Orvosolhatatlan szakemberhiány
Egyelőre nincs megoldás a hiányszakmák pótlására az egészségügyi rendszerben. A Krónika által megkérdezett szakemberek szerint a rendszer újraszervezésével és pluszjuttatásokkal lehetne javítani a helyzeten.
Országszerte akut problémát jelent az egészségügyi intézményekben a hiányszakmák pótlása, s úgy tűnik, az illetékesek nem is fogják egyhamar megtalálni a megfelelő megoldást – hívta fel a figyelmet András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Fo-golyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója.
A szakember úgy véli, a teljes egészségügyi rendszert át kellene szervezni ahhoz, hogy a kórházakban, a mentőszolgálatoknál vagy éppen az alapellátásban a személyzethiányt „orvosolni” tudják. Se szakember, se pénz András-Nagy Róbert hozzátette, a hatályos törvények pontosan meghatározzák, hogy a betegellátásban milyen standardokat kell betartani – százezer lakosra hány orvost vagy szakápolót kell foglalkoztatni a különböző osztályokon –, ám sok esetben az optimális létszám 30–40 százalékát tudják csak biztosítani.
Az igazgató több sepsiszentgyörgyi példát is felsorolt szakorvoshiányra, ám tudomása szerint az országban több kórházban szembesülnek hasonló helyzettel. Sepsiszentgyörgyön jelenleg nincs hematológus szakorvos, bár ötszáz beteg szerepel a nyilvántartásban, közülük háromszázan kezelés alatt állnak.
A leszerződött rezidens legkorábban az év végén foglalja el a sepsiszentgyörgyi állást. Az onkológián félállásban dolgozik egy orvos, a sürgősségen pedig négyen teljesítenek szolgálatot, ám így is előfordul, hogy éjszaka nincs ügyeletes orvos, ha valaki éppen szabadságon van. Hasonló a helyzet a mentőszolgálatnál, ott sem tudja két orvos a folyamatos ügyeletet biztosítani. András-Nagy Róbert elmondta, például a tulceai sürgősségi kórházban egyetlen intenzív terápiás orvos dolgozik, így ha ő éppen egy beütemezett műtétnél altat, a sürgős beavatkozásokat nem tudják felügyelni.
A sepsiszentgyörgyi kórházban az intenzív terápiás osztályon asszisztenshiánnyal is küszködnek. Az igazgató hangsúlyozta, ezek a helyzetek meghaladják a kórházmenedzsment hatáskörét, hiszen sok esetben nem találnak szakorvost, másrészt az egészségbiztosító nem biztosít akkora arányú finanszírozást, hogy megfelelő számú alkalmazottat tudjanak foglalkoztatni.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

„Levizsgázott” a magyar nyelvű oktatás
A tanárképzést és a kisebb iskolák presztízsét is erősíteni kellene annak érdekében, hogy javuljon az erdélyi magyar nyelvű oktatás színvonala, vélik a szakemberek. A magyarul tanuló diákok eredménye ugyanis folyamatosan és konstans módon elmarad az országos átlagtól – derül ki az elmúlt öt év képesség- és érettségi vizsgáinak eredményét feldolgozó egyik kutatásból.
Öt évre visszamenőleg dolgozták fel a nyolcadikosok képességvizsgájának, illetve a végzősök érettségi vizsgájának az eredményeit a Kós Károly Akadémia Alapítvány felkérésére készült felmérés keretében. A Center For European Studies alapítvány által támogatott kutatás a 2012–2016 közötti eredményeket vizsgálta a diákok egyéni szintjén, 1,7 millió esetet dolgozva fel – közölte a Krónikával a kutatás vezetője, Barna Gergő szociológus.
„Arra fókuszáltunk, hogy milyen az eredménye a magyar nyelven tanuló diákoknak, ha az országos átlaghoz viszonyítjuk” – magyarázta a Krónikának a kutatás vezetője. Elmondta, egyrészt a sikerességi arányokat vizsgálták, és bár a képességvizsga esetében nem kell elérni az ötös átlagot, azt tekintették sikernek, de a különböző vizsgák eredményeit is összehasonlították.
Folyamatos és állandó lemaradás
„A legfontosabb következtetés, hogy a magyarul tanuló diákok eredménye folyamatos és állandó módon elmarad az országos átlagtól mind a vizsgált öt év során, mind a kisérettségi és az érettségi esetében. A különböző tárgyak átlagai is alacsonyabbak” – vonta le a következtetést a feldolgozott adatok fényében Barna Gergő. A szociológus elismerte, hogy ennek egyrészt etnikai oka van, a román nyelv és irodalom vizsga – melynek eredménye a magyarok körében gyengébb – jelentősen ront az átlagon, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a lemaradás más tárgyak esetében is kimutatható.
Bár magyar nyelv és irodalomból nagyon jól teljesítenek mind a nyolcadikosok, mind a tizenkettedikesek, a matematikajegyek vizsgán gyengébbek a magyarok körében, az érettséginél pedig a kötelező tantárgyból is elmaradnak a román diákok eredményeihez képest. „Itt is gyengébben szerepelnek a magyarok. És ezért mondtuk azt, hogy nemcsak az etnikai komponenssel van baj, hanem vannak olyan strukturális tényezők, melyek mind a romániai oktatási rendszer, mind az erdélyi magyar társadalom rétegződéséhez tartoznak, és amelyek miatt a magyar diákok teljesítménye gyengébb” – jelentette ki Barna Gergő. Hangsúlyozta, nem tudtak minden egyes szerkezeti elemet megvizsgálni, csak amelyeket hozzá tudtak kapcsolni a tanulók eredményeihez – más oka is lehet a magyarok gyengébb szereplésének – de így is fontos következtetéseket tudtak levonni.
Képzetlenebb tanárok, felkészületlenebb diákok
Az egyik tényező, mely hozzájárulhat a gyenge magyar eredményekhez, és amelyet a közoktatás minőségét vizsgáló ügynökség (ARACIP) adatai is alátámasztanak, hogy a magyar iskolákban tanító tanárok képesítése elmarad az országos átlagtól.
A második fokozati vizsgát a román oktatók 67 százaléka tette le, de a magyar pedagógusoknak csak 60 százaléka, mutatott rá a társadalomkutató, hozzátéve, hogy a tanárok képesítése összefügg a diákok teljesítményével. A szociológus szerint a következő strukturális ok az iskolák mérete, hiszen minél kisebb egy iskola, annál nagyobb a valószínűsége, hogy gyengébbek az eredmények. A magyar tanulók közül pedig többen járnak kisebb méretű iskolába, mutatott rá. A harmadik ok, ami gyengébb eredményekhez vezet, a roma diákok aránya. A kutatásból egyértelműen kiderül: gyengébb eredmények születnek azokban az iskolákban, ahol magasabb a roma nemzetiségű vagy rossz megélhetési körülmények közül jövő diákok aránya.
Lemarad a Partium, jól szerepel a szórvány
A kutatás szerint az erdélyi magyar oktatáson belül is jelentős regionális különbségek figyelhetők meg. A képességvizsga és az érettségi esetében Bihar és Szatmár megyében a leggyengébbek az eredmények. A középiskolás záróvizsgánál az utolsók között van Hargita és Kovászna megye is, de ennek strukturális oka van: az értettséginél meghatározó, hogy milyen szakon végeztek a tanulók. A szakiskolába járók teljesítenek a leggyengébben, és a két székely megyében nagy az arányuk, Hargita megyében ők adják a többséget, közölte Barna Gergő. Az erdélyi megyék közül Kolozs és Maros megyében születtek a legjobb eredmények, ami azzal is összefügg, hogy Kolozsváron például az elméleti képzésnek van nagyobb súlya. A szórványmegyék közül azok teljesítettek jól, melyek gazdaságilag prosperáló régióban vannak, Temes, Brassó, Szeben megyében jók a magyar diákok eredményei, míg Arad megyében a leggyengébbek, mutatott rá az illetékes.
Javítani kell a kritikus pontokon A jövőben a kritikus pontokon kellene változtatni, ahol a legnagyobb a törésvonal a román és magyar diákok eredményei között. Az érettségi kapcsán a szakoktatásnál figyelhető meg, de a vokacionális képzésre is igaz, a tanítóképzőt végzettek esetében is jelentős az elmaradás. De javítani kellene a tanárképzésen is, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a teljes tanári kart érintő képzésekre, sorolta a lehetséges megoldásokat Barna Gergő.
Kis településeken az iskolák presztízsét kellene növelni, főleg azon tanintézetekben, melyek fontosak ahhoz, hogy a magyar gyerekek anyanyelven tanulhassanak, vélte a szakember. Kifejtette, olyan lehetőségeket kell teremteni, hogy a szakképzett tanerőnek megérje kisebb iskolában dolgozni, minőséget biztosítani, hiszen a jövőben ez fogja eldönteni ezeknek az iskoláknak a létét.
A legfontosabb következtetés, mutatott rá a szociológus: akkora az eltérés a magyar és a román oktatás színvonala között, hogy az országos szintű beavatkozások, mint például a pedagógusok bérének a növelése nem elégséges a kiküszöböléséhez.
„Plusz erőfeszítés kell ahhoz, ha azt akarjuk, hogy a magyar oktatás fejlődjön a románhoz képest” – vélte a kutatásvezető. Mivel a magyar iskolában sok esetben szakképzetlen helyettesítő tanárok tanítanak, ami nyilván befolyásolja a gyerekek eredményeit, elsődleges megoldásként a pedagógusok számára kellene egy támogatási formát, plusz ösztöndíjrendszert kitalálni, szorgalmazta a szociológus az erdélyi magyar értelmiségiek által korábban felvetett megoldást. „Ahhoz, hogy a magyar pedagógusoknak megérje, egyáltalán vállalják, hogy elmennek kisebb iskolába, tovább tanulnak, felkészülnek és foglalkoznak a diákokkal” – jelentette ki a szociológus.
Az oktatók ösztöndíjszerű javadalmazására mint lehetőségre pár hónappal ezelőtt hívta fel a figyelmet egy húszfős értelmiségi csoport, akik online petícióban mutattak rá az elsősorban a természettudományok terén tapasztalható oktatóhiányra. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának akkor úgy nyilatkozott, a főként a reáltárgyak esetében érzékelhető oktatóutánpótlás-hiány oka abban is keresendő, hogy Romániában nem létezik igazi tanárképzés, ahogy igazi tanári életpályamodellt sem dolgoztak még ki. „Most a fiatalok egy része mondhatni véletlenszerűen kerül be az oktatási rendszerbe” – mutatott rá főtanfelügyelő. Úgy vélte, azt kellene elérni, hogy ahogy korábban, ma is tudatosan készüljenek a fiatalok a tanári pályára. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy míg ez korábban stabil munkahelyet és anyagi biztonságot jelentett, a mai globalizált világban már nem kihívás a fiatalok számára.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási alelnöke akkor lapunknak kifejtette: az értelmiség által javasolt, az erdélyi magyar oktatásban jelentkező utánpótláshiányt orvosolni hivatott anyagi ösztönző program csak erős anyaországi, egyházi és különféle közösségi forrásokból lenne fenntartható. Úgy vélte, a téma „higgadt realitásérzéket” kíván meg.
Javaslatokat is várnak
Már a mostani kutatás léte, a kérdésfelvetés is nagyon fontos az erdélyi magyar oktatás jövője szempontjából, az a tény, hogy a magyar iskolai populáció teljesítményére irányítja a figyelmet – értékelte a kutatás eredményeit Tódor Erika, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. „Erről a kutatásról azt olvashatjuk, hogy 2012–2016 közötti eredményeket elemez, de azt hiszem hogy ezek az eredmények nem lennének ennyire meglepőek, hogyha az iskolakultúránkban természetessé válna, hogy évente vagy valamilyen rendszerességgel sor kerülne követéses vizsgálatokra, visszajelzésekre, és ha ezek valamilyen módon visszahatnának a minőségi fejlesztésekre” – jelentette ki a Krónikának az oktatási szakember. Emlékeztetett, évek óta a 2, 4. osztályos diákok teljesítményeit is felmérik, de nincs tudomása arról, hogy ennek eredményei alapján javítási-módosítási javaslatok fogalmazódtak volna meg a tanári, iskolai munkakultúra, tanulói teljesítmény kapcsán. „Azonban arról sem lehet megfeledkezni, hogy számos kutatás alátámasztja az anyanyelven szerzett tudás elsődlegességét, elmélyültségét, és például vannak adatok arra vonatkozóan is, hogy jobban teljesítenek a magyar tannyelvű iskolába járó magyar diákok, a román tannyelvű iskolákba járó magyar diákokhoz képest” – hívta fel a figyelmet az érem másik oldalára az egyetemi oktató.
Tódor Erika a pedagógusok felkészültsége kapcsán elmondta, mivel a magyar iskolák jellemzően falusi és kisvárosi iskolák, míg a román átlagban benne foglaltatnak a főváros és a nagyvárosok vezető iskoái is, „az összehasonlítás nem biztos, hogy szerencsés”. „Mindezek ellenére azt gondolom, sok a teendő a pedagógusképzésben, hogy csökkenteni lehessen a szakképzeltlen tanárok számát. Időszerűnek tartom a tanárképzés újragondolását is: kezdve a tanárok kiválasztásától, kompetencialapú szelekciójától, gyakorlatorientált, interdiszciplináris képzés biztosításáig, a tartalmi kínálat és társadalmi változások követéséig, a kezdő tanárok tutoriális rendszerének biztosításáig” – mutatott rá a lehetséges megoldásokra a szakember.
„Nem lehet eltekinteni attól az evidenciaként hangzó összefüggéstől sem, hogy a tanulási hatékonyság és társadalmi háttértényezők között szoros összefüggés van. Meglátásom szerint fontos a vidéki oktatás személyi, tárgyi feltételeinek biztosítása, az „okos” iskolák felszereltségének állandó fejlesztése” – jelentette ki Tódor Erika a helyi, sajátosan regionális vagy megyékre összpontosító oktatási stratégiák kidolgozásának fontosságát hangsúlyozva. A szegényebb települések esetében helyi igényekre alapuló afterschool program is sokat segíthetne, vélte a szakember, aki szerint a részben osztott oktatási formák előnyeinek nagyobb mértékű érvényesítése, a közös tanulás, a kölcsönös segítségadás közösségformáló ereje is sokat javíthatna a jelenlegi helyzeten.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Elfogadta a szenátus az egységes bértörvény tervezetét
Elfogadta kedden a szenátus az egységes bértörvény módosító javaslatokkal kiegészített tervezetét.
A szenátus első házként tárgyalta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) képviselő 205 honatya által benyújtott tervezetet, amelyet a keddi voksoláson 85 szenátor támogatott szavazatával, 10-en ellenezték azt, 12-en pedig tartózkodtak.
Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter felszólalásában hangsúlyozta, a törvény célja felszámolni a közalkalmazotti bérek közötti aránytalanságokat az egyenlő munkáért egyenlő bér elve alapján.
A felsőház plénuma elfogadta a munkaügyi szakbizottság jelentését, miután a testület hétfőn módosító javaslatokkal kiegészítve kedvezően véleményezte a tervezetet. Ennek hétfői, plénumbeli vitáján a PSD, az ALDE és az RMDSZ támogatásáról biztosította a jogszabályt, míg a Nemzeti Liberális Párt, a Népi Mozgalom Párt és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség jelenlegi formájában ellenezte azt. Utóbbi alakulatok azon meggyőződésüknek adtak hangot, hogy szélesebb körű konzultáció kellene hogy megelőzze egy ehhez hasonló törvény elfogadását.
A szakbizottság által elfogadott módosítások közé tartozik többek között az adóhivatalban dolgozó köztisztviselők bértáblájának a módosítása, amely megegyezik a központi intézményekben dolgozók bértáblájával. Egy további módosítás értelmében az önkormányzat vezetője is részesülni fog a sikeres pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékban, egy másik előírás szerint 12 havi zsoldnak/bérnek megfelelő temetkezési segély járna a katonáknak és a rendőröknek és 15 százalék bérpótlék a fogyatékkal élő személyeknek.
A tervezet értelmében ugyanakkor a helyi közigazgatás szintjén a megyeközpontok és a megyei önkormányzati vezetők bére esetében lesz a legnagyobb az alkalmazott szorzószám, 9-es szorzóval számolják majd bérüket. A megyeközpontok alpolgármesterei és a megyei tanácsi alelnökök bérénél 7,5-ös szorzót alkalmaznak majd. Más városok polgármestereinek, alpolgármestereinek fizetése esetében az eddigihez képest 1 ponttal nő az alkalmazott szorzó, így a városi polgármesterek bére, a lakosság számának függvényében, 7.250 és 13.050 lej között lesz.
A bizottság ‘a munka összetettségére’ hivatkozva 15%-os a bérpótlékot határozott meg a munkaügyi, illetve a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények alkalmazottjainak.
10%-os pótlék jár a kormányfőtitkárság alkalmazásában álló, a törvényalkotási folyamat lezárásában részt vevő alkalmazottaknak, és 15%-os az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azon munkatársainak, akik a titkosított dokumentumokat kezelik.
Növelték az egyetemek igazgatóinak és főtitkárainak bérét úgy, hogy az adminisztratív vezető fizetése 2022-ben megegyezik majd a dékánok fizetésével, így a rektor és a helyettese után, a korábbi hatodik helyett, a harmadik pozíciót foglalja el a bértáblán. Ugyanakkor a bizottság javaslata szerint az egyetem szenátusának elnöke rektori, a főtitkár dékánhelyettesi szintű fizetést kap.
A tervezet kapcsán a képviselőháznak van ügydöntő hatásköre. erdon.ro

BALÁZS FERENC-EMLÉKKONFERENCIA ÉS ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS
2017. május 26–27-én „Jövőnek magját hordozom” címmel emlékkonferenciára és ünnepi megemlékezésre kerül sor Balázs Ferenc halálának 80. évfordulóján.
A Magyar Unitárius Egyház, a Mészkői Unitárius Egyházközség, a Kolozsvári Magyar Történeti Intézet, valamint a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány szervezésében tartott kétnapos konferencia és ünnepség helyszínei Kolozsvár és Mészkő. A május 26-i emlékkonferencia előadásai Balázs Ferenc sokrétű munkásságát, illetve szellemi örökségének utóéletét kívánják felidézni. A kulturális műsorral és állófogadással záruló konferencia Kolozsváron zajlik.
Május 27-én, de. 10 órától kezdődik a mészkői program a helyi unitárius templomban. Az istentiszteleti és ünnepi megemlékezés után a helyi unitárius temetőben kopjafaavatásra kerül sor Balázs Ferenc sírjánál. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárul. kms.mtva.hu

Szinte Gábor-kiállítás a SZNM-ban
Kedvezmény az utódoknak
Ingyenes belépést biztosít a Székely Nemzeti Múzeum a sepsikőröspataki és kálnoki látogatóknak a Szinte Gábor-kiállításra. A budapesti Néprajzi Múzeum A székelykaputól a törülközőig című kiállítását „leszármazotti alapon” látogathatják a neves szakember utódai.
A kiállítás a sepsikőröspataki Szinte Gábor (1855–1914) rajztanár, gyűjtő, fényképész, rajzoló hagyatékát mutatja be. A neves szakember származására való tekintettel a múzeum ingyenes belépéssel kedveskedik minden sepsikőröspataki, illetve kálnoki lakosnak érvényes személyazonossági felmutatása esetén.
– Nagy megtiszteltetés ez számunkra, és igyekezni fogunk a falu apraját-nagyját elvinni a kiállításra, hiszen ennél jobb alkalom aligha kínálkozik neves elődünk munkájának megismerésére – nyilatkozta Kisgyörgy Sándor.
Sepsikőröspatak polgármestere azt mondja: az iskola pedagógusaitól kezdve a nőszövetségen keresztül az egyházakig mindenkit bevonnak a szervezésbe, az utazási költséget pedig megpróbálják legalább részben átvállalni. A Székely Nemzeti Múzeum a tiszteletjegyek tulajdonosai között július 21-én néprajzi vonatkozású kiadványokat sorsol ki. A tárlat július 20-ig látogatható.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Túlbuzgó prefektus vagy túlzó panaszok? (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Kulcsár-Terza József képviselő kezdeményezésére, a párbeszéd jegyében és egy folyamat elindításának reményében érkezett Sepsiszentgyörgyre tegnap a román parlament magyar közösséggel foglalkozó albizottsága. A három képviselő – ketten betegség miatt távol maradtak – a székelyföldi megyeitanács-elnökökkel, civil szervezetek szószólóival találkozott, este közös vacsorán vettek részt a háromszéki román polgármesterekkel, ma délelőtt pedig találkoznak Sebastian Cucu prefektussal. Szeretnék jobban megismerni az itt élő magyarok gondjait – fogalmazták meg, bár a sajtótájékoztatón az is kiderült, egyikük a felvetett panaszok némelyikét találja túlzónak, másikuk a kormány helyi megbízottjának egyes lépéseit véli konfliktusgerjesztőnek. A kiszállás tapasztalatairól dokumentum készül, igyekeznek elérni, hogy a parlament napirendjére kerüljön a magyarság gondjainak orvoslása – hangzott el.
A román parlament emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottság Kulcsár-Terza József kezdeményezésére jött létre, és az ő ötlete volt a kétnapos székelyföldi terepszemle is. Mint fogalmazott, ez csak az első lépés, a közeljövőben Erdély más régióiba is ellátogatnak, szeretnék, ha még a nyári vakáció előtt elkészülne a magyar gondok leltára. Fontosnak tartotta, hogy kollégái a helyszínen tájékozódjanak, bizonyos ügyeket ismertek, de nagyon sok mindenről nem hallottak eddig. A civil szervezetekkel folytatott megbeszélésen – részt vett a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat, a Civilek a Katolikus Iskoláért, a LAM Alapítvány, a Székelyföld Megmaradásáért Mozgalom, a Sepsi Reform Egyesület, a MERT és a református egyházat képviselő Sántha Imre lelkész – mindenki elmondhatta gondját-baját, és megfogalmazódott, jelenleg a legnagyobb probléma a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezése, de szó volt a székely zászló körüli hercehurcáról és az autonómia kérdéséről is. A Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott Vîrză Mihăiţă felszólalásában óvatosan fogalmazott, még elemeznie kell a hallottakat – mondotta, empatikusabb volt viszont a romákat képviselő Vasile Daniel, aki elmondta: céljuk, hogy a parlament napirendjére kerüljenek egy-egy kisebbség, így a magyarság sajátos gondjai. Tartalmasnak, előremutatónak nevezte a megbeszéléséket, és bízik benne, eredménye is lesz tájékozódásuknak. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a sajtótájékoztatón az albizottság segítségét kérte, elmondta, a prefektus megtámadta egy román–magyar együttélési kódex létrehozására vonatkozó kezdeményezésüket, alapfokon pert nyertek ugyan, de hasznos lenne, ha a képviselők is véleményt fogalmaznának meg indítványukról, mely meglátása szerint segíthetné a vitás kérdések legalább kétharmadának rendezését. Maros megyét Kocsis Róbert megyeitanács-tag képviselte, aki példamutatónak nevezte a kezdeményezést, és úgy vélte, ha sikerülne kiiktatni a napi, heti rendszerességű intézmények közötti vitákat, az a régió javára válna, vonzóbb lehetne a befektetőknek, jobban fejlődhetne gazdasága, turizmusa. Tamás Sándor háromszéki megyeitanács-elnök a szerbiai példát ismertette, ahol valóság a kettős nyelvhasználat és a helyi autonómia, két nyelven állítják ki a hivatalos dokumentumokat, mégsem dől össze a világ. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a képviselők eljöttek és a helyszínen tájékozódnak, hisz már több ízben kiderült, Bukarestből Székelyföld egészen másképpen látszik. Szűkszavú nyilatkozata után újságírói kérdésre válaszolva kicsit bőbeszédűbb lett Vîrză Mihăiţă, aki tapasztalatairól szólva elmondta, bizony egyes panaszokat túlzónak talált, majd ki is fejtette: a prefektus ellen megfogalmazott vádakra gondol, hisz a kormány helyi megbízottja nem tesz egyebet, csak a törvényeket alkalmazza, azok pedig ugyanazok az egész országban. Kollégája, Vasile Daniel pontosítani igyekezett, ő például éppen a prefektus akcióit véli túlkapásnak, abszurdnak nevezte, hogy kétnyelvűsége miatt megtámadja a pályázati űrlapokat, és ellehetetleníti az egész folyamatot. Véleménye szerint az ilyen lépések csak a konfliktushelyzet kiélezésére jók. Vîrză Mihăiţă még egyszer nekifutott a magyarázkodásnak, finoman igyekezett utalni a magyarok túlzott érzékenységére, „gyermekes frusztrációjára”, meglátása szerint éppen azért szükséges a párbeszéd, tárgyalás, hogy sikerüljön feloldani ezeket.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kongresszusi távszemle
Vélemény
Szerencsémre ültem, amikor mellbe vágott Semjén Zsolt kijelentése. A magyar miniszterelnök-helyettes ugyanis az RMDSZ-kongresszus egyik „folyosói” pillanatában azt nyilatkozta az M1 televíziónak, hogy „volt időszak, amikor szárnyaltak a magyar–román kapcsolatok”! Ezen, hogy sokat ne mondjak, elképedtem, majd pánikba estem. Jó ideje taposom az anyaföldet, s fogom, amíg rám nem borítják, de mindeddig nem szereztem tudomást az idézett szárnyalásról. Egy fia kapaszkodót sem találok, mert a sajtósok vagy nem merték, vagy nem akarták megkérdezni a nyilatkozót, hogy mikor is lehetett a szóban forgó kapcsolatokban az említett páratlan időszak. S a kongresszushoz fűzött sajtóbeli utóhangoktól sem lettem okosabb. Maradok hát a Semjén-talánnyal, meg azzal, hogy eléggé ép még a memóriám…
A kongresszus iránti érdeklődésemet valójában a visszhangtalansága keltette fel, és Semjén Zsolt megjegyzése volt hozzá az impulzus, mint fentebb már részleteztem. Kutakodásom közben fedeztem fel, hogy a 13. (bűvös szám!) kongresszust különös kettősség jellemezte. Nincs nyoma az „utóhangokban” annak, hogy bármiről is vita folyt volna, pró és kontra érvekkel, valami ellen, valami mellett, hogy végül a „legmagasabb” fórumon előkerüljenek a demokrácia olyan „kellékei”, mint az, hogy ki van mellette, ellene, ki tartózkodik, majd az eredményhirdetés… Az egyhangúsághoz aligha volt szükség sok száz küldöttre. S arról sem tudhattunk meg semmit, hogy mi van a hajdan igen aktív platformokkal, amelyek az egyes kérdésekben legalább árnyalatnyi, de gyakrabban élesebb, nemegyszer eszmei nézetkülönbségeket jelenítettek meg. Mert a valóság sokszínű, akárcsak az élethelyzetek. Ez az „objektív” forrása az elkerülhetetlen nézetkülönbségeknek, s az ebből fakadó termékeny vitáknak. Tegyem hozzá: amiért korábban érdemes volt odafigyelni a szervezetre.
Szemléletbeli homogenizáláson esett át az RMDSZ? Alig több mint fél év alatt, hiszen a parlamenti választások előtt élénk, helyenként agresszív vita zajlott a „hogyan tovább” dolgában. Igaz, ebben az RMDSZ meghatározónak mondható személyiségei inkább hallgatásba burkolóztak, így joggal tűnhetett a szóban forgó vita a politika környékén hozzám hasonlóan kibickedők steril fontoskodásának. Én, persze, másként gondolom! A mostani egyöntetűség velejárója lehet, hogy néhány ember, a beavatottak szűk köre, szabad kezet kapott. Talán az ilyen „könnyed”, majdhogynem észrevétlen fordulattal kerültek közelebb „a Párt mindent jobban tud” állapothoz. Nem lesz újdonság, ha hozzáteszem, hogy eddig sem volt másként. Szinte minden szinten a „kiscsoportos” társaságokban születtek a legfontosabb döntések, de ezt a demokráciadeficitet mégsem éreztem annyira, mint most.
Hanem az egyhangúság mégsem jelentette feltétlenül azt, hogy unalmas is volt az esemény. Hangzottak el egymásnak ellentmondó vélemények, megállapítások, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Akkor sem, ha a kongresszust értékelő/méltató politikusok meg egyéb kommentátorok jobbára elengedték ezeket a fülük mellett. Így például azt sem tudhattam meg, hogy milyen fogadtatása volt a küldöttek körében Kelemen Hunor autonómiával kapcsolatos álláspontjának. Az elnök szerint nem időszerű a területi, illetve a kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetek parlamenti beterjesztése! S még egy meglepő elnöki kijelentés egy újságírói kérdésre: akkor lesz időszerű, amikor „az RMDSZ azt érzi, hogy lehet”… Ettől majdnem annyira kiakadtam, mint Semjén Zsolt berámázásra érdemes „szárnyalásától”. A jobb kezemet nem, de a balt tűzbe teszem, hogy aki akár egy évvel ezelőtt ilyennel állt volna elő, alaposan kiverte volna a magyar közvéleményben a biztosítékot. Most semmi. Még a „nemzeti ügyek” önkéntes felvállalójának, Biró Zsoltnak sem volt hozzáfűznivalója, pedig az RMDSZ–MPP frigy összehozása során az autonómiatervezetek sűrűn szóba kerültek. Legalább a székely felvonulások szervezői rákérdezhettek volna: miért húzzák ki a lábuk alól a talajt ilyen szánalmas „majd, ha úgy érzik”-módon? „Apró” ellentmondásnak tűnik, hogy közben a „Gyulafehérvári Kiáltvány” jövő évi évfordulójára készülgetve a százéves ígéreteket kívánják számonkérni…
Az ilyetén bizonytalanná tett/vált autonómiáért Semjén Zsolt „állt ki”, bizonyára nem tudott a készülő fordulatról. A jogsérelmeket lajstromozva beszélt a „szerzett jogok visszavágásáról”. S itt úszik be a képbe Liviu Dragnea, aki az RMDSZ-szel való együttműködést méltatta. Ezt egyesek mindjárt a kormányzásra való felhívásként értelmezték. Nem sokkal később azonban lehűtötte a kedélyeket, kiegészítve a korábbiakat azzal, hogy ő mindössze a parlamenti, valamint a helyi együttműködés elmélyítésére gondolt. S ekkor hangzott el az IGAZI, korántsem az RMDSZ-nek szóló üzenet. A pártelnök kifejtette, hogy kedvező tapasztalatai vannak az RMDSZ-politikusokkal való együttműködésben, bármiről is legyen szó, s nincs szükség ebben sem közvetítőre, sem ügyvédre… Ez a félreérthetetlen utalás a magyar államra és Semjén Zsolt szereplésére vonatkozott. A dilemma: két nemzetállami ambícióktól fűtött ország soha nem veszi jó néven a belügyekbe való beavatkozást. Ez az a történelminek is mondható „kátyú”, ami útját állja az érdemi elmozdulásnak a román–magyar vagy magyar–román kapcsolatokban, s így mindegyre elodázódik, a magyar miniszterelnök szavaival élve, a mellény „újragombolásának” az esélye…
Az iménti, amolyan kongresszusi távszemléhez még hozzátenném, hogy nem sikerült megvilágosodnom a Wesselényi bárótól kölcsönzött „Nem hátrálunk meg” hatásvadász szlogen dolgában. Szóba jöhet, hogy ez esetleg azt jelenti, a fal van mögöttünk. Ha nem, akkor hol tartunk, hol is van pillanatnyilag a „frontvonal”? Belátom, nem könnyű rátalálni, mert például az ugyancsak nemrégiben tartott Székelyföld-konferencia marosvásárhelyi megnyitóján Egyed Ákos történészprofesszor első megállapítása így hangzott: „Az 1902-ben tartott I. székely kongresszus óta nem sokat változtak a dolgok, a gondok ugyanazok maradtak”.
S akkor? Ne felejtsük el, hogy a székelység helyzete és a Székelyföld társadalmi-gazdasági állapota számunkra, az egész erdélyi magyarság számára egyensúlyi kérdés. Ha ez elvész, minden gyorsított ütemben odalesz...
MAKKAI JÁNOS / Népújság (Marosvásárhely)

Elballagott a szamosújvári magyar líceum első végzős évfolyama
Negyvenhét maturandus búcsúzott el Erdély legfiatalabb iskolájától
Két osztálynyi, pontosabban 47 maturandus vett búcsút Erdély legfiatalabb Alma Materétől, a 2016 szeptemberében beindított Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceumtól. Az ünnepi hangulatot fokozta a gyönyörű széki népviseletbe öltözött diákok látványa. A beszédekben többször elhangzott, a mostani végzősök az első ballagó nemzedékként maradnak majd meg a krónikákban, illetve Erdély egyik legkorszerűbb iskolája bocsátotta útra első maturandusait. Míg Timsa Ildikó igazgató azt hangsúlyozta, hogy a szamosújvári magyar iskola az összefogás jelképe, Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány elnöke, a tanintézmény megálmodója és létrehozója egyrészt megemlítette az elmúlt tíz év erőfeszítéseit, másrészt pedig céltudatosságra és munkára ösztönözte a fiatalokat. A 11-esek és a 12-esek műsora után köszöntő beszédek következtek, majd kulcsátadással, a tanulmányi és különdíjak kiosztásával zárult a ballagási ünnepély.
Elballagott szerda délelőtt a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum első végzős évfolyama. Egy-egy humán és reál osztály maturandusai, összesen 47 tanuló öltötte magára a közeli Szék népviseletét.
„Egy évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy ilyen hamar elérkezik ez a pillanat. A közös emlékek azonban tovább élnek mindannyiunkban. Legyetek vidámak és derűlátók, éljetek meg minden pillanatot” – buzdította a maturandusokat Csatári Karolina 11. osztályos tanuló.
Kulcsár Melinda, a 11. osztályfőnöke arra biztatta a diákokat: ha emlékeiket szívükbe zárják, tíz év múlva elővehetik azokat, és akkor újra 18 éveseknek gondolhatják magukat.
„A ballagás az emlékezés, a számadás és az új iránti kíváncsiság ünnepe. Szülőként és pedagógusként mi is átéljük ezeket az érzéseket. Ne feledjétek, a sikerért mindig meg kell dolgozni. Mindannyiunk közös felelőssége, hogy milyen életük lesz gyermekeinknek” – vélekedett Török Zoltán, Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
„Szabadok vagytok, tanuljatok tovább, majd jöjjetek vissza ebbe a közösségbe. Legyetek büszkék arra, hogy Erdély egyik legmodernebb iskolájának első végzősei vagytok. A hidat, amelyen nemrég átmentetek az udvaron, azt is nektek építettük. Hidaljatok át ti is minden utatokba kerülő akadályt” – hangoztatta Pap Attila, a 12. A osztályfőnöke.
Székely Izabella végzős köszönetét fejezte ki a tanároknak és a szülőknek. Alig tudott meghatottságán úrrá lenni Bányai Beatrix, a 12. B osztályfőnöke. Diákjainak az iskola és a műveltség fontosságáról, a lehetőségek kiválasztásáról értekezett. Török Enikő 12. osztályos tanuló a végzősöket magával ragadó örömről és szomorúságról beszélt.
„Iskolánk küldetése a híd, ami összeköt és kapcsolatot teremt. Történelmi pillanatot élünk meg: Erdély egyik legkorszerűbb iskolájának első nemzedéke ballagott el. Remélem, nemcsak ismereteket, hanem emberi értékrendet is adtunk, és megismertettük veletek az együttműködés szabályait” – közölte Timsa Ildikó, az iskola igazgatója.
Szamosújvár polgármestere, Neselean Ioan arra figyelmeztetett: „az elkövetkező időszak tele lesz felelősségvállalással.”
„Feladatotok felvállalni az újat, személyiségetek által eredetiséget adni a világnak. Ne feledjétek el: korszerű intézményben, minőségi, anyanyelvű oktatásban részesültetek” – mondta Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő.
Balázs-Bécsi Attila emlékeztett, hogy a diákok egy évig tanultak ebben az intézetben. „Ez kevés, de egy év után is büszkék lehettek, mert a krónikákban úgy maradtok meg, mind az első végzős generáció. Számunkra nagy elégtétel, hogy itt lehetünk az első ballagáson. Egy évvel ezelőtt kétségek között voltunk. Vajon sikerül befejezni az építkezést, létrejön ez az iskola? De sikerült. Tíz évvel ezelőtt sokan azt mondták: lehetetlen, hogy az iskola beinduljon. Ti láthatjátok: mindent lehet, csak akarni kell. Kívánom, hogy mérjétek fel jól céljaitokat, és dolgozzatok. Ne azt nézzétek, hogyan nem lehet, hanem keressétek az utakat a megvalósuláshoz, lelketek pedig maradjon fiatal” – buzdított a szamosújvári Téka Alapítvány igazgatója.
Igeolvasásakor Vajda Dániel református lelkipásztor arra figyelmeztette a fiatalokat: a segítség Istentől jön.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Elismerték Haáz Sándor munkásságát
Hargita Megyéért-díjjal jutalmazta Haáz Sándor zenetanár, karnagy közösségért folytatott munkáját csütörtöki, Székelyudvarhelyen tartott dísztanácsülésén Hargita megye tanácsa.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere köszöntötte a Művelődési Házban összegyűlt vendégeket, majd az est házigazdája, Bíró Barna Botond nyitotta meg a dísztanácsülést. Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a megye legrangosabb díját olyannak adják, aki önzetlen, kitartó, következetes munkájával példaként van jelen a közösség életében.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében kifejtette, Haáz Sándor és az általa vezetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia kulturális nagykövete a megyének, nemcsak ide vonzzák a látogatókat, hanem jó hírét is magukkal viszik a világba. Ugyanakkor reméli, hogy az egyöntetű szavazattal megválasztott díjazott példáját sokan fogják követni.
Haáz tanár úr úgy érzi, megdőlt az a teória, mely szerint az ember nem lehet próféta saját hazájában. Elmondta, egyáltalán nem számított ilyen rangos elismerésre, majd kifejtette, milyen szerencsés embernek tartja magát, amiért az élet remek emberekkel és közösségekkel hozta össze.
Az est hangulatát a székelyudvarhelyi Quartetto vonósnégyes zenéje tette ünnepélyesebbé, továbbá a Szentegyházi Gyermekfilharmónia néhány tagjának előadását is hallhatta a közönség.
Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Hetvenöt évesen sem tudja abbahagyni a csíkrákosi néptáncoktató
Az utóbbi ötven év csíki néptáncéletének egyik meghatározó alakja, a csíkrákosi Fodor Csaba táncmester nemzedékeknek tanított néptáncot, volt tanítványai között már nagyszülők is vannak. Hivatásos és diák néptáncegyüttesek alapításában vállalt szerepet, és kivette részét irányításukból is. Azt vallja, a hangulat hozza ki az emberből a táncot, amellyel ő egy életre elkötelezte magát.
A csíkrákosi családban nyolcan voltak testvérek, édesapjának a gazdálkodás mellett a festegetésre is maradt ideje. Fodor Csaba már gyermekkorában szoros kapcsolatba került a néptánccal. „Minden vasárnap délután a rezesbanda kiült a kultúrház elé, muzsikáltak, mi, gyermekek lestük, hallgattuk őket, délután tánc volt a kultúrházban, oda is mindig belógtunk. Már az iskolában is tanítottak táncot a tanító nénik egyszerűbb módon, a középiskolában pedig folytattam. Idős Kosz Szilveszter – aki hazajött a Maros táncegyüttestől –, 1957-ben kezdett Csíkszeredában dolgozni, a középiskolában összeállított egy ügyes csapatot, abban én már akkor diákként táncoltam” – emlékezett a kezdetekre.
Hivatása lett a tánc
Később Brassóban tanult tovább, majd sorkatonai szolgálat következett, de ahogy hazakerült, folytatta a néptáncot.
„Kosz Szilveszter nyakon fogott, és azt mondta, Csaba, gyere táncolni. Akkor a városnak volt egy reprezentatív együttese, amelyet a régi kultúrház és az Olt Kisipari Szövetkezet közösen tartott fenn, s abban táncoltam én egészen 1970-ig, amíg megalakult a Hargita együttes. Gál Árpád volt az igazgató, Toró Emil volt a vezetője az együttesnek. Az elején szakszervezeti vonalon profi együttes alakult, zenészek és táncosok – ez arra volt hivatott, hogy a vidéki tánccsoportokat is kísérje. Aztán a reprezentatív csíkszeredai együttesnek a profi kerettel együtt kiszállásokat, turnékat szerveztek. A táncegyüttest a kultúrház együtteséből verbuválták, felvételizni kellett. A próbák miatt egy héten egy nap kivettek a termelésből, aztán az egy napból két nap lett. Voltak, akik sorozatgyártásban dolgoztak, és a fizetésükön nagyon érződött, ha egy héten két napig nem dolgoztak. De azért nagyjából ment így 1970-től 90-ig megszakítás nélkül” – elevenítette fel.
Több csoportot oktatott
Az idős táncmester szerint a régi Hargita együttes általában telt ház előtt lépett fel. Hivatalosan a műsor 50 százalékát román népzene és néptánc kellett kitöltse, a másik fele lehetett a nemzetiségi műsor. „Ezt falun nem lehetett betartani. Amikor megnézték az illetékesek, az 50-50 százalék megvolt, aztán utána már nem. De ezzel nem volt probléma, mert a román táncokat is megtapsolták. Felcsíki, sóvidéki, marosszéki, felső Maros-menti, küküllőmenti táncokat adtunk elő, a románok közül avasi, láposi, mezőségi járta.
Menet közben alakult a repertoár, sárpatakit is jártunk, a lányoknak volt külön lányos, menyecskés tánc.
Több külföldi turnén voltunk, Magyarországra sokáig nem lehetett menni, de 1973-ban Görögországba, aztán Olaszországba, majd 77-ben Magyarországra is eljutottunk. Törökországban kétszer is voltunk, a Szovjetunióban is felléptünk, majd 1990-ben megint Magyarországon”. Fodor Csaba ezzel párhuzamosan oktatni is kezdett, 1972-ben diákegyüttest indított a faipari középiskolában, amellyel később rendszeresen felléptek, majd hétvégéken turnéztak.
„Ennek én voltam a vezetője, de a szervezéstől a bemondásig és a tánctanításig mindent egyedül csináltam – néha a tanárok segítettek. Vittem a plakátokat, tíz kilométereket gyalogoltam, hogy kihelyezzem” – mesélte. Több versenyen nyert az általa irányított diákegyüttes, és amellett néhány vállalatnál, így az akkori UMTCF-nél, az Olt kisipari szövetkezetnél vagy a zsögödi bútorgyárnál is tánccsoportokat tanított, akárcsak szülőfalujában, Rákoson.
Táncmester, bemondó
Közben a Hargita együttesnél is változások történtek, 1987-ben Toró Emil Ausztriába távozott, így utána egy ideig ő vezette az együttest. Aztán 1990-ben megalakult a mostani Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Részt vettem az alapításában, Gergely Andrással együtt. Bementünk Bukarestbe, Horváth Andor volt az államtitkár, és engedélyezték a hivatásos együttes létrehozását. Itthon Pataki Imre volt a Nemzeti Megmentési Front elnöke, ő is azt mondta, megvan az engedély, és 40 személyes kerettel megalakult a profi néptáncegyüttes táncosokkal, zenészekkel, igazgatóval, kisegítő személyzettel. Az induláskor jórészt az én faipari iskolás tanítványaim jöttek oda, és a régi Hargita együttesnél is többségben az én táncosaim szerepeltek” – elevenítette fel. Szalay Zoltán volt a hivatásos együttes első igazgatója, Fodor Csaba táncmesterként dolgozott, és hosszú ideig a műsorbemondó feladatát is ellátta. Nem ment egyszerűen a változás, nézeteltérések voltak szakmai körökben is a néptáncot illetően. „A régi Hargita együttes stílusa nem feküdt az új, táncházas stílusú táncoktatóknak, és hevesebb vitáink is voltak emiatt. Az is elhangzott, hogy a régi együttesből senkit nem akarnak látni – ilyen volt a közhangulat. Aztán enyhültek a nézőpontok. A színpadi stílusról folyt a vita, volt az úgynevezett Mojszejev-féle szinkrontánc, ahol mindent egyformán táncolnak, a táncházi felfogás szerint pedig szabadon kell táncolni. Aztán rájöttek, hogy a színpadnak mások a törvényei, azt a hangulatot kell kelteni, mintha szabadon menne a tánc, viszont meg kell koreografálni, másképp nem megy. Ennek megvan a szakmája, aki ért hozzá, jó koreográfiákat készít” – említette Fodor Csaba.
Táncmesterként a koreográfiák készítésében is részt vett, és a tánckarral ő dolgozott a legtöbbet. „Napi hat órát táncoltunk, koreográfiákat tanultuk, edzettünk. Az elején kicsit botladoztunk, mert nem volt tapasztalat, de aztán belejöttünk” – mesélte. 1993-ban, miután Szalay távozott az együttestől, ismét őt bízták meg a vezetéssel, ez 1995-ig tartott, amikor András Mihályt hívta el igazgatónak, aki elvállalta, és azóta is az együttes vezetője. Fodor Csaba szerint mindig egyéntől függ, hogy kiből mennyi idő alatt lesz jó táncos – van akinek olyan tehetsége van, hogy egy-két hónap alatt eléri a kívánt szintet, más hosszabb idő alatt.
Még tíz évet volt a hivatásos együttesnél, 2000-ben nyugdíjba vonult. Azóta is oktatja a néptáncot Rákoson, Madarason, egy időszakot pedig Csicsóban is dolgozott.
Az alapokat tanítja
Úgy látja, megvan az érdeklődés a néptánc iránt, de ez megoszlik, mert más tevékenységre, sportolni is irányítják a gyermekeket. „A tánc nem kötelező, én alapokat tanítok nekik, mert tudom, hogy sokan később kimaradnak. Vannak időszakok, amikor olyan társaság jön össze, akik akarnak táncolni, de nem tudnak. Velük egy kicsit nehezebb dolgozni. Azokkal, akik már otthon közel kerültek a néptánchoz, jobban lehet haladni. Én már szeretném abbahagyni – 75 éves leszek idén –, mert ha nem tudod megmutatni a gyakorlatot, nem lehet tanítani. Fel kell készülni a próbákra, ha az ember elvállalja, elég energiaigényes tevékenység, erőnlét, rugalmasság kell, és ez szellemiekben és fizikailag is próbára teszi az embert” – magyarázta. Fodor Csaba számára kedves a felcsíki, a sóvidéki tánc vagy a nagyon technikás kalotaszegi legényes.
„Szebbnél szebbek a táncok, mindegyikben van valami, ami megadja a sava-borsát, van amelyik technikásabb, más a karakterében különleges.
A tánchoz nemcsak a mozgás, hanem a hangulat is hozzátartozik, a hangulata sokszor többet jelent, mint maga a mozgás, a hangulat hozza ki az emberből a táncot. Fiatal koromban a tánc egy nagy élmény volt, a táncpróbáktól kezdve a szabad táncig. Az ember ahogy érik, szakma lesz belőle, nem annyira a lángolás a lényeg, hanem, hogy el van kötelezve, és tudja, hogy hasznos, jó dolgot tesz. A környéken nem tanít senki, így nekem sokkal nehezebb visszalépni” – említette.
Volt eredménye a munkának
Fodor Csaba lakodalmas gazdaként is ismert, ilyenkor rendszeresen régi ismerősökkel, tanítványokkal találkozik. „Ha elmegyek egy lakodalomba, sokan jönnek hozzám, és mondják, hogy benne voltak a tánccsoportomban – nem is emlékszem mindenkire. Olyan tanítványom is volt, akinek a nagyapját is tanítottam. A táncosaim közül sokan oktatnak, ez nagy elégtétel, látja az ember, hogy volt eredménye a munkának. Fontos lenne, hogy ez ivódjon bele a közösségünkbe, hogy érezzék, ezt el kell sajátítani. Nem kell mindenkiből táncos legyen, az alapokat tanulják meg, legalább a magját meg kellene tartani a régi értékeknek. Ez a miénk” – vallja az idős táncmester.
Kovács Attila / Székelyhon.ro

Útjukra engedték a végzősöket gyergyói egyetemen és két középiskolában
A tanulóévek alatt szerzett tudás és tapasztalat hasznosítására kaptak biztatást a ballagó diákok tanáraiktól és az őket búcsúztató kisebb társaiktól. Az ünnepi beszédekből a figyelmeztetések sem maradtak el. Csütörtökön a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola és a Batthyány Ignác Technikai kollégium végzőseit búcsúztatták a ballagási ünnepségeken.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán, a Csiky-kerti tanintézményben csütörtök délelőtt tartották a ballagási ünnepséget.
A magyar és román tagozat idegenforgalom-földrajz szakán végzetteket, illetve a mesterizőket tanáraik és társaik is búcsúztatták. A ballagási ünnepségen Seer Mihály egyetemi tanár köszöntötte a végzősöket, szülőket, kollégáit, az évfolyamvezető tanárok pedig külön szóltak a fiatalokhoz, kívántak sikeres vizsgát, boldogulást az életben.
Horváth Alpár egyetemi adjunktus az egyensúly keresésére és annak megtalálására hívta fel a végzősök figyelmét, kiemelve, hogy folyamatosan nyitott szemmel járjanak, használják ki a kínálkozó lehetőségeket. Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármesterének üdvözletét, jókívánságait Fórika Krisztina tolmácsolta.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán ezidáig 1303 hallgató végzett. A tizenhetedik alkalommal szervezett ballagási ünnepségen a tanintézmény igazgatója a kezdetekről is szólt, kiemelve két kollégája, Garda Dezső és Dézsi Zoltán hozzáállását, és jelezte, az új tanév kezdetén a huszadik tanévnyitóval kerek évfordulót is ünneplenek. Dombay István, az intézmény igazgatója a lehetőségek kihasználására biztatta a ballagókat, továbbá az egyetemi évek alatt érdek nélkül köttetett barátságok ápolására kérte fel.
A szakis végzősöknek is utoljára szólt a csengő
A Szakiból csütörtökön hat osztálynyi fiatal lépett ki örökre, és lépett be a felnőtt életbe. A római katolikus teológia, a számítástechnika, az elektrotechnika, a mechanika, illetve az asztalos és az autószerelő szakokon végzők – amint több beszédből is kiderült – kettős érzéssel töltötték ezt az utolsó iskolai napot. Részben egy további szerződést hosszabbítottak volna a diákévekkel, részben pedig várták, hogy véget érjen ez a pillanat, és immár felnőttként folytassák életüket. Útravalóul számos szép szót és intelmet kaptak, többek között azt, hogy mindig legyenek büszkék magukra, és sose adják alább annál, mint amire maximálisan képesek. Vagy amint Részeg Ildikó igazgatónő figyelmeztette őket: sose legyenek szürke átlagemberek.
Eső zavarta meg a batthyányisok ünnepét
Hat osztálynyi tizenkettedikesnek szólt utoljára a csengő csütörtökön a Batthyányi Ignác Technikai Középiskolában, ahol idén első alkalommal ballagtak az általános egészségügy szakon posztliceális képzésben részesülő végzősök is. A véndiákok búcsúztató ünnepségét a zuhogó eső megszakította – az udvaron elhangzó búcsúbeszédeket követően a kicsengetettek ismét visszamentek osztályaikba az ilyenkor szokásos méltatásra, díjazásra.
A Batthyányiban hat osztály diáksága fejezte be tanulmányait. Technikusi képzésben részesültek könyvelés, turisztika, élelmiszerminőség-vizsgáló, állategészségügy szakon, illetve egy osztálynyi diák a média szakon tanult képvágást és szövegszerkesztést. Az iskolában posztliceális képzés is zajlik általános egészségügy szakon, az első végzősök együtt ballagnak a gimnáziumi tagozatosokkal. Az összesen 135 végzőst az oktatási intézet vezetősége részéről Gáll Enikő aligazgató és Farkas Zoltán igazgató búcsúztatta.
Baricz Tamás Imola, Gergely Imre, Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Civileké a pálya
Román szempontból egy nemzeti kissebség kultúráját, nyelvét, épített örökségét megvédeni és megőrizni hivatott kezdeményezés etnikai szeparatizmust, a vehemensebbek részéről a területi egység veszélyeztetését és revíziót jelenthet. Ezt annak mentén mondják, hogy évtizedek óta – az éppen aktuális politikai rendszertől függetlenül – halljuk, miszerint Románia „megoldotta a kisebbségi kérdést”, és a román kisebbségpolitika modellértékű. (Erről mindig eszembe jut a nácik „végső megoldása” zsidóügyben, de ebbe most ne menjünk bele). A Kolozsváron megtartott Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusán kiderült, amit mindig is tudtunk: kisebbségeket érintő kérdésekben a többség szerint minden rendben, szerintünk semmi sem.
A nemzetközi szervezet helyszínválasztása akár jelzésértékű lehet, hiszen olyan városban tartották az előadásokat, ahol még a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztése is hosszú évek harcának eredményeként született meg. A siker egy civil kezdeményezésnek köszönhető, tehát nem a sikeres hivatalos kisebbségpolitika eredménye. Hol vannak már azok az idők, amikor a román hatalom fűt-fát megígért a kisebbségeknek, csakhogy befogadják az Európai Unióba és a NATO-ba?
A csatlakozás lejártával visszatértek ugyanazokhoz a szövegekhez: miközben jogaink állandóan csorbulnak, és vannak, akik nyíltan, már-már betegesen gyűlölnek minket, a hivatalos állásfoglalás szerint mi itt úgy élünk, mint hal a vízben, és sehol a világon nincs ilyen jó dolga a magyarnak.
Az Európai Unió intézményei közben kivonják magukat a felelősség alól, ami a kisebbségek problémáinak megoldását jelenti. Pedig az EU-ban több mint hatvan regionális vagy kisebbségi nyelv létezik, ezeket az unió mintegy 40 millió polgára beszéli. Ennek a nyelvi és kulturális sokszínűségnek egyenes következménye, hogy minden kisebbségi állampolgár viseli a maga könnyebb vagy nehezebb keresztjét, és ezt – úgy tűnik – intézményes szinten senki nem kívánja levenni a válláról.
Marad tehát a polgári kezdeményezés, az aláírásgyűjtési kampány, a tiltakozás az elszenvedett igazságtalanságokkal szemben. Bár a magyar kormány kiáll az ötmillió hazáját vesztett honfitársa mellett, de a problémákat belülről (is) kell vagy kellene kezelni. A jelenleg futó Minority SafePack egy olyan kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. Egymillió aláírás szükséges, hogy az akció eredményes legyen, és a siker ismét csak rajtunk, civileken múlik.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bónuszérv
A kolozsvári FUEN kongresszus egyetlen disszonáns vetülete a román külügy enervált reakciója, ami túlmutat egy egyszerű diplomáciai fogáson. Rendszerspecifikus megnyilvánulás: a romániai kisebbségi helyzet modellértékűségét szajkózó propaganda felelőseit nehéz lesz meggyőzni, hogy ezzel a módszerrel nem lehet a terítékről továbbra is leseperni a meglévő és dokumentált, tehát számon kérhető mulasztásokat, félmegoldásokat, vagy éppen visszalépéseket. De amikor a külügy ilyet cselekszik, figyelmen kívül hagy egy fontos tényezőt: hogy barátságtalan viszonyulása saját munkáját nehezíti meg.
Az eddig elhallgatott, vagy felszínesen kezelt határon túli románok helyzetéről van szó. A Minority SafePack rájuk is érvényes Bulgária és Magyarország vonatkozásában, mintegy fel- vagy átvállalja azt a munkát, törődést, amit a bukaresti kormány rendszeresen megspórolt lassan több mint két évtizeden át. Elegendő lenne összevetni a budapesti kabinet határon túli magyaroknak juttatott támogatását és odafigyelését azzal, amit Bukarestben egy tárca (és merem hozzátenni, megfelelő stratégia+büdzsé) nélküli államtitkárság biztosított határon túli honfitársainak. A statisztikákat tekintve van a jelenlegi határokon túl (a vendégmunkásokat, nyugatra költözőket és a Pruton túliakat leszámítva) hivatalosan mintegy 5 ezer lélek Bulgáriában, 30 ezer Szerbiában, 8 és fél ezer Magyarországon, Ukrajnában pedig 400 ezerre tehető a számuk. Készakarva hagytam észak-keleti szomszédunkat utoljára; Porosenko elnök ugyanis a minap jelentette be, hogy meghívta Klaus Iohannist a kétoldalú kapcsolatokról való tárgyalásra, méghozzá nem Kijevbe, hanem egyenesen Csernovitzba, hogy a témaérzékenységre való felkészülést megkönnyítse a Cotroceni palota lakójának.
Erőltetett és hiteltelen lenne, ha kisebbségi sérelmeinket másfelől klasszicizált jeremiádként zúdítanánk idelátogatóknak, hazai hatalmi tényezők és az esetleg arra érzékeny többségi sajtószereplők nyakába. Az 1989-es állapotokhoz viszonyítva kétségtelen és léptékekben is érzékelhető a kisebbségiek helyzetének javulása. Csakhogy a folyamat az ország uniós és NATO-csatlakozása után szintén látványosan lelassult, sőt elakadt, időnként visszájára fordult.
Amúgy az MSP-kampánynak, miközben az egyes uniós tagállamok kisebbségeit mozgósítja, jó eséllyel meg kell szólítania a többségi társadalm(ak)at is: ha az egymillióvalahány aláírás között majd román szignók jelennek meg, az lenne a kezdeményezés egyik igen érdekes, valóban az üzenetet erősítő hozadéka.
Rostás-Péter István / maszol.ro

Családtámogatási intézkedésekről döntött a magyar kormány
A budapesti kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek középpontjába a kétgyermekes családokat állítják – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon, ahol ismertette a kormány előző napi ülésén elfogadott, a gyermekvállalást ösztönző akciótervet.
A kormány döntése értelmében a jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból, az állam át fogja tőlük vállalni. A program részeként a diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedik. A diplomás gyed időtartamát kitolják egy évvel, így a gyermek kétéves koráig meghosszabbodik az egyetemisták esetében is. Ezek mellett „soha nem látott” bölcsődefejlesztésekbe kezdenek; mindenhol, ahol családok élnek, bölcsődét építenek, illetve, ha kell, felújítják a meglévőket. A külföldön tartózkodó vagy ott élő magyarok előtt is óvatosan megnyitják a családtámogatási rendszert, jövőre már ők is kaphatnak a gyermek születése után anyasági támogatást, és az egész Kárpát-medencében jegyezhetnek babakötvényt is. A kormányfő elmondta: Kopp Mária szellemiségét „ideidézve” kutatóintézetet hoznak létre, hogy a családok segítésére, a családpolitika filozófiai megalapozásához, az európai és a világhelyzet megértéséhez megfelelő intellektuális muníció álljon rendelkezésre. Hangsúlyozta: népesedési fordulatra van szükség, minél több gyermeknek kell születnie, mert ha van gyermek, van jövő. Kevesebb mint negyven év alatt Magyarországon „elfogyott” csaknem egymillió ember. „Ez több, mint a második világháború alatt elszenvedett teljes emberveszteségünk” – hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök szerint ma két álláspont ütközik Európában: azoké, akik bevándorlással akarják kezelni a demográfiai problémákat, és a közép-európai, magyar álláspont, amely szerint azokat saját erőforrásainkra támaszkodva, tartalékainkat mozgósítva, a magunk lelki megújításán keresztül kell megoldanunk. Úgy vélte, sok olyan irigylésre méltó életszínvonalú ország van ma Európában, amely súlyos demográfiai problémákkal küzd. „Ha ugyanis a család nincs a fiatalok szívében az első helyen, hiába a gazdasági erő, a kiváló mutatók, nem jutunk semmire. Közép-Európában még szerencsések vagyunk, mert a fiataloknak még mindig a házasság és a családalapítás az etalon. De amikor a tervek a realitások mezejére kerülnek, a vágyott gyermekek egy része meg sem születik, ezért olyan politika kell, amely félretolja ezeket az akadályokat a fiatalok útjából” – mondotta. Szerinte minél inkább támogatják a családokat, annál több gyerek születik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Román–magyar nyelvű verseskötetet mutattak be a Jelen Házban
Szerdán délután a Jelen Ház kávézójában mutatták be Ioan Dehelean Sertar/Fiók c. kétnyelvű verseskötetét. Az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban napvilágot látott kötet verseit az aradi Regéczy Szabina Perle ültette magyar nyelvre. A rendezvényen Vasile Dan, a Romániai Írószövetség aradi fiókjának elnöke méltatta a könyvet, ugyanakkor a fordítót, és nem utolsósorban magát a szerzőt is bemutatta a jelenlévőknek.
Vasile Dan elismerően beszélt Regéczy Perle munkásságáról; a publikum megtudhatta, hogy több száz román verset fordított le magyarra (több tíz szerzőtől). Egész köteteket fordított le nagy román klasszikusoktól, de a kortárs alkotók műveihez is lelkesedéssel nyúl. Az írószövetség helyi elnöke megjegyezte: kíváncsi, akadna-e olyasvalaki, aki mindezt a munkát, nagylelkűséget viszonozni tudná, vagyis vállalkozna-e Perle verseinek románra fordítására.
Az Arad megyei származású Ioan Dehelean (1952) a Kolozsvári Biológia Fakultáson végezte tanulmányait, dolgozott biológiatanárként, majd biológusként az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban. 2016-tól tagja az Írószövetségnek. Vasile Dan szerint Dehelean verse kiválóan alkalmas felolvasásokra, különleges muzikalitású és ritmusú költeményei hallatán az a benyomásunk támadhat, hogy magának a szerzőnek a hangját halljuk. A verseket a szerző eddig megjelent három kötetéből válogatták össze.
„A szerző mesterien keveri az álmot a realitással” – véli Regéczy Perle, aki szerint a családszeretet és az olykor fájó öregséget elhozó idő fogalma is visszaköszön a szerző műveiből. „Megható a tény, ahogyan Ioan Dehelean a mindennapi életben észreveszi a szépséget, azokat a tárgyakat, élőlényeket és fogalmakat, melyek örömöt, derűt, boldogságot árasztanak” – mondta Perle, aki szerint a fordításra válogatott versek legelőször a Szövétnekben, az Irodalmi Jelenben és a Havi Szemlében láttak napvilágot.
A kötet bemutatójának vége felé a szerző és a fordító néhány verset olvasott fel a közönségnek, a rendezvény dedikálással zárult.
Az eseményt a Romániai Írószövetség aradi fiókja és a Tóth Árpád Irodalmi Kör szervezte.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Ahová visszatért Szent László király
Amióta 2006-ban feltárták a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomban a Szent László-freskókat, a látogatók három emlékfüzetnyit vallottak élményeikről. Amint kiragyogott a vakolat alól Szent László utolsó csatájának falképciklusa, a magyarországi Barlay Tamás ezt írta: „Ősi székely legenda, hogy Szent László visszatér, ha nagy a baj, megmenteni népét. Hát most visszatért… Hiszem, hogy azért, hogy megmentsen minket. Úgy legyen!”
Homoródkarácsonyfalva neve ma már egybefonódik azoknak a környékbeli településeknek, sőt Kárpát-medencei helységeknek a nevével, ahol ugyanannak a gyönyörű freskósorozat változatai fordulnak elő: Székelyderzzsel, Bögözzel, Csíkszentmihállyal, Gelencével. A homoródszentmártoni hasonló falképek ugyan elpusztultak, de Huszka József rajztanár 19. századi vázlatainak köszönhetően ismerjük azokat is. „Az 1068-as úz-besenyő betörést megfékező kerlési ütközet László hercegét tematizáló falképciklusok főleg a történelmi határőrvidék templomaiban terjedtek el” – olvasható eme műemlékeket bemutató honlapon.
A falképfeltárás szemléletet formált Karácsonyfalván: a helybélieknek meg kellett barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy fehér templomuk belső falai megszínesednek.
Az eddig utolsóként napvilágra hozott Szent László-freskósorozat megsokszorozta a közösség erejét és a támogatók adakozókedvét. Restaurálták a festett berendezési tárgyakat és a mennyezeti kazettákat, kutatóablakok sejtetik a padfestés egykori mintáit, és a szentély falán további freskók szelvényeit nyitották meg. „Szent László herceg meglátott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával – olvasható a Képes Krónika Szent László-legendájában. – Azt gondolta tehát Szent László herceg, hogy ez a váradi püspök leánya, és ámbár nehéz sebben volt, mégis nagy hamar üldözőbe vette lova hátán, akit Szögnek nevezett. Midőn aztán lándzsavégre megközelítette, semmire sem ment vele, mert az ő lova már nem iramodott gyorsabban, amannak lova se maradt vissza semmennyit sem, így mintegy kartávolság volt a lándzsa hegye és a kun háta között. Rákiáltott tehát Szent László herceg a leányra, és mondá: Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd a földre! Az meg is tette. Midőn a földön hevert, Szent László herceg lándzsát akart belé vetni, hogy végezzen vele. A leány ekkor nagyon kérte, ne ölje meg, hanem bocsássa el. (…) A szent herceg azután hosszasan küzdött a kunnal, majd elvágta inát, és megölte. De az a leány nem a püspök leánya volt.”
A 16. században fehérre meszelt templom külső falait díszítő falképeket Orbán Balázs említette először: „kívül a leomladozó vakolat alól régi fresco festvények nyomai tünedeznek elő”. A belső kifestésre utaló első nyomokat 1964-ben, a villamos áram bevezetésekor látta meg az akkori lelkész: a vésés nyomán színes mészdarabok potyogtak ki a falból. 1973-ban a templomjavításkor Lakatos Gyula helyi lelkész fel is hívta rá a szakemberek figyelmét. Benedek Enikő tiszteletes asszony érdekességként említette, hogy az első templomfüzetben még azt írták: hátha eljön az idő, amikor feltárják a freskókat.
Az Erdélyi falképek és festett faberendezések című felmérő program keretében 1998-ban nyitották a szakemberek az első szondát. 2005-ben derült ki, hogy „a szentély teljes felülete is festett, és a hajó északi falán több különböző kéztől és korból származó képszalag található”.
A feltárás 2006 áprilisában kezdődött el, a kutatás és konzerválás 2007 nyarán folytatódott. A Homoródkarácsonyfalváért Alapítvány anyagi támogatásával a feltárást a Székesfehérváron élő Lángi József restaurátor végezte. Az eddig feltárt Anjou- és Zsigmond-kori falképek közül Jézus születésének jelenetét a 14. század első felére keltezik a szakemberek, ugyanannak a századnak a második felében festhették a Szent László-legendát, amely 11,6 m hosszúságban és 2 m szélességben az 1068. évi kerlési csatát ábrázolja. A háromkirályok hódolatát, illetve a Szent Ilona császárnőt ábrázoló freskó festésére „az 1496-ban történt toronyépítés idején kerülhetett sor” – írja Lángi József.
A királyi meghallgatási jelenet, majd az, amelyben a hadba vonulás előtt megáldja Lászlót a váradi püspök, valamint a legendából ismert csatajelenet hasonló az ezekkel rokonított freskókon ábrázoltakhoz. A legdinamikusabb jelenet, amint a menekülő lányrabló kun lován visszafordulva lövi ki a nyílvesszőt a sebezhetetlen Lászlóra. Az újabb jelentben az elrabolt lány László segítségére siet, és a király szekercéjével elvágja a kun lábát. Az utolsó előtti kép azt a pillanatot rögzíti, amikor László a megsebesített pogányt a hajánál fogva tartja, a megmentett leány pedig lesújt a kun nyakára a herceg kardjával. A zárójelenet azt ábrázolja, amint megpihennek a fa alatt.
Mesél a „ferde kép” – így emlegetik a karácsonyfalviak a falképciklust. Bár hasonló a többi Szent László-ciklushoz, több olyan elemet is tartalmaz, amelytől egyedi – tudtuk meg Benedek Mihály unitárius lelkésztől. A birkózási jelenetben Szent László nem harci, hanem más öltözéket visel: barna színű, bársony ruházattal máshol nem találkozunk. A pihenési jelentben a háttérben egy katona látható, a pihenő Szent László álmát őrzi. Karácsonyfalván hárman vannak ebben a jelenetben. Miután a látogató elmélázott Szent Lászlónak a kun vitézzel vívott harcán, kérdezhetjük: hogyan tudott megmaradni és napvilágra kerülni ilyen épségében a felbecsülhetetlen falkép? A soktényzős válasz szakmai részét a restaurátortól tudjuk: lemeszelés előtt nem vertek beléjük vakolatkötő réseket. Érdemes ellátogatni Karácsonyfalvára a Szent László-emlékévben. Ezer évet lép vissza a történelemben az, aki ennek a szent hajléknak a múltjára kíváncsi. Nem könyvekből olvashatja népünk évszázadainak krónikáját: mesél a gyönyörű műemlék templom minden szeglete, a lelkész házaspár és azok, akiknek szívügyük a falu jövője.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Díszpolgárt avattak, Pro Urbe-díjakat adtak át Székelyudvarhelyen
Udvarhely díszpolgára lett Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője, illetve Pro Urbe-díjat kapott Mátyus András volt kórházigazgató, Michaela Haushofer és a Mallersdorfi Ferences Nővérek, valamint Ugron Béla, az Ugron Alapítvány vezetője. Az díjakat a pénteki ünnepi önkormányzati ülésen adták át.
„Olyan személyek részesülnek elismerésben, akik sokat tettek Udvarhelyért és lakóiért, öregbítve a város hírnevét” – jelentette ki az ülés kezdetén Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezetője. A díjak kiosztásával kapcsolatos szavazás csak formaság volt, hiszen minden önkormányzati képviselő egyetértett azzal, hogy megérdemlik az elismerést a kitüntetendő személyek.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) vezetőjének díszpolgárrá avatását Bíró Edit koalíciós képviselő kezdeményezte, így laudációt is ő mondott, amelyben az orvos munkásságát és személyes kapcsolatukat részletezte. Kiderült, a budapesti születésű Edvi a kilencvenes évek elejétől jár Erdélybe, ahol az NGYSZ által beteg, hátrányos helyzetű gyermekeknek, illetve egészségügyi intézményeknek nyújt segítséget.
Bíró Edit mintegy húsz éve került kapcsolatba a szolgálattal, amikor ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták a lányát, aki akkor élet és halál között lebegett. Az Edvi vezette szervezet ekkor ajánlotta fel, hogy támogatni fogja az életmentő műtéteket, amelyeknek köszönhetően a lány ma boldog családanya.
Az NGYSZ ma egész Székelyföldön végez ingyenes szűrővizsgálatokat. Edvi Péter tűzzománcból készített városcímert és oklevelet kapott a díszpolgári címmel. Beszédében hangsúlyozta, jó együtt dolgozni a székelyföldi orvosokkal, akikben érdemes megbízni. Kiemelte, a továbbiakban is azon fog dolgozni, hogy minél több gyermeknek segíthessen.
Elsőként Mátyus András volt kórházigazgatónak, az új udvarhelyi kórház létrehozójának adták át a Pro Urbe-díjat, akit kollégája, Szentannai Dénes fül-orr-gégész méltatott. Mint mondta, 1978-ban ismerték meg egymást Mátyussal, akkor egy évig „potyára vette fel a fizetését”, hiszen csak leste, miként dolgozik az orvosigazgató – jegyezte meg viccesen. Aztán rövid időre máshová ment dolgozni, ám mire visszajött, már fel volt építve az új kórház a régi „kóceráj” helyén – emlékezett vissza Szentannai.
Mátyus András a díj átvétele után azt mondta, 43 éves szolgálata alatt kollégáival alapot teremtettek a mának. Hangsúlyozta, életét a felelősségtudat és a szülőföldön való helytállás határozta meg.
Michaela Haushofer zárdafőnökről és a Mallersdorfi Ferences Nővérekről György Attila beszélt, aki részletesen bemutatta a rend tevékenységét, amely 1990 óta van jelen Udvarhelyen. Azóta számtalan hátrányos helyzetű gyermeknek és felnőttnek segítettek étellel, szállással, taníttatással.
Haushofer zárdafőnöknő apácatársai nevében is örömét fejezte ki a díj átvétele után. Köszönetet mondott a mindenkori városvezetésnek, amiért mindig is támogatták rendjük munkásságát Udvarhelyen.
László Attila szombatfalvi plébános Ugron Béláról beszélt, akit szintén érdemesnek tartottak a képviselő-testületi tagok a Pro Urbe-díjra. Emlékeztetett, az ő nevéhez fűződik az Ugron Alapítvány létrehozása, valamint a Mál-tetőn lévő Ugron-kriptához vezető Székely kálvária felépítése. Ugron Béla kijelentette, szerinte a díj nem neki, hanem az egész családjának szól. Én csak egy közvetítő, egy szolga vagyok. Azt szeretném továbbvinni és megerősíteni, amit az őseim tettek a városért – fogalmazott.
„Gratulálni szeretnék a díjazottaknak, a példaképeknek, akikből ma erőt meríthetünk, akikre nagyon büszkék lehetünk” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester. Arra kérte a díjazottakat, hogy folytassák eddigi erőfeszítéseiket, és vigyék messze Udvarhely hírét. Beszéde után a székely és magyar himnuszt is elénekelték a jelenlévők
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Benkő Erika: minden területen használhatóvá válhat a magyar nyelv
A romániai magyar közösség nyelvi jogainak maximalizálása a célja a közigazgatási törvény RMDSZ által javasolt módosításainak. A héten iktatott tervezet kiszélesíti a nemzeti kisebbségek nyelv- és szimbólumhasználatát, és elfogadása esetén Székelyföldön a gyakorlatban is regionális hivatalos nyelvvé válna a magyar. A törvénymódosításokat előkészítő munkabizottság tagját, Benkő Erika sepsiszentgyörgyi képviselőt kérdeztük a jogszabály legfontosabb tételeiről és alkalmazásukról.
- Miért volt fontos a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény módosítása?
- Románia a nemzetközi színtéren ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de a valóságban vagy nem alkalmazza, vagy rosszhiszeműen alkalmazza a kisebbségeke vonatkozó törvényeket, és végképp nem tesz eleget a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek. Ez igaz az anyanyelv használatot a közigazgatásban előíró törvényre is. Ezért van szükség arra, hogy a jelenleg érvényben lévő közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó részét a jelenhez igazítsuk.
- Az RMDSZ törvénytervezete újdonságként bevezetne egy kedvezményes küszöböt, amely azokon a településeken biztosítana nyelvhasználati jogot, ahol nagyszámú nemzeti kisebbségi közösség él, de arányuk nem éri el a tíz százalékot. Hogyan működne ez az előírás?
- A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény értelmében igény szerint lehetőséget kell biztosítani az anyanyelv használatra azokon a településeken is, ahol kisebbségekhez tartozó személyek száma nem éri el a törvény által előírt küszöböt. Ez az előírás fontos azokon a településeken, ahol jelenleg nem lehet érvényt szerezni a nyelvi jogoknak, így például megoldaná az anyanyelv-használatot Kolozsváron, Brassóban, Aradon, Nagybányán és Zilahon, ahol jelentős számban élnek magyarok.
Javaslatunk az, hogy a 10 ezer lakos alatti településeken a kedvezményes küszöb 300 fő legyen, a 10 és 25 ezer közötti lakosú településeken 500 fő, a 25 és 50 ezer közötti lakosú településeken 1000 fő, az 50−100 ezer közötti lakosú településeken 2000 fő, és a 100 ezer lakos feletti települések esetében pedig 10 ezer, magát nemzeti kisebbséghez tartozónak valló személy esetében legyen érvényes a kedvezményes küszöb, amely felett kötelezővé válna az anyanyelv-használat biztosítása.
A kezdeményezés ugyanakkor lehetőséget biztosít azokon a településeken is az anyanyelv-használatra, ahol nem teljesül a számaránybeli feltétel, viszont az intézmény vagy a hatóság vezetősége az anyanyelv használat alkalmazása mellett dönt. Például a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezése lehetséges lenne, azokban az esetekben is, ha nem érik el egyik küszöböt sem.
- Egyértelműsítenék is a helyi közigazgatási törvényt. Hol szorul pontosításra a jelenlegi törvénykezés?
- A nyelvi jogok alkalmazása közben folyamatosan azzal szembesültünk, hogy a törvényben és a kormányhatározatban foglalt előírások nem minden esetben pontosak és átláthatóak. A most benyújtott törvénytervezet rengeteg olyan kérdést megold, amelyekre a jelenleg hatályos törvény nem ad választ. Például a jelenlegi törvény megfogalmazása szerint felettébb homályos az, hogy mely intézményekre érvényesek az anyanyelv használati jogok. De ugyanez érvényes a regionális szimbólumhasználatra is.
Nagyon fontos része a tervezetnek, hogy komoly szankciók kiszabását rendeli el arra az esetre, ha valamelyik intézmény nem tartaná be az előírásokat. Ez a törvénytervezet egyik nagyon erős és kiemelten üdvözlésre méltó pontja, ugyanis tudni kell azt, hogy egy sor hatályos jogszabály alkalmazásának éppen azért nem sikerül érvényt szerezni, mert azok nem, vagy csak igen csekély mértékű szankciót írnak elő.
A törvénytervezet a magánszemélyek nyelvi jogainak megsértése esetén 3000-től 30 000 lejig terjedő pénzbüntetést, illetve csoportok és közösségek nyelvi jogainak megsértése esetén 5000-től 50 000 lejig terjedő bírságot ír elő. Ez már elég nagy összegű büntetés ahhoz, hogy az érintett önkormányzatok és intézmények betartsák a törvényt. Elképzelésünk szerint a kormánynak minden évben jelentést kell készítenie a nyelvi jogok alkalmazásáról, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) felügyeli és szükség esetén bünteti azokat az intézményeket, amelyek nem tartják be a törvényt.
- Leszabályoznák azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek lesznek az anyanyelv-használati jogok biztosítására. Melyek lesznek ezek?
- A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy szabályozni kell azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek biztosítani az anyanyelv használatot. Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a kisebbségek számaránya eléri a 10 százalékot vagy jelentős számban élnek, kérjük az anyanyelv-használat biztosítását minden közigazgatási intézményben, közérdekű szolgáltatásokat nyújtó helyi és megyei egységekben, prefektúrákon, illetve dekoncentrált intézményekben. Ilyen például a kataszteri hivatal, ahol telekkönyvi ügyeket intézhetünk, a pénzügy, ahol az adónkat fizethetjük ki, a munkaügyi felügyelőség, ahol a munkanélküli segélyt kell kérvényezni, a tanfelügyelőség, az egészségügyi igazgatóság, a kulturális igazgatóság, de a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség is.
- Ha maximalizálni szeretnék az anyanyelv használatot, annak érvényesülnie kell szóban és írásban is. A tervezet ad-e erre lehetőséget?
- A székelyföldi autonómia egyik legfontosabb komponense a regionális anyanyelv-használat hivatalos formája lenne, éppen ezért nagyon fontos a nyelvi jogokkal kapcsolatosan magasra tenni a mércét, elsősorban Székelyföldön. Valóban, a tervezet egyik célja, hogy minden közintézménnyel folytatott kommunikációban egyaránt biztosítsa az anyanyelv használatát írásban és szóban is. A formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok, közérdekű információk is legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén és legyen lehetséges az anyakönyvi kivonatok kibocsátása kisebbségi nyelven. Ez nem nagy nehézség, hiszen az anyakönyvi kivonatok jelenleg is többnyelvűek – románul, angol és francia nyelven állítják ki, így igény esetén ezt megtehetik magyarul is.
- A romániai magyar közösségnek az elmúlt időszakban folyamatosan küzdenie kellett a regionális szimbólumainak használatáért. A törvénytervezet rendezné-e azokat a nézeteltéréseket, amelyek főként Székelyföldön jellemzőek az önkormányzatok és prefektúrák viszonyára?
- Nagyon fontos, hogy végre rendezzük a regionális szimbólumhasználat kérdését, ezért a tervezet egyik prioritása, hogy biztosítsa a zavartalan regionális szimbólumhasználatot. Azt akarjuk elérni, hogy senkit ne büntessenek meg, azért, ha a székely zászlót kitűzi egy hivatalra vagy közintézményre. Azt szeretnénk, hogy az egyértelmű törvénykezés végre elejét vegye annak, hogy polgármestereinket folyamatosan zaklassák a hatóságok a székely zászló miatt. Közösségünknek joga van identitását nyelvén és szimbólumainkon keresztül kifejezni.
- A tervezet egyszerre kívánja rendezni a kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatot. Miért tartották fontosnak, hogy mindezt egy törvénnyel szabályozzák?
- Az a legcélravezetőbb, ha mindezeket egy törvénnyel szabályozzuk, különben nagyon sok törvényt kellene módosítani ahhoz, hogy elérjük a célt. Felgyorsítja a folyamatot, ha a helyi közigazgatási törvény módosítása egyaránt tartalmazza a nyelvi- és szimbólumhasználati szabályokat.
- Az RMDSZ által iktatott tervezetnek milyen a fogadtatása a parlamentben, számítanak-e a kormánypártok támogatására, volt-e előzetes egyeztetés?
- Természetesen számítunk a kormánypártok támogatására, szükségünk is van rá, hiszen a hozzájárulásuk nélkül a tervezet nem jut át sem a szakbizottságokon, sem a szenátusban, sem a képviselőházban. Igen, volt előzetes egyeztetés a kormánypártokkal, és a továbbiakban is lesz. A fogadtatást egyébként majd a bizottságokban tudjuk igazán lemérni. Erre hamarosan sor kerül. Az RMDSZ kérte, hogy sürgősségi eljárással történjen meg a tervezet vitája. Én bizakodó vagyok, ebben a pillanatban úgy gondolom, van kellő politikai akarat arra, hogy a tervezetet a parlament elfogadja.
- A kormánypártok már jelezték, hogy lesznek módosító javaslataik. Melyik tételeknél számítanak vitára?
- A politikában mindig szükség van kompromisszumokra. Fontos azonban, hogy a törvénymódosítás lényegi elemei megmaradjanak. Ilyen sarkalatos kérdés például a kedvezményes küszöb bevezetése, illetve a nyelvi jogokat nem alkalmazó önkormányzatok és intézmények büntethetősége, valamint az is, hogy egyértelműsítsük, melyik intézményekre vonatkozik a nyelvi jogok alkalmazásának kötelezettsége.
Az RMDSZ kormánypártokkal való parlamenti együttműködésének csak akkor van értelme, ha a magyar közösség számára fontos problémákat meg tudunk oldani. Ennek a parlamenti együttműködés az egyetlen módja, de ha nem tudunk érdemi előrelépést elérni, akkor felül kell értékelni, hogy a továbbiakban miként viszonyulunk a kormánypártokhoz.
Kovács Zsolt / maszol.ro

Ünnepelt az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola
Szűknek bizonyult tegnap az uzoni művelődési ház nagyterme, a karzat is benépesült a Tatrangi Sándor Általános Iskola napjának nyitórendezvényén. Az ünneplő diákok és a tanári kar mellett a község vezetői, a tanfelügyelőség képviselői, egyházfők, nyugalmazott pedagógusok, szülők, nagyszülők mellett idegenből érkezettek is részt vettek a tizenkettedik alkalommal megszervezett iskolanapon.
Az idei iskolanap eseményei az ember és természet közötti egészséges kapcsolatra, az ökológiai egyensúly megbomlásának lehetséges következményeire hívták fel a figyelmet. Az egész napos műsor, tevékenység mottóját is ehhez a gondolathoz igazították: Uzon a holnapért, a fenntartható fejlődésért. Az ünnepség az iskola és a község zászlóinak bevonulásával kezdődött, Szabó Margit iskolaigazgató köszöntő beszédében a színek segítségével ecsetelte az ember természetre gyakorolt áldatlan hatását, a környezet és értékeinek megóvására buzdítva a jelenlévőket. Ráduly István polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az ünneplőket, megjegyezve: a lehetőségeket, új pillanatokat saját magunk formálhatjuk úgy, hogy fenntartható jövőt teremtsünk. Bartók Enikő Anna tanfelügyelő az intézmény életének fontos mozzanataként beszélt az iskolanapról, kiemelve: ez jó lehetőség arra, hogy betekintést nyerhessünk az itt zajló nagybetűs nevelőmunkába, szabadidős foglalkozásokba. A magyar országgyűlés parlamenti képviselője, az oktatásügyi tárca korábbi államtitkára, Hoffmann Rózsa levélben fogalmazta meg jókívánságait. A Szabó Margit által felolvasott méltatásban kiemelte: ha az iskolanap a természet problémáira hívja fel a figyelmet, az a környezetvédelem fontosságára való ráébredést mutatja. Az iskolanap alkalmával a négy elem – tűz, víz, levegő, föld – témakörben hirdettek pályázatokat a tanulóknak, a nyertes munkák alkotóit az ünnepségen díjazták. A fotópályázat nyertese Gál Márk, különdíjat kapott Száraz Andrea. A kreativitási díjat Kis Tamara érdemelte ki, a rajz- és grafika-kiírás győztese Majláth Szilárd. Az irodalmi pályázatra több tucat alkotást küldtek, gondot okozott a győztes kiválasztása, a zsűrinek hat-hét legjobb mű közül kellett megneveznie a legjobbat – ecsetelte Czegő Zoltán író, aki részt vett az alkotások elemzésében. Végül Kányádi Izabellának ítélték oda a díjat, de Czegő fontosnak tartotta további neveket is megemlíteni: Fazakas Boglárka, Bartha Gabriella.
A színpadon került sor az iskola által aktív és nyugalmazott oktatóknak odaítélt Pedagógusi és Tatrangi Sándor díjak átadására – ezzel az elismeréssel tisztelegtek példaértékű munkásságuk előtt. A Tatrangi Sándor díjat Pénzes Klára, a Pedagógusi díjat Vargha Orbán Csaba kapta, mindketten nyugalmazás előtt álló pedagógusok. Elismerésben részesült Szőcs Edith és Dénes Irén. A díjazásokat követően az iskola tanulói változatos műsorral léptek színpadra. A produkciókat vastapssal jutalmazta a közönség, nemcsak a gyermekek előadásmódja fogta meg őket, a betanító pedagógusok ötletességéből fakadó koreográfiák is színes varázslatba vitték a nézőket. Az iskolanap keretében később megkoszorúzták a Beke György, valamint az iskola pedagógusai emlékére állított kopjafákat.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Versek a pelenkázóasztal felett (Beszélgetés Varró Dániel költővel)
A színházi világ egyre inkább Shakespeare újramagyarítójaként kezeli, miközben a magyar nyelvterület egyik legnépszerűbb költője. Varró Dániel verseit vitatják, hol túl gyerekesnek, hol túl felnőttesnek tartják – de többnyire imádják.
– Ritmus, zene, bravúros külsőségek vagy mély értelem, súlyos mondandó: ön melyik párton áll ebben a versalkotási vitában?
– Egy Mikszáth-anekdota szerint egy hölgyolvasó állítólag azt rótta fel neki, hogy amit Mikszáth úr ír, nem rázza meg az ember lelkét. Mikszáth erre azt válaszolta: drága hölgyem, állítottam én valaha, hogy az ön lelkét kívánom rázogatni? Nos, nekem sem célom, hogy lelkeket rázogassak, érthető, szerethető, humoros verseket akarok írni. Mindig megkapom, hogy a verseim nem túl mély értelműek. Kritikákban is kiemelték, hogy míves versek, meg hogy jó formaérzékkel rendelkezem, de a mai napig nem érzem, hogy nekem kellene megmondani a tutit, és nem is tartom, hogy a költészet erre való volna. Olvasóként is azokat a verseket szeretem, amelyeknek jó a zenéjük, imádom a csengő-bongó rímeket, elandalodom rajtuk. Ugyanakkor arra törekszem, hogy az engem érdeklő apró-cseprő dolgokat összehozzam a sajátos költői nyelvezettel, s a kettőnek különös, érdekes feszültségét érezzem. Valahogy így fest az én versideálom.
– Hogyan vélekedik arról az állításról, miszerint nincs gyerekeknek vagy felnőtteknek szóló vers, csak jó vagy rossz vers?
– Van igazság benne. Én sokáig nem foglalkoztam azzal, kinek szól, amit írok. Az első kötetemről, a Bögre azúrról sok kritika megjelent, egyesek szerint annyira gyerekes, hogy általa én vagyok a posztinfantilizmus előfutára. Na jó, mondtam, legyen így, ehhez képest a gyerekeknek szánt, Túl a Maszat-hegyen című kötetem viszont azt kapta, hogy túlságosan felnőttes, és hogy legfeljebb a vájt fülű sznob óvodásokat tekinthetem célközönségnek. Mindent összevetve, nem figyeltem én túlságosan erre a dologra, s miközben felnőtt verseim túl gyerekesek, a gyerekverseim pedig túl felnőttesek, magam is csodálkoztam, hogy ennyire megtalálták a közönségüket.
– Mennyiben változtatott a hangsúlyokon, hogy közben három kisfiú apukája lett? – A gyerekeim megszületése óta kétségtelenül alakult némiképp a dolog, hiszen próbálok nekik célzottan is írni. Persze nem biztos, hogy ez a jobbik változat, azoknak a költőknek, akiket gyerekként és felnőttként is a legjobban szerettem – Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly –, egyiküknek sem volt gyerekük. Ez arról árulkodik, hogy nem annyira szülőnek kell lenni, mint inkább gyerekekhez közel álló lelkületű, „világnézetű” embernek.
– Ezek szerint inkább visszahúzó erőt jelent a saját gyerek, nem pedig plusz inspirációs forrást?
– A gyerek iránti elfogultság lehetetlenné teszi a szükséges távolságtartást, ez nem elhanyagolható „veszély”. Mert bizony olvastam olyan verset nagyon jó költőtől is, amely beleragad abba, hogy a gyerekük milyen jót mondott, mennyire aranyos dolgot művelt. De elvonatkoztatni sem lehet a helyzettől. Amikor a fiamat először a kezembe adták, nagyon sírt, nekem meg fogalmam sem volt, hogyan kell megnyugtatni egy egynapos csecsemőt. Nem jutott eszembe más, elkezdtem neki mondani a Párizsban járt az ősz című Ady-verset, szegénykémnek ez volt élete első versélménye. Viszont abbahagyta a sírást, kerekre nyílt szemekkel várta a folytatást, én meg megtapasztalhattam, micsoda praktikus haszna tud lenni a versnek. Ezen felbuzdulva gyerekmondókákat kezdtem keresni, de egyrészt alig találtam, másrészt csak olyanokat, mint a „Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom”. Nekem, Budapesten született és sokáig ott élő embernek, apukának viszont sosem volt zsákomban mákom, meg a komámasszony sem kérte soha a szekeremet, ezért aztán magam kezdtem írni mondókákat. Kitartóan mondogattam a saját fejlesztésű altatómondókát, mire egyszer csak elaludt a kisfiam, és én azt hatalmas sikerként éltem meg. De született mondóka öltöztetéshez, evéshez is – hasonlóan praktikus eredményekkel. Nem biztos, hogy ezek irodalmi remekek, de a három mondókás kötetem megjelenése után sok szülő visszajelzett, hogy az ő gyerekük esetében is nagyon jól működnek.
– Sikerült már megfogalmaznia – saját forrásból, gyerekeiből vagy egyéb példákból kiindulva –, hogy hol, milyen módon ragadhat meg egy gyereket a nyelv, az irodalom? – Fogalmam sincs. Azt tapasztaltam, hogy a kicsik – félévestől hét-nyolcévesekig – ösztönösen nagyon fogékonyak a nyelvre, a jó ritmusú dolgokra, még ha nem is értik őket. Nagyon aranyos verseket is írnak, aztán kamaszodás elejétől legtöbben kezdenek megpróbálni megfelelni az elvárásoknak, sokkal kínosabb, modorosabb dolgokat produkálnak. De változatlanul sokan verselnek, mindig is mélyen gyökerező késztetés ez az emberben, elsősorban a heves érzések kifejezésére. – De hogyan került Rómeó és Júlia a gyerekversek közé? Azon túl, persze, hogy magyar–angol szakon diplomázott...
– Teljesen véletlenül csöppentem a színházi világba. Nagyjából az első könyvem megjelenésével azonos időben kaptam egy fordítói felkérést egy meglehetősen költői nyelvezetű darab, a Kés a tyúkban című kortárs mű kapcsán, amihez angolul tudó és lehetőleg költő embert kerestek. Az idősebb, nevesebb költők vagy nem értek rá, vagy nem tetszett nekik a darab, minden bizonnyal amolyan vészmegoldásként jutottam eszébe az előadás dramaturgjának, aki egyben a könyveimet megjelentető kiadó igazgatója is. Szóval minden színházi előélet nélkül készítettem az első fordításomat, az előadás nagyon jól sikerült, még díjat is kaptam érte. Azóta színházi emberként kezelnek, és szépen kaptam megbízásokat. Eleinte nagyon sok kortárs darabot fordítottam, közöttük sok botránydarabot is, amely amúgy tőlem elég messze álló műfaj, ezért aztán nagyon örültem, amikor Shakespeare-t is fordíthattam.
– Milyen volt a Shakespeare-rel való fordítói találkozás?
– Nagyon nehéz őt fordítani, a legnagyobb küzdelemre az ad okot, hogy Shakespeare-t sokan és a legnagyobbak fordították magyarra. A színház részéről ugyanakkor természetes igény, hogy minél frissebb szöveggel dolgozzon, s ha egy modernebb felfogású előadás készül, ahhoz tényleg nem passzol egy 150 évvel ezelőtti nyelviséggel fordított szöveg. Az általam fordított második Shakespeare-darab Lear újra címen Lear király volt, amelyet Vörösmarty óta nem nagyon magyarított senki. Csodálatos költői erejű szöveg, de hát mégiscsak évszázadokkal ezelőtt írták, olyan szavakkal, mondatszerkesztéssel, amelyek ma nagyon nehézkesnek hatnak. – A klasszikus „Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó!” hogyan hangzik Varró Dániel változatában?
– Jaj, Rómeó, mért vagy te Rómeó! – ez az én fordítói leleményem, és meg is tudom indokolni. Az „ó” szép, hagyományos költői sóhajtás, amelyet nagyon szeretek, de viszonylag ritkán használjuk, a 13–14 évesek között – mint Rómeó és Júlia is – pedig még kevesebben. Amúgy az erkélyjelenetet élveztem a leginkább. Shakespeare-ben ugyanis az a csodálatos, hogy miközben szereplői drámai jambusokban beszélnek, abszolút átjön, hogy ők szerelmes fiatalok bájos, aranyos gesztusokkal. A „jaj” pedig szerintem sokkal inkább illik ebbe a képbe, ami elsősorban nem rácsodálkozásról, hanem elkeseredésről, kétségbeesésről szól.
– Verseinek tekintélyes részét viszont a pelenkázóasztal fölé hajolva mondják fogékony csecsemőknek. Szereti viszonthallani azokat?
– Ahhoz a költészethez, amit én szeretek, hozzátartozik, hogy elmondják. Ha csendben olvasunk egy verset, sok minden elvész belőle. Imádom a régi felvételeket, amelyeken költők adják elő a verseiket, Babits az egyik kedvencem, amint nagyon furán, szinte énekelve mondja saját költeményeit. Megkockáztatom: sokkal hatásosabb, mint egy Latinovits-előadás. A szerző ugyanis pontosan oda teszi a hangsúlyokat, ahová eredetileg szánta, és ez többet ad, mint egy bármilyen jó színészi alakítás.
– Prózáról szó sem esik: csak nincsenek haragban egymással?
– Roppant ingoványos terepnek tartom. A Maszat-hegyet eredetileg prózában terveztem, de előbb túl Lázár Ervin-esre sikerült, aztán túl jellegtelenre, úgyhogy feladtam. Bevallom, olvasni is inkább verset szeretek, ami nem rímel, az nekem már nem annyira barátságos. Ha egy kiállításmegnyitóra invitálnak, akkor is rímes prózában, makámában írom meg a köszöntőmet, szükségem van ezekre a kapaszkodókra.
Varró Dániel
Költő, Budapesten született 1977. szeptember 11-én, első verseit 12 éves korában (1989) írta. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett, az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Hét önálló kötete jelent meg – Bögre azúr, Túl a Maszat-hegyen, Szívdesszert, Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Nem, nem, hanem, Akinek a kedve dacos –, több (elsősorban gyerekeknek szóló) kötet társszerzője. Műfordítói tevékenysége egyre sokrétűbb, drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit több magyarországi színház műsorára tűzte. 2005 óta a Szépírók Társaságának, 2008 óta pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja. Legfontosabb kitüntetései: Bródy Sándor-díj, különdíj (1999); Az Országos Színházi Találkozó különdíja a Kés a tyúkban fordításáért (2000); Petőfi-díj (2003); Az Év Gyermekkönyve díj (2004); József Attila-díj (2005); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007); Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma (2008/2009); Győri Könyvszalon, alkotói díj (2011). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ballagás a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az iskola nemcsak tanít, nevel is
Május 26-án felvirradt a nagy nap a Csiky Gergely Főgimnázium 77 végzős diákja számára. A feldíszített osztálytermekben reggel 8 órakor elkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd 9 óra után a négy osztály – három elméleti (matematika–informatika és természettudományok – intenzív angol nyelv, turizmus, valamint közgazdaság szak) és egy szakiskolai (autómechanika) – emelkedett hangulatban kivonult az udvarra, hogy kezdetét vegye az évzáró ünnepély.
„Vagy mi vagyunk túl kevesen, vagy az udvar túl nagy” – így kezdte beszédét Pellegrini Miklós megyei helyettes főtanfelügyelő, és valóban, évről évre egyre nagyobbnak tűnik az iskola udvara még úgy is, hogy a ballagáson azért jelen vannak nemcsak a végzősök, hanem szülők, rokonok, barátok, ismerősök, hozzátartozók is.
A meghívottak közt helyet foglalt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós, Arad megye helyettes főtanfelügyelője, Szabó Mihály városi tanácsos, Király Árpád főesperes, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. Jelen volt még az ünnepségen Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke, valamint Tóthpál Renáta aligazgató és Bíró Emese, az iskola szülőbizottságának elnöke.
„Mindannyian jók vagyunk valamiben, és arra kellene törekedjünk, hogy ezt a valamit megtaláljuk, kiműveljük és ennek segítségével érjük el életcélunk. A tanárok kötelessége az, hogy segítsenek nektek ebben a keresésben, és ezzel együtt elindítani benneteket az úton. (…) Ami igazán számít az az, hogy belőletek boldog, elégedett felnőttek váljanak, és hogy egykor majd úgy gyertek vissza ebbe az iskolába, hogy itt valamikor megtaláltátok a lehetőséget. Ha ez így lesz, akkor mi, tanárok teljesítettük a kötelességünket” – hangzottak el Muntean Tibor igazgató szavai.
Király András államtitkár a diákokhoz intézett beszédében kihangsúlyozta, hogy az iskolát kijárni nagyon fontos dolog, szinte elengedhetetlen. Ugyanakkor ő is, akárcsak Bognár Levente vagy Faragó Péter az Arad megyei magyar közösség fontosságát, összetartását emelte ki.
„Évről évre itt ülnek az asztalnál az aradi magyar közösségnek azok a képviselői, akik tettek és tesznek azért, hogy itt az oktatás folyamatos és jó minőségű legyen. (…) Kedves végzősök, tudnotok kell, hogy az iskola mindig visszavárja egykori diákjait, meghallgatja a panaszokat, a dicsekvést is, és mindig van egy-két jó szava a végzősökhöz” – zárta beszédét az államtitkár.
„Azt hiszem, hogy bátran és büszkén nézhettek bele a tükörbe, hiszen jeles tanulói voltatok az iskolának. Kívánom, hogy életetekben sok-sok ilyen ünnepi pillanat legyen még, és ahogyan az előttem szólók már elmondták: várunk vissza ebbe az iskolába akár egykori diákként, szülőként, vagy akár tanárként” – ezekkel a szavakkal fordult a végzősökhöz Pellegrini Miklós.
A XI. osztályosok nevében Zsámbok Emese köszönt el a végzősöktől, ezt követően a ballagók nevében Ilona Judit XII. A osztályos tanuló gondolatait Józsa Tamás XII. A osztályos tanuló tolmácsolta, majd Czank Vivien ballagó diák József Attila Születésnapodra című versével búcsúzott.
A hagyományos kulcsátadás és szalagkötés után az osztályfőnökök kiosztották a legeredményesebb, legszorgosabb végzősöknek járó díjakat, kitüntetéseket, dicséreteket.
Király András jóvoltából minden díjazott egy Arad halad című kötettel, valamint az RMDSZ felajánlásával egy Arany János-kötettel gazdagodott. A végzősök jutalmazását – a felajánlott díjak kivételével – a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatta.
A négy éven át kimagasló teljesítményt nyújtó, évfolyamelső végzős diákokat WIESER Tibor-díjjal jutalmazta az Alma Mater Alapítvány: Ilona Judit (XII. A) és Boldizsár Bettina (XII. C) voltak idén a legjobbak közt a legjobbak.
Az informatika terén kimagasló diákok – Csomós Roland és Szilasi Róbert – Erdélyi Károly-díjban részesültek.
Az anyanyelv terén nyújtott eredményes tevékenységeket az idén is Böszörményi-díjjal jutalmazták. A Csiky-Csuky diáklap leköszönő szerkesztőinek – Ilona Juditnak és Siska Szabó Lehelnek – a díjat átadta Bege Magdolna és Rudolf Ágnes magyartanár. Ugyancsak Böszörményi-díjban részesültek az iskola honlapjának leköszönő szerkesztői – szám szerint nyolc végzős diák.
Dr. Vekov Károly, az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke most is felajánlott egy díjat annak a diáknak, aki kiemelkedő eredményeket ért el történelemversenyeken is, ezt Siska Szabó Lehel vehette át.
Az iskolai szép eredményeken kívül a végzős diákok még sok szép – iskolán kívüli tevékenységeken, tantárgyversenyeken elért – eredménnyel büszkélkedhetnek, ezeket különdíjjal jutalmazták a szaktanárok.
A hagyományos ballagási ünnepély végén a végzős osztályok egy-egy dallal búcsúztak az iskolától, a közösségtől. Mintegy záró momentumként Király Árpád főesperes áldását adta a ballagókra, majd a közösen elmondott Miatyánk után lufi eregetéssel vettek búcsút iskolájuktól a végzősök.
Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Nyugalom, na persze!
A legaprólékosabb részletesség, a zseniális „kisszereplők”, a finom gesztus- és képismétlések, a tragédia és humor, a lent és fent erős kontrasztja tetszett a leginkább a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A nyugalom című előadásában (rendező: Radu Afrim), amelyet hétfő este Kolozsváron is bemutattak.
Még most is pironkodom miatta, de nem tudott nem eszembe jutni a szentségtörő banalitás: órákig tarthat csak magának a díszletnek a felállítása, majd függöny legördültével az összepakolása – olyan aprólékossággal megtervezett A nyugalombeli otthon elképesztő méreteket öltő rendetlensége. A konyhakredenc fiókjai nem csak úgy vannak, üresen, na jó, esetleg egy élére hajtogatott törlőkendő lapul az egyikben, mert éppen kellékként van rá szükség egy-két jelenetben, nem, itt minden tömve van, fiókok, polcok, és rengeteg bútor – már első pillantásra minden ez, csak nem nyugalom. És ez még csak a kezdet.
Nem nyugalom az sem, hogy néha tíznél is többen vannak a nagyszínpadra berendezett stúdiószínpadon, és senki sem csak úgy mellékesen tölti ott a helyet, mindenki mozog, mond, jelen van. Ez az az előadás, amit jobb lett volna az utolsó sorból nézni, hiszen csak úgy kellett kapkodni a fejem, hogy éppen mi zajlik a színpad másik felében, és egész biztosan még így is lemaradtam pár dologról.
Berekméri Katalin Jordán Évaként úgy váltogatja az alteregóit, hogy elhisszük róla, hangját szétbagózott, görbehátú vén matróna, amikor két mozdulatból váratlanul teljes átalakuláson megy keresztül, és bizisten meg is nő legalább félméterrel, hogy a nézőtér diszkréten felhördül bele. Aztán még oda-vissza elműveli ezt néhányszor.
Galló Ernő úgy játszik le több jelenetet méteres magasságú fogyatékos kisnagyfiúként, hogy egyszer sem „lóg ki az emberláb”. Biluska Annamária a vagány Jolika, aki hosszasan meséli letűnt ifjúsága páratlan szerelmi történetét, és csak kicsit zsörtölődik a locsoló társasággal, amikor izomgyúrt kétméteres plakátnővel érkeznek húsvétkor a kétszer háromméteres kocsmába. A kanári kétméteres férfiember, kalitkában lakik, pedig a kalitka a szokásos méretű darab. Sok a zene, ének, hangtorna – jól illenek az éppen zajló jelenetekhez. Megannyi apró jelzés, trükk, fogás, mozdulat, beszédmód teszi a kisebb szerepeket naggyá, lényegessé, sokszor felejthetetlenné.
Az évezred rendezői szívesen nyúlnak a modern technikai eszközökhöz, itt is hatalmas képernyők nyílnak a szekrényajtók mögött, a kivetített képkockákkal ráerősítenek a színpadi noir hangulatra. Mégis a képernyőről áradó fekete-fehér fénnyel mintha cseppet szabadulhatnánk B. Fülöp Erzsébet, a szakma és a társadalom számkivetettje, az önmagát négy fal közé száműzött egykori sikeres színésznő, a gyermekét megtagadó anya kreálta pokoli hangulatból, akinek lelke és tudata is meghasad, és annyira megteremti a megvilágosodás pillanataival kevert őrület minden rettenetét, hogy az a percnyi pixelkép olyan, akár a nyitott ablakon beáramló levegő. Erre még a „tisztító” víz sem képes, amiből oly sok van a színtéren, de ahogy haladunk a történetben, egyre piszkosabb, belekerül és előkerül belőle mindenféle, palackposta, hányás, feladott életek. Andor (Bányai Kelemen Barna) szétmarcangolódik világában: az önfeláldozó fiú az anyja iránti szeretet, a tehetetlenség béklyójában vergődik, az otthonból lett börtön rabja, de Eszteré (Kiss Bora) is, akivel szenvedélyesen megélt szerelmükben valahogy mintha mindig kergetőznének egymással, csak nagyritkán vannak egyazon hullámhosszon, közben még az alkotás kínjai-kételyei is gyötrik.
A nyugalom Bartis Attila azonos című regénye, annak színpadi változata, és a szintén Bartis Attila Anyám, Kleopátra című színdarabjának ötvözéséből született. A színház honlapján ezt írják a 18 éven felülieknek ajánlott előadásról: „Az előadás – cenzúra nélkül kezelve a regény nyelvezetét – a marosvásárhelyi származású szerző által teremtett világ szereplőit vonultatja fel. Az irodalmilag igen értékes realista szöveg tipikusan afrimi hangulatban a misztikumnak, az efemer létezés groteszkségének, az emberi kapcsolatok törékenységének ad helyet. Az előadásnak nem célja a tabudöntögetés; érzelmileg kívánja megérinteni nézőjét: érzelmeket, erotikát, humort, zenét, szövevényes cselekményt, valamint anya-fiú, nő-férfi kapcsolatokat mutat be a szétesés, a szexualitás viszonylatában. Az érzelmileg felforgató előadás a nézői értelmezést, gondolkodást provokálja.”
Bár azt megtanultam magamról, hogy ilyen sok meztelen hátsót – ha mégoly csinos is... – inkább nem szeretek ilyen közelségből látni, sem a macskajaj biológiai folyamatait ilyen életszerűen, mindez kétségtelenül megteszi a hatását, az érzelmi hullámvasút nagyon megvan. A szerelem, a szeretet, a magány, gyötrődés, elmegyógyintézet, élet, halál, mind-mind olyan nyomasztó, hogy a felemás végkifejlet már szinte felszabadít. És a provokáció is bejött, aznap, másnap, azóta is.
A majdnem három óra szünet nélkül a stúdiós széken nagyon hosszú tud lenni. Mégis bármikor újra megnézném. Kár, hogy csak egyszer adták elő Kolozsváron. Akinek Marosvásárhelyen van útja, ki ne hagyja.
Bartis Attila: A nyugalom, rendező: Radu Afrim, díszlet: Adrian Damian, jelmez: Márton Erika. Szereposztás: Andor: Bányai Kelemen Barna; Anya: B. Fülöp Erzsébet; Eszter: Kiss Bora; Jordán Éva: Berekméri Katalin; Rebeka: Nagy Dorottya; Jolika: Biluska Annamária. További szereplők: Bartha László Zsolt, Galló Ernő, Ruszuly Ervin, Varga Balázs, Huszár Gábor, Kölcze Kata, Nagy Péter.
Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Átalakult nyilvánosság, kétéltű userek és újságíró bloggerek
Konferencia a felhasználók és a hagyományos média viszonyáról
A felhasználók által készített tartalmak és a média viszonyáról, kölcsönhatásairól szervezett konferenciát május 24-én, szerdán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a BBTE Újságírás Intézete. A Media vs. User Generated Content című konferencián délelőtt négy meghívott tartott előadást ebben a témában, a YouTube-on kialakult új nyilvánosságról, a Facebook fogyasztókra gyakorolt hatásáról, hírversenyről, illetve a blog és újságírás viszonyáról, egymás mellett éléséről. A konferenciát délután kerekasztal-beszélgetés zárta, amely során erdélyi magyar újságírók, szerkesztők, főszerkesztők értekeztek arról, mit tesz a közösségi média, illetve a felhasználó a hagyományos médiával.
Az elmúlt években a kiváltságok bizonyos formáinak elvesztése miatt elégedetlenek a hagyományos (főleg írott) sajtóban szocializálódott újságírók: már nem csak ők a különböző forrásokból származó információk szinte kizárólagos birtokosai, már nem csupán ők szűrik meg, elemzik, s továbbítják a politikai, gazdasági és szociális jellegű híreket. A tömegtájékoztatási palettán már régen megjelentek az alternatív információs csatornák, mi több, jól „befészkelték” magukat a köztudatba. De ezáltal a szakavatott szem által végzett szelekció, az információ ellenőrzése, a források felkutatása és védelme vajon nem sérül-e? Hogyan lehet monetizálni, azaz pénzzé változtatni az új tömegtájékoztatási megnyilvánulási formákat? A kérdésre Glózer Rita, a Pécsi Tudományegyetem szakembere kereste a választ.
Elmondta: az új médiumokkal játszadozó, vagy azokat mondhatni professzionális módon használó fiataloknak nincs intézményi háttere, nem rendelkeznek újságírói szakképzéssel, előttük viszont megnyílt az „új nyilvános színtér”, amelyen keresztül továbbítani tudják különböző formában és formátumban megalkotott hang- és videó-anyagjaikat. Ezek természetesen távol állnak a Habermas által megfogalmazott paradigmáktól, ugyanis nem feltétlenül komoly, közérdekű témákat boncolgatnak, hanem elsősorban személyes jellegűek. Az új médiumokban nem feltétlenül a racionális vita, a deduktív és induktív logika, az elemzés a primér faktor, az új nyilvános színtéren eluralkodnak az indulatok, az érzelmek, megszegik az évtizedekig normának számító szabályokat.
– Bizonyos értelemben hanyatlás tapasztalható. Jelenleg olyan személyek nyilvánulnak meg, olyan témák kerülnek terítékre, amelyeknek eddig nem volt helye. Tulajdonképpen a média demokratizálódásáról beszélünk – fogalmazott a szakember.
Hozzátette: az amatőr média előállítói rendszerint függetlenek, nincs intézményi hátterük, mondhatnánk, hogy nincsenek kitéve az öncenzúrának, mi több, az intézmény részéről sem fogalmazódnak meg igények, elvárások. Az általa tanulmányozott kimutatások szerint a magyarországi tinik egyre sűrűbben néznek különböző képsorokat a YouTube videómegosztó csatornán: a statisztikák alapján elmondható, hogy ez a tevékenység az utóbbi években egyre népszerűbb lett. Míg néhány éve a harmadik leggyakoribb internetes tevékenység volt, tavaly Magyarországon például a második helyre kúszta fel magát a YouTube használata.
– Egyre gyakoribb és népszerűbb a paródia, de legalább annyira elterjedtek a különböző életstílusokat bemutató médiatartalmak, legyen az gasztronómiai, divattal vagy szépségtechnikákkal kapcsolatos platform. Azaz: mit ettem, mit vásároltam, mi van a táskámban, hogyan öltözöm – jegyezte meg Glózer Rita.
Tudatta: a videóblogot működtető fiatalok alkalomadtán igen jelentős bevételre tesznek szert. A médiatartalommal kapcsolatos különböző mértékű jövedelem mellett online áruházakban pólókat, bögréket, golyóstollakat árulnak. A termékelhelyezés bevett szokás, de a felhasználók ezt rendszerint érzékelik, elvetik.
Demény Péter író, újságíró, Nemes Z. Márió költő egyik legutóbbi interjúját idézte, aki elmondta: mobilja már testrészévé vált, a Facebook a létezés egyik meghatározó eleme, amit ha elvesznek, az lassan olyan, mintha levágnák a kezed. Demény szerint ma már nem emberek, hanem számítógépek, kütyük közötti viszonyokról kell beszélnünk.
Rendszertani osztályozásában egyéltűekre és kétéltűekre osztotta a mai társadalmat. Bevallotta, amikor az iskolában tanult a kétéltűekről, azt hitte, ezek mind a két közegben tudnak élni, később világosították fel: az állatnak mind a két közegben kell élnie, másképp elpusztul. Egy kétéltű állat olyan, mint a mai társadalom egy része: online és offline közegben is kell élnie, másképp nem tud megmaradni. A kétéltű még tudatos felhasználó, a Facebookon szembeáramló adatok közül próbál szelektálni, küzd a lassúságért, kacérkodik a kilépéssel, viszont soha nem lépne ki, „a user generál, miközben generálva is van”.
Ám Demény szerint léteznek egyéltűek is, akiknek gondolkodásuk bináris, nem olvasnak mást csak a netet, és az ott található információkat mind elhiszik. Az egyéltű user csak generálva van, elfogadja az új közösségi médiás világrendet, meg sem gondolja, talán létezik-e más. Az egyéltű médiafogyasztására a sebesség jellemző, ellenőrizetlen, nem válogat, ugyanolyan hírértekkel bír, ha valaki kutyát vett, meghalt egy nap háromszor ugyanaz a világsztár vagy a HVG egy elemző cikke.
Botházi Mária, a BBTE egyetemi oktatója előadásában az erdélyi magyar hírportálok 2017 januárjánák tíz legnépszerűbb cikkéről készült elemzését mutatta be. A négy legnagyobb erdélyi hírportál – Transindex, Maszol, Székelyhon és a Főtér – elemzésekor az oktató a kattintásokat mérte, a témákat, stílust, címet és leadet vizsgálta.
Médiafogyasztás az erdélyi magyar online térben: van-e értelme a hírversenynek? című előadásában Botházi meg is válaszolta a címben megfogalmazott kérdést: szerinte nincs értelme az erdélyi magyar hírportálok esetén a hírversenynek, sokkal fontosabb az egyedi hangnem, önálló stílusjegy, illetve a téma.
A beszélgetés során Cseke Péter kiemelte, a Facebook mint tényező fontos a magas olvasószám generálásában. Egy cikk népszerűsége függ a Facebook-lájkoktól, a poszt szövegétől, illetve a kommentek számától is. A kommenteknek nagy szerepe van egy cikk népszerűségében, több olvasó tér vissza egy-egy Facebook-poszthoz, portálon található cikkhez, a kommentek miatt. Makkay József elmondta, miután bevezették a regisztrációhoz kötött kommentelést, megszüntetve így az anonim hozzászólás lehetőségét a weboldalaikon, a hozzászólok 70-80 százalékát elvesztették.
Cseke Péter és Balázsi-Pál Előd is igénybe vette már a Facebook reklámozási lehetőségeit, hogy egy-egy cikket promováljanak a közösségi médiában. A Maszol-nak ezzel az a célja, hogy a minőségi tartalmakat megerősítse. Azt is figyelembe veszik a cikkek kiválasztásánál, hogy olyan tartalom legyen, ami olvasottságot generál. A Transindex is minden esetben saját anyagot hirdet, viszont ők játszadoztak már azzal a lehetőséggel is, hogy meghatározott célcsoportnak reklámozzanak. Ám hiába a sok lájk, ezek nem konvertálhatóak bevétellé, így a sajtótermékek továbbra sem tudják magukat fenntartani a piacról.
Újvári Ildikó elmondta, a Szabadság saját magával fut versenyt, megpróbálja a szerkesztőség a szabadsag.ro weboldalt hírportálként működtetni. Mindezt úgy, hogy ne rontsa a nyomtatott újságot, de visszacsalja az olvasót a weboldalra. Elkülönítik a kettőt, a szerkesztőség megpróbálja párhuzamosan fenntartani őket.
Az újságírók abban megegyeztek: az olvasók már a közösségi média megjelenése előtt befolyásolták a hagyományos média működését, az olvasók által készített tartalmakat már régebb is felhasználták, az olvasó mint hírforrás már régóta bevált technika az újságírásban.
– A user generated content mindig is létezett, csak a közeg változott meg, amelyben működik. A felhasználóknak gyakran könnyebb tartalmat előállítani, mint az újságíróknak – mondta el a Transindex főszerkesztője. A romániai tüntetéseket hozták fel példának, elmondva: míg egy televízió kivonul egy eseményre, hogy azt élőben közvetítse, időigényes. Ez alatt az idő alatt a felhasználók már rég közvetítik a történéseket, de a Facebookon. A média szerepe ebben az, hogy egybefoglalja a felhasználók által készített tartalmakat, háttérinformációkkal lássa el.
A hitelesség kérdése is felmerült a beszélgetés során, kiben bíznak meg a felhasználók, kit tekintenek szakértőnek az olvasók, kiről hiszik, hogy hozzá tud érdemben szólni egy adott témához. A felhasználók manapság jobban bíznak az emberekben, mint a sajtóban, a közösségi médiában ismerősről ismerősre terjednek a tartalmak, így a felhasználó hitelesebbnek tart egy ismerős által megosztott tartalmat, mint egy cikket, ami a sajtóban jelent meg. A sajtó hitelességének csökkenéséhez hozzájárul a számos propagandacsatorna megjelenése, vagy a blogok elterjedése, amelyek magukat alaptalanul sajtóterméknek képzelik, így egyértelmű reakció az olvasó részéről, hogy az ismerősben, rokonban jobban bízik, mint a sajtóban.
Az idősebb korosztályra jellemző, azt hiszi el, amit látott a tv-ben, olvasott az újságban és hallott a rádióban, a fiatalok körében elterjedt jelenség, hogy azt hiszik el, amit olvastak az interneten. Ám nem minden valós, ami az interneten terjed.
A konferencia során kiderült, a felhasználók a közösségi média megjelenése előtt is hatást gyakoroltak a média működésére, az általuk készített tartalmakat már azelőtt felhasználták a sajtóban. A közeg, amelyben a felhasználók által készített tartalmak terjednek, megváltozott, felgyorsult, az internet számos lehetőséget tárt fel, blogok, közösségi média, amelyek segítségével a felhasználók megoszthatják, szélesebb körben terjeszthetik saját tartalmaikat, véleményüket, meglátásaikat. Ám ezek nem feltétlenül hatnak negatívan a média működésére, egymás mellett is tudnak létezni, csak szelektálni kell.
A közösségi média megváltoztatta a sajtó működését, új teret hozott létre a médiatermékek terjedésére, új nyilvánosság látszik kialakulni. A médiatartalmakkal a felhasználók leggyakrabban a Facebookon kerülnek kapcsolatba, nem ők keresik a híreket, azok mennek szembe velük, jelennek meg a Facebook-hírfolyamban, akár hirdetés formájában. Viszont a Facebook-hírfolyam nem a hiteles forrásokból származó tartalmak gyűjtőmedencéje, számos, saját magát médiaterméknek, hírforrásnak vélő csatorna valótlan, ellenőrizetlen információkból összeállított tartalmai is ide kerülnek, macskás videókkal, kisbabás felvételekkel, tegnapi vacsorákról készített képekkel, szelfikkel együtt. A felhasználóknak tudatos „userekké” kell vállniuk, akik nem hisznek el, osztanak meg gyanús forrásból származó tartalmakat, tudatosságukkal, szelektálásukkal hozzájárulva az ellenőrzött információkból származó anyagok terjedéséhez.
– Arra a következtetésre jutottam, hogy az erdélyi magyar olvasó, ha ezeket az oldalakat nézi, eltérő kínálatot keres. A kolozsvári székhelyű portáloknál, hogyha az elemzett cikkeket nézzük, teljesen eltérőek voltak a legkattintottabb anyagok, tulajdonképpen a tematizáció, a hangvétel a meghatározó a sajtópalettán, illetve az, hogyan kerül az olvasó kapcsolatba a tartalommal – mondta el az előadása végén Botházi Mária.
Az egyetemi oktató elemzésében kitért arra is, hány egyedi látogatója van a különböző weboldalaknak (hány látogató keresi fel úgy a portált, hogy beírja a böngészőbe annak webcímét), illetve arra is, a látogatók hány százaléka érkezik közösségi oldalakról, főleg a Facebookról. A legnagyobb egyedi látogató aránya a Transindexnek volt januárban, a többi hírportál esetében az olvasók zöme, megközelítőleg 80 százaléka Facebookról érkezett a hírportálra.
Kecskés István magyarországi meghívott, újságíró, blogger Az újságíróból blogger – a sajátos törzsfejlődés címmel tartott előadást, amelyben azt taglalta, mi a különbség újságíró, újságírás és blogger, blogolás között. Kecskés szerint az újságírás egy szakma, míg a blog egy stílus, az újságíró tanul, a blogger csak regisztrál egy felületen, és már bloggernek is hívja magát. Szerinte a blog a véleménynyilvánítás színtere, a „blogger pedig mindenhez érthet, még ahhoz is, amihez nem”.
Arra a kérdésre, hogy lehet-e az újságíróból blogger, Kecskés válasza az volt, hogy igen, az újságíró a blogon egy másik arcát mutathatja meg. Az előadó szerint a Facebook is lehet mikroblog, ha ő, Kecskés István, mint újságíró, és nem mint magánszemély oszt meg tartalmakat.
Szerinte az út visszafele is járható, lehet blogból is hírforrást faragni. Elmondta ez „egy bonyolult fejlődés, de szinte minden esetben a véleményműfaj alakul át”: a blogger a véleményírásból elrejti a véleményt, így alakulhat át hírré.
A blogok népszerűségének hátrányairól is beszélt a meghívott: számos blog beszáll a hírversenybe, míg rengeteg blogra ellenőrizetlen, hamis információk kerülnek fel, megtévesztve az olvasót. Elmondta, egyik legnagyobb magyarországi blogot egy autószerelő-műhelyben üzemeltetik, két olajcsere között töltenek fel valami tartalmat. Lájkvadásznak címkézte a blogok egy fajtáját, amelyek a bevételért mindent megtesznek. Hangzatos címekkel, becsapós tartalmakkal csalják oldalukra az olvasókat, a hamis informálással nem foglalkoznak, csak a klikkekért járó bevétellel.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem tölti be alapvető szerepét, gyakran szócső a romániai sajtó
A romániai sajtó nem tölti be alapvető szerepét, gyakran válik bizonyos kereskedelmi és politikai érdekek szócsövévé, áthágva a pontos, kiegyensúlyozott és teljes körű tájékoztatás elvét - derül ki egy jelentésből.
A médiapluralizmusra leselkedő kockázatok az Európai Unióban és ezen kívül (MPM) című jelentés szerint - amelyet a Médiapluralizmusért és Sajtószabadságért Központ készített az Európai Unió támogatásával - a romániai médiapiacot a televíziók uralják. Az Agerpres által ismertetett jelentés arra is rámutat, hogy az utóbbi időben nőtt az internethasználat, a nyomtatott sajtó olvasottsága azonban folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, részesedése a médiapiac mindössze 13 százalékára tehető.
A gazdasági válság miatt drasztikusan visszaesett a reklámbevételektől nagymértékben függő újságok példányszáma, az előfizetésekből pedig igen korlátozott bevételre tesznek szert.
Egy olyan országban, ahol az embereknek nem szokásuk az olvasás, és nincs jártasságuk abban, hogy fizetni kell a hírekért, nehéz helyzetbe kerültek a nagy hagyománnyal bíró kiadványok is.
A jelentésben a médiapluralizmus és a sajtószabadság kockázati indexét négy fő tematika mentén vizsgálták: az alapvédettség, a piaci pluralizmus, a politikai függetlenség és a társadalmi befogadás. Minden tematikát mutatók írnak le, ezeket egy 0-tól 100%-ig terjedő skálán helyezik el. Alacsony kockázatot jelent a 0% és 33% közötti érték, közepest a 33% és 66% közötti, és magas kockázatot mutat a 66% és 100% közötti érték.
Ami az alapvédettséget illeti a romániai törvényi előírások „viszonylag biztos” keretet adnak, a kockázati index 34%. Ebben a kategóriában a kockázatot növelő tényező, hogy a vonatkozó előírásokat nem alkalmazzák következetesen. A jelentés szerint ezen problémák nagy részét a gazdasági-társadalmi körülmények és az állami intézmények strukturális problémái gerjesztik.
Ennek okai a jogszabályi keretre, a médiapiac rendellenességeire és az állami intézmények részrehajlására vezethetők vissza. A kategória mutatói közül háromnak a kockázati indexe 80% fölött van: a médiumok politikai ellenőrzése (88%), a kiadói függetlenség (81%) és a közmédiumok irányítása és finanszírozása (92%). Az összes közül ebben a kategóriában van a legtöbb magas kockázati értékű mutató. A társadalmi befogadás kockázati indexét 54%-ra becsülték. A társadalmi befogadás mutatói arra vonatkoznak, hogy milyen mértékben férnek hozzá a médiatermékekhez a különböző társadalmi csoportok. A kisebbségekre, illetve a nőkre vonatkozó index közepes (38%). A nemek közötti egyenlőtlenség jól érezhető a hírek tartalmában, valamint a közmédiumokban elfoglalt vezető tisztségek számát illetően is, ahol a nők erősen alulreprezentáltak (a hírszerkesztés az egyetlen olyan terület, ahol a nők száma meghaladja a férfiakét).
Magasabb kockázati indexet regisztráltak a fogyatékkal élőknek a médiatermékekhez való hozzáférését illetően (63%), mely területen a jogszabályi keretnek jelentős hiányosságai vannak, illetve a jelbeszéddel vagy a feliratozással való párhuzamos kommunikációt illetően. Az alacsony szintű digitális kompetenciák, valamint a korlátozott internet-hozzáférés okozza a médiakompetencia magas (81%) kockázati indexét.
A jelentés következtetései szerint a nehéz általános gazdasági helyzet közepette Romániában a toborzással, az alkalmazással és a munkahelyek stabilitásával kapcsolatos tényezők gondot jelentenek az újságírói szakmában.
Ezt felerősíti a kiadói függetlenséget szavatoló intézményes háttér hiánya, mind a főszerkesztők, mind az újságírók nagyobb csoportjai tekintetében. A létező etikai kódexek nem kötelező jellegűek, és a közmédia alkalmazottjait leszámítva az újságírók jelentős többsége nem tagja aktív szakmai szervezetnek vagy szakszervezetnek, amelyek általában gyengén képviseltetik magukat.
A jelentés készítői megállapítják, hogy a médiatulajdonosakat semmi sem kötelezi a kiadói függetlenség biztosítására, és nem vonatkoznak rájuk sajátos összeférhetetlenségi kritériumok sem.
Ez a tény tovább bátorítja a tulajdonosokat, hogy mögöttes céllal birtokoljanak médiumokat, amelyekkel különböző politikai, gazdasági előnyökhöz juthatnak - mutat rá a jelentés.
Az MPM a médiapluralizmusra leselkedő lehetséges kockázatok azonosítására kifejlesztett kutatási eszköz az Európai Unió országaiban. A jelentés, amelynek összeállítását az Európai Egyetemi Intézet Médiapluralizmusért és Sajtószabadságért Központja által felajánlott vissza nem térítendő támogatásából finanszírozták, az Európai Unió 28 országán kívül kiterjed Törökországra és Montenegróra is.
A kutatáshoz 2016 májusa és októbere között gyűjtötték az adatokat, egységes kérdőív alapján. Az eredményeket 2017. május 15-én tették közzé. Minden országban külön szakértői csoport gondoskodott a végeredmények pontosságáról. Krónika (Kolozsvár)

Kulcsár-Terza József: Be kell terjeszteni az autonómiastatútumot
Jó és fontos a közigazgatási törvény módosítására benyújtott javaslatcsomag, de ez még nem elegendő – véli Kulcsár-Terza József képviselő. Sok gondra – az anyanyelv és a szimbólumok használatára – megoldást nyújtana, de az autonómiaköveteléseket nem váltja ki, éppen ezért fontolóra kell venni a statútum mihamarabbi parlamenti beterjesztését – véli az MPP-s politikus.
„Ha normális országban élünk – amint azt a miniszterelnök szereti hangsúlyozni –, akkor elfogadja a parlament az RMDSZ által hét elején beterjesztett javaslatcsomagot. Ha leszavazzák, vagy halogatják vitáját, akkor baj van, és ezt nem szabad majd szó nélkül hagyni” – fejtette ki Kulcsár-Terza. Tudomása szerint volt egyeztetés a kormánypártokkal, de az idő mutatja meg, mennyire veszik azt komolyan. Ha egy hónapon belül semmilyen elmozdulás nem történik, akkor lépniük kell, annál is inkább, mert az RMDSZ vezetői több ízben nevezték az SZDP-vel kötött egyezségük szakítópróbájának javaslataik elfogadását. A képviselő kitart korábbi álláspontja mellett: minél hamarabb, még idén be kell terjeszteniük az autonómia¬statútumot, ha jövőre, a nagy román centenárium évfordulójára halasztják, a románok heccként értelmezhetik. Meglátása szerint ennek prioritást kellene élveznie, közösen kellene kiállniuk az egyetlen, mindenki által elfogadott autonómiatervezet mellett.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első példakép: Tiboldi Bea
A Nőileg magazin Mutass jó példát! programjának 87 Hargita megyei jelöltje közül az öttagú zsűri – Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány igazgatója, Dimény Levente színművész, Gergely Orsolya szociológus, Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus és Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke – végső összesítése szerint a legjobb értékelést Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke kapta.
Második helyen a gyergyószentmiklósi Miklós Réka író, míg harmadik helyen a székelyudvarhelyi, jelenleg Csíkszentmiklóson élő András Róbert található. A második és harmadik helyezettről a Nőileg Facebook-oldalán olvasható hamarosan riport, a győztesről pedig a június 5-én megjelenő magazinban.
Összefogta a csíki medence anyukáit, folyamatosan programokat, rendezvényeket kezdeményez a kisgyerekes anyukáknak látókörük bővítéséért és a közösség építéséért. Nála a kulcsszó, hogy az anya a legjobbat kapja, ezáltal a gyerek is boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz, ezért számára természetes, ha azért kell tennie, hogy a szülészet barátságosabb legyen, vagy ha anyukák égető kérdéseire kell válaszolnia – fogalmazták meg a jelölők Tiboldi Beáról. A második helyezett, Miklós Réka író, feleség, követendő példa a fiatalok számára. A jelölők többsége szerint nem lehet csak egy jellemvonást kiemelni Réka tulajdonságaiból, amiért felnéznek rá. „Rengeteget tett a gyergyószentmiklósi fiatalok neveléséért, irodalmi műveltségéért, (...) létrehozott egy ifjúsági irodalmi kört, ahol mindamellett, hogy regényeket elemeznek, a fiatalok bátran bemutathatják saját írásaikat, játékosan fejlődnek. Megtanítja őket arra, hogy ne féljenek az újtól, merjenek bátran kibontakozni és nyitni a lehetőségek felé”. András Róbert 2013-ban a helyi fiatalokkal újraindította az ifjúsági egyesületet, azóta is naponta azért dolgozik, hogy kis közössége jó hírét minél messzebbre elvigye. Ő honosította meg Csíkszentmiklóson a Kolbász Fesztivált, és szintén ő az, aki a Konyhák csatája rendezvényt kitalálta. Emellett tárgyi javakkal is gazdagította környezetét: két felszerelt előadóterem az érdeme. Önkéntesen dolgozik, mintegy 3000 személy élvezheti munkája gyümölcsét.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

A közigazgatási törvény módosításakor a szankciók kapcsán számít nagy ellenállásra az RMDSZ
Miért fordítja félre a román állam a fejét, ha kisebbségi ügyekről van szó, és miért akart bekavarni a külügy a FUEN Kongresszusának – erről is beszélgettünk Kelemen Hunorral A politika belülről friss kiadásában.
Közigazgatási törvény módosítása a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködés szakítópróbája lehet. Erről, illetve a FUEN kolozsvári kongresszusa kapcsán tapasztalt román viszonyulásról és a kisebbségi érdekérvényesítés európai lehetőségeiről beszélgetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel A politika belülről friss kiadásában Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője. A műsort vasárnap, május 28-án 18 órától sugározza az Erdélyi Magyar Televízió, de az Erdély FM-en is meghallgatható, illetve kivonata alább olvasható. A beszélgetés második, az RMDSZ Kongresszusának témáiról, illetve az oktatás problémáiról szóló részét hétfőn közöljük.
- Az elmúlt hónapokban gyakran mondta azt, hogy a puding próbája az evés, amikor arról érdeklődtem, mennyire működik a kormánypártokkal kötött megállapodás. Úgy tűnik, hogy az RMDSZ felszolgálta a desszertet, hiszen benyújtotta azt a törvénykezdeményezést, amely 10%-ra csökkentené a nyelvhasználati küszöböt.
Kelemen Hunor: A 215-ös törvény módosításáról van szó, és az anyanyelvhasználati küszöb 20%-ról 10%-ra való csökkentése a tervezetben szereplő módosításoknak csak egyike. Számos más olyan rendelkezés van, amely szerintem a törvényt jobbá, az anyanyelvhasználatot zökkenőmentesebbé teszi.
A tervezet ki is terjeszti az adminisztrációban az anyanyelvhasználatot, mert bevettük a prefektúrák mellett a dekoncentrált intézményeket, bevettünk minden olyan intézményt, amely annak az önkormányzatnak, vagy annak a településnek a területén működik. Ugyanis nem lehet, hogy a törvény csak az önkormányzatokra vonatkozzon, és ne vonatkozzon más intézményekre, beleértve például a formanyomtatványok kérdését is. Ugyanakkor az utcanévtáblákra, iránymutató táblákra is kitér, ugyanis az elmúlt esztendőkben ezek kapcsán rengeteg vita volt. Van, aki így értelmezte a törvényt, van aki úgy, és ezt is tisztázni kellett. Alternatív küszöböt is javasolunk, mert vannak olyan települések, Temesvár vagy Arad, hogy csak kettőt mondjak, ahol a magyarság aránya folyamatosan csökkent, és a 10%-os küszöb alá ment, de még mindig ezres, tízezres nagyságrendű, tehát jelentős számú közösség él ott. Ilyen esetben az alternatív küszöb bevezetése azt tenné lehetővé, hogy ezek a hagyományos kisebbségi közösségek is élni tudjanak a nyelvi jogokkal ott, ahol ilyen vagy olyan okok miatt, például a múlt században a 70-es, 80-as években az erőszakos betelepítés miatt, majd a 90-es évek belső migrációja miatt változtak és folyamatosan változnak az etnikai arányok. Ami legalább ugyanilyen fontos a törvénytervezetben, az a szankciók kérdése. Ugyanis az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy ez a törvény, és még számos más törvény szankciók nélkül nem működik jól. Tehát szankciókat javasolunk ebben az esetben – ez pénzbírságot jelent, nem börtönbüntetést, ahogy egyesek az első pillanattól kezdve a román médiában félremagyarázták, és azt mondták, hogy be akarjuk záratni a polgármestereket, önkormányzati vezetőket, akik nem alkalmazzák a törvényt. Szó nincs erről, itt pénzbírságról beszélünk. Szóval bevezetnénk azokat a szankciókat, amelyek a törvény alkalmazását biztosabbá tennék. Még van egy dolog, ami előre mutat: az írtuk bele a törvénytervezetbe, hogy a nyelvi, etnikai, vallásos szimbólumok használatáról az önkormányzatok döntenek egy településen belül. Ez tulajdonképpen megoldaná azt a kérdést, amely rengeteg vitára adott okot az elmúlt években. A prefektusok folyamatosan támadták, különösen Székelyföldön azt, aki a székely zászlót használta. De én azt gondolom, ez egyébként is a világ legtermészetesebb dolga, hogy az önkormányzat döntse el, hogy egy településen az állami szimbólumok mellett milyen helyi, regionális identitáshoz tartozó szimbólumokat használnak a hivatalos intézmények, akár. Azt gondolom, hogy ez egy jó törvénytervezet, figyelembe vettünk különböző ajánlásokat, mert a 10%-os küszöb esetében már volt nemzetközi, Európa Tanács által megfogalmazott ajánlás, és figyelembe vettük a 2001 óta és különösen az elmúlt 5-6 évben összegyűlt tapasztalatokat is.
- Említette a szankciókat, mekkora bírságokról lenne szól?
- Elég nagyok ezek a bírságok, így első hallásra. Több büntetés van, amit mi bevezettünk ebbe a tervezetbe, elmennek 4-6 ezer lejig. Mivel ez egy adminisztratív szankció, pénzbírság jellegű rendelkezésről van szó, ez végigjárná azokat az utakat, amelyeket ilyenkor végig lehet járni: tehát meg lehet támadni a bíróságon, és a bíróság eldönti, hogy igaza volt-e vagy sem annak, aki kirótta a szankciót. Tehát ez is abban a jogállami keretben működne, mint a többi más szankció, nem az van, hogy valaki megírja a nyugtát, és akkor azonnal fizetni kell.
- Ilyen esetben a polgármestert vagy a polgármesteri hivatalt, tehát a személyt vagy az intézményt bírságolják meg?
- Az előírás szerint különböző helyzetek vannak. Van, ahol az önkormányzatot teszi az anyanyelv-használat felelősévé, hiszen egy polgármesteri hivatalban egy településen, ahol bizonyos kérdésekben az önkormányzatnak kell eljárnia, ott az önkormányzat a felelős a törvény alkalmazásáért, például ha az utcanévtáblák kihelyezéséről beszélünk. Ha decentralizált intézményekről beszélünk, akkor az nyilván nem a prefektúrának a felelőssége, hanem azé az intézményé, amely egy bizonyos területért felelős: tanfelügyelőség, munkaügy, nyugdíjosztály stb. Ezek mind-mind abban az intézményi rendszerben működnek, amely egy-egy város, megye, tehát önkormányzat területén működik. Van, ami a helyi, van, ami a megyei önkormányzathoz tartozik, de van olyan is, amely csak a megyeszékhelyen működő intézményekhez tartozik.
- Egyeztettek a PSD-vel, az ALDE-val a törvénytervezet kapcsán?
- Mi decemberben-januárban jeleztük a szándékunkat, hogy egy ilyen törvénytervezettel készülünk, illetve én ezelőtt egy hónappal odaadtam a kormánykoalíció mindkét pártja vezetőjének, Tariceanunak és Dragneának a törvénytervezet szövegét magát. És több mint egy héttel ezelőtt volt még egy rövid beszélgetés, amikor mondtam, hogy ezen a héten benyújtjuk a tervezetet. Nem mentünk a tárgyalásokkal részletekbe, az elvekről beszéltünk. Azt láttam, hogy a szankciók kapcsán merült fel a legtöbb kifogás. De valószínű, hogy más területeken is lesznek majd módosító javaslataik.
Úgy fog ez működni, hogy mi sürgősségi eljárást kérünk a képviselőházban, a szenátusban ennek a törvénytervezetnek a megtárgyalására, és a szakbizottságokban – mert ez a közigazgatási, kisebbségjogi szakbizottságba mindenképpen bekerül véleményezésre – lesznek módosító javaslatok. A módosító javaslatokat kell tudnunk úgy alakítani azokkal, akik ebben a kérdésben partnerei lehetnek a szövetségnek és az erdélyi magyaroknak, hogy egy elfogadható változattal jöjjünk ki, tehát hogy a magyar közösség is azt lássa, hogy a nyelvi jogok területén van a románokban nyitottság, lehet előre lépni, és nyilván, ahol ők úgy érzik, hogy nem elfogadható a tervezet, találjunk egy olyan megoldást, ami mindenkinek jó.
Minden tervezet megszavazása egy kompromisszumnak az eredménye, ritkán találni olyan tervezetet – még a kormány által előterjesztettekben sem fordul elő gyakran – hogy ne legyen kisebb vagy nagyobb módosítás. Tehát én arra készülök, hogy a szakbizottsági vitákban lesznek módosító javaslatok. Aztán meglátjuk, hogy milyen támogatást élvez ez a tervezet. Azt gondolom, hogy Romániában, 2017-ben az égvilágán semmi gondot nem kell okozniuk azoknak a javaslatoknak, amelyeket mi előterjesztettünk, mert gyakorlatilag a már létező nyelvhasználati jogokat tisztázza, egy kicsit bővíti és részletezi bizonyos helyzetekben. Tehát olyan radikális áttörés a szankciók kivételével és a helyi szimbólumok kérdésén túl, ami eddig nem volt a törvényben, nem is lenne. Az alternatív küszöb, elismerem, egy új megközelítés, de egy néhány héttel ezelőtt elfogadott törvényben, az egészségügyi és szociális intézményekről szóló törvényben, ahol a nyelvhasználatot bevezettük, ott az alternatív küszöbnek már helyet találtunk, és az alkotmányosság próbáját kiállta, tehát ilyen szempontból is azt mondom, hogy nagy megrázkódtatásokra én nem számítanék, de a fene tudja, hogy ki, mikor, milyen szempontokat vesz figyelembe, amikor egy-egy kérdésről dönt.
- Az, hogy az egészségügyi törvény módosítását utólagosan az ellenzéki pártok megtámadták az alkotmánybíróságon, vajon előre vetíti azt is, hogy hogyan fognak viszonyulni a közigazgatási törvény módosításához?
- Amikor én Traian Băsescunak mondtam, hogy miért kellett megtámadnotok ezt a törvény az Alkotmánybíróságon, nem is értem, hogy mi a probléma, akkor ő a szokásos laza stílusában, nagy hahotázás közben azt mondta, hogy soha ne számítsál rám. Én mondtam, hogy soha nem is számítottam rád, de most nem ez a kérdés, hanem az, hogy ennek most mi értelme volt. Azt gondolom, hogy ők teljes egészében annak a szemléletnek a rabjai, hogy amit a másik oldal támogat, azt én nem támogatom. Tehát, ha most a PSD-ALDE támogat valamit, akkor minden bizonnyal a PNL és a PMP nem fogja támogatni, vagy legalábbis megpróbál valamilyen ürüggyel szembefordulni. Ez nem jelenti azt, hogy nincsen közöttük meggyőződéses nacionalista, mert van, mindenik pártban van, még az USR-ben is van, láttuk, mindenhol vannak meggyőződéses nacionalisták. De sajnos ez a szemlélet ebben a pillanatban nem változtatható általunk. Én azt szeretném, ha eljönne az a pillanat, amikor a román politika jelentős része (mert nem mondom, hogy egyhangúlag) elfogadná azt, hogy a többség-kisebbség viszonyát nem kell a napi politikai csatározások témájává tenni. Mert rengeteg olyan kérdés van, ahol egymást lehet kínozni, gazdaságtól külpolitikáig. De ne ez legyen az a kérdés, ahol egymást pofozzák, mert tulajdonképpen ezzel bennünket pofoznak.
- A múlt héten zajlott Kolozsváron a FUEN Kongresszus, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának a kongresszusa, aminek szerintem az egyik legérdekesebb részletkérdése az volt, hogy a román kormány, illetve a román állam nem képviseltette magát gyakorlatilag semmilyen szinten. Hiszen sem az államfő nem küldött üzenetet, sem a miniszterelnök, a külügyminiszter sem, aki tudtommal szintén meg volt hívva az eseményre.
- Persze, ő is, meg az európai ügyekért felelős miniszterasszony is.
- Mivel magyarázható ez az elfordulás?
- Több magyarázata is van ennek. Egyrészt, ők továbbra is úgy tekintenek a kisebbségekre, a magyarságra a román állam egy bizonyos szegmensében – én most nem tudom, hogy ezt hová kell helyezni, de a külügyminisztériumi szemléletben ez tetten érhető – mint valami idegen testre, ami zavarja az állam normális működését. Elmondják, hogy mintaértékű megoldást találtak a kisebbségekre, ami egy nagy hazugság. Akkor is nehéz lenne komolyan venni egy ilyen mondatot, ha eljöttek volna a FUEN Kongresszusra. Mert addig, amíg nem mondjuk mi, erdélyi magyarok, hogy meg vagyunk elégedve azzal a jogi kerettel, amit a román állam a kisebbségvédelemre, az identitás megőrzésére és erősítésére elfogadott, addig én nem gondolom azt, hogy másnak a szentenciáit el lehet fogadni. Ez olyan, mintha én azt mondanám a szomszédomra, hogy nem beteg, már meggyógyult. Mindenki látja, hogy haldoklik, de én azt állítom, hogy nincsen semmi baj vele, jól érzi magát, hát nézzék meg, nyitva az ablak, szellőztetünk a lakásában, kitesszük az ablakba, mindenki látja, kedves a nagymama, hozzák a nyugdíjat. Nem lehet ezt így megközelíteni. Én azt mondtam, hogy ez az egyik probléma.
A másik probléma meg az, hogy nem akarják elfogadni, hogy a kisebbségi ügyeket európai szinten is meg kell tudni közelíteni. Hogy ezek emberjogi kérdések, és hogyha az emberi jogok ügye egy európai uniós ügy, hogyha ez egy általános elv, egy olyan érték, amelyet mindenhol védenek, és nem hagyják, hogy csak az államok a saját belügyüknek tekintsék, a kisebbségi jogok is az emberi jogoknak egy jelentős részét képezik. Tehát ez sem lehet belügye egy államnak, Romániának például.
Másrészt pedig azt gondolom, hogy van valami hihetetlenül rossz, régi mechanizmus, amit a külügyminisztérium hoz magával, és amit a többi állami intézményre is úgymond rá akar erőlteti. És ezt már láttuk a Minority SafePack elindításánál is, amikor ők arról beszélnek, hogy a román államnak a konszolidált álláspontja az, hogy a Minority SafePack egy probléma, azt nem szabad elfogadni. Én kérdeztem akkor is, amikor nekem volt egy éles vitám az akkori külügyminiszterrel, hogy már meg ne haragudjon, de ezt a konszolidált álláspontot ki alakította ki? Mert ha létezik egy konszolidált álláspont, akkor több félnek, többek között a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek is meg kellett volna valakinek kérdeznie az álláspontját. Mert számtalan érvünk van amellett, hogy miért jó a Minority SafePack, miért hasznos egy ilyen kezdeményezés.
Szóval ilyen jellegű problémákat látok én, és ezen nem tudom, hogy hogyan lehet túllépni, hogyan lehet egyik napról a másikra ezen változtatni. Mert ez egy régi örökség, amit cipelnek. Időnként beteszik a sarokba, úgy tesznek, mintha már elfeledték volna, és amikor aztán jön egy éles helyzet, akkor előveszik.
A diplomáciában, a külügyminisztériumban amit én leginkább kifogásolok, hogy évek óta nincsen hangja a román diplomáciának. Történnek körülöttünk a dolgok, a régióban, Európában, és Románia nem hallatja a hangját, mindenről lekésik. Követ bizonyos álláspontokat, bizonyos más szereplőknek az álláspontját. Amikor viszont a magyarokról van szó, akkor olyan aktívak lesznek, mintha hirtelen Red Bullt ivott volna mindenki reggeltől estig, és felpörögnek, és megtesznek mindent, öt-hat államot megszólítanak, hogy legyen egy közös front a Minority SafePack ellen az Európai Unióban, levelet írnak Junckernek, majd letagadják, de kiderül, hogy hiába tagadják, mert van levél, stb. Tehát hihetetlen nagy sebességbe kapcsolnak, amikor rólunk van szó.
- Egyébként mennyire személyfüggő a külügynek a hozzáállása? Ugye Meleșcanu esetében azért nem lehet azt mondani, hogy ő arról lett volna híres, hogy kisebbségellenes, vagy magyarellenes lett volna. A román-magyar viszonynak a javítását is tőle várták sokan.
- A diplomáciában, a külügyminisztériumban amit én leginkább kifogásolok, hogy évek óta nincsen hangja a román diplomáciának. Történnek körülöttünk a dolgok, a régióban, Európában, és Románia nem hallatja a hangját, mindenről lekésik. Követ bizonyos álláspontokat, bizonyos más szereplőknek az álláspontját. Amikor viszont a magyarokról van szó, akkor olyan aktívak lesznek, mintha hirtelen Red Bullt ivott volna mindenki reggeltől estig, és felpörögnek, és megtesznek mindent, öt-hat államot megszólítanak, hogy legyen egy közös front a Minority SafePack ellen az Európai Unióban, levelet írnak Junckernek, majd letagadják, de kiderül, hogy hiába tagadják, mert van levél, stb. Tehát hihetetlen nagy sebességbe kapcsolnak, amikor rólunk van szó. Egyébként mennyire személyfüggő a külügynek a hozzáállása? Ugye Meleșcanu esetében azért nem lehet azt mondani, hogy ő arról lett volna híres, hogy kisebbségellenes, vagy magyarellenes lett volna. A román-magyar viszonynak a javítását is tőle várták sokan.
- Meleșcanu egy nagyon komplex figura, maradjunk annyiban. Mint minden régi vérbeli diplomata, azért nagyon tudja azt, hogy hogyan kell dolgokat másképpen láttatni, mint ahogy egyébként a valóságban vannak. Én azt gondolom, hogy személyfüggő akkor, hogyha van egy nagyon határozott és egy nagyon erős külügyminiszter, és egy nagyon erős államelnök. Mert Romániában a külpolitikát két helyen rakják össze, két helyről vezetik, az államelnöki hivatalból, illetve a külügyminisztériumból. És hogyha tudnak egy pontos irányt szabni, akkor a diplomácia, tetszik, nem teszik, nálunk is, máshol is, követi a politikai döntést, a politikai akaratot. Ha nincsen egy ilyen erős akarat, szemlélet, akkor nyilván, hogy ők gyártják az anyagokat, hozzák a régi reflexeket, a beidegződéseket, mert ez egy nagyon szigorú, fegyelmezett rendszer. És a politikus gyakorlatilag abból rakja össze a saját döntésnek tűnő álláspontját, amit a külügy felszolgál neki. És ez a probléma ma Romániában, hogy nincsen egy olyan erős ember, nincsen egy olyan figura, aki a külpolitikában azt mondaná, hogy erre menjünk, és ehhez igazítjuk a különböző más döntéseinket. Én ezt ma nem látom, vagy hogyha van, akkor nagyon elrejtették, mert az elmúlt években nem tűnt föl, hogy lenne valahol egy ilyesmi. Inkább az van, hogy a régi begyepesedett szokásaikat újra és újra előveszik, és leteszik a kormányfő asztalára, leteszik az államelnök asztalára, leteszik a külügyminiszter asztalára, és ebből főznek.
- Az előbb említette már a Minority SafePacket, amelynek támogatására Uniós szinten legalább hét tagállamból kell összesen egymillió aláírásnak összegyűlnie. Az RMDSZ azt vállalta, hogy 250 ezer aláírást fog összegyűjteni ennek a támogatására. Nekem nagynak tűnik ez a szám, főleg azért, mert a tapasztalatom az, hogy az erdélyiek kevésbé figyelnek az európai ügyekre, kevésbé lehet őket megszólítani európai témákkal. Hogy lehet közelebb vinni hozzájuk ezt az ügyet?
- Ez nem egy európai ügy. Ez egy magyar ügy nekünk, amit ki akarunk vinni Európába. Akkor válik európai üggyé, ha erősnek látszunk, ha erősek vagyunk, ha fel tudjuk mutatni, hogy itt van egy nagy közösség. Ez elsősorban a mi ügyünk. Európának akkor leszünk fontosak, ha mi magunkat fontosnak látjuk, fontosnak gondoljuk, és fel tudjuk mutatni az akaratunkat.
Én ezért azt mondtam, s azt mondom mindig, hogy nekünk az Európai Unióba többek között azért kellett menni, azért kell ott lennünk, hogy a kisebbségi ügyeket az EU-s intézményekben is megjelenítsük, és keressük meg azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül azt a kettős mércét, ami ma Európában létezik a kisebbségek kezelésében, ki lehet küszöbölni. Nekünk a mi ügyeinket kell európai üggyé tennünk, uniós üggyé tennünk. Ezért mondtuk, hogy a 200-250 ezer aláírás összegyűjtése nem lehetetlen. Mi egyébként össze szoktunk gyűjteni 300 ezer aláírást akkor, amikor egy-egy jelölésnél, választások előtt szükséges az aláírások összegyűjtése, és pontosan azért hagytuk szeptemberig, hogy tudjuk előkészíteni rendesen az aláírásgyűjtés szervezését, kommunikációját, és amikor nekifogunk, akkor egyértelmű legyen az, hogy nem hónapokig elhúzva-nyúzva, téve-véve próbáljuk ezt összegyűjteni. Attól leszünk az EU-ban szereplők, ha fel tudjuk mutatni a közösség akaratát. Ha nem tudod felmutatni, akkor nem vesznek komolyan, akkor azt gondolják, hogy gyenge közösség vagy, nem létezel, nincsen akaratod – ez így van más ügyekben is, a gazdaságban, a geopolitikában, és rengeteg olyan kérdésben, ahol az államok vagy közösségek az akaratukat érvényesíteni próbálják. Kisebbségi ügyekben ez még inkább így van.
Az Európai Unió, vagyis a Szén- és Acélközösség az ötvenes években nem azért jött létre, hogy azzal foglalkozzon, hogy mi van az őshonos kisebbségekkel. Az európai békét akarták megteremteni egy gazdasági együttműködéssel. És ez bővült folyamatosan. 2017-ben ott tartunk, hogy egy újabb reform előtt állaz EU, ma már a franciák és a németek is elismerik, hogy hozzá kell nyúlni a maastrichti szerződéshez, hozzá kell nyúlni az alapszerződésekhez, tehát egy reform előtt állunk. Nem vagyok biztos benne, hogy ez az Európai Parlament 2019-es mandátumának vége előtt megtörténik, de megkezdődött már egy nagyon alapos gondolkodás az uniós reformról.
Az elmúlt 50 évben folyamatosan bővült az Európai Unió és az együttműködésnek a kerete. A további bővülés, a további újragondolás, ennek reformja lehetővé teszi azt is, hogy a kisebbségi ügyeket is bevigyük. Rengeteg olyan kérdés, ami ma európai uniós hatáskör, az ötvenes-hatvanas-hetvenes években nem volt az európai gazdasági közösségnek a hatásköre. Ezért ezt nem lehet úgy tekinteni, mint egy bibliát, mint egy égi szentenciát, hogy nem lehet hozzátenni semmit, nem lehet elvenni belőle semmit. Az EU folyamatosan alakul, és alakulni fog a következő évtizedekben is. Nem gondolom, hogy a mi nemzedékünkkel ez majd eljut egy olyan fázisba, amikor évszázadokig nem kell majd hozzányúlni, ez ki van zárva. maszol.ro

Elég az áldozati nemzedékből
Nem megfelelő a romániai oktatási infrastruktúra, nincsenek jól felkészített tanárok, egyik nap felborul egy iskolabusz, másik nap beszakad egy iskola mennyezete, mindezekért változtatni kell a rendszeren, de ahhoz, hogy azt megváltoztassuk, elsősorban magunk kell megváltoznunk a minisztertől az iskola kapusáig – mondta a hét végén országos konferencián Pavel Năstase tárcavezető, aki a változtatást önmagával kezdené
Nocsak-nocsak, őszinte vallomásra szánta el magát az egyik legerősebb egyetem, a bukaresti közgazdasági akadémia egykori rektora. Nem ő az első, aki evidenciákról nyilatkozik, csakhogy mindez nem elég az igazi változáshoz. Informatikai szakemberként minden bizonnyal érzi annak súlyát, hogy hány ezer falusi iskolában nincs számítógép, ha mégis akad egy-kettő, az elavult, legfeljebb levelezésre jó, közel féléves tárcavezetői tereptapasztalata alapján pedig az is nyomaszthatja, hogy iskolák százaiban nincs ivóvíz, épületen belüli illemhely, a tantermek kisméretűek, esőzéskor vödörben fogják fel a rég kilyukadt tetőn át becsorgó vizet. Igaz, hogy ezek a példák a végletek, de az ennél sokkal jobb hazai iskolai infrastruktúra is messze elmarad attól, amit a huszonegyedik századi interaktív oktatás megkövetelne. Igen, interaktívról kellene manapság beszélni, és nem a tananyag leadásáról és annak bebiflázásáról, ami alig elég arra, hogy az így szerzett tudás kitartson az első vizsgáig. Mondjuk ezeket a végzős diákok búcsúztatása után egy-két nappal, amikor a ballagási ünnepségeken annyi okosnak hitt gondolat hangzott el arról, hogy álljanak helyt minden körülmények között, hisz erre készítette fel őket az iskola, legyenek törekvőek, és soha ne hagyják abba a tanulást. Legalább évtizede szajkózzák a mindenkori oktatási miniszterek, hogy át kell állni az egyénenkénti képességek feltérképezésére és a készségek fejlesztésére, az egész oktatás megreformálására óvodától a középiskola végéig, de még mindig csak ott tartunk, hogy erről több szó esik, mint ahány tett megvalósul. Attól kell ezért tartanunk, hogy azok mellett, akiket tegnap kicsengettek, ősztől újabb áldozati nemzedékeket csengetnek be előkészítő osztályba, és ennek a folyamatnak mintha soha nem lenne vége, mindig csak holnap jön el a változás.
Igaza van a tárcavezetőnek, hogy változásra van szükség, az a megállapítása is helytálló, hogy az oktatás tekintetében mindenkinek változnia kell, de ez csak akkor válik hitelessé, ha a szervezéstől a tanterv- és tankönyvírásig, a pedagógusok képzésétől a katedráig, a vizsgarendszertől az értékelésig valóban megváltozik minden, és ehhez a mindenkori kormány biztosítja a megfelelő jogszabályrendszert és anyagi fedezetet. Ha nem így történik, félő, hogy unokáink sem lesznek felvértezve azzal a tudással, hogy miként boldoguljanak kreatívan és önállóan az életben, megértsék, mit jelentenek a saját kulturális és történelmi gyökerek, a közösség, a család, a hivatás. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy nem mindennapi esemény előzetese
Az 1956-ban alakult Állami Székely Népi Együttes múlt évben ünnepsorozat keretében emlékezett meg hat évtizedes múltjáról, melyen felelevenítette az utánpótlásról való gondoskodást is. Nos, erről az utánpótlás generációról szeretnék írni néhány sort. Idén az egy évvel később alakult gyerekegyüttes készül a 60 éves évfordulóra, megköszönve Cseh Gábornak és néhány lelkes volt együttestagnak, akik felvállalták ezt a csöppet sem egyszerű szervező és tagságtoborozó munkát, hogy ennyi év távlatából össze- gyűjtsék a volt gyerekegyüttes tagjait. És az ügy sikeresnek mutatkozik, mert szeptember másodikára már lefoglalták a Kultúrpalota kis- és nagytermét, hogy méltón emlékezhessünk a nem min- dennapi eseményre. 60 év hosszú idő, az akkori gyereksereg tagjai is már a hetedik, egyesek a nyolcadik évtizedüket tapossák, de annál nagyobb lelkesedéssel fogadták, hogy a 10 évvel ezelőtti évfordulós találkozó után újra együtt lehet a több mint 100 tagú énekkar, a nagy lét- számú tánckar és az őket kiszolgáló, a művészeti középiskola tanulóiból verbuválódott zenekar. Sajnos nem lehet már köztünk a mindenki Dini bácsija, Székely Dénes táncmester, de nagyban bizakodunk, hogy a szintén mindenki Jóska bácsija, Birtalan József és felesége, Birtalan Judit, megtisztelnek jelenlétükkel. Igen, Dini bácsi a próbatermekben betanította a táncjátékokat, Jóska bácsi a táncok zenei anyagát, a kórusműveket, forradalmi dalokat, amik az akkori idők sikerszámai voltak, de a színpadon már Birtalan József vezénylete alatt szólalt meg a kórus és a zenekar, léptek szín- padra a népdalénekesek és a tánc-kar. Mindig bejött a megérdemelt vastaps, mert a nagyérdemű tudta értékelni a befektetett munkánkat. 1970 szeptemberében a gyerek- együttes részt vett Belgrádban az Európa öröme gyermekfesztiválon, ahol a legjobb minősítést szerezte, fura módon utána, felsőbb utasításra, a nagy együttestől a pionír- házhoz csatolták. Aki nem énekelt kórusban, nem játszott zenekarban, nem ropta a táncot egy együttes tagjaként, az nem mindig tudja fel- mérni, hogy mi az, ami nekünk pluszban megadatott a gyerekegyüttesben eltöltött évek alatt. A szinte katonai fegyelem, ami senkinek nem tűnt túlzásnak, mert a színpad azt megköveteli. Közösségformáló erejét azóta is magunkénak tudjuk, és az életben, munkahelyünkön kamatoztattuk az idők folyamán. Jó volna felmérni, hogy ki-ki hol folytatta, mert tudtom szerint sokan folytatták a művészi pályán, akár szimfonikus, akár népi zenekarokban, hivatásos kórusokban, zenetanárként vagy táncosként, táncoktatóként. De van orvos, ügyvéd, tévés, rádiós és kétkezi munkás, akik mind sok pluszt kaptunk, akik a hagyományos gyerek- játékok helyett próbatermekben tanultunk művészetet. A gyerek- együttes létezése alatt a több százra rúgó gyereksereg felnőtté vált, családot alapított és szétszéledt a szélrózsa minden irányába. Ez ünnepségre hazavárjuk volt pajtásainkat Amerikából, Izraelből, Magyarországról, Németországból, Ausztráliából és persze az itthon maradottakat is, a felsorolás itt sem teljes. Sajnos, sokan már nem személyesen tudnak velünk ünnepelni. Gondolok itt elsősorban azokra a volt kolozsvári tanárokra, akik a gyimesfelsőloki egy hónapos táborban segítették a Birtalan házaspár munkáját. Az ő nevük már csak az ünnepi évfordulóra bővített és javított kiadásban megjelenő Gyöngyvirágtól lombhullásig emlékkönyvben fog megjelenni az évtizedek alatt elhunyt volt gyerekegyüttes-tagok neveivel. Emléküket szívünkben őrizzük, és hiszem, hogy Ők mindnyájan, az örök hó- mezőkre távozottak, büszkén tekintenek ránk, hogy együtt lehetünk, s talán énekelve táncra is perdülnek az ég színpadán. Örvendetes az, hogy a Maros Művészegyüttesnél a táncosutánpótlás jó kezekben van, a rendszerváltás után teljes tánckar- csere történt, és mindez a Napsugár együttes munkájának köszönhető. De hiányolom egy olyan reprezentatív kórus jelenlétét, amilyen a Birtalan mester keze alatt szólalt meg, akiket a város iskoláiból válogattak. Tudtommal ma nincs egy olyan vásárhelyi gyerekkórus, amely a 60 évvel ezelőtti színvonalát számbelileg és minőségben elérné. Jó volna, ha a bukaresti Román Televízió erre az alkalomra válogatna a szalagtárából egy ilyen ünnepnapi alkalomra méltó műsort az évek folyamán rögzített felvételekből, esetleg átvehetné az Erdélyi Magyar Televízió, és előzetesként műsorra tűzné. Szép volt, fiúk, szép volt, lányok! Bízzunk a 60 éves találkozónk sikerében!
Szász Károly, az egykori gyerekegyüttes tagja / Népújság (Marosvásárhely)

Nem könnyű a búcsú, de szükséges rossz az ismeretlen feltárásához
Mindenféle „jóval” tarisznyálták fel a ballagó diákokat
Rengeteg jókívánsággal, biztató szóval és szívből jövő tanáccsal tarisznyálták fel az iskolától búcsúzó diákokat tanáraik a hétvégén zajló ballagások alkalmával. Öt kolozsvári magyar tannyelvű oktatási intézmény – a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a Báthory István Elméleti Líceum –, valamint a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium magyar tagozatának végzősei köszöntek el iskolájuktól, attól a a helytől, amely tizenkét éven keresztül második otthonuk volt, illetve tanáraiktól, akik sokszor a szülők helyetteseiként vigyáztak rájuk, nevelték és tanították őket. A búcsú az intézménytől, a pedagógusoktól és diáktársaktól sohasem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségek feltárásához. A felszólalók zöme azt kívánta, az úton, amelyen most a fiatalok elindulnak, találják meg életük célját.
Még egy bíztató ölelés
„Szépek vagytok, kicsit még meg szeretnénk ölelni titeket, bíztatásként, mielőtt elmennétek, mielőtt rohanássá válik a szemlélődés, mielőtt feladattá válnak az álmok”, nézett végig a szószékről a két végzős osztály fiataljain az áhítatot tartó Solymosi Zsolt vallástanár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója a kollégisták ballagási ünnepségén, amelynek a hagyomány szerint a belvárosi unitárius templom adott otthont. Szülők és tanárok számára egyaránt ez az a perc, amikor elnézve felnőtté vált csillogó szemű gyerekeiket „minden megtérül” – mondta az immár a sokadik végzős nemzedéket útjára bocsátó nevelő.
Ünnepi beszédet mondott Popa Márta, a kollégium igazgatója, aki arról szólt, milyen csodálatos átalakuláson ment át a felnőtté vált gyermek az iskola tizenkét évében. A „pillangóvá válás” mögött azonban nehéz küzdelem áll – ez a természet rendje. De ezeket az átalakulásokat, újjászületéseket élvezni kell, ezt kívánja a végzősöknek is. Az igazgató zárásul Kassákot idézte: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”
Bálint Benczédi Ferencz unitárius püspök útravalóul elmondta: a fiataloknak nem csak tudásra, hanem erős hitre is szüksége van, ebben az iskolában pedig mindkettőre felkészülhettek. „Az alkotás Istentől kapott feladat, ez ad értelmet az életnek, gyarapítani kell ezt a szép világot. De nem csak acélból és betonból, hanem szeretetből is. Építsétek Isten házát, hogy otthon érezhessük magunkat ebben a világban!”, fogalmazott a magyar unitárius egyház vezetője.
A búcsúztatás az elsősök „bölcs és hasznos” tanácsaival folytatódott, amelyeket Székely Benczédi Gellért és Oszoczky Júlia tolmácsolt. A tizenegyedikesek részéről Finta Klára mondott beszédet, a ballagók gondolatait az évfolyamelső kollégista diák, Gáncsa Noémi-Brigitta fogalmazta meg.
A Péterffy Gyula énekkar (karnagy: Ercsey Ravasz Ferenc) ajándékdalának sikeréhez nélkülözhetetlen volt Garfield Adrienne (zongora), Nagy-Betegh Kamilla (szintetizátor), Lázár Izabella Laura (gitár), Fekete Tekla és Szász-Zsiga Nikolett (hegedű) közreműködése.
Az ünnepség a tanulmányi, illetve a különdíjak kiosztásával ért véget. A 12. humán (osztálynevelő Balon Ruff Andrea) legjobbjai: Tasnádi Beáta (9,78), Both Eszter Orsolya (9,73), Osváth Réka (9,45). A 12. reál (osztálynevelő: Szekernyés Réka) első három díjazottja: Gráncsa Noémi-Brigitta (9,81) Miklós Eszter-Beáta (9,65), Fodor Árpád (9,60). A Szabadság napilap díját Both Eszter Orsolya 12. H osztályos tanuló kapta a Cipó diáklap szerkesztésében kifejtett tevékenysége jutalmául.
Idén először adták át az Almási Ildikó-díjat, amelyet a nemrég elhunyt tanárnő családja alapított, és amelyet a biológia területén jeleskedő diák vehetett át. Almási Ildikó biológia-tanárnő a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban fejezte be tanári pályafutását több mint 40 évnyi kiváló pedagógusi munka után. Szakértelme, igényessége, mély embersége, amellyel a diákok számára példát tudott mutatni, örök emlék marad – hangzott el.
Székely Kriszta
„Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé”
Megvan az ideje minden dolognak az ég alatt – ezzel az igével bocsátotta útjára a Kolozsvári Református Kollégium végzős diákjait Kiss Cserey Zoltán iskolalelkész, miután kezükbe helyezte a Bibliát, hogy azt a ballagási ünnepségen tovább adhassák az utánuk következőknek. A búcsú az iskolától, pedagógusoktól, diáktársaktól sosem könnyű, de szükséges rossz a következő életszakasz, a számukra még ismeretlen lehetőségeinek feltárásához – erre világítottak rá a Farkas utcai templomban elhangzott ünnepi beszédek is.
„A kollégiumban megélt sok szép emlék összeköt benneteket, és arra sarkall, hogy néha találkozzatok, és ezek a találkozások ünnepnapok lesznek” – fogalmazott búcsúztatójában Székely Árpád iskolaigazgató. Hozzátette: ha Jézus nyomában haladtok, biztos nem veszítitek el önmagatokat. Gáll Sándor a szülőbizottság elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület tanügyi tanácsosa beszédében a jövő kapcsán felmerülő kérdéseket vázolta fel. „Jézus előkészített egy helyet számotokra, fogadjátok ezt szívetekbe” – látta el tanácsokkal a ballagókat.
Oláh Emese alpolgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta: tudni kell az új irány felé nyitni, és meglátni a feltáruló lehetőségeket. „Az utaknak értelmük van, de ezt csak a cél előtti pillanatban értjük meg. Kívánom, hogy megtaláljátok a célotokat az élet útvesztőiben” – bíztatta a ballagókat. Batiz Elly tanfelügyelő az értékmegőrzés és az őszinte barátságok fontosságára hívta fel a búcsúzó diákok figyelmét. Tóth Szilárd történész, öregdiák pedig arról beszélt, amit a kollégium jelent számára. „A református kollégium gondoskodik a szórványmagyarság oktatásáról, megmentéséről” – mutatott rá.
Dezső Anna első osztályos diák versben búcsúztatta a végzősöket, majd Budai Sámuel tizenegyedikes tanuló szólt a stafétát átvevők nevében. „Indulnotok kell vágyott, dédelgetett célok felé. Itt kell hagynotok a biztonságot nyújtó hajlékot. A batyuban elrejtettük a csodakulcsot álmaitok kapujához” – fogalmazott.
Ezt követően a búcsúzó diákok rábízták a Bibliát a következő nemzedék tagjaira. Fekete Hanga a 37 ballagó szegény legény és leány történetét mesélte el, akik a fele királyság megszerzése érdekében jelentkeztek képzésre egy varázslatos kastélyba. Az oktatás során rádöbbenhettek, nemcsak a jó tündér segíthet rajtuk, hanem tanáraiktól és társaiktól kevésbé mágikus, de hatásos segítséget kaphatnak, és bár varázsolni nem tanultak meg, rájöttek arra, hogy egy kórusmű tisztán eléneklése is felér egy csodával.
A végzősök emléklapjainak átadása és a kórus bizonyságtétele zárta a ballagási ünnepséget.
Dézsi Ildikó
Apáczai-ballagás Müsszenccsel és kenuval
Sírva nevetéssel búcsúztak többen is az Apáczai-líceum maturandusai közül szombaton reggel a Kétágú templomban tartott ünnepségen. Ehhez minden fűszer adott volt.
Az ünnepséget az iskola vegyeskara nyitotta meg (karvezető: Szabadi Ildikó zenetanár), majd Papp Hunor iskolalelkész a bátorságról, egymás bátorításáról beszélt Józsué könyve 1:9 alapján.
A 11. osztályosok nevében Becsky Tamás Nemes Nagy Ágnes Iskola című versével búcsúzott a ballagóktól, Nagy Gellért az Ismerős Arcok Nélküled című dalával fakasztotta könnyekre még azt a törékeny fekete maturanduslányt is, akinek alkarján tetoválásszerű rajz díszelgett, majd Mátyás Orsolya olvasta fel gondolatait, amelyek legalább annyira szolgálnak felkészítésül saját jövő évi ballagásukra, például annak fontosságáról is beszélt, hogy a fiatal a mások véleményét útmutatónak élje meg, ne utasításnak.
Mindig tetőznek az érzelmek, amikor a legkisebbek búcsúznak a maguk mosolygós őszinteségével, s bár nem tudhatom, mennyire gyötörte őket a lámpaláz, amikor a székre álltak a mikrofonhoz a többszázas tömeg elé, de még csak egy szó erejéig sem sültek bele a mondandójukba, pedig a tancijuk igazán nem súgott, hiszen a néhány méterrel hátrébb, kezükben a nagyoknak szánt virágokkal sorakozó kéttucatnyi lélekszámú teljes előkészítő osztályt igazgatta. Fehér Mátyás az Úgy elmegyek című népdallal vívott ki erőteljes padkopogtatást (mert templomban tetszésnyilvánításként sem tapsolunk), majd László Helén, Soós Ádám és Szabó Ilona felváltva meséltek Szöszmögi Müsszencs Sündörgő (Berszán István: A válogatott útibatyu) útrakeléséről, arról, hogyan felejtődik otthon, majd hullik ki a batyuból sorra a bánat, a büszkeség, a butaság, a tekintély.
Ömböli Irma, Kolozs megye magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő Márait idézte az utakról, amelyek értelmét csak a célban értjük meg, és a diákok figyelmébe ajánlotta: csak most kezdődik számukra az igazi tanulás, az elbukások és felemelkedések, az örökös pótvizsgázások, de ez izgalmas és jó, csak vigyázni kell, hogy a hosszú úton az átszállásoknál ne vesszenek el az igazi értékek.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője Esterházyhoz és Senecához fordulva az alkukról és az időről beszélt. Alkukról, amelyeket az embernek főleg önmagával kell kötnie és az idővel, az egyezségekről, amelyekre az embertársaival kell jutnia úgy, hogy közben megvédhesse magát önmaga számára.
A ballagók nevében Salamon Orsolya búcsúzott, aki első osztályosként 11 évvel ezelőtt az akkori ballagókat búcsúztatta, így emlékezett az iskolában töltött 12 esztendőre, de a zamatos csínyekről sem feledkezett meg, így például arról az emlékezetes pizzásról, amellyel a 12. B osztály megúszta a kémia felmérőt, egyben megünnepelték oszijuk születésnapját, ami igazán nem kis teljesítmény, hiszen osztálynevelőjük az egyenességéről, de szigoráról is ismert Farkas Melinda kémiatanár volt. A közgazdasági osztályos Tulogdi-Szűcs Orsolya Réka allegóriát olvasott fel a Szamoson szervezett kenuversenyről, amelyet rendre az 1 kormányossal és 14 evezőssel küzdő lánycsapat nyer a 14 kormányossal és egyetlen evezőssel futó fiúcsapat ellenében, az alulmaradás okait firtató aforizmaszerű történetvezetéssel megfogalmazva a közgazdaságtan egyik alaptételét. Késmárki Krisztina Kovács András Ferenc Erdélyi iskola falára című versével búcsúztatta osztályát.
A díjazás és zászlóátadás előtt Vörös Alpár iskolaigazgató a 11 évvel ezelőtti ballagást idézte fel, arra biztatva a végzősöket, térjenek majd be az iskolába és számoljanak be az életükről, „mindegy mit valósítottál meg, az egyedi és értékes, mi a te történetedre vagyunk kíváncsiak”.
A legjobb tanulmányi díjak: Aranyoklevél: Fábián Gyula (9,67); Ezüstoklevél: Adorjáni Csenge (9,64); Bronzoklevél: Salamon Orsolya (9,59). Az osztályelsők Bergner István által alapított díjban is részesülnek.
A Szabadság napilap díját Lovász Szilárd 12. A, a Világnégyzet főszerkesztője, tehetséges fiatal költő kapta.
Kerekes Edit
Brassais ballagás a szimbólumok jegyében
A ballagók iskolájuktól, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumtól indulva, énekelve érkeztek az ünnepély lassan már hagyományos helyszínére, a Diákművelődési Házba. A jelképes 12 harangütés és a ceremóniamester, Szép Mónika vallástanár szavai által kísérve jutottak a 461. évfolyam végzősei a színpadra Iszlai Enikő (12. A, intenzív angol osztály) és Vajnár János Zsolt (12. B, turizmus szaklíceumi osztály) osztályfőnök vezetésével. Az iskola kulcsát Szallós Kis Csaba 12. A osztályos diák, a zászlót pedig Fogarasi Zsigmond Levente (12. A), továbbá a bojttartó Veres Brigitta (12. A) és Balog Mónika (12. B) hozta.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a kulcs és kapu szimbólumáról szólt. „Mindegyiketek életének a maga kulcsával érkezett ide, mely egy időben nyitó- és záróeszköz, és megnyit előttetek bizonyos tereket, másokat bezár, mely lehetőség valamilyen cél elérésére, valamilyen tudás megszerzésére… Ma mindannyian megnyitottatok egy kaput. Az a kapu mindig nyitva marad, családotok, iskolátok mindig visszavár. Szilágyi Domokos A kapu versét idézve: a határ itt hasad meg, hogy kilássunk, hogy tovább tudjuk magunkat magunknál – a határ itt szelídül határtalan reménnyé – a Kapuban… kívánok reményteljes indulást és boldog megérkezést” – mondta búcsúzóul.
Ünnepi beszédet mondott még az RMDSZ képviseletében Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Batíz Elly tanfelügyelő, előbbi Márai Sándort idézte: „az utaknak értelmük van, de ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt”, utóbbi Hérakleitosz örök érvényű mondásával engedte útjára a ballagókat: „Mindennap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindennap születik valami, amiért érdemes élni.”
A végzősök nevében a későbbi jutalomkiosztás során is számos díjat, köztük a Szabadságét is kiérdemlő Szallós Kis Csaba megható búcsúbeszédében kicsengető kártyájuk mottójából indult ki: „Minél teljesebben felfogtuk a felfoghatót, annál tisztábban ragyog fel előttünk a felfoghatatlan” (Ljudmila Ulickaja). Két költemény következett a ballagó diákok előadásában, Ecsedy-Baumann Zita Ady Endre: Intés az őrzőkhöz, Veres Brigitta pedig ugyancsak a nagy magyar költő Üzenet egykori iskolámba versét szavalta el.
A ballagókat Fosztó Beatrix (11. A) búcsúztatta keretesen Madách Imre szavaival, közben pedig kitért arra, hogy idén 44-en végeztek, s mint a magyar ABC betűinek száma: „akkor vagytok teljesek, ha együtt vagytok”. A tizenegyedikesektől is két vers hangzott el, Szabó Norbert (11. A) Weöres Sándor Tíz lépcső művét szavalta el, míg Márton Kamilla (11. B) brassais hagyományként Egyed Emese Jelentés helyett költeményét tolmácsolta. Utóbbi vers részlete már évek óta háttérfeliratként is szolgál a brassais ünnepélyeken: „Együtt vagyunk, csak azért is, reménnyel, / közös sors, erős akarat vezérel, / hogy mint most, bátran jelenthessük egykor: őrizzük egymást, Brassai professzor.”
Dezméri Máté előkészítő osztályos diák is remek szavalattal járult hozzá az ünnepélyhez, K. László Szilvia Tarisznyába való verse igaz útravalóul szolgál a ballagóknak.
A ceremónia menete hagyományosan folytatódott a szimbólumok átadásával: Pope Ernő Endre (11. A), Csete Júlia (11. A) és Kispál Tímea (11. B) vette át a zászlót, Dóka Tímea előkészítős diák kapta meg rövid időre az iskola kulcsát (s át is adta az iskola igazgatónőjének), utána pedig a jelképes kilépés a nagybetűs életbe: a tizenkettedikesek három lépést előre, a tizenegyedikesek pedig a ballagó diákok helyébe.
A jutalomkiosztás után következhetett az ünneplés, előtte pedig Szép Mónika ír-kelta idézettel bocsátotta útjára a végzősöket: „Legyen előtted mindig út! Fújjon mindig hátad mögött a szél. S míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”
A legjobb tanulmányi díjak: 12. A: 1. Veres Brigitta 9,60; 2. Szallós Kis Csaba 9,57; 3. Ecsedy-Baumann Zita 9,52; 12. B: 1. Balog Mónika 9,77; 2. Görög Dorottya 9,35; 3. Nagy Orsolya Noémi 9,12.
Póka János András
A jövő rajtatok keresztül lép be a világba
A Báthory István Elméleti Líceumban a ballagási ünnepség a hagyományokhoz híven az alapító fejedelem „üzenetével” kezdődött, majd a jelenlévőkre Kovács Sándor főesperes adta áldását. A főtisztelendő a most zajló Szent László-év mottóját idézte, „élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan”, majd ezen erények közül a bátorságot emelte ki követendő példaként a ballagóknak, olyan bibliai idézetekkel, amelyek azt közvetítik: állandóan velünk van az Úr keze, sőt az ő karja erősít minket – nincs tehát miért félni, ablakból szemlélni az életet. „Ne álljatok a sor végére, legyetek a történelem főszereplői, építsetek egy jobb világot” – idézte Ferenc pápának az Ifjúsági Világtalálkozón elhangzott szavait a folytatásban, majd a ballagók figyelmét arra hívta fel. „Ti vagytok azok, akiknek jövőjük van. A jövő rajtatok keresztül lép be a világba. (…) Krisztus atlétái vagytok, egy szebb egyház és egy jobb világ építői.”
Timár Ágnes igazgató előbb amiatti örömét fejezte ki, hogy most végez az iskola első kiadványszerkesztői szakosztálya. „Jó döntés volt egy ilyen lehetőséget is kínálni gyerekeinknek az elméleti oktatás mellett”– mondta a négy évvel ezelőtt indított „kísérlet” kapcsán, hozzátéve, hogy az induló 29 diákból 20-an készülnek a héten esedékes szakvizsgára, és nagyrészük tovább szeretne tanulni, akárcsak a matematika-informatika és a természettudományi osztályok diákjai. Útravalóul valamennyi végzős diák figyelmét felhívta arra, hogy „felnőtt nem akkor leszel, ha kardot húzol és vakmerően harcolsz a vélt igazadért, sem akkor, ha nem félsz mások arcába vágni a legpimaszabb igazságaidat is. (…) Felnőtt akkor leszel, ha a hibákat önmagadban keresed. ha sorsodért nem a körülményeket okolod, hanem önmagadat, és persze akkor is felnőtt leszel, ha megérted a szabályok fontosságát. A lázadó kamaszkor végét éppen ez a fordulat jelzi”, mondta, majd Márait idézte: „a felnőtt ember élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból, mint egy épület szilárdan összerótt téglákból.” Végül azt kívánta diákjainak, hogy a soron következő megmérettetésekhez, így az érettségihez és a pályaválasztáshoz „legyen elegendő bölcsesség és tudás bennetek, és legyen mindig kellő lélekerő és alázat a helyes döntésekhez és a felelősség vállalásához.”
A folytatásban az elsős Tamás Orsolya köszönt el a ballagóktól László Szilvia Tarisznyába való versével, majd ez utóbbiak részéről a színtízessel végző Bikfalvi Márton búcsúzott tanáraitól, iskolatársaitól. A 11. osztályosok Szőke Balázs által kívántak jó utat a végzősöknek, majd sor került a hagyományos, szimbolikus kulcsátadásra.
A tanfelügyelőség nevében Ömböli Irma magyar nyelvű oktatásáért felelős szaktanfelügyelő szólalt fel, ugyancsak Márai Sándort idézve, de ezúttal az utak értelméről, amelyeket csak az utolsó pillanatban értünk meg. Arra intette a ballagókat, hogy életük útjának ezen csomópontján ügyeljenek arra, nehogy az átszállásnál elvesszen az értékes rakomány, amit 12 év alatt a patinás iskola falai között gyűjtöttek.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke az iskola véndiákjaként szólt a három osztály végzőseihez, kiemelve, „olyan közösség vagyunk mi, volt báthorysok, ami szerte a világon külön kaszt” olyan emberekkel, akik mindig ráismernek egymásra, akik között mindig van egy plusz bizalom, bátorítás, akik mindig támogatják egymást. Arra bíztatta a most végzőket, járjanak világot, tanuljanak meg mindent, amit lehet, majd önző szülőként arra kérte őket, hogy utána térjenek haza, és a megszerzett tudást itt kamatoztassák, a közösség javára.
A ballagási ceremónia újabb hagyományos mozzanataként a végzősök közül Tarisznyás Tamás szavalhatta el Kányádi Sándornak az iskola 400. évfordulójára írt, Az öreg iskola ünnepére című versét, majd miután a maturandusok átnyújtották a köszönet virágait, elkezdődött a díjak kiosztása. Az ünnepséget a végzősök kórusa zárta Potyó István karnagy vezényletével.
Balázs Bence
A zene nyelvén értők is elbúcsúztak
„Mi lesz velem, ha egyszer felnövök?” – idézte Keszthelyi Zoltán versét a kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium ballagóit köszöntő Kállay Tünde. Az intézmény aligazgatója a kicsengetési kártyák készítését, a szerenádozást, a ballagást, az érettségit, a most lezáruló közelmúlt és az ugyanabban a pillanatban kezdődő jövő közötti átmenti időszaknak nevezte. „Keszthelyi Zoltán kérdése immár nem a távoli jövőnek szól, mert az egyszer most van” – fogalmazott Kállay Tünde, hozzátéve: „Ez a múlt ma lezárul, nem lesz több becsengetés, házifeladat-másolás, unalmas kóruspróba, perecért rohanás, dolgozatírás, koncert vagy hangszervizsga előtti izgulás.” Mintegy útravalóként az oktató hozzátette: „Jövőbeli álmaitok, vágyaitok különbözőek, de végeredményben ugyanarra a célra törnek: boldogok szeretnétek lenni. Az iskolában töltött évek során kincseket gyűjtöttetek mindezek eléréséhez. Kívánom, úgy legyetek boldog felnőttek, hogy ezeket a kincseket soha ne veszítsétek el!”
A ballagók nevében Mikola Brigitta 12. B osztályos diák szólt. „Amikor hat-hét évesen elkezdtük az iskolát, nem is tudtunk mást elképzelni, csak azt, hogy a tanító néni vigyáz ránk, szeretnek minket, és minden értünk van. Az 5. osztálytól a pótanyuka helyett tanárok jöttek, egymásnak ellentmondó elvárás-rendszerekkel, 9. osztálytól pedig már nekünk is erősebbek lettek az elvárásaink, miközben helytálltunk a zenében. Köszönjük azt a csodát, hogy játszadozó gyermekekként jöttünk ide, és most a zene nyelvén értő emberekként távozunk innen.”
Orbán Csala (11. B) felidézte a gimis évek néhány felejthetetlen emlékét, majd azt kívánta búcsúzó társaiknak, hogy „legyetek bátrak, és a megszerzett tudás mellett vigyétek magatokkal a Reményt, hogy csalódásaitok, nehézségeitek is a javatokra váljanak”.
A Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium a legjobb eredményt elért végzőseit díjazta, közülük is kiemelkedtek Mikola Brigitta 9,94-es, Tompa Ábel 9,70-es, valamint Maksay Csaba 9,65-ös általánossal. Szabadság (Kolozsvár)