a maszol.ro-nak Király András. Az oktatási államtitkárt azzal szembesítettük, hogy az idei érettségin is a román nyelv és irodalom vizsga osztályzata húzta le a székelyföldi magyar diákok átlagát.
Bihar megye meglepetést hozott Erdély többi régiójához képest: az átmenési arány 57,85 százalék az óvások elbírálása előtt, ez pedig 11 százalékponttal kisebb a tavalyi eredménynél. Idén a megyében 39 diákot zártak ki a vizsgákról csalási kísérlet miatt, és senkinek sem sikerült tiszta tízesre vizsgáznia.
Így alakultak az országos adatok
Országosan az átmenési arány 59,25 százalék az óvások elbírálása előtt. Tavaly a végleges átmenési arány 56,44 százalék volt. Brăila megyében teljesítettek a legjobban a diákok, 77,82 százalékuknak sikerült idén az érettségije. A másik pólus Ilfov megye, ahol a vizsgázóknak mindössze 27 százaléka szerzett diplomát.
maszol.ro

Új szakok indulnak a Sapientia csíkszeredai karain
Jövő héttől felvételizhetnek a diákok a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak alap- és mesterképzéseire. Újdonság, hogy ősztől az eddigiek mellett két új szakot indít az egyetem, a humán erőforrás, valamint a génsebészet szakokat.
A Sapientia egyetem csíkszeredai munkatársai sajtótájékoztatón számoltak be kedden a nyári felvételi mikéntjéről és az egyetem korábbi eredményeiről. Tekintettel a Pharrell Williams Happy című videoklipjére épített kampányfilmjük sikerességére – amellyel több mint százezres nézettséget értek el az egyik videómegosztón –, a felsőoktatási intézmény a felvételi tájékoztató füzetet és a plakátokat is a „happy”, azaz a boldog szellemében készítette el. A felvételi füzetekből több mint kétezer példányt juttattak el a középiskolásokhoz.
Új szakok az alapképzésben
Az egyetem idén tizennégy szakon biztosít alapképzést, közülük kettő új: a humán erőforrás és a génsebészet. A helyek száma összesítve ugyanannyi maradt, mint tavaly, azaz összesen 550 tandíjmentes és költségtérítéses van, viszont a két új szak bevezetésével a szociológia szak helyeit megosztották. Így ebben az évben mindössze hét-hét tandíjmentes, illetve 18-18 költségtérítéses helyet hirdettek meg a szociológia és a humán erőforrás szakokon, tízet-tízet pedig a génsebészet szakon. A csíkszeredai Sapientia minden szakjának költségtérítéses helyén egy évre 250 eurót kell fizetni.
Mesterképzések
A fordító és tolmács mesterszakra 12 tandíjmentes, illetve 16 tandíjas helyet hirdettek meg, ezen a szakon egy évre 500 eurót kell fizetni a költségtérítés helyekre, a többi három mesterképzésre 250 eurót. A vezetés és szervezés szakon 25 tandíjmentes és 20 tandíjas helyre, a fenntartható biotechnológiák szakon tíz és tíz, illetve a kommunikáció és közkapcsolatok szakon 22 és 28 helyre lehet jelentkezni idén.
Felvételi időpontok
A Műszaki és Társadalomtudományi Kar, valamint a Gazdaság- és Humántudományok Kar szakjain július 14-én kezdődik a felvételi. A humán szakokra július 22-ig lehet iratkozni, a gazdasági, a műszaki, valamint a társadalomtudományi szakok esetében pedig július 24-én zárul le a felvételi időszak, rá egy napra, 25-én minden szakon eredményt hirdetnek. A beiratkozási díj nem változott a tavalyhoz képest, idén is 50 lej. Az érdeklődők a felvételivel kapcsolatosan részletes információkat az egyetem honlapján, a www.sapientia.ro oldalon, vagy személyesen az intézmény titkárságán kaphatnak.
Érettségi felkészítők ingyenesen
A sajtótájékoztatón továbbá elhangzott, azt tapasztalták az elmúlt években, hogy egyre több olyan diák jelentkezik a Sapientiára, akik tudatosan ezt az egyetemet választják. Arra viszont idén sem számítanak, hogy a nyári felvételin betelnének a meghirdetett helyek, ezért több mint valószínű, hogy ősszel is szerveznek felvételit. Pap Levente, a Gazdaság- és Humántudományok Kar kari kancellárja a téma kapcsán elmondta, az egyetem is hozzájárult ahhoz, hogy sikeresebben teljesítettek az érettségiző diákok, hiszen már három éve, hogy ingyenes érettségi felkészítőket tartanak. Azt tervezik, hogy az őszi pótérettségire is szerveznek ilyen felkészítőket román és matematika tárgyakból.
Visszatekintő
Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékánja elmondta, az volt a céljuk, hogy minél több csíkszeredai és csíki szülőt és diákot szólítsanak meg, hogy bizalmat alakítsanak ki az egyetem iránt. Ennek érdekében több rendezvényt, nyílt napot, konferenciát, vetélkedőt és kulturális programot szerveztek. A tavaly bekapcsolódhattak az Erasmus programba, így Európa-szerte 14 felsőoktatási intézménnyel van szerződésük, így a sapientiás diákok és a tanárok is élhetnek a csereprogram lehetőségeivel.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro

A politikum akadályozza a sajátos románoktatást
Nincs politikai akarat arra, hogy a kisebbségeknek sajátos módszerrel tanítsák a román nyelvet – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő rámutatott, a programot minden évfolyam számára kidolgozták, ennek ellenére egy helyben toporognak, mert hiányzik a politikai akarat az új módszertan elindítására.
„A programok már két éve készen állnak, csak rá kell bólintani az alkalmazásukra, ám ez valamiért még mindig nem történt meg, holott mindenki hangoztatja, hogy mennyire szükség lenne arra, hogy a kisebbségben élők jól elsajátítsák a román nyelvet” – mondta a főtanfelügyelő.
Keresztély Irma szerint az idei érettségi eredmények is igazolják, hogy szükség van az új módszertanra, hiszen a magyar diákok sokkal gyengébben teljesítettek a román vizsgán, mint román társaik. Korábban országos szinten és a magyarlakta megyékben is sokkal jobbak voltak az érettségi eredmények, az adatokat csak 2010-től lehet összehasonlítani, amikor szigorították a feltételeket, és bevezették, hogy térfigyelő kamerák felügyelete alatt zajlanak a vizsgák.
„Azelőtt sokkal magasabb volt a sikeresen érettségizők aránya, de nem merném tűzbe tenni a kezem, hogy a vizsgák maradéktalanul tisztességesen zajlottak. 2010 óta azonban működnek a térfigyelő kamerák, és azóta is javultak az eredmények” – mondta Keresztély Irma.
A főtanfelügyelő szerint a javuló tendencia annak tulajdonítható, hogy már az iskolák is megszűrik a diákokat, még az érettségi előtt pótvizsgára buknak, másrészt a diákok is belátták, hogy nincs esélyük a puskázásra, és csak azok iratkoznak be a záróvizsgára, akik készülnek is arra.
Mint ismeretes, a fellebbezések elbírálása előtt országos szinten az érettségizők 59,25 százaléka szerzett átmenő jegyet, ez több mint 4 százalékponttal jobb a tavalyi végleges eredménynél.
Bíró Blanka,
Székelyhon.ro

Válaszúton
Néhány tisztség, némi pénz, ködös ígéretek a kisebbségi jogok bővítésére – ennél többet sosem ajánlottak a mindenkori román kormánypártok az RMDSZ voksaiért.
A tisztségekkel nem nagyon fukarkodtak, kormányfő-helyettesi pozícióig küzdötte fel magát az RMDSZ, de több miniszteri, államtitkári posztot is betölthettek a szövetség képviselői – igaz, már ekkor feltűnhetett volna: az etnikai arányosság elve továbbra sem érvényesül, ráadásul a nemzetbiztonsági szempontból jelentősnek tartott intézményekben nem látják szívesen a magyarokat. Az még csak szóbeszéd szintjén sem merült fel, hogy a védelmi vagy a külügyi tárca irányítását bízzák az RMDSZ-re, de a karhatalmi szervekhez, a rendőrséghez, csendőrséghez, titkosszolgálatokhoz sem engedték közel a magyarokat, és emlékezetes marad az is, ahogyan 2009-ben a Kelemen Hunorra bízott művelődési tárca alárendeltségéből kiemelték az egyházügyeket – nehogy illetéktelenek is beletekinthessenek például az ortodox egyháznak nyújtott állami támogatások rendszerébe.
Pénzből látszólag több jutott a magyarlakta vidékekre azokban az időszakokban, amikor az RMDSZ kormányon volt: mindenféle sikerpropaganda ellenére azonban legjobb esetben is csak annyi történt, hogy visszautalták azt az összeget, ami megilleti a székelyföldi, erdélyi megyéket a befizetett adók alapján.
Ami pedig a kisebbségi jogok bővítésének véget nem érő táncát illeti, elég csak felidézni, hány éve húzódik például a kisebbségi törvény elfogadása, de hasonlóan nincs előrelépés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében – és ez még a követeléslista igencsak „enyhe”, kilúgozott változata, az önálló állami magyar egyetem, a területi autonómia szóba sem került koalíciós egyeztetéseken.
Kelemen Hunor szociáldemokratákhoz intézett ultimátuma, illetve a román külügyminiszter elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatai, döntései újólag, minden eddiginél élesebben világítanak rá arra az alapvető kérdésre, hogy lehet-e keresnivalója egy kisebbségben élő nemzeti közösség érdekvédelmi szervezetének abban az államhatalomban, amely változatlanul gyanús elemként viszonyul hozzá, és nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a magyarokat. A kérdésre születő válasz hosszú időre kijelölheti a magyar érdekérvényesítés útját: folytatódhat a látszatpárbeszéd, a sehova sem vezető kis lépések politikája, a zsibvásár hangulatát idéző koalíciós alkudozások kora – vagy következhet a karakán kiállás időszaka követeléseink őszinte megfogalmazásával, az érdekérvényesítési eszköztár bővítésével, új szövetségesek keresésével.
Néhány tisztség, némi pénz, ködös ígéretek a kisebbségi jogok bővítésére – ennél többet sosem ajánlottak a mindenkori román kormánypártok az RMDSZ voksaiért.
A tisztségekkel nem nagyon fukarkodtak, kormányfő-helyettesi pozícióig küzdötte fel magát az RMDSZ, de több miniszteri, államtitkári posztot is betölthettek a szövetség képviselői – igaz, már ekkor feltűnhetett volna: az etnikai arányosság elve továbbra sem érvényesül, ráadásul a nemzetbiztonsági szempontból jelentősnek tartott intézményekben nem látják szívesen a magyarokat. Az még csak szóbeszéd szintjén sem merült fel, hogy a védelmi vagy a külügyi tárca irányítását bízzák az RMDSZ-re, de a karhatalmi szervekhez, a rendőrséghez, csendőrséghez, titkosszolgálatokhoz sem engedték közel a magyarokat, és emlékezetes marad az is, ahogyan 2009-ben a Kelemen Hunorra bízott művelődési tárca alárendeltségéből kiemelték az egyházügyeket – nehogy illetéktelenek is beletekinthessenek például az ortodox egyháznak nyújtott állami támogatások rendszerébe. Pénzből látszólag több jutott a magyarlakta vidékekre azokban az időszakokban, amikor az RMDSZ kormányon volt: mindenféle sikerpropaganda ellenére azonban legjobb esetben is csak annyi történt, hogy visszautalták azt az összeget, ami megilleti a székelyföldi, erdélyi megyéket a befizetett adók alapján. Ami pedig a kisebbségi jogok bővítésének véget nem érő táncát illeti, elég csak felidézni, hány éve húzódik például a kisebbségi törvény elfogadása, de hasonlóan nincs előrelépés a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében – és ez még a követeléslista igencsak „enyhe”, kilúgozott változata, az önálló állami magyar egyetem, a területi autonómia szóba sem került koalíciós egyeztetéseken.
Kelemen Hunor szociáldemokratákhoz intézett ultimátuma, illetve a román külügyminiszter elmúlt napokban elhangzott nyilatkozatai, döntései újólag, minden eddiginél élesebben világítanak rá arra az alapvető kérdésre, hogy lehet-e keresnivalója egy kisebbségben élő nemzeti közösség érdekvédelmi szervezetének abban az államhatalomban, amely változatlanul gyanús elemként viszonyul hozzá, és nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a magyarokat. A kérdésre születő válasz hosszú időre kijelölheti a magyar érdekérvényesítés útját: folytatódhat a látszatpárbeszéd, a sehova sem vezető kis lépések politikája, a zsibvásár hangulatát idéző koalíciós alkudozások kora – vagy következhet a karakán kiállás időszaka követeléseink őszinte megfogalmazásával, az érdekérvényesítési eszköztár bővítésével, új szövetségesek keresésével.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanév végi számadás a Sapientián
Kedden délelőtt a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara által szervezett sajtótájékoztatón az idei sikerek mellett a többi között ismertették a jövőbeni terveket, a bentlakás építésének ütemét, az idei felvételi menetét, a meghirdetett szakok és helyek számát, a nyári szakmai gyakorlatok előnyeit.
Dr. Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja ismertette a 2013/2014-es tanév kiemelkedő eseményeit, a sikereket, a különleges megvalósításokat, az egyetemen kívüli tevékenységek során elért eredményeket, melyek az intézmény hírnevét öregbítik. A legnagyobb sikernek könyvelte el, hogy diákjaik közül sokan önként kezdenek olyan feladatok megoldásába, kutatómunkákba, melyek hónapokig tartanak, ám ők fáradtságot nem ismerve készülnek a megméretésekre, ezáltal számtalan országos és külföldi versenyen, tudományos diákköri konferenciákon bizonyítják felkészültségüket.
„Sok esetben önmaguknak diktálják a ritmust, ez az, amire szükségünk van, ezek az emberek fogják a társadalmat előre vinni” – mondta az intézményvezető. A záróvizsgák is sikeresek voltak, a tizenegy alapképzési szakból hat esetében a Sapientia szervezte azokat. A 198 végzős hallgatóból 187-en jelentkeztek államvizsgára, közülük 182-en sikeresen tették le. Év végi visszatekintőjében sikernek könyvelte el azt is, hogy az oktatási hullám nem nyelte el intézményüket. Az októberben kezdődött bentlakásépítés gyorsított kisfilmjét is bemutatták, mely ugyancsak számottevő megvalósításának számít. Előreláthatólag szeptemberben 240 diáknak szállást tudnak biztosítani. 1.200-1.400 diákra számítanak, nagy részük a három székelyföldi megyéből kerül ki, ezért az elszállásolási lehetőség biztosítása elengedhetetlen. A diákbentlakásban egy közösségépítő centrum lehetőségét is látják, a kollégiumi diákközösség légkörének megteremtése érdekében. A 2015. július 15-ig megvalósuló teljes centrum éttermet, konferenciatermet is magában foglal majd. A teljes mértékben anyaországi finanszírozásból megvalósuló építmény értéke 14,5 millió lej. Az eddigi építkezés 9 millió lejbe került. A jövő évi tervek között szerepel az intézmény akkreditációjának a felújítása is.
Megemlítették a tavaly kezdődött és idén augusztusban újra megtartandó érettségi felkészítőket, melyeket az érettségi előtt álló diákok körében népszerűség övez. A nyári szakmai képzések kapcsán dr. Forgó Zoltán, a gépészmérnöki tanszék vezetője a duális képzések előnyeit ismertette, mely az elméleti és gyakorlati oktatás szerves összefonódását jelenti. Cégekkel ápolnak szakmai kapcsolatokat, ezáltal a diákok a tanévek során részmunkaidőben sajátítják el a szakmai ismeretek gyakorlati részét. A tanszékvezető szerint ennek egyik pozitív példája, hogy az egy hete sikeresen államvizsgázott hét diáknak máris állása van, közülük ötnek Erdélyben. A Plasmaterm Rt. igazgatója, dr. Kolozsváry Zoltán elmondta, hogy a Nyugaton bevált duális képzést a Sapientián évek óta alkalmazzák, amit nagyon hasznosnak tart, hisz ezáltal a frissen végzettek szakmai tapasztalattal is rendelkezhetnek. Mint mondta, sokkal célravezetőbb egy ipari egységnek, ha úgy vesz részt a képzésben, hogy maga részére neveli ki a szakembereket. A nemzetközi projektekben való részvétellel felcsillantják a perspektívát, hogy itt is el lehet érni valamit, nem csak külföldön. Dr. Máté Márton elmondta, hogy az elméleti és a gyakorlati oktatást, valamint a kutatást nem szabad különválasztani. A tehetséggondozás az igazi tehetségek felkarolását jelenti, amit ha a diák is őszintén akar, a tanár sikerélményként könyvel el. Mint mondta, a gépészmérnöki hivatás örömét az igencsak megújult szakma szépsége mellett – mely számítógép-ismeretet és villamosmérnöki tudást is igényel –, a mindennapok biztonsága is jelenti.
Pálosy Piroska, Népújság (Marosvásárhely)

Szigetlét
Délvidék felfedezése
A Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója (KMÚEK), amelynek tagja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is, több mint nyolc évvel ezelőtt, 2005 májusában alakult meg Szegeden, és azóta évente legalább kétszer rendszeresen találkoznak a tagszervezetek. Munkája eredményeként az elmúlt időszakban jelentősen felélénkült a külhoni magyar médiumok közötti kommunikáció.
Általában kétszer tart fórumot, ahol megvitatják az újságírás terén mutatkozó legújabb kihívásokat, problémákat, megvalósításokat. A tavalytól egy új programmal jelentkeznek. A Kárpát-medencei magyar újságírók egy-egy Kárpát-medencei régióban médiatábort szerveznek, és elkészítik annak a régiónak a kismonográfiáját. Az első tábor tavaly Erzsébetlakon volt, a szerbiai Bánságban. A KMÚEK májusi tatrangi tanácskozásán ennek a munkának az eredményét, Erzsébetlak monográfiáját mutatták be a vajdasági újságírókollégák. – Reményeink szerint ez a program is hagyománnyá válik, s még az idén azon fáradozunk, hogy Erdélyben is összehívjunk egy ilyen tábort. Talán már az őszi KMÚEK-találkozóra elkészül az erdélyi szórványt bemutató kötet, nyilatkozta a tanácskozáson Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a KMÚEK társelnöke.
Az első sikerélmény, hogy együtt voltunk
A riporttábor szervezője a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete (VMÚE) volt. Az egyesület 2003-ban alakult meg, tagságának túlnyomó része a legnagyobb vajdasági magyar szerkesztőségekben dolgozik, de az egyesület nyitott a helyi lapok, rádiók és televíziók felé is. A VMÚE egyik alapítója és állandó résztvevője a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának. A VMÚE elnöke, Tóth Lívia szerint Erzsébetlak olyan település, ahol riporteri kíváncsiságát mindenki ki tudta elégíteni. – Szerencsésen egy tető alá tudtunk ülni többen egy olyan Nagybecskerek közeli faluban, Erzsébetlakon, ahol a közelben szlovákok, katolikus bolgárok, románok, szerbek élnek. Az első sikerélmény az volt, hogy együtt voltunk. Bár közhelynek tűnik, de jó leülni és beszélgetni.
A másik sikerélmény az volt, hogy az elkészült írásokat kötetben jelentettük meg. Maga az írás ugyanis még nem könyv. A könyvet el kell készíteni, meg kell szerkeszteni, képileg, szövegileg is. Úgy gondolom, hogy csinos kis küllemet tudtam kölcsönözni a könyvnek, mert ez volt az én feladatom, és így kötetben, két borító közé fogva, gondolom, nemcsak írások ezek, hanem könyv is. Nem baj, ha kevesen olvassák el, nem baj, ha a polcon marad, egyfajta dokumentum, hogy 2013-ban milyen emberek éltek azon a területen, milyen történeteket mondtak el. Tóth Lívia szerint azért választották Közép-Bánátot, illetve Erzsébetlakot, mert oda a vajdasági újságírók is ritkábban jutnak el, pedig ezen a vidéken sok jó kezdeményezés van, amelyekről a Kárpát-medencében is érdemes hírt adni. – Mi a falusi turizmusra, a konyhakertészek munkájára, a Császár-tó természetvédelmi területre, az écskai Lázár-kastély történetére hívtuk fel a figyelmet, de az erdélyi Háromszék lap újságíróját, Ferencz Csabát például az itteni katolikus bolgár lakosság élete érdekelte – tette hozzá a VMÚE elnöke. A kiadvány megjelenését a Bethlen Gábor Alap támogatta, a fotókat Bencsik István, Ferencz Csaba, Kecskés István, Léphaft Pál, Martinek Imre és Tóth Lívia készítették.
*** Erzsébetlak (szerbül Belo Blato, szlovákul Biele Blato, németül Elisenheim) a Vajdaság Közép-bánsági körzetében helyezkedik el, Nagybecskerektől 17, Belgrádtól 60 kilométerre, Lukácsfalva és Écska közelében. A vidék 74 méteres tengerszint feletti magassága enyhén kiemelkedő szigetet képez, valószínű, hogy a területe egykor szigetet alkotott a Pannon-tengerben. Nyugatról a Tisza, délnyugatról a Béga folyó övezi, keletre számos halastó található.
A község a német bánsági Határőrvidék területén 1866-ban jött létre, Torontálszécsányból jött katolikus németekkel telepítették be. A Határőrvidék feloszlatása után, 1872-ben Torontál vármegyéhez csatolták. 1876-ban a Tisza áradása az egész falut elpusztította, lakosai elköltöztek. 1887-ben (a Magyar katolikus lexikon szerint 1888-ban) telepítették be ismét szlovákokkal, magyarokkal, bolgárokkal. Jelenlegi, mintegy 1.500 fős lakosságát is zömében ez a három nép alkotja, de élnek a faluban szerbek is.
A katolikus templomot Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére 1896-ban emelték, az evangélikusoké pedig 1902-1903-ban épült.
A falut övező 1600 holdnyi földterületből csak mintegy 600 hold művelhető. A kertészet mellett a lakosság jelentős része halászattal is foglalkozott, valamint a nád kitermelése és értékesítése is bevételt hoz több család számára. Az utóbbi időben a településen fellendülőben van a falusi turizmus is.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Példamutatással a túlélésért
Fogyatékos-háló kiépítésén dolgozik az a hatvanöt személy, akik a Kárpát-medence különböző szegleteiből érkeztek Gyergyószentmiklósra. Az egyhetes táborban egymás szervezeteinek megismerésén túl a tapasztalatcserére és a közös foglalkozásokra is nagy hangsúlyt fektetnek.
„Az Együtt – Egymásért, fogyatékosok és egészségesek együttélési táborának második kiadásánál tartunk. Tavaly is a HétVirág panzió volt alkalmas a rendezvény megszervezésére, és idén sem változtattunk a helyszínen. Bővült a program és a meghívottak palettája is, az egész Kárpát-medencéből érkeztek táborozók, szervezetek képviselői, fogyatékkal élők és családtagjaik” – mondta Fikó Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének elnöke.
Kiemelte, a tábor témája a fogyatékosok és egészségesek együttélése, céljuk a rendezvény által összefogni a magyarlakta vidékek fogyatékosokkal foglalkozó egyesületeit és egy közös együttműködési terv kidolgozása. A Családlánc Mozgalom részprogramjaként létrejött rendezvény által kapcsolatot szeretnének építeni: „Hidat építünk egymás között, hogy könnyebben élhessünk” – fogalmazott Fikó Csaba.
Az egyhetes tábort a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége támogatja, melynek képviselője, Csuzdi József Budapestről érkezett. A másság elfogadásának és a közösség építésnek a fontosságát emelte ki, továbbá lényegesnek tartotta, hogy személyesen is részt vegyen a háló kiépítésében, hogy munkájával segítse azt a rendezvényt, melynek megszervezését anyagilag támogatja a szövetség.
A kaposvári házaspár példája erőt ad
„A sérült embereknek mindenhol ugyanazok a problémáik, de tapasztalatainkkal tudjuk egymást segíteni – mondta Bodor Zoltán, aki feleségével visszatérő táborozó. A Kaposvárról érkezett házaspár mindkét tagja kerekes székes. A teljes életükről, a gyerekvállalásról a táborlakóknak is mesélnek, példájukkal a hasonló helyzetben lévő társaiknak adva erőt. „Több mindenről megosztjuk a tapasztalatainkat, a leglényegesebb talán az elfogadás, de beszélgetünk a társadalom fogyatékkal élőkhöz való hozzáállásáról, a család, a gyerekek vállalásának fontosságáról, a munkavállalásról” – sorolta Bodor Zoltán, mi mindent szeretne megosztani táborozó társaival.
Vajdaságban kamatoztatják az itt tapasztaltakat
Benák-Búcsú Emese, a szabadkai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke is részt vesz a táborban, aki hazatérve a vajdasági, betegekkel és fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezetek felkutatását, egy hálóba szövését tervezi. „Az egyesületünk családokkal foglalkozik ugyan, de tudjuk, hogy a fogyatékkal élők is családokból származnak, családokban élnek, és úgy gondolom, már sokat tanultunk annak érdekében, hogy miként tudunk a sérültekkel együtt élő családoknak is a segítségükre lenni. Az egyesületen belüli tevékenységünket szeretnénk bővíteni, és nemcsak egészséges emberekkel foglalkozni, mint ahogy azt idáig tettük. Tapasztalatunk nincsen, ezért is tartottuk fontosnak, hogy részt vegyünk a táboron” – fejtette ki Benák-Búcsú Emese, aki az egyesületük jövőbeni feladatáról is szólt. „Olyan vajdasági szervezetek felkutatása a célunk, amelyek beteg emberekkel, fogyatékkal élőkkel foglalkoznak, és a tapasztalatcserében, a találkozásokban a koordináló szerepet vállalnánk" – ismertette terveiket a szabadkai egyesület elnöke.
Felvidéki túlélést segítő kis megoldásokért
Rácz Jolán Komáromból érkezett, és a felvidéki magyar családokat, illetve azokat a szervezeteket képviseli, melyek hátrányos helyzetben lévő, egészségkárosodott személyekkel és családjaikkal foglalkoznak. „A felvidéki fogyatékkal élő személyekkel együtt élő családok halmozottan hátrányos helyzetben vannak, az akadálymentesítés a nyelvi akadálymentesítéssel kezdődik. Ez egy országos egyházi szervezet, a lelki gondozás a fő feladata, de nagyon fontosnak tartjuk a segítségnyújtás más formáit is. A magyarság nem egy tömbben él, hanem mintegy 450 km sávban a határ mentén, ezért is fokozottan szükséges a családok lelki gondozása melletti másmilyen törődés is” – foglalta össze Rácz Jolán. Hozzátette, a találkozásokból, a beszélgetésekből új erőt is merítenek. „Újabb lendületet, hosszabb távon pedig együttműködést, tapasztalatok kicserélésének a lehetőségét kapjuk, és persze sok olyan kis megoldást, mely a túlélést segíti” – fejtette ki.
Baricz Tamás Imola, Székelyhon.ro

EU Tábor – Ki védi meg a mi nyelvünket? – Multikulturalizmus – ahogy a kisebbség látja
A 11. EU Tábor második napján, július 10-én a multikulturalizmus témáját járta körül Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára, a FUEN alelnöke, Laczikó Biró Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője és Bodó Barna, a Sapientia EMTE oktatója. Az előadók olyan fogódzókat nyújtottak a táborlakóknak, amelyek segítségével megérthetik, mit jelent a kultúrák közötti kapcsolat országos és nemzetközi szinten.
Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára a Finnországban élő, teljes körű autonómiát élvező svédek példájával illusztrálta, mit jelent Európában kisebbségként ugyanolyan nyelvi jogokat élvezni, mint a többség.
Hangsúlyozta, hogy az ilyen, és ehhez hasonló pozitív példákból kiindulva létrehozott modellt kellene Európa szerte megosztani. Vincze Loránt úgy látja, „a kisebbségi közösségeket kell arról megkérdezni, hogy elégedettek-e az őket érintő jogok szintjével”, majd hozzátette: „azért van szükség a kisebbségi jogok uniós keretére, hogy a jövőben ne forduljon elő az, hogy a kisebbségi szabályozás egy tagállamban kormányválságot idéz elő”. Úgy véli, ennek megteremtéséhez nem csupán komoly anyagi háttérre és óriási erőfeszítésre van szükség, hanem nemzetközi lobbira is. Ennek eléréséhez előnyt jelent, ha ez a folyamat intézményes keretek között folyik.
Feltevődött a kérdés, hogy ki védi meg a mi nyelvünket? „Mi magunk” – válaszolta lényegre törően Laczikó Biró Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, majd hozzátette, az államnak kell megteremteni a keretet arra, hogy anyanyelvünket használhassuk, viszont rajtunk múlik, mit teszünk ennek eléréséért. „A legfontosabb az, hogy minden szinten és bármilyen körülmény között használhassuk az anyanyelvünket” – hangsúlyozta.
Bodó Barna, a Sapientia EMTE oktatója interaktív előadásában többek között a multikulturalizmus értelmezéseit, az integráció és beolvadás különbségét, a kisebbség és többség fogalmát járta körül. „Nem elvenni akarjuk Erdélyt, hanem ugyanúgy tulajdonosai szeretnénk lenni ennek a kultúrának, mint a többi tulajdonos” – reflektált a többségben felmerülő esetleges kételyekre.
A táborozók kérdéseinek megválaszolása után Kovács Richárd, a beszélgetés moderátora következtetésként megjegyezte: „sokba kerül fenntartani az Európai Unió intézményeiben a 24 nyelvet, viszont a háborúk sokkal többe kerülnek, mint a tolmácsolás. Tanuljunk meg egymás nyelvén kommunikálni”.
Közlemény, Erdély.ma

Fájdalommentes szakítás
Victor Ponta a román nemzeti érdek – jelentsen bármit is ez a fogalom – mindenre elszánt védelmezője szerepében tetszeleghet, Kelemen Hunor pedig a kisebbségi jogok bővítését mindenekfölé helyező következetes magyar politikusnak tűnik néhány napja – ha ebből a szempontból és a közelgő államfőválasztás tükrében vizsgáljuk az elmúlt napokban kirobbant koalíciós válságot, azt látjuk, hogy az voltaképpen mindkét fél számára kedvező.
Nem véletlen, hogy bekeményítettek a felek, s az sem, hogy túl sok minden nem szivárgott ki Victor Ponta és Kelemen Hunor tegnap délelőtti egyeztetéséről, csupán Kovács Péter főtitkár közölte, nem jutottak egyezségre a felek, ezért újabb találkozót terveztek. Sem a szociáldemokratáknak, sem az RMDSZ-nek nem érdeke ugyanis a válság gyors lezárása, inkább a feszült helyzet fenntartására, annak kiaknázására törekszenek. Victor Ponta és a szociáldemokraták láthatólag felmérték: a magyarok esetleges kiszorításával a kormányból nacionalista szavazókat nyerhetnek meg a novemberi voksolásra. Egyfelől tehát felelős kormányzó pártként kell viselkedniük, nem utasítják el a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, ugyanakkor viszont kőkeményeknek kell mutatkozniuk a magyarok követelései ügyében. Persze, azért sem oly békülékenyek, mert immár a parlamenti többség biztosításához sincs szükségük a szövetségre: a Călin Popescu Tăriceanuhoz csatlakozott liberálisok támogatásával, illetve Dan Diaconescu bulvárpártjával nyugodtan kormányozhatnak. Taktikai szempontból az RMDSZ sem járna túl rosszul a kormányból való kilépéssel: a szövetségnek is készülnie kell az őszi államfőválasztásra, némely vélemények szerint akár a mérleg nyelve is lehet a szövetség. Az pedig kétségkívül jobb eredményekkel kecsegtet, ha ellenzéki pozícióból, radikálisabb fellépéssel adnak hangot a magyarság követeléseinek, mintsem ha Victor Ponta és szocialista bagázsija oldalán folyvást magyarázkodni kényszerülnének. Úgy tűnik hát, egyik fél számára sem lesz túlságosan fájdalmas a szakítás, ha esetleg bekövetkezik, és nem találnak olyan megoldást, amely lehetővé tenné a nász folytatását különösebb veszteség nélkül.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A nemzeti integráció lehetőségei (Martosi szabadegyetem)
A nemzeti integráció jövőbeli lehetőségeiről, a külhoni magyar közösségek céljairól és a magyar kormány nemzetpolitikájának eddigi eredményeiről beszéltek magyar politikusok a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvénye, a martosi szabadegyetem nyitónapján tegnap.
A nyitónapon a Felelősséggel és hűséggel avagy Új lendületben a nemzetpolitika címmel tartott fórumon Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke beszélgetett a magyar nemzetpolitika aktuális kérdéseiről. Potápi Árpád János hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy sikerüljön mozgósítani mindenkit a magyar kormány és a külhoni magyarság közös céljainak érdekében. E célok sorában említette a külhoni, azon belül a felvidéki magyarság érdekképviselete erejének fokozását is. Leszögezte, hogy a magyar kormánynak a Felvidéken egy partnere van, és ez a Magyar Közösség Pártja (MKP). Mint mondta: Szlovákiában ma az MKP az a párt, amely a helyi magyar közösség céljait képviseli. Hozzátette: a Most–Híd szlovák–magyar párt nem etnikai magyar párt, ugyanakkor azzal is a jó kapcsolat fenntartása a cél, de ez a kapcsolat nem lehet olyan, mint egy magyar párttal.
Szász Jenő az erdélyi és a felvidéki magyar közösség aktuális helyzetéből kiindulva azt fejtegette, hogy Szerbia európai integrációjának folyamatában a délvidéki magyarok érdekében minden lehetőséget ki kell használni, mivel erre az integráció után sokkal kevesebb lehetőség adódik majd. Sem Pozsony, sem Bukarest, sem Belgrád nem érdekelt abban, hogy a külhoni magyarság jövője biztosítva legyen – mondta. Hozzátette: a külhoni magyar közösségek helyzetének javításához alapvető változtatásokon keresztül vezet az út.
Duray Miklós arról beszélt, hogy a rendszerváltozásig a nemzettudat gyengülése volt megfigyelhető, amit olyan sajnálatos, de jellegzetes példák is mutattak, mint az, hogy a felvidéki magyarokat nemzettársaik esetenként csehekként vagy csehszlovákokként említették. Úgy vélte, a rendszerváltozás utáni két évtizedben viszonylag kevés konkrét lépés történt annak érdekében, hogy a nemzeti integráció stratégiai céljait megvalósítsák. Az integrációra való valós felkészülés első jelei 2010 után mutatkoztak meg – mutatott rá Duray, aki szerint ennek köszönhetően mára sikerült közelebb jutni az integráció céljának eléréséhez. Ennek példájaként egyebek mellett a nemzetpolitikai államtitkárság létrejöttét és a Wekerle-terv alapgondolatának megfogalmazását hozta fel. Ez utóbbi – mondta – a Kárpát-medencét egy gazdasági egységeként fogalmazza meg, ami nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy sikerüljön újrateremteni a szülőföld megtartó és eltartó szerepét.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megkezdődött a 11. EU Tábor
Kezdetét vette a tizenegyedik EU Tábor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Főtitkársága, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának szervezésében. A rendezvény ünnepélyes megnyitójára ma délelőtt, július 9-én került sor Marosfőn.
„Külön öröm számomra, és büszke vagyok arra, hogy megnyithatom az eddigi legnagyobb érdeklődésnek örvendő EU Tábort” – hangsúlyozta tábornyitó beszédében Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese, a tábor főszervezője, majd hozzátette: a résztvevők közül sokan az RMDSZ önkéntesei voltak az európai parlamenti választási kampányban, és jó látni, megtapasztalni, hogy ez a sok fiatal folytatja kampány után is a tevékenységeket, eljön tanulni, szórakozni, ismerkedni az EU Táborba.
,,Nagy előrelépést jelent mind a jelenlévő fiatalok, mind pedig a MIÉRT és RMDSZ életében, hogy a romániai parlament elfogadta az idei év folyamán az önkéntességi törvényt, lehetőséget teremtve a diákok számára, hogy aktivitásuk szakmai gyakorlatként is elismertethető legyen” – emelte ki beszédében az elnökhelyettes.
Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd ezt követően az európai kisebbségek fennálló problémáit fejtette ki. Felszólalásában kiemelte, fontosnak tartja a szülőföld kérdését európai viszonylatban is, amelyet így véleményezett: „ez a föld csak akkor a miénk, ha a talpunk alatt van. Meg tudjuk teremteni a körülményeket, hogy ez a mondás valósággá váljon, ne kelljen elmennünk más földekre a megélhetés végett”.
Dr. Murádin János Kristóf, a Sapientia EMTE kolozsvári karának kancellárja párhuzamot állított az egyetem és az EU Tábor fejlődése között, elmondva hogy úgy az intézmény, mint a rendezvény kinőtte magát és felcseperedett. Az EU Tábor nagyon jó lehetőség arra, hogy a résztvevők testközelből megismerkedjenek az Európai Unióval és annak működésével. „Nem vagyunk elvakult EU imádók, sem euroszkeptikusok. Azért vagyunk itt, hogy egy olyan fórumon vegyünk részt, ahol megismerhetjük az EU érdekeit” – magyarázta a jelenlévőknek.
Nyugati Jelen (Arad)

BBTE: magyar szakok szűnnek meg
A kormány tegnapi ülésén négy felsőfokú oktatási intézmény, köztük a bukaresti Római Katolikus Teológiai Intézet került „feketelistára”: ezeken nem lehet többé felvételit szervezni. Ugyanakkor további egyetemek összesen több mint 130 szakának felszámolásáról is döntött a kormány, mert nem feleltek meg a minőségi elvárásoknak, vagy pedig mert az utóbbi időben túl kevés jelentkező volt e szakokon, illetve nehéz volt a tanult szakmában elhelyezkedni.
Szabadság (Kolozsvár)

A magyar jövőről a Partiumi Írótáborban
Idén a X. Partiumi Írótábort szervezte meg a Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület. A Hagyomány, haladás, megmaradás című színvonalas és programokban gazdag rendezvénynek a nagyváradi Góbé csárda adott otthont.
Az írótábor zárónapján Barabás Zoltán költő, a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd ezután átadta a szót a rendezvény állandó vendégének és támogatójának, Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, aki még mielőtt elkezdte volna az előadást, megemlékezett Tüzes Bálint költőről.
Egyházi, politikai és nemzeti ökuménia
„Az egyneműsítő politikák ellen fel kell lépni, és a szabad, egyesült Európa megszorító keretei között, a totalitárius vagy globalista rendszerekkel szemben a magyar út megtalálására kell törekednünk” – jelentette ki a volt református püspök a Szárszó – múlt, jelen, jövendő címmel tartott értekezésén. Az 1943-as balatonszárszói írótalálkozón és konferencián a befejezéséhez közeledő háború várható következményeivel, illetve az ország sorsával vetettek számot. „A jelenben egy vértelen pusztulásnak vagyunk a szenvedő alanyai” – mutatott rá Tőkés László utalva a vészjósló népszámlálási adatokra, a magyarság fogyatkozására. Az EP-képviselő a szárszói példa követésében látja a megoldást, és azt tanácsolja, gondolkozzon együtt a civil szféra, az egyház és a politikum azon, hogyan lehetne megállítani a fogyatkozást, hiszen ugyanúgy cselekedtek 1943-ban is Balatonszárszón. „Keressük az egyházi, politikai és nemzeti ökuménia útját” – mondta az egybegyűlteknek.
„A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni”
Németh László küzdelme a magyar jövőért címmel tartott ezután előadást Pomogáts Béla irodalomtörténész. „A háborús események végső kimenetelének és az ország, illetve a nemzet várható sorsának megítélése adott feladatot és tartalmat az 1943. augusztus 23–29. között a népi írótábor vezető személyiségei, mindenekelőtt Püski Sándor által megrendezett szárszói találkozónak” – kezdte az értekezést az irodalomtörténész. Majd a következőképpen folytatta: A tanácskozás harmadik napján Németh László tartott előadást, ami Szárszói beszéd címmel vált a magyar politikai irodalom egyik klasszikus művévé. Nem váratlanul szólaltatta meg Németh László a történelmi felismeréseit és szorongásait, előzményei között ott találhatók az 1942-ben rendezett lillafüredi írótalálkozón és az 1943-ban Nagyváradon tartott előadások, valamint az a polémia, amelynek során Népi író címmel fejtette ki nézeteit. Váradon fiatal hallgatóság előtt beszélt arról, hogy a kisebbségi sorsból szabaduló erdélyi magyarok előtt milyen tennivalók állnak. Annak fontosságára figyelmeztetett, miszerint a kisebbségi sorsban kialakított és tanúsított közösségi erkölcsöt (felelősségvállalás, józan számvetés és az egymás iránt tanúsított szolidaritás) a többségi helyzetben is fenn kell tartani. Pomogáts Béla Németh Lászlót idézte: „A nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni. Engem a világháború rémségei közt ez tölt el csaknem optimizmussal: Európában sokkal több erkölcs lappang, mint hittem. A kis népek, csoportok, egyének hősiesebben védik jellegüket, mint a civilizáció langyos fürdője után várni lehetett. Még a magyarságban is javára csalódtam. Nos, a kisebbségi embernek, akár magyar, vagy holland, vagy hindu, ilyesformán kell hűségben, halálraszántságban, áldozatkészségben fokozottan fegyverkeznie. Az elnyomás arzenáljai ellen a katakombák arzenáljait kell megépítenünk.”
Németh László sejtelmei beteljesedtek
Visszatérve a Szárszói beszédre Pomogáts Béla elmondta, Németh László féltve a magyarságot előrevetítette, milyen súlyos következményei lesznek a szovjet megszállásnak, illetve a magyar értelmiség közéleti szerepvesztésének. „Én ezt a háborút – idézte a beszéd egyik lényeges megállapítását az irodalomtörténész – az első pillanattól mély pesszimizmussal néztem. Nemcsak a háború pusztításaitól: megszállásoktól, bombázásoktól, a legjobbak elhurcolásától féltettem azt, amit idáig csináltunk, sokkal inkább a háború utáni rendezéstől. Az az üdvösség, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül. Nem is lehet, hisz azokat odakinn senki sem ismeri. Előrelátható volt, hogy kívülről neveznek ki ránk megváltókat, s mint minden kinevezésnél, ennél is a protekció érvényesül: a dugaszban levők közül az lesz a poglavnik, akit a külföldön élő tanácsadók s hazai sugalmazóik a legalkalmasabbnak tartanak. Mondjuk-e, hogy ezek a tanácsadók – még a jóindulatúak is – keveset tudnak a magyarság valódi állapotáról, a rosszindulatúak pedig első dühükkel épp az ellen fognak fordulni, ami itt a bennszülöttek védelmére fölépült, s az ő illetékességüket vitássá teheti.” Pomogáts Béla elmondta, amitől itt Németh László féltette a magyarságot, az néhány esztendő múlva bekövetkezett. A jelenlévők közül többen is bólogattak, hiszen bőségben voltak a tapasztalatoknak.
Az értelmiség Noé bárkája
A másik fontos megállapítása Németh Lászlónak az előadó szerint az volt, amit az értelmiségről mondott. A szárszói felszólaló számos írása tanúsítja, hogy az értelmiségi társadalom utópiájában találta meg azt a szellemi és erkölcsi stratégiát, amely hite szerint képes lehet kivezetni az emberiséget és a magyarságot a modern kor folyamatos válságaiból. „Én az osztálytalan társadalmat, ha az nemcsak névleg van meg, de az emberek műveltségében is, másnak, mint értelmiségi társadalomnak el sem tudom képzelni. Ez az osztály az, amely a többit lassan magába ölelheti. (…) Értelmiségi foglalkozásukat föladhatják, válthatnak munkakönyvet, elmehetnek szőlőt kapálni, azt azonban ott is tudniuk kell, hogy értelmiségi emberek, és ma az értelmiség a Noé bárkája. Benne ring az a hagyomány, küzdés, emlék, amit az izgalomba jött emberiség tán hajlandó volna föláldozni. S benne menti magát a jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése – egy megtisztult értelmiségi kultúrában” – idézte az irodalomtörténész Németh Lászlót. Pomogáts Béla kijelentette, a két stratégiai mondanivaló szorosan összefügg egymással. A magyarság és a magyar értelmiség sorsát nem is lehetett volna egymástól elválasztani – tette hozzá. Ebben a tekintetben a szárszói szónok nemcsak ideológusnak, hanem jövendőmondónak is bizonyult, hiszen a magyar értelmiség szinte folyamatos közéleti szerepvesztésének a veszedelmét és következményeit jól érzékelte. A szárszói szónok beszéde éppen azt szolgálta, hogy ezt a veszélyt valamiképpen elhárítsa, legalább úgy, hogy a magyar értelmiség legyen tudatában annak, mi történik hazájával és mi történik vele. E tekintetben Németh László gondolatai hét évtized elteltével sem veszítettek aktualitásukból.
Szárszó öröksége
Szakolczay Lajos műkritikus Szárszó élő öröksége címmel tartott előadást (aminek szövegét teljes terjedelemben már leközöltük hétfőn az értekezésnek a ’43-as találkozóról és jelentőségéről való átfogó jellege miatt). „A tanácskozás egyik tanulsága többek között az, hogy ne hagyjuk magunkat – mutatott rá az előadó. Az a miénk, amit kikövetelünk. Imádkozással? Építéssel! – mondta, majd hozzátette: A minőségtégla – e nélkül nincsen tartós fal – ott lebegjen szemünk előtt, s mikor az egyiket a másikra tesszük, gondoljunk őseink századok óta vívott csatáira. A népi írók mozgalma a Zrínyitől Illyésig tartó utat erősítette avval, hogy visszaadta önbecsülésünket. Megacélozta tartásunkat, kiegyenesítette gerincünket.”
Fleisz János történész ezután bemutatta Gábor Ferenc Egy falu, melynek nem látni mását. Köröstárkány monográfiája és Életem viharának emlékére. Köröstárkány fekete húsvétja című kötetét, melyet a méltató és a szerző is egyaránt hiánypótlónak nevezett. Gábor Ferenc kijelentette, több helytörténeti írásra lenne szükség, illetve arra, hogy mindezeket oktassák az iskolákban, hogy a diákok ismerjék meg a múltat helyi vonatkozásban is. Ezt követően Meleg Vilmos színművész versműsort adott elő, többek között József Attila Balatonszárszó, Kosztolányi Dezső Milyen sötét-sötét a Balaton, Csukás István Szárszó, nyár és a Vonat kattog, valamint Rónay György Szeptemberi csönd című művét szavalta el.
Elismerés és reményteljes búcsú
Díjátadással zárult a rangos rendezvény. Idén a József Attila-díjas Mezey Katalin budapesti prózaírót, költőt, műfordítót részesítették elismerésben, akit Ködöböcz Gábor irodalomtörténész méltatott. „Mezey Katalin példaszerű hűségről, felelősségről és rendületlen elkötelezettségről árulkodó pályáján végigtekintve jó okkal juthatnak eszünkbe Pál apostol Korinthusbeliekhez írott második levelének kétségbeesésben is méltóságot, reménytelenségben is reménységet, erőtlenségben is erőt sugárzó szavai: »Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk«” – mondta Ködöböcz Gábor a köszöntés végén.
Miután Tőkés László átnyújtotta a díjat Mezey Katalinnak, Barabás Zoltán megköszönte az egybegyűlteknek a részvételt és azt, hogy ez a családias, meghitt hangulatú rendezvény létrejöhetett, valamint búcsúzóul reményteljesen arra biztatta az egybegyűlteket, jövőre is legalább ilyen szép számban vegyenek részt, ahogy azt idén is tették.
Ladányi Norbert, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megoldás a diplomakérdésre
Az érettségit az egyetemre való iratkozás követi, ehhez pedig elengedhetetlen az érettségi diploma. Az oklevelek azonban késnek, s ez főleg azoknak okoz gondot, akik külföldi egyetemekre szeretnének iratkozni. Az országban elfogadják a diploma igazolásokat is, a tanfelügyelőség pedig hatékony segítséget ígér a külföldre készülőknek is.
Az oklevelek beszerzésével és kibocsátásával az Oktatási Minisztérium foglalkozik – mondta Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes – ám ezek még nem érkeztek meg a tanfelügyelőségekhez. „Úgy tudjuk, hogy nem tartották még meg a versenytárgyalás, és ez okozza a diplomák késését” – fejtette ki a főtanfelügyelő-helyettes.
Ameddig megérkeznek az oklevelek a tanintézetek kiállítanak egy igazolást, amelyen szerepelnek a szóbeli vizsgák eredményei és az írásbeli dolgozatok jegyei is – tudtuk meg Horváth Gabriellától, a Bolyai Farkas Gimnázium aligazgatójától. „Az elmúlt években is volt arra példa, hogy valakinek az érettségi után két-három napra már szüksége volt a diplomára, és akkor kiadtunk egy meghatározott időre szóló igazolást. A jelenlegi helyzetben a kibocsátott igazolások addig lesznek érvényesek, ameddig az eredeti diplomákat ki nem adják. Ezt követően a diákok beadják majd az érettségi bizonyítványt az egyetemekre, s ekkor érvényét veszti az igazolás” – jelentette ki az aligazgató.
Akárcsak az eredeti diplomák esetében, az igazolásokról is lehet hitelesített másolatot készíteni amennyiben több egyetemre szeretnének beiratkozni – tette hozzá Horváth Gabriella, és elmondta, ez a helyzet csak azoknak kellemetlen, akik külföldi egyetemekre szeretnének jelentkezni.
A szaktárca és a tanfelügyelőségek próbálnak megoldást találni a helyzetre. Jelenleg azt tehetik, hogy a raktáron megmaradt diplomákat adják ki sürgős esetekben – mondta Illés Ildikó. „Még nem kaptuk meg a diplomákat, de a minisztériumnak van még raktáron, ezért egy olyan egyezményt szeretnénk megvalósítani, hogy kiadjuk azoknak, akik külföldi felsőoktatási intézményekbe felvételiznek. Az országban nem lesznek gondok, hiszen az oktatási miniszter megígérte, hogy mindenhol elfogadják az igazolásokat az érettségi oklevelek megérkezéséig” – mondta bizakodva a főtanfelügyelő-helyettes.
Becze Dalma, Székelyhon.ro

Zsé előtt és után
Számos romániai magyar család polcán fellelhető, pedig elsősorban szakkiadvány. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár közel negyven év alatt jutott el az első kötetet jelentő A-C-től a tizennegyedik V-Zs-ig. Fazakas Emese nyelvésszel, az utolsó két kötet főszerkesztőjével a munkafolyamat kulisszatitkairól, befejezésről és a jövőről beszélgettünk.
– Bevezetésül tisztázzuk, melyek a legfontosabb tudnivalók az Erdélyi magyar szótörténeti tárral kapcsolatban?
– Az Erdélyi magyar szótörténeti tár – ahogy a neve is jelzi – történeti szótár, amelyben régi, a 16. századtól kezdődő nyelvemlékekből merített részletek szerepelnek szótárszerűen. Célja elsősorban az, hogy az első hosszabb lélegzetű erdélyi magyar nyelvemléktől a 19. század végéig terjedően feldolgozza a levéltári adatokat, és az ezekben levő szavakat címszó és jelentések szerint megmagyarázza, különböző szókapcsolatokat és szólásokat felvillantson. Mindehhez jelentős helynévanyag, illetve névtani anyag is társul. A szótörténeti tárat évtizedekkel ezelőtt kezdték el egykori tanáraim, majd kollégáim. Az ötlet és a munka nagy része Szabó T. Attila nyelvészprofesszor nevéhez fűződik: az 1930-as években ő gyűjtött hozzá anyagot, a szótárat viszont csak a hetvenes évek legelején kezdte írni. Az első kötet 1975-ben jelent meg, az utolsó pedig idén, de ez nem csoda, hisz hatalmas anyagot tartalmaz.
– Nemzetközi és összmagyar összefüggésben mekkora az Erdélyi magyar szótörténeti tár jelentősége?
– Magyar nyelvterületen mindenképpen ez a legátfogóbb és legteljesebb szótár. Azért is, mert sokszor arra is törekedtek, törekedtünk, hogy ne csak az alapjelentéseket villantsuk fel, hanem a kontextusból kivilágló, akár alkalmi jelentéseket is megmutassuk. Ezért megesik, hogy ami a 19. század végén megjelent nyelvtörténeti szótárban öt jelentéssel szerepel, az az Erdélyi magyar szótörténeti tárban akár tízzel is. De túlhaladja a hétkötetes értelmező szótár értelmezéseit is, sokkal összetettebb annál. Nem tudok arról, hogy hasonló jellegű másik szótár létezne. A nyelvtörténeti szótárak amúgy valamiért inkább csak Közép-Kelet-Európára jellemzőek. Angolszász nyelvterületen például a forrásokat egyenként vizsgálják, összehasonlítják őket, de szótár nem készült nyelvtörténeti anyagból.
– Mitől erdélyi a kiadvány?
– A sorozat címében azért szerepel az „erdélyi”, mert erdélyi levéltárakban fellelhető anyagokat dolgoz fel. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne a magyar nyelvtörténetre vonatkozó átfogóbb következtetéseket levonni belőle. A szótörténeti tár nem táj- vagy regionális szótár, csak a feldolgozott anyagát tekintve erdélyi.
– Kik lehetnek a szótár felhasználói?
– Elsősorban nyelvtörténészek, de történészek, néprajzkutatók, vagy olyan tudósok is, akik valamely tudomány történetével, esetleg régebbi szókincsanyagával foglalkoznak.
– Pedig a kiadvány első kötetei számos háztartás könyvespolcán is megtalálhatók...
– Ez így igaz. Magam is olyan családból származom, amelyben én vagyok az első, aki humán tudományokkal foglalkozik, mégis megvolt otthon: úgy ismertem meg kisdiákként, hogy édesapám megvette köteteit. A szótárat tulajdonképpen úgy is lehet olvasni, hogy az ember felüti, és az adalékokat böngészi, mert nagyon sok érdekesség van benne. Nemcsak maga a szó és az értelmezés szerepel benne, hanem történetek is kibontakoznak körülöttük: peranyagok, leltári felsorolások. Ezekből ki lehet olvasni a régi társadalmat, meg lehet ismerkedni az akkori emberekkel. Kicsit közelebb lehetett kerülni letűnt korokhoz, ezért sokan forgatták élvezettel, s remélem, hogy ez nem változik.
– A hatalmas vállalkozás atyja és motorja, Szabó T. Attila 1987-es halála után hogyan lehetett a munkát folytatni?
– Szabó T. Attila csak az első kötetet írta egymaga, ám ez is hatalmas munkát jelentett. Felismerte, hogy egyedül nem tudja folytatni, így munkatársakat vont be a tanszéki tagok közül. Az elején maroknyi csapat volt, ő koordinálta a munkát, később többen bekapcsolódtak. Időközben sajnos sokan elhunytak, de a szerkesztőség állandóan frissült, fiatalokat vontak be. Amikor Szabó T. Attila meghalt, már elő volt készítve néhány kötet kéziratként a hetedik kötetig. Minden kézzel.
– Kézzel?
– Igen, kezdetben én is mindent kézzel írtam, csak a tizenkettedik kötet közepétől írtunk számítógépbe. B. Gergely Piroska és Kósa Ferenc így is kézzel írtak az utolsó kötetig. A sorozat elkészítésének nagy részében a Szabó T. Attila által összegyűjtött kis cédulákról – amiket jelentések, majd évszámok szerint rendeztünk – írtunk kézzel. Azt a főszerkesztő átnézte, az általa javasolt módosításokat bevezettük, ezután gépeltük, utána korrektúrán esett át az anyag, s amikor egy kötetnyi összegyűlt, még egyszer átfésültük és újrakorrektúráztuk. Hosszadalmas és bonyolult munka volt, amelyet általában az aktuális főszerkesztő fogott össze. A cédulákat folyamatosan rendezte valaki. Nem úgy kell ugyanis elképzelni, hogy a kigyűjtéskor Szabó T. Attila meg is határozta, hogy majd melyik milyen betűhöz jár, hanem amikor egy szó kapcsán az egyik cédula valakinek a kezébe került, akkor úgy adta tovább, hogy egy kis borítóra kiírta a szövegben szereplő következő szót. Mindegyik cédulának volt kis borítója, így rendeződött az anyag.
– A cédulákon mi szerepelt?
– A cédulán mindig maga a szöveg szerepelt, illetve ami a szótörténeti tárban szögletes zárójelben szerepel, tehát a forrásjelzet, hogy melyik településen jegyezték le, melyik levéltár adata, esetleg a valló neve, vagy ki írta a levelet kinek. Minden olyan információ, amit vagy vissza lehet keresni, vagy ami alapján fel lehet dolgozni az anyagot például történeti, szociológiai, vagy szociolingvisztikai szempontokból. És a céduláknak volt egy pici borítójuk, amire az aktuális címszavak kikerültek.
– Hány ilyen cetli volt?
– Félmillió, ha nem több.
– S ezt mind Szabó T. Attila írta ki?
– Nagyon nagy részben igen. Van néhány száz, amit mások, de a többi mind a Szabó T. Attila munkája. A cetlik most az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél vannak.
– A rendszer már működött, tehát csak új főszerkesztő kellett?
– A legnagyobb kérdés akkoriban az volt, hogy egyáltalán van-e remény a további kötetek megjelenésére. A nyolcvanas évek közepe-vége táján ugyanis nem úgy nézett ki, hogy a szótörténeti tár bármelyik készen lévő kötete megjelenhetne, ám a csapat mégis úgy döntött, hogy folytatja a munkát. Természetesen felmerült, hogy ki fogja össze a munkát főszerkesztőként. A feladatot Vámszer Márta vállalta el, ő adta ki a munkát, egyeztetett mindenkivel, és hetente egy-egy szerkesztőségi ülést tartott, ahol mindenki feltehette a kérdéseit, mindent megbeszéltünk, mindent a közösség döntött el. Ugyanis hiába volt egy jól bejáratott rendszer, megoldandó problémák, illetve új szempontok bevezetésére vagy azok átgondolására többször került sor.
– Történt különösebb változtatás az évtizedek folyamán?
– Mivel nagyon komplex munka, és lényegében előzmény nélküli, ezért nem alakulhattak ki mindjárt az első kötetre a végleges szerkesztési elvek. Ám ezzel együtt is megmaradt a struktúrája. Inkább végig az volt a kérdés, hogy mi az, amit szókapcsolatként tüntetünk fel, és nem kerül be a törzsanyagba, és miből lesz külön címszó. Mert igaz ugyan, hogy az Szabó T. Attila felvázolta az elveket, de a nyelv sem mindig egyértelmű. Az is megesett, hogy Szabó T. külön címszóként kezelt erdélyi történelemhez, valósághoz kötődő fogalmakat. Bizonyos szempontból állandóan újra kellett gondolni az egész anyagot.
– Megbecsülhető, hogy milyen mértékben érthető a mai olvasó számára a tár anyaga?
– Azért nehéz válaszolnom erre, mert régi szövegekkel dolgozom, ezért számomra ismerősek. Amikor azonban az egyetemi hallgatók nyelvtörténetet kezdenek tanulni, azt szokták mondani, hogy mennyire más, mennyire furcsa, de azt nem, hogy nem értik. A magyar nyelv ugyanis a 16. század elejétől napjainkig nem változott olyan mértékben, hogy ne lehessen megérteni. Szókincsünk az utóbbi harminc-negyven évben változott nagyot, de még mindig nem akkora mértékben, hogy ne lehessen a régi szövegeket értelmezni. Természetesen a szótörténeti tárban sok regionalizmus, tájszó vagy elavult szó van, de nagy részük érthető.
– A tár a 19. századdal zárul. Kell folytatni valahol vagy valamikor? És ha igen, milyen forrásokra támaszkodva?
– A 20. és 21. században jóval több, úgynevezett élő nyelvi szöveg van, mint a régi anyagban. A régiben is szerepelnek szinte élőnyelviek – például vallomásszövegek –, ám a 20. században ez a szövegmennyiség megnő, és már vannak hatalmas számítógépes korpuszok, amelyeket vizsgálni lehet. Ehhez azonban egyelőre nem kell szótörténeti szótár, talán majd 300-400 év múlva.
– A szótörténeti tár tizennégy kötete mondhatni hatalmas fénykép, ami rögzít egy periódust. Kell-e féltenünk mai nyelvünket attól, hogy nem rögzítik hasonló módon vagy túl gyorsan változik?
– Amíg van magyar nyelvet beszélő ember, addig nincs amiért ijedeznünk, mert végül is a nyelv a használatban él. Ha nem használnánk, akkor lenne gond. Vannak periódusok, amikor rohamosabban, vannak amikor kevésbé változik nyelvünk. A 16-19. századra tekintve sem mondható, hogy egyenletesen változott, mert például a 17. század végén, a 18. században felgyorsult. De inkább a szókincs változik, mert természetesen igazodunk a körülöttünk levő világhoz, hiszen a dolgokról beszélni kell valamilyen módon. A nyelvtan kevésbé változik. Az összes többi nyelv is hasonló helyzetben van: a felgyorsult társadalom, amiben Európában és Amerikában élünk, magával hozza a szókincs változását.
– Mit jelentett az ön számára a szótörténeti tárral való munka?
– Először is hatalmas megtiszteltetés volt, mert közel húsz évvel ezelőtt kezdő nyelvészként alig hittem el, hogy én is dolgozhatok rajta. Másrészt már szinte mindennapos foglalatosságot jelentett, és valósággal kikapcsolódást is. Egy idő után ez volt nekem az üdülés a szakmában. Akár az, hogy szerkeszthettem a saját címszavaimat, akár amikor főszerkesztőként a többiek anyagát átnézhettem. És most nagyon hiányzik ez a munka. Természetesen örülök, hogy az olvasók kezébe adhattuk a zs-vel kezdődő címszavakat is, ám hiányzik a mindennapokból a kis cédulákkal való munka. De tervezzük a munka folytatását, mert még mindig hiányzik egy kötet: mindenképpen kell egy mutató, amiben megjelennek az egyes nyelvjárási alakok, lista a különböző szókapcsolatokról, szólásokról, névtani anyagról. A nagy munka után azért előbb meg kellett egy kicsit pihenni.
Fazakas Emese
Nyelvész, egyetemi docens, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsésztudományi Karának dékánhelyettese, 1967-ben született Marosvásárhelyen. A BBTE Bölcsésztudományi Karán szerzett alapképzést, majd a budapesti Közép-Európai Egyetemen mesteri képzésben vett részt. A BBTE-n védte meg az A fel, le és alá igekötők használati köre a kései ómagyar kortól napjainkig című doktori disszertációját is. Több kötet és számos tanulmány szerzője, az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztője, a 13. és 14. kötetének főszerkesztője. Kutatási területei: nyelvtörténet, nyelvtörténet kognitív nyelvészeti szemszögből, a magyar mint idegen nyelv.
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kilépés, bennmaradás: kit-mit képvisel az RMDSZ?
Napok óta megy a spekuláció a közbeszédben, de méginkább a médiában (mert a közbeszéd az nem feltétlenül a politikáról szól, sőt egyre kevésbé arról), hogy szakad-e a román kormánykoalíció. De ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor inkább az a kérdés, hogy kilép-e a Ponta-kormányból az RMDSZ.
Ugyanis a bukaresti kabinetet jelenleg nem csupán a Szociáldemokrata Párt és a magyarok szövetsége alkotja, hanem néhány kisebb román formáció is az SZDP szatelitjévé szegődött, kellő számú képviselővel és szenátorral ahhoz, hogy a baloldali kormánynak meglegyen az elégséges parlamenti támogatottsága Kelemen Hunorék nélkül is.
Mint ismeretes, a szakítás akkor merült fel, amikor jó egy hónap késéssel az RMDSZ rájött – mert akadtak, akik felhívták a lapító szövetség figyelmét rá –, hogy Románia a magyar érdekekkel szemben, az ezek képviseletével tüntető párt megkérdezése és tudta nélkül avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság jogvitájába. Úgy, hogy közben az RMDSZ („ a romániai magyarok érdekképviselete”) annak a rezsimnek a szekerét tolja, amelynek külügyminisztere világossá tette: román állami érdek, hogy a kisebbségi kérdés ne kerüljön uniós hatáskörbe. Sőt mi több, konszenzus látszik kialakulni a román politikai elitben abban, hogy Romániának az Európai Bizottság oldalára kell állnia a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés ügyében, vagyis a kisebbségi kezdeményezéssel szemben. Azaz a kisebbségek európai ernyőszervezetével, a FUEN-nel, a határon túli magyarok mellett kiálló Magyarországgal, sőt a saját kormányát támogató és részben alkotó RMDSZ-szel szemben! A bukaresti hatalom főfői kijelentették: nem fogják a koalíciós partner RMDSZ kedvéért megszüntetni Románia ellenállását.
A kényes helyzetbe került RMDSZ (amelyre eddig is folyton rásütötték a politikai prostitúciót vádját, most pedig egyszerre vált felperessé és alperessé ugyanabban a vitában) elsőre a koalícióból való kilépését helyezte kilátásba, de aztán puhulni kezdett a nagy keménység: előbb Kelemen pártelnök ült le tegnap (kétszer is!) egyezkedni Victor Pontával, majd az RMDSZ bejelentette, hogy a kilépésről úgyis pénteken fog dönteni Kolozsváron az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT), meghallgatva a megyei elnököket és egyéb fontos megmondóembereket. Az RMDSZ „belső demokráciáját” ismerők azonban mérget vesznek rá, hogy holnap már egy Bukarestben szűk körben meghozott döntéssel érkezik Kelemen a kincses városba. Ez ugyanis már hosszú évek óta így megy: Verestóyék a román fővárosban megegyeznek valamiben, aztán azt pár nap múlva elfogadtatják a „döntéshozó fórumokkal”, az SZKT-val vagy a SZÁT-tal, végül pedig megmagyarázzák a népnek, hogy az miért jó. Bár mostanság már csak azt, hogy miért kevésbé rossz. Eme kis időhúzásos, hatáskörös, megfontolásos mutatványra már csak azért is szükség van, hogy a párt propagandistái, bértollnokai elvégezhessék a dolgukat: egyre-másra jelennek meg olyan „vélemények” az RMDSZ sajtójában (amely mindmáig a romániai magyar nyelvű média zömét teszi ki), hogy nem kell ezt a kilépést elsietni. Mert...
Minden érv előkerült és elő fog kerülni. Mögöttük pedig felsejlik az igazi ok, de ez nem hangzik el. Tudniillik, hogy a tulipános pártapparátus és a klientúra, a rokonság, a pereputty, a haveri kör, az önkormányzati nómenklatúra stb. semmitől sem akar elesni. Semmilyen morzsától, ami a hatalom asztaláról lehull. Bukarestben vagy bárhol másutt. Emberileg talán érthető is ez, mert hát mindenki úgy próbál boldogulni, ahogy tud. Ám ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a csoportérdekek nem esnek egybe a nemzeti érdekekkel.
[Dénes László] itthon.ma

Semjén: az autonómia emberi jog a közösség szintjén
Az autonómia megadása nem a többségi nemzet által gyakorolt kegy, hanem az emberi jogok betartása, mivel a nemzetiségi jogok emberi jogok a közösség szintjén – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a 2. Martosi szabadegyetemen.
A felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényén Semjén Zsolt és Bárdos Gyula, az első szlovákiai magyar elnökjelölt elsősorban a külhoni magyarság autonómiatörekvéseiről, az egyszerűsített honosítást lehetővé tévő magyar jogszabályról és a szlovák állampolgársági törvényről beszélt.
Semjén Zsolt a magyar állampolgárság megadásáról és az autonómiatörekvésekről szólva hangsúlyozta: a magyarság ezekkel nem követel semmi olyat, amire ne lenne példa az Európai Unióban. Rámutatott: a többségi nemzetek az autonómia megadásával nem kegyet gyakorolnak, hanem az emberi jogokat tartják be, mivel a nemzetiségi jogok emberi jogok a közösség szintjén. Hozzátette: ezeknek a céloknak az elérésénél az „amit lehet másnak, az nekünk is lehet" elvet kell követni, mert, mint mondta, ha ennek ellentettjét fogadnák el a magyarok, akkor azt mondanák ki, hogy másodrangú polgárok.
A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett: minden egyes külhoni nemzetrésznek magának kell kidolgoznia saját, testreszabott autonómiatervezetét, közben pedig ezeket el kell fogadtatni annak ellenzőivel is, akik többnyire a politikai manipuláció eszközei. „Az autonómia nem a többségi nemzet ellen irányul" – szögezte le Semjén Zsolt, aki szerint az autonómia sikerét az is mutatja, hogy ahol az megvalósult, ott soha nem látott fejlődés indult be, és ma mind a többségi, mind a kisebbségi nemzet jobban él. „Én nem gondolom, hogy Magyarországra veszélyt jelentene, ha a magyarországi szlovákság megélné az önkormányzatiságát" – jegyezte meg.
Semjén Zsolt az egyszerűsített honosítást lehetővé tevő magyar jogszabályról és annak szlovákiai fogadtatásáról, illetve az akkori szlovák kormány által elfogadott „ellentörvényről" is beszélt. Leszögezte: a magyar jogszabály „támadhatatlan", egyebek mellett azért is, mert amikor a magyar törvényt elfogadták, addigra Szlovákiának és Romániának is volt ilyen vagy hasonló tartalmú törvénye. Elmondta: a szlovák állampolgársági törvény leginkább a szlovákoknak árt, hiszen az állampolgárságuktól megfosztottak túlnyomó többsége olyan szlovák, akinek nincs semmi köze a „magyar ügyhöz." Hangsúlyozta: a szlovák állampolgársági szabályozás miatt kialakult helyzet sem a felvidéki magyarság, vagy a magyar állam hibája, ugyanakkor biztos, hogy a kettős állampolgárság tiltásának álláspontja egyre inkább el fog lehetetlenedni.
Bárdos Gyula felszólalásában rámutatott: a felvidéki magyarság azzal, hogy saját magyar államfőjelöltje lett, olyan útra lépett, amely elvezethet ahhoz, hogy a többségi nemzet számára természetessé váljon, magyarok is betölthetnek az elnöki poszt szintjén lévő pozíciókat. Megjegyezte: erre az útra már tíz évvel korábban rá kellett volna lépni, mert azóta már változhatott volna a többségi nemzet hozzáállása. A megkezdett folyamatot azonban tovább kell vinni – jegyezte meg, utalva arra, hogy öt év múlva ismét kell magyar jelöltet állítani a szlovák államfőválasztáson. A választáson elért eredményéről azt mondta: bár az lehetett volna jobb is, a lélektani határt az 5,5 százaléknyi szavazattal sikerült elérni. Megjegyezte: „a rövid idő alatt és jelentős politikai ellenszélben" sokakkal nem sikerült megértetni, hogy a magyar jelölt indításának milyen fontos jelzésértéke van.
MTI, Erdély.ma

Legyenek láthatóvá tetteid (7. Magyar Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön)
A mai napon emberi világunk találkozhat az isteni irgalomnak és a jóságnak a világával. Találkozhat Isten gyógyító erejével, mert gyógyulásra van szükségünk. Találkozhat azzal a boldog tapasztalattal, amit olyan ritkán és nehezen mondunk ki, hogy jó dolog magyarnak lenni, és jó dolog reformátusnak lenni – hangsúlyozta ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott 7. Magyar Református Világtalálkozó megnyitóján.
A nap fénypontja Kálvin János egész alakos bronzszobrának leleplezése volt, amit a Magyar Református Egyház püspökeinek szolgálatával tartott, úrvacsorás istentisztelet követett. Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotásának, Kálvin János egész alakos szobrának leleplezése után nt. Incze Sándor, a Sepsi Református Egyházmegye nyugalmazott esperese, a szoborállítást kezdeményező Székely Mikó Alapítvány elnöke megköszönte a támogatást a helyi és a megyei önkormányzatnak, valamint a magánszemélyek és vállalkozók adományát és segítségét (képünk). A világtalálkozó programjai minden korosztályt megszólítottak, a 2009-ben egyesített magyar református egyházak Generális Konventje pedig a tervezett napirendekkel megkezdte ma is folytatódó plenáris ülését. A kézművesek, a különböző egyházmegyékből érkezett nőszövetségi csoportok már kora reggel berendezték sátraikat az Erzsébet park szélén, a színház előtt megálló autóbuszokból szinte folyamatosan szálltak le a távolról Sepsiszentgyörgyre érkező hívek, akiket nt. Szegedi László erdélyi egyházkerületi generális direktor a Kálvin János nagyságát méltató hangos ismertetője fogadott, aki pedig többet kívánt megtudni a nagy reformátorról, neves egyháztörténészektől kérhetett bővebb tájékoztatást.
Sokszorozzuk meg az Ige fényét
A világtalálkozót ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, aki köszöntőbeszédében emlékeztetett, hogy voltak idők, amikor gyanakvás, meghurcoltatás járt azért, ha valaki a határon átcsempészte a Bibliát, a magyar nyelvű irodalmat, de a sok küzdelem az anyanyelvért és érte meghozta, hogy ma, akik a világon magyar reformátusok vagyunk, nem vagyunk elválaszthatóak, minket az anyanyelv és a közös kultúra összetart. A határok feletti magyar–magyar összetartozás a magyar nemzet egyik legfontosabb erőforrása – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki szerint ennek az összetartozásnak a kötelékei elsősorban lelki, szellemi természetűek. „Azért jöttem el, hogy kifejezzem a magyar kormánynak azt a szándékát, hogy arról az erőről, ami önökben van, mi nem szeretnénk lemondani. Mi azt az erőt hozzá szeretnénk ragasztani minél szorosabban az egész Kárpát-medencei magyarságnak az erejéhez. Azt szeretnénk, hogy a reformáció és a magyar, ami a történelemben összetartozott, a jövőben is összetartozzon. Ez a kötelék ma erősebb, mint tegnap volt, és dolgozzunk együtt és imádkozzunk együtt, hogy holnap, holnapután még erősebb legyen.” Ft. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szerint Sepsiszentgyörgy egy napra a világ közepe, „mert ahol hitben, szeretetben találkozunk, bárhol legyen is az a hely, mindig az a világ közepe”. Felszólított, hogy „vegyük körbe az Ige világosságát mindannyian, igaz emberi magyar református keresztyén harcunkkal, sokszorozzuk meg az Ige fényét, és akkor olyan fényesség támad, hogy a gyógyulások, egybetalálások, megbékélések, megerősödések lehetővé válnak”.
„2009-ben egymás felé fordultunk, egymás kezét megfogtuk, és a szétdaraboltságból egység lett. (...) Mi ezt az egységet kifejezni jöttünk ide, együtt örvendezni, együtt ünnepelni, együtt adni hálát ide, Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre. Itt is itthon vagyunk, itt is helyünk van. Isten népe vagyunk, és Isten népe akarunk maradni, de tudatosítjuk, hogy ez egyedül Krisztus által lehetséges” – hirdette ft. Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházkerület püspöke. A központi színpadon tartott megnyitón közreműködött a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara Székely Árpád karnagy vezényletével, valamint a sepsiszentgyörgyi belvárosi gyülekezet Harmónia kamarakórusa Jakab Csaba vezetésével.
Kálvin János közöttünk
Az ünneplő közösség elfoglalta a református vártemplom előtti Kálvin teret, a baróti, sepsibodoki, gidófalvi, sepsiillyefalvi, kökösi és a vártemplomi kórusok egyesített kara énekelt, majd ft. Kató Béla szólt elsőként a szoboravatón. Elmondta, hogy „Kálvin János tanítása búvópatakként volt jelen a magyar református egyház több mint négy és fél százados történetében. Ő volt, aki talán leghitelesebben és legérthetőbben tolmácsolta számunkra Isten szavát, a megváltás igéjét, azt a szót, amely a várakozó őrállók számára remény, világosság és béke volt.” Kató szerint Kálvin beköltözött vártemplomainkba, tanítása megváltoztatta Székelyföld arculatát, megerősített önvédelmi harcunkban, vártemplomaink kőfalait az ő segítségével béleltük ki Igével, a francia származású svájci reformátort magyarrá, székellyé fogadtuk. Gottfried Locher, a Svájci Református Egyházszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy Kálvin egyszerű ember volt, aki a Krisztus-hitet adta nekünk, és azt, hogy mindannyian Krisztusban egyek vagyunk. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere felszólalásában elmondta, a mi magyarságunkat, helyünket a világban a hit, a kultúra, a közösség és a nemzet egysége határozza meg, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, kulturális miniszter pedig úgy vélte, az a választás, hogy Kálvin Jánosnak szobrot állítsanak a sepsiszentgyörgyi reformátusok, olyan értékválasztás, amely nem a múltról szól, hanem a jelenről és a jövőről, de a múltból jön. Kiemelte, jó lenne, ha a genfi szellemiség nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem az egész országban elterjedne, otthonra lelne. „Ha mindaz, ami számunkra érték, a szabadság, a függetlenség szeretete, a gondolkodni tudás szeretete otthonra lelne a Kárpátokon túl is, az ország minden szegletében. Ha az a munkaszeretet, rendszeretet, amelyet a kálvini eszmék a teológiai gondolatokon túl közvetítenek, otthonra lelne minden egyes közösségben.” Aki a protestáns etikán nő fel, azt a Balkán soha nem tudja bekebelezni – szögezte le Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki szerint minden korban szükség van reformerekre, mert hajlamosak vagyunk belemerevedni a megszokottba, a rutinba, és egy idő után észre sem vesszük, hogy változás, újítás nélkül zsákutcába jutunk. „Minden korban szükség van olyan emberekre, akik felismerik annak az igényét, hogy ami nem működik, azon változtatni kell, hiszen az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy helytelen, hibás és bűnös úton járjunk. Székelyföldnek is reformokra, bátor, új utakat kereső és nyitó gondolkodókra, cselekvő emberekre van szüksége. Le kell számolnunk a félelmeinkkel, a rossz beidegződésekkel, meg kell vizsgálnunk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell döntenünk, milyen úton megyünk tovább, és azon az úton kitartással, hittel és a győzelembe vetett szilárd meggyőződéssel végig kell mennünk. A jogainkért és a közösség jövőjéért minden körülmények között ki kell állnunk. Az egyházakkal partnerségben létre kell hoznunk Székelyföld belső önrendelkezését, el kell érnünk azt, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelv legyen.
Tárjátok ki szíveteket
Az ünnepi istentiszteleten, amelyet a tíz magyar református egyházkerület püspökei szolgálatával tartottak, ft. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét. Pál apostolnak a Korintusiakhoz írt 2. levele 6. fejezetének 11–18. versét olvasta, melynek alapján azt hirdette: „Tárjátok ki szíveteket, és ebbe a kitárt szívbe hadd férjen bele bánatunk, örömünk, gyengeségünk, mert akkor leszünk igazán Isten egy népe, ha merünk vallani bűneinkről, gyengeségeinkről, elhibázott dolgainkról, szomorúságunkról.” Az úrvacsorás ünnepi istentiszteleten az egyesített vegyes kar mellett közreműködött a Maksai József vezette rétyi Kováts András Fúvószenekar, a Kolozsvári Református Kollégium Vegyes Kara, valamint Proszán Tímea versmondó.
Együtt kell felemelnünk szavunkat
Míg délután az érdeklődők a meglepetések színházában és a szabadtéri zenés programokon szórakoztak, a Székely Mikó Kollégium dísztermében ft. Kató Béla erdélyi és ft. Csűry István királyhágó-melléki református püspök aláírta a Svájci Református Egyházak (HEKS) képviselőjével, Ueli Locherrel azt a szerződést, amelyben a svájci fél vállalja a lelkésztovábbképzés, a diakóniai munka és a kicsi, de még életképes romániai református gyülekezetek infrastrukturális támogatását. A Magyar Református Egyház Generális Konventje késő délutáni plenáris ülésének megnyitóján Kató Béla hangsúlyozta, jelzésértéke van annak, hogy a magyar részegyházak püspökei a Székely Mikó Kollégiumban üléseznek. Szerinte ma is nagy szükség van az összefogásra, együtt kell felemelnünk szavunkat, együtt kell tiltakoznunk, ha egy közösség bajban van. Ezt követően elhangzott a református egység elmúlt éveinek beszámolója, az ülés ma a bizottságok jelentéseivel, közös gondok megbeszélésével folytatódik.
Fekete Réka, .
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyilatkozatok kollégiumügyben
Egymást érik a pró és kontra nyilatkozatok a marosvásárhelyi Unirea iskola ügyében, miközben a római katolikus gimnázium megalakulását lehetővé tevő határozattervezet nem szerepelt a városi tanács júliusi ülésének napirendjén sem. Megjelent viszont Cioban Maria jegyző magyarázata arról, hogy miért tartja törvénytelennek a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium önálló jogi személyiségként való megalakulását és működését abban az épületben, amely a római katolikus érsekség tulajdonát képezi. Jogászként megfogalmazott és a valóságot figyelmen kívül hagyó érveiről hadd ne mondjunk véleményt. Ahogy arról sem, hogy egyes újságírók milyen "fergeteges" dokumentumokkal akarják bizonyítani a Facebook közösségi oldalon, hogy az épület, amelynek visszaszolgáltatását a Legfelsőbb Bíróság és Ítélőszék is jóváhagyta, soha nem is képezte a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség tulajdonát.
Érdekesek viszont Dorin Florea polgármester nyilatkozatai az ügyben, aki már arról számol be, hogy a helyhatóság megállapodást kötött a római katolikus egyházzal. Ennek értelmében az egyház 25 évre haszonbérbe adja a helyhatóságnak a főépületet, ahol továbbra is az Unirea Főgimnázium fog működni. A hosszú lejáratú bérleti szerződés, amelyet a balázsfalvi kollégium példájára fognak megkötni, lehetővé teszi, hogy az épületet korszerűsítsék. Ennek fejében a helyhatóság jóváhagyná, hogy az udvari épületekben létrehozzák a magyar tannyelvű katolikus gimnáziumot – nyilatkozta.
A tárgyalások tényét megerősítette Peti András alpolgármester is, aki érthetetlennek nevezte, hogy egy új tanintézmény megalakítására egyesek hogyan reagálnak.
Ami az Unirea Főgimnáziumot illeti, ahol kiváló eredménnyel érettségiztek a diákok, Peti András szerint felelős politikus nem vonhatja kétségbe azt a tényt, hogy az iskolát meg kell őrizni. Ennek azonban semmi köze nincs ahhoz, hogy törvény biztosította jogával éljen a katolikus egyház, amely az új önálló tanintézmény létrehozásával az oktatási kínálatot gazdagítja, s a Református Kollégium mellett a felekezeti oktatás területén a versenyhelyzet növeléséhez járul hozzá. Ebből kiindulva reménykedik abban, hogy a rosszhiszemű véleményeket nem veszi figyelembe, és a katolikus iskola létrehozását jóváhagyja a tanács. Ezért vállalta a közvetítést a katolikus státus és a helyhatóság között egy hosszú lejáratú bérleti szerződés megkötése érdekében, amely lehetővé tenné, hogy a kiváló középiskola a helyén maradjon, s a 2014–20 között megnyíló uniós támogatási lehetőségeket kihasználva az épületegyüttest felújítsák. Az eddigi tárgyalásokon arról is szó volt, hogy a Klastrom utca 15. szám alatt levő, három részből álló együttes két kisebb épületét az új katolikus gimnázium osztályai fokozatosan belakják. A Bolyai középiskolával megkötendő konzorcium pedig közös pályázási lehetőségeket nyitna a három iskola számára – mondta az alpolgármester.
(bodolai), Népújság (Marosvásárhely)

Külhoni magyar vezetők tanácskoztak a Kárpát-medencei fejlesztési lehetőségekről
A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési lehetőségeket tekintették át külhoni magyar szervezetek képviselői szerdán a Kárpát-haza Fejlesztési Fórumon, a budapesti Parlamentben.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által szervezett konferencián Borbély Károly, Románia energiaügyi államtitkára az RMDSZ által összeállított gazdaságfejlesztési tervet, az Erdély 2020 dokumentumot ismertette, amelynek kimunkálását – mint mondta – nagyon komoly előkészítés előzte meg, és számos egyeztetést folytattak róla. A tervről szólva kitért egyebek mellett az erdélyi magyar gazdák területalapú támogatására és az építőipari vállalkozások versenyképességének növelésére. Szavai szerint nagyon sok magyar vállalkozó érkezett az elmúlt években Erdélybe, és ösztönzik is őket a szerepvállalásra. A politikus összegzése szerint a román-magyar üzleti kapcsolatokat fejleszteni kell a jövőben. Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Mikó Imre-tervet mutatta be, rögzítve: a gazdaságfejlesztés kulcstényező. Erdély egy átgondolt fejlesztési tervvel Magyarország egyik legfontosabb üzleti partnerévé válthat – mutatott rá, hozzátéve: jövőképük az, hogy megteremtsék a "Kelet Svájcát". Kiemelt helyen említette az agráriumot, egyúttal problémaként hozva az értékesítési lánc hiányát.
Farkas Iván, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának alelnöke felszólalásában a Baross Gábor-tervet, a Felvidék regionális gazdasági fejlesztési tervét ismertette. Az ebben foglalt kitörési pontok, fejlesztési tervek között említette a határon átnyúló és a határmelléki közlekedési infrastruktúra bővítését – jelezve, hogy újabb Ipoly- hidak épülhetnek –, az autógyárak beszállító háttériparának fejlesztését, a Felvidék élelmiszeriparának újjáélesztését, a helyi gazdaságfejlesztést, a régió erőforrásaira való építkezést és a vidéki turizmus lehetőségeinek kiaknázás-t. Kiemelte továbbá a közbeszerzési szabályozás átalakításának, valamint a szakoktatás korszerűsítésének szükségességét.
A Vajdasági Magyar Szövetséget vezető Pásztor István arról beszélt, hogy a bemutatott tanulmányok mind kiválóak, de őszre el kell jutni az operatív programok megfogalmazásáig, és meg kell teremteni az ehhez szükséges intézményrendszert, valamint az anyagi forrásokat, amelyek három helyről jöhetnek össze: abból az országból, ahol az adott magyar kisebbség él, az Európai Uniótól, valamint az anyaországból.
Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Kozma Béla utca lett a Hargita utcából
Valós kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
Néhány nappal ezelőtt új, valós kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki a Hargita utcára. Az új utcanév: Dr. Kozma Béla. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere szerint ezzel a gesztussal a marosvásárhelyi magyar közösség régi igényének tettek eleget.
– A városi tanács megtette a kötelességét, a szükséges döntéseket meghozta, sajnos, a kivitelezésnél problémák adódtak. Nem a tanácsi határozatnak megfelelően kerültek ki, azt is mondhatnám, hogy félig hajtotta végre a polgármesteri hivatal a tanácsi döntést. 2010-től kezdve minden egyes utcanévadás alkalmával két nyelven fogadtuk el az utcaneveket. Legutóbb a májusi tanácsülés alkalmával a Hargita utcát dr. Kozma Béláról neveztük el, és elkezdtük kitenni az új utcanévtáblákat.
– Mikor kezdték el és hogyan haladnak?
– Van egy bizonyos ütemterv, a legfrissebbel kezdtük, tíz nappal ezelőtt kikerült a Hargita utcára az új, a Dr. Kozma Béla utcanévtábla. Ezenkívül a 2001-es tanácsi határozatoknak megfelelően kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ugyanúgy, ahogyan az megjelenik a tanácsi határozat mellékletében. Egyelőre tíz került ki, plusz a főtér. A tíz darab irányjelző táblára arányosan öt magyar és öt román név került: Bartók Béla, Bolyai, Köteles, Petőfi és Bernády, illetve a román oldalon Nicolae Iorga, Cuza Voda, Iuliu Maniu, Enescu és Horea. Most ezek következnek.
– Tehát kétfajta tábla van: az utca neve és az irányjelző…
– Igen, két típusú utcanévtábla van, az egyik a sarkon, amelyik az irányt jelzi, a másik az épület homlokzatán. Ha magánépületről van szó, természetesen szükségünk van a tulajdonos beleegyezésére. Mivel több mint 500 utca van Marosvásárhelyen, ez egy hosszabb folyamat lesz, de remélem, őszig, az iskolakezdésig, megszokottá és természetessé fog válni Marosvásárhelyen, hogy kétnyelvű utcanévtáblák köszönnek vissza.
– Azt jelenti, hogy ott, ahol eddig P-ta Trandafirilor tér volt kiírva, ott most Rózsák tere is lesz?
– Természetesen, Piata Trandafirilor – Rózsák tere lesz, sőt, jövő hétre tartogatok egy meglepetést is. Azt gondolom, hogy egy történelmi helyreigazítás is fog történni Marosvásárhelyen.
– Mi lesz azokkal az utcanevekkel, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, de le vannak fordítva románra, noha egyértelmű, hogy magyar személyiségekről van szó, mint például a Paul Chinezu vagy Gheorghe Doja?
– Ez lesz a meglepetés, és a helyreigazítás jövő héten meg fog történni. A tanácsi határozatnak megfelelően visszakerülnek a Dózsa György, Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és Mátyás király utcanévtáblák is
Mózes Edith,
Népújság (Marosvásárhely)

Bezárták a Mihai Eminescu magánegyetemet
A kormány bezáratott négy egyetemet és megfigyelés alá helyezett 135 tanulmányi programot. Mihnea Costoiu felsőfokú oktatásért felelős miniszter a Realitatea hírtelevíziónak elmondta: nagytakarítást tartanak a hazai főiskolai oktatásban, amelynek során bezárattak négy egyetemet, köztük a temesvári Mihai Eminescu magánegyetemet. A négy egyetem, amelyeknek programjai nem feleltek meg a minőségi követelményeknek és nem volt székhelyük, nem szervezhetnek felvételi vizsgákat a 2014/2015-ös tanévtől. A Mihai Eminescu egyetemen tanulmányaikat folytató diákokat nem érinti ez a rendelkezés, ők befejezhetik a tanulmányaikat. A temesvári magánegyetemen turisztikai menedzsment, bölcsészeti és pszichológia szakok működtek.
A miniszter felhívta a fiatalok figyelmét, hogy ellenőrizzék az Oktatási Minisztérium honlapján az egyetemek működési engedélyét, mielőtt felvételiznének valamelyik egyetemre.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

A múltra hangolnak
Megnyitották csütörtök délután a vasárnapig tartó Csíkszeredai Régizene Fesztivált. Pénteken a barokk francia zenén lesz a hangsúly, szombaton családokat várnak a Mikó-várba a Reneszánsz Gyermeknapra, utolsó nap pedig fellép a világhírű La Fenice (Főnixmadár) együttes.
Meglepetéssel kezdték az idei rendezvényt, ugyanis a megnyitó előtt a VII. Régizene Nyári Egyetem diákjai adtak elő egy rövid művet, ahogy megtudtuk, minden koncertező előtt fel fognak lépni, egy újabb színt lopva a fesztivál életébe.
Ahogy a főszervező Hargita Megyei Kulturális Központ nevében Ferencz Angéla igazgató megjegyezte, ez a rendezvény mélyen beivódott már a köztudatba, identitásunk részét képezi. Hozzátette, hallott olyan anyukáról, aki otthon úgy kezdi az esti mesét, hogy: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Mikó-várban egy régizene fesztivál.”
Újdonságnak számít, hogy idén éttermekre és kávéházakra is kiterjesztették a rendezvényt, a Fenyő Szálloda, a San Genaro, illetve a Hotel Salvator jóvoltából reneszánsz és barokk kori ínyencségeket lehet megkóstolni, az Orpheus, a Palermo és Frei kávézókban pedig bécsi kávéházi zenét hallgathatnak az érdeklődők.
A pénteki megnyitón felszólalt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselve Lukács Bence Ákos konzul, aki a diákokat dicsérte, és kiemelte, hogy nagyon fontos a zenei nevelés, melyben ő is részesült. Hozzáfűzte, hogy a letűnt korok muzsikája ma is mennyire népszerű, mi sem igazolja ezt jobban, minthogy a fesztivál koncertjeire kétszáz-háromszáz néző szokott jönni.
Francia zene és egyéb érdekességek
Filip Ignác Csaba művészeti vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal főként a francia reneszánsz kori és barokk zenéből kaphatnak ízelítőt a régizene-kedvelők. Szerinte a francia zene egykor az olasz zenével szemben határozta meg magát. Nem véletlen, hogy általában aki az egyiket kedveli, a másikat nem szereti, így most ki-ki maga döntheti el, hogy ízlésének melyik nemzet muzsikája felel meg a leginkább – összegzett.
Több együttes is francia zenét fog játszani, de itt lesz Franciaországból a La Fenice együttes, amely egyik legismertebb régizenei csapat. A hexagon országból érkező együttes egy érdekes hangszert, a cinket is be fogja mutatni.
Filip Ignác még a Barokk Fesztiválzenekar koncertjére, továbbá a Balkan Barock Band hangversenyére és a Passeggio Együttes előadására hívta fel a figyelmet. A legutóbbi William Shakespeare A windsori víg nők című reneszánsz táncjátékot adja elő. A produkció érdekessége, hogy a zene mellett a szereplők korabeli öltözetekben játszanak és a táncokból is ízelítőt adnak. Idén összesen 21 fellépő 15 koncertet tart 8 helyszínen.
A régizene fesztivál részletes műsora
Pénteken 13.30-tól a Codex Együttes zenél a Majláth Gusztáv Károly téren. 14 órától a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában a Régizenei Nyári Egyetem kurzuszáró koncertjét tartják. 18 órától a Transylvania Barokk Együttes koncertezik a református templomban. 20 órától Szent Ágoston-templomban a Barokk Fesztiválzenekar zenéjét hallgathatjuk. 22 órától Csalog Benedek (Németország), Fülöp Mária (Svájc) és Sam Chapman (Egyesült Királyság) muzsikál a Mikó-várban.
Szombaton 11 órától Reneszánsz Gyereknap lesz a Mikó-vár udvarán. Játszóházat szerveznek, reneszánsz táncokat tanítanak és a Tibia Kamarazene Együttes koncertjét hallgathatják meg a jelenlévők. 13 órától a Majláth Gusztáv Károly téren a Musica Historica (Magyarország) zenél. 17 órától a Mikó-vár udvarán kezdődik koncertsorozat a Lyceum Consort, a Kájoni Konsort és Carmina Renascentia, a Passeggio Historikus Együttes, Musica Historica és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország) lép fel. Este 10 órától pedig Tóth Mónika (Magyarország), Danuta Zawada (Lengyelország) és Chereji Szilárd (Ausztria) muzsikál a vár pincéjében.
Vasárnap, július 13-án 11.30-tól a Lyceum Consort tart szabadtéri koncertet a Csíksomlyói Kegytemplom előtt. A Mikó-vár udvarán 18 órától kezdődik a koncertsorozat, fellép a Balkan Barock Band (karmester: Jean-Christophe Frisch) és a La Fenice Együttes (Franciaország). A Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása a 20.30-tól kezdődő reneszánsz táncházzal zárul. A Mikó-vár udvarára tervezett rendezvényeket rossz idő esetén a Csíki Játékszínben tartják.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Öngól
A lehető legszerencsétlenebb megoldást sikerült kitalálnia tegnap a Szövetségi Állandó Tanácsnak azzal, hogy úgy döntött, az RMDSZ kormányom marad, csak elnöke, Kelemen Hunor mond le miniszteri, kormányfő-helyettesi tisztségeiről. Úgy tűnik, ismét a józan ész fölé kerekedtek a sötét erők.
A hosszas vita után bejelentett döntés várható volt, hisz egy nappal korábban megelőlegezte ezt a változatot Székely István főtitkárhelyettes, és tegnap reggel óta az egyébként jó ideje háttérbe húzódó Verestóy Attila nyilatkozata folyt a román hírcsapokból. A kétes múltú, de bukaresti körökbe jól beágyazódott magyar politikus köztudottan a kormányzás és a szociáldemokratákkal ápolt jó viszony híve, ő irányította a színfalak mögül a februári paktumot, s most is világosan fogalmazott: Kelemen ha menni akar, menjen, de az RMDSZ marad. S lőn... Tudnivaló, nincs egyedül véleményével, jó páran vannak, akik ilyen-olyan érdekből jobb szeretnek a hatalom közelében lenni, s a polgármesterek, tanácselnökök nagy része – tisztelet a kivételnek – úgy véli, jobb a húsosfazék mellett maradni, kampány közeleg, s dőlhet a pénz. Azt nemigen veszik tudomásul, hogy üres a bukaresti kassza, s ha valamit kiszorítanak, azt valószínűleg biztos szavazóbázisuk felé irányítják, nem a kiszámíthatatlan magyarokhoz. Kelemen Hunor ultimátumot adott, de csapdahelyzetbe került: borítékolható volt, nem jöhet ki jól a maga által teremtett helyzetből. Erőt akkor tudott volna felmutatni, ha kitart elképzelése mellett, és kivezérli a szövetséget a kormányzásból. Néhányan talán orroltak volna rá, de új lehetőségek nyílhattak volna a kisebbségi jogérvényesítésben, határozott, következetes kiállással elnémíthatta volna ellenfeleit. Nem ezt tette, engedte ismét felülkerekedni a Verestóy-féle vonalat, s ezzel talán végérvényesen meggyengült pozíciója. Még az is tisztességesebb lett volna, ha visszatáncolnak, s minden marad a régiben, mert nehéz komolyan venni azt a magyarázatot, mellyel előrukkoltak, miszerint Kelemen Hunornak tulajdonképpen sikerült kompromisszumot kötnie Victor Pontával, több dokumentumot nem küld a román kormány a luxemburgi bíróságnak, és ősszel a parlament is megvitatja, mi legyen Románia álláspontja a kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés kapcsán. Vicces egy megegyezés ez, hisz elsősorban jelképes jelentősége van annak, hogy Románia ellenzi a kezdeményezést – márpedig a perben való részvétel vissza nem vonása ezt jelenti –, és nehezen elképzelhető, hogy kampányhajrában a parlament éppen a kisebbségi jogok bővítése mellett foglalna állást. Az RMDSZ kormányon marad, elnöke azonban nem. A tegnapi nevetséges kompromisszum nem egyéb, mint öngól, nem növeli sem a szövetség ázsióját, sem az erdélyi magyarság jogérvényesítési lehetőségeit. Körülbelül annyi esélyünk lesz előrelépni fontos nemzeti ügyekben, mint Kelemen Hunornak, az RMDSZ várható elnökjelöltjének az őszi államfőválasztáson. Semmi.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jód-völgyi apadás (Székelyföld peremén - 2.)
Vérében a közösségi élet
Trucza Mihályék háza a jódi református templom tőszomszédságában, a Jód-pataka mellett húzódik meg: takaros udvaruk, zöldségeskertjük gondozott, szépen rendezett. Otthonuk is hangulatos, feleségével barátságos, közvetlen, jó kedélyű emberek.
Mihály bácsit nemcsak előrehaladott kora, nyolcvannégy esztendeje miatt tisztelik, hanem jó helytörténeti ismeretei miatt is felnéznek rá, a református egyházközség gondnoka is volt. Mária néni tizenhét évesen a háromszéki Dálnokról került Jódra 1953-ban, most hetvennyolcadik évében jár. Az egykori helybeli színjátszócsoport tagjaiként színpadon ismerkedtek meg, túl vannak már aranylakodalmukon, ötvenhét éve házasok, lányuk családjával Marosvásárhelyen él. Trucza Mihály tősgyökeres jódi, 1929. október 6-án született, édesanyja, nagymamája is itt látta meg a napvilágot. Dolgozott erdei és gyári munkásként, volt vasúti forgalmista, majd erdei autós szállítási főnökként ment nyugdíjba. Jódon a fakitermeléshez 12 kilométeres kisvasutat használtak, az már 1962-ben megszűnt, de a keskeny nyomtávú vasúti hálózat a környéken mintegy 80 kilométernyi volt, Ratosnyán 1992-ben számolták fel – jegyzi meg Mihály bácsi. Trucza Mária annak idején sírva maradt Jódon, óvónőnek tanult, szakmáját nyolc évig gyakorolta (akkoriban 30–35 jódi magyar gyermekkel foglalkozott), egy évtizedig háziasszonykodott, majd a helybeli ládagyárban dolgozott. Mihály bácsi azt mondja, magyar időben, 1940–1944 között a diákok nyolcadik osztályos korukig tanulhattak Jódon, akkor a református templom fogadta be az iskolát, s hozzávetőleg nyolcvan tanuló járt oda. De a későbbi évtizedekből is jócskán maradtak kulturális életre utaló emlékei, színjátszó csoportjuk számos darabot mutatott be, a Tavaszi végzet című előadásban harmincnégy helybeli szereplő játszott, de előadták Tamási Áron Énekes madarát is. Tánccsoport is ropta, a falu szakszervezeti könyvtárral rendelkezett, ami aztán a nyolcvanas évek végén megsemmisült. Megszűnt az az élet, az a pezsgés, ami volt, átvették a „nyugati típusú életformát”, az emberek alig találkoznak egymással – összegez. Napjainkban a tiszteletes asszony szervez bálokat, közös énekléseket, tanít színdarabokat fiataloknak, egyetemistáknak – teszi hozzá. Nagy baj, hogy megszűntek a munkahelyek, milyen jó lenne a környéken egy magyar gyár, de nincs semmi – búslakodik Mária néni.
Bár a lakosság mintegy hetven százaléka itt még magyar, „apadóban” lévő közösség a jódi, nincs szaporulat, megszűnt a magyar elemi iskola, de a baj ezután következik, mert bezárják a magyar óvodát is, mindezek mellett elég gyakori a vegyes házasság, s az anyákon múlik, milyen érzelműek lesznek a gyermekek – mondja az idős férfi, felesége pedig hozzáfűzi: sajnos nagyon fogyunk, szomorú, de harminc-negyven év múlva itt már nem lesznek magyarok, kihalnak. Pedig „milyen magyar élet volt itt” az ötvenes, hatvanas években – sóhajtja az asszony, miközben a férje azt vallja, „benne volt a véremben a közösségi élet”. Számukra már az is fájdalmas volt, amikor egy korábbi népszámláláson két hiányzó magyaron múlott, hogy községi szinten Ratosnyán a magyarság aránya nem érte el a húsz százalékot. Mutatják a Székely Nemzeti Tanács által kiadott, Székelyföld elképzelt határvonalát tartalmazó térképet, s Mária néni keserűséggel állapítja meg, „nem esünk bele, nem örülünk ennek”, nemcsak Jód és környéke, hanem olyan színmagyar falvak is vonalon kívül maradtak, mint Disznajó, igaz, Mihály bácsi tudomása szerint ez a térség már nem tartozik Székelyföldhöz. Otthonos házukban 1968 óta élnek, szobájukban irodalmi könyvek sorakoznak, a falakon pedig Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész plakettjei díszelegnek. Állandóan hallszik náluk a patakcsobogás, télen a Jód vize befagy, ilyenkor Mihály bácsi szerint „olyan csend van, hogy belé lehet fogódzkodni”. Amikor éppen nem dolgoznak a kertben vagy a ház körül, feleségével beszélgetnek, olvassák a Népújságot, nagyon szeretik, s úgy tudják, a marosvásárhelyi napilap a faluban mindössze három-négy házba jár. Mihály bácsi az udvaron megöleli Mária nénit, s miután elkészül a családi fotó, visszamennek a konyhába, s jókedvűen, békességben römiznek tovább.
A temető szomszédságában
A jódi temetőben Molnár Klára férje sírját rendezgeti, aztán hazafelé indul. Hetvenhat esztendős, utódnyugdíjas, aki közeli háza udvarán kis kertjét műveli, s mint meséli, maga is betegséggel küzd: hasnyálmirigy-daganata már akkora, mint egy tojás, korábban diónyi volt, műteni nem lehet, s nem tudja, mennyit élhet még, egy évet vagy csak egy felet. Ennek ellenére derűsnek mutatkozik, noha bevallja, olykor egészségi állapota miatt órákig sír. Lánya Sepsiszentgyörgyön él, éppen telefonon hívja, míg a temetőben tartózkodik.
Klári néni elmondja, minden második jódi házból kihaltak már, s bizony, nagyon bántja őt, hogy ennyire fogy a magyarság. „Sok a vegyes házasság, megszüntették az iskolát, most az óvoda következik, mi lesz itt a magyar néppel?” Itt nincs más, csak az egyház, nagyon szeretik a református tiszteletest – magyarázza. Elhunyt férje kapcsán megjegyzi, keserű kenyeret eszik már huszonhárom éve, de „nem tudjuk elkerülni azt, ami ránk van mérve”. Családi sírjukon a férje neve mellé az övét is felírták, a sírkőre pedig ráhelyezték kettejük közös, fiatalkori fényképét, így a betegségével küzdő asszony saját arcával is szembenéz, amikor virágot helyez a sírra. A temetővel szemben él Domokos József kisebbik fiával és annak családjával. Az idős, jódi születésű férfi 2012. decemberben veszítette el feleségét nehéz műtét után. Csendes szomorúsággal részletezi a történteket, s felidézi, mielőtt az asszony kórházba került volna, egyszer az ősszel megemlítette neki, „gyertyafüstös az ujjam, meghalok”, ez egy népi hiedelem, úgy látszik, nála bevált. Ötvenhárom évig jól voltak, s ha kinéz az ablakon vagy az udvarról, közelről látja az asszony sírját, amelyet naponta két-három alkalommal is felkeres. Megjegyzi még, március tizenötödikét a templomban ünneplik, hiányzik, hogy erre máshol nincs lehetőség. De a gondok nem húzzák le teljesen. Meséli, református hívőként egész életében rendszeresen járt templomba, a kommunizmus idején sokáig az egyházközség gondnoka volt, ragaszkodott hitéhez. Ezt a faipari vállalat párttitkára annak idején nehezen nyelte le, fenyegette, többször próbálta lebeszélni, hagyjon fel szolgálatával. Nem engedett neki, egyszer aztán, amikor gondnoki ténykedése miatt háborgatta, egy gyűlésen visszavágott, és azt mondta neki: őt, noha a párttitkár elvtárs társadalomra nézve károsnak tartja református elkötelezettségét, soha senki nem látta az út melletti árokban részegen feküdni, mint ahogy ez a párttitkár elvtárssal rendszeresen megtörtént, mi több, a fehérnépek fenekét sem csípkedte, miként ezt a párttitkár elvtárs szintén gyakran megengedte magának... Maga is mosolyog a történtek felidézésén, örül – mint a jódi idős emberek szinte mindenike –, hogy életéről mesélhet.
Élet az erdő alatt
Kántor Levente életerős fiatalember, családjával a település Jód-völgyi, felső, festői szépségű részében él, egy udvaron lakik özvegy édesapjával, házaikat egymás mellé építették. A harminckilenc esztendős férfi azt mondja, ha eddig nem költözött el Jódról, már ezután sem teszi, nemcsak két kicsi gyermeke s felesége miatt, hanem mert igen sokat dolgozott már otthonukon s annak környékén. Egy erdei forrásból vezette be házába a vizet, mintegy száz méternyi sáncot ásott, házukat folyamatosan alakítja, szépíti, most éppen bővíteni szeretne a konyha mellett, erre hitelt vett fel a bankból.
Nem panaszkodik, a ratosnyai állami erdészetnél dolgozik, erdei utak karbantartásával foglalkozik. Több munkával próbálkozott, volt már csendőr Marosvásárhelyen, s bár szép elképzelésekkel vágott neki a katonaéletnek, érdekelte s televíziós élményeiből azt gondolta, „szép és könnyű”, az a valóságban mást jelentett, nem tudta elfogadni, hogy délutánonként bármikor behívhatják, s csak nehezen tudott szabadulni az egyenruhától. Aztán sofőrködött egy építkezési cégnél, s mostani erdei munkáját, miként magát az erdőt is, szereti. Látja, ma már nem ritka, hogy csak vágják a fákat, s helyettük nem ültetnek újakat, ez baj, ráadásul a fenyőcsemetének évekig gondját kell viselni, „az pont olyan, mint a gyermek, húsz év után áll meg saját lábán”. Felesége, Georgeta román anyanyelvű, tíz éve házasok, nagyobbik fia, Cătălin András másodikos, a kisebbik, Márk tizenegy hónapos. Mindkettőjüket reformátusnak keresztelték, s konyhájuk falán láthatóan elfér egymás mellett a református és az ortodox falinaptár. A nagyobbik fiú egy nappal korábban leesett az iskola melletti hintáról, eltörött a sípcsontja. Nehéz éjszakájuk volt, Levente előbb autójával a régeni kórházba vitte, onnan pedig Marosvásárhelyre irányították az ortopédiára. A fiú begipszelt lábbal fekszik az ágyban, nehezen viseli fájdalmait, szülei szinte folyamatosan telefonálnak, egymással románul beszélnek. Mintegy tucatnyi, magukhoz hasonló ifjabb jódi családról tudnak, akik kis gyermeket nevelnek. Kántor Levente azt mondja szórakozási lehetőségeikről, a fiatalok egy ratosnyai fedett uszodába mehetnek gyermekeikkel, a fedett uszodában a kicsik lubickolhatnak, úszhatnak a meleg vízben, a kinti focipályán pedig rúghatják a labdát, szeretnének is egy falusi focicsapatot elindítani. Vágyai egyszerűek, azt szeretné, maradjon meg munkahelye s gyermekeiket tudják becsülettel felnevelni.
Az óvoda végnapjai
Péntek délelőtt a jódi óvodában csupán három kisgyermek huncutkodik, s mielőtt hazamennének, még megesznek az udvaron egy-egy gyermeknapra ajándékozott fagylaltot. A vegyes, azaz több korosztályú, de magyar nyelvű csoportba tizenegy gyermek jár, köztük román anyanyelvűek is. A nagy többség vegyes családból származik, mindösszesen egy gyermeknek magyar az édesanyja s az édesapja egyaránt. Domokos Ildikó óvónő vázolja, ez az utolsó jódi tanév (2013 őszétől bezárt az óvoda – szerk.), már csak hat gyermek maradt, s annyi nem elég egy önálló csoporthoz, ezért Ratosnyán indítanak egy szintén magyar nyelvű csoportot. Tizenhét éve dolgozik itt pedagógusként, amikor idekerült, még harminchat gyermek volt a jódi csoportban. A templom s az iskola közül Jódon már csak az előbbi maradt, a falu s egyben a környék utolsó magyar intézménye az egyház. A többség, mintegy kétszáz lélek református, félszázan katolikusok. Jódon a református templom melletti parokiális központban gyermekek és felnőttek, fiatalok és idősek számára szervez közösségi programokat Nagy Ferenc református szórványlelkész és felesége, Nagy Edit kántor. A környék több településén szolgáló tiszteletes szerint a jódi helyzet is hasonló más szórványbeli állapotokhoz, azaz esketni, keresztelni alig kell, s az ritka, hogy egy-egy ifjú párból feleség és férj egyaránt magyar anyanyelvű legyen, az elmúlt négy-öt évben erre nem is volt példa. A református templom szomszédságában, a patak bal oldalán lévő kis katolikus templomban kéthetente tart szentmisét Márton István gödemesterházi római katolikus plébános. A két, egymás szomszédságában lévő templomot csupán a Jód pataka választja el, mely rendületlenül csobog, mintha völgyében minden a legnagyobb rendben lenne.
Mózes László, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 2.)
Szervezik a hadisegélyeket
Bálint Dénes polgármester augusztus elsején városi tanácsülésen ismertette a mozgósítás eredményeit, beszélt az eltávozottak hozzátartozóinak megsegítéséről, de a sebesült katonák ellátásában a lakosság által tanúsított messzemenő segítőkészséget is kiemelte.
A városi tisztviselők közül Balázs Ernő főmérnök, Szabó Mózes végrehajtó, Hamar Imre, Farkas Lajos díjnok, Baconi Zsigmond, Deme Gábor, Nagy Mózes rendőr, Nagy János hivatali szolga vonult be katonának. A hadba vonultak hozzátartozói törvényes segélyben részesültek, ezenkívül társadalmi adakozással igyekeztek a kereső kiesésével fellépő nyomort enyhíteni. A város lakói csaknem 4000 korona értékben adakoztak a rászorulók kenyérrel és tejjel való ellátására. A hatóságok az otthon maradt munkaképes családtagoknak a szövőgyárban és a dohánygyárban való elhelyezkedését segítették.
Minden ilyen család megsegítése, a családfővé előlépett anyáknak munkalehetőség biztosítása a hatóságok elsőrendű feladata volt. Augusztus 2-án helyi bizottságot alakítottak a katonák családjainak segélyezésére és gyámolítására. Ez alkalommal a város lakói nagy számban gyűltek egybe, amikor is az apa nélkül maradt családok félelme és szorongása, a bajban lévők kétségbeesése arról győzte meg a városvezetést, hogy a segélyezés elnapolhatatlan. A jelen lévő személyek vagy intézmények képviselői nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot. Külön említést érdemel Kardhordó László tanítóképzői tanár és dr. Kertész Jenő ügyvéd nagyvonalúsága: előbbi 100, utóbbi 50 koronával járult a gyűjtés sikeréhez. Báró Szentkereszti Béla főispán is 50 koronát adakozott a nélkülözők számára. Testületek is adományoztak: a Csizmadia Társulat 100 koronát, az Asztalos és Szabó Társulat ugyanennyit, a Cipész Ipartársulat 50 koronát, a Siculia Szabadkőműves Páholy 100 koronát, a Magyar Királyi Dohánygyár 37-et, a Klinger cég varrodája 10-et, a Háromszéki Takarékpénztár adománya 500 koronát tett ki. Összesen 2812 korona gyűlt össze. A pénzadományokon kívül többen természetbeni felajánlást tettek: gabona, élelem, ruha. Mások a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit fogadták állandó ellátásra, 86 család 269 kiskorú gyámolítását vállalta, népkonyhákat rendeztek be, napközi otthonokat szerveztek. Arra törekedtek, hogy munkalehetőséget biztosítsanak a foglalkozás nélküli családfenntartó asszonyoknak. A kézdivásárhelyi hasonló intézkedések gyorsaságban, de adakozó készségben is megelőzték a sepsiszentgyörgyieket. Ott már 1914. augusztus 17-én dr. Török Andor polgármester irányításával elkezdődött a jótékonykodás. Falragaszokon buzdították adakozásra a lakosságot. Ennek eredményeként 7833 korona gyűlt össze, de úgy gondolták, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a természetbeni segélynyújtásra: népkonyhák, napközi otthonok, munkalehetőségek létrehozásával. A segélyek elosztásakor ellenőrizték, hogy az érintett személy tényleg állás nélküli-e, mert előfordult, nem is ritkán, hogy az illető nem vallotta be munkaviszonyát, az ilyeneknek viszont az állami segély nem járt. 1914. szeptember 25-én D. Andrásné kérvényezi az alispántól az állami segély folyósítását. Férje augusztus 6-án hadba vonult, a feleség két kis gyerekkel alig volt képes az életvitel legminimálisabb feltételeit előteremteni a dohánygyártól kapott keresetéből. Nyomorúságos helyzetére hivatkozva kéri állami támogatásban részesítését. Bálint Dénes polgármester magyarázattal szolgált az ügy elbírálásával kapcsolatosan. A kérvényező, aki dohánygyári alkalmazottként állandó ellátásban részesült, saját házában lakott, ennélfogva pedig a pénzügyminisztériumi előírás feltételeinek nem felelt meg, segélyre tehát nem volt jogosult. A polgármesteri felirat szerint Pakucs Istvánnét az összeírási jegyzék segélyezésre jogosultnak tekintette, és részére a pézügyi igazgatóság november elsejétől 57 filléres napi segélyt állapított meg. D. Mihályné is kérte az alispáni hivataltól segélyezését. Férje augusztus elsején bevonult, az ő csekély bére alig fedezte életszükségleteit. Lakbér törlesztésére kért némi támogatást. Bálint Dénes a kérvényezőt azért utasította el, mert gyári munkásnő lévén állami segélyben nem részesíthető. B. Dánielné kérését is hasonló okokra hivatkozva utasították el. K. Anna esetében viszont megítélték a segélyben részesítés jogosultságát, mert nem rendelkezett állandó munkahellyel.
Szolidaritás a frontharcosokkal
A hazatérő sebesült katonákat a Vöröskereszt Egylet a vasútállomáson szeretetteljes fogadásban részesítette, ahonnan a Ferenc József Közkórházból alakult katonai tartalékkórházba, valamint az Olt utcában létesített üdülőházba kerültek. Itt nemcsak a berendezési tárgyak biztosításában jelentkezett a közösségi áldozatkészség, de a sebesültek ellátása tekintetében is a városi polgárság nagylelkűsége dicsérendő.
Különböző formákban nyilvánult meg a lakosságnak a fronton lévőkkel való szolidarítása. A tanítóképző negyedéves hallgatói például elhatározták, hogy a padlón fognak aludni és a kényelmes, sodronybetétes ágyaikat átadják a vöröskeresztes kórház számára. Amikor a vallásügyi és közoktatási miniszter elrendelte, hogy a sepsiszentgyörgyi tanítóképző intézet növendékei a hadba vonuló katonák számára hósapkát, csuklóvédőt, térdmelegítőt, haskötőt, flanell férfiinget, törülküzőt készítsenek a kézimunkaórák idején, a tantesület és a tanulók szívesen tettek eleget a felkérésnek. A tél közeledtével és a zord idő beálltával ugyanis megállapították, hogy 600 000 téli ruhaneműféleség hiányzik a katonák felszereléséből.
A sebesültek számának állandó növekedésével az Olt utcában létrehozott üdülőházat városi pótkórházzá alakították át. A közösség hozzájárulását kérték a gyógyintézet ellátásához tejjel, kávéval, kiflivel. 1914. október 13-án újabb kórházi egységet szerveztek a polgári fiúiskola internátusában, ahová az első húsz sebesült katona érkezését aznapra várták. A sepsiszentgyörgyi nőegylet Kelemen Lajosné elnök, a vöröskeresztes egylet pedig Csinádi Lajosné vezetésével a legtöbbet tett a sebesültek ellátása érdekében. 1915. január 30-án a nőegylet felhívást tett közzé, amiben a lakosság hozzájárulását kéri az elfogyott fehérneműkészlet kiegészítésére. Elsősorban ingre, alsónadrágra, zsebkendőre volt nagy szükségük. A vöröskereszt egylet a sepsiszentgyörgyi polgári fiúiskolában elhelyezett katonai kórház számára párnákat kért a lakosságtól. Az igények növekedésével száz ágyra bővítették a kórház befogadóképességét, mely májusra elérte a 132-t. Fenntartása és működtetése szempontjából elsősorban a báró Szentkereszty Béláné nevét kell említeni. A vöröskereszt egylet kezdeményezésére 1915. június közepén megalakult a Háromszék megyei rokkant katonákat gyámolító és elhelyező bizottság. A Székely Mikó Kollégium tanári kara a hadba vonuló tanítványok emlékének megörökítésére elhatározta, hogy az iskola értesítőjében közzéteszi a frontra vonuló tanulók névsorát.
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyirbálták az iskolák önrendelkezését
Sajnos az RMDSZ is tagja annak a kormánynak, amely vizsgaidőszakban június 26-án nagy titokban jóváhagyta a 49-es sürgősségi kormányrendeletet, amely 97 pontban módosítja a tanügyi törvényt. Emlékezzünk csak vissza, milyen terebélyes kampány követte magyar részről a 2011. évi 1-es jogszabály elfogadását, ezért meglepő a jelenlegi csend, holott az akkor jelentős eredménynek feltüntetett előírások egy része a sürgősségi kormányrendelettel érvényét vesztette.
A módosítás lehetővé teszi, hogy az egyetemi tanárok nyugdíjazásuk után is megőrizhessék katedrájukat, de mit ér ez akkor, amikor az orvosi és más egyetemek magyar nemzetiségű tanári karát a törvény alapján alaposan megtizedelték, s az új rendelet sajnos nem könnyíti meg a fiatalok dolgát, akik a helyükbe léphetnének. Bár sokan kifogásolják, hogy a doktorátus elnyerése csökkentett látogatási formában is lehetségessé vált, s emiatt folytatódhat a doktorgyártási dömping, egy nagyobb felelősséggel járó állás betöltése mellett az értéket teremtő kutatásra vállalkozók munkáját viszont megkönnyíti. A kormányrendelet kedvez az egyetemi vezetőknek, akiket eddig két alkalommal választhattak meg, most azonban, ha megbízatásuk lejárta előtt lemondanak, harmadszor, sőt negyedszer is újraválaszthatják őket. A magánegyetemek további elszaporodását s a telekspekulációt segíti elő az a rendelkezés, amely szerint bármely magánszemély alapíthat egyetemet, és – ha nem vált be – felszámolhatja, s a teljes vagyon az alapítót illeti meg. A minisztérium 10 százalékkal növelheti az egyetemi helyek számát az ARACIS által megállapított létszámon felül. Még lenne felsorolnivaló az egyetemi oktatás terén, de a törvénymódosítás várható következményei elsősorban a közoktatást sújtják. A sürgősségi kormányrendelet célja az oktatásügy központosítása, s ennek érdekében jelentős mértékben csorbítja az iskolák önrendelkezési jogát. Megváltozik az iskolák demokratikus úton választott irányító szervének, a vezetőtanácsnak az összetétele, amelynek élén ezentúl kötelező módon az iskolaigazgató áll. Tagja lesz az iskolafenntartó helyhatóság polgármestere, s elképzelhető, hogy Dorin Florea szívesen jár majd el a Bolyai líceum vezetőségi üléseire. Nem kötelező viszont, hogy az aligazgató is tagja legyen a vezetőtanácsnak, amit ki is fognak a vegyes iskolákban használni, ahol az aligazgatói állást a magyar tagozatot képviselő pedagógus tölti be, akinek a lehetséges mellőzése immár törvényerőre emelkedett. Tagja lesz a vezetőtanácsnak a szakszervezeti vezető, de a diákok képviselője csak az őket érintő kérdések megbeszélésén vehet részt. Az igazgatók és aligazgatók versenyvizsgájába nincs többet beleszólása az iskolai vezetőtanácsnak, azt ugyanis a tanfelügyelőségen szervezik meg, ami előreláthatólag nem csak a szakmai tudás, a vezetési képességek alapján dől el, ebben valószínűleg szerepet játszik a politikai hovatartozás is. Ezek után már érthető, hogy az utóbbi időben miért tartották fenn az ideiglenességet a tanintézmények élén. A címzetes tanári állásokra kiírandó versenyvizsgák rendezési jogát szintén a tanfelügyelőség hatáskörébe utalták át, ami a magán- és a felekezeti iskolákra is vonatkozik, amelyek nem dönthetnek a saját tanári karukról. Az iskolaigazgatók három évvel korábban kérhetik a nyugdíjazásukat, ha harminc év szolgálati idővel rendelkeznek, de ha az évi ellenőrzések során pótolhatatlannak ítélik meg a munkájukat, tovább maradhatnak az iskola élén. Azok az épületek és a hozzájuk tartozó területek, ahol az iskolásklubok működnek, az állam közvagyonából a fenntartó helyhatóságok közvagyonába mehetnek át. És folytathatnánk tovább a felsorolást a harmadik érettségi szesszió bevezetésével, a 25 év szolgálati idővel és első fokozattal rendelkező tanárok kötelező óraszámának csökkentésével, de mind a 97 pontot egy jegyzetben nem lehet átfogni.
Kérdés, hogy érdemes-e, hisz a kormányzópárt képviselői azt ígérik, hogy az őszire elkészül az új tanügyi törvény, ami egy huszárvágással pontot tehet a MOGYE ügyére is például. Nem valószínű, hogy a mi javunkra.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)

A kolozsvári piarista templom Szent Cecília kórusának elindítója és névadója, Márton Áron püspök
A kolozsvári piarista templom Szent Cecília kórusának krónikája elnevezésű album Tomcsicsuk Matild krónikás kézírásos feljegyzései révén becses hely- és egyháztörténeti adalékokat őrzött meg az utókor számára.
1956 júliusában felröppent az örvendetes hír, Gregoria tisztelendő nővér énekkar szervezésébe kezdett. A leendő tagok nagy örömmel fogadták a hírt – a bejegyzések szerint – „Hiszen lesz végre egy kis közösség, ahol Isten dicsőségére dolgozhatnak!” A jelentkezési kedvet még jobban fokozta, amikor Gregoria nővér bejelentette, hogy „a Püspök úr [Márton Áron] óhaja volt, hogy a piarista templom »mintatemplommá« legyen. S őt bízta meg, hogy énekkart szervezzen, melynek komoly munkája és hivatása lesz!”
A többször megemlített Gregoria tisztelendő nővér – „polgári” nevén – Forrai Magdolna (Magyarszék, Baranya vármegye, 1918. január 22. – Debrecen, 1983. március 17.) tanárnő legfontosabb életrajzi adatai: A gimnáziumot Debrecenben a Svetits Intézetben végezte. 1934-ben belépett a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek rendjébe, 1938-ban tett örök fogadalmat. A kolozsvári Marianum római katolikus tan- és leánynevelő intézetben kezdett tanítani. Kolozsvárt, 1944-ben jelent meg a népzene iránti elkötelezettségét tanúsító monografikus szintű műve: Népi zenénk a nemzeti öntudat fejlesztésében. 1948-ban – a szerzetesrendek felszámolásának időszakában – fizikai munkás és kántor-karnagy. 1965-től egykori Alma Matere, a debreceni Svetits Leánygimnázium ének-zene tanára. Domokos Pál Péter ösztönzésére 1958 és 1959 nyarán Kájoni János Cantionale Catholicum egyházi énekeskönyve alapján részletes és alapos népének-gyűjtést folytatott Háromszék, Udvarhely és Csík megyében.
Gyulafehérvárt, 1957 májusában Gregoria nővér a kórus ügyében Márton Áron gyengélkedése miatt nem tudott személyesen beszélni a Püspök atyával, csupán levélben tudta előterjeszteni az énekkar kérését.
„Szeretett jó Püspök Atyánk!
Énekkarunk a napokban elhatározta, hogy levélben fog jelentkezni szeretett Püspök Atyánk előtt. Közös óhaj és ragaszkodás volt elindítója ennek a levélnek.
De ez a levél nem csupán betűkből fog állani! Hanem élő, eleven, hálás szívekből, melyeket énekkarunk tagjai tesznek a holt betűkön keresztül szeretett Püspök Atyánk – elindítójuk – elé és kérik, hallgassa meg gyermekeit.
Az első szavunk tele van köszönettel és hálával! Köszönjük, hogy énekkarunk létesítésével nekünk alkalmat adott, hogy tevékenyen dolgozhassunk: Isten dicsőségén és a lelkek megszentelésén. Ez a kettős célunk nagy örömmel és lelkesedéssel tölt el mindnyájunkat!
De köszönjük azt is, hogy énekkarunk által valami közösségbe kerülhettünk, aminek hiányát kiszikkadt lelkünk már évek óta szomjazta. Létszámunk szaporodása is ezt bizonyítja: sokan áhítoznak a külső hajsza után egy kis lelki oázisra. Itt pedig ez vár reánk! Szeretett vezetőnk – Gregoria tisztelendő nővér – nemcsak énekelni tanít, hanem észrevétlenül a lelkünket is neveli, és közelebb viszi az Úr Jézushoz! Meg is áldja őt ezért a jó Isten! Így a legnehezebb, fárasztó napok után is örömmel sietünk az énekpróbákra, mert itt lelkünk telítődik és kipiheni az élet okozta fáradságot.
S nem utolsó sorban köszönjük, hogy »liturgikus« énekkar lettünk, s így rendre megismerjük, megszeretjük az igazán szép egyházi zenét, és megtanuljuk azt értékelni!
A sok jóért mondunk tehát köszönetet szeretett Püspök Atyánknak, mert óhajával, megbízásával ezt létrejönni engedte. Hálás imánk kíséri ezért fárasztó, sok gonddal teli életét és munkáját!
Énekkarunk hő kívánsága már, hogy meg legyen keresztelve, nevet kapjon. Ezért nagyon szépen kérjük szeretett Püspök Atyánkat, tessék számunkra nevet választani és továbbra is őrködni munkánk, fejlődésünk felett!
Egy másik tervünk az, hogy énekkarunk örökítse meg egy Krónikában munkájának főbb eredményeit, fejlődési menetét. De ezt a Krónikát szeretnék, ha Püspök Atyánk áldása nyitná meg, és ezzel indulhatna útjára. Ezért kérjük, tessék nekünk elküldeni néhány soros áldását!
Ígérjük, hogy a jövőben, a szent zenében való buzgósággal, mindig nagyobb elmélyedéssel és áhítattal akarunk helyt állani, hogy így szeretett Püspök Atyánk óhaját tehetségünk szerint megvalósíthassuk.
Áldó kezét szeretettel csókolják hálás gyermekei:
Kolozsvár, 1957. II. 11.
a »névtelen« Énekkar tagjai”
A kórus levelének átvétele után a Püspök Atya megüzente, hogy írásban fogja véleményét kifejteni. Gépírásos válasza a feladást követően egy hét múlva érkezett meg a címzetthez.
„D. a J. Kr.!
T. FORRAI M. GREGORIA NŐVÉRNEK
Kolozsvár
A kolozsvári piarista templom énekkarának jelentkezését és eddigi munkájáról való beszámolóját örömmel vettem.
A buzgó énekesek és lelkes vezetőjük munkájára Isten áldását kérem. Hogy pedig ne legyenek „névtelenek”, ajánlom Szent Cecíliának, az egyházi zene égi pártfogójának nevét.
Gyulafehérvár, 1957. február 14-én
FŐPÁSZTORI ÁLDÁSOMMAL:
+ Áron
püspök”
A kórus tagjai vezetőjükkel együtt örömmel olvasták az erdélyi püspök székhelyéről érkezett levelet. Szent Cecília római szűz vértanúban a 15. század óta a zenészek, a hangszerkészítők és a szent zene védőszentjét tisztelhették. Rövidesen Márton Áron levelére adandó válaszukat is megfogalmazták, melyet a következő megszövegezéssel küldtek el a kolozsvári egyházi szkólát elindító és névadó Püspöküknek.
„Szeretett jó Püspök Atyánk!
Örömmel vettük áldást küldő levelét. Hálásan köszönjük, hogy énekkarunk nevet kapott Püspök Atyánktól.
Egyben szeretettel meghívjuk március 3-án tartandó első egyházzenei ájtatosságunkra.
Ígérjük, minden erőnkkel azon fogunk dolgozni a jövőben, hogy Püspök Atyánk óhaja szerint az Isten dicsőségét előmozdítsuk a lelkekben.
Áldó kezét hálás szeretettel csókolják
Kolozsvár, 1957. II. 25.
gyermekei:
a »Cecília Énekkar« tagjai”
A gyulafehérvári püspökség épületében 1957. június 6-tól tíz évig házi őrizetben lévő Márton Áronnal még az írásbeli diskurzus is nehézségekbe ütközött. Ezen időszak alatt arról természetesen szó sem lehetett, hogy székhelyét elhagyhassa, s részt vehessen Erdély másik városában megtartott egyházi jellegű rendezvényen. Ezért nem tudott élni a Szent Cecília kórus szíves invitálásával, hogy személyesen győződhessen meg vallásos elkötelezettségükről és magas szintű zenei énektudásukról. Meghívásukat örömmel fogadta, de annak el nem fogadható okát természetszerűleg nem indokolhatta meg. Főpásztori áldásával igyekezett áthidalni az őket elválasztó földrajzi távolságot, hogy lélekben mégiscsak találkozhassanak.
„D. a J. Kr.!
Tisztelendő FORRAI M. GREGORIA nővérnek
Kolozsvár
Templomi hangversenyükre szóló meghívójukat köszönettel vettem.
Köszönöm a meghívást s még inkább a »Szent Cecília kórus« szép munkáját.
A kórus lelkes tagjainak és érdemes vezetőjüknek a Szűzanya oltalmát kéri, és főpásztori áldását küldi
Gyulafehérvár, 1958. december 12-én.
+ Áron
püspök
Tisztelendő
FORRAI M. GREGORIA
nővérnek
KOLOZSVÁR”
Az eddig közöletlen levelekből is kitűnhet, hogy Isten szolgája, Márton Áron a zenét, mint különlegesnek minősített művészeti ágat az akkori rendkívül nehéz politikai és gazdasági viszonyok közepette is igyekezett támogatni, és annak egyháza értékrendjében a megillető helyet biztosítani. Minden bizonnyal egyetértett Johann Sebastian Bach megállapításával: „Minden zene célja [...], hogy Isten dicsőségét zengje, és kikapcsolódást nyújtson a lélek számára; ahol ezt nem tartják szem előtt, ott nem zene szól, csak pokoli lárma.”
A napjainkban működő Szent Cecília kórus a kolozsvári Szent Mihály-templomban teljesíti a liturgikus események során Isten dicsőségére vállalt egyházzenei szolgálatát.
Sas Péter, Szabadság (Kolozsvár)