Személyes okokra hivatkozva egy-két hónapon belül lemond tisztségéről Józsa Tibor, Marosvásárhely RMDSZ-es alpolgármestere. „A legnagyobb gondom az, vagyok annyira gerinces ember, hogy nem tudok együtt dolgozni olyanokkal, akik nem a város érdekeit tartják a szemük előtt” – jelentette ki az elöljáró, aki önkormányzati képviselőként folytatná városházi munkáját.
Józsa Tibor szerint Marosvásárhelynek olyan alpolgármesterre van szüksége, akinek tapasztalata van a közigazgatásban és a politikában egyaránt, ezenkívül nagyobb támogatást kap attól a szervezettől, amelynek a színeiben mandátumhoz jutott.
Józsa elárulta: legszívesebben Peti Andrásnak, a marosvásárhelyi RMDSZ elnökének adná át alpolgármesteri székét. Peti András ezt követően úgy nyilatkozott, Józsa már korábban tájékoztatta szándékáról a helyi szervezetet. Rámutatott: kizárólag önkormányzati képviselők tölthetik be az alpolgármesteri tisztséget, így az RMDSZ tíz képviselője közül kerül ki a következő alpolgármester-jelölt, akit titkos szavazással választ majd meg a plénum. Hozzátette, többen megkeresték már, hogy vállalja az alpolgármesteri feladatokat. „Ha bizalmat szavaznak nekem, akkor minden szükséges intézkedést megteszek a közösség érdekében” – mondta.
Fancsali Attila
Krónika (Kolozsvár),

Feje tetejére állhat a román oktatási rendszer
A hatalomra kerülése óta eltelt közel egy évben felismerhetetlenné változtatta a Szociál-Liberális Szövetség (USL) a Boc-kormány idején elfogadott és 2011-ben érvénybe lépett tanügyi törvényt. A jogszabály módosításait még Ecaterina Andronescu korábbi oktatási miniszter kezdte sürgősségi rendeletekkel. Utódja, Remus Pricopie folytatta azoknak a törvényben szereplő rendelkezéseknek a megsemmisítését, amelyek megreformálták (volna) a hazai oktatási rendszert.
képviselőház múlt héten már megszavazta a legfontosabb módosításokat tartalmazó sürgősségi kormányrendeletet, s ha a jogszabályt a szenátus is elfogadja, ez tíz évvel röpítheti az időben a hazai tanügyet – vélik hazai szakpolitikusok és pedagógusok.
Ízelítő a módosításokból
Az egyik leglényegesebb módosítás az elemi oktatásban és az óvodákban dolgozó pedagógusok jogállására vonatkozik. A jelenlegi törvény szerint ezeket a posztokat csak egyetemi diplomával lehetett betölteni, ám a jogszabály lehetővé tette, hogy a már alkalmazásban lévő mintegy 22 ezer felsőfokú végezettség nélküli pedagógus továbbképzéseit az egyetemi végzettséggel egyenrangúvá tegye a minisztérium, és az érintettek diplomásoknak járó bérezést kapjanak. Ezt a cikkelyt törölte az USL-kormány. Ezért a minisztérium nem ismer el semmiféle továbbképzést és fokozatot a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező pedagógusok esetében, így fizetésemelésre sem számíthatnak, sőt az alapképzésüknek megfelelő fizetéskategóriába csúsznak.
Másik vitatott módosítás a kilencedik osztályok visszasorolása a középiskolai oktatási ciklusba. A jelenlegi törvény megkönnyítette a tanulók számára a kötelező tíz osztályt elvégzését a saját településükön, mert bevezette a nulladik osztályt, a kilencediket pedig az általános iskolai képzéshez sorolta. A módosítás nem csak visszasorolja a kilencediket a középiskolai ciklusba, de tételesen megszabja, hogy a kötelező iskolai évek az elemi oktatásból, az általános oktatásból és a középiskolai oktatás első két évéből: IX. és X. osztályból tevődnek össze. Ez elsősorban a vidéki diákokat hozza nehéz helyzetbe, mert az általános iskolai ciklus után két évig egy nagyobb település iskolájában kell tanulniuk, hogy a törvény által előírt kötelező oktatásban részesüljenek. Ez a szakemberek szerint az iskolaelhagyást erősíti.
Az USL-kormány ugyanakkor 23 százalék alattira csökkentette a szülői képviselet arányát az iskolaszékekben. A jelenlegi törvény szerint a testületekben fele arányban vettek részt a szülők és fele arányban az önkormányzat és a tanárok képviselői, így a szülők befolyásolni tudták a döntéseket. A törvényalkotónak a szándéka ezzel az volt, hogy iskolában tanuló gyerekek érdekeit helyezzék előtérbe az intézmény sorsát befolyásoló döntések meghozatalakor. Ha a szenátus elfogadja a módosító javaslatot, gyakorlatilag csak protokolláris szerep jut az önkormányzati és a szülői képviseletnek az iskolaszékekben.
Nagy vitát váltott ki a módosítás is, miszerint az egyetemek rektorai nem vonhatják vissza azt az oklevelet, amelyet birtokosa valamilyen visszaélés vagy törvénytelenség, esetleg plágiummal szerzett meg. Az új törvény szerint ez csakis a bíróság teheti meg.
Magyari: mindenhez hozzá akarnak nyúlni
„Aggodalomra ad okot, hogy mindenhez hozzá akar nyúlni a kormány a tanügyi törvényben" – jelentette ki a maszol.ro-nak Magyari Tivadar főtitkár-helyettes, az RMDSZ oktatási főosztályának vezetője, amikor a jogszabály módosításairól kérdeztük.
A szakember értékelése szerint a jelenlegi tanügyi törvénynek nagyon sok hasznos rendelkezése volt. „Azt még nem lehet látni, hogy milyen mértékű átalakítást és visszarendeződést akar a jelenlegi kormány, de máris aggódunk, mert sok mindent a feje tetejére állítanak" – jelentette ki.
Magyari emlékeztetett arra, hogy a nulladik és a kilencedik osztály kérdése „állandó játék és bizonytalanság tárgya" a tanügyben. Tájékoztatása szerint a magyar nemzetiségű diákoknak azért felelt meg az új tízosztályos rendszer, mert később kellett iskolát váltaniuk, és esély volt arra, hogy egy évvel tovább járjanak magyar iskolába, magyar osztályba. „Tudjuk azt, hogy a nagy törés, nagy visszaesés az anyanyelven való tanulásban a nyolcadik osztály végén volt. A jelenlegi törvény szerint ez a törés a kilencedik osztályban volna, az éppen átalakuló személyiségű serdülő nyer egy évet nyert a magyar iskolában. Tehát kisebbségi szempontból a jelenlegi törvény megtartása volna az érdekünk" – magyarázta.
Az iskolaszékek összetételének a megváltoztatása is aggodalomra ad okot Magyari szerint, mert a jelenlegi törvény egészséges arányt biztosított a szülők, az önkormányzat és a pedagógusok képviselete között. „Én is annak vagyok a híve, hogy a legtöbbet a pedagógusokra kell bízni, de a régi arány, amit nagyon sok egyeztetés nyomán alakítottunk ki, az egészséges egyensúlyt jelentett" – magyarázta az oktatási főtitkár-helyettes.
A plagizálók dolgát megkönnyítő törvénymódosulás kapcsán Magyari kifejtette: a plágium elkerülésére kellett volna találni megoldást, nem a csalással írt dolgozatokkal szerzett diplomák visszavonására. Szerinte szegénységi bizonyítvány bármilyen egyetem számára, ha az intézményben plágiummal diplomát lehet szerezni. „Arra kéne megoldása legyen a tudományos világnak, hogy kiszűrje a plagizátorokat, és ne tíz-húsz évvel később fussanak utána" – fogalmazott Magyari.
Maszol.ro,

Rosszul áll a visszaszolgáltatás (Sepsiszentgyörgyön)
Az 1945. március 6. és 1989. december 22. között jogtalanul elkobzott ingatlanok jogi helyzetének rendezésével foglalkozó 2001/10-es törvény alapján benyújtott 803 sepsiszentgyörgyi igénylésből mindeddig csupán 57 esetben történt meg a természetbeni visszaszolgáltatás, 70 kérést kártérítésre javasoltak, 87 nem tartozott a helyi polgármesteri hivatal bizottságának hatáskörébe, 55 iratcsomót formai okokból visszautasítottak.
Az új restitúciós törvény tervezetét a kormány múlt heti ülésén tárgyalta, elfogadása után kimozdulhat holtpontjáról az államosított és kisajátított ingatlanok ügye. A Háromszék érdeklődésére Kulcsár Tünde jegyző elmondta: „A polgármesteri hivatal 10-es törvényt alkalmazó bizottsága csak a visszaszolgáltatások megoldására hivatott, a kártérítésekre vonatkozóan csak a kárpótlás tényére tesz javaslatot, az összegre nem. A bizottság elemzi a kérés határidőn belüli benyújtását, a kérelmező jogosultságát, valamint a szükséges dokumentumok létét az iratcsomóban.” A vonatkozó polgármesteri rendeleteket és a hozzá tartozó iratokat összesítik – mondta Kulcsár Tünde –, majd az érintett dossziékkal együtt átadják a prefektúrának, annak megbízott jogásza viszi az Országos Restitúciós Hatósághoz, majd megszületik egy határozat, amelyben megszabják a kártérítés összegét, amit a kérelmező meg tud támadni törvényes úton, ha elégedetlen a döntéssel. Hogy mi történik a törvény módosítása után, azt akkor tudjuk elmondani, amikor megjelenik a módosított törvény alkalmazási módszertana.” A kezdeti 803 sepsiszentgyörgyi igénylésből 716 elbírálása tartozik a helyi bizottság hatáskörébe, 87 iratcsomót átirányítottak az illetékes intézményekhez. A benyújtott kérések hozzávetőleg 100 hektár területre és 36 404 négyzetméternyi épületre vonatkoztak, az 57 eddig megoldott természetbeni visszaszolgáltatás 3,3 hektárt és 4443 négyzetméternyi épületet érint. Kulcsár Tünde jegyző lapunknak elmondta, még vannak visszaadható épületek, de ezekre vonatkozóan a hiányzó iratokat még nem pótolták a kérelmezők, akik közül többen külföldön élnek, és nehéz velük a kapcsolattartás még akkor is, ha van helyi felhatalmazottjuk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Bizonyítékokat várunk
Akik a Volt Politikai Foglyok Szövetségének sepsiszentgyörgyi, Martinovics Ignác utcai (Beör-palota) székhelyén jártak, felfigyelhettek arra a táblára, amely a kommunista diktatúra áldozatainak szentelt pincemúzeumot jelzi.
Többen meg is tekintették a szenvedések egykori helyének készülő, több helyiségből álló hiteles rekonstrukcióját. Emlékeink segítettek abban, hogy az emberi gonoszság és igazságtalanság eme emlékhelye valóban hitelesen szolgálja az emlékezést és a tiltakozást minden társadalmi kirekesztés ellen. Nem magunknak állítottunk emléket, hiszen minden emlékezés csak feltépi soha nem múló sebeinket. Készül a vallatószoba, az emeletes ágyaktól szűk helyiség, amelybe a nap fénye sem hatolhat be a „nyúletetőkkel” elzárt ablakon, de megtekinthető a fekete zárka, ahol állva kellett az elítéltnek napokig vízen élnie. Készül a nagyobb terem, amely dokumentumfilmek vetítésére alkalmas. És a kezdet is látható, az a cella, amelyben betonágyon, betonasztal mellett vártuk a kezében sötét szemüveget lóbáló őrt, hogy nap mint nap kihallgatásra vigyen. A teljes hitelességet azonban mindez csak akkor szolgálja, ha írott vagy akár tárgyi dokumentumokkal is igazoljuk az egykori valóságot. És nem csupán a börtönök valóságát, hanem a politikai üldözöttek nyomorúságának minden fajtáját. Emlékeztetve a kuláknak nevezett földműves-társadalomra és a földbirtokos arisztokráciára, a kifosztott kiskereskedőre vagy inassal dolgozó kisiparosra, az egykori politikusra, tehát mindazokra, akik a polgári lét alapját alkották, és azokra, akik hatalmukat mindezek vagyonának ellopásából alapozták meg. Sokan már nem élnek közülük, talán csak az unokáik. Valószínű, hogy sok bizonyító dokumentum elkallódott, de reméljük, hogy annyi mégis megmaradt megyénkben, amennyit ennek az emlékháznak a falaira kitehetünk. Arra kérünk tehát mindenkit, akit a kommunista rendszer bármily módon megfosztott szabadságától, vagyonától, otthonától, és börtönbe vagy idegen tájakra deportált, hogy a létező dokumentumok eredeti példányait hozza be irodánkba, ahol majd hiánytalanul visszakapják, miután a berendezést elkészítő cég munkatársai megfelelő nagyításban és formában lemásolták.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Autonómia-tüntetés: a magunk torkát
Parászka Boróka
A marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen akkorát nyert az erdélyi magyar közösség, hogy régóta ekkorát nem veszített. Módszeresen véreztetjük ki magunkat.
„Nem vonult még ekkora tömeg Marosvásárhelyen”. Harmincezer, huszonötezer – ezek a számok, helyzetjelentések röpködnek a hétvégi marosvásárhelyi autonómia, később székely szabadság napjára átkeresztelt rendezvényről. Pontos számadatot nem tudni, mert ellenőrizhető, szakszerű módon senki nem mérte fel a résztvevők számát.
Fontos adatok lennének ezek, de kár belemenni a számháborúba, találgatásba. Ha ennél nagyságrendekkel kisebb tömeg jelent volna meg Marosvásárhelyen, akkor is figyelmet érdemel, ami történt.
Arra a kérdésre sem tudunk választ adni, hogy kik voltak, honnan és hogyan jöttek tüntetni.
Ez a demonstráció megaköltségvetéssel készült.
A főtéren négyes sorokban álltak a buszok, a forgalom hosszú időre lebénult a városban az érkezők, majd a távozók miatt. Nem lényegtelen, hogy kik és miből buszoztatták az embereket. Láttunk már ilyent, hasonló módon állt össze Magyarországon a Békemenet.
Ma már ugyanúgy lehet Budapesten, mint Marosvásárhelyen tüntetést szervezni, az a részletkérdés pedig, hogy az erdélyi városok sokkal kevesebbet bírnak el, hogy itt a helyben maradók sokkal kiszolgáltatottabbak, senkit nem érdekel. A politikai gátlástalanság korát éljük.
Akárhogy is történt a buszoztatás, sokan, rengetegen jöttek azért, mert szívügyüknek tartották, hogy itt legyenek. Vitathatatlan, hogy érzelmileg több ezer embert érintett az, amit a tüntetés ígért.
Illúziók, érzések szabadultak fel és el Marosvásárhelyen.
Sokan revansot vettek 1990-ért, volt olyan, aki 1956-ért, és olyan is, aki 1940-hez, 1918-hoz, 1848-hoz tért vissza. Ki tudja, talán 1526-hoz. Ezernyi reménykedő időutazóval teltek meg az utcák. Felelősséget ki visel értük? Marosvásárhely fölött ott lebegett a beválthatatlan ígéret, hogy van visszatérés a ki tudja mihez: ez mozgatta a reményeiben kiszolgáltatott és illúzióiban eltévedt tömeget. Valamiért – ki ezért, ki azért, egyéni élettörténetek közös nevezőéért – nagyon sok ember vállalta a Marosvásárhelyre utazást, a részvételt. Miért? A hivatalos válasz, illetve a tömegben elhangzó vélemények szerint azért, hogy „nyomatékot adjanak” az autonómia-törekvéseknek, hogy „megmutassák”, milyen sokaknak fontos „az ügy”.
Nem utolsó sorban azért, hogy a Maros megyei kormányképviselőnek a tüntetés vezetői átadhassák az autonómia-petíciót.
Az átadott petícióban többek között ez szerepel: „Hangsúlyozzuk: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiájának minden előnyét egyformán fogják élvezni az itt élő állampolgárok a demokrácia alapvető értékeinek tiszteletben tartásával.”
Ehhez képest a Marosvásárhelyen felvonuló tömeg hosszan azt skandálta, hogy „Vesszen Trianon”, az ismert revizionista rigmusra masírozott: „nem, nem soha!”. Nincsen ezzel baj, a szólásszabadságba belefér a vesszen trianonozás.
De ezután a tüntetés után soha, semmilyen formában nem fogja egyetlen magyar politikus sem hitelt érdemlően képviselni az autonómia ügyét, soha többé nem fogja egyetlen román tárgyalópartner sem elhinni, hogy azt akarjuk, amit mondunk. Az autonómia most vált megint eggyé a szeparatizmussal, a nosztalgikus, Horthy-korszakhoz visszanyúló revizionizmussal, az Erdély elszakítással. Most lehetetlenült el bárminemű korszerű autonómia elv megfogalmazása, képviselete. És így az autonómia-tüntetésen magát hazudta szembe a tömeg.
És aligha menti fel a résztvevőket, hogy elragadták az indulatai. Azok, akik ezt a megademonstrációt szervezték, az indulatokra, az érzelmekre alapoztak, sikerrel. A tömeg erejében bíztak, és bejött. A Barabás-effektus lépett fel. Nagyon valószínű, hogy egyenként rengetegen belátták, tudták, hogy vesszen trianonozással csak a magyarokkal szembeni előítéleteket lehet növelni, együtt azonban, a közös élmény pillanatában ez már nem fontos, a hangsúlyok máshol vannak. Legyen világos: Marosvásárhelyen erődemonstráció volt. Lelkes önkéntesek, kibicek és ki tudja miféle politikai hálában reménykedő zsoldosok erődemonstrációja. Itt nem az autonómia-tárgyalások előkészítése folyt, mert innen dialógussal nehéz folytatni. Vagy a tovább radikalizálódás jön, a rálicitálás a szuperrendezvényre, vagy a kifáradás. Leginkább is-is. Taktikai szempontból semmiképp sem ígéretes.
Közvetlen és egyértelmű haszonélvezője
mindannak, ami történt, azok voltak, akik mögött a tömeg felsorakozott. Kik voltak ezek? Egy választáson bukott párt nem-elnöke, Tőkés László, egy választáson el sem indult párt elnöke, Biró Zsolt. Egy magát politikai úton soha meg nem mérő, civilnek mondó szervezet elnöke, amely mégis politikai úton, tartalommal és formában kampányol. Igen, ez a szervezet a Székely Nemzeti Tanács, első embere pedig Izsák Balázs.
A tömeg, amelyet érzelmei, vélt és valós sérelmei mozgatott, amelyet a Trianon-reflexekkel lehetett utcára bírni, ezeknek az embereknek vált támaszául. Székely statisztéria. A sok-sok közösségi, történeti illúzió mellett született egy politikai délibáb is a hétvégén: olybá tűnt, ilyen hatalmas és jól szervezett a támogatása az elől masírozóknak.
Akár hihetnénk is az önzetlen közösségi szolgálat látszatának, elfogadhatnánk, hogy a tavalyi vesztesek mára megerősödtek, ha a zsigeri, primitív önzés és a gyávaság nem ütközött volna ki azonnal. Marosvásárhelyen az állítólag magyar közösségi érdekekért csatarendbe állított tömeget a szónokok arra szólították fel, hogy a magyar árulókat ki kell közösíteni.
A szónoklatra természetesen – ilyen a tömegrendezvények pszichológiája – nem a kérdés volt a válasz, ugyan mitől válik árulóvá bármely megbélyegzett? Mit jelent egy nemzetközösségben a „kiközösítés?” Az árulózásra az „Akasszuk fel!”, valamint a „Földet reá!” jelszó jött válaszként az autonómia-tüntetésen. Jól előkészített helyről és időben felröppent a „Hol vagy, Markó?”, „Hol vagy, Hunor?” kérdés. Marosvásárhelyen verbális lincselés történt, a képzeletbeli lámpavasakon magyar politikusok lógtak. Annak pedig, aki azt mondja, mindenhol vannak őrültek, bekiabálók, és mindez csak a szerencsétlen véletlen miatt hangozhatott el, mondjuk el: nem tiltakozott, nem utasította rendre a bekiabálókat sem Tőkés, sem Izsák, sem Biró.
Némaságukkal váltak felbujtókká.
A hangzatos „székely szabadság napja” a magyar-magyar gyilkosság felbujtásának a napjaként fog megmaradni – senkinek ne legyen erről kétsége. Nem más, mi magunk vettük el magunktól így a nemzeti méltóságunkat. Megbocsáthatatlan.
A katonai pontossággal összeverbuvált tömeg Marosvásárhelyen nemcsak kiszolgáltatottá vált magának, jelszavainak, de magára is maradt. Tőkésék, az akasztás és trianonozás mögött nem volt más. Nem jöttek el a magyarországi pártok. Igen, még a legfőbb stratégiai partner, a Fidesz sem jött el. Egyetlen arc sem bukkant fel.
Mondhatnánk azt, hogy azért nem, mert a szervezők „pártsemleges” akciót hirdettek. A „pártsemleges” rendezvényen azonban helyet kapott a szélsőjobb. Az egyetlen jól látható, magasba tartott pártlobogó ezen a napon a Jobbiké volt. Biró, Tőkés, Izsák és a többiek a Magyar Nemzeti Gárdával és a Jobbikkal masíroztak egyszerre: gondoljunk erre a továbbiakban, ahányszor csak elhangzik a bűvös „stratégiai partnerség” hívószó.
Itt tartunk most. Sok-sok ezer ember ment azért utcára, mert az gondolta, hogy fontos, méltányos és erkölcsileg egyértelmű ügyet erősít. Vitte ki a szívét, a lelkét, a bőrét. Méltánytalanul bántak el velük. Vállalhatatlan módon fel- és kihasználták őket.
A résztvevőkkel azt hitették el, hogy az eseményeket Marosvásárhelyen ők irányítják. Mindeközben azonban a román kormány feje, a tömeg előtt magányosan menetelőktől távol, Budapesten tárgyalt.
A magyar miniszterelnök szintén Budapesten tárgyalt azzal a Kelemen Hunorral, akinek a nevét a Rózsák tere fenyegetően verte vissza. Üzenhetett volna számukra a néphatalom, ha néphatalomként viselkedett és gondolkodott volna. Nem tette.
manna.ro,

Szeptemberben költözik a Sapientia EMTE kolozsvári kara
Tévéstúdió, 220 férőhelyes aula, valósághű tárgyalóterem várja a diákokat
Kisfilmek forgatására is alkalmas stúdió, televíziós vágótermek, klasszikus fotólaboratórium, könyvtár, 220 férőhelyes aula, valósághű bírósági tárgyalóterem, környezettanulmányi laboratórium, vendégszobák, menza is lesz többek között a Sapientia új kolozsvári ingatlanában. Őszre tervezi a költözést az egyetem – ekkorra készülne el a Tordai út elején az Erdélyi Magyar Tudományegyetem nem egészen két (!) év alatt felépített korszerű ingatlanegyüttese. A közel 6 millió euró összértékű befektetés folytatásához Budapest az idén 520 millió forintot utal ki. Az egyetem vezetőségét 2006-ban kezdte el foglalkoztatni az új ingatlan felépítésének gondolata. Az építőtelepen megfeszített munka folyik. Kedden Tonk Márton, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának frissen újraválasztott dékánja kalauzolt végig a magyar adófizető polgárok által finanszírozott felsőfokú oktatási intézmény épülő új székhelyén.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár),

Nem marad „árva” műemlék a szórványban
Tíz műemléket fogadtak örökbe a szórványban tanuló magyar iskolások Brassó, Temes és Hunyad megyéből azóta, hogy tavaly ősszel az RMDSZ elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programját.
Műemlékek száza vár az örökbefogadásra
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális főtitkár-helyettese lapunknak elmondta, a tavaly indított programban a Magyar Szórvány napján már három műemlék őrére talált, ezt követte további hét. A tervek szerint egy év alatt száz, vagy annál több műemléket szeretnének örökbe adni, és hamarosan kiterjesztenék a kezdeményezést a tömbmagyar vidékekre is, ugyanis nagyon sok helyről érdeklődnek az emberek.
„Egy olyan tér létrehozásáról szól a program, ahol a közösségépítés, identitásmegőrzés és összetartozás erősödik a szórvány közösségekben” – magyarázta a szakértő. Ezek a magyarságszigetek első körben a szórványban működő iskolaközpontokban tanuló magyar gyermekeket célozzák meg, általuk a közösség felnőtt tagjait is bevonva a tevékenységekbe.
Az a közösség, amelyik örökbe fogad egy műemléket, honismereti kutatást végez, játékos és médiaeszközökkel népszerűsíti az épületet, kulturális műsorokat szervez és közmunkával biztosítja a hely karbantartását.
Ám a program ennél sokkal változatosabb lehetőségeket rejt magában, ezt tanúsítja a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum iskolásainak rendkívül leleményes hozzáállása, aminek Hegedüs a hivatali munkáján túl, személyesen is nagyon örül.
Pezsgő diákélet a Téglásban
Január óta lázban ég a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum diáksága, mióta örökbe fogadtak több műemléket is. „Történt ugyanis, hogy az év első hónapjában megkezdődött a Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű verseny” – írta lapunknak Szabó Rita nyolcadikos diák, akinek beszámolójából megtudtuk, az örökbefogadási program telitalálatnak bizonyult: a dévai magyar iskola diákjai nagy örömmel és tenniakarással feszültek neki a nem könnyű feladatnak.
„Kicsit megijedtünk, amikor kiderült, hogy a IX-XII. osztályos diákokkal is meg kell mérkőznünk, de a jó mondással sikerült megvigasztaltuk magunkat, miszerint >>Kicsi a bors, de erős!<< A választható neves helyek közül a 2004-ben összeállított Történelmi Műemlékek jegyzékben 451-453 sorszámmal nyilvántartott Fáy Béla-kastélyra és arborétumra esett a választásunk. A feladat szerint a mi dolgunk a műemlékegyüttes népszerűsítése, múltjának és jelenének minél szélesebb körben való ismertetése.”
A dévai iskola nyolcadikosai sajátosan közelítettek a feladathoz: egy Facebook-oldal és egy blog létrehozásával kezdték a népszerűsítést. A tartalmi rész összeállításához Schreiber István nyugalmazott tanár segítségét kérték, akitől megtudták a kastély és arborétum történetét. A Dévától 10 kilométerre fekvő, mintegy 70 hektáron elterülő dendrológiai parkot gróf Gyulay Ferenc, Várad alkapitánya, I. Rákóczi György fejedelem híres generálisa alapította. A park további tulajdonosai között voltak a Kuun, a Fáy- és az Ocskay-családok. A birtok külön érdekessége, hogy csak leányágon öröklődött tovább. Kazinczy Ferenc is megfordult a parkban 1816-ban, látogatását műemlék jelzi.
1949-ben, az államosításkor az arborétum a piskitelepi Erdőkerületi Hatóság tulajdonába került, 1952-ben nyilvánították Kísérleti Erdőterületté. Két év elteltével létrehozták a piskitelepi Kutatási és Kísérleti Állomást, és ez vette át a dendrológiai park egész bázisát. A természeti Emlékvédelmi Bizottság javaslatára az arborétumot jelenleg törvény védi, dendrológiai természetvédelmi műemlékké nyilvánították. Az Ocskay-család napjainkban visszaigényli az arborétumot, Románia egyik legértékesebb egzotikus fa- és cserjegyűjteményét.
„Járványként terjed” a tenniakarás
Miután a kastély történetét megismerték a diákok, játékos népszerűsítő tevékenységbe fogtak: rajzpályázatot hirdettek az I-IV. osztályos tanulók számára, a nyertes osztályt pedig egy parkban tett jutalomlátogatással lepik meg, amint kitavaszodik. Ezzel párhuzamosan irodalmi pályázatot is meghirdettek a nyolcadikosok, amit valamennyi testvériskolának elküldtek a Kovászna megyei Málnástól a magyarországi Kaposvárig. A nyertes pályaművek helyet kapnak a Corvin Kiadónál megjelenő Fürkésző és Szemfüles gyermek, illetve ifjúsági lapokban.
„Kutakodásaink során rátaláltunk egy régi receptgyűjteményre, ugyanis néhány osztálytársunk üknagyanyja szakácsnő volt az egykori Ocskay-kúrián. Ez kiváló lehetőség volt arra, hogy az Erdélyi Konyha című gasztromagazin szerkesztőjét, Csatlós Erzsébet Zsófiát meggyőzzük, tartsunk történelmi főzőleckét, készítsük el az egyik korabeli előételt és tortát. Konyhai vitézkedésünkről a magazinban olvashatnak az érdeklődők” – áll Szabó Rita beszámolójában.
Beszámol arról is, hogy többnyelvű népszerűsítő könyvjelzővel kedveskednek a kastély látogatóinak, továbbá mintegy 250, világszerte működő dendrológiai parkkal is felvették a kapcsolatot. Tevékenységükről a helyi sajtó is rendszeresen beszámol.
Ahogy az idő engedi, nagytakarítási akciót szerveznek a tanárok, szülők és diáktársak bevonásával. „Annak örülünk, hogy szüleink is bekapcsolódtak a munkába és szívvel, lélekkel segítenek” – összegez Rita, és hozzáteszi: osztálytársaival együtt tizenkettedik osztályos korukig szeretnének foglalkozni azzal, amit idén elkezdtek. Az örökbefogadásnak versenyszerű tétje is van, a programban szereplő örökbefogadók egyik csoportja fődíjként ellátogathat Brüsszelbe, ezt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő ajánlotta fel a résztvevőknek.
Maszol.ro,

Március 15-i ünnepségek programja
Kolozsvár
A kolozsvári ifjúsági szervezetek – Erdélyi Magyar Ifjak, Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, Kolozs Megyei Magyar Diáktanács, Kolozsvári Magyar Diákszövetség, Magyar Ifjúsági Tanács, Országos Dávid Ferencz Ifjúsági Egylet, Országos Magyar Diákszövetség, Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége – és a Kolozs megyei RMDSZ ünnepi programja:
Vigyázz! Kész! Csata! – történelmi játszóház a Szent Mihály Plébánia vallástermében
(9.00–11.00 óvodásoknak és előkészítősöknek és 12.00–14.00 elemistáknak)
11.00 Zászlós felvonulás (gyülekező a Protestáns Teológiai Intézet épülete előtt)
12.00 Ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály-templomban
13.30 Felvonulás a volt Biasini Szállóhoz (gyülekezés a Szent Mihály-templom előtt)
14.00 A Petőfi-emléktábla megkoszorúzása a volt Biasini Szállónál
16.00 Verses előadás a Pilvax kávézóban az Alteregó irodalmi előadócsoport fellépésével (Highlife Cafe)
18.00 Ifjúsági ünnepi műsor a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács szervezésében (Mátyás király szülőháza előtt)
19.00 Knock out koncert (Mátyás király szülőháza előtt, rossz idő esetén a János Zsigmond Unitárius Kollégium tornatermében)
Dés
Március 15-én 14.30 órától a dési Arta moziban Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk című műsorukkal lépnek fel az 1-es Számú Általános Iskola magyar tagozatának diákjai, majd 16 órakor koszorúzási ünnepségek kezdődnek az Oroszlános szobornál.
Szamosújvár
A Téka Alapítvány székhelyén, az V–VIII. osztályos diákok szavalóversenyével kezdődik ma, március 14-én, csütörtökön délben a forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett emlékünnepség. Holnap délután 5 órára ünnepi istentiszteletre várják az érdeklődőket, majd 6 órától gálaműsorral folytatódik a program a kultúrotthonban. Március 17-én, vasárnap délelőtt fél 12-től csendes megemlékezést és koszorúzást tartanak Rózsa Sándor sírjánál, az ortodox temetőben.
Bánffyhunyad
Istentisztelet a református templomban 17.30-kor, 18.00 órakor koszorúzás a templomkertben lévő Petőfi-kopjafánál, majd ünnepi megemlékezés.
Kalotaszentkirály
Az idei megemlékezéssorozat március 14-én, csütörtökön kezdődik az Ady Endre Iskola tornatermében, a diákoknak szervezett Mit tudok 1848-ról? című történelmi vetélkedővel, Lukács Margit-Melinda vezetésével. Másnap, pénteken reggel 10 órakor a kultúrotthonban nyit a „Pilvax kávézó”, ahol az Ady Endre Iskola, a polgármesteri hivatal és az RMDSZ képviselői lesznek a házigazdák, és ahol kávéházi társalgás közepette kerül sor a vetélkedő díjazására. Köszöntőt mond Póka András-György polgármester, népdalt énekel Péter-Jani Bianka. A meghívottak felszólalásait a Petőfi életét bemutató diavetítés követi a VI. osztályosok szervezésében, majd a diákok ünnepi műsora következik, amelynek címe: Föltámadott a tenger.
Déli 12-kor kerül sor a Gyarmathy Zsiga-ösztöndíj átadására – immár 10. alkalommal. Lakatos András iskolaigazgató ünnepi beszéde után Szász-Zsiga Nikolett-Noémi énekel. Okos Márton díjalapító beszédét követően átadják a díjat. A rendezvény a Himnusz eléneklésével zárul. Az ünnepi műsort összeállította: Lukács Margit-Melinda, Péter Mónika-Mária.
Kisbács
Az RMDSZ Kisbácsi szervezete és a Pro-Kisbács Egyesület március 16-án 17 órai kezdettel a községi kultúrotthonban tartja ünnepi rendezvényét március 15. alkalmából. Az eseményen fellép az Ócsal Fúvószenekar Magyarországról.
Szeben megye
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Szeben megye több településén is megemlékeznek az 1848–49-es szabadságharcban elesettekről, koszorúzások, ünnepi műsorok, kiállításmegnyitó keretében.
Nagyszeben
Március 15-én 12 órakor koszorúzást tartanak a Petőfi Sándor-emléktáblánál, majd 13 órakor koszorúzás és ünnepi műsor következik a Petőfi Sándor Parkban. Az ünnepség 18 órakor folytatódik a Gong Színház alsó termében. Március 17-én vasárnap délelőtt 11 órakor kiállítás nyílik a forradalom képeiből a Református Templom Galériában, ezt koszorúzás követi.
Medgyes
Történelmi-verses előadást tartanak március 15-én 12 órakor a Báthory István Általános Iskola nagytermében, majd ünnepi műsor következik 18 órakor a református templomban.
Megemlékező ünnepségekre kerül sor Oltszakadáton, Szelindeken, Kiskapuson is.
Szabadság (Kolozsvár),

Vadászati múzeum született
A múzeumba belépve hatalmas elefántfej az első, ami megragadja a figyelmet. Hamiskásan néz, kissé oldalra fordítva fejét, agyarai csillognak a fényben. Impozáns látvány, akár a múzeum névjegye is lehetne – bár szívesebben venném első benyomásnak egy barnamedve látványát. De aki a májusban megnyíló sepsiszentgyörgyi vadászati múzeumot meglátogatja, láthat, sőt, simogathat is barnamedvét. A Bene-házban még javában folyik a munka, s bár kívülről csak az építészek tevékenysége látható, benn is alakulnak már a kiállítási termek: a kép, mit még ily kezdetleges állapotában is mutat, lenyűgöző.
Szerencsés találkozás
A sepsiszentgyörgyi vadászati múzeum létesítését több évvel ezelőtt kezdeményezte Sárkány Árpád, akkor a Székely Nemzeti Múzeumban képzelte el az általa felajánlandó anyag bemutatását – ez a terv akkor meghiúsult. Aztán a véletlenek kisebb sora szükségeltetett: jó időben jó partnerekkel szóba állni. A városvezetés még a múlt ciklus elején, az integrált városfejlesztési terv előkészítésekor felkarolta az ötletet, a műemlék Bene-házban képzelve el a tárlatot. Pályázás, kivitelezés – néhány évet felölelt, de most már kézzelfogható valóság a vadászati múzeum. Hogy miért oly szívügye ez Sárkány Árpádnak? A mi vidékünk egyik legnagyobb értéke a sokszínű és nagyon sok vadfajban reprezentált vadvilág, állatvilág, egyik hírességünk a vadállományunk – magyarázza. Erdélyben a vadászat már a középkorban a fejedelmek által megszabott rendeletek és törvényes keretek között zajlott. A vadászatot minden korban és minden rendszerben törvény szabályozta, mert ez az embernek a legrégebbi mestersége, amit tudatosan végzett. Nos, Sárkány Árpád családjában hagyományos a vadászat mestersége, ő maga – talán nem túlzunk, ha azt mondjuk – Erdély vagy akár Románia legnagyobb vadásztató vállalkozását működteti (vendégül látta már a spanyol királyt is), s a két generáción át felgyűlt, nagyon gazdag és változatos trófeagyűjtemény megmutatkozásra kívánkozik. Vagy ahogy Sárkány Árpád fogalmaz: közkinccsé kell tenni. Ilyen egyszerű: egy gesztus, egy felajánlás, és Háromszék olyan létesítménnyel gazdagodik, mely nem csupán a turistákat vonzza, de lehetőséget biztosít iskolások nemzedékeinek úgy felnőni, hogy erdeink-mezeink vadvilágát ne csak a tankönyvekből ismerhessék meg.
Erdei csendélet
A múzeum első termében kialakított Kárpát-kanyar dioráma ekként jellemezhető: erdei csendélet. Mert az nehezen elképzelhető, hogy a két lábon ágaskodó, karmait kieresztő, félelmetesen vicsorgó barnamedve (őróla lesz még szó) mellett békésen álldogáljon egy szarvas, előttük farkas, kissé odébb vaddisznó, mellettük a vadkacsa, s mindezt nyugodtan szemlélje a sziklafokon pihenő hiúz. A bemutathatóság kedvéért el kell tekinteni a valóság megjelenítésétől – de ezt az apróságot leszámítva minden életszerű. Már amennyiben a műanyag világ életszerű lehet. Mert itt minden mű: a kövek, a növények, a cserefa. Egész iparág alakult ki, Kínában olyan málnabokrot készítenek, hogy nemcsak a medvének, de a látogatónak is kedve támad csemegézni. Amerikában pedig különböző pozíciókban gyártják a vadállatok vázát, csak rá kell húzni az elejtett állat bőrét, kialakítani arcát, és máris kész a preparátum (hol is van az már, amikor a templom tornyából első repülésére indult bagolyfiókát befogtuk, napokig leparittyázott verebekkel etettük, s amikor mégis kimúlt, formalinnal preparáltuk – igaz, pár év múlva szét is hullott a trófea). És a kövek – hát azokat csak itt, a szomszédban, Keszthelyen gyártották. Mert a múzeum berendezését szakemberekre bízták, a Keszthelyi Helikon Kastélymúzeum vadászatimúzeum-részlegének igazgatója, Tóth Csaba irányításával, Magyarovits Károly – Karcsi – preparátor, Boros Zoltán vadászfestő közreműködésével készül a berendezés. A diorámához szükséges kellékek, például a műgyanta kövek készítését már tavaly nyáron elkezdték – magyarázza Karcsi. És azt is megindokolja, miért e műanyag világ: tonnás súlyú köveket még csak-csak be lehetne hurcolni a múzeumba, de az élő növényzet már nem bírná sokáig, állandóan cserélni kellene, és ami ennél fontosabb: velük-általuk számos élősködő kerülne be, melyek a preparátumokat idővel tönkretennék. Ezért hát a kegyes csalás.
A Kárpát-medence diorámájának preparátumai egyébként javarészt Sárkány Árpád adományai, néhány állatot a Székely Nemzeti Múzeum adott kölcsön. A hiúzt például, mert az immár az uniós csatlakozás óta szigorúan védett vad Romániában, másként nem lehetett volna beszerezni.
Ami majd idővel
A vadászati múzeum törzsanyaga id. Sárkány Árpád hagyatéka és Sárkány Árpád gyűjtése, de ez csak a magja, mert a kiállítást bővíteni szeretnék. Ennek érdekében a Székelyföldön gyűjtést hirdettek meg: mindenféle olyan tárgyat várnak (adományként vagy csak időleges kiállításra), amelynek valami köze van a vadászathoz a trófeáktól a történelmi tárgyakon és dokumentumokon át a képzőművészeti alkotásokig. És nagyon szeretnék, ha a történelmi családok, melyeknek leszármazottjai itt maradtak, vagy hazatelepültek Háromszékre, a birtokukban levő családi ereklyéket a múzeum rendelkezésére bocsátanák. Nemrég nagyon érdekes adományt kapott a múzeum számára Sárkány Árpád: 1942 szeptemberében Háromszéken járt és Ozsdolán vadászott Horthy Miklós, és az akkori vadőr, Szekrény Mihály felesége a kormányzót az általa elejtett kapitális szarvasbikával megörökítő fényképet küldte el. A hírességek háromszéki vadászatait egyébként több fénykép is bemutatja majd.
Rendellenes trófeák
Vadászathoz vajmi keveset értő ember számára a rendellenes trófeák furcsák is, érdekesek is, de hogy ezek lennének a vadász legnagyobb büszkeségei? Sárkány Árpáddal irodájában beszélgetek, a falakon körbe nem győztes trófeák, tizenannyi ágas, teljesen szimmetrikus szarvasagancsok, hanem azok a szaknyelven rendellenesnek nevezett fejdíszek. Azt hittem, a díjnyertes trófeákat becsesebb helyen tartja, de elmagyarázza: az a vadász – és itt jön közbe egy nagyon fontos foglalkozás megnevezése: a vadgazda – igazi dicsősége, ha ki tudja emelni az állományból azokat az egyedeket, amelyek degeneráltak, betegek. Ez a vadgazdálkodónak a legfontosabb feladata. Azok az egyedek, amelyek genetikai hibából korcsan vagy selejtként vannak az állományban, csak rontják az állomány minőségét, szaporítás szempontjából is károsak, mert továbbviszik a génhibákat. A vadászoknak nagy csemege mindig, amikor egy ilyen trófeát be tudnak gyűjteni. Mert tudni kell, egy vadászat nem úgy zajlik, hogy elindul a hajtás, aztán a legelső vadat, amelyik puskavégre kerül, lelövik, s ha még jön, azt is. A vadászat nagyon jól körülhatárolt keretek között zajlik, nem is mehet ki bármikor bárki vadászni, nem is mehet ellenőrizetlenül, az amatőr vadászok csak hivatásos kíséretében mehetnek ki az erdőbe, és csak azt lőhetnek meg, amit a hivatásos vadász vagy a terület vadgazdája megenged. Ha valaki igazi vadásznak és vadgazdának tartja magát, hát elsősorban a rendellenes fejdíszű egyedeket kell kiemelnie a populációból – nos, ezekből látható majd néhány „gyönyörű” példa a harmadik teremben: lefelé, hátrafelé nőtt szarvasagancsok, némelyiken, mint a fán, nagy göcsök. A legutolsó teremben egy vadász szobáját rendezik be – ennek indokoltsága, hogy minden vadásznak büszkesége a saját kis vadászszobája, ahol vadászati felszereléseit, könyvtárát tartja, fényképeit kiteszi, kedvenc trófeáit kiállítja.
Kicsi őzből nem lesz szarvas
Hadd szóljunk pár dicsérő szót a Bene-ház felújítását végző cégről: fenn is, de a pincerészben különösen szép munkát végeztek, az odalenn a vakolatból itt-ott kihagyott kövek nemcsak szépek, de sajátos hangulatot is árasztanak. A múzeum megálmodói itt szabadjára engedhették fantáziájukat, hiszen bőséges tér állt rendelkezésükre: lesz itt életnagyságú medvebarlang, itt állítják ki a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonában levő barlangimedve-koponyát és -csontokat. Érdekes ötlet az állatsimogató: Karcsi meséli, a keszthelyi múzeumban amiatt aggódtak, a gyerekek letörik esetleg a kacsa csőrét, kopaszra simogatják a medvét – hát nem ez történt, ott az állatsimogató a gyerekek kedvenc terme. Ugyancsak a gyerekeknek – amúgy az egész alsó szintet számukra rendezik be – szól a vadállomány bemutatását szolgáló audiovizuális terem, ahol érintőképernyős berendezésekre telepített programokból, kisfilmekből mindent meg lehet tudni azokról a vadfajokról, amelyek erdeinket benépesítik. Például, hogy a gyerekek meg tudják különböztetni, az őz külön állatfaj, és a szarvas külön, hogy kicsi őzikéből soha nem lesz nagy szarvas, és fordítva. És ez a terem lesz alkalmas az élő biológia- vagy földrajzórák megtartására is – már ha a diákokat el lehet cibálni a lézerpuskás vadászattól. Mert ilyen is lesz odalenn.
Afrika, a nagy kaland
A földszintre visszatérve, még egy terem várja a látogatókat: az Afrika-terem. Hogy ennek berendezését mi indokolta, arról meséljen Sárkány Árpád: – Afrika óriási kaland mindenki számára már olvasás szintjén is, az afrikai kontinens lenyűgöz mindenkit. Lévén azok a körülmények, amelyek között az elmúlt generációk vadászai éltek, nagyon kevesen jutottak el a mi vidékünkről Afrikába. Viszont kívülről ismerjük az afrikai állatokat, mivel sok, magyarul megjelent irodalom foglalkozik az afrikai vadászatokkal, híres vadász íróink írtak Afrikáról, nagyon sok nemzedék felnőtt Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond könyveit olvasva. Afrikának tényleg van egy hívása, az ember érzi, hogy neki oda valamikor vissza kell térnie. Afrika legnagyobb vonzereje a tábortűz, azt mondják neki a feketék, hogy az afrikai tévé. Tehát Afrikát be szerettük volna mutatni úgy, ahogy mi láttuk és ahogy az emberek általában elképzelik. És – bár az ottani diorámát még kezdetleges állapotában láttam, a hang- és fényhatások sem működtek, és a kafferbivaly is még a folyosón álldogált – valóban: mint a filmeken. Az Afrika-terem preparátumait egyébként egy spanyolországi magángyűjteményből vásárolta meg Sárkány Árpád, ideszállításuk sem volt nehézségektől mentes.
A medve nem játék
Említettem, a Kárpát-kanyar állatvilágát bemutató dioráma félelmetes barnamedvéjéről lesz még szó. Mert ugyebár a trófeák, a preparátumok megtalálták helyüket a múzeumban. De mi lesz a vadásztörénetekkel? – kérdeztem Sárkány Árpádot. Nos, ő a barnamedve történetét mesélte el: – Ezt a medvét én ejtettem el ezelőtt három évvel, amikor már rég elhatároztam, medvét többet nem lövök. A medve nem olyan vad, mint a nyúl vagy a vaddisznó, ami olyan könnyen regenerálódik, és annak ellenére, hogy a medveállomány túlszaporodása sok gondot is okoz, nem ellenség és nem kiirtandó vad, de az etika is azt mondja, legfennebb egy trófeája legyen a vadásznak ebből a vadfajból. Ezelőtt tehát három évvel egy hajtáson vettem részt a Kakukk-hegyen, ezerötszáz méter magasságban, én irányítottam a hajtást az autóktól alig száz méterre, velem volt egy társam, aki nem vadász. Ekkor rontott ránk ez a medve, már messziről látszott, nagyon nagy példány. Mi, vadászok általában ilyenkor rászólunk a medvére, mert az alapvetően fél az embertől. És amikor rászóltunk, még közelebb jött, és még közelebb, és akkor a társam, aki a hátam mögött állt, nagyon megijedt, és nagyon kezdett kiabálni. Valószínű, ez a medvét feldühítette vagy megijesztette, elég az, hogy tényleg ránk futott, és akkor már én is úgy láttam, nincs más választás, muszáj meglőjem. Körülbelül harminc évre becsülték az életkorát, ami tekintélyes kornak számít, hiszen állatkertekben 25–30 évet él a barnamedve, de szabad területen kevesebbet. És akkor elhatároztam, ezt a gyönyörű egyedet, mely olyan csodás környezetben élt, ha már elejtettem akaratomon kívül, hát közkinccsé teszem. Elvittem Spanyolországba, ahol egy nagyon jó preparátor életnagyságban elkészítette. Tulajdonképpen a medve, amikor két lábra áll, vagy azért teszi, hogy jobban lásson, vagy pedig azért, hogy ijesszen, de amikor már támad, azt négy lábról teszi. És az a medve így állt fel előttünk, és a társam ezt már nem bírta kiabálás nélkül, ekkor vette felénk az irányt a medve, és hogy mi lett volna a találkozás kimenetele, nem tudom, de ezt nem is nagyon érdemes megvárni. Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Román történészek támadják a Székelység történetét
"A tavaly szeptemberben bemutatott, 6. és 7. osztályos diákok számára készült Székelység története című tankönyvből a székelyek gyerekei azt tanulhatják meg, hogy a románok a székelyek szolgái voltak, és hogy az I. világháború idején a románok kirabolták és feldúlták a székelyek boltjait, házait" - áll az Adevărul című lap által közzétett cikkben. A cikk Ioan Aurel Popot, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem szakos rektorát is idézi, aki szerint a könyv rengeteg pontatlanságot és durva ferdítéseket tartalmaz, amelyekkel a komoly magyar történészek sem érthetnek egyet.
A publikáció szerint a tanügyminisztérium illetékesei kezüket mossák, mondván, hogy a kötet valójából nem tankönyv, hanem egy kézikönyv, amelyet a székely történelem választható tantárgyként való oktatása során használnak, ilyen értelemben a tanügyi tárca nem viseli a felelősséget a könyv tartalmát illetően.
Továbbá a cikk Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának előadótanára Historia című történelmi publikációban megjelent, a Székelység története írásából közöl részleteket.
A szerző szerint a 6. és 7. osztályos székely diákok egy olyan tankönyvből fognak tanulni a román állami iskolákban, amelynek megjelenését teljes egészében Romániában finanszírozták, de amely a románellenességet oltja bele a szeretet és utálat szavak érzelmi szempontból történő definiálása korában levő 12-13 éves diákokba.
Marius Diaconescu szerint a történelmi valóság elferdítése az a könyvben szereplő passzus, mely szerint a Bethlen Gábor által felszabadított székely jobbágyok helyére új munkaerőt kellett találni, így érkeztek a felszabadított székelyek helyére havasalföldi, fogarasi és moldvai románok, amint azt egy 1614-ben írt dokumentum tanúsítja. Szerinte románok már 1600 előtt éltek a székelyek között, ezért is volt gyakori az Oláh név a térségben.
Diaconescu szerint az sem felel meg a történelmi valóságnak, hogy az I. világháború során székely gyerekeket és időseket gyilkoltak volna le a román katonák, illetve azt is cáfolja, hogy 17 ezer székely civilt hurcoltak volna el a románok a iaşi-i Şipote nevű lágerbe, ahonnan az embertelen körülmények miatt mindössze 3 ezer személy tért volna vissza.
A szerző szerint a román hatóságok a 1940 után Székelyföldön bekövetkezett krach miatt sem tehetők felelőssé, amikor Észak-Erdélyt a náci Németország és a fasiszta Olaszország Magyarországhoz csatolta. A román hatóságok és hadsereg kivonulása a visszacsatolt területekről 15 nap alatt történt meg, Diaconescu szerint ez túl rövid idő volt ahhoz, hogy a románok olyan mértékben befolyásolhatták volna a gazdaságot, amely négy évig tartó válságot eredményezhetett volna. Diaconescu szerint a horthysta rezsimet terheli a felelősség a székelyeket érintő gazdasági válság miatt, hiszen nem sikerült a helyi gazdaságot a magyarországi gazdasági körforgásába integrálnia, ez pedig az árak emelkedéséhez, gyárak bezárásához és végül szociális válsághoz vezetett. (hírszerk.)
Transindex.ro,

Nemzeti ünnepünk a közelmúlt fotóin
Kiállítás a várban
Március 15-e megünneplése Marosvásárhelyen – arcok, emberek, akik már nincsenek közöttünk, vagy nagyon megváltoztak. Helybeli és vendég szónokok, politikusok, lelkészek, művészek, őrséget álló székely ruhás fiatalok, sokasodó szimbólumok, változó feliratok, bővülő helyszínek, régi és új emlékművek, megszaporodó vagy megfogyatkozó tömeg, nemzetiszínű szalag a kutyus nyakán és közelkép arról, ahogy a kezünkre ég a gyertya – több mint száz régi és kevésbé régi fényképen egy darab történelem. A megyei múzeum várbeli épületének emeleti előadótermében tegnap délben nyílt meg a Népújság fényképgyűjteményéből válogatott fotókat bemutató kiállítás, amely egyben nyitánya a március 15-i ünneplésnek. Szervezője az RMDSZ városi szervezete és a megyei múzeum.
A képek politikatörténeti üzenetet hordoznak, hisz sok minden kiderül abból, hogy kik állnak az első sorban, kik voltak egy adott időszak meghatározó személyiségei, kik álltak egymás mellett, milyen nemzeti szimbólumokkal ünnepelt a közönség, melyik korosztály alkotta a tömeget – a történelmi vonatkozásokon túl a szakember számára az is beszédes, ahogyan az eltelt 22 év alatt a divat alakult – hangzott el Novák Zoltán történész nyitóbeszédében.
Ezek a képek ma már történelmi dokumentumok, ez adja meg az értéküket – vélekedett Vajda György, a Népújság szerkesztője, aki nagy munkával és lelkesedéssel válogatta ki a Népújság és saját archívumából 22 év március 15-i ünnepeinek jellegzetes mozzanatait. A kiállítást szervező Vajda György mellett Szász Károly, Karácsonyi Zsigmond és Nagy Tibor fotóit tekintheti meg az elkövetkező hét során a közönség. Nehéz volt kikeresni, összeválogatni, azonosítani az éveket – de megérte. A kiállítás szervezését támogató megyei múzeumnak felkínált anyag történelmi és kommunikációs szempontból is pótolhatatlan értéket jelent, hisz éveken át a Népújság volt az egyetlen lap, amely ezekről az ünnepekről tudósított. Kezdetben fekete-fehér felvételeken, később színes fotókon, amelyeken az ünneplő tömeg mellett jellegzetes részleteket, gesztusokat is megörökítettek a fényképészek. A folyosón levő tárlókban régi Népújság- kollekciók tükrözik az ünnepségekről készült írott beszámolókat, s a részvevőket kokárdakészítésre is megtanították.
A március 15-i megemlékezések jelentőségét, az ezekről szóló fotókat az tudja igazán értékelni, aki megélte azt a korszakot, amikor legszebb nemzeti ünnepünkről csak titokban lehetett szót ejteni. A közelmúltat felidézni pedig azért fontos, mert ezek az események hullnak ki a leghamarabb a közös emlékezetből.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Hírnökképző tábor Algyógyon
Fiatalokat próbál bevonni a Kárpát-medencei településeket bemutató interaktív honlap szerkesztésébe a budapesti Harmónium Egyesület. Ennek érdekében háromnapos képzést tartott az Algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központban.
– A honlap ötlete tulajdonképpen évekkel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, hiszen az elcsatolt területeken túrázva azt tapasztaltuk, hogy a szórványvidékekről nagyon kevés információ áll a turisták rendelkezésére. Talán ezért van az is, hogy a Magyarországon egyre divatosabbá váló erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy épp délvidéki turizmus során elsősorban a tömbmagyarság által lakott területeket látogatják. Holott kultúránk, történelmünk emlékhelyeinek zöme épp a figyelmen kívül hagyott szórványvidéken található. Ezért gondolkodtunk el azon, hogy honlapot létesítsünk e vidékek ismertetésére. Ilyen kezdeményezés már több is volt, hivatalos intézmények részéről is, de sajnos, egyik sem bizonyult életképesnek. Éppen emiatt mi interaktív módon képzeltük el és valósítottuk is meg a honlapunkat, úgy, hogy az illető vidéken, kistelepülésen élő emberek maguk tölthessék fel a helyi tudnivalókat, a település történetét, eseményeit, akár szálláshelyeit – magyarázza a www.határtalan.net honlap történetét Tóth János, a budapesti Harmónium Egyesület képviselője.
Munkájukba elsősorban a kistelepülések képviselőit: lelkészeket, RMDSZ- és civilszervezeti vezetőket, helytörténészeket, szállásadó vállalkozókat igyekeznek bevonni. Tekintettel azonban a program jellegére, az egyesület különös figyelmet fordít a fiatalok bevonására is. Elsősorban azért, mert a honlap kezelési technikája közelebb áll e korosztályhoz, másrészt, mert a hosszú távra tervezett és évek múltán gyümölcsöt hozó program haszonélvezői a mostani fiatalok lesznek. – Ezért hirdettünk meg egy pályázatot számukra „Az én kis falum, és városom” címmel, amelyre a saját településüket bemutató alkotással (rajz, írás, videó stb.) nevezhettek be. Több mint 80 pályamunka érkezett az egész Kárpát-medence területéről. Ezekből válogattuk ki azt a 15-öt, melynek alkotói részt vehettek az algyógyi hírnökképző táborban. Ez tulajdonképpen egy gyorstalpaló újságíró tanfolyam volt, ismerkedési játékokkal és a Hunyad megye nevezetességeinek megismerését szolgáló kirándulásokkal fűszerezve. Úgy érzem, résztvevőknek és szervezőknek egyaránt maradandó élményt nyújtott ez a pár együtt töltött nap, hiszen Délvidék és Erdély különböző településeiről érkező fiatalok ismerkedhettek egymással. Ez külön célkitűzés számunkra, hogy erősítsük a magyar–magyar kapcsolatokat, akár a személyes találkozások révén is – fogalmazott a Harmónium egyesület képviselője. Mint mondta, a hírnökképzőnek második felvonása is lesz, Budapesten, a felvidéki fiatalok számára. A résztvevőknek hazatérve az lesz a feladatuk, hogy minél rendszeresebben tudósítsanak településük történéseiről. A szervezők reményei szerint így néhány éven belül a most épülgető honlap átfogó képet nyújt majd a Kárpát-medence kevésbé ismert vidékeiről is.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

A ’48-as forradalom soha nem bukott meg – beszélgetés Egyed Ákos történész-akadémikussal (Történész. 1929. november 25-én született a közigazgatásilag Baróthoz tartozó háromszéki Bodoson. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, 1948-tól a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Még be sem fejezte az egyetemet, amikor gyakornokként tanított ugyanitt 1951–1953 között. Ezt követően a kolozsvári Történeti Intézet kutatójaként, később az intézmény vezetőjeként dolgozott. A kommunista rezsim bukását követően 1990–1994 között a debreceni, 1995–1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen meghívott tanárként adott elő.
1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Tudományos kutatásainak fő témái az 1848-as erdélyi forradalom és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő története, de foglalkozott gazdaságtörténettel és a székely társadalom sajátos gazdasági és társadalmi kérdéseivel. Legutóbb 2010-ben a Pallas-Akadémia gondozásában jelent meg Erdély 1848–1849 című könyve. Számos kitüntetés, díj tulajdonosa, 2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes március 15-én 19 órakor Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színházban tartandó ünnepségen a Magyar Érdemrend középkeresztjével tünteti ki Egyed Ákost.)
„Az 1848–49-es forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta.” – fejtette ki a Krónikának adott interjúban Egyed Ákos kolozsvári történész-akadémikus.
- A téma szakértője bizonyára másként tekint az 1848–49-es magyar forradalomra, mint a hétköznapi ember. Mégis mit jelent Önnek március 15-e?
– Rég foglalkozom március 15-ével, legutóbbi könyvemben is hangsúlyoztam, hogy a polgári magyar nemzet születésnapjának tartom. Úgy látom, hogy az emlékezések a felszínen mozognak, azokat a szép történeteket elevenítik fel, amelyek nagyon jók a történelem kedvelői számára: a 12 pont elfogadása, a Talpra magyar, a kokárdák, a demonstrációk, Táncsics kiszabadítása. De utána következett a törvényhozás. Március 15-én a 12 ponttal elkezdődik a törvényalkotó folyamat. A törvények keretet adtak a forradalomnak, ez volt a rendszerváltás.
A felszíni események mögött – amelyek szépek, és ezért feltétlenül alkalmasak arra, hogy felidézzük március 15. történetét – a mélyben elindult az, amit a történelem mozgásának szoktunk nevezni, ami nem látható, de megtörténik. Az addigi nemesi nemzet – mert a magyar nemzet nemesi nemzetként évszázadok óta létezett – modern nemzetté vált, amelynek minden magyar ember tagja, aki magyarnak vallja magát. Engedje meg, hogy idézzem a március 15-ei emlékválasztmány nevében Rottenbiller Lipót és Irányi Dániel által készített falragaszt, amelynek első mondata így hangzik: „Egy osztályból nemzetté alakult nép első nyilatkozata volt a március 15-ei esemény.” Ez a lényege március 15-nek.
– Miért épp az 1848–49-es szabadságharccal kezdett el tudományos kutatóként foglalkozni?
– Messze nyúlik ennek a kezdete. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanultam, érettségiztem, ahol ott a ’48-as hagyomány elevenebb volt, mint Erdély más tájain. Éppen azért, mert Háromszék volt az az erő, az a társadalom, amely 1848 őszén, amikor a Habsburg-hatalom erői elfoglalták Erdélyt, nem adta meg magát, hanem önvédelmi harcot folytatott. Ott ez a helyi hagyomány nagyon erős volt. Amikor március 15-ére emlékeztünk, a tanáraink sokszor kivittek minket is a Főtérre, ahol amellett, hogy elmondták, hogyan kezdődött a forradalom Budapesten, a háromszéki események jelentőségét is hangsúlyozták.
A másik ok, hogy az 1848-as események kezdtek foglalkoztatni, az volt, hogy édesapám, aki tanító volt, nagyon szerette a Rákóczi-féle szabadságharcot és a ’48-as forradalmat. Sokszor mesélt róla különösen, amikor beteg voltam, mert követeltem, hogy meséljen valamit. Édesanyám is gyakran mesélt. Ráadásul az egyik elődöm, a ’48-as mozgalmakban tizedesként részt vett Nagy Áron hazavitt egy kardot. Gyerekkoromban a pajtásaimmal ezzel a karddal játszottunk nagyapám padlásán; olyan nehéz volt, hogy alig tudtuk mozgatni. Nagyapám – aki szintén tanító volt – ennek a kardnak az éléből csináltatott négy konyhakést. Ez nem volt szép dolog tőle, de neki nem volt annyira fontos ’48. Adott a három lányának egy-egy húsvágó kést, egyet megtartott magának, és amikor édesanyám ezt elővette, sokszor mondta: ez Nagy Áronnak a kardjából van. Ez ugye megragad az emberben, és csak jóval később jöttem rá, hogy uramatyám, mi is történt. Aztán Kolozsvárra kerültem a Történeti Intézetbe, a Bolyai Tudományegyetemen végeztem, ott kineveztek gyakornoknak már negyedéves koromban.
– Bizonyára a korabeli körülmények is befolyásolták a pályaválasztását.
– Édesapámat kuláknak nyilvánították, mert tanítóként szolgája is volt, aki a mezőgazdasági munkákat végezte. Valamennyi birtokunk is volt, bár nem sok. Emiatt nem maradhattam az egyetemen, szépen kiraktak. De egy bizottság éppen akkor érkezett Bukarestből, amely az akadémia számára kutatókat toborzott. Akkor államvizsgáztunk, a bizonyítványom jó volt. Behívattak, megkérdezték, szeretnék-e tudományos kutató lenni. Igent mondtam, hiszen a megváltást jelentette számomra, mert az egyetemen már kifelé állt a szekerem rúdja. Így kerültem át a Történelmi Intézetbe, ahol néhány év után az 1848-as munkacsoportba kerültem, amelyet vezettem is 10-15 éven keresztül.
– A kommunista rezsim megengedte, hogy kutatóként a magyar forradalommal foglalkozzon?
– Akkoriban a nemzeti szempontokat, pláne a Történeti Intézetben nem nagyon lehetett hangsúlyozni, de a jobbágyfelszabadításról már minden további nélkül lehetett előadásokon beszélni az 50-es, 60-as, 70-es években is. Így aztán elkezdtem a jobbágyfelszabadítással foglalkozni ’48 kapcsán. Amikor semmit se lehetett írni március 15-éről, fogtam magam és egy közleményt jelentettem meg a helyi lapban, A kolozsvári mesterlegények kérése 1848-ban címmel. Az egyik barátom erre azt mondta, hogy mindez mellékes volt. Igen ám, de ennek kapcsán már el lehetett mondani, hogy létezett ilyen is, hát emlékezzünk meg róla. Később, 1989 után sokszor beszéltem, könyvet is írtam, ezeknek visszhangja volt, illetve van, és úgy érzem – ne legyek szerénytelen – ebben sikerült újat mondanom.
– A március 15-ei megemlékezéseken többnyire a forradalomnak ugyanazokat a mozzanatait idézzük fel. Van olyan kevésbé ismert részlete az eseményeknek, amelyről úgy gondolja, hogy méltatlanul elfelejtettük?
– Nem igen veszik tekintetbe, hogy Kolozsváron két nemzeti program született: egy magyar és egy román. Főleg utóbbival alig foglalkoznak.
– Mit lehet erről tudni?
– A Kolozsváron tanuló románok – akik meglehetősen sokan voltak, az akkori katolikus gimnáziumban tanult például Avram Iancu is – március 27-én és 28-án gyűltek össze. A Florian Micaş kolozsvári ügyvéd szervezte gyűlésen részt vett Papiu Ilarian, aki Marosvásárhelyről érkezett, de eljött az Erdélyi-érchegységből Ion Buteanu is. Közösen megfogalmaztak egy több mint húsz pontból álló petíciót, amelyben kérték, hogy a magyar, a székely és a szász mellett a románokat ismerjék el hivatalosan is Erdély negyedik nemzetének.
Kérték azt is, hogy a közigazgatást úgy alakítsák át Erdélyben, hogy azokon a településeken, ahol a románok többségben vannak, alkalmazzanak román vagy legalább román nyelvet tökéletesen ismerő köztisztviselőket. Az ország valamennyi hivatalában létszámuknak megfelelő arányban alkalmazzanak románokat. A román püspökök felügyelete alatt működő elemi iskolák részesüljenek megfelelő állami támogatásban, és csak román nyelven tanítsanak. De sorolhatnám tovább. Ez olyan esemény volt, amely 1848 története szempontjából is figyelmet érdemel.
– Kutatásai során melyik volt a legérdekesebb dokumentum, amelyre rábukkant abból a korszakról?
– 1848 levéltári hagyatéka nagyon gazdag, hiszen minden lépésről jelenteni kellett, számtalan irat marad fenn. Ami számomra az egyik meghatározó forrásnak bizonyult, azt a sepsiszentgyörgyi levéltárban találtam. Olyan iratról van szó, amelyen se cím, se aláírás, se dátum nem szerepelt. Az első mondata ez volt: a közösség elé terjesztendő határozat. Aztán rájöttem: ez volt Háromszék tanácsának ama határozata, amellyel kezdetét vette a háromszékiek önvédelmi harca, hiszen a határozat kimondta: ha az ellenség a szék határaihoz ér, akkor válaszolni fognak, ha kell fegyverrel.
– Három éve jelent meg Erdély 1848–49 című kötete, amelyben áttekinti a szabadságharc erdélyi történéseit. Melyek voltak az erdélyi forradalom leginkább említésre méltó sajátosságai?
– Kolozsváron 1848. március 20-án és 21-én született egy határozat, amelyet én kolozsvári programnak nevezek. Ebben az erdélyi politikusok – élükön id. Bethlen Jánossal – megfogalmazták követeléseiket. Az erdélyi országgyűlés azonnali összehívása volt az első számú követelésük, az, hogy kimondják Erdély unióját Magyarországgal. A budapesti márciusi ifjak 12 pontjában is benne van tizenkettedikként az unió, amely Erdélyben a magyar programban az első helyre került. Ugyanakkor szerepelnek ebben a programban az erdélyi sajátosságok is, például a székely kérdés megoldása. A jobbágyság felszabadítása a székelység esetében egészen más jogi eljárásokat követelt, ugyanis 1762–64-ben megszervezték a székely határőrséget Háromszéken, Csíkban és Miklósvárszéken; Udvarhelyszéken nem tudták, akkora ellenállást fejtettek ki az udvarhelyiek.
A madéfalvi veszedelem idején rákényszerítették a székelységet, hogy minden hadra fogható férfi évente előre meghatározott számú napon át határőrszolgálatot lásson el, hadi gyakorlaton vegyen részt, vagy szükség esetén vonuljon a háborúba. A székelység számára a forradalom által meghirdetett szabadság éppen ezért a hadkötelezettségük eltörlését jelentette. Ezt nehéz volt kivitelezni, mert ekkor a magyar kormány és különösen a hadügyminisztérium azon az állásponton volt, hogy a már meglévő székely katonai alakulatokat ne oszlassák fel, hiszen bármelyik percben szükség lehet rájuk.
– Bár történészek érvelési hibaként tartják számon a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatokat, mégis játsszunk el a gondolattal: mi változott volna leginkább, ha a forradalmat nem győzik le orosz segítséggel az osztrákok?
– Bár európai indítatásra kezdődött, a magyar ’48–49 az összes európai forradalomtól különbözik, hiszen amikor egyértelmű lett, hogy Bécsben március 13-án kitört a forradalom, akkor erősödött meg a magyar mozgalom. A különbség abban áll, hogy 1848 őszén a forradalom átalakult szabadságharccá. A forradalom tulajdonképpen nem bukott meg, gyakorlatilag elvégezte a maga feladatait, az ekkor meghozott törvényeket soha többé nem lehetett visszavonni. Akkor sem, amikor a forradalom leverése után az osztrák hatalom megpróbálta. Ugyanis később jött a kiegyezés, amelyet a magyar fél a ’48-as alapokhoz kötött. Gyakorlatig a forradalom elindította a rendszerváltozást, amely végül megtörtént. A magyar forradalom nagy csodája, hogy szinte a semmiből teremtett hadsereget.
Nagy erőfeszítések árán létrejöttek a nemzetőrségek, majd a honvédség is. Olyan erős hadsereget hoztak létre, amely egy alkalmas pillanatban 80 ezer főt is számlált. El lehet azon ábrándozni, mi lett volna, ha, de a történészek azt mondják: történelmileg ilyen kérdéseket nem lehet feltenni, mert nem lehet biztosat tudni. Az mégis bizonyos, hogy Magyarország nagymértékben megerősödött volna, bár nem szakadt volna le Ausztriától, mert nem elszakadni akart, hanem a Monarchián belül kivívni a függetlenségét, és alkotmányossá alakítani az addigi abszolút monarchiát.
– Mit gondol, a hazai közéletben nemrég lezajlott székelyzászló-botrányban mekkora szerepet játszott az, hogy a románok nem ismerik a történelmünket, illetve a sajátjukat sem teljes mértékben?
– A történelem ismerete segít eligazodni a mában. Ha valaki nem ismeri a múltját, nyilvánvaló, hogy jelenét sem tudja jól értelmezni, vagy egyáltalán megérteni, mi történik. Ezért is nagyon fontos, hogy a valódi történelmi ismereteket terjessze a történetírás és a történelemtudomány, és hogy ez legyen a történelmi tudatában magyarnak, románnak, szásznak és minden nemzetiségnek. Bonyolult kicsit a kérdés, mert a székely történelem a magyar történelemnek is egy sajátos fejezete. Hiszen Székelyföldön nem megyék alakultak ki, hanem székek, külön nemzetgyűléseik voltak, amelyek törvényeket hoztak a Székelyföld számára, és ezeket be is kellett tartani egészen 1562-ig.
A székelységnek saját intézményei voltak, intézményrendszere működött. Ezeket nagyon elfelejtette a történelem, mert nem lehetett, nem engedték kutatni. Ötven-hetven esztendeig ezekről nemigen lehetett beszélni. Nemzedékek estek ki, amelyek nem hallottak erről a magyarság körében sem, de a románoknál főleg, hiszen ők egészen másfajta történelmet hallottak az iskolában, a székelyek történelméről pedig semmit, ami lényeges lett volna. 1989 után a székely történelem kutatása fellendült, a helyi történészek sok helyütt jó munkákat adnak ki.
A szimbólumok kutatásával is külön csoport foglalkozik. A sokféle, különböző helyeken és időkben megjelent szimbólumokban – mert nagyon sok volt belőlük – a székely jelképek egyike-másika szinte valamennyiben felelhető volt, ezekből alakult ki a székely zászló is. Ennek eredetét Székely Mózesnek, Erdély egyetlen székely fejedelmének koráig lehet visszavezetni. A székelység szimbólumát most már Magyarországon is kezdik megismerni, sőt a románok is most szembesülnek ezzel. Most már kezdik megérteni, hogy végeredményben egy társadalmi, nemzetiségi rétegnek a jelképe, amely a történelmet is megjeleníti, valamint általa kifejezi a törekvéseit is. A történeti tudat alakításában, az identitás megőrzésében ezeknek a jelképeknek rendkívül nagy a jelentőségük.
– Tekinthető-e egzakt tudománynak a történelem? Hiszen a románok teljesen mást állítanak Erdély történelméről, mint a magyarok. Mi kellene ahhoz, hogy a magyar és a román történészek közös nevezőre jussanak?
– Amióta létezik történetírás, állandó vita tárgya, hogy tudomány-e vagy irodalom, egyikhez vagy másikhoz áll közelebb. Az idők folyamán azonban kialakult a történetírás módszertana, és az eszköztára is megszületett. Ennek a lényege a forráskutatás és a forráskritika. Ami ránk maradt a múltból, azt a kritika eszközével meg kell vizsgálni, hogy jól tükrözi-e a maga korát. Ha a történész arra vállalkozik, hogy reális történelmet írjon, mert az igazság mindenek felett való, akkor összehasonlítja a rendelkezésre álló forrásokat. Ha egyoldalúan csak az egyik forrást veszem tudomásul, a másikat pedig nem, akkor óhatatlanul tévedek akkor is, ha nem akarok.
A franciák és a németek a második világháború óta törekednek arra, hogy a történelmüket egyeztessék, azaz hogy az egyoldalúságokat kiküszöböljék. Mert érzi azt a politika, hogy a történelemnek szerepe van az emberek magatartása és a jövő alakításában. Az nálunk is fontos, hogy a román és magyar történészek időnként leüljenek, megvitassák a teendőket. Létezik is egyébként egy magyar–román történész vegyes bizottság, amely időnként összeül, de nem a legfontosabb kérdéseket tárgyalja, hanem azokat, ahol nincs konfliktus. Márpedig ideje lenne a legfontosabb kérdéseket is napirendre tűzniük ezeknek a vegyes bizottságoknak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Jubilál a székely gőzös
Pillanatok a Héjjasfalva–Székelyudvarhely-vasútvonal és a székelyudvarhelyi állomás 125 éves múltjából címmel rendeznek tárlatot az udvarhelyi vasútállomás előtti téren pénteken 11 órától. A Haáz Rezső Múzeum és Székelyudvarhely polgármesteri hivatala által közösen rendezett kiállítást Gidó Csaba történész, önkormányzati képviselő nyitja meg.
1888. március 15-én adták át ünnepélyes keretek közt a helyi érdekeltségű vasútvonalat, amelyet forgalmi szempontból a MÁV segesvári osztálymérnökségének az irányítása alá soroltak. A román állam 1932-ben 411 000 svájci frankért kisajátította a vasútvonalat a Héjjasfalva–Székelyudvarhely Helyi Érdekű Részvénytársaságtól. Székelyudvarhely bekapcsolása a Kárpát-medencei vasúthálózatba ifj. Daniel Gábor és Ugron Gábor Udvarhely megyei országgyűlési képviselő hathatós munkássága révén valósult meg. Az esemény emlékét kívánja feleleveníteni az időszakos kiállítás, és a vasútállomás előtt elhelyezendő háromnyelvű információs tábla. A szárnyvonal és helyi vasútállomás jelenlegi tulajdonosa nem járult hozzá a szervezők előzetes tervének megvalósításához, így meghiúsult a Berze Imre képzőművész által tervezett emléktábla elhelyezése. A kiállítás a Kovács Fényképészet közreműködésével, valamint Ozsváth Pál, Szabó Károly Farkas Csilla és Gidó Csaba által kölcsönzött fényképeket mutatja be.
A 19. század egyik legjelentősebb technikai találmánya a gőzmozdony, Udvarhely megye és Székelyudvarhely bakapcsolásával a Kárpát-medencei vasúthálózatba először gróf Széchenyi István 1848-as terve foglalkozott. A vasútvonal építését Kutlánya János budapesti mérnök vállalta el. A vasútvonal építési költsége 1 094 549 forintra rúgott, amely költségeket Udvarhely megye települései- és magánszemélyek által jegyzett részvényekből, valamint különböző bankoktól kölcsönzött pénzből fedezték.
A vasútvonal így az Udvarhely megyei politikai és gazdasági elitnek és településeknek az összefogása eredményeként valósult meg. A vasútvonal fejlesztéséről és továbbépítéséről Gyergyószentmiklós vagy Csíkszereda irányába számtalan terv született már 1888-tól, azonban a háborúk, impériumváltások és a pénzhiány miatt erre soha nem került sor.
Krónika (Kolozsvár),

Az ifjúság márciusa
A béke jegyében
A tavalyihoz hasonlóan az idén a megyei múzeum várbeli épületében, az egykori katonai sorozóban elsősorban a fiataloknak szóló rendezvényt szerveztek – a kávézóban az EMNT képviselői, az emeleten az RMDSZ városi szervezete.
Mindkét helyszínen tábort ütöttek a kokárdakészítők, s sorra érkeztek az óvónők, tanítónők a gyerekekkel, hogy részt vegyenek a számukra szervezett programon. Hogy csak néhányat említsünk: igen érdekes előadást tartott Miholcsa József hagyományőrző huszár az egyenruháról, a lószerszá-mokról, illetve a fegyvernemről, Diós Brigitta és Bodnár Tünde közreműködésével Kossuth-nóták, népdalok hangzottak el. A korábbi felhívásra érkezett rajzokat kiállították, és a verseny díjait is a kávézóban adták át. Közben az emeleten a kisebbek az 1848-as szabadságharchoz kötődő témájú rajzokat, csákót készíthettek. Délután előadást hallgathattak meg az érdeklődők Barabás Miklós történelemtanártól a kokárdáról, Bandi Katalin magyaros mintájú ruháit is bemutatták. Közben az érdeklődők megtekinthették a 14-én nyitott – az előző évek ünnepéről készített és a Népújság archívumából Vajda György által válogatott képekből összeállított – kiállítást.
Aki tegnap néhány percre betért a múzeum épületébe, hangulatban egy kicsit visszarepülhetett az időben, s jó volt látni, hogy párttól és ideológiai irányultságtól függetlenül nagyon sok gyereket, diákot elhoztak erre játékos múltbeli kalandozásra, identitástudatunk erősítésére. Erről is szól 1848 emlékezete.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely),

Ellenállni kell a nemzethatár beszűkülésének!
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke március 14-én Algyógyon részt vett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által a helyi ifjúsági központ udvarán szervezett, Tiszteletadás a szórványnak elnevezésű rendezvényen, amelyen a MIT által tömörített ifjúsági szervezetek kopjafát állítottak az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére.
Toró T. Tibor beszédének szerkesztett változata.
Tisztelt ünneplő és emlékező gyülekezet!
Örömmel és alázatos lélekkel érkeztem Algyógyra, az IKE gyönyörű központjába. Örömmel, mert az egykori márciusi ifjak mai erdélyi utódai, a fiatalok hívtak. Alázattal pedig azért, mert az erdélyi magyar szórványvidék határában gyűltünk össze nemzeti ünnepünk előestéjén, ott, ahol maroknyi elszánt magyar ember jó határőrként őrzi magyarságát és ezzel a nemzethatárt, és alázatos munkájukhoz csak hasonló alázattal szabad viszonyulni. Most, amikor éppen attól telnek meg a közélet vitái, hogy milyen sorsot szánnak a nemzet nagyjai a szórványközösségeknek, talán nem mentes aktualitástól ez a kérdés itt, Algyógyon sem, és ez a kopjafa, amit a Magyar Ifjúsági Tanács keretében társult erdélyi ifjúsági szervezetek állítanak, részükről válasznak és állásfoglalásnak tekinthető ebben a vitában.
Az 1849-49-es szabadságharc áldozatainak emlékét őrző algyógyi kopjafa tulajdonképpen egy olyan cölöp, amelyet a fiatalok levernek a nemzethatáron, azért, hogy abba kapaszkodhassunk akkor, amikor a nemzethatár költözni kényszerül. A nemzet ugyanis egy élő organizmus, a határa néha mozog a történelem viharában, hol kitágul, hol zsugorodik. Az elmúlt száz évben, itt a Kárpát-medencében és sajátosan itt, Dél-Erdélyben a nemzethatár sajnálatos módon folyamatosan rövidül és közelebb kerül a tömbhöz. Voltak – és reméljük, még lesznek – történelmünkben olyan korszakok, amikor a nemzethatár kitágul de van úgy is, hogy ideiglenesen beszűkülni kényszerül. Vegyék ezt képletesen, nem szó szerint, hiszen a nemzethatár nem feltétlenül kötődik egy földrajzi helyhez, bár a kezdeményezők most földhöz kötötték ezt a pontot, amikor itt, az Ifjúsági Keresztény Egylet központjában leütötték ezt a cölöpöt. Azért tették ezt, hogy emlékeztessenek arra: nekünk küldetésünk és feladatunk ennek a beszűkülésnek ellenállni. Mert ha a nemzethatár befele költözik, akkor az azt jelenti, hogy a kívül rekedtek elveszítik identitásukat, anyanyelvüket, kultúrájukat, és már nem lesz, ki védje a hídfőállást. Azt a hídfőállást, amit azért kell őrizni, azért kell megerősíteni fizikailag és lelkileg egyaránt, hogy kitartson a jobb időkig, amikor a nemzet ismét emelkedő pályára kerül.
Ez az központ itt Algyógyon egy ilyen hídfőállás, itt a dél-erdélyi szórványban. Tisztelet és köszönet azoknak, akik fenntartják. Tisztelet és köszönet azoknak, akik a képzeletbeli puskaport szárazon tartják, várva azokat a bizonyos jobb időket. Ez a kopjafa is ezt idézi. Bár az 1848–49-es szabadságharc ürügyén állítjuk, igazából ez a jövőről szól. Szól egy kicsit persze a múltról is, hiszen ahogyan azt e rövid, de lényeglátó történelemlecke keretében hallottuk, vannak ennek a vidéknek 1848–49-hez köthető dicsőséges pillanatai is, mint amilyen a stratégiai jelentőségű piski csata, de vannak atrocitásoktól sem mentes sötét pillanatai is. Nekünk mindezekre emlékezni kell, már csak azért is, hogy egyrészt erőt merítsünk belőle, másrészt ne engedjük, hogy megismétlődhessenek. Békésebb időket élünk most, a 21. század elején, de azért ezek sem mentesek lelki vagy verbális az atrocitásoktól.
Az esperes úr igehirdetése és az IKE elnökének gondolatai egy közkedvelt Zorán-dal sorait juttatta eszembe: „hogy tudd, egy napod mennyit ér, ahhoz látnod kell, hogy az élet hogyan fogy el”. Kiterjesztve ezt a mi közösségi sorsunkra, ez így szólna: hogy megtudd, az anyaországban vagy a tömbvidéken élő magyarként, hogy magyarságod mennyit ér, ahhoz meg kell tapasztalnod azt, hogy ezért a szórványban élő nemzettársaid nap mint nap mennyi áldozatot hoznak. Dicső elődeink és mártírjaink áldozatára emlékezve, nemzeti ünnepünkön hajtsunk tehát fejet a nemzethatárt őrzők jelenkori mindennapos áldozatos munkája előtt is.
Végezetül egy Ady Endre-vers sorai által hordozott gondolat a szervező fiataloknak, a márciusi ifjak mai örököseinek. Mi lehetne más, mint A Tűz Márciusa:
„Testvéreim, nincs nem igaz szavatok,
S százszor többet merhettek, mint amit mertek.”
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai bús magyar ifjú embernek.
…
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák s buták közepette,
S mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép ember szívként szikrázni, ha akar,
A honi rozsda megfogta, megette.

De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim.
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni,
Az élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
Annak százszorta inkább kell akarni.”
Hatványozottan érvényes ez Erdélyországra. Kívánom, hogy legyen erőtök és hitetek a tüzet megőrizni és jövőt akarni. Székelyföldön, a Partiumban és itt, Dél-Erdélyben is.
Nyugati Jelen (Arad),

Ünnep – „Tavaszcsináló emberekké kell válnunk”
Koszorúk lepték el Petőfi emléktábláját a Biasini-szállón
A március 15-i kolozsvári megemlékezés a Biasini-szállónál folytatódott tegnap délben, ahol a Petőfi-emléktábla megkoszorúzását megelőző ünnepi beszédek sorát Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. – Nehéz olyat mondani nemzeti ünnepünk alkalmából, ami kibillent bennünket hétköznapi fásultságunkból – jegyezte meg, majd hangsúlyozta: az egymás iránti tisztelet szellemében, közösen kell érvényt szereznünk jogainknak. – Olyan országot akarunk, amely nem félti jövőjét, hanem megalapozza azt, illetve olyan országot, ahol otthont teremthetünk, családot alapíthatunk, és anyanyelvünket szabadon használhatjuk – fejtette ki az RMDSZ-elnök.
Vuşcan Gheorghe Kolozs megye prefektusa Victor Ponta miniszterelnök beszédét olvasta fel, míg Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök ünnepi beszédét Magdó János kolozsvári főkonzul tolmácsolta.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: az 1848-as szabadságharc teljesen átalakította a magyar polgári társadalmat. – A magyar és román nemzet évszázadokon keresztül együtt dolgozott, és kívánom, hogy – amint azt a szabadságharc vezérei is megfogalmazták – továbbra is békében, szabadságban és egyetértésben éljen – mondta a tanácselnök.
Emil Boc polgármester a város kulturális sokszínűségében rejlő értékek kiaknázását hangsúlyozta, amelyet csupán az Erdély fővárosában együtt élő nemzetek összefogásával lát megvalósíthatónak. – Együtt sikerült kivívnunk az ifjúsági főváros címet és közösen pályázzuk meg a kulturális fővárosi címet is, hogy Európának is megmutathassuk: a tolerancia és az egymás iránti tisztelet jegyében lehet eredményesen dolgozni – beszélt a közös tervekről a polgármester a magyar nemzeti ünnep alkalmából.
Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt (MPP) alelnöke kiemelte: az MPP azért jött létre, hogy legyen, aki nemzeti politikusainkat a helyes útra kényszerítse. – Keresni, meglátni, segíteni, a közös ügyet szolgálni, ez március 15-e üzenete – foglalta össze.
– A behavazott, zimankós időjárás ellenére nekünk, magyaroknak megérkezett a tavasz – mondta Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke. – Minden nemzet életében léteznek termékeny és terméketlen időszakok – hasonlította az évszakok váltakozásához a társadalmi ciklusokat az EMNP-elnök rávilágítva, hogy míg az évszakok váltakozása elkerülhetetlen, a társadalmi időszakot befolyásolhatjuk. – Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, akkor elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, átértékelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk – fogalmazott a politikus.
Panek Zsuzsa a kolozsvári ifjúság üzenetét tolmácsolta az ünnepségen, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium énekkara közreműködött alkalomhoz illő forradalmi dalokat énekelve, a történelmi egyházak képviselői pedig áldást mondtak.
Az ünnepi megemlékezés záróakkordjaként az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a Kolozs megyei prefektúra, a Kolozsvári Magyar Konzulátus, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, az MPP, az EMNP, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, László Attila szenátor, az Erdélyi Magyar Ifjak, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Kolozsvári Ifjúsági Fórum, a Kolozsvári Helyi Tanács, a Kolozs Megyei Diáktanács, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács, Sógor Csaba EP-képviselő, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egyesület, az Országos Magyar Diákszövetség, a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a Romániai Magyar Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Szövetsége, a Protestáns Teológiai Intézet és a Debreceni Református Kollégium képviselői helyeztek el koszorút az emléktáblánál.
Szabadság (Kolozsvár),

Merre tovább, szövetség?
Minden jel arra mutat, miszerint az RMDSZ májusi kongresszusa vagy a megújulást hozza a szövetségnek, vagy az „Ez volt, nincs tovább” helyzetet fogja eredményezni rövid vagy középtávon.
A jelek egyike és talán legsúlyosabbika az az óriási hitelvesztés és támogatottság-csökkenés, amelyeknek jelenleg tanúi vagyunk. Ez nem véletlen. Ok-okozati összefüggéseit kell keresni ennek a helyzetnek, és ha ezt megtesszük, férfiasan be kell ismernünk: mindez annak az eredménye, hogy gazdaságélénkítő, munkahelymegőrző és -teremtő, esélyegyenlőségre, társadalmi szolidaritásra és szociális érzékenységre, valamint egy méltányos közteherviselésre épülő politika, egy modern, európai szintű szociális piacgazdaság kiépítését célzó elképzelés felvállalása helyett valami egészen más, a bérből és fizetésből élők, munkavállalók, kisvállalkozók, nyugdíjasok, szóval a nagy többség érdekeit figyelmen kívül hagyó, elsikeredett, szinte megfoghatatlan vonalvezetés uralkodott el a szövetség politikájában. Ugyanakkor az elmúlt időszak kormányzási hibáiért, hiszen a rendszerváltástól errefele kormányon voltunk néhány röpke kis időszakokat leszámítva, a felelősségvállalás mindezidáig elmaradt. Márpedig a hibákért felelősséget kellene vállalni, mert ez így lenne ildomos és helyénvaló. Nem boszorkányüldözésről lenne itt szó, csupán kiállni, nem testületileg, csupán az, aki úgy érzi, és elmondani legalább azt, hogy „Uraim és hölgyeim, elnézésüket kérem, sajnálom, de tévedtünk.”
Ezek a lemorzsolódás valós okai. Ami ebből adódott, a 2012-es választási eredmények, az azt mutatja, miszerint a magyar választóknak alig több mint egyharmada járult az urnák elé, és adta szavazatát az RMDSZ-re. Az adatok ismertek, 380 000. szavazat a körülbelül 900 000 lehetségesből. Lehet ezt magyarázgatni a rossz időjárással, gyenge mozgósítással, amelyért a helyi vezetés a hibás, és így tovább. Valójában a szavazókat nem a noszogatás, unszolás, a bűntudat sarkallja szavazásra, hogy „már tizedszer szóltak, végül csak elmegyek szavazni, legalább a béke kedvéért...”. Nem ezeknek a „hívószavaknak” kell elvinniük az urnához a választót, hanem az a meggyőződés, hogy: „ Igenis, el kell mennem szavazni, mert akikre én szavazni akarok, azok engem és a családom érdekeit képviselik, és én így fejezem ki bizalmam irántuk.” Ha ez nem így van, és nem így működik, nem jól van, és nem működik.
Alternatív megoldást arra a sok problémára, ami ezidáig fölhalmozódott, nem kínál a két újabb politikai alakulat sem. Sajnos, nem is úgy néz ki, miszerint a közeljövőben egy jobb, járhatóbb utat lenne képes fölvázolni, mutatni valamelyikük. Az egymással való meddő vitatkozás, ujjal mutogatás, egymás lejáratása, sárba tiprása, nevetségessé tétele, a kiszorítósdi azok a fő irányvonalak, amelyek mentén haladnak, sajnos elég sokan a politikusok közül. És eközben az egyszerű ember csak amúgy kapkodja fejét a megszorító intézkedések, újabb elbocsátások, drágulások láttán. És akkor, hogy látása ne legyen túl éles, vagy hogy ezeket a gondokat ne is lássa, valakik elővesznek, teremtenek egy ügyet, jelen esetben a székely zászló ügyét, azt felduzzasztják, felhevítik, nacionalizmussal elmérgesítik a közhangulatot és lám, máris elterelik a figyelmet és vele a népet, az istenadta népet. A hátterében pedig az áll, hogy nemsokára új választási kampány veszi kezdetét, Romániában is közelegnek az europarlamenti választások, az elnökválasztás. Tudvalévőleg a veszély érzete, a félelem egy akolba tereli mindenütt a világon a megrettent nyájat is, és mi több, ez a nyáj még akár azt a jelszót is elfogadja, hogy „Most tenni kell, nem enni.” Az így adódó tehetetlenségi erő mindig meghozza a várt eredményt: az ellenállás a minimálisra csökken, és „A kutya ugat, a karaván halad” örök igazsága győz.
Feltevődik a kérdés, hogy ezt az egész tragikomédiát milyen célból csinálják velünk, egyszerű halandókkal? Mi csak itt vagy ott vagyunk, utasításra mozdulunk-lódulunk erre-arra? Ott vagyunk mind, kivétel nélkül, megosztottan, kiábrándultan és csupán lelkünk mélyén él még, talán pislákol, egy kis reményparázs miszerint lesz majd még egyszer jobb is, emberszámba vesznek majd egyszer minden embert. De vajon mikor jön már el az a „majd”?
Hangsúlyosan tevődik föl tehát: Májusban vagy lesz megújulás az RMDSZ-ben, valós visszatérés az egyénhez, az emberekhez vagy a lemorzsolódás folytatódni fog és végül lefuthat a függöny szövetségünk előtt. Ebből adódik az a legfájóbb kérdés mindenikünk számára: ha ez bekövetkezik, akkor vajon mi lesz, hogy lesz tovább, csupán a káosz lesz az úr?
Kira Miklós Az RMDSZ Szociáldemokrata Tömörülés platform ügyvezető elnöke
Szabadság (Kolozsvár),

"Szent István, a román birkapásztor
Hajmeresztő elmélettel állt elő egy román történész. Ionut Tene szerint a székelyek erőszakkal elmagyarosított ortodox románok, a 19. századig Erdély összes települése román volt, a rovásírás és a székelykapu pedig ősi román hagyaték.
A februárban megjelent értekezést (eredeti cikk) a Brassó.info hírportál fordította románról magyarra. Azt, hogy nem egy magányos zugújságíróról van szó bizonyítja, hogy Ionut Tene 1995-ben elvégezte a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát, majd 1999-ben ugyanitt doktori (!) fokozatot végzett. (Román nyelvű Wikipedia adatlapja szerint a magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetvezetője is volt, és többek között Dák lélek címmel jelent meg verseskötete.)
A románok testvérei
Történész végzettsége nem akadályozta meg Tenét a következő sorok papírra vetésében: "A székelyek történelme egyedi. Történelmi identitásuk és jellegzetességeik régi hagyományokon alapszanak. Sajnos az elmúlt 150 évben a székelyeket erőszakkal elmagyarosították az erdélyi és pannoníai nemesek. Nyelvileg magyarokká váltak, bár mai napig használnak szavakat, melyek eltérnek a mai irodalmi magyar nyelvtől. Sok szó a régi székely nyelvből származik, mely a XVI. század folyamán tűnt el, amikor a Reformokkal egy időben a magyar nemesség agresszív viselkedése miatt elmagyarosodtak annak ellenére, hogy egyedi népesség voltak, az erdélyi románok testvérei, a moldovai és vlach fejedelmek szövetségesei a törökök ellen vívott véres harcaikban. A székelyek származásával kapcsolatban a szerző elismeri a turáni vonásokat, de szerinte ez az "egyedi harcos törzs" Pannóniában az avarokkal, a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal keveredett. A sci-fi-re hajazó írás szerint már DNS-vizsgálatok is bizonyítják, hogy a székelyek Y kromoszómája román, szláv és bolgár eredetű.
Ortodox hegyi harcosok
Ionut Tene szerint a magyarok bejövetelekor a székelyek egyedi, ortodox vallású népcsoport voltak a Tisza és a Bihari-hegyek között. A magyarok felismerték a székelyekben a harcos népet, és előőrsnek, illetve határőrnek használták fel őket. A történész szerint a magyarok kegyetlenül bántak a székelyekkel, Dózsa Györgyöt például elevenen megégették.
A szerző utal Ioan I. Russu és Gheorghe Popa-Lisseanu "neves román történészekre", akik szerint a székelyek Erdélybe érkezésükkor alig pár ezren voltak, és elkeveredtek (felszívódtak) az őshonos románok közt. A régészeti leleteket és levéltári anyagokat valószínűleg sohasem látó históriások állítják: a 19. századig minden erdélyi település román volt, csak azokat 150 év alatt elmagyarosították. Erre szerintük a székelykapu és kopjafa a bizonyíték, mivel mindkettő erősen hasonlít a máramarosi románokéra, akik természetesen a dákoktól örökölték a tudást. E logika mentén a székely nyelv gyökerei a dákban lelhetőek fel, a napos, holdas zászló pedig szintén az "őshonos dák népekre jellemző".
Együtt a magyarok ellen
Ionut Tene azonban ennél is tovább megy. Szerinte az erőszakos elmagyarítás "tragikus bizonyítéka" az ortodox templomok romjai. "Az elmagyarosítás szörnyűségéről beszél a csicsói emlékmű, kétszáz székelyt mészárolt le Bucow tábornok 1716-ban, ugyanaz aki szintén 200 ortodox templomot ágyúztatott porrá Erdélyben. Egyértelmű tehát, hogy a székelyek erőszakkal elmagyarosított népcsoport, mely legközelebb a románokhoz és a Vlach és Moldáv uralkodókhoz áll. Székelykapu, a "dák örökség"
A székelyek egy olyan kisebbség Románia közepén, melyre Románia büszke lehet és a román nép közvetlen etnikai nyelvi és hagyományi közvetlen rokona. Arányait megtartva a székelyek egyfajta arománok akik békében és teljes szabadságban élnek együtt a románokkal Románia szívében. A székelyek hosszú történelmében a Moldáv és Vlach uralkodók mindig támogatták és együtt harcoltak a székelyekkel a török és a magyar nemesség ellen vívott szabadságharcukban" - olvasható a történelmi fikcióban.
Szent István, a birkapásztor
Ionut Tene nincs egyedül hajmeresztő elméleteivel. 2010 júliusában a Libertatea román napilap A román titkosírás története c. köny két szerzőpárosát, Vasile Maiereant és Dan Dulciut idézte, akik a székely rovásírásról azt állították, az valójában nem is székely, hanem egy nagyon ősi dák írásmódból származik. Ezt később a románok vettek át, akik egészen a középkorig használták, és a székelyek csak tőlük másolták.
A 90-es évek óta divat a magyar történelmi hősök román "háziasítása". Hunyadi Mátyás (Matei Corvin) és Hunyadi János (Iancu de Hunedoara) mellett Dózsa Györgyöt (Gheorghe Doja), Kinizsi Pált (Paul Chinezu) és Kőrösi Csoma Sándort (Alexandru Ciuma din Chiurus) is mint román tudóst, illetve hadvezért oktatják az iskolákban, és propagálják nemzetközi fórumokon. Mircea Dogaru történésznek azt is sikerült "kiderítenie", hogy Szent István is román származású, mivel pogány Vajk elnevezése a román Voicura utal. A legenda szerint államalapító királyunk egy román birkapásztor volt, aki juhait legeltetve érkezett meg a Balaton környékére.
Trendforduló határán?
Az intézményesített történelemhamisításnak szerencsére vannak kritikusai is. Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem történész professzora 1997-ben jelentette meg Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művét, amely azóta öt kiadást élt meg. Legújabb kötetében (Románia miért más?) a szerző kijelenti: a mitológián alapuló történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy az súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Boia rámutat: Nagy-Románia létrejötte után egyetlen olyan erdélyi város sem volt, ahol a román lakosság meghaladta volna az összlakosság felét.
Szintén vitatja a dákoromán kontinuitás elméletét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem történésze, Lupescu Radu. "A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának (...) Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik" - mutat rá Radu. "
alfahir.hu,

Visszajön a kisantant?
Az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Sike Lajos jegyzete.
Mostanában, hogy érdekvédelmünk nem kormányzati tényező, mintha átok ülne rajtunk. Sorozatban csak rossz dolgok történnek. Azon a reggelen, amikor e jegyzetet írom, hetvenöt lókoponyát találtak egy nem éppen lótenyésztéséről ismert Szatmár megyei település, Túrterebes határában. Nem messze a községtől, s mindössze ötszáz méterre az országúttól. Mivel Szatmár megyében nincs olyan vágóhíd, ahol lovakat nyakalnak-trancsíroznak, a hatóságok feltételezik, hogy egy erre szakosított máramarosi vágóhídról kerültek ide a gyanús fejek, mert hát ennyi lovat nem lehet csak úgy inkognitóban elpusztítani. Minthogy az éppen a napokban tetőzött európai lóhúsbotránynak mind ez ideig nincs magyar, annál több román szereplője, nem alaptalan a felvetés, hogy Túrterebessel bennünket is be akarnak vonni a botrányba. Lévén Túrterebes egy csaknem tiszta sváb–magyar község, pontosabban inkább magyar, mint sváb, mert a svábok is magyarul beszélnek és imádkoznak, nem szólva a reformátusokról.
Milyen szépen hangzana a többségi sajtóban: egy magyar településről küldték a lóhúst Franciaországba, akár a székely zászlóval, a lóhússal is a magyarok mérgezik az európai légkört! Persze, ez egyelőre csak feltételezés, de az elmúlt hetekben ránk fogott sok hülyeség okán nagyon is könnyen megtörténhet, hogy mi puhítjuk a nyereg alatt a hamis gulyásnakvalót. Mint ahogy egy szatmári USL-s szenátor ostora is inkább rajtunk csattan. Valer Marian úr egy törvénykezdeményezésbe foglalta, hogy azoktól a románoktól, akik felvették a magyar állampolgárságot, a románt vonják meg, mert tűrhetetlen, hogy az Avasból például csak a múlt évben több száz románt ölelt a keblére Budapest. Tegyük hozzá, ez még igaz is lehet, mert a mai avasiak jó része 1940 és 44 közt magyar állampolgár volt, s ezek közül sokan (de nem is csak ők) elég jól beszélik a magyar nyelvet, ráadásul nem kevesen római katolikus vallásúak, ami megint csak a magyarok felé húzza őket. Az avasi románok javára írható az is, hogy kevésbé nacionalisták, jól elvannak a környezetükben lévő három-négy magyar település lakóival. Talán az is jó irányba tereli őket, hogy az aktív lakosság 60-70 százaléka valahol nyugaton dolgozik, ahol több tolerancia ragadt rájuk. Mert ott ők is kisebbségi sorsban élnek, még ha az sokkal jobb is, mint az erdélyi vagy a szlovákiai magyaroké.
A román nyelv iránti lojalitás hangzatos nevet viselő törvénytervezet (amelyről Marian úr nemcsak egy színházi ünnepi összejövetelen, de a sajtónak is külön beszélt!) azonban csak kisrészt foglalkozik az „eltévelyedett” románokkal, hisz nagyon is kilóg a lóláb: elsődleges célja az erdélyi magyarok megregulázása. Az embernek borsódzik a háta egyes előírásainak már az említésétől is. Súlyos pénzbírság járna azoknak a közintézményeknek és köztisztviselőknek, ahol és akik a hivatalban nem románul beszélnek. Legyen az Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, netán Szatmárnémetiben vagy Kolozsváron. Mert hát a román nyelv iránt a kisebbségeknek is lojálisnak kell lenniük, még akkor is, ha a román állam nem eléggé lojális a kisebbségeihez! – tesszük hozzá. Az egyelőre rejtély, hogy adott esetben csak a magyaroknak kell fizetniük, vagy azon román köztisztviselőknek is, akik a vegyes lakosságú városokban és községekben (már csak érdekből is) hajlandóak leereszkedni a magyarokhoz és beszélik nyelvünket, mert szép számmal vannak ilyenek is. A szatmári Funar, ahogy máris többen nevezik a kormánypárti törvényhozót, a „nem lojális” vállalkozókat még keményebben akarja büntetni. Egyenesen börtönbe csuknák azokat, akik úgymond etnikai alapon alkalmazzák dolgozóikat. Nem is kell túl sok rosszindulat, hogy valakire ráfogjanak ilyesmit. Például akkor, ha az ellenőrzött cégnél magyar feliratok is vannak, netán a magyar a román elé kerül. A részleteket nem ismerjük, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy például Nagyváradon, ahol a magyar lakosság aránya már csak 25 százalék körül van, a magyar vállalkozó csak ilyen arányban vehet fel saját fajtájából valót, különben mehet a dutyiba! Mint ahogy azt sem tudhattuk meg, hogy a sepsiszentgyörgyi román vállalkozóra is csíkos ruhát adnak, ha alkalmazottainak 70 százaléka nem magyar? De az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudja meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg. Igaz is, a többségi lapok már nem egyszer írtak róla, hogy a szatmári új Funarnak jó kapcsolatai voltak és vannak a hivatásos fülesekkel.
Marian úr becsületére válik, hogy beismerte: nem ő találta ki a nyelvtörvényt, ő csak a szlovákok hasonló jogi szabályozásából inspirálódott. S ha a szlovákoknak lehet ilyen törvényük, akkor a románoknak miért ne lehetne? Annál inkább, mert a szlovák nyelvtörvényt az Európa Tanács is jóváhagyta! – állítja a szocdem szenátor. Egyelőre kíváncsian várjuk, hogy a bukaresti parlament jóváhagyja-e Marian úr szörnyűségeit. Mert akkor születőben a kisantant, vagyis egy uniós ország és nép ellen két másik uniós ország szövetsége, ha ez csak hallgatólagos is.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Román történészek bírálják a székelység történetéről szóló kézikönyvet –
Román történészek bírálják A székelység története című kézikönyv tartalmát, amelyről a közeljövőben a Román Tudományos Akadémia is állást foglalhat – írta pénteken az Adevarul című román újság elektronikus kiadásában.
A lap Ioan Aurel Pop történészt idézi, aki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektora, és a Román Tudományos Akadémia tagja. Kijelentette, hogy március végén az akadémia napirendre tűzheti a székelység történetét bemutató kézikönyv megvitatását. A szeptemberben bemutatott könyv a Hargita megyei tanács megrendelésére készült, és a szerzők hatodikos és hetedikes diákoknak ajánlják. A kézikönyvet segédanyagként lehet használni választható tantárgy tanulásához. A tartalmáról Marius Diaconescu román történész közölt cikket a Historia című román történelem szakfolyóiratban, amelyet átvett az Adevarul is.
A történész főként azt kifogásolta, hogy a kiadvány úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Azt is hamis történelmi ténynek nevezte, hogy a román hadsereg az I. világháború idején erdélyi bevonulásakor kirabolta és megrongálta volna a székelyek házait. Az Adevarul által megszólaltatott Eugen Simion, a román akadémia volt elnöke is úgy vélte, a tudományos testületnek foglalkoznia kell a tankönyvvel. A testületnek elsőként közleményben kellene kifejeznie sajnálatát amiatt, hogy ilyen „hamisítvány" napvilágot láthatott. Simion szerint ezt követően az akadémiának szakvéleményt kell kibocsátania, amelyet – mint mondta – minden bizonnyal figyelembe vesznek majd az állam intézményei.
MTI
Erdély.ma,

Tervek az egyházi ingatlanokkal
Református előkészítő osztály indítását tervezik a hajdani leányiskolában
Az egyházi ingatlanok helyzete és felhasználása szerepel az aktuális kérdések megbeszélése mellett a Marosvásárhelyi Református Egyházközségek Kuratóriuma idei közgyűlésének napirendjén. A megyeközpont tíz református gyülekezetének lelkészeiből, főgondnokaiból és gondnokaiból, valamint presbitériumi tagokból álló testület április 8-i ülésén a Szentgyörgy (Forradalom) utcai egykori leányiskola épületének felhasználását vitatják meg. Amint többször szóltunk már róla, a népi együttesnek, majd a művészeti líceum ott működő osztályainak a kiköltözése nyomán az épület állaga nagyon leromlott. Az utóbbi időben jó érzéssel vehettük észre kívülről is, hogy kicserélték az ablakokat, a felújítás tehát elkezdődött. Ezt erősítette meg Papp Béni Zsombor cserealji lelkész, a kuratórium elnöke, aki elmondta, hogy az épület jobb állapotban levő udvari szárnyában magániskolaként református előkészítő osztályt indítanának az ősztől. Tervükről néhány héttel ezelőtt megbeszélést folytattak a megyei tanfelügyelőség képviselőivel, s jelen volt az egyházkerület tanügyi tanácsosa, valamint a Református Kollégium igazgatója, lelkészei. A megbeszélés végszava az volt, hogy a megyei tanfelügyelőség az idén nem tudja támogatni a református osztály létrehozását, ezért magániskolaként indítják, amihez joga van a püspöki hivatalnak. Kérdésemre, hogy milyen alapokból fogják működtetni, a kuratórium elnöke elmondta, hogy az iskolafenntartás költségeit az egyházkerület vállalta magára.
– Az első és legfontosabb törekvés mellett, hogy lelki haszonnal járó célokra használják fel az épületet, olyan tevékenységre is gondolni kellett, aminek gazdasági vonzata van, hogy a fenntartáshoz szükséges anyagi alapot megteremtsék. Ezért a bejárat jobb oldalán levő szárnyat a TimKo cégnek adják bérbe, hogy süteményeket is árusító teázót nyissanak, ahol nyugodt körülmények között lehet beszélgetni, s elolvasni a református sajtótermékeket.
Az udvari szárny eleve osztálytermeknek volt kialakítva, és az első emeleti helyiségekben biztonságban lesznek a gyermekek. Fontos számunkra, hogy minőségi oktatásban részesüljenek – tette hozzá Papp Béni Zsombor lelkész.
A továbbiakban elmondta, hogy tavaly a tetőt tették rendbe, az ablakok cseréje megtörtént, belül kivakolták a helyiségeket, felújították a villanyvezetékeket, s a munkálatokat szeretnék hamarosan befejezni. A kaputól balra eső utcafronti részt szintén gazdaságilag szeretnék hasznosítani.
– Mit döntött a kuratórium a Makariás- házról?
– Tavaly kaptuk vissza a restitúciós bizottság döntése alapján, s folyamatban van az egyház nevére való telekelése. Egyelőre a megyei tanács használja, s mi nem zárkózunk el attól, hogy egy bizonyos időre – 15-20 évre – átadjuk nekik, hogy a tervezett uniós projekt megvalósuljon – mondta Papp Béni Zsombor. Mivel friss még a döntés, konkrét elképzelések az épület hasznosításáról még nem körvonalazódtak.
A harmadik kérdés az Ariel bábszínház által használt épületre vonatkozott. A kuratórium elnöke elmondta, hogy komoly ajánlatuk volt az épület bérbevételére, de megakadtak, majd leálltak a tárgyalások. A jövőben ifjúsági célokra szeretnék használni, ifjúsági istentiszteletek, egyetemi hallgatók számára szervezett istentiszteletek megtartására, és helyt adnak ifjúsági kulturális szervezeteknek is, amiről ezután döntenek.
A Cserealján napközis rendszerben működő református óvodáról elmondta, hogy 50 gyermekkel foglalkoznak két vegyes csoportban. Havonta egy bibliaórát tartanak a szülőknek és hetente egyet a gyermekeknek, akik fizikailag és lelkileg is a templom szomszédságában nevelődnek.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Csak hazádban lehetsz igazán szabad!
Vajdahunyadon, a Petőfi-szobor megkoszorúzásával indult a megemlékezés, a téliesre fordult időjárás miatt azonban az ünnepi beszédek a református templom évszázados falai között hangzottak el. Takács Aranka, az RMDSZ fiatal helyi elnöke rövid beszédében a forradalom mai, nagyon aktuális üzenetéről beszélt, párhuzamot vonva az akkor életüket áldozó fiatalok és megmaradásunkért ma is számtalan küzdelmet felvállalók között. A párhuzam konkrét apropóját az előző napok vajdahunyadi történései szolgáltatták, nevezetesen a szakmailag rendkívül jól teljesítő magyar kórházigazgató politikai alapon történő leváltása. – Akárcsak 165 évvel ezelőtt, most sem nézhettük, nézhetjük tétlenül közösségünk képviselőinek indokolatlan félreállítását. Azonnal léptünk is igazunk érvényesítése érdekében, és örömmel újságolhatom, hogy számos jóérzésű tanácsos kolléga támogatásával sikerült megvonni a városi tanács bizalmát attól a kórházi vezetőtanácsi testülettől, amely dr. Bende Barna menesztését szorgalmazta – számolt be a friss eseményekről Takács Aranka.
A felszólalásokat, ünnepi beszédeket követően Kulcsár Székely Attila, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadóművészének szavalatával, valamint a marosvásárhelyi Lokodi Rozália oboa- és Bordos Kinga zongoraművész koncertjével folytatódott a megemlékezés.
A vajdahunyadi református templom fölé magasodó Hunyadi-kastélyban a helyi Matei Corvin Kollégium, illetve a Téglás Gábor elméleti Líceum diákjai idézték fel sajátos módon a márciusi eseményeket. A Takács Aranka RMDSZ-elnök, Gherghina Rozália tanárnő és Kiss Mihály András iskolaigazgató által rendezett Élő történelem című összeállításban a diákok mai megközelítésben boncolgatták a haza fogalmát, annak jelentését, egyértelmű üzenetként fogalmazva meg, hogy mindenki csak a maga hazájában tud igazán kibontakozni, élni, szeretni, alkotni és igazán szabad lenni. A többnyire kortárs írók, költők szavai által megfogalmazott gondolatsorhoz kötődött Winkler Gyula EP-képviselő vajdahunyadi felszólalása is:„Mi magyarok, nemcsak itt Dél-Erdélyben, hanem Erdélyben mindenütt és a Kárpát-medencében nem a románok, szlovákok, szerbek, ukránok ellenében akarunk szabadok lenni, hanem velük együtt. Az elmúlt évszázad elején Amerikában megélhetőséget kereső magyarok írásait olvasva, de a most Európa-szerte boldogulást kereső magyarokkal beszélgetve, az ők tapasztalatait meghallgatva, merem állítani, hogy szabadságunk csak szülőföldünkön teljesedhet ki. Nekünk szórványban élő, dévai, vajdahunyadi, Zsil-völgyi magyaroknak szülőföldünkön kell biztos jövőt, a velünk együtt élő nemzetiségekkel közösen kell újra felfedeznünk a transzszilván szellemiséget, mert csak együtt lesz esélyünk szabadságunk kiteljesítésére.”
A vajdahunyadi megemlékezés Bartók Béla Magyar képek című zenekari művének néhány közismert dallamával zárult, melyet a marosvásárhelyi Lokodi Rozália oboaművész adott elő, Bordos Kinga zongorakíséretével.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Bemutatkoztak a Nyilas Misi Egyesület pártfogoltjai
Vers, zene, képzőművészet, természettudományok: változatos területeken mutatták be elért eredményeiket azok a diákok, akik idén a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület támogatásában részesülnek.
Minderre március 16-án, Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán nyílt lehetőségük, a civil szervezet által harmadik alkalommal meghirdetett Tehetségnap keretében, amelyre az ország számos pontjáról érkeztek a tehetséges fiatalok. A meghitt, családias hangulatú rendezvényen kellő hangsúlyt kapott a halmozottan hátrányos helyzetű családban élő, de tanulmányait magyar nyelven folytató, és valamiben kimagaslóan tehetséges fiatalok segítésének fontossága: ezt a munkát az egyesület már tíz éve végzi, újabb és újabb jó szándékú és nagylelkű támogatók felkutatásával, bevonásával.
A rendezvény műsorvezetői tisztét Imecs Levente színész látta el, az alkalomhoz illő közvetlenséggel. Házigazdai minőségében dr. Fazakas Emese egyetemi docens, dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a Nyilas Misi Egyesület tevékenysége nem merül ki a tehetségek támogatásában, hanem a szép és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítását is segíti.
Nagy közös cél legyen a tehetségtámogatás
Minden gyermek tehetséges – ezt a gondolatot hangsúlyozta köszöntőjében Magdó János, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, aki elsősorban a támogatási program emberi vetületeit emelte ki, nevezetesen: konkrét magánszemélyek vesznek részt benne, komoly eredményeket ért már el, ezért fontosságában vetekszik a csángó nyelvoktatási programmal. A főkonzul arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelten szükséges a szórványban élő gyermekek támogatása, és az elméleti oktatás mellett a szakközépiskolásokat is segíteni kell. Ugyanakkor a magyarul beszélő cigány gyermekek támogatását is fontosnak tartja, hiszen ők is a magyar kultúra részesei. A főkonzul szerint a nemzetnek mindig szüksége van valamely nagy célra: ezúttal a tehetséges gyermekek, fiatalok és egyetemisták támogatása legyen ez, összerdélyi szinten.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) képviseletében Szőcs Judit üdvözölte a diákokat és mindazokat, akik a tehetségnap eseményeiben osztozni kívántak. Elmondta: míg bizonyos képességek (főleg a művészetekhez kötődők) szinte azonnal szembetűnnek, addig másokat fel kell fedezni, illetve folyamatosan gondozni és fejleszteni is. Az RMPSZ pedig feladatának tekinti, hogy a pedagógusokat képezze és továbbképezze a tehetség felismerésére és gondozására.
A tíz éve működő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységét és eredményeit dr. Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus, az egyesület elnöke ismertette. Elmondása szerint a civil szervezet valamikor a bibliai főbűnök közül a hetedik – a jóra való restség – megcáfolására jött létre. – Erdélyben tele vagyunk hős harcosokkal és áldozatokkal, holott leginkább munkás emberekre van szükségünk, olyanokra, akik tudják és teszik a dolgukat – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: Románia nem épp arról híres, hogy különleges figyelmet fordítana a gyermekekre és a fiatalokra. Péntek János idézett egy nemzetközi jelentést, amelyet Hová érdemes megszületni 2013-ban? címmel nemrég tettek közzé. A kutatás összesen 80 ország viszonyait vizsgálja meg, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mi vár arra a gyermekre, aki épp ott jön világra. A lista első helyén ideális születési országként Svájc található, az utolsón Nigéria, Románia pedig az 56. helyet szerezte meg. Ilyen körülmények között sem elhanyagolható a gyermekek esélyeinek növelése, akár tehetségtámogató programok révén is.
Nem a dúsgazdagok nyitják meg pénztárcájukat
Neves erdélyiek (Apáczai Csere János és Bolyai János) életpályáját felidézve az akadémikus kifejtette: egyiküknek az iskola, másikuknak a családi háttér segített a felemelkedésben, sokan vannak azonban, akik elkallódnak a napi megélhetési gondok miatt. Rajtuk igyekszik segíteni az egyesület immár tíz éve, függetlenedve minden olyan politikai megnyilvánulástól, amely megosztaná az erdélyi magyarságot. Az eltelt évtized alatt mintegy 340 millió forintot kitevő ösztöndíjat osztottak ki, évente átlagban 600 támogató jóvoltából. A támogatottak közül 450-en már leérettségiztek, kitűnő eredménnyel. A pénzalapot magánszemélyek nagylelkűségéből tudják fenntartani, ám Péntek János fontosnak tartotta kiemelni: az általa megkeresett dúsgazdag emberek sosem nyitották meg pénztárcájukat. A program támogatói azok, akik megértik annak emberi, közösségi lényegét: magánszemélyek, szolidáris szervezetek, még „Közép-Európa leghíresebb koldusa” (amint Péntek János nevezte), Böjte Csaba atya is jelentős összeget áldozott erre a célra.
Jó úton járnak a támogatott fiatalok
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett III. Tehetségnapra olyan támogatottak jöttek el bemutatni rátermettségüket, akik nem fognak megrémülni a világ nehézségeitől. A bemutatkozó diákok olyan magabiztosságról és életerőről tettek tanúbizonyságot, ami nem csak a támogatóknak lehet további ösztönző erő, hanem az egyesületnek is erőforrásként szolgálhat, bizonyítva: megéri ezekkel a tehetséges gyerekekkel foglalkozni.
„A támogatók alapján megrajzolhatnánk a Nyilas Misi Egyesület világtérképét” – fogalmazott Péntek János, az egyesület elnöke. Ugyanígy meg lehetne rajzolni Erdély Nyilas Misi-térképét a támogatottak alapján, és ez a térkép a színpaletta talán összes színét felvonultatná. A szombaton bemutatkozó diákok bebizonyították: egy ügyes fiatal bárhol kibontakozhat, érdeklődjön akár festészet, költészet, irodalom vagy épp a kémia, fizika, mechatronika iránt.
„A versenyek során sokszor nem is a díj a lényeg, hanem az élmény, amikor bemutathatom a munkámat” – számolt be tapasztalatairól egy tizenöt éves diák. Robottervezéssel szeretne foglalkozni, szerinte az alkalmazhatóságban megjeleníthető a művészet, még egy ilyen műszaki területen is. Két fiatal képzőművész azt vallja: helyettük alkotásaik beszélnek.
„Keresgélős év ez nekem” – mondja több „nyilasmisis”. Fiatalok még, de tenni akarnak. Életük még kiforratlan, de ami az övék, azt kamatoztatják. A köszöntőbeszédekben többször is elhangzott, hogy minden gyerekben megtalálható a tehetség. A Nyilas Misi Egyesület támogatottjai megmutatták, hogy ők ezt a tehetséget vállalják, szeretnék használni. Az egyéni bemutatkozók mellett a szervezők lehetőséget adtak csoportos beszélgetésekre is. Így hallhattunk az egyesület nagycsaládos pártfogoltjairól, vagy akár a már szakállas, Barátság Programmal támogatott, visszatérő egyetemi hallgatókról.
Népdal után mese, majd hegedűszó következett. A diákok bemutatkozását marosszéki forgatóst táncoló testvérpár zárta. Majd a résztvevőknek kiosztott diplomák átvétele után kötetlen beszélgetéssel zárult a tehetségnap.
A rendezvény műsorvezetői tisztét Imecs Levente színész látta el, az alkalomhoz illő közvetlenséggel. Házigazdai minőségében dr. Fazakas Emese egyetemi docens, dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket, kifejtve: a Nyilas Misi Egyesület tevékenysége nem merül ki a tehetségek támogatásában, hanem a szép és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítását is segíti.
Nagy közös cél legyen a tehetségtámogatás
Minden gyermek tehetséges – ezt a gondolatot hangsúlyozta köszöntőjében Magdó János, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja, aki elsősorban a támogatási program emberi vetületeit emelte ki, nevezetesen: konkrét magánszemélyek vesznek részt benne, komoly eredményeket ért már el, ezért fontosságában vetekszik a csángó nyelvoktatási programmal. A főkonzul arra is felhívta a figyelmet, hogy kiemelten szükséges a szórványban élő gyermekek támogatása, és az elméleti oktatás mellett a szakközépiskolásokat is segíteni kell. Ugyanakkor a magyarul beszélő cigány gyermekek támogatását is fontosnak tartja, hiszen ők is a magyar kultúra részesei. A főkonzul szerint a nemzetnek mindig szüksége van valamely nagy célra: ezúttal a tehetséges gyermekek, fiatalok és egyetemisták támogatása legyen ez, összerdélyi szinten.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) képviseletében Szőcs Judit üdvözölte a diákokat és mindazokat, akik a tehetségnap eseményeiben osztozni kívántak. Elmondta: míg bizonyos képességek (főleg a művészetekhez kötődők) szinte azonnal szembetűnnek, addig másokat fel kell fedezni, illetve folyamatosan gondozni és fejleszteni is. Az RMPSZ pedig feladatának tekinti, hogy a pedagógusokat képezze és továbbképezze a tehetség felismerésére és gondozására.
A tíz éve működő Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület tevékenységét és eredményeit dr. Péntek János nyugalmazott egyetemi tanár, akadémikus, az egyesület elnöke ismertette. Elmondása szerint a civil szervezet valamikor a bibliai főbűnök közül a hetedik – a jóra való restség – megcáfolására jött létre. – Erdélyben tele vagyunk hős harcosokkal és áldozatokkal, holott leginkább munkás emberekre van szükségünk, olyanokra, akik tudják és teszik a dolgukat – hangsúlyozta az elnök, kiemelve: Románia nem épp arról híres, hogy különleges figyelmet fordítana a gyermekekre és a fiatalokra. Péntek János idézett egy nemzetközi jelentést, amelyet Hová érdemes megszületni 2013-ban? címmel nemrég tettek közzé. A kutatás összesen 80 ország viszonyait vizsgálja meg, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mi vár arra a gyermekre, aki épp ott jön világra. A lista első helyén ideális születési országként Svájc található, az utolsón Nigéria, Románia pedig az 56. helyet szerezte meg. Ilyen körülmények között sem elhanyagolható a gyermekek esélyeinek növelése, akár tehetségtámogató programok révén is.
Nem a dúsgazdagok nyitják meg pénztárcájukat
Neves erdélyiek (Apáczai Csere János és Bolyai János) életpályáját felidézve az akadémikus kifejtette: egyiküknek az iskola, másikuknak a családi háttér segített a felemelkedésben, sokan vannak azonban, akik elkallódnak a napi megélhetési gondok miatt. Rajtuk igyekszik segíteni az egyesület immár tíz éve, függetlenedve minden olyan politikai megnyilvánulástól, amely megosztaná az erdélyi magyarságot. Az eltelt évtized alatt mintegy 340 millió forintot kitevő ösztöndíjat osztottak ki, évente átlagban 600 támogató jóvoltából. A támogatottak közül 450-en már leérettségiztek, kitűnő eredménnyel. A pénzalapot magánszemélyek nagylelkűségéből tudják fenntartani, ám Péntek János fontosnak tartotta kiemelni: az általa megkeresett dúsgazdag emberek sosem nyitották meg pénztárcájukat. A program támogatói azok, akik megértik annak emberi, közösségi lényegét: magánszemélyek, szolidáris szervezetek, még „Közép-Európa leghíresebb koldusa” (amint Péntek János nevezte), Böjte Csaba atya is jelentős összeget áldozott erre a célra.
Jó úton járnak a támogatott fiatalok
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület által szervezett III. Tehetségnapra olyan támogatottak jöttek el bemutatni rátermettségüket, akik nem fognak megrémülni a világ nehézségeitől. A bemutatkozó diákok olyan magabiztosságról és életerőről tettek tanúbizonyságot, ami nem csak a támogatóknak lehet további ösztönző erő, hanem az egyesületnek is erőforrásként szolgálhat, bizonyítva: megéri ezekkel a tehetséges gyerekekkel foglalkozni.
„A támogatók alapján megrajzolhatnánk a Nyilas Misi Egyesület világtérképét” – fogalmazott Péntek János, az egyesület elnöke. Ugyanígy meg lehetne rajzolni Erdély Nyilas Misi-térképét a támogatottak alapján, és ez a térkép a színpaletta talán összes színét felvonultatná. A szombaton bemutatkozó diákok bebizonyították: egy ügyes fiatal bárhol kibontakozhat, érdeklődjön akár festészet, költészet, irodalom vagy épp a kémia, fizika, mechatronika iránt.
„A versenyek során sokszor nem is a díj a lényeg, hanem az élmény, amikor bemutathatom a munkámat” – számolt be tapasztalatairól egy tizenöt éves diák. Robottervezéssel szeretne foglalkozni, szerinte az alkalmazhatóságban megjeleníthető a művészet, még egy ilyen műszaki területen is. Két fiatal képzőművész azt vallja: helyettük alkotásaik beszélnek.
„Keresgélős év ez nekem” – mondja több „nyilasmisis”. Fiatalok még, de tenni akarnak. Életük még kiforratlan, de ami az övék, azt kamatoztatják. A köszöntőbeszédekben többször is elhangzott, hogy minden gyerekben megtalálható a tehetség. A Nyilas Misi Egyesület támogatottjai megmutatták, hogy ők ezt a tehetséget vállalják, szeretnék használni. Az egyéni bemutatkozók mellett a szervezők lehetőséget adtak csoportos beszélgetésekre is. Így hallhattunk az egyesület nagycsaládos pártfogoltjairól, vagy akár a már szakállas, Barátság Programmal támogatott, visszatérő egyetemi hallgatókról.
Népdal után mese, majd hegedűszó következett. A diákok bemutatkozását marosszéki forgatóst táncoló testvérpár zárta. Majd a résztvevőknek kiosztott diplomák átvétele után kötetlen beszélgetéssel zárult a tehetségnap.
KRISTÁLY BEÁTA, SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár),

Székely zöldenergia
Hamarosan tizenöt turbina fog áramot termelni a Csíki-havasokhoz tartozó Úz völgyében. A Hargita megyében felépült vízi erőmű egy zöldenergiás projekt keretében valósult meg egy esztendő leforgása alatt. Ráadásul a teljes vízierőmű-rendszer Kárpát-medencei magyar összefogással jön létre, és az érintettek szerint fontos állomása lehet Székelyföld saját energiatermelő hálózata kiépítésének. A zöldenergiás tervhez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
„Az építkezésen háromszázan dolgoztak. Becslések szerint egy ekkora munkálathoz három évre van szükség, azonban a kivitelező cégünk mérnökgárdáját kiegészítettük, és alvállalkozókat vontunk be, így három esztendő helyett egy év alatt sikerül eljutni a próbaüzemmódig” – tudtuk meg a főberuházótól, Lénárd András csíkszeredai vállalkozótól. Egyébként az üzletember által kidolgozott zöldenergiás projekthez társtulajdonosként csatlakozott a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete, az Úz-völgyi beruházáshoz pedig Világi Oszkár dunaszerdahelyi nagyvállalkozó, Szlovákia egyik leggazdagabb embere.
Lénárd András a zöldenergiás projekttel kapcsolatban kifejtette: az erőmű egyelőre 7,4 megawatt teljesítményű, viszont egy éven belül kiegészül még egy 1,5 megawattos teljesítményű létesítménnyel, amelyet már az Úz völgye Bákó megyei részén építenek meg. A kivitelezés során megerősítették a meglévő villanyáram-vezetékeket – sok helyen új oszlopokat állítottak, a huzalokat mindenütt kicserélték –, valamint a földbe is fektettek kábeleket, így a megtermelt áram két párhuzamos vezetéken keresztül kerül majd az országos hálózatba Csíkszentmárton és Csíkkozmás határában. A munkálatok során mintegy hatvan kilométernyi vezetéket helyeztek el rendeltetésének megfelelően. Jelenleg a turbinák elektromos hálózathoz való csatlakozásán dolgoznak a szakemberek, ami közel három hónapos munkát igényel. „A vízi erőmű felépítése mindenféleképpen környezeti beavatkozással történik, de a beruházók és a kivitelezők arra ügyeltek, hogy a környezetet a lehető legjobban megóvják” – tájékoztatta lapunkat Lénárd. Hozzáfűzte: az energiatermelési módozatok közül az általuk használt a legkíméletesebb. A kis vízi erőművek által termelt energia megújuló energia, nem szennyezi a környezetet, és nem termel sem szén-dioxidot, sem más, üvegházhatást kiváltó gázt. A kivitelezés után a környezetet eredeti állapotába helyezik viszsza, a természet pedig rövid időn belül regenerálódik. A létesítmény működése ugyanakkor tizenöt állandó munkahelyet fog teremteni. Két turbinaházban lesz állandó felügyelet, a többit távrendszerben figyelik majd. Mint megtudtuk: az érintett települések és közbirtokosságok a beruházóval nagyon jól együtt tudtak és tudnak működni, hozzáállásuk pozitív. A közbirtokosságoknak – melyeknek területeit érintette a beruházás, például a vezetékek lefektetésével – bért fizetnek, melynek értéke megegyezik egy csíkszeredai központi ingatlan bérleti díjával. Ugyanakkor az érintett települések közösségeit különböző projektekkel támogatták.
Mint arról annak idején beszámoltunk, Lénárd András 2011 novemberében jelentette be, hogy a több millió eurós beruházás részeként a Székelyudvarhely közeli Szentegyháza felett elkészült az első erőmű. A létesítmény a vízszintkülönbségre épül, így a vizet egy magasabb szintről elvezetik a sokkal alacsonyabban elhelyezkedő turbinákig, amelyek áramot termelnek. A református egyház nyugdíjintézetének vezetősége 2010-ben döntött a közös vállalkozás létrehozásáról, amelyben az egyházi intézmény a többségi tulajdonos. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a nyugdíjintézet vezetője korábban azzal indokolta a vállalkozásban való részvételt, hogy a piacgazdaság törvényeinek megfelelően megpróbálja megőrizni az intézet tagjai – a romániai református egyházban szolgáló lelkészek, valamint a világi személyzet – által befizetett járulékok értékét.
Létai Tibor
Krónika (Kolozsvár),

Emléktábla a huszárkapitánynak (Bibarcfalva)
Száldobosi Borbáth László huszárkapitány emlékére táblát helyeztek el tegnap a bibarcfalvi templom előtti kis parkban. A szabadságharc több ütközetében helytálló példamutatását, majd a Makk–Váradi-mozgalomban játszott szerepét emelték ki méltatói, s a zászlórúdra felvonták a székely lobogót.
Székely Lajos református lelkész igehirdetésében a babilóniai fogságba esett zsidóság és az erdélyi magyarság sorsa közt vont párhuzamot. Példát kell vennünk Izrael népéről – mondotta –, mely rabbá válva sem vesztette el Istenbe vetett hitét, s hitt Jeremiás próféta vigasztaló szavaiban, hogy hetven esztendő múlva kiszabadulnak. Hogy célt érjünk, s önrendelkező nemzetté váljunk, önzetlenül kell cselekednünk: ne a személyes gyarapodás, a hírnév és a hatalom megszerzése legyen fontos, hanem a közösség, közben pedig ápoljuk a példát mutató és a reményt ránk testáló elődeink emlékét. A református templom előtti téren Székely Lajos emlékeztetett, nemzeti lobogónkat, a piros-fehér-zöld zászlónkat mindössze néhány esztendeig használhattuk az 1941. májusi felvonást követően, de a ma kihelyezett székely zászló minden bizonnyal sokáig fog lengedezni. Krizbai Imre baróti lelkipásztor előbb száldobosi a Borbáth László huszárkapitány életét kutató Nagybaczoni Molnár Ferenc munkásságát méltatta, mondván, távol születvén is szülőföldje iránt érdeklődött, s elkötelezetten dolgozott múltjának feltárásán. Borbáth László szabadságharcban betöltött szerepéről, helytállásáról a köpeci és kökösi csatában, csapatszervező képességéről, majd a Makk–Váradi-féle mozgalomban vállalt szerepéről – Erdővidék körzetében ő volt a fő mozgatórúgó – szólt a tiszteletes. Az SZNT bardoc-miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós a székely zászló nemzetegyesítő üzenetét hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, megmaradásunk záloga nem a kulturális, hanem a területi autonómia.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A mártírok emlékezetére
Emléktábla a Református Kollégium falán
Március 15-én délelőtt a Református Kollégium mártírjainak – az orbaiteleki Horváth Károly egykori diák és a bágyi Török János tanár, székely vértanúk – emlékére állított táblát az ősi alma mater falaira a Református Kollégium–Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre. A táblát az iskola diákjainak jelenlétében Bod Károly, a baráti kör vezetőségének tagja és Jancsó Antónia XII. osztályos tanuló, a kör irodavezetője leplezte le.
Kirsch Attila, a baráti kör elnöke elmondta, hogy régi álmuk teljesült azzal, hogy az iskola egykori diákjának, illetve tanárának emléket állíthattak. Március 10-ére tervezték az ünnepséget, de mivel a dátum vasárnapra esett, 15- ére halasztották – egyrészt, mert a két történelmi esemény kötődik egymáshoz, másrészt pedig azt szerették volna, hogy az iskola diákjai is jelen legyenek.
"Az igazságért harcoló, magyar nemzeti közösségünkért tenni akaró és áldozatot vállaló, a hit és iskolánk szellemiségének erejével rendelkező vértanúk voltak. Azt szeretnénk, ha ti, mai iskolánk kedves diákjai, bármikor erre jártok, és az emléktábla előtt megálltok, gondoljatok rájuk!" – mondta ünnepi beszédében Kirsch Attila, majd megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy elképzelésük valóra váljon.
Úgy érzem, két nemes emberi megnyilvánulás adja vissza leginkább azt a kötődést, amivel történelmi nagyjainknak, dicső elődeinknek tartozunk – adósság és tisztelet. Az adósság mindig egy lelkiismereti hajtóerő: még tenni kell valamit emlékük ápolásáért, a tisztelet pedig az időnként megtörténő főhajtás emlékezetük előtt – kezdte beszédét Ötvös József református lelkipásztor, egykori bolyais, aki Török Jánosról és Horváth Károlyról beszélt, bibliai példával igazolva hősies tettüket, áldozatkészségüket, elkötelezettségüket az ügy mellett. Kifejtette, hogy az utódoknak még van egy adósságuk Török Jánossal szemben, aki 33 kéziratos művet hagyott hátra. Ezeket jó lenne közölni, ugyanakkor azt is elmondta, hogy Török János volt a marosvásárhelyi református lelkészképzés utolsó tanára. Ötvös József meghívta a diákokat, hogy jövőre a székely vértanúk halálának 160. évfordulója alkalmával látogassanak el Bágyra, Török János, illetve Orbaitelekre, Horváth Károly egykori szülőfalujába és ott róják le kegyeletüket emlékük előtt.
Az emléktábla-avatást ünnepélyesebbé tette a Református Kollégium Enyedi Csaba által vezetett kórusának a Szózat és a Himnusz eléneklése.
-vagy-
Népújság (Marosvásárhely),

A közös kulturális örökség ápolása
A várbeli rendezvények üzenete
Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük.
– Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni.
– Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni.
– A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program?
– Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen.
– Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat.
– Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek.
– A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban?
– Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

Díjazott Szabadság – mert a sajtó legyen szabad
Jót is, rosszat is, nehezet meg könnyűt is megélünk naponta, a napilapírás cseppet sem könnyű munkája, feladatvégzése során. A napi események, történések, fejlemények, hátterek, tiszta és kétes szándékok, őszinte vagy hamis megnyilatkozások sokaságában nem könnyű sem eligazodni, sem helytállni. De mivel az újságírás számunkra elsősorban tájékoztatás, kapcsolattartás, véleményformálás, eligazítás és felvilágosítás az élet számtalan területén és területéről, a dolgoknak nem a nehéz vagy rossz oldalát nézzük, hanem a benne levő feladatot: a Szabadság révén (is) éltetjük magyar közösségünket, együtt és közösen próbáljuk múltunkat és jelenünket átvinni a holnapokba. Ezért számunkra a legnagyobb elismerés és segítség az olvasás, az olvasó kitartása lapunk mellett.
Idén a Szabadságot díjazták is: a magyarországi Szabad Sajtó Alapítvány az újság tevékenységének elismerését a Szabad Sajtó-díj megítélésében fejezte ki, amelynek átadására nemzeti ünnepünkön, március 15-én került volna sor, Budapesten. Az alapítvány ebben az évben immár huszadszor döntött az elismerésekről általában a média területén, díjazva többek között Mészáros Antóniát (az ATV szerkesztő-műsorvezetője), Spiró Györgyöt (Kossuth-díjas író), Pungor Andrást (a 168 Óra újságírója), Föld S. Pétert (újságíró-humorista).
Ünnep az ünnepben, mondhatnánk, és a viharosra fordult időjárással nem törődve indultunk útnak március 15-én Budapestre – de az ember időnként hiába tervez. A rendkívüliségekhez hozzászokott újságírói tapasztalatot is felülmúlta a hirtelen visszatért tél és erejének a látványa Magyarország útjain és településein, mindez pedig a nemzeti ünnepre tervezett rendezvényeket is „lezárta”. A megváltozott körülmények érthetően más fontossági sorrendet szabtak a történéseknek.
Holnap is lesz nap, s holnap is lennie kell lapnak, a Szabadságunknak. Ezért tartozunk felelősséggel olvasóink és közösségünk előtt, ennek érdekében vállaljuk a nehézségektől nem mentes napilapírást.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár),

Erdélyi diákok sikerei
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében tartották március 9-én az ismert jeles folyóirat, a Természet Világa Természettudományi Diákpályázatának XXII. díjkiosztó ünnepségét. Meglepetésként bemutatták a Tehetség ösvényein című, 530 oldalas kiadványt, amely a 2007–2011 között díjazott pályamunkákat tartalmazza. Ebben az enyedi diákok tizenöt dolgozata szerepel. Staar Gyula főszerkesztő a könyv előszavában írja: „Ezernél több diák cikke látott napvilágot a Természet Világában. Sok minden múlik a diákok felkészítő tanárain. Körülöttünk a gimnáziumokban, líceumokban a Természet Világának egy-egy kis fiókszerkesztősége alakult ki. Ezért mi hálásak vagyunk nekik. De leginkább diákjaink lehetnek hálásak, akikben ők a tehetséget felfedezték, és nem hagyták elveszni.”
A nagyenyedi sikerekhez Dvorácsek Ágoston is nagyban hozzájárult, hiszen a 2000-ben alakult Fenichel kör vezetőjeként diákjai sikerei nyomán tizenhárom alkalommal nyerte el a legjobb felkészítő tanárnak kijáró oklevelet, 2004-ben a Rotary-ösztöndíjat, 2008-ban pedig a Nicholas Metropolis-díjat is megkapta. A körvezető tanár arra a legbüszkébb, hogy diákjait ez idő alatt sokszor megtapsolták a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében.
Idén sem történt ez másként: a dokumentumjellegű könyv bemutatója után két enyedi és több más erdélyi tanuló részesült értékes díjakban. A szerkesztőség jelen levő képviselői a díjak átadása előtt minden munkát értékeltek. A Természettudományos múltunk felkutatása kategóriában II. díjat érdemelt Bakó Boglárka (XI. B) Az első Magyar Természettudományi Múzeum herbáriuma című dolgozatáért (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston, mentor: Bakó Irén). Különdíjban részesült Magyari Melinda (X. osztályos diák), dolgozatának címe: A marosújvári sóbánya felemelkedése és hanyatlása (felkészítő tanár: Dvorácsek Ágoston). Más kategóriákban, erdélyi díjazottak: I. díj Oláh Vince: Dédnagyapám a koreai háborúban (Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, felkészítő tanár Máthé Márta), III. díj Oláh Réka: Egy régi tankönyv margójára (Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, Sepsiszentgyörgy, felkészítő tanár Nagy Méhész Gyöngyi).
Az enyediek számára az igazi meglepetés csak ezután következett, hiszen Bakó Boglárka megnyerte az úgynevezett Hargittai-díjat is, amely a legjobb eredményt elérő hazai, illetve határon túli diáklánynak jár. A különdíjat Hargittai Magdolna és Hargittai István akadémikusok alapították, és minden évben a legjobb eredményt elérő leánytanulónak adományozzák. Eddig az enyediek közül az elmúlt években csak Maxim Orsolya kapta meg, aki jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákja. Az új Hargittai-díjas tanítóképzős tanuló hazaérkezése után elmondta: megtisztelő számára, hogy Hargittai István személyesen is gratulált a díjhoz.
A szép eredmények után nyugodtan állíthatjuk, hogy ebben az évben is folytatódott az enyedi és más erdélyi diákok sikere a diáktudományos rendezvényeken. Nemcsak a belföldi, hanem a nemzeti rendezvényeken is megállták helyüket. Ebben kiemelkedő szerepet tölt be a Természet Világa folyóirat diákpályázati lehetősége.
Szabadság (Kolozsvár),