Elkezdődött a FUEN-kongresszus Kolozsváron. Románok nem jöttek
A román diplomácia mindent bevetett, hogy minimalizálja a kongresszus jelentőségét, állítólag Junckerig jutottak el: az EB-elnök behívta Navracsics magyar biztost.
Elkezdődött csütörtökön, Kolozsváron az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának 62. kongresszusa. A Napoca hotelben megszervezett tanácskozást Vincze Loránt, a FUEN elnöke nyitotta meg, Kolozsváron, Cluj-Napocán, és Klausenburgban üdvözölve a vendégeket. A FUEN meghívót küldött az eseményre a román államfőnek, miniszterelnöknek, külügyminiszternek, és az európai ügyekért felelős miniszternek, azonban egyik hivatalosság sem tisztelte meg jelenlétével a Kongresszust. A román politikusok hiánya egyébként visszatérő beszédtéma volt a FUEN kongresszust megnyitó köszöntő beszédekben, és a szerdán este megszervezett fogadás informális beszélgetésein is. A román külügy ugyanis diplomáciai eszközökkel próbált nyomást gyakorolni a résztvevőkre, arról faggatva a külképviseletek illetékeseit, hogy ki, miért jön a FUEN kongresszusra, miről fog beszélni és mit fog támogatni. Információink szerint a rendezvényen előadóként részt vevő Navracsics Tibor oktatási, ifjúsági és sportügyekért felelő európai biztost Jean-Claude Juncker EB-elnök behívatta a FUEN kongresszuson való részvétele kapcsán.
Vincze Loránt FUEN-elnök köszöntő beszédében elmondta, két fő oka van annak, hogy a FUEN úgy döntött, itt tartja éves kongresszusát: egyrészt szeretné az ernyőszervezet háláját kifejezni mindazokért a kezdeményezésekért, amelyeket az RMDSZ indított el az elmúlt hét évben, hiszen az európai polgári kezdeményezések eszméje mindig is a legjelentősebb eszmének számított a szervezetben. Ugyanakkor azt is szerették volna jelezni, hogy a FUEN nagyobb figyelmet fordít Közép- és Kelet-Európára.
Kertész Melinda / Transindex.ro

Revizionista játszóteret fedezett fel Dan Tanasă
A magyarok iránti gyűlöletéről elhíresült blogger - aki egyes források szerint a román titkosszolgálatok provokátora - ezúttal egy nagyszalontai játszótéren vélte felfedezni a magyar revizionizmus jeleit.
A dél-bihari Nagyszalonta testvérvárosa Csepel, egy Romániában egyedülálló „meseparkot” adományozott a hajdúvárosnak. A kreatív, látványos és ötletes játszótéri alkalmatosság szállítását és összeszerelését, valamint a környezete rendbetételét szintén a magyar főváros XXI-ik kerületének önkormányzata vállalta magára. A Szalontai Napok keretében ma délben át is adják a különleges játszóteret, amelynek segítségével Arany János Toldijának történetével ismerkedhetnek meg a kicsik.
Egyes nagyszalontai román „hazafiak” az élő fába is belekötve (ebben az esetben szó szerint) sérelmezik, hogy a játszótéren levő fehér kérgű nyírfák mellé pirosra és zöldre festett támoszlopokat helyeztek ki, melyek így - legalábbis a mindenütt magyar veszélyt szimatoló hazafiak agyában – a magyar lobogó színeit adják ki.
Több sem kellett a magyarok feljelentéséből sportot űző Dan Tanasă nevű önjelölt honmentőnek, azonnal meg isírta nagy olvasottságnak örvendő blogjában, hogy „a játszóteret adományozó Csepel önkormányzata nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy Magyarország zászlaját szimbolikusan megjelenítse és ezáltal egy banális helyszínt, egy játszóteret a magyar sovén propaganda helyévé változtassa”.
A reakció persze nem maradt el, a blogbejegyzés alatti kommentárokban egyesek minden magyar migránst hazaküldenének a zászlójukkal együtt, mások pedig személyesen festenék át a román lobogó színeire a szóban forgó oszlopokat. Az az apróság, hogy a piros-fehér-zöld színkombináció lehetne Mexikó, Olaszország, vagy éppen Írország zászlaja is, vagy talán csak egyszerű véletlen, fel sem merül a világot csak piros-sárga-kék színekben látó koponyákban.
Frissítés: Információink szerint az ominózus oszlopok közül a zöldeket pirosra festette át az önkormányzat. Hiába, a megfelelési kényszer nagy úr.
Barta Béla / itthon.ma/erdelyorszag

Egységes Székelyföld-arculat a polgármesterek találkozóján
Ismerkedés, közös gondolkodás és információcsere: ezek a székelyföldi városok polgármesterei találkozójának főbb témái. A városvezetők először látogattak el ilyen céllal Gyergyószékre, a Gyilkostó üdülőtelepre.
Gyergyószentmiklós elsősorban turizmusban – mint a helyi gazdaság meghatározó ágazatában – gondolkodik, ezért is volt a Gyilkostó üdülőtelep a találkozó helyszíne – mondta el Nagy Zoltán házigazda polgármester. A Gyilkos-tó és környéke olyan természeti látványosság, amely kiemelkedő Székelyföld, Erdély szinten. Erre is alapozva szeretne meghatározó szerepet betölteni a térség turizmusában Gyergyószentmiklós. Az eseményen ezért hangsúlyos szerepet kaptak olyan témák, mint egy egységes Székelyföld-arculat és közös desztinációmenedzsment kidolgozása, működtetése.
Erről beszéltek a meghívott szakemberek, azaz Nagy Benedek és Csibi József. Kolumbán Gábor és Kisné Portik Irén pedig a falu és város együttműködésének szüksége, lehetőségei kérdéseit boncolgatták. Az eseményen tizenkét székelyföldi város elöljárója volt jelen. Amint Nagy Zoltán elmondta, még az ismerkedés fázisánál tart az együttműködés. A találkozókon a vendéglátók ismertetik azokat a körülményeket, adottságokat és problémákat, amelyekkel együtt él az adott város, hogy a későbbiekben a lehetőségek szerint közösen keressenek megoldásokat a felmerülő kérdésekre. A cél természetesen, hogy hosszú távon közös projektek, megvalósítások is szülessenek.
Fontos szempont még az ilyen találkozókon, hogy információcsere is zajlik, hiszen egyes városvezetők könnyebben, gyorsabban jutnak el olyan értesülésekhez, amelyek a többiek számára is hasznosak lehetnek, és ezeket meg is osztják a kollégáikkal. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a székelyföldi elöljárók kipróbálhassák a Kis-Cohárd sziklafalán tavaly kiépített via ferrata mászóutat.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

Zsúfolásig telt szerdán késő délután a sepsikilyéni unitárius templom a Szent László-legenda képsorát is tartalmazó freskók restaurálása befejezésének alkalmából tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten. A jelképes átadáson a falképeket bemutató Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész a Szent László-évben az esztendő kiemelkedő eseményének nevezte a szerdait. A restaurálást a Kiss Loránd falkép-restaurátor által vezetett marosvásárhelyi Apsis Kft. munkatársai végezték.
Egyházi énekek után Kovács István sepsiszentgyörgyi-sepsikilyéni unitárius lelkipásztor olvasott fel a Bibliából (a 90. zsoltárból) és mondott imát, majd köszöntötte az egybegyűlteket. Hívó szavára egyperces néma felállással adóztak Kónya Ádám művelődéstörténész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója, Máté László műépítész és Bereczki Csilla restaurátor emlékének. Utóbbi restaurálta a templom kazettás mennyezetét, tegnap temették Ausztráliában. Kónya Ádám a templom megmentésében, a falképek feltárásában buzgólkodott, a tíz éve elhunyt Máté László szintén szívügyének tekintette az épület helyreállítását. A csendes emlékezést követően Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi segédlelkész töltötte be a ceremóniamester szerepét. Jánó Mihály művészettörténész a templom építéstörténetét elevenítette fel. Kitért arra is, hogy Huszka József az 1880-as években feltárta a falképeket, akvarellmásolatokat készített, de az egyház kérésére vissza kellett meszeltetnie azokat. Említette Székely Zoltán régész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója ásatását, Kónya Ádám és Máté László szerepét a feltárásban, restaurálásban. Kitért az 1989 decemberében létrejött sepsiszentgyörgyi M Műhely és az 1990 tavaszán alakult Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, Románia első műemlékvédelmi intézménye létrejöttére. Majd előadást tartott a falképekről, kiemelve egy-egy igazán érdekes jelenetet, alakot vagy csak részletet. A kései gótika és korai reneszánsz hatásai egyaránt felfedezhetőek, Jánó Mihály az 1400-as évek első évtizedeire datálja a freskók keletkezését. A falképsorok két regiszterben futnak végig a déli, nyugati és északi falon. A déli falon indulva Krisztus szenvedéstörténetét láthatjuk. Jánó Mihály kiemelte, a képi elbeszélés mozgalmas, arckifejezések, tekintetek sugároznak. Az utolsó vacsora jelenete itt az egyik legbeszédesebb az Erdélyben és Magyarországon fellelhető ábrázolások közül. A művészettörténész utoljára hagyta szíve csücskét, a Szent László-legenda falképsorát. Ám előtte, az általa megjelölt krónikarészleteket fordításban Szakács László sepsiszentgyörgyi színművész olvasta fel a Bécsi Képes Krónikából, Mügeln Henrik német krónikájából és az Orosz Évkönyvekből. A Szent László-ciklus a nyugati falon kezdődik, de csak töredékekben maradt meg, az északi falon igen szépen követhető. Jánó Mihály jelezte, mind művészeti, mind történelmi értéke jelentős. Kiemelte az ütközet jelenetét, amely az egyik legszebb itt, Sepsikilyénben. Ez a legmozgalmasabb kompozíciója a középkori magyar művészetnek, értékelte. A birkózás jelenetében a lovak is birkóznak. Az utolsó képkockán, a lefejezés jelenetében a kun kezében tartja a szívét, mintegy felajánlva azt. Ez a megtérés szimbóluma. Jelentős, mivel a profán szívábrázolás igen ritka.
Kiss Loránd falkép-restaurátor elmondta: korábban az enyészettől mentették meg a templomot, a falképeket feltárták és konzerválták, 2004-ben hasonló ünnepség keretében átadták, de aztán szünet következett be. A freskók nem voltak igazán látványosak abban az állapotban, ám mostanra sikerült a restaurálást is elvégezni. Ezt 40 százalékban a Magyar kormány Rómer Flóris terve keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában végezték, a fennmaradó 60 százalékot Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta. Isten tartsa meg a polgármesternek és társainak azt a szokását, hogy ilyen, nem igazán szavazatgeneráló döntéseket is hoznak, zárta szavait Kiss Loránd.
Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi restaurátor, a munkálat irányítója a műszaki részleteket ismertette. Elmondta, alapelvük az volt, hogy minél többet őrizzenek meg az eredeti festményekből és minél kevesebbet adjanak hozzá, csak azt, ami biztos, azt is megkülönböztető festéssel, továbbá minden beavatkozás visszafordítható.
Péter Pál restaurátor felelevenítette, amikor 1989-ben Jánó Mihály idehívta, és megmutatta a lemeszelt falakat, nem hitte volna, hogy megéri ezt a napot. A restauráláshoz pénz, szakértelem és kitartás kell, hiszen az sziszifuszi munka. Három hónapon át 5–10 ember dolgozott ott nagy alázattal napi 8–10 órát, köztük négy sepsiszentgyörgyi. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy értékelte, a falak beszélnek, a névtelen mester belevitte lelkét a festménybe, ahol az ég a földdel találkozik, kiegészítve egymást, Istent dicsőítve. Ez ünnepi alkalommal egyszerre dobbannak a szívek, s kívánta, ezt az érzést vigyük tovább a hétköznapokba, hogy ne egymás ellenében, hanem együtt cselekedjünk. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok olvasta fel. Nagy öröm számára, hogy egy magyar örökség születik újjá, ezért úgy véli, gondosan kell őriznünk a nyomát annak, hogy őseink mit tettek hozzá ehhez a régióhoz, az országhoz. A falakon megelevenedik a történelem: Szent László megmenti az elrabolt magyar lányt és legyőzi a szülőföldünkre betolakodó idegent. Ismerősen hangzik ez a 21. században is, tette hozzá. Népünk történelme során Szent László a sötétség-világosság harcának egyik fő szimbólumává vált. A polgármester azt kívánta, a világosságba vetett hitünk ne lankadjon, mert napjainkban is tapasztaljuk, küzdenünk kell a sötétséggel, Székelyföld napja még nem virradt fel. Jusson eszünkbe, hogy őseink legyőzték a nehézségeket, bizonyság erre mai létünk, és ma is beszélnek hozzánk saját kultúránk nyelvén a sepsikilyéni templom falai. Sarkadi Márton, a magyar Miniszterelnökség egyházi műemléki osztályának megbízott vezetője Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár és Hanvay Dávid főosztályvezető köszöntőjét tolmácsolta. Közölte, Magyarország támogatja azokat, akik lelkiismeretesen végzik a munkát azért, hogy történelmi emlékeink megmaradjanak. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, az ilyen támogatásokkal a magyar kormány azért törleszt, hogy másfél évszázadon át Erdély biztosította a magyar államiság folytonosságát.
Az ünnepségen közreműködött a Codex Régizene-együttes, mely a csíkszeredai régizene-fesztiválon is bemutatandó, a reformáció 500. évfordulójára készített hangversenyét adta elő. Kovács István lelkész zárszavában az esemény kapcsán rámutatott, érdemes itt megmaradnunk, és kívánta, töltsük meg élettel a teret, minél több keresztelőnek lehessünk tanúi e falak között. Nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget a rendezvény.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kongresszus, kongresszus után
Az RMDSZ zilahi kongresszusán a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea udvariasan felkérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában.
Mindezt egy kézszorítással pecsételné meg, mert mint mondotta: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. Sokkal jobb, mint az írásos szerződés, mert azt, lám, még száz év múltán is számon lehet kérni, mint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, amit a magyarok egyvégtében felhánytorgatnak, pedig a román állam azóta is, állandóan nagylelkű engedményeket tesz irányukban. Ráadásul olyanokat mondanak, mint Markó Béla az említett kong¬resszuson, hogy: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük a centenárium kapcsán. (?!) Az ilyen kongresszusokat, ahol ilyesmiket lehet mondani, egyszerűen be kellene tiltani. Szerencsére, hogy rögtön került egy honvédő, a liberális Florin Roman, aki felszólította az RMDSZ-t, hogy tartsa tiszteletben a románok történelmét, és megmondta: …a jövő évi évforduló „az ország valamennyi polgára számára ünnepet jelent”. Punktum. Tessenek ünnepelni!
A magyarság iránti gesztusként a zilahi kongresszuson egész sereg román politikus is részt vett, és üzent az elnök Iohannis és a miniszterelnök Grindeanu is. Felesleges itt idegenek jelenléte, mint a meghívott magyar miniszterelnök-helyettes Semlyén Zsolté, aki csak öltözködésben tenne engedményt a két ország viszonyának javítása céljából, mivel ő csak azt ígérte meg: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a román–magyar államközi kapcsolatokban, majd ő is a gyulafehérvári nyilatkozattal és más sérelmekkel hozakodott elő. Különben nálunk a törvényhozás is állandóan a kisebbségek iránti nagylelkűségét bizonyítja, és ilyen alapon például a képviselőház áprilisban ellenszavazat nélkül elfogadott egy törvénymódosítást, amely szerint az egészségügyi és szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a kisebbségek nyelvét. Aztán az ellenzéknek mégiscsak feltámadt a lelkiismerete, szívükben fellobbant a hazafiasság lángja, és megtámadták ezt az alkotmánybíróságon, de az, nagy hazafiatlanságról téve tanúbizonyságot, mégis helybenhagyta. Az agyafúrt magyarok, betartva a bírósági határozatokat, álnokul törvénytisztelőnek mutatkozva leszedik ugyan a községháza feliratokat, de aztán mégis betartanak, ahol tudnak. Most például Csíkkozmáson azt eszelték ki, hogy a falu polgármesteri hivatala előtt virágokból teszik ki a községháza feliratot. (Ilyen és ehhez hasonló aljasságokra bármikor képesek.) Ezek után a jogászoknak kemény munkával olyan paragrafust kell keresniük, amivel ezt is meg lehet tiltani. Az engedmények sorában említsük még meg, hogy bírósági döntés alapján a napokban kincses városunk, Cluj-Napoca nevét magyarul is kitették a város Nagyvárad felőli bejáratához, pedig a polgármester még most is megfellebbezhette volna az erről szóló határozatot. Ilyeneket hallván a régi jó polgármester, Funar, álmatlanul foroghat az ágyában. Ő biztosan betiltotta volna a most Kolozsváron szervezett Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusát is. A FUEN egy teljesen felesleges szervezet, amelynek Romániában nincs mit keresnie, hiszen az európai kisebbségek problémáival foglakozik. Nálunk ilyen gondok egyáltalán nincsenek, hiszen itt messzemenően, példásan, sőt, az unió átlagán felül meg vannak oldva még a nem létező gondok is. A FUEN azt szeretné, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzék az őslakos európai kisebbségek problémáival, és ennek eléréséhez a szükséges aláírások gyűjtését is itt kezdi, de remélhetőleg nem lesz nálunk, aki ilyesmihez nevét adná. Nem csoda, ha a román diplomácia megpróbálta lebeszélni a Kolozsvárra feleslegesen összetrombitált kongresszusra meghívottakat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Vissza kellett volna mondani a FUEN-kongresszus itteni megtartását, és nem nálunk, hanem olyan országban szervezni, ahol a kisebbségi jogok csorbulnak.
Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Aradi–temesvári–zombori színházi koprodukcióval indul a 10. TESZT
Schilling Árpád és az EXIT csapata a kivándorló bevándorlók helyzetével foglalkozik
Május 21-én, vasárnap indul a TESZT fesztivál tizedik kiadása. A TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen.
A több fázisos próbafolyamat során az EXIT magyar, román és szerb nemzetiségű alkotói saját élethelyzetükből, kulturális beágyazottságukból és előítéleteikből merítkeztek. Az előadás szereplői gazdasági bevándorlók, akiket egy használaton kívüli épületbe zártak valahol Nagy-Britanniában. Különböző kelet-európai országokból érkeztek: egyszerre szeretnének kijutni valahonnan, és bejutni valahová. A kintiek azt ígérték, hogy minden elrendeződik majd, addig nincs más dolguk: várniuk kell.
„Milyen az, amikor már elhagytunk valamit, de még nem kapunk helyette mást? Az otthontól való elszakadás és egy ismeretlen világba való beilleszkedés elképzelhetetlen nehézségekkel jár. Sokan mégis vállalják ezeket a nehézségeket, mert egyszerűen nem látnak más lehetőséget” – írja a rendező, Schilling Árpád. Az előadás hét fejezeten keresztül vizsgálja ezt a végtelennek tűnő várakozást, a balkáni kivándorló-bevándorlók reflexeit, szokásait, örökölt és tanult viselkedési mintáit, bizalmatlanságát, előítéleteit, félelmeit. „A jelenkori félelmeinkről, vágyainkról, álmainkról szeretnénk beszélni, hogy mit képzelünk, hogy mit kaphatnánk a nyugattól, milyen lenne, ha Nagy-Britanniában élhetnénk, milyen elvárásaink vannak, ez milyen berögzültségeket vagy félreértéseket okoz, milyen sokféleképpen tudjuk becsapni magunkat. Ezek mögött a jelenkori élményeink mögött természetesen ott van az egész a történelmünk, a kultúránk. Engem az érdekel, hogy ha a jelenkorban akarjuk megoldani a személyes problémáinkat, a családunk, egy kis közösség problémáját, akkor nagyon is késznek kell lennünk újragondolni ezeket a tapasztalatainkat. (…) Olyan ez, mint egy laboratóriumi kísérlet: mi marad fenn a szűrőn?”
Az EXIT nem egy már meglévő drámai szövegből kiindulva jött létre. A próbafolyamat során a rendező jeleneteket és karaktereket ajánlott a színészeknek, majd az ezekből születő improvizációkat Láng Annamária társíró és Bíró Bence dramaturg segítségével véglegesítette. „Az elsődleges cél, hogy a lehető legjobban megismerjük a színészeket, ezért is készítettünk velük interjúkat is a próbafolyamatot megelőzőleg” – meséli Bíró Bence. „Árpád nagyon számít a színészre, nem ad neki olyan feladatot, ami távol állna tőle, aminek a csírája ne lenne meg az adott színészben. Amikor kialakítja a koncepciót, akkor pontosan tudja, hogy azt a szerepet ki fogja játszani. Természetesen mi is folyamatosan figyeljük a színészeket és a mi dolgunk is, hogy adjunk nekik kihívást és testhez álló feladatot, úgyhogy a kialakuló előadás nagyban függ attól, hogy kik a szereplők” – mondja Láng Annamária. Az előadás során a színészek végig a színpadon vannak, a nézők tehát eldönthetik, hogy ki mennyire érdekli őket, kit figyelnek szívesebben. A színpadon alig van díszlet és jelmez, amit látunk, az az üres színpad minimalista esztétikája, a színészek egyedisége és egymásrautaltsága.
Schilling Árpád az egyik legismertebb magyar színházrendező, 1995-ben alapította a számos nemzetközi sikert elért Krétakör Színházat. A társulat 2008-as feloszlása óta a Krétakör Alapítvány művészeti, pedagógiai és társadalmi célú projekteket valósít meg.
Az előadást játsszák: Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Csata Zsolt, Ninoslav Đorđević, Éder Enikő, Andrei Elek, Branislav Jerković, Mátrai Lukács Sándor, Dragana Šuša, Tokai Andrea, Vass Richárd és Carmen Vlaga-Bogdan, tolmácsok: Kedves Emőke és Molnár Zoltán, produkciós koordinátorok: Dobre Júlia, Fekete Réka, Gálovits Zoltán, Bojana Kovačević, Ságodi Ildikó, ügyelő: Kertész Éva.
Az EXIT bemutatója a TESZT-fesztivál keretén belül május 21-én este 8 órától lesz a Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében. A temesvári bemutatót zombori, majd aradi bemutatók követik: május 31-én este 8 órától a Zombori Nemzeti Színházban, június 8-án este 7-től pedig az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban lesz látható az előadás.
A temesvári bemutatóra minden jegy elkelt, viszont vannak még helyek a május 20-án este 8 órakor kezdődő előbemutatóra. Az előbemutatóra a színház jegypénztárában, illetve a www.biletmaster.ro honlapon válthatnak jegyet. Felhívjuk figyelmüket, hogy az előadást magyar, román, szerb és angol nyelven játsszák magyar, román és angol felirattal.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Családi Majális a Törökvágáson
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) tegnap sajtótájékoztatón ismertette a május 20-án, szombaton zajló Családi Majális programját. Az ötödik alkalommal szervezett esemény Enyedi Tamás, KIFOR elnökségi tag szerint az évek során hagyománnyá vált. Enyedi elmondta: a rendezvény célközönsége nem a fiatal generáció, hanem a fiatal családos korosztály, és reméli, hogy a törökvágási rendezvényen az egész család talál magának kedvérevalót. A szervezők kiemelték: nemcsak Kolozsvárról, hanem az egész megyéből várják az érdeklődőket. A KIFOR második alkalommal kapcsolódott a Családi Majálisával a MayDays programsorozathoz.
A MayDays tömöríti a kolozsvári ifjúsági szervezetek programjait, így egy hónapig újra az ifjúságnak szóló rendezvények kapják a főszerepet Kolozsváron. Tasnádi Márta, a majális főszervezője ismertette a részletes programot. Elmondta: idén is a gyerekprogramokra fektették a hangsúlyt. A legfiatalabbakat játszóház, bohóc, arcfestés és lufihajtogatás várja egész nap, illetve bevezetik őket a lovaglás rejtélyeibe is. A rendezvény 12 órakor kezdődik, Vitéz László és az elátkozott malom című bábjátékkal, amely a szervezők szerint negyvenöt perc tömény móka és kacagás.
A színpadon fellép a Tordatúri Néptánccsoport, este pedig a magyarországi Tárkány Művek szórakoztatja a közönséget. A szervezők elmondták, egy kis irodalmat is becsempésztek a programba: Marosán Csaba színművész Versek kicsiknek és nagyoknak összeállításába úgy válogatta össze a verseket, hogy azok egyfajta jelentéssel bírjanak a gyerek és szüleik számára. A koncertek előtt tombolasorsolás lesz, amelyen fesztiválbelépőket, Családi Majális ajándékcsomagot, illetve könyvutalványokat nyerhetnek a résztvevők.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

FUEN - Navracsics: A kultúra tesz minket azzá, akik vagyunk
Nagy érdeklődésnek örvendett a FUEN 17. kongresszusának tegnap délutáni panelbeszélgetése Az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz témában, amelynek meghívottja Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa volt.
A beszélgetés moderátora, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kulturális ügyekért felelős ügyvezető alelnöke úgy vélekedett: nekünk, Európa őshonos nemzeti kisebbségeinek nagyon sokrétű hozzájárulásunk volt az évszázadok során az európai kulturális hagyatékhoz, nagymértékben meghatároztuk az európai kultúrát. Táncaink, folklórunk, épített örökségünk mind hozzáadott valamit Európához – ezért is járhatott Europa Nostra kitüntetés Kallós Zoltánnak is. Ugyanakkor a kulturális örökség nem csak a dicső múlt lenyomata, hanem egy jobb élet, a régiók fejlődésének lehetősége is a turizmus vagy befektetők vonzása által. A kultúra összeköt minket, európaiakat, egymással. A kulturális örökség megőrzéséhez ugyanakkor megfelelő források kellenek. Egyenlő mértékben kell őrizni a kisebbség és a többség kulturális örökségét, amit sajnos Románia még nem ismert fel: nálunk például a kulturális minisztérium által az épületek állagmegőrzésére szánt összegnek alig 1 százaléka jut a magyar vonatkozású műemlékekre, holott azok a műemléképületek 20 százalékát teszik ki.
Arra is emlékeztett: a román állam blokkolta a csíksomlyói búcsú UNESCO-listára való felvételét, a kisebbségi törvényt pedig 10 éve még mindig csak ígérgetik. „Meg kell érteni, hogy nem akarunk semmit elvenni a románoktól”, tette hozzá. Elmondta: szükség van egy erős Európára, egy olyan Európára, amely megvédi a romániai magyarokat. Szükség van egy olyan európai törvényre, amely segít megvédeni jogainkat, múltunkat, s ezzel jövőnket.
2018 a kulturális örökség éve
Navracsics Tibor, aki első uniós biztosként vett részt a FUEN kongresszusán, arra emlékeztetett, hogy a kulturális örökség a kulturális sokszínűség része, amit az Európai Unió alapvető jogok chartája is véd. A kulturális örökség közös kincs, amit nem szabad múzeumokba zárni, hiszen ez mutatja azoknak az embereknek a történetét, akik itt éltek, élnek. A kulturális örökségnek ilyenformán az együttéléshez, kölcsönös tisztelethez van köze, és ezekre alapozva kell felépíteni a közös jövőt. „A kultúra tesz minket azzá, akik vagyunk” – magyarázta. A kulturális örökség összehozza a közösségeket, tette hozzá. Hogy ezt az Európai Unió is elismeri, annak az a bizonyítéka, hogy 2018-at a kulturális örökség évének nyilvánítja. Ezzel az egyik cél az, hogy a programok során a kulturális örökség aktív részeseivé tegyék a fiatalokat, másfelől pedig, hogy rávilágítsanak a kulturális örökség gazdasági, társadalmi értékeire, vonzataira, vagyis a múlt tisztelete mellett az örökség jövőjéről is beszéljenek, hiszen a kulturális örökség megőrzése, például a turizmus révén, közvetve mintegy 7 millió munkavállalónak biztosít munkahelyet.
Navracsics a fiatalok nyelvtanulását szorgalmazza
Navracsics kitért arra is, hogy az új nyelvek tanulása segíti a kölcsönös megértést, nem utolsó sorban új horizontokat nyit egymás között, így biztosként szorgalmazza a fiatalok nyelvtanulását. A civil szektorban igen fontos, hogy a közszolgák többnyelvűek legyenek, másrészt a többnyelvűség elősegíti az elhelyezkedést a munkaerőpiacon. Mint kifejtette, az ideális az lenne, ha minden EU-polgár az anyanyelve mellett még két nyelvet beszélne, ehhez pedig az Európai Uniónak kell megteremtenie a lehetőséget, hogy polgárai már igen fiatal kortól kezdve nyelveket tanulhassanak. Emlékeztetett: az Európai Unióban 60 helyi nyelv létezik, ezeket 40 millióan beszélik – ez is elég ok a nyelvi sokszínűség bátorítására, mondta.
A biztos értékelte a FUEN tevékenységét, végezetül néhány olyan európai programot sorolt fel, amely a nyelvtanulást, más nyelvek megismerését is célozza (Európai Nyelvek Napja, Erasmus Plusz program), kifejtve, hogy a nyelvi sokszínűségben látja Európa jövőjének sikerét.
Lucian Nastasă Kovács, a Művészeti Múzeum igazgatója úgy vélte, Románia különleges helyzetben van a kulturális sokszínűséget illetően, hiszen legnagyobb értelmiségi személyiségei a nyugat hatására teljesedtek ki, másfelől a román kultúra rendkívül sokat köszönhet az itt élő őshonos kisebbségeknek. Ennek szemléltetésére múzeumi látogatásra invitálta a jelenlévőket, majd rávilágított a zsidó kisebbség – az egyetlen olyan kisebbség Közép- és Kelet Európában, amelynek nem voltak nemzeti, területi követelései – művészetben, kultúrában vállalt fontos szerepére, ami az együttélés kiváló példájaként is említhető. Sajnos az utóbbi időben ismét teret hódít a nacionalizmus – mondta. Úgy vélte: a továbbiakban két lehetőség közül választhatunk, az egyik út a nacionalizmus, amely mindig háborúkhoz vezetett, a másik pedig a multikulturalizmus alapelveinek az elfogadása.
Susann Schenk, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) főtitkára felszólalásában azt emelte ki, hogy a FUEN fő feladata a kulturális és nyelvi örökség megőrzése. Mint elmondta, ennek érdekében több hálózatot építettek ki, és több projektet (például Odüsszea, kisebbségek múzeumának hálózata stb.) támogattak, egyik közeljövőbeli tervük pedig a kisebbségek házának felavatása a német-dán határ közelében lévő Flensburgban. Emellett a médiák együttműködésének támogatása, vagy a különféle, kisebbségiek számára kigondolt nemzetközi sportesemények szervezése mind abból a megfontolásból indult, hogy a különböző nyelveket beszélő embereket közelebb hozza egymáshoz.
Végezetül Adriana Cupcea, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója egy egészen különleges kisebbségről, a muszlimokról beszélt, akikkel kapcsolatosan számos sztereotípia él, és sokan egyből a terrorizmussal azonosítják őket. Prezentációjának „főszereplője” a Dobrudzsában élő török és tatár őshonos muszlim kisebbség volt, amelynek románokkal való együttélése, egymás kultúrájának megismerése számos pozítivumot mutat – elég csak a legismertebbekre, a gasztronómiai hatásokra vagy a Murfatlar borokra gondolni.
Összegzésképpen Hegedüs Csilla moderátor találóan jegyezte meg a panelbeszélgetés témája kapcsán: Európa nem létezhet azon kultúra nélkül, amit mi, őshonos kisebbségek hoztunk létre.
Balázs Bence / Szabadság (Kolozsvár)

Aminek a régészeti ásatások után jönnie kellene: a műemlékek bemutatása és megőrzése
A Főtér nyugati oldalán a sétálóutcává történő átalakítási munkálatok már nagyon előrehaladott állapotban vannak, ezért kevés az esélye annak, amit Virgil Pop építész, a Kolozs Megyei Regionális Műemlékvédelmi Bizottság szakértője szeretne: úgy módosítsák a terveket, hogy az ásatásokkal feltárt műemlékek – többek között a barokk fogadalmi kapu alapjai - valamilyen módon láthatóakká váljanak. A szakember Magyarországi és hazai példákat is említett – többek között Esztergom történelmi belvárosában, vagy Gyulafehérvár várában alkalmazott módszereket –, ahol a régészek által feltárt ókori vagy középkori emlékek nyomvonalát fehér festékkel körvonalazták a későbbi járószinten, vagy interaktív módon, egy-egy épület alapjait újraépítve, azokat padokká és zöldövezettel övezve ábrázolták.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Több ezer vizsgálatot végeztek az anyaországi orvosok Székelyföldön
Több mint ötezer szűrővizsgálatot és kezelést végeztek a hét első négy napján Székelyföldön a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai, akik a Hargita megyei orvosokkal, szakszemélyzettel és a megye vezetőivel folytatott csütörtök esti megbeszélésükön együttműködésük bővítéséről állapodtak meg – tájékoztatta az MTI-t telefonon Edvi Péter, a NGYSZ alapító elnöke.
Megegyeztek arról, hogy közösen teszik a beteg gyerekek terápiájára alkalmassá a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ medencéjét. Mivel Hargita megye önkormányzata, illetve a megyei kórház vállalta, hogy 30-35 ezer eurós beruházással elvégzi a medence gépészetének teljes felújítását, a NGYSZ magára vállalta, hogy (a felújításra szánt, felszabaduló erőforrásaiból) augusztus elsejétől egy éven keresztül fedezi annak az öt helyi szakembernek a bérköltségeit, akik a medence működtetését biztosítják. Az NGYSZ alapító elnöke elmondta, megállapodtak arról is, hogy a gyermekközpont két nagyobb helyiségét – amelyet korábban számítógépes klubnak használtak – átengedik a megye nevelőszülői programjának. A csíkszentmártoni ingatlant az NGYSZ építette és adta át Hargita megyének, azzal a feltétellel, hogy rendeltetésén csak hozzájárulásával változtathatnak.
Edvi Péter közölte: első ízben kísérte el a Székelyföldre rendszeresen visszatérő önkéntes orvoscsoportot az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága. A testület tagjaival közösen látogatták meg Háromkúton a két éve porig égett iskola helyén azóta felépített új, korszerű tanintézményt. Az új iskolát a magyar kormány, egy egri közösség és az NGYSZ támogatásával, sok önkéntes munkával építették fel, jóval olcsóbban, mint ha a munkát egy építkezési cégre bízták volna. Az NGYSZ alapító elnöke beszámolt arról is, hogy 24 csapatnyi, „lelkes, csillogó szemű" gyerek érkezett a héten Csíkszentdomokosra, akik részt vesznek az erdélyi gyermek és ifjúsági focikupa döntő tornáján. A rendezvénysorozat selejtező szakasza több mint ezer gyermeket mozgatott meg az utóbbi egy-két hónapban. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai évente kétszer utaznak Hargita megyébe, ahol a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a beteg gyermekeket. Az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segítik. 2016-ban a szervezet önkéntesei közel 12 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 68 gyermek esetében javasoltak magyarországi kivizsgálást, gyógykezelést vagy műtétet, és 41 gyermek jutott általuk ingyenesen szemüveghez.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Megjelent Boros Misi első lemeze
Megjelent első hanglemeze, bemutatta a kilencmilliós olvasótáborral rendelkező The Guardian, letette a vizsgáit, és most éppen Lichensteinba készül – zsúfolt a május a csíkszentmiklósi gyökerekkel rendelkező pécsi előadóművész, Boros Misi számára. A 13 éves Junior Prima díjas zongorista augusztusban Kolozsváron és Csíkszeredában is fellép. Az eseményeket Daczó Katalin foglalta össze
Tavaly november 15-én a MÜPÁ-ban tartotta első önálló hangversenyét Boros Misi, aki nyolcéves kora óta Magyarországon minden korosztályos országos versenyt, és több nemzetközi zongoraversenyt is megnyert. 2014-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató első évadának korcsoportgyőzteseként ismerhette meg a nagyközönség. A Nemzeti Filharmonikusokkal tartott MÜPA-koncert hangfelvétele szerepel a közelmúltban megjelent dupla CD-n: az elsőn Bach, Scarlatti, Beethoven, Chopin, Liszt és Bartók darabokat, a másodikon pedig Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 467) hallhatjuk. A felvétel felkerült az internetes hangmegosztókra is (elérhető az Amazonon, Spotify-on, az iTuneson, valamint a Deezeren) – ennek apropóján figyelt fel az ifjú előadóra a brit The Guardian napilap klasszikus zenei újságírója, Stephen Pritchard.
„Megjelent Boros Misi, a 13 éves zongorista csodagyerek első albuma – de jó egyáltalán?” – teszi fel a kérdést a címben a brit zenei szakíró. – „A »csodagyerek« egy veszélyes kifejezés – írja Stephen Pritchard –, mert rengeteg zenészt mondunk ígéretesnek fiatalkorukban, aztán később, felnőve a felnőtté válás számtalan figyelemelterelő elemével, nagyon rosszul is végződhet egy szépen induló karrier. Hosszú órák gyakorlása nem sok időt hagy a barátkozásnak, és a házi feladat elkészítése is odafigyelést igényel. Nem csoda, hogy sok jelentős tehetség elbukik. Minden nyomás ellenére a 13 éves magyar zongorista, Boros Mihály feltűnően harmonikusnak tűnik. Vélhetőleg ez a focinak is köszönhető, kifejezetten az angol élvonalnak, amely néha sikerrel vonja el Scarlattival, Beethovennel, Chopinnel és Bartókkal töltött óráitól.”
A brit újságíró arra is kitért, hogy Boros Misi utazásai során szívesen találkozik kedvenc focistáival, és elmegy egy-egy futballmeccsre, amellett, hogy napi 6-7 órát gyakorol. „A most kiadott albuma kifejezett érettségről tesz tanúbizonyságot – foglalta össze a Guardian újságírója – , és persze, egyelőre még fizikailag sem lehet „felnőtt-technikája”, de már most is magabiztos a játéka. Sokat fogunk még hallani róla, de koncerkörútjain vélhetőleg mindig a jó »focis-városok« lesznek előnyben.” (Szabó Ádám fordítása)
Amint Boros Misi édesanyjától, a csíkszentmiklósi származású Orbán Jolántól, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék tanárától megtudtuk, az ifjú tehetség a MOL – Új Európa Alapítvány tehetségtámogató programjának köszönhetően a napokban indul Lichtensteinba mesterkurzusra. Augusztus 18-án Kolozsváron lép fel Boros Misi, ahol a Kolozsvári Magyar Napok keretében szólókoncertje lesz az Auditorium Maximumban. Csíkszeredában szintén augusztus folyamán láthatja/hallhatja a nagyközönség. Hargita Népe (Csíkszereda)

Bemutatkoztak a végzős művészetisek
Búcsútárlat a Köntésben
A hagyományteremtés szándékával nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán végző diákok diplomamunkáiból álló tárlatot kedd este a Köntés Galériában.
A különleges alkalomból több mint ötven festmény, grafika, textilkompozíció, könyvillusztráció, borítóterv és egy vers került közszemlére Intro címmel, B. Hajdú Enikő, Péter Alpár és Tóth Sarolta szaktanárok irányításával.
– Bár a tehetség és hozzáértés lenyomatai egyértelműen felfedezhetők és érzékelhetők az alkotásokon, tovább kell fejleszteniük az iskolában megalapozott tudásukat, és be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy igazi művészekké váljanak – fogalmazta meg útravaló jó tanácsként a jelenlévő diákok felé Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató.
Várallyay Réka művészettörténész ígéretesnek nevezte a kiállított műveket, egyúttal a már körvonalazódó pályájuk folytatására biztatva a most nyilvánosság elé lépő végzős diákokat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmüket, hogy az érettségivel számukra egy korszak lezárul ugyan, viszont egy lehetőségekkel teli új is elkezdődik, melynek kiaknázása elsősorban rajtuk múlik.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Alkotói ösztöndíjjal tüntette ki a Communitas az erdélyi kortárs művészeket
Tizenötödik alkalommal osztotta ki csütörtök este a Communitas Alapítvány az Alkotói Ösztöndíjat valamennyi erdélyi kortárs művész számára színház-, és zeneművészet, film és televízió, irodalom, valamint vizuális művészetek kategóriákban. A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében szervezett gálán rövid performanszokkal bemutatkoztak a 2016-ban díjazott művészek is. Az est házigazdája Dimény Áron színművész volt.
Markó Béla, az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: téves azt gondolni, hogy a tehetség nehéz körülmények között is felszínre tud törni. El kell ismerni, hogy a művészetnek mindmáig ellenállással kell megküzdenie. Úgy véli, az RMDSZ-nek, a Communitas Alapítványnak és az Ösztöndíjbizottságnak is feladata annak a természetes kötelességnek eleget tenni, miszerint a tehetségeket nem háttérbe szórítani, hanem támogatni kell.
Mindezt pedig Csontváry Kosztka Tivadar példájával magyarázta, aki 1913-ban fontosnak tartotta, hogy a keleti utazásairól beszámoljon a hatalomnak. „Ki tudja, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha 1913-ban az a kormány, amelyhez Csontváry ezzel a képeslappal fordulni szeretett volna, ezt tekintette volna fontosnak, erre figyelt volna igazán, hogy mi a helyzet a művészekkel, az alkotó emberekkel” – fogalmazott Markó, majd ismertette azt a történetet is, amelyből kiderül, hogy Csontváry egész életművét ma csupán a szerencsének köszönhetően ismerhetjük. „Ki tudja, hány Csontváry kallódott el az elmúlt évszázadokban?” – figyelmeztetett az Ösztöndíjbizottság elnöke az alkotók felkarolásának fontosságára.
Idén az Alkotói Ösztöndíj színházművészet kategóriájában Benedek Ágnes, Bonczidai Dezső, Csiki Szabolcs, Györfi Csaba, György Botond, Katona Dávid, Simon Boglárka-Katalin, Szekrényes László és Varga Balázs, a zeneművészet terén Benedek Tibor Magor, Bordos Nagy Kinga, Diószegi Benjámin, Fonte di Gioia, Györgyjakab Miklós-Csaba, Koncz Kriszta, Kovács Dalma Lidia, Nagy Gergő, Sófalvi Emese kapott kitüntetést. A film és televízió kategóriájának győztesei: Antal Szabolcs, Balla Zoltán, Bende Attila, Boros Melinda, Demeter Katalin és László Rozália Annamária, az irodalom műfajában pedig Bertóti Johannát, Biró Árpád Leventét, Fischer Botondot, Gál Hunort, György Alidát, Kali Ágnest, Kiss Lehelt, Sárkány Tímeát és Varga Melindát díjazták. A vizuális művészetek idei ösztöndíjasai: Csala Hermina, Csóka Szilárd Zsolt, Dobribán Melinda, Hátszegi Zsolt, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Nyiri Dalma Dorottya, Péter Emőke Eszter és Ungvári-Zrínyi Kata.
Az ünnepélyes díjátadót valamennyi tavalyi ösztöndíjas pár perces produkciójával tették a szervezők még gördülékenyebbé. A „jobbkezes” Bagossy Norbert testvérével, a „balkezes” Bagossy Lászlóval lépett színpadra, ugyanis a felvezetőből megtudtuk, hogy éppen emiatt a szempont miatt bizonyult nehéz feladatnak az első közös gitáruk megvásárlása. Varga László Edgár költő, a Perspektíva diáklap és a Krónika korábbi munkatársa Arany jános: Arany Jánoshoz című versét olvasta fel.
Adorjáni Anna A fürdőszoba című regényéből olvasott fel, aki bemutatkozójában a tinédzser kori naplójába is betekintést nyújtott, amelyben így fogalmazott: „az írás megvalósulási forma, az önmagam megismerését szolgálja, és ez az első lépés a tisztánlátás felé”. A kolozsvári születésű zongorista, a Jazzybirds együttes alapítótagja, több mint 70 dal zeneszerzője, Szép András Koncz Krisztával lépett színpadra.
Köllő Csongor szabadúszó színész, egyetemi oktató, a Shoshin Színházi Egyesület alapítótagja Kulcsár Árpád irodalmi ösztöndíjas, költő, újságíró A hívás című versét adta elő. A színész egyebek mellett így írt magáról: „meggyőződésem, hogy a színházban töltött életben nem állhat le a tanulás, az edzés, de az új kifejezési módokhoz való közeledés sem”, Kulcsár pedig eképpen: „szeretek a határokon mozogni, néha úgy képzelem, hogy a nyelv vagy a lírai forma határán is mozgok”.
A 2016-ban vizuális művészetek kategóriában díjazott ösztöndíjasok kiállítását Sipos László méltatta, a gálát Demeter Vincze András és a hazai kórusrepertoár egyedi színfoltja, a Melodeus Kórus közös előadása zárta.
Tasi Annabella / maszol.ro

Elhunyt Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke
Kézdivásárhelyen tegnap este, 55-ik életévében váratlanul elhunyt Péter János, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke – közölte a szomorú hírt rövid Fb-bejegyzésében Iochom István újságíró, a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilap munkatársa. Péter János megalkuvás nélküli közéleti ember, politikus volt, aki elszántan küzdött Székelyföld autonómiájáért.
Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke még nem töltötte az 55-ik évét, amikor tegnap este váratlanul elhunyt kézdivásárhelyi otthonában. Rettenthetetlen ember volt, a románok megszállta székelység és általában az erdélyi magyarság szabadság- és autonómiaküzdelme jegyében tartott minden tüntetésen jelen volt, zászlóvivője volt, felszólalásaiban lelkesített, a szebb jövő reményében biztatott.
Péter János tegnap esti, időnap előtti haláláról ez ideig csak a barát és harcostárs, Iochom István újságíró beszámolójából értesülhettünk Erdélyből. Tegnapelőtt, május 17-én Iochom István és Vass Imrének, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnökének a társaságában Péter János közel félezer könyvet vitt ajándékba a nemrégiben részben leégett Kommandó település Horn Dávid-iskolájának, s ma reggel pedig a tegnap esti váratlan haláláról kellett értesülnünk.
Péter János, amint említettük, a Székelyföld lakosságának politikai, kulturális és gazdasági jogaiért, az autonómiáért szervezett tüntetések állandó szervezője és résztvevője volt, de nem feledkezett meg a dicső elődök, így például Kratochvill Károly, a Székely Hadosztály legendás parancsnoka emlékének a megőrzéséről sem. Péter János ezenkívül elkötelezett hirdetője volt a török-székely testvériségnek, s ennek érdekében és jegyében többször fogadott ismert törökországi vendégeket Székelyföldön, így például az idén áprilisban a Nyerges-tetőn fölállított kopjafás hősi emlékműnél.
Péter János a halálakor mindössze 54 esztendős volt. Isten nyugosztalja!
Hering József / http://itthon.ma/erdelyorszag

Autonómia – kinek és kivel?
Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban.
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.
A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek:
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni,
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának.
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.
Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait.
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila.
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel.
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült.
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi.
Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.
szabot / foter.ro

Erdélyre is kiterjesztik (Budapest gazdaságfejlesztő programjai)
A Vajdaság és Kárpátalja után Erdélyre is kiterjeszti a magyar közösségek megerősítését szolgáló gazdaságfejlesztési programjait a magyar kormány. A Mezőség Maros megyei részét felölelő első, egymilliárd forintos keretösszegű mintaprogram beindítását tegnap jelentette be Marosvásárhelyen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
Nem időszakos beavatkozásról van szó, mostantól a nemzetpolitika stabil pillére lesz az a támogatás, amely a magyar közösségek gazdasági értelemben vett megerősítését szolgálják – mutatott rá az államtitkár. Magyar Levente kifejezte meggyőződését, hogy 2017 – az egész közösség gazdasági megerősödését megcélzó, a magyarokat sújtó gazdaságpolitikai hátrányokat és sérelmeket kiegyensúlyozó fejlesztési program beindulásának éveként – történelmi jelentőségű, sorsfordító esztendővé válik az erdélyi magyarság életében. A Vajdaság példájára alapozva, ahol ötvenmilliárd forintnál tart már a kifizetett támogatások összege, a gazdaságdiplomáciai államtitkár úgy vélekedett: hosszabb távon az erdélyi gazdaságfejlesztési programok a százmilliárd forintos nagyságrendet is elérhetik. „Évtizedek óta először fordul elő, hogy Magyarországnak olyan nemzeti kormánya van, amely nemcsak elkötelezett a nemzeti ügy mellett, hanem anyagi erőforrások tekintetében képes is arra, hogy végrehajtson egy ilyen nagyszabású beavatkozást” – jelentette ki Magyar Levente. Hozzátette: nemcsak a politikai akarat, és a gazdasági képesség szintjén adottak a feltételek, hanem az RMDSZ-ben megtalálták azt a felkészült és elkötelezett helyi partnert is, amely egy ilyen programot képes végigvinni.
A Mezőség szórványtelepülésein élő magyar gazdák és kisvállalkozók június közepétől egy hónapon keresztül nyújthatják be pályázataikat az erdélyi programok lebonyolítására létrehozott Pro Economica Alapítványnál. Az alapítvány Marosvásárhely főterén, a Köpeczi-Teleki-házban rendezte be székhelyét. Az irodát Magyar Levente Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével közösen avatta fel. „Mindannyiunknak az a közös célja, hogy az emberek jobban éljenek, hogy megalapozhassák a jövőt családjaik számára, hogy a szülőföldön boldoguljanak, ne kelljen elvándorolniuk máshová ahhoz, hogy az anyagi jólét feltételeit megteremtsék” – magyarázta az erdélyi politikus, köszönetet mondva a magyar kormánynak, hogy eszközöket rendelt ezen cél megvalósításához. Megjegyezte: a most induló program a román gazdaságra is jótékony hatással lesz, ezért bízik abban, hogy ezt a romániai hatóságok is nyitottsággal fogadják. Amennyiben a mezőségi „főpróba” sikerül, a gazdaságfejlesztési programokat Székelyföldre, Partiumra, Dél-Erdélyre is kiterjesztik, a stratégiai tervezésnél mindenütt figyelembe véve a helyi sajátosságokat és közösségi igényeket – ígérte az RMDSZ elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyöngyszemek a cifra Kalotaszegről (Mundruc – a Háromszék Táncegyüttes előadása)
Hétköznap és ünnep Magyarvistán, avagy táncos barangolás a cifra Kalotaszegen – lehetne a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Mundruc című új produkciójának alcíme. Könczei Árpád rendező-koreográfus Martin Györgynek, a magyar és az egyetemes folklorisztikai kutatás kiemelkedő egyéniségének állít emléket a táncszínházi előadással, amelyben megidézi a negyven éve elhunyt Mátyás István Mundruc, „a kalotaszegi legényes legkiválóbb őrzője, alkotója és előadója” – ahogyan a magyarvistai szülőháza falán elhelyezett emléktáblán olvassuk – alakját, és bemutatja azt a környezetet, amelyben élt.
Egy magyarvistai gazda dölyfös felesége (Lukács Réka) cifrálkodik. Cserélgeti gyönyörű viselete darabjait. Ez sem tetszik, az sem tetszik – a körülötte sürgő-forgó lányok sehogy sem tudnak kedvében járni. Ezalatt a Heveder zenekar Bach Máté passiójának II. részéből játszik részletet – az előadás alatt többször visszatérő zenei motívum méltóságot kölcsönöz a jeleneteknek. A férfiak mulatnak, hol csendesebben, hol erőteljesebben. A vistai gazda (Gidró Roland) magabiztos, hisz ő otthon van, mások előtt is káromolja feleségét, csak akkor húzódik kissé vissza, amikor jobb táncos lép a muzsikusok elé, mint ő. Köztük van a híres bogártelki Fekete János Poncsa (Pável Hunor Mihály), a mérai Berki Ferenc Árus (Lupuly Jakab), de ott vannak az inaktelki legények is, akik szintén híresek táncukról.
A mulatságba készül Mátyás István Mundruc (Melles Endre) is, a tükör előtt még egyet lendít a lábán, könnyedén jár el néhány pontot eredeti magyarvistai hangfelvételre. A szerénységéről ismert Mundruc fellépése visszafogott, mégis minden tekintet őt követi, a mulatozó férfiak elismerően nézik a leggazdagabb figurakinccsel rendelkező táncost. Martin György írja Mátyás Istvánról: „Egy olyan táncra, zenére, külsőségekre s az egyéni megnyilatkozás más formáira is sokat adó erdélyi parasztközösség tagja volt, melyben a tánc becsület és dicsőség dolga, s a legszebb férfierények közé tartozik, mely faluszerte az egész vidéken megbecsülést jelentett neki. Emberi, férfisikereit köszönhette tánctudásának, jól sikerült házasságát, becsületét a faluban és a környéken, holott nem tehetős első gazdacsaládból származott. A táncot mintegy társadalmi felemelkedése eszközéül tudta fölhasználni. (…) a magasrendű individuális férfitánckultúra utolsó nagy villanása volt, s mint ilyen, számunkra ma már s a jövőben is valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen marad.” Bátran kijelenthetjük: Melles Endre a mundruci úton jár. Bár tánctudását nem úgy szerezte, mint azok, akiknek a tánc szervesen hozzátartozott az életükhöz, sikerült megfejtenie a kalotaszegi legényes lélektanát és elsajátítania azt a könnyedséget, ami okán tiszteletbeli kalotaszeginek tekinthetjük. Az előadás nem szűkölködik mívesen kimunkált jelenetekben – nem tartozik ezek közé a lányok esetlen mozdulatokra szabott, libasoros bemutatkozása – és jól megformált karakterekben, ami legkevésbé a néptánckutatóról (Márton Csaba) mondható el. Színház és tánc találkozásának vagyunk tanúi több ízben, köztük akkor is, amikor a katonák orrvérzésig ismétlődő értelmetlen parancsokat teljesítenek – a káplárt megjelenítő Portik Norbert telitalálat erre a szerepre. Egy másik ékköve az előadásnak, ahogyan az idősődő Mundruc lábát édesanyja (Vajda Katalin) mossa – van valami krisztusi a jelenetben –, ezt követően a mezítlábas férfi tánca visszafogottságában is erőt sugároz.
Martin Györgyről tudjuk, hogy fiatal korában néhány évig hivatásos táncos volt, majd élete végéig kutatta, gyűjtötte a néptáncot, így nem lepődünk meg, hogy a táncban tisztes követője a kalotaszegieknek. A néptánckutatót alakító pantallós értelmiségi jelenléte és a pannók – amelyeknek egyik oldalán egy-egy jelenet fotója van, a másik felén pedig a budai várban Mátyás Istvánról 1967-ben készített, egyik leghíresebb hangosfilmes felvételen rögzített táncfolyam táncírásos partitúrája áll – azt bizonyítják, hogy a kutatás és az írásbeliség értéket tud menteni az utókornak. A városról érkező néptánckutató és a hagyományos falusi közösség két külön világ megjelenítője, ez esetben ellenben ugyanannak az értéknek a képviselői. A közös táncanyanyelv hozza össze őket, az az örökség, amelyet Könczei Árpád zeneszerzőként a bachi magaslatba emel. Az előadás vége felé a Heveder zenekar Bach h-moll szvitjének utolsó tételét játssza Könczei-féle feldolgozásban, amelyhez a kalotaszegi legényes éppen olyan jól illik, mint a Nádas mente muzsikájához. Könczei Árpád tánctrilógiája (Száz évig, 2011; A banda, 2013 és a május 5-én bemutatott Mundruc) nemcsak amiatt fontos, mert azoknak a zenészeknek, táncosoknak, néptánckutatóknak állít emléket, akik által átörökíthető volt műveltségünk egy igen értékes szelete, hanem abban is lényegre törő, hogy minél többen tanulják meg és sajátítsák el olyan szinten ezt az örökséget, ahogyan eleink művelték.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnyílt a Zichy-tárlat!
„A művészet nélküli ország olyan, mint a virág nélküli kert.” (Gróf Zichy Edmund)
Noha az idei Múzeumok éjszakája csak pénteken vette kezdetét, a rendezvénysorozat talán legjelentősebb és legnívósabb tárlatának megnyitójára már csütörtökön sor került. A Zichy-gyűjteményről van szó, amelynek festészeti anyaga a Maros Megyei Múzeum kiállítótermében látható, a Kultúrpalota második emeletén. A méltán hírneves és rendkívül értékes képző- és iparművészeti kollekciót a XIX. században gyűjtötte a mecénás, arisztokrata Zichy család, gróf Zichy Jenő pedig halálakor Budapest városára hagyományozta. Ezen gyűjtemény egy részét állították ki Marosvásárhelyen.
A tárlatnyitóra a galéria szomszédságában, a Kultúrpalota kistermében került sor teljes telt házas közönség előtt, ahol elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, köszöntötte a meghívottakat és bemutatta a szervezőket, illetve azok képviselőit.
– Első alkalommal láthatjuk Marosvásárhelyen ezeket az európai műremekeket. Köszönöm a Maros Megyei Tanács segítségét, a vásárhelyi, budapesti és bukaresti kollégáknak, hogy segítettek megszervezni ezt a kiállítást, hatalmas munka volt az anyag szállításának megszervezése, a katalógusanyagok megszerkesztése és román nyelvre fordítása – e gigászi munkát hat hónap alatt sikerült elvégezni. A Zichy család a magángyűjteményéből a 19. században nagyon sokat adományozott a magyar államnak, a kollekció ezen részét tekinthetik meg. Köszönjük, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum másodszor is lehetővé tette egy itteni kiállítás megszervezését, hiszen a Zichy család mottója szerint a művészet nélküli ország olyan, mint a virág nélküli kert. A bukaresti Nemzeti Múzeum a harmadik partnerünk, a tárlat szeptemberben Bukarestben lesz látható, a télen tér vissza Magyarországra.
Péter Ferenc megyei tanácselnök hozzátette: – Megtisztelő számomra, hogy részt vehetek ezen a kiállítás-megnyitón. A Maros Megyei Tanács mindig partnere volt a múzeumnak és más megyei kulturális intézményeknek a filharmóniától a Maros Művészegyüttesig. Örvendek és gratulálok Soós Zoltánnak és csapatának, hogy sikerült az együttműködést megkötni, és elhozni ide ezt a nagyszerű kiállítást, amelyet egy olyan gyönyörű épületben mutathatunk be, mint a Kultúrpalota.
– Minden kiállítás rendelkezik egy olyan érzelmi töltettel, amely nemzeti érzelmeink felé mutat – mondta Magyarország csíkszeredai konzulátusának képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul. – Egy hosszú távú partnerség újabb sikeres lépése ez a több helyen is bemutatandó tárlat, amely főhajtás egy nagyszerű gyűjtő és donátor család előtt. Zichy Edmund gróf monarchiaszerte csodás gyűjteményt teremtett. Rendkívüli tisztánlátással közelített a művészekhez, a művészetek bőkezű támogatója és művelt mecénás volt, kiállításokat kezdeményezett, valamint jelentősen hozzájárult a köz javára megvalósuló képzőművészet támogatásához. Erdélyi felmenőit is szem előtt tartotta, a két erdélyi vasútvonal üzleti részével foglalkozott és publikált is a témáról. Fia, gróf Zichy Jenő számos kezdeményezésében apja nyomdokain haladt. A hatalmas gyűjteményt megnyitotta a közönség előtt, miután pesti palotáját új szárnnyal bővítette. Végrendeletében a teljes gyűjteményt Budapest városára hagyta. A XX. század viszontagságai ellenére a gyűjtemény megmaradt, és külön öröm, hogy egy részét ezúttal Marosvásárhelyen is megtekinthetjük.
Kósa András Lászlónak, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatójának szavai szerint a tavaly a magyar szecesszió világhírű alkotójának, a XIX. század világ-sztár designerének, Róth Miksának a méltó megemlékezésére került sor a világ legszebb szecessziós épületében, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. De a Zichy család gyűjteménye is itthon van Marosvásárhelyen, a kollekció megtekintésekor fedezzük fel Zichy Jenő személyiségét is. Intézményeket alapított és támogatott, többször járt Ázsiában és utazásairól könyveket is írt, hatalmas összeggel segítette és részt vett az osztrák–magyar északi-sarki expedíció megszervezésében – ennek az expedíciónak köszönhető, hogy egy kis sziget a Ferenc József-föld nevet viseli –, valamint iskolát is épített. A műpártoló és műgyűjtő tevékenysége rendkívüli jelentőségű. A kollekció egy olyan mecénás, arisztokrata család gyűjteménye, amely feladatának tekintette a műpártolást és műgyűjtést. A Balassi Intézet mindig is partner lesz az ilyen jellegű kezdeményezésekben, és reményeink, terveink szerint a bukaresti Román Nemzeti Galériában ezek a kiállítás-sorozatok folytatódni fognak.
Gosztola Annamária és Cora Fodor művészettörténészek, a tárlat kurátorai a kiállítás szakmai részéről szóltak. Gosztola Annamária elárulta, hogy a Zichy család tagjai – a családról bővebben olvashatnak majd a kiállítás katalógusában – elkötelezett hívei voltak a tudománynak és művészeteknek. – A hatalmas gyűjtemény Jenő halála után ugyan megőrződött, de kívánsága ellenére nem maradt egyben, művészeti ágak szerint különböző részekre szakadt szét. A mostani kiállítás a gyűjtemény festészeti anyagából áll, bő három évszázadot fog át, és nem kevesebb, mint nyolc iskola munkáiból merít a flamandtól a németen keresztül a magyarig. Bibliai jeleneteket, portrékat, csataképeket, tájképeket, életképeket, csendéleteket egyaránt tartalmaz, és három szekcióra oszlik: az olasz emlékanyag remeke, a német, osztrák, cseh és magyar iskolákhoz tartozó művek, valamint a flamand és németalföldi alkotások – hallottuk az idei Múzeumok éjszakája első tárlatnyitóján.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Hollósy Simon (1857–1918)
II. rész (folytatás május 13-i lapszámunkból)
A müncheni Akademie der Bildenden Künste törzskönyvének II. kötetében a 3634. sorszám alatt olvasható a bennünket érdeklő név: Hollósy Simon, beiratkozott 1878. nov. 30-án, 21 éves.
Hollósy Simon művészi talentumának kibontakozása tehát a művészeti akadémiák klasszicista konzervativizmusa és a század tudományos-technikai haladásának tanulságait is magába olvasztó modern képzőművészeti törekvések indulásának időszakára esett.
Hollósy Simon magyar–örmény családban született Máramarosszigeten 1857-ben. Édesapja a forradalmi események hatására változtatta Korbulyról Hollósyra nevét. A Hollósy családban az 1848-as szabadságeszményeket ápolták továbbra is. A tehetős kereskedőcsalád, felismerve a fiú tehetségét, támogatta művészeti tanulmányait, először az 1871-ben létrehozott pesti Mintarajz tanodában, majd – a fiatal magyar festőgenerációk kitaposott útját követve – a müncheni Festőakadémián (1878). Rendkívüli tehetsége, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence lett. Tanulmányai befejezése után szóba került akadémiai tanári kinevezése is, ám egy Münchenben megrendezett francia kiállításon látottak (különösen Corot, Courbet és Bastien-Lepage művei) megerősítették meggyőződését a bajor Akadémia szellemiségének elavultságáról. München a technikai tökéletességre alapozó, de a fantáziátlan akadémizmus központjaként még mindig a történelmi és zsánerképfestészet európai erődjeként oktatott.
Hollósy inkább magániskolát nyitott Münchenben (1886), és rövid idő alatt a Münchenben tartózkodó fiatal magyar művészek irányítója lett. Tanítványai csodálták, szerették, rajongtak érte. Az ő szemével kezdték nézni a környező világot, a művészet problémáit, az embereket. Az Akadémiáról is átjártak hozzá növendékek, idegen nemzetbeliek is. A párizsi mozgalmakkal való kapcsolata kihatott piktúrájára és pedagógiai munkásságának irányára is, de sajnos, egyre kevesebbet festett, egyre inkább a beszéd hevével fejtette ki társadalomra, művészetre vonatkozó eszményeit. A természet végtelen változatosságát, a hangulat és az érzés princípiumainak a művészi alkotásban való elsődlegességét hirdette apostoli hévvel tanítványainak. Lenyűgöző személyiségét a festőtárs Mednyánszky László így jellemezte: „bármily sokan is vannak valahol Hollósyval egy társaságban, ott egyedül csak Ő látszik”. Kétségtelen, a müncheni Hollósy-kör a fiatal magyar művésztanítványok számára az emberré válás iskolája volt.
Hollósy Simon neve a magyar művészettörténetben az újkori magyar festészet egyik legnagyobb hatású művészközösségének, a nagybányai művészkolóniának a létrehozásához, alapításához kapcsolódik. Tulajdonképpen müncheni szabadiskolájának növendékeit hozta át 1896-ban egy nyári szezonra nagybányai származású tanítványának, Réti Istvánnak és Thorma Jánosnak a csábítására. A Münchenből Nagybányára utazó művészcsoport még megtekinthette Pesten a millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett kiállításon Szinyei-Merse Pál 1873-ban festett Majálisát, s ez az élmény tartósan megmaradt emlékezetükben. Az egy nyárból több évtizedes alkotói közösség lett. A nagybányai művésztelep korszakos jelentőségét tudomásom szerint a nemrég sajnálatosan korán elhunyt Szabó Zoltán muzeológus-festőművész már ismertette. Hollósy kulcsalakja, zászlóvivője lett a Nagybányán kialakuló művészi mozgalomnak, függetlenül attól a ténytől, hogy néhány éves irányító szerep után végleg elszakadt, eltávolodott Nagybányától.
Ki volt hát Hollósy Simon, a festőművész?
Hollósy Simon festészetét és művészetpedagógiai tevékenységét általában három jellegzetes periódusban lehet bemutatni:
A közel 16 évet felölelő müncheni tartózkodás 1884 és 1896 közötti szakasza.
Szemléltethető festményei: Nevető leány (1883), Kendős leányfej (1885), Tengerihántás (1885), majd a Merengő (1886), Áldomás (1887), Mulató társaság (1888), Két tűz között (1891), valamint Az ország bajai (1893),
Zrínyi kirohanása (1896).
Ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb alkotása a Tengerihántás. A kép sikere Münchenben óriási, Hollósy tekintélyét a fiatal művészek között ez a mű alapozta meg. Hollósy naturalizmusának művészi jellegét szemléltetően demonstrálja a festmény, itt a természetnek a megfigyelése nem eszköz, hanem végcél, boldog fölolvadás a látványban. A részletek gazdagságát feloldja a tónusok finom átmenete, érzelmessége. A Tengerihántás csupa halkszavúság, kedvteli elmerülés az aprólékos, de mégis egységes felületformálásban. Hollósy a 80-as években festett magyar paraszt életképeiben lehetőleg egyszerű emberi állapotokat igyekezett megfesteni, lehetőleg kerülve az anekdotikus elemeket.
Ezek a festői kvalitások fellelhetők, sőt tovább gazdagodnak Az ország bajai című képén is. Két alak ül a mögöttük lévő ablak ellenfényében. Az ellenfényben bizonytalanná, vibrálóvá válik az alakok körvonala. Ám Hollósy belekémlel az árnyék mélységébe, a formát, az anyagot szándékszik érzékeltetni, a parasztmellény pitykéinek csillogását, a huszármente anyagát. Észreveszi a körvonalakon foszforeszkáló fény nyugtalanságát, anyagtalanságát. Tulajdonképpen ezzel a festménnyel zárult a müncheni korszak. München a népies életképek korszaka volt. Alkotásai frissebbek, életteljesebbek a kortárs festők anekdotikus jeleneteinél, a német és francia naturalista (realista) festészettel mutatnak rokonságot.
A nagybányai művésztelepi tartózkodás periódusa (1896–1902).
Szemléltethető festményei: Huszt vára (1896), Kosztolányi Gyula portréja (1896), Illusztrációk Kiss József verseihez (1899), Üres a pénztárca (1899), Ősz (1900), Rákóczi-induló (1899), Zászlóvivő, vázlat (1898).
Hollósy elévülhetetlen érdeme a művésztelep létrehozásában kifejtett lendülete, az öt éven át tartó küzdelme a nagybányai festészet szellemiségének a magyar, a budapesti közízlésben való elfogadtatásáért. A nagybányai művészek érdeklődése ebben az első periódusban megoszlott az ember és a tájkép között, a tájképben is inkább az emberi motívumra, a hangulatra helyezték a hangsúlyt. Hollósyt is foglalkoztatta a plen-air problémája, de az általa irányított telep művészi programjában a magyar társadalom szociális problémáinak felmutatását kívánta előtérbe helyezni.
Érdekes, hogy Hollósy a bányai gyönyörű természeti környezetben mozogva a tájkép előtt közönyösen állt, figyelmét csak az ember lelki karaktere kötötte le, ennek megformálását tekintette művészete fő céljának. Először illusztrációkat készített Kiss József költő verseihez. Ezek között valóban van egy igazán megdöbbentő darab, az „előttem semmi, mögöttem semmi” öreg emberének vigasztalan tekintetű alakja. A festőtárs Réti István az 1927-ben Hollósyról szóló írásában összesen 3-4 tájképről tesz említést: az Ősz és egy Szénaboglyák című képről, valamint Németh Lajos 1956-os monográfiája reprodukál egy Nagybányai utcarészlet című fehér-fekete nyomású reprodukciót. Más, Bányán festett tájképéről nincs említés. Talán kényelmetlen lehetett a műteremben meditáló festésmódhoz szokott Hollósynak az ilyenkor bámészkodó közönség előtt dolgozni.
Nagybányán festi a Rákóczi-induló című, nagyméretűnek tervezett festmény első vázlatát. Ez a kép volt Hollósy életének legnagyobb vállalkozása, küzdelme és bukása. A mű eszméje lelkéből fakadt, a Rákóczi-induló mindent elsöprő, heroikus erejét szándékozott megfogalmazni. Az előzetesen készített résztanulmányokra alapozó vázlatban a kompozíció lendületét inkább a képi tér lüktetése, a felszálló porból előbukkanó alakok látomásszerű megjelenése helyettesíti. Húsz éven át viaskodott a témával, sikertelenül, befejezett mű soha nem lett belőle. Végül is a nagybányai vázlat volt az, a később festett sok változat közül, amely a legmeggyőzőbben fejezte ki Hollósy ötletét. Ez a vázlat tanúsítja, hogy ekkor már festésmódja is szabadabbá, levegősebbé változott.
A teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve, nyaranta pedig lázadó vezérként tért vissza, a végsőkig harcolt, hogy a művésztelepen az általa elképzelt és irányított művészi mozgalmat egyben tartsa. Csakhogy az idők is változtak. Festőtársai a nagybányai festészet sikerei, fokozatos elfogadottságára alapozva immár saját művészi egyéniségük megvalósítását is fontosnak tekintették. Budapesti első két csoportos kiállításuk után a nagybányai festők 1899-ben már a Képzőművészeti Társulat rendes téli tárlatán mutatták be alkotásaikat, a Hollósy-tanítványok pedig külön a Nemzeti Szalonban. A kialakuló nézetkülönbségek az irányításhoz szokott Hollósy és művésztársai között kiéleződtek, és egy személyes jellegű konfliktus alkalmat nyújtott arra, hogy az ekkor 45 éves Hollósy 1902-ben végleg elhagyja nagyszerű művét, a nagybányai művésztelepet.
A volt tanítvány, majd festőtárs Réti István írja a Nagybányai művésztelep című könyvében: „A szakadás a tudatok alatt régóta lappangott. Hollósyban az öntudatlan, de természetes féltékenység is munkálkodott... kényelmetlennek érezte helyzetét és egyre világosabb lett előtte is, hogy a nagybányaiak kiállításain, amelyek az egész mozgalomnak a művészi értelmét s igazi eredményét jelentették, a művészi súlypont az ő személyéről lassan eltolódott… szívünkben mélyen sajnáltuk ezt a szakadást. Vele indultunk, az indulás energiáját tőle, az ő körében kaptuk, fiatalságunk kohójának ő volt a fújtatója… Hollósy nélkül, a nagybányai együttes munkálkodás nélkül, ki tudhatja, mily kerülőkkel fejlődhettünk volna a magyar művészet számára azzá, amikké lettünk”.
A técsői periódus alkotásai (1904–1918). Szemléltethető festményei: Aratás után (1908), Felhős táj (1910), Bozótos rét (1910), Udvarrészlet (1910), Kislány nagy zöld kalappal, Parasztudvar szekérrel (1912), Szénaboglyák (1912), Falusi utca (1914?), Técsői táj (1916), Tisza-part (1916), Önarckép (1916).
Nagybányáról távozva, a továbbra is működtetett müncheni iskolájának növendékeit ezután Fonyódra, majd Vajdahunyadra, 1904-től pedig minden nyáron Técsőre vitte. (Técső a festő szülőhelyéhez, Máramaros-szigethez közeli, a Tisza jobb partján fekvő település, amely ma Ukrajnához tartozik.) Ezt a nyári vándorló iskolarendet Nagybánya után is megőrizte. Megbántottsága nem oldódott fel, Técső egyfajta belső emigráció volt számára, lassan kizárta magát a művészeti közéletből, az öregedő festő már az akkori tanítványai között is egyre társtalanabbá vált.
Ami a técsői periódusban a legmeglepőbb, a tájképfestészettől Nagybányán ódzkodó Hollósy számára Técső a tájképeké lett. Tanítványai és helybéli barátai társaságában órákig barangolt a Tisza partján, a mezők és szántók liláskékbe elvesző horizontját, a Nereszen-hegyet, a poros utak mentén sorakozó szegényes parasztházakat választotta festői motívumnak. A természettel való azonosulása e festményekben melankolikus, sejtelmes. „Nem ecsettel, hanem lélekkel kell festeni” – vallotta. Képei közül egynéhányat még el-elküldött a pesti kiállításokra, ám a modern művészet nagy zsivajában az ő melankóliájának halk szava elveszett. 1912 után festett képeiben mintha új lendület mutatkozna. 1916-ban festette Önarcképét és legjobb técsői tájképeit. Sajnos, ezekből a művekből a nagyközönség szinte semmit sem ismer. 1917-ben már nem nyitotta meg müncheni szabadiskoláját, és végleg letelepedett Técsőn. Egy évvel később, 1918 májusában, súlyos veseelégtelenségben, 61 éves korában hunyt el. Máramarosszigeten helyezték végső nyugalomra. Técsőn köztéri mellszobor őrzi emlékét.
Befejezésül ismét a volt tanítvány és művésztárs Réti Istvánnak Hollósy halála után írt méltató soraiból idézek: „Személyes varázsa több bámulót szerzett neki, mint művészete… Pedig mint művész is ama kevesek között áll Pantheonunkban, akiknek művészetünk világviszonylatban is előkelő helyét köszönheti. Nem olyan lobogó őstűz, mint Munkácsy zsenije, nem olyan mélyszándékú és nagy koncepciójú, mint Székely Bertalan, nincs meg benne Szinyei-Merse Pál belcantója s pogányos szépségereje, sem Ferenczy Károly magas intellektusa és céltudatossága, de kedélyének és szemének érzékenységét, részletekbe is elmerülő érzését-melegét tekintve különleges helyet foglal el művészetünkben”.
Forrás: Németh Lajos: Hollósy Simon és kora. Képzőművészeti Kiadó, Bp. 1956. Réti István: A nagybányai művésztelep. Vince Kiadó, Bp. 2004. Dr. Szöllősi Tibor: Hollósy Simon Técsőn. Honismeret, 2003/1. szám.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)

Arad és a szlovéniai Lendva egyre közelebb egymáshoz
Megszületett a kulturális partnerségi egyezmény Arad és a szlovéniai Lendva település között. A megállapodást május 16-án írták alá a lendvai városházán, ahol Aradot Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester képviselte.
A szlovéniai magyarok Népújság c. hetilapjának beszámolója szerint a dokumentumot az aradi polgármester és Anton Balažek, Lendva Község polgármestere látta el kézjegyével. „Arad és Lendva együttműködési megállapodása tulajdonképpen egy 10 éves kapcsolattartás hozadéka, melyet elsősorban a magyar nemzetiség ápolt” – áll a hetilapban.
A két település közösségét az aradi Szabadság-szobor megalkotója, a lendvai születésű Zala György szobrászművész (1849–1937) tiszteletekapcsolja össze, ebből a meggondolásból szervezik meg a lendvai magyarok évről évre a Zala Görgy-emléknapot, melyen már hagyomány, hogy Arad város is képviseltetik. Az emléknapot idén például Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész egyéni tárlata gazdagította.
Az aradi polgármesteri hivatal sajtóosztályáról kibocsátott közlemény értelmében a két település nemcsak kulturális területen, hanem környezetvédelmi kérdésekben, ugyanakkor az alternatív, megújuló energiaforrások tekintetében is együtt kíván működni. Az aradiak a szlovéniai látogatáson azt is megtudhatták, hogyan próbálják partnereik optimizálni a lakosság energiafelhasználását (pl. geotermikus fűtés).
A két önkormányzat vezetői megegyeztek abban, hogy az elkövetkezőkben a termálvíz-források kiaknázásában, illetve a két közösség örökségének a megőrzésében is segíteni fogják egymást. Az együttműködés kiterjed az Európai Uniós támogatások megpályázására, de az önkormányzat vezetői szeretnék, ha az aradi és a lendvai kulturális intézmények, civilszervezetek és művészi együttesek is közelednének egymáshoz. Szó esett még a két vidék oktatási intézményei közötti cserekapcsolatok megalapozásáról is.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Felújították Szenczi Molnár Albert házsongárdi sírját
Szenczi Molnár Albert zsoltárköltő, bibliafordító felújított házsongárdi sírjánál tartott megemlékezést a Kolozsvári Református Kollégium vezetősége, tanári kara, jelenlegi és volt diákjai tegnap délután.
Kiss-Cserey Zoltán iskolalelkész beszédében kiemelte: a Biblia gyakran szól az emlékezésről és felejtésről, a helyes emlékezés fontosságáról. A kollégium diákkórusa alkalomhoz illően öt zsoltár eléneklésével tisztelgett a zsoltárköltő emléke előtt. Székely Árpád igazgató elmondta, régi álma volt a sírhely felújítása, amelyet végül a kollégium asztalos mesterséget tanuló diákjai, tanárai hoztak rendbe a Refo500 programsorozathoz kapcsolódva. Péter Csaba lelkész, az iskola tanára Szenczi életét mutatta be részletesen, kiemelve tudományos munkáit: a latin–magyar szótárat, zsoltárfordításait, illetve Károli Bibliáján végzett utómunkáit. Szenczi Kolozsváron, hatvanéves korában, pestisben hunyt el.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Marius Tabacu: Kolozsváron váltam erdélyivé
A Transilvania Filharmónia igazgatója, Marius Tabacu jól ismert személyisége a kolozsvári értelmiségnek. Két dolgot (szinte) mindenki tud róla: tökéletesen beszél magyarul és számos művészeti ágban tevékenykedett sikeresen. A Györkös-emlékház májusi ZeneSzó rendezvényén Jakabffy Tamás faggatta nem szokványos életpályájáról e sokoldalú személyiséget.
– Az egyik művészeti ágból a másikba való átmenet nem volt könnyű. Ám ezek olyan folyamatokat alkottak, amelyek a lelkemben organikusan követték egymást, ugyanakkor külső körülmények is befolyásolták pályamódosításaimat – válaszolta Marius Tabacu azon kérdésre, hogy zongoraművészből hogyan lett tévés, illetve műfordító. Annak ellenére, hogy élete során több erdélyi városban élt, a meghívott azt mondta: Kolozsváron vált igazán erdélyivé.
Marius Tabacu egy Margitta melletti településen született, egyéves korában orvos édesapját Szilágysomlyóra helyezték, majd a hatéves gyermeket Temesvárra küldték zongoratanár nagymamájához, aki be is íratta unokáját a zenelíceum előkészítő csoportjába. A zenei pálya felé való irányulás tehát nem volt kérdéses, ám Tabacu csak 15-16 évesen döntötte el, hogy ezt a pályát választja. A temesvári érettségi után a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium hallgatójaként Száva Györgytől tanult zongorázni, aki bemutatta tanítványát volt tanárának, Halmos György zongoraművésznek. Tabacu látható büszkeséggel közölte: akár Liszt-tanítványnak is tarthatja magát, hiszen Száva Halmostól, Halmos Emil Sauertől, míg Sauer magától Liszt Ferenctől tanult zongorázni. Már ekkor megismerkedett Halmos kolozsvári értelmiségi barátaival. Csodálkozva jegyezte meg, hogy a baráti társaság tagjai az esetleges véleménykülönbség ellenére is barátok, beszélgetőtársak maradtak. Tabacu koncertzongoristaként kezdte karrierjét, ám pár év múlva rájött, hogy a szólista-karrier nem elégíti ki. A kommunista rendszerben tanúsított ellenzékisége miatt neve már nem jelenhetett meg a plakátokon, sőt egy Lászlóffy Aladár-novelláskötet fordításakor is anyai nagyapjának neve szerepelt fordítóként a sajátja helyett.
– Ellenzékiségemnek néhány ezer oldalnyi megfigyelési dosszié volt az „eredménye” – mondta a meghívott.
Az 1970-es és az 1980-as évek elején a kolozsvári értelmiségi elit legjelentősebb személyiségeivel, többek közt Cselényi László televíziós szakemberrel, Selmeczi György zongoraművésszel, Szőcs Géza költővel tartotta folyamatosan a kapcsolatot. „A litterátus és zenész társaságban csak a műveltség, a szellemesség számított” – mondta az interjúalany, aki szívesen emlékezett az 1980-as évekre is, amikor a kolozsvári zenelíceum korrepetitora volt. Az 1989-es forradalmat követően 1990-ben a kolozsvári tévé- és rádióstúdióhoz került szerkesztőnek. Pár év múlva Maksay Ágnes televíziós szakemberrel létrehozta a Video Pontes stúdiót, amely főleg a Duna Televíziónak készített műsorokat.
– Márkos Albert, a kolozsvári filharmónia egykori koncertmestere 2007-ben kérdezte meg tőlem: nem akarok filharmónia-igazgató lenni? Meglepett a kérés, ám benyújtottam a pályázatomat, amit el is fogadtak – emlékezett vissza Marius Tabacu arra, hogyan lett a filharmónia igazgatója.
Igazgatóként azt vallja: a közönség elégedettsége a siker egyik fokmérője, ugyanakkor elvárja a közönségtől a kulturált viselkedést, a megfelelő öltözetet. Az elmúlt tíz évben azt is sikernek könyvelte el, hogy mindvégig szót tudott érteni a filharmónia kétszáz alkalmazottjával. Örül, hogy a közönség között egyaránt megtalálható a fiatal, a középgeneráció és az idősebbek is. Megfiatalodott mind a zene-, mind az énekkar, sikerült a zenekari tagoknak jó hangszereket és egy Steinway-zongorát vásárolni; a filharmónia pedig tíz év hányattatás után visszakerült eredeti székhelyére, sorolta az elért eredményeket az igazgató.
Szomorúan jegyezte meg, hogy Romániában csak két koncertterem van, amit eredetileg is erre a célra építettek, és mint megjegyezte, nincs egyensúly, ami a bukaresti és a máshol megszervezett komolyzenei fesztiválok minisztériumi támogatását illeti.
Marius Tabacu 2007-ben elnyerte a Magyar Köztársaság lovagkeresztjét, idén pedig az EMKE Kun Kocsárd-díjjal tüntette ki városunk ezen sokoldalú művészegyéniségét.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Vasárnaptól TESZT – Nyolc nap színházi ünnep Temesváron
Május 21-én, vasárnap kezdődik a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A tizedik alkalommal megszervezett TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen.
Az Európa Kulturális Főváros 2021 programsorozatra készülve, az előző évekhez képest idén nemcsak a szűken értelmezett régióból, hanem Európa távolabbi pontjaiból is érkeznek Temesvárra előadások, tizenhat országból összesen harminc produkciót láthat a közönség. Mivel a TESZT nemzetiségtől és kortól függetlenül minden nézőt meg kíván szólítani, a meghívott előadások formátuma és jellege is rendkívül széles palettát kínál. Személyes hangvételű egynézős, helyspecifikus előadásoktól szóló performanszokon át a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól szabadtéri táncelőadásig és koncertig – a gazdag kínálatból bárki kedvére válogathat. A bő egy hét alatt a fesztiválozók belakhatják a várost, kipróbálhatják, milyen vízibiciklit pedálozni egy performanszművésszel a Bégán, utazhatnak térben és időben, számot vethetnek azzal, hogy milyen tartozásaik vannak és meghallgathatják egy világhírű performer koncertjét. A találkozó tizedik kiadásán a szervezők változatlanul fontosnak érzik felmutatni a legfontosabb társadalmi kérdéseket, ugyanakkor kiemelt szerepet kap a leltározás, az összegzés gesztusa. Hasonlóképpen a programban megjelenő előadások nagy része is foglalkozik az emékezéssel, a múlt, jelen, jövő hármasával, visszatérő elem az önreflexió, az alkotók vallomásai önmagukról, munkájukról.
Visszatérő vendég a kortárs színház és performanszművészet egyik ikonikus figurája, a bulgáriai koreográfus és performanszművész, Ivo Dimcsev, aki a fesztivál oktatói programjának keretében műhelymunkát tart fiatal előadóművészek számára. Szintén a világhírű performer jegyzi a TESZT záróeseményét, a fesztivál utolsó napján Songs from My Shows címmel ad koncertet a nagyteremben.
A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A visszatérő Horváth Csaba, Schilling Árpád, Urbán András, Hajdu Szabolcs, Kokan Mladenović, Ivo Dimcsev mellett ezúttal Gianina Cărbunariu, Maja Pelević, Olga Dimitrijević, Sarah Vanhee, Hód Adrienn, Mădălina Dan és Mihaela Dancs, Giuseppe Chico és Barbara Matijević, Maria Lucia Cruz Correia, Xavier Bobés, Janek Turkowski egy-egy előadása is megjelenik a programban, ugyanakkor Temesvárra jön a spanyol Agrupación Señor Serrano, Rabih Mroué, Salvatore Tramacere is egy-egy kiemelkedő előadással. A már széles körben ismert alkotók mellett a fiatalabb generációnak is teret biztosít a fesztivál, így jelen lesz a találkozón Maruša Kink, Alex Fifea és David Schwartz, Lisa Verbelen és az amszterdami BOG., Oliver Zahn, Nina Rajić Kranjac, Kelemen Kristóf, Jo Bannon és Harry Giles. Szabadság (Kolozsvár)

Rengeteget kell fizetnie Madéfalva volt elöljárójának
Fellebbezés hiányában jogerőssé vált az a bírósági ítélet, amely pénzbírság kifizetésére kötelezi Szentes Csabát, Madéfalva volt polgármesterét a Községháza felirat miatt.
Szentest – akinek időközben összeférhetetlenség miatt szűnt meg a mandátuma – azért perelte be tavaly szeptemberben a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), mert szerintük nem hajtotta végre a 2016 februárjában hozott jogerős bírósági végzést, és nem vette le a községháza homlokzatáról az intézményt megnevező magyar feliratot. Noha a volt községvezető a per során dokumentumokkal bizonyította, hogy azt a feliratot eltávolították, tavaly novemberben a Hargita megyei törvényszék az egyesületnek adott igazat, és úgy döntött, Szentes Csabának az országos bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összeget kell fizetnie bírságként minden nap késlekedésért. Ezt az összeget az említett végzés jogerőre emelkedésétől, azaz 2016. február 22-étől számolták, és az akkori minimálbérnek megfelelően napi 210 lejt számolva, a bírság összege elérte akkor az 57 ezer lejt. A madéfalvi polgármesteri hivatal épületéről azután vették le az egynyelvű Községháza feliratot, hogy a polgármester és a helyi önkormányzat jogerősen is elveszítette a Dan Tanasă által 2015-ben indított pert. Ez tavaly márciusban történt meg, pár héttel később, pünkösd előtt viszont – amikor az épület homlokzatát is felújították – román, magyar és német nyelven festették fel rá: Primărie, Községháza, Rathaus. Ezek a feliratokat azóta sem távolították el. Krónika (Kolozsvár)

Kötetek a középkori Biharról
Újabb fejezetéhez érkezett az a projekt, amelynek lényege, hogy a magyar megjelenés után románra fordítva is kiadják kutatók tanulmányait régiónk régmúltjáról.
Három kötet jelent meg ezúttal, amely Nagyvárad és Bihar megye középkori, kora ókori történetéből mutat be fejezeteket, témaköröket. Ez egy olyan eseménysorozat része, amely már régebben indult és a román valamint a magyar kutatók közeledését is szolgálja. Arról van szó ugyanis, hogy magyarországi történészek írásait románra lefordítva megosztják azokat az itteni kutatókkal. A mostani három újabb kötetet a Nagyváradi Egyetemen mutatták be pénteken. Sorin Şipoş és Gabriel Moise méltatta a könyveket, Şipoş alaposabban is kitért az ismertetésükre. Kiemelte: ezek új forrásokat is hoznak és többek között vallástörténeti, gazdaságtörténeti, politikatörténeti szempontból taglalják a témát.
Nem kötelező
A magyar vendégeket Szabó Ödön mutatta be, majd Zsoldos Attila, az MTA történettudományi kutatója, valamint munkatársa Weisz Boglárka beszélt. Zsoldos elmondta: előző nap Váradon már meg is volt az az újabb konferencia, amire elkészültek a negyedik fázis kötetei, legalábbis magyar nyelven. A román változatokat jövő ilyenkor mutatják be. Felmerülhet az is, hogy a térség monográfiájának alapját jelentik majd ezek a tanulmányok – mondta –, de ez így még nem merült fel tételesen, bár nem is zárható ki, hogy azzá állnak majd össze az írások. Nem is tagadja, hogy magyar történetírói szempontból vizsgálják a témákat a románul is megjelent írások, ezzel nem feltétlenül fognak egyetérteni a román kollégák, de nem is feltétlenül szükséges ez, ennél fontosabb megismerni egymás eredményeit, munkamódszereit – emelte ki. Jelezte: a bemutató előtt munkatalálkozót is tartottak és várhatóan hamarosan több konkrét témában fognak együttműködni a nagyváradi tanintézettel. Weisz, aki gazdaságtörténeti kutatásokkal foglalkozik, azt hangoztatta, hogy többnyire épp az ilyen vonzatú témák maradnak ki az ilyen kötetekből, de most arra törekszenek, hogy minden ilyen kiadványban legalább egy gazdaságtörténeti írás is legyen.
Szeghalmi Örs / erdon.ro

Megkoszorúzták Dsida Jenő szobrát
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület május 18-án és 19-én Dsida Jenő Napokat tartott Szatmárnémetiben.
Ennek keretében csütörtökön este a Püspöki Palota aranytermében Banner Zoltán szatmári származású előadóművész közreműködésével irodalmi estet tartottak Én vagyok a te távoli társad címmel.
Pénteken délelőtt pedig a Református Esperesi Hivatal tanácstermében került sor irodalmi tanácskozásra, amelyet A költő feltámad címmel szerveztek Dsida Jenő születésének 110. évfordulója alkalmából. Számos költő, műfordító, irodalomtörténész és publicista vett részt ezen, határon innen és túlról. Előadást tartott mások mellett Füzesi Magda, Medvigy Endre, Cseke Péter, és Széman Emese Rózsa.
A kétnapos rendezvényen Dsida Jenő mellett Páskándi Gézáról is megemlékeztek. Indokolt az egymást követő és közös főhajtás, hiszen 1957-ben Páskándi Géza egyike volt azoknak az erdélyi értelmiségieknek, kik Dsida Jenő születésének 50-ik évfordulója ürügyén felhívták a figyelmet a hosszú időn keresztül elhallgatott erdélyi költő jelentőségére, szorgalmazták emlékének ápolását.
Pénteken 17 órai kezdettel pedig Szatmárnémetiben, a Titulescu téren koszorúzták meg a rendezvény résztvevői Dsida Jenő szobrát. Rövid beszédben köszöntötte a résztvevőket Muzsnay Árpád főszervező, felszólalt mások mellett Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök és Pap-Für János költő, a Tokaji Írótábor titkára. A koszorúzást követően a rendezvénysorozat Szatmárhegyen zárult, ahol Páskándi Géza emléktáblájánál és szobránál emlékeztek a költőre. szatmar.ro

Tizenötödjére támogat fiatal erdélyi magyar művészeket a Communitas
Egy évig tartó támogatást kap 40 fiatal alkotó. Gálaműsor keretében díjazták őket.
Tizenötödik alkalommal osztották ki a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait, amire idén is öt szekcióban pályázhattak 35 év alatti művészek. A nyertesek egy éven keresztül havi 800 lejt kapnak az alapítványtól, ennek célja, hogy amennyire tehetik, az alkotók fölszabadíthassák a kreativitásra szánt idejüket és a munkájukra koncentrálhassanak. A gálaműsornak idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdióterme adott helyet, a “műsorvezető” pedig Dimény Áron, az intézmény színésze volt, aki köszöntőjében elmondta: egyre többször lépnek abban a térben fel fiatal alkotók, úgyhogy jó hely a gálának. Dimény örült annak, hogy egyre több olyan nevet lát a díjazottak között, akik már nem ismeretlenül tűnnek fel, így valamiképpen életművek beérésének is tanúi lehetünk, ha a Communitas-díjazottakra tekintünk.
Az eseményen az alkotói ösztöndíj zsűrielnökeként részt vevő Markó Béla Csontváry Kosztka Tivadar életének és élete utáni epizódjaira építette fel beszédét. Az egyik egy levél, amit a festő 1913-ben írt politikusoknak, és mindenki a sajátos őrület jelének vette, hogy egy művész a hatalomnak akar beszámolni keleti utazásának eredményeiről, mert úgy érzi, ez a hatalomra tartozik.
“Ki tudja, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha a kormány 1913-ban erre figyelt volna igazán, a művészek és alkotók helyzetére, hogyha ez lett volna akkor az igazi hír, és nem a feszültségek és a háborús készületek?” - tette fel a kérdést Markó, aki elmondta “nekik az a feladatuk, hogy egy természetes kötelességet teljesítsenek, ami azt jelenti, hogy egy közösségnek, társadalomnak felelőssége és feladata, hogy a maga tehetségeit ne szorítsa háttérbe. “Nem hiszek abban, hogy a tehetség bármilyen mostoha körülmények közt érvényesül, hogy felszínre tör a legnehezebb körülmények között is." Ezt követően arról beszélt, hogy a Csontváry-festményeket 1919-ben a család a fuvarosoknak akarta eladni, mert művészeti értéket nem láttak bennük, a vászonnak viszont ponyvaként jó ára volt. Végül a család egyik tagjának jelentős erőfeszítései miatt nem végezték a képek a szekereken. Markó szerint ezt a történetet kétféleképpen is lehet érteni: hogy lám, a tehetség úgyis mindig eléri a közönségét, vagy úgy, hogy ki tudja, hány meg hány Csontváry végezte így világszerte, szerencse és támogatás hiányában. Ő az utóbbi értelmezést tartja jobbnak. Az RMDSZ volt elnöke után Bagossy László és Bagossy Norbert léptek fel két dallal, majd Varga László Edgár mondta el az Arany János Arany Jánoshoz című versét, amit a Látó felkérésére írt. Ezután elkezdték kiosztani az ösztöndíjakat, idén ők lettek a díjazottak: Színházművészet:
Benedek Ágnes, Bonczidai Dezső, Csiki Szabolcs, Györfi Csaba, György Botond, Katona Dávid, Simon Boglárka-Katalin, Szekrényes László, Varga Balázs.
Zeneművészet: Benedek Tibor Magor, Bordos Nagy Kinga, Diószegi Benjámin, Fonte di Gioia, Györgyjakab Miklós-Csaba, Koncz Kriszta, Kovács Dalma Lidia, Nagy Gergő, Sófalvi Emese.
Film és televízió: Antal Szabolcs, Balla Zoltán, Bende Attila, Boros Melinda, Demeter Katalin és László Rozália Annamária.
Irodalom: Bertóti Johanna, Biró Árpád Levente, Fischer Botond, Gál Hunor, György Alida, Kali Ágnes, Kiss Lehel, Sárkány Tímea és Varga Melinda.
Vizuális művészetek: Csala Hermina, Csóka Szilárd Zsolt, Dobribán Melinda, Hátszegi Zsolt, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Nyiri Dalma Dorottya, Péter Emőke Eszter, Ungvári-Zrínyi Kata.
A díjazásokat különböző felolvasások, zenélések szakították meg. Adorjáni Anna felolvasott egy részletet készülő regényéből, aminek A fürdőszoba a címe, aztán Szép András zongorához és Koncz Krisztával adtak elő egy dalt, majd Demeter Zsuzsánna elbeszélése következett volna, a Mosoly című, de a mosoly csak generálva lett végül, mert neki nem lett szólva, hogy fel kell olvasnia, s mint ilyen, ő jelen volt, az elbeszélése meg kevésbé, így helyette Dimény adott ötleteket a Communitasnak, hogy lehetne közös jam-session a díjazott zenészekkel, antológia a szerzőkkel.
Az esemény vége kissé összesűrűsödött, főleg mert ekkor futottak be, akik eladdig elkéstek, Köllő Csongor még program szerint előadta Kulcsár Árpád (tavalyi ösztöndíjas és a cikk szerzőjének, na hát megint ilyen hülye újságírói helyzet van) A hívás című versét, aztán befutott a kardiológustól Kántor Lajos. A kardiológustól jó hírt kapott, ezért jókat mondott a tavalyi év képzőművészeti díjazottjainak kiállításáról is, mint mondta, egyesek már fel is nőttek az igen nívós kolozsvári szcénához, többen meg felnövőben vannak. Aztán a Melodeus kórus is betoppant, és Eric Whitacre Cloudburst című kórusművel avantgárd zárlatot adtak a gálának.
Kulcsár Árpád / Transindex.ro

Iszlám Állam – Böjte Csaba: az elüldözött iraki keresztények „talpra fognak állni"
A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és „talpra fognak állni" – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten.
Böjte Csaba előadásában kiemelte: iraki utazása során azt tapasztalta, hogy azok káld keresztények, akiket az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei elüldöztek otthonukból, és három éve az erbíli menekülttáborban élnek, lelkileg egészségesebbek mint mi.
Hozzátette: az erbíli menekülttáborban 1400 konténerben 5000 ember lakik, de vasárnaponként több szentmisét is tartanak a tábor közepén felállított, 1000 férőhelyes sátorban. Mert, mindazok ellenére, ami velük történt és történik, bíznak és hisznek Istenben. „Ezt a lelkületet kellene megtanulnunk nekünk is" – hangsúlyozta.
Böjte Csaba kitért arra: a térségben az elmúlt ezer évben 12 nagy népirtás volt, többek között az örmény népirtás idején „egy füst alatt közel hatszázezer káld keresztényt is kivégeztek".
Csak a ninivei fennsíkon több mint háromszáz olyan kolostor- és templomrom van, amit az elmúlt száz években pusztították el – fűzte hozzá.
Ugyanakkor az Erbílbe érkező menekültek szinte azonnal egyetemet építettek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány adományából épülő iskola pedig, amelynek alapkövét tavasszal tették le, ősszel már működni fog.
"Azért mentem, hogy vigasztaljam őket, de én kaptam erőt, bátorítást tőlük" – fogalmazott Böjte Csaba.
Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes köszöntőjében hangsúlyozta: egy várost nem csak az épületei, hanem a benne élők szellemisége, lelkülete is meghatároz. Budapest pedig leginkább szellemileg, lelkileg szorul fejlődésre, hogy szociálisan érzékenyebbé, elfogadóbbá váljanak lakói. Ferencz Vilmos, a Budapesti Székely Kör elnöke arról beszélt: Csaba testvér „áldozatos munkája" erősíti a Kárát-medencében és a világban szétszórtan élő magyarok összetartozását. „A nemzetstratégiáról sokat és sokan beszélünk, de Csaba testvér csinálja" – fogalmazott.
MTI; Erdély.ma

Mikesesnek lenni életérzés (Kicsengettek)
Röviden szólalt meg az iskolacsengő szombaton reggel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, hangját csakhamar elnyomta a Gaudeamus. A hagyomány szerint a bevonuló végzősöket két elsős diák vezette, akik magukkal hozták a kis iskolaharangot, jelezvén: kezdődhet az ünnepség.
Kövecses út szélén páratlan gerlice – csendült fel Szabó Fruzsina előadásában, ekkor már a négy tizenkettedik osztály száznyolc székely ruhás végzőse ülve hallgatta az őket köszöntő dalt. Elsőként Már István iskolaigazgató köszönte meg a szülőknek a bizalmat, hogy gyermekeik felkészítését a Mikes-iskolára bízták, a kollégáknak pedig a következetes és türelmes munkáért mondott köszönetet. Meg vagyok győződve arról, hogy a legjelentősebb élmények minden bizonnyal az osztályközösséghez fűződnek, de úgy gondolom, hogy az iskolaközösség, a Mikeshez való tartozás érzése hasonlóan meghatározó volt számotokra. Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól. Gondoljatok arra, hogy az elmúlt négy év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon. A Mikeshez való tartozás évek múlva is azt jelenti, hogy számítanak rád és számíthatsz másokra” – mondotta Már István. Jólétet, lelki és anyagi gazdagságot, szerető társakat kívánt a ballagóknak Mester Gizella aligazgató, valamint éberséget ahhoz, lássák meg az egyszerűségben a szépséget, a hétköznapiban a gazdagságot, és vegyék észre az élet meg¬annyi apró csodáját. Sibianu Viktor tanfelügyelő a hálát hangsúlyozta, mert szerinte nincs annál nagyobb öröm egy szülő, egy pedagógus számára, mint a gyermek, a tanítvány hálája. Azt kívánta a végzősöknek, legyenek hálásak mindenért, és abban legyenek sikeresek, ami a legfontosabb számukra. Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán önkormányzati képviselő olvasta fel. A városvezető arra biztatja a ballagókat, ne csak szakmát, hanem hivatást válasszanak, használják ki és kamatoztassák a velük született képességeket és tehetséget, szeressék, amivel foglalkoznak, és az élet minden területén álljanak ki magukért. „Ne feledjétek, szülőhazátoknak, Székelyföldnek és Sepsiszentgyörgynek mind szüksége van rátok. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy bármerre vezessen utatok, mindig szívesen térjetek vissza az otthonotokba.” A Szőts Dániel vezette kórus ezúttal kizárólag végzősökből állt, együtt énekelték: Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc... Ezt követően az első osztályosok részéről Soulie-Horváth Benjamin Létay Lajos Vezet az iskola című versével köszöntötte a tizenkettedikeseket, Fazakas Réka pedig a tizenegyedikesek nevében búcsúztatta a ballagókat, szimbolikusan mesébe foglalva, hogy észrevétlenül is milyen értékekkel telik meg a batyu tizenkét év alatt. Duka Boróka ballagó diák azt hangsúlyozta: „Soha nem volt senki több és senki sem kevesebb, csak más. És ebből a másságból kifolyólag ez a hely, ez az iskola, ahonnan most ballagunk, mindenkinek mást jelentett. Van, aki a lehetőséget látta benne, más a kényszert, van, aki barátságokat kötött és van, aki mindennap megszökött volna, van, aki menne már. De olyan is van, aki biztonságosabbnak látná a maradást. Van, akinek a suli jó és van, akinek szükséges a rádió, a diáktanács, a Bakancs vagy mindez együtt. Tudjátok ti is: mikesesnek lenni életérzés.” Ilkei Klementina Varró Dániel versével búcsúzott.
Díjak, elismerések
A díjazást hagyományos mozzanat előzte meg: a tizenkettedikesek átadták az iskolakulcsot a tizenegyedikeseknek. Az osztályonkénti elismeréseket az osztályfőnökök olvasták fel, okleveleket és jutalomkönyveket adtak át a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákoknak, a különböző tantárgyversenyek nyerteseinek, de kitüntették azokat is, akik a közösségi munkában, az iskolán kívüli tevékenységekben tűntek ki. A matematika-informatika osztályban (osztályfőnök Simon Ilona) Varga Emőke Kinga az osztályelső, a biológia–kémia osztályban (osztályfőnök Kolumbán Laura) Szotyori Orsolya Anita érte el a legnagyobb általánost, a filológia osztályban (osztályfőnök Nagy Gábor) Pinti Emőke eredménye a legjobb, a társadalomtudományi osztályban (osztályfőnök Incze Éva) Kisgyörgy Beáta kapta az első díjat. Többen már bejutottak különböző egyetemekre, és olyan tanuló is ballagott, akinek szombaton egy rangos verseny döntőjén kellett volna részt vennie. Díjazott a magyar nyelv és irodalom katedra, az idegen nyelvek tanári csoportja – ezúttal adták át az elismerést azoknak a diákoknak, akik részt vettek a kétéves Erasmus+ programban és annak franciaországi ciklusaiban –, a matematika-informatika katedra, a fizika–kémia szakos tanárok, a földrajz-, történelem- és társadalomtudományok, valamint a testnevelés katedra. A diáktanács, a Mikes Rádió és a Bakancs iskolaújság tevékeny tagjai is jutalomban részesültek, őket azok a diákok díjazták, akik átvették a stafétát. Az iskola vezetősége díjazta az évfolyamelsőt, az önkormányzat pedig hagyományosan a négy középiskolai esztendő legjobb tanulójának ítélte oda a ciklusdíjat – mindkettőt Szotyori Orsolya Anita kapta, és szintén ő vette át a Vajnár Emese-emlékdíjat, az Ecou Egyesület Covalact díját, valamint a Dr. Kovács Sándor-díj egyikét, a másikat Szőcs-Nagy Tímea kapta. A Mikes-díjat, amelyet az iskolaalapítvány ítél oda évente egy reál és egy humán szakos végzősnek, idén Szőcs-Nagy Tímea és Becsey Janka kapta. A Felszeghy-díjat Pinti Emőke nyerte el, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díját Ráduly-Baka Rebeka érdemelte ki. A Kiwanis Alapítvány Kisgyörgy Beátát díjazta, a Máltai Szeretetszolgálat az önkénteseket és az elsősegélyversenyek nyerteseit jutalmazta, oklevelet kapott minden végzős kórustag, illetve aki az V–XII. osztály bármelyik évfolyamán énekelt a karban. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két csíkszeredai tanszéke is felajánlott különdíjakat: Becsey Janka, Kisgyörgy Beáta, Kusztos Anna és Dézsi Márton kapott kitüntetést. A ballagási ünnepség áldással zárult. Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész búcsúzóul azt kívánta a ballagóknak: hordozzon tenyerén a gondviselő Isten.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Középpontban a jogtiprások (FUEN-kongresszus)
A kelet-európai kisebbségekkel szembeni jogtiprásokra összpontosított az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szombaton zárult kolozsvári kongresszusának közgyűlése. A közgyűlés – amely a FUEN döntéshozó szerve – számos olyan határozatot fogadott el, amely egy-egy országra vagy egy-egy kisebbségre vonatkozik. Ezek egyike a romániai és szlovákiai magyarok anyanyelvhasználatával foglalkozik. Az RMDSZ, az MPP és a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) által beterjesztett dokumentum megállapítja, bár az európai államok nagy többsége ratifikálta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a végrehajtáshoz szükséges normákat azonban nem dolgozta ki. A dokumentum jogi garanciákat sürget a kisebbségek anyanyelvhasználatának biztosítására. Románia esetében a FUEN közgyűlése azt szorgalmazza, hogy csökkentsék húsz százalékról tíz százalékra a kisebbségek helyi arányának küszöbét, amely fölött nyelvi jogok illetik meg a kisebbségi közösséget. A FUEN felszólította Európa országait – köztük Romániát is –, hogy biztosítsanak élhető életkörülményeket a roma családoknak, tartsák be alapvető emberi jogaikat. Egy másik határozat arra hívta fel Görögországot, hogy szüntesse meg a török kisebbséggel szembeni diszkriminációt, megfélemlítést, biztosítson önrendelkezést oktatási és vallási ügyekben, és kezelje a törököket az ország egyenlő állampolgáraiként. A közgyűlés határozatban szólította fel Románia kormányát, hogy ismerje el nemzeti kisebbségként az arománokat, biztosítsa a nyelvi, szellemi és kulturális örökségük és vallásuk megőrzéséhez szükséges eszköztárat, törölje el az őket románokként meghatározó törvénycikkelyt. A FUEN közgyűlése kiáltványban üdvözölte az Európai Bizottság döntését a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés befogadásáról. A kiáltvány leszögezi: az európai kisebbségek helyzete nem tekinthető a tagállamok belügyének, EU-s szabályozásra van szükség ebben a kérdésben, különös tekintettel a kis létszámú és anyaország nélküli kisebbségekre. A közgyűlés döntése értelmében a következő hetekben munkacsoport alakul az aláírásgyűjtési kampány stratégiájának és ütemtervének kidolgozására. Az európai szintű hagyományos és online aláírásgyűjtési kampány szeptemberben indul. Vincze Lóránt, a FUEN elnöke sikeresnek ítélte a kongresszust, és sajnálatosnak tartotta, hogy a román kormány elutasította a kisebbségek párbeszédre való felhívását. Az elnök nehezményezte, hogy a román állam képviselői – noha példaértékűnek tartják a romániai kisebbségek helyzetét – nem kívántak részt venni a kongresszuson. „Ez azt jelenti, hogy távolról sem lehet olyan gondoskodó államról beszélni Románia esetében, amelyik megbecsüli a nemzeti kisebbségeit, és ez a kongresszus valamennyi résztvevője számára nyilvánvalóvá vált” – fogalmazott a FUEN elnöke. Vincze Lóránt közölte: a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést papíron és az interneten is alá lehet majd írni. Az online aláírásra a szervezet honlapján lesz majd lehetőség. Az RMDSZ példájára – amely 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta – a FUEN több tagszervezete is konkrét vállalásokat fogalmazott meg, ezeket azonban még nem összesítették. Az elnök fontosnak tartotta, hogy a többes állampolgársággal rendelkezők csak lakhelyük országának aláírási ívén lássák el kézjegyükkel a kezdeményezést. Az RMDSZ által szervezett 62. FUEN-kongresszuson ötven tagszervezet képviselői, összesen több mint 300 küldött és meghívott vett részt. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)