A zászlótörvény tervezete továbbra is elfogadhatatlan!
A Székely Nemzeti Tanács saját jelképeinek elfogadásáról döntött 2004. január 17-én. A testület zászlóról, lobogóról és címerről szavazott, amelyek a Székely Nemzeti Tanács által meghirdetett célnak, Székelyföld területi autonómiájának, a székely önrendelkezésnek jelképeivé is váltak a következő években. A székelység nagymúltú jelképeit, hagyományos színeit megjelenítő zászló, lobogó és címer ma általánosan elfogadott egész Székelyföldön, de ismertté válik Európában és az egész világon.
2010-ben Románia művelődési minisztériuma a segesvári ügyészség kérésére adott hivatalos szakvéleményezésében egy „történelmi közösség jelképeként” határozta meg a székely zászlót, az ügyészség pedig megállapította, hogy annak kitűzése nem ütközik törvénybe. Ennek ismeretében értelmetlen bármiféle jogszabályt kezdeményezni, ami lehetővé tenné a székely zászló szabad használatát. Ha azonban valaki mégis ilyet tesz, annak föltétlenül figyelembe kell vennie az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia elleni Bizottságának (ECRI) Romániáról szóló, 2014.-es országjelentését, amely kitér a román hatóságoknak a székely jelképeket üldöző magatartására, és felszólítja Romániát, hogy alkalmazza az egyenlő elbánás elvét a román, illetve a székely nemzeti jelképek használatához való viszonyában.
Áttanulmányozva a készülő zászlótörvényt, bárki számára nyilvánvalóvá válik, hogy annak célja nem az, hogy a székely zászló szabad, a románnal egyenlő alkalmazását tegye lehetővé. Ha ugyanis a zaklatások beszüntetésének az az ára, hogy megyezászlóvá vagy községi zászlóvá kell leminősíteni Székelyföld, a székely nép zászlaját, akkor túl azon, hogy egy ilyen eljárás méltatlan és elfogadhatatlan volna bármely nép jelképeivel szemben, joggal lehet feltenni a kérdést, hogyan fog ilyen körülmények között érvényesülni az egyenlő bánásmód elve?
Egy hónap sem telt el az ECRI jelentés nyilvánosságra hozatalától, s az eddigi önkényes eljárást a parlament immár törvénybe foglalná? Nyilvánvaló tehát, hogy a tervezet nem a székely jelképek használatát akarja megkönnyíteni, ellenkezőleg, jelenlegi formájában ráadásul mélységesen antidemokratikus. Ismételten a székely önkormányzatokhoz, és a székely falvak és városok közösségeihez fordulunk: álljanak ki határozottan és következetesen a székely zászló, Székelyföld zászlaja mellett, ne engedjék azt átminősíteni sem községi, sem megyezászlóvá. A helyi zászlók elfogadását pedig halasszák el addig, amíg azok elfogadását és használatát az autonóm székely hatóságok fogják szabályozni. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy az egységes jelképhasználat kifejezője annak, hogy Székelyföld egy és oszthatatatlan, egységes az autonómia mozgalom, és egységes a székely nép az autonómia igénylésében. Mi azzal tudjuk segíteni ezt az egységet, hogy közzétesszük a székely zászló, lobogó és címer pontos képét és leírását.
A továbbiakban is fenntartjuk a székely zászló védelmében, nagypénteken kiadott felhívásunkat, abban a reményben, hogy meg tudjuk akadályozni, hogy önazonosságunk illetve közösségi céljaink jelképeit Bukarest az ellenőrzése alá vonja. Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Lemondásra szólítja Băsescut a parlament
Lemondásra szólította fel a parlament Traian Băsescu államelnököt a testvérét érintő korrupciós ügy miatt. A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra.
A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg, tizenhét tartózkodás mellett, ellenszavazat nem volt. Az RMDSZ saját törvényhozói lelkiismeretére bízta álláspontjuk kialakítását, mert Kelemen Hunor elnök szerint egyelőre nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek Băsescu bűnösségére vagy felelősségére utalnának. A nyilatkozat megállapítja: Traian Băsescu „többet nem méltó arra, hogy biztosítsa az elnöki tisztség tekintélyét, függetlenségét és legitimitását”, családi ügye „súlyosan és helyrehozhatatlanul” érintette az államelnöki intézményt, ezért „azonnal mondjon le Románia államelnöki funkciójából”. A törvényhozók szerint az államelnöknek kell szavatolnia az igazságszolgáltatás tekintélyét és függetlenségét, de az ügy révén csorbult Románia hitele, és megkérdőjeleződött erős és megbízható partneri státusa. A nyilatkozat leszögezi: ahhoz, hogy Románia hozzájárulhasson a térség stabilitásához és biztonságához, elengedhetetlenül szükséges, hogy a román állam képviselete erős intézményeken alapuljon, amelyekre nem vetül a szervezett bűnözéssel való kapcsolat gyanújának árnyéka sem. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szünetjel a szórványban
Az eddigiekkel ellentétben idén csak az év második felében írja ki az RMDSZ a Kisebbségi Tanács alapjából finanszírozott, az anyanyelvükön tanuló, szórványtelepülésekről származó diákok és a szórványban oktató pedagógusok támogatását célzó pályázatot. Okokat és következményeket kutattunk Erdély szerte.
A szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatása az utóbbi években hangsúlyos helyet foglalt el az RMDSZ támogatáspolitikájában, a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítvány foglalkozott. A szórványoktatást támogató pályázatot minden évben három témakörben hirdették meg: iskolaköteles diákok számára (elsőtől tizedik osztályig, majd később előkészítő osztálytól tizenkettedikes korig) bentlakási költségekhez való hozzájárulásként, illetve ingázási költségekhez való hozzájárulás formájában, valamint szórványban dolgozó pedagógusok ingázási költségeihez való hozzájárulásként. Mindhárom kategória szociális feltételekhez kötött. Tavaly 314 027 lejjel támogatta a Communitas a szórványban tanuló diákok utazását (25 nyertes pályázat közt elosztva), bentlakás támogatásra pedig 167 555 lejt osztottak ki (28 nyertes pályázat között), míg 28 pedagógus összesen 18 814 lejt kapott. A pályáztató 2007 óta február-márciusban hirdette meg a támogatási lehetőséget, március-áprilisig várták a pályázatokat, majd május közepéig történt meg az elbírálás. A kifizetések még a második tanügyi félév során megtörténtek. A legutóbbi kiírás viszont már egyúttal azt a feltételt is tartalmazta, hogy a megítélt összeget két részletben számolják el – egyharmadot a 2012–2013-as tanévre 2013. július 31-ig, az összeg kétharmadát pedig a 2013-2014-es tanévre 2014. január 20-ig –, valamint azt a közlést, hogy a Szórvány Szaktestület Oktatási Kuratóriuma a következő pályázati kiírását 2014 szeptemberére tervezi. Ennek értemében 2014 eleje és szeptembere közt a Communitas támogatásban évente részesülők nem használhattak a szórványkuratórium által megítélt összeget.
Ki így, ki úgy
Besztercén különböző támogatásokból általában teljes mértékben ellentételezik az ingázó gyerekek útiköltségét – tudtuk meg az Andrei Mureşanu Főgimnázium aligazgatójától, Antal Attilától. A 2013-14-es tanév mindkét félévében azonban csak résztámogatást kaptak az ingázó gyerekek. A besztercei iskolát az idei kiíráson a Pro Hereditatem Egyesület képviselte, a szervezet mindkét félévre juttatott résztámogatást az összegből, összesen 40 023 lejt. A szintén Beszterce-Naszód megyei Vicén a Bástya Egyesület 6 248 lejt nyert a tavalyi kiíráson a havonta megtett 6 376 kilométer térítéseként. A nemzeti jelentőségű intézmény elnöke, Kerekes Zoltán elmondta: nem támaszkodnak nagyon a Communitas támogatására. „A nagy gond, hogy a rendszerünk működtetése jóval többet igényel, mint amit a mindenféle pályázatokból kapunk” – fogalmazott Kerekes. Vicén igyekeznek az ingázást más pályázati összegekből finanszírozni, szerencsére olyan szállítási céggel van szerződésük, amelyik megérti, hogy civilként a pályázati pénzekből való gazdálkodás ingadozó anyagi helyzetet jelent. „Ha így hirdették meg, alkalmazkodnunk kell és reméljük, hogy a továbbiakban is sikeresen pályázunk” – összegzett Kerekes Zoltán.
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a legutóbbi Communitas-kiíráson 36 309 lejes támogatásban részesült 71 diák utazási költségeinek támogatására. A Temes megyei iskola mindezidáig évente számíthatott a támogatásra, 2010-től fogva pedig egyre több diák számára kértek hozzájárulást az ingázási költségekhez. Egyrészt azért, mert növekvő számban vesznek részt diákok a meleg ebéd programban, másrészt a városban megszűnt a tagozatos oktatás, így a más iskolákban tanuló diákok is bartókosok lettek. Hogy ez így is maradjon – azaz ne a közelebbi román tannyelvű iskolába járjanak a különböző negyedekben és a közeli településeken élő gyerekek –, iskolabusz-programot indítottak, így biztosítják a diákok ingyenes eljuttatását a szórványközpontnak számító oktatási intézménybe. A Communitas pénze főleg az iskolabusz költségeinek tekintetében lényeges, a program keretében ugyanis 150 diák utazik naponta három útvonalon egy, a város által fenntartott kisbusszal, illetve két, az iskola által bérelt nagy busszal. Utóbbiak biztosítása főként a Bethlen Gábor Alap és a Communitas révén válik lehetővé. „Előző években május végéig megszülettek a döntések, így olyan alappal rendelkeztünk, amellyel biztonságosan el tudtuk kezdeni a következő tanévet, s ha kellett, kifizethettük belőle az aktuális tanév második félévének utolsó részleteit. Érthető az indoklás, hogy a támogatási rendszert összhangba kell állítani a tanévvel, de nehéz lesz úgy tanévet indítani, hogy nem tudjuk, egyáltalán lesz-e, illetve mennyi lesz a támogatás. Az indoklás szerint az évfolyamok közti diáklétszám különbség miatt van szükség az őszi kiírásra, ám nincs számottevő különbség az egyes tanévek között, az idei kiírás elmaradása pedig mégiscsak féléves támogatáskiesést jelent” – vázolta a helyzetet Erdei Ildikó iskolaigazgató. Temesváron is igyekeznek további forrásokat bevonni a buszok működtetésébe, ám azt mindenképp szeretnék elkerülni, hogy a szülők kényszerüljenek fizetni a szállítási költségeket.
Nézőpontok és ésszerűségek
A szamosújvári Téka Alapítvány a Kallós Alapítvánnyal közösen szervezi a több mint száz gyerek utaztatását, a Téka tavaly 33 069 lejt költhetett Communitas szórványtámogatásból erre a célra. Szamosújváron is több forrásból áll össze az ingáztatás költsége, és normatív támogatáshoz is juthatnak, ennek ellenére Balázs Bécsi Attila elnök – egyúttal a Communitas Szórványoktatás szaktestületének tagja – szerint a Tékát is érinti, hogy a naptári év első felére nem jutott Communitas támogatás.
A Szórványoktatás szaktestület elnöke a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola igazgatója, Lakatos András. A tanintézmény elsősorban Kalotaszeg felszegi régióját fedi le, tizenkét település gyermekei tanulnak Szentkirályon. 1993 óta iskolabusszal biztosítják a gyerekek ingáztatását, a Communitas – amely tavaly 60 diák számára 21 317 lejt jelentett – és más pályázatok révén mindezt ingyenesen tudták biztosítani. „A 2011/1-es számú tanügyi törvény amúgy előírja, hogy a bentlakás és a gyerekek ingázása ingyenes, csak a román állam erről elfeledkezik gondoskodni” – vázolta Lakatos.
A szaktestületi elnök a Communitas pályázati kiírásának módosítását adminisztrációs és kivitelezési okokkal magyarázza. Mivel a költségvetési és az iskolai év nem fedi egymást, gondot jelentett, hogy a tavasszal véglegesített támogatási lista nem egyezik az őszivel, miközben az alapítvány végső soron az egyes diákokat támogatja egyfajta ösztöndíj formájában. „Az elszámolás és lebonyolítás érdekében döntöttünk úgy, hogy ezentúl iskolai évre szól a pályázat. Így valóban kiesik egy fél év, de erről értesítettük az érdekelteket, és mindenki ennek megfelelően ütemezte és tervezte meg a költségvetését. Jóval ésszerűbb így, mert a távolságok és a gyereklétszám is óhatatlanul változott júniustól szeptemberig” – vázolta Lakatos, aki szerint „miután végigfut a rendszer, valahol kompenzálódik a végén.”
A kalotaszentkirályi iskolában tájékoztatták a szülőket, hogy átmeneti periódusra számítsanak. „Az elmúlt években a szórványoktatás az RMDSZ és a Communitas szempontjából prioritást élvezett. Soha nem csökkent az összeg, inkább a lehetőségekhez mérten növeltük, és ez idén sem lesz másként” – zárta szavait Lakatos.
Ellenvélemény Takács Csabától, a Szórvány Szaktestület elnökétől, illetve a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnökétől azt kérdeztük: a szeptemberi kiírás számol-e majd a kimaradt félévvel, vagy teljesen új lapot jelent? Takács szerint „mind a két megközelítése a témának nagyon rossz”. Ugyanakkor a szeptemberi kiírást nem a kuratórium, hanem a szaktestület javasolta, amelyben Erdély szerte működő szórványiskolák igazgatói vesznek részt. „A beiskolázási számok ismeretében tudják pontosabban meghatározni iskolánként a pályázatok értékét. Egyrészt a keretet, mintegy hatmilliárd lejt elkülönítettünk, és ez az összeg ugyanannyi lesz a 2014–15-ös évre, mint amennyi volt a 2013-14-es tanévre. Mindössze a tavalyi kiírásnak megfelelően folytatódott az idei kifizetés, itt semmiféle támogatás-kiesésről nem volt szó”. Csakhogy a legutóbbi támogatást az elmúlt év végéig el kellett számolni, az őszi kiírás pedig azt jelenti, hogy csak hónapok múlva lesz döntés – próbáltuk tisztázni az álláspontot. „A 2013-as kiírásnál a 2013–14-es, tehát a folyó tanévre megkapták a támogatást. A következő évben, szeptemberre, miután ismerik a beiskolázási számokat, pontosan fogják tudni a szükséges támogatás nagyságrendjét iskolánként, tehát nincs kiesés, és erre a félévre természetesen a tavalyi pályázatok alapján kapták meg az ingázási, bentlakás- és egyéb támogatást szintén hatmilliárd lejes keretből” – hangzott a meglehetősen zavaros válasz. Adalékul azzal a megállapítással, hogy valószínűleg azért visszhangzik a telefon, mert nagyon fals, amit a kérdező mond. Takács ezután afelől érdeklődött, hogy mely iskolaigazgatókkal beszéltünk, lévén, hogy a szaktestület javasolta a változtatást. „A tavalyi, 2013-as évre, még egyszer elmondom, egészen két hét múlváig, amíg vége lesz az oktatásnak, a teljes támogatási keret – nyilván annyi, amennyivel hozzá tudunk járulni – biztosított minden iskola számára a tavalyi pályázati kiírás során. A beiskolázási számok már augusztusban meglesznek, minden a szaktestülettől függ, hogy ők augusztusban 25-én, vagy szeptember 10-én ülnek le, és határozzák meg a kereteket iskolánként. És olyan, hogy szeptember 15-étől ne legyen támogatás, csak abban az esetben történik meg – nyilván ezt úgysem fogom hagyni –, ha különböző okokból nem végzik el a dolgukat. Mert az a hatmilliárd lej ott van félretéve erre a célra. Azt sem mondhatják a szülőknek, hogy nem lesz támogatás, azt sem mondhatják a szülőknek, hogy nem tudják, hogy mennyi lesz, mindent tudnak, ki voltak értesítve. A kilencmilliárdos szórványtámogatásból majdnem hat oktatási program” – hangzott Takács Csaba álláspontja. Ő teljes mértékben egyetért az őszi kiírás tervével, mert az új beiskolázási számok ismeretében sokkal méltányosabban lehet dönteni.
Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elnökjelölés pro és kontra
Amellett érvelt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának legutóbbi gyűlésén, hogy az általa vezetett szervezet állítson ismét elnökjelöltet az őszi megmérettetésen. Érveinek lényege, hogy az elnökjelöltség kitágítja a kommunikációs lehetőségeket, s nagyobb súllyal fogalmazhatók meg az erdélyi magyarság jogkövetelései. Ennek a gondolatnak van egy racionális magja, amit el lehet fogadni. Elvi síkon viszont feltehető a kérdés: mit keres egy magyar politikus a román elnökjelöltek versenyében, hogy akarjuk-e egyáltalán Romániát vezetni, hogy célunk-e egy ilyen hatalmas feladat ellátása. Az az álláspont, miszerint ugyanolyan állampolgárok vagyunk, mint a románok, s ezért természetesnek kellene lennie, hogy akár az államelnöki tisztséget is elláthassa magyar ember. Ez azonban épp olyan valóságidegen és álságos, mint a másik véglet, amely nemzetbiztonsági kockázatnak tekint román szempontból minden köztisztségben levő magyar embert.
Társadalommérnöki kitaláció
Az ugyanis tagadhatatlan, hogy a demokratikus normarendszeren alapuló közös érdekeken túl léteznek olyan, elsősorban kulturális témák, amelyekben a román és a magyar érdek ütközik. Románok és magyarok értelemszerűen eltérő érzelmi, szolidaritási kötelékhez tartoznak. Ködevők papírszagú irreális vágyálma, hogy valaha az erdélyi magyarság magáénak érzi azt az államot, amelynek uralma alá a történelem vaskényszere utalta. Ebből valóság nem lesz soha. A román állam román jellegének megőrzése a románoknak természetes érdeke és törekvése, a magyarság azonban – a közel évszázados, válogatott eszközökkel történő elnyomatásának tapasztalatával – ebben veszélyt érzékel.
A nemzeti, világnézeti szempontból semleges állam doktriner, társadalommérnöki kitaláció, amelyet érthető okokból felkaptak a globalizátorok kommunikációs hadtestjei. Románok és magyarok közötti korrekt egyezségre lenne szükség, amelynek lényege, hogy mindkét elit foglalkozzon a maga nemzetének építésével. Mivel a területi revízió a jelenlegi geopolitikai feltételek között teljességgel irreális, e peremfeltételek pedig aligha változnak meg középtávon, a románságnak nincs miért tartania a magyar autonómiától. Egy ilyen korrekt egyezség esetében felesleges lenne, hogy az erdélyi magyarok jelöltet állítsanak egy olyan posztra, amelyet természetes módon olyan embernek kell betöltenie, akinek szemei előtt a román, és nem a magyar érdekek lebegnek. Más kérdés, hogy az RMDSZ eddigi jelöltjei közül ki és mennyire képviselt bármiféle nemzeti érdeket.
A szervezet első ízben 1996-ban állított elnökjelöltet Frunda György személyében, aki a még Markóék által is szekusgyanúsnak tartott Független Magyar Párt jelöltjeként került az RMDSZ listájára, majd a parlamentbe. Frunda a továbbiakban sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy minden magyart megszólítson, különösképpen azokat nem, akik az erdélyi magyarság hosszú távú megmaradását az RMDSZ programjában mindmáig előkelő helyen szereplő háromszintű autonómia megvalósításától remélik. Előbb az általa is megszavazott, valójában mintegy három év késéssel elfogadott Kolozsvári (autonómia) nyilatkozatot nevezte elsietettnek egy interjúban, majd a brassói kongresszuson az ő javaslatára került ki a programból a területi autonómia, 1993-ban pedig részt vett a gyászos neptuni tárgyaláson – csak néhány epizód, amely alkalmatlanná tette a „sztárszenátort” az erdélyi magyarság szavazatainak maximalizálására.
De nem is az volt a cél. Nyilvánvalóan az sem, hogy az erdélyi magyarság érdekeinek megfelelően az autonómiát állítsa választási programjának középpontjába. A cél a választói bázis megpuhítása volt a tervezett kormányzati szerepvállalás érdekében. Az elnökválasztási kampány szinte nem is szólt másról, mint a választások győzteseivel való közös kormányzás várható előnyeiről, megfűszerezve némi uniós hurráoptimizmussal.
Abszurdumok és kulcsszavak
Elméletileg is abszurd, hogy egy merőben eszközjellegű kérdést emeljünk centrális kampányüzenetté, hát még taktikailag: miképpen kérhette volna meg az RMDSZ a kormányra lépés árát a koalíciós tárgyalásokon, ha a választást megelőzően hónapokig azt harsogta, hogy márpedig ő kormányra akar kerülni? Azt már csak a kisördög íratja le velem, hogy az SZKT nyilvánossága előtt a választások után Frunda György azzal a bonmot-val örvendeztette meg a másik tábort, miszerint „ő nem hiszi, hogy kevesebb szavazatot kapott volna, mint az RMDSZ”. Mondhatnánk, hogy Frunda György ezzel kétségbe vonta a szavazás tisztaságát, azt állítva, hogy tőle elcsaltak szavazatokat. Vélhetően inkább tájékozatlanságról van szó, valamint arról, hogy annak idején nem volt Frunda számára egyszerű feladat a magyar nyelven való helyes és szabatos önartikuláció, s a pillanatnyi stressz hozta ki belőle a szórakoztató mondatot.
A magyar elnökjelöltek a továbbiakban is rendre kevesebb szavazatot kaptak a szövetségnél. 2000-ben ismét Frunda volt a jelölt, aki nem kisebb tekintélyű politikussal mérkőzött a jelöltségért, mint Tőkés László. De akkorra az SZKT-ban megkötött már a nómenklatúra betonja, a neptuni ihletettségű politikának, a román nemzetstratégiai érdekek gátlástalan kiszolgálásának és a román eurocsatlakozás feltételek nélküli támogatásának az SZKT-ban megvolt a masszív többsége. A küldöttek nagyobbik része érdekelt volt e politika folytatásában. (Ugyanez a helyzet tette esélytelenné Kincses Elődöt egy évvel korábban 1999-ben a Markóval szembeni megmérettetésen. Így is sokan meglepődtek a barikádon innen és túl, hogy Kincses elnyerte a szavazatok mintegy 40 százalékát.) 2004-ben, amikor az MPP a Népi Akció pártjának segítségével stresszessé tette a választást, biztos, ami biztos, Markó Béla indult elnökjelöltként versenybe, a kampányban a nemzeti érdekeknek megfelelő kulcsszavakat használt a szervezet: kettős állampolgárság és autonómia. 2009-ben pedig Kelemen Hunor volt az RMDSZ jelöltje, aki negatív rekordot döntött ugyan a maga 3,83 százalékot jelentő 372 764 szavazatával, de mégiscsak elég volt ahhoz, hogy két év elteltével ne úgy válasszák az RMDSZ elnökévé, mint a választók nagy többsége számára ismeretlen politikust.
A remény hal meg utoljára
A román elnökválasztási kampányban való részvétel mindenkoron eszközjellegű volt, s jellemzően egy, az erdélyi magyarság jövőjét, szülőföldön való megmaradását közvetlenül nem érintő kicsinyes taktika része. Arra mindenképpen jó volt, hogy az RMDSZ fel tudja ajánlani a saját jelölt által összegyűjtött szavazatokat a preferált román jelöltnek – más kérdés, hogy a választók nem egyszer rácáfoltak a várakozásokra, és nem szavaztak az RMDSZ vezetőinek iránymutatása szerint. Jó esély van rá, hogy Victor Ponta se kapja majd meg a magyarság, azon belül a székelység voksainak többségét. A választók bizonyos mértékben megvezethetők, de bármit nem lehet velük lenyeletni.
Mindazonáltal, ha az RMDSZ talál egy megfelelő jelöltet, akit mind az egyre apadó törzsszavazói gárda, mind pedig az autonomisták jó szívvel támogatni tudnak, nem elképzelhetetlen, hogy a szervezet képes legyen megmozgatni a választókat. Persze nem ez az alapvető kérdés, hanem hogy továbbhalad-e az RMDSZ a neptuni sugárúton, és az autonómiapolitikát csak kényszerből veszi elő, vagy paradigmát vált. Utóbbi fordulatra kevés az esély, de ahogy a szólás tartja: a lepényhal megy elöl, s a remény hal meg utoljára.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Világégés emberi reakciók tükrében
A fiatalabb történészgenerációk alapélménye az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni – tartja ifj. Bertényi Iván. A történésszel az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából beszélgettünk.
– Egy „komoly” történész olvas történelmi tárgyú regényeket? Például Bánffy Miklós Erdély-trilógiáját, amely révén bepillantást nyerhetünk az első világháború előestéjének magyarországi politikai viszonyaiba is.
– Természetesen olvastam, kiváló műnek tartom, majdnem forrásmunkának tekintem. Hiteles, hangulatos regény, nagyon szeretem.
– Pedig sokak szerint a történelmi ihletésű fikciós regények táplálják a legtöbb történelmi sémát. Mit tart az első világháborúval kapcsolatos legtipikusabb téveszmének?
– Elsősorban azt a típusú gondolkodást, amely kicsi, esetenként személyes dologhoz köt nagy történelmi kataklizmákat: egy személy, politikus, párt tehet az ország széthullásáról, felelős Trianonért. Ezek leegyszerűsítő sémák, amelyek a korabeli politikai élet működési mechanizmusának félreértéséből fakadnak, másrészt annak félremagyarázásából, hogy mi milyen mértékben fontos egy eseménysorozatban. Mert nyilván nagyon fontos, hogy ki volt az első számú vezető Magyarországon, de jóval fontosabb, hogy ki nyerte meg a világháborút. Ezekben a kérdésekben kellene megpróbálni előre lépni, a tisztán látás a történelemtudományban is sokat segíthet. Sajnos részben a múltbeli játszmákat játsszák ma is újra: a mai magyar jobboldal Tisza Istvánt tartja példaképének, a baloldal pedig Károlyi Mihály mögé sorakozik fel, és utálják egymás példaképeit. Ezeknek a dolgoknak ma már semmi értelmük. Már a korabeli viszonyok között is sokkal összetettebb volt ez a kérdés, e viták mában való tovább éltetésének pedig végképp semmi értelmük, és sehová sem vezetnek.
– A sekélyes témakezelés „bűnét” a kiváltó okként kezelt szarajevói merényletre is érvényesnek tartja?
– A merénylet mint kiváltó ok, illetve ürügy már egy hosszabb ideje húzódó súlyos probléma egyik lecsapódásának tekinthető – de csak az egyiknek. A Monarchia számára megoldásra váró súlyos probléma volt a délszláv kérdés, megoldása azonban nem kellett feltétlenül egy világháborúhoz vezetnie, illetve a Monarchia és a történelmi Magyarország – amely sokkal szilárdabb lábakon állt akkor – széteséséhez, ugyanakkor nem tekinthető véletlennek. Bár a merénylet bizonyíthatóan szerencsés – vagy szerencsétlen – véletlenek összjátéka révén sikerült, nem derült égből jövő villámcsapásként érkezett, s nem lehet azt állítani, hogy ha nincs Gavrilo Princip, akkor nem lesz semmi probléma a szerbekkel. Jó ürügy volt viszont azok számára, akik e probléma erőszakos, háborús megoldását akarták, de a történelem a szarajevói események nélkül is alakulhatott volna így.
– Hozott-e a kérdés kutatásában áttörést az elmúlt ötven év?
– Miután megszűntek a diktatórikus rendszerek történetírásra is rákényszerített politikai-gondolati sémái, az amúgy ismert tények sokkal szabadabb interpretációja vált lehetségessé, és ennek fontos pozitív hozadékai voltak. A nemzeti történelemben e kérdés valós súlyának megfelelő kezeléséről beszélhetünk, nevén lehetett például nevezni, hogy Trianonban nagyon súlyos nemzeti katasztrófa következett be. A szabadabb témakezelés pedig egy sor fontos részletkutatást is lehetővé tett, amelyek gazdagították az összképet.
– Vannak-e ellentétek e téma megítélésében az idősebb történészek és az ön által képviselt fiatalabb történészgeneráció között?
– A meglévő különbségeket elsősorban generációs élmények táplálják. Az idősebb kollégák – akik a Trianon-problémáról alkotott véleményüket annak idején politikai okok miatt nem publikálhatták – valószínűleg sokkal nagyobb felszabadító élményként élték meg a rendszerváltozást. Talán ezért aztán sokkal több indulattal telítve hozták napvilágra esetleges, néha nem is sejtett sérelmeiket, stílusuk érzelmekkel átitatott, konfrontatív. Mi, akik az elmúlt huszonöt évben jártunk egyetemre, már azt gondolhattunk és írhattunk, amit akartunk. A mi generációnk alapélménye inkább az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni. Ez nem azt jelenti, hogy szőnyeg alá kell söpörni őket, de olyan kérdésfelvetéssel kell közelíteni hozzájuk, amiből nem újabb konfliktus származik. Meg kell próbálni megérteni a másik felfogását.
– Ezt a nézetet itt, Erdélyben kissé nehezebben tudjuk a magunkévá tenni...
– Akkor valószínűleg nem leszek túl népszerű a következő személyes élményemmel. Egyetemista koromban Gyulafehérváron a román történelmi szoborparkban járva olyan érzés támadt bennem, hogy ha én román lennék, most nagyon büszke lennék ezekre az emberekre. Korabeli magyar őseim számára nyilván ellenfelek voltak, de ma már meg tudom érteni a románok büszkeségét és örömét. Ez nem azt jelenti, hogy koccintanék december elsején, de a magyar identitásomból kilépve, meg tudom érteni, mit jelenthetett az a momentum a románok számára. Ha egy történész képes kilépni ebből az identitásából, akkor a munkájában is képes lesz ezt ütköztetni egyéb nemzeti narratívákkal, segíthet a másik nézőpontjába való belehelyezkedésben, kevésbé konfrontatív nézőpont, vélemény megfogalmazásában.
– Egyetemi tanárként talán meg tudja válaszolni: hogyan hangzanak a mai fiatalok legsűrűbben megfogalmazott kérdései az első világháborúval összefüggésben?
– Azt tapasztalom, hogy visszaszorul a nemzet-politikai nézőpont, és bekerül egyfajta hétköznapi életre, a kisember életére koncentráló. Milyen volt egy frontharcos élete a lövészárokban, milyen volt az apát, a férjet, a testvért éveken át nélkülözni, egy asszonynak elvégezni a férfiak dolgát is, milyen következményekkel járt a jegyrendszer bevezetése a háborús országokban, mit kezdtek a csonkán-bénán hazatérő hadifoglyokkal? Ez a bizonyos értelemben apolitikus kérdésfelvetés új irány, hiszen ily módon egy fiatalnak nem egy száz évvel ezelőtti politikai konfliktusmezőbe kell belehelyeznie magát, hanem a lehetséges, könnyebben átélhető emberi reakciók felé fordulhat. Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy a mai fiatalokat nem érdeklik a nagy nemzeti sorskérdések.
– Az elmúlt száz év tanulmányozásában azonosított-e olyan pillanatokat, eseményeket, amelyek a szarajevói merénylethez hasonlóan felvillantották egy újabb világháború veszélyét?
– Nem nagyon. Különösen a mi európai világunk nagyon megváltozott, a világpolitika hajtóerői egészen másak, mint száz évvel ezelőtt. Akkoriban az állami, katonai vezetők, a politikusok sokkal inkább meghatározták egész nemzetek, kontinensek jövőjét. Manapság alapvetően a pénz, az üzleti szempontok, a profit diktál, nem nemzeti alapon működnek a nagyvállalatok. Ez bizonyos mértékben garancia is arra, hogy nem fordulhatnak elő olyan, a nemzetállamok érdek-összeütközéseiből származó nagy konfrontációk, mint az első vagy a második világháború. A mai, gazdaságilag is nagyhatalomnak számító országok érdekérvényesítő képessége sokkal több szinten megmutatkozik, mintsem hogy kizárólag a fegyveres összecsapás legyen a megoldás. Nemzeti-etnikai konfliktusok persze előfordulhatnak, de azokból nem lesz világháború. A kilencvenes évekbeli balkáni háborúk elképesztő szörnyűségeket hoztak, s az Európán kívüli világ hordozza még hasonló konfliktusok veszélyét, de ezek nem társulnak olyan világhatalmi érdekekkel, amelyek ezeket a háborúkat nagyobb léptékű háborúvá akarnák átalakítani. Az ukrán konfliktus is ezt látszik bizonyítani. Ám ha világháború nem is lesz, egyéb problémák válhatnak világléptékűvé, mint például a terrorizmus, bár azok hátterében nem államok, hanem különböző szervezetek állnak. De ez már ilyen értelemben nem a 20., hanem a 21. század, amelynek működési szabályait és mechanizmusait még nem is ismerjük.
Ifj. Bertényi Iván
Történész, Budapesten született 1975. február 9-én. 1993-ban érettségizett az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban. Miután megnyerte az 1993-as „Ki miben tudós?” televíziós történelmi vetélkedőt, felvételi nélkül került az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Ötször szerzett tudományos ösztöndíjat az egyetemen, kétszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. 1999-ben szerzett történelemtanári diplomát, majd 2002-ben művészettörténet szakon tanári diplomát. Doktori munkájának témája a századforduló magyar nacionalizmusa és Bánffy Dezső báró politikai pályája volt. Egyetemi tanár – 2009 áprilisában, majd 2009 októberében CEEPUS-ösztöndíjjal a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen volt vendégtanár –, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatási területe a 19-20. század magyar politika- és művelődéstörténete, elsősorban a dualizmus kora, ezen belül a magyar nacionalizmus és nemzetiségi politika elmélete és gyakorlata.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A virágkor vége, a szolgaság kezdete
Erdély kiegyezés utáni rohamos fejlődésének az első világháború vetett véget. A súlyos emberi veszteségek mellett Erdély gazdaságilag is teljesen tönkrement, az újjáépítést pedig a bukaresti hatalom szisztematikusan bojkottálta. Az első világégést és annak erdélyi vonatkozásait Murádin János történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója segítségével elevenítettük fel.
Köszönhetően annak is, hogy 1867. után az országot és Erdélyt érintő katonai konfliktus nem volt, a kiegyezés utáni évtizedekben Erdély minden téren jelentős fejlődésnek indult. Az is igaz, hogy ezt megelőzően Erdély és a déli peremvidékek az Osztrák–Magyar Monarchia legelmaradottabb részei voltak. Nem csoda, hogy ezeknek a térségeknek a gazdasági fellendülése volt a leglátványosabb a századfordulón.
Murádin János történész szerint „az 1880-as évektől kezdődik el az a folyamat, amikor nagyobb ütemben fejlődik a Királyság és annak peremvidékei, mint a Cseh-medence, az osztrák örököstartományok. Nem csupán az ipar fejlődött rohamosan, hanem az ezzel összefüggő ágazatok is, például az építőipar. Ekkor alakul ki a nagyvárosi polgáriasodás modellje Erdélyben. A régi, középkori hálózatokkal bíró kisebb települések nagyvárosokká fejlődnek.” Az ipar megtelepszik Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Vajdahunyadon, a bányászati-kohászati szegmens, a mezőgazdaság erőteljes fejlődést mutat a térségben. Ezzel együtt jár a tőkefelhalmozás, és ennek következtében nagyobb anyagi rész jut a kultúrának is. Virágkorát éli a magyar mellett a román és a szász művelődési élet is. Ennek a minden szempontból jelentős fejlődésnek vet véget szinte kataklizmaszerűen az 1914-es válság. Senki nem is sejtette, hogy ennyire egyből érkezik, és ilyen elhúzódó háború lesz, és a vége az lesz, hogy e jól fejlődő térség szétrobban, és ezt azóta is traumaként éli meg az erdélyi ember (és nem csak). „Magát a háborút évtizedekig az erdélyi románság is traumaként élte meg, a két világháború közötti visszaemlékezésekben vagy sajtótermékekben mindig is jelen van a Nagy Háború által okozott veszteségeknek a felsorolása. Ne feledjük, a háborúban nagyon sok erdélyi román katona is elesett, aki az Osztrák–Magyar Monarchia seregeiben szolgált, majd később a román királyi hadseregben, amikor a román–magyar háború volt 1919-ben” – mondja a történész. Az 1914–1918 közötti időszak gyakorlatilag korszakváltást hozott. Erdélyre hatványozottan igaz a történészek azon elmélete, miszerint a „hosszú 19. század” a francia forradalomtól 1914-ig tartott Európában, a „rövid 20. század” pedig az első világháborútól 1989-ig. Ez különösen igaz Erdély szempontjából – véli Murádin. A francia forradalom hatására az 1800-as évek elején, a reformkorban indul meg a magyar nemzeti öntudatra való ébredés Magyarországon. Erdélyben, ahol már vegyes lakosság él, de a magyarok még mindig 45 százalékot tesznek ki, szintén ekkor kezdődik a nemzeti érzés kialakulása. Ez zárul le, és ér egyből véget 1914-ben.
Sorozások, dezertőrök
A háború kitörésekor katonai szempontból felemás helyzetben volt Erdély. Európai szemszögből nézve 1914-ben nem egy vezető nagyhatalom az Osztrák–Magyar Monarchia, de nem is kis állam. Egy regionális, középhatalom, amely katonai szempontból körülbelül a negyedik, ötödik hadsereggel bír Európában, a haditechnikai felszereltsége pedig a hetedik, nyolcadik szinten mozog. Gyarmatai nincsenek, az osztrák–magyar hadiflotta ráadásul későre épül ki, stratégiai szempontból pedig nagyon kényes helyzetben van. Egyszerre a Kelet és a Nyugat közötti átjáró Európában, az Oroszországgal szembenálló első olyan ellenfél, akivel annak a terjeszkedés folyamán meg kell vívnia. Ugyanakkor a Balkán kapuja, nem beszélve arról, hogy az etnikai kérdést belsőleg nem tudta rendesen megoldani. Belső stabilitása viszonylag kiforratlan, így katonailag nem számítható a vezető hatalmak közé. Érdekes kérdés, hogyan fogadták a románok a besorozást a monarchia hadseregébe. Murádin János szerint ez régió kérdése volt: ha a dél-erdélyi területeket – Fogaras környékét – nézzük, nagyon sok volt a dezertőr. Inkább átmenekültek a Kárpátokon, hogy megszabaduljanak a besorozástól. A belső-erdélyi térségekben, ahol jóval kevertebb volt lakosság – nem beszélve a Partiumról, ahol nem nagyon volt olyan román ember, aki ne beszélt volna magyarul – egészen másként tevődött fel a kérdés. Utóbbi régiók ugyanis mindig fejlettebbek voltak, és a románság számára is nagyobb munkalehetőségek kínálkoztak. Számukra fontos volt az, hogy társadalmilag elismert pozíciókba kerüljenek, illetve a hadseregen belüli ranglétrán való emelkedéssel – ami háború esetén felgyorsul – olyan társadalmi pozíciókra tegyenek szert, amit a háború után gazdasági előnyökre válthatnak. Összességében az Osztrák–Magyar Monarchián belül 250 ezer erdélyi román katona harcolt, ami masszív tömegnek számít. Noha ezt a számot a román történészek később cáfolták, a bécsi archívumokban pontosan le van írva minden, foglakozástól a vallásig. Bár a vezérkarban nem voltak románok, de főtisztek, akik ezredeket, hadosztályokat vezényeltek, voltak közöttük. A vezérkar 80 százaléka német volt, illetve erdélyi szász vagy sváb, egy külön kaszt, ahová nehéz volt bekerülni.
A hadsereg összetétele
Az osztrák–magyar hadsereg hármas osztású volt: a közös, vagyis a Kaiserlich und Königliche Armee (császári és királyi) hadsereg, aminek elit alakulatai, tüzérsége, légiereje, haditengerészete volt. Külön volt Landwehr, az osztrák fél saját honi hadserege, és a Magyar Királyi Honvédség, a Monarchia magyar elemeinek hadserege. Ez számbelileg a közös hadsereg mindössze 20 százalékát tette ki, hadi eszközeik pedig korlátozottak voltak. A háború elején csupán a közös hadsereg vett részt a harcokban, majd a veszteségek pótlására bevetették a Honvédség és a Landwehr alakulatait is. A Királyi Honvédség a magyar katonai hagyományokra épült, a honvédség vezéralakulata a huszárság volt. Haditechnikai szempontból felvehették a versenyt a közös hadsereggel, de számbelileg jóval elmaradtak attól. A Magyar Királyi Hadseregben kivételesen a vezényleti nyelv is magyar volt. Erdélyben a Honvédség volt számottevő, tagjainak 38-40 százalékát Erdélyből toborozták. Ugyanakkor az erdélyi románok és egyéb nemzetiségek általában a közös hadseregbe kérték felvételüket. A Székely Hadosztály 12 ezer főt tett ki, és három nagyobb szegmensből tevődött össze: a kolozsvári ezredtörzsből, a nagyszámú székelyföldi határezredek maradványaiból, valamint a menetközben a frontról hazatérő és melléjük csapódó hadosztálytöredékekből. 1919. januárjában a Székely hadosztály sikeresen állt ellen Csucsánál a bevonuló Román Királyi Hadseregnek.
Félmillió erdélyi áldozat
Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után, tehát 1914. június 28-át követően a Monarchia megosztott volt politikailag. A császár hajlott a háborúra, de csak abban az esetben, ha német támogatást kap. A Monarchiának szüksége lett volna egy gyors győzelemre, hogy a belső széthúzó erőket is visszafogja. Gróf Tisza István ki is fejezte aggodalmát, miszerint nem biztos, hogy jó ötlet háborút indítani. Úgy vélte, a Monarchiába bekerülhet egy óriási szerb tömeg, ezáltal pedig tovább csökkenne a magyar lakosság aránya. A viták miatt kerül sor csak július 28-án a hadüzenetre. Ezután már felgyorsulnak az események, és elkezdődnek a sorozások. Ezek egyenlő arányban érintették a Monarchia különböző régióit, tehát ugyanúgy vittek el erdélyi magyarokat, románokat, szászokat, svábokat, mint cseheket, dél-szlávokat, olasz vagy szlovén nemzetiségűeket. Erdély akkori lakossága, az 1910-es népszámlálás szerint 5 millió 250 ezer fő volt. Az erdélyi részekből 840 ezer embert vittek el – az aktív lakosság zömét. Az Osztrák–Magyar Monarchia nagy veszteségei már a háború elején megnyilvánultak, a szerbek ugyanis sikeresen állnak ellen, bevonulnak a hegyekbe, elhúzódik a déli frontnak a lerendezése, az oroszok ellen pedig egy hatalmas vereség következik be. 1914. szeptemberében a Monarchia jelentős személyi veszteséget könyvelhetett el. A háború Erdély teljes gazdasági összeomlásához vezetett. A hadiipar szükségletei miatt átalakul az ipari termelés, a mezőgazdaságból kivonódik a munkaerő, a háború utolsó éveiben már a termést sem volt ki learassa, és a háború után gazdaságilag igencsak megterhelő volt visszaállítani mindent a háborút megelőző állapotokra. 1919 után a bevonuló román hadsereg elhordott mindent, ami mozdítható volt hadizsákmány fejében. A friss bukaresti adminisztráció gyanakvással tekintett új „gyarmatára”, befektetni nem akart, nagyobb beruházásokra sem pénz, sem politikai akarat nem volt. Gyakorlatilag itt már tragikus fordulatot vesz a háború, ugyanis a Monarchia a hadseregének egynegyedét elveszítette – a katonák meghaltak, fogságba estek. Méghozzá a veszteség nagy része az elit alakulatokat érintette. Az egész háborút tekintve a besorozott erdélyiek 60 százaléka vagy elesett, vagy fogságba került, illetve sebesülten érkezett haza. „Nagyjából félmillió erdélyi halt meg vagy a háborúban, vagy azt követően, a fogságból betegen hazatértek közül”– mondja Murádin János. Ráadásul az erdélyi szászokat ezek a veszteségek különösképpen érintették: nemzeti öntudatból, de a német vezényleti nyelv miatt is, tömegesen jelentkeztek önkéntesen a hadseregbe.
Nanó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemes Előd helyét Váncsa Albert vette át (Személycsere a sepsiszentgyörgyi tanácsban)
Megvonta Nemes Előd mandátumát az EMNP háromszéki szervezete, ezért a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülése azzal kezdődött, hogy a testület tudomásul vette a Néppárt átiratát, és igazolta az alakulat választási listáján következő személyt. Váncsa Albert nyugalmazott tornatanár nyomban letette az esküt, megköszönte a bizalmat, és a következő határozattervezetről már szavazott is.
Nemes Előd – aki nem jelent meg a tegnapi ülésen – rövid állásfoglalásban közölte: meg kívánja támadni a határozatot a bíróságon, mert úgy érzi, megdolgozott a mandátumáért, az emberek nem az üres pártlistára szavaztak, amit az is bizonyít, hogy ő maga ezerrel több szavazatot kapott megyei jelöltként, mint az EMNP. Megemlíti, hogy megválasztása után is félezernél többen keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal, és mindenkit arra kér, hogy továbbra is bizalommal forduljanak hozzá. Az EMNP volt sepsiszentgyörgyi elnökét a megyei szervezet februárban zárta ki a pártból, miután Nemest az RMDSZ megbízta a magyarországi választások előtti regisztráció irányításával. Nem sokkal ezután az Erdélyi Magyar Ifjak is kizárta soraiból egykori elnökét. Nemes Előddel már az ötödik személycserére kerül sor a helyi tanácsban a 2012-es választások óta: tavaly az RMDSZ-frakció három tagja távozott (ketten tisztségeik összeférhetetlensége, a harmadik diplomahamisítás gyanúja miatt), az idén az egyik NLP-s tanácstag engedte át helyét a soron következő jelöltnek szakmai elfoglaltságára hivatkozva.
Demeter J. Ildikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyudvarhelyi igen az autonómiára
A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület egyöntetűen elfogadta csütörtöki ülésén a Magyar Polgári Párt (MPP) frakciója által beterjesztett autonómia-határozattervezetet, mely szerint a település a székelyföldi önkormányzatokkal együtt egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akar tartozni.
Az ülésen felszólaló Bodnár László jegyző megjegyezte, véleménye szerint a tárgyalt téma meghaladja a helyi önkormányzat hatáskörét, hisz a városatyák csak olyan ügyekben dönthetnek, melyeket megvalósíthatnak.
Biró Edit, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosa arra mutatott rá, hogy a prefektusi elutasítástól eltekintve a határozatot azért is fontos elfogadni, hogy Székelyudvarhely példát mutasson a Székelyföld határvidékein lévő települések önkormányzatai számára.
Csütörtökön egyébként az MPP csíkszeredai önkormányzati frakciója is benyújtotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, mely várhatóan a következő tanácsülésen kerül napirendre.
Mint ismeretes, az SZNT február 12-én fordult nyílt levéllel a székelyföldi önkormányzatokhoz, arra kérve ezeket, hogy fogadjanak el autonómiapárti határozatot. A szervezet a határozat szövegtervezetét is mellékelte. A felhívásnak eddig 12 település önkormányzata tett eleget.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Ismét volt egy „fekete kedd” a parlamentben
Tavaly decemberben 10-én, kedden próbálták biztosítani büntetlenségüket a honatyák a büntető törvénykönyv módosításával. Most pedig, június 24-én, az újabb „fekete kedden”, megszavazták azt a törvényt, amelynek értelmében a megyei tanácselnökök és a polgármesterek mentesülnének az érdekkonfliktusoktól.
A sajtó „bekavart”
A törvénynek látszólag nincs semmiféle köze az érdekkonfliktusokhoz. A jogszabály értelmében a megyei tanácselnökök és polgármesterek jog szerinti tagjaivá válnak a községi, városi, municípiumi és megyei közüzemi szolgáltatások és helyi közhasznú társaságok igazgató tanácsainak. Ha pedig ha másvalakit jelölnének ki e tisztségre, akkor ők maguk határozhatják meg helyettesük személyét. A jelenlegi törvény szerint erről a helyi vagy a megyei tanács dönt.
A most megszavazott jogszabály a közüzemi szolgáltatásokat szabályozó, 2006-ban elfogadott törvényt módosítja. A módosításokat azonban a szenátus 2013 novemberében elutasította. A tervezetet ezt követően a szociáldemokrata honatyák még az európai parlamenti választások előtt készítették elő a képviselőházi végső szavazásra.
A május 27-i ülésen azonban a szociáldemokrata képviselő, Iulian Iancu minden külön magyarázat nélkül a jogszabálytervezet visszaküldését kérte az általa elnökölt ipari szakbizottságba. Ennek feltehetőleg az lehetett az oka, hogy a bukaresti sajtó már május közepén felhívta a figyelmet: a módosítások kidolgozásánál a szociáldemokrata honatyák nem konzultáltak az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI), jóllehet a módosítások megváltoztatják az összeférhetetlenség kritériumait.
1200 „büntetlen”
A tervezetet hat szociáldemokrata képviselő nyújtotta be a képviselőházba. Kidolgozói között van Florin Iordache, aki a tavalyi, decemberi „fekete kedd” alkalmával egyik fő hangadója volt az amnesztiáról és kegyelemről szóló törvénytervezet, illetve a Büntető Törvénykönyv módosításai elfogadásának. De a tervezethez nevét adta a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője, Marian Neacşu is.
A jogszabályt a hatalom képviselői – a Szociáldemokrata Párt, az Országos Szövetség Románia Haladásáért, az RMDSZ, a Konzervatív Párt, és a Victor Ponta kormányfővel újabban lepaktáló Dan Diaconescu Néppárt – szavazták meg.
Ha a képviselőházi szavazást követően Traian Băsescu államfő kihirdeti a törvényt, akkor a legfelsőbb bíróság elé terjesztett több száz ügycsomót érvényteleníthetnek. Az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség elnöke, Horia Georgescu szerint az összeférhetetlenséggel gyanúsított helyi választottak ellen leállnának a kivizsgálások, több mint 1200 helyi választott mentesülhetne az összeférhetetlenség vádjától.
Közéjük tartoznak olyan nevek is, mint Nagyszeben polgármestere, Klaus Iohannis, a Brassó megyei tanács elnöke, Aristotel Câncescu, Konstanca polgármestere, Radu Mazăre, a Konstanca megyei tanács elnöke, Nicuşor Constantinescu, a Hunyad megyei tanács elnöke, Mircea Moloţ.
A legtöbben azonban kisvárosok és községek polgármesterei, elsősorban a szociáldemokraták részéről, akik egyébként – mindenekelőtt a választási kampány során – igen nagy nyomást gyakoroltak a párt központi vezetésére a törvény elfogadása érdekében. Victor Ponta kormánya egyébként tavaly sürgősségi kormányrendelettel kívánta keresztülvinni a parlamenten a jogszabályt, ám Brüsszel negatív véleményezése kapcsán felhagyott a kísérlettel. Liviu Dragnea kormányfő-helyettes utoljára idén áprilisban tett ígéretet pártja kiskirályainak, egy brassói összejövetel alkalmával a törvénymódosítások mielőbbi elfogadására.
A módosítások rövid története
A Szociáldemokrata Párt már régebben igyekszik megszabadítani helyi választottjait az összeférhetetlenség vádjától. A próbálkozások már 2008-ban megindultak, amikor az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség elkezdte kivizsgálni az összeférhetetlenséggel gyanúsított megyei tanácselnökök és polgármesterek helyzetét. A kivizsgálások számának szaporodásával egyenes arányban nőtt a megyei kiskirályok tiltakozása is.
Liviu Dragnea 2013 júliusában megígérte a Szociál-Liberális Szövetség (USL) helyi választottjainak, hogy a kormány megváltoztatja majd az ügynökség működését szabályozó törvényt, pontosabban világosabbá teszi az összeférhetetlenség ismérveit. Brüsszel – korábban már említett – fejcsóválása miatt azonban az Igazságügyi Minisztérium nem hagyta jóvá a módosításokat.
Tavaly októberben, a polgármesterek nyomására, a Szociál-Liberális Szövetség a helyi közigazgatási törvény esetében három, nagyjából azonos tartalmú módosítással kívánta kielégíteni a pártszövetség választottjainak igényét. A módosítások közül az egyiket a kormányhoz, a másik kettőt pedig a törvényhozás két házához nyújtották be.
Idén márciusban furcsa dolog történt: az Európai Bizottság közigazgatási hatáskörökkel foglalkozó bizottságának igazgatója, Vittora Alliata de Villafranca egymás után két levéllel fordult Bukaresthez. Március 11-i levelében azon a véleményen volt, hogy kulcsfontosságú lehet bizonyos helyi választottak részvétele az igazgatótanácsokban, abban tehát nincsen semmi rendkívüli, ha közüzemi szolgáltatások vezető tanácsának tagjai. Március 21-i levelében viszont már az összeférhetetlenséget szabályozó törvénykezés szigorú alkalmazását követelte.
Úgy tűnik, hogy Bukarest végül is a brüsszeli tisztségviselő első levelét vette komolyan, és a képviselőház most elfogadott törvénymódosításokkal lehetővé tette a vezetőtanácsi részvételt, vagyis a büntetlenséget a helyi választottak számára.
Bogdán Tibor. maszol.ro

Köpecről indulva…
A nép ajkán élő mondák serkentőleg hatnak a vendégforgalomra. Jó példa erre Erdővidék északnyugati sarka, Attila hun király feleségének – a székelyek Réka királynéjának – állítólagos sírhelye, ahová egyre nagyobb számú turista látogat.
A Rika-hegységben látható Árpád-kori várromok, a népi képzelet által odavarázsolt mondai alakok felkeltik a múlt iránt érdeklődők kíváncsiságát. Természetes, hogy a mondák valóságtartalma vitatható, de érdemes elgondolkodni azon, hogy Izraelben három helyen mutogatják Mózes sírját, és körülötte virágzik a turizmus. A magyar királyság törcsvári kastélyában Drakula uralkodik, pedig a kegyetlen vajda soha nem járt ott. A nagyszámú turista, illetve zarándok nem rágódik a mondák valóságtartalmán. Ismerünk olyan magyarországi magyar szakos tanárnőt, aki műemléknézés helyett Drakula inget vásárol.
Mielőtt továbbhaladnánk, meghatározzuk a Rika-hegység földrajzi fekvését, mert a bemutatásra kerülő turistaút, gyalogtúra fő célja eljutni a Rikába. A Rika viszont tág körű megnevezés, van, aki a felsőrákosi keresztút környékét is így nevezi. Valójában a Rika az Észak-Persány-hegység Olt-szoros és Hagymási-hágó közti szakaszát jelöli. A népi etimológia szerint mi sem természetesebb annál, hogy e hegy Réka királyné nevét viseli. A gyalogtúrára fel lehet kerekedni a közeli Baróton, Vargyason, Felsőrákoson, illetve Köpecen. Nyilván Udvarhely és Brassó megye irányából is megközelíthető. A kirándulásokon lehetőség adódik a székely települések értékeinek megismerésére. Köpec és környéke
A legideálisabb gyülekezőhelyek egyike Köpec központja, a buszmegálló, a honvédő háborúkban elesett köpeci hősök emlékműve előtti tér. Köpec a honfoglalástól kezdve magyar, később székely település. A Kőcsuk hegyén a székely letelepedés előtti három évszázadban magyar közösségek éltek, ezt igazolják a régészeti kutatások. Itt az első világháború előtt a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Csutak Vilmos, majd 1927-ben a köpecbányai mérnök, Hoffman Géza honfoglalás kori, azaz 10. századi magyar honfoglalókra jellemző lovas sírokat tárt fel. Mielőtt a falut északi irányba elhagynánk, bal kéz felől érdemes benézni a közeli református templomba. A 14. századi alapokon álló és a 19. században átépített templomot a déli oldalon (1926-ban) kibővítik egy bejárati szárnnyal. Ennek kazettás mennyezetén a köpeci nemesi családok címerei láthatóak, melyeket Keöpeczi Sebestyén József – a történelmi Magyarország és Nagyrománia címerét is tervező – hírneves heraldikus készített. Érdekességük, hogy a feliratokat csak tükörolvasással lehet elolvasni. A nyugati karzat mellvédjére festett címerek, valamint az orgonakarzat alatti három kazetta is az ő munkája. Keöpeczi Sebestyén Józsefet neve alapján köpecinek gondolnánk, de ő a történelem furcsa játékaként 1919-ben került a faluba. A háború végén a szülőföld védelmére önkéntes alapon szerveződő Székely Hadosztály hadnagya volt. Miután a többszörös túlerővel küzdő hadtest egy része megadja magát az Erdélyt megszálló román hadseregnek, rövid fogság után kényszerlakhelyre internálják őket. Keöpeczi Sebestyén kényszerlakhelyeként – neve alapján – Köpecet jelölik ki.
A templomnéző után – a Barót felé vezető úton északra haladva – a falut elhagyva, a Köpec patakán – amelyet gyakran neveznek Barót patakának, a hidat Barót hídjának – átvezető híd után, bal oldalon megtekinthető a 300 éves, 35 méter magas, 7,3 méter kerületű famatuzsálem, a köpeci szil, amely 2011-ben Romániában elnyerte az Év fája címet.
1848-ban vívott csaták
A köpeci szil tanúja volt a székelyek két, szabadságért folytatott csatájának. Az elsőt közvetlen közelében vívták 1848. december 9-én. Az első osztrák katonai egységek Erdővidéken törnek be, mert a szomszédos Udvarhelyszéket Heydte osztrák katonai parancsnok tartja megszállás alatt, ugyanakkor Brassó irányából is érkeznek csapatok. Heydte, miután a november 30-i, Hidvégnél zajló csatában visszavonulásra kényszerül, december 9-én a köpeci híd közelében megtámadja az erdővidéki őrséget, és kisebb győzelmet arat. Heydte a háromszéki székely önvédelmi harc megtörésére, a székelység megfélemlítésére adja ki a parancsot Köpec elpusztítására. Miután mindenkit a saját házába rendel, este felgyújtatja a falut, és ördögi megfontolásból a szomszédos Ágostonfalva román népét (is) odarendeli a székelyek és a románok közti feszültség gerjesztésére. Az éjszakai rablás-fosztogatás idején sorra kerülő öldöklésben félszáz köpeci civilt, asszonyt, gyermeket és öreget mészárolnak le.
Köpec hídját elhagyva, az út jobb oldalán álló közeli kopjafa jelzi a csata helyét. Mivel a székely nép köztudottan makacs, szabadságvágya jóval erősebb, mint ahogy azt a megszállók gondolják, alig négy nap múlva – a felsőrákosi bekötőút környékén, a Véczer nevű domb nyergénél, másképp Rikánál –, 1848. november 13-án megbosszulják Köpec pusztulását. A székely határőr-katonaság, a frissen alakult nemzetőrök csapatai és a Gábor Áron öntötte ágyúk tüzérei, élükön az ágyúöntő tüzérparancsnokkal, néhány órás csatában tönkreverik Heydte nyolcezer fős seregét. (folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Álszent aggodalom
Ne tegyétek tönkre az Unirea kollégiumot! címmel közleményt tett közzé az egyik román szenátorunk, aki a marosvásárhelyi oktatás etalonjának nevezte az Unirea kollégiumot, ahol 1200 román és magyar nyelven tanuló diák öregbíti az oktatás és a tanintézmény hírnevét. Eddig nincs is gond. Ám a honatya szerint az iskola a szakadék szélére került, ami kétségbeesésbe kergeti a szülőket, tanulókat egyaránt.
Hamar kiderült, hogy a "katasztrófa", amely a szenátor szerint a szakadék szélére sodorta az intézményt, nem egyéb, mint az, hogy, "a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mintájára", az RMDSZ arra készül, hogy "kiebrudalja a román tagozatot, és egy új, római katolikus teológiai profilú líceumot hozzon létre". Ugyanis az épületcsoportot, amelyben az iskola működik, visszaszolgáltatták a római katolikus egyháznak. Ebből pedig, köztudott, nagy bajok következtek.
A szenátor az RMDSZ álláspontját kifogásolja, amely szerint a katolikus elméleti líceum létrehozásával, jobban mondva visszaállításával a magyar közösség jogos igényének tesznek eleget, mert szerinte nincs is erre igény.
Persze tiltakozik ez ellen, mint ahogy korábban, amikor a kormány helyi megbízottja volt, vehemensen tiltakozott az erdők visszaszolgáltatása ellen is, és sorozatban támadta meg a bíróságon a magyar grófok szerinte jogtalan restitúciós igényét. Argumentumként egyebek között a megyei tanfelügyelőség álláspontját idézi, amely szerint "ebben a pillanatban nem lehet pluszposztokat és jogi személyiséggel rendelkező oktatási intézményeket létrehozni", mert a beiskolázási tervet már elfogadta az oktatási tárca, amiről kormányhatározat is született. Azonban politikai nyomásra – szerinte az RMDSZ sarokba szorította PSD-t, és ezáltal veszélybe került a főtanfelügyelő bársonyszéke is – a megyei tanfelügyelőség vezetője is visszakozott korábbi álláspontjáról, és a helyi adminisztrációra bízza, oldja meg.
A szenátor felszólítja az illetékeseket, "ne politikai vagy etnikai meggondolások alapján döntsenek", a katolikus egyháztól pedig toleranciát, megértést, felebaráti szeretetet követel: "ne hagyják, hogy az etnikai szeparatizmus és a politikai viszályok áldozatává váljék", ne tegyék tönkre az oly sok nehézség árán felépített Egyesülés líceumot.
A farizeusság magasiskolájaként lehetne tanítani ezt az álszent aggodalmat. Mert miközben a román tagozat sorsát siratja, egyetlen szóval sem említi, hogy ez az oktatási intézmény valamikor színmagyar katolikus főgimnázium volt, mint ahogy a Bolyai is tiszta magyar oktatási intézményként működött. Ha nem volna farizeus, az ellen is tiltakoznia kellene, hogy például az ortodox egyház máig sem adta vissza a görög katolikusoknak a főtéri alsó katedrálist.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

"A sors kereke a végzetre forog?" – Erdély a Nagy Háborúban
Csütörtökön délután, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve, a Bernády Házban mutatták be Koszta István bölcsész-újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része. A művet Pál Antal Sándor akadémikus méltatta, aki nem a könyv tartalmáról beszélt – arról részletesen maga a szerző szólt – hanem egyfajta bevezetőt tartott a kötet születésének körülményeiről.
Véleménye szerint Koszta István jól dokumentáltan – román, német, magyar hadtörténeti anyagok alapján – írt fontos dolgokról, érdekesen, olvasmányosan. Olyan hiánykönyvnek nevezte, amelyre szükség volt, és amelynek már nagyon régen meg kellett volna születnie.
Koszta István elmondta, hogy a kezdő fejezet címe – Mi dolgunk volt a háborúban? – pontosan tájékoztat a három kötetre tervezett írás első könyvének tartalmáról. Burián István, Őfelsége személye körüli miniszterünk, a forgatókönyv egyik szerkesztője, akitől a trilógia címét is kölcsönözte, egyféle válasza: "Az egész egy borzasztó istenítélete, mely győztessé teszi azt az oldalt, amelynek igaza van." Mint mondta, nem szerkesztői fondorlatként idézi meg Tisza Istvánt is, akinek a korrespondenciájában, parlamenti válaszaiban, kortesbeszédeiben nem mindig tételesen ugyan, de kivehetően ott vannak a Nagy Háború erdélyi "történeteinek" értelmezési esélyei a maguk valós összefüggéseiben és dimenzióiban. Az első fejezetben idézett Tisza- szövegekben néhány kulcsszó, sőt mondat van, amelyeket tájékoztató kiegészítéssel továbbgondolásra ajánlott, még mielőtt a következő két kötetben a téma teljes feldolgozásába kezdene.
Pollmann Ferenc tudományos kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa a könyv hátsó borítóján olvasható méltatásában kijelenti: "Mindaz, amiről Koszta István legújabb könyve íródott, éppen kereken száz esztendeje történt: 1914-ben, amikor a világ még mindig nem szembesült azzal a döbbenetes felismeréssel, hogy képes elpusztítani önmagát. A rákövetkező bő négy esztendő azután meghozta ezt a felismerést is. Van valami végzetszerű az első világháború keletkezéstörténetében, mintha csak a sors akarata lett volna, hogy Európa, majd a világ büszke nemzetei és birodalmai egymásnak essenek; okos és tekintélyes politikusok alvajárók módjára vezessék tévútra a rájuk bízott milliókat; rettenthetetlen hadvezérek küldjék vágóhídra legkiválóbb katonáikat; a világ legokosabb koponyái és legkiválóbb művészei acsarkodjanak egymásra a nem is olyan képzeletbeli frontvonal két oldalán. Hogyan történhetett ez? – kérdezik azóta is, akik számára nem csupán ócska jelszó, miszerint "múlt nélkül nincs jövendő", és ezt kérdezi Koszta István is. A tőle megszokott szívóssággal és alapossággal faggatja a száz év előtti történések emlékeit, és amit talál, legott megosztja olvasóival. Ami talál, leginkább elborzasztó, néha komikus, és néha felemelő, mégis – Nietzsche szavaival élve – emberi, nagyon is emberi.
A szerző hasonló tárgyú, megjelent könyvei:
HUSZÁRTÖRTÉNET (2008) – A marosvásárhelyi 9. hv. huszárezred története
Nem (csak) Erdély volt a tét I. (2010) – Kései tudósítás a párizsi konferenciáról
Nem (csak) Erdély volt a tét II. (2011) – Mária román királynő párizsi követsége
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Otthonom a magyar nyelv
Beszélgetés a 75 éves Lászlóffy Csaba költővel, íróval
– Egy harmincöt évvel ezelőtt megjelent könyvére, az Apokrif (1979) címűre figyelt fel a közvélemény, amellyel új műfajt teremtett a groteszk és az ironikus történelmi jelenítések formájában. Egyfajta "történelmi álruhába" menekült, sikerült kijátszania a hatalom cenzúráját olyan időkben, amikor a napi sajtóban például nem lehetett leírni azt, hogy "református lelkész".
– A groteszk, az irónia hangja, néhány korai drámámtól eltérően, valójában később vált jellemzővé prózai műveimben; itt még a múltidézés tragikusabb analógiájáról van szó, melyet a távolabb élő, akkor még ismeretlen írótárs, Varga Zoltán is lereagált volt nyomban az 1979-es újvidéki Periszkópban, miszerint sajátos módját választottam a múlttal való szembesülésnek, mindannak – idézem tőle –: "ami a letiportak tömegében általában öntudatlanul és ösztönösen szokott munkálni, kiemelkedő értelmiségiek, csúcsemberek esetében a tudatos magatartás sajátos formáit kristályosítja ki: mimikri mögé rejtett, kivezető utakat kereső «csendes politizálást«, kulturális értékmegőrző munkát, utókorra apelláló tanúszerepet, életérzést kivetítő és szimbólumokba sűrítő művészi alkotásokat… Felmerült, baráti ötletként, három évtized múltán, hogy az Apokrifot ki kéne adni újra, az akkori visszhangjára is gondolva, hisz nem csupán itthon és Magyarországon jelent meg róla egy tucat értékelés, elemzés, de még a Cs. Szabó Lászlónak eljuttatott példányra is tüneményes válasz érkezett, a levél egyik kitétele szerint Cs. Szabó londoni emigrációjában Kós Károly munkássága mellett, ebben a ritka könyvben talált enyhülést súlyos betegsége idején.
– Tordán született, majdnem azon a napon, amikor költő bátyja, Lászlóffy Aladár. Kérem, meséljen gyermekéveiről!
– Legszívesebben vallomás- és versidézetekkel válaszolnék. A honnan?-ra egyértelmű a válasz. A géneknek nem a "játékára" gondolok ezúttal, hanem arra, hogy egy belső égtájnak, a benned élő természet viszontagságainak vagy kitéve, melynek köszönhetően szívednek nem véletlenül lett ilyen a ritmusa, akárcsak szellemedben a rend. Halottaidra gondolsz, s látod gyermekeidet. Néha elég egy kései felismerés, egy megbocsátással fölérő "tapasz", hisz többnyire már csak hegeket találsz… Torda. Ahol már sejtettem, hogy lekaszált fényben (szemüreg-mélyben) lányok feküsznek dideregve… (Mellük havából ha ki lehetett volna olvasztani a megígért világot!)
… Amire nem emlékszel / vagy nem akarsz / emlékezni a sólyomréten át / klasszikus szimptomák // a rég beomlott tetejű / udvarház a mohás igék / a hosszúfarkú citromsármányt / rejtő tarló a cickány rágás-/ nyoma a rovarok páncélján /– minden kódolva testem préda / májam préda a gondolatok / könyvtára is iszapos hallgatás / mint árvizek után s a gyermek- / korod is végképp (…) Szellemi szülővárosom Kolozsvár lett; tágabb szülőföldem s állandó otthonom a magyar nyelv… Addig élsz, míg gyermekkorod látomása az ólomszél, a sejtek kiszáradása ellenére visszatér; csak bírja a szíved.
– Több drámáját mutatták be Erdélyben, Magyarországon és másutt. "Szellemes dramaturgiáról és erőteljes drámai nyelvről tanúskodnak ezek a darabok: szinte kiáltanak a színházi előadás után – írta Pomogáts Béla 1981-ben. – A Nappali virrasztás 1976 nyarán a Gyulai Várszínházban aratott sikert, remélhetőleg Lászlóffy Csaba többi műve is meg fog elevenedni a hazai színpadokon…"
– Nappali virrasztás című drámám Vörösmarty s Bajza bujdosásáról szól a szabadságharc 1849-es bukása után. Dokumentum értékű idézetek és utalások mellett – vagy inkább ellenére – allegorikussá, áthallásossá tette a drámát a két bujdosó író és a Mészáros (potenciális besúgó, jóllehet a Korunkban megjelent előtte egy jó része) – így itthon, mint több más magyar történelmi tárgyú mű eljátszására, nem volt esély. Sík Ferenc rendezőnek köszönhetően a nyári gyulai szabadtéri színpadon került sor az ősbemutatójára, majd egymás után több magyarországi társulat játszotta.
Pápán aztán ezzel a darabbal avatták volt fel az új színház épületét, s habár a budapesti főrendező ígérete dacára a Kádár-rendszer idején, "baráti figyelmeztetésre" '56-ra való utalásokat gyanítva benne (holott az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről szólt valójában), eltanácsolták a színrevitelét, közvetlen a rendszerváltozás után a Nemzeti Színház kamaraszínpadán csaknem két tucatszor játszották sikerrel. Itthon csak egy pódium- előadást ért meg 1981-ben, a medgyesi református parókián.
– Bertha Csilla, aki Sütő- és Székely János-drámát is fordított angol nyelvre, Donald E. Morse-zal lefordította Az eretnek c. drámáját. Miről szól ez a színmű és milyen volt a mű fogadtatása?
– Mintegy negyven drámát írtam eddig, a budapesti Mundus Kiadó vállalt harminckettőt két kötetben… Abszurd színműveimre, bár kötetben még a hetvenes évek elején megjelentek, még mostohább sors várt: volt, amelyik el is "kallódott" a cenzúraviszonyok miatt. A legrégebbi, még a történelmi drámák előtt, az Akit a kereszten felejtettek "comico- tragoedia", még 1971-ből – magyarországi diákszínjátszók előadták volt, igaz. Bertha Zoltán: Profán passió – a modern erdélyi Krisztusdráma változatairól szóló tanulmányában ezt a groteszk színpadi művet tragikomikus bohózatnak nevezi, amely tele van "a fekete humort, a karikaturisztikus groteszket markírozó, cikázó anakronizmusokkal, utalásos szóviccekkel, maró iróniájú szójátékokkal: azért is neoavantgárd jellegű, mert a kihívó »proteszt« hangütést kottázza", s a szarkasztikus szenvedély kapcsán Donald. E Morse angol nyelvű tanulmányára hivatkozva kiemeli Lászlóffy abszurdjainak bizonyos világirodalmi rokoníthatóságát Mrozek, Havel, Genet, Albee, Beckett stb. némely műveivel…
Az eretnek, egyén és hatalom, erkölcs és elnyomás, eszmény és valóság ellentétét az abszurdlátomásig fokozva azt sugallta, csupán a kortárs olvasóknak (mert saját költségemen sikerült megjelentetni a Bolondok játékai című drámagyűjteményben), hogy a totalitárius hatalmi rendszerek tragikus történelmi szituációiban nemcsak az alattvalók szabadság-, autonómia- és szubjektumvesztése, az egyszerű és a szellemi ember megsemmisülése a nyilvánvaló és tragikus, hanem magának az öntömjénező, imádatot követelő hatalomnak a groteszk felőrlődése is.
A jég 1990 után tört meg, miután Floridában, egy nemzetközi találkozón bemutatták angolul Az eretnek vagy csórécsigavész című drámámat, amely a Kádár-rezsim idején odaát is elutasításra talált. De – az angliai, írországi s a 2006-os New York-i előadások után és dacára – itthon nem került színre még. Holott a szellem korlátozásának, a terror rejtettebb formáinak akár, a történelmi visszajátszása aligha megy újdonságszámba – Kelet-Európában különösképp –, s nem csupán bohózat formájában, de olykor bumerángként hat tartós gyógyulást remélő tudatunkra.
– Nagy Pál írta 1986-ban Lászlóffy Csabáról: "A minap még, jó évtizede, Balassi Bálinttól, Bethlen Miklóstól, Mikestől, Apáczaitól hozott címünkre verses üzenetet (…), most pedig, legutóbb a sztregovai udvarház gazdáját, Madách Imrét, Az ember tragédiája költőjét kereste fel, de csak átutazóban, mert már várta őt itthon a 20. sz. második felében egy zilált külsejű férfiú, aki novellafüzérnek álcázott vallomásai továbbítását kérte tőle sürgősen…" Kiről van szó, és mennyire sikerült a "továbbítás"?
– Először is, Nagy Pál magyartanárom volt a kolozsvári Apáczai, akkoriban még 2-es számú fiúlíceumban.
UDVARHÁZ SZTREGOVÁN c. kötetemről írt a megjelenés után. A Madách-regény mellett egy elbeszélésfüzér: az emlékezésből fakadó szaggatott időkezeléses technikával megalkotott történet. A méltatások szerint az író a spionoktól körülvett, magányos, beteg, csalódott Madáchnak nemcsak gondolatait, de egész életterhét is mintegy magára veszi, szuverén módon bánik azzal, mintha saját naplóját írná, saját rettegéseit vetné papírra, s egyszerre közelíti és távolítja az olvasót ehhez a világhoz és ettől a világtól, melyben már-már mellékes körülmény, hogy egy Madách nevű író élhette meg egy sztregovai udvarházban.
– Szintén Nagy Páltól tudjuk, hogy milyen sokakkal találkozott ’86-ig: Ovidiusszal, Mirabeau-val, Johann Sebastian Bachhal, Herzennel, Kossuth Lajossal, Mazzinival. Azóta eltelt még közel 30 év. Kiket "keresett" fel még térben és időben?
– Csupán egyetlen kötetem – a Bestseller- avagy a bestia nem alszik – szerkesztési koncepciójának jegyében került egymás mellé Cervantes, Zách Klára és … Márai Sándor sőt Hemingway és Örkény, archaizáló szövegfikciók és szerepjátékok, vagy például a bibliai Támár, Egon Schiele, Thomas Mann, Tintoretto, Vajda János, Cervantes, a bizarrá és morbiddá alakuló perverz Zách Klára történelmi parafrázis, Renan, és kedvenc szellemtársam: Romain Rolland, II. Szilveszter pápa, Bonaparte Napóleon, Bolyai János, Siegmund Freud, Eugénie császárné, Klaus Mann, Chamberlain – hadd ne folytassam. Ezt egy ifjú költőtárs, Korpa Tamás összegezéséből idéztem, aki Párhuzamos életrajzok – egy metapillanat kulisszái című tanulmányában az emlékezet hatástörténetéről értekezve prózaírói módszeremről azt állítja, hogy nem az ars memoriae által jellemzően kanonizált szituációkat és tereket tematizálom és foglalom fikcióba, hanem szubjektív emlékezet-apokrifeket hozok létre, radikálisan szakítva a konvencionális nemzedéki közérzetrögzítés sematikájával. Egyfajta idősík(el)tolódással bizonyos egyidejűség megteremtésére törekedtem. A különböző korok személyiségei így váltak kortársaimmá – anélkül, hogy aktualizáltam volna valamit is a korból, amelyben éltek…
Valahogy így kezdődött az én "reinkarnációs" galoppom az időben.
– Némelykor nehéz meghúzni a határvonalat a műfajok között. Egy másik elbeszéléskötetének, a 2003-ban megjelent Valami másnak a hátlapján Józsa István ajánlásában olvasható: a kötet prózafutamai "elsősorban nem az alkotásról szólnak, hanem néhány nagy személyiség (Xenophón, Dosztojevszkij, a vandálok uralmával szembesített bizánci Prokópiosz, Casanova, Ady) érzelmi szenvedélyéről, lelki pokláról… A sajátosan Lászlóffy Csabá-s, halált s halhatatlanságot kísértő reflexió nyilván itt is tetten érhető."… Valójában itt is a – mostani májusi Korunk-szintézistanulmányban olvasható – "reinkarnációs" szerepjátékára történik utalás?
– Kísérletező fajtának érzem magam; művészi útkereséseim könnyen indultak, formai kísérletezéssel. Sok kísérletezés után a műfaji határokat kezdtem lerombolni. Ezek a lebontások először csak szakmai kockázattal jártak. Aztán rájöttem, hogy az időben… bennem is minden megismétlődik, persze nem ugyanúgy, egy más szinten. Így eljutottam az egyidejűség határáig: valamilyen formában egyazon időben éltem át a megtörtént dolgokat. Úgy érzem, ez már nem egyszerű formai játék… A művészetek kalandja az idő csapdájából ered. Kilépni önmagunkból, ahányszor csak lehet, az alkotó ember kihívása ez a korlátozó mindenkori társadalmi léttel szemben. Nagy az út a megközelítéstől a megjelenítésig a különböző, olykor egymást keresztező idősíkokban. Át kell lépnem tudatommal máshova, másvalakibe…
– Egyik legújabb versében írja, hogy nyugodtnak kell maradni mindhalálig, nem kell bepá-nikolni… Fél a haláltól?
– Az évtizedek során számtalan verset, esszét, szöveget írtam – több mint játékos kihívást: őszinte szembenézést a halállal, az elmúlással. De ugyancsak ehhez fogható a Freudról szóló dramolettem, A roskatag bálvány, vagy a Jelenetek egy aggastyán estvéli órái című háromfelvonásos drámám Goethéről. Ez már "a reinkarnáció" szövegtenger hullámzása; persze kérdés, hogyan él a szerző az irodalomtörténetbe besorolni hivatott kortárs kritikusok tudatában… A nyugodtság vagy a pánik említéskor sohasem csak a magam életére, örökségére, reszkijére gondolok. S viszonyomat a halállal is nagyon emberinek érzem.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Novák Csaba Zoltán
VESZÉLYES VISZONYOK
Hogyan látta a román külpolitikai gondolkodás a magyar kérdést 1956 után?
Trianon-fóbia, kommunista ideológia, világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek bonyolították a kérdést.
A román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-fóbiából fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
„Ezek mindenképpen azt akarják, hogy vitába szálljunk velük.” Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő időszak Románia Magyarországgal való viszonyát, a román külpolitikai gondolkodást nagymértékben próbára tette és maghatározta az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc. A román pártvezetés két okból is kitüntetett figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A desztalinizációt eddig sikeresen elkerülő deji vezetésnek számolnia kellett az események ún. ideológiai következményeivel, másrészt pedig a romániai magyarokra kifejtett esetleges hatásával, a fegyveres lázadás Romániába, elsősorban Erdély magyarlakta részeire való átterjedésével. A pártvezetés ebből kifolyólag kitüntetett figyelemmel kísérte a budapesti eseményeket, megpróbált megfigyelni, kielemezni minden apró kis részletet.
Magyarországról kapott információk alapján a román pártvezetés azt a következtetést vonta le, hogy a magyarországi események Románia területi épségét is veszélyeztethetik. Valter Roman (a nagyváradi születésű Neulander Ernő), aki anyanyelvi szinten beszélt magyarul és kitűnően ismerte a budapesti közéletet, visszatérése után egy, november 2-án tartott KB ülésen megerősítette párttársaiban ezt a veszélyérzetet. Roman beszámolója azt jelezte, hogy a román csúcsvezetést már a forradalom napjaiban eluralta egyfajta fogadókészség minden, Erdélyre vonatkozó rémhírt illetően.
Az RMP-nek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jellegéről és annak a határokon túl kifejtett hatásáról leszűrt következtései hosszú ideig meghatározták Magyarország és az erdélyi magyarságról kialakított álláspontját.
A magyar forradalmárok iránt, az erdélyi magyar társadalom nagy többsége által táplált szimpátia és a forradalmi események és az azt megelőző folyamatok hatására aktiválódott erdélyi magyar értelmiségiek hozzáállása számos esetben kivívta magának a nemzetbiztonság szempontjából is veszélyes nacionalista vagy akár revizionista jelzőt.
A Securitate által 1957-ben kijelölt potenciális ellenségek listájára felkerült az ún. „magyar nacionalisták” csoport is és ugyanakkor a tömbmagyar területek is speciális megfigyelés alá kerültek. Ugyancsak 1956 után került sor a többségében magyarok által lakott területek informátorokkal való behálózása, a Securitate ottani működésnek tökéletesítésére.
1956 után a román titkosrendőrség és általában a politikai vezetés érzékenyebben reagált az ún. „magyar nacionalizmushoz” kapcsolódó kérdésekre. Annak ellenére, hogy az erdélyi magyar társadalom jelentős többségét érintő osztályharc során az osztályideológiára ellenséges elemek többsége teljesen eltűnt a döntéshozó vagy végrehajtó pozíciókból, a magyar nacionalizmus kérdése állandó témája volt, nem csak a belügyi munkának, hanem a politikai életnek is. Úgy is fogalmazhatunk az erdélyi magyarság ügye állambiztonsági kérdéssé vált.
Az új magyar kormány egy teljesen antinacionalista diskurzus alapján próbált berendezkedni és, 1956 után Magyarország egyfajta defenzív külpolitizálásra szorult, az első években arra kellett koncentrálnia, hogy megszilárdítsa belső hatalmát és újjáépítse külkapcsolatait. Ennek ellenére a román pártvezetés a Magyarországról átszüremlő hatásokban látta az ún. nacionalizmus probléma egyik fő okát.
A magyar forradalom utáni kedvező kül- és belpolitikai helyzetét a román pártvezetés arra próbálta kihasználni, hogy a saját szempontjából minél előnyösebben rendezze az ún. magyar ügyet. Belpolitikai szinten az ötvenes évek végén nagyfokú megtorló-tisztogató hadjáratot indított az összes, a pártvezetésre potenciálisan „veszélyes elemek” ellen, amelyből nem maradt ki az erdélyi magyarság sem. A letartóztatásokat, pereket, tisztogatásokat újabb lépések követték. Az eddig önálló státussal rendelkező, a nacionalizmus és szeparatizmus melegágyaként értékelt magyar kulturális intézmények jelentős hányadát felszámolták vagy hasonló román intézményekbe olvasztották be. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a hivatalos, a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse úgy a román és magyar közvélemény előtt, mint a szocialista táboron belül is.
A Kádár János vezette magyar pártküldöttség 1958-as romániai és Kállai Gyula 1959-es bukaresti látogatása híven tükrözi ezt az állapotot. Az 1958 februárjában lezajlott román-magyar találkozón az 1956-os események kerültek előtérbe, a magyarországi helyzet stabilizálásával kapcsolatos beszámolók, Románia segítségnyújtása, a nemzetközi helyzet értékelése.
A tárgyalás során a román fél különösebb problémákat nem vetett fel, a látogatást inkább saját kül- és belpolitikai pozíciói stabilitásának bizonyítására használta fel. Ilyen volt, pl. a két pártvezetés közös nyilatkozata, amely lényegében megerősítette a román fél számára előnyös politikai status quo-t. Ide sorolható, pl. a magyar fél azon kijelentése, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Romániával szemben, vagy a magyar küldöttség erdélyi körútja is, amellyel a román fél a külvilág számára is bizonyíthatta, kül- és belpolitikai pozíciói a lehető legbiztosabb alapokon nyugszanak. A román pártvezetés, ráérezve a számára kedvező lehetőségekre határozott, megingathatatlannak tűnő állásponttal rendelkezett a magyar kérdést illetően.
Ez Kállai Gyula, az MSZMP PB titkára 1959-es bukaresti látogatása során ismét bebizonyosodott. A Kállaival tárgyaló román pártvezetők (Nicolae Ceauşescu, Vass Gizella, Leonte Răutu, Iosif Ardeleanu) alapos háttérmunkát igénylő felkészültséggel, helyzetismerettel lepték meg a magyar tárgyalófelet. A két ország kapcsolatát érintő összes kérdésben dominált a román nézőpont.
A budapesti román nagykövet beszámolóiból és a PB néhány ülésén elhangzottakból kiderült azonban, hogy a román pártvezetés Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait az említett két találkozón elért diplomáciai sikerek sem szüntették meg.
Annak ellenére, hogy elismerték, a kádári vezetés számos, a román fél számára kielégítő lépést tett (kijelentette, pl., hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei Romániával szemben, Magyarország gyakorlatilag elismerte a két egyetem összevonását is) úgy vélték, a magyarországi értelmiségi, kispolgári körökben, sőt a pártapparátus bizonyos szegmenseiben is románellenes, nacionalista légkör uralkodik.
A román félnek a Magyarországgal szemben tanúsított politikai hozzáállását Dej egyik 1959-es megjegyzése nagyon jól tükrözi. A román pártvezér a következő utasítást adta Pogăceanu nagykövetnek: „Nem szabad politikai vitába bocsátkoznod velük semmilyen kérdésben, sem a nemzetiségi politikát illetően, sem pedig a párt- és a kormánypolitikai kérdésekben.”
A trianoni határok békés eltüntetésén fáradoznak...” A hatvanas évek
Romániának a hatvanas évek második felében tapasztalható nagyon aktív külpolitikai szereplése és az ország belpolitikai életében bekövetkezett ideológiai fordulat nem eredményezett látványos javulást Magyarország és általában a magyarság megítélésében.
A magyar nacionalisták kérdése továbbra is külön hangsúlyt kapott a nemzeti érzésnek a hatvanas évek elejétől tapasztalható újszerű feléledésében is. A szocialista táboron belül „külön vizekre” evező Romániájában egyrészt megerősödött a hazafias érzés és ezzel párhuzamosan az attól való félelem is, hogy a különutas Románia pozícióit, lehetőségeit, sőt bizonyos esetekben akár területi integritását is veszélyeztetheti az esetleg a szovjetek által is támogatott magyar revizionizmus.
A Securitate központi és tartományi vezetőinek 1964-es megbeszéléséről készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy a román állambiztonsági szervek komolyan számoltak az ún. „magyar nacionalizmus és irredentizmus” országhatárokon belüli tevékenységén túl, annak külföldön folytatott propaganda tevékenységéről is. A magyar nacionalizmus veszélyéről kialakult nézetet nem csak a belügyi szervek, hanem a legfelsőbb szintű pártvezetés is magáénak vallotta.
1960-ban egy a bukaresti magyar nagykövetségen adott fogadáson maga Mogyorós Sándor, az RMP PB-nek magyar származású tagja jelentette ki, hogy Magyarországon nem fordítanak kellő hangsúlyt a főleg 1956-ban jelentkező nacionalizmus és revizionizmus ellen. Mogyorós azt is kiemelte, hogy nem jó, ha a magyar hivatalnokoknak azt hangoztatják, hogy Magyarország szegény, kevés nyersanyaggal rendelkezik és, hogy Trianon miatt lettek ily szegények, mert az a reakciósok malmára hajtja a vizet.”
A magyar hivatalosságokat még nem vádolták azzal, hogy nyíltan támogatják románellenes megnyilvánulásokat, tehetetlenségüket, esetleges hallgatólagos beleegyezésüket viszont gyakran kiemelték. A román külpolitikai gondolkodás tehát továbbra is gyanakvóan szemlélte a magyarországi történéseket és a magyar külpolitika lépéseit. A magyar és román történelemszemlélet közötti markáns szemléleti eltérésből fakadó különbözőségek is gyakran eredményeztek nacionalista vádaskodást. Annak ellenére, hogy a történelem, mint a két nemzetfelfogás közötti szimbolikus csatatér inkább a nyolcvanas években jelentkezett markánsabban, a román pártvezetés kényesen vigyázott az általa elfogadott szemléletmóddal ellentmondó irányzatok, nézetek számbavételével és ellensúlyozásával. A Magyarországgal fenntartott kulturális kapcsolatok jelentős része is irredenta-nacionalista jelzőt kapott. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni megakadályozzon minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. „Bizonyos magyar körökben nagyon erősen jelentkeztek föderalista tendenciák. Ez a magyar hegemónia kiterjesztését követi. A trianoni határok békés eltüntetésén fáradoznak, hogy ily módon nyersanyagforrásokhoz jussanak”, emeli ki a Magyarországról szóló politikai jelentés.
Az RKP KB 1971. júliusi plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu hangzatos beszédet mondott el a politikai-ideológiai tevékenység és a párttagok marxista nevelésének feljavításáról, amely később a „júliusi tézisek” néven vonult be a köztudatba. A „júliusi tézisek” és azok hosszú távú kihatásai érzékelhető töréspontot okoztak. A Dej-korszak végén és a Ceauşescu-időszak elején tapasztalható részleges nyitást egy újabb ideológiai szigor váltotta fel, amelynek gyakorlatba ültetése és alkalmazása a későbbiekben (hangsúlyosabban a hetvenes évek végétől) egyre súlyosabban érintette az egész román társadalmat. A társadalmi, gazdasági és politikai reformokat ily módon elutasító pártvezetés merev ideológiai szigorral kezelte az összes bel- és külpolitikai reakciót.
A különutas politikát továbbra is külpolitiaki dogmaként kezelő pártvezetés szocialista táboron belüli megítélése semmit sem javult. A KGST törekvéseit továbbra sem támogatta, sőt a teljes elutasítás jegyei is megmutatkoztak. Az egyre rosszabodó belpolitikai helyzet miatt az eddig sikeresnek nevezhető Nyugattal szembeni külpolitika is fokozatosan csődöt mondott. Az ország külpolitikai elszigetelődést a Harmadik Világ országai felé történő nyitással próbálta kompenzálni.
A hetvenes évek közepétől a rendszer működésének logikájában beállt változások (a reformok elutasítása, a merev dogmatikus irányvonal térhódítása, a személyi kultusz erősödése) újabb bizalmatlansági krízist eredményeztek a pártvezetésben. A belügyi szervek a politikai fordulatokat nyíltan vagy burkoltan, esetleg potenciálisan ellenző személyek, csoportok, közösségek személyében újabb célpontokat találtak. A pártvezetés és személyesen a Ceauşescu részéről megnyilvánuló bizalmatlanság új dimenzióba helyezte a magyar kérdés kezelését is.
Az ötvenes évek közepétől a nacionalistának, revizionistának tekintett magyar célszemélyek, csoportok (egyház, különböző értelmiségiek) képezték a belügy szervek megfigyelő munkájának fő célpontjait. Az általános bizalmatlanság növekedése közepette a potenciálisan megbízhatatlan elemek közé soroltak olyan értelmiségieket is, akik eddig (főleg a hatvanas évek végén) szocializációjuk, kulturális politikai tevékenységük révén is élvezték a pártszervek bizalmát (Domokos Géza, Huszár Sándor, Sütő András).
Újra a Securitate célkeresztjébe kerültek azok a magyar értelmiségiek is, akiket hazaárulás és kémkedés hamis vádjával elítéltek aztán a hatvanas években részben rehabilitáltak (Balogh Edgár, Demeter János). Amíg a hatvanas években a magyar pártvezetés szerepét a román fél abban látta, hogy szemet huny a román fél számára elfogadhatatlan megnyilvánulások fölött, addig a hetvenes évek közepétől szándékos és irányított beavatkozással vádolta.
Domokos esetében, pl. a hetvenes évek közepén a magyar nagykövetség embereivel való bizalmas kapcsolat és az erdélyi körútjain kifejtett a „a társadalmi rend ellen kifejtett propaganda” volt.
A romániai magyarsággal szemben tanúsított diszkriminatív politika kettős mozgást váltott ki. Egyrészt világossá tette az integrációban eddig hívő romániai magyar elit számára is, hogy mindennél nagyobb szüksége van Magyarország közbenjárására. Másrszt pedig a magyar pártvezetés is belátta, hogy a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését erőltető politikája nem eredményes. Kádár az 1972-es román-magyar találkozón továbbra is a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését, a konzulátus felállítását szorgalmazta, de már felvetette a kisebbségi kérdést is. A román fél taktikája változatlan maradt, igyekezett megnyugtató, ugyanakkor kitérő válaszokat adni. Az ideológiailag egyre merevebb pártvezetés legitimációját szolgáló új tézisek, a pártnak a nemzeti társadalmi felszabadításért vívott küzdelméről, az idegen elnyomás elleni felszabadító harcról, megjelenése Erdély és Magyarország esetében akár burkolt utalásként is értelmezhetőek.
A magyarországi vagy a nyugati magyar média érdeklődését a romániai magyarság helyzete iránt és annak kritikai megítélését szintén nacionalista és államellenes megnyilvánulásként értékelte a román államvédelmi hatóság. „Az utóbbi években néhány magyar újságíró és szökevény a horthysta propagandát teljese újjáélesztve sajtókampányba kezdett országunk ellen a magyar kisebbség állítólagos üldözése ürügyén. De mindez valójában Erdélyre vonatkozó revizionista kampánycélokat szolgál.”
A nyolcvanas évektől egyre inkább elszietelődő Ceauşescu-vezetés már nyíltan kinyivánított magyar- és Magyarország ellenes álláspontját. Az erdélyi magyarság ügyének megsegítésében aktiválódott magyar pártvezetében és értelmiségiekben nyílt ellenséget véltek felfedezni.
Az 1965 utáni időszakra vonatkozóan a magyar állam számlájára négy pontban fogalmazódtak meg vádak: a történelmi tények tudatos meghamisítása, az egyház és az írók nacionalista propagandára való felhasználása, a nyugati magyar emigráció revizionista szellemben történő megszervezése, államilag irányított propaganda megszervezése az USA-ban és Nyugaton.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk:
Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.
Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007.
„A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp.
A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp.
A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp.
A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp.
Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp.
Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július.
Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009.
Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009.
Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp.
În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp. Trasindex.ro

Igényekre odafigyelő Csűrszínház
A hétvégén került megrendezésre a mikházi Csűrszínházi Egyesület idei évadjának legjelentősebb mozzanata, a Csűrszínházi Napok. A szervezők idén kevesebb, de tartalmasabb eseményt tartalmazó programcsomaggal jelentkeztek.
Pénteken délután a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak munkáiból nyílt fényképkiállítás az iskolában. Both Gyula elnök elmondta: Nyárádremete községet ábrázoló, főleg tavalyi és 2012-es fotókat akasztottak a falakra, de vannak olyanok is, amelyeket a tárlat napjának reggelén készítettek a művészek. Ezek a képek nemcsak a táj, hanem az emberek révén próbálják bemutatni a Nyárádmentét. Vajda György fotós szerint is az volt a cél, hogy a figyelmet ráirányítsák a Bekecs környéki értékekre. A csűrszínházi rendezvénysorozat immár kamaszkorba lépett, tizenkét éves, amit minden körülmény között vállalni és folytatni kell, mert ez a vidék megérdemli, hogy a figyelem középpontjába kerüljön.
Hithűség vagy boldogság?
A Széllyes Sándor Csűrszínház idei első színházi előadása Tamási Áron Vitéz lélek című darabja volt péntek este, a hit és hűség drámájának nevezett álomvilági kép. A telt házas előadáson főleg marosvásárhelyi, szovátai és nyárádszeredai nézők voltak. Egyikük, a szovátai Bocskai Vince szobászművész lapunknak elmondta: régen látta ezt a darabot, egész más feldolgozásban, szerinte kitűnően alakítottak a hétvégén a színészek.
Ugyancsak pénteken Székely János Dózsa című monodrámáját adta elő Sebestyén Aba, szombaton a Mentor Kiadó mutatta be a Székelyföld című lap munkatársainak jelenlétében Székely Szabó Zoltán legújabb, Végtelen farsang című kötetét. A soproni Petőfi Színház Katona Imre A zuhanás második pillanata című darabjával jelentkezett, míg este a Csíki Játékszín a Napsugár fiúkat mutatta be. Vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi Artecotur színjátszó társulat Alice Tükörországban című mesejátékát adta elő, amelynek célközönsége természetesen a gyerekek voltak.
Csoportosították a programokat
A tizenkettedik csűrszínházi évadban igyekeztek visszafogni magukat, mert az elmúlt két évben „túlszerveztek”, ezért idén megpróbálták csoportosítani a programokat a közönség számára – mondta érdeklődésünkre a szervezők nevében Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke. A Csűrszínházi Napok után július végén A vihar című Shakespeare-darab kerül bemutatásra, és a napokban meglepetésként a nyári programba bekapcsolódott a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, és eljön Marosvásárhelyről a Bányavakság is. Augusztus közepén ismét megrendezik a Római Napot, amely idén középkori résszel gazdagodik, a kolostor udvarán állítják fel a középkori, reneszánsz sarkot. Szeptemberben pedig gasztronómiai és gazdanappal zárják az évadot. Így minden korosztály ízlését kielégítik: kortárs dráma, hagyományos és modern színjátszás, népi kultúra, képkiállítás egyaránt szerepel a kínálatban.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

Mikor lesz itthon a román zászló?
Lehet bármilyen vonatkozású és nemzeti ünnep, román vagy magyar egyre megy az, valaki, vagy valakik mindig alkalmas pillanatnak vélik, hogy finomul vagy durván, de belecsípjenek az erdélyi magyarság fenekébe.
Azért, hogy ne legyen nyugodt a magyar percet sem, érezze, hogy éber szemek figyelik, suhogjon a feje fölött a korbács, ha kell bőrébe, hasítson, hogy féljen, rettegjen akkor is, ha nem ad okot a megtorlásra, mert csak így ajánlatos bánni velük. („Să se ştie de frică!") Rettegjen minket!
Sokat gondolkodtam azon, honnan eredhet ez, az otromba praktika, talán fanariota örökség? „Nincs rosszabb a világon, mint gyáva, tehetetlen ember igáslova lenni – tartja egy székely közmondás." Mert a gyáva, tehetetlen ember pánikrohamában a legkegyetlenebb.
Mircea Duşa szerint „a román zászlónak Székelyföldön is otthon kell lennie”. Íme a román zászló napján Mircea Duşa mint egy nemzeti hős megvédi a román zászló becsületét, mert lévén nagy veszélyben Székelyföld ellenséges területén!
Egyben burkolt célzás arra, hogy a szóban forgó nemzeti jelképet kötelesek lennénk elfogadni, magunkévá tenni vagy tiszta szívből szeretni. Habár Duşa úr az erdélyi magyarság szakértője, bátorkodom én magam röviden jellemezni a román nemzeti lobogó és a székelység viszonyát: mi a román zászlót megtűrjük, a béke érdekében kényszerből tiszteljük, de mint az önök ellenségei (az önök verziója szerint) nem érezzük magunkénak.
De toleranciánkkal még így is jóval önök fölött állunk! Mert megtűrik-e önök a mi székely zászlónkat, legalább annyira, mint mi az önökét? Tisztelik-e nemzeti szimbólumainkat, bár annyira mint mi? Hogy lehet ön az erdélyi magyarság szakértője, amikor nem is ismer bennünket? Ön közöttünk élt bizonyos ideig de nem velünk, mert ha ismerne tudná, hogy befogadó türelmes emberek vagyunk, egy bizonyos pontig! Az önök őseit befogadtuk, de nemzeti szimbólumaikat nem bírjuk befogadni. A sajátunkat viszont szívünkben hordozzuk, és ezek között van a zászlónk is.
A székely és magyar zászló tehát a szívünkben van otthon, és ezért nem lehet az a román trikolór otthona is. És ezért is nincs „otthon” Székelyföldön a román zászló, mert mi más nemzet vagyunk, azok, akik önöket befogadták! Önök pedig, hálájuk jeléül másodrangú állampolgárként, ami még rosszabb ellenségként kezelnek.
Minket nemzeti ünnepeink megünneplésére nem a töltött káposzta, fasírt, tokány és babfőzelék csábít, hanem fejlett nemzeti öntudatunk belső ösztöne hajt, amivel önök még jelenleg nem rendelkeznek. Most próbálják mesterségesen beültetni a románokba.
Ez a magyarázata annak, hogy minden évben változatlanul óvakodnak nemzeti ünnepeinktől, mert az említett érzelmek és tolerancia hiányában nem bírnak minket megérteni. Ehhez önök fel kell nőjenek, és nem vonom kétségbe, hogy idővel fel is fognak nőni. Önöknek is át kell élniük egy fejlődési szakaszt sok-sok csalódással, fájdalommal, küzdelemmel és az egymásra találás örömével, valamint saját valódi történelmük ismeretével.
Ha csak az önök számára jelent a román zászló „szuverenitást, függetlenséget és teljes Romániát”, akkor számunkra mit jelenthet? Már csak a logika szerint is szétdaraboltságot, elnyomást, függőséget és másodrendűséget jelent, és ezért is nem lehet otthon az önök lobogója a székelység szívében! A miniszter úr gyergyótölgyesi beszéde szerint – amelyet én a magyarok elleni meggondolatlan támadásnak és a velünk élő románok hergelésének minősítek – „a román hatóságoknak, civil szervezeteknek és iskoláknak is sokat kell még tenniük a nemzeti szimbólumok iránti tisztelet elmélyítéséért!” Itt én először is kizárnám az erőszakot, másod sorban pedig a kölcsönösséget is elvárnám. Különben olyan lenne a módszer, amilyent első Frigyes-Vilmos porosz király alkalmazott az alattvalóin, amikor is saját kezűleg vert végig az elmaradhatatlan nádpálcájával hátukon, közben így ordítozott:
– Szeressetek, parancsolom, hogy szeressetek, mert én vagyok a ti uralkodótok!
Lehet, hogy nem az én logikám szerint értelmezte a mondottakat, de igazat adok a miniszter úrnak. Ahhoz, hogy kapjunk valamit, előbb adnunk is kel: először is meg kell szüntetni a gyűlölet és az egymás iránti bizalmatlanság forrását, amely nagyobb részt a rosszul értelmezett, félremagyarázott, és legtöbb esetben tudatosan meghamisított történelem terjesztéséből fakad. A román népet informálni kell a történelmi időkben oly sokszor létkérdéssé vált román-magyar egymásra-utaltságáról, ami valószínűleg az elkövetkezendő időkben is fenn fog állni.
Romániának beláthatatlan és pótolhatatlan veszteségei származtak abból a sajnálatos esetből is, ahogy a szászokat eladták a kommunizmus éveiben, mint a barmokat. Majdnem végzetes késéssel fedezték fel a német-szász civilizáció és infrastruktúra lélegzetelállító szépségét, turistacsalogató különlegességét, és most kétségbeesetten, fűhöz-fához kapkodva próbálják megmenteni azt, mint az „ősrégi román kultúra emlékét!” A valós történelem megvilágításában minden túlzás nélkül el lehet gondolkodni azon, hogy a magyarok és a székelyek feltételezett hiányával talán ma nem is volna román nemzet, aki a trikolórt büszkén hordozza.
Egy ilyen forrás az is, ahogy Selejan-püspök úr lépten-nyomon megszegi a kereszténység második törvényét, amely így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”
Püspök úr, az Isten előtt minden ember egyforma, nincs magyar, vagy román, mert mi mindannyian a gyermekei vagyunk. Ezt ön nagyon jól tudja, mivel egy bibliát olvasunk. Miért gyűlöli ön a magyart, miért vét a törvény ellen? És miért viszi bűnbe a híveit is azzal, hogy gyűlöletet sugall nekik a magyarok ellen? Esténként milyen lelkiismerettel hajtja álomra fejét? Ne tőlünk féljen, hanem a Jóistentől, minket ki tud játszani de Őt nem, és a számonkérés pillanata bármikor bekövetkezhet! Gondolja, hogy a túlvilágon majd megveregetik a vállát, amiért két nemzetet összeugrasztott? Tegye ön azt, amire papi palástja kötelezi, lépjen Krisztus Urunk nyomdokába, hirdesse az igét, a szeretetet, a megbocsátást, az eljövendő örök életet, segítsen a rászorultakon. Gyógyítsa meg a lelkibetegeket, adja át nekik a szentlelket, úgy ahogy Krisztus mondta: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!”
Mi bizakodó emberek vagyunk, azt gondoljuk, hogy egymás kölcsönös elismerésével és elfogadásával többre mennénk, mint az állandó, véget nem érő háborúskodással. Ha béke lesz, megnyugvás és kölcsönös tisztelet, talán a román lobogó is itthon tudna lenni Hargita és Kovászna megyében, mert ha szívünkben nincs is hely számára de, van itt terület elég, és mi elférnénk tőle. Ne akarjanak az urak mindenképpen békétlenséget és háborút, mert ez mindkét fél számára veszteség lenne, csupán arányaikban különböznének.
Sebők Mihály. Erdély.ma

Kárpát-medencei fiatalok összefogása
Magyarországi, felvidéki és vajdasági ifjúsági szervezetek vezetői is kiállnak a székelyföldi autonómiatörekvések mellett.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta elnöke tegnapi közleményében tudatta: részt vettek a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas nyári szabadegyetemén a mátrafüredi Sástón, és magukkal vitték az SZNT által szorgalmazott és több székelyföldi önkormányzat által elfogadott autonómiapárti petíciót. „Bíztunk abban, hogy az elnyeri a jelen lévő ifjúsági vezetők támogatását szerte a Kárpát-medencéből. És így is történt, kézjegyével látta el a dokumentumot Szegedinszki Krisztián a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum tanácstagjaként, Nagy Richárd önkormányzati képviselő a Magyar Közösség Pártja Ifjúsági Csoport nevében és Kurucz Dániel, a budapesti Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetőjeként” – áll a közleményben. A Minta ugyanakkor reményét fejezi ki, hogy a 153 székely önkormányzat mindegyike elfogadja a határozatot. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Románból az idén is "elvetették a sulykot"
A szülők a dolgozatok újraértékelését kérik
Pénteken hozták nyilvánosságra a nyolcadik osztályos diákok képességvizsgájának az eredményeit, a végső általános közzététele hétfőre várható. Az eredmények valamivel gyengébbek voltak, mint az elmúlt évben.
A kisérettségire állt 159.953 tanulóból 113.250-en értek el ötösön fölüli átlagot a két, illetve három tantárgyból, ami a tanulók 70,8 százalékát jelenti. 46.703 vizsgázó diák (29,25 %) ötös átlag alatt teljesített. Megyénkben az eredmények gyengébbek az országos átlagnál, mivel a diákok 68 százaléka ért el átmenő jegyet. A többségében magyarok lakta megyékben ennél is alacsonyabb az 5-ös fölötti médiák száma, elsősorban a román tételsor miatt. Ami a román szülőket is felháborította, s a szülői bizottságok országos szövetsége beadvánnyal fordult a tanügyminiszterhez és a román dolgozatok újraértékelését kérték, továbbá annak a pedagógusnak a leváltását, aki a tételsort összeállította. Véleményük szerint a tételsor összeállítója nem vette figyelembe a tantervet és az iskolai valóságot (realitatea din scolile romanesti). A bukaresti 99-es számú iskola román szakos tanárnője nyílt levélben kért elnézést tanítványaitól, és mutatott rá, hogy Ion Minulescu szimbolista verse (Sorok az új évhez) középiskolai anyag, ami meghaladja egy nyolcadik osztályt végzett 14 éves gyermek képességeit. Stíluseszközökben viszont szegény, holott azok oktatása fontos részét képezte a nyolcadikos tananyagnak. A tanterv mindössze egy tanórát ír elő a véleményformálás tanítására, ennek ellenére ebből négy kérdés szerepelt a tételben. Sok egyéb kifogás mellett a bukaresti tanárnő szóvá teszi, hogy a II. tétel B pontjában kért fogalmazás, 80-150 szavas beszámoló arról, hogy mi történt egy kortárs íróval tartott iskolai találkozón, sem volt szerencsés választás, mivel a diákok nagy része nem ismeri még a kortárs (contemporan) szó jelentését sem, és soha nem vett részt író-olvasó találkozón. És még sorolhatnánk a kifogásokat, amelyek hatványozottan érvényesek a nemzetiségi iskolák végzettjeire. Az átlagos vagy annál gyengébb képességű magyar gyermekek számára nagyon nehéz, sőt érthetetlen, megközelíthetetlen volt a román feladat több pontja is.
Míg a tanárok szerint könnyű volt a matematika tételsor, a gyermekek azt kifogásolták, hogy a rajz és a szöveg nem talált, ahol négyzetnek látszott a rajz, a szövegben téglalap szerepel, s ahol téglalapot mutatott az ábra, a vizsgázótól négyzet kiszámítását kérték. A mértanfeladattal pedig sok közepes tanuló sem tudott megbirkózni.
A román tétellel kapcsolatos kifogásokat egyébként az eredmények is tükrözik. Országos szinten 4235 tanuló írt 10-est matematikából, románból viszont csak 583-an érték el a maximális jegyet. Országos szinten 219 diák ért el 10-es átlagot.
Megyénkben a vizsgázók 68,20 százaléka ért el ötösnél nagyobb jegyet románból, 70,25 százalékuk írt ötösön felüli dolgozatot matematikából – nyilatkozta a főtanfelügyelő. Öt színtízes általános volt megyei szinten, matematikából 95-en, románból 11-en írtak tízes dolgozatot.
Magyarból viszonylag jól teljesítettek a diákok, a tétel hozzáférhető volt, a mondattani elemzést kivéve, amelynél lehetett volna egy konkrétabb, könnyebben elemezhető mondat, és az egyébként érdekes Rejtő-szöveg is lehetett volna egy kicsit rövidebb.
A végleges eredmények közlése nyomán július 4-én kell a diákoknak feltüntetni, hogy melyik iskolákban szeretnének tovább tanulni. Érdemes minél több iskolát beírni, hogy ne maradjanak ki a besorolásból. A képességvizsgán elért eredmény a végleges jegy háromnegyedét, a négy általános iskolai év átlaga az egynegyedét jelenti. Annak a diáknak is kiszámítják az általánosát, aki nem érte el az ötöst a kisérettségin, s a végső átlag alapján sorolja be a számítógép a feltüntetett iskolák közül abba, ahol még van szabad hely.
A képességvizsgával kapcsolatosan az idén is több kifogás merült fel. Többen is felvetik, hogy nem egy felmérő alapján kellene a középiskolákba felvenni a tanulókat, helyesebb lenne visszavezetni a felvételi vizsgát, megadva a lehetőséget a középiskoláknak, hogy az általuk megszabott feltételek szerint válogassanak. Csakhogy a központosítás lebontását az oktatásügyben sokan nem akarják. Nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy közel ötvenezer diák nem érte el az ötös jegyet, és ha odaszámítjuk azokat is, akiket nem is engedtek kisérettségire állni, akkor ez a szám sokkal nagyobb lenne. Ettől függetlenül az illetékesek a tudás tárgyilagos felmérésére a bekamerázott osztálytermekben látják az egyedüli megoldást, ami immár harmadik éve működik. Az egyéb fontos részletek figyelmen kívül maradnak. És milyen alapon várják el a maximális teljesítményt a diákoktól, ha évről évre megismétlődnek az ideihez hasonló bakik? És lépni kellene már a magyar diákok románoktatásának ügyében is!
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Kényelmetlen „nagy öregek” – Interjú Brassai Zsomborral
Alig valamivel több, mint egy éve áll az RMDSZ Maros megyei szervezetének élén Brassai Zsombor, mégis egyre gyakrabban merül fel a leváltásának lehetősége. A fiatal elnökkel főként azok elégedetlenkednek, akik 2013 tavaszán felkérték, hogy vállalja el a tisztséget. Brassai szerint a szervezet „nagy öregjei” főleg azt kifogásolják, hogy bizonyos kérdésekben nem egyeztet velük.
– Több mint egy éve vezeti a szövetség Maros megyei szervezetét, ez idő alatt azonban – hol halkabban, hol hangosabban – elég gyakran felmerült, hogy elveszíti a tisztséget. Mégis hogyan tud ilyen ellenszélben dolgozni?
– Maros megyében több politikai erőtényező is működik, ami lehet jó is, meg rossz is egy újonnan megválasztott RMDSZ-elnök számára. Nem túl kényelmes feladat erős egyéniségekkel dolgozni, ellenben komoly véleményformálókként lehet őket hasznosítani, sőt optimális esetben az általuk képviselt erőt össze lehetne hangolni, és egy sokkal hatékonyabb érdekképviseletet lehetne megvalósítani.
Belátom, hogy az utóbbi évek választási eredményei nem feltétlenül igazolják ezt a felvetést, de bízom abban, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerülni fog az összhang megteremtése. Ezért sem kifogásolom azt, hogy időnként össztűz alá kerülök. Egy jól kezelt konfliktus akár hasznos is lehet, hiszen előhozza a megoldásra váró gondokat vagy azokat a nézeteltéréseket, melyeket érdemes az ügy érdekében tisztázni.
– Diplomatikus választ adott, de úgy tűnik, Ön is tisztában van azzal, hogy eltávolítása nemcsak szóbeszéd...
– Valóban voltak olyan esetek, amikor hol kifogások, hol bizonyíték nélküli gyanúk merültek fel személyemmel vagy döntéseimmel kapcsolatban. Végül is nem baj, ezeket ki kell beszélni.
– Melyek a legsűrűbben emlegetett kifogások?
– Vannak idősebb politikuskollégák, akik több mint két évtizeden keresztül meghatározták a Maros megyei közéletet, és elvárják, hogy szorosabb és intenzívebb kapcsolatot ápoljak velük, gyakrabban kérjem ki a tanácsukat. Mindezt jogosnak tartom, sőt azt is meg tudom érteni, hogy felmerült bennük egyfajta gyanú, miszerint én mellőzném őket. Talán ezért is fokozottabban érzékenyek az olyan dolgokra, mint például arra, hogy hányszor beszélünk, hányszor egyeztetünk bizonyos kérdéskörökben.
Pedig szó sincs a mellőzésükről! Az RMDSZ megyei elnökének is fontos, hogy az ő tekintélyüket, tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva, együttműködjön velük. Felmerült az is, hogy a nemzedékváltással egy időben irányváltás is történt, holott ez sem így van. Már csak azért sem, mert én idestova tizenhárom éve tagja vagyok a Maros megyei RMDSZ vezetőcsapatának. Persze bizonyos dolgokat az egyéniségemből fakadóan „újrahangoltam". Ez viszont még nem jelent irányváltást.
– Amikor a tavaly arról kérdeztem, hogy fiatal elnökként hogyan sikerül majd kézben tartani a szervezet nagy öregeit, rendkívül derűlátónak bizonyult.
– Dacára annak, hogy az utóbbi időben egyre több kritika és bírálat ér egyes idősebb kollégák részéről, azóta sem csökkent az optimizmusom. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ellenük ténykedek, hanem az engem megbízó közösségért dolgozom.
– Egy pillanatig sem merült fel önben, hogy valamelyik idősebb kolléga a megyei RMDSZ élén szeretné „levezetni" a parlamentben töltött közel negyed évszázad után, vagy netán utódjának szemelte ki az elnöki széket?
– Nem féltem a székemet annál is inkább, mert annak idején nem könyököltem érte. A korábbi megyei elnök, Kelemen Atilla – aki mellett hosszú időn keresztül ügyvezetőként dolgoztam – kért fel, hogy vállaljam a vezetői tisztséget. A közgyűlés majdnem teljes tagsága támogatott, így akár azt is mondhatnám, hogy az idősebb nemzedéktől kaptam ezt a megbízatást. Nem hinném, hogy alig valamivel több, mint egy év után valamelyik idősebb kollégában felmerülne, hogy tévedés volt rám bízni az RMDSZ gyeplőit.
– A tagság és a térség magyarsága is egyre sűrűbben ad hangot elégedetlenségének egy egészen más kérdéskörben. Ugyanis a közember még semmit nem érez, semmit nem lát az RMDSZ által kötött politikai egyezségekből.
– Ez a bírálat érthető. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt hónapok választási kampánnyal teltek el, amelyek magát a kormányzási folyamatot is fékezték, sőt esetenként szabotálták. Így az egyezség érvényesítése megyei szinten is sokkal korlátozottabbnak bizonyult. Ugyan túljutottunk az európai parlamenti megmérettetésen, de előttünk áll az államfőválasztás, ami a hazai politikai paletta, a tortaszelethez való hozzáférés átrendeződéséhez fog vezetni.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kampány miatt az amúgy kristálytiszta magyar ügyekben is nehéz román partnereket találni. Különben meggyőződésem, hogy ez az egyre erősödő magyarellenesség, vagy legalábbis tartózkodás a magyar ügyektől, hogy finomabban fogalmazzak, csak a politikumra jellemző. Az tapasztalható, hogy a különböző oldalon álló román pártok attól tartanak, nehogy a magyar ügyek – amúgy elvárható és jogos – felkarolása miatt a másik fél árulónak kiáltsa ki őket.
Tudomásul kell vennünk, hogy kisebbségi kérdésben romániai politikai partnert ugyanolyan nehéz találni, mint a 90-es évek elején. Magyarán: újból csak magunkra számíthatunk. Ez egyfajta figyelemfelhívás is, ha a 2016-os választásokra gondolunk. Nem akarom az ördögöt festeni a falra, de lelki szemeim előtt látom azt a polarizált nagy román összefogást, melynek Maros megyében egyetlen célja lesz: a magyar politikai érdekképviselet „lenyomása".
– Ennek jegyében akár el is köszönhetünk az RMDSZ-nek beígért magyar prefektusi tisztségtől Maros megyében?
– Meggyőződésem, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tartja magát a megállapodáshoz. Ugyanakkor a politika természetéhez tartozik az alkudozás is. Tekintettel a Maros megyei kollégák frusztrációira – vagyis, hogy pártjuk nem erőtényező sem a vásárhelyi, sem a megyei tanácsban –, el tudom képzelni, hogy előrukkolnak egy csereajánlattal. Nekünk elsősorban a magyarok a partnereink és a magyar ügy a legfontosabb, ezért nem zárkózunk el a jobb alternatíváktól.
– Ha már az RMDSZ elnöke is belátja, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) kötött marosvásárhelyi egyezség és Claudiu Maior alpolgármesteri megválasztásának támogatása nem számít afféle biankó csekknek?
– De igen. Egy olyan biankó csekknek, amit hamarosan számon kérünk. Mindannyian, akik úgy döntöttünk, hogy vásárhelyi szinten támogatjuk a demokrata-liberálisok ambícióit, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kockázatos vállalkozás. Mint ahogy azzal is, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban a mi frakciónk a legerősebb, és ebből kifolyólag megkerülhetetlen. Ezt a partnereink is jól tudják, mégis fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyük.
Úgy érzem, ez a pillanat elérkezett, itt az ideje a biankó csekk beváltásának. Már az elkövetkezendő napokban-hetekben számítunk a partnereink támogatására a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraindításában. Ez az iskolaügy egyben afféle mérföldkő lesz a politikai partnereinkkel való együttműködésben, melynek függvényében eldöntjük majd, hogyan tovább.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Összehoz a városünnep – Tízezrek a váradi Szent László Napokon
Ezúttal is több generáció gyűlt össze Nagyváradon, hogy együtt ünnepeljenek, nosztalgiázzanak és szórakozzanak a hétvégén immár másodjára megrendezett Szent László Napokon.
A Szent László Alapítvány által szervezett magyar fesztivál valódi kis „bulioázissá” változtatta át a Rhédey-kertet (Bălcescu park), ahol a sátrak árnyékában rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást újra, kortól és nemzetiségtől függetlenül már koradélután javában „hangoltak” a pénteki blues-rock koncertekre.
Aznap ugyanis ritka vendégeket köszönthettek a nagyszínpadon: a város szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert A. G. Weinberger és a Magyarországról érkező basszusgitáros, a Hobo Blues Band és a P-Mobil egykori oszlopos tagja, Póka Egon lépett fel elsőként, hogy saját szerzeményekkel és közismert blues-dalok átdolgozásával csődítsék össze az eleinte még kóválygó tömeget.
Az emberek pedig lassan, de biztosan egyre közelebb húzódtak a színpadhoz, így mire a magyar rock-blues ikonikus nagyja, Deák Bill Gyula köszöntötte őket, már dinamikusabbnak hangzott a közös tapsolás.
Bill kapitány pedig korát meghazudtoló energiával sorra énekelte a csápoló közönség kedvenceit, az Édes otthontól a Rossz véren át a Hosszúlábú asszonyig több klasszikus nóta is felcsendült, de az István a király rockopera sámán-dalai sem hiányoztak és még egy Weinbergerékkel közös produkció is belefért a koncertbe, hogy aztán a Kőbánya blues-zal és egy „Hajrá magyarok! Hajrá Ferencváros!” felkiáltással záruljon a fellépés. A váradi bulit dicsérő kapitány energiája titkát is elárulta a Krónikának, a szívére mutatva közölte: az éneklése onnan jön.
Büszke váradiak
Már a Rhédey-kertben járva-kelve is sok, Váradról elszármazott arcot lehetett újra látni, ám szombat délben, a Moszkva Gardenben (volt Promesse-nyárikert) már kimondottan számukra rendeztek találkozót, és a legendás Metropol együttest a középpontba helyezve „idézték meg a múltat”.
„Ugyanaz a szellemiség köt össze minket, és ezt képviselte a zene, a Metropol” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint ugyanis a váradiak büszkék származásukra, és bárhová is kerüljenek a nagyvilágban, közös hullámhosszon vannak. Ő volt az, aki születésnapja alkalmából méltatta Boros Zoltánt, a román közszolgálati televízió volt zenei szerkesztőjét, aki a Metropol Groupról készült, Égig érhetne az ének című filmjét bemutatva és az egybegyűlt ős-Metropol-tagokat megszólaltatva hozta picit még közelebb egymáshoz az együttes köré fonódott baráti társaságot.
Emlékeztetett arra, hogy a ’70-es években a zeneszöveg rendre hátsó üzenetet is hordozott magában. „Többet éreztünk belőle” – magyarázta. A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy Trifán Laci egyperceseiből is ízelítőt kapjon a közönség, de egy közös „rum dalra” is összeállt a hallgatóság, amely aztán egy Trifán-Weinberger blues-improvizációra ütötte a ritmust.
Kapocs és önbecsülés
Amint azt már a csütörtök esti megnyitón a főszervező Zatykó Gyula megfogalmazta, a Szent László Napok „az önbecsülésünk megerősítéséről szól”, híd és kapocs kell hogy legyen a Váradon élő más nemzetiségűek felé. Tőkés László európai parlamenti képviselő a Szent László Napok értékfelmutatását és a megmaradás üzenetét hangsúlyozta, míg Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint ez az ünnepség tükrözi azt hogy a váradi magyarok „otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek.”
Hagyományok útján
A programok is erre utalnak, hiszen a kulturális kiállításoktól, a történelmi bemutatókon át a népi hagyományok átadásáig minden igényt kielégítő eseményt vonultattak fel a szervezők. „Jobb, mint a tavalyi” – mutatott rá lapunknak az egyik váradi hölgy, miközben épp a főzőversenyen látványkonyhát biztosító Andrea Mandara olasz mesterszakács standjánál állt sorban spagettiért.
Volt fogyasztó vendégük a magyaros ételeket készítő „amatőr” csapatoknak is, mint ahogyan a magyarországi Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület ősi receptje is jól sikerült. A kalodában fotózkodók mellett az egyesület mongol típusú jurtája küszöbét is egymás után lépték át a lábbeliket kívül hagyó látogatók, hogy utána bent megismerkedhessenek a honfoglaláskori szokásokkal.
A hagyományok mentén haladva a színes viseletbe öltözött néptáncosok fellépése mellett a park kézművessétánya is tartogatott érdekességet, hiszen nem mindennapi élményt nyújtott például a kiaggatott ostorok látványa, vagy épp a szarufaragó- és üvegfújómesterek portékái.
Találkozhattunk Nagyvárad egyetlen kalapkészítőjével, Dorina Mornával is, aki a Krónikának elárulta, miután divatházban dolgozott, a bankszakmát cserélte fel a kalapkészítésre, amelyet még szomszédjától, Kovács nénitől tanult ki majd húsz évvel ezelőtt. Mindent kézzel készít és minden portékája egyedi, hiszen bevallása szerint még ha akarna se tudna két teljesen egyforma fejfedőt készíteni.
„A kalap mindig is divatos volt, de sajnos a mai rohanásban elmarad ez a kiegészítő, de az igazi hölgyek, akik imádnak öltözni, azoknak legalább öt kalapjuk van” – magyarázta. Elárulta, hogy épp a héten vár egy fiatalt a műhelyébe, aki fürdőruhájához rendelt három különböző fejfedőt, de sokat dolgozik külföldi megrendelésre is. Talán amiatt is, mert árait a több napos kézimunka ellenére is reálisan szabja meg, nem szeretné ugyanis, ha a „szűk pénztárca” akadálya lenne a klasszikus kiegészítő viselésének. A mesterségét kis unokája folytathatja, aki már most nagy lelkesedéssel segít a nagymamának.
Bőségzavar társszervezőkkel
Idén a fesztiválhoz csatlakozó társszervezők révén a tavalyinál is bővebb volt a programkínálat, a három nap alatt egymást váltották a különböző típusú események. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gyülekezete például elhívta a magyarországi írót, Kubiszyn Viktort, akivel drogokról, irodalomról, függőségekről, szenvedélyről és hitről beszélgettek.
„Ez olyan téma, amely valamilyen szinten mindenkit érint” – mutatott rá a házigazda, Ráksi Lajos református lelkész. A függőséget őszintén bemutató Drognapló és Foglaltház szerzője pedig belső késztetésnek érzi, hogy újra és újra, saját tapasztalatait megosztva próbáljon meg másoknak is segíteni. „Olyan témák, amelyekről folyamatosan érdemes beszélni” – magyarázta.
Számára mélypontok sorozata, hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy kilábaljon a kábítószer éveken át tartó fogságából. „A legszomorúbb az volt, amikor ráébredtem arra, hogy belülről halott vagyok” – emlékezett vissza. Rámutatott, hogy ebből csak segítséggel lehet felépülni. „A legtöbbet sorstársak, leállt anyagosok tudnak segíteni. A kulcsszó viszont a hitelesség, ez pedig emberfüggő, attól függ, hogy ki kit tud hitelesnek elfogadni” – magyarázta. Tapasztalata szerint a legnagyobb veszély abban rejlik, ha az ember „nincs rendben önmagával”, ezért azt üzeni, hogy „ismerjük meg magunkat, mert ha már van egy belső tudatosság, akkor másképp viszonyulunk a kábítószerhez”.
Hölgyek örömére
A Moszkva kávézó Rhédey-kertben felállított sátrában mutatkozott be a Nőileg című magazin is, amely székelyudvarhelyi kiadójából erdélyi témákat és erdélyi személyiségeket hivatott bemutatni. „Mutassuk meg, amink van. Azokat az értékes embereket, akik nap mint nap tesznek valamit a közösségükben a közösségükért, miközben mi nem tudunk róla” – magyarázta Sebestyén Kinga felelős kiadó.
Női magazin lévén, nyilván a tipikusan hölgyeknek szánt témák, a divat, a mozgás, a gasztronómia, a kultúra sem hiányzik a tartalomból, és úgy érzik, hogy ilyen típusú magazinra is van igény a hazai piacon. Ismertségük növelésén folyamatosan dolgoznak, de az eddigi viszszajelzések pozitívak. Ahogy az a váradi közönségtalálkozó közvetlen beszélgetésén is kiderül célközönségük örömmel fogadta a magazint.
Úgy fogalmaztak, hogy végre van valami, ami közelebb hozza Erdélyt, mert kicsit úgy érzik, hogy „Erdély szétszórt, nem tudunk eleget egymásról, és ez a lap kicsit közelebb hoz minket egymáshoz” – mutatott rá Sebestyén. Szintén főként a nőket célozta meg a szinte egy időben zajló irodalmi délután is, amelyen Ugron Zsolna Erdélyi mennyegző című könyvéről beszélgetett a szerzővel Orbán Viktorné Lévai Anikó és Monár-Bánffy Kata.
A Quimby is összeráz
Ezalatt a Magyarországról hozott régi típusú fajátékok környéke gyermekzsivajtól volt hangos, mások pedig a lacikonyhák árnyékában várták a szombat esti Quimby-koncertet, amely alatt már közösen skandálták a jól ismert alternatív rock banda nevét, és majd dúdolták Kiss Tiborral és a szokás szerint vaduló Varga Liviusszal együtt a slágereket.
A koncerten – amelyre zsúfolásig megtelt a nagyszínpad előtti küzdőtér – ezrek csápoltak a jellegzetes hangzású dalokra. Az újabb számok mellett olyan klasszikusok is felhangzottak, mint a Fekete L’amour, a Hoppá vagy az Autó egy szerpentinen, sőt – miután Kiss Tibor egy ideig „sztrájkolt”, és nem volt hajlandó a koncerteken elénekelni a Csík zenekar által alaposan áthangszerelt dalt, arra hivatkozva, hogy azt már „elvették” a Quimbytől – a koncert végi ráadásban a jól ismert, „érfelvágósan” melankolikus, lassú szám, a Most múlik pontosan is fölcsendült.
A magyar napok vasárnap este is zajlottak, de ahogy arra Tőkés László már a megnyitó alkalmával rámutatott: önerőből is folytatni kell a harcot a szabadságért, meg kell találni a megfelelő eszközöket, amelyek a szülőföldön való megmaradást és boldogulást garantálnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

A megmaradás és a jövőépítés a feladatunk
A színházban csütörtökön este megtartott ünnepi műsorral vette kezdetét a II. Szent László Napok, amelyen fellépett Sebestyén Márta és a Cantemus gyermekkórus. A lovagkirály olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni, hangzott el a megnyitón.
A felszólalások sorát Zatykó Gyula főszervező kezdte meg, aki köszönetet mondott a rendezvény megvalósításában szerepet vállalóknak, valamint a városvezetőknek, akik idén partnerként járulnak hozzá a programhoz. „A Szent László Napok önbecslésünk megerősítéséről szól, a Nagyváradon élő más nemzetiségűek felé pedig híd és kapocs kell legyen” – hangsúlyozta Zatykó Gyula. Kiemelte: a rendezvény legfőbb feladata elérni azt, hogy a várost alapító, itt eltemetett Árpád-házi Szent László magyar király alakja mindenki számára természetes módon hozzátartozzon a város arculatához. A lovagkirály megkerülhetetlen alakja Nagyvárad múltjának, olyan történelmi személyiség, akire kötelességünk emlékezni. „Szent László magyar király minden vallásos emberé, minden magyar emberé, minden lovagias emberé. Akit bámulatra gerjeszt a hősiesség, aki szereti magyar hazáját, az mind tisztelettel tekint föl a hős Szent László magyar királyra” – idézte Zatykó Gyula a nagyváradi Jogakadémia első dékánjának, Hoványi Gyulának a szavait. A városalapító lovagkirály emlékének ápolása mellett a Nagyváradi Magyar Napok céljai között szerepel az önkéntesség, a környezettudatosság, valamint a jótékonykodás népszerűsítése is – mondta Zatykó Gyula.
Magyar városok
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke ünnepi köszöntőjében kifejtette: „Száz évvel ezelőtt az erdélyi és partiumi városok többsége, köztük a Partium fővárosaként emlegetett Nagyvárad is a magyar kultúra fellegvárai és a tudományosság laboratóriumai, az erdélyi identitás őrzői voltak. Trianon után városaink szellemiségét sok támadás érte, és amit nem tettek tönkre a két világháború közötti időszakban, majd az azt követő kommunizmus értékromboló évei alatt, azt napjainkban próbálják semmisé tenni. A Kolozsvári Magyar Napok nyomdokait követő Szent László Napok üzenete, hogy megvédjük bástyáinkat, felemelt fejjel küzdjünk a megmaradásért, hiszen értékteremtő közösség vagyunk” – fogalmazott a Néppárt elnöke. „Üzenetértéke van annak, hogy a váradiak ’magyar napokat’ szerveznek, és azt Szent László Napoknak nevezik. Az a legfőbb üzenete, hogy otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára megnyitóbeszédében.
Elutasított kitüntetés
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja elmondta: hármas céllal érkezett Nagyváradra, a Szent László Napokra. Az ünnepélyes megnyitón való részvétel mellett állami kitüntetést adott át Ujvárossy László grafikusnak, a Partiumi Keresztény Egyetem professzorának az Alkalmazott víziók elnevezésű jubileumi tárlaton. Kitüntetést szeretett volna átnyújtani Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátnak is, aki azonban úgy érezte, hogy nem érdemli meg, mivel elmondása szerint kudarcot vallott a premontrei rend egykori gimnáziumának restitúciója ügyében. Magdó reményét fejezte ki, hogy Fejes Rudolf Anzelm a későbbiekben elfogadja a magyar állam kitüntetését. Úgy vélekedett: „nem mindig csak az eredményt kell értékelni, hanem néha a küzdelmet is”.
Hatékony eszközöket
Végül Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szólalt fel. Köszöntőbeszédében a volt királyhágómelléki református püspök a múlt történéseit, küzdelmeit, tragédiáit is felelevenítve hangsúlyozta, hogy a jövőbe nézve kell cselekednünk – felelősséggel minden iránt, ami napjainkban emberi és nemzeti kihívásnak számít, a környezettudatos életviteltől az értékek megőrzésén át a gazdag örökség továbbadásáig. Felidézte a holokausztot, melynek során „a magyar zsidókat kiirtotta az idő gazul, és kiket nem irtottak ki, azokat eladtak kemény valutáért. A holokauszt hetvenedik évfordulóján őket is itt érezzük a nagyváradi magyarság körében, mert nagy gazdagságai voltak Nagyváradnak. Ugyanakkor hozzátesszük, hogy nem akarunk a zsidók sorsára jutni, és azért is érzem azt, hogy a Szent László Napoknak élő üzenete a megmaradás. Nem törődnek velünk eléggé Európában, nehezen tudjuk érvényre juttatni az érdekeinket, miközben minden brüsszeli csapból a multikulturalitás és a mások kultúrája iránti tisztelet folyik, ennek ellenére nagyon gyakran ügyet sem vetnek a nemzeti kisebbségi közösségekre, arra a negyven-ötven milliónyi európai polgárra, akik közé mi is tartozunk itt, Románia területén. Ezen is változtatni kell. (…) A Szent László Napok ennek az élni akarásának, a küzdelem vállalásának legyenek a bizonyságai. (…) Nekünk hatékony eszközöket kell találnunk arra, hogy Szent László városa ne süllyedjen el. És ez az eszköz az autonómia” – fogalmazott Tőkés László.

Akkreditálták a Diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésünket!
Nemrég érkezett a hír, hogy pozitívan bírálta el új mesteri képzésünket az Akkreditációs Bizottság Bukarestben.
Június 19-20 között járt le a Diplomácia és interkulturális tanulmányok mesterképző indítását felmérő akkreditációs bizottság helyszíni látogatása. A helyszínen tapasztalt körülmények és feltételek eredményeképpen a bizottság akkreditálásra javasolta a mesteri szakot. A szakindítási kérelem pozitív elbírálásáról a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) június 25-i ülésén döntött. A képzés a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szak keretében 2014 őszétől indul.
Korunk gazdasági és társadalmi folyamatai azt jelzik, hogy Európának is mindinkább szembe kell néznie a különböző, a térségben nem hagyományos kultúrák megjelenésével, és ennek a folyamatnak komoly kihatásai lesznek az EU belső építkezésére. Korunk eme kihívására próbál választ adni ez a teljes idejű szakirányú mesterképzés azáltal, hogy betekintést nyújt a kortárs diplomáciai gyakorlatba, hogy olyan szakemberek képzését tűzte ki célul, akik tudatosan kezelik a plurális társadalomban megjelenő értékek sokféleségét, nyitottak mások véleményének, kultúrájának megismerésére.
A hallgatók betekintést nyerhetnek a diplomáciai jog és a protokoll, az interkulturális kommunikáció és tárgyalások nyújtotta lehetőségekbe. Továbbá elmélyíthetik tudásukat a nemzetközi döntéshozatal, a geopolitika, a tárgyalástechnika stb. területén is.
Meghirdetett helyek száma: 6 tandíjmentes, 9 költség-hozzájárulásos Képzés időtartama, formája: 2 éves nappali képzés
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár. kv.sapientia.ro/hu/hirek

Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár
Közgazdaság – és Gazdálkodástudományi Egyetem
Debüt-díjban részesült dr. Szász Levente, intéztünk oktatója
Egyetemi karrierpályájának első öt évét érintő kimagasló oktatói és kutatói eredményeinek elismeréseképpen 2014. június 27-én oktatói debüt-díjban részesült dr. Szász Levente, intézetünk egyetemi adjunktusa. A díjat minden évben a Romániai Közgazdaságtani Egyetemi Karok Egyesülete (AFER) ítéli oda azon sikeres pályakezdő egyetemi oktatóknak, akik tudományos és szakmai téren kiemelkedő eredményekkel rendelkeznek.
/A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet 2011 októberében jött létre 21 főállású oktatóval.
econ.ubbcluj.ro/hirek

Lobbi a területi autonómiáért (Az SZNT Strasbourgban)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi európa tanácsi delegációval – nyilatkozta Izsák Balázs SZNT-elnök tegnap, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.
Az SZNT háromtagú delegációja lobbitevékenységet próbált folytatni az Európa Tanács intézményeiben a székelyföldi területi autonómia ügyében. Izsák Balázs úgy értékelte, hogy az új összetételű magyar ET-delegációval gyümölcsöző lehet az együttműködés, hiszen megnőtt a magyar képviselők mozgástere. Szerinte ez abban is megnyilvánul, hogy Németh Zsolt magyar delegációvezetőt az ET parlamenti közgyűlése néppárti frakciójának helyettes vezetőjévé választották. Izsák Balázs elmondta: az SZNT küldöttsége Strasbourgban többször is meggyőződött arról, hogy eljutottak az Európa Tanács illetékes intézményeihez a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatai, és az ET apparátusát foglalkoztatja a kérdés. Példaként hozta fel, hogy az ET Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának állandó bizottsága álláspontot kért az ügyben a román kormánytól, és úgy döntött, hogy a kongresszus július 3-án Kisinyovban összeülő monitoring bizottsága megvitatja a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyét. Az SZNT elnöke közölte, továbbra is számítanak a magyar kormány támogatására az autonómia eléréséért folytatott politikai küzdelemben. Megemlítette, hogy vasárnap a Szent László-napi Bukovinai Székely Találkozó keretében részt vett a Székelyföld autonómiájáról tartott kerekasztal-beszélgetésen a budapesti Reménység Szigetén. „Székelyföld autonómiáját mindenképpen meg fogjuk valósítani” – vonta le a következtetést Izsák Balázs.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szabadságért küzdeni kell
Gábor Áron halálának 165. évfordulóján, amikor fölöttünk lebeg a régiósítás, a kisebbségbe, szórványba száműzés réme, amely teljes kiszolgáltatottságot, a székelység gyors etnikai fellazítását jelenti, az ágyúöntő konok kitartása, szabadságért folytatott harca számunkra jelkép értékű.
Ha számvetést végzünk, sajnos, a Gábor Áron vértanúhalála óta eltelt hosszú időszak után még mindig támadnak olyan erők, amelyek a székelység felszámolásán munkálkodnak, ezért a szabadságért folytatott küzdelmünk nem ért véget. Olyan országban élünk, ahol az általunk tisztelt személyiségek szobrait meggyalázzák, az egy-két magyar szót tartalmazó megnevezések, utcanevek büntetőperek anyagaivá lesznek. A székely zászlók üldözése pedig állampolitikai rangot nyert. Már nemcsak az önálló magyar egyetemért, de az önálló magyar tagozatért is harcolni kell. A diszkriminációt, az intoleráns politikát folytató hatalom a megalkuvókra támaszkodva próbálja aláásni népünk jövőjét.
Az idő múlása – az elmúlt negyedszázad – a magyarellenes nacionalistákat szolgálta, de ma egyre inkább bennünket, a nemzeti elnyomás áldozatait, mert Európa-szerte új szelek fújnak. Harcunk az autonómiáért ma már nem teljességgel kilátástalan. Szülőföldünkön való megmaradásunkért azonban nap mint nap meg kell küzdenünk, ez a mi sorsunk, másképp nem tehetünk! E harcot már nem ágyúkkal vívjuk. Legerősebb fegyverünk az igazmondás, a könyv, a szó! Európa egyik legnagyobb, tömbben élő nemzeti közösségeként mind az etnikai, mind a történeti jog alapján jogosultak vagyunk a területi autonómiára, amely Románián belüli korlátozott szuverenitást, önrendelkezést jelent.
Népünk soha nem feledte elődei küzdelmét a szabadságért, és ebből ma is erőt merít. Székelyföld népe képes megszervezni saját gazdasági, társadalmi és kulturális életét azon a földön, ahol él. Képes magasabb életminőséget és teljes kulturális önrendelkezést biztosítani az itt kisebbségben élő románoknak is. Székelyföld két nép birtoka, az itt élő székelyeké és románoké. Az egyenlőség alapja a két nyelv egyenrangúsága, az arányos részvétel e terület vezetésében, a helyi döntések meghozatalában. A területi autonómia biztonságot jelent mindenkinek, erősíti Romániát is azáltal, hogy véget vet az ádáz feszültségnek, a szélsőséges erők hazug és uszító jellegű propagandájának. Amikor a román nacionalizmus – a román alkotmány első cikkelyére hivatkozva – nyíltan Székelyföld felszámolására tör, megtagadja a székelység területi autonómiához való jogát, akkor mi az igazmondás fegyverével mondjuk, követeljük e jogot. Erre emlékeztet 1849. július 2., amikor az Uzon és Kökös közötti csatamezőn ágyúk tucatjai hirdették, hogy a székely népet megilleti a szabadság! Erre emlékeztet Gábor Áron hősi halála is, amely arra int, hogy a szabadságért elszántan és határozottan tovább kell küzdeni!
Kádár Gyula, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi konferencia és tábor Havadtőn
A Pro Havadtő Egyesület sikeres pályázata eredményeként 2014. július 2–12. között a Jeunes en Roumanie (Fiatalok Romániában) nemzetközi önkéntes program keretében 19 belgiumi fiatal vesz részt a régi református temető rehabilitációjában. Az egyesület szervezésében 2013-tól kezdődően 8 kalákára került sor, melynek során kiásták és újraállították az elsüllyedt, kidőlt régi sírköveket, 305 mívesen faragott sírkövet örökítve ezzel az utókorra. Felmérésük szerint további félszáz sírkő vár felállításra, azt követően bozótirtást és ösvénykialakítást végeznek, hogy látogathatóvá tegyék a Kis- Küküllő mente legszebb régi temetőjét.
A tíznapos tábor nyitó délutánján a külföldi vendégek és a helybéliek számára a szervezők önálló konferencia keretében számolnak be a település kulturális értékeiről és a kitűzött célokról. A rendezvényt Varga József, Gyulakuta polgármesterének köszöntő szavai nyitják, majd felolvasásra kerül Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek, a konferencia fővédnökének a rendezvényt méltató levele. A szakmai előadások sorát dr. Vajda András néprajzkutató nyitja, aki a Maros megyei kulturális örökség állapotát ismerteti. Ezt követően Donáth Beáta, a havadtői iskola tanítónője Havadtő monográfiájának előkészületeiről számol be. Dr. Kinda István néprajzkutató Havadtő kulturális értékeit veszi számba, Koncz Emma óvónő, a Pro Havadtő Egyesület elnöke, a hagyományos, népi gyermekvilágot idézi fel. Donáth István közösségszervező, a Pro Havadtő Egyesület alelnöke, a 19. századi temető rehabilitációs programjáról és a tábor munkatervéről beszél.
Az előadásokat követően bemutatkoznak a Jeunes en Roumanie belga csoportjának tagjai, akiket végigvezetnek a 2010- ben felavatott helytörténeti és néprajzi gyűjteményből szervezett kiállításon. A rendezvény hivatalos része a régi temető meglátogatásával ér véget.
Havadtő örökségvédelmi programjának szakmai koordinátora dr. Kinda István néprajzkutató, a Székely Nemzeti Múzeum főmuzeológusa. A 2014. év tevékenységeit Gyulakuta Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, a Bethlen Gábor Alap és a Székely Nemzeti Múzeum támogatja. A projektet több neves intézmény – a Kriza János Néprajzi Társaság (Kolozsvár), a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) – is támogató figyelemben részesíti. A konferencia napján dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum (Budapest) főigazgatója helyszíni szemle során megtekinti Havadtő kiemelt értékű faragott sírköveit.
A Pro Havadtő Egyesület célja, hogy a belga önkéntes csapat tagjaival a helybéli fiatalok is kapcsolatba kerüljenek, a közös munkák során bepillantást nyerjenek egy másik kultúrába, barátságok szövődjenek. Éppen ezért szívesen fogadják a tábor idejére a segítőkész önkénteseket, a nyitó konferenciára érkező érdeklődőket szeretettel várják!
Pro Havadtő Egyesület, Népújság (Marosvásárhely)

A halogatás mesterei
Számon tartani sem lehet immár, hányadik határidőt jelölték meg az RMDSZ autonómiastatútumának közvitára bocsátására, parlament elé terjesztésére. Mindig hátravan még néhány egyeztetés, és ama nagy pillanat valahogy soha nem érkezik el. Most újabb időpontot dobtak be, Kovács Péter, a szövetség főtitkára ígérete szerint „július 11. után” felkerül honlapjukra Székelyföld autonómiájának törvénytervezete.
Hétfőn egyeztetett az RMDSZ szövetségesével, a Magyar Polgári Párttal, az ezt követő nyilatkozatokból, közleményekből nehéz kiköbözni, miben értettek egyet, melyek a vitás kérdések, mennyi az esélye a közös álláspont kialakításának. Úgy tűnik, a polgáriak ezúttal kiterjesztették javaslatukat a Székelyföldön kívül élő magyarságra is, egy általános, a romániai magyarság jogait összefoglaló sarkalatos törvény összeállítását javasolták. Elképzelésük szerint ebben helyet kapna az SZNT autonómiastatútuma alapján kidolgozott rész és a kulturális autonómia szabályozása egyaránt. Azt is leszögezik, hogy az esetleg módosítandó, új alkotmányban az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatnak hivatkozási alapként kell bekerülnie, el kell érni, hogy ez legyen a „Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja”. Az MPP vezetői úgy látják, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez lenne a kedvező „csapásirány”, és ezt a törekvést az anyaország is támogatni tudná. Ismét egy új irány, új elképzelés tehát, melyről egyelőre az RMDSZ véleménye nem ismert. Valóban fontos lenne egy általános kerettörvény, mely nemcsak a székelyföldi magyarság számára jelentene megoldást, de a szórványban és Erdély más részein élőknek is biztosítaná a kulturális autonómiát. Erre lett volna hivatott a kisebbségi törvény, mely hosszú évek óta halódik a parlamentben, sem kormányon, sem ellenzékben nem sikerült elfogadtatni. Most azonban, mikor még arról sem sikerül kiegyezni, mekkora legyen az autonóm Székelyföld területe, milyen hatáskörök átruházást kell követelni a központi hatalomtól, egy ilyen léptékű probléma felvetése csak a megoldás elodázását szolgálja. Nem egyéb, csak egy újabb csomag, melyen lehet hónapokig, évekig dolgozni, egyeztetni. Időhúzás. Jobb lett volna hát újabb és újabb ötletek bedobása helyett szépen végigvinni, véglegesíteni bár az elsőt, s utána nekiindulni a következő lépésnek. Egyelőre azonban csak egy helyben toporgunk, homályos célokkal, ígéretekkel tele már a padlás. Sokat elárul Kelemen Hunor RMDSZ-elnök minapi elszólása: tulajdonképpen nincs jelentősége, mikor terjesztik parlament elé az autonómiastatútumot. Jelzi hozzáállásukat és azt is, mennyire veszik komolyan az ügyet.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az MPP szerint sarkalatos törvényben kell szabályozni a romániai magyarság jogait
A Magyar Polgári Párt (MPP) álláspontja szerint sarkalatos törvényben kell szabályozni Romániában a magyarság jogait.
Biró Zsolt pártelnök keddi marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után az MTI-nek nyilatkozva elmondta: pártja hétfőn egyeztetett minderről az RMDSZ vezetőivel.
Úgy vélte: az alkotmányban kellene rögzíteni, hogy valamennyi őshonos romániai nemzeti közösség jogait az illető közösségre szabott sarkalatos törvény írja le, és hogy ezt a törvényt az illető kisebbség bevonásával kell megszövegezni.
Az MPP elnöke hétfőn átadta az RMDSZ-nek azokat az alkotmánymódosító javaslatokat, amelyeket pártja szükségesnek tart a kívánt törvényes keret kialakításához. Az MPP "a románok és az együtt élő őshonos nemzeti közösségek szuverén és oszthatatlan nemzetállamaként" határozná meg Romániát.
A párt azokat a nemzeti közösségeket tekintené őshonosoknak, amelyek több mint száz éve élnek együtt a román néppel. Ezeket Románia államalkotó tényezőiként ismerné el az alaptörvényben. Azt is rögzítené, hogy a Romániában fennálló "nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja" az erdélyi románok 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozata. Az Erdély és Románia egyesülését kimondó dokumentum teljes nemzeti szabadságot ígért az együtt élő népeknek.
Biró Zsolt elmondta, azt kérte az RMDSZ vezetőitől, hogy iktassák az alkotmánymódosító javaslatokat az illetékes parlamenti bizottságnál, és képviseljék ezeket. "Ez az alkotmányos keret lehet az alapja a magyar közösség esetében mind a területi, mind a kulturális autonómiának" – magyarázta a pártvezető.
Az MPP és az RMDSZ vezetői abban is megállapodtak, hogy július 11-én ül össze a két párt vegyes bizottsága, mely Székelyföld területi autonómiájának a törvénytervezetén dolgozik. "Az RMDSZ világossá tette, hogy a tárgyalási forduló után közvitára bocsátja a tervezetet" – fűzte hozzá Biró Zsolt.
Az MPP elnöke elmondta: folytatódik a két párt együttműködése, de azt is megjegyezte, hogy a politikai együttműködésről márciusban kötött megállapodás teljesítésével kapcsolatban hiányérzeteik is vannak. "Minden pontnak van olyan része, amely megvalósult és olyan is, amelyik nem" – jegyezte meg.
Népújság (Marosvásárhely)

Csűrszínházi Napok
Teltházas előadások
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Mikházán a Csűrszínházi Napokat, amely az eddigi legsikeresebbnek számít, ugyanis végig teltházasak voltak az előadások.
Amint korábban sajtótájékoztatón is jelezte Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, az idén is egész idényt betöltő évadot szerveztek, igaz szerényebbet, mint az előző esztendőben, ugyanis az érdeklődésből ítélve úgy tűnt, hogy a programot túlzsúfolták az eseményekkel. Így az idén a hangsúlyt inkább a Csűrszínházi Napokra fektették, ezért is igyekeztek olyan programmal előállni, ami minden korosztálynak és elvárásnak megfelel. Pénteken délután a Csűrszínház udvarán levő iskola nagytermében a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub tagjainak (Plájás István, Fülöp Jenő, Both Gyula, Tordai Ede, Bálint Zsigmond, Vajda György, Szegedi Ferenc, Török Gáspár, Kerekes Péter Pál, Kertész Katalin) alkotásaiból nyílt kiállítás.
A tanteremben a 12. Csűrszínházi Napokat Szélyes Ferenc nyitotta meg, aki elmondta, örömmel tapasztalja, hogy vannak visszatérő vendégei a rendezvénynek, ezek egyike a Marosvásárhelyi Marx József fotóklub, de színtársulatok is szívesen jönnek el, és ami a legfontosabb, hogy a nézők és az érdeklődők is megszokták, hogy ebben az időszakban ki kell vonulni Mikházára, mert érdemes.
Vajda György, a társszervező Artecotur Egyesület elnökeként és a fotóklub tagjaként szólalt fel és elmondta, a kiállítás témája Nyárádremete község volt, nem először jöttek ki és készítettek felvételeket a fotóklub tagjai, de a szervezők érdekesnek találták azt is láttatni az érdeklődőkkel, hogy időben milyen változások vannak, milyen értékekre figyelnek és kapják lencsevégre értő szemekkel a fotósok, hiszen a községnek, s ezen belül Mikházának is több olyan látványossága van, amit idegenforgalmi szempontból ki lehetne használni. A Csűrszínház-évadot összeállítók szándéka is az volt, hogy ennek a nyárádmenti településnek híre menjen, és egyre többen felkeressék.
Pénteken két igen érdekes és a környezetbe pompásan illő előadást láthattak az érdeklődők. A művelődési otthonban Sebestyén Aba színművész, a Yorick- stúdió vezetője, a monodráma-sorozat folytatásaként Székely János Dózsa című írásából összeállított egyéni produkcióját mutatta be Török Viola rendezésében. A színpadi mű Dózsa György képzeletbeli vívódása, amely nemcsak a történelmi tényekre reflektál, hanem gyakori áthallással, a mai szemszögből is a hatalom, egyház, kis emberek, tömeg viszonyulását is taglalja. A Csűrszínház színpadán pedig a Marosvásárhelyen bemutatott és többször játszott: Tamási Áron Vitéz lélek című színdarabja volt, amelyet szintén Török Viola rendezett, a tőle már megszokott stílusban, a néptánc, a folklór elemeinek szerves beépítésével a prózai színház eszköztárába. Mind a téma, mind az előadásmód igen jól illett a Csűrszínházhoz, ahol az ilyen jellegű produkciók mindig hálás befogadókra találtak. Az estét a Bekecs néptáncegyüttes által szervezett táncház zárta.
Szombat délben az irodalomé, a könyveké volt az első szó. A Reneszánsz Panzió teraszán könyvbemutató volt. Szucher Ervin, a Junventus kiadó vezetője Székely Szabó Zoltán válogatott írásaiból összeállított Végtelen Farsang című kötetét, illetve a szerzőt mutatta be, aki Csíki Hajnal színművésszel együtt a kötetből olvasott fel. A rövid, humoros, helyenként szarkasztikus írások önéletrajzi epizódok, és híven tükrözik az 1989 előtti, majd a kommunista rendszerváltást követő hangulatot, állapotokat. Káli Király István, a Mentor kiadó vezetője az idén is számtalan jó kötetet hozott el, ezek közül a marosvásárhelyiek által igen jól ismert két szerző legújabb munkáiról beszélt. Először Kincses Elemér Soha és Mindörökké című regényéről beszélgetett a szerzővel, majd Sebestyén Spielmann Mihály Midway szigetek címmel megjelent regényéről, a Történeti tár újabb kötetéről, valamint a történelmi dokumentumregényeiről beszélt az érdeklődőknek, amihez természetesen a szerző is hozzászólt. Lokodi Imre az idén is meghívta Lövétei Lázár Lászlót, a Székelyföld című lap és kiadó szerkesztőjét, aki a kiadvány mellett a régiót érintő művelődési kérdésekre is kitért a beszélgetésben.
Az est első előadása, a szintén visszatérő vendég, a soproni Petőfi Színház színművészei által a művelődési otthonban előadott Katona Imre A zuhanás második pillanata című kortárs színdarabja volt. A szerző saját darabját rendezte. Az előadás az abszurd színház eszközeivel érdekes tükröt állított a mai társadalomnak, amelynek akarva-akaratlanul a nézők is részei. Ide tartozik az is, hogy a Petőfi Színház és a Csűrszínházi Egyesület együttműködési szerződést írt alá, s ezáltal több közös kulturális projektet is valósítanak meg a jövőben. A szerződést Pataki András rendező, színházigazgató, illetve Szélyes Ferenc, az egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Ugyancsak Szélyes Ferenc volt az esti előadás egyik főszereplője, barátjával, színésztársával, Fülöp Zoltánnal együtt, akik a Csíki Játékszín által színpadra állított, Neil Simon Napsugár fiúk című előadásban – Kosztándi Zsolt, Szabó Enikő és Kiss Ernő mellett – léptek fel. A Willie Clark és Alfred Lewis alkotta, sok-sok évig híres komikus párost alakító, Szélyes–Fülöp duóra annyian voltak kíváncsiak, hogy még állóhely se maradt a Csűrszínház nézőterén. A vastaps is sokáig tartott a függöny legördülése után.
Az előző években vasárnap kicsiknek szánt előadást tűztek műsorra a szervezők. Ezúttal, ettől egy kicsit eltérően, olyan darab került színre, amely kisebbeknek is szólt, de képletesen üzent a felnőtteknek is. Az Artecotur Egyesület által támogatott Artsy M diákszíntársulat tagjai a nemrég bemutatott Alice Tükörországban című darabjával léptek közönség elé. Lelkesedésük, színészi teljesítményük is vastapsot aratott.
Az idén a Csűrszínházi Napokon szervezték meg a II. Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntőjét, amelyet a tavaly ugyancsak a napok szervezői a Maros Művészegyüttessel együtt kezdeményeztek, nemcsak a színház névadója emlékének tiszteletére, hanem azért is, hogy fórumot teremtsenek azoknak a fiataloknak (és nem csak), akik népdalt szeretnek énekelni és talán ezen az életpályán indulnának el. Mint ismeretes, a megye kilenc kistérségéből (a szervezők felosztása szerint), két korcsoportban – 15 év alattiak és felettiek – jelentkezhettek helyi előválogatókra a versenyzők, majd a továbbjutók léptek fel a vasárnap esti döntőn. A tavalyi versenyhez viszonyítva az idén kevesebb nagykorú volt. A zsűribe dr. Csíki Csaba zeneszerző (elnök), Kásler Magda énekes, Kacsó Ildikó rádiószerkesztő, Török Viola muzikológus-rendező, Kilyén Ilka színművész, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vett részt. A vetélkedő szerintük is elérte célját, hogy olyan tehetségeket fedezzen fel, indítson útra, akik a népi hagyományainkat, zenei örökségünket méltóan ápolják majd mondta többek között Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója.
A Communitas Alapítvány által támogatott idei versenyre tizenegyen neveztek be az első korcsoportban, míg heten a másodikba. A közel háromórás, izgalmas vetélkedő után a következő rangsor alakult ki: kicsiknél I. Gálfalvi Evelyn Rebeka, II. Berekméri Réka Beáta, III. Lénárd Imelda Laura, a felnőtteknél pedig I. Aszalós Erika, II. Pál Imola Gabriella, III. Baróthy Debórah. A felnőtt kategória nyertese többek között a Danubius Health and Spa Resort cég jóvoltából egy wellness hétvégét tölthet el a szovátai Danubius Szállodában. Az első helyezettek fellépnek a Maros Művészegyüttes népdalműsoraiban és a Marosvásárhelyi Rádióban is készíthetnek felvételt, ezenkívül az Anico Trade, a Siltexim kft., a Mentor kiadó, valamint a Népújság is megajándékozta a nyerteseket.
Az előadásban – a vetélkedő koncepciójának megfelelően – fellépett a Maros Művészegyüttes utánpótláscsapata, a Napsugár együttes, akiket a Maros Művészegyüttes zenekara kísért és a tavalyi felnőtt kategória nyertese is, Samu Etel Imola, aki több, igen szép népdalt énekelt, olyan hangon, amely bizonyította: van és lesz értelme annak, hogy a Széllyes Sándor népdalvetélkedőt továbbra is megszervezzék.
A Csűrszínház nyári programjában szerepel még a Bányavakság, Mikháza vendége lesz egy előadással a szentegyházi Gyermekfilharmónia, augusztusban pedig középkori és római fesztivált is szerveznek, ezekről részletesen tájékoztatnak majd a szervezők.
(erdélyi), Népújság (Marosvásárhely)

Ügyészség: Nyirő József nincs tiltólistán
Lezárták a gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezés kivizsgálásának ügyét, az ügyészek szerint a januári rendezvény szervezői nem követtek el bűncselekményt – olvasható a nyomozást lezáró értesítésben.
Kisné Portik Irén A dokumentumot, miszerint a vizsgálatot bűncselekmény elkövetésének hiányában beszüntetik, Crudu Irinel Valeriu gyergyószentmiklósi főügyész írta alá.
Mint ismeretes, az ügyészség azt követően indított el vizsgálatot, hogy az Ethnographia Gyergyoiensis Alapítvány nevében Kisné Portik Irén, a Rákóczi Szövetség részéről pedig Selyem Antónia megemlékezés tartását kezdeményezte Gyergyószentmikóson Nyirő József születésének 125., illetve Tompa László halálának 50. évfordulójára.
Kisné javaslatára – aki az önkormányzat kulturális felügyelői munkakörét is betölti – a város saját programjai sorába emelte az eseményt. Ám mielőtt sor kerülhetett volna az ünnepségre, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége (FCER) tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy a „gyergyószentmiklósi hatóságok” megemlékezést rendeznek Nyirő József író tiszteletére.
Aurel Vainer parlamenti képviselő, a szövetség elnöke felszólította a belügyminisztériumot, a főügyészséget, a Hargita megyei prefektúrát és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatalát, hogy foganatosítsanak határozott és sürgős intézkedéseket az akció megakadályozása érdekében.
„Szövetségünk nem ért egyet azzal a nézettel, miszerint egy író vagy művész esetében a művet szét lehet választani a politikai tevékenységtől, hiszen az ideológia befolyásolja az alkotást” – állapította meg közleményében az FCER. A szervezet a magyarországi fasiszta kormány közismert támogatójának nevezte az erdélyi írót, és úgy vélte, Nyirő írói munkásságának a méltatása is a fasiszta jelképek és személyek népszerűsítését tiltó, 2006/107-es számú törvény hatálya alá esik.
A megemlékezést a tiltakozás ellenére megtartották, és ügyészségi vizsgálat indult az ügyben. Kisné Portik Irént és Selyem Antóniát kezdeményezőként, Pál Leventét, a művelődési ház igazgatóját, illetve Balázs József festőművészt tanúként hallgatták ki. A június 28-án meghozott ügyészségi döntést 30-án kézbesítették Kisné Portik Irénnek, melyben részletesen olvasható az eljárás folyamata, a tanúk által elmondottak alapján az esemény mozzanatai, résztvevőinek száma.
Olvasható benne az is, hogy az Elie Wiesel Romániai Holokausztkutató Nemzeti Intézettől kapott átirat szerint nem létezik olyan dokumentum, amely szerint Nyirő Józsefet bűnösnek találták volna fasizmus, rasszizmus vagy más, közösség ellen elkövetett bűntényben. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségétől kért bizonyítékok, dokumentumok kapcsán válaszként az érkezett, hogy újabb aktákkal ugyan nem tudnak szolgálni, de hangsúlyozták, hogy „Nyirő zsidóellenessége közismert volt”, és ezt internetről levett írásokkal kívánták alátámasztani.
A gyergyószentmiklósi ünnepségen nem olyan személyre emlékeztek, akit elítéltek volna az emberiség ellen elkövetett bűntény miatt, és fasiszta, idegengyűlölő, zsidóellenes gondolatok népszerűsítésére sem került sor a rendezvényen, így a bűnvádi eljárást lezárják – derül ki az ügyészségi átiratból, mely arra is kitér, hogy a felek 20 napon belül fellebbezhetik meg a döntést a Hargita megyei ügyészségen.
„Vannak olyan személyek, akik jelentgetésekkel akarnak nagyok lenni. A legnagyobb megvetéssel üzenem nekik, hogy a meghurcoltatás ugyan megvolt, de az eredmény nem az ő tisztességük malmára hajtja a vizet” – kommentálta az ügyészségi döntést Kisné Portik Irén.
Balázs Katalin, Krónika (Kolozsvár)