A Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett szórványkonferencia ZÁRÓNYILATKOZATA
A RMDSZ 10. Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor fejedelem születésének napját, az Összefogás jegyében, a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította. Kitűnő alkalom ez arra, hogy leltárt készítsünk: vegyük számba eddigi megvalósításainkat, térképezzük fel további teendőinket, tűzzük ki céljainkat.
Szórványközösség alatt azt az interetnikus környezetben élő nemzeti közösséget értjük, amely külső segítséget igényel nemzeti identitása megőrzése és továbbadása érdekében. Segítésük során kiemelt célunk az intergenerációs asszimiláció fékezése, negatív hatásának csökkentése, valamint az átfogó nyelvi tervezés, az anyanyelv használati körének kiszélesítése.
Megállapíthatjuk, hogy a magyar szórványok tekintetében az elmúlt években jelentős programokat sikerült beindítani, olyanokat, amelyek meghatározóvá váltak e közösségek megmaradása szempontjából. Ebben kiemelkedő szerepe volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak.
A szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük segítése, a magyar diákok ingázását vagy bentlakását lehetővé tevő programok, valamint az ezekhez kapcsolódó, a tanárok ingázását segítő támogatások jelentős mértékben hozzájárulnak az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak.
Az RMDSZ kitartó és következetes állásfoglalása eredményeként életbe léptetettoktatási törvény rendelkezései új megoldási lehetőségeket kínálnak a szórványban élő fiatalok anyanyelvű oktatására. Ebben jelentős szerepet kell vállaljanakaz önkormányzatok, a szövetség önkormányzati képviseletei.
A magyar házak rendszerének kiépítése megerősítette a szórványközösségek kulturális infrastruktúráját, hozzájárulva ezáltal a magyar identitás megőrzéséhez és továbbadásához. Fontosnak bizonyult az a szemléletváltás, amely a szórványközösségek programjainak kiemelt támogatását eredményezte a kulturális rendezvények, a média, a sport és az ifjúság terén, vagy amely elősegíti a lelkészek szórványközösségekhez való látogatását. A visszajelzések szerint a Magyar napokeseménysorozata nemcsak kulturális többletet jelentett, hanem jelentős mértékben növelte a közösségek kohézióját, önbecsülését.
Hasznosnak és fejleszthetőnek tartjuk a székelyföldi és más, többségében magyarok által lakott régiók, valamint a szórványban élő közösségek között kialakuló testvérkapcsolatokat, kulturális programokat. Meggyőződésünk, hogy ez nem tekinthető egyirányú támogatásnak: a szórványközösségek olyan értékek hordozói, amely az erős, többségében magyarok által lakott régiók közösségeit is gazdagítja.
A magyar közösségi terek tartalmas programokkal való feltöltése terén meghatározó szerepük van az ifjúsági szervezeteknek. Országos hálózatuk magában hordozza annak üzenetét, hogy számbeli kisebbségük ellenére egy nagyobb, erősebb közösség részei, amely felelősséget vállal értük. A visszajelzések szerint ezek a hálózatok egyben a belső migráció kiemelt csatornái is.
Úgy gondoljuk, hogy az eddigi eredmények megőrzése mellett a nagyvárosi szórványok problémáinak középpontba állításával, a szórványkollégiumok és a magyar házak hálózatba szervezésével, a szórványban levő tájházak, emlékházak, helytörténeti kiállítások turisztikai útvonalakba való integrálásával, valamit a szórványgondnoki rendszer kiépítésével tudunk előre lépni.
Legnagyobb kihívásnak a nagyvárosi szórványok feltérképezését, sajátos helyzetüknek megfelelő programok kidolgozását tartjuk. A demográfiai adatok azt mutatják, hogy a nyelv- és identitásváltás határán levő fiatalok többsége vélhetően a nagyvárosok lakótelepein él. Számunkra a lakóhelyükhöz közeli magyar iskola és a magyar közösségi élményt biztosító tér kialakítása komoly kihívást jelent. E törekvésünkben partneri viszonyt kívánunk kialakítani a történelmi magyar egyházakkal, a civil szervezetekkel.
Az új oktatási törvény alapján meg kell tervezni a vidéki és a nagyvárosi szórványkollégiumok hálózatba szervezését, egy hatékony és tervezhető támogatási rendszer kialakítását. Közösen kell újragondolni a már meglévő és még fellelhető erőforrások körét, azonosítani a támogatásra lehívható/hasznosítható összegek nagyságrendjét.
 A magyar házak hálózatba szervezésében jelentős eredményeket ért el az EMKE. Ki kell egészíteni ezt a hálózatot, fel kell térképezni adottságaikat, forrásaikat, a futtatott programok szerint egységesíteni kell felszereltségüket. Rendszerszinten kell megoldani a személyzet képzését.
A tájházak, emlékházak és helytörténeti kiállítások hálózatba való integrálásának terve elkészült, ebben a szórványterületeken található objektumok kiemelt helyen szerepelnek. Az intézmények láncolatának létrehozását adminisztratív eszközökkel kell segíteni, különös tekintettel a tulajdonviszonyok rendezésére és a fenntartáshoz szükséges források biztosítására. Nagyon fontos, hogy ezekre a hálózatokra a középiskolák bevonásával turisztikai programokat szervezzünk – át kell venni a jól működő magyarországi gyakorlatot.
A szórványvidéken megjelenő magyar médiatermékek az anyanyelvhasználat egyik legfontosabb közegét jelentik. A szórványmédia jelenlegi állapotának és a helyi igényeknek a feltérképezése az első lépés egy olyan átfogó program kidolgozása érdekében, amely a szórványmédia fenntartható működését biztosítja.
A szórványközösségekre való hatékonyabb odafigyelés érdekében célszerűnek tűnik egy olyan szórványgondnoki hálózat kiépítése, amely segíti egy-egy térség sajátos, szórványhelyzettel kapcsolatos oktatási, kulturális, tájékoztatásbeli gondjainak feltérképezését, a felmerülő problémák megoldását.
Meggyőződésünk, hogy a magyar szórványok kérdése társadalmunk egyik legfontosabb ügye, ezért helyzetüknek javítása, nemzeti identitásuk megőrzése össztársadalmi odafigyelést, összefogást, cselekvést igényel.
Elfogadva Déván, a Magyar Szórvány Napja alkalmából
2011. november 12. Nyugati Jelen (Arad)

Az autonómia épületének repedező talapzata
Végre egy reményt keltően üdítő hír: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának regionális önkormányzati munkacsoportja budapesti alakuló ülésének résztvevői egyhangú egyetértéssel fő célként az autonómiatörekvések sikerre vitelét jelölték meg a határon túli magyarság számára.
A fórum helyszíne a Magyar Országház épülete volt – ennek jelképes üzenetértéke is van: a magyar parlament részt vállal a kitűzött nemzetpolitikai cél elérésében. A magyar parlamenti pártok egyébként teljes körűen képviseltették magukat Kőszegi Zoltán (Fidesz), Harangozó Gábor (MSZP), Kalmár Ferenc (KDNP), Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) révén. Az együttműködést támogató hozzászólók között az LMP képviselőjét nem találjuk, és nem akarunk összefüggést keresni aközött, hogy ugyanezekben a napokban Dorosz Dávid négynapos erdélyi körútján pártjának azt az álláspontját képviselte, hogy az autonómiatörekvések megvalósításában nem az anyaországnak kell megoldási lehetőségeket ajánlania.
Ez az álláspont az előző magyar kormányoknak azt a gyakorlatát ideologizálja meg, miszerint az autonómia különböző formáit az ügyben érdekelteknek kell kiharcolniuk. (Visszaköszön a Kádár-korszak: a kellemetlen kérdéseket úgy lehet elhárítani, ha azt a fazekat, amelyben ez a lé rotyog, a más országok belügyeibe való be nem avatkozás fedőjével zárjuk le.) Ezzel ellentétben a Fórumon a határon túli képviselők az autonómia megteremtésében a magyar állam szerepvállalásának fontosságát hangsúlyozták, Izsák Balázs, az SZNT elnöke azt is kifejtette, a székelyföldi autonómia megteremtésének alapfeltétele, hogy Magyarország felvállalja azt a szerepet, amelyet Ausztria Dél-Tirol esetében betöltött. Földink, Kulcsár-Terza József az MPP képviseletében a téma kezelésében partnerséget ajánlott. Kulcsár-Terza a háromszéki népszavazás ügyében is egyeztetni tudott a helyi RMDSZ-szel. Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik képviseletében Székelyföld autonómiájának fontosságát nevesítve is kiemelte; ennek támogatására külön munkacsoport létrehozását javasolta, amelyben magyar, európai, romániai képviselőcsoportok és szakértők vennének részt.
A KMKF regionális önkormányzati munkacsoportjának döntése figyelemre méltó és pozitív. Mielőtt azonban eufóriás állapotba ringatnánk magunkat helyzetünk virtuális javulásának hírére, vegyük észre, hogy itthon személyek, politikai csoportosulások, pártok marakodnak egymással a képviselőjelöltek személye fölött (lásd Marosvásárhelyt), a régiók átszervezése és egyebek kapcsán, s az autonómiateremtő közember kiábrándultan fordul el az egész nemtelen vircsafttól. Az autonómia tetőzete épül, miközben a talapzat repedezik.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyílt levelekben vitatkoznak a szatmárnémeti színészek
Lőrincz Ágnes Keresztes Attila védelmére kel, Bessenyei István pedig nyugalomra inti a feleket, arra kérve mindenkit, legalább az évadot vigyék végig.
Nyílt levelekben vitatkoznak egymással a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjai: Nagy Csongor, a társulat egyik sztárszínészének csütörtöki levele után – amelyben kifejti, hogy az anyagi problémákon túlmenően is komoly gondok vannak a színházban, és hogy Keresztes Attila művészeti vezető nem hajlandó a gondokkal foglalkozni – most újabb két színész fordult a sajtóhoz.
Lőrincz Ágnes, aki 2001-től öt évig a társulat művészeti vezetője volt, Két év, amitől több lettem című levelében pártfogásába vette Keresztes Attilát, Bessenyei István, a trupp rangidős színművésze pedig arra inti a vitázó feleket, hogy higgadtan gondolják át a problémákat, és arra koncentráljanak, hogy legalább az évadot lehessen a kezdeti felállással végigvinni.
„Azt gondolom, hogy ami a színházunkban és a színházunk körül most történik, az a minőség és művészi színvonal elleni puccs. Most Keresztes Attilán próbálja elverni a port, mind a politika (ami nem lep meg), mind a kollégák, akik talán saját félelmeiket, önmagukkal való elégedetlenségüket próbálják igazolni, leplezni ezáltal. És bár elég sok mindent megértem már, igazgató is voltam a társulatnál, szóval tudom, kitől mi várható – most mégis meglepetés ért – írja Lőrincz Ágnes. – Mindenki elismeri Keresztes Attila érdemeit, a színházban általa létrejött minőségi változást, de ugye hát ez nehéz, fáradságos, gyötrelmes egyeseknek – másoknak meg túl sokba kerül.”
A színművész elismeri, hogy valóban gondot jelentenek az alacsony fizetések, de szerinte ebben Keresztes nem hibás, emiatt az önkormányzatot okolja. „Ami a pénzt illeti, hát az valóban kevés. Megalázóan kevés. Olvasom, hogy nincs törvényes lehetőség. Van, uraim! Van! És van olyan önkormányzat is (feleekkora városban is), ahol áldoztak a kultúrára, a színházra, és a színészek megkapták a színházi törvény által engedélyezett legmagasabb fizetéseket” – írja. „Őszintén drukkoltam érte, hogy ennek a fiatalembernek sikerüljön, hogy legyen ereje, kitartása és bátorsága végigvinni azt, amit nekem sem sikerült – de amiben őszintén hiszek. Mert szakmai tudása az van, nem kétséges” – olvasható Lőrincz Ágnes levelében.
Bessenyei István szerint „az évadnak mennie kell, az előadásokat az elsőtől az utolsóig le kell játszani, a műsortervet végig kell vinni annak, aki eltervezte és felépítette, azokkal a színészekkel, akikre a szerepeket kiosztották”. „Ez az egész botrány lassan a színház ügyének árt, a társulatot emészti fel, és a kollégák munkáját veszélyezteti” – írja a társulat legidősebb aktív színésze, aki szerint az évadtervet akkor is teljesíteni kell, ha magánemberként nem tudnak megegyezni a felek, aztán évad végén eldöntheti a társulat, hogy kinek kell mennie.
„Most itt van ez a helyzet. Elmentetek, és recseg-ropog minden. Az egész évad veszélyben forog. A tömeg pedig skalpot akar – a Keresztes skalpját. Természetes is, mert a néző, aki rajong értetek, és nem látja át a belső működést, a kockázatokat, ki másra is mutathatna rá, mint a főnökre?” – üzeni Bessenyei a két felmondott kollégájának, Nagy Csongornak és Rappert Gábornak, rámutatva, hogy nem egyedül Keresztes felelőssége a béke és nyugalom biztosítása. „Tegyétek félre most a személyes gondokat, a szakmai sértettséget, a pénzügyeket mindhárman, és jussatok megegyezésre” – javasolta a két színésznek és a művészeti vezetőnek Bessenyei István
Krónika (Kolozsvár)

Kastélynap Gernyeszegen
Turisztikai márkajegy lehetne
Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek.
A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét.
Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be.
Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.)
Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett.
Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban.
A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri!
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeumban
Nagyvárad – Hétfőn a Barokk Palotában etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeum szakrészlegének szervezésében. Egy kutatási projekt részét képezi, amelyet a Kulturális Alap finanszíroz.
A délben tartott tárlatnyitón dr. Aurel Chiriac múzeumigazgató elmondta: idén július 29. és november 15. között a Körösvidéki Múzeum etnográfiai részlege közvetlen kedvezményezettje volt annak a 23 ezer lej értékű, Az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei nyomvonalának szomszédságában található falvak etnográfiai örökségének digitalizálása egy adatbázis elkészítése révén elnevezésű projektnek, melyet az Országos Kulturális Alap 90 százalékban finanszírozott. A program megvalósításában a közművelődési intézmény partnerei voltak a Körösvidéki Múzeum Barátai Egyesület, a Nagyváradi Egyetem, valamint Bihar, Tóti és Paptamási községek önkormányzatai. A fő célt az képezte, hogy beazonosítsák, kutassák, archiválják és népszerűsítsék az autópálya két csomópontjának közelében lévő hat település (Bihar, Hegyközkovácsi, Kügyipuszta, Tóti, Bisztraterebes és Rétimalomtanya) anyagi és szellemi kulturális örökségét. A kutatócsoportot tizennégy alkották- dr. Aurel Chiriac és dr. Ioan Goman koordonátorok, illetve dr. Barbu Ștefănescu, dr. Vasile Todinca, dr. Simona Bala, dr. Ioan Godea, Melania Țărău, Horváth Szabina, Paul Pintea, Iacinta Chiriac, Ioana Gherghel, Luminița Manea, Leontina Țurcaș és Szabó Ödön, akik a tanulmányútjaik során lefényképezték és lefilmezték azokat az etnográfiai sajátosságokat, melyek a felsorolt helységek közösségeit jellemzik 2011-ben. A feltárt szokásoknak és jelenségeknek a materiális élethez (különböző parasztgazdaságoknak, foglalkozásoknak és mesterségeknek, népviseleteknek, migrációs folyamatoknak, gazdasági és szociális tevékenységeknek a leírása) és a nem anyagi léthez (hagyományok és népszokások, interetnikus és interkonfesszionális kapcsolatok, az identitáshoz kapcsolódó megnyilvánulások) köthető vonatkozásai is voltak.
Visszatérnek majd 
Dr. Ioan Goman, a múzeum etnográfiai részlegének vezetője arról számolt be: az elmúlt hónapokban lefényképezték és lefilmezték az említett településeken található valamennyi házat, és ugyanakkor rögzítették a helyi szokásoknak megfelelő tevékenységeket (mezőgazdasági, szőlőtermesztési, zöldségtermesztési, kertészeti és állattenyésztési), a régi (fa- és vasfeldolgozás, hordókészítés) és az újabb mesterségeket (kő- és fafaragás), valamint az év különböző napjaihoz kötödő néphagyományokat (szüreti bálok, világítás stb.). Összesen 11 kézművesműhelyt fedeztek fel (kettőt Biharon, négyet Hegyközkovácsiban, négyet Tótiban és egyet Rétimalomtanyán), 10 tárgyat vásároltak meg (kettőt Biharon, ötöt Hegyközkovácsiban és hármat Tótiban), több mint 14 ezer digitális fotót készítettek és több mint 10 óra mozgóképes anyagot vettek fel. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, például a sokszor több mint 35 Celcius fokos hőséggel, az emberek bizalmatlanságával, de azzal is, hogy a kutatott falvak zöme magyar többségű, és a helybéliek nem mindig tudtak románul. Ugyanakkor az etnográfusok azt is tervezik, hogy néhány év múlva visszatérnek a tanulmányozott településekre, hogy felmérjék, időközben mennyit változtak a helyi viszonyok, illetve mennyire lesz hatással a népszokásokra az észak-erdélyi autópálya megépülte.
MÁNGORLÓ ÉS KENDERFÉSŰ
A kutatás eredményeiről egy fotóalbumot is kiadnak (már nyomdában van), Sürgösségi néprajz a III. évezred kezdetén. Bihari falvak az észak-erdélyi autópálya közelében címmel, illetve elkészült egy dokumentumfilm, melynek címe Etnográfiai tanúságtételek Biharban. Ugyanakkor a beszerzett 10 használati eszközt- vetőgép, kézi daráló, vaseke, mángorló, krumplihányó vasvilla, mázsa, dagasztóteknő, tükör, kenderfésű és húskaparó- a Barokk Palota első emeleti termeiben állították ki, ezeket körülbelül két hétig hagyják kitéve, az érdeklődés függvényében. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Lakatos fellebbez az ANI kérés ellen
A Nagyváradi Bíróság helyt adott az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) kérésének, hogy szakértői vizsgálat tárja fel Lakatos Péter volt RMDSZ-es parlamenti képviselő, jelenleg az Állami Számvevőszék vezetőtanácsi tagjának vagyongyarapodását.
Az ANI feltételezése szerint a volt képviselő reális vagyona több mint tizenötezer euróval meghaladja az általa bevallott vagyon értékét. Lakatos Péter portálunknak elmondta, hogy fellebbez a nagyváradi bíróság döntése ellen, és tudatta, hogy idén szeptemberben magánjogi pert kezdeményezett az ANI ellen azzal a panasszal, hogy az ügynökség nem tartja be a saját törvényét, és mondvacsinált ürügyekel, politikai elvárásoknak megfelelően és feltehetőleg politikai megrendelésre indít vizsgálatokat. Hozzátette: az ANI ellen kezdeményezett civil pert az ügyre kijelölt bíró nem vállalata, valószinűleg azért, mert az ügynökség ellen folyó ilyen típusú civil per még nem zajlott le az országban, magyarázta Lakatos. Elárulta, hogy ha megnyeri a civil pert, fontolóra veszi majd egy büntetőjogi per kezdeményezését az ügynökség ellen hivatali visszaélés címém.
Az ügy előzményei
„Én már két évvel ezelőtt azt mondtam, hogy az ANI nem dolgozik hatékonyan, politikai megrendelésre tevékenykedik, és a munkája gyakorlatilag abból áll, hogy felcsípi azt, amit a sajtóban olvas. 2010 áprilisában kritizáltam az ügynökséget, és rá egy napra megindították ellenem a jogtalan vagyongyarapodási vizsgálatot” – fogalmazott Lakatos. 2010 decemberében megismétlődött az eset. Akkor a költségvetés vitáján Lakatos Péter javasolta az ANI költségvetésének csökkentését, és az ügynökség másnap újra megindította ellene ugyanazt a vizsgálatot, amit nyolc hónapig jegeltek. Az ANI azzal magyarázta ezt, hogy időközben változtak a törvények, és az első üggyel érdemben nem foglalkoztak tovább, hanem arhiválták azt. Sőt, tavaly decemberben már nemcsak vagyongyarapodási, de összeférhetelenségi vizsgálatot is indítottak ellene, de Lakatos elmondása szerint a mai napig nem közölték vele, hogy miben áll az összeférhetetlenség.
Visszaélés
„Az ANI működését szabályozó törvény kimondja, hogy ha az ANI különözetet talál a vagyonnyilatkozatban, akkor magyarázatot kell kérjen tőlem, amit az ügynökség nem tett meg, ehelyett a sajtóban szellőztette meg az ügyet. Pedig én 2010. május 5-én minden szükséges dokumentumot elküldtem nekik, amelyből kiderül, hogy rosszul számoltak és egyáltalán nincs különbözet a vagyonnyilatkozat és a valóság között” – mondta Lakatos Péter, aki szerint az ANI nem vette figyelembe azt, hogy neki 2004-ben már volt egy 18 ezer eurós megtakarítása, és csak 2005 januárjától kezdték vizsgálni a politikus vagyonnyilatkozatát, amibe nem számolták bele a már említett megtakarítást, így jött ki a több mint tízezer eurós vagyontöbblet.
Visszaélés 2
Továbbá az ANI visszaélésére gyanakszik Lakatos Péter amiatt is, hogy amennyiben az ANI arra a következtetésre jut, hogy a politikus vagyona meghaladja azt a mértéket, amennyire a mandátum ideje alatt a bevételek alapján joga lehet, akkor az ügynökség az ügyiratot az Országos Korrupcióellenes Igazgatóságnak kellene átadnia, az ANI azonban ezt sem tette meg. Ennek oka az lehet Lakatos szerint, hogy az ANI nem vizsgálja az ő teljes mandátumát, hanem csak a 2005-ös évben vélt felfedezni a törvény által megengedett tízezer euró feletti különbözetet a reális vagyon és a bevallás között. Az ANI erre a megállapítására alapozva 2006-tól kezdődően vagyonosodási szakértői vizsgálatot kért. „Ha szerintük 2005-ben meghaladta a vagyonom a bevallott jövedelmemet, akkor azt az évet vizsgálják, vagy képviselői mandátumom egészét, de az nem törvényes, hogy 2006-tól mostanáig futó szakértői vizsgálatot rendeljenek el. Én egyetértek az eljáráson kívüli szakértői vizsgálattal, de azt ne közpénzből fizessék, hanem az fizesse, aki azt elrendelte” – mondta Lakatos Péter. A volt képviselő szerint a szakértői vélemények sok pénzbe kerülnek, és az ő esetében nincs kellőképpen megalapozva az a számítás, mely indokolttá tenné a közpénzből fizetendő szakértői vélemény elvégzését. A politikai megrendelőkre vonatkozó kérdésünkre Lakatos Péter kitérő választ adott, azt azonban megjegyezte: „Nekem van egy szem házam, amit két év óta nem képes az ügynökség felmérni, miközben Elena Udreanak és Robert Negoitanak akkora vagyonuk van, hogy nem elég a nyomtató, amivel a vagyonleleltárukat ki lehessen nyomtatni.”
Pap István
erdon.ro

Református szociális központ
Átadták vasárnap az új időseket és hátrányos helyzetű gyermekeket ellátó napközi otthont Nagykárolyban. Az avatási szalag átvágását három órás ünnepi istentisztelet és műsor előzte meg.
Elkészült Nagykárolyban a Nagykároly–Belvárosi Református Egyházközség legújabb létesítménye, a „Reménysugár” napközi otthon. Az ünnepélyes átadásra tegnap került sor, a 11 órakor kezdődő istentiszteleten Csűry István püspök hirdetett igét. Csűry megdicsérte a nagykárolyi gyülekezetet, hogy tudnak és akarnak építeni, erre példa az új szociális központ is. A püspök prédikációjának kulcsszava a kegyesség volt – hangsúlyozta: nem az a kegyes ember, aki jámboran tehetetlen, hanem aki tevékeny, mer dolgozni tervein.
Az istentisztelet végén Tukacs József, az egyházközség lelkipásztora köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte a támogatást és a lelkes munkát a kivitelezőknek és a polgármesteri hivatal alkalmazottainak. Tukacs részletesen ismertette a projektet: a Regionális Operatív Program révén sikerült a beruházás legnagyobb részét finanszírozni, az EU 981 940 lejt adott az 1 439 015 lejes összköltségvetésű kivitelezéshez. Mintegy 150 000 lejt állami pénzből fedeztek, a helyi közösség pedig 37 000 lejjel járult hozzá az otthon felépítéséhez.
Kovács Jenő polgármester, főgondnok beszédében megjegyezte: mindig jó érzés egy-egy szalagot átvágni, ez azt jelenti, hogy valamit sikerült véghez vinni. Elmondta: merni kell nagyokat álmodni, s aztán dolgozni kell az álom megvalósításán. Kiemelte, hogy szükség van a templomon kívüli helyszínekre is, hogy a közösségi élet megfelelően működjék.
Ezután ünnepi műsor következett. Az emelkedett hangulat kialakításához hozzájárult a belvárosi kórus, a kertvárosi kórus, az idősek kórusa és a vallásórás fiatalok is. Csobot Adél, Komáromi Emma, Berei József, valamint Varga Sándor színművész egy-egy verset szavalt el, szintén Csobot Adél egy dalt is elénekelt, gitáron Szűcs József kísérte.
A műsor után a jelenlévők átvonultak az elkészült épülethez, ahol mindenki körülnézhetett, megcsodálhatta a modern létesítményt. A házigazdák ételről-italról is gondoskodtak, mindenki részesült a szeretetvendégségben.
Az új otthon tulajdonképpen egy kombinált szociális intézmény, mely gyakorlatilag már működik is, „teljes gőzzel” január 30-án indul be. Hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek és idősek napközi otthonaként funkcionál majd: 9 és 13 óra között az időseket, 14 és 18 óra között a gyermekeket-fiatalokat látják el. Összesen nyolcvan személyt tudnak majd testi és lelki ellátásban részesíteni, ebben benne foglaltatik a napi egyszeri meleg étkezés is.
erdon.ro

Élhető magyar élet, szórványban
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján.
Nem csak a kisebbségben, de a tömbben élő magyaroknak, így a székelyföldieknek is fontos, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a szórvány érdekvédelme – hangzott el a hétvégén Déván, az első alkalommal megrendezett Magyar Szórvány Napján. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: fordulatra van szükség a kisebbségi képviseletben.
„Itt kell megvetnünk a lábunkat annak érdekében, hogy a szórvány ne tűnjön el, hogy a tömb megerősödjön, és ne szórványosodjon el” – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök szombaton Déván, a Magyar Szórvány Napjának megnyitóján. Az RMDSZ 10. kongresszusán november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját az összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította az érdekképviselet: ennek megfelelően szerveztek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében.
„Új tervek kellenek”
„A többnemzetiségű környezetben élő magyar emberek sorsa továbbra is kiemelten fontos számunkra, ezért is fogadtuk el a nagyváradi kongresszuson a szórvány napjának megünneplésére vonatkozó javaslatot” – emlékeztetett Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke párhuzamba állította az 1989 óta eltelt 22 évet a két világháború közötti 22 évvel, amelyről Mikó Imre készített felmérést.
„A mi 22 évünk nagyon gyorsan eltelt, számvetésre, új tervekre, célkitűzésekre van szükségünk. Az erdélyi magyar közösségen belüli kapcsolatok megerősödtek, ilyen szempontból példamutató a székelyföldi és a szórványmegyék közötti együttműködés.
Az összefogás újabb ékes bizonyítéka ez a kapcsolat, amellyel ismét megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a kishitűséget. Nemzeti értékeink mellett közösségünk számára a legfontosabb a bizalom” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki hangsúlyozta: a népszámlálási kampány jelszava, a „Minden magyar számít” továbbra is érvényben marad, és ennek a szemléletnek különösen a szórványban nagy jelentősége van.
„Pozitív diszkriminációt!”
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szövetség tisztségviselői számára az egyik legnagyobb kihívás a szórványban élő magyar emberek sorsának, jövőjének mindenki által elfogadott rendezése.
Winkler házigazdaként vett részt a rendezvénysorozat megnyitóján, ahol Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Dézsi Attila Hunyad megyei prefektus végvári katonáknak nevezte a Hunyad megyei magyarokat.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök figyelmeztetett arra, hogy a szórvány „pozitív diszkriminációt” érdemel, a székelyföldi pályázóknak a jövőben le kell mondaniuk a Communitas Alapítvány támogatásáról az ezeken a vidékeken élők javára.
„Nem kell kongatni a vészharangot”
Böjte Csaba ferences szerzetes felszólalásában elmondta: húsz éve él Déván, és megtapasztalhatta, hogy a nehézségekkel együtt is élhető itt az élet. „Összesen 2300 gyereket nevelünk itt, Dél-Erdélyben, és soha nem ért sem engem, sem a gyerekeket bántódás amiatt, hogy magyarok vagyunk.
Ezek tények, amelyek biztonságot adnak. Nem a vészharangokat kell kongatni, hiszen élhető itt az élet magyarként. Közös célokon és ezek megvalósításán kell gondolkodnunk, partnerségben a helyi hatóságokkal” – osztotta meg gondolatait Csaba atya.
A múlt kötelez
A dévai prefektúra épülete előtt a résztvevők felavatták Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát – ez Hunyad megye első köztéri magyar emlékműve. „Sokszor vádolnak minket, erdélyi magyarokat azzal, hogy a múlt felé fordulunk. Ám ahhoz, hogy tudjuk, mire építjük jövőnket, ismernünk és vigyáznunk kell múltunk értékeire” – mondta Kelemen Hunor az RMDSZ és Communitas Alapítvány által támogatott eseményen.
Háromszék is felvállalja a szórványt
Együttműködési szerződést írt alá a hét végén a nagyenyedi vártemplomban Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület és a magyarigeni református Bod Péter Alapítvány vezetőivel a szórványmagyarok kulturális értékeinek támogatásáról.
„Belső egységünk erősítésére, pozitív jövőkép kialakítására kell törekednünk, ezért Hargita megyéhez hasonlóan, Kovászna megye is kiveszi részét e belső építkezésből” – mondta beszédében Tamás Sándor. Az ünnepségen felszólalt Krecsák Sz. Adalbert, Nagyenyed alpolgármestere, illetve Demeter László, a Kovászna Megyei Tanács kulturális bizottságának vezetője. (Tamás András)
Új Magyar Szó (Bukarest)

Létkérdés az együttműködés a magyar kormány és az RMDSZ között
A külhoni magyar szervezetek és a magyar kormány viszonya nem függhet a napi politikától, ezeknek a szervezeteknek önállóan kell politizálniuk ahhoz, hogy hatékonyak lehessenek. Az RMDSZ volt elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese szerint nehezen bár, de ezt eddig minden kormány tudomásul vette. Markó Béla arra azonban egyelőre még keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy - finoman fogalmazva - "nincs szoros kapcsolat" a legnagyobb külhoni magyar párt és a budapesti kormány között.
- 2009 őszén a román kormányválság miatt elmaradt a magyar-román közös kormányülés. Azóta teljes jogú kormány van mindkét országban és a tanácskozást Bukarestnek kellene megszerveznie. Miért nem történt eddig meg?
- A közös kormányülések rendkívül hasznosak voltak, mert olyan keretet hoztak létre, amelyet mindenképpen ki lehetett tölteni tartalommal. Nem egyszerűen jelképes események voltak, éppen ezért rossz, hogy egy ideje elmaradtak. Meg kell azonban mondanom, hogy ez nem a román kormányon múlott. Mi többször is javaslatot tettünk rá. Az új magyar kormány azonban azzal érvelt, hogy amíg készül a soros elnökségre, illetve amíg ellátja azt, addig képtelen beiktatni a sűrű programba. Július óta viszont semmi sem történt, és csak azt tudom mondani, hogy szükség lenne rá.
- Mindkét fővárosból azt halljuk, hogy történelmi csúcson a magyar-román államközi kapcsolat, miközben látjuk, hogy elmaradnak a legmagasabb szintű találkozók, a miniszteri szintűek is ritkulnak. Mivel jobb most ez a viszony, mint korábban?
- Én a történelmi jelzővel nem dobálóznék, ezt az utókorra bíznám. Azt gondolom, hogy ha a konfliktusos kilencvenes évekre gondolunk, nos, ahhoz képest jó a viszony. Ebben a pillanatban nincsenek nagy vitás ügyek, nincsenek konfliktusok, de lehetne jóval szorosabb, jóval gazdagabb ez a viszony. Románia és Magyarország között stratégiai partnerségnek kellene lennie, a két országnak a térség egészét meghatározó módon kellene együttműködnie. Ez viszont még nem valósult meg..
- Az viszont talán megkockáztatható, hogy az RMDSZ és a magyar kormány viszonya történelmi mélyponton van. Az RMDSZ kongresszusa előtt arról beszéltek, ön azért vonul vissza, hogy személye ne legyen akadálya a kapcsolatokban. Most fölöslegesnek tűnik ez a vezéráldozat... Vagy mégsem az?
- Szeretném tisztázni: szó sincs arról, hogy egyetlen szempontot vettem volna figyelembe a döntés meghozatalakor. Lehetőséget akartam adni a fiatalabb politikusi gárdának, hogy szemléletét érvényesítse minden téren, beleértve valóban a Magyarországhoz és a magyar kormányhoz fűződő viszonyt is. Úgy éreztem, hogy elnökségem 18 éve után ideje a váltásnak az RMDSZ élén, és a saját életemben is. A hangsúlyátrendezés azért is indokolt, hiszen a politika mellett van más hivatásom is. De hiszem, hogy a magyar kormány és az erdélyi politika viszonya nem függhet attól, hogy éppen ki az RMDSZ elnöke, vagy Magyarországon éppen melyik párt van kormányon, mert ez a jövőnket meghatározó kérdés. Amiért ebben a pillanatban valóban nem felhőtlen a viszony, az nem személyi, hanem koncepcionális kérdés. Igaz, ilyen értelemben nagyon kötődött az én személyemhez is. Az elmúlt 20 évben mindvégig azt mondtam, hogy az erdélyi magyar közösségnek támaszkodnia kell a magyarországi támogatásra, de önállóan kell politizálnia Bukarestben és máshol is, mert az itteni politikai vezetők ismerik a legjobban a közösség helyzetét, és egy adott pillanatban ők tudják eldönteni, melyik a helyes út. Ezzel szemben sokszor megtapasztaltam, hogy egyik vagy másik párt, vagy politikus megpróbálta csatlósként kezelni az RMDSZ-t, valamiféle alárendeltségi viszonyba bevinni. Azt gondolom, az én nagy vétkem - egyesek szerint a bűnöm - az volt, hogy bárhonnan is jött az ilyen próbálkozás, mindig visszautasítottam. Én most is egy ilyen sértettséget látok odaát sokakban, amiért nem vagyunk hajlandók alárendelni magunkat. De ez nem lehetséges, mert abban a pillanatban elveszítjük az önállóságunkat és Bukarestben nem tudunk helyt állni, rosszak lesznek a döntéseink, Ez nem érzelmi és nem személyi kérdés, ez tény. Nagy mulasztás az, hogy - finoman fogalmazva - nem igazán szoros az együttműködés, hogy nincs napi kapcsolatunk a magyar kormánnyal, mert az mindenki javát szolgálná.
- Eddig minden kormány, beleértve az első Orbán-kormányt is, elfogadta ezt az álláspontot, és ha nem is volt felhőtlen az RMDSZ és a Fidesz viszonya, azért 1998-2002 között mégiscsak együttműködtek. Mi változott az akkorihoz képest?
- Mindig az volt az elvem, hogy a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolata nem függhet semmilyen ideológiától. Bár ez nem tetszett igazán senkinek, mindenki "lenyelte". Függetlenül attól, hogy milyen pártok voltak kormányon Budapesten, megpróbáltam együttműködni, mert közös érdeknek tartottam. Minden magyar miniszterelnökkel kapcsolatban voltam, néha egyetértettünk, máskor vitáztunk, voltak feszültségek, konfliktusok is. Csakhogy az egyetértés nyilvános volt, a viták és a konfliktusok nem. Az első Orbán- kormánnyal nem volt különösebben konfliktusos a viszonyunk, nagyon sűrű konzultáció jellemezte. Meg kell mondanom, hogy ezt én szorgalmaztam, mert tudtam, hogy vannak olyan elvi kérdések, amelyekben nem értünk egyet. Megítélésem és emlékezetem szerint talán sűrűbben is konzultáltunk, mint más kormányokkal, még akkor is, ha az akkori partnereim erre nem így akarnak emlékezni, vagy nem így emlékeznek.
- Hogyan jutottak el mégis odáig, hogy - bár ön nem szokott véletlenül kimondani dolgokat -, nemrég mégis Budapestről érkező politikai ciánszennyezésnek nevezte a Tőkés László új néppártját? Hogyan jutottak el odáig, hogy Brüsszelben a Fidesz EP-frakció nem vett részt az RMDSZ rendezvényén, amelynek ön volt az egyik előadója és előzőleg a frakció naptárában is szerepelt.
- Egyelőre én is inkább csak kérdésként fogalmazom meg magamnak, hogy hogyan jutottunk oda, hogy egy erdélyi magyar politikusnak - történetesen nekem - azt kell látnom Brüsszelben, hogy amit mondok, nem érdekli az egyik anyaországi párt egyetlen képviselőjét sem. Ugyanakkor azt is látom, hogy jó lenne, ha mi erdélyi magyar politikusok szétnéznénk a saját házunk táján is. Tudom, nem ártana, ha magam is belegondolnék abba a kérdésbe, hogyan jutottunk el oda, hogy Tőkés László, az erdélyi magyarság fontos személyisége, akinek - ezt viszont már elmondhatom, hiszen bizonyos értelemben utókor vagyunk - tényleg történelmi szerepe volt Romániában, volt püspökként és a toleranciát hirdető politikusként minden toleranciáról megfeledkezik és plakátokat ragasztgat. Szomorú és nevetséges. Valami baj van itt Erdélyben, ez tény, az pedig másik kérdés, hogy mi ennek a bajnak az oka, honnan jött, vagy nem is jött sehonnan, hanem mi alakítottuk ki. Igen, én rendkívül rossz kezdeményezésnek tartom az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát és természetesen nagyon súlyos szavakkal ítélem el azt, hogy ezt Magyarországról támogatják. Azért tartom nagyon rossz dolognak ezt a pártalapítást, mert senki sem játszhatja ebben a kérdésben az ártatlant, hogy úgymond ezzel is meg kell próbálkoznunk. Tőkés Lászlóék már megpróbálkoztak egy pártalapítással, ők hozták létre a Magyar Polgári Pártot, csak azt mások aztán kiütötték a kezükből, de azzal sem tudták az RMDSZ-t szétszedni. Most megint megpróbálkoznak, hátha így sikerül. És a kettő között volt egy összefogás. Hosszú és nehéz tárgyalások után én magam ajánlottam fel Tőkés Lászlónak, hogy legyen listavezető az RMDSZ Európai parlamenti listáján, amelyet Magyar Összefogás listájának neveztünk el. Így tettem lehetővé számára, hogy most leragasztgassa az RMDSZ plakátjait Brüsszelben. Ezért mondom, hogy magunkba is kell néznünk egy kicsit, nemcsak át Magyarországra.
- Bár kívülről nézve akár viccesnek is nevezhetném ezt a szituációt, azért inkább csapdahelyzetnek érzem. Talán a világon nincsen olyan párt, amely eltűrné, hogy a listavezetője folyamatosan a párt ellen agitál, sajtótájékoztatón lép fel ellene, leragasztja a plakátjait és másokat is pártja elleni bojkottra szólít fel, nem mellékesen létrehoz egy konkurens pártot. Tőkés László ezek után is az RMDSZ listavezetője maradt. Az RMDSZ nemhogy nem rúgja ki, nem is rúghatja ki, mert a jelenlegi körülmények között rá ütne vissza. De mi az amit tehet?
- Az RMDSZ nem párt, pártokat Tőkés László hozott létre. Mi kezdettől fogva szövetség voltunk, amelyben a különböző vélemények megférnek egymás mellett, de azt hiszem, hogy például ez a brüsszeli eset nem fér bele. Én a magam részéről Tőkés Lászlót nem tudom az RMDSZ képviselőjének tekinteni, soha nem is volt az. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötöttünk egy egyezséget, ami alapján fölvettük őt a listára, de ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek. És attól függetlenül, hogy ez formailag ebben a pillanatban így néz ki, én sem tudom őt annak tekintetni.
- Jövőre parlamenti választások lesznek Romániában. Most már nem a nemzeti tanáccsal, hanem a pártként bejegyzett EMNP-vel kellene kiegyezniük. Megismétlik az EP forgatókönyvet, odaadják a befutó helyek egy részét, fönntartva ezt a felemás, feloldhatatlan csapdahelyzetet, vagy megkockáztatják a megmérettetést, mint ahogyan a Szász Jenő pártjával tették 2004-ben és 2008-ban? Szász mellett is ott volt Tőkés, Orbán, jelen voltak a kampányban is. Veszélyesebbnek tűnik a néppárt, mint az akkori polgári párt?
- Az EP választásokra készülvén, végül is meg tudtuk kötni a szükséges kompromisszumot az akkori EMNT-vel, amelynek a gárdája most ezt az új pártot létrehozta. Ez azt bizonyítja, hogy eléggé hajlékonyak és kompromisszumkészek voltunk, akkor, amikor úgy láttuk, hogy másképpen veszélybe kerülne az erdélyi magyarság brüsszeli képviselete. Azt látom, hogy ez a párt egyelőre a plakátleragasztó akciókon kívül nem nagyon mutatott fel semmiféle programot, nem tudni milyen alternatívában gondolkodik ahhoz képest, amit az RMDSZ Bukarestben végez. Egyetlen alapvető, egyben veszélyes különbséget látok, mégpedig azt, hogy míg az RMDSZ szerint, ha az erdélyi magyarságnak nincs képviselete a bukaresti parlamentben, akkor elveszítünk egy rendkívül fontos eszközt és veszélyeztetjük a közösség jövőjét, addig - legalábbis én úgy látom - az EMNP nem így gondolkodik. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a célja, hogy most már ők is a román parlamentben képviselhessék a magyarság céljait. Attól tartok, hogy nekik az is eredmény lenne, ha meg lehetne akadályozni az RMDSZ bejutását.
- Manapság egyetlen európai párt népszerűségének sem tesz jót a kormányzás. Az RMDSZ is minden kormánypártként töltött nappal bejutási esélyeit veszélyezteti. Kilépésével azonban azt kockáztatja, hogy olyan választási és közigazgatási felosztási törvényt fogadnak el, amellyel az erdélyi magyarság talán örökre elveszítheti a parlamenti képviseletet. Meddig maradnak?
- Ha a nagyobbik román kormánypárt helyettesíteni tudna bennünket mással a kormányban úgy, hogy többsége legyen a parlamentben, akkor fennállna a tényleges veszélye a magyar közösség számára hátrányos döntések meghozatalának: gondolok itt a választási törvény ilyenszerű módosítására, és mindenekelőtt a regionális átszervezési javaslatra. Nem támogattuk a regionális átszervezési koncepciót és ez azóta is komoly sértettséget eredményezett a fő kormánypárt egyes politikusaiban. Egy lappangó, de erős konfliktus van ezért köztünk. Ha minket behelyettesíthetnének mással, abban a pillanatban elfogadnák ezeket az intézkedéseket. Hogy együtt tudunk maradni a jövő évi választásokig, az attól függ, hogy a választási és regionális átszervezési törvény kapcsán az érdekütközések erősödnek föl, vagy partnereink is felismerik, hogy ezeket a dolgokat nem kell erőltetni, hanem meg kell keresni azt, ami együtt tart. Ha lesz bennük, és az államfőben is, elegendő bölcsesség, ahhoz, hogy így viszonyuljanak a következő időszakhoz, akkor megmarad a koalíció. Ha viszont kezdik felerősíteni ezeket a számunkra elfogadhatatlan szándékokat, akkor baj lehet belőle.
- Az RMDSZ azonnal elutasította azt a román külügyminisztériumi javaslatot, hogy a határon túli és a külföldön dolgozó románok levélben szavazhassanak. A magyar választójogi törvény ugyanezt irányozza elő a külhoni magyarok számára. Mi ebben az esetben az állásfoglalásuk?
- Én a szavazati joggal kapcsolatosan többször elmondtam a véleményem és sokaknak nem tetszett. Elmondom, mik a kifogásaink a határon túli románok szavazati joga kapcsán, az analógiát ki-ki megleli vagy sem. Ebben a pillanatban az európai országokban több millió román vendégmunkás él, akik egyébként román állampolgárok, szavazhatnak a külképviseleteken. A levélben szavazás megkönnyítené, hogy élhessenek szavazati jogukkal. A román politikusok közül sokan azért ellenzik ezt, mert csalástól félnek. De legyünk jóhiszeműek. Nekünk, magyaroknak, előnytelen lenne, ha többszázezres nagyságrendben jönne be külföldről szavazat, mert az lenyomná a mi szavazatarányunkat. Nem kell többmilliós nagyságrend, néhány százezer is elnyomhatja valamely irányba a parlament összetételét. Ugyanakkor az a véleményem, hogy ne azok döntsék el az eljövendő román parlament összetételét, s ezáltal az eljövendő román kormány sorsát, akik külföldön élnek, és ennek következtében más szempontok szerint döntenek esetleg, mint azok, akik naponta a saját bőrükön tapasztalják, mi a helyzet.
Gál Mária
Népszava

Lassítani a magyarság fogyását (Szórványtanácskozás Sepsiszentgyörgyön)
Háromszék ezer szállal kötődik a Hunyad, Fehér és Szeben megyei magyar szórványvidékhez, aki fogékony erre, további gyökérkereséssel is lehet erősíteni az összetartozást – vélekedett tegnap Sepsiszentgyörgyön tartott rendezvényen Demeter László megyei önkormányzati képviselő, az Összetartozunk szórványprogram felelőse.
A Magyar Szórvány Napja – november 15., Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja – alkalmából a megyeházán tegnap tartott tanácskozáson háromszéki intézményvezetők, civil és kulturális szervezetek, valamint egyházak képviselői beszéltek a Székelyföld–szórvány partnerségről, eddigi eredményekről, jövőbeli lehetőségekről. Háromszék ebben a vonatkozásban három térséggel – Fehér, Hunyad és Szeben – kötött testvérmegyei szerződést, de jövőre bővíteni szeretnének, a Bákó megyei csángó közösségre is kiterjesztenék a programot.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy fogalmazott, közösségépítésről van szó, a program fontos célja, hogy identitásuk megőrzésében segítsék az asszimilációnak kitett erdélyi magyar lakosságot. Az eddigi tevékenység legjelentősebb eredménye, hogy Hunyad megyében lelassult a magyarok fogyása. Szervezett kapcsolatépítésre van szükség, intézmények, egyházak segítségére, de a megyeháza mellett a programban eddig is szerepet vállalt Sepsiszentgyörgy önkormányzata, civil szervezetek, egyházak egyaránt – fűzte hozzá, megköszönve Demeter László és Nemes Előd korábbi programvezető munkáját. Demeter László vázolta az eddigi kulturális, szociális rendezvényeket, olyan "torokszorító élményekről" beszélt, amelyek azt erősítik, érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni. Hunyad megyében van olyan település, ahol egyetlen magyar maradt, akinek az a feladata, hogy harangozzon az ottani református templomban – magyarázta, de azt is láthatta, milyen, amikor szórványvidékiek sírnak egy néptáncbemutatón. Hangsúlyt fektettek a gyermekprogramokra, mert leginkább az ifjúságot veszélyezteti az asszimiláció, jó érzés volt hallani, amint Hunyad megyei gyermekek arra buzdították egymást, beszéljenek magyarul, s látni, a fiatalok közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése barátságok mellett szerelmet is eredményezhet. A Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvények célja az együttgondolkodás, a jövő tervezése civil szervezetek, kulturális intézmények, egyházak bevonásával – összegezett, hozzáfűzve, hogy "a szórványvidékiek épülése a mi épülésünkre is szolgál". Így tegnap is többen fogalmazták meg 2012-re vonatkozó javaslataikat, kulturális programajánlatukat, ezeket decemberig összesítik, nemcsak időpontok rögzítéséért, hanem azért is, hogy forrásokat tudjanak elkülöníteni. Zelenák József sepsiszentgyörgyi evangélikus esperes szerint mindig személyes kapcsolatokon múlik, hogy miként tudunk cselekedni a szórványban élőkért, tartós viszony ottani és itteni családok között alakul ki, míg Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója úgy vélekedett, az iskolának sajátos küldetése, hogy figyeljen a szórványra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kirándulások Határtalanul!
November közepéig már több mint ezer magyarországi hetedikes diák vett részt külhoni tanulmányi kiránduláson a Határtalanul! program keretében – mondta Csete Örs, a program vezetője az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottság keddi ülésén.
Csete Örs kifejtette: a Határtalanul! programban meghirdetett tanulmányi kirándulásokon és együttműködésekben a 2011/2012-es tanévben 16 832-en vesznek részt. A szeptemberi programkezdéstől november közepéig már több mint ezer magyarországi hetedikes diák utazott a szomszédos országok valamelyikébe, és közel 600 magyarországi és külhoni szakképző iskolás találkozott valamilyen szakmai együttműködés kapcsán. A bizottsági ülésen jelezte, hogy míg tavaly 200 millió forint állt a program rendelkezésére, idén ez az összeg 450 millió forint. Hozzátette: a nyertes iskolákkal a szerződéskötések, az utazások és a találkozások folyamatosak, még novemberben valamennyien megkapják támogatási szerződésüket. Példaként említette, hogy egy dabasi szakképző iskola 15 nőiruha-készítő és kereskedelem szakos diákja november 21-én indul a Kovászna megyei Barótra, hogy partneriskolájuk diákjaival közösen egy népi motívumokkal díszített ruhakollekció munkálatait befejezze. Az együttműködés első szakaszában, november elején a baróti diákok látogattak Magyarországra, itt készült el a kollekció terve. "A Határtalanul! program a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretszerzést és a szakmai tapasztalatszerzés mellett egy szemléletmód kialakulását is elősegíti, mely legjobban egy kalocsai diák külhoni fiatalokkal vívott focimeccset követő megjegyzéséből érthető meg: Vesztettünk, de sebaj, mert így is a magyarok győztek." – fogalmazott a programvezető. Csete Örs tájékoztatójában nagy hangsúlyt fektetett a Határtalanul! program további feladataira is. Elmondta, hogy már dolgoznak a külhoni tapasztalatszerzés lehetőségeinek további bővítésén: egy EU-s pályázaton nyert támogatással magyarországi és felvidéki iskolaigazgatókat kívánnak segíteni közös projektek kidolgozásában. Programot készítenek elő a nemzeti összetartozás iskolai emléknapjának megszervezésére, és zajlik a jövő évi pályázati felhívások előkészítése is, melyek keretében – a 2012. költségvetésben erre a célra elkülönített összegtől függően – reményeik szerint a gimnáziumok számára is megnyílik a Határtalanul! programban való részvétel lehetősége. Tervezik, hogy a pályázati kiírásnál a húszfős létszámhatárt feloldják, valamint, hogy Horvátország és Szlovénia magyarlakta területeire is lehetne majd kirándulásokat szervezni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyesíteni a magyar osztályokat
Több mint négyszáz diák révén a segesvári magyar közösségnek minden joga megvan arra, hogy önálló tanintézménye legyen. A szülők, a pedagógusszövetség helyi szervezetének vezetői, az egyházközségek lelkészei ilyen vonatkozású kérését azonban a tanfelügyelőség elutasította.
A segesvári magyar tannyelvű oktatásnak rangja van, s a megye egyik legszebb bentlakásközpontja biztosítja a szórványból érkező diákok elszállásolását. Ennek ellenére ma is megoldatlan, hogy a magyar tagozat két épületben és két igazgatóság alatt működik. Ez megnehezíti a tanárok munkáját, akiknek egy részét nem sikerül kinevezni, mivel csak a két iskolában jön ki a szükséges óraszám. Szünetekben pedig tíz perc alatt kell eljutni egyik épületből a másikba. Ezenkívül szervezési szempontból sem lehet úgy összefogni, nevelni a diákságot, mintha egy helyen működne minden osztály. Szórványban pedig nagyon fontos feladat az identitás megőrzése. Több mint négyszáz diák feljogosítja a segesvári közösséget, hogy önálló tanintézménye legyen.
Tóth Tivadar, a Mircea Eliade Főgimnázium igazgatóhelyettese a Népújság megkeresésére elmondta, hogy az Aurel Mosora Állami Gimnáziumban két általános iskolai osztály működik, ahol jelenleg enyhe létszámcsökkenés észlelhető, de a felmérésekből kiderül, hogy a jövőben némi növekedésre lehet számítani. A végzős nyolcadikosoknak körülbelül a húsz százaléka megy át a román tagozatra, mert valamilyen szakmát szeretne tanulni, amire ott helyben nincsen más lehetősége. "A középiskolába, ahova a környező településekről is beiskolázzuk a diákokat, két osztályunk van két-két szakkal, egy matematika–intenzív informatika és természettudományok, valamint egy humán osztály intenzív német és intenzív angol szakokkal. Mivel az új oktatási törvény lehetővé teszi, hogy a kisebbségek nyelvén iskolák induljanak, tavasszal kéréssel fordultunk a megyei tanfelügyelőséghez. A kérést a szülők, a pedagógusszövetség helyi szervezetének vezetői, az egyházközségek lelkészei írták alá" – számol be az eddig megtett útról az igazgatóhelyettes, akinek szívügye a magyar iskola, hisz Segesváron született, ott végezte tanulmányait, s matematika-fizika-informatika szakos tanárként egykori iskolájába tért vissza tanítani.
"A tavasszal benyújtott kérésünket azzal az indokkal utasították el, hogy a beiskolázási tervek már elkészültek. Más érveket is próbáltak felhozni, arra hivatkozva, hogy a szeparatizmus nem egészséges. A választ követően óvást nyújtottunk be, amelyre mai napig sem kaptunk választ. Ezért döntöttünk úgy, hogy most novemberben, mielőtt még a beiskolázási tervekről tárgyalnának, újra kérvényezzük, hogy a két iskolában működő magyar osztályokat egyesíthessük.
A törvény lehetővé teszi a magyar iskola létrehozását, de sajnos arról nem rendelkezik, hogy kinek kell biztosítani az épületet. A polgármester nem zárkózott el a kérésünktől, azt viszont nem tudjuk, hogy a tanácsosok milyen mértékben fogják támogatni. Számunkra mindkét épület megfelelő lenne, az általános vagy a jelenlegi középiskola épülete is. Azonkívül harmadik megoldást jelentene, ha az egyik szakközépiskola eladásra kínált épületét meg tudnánk vásárolni, ami azonban nagyon sok pénzbe kerül.
Beadványunkat elküldtük az RMDSZ-hez, Markó Béla miniszterelnök-helyetteshez, Kelemen Hunor művelődési miniszterhez és Frunda György szenátorhoz, aki Segesvár körzetért felel, s akik megpróbálnak támogatni. Reméljük, hogy segítségükkel sikerül a tervünket megvalósítani.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A Házsongárd Alapítvány segítségét kérték a nagyváradi Rulikowski temető megóvásához
Védetté nyilváníttatná a nagyváradi Rulikowski temető kilencven évnél régebbi sírhelyeit az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezete – mondta el tegnap Csomortányi István regionális szervezési igazgató.
Óvnák. A nagyváradi Rulikowski temetőben is műemlékké nyilvánítanák a régi sírokat (fotó: Nagyvarad.ro)
 A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány munkatársa, Kordics Imre történész az RMDSZ kezdeményezésére már el is kezdte a régi sírhelyek számbavételét, és azt mondja, az egyetlen lehetőség arra, hogy megóvják őket az eltűnéstől az, hogy az alapítvány, a szövetség vagy esetleg a városi önkormányzat megvásárolja azokat. A műemlékké nyilvánításhoz ugyanis helyi tanácsi határozatra van szükség, amire nincs garancia, a magyar képviselők csak heten vannak a huszonhét fős testületben.
Csomortányi István azt mondja, a köztemető az utolsó olyan sírkertje a városnak, ahol még megmaradtak a magyar emlékek, az összes többit megszüntették, felszámolták az utóbbi évtizedekben. A váradőssi, a váradvelencei, az olaszi és a szőllősi temetők már nem léteznek: az előző kettőt beépítették, az utóbbiakat pedig parkosították. Az EMNP-s politikus szerint az utóbbi évtizedekben a köztemetőként funkcionáló Rulikowskiból is tömegével tűnnek el a száz évnél régebbi sírok.
Eltűnnek a régi sírok
Csomortányi állítását Kordics Imre helytörténész is alátámasztotta. Mint mondja, a temető szabályzata szerint azok a sírok, ahová harminc évnél régebben temettek utoljára, és a leszármazottak már nem igénylik, eladhatók. „Szinte észrevétlenül tűnnek el a sírhelyek” – mondja a szakember. Elmesélte: nemrég egy 1848-as hadnagy sírhelyét számolták fel a fenti okból. De a Sulyok István püspök sírhelyével szembeni soron is rengeteg száz évesnél régebbi sírhely volt, azokat is mind megvették. A történész szerint a lehető leghamarabb védetté nyilváníthatják négy-öt jelentős személyiség sírhelyét, és a leltár is rövid időn belül készen lesz.
Csomortányi István egyébként úgy tudja, a Rulikowski temető szabályzatát úgy módosítják, hogy jövőre már csak legtöbb hét évre lehet egy sírhelyet kibérelni. Az EMNP-s politikus szerint ez a sírok mielőbbi eltűnését szolgálja, és persze elsősorban a magyarok vesztesége, hiszen a temető régi részében elhantoltak mintegy nyolcvan százaléka magyar. Pásztai Ottó Zoltán, a temető gondnoka azonban azt mondja, az EMNP félreértette a szabályzatot. Elmagyarázta: csak a temetéskor kell hét évre bérelni a sírhelyet, később ezt – éppúgy, mint eddig – akár húsz–huszonöt évre is meg lehet hosszabbítani.
Tanácsok Kolozsvárról
A kolozsvári Házsongárd Alapítványtól kért tanácsot a partiumi EMNP a Rulikowski temető megmentéséért. Gergelyné Tőkés Erzsébet, az alapítvány elnöke a Krónikának elmondta: azt tanácsolta a hozzá fordulóknak, mielőbb végezzék el a temető pontos felmérését, és ha kell, kérjenek támogatást Kelemen Hunor művelődésügyi minisztertől – mint kijelentette, a tárcavezető minden segítséget megadott, hogy a Házsongárdban elkezdődhessen egyes sírok védetté nyilvánításának folyamata. A helyzetet nehezíti, hogy Kolozsváron az unoka a legtávolabbi rokon, aki még örökösödés címén igényelheti a sírhelyet, ám az is rengeteg papírmunkával jár, tehát sokkal könnyebb egy vadidegennek megvásárolni a sírt, mint az örökösnek átvenni.
Pásztai Ottó Zoltán azt mondja, Nagyváradon egyelőre nem ilyen súlyos a helyzet, itt ugyanis még negyedrendű leszármazott is lehet örökös, de végrendelet alapján vagy adományozással is könnyű megtartani a családi sírhelyet, így itt nincs szükség arra sem, hogy a minisztériumhoz forduljanak az értékmentők. Érdekesség, hogy bár a Rulikowski Várad legfiatalabb temetője, amelyet a hagyomány szerint Rulikowski Kázmér lengyel szabadságharcos és vértanú 1849-es temetésével nyílt meg, ennél valójában régebbi: a leltározás alatt már találtak 1786-os sírt is.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Együttműködik Fehér és Kovászna megye
Ünnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott.
Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében.
Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk.
BAKÓ BOTOND 
Szabadság (Kolozsvár)

Németh Zsolt az RTV kolozsvári magyar adásában
A nemzetegyesítés folyamata párhuzamosan zajlik a nemzet földarabolódásának folyamatával – mondotta ma a Román Televízió kolozsvári magyar adásának stúdiójában Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság parlamenti államtitkára. A beszélgetésben szó volt a közelgő Magyar Állandó Értekezlet napirendjéről is.
Bardocz Sándor, az Erdélyi Figyelő csütörtöki, közösségi magazinjának műsorvezetője több témakörben is kérdezte a magyarországi politikust. Az Erdélyi Figyelő közösségi kiadásának szerkesztői: Márkus Etelka és Szabó Csaba.
RTV kolozsvári magyar adás
Erdély.ma

Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Szekuritátés dossziék nyomában.
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték. A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától. – Egyik előző beszélgetésünk alkalmából mondta, hogy a kikért szekuritátés dossziéja 600 oldalt számlál. Az állami szervek szemében ezek szerint megrögzött antikommunistaként szerepelt… – A kommunista rezsimmel már gyermekkoromban szembekerültem, amikor az iskolában KISZ-tagnak akartak felvenni. Hetedikben az osztályunkból mindenki aláírta a belépési nyilatkozatot, egyedül én utasítottam el. Szünetben a tanárok behívtak az osztályba, és körbefogtak: az egyik egy kis pálcával, nem durván ugyan, de ütögette a fejemet, a másik a pajeszomat próbálgatta. Egyféle vallatás volt ez, hogy miért nem írom alá KISZ-tagságomat. Pár napig sikerült ellenállnom, végül beadtam a derekam. – Volt-e ennek valamilyen előzménye a családban? Ebben az ellenállási kísérletben szülei támogatták? – A hatvanas években szülőfalumban, Vicében éppen folyt a kényszerkollektivizálás. A szüleim otthon erről sokat beszélgettek, én meg gyerekfejjel sehogy sem értettem meg, hogyan vehetnek el tőlünk valamit, ami a mienk. Amikor a kertünket kobozták el, és a községi pártitkár jött kimondani a szentenciát, elkezdtem vele vitatkozni. Annyira igazságtalannak tartottam az eljárást, hogy hatodikos fejjel kemény vitába szálltam vele. Egyszer csak otthagyott és odafordult édesapámhoz: „ez a gyerek azért mond ilyeneket, mert maguk tanítják erre”. A szavaitól hirtelen megrémültem, mert beláttam, hogy ezzel sokat árthatok a szüleimnek. – A kényszer-szövetkezetesítéssel már gyerekfejjel megismerte a rendszer igazi arcát… – Ezek a súlyos visszaélések a szemem előtt történtek. Ma is jól emlékszem a részletekre. Volt egy gyerektelen család a faluban, akik nagyon szerettek, többször is náluk aludtam. Volt egy Manci lovuk: amikor be kellett szolgáltassák, Marika néni átjött hozzánk, és szólt, jöjjek, mert utoljára ülhetek a lóra... Emlékszem, nagy szomorúan felültem a Mancira – egy hatalmas, széles hátú ló volt –, és együtt vonultunk be a kollektívbe. Hamar megértettem, hogy ami most jön, az valami rossz lesz, amit nem szabad elfogadni. A papunkat, Pattantyús Ábrahám Miklóst, aki megkeresztelt, kétszer is elvitték a falunkból, évekig ült börtönben. Amikor kiszabadult, és visszatért Vicébe, egy hétköznap a falu népe összegyűlt a templom előtti téren. Mint ünnepnapokon, zúgtak a harangok, mindenki őt várta. Gyerekfejjel ekkor értettem meg, hogy tisztelet övezi azokat, akik szembe mernek szállni az igazságtalansággal.
– A Beszterce megyei Vicéről Gyulafehérvárra került. Mit jelentett ez egy tizenéves gyerek számára? – 1970-ben kerültem Gyulafehérvárra, kántoriskolába. Akkoriban jött hozzánk Albert atya plébánosnak, miután Désen szétverték a barátokat. Példája nyomán akkoriban sok fiú szeretett volna pap lenni. Gyulafehérváron egy más világ fogadott: szalmazsákot kellett magunkkal vigyünk, és azt az iskola udvarán töltöttük meg szalmával. Tanárainkat azonban szerettük, megbíztunk bennük. Meg sem fordult a fejemben, hogy lenne olyan tanár, aki nem az egyházát, hanem a kommunista rezsimet szolgálja. Márton Áron püspök mellett tanultunk. Szilenciumon, emlékszem, az ablak felőli padokban egy-egy kollégánk elszólta magát, hogy elindult sétálni a püspök úr. Mindannyian az ablakokhoz léptünk, és néztük, ahogy a püspök lassú léptekkel, méltóságteljesen jön lefele. Önmagában nagy esemény volt ez. Emlékszem nagy bakancsaira, a nagykabátjára, a kopott Kossuth-kalapra, sétapálcájára...
– Gondolom, a rendszer emberei, az állambiztonság ezt a tanár és diák számára egyaránt meghitt környezet is megbolygatták előbb-utóbb...
– A kántorképző középiskola után a gyulafehérvári teológia következett. Itt már érezhető volt a rendszer kevésbé tapintatos jelenléte. Másodéves koromban, amikor a vakáció idején otthon tartózkodtam, váratlanul behívattak a szekuritátéra. Több mint egy félnapon keresztül vallattak, puhítottak, próbáltak becserkészni. Megvillantották az élet szépségeit: elmondták, hogy amennyiben melléjük állok, és besúgó leszek, minden földi jóban részesülni fogok. Azt mondták, ha aláírom a nyilatkozatot, Rómában folytathatom tanulmányaimat, itthon pedig olyan plébániára kerülök, hogy soha nem lesz anyagi gondom. Ezt a szót használták: „zsíros” plébániára fognak kihelyezni. Meglebegtették előttem, hogy oda utazhatom a világon, ahova akarok, mert adnak útlevelet. A hosszú beszélgetés során aztán kiderült, hogy Anaklét atya besúgójává akartak beszervezni, akinek minden mozdulatára, minden szavára kíváncsi lett volna a szekuritáté. A teológiáról valószínűleg már elárulta valaki, hogy nagyon jó viszonyba vagyok vele. Szinte minden nap behívott, és sokat mesélt. Többek között arról is, hogy mit mondott a Szabad Európa: meggyőződése volt, hogy ez a rendszer sokáig nem maradhat fenn. Megbízott bennem: ha valahova titkos küldeményt kellett eljuttatni, engem és egy másik társamat kért meg. – Egyedül ment a szekuritátéra? – A plébánosom kísért el Besztercére, a szekuritáté ajtajáig. Miután órákon keresztül várakozott rám, felszállt az utolsó buszra, és hazament. Én késő éjszaka kerültem haza: szerencsére a szüleimet a plébános megnyugtatta. Abban az esztendőben szerettem volna Magyarországra utazni, de már a vallatás idején szóltak, hogyha nem írom alá a belépési nyilatkozatot, nem mehetek. Azt válaszoltam, rendben, akkor nem kell útlevél. – Hogyan lehetett ellentmondani a szekuritáté tisztjeinek? – Nekem ez volt az első találkozásom velük, még nem volt semmilyen tapasztalatom, de tudtam, hogy én nem leszek besúgó! Először azzal próbáltam elhárítani a kérést, hogy ezt meg kell beszéljem a tanáraimmal. Mint akit megcsípett valami, úgy ugráltak fel a helyükről a tisztek, és egymást túllicitálva kiáltoztak: szó sem lehet róla, hogy én bárkivel is szót váltsak az itt elhangzottakról. Aztán újra barátságosabb lettek: arról győzködtek, hogy tulajdonképpen embereket menthetnék meg a börtöntől, ha jelenteném róluk, hogy miben sántikálnak. Azt mondták, így meg lehetne előzni, hogy bárki is rossz útra térjen a teológiáról. Aztán elkezdtek agyba-főbe dicsérni: legyek a barátjuk, mert nagyon szimpatikus és mindenki által kedvelt, elfogadott diák vagyok. Olyan ember, aki mindenkihez közel tud férkőzni. Így tartott ez hosszú órákon keresztül, késő éjszakáig. Végül befejeződött a kihallgatásom. Nem álltam kötélnek: azt mondtam, én ezt semmilyen formán nem tudom vállalni. Akkor egy papírlapot tettek elém, és az egyik tiszt diktálta: „amennyiben az itt elhangzottakról bárkinek is szólnék, akkor kérem az állami hatóságokat, hogy a törvények értelmében börtönbüntetéssel sújtsanak”. Nem tudtam, hogy van-e ilyen törvény, de akkor úgy gondoltam, hogy jó, ha ezt aláírom. A papirost a tiszt magához vette, majd megragadta a karomat, és kitaszigált az utcára. Emlékszem, a besztercei szekuritáté főnöke a kihallgatás alatt többször is bejött, utoljára késő éjszaka, a találkozó vége fele: ma is látom a tekintetét, amint csodálkozással vegyes megbecsüléssel nézett rám. Valószínűleg nem ilyen magatartáshoz voltak szokva. – Kivel beszélte meg kihallgatás után a történteket? – Alkalmival hazatértem a szülőfalumba, és először a plébánoshoz mentem. Intett az ujjával, hogy egy szót se, a polcról leemelt két nagy unitárius poharat, és lementünk a pincébe. A poharakat megtöltötte, ráültünk a hordókra, és ott meséltem el részletesen első találkozásomat a szekuritátéval. Másnap reggel Bethlenben vonatra ültem, és leutaztam Gyulafehérvárra. Első dolgom az volt, hogy Anaklét és Huber atyáknak részletesen elmeséltem a történteket. Amikor elmondtam, hogy mit írtam alá, Huber atya legyintett, és azt mondta, ilyen törvény nincs! Innentől kezdve felbátorodtam, és mondtam fűnek-fának, hogy engem be akart építeni a szekuritáté. – A diákok körében lehetett beszélni? Gyanakodtak besúgókra? – Bizonyosat nem lehetett tudni, de voltak sejtéseink, hogy közöttünk kik a beépített emberek. Óvakodtunk, tartózkodtunk tőlük. Sejtettem, hogy immár én is rajta vagyok a megfigyeltek listáján, akikről folyamatosan jelentenek. Ez hamarosan be is bizonyosodott, amikor a szekustisztek egyre többször idéztek be kihallgatásra. – Az újabb beidézések már teológusként elkezdődtek? – A besztercei kihallgatásom után újabb és újabb idézések jöttek. Az egyikre ma is jól emlékszem: lelkigyakorlaton vettünk részt Vicében, amit a Hargitán folytattunk. A résztvevők között voltak teológusok, néhány plébános, magyarországi vendégek, és sok helybéli fiatal. Vicében kezdtük néhány elmélkedéssel, aztán elutaztunk Csíkba, ki a Büdösbe, ahol már elég sokan csatlakoztak. Megpróbáltuk diszkréten, csendben szervezni, de mégis nagy híre lett. Ahogy visszamentünk a teológiára, Páll Jóskával együtt (ő ma resicai plébános) rögtön hivatott a szekuritáté. Menet azt éneket énekeltük, hogy Nem félek, nem félek... Ezzel igyekeztünk bátorítani magunkat. A tisztek Jóskát beültették az egyik szobába, engem a másikba, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel mindkettőnknek. Volt egy előérzetünk, hogy ez így lesz, emiatt úgy egyeztünk, hogy csak az igazságot mondjuk. Igazából nem volt rejtegetnivalónk, hiszen tudtuk, hogy egy lelkigyakorlat nem lehet bűn. Kiderült, hogy a fiatalokat is sorra vették, kikérdezték őket Csíkban. A vallomásainkról jegyzőkönyv készült, ezt aláírtuk, aztán elengedtek. Az ilyen kihallgatások mindig azzal értek véget, hogy kirúgással fenyegettek! A tiszt szavaiból nem értettem, hogy honnan rúgnak ki: a városból, a teológiáról, vagy az országból? – Szekuritátés dossziéjának kézbevétele után rálelt ezekre a kihallgatásokra? – Ezek mind részletesen megjelennek a több mint hatszáz oldalon. A dossziéban tételesen szerepelnek azok a szekuritátés fenyegetések is, amelyek ugyan élőszóban nem hangzottak el, azonban leírva rögzítik, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani velem szemben. – Hány helyen teljesített szolgálatot a teológia elvégzése után? – Gyergyóújfaluban kezdtem diakónusként, onnan kerültem Gyergyószentmiklósra, majd Brassóba, innen Kiskapusra, majd 1987-ben Csíksomlyóra. A szekuritáté parancsára 1989-ben a megyéből is el akartak takarítani. A helyzet pikantériája, hogy jóval a rendszerváltás után, amikor jegenyei lelkészként szolgáltam, meghívtam helyi fellépésre a Hargita néptáncegyüttest. A rendőrség egész nap ott körözött a faluban, majd előállított, hogy milyen jogon hívom meg az együttest Jegenyére? Van-e erre engedélyem? Azt válaszoltam, ha ez ilyen bonyolult, akkor a templomban tartjuk meg a rendezvényt. Végül mégis bekerültünk a kultúrházba, és egy nagyon sikeres előadást láthatott a közönség. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a megfigyelés, a zaklatás a rendszerváltással nem ért véget... – Példája azt bizonyítja, hogy aki akart, ellen tudott állni a szekuritáté beszervezési kísérleteinek... – A hetvenes, nyolcvanas években a beépítéskor egyfajta szelíd erőszakot alkalmaztak, de a szekuritáté nem minden áron szervezett be. Azt gondolom, ha valakit minden áron beépítenek, az nem „megbízható munkaerő”. Nekem akkor csak annyi bántódásom esett, hogy nem mehettem Magyarországra, miközben teológus kollégáim elmehettek. A későbbi kihallgatások alatt már nem a beszervezésről folyt a párbeszéd: a szekuritáté lemondott arról, hogy munkatársa legyek.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A váradiság kősziklájának tárlata
Szerda délután a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában Kristófi János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.
A nyolcvanöt éves Kristófi János számos rokona, barátja, ismerőse, tisztelője jelent meg szerda délután a nagyváradi Fő utcai vizuális galériában, ahol a festőművész alkotásaiból összeállított tárlatot nyitotta meg Jakobovits Márta kerámiaművész, aki elöljáróban elmondta, hogy a váradiak számára nagyon sokat jelent Kristófi János és munkássága. Az alkotót és életművét Balla Tünde méltatta, a magyarul felhangzó laudáció szövegét Lakatos Attila olvasta fel román nyelven. A méltatásban többek között elhangzott: „Kristófi Jánosművészetének tudatosan vállalt hitvallása, hogy a hétköznapokat leporolva teremtse újra szűkebb pátriánkat, ezért avattuk őt Nagyvárad és a bihari táj festőjévé, ám ő ennél sokkal több: térben és időben behatárolt létünk lelke, lelkiismerete, akinek a képeiről bármikor vissza lehet csalogatni egy idilli Várad derűs vagy borús hangulatait, az üdén zöld falusi tájból égnek szökő istenházák megtartó erejét. (…) Ez idő tájt a váradiság egyik kősziklája, megkérdőjelezhetetlen bástyája kitekert értékrendű életünknek.” Elhangzott, hogy a művész hosszas betegségből épült fel, és azóta újra alkot, továbbá a most megnyitott tárlat harminc Kristófi festménye az alkotó munkássgának mintegy keresztmetszetét adja.
Egy szeretett művész
A tárlaton jelen volt Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, aki beszédében elmondta: „nagy öröm számunkra az, hogy Kristófi Jánost ünnepelhetjük”. Az alpolgármesterasszony bevallotta, hogy a városházi irodájának falán van egy Kristói alkotás, és rátekintve mindig erőt merít az abból sugárzó energiának köszönhetően. „Ajándék számunkra minden Kristófi alkotás” – tette hozzá Biró Rozália, kiemelve Kristófi János példaadó alkotói és emberi nagyságát, majd köszönetet mondott a művész családjának, amiért mindvégig támasza volt a művésznek hosszú alkotói pályája során. Beszéde végén az elöljáró ajándékot nyújtott át a művésznek, majd Kosza Ágnes egy J.S. Bach hegedűdarabot játszott el. Végezetül maga az ünnepelt szólt a megjelentekhez: „Nagy megtiszteltetés számomra ez a kiállítás, és nagyon boldog vagyok, mert érzem hogy szeretnek engem Nagyváradon” – fogalmazott. A tárlat november végéig látható a Fő utcai galériában.
Pap István
erdon.ro

Az utolsó emberig – könyvbemutató Nagyváradon
Zsúfolásig megtelt csütörtök délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumterme: ekkor mutatták be néhai Hary József szakaszparancsnok Az utolsó emberig – Isonzói jelentés című első világháborús visszaemlékezését. A kötet megrázó kordokumentációja az első világháborúnak. Néhai Hary József, a háborúban tisztként szolgáló, nagyváradi születésű királyi járásbíró visszaemlékezései nemcsak hiteles dokumentációkat, de megdöbbentő éleslátással, igazságérzettel bemutatott történelemformáló eseményeket is ismertetnek.
A könyvről a néhai járásbíró unokája, Zika Klára beszélt, és a rendezvényen jelen volt Hary József déd- és ükunokája is. Zika Klára megkapó őszinteséggel beszélt nagyapjáról, aki az isonzói harcmezőn a nagyváradi 37. gyalogezred 4. zászlóaljának volt a szakaszparancsnoka. A hallgatóság előtt afféle képzeletbeli időutazás során jelent meg Hary József életútja, az igazság szolgálatára felesküdött járásbíró emberi vívódásai az első világháború harcterein, ahol minden percben szembe kellett néznie a halállal, ahol az emberség szabályait semmibe véve gyilkolnia kellett. 
Zika Klára elmondta, nagyon örül annak, hogy a váradi bemutatón sok fiatal is részt vett, ugyanis manapság az emberek, főleg az ifjak nagyon keveset tudnak az első világháborúról, azokról a történelmi tényekről, amelyek a későbbiekben meghatározták az egész magyar nemzet sorsát. Az isonzói front embert és emberséget próbáló eseményeit a nem kis írói tehetséggel megáldott Hary oly módon tudta naplójában feljegyezni, hogy ezek a gondolatok a ma emberével is szembesítik például azt a tényt, hogy a magyar katonák évszázadok óta idegen hatalmak érdekeiért kellett harcba vonuljanak, s ezrével haltak meg olyan hatalmi érdekekért, amelyekhez a magyar nemzetnek valójában semmi köze nem volt.
A Püski Kiadó gondozásában napvilágot látott kötet megjelenése Hary családjának azért is nagyon fontos, mert ezen a módon az egykori szakaszvezető, járásbíró rehabilitálása mégis megtörtént. A volt kommunista korszakban ugyanis Hary folyamatos zaklatásoknak volt kitéve, s úgy is halt meg, hogy nem sikerült elérnie, hogy a magyarországi kommunista rezsim vezetői – akik többek között rendszerellenséggel vádolták – elismerjék, hogy királyi járásbíróként is a törvényt s az emberséget szolgálta. A csütörtöki eseményen többen is felszólaltak, így például Sárközi Zoltán váradi RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki maga is nagy kutatója az első világháború magyar s főleg Bihar megyei vonatkozásainak. Sárközi elismerően szólt Hary József visszaemlékezéseiről, s több érdekes részletet is elmondott az isonzói frontról, illetve azokról a kezdeményezésekről, amelyek segítségével méltó emléket állítottak az egykor harcolt magyar katonáknak.
A közönség soraiból is szót kértek néhányan, s megköszönték Zika Klárának és családjának, hogy elhozták Váradra is Hary József emlékiratait, ugyanis a jelen és a jövő nemzedékeinek is tudniuk kell azokról a magyar emberekről, akik halálmegvető bátorsággal bizonyították, hogy tartással lehetséges embernek maradni az embertelenségben is.
Szőke Mária 
Reggeli Újság
Erdély.ma

Európai tiltakozás (Strasbourgban a vásárhelyi orvosi ügye)
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén részt vevő EP-képviselők. Tőkés László kezdeményezésére a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke volt, aki ismertette: bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a román kari vezetés ezt sorozatosan megakadályozza.
Az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjának ülésére Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta. Tőkés sajtóirodájának tegnapi közleménye szerint az EP alelnöke hangsúlyozta: Erdély elrománosítása ma is tart, és ez különösképpen az oktatási rendszerben tapasztalható. A MOGYE esete nem egyedi, ugyanis az önálló Bolyai Egyetem 1959-ben való megszüntetése és a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztése több évtizedes gyakorlat. Ez az állami politika hozzájárult ahhoz, hogy Erdély lakosságának immár csak húsz százaléka magyar, és az asszimilációt okozó intézkedések jelenleg is zajlanak. Ezért szerinte az EU-nak nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell fellépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is. Gál Kinga fideszes magyar néppárti képviselő, a munkacsoport társelnöke a marosvásárhelyi ügyet nagyon komoly jogsértésnek minősítette. Brassai Attila, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, a MOGYE előadó tanára rámutatott: a hatvan évvel ezelőtt még színtiszta magyar intézményben mára a magyar kar beindítása sem lehetséges, annak ellenére, hogy erre az intézmény vezetőségét az új tanügyi törvény kötelezi.
Az Európai Szabad Szövetség frakció tagja, Francois Alfonsi korzikai képviselő azt kérdezte, hogy fordultak-e bírósághoz a magyar kar vezetői. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, meg kell találni az egyensúlyt az önálló intézményépítést biztosító önrendelkezés és a decentralizáció között. Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát idézte, miszerint az oktatási minisztérium nem fogja engedélyezni egy, a törvénnyel ellentétes charta életbelépését. A bizottsági szakértőként jelen lévő Davyth Hicks arra kérdezett rá, hogy Románia, mint az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének aláírója, miért nem tartja be ennek előírásait. Surján László néppárti magyar képviselő azt emelte ki: továbbra is az európai fórumok elé kell tárni a diszkriminatív ügyeket. Válaszában Brassai Attila azt mondta, a bírósági út nagyon hosszú lenne, az egyetem sorsa viszont most dől el. Amennyiben nem indul be a magyar tagozat, a jelenleg üresen álló állásokra is az eddig gyakorolt nepotizmus szerint fognak román nyelvű tanárokat alkalmazni, az egyetem elrománosítása tehát még súlyosabb lehet. Zárszavában Gál Kinga a demokrácia és a jogállamiság fokmérőjének nevezte a MOGYE helyzetét, és azt hangsúlyozta, hogy az unió és az Európa Tanács szakértőinek továbbra is figyelemmel kell kísérniük a romániai jogsértéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

II. Székely-mezőségi kórustalálkozó Csittszentivánon
A Vártemplom Psalmus kórusa és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar meghívót kapott a múlt vasárnap délután tartott kórustalálkozóra, melynek jelmondatát a szervezők Kodály Zoltántól kölcsönözték: „Legyen a zene mindenkié!” A kórustalálkozót a csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület és a Shalom kórus szervezte. Nagy szeretettel és kíváncsian készültünk az eseményre. Őszi napsütésben kora délután érkeztünk Csittszentivánra, a falu főutcáját övező, szépen rendben tartott lakóházak és gazdasági épületek sora között (itt láthatóan eredményesebb az őszi takarítás, mint városunkban) a templom szomszédságában levő kultúrotthon elé. Szép gesztus, az épület annak a Tollas Jenő tanárnak nevét viseli, aki haláláig irányította a falu kulturális életét. A szervezők a kórusokat beéneklésre, felkészülésre a közeli iskola épületébe irányították. Az iskola udvarába egy szépen faragott székely kapun át léptünk be, melyet a Székely Lajos tanár által irányított Bandi Dezső Kulturális Egyesület faragókörének kis művészei készítettek. A kapun a bevésett szöveg szerint: Gyermek a jövőnek megannyi áldása. A szépen rendben tartott iskola fehér falait a virágok mellett a gyerekek faragásai díszítik, teszik hangulatossá.
Visszatértünkkor a kultúr-otthonban a dalosok és a közönség sokasága fogadott. Szász Emese zenetanárnő, a kórustalálkozót szervező Shalom kórus vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd együttese, mely tanügyi kórusként alakult, de ma már a falu jó hangú fiataljait is befogadja, mutatta be igényes, szép műsorát. Ezután pár szóban a Romániai Magyar Dalosszövetség nevében köszöntöttem a jelenlevőket, kifejezve örömömet, hogy a helyi lelkes szervezők tevékenységének eredményeként megyei magyar kóruséletünk egy új rendezvénnyel gazdagodott. A következő fellépő kórus, a marosszentkirályi református egyházközség vegyes kara. Veress Enikő tiszteletes asszony vezetésével mutatta be változatos műsorát, mely a többnyire fiatalokból álló kórus rutinosságáról tett bizonyságot, sikerrel oldva meg a polifonikus stílus nehézségeit is. A Vártemplom Psalmus kórusának műsora után szintén egyházi, a helyi református gyülekezet kórusa énekelt, Baloghné Rácz Éva vezetésével. Dicsérendő a karnagynő műsorválasztása. A tisztán intonált homofon kórusművek előadói megérdemelt sikert arattak. A hangversenyt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar műsora zárta, melynek utolsó műveként elhangzott egy magyar népdalszvit is. A vidám, pajzán szövegű mű nagy sikere bizonyította, hogy Kodály, Bartók, Bárdos és hazai zeneszerzőink népdalfeldolgozásait is énekelnünk kell. A kórustalálkozó végén a karnagyok a szervezőktől emléklapot, virágot vehettek át, a kórusok pedig a faragókör ajándékát, egy-egy szépen kifaragott rozettás emlékplakettet. A szeretetvendégségen a dalosok kiszáradt torkát, korgó gyomrát szorgos lányok, asszonyok „gyógyították”.
Az általam vezetett két együttes, a Psalmus és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar dalosainak nevében is köszönettel gratulálok a csittszentivániaknak: Székely Erzsébet tanárnőnek, az iskola igazgatójának, aki a program szervezője, és kedves volt tanítványomnak, Szász Emese zenetanárnőnek, karnagynak, e sikeres rendezvény életre keltőinek.
Kovács András karnagy
Népújság
Erdély.ma

A lámpás-ember (Csutak Vilmos-évforduló)
Készül a szobor Petrovits István műtermében. Középen a háttérben Bocskay Vince szobrász, a zsűriző bizottság elnöke
Csutak Vilmos alakja kiesett közösségünk, Sepsiszentgyörgy történelmi tudatából. A nagy többség – talán a Mikó Kollégiumban végzetteken kívül – vagy semmit nem tud róla, vagy csak hallotta a nevét.
Ez a felismerés késztette Keresztes Lászlót, a Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványával közösen kezdeményezze Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását az egyre szépülő városközpontban, az iskola épületének közelében. Az alapítvány ebbéli szándéka szerencsésen illeszkedik a polgármesteri hivatal minden fontosabb magyar kulturális intézmény elé tervezett szoborállítási programjába, ugyanis Antal Árpád András polgármester elképzelése az, hogy a szobrokat a kapcsolódó intézmény közelébe állítanák, s ezek mintegy őrködnének ezen intézmények szellemisége, szellemi öröksége fölött. (A képtár bejáratához állított Gyárfás Jenő már példázza a fenti elképzelést.)
Pedig "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét. S bár ideje nagy részét a nevelői és igazgatói teendők vették igénybe, a történetírásban is maradandót alkotott" – olvashatjuk a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító Közösség és művelődés című kötetének Egyed Ákos akadémikus által írt előszavában. Az egyre apadó emlékezet frissítésére elevenítsük fel Csutak Vilmos alakját, életpályáját, szerteágazó tevékenységét.
Zágon szülöttjét tanítójának biztatására az elemi osztályok elvégzése után a Székely Mikó Kollégiumba íratják. Az érettségin történelemből és latinból adott kitűnő feleletei arra késztetik az elnöklő Szádeczky Kardoss Lajost, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárát, hogy rábeszélje a jogásznak készülő diákot elképzeléseinek megváltoztatására. Így történt, hogy 1898 őszén már a kolozsvári egyetem bölcsészkarán találjuk. Történelem-latin szakos oklevéllel a kezében 1903-tól alma materében vállal tanári állást. 1916-ban kinevezik az intézmény igazgatójává, melyet húsz éven át, 1936-ban bekövetkezett haláláig odaadással, szakértelemmel és bölcsességgel irányít. Ez az időszak egybeesett az első világháború román betörést hozó heteivel, nélkülözésekben és kilátástalanságban őrlődő utolsó hónapjaival, az 1918-as impériumváltozás elkeseredettségével, a kisebbségi oktatásra ránehezedő Anghelescu-féle oktatási törvény nemzetiségpusztító paragrafusainak alkalmazásával. Ilyen körülmények között Csutak Vilmosra hárult, hogy a hajlék nélkül maradt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskolák tanulói előtt megnyissa a Mikó Kollégium kapuját, vállalva a túlzsúfoltság okozta nehézségeket és a felekezeti alapon való újjászervezés kivitelezését. Kezdeményezésére 1926–27-ben Kós Károly tervei alapján közadakozásból felépítették a Székely Mikó Leánygimnáziumot (ma Kós Károly Iskolaközpont), majd 1935-ben az internátust. Kós Károly az építkezésről értekezve arra a kérdésre, hogy Csutak honnan vette a szükséges pénzt, így válaszolt: "Előteremtette. A semmiből. A háromszéki székelyektől szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót." Csutak Vilmos pedagógusi munkássága mellett a helytörténeti értékek kutatójaként vált ismertté. Kedvelt kutatási területe a kuruc kor helyi vonatkozásainak feltárása, amelyek a Háromszék felkelése a Rákóczi-szabadságharc idején, Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés, Bujdosó kurucok Moldovában és Havasalföldön 1707–1711-ben című tanulmányok megírásához vezettek. Élete harminc éven át egybefonódik a Székely Nemzeti Múzeuméval, melynek őrévé 1908-ban nevezik ki. 1911–12-ben jelen van a múzeum új hajlékának építésénél, s berendezését tudós kollégájával, dr. László Ferenccel kezdi meg. A világháború alatt az épületet katonai kórháznak foglalták le. Az 1916. évi román betörés nem okozott kárt a gyűjteményben, hála Csutak kitűnő diplomáciai érzékének és Alexandru Tzigara Samurcaş európai gondolkodású tudós közbelépésének (a háború és a politikai változások miatt a teljes bebútorozásra csak az 1921–22. évi gyűjtés után kerülhetett sor). László 1925-ben bekövetkezett halála után az intézmény minden gondja-baja az ő vállára nehezedett. Csutaknak köszönhetően maradt az intézmény "az erdélyi magyarság egyetlen igazán élő, sőt, határozottan fejlődő kulturális intézménye... egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának." (Sas Péter) A pénzhiány mérséklésére tett intézkedéseiről Kós Károly említett írásából idézünk ismét: "a két múzeumőri lakásba két kollégiumi tanárt költöztetett (egyik ő maga); a tanári lakbért a múzeum kapja, a múzeumkertben teniszpályát építtetett, és azt bérbe adta, a múzeumőri fizetést megtakarítja: nem ád fizetést saját magának, a múzeum szolgáját, illetve kapusát nem pénzzel fizeti, de a szuterénban lakást és műhelyt ad neki, megengedi, hogy önkéntes adományokat adjon bárki a múzeum számára." Múzeumi és tudományos munkásságának fő műve s egyben betetőzője az általa szerkesztett és 1929-ben megjelent Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, melyben olyan ismert kutatók, a művelődés jelentős személyiségei közöltek írásokat, tanulmányokat, mint Kodály Zoltán, dr. Roska Márton, Keöpeczi Sebestyén József, Huszka József, Lyka Károly, dr. Szádetzky Kardoss Lajos, Al. Tzigara Samurcaş vagy Childe V. Gordon, akik abban az időben valamilyen vonatkozásban a Székelyfölddel és annak népeivel foglalkoztak. A múzeum építési munkálatainak történetét 1933-ban Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum címmel megjelent tanulmányában tette közzé. Sokirányú munkálkodása közepette sem feledkezett meg egyházáról. Mint az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagja hosszú éveken át eredményes egyházépítő tevékenységet fejtett ki. Az erőltetett munkaütem, az állandó feszültségben élés azonban végül is felőrölte szervezetét, és 1936. május 14-én agyvérzés következtében váratlanul elhunyt. Sepsiszentgyörgy városa sem azelőtt, sem azután nem látott akkora, végtisztességre összegyűlt tömeget, mint 1936. május 16-i búcsúztatásán. A szemerjai református temetőben alussza örök álmát. A legtöbb erdélyi folyóirat és újság megemlékezett a szomorú eseményről. Már 1936 májusában Csutak Vilmos Emlékbizottság alakult öröksége ápolására. "Csutak Vilmos lámpás-ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, akár Benedek Elek, vagy Kós Károly. Nemcsak Csutak Vilmos, hanem szülőfaluja, Zágon is példája annak, hogy következetességgel és kitartó munkával jelentős eredményeket lehet felmutatni" – jellemezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szülőfalujában 2010-ben leleplezett mellszobrának avatóünnepségén. A Mikó Kollégium déli szárnya mellett felállítandó egész alakos szobra Petrovits István munkája.
A szobor avatása november 19-én lesz.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tófalvi Zoltán: A Páskándi-dosszié 3. (Megtorlások Erdélyben)
Páskándi Géza perének kihallgatási jegyzőkönyvei közül – a válaszok következetes ismétlődése miatt – ezúttal csak a legutolsót közöljük.
Kihallgatási jegyzőkönyv
Páskándi Géza gyanúsított 1933. május 18-án született Szatmárhegy községben, Szatmárnémeti rajonban, Géza és Erzsébet fia, foglalkozása volt egyetemista, utolsó lakhelye Kolozsváron, Hídelvei utca, 23–25. szám.
Kolozsvár, 1957. március 26.
A kihallgatás 8.00 órakor kezdődött, és 14 óra 10 perckor ért véget. Kérdés: Milyen időponttól ismeri Várhegyi Istvánt? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánt 1955 őszétől ismerem. Bár mindketten egyetemisták voltunk a Történelem és Nyelvtudományi kar harmadévén, az egyetemen nem ismertük egymást, mivel ő történész-, én pedig bölcsészhallgató voltam, ráadásul nem jártam rendszeresen az előadásokra. Ezeknek a körülményeknek, valamint annak köszönhetően, hogy mindketten az Utunk folyóirat szerkesztőségében dolgoztunk, ott ismertem meg őt. Így többször, amikor a folyóiratban írásaim jelentek meg, odamentem hozzá, a korrektorhoz, és elkértem az irodalmi oldalt, hogy egyedül végezzem el a verseim vagy jegyzeteim korrektúráját. Később a folyóiratban megjelent saját írásaim vagy mások dolgozatai kapcsán beszélgetni kezdtünk. Kérdés: Ezt követően milyen kapcsolatban volt vele? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánnal nem voltam közelebbi kapcsolatban, mégis, mint évfolyamtársak és szerkesztőségi kollégák, tegeződtünk, jól ismertük egymást, azonban soha nem kerestük fel egyik a másikat. Különböző napi szerkesztőségi vagy egyetemi dolgokról beszélgettünk. Várhegyi István tudván, hogy írok, irányomban visszafogott magatartása volt. Kérdés: Minek köszönhető, hogy Várhegyi István bemutatta Önnek a Határozati javaslatot, hogy azt elolvassa és véleményt mondjon róla? Válasz: Várhegyi István tudta, hogy III. éves egyetemista, ugyanakkor író és költő vagyok, autoritásnak és erkölcsi tekintélynek örvendek a diákság körében, és a véleményem a Határozati javaslatról hatással lesz a kar többi hallgatójára is. Kérdés: Részt vett olyan gyűlésen, ahol a diákok a Határozati javaslatot vitatták meg? Válasz: Nem, nem vettem részt ilyen gyűlésen. Mivel nem tudtam részt venni ilyen gyűlésen, ezért írtam le papírra a véleményemet, hogy azt ott felolvashassák. Kérdés: A Diákszövetségnek milyen ülésén vett részt, és mikor? Válasz: 1956. október 24-én részt vettem a Történelem és Nyelvtudományi Kar Diákszövetsége vezetőségének választási gyűlésén. Megjegyzem: nem voltam jelen a gyűlés kezdetétől, mert jelentős késéssel érkeztem, ezért csak annak az utolsó órájában vettem részt. Kérdés: Miről tárgyaltak azon a gyűlésen? Válasz: Személyesen nem vettem részt a vitában. Amikor a gyűlésre megérkeztem, a vitának már vége volt, és a Diákszövetség vezetőségébe jelölteket javasoltak, majd szavazásra került sor. Kérdés: Milyen uszító jellegű beszélgetéseket folytatott ott, és kikkel? Válasz: Az egyik szünetben az egyik diákcsoporthoz léptem, közülük Koczka Györgyre és Lénárd Zoltánra emlékszem, voltak ott első és másodéves diákok, akiket nem ismertem. Mivel nem vettem részt a gyűlésen zajló vitában, megkérdeztem a csoportban lévőket, hogy a beszélgetés során felvetették a fakultatív tantárgyak bevezetését, a diákcserét a más országokban élő egyetemi hallgatókkal, az ösztöndíjak, a népi kollégiumok, az egyetemi irodalmi körök kérdését, a magyar történelemnek, a művészettörténetnek, az egyetemes filozófiatörténetnek a bevezetését a tantervbe, és más javaslatokat, hogy milyen nevet viseljenek egyes tudományos, irodalmi körök és népi kollégiumok? Azt válaszolták nekem, hogy általában ezeket a kérdéseket megvitatták, a közgyűlés elé utalták, az én irodalmi körök és kollégiumok elnevezésére vonatkozó javaslataim kivételével. A gyűlésre én felkészülve érkeztem, hogy ezeket a kérdéseket a vita során felvessem, és ilyen értelemben le is gépeltem egy papírlapra, amit javasolni akartam. Mivel elkéstem a gyűlésről, a vitának vége volt, nem jutottam szóhoz, ezért kérdeztem meg azokat, akik kezdettől fogva jelen voltak, hogy miről tárgyaltak. Amikor megkérdeztem, hogy miről is tárgyaltak a gyűlésen, Koczka Györgynek és másoknak megmutattam a papírlapot, amelyre felírtam ezeket a javaslatokat. Ezekkel az általam felvetett, Várhegyi Istvánnak átadott, a határozati javaslathoz csatolt indítványban lévő kérdésekkel kapcsolatosan egy újságcikket akartam írni, amelyet a sajtóban közlök, össze is állítottam egy piszkozatot. Később azonban lemondtam erről. Kérdés: Jelenleg hol található ez a két piszkozat? Válasz: A papírlapot, amelyre feljegyeztem az általam a választási gyűlésen felvetni szándékozott kérdéseket, valamint annak az újságcikknek a vázlatát, amelyet a sajtóban akartam közölni, a nálam tartott házkutatás során elvitték. Kérdés: A vizsgálat bemutat Önnek két dokumentumot, az egyik címe: "Tisztelt diáktársak, kedves barátaim!", a másodiknak "Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből". Felismeri őket? Válasz: Igen. Ezek azok a dolgozataim, amelyekről a kihallgatás során beszéltem. Miután a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet szóról szóra elolvastam, és meggyőződtem, hogy az teljes mértékben megegyezik az általam nyilatkozottakkal, fenntartom és aláírom: Az előzetes letartóztatásban lévő: Páskándi Géza, sk. Kihallgató állambiztonsági tiszt: Pop Virgil hadnagy, sk.
*
Páskándi Gézát 1957. április 10-ig vallatták, akkor hozták tudomására a vád alá helyezési határozatot. A vád tanúiként nyilatkozatot írattak a kolozsvári kétéves pártiskola zömmel román anyanyelvű diákjaival, akik teljesen "véletlenül" 1956. november 1-jén, halottak napján, a Házsongárdi temetőben jártak, és szemtanúi voltak annak, hogy a Bolyai Egyetem diákjai, miközben a sírokat rendezték, virágokat helyeztek el és gyertyát gyújtottak, párt- és kormányellenes megnyilvánuláson vettek részt, kifejezték részvétüket a magyarországi "események" során elesettek iránt. Magyarokat, Fülöp Annát és Kerekes Olgát is megszólaltatták, akik hasonlóképpen elítélték a párt- és kormányellenes, irredenta megnyilvánulásokat, a magyar himnusz állítólagos eléneklését. A nyilatkozatokból egyértelműen kideríthető, hogy a Reményik Sándor sírjánál saját versét elmondó (ennyire "ismerték" a magyarul állítólag kukkot sem értő pártiskolások a magyar irodalmat!) szőke, "magas" diák Bartis Ferenc volt. A katonai ügyész, a vád képviselői a már letartóztatottak terhelő vallomásait is felhasználták: az egyik diák – akit a Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában három év börtönbüntetésre ítéltek – azt vallotta: a Bolyai Tudományegyetem janicsárképző intézet, ezen is túltett, amikor kijelentette: Páskándi Géza arcára van írva a nacionalizmus! A Kolozsvári Katonai Törvényszék Dávid Gyula és Páskándi Géza esetében is példát statuáló ítéletet hozott, ezek azonban még szerencsére távol voltak a későbbi politikai perek halálos, életfogytiglani vagy több évtizedes ítéleteitől. A mai joggyakorlat szerint Páskándi Gézát nem szabadott volna elítélni, hiszen a javaslatait, feljegyzéseit leírta ugyan, de azokat nem vitatták meg, azok nem szerepeltek a Diákszövetség nagy vihart kavart Határozati javaslatában. Tanulságos az 1957. június 13-án hozott, 197. számú végleges és megfellebbezhetetlen ítélet indoklása: "A Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottak által elkövetett bűncselekmények kimerítik a nyilvános izgatás fogalmát, ezek olyan cselekedetek, amelyek a Btk. 327. szakasza III. bekezdése előírásaiba ütköznek, mert ha bárki bármilyen eszközzel megpróbál bujtogatni, aminek következtében az ország biztonsága veszélybe kerül, ezt a törvénysértést követi el. Jelen esetben mind Dávid Gyula vádlott, mind Páskándi Géza vádlott olyan természetű bujtogatást követett el, amelynek eredményeként veszélybe került volna az állam biztonsága. Törvénysértésnek nevezhető az is, hogy a vádlottak minőségüknél fogva – az egyik egyetemi tanársegéd, a másik diák, író és költő – tudatában voltak annak, az elkövetett cselekedetek tiltottak, és ezeket a törvény bünteti. Ennek megfelelően ők tudatosan, minden kényszer nélkül követték el a törvénysértést. A katonai törvénykönyv 304. és 463. szakasza alapján – amely a perköltségekre és az előzetes letartóztatásban eltöltött időszakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák – ezen okokból következően a katonai törvényszék teljes összhangban a katonai ügyész megállapításaival, Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottakat a BTk. 327. szakasza III. bekezdése alapján nyilvános izgatás vádjában bűnösnek nyilvánítja, valamint megállapítja, hogy számukra nincsenek enyhítő körülmények. Ennek értelmében
a BÍRÓSÁG A NÉP NEVÉBEN
kihirdeti, hogy a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján Dávid Gyula vádlottat – Kolozsvár, Pata utca 105. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 7 (azaz hét) év fegyházbüntetésre ítéli. Ugyanakkor hasonlóképpen egyöntetű szavazattal a Btk. 327. szakaszának III. bekezdése alapján Páskándi Géza vádlottat – Kolozsvár, Hídelve utca 23–25. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 6 (azaz hat) évi fegyházbüntetésre ítéli. A letartóztatásuk érvényben marad.
A katonai törvénykönyv 463. szakasza alapján az előzetes letartóztatásban töltött időszakot figyelembe veszik, Dávid Gyula vádlottnál 1957. március 12-től, Páskándi Géza vádlottnál 1957. március 19-től.
A katonai perrendtartás 304. szakasza alapján kötelezik őket, hogy az államnak kifizessék a perköltséget, fejenként 100–100 (azaz egyszáz-egyszáz) lejt. A kihirdetéstől számított három napon belül fellebbezési joggal élhetnek. Kelt és felovastatott a nyilvános tárgyaláson, ma, 1957. június 13-án. Elnök: Macskási Pavel, hadbíró őrnagy, sk. Népi ülnökök: Szilágyi Dezső, hadbíró őrnagy, sk. Grigore Iancu, hadbíró főhadnagy, sk. Titkár: Eneotescu Petru, sk."
*
Az 1956-os erdélyi magyar politikai perekre "szakosodott" Macskási Pál (Pavel) hadbíró őrnagy tevékenységével kapcsolatosan nagyon sok a folklorizálódott legendárium. Nem szerepel a verőlegényekről, smasszerekről készült román nyelvű "fekete lexikonban" sem. Tény: ő mondta ki a tíz halálos ítéletet a Szoboszlai-csoport, a három halálos ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Legtöbb információval a Szoboszlai-perben 15 évi kényszermunkára ítélt báró Bánffy István szolgált. Az ő visszaemlékezése szerint tordai szabólegény volt, aki csak mellényeket tudott készíteni. Gyorstalpalással végezte el a jogi fakultást, onnan került a katonai törvényszékre. Bánffy István visszaemlékezése szerint 80 személyre akarta kimondani a halálos ítéletet. Ágyban, párnák közt halt meg. Ma is őrzöm a Bánffy Istvántól kapott, 1989 előtti gyászjelentést, amely azt tartalmazza, hogy a "drága jó férj, apa, szomszéd, nyugalmazott alezredes stb." elhalálozott. Bánffy István nem állhatta meg, hogy a gyászjelentés szélére oda ne írja: "Előbb is megtehetted volna!" Mármint az öröklétre szenderülést. Sírja ott a Házsongárdi temetőben. Az általa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ferencz Béla Ervin, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor rendházfőnöke felkereste a sírt, és "ismertette" az elkövetett bűneit.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Strasbourgban a MOGYE- ügy
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzetről tartott tájékoztatót Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén Brassai Attila professzor, a MOGYE tanszékvezetője. A kisebbségi Intergroup azt követően hallgatta meg a marosvásárhelyi professzort, hogy az egyetem szenátusa több alkalommal is elutasította a törvény alkalmazását és az önálló magyar nyelvű kar létrehozását.
A tájékozatót követő hozzászólások során Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője emlékeztette kollégáit arra: ismét olyan témával szembesülnek, hogy egy EU-s tagállamban élő nemzeti kisebbség jogait a többség semmibe veszi. Az ülés első részében a görögországi török kisebbséget ért jogtiprá-sokról hallhatott a munkacsoport, majd a képviselők a magyar kisebbségeket ért újabb és újabb törvénytelenségek sorában a legújabbról szerezhettek tudomást. Ismeretes, hogy az EU-s csatlakozás után Szlovákiában és Romániában számos alkalommal érte diszkrimináció a magyarokat, amelyeket az EP-ben is szóvá tettek. Az RMDSZ képviselője úgy fogalmazott: "egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik szerint nagy szükség van az őshonos nemzeti kisebbségek jogait szabályozó európai keretrendszerre. Mindenekelőtt, a legjobb gyakorlat hasznosítása érdekében, alkalmazni kellene az Európai Tanács idevágó határozatait, a továbbiakban pedig nekünk, kisebbségi képviselőknek arra kell törekednünk, hogy az új szabályozás valósággá váljon".
Végezetül az RMDSZ EP-képviselője az önrendelkezés fontosságáról beszélt. "Az önrendelkezés, a közösségi autonómiaformák megteremtésének egyik feltétele a decentralizáció. Romániában azonban megtapasztaltuk, hogy a decentralizáció a visszájára is fordulhat, ha kizárólag a többségi demokrácia eszköztárától függ. Egyértelmű, hogy a nemzeti kisebbségek esetében pozitív diszkriminációra van szükség, hogy a kisebbség jogai ne a többség kénye-kedvétől függjenek. Ugyanakkor minél több jogot kell törvénybe foglalni, amelyhez elengedhetetlen a kisebbségi közösség egységes politikai képviseletének megtartása és megerősítése" – összegezte Winkler Gyula.
Népújság (Marosvásárhely)

Fellépést sürgetnek az erdélyi magyar orvosképzés ügyében
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának csütörtöki ülésén részt vevő EP-képviselők.
Mint a csoportot jelenleg vezető Gál Kinga (Fidesz) közleményéből kiderül, a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora volt, aki előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés ezt sorozatos akcióival megakadályozza.
A Bolyai Kezdeményező Bizottságot is vezető Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az EP alelnöke indítványozta, aki az ülésen „a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be”.
Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Gál Kinga kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabálynak, illetve azok be nem tartásának jogi és politikai következményekkel kell járnia. A néppárti politikus szerint „a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően”.
Surján László (KDNP), Sógor Csaba és Winkler Gyula (RMDSZ), továbbá Francois Alfonsi korzikai képviselő szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről.
Szabadság (Kolozsvár)

Németh Zsolt: kemény év következik
Magyarország szomszédsági kapcsolatainak a várható alakulásáról és a magyar nemzetpolitika intézményesüléséről beszélt egy televíziós interjúban az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Németh Zsolt külügyi államtitkár.
„Kemény év következik Magyarország szomszédsági kapcsolataiban, hiszen az elmúlt hetekben úgy alakult, hogy az elkövetkező egy évben valamennyi szomszédos országban választásokat tartanak” – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának adott interjúban. Az államtitkár úgy vélte, a választások meg fogják terhelni Magyarország szomszédsági kapcsolatait, és próbára fogják tenni a határon túli magyar közösségek „mentális állóképességét”. „Bízom benne, hogy jól sikerül venni ezt az akadályt, és a Kárpát-medencei magyarság politikai képviselete megerősödve fog kikerülni ebből a megmérettetésből” – jelentette ki Németh Zsolt.
Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar nemzetpolitika intézményes keretek közé kívánja terelni Magyarország, a Kárpát-medence magyar közösségei és a magyar diaszpóra kapcsolatait. Ezen intézményesülés részének tekintette a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki budapesti megalakulását is. Elmondta, az egy hét múlva összeülő Magyar Állandó Értekezletnek (MÁÉRT) kiemelkedően fontos szerepet szánnak mind a külhoni magyarok anyaországgal való kapcsolatában, mind a magyar közösségek egymás közötti kapcsolataiban.
A riporter arra kérte Németh Zsoltot, reagáljon Markó Béla kijelentésére, amelyben a miniszterelnök-helyettes súlyos szavakkal ítélte el azt, hogy Magyarország támogatta az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását. Az államtitkár úgy vélte, ez Markó Béla magánvéleménye, hiszen „az RMDSZ mintha ezzel ellentétes véleményt képviselne”. Hozzátette, Magyarország ösztönzi, támogatja a magyar közösségek önszerveződését. Természetesnek tartotta ugyanakkor, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak támogatást nyújtanak a magyar állampolgárság igénylésében közvetítő Demokrácia Központok működtetéséért. „Ha nem lennének Demokrácia Központok, akkor nem lennének Erdélyben nagy számban magyar állampolgárok. Az odaadással végzett munkáért nem támadást érdemelnek, hanem köszönetet és elismerést” – mondotta.
Szabadság (Kolozsvár)

Bertalan-napra várják Orbán Viktor magyar kormányfőt
Széki szalmakalapot és mellényt ajándékoztak Németh Zsolt államtitkárnak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Pro Urbe Szék Alapítvány és a Donát Alapítvány szervezésében csütörtökön egész napos közösségi ünnepet tartottak a Kolozs megyei Széken annak kapcsán, hogy közel ötven – széki vagy Székről elszármazott – erdélyi tehette le aznap a magyar állampolgárságot a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Az eseményen részt vett a csütörtöki négynapos erdélyi magánlátogatásra érkezett Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is. A szónokok beszédükben a székiek példamutató helytállását, szorgalmát, a népi hagyományok éltetése érdekében kifejtett több évszázados tevékenységét hangsúlyozták. Ugyanakkor szó esett még a faluturizmus fejlesztésének szükségességéről is, de a rendezvény gazdag gyermek- és ifjúsági programokban is bővelkedett, este pedig a széki Szalmakalap ifjúsági tánccsoport fellépésével és táncházzal zárult.
Kora délután a Keljfeljancsi Bábszínház egyik előadását tekinthették meg a gyerekek, majd íjászbemutatót szervezett a Turul Íjász Egyesület. Ezt követően Dávid János virágkertészeti főtanácsadó és Orbán Sándor növényvédelmi szakember tartott kiselőadást. A kolozsvári Donát Alapítvány, illetve az O. Ghibu-líceum diákjainak vezetésével gyermekfoglalkozásra került sor Építsük meg a Szent Koronát! címmel. Ezt követően Kónya-Hamar Sándor, a Pro Identitas Alapítvány elnöke tartott előadást Kettős állampolgárság vagy nemzetegyesítés? címmel, majd Szász Péter, az EMNT Demokrácia Központ igazgatója a honosításról értekezett. A magyarfenesi színjátszó csoport a kultúrotthonban előadta Szőcs Géza A kisbereki böszörmények című színművét.
Évszázadokon átívelő hagyományőrzés
A kultúrházban megtartott rendezvényen Sallai Márton helyi református lelkész először a széki himnuszként ismert 79. zsoltárt olvasta fel, majd a jelenlevők elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a lelkipásztor megáldotta a jelenlevőket, akik nagy tapssal fogadták a kultúrházban Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkárt, Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét, Gergely Balázst, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnökét, Kocsis Ferencet, az EMNT Demokrácia Központjának széki koordinátorát és Filep Sándort, a Pro Urbe Szék Alapítvány elnökét.
Filep Sándor beszédében kifejtette: méltó dolognak tartja egy ilyen ünnepség megszervezését azoknak a székieknek, akik most magyar állampolgárokká váltak. – 1944 óta ők az első széki magyar állampolgárok! – tette hozzá Filep.
Gergely Balázs köszöntötte Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét, Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, Zsigmond Barna csíkszeredai magyar konzult, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Gyurcsik Ivánt, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetőjét, Kónya-Hamar Sándor volt parlamenti képviselőt és nem utolsósorban Sallai Jánost, a település polgármesterét.
Az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédében a Szék és Kolozsvár közötti több évtizedes kapcsolatról, illetve annak felújításáról értekezett, míg Brenzovics László azt hangsúlyozta, hogy a székiek évszázadokon át megőrizték őseik értékeit.
Toró T. Tibor emlékeztette a jelenlévőket: pár évvel ezelőtt Tőkés Lászlóval járt Széken, akinek igen kedves ez a település. – A székiek az egész Kárpát-medencei magyarságnak példát mutattak azzal a magatartásukkal, hogy a nehéz helyzetből mindig tovább tudtak lépni. Ez a jobb időket is megélt település – amely egykor szabad királyi város volt – merjen tehát jövőt álmodni magának – hangsúlyozta Toró, majd megemlítette az EMNT által Erdély gazdasági fejlesztésére kidolgozott Mikó Imre-tervet. – A gazdasági jólét a szellemi felemelkedés felé vezethet – hangoztatta a politikus, majd azt ecsetelte, hogy Széken jobban ki kellene használni a falu- és az egészségügyi turizmus nyújtotta lehetőségeket, illetve a település kulturális-szellemi értékeit. – Azt kívánom a székieknek, hogy továbbra is legyen kitartásuk, erejük és hitük, hogy ezt a helységet a polgári város rangjára emeljék! – összegzett Toró T. Tibor.
Ára volt annak, hogy az ember magyar
Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkár először azt emelte ki, hogy Magyarország közel ötven új állampolgárral gazdagodott, majd úgy vélte: tömegmozgalomnak kellene elindulni a magyar állampolgárság igénylése érdekében.
– Magyarnak lenni jó! – ezt olvashattuk a felhívásokon. De vajon miért kell ezt kimondani, hirdetni? Miért nem magától értetődő az, hogy magyarnak lenni jó? – tette fel a szónoki kérdést Németh Zsolt, majd válaszképpen elmondta: történelmi sorstársaink bozgorozással és diszkriminálással igyekeztek „gondoskodni” arról, hogy ne legyen magától értetődő a fentebbi kijelentés. – Olyan kisebbségi helyzetbe kergettek, ahol nap mint nap éreztették, hogy ára van annak, ha az ember magyar. A kommunizmus szétzilálta a magyar nemzet összetartozás-érzését, ám nem csak 2004. december 5-e volt, hanem 2010 is. Ennek következtében újra érezzük, hogy jó magyarnak lenni! Államhatárokat húztak közénk, és az asszimiláció rendkívül kemény próbatételnek bizonyult, ám megmaradásunkra ennek ellenére van lehetőség – hangoztatta a politikus. Megtudtuk: közvetetten ugyan, de Széknek köszönheti feleségét, hiszen a széki zenéért kezdett el egykor táncházba járni, népdalokat tanulni, és egy ilyen táncházban eltöltött este után ismerte meg későbbi asszonyát.
– Szék a megmaradás példája, amely a hitből és a reményből építkezik. Szék a hit és a remény üzenetét tolmácsolja a magyarságnak, és az egész nemzetnek erre van szüksége. Ha isten úgy akarja, áldás kíséri azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni bárhol a világon! – összegzett Németh Zsolt.
Gergely Balázs felelevenítette a tavaly elhunyt Dániel Márton emlékét, aki 2009-ben azt mondta: Orbán Viktor megígérte egykor neki, hogy ha a Fidesz megnyeri a választásokat, egy Bertalan-napot Széken tölt majd. – Arra kérem Németh Zsoltot, tolmácsolja ezt a kívánságot a magyar kormányfőnek! – mondta Gergely, majd egy széki szalmakalapot és egy hagyományos, kék színű mellényt ajándékozott Németh Zsoltnak.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Elutasított levéltári decentralizáció
A szenátus elutasította az RMDSZ frakciójának a levéltárak decentralizációjára vonatkozó módosító indítványát – közölte pénteken az MTI-vel Albert Álmos szenátor. A parlament felsőházában a levéltárak átszervezéséről szóló törvénytervezet volt napirenden, amelynek kapcsán az RMDSZ-frakció javasolta az állami levéltárak megyei önkormányzati tulajdonába való áthelyezését. Ezt a javaslatot azonban csak kilenc RMDSZ-es szenátor támogatta, százan ellene szavaztak, négyen pedig tartózkodtak.
Az RMDSZ szenátora szerint elkeserítő, hogy a román politikum húsz évvel a rendszerváltás után sem gondolkodik a levéltárak decentralizációján, és azok továbbra is a belügyminisztériumnak vannak alárendelve.
Szabadság (Kolozsvár)

Zarándoklat Érmindszentre, Ady Endre szülőfalujába
Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek 2011. november 19-én, szombaton a költő szülőfalujában, a korábban Szilágy, ma Szatmár megyéhez tartozó Érmindszenten. A település református templomában ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az irodalmi zarándoklat. Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő résztvevőket: a határon innen és túlról érkezett egyházi és világi méltóságokat, elöljárókat, irodalmárokat, pedagógusokat és diákokat.
Szentbeszédet mondott Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. „Ady Endre az emberi lélek nyugtalanságával kereste a választ az emberiség nagy kérdéseire. Istenes verseiből kitűnik, hogy közel állt ahhoz, hogy megtalálja a választ, de nem volt elég kitartó és mindig visszatért a kételkedés árnyékába” – fogalmazott a római katolikus püspök. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is, aki Ady Endrét „perlekedő világi prófétának” és a „kemény és ítéletes szavak zseniális megfogalmazójának” nevezte. A prófétaság karikatúrája, a bibliai Jónás példáján keresztül az igehirdető arra hívta fel a figyelmet, hogy „az örömöt kisajátítani, önzőségben vagy önsajnálatban élni nem kedves cselekedet Isten előtt”.
Az istentiszteletet követően Ady szülőházának udvarán, a költő mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol elsőként Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: önös érdekeink helyett a nemzet érdekeit kell előtérbe helyezni. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta Ady Endre egy új és igazságosabb élet hírnöke volt, aki kritikai önszemléletre próbálta rávezetni a nemzet fiait. Ostorozó szavai 2011-ben is érvényesek, tette hozzá az anyaországi elöljáró. Szilágyi Mátyás főkonzul példamutatónak nevezte Ady Endre életművét és hazaszeretetét. „Nagy költőnk féltve óvta a Partiumot, Erdélyt, a kicsiny hazát a szétszakadástól, a nemzethaláltól, mintegy előre látva a magyarság nagy tragédiáját, Trianont” – hangzott el. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának üdvözlő szavait Nemes Csaba politikai főtanácsadó tolmácsolta. „Úgy kell szolgálni a nemzet ügyét, hogy nem várunk érte fizetséget, és áldozatokra is készek vagyunk. Csak azt a csatát veszíthetjük el, amelyben el sem indultunk” – állt az államtitkár Budapesten keltezett levelében.
Az ünnepi beszédek sorát L. Simon László költő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyitotta meg, aki erdélyi utazásainak élményét is felelevenítve a magyar-magyar és magyar-román megbékélés szükségszerűségét hangsúlyozta. Kifejtette: „közös dolgunk erdélyi magyaroknak, anyaországi magyaroknak, romániai románoknak, hogy együtt tegyünk azért, hogy a magyarok hazájuknak érezhessék továbbra is a saját szülőföldjüket. Hogy megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, hogy mindent megtehessenek azért, hogy azt a kultúrát és azt a nyelvet vihessék tovább, amelyet éppen Ady hagyott örökül számukra.” Véleménye szerint az Érmindszenten született költő a felelős politizálás megtestesítője, saját lelkiismeretünk szimbóluma. Szili Katalin, független országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Ady Endre egyszerre volt magyar és európai. Mindaz, amit költészete képvisel, arra emlékeztet bennünket, mai magyarokat, hogy alakítói lehetünk saját sorsunknak legyen szó a jólétünk megteremtéséről, vagy az autonómiatörekvésekről, hangoztatta a képviselőasszony.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején felelevenítette Ady születésének századik évfordulója alkalmából, az ébredező ellenállás évében, 1977-ben tartott zarándoklatot. Akkor a Szekuritáté ügynökeinek jelenlétében zajlott az ünnepség. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a tikosszolgálati dossziékban a mai napig megtalálhatóak a jelentések arról, hogy kik voltak jelen és mit mondtak. Visszaemlékezésében az EP-alelnök kitért a szabadulás esztendejében, 1990-ben szervezett első szabad zarándoklatra, majd felidézte a 2002-es évet is, amelyet a „kisiklatás évének” nevezett. Ekkor lopták el ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyertes pályázatát és hiúsították meg az érmindszenti kulturális központ és termálfürdő megvalósulását, mondta. Örömét fejezte ki, hogy 2011-re újra együtt, a politikai pártálláson felülemelkedve emlékezhetnek meg Ady Endréről.
Az érmindszenti Ady-központ szükségességét hangoztatva Tőkés László elmondta: „Nem tehetjük meg azt, hogy Ady Endrét az egekig felmagasztaljuk, míg Érmindszent lent marad a sárban. Kompromisszumokat lehet kötni, de megalkudnunk végzetes lehet.” A 320 milliós projekt meghiúsulása szerinte a hallgatásnak is köszönhető, hiszen nem volt aki szóljon ellene. „Van amikor nem szabad hallgatni. «Góg és Magóg fia», «a protestáló hit és küldetéses vétó» apostola hogyan is tűrhetné meg, hogy itt álljunk és ünnepeljük őt miközben az elhallgattatás gyászos koszorúit hordjuk szobrának talapzatára.” – hangzott el. Az ünneplés hitelét Tőkés László szerint csak az adja vissza, ha elég bátrak vagyunk a szólásra és a cselekvésre Érmindszent érdekében.
Beszéde utolsó részében az EP-alelnök azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépni a korrupció, az állam kifosztása és eladósítása ellen. Össze kell fogni, hiszen „éhes gyomorral és kifosztottan nem lehet magyarnak lenni."
Az Ady-költemények szavalásával és a költő megzenésített verseinek előadásával kísért ünnepség végén Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást, majd a résztvevők megkoszorúzták Ady Endre mellszobrát.
Nagyvárad, 2011. november 20.
Erdély.ma

Tőkés: a MOGYE-ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást is hibáztatja az EP-alelnök
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást és a hatalom elrománosítási politikáját okolja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem még nem létező önálló magyar tagozatáért Tőkés László. Az EP alelnökének közbenjárására az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja elé került az egyetemen kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzet. A strasbourgi ülés után Tőkés Lászlót a magyar tagozat esélyeiről kérdeztük.
– Miben látja a kisebbségi munkacsoport jelentőségét? Mennyiben segítheti ez az orvosi egyetem önálló magyar tagozatának ügyét?
– A frakcióközi csoportok nem képezik részét az Európai Parlament jogi hatállyal bíró testületének. Konzultatív jellegű munkát végeznek, és csak közvetve hatnak reá, valamint hatnak ki a döntéshozásra és a tematizálásra. Úgyhogy a maga helyén kell kezelni és a maga súlyán kell kezelni ezt a tanácskozást, amikor is az Intergroup frakcióközi csoport napirendjére került az erdélyi magyar egyetem ügye. Viszont mégis meg van az a súlya, hogy felmutatja ezt a témát itt Európa előtt, kisugárzása van az Intergroupnak a tagjai, a munkatársai, a meghívottjai révén, egyfajta korlátozott nyilvánosságot jelent az orvosi egyetem témájának felvetése itt Európában, és innen elindulhatnak további fonalak, kezdeményezések. Azon kell törnünk a fejünket, hogy mit cselekedjünk. Ezekről már vannak elképzeléseink, azonban még nem beszélnék róluk.
– Pozitívan látja az önálló magyar tagozat esélyét?
– Megfordítanám a kérdést. A magyar felsőoktatási politikát hogyan látom? Az az út, amelyre az RMDSZ rátért ’96 után, csak ide vezethetett: a Petőfi–Schiller fantomegyetem gyászos útja, a jogkövető politizálás helyett az engedménykövetelő politizálás, ez a helyzetteremtő politizálás helyett a helyzethez opportunitsa módon alkalmazkodó politizálás. Olyan pillanatai voltak a magyar életnek Erdélyben és a magyar politikának, amelyet tudva vagy tudattalanul elszalasztottunk, a kritikus pillanat volt az uralkodó politikai osztállyal való megalkuvás a Neptun-időkben, utána pedig a kormányra lépés vezetetett egy olyan tudathasadásos állapothoz, hogy ha kellene tüntetni a kormány ellen, akkor magunk ellen kellene tüntetni. Közben – pont, mint a Petőfi–Schiller ügyben – itt sem üt az asztalra az RMDSZ, hanem ünnepel példának okáért a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, radikális sikernek nevezi a magyar tagozat engedélyezését ott, ahol nem is volt román tagozat. Ez az út nem vezet sehova, ezzel a rossz alternatívával szemben vagyunk kénytelenek erőnkön felüli erőfeszítéseket tenni, de hát ott van a román hatalom, s azelőtt ott volt a Gyurcsány-féle hatalom, a totális európai ignorancia stb.
– Ön szerint a MOGYE ügyéért is egyértelműen az RMDSZ hibáztatható?
– Az egész RMDSZ-es felsőoktatás-politika. De nagy szerepe van a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a MOGYE kudarcában az oktató személyzetnek és a tanári karnak, végre most az orvosin úgy néz ki, hogy egy emberként kiállnak a magyar tagozat ügyében, de ez nem volt jellemző eddig a marosvásárhelyi tanszemélyzetre sem. Úgyhogy megoszlik a felelősség, de alapvetően az a politikai párt felelős ezért, amelyik kisajátította magának az egyetemi politikát. Mi megalakítottuk a Partiumi Keresztény Egyetemet, utána létrehoztuk egyházi alapon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Nem kértünk tanácsot az RMDSZ-től, bár egy ideig akadályoztak. Ha nem lépünk, akkor ma azok sem lennének.
– Október 6-án, az orvosis tüntetés helyett kis ünneplés történt, mert a tanügyminisztérium visszadobta a törvénytelen egyetemi chartát. Akkor még ígéretesnek látta a helyzetet?
– Én most is ígéretesnek látom az egyetem helyzetét, ebből az ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom. Csupán az eredmény mértékére vagyok kíváncsi, hogy tagozatot alapítunk, vagy végre létrehozzuk az átfogó, teljes jogú autonóm magyar felsőoktatást. Sajnos ez a törvény maga is diszkriminatív, sajnos, mi magunk annyira leszállítottuk a lécet, az RMDSZ annyira leszállította a lécet, hogy most már azért harcolunk, hogy a multikulturális egyetemek megnevezése által alkalmazott nyilvánvaló diszkriminációban helyet kapjunk. Ez olyan, mintha a dél-afrikai négerek örülnének az apartheid idején annak, hogy vannak buszok, amelyekre ők is felszállhatnak, miközben ők azért harcoltak, hogy minden buszra felszállhassanak. Mi magunk tesszük tönkre az esélyeinket, az ilyenfajta szűkkeblű engedménykereső politizálás által. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt egy eredeti erdélyi központú helyzetteremtő politizálásra törekszik, és megint megkíséreljük, hogy ebből a balkáni románosítási politikából valahogy kivergődjünk.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro