Mezei: ha bűnösnek találnak, vállalom a felelősséget
Miután a Maros Megyei Törvényszék szabadlábra helyezte, szerdán hivatalában fogadta a sajtó képviselőit Mezei János. A gyergyószentmiklósi polgármester részletesen beszámolt a DNA-vizsgálat két napjáról.
Szemmel láthatóan nem rendítette meg súlyosan a 24 órás őrizetbe vétellel járó megbilincselés, a fogdában töltött idő a polgármestert. Jó kedéllyel, vidáman számolt be tapasztalatairól. Ennél „keményebb” volt – fejtette ki –, amikor hajnali hatkor dörömböltek a „maszkosok” lakása ajtaján, és gyermekei, felesége jelenlétében forgatták fel a házát, minden egyes papírfecnit összegyűjtve, bizonyítékokat keresve. Megjegyezte, hogy az erődemonstrációt leszámítva, az ügyészek és mindenki más, aki részt vett a házkutatásban vagy az egész akcióban, emberségesen, korrektül viselkedett, ahogyan az elvárható ilyen esetekben.
Az a bizonyos 400 négyzetméteres terület, amelynek eladása miatt a feljelentés történt, nem is volt már a Monturist kezelésében, amikor eladták – jegyezte meg. A cég törzstőkéjéből ugyanis már évekkel korábban, Pap József polgármester mandátuma alatt kivették azt. „Nem történt lopás, csalás. Az én szerepem annyi volt, hogy aláírtam a terület eladásáról szóló dokumentumot, amikor már minden illetékes szakember, a helyi képviselő-testület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – mondta Mezei.
A 400 négyzetméteres területet, amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli úgynevezett Zöld Ház áll, 2006-ban kivette az akkori önkormányzati képviselő-testület a Monturist törzstőkéjéből, és hosszú távra, 49 évre koncessziós szerződéssel bérbe adták a Portik Csaba vállalkozó tulajdonában lévő Porturist Kft.-nek. A Porturist vásárolta meg később az általa használt, saját tulajdonú ház alatti területet. Amikor az adásvételi szerződés megköttetett, már évek óta nem volt a Monturist törzstőkéjének része, így kár sem érhette a céget.
A Monturist vezetője, Virág Zsolt tavaly több alkalommal is kinyilvánította, hogy szerinte nemcsak a DNA által most vizsgált adásvétellel károsították a céget, hanem további területeket is jogtalanul vett ki a gyergyószentmiklósi városvezetés a Monturist törzstőkéjéből, konkrétan 1,7 „eltulajdonított” hektárról beszélt.
Mezei erről is elmondta az álláspontját: Gyergyószentmiklós akkori vezetése 1997-ben 49 évre adta koncessziós szerződéssel bérbe a tó körüli területeit. Ezek közül azonban többet az idők folyamán visszaigényeltek jogos tulajdonosaik, és ezeket vissza kellett szolgáltatni. Így több lépcsőben valóban 1,7 hektárral apadt a Monturist törzstőkéjéhez tartozó terület, részben a korábbi városvezetések mandátuma alatt, részben az elmúlt hat évben, és mindegyik esetben az önkormányzati képviselő-testület, az illetékes földosztó bizottság és a prefektúra jóváhagyásával történtek ezek a visszaszolgáltatások.
A zsarolási vád kérdését is megválaszolta a polgármester. Pár hete, felhívta őt Virág Zsolt, aki egy magánbeszélgetés során arra akarta rávenni, tegyen le arról a szándékáról, hogy a területeket visszavegye a Monturisttól. A polgármester erre felszólította Virágot, mondjon le a cég vezetéséről, adja be a felmondását és ne akadályozza a hatóságok munkáját, hogy kiderítsék, hol van az a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. Ebből a városnak nem származott semmilyen jövedelme, miközben a Monturist mind az önkormányzat, mint az állam felé több tízezer lejes adótartozást halmozott fel. Ezen a beszélgetésen Virág Zsolt titokban hangfelvételt készített, és erre alapozza a zsarolás vádját.
A kedd délutáni marosvásárhelyi tárgyalás nem a DNA vádjairól döntött, hanem arról, hogy nincs szükség a polgármester 30 napos vizsgálati fogságba helyezésére. Ugyanakkor a Maros Megyei Törvényszék 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el Mezei ellen. A hatvan nap alatt köteles jelentkezni a vádhatóságnál vagy a bíróságon, ahányszor csak hívják. A rendőrség által elkészített felügyeleti programnak megfelelően vagy ahányszor csak hívják, jelentkeznie kell a gyergyószentmiklósi rendőrségen. Az országot nem hagyhatja el, nem kommunikálhat Virág Zsolttal, testvérével, Virág Józseffel és az ingatlant megvásárló Portik Csabával. A törvényszék döntése nem jogerős, a DNA megtámadhatja.
„Ha bűnösnek találnak, vállalom a következményeket, de addig is hagyjanak dolgozni, mert volna fontosabb tennivaló bőven a városban” – fogalmazott a polgármester.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Stelian Tanase: a SRI vonja vissza ügynökeit a TVR-ből!
A Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatója, Stelian Tanase felszólította szerdán a román belföldi hírszerzést, vonja vissza titkos ügynökeit az intézményből, miután a hírszerzés időközben lemondott vezetője elismerte a nyilvánosság előtt, hogy a médiában is vannak beépített emberei.
George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója kedden nyújtotta be lemondását, amit Klaus Iohannis államelnök el is fogadott. Maiort az elmúlt napokban egyebek mellett azért bírálták, mert egy interjúban arról beszélt, vannak fedett ügynökei a médiában a hírszerzésnek. Tanase szerint a közmédiának független intézményként kell működnie, amely korrektül és pártatlanul tájékoztat.
A köztelevízió vezetője levélben intézte a felszólítást Florin Coldeának, aki ideiglenesen vezeti a belföldi hírszerzést. „George Maior legutóbbi nyilatkozatai alapján kérem, azonnal rendelje el beszervezett ügynökök visszavonását a TVR-ből" – írta Tanase a levélben.
Hozzátette: már tavaly szeptemberben felszólította a köztelevízió igazgatótanácsában lévő személyeket, hogy amennyiben fedett ügynök van közöttük, vonuljanak ki az intézményből.
Maior a vitatott interjúban kijelentette: a médiában vannak fedett ügynökei a hírszerzésnek, „akárcsak más demokratikus államokban".
A köztelevízió vezérigazgatója mellett kilenc médiaegyesület is kérte a hírszerzést, vonja ki ügynökeit a médiából. Azt javasolták a parlamentnek, foglalják bele a nemzetbiztonsági törvényekbe, hogy a hírszerzés többet nem szervezhet be médiában dolgozókat.
MTI
maszol/vs.h
Erdély.ma

Napirenden a választási reform (Pártokkal egyeztetett Johannis)
Másodszorra hívta tegnap konzultációra a parlamenti pártokat a decemberben hivatalba lépett Klaus Johannis államfő. Míg két hete a védelmi költségvetés növeléséről született pártközi egyezmény, ezúttal az elnök arról egyeztetett a pártokkal, hogy milyen választási reformot tudnának mindannyian támogatni.
A többórás találkozót követően Klaus Johannis államfő tegnap este úgy nyilatkozott, a pártok küldötteivel megállapodtak abban, hogy a jövő héten kezdődő tavaszi ülésszak végéig a parlament kidolgozza és megszavazza az új – helyhatósági és parlamenti – választási törvényeket, illetve új párttörvényt és pártfinanszírozási törvényt fogad el. Arról nem közölt részleteket, hogy sikerült-e az említett jogszabályok elvi kérdéseiben egyetértésre jutni, csak annyit mondott: „úgy szabják át a rendszert”, hogy növekedjék a polgárok bizalma a demokratikus intézmények iránt. Az RMDSZ olyan vegyes választási rendszer bevezetését javasolta, amely a politikai alakulatok szavazatarányos képviseletét megőrzi – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ azt javasolta, hogy a háromszáz fősre karcsúsítandó képviselőház több mint felét egyéni választókerületekben válasszák meg, a többi képviselő pedig pártlistáról jusson mandátumhoz. A háromszázas létszám annyival bővülne, ahány kisebbségi képviselő kerülne még be könnyített eljárással a képviselőházba – mutatott rá. A felsőházba a megyék két-két szenátort választanának, a nagyobbak hármat. Azok a megyék kapnának plusz szenátori mandátumot, amelyeknek a lakossága meghaladja a 600 ezret, így – a hat fővárosi kerület két-két szenátorával együtt – százfős szenátus alakulna ki – magyarázta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor azt is jelezte az államfőnek, hogy a helyhatósági választásoknál az RMDSZ nem szeretne változást. Bár felmerült olyan elképzelés, hogy Románia visszatérjen a kétfordulós polgármester-választáshoz, a magyar érdekképviselet a legutóbb alkalmazott egyfordulós módszert részesíti előnyben. 2012-ben már nemcsak a megyeitanács-elnököket, hanem a polgármestereket is egy fordulóban, egyszerű többséggel választották Romániában, így az RMDSZ-nek sikerült a korábbi 184-ről 202-re növelnie polgármesterei számát. A megyeitanács-elnököknél – amennyiben a román pártok módosítást szeretnének – azt is elfogadná az RMDSZ, hogy ne a polgárok közvetlenül, hanem a megyei tanács tagjai maguk közül válasszanak elnököt. Az államfővel folytatott konzultáción szóba került az is, miképp lehet lehetővé tenni, hogy a külföldön élő román állampolgárok is élhessenek választójogukkal. A levélben való szavazás módszerét az RMDSZ csak előzetes regisztrációval egybekötve tartja elfogadhatónak – mondta Kelemen Hunor. A regisztrációt szerinte a hazai választási procedúra kezdete előtt, tehát a voksolás előtt három hónappal le kellene zárni.
Jobbnál jobb ötletek
A Szociáldemokrata Párt azt javasolta a tanácskozáson, hogy a határokon túl az Állandó Választási Hatóság szervezze meg a választásokat a külföldön élő románok választási regisztere alapján. A szociáldemokraták ugyanakkor támogatják a két ház szabályzatának módosítását, hogy az államelnök kérésének eleget téve gyorsabb eljárást vezessenek be a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére.
A külföldön élő románok szavazásának lehetővé tétele mellett állt ki a Nemzeti Liberális Párt, mely az önkormányzati választások esetében a két fordulót támogatja, a parlamenti választásoktól pedig azt várják, hogy jelentősen csökkentse a honatyák számát. Vasile Blaga, a párt társelnöke leszögezte, kétkamarás törvényhozást és vegyes választási rendszert szorgalmaznak. A tanácskozáson az önkormányzati képviselők politikai vándorlását célzó kormányrendeletről is szó esett. Alina Gorghiu liberális társelnök elmondta, határidőként február 16-át adták meg a parlamentnek, hogy elfogadja a rendelet elutasításáról szóló törvénytervezetet, és ezzel szabályozza a rendelet hatását: a pártot váltott önkormányzati képviselők veszítsék el mandátumukat. A Konzervatív Párt elnöke, Daniel Constantin kifejtette, álláspontjuk szerint a választási kampányok, illetve a pártok finanszírozásának az állami költségvetésből kellene történnie, ugyanakkor támogatják a levélben történő szavazást, illetve azt, hogy a külföldön élők szavazását az Állandó Választási Hatóság szervezze meg. Ugyanakkor a parlamenti választások esetében a listás megoldást tartják elfogadhatónak.
A pártok átlátható finanszírozása mellett emelt szót a Románia Haladásáért Országos Szövetség. Eugen Nicolicea alelnök úgy véli, ezzel kiiktatható lenne a korrupció és a problémás jelöltek bejutása a törvényhozásba.
A nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának vezetője, Varujan Pambuccian kijelentette, támogatják azt az elképzelést, hogy a képviselők migrációját biztosító határozat nyomán pártot váltók elveszítsék mandátumukat.
A Dan Diaconescu által alapított párt kötelezővé tenné a voksolást, és már 16 éves kortól lehetőséget biztosítana arra, ugyanakkor a 300 fős törvényhozást támogatják, ám a honatyáknak sem mentelmi jogot, sem fizetést nem biztosítanának. (MTI/dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új év, új tervek
Székelyföld–szórvány kapcsolat
Kovászna Megye Tanácsa Összetartozunk Székelyföld–Szórvány Partnerségi Programjának felelősei január 22–25. között bejárták Szeben, Fehér és Hunyad megyék magyarlakta településeinek egy részét. Demeter László és Kiss Csilla programfelelősök igyekeztek eljutni minden olyan helyre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket, és rögzítették az idei programterveket a helyi közösségszervezőkkel.
A körút során Medgyest, Balázsfalvát, Türt, Gyulafehérvárat, Abrudbányát, Lupényt és Dévát látogatta meg a két programfelelős. A helyi magyar lakosság mindenhol örömmel fogadta a partnerségi program által nyújtott lehetőségeket, hálásak voltak az eddigi közös tevékenységekért, egyben újabb ötleteket, kéréseket fogalmaztak meg. Az igénylajstromon többek között diákok közös táboroztatása szerepelt, de kiemelten fontosnak tartották, hogy legyenek helyi magyar napok, a farsangi és szüreti bálokon kulturális műsorokkal lépjenek fel, legyen lehetőség a néptáncoktatók és kézművesek továbbképzésére, szervezzenek képzőművészeti kiállításokat, könyvbemutatókat, színházi előadásokat, ugyanakkor cél a diák- és nyugdíjas kapcsolatok megerősítése is.
„Az a legjobb ebben a Székelyföld–szórvány kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony van, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, akkor az biztosan úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsának munkatársai nem csak egyszer-kétszer látogatnak ide, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – mondta Kémenes Lóránt, a Fehér megyei Tür település plébánosa.
A körút utolsó momentuma a közös ünneplés volt, a programfelelősök részt vettek a dévai Operettszínházban tartott, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének 25. évfordulója alkalmából megrendezett gálaesten. Demeter László megyei tanácsos, szórványprogram-felelős felszólalásában kiemelte, a hat évvel ezelőtti kézfogás a Hunyad megyeiek és háromszékiek között egymás szemébe néző, és baráti volt, mely azóta is erősíti a két megye magyar közösségének kötelékét.
Az Összetartozunk-program idénre is sok tartalmas rendezvényt tartogat, melyek a háromszékieket és partnermegyéik magyar közösségeit is erősítik nemzeti öntudatukban, baráti kapcsolatokban, kultúrában egyaránt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti érdek SRI-szemszögből
Amennyire nagy „játékos-elnök” volt Traian Băsescu, pont annyira akcióban próbált lenni a legfontosabb román titkosszolgálat élén kinevezettje, a héten végre lemondott George Maior.
Hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) feje jócskán túllépte hatáskörét, nem újdonság. Jómagam épp ebben a rovatban kifogásoltam tavaly nyáron azt a Maior-interjút, amiben a „titkosszolga” állást foglalt olyan kérdésekben, amelyek nem rá tartoznak: a területi autonómia ügyében, amelyet „19. századi magyar nemzetpolitikai törekvésnek” bélyegzett, s kifejtette, azon lesznek, hogy ezt meggátolják. De az ország „nemzeti érdekét” megfogalmazva szót ejtett az igazságszolgáltatás függetlenségéről, az ország energiapolitikájáról, a Németországgal való viszonyról, az oroszokkal való párbeszédről is – úgy nézett ki abban a pillanatban, mintha elnökjelöltségét készítette volna elő, főleg, hogy meg is lebegtette esetleges lemondásának lehetőségét az elnökválasztás kontextusában. Túlkapását akkor még az RMDSZ nagy öregjei, Borbély László és Verestóy Attila is elítélték, pedig egyikük sem „vádolható” túl autonómiapárti állásponttal. Az elnökválasztás előtt aztán hirtelen mint miniszterelnök-jelölt bukkant fel George Maior neve, méghozzá az államelnökjelölt Victor Ponta rövid listáján, igaz, nem az első helyen. Klaus Johannis székfoglalása után ezért is volt furcsa, hogy az új elnök látszólag nem akart személycserét a SRI élén: közvetetten néhány napja még erre tett utalást.
Aztán kipattant a botrány a SRI és az Alkotmánybíróság között, s hirtelen minden megváltozott. George Maior élesen bírálta az Alkotmánybíróságnak azon döntését, amellyel elutasították a bírói mandátum nélküli megfigyelések lehetőségét. Ez már a jelek szerint túl sok volt Johannisnak, ő is észrevette, hogy nyolcéves SRI-igazgatói mandátuma ellenére Maior kevésbé „szakmai”, mint szeretné. Nemcsak beleszól az ország bel- és külpolitikájába, minősíti Románia polgárai egy részének politikai törekvéseit, azzal, hogy véleményt mondott az Alkotmánybíróság döntéséről, a demokratikus berendezkedés egyik alapszabálya ellen vétett súlyosan: a hatalmi ágak szétválasztásáról van szó.
Több mint ironikus, hogy a nyáron még az igazságszolgáltatás függetlenségéről papoló Maior éppen az igazságszolgáltatás feletti nyomásgyakorlás miatt veszi kalapját. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a legnagyobb román titkosszolgálat feje mennyire opportunista volt.
Az sem segített valószínűleg Maiornak, hogy elárulta: beépített ügynököket tartanak a különböző sajtóorgánumok szerkesztőségeiben. Ez persze jó ideje már nem titok: az egykor mérvadónak számító Robert Turcescu televíziós újságíró maga ismerte be, hogy ő is egy ilyen beépített ügynök volt. Maior arra hivatkozott, hogy nincs több sajtóbeli ügynökük, mint a nyugat-európai demokráciákban működő titkosszolgálatoknak. De vajon mi az ilyen ügynökök feladata Európa azon táján? Vajon az-e, hogy kulcspozíciókat szerezzenek a kiadóknál, szerkesztőségekben, s jelentősen befolyásolják a sajtótermékek irányultságát, a médiumok politikáját? Vajon hogy jutott oda a romániai sajtó az elmúlt években, hogy igazi harcos kutyából ilyen vagy olyan politikai és gazdasági érdekek kiszolgálójává váljon, s az újságírói legyen az egyik legjobban lenézett szakma? S mennyi közük van ehhez a saját „nemzeti” érdekeiket védő „titkos” szolgálatoknak?
Ne feledjük, ha a sajtó nem látja el hivatását, az a társadalom egészségének igencsak árt. Az ilyen jellegű titkosszolgálati beavatkozás a sajtó dolgaiba nemcsak káros, egyenesen mérgező. Ezért csak csatlakozni tudok a román közszolgálati televízió elnök-vezérigazgatójának felszólításához. Stelian Tănase szerdán nyílt levélben fordult Florin Codlea ideiglenes SRI-vezetőhöz, hogy hívja vissza az ügynököket az intézményből. A vezérigazgató mellett kilenc médiaegyesület is kéri a hírszerzést, hogy vonja ki „munkatársaikat” a médiából. Azt is javasolják a parlamentnek, foglalják bele a nemzetbiztonsági törvényekbe, hogy a hírszerzés többé nem szervezhet be médiában dolgozókat.
Nekem úgy tűnik, inkább ez volna a nemzeti érdek, nem az autonómiatörekvések gátolása. Nem igaz, kedves SRI?
Rédai Attila |
Székelyhon.ro

Román termékként jegyezhetik be a kürtőskalácsot
Román termékként jegyezheti be az Európai Unió az egyik legismertebb magyar édességet. A Nemzetközi Kürtőskalács-szaktestület ugyanis évek óta nem tud dűlőre jutni a magyar hatóságokkal az engedélyezés ügyében – írja a Magyar Nemzet.
A szaktestület már jó ideje szeretné megszerezni az Európai Unió hagyományos kiváló termék védjegyét, miután Szlovákia 2006-ban a náluk trdelník néven ismert, a kürtőskalácshoz hasonló édességét már levédette. A magyar dokumentációban élesen elkülönítették a két terméket, a szaktestület kutatásai ugyanis kimutatták, hogy a trdelnik a kürtőskalács kétszáz évvel ezelőtti, karamellizált cukormáz nélküli változatához áll közel.
Ha megkapnák az uniós védjegyet, akkor a kürtőskalácsot magyar termékként tartanák számon az EU-ban, azok a sütők pedig, akik betartják a minőségi előírásokat, ingyen használhatnák a tanúsító logót a csomagolásaikon. A silány termékeket pedig nem lehetne többé kürtőskalácsként forgalmazni.
Nemzeti támogatás nélkül azonban lehetetlen az uniós bejegyzés. A szaktárca a szaktestület szerint komoly akadályokat gördített az ügymenet elé. A szervezet a Magyar Nemzettel közölte: az első buktatókkal azután szembesültek, hogy olyan tervezetet készítettek, amely komoly minőségi követelményekhez kötné a bejegyzést. Ugyanakkor erről nem tudtak megegyezni a tárca képviselőjével, folyamatos elutasításba ütköztek.
Nem említik a székely eredetet. A kürtöskalács csütörtökön kerülhet be a hungarikum minősítés előszobájának számító Magyar Értéktárba. A javaslat vélhetően elnyeri majd a grémium tetszését, az összeállított anyagból ugyanakkor a szakma más képviselői szerint épp a termék történetének lényeges elemei hiányoznak. A különleges technikával készülő édesség ugyanis ezer szállal kötődik a Székelyföldhöz, a beadványban még sincs nyoma ennek. Sebestyén Csaba, a Hungarikumbizottság egyik erdélyi tagja ezért a bizottsághoz és a földművelésügyi miniszterhez is levelet intézett, amelyben kérte, hogy ha már felvesznek egy-egy terméket, szolgáltatást vagy szellemi teljesítményt az értéktárba, akkor a leírásból ne hagyják ki a határon túli vonatkozásokat.
A minisztérium több próbálkozás és fellebbezés ellenére is elutasította a szaktestület kérelmét, a szervezet a döntést bíróságon támadta meg. A történtek fényében a székelyföldi sütők fölvetették, hogy ha folytatódik ez a huzavona, kénytelenek lesznek engedni a romániai nyomásnak, a bukaresti mezőgazdasági tárca ugyanis szintén lépne az ügyben. Így előfordulhat, hogy a hagyományos magyar édességet végül romániai termékként regisztrálják majd az EU-ban.
maszol/mno.hu

Veress Miklós hagyatéka
2015. január 8-án, 91. évében távozott közülünk Veress Miklós vargyasi festőművész, az önzetlen és rendkívüli egyéniség. 28 évvel volt idősebb nálam, de barátjának tekintett, ami nagyon megtisztelő volt számomra, és úgy éreztem, hogy ő is örül a mi barátságunknak.
Amikor tudtam, meglátogattam Miklós bácsit és nejét, Zsuzsika nénit, de legtöbbször szükségszerűen, mert bárhonnan jöttek vendégeim, a programban mindig szerepelt Veress Miklós színvonalas, állandó kiállítása.
Mindig szeretettel fogadott, ízes székely beszédével sok mindenről mesélt nekünk. Nehezen, lassan oldódott fel, mindig azt mondta, hogy ő nem a szavak embere, de aztán nagyon érdekes régi dolgokról mesélt: szüleiről, Vargyason töltött gyerekkoráról, a háborúról, a frontról, a szörnyű fogságról (elérzékenyülve, könnyekig meghatódva mondta, hogy ifjúsága legszebb éveit rabolta el a háború és a fogság), mesélt a brassói évekről, nősüléséről, kislányuk, Katica születéséről, művészete kibontakozásáról, a szász Leiter professzorról, akinek sokat köszönhetett, többek között azt is, hogy a festés irányába terelődött a figyelme. De a legnagyobb örömmel a Vargyasra való hazatérésről és a Vargyason töltött alkotó éveiről beszélt...
Látogatásaim alkalmával – akár vendégekkel voltam nála, akár egyedül – mindig részletesen bemutatta képeit. A tárlatnak otthont adó helyiségeket ő maga tervezte és építette fel a saját kezével, Zsuzsika néni segítségével.
Szívesen ajándékozott értékes képeket vendégeinek, testvértelepüléseinknek, a polgármesteri hivatalnak és munkatársainak, de más intézményeknek is. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy Miklós bácsinak az egész világon vannak ajándékba adott festményei. Pénzért képet senkinek sem adott, csak ajándékba. A festményeit ő maga rámázta be. Összes festményét gondosan bejegyezte egy katalógusba, az elajándékozottakat is felírta. Képeinek száma több ezerre tehető. Rengeteg kiállítása volt Vargyason és idegenben is. Összes képeiről és kiállításairól nem tudok számot adni, de azt tudom, hogy Veress Miklós vargyasi népi festőművész ecsetét a székely-magyar sors ihlette és irányította. Festett ő vidám és szomorú életképeket, sőt, olyan életjeleneteket is, amilyeneket senki más nem örökített meg, még fényképen sem, és írva is kevés maradt fenn róluk. Ha ő nem festette volna meg, örök homály fedné, elmúltak volna nyom nélkül azok az események. De így élni fognak és segítenek a kutató szakembereknek feldolgozni a múltat... Lefestette a szépséges, szeretett székely szülőföldet, óvta, védte a természetet, a környezetét. Festett sok arcképet, rengeteg csendéletet is. Veress Miklós festői stílusa, színvilága páratlan, egyedi és sajátos művészi erővel mutatja be a világot és az embert. Ezeket a festményeket bámulva szépséget, fényt, színt és elbűvölő ragyogást érzünk, és egyúttal elismerést, hódolatot, büszkeséget alkotójuk, Veress Miklós iránt, aki ezzel az életművel gazdagította Vargyas hírnevét, a nemzeti és egyetemes kultúrát.
Gazdag munkásságáért, önzetlen adakozásáért, szülőfalujához való ragaszkodásáért Veress Miklóst Vargyas község önkormányzata 2008. július 27-én díszpolgári címmel tüntette ki. 2009. június 16-án a magyarországi Szabadszállás város testülete tiszteletbeli polgárának választotta. A kezdeményezést Csőke József képviselő így indokolta: „Veress Miklós már az első találkozáskor egy festményt ajándékozott a városnak (…) A történelem viharai őt is erősen megtépázták, de mindvégig erőt adott neki magyarságtudata. Az ő szájából őszinte barátsággal cseng a szabadszállási testvéreink megszólítás.” Az indoklás egy nagyon találó Wass Albert-idézettel zárul: „Aki bölcsességgel és igazsággal halad az életben, és nem a maga hasznát nézi, hanem azt, hogy jóindulattal és belátással mit tud használni másoknak, az még sokkal tovább is élhet. Csak a ravaszság, a gyűlölet, a tökéletlenség az, ami elpusztítja az embert.” Veress Miklós a festés mellett időt szakított több száz oldalas emlékiratának megírására is, amit szeretett volna befejezni, kiadatni, publikussá tenni. Hogy ezzel az emlékirattal mi lesz, még nem tudom. Csak a fájdalmat érzem, s csak azt tudom, hogy a kegyetlen halál kiütötte jó öreg barátom, Miklós bácsi kezéből az ecsetet is, a tollat is. Testét magával ragadta, de szelleme, művei itt maradnak örökre köztünk. Tudom, hogy hátramaradt családtagjai, rokonai méltóképpen vigyáznak a drága kincsre.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy Miklós bácsi sikeres életpályájának elérésében sok része volt Zsuzsika néninek is, aki egész életében támogatta, szolgálta, kedvező körülményeket teremtett Miklós bácsinak az alkotáshoz. Hűséges társa volt jóban-rosszban. Most mély űr és fájdalom maradt mindannyiunk szívében, akik szerettük, tiszteltük Veress Miklóst. Nyugodjon békében!
ILKEI FERENC, Vargyas
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felmérik Erdély kincseit
30 millió forint örökségvédelemre
Határon túli örökségvédelmi programja keretében harmincegy millió forintos állami forrást fordít elsősorban kutatásokra, dokumentációs és értékfelmérő munkákra a magyarországi Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ.
A programban az intézmény tudományos munkatársai olyan feladatokat végeznek el, amelyek eredményeire alapozva célzottan és felelősséggel lehet nagyobb beruházásokat tervezni, emellett kisebb értékmentő beavatkozásokra is sor kerül. Erdélyi szinten a munkák között szerepel magyar vonatkozású levéltári anyagok digitalizálása, Marosvásárhely műemléki topográfiájának elkészítése, 17–18. századi templomkarzatok restaurátori kutatása.
A Teleki László Alapítvánnyal közös feladat az alapítvány által megkezdett munkák folytatása a halmágyi, oltszakadáti evangélikus és a borbereki, kismuzsalyi és marosszentimrei református templomoknál. Emellett elvégzik a siteri református templom, a darlaci evangélikus templom, a nyárádszentlászlói unitárius templom, a körösbányai ferences templom és a türkösi római katolikus templom bizonyos részeinek sürgősségi konzerválását. Konzerválják a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tárolt sepsibesenyői falképtöredékeket is.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy nagy élet
A kilencvenéves dr. Szőts Dániel köszöntése
Ha most elkezdeném sorolni, hogy mi mindenért illik és érdemes köszönteni dr. Szőts Dánielt, az én öreg Dani barátomat, a mikós véndiákok fővezérét, az Úz-völgyi veterán honvédek örökös térparancsnokát, akkor olyan lajstromot kellene összeállítanom e hasábokon, hogy az egy teljes újságoldalt is megtölthetne.
Nem listázok, inkább elmondom azt, hogy amióta megismertem – s az is egy jó kövér emberöltő! – nála kedélyesebb, életvidámabb, optimistább férfiút soha nem ismertem, s ha a titkait kutattam volna, 1968-tól errefelé akadt volna fölfedezni valóm bőven. Merthogy akkor kezdődött barátságunk, s hogy csak akkor, annak egyetlen oka van, a Fennvaló nem sodort addig egymás útjába minket. Először csak az életvidám, kedélyes doktor urat ismertem meg benne, s ez azért volt így, mert legtöbbször fehér asztal mellett, jófajta húsvéti locsolkodások alkalmával váltottunk szót, s idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, egy rendkívül felkészült, a szakmáját magas szinten gyakorló orvostudorral volna dolgom, aki Háromszék tiszti főorvosaként valami kétszázezer ember egészségéért felelős. S nem csak felelős, de felelősséget is érez!
Csak később tárult fel előttem szinte „örökösnek” nevezhető tiszti főorvosunk honvédtiszti múltja, mindaz, amin ő gyermekemberként a harctér tűzkeresztségében, a front poklában, a fogság gyötrelmében átesett. Életkedvét, kedélyét töretlenül megőrizve, s egész további életét és szolgálatát közösségének fölajánlva. S ebben még személyes tragédiái, veszteségei sem törhették meg.
A kilencvenéves, a kilenc évtizedes elszámolásra készülve Dani bátyám és barátom úgy látta jónak – s ugyancsak jól látta! –, hogy több rövid lélegzetű emlékezés és egyéb írásos közlések után készít egy nagyobb sorsleltárt is, s azt, ahogyan mondani szokták, egy jó fokos könyv formájában adja barátai, gyermekei, unokái, közeli s távolabbi nemzetrokonai, jövendő nemzedékek kezébe. Hátha abból is okulnának, s ő így tehet további szolgálatokat népének, a más, kazalba rakott eddigi szolgálatok mellé. Pályájának, életének e fokos emlékezete, mely Múltam emlékei címet viseli, egy jó bő esztendeje jelent meg, egy nagy élet vallomásos krónikája, számadása, amiben az egymást követő események kövei–téglái közül kisejlik a kötőanyag, az élet liántuma, ami hűség és szolgálat. Hűség a népéhez, örökös szolgálat a neki kirendelt helyen, legyen az honvédő lövészárok, orvosi rendelő, baráti társaság, emlékező és cselekvő véndiákok tanácskozása. Ebben a nagy életben Dani bátyám és barátom mindenütt hagy ott emlékjeleket, szellemieket és anyagiakat egyaránt. Utóbbiakat székelykapuk és kopjafák formájában például, mikről méltán elmondhatjuk, hogy az emlékezet anyagba szilárdult tanúi, az anyagból kisugárzó szellemkövetek. Ezek immáron egyként állnak az Úz völgye honvédtemetőjében, a sepsiszentgyörgyi Templomvár körül, s egyebütt is, ahol Dani bátyánk jónak és illőnek találta felállítani.
Az Úz völgyébe tett közös látogatásunk alkalmával egy vers fogant bennem, s azt jó szívvel és tiszta lélekkel ajánlottam Szőts Dánielnek, valamint élő és elesett, elhalt bajtársainak, s zártam volt Horatius latin költő méltán híres sorával: „Dulce et decorum est pro patria mori”, azaz: „édes és méltó a hazáért meghalni”, de most, kilencvenedik esztendejének betöltésekor, ami holnap lészen, magam is kiegészíteném a folytatással: „seddulcius pro patria vivere”, magyarán: „még szebb dolog a hazáért élni”. A horatiusi gondolatnak őnála méltóbb megtestesítőjét aligha ismertem.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar értéktárba került a kürtőskalács
Egyszerre erdélyi, székely, valamint magyar értékként került a hungarikumok „előszobájának" tekintett Magyar Értéktárba a kürtőskalács. A budapesti Hungarikum Bizottság csütörtöki ülésén született döntés vélhetően enyhíti a Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület között a messze földön ismert magyar édesség bejegyzése kapcsán kirobbant konfliktust, amely azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a terméket Románia regisztráltatja.
Három tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét, kilenccel pedig a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a választások után újjáalakult testület második ülését követő sajtótájékoztatón.
A hungarikumok sorába került a vizsolyi Biblia – amely az első teljes, magyar nyelvű Biblia –, továbbá a magyar harcosok által a 9. és a 11. század között használt íj, valamint a szegedi fűszerpaprika őrlemény.
A tárcavezető az MTI kérdésére az íj hungarikummá minősítését azzal indokolta, hogy ez az egyedi fegyver fontos szerepet játszott a honfoglalás és az államalapítás során zajló harcokban. A Magyar Értéktárba került többek között az Unicum keserűlikőr, a Piros Arany, az Erős Pista ételízesítő, a szatmári szilvalekvár, a bocskai viselet, nem utolsó sorban pedig a kürtőskalács. A mostani döntéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe már 45 tétel tartozik, a Magyar Nemzeti Értéktár pedig mintegy 120 tagúra bővült.
A köztudatba Székelyföldről származó süteményként bevonult kürtőskalács különleges státusáról hosszú ideje vita dúl a Földművelésügyi Minisztérium (FM) keretében működő Hungarikum Bizottság, valamint a Nemzetközi Kürtöskalács Szaktestület (NKSZ) között. Az NKSZ 2013-ban javasolta az édesség hungarikummá, illetve az Európán kívül is tekintéllyel bíró Hagyományos Különleges Termékké nyilvánítását.
A szervezet célja az, hogy pontosan meg lehessen különböztetni a klasszikus, illetve az olcsóbb alapanyagokból készülő vásári kürtőskalácsokat. Például hogy silány termékeket ne lehessen többé kürtőskalácsként forgalmazni, a terméknek tejet vagy legalább tejport mindenképp tartalmaznia kell, ugyanakkor megkülönböztethető legyen a vajjal, tejjel és tojással készített házi és az olajjal készített vásári változat.
A budapesti szaktárca azonban adminisztrációs hiányosságra hivatkozva elutasította az NKSZ mindkét beadványát, többek között azt kifogásolva, hogy hiányzik az idegen nyelvi – például a kínai – leírás, nem készült bemutató kisfilm, és a szükséges két ajánlást sem csatolták a kérelemhez.
Hantz Péter, a kürtőskalács-szaktestület képviselője azonban lapunknak úgy nyilatkozott: beadványuk elutasítása mögött az áll, hogy ők ragaszkodnak a minimális minőségi követelményekhez, miközben a minisztérium szerintük engedett volna a gyenge terméket készítő sütők lobbijának.
Szerinte olyan, mindenki által ismert és elismert terméknek, mint például a kürtőskalács vagy a Rubik-kocka – amelyeket a világon mindenhol a magyarsággal azonosítanak – nincs szüksége ajánlásra, ezért ezt a két dokumentumot elvi alapon nem szerezték be. A kínai leírás ugyanakkor elkészült, az ismertető szórólapok több nyelven hozzáférhetők. Kisfilmre már nem volt pénzük a kezdeményezőknek, mivel a Hungarikum Bizottságtól semmilyen támogatást nem kaptak.
Az NKSZ számára az is felháborodást keltett, hogy a kürtőskalácsot később a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje terjesztette fel hungarikumnak, az összeállított anyagból azonban a szakma más képviselői szerint épp a termék történetének lényeges elemei, például az erdélyi történelmi vonatkozás hiányzik.
Emiatt Sebestyén Csaba, a Hungarikum Bizottság egyik erdélyi tagja – a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke – levelében arra kérte a grémiumot és a minisztériumot: ha már felvesznek egy-egy terméket, szolgáltatást vagy szellemi teljesítményt az értéktárba, akkor a leírásból ne hagyják ki a határon túli vonatkozásokat.
Vélhetően ez is befolyásolhatta a Hungarikum Bizottság tagjait, akik csütörtöki ülésükön egyszerre erdélyi, székely, valamint magyar értékként iktatták a hungarikumok „előszobájának" tekintett Magyar Értéktárba a kürtőskalácsot.
Egyébként a magyarországi huzavona miatt fennál a veszélye, hogy a hagyományos magyar édességet romániai termékként regisztrálják az Európai Unióban. A bukaresti mezőgazdasági tárca már megkörnyékezte a székelyföldi sütőket, hogy „román színekben" jegyeztessék be Hagyományos Különleges Terméknek a forgatott dorongon sütött kürtőst.
Az uniós védjegy azt jelenti, hogy a kürtőskalácsot magyar – vagy román – termékként tartanák számon az EU-ban, azok a sütők pedig, akik betartják a minőségi előírásokat, ingyen használhatnák a tanúsító logót a csomagolásaikon.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Diakóniai áttérés a profizmusra
Nagyvárad- Csütörtökön a KREK-székházban sajtótájékoztatót tartott a református egyházkerület vezetősége. Egyik téma a diakóniai szolgálat volt, illetve a reformáció 500. évfordulójáról is szó esett.
Csűry István püspök kifejtette: az elmúlt tizenöt esztendőben, tehát már generális direktorként kiemelt fontosságot tulajdonított a diakóniai szolgálatnak, 2010-ben pedig, amikor püspökké választották, a programjában elsőrendű feladatként jelölte ki. Hangsúlyozta: eljött az ideje annak, hogy az amatörizmus irányából a profizmus felé induljanak el, hiszen a diakóniának három arca van, vagyis egyaránt feltételez egyház politikai irányítást, missziós küldetést és kivitelezést. Új pászmákra van igény, nem lehet ezen szolgálatot leegyszerűsíteni csupán nehéz helyzetben levő emberek megsegítésére, árva- és öregotthonok alapítására és működtetésére, vagy cigány misszióra, hanem a gyermekekkel, az ifjúsággal és a felnőttekkel kapcsolatos munkát is fel kell vállalni, minden téren. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az elmúlt években nyitottak a nyugat irányába is, német, holland, angol, skandináv és brit partnerekre leltek. Úgy fogalmazott az egyházfő: tisztázni kell azt a félreértést, hogy a diakónia valamiféle különálló tevékenységet jelent, mert a diakónia a KREK szerves része, mely a gyülekezetek közösségteremtő erejéből kiindulva az intézmények és a nemzetközi civil szervezetek segítségére támaszkodva működik úgy, hogy minden résztvevő fél megtalálja a maga helyét és szerepét.
Reformáció
Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos arra hívta fel a figyelmet: elég ellátogatni a Kolozsvári úti központba, hogy szembetűnjön a cigány missziós tevékenység sikere, az elért eredmények önmagukért beszélnek. Ugyanakkor az otthoni házi gondozási programjuk annyira elismert, hogy még a román állam sem tudta a szubvenciót megtagadni. Emellett a Lámpás Alapítvány szép projektet bonyolít le a családon belüli erőszak témájában, ha minden a tervek szerint alakul, három év múlva menhelyet tudnak nyitni a gyermek és a nő áldozatok számára. Az elhangzottakat Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azzal egészítette ki, hogy az idős gondozási programjuk is hatékony, s nem csupán továbbképzéseket szerveznek az alkalmazottaik számára, hanem munkatársi találkozókat is. Egy másik témára áttérve, de érintve az egyházkerület tevékenységéhez, Csűry István püspök bejelentette: nem csupán a világi hatalom, tehát Németország és Magyarország kormánya készül a reformáció 500. évfordulójára, hanem a Magyar Református Egyház Generális Konventjének közössége is, közös istentiszteletek, találkozók, kiállítások, mobilalkalmazások szerepelnek a tervek közt. Ehhez kapcsolódik a KREK azon ötletbörzeszerű felhívása is, hogy akiknek javaslataik vannak, írásban továbbítsák a partium@rdsor.ro e-mail címen.
Ciucur Losonczi Antonius
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ellenzi a frankhitelek lejre váltását a Román Nemzeti Bank
A Román Nemzeti Bank (BNR) ellenzi, hogy a politikai döntéshozók a frankhitelek eredeti árfolyamon való lejre váltásáról alkossanak jogszabályt, mert egy ilyen beavatkozás a bruttó hazai termék 0,8 százalékát kitevő veszteséget jelentene a romániai bankoknak – közölte Mugur Isărescu, a BNR kormányzója pénteken.
A jegybank vezetője első ízben lépett a nyilvánosság elé, amióta a svájci frank – az euróval szembeni árfolyamgát eltörlése nyomán – váratlanul megerősödött, ami Romániában 75 ezer frankhitelest sodort nehéz helyzetbe.
Isărescu sajtóértekezletén elmondta: a konzultációk során arról próbálta meggyőzni a politikusokat, hogy ne akarjanak közös megoldást rákényszeríteni a bankrendszerre a bajba jutott frankhitelesek védelmében. Azt mondta: több testreszabott módszer is létezik a terhek méltányos megosztására, de szerinte ezekről a bankoknak kell megállapodniuk ügyfeleikkel. Hozzátette, hogy a BNR nem a bankokat, hanem a bankrendszer stabilitását védi.
Isărescu szerint a frankhitelesek által követelt átváltás 5,7 milliárd lejes veszteséget jelentene. Egy ilyen beavatkozás viszont valamennyi devizahitel eredeti árfolyamon való lejre váltását is felvetné, ami már 9,8 milliárd lejes (a GDP 10,4 százalékát kitevő) veszteséget okozna a bankoknak. Romániában a lakossági hitelek 50 százalékát euróban, 40 százalékát lejben, 8 százalékát svájci frankban vették fel az emberek.
Ha a devizahiteleket az eredeti árfolyamnál 20 százalékkal magasabb árfolyamon váltanák lejre, az 5,5 milliárd lejes veszteséget jelentenek a bankoknak – jelezte Isărescu.
A kormányzó arra figyelmeztetett: az érintett bankok kártérítési pereket indítanának az állam ellen, Románia pedig eltávolodna az euró bevezetésétől. Úgy vélte: kár lenne most „elrontani mindent”, amit Románia eddig tett a közös pénzhez való felzárkózás érdekében.
Isărescu kifejtette: akik most csak a hitelesek érdekeit tartják szem előtt, azt kockáztatják, hogy a betéteseknél is pánikot idéznek elő, márpedig a bankrendszer stabilitása a betétesek bizalmától függ.
Romániában hat bank 75 ezer lakossági ügyfelét érinti a svájci frank erősödése. A bankok átmeneti (három hónapra érvényes) könnyítést ajánlottak frankhiteleseinek, a kamatok ideiglenes csökkentésével.
MTI |
Székelyhon.ro

Újságírókat köszöntött a MÚRE Maros megyei szervezete
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Maros megyei fiókszervezete három „veterán” munkatársát ünnepelte a csütörtök esti sajtóklubban.
Nagy Pál irodalomtöténész és -kritikus 91 évet töltött, az őt méltató szöveget, amelyet Bölöni Domokos írt, Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa olvasta fel. Nagy Pál 1924. január 30-án Mezőkölpényben született, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetemen diplomázott. Pályáját az egyetemen tanársegédként kezdte, majd középiskolai tanár Kolozsváron (1949-55); Marosvásárhelyen az Igaz Szó (1955-70), A Hét (1970-73), az Új Élet (1974-84) szerkesztője, több kötet szerzője. Az ünnepelt 91 évesen arról beszélt, hogy már ritkán mozdul ki otthonából, ahol magányosan él, két unokája van.
Csifó János rádiós újságíró a 80-ik születésnapját ünnepelte. Nagy Miklós Kund, a Népújság volt főszerkesztője, nyugalmazott újságíró vidám rigmusokba szedett írásával köszöntötte az ünnepeltet. Csifó a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-riportere volt évtizedeken keresztül, számos műsor fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebbek közt a Megy a magnó című rovat, amelyben 421 erdélyi magyar értelmiségit kerestek fel a rádió munkatársai. Portréinterjú készült 1976-1985 között Domokos Gézával, Harag Györggyel, Kós Károllyal, Olosz Lajossal, Ruha Istvánnal, Spielmann Józseffel, Szabó T. Attilával, Székely Jánossal, Szilágyi Domokossal, Tompa Miklóssal.
Bögözi Attila, aki jelenleg a vasarhely.ro munkatársa, 60 évet töltött. Az ünnepeltnek Bakó Zoltán, a Vásárhelyi Hírlap újságírója kedveskedett egy közös élményeket felelevenítő humoros írással. Bögözi Attila az egykori Előre című napilapnál kezdte újságírói pályafutását, a rendszerváltást követően a lap utódjánál, a Romániai Magyar Szónál, majd az Új Magyar Szónál folytatta, ahonnan a Vásárhelyi Hírlaphoz igazolt. Jelenleg a vasarhely.ro munkatársa. Rendszeresen közöl irodalmi lapokban.
Antal Erika
maszol.ro

TDM műhelymunka Gyergyószentmiklóson
Változó összetételben, de egyre több települési és kistérségi turisztikai egyesület, turisztikai információs iroda munkatársai gyűlnek össze havi rendszerességgel, hogy a székelyföldi turizmus problémáit és a szervezetközi együttműködések lehetőségeit megvitassák.
Az őszi fórum óta immár negyedik alkalommal gyűltek össze a Székelyföldi TDM Munkacsoport kezdeményezői. Akárcsak a Csíkszeredában, Korondon és Szovátán tartott korábbi találkozók, úgy a gyergyószentmiklósi Csíky-kertben, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata épületében, az egyetemi kirendeltség és a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület szervezésében zajló megbeszélésen három fő téma kapcsán folyt az ismertetés és a vita: eddigi szervezeti fejlődés, turisztikai vásárokra való felkészülés és TDM feladatkörök tisztázása.
Felvezetőként dr. Horváth Alpár egyetemi adjunktus ismertette a turisztikai desztináció menedzsment gondolatkörnek a Hargita megyében történő eddigi tematizálását, kiemelten a Hargita Megye Tanácsa által 2009-ben készíttetett megyei turizmusfejlesztési stratégiában szereplő, 3. tengelyt a turisztikai szervezetfejlesztésről, és azon belül is a 3.1-es intézkedést, amely a TDM megalapozásáról szól. Szó esett a magyarországi TDM szervezetfejlesztési folyamatokról, miszerint az 2005–2013-as Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia javaslatai az európai uniós források lehívását szolgáló Regionális Operatív Programokban nem egyszerűen marketingtevékenységre vagy turisztikai információs irodák létesítésére lehetett pályázni, hanem komplex szervezetfejlesztésre, amelynek csak részét képezték a Romániában jellemző támogatástípusok.
A magyarországi tapasztalatok alapján Romániában is meghonosítható egy felülről ösztönzött, de alulról szerveződő professzionális térségi turizmusirányítási rendszer, amely megfelelően felépítve a turisztikai vállalkozók és adott térségek turizmusgazdaságát hozhatja helyzetbe, teheti versenyképesebbé a hazai és nemzetközi piacon. A szakmai fórumok visszatérő témája a vállalkozói érdekvédelem kérdése a hatósági elvárásoknak való megfelelés során, hisz elég gyakran merülnek fel panaszok a hatósági ellenőrzések „stílusa” miatt. E problémára szükségesnek tűnik megfelelő jogsegély-szolgálat megszervezése a megyei önkormányzatok szakapparátusai segítségével.
A másik legégetőbb probléma a turisztikai munkaerő problémaköre, amely nagymértékben befolyásolja a turisztikai szolgáltatások minőségét a székelyföldi térségekben. A vállalkozói oldal elvárása a megfelelően képzett és megfelelő hozzáállású munkaerő megtalálása, ugyanakkor a munkahelyi stabilitás biztosítása.
A turisztikai vásárokra való felkészülést illetően a megbeszélésen részt vevő Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, a Korondi Turisztikai Egyesület, a Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, gyergyóalfalvi-borzonti vállalkozók képviselője, a gyergyóditrói, a gyergyóremetei és a madéfalvi, turisztikai információs irodák munkatársai javaslatokat fogalmaztak meg az egységes Székelyföld stand helykihasználására, design-megoldásaira és a közvetítendő üzenetek megfogalmazására vonatkozóan. Elhangzott, hogy a budapesti Utazás Vásár és a bukaresti Románia Turisztikai Vására rendezvényekre egyaránt úgy kell felkészülni, hogy a Székelyföld desztináció egységes jellegét, de ugyanakkor belső, kistérségi tagoltságát is meg lehessen jeleníteni, nemcsak a nagyközönséget, hanem az utazásszervező cégek képviselőit is megszólítva.
A tanácskozás keretében Pál Zoltán ismertette a román piacra szánt Székelyföld útikönyv kezdeményezését, amelybe nyolc kisebb desztináció szerinti tagolásba kerülhetnek be a vállalkozók által összeállított programcsomagok (élményígéretek), amely csomagok térségi népszerűsítésében a turisztikai információs irodák is érintettek. Gassner Wolfgang bemutatta azt a szolgáltatás-közvetítési és értékesítési koncepciót, amely jutalékrendszer alapján motiváltabbá teheti a turinfosok munkavégzését, illetve hozzájárulhat a turisztikai egyesületek bevételeinek növeléséhez. Felmerült az európai uniós forrásokból újonnan megnyílt turisztikai információs irodák számára egységes munkaköri leírások és módszertani segédlet, kézikönyv kidolgozása, szakmai továbbképzés szervezése például online-marketingeszközök témakörben. Felmerült az is, hogy be kell kapcsolódni a román többségű vidékeken működő hasonló szerveződések közötti tapasztalatcserékbe is. Mezey Zsolt (Hargita ADI/KFT), Fazakas-Csoma Szidónia és Dombora Lehel (Kovászna MTE) ismertették a Székelyföld-stand előkészületeit, alkalmat adva a két megye ügyintézési folyamatainak különbözősége megismerésére.
A turisztikai egyesületek és turisztikai információs irodák munkájának szakszerűbbé tétele érdekében a Székelyföldi TDM Munkacsoport számít az intézményfenntartók nyitottságára a további együttműködések erősítése terén, amelynek jegyében a következő TDM tanácskozásra március 10-én Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyéért Turisztikai Egyesület szervezésében a háromszéki megyeházán kerül sor.
www.adiharghita.ro
Erdély.ma

Mi történik Székelyföld autonómiatervezetével?
Két autonómiatervezete is van immár a székelyföldi magyarságnak, ám a patthelyzetet nem sikerül feloldani, nincs olyan jogszabály, melyet minden szervezet, párt hajlandó lenne felvállalni, támogatni. A székelyföldi autonómia kivívásáért létrejött Székely Nemzeti Tanács tizenegy évvel ezelőtt, 2004. január 17-én fogadta el a Csapó József által kidolgozott statútumot, és azóta is azt tartják alapdokumentumuknak, az egyetlen hiteles tervezetnek, mely megfelelő autonóm státust biztosíthatna Székelyföldnek.
Több ízben próbálták a román parlament elé terjeszteni, 2004 tavaszán az RMDSZ színeiben megválasztott képviselők megtették a szükséges lépéseket, ám előbb a képviselőház, majd a szenátus is vita nélkül leszavazta a törvénytervezetet. Egy év múlva Sógor Csaba szenátor és Garda-Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalta az SZNT statútumának újbóli, változatlan formában történő parlamenti beterjesztését, ám a végeredmény nem változott. Ezt követően RMDSZ-esek többé nem vállalták fel a statútumot, és 2013 tavaszán kongresszusukon Kelemen Hunor elnök bejelentette, hogy kidolgozzák saját tervezetüket. Majd másfél éves késéssel 2014 szeptemberére készült el az RMDSZ statútuma – a munkába bevonták a Magyar Polgári Pártot is –, melynek alapjául az alkotók szerint a dél-tiroli autonómiatervezet szolgált. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs élesen bírálta az RMDSZ tervezetét, amely végül a szövetség vezetőinek ígérete ellenére mindmostanáig nem került valós közvitára, és az elnökválasztási kampány múltával feledésbe merült parlamenti beterjesztésének ígérete is. Ugyanakkor csak fokozza az ellentéteket Kelemen Hunor január eleji nyilatkozata: „Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más.”
Az SZNT tavaly november 8-ai ülésén ismét nyitással próbálkozott, határozatot fogadtak el, melyben leszögezték, ragaszkodnak saját tervezetükhöz, de hajlandóak a vitára. Levélben fordultak az RMDSZ képviselőihez, szenátoraihoz, hogy ha már elutasították az SZNT statútumának újabb parlamenti beterjesztését, február végéig tegyék meg azokat a módosító javaslatokat, melyek számukra is elfogadhatóvá tennék a tervezetet. „Annak érdekében, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, a Székely Nemzeti Tanács készen áll rendkívüli ülésen megvitatni az esetleges módosító indítványokat” – állt levelükben. Bő két hónap teltével egyetlen képviselő méltatta válaszra az SZNT kezdeményezését, Márton Árpád. Az alábbiakban levelét és Izsák Balázs feleletét közöljük, melyekből kitetszik az egyetlen találkozási pont: mindketten tisztában vannak azzal, hogy szükséges egy mindenki által elfogadott és támogatott autonómiastatútum. De melyik legyen az? Melyik a jobb? Melyik szolgálja Székelyföld érdekeit? – erről továbbra is élesen különbözőek nézeteik. (-kas)
Márton Árpád levele Izsák Balázsnak
Tisztelt Izsák Balázs!
Kérésüknek több okból nem tudok eleget tenni. Az egyik az, hogy az RMDSZ-nek is van egy közvitára bocsátott tervezete, amely, véleményem szerint, lényegesen jobb, mint az Önök által támogatott. A másik az, hogy a történelmi Székelyföldről beszélnek, de tervezetük nem a történelmi Székelyföld területi szerkezete szerinti. A harmadik az, hogy abban a tervezetben, amelyről szavaztak, 126 közigazgatási egység szerepel, melyek közül néhány soha nem tartozott a történelmi Székelyföldhöz, legutóbbi határozattervezetükben, melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg.
A harmadik az, hogy az önök által bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak. Egyebek között ezért is jobb a mi változatunk, mely az uniós szabályzatnak megfelelően a székeket a NUTS IV.-előírásnak felelteti meg, mint a NUTS III. alegységei, melyek közigazgatási hatáskörrel rendelkeznek. Ami a történelmi központokat illeti, az is a mi változatunkban áll közelebb a történelmi múlthoz. Ugyanis a ma Székelyföldnek tartott területen (Aranyosszék nélkül, ami azért a történelmi hűség tiszteletben tartása szerint szintén oda tartozna) négy közigazgatási központ, azaz főkirálybíróság működött Udvarhelyen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön (lásd a székely székek létének kortársa, Benkő József leírását), efölött volt a hat szék kapitánya. Ennek megfelelően az RMDSZ-változatban a régió testületeinek székhelye e négy város között oszlik meg, és nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek. Ezért javasolom, hogy inkább konstruktívan szóljanak hozzá a mi változatunkhoz, hátha sikerül egy olyan szöveget létrehozni, ami minden követelménynek és elvárásnak megfelelő és szervezetünk által benyújtható.
Maradok tisztelettel,
Márton Árpád
Izsák Balázs válasza Márton Árpádnak
Tisztelt Képviselő Úr!
Bevallom, hogy levelére az első reakcióm az öröm volt: akad legalább egy magyar képviselő a román parlamentben, aki az RMDSZ ígéretét be is akarja tartani, és hajlandó is, képes is a vitára. A harmadik mondat után ért a csalódás. Az nem lenne baj, sőt, természetes is, hogy eleve jobbnak tartja „az RMDSZ sajátjaként” aposztrofált törvénytervezetet, mint azt, amely egy évtizede általánosan elfogadott, vagy ahogyan Ön fogalmaz: az általunk támogatottat. Az viszont már nem természetes, hogy már a harmadik mondatából kitűnik, a rosszabbnak tartott tervezetet Ön eleve olvasatlanul utasítja el. Azt írja ugyanis, hogy mi „történelmi Székelyföldről” beszélünk, viszont ezzel szemben az igazság az, hogy ez a szóösszetétel a Székely Nemzeti Tanács tervezetében egyáltalán nem szerepel.
A második kifogása így egyből kútba is esett. Harmadik ellenvetésként azt hozza fel, hogy a tervezetben, amelyről szavaztunk, 126 közigazgatási egység szerepel, míg legutóbbi határozattervezetünkben, „melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg”. A képviselő úr bizonyára tud róla, hogy 2004 után számos új község jött létre. Azon közigazgatási egységeknek a száma, amelyeknek a tételes felsorolása 2004-ben kijelölte Székelyföld határait, időközben 153-ra emelkedett, anélkül azonban, hogy a korábban kijelölt határ változott volna. Ön azt is hibaként rója fel nekünk, hogy olyan községeket is az autonóm régión belül képzelünk el, amelyek nem tartoztak a „történelmi Székelyföldhöz”. Ez igaz, és természetes. Egyetlen példával élek. Orbán Balázs Székelyföld határát megvonva leírja a kulturális különbséget Balavásár „vármegyei magyarsága” és a Székelyföldhöz tartozó Kelementelke székely lakói között, némi megbocsátható elfogultsággal az utóbbiak javára. Mára ezek a különbségek elmosódtak, a két település lakossága a Székely Nemzeti Tanács által megszervezett népszavazáson egyformán kifejezte akaratát, hogy a majdani autonóm Székelyföldhöz akar tartozni. Mi több, a Székelyföld autonómiájáért kezdeményezett népszavazást Balavásár elsőként szavazta meg Marosszéken. Székelyföld határa itt és még sok helyen – a mi megközelítésünkben – a nyelvi, kulturális határ. Hiszen ezt a kérdést a ma élő embereknek kell eldönteniük, és mi sem természetesebb annál, hogy az egynyelvű, egykultúrájú közösség egy közigazgatási egységbe akar tartozni. Természetellenes viszont az, hogy ezt éppen egy magyar képviselő nem tudja elfogadni! Képviselő Úrnak egy újabb, „harmadik” kifogása szerint az általunk „bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak”. Ön megint téved, Képviselő Úr. A mi tervezetünk nem szól egyáltalán a NUTS statisztikai régiókról – különben az Önöké sem –, mi a székely székeket Székelyföld közigazgatási alegységeiként képzeljük el. Ám ha szóba hozta már a statisztikai régiók népességi korlátait, hadd hívjam fel Képviselő Úr szíves figyelmét az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK számú, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozására vonatkozó rendeletére, amely kimondja: „ha egy adott NUTS-szinthez egy tagállamban – a (2) bekezdésben említett ismérvnek megfelelően – nincs megfelelő méretű közigazgatási egység, e NUTS-szintet megfelelő számú, egymással határos, meglévő kisebb közigazgatási egység összevonásával kell képezni”. Következésképp ez a kifogás sem megalapozott. A továbbiakban az Önök tervezetének erényeként felhozza, hogy a majdani autonóm Székelyföldre vonatkozó koncepciójukat a négy „főkirálybíróságra” (Udvarhely, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy) építik, nyitva hagyva annak lehetőségét, „hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek”. Nyitva hagyják a lehetőséget? Miféle új kodifikációs találmány ez, Képviselő Úr? Nyilván, ha valamit a jogalkotó nem foglal bele a jogszabályba, az előtt még mindig nyitva maradhat a lehetőség. Ebbe a tengermélytől a csillagos égig minden belefér. Valójában Ön arról akarja elterelni a figyelmet, hogy az Önök tervezete a Nicolae Ceausescu megyésítése során létrehozott három megyére épül. Kényelmességből, konformizmusból Maros, Kovászna és Hargita megye együttesét nevezik Önök Székelyföldnek, amelyen belül a magyarság részaránya ma alig lépi túl az 50 százalékot, míg ez az arány az Ön által rosszabbnak ítélt tervezetben megjelölt közigazgatási határok között közel 75 százalék.
Tudomásul veszem, Képviselő Úr, hogy Ön négy „királybíróságra” hivatkozva, a majdani autonóm Székelyföld térképén látni sem akar Gyergyószéket, Kézdiszéket, Bardoc-Miklósvárszéket. Arra kérem viszont, hogy menjünk el együtt Gyergyóalfaluba, Ditróba, Vargyasra, Barótra, Kézdivásárhelyre, és ütköztessük ott az érveinket lakossági fórumokon, hadd legyen valóságos a közvita, és abban az érintettek is aktív szerepet tudjanak vállalni! Egy gondolatot fogok megosztani Önnel arról az Önök által sokat hangoztatott érvről, hogy azért jobb az Önök tervezete, mert egy „működő autonómia” statútumát másolták. Többen elmondták, beszéltem magam is részletekbe menően, hogy miért nem jó tájékozottság nélkül, ismeretek nélkül másolni. Most azt mondom el, ami ennél is fontosabb: Székelyföld autonómiáját a székely hagyományokra, a székelyek akaratára és az itteni valóságra kell építeni. Az a fajta outsider szemlélet, amely éppen ezt hagyja figyelmen kívül, s a messziről ideszakadtak értetlenségével mellőzi az itteni valóságot, és csak azért tart jobbnak valamilyen megoldást, mert az idegen, soha nem lesz győztes a székelyek körében.
Végezetül hadd mondjam el, találtam pozitívumot is a válaszában. Levelének záró soraiból az derül ki, hogy Ön is úgy gondolja, egyetlenegy, általánosan elfogadott autonómiastatútumra van szükség. Dolgozzunk ezen, hogy azt minél hamarabb a Székely Nemzeti Tanács elé, majd Románia parlamentje elé lehessen terjeszteni.
Üdvözlettel, Izsák Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van-e élet az autonómia után?
A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet kulcskérdése: milyen változásokat hozhat Székelyföld területi, valamint kulturális autonómiája a mindennapokra nézve.
A szerző, Borbély Tamás tizenegy szakembert – közgazdászt, szociológust, antropológust, történészt, politológust, színházi rendezőt – kérdez a romániai magyarság autonómiájáról. A megkérdezettek román és magyar, pártfüggetlen közéleti személyiségek: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Biró A. Zoltán.
A közéletben, de főként a választási kampányok idején gyakran felbukkanó – már-már varázsszóként működő – fogalom az autonómia, a társadalmi önszerveződés folyamata. A kötetben felszólalók – akik valamilyen formában érintettek a témában – saját szakterületük szemszögéből tárgyalják e politikai cél gazdasági életképességét, hatásait, veszélyeit.
Az izgalmas beszélgetésekből összeálló kötet célja tisztázni, alaposan körbejárni az autonómia fogalmát olyan szakvélemények által, melyek nem tartoznak semmilyen politikai retorikához. A megkérdezettek olyan kérdésekre keresik a választ, mint például a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervek megalapozottsága, a régió önfenntartása jövedelemadókból, hatalommegosztás a román közösséggel, az autonómia esélyei a gazdasági válságban vagy Székelyföld területi autonómiájának következménye a kultúrára nézve.
A rendszerváltás után az előző mintegy huszonhárom esztendőben romániai magyar értelmiségiek kezdeményezésére több autonómiatervezet is született Romániában, ezek közül nem egy feledésbe merült. Bár a politikusok gyakran hivatkoznak egy-egy külföldi autonómiamodellre, egyelőre még elég homályos, hogy az autonómia fogalma mögött milyen tartalom áll. Az interjúkban történelmi példákkal, autonómiatervek forrásaival is találkozunk.
A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent, Van-e élet az autonómia után? című könyv megrendelhető a www.konyvter.ro internetes oldalon vagy a 0753 459 413-as telefonszámon.
Sajó Enikő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szellemi otthonteremtés
Beszélgetés a 70 éves Cseke Péter íróval
Cseke Péter (1945, Recsenyéd) író, szociográfus, irodalom- és eszmetörténész. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen végzett magyar nyelv és irodalom szakot 1968-ban; ezt követően falujáró újságíró volt a bukaresti Falvak Dolgozó Népe című hetilapnál; 1990-től a Korunk szerkesztője s egyszersmind egyetemi oktató; több magyar nyelvű szakirány beindítója, 2003-tól doktori témavezető. Pályáját szociográfiai riportokkal kezdte, művelődés- és irodalomtörténeti tanulmányokkal folytatta. Eddig harminc önálló kötete, illetve eszmetörténeti kiadványa látott napvilágot. Pro Literatura (2004), Szabó Zoltán- (2005) és Aranytoll díjas (2010), a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (2014).
– A Nagy-Homoród mentén született, de nem Székelykeresztúron végezte a középiskolát, hanem Székelyudvarhelyen, a mostani Tamási Áron Gimnáziumban. A szülei miért döntöttek ekképpen?
– A kérdés vélhetően arra utal, hogy unitárius vidéken láttam meg a napvilágot. Keresztúron akkor még valóban működött az Unitárius Gimnázium, de nem sokáig, mert az 1948-as tanügyi reform megszüntette. Ha nem így történik, akkor gyepesi származású népes családomból minden bizonnyal én lettem volna a második, aki tanévkezdő őszidőkben degeszre tömött szalmazsákjával a kénosi tetőn át Keresztúrra szekerezik. Az "égbe emelő" kapaszkodó előttem is ott állt, Felsőboldogfalvánál azonban Udvarhely irányába fordultunk. Nem szekérrel, hanem – az idők változásának jeleként – a recsenyédi közös gazdaság traktor vontatású utánfutójával. A hetvenes évek elejének átmenetileg szabadabb légkörében Ég és föld között lebegő szalmazsáktutajok című írásomban próbáltam rögzíteni azoknak az időknek a hangulatát…
– Korábbi beszélgetésünk során említette ’56-ot. A magyar forradalom milyen nyomot hagyott egy tizenegy éves legénykében?
– A történelmi távlat rendre helyükre rakja a dolgokat. Az efemer történések is beszédesekké válhatnak, ha meg tudjuk "szólaltatni" azokat. Beszédes szótlanság című "időrobbanásos" esszémben már felvillantottam egy-két epizódot (Időrobbanás. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2003. 237–240.); ami még megírásra vár, azt készülő szülőföld-szociográfiámban szeretném kibontani. Hiszen még nem faggattam ki a szülőfalumban kristálydetektoros rádiót építő Bartha István barátomat, az ’56 októberében Budapesten Molotov-koktélokat készítő és dobáló Néma Pali szentpáli osztálytársamat, nem törlesztettem adósságomat Kozma tanító bácsival szemben, aki a negyvenes évek elején Szabó Gyula útját is egyengette Székelykeresztúr és az írói pálya irányába. És hát arra is emlékszem, hogy 1957 elején dühösen dobta vissza rajoni "irodalmi versenyre" készített irományomat. Miért nem azt írtam meg – dördült rám –, ami velünk történt?! Miért kellett a fél falut tömörítő közösből kiállnunk?! Megírtam. Nagy cirkusz támadt belőle a rajonközpontban. Na de, egy életre megjegyeztem: írni csak a velünk történt dolgokról érdemes, és azokról is lehetőleg úgy, hogy az igazságot fényre deríthessük.
– Miként emlékszik a Szabó Gyulával való első találkozására?
– Az egyik udvarhelyi magyartanárunk, László Béla évfolyamtársa volt Létay Lajosnak, az Utunk 1958 utáni főszerkesztőjének. Akkoriban zajlott az írók egy részének letartóztatása, mások elnémítása, irodalompolitikai vesszőfuttatása. Az '56 utáni "irodalmi frontvonalról" mit sem tudtam, Szabó Gyula ’58-as vesszőfuttatásairól is utólag értesültem, főként azt követően, hogy az udvarhelyi gimnáziumba bekerülve Utunk-olvasó lettem, és 1962. február 10-én ott voltam a művelődési ház irodalmi matinéján. Az Utunk és a Steaua csapatával már előző este megismerkedhettem, mert László Béla felkérésére a vacsora felszolgálásában segédkeztem. Nagy volt az örömöm, csupán azt sajnáltam, hogy Szabó Gyula időközben "hazaszaladt" Almásra. A matinét követően szegődtem melléje, miközben a főtér felé tartottunk. Ma is csodálkozom, hogy volt bátorságom megszólalni. El szerettem volna mondani, hogy Akácos Miska és Gondos Eszti történetében egy kicsit a nagybátyáméra ismertem, és a "menyasszonyszöktetés" sem volt ismeretlen akkoriban mifelénk, a Nagy-Homoród mentén, de közben fölértünk a főtérre, ahonnan az írók a Tompa László lakása felé vették az irányt.
– Cseke Péternek sikerült-e kapcsolatba kerülnie a "székely Athén" neves személyiségeivel…?
– Tompa Lászlóval személyesen nem találkoztam, a költészetével azonban igen. Tomcsa Sándorhoz egyik diáktársam vitt el, aki az író rokonságához tartozott. Ennek a vasárnap délelőttnek az élményével jelentkeztem az iskola irodalmi faliújságján. Amikor bejutottam a gimnáziumba, nagy hatással volt rám, hogy az önképzőköri fórumon az előttem járó "rövidnadrágos" Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Balázs András költészetéről olvashattam… Egyetemi hallgatóként is állandóan visszajártak, és 1963 őszétől is ők voltak számomra a léptem igazító "péntek esti srácok", ők juttattak szóhoz a Gaál Gáborról elnevezett irodalmi körben.
– És az egyetemi városban kik kalauzolták?
– Kányádi Sándor és Balogh Edgár, később Borbáth Károly. Szabó Gyulával sem szakadt meg a kapcsolatom. A felvételi előtt verssel és prózával jelentkeztem nála Almáson. Később, akárcsak Kányádi, bőven ellátott szerkesztői tanácsokkal. Szükségem is volt ezekre, hiszen mind Kányádi, mind Szabó Gyula édesapja olvasta a lapot. Nekem akkor ők jelentették az újságírói/szerkesztői igények megtestesítőit. "Kár annak a papír – Kányádi apó intelmét örökre megjegyeztem –, aki nem tudja azt megművelni…" Mindent a szántáshoz, a kaszáláshoz, az erdöléshez viszonyított, Kurta Szabó Mózes pedig a Pireneusokon inneni és túli igazságokhoz… Hogy milyen mélyen megragadtak bennem ezek az intelmek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a múlt évben Torontóban Kányádi apóval indítottam egyik előadásomat.
– Milyen volt ez a huszonkét év, amit – kezdetben Bukarestben, majd Kolozsváron – a lapnál töltött?
– Még nem tudok érdemben válaszolni a kérdésre, nem kaptam vissza a szekuritátés dossziéim "preparált" szövegeit sem. Az 1968 és 1978 közötti "terepjárásokból" nőttek ki első szociográfiai riportjaim, ezekből pedig a riportköteteim. Következett egy periódus, amikor Bukarestben mondatról mondatra átírták a cikkeimet. (Itt szándékosan nem említek nevet, mert nem akarom egy ’56-ban felelőtlenül hőzöngő, később sokaknak ártó, irigy dilettáns utóéletét meghosszabbítani.) 1985-ös, első házkutatásunk után még "átcsúszott" valahogy Hazatérő szavak című – háromkötetnyi kéziratból újjászerkesztett – kis könyvem, de ezt követően sem a Korunkban, sem A Hétben, sem az Igaz Szóban nem publikálhattam. Sőt, a nevemet sem lehetett leírni. A falusiak hetilapjánál pórázra fogtak, de nem rúgtak ki. Ha munkanélkülivé válok, nyomban letartóztathattak volna mint "munka-kerülőt". "Az agrikultúra is kultúra" – jelentette ki a Központi Bizottságnak a magyar sajtóért felelős (Bukarestben ma is élő) teljhatalmú ura. Terheljenek le úgy – adta ki az utasítást a fővárosi Sajtóházban székelő szerkesztőségben –, hogy ne maradjon időm a művelődéstörténet területén bóklászni. Könyv és kenyér című riportkötetem 1991-ben úgy jelent meg a kolozsvári Dacia Könyvkiadónál Kerekes György szerkesztésében, ahogyan azt Létay Lajos 1988-ban és 1989-ben az Utunkban leadta. Még a száműzött magyar helységneveket sem kellett visszaállítani. Irodalmi idézetekkel eleve úgy "kódoltam be" azokat, hogy az olvasó tisztában lehetett azzal, hol járok. Megtehettem, mert a szerkesztőként olyan kiemelkedő kolozsvári személyiségek voltak a mentoraim, mint a nagyvilág mezőgazdaságára kitekintő dr. Nagy Miklós vagy Pap István professzor, a későbbi akadémikus, akik – bárhol is találkoztunk szellemi munkától elbátortalanított gazdamérnökökkel Erdély- szerte – létfilozófiai szinten beszéltek a jobb sorsra érdemes gazdatudományok alapvető kérdéseiről.
Más szempontból is érdemes visszatekintenem arra a korszakra. Egyetemi hallgató koromban a kolozsvári stilisztikai iskolát megteremtő Szabó Zoltán professzor műhelyében sajátítottam el a kutatásmódszertant. Már 1968 őszén be szerettem volna iratkozni a doktori képzésre, de az ’56-os magyar forradalom vérbefojtása idején kinevezett főszerkesztőm nem adta beleegyezését ehhez. Mégis hasznát vettem annak a periódusnak. Mindenik esztendő januárjában – abban a hónapban vettem ki rendszerint a törvényesen járó évi szabadságomat – reggeltől estig a Központi Egyetemi Könyvtárban tartózkodtam, ahol nem értek utol a bukaresti üzenetek (a diktátor házaspár születésnapi ünneplését illetően). Végül 1995-ben doktoráltam, amikor egyetemi oktató voltam. De akkor már felszabadult értékszemlélettel írhattam újra disszertációmat. Abból született meg aztán a budapesti Balassi Kiadónál megjelent Horváth István-monográfiám is 2000-ben.
– A szekuritáté állandóan figyeltette, a három előcenzúrázás után kiadásra előkészített Erdélyi Fiatalok – dokumentumok, viták (1930–1940) című kötetét 1986-ban bezúzásra ítélték. Miként vészelte át a vészkorszakot? Ki volt a mércéje?
– Mindenekelőtt az esszéíró Németh Lászlót említeném. Aztán Kóst, Kuncz Aladárt, Balázs Ferencet, Tamási Áront, Illyés Gyulát, Cs. Szabó Lászlót, a szociográfus Szabó Zoltánt…
– Miért éppen őket…?
– Mert objektív világlátásra s reális helyzetfelismerésre tanítottak, és mert a közjó érdekében cselekvésre késztettek…
– Ha jól emlékszem, az írói indulását meghatározó műfaját eleve a cselekvés költészetének tekintette. Holott a Korunkban, az Utunkban, az Ifjúmunkásban, a Vitorla-ének című antológiában kötetnyi verset tett közzé…
– Szociográfiai riportokat tartalmazó Forrás-kötetem, a Víznyugattól vízkeletig hátlapjára ezt írtam volt 1976-ban: "Hogy miért éppen ehhez az »előnytelen« műfajhoz ragaszkodom? Nem érzékelném eléggé a korlátait? A kérdések nem az enyémek; illő tehát, hogy legalább itt megköszönjem őket. És velük együtt a baráti tanácsot: aki így indul, annak egy életen át kell bizonyítania…" Írtam és fordítottam verset, a karcolatot és az elbeszélést is kedvemre valónak éreztem. Kányádi Sándor prózaírásra biztatott, Szabó Gyula a verset ajánlotta. Írtam annyi verset, hogy megtudjam: nem vagyok vérbeli költő. Későre találtam rá a magam műfajára, a szociográfiára, majd az irodalom- és eszmetörténeti tanulmányra. Időközben összeállítottam jó néhány bibliográfiát, szerkesztettem antológiát (a Tizenegyekről), előkészítettem dokumentumkötetet (az Erdélyi Fiatalokról, a Nem lehet vitáról), írtam mikrofilológiai alapozottságú, tényfeltáró tanulmányokat, jelenség-monográfiákat (a népi irodalomszemlélet kérdéseiről, a magyar szociográfia erdélyi műhelyeiről), írói monográfiát, szerkesztettem kismonográfia-sorozatot (Közelképek címen a Kriterionnak); egyikkel sem volt annyi gondom, mint a közel három évtizede készülő Jancsó Béla-leveleskönyvvel: e levelek háttérvilágában ott feszül a két világháború közötti időszak Kárpát-medencei eszmetörténete, drámai kisebbségtörténete, a Trianon utáni társadalom mélyszerkezete; ezzel is az irodalomtörténeti szintézisek előmunkálatainak nélkülözhetetlenségére akartam rámutatni… Minek következtében sokszor bizony az élet és az irodalom "harmadik helyezettjének" érezhettem magamat. Most látom csak, micsoda előnyt jelentett számomra az, hogy fiatal alkotói korszakomban nem kaptam meg a nekem szánt bukaresti irodalmi díjakat; hogy a nyolcvanas évek második felében a szekuritáté "azon melegében" vitte el még be sem fejezett kisebbségtörténeti kézirataimat; hogy a kilencvenes évek derekán sokan nem értették: újságíróból miként lehet valaki egyetemi tanár? Mit is válaszolhattam volna? Az újságíróból/szerkesztőből minden lehet, ha idejekorán felhagy… a hírlapírással. Így szereztem a tudományműveléshez nélkülözhetetlen interdiszciplináris szemléletet.
– Öt évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Atosfalván a kakasok, Kolozsváron pedig a megírásra váró kéziratok költik fel… Ez ma is érvényes?
– Bizony. A hazatérő szavak útján a szellemi otthonteremtést szeretném előmozdítani ma is. Amikor például Lakitelekre megyek, azok a kakasok azért kukorékolnak, hogy Makfalván újra megnyithassa kapuját a Wesselényi Népfőiskola. Amikor az Egyesült Államokba repültem, azzal a célkitűzéssel indultam, hogy a szétszórtságban élő nyugati magyarok hazajárásáról Korunk-számot szerkesszek, szülőföld-szociográfiámat pedig újabb fejezettel gazdagítsam.
– Többször kitüntették. Melyikre a legbüszkébb?
– Mikszáth Kálmán jut eszembe: "Még senkit sem dicsértek meg azért, mert szereti az édesanyját."
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

„Adott esetben csontig vág, és egy kis sót is szór a sebre”
Jane Austen levelei magyarul, Vallasek Júlia fordításában
– Néha úgy éreztem, nem biztos, hogy szeretnék Jane-nel teázni. A húszéves lánnyal, aki első leveleinek megírásakor nagyon szerelmes, és úgy viselkedik, mint egyik-másik fuzsitusabb hősnője, még bizonyára igen; később azonban már annyira vesékbe látó, időnként maróan cinikus, hogy nem mindig lenne hozzá kedvem – magyarázta Vallasek Júlia irodalomtörténész, műfordító csütörtökön délután, a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Jane Austen levelei című kötet bemutatóján. Ennek ellenére nagyon megszerette az angol regényírót, miközben a leveleit fordította, s életének, gondolkodásmódjának egészen izgalmas részleteivel is volt alkalma szembesülni. Ezekről is mesélt a Koffer könyves kávézóban egybegyűlteknek, napra pontosan 202 évvel azután, hogy napvilágot látott Jane Austen második, Büszkeség és balítélet című nagy sikerű regénye; ezt pedig onnan tudhatja az utókor – amint azt Zágoni Balázs, a Koinónia igazgatója megjegyezte –, hogy 1813. január 29-én írta meg azt a levelét, amelyben beszámol erről nővérének, Cassandrának.
Ki ez a nő, aki a leveleket írja: az érzékeny „gentle” Jane-e, aki nagyon jól érti és ismeri a fiatal lányok lelki- és ábrándvilágát, vagy pedig a másik, akinek kisebb a rajongói köre, hiszen metsző gúnnyal, maró szarkazmussal ír a társadalmi külsőségekről, a konvenciók merevségéről, a világ nyelvi megformáltságáról, kérdezte Vincze Hanna Orsolya az est folyamán. Vallasek Júlia kifejtette: főként „a második” Jane Austen szólal meg a levelekben, „aki adott esetben csontig vág, és még egy kis sót is szór a sebre”. „De megteheti”, egyszerű a magyarázat: a levelek többségét a nővérének írta, akivel egész életében közeli kapcsolatban állt, „ebbe pedig belefért, hogy egy-egy félmondatban odavessen valamilyen gúnyos megjegyzést, hiszen pontosan tudta, hogy a másik ember azt hogyan fogja értelmezni”. Arról is beszélt a fordító, hogy testvére halála után Cassandra cenzúrázta a leveleket, és el is égetett közülük néhányat, nagy valószínűséggel azokat, amelyek tartalma nem éppen tartozik a nagyközönségre.
Szabadság (Kolozsvár)

Almási István 80 éves
Dr. Almási István erdélyi magyar népzenetudós 1934. december 8-án született Kolozsvárt. Elemi iskolai tanulmányait szülővárosában, a Református Elemi Iskolában végezte 1945-ben. Utána a nagy múltú Református Kollégium diákja, majd a tanügyi reform után a 2. számú Fiúlíceum tanulója volt, ahol 1951-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1951 és 1956 között a kolozsvári George Dima Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol akkor Jagamas János folklórt, Major Ferenc szolfézst és zeneelméletet, Nagy István pedig karvezetést oktatott.
Már diákévei alatt cselekvően bekapcsolódott a Jagamas János által irányított erdélyi terepkutatásokba. A hírneves zenetudós irányításával első ízben, 1953-ban a Nádas menti Türében gyűjtött népdalokat, majd a következő évben közölte első szakcikkét a Művelődési Útmutatóban. Habár már 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, a jól ismert kisebbség- és tudománypolitikai viszonyok miatt végül is csak 1989-ben nyerhette el a zenetudományok doktora címet a kolozsvári zeneművészeti egyetemen. A Romeo Ghircoiaşiu professzor irányításával megvédett disszertáció címe Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig).
Almási István fél évszázadon át, 1957-től egészen 2004-es nyugdíjazásáig a Román Akadémia kolozsvári Folklór Intézetében dolgozott. Annak keretében 1957 és 1960 között előbb próbaidős kutató, 1960 és 1969 között szakkutató, majd 35 éven át I. fokozatú tudományos főmunkatárs volt egészen 2004. december 1-ig.
Népzenekutatóként elsősorban olyan tájegységeken gyűjtött, ahol korábban mások kevésbé vagy egyáltalán nem folytattak kutatásokat: például az Érmelléken, a Szilágyságban, a Lápos mentén, Aranyosszéken, a Nyárád mentén, a Kis-Küküllő–Maros közén, a Homoród mentén és Háromszéken. Több mint 130 erdélyi és partiumi faluban végzett rendszeres, szakszerű terepkutatásokat. Összesen 5000 vokális és hangszeres dallamot gyűjtött össze, közülük körülbelül 4000 dallamot és szöveget jegyzett le magnószalagról, azokat pontosan tipologizálta. Szakszerűen összeállított kartotékai a kolozsvári Folklór Intézet aranytartalékát alkotják.
Tudományos kutatásai során elsősorban a népi dallamok osztályozásával, rendszerezésével és tipologizálásával, az etnikai kölcsönhatásokkal, a népdalgyűjtés módszertani problémáival és az erdélyi népzenekutatás történetével foglalkozott. Terepgyűjtéseiből és tudományos kutatásaiból 11 egyéni, részben társszerzőkkel írott könyve jelent meg az Irodalmi, a Kriterion, az Európa Könyvkiadónál, illetve az Európai Tanulmányok Alapítvány kiadójánál. A rendszerváltozás előtt írásait rangos hazai szaklapok (Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Revista de Etnografie şi Folclor) publikálták, majd utána különböző magyarországi és európai tudományos periodikák. Összesen 157 tanulmányt, szakcikket, könyvismertetést közölt elsősorban tudományos és művelődési kiadványokban. Különböző hazai, magyarországi, ausztriai és németországi tudományos, közművelődési és oktatási rendezvényeken 166 előadást tartott a népzenetudomány, a zenetörténet és az egyházi zene kérdéseiről magyar, német, angol és román nyelven. Kiemeljük, hogy idegen nyelvű tanulmányait és előadásait saját maga állította össze, fordította. Különböző folkloristák és muzikológusok 33 tanulmányát és szakcikkét fordította le németből magyarra vagy románra és viszont, illetve magyarból románra és viszont. Az 1989-es rendszerváltozást követő évtizedekben ritka pontossággal és szakmai igényességgel összeállított előadásaival már különböző hazai és külföldi tudományos rendezvényeken is részt vehetett. Számos kiváló népzenei tárgyú műsort készített a kolozsvári és a budapesti rádió hallgatóinak. A kolozsvári bábszínház rendezőinek felkérésére népi dallamok felhasználásával összesen 7 bábjáték kísérőzenéjét állította össze.
Népzenei gyűjtéseit különböző forráskiadványokban adta közre. 1957-ben jelentette meg Szenik Ilonával és Zsizsmann Ilonával közösen A lapádi erdő alatt című nagysikerű gyűjteményét. 1969-ben pedig Olosz Katalinnal együtt adta ki a Magyargyerőmonostori népköltészet című kötetét. Iosif Herţeaval közösen jelentette meg 1970-ben Marosvásárhelyen 245 melodii de joc. 245 népi táncdallam. 245 Tanzmelodien című gyűjteményét. Tudományos igénnyel szerkesztette meg az 1971-ben kiadott Dalosfüzet-ét, valamint az 1972-ben és 1982-ben megjelentetett Tavaszi szél vizet áraszt című nagysikerű népzenei antológiáját. Almási István gondozta a Kányádi Sándor által magyarított Erdélyi jiddis népköltészet (Európa Könyvkiadó, Budapest 1989) című kötet zenei anyagát. Bogdán János 1906-os magyargyerőmonostori gyűjtését Monostori sugár torony című kötetében adta közre 2003-ban, a Kriza János Néprajzi Társaságnál Kolozsvárt.
Nagyfokú igényességgel és szakszerűséggel összeállított tanulmányaiban elsősorban az erdélyi népzenei örökség rendszerezésével, kölcsönhatásaival, gyűjtési módszereivel, valamint a magyar népballadákkal foglalkozott. Almási István egyik kedvelt területe az erdélyi népzenekutatás története. Benkő Andrással és Lakatos Istvánnal együtt készítette kiadásra Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése című nagysikerű kötetet, mely 1974-ben jelent meg. Ő rendezte sajtó alá Jagamas János A népzene mikrokozmoszában című, 1984-ben kiadott tanulmánykötetét. Bartók Béla erdélyi népzenekutatásaival kapcsolatban számos kiváló tanulmányt közölt a Korunkban (1965/10), Zenetudományi írások (1977), valamint a Bartók dolgozatok (1974) című tanulmánykötetekben. A népzene jegyében című, nemrég (2009) kiadott könyvében gyűjtötte, válogatta össze legkiválóbb írásait, tanulmányait és dolgozatait. A magyar népzenekutatás egyik legsikerültebb regionális népzenei szintézisét a Szilágysági magyar népzene (1979) című könyvében valósította meg. Két év múlva, 1981-ben a Román Akadémia a rangos Ciprian Porumbescu-díjjal jutalmazta szakszerű, tudományos monográfiáját.
A rendszerváltozás után Almási István cselekvően bekapcsolódott a hazai, a magyarországi és az európai szakmai életbe. 1990. március 18-án ő is aláírta a Kriza János Néprajzi Társaság alapító okiratát, 1990 és 1992 között annak tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Művészeti Akadémia rendes (2005), a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli (2007), a Magyar Néprajzi Társaság levelező (1989), a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja (2000). Továbbá az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság, a Romániai Zeneszerzők és Muzikológusok Szövetsége, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság cselekvő tagja.
Fiatalabb korában a kolozsvári Kétágú református templom kántora volt, majd éveken át vezette a Farkas utcai református templom dalárdáját. Közvetlenül a hazai rendszerváltozást követő bonyolult években, 1990-1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
Almási István három hazai középiskolai zenei tankönyv fordításában működött közre. Az 1990-es években igen jelentős szerepet játszott a Péntek János által alapított néprajzi és magyarságtudományi doktori iskola tevékenységében, melynek keretében számos disszertáció, referátum, vizsga igényes, objektív és szakszerű referense volt. Almási István az 1989-es fordulat után szakszerű előadásokat tartott Nagyváradon, a Partiumi Keresztyén Egyetem Egyházzene, illetve Zenepedagógiai Tanszékén (2001–2005), Kolozsvárt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai Karának Zenepedagógiai Intézetében (2003–2013), a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén (1993–1994, 2006–2007), valamint Marosvásárhelyen a Színművészeti Egyetem Zeneművészeti Karán (2005–2010). Rendszeres egyetemi előadásaival jelentős szerepet vállalt az erdélyi magyar zenetanári képzésben, egy újabb népzenekutató nemzedék kinevelésében. 2004-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Folklór Tanszékén, 2011-ben pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Intézetében tartott rendszeres egyetemi előadásokat a magyar népzene stílusrétegeiről és a népzenekutatás történetéről. Felkért, hivatalos opponensként összesen 17 véleményezést írt doktori disszertációkról, ugyanakkor 11 végzős egyetemi hallgató diplomadolgozatát irányította. Kivételes szakmai tudását és megbecsültségét tükrözi, hogy ő lektorálta a Magyar Népzene Tára Domokos Mária által szerkesztett XI., valamint a Paksa Katalin által szerkesztett XII. kötetét.
Almási István kórusvezetői tevékenységét 1970-ben Romániában a Kulturális Érdemrenddel jutalmazták. A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2001-ben Szabolcsi Bence-díjjal tüntette ki zenetudományi munkásságának elismeréseképpen. A Romániai Magyar Dalosszövetség 2004-ben, újraalakulásának 10. évfordulóján, a Jagamas Jánosról elnevezett díjat adományozta Almási Istvánnak. A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának elnökétől 2007-ben, Kodály Zoltán születésének 125. és halálának 40. évfordulója alkalmával a Kodály Zoltán-emlékdíjat vehette át a budavári Mátyás-templomban. A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága 2009-ben Arany János-éremmel jutalmazta tudományos eredményeit, munkásságát. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szenátusa 2010-ben a doctor honoris causa (tiszteletbeli doktor) címet adományozta neki.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmával a kolozsvári Folklór Intézet, a Kriza János Néprajzi Társaság, valamint a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék tagjainak nevében Almási Istvánnak jó egészséget, hosszú életet kívánunk.
Művelődés (Kolozsvár)

Fennállásának 25 éves évfordulóját gálaműsorral ünnepelte az RMDSZ
„A 25. évforduló jó alkalom arra is, hogy ismételten elmondjuk: mi olyan országot akartunk és akarunk építeni együtt a többségi társadalommal, amelyben mindenki szabadon őrizheti nemzeti identitását, élhet annak minden egyes sajátosságával, és sem anyanyelvének, sem szimbólumainak használata nem von maga után büntetést, és nem jár vele a fenyegetettség érzése” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki üdvözölte a magyar közösségért dolgozókat Máramarostól Bánságig, Partiumtól Szilágyságig és Székelyföldig, Dél Erdélytől a Barcaságig, Galactól Konstancáig, a Mezőségtől Moldváig.
Az RMDSZ elnöke negyedszázad érdekvédelmi munkáját összegezte, és azt is hangsúlyozta, hogy a Szövetségnek az eddig kivívott jogok fölött éberen kell őrködnie. „Akkor éreznénk az elmúlt 25 év teljes súlyát, hogyha holnap reggelre se híre, se hamva nem lenne a több mint 1400 oktatási intézménynek, amelyben óvodától az érettségiig magyar nyelven lehet tanulni. Ha a 154 középiskolának hűlt helye lenne, vagy a 18 szórványkollégiumot hiába keresnénk a Bánságtól Mezőségig, arról nem is beszélve, hogy semmivé foszlana a teljes körű anyanyelvű felsőoktatásunk, s csak a Bölcsészkaron lenne tucatnyi magyar hely. De legalább ekkora lenne a rémület, hogyha holnap reggel a kulturális intézményekből csak az a néhány maradna, amely 1989-ben haldoklott, végnapjait élte. És mekkora lenne a döbbenet, ha a több mint nyolcszázezer hektár közbirtokossági erdőből semmi sem maradna, vagy ha a csak részlegesen visszaszolgáltatott több száz egyházi ingatlanra holnap lakat kerülne. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire furcsállnánk, ha a nyelvi jogok holnap reggelre megszűnnének, és a helységneveket ismét románul kellene írni a magyar újságokban és kiadványokban, ha csak kétévente kérhetnénk útlevelet, és akkor sem biztos, hogy elhagyhatnánk az országot.” – tette hozzá Kelemen Hunor, aki a sarkosított példával arra mutatott rá, hogy mi mindent veszíthetne el magyarság, ha az érdekképviselet nem lenne mindig éber.
„Ez alatt a negyedszázad alatt azt is megtanultuk, együtt és külön-külön is, hogy semmit nem hoznak el nekünk, semmit nem kínálnak fel tálcán, és azt is megtapasztaltuk sajnos, hogy akár a megszerzett jogok is visszavonhatók” – jelentette ki, aki örök dilemmaként szólt az egyén változásáról vagy a változásnak való ellenállásáról. „25 év alatt mi is sokat változtunk és változni fogunk. Válaszainknak a jövőre kell vonatkozniuk és nem a múltra. A mai nemzedékek problémáira a válaszaink nem lehetnek ugyanazok, mint évtizedekkel ezelőtt. De maradnak azok a közös értékek és közösségi érdekek, amelyek létrehozták és megtartották a mi Szövetségünket.
A változás nem jelenti azt, nem jelentheti azt, hogy a múltat elfeledjük, megtagadjuk. Ezzel saját magunkat, a mi politikai identitásunkat adnánk fel. Közös értékeinket, céljainkat, hitünket és közös reményeinket” – tette hozzá az RMDSZ elnöke, aki óriási eredménynek nevezte azt, hogy a megosztó kísérletek ellenére a Szövetség kiállta az idő próbáját, együtt maradtak a közösség érdekeinek védelmezői, nem engedték, hogy térdre kényszerítsék őket, és azokat, akiket képviselnek. „Az előttünk álló feladat is legalább ehhez mérhető. Meg kell őriznünk azt, amit közösségünk értéknek tartott és értéknek tart: egy olyan Szövetséget, amely képviselni tudja a hazai magyarságot mind az önkormányzatokban, mind pedig az itthoni és brüsszeli törvényhozásban. Az a mi nagy feladatunk, hogy úgy dolgozzunk, úgy építsük a közösséget tömbben, vegyes vidéken és szórványban egyaránt, hogy szülőföldjén találja meg az egyéni és családi jövőjéhez vezető utat minden magyar ember” – nevezte meg végül Kelemen Hunor a következő időszak érdekvédelmi és -képviseleti munkájának legjelentősebb célját.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a Szövetség és az erdélyi magyar közösség számára nem volt könnyű az elmúlt huszonöt év, nem volt könnyű tartani az irányt, és sorra kiküzdeni számos fontos célt, nem volt könnyű együtt maradni, nem volt könnyű időről időre megakadályozni, hogy pártokra szaggassák, hogy megosszák, a vállalt feladattól minden módon elijesszék az RMDSZ-t.
„Sikerült huszonöt éven át azon az úton haladni, amelyen Domokos Géza, Sütő András és sokan mások, akik már nincsenek közöttünk, velünk együtt elindultak. Sikerült elvégezni, amire vállalkoztunk, és ennél fontosabb dolog nincsen a világon” – hangsúlyozta Markó Béla, majd hozzátette: „1989 decemberében úgy mentünk ki az utcára, hogy már nem volt veszteni valónk a sok nyomorúságon kívül, ami körülvett minket. Nem volt önálló magyar iskolánk, nem lehetett magyarul felvételizni, nem szabadott a szaktantárgyakat magyarul tanítani, nem voltak magyar nyelvű feliratok sehol, nem voltak magyar vezetők, nem szabadott a hivatalban magyarul beszélni. Tilos volt a magyar nemzeti színeket használni, és ha valaki a piros asztalterítőre véletlenül zöld-fehér virágcsokrot tett egy gyűlésen, kidobták az állásából. Most viszont van mit veszítenünk. Vannak iskoláink, van egyetemi oktatásunk, vannak intézményeink, vannak Erdély-szerte magyar feliratok, visszaszereztük az egyházi javak túlnyomó részét, és a székelyföldi közbirtokosságokat is, vannak erős önkormányzataink, helyi és megyei vezetőink, vannak szakmai és civil szervezeteink, és ez a hatalmas változás azért volt lehetséges, mert volt, van és lesz egy stabil szövetségünk: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Olyan szövetség ez, amely képes az együttműködésre, akarja a párbeszédet, de azt soha nem fogadhatja el, hogy bárki is megpróbáljon elhallgattatni minket.” „Azzal az elégtétellel vagyok ma itt a gálaesten, hogy amit tőlünk el akarnak venni, iskolát, zászlót, himnuszt, feliratot, bármit, azt mi vívtuk ki, ez a szövetség vívta ki, és ha volt ehhez erőnk, akkor megvédeni is lesz erőnk, továbblépni is. Kós Károlyt, a Kiáltó szót parafrazálom: a mi munkánk nélkül Románia gyenge, de velünk erős lehet ez az ország, és nekünk ez az érdekünk. Jó lenne, ha ezt román partnereink sem felejtenék. Majdnem másfél milliós erő ez, hatalmas lehetőség továbbra is, ha együtt maradunk.(…) Most viszont mégis azt mondom, az elmúlt huszonöt év feljogosít titeket arra, és kötelez is rá, kedves kollégák, hogy ne hagyjátok! Ne hagyjátok az iskolát, a templomot, az egyetemet, a színházakat, a zászlót, a himnuszt, a magyar feliratokat, ne hagyjátok a szólásszabadságot, ne hagyjátok az anyanyelvhasználatot, ne hagyjátok az önkormányzatiságot, ne hagyjátok a visszaszerzett javakat, ne hagyjátok alkotmányos és törvényes jogainkat, ne hagyjátok az RMDSZ-t, ne hagyjátok a tisztességes magyarokat, ne hagyjátok a tisztességes románokat, ne hagyjátok a tisztességes embereket, ne hagyjátok egymást! Ne hagyjátok magatokat!”– szólította fel a jelenlévőket a Szövetség volt elnöke.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese ünnepi beszédében hangsúlyozta, Magyarország nyitott a román–magyar együttműködésre, ennek pedig fontos tényezője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Rámutatott, nem engedhető meg, hogy a Szövetség ne legyen része a bukaresti döntéshozásnak, hiszen az, az erdélyi magyarok értékeinek, érdekének hiteles védője. A miniszterelnök-helyettes elmondta, az erdélyi magyaroknak nem szabad elfogadniuk, megengedniük, hogy másodrangú tényezőkként kezeljék őket országukban.
„Mi, magyarok soha nem követeltünk olyat, ami ne lenne általánosan elfogadott az Európai Unióban. Európában nem létezik olyan jog, ami másnak járna, de nekünk nem” – nyomatékosított Semjén Zsolt, majd kifejtette, Magyarországon a román közösség teljes jogú államalkotó tényezője az országnak, zászlóját ott teszi ki, ahol szeretné, himnuszát pedig azon az eseményen énekli el, ahol kedve tartja, ugyanezt várják el Romániától is.
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István felszólalásában megköszönte az RMDSZ-nek és az erdélyi magyar közösségnek azt az erőfeszítést és odafigyelést, amellyel a vajdasági magyarságot nehéz pillanataiban is kitüntették és kisegítették.
Pásztor Sándor példaértékűnek, a kisebbségi magyar pártok számára is követendőnek nevezte a Szövetség 25 éves tevékenységét, amely során megkerülhetetlenséget és tiszteletet vívott ki magának a romániai politikai porondon, a romániai magyarság érdekeit szem előtt tartva pedig mindig képes volt arra, hogy megújuljon és meghallja a magyar közösség igényeit.
„Azt kívánom az RMDSZ-nek, hogy az elkövetkező években is legyen szellemi frissessége és intellektuális potenciálja arra, hogy újra és újra megújuljon, hogy újra és újra meg tudja fogalmazni az erdélyi magyarság érdekeit és meg tudja szerezni a magyar emberek bizalmát, támogatását”– zárta beszédét a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
„Nosztalgiával emlékeztem meg arról, és állapítottam meg, hogy Szlovákiában is ugyanilyen nehéz a magyar közösség helyzete. Fontos számunkra az RMDSZ-szel kialakított testvériség és barátság, hiszen önök mutatták meg nekünk azt, milyen kisebbségi pártként kormányzati szerepet vállalni. Aztán mi mutattunk példát, amikor előbb Szlovákia lépett be az Európai Unióba. Az uniós csatlakozás folytán ismét együtt lehettünk, az Európai Parlamentben ugyanabban a frakcióban védhetjük a közös magyar érdeket – emelte ki beszédében Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke, majd hozzátette: „arra kérem önöket, hogy azt a támogatást, amit eddig kaptunk, továbbra is kapjuk meg, hiszen közös a sorsunk és közös a jövőnk. Szükség van a közös fellépésre, egymás támogatásra, megőrizni a vívmányokat és továbblépni.”
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Brenzovics László elnök köszöntötte az RMDSZ 25 évét ünneplő közönséget. Elmondta, a Kárpát-medencei magyarok fontos tényezői a béke megteremtésében, a demokrácia megőrzésében. „Csak akkor látjuk igazán, hogy van változás, hogy van remény, ha visszanézünk a negyedévszázaddal ezelőtti Romániára. Az RMDSZ bölcs politikája nélkül ez az ország nem tartana a demokrácia útján” – hangsúlyozta.
Közlemény
Erdély.ma

Johannistól várnak segítséget a református püspökök
„Vége a pótcselekvések idejének” – szögezte le az egyházi ingatlanok restitúciója kapcsán Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke úgy véli, a visszaszolgáltatások terén Románia nem zárta le azt, amit uniós csatlakozásakor vállalt, de bízik abban, hogy Klaus Johannis államelnök révén megváltozik a problémarendezés.
Mint a Krónikának elmondta, Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével közösen már a két téli ünnep között levelet fogalmaztak meg az államfőnek, melyben egyfelől tájékoztatták az egyházi ingatlanok restitúciójának jelenlegi helyzetéről – kiemelve a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollégium és a zilahi Wesselényi-kollégium esetét –, másfelől segítségét kérték a kialakult helyzet rendezéséhez.
Választ egyelőre nem kaptak, ám januárban a történelmi magyar egyházak püspökeivel közösen eldöntötték, hogy tavasszal megbeszélik, személyes meghallgatást kérnek az államfőtől. „Készek vagyunk a párbeszédre. Elutazunk akár Bukarestbe is” – mondta Csűry, aki azt reméli, a nemrég megválasztott államfő hajlandónak mutatkozik majd a restitúciós ügyek elrendezésére.
Rámutatott, fel sem tudná sorolni, hány ingatlan, telek visszaszolgáltatása várat még magára. „Úgy hisszük, hogy új belügyi problémarendezés bontakozik ki Romániában” – mutatott rá Csűry István, aki emiatt esélyt akar adni a központi vezetéssel való dialógusnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Nem akart csodát tenni, meggazdagodni”
Száznál többen emlékeztek meg vasárnap Székelyudvarhelyen a legnagyobb székelyről, Orbán Balázsról születésének 186. évfordulóján: az ünnepségen felszólalók az utókor számára példaértékű életpálya méltatása mellett az írónak az emberi oldalát is bemutatták.
Magyar himnusszal kezdődött, székellyel zárult a vasárnap déli ünnepség Székelyudvarhelyen, a Városháza téri parkban: Orbán Balázs, a legnagyobb székely születésének évfordulójára megszervezett megemlékezésen több mint százan vettek részt. A lengyelfalvi születésű író, néprajzi gyűjtő életpályáját többen is méltatták: Szőcs Endre, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója Orbán Balázs levelezésén keresztül mutatta be munkásságát, küzdelmeit, kudarcait és szerelmi vívódásait. „Nem akart csodát tenni, nem akart meggazdagodni. Példaképe Kossuth Lajos volt, a maga szerénységével, hazaszeretetével” – fogalmazott, hozzáfűzve, köteteinek és az általa kiépített Szejkefürdőnek kezdeti népszerűtlensége, megmérgezése, többszörös kirablása és betegségei sem tartóztathatták fel céljai elérésében.
Kedei Mózes unitárius lelkész ellentétet vont az Orbán Balázs szellemisége és az erdélyi magyarság mostani mentalitása között: mint elmondta, a humanizmust, az emberi értékeket mindennél fontosabbnak tartó, tiszta szavú író sosem ismert megalkuvást. „Aki nem jó embernek, nem jó magyarnak sem” – vallotta. Méltán nézett fel rá Jókai és Victor Hugo is. Orbán Balázs szobrát 1995-ben állították fel Székelyudvarhelyen, az azóta eltelt időben az erdélyi magyarság nem lehet büszke eredményeire – fogalmazott a lelkész, hozzáfűzve, értékválságban szenvedünk, amelynek csíráit még az előző rendszer ültette el a társadalom lelkében. Egy olyan országban, ahol egyre több politikus ellen folyik eljárás korrupciós ügyek miatt, nem könnyű az élet. Ez az oka annak, hogy fiataljaink elvándorolnak – mondta el, majd hozzátette: van remény egy olyan nép számára, amelynek Kőrösi Csoma Sándora, Orbán Balázsa van.
A megemlékezést a Székely Dalegylet, az Alla Breve és a Balázs Ferenc Vegyeskar éneke, Geréb Hanna nyolcadik osztályos tanulónak, illetve Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára tagjának szavalata fűszerezte. A több mint félórás ünnepséget koszorúzás, majd állófogadás követte, azután az érdeklődőket a polgármesteri hivatal autóbusszal a Szejkére szállította, hogy Orbán Balázs síremlékénél is leróhassák kegyeletüket.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Együttműködés az autonómiáért (Partnerségre lép az EMNT és az SZNT)
Stratégiai partnerségre lép egymással az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentette be közös sajtóértekezletén szombaton a két szervezet vezetője, Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke és Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
A cél egy integrált autonómiaképviselet létrehozása, a két szervezet összefogása pedig jelzésértékű első lépés ama „új magyar egység” kialakítása felé, amely hatékonyabbá teheti az erdélyi autonómiaküzdelmet – mutatott rá Tőkés László. Hozzátette: még tárgyalnak a részletekről, milyen formát adjanak a közös munkának, de elvi egyezség született arról is, hogy az EMNT és az SZNT közös küldöttgyűlést rendez az év folyamán.
A megállapodás a korábbi években fel-felbukkanó rivalizálásnak vethet véget a két 2003-ban alakult, közös gyökerű nemzeti tanács között. A Tőkés László által kezdeményezett autonómiamozgalom (EMNT) székelyföldi hívei 2003-ban az SZNT-t is létrehozták, amely Székelyföld területi autonómiáját tűzte zászlajára, és magát közképviseletként határozza meg. A kezdeti elhidegülés után a két szervezet az utóbbi években több autonómiapárti megmozduláson közösen vett részt.
Tőkés László kifejtette: párbeszédet kell kezdeményeznie Klaus Johannisszal, a decemberben hivatalba lépett új román államfővel, aki mellett az elnökválasztáson 1989 óta példátlan egységben sorakozott fel az erdélyi magyarság. Tőkés László szerint a témák egyike a kidolgozás alatt álló választási reform lehetne, tekintettel arra, hogy a védnökségével alakult EMNP más állásponton van, mint a konzultációkon részt vevő RMDSZ, amely az ötszázalékos parlamenti küszöb megtartásában érdekelt. Az EMNT elnöke szerint ezt három százalékra kellene csökkenteni, vagy a kisebbségek számára akár el is lehetne törölni, hogy a magyar érdekképviselet politikai pluralizmusát lehetővé tegyék.
Az új elnök több fontos gesztust tett a kisebbségek felé – holokauszt-túlélőket tüntetett ki, elítélte a szász közösség kollektív bűnössé nyilvánítását és szovjet deportálását –, ezért az erdélyi magyar közösség is a történelmi jóvátétel hasonló gesztusaiban reménykedik a román államfő részéről – mutatott rá az EMNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A keresztény magyar királyság megalapítása
Csütörtökön a Bernády Házban Font Mária történész, tanszékvezető egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora az Árpád-kori magyar királyság európai kapcsolatrendszeréről tartott előadást. Az előadás annak a történelmi előadás- sorozatnak a része, amelyet a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervez Európa és Magyarország: kényszerek és lehetőségek a magyar történelemben címmel. Font Máriával az előadásról beszélgettünk.
– Előadásom címe A keresztény magyar királyság megalapítása. Itt a keresztény szón van a hangsúly, mert egyrészt a kereszténység felvételét és a keresztény mentalitást, a keresztény gondolkodásmód kialakulását próbálom meg végigkísérni. Ez pedig hangsúlyosan Szent István korát jelenti, de nemcsak azt, hanem a XI. század kicsit zűrzavaros, majd konszolidálódó időszakát is. Tehát gyakorlatilag Könyves Kálmánig próbáltam meg végigfuttatni a Szent István-i gondolatkört.
– Az előadásban, amelyhez elég szűkös volt az időkeret a téma átfogóságához és fontosságához viszonyítva, kiemelte Magyarország helyét Európában.
– Megpróbáltam összehasonlítani, ami ott történik más országok, például a szomszédos országok tükrében. Hogyan fest és mi a jelentősége. A kiindulópont az volt, hogy amikor a Magyar Királyság szerveződik, akkor két keresztény nagyhatalom, Bizánc és a Német-római Császárság szomszédságában történik mindez, és ebben a sajátos földrajzi meg politikai helyzetben hogyan alakul a Magyar Királyság sorsa.
Szent István korában a legfontosabb az egyházszervezés meg a vármegyék megszervezése, a hadseregszervezés, a családi kapcsolatok. Itt eleve egy dinasztikus hatalomszervezésről van szó, az Árpádok hatalmát szervezi, kiterjeszti, érvényesíti, és ennek a párhuzamait mutattam be a szomszédos országoknál.
– Egy folyamatot mutatott be, nem úgy sorolta az eseményeket, ahogyan azokat a történelemkönyvekben leírják, hanem párhuzamba állítva, időnként egymással ütköztetve.
– Kérdésként is mindig meg szoktam kapni, és direkt kitértem az István és Gizella házasságára, hogy ez mit jelentett a magyar királyság szempontjából.
– Mit jelentett?
– Legalább két évtizedes stabil békeidőszakot, és azt is láthatjuk, hogy amikor nem rokon császár ül a szomszédos birodalom trónján, akkor azonnal jönnek a katonai konfliktusok. Lengyelországban például szinte folyamatosan ez történt.
– Beszélt a vármegyékről...
– A vármegyeszervezésnél azt hangsúlyoztam, hogy ott a társadalomnak egy belső átalakítása történt. Amíg korábban a hadsereg szervezése a nemzetségek és nemzetségfők kezében volt, a vármegyék átvették ezt a katonai feladatot. Ez teremtette meg azt a belső katonai stabilitást, amire az Árpádok hosszú időszaka és nagyon stabil uralma tudott épülni, szemben Lengyelországgal, ahol ez a hatalommegosztás a családon, a dinasztián belül történik. Ott ez folyamatosan konfrontálódó belső hatalmi viszonyokat kelt, és viszonylag gyorsan bekövetkezik a területi széttagozódás, amit Magyarországnak sikerült elkerülnie ebben az időszakban. És ennek az egyik kulcsa a vármegyeszervezés. Számunkra ez természetes, azt mondjuk, ezt is megcsinálta Szent István. Sok minden fennmaradt, az elnevezések közül is nem egy mind a mai napig megvan, azzal együtt egyébként, hogy változnak a funkciók is, meg a feladatok is. Ahová István beteszi a lábát és megszerzi az uralmat, ott az ispán és a vármegye és a hozzá tartozó katonaság őrzi azt a területet. Erre tevődnek rá a gazdasági, jogi feladatok és így tovább.
– A koronáról meg a koronázásról is szó volt az előadásban.
– Sokszor feltevődik a kérdés, hogy kitől kapta a koronát István, a császártól vagy a pápától. Azt gondolom, hogy tulajdonképpen a kérdés felvetése rossz, mert adott pillanatban, amikor az ezredik évben ez történik, akkor III. Ottó császár teszi pápává azt a II. Szilvesztert, aki az ő nevelője volt. Tehát egy olyan személyes jó kapcsolat van a pápa és a császár között, hogy erre nem szabad visszavetíteni a későbbi császár–pápa konfliktusokat. Nincs értelme a kérdésnek, mert nyilván mind a kettő egyetértett vele, és azzal együtt, hogy nem küldött koronát sem a császár, sem a pápa, hanem a koronázást jóváhagyták, illetve a pápa áldását adta rá, azt jelentette, hogy elfogadják, elismerik. Mai nyelvre lefordítva ez a magyar királyság nemzetközi elismerését jelenti, és ez a király hatalmának elismerését jelenti.
– Szent István ellenzői azt mondják, hogy tulajdonképpen nem a kereszténység megalapítása volt a célja, hanem azért harcolt tűzzel-vassal a kereszténységért, hogy saját hatalmát megalapozza, és a koronáért áldozta fel emberek ezreit, köztük például Koppányt.
– Ez nagyon leegyszerűsített vélemény, és nagyon mai gondolkodásmódra vall. Valóban vannak, akik ezt állítják. Erre azt szoktam mondani, hogy meg kellene próbálnunk megérteni annak a korszaknak a gondolkodásmódját, mert nem úgy gondolkoztak, ahogy mi. István király valóban a saját hatalmát akarta erősíteni. Aki beleszületik a dinasztiába, mondhatnám úgy is, kutya kötelessége a hatalmat megtartani, továbbvinni, megerősíteni, kiszélesíteni. Nevezhetjük önös érdeknek is, de egy dinasztia így működik. Koppányról kissé vulgarizálva azt mondanám, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg. Tulajdonképpen egyvalakinek a kezében kell összpontosulnia a hatalomnak, különben széttagolódna az ország, és nem lenne sem államszervezés, sem egyházszervezés, ami végül István alatt megtörtént. A Koppánnyal való összetűzés igenis hatalmi harc, és ha önös érdekről beszélünk, akkor Koppányt éppen olyan önös érdek vezérelte. Az egyén szempontjából nyilván mindegyiknek megvan az érdeke meg az érvrendszere, a kettő nyilván egymásnak feszül, és a végeredményt tudjuk.
– Ön Könyves Kálmánig vezette a fonalat.
– Azért tettem ezt, mert egyrészt az a koncepció, amelynek a jegyében Szent István elkezdi ezt a hatalmas szervező munkát, a halála után megtörik. Szintén mai kifejezéssel egy krízissorozat következik, jön pogánylázadás, uralmi válság, német támadások a magyar királyság ellen. Tulajdonképpen felbomlani látszik az a konstrukció, amit István elkezdett. Később ennek vége szakad, jön László és Kálmán. Istvánnak egyenes ági leszármazottja nincs, de amikor az elűzött Vazul fia visszatér – az ő leszármazottjai Szent László, majd Könyves Kálmán –, László lesz, aki szentté avatja Istvánt, tehát tulajdonképpen az istváni koncepciót hozza vissza. Könyves Kálmán pedig egy törvényrevízión keresztül az első király, aki Székesfehérváron Szent István mellé temetkezik. Tulajdonképpen Könyves Kálmán lesz a magyar dinasztikus gondolkodásmód és a szentkultuszon keresztül az egész ország gondolkodásmódjának az etalonja, de minden, ami a múltban jó, azt gyakorlatilag Szent Istvánra vezetik vissza.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egy elfelejtett 100 éves kisvasút ...
Száz évvel ezelőtt, amikor fél Európa ágyúdörgéstől és puskaropogástól volt hangos, február 1-jén egy kisvasútnak a vonalrészeit adták át a forgalomnak. Többévi akadozó építkezés után megindult a közlekedés a maros-tordai helyi érdekű vasúton, amely az október 23-án átadott vonalrészekkel Erdély leghosszabb kisvasúthálózata lett. (Az 1940-ben Szászlekencéig meghosszabbított vonal közel 200 km hosszúságú, amelyhez még csatlakozott 100 km Szováta környéki erdei kisvasút.)
Vonatkerék-csattogástól lett hangos a Nyárádmente és a Mezőség keleti része, pöfögő fekete mozdonyai, majd a ’70-es évektől korszerűbb LDH-s mozdonyok személyvonatokat vontattak, amelyeken a kistermelők Marosvásárhely piacára vitték termékeiket, később ingázó munkások, diákok százai utaztak rajta naponta. Kirándulók csoportjai jártak Szovátára, Parajdra, a helyhiány miatt néha a vagonok tetején is, megcsodálva egy-egy bátrabb legényt, aki a remetei kapaszkodónál leugrált a vonatból virágot szedni a párjának, s utána visszamászott a kocsira, egy kicsit nevetségessé téve a kisvonatot. Hordott még határőröket (1940-44 között), berukkoló katonákat, akik egy kis itallal lekenyerezték a mozdonyvezetőt, hogy kilométereken át sípolva búcsúztassa el utasait a falujuktól, és vitt egy kis műveltséget, mert bizony volt olyan is, aki csak a vonat megjelenésekor látott angolvécét. Olyan falu is volt, ahol szórakozásnak számított kisétálni az állomásra vasárnap délután egy kis beszélgetésre, az érkező személyvonat nézésére.
Tehervonatok éveken át vitték a cukorrépát a marosvásárhelyi gyárba, fát, követ, téglát a Mezőségre, ameddig helyüket át nem vették a gépkocsik.
82 évig hallatszott a vonatsíp, s néztük a szerelvényeket, majd 1997 áprilisában végleg megszűnt a forgalom a kisvasúton. A mozdonyok, vagonok százai eltűntek, feldarabolták, ócskavasként eladták őket. Az állomások, őrházak szétrombolva, a sínek, hidak, átereszek felszedve, a gyors meggazdagodás miatt ellopva.
Órákig lehetne beszélni arról, hogy miként történhetett ez meg, és hogy ki a vétkes. Az a vasúthálózat, amit a helyi közösség épített (forrás: Gidó Csaba Egy megszűnt vasútvonal- hálózat emlékére), a vezetőség érdektelensége miatt szinte teljesen eltűnt. Igény lenne rá, bizonyíték erre a nyári hónapokban Szovátán működő nosztalgiavonat, amelyet egy kis pénzbefektetéssel le lehetne vinni Nyárádszeredáig, hogy a vasút menti községek rendezvényeire egy kis változatosságot hozzon. Így van ez a tőlünk nyugatabbra levő államokban, ahol a kisvasúti utasforgalom az utóbbi években megkétszereződött.
Hogy lesz-e még kisvasút, az a helyi közösségek lakosaitól, vezetőitől függ, de lévén, hogy most a 100. évfordulón senki sem emlékezett meg a kisvasútról, nem sok reményt látok....
Egy képet csatolok, bizonyítandó hogy ez a mozdony most 100 éve itt dolgozott ezen a kisvasúton, pályaszáma 490.022 volt, de sors úgy hozta, hogy Szarajevóban fejezte be a "pályafutását". (Forrás: facebook- Hungarian lokomotives/Magyar mozdonyok.)
Virág Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

MKT-ülés, pergő napirend
Bölcs tisztújításokat, a közös jövőnkért
Arad – Pénteken az RMDSZ Arad megyei székházában 17 órakor kezdődött a Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) soros ülése, ahol a prezídiumban Tóth Piroska titkár és Kocsis József alelnök társaságában helyet foglaló Hadnagy Dénes MKT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve a fórumon részt vevő Kovács Péter RMDSZ-szövetségi főtitkárt. Miután az ülés titkárától értesült a kvórum meglétéről, ismertette a napirendet, megnyitva az értekezletet.
Tevékenységi tájékoztató
Miután jóváhagyták a tervezett napirendet, az első pont értelmében felkérte a tevékenységi tájékoztatóra Bognár Levente megyei elnököt, aki visszatekintett a legutóbbi, 2014. december 17-én megtartott MKT ülésig, érintve az – utána megszervezett – RMDSZ 25. évfordulójának a megünneplését. Mindenkinek megköszönte az eddig a közösségért végzett munkáját, méltatva az érdekvédelmi és érdekképviseleti munka jelentőségét. Kitért az új év elején megtartott sajtóértekezletre, ahol beszámoltak az eddigi tevékenységről és eredményekről, egyben vázolva a további teendőket is a kisebbségi jogok, illetve a kulturális autonómia megteremtésének a területén. Annak a reményének adott hangot, hogy az eddigi megvalósítások tükrében, a még megoldásra váró kisebbségi jogkörök bővítése, illetve a kulturális autonómia megvalósítása is együtt lehetővé válik. A prioritásokat a szakbizottságokban is, de az Állandó Tanácsban is meghatározták. Január 12-én az Önkormányzati Tanács tartotta ülését, ahol elemezték az új költségvetési törvénynek a legújabb rendelkezéseit. Abban bízott, hogy a másnap (szombaton – szerk. megj.) megtartott Országos Önkormányzati Tanácsban meghallgatják a költségvetéssel kapcsolatban más megyékben megfogalmazott véleményeket is. Az önkormányzatok költségvetéseinek az elkészítésekor mindenképp szem előtt kell tartani a magyar vonatkozású prioritásokat, amelyeknek a megyei tanácsban való érvényesítése az RMDSZ két megyei tanácsosának lesz a feladata. Január 15-én a Kulturális Szakbizottság ülésezett, ahol elsőrendű feladat volt az évi eseménynaptár összeállítása, amihez szükség van a településeken tervezett kulturális rendezvényeknek a bejelentésére. Felmerül a megyei, de az aradi magyar kulturális program összeállításának a szükségessége is, három tagozat létrehozása révén. A magyar rendezvényeket mindenképp harmonizálni kellene, de a szórványtelepülések programjainak a rendszeresítése is szükséges. Aradi szinten idén is mintegy 200 ezer lejt szeretnének magyar jellegű programokra elkülöníteni. A Politikai Szakbizottság ülésén több olyan kérdés merült fel, amelyek az Állandó Tanács január 21-i ülésén is megfogalmazódtak. A 2016-ra tervezett helyhatósági választásoknak meghatározó jelentőségük van a megyei magyarság számára, hogy a döntéshozó fórumokba juttatott képviselőikkel teljesíthessék a választók által megfogalmazott elvárásokat. Éppen ezért, az idén sorra kerülő tisztújításokat úgy kell megszervezni, hogy a tisztségviselőknek fel kell vállalniuk a jövőre esedékes önkormányzati választások feladatait is. Tehát a szervezetekben megfogalmazott prioritásokat is sürgősen várják a központi székházba. Az Állandó Tanácsban elhatározták, hogy támogatják Kelemen Hunor szövetségi elnöknek egy új mandátumra való jelölését az április 18-án sorra kerülő országos tisztújításon. A megyei 38 tagszervezet, illetve a 9 Arad-kerületi szervezet nyilvántartott tagsága 4900 körül van, ezért a tagsági díjat fizetőknek a tisztázása is sürgős feladat. A tagszervezetekben a tisztújításokat február 10. és március 31. között kell megtartani, a helyhatósági választásokon is munkát vállaló vezetőség megválasztásával. A megyei tisztújító közgyűlést június 6-ra tervezik, a jelenlegi MKT-ülés határozata szerint, de már most gondolkodni kell a megfelelő jelöltek megszólításáról. A megyei oktatási stratégia a befejezéséhez közeledik, anyanyelvű oktatási kérdésben február 7-én, Szatmárnémetiben szerveznek konferenciát. A magyarság számára fontos költségvetési keretek megszavazásához, továbbra is együtt kell működni azokkal a megyebeli partnerekkel, akik eddig is rendszeresen segítettek. Ahhoz is politikai támogatás kell, hogy a megyei szervezet egyik tervét megvalósítsák: október 6-ra az Ereklyemúzeum kiállítási anyaga is helyet kapjon a Kultúrpalota kiállítótermeiben. A magyarellenes szélsőséges megnyilvánulásokkal kapcsolatban, a Politikai Szakbizottságban olyan vélemény alakult ki, hogy ne adjanak lovat az ilyen törekvések alá egy esetleges túlreagálással.
Pergő napirend
Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelője előtt, ügyrendi szavazást kért Bognár Levente, Kelemen Hunor jelöltetésével kapcsolatban egy újabb mandátum elnyeréséhez a szövetségi elnöki tisztségre. A Hadnagy Dénes által levezetett szavazással egyöntetűen kinyilvánították Kelemen Hunor támogatásának a szándékát.
Ugyancsak ekkor került sor a második napirendi pontban előírt, az RMDSZ kolozsvári kongresszusára történő küldöttek állítására. Faragó Péter ügyvezető elnök felvezetőjében elmondta: alanyi jogon az SZKT-tagok, vagyis Bognár Levente, Király András és jómaga, továbbá az RMDSZ-es polgármesterek, Almási Vince, Erdős Bálint, Haász Tibor, Kovács Imre és Papp Attila utazhatnak Kolozsvárra, de további 9 küldött jelölése szükséges. Az ülés résztvevői Hadnagy Dénest, Khell Leventét, Sipos Györgyöt, Lészay Ildikót, Kocsis Józsefet, Halai Jánost, Bölöni Györgyöt, Kocsik Imrét, Almási Gábort és Andó Lászlót jelölték kongresszusi küldöttnek. Amíg a titkos szavazáshoz szükséges cédulák elkészültek, illetve lezajlott a szavazás, Kovács Péter szövetségi főtitkár tartotta meg politikai értékelőjét, amit egy külön írásba foglalunk, akárcsak a résztvevők kérdéseire adott válaszait. A titkos szavazás eredményhirdetésén, a 10 jelölt közül 9 kongresszusi küldött mandátumot, míg a kisiratosi Almási Gábor tartalék küldötti mandátumot nyert.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök ismertette a 2014. évi költségvetést, amit elfogadtak, akár csak a 2015-re szóló tervezetet. Ugyancsak elfogadták a helyi, illetve kerülteti közgyűlések, valamint a megyei küldöttgyűlés összehívására vonatkozó tervezetet. Határoztak az Alapszabályzat módosító, továbbá a Program-módosító bizottságok megalakulásáról.
Az egyéb napirendi pontban Sipos György az RMDSZ-nek a kormányból való kilépésével, illetve a megyei szervezeteknek a koalíciós partnerek találásával kapcsolatban fejtette ki véleményét. Ugyanakkor elmondta: úgy érzi, hogy a megyei tanácsban betöltött helyét át kell adnia egy tettre kész fiatalabbnak. Hasonlóképpen gondolkodnak-e az RMDSZ felső vezetésében lévő veteránok is? – vetette fel. Matekovits Mihály, Kovács Péter értékelőjére reagálva, állt ki Nagy Zsolt, illetve a többi, ártatlanul elítélt magyar mellett. Zámbori Magdolna érdekes megközelítésben beszélt a magyar közösségépítésről, a „hétköznapi magyarságtudatról”, aminek a kiépítéséhez a fiatalság számára magyar szórakozóhelyek, találkozási lehetőségeket biztosító rendezvények szükségesek. Bognár Levente a fiatalkori szórakozási lehetőségekre emlékezett vissza, Fekete Károly az ifjúság nevelésében alkalmazandó, bevált módszerekre hívta fel a figyelmet. Túsz Ferenc az idén szervezendő, 45. Magyar Bálra hívta meg a résztvevőket.
A pénteki MKT-ülés a résztvevők közvetlen, baráti beszélgetésével zárult.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Ujj Ágnes, Kölcsey-díjas pedagógussal
A játszani tanítás a leghálásabb befektetés
Az aradi Kölcsey-díjak átadásakor, miután gratuláltunk Ujj Ágnes nyugalmazott pedagógusnak, a Százszorszép Diákszínpad alapítójának és vezetőjének, elbeszélgettünk vele.
– Önt az aradiak olyan pedagógusnak ismerik, akinek a tanári pályája összefonódik a Százszorszép Diákszínpad munkájával. Ez mindig így volt?
– Természetesen, mert amikor 1965-ben az első munkahelyemre, Tornyára kerültem, ahol 25 évig tanítottam, hozzátartozott a pedagógus mindenkori munkájához az osztályával foglalkozni, hogy a tanterven kívül is legyenek programok, előadások. Tehát ez így adta magát, s mivel elejétől fogva osztályfőnök is voltam, hozzátartozott a munkámhoz a tanuláson kívül is foglalkozni a gyerekekkel.
– Az öt évtizedes tanári pályájának melyek a legkedvesebb emlékei?
– Fogas kérdés, nehéz lenne rá válaszolni, és hirtelen talán nem is tudnék, mert minden korszaknak, résznek megvolt a maga varázsa. Az a feledhetetlen 25 év, amit Tornyán töltöttem, a mai világban elképzelhetetlen, csendes, nyugodt, békés falusi környezet volt, ahol a gyermekekkel rengeteg idő volt foglalkozni, ahol nem kellett rohanni, kapkodni. Minden ment a maga természetes életritmusával. Azok igazi boldog évek voltak, ott születtek a gyermekeink, ott nőttek föl. Mai napig is szülőfalujuknak érzik azt a kis, Arad-közeli falut, ahol egy felhőtlen gyermekkornak voltak a részesei, ahol nyugodtan ki lehetett a gyermekeket engedni játszani, mert semmiféle veszély nem fenyegette őket. Nem kellett autóval vagy bármivel iskolába vagy óvodába vinni. Jöttek, mentek egyedül, élték a maguk boldog gyermekéletét. Ez a világ ma már nincs. Az a falu sincs, legalábbis az az életforma, ami akkor volt, ma már nem létezik ott sem. A másik korszak azért volt számomra nagyon felemelő, mert visszakerültem tanítani abba az iskolába, ahol tanultam. Ki az, aki tanárként nem kívánkozna vissza az alma materébe tanítani? Mindehhez az is hozzájárult, hogy én attól az évtől taníthattam magyar nyelvet, amikor Aradra kerültem. Ez olyan kihívás volt számomra, hogy szinte ötvenévesen kellett mindent előszednem, újratanulnom, újra foglalkoznom vele, hogy nyugodt lelkiismerettel nézhessek szembe a tükörrel: amit végzek, az egy megalapozott, becsületes munka. Ehhez az osztályfőnöki munka mellett mindig is hozzátartozott az iskolán kívüli Diákszínpad, illetve a különböző műsorok betanítása, de alapvetően, gyerekkortól kezdve, mindig bennem munkált a játszás, a pajtásaimmal játszani, a színjátszás szeretete, színházat játszani. Ez a tanári pályafutásom alatt még jobban felfokozódott, amire megvolt a lehetőségem is folytatni. Aktív tanári pályám végén, amikor nyugdíjba vonultam, rádöbbentem: a színház-tanítás gyönyörét nem tudom abbahagyni, ezt önként vállalva, nyugdíjasként is folytathatom. Így született 1999-ben a Százszorszép Gyermekszínpad, aminek a megszületésétől ez volt a legszebb, legélvezetesebb elfoglaltságom.
– A múlt rezsimben kötelező volt-e a népművelés, vagy tetszőleges? Aki akarta, önként tette, aki nem, az hanyagolta? Fizettek-e külön ezért a munkáért?
– Nem tudom, ezt meg kellene kérdeznem az akkori kultúrotthon igazgatójától, aki fizetést kapott, de gondolom, kötelező is volt. Nekünk nemcsak a gyerekekkel kellett pionírmunkát, iskolai műsorokat összeállítanunk, hanem népművelést is végeznünk kellett a falusi fiatalság körében. Ugyanakkor a munkájukkal kapcsolatos előadásokat is tartanunk kellett volna az idősebb lakosoknak, akiknek viszont erre nem igazán volt idejük. Más lapra tartozik, mi születik a muszájból és mi abból, ami nem kötelező, hanem kedvtelésből tesszük.
– Mit tart manapság a Gyermekszínpad legnagyobb értékének?
– Amint a díjátadáskor is elmondtam, megdöbbenéssel tapasztalom, hogy a gyerekeknek lassanként igényük sincs a játékra. Elég, ha ott van a tablet, a mobiltelefon, illetve a számítógép, amelyeken nyomogathatják a gombokat, közben nem kell sehova elmenni érte, senkire nem kell odafigyelni, senkihez nem kell alkalmazkodni, csak szórakozásként nyomogatni a gombokat. Ezt sokkal, de sokkal ártalmasabbnak találom annál, ahogyan valamikor a gyermekeket a tévétől féltettük. Az a legnagyobb hátulütője, hogy a gyermekek nem igénylik az egymással való törődést, odafigyelést, az egymással való játékot. Ez által nem alakulhatnak ki közöttük normális, emberi kapcsolatok. Felnőnek, és képtelenek lesznek barátokat, párt találni maguknak, mert teljesen elidegenednek egymástól.
– A Gyermekszínpad résztvevői ellenpéldát képeznek?
– Igen, mert ők még nem annyira függőek, velük lehet foglalkozni. Akik ide jelentkeznek, igenis valós dolgokat élnek meg, egymásra figyelnek azzal, hogy a szerepükben veszekednek egymással vagy örvendenek egymásnak, velem vitatkoznak vagy egymást kergetik a mesék világában, de tulajdonképpen a valós életbe nyernek betekintést.
– Hogyan fogadta a hírt, hogy ön lesz az egyik Kölcsey-díjas?
– Ha valaki azt mondja, hogy egy elismerés, egy díj nem esik jól, az vagy hazudik, vagy elferdíti az érzéseit. Hogy váratlan volt, abból származik, amit el is mondtam: az ember, miközben évek óta így dolgozik a gyermekekkel, nem gondol ilyesmire. Bár százszor elkoptatott kijelentés, hogy meglepett, én valóban nem számítottam rá, ami viszont nem jelenti, hogy nem esne jól.
Nem tudta abbahagyni
– Azt állítja, nyugdíjba vonulásakor döbbent rá, hogy nem tudja a színház-szervezést abbahagyni. Nem volt-e olyan érzése pedagógus pályafutása során, hogy talán inkább a színházrendezői pályát kellett volna választania?
– Ilyen formában soha nem merült fel bennem, mert összefüggött a tanári munkámmal. Olyan formában, hogy színművészet, színház, soha nem merült fel bennem, mert a színpad mellett engem mindig érdekeltek a kézműves foglalkozások is. Tehát a gyermekekkel nem csak valaminek a színre vitelében dolgoztam, dolgozom együtt, hanem a kellékek, a díszletek festésében, ragasztásában, készítésében is. Mindent magunk készítünk, ezért ebben a munkában minden gyermek felfedezi a maga kreativitását, azt, amiben a legjobb. Hosszú időn keresztül, főként, amikor aktívan dolgoztam, nekem az volt a legfontosabb, hogy azokat a gyermekeket válasszam ki színjátszásra, akiknek az iskola – amelyik csak a tudást méri –, nem hoz sikerélményt. Ugyanakkor bennük is van valami tehetség, amit mókásan, bohóckodással felszínre tudok hozni, a ragasztással, a festéssel a többieknek az elismerését kivívhatják, tehát azoknak a gyermekeknek is sikerélményt szereztünk.
– Azt állította, hogy a tornyai világ, az a meghitt miliő nincs többé. Én viszont úgy érzem, hogy a Tornyán pedagógusként vagy diákként megfordult, a tornyaiság érzésével felvértezett emberekben megtartó erőt képezhet a tudat, hogy ott volt egy, talán mai észjárással visszagondolva, idillinek, álomszerűnek tűnő környezet, kisközösség, ahol jó volt ott lenni, együtt lenni. Erről mi a véleménye?
– Hogy a tornyaiság tudata igen jelentős megtartó erő, az iskolatalálkozók bizonyítják. Tornyán 2000-ben megszervezetem az 1965-2000. között tanított pedagógusoknak a találkozóját, akik tényleg összejöttek, kellemesen együtt voltak, mindenfajta felszínesség nélkül. Az egy valós megtartó erő diákok és pedagógusok számára egyaránt.
– Kívánok további sok lelkierőt és kitartást, az önben munkáló határtalan szeretetet továbbadva, az emberi kapcsolatoknak a diákszínjátszással történő építéséhez.
– Köszönöm szépen, ehhez csupán arra van szükség, hogy a férjem, a családom tagjai egészségesek legyenek. Magam egyelőre az vagyok, ezért azt szeretném, ha a színpadról temetnének el. Ugyanakkor az sem elhanyagolandó: csak most tapasztalom, milyen sokat kapok vissza a tanítványaimtól. Ha bemegyek az iskolába, az elsősöktől a tizenkettedikesekig, minden tanítványom szeretettel fogad, fordul hozzám. Éppen ezért, milliószor visszakapom a játszani tanításba tett befektetést. Ez a világ leghálásabb, legkifizetődőbb befektetése, amit viszont csak önzetlen szeretettel lehet gyakorolni.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Ágoston Hugó: 25 év – mit láttunk előre?
Negyed évszázad egy ember, de még egy nemzedék életében is annyira hosszú idő, hogy még a felmerülő kérdéseit sem igen lehet ennyivel előre látni, nemhogy a válaszokat; a problémákat sem, nemhogy a megoldásokat, eredményeket. Jómagam egyszerre emlékszem élesen és homályosan azokra a bejegyzés körüli helyzetekre és arcokra, a bukaresti általános és „magyar” légkörre.
Azt persze hamar eldöntöttem, hogy politikus nem leszek, maradok a sajtóban. Mondogatta szegény Sütő András, hogy már Bukarest és a román alkat ismereténél meg a nyelvtudásomnál fogva is a parlamentben lett volna a helyem, de ez kicsivel később volt. Akkor, év elején Domokos Géza hívott, talán a legelső országos tanácskozáson jelen is voltam (Domokos mellett Horváth Andor ült, Szőcs Gézára, a mellettem ülő Szilágyi Zsoltra emlékszem még), de már a nagyváradi kongresszusra szimpla szerkesztőként mentem. Közben persze tudtam Gálfalvi Zsolt külföldi misszióiról.
Legfőképpen a kezdeti két-három összejövetelről a kedves jó Domokos Géza töprengő arcára emlékszem. Sokszor elgondolkoztam utána is: miért kellett ez neki? De így a kérdés nem helyes. Nem neki „kellett ez”, hanem a helyzetnek volt szüksége őrá. Mert Domokos megszokta a nagy dolgok felelősségének vállalását. Mert bizonyított egy olyan intézmény, a Kriterion könyvkiadó létrehozásával és működtetésével, amely nem csak kultúránkhoz, szellemi gyarapodásunkhoz, de nemzeti önbecsülésünk és méltóságérzetünk fenntartásához is hozzájárult. Ne feledjük és ne tagadjuk: nagyon fontos volt, hogy értette a bukarestiek nyelvét, az intézmények nyelvét, jó volt a megítélése román politikai és civil körökben, ismerték, és nem csak elfogadták, de szerették is a románok.
Markó Béla már az új nemzedék másfajta gondolkodását hozta magával. Megválasztása után közvetlenül külföldön mert a romániai magyar közösség autonómiájáról beszélni. Átvette az alapelvet, amelynek értelmében az RMDSZ-nek minden kérdést – az általánosakat és a sajátosakat – kizárólag politikai úton és eszközökkel, vagyis demokratikusan, erőszakmentesen kell megoldania. Ugyanakkor az RMDSZ hatalmas párbajokat, elkeseredett harcot vívott a politikai ellenfelekkel (barátai, szövetségesei jóformán nem voltak), mígnem történelmi premierként kormányra vitte a magyarokat, azóta minden lehetséges alkalommal államelnök-jelöltünk is volt. Azt azért Markó is végig elismerte, hogy az ő úttörő generációjának (az RMDSZ-t vezető, arra vigyázó első nagy politikai nemzedéknek) a tagjai is: tulajdonképpen botcsinálta politikusok voltak. Menet közben tanulták a mesterséget, igazodtak a körülményekhez, és – a lehetőségekhez képest inkább több, mint kevesebb sikerrel – vívták harcukat a jogegyenlőségért, a visszaszolgáltatásokért, az anyanyelvhasználatért, a kultúránkért, iskoláinkért és templomainkért. Képviseletünk folytonosságának fenntartásáért. És ennek a nemzedéknek még van mondanivalója!
Kelemen Hunor már egy olyan generáció tagjaként került az RMDSZ élére, elődjének támogatásával az örökébe lépve, amelynek volt politikai előképzettsége. Egy nem heves, hanem fokozatos, de nyilvánvaló nemzedékváltás megjelenítője, amely a szervezeten belül már az idei tisztújító közgyűlésen, a parlamentben a jövő évi választásokon egyértelművé válhat. És ez a türelmetlen hangok ellenére jól van így. Kelemen Hunor tavalyi elnökválasztási kampányának programjában a már említett alapelvvel összhangban Kós Károlyt idézte: „Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.” Eszményünk az építés, az építő ember.
Mit tudtunk tehát előre huszonöt évvel ezelőtt? Elsősorban azt, hogy az RMDSZ-nek nem bravúrokra (mert azokra ritkán lesz lehetősége), hanem kitartó munkára, ehhez pedig egységre és szüntelen tanulásra van szüksége, csak úgy lehet hatékony. Végül még nehezebb lett, mint gondoltuk – de vannak kétségtelen eredmények, amelyek az RMDSZ nélkül nem lettek volna lehetségesek.
Nem annyira tudtuk, mint inkább reméltük, hogy az RMDSZ ellen irányuló szélsőségesség visszaszorul, és – akarva, akaratlanul – a román politikai közélet és elit őt fogadja el partnernek, tárgyalófélnek, egyenrangúnak. Ez a reményünk nagy vonalakban bevált. Az RMDSZ tagjainak mind a parlamentben, mind kormányon jó (volt) a megítélésük, odafigyelnek a szavukra. Szintén történelmi jelentőségű tény, hogy Romániának – még mielőtt kisebbségi államelnöke lett volna – több kormányban miniszterelnök-helyettesei voltak.
Tudtuk, hogy a kemény harc ellenére lesznek kudarcaink is – nem teljesült törekvéseinket lehetne sorolni. Feltétlenül pontosan fel kellene mérni okaikat, hogy tanulhassunk a saját tehetetlenségünkből, hibáinkból.
Két dologra nem gondolhattunk, és ezek ma minden egyébnél nyomasztóbbak. Az egyik az, hogy fel kellett ismernünk, politikailag tudatosítanunk kellett (az RMDSZ vezetői jóideje hangsúlyozzák): a demokrácia vívmányai, köztük a romániai magyarság RMDSZ révén elért eredményei nem visszafordíthatatlanok! Ez a helyzet csakis annak tudatosítása alapján kezelhető, hogy a demokrácia és a jogállamiság érvényesüléséért olyan esetekben is kiállunk, amikor nem a mi külön érdekeinkről van szó, nem csupán a mi jogaink sérülnének, velünk történne igazságtalanság.
A másik az a borzalom, mintegy igazolásaként az előző tételnek, amit a Nagy Zsolt és Markó Attila meghurcoltatása jelent. Gondoljunk bele minden részletébe, minden lehetséges következményébe nemzeti közösségünk sorsát illetően!
Azt feltétlenül előre kellett látnunk, hogy a romániai magyarság ereje a pillanatig sem lazuló szolidaritásban van és lesz. Meddig bízhatunk benne?
maszol.ro

Izsák Balázs: megsértik a demokratikus jogokat
Idén is megszervezi a Székely Nemzeti Tanács a Székely Szabadság Napját. A március 10-i rendezvényre vonatkozó előzetes bejelentésre a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal tiltó határozattal válaszolt – közölte mai sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, SZNT elnök.
Izsák Balázs elmondta: a tiltó határozat indoklásában Marosvásárhely polgármestere arra hivatkozott, hogy a Székely Szabadság Napjának tavalyi és tavalyelőtti rendezvényein a résztvevők megsértették a gyülekezési jogról szóló törvényt, illetve, hogy idén a bejelentett időpontban és helyszínen egy más – a húsvéti böjttel és szokásokkal kapcsolatos - rendezvényt tartanak.
A tiltó határozat ellen jogorvoslati eljárást indítottak – jelentette be az SZNT elnöke. Izsák Balázs úgy fogalmazott: a tiltó határozat sérti a demokratikus jogokat.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma