Tőkés László üzenete
Négy pontban fogalmazta meg a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából kiadott üzenetét Tőkés László EP-képviselő, aki szerint sokatmondó, hogy a trianoni békediktátum idei évfordulója éppen egybeesik az újonnan megválasztott Európai Parlament megalakulásának napjával.
Elsőként azt hangsúlyozta, hogy a legnagyobb parlamenti frakciónak, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának megalakulása az európai keresztény-nemzeti erők egységesüléséről szól, és a 12 tagú magyarországi, valamint a 15 tagú romániai küldöttség szintén „országaink nemzeti elkötelezettségű politikai erőinek az egységesülése irányába mutat”. A román küldöttség vezetője, Theodor Stolojan a Moldovai Köztársaság európai csatlakozásának támogatására kötelezte el magát, a magyar küldöttség vezetője, Gyürk András pedig a határon átnyúló nemzetegyesítésről beszélt. Mindketten síkraszálltak a nemzeti érdekek érvényesítése mellett, Tőkés szerint „szándékaink ezen a ponton – az egyesült Európa egységének és sokszínűségének keretében – találkoznak”. A Fidesz EP-képviselője úgy látja, hogy „Magyarország és Románia példát mutat megosztott külhoni magyar közösségeink számára, hogy otthoni különállásuk körülményei között miképpen keressék és kövessék a nemzeti összetartozás célirányos útját”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Magyarabb” vásárhelyi színházat szeretnének
Hiába próbál érvényt szerezni a valós és teljes kétnyelvűségnek a marosvásárhelyi származású, Kolozsváron élő Hints Miklós, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház homlokzati feliratával kapcsolatos észrevétele vagy megválaszolatlan maradt, vagy elutasításban részesült.
A szerkesztőségünket is megkereső nyugalmazott vegyészmérnök arra próbálta felhívni a hatóságok figyelmét, hogy a marosvásárhelyi magyarok számára nem helyénvaló, hogy az egykori Székely Színház utódjának számító Nemzeti Színház bejárata fölött csak a Teatrul Naţional megnevezés jelenik meg. Magyarul csak oldalt és lényegesen kisebb betűkkel tüntették fel az intézmény, illetve a társulat nevét.
„Nem természetes, hogy egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol maga a színház létesítése is a magyarsághoz kötődik, az anyanyelvű feliratnak csak mellékesen legyen helye. Ezt már jeleztem Kelemen Hunor miniszternek, Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkárnak, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), a színház igazgatójának, de mindenünnen csak elutasító választ kaptam vagy még olyant sem” – panaszolta el lapunknak Hints, kiemelve, hogy ő és ismerősei csupán az RMDSZ tárcavezetőjének legalább tíz levelet jutattak el az elmúlt hónapokban, de egyikre sem kaptak választ.
A kifogásoltakról és a levelekről Gáspárik Attila, a színház igazgatója is tud, azonban a ’89 előtti világra emlékeztető feljelentésekhez hasonlítja ezeket. „Ahelyett, hogy felkeressen és előadja a panaszát, ez az ember – aki nem is tudom, hogy egyáltalán valós személy-e vagy csak e név mögé bújik – mindenütt feljelentett, ahol csak tehette” – sérelmezte Gáspárik.
Gáspárik: fűrészeljem le?
„Akkor most kimegyek, veszek egy vasvágót, és lefűrészelem a már meglévő feliratot. Vagy építek még egy kis falat, hogy férjen el a magyar felirat is. Esetleg kiteszem a székely zászlót is, meg az Árpád-sávost” – reagált a Krónika megkeresésére a színház vezérigazgatója, aki rendkívül bosszantónak nevezi Hints Miklós hadjáratát.
Szerinte az illető személynek előbb meg kellene számolnia, hány kétnyelvű felirat van a rendőrségen vagy a kórházakban, és csak utána támadja a színházat. „Amióta átvettem az intézmény vezetését minden egyes külső és belső felirat a Nemzetiben három-, azaz román, magyar és angol nyelvű. A román nyelvű előadásainkat magyarul feliratozzuk. Kétnyelvűsítettük az intézmény fejlécét, a jegyeket, bevezettük a Sütő András, Molter Károly, Köteles Sámuel, Aranka György nevét viselő bérleteket. Két éve tanulmányozzuk, miként lehetne az épületet, többek között annak a főhomlokzatát rehabilitálni, már perre is jutottunk az építővel. Kell még ennél több?” – sorolta érveit Gáspárik.
Az igazgató úgy érzi, az ő lelkiismerete tiszta, mert a Teatrul Naţional felirat jóval a kinevezése előtt, Kárp György gazdasági igazgató regnálása alatt jelent. Úgy tudja, a kisebb, magyar nyelvű feliratot néhány évvel később, Béres András akkori társulatvezető helyeztette ki. A jelenlegi intézményvezető ugyanakkor értelmetlennek tartja egy, a magyarellenes politikusokkal vívott harcban újabb front megnyitását. Emlékeztetett, Marius Paşcan, a szenátus művelődési bizottságának az alelnöke így is számtalanszor támadta és kérte a leváltását, mert úgymond elmagyarosította a vásárhelyi színházat.
CNCD: a törvény nem a méretről szól
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács még februárban tárgyalta Hints Miklós panaszát, azonban semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy az épület homlokzatán nagy betűkkel csak románul írja az intézmény nevét. Haller István, a testület tagja azzal indokolta lapunk megkeresésére a bizottság döntését, hogy Romániában nem létezik olyan törvény, amely szabályozná a különböző nyelveken használt feliratok méretét.
„Megértettem Hints urat, de amennyiben neki adunk igazat, és a színház vezetősége beperel, nincs az a bíróság ebben az országban, amely ítéletében kimondaná, hogy használjanak egyforma méretű betűket” – vélekedett Haller István.
A jelenlegi állás ellenére is Hints Miklós reméli, hogy az illetékesek belátják tévedésüket és előbb-utóbb eltávolítják vagy kétnyelvűsítik az egyébként engedély nélkül kihelyezett egynyelvű feliratot.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Magyar unió?
Orbán Viktor miniszterelnök beiktatási beszédében világossá tette kormánya nemzetpolitikai vonalát: „A magyar ügy a II. világháború óta megoldatlan. A magyar ügyet európai ügynek tekintjük.” Ebből az alapállásból tekintve értelmezhetjük a Fidesz–KDNP nemzeti EP-listáját, amelyre befutó helyre három – Tőkés László személyében egy erdélyi, Bocskor Andrea kárpátaljai és Deli Andor délvidéki jelölt –, a szimbolikus 21. helyre Gubík László felvidéki politikus került. A Fidesz korábbi EP-képviselője, Schöpflin György a diaszpóra képviseletében szintén újrázhat. A magyarországi belpolitikában szokatlan húzásnak ebben az esetben nem volt konkrét szavazatszerző célja, hiszen az EU-tagállamokban élő nagyobb külhoni magyar közösségek – Romániában és Szlovákiában – saját magyar EP-listákra szavaztak. Ellentétben Romániával, ahol szintén minden valamirevaló párt felvett a listájára moldovai köztársaságbéli jelölteket, ezáltal próbálták becsatornázni a kettős állampolgárok szavazatait.
A Fidesz-KDNP tizenkét EP-képviselője mellé az Európai Néppárt (ENP) magyar delegációjához csatlakozik Felvidékről a Magyar Közösség Pártjának (MKP) egy képviselője Csáky Pál személyében, illetve a Most-Híd magyar–szlovák vegyes párt listavezetőjeként Nagy József; továbbá az RMDSZ korábbi két képviselője – Winkler Gyula és Sógor Csaba – folytatja a munkát.
Ezek a száraz tények. Hogy mit keres a magyarországi kormánypártok EP-listáján egy délvidéki és egy kárpátaljai jelölt, a miniszterelnöki iránymutató alapvetés fényében könnyen megmagyarázható: két olyan ország magyar közösségét képviselik, amelyek közül az egyik, Szerbia egyöntetűen az uniós csatlakozás mellett döntött, a másik, Ukrajna, hát, fogalmazzunk óvatosan, az uniós társulási szerződés alá nem írása miatt borult lángokba.
A média figyelmét inkább Tőkés László harmadik helye keltette fel. A már hét éve európai parlamenti képviselőként dolgozó püspök útja valóban érdekes: 2007-ben függetlenként nyert az első romániai EP-választásokon (az RMDSZ két képviselője mellett), 2009-ben viszont már az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között kötött „belső koalíciós” megállapodás eredményeként formálisan az RMDSZ-lista vezetőjeként kapott újabb mandátumot. A 2014-es EP-választásokon az RMDSZ már pártpolitikai logika mentén erőből játszott, hallani sem akart egy összpárti koalícióról – pedig az erre vonatkozó választási törvény sajátossága, hogy a koalícióknak ugyanúgy az ötszázalékos küszöböt kell átugraniuk, mint a külön induló pártoknak. A tulipánosok taktikusan bedarálták a harmadik erdélyi magyar politikai formációt, a Magyar Polgári Pártot (MPP), amely látszatellenzékként egyre inkább az RMDSZ szatellitjévé vált, az EMNP koalíciós ajánlataira még csak nem is válaszoltak. Kétszer öt százalék behúzására Romániában a 6,6 százalékos magyarságnak még matematikai esélye sincs, így a néppártosok lemondtak az EP-választásokon való indulásról. Tőkés László a sokadik koalíciós kísérlet kudarca után fogadta el a Fidesz-KDNP nemzeti listáján való szereplésre vonatkozó meghívást.
Az RMDSZ kockázatos lépésre vállalkozott, hiszen a korábbi két EP-választáson jóval a magyarság számaránya fölött, közel kilencszázalékos eredményt értek el az erdélyi magyarok. Az idei voksoláskor az volt a kérdés, hogy egyáltalán sikerül-e megugrani az ötszázalékos szintet egy kevesebb téttel bíró választáson. Május 25-én kora délutánig rezgett is a léc: a román pártok már az őszi elnökválasztásra hangolva jelentősebb számban mobilizálták a választóikat, javítottak is a 2009-es országos részvételi arányon, így az RMDSZ-es politikusok szinte pánikban mozgósítottak minden lehetséges csatornán, és estére sikerült a megnyugtató hat százalék fölé visszatornászni a magyarok szavazáson való részvételét.
Már csak az a kérdés maradt: képesek lesznek-e együttműködni a magyar néppárti delegáción belül a felvidéki versenypártok képviselői, illetve hogyan osztják le a lapokat egymás között az erdélyi EP-képviselők. Mert csakis egységes fellépéssel lehet „európai üggyé” tenni a magyar ügyet
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az összetartozás napja
Idén június 8-án ünnepeljük pünkösdvasárnapját. Bár eredetileg pünkösd is egész héten át tart, napjainkban vasárnap és hétfő a nyilvános ünnep. Jelentéseket és hagyományokat vettünk számba.
Idén immár negyedik alkalommal emlékeznek meg Kárpát-medence szerte június 4-én a nemzeti összetartozás napjáról. Mint ismeretes, 1920-ban ezen a napon írták alá az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést, amely nyomán az őshonos magyar népesség egyik napról a másikra öt, a mai állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is. A trianoni döntés 23,4 millió lakost érintett, 300 ezer került Ausztriához, 3,5 millió Csehszlovákiához, 5,3 millió Romániához, 4,1 millió Jugoszláviához (beleértve Horvát-Szlavónország 2,6 millió lakosát). Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt. Románia 102 724 négyzetkilométernyi területet kapott, ami nagyobb terület, mint a mai magyar állam területe, a Szerb– Horvát–Szlovén Királyság 20913-at, Horvátországgal együtt 62 ezret, Csehszlovákia 61661 négyzetkilométernyit, Ausztria 3967-tel gyarapodott. Lengyelország 519-et, Olaszországhoz pedig Fiumével 18 négyzetkilométernyi terület került.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak.
A döntés csak Szlovákiában váltott ki ingerült reakciókat. Ivan Gasparovic, Szlovákia elnöke válaszul nyilatkozatban méltatta a trianoni döntést, és a közép-európai béke alapkövének nevezte azt, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota pedig Trianon-emlékműveket állított volna Szlovákia különböző részein, elsőként a magyar határ mentén fekvő Révkomáromban.
„Számomra az összetartozás azt jelenti, hogy szeretettel gondolok a különböző országokban élő magyar emberekre, szívemen viselem a többi magyar ember sorsát és nehézségeit, és ha módunkban áll, családommal befogadunk és vendégül látunk más magyarokat” – idézett leveléből az egyik diák, akit Áder János kért fel sorai felolvasására. A köztársasági elnök hangsúlyozta, a diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (1.)
Az impozáns épületegyüttes, amely a Klastrom (mai Mihai Viteazul) utca 15-17. szám alatt áll 1903 és 1908 között épült Körössy Albert Kálmán mérnök tervei alapján. A kivitelezés Csiszár Lajos nevéhez fűződik.
1908-ban a római katolikus egyház adományából felépült az iskola mellett a Tanoda is, melyet 2000-ben újítottak fel.
A fiúgimnáziumot egyik helyről a másikra költöztették, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium (Unirea) áll. Az elmondottakból az is ki fog derülni, hogy ez volt Marosvásárhely második iskolaközpontja és többek között írni fogunk egy titokzatos szoborról is, melyet a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítettek…
Az iskola az 1948-as államosításig volt római katolikus fiúgimnázium.
A Központ e heti lapszámában erről a líceumról írunk olvasóinknak…
A gimnázium létesítése és a jezsuiták
A Református Kollégium után a Római Katolikus Fiúgimnázium volt Marosvásárhely második legnagyobb iskolaközpontja. Gyökerei a tizennyolcadik század első évéig nyúlnak vissza. Kezdetben azonban más helyen állt az intézmény, nem ott, ahol jelenleg is található.
Barabás Kisanna elmondása szerint a gimnázium létesítése szorosan kapcsolódik a városban megtelepedett jezsuitákhoz, a szerzetesek ugyanis érkezésük után azonnal, vagyis 1702-ben el is kezdték a tanítói-nevelői munkát.
A Keresztelő Szent János Plébánia helyén abban az időben egy ház állt. Ott kezdtek el előbb vallásos énekeket tanítani a gyermekeknek, majd pedig rövid idén belül elemi iskolát létesítettek.
Néhány évvel később, 1708-ban megalakultak az első, úgynevezett grammatikai osztályok, amelyek középiskolai osztályoknak feleltek meg.
Kezdetben az egykori Boér-ház ad otthont az iskolának
A gimnázium létesítéséről azonban a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői is, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpás is szólnak.
A jezsuiták tehát a hétszázas évek első évtizedében elemi osztályokat létesítenek, mint már jeleztük, a Plébánia udvarán, egészen pontosan az egykori Boér-házban.
1712-ben felépítették új iskolájukat, és finevelőjüket, amelyet később a templom építésekor egészen pontosan: 1728-ban lebontottak.
A fent említett adatgyűjtés szerzői tudni vélik, hogy az iskola a templomtól délre eső Lugosi-házban működött tovább. Innen 1732-ben átköltöztették a Lábas-házba, de az iskola fejlődését 1773-ban megzavarta a jezsuita rend eltörlése. Erre azonban a későbbiekben még visszatérünk.
Az új helyzetben a volt jezsuita rend tagjai, mint világi papok végezték oktató munkájukat. A szabadságharc után megnyitották a négyosztályos gimnáziumot, majd 1852-ben a finevelőt.
1940-ben az intézet felveszi a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet
Az Eötvös-féle tanügyi reform alapján az intézet az 1869-1870-es évtől hat, majd 1898-tól nyolc osztállyal működött. 1905-től 1934-ig az új, vagyis a Klastrom utcai épületben csak a nyolcosztályos gimnázium volt, de az 1934-1935-ös iskolai évtől a Kézdivásárhelyről áttelepített római katolikus tanítóképző is itt talált új otthonra. Így az algimnázium és a tanítóképző együtt működött, év szerint: 1940-ig.
Az intézet 1940-től nyolcosztályos gimnáziummá alakult, és felvette a II. Rákóczi Ferenc Római katolikus Főgimnázium nevet. A dokumentumok még arról is tanúskodnak, hogy ekkor a tanítóképzőt áthelyezik Csíksomlyóra, de az utolsó végzősei – 1941. júniusában – még itt képesítőztek. Nagy István, a későbbi kolozsvári Zeneakadémia professzora és országos hírű karnagy ennek az intézetnek volt a zenetanára.
A jezsuita rendek feje több ezer forintot adományoz az iskolának
Azonban még pár sor erejéig mindenképpen vissza kell térjünk a költöztetésekre.
A város meséi című könyv állatása szerint 1712-ben látogatást tesz Marosvásárhelyre az osztrák és a magyar jezsuita rendek feje, Henevesi Gábor, aki azonnal észreveszi, hogy az iskola bővítésre, fejlesztésre szorul.
Írásos dokumentumok tanúskodnak arról, hogy nem kevesebb mint négy ezer forintot adományoz az intézetnek. Az összeg húsz rászoruló római katolikus tanuló eltartását fedezte.
Emellett létesít egy kétszáz forintos alapot iskola és szeminárium építésére. Ezekből az összegekből, illetve az Apor, Gyulafi és Petki grófok adományaiból emelték aztán az elemi iskola épületét, amely az 1708-ban létesített grammatikai osztályokat is befogadta.
Az új épületről tudni kell, hogy mint már említettük a Plébániatemplom szentélyének helyén állt, egyemeletes volt, és csak néhány évtizeden át használták, amíg elkezdődtek az istenháza építési munkálatai.
A Bethlen Gábor és a Klastrom utca közötti épület
Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium nevet viselő iskola tehát Körössy Albert Kálmán építész tervei alapján épült. Amint azt már korábban említettük 1902-ben kezdtél el építeni, és 1908-ban fejezték be.
Az iskola tantermes épülete a Bethlen Gábor sétány és a Klastrom utca közötti telken áll. Főhomlokzatéval a Pázmány Péter utcára néz. A kétemeletes iskola mellé került a szeminárium – bentlakási – egyemeletes épület.
Az impozáns épületről Keresztes Gyula is ír. Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében többek közözött arról is említést tesz, hogy mindkét épület eklektikus homlokzatain a tervező szecessziós formákat és díszeket is használt.
Így a főépület középső rizalitjának ablakformái, a főpárkány fölötti díszes attikafal, valamint a sarokrizalitok oromfalas tetőzetének kialakítása tipikus szecessziós formát mutat. A második emeleti nagyterem belső építészeti kialakítása is szecesszióra utal.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma, 2014. június13.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziuma (2.)
Amint azt már a múlt héten említettük, a szóban forgó impozáns épületegyüttes a Klastrom utca 15-17. szám alatt áll. Az iskola a kilencszázas évek elején épült.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból kiderül, hogy 1908-ban a római katolikus egyház adományaiból az iskola mellett felépült a Tanoda is. Ezt az épületet tizennégy évvel ezelőtt újították fel. A fiúgimnázium története meglehetősen érdekes. Amolyan kálváriás. Számtalanszor költöztették, egyik helyről a másikra, míg végül megállapodtak vele ott, ahol most az Egyesülés Főgimnázium áll. Köztudott, hogy ez volt városunk, Marosvásárhely második iskolaközpontja.
Továbbá e heti lapszámunkban még egy rejtélyes szoborról írnunk kell, melyről senki sem tudja pontosan, hogy ki is ábrázolt… Azt viszont ismeretes, hogy az alkotást a hatvanas évek elején a kommunisták megsemmisítették.
Tekintettel arra, hogy még találtunk pár olyan adatot, melyek semmiképp sem maradhatnak ki ebből az összeállításból, a központ mostani számában még erről szólunk, ezekkel egészítjük ki II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumát.
A költöztetések kálváriája
Az plébániatemplom építési munkálatainak elkezdése után a tanulókat átköltöztették egy másik ingatlanba, majd a későbbiekben megvásárolták a Kossuth Lajos (mai Călărașilor) utca 1. szám alatti telket.
Köztudott, hogy ezen a helyen épült meg a Lábas-ház, amely a tizennyolcadik század derekán az új iskola székhelye lesz. Kezdetben csak egy emelete volt az épületnek, ez azonban egy idő után szokás szerint kezdett szűkösnek bizonyulni, így száz év elteltével húztak rá még egy szintet.
Az 1900-as év körül ismét helyszűkével küzd az intézmény, és arra a következtetésre jutnak, hogy megint egy új épületre van szükség. A jelenleg az Egyesülés Főgimnáziumnak otthont adó épületet a kilencszázas évek első évtizedében emelték az Erdélyi Római Katolikus Státus tervei alapján.
Amit tudni kell a Státusról
Az, hogy voltaképp mi is a Státus, arra a választ Sorina Bota kapta meg, mégpedig Barabás Kisanna elmondásaiból. A tizenhatodik század vallási reformjának éveiben létesült, amikor az Erdélyben élő római katolikusoknak nem volt Erdélyben székelő püspökük, így a katolikus nemesek képviselték az érdekeiket a diétákban.
Az autonóm intézményként működő Status fő feladata az egyház vagyonának a kezelése és a római katolikus felekezeti iskolák ügyeinek rendezése volt. Így tehát ezt a marosvásárhelyi épületet is ők emelték, nem pedig a plébánia.
Az épületegyüttes két részből áll. Annak idején az egyikben működött a gimnázium, a másikban pedig a szeminárium és a fiúnevelő intézet. Mindkettőnek eklektikus homlokzata van, ugyanakkor azonban a húszadik század elejét meghatározó szecesszió jegyei is felfedezhetők rajtuk.
A napszakok, imádságok és a cukorkát osztogató püspök
Az itt tanuló diákokról tudni kell, hogy nagyon intenzív vallási életet éltek. Az egyik volt diák mesélte Barabás Kisannának, hogy a napjuk mindig fél nyolckor, a misével kezdődött, amelyről senkinek nem volt szabad hiányoznia.
Az állítás szerint az első tanóra szintén imádsággal indult, amelyet az órát tartó tanár mondott el, délben pedig újabb közös imádság következett.
Vasárnap volt a legvidámabb nap, akkor ugyanis a vallástanár bekísérte a fiúkat a központi Keresztelő Szent János Plébániatemplomba, ahol találkoztak a Sancta Maria Intézetben – mostani Művészeti Líceum, melyről előző lapszámunkban már írtunk – tanuló lányokkal. A Ferenc-rendi nővérek ugyanis őket is rendszeresen elhozták a misére.
Jó alkalom volt ez a fiatalok számára találkozásra. A fiúk aktív résztvevői voltak a szertartásnak, hiszen jól ismerték az imádságokat és az énekeket.
A gyulafehérvári római katolikus püspök, Majláth Gusztáv Károly évente látogatást tett az intézménybe, bement mindegyik osztályba, elbeszélgetett a fiúkkal, végül pedig – az elmondás szerint – cukorkákat osztogatott nekik, mindenki legnagyobb örömére.
A rejtélyes szobor, melyről senki sem tudja, hogy kit ábrázolt
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentációkban egy nagyon érdekes dologra bukkantunk. Ezt sem maradhat ki a mostani összeállításunkból.
Az épület főhomlokzatának orommezejében van egy félkörív alakú fülke, amelyben annak idején egy szobor volt elhelyezve.
Azt azonban senki sem tudja, hogy kit ábrázolt az alkotás. Egyesek azt állítják, hogy Szűz Máriát, mások szerint pedig az iskola védőszentjét, aki nem más mint Szent Imre.
A fülkéről tudni kell, hogy a hatvanas években befalazták, azonban a nemrég végzett felújítási munkálatok alkalmával találtak benne egy jegyzőkönyvet, amely szerint 1962-ben távolították el a szobrot. Sajnos, ez a dokumentum sem fedi fel a rejtélyt… Nagy kár, hogy ez az írás sem tesz említést arról, hogy voltaképp kit is ábrázolt a szobor.
Visszapillantás, avagy: amit még mindenképpen tudni kell…
Ahogyan azt már részben említettük, 1934-ben a gimnáziumi osztályokat felszámolják, és beköltöztetik az épületbe a tanítóképzőt. Az 1948-as államosítás után nem változik az épület rendeltetése, továbbra is tanintézményként működik.
A húszadik században olyan neves személyiségek tanítottak itt, mint Büchler Pál filológus, Monay Ferenc pap, író, műfordító és szerkesztő, vagy nem utolsó sorban mint Antalffy Endre nyelvész, műfordító, az arab, a török, a héber és a perzsa nyelvek ismerője.
Az 1948-as tanügyi reform alkalmával az épületet a magyar tannyelvű leánygimnáziumnak adták át, amely 1962-ben egyesült a román tannyelvű leánygimnáziummal. Egy évig két épületben, de közös igazgatósággal működtek, majd a volt Római Katolikus Főgimnázium épületébe vonták össze az osztályokat. Az iskola profilja többször változott. Ma újra elméleti líceum román és magyar tagozatokkal.
Az 1948-ban államosított iskola épületét 2004-ben a román állam visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
- Központ. Erdély.ma

Dózsa-konferencia Csíkszeredában
A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500 éves évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete tegnap Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
A résztvevőket köszöntötte Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Sipos Gábor, az EME elnöke, Makó Zoltán, a Sapientia Gazdasági és Humántudományi karának dékánja, valamint Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Utóbbi külön üdvözölte „szekus barátját” – akivel tavaly nyáron a sajtó által is megörökített konfliktusba került –, kiemelve, jelenlétével mutatja, milyen fontos ez a konferencia, nemcsak nekünk, hanem a román államnak is. (Az érintett ezek után távozott a teremből.) A rendezvény ma Dálnokon folytatódik. Dózsa György szülőfalujában nyílt történelemórát, majd ünnepi műsort tartanak és Dózsa-emléktáblát lepleznek le.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagyszalonta évszázadai kötetbe gyűjtve
Gyermekek számára készült, de a szülő vele együtt tanulva szintén megismerheti Nagyszalonta históriáját Dánielisz Endre Nagyszalonta és környékének történelme című könyvéből, amelyet a napokban, a hajdúváros első írásos említésének 800. évfordulóján mutattak be.
„Török László polgármester már nyolc évvel ezelőtt felvetette, hogy kellene egy olyan könyvet adni a diákok kezébe, amelyből megismerhetik szülőhelyük múltját, mert úgy nőnek fel, hogy semmit nem tudnak róla” – emlékezett vissza az előzményekre a Krónikának nyilatkozó helytörténész, akit legutóbb Nagyszalontai sírkertek című könyvének bemutatásakor ismét felkért az elöljáró.
Noha akkor még ez utóbbit szánta pályafutása utolsó kötetének, végül győzött benne a „nevelő”, és tavaly novemberben hozzálátott a település históriájának bemutatásához egészen a régészeti ásatások eredményeitől jelenünkig. A több mint nyolcvan oldalas, több tucat fotóval illusztrált könyvet – amely gyakorlatilag majd 5500 évet átfog – a 6–7. osztályosoknak szánják, de már a bemutatón is számos felnőtt érdeklődött iránta. Dánielisz bevallása szerint az adatgyűjtés nem okozott nehézséget.
„Én a 90. évembe léptem, ebből több tíz esztendőn át olvastam, kivonatoltam. Részekben már megírtam a város történelmét, így gyakorlatilag saját magam loptam saját magamtól” – magyarázta a szerző, aki már korábban kiderítette és rögzítette, hogy a város első írásos feljegyzése voltaképp nem az 1320-as pápai összeírásból való, hanem 1214-re datálódik.
„Arany János költő szülővárosa nagyon különleges település” – vallja a nyugdíjas pedagógus, a helyi Arany-emlékmúzeum egykori igazgatója, rámutatva arra, hogy bár kicsi város, mégis számos kiválóság, jeles személyiség indult onnan útnak. „Három Kossuth-díjasunk is van ezen a kis helyen, és költők szép sorával büszkélkedhetünk” – hangsúlyozta Dánielisz Endre.
Rámutatott: Nagyszalonta régen még parasztváros volt, de fejlődése a 1867-es kiegyezéskor fellendült, építkezések, az utcák kövezése már 1914 előtt megtörtént, hogy aztán az „új demokráciában” további előrehaladást érjen el.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Csíksomlyó a világörökség része – Beszélgetés Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel
Négy zarándokvonat indult Budapestről Csíkszeredába, hogy résztvevők százait vigye el a Csíksomlyói búcsúba. Pünkösdszombatra tízezrek érkeztek a városba, a világ minden tájáról. Sokan napokkal vagy hetekkel ezelőtt gyalog indultak útnak a magyarság legnagyobb egyházi ünnepére.
A búcsú előestéjén a Duna Tv Székelyföldi Stúdiójának munkatársa a Csíksomlyói nyeregben beszélgetett Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel a több százezer zarándok fogadásával járó kihívásokról, de szó lesz arról is, hogy az elöljáró csütörtökön ismét nyilvánosan buktatta le az őt megfigyelő titkosszolgálati ügynököt. Ráduly Róbertet Száva Enikő kérdezte.
Bár azt gondolná az ember, hogy a sokéves tapasztalat a búcsú megszervezésében, rutinná teszi azt, a polgármester elmondta: rutinból nem lehet szentséget felvenni, gyereket szülni, Miatyánkot imádkozni, és nem lehet pünkösdi búcsút szervezni sem. Az elmúlt 25 év alatt olyan mértékben alakult a zarándoklat, növekedett a résztvevők létszáma, hogy folyamatosan módosítani kellett annak megszervezésén.
Arra a felvetésre, hogy 2012-ben az akkori kulturális miniszter, Kelemen Hunor azt javasolta, hogy a Csíksomlyói búcsú váljon a világörökség részévé, Ráduly kijelentette: Csíksomlyó a világörökség része. „Az, hogy mi létezünk, az nem attól van, hogy a román állam beírt minket valamilyen anyakönyvbe, hanem ez egy Istentől való ajándék. Így aztán az csak egy gyarló emberi dimenzió, hogy különböző listákat, katalógusokat állítanak fel és fel akarnak venni oda helyeket, és elhitetik, hogy akkor azok a fontos dolgok. Csíksomlyó akkor is fontos lesz, hogyha ebből nem lesz semmi, mindaddig, amíg ide jó szándékú keresztény emberek járnak, és megtalálják itt a lelki nyugalmukat" – hangsúlyozta Ráduly.
A RMDSZ autonómia-tervezete kapcsán a polgármester kifejtette, hogy szerinte a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott statútum az, amit minden erdélyi magyar politikai és civil szerveződésnek fel kéne karolnia. „Mi, csíkszeredaiak, messzemenően támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyeket az SZNT indítványoz. Erre jó példa az, hogy most az önkormányzatunk éppen arra készül, hogy elfogadja azt a petíciót, amely révén az önkormányzatok kinyilvánítják az autonómia iránti akaratukat, felsorakozva azon kevés önkormányzat mellé, amelyek ezt eddig megszavazták. dunatv.hu, Közbeszéd. Erdély.ma

Csíksomlyói búcsú – Oláh Dénes: Isten igéjéhez való viszonyunk a boldog élet titka
A boldog élet titka abban rejlik, milyen a viszonyunk Isten igéjéhez – mondta Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének főszónoka. Öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a csíksomlyói pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános. A szentbeszédben Isten igéje meghallgatásának és megélésének a fontosságára is felhívta a figyelmet.
A pünkösdszombati szentmise prédikációjában a Maros-Küküllő kerületi főesperes kijelentette: a boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt" a Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, elgondolkodott rajtuk. „Ha valakinek fontos volt életté váltani a szavakat, Isten megszólításait, akkor az valóban a boldogságos Szűzanya volt" – mondta a főesperes.
Mária alakjának fontossága kapcsán kiemelte, hogy a szentírásban sokat nem írnak Jézus anyjáról, de a keresztény hit három legfontosabb mozzanatánál, vagyis Jézus megtestesülésekor, az emberiség megváltásakor, valamint az egyház születésekor egyaránt jelen volt.
A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította.
Kiemelte, Isten mindenkit megajándékozott adományokkal azért, hogy ezzel gyarapítsa és szolgálja a közösséget. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és eldöntené a Szűzanyára tekintve, hogy ha valamit birtokol, ettől kedve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el" – mondta Oláh Dénes.
Úgy vélte, hogy a magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni" – hangoztatta.
Fontosnak nevezte, hogy úgy a nemzeti, mint az egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra" ébredjenek. Ehhez szerinte Ezékiel prófétához hasonlóan „le kell nyelni" az Igét, vagyis teljesen azonosulni kell Isten szavával. Az ébresztő szót ugyanis – magyarázta – azok a lelkipásztorok, világi munkatársak, elkötelezett édesanyák és édesapák fogják kimondani, akik azonosulnak Istennel, és nem tudnak másként élni, mint hogy folyton rá figyelnek.
Hangsúlyozta, elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül" – mondta a főesperes.
Kiemelte, hogy a csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert" – mondta a főesperes.
„Kérjük meg a Szűzanyát, imádkozzon velünk, hogy legyünk öntudatra ébredt, az életünket felkínáló keresztények, egymás képességeit alázattal elismerő emberek, és egyenként, de közösségileg is Isten kezét fogó, vele beszélő viszonyban levő, és őt rajongásig szerető nép" – mondta Oláh Dénes.
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben megtartott szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette, aki a szentmise kezdete előtt az idei pünkösdi ünnep üzenetével kapcsolatban kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak.
A szentmise a pápai himnusz, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget több százezer hívő jelenlétében. A zarándokok között jelen volt Áder János magyar köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe.
MTI. Erdély.ma

Székelyföld autonómiastatútuma – Nincs határidő
Előbb szervezeten belül kell egyeztetnie a két pártnak az autonómiastatútumról, és ha kialakult végleges álláspontjuk, akkor lesz értelme ismét tárgyalóasztalhoz ülni – véli Márton Árpád, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetek egyik kidolgozója, az RMDSZ-es küldöttség tagja. Elmondta, az RMDSZ-en belül is különböznek a vélemények bizonyos kérdésekről, az MPP-vel folytatott tárgyaláson kiderült, sok mindent hasonlóan gondolnak, a májusi találkozón elsősorban azt vették számba, mit látnak másképp, miről kell tárgyalniuk, és milyen formában.
Márton Árpád kifejtette, négy autonómiatervezetet dolgoztak ki, ezek közül egyet adtak át a Magyar Polgári Pártnak, és az került a nyilvánosság elé, amely a jelenlegi jogi keretek között megvalósítható autonómiáról szól.
Az RMDSZ-en belül is vita folyik arról, hogy a tervezet három megyére vagy két megyére és a történelmi Marosszékre vonatkozzék, vannak akik kihagynának, illetve bevonnának településeket. Márton Árpád elmondta, hogy Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének ezzel kapcsolatos kifogásai nem helytállóak, a tervezet nem szól arról, hogy olyan román vidékeket csatoljanak Székelyföldhöz, melyek soha nem tartoztak ide. A jogszabály azt is leszögezi, hogy az autonóm terület létrehozását követő hat hónapban népszavazáson dönthetnek azok is, akik csatlakoznának, és azok is, akik nem kívánnak ide tartozni, tehát igény szerint módosíthatóak a törvényben lefektetett határok.
Nincs egybehangzó vélemény arról sem, hogy a készülő jogszabálynak milyen módon kell viszonyulnia az alkotmányhoz, illetve milyen garanciákat kell belefoglalni az itt élő románság számára. Ezeket a kérdéseket alaposan meg kell vitatnia mindkét szervezetnek, és a következő megbeszélésen már egyértelmű mandátummal kell asztalhoz ülniük. Egybecseng azonban álláspontjuk, hogy a jelenleg hatályos dél-tiroli jogi norma elveit, megoldásait vegyék alapul a Székelyföldről szóló tervezetben.
Márton Árpád nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy az RMDSZ-en belül melyik testület alakítja ki a szövetség végleges álláspontját: az elnökség, a Szövetségi Állandó Tanács vagy egy harmadik fórum. A végleges javaslatra azonban rá kell bólintania az SZKT-nak. Újabb határidővel kapcsolatosan sem nyilatkozott, mint mondotta, erről nem ő dönt, mint ahogy a következő találkozó időpontjába sincs beleszólása, a két párt elnöksége egyeztet majd róla.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megfigyelés alatt (Nyomtatott nagybetű – a nagydíjas előadás)
„A 20. század mind messzebbre kerül tőlünk az időben, társadalmi traumáival, egyéni tragédiáival, le nem zárt ügyeivel együtt. Egyre kevesebben vannak az események résztvevői vagy tanúi. Ideje ilyen módon, a színjátszás eszközeivel is megörökíteni a még elérhető tanúságtételeket.”
A felvidéki Nyitrán tavaly a nemzetközi színházi fesztiválon indult a Párhuzamos életek – a 20. század a titkosrendőrség szemével című egyedülálló nemzetközi projekt, melyhez szlovákiai, magyar, cseh, német, lengyel és román művészek csatlakoztak. Hónapokon át kutattak saját hazájuk titkosrendőrségi aktáiban, és azok alapján alkottak előadásokat. A nyitrai nemzetközi bemutatót követően a darabokat a társulatok hazai színházaikban is repertoáron tartják, idén pedig vándorfesztiválokon mutatják be a projektben részt vevő országokban. Ezek az előadások olyan személyekről mondanak el hiteles történeteket, akik a kommunista rendszerben ki voltak téve a titkosrendőrség üldözésének, vagy esetenként éppen a másik oldal képviselői, vagyis az ügynökök állnak a drámai játék középpontjában.
Sepsiszentgyörgyön az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál műsorára tűzte a bukaresti Odeon színház erre az alkalomra készült előadását. A Nyomtatott nagybetű (Tipografic majuscul) című darabot Gianina Cărbunariu rendezte, és egy 17 éves botoşani-i diák esetét dolgozza fel. 1981 szeptemberében a kamasz fiúra azért figyel fel a Securitate, mert az emberi jogok és szabadságjogok megsértése, az elviselhetetlen gazdasági állapotok ellen tiltakozó szövegeket ír a város falaira, pannókra. A fiút elkapják, majd rendszeresen berendelik kihallgatásra a Securitatéra, mígnem a meghurcoltatások miatt megbetegszik, és 1985-ben leukémiában meghal. A bikfanyelven megfogalmazott szekusjelentések mellett a „Tanuló”-iratcsomó 200 oldalán fennmaradtak a fiatalember vallomásai is – írja az Odeon színház bemutatójának honlapján a rendező. – Olyan ifjút ismerünk meg ezekből, aki a titkosrendőrség nyomása ellenére sem adja fel elveit, még akkor sem, ha társai mind magára hagyják. „Úgy gondolom, a fiataloknak olyan példaképeket kell felmutatni, akiket megértenek, Mugur Călinescu pedig ilyen értelemben éppen azt a magatartásmodellt képviseli, akire szükség van.” Az előadás ún. „hozott” anyagból (dokumentumok és interjúk) állt össze – folytatja vallomását Gianina Cărbunariu –, de a színpadon fikciót látunk, mely a közelmúlt valóságának nyomait faggatja, segítséget nyújtva a nézőnek a mai társadalom megértéséhez. Kedd este sok fiatal ült a nézőtéren.
Öt bukaresti színész – Cătălina Mustaţă, Alexandru Potocean, Gabriel Răuţă, Mihai Smarandache, Silvian Vâlcu – Andrei Dinu egyszerű, de leleményes és célszerű díszletében hátborzongatóan hiteles hangulatot teremtett, melybe szervesen illeszkedett Florin Fieroiu mondanivalót erősítő koreográfiája, Bobo Burlăcianu korhűséget hangsúlyozó zenéje, Andu Dumitrescu fényjátéka.
Forró Eszter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Káromkodó, pesszimista népből imádkozó néppé válni
A boldog élet titka abban rejlik, milyen a viszonyunk Isten igéjéhez – mondta Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes, plébános, a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének főszónoka több százezer zarándok előtt.
A pünkösdszombati szentmise prédikációjában a Maros-Küküllő kerületi főesperes kifejtette, hogy a boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet. Elmondta, hogy az idei búcsú középpontjában álló Szűz Mária valóban boldog volt, mert szívébe véste ezeket a szavakat.
Mária alakjának fontossága kapcsán kiemelte, hogy a szentírásban sokat nem szerepel Jézus anyja, de a keresztény hit három legfontosabb mozzanatánál, Jézus megtestesülésekor, az emberiség megváltásakor, valamint az egyház születésekor egyaránt jelen volt.
Elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, a nemzeti romantikából. Öntudatra kell ébrendni. Eljött a tettek, a munka ideje – mutatott rá Oláh Dénes. A mi dolgunk a hintót húzni, nem egymás torkába harapni. A hintó a nép, ezt jegyezzük meg. Az alázat nagy dolog – fogalmazott a főszónok.
Miért ne lehetnénk káromkodó, pesszimista nép helyett imádkozó népként ismert lenni a világban? Aki imádkozik, az Isten kezét fogja. Az ima egybekapcsol minket. Egymásba kapaszkodva imádkozzatok! – szólította fel a tömeget Oláh Dénes.
A Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben zajló szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálta. A csíksomlyói pünkösdi búcsú idei mottója: Boldog a méh, amely téged hordott.
A zarándokok egyházi zászlók, magyar és székely lobogók alatt érkeztek szombaton délelőtt a csíksomlyói Hármashalom-oltár elé. Köztük volt van Áder János köztársasági elnök is, aki magánlátogatásra érkezett Erdélybe.
A legnagyobb magyar zarándoklatra többnyire gyalogosan érkeztek a szombat hajnalban (vagy már az előző napokban) útnak indult keresztalják – vagyis kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója, és a településnevet jelző felirat mögé felsorakozó csoportok – a környező székely falvakból. Erdély, a Kárpát-medence és nagyvilág számos más pontjáról is érkeztek gyalogos zarándokok.
A Csíkszeredába vonaton, buszon vagy autóval érkezett zarándokok is gyalog tették meg a három kilométeres utat a Csíksomlyói Kegytemplomig, illetve kapaszkodtak fel a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe, ahol a pünkösdi búcsú szabadtéri szentmiséjét celebrálják.
A Szék útján összefüggő embertömeg özönlött szombat délelőtt a kegytemplom felé, amelyben feliratok, zászlók, sajátos kitűzők jelezték hordozóiknak a különböző Kárpát-medencei településekhez, kisebb közösségekhez való tartozását a felvidéki Tardoskeddtől a székelyföldi Oroszhegyig, a nyugat-magyarországi Fertőendrédtől a partiumi Aradig.
A fiatalok közül sokan székely népviseletbe, vagy cserkészegyenruhába öltöztek, mint például gyergyóújfalusi diákok. De távolabbi országok lobogói is feltűntek a tömegben. Krónika (Kolozsvár)

Megszervezik az erdélyi Hivatásos Együttesek Találkozóját
Harminchárom színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett a Magyarország határain túli színházaknak és professzionális táncegyütteseknek járó mintegy 50 millió forintos támogatásra, amellyel a társulatok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte a kultúráért felelős államtitkárság szombaton.
A Magyarország határain túli magyar nyelvű színházak az idén 39 750 000 forint keretösszegre pályázhattak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására, illetve továbbjátszására, valamint technikai eszközeik fejlesztésére, és egymás közti vagy hazai magyar nyelvű színházak közötti szakmai együttműködések támogatására.
A professzionális határon túli táncművészeti szervezetek 8 800 000 forint támogatást nyerhettek el szakmai együttműködésre és képzésre. Halász János kultúráért felelős államtitkár a színházművészeti és táncművészeti bizottság javaslatát jóváhagyva hozta meg döntését. A támogatások jóváhagyásával az államtitkár egyúttal arról is döntött, hogy a határon túli professzionális táncművészeti szervezetek keretösszegéből megmaradt 950 ezer forint felhasználására meghívásos pályázatot ír ki a tárca, azzal az erdélyi Hivatásos Együttesek Találkozójának megszervezését támogatja.
Halász János decemberben közölte, hogy 2014-ben az előző évi 40 millió forinthoz képest 50 millió forintra növelik a határon túli társulatok támogatását.
MTI
maszol.ro

Kopjafa a jó palócoknak
A gyermekotthonból kikerült fiatalok közössége kis műsorral és nagy meglepetéssel fogadta felvidéki barátait pünkösd szombatján Csíkszeredában.
A jó palócok zarándokcsoport 2005 óta évről évre részt vesz a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az évek során megismerték és szoros kapcsolatot alakítottak ki azokkal a fiatalokkal, akik gyermekotthonban nevelkedtek. Csányi Attila, a fiatalok közösségének lelkes „motorja” idén kopjafát készíttetett Molnár Katalin emlékére a felvidéki csoport vezetőjének. A volt faipari iskolánál megtartott ünnepségen a fiatalok alkalomhoz illő dalokat énekeltek. A kopjafát Katalin férje, István vette át, hogy azt majd felállítsák felesége sírjánál.
„Ti vagytok azok a gyerekek, akik érdek nélkül szerettétek őt!” – mondta meghatódottan. A jó palócok edénykészletekkel és édességgel ajándékozták meg székelyföldi barátaikat. „Minden évben csak itt szállunk meg, hogy ezzel is az ő közösségüket segítsük. Szoros kapcsolatok alakultak ki, rendszeresen levelezünk. Nagyon ragaszkodnak. Mi is egyszerű, szegény emberek vagyunk, csak lehet hogy nagyobb egy kicsit a szívünk” – fogalmazott Vizi Mária, a zarándokcsoport vezetője.
Befejezésül a Himnuszt és a Székely himnuszt énekelték el, majd közösen vonultak fel a csíksomlyói nyeregbe, részt venni a búcsús szentmisén.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Léleképítők
„Hagyd a politikát, építkezz"... Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve.
Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből.
„Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" Ez az 1930-as évektől bontakozó KALOT-mozgalom híres, bár bizonnyal egyre kevesebbek által ismert négyes jelmondata, melynek megfelelően az agrárifjúságot összefogó közösségek szervezete az önhibájukon kívül, társadalmi vagy anyagi okok miatt erős hátránnyal induló fiatalok erkölcsi, műveltségi és gazdasági felemelését tekintette fő feladatának. (Tegyük hozzá: a beteg nacionalizmussal, a náci és a bolsevik ideológiával egyaránt szemben állva.) Tevékenységének egyik gyümölcse a népfőiskolák egész sora, melyeket „a dánok Széchenyije", Nikolaj Grundtvig evangélikus lelkész – később püspök – példája nyomán hoztak létre Magyarországon. A második bécsi döntést követően a KALOT működése Észak-Erdélyre is kiterjedt, és Teleki Pál miniszterelnök szándékával összhangban csakhamar megkezdte működését a Csíksomlyói Székely Népfőiskola.
Az elméleti és gyakorlati oktatást-nevelést – a hitbéli vagy gazdasági ismeretektől az egészségügyi vagy épp (nép)művészeti tudásig – egyaránt biztosító erdélyi intézmény története a szakirodalomban eddig csak az említés szintjén jelent meg, ráadásul tévesztésekkel terhelten. Ezért is szánta rá magát Cseke Péter kolozsvári egyetemi tanár, hogy pótolja a hiányt: így született meg az a kis kötet, amelyben az ő tanulmánya mellett Burus János csíkszeredai tanár által gyűjtött és gondozott emlékezések és dokumentumok is megjelentek.
A könyvben olvashatunk nagynevű és kevésbé ismert személyiségekről, akik egymást segítve végezték el a léleképítés munkájának nekik jutó részét. A szerzők többek közt felidézik a KALOT atyja, Kerkai Jenő jezsuita, az iskola létrehozását vállaló igazgató, Magyar Ferenc (az Új Ember későbbi főszerkesztője), a somlyói ház tervezésével megbízott Kós Károly, a népi faragókat tanító Szervátiusz Jenő vagy a néptánckincs gyűjtőjeként és oktatójaként egyaránt maradandót alkotó Molnár István alakját, de felbukkannak a népfőiskolák ügyét – esetenként csak elméletben – támogató népi írók is.
Bepillantást nyerhetünk abba is, hogy a népfőiskola mit jelentett azok számára, akik gyarapodó életükhöz kaptak korábban nem is remélt segítséget általa. Fájdalmas tény, hogy a világháború és a kommunista diktatúra rombolása miatt a faluvezetésre, közművelődés-szervezésre felkészítő és a népi alkotótehetségek kibontakozását egyaránt támogató intézmény története megszakadt, ahogy míves épületét sem sikerült befejezni. Tanulságok sorát tárja elénk e kis könyv. Tanuljunk hát belőle.
(Cseke Péter – Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013) Új Ember (Budapest)

Madéfalva gyermekei Gyimesbükkön
Lélekben egyben lenni, lelkileg feltöltődni gyűlt össze több ezer zarándok pünkösdvasárnap Gyimesbükkön. A történelmi Magyarország legkeletibb településén megtartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és azt követően bujdosni kényszerülő székelyek kálváriája állt.
Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettő erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettő a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. Ferencz József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a Magyar kormány figyemének középpontjába, ugyanis több hullámban vándoroltak el innen a világ minden tájára.
A történészek a bukovinai székelyek négy főbb áttelepülési mozzanatát jegyezték fel. Elsőként 1883-ban 3520 bukovinai székely települt le Belgrád közelében, ők az al-dunai székelyek. Egy második csoport a 19. század végén, illetve a 20. század elején Déva környékére költözött, ahol megalakult többek között Csernakeresztúr és Sztrigyszentgyörgy, egy harmadik, kisebb csoport pedig 1905-ben Marosludas környékén telepedett le. A negyedik csoport hazatelepítése 1941-ben történt, amikor 13.198 bukovinai székelyt és 1000 főnyi moldvait telepítettek le Bácskában. Ezt a mozzanatot örökítette meg az a fotókiállítás, amely idén pünkösdkor volt látható a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában. A Hazatérés Bukovinából, 1941 című fotókiállítás létrejötte Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas előadóművész érdeme, a Gyimesbe zarándokoló vendégek 40 darab A2-es méretű korabeli fotón keresztül élhették át az akkori történéseket.
Négy népcsoport énekei, meséi
Óriási tapsot kapott az a közel egy órás előadás, amelynek során a madéfalvi veszedelem után született népcsoportok énekeiből és táncaiból kaptunk ízelítőt. A Kóka Rozália által rendezett előadás során színpadra lépett a Madéfalvi Dalkör, a gyimesbükki hagyományőrzők, a pusztinai Hagyományőrző Együttes, illetve a bukovinai székelyek képviseletében a dél-dunántúli Palotabozsoki Dalkör, valamint Nyisztor Ilona, Fábián Éva és Sebestyén István népdalénekesek. Az Illés házaspár táncot, a rendező Kóka Rozália pedig az idős bukovinai székelyektől gyűjtött, Mária Trézsi (Mária Terézia) idejéből hátramaradt meséket adott elő, az előadás végén pedig közösen elénekelték a madéfalvi éneket, a Nekünk a legszebbik estét... című népdalt.
Fergeteges tapsot kapott az ezt követően színpadra lép Sebő zenekar. Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes gyakori vendég a Gyimesekben, édesapja Sebő Ödön főhadnagy vezette 1944-ben a magyar csapatokat az oroszok elleni harcokban, az ellenség gyűrűjéből való kitörést pedig a nagysikerű, A halálra ítélt zászlóalj c. könyvben örökítette meg. Sebőék ezúttal a magyar költészet gyöngyszemeiből, Tinódi Lantos Sebestyéntől Weöres Sándorig, megzenésített versekből nyújtottak át egy csokorral a zarándokoknak.
Zöld Péter, Márton Áron, Dani Gergely
Az ünnepi szentmise előtt a száz éve, 1914-ben kirobbanó első világháború, illetve hetven éve, 1944-ben lezajlott második világháborús ütközetekben – a környező hegyekben – elhunyt több száz hősi halottra emlékeztek, majd a kontumáci templommal szemben álló, Hitünk Kapuja és a magyarság megmaradását szimbolizáló oszlopok előtt elmélkedtek. Ezt követően Balla Imre gyimesi lelkész az erre az alkalomra elkészült, Xántus Géza képzőművész által festett, közszemlére kihelyezett Gyimesi Boldogasszony oltárkép üzenetét osztotta meg a jelenlévőkkel.
Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjának első felében a szentlélek ünnepéről, ennek fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven évvel ezelőtt, a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét.
Az idei gyimesbükki ünnepet az egykori határtól pár méterre álló, felújított vasúti őrház elé érkező – a Székely Gyorsot és a Csíksomlyó Expresszt vontató – mozdonyok fogadása zárta. Beszédet mondott Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató, helytörténész, vállalkozó és Görbe Vilmos gyimesbükki polgármester. A jelenlévők Antal Tibor népdalénekessel közösen elénekelték el a Boldogasszony Anyánk című egyházi éneket és a Székely himnuszt.
Lélekben feltöltődve indultak haza a Gyimesekből a zarándokok. Bizonyára többen észrevették, a szentmise alatt egy fiatal házaspár előtt békésen lobogott egymás mellett a székely és az osztrák zászló
Dobos László. Székelyhon.ro

Ezreket vonzó világtalálkozó
Több ezren vettek részt az első alkalommal megszervezett Madéfalviak Világtalálkozójának programjain. Magyarországról, Svédországból, sőt Kanadából is utaztak haza Madéfalváról elszármazottak a búcsús hétvégére.
Háromnapos programsorozattal várták haza a külföldön élő madéfalviakat a hétvégére. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen a vendégek többek között kiállításokat, előadásokat tekinthettek meg, bejárhatták a Siculicidium tanösvény egy részét, beszélgetőesten vehettek részt, illetve elzarándokolhattak a csíksomlyói búcsúra a madéfalvi keresztaljával.
Külföldről is érkeztek haza
Amint azt Szentes Csaba polgármestertől megtudtuk, a Csík LEADER Egyesület által támogatott világtalálkozó programpontjain több ezren vettek részt. Pontos információval nem tudott szolgálni arról, hogy hányan érkeztek Madéfalvára csak a világtalálkozó végett, hiszen hétfői megkeresésünkkor még folyamatban volt az adatok feldolgozása. Ugyanakkor elmondta, a több hazai városból érkezett madéfalvi mellett legtöbben Magyarországról jöttek haza az ünneppel összekötött találkozóra, de volt, aki Ausztriából, Svédországból vagy éppen Kanadából utazott szülőfalujába.
Pozitív visszajelzések
„Sokakat érdekelt a program, sokan vettek részt az egyes eseményeken. Akik itt voltak, azok teljesen feltöltődve mentek haza. Mindenki értékelte, hogy megszerveztük a világtalálkozót, a vendégeink hangsúlyozták azt is, hogy évente meg kellene tartani” – avatott be Szentes. Hozzátette, kérés volt az is, hogy pünkösdkor szervezzék meg, hiszen az ünnepi szabadnapok alatt könnyebben haza tudnak utazni, több időt tölthetnek itthon.
Közkedvelt beszélgetőest
A programsorozat kiemelkedő rendezvénye volt a szombat esti borkóstolóval összekötött beszélgetőest, ahol mindenki felszabadultan társalgott, többen megosztották a jelenlévőkkel, hogy honnan érkeztek, mivel foglalkoznak, hogyan kerültek el Madéfalváról – számolt be a polgármester. Felemelőnek nevezte a vasárnapi zarándokvonatok fogadását, amely után több mint ezer ember vonult a Siculicidium emlékműhöz, ahol megemlékezésen vettek részt. A rendezvény keretében, vasárnap Felcsíkot képviselve Madéfalva is tagja lett a Panoráma Világklubnak, amelynek turisztikai szempontból nagy a jelentősége – emelte ki a községvezető.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Figyeljen a Nagy Testvér!
Romániában jobbnál jobb, bennünket, magyarokat érintő törvény terítéken, vagy éppen előkészületben. Utánpótlásukról szorgalmasan gondoskodik a kormánypárt Bogdan Diaconu nevű éber képviselője. Amilyen termékeny és fantáziadús agya van, rengeteget javíthatna a tavaly harminckét szociáldemokrata által előterjesztett és a szenátusban hallgatólagosan elfogadott zászlótörvényen is.
Inspirálódhat Orwell 1984 című regényéből, amelyet az író ugyan 1948-ban írt, de benne számos, ma is alkalmazható módszer akadna a különféle, Románia számára oly ártalmas gondolat betiltására, mint az önrendelkezés, autonómia és más efféle szörnyű elképzelés. Javasolhatná, hogy a Nagy Testvér – akár Orwell regényében – a gyanús emberek lakását kamerázza be, pillantson bele magánéletükbe, és ott csírájában fojtson el minden megnyilvánulást, ami például Diaconu urat zavarhatná. A tegnapi tudományos-fantasztikus regényekben, filmekben előforduló elképzelések megvalósítása nemsokára lehetővé teszi, hogy beleturkáljanak az emberek agyába is. A gyanúsítottakat agykontrollra citálhatja be a Gondolatrendőrség, és agyukból csírájukban irthatja ki az eretnek gondolatokat.
Az új zászlótörvény egyelőre csak égető bírságokat róna az idegen zászlókat lobogtató állampolgárokra, de ezen még lehet majd szigorítani. A csíksomlyói búcsún mennyi ortodoxidegen templomi és más zászló lengett?! Csupa idegen nép zászlajának színkombinációja. Ezek hordozóit is mind meg kellene büntetni. A piros napernyő, fehér kalap, zöld fű egymás melletti kedvelőit is. De büntetni kellene, aki amerikai vagy más zászlómintás pólóban ágál, vagy kedvenc külföldi focicsapata zászlócskáit lengeti egy Bukarestben játszott nemzetközi kupameccsen. Már a Securitate is cselekedett, amikor az éber szemfülesek piros-fehér-zöld színkombinációjú ruhadarabokat láttak meg a szentgyörgyi korzó egyik kirakatában. Botrány lett belőle, de aztán kiderült, hogy azok valahol Moldvában készültek, és gyártóiknak fogalmuk sem volt, micsoda destruktív tettet hajtanak végre ilyesmit előállítva. A büntetettek köre viszont nagyon leszűkülne, ha a törvény pontosítana, és azt mondaná, hogy a büntetések csak a székely és magyar zászló lengetőire és a székely és magyar nemzetiségű lobogtatókra vonatkoznak. Hogy a hazafiasság a Duna májusi vízállásának szintjére emelkedjék a román állampolgárban, az iskolákban naponta el kell majd énekeltetni a román himnuszt. Lehet, ez már késő lesz a hazafiasság ifjúságba plántálásához. Így jobb, ha már az óvodában, sőt, a bölcsődében is elénekeltetik vagy gügyögtetik. Sőt, azt is elő lehetne írni, hogy mihelyt felkél az ember reggel az ágyból, dalolja el rögvest az említett himnusz rövidített változatát, ilyképpen nemzeti érzéstől dagadó kebellel vághatna neki a napnak.
Az említett Nagy Testvér és a Gondolatrendőrség mindezt megfigyelhetné, számon tarthatná, és a szabályt be nem tartókat feltétlen szankcionálná.
Így aztán mindenki igaz hazafivá válna.
Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dózsa nem Gheorghe Doja! – „Magyarítanák” a csendőrséget
Dózsa György neve helyes, vagyis magyar változatának használatát kéri a belügyminisztériumtól Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a parasztvezér kivégzésének ötszázadik évfordulója alkalmából tartott dálnoki megemlékezésen bejelentette, az emlékévben levélben fordul a belügyminisztériumhoz, kérve, hogy a Kovászna megyei csendőrség nevét Gheorghe Dojáról változtassák Dózsa Györgyre.
„Az elmúlt ötszáz évben sokat vitatták Dózsa György eredetét, nevét, társadalmi szerepét. Egy viszont biztos: Dózsa György a miénk! Székely magyar ember volt, nemesi család sarja. Ragaszkodunk az egykori dálnoki szülött magyar nevéhez” – szögezte le a megyei közgyűlés elnöke.
A Kovászna megyei önkormányzat, az Erdélyi Múzeum- Egyesület csíkszeredai fiókja, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Dálnok község polgármesteri hivatala közös szervezésében megtartott eseményen leleplezték és megkoszorúzták a Hosszú Zoltán képzőművész által készített, Dózsa Györgyöt ábrázoló bronz emléktáblát.
„Dózsa György történelmi szerepe is vitatott volt, sőt a szocializmusban osztályharcosként emlegették, amelynek egyik alaptézise volt a munkásosztály harca a nemességgel szemben. Úgy gondolom, hogy 500 év után a ma élő történészgenerációknak jutott az a feladat, hogy Dózsa helyes megítélését dokumentálják és tanítsák. A dálnokiak szerepe pedig, hogy vigyék tovább Dózsa György hitét, és ápolják emlékét szülőfalujában” – fogalmazott felszólalásában Tamás Sándor.
Az emléknapon rendhagyó, interaktív történelemóra keretén belül tartottak előadást Dózsa György életéről, fennmaradt emlékéről dr. Balázs Lajos néprajzkutató, dr. Tóth István történész-muzeológus és dr. Oláh-Gál Róbert matematikatörténész. Bartók Ede Ottó, Dálnok polgármestere Dózsa György szellemi hagyatékáról beszélt. „Remélem, hogy lesznek olyan vezetőink, akikre majd 500 év múlva is olyan büszkék lesznek leszármazottaink, mint amilyenek mi vagyunk Dózsa Györgyre” – hangsúlyozta az elöljáró.
Mint ismeretes, Romániában nemcsak a Kovászna megyei csendőrség, hanem több intézmény és utca viseli Dózsa György nevét, és ezt sok esetben románosan Gheorghe Dojának írják. Markó Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat kezdeményezője a Krónika kérdésére kifejtette, a névhasználat kérdését nem lehet központi szinten rendezni, tehát minden esetben külön döntésre van szükség.
„A Kovászna megyei csendőrség nevét a belügyminisztériumnak kell megváltoztatnia, de például egy utca, egy iskola nevéről helyi szinten kell dönteni. Azt viszont egyértelművé kell tenni, hogy a helyes írásmód a Dózsa György, a Gheorghe Doja pedig a fordítás” – szögezte le Markó Attila.
A Kovászna megyei csendőralakulat egyébként 2005-ben kapta meg a belügyminisztériumi engedélyt arra, hogy a Gheorghe Doja nevet viselhesse. Egy évvel később szerették volna elkérni a textilgyár egykori klubja előtt 1957-ben felállított Dózsa-mellszobrot, hogy költöztethessék a kaszárnya elé, végül a szoborköltöztetésből nem lett semmi.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Nevelők dicsérete
Évfordulós megemlékezéseken egyre gyakrabban esik szó az alkotók barátairól, szerelmeiről, evés-ivási szokásaikról – ilyen időket élünk, bulvárosodással próbáljuk visszaszerezni a rohamosan fogyó olvasótábort.
Az alkotók életébe való kukkolás kétségtelenül több embert érdekel, mint egy eposz vagy akár egy régies veretű vers elolvasása, az viszont, hogy kedvencnek mondott szerzőink szerelmeinek névsora hány M vagy Z betűs nevet tartalmaz, a korabeli étel- és itallapok milyen árakat sorakoztattak fel, s ezekből mennyit engedett törzsvendégeinek a főpincér – semmiképpen sem jelent irodalmi jártasságot.
Ám sajnos a divat ezen a téren is kegyetlenül diktál, kijátszása mégis érdekes kihívást jelenthet – ezzel próbálkoznék most én is, Balassi Bálint születésének és halálának évfordulója (1554–1594), valamint Zrínyi Miklós halálának évfordulója (1620–1664) kapcsán.
Nem mintha életük nem bővelkedett volna érdekes, időnként egyenesen pletykákba illő epizódokkal, mégis szívesebben emlékszem meg nevelőikről, Bornemisza Péterről és Pázmány Péterről (képünkön), mindenekelőtt olyan szempontból, hogy szellemileg milyen hatással lehettek tanítványaik világképének, kifejezési módjának kialakulására. Bornemisza Péter (1535–1584) prédikátor volt, de talán helyesebb volna, ha vándorprédikátort mondanék, hiszen az új hit igéi számára naponta kérdéses volt, hogy akad-e hely a meghallgatásukra.
Épp ennek az állandó úton levésnek köszönhető, hogy a 16. században a különböző tájnyelvek szó és különösen magánhangzó-használatának elegyéből kezdődött meg a magyar irodalmi nyelv kialakulása: a prédikátorok rákényszerültek a maguk szülőhelyének dialektusa mellett majdnem mindenik más tájegységét is ismerni és használni a könnyebb érthetőség végett.
Van Bornemiszának egy verse, az 1555 táján írott Siralmas énnéköm…, ami nemcsak a Mohács utáni ország állapotát megörökítő egyik legelső hazafias vers, de tetten érhető benne az épp alakuló egységes nyelvhasználat is – egymást váltva az űzés-őzés, ézés-ízés, ezés-özés változata.
„Siralmas énnéköm tetűled megválnom, / Áldott Magyarország, tőled eltávoznom. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Az Felföldet bírják az kevély nímötök, / Szerémségöt bírják az fene törökök. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Engömet kergetnek az kevély némötök, / Engem környűlvettek az pogán törökök. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Legyön istenhozzád áldott Magyarország, / Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom! // Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában, / Bornemisza Pétör az ő víg kedvében. / Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!”
Huszt felvidéki vár volt, Bécsből nézve egy kőhajításnyira állt Zólyom várától, ahol a vers feltehető keletkezése előtt egy évvel a gróf Balassagyarmati Balassi családban fiúgyermek született, Bálint. A későbbi költő. Aki mellé minden bizonnyal szívesen fogadta fel nevelőül a prédikátort, amikor a szomszéd Husztról esetleg „átugrott” az ő várukba.
Nem tudjuk pontosan, mire is nevelte a kis Bálintot, megmutatta-e neki a versét vagy csak szóban beszélt a szétszakadt ország miatti fájdalmáról, de amikor Balassi úgy dönt, hogy az egri végvárból ismét Lengyelországba megy szerencsét próbálni az erdélyi származású Báthori István király udvarába, a Bornemiszáéhoz nagyon hasonló hangvételű versben búcsúzik az országától, az egri vitézektől és asszonyoktól, legvégül pedig a versírás szenvedélyétől.
„Ó én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki kereszténységnek viseled paizsát, / Viselsz pogány vérrel festett éles szablát, / Vitézlő oskola, immár Isten hozzád! // Egriek, vitézek, végeknek tüköri, / Kiknek vitézségét minden föld beszéli, / Régi vitézséghez dolgotokot veti, / Istennek ajánlva legyetek immár ti! //(…)
Igaz atyámfia s meghitt jó barátim, / Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim, / Ti jutván eszemben hullnak sok könyveim, / Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim! // Ti is angyalképet mutató szép szűzek, / És szemmel öldöklő örvendetes menyek, / Kik hol vesztettetek s hol élesztettetek, / Isten s jó szerelem maradjon veletek! // (…) Ti penig szerzettem átkozott sok versek, / Búnál kik egyebet nekem nem nyertetek, / Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek, / Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.”
(Az utolsó szakasszal kapcsolatos érdekesség, hogy pontosan nem tudjuk, égetett-e el verseket Balassi, s ha igen, mennyit, vagy „igaz atyjafiára”, Rimay Jánosra hagyta ezt a feladatot, aki a könnyen kiadható úgynevezett istenes verseken kívül megmentette az utókor számára az akkoriban pogány témának számító szerelmes, illetve vitézi verseket. Négyszáz évnél is több idő távlatából ismételt köszönet neki ezért a hősies versmentésért!)
Nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy Bornemisza hatása rejlik Balassi írói tevékenységének egy másik vetületében, a fordításban, helyesebben magyarításban: első magyar nyelvű színdarabként tartjuk számon Bornemisza Péter 1558-ban keletkezett munkáját, Szophoklész Élektrájának átdolgozását. Bornemisza a magyarításnak azt a címet adja, hogy Tragoedia magyar nyelven. Electra.
Változtatásainak lényege Aigisztosz (az ő szövegében Aegisthus) alakjának az eredetihez képest sokkal zsarnokabb volta, illetve a mai sztárfordítóknak is dicséretére váló „húzása”, hogy az antik darabok gyakran főszereplő kórusát egyetlen szereplőre csökkenti, akit Chorusnak nevezve, vénasszonyként tüntet fel a szereplők között. Balassi „drámaírói” tevékenysége kimerül a – feltehetőleg Boccaccio-elbeszélésből ihletődött – kettős szerelmi történetben: „Thirsisnek Angelicával, Sylvanusnak Galatheával való szerelmekrül” – Szép magyar comédia címen.
Tulajdonképpen a Losonczy Annát visszahódítani akaró intenzív udvarlás idején írta, mintegy kiegészítőül a Júlia-ciklus szenvedélyes versei mellé. Bevallottan „az erdéli nagyságos és nemes asszonyoknak mint jóakaró asszonyinak holtig való szolgálatját ajánlja”, az ajánlás bevezető passzusa pedig fontos kultúrtörténeti adat arról, hogy a 16. század második felében mennyire volt fontos a magyar nemesi közművelődésben a költészet szeretete.
„Egynéhány ok kényszerít reá, hogy kegyelmeteknek ajánllam ez Comediát. Egyik ez, hogy magamnak is kedvet találnék vele, más meg ez, hogy látom, hogy mind ott benn Erdélben s mind itt kinn Magyarországban az versszerzést igen elővették, és közdologá is tötték, kit nem gondoltak akármi héjával essék, csak őnekik tessék és az versek fejében mehessenek ki az hasomló bötűk.”
A továbbiakban versírásra buzdítja a fiatalembereket, a hölgyeket pedig a szerzemények buzgó olvasására, a következőképpen fejezve be: „Isten éltesse Kegyelmeteket és adjon oly kedvest szerelmest, kinek úgy örülhessen Kegyelmetek mint az fülemilék az tavaszi időnek, kiknek gyönyörű éneklésekkel kikeletkor minden hegyek, völgyek, berkek széllel mindenütt zöngenek. Kegyelmeteknek míg él, örömest szolgál Julia rabja N N”
Pázmány Péter (1570–1637) bíboros, a magyar ellenreformáció vezéralakja, a barokk próza kiemelkedő egyénisége. Írásai nem a szó szoros értelmében vett irodalmi alkotások, hanem prédikációinak gyűjteménye. Beszédeinek érvelése, okfejtése világos, logikus, gyakran használ klasszikus idézeteket (leginkább talán Senecától), de a könnyebb érthetőségért népi fordulatokat, szólásokat, adomákat is.
Szövegei négyszáz év távlatából is tökéletesen világosak és meggyőzőek. Példaként egy passzust idéznék Az urak és szolgák tisztiről szóló prédikációjából.
„Úgy rendelte Isten az embereknek állapotját, hogy egymás terhét hordozzák és ne találkozzék senki e világon, ki vagy lelki, vagy testi segítséget ne adhasson egyebeknek s ne vehessen egyebektül. Ha állapotokban, értékben és gazdagságban mindnyájan egyek volnánk, csak egy mesterember sem találtatnék, mert a szegénység cselekedteti, hogy oly művet tanuljanak az emberek, melyből táplálást nyernének. Ha pedig gazdagok nem lennének, nem vehetnék hasznát a szegények mesterségeknek.
Azért noha a gazdagoknak nagyobb szükségek van a szegényekre, mert ezek a földdel bánnak, a barom tartásban fáradnak, ruhákat, házakat, ételeket, italokat készítenek, föld gyomrából aranyat, ezüstöt vájnak és pénzzé verik. Egyszóval a gazdagoknak semmijek se volna, ha a szegényektől nem volna: de azért a szegények sem lehetnek el a gazdagok nélkül. Mi mellett szántana, kapálna, min vásárolna a szegény ember, ha pénzt nem kapna a gazdagoktul? Ki hozna bé hazánkba idegen marhákat, mellyekre szükségünk vagyon? Ki szolgáltatna igazságot, ki szerezne bátorságot a prédáló tolvajoktul, ha minnyájan béresek és kapások volnánk?”
Zrínyi Miklós hatéves, amikor árván marad, édesapja, gróf Zrínyi György halála előtt fiainak, Miklósnak és Péternek a nevelését jelképesen az osztrák császárra bízta, II. Ferdinand pedig Pázmány Pétert kéri fel ennek a feladatnak az ellátására. Akárcsak Bornemisza és Balassi esetében, nincsenek arra konkrét adataink, hogy mire, milyen módszerrel nevelte-oktatta Pázmány a „tanítványát”.
Csak feltételezhetjük, hogy mély katolikus szellemben tette – nem véletlen tehát a szigetvári hős dédapának, majd később az eposzíró hadvezér-költő utódnak is a mellékneve: athleta Christi, Krisztus bajnoka. Pázmány világos okfejtése, szabatos fogalmazása is hatással lehetett Zrínyire mindenekelőtt a katonai-politikai értekezéseinek megírásakor. Az török áfium ellen való orvosság című traktátusában mondja ki először félreérthetetlenül, hogy a maga korában már nem a török, hanem az osztrák a magyarság elsődleges veszélyeztetője.
„Hanem szóljunk in genere (általában) az német nemzetrül és az imperiumról. Azért azt tudjuk-e, hogy a német nemzet maga veszedelmével megcserélje a békességet és boldogságot, melyben otthon vagyon? azt tudjuk-e, hogy a magyar névnek oly obligatusa (lekötelezettje), hogy egy ilyen nagy bestiával, mint a török, kockára vesse a maga securitását? hogy elfelejtette a régi hunnusoknak Attilával és azután is más magyaroknak Németországban való rablását és pusztítását? hogy kévánja a magyaroknak ismég oly talpraállását, akitül azután is tartani kelljen? hogy a mi kegyelmes urunknak is, az császárnak, szeressenek annyi hatalmát és accesióját (növekedését) látni, kitül a magok libertását (szabadságát ) azután félteni kelljen magoknak?
És ha szintén ad is segítséget, azmint elhiszem, hogy ad is valamit, hogy az vagy derekas legyen vagy continuálandó (folyton tartó), hogy az elegendő lészen megmaradásunkra, hogy az a mi nehézségünk nélkül lészen, hogy az ha nyér mit, magának ne akarja tartani azt, hogy az in tempore (kellő időben) legyen, akit rákháton mondanak a magyarok hogy jár: – alig hihetem.”
Nem ritka téma manapság sem azt feszegetni, hogy tulajdonképpen mi is jár előbb, egy valaha várható esemény megfogalmazása, kimondása vagy inkább a már levegőben lévő esemény előérzete. Példákat lehet mindkét lehetőségre találni, a Zrínyi családdal kapcsolatban idevágóan annyit, hogy Zrínyi megfogalmazza és leírja a fentieket (halálával kapcsolatban ezért is emlegetik máig a bécsi udvar beavatkozását is), öccse, Péter részt vesz a Nádasdy–Frangepán osztrákellenes nemesi zendülésben, ki is végzik emiatt, Zrínyi Péter lánya pedig, Zrínyi Ilona I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége és II. Rákóczi Ferenc édesanyja. Ennyire rövid utat kellett a vérvonalnak megtennie a felismeréstől a szabadságharcig.
Végezetül Zrínyi halálával kapcsolatban visszakanyarodnék Pázmányhoz, akiről említettem az ízes szófordulatok, sőt adomák gyakori alkalmazását beszédeiben. A fiatal erdélyi nemes, Bethlen Miklós a kor szokásai szerint az élet dolgaiban való jártasságot tanulandó egy idősebb, tekintélyesebb nemes, ez esetben Zrínyi udvarában vendégeskedett, jelen volt az ominózus vadászaton, és a baleset pontos leírását mint szemtanútól első kézből tőle tudjuk.
Útban a vadászatra „egy fabulát beszéle, méltónak tartom leírni, talán cygnea cantiója (hattyúdala) helyén volt. Az pedig ez: Egyszer egy embert az ördögök visznek volt, találkozék egy barátja szemben véle, kérdi: Hová mégy, kenyeres? Nem megyek, hanem visznek. Kik s hová? Felelék az ördögök: Pokolba. Mond emez: Jaj szegény, ugyan rosszul vagy, kinél rosszabbul nem lehetnél. Felele: Rosszul bizony, de mégis lehetnék ennél is rosszabbul.
Melyre emez álmélkodva: Hogy lehetnél rosszabbul, hiszen a pokol mindennél rosszabb. Felele: Úgy vagyon az, de most mégis visznek ők engemet noha pokolba, de a magok vállán, hátán, hogy már nyugszom addig, s hátha megnyergelnének, magokat is velem vitetnék, még úgyis csak azon pokolba mennék, hiszen rosszabbul volnék úgy ennél is. Applica (alkalmazd) Magyarország s Erdélyre és törökre, németre.”
Eljátszhatunk a gondolattal, hogy talán épp Pázmánytól hallotta ezt az adomát, akkor eszébe jutott, és mielőtt a kör bezárult volna, akaratlanul hagyományozta – Bethlen révén – az utókorra.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

In memoriam id. Lőrincz Lajos
Lőrincz Lajos, korondi születésű táncmester, koreográfus, mindenki Laji bácsija 83 éves korában eltávozott közülünk. A marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes egyik meghatározó alapítója, egyénisége, 1990–1993 között igazgatója, a társulat művészeti vezetője volt, aki a népi kultúrát és művészetet mindig kitartóan és örökifjú lendülettel, szakmai alázattal szolgálta. A fiatal táncművészek mentora, oktatója, támogatója volt.
Lőrincz Lajos 1931. november 22-én született Korondon. Egy interjúban azt nyilatkozta, hogy ez a nap emlékezetes maradt a család számára, mert édesanyja alig tudott a templomból hazaérni. "Mivel burokban születtem, azt jósolták, hogy nagy ember lesz belőlem" – mondta.
A családban mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani. Már egész kicsi korukban a gyerekek furulyáztak, citeráztak és táncoltak. Az édesanyja citerázott és nagyon szépen énekelt. Az anyai nagymama volt a falu utolsó híres nótafája, akitől száznál is több dalt gyűjtöttek össze. Édesapjának saját zenekara volt három hegedűssel, cimbalmossal, nagybőgőssel, tárogatóssal. Nem véletlen, hogy az ilyen környezetben felnőtt fiatal már 18 évesen bekerült a zeneművészetibe, ahol három év alatt elvégezte négy tanulmányi esztendőt. 21 évesen már játszott a marosvásárhelyi filharmóniánál, ahova azonban, amiatt, hogy szüleit kuláknak nyilvánították, nem alkalmazták főállásba. 1952-ben a teológiára felvételizett, majd két év után otthagyta, mert meghalt az édesapja, haza kellett jönni édesanyjának segíteni. A szerencse úgy hozta, hogy Székelyudvarhelyen kerestek valakit, aki a művelődéshez ért, így került körzeti kultúrigazgatónak Farkaslakára, ahova tizenhét falu tartozott. Meghatározó élménye volt, hogy a hazalátogató Tamási Áronnal is találkozott. Már a művészeti líceumban tanult koreográfiát. Aztán, miután Székely-udvarhelyen szerették volna megalakítani az Állami Székely Népi Együttest, a Magyar Autonóm Tartomány párttitkárának utasítására Marosvásárhelyen jött létre 1956 októberében. 1970-ig volt az együttesnél, ahol táncolt táncoktató, mindenes volt. Miután megszűnt a Maros-Magyar Autonóm Tartomány 1968-ban, az Állami Székely Népi Együttes nevét is elvették, 1970-ben már az Állami Ének- és Táncegyüttes néven szereplő társulatot beolvasztották a marosvásárhelyi Állami Filharmóniába, majd később Maros Művészegyüttes lett belőle. Miután két hónapig állás nélkül volt, a Népi Alkotások Házához került, ahol 1970 és 1984 között tevékenykedett, majd Sepsiszentgyörgyre került, ahol megalakította a Vadrózsák együttest, amely egy év után már országos hírnévre tett szert. 1971-ben csonthártyagyulladással műtötték, nem tért vissza Sepsiszentgyörgyre. Az Alkotások Háza megyei irányítója maradt Marosvásárhelyen. Közben 1980. május 1-jétől a Maros Művészegyüttes megint különvált a filharmóniától. 1990 áprilisában az együttes megbízott igazgatója, majd a magyar tagozat vezetője lett nyugdíjazásáig. 1993-ban koreográfus-igazgatóként vonult vissza.
Mindezek mellett id. Lőrincz Lajos 1978-tól rendszeresen részt vett népdal- és néptáncgyűjtéseken, amelyeknek a célja többek között az volt, hogy "friss, autentikus" anyagot hozzanak a Maros Művészegyüttes egy-egy újabb műsorához. Ösztönzője volt a táncház- mozgalomnak is, több községben neki köszönhetően alakulhattak meg hagyományőrző tánccsoportok. A Maros Művészegyüttes művészi víziójának újrafogalmazását kezdeményezte, melynek eredményeképpen az intézmény a romániai népi művészegyüttesek között kiemelkedő helyre került. Koreográfusként, táncosként közreműködött a színház előadásaiban is. Emlékezetes volt a Kovács Levente rendezésében Szép Ernő Patika című darabja, amelyben színpadra is lépett, valamint A csikós (Hunyadi András rendezésében), amelynek táncmestere volt. Munkáját szakmai elismerés jutalmazta mind belföldön, mind külföldön.
Nyugdíjasként is aktívan támogatott sok vidéki, főként korondi és szovátai műkedvelő társulatot. A népi kultúra fáradhatatlan harcosa volt, akinek köszönhetően – főleg a kommunista hatalom elnyomása alatt – megőrizhettük, gyakorolhattuk kultúránkat, a népi együttesek műsorai által megőrizhettük, megerősíthettük identitásunkat. Id. Lőrincz Lajos a romániai magyar kultúra bástyájának egyik kitartó építőmestere volt. Emlékét megőrzik mindazok, akikkel együtt dolgozott és küzdött azért, hogy kulturális örökségünket ápolják, továbbadják az új nemzedéknek. Az ő kötelességük lesz majd id. Lőrincz Lajos emlékének ápolása is. Népújság (Marosvásárhely)

"Fiatal fa a hegyen..."
Tompa Lászlóról képekben
Pünkösdhétfő délutánján a Vártemplom gótikus termében idézték meg a fél évszázada eltávozott Tompa László alakját az idei első marosvásárhelyi helikoni együttlét szervezői.
– Az utókor nem méltó az életműhöz, nem szentelnek neki elég figyelmet – hangsúlyozta H. Szabó Gyula, a Helikon – Kemény János Alapítvány elnöke az emlékműsor elején, majd a költői pálya azon mozzanatát elevenítette fel, amikor is 1929-ben Tompa László megkapta az Erdélyi Helikon harmincezer lejes nagydíját. Az alapítvány elnöke abból a Tamási- levélből olvasott fel, amely a díj odaítéléséről döntő bizottság vitáját körvonalazza, és amely a székelyek nagy írója, Makkai Sándor állásfoglalását is idézi: "Meg-mondom őszintén, hogy én azt szerettem volna, hogy Áprily Lajos drámája kapja a díjat. Ez a könyv azonban még nem jelent meg. Ami Tompa Lászlót illeti, teljes szívvel és meggyőződéssel állok mellette. Én voltam az első, aki annak idején felhívtam rá a figyelmet, s azóta is állandóan azt látom, hogy ő az, akit Erdélyben lírának kell elfogadnunk".
A továbbiakban Cseke Péter irodalomtörténész hét képben villantotta fel "az udvarhelyi csillagtalan ég alatt" élő magányos lírikus élettöredékeit. Kuncz Aladár udvarhelyi kézfogása, Szabó Dezső udvarhelyi tavasza és Tompa László "bezárt lelke", Kuncz gyönyörű Tompa-verse, Tamási az Árpád utcában, Székely gazda a Székely Közélet szerkesztőségében, 56-os Tamási- köszöntő a vásárhelyi Kultúrpalotában, A goethei korban lévő költő köszöntése – ezek a pillanatképek határozták meg az emlékekben, háttérinformációkban gazdag előadás ritmusát. A kapcsolatrendszerek hálójában – elsősorban Kuncz Aladár, Szabó Dezső, Tamási alakjának megidézésével – színesedett a hallgatóság számára is a költő portréja, akinek 1923-ban megjelent Éjszaki szél című verseskötetéről Szabó Dezső így vélekedett: "Tompa László igazán nagy költő. Ez a kötete még nem ad egyenletes és egységes képet róla. (…) De igazán saját versei már (…), egy sötét hangú, mélyen emberi költészetet ígérnek". Tompa és Tamási korántsem felhőtlenül induló, később őszinte, mély barátsággá alakuló kapcsolatára többször is visszatért az előadó, Tamási Árpád utcai látogatása, majd az 1947 márciusában a Magyar Rádióban elhangzott műsor kapcsán, melyben Tamási Dsidát és az erdélyi költőtriászt, Áprilyt, Reményiket és Tompa Lászlót mutatta be. "Ott keleten, az európai végeken, szilárd és különös jelkép Tompa László, aki ma is magányosan él a székely anyavárosban. (...) Verse és ő maga komorságot, erőt és helytállást hirdet. Talán ő az új idők Julianus barátja, ki nemcsak folyton izzó magyar lélekkel ajándékozott meg minket, hanem olyan versekkel is, amelyek sohasem fognak lehullani a magyar sors és a magyar költészet mennyezetéről" – mondta barátjáról Tamási.
A goethei korban lévő költő megidézésekor Cseke Péter kiemelte, hogy míg a hatvanadik születésnapján harminc, a hetvenediken már csak öt írás jelent meg Tompa Lászlóról.
– 1978-ban jelent meg a Kriterion első szintézise a költőről, amelyet én is nagy haszonnal forgattam. De nagy szükség van újabb értelmezésekre is – jegyezte meg az előadó, majd örömét fejezte ki, amiért egykori tanítványa, Fekete Vince a Székely Könyvtár sorozat 23., válogatott Tompa-verseket tartalmazó könyvében magára vállalja ezt a feladatot: "Egy biztos: Tompa László nem »a székelyharisnyás költő«. (…) …európai rangú költő, egy kisváros nagyformátumú lírikusa (hangsúlyozom: lírikusa), aki a súlyos terhek alatt játékos is, könnyed is tud lenni, s akiről le kell hámoznunk mindazt a sallangot, ami az évtizedek alatt rárakódott, ha szeretni, élvezni szeretnők ezt a különleges, különlegesen jó, nem édeskés, hanem inkább karcosabb, súlyosabb léptű, de nagy költészetet".
Az emlékműsort Győrffy András színművész szavalatai színesítették. Többek között a Fiatal fa a hegyen című alkotás is elhangzott, amelyet Kuncz Aladár egykor gyönyörűnek nevezett. "Fény ütközik ki gallyai hegyén –/ Oh, bár lennék e fiatal fa: én!/ Feledve mindent, mi kedvetlenít,/ Szívhatnám a föld áldott nedveit./ S duzzadva tőlük, minden hajnalon,/ A szabad ürbe nyúlna száz karom."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

100 éve született Nagy Ödön
Aki hátaslovat kapott nászajándékba
Száz éve, 1914. május 31-én született Nagy Ödön (meghalt 1995. szeptember 1-jén), református lelkész, néprajzkutató, egyház- és helytörténész, Nagy Olga írónő bátyja. Édesapja gazdatiszt volt a Szamos (ma Beszterce- Naszód) megyei Sajóudvarhelyen, itt született Nagy Ödön. Később Mezőpanitban laktak, ahol kijárta az elemi iskolát, majd a hétéves gimnáziumot a marosvásárhelyi Református Kollégiumban. Mindössze 18 éves, amikor felkerül a kolozsvári egyetem bölcsészkarára, ahonnan 1934-ben átiratkozik a református teológiára. Itt végez 1937-ben. 1937–38-ban a budapesti Néprajzi Intézetben Győrffy István irányításával néprajzot tanul. Korábban, 1935-ben bekerül a Kolozsváron megjelenő Ifjú Erdély c. lap szerkesztőbizottságába, és külső munkatársa a Hitel és a Havi Szemle c. lapoknak.
Már marosvásárhelyi diákévei alatt elkezdi látogatni a Kemény Zsigmond Társaság összejöveteleit, részt vállal az önképzőköri munkában, s megjelenik több IKE- konferencián, amely a vallásos ébredési mozgalmat hirdeti a két világháború között. Tanára volt Molter Károly, aki nagy hatással volt rá, az ő biztatására kezdi lejegyezni Mezőpanit és más falvak népdalainak szövegét. Miután leérettségizik, a német "vándormadár" mozgalom hatására gyalogosan bejárja Erdélyt, megismerkedik az Erdélyi Fiatalok csoportosulás falukutató munkájának eszméivel. Nagy hatással vannak rá Földes Károly lévita lelkész lesújtó mezőségi beszámolói, aki a Maros és Szamosok közti vidéket "az erdélyi magyarság temetőjének" nevezte.
Lelkészként 1939-ben kerül első állomáshelyére, Kissármásra, majd Nagyölyvesre, Mezőújlakra, Mezőköbölkútra, Mezőméhesre, Hariba, Istvánházára, Mezőfelébe, Szolokmára és Havadra. 11 évig szolgálta a havadi gyülekezetet, innen költözött vissza Mezőfelébe, ahol korábban lakást vásárolt, és itt halt meg 81 éves korában.
Már egész fiatalon elkezdi érdekelni a falukutatás, a helytörténet, a néprajz, az egyháztörténet. Alig múlt 20 éves, amikor Jenei Sándorral (a későbbi pusztakamarási lelkésszel) közösen megírják A mi játékaink (1936) c. kötetet. Rá két évre, 1938-ban jelent meg Kolozsváron Téli néphagyományaink. Útmutató a néprajzi gyűjtőknek, egy évvel később pedig a Tavaszi néphagyományaink. Útmutató a néprajzi gyűjtőknek.
Makkai Endrével (szintén református lelkészhallgató) összeállította az erdélyi téli szokáskör egyik legjobban megírt és leggazdagabb kötetét, az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez (1939) címűt, mely kibővítve 1993-ban jelent meg a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete gondozásában, Barna Gábor igényes szerkesztése alatt.
Lelkészi szolgálata idején számtalan néprajzi munkája született abból a faluból, ahol szolgált. Ezek későbben a Népismereti Dolgozatokban, a Néprajzi Látóhatárban, a Korunk Évkönyvében és a Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyvben jelentek meg. A gyülekezetek egyháztörténetét a Historia Domusba másolta be, bátran vállalva, hogy a szájhagyományban, írásos krónikák lapjain megmaradt szívderítő, humoros történetek is bekerüljenek feljegyzéseibe.
Sajnos, nem érhette meg a havadi lelkészség idején többedmagával gyűjtött és a későbbiekben két kötetben kiadott falumonográfiát. Az első 2000-ben Változó népi kultúra, a második 2002-ben Népi gazdálkodás Havadon cím alatt jelent meg. Többszerzős, gyűjteményes kötetekről van szó, melyek első kötete Havad szellemi néprajzát (történetét, szokásait, erkölcsi rendjét stb.) vizsgálja, a második a gazdasági élet történetét és több évszázados alakulását, fejlődését örökíti meg. Mindkét kötet testvére, Nagy Olga kolozsvári írónő, néprajzkutató irányítása alatt született, aki gyakran járt Havadra, több kötetre való anyagot gyűjtött a faluban, szerette e kis magyar közösséget, de a falu is őt. Az első kötet bemutatójára (2000. május 12-én) eljött Nagy Olga is, a másodikra – beteg lévén – csak üdvözlő sorokat küldött, de itt volt Nagy Ödön két gyereke Marosludasról illetve Kolozsvárról.
2001-ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadó kiadta (kiadásra előkészítette, gondozta Keszeg Vilmos) a Palástban. Lelkészek szórványban című háromszerzős kötetet, amelynek első részében Nagy Ödön vall életéről és pályájáról 1991-ben, Emlékeim cím alatt. (További szerzők: Hermán János és Nyitrai Mózes.)
1939-ben részt vesz Istók Sándor pusztakamarási lelkész temetésén (öt lelkész volt jelen), ő végzi a bejegyzést a halottak anyakönyvébe.
Nagy Ödön egyenes tartású, szókimondó ember volt, amiért ma is szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Többször vállalt szolgálatot a környékbeli falvakban, ahová – az akkori körülményeknek megfelelően – lószekérrel, hátaslóval vagy gyalogosan ment át szolgálatát elvégezni. A lóháton való szolgálatvállalást már egészen korán elkezdte: nászajándékként násznagyától egy hátaslovat kapott ajándékba, hogy ezzel keresse fel a magyarok által lakott szórványfalvakat a Mezőségen.
Havadi lelkészsége idején Nagyadorjánba – leányegyház volt – mindig lószekérrel utazott, hegyen keresztül.
Temetési szertartásán Fülöp G. Dénes, a Vártemplom lelkésze szolgált, a mezőfelei sírnál Barabás László néprajzkutató beszélt.
Nagy Ödönt 1979-ben ismertem meg közelebbről, aki a készülő havadi monográfia hiányzó fejezeteit hozta szóba, ezek megírására biztatva e sorok íróját. Így kerültem abba az értelmiségi csapatba, amely később, az ezredfordulón két kötetet adott a magyar néprajztudománynak.
Gazdag személyi könyvtára volt, ahonnan szívesen kölcsönzött könyveket azoknak, akiknél látta a népi kultúra iránti érdeklődés csíráját. Később, amikor nyugállományba vonult (néprajzkutatóként sohasem), többször küldött levelet alulírottnak — néprajzi tudását nem rejtve véka alá, szívesen oktatva a néprajztudomány alapfogalmaira. Két ritkaságnak számító kötetet őrzök tőle, A magyarság néprajza I-II. kötetét, a Bátky–Györffy–Viski-féle kiadást 1941–43-ból, amely ma is a tárgyi néprajz "nagykátéja". Ezeket egyik pusztakamarási utamról hazatérve adta át a ’90- es évek elején, amikor mezőfelei otthonában kerestem fel, mondanom sem kell, szimbolikus, potom árért.
A Palástban megjelent önéletrajzában így emlékszik a marosvásárhelyi Református Kollégium zenetanárára, Vajda Mártonra, aki gyakran mondta a diákoknak: "Magyarnak születtél, maradj magyar minden körülmények között, mert csak így lehetsz becsületes ember"!
Hitte és cselekedte is a korábbi intelmeket.
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)

Nem kell a diploma!
Közel félezren otthon maradtak
Tegnap román nyelvű szóbelivel kezdődött az érettségi, de nem mindenik végzős tanulónak áll szándékában lediplomázni. Ez a megyei tanfelügyelőség által rendelkezésünkre bocsátott adatokból derül ki: a megyében tanuló XII. és XIII. osztályosok közül 475-en nem iratkoztak be május 30-ig a tudáspróbára.
Az idei tanévben összesen 1756 végzős diák szerepel nyilvántartásban, közülük 593-an román, 1163-an magyar tagozaton tanultak, de a nyári vizsgaidőszakra a mostani végzősök közül mindössze 1281-en iratkoztak be. A nagymértékű távolmaradást a tanfelügyelőség a pótvizsgára, évismétlésre maradt tanulókkal magyarázza, illetve azzal, hogy a fiatalok egyszerűen nem érezték magukat eléggé felkészültnek, hogy nekivágjanak az érettséginek. A mintegy félezer diáknak lehetősége van posztlíceumba iratkozni, de megpróbálkozhat álláskereséssel is.
Mától péntekig magyar nyelvből szóbeliznek a középiskolások, hétfőtől péntekig a digitális kompetenciaszintjüket mérik fel, június 23–27. között pedig idegen nyelvből (szóbeli) lesz tudásellenőrzés. A román írásbeli június 30-ra van időzítve, július 1-jén magyarból, 2-án a szaknak megfelelő tantárgyból, 4-én pedig a választott tárgyból kell dolgozatot írni. A végleges jegyeket 11-én teszik közzé.
Lévai Barna. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dózsa György 500
A Dózsa György-féle parasztháború és vezetője halálának 500. évfordulójára szervezett megemlékező ünnepi tudományos konferenciát az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete múlt csütörtökön Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, majd pénteken Dózsa hagyomány szerinti szülőfalujában, Dálnokon avattak emléktáblát az évforduló tiszteletére. Az alábbiakban a konferencián elhangzott előadásokat igyekszünk tömören bemutatni. Párhuzamok Egyed Ákos, történész, akadémikus, a konferencia fővédnöke 1514–1562 című előadásában összehasonlította a parasztháborút az 1562-es nagy székely felkeléssel, és megállapította: a két nagy történelemformáló eseménynek léteznek olyan közös vonásai, amelyek a székelység korábbi történelmében gyökereznek.
Források szerint az 1562-es lázongást azok szították, akik korábban keresztesek voltak. Az előadó Márki Sándor Dósa György 1470–1514 című, 1913-ban megjelent munkájára hivatkozva kijelentette, Dózsa a székely szabadságot akarta kiterjeszteni egész Magyarországra. Szűcs Jenő A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború című, 1972-ben kiadott tanulmányára hivatkozva kifejtette, a székely modell alkalmazása fellelhető a parasztháború során. A két felkelés közjogi következményei is hasonlóságot mutatnak – fűzte hozzá a történész.
C. Tóth Norbert történész, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport munkatársa a keresztes hadjárat kihirdetéséről szóló vita eldöntéséhez nyújtott bizonyítékokat kutatásai alapján, valamint az 1514. márciusi országgyűlés határozatait ismertette. Vázolta Bakócz Tamás esztergomi érsek hazaérkezésétől a pápai bulla kihirdetéséig eltelt időszak történéseit. Hangsúlyozta: a közhiedelemmel ellentétben Bakócznak semmi esélye nem volt a pápai cím elnyerésére. Ezt azért emelte ki, mert korábban a történészek azt hangoztatták, a keresztes háborút meghirdető pápai bulla magyarországi kihirdetésének vitáját csak a királyi tanácsban folytatták le, azon csak főurak, főpapok vettek részt, és Bakócz a pápaválasztási vereségét igyekezett kompenzálni a háború erőltetésével. Ezzel szemben bizonyította, Magyarországon a bulla elfogadása nemcsak a királyi tanácsban, hanem az országgyűlésben is zajlott, a nemesség is beleegyezett a pápai bulla kihirdetésébe. Az országgyűlés kéttáblás volt, a királyi tanács valószínűleg a várban, a nagyszámú nemesség a Rákos-mezőn tanácskozott. Az egyeztetés írásban vagy követek útján történt a táblák között. Fontos szerepet játszott Telegdi István volt kincstartó, aki a nemesség szószólója volt a királyi tanácsban, közvetítette az országgyűlés eredményét. Szerinte a jobbágyokat nem kell hadba hívni, mégpedig két ok miatt: nem tudnak hadakozni, másrészt következnek a tavaszi munkák. A vita végére lesöpörték Telegdi érveit, Bakócz érvelése kerekedett felül, valóban kompromisszumos megoldás született. Az országgyűlés megteremti a hadjárat katonai hátterét a parasztok bevonásával, a katonáskodó nemesség részleges hadba hívásával, a pénzügyi háttér biztosítására adót is kivetettek, beszedésére nem került sor a parasztháború kitörése miatt. Feltevődött a kérdés, miért fogadták el a bullát? Április elején az akkor általuk tudott hadi helyzet ezt megindokolta, két hét múlva jutott csak el a hír, hogy a szultán nem Magyarország, hanem a perzsa sah ellen indul. Akkor már ott voltak a jobbágyok, s a keresztes háború lefújásakor őket csak egy helyre lehetett irányítani, a Temesközbe, hiszen Beriszló Péter horvát-szlavón-dalmát bán, veszprémi püspök, valamint Szapolyai János erdélyi vajda uralta a helyzetet, csak a Temesköz volt kétséges, a déli határt a törökök veszélyeztették. Nem a parasztháború hozadéka Mohács
Neuman Tibor történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa Szapolyai János erdélyi vajdaságát (1510–1526) mutatta be az újabb kutatások tükrében. A Dózsa-féle parasztháború elfojtójaként ismert Szapolyai előkelő családból származott. 1494-ben Magyarország első számú családja volt, az 1465-ben elnyert grófi cím a német birodalomban egyfajta fejedelmi státust jelentett, Szapolyai János ereiben anyja révén királyi vér csörgedezett, a magyar és a lengyel király sógora volt. 1514-ben fiatal, de katonailag tapasztalt főúr. Május-júniusban bulgáriai fosztogató hadjáraton vett részt, seregében szász, székely, erdélyi nemes hadak álltak össze, még jobbágyokat is besoroztatott. Dózsa leverésekor igazi csatára nem került sor, a jól szervezett hadsereg láttán a keresztesek nagy része megfutamodott. Dózsa brutális kivégzése a korban megszokott volt az árulók számára, mondta az előadó, kijelentését példákkal támasztva alá.
A cél az elrettentés volt. Izzó koronával megkoronázták, az izzó trónra ültetés utólagos kitaláció. Húsának egy részét megetették társaival, testét négyfelé vágatták. Egy újonnan előkerült levélben a vajda anyja, Hedvig a fia tettéről büszkeséggel számolt be lányának, a lengyel királynénak, Borbálának. Népszerűséget, politikai tőkét kovácsolt Szapolyai a parasztsereg leveréséből.
Az előadó kitért arra is: tarthatatlan az az álláspont, hogy Szapolyai szándékosan tartotta távol magát a mohácsi csatától. Be kellett törnie török területre, hogy mögé kerüljön és megzavarja a szultáni sereg vonulását. Ugyanakkor hangsúlyozta, a Dózsa-féle parasztháború és a mohácsi vereség között nincs közvetlen kapcsolat. Nem volt nagy véráldozat, nem érte olyan veszteség a jobbágyságot, hogy a török elleni védekezésben megérezték volna. A szultánnak ötször akkora jövedelme volt, mint a magyar királynak, csupán elit hadserege akkora volt mint amekkorát a teljes Magyarország elő tudott teremteni.
Dálnoki volt-e Dózsa?
Nagy Benedek ny. történelemtanár gondolatébresztőnek szánta előadását: Társadalmi deszolidarizáció vagy történelmi fátum? A mai társadalom meghasonulása késztette a témára, vallotta, s kijelentette: a két korszak közötti óriási különbség, hogy ma nem jelent meg egyetlen modern Dózsa sem.
Horváth Zita docens, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese a parasztfelkelésnek a paraszti társadalomra való hatását elemezte. Pontosított: agyonsanyargatott paraszti társadalomról írtak korábban, mára már árnyaltabbá vált a kép, a gazdagodó mezővárosi paraszt-polgárság megmozdulásaként lehet leírni a történteket. Nem az elnyomás miatt tört ki elsősorban, hanem inkább a társadalmi differenciáltság során meggazdagodott parasztok érezték úgy, hogy jogaik csorbát szenvedtek. Ő is hangoztatta: 1514 és 1526 között nincs közvetlen kapcsolat.
Tóth Péter, a Miskolci Egyetem docense, a jászok történetének kutatója a háborúban részt nem vett jász jobbágyság helyzetét mutatta be a Dózsa-felkelés idején.
Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője Dózsa György és Szeged kapcsolatáról értekezett. Kifejtette: Márki Sándor nagyon jó történész volt, de a Dózsa-munkájához nagyon kevés okleveles adatot talált. Szeged nemhogy Dózsa mellé állt volna, miként írja, ellenkezőleg: védekezett ellene. Szapolyai innen indult az utolsó ütközetre. Dózsa fejét elküldték Szegedre, de hogy megérkezett-e, nem tudni. Szegeden utca, iskola őrzi emlékét, utóbbin 1957-ben állított dombormű. Juhász Gyula Dózsa feje című, 1919-ben írt versének első szakaszát 1972-ben újabb emléktáblára vésték: „Fehér gyolcsban, setét éjben / – Ezerötszáz tizennégyben – / A kakas épp harmadszor szólt, / Dózsa feje Szegeden volt.”
Oláh-Gál Robert matematikus, a Sapientia adjunktusa bemutatta a fellelhető Dózsa-genealógiákat és Bolyai János feljegyzését Dózsa Györgyről. Sándor Imre és Kempelen Béla nyomán a makfalvi és uzapaniti Dúzsa család életfáját rajzolta meg.
Eszerint Dózsa György nagyapja és apja Dálnokon élt, Dózsa unokatestvérének leszármazottjai alapították meg a makfalvi, illetve magyarországi, uzapaniti ágat. A matematikus kitért arra is, hogy Bolyai János 1848. december 30-án a General Kommandóhoz írt levelében említi a parasztvezért: akit „borzasztóbbnál borzasztóbb marha-módra” megöltek.
A vezér alakja
Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese Keressük Dózsát – Dózsa alakja a magyar képzőművészetben című előadásában a vezérről alkotott festményeket, szobrokat, plaketteket, bélyegeket, pénzeket sorjázta. Míg az első rajzokban negatív szereplőként jelent meg, Madarász Viktortól ez megváltozott, sőt, a lázadó, nemzeti ellenállás megjelenítőjeként szerepelt. Jelenléte Romániában is kimutatható.
Biró Béla, a Sapientia professzora a szépirodalomban fellelhető Dózsa-mítoszokról rajzolt képet. 81 költemény jelent meg az 500 éves születési évfordulóig, akkor is sok, azóta is, reménytelen az összes számbavétele, mondotta. Taurinus 1519-ben megjelent latin nyelvű, Keresztes háború, avagy a keresztesek rabszolgaháborúja (Stauromachia) című munkája talán az első programszerű performansz. A mindenkori demokratikus törekvések mitikus megjelenítését szolgálta alakja. Petőfi A nép nevében című versében tovább mitizálja, költészetében válik a politikai mitológia elemévé, majd Ady Dózsa György unokája című verse folytatja a sort. A román politikum is átveszi, és kisajátítja Dózsát. Újabban a Dózsa-motívumot a szélsőbal és szélsőjobb használja.
Tapodi Zsuzsanna Mónika, a Sapientia docense Dózsa alakját elevenítette fel több magyar epikai műből. Csutak Judit, a Márton Áron Gimnázium magyartanára Juhász Ferenc A tékozló ország című Dózsa-eposzát elemezte. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi művészettörténész a magyar nemzeti levéltár Országos Levéltárának gyűjteményében található két, a XVI. század folyamán székelyeknek adományozott címeres levelet mutatott be.
Kortársak Hegyi Géza, az Erdélyi Múzeum-egyesület kolozsvári kutatója az erdélyi jobbágyterhek helyzetét ismertette a 15–16. század fordulóján az erdélyi káptalan anyagából kimutathatóan. B. Garda Dezső történész, a Babeş–Bolyai Tudományegytem gyergyószentmiklósi docense Dózsa György kortársát, Gyergyói Lázár Andrást mutatta be, levonva a következtetést: életpályájuk során valószínűleg nem találkoztak. Balogh László, a Sapientia csíkszeredai főkönyvtárosa három Dózsa-dráma ismertetésére vállalkozott. Hevesi Sándor 1541 című, 1921-ben megjelent drámájából emelte ki Dózsa alakját, és érintette Jókai Mór, valamint Móricz Zsigmond befejezetlen művét. Tévhitek Az előadásokat követő viták során elhangzott: a Dózsáról szóló legendák jók, azokat össze kell gyűjteni, de a történelemtudományban nincs helyük. Ilyen szempontból nagy kárt okozott Márki Sándor munkája, továbbá Eötvös József (Magyarország 1514-ben) és Nemeskürty István (Krónika Dózsa György tetteiről) regénye. Eötvös saját kora paraszti társadalmát vetítette le, de a középkorban nem úgy állt a helyzet. Leszögezték, a keresztesek seregében voltak nemesek is, sokan a gazdag mezővárosok marhapásztorai, tehetősebb polgárai közül kerültek ki.
A parasztok nem az elnyomás ellen lázadtak, sok esetben nem a nemesekkel szembeni gazdasági különbségek határoztak. Nagy gazdasági különbségek alakultak ki a paraszti társadalomban, olyan is volt, hogy egyiknek ötvenszer nagyobb mértékű adót kellett fizetnie, mint a másiknak. A jobbágy elköltözhetett, ha talált megfelelő földesurat, a kisnemes nem tudott adókedvezményt biztosítani.
Összegzésként a szervező Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke a konferencia legnagyobb hozadékának azt nevezte, hogy a humán tudományok összefogásával tudtak Dózsáról értekezni. Hozzátette: az anyagok megjelennek kötetben. Balázs Lajos felhívást intézett a dálnokiakhoz: gyűjtsék össze a faluban a Dózsáról szóló legendákat, történeteket, hogy azok megmaradjanak az utókor számára.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy „szabad” verseny margójára
19. IKV
Érdekes és figyelemre méltó, hogy minden évben feltűnik néhány tehetséges diák, aki könnyedén ír (akár egy szonettet is), gondolkodva, szellemesen fogalmaz, kreatív szövegben jelenít meg egy képet, slágerszöveget „komponál”, érdekes, sajátos gondolatvezetéssel fogalmaz esszét. És sorolhatnánk tovább a feladatokat, amelyekkel a 19. (április 11-i) Irodalmi Kreativitás Verseny országos szakaszán részt vevő diákok sikerrel megbirkóztak.
Ahogy tették a korábbi években is azok a fiatalok, akik kötetekkel bizonyították, hogy van, lesz utánpótlása az erdélyi magyar irodalomnak.
Ezért is érthetetlen, hogy a versenyt az eltelt közel 22 év alatt nem sikerült besorolni a hivatalos iskolai vetélkedők közé, amiért pontok, kedvezmény járna a diáknak a felvételi vizsgán. Iskolapolitikusaink, politikusaink, akik között nem egy irodalmár van, segíthetnének, hogy a támogatás idejében megérkezzen.
Az idei IKV megszervezésére két diákszövetség, a bolyais diákoké valamint a brassói Áprily Lajos Főgimnázium Nebulónia diákszövetsége pályázott. Mivel a pénz későn érkezett, a versenyt április 11-e, a költészet napja helyett a tanév vége felé, június 7-én tartották a marosvásárhelyi Bod Péter Tanulmányi és Diakóniai Központban. A vetélkedőre 24 középiskolás diák jött el Erdély négy iskolájából, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum mellett a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumból, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumból és a nagyváradi Ady Endre Líceumból. A korábbi versenyeken sokkal változatosabb volt a kép, most nem minden középiskola küldött résztvevőt. Mivel nem szerepel a hivatalos versenyek között, az utazási költségeket az iskolának kell fedeznie. Ahhoz, hogy az országos szakaszra eljussanak minden helységből, ahol magyar középiskola, osztály működik, meg kellett volna szervezni a vetélkedő megyei szakaszát.
– Ez volt az első verseny, hogy magamból tudtam adni, s nem azt kellett leírni, aminek a bemagolására rákényszerítenek. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyekre is a kreatív feladatok reményében jelentkezem. Az IKV-n írt dolgozatomban nyugodtan kimondhatom a véleményem, amiért máskor általában elítélnek. Erre a versenyre olyan diákok jönnek, akik nem tudnak beilleszkedni a tantárgyverseny szigorú keretei közé – mondta Markó Orsolya, az Áprily középiskola diákja, aki a szervezésben való részvételt is vállalta, mert szívéhez nőtt ez a vetélkedő, annak ellenére, hogy az orvosi egyetemre készül.
– A tételek jobban tetszettek, mint a korábbi években, a feladatok változatosak voltak, mindenki talált kedvére valót – nyilatkozta Gáll Anna a bolyais szervezők nevében, aki a zsűri diáktagja volt.
– A múlt évben többen jöttek el, több megyéből – tette hozzá, s azt is, hogy csupán azt sajnálja, hogy mindig a szervezők, tételírók között szerepelt, s nem próbálta ki a versenyen való részvételt.
Végül Simon György magyartanárral beszélgettem, aki hosszú évek óta önzetlenül vállalja a szervezést, amelyben Haller Béla tanár a biztos segítsége, és évről évre mindazok, akiket megkér erre a feladatra.
– Jogilag törvényes kereteket kellene biztosítani a szervezés megkönnyítésére, ehhez keresünk támogatókat, hogy pályázhassunk, mert nem lévén jogi személyiség, ezt a feladatot a diákszövetségek kellett felvállalják. Sajnos, vannak olyan középiskolák, ahol hiányzik a jól működő diákszövetség, s ennek a következményét érezzük mi is.
Hamarosan száz kötetet tesz ki az IKV-n részt vett hajdani diákok irodalmi próbálkozásának eredménye. Ezért érdemes folytatni, annak ellenére, hogy a pénzhiány egyre nagyobb akadályokat gördít a szervezők elé.
Az idén is jó dolgozatok születtek, novellát írtak a legtöbben, és sikeres szonettet is díjaztunk, amely a megadott Fiókok címre íródott. Hiányzott viszont a riport, az interjú, a mese, a versfordítás, amit meg is jegyeztek a résztvevők. Szeretnénk emelni a verseny színvonalát, mert ez egy olyan vetélkedő, amely a kifejezés szabadságát biztosítja a versenyzőknek, és látható, mérhető eredményei vannak – mondta Simon György.
Az idei IKV országos szakaszának fődíját, a Mikó András-díjat Kajántó Beátának, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum diákjának ítélte a zsűri.
A további helyezések a XI.-XII. osztályosok csoportjában: 1. díj Horváth Beatrix (Bolyai Farkas. E. L.), 2. Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), 3. Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó).
A IX.-X. osztályosok csoportjában: 1. díj Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), 2. Ambrus Mózes (Áprily Lajos Főgimnázium), 3. Osváth Egon (Bolyai Farkas E. L.)
Különdíjak: Népújság-díj: Nagy Krisztina (Bolyai Farkas E. L.), a Múzsa melléklet különdíja: Markó Orsolya (Áprily Lajos Főgimnázium), a Látó különdíja: Kántor Zsolt (Bolyai Farkas E. L.), a Dr. Bernády György Alapítvány különdíja: Böjthe Róbert (Bolyai Farkas E. L.), a brassói Nebulónia Diákszövetség díja: Tamási Eszter (Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda), a Bolyai Diákszövetség különdíja: Gere Nóra (Márton Áron Főgimnázium).
BODOLAI GYÖNGYI. Népújság (Marosvásárhely)

Veszélyes a prepay-kártya a román hírszerzők szerint
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) támogatja, hogy a jövőben ne lehessen névtelenül mobiltelefon-feltöltőkártyát vásárolni.
Dumitru Dumbravă SRI-tábornok a képviselőház távközlési bizottságának szerda délutáni ülésén azt mondta: az ország európai uniós partnerei már eddig is sokszor bírálták Romániát, amiért bárki a személyes adatainak megadása nélkül prepay-kártyához juthatott.
„Bírálatokat kaptunk, amiért Románia sérülékenység-exportőrré vált, vagyis a rosszfiúk között elterjedt, hogy Romániában szabadon hozzáférhetőek a kommunikációs eszközök, anélkül, hogy a vevő felfedné a személyazonosságát, ezért beszerzik, és rossz célokra használják fel őket az EU-ban. Az EU-s partnerek megkérdezik, ki áll a gyanús kártya mögött, én pedig nem tudok válaszolni” – fejtette ki a meghallgatáson Dumbravă.
Hozzátette: teljes mellszélességgel támogatja annak a kormány által tervezett jogszabálynak az elfogadását, amely véget vetne a személyi adatok megadása nélküli kártyavásárlásnak. „Égető nemzetbiztonsági kérdésről van szó, különös tekintettel az EU külső határai mentén bekövetkezett fejleményekre” – fogalmazott a tábornok.
Rámutatott: bár már a 2008-as bukaresti NATO-csúcs idején fölmerült a névtelen kártyák okozta probléma, azóta sem történt semmi, bár már a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is felhívta a figyelmet a témára.
Daniel Iane, a távközlési bizottság nemzeti liberális párti tagja ugyanakkor megjegyezte: eddig már kétszer vetették el a tervet, mivel Dumbravă nem tudta a honatyákat meggyőzni arról, hogy az általa említett fenyegetések valódiak. Szerinte a szolgáltatóknak és a felhasználóknak is sokba kerülne a jogszabály bevezetése, az elért haszon pedig nem állna arányban a rá költött pénzzel.
Dumbravă szerint ugyanakkor egy uniós kollégáját idézte, aki szerint az első terrortámadás után a parlament biztosan megszavazza majd a SRI által kért összes törvényt.
Mint arról beszámoltunk, a kormány április elején fogadta el a vonatkozó jogszabály tervezetét. Robert Cazanciuc igazságügy-miniszter akkor elmondta: a jogszabály hatályba lépést követően hat hónapon belül minden feltöltőkártya-tulajdonosnak regisztrálnia kell, ehhez pedig fel kell mutatnia valamely személyi okmányát, és szintén csak személyi igazolvánnyal lehet majd új SIM-kártyát vásárolni.
Cazanciuc közölte, az intézkedés célja a nemzetbiztonsági kockázatok csökkentése. Amennyiben valaki nem regisztrál szolgáltatójánál, az mindaddig megszakítja a szolgáltatást, amíg nem pótolja a mulasztást.
Victor Ponta miniszterelnök árnyalta a képet, mondván: a regisztrációs kötelezettség a jövőre vonatkozik, a bevezetéséről ugyanis a parlamentnek kell döntenie. „Volt egy beszélgetés a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT), ennek megfelelően dolgoztunk ki egy törvénytervezetet, amelyet továbbítunk a parlamentnek. A törvényhozás a vitát és a közvélemény tájékoztatását követően úgy dönthet, hogy a rendszer 2015. január elsejétől működésben lépjen” – mondta a kormányfő.
Victor Ponta még tavaly, amikor először fölmerült a lépés lehetősége, arról beszélt, hogy a Legfelsőbb Védelmi tanács (CSAT) még 2012 nyarán, az izraeli turisták elleni bulgáriai merényletet követően döntött a felöltőkártyák tulajdonosainak regisztrálási kötelezettségének bevezetéséről.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségi autonómia: nem csak magyar ügy
Az Európa Tanács 2014. április 9-én fogadta el Strasbourgban Kalmár Ferenc magyarországi kereszténydemokrata politikus jelentését az európai kisebbségek helyzetéről és jogairól. A jelentés fontosságáról és perspektíváiról kidolgozójával és beterjesztőjével Kolozsváron beszélgettünk.
– A nemzetközi jogban jártas magyar szakemberek szerint a Kalmár-jelentés szakterületének olyan alapműve, mint irodalomoktatónak egy Jókai-regény. Így van ez?
– A hasonlat annyiban igaz lehet, hogy akik eddig nem akartak kollektív jogokat biztosítani az országuk területén élő kisebbségeknek arra hivatkozva, hogy az autonómiára nincs európai irányelv, ez 2014. április 9-től megváltozott: az Európa Tanács elfogadta az általam előterjesztett jelentést a nemzeti kisebbségek európai helyzetéről és jogairól. A dokumentum kimondja: az autonómia, a kollektív jogok a kisebbségi identitás, a nyelv és a kultúra megőrzésének fontos eszközei. Ajelentés előkészítése, kidolgozása és európai szintű elfogadása magyar sikertörténet, amiben szerepet játszott, hogy 20. századi történelme során Magyarország, illetve a magyar külpolitika igen komoly tapasztalatokat halmozhatott fel kisebbségi kérdésekben.
– Egy kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen ön megjegyezte, hogy a magyar politikusok többet is tehettek volna európai szinten a kisebbségi kérdések ügyében. Játsszunk el a gondolattal: ha ön tíz évvel ezelőtt kijut Strasbourgba, a Kalmár-jelentés jóval korábban napvilágot lát, így a Kárpát–medencében ma már lehetne akár egy-két működő magyar területi autonómia?
– Nehéz erre a kérdésére válaszolnom. Amikor 2010 után a Kereszténydemokrata Néppárt megbízottjaként kijutottam Strasbourgba, azt láttam, hogy az Európa Tanács mindennel foglalkozik, csak az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésével nem. Illetve csak akkor foglalkoztak a témával, ha valahol krízishelyzet alakult ki. Így született például 2003-ban a Gross-jelentés. Persze, rajtunk is múlik, hogy mennyire vagyunk aktívak. A jelentésemben eredetileg egy passzus erejéig belevettem a kollektív bűnösség ügyét is. Az ET titkársága pozitívan viszonyult hozzá, de azt mondták, ez megérne egy külön jelentést, hiszen Európa-szerte vannak megbélyegzett népcsoportok: a felvidéki magyarság a Beneš-dekrétumok elszenvedője volt. Megvallom őszintén, akkor nagyon elszégyelltem magam, hiszen a Beneš-dekrétumok ügye évtizedek óta visszatérő kérdés a magyarság számára. Ahogyan a kisebbségek autonómiaküzdelmét támogató ET-jelentést sikerült elfogadtatni, biztosra veszem, hogy erre is lenne fogadókészség Strasbourgban.
– A Kárpát-medencei utódállamokban élő magyaroknak Trianon óta rossz tapasztalatai vannak a többségi nemzet politikai elitjével. A kötelező kisebbségügyi egyezményeket sem tartották be, nemhogy az ajánlásokat komolyan vegyék. Mitől más az, ha az Európa Tanács ajánlja Romániának Székelyföld autonómiáját?
– Lehet azt mondani, hogy az Európa Tanács határozatai nem kötelező érvényűek, de ne feledjük el, hogy a kilencvenes évek elején, amikor a közép-európai országok az Európa Tanácshoz csatlakoztak, aláírattak velük egy olyan nyilatkozatot, hogy be fogják tartani az addig hozott európa-tanácsi határozatokat. Az 1201-es ajánlás, valamint a kisebbségi keretegyezmény a magyar–szlovák és a magyar–román alapszerződés része lett, ettől kezdve kötelezővé vált. Attól, hogy az ET-jelentések direktben nem kötelezők, nem azt jelenti, hogy egy-egy európai ország nem építheti be saját jogrendjébe, vagy nem mutathatnak megoldási lehetőséget.
– Hisz abban, hogy a román vagy a szlovák kormány „elérzékenyül” bármilyen Európa-tanácsi ajánlástól, amit egyrészt meg sem szavazott, másrészt zsigerből utasítja el a kisebbségek kollektív jogait?
– Nézze, én több román politikussal is folytattam négyszemközti beszélgetést a jelentés elfogadása előtt. Sok mindenben egyetértettünk, abban viszont nem, hogy Románia a kollektív jogokat miért nem támogatja. A román delegáció minden módosító indítványa azt szolgálta, hogy az egyéni jogok felé tolja a határozatot. Ezt a román próbálkozást a többség nem szavazta meg, így megmaradhatott a Kalmár-jelentés autonómiára vonatkozó eredeti passzusa. Én azt látom, hogy Európának hamarosan váltania kell. Ukrajna élő példa rá: ha a nemzeti kisebbségekkel nem foglalkozunk, az katonai akcióhoz vezethet. Ukrajnában az új kormány egyik első lépéseként eltörölte a nyelvtörvényt, erre nyolcmillió orosz kezdett el tüntetni. Ma ennek következményein csodálkozik a világ. De kérdéséhez visszakanyarodva: igen, én hiszek benne, hogy előbb-utóbb mind a román, mind a szlovák politikai elit megérti a magyarság jogos követeléseit. Ehhez nyilván az is kell, hogy a mostani európai trendek letisztuljanak, és Európa döntéshozói ráébredjenek: a kisebbségi kérdésekről beszélni kell, és megoldást kell rájuk keresni.
– Addig is mit tehet az erdélyi magyarság?
– Nem ildomos tanácsokat osztogatnom, de én megpróbálnám a román közvélemény felé vinni a kollektív jogok ügyét. Főleg az ókirályságbeli románságot kellene érdemben tájékoztatni, amely úgy éli le az életét, hogy soha nem látott maga körül egyetlen magyar embert sem. A történelem folyamán a román politikai elit jól és ügyesen tudta képviselni országa érdekeit. Ha az európai trend határozottabban nyit a kisebbségek irányába, azt a román politikai elit szerintem előbb-utóbb megérti és elfogadja.
– Ön Brassóban született, élete első harminc esztendejét Erdélyben élte le, mielőtt Magyarországra telepedett volna. Fizikusként és mérnökként hogyan lesz valakiből a nemzetközi jog szakértőit is zavarba hozó kisebbségügyi jelentés elkészítője?
– Ha az ember nem nemzetközi jogász, az még nem akadálya annak, hogy valaki kikerüljön Brüsszelbe vagy Strasbourgba képviselőnek. Sőt, bizonyos szempontból még jó is, ha néha más logikával, nem pedig a jogász vagy a politológus szemével nézzük ugyanazt a dolgot. Ebben a jelentésben voltak olyan passzusok, amelyről ismert politikusok és jogászok azt mondták, ezt ne tegyem be, mert ezt biztosan nem fogadják el, és hosszan érveltek igazuk mellett. Szerencsére nem hallgattam rájuk. A jelentés szövegét kisebbségi élettapasztalatomra építettem, hiszen Erdélyben a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveiben tapasztalhattam meg, mit jelent magyarnak lenni. Egy ET-jelentés nem egyszemélyes munka. Onnan kezdve, hogy kisebbségekkel foglalkozó kezdeményezésemet kellő számú aláírással megtámogatva benyújtottam az Európa Tanács vezetésének és az ET bürója rábólintott annak részletes kidolgozására, valamint ET-jelentésként történő beterjesztésére, a jelentés útja folyamatos csapatmunkának számított. Tapasztalt jogászok dolgoztak rajta, az elkészített fejezeteket a végén összekombináltam, a nem kifejezetten jogi passzusokat pedig én írtam meg.
– Többször említette Istent, aki valamilyen formában mindig befolyásolta, irányította sorsát. A mai politizálásban helye maradt a keresztény értékrendnek?
Kalmár Ferenc Brassóban született 1955-ben, és szülővárosában érettségizett, majd a Bukaresti Egyetem fizika szakán szerzett lézerfizikusi oklevelet. 1985-ben telepedett át házasság révén Szegedre, majd Budapesten villamosmérnöki és mérnök-közgazdász diplomát is szerzett. 1991-től politizál. 1994 óta Szeged Rókus városrészének önkormányzati képviselője, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt országos alelnöke. 2010-ben került be a magyar Országgyűlésbe képviselőként, ahonnan pártja az Európai Tanácsba delegálta. A 2014. áprilisában elfogadott Kalmár-jelentés szakemberek szerint mérföldkőnek számít az európai kisebbségek jogvédelme terén.
– Ma azt látjuk, hogy a pártokban nagyon sok a vita és a veszekedés. Ezeknek a nézeteltéréseknek a többsége abból fakad, hogy a politikusok nem fogadják el az abszolút mércét, azaz a keresztyén értékrendet. Ha valaki nem ismeri el, hogy az ember Istentől tízparancsolat formájában örök érvényű mércét kapott, akkor megpróbál helyette valami mást kitalálni. Ezzel csak az a baj, hogy ha az ember saját mércét állít, miként várhatja mástól, hogy azt betartsa? Tudjuk, persze, hogy a politika nem a Grál-lovagok terepe, bizonyos mértékig mocsár, de ha az ember rendelkezik erkölcsi mércével, a keresztény értékrend mindig választ tud adni a jóra és a rosszra. Amikor 1991-ben eldöntöttem, hogy belépek a politikába, ezért választottam a kereszténydemokratákat, és jó döntésnek bizonyult. A keresztény értékrend természetesen más pártokban is megtalálható, de úgy is fogalmazhatnék, hogy ez inkább politikusfüggő.
– Nem tartja furcsának, hogy Kalmár Ferenc, akinek a nevét a kisebbségek iránt érdeklődők Európa-szerte emlegetik, nem került fel a Fidesz-KNDP koalíció EP-listájára?
– A lista összeállításáról nem én döntöttem. Pártunk számára egyetlen befutó helyett tartottak fenn, oda egyik párttársam kerül, aki eddig is tagja volt az Európai Parlamentnek. Nekem más lehetőséget ajánlottak, és én azt elfogadtam. Az a fontos, hogy a Kalmár-jelentéssel elkezdődött munka folytatódjon az Európai Parlamentben. Erről már egyeztettem Szájer József fideszes EP-képviselővel az elmúlt ciklus idején. Az volna a kívánatos, hogy az Európai Parlamentben törvényt fogadjanak el a kisebbségek helyzetéről és a jogorvoslat lehetőségeiről. A munkát folytatni kell!
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyarfalu – A falu, ahol egy fészerben kezdődött a magyar oktatás
Magyarfalu a legkeletibb csángó magyar település, ahol mindenki beszél magyarul, annak ellenére, hogy – mint Bákó megyében mindenhol – csak román nyelvű óvoda és iskola működik.
A magyartanítás az 50-es évek rövid életű magyar iskolájának bezárása után, a 2000-es évek elején kezdődött, először csak egy fészerben, ma már iskolai keretek között.
Puskás Annamária tanítónő a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában elmondta: nyolc csoportban 110 gyereket tanítanak, de a Magyar Házba egyszerre csak 18 gyerek fér be az osztályba. Magyarfaluban a gyerekek és a felnőttek is beszélnek magyarul, de a kicsik gyakran váltanak át románra. Ennek Puskás Annamária szerint az az oka, hogy a gyerekek otthon hallanak ugyan magyar szavakat, de hét éves korukig csak románul tanulnak. Az elsős gyerekeket nagyon nehéz beíratni a magyar oktatásba, mivel a szülők úgy gondolják, a gyerekeknek először románul kell megtanulniuk beszélni, utána következhet csak a magyar nyelv.
Ez a mentalitás az iskolából is fakad, tette hozzá Puskás Annamária. A román iskolában a 140 gyerekből körülbelül ötvenen tanulják választható tantárgyként a magyar nyelvet. A gyerekeknek azonban csupán egy százaléka tanul tovább magyarul
hirado.hu / Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma

Miért háborog az RMDSZ?
Hangos szóval tiltakozott az RMDSZ az ellen, hogy Victor Ponta bevonja a kormányzásba Dan Diaconescu zsebpártját, a román hírközlésekből már-már azt lehetett érteni, hogy választás elé állították a szociáldemokratákat: vagy ők maradnak, vagy Diaconescuék jönnek, ilyen párttal nem hajlandóak közösködni.
Finnyásságuk érthető, kifogásaik helytállóak, ám az elmúlt napok, hetek, hónapok történéseinek tükrében mégis különös, hogy miért éppen ez a mozzanat késztette karakán kiállásra a szövetség vezetőit. Talán mert tudták, nem sokat kockáztatnak, igaz, más érdekek mentén, de társaik is akadtak a nagy felháborodásban, így Ponta kénytelen visszatáncolni. Érdekes azonban, hogy más, magyar szempontból fontos ügyek még csak megszólalásra is alig késztették az RMDSZ korifeusait. Jó másfél hetes késéssel kikelt Bogdan Diaconescu magyarellenes törvénykezdeményezései ellen Kovács Péter főtitkár, de senki nem ejtett szót az SZNT petíciójára adott kormányválaszról, és nem hallottunk felháborodott nyilatkozatokat a székely zászlók levetetése miatt sem. Nem hangzott el tiltakozás – a művelődési miniszter Kelemen Hunor részéről sem –, amiért Wass Albert könyveit begyűjtötte (minden jel szerint törvénytelenül) a csíksomlyói búcsún a rendőrség, nem emelt szót senki Bethlen Gábor nagyváradi szobrának meggyalázása miatt vagy a vasárnap felállított szovátai Wass Albert-szobor szintén rendőrségi eltávolításáért. A lista hosszú lenne, ha számba vennénk, hogy a kormányra kerülésük óta eltelt pár hónapban hány, a magyarságot, magyarokat ért igazságtalanság esetében hallgattak. Nem győzik hangsúlyozni, a magyarok küldték őket Bukarestbe, a hatalomban is e közösség érdekeit képviselik, ám a valóságban igen keveset látunk mindebből. Egy tapodtat sem lépett elébb az autonómia ügye, sőt, inkább hátrafelé araszolgatunk, egyre távolodva a céltól. Fura, hogy a Dan Diaconescu-féle párt kormányra hívása az RMDSZ ellenállásába ütközött, de nem emeltek szót az üzemanyag jövedéki adójának növelése, az oszlopadó kivetése ellen, pedig polgárok – köztük magyarok – millióinak zsebét terhelik ezen intézkedések. Az idő tájt éppen azzal voltak elfoglalva, hogy hűséges embereikkel feltöltsék a számukra kiutalt, jól fizetett minisztériumi, kormányhivatali helyeket. Legalább néhányuknak legyen jó dolga, ha már mindenkinek nem lehet – gondolhatták. Háttérbe húzódva, a Dâmboviţa-parti politizálásba belesimulva igyekszik helytállni az RMDSZ a hatalomban. Bólogatnak, ha kész tények elé állítják, hallgatnak, ha nem értenek egyet. Hűséges és kényelmes társak, kik talán előre bejelentik a mostanihoz hasonló lázadásaikat is. Jó ez így Pontáéknak, jó Kelemenéknek, de vajon mi hasznunk belőle nekünk?
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)