MÁÉRT: Orbán a sikerről
Történelmi sikernek nevezte Magyarország számára a kettős állampolgárság jogintézményének megalkotását Orbán Viktor csütörtökön, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) X. ülésének második napján. A miniszterelnök a budapesti tanácskozáson szólt arról is, hogy bár tombol az európai válság, Magyarországon – igaz, “vért verítékezve”, de – sikert siker követ. Kitért arra is: nem lehet eltűrni, hogy akár egy magyart is megfosszanak állampolgárságától.
A kormányfő szerint a kettős állampolgársággal – amellett, hogy megvalósult egy nemzetstratégiai cél – megszűnt a magyar nemzet Kárpát-medencén belüli közjogi diszkriminációja. A következő évek feladata pedig az lesz, hogy megpróbálják a kettős állampolgárságból fakadó lehetőségeket a gazdasági együttműködés területén is kialakítani – tette hozzá, majd úgy fogalmazott, hogy öntudat nélkül egy nemzeti közösség nem lehet sikeres, és nem érhet el gazdasági előnyöket sem.
Megjegyezte azt is, hogy bár a magyar népesség fogy, az állampolgárok száma nő, és hosszabb távon ugyan nem lehet a demográfiai problémákat közjogi eszközökkel orvosolni, “de egyelőre azt tudjuk mondani, hogy a népességfogyás ellenére 160 ezer környéki, az év végére reményeink szerint 200 ezres növekmény áll be a magyar állampolgárok számát tekintve”.
Az európai politikáról szólva Orbán Viktor úgy vélekedett, az Európai Unió a megalakulása óta minden valószínűség szerint a legnehezebb évét éli, a vita pedig arról szól, hogy mi is legyen az európai kontinens, azon belül az EU jövője. Szerinte nem egyszerűen arról van szó, hogy másfajta Európát akarnak a britek, a németek és a franciák, hanem arról, hogy szinte mindenki másfajta Európát szeretne, sokan pedig a konstrukció alapelemeit, “tartóoszlopait” is szeretnék áthelyezni. “Számos gyenge pontja van annak az építménynek, amelyben mindannyian élünk, hiszen a Kárpát-medencében élő magyarság tekintélyes része az EU-n belül él” – hívta fel a figyelmet.
A miniszterelnök szerint bár a kormányváltás óta továbbra is tombol az európai válság, a magyar kabinet – igaz, hogy “vért verítékezve”, “tégláról téglára, lépésről lépésre haladva”, de – újjáépíti az országot, és sikert siker követ. Ez akkor is így van, ha a mindennapi életszínvonalban még nagyon sok pozitív változásra van szükség ahhoz, hogy az emberek maguk is sikeresnek érezzék mindazt, ami történik Magyarországon – mondta, megerősítve egyebek mellett azt, hogy míg Európában szinte mindenhol nő az államadósság, addig Magyarországon folyamatosan csökken.
A Kárpát-medencei magyarság – folytatta – a következő években egy fokozatosan erősödő anyaországgal számolhat, amelynek gazdasági lehetőségei ugyan nem bővülnek úgy, mint 1998 és 2002 között, az első Orbán-kormány idején, “de kétségkívül bővülni fognak”, ezért nem a meghátrálás, nem a kivárás a helyes politika a következő időszakban. Nagy kérdésnek nevezte, hogy Európa mely országainak lesz elegendő közösségi ereje ahhoz, hogy a szükséges átalakításokat elvégezze, de szerinte Magyarországnak nincs mitől félnie a legutóbbi választáson létrejött “történelmi összefogás” miatt. Az átszervezés zajlik, a parlament előtt van egyebek mellett a közoktatási törvény – amely kimondja, hogy “hazafias nevelést várunk el az iskolákban” – és a felsőoktatási törvény javaslata is – jegyezte meg.
Kifejtette: a Kárpát-medence magyar politikai vezetőinek többletfeladata is van az átszervezés mellett – amely elől “nem bújhatnak el a töklevél alá” -, ez pedig abban áll, hogy erőt kell adni az embereknek, hogy ne a kivárásra, ne az elrejtőzésre játsszanak, hanem a mostani nehéz helyzetre is munkával, gyermekvállalással, otthonteremtéssel, összefogással reagáljanak.
A kormányfő kiállt amellett, hogy a magyar államnak aktívnak kell maradnia, akármilyen kritikák érik, továbbra is a saját nemzeti érdekeiből kell levezetnie a mindenkori lépéseit, saját magyar gazdasági modellt kell építenie, és folytatnia kell a másfél évvel ezelőtt elkezdett munkát.
A magyar államnak a Kárpát-medencében cselekvő államnak kell lennie, ki kell állnia a magyarokért, és “nem tűrhetjük el, hogy akár egyetlen magyart is megfosszanak az állampolgárságától abban az országban, ahol él”, és amely állampolgársággal rendelkezett – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki azt is mondta, hogy erősíteni kell a kapcsolatot a szomszédos államokban kormányon vagy ellenzékben lévő, de a közép-európai együttműködés jegyében “velünk együttműködni hajlandó és képes politikai erőkkel”.
Végül felhívta a figyelmet arra, hogy “rendkívül bonyolult” év következik, mert szinte “minden jelentős magyar közösség otthonában” – leszámítva az anyaországot – választások lesznek a következő évben, ami mindig óriási kihívás. A Máért résztvevőinek Orbán Viktor ezért bölcsességet, éleslátást és az együttműködés felé hajló politikai szándékot kívánt a következő nehéz esztendő feladatainak megoldásához. “Akármilyen bonyolult is a helyzet, bármelyik nemzetrészről is legyen szó, önök a cselekvő magyar államra és magyar kormányzatra a következő évben is számíthatnak” – zárta szavait a miniszterelnök.
erdon.ro

Konszenzus a Máérten
„Teljes nemzetpolitikai konszenzus van a magyarságot érintő minden fontos és sarkalatos kérdésben” – jelentette ki Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tegnapi zárónapján tartott sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök-helyettesnek némileg ellentmond, hogy az ülésen részt vevő RMDSZ-es politikusok kifogásolták a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásának azt a kritériumrendszerét, amelyet a magyar kormány terjesztett elő. Ennek ellenére a többi határon túli szervezethez hasonlóan a tervezetet az RMDSZ küldöttsége is megszavazta.
„Orbán Viktor miniszterelnök a plénum előtt ígéretet tett arra, hogy a támogatások megítélésekor nem lesznek részlehajlóak a magyar kormány illetékesei. Mi ezt elhittük neki” – tájékoztatta az ÚMSZ-t a találkozó után Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára szerint a magyar kormány által javasolt kritériumrendszer túlságosan megengedő és általános. „Olyasmiket pontoznak, hogy az adott intézmény milyen mértékben küzd az autonómiáért. Ennek megítélése szubjektív, a pontozás az elbírálótól függ” – magyarázta.
Az értekezlet zárónyilatkozatot fogadott el, amelyet minden résztvevő aláírt. A dokumentumban többi között rögzítik: egyetértenek abban, hogy a 2011. január 1. óta a magyar állampolgárság megszerzését célzó egyszerűsített honosítási eljárás új esélyt jelent a magyarság számára. Kitértek arra is, hogy elfogadhatatlannak tartják Szlovákiának az egyszerűsített honosítással szemben tanúsított, az európai normákat figyelmen kívül hagyó lépéseit, amelyek saját állampolgárai ellen irányulnak.
A dokumentum szerint a felek üdvözlik a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyarság Háza, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet létrehozását, és rögzítik, hogy a támogatáspolitika átalakításának részeként elfogadják a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásának kritériumrendszerét. Egyetértenek a kormány szándékával, hogy a támogatáspolitikában a normatív alapú, hosszú távra kiszámítható finanszírozást kívánja előtérbe helyezni a pályázati alapú, eseti támogatásokkal szemben.
Egyetértenek továbbá abban, hogy a nemzetpolitikai törekvések fontos céljának, a Kárpát-medencei magyar közösségek megmaradása legfőbb biztosítékának a különböző autonómiaformákat és önkormányzati modelleket tekintik.
Sajnálatukat és tiltakozásukat fejezik ki amiatt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem új egyetemi chartájának tervezete - az oktatási törvény előírásai ellenére - nem rendelkezik az önálló magyar nyelvű intézmények létrehozásáról. Reményüket fejezik ki továbbá, hogy Románia olyan területi-közigazgatási reformot hajt végre, amely nem érinti hátrányosan sem a tömbben, sem a kisebbségben élő magyar közösségeket. Üdvözlik a a csíkszeredai központú Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjának felgyorsulását.
A tanácskozáson elfogadták a 2020-ig szóló nemzetpolitikai stratégiát is. Amint az Kovács Péteről megtudtuk: a stratégia Kántor Zoltán temesvári szociológus, minisztériumi főtanácsadó tanulmányán alapul. „Alapos, jó munka, de csak elméleti keretet nyújt. Ehhez kell majd társítani meglelő közpolitikákat és cselekvési terveket” – értékelte az RMDSZ-főtikára.
A Máért ülését követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor szövetségi elnöke szintén üdvözölte az elfogadott nemzetpolitikai stratégiát, mint mondta, nagyon alapos dokumentumról van szó. A szavazati jogra térve kiemelte: kiterjesztése megfelel elvárásaiknak, szükség van rá. Arra kell figyelni, hogy „a különböző nemzetrészek között” erősödjön a bizalom, a szolidaritás – jelentette ki.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Összefogásra szólították fel az erdélyi magyar politikai pártokat
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbeszéléseket folytatott csütörtökön a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) részt vevő határon túli magyar szervezetek vezetőivel. Ezen a kormányfő összefogásra biztatta az erdélyi magyar politikai erőket a közelgő, jövő novemberi választások előtt.
Semjén Zsolt kormányfő-helyettes a megbeszélésekről elmondta: a miniszterelnök külön-külön találkozott az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke nyitottnak mutatkozott az együttműködésre és hasonlóan nyilatkozott Tőkés László, az EMNT elnöke is. Így minden remény megvan arra, hogy Erdélyben a magyar–magyar összefogás megvalósuljon, amit a magyar kormány „lelkesen támogat” – tette hozzá. Szembe kell ugyanis nézni azzal, ha az etnikai alapú erdélyi magyar politika nem tud hangsúlyosan megjelenni a bukaresti parlamentben, akkor fennáll annak a veszélye, hogy az erdélyi magyarság ideológiai alapon „integrálódik” a román pártokba – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve: ez a magyar érdekképviselet végét jelentené. A megbeszéléseken szó esett a támogatási formákról is.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő elmondta: Orbán Viktor és Tőkés László megerősítették nemzetpolitikai stratégiai szövetségüket. A közlés szerint a miniszterelnök azt mondta: nagyra értékeli azt a munkát, melyet Tőkés László a Kárpát-medencei magyar autonómiáért végzett és végez, egyben üdvözölte az EMNP romániai bejegyzését, és kifejezte meggyőződését, hogy ennek révén Erdélyben gyarapodtak a magyar összefogás erői.
Orbán Viktor és Tőkés László kiemelt fontosságúnak nevezték a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás ügyét, külön kitértek a magyarországi támogatásból működő erdélyi magánegyetemek megerősítésére.
A megbeszélésen Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke tolmácsolta az EMNP elnökségének egyetértését a választójog kiterjesztésével a határon túli magyarok számára, ugyanis szerinte az Országgyűlés közeljövőben várható döntésével Magyarország két évtizedes mulasztását pótolja.
A tárgyaló felek abban is megállapodtak, hogy a készülő magyar növekedési terv elkészítésekor a kormány figyelembe veszi és a lehető legnagyobb mértékben beleilleszti az erdélyi magyar közösség önálló gazdaságfejlesztési stratégiáját, a Mikó Imre Tervet.
A magyar kormány képviselői örömmel vették, hogy Berényi József, az MKP elnökeként koalíciót ajánlott a Híd-Mostnak. Ugyanakkor sajnálattal állapították meg, hogy ezt a Híd elutasította, és csak azt tartotta elképzelhetőnek: az MKP képviselői a listáján induljanak. Így a Felvidéken a választások előtt az összefogás valószínűleg elmarad – mondta Semjén Zsolt.
A Máérttal kapcsolatban Semjén Zsolt külön kiemelte, hogy Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője megígérte, hogy az MSZP kiáll a magyar érdekek és a magyar ügy mellett, különösen akkor, ha a környező országban a szocialista pártcsaládból származó erő kerül hatalomra, kormányzati pozícióba.
Szabadság (Kolozsvár)

Klebelsberg-nap Pécskán
Oktatási tükör
Jobb témát, mint az aradi és romániai magyar nyelvű közoktatás nem is lehetett volna választani” – mondta ma Király András oktatási államtitkár Pécskán a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület által hagyományosan, minden novemberben megrendezendő Klebelsberg-napon, amelyre sajnos idén is a vártnál kevesebben jöttek el, pedig a téma valóban érdekes és izgalmas volt. A gyér közönség láttán Nagy István egyesületi elnök is fanyalgott, aztán vigaszként megjegyezte, ennyi ember kíváncsi az előadókra, az aradi magyar közoktatás helyzetére.
Pedig a meghívásnak Király András mellett Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes és Juhász Béla, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója is eleget tett, válaszoltak bárki kérdésére, tájékoztattak az új tanügyi törvény végrehajtási tapasztalatairól, a problémákról.
„A törvény túllihegi az életpályát”
De vegyük sorba az eseményeket, elsőként az oktatási államtitkár beszélt, három részre tagolva mondandóját: diákok, pedagógusok, iskola-közösség.
– Én már tapasztalatból tudom, hogy ilyen rendezvényekre csak azok jönnek el, akiket érdekel a téma, akik pedig nincsenek jelen, azok remélem, tudják, mit kell tenni az oktatásban – jelentette ki, reagálva Nagy István bevezető szavaira, majd feltette a részben költői kérdést – quo vadis, magyar oktatás? – de csak azért részben, mert számos problémára igyekezett választ adni. Elmondta, az új oktatási törvény sajnos „lefékezte magát”, lefékezték, oktatási forradalom helyett a jó cikkelyek, a régi struktúrákat megtartva, inkább reformba csúsznak át, „nem lesz forradalmi változás”. Mindezek ellenére szerinte fontos, hogy a kisebbségek nyelvén, esetünkben magyarul folyó oktatás jobban fejlődhet.
Ami a diákokat illeti, Király András figyelmeztetett, hogy a magyar oktatást választó diákok számaránya kisebb, mint a romániai magyar lakosságé: az országban 3,18 millió gyerek része most a közoktatásnak, ebből 166 300 a magyar, vagyis mindössze 5,22 százalék, miközben a magyar lakosság azért még őrzi 6,5-7 százalékos arányát, s a gondokat tetézi a lakosság rohamos elöregedése. És még egy számsort ismertetett: Arad megyében 902 magyar gyerek jár román iskolába, s habár ez soknak tűnik, tudomása szerint Biharban vagy Szatmárban ez a mutató sokkal rosszabb.
– Most fő célunk az oktatási hálózat legalább szinten tartása, mert a törvény pénzügyi-gazdasági okok miatt egyre szűkíti az összevonásokkal az oktatást, és az elemi osztályaink 40-45 százaléka összevont, ezeket kötelességünk megtartani – magyarázta Király, hozzátéve, hogy a jogszabályok a felszámolás felé tolják az oktatást, mert a törvény nem ismeri azt a kifejezést, hogy összevont osztályok. De szólt arról is, milyen veszélyeket rejteget a magyar oktatás egyetlen, belvárosi iskolába való koncentrálása, a kerületi iskolák felszámolása, és példaként Kolozsvárt és a belvárosi Báthori iskolát hozta fel, ahol „már minden sarokban tanítanak”, Monostoron pedig egyetlen magyar tagozat maradt. „Saját magunk számoljuk fel a rendszert” – figyelmeztetett, jelezve, végre le kellene ülni tárgyalni, hogy mi a fenntarthatóság határa, és lépni kell „ha minőségi oktatást akarunk”.
„A pedagógusi pálya gyönyörű, de nincs megfizetve”, az oktatási törvény leírja a „pedagógusi életpályát”, de a dolog tartalmával bajok vannak, mert „a törvény túllihegi az életpályát” – mondta Király, aki szerint sajnos a törvény elcsúszott a pedagógusok képesítésének, mestervizsgájának megszerzése felé, hogy ezzel a papírral V–XII. között oktathat a tanár, de mindezt elbürokratizálták.
Rátérve a harmadik pillérre, az iskolára-közösségre, az államtitkár emlékeztetett, hogy 2012 szeptemberétől az önkormányzatok veszik át az iskolákat, költségvetést szabnak meg, ami szerinte megfelelő döntés, aggályai vannak, mert „nem élünk mindannyian a tömbmagyarságban”. Úgy vélte, fontos, hogy az iskolák vezetőségébe a legjobb pedagógusok kerüljenek, épüljön ki jó kapcsolat az iskola és a fenntartó, a polgármesteri hivatal között, ugyanakkor „meg kell találni a szülőket, akik ebben partnerek”.
„Képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése”
Az államtitkárhoz hasonlóan színvonalas lényegre törő, konkrétumokkal tűzdelt előadást tartott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő helyettes is, aki startból megjegyezte, a társadalom, a pedagógus társadalom telített, annyira túlbeszélték már az oktatási kérdéseket, hogy ez ma senkit nem érdekel igazából, majd hozzátette, nem hisz az adminisztratív reformok sikerében, mert a nemzetközi tapasztalat is ezt mutatja.
– Ami az oktatás sikeréhez vezethet, az egyedül a pedagógus „megreformálása”, a kérdés, hogy képes-e jól dolgozni. Lehet az iskola márványból, ha csapnivaló, amit odabenn művelnek, és befolyhat a víz a tanyasi iskolába, ha ott a tanító remekül dolgozik – mondta, majd kifejtette, hogy bűvös körbe szorultunk, mert „egy rosszul működő társadalom képtelen jó iskolát fenntartani, sőt, inkább a hibákat fejleszti tovább”, de azt is kijelentette, hogy „a szülőket sem szabad hibáztatni, mert őket is mi neveltük”.
Pellegrini szólt még a magyar oktatásról számokban, a létszámkérdésről, a pénzforrások csökkenéséről, és a fokozódó véleménykülönbségekről, amikor az aradi oktatással kapcsolatban túlsúlyba kerülnek a magánvélemények, de kevesen mondják ki, mit kellene tenni.
– Az oktatás az emberek alapvető joga, erre már külföldön rájöttek, nálunk még nem, pedig az iskola azért van, hogy a gyerek élhessen ezzel a jogával – mondta. – Egyelőre képtelenség az esélyegyenlőség megteremtése, mert most az oktatási rendszer minden gyereknek ugyanazt nyújtja, holott mindegyiknek színvonala, képessége szerint kellene oktatásban részesülnie, hogy meglegyen az esélyegyenlőség. A pedagógus társadalom képtelen így kezelni az esélyegyenlőség kérdését, mert nem erre képezték ki őket, hanem arra hogy homogén, amorf közegnek lássa a gyerekeket – mutatott rá egy másik érdekes kérdésre.
Pellegrini úgy vélte, nem lehet összmagyar aradi oktatási stratégiát kidolgozni, mert más a helyzet Kisiratoson, és más, például, Bélzerinden. A tennivalók sorában megemlítette, hogy tanítani kellene a szimultán oktatás (=párhuzamos osztályok) módszertanát, szükség van egy oktatási központra az aradi magyar pedagógusoknak, a pedagógus feladata pedig a tanulás tanítása, nem a tananyag tölcsérrel való betöltése, és térjen vissza az iskola a jellemnevelésre.
Fordítva a lovon 
A harmadik előadó, Juhász Béla sajnos nem osztotta meg véleményét, elképzelését az Arad megyei oktatásról, megelégedett azzal, hogy rövid reklámbeszédet tartott a Csikyről, felsorolva többek között a diákok, tantermek számát, osztályokat, beruházásokat, bejelentve, hogy céljuk a régi Római Katolikus Gimnázium tanári kara színvonalának elérése, sőt, annak túlhaladása.
A rendezvényen szót kért Bognár Levente, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke is, aki felelevenítette az ő régi iskoláját, tanárait, beszélt arról, hogy sajnos ma a társadalmat a pénz irányítja és nem az értékek, mennyire felhígultak az egyetemi diplomák, főként, amelyeket Aradon osztogatnak, majd kiemelte, mennyire fontos a Csiky az aradi magyarságnak, és milyen nagy szükség lenne a pedagógusok megbecsülésére.
A résztvevők számos kérdést vetettek fel, véleményt mondtak az elhangzottakról, az oktatás helyzetéről, a törvény végrehajtásáról. Lehoczky Attila, a Csiky tanára megkérdezte, lesz-e önálló magyar iskola Erdőhegyen, van-e beleszólása a tanfelügyelőségnek, ha egy önkormányzat majd be akar zárni egy iskolát, van-e elképzelése Juhász Bélának arról, miként lehetne emelni a Csikyben az oktatás színvonalát, mert ő az osztályától tudja, mely tantárgyakat oktatnak a gyerekeknek jól, és melyeket rosszul. Csepella János pécskai tanácsos felvetette, hogy milyen gyenge gyakorlati tudással érkeznek a gyerekek a szakosztályokból, Lovas Lóránd helyi tanácsos pedig az aradi egyetemek tragikomédiáját említette, és megkérdezte, miként lehetne kitessékelni az oktatásból a gyenge tanárokat, akik papírokkal takarózva foglalják el a helyet a jók elől.
A zárszót a házigazda Nagy István tartotta, ő a rugalmatlan közoktatásról beszélt, amely 15 évtől felfele sújtja a gyerekeket. „Nagyon régen Pécskán volt olyan osztály, ahol 17 szakmát oktattak, a gyerekek a tanműhelyben azt tanulták, amit szerettek, most viszont olyan fizikát kell oktatni, amely a reálosztályba járóknak is nehéz” – mutatott rá a szakoktatás egyik gondjára, megjegyezve, hogy más tantárgyakból is túl magasak a követelmények.
– Az oktatásban többé-kevésbé érintettek, beleértve a szülőket is, fordítva ülnek a lovon – jelentette ki.
Koszorúzás
A Klebelsberg-nap záróakkordjaként a meghívottak, résztvevők a magyar himnusz eléneklését követően megkoszorúzták Klebelsberg Kuno mellszobrát a templomkertben. Koszorút helyezett el Nagy István, Király András, Bognár Levente, Matekovits Mihály, Lehoczky Attila, Juhász Béla, Nagy Gizella, Kocsik Imre, Bölöni György, Csepella János.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatkozott Sepsiszentgyörgyön a Domokos Géza Egyesület
Domokos Géza íróról, művelődésszervezőről, az RMDSZ első elnökéről elnevezett civil szervezetet alapított fia, Domokos Péter a politikus barátainak, tisztelőinek támogatásával. Az egyesület a névadó szellemi hagyatékának megőrzésével, bemutatásával, a humanizmus, a különböző kultúrák közti párbeszéd értékének népszerűsítésével, tehetséges fiatalok felkarolásával, előadások, műhelyek szervezésével kíván foglalkozni. Domokos Géza szellemében a rugalmasság, nyitottság, empátia, társadalmi érzékenység elvei szerint kívánnak a közösség javára tenni – mondta el Domokos Péter november 25-én, pénteken, a Kovászna Megyei Tanács dísztermében szervezett bemutatkozó sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor megyei tanácselnök felolvasta Kelemen Hunor szövetségi elnök üzenetét a jelenlévő értelmiségieknek, újságíróknak, politikusoknak. Domokos Géza mindig hangsúlyozta a romániai magyarság intézményei létrehozásának, megtartásának és működtetésének fontosságát – idézte fel Kelemen. A róla elnevezett egyesület egy új intézménynek tekinthető, ennél méltóbban nem is lehetne őrizni Domokos Géza emlékét, „ehhez kívánok sok sikert és sok cselekedetet” – zárult az üzenet.
Egyed Péter író, filozófus, Domokos Géza barátja a Székelyföld folyóirat számára írt szellemi portréból olvasott fel részleteket. Felidézte, Domokos Géza „pályaképének elővonalait” egy végül soha el nem készült portréinterjú helyett írta. Domokos életében meghatározóak voltak a Székely Mikó Kollégiumban töltött évek, a kolozsvári egyetemi évek, valamint a moszkvai tanulás időszaka. Az 1965-ben „majdnem-Nobel-díjas” Pausztovszkij volt rá nagy hatással. A Maxim Gorkij Irodalmi Intézetben mai megnevezéssel „kreatív írást” tanultak, modellül legtöbbször Csehov írásai szolgáltak. Itt, a szovjet metropoliszban, ahol színházba és koncertre lehetett járni, mélyítette el az erdélyi fiatalember a minőség iránti érzékét, innen ered kiadói irodalompolitikájának magva. 1989-ben már kész politikus volt, aki kilépett a művelődéspolitika mezejéről. A kilencvenes évek közepétől, visszavonulása után megírt könyvei nélkülözhetetlenek a romániai magyar társadalomban zajló folyamatok megértéséhez – méltatta Domokost Egyed Péter. 
Lakatos Mihály író, a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója a Domokos Géza vezette Kriterion könyvkiadó felbecsülhetetlen művelődéspolitikai jelentőségét méltatta.
A kiadó könyvei csemegék voltak a könyvre éhes fiataloknak, és létfontosságú szellemi táplálékot jelentettek, a mentális egészség megőrzésének voltak garanciái. A Kriterion világítótorony volt a sötét évtizedekben, Domokos Gézának és kiváló szerkesztőinek köszönhetően, és ez a szellemi hagyaték mindig vállalható – szögezte le Lakatos. A Kriterionnal a világirodalom friss levegője áramlott be a Kárpát-medencébe, a magyarországiak számára is mértékadó kiadó volt. 
Dávid Gyula irodalomtörténész beszédét László Károly színművész tolmácsolta. Dávid felidézte, politikai elítéltként 1968-ban került szerkesztőként a Kriterionhoz, amelynek igazgatója, az ő egykori kolozsvári szobatársa, olyan ember volt, hogy ha valamit ő nem tudott elintézni, azt nem is lehetett. A moszkvai tanulmányai során szerzett, az uralkodó ideológia műveinek, érvrendszerének ismeretei, hatalmas műveltsége, határozott személyisége olyan tárgyalópartnerré tették, akinek érvei előtt gyakran kénytelen volt meghátrálni a hatalom. Sokat is tanakodtak a pártszolgák és személyes ellenségei, vajon ki állhat mögötte, hogy ennyire nyíltan mer néha szembeszegülni vagy kritikát megfogalmazni egy-egy felülről jövő utasítással szemben.
Domokost kiváló román írok védőhálója óvta – idézte fel Dávid Gyula Az igazgató emberközelből című írása -, sajnos a 80-as években egyre vékonyult ez a háló, és 1989 után teljesen megváltozott minden; néha pont régi bajtársaival kerül szemben immár a kisebbségi politikus perspektívájából. (tudósítónktól)
Transindex

A miniszter előtt tett állampolgársági esküt a huszáregylet
Ki harsogó, ki könnyektől fátyolos hangon, de mindannyian a nemzetre, összetartozásra mondtak igent. A szentegyházi Hagyományőrző Huszáregylet tagjai és családjaik, összesen 97-en, Csíkszeredában tették le a magyar állampolgársági esküt Magyarország honvédelmi minisztere, dr. Hende Csaba előtt. Majd Szentegyházán adtak hálát, hogy a „Csaba királyfi által kijelölt csillagösvényt megtalálták”. Magyar és Székely Himnusz hangjai pecsételték meg a történelmi pillanatot.
Kilencvenhét huszár vált hivatalosan is a magyar nemzet tagjává.
Álom-e vagy valóság, ami a szemünk előtt történik? – kérdezte a hálaadó szentmisén a Szent András plébániatemplomban Portik-Bakai Sándor plébános. Amihez jogunk van, kötelességünk védeni, óvni – mondta. A „születésnap” történelmi pillanat: „Elindult az élet szellemi örökségükben. Ne papírokat lássanak benne, hanem lelki elkötelezettséget! 1100 éve élünk, jelen vagyunk, élünk. Ha a helyes erkölcs útján járunk, Isten megajándékoz a jövendővel”. Elekes Gellért huszár megvallotta: amikor nyolc évvel ezelőtt a templomtéren elszavalta a Magyar vagyok című verset, nem álmodta, hogy magyar állampolgárként újra elmondhatja. „Viselje egészséggel Istenért és hazáért” jókívánság kíséretében nyújtotta át a huszárcsákót Mihály József huszárkapitány dr. Hende Csaba miniszternek és dr. Zsigmond Barna Pál főkonzulnak, akiket dísztagjává fogadott az állampolgársági eskü napjától a huszáregylet. Dr. Zsigmond Barna Pál, dr. Hende Csaba és Szőcs Géza is felvonult a huszárokkal „Átmegyek a Királyhágón, elveszett a huszárcsákóm” – a nóta szövegét idézte a honvédelmi miniszter. Majd rögtön hozzátette: „Megtaláltam!” A „bajtársaknak” az oltár mellett ígéretet tett, hogy igyekszik méltó lenni viseléséhez. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul a legnagyobb forgalmú magyar külképviseletet vezetője számára örök emlék marad e pillanat.
91 év után történelmi siker – a szülőföldön
„A magyar huszár követendő és utánzandó példa, a katonák között a legelső” – mondta ünnepi beszédében a honvédelmi miniszter a Gábor Áron Művelődési Házban, hozzátéve, hatalmas tisztesség számára a hagyományőrzők tiszteletbeli tagjának lennie.
Hende Csaba a huszáregylet kapitányának és helyettesének hadtörténeti jelentőségű könyvet, a huszáregylet tagjainak pedig egy-egy, Magyarország címerét ábrázoló kitűzőt ajándékozott. Széchenyi gondolatával buzdított: „Egynek minden nehéz, soknak semmi se lehetetlen”. Majd egy szívvel hangzott fel a huszárok „Föl, föl vitézek a csatára” toborzója.
Szőcs Géza kulturális államtitkár elmondása szerint, ha találkozna Csaba királyfival, elmondaná neki Mohácsot, Nagymajtényt, a világháborúkat, és azt is, milyen hősiesen példásan kitartottak a székelyek a gyepük környékén. És hogy őt várják vissza. De azt is felidézné, ami ezen a napon a konzulátuson történt. Ha Gábor Áronnal találkozna, akinek nevét a művelődési hajlék viseli, neki is azt mondaná: Megérte!
„Nem volt hiábavaló nagyapáink könnye! – mondta Burus Mária Ella, a település polgármestere. – Valóság az írói gondolat: „hátatok mögött félmillió székely áll”. És e fényes adventi vasárnap után „könnyebben tudjuk vinni, amit a sors ránk hagyott”.
És mert üres gyomorral nehéz lóra vagy szekérre ülni – a huszárok megvendégelték a honfitársakat.
Ünnepnap a közösség számára is
A nagyszámú helybeli templomos közösséggel ünnepelt dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Szőcs Géza kulturális államtitkár Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, dr. Zsigmond Barna Pál a Magyar Köztársaság Csíkszeredai főkonzulja valamint dr. Ugron Gáspár, a Rákóczi Szövetség elnöke, a szentegyházi huszárbandérium tisztje. A szentmisén közreműködött a Canticum Novum kórus, Tamás István kántor vezényletével, az ünnepi műsorban fellépett a helybeli Hüpürcsös néptáncegyüttes.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Székelyföld infrastrukturális fejlesztése 
„Az elmúlt években Székelyföldön jelentős előrelépések történtek, ami a közlekedési infrastruktúrát illeti. A megyei és a helyi önkormányzatok számtalan kormányprogram és pályázat révén nem csak az úthálózat javítására és felújítására szereztek támogatást, hanem a víz-, csatornahálózatok kiépítésén és a gázellátás terén is hatalmas fejlődés történt a térségben” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke november 26-án, szombaton Székelykeresztúron, ahol részt vett a város egyik legfontosabb közlekedési csomópontjának átadásán. A székelyföldi kisvárosban a majdnem egy kilométer hosszúságú, összekötő út megépülése a megyei és a helyi önkormányzat közös erőfeszítésének köszönhető.
A szövetségi elnök elmondta, az elmúlt 20 év egyik legjelentősebb infrastrukturális beruházása Székelyföldön a 12-es számú országút teljes felújítása. A Kovászna megyei Kököstől induló országút 220 kilométer hosszúságú, átszeli a Székelyföldet, és Szászrégennél ér véget. A beruházás értéke meghaladja a 200 millió eurót és a legjelentősebb fejlesztés a térségben.
„Az elmúlt évek székelyföldi hétköznapjai nem voltak eseménytelenek. A szemünk láttára, napról napra épül ki a székelyföldi autonómiát megalapozó jogi-gazdasági rendszer a helyi és megyei önkormányzatok, valamint a Bukarestben dolgozó RMDSZ-es tisztségviselők közreműködésével. Az elmúlt években a kórházak és a tanintézmények is helyi irányítás alá kerültek, napról napra fejlődik a székelyföldi infrastruktúra, az élen járunk kultúránk, hagyományaink ápolásában, megújulnak iskoláink, kultúrházaink, felújítjuk templomainkat, műemlék épületeinket, támogatjuk a gazdák önszerveződését, a székely termékek pedig egyre népszerűbbek és egyre nagyobb piacuk van országhatárokon belül és kívül. A gazdasági statisztikákból azonban az látszik, hogy Székelyföld olyan térsége Romániának, amely keresi a boldogulását, amely nem hagyja el magát” – sorolta az elmúlt évek megvalósításait Kelemen Hunor.
Kelemen Hunor hozzátette, az RMDSZ-nek az önkormányzatokban van a legnagyobb ereje, mint mondta, „az önkormányzatiság elvének érvényesítését az RMDSZ már a ’90-es évek elejétől kezdődően felvállalta, ez máig a szövetség prioritása. Ennek eredményeként az elmúlt 21 évben a székelyföldi önkormányzatok megerősödtek és megőrizték a többséget”.
Népújság (Marosvásárhely)

Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Az elmúlt évtizedekben önt olyan ifjúsági lelkészként ismerték meg, aki sokat foglalkozott a fiatalok lelki gondozásával, jól ismeri sajátos gondjaikat, bajaikat. Mikor kezdődött ez a bensőséges kapcsolat a fiatalokkal? – Gyergyószentmiklóson káplánként több ifjúsági csoportot szerveztünk: annak idején több százan jártak ezekre a csoportos ifjúsági találkozókra a városból illetve a környező falvakból. A házaknál kis csoportokat, úgynevezett biblia-köröket hoztunk létre. Minden vakációban lelkigyakorlatos táborokat szerveztünk, a Pásztorjátékot rendszeresen előadtuk különböző helyszíneken, még vendéglőben is a Gyilkos-tónál. A Mikulás-ünnepségekre több mint ezer gyerek jött el. Amikor a kommunista hatalom minden lehetséges módon megpróbálta korlátozni a vallásgyakorlást, az ilyen aktív egyházi élet, a gyerekek, fiatalok széles körű bevonása a hitéletbe főbenjáró bűnnek számított. – Egyházi szinten volt-e valamilyen előírás arra nézve, hogy meddig lehet feszegetni a hivatalos keretet? Melyek azok a foglalkozások, amelyek úgymond szemet szúrtak a hatalomnak? – Ilyen előírás vagy tiltás hivatalosan nem létezett. Minket arra szenteltek fel, hogy az igét hirdessük, és ez semmilyen előírás szerint nem szorulhatott csak a templom falai közé. Ha valaki erre hivatkozik, példaként a temetéseket említhettem volna, hiszen az is a templom falain kívül történik. – A szekuritáté nyilván nem így gondolta...
– A kis csoportos foglalkozásoknak nagy híre kelt a Gyergyói-medencében, sokan beszéltek róla, és nagyon sokan be is kapcsolódtak. A szekuritáté azonban hamar lecsapott: sorra bevitte, beidézte a csoportok tagjait. Az embereket egyenként, külön-külön hallgatta ki. Akkor tapasztaltam meg a hívek és a közöttem levő szolidaritást: mielőtt bárki bement volna a szekuritátéra, előbb bejött hozzám a plébániára, majd kihallgatás után visszatértek, és mindent elmeséltek. Mindeniküket bátorítottam, lelkesítettem. Elmondtam, hogy Jézus Krisztus is szenvedett. Arra biztattam őket, hogy mindenért rám kenjék a felelősséget, hiszen lelkészként én voltam a szervező, a kis csoportok irányítója, nekik így bántódásuk nem eshet. – Önt akkor még nem hívták be?
– Erre később került sor, előbb a kis csoportok tagjait térképezték fel házról házra. A szekuritáté, persze, hamar rájött, hogy tőlem mennek és hozzám jönnek vissza a hívek. Az egyik szentmiklósi embert, amikor éppen tőlem lépett ki, bevitték újabb kihallgatásra, hátha sikerül valami rám terhelő vallomást kiszedni belőle. Az atyafi csak azt mondta, amit tőlem hallott: Jézus is szenvedett, így ő szenved a hitéért. A szekuritátés tisztek tépték a hajukat, hogy ti nem Jézusért, hanem a saját hülyeségeitekért szenvedtek. Végül is nem volt, mit tegyenek, mindenkit elengedtek, hiszen a kommunista időkbeli törvények alapján sem lehetett tiltani a Biblia-olvasást, a keresztény hitet. – A dossziéjában mindez részletesen megjelenik?
– Hihetetlenül sok anyag gyűlt össze ezekről a gyergyói kihallgatásokról. Mindenkit meg akartak félemlíteni, azonban különösebb bántódása senkinek nem esett. Nem volt mibe belekapaszkodniuk, hiszen semmilyen törvénytelen cselekedetet nem követtünk el. Én már rutinosan mozogtam a kihallgatásokon: tudtam, hogy a szekuritáté nincs mivel megfogjon, nincs mivel zsaroljon. Legfeljebb elhelyeztethet más településre, ahogy ez később meg is történt. – Az ankétok során volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy többé szabad emberként nem távozhat? – Ezek az ankétok az évek során sokasodtak, de a gyakran estébe nyúló, többórás „együttlét” után mindig kiengedtek. Éreztem, persze, hogy keresik azt a kiskaput, amivel hatékonyabban lecsaphatnak rám. Így találták ki azt a mesét, hogy írjam le, miszerint ezek után be fogom tartani az ország törvényeit. Erre többször is kényszeríteni próbáltak, de mindannyiszor azzal utasítottam el, hogy ilyesmit nem írok le, mert az ország törvényeit eddig is betartottam. Éreztem, hogy itt a csali: amennyiben ezt leírom, rögtön azt mondhatják, hogy eddig bűnt követtem el, tehát felelősségre vonhatnak, akár le is tartóztathatnak. A gyergyószentmiklósi szekuritáté egy idő után megunta a meddő, semmi sikert nem hozó munkát. Így kerültem Brassóba. – Az új plébánia ajtaján mikor kopogott a titkosszolgálat? – Egy év telt el: addig, gondolom, figyeltek, követték a tevékenységemet. Nem hiszem, hogy nagy meglepetést okoztam nekik, mert Brassóban ugyanazt folytattam, amit Gyergyószentmiklóson abbahagytam. Épp beteg voltam, magas lázzal feküdtem, amikor egy este a szekuritátés tiszt bejött a plébánoshoz egy listát tartalmazó ívvel: egy csomó kérdésre várták a választ. Mondtam a plébánosnak, hogy én ezekre a kérdésekre nem válaszolhatok, erre ő sarkon fordult, és otthagyott. A szekuritáté névsort várt tőlem azokról az egyetemistákról, akik hozzánk járnak a gyülekezetbe. Arra is kíváncsiak voltak, hogy mi hangzik el a hittanórákon, miből készülök a találkozókra. Olyan kérdések voltak ezek, amelyekre lelkész világi hatalomnak nem válaszolhatott. A szekuritátét azonban megkerülni nem lehetett. Akkora nyomás volt rajtam, hogy már nehezen tudtam idegileg elviselni. A szekustisztek a kihallgatáson azzal fenyegettek meg, hogyha még egy hittanórát tartok, kirúgnak. Azt mondták, a püspöktől hozzak írásos papírt arról, hogy én végezhetek ilyen tevékenységet. Hosszas vívódás után egy éjszaka úgy döntöttem, hogy elutazok Gyulafehérvárra. – Abban reménykedett, hogy felettesei kiállnak ön mellett? – Akkora nyomás nehezedett rám, hogy feletteseimmel kellett megosztanom lelki vívódásaimat, hiszen egyedül képtelen voltam szabadulni a szekuritáté karmaiból. Szörnyű állapot volt. Mindenhol ott voltak, mindig lecsaptak ránk, és minden eszközzel megpróbálták életünket ellehetetleníteni. Nem voltak, persze, illúzióim, mégis abban reménykedtem, hogy az egyházi vezetésnek van némi hatalma. Előbb Erős kanonokkal beszéltem, aki azzal biztatott, hogy a püspöktől megkapom ezt az írást. A püspök viszont nem adott ilyen írást: kérésem hallatán hallgatott egy nagyot... Az lepett meg legjobban, hogy a püspököm meglepődött a történetemen. Azt kérdezte: „mit mondjak magának?” Azzal próbálta mentegetni a helyzetet, hogy nem az én dolgom összeszedni az ifjúságot, hanem kövessem a híveket, melyik hova költözik. Miközben Brassóban az egyetemistákat próbáltam összefogni, püspököm azt javasolta, ne foglalkozzak ezzel, mert a hitoktatás csak tizedikes korig kötelező. Akkor láttam, hogy mi külön malomban őrölünk... – Gyulafehérvári látogatása után kiszolgáltatottabbá vált? – Nehéz időszak volt az: a szekuritátés kihallgatások egyre gyakoribbá váltak, én meg továbbra is foglalkoztam a fiatalokkal. Az ankétok durvábbak lettek: nem vertek ugyan, de egész közel, az arcomba kiabáltak, és állandóan börtönnel fenyegettek. Minden kihallgatás előtt órákig várakoztattak: ilyenkor elővettem a rózsafüzért, amitől végtelen düh lett úrrá a kihallgatótiszteken. A brassói meghurcoltatásom hatalmas fejezete a dossziénak. Vannak olyan részletek is, amire még nem találtam rá, tehát a dossziémnak vannak homályos foltjai. – Brassó után jött Csíksomlyó... – Csíksomlyó a szekuritátés kihallgatások szempontjából annyi újdonságot hozott, hogy itt többször is megfenyegettek halállal. Kimondták, hogyha nem hagyom abba foglalkozásaimat, megölnek. Ennek igazi súlyával 1989-ben szembesültem. Az egyik aktív szekus édesanyja meghalt, és a temetés végett fia be kellett térjen a plébániára. Amikor kifele ment, a folyóson fülembe súgta, hogy vigyázzak, mert a szekuritáté likvidálni akar. Ezzel a szekussal a rendszerváltás után összejött egy találkozó. Őszinte volt, és sokat beszélt munkájáról. Lehallgatótisztként működött a csíkszeredai szekuritátén, mindent tudott az akkori titkosszolgálatról. Ő mondta el, hogy akinek bármilyen tisztsége volt az egyházban, beszervezett pap lehetett... Nem csak főpapjaink voltak besúgók, kollaboránsok, hanem a kisebb beosztásban levő vezetőket is kézben tartotta a rendszer. – Nyilván addig is voltak sejtései, mégis mennyire döbbentette meg egy ilyen kijelentés? – Tudtam, hogy vannak kivételek, és itt elsősorban Márton Áronra gondolok. A saját tapasztalataim azonban arról győztek meg, hogy nem lehetnek illúzióim. Az egykori szekustiszt hosszan sorolta a neveket. Minden részletet tudott. Látszott, hogy jártas a témában. Ezek az emberek jórészt már nem élnek, ezért nem mondanék neveket. Tőle tudtam meg azt is, hogy forgatókönyv készült meggyilkolásomra. A „kivitelezés” egyetlen akadálya a rendszerváltás lett... Mindent, amit tudott, később elmondott egy általam felkért szakembernek is, hogy megőrizhessük dokumentációként. – Nehezen szánta rá magát szekuritátés dossziéjának kikérésére? – Ehhez az igazi löketet egy érdekes történet adta. Egy közbirtokossági csoport Kárpátaljára látogatott, majd hazafele tartva megálltak Máramarosszigeten, és meglátogatták a börtönmúzeumot. Egyikük felkiáltott, amikor egy dokumentumon ráakadt a nevemre. Lefényképezték, és hazahozták nekem. Ez szekuritátés szempontból érdekessé tette a múltamat, hiszen Máramarosszigeten nem jártam, a börtönben végképp nem, így érdekelni kezdett a történet. Öt éven keresztül kértem a dossziéimat, és mindig azt válaszolták, hogy nincs. Végül lett hatszáz valamennyi oldal, amihez három évvel ezelőtt jutottam hozzá. Egy szakember később megmagyarázta a máramarosszigeti rejtélyt: a dokumentumot én követtem volna élőben, azaz a dossziém hamarabb a börtönbe ért, mint én. – A dossziéban mit talált? Nagyjából azt, amire számított, vagy voltak meglepetések is? – Meglepett, hogy szinte minden telefonbeszélgetésem le volt hallgatva. Abszolút mindent tudtak rólam: mikor, kivel és hol találkozom, és mit beszélünk. Összesen 32 besúgó jelentett rólam, ennyit tudtam összeszámolni. Ezek mind fedőnév alatt jelennek meg: eddig ötről tudom biztosan, hogy a fedőnév kit takar. Kértem ugyan a beazonosítást, de csak két személyről adták meg. Egyértelmű, hogy a besúgók között vannak papok is. – Ennyi zaklatás után, a rendszerváltást követő években, gondolom, azt szerette volna, ha egyházában is elkezdődik az átvilágítás. Beszélt-e erről paptársaival? – Az első években többet beszéltünk róla, egy idő után azonban gyakran azt hallottam, hogy nem fontos a múlt, azt le kell zárni, nem kell bolygatni. Mindemellett vannak olyan római-katolikus lelkészek, akik nem sajnálva időt és fáradtságot Bukarestben kikérték saját dossziéjukat. Persze, nehéz a saját dosszié alapján megtudni a teljes valóságot, ehhez szélesebb körű átvilágításra lenne szükség. A saját tapasztalatomból kiindulva nem tudom, hogy a harminc valahány besúgó közül – akik rólam jelentettek – hány volt paptársam, gyülekezeti tag, ismerős vagy éppen rokon. Ezekről csak sejtéseim vannak. – Ehhez szükséges a szervezett átvilágítás, ami sok mindent tisztába tehetne... – Erre a fajta átvilágításra lenne igazából szükség. Az egyháztörténet szempontjából sem mellékesek azok a legújabb információk, mely szerint a szekuritáté összefogott az egyházzal, hogy Jakab püspöknek ne legyen magyar utóda: Ioan Robut szerették volna kinevezni a romániai magyar és román római katolikus egyház élére. Ma még nem tudom bizonyítani, de erős a gyanúm afelől, hogy a mai egyházi vezetésünk is érintett: az egyházi szekuritátés múlt mérhetetlen terhét a vállukon cipelik, anélkül, hogy letennék, megszabadulnának tőle. Az egyházi átvilágításhoz elsősorban bátorság kell, és ez a bátorság ma nincs meg egyházi vezetésünkben. Ez az állapot senkinek nem jó. – A rendszerváltás után ön némileg kegyvesztett pap lett az egyházi vezetés szemében. Ez vajon az ön múltjával és az ön által szorgalmazott egyházi átvilágítással hozható szoros összefüggésbe? –1989 előtti tevékenységem, az állandó üldöztetés azok szemében szálka, akik nem merik vállalni a múlttal való szembenézést. Aki a régi rendszerben hajlandó volt az elnyomó államhatalommal kötött, elvtelen kompromisszumokra, aki beállt a besúgók sorába, és kiszolgálta, elárulta saját egyházát és saját híveit, az tapasztalatom szerint az e világi hatalmat szolgálja napjainkban is. A fogva tartott emberek minden korban lojálisak tudnak lenni fogva tartóikhoz. Az égiek biztosan nem méltatják ezt a magatartást. Erős a gyanúm, hogy akik az átvilágítás ellen tiltakoznak, azok többsége érintett. – A római katolikus egyházbeli intézményes átvilágítás elmaradása mögött vajon nem az áll, hogy a vatikáni egyházi vezetés ezt a folyamatot nem tartja szerencsésnek? – Az egyházaknak minden országban megvan a maguk joga ahhoz, hogy az átvilágítást felvállalják és levezényeljék. A baj mégis az, hogy sok esetben a szálak egész Rómáig nyúlnak. Ma már tudjuk, hogy a kelet-európai ügyeket rendező Cazaroli államtitkár Rómában a KGB beépített embere volt, aki úgy tűnik, tudott II. János Pál pápa meggyilkolási kísérletéről is, és ezt mégsem jelentette. A feltárt titkosszolgálati adatok alapján ma már az is világos, hogy a pápa utáni második ember hogyan került a KGB markába. II. János Pálnak erről később sejtései voltak, és szabadulni szeretett volna tőle, de ez nem sikerült. – Ön kilépett a papi kötelékből. Ezt miért tette? – Családot vállaltam, ez volt a kilépés fő oka. Természetemből fakadóan én a határokat mindig feszegettem. Úgy szolgáltam Istent és az embereket, hogy a lelkembe néztem. Úgy tűnik, ezek sem régen, sem ma nem feleltek meg az előírásoknak. Maga az érsek is olyan butaságokat terjesztett rólam, hogy táltos papnak hirdetem magam, aki táltos szertartásokat végez. – Tele van a katolikus egyház mendemondákkal, hogy a lelkészeknek élettársuk, sőt feleségük van. Ez mennyire befolyásolja az embereknek az egyházba vetett bizalmát? – Az érsek valamint más egyházi vezetők is tudják, hogy a római katolikus lelkészek jelentős részének családja van. Sokan közülünk gyerekeket vállalnak. Ez olyan zsarolási lehetőség lehet, amit a hatalmasok kihasználhatnak egy-egy lelkész ellen. A cölibátus csak papíron van! Ez az egyház nagy hazugsága, ami Isten-, természet- és nemzetellenes. Ezt rendezni kell! Számunkra a protestáns egyházak lelkészeinek gyerekvállalása, gyerekszeretete irányadó kéne legyen. A római katolikus egyházban mutatkozó hatalmas paphiány ezzel függ össze. Erről sokat beszélnek a lelkészek az egyházban, de felsőszintű döntés még nem született. (A Gergely Istvánnal készített interjú második, befejező része)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Válasz a Partium Alapítványnak
A Partium Alapítvány Elnökségének Léda-házzal kapcsolatos közleménye a „tolvaj kiált tolvajt” tipikus esete – áll Tőkés László EP-alelnök sajtóirodájának közleményében.
Túl azon, hogy a Partium Alapítvány vezetősége által űzött „gyakorlatról” – az alapítvány vezetősége kis helycserével ugyanaz, mint a Mecénás Alapítványé – az Érmindszentről ellopott „Ady Endre Kulturális Központ” fedőnevű, torzóvá épített bálterem állít ki bizonylatot, a Léda-ház megszerzése közüli botrányt talán nem véletlenül vizsgálja a korrupcióellenes küzdelem érdekében létrehozott Országos Feddhetetlenségi Ügynökség(ANI).
Nézzük a tényeket: Nagyvárad Önkormányzata Diósyné Brüll Adél lakóházát, a Léda-házat 2005. december 30-án (!) meghirdeti egy bukaresti napilapban (!!!) úgy, hogy az gyakorlatilag még nem került vissza az önkormányzat tulajdonába.
Az eldugott, évvégi hirdetményt követően a 2006 januárjában tartott versenytárgyalásra két ajánlattevő jelentkezik csupán: egy ifjúsági szervezet, illetve a Partium Alapítvány. És – minő meglepetés! – a Partium Alapítvány teszi a „magasabb” ajánlatot, így a Fő utca 59. szám alatt található ingatlan tíz évre havi 150 lejért az akkor Lakatos Péter elnökölte Partium Alapítvány birtokába jut. A városháza részéről Biró Rozália alpolgármester írja alá a szerződést, aki tiszta véletlenül a Partium Alapítvány vezetőtanácsának is tagja. Akárhonnan nézzük, ez bizony átjátszás a javából, vagy ha úgy tetszik: mutyizás.
Megjegyeznénk, a 2006. február 14-én aláírt szerződésben több helyen (például 5. cikkely e pontjában) vállalt a nyertes fél kötelezettséget az ingatlan megjavítására és fenntartására – aki sokat markol, keveset fog.
Az ingatlan sorsa a továbbiakban mindannyiunk előtt ismeretes: Nagyvárad önkormányzata csak 2008-ban különített el pénzt a főjavításokra, amelyeket 2011-ben sikerült befejezni.
Talán jobb lenne, ha a „Piros-tó utcai” nyelvújítók inkább békén hagynák az Ady-kultuszt. Amihez csak hozzányúlnak, félresikerül, és egész biharországi magyarságunk szégyenére kudarccal végződik. „Perc-emberkék” kezébe nem illik a vakolókanál, mert „építésre kész köveinkből” nem tudnak „nagyot s szépet, emberit s magyart” végezni.
Valami hibázik. Talán az emberi. Talán a magyar.
erdon.ma

Egy jó kapcsolat jelei ezek
A magyar nemzet összetartozásának bizonysága a magyar állampolgársági eskütétel, illetve annak a jele, hogy kiválóak a román–magyar kapcsolatok – jelentette ki Erdélyben Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter.
A tárcavezető székelyföldi magánlátogatáson vett részt, amely alkalomból mintegy száz székelyföldi hagyományőrző huszár és hozzátartozóik letették a magyar állampolgársági esküt. 
A tárcavezető vasárnap az MTI-nek telefonon elmondta: az ünnepélyes eseményen kifejtette, hogy az állampolgársági eskü a magyar nemzet összetartozásának a bizonysága, de jelzi azt is, hogy kiválóak a román–magyar kapcsolatok. Hozzátette: helyesen felismert közös érdekeken alapszik Románia és Magyarország stratégiai szövetsége. 
Az állampolgári esküt a Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület tagjai és hozzátartozóik tették le, akik vasárnap a Székelyudvarhely melletti településen ünnepséget is szerveztek. Ezen Hende Csabán kívül részt vett Szőcs Géza kulturális államtitkár is.
Korábban az MNO beszámolt róla, Németh Zsolt szerint kemény év következik Magyarország számára a szomszédsági kapcsolatait tekintve, hiszen valamennyi szomszédos országban az elkövetkező egy évben választásokat tartanak. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára erről a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának adott, élőben közvetített interjúban beszélt
Bízom benne, hogy jól sikerül venni ezt az akadályt, és a Kárpát-medencei magyarság politikai képviselete megerősödve fog kikerülni ebből a megmérettetésből.
MNO

Az RMDSZ megoldást keres a „Tőkés-problémára"
Megtört a jég: magasszintű egyeztetés keretében ült egy asztalhoz a Fidesz és az RMDSZ. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elé állított új kihívást a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Néppárt jelenti, s a szembenállást új szereplő színesíti: a Magyar Szocialista Párt, mely ringbe kíván szállni a határon túli magyarok szavazataiért. Mindez döntően befolyásolhatja, hogyan alakul az erdélyi magyar politikai aréna az elkövetkező években.
A Fidesz és az RMDSZ elhidegülésének története messzire nyúlik vissza, a Magyar Polgári Párt megalapításáig, amikor is az erdélyi magyar pártviszonyok befolyásolására, a politikai viszonyok átrajzolására történt kísérlet magyarországi támogatással. Az akkori politikai kezdeményezés ugyan nem járt sikerrel, hiszen azóta is az RMDSZ maradt a legmeghatározóbb, s egyben az egyetlen magyar erő a bukaresti parlamentben. A kísérletezés azonban nem állt meg, s a Fidesz az önállósodó Tőkés Lászlót, s az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vette pártfogásába. Az RMDSZ-nek most ezzel a kihívással kell szembenéznie.
Az ellenfél – vagy nevezzük inkább versenytársnak – és a politikai hangulat ezúttal merőben más, hiszen Tőkés László személyében egy hiteles és népszerű ember állt olyan népszerű célok mögé (autonómia, szavazati jog), melyet a demokrata szövetség nem vállal fel minden fenntartás nélkül. Tehát az RMDSZ-nek sem elegendő a korábbi sablonokat alkalmazni, ha meg kívánja őrizni eddigi domináns szerepét az erdélyi magyar politikában.
Markó Béla a Népszavának adott interjúban elemezte a fennálló helyzetet
„Hogyan jutottunk oda, hogy egy erdélyi magyar politikusnak – történetesen nekem – azt kell látnom Brüsszelben, hogy amit mondok, nem érdekli az egyik anyaországi párt egyetlen képviselőjét sem.” – tette fel a kérdést Markó Béla utalva októberi brüsszeli fellépésre, melyet Tőkés László erőteljes agitációja előzött meg, s melyről a fideszes EP-képviselők is távol maradtak.
Valami baj van itt Erdélyben, ez tény” – folytatta Markó. A baj gyökereit pedig az EMNP magyarországi támogatással történő életre hívásában látja. „Én rendkívül rossz kezdeményezésnek tartom az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát és természetesen nagyon súlyos szavakkal ítélem el azt, hogy ezt Magyarországról támogatják.” – nyilatkozta a miniszterelnök-helyettes. A politikus korábban Budapestről érkező politikai ciánszennyezésnek nevezte az EMNP megalapítását. Kényszerhelyzet Határon túli magyar politikusoktól gyakorta hallani, hogy a kisebbségi magyarság érdekképviselete elsősorban a bukaresti parlamentben, valamint az önkormányzatokban dől el, s ehhez adódik a Magyarországról, valamint az Európai Unióból érkező támogatás. Az Tőkésék megjelenésével tehát jelentősen csökkent RMDSZ Magyarországról származó politikai tőkéje. Az RMDSZ felismerte, hogy a helyzet tarthatatlan, s könnyen a párt elszigetelődéséhez vezethet. Ezért kerülhetett sor az utóbbi hetekben a partnerkapcsolatok jelentős fejlesztésére.
A pártviszonyokat tovább bonyolítja, hogy az új választójogi törvény következtében a határon túl is beindul a magyarországi pártok szavazatokért folyó versenyfutása. Ebben a tekintetben pedig az MSZP került hátrányba két területen is. Egyrészt a nemzetpolitika és a határon túli magyarok ügyének kormányzásuk alatti háttérbe szorítása miatt, melyet a 2004. decemberi kettős állampolgárságról szóló népszavazás vésett kőbe, másrészt pedig azáltal, hogy hiányoznak a határon túli szövetséges szervezetei. Ebből kifolyólag a szocialista pártnak is szüksége van nemzetpolitikájának újraértelmezésére, ugyanis érdekévé vált a határon túli magyarok szimpátiájának megnyerése.
Az MSZP korábbi politikájának, állásfoglalásainak elfeledtetése retorikai szinten kivitelezhetetlen feladat, az elmondott szavak, ígéretek ugyanis nehezen jutnak el a határon túli fülekbe, illetve ha eljutnak is komoly hiteltelenségi kérdések merülhetnek fel. Ezért az MSZP-nek kézzelfogható eredményeket kell felmutatni nemzetpolitikai fordulatának bizonyítására, mely legegyszerűbben a határon túli szövetségesek szerzésével ölthet testet.
Partner az MSZP
Kovács Péter pártfőtitkár novemberi MSZP-kongresszuson való szereplése és elhangzott beszéde ebben a kontextusban értelmezendő. Az RMDSZ számára az MSZP-vel való partnerség egy új politikai harcmodor része. Az EMNP-t nem jobboldali nemzeti keresztény perspektívában kívánja legyőzni (természetesen ezt a kardját is élesen tartja), melyben Tőkés László – rendszerváltó református püspök – erős ellenfélnek bizonyul. Nem kíván belemenni a „ki a nagyobb magyar” versenybe, mely az erdélyi magyar politikát az elmúlt évtizedben jellemezte. Ehelyett az EMNP ellenpólusaként kíván megjelenni, s így kézenfekvő az MSZP-vel való kapcsoltok szorosabbra fűzése.
A kongresszuson ezt a következőképpen indokolta Kovács: „Türelemmel és kitartással viszonyulunk minden magyar közösséget érintő kérdéshez, ideológiai megkötés nélkül tárgyalunk, egyeztetünk minden olyan demokratikus partnerrel, aki a magyar ügy mellé állítható.” A pártfőtitkár méltatta az MSZP-kormányok áltat a határon túli magyarok számára nyújtott támogatások sorát, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy ennek ellenére „az MSZP a 2004. december 5-i álláspontja alapján van megítélve a határon túl élő magyar közösségekben. A nyitás által ennek az érzelmi alapú negatív megítélésnek a lebontását kell célul tűzni.”
A szocialista párt célja is világos. Az RMDSZ-szel való kapcsolat fejlesztésével a magyarországi választói törésvonalakat ülteti át az erélyi politikai színtérre, hogy a választók a Fidesz-MSZP ellentétet az EMNP-RMDSZ szembenállással azonosítsák. Ezzel a lépéssel a 2014-es választásokon a minél több romániai voks megnyerése érdekében az MSZP kísérletet tehet az RMDSZ-szavazók bizalmának megnyerésére. Ehhez azonban az RMDSZ-nek is van hozzáfűzni valója.
Újra egy asztalnál a Fidesszel
A november 24-én ugyanis magasszintű találkozóra került sor a magyar kormányzó pártszövetség és az RMDSZ között. Az egyeztetés után felek megállapították, hogy a FIDESZ és az RMDSZ közötti kapcsolat rendezése „jó úton halad, hiszen ugyanabba az európai politikai családba tartoznak, valamint nemzetstratégiai és nemzetpolitikai kérdésekben is ugyanazt az álláspontot képviselik. Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozót követően elmondta, a több mint egy órás megbeszélés alatt számos témát érintettek.
A magyar-román államközi kapcsolatokat vizsgálva megállapították, hogy közös érdek az RMDSZ kormánytagsága, valamint parlamenti jelenléte. Emellett a román törvényhozásban napirenden lévő ügyeket is megvitatták. Egyeztettek a választási törvény módosításáról, az oktatási törvényről, a régióátszervezésről, valamint a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról (kifejezetten ebben a témában tíz napon belül sort kerítenek egy újabb találkozóra), a csángó oktatásról, az Európát érintő gazdasági válságról, s Magyarország gazdasági kilátásairól is.
A Fidesz-KDNP szövetséggel szemben sokan fogalmaztak meg kritikát a határon túli magyar pártokkal való kapcsolatainak preferenciális jellegét illetően. A találkozó nagyban hozzájárulhat az ilyen irányú kritikák elcsendesedéséhez, hiszen ennek fényében megfigyelhető, hogy az anyaország kormányzópártja nemcsak az EMNP, hanem az RMDSZ irányában is nyitott a kapcsolatok fejlesztésére, s egy hatékony, a határon túli magyarság érdekeit szolgáló együttműködés kialakítására.
Medgyesi Ádám 
kitekinto.hu
Erdély.ma

Közös jelöltet javasolna az EMNP, az RMDSZ saját útját járja|
A Magyar Polgári Párttal, illetve az RMDSZ-szel közösen szeretne jelöltet indítani a hamarosan esedékes Bihar megyei időközi választáson az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is megkérdeztük, hajlandó volna-e a szervezet az összefogás EMNP által ajánlott módjára. Ő azonban igen agresszív hangnemben oktatta ki mind lapunkat, mind tudósítónkat a romániai politika menetéről.
A Magyar Polgári Párttal, illetve az RMDSZ-szel közösen szeretne jelöltet indítani a hamarosan esedékes Bihar megyei időközi választáson az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. A választást azért kell megtartani, mert nemrég Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek megüresedett a mandátuma, miután a politikus szeptember végén az Állami Számvevőszékben kapott tanácsosi helyet. Zatykó Gyula azt mondja, mivel Lakatos választókörzete – a Kiskerekit, Bihar községet, a Hegyköz egy részét, Szentjobbot, Köröskisjenőt és Borsot is magában foglaló zóna – 54 százalékban magyarok által lakott, legalábbis a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, nagy az esély rá, hogy ismét magyar jelölt jusson innen a parlamentbe. „Modellezhetnénk az összefogást ebben a körzetben. Megmutathatjuk, mekkora erőt képviselhet három szervezet együtt” – fogalmazott Zatykó Gyula.
A néppárt elképzelése szerint a közös jelölt lehetne valamelyik pártnak a tagja, de fontos, hogy semmilyen funkciója ne legyen benne. Alapvető követelmény az is, hogy az illetőre még a korrupció gyanújának az árnyéka se vetődjön. A három szervezet a tervek szerint abban segíthetné a jelöltet, hogy munkahelyeket hozzon létre a térségben, illetve hogy legyen mersze nemet mondani, ha jövőre ismét megszorításokról szavazna a parlament. Kérdésünkre, milyen színekben vállalná a mandátumot a jelölt, Toró T. Tibor megbízott EMNP-elnök azt mondta, ha akarna, akár az RMDSZ-frakcióba is beülhetne.
Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is megkérdeztük, hajlandó volna-e a szervezet az összefogás EMNP által ajánlott módjára. Ő azonban igen agresszív hangnemben oktatta ki mind lapunkat, mind tudósítónkat a romániai politika menetéről. Azt mondta, egy esetleges közös jelölt bejutás esetén csakis a román pártok, illetve a magyar párt frakciói között dönthetne, ha dönthetne, de akinél egyáltalán feltevődik ez a kérdés, az már biztosan nem képviseli a magyarság érdekeit. Kijelentette: az RMDSZ-frakció tagja csakis RMDSZ-tag lehet, de azt, hogy ez ki lesz, a szövetség dönti majd el. Szabó Ödön többször azt is mondta, hogy ha arra kérjük, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon, inkább nem is nyilatkozik, aztán mégis meggondolta magát, és hozzájárult, hogy fenti mondatait idézzük. Ennél sokkal értékelhetőbb nyilatkozatot adott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök az Erdon.ro hírportálnak: azt mondta, a kezdeményezés légből kapott és logikátlan, ha pedig az EMNP összefogásra vágyik, támogassa inkább a szövetség jelöltjét.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Felvázolták Erdély jövőjét
Erdély hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiáját, a Mikó Imre-tervet mutatták be szerdán Bukarestben, aminek fő célja egy olyan rendszer kiépítése, amely összefogja és segíti az erdélyi vállalkozókat, valamint fejleszti a helyi üzleti környezetet.
Jakabos Janka, a Mikó-terv koordinátora – aki Tőkés László európai parlamenti képviselői irodájának gazdasági tanácsadója is – Magyarország bukaresti nagykövetségén ismertette üzletemberek és diplomaták előtt a projekt főbb pontjait. Jakabos az MTI-nek elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által koordinált tervet erdélyi szakemberek dolgozták ki, de partnerként együttműködik a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium is.
Jelenleg öt erdélyi munkacsoport dolgozik különböző gazdasági ágazatokra leosztott stratégiákon, amelyeket elküldenek a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.-nek. Ez a magyar állami tulajdonban lévő tervezőiroda egységesíti és letisztázza a stratégiákat, majd várhatóan december közepéig összeállítja a végleges Mikó-tervet.
Egyetemek és civilek
A kezdeményezők Erdélyben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partium Keresztény Egyetem szakembereit is bevonták a tervezésbe, de együttműködnek civil szervezetekkel és vállalkozói szövetségekkel is.
A Mikó-terv elindítása érdekében a kezdeményezők a magyar államtól remélnek támogatást, amelyből felépíthetik a hálózatot. Erdély három régiójában, Partiumban, Belső-Erdélyben és Székelyföldön összesen 20-30 irodát akarnak nyitni, főleg a közepes méretű és a nagyvárosokban. Ezek az irodák részben a kedvezményes honosítással foglalkozó, már működő Demokrácia-központokban működnek majd úgy, hogy a két intézmény szakmai irányítása elkülönül egymástól – mondta Jakabos.
Erős márkanév
A kezdeményezők erős erdélyi márkanevet akarnak létrehozni, és ennek érdekében úgynevezett kereskedőházakat létesítenek. Ezeken keresztül egy olyan, egész Erdélyt lefedő rendszert akarnak kiépíteni, amely például mikrohitel formájában egyszeri alkalommal nyújtott anyagi támogatáson kívül folyamatosan tanácsadási segítséget nyújt vállalkozóknak, összefogja őket, és az általuk megtermelt javak értékesítésében is támogatja őket.
Jakabos Janka elmondta: a rendelkezésükre bocsátott összeg függvényében véglegesítik a Mikó-tervbe foglalt úgynevezett operatív programokat. Az egyik ilyen program például egy partiumi kutatási-fejlesztési központ létrehozásáról szól, amelybe egyrészt vállalkozókat, másrészt egyetemeket vonnak be.
MNO

Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja
Megtartotta alakuló ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja december elsején a Parlamentben, a tanácskozás napirendjén egy civil adatbázis létrehozása és a népszámlálások tapasztalatai szerepeltek. December 2-án, pénteken kerül sor a KMKF plenáris munkaülésre.
A KMKF-nek négy munkacsoportja alakult a szakpolitikai, a szórvány-diaszpóra, a regionális-önkormányzati, és a társadalmi szervezeteké.
Utóbbi munkacsoport a plenárius ülés előtti napon tartott alakuló ülését, melyről Lukács Tamás (KDNP) a testület elnöke elmondta, rendkívül érdekes tanácskozás volt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy létrehoznak egy civil adatbázist, amely lehetővé teszi, hogy ismerjék és tudjanak egymás tevékenységéről.
Ugyanilyen adatbázist szeretnének létrehozni az egyházak vonatkozásában is - jelezte a kormánypárti politikus, hozzátéve: erre alapozva lehet majd további programokat tervezni. A civil szervezetek képviselői beszámoltak a népszámlálások tapasztalatairól is - mondta el.
Szávay István (Jobbik) alelnök rendkívül sikeresnek és eredményesnek nevezte az ülést, amely konstruktív légkörben zajlott. Mint mondta, az egyes szervezetek megosztották tapasztalataikat az eddig lezajlott népszámlálásokról. A jobbikos politikus elmondása szerint az a gondolat fogalmazódott meg, hogy a népszámlálásra való felkészülést akkor kell elkezdeni, amikor az előző népszámlálás eredményei ismertté válnak. A magyar közösséget identitásának vállalására, megvallására nem csak akkor kell biztatni, amikor népszámlálások közelednek, hanem ennek a mindennapokban is meg kell jelennie - hangsúlyozta.
Ebben az "elcsatolt területeken működő politikai és civil szervezeteknek", mind a magyarországi politikumnak megvan a felelőssége - emelte ki. A tapasztalatok összegzése - folytatta, a kárpátaljai szervezeteknek is hasznos lehet, Ukrajnában ugyanis jövőre lesz népszámlálás. Elhangzott az is, mire kell vigyázni, hogyan próbálják meg adminisztratív eszközökkel a magyarságát számát csökkenteni - számolt be az ülésről az MTI-nek a jobbikos képviselő.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteken plenáris munkaülést tart, a tanácskozáson megvitatják az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot. Mivel az előterjesztés vitáját a tervek szerint pénteken kezdi meg az Országgyűlés, ezért módosító javaslatok még nem érkezhettek, így elsőként a KMKF tagjainak lesz módjuk arra, hogy kifejtsék véleményüket a törvényjavaslattal kapcsolatban - olvasható az Országgyűlés sajtószolgálatának tájékoztatójában. A találkozó Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődik, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ad tájékoztatást a kormány nemzetpolitikájáról. Gulyás Gergely a beterjesztett választójogi törvényről tájékoztat. Ezt követően kerül sor a magyar nemzeti közösségek és a magyarországi pártok álláspontjának ismertetésére. Felvidék.ma

A magyar kisebbség átalakulásai
A Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási moduljának e heti meghívottja az a Bárdi Nándor volt, aki októberben már a történelmi előadás-sorozat keretében is értekezett a nemzetiségi kérdésről és a magyar kisebbségek helyzetéről az államszocializmus korában. Szerdai előadásának tárgya a kisebbségi magyar közösségek társadalmi átalakulása volt, mellyel kapcsolatban elmondta, három jelentős töréspontot különböztetnek meg a modern magyar kisebbségtörténetben. Ezek közül az első az 1918–1919-es periódus, melyben a kisebbségek nem társadalmi folyamatok nyomán, hanem kényszerközösségként alakultak ki, s amelyben végbement a nemzetépítés államtalanítása. 1944–1948 között eltűnt a zsidóság és a németség, megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, és egy csonka kisebbségi társadalom alakult ki, 1989 után pedig előtérbe került a regionális integráció, valamint jogos elvárásként és élő jövőképként jelent meg a nemzeti autonómia. A ’90-es évek erdélyi emigránsainak 50-60 százaléka szakmunkás volt, s nagy részük 2006-ra magánvállalkozóvá vált, s mint Bárdi elmondta, Magyarország jelenleg nem tud szakmunkásokat fogadni, akiket külföldön amúgy is jobban megfizetnek.
Előadása első felében hat, társadalomtörténetileg fontos folyamatot taglalt, amelyek kihatással vannak a magyar kisebbségi közösségekre: a népfogyatkozást (amely elsősorban a migrációnak, a természetes fogyásnak, az elöregedésnek és az asszimilációnak tudható be), a kisvárosiasodást (reruralizációt), a régi értelemben vett középosztály elvesztését, a magyar–roma közösségek helyzetét, a többes kötődéssel rendelkezők (vegyes házasságban élők) növekvő arányát a nemzeti közösségek peremén, valamint a médiaszocializáció hatását. Az értekezés második felében két nagyon fontos átalakulásról, a kisebbségi elitek szerepfoglalásának változásáról, illetve a kisebbségi intézményrendszerről és társadalomról alkotott kép módosulásáról beszélt, majd pedig az anyaországi és a határokon kívül élő magyarok célkitűzéseit vetette össze.
Bárdi a külhoni magyarság legfőbb követelései közé sorolta a magyar hivatalos nyelvként való elfogadtatását regionálisan, a kulturális önszerveződést, a területi és közigazgatási beosztás befolyásolását, a gazdasági és területfejlesztési esélyegyenlőséget, a magyar szimbólumok hivatalos elismertetését, a kormányzati képviseletet és emancipációt. A kisebbségi célkitűzésekkel szemben az anyaország magyarságpolitikájának konszenzuspontjai az erőszakmentesség elvére és az egyetemes magyar közösséghez való tartozás jogára épülnek. Az előadó hangsúlyozta, a magyarországiak nem a határok helyét, hanem azok minőségét akarják megváltoztatni, a határtalanításnak azonban számos gátló okát azonosította. Ilyennek tekintette az anyaország és a külhoni magyarok Trianonhoz való különböző viszonyulását, a haza fogalmának másságát, a többség–kisebbség probléma megélését, valamint az egyenrangúság és kompetenciák megítélését.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nagyszebenben hatodjára volt Ars Hungarica Fesztivál 
Hatodik alkalommal rendezték meg a nagyszebeni Ars Hungarica Fesztivált, amelynek célja a közösségteremtés és a közösségmegtartás, valamint megismertetni a magyar kultúrát más nemzetek tagjaival. A fesztivál az idén is sikeres volt.
Szükséges ezt a fesztivált megszervezni, egyre számosabb a közönség, egyre többen látogatják meg Szebent a fesztivál ideje alatt – mondja a főszervező, Serfőző Levente a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke.
Varró Sándor espereshelyettes, a szebeni egyházközség lelkipásztora pedig így vélekedik a fesztiválról: a nagyszebeni magyarság és a szeben megyei magyarság számára egy nagyon értékes, kultúrértékeket közvetítő, és nemzeti identitást, együvé tartozást tápláló fesztivál ez.
Az Ars Hungarica Fesztivál kapcsolatot teremt a szórvány, és a tömbmagyarság között, lehetővé teszi, hogy Nagyszeben ne csak a németek, és most már egyre inkább a románok városa legyen, hanem a magyar szórványközösségnek egy büszke bástyája, magára vállalva Dél-Erdély kultúrközpontjának szerepét. Magyar Televízió, Átjáró
Erdély.ma

Magyar Unió az Európai Unióban 
Péntek délután a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt a vendége.
Tőkés László először azt magyarázta, miként értette azt a kijelentését, a Máért ülése után, miszerint a magyar politikának igenis dolga, hogy beleszóljon a külhoni magyarság dolgaiba. Tőkés elmondta: a Ceauşescu doktrinát idéző kijelentés, miszerint senki nem szóljon bele az erdélyi magyarság ügyeibe, csak látszólag logikus, ez valójában egy egészen torz szemlélet. Az EMNT elnöke erre példát is mondott: a család tagjai hivatottak a család dolgaival foglalkozni. Tehát értelemszerűen a határon túli magyaroknak is van joguk „beleszólni” a magyarországi politikába, és kifejezetten elvárható, hogy a magyarországiak is „szóljanak” bele a külhoni magyarság dolgaiba. Vagyis a magyar integráció, az egységes magyar nemzetszemlélet jegyében foglalkozzunk egymás dolgaival, képviseljük együtt egymás érdekeit.
Továbbá arról beszélt Tőkés László, hogy létkérdés számunkra, hogy ne úgy jelenjünk meg Románia és Európa térképén, mint egy másfél-két milliós kisebbség, hanem mint egy 14-15 milliós nemzet, a 18 milliós román nemzettel szemben. És így már átalakulnak a súlyviszonyok.
Az EP alelnöke kijelentette: a magyar állampolgárság ne legyen csak egy szimbolikus politikai tér, és ne legyen csupán az érzelmeink szempontjából fontos, azt töltsük meg tartalommal is. Ha a nemzetintegráció folytatódik, ha Magyar Uniót valósítunk meg az Európai Unióban, akkor rendelni kell ehhez a politikai stratégiához konkrét, és gyakorlati tartalmakat, akár transznacionális pártokról is lehet beszélni. Tőkés elmagyarázta, hogy a transznacionális pártok a teljes egyenjogúság jegyében nem ismernek országhatárt, és ugyanazokat a célokat, elveket, eszményeket képviselik. Ő még többre gondol: a magyar nyelvterületeken Kárpát-medencei magyar politikai pártok, és szervezetek alakuljanak ki, amelyek határok felettiek legyenek s ezek egységesen képviseljék a magyar érdekeket.
Tőkés elégedett a választási törvénytervezet jelenlegi formájával, ha a külhoni magyarságnak megadják a listás választáshoz való szavazati jogot, az jelent pillanatban egy nagyszerű, döntő pés.
Duna TV, Közbeszéd
Erdély.ma

Székely hazát akarunk
Székely hazát akarunk a címe Kádár Gyula legújabb könyvének, mely a napokban került ki a nyomdából.* A sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin főszerkesztője, a Háromszék állandó külső munkatársa egy évvel ezelőtt megjelent, Székelyföld határán című kötetéhez hasonlóan ez is a székelyföldi autonómia kivívására buzdít. Míg azt az autonómiaharc bibliájának neveztük, a szentírási párhuzamnál maradva, emezt méltán jellemezhetjük az autonómiaharc újszövetségeként.
A kötet első átlapozásra egységesnek tűnik, de beleolvasva kiderül, két – a tördelésben nem jelzett – részből áll. Az első, a könyv több mint felét kitevő részben történelmi publicisztikai írásokat olvashatunk, a második rész népesedéstörténeti tanulmányokat tartalmaz. A felületesen átlapozó számára úgy tűnhet, a két műfaj nem összeegyeztethető, ám a könyvbe belemélyedve kiderül, a részek igenis kiegészítik egymást, a tanulmányok alátámasztják a politikai síkra is terelt történelmi jegyzetek jogosságát. A Székelyföld határán című, szintén történelmi publicisztikai írások gyűjteménye ismeretében fogalmazhatunk úgy is, hogy e kötetben Kádár Gyula bekeményít, hisz jegyzeteiben arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjék az önazonosság megőrzésére. A szerző közérthetően, olvasmányosan, gyakran az irónia és a paródia eszközéhez nyúlva igyekszik felrázni a székelyeket, arra szólítva őket, ne törődjenek bele a másodrangú állampolgári státuszba, hanem küzdjenek közösségi jogaikért. Az autonómiaharc megvívásának halaszthatatlanságára, szükségességére igyekszik rámutatni írásaiban.
Az első fejezet a kisebbségi sorsba nyújt betekintést. A publicisztikai írások arra keresik a választ, a székelyeknek van-e hazájuk? Hol van? Mit értünk a székely haza fogalmán? Mit jelent Székelyföld? Tudja-e a székely, hogy népként megilleti az önrendelkezés joga?
A román nacionalizmus 1918 előtt
Amikor 1918-ban Románia megszerezte Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatra tett szert. Az 1877-ben bekebelezett Dobrudzsában a román népesség nemzetiségi arányait huszonhárom év alatt 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek „idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, tagjai hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszközük az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: „Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét (...), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzet között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt, minél tovább mennek, annál jobb lesz."
Nem az ördög nyelve
A szerző a nyelvi egyenlőtlenség felszámolására javasolja: vezessék be a magyar nyelv tantervszerű oktatását a székelyföldi román osztályokba. Tegyék lehetővé, hogy a két és fél, átlagosan nyolcvan százalékban magyar megye területén a magyarokat ne érje nyelvi diszkrimináció. Az egyenlőséget csak úgy lehet megvalósítani, ha mindkét nép gyermeke kölcsönösen tanulja egymás nyelvét – figyelmeztet. Az őshonos székelység magyar nyelvéről tudni kell, hogy az nem a ló és nem is az ördög nyelve! Ha a székelyföldi románok és magyarok nyelvi egyenlősége megvalósul, akkor az valóban elősegíti a kölcsönös tisztelet és egyenlőség érzését.
Napirenden a régiósítás
Háromszék – amelynek délnyugati határain az elmúlt huszonegy év alatt erőteljesen módosultak az etnikai arányok – Brassó régióhoz csatolva ki lesz téve a gyors elrománosításnak. Ezzel párhuzamosan a megcsonkított székely régió, a javasolt Hargita és Maros megye – a történelmi Marosszékhez csatolt román többségű tájegységekkel – valójában csak enyhe magyar többségű övezetet alkotna, amely szintén előbb vagy utóbb román többségűvé válna. Kétségtelenül kilóg a lóláb! A román politikai elit nem akar magyar többségű régiót, mert ez akadályozná a magyar tömb felszámolásában. Ezeréves a székely autonómia
Ebben a témában a szerző rámutat, hogy: az oklevelek szerint Székelyföld nemcsak hosszabb ideig volt külön igazgatott tartomány, de időben is megelőzte a két román vajdaságot. A magyar krónikák arról beszélnek – írja Kádár Gyula –, hogy a magyarok második bejövetele idején (895) a székelyek eléjük mentek, és közösen hódították meg Pannóniát. A Képes Krónikában olvashatjuk azt, hogy a magyarokkal „együtt hódították meg" Pannóniát. Kézai Simon ugyanezt állítja, a székelyek a magyarokkal „együtt meghódítván" Pannóniát, ezért abból „részt nyertek". A székelység a magyarral rokon, azonos nyelvű, a magyarsághoz csatlakozott nép. Már a magyar törzsszövetség korában biztosították számára a társnemzeti státuszt, önrendelkezést.
Székelyföld veszélyben
A szerző dióhéjban bemutatja az elmúlt kilencvenhárom év történelmét, fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld veszélyben forog, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát, ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé – írja a szerző.
A székelység, mivel nem jövevény, hanem őshonos nép, képes olyan autonómiát teremteni, ahol a városokba betelepített románság, valamint a korábbi évszázadokban a Székelyföld peremvidékén letelepedett román közösségek is otthon érezhetik magukat. Székelyföld önkormányzatát, társnemzeti státusát mind a történeti jog, mind a népességarány indokolja.
Székelyföld autonómiája Romániában azért is jogos követelés, mert a hivatalos népszámlálás adatai szerint a tervezett székely autonóm területen a székely népesség 76 százalékarányt képvisel, a 809 000 fős népességből 613 000 főt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a székely önkormányzat jogossága történelmi alapokon nyugszik. A székely nép 997 éven keresztül autonómiával rendelkezett.
Kádár Gyula a magyar államalapítás nagyszerű művének ismertetésében is arra világít rá, hogy ha a magyarság és a székelység összefog, akkor e nép erős, képes ellenállni a beolvasztásra törő, elnemzettelenítést szolgáló hatásoknak. A nacionalistáknak meg kell érteniük, a székelység egyenlő jogú közösségként akar és fog élni szülőhazájában, Székelyföldön. Területi autonómia márpedig lesz, akár akarják, akár nem, mert mi Szent István földjén nem jövevények vagyunk. Ne feledjük: Székelyföld a népesség aránya, a történeti jog alapján a székelyeké és mindazoké, akik itt élnek – szögezi le.
Ha kell, tüntetni fogunk
Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes és az is marad! Az, hogy Önök 1920-ban igazságtalan diktátummal megszerezték Székelyföldet (is), nem jogosít fel senkit arra – írja a szerző –, hogy a ma is 80 százalékban magyarok által lakott Székelyföldet kényükre-kedvükre felszabdalják az etnikai arányok megváltoztatásáért, a románosítás megkönnyítéséért. Ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Nincs szükség kitalált történelemre! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára – figyelmeztet a szerző.
A székelység és a magyarság lélekszáma a honfoglalás után
A kötet második fele két szakdolgozatot tartalmaz. Ezek megismertetnek a magyar államalapítás előtti és utáni századok népesedési helyzetével. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy az Árpád vezette magyarság létszáma meghaladta az egymillió főt. A szerző a magyarság lélekszámának alakulását az 1300-as évekig vezeti. Ha a honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, akkor a 9–10. században képtelen lett volna arra, hogy adóztassa egész Európát a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő számú népességgel.
A honfoglalás kori székelység aránya a honfoglaló magyarság négy-öt százalékára tehető. Az 1330-as és az 1500-as évekre számolt népességi adatok és arányok azt mutatják, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint amennyit a korábbi szakirodalom emleget. Kádár Gyula egyértelművé teszi, hogy a székelyek száma évszázadokon át nem volt olyan jelentéktelen, mint ahogy a szakirodalom zömében olvasható. A különböző analógiák, történelmi források és logikai érvek alapján teljesen új képet nyerünk a székelység lélekszámáról. Ezek a demográfiai tanulmányok már igazi szakdolgozatok forráshivatkozással, lábjegyzetekkel, mégis olvasmányosak, érdekfeszítőek. A szerző elképzelhetőnek tartja, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általa számolt népességi arányokat, de vallja, a szakirodalomban eddig közölt adatok elfogadhatatlanok. Kádár Gyula meggyőződéssel állítja, hogy a történeti-demográfiai dolgozatok úttörő jellegük ellenére hozzájárulnak a székelység lélekszámának jobb megismeréséhez.
Tenni kell az autonómiáért
Kádár szilárd hite, hogy könyve hozzájárul nemzeti önismeretünk gyarapításához. Meggyőződése, hogy a székely nép belátható időn belül – saját történelmi gyökereire építve – képes lesz kiharcolni a területi autonómiát úgy, hogy a Székelyföldre telepedett, telepített román kisebbség is otthon érezheti magát. Kádár Gyula bízik abban, hogy a régiók Európájában megvalósulhat Székelyföld széles körű önrendelkezése, amely lehetővé teszi a székelység számára nyelvének, kultúrájának megőrzését. Jogainkért folytatott harcunkban – írja – szükségünk van a történelmünk, a kultúránk ismeretére, az önismeretre. Ha gyökértelenek vagyunk, akkor a hatalom úgy fog elbánni velünk, mint idegenekkel, bevándorlókkal.
Karácsonyi ajándék
A kötetet téli olvasmányként ajánljuk. Az ünnepek közeledtével karácsonyi ajándékra is lehet már gondolni, a Székely hazát akarunk kötet mellett a Székelyföld határán címűt is. A kötetek kaphatóak a H–Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban és az Ex libris könyvesboltban. Megrendelhetőek a 0740 026 450-es telefonszámon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
* Kádár Gyula: Székely hazát akarunk, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ megújítani készül szórványpolitikáját
Szórványpolitikájának megújítására készül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely főként a nagyvárosok szórványmagyarságát akarja megszólítani – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.
A politikus az MTI-nek hétfőn elmondta: novemberben ünnepelték meg először a Magyar Szórvány Napját, amelynek alkalmából Déván egy nagyszabású konferenciát szerveztek. Ezen a tanácskozáson elfogadtak egy nyilatkozatot, amely a szövetség új szórványstratégiájának irányelveit fekteti le.
A dokumentum elsősorban a nagyvárosok szórványmagyarságának megszólítását tűzi ki célul. Winkler szerint a romániai nagyvárosok lakótelepein élő romániai magyar fiatalok hatványozottan ki vannak téve az identitásváltás veszélyének, ezért a magyar nyelvű média megerősítésére és az ifjúsági szervezetek hatékonyabb támogatására van szükség. Emellett figyelembe kell venni a megváltozott társadalmi környezetet, és élni kell az új kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségekkel is – tette hozzá az EP-képviselő.
Rámutatott: a dél-erdélyi szórványmagyarság többsége nagyvárosokban él, ahol nehezebb a kapcsolattartás a közösség tagjaival. Legnagyobb kihívás az 1990 óta tartó negatív demográfiai tendencia megfordítása, amit csak a magyar oktatási hálózat megerősítésével és fejlesztésével, a kulturális és az egyházi élet támogatásával lehet elérni. Fontos támaszpontot jelent azonban az olyan új típusú kezdeményezés is – mondta Winkler -, mint a tavaly elkezdett Székelyföld és szórvány közötti együttműködés. Ennek köszönhetően a tömbmagyarságban élő székelyföldi fiatalok különböző csereprogramok keretében megismerhették a dél-erdélyi szórvány magyar közösségeket, és fordítva, a szórványban élők is ellátogattak Székelyföldre.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese az MTI-nek elmondta: a szervezet Szövetségi Képviselők Tanácsa várhatóan december 17-én fogadja el azt a cselekvéstervet, amelyet a dévai szórványkonferencia irányelvei mentén dolgoznak ki. Rámutatott: az RMDSZ eddig is sokat tett a szórványért iskolák, magyar házak alapításával és különböző programok szervezésével, azonban így is az ott élőknek csak a 20 százalékát sikerült megszólítaniuk, főleg azokat, akik falun élnek. Ezért törekednek most arra, hogy a nagyvárosok szórványait is bevonják a különböző programokba. – Az RMDSZ nem önsirató jellegű, hanem kezdeményező jellegű szórványstratégiát készül elfogadni – mondta a főtitkár-helyettes.
Erdély.ma

Másodszor Kolozsváron a tízéves TUDEK
A felsőoktatás előszobája a diákkonferencia
Tízéves története során másodszor volt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának (TUDEK) házigazdája Kolozsvár: az erdélyi középiskolák tudományos kutatómunkáját segítő önképzőkörök 2002-ben találkoztak először a TUDEK keretében. Azóta a diákköröket tömörítő szervezet látványos fejlődésen ment át: a mozgalomból az Oktatási, Kutatási és Sportminisztérium által is támogatott rendezvény lett, sőt a felsőoktatási intézmények is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a díjazottak fejlődését.
A 10. TUDEK péntek esti megnyitóján Vörös Alpár István Vita, a házigazda Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: a TUDEK a kultúra egységét fejezi ki. A humán-, a reál- és a természettudományok kereszteződésénél olyan kapcsolatok teremtődnek, amelyek a jövőben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhatnak – mondta. Az Apáczai kórusának műsora után Szabó Csilla, a tanügyminisztérium kisebbségügyi tanácsosa szólalt fel: „A TUDEK olyan konferencia, amelyet érdemes támogatni. A tudomány a világszemléletünket tudja megváltoztatni, remélem, hogy a TUDEK csak egy kisebb csúcs, amelyet majd nagyobbak követnek”. László Attila alpolgármester a kolozsváriakat a kincses város legértékesebb kincseiként mutatta be, és bízik benne, hogy a TUDEK résztvevői közül sokan választják majd Kolozsvárt egyetemi tanulmányaik színhelyéül, esetleg lakóhelyül. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a rendezvény fővédnöke kifejtette: a kiteljesedés előtt álló romániai magyar felsőoktatás rendszerének alapját a tudományos kutatómunkát végző magyar középiskolásoknak kell képezniük. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a konferencia tudományos elnökének minőségében hangsúlyozta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia előnyben részesíti felvételin azokat a diákokat, akik a tudományos ülésszakon kiemelkedő eredményeket értek el.
Zárásként az apáczais László Kinga (XII. B) Babits Mihály Esti kérdés című versét mondta el, majd Kiss Levente egykori apáczais diák Liszt Ferenc második transzcendentális koncertetűdjét adta elő zongorán.
A 10. TUDEK-en 23 iskola 168 diákja vett részt, 111 előadással. A szekcióüléseket az Apáczaiban tartották szombaton, a díjkiosztót pedig aznap este a BBTE Aula Magna dísztermében.
K. H. I.
Szabadság (Kolozsvár)

Jancsó Benedek emlékezete
A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusán mutatták be a 2011-ben, Jancsó Alapítvány kiadásában megjelent „Jancsó Benedek emlékezete” című több mint 250 oldalas emlékkönyvet. A könyvhöz neves személyiségek írtak ajánlást. Mint dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkár, Szőcs Géza író, kultúráért felelős államtitkár. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Szőcs Gézát idézvén: „Jancsó Benedek (1854- 1930) kora igazi polihisztora volt: nyelvészeti tanulmányok mellett írók, költők és tudósok életrajzát is megismerhetjük írásaiból, de történészként is helytállt, a nemzetiségi politikáról és a székelységről több műve született, nem beszélve az álnéven írt Erdély története-című remekművéről”.
Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke a „Jancsó Benedek emlékezete” című könyv létrejöttének körülményeiről beszélt. 1936-ban megjelent Jancsó Benedek Emlékkönyv, melyet Asztalos Miklós történész szerkesztett. A könyv Jancsó Benedek munkásságát, érdemeit méltatta.
A most megalakult Jancsó Alapítvány hasonló elvek alapján szerkesztette ezt a tanulmány-kötetet, mert tisztelegni kíván a nagy polihisztor előtt.
A második világháború kitöréséig nagyon sok Jancsó társaság alakult meg. De a történelmi változások következtében ötven év alatt megfeledkeztek a kiváló személyiségről.
Jancsó Benedek emlékezete-című könyvnek 15 szerzője méltatja a polihisztort, a munkásságának különböző vonatkozásait emelték ki. A könyv szerkesztése során beemeltek részleteket Jancsó Benedek műveiből. Tehát az olvasó az eredeti szövegeket olvashatja, és ennek következtében még jobban, még tisztábban megismerheti Jancsó Benedeket és élvezheti egyedi stílusát. Megértheti, miért időszerűek a Jancsó által megfogalmazott nézetek.
A könyv utolsó részében képanyag található, mely Jancsó Benedek életének bizonyos megnyilvánulásait emeli ki.
A kötetet Petrovits István plakettjének és Keöpeczi Sebestyén József grafikáinak felhasználásával Almássy Csaba tervezte.
A könyv belső lapján Jancsó Benedek időskori képét láthatjuk, melyet Miklós József festménye alapján, szabadon festett Jancsó Zoltán.
Szemüveges, magas, idősödő úri embert ábrázol a kép, akinek jelentős szerepe volt a magyar politikai, társadalmi és kulturális életben.
A könyvbemutató házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul, kiemelte, a magyar művelődéstörténet egyik gyöngyszemét mutatják be, mely összeköti a magyarságot. Méltatásában felhívta a figyelmet arra, hogy Jancsó Benedek sokat tett a magyarságért. Közösségi ember volt. Polihisztor, számos folyóirat munkatársa. Időben jelezte korának problémáit. Tudományos pályafutása, irodalomtörténészként is fontos. Könyvet írt a magyar felvilágosodásról.
Sajnos Erdélyben, de Magyarországon is kevés információ áll rendelkezésünkre Jancsó Benedekkel kapcsolatban. A magyar kultúrában tudatosítani kell azokat az értékeket, melyeket Jancsó neve képvisel.
A Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Jancsó Antal felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben jeles történészek, irodalmárok, írnak, akik Jancsó Benedek gondolkodásának időszerűségét mutatják be.
Dr. Vekov Károly a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára Jancsó Benedek életútját méltatva, rámutatott arra, hogy a „nemzet napszámosának” nevezhetjük. Szolgálta a nemzetet akkor, amikor ezt nagyon kevesen tették.
Bemutatta Jancsó Benedek életútját 1858 és 1930 között. Gelencén született. Iskoláit Székelyföldön kezdte. 1875-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetemre, melyet 1978-ban elvégzett. Tanulmányait Bécsben folytatja. Ebben az időben életpályájának két stációja van: Kolozsvár és Bécs. Kinevezték tanárnak a vegyes nemzetiségű Pancsovára. Majd Aradra, ahol szembesül a magyar-román kérdésekkel. Tanít Budapesten. 1901 és 1909 között a Minisztériumi hivatal munkatársa, a Bánffy Dezső kormányában. 1907-ben vallásügyi kérdésekkel foglalkozik.
Lényegében Jancsó foglalkozott a közoktatás kérdésével is, különböző folyóiratokat indított utjára. De munkásságának figyelemre méltó része a kisebbséggel való foglalkozás volt. A román kisebbség ideológiai mozgalmával is foglalkozik. A Párizsi béketárgyalások szakértője. A Trianoni szerződés után a revíziós törekvésnek a mozgatója.
Alkotásai nagyon fontosak. Monográfiái közül említésre méltó „A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota I. II, kötet Budapest 1896./ 1899. Vagy A székelyek. Történelmi és néprajzi tanulmány. 1921.
Ladihay Vince álnév alatt közölte „Erdély története” című kötet. Cluj- Kolozsvár 1923.
Különböző folyóiratokban megjelentek tanulmányai, költeményei. Mind azt bizonyították, mennyire széleskörű érdeklődése, és tevékenysége.
Dr. Jáki László Jancsó Benedekről, mint tanárról beszélt. Egyrészt, mint középiskolai tanárról, másrészt a középiskolai reformjáról, ahogy Jancsó látta, és arról, hogyan értelmezte a pedagógus szerepét. Megemlítette, egy méltatlanul elfelejtett személyiségről van szó.
1890-ben írja Jancsó Benedek, milyen fontos a gyermek személyiségének a megismerése. Figyelembe kell venni a gyermekek életkori sajátosságait is.
A középiskolai reformmal kapcsolatban megfogalmazza az egységes középiskola gondolatát. Ezeket a gondolatokat 1891-ban Budapesten megjelent „Középiskoláink reformja. Pedagógiai tanulmány” című könyvében fogalmazta meg. Könyvének írásakor rendkívül jól ismerte a hazai és külföldi forrásirodalmat. Az egységes középiskola híve. Tisztában van a pedagógus fontosságával, személyiségének jelentőségével. Amint megállapítja, a pedagógus munkája művészkedés, amelyben fontos a gyermek szeretete.
Amint mondja a pedagógust meg kell becsülni.
Dr. Egyed Ákos történész – akadémikus szerint Jancsó Benedek a székelységét nem felejtette el, bár keveset élt Székelyföldön. A székelységgel hadi szolgálatot végeztettek, és ennek következtében nem volt lehetőségük, hogy felvegyék a versenyt a kapitalizmussal.
Jancsó Benedek szerint nagyon fontos kell, legyen a székely iskolahálózat fejlesztése, amely versenyképessé tenné az ott élő fiatalokat. Figyelmeztetett a székely ifjúság nem ismeri az idegen nyelveket.
Dr. Sas Péter tanulmányában a Jancsó Benedek munkásságának időszerűségét elemzi, és azt, mit mond a mának. Az időszerűsége Sas Péter szerint abban áll, hogy látta a valós politikai helyzetet, a maga realitásában értékelte. A mindenkori Magyar Kormány súlyának megfelelően kell, kezelje Erdélyt.
A kötetben megjelent dr. Raffay Ernő v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár „Egy magyar-román vita 1907-ben” című írása, melyben kiemeli Jancsó Benedeknek a román – magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Jancsó szerint a román- magyar kérdést a kultúra eszközeivel, lehet befolyásolni. Másrészt azt mondja, hogy a „magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében, hogy a románságot a nemzetiségétől megfossza… A román-kérdést a kultúra eszközeivel lehet befolyásolni.”
Takaró Mihály szerint, Jancsó írta a legteljesebb Kölcsey Ferenc-monográfiát.
„ Jancsó Benedek monográfiájának nagy értéke, hogy a korszak főbb irodalmi és közéleti személyiségei között dúló, nem ritkán igen éles és durva hangnemű vitákat minden eufemizáló szándéktól és eszköztől mentesen mutatja be.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Sok hűhó semmiért
Nagy a barátság a kormánypárt és az RMDSZ között, nem győzik egymást dicsérni, egyik hűségét, másik háláját hangoztatja.
Szót értenek akkor is, amikor a bársonyszékek fölött kell osztozkodniuk, s látjuk, nincs vita köztük akkor sem, ha kicsit megerőszakolva a demokráciát, elhatározzák, jövőben majd egyszerre bonyolítják az önkormányzati és általános választásokat. (Lelki szemeink előtt félanalfabéták százezrei, hat szavazólappal birkózván a fülkék magányában.) Mert válság van, szegény az ország, legalább húszmillió eurót lehet ilyeténképpen megtakarítani stb. De felbolydul a méhkas, megbomlik az összhang, ha kiderül, egyik vagy másik jogszabály alkalmazásakor az RMDSZ egy paraszthajszállal jobban jár. Például épp hétfőn a szokásos heti koalíciós egyeztetés után elállt a Demokrata Liberális Párt ama korábbi RMDSZ-javaslattól, hogy 388-ra csökkentsék a képviselők és a szenátorok számát. Miért? Mert – harsogják a hírügynökségeknek a párt korifeusai – rádöbbentek, hogy a huncut magyarok – természetesen, ha minden az ő elképzeléseik szerint alakul – két szenátori hellyel többet szerezhetnek meg, azaz kilenc helyett tizenegyen lennének a leendő felsőházban. Ha nincs egyetértés a koalícióban, maradjon minden a régiben – nyilatkozták a kormánypárt emberei, de hogy teljesen nevetségessé ne váljanak, gyorsan elhadarják: természetesen folytatódnak az egyeztetések a parlament létszámának csökkentéséről. A mellébeszélések és magyarázkodások a nevetségesség határát súrolják. Például Gheorghe Flutur, a párt alelnöke azzal állt elő, hogy jövő év elején módosítják majd az alkotmányt, s kőbe vésik az egykamarás és 300 fős parlamentet. Miközben tudva tudja, hogy alkotmányt módosítani csak kétharmaddal lehet. S az RMDSZ nélkül, mely ezt az elképzelést ellenzi, még egyszerű többségük sincs. A nagy csel ellenben az, hogy a belügyminiszter is készített egy választójogi törvénytervezetet – napok óta a tárca honlapján olvasható –, s aszerint 70 000 polgár választ egy képviselőt, 160 000 egy szenátort. És az ország lakosságának számát a 2011 októberében (amikor épp számláltak minket) a belügymisztérium nyilvántartásában szereplő adatok alapján határozzák meg, az meg pont 22 305 133 fő. Nesze neked, népszámlálás!
Tehát minden marad a régiben?
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Frigyre lépni a szülőfölddel – Székelyföld 1000 pillanata
A Székely Nemzeti Múzeum, Székelyföld páratlanértékű történelmi, régészeti, néprajzi, természettudományi, képzőművészeti gyűjteményeinek létét, folyamatos gazdagodását az alapításától erre felé az önálló tudományos kutató és feltáró munka mellett az adományozóknak köszönheti. A múzeumalapítás szemöldökfájára is Csereyné Zathureczky Emília nagy értékű adományát vésték fel eleink. És hogy a múzeum képi világa felé nyissunk Csíkzsögödi Nagy Imre festőművész, amint e sorok írójának annak idején mondta, „a vérét” adományozta a Székely Nemzeti Múzeumnak, félszáznál is több festményt, grafikát, tusrajzot, amelyeken édesanyánkat, feleségünket, testvérhúgunkat, nagyanyánkat, a nagybetűs Nőt, az emberi nem folytonosságát, a jövőt kihordó asszonyt festette, és rajzolta meg. Nagy Imre példáját Bene József, Kós András és mások követték. A múzeum sajátos képi világának megteremtését tette lehetővé Gyárfás Jenő munkáinak begyűjtése és kiállítása is.
A Magyar Örökség-díjas Váradi Péter Pál 1008 nagyformátumú, 77 tablót betöltő fotógyűjteménye a Székely Nemzeti Múzeum létét megalapozó adományok sorába illeszkedik. A Veszprémben élő, erdélyi származású fotóművész a sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás anyagának összehozásával megteremtette Székelyföld monumentális Nyitott Képeskönyvét, amely Erdély történelmi tájegységének eddigi legteljesebb és legszínesebb képi bemutatása. 
Aki e Nyitott Képeskönyv lapjainak labirintusait a székely anyaszéktől, Udvarhelyszékből kiindulva székenként végigjárja, egy sajátos, öntörvényű világra csodálkozhat rá. Váradi Péter Pál a Székelyföld egészét varázsolja elénk, és ennek képi világán túl a székelység történetébe, őskorába és hőskorába kalauzolja a látogatót, miközben katartikus művészi élményt is nyújt. 
A fotóművész ezzel a kiállítással virtuálisan megteremti Székelyföld képi autonómiáját, amelynek jogi létrehozását e tájegység értékeitől idegen személyek és csoportosulások éppen napjainkban akadályozzák. Az, amit Székelyföld 1000 pillanata című kiállításon láthatunk az adományozó tizenkét évi Erdély-járásnak az eredménye, több tízezer fénykép „színe virágából” összeválogatott alkotás, olyan nyitott album, amelynek lapjai és oldalai Székelyföld testét-lelkét egyszerre képesek felmutatni. Az itt és most, mostantól az állandó kiállításon látható anyag tartalmazza annak az eddig kiadott, egyenként 260 – 360 színes fotóval illusztrált honismereti albumnak a javarészét is, amely Székelyfölddel és népével való azonosulás hiteles fotóművészeti lenyomata.
De nem csupán ennyi! Székelyföld Nyitott Képeskönyve más művészetek és tudományok: a történelem, a régészet, a néprajz, a természettudományok, a képzőművészet és az emberi lélek mélységei és magassága felé is nyit. Az Erdély egészének bemutatását megcélzó honismereti albumok megalkotásában Váradi Péter Pál felesége és alkotó társa a székelyföldi származású Lőwey Lilla, a fotóművész magyartanár, aki a képanyaghoz olyan irodalmi, költészeti, prózai, történelmi válogatást társított, amely a képek értelmezésében is eligazít, de ezen túl, a lélek rejtelmei felé kalauzol.
És hogy „házon belül”, azaz családon belül maradjunk, Soós Andrea előadóművész, Lőwey Lilla lánya versmondással, az előadó művészet eszközeivel hozta lelki közelségbe az állandó kiállítás képeit. A Székelyföld 1000 pillanata kiállítás egyben műszaki premier is. Váradi Péter Pál nagy ívű gesztusa mellé társul Asztalos László udvarhelyszéki ipari fizikus „adománya”, aki az elektronikus vezérlésű képeskönyv-lapozással lehetővé teszi, hogy az album egyetlen gombnyomással kinyitható és becsukható, s ezzel a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia termének sokfunkciós kihasználása továbbra is biztosított és alkalmas lesz a hagyományos rendezvények, konferenciák, előadóestek, könyvbemutatók szervezésére.
Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla munkássága Székelyföld bemutatásnak hagyományaihoz kapcsolódik, ezeknek a folytatása s egyben továbbvivője is. Munkásságuk az Orbán Balázs Székelyföld leírásához mérhető – honismereti albumaikban sűrűn hivatkoznak erre a forrásra -, újabb kori terepbejárásaikkal, a művészi fotózással és a bőséges irodalmi anyag albumokba válogatásával a művészi élmény mellé az oktatás és képzés lehetőségét és kínálják. Meglévő, és – főleg – nem létező, román nyelvből magyarra fordított tankönyveinket nem helyettesítik, hanem felülírják, s abban az esetben, ha a tanítók, tanárok és a szülők Székelyföld Nyitott Képeskönyvére felfigyelnek. Hiánypótlónak bizonyul ez a képes honismereti album azok számára is, akik Erdély évszázadok óta Székelyföldnek, Terra Siculorumnak nevezett földrajzi, lelki és szellemi tájegységével most vagy ezután ismerkednek. 
Az ismeretek hiányának oka lehet a mai nemzedék fiatalsága, de az előző időkben felnőtt generációkat sem kényeztették el, sem a magyarországi, sem a Romániában kiadott tankönyvek, s forráshiány következtében a szülők sem mindig egyengették fiaikat, lányaikat Transsylvania, s ezen belül Székelyország megismerésének szellemi portyáira.
És Magyarországon nem első ízben regnál olyan kormányzat, amely Erdélyt magyar nemzetmegtartó értékeivel együtt ellöki magától, a kettős állampolgárság megtagadásától az erdélyiek autonómiatörekvéseinek szomszédsági és nemzetközi képviselete helyett ezek ellen agitálva ágál. 
A Székelyföld 1000 pillanatának megtekintése a fotókhoz társított versidézetekkel is meditációra késztet. Politikai aktualitása mellett elvi, metaforikus üzenete is van annak a kiállított fotónak, amelyen egy egész nyáj széles, jégodoros és hófoltos hegyi vízen átívelő gyalogos lengőhídon fegyelmezetten egyes sorba szerveződve halad át a túlsó partra. A juhász szokatlan módon nem a nyáj élén halad, nem vezet, hanem ezután kullogva tapogatózik át a hídon. 
Láthatunk egy faluvégi krisztus-keresztet is, amelynek letörött a fél ága. A megfeszített Krisztus fél karja a vallás- és egyházakat rongáló törekvéseket képileg idézve mementóként lendül a magasba.
A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás meglepetéssel szolgálhat majd Székelyföld új „arcteremtői” számára is, akik a hagyományos, romantikusnak és avíttnak vélt Székelyföld-arculat helyett egy „modern” Székelyföld-kép megteremtésére pályáznak. 
A szándék két forrásból is ismerős. A Kárpátok hírhedt Géniusza is az avítt, a régi lerombolására törekedett. Sikerrel. Vannak aztán, akik az ősi magyar szimbólumok, a csörgősipkának nevezett Szent Korona, a nemzeti színek, a magyar címer heraldikai elemei ellen emeltek-emelnek még ma is szót. Legújabban a turulmadár-kórral keltenek pánikot, és ezzel riogatják a szimbólum-madarak röptéből a nemzetvédelem szükségességére figyelőket.
Váradi Péter Pál fotóin a székelyföldi turulmadaras emlékművek egész során őrködnek a bronzmadarak. Váradi Péter Pál Székelyföld újabb kori felfedezésének jó szemű és avatott mestere. Olyan ember, aki képes egyetlen felvétel megejtéséért ezer kilométerre kocsikázni, ugyanannak a jelenségnek az évszakonkénti és napszakonkénti változásait is nyomon követni. Ha pedig történelmi, régészeti bizonytalanságot vesz észre, akkor az igazi felfedezők izgalmával kutatómunkába kezdenek, hogy a történelmi hűségre és igazságra fényt derítsenek. Kiváló példa erre a Bodzamező fölötti Tatárhavas várromjainak és az 1848-as védősáncoknak a földrajzi behatárolása, vagy Székelyföld történelmi határainak kifürkészése és képi megjelenítése.
A Hargita hegység egyik hónaljában, a Bucsin tető felé kanyargó úton van egy, ezen a kiállításon is látható havas paplanba takarózó házikó, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, családjának, a gyerekeknek és az unokáknak a székelyföldi ihletésű otthona. A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítással a Székely Nemzeti Múzeumban is otthont teremtettek Székelyföld, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág minden rendű, nemű, és nyelvű lakosa számára.
Akik tudni akarják, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk, tekintsék meg a nyitott képeskönyvet, lapozzanak bele a Váradi Péter Pál és Lőwei Lilla honismereti albumaiba, és ezekben olyan honra lelnek, amelynek természeti és emberi értékeit kötelességünk megtartani, együtt tartani, lakhatóságát testi és lelki mivoltában is megőrizni, önállóságát, és a maga megejtően szép másságát védelmezni.
Sylvester Lajos 
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008/ című könyvéből
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt első helyi szervezete
Péntek délután, mintegy negyven alapító tag részvételével zajlott le Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első helyi szervezetének alakuló ülése.
Zatykó Gyula partiumi régióelnök bevezetésül ismertette az idén bejegyzett politikai szervezet történetét, felépítését, ugyanakkor kifejtette: érthetetlen az, hogy mind a mai napig abszurd és megalapozatlan vádakkal zaklatják támogatóikat és megkérdőjelezik aláírásgyűjtőik munkájának tisztességét. Hunyad megyében például egy feljelentés nyomán rendőrségi vizsgálatot indítottak az aláírásgyűjtésben részt vevő fiatal önkéntesek ellen. „Hiszem azt, hogy ezeken hamarosan túl leszünk, és zavartalanul folytathatjuk majd a megkezdett munkát” – fogalmazott a régióelnök, aki a továbbiakban a szervezetépítés régiók – Székelyföld, Partium és Belső-Erdély – szerinti sajátosságairól beszélt. A Néppárt demokratikus úton lentről felfelé építkezik, ami azt jelenti, hogy először megalakulnak a helyi, majd megyei szervezetek, a későbbiekben pedig alakuló kongresszuson megválasztják a legfőbb tisztségek betöltőit is. Ezt országos programalkotó fórum előzi meg még ez év december 10-én Marosvásárhelyen. Zatykó Gyula végezetül elmondta: ”Tudjuk jól, hogy az erő az ifjúság kezében van, ezért szeretnénk megtalálni azokat az értékes fiatalokat, akik kiábrándultak a politikából, de szülőföldjükön maradtak és itt szeretnének egy boldogabb életet maguknak. Örömmel vettük tudomásul, mint ahogy egy felmérés is igazolja, pártunk népszerű a fiatalok körében.”
Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke röviden arról szólt, hogy a párt és a civil mozgalom ugyanazért a célért küzd: az erdélyi magyarság megmaradásáért. Kijelentette, az EMNT továbbra is megmarad civil mozgalomnak és előadások, könyvbemutatók, megemlékezések, környezetvédelmi akciók szervezésével szolgálja majd a nemzet ügyét.
Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója az új párt létrehozásának okairól beszélt, melyek közül elsőként az országban eluralkodó korrupciót említette. Megválasztott vezetőink vagyonosodását az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság és Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is vizsgálja, ugyanakkor ők azok, akik aláírják a Verespatak sorsát megpecsételő engedélyeket is. Az államilag támogatott önálló magyar egyetem hiánya, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körül kialakult botrányos helyzet is az eddigi képviselet tehetetlenségét vagy ellenérdekeltségét mutatja és közvetett módon a Néppárt szükségességét támasztja alá. Mindezek mellett a Néppárt nemcsak a retorika szintjén vállalja fel az autonómia ügyének képviseletét, hanem a politika eszközeivel hatékonyan tenni is akar érte. Helyi szinten is bőven akad feladat, van miért harcolni, folytatta Csomortányi. A városrendezési terv hiánya, a jelentős környezetszennyezést okozó hőerőmű működése, műemlékeink (pl. vasúti repülőhíd, Emília malom) lebontása, a helyi tanügy siralmas helyzete, a kétnyelvűség hiánya mind-mind olyan probléma, melyekről beszélnünk kell. Hozzáfűzte: sajnos nincs, aki ezeket a problémákat a nyilvánosság előtt elmondja. Ezt a munkát vállalná magára az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, mondta a fiatal politikus.
A továbbiakban megtudhattuk, hogy a nagyváradi szervezet 12 körzetből állna melyek világos, könnyen átlátható formában működnének. Nem lehet tagja a Néppártnak az, aki korrupcióval vádolható, vagy aki a kommunizmus idején besúgó volt, ezért minden további tagfelvétel ajánlásos alapon történik.
Az alakuló ülés utolsó pontjaként a jelenlévők megválasztották a helyi vezetőket. A nagyváradi szervezet elnöke Kristófi Kristóf lett, továbbá Kovács Ernő és Polik Levente személyében két alelnököt is megválasztottak.
 Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata.
erdon.ro

Összevont választások: feltételt szab az RMDSZ
Az RMDSZ csak akkor támogatja a jövő évi parlamenti és önkormányzati választások összevonását, ha megmarad a jelenlegi választási rendszer, és a parlament létszáma sem változik – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a szövetség parlamenti frakcióinak ülését követően.
„A frakciók döntése az, hogy meg kell őrizni a jelenlegi választási rendszert és képviselői létszámot. Az arányos rendszer nem tökéletes, de legalább biztosítja az arányos képviseletet. Csak így tudjuk támogatni a választások összevonását” – szögezte le Kelemen.
Kelemen Hunor elmondta, a módosítást ugyan nem az RMDSZ kezdeményezte, de – a költséghatékonyság és a mozgósító erő miatt – elfogadhatónak tartják.
A politikus emlékeztetett, hogy az RMDSZ vegyes választási rendszer bevezetését szerette volna, a koalíciós partnerek támogatása nélkül azonban ez nem valósítható meg, így marad a jelenlegi, egyéni választókerületes rendszer, annak minden kiszámíthatatlanságával együtt. (Mint ismeretes, a mostani rendszer szerint csak az nyer egyéni mandátumot, aki a szavazatok több mint ötven százalékát megszerzi választókerületében, a többi mandátumról az arányos rendszerekre jellemző képlet alapján döntenek.)
Kelemen úgy véli, a választási törvénynek meg kell maradnia a jelenlegi formájában, mivel az év végéig már nem módosítható, az RMDSZ pedig nem ért egyet azzal, hogy a rendszert kilenc hónappal a választások előtt módosítsák. Kifejtette, a koalíción belül hétfőn döntenek arról, hogy felelősségvállalással, azaz a parlamenti vita megkerülésével vagy a hagyományos módon fogadtassák el az összevonásról szóló jogszabályt, ugyanakkor nagy az esély a felelősségvállalásra. Leszögezte: ő is a felelősségvállalást támogatja.
Mint arról beszámoltunk, annak ellenére, hogy november 14-én az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megállapodott arról, hogy 2012-ben összevont választásokat tartanak, és a képviselőház létszámát 300-ra, a szenátusét pedig 88-ra csökkentik, a PDL a hét elején visszatáncolt a megállapodástól, és a belügyminisztérium által nyilvános vitára bocsátott választási törvény tervezetében már nem szerepel a parlament létszámának csökkentése. A nagyobbik kormánypárt szerint ugyanis az RMDSZ által javasolt rendszer arányain felüli szenátusi mandátumot biztosítana a magyar szervezet számára. Traian Băsescu államfő egyébként a 300 fős, egykamarás parlament mellett kardoskodik, ennek létrehozásáról írt ki népszavazást 2007-ben, amelyen a többség támogatta az államfő javaslatát.
A PDL több vezető politikusa is ezt a verziót támogatja, ehhez azonban az alkotmányt is módosítani kellene, az ugyanis kimondja, hogy az ország törvényhozása kétkamarás. Az RMDSZ viszont ragaszkodik a felsőház megtartásához, Kelemen tegnap leszögezte: miután a PDL nem fogadta el az RMDSZ javaslatát, marad a jelenlegi parlamenti szerkezet, a szövetség ugyanis nem támogatja az alkotmánymódosítást. Arról egyébként, hogy a kormány felelősségvállalással fogadtassa el a választások összevonását, hétfőn született elvi döntés a koalíciós ülésen. Mint ismeretes, a felelősségvállalás során elmarad a parlamenti vita, az ellenzéknek azonban jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen. Ha az indítvány elbukik, akkor a beterjesztett jogszabály elfogadottnak minősül. A kabinet akár már pénteken rendkívüli ülésen fogadhatja el a jogszabályt, amelyet aztán várhatóan a jövő héten felelősségvállalással terjesztenek be a parlament elé.
Frunda: nem kell összevonás
Nem mindenki támogatja egyébként az RMDSZ-ben a választások összevonásának ötletét: Frunda György szenátor szerint az ötlet nem jó, az indoklásául felhozott takarékossági érv pedig elfogadhatatlan. A Radio France Internationale-nak nyilatkozva tegnap elmondta, ma még nem tudni, melyik párt számára lenne kedvező a választások összevonása, annyi bizonyos, hogy minden önkormányzati és parlamenti képviselőjelölt a szavazók mozgósításában lesz érdekelt. Azon érvre, miszerint az összevonással mintegy húszmillió euró takarítható meg, úgy válaszolt: az túl kis összeg ahhoz, hogy megérje az erőfeszítést.
„Az összevonás ötlete rossz, mert a választás joga nem csupán annyit jelent, hogy a polgár elé odategyenek egy több nevet tartalmazó listát, a pártok számára pedig biztosítsák a jelöltállítás lehetőségét. Elsősorban azt a jogot jelenti, hogy a polgár világos képet alkothasson döntése következményéről. Egy romániai átlagpolgár azonban, aki nemigen tudja, mi a különbség a helyi közgyűlés és a szenátus között, most azonban rögtön hat listáról kell választania, nagyon nehéz helyzetbe kerül” – jelentette ki Frunda. Arra is kitért, hogy problémás lesz négy év múlva a választások szétválasztása, ebben az esetben ugyanis vagy a helyi, vagy a parlamenti választottak mandátumát meg kellene rövidíteni.
Alkotmányt módosítana a PDL
A PDL ugyanakkor továbbra is ragaszkodik az alkotmánymódosításhoz. Mircea Toader, a párt képviselőházi frakciójának vezetője tegnap közölte, a választások összevonásáról szóló törvény csupán technikai jellegű, annak elfogadása nem érinti a törvényhozás létszámát. Leszögezte ugyanakkor, hogy a párt célja továbbra is az alkotmány módosítása, ezért felszólította az ellenzéket, hogy ha valóban szeretné csökkenteni a honatyák létszámát, támogassa az alaptörvény módosítását. Mint mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatása is elég, ha az RMDSZ ezt nem támogatja. Victor Ponta, a PSD elnöke ugyanakkor tegnap kijelentette: az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) továbbra is ahhoz a nyári javaslatához ragaszkodik, miszerint a jelenlegi kabinet adja át a hatalmat egy szakértői kormánynak, amely meghozza a válság enyhítését célzó intézkedéseket, és megszervezi az előre hozott választásokat. Közölte, az USL 318 fős parlamentet és tiszta egyéni választókerületes választásokat akar.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Transylvanian Monitor – Magyarellenesség a Kárpát-medencében 
Az elmúlt esztendő magyarellenes megnyilvánulásait angol és magyar nyelvű kiadványban foglalta össze az Erdélyi Figyelőszolgálat. De ezúttal nem csak Erdély, hanem a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai jogsértések is a füzetbe kerültek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke szerint „nemzeti védőhálót” kell felépíteni, amellyel ki lehet védeni a magyarellenes jogsértéseket.
A III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó keretében tartott budapesti sajtótájékoztatón részt vett Boldoghy Olivér, a szlovák állampolgárságától megfosztott révkomáromi színész-vállalkozó és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Toró T. Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolidaritás alapján a III. ökumenikus nagytalálkozón is kiállnak Boldoghy Olivér mellett, ugyanakkor szükséges, hogy a felvidékiek is minél többen álljanak a révkomáromi vállalkozó mellé. Úgy fogalmazott: „Ha több százan, több ezren lesznek, elérjük azt a kritikus tömeget, amikor a hatalomnak nincs más választása mint hogy ejti ezt az egész ügyet.”
Boldoghy Olivér elítélte, hogy hozzá hasonlóan egy rimaszombati idős tanárnőt is megfosztottak szlovák állampolgárságától, amiért felvette a magyart. Szerinte a tanárnő és a saját ügye is a márciusi választások előtti szlovákiai választási kampány része.
Elmondta, azóta, hogy novemberben megszüntették a szlovák állampolgárságát, a pozsonyi hatóságok részéről nem kereste meg senki. Mint fogalmazott: „továbbra is turista vagyok saját szülőföldemen”.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szerint nemzetközi fórumokra kellene vinni a szlovákiai magyarok állampolgársági ügyeit. Szerinte a szlovák állampolgárság megszüntetése esetükben „a második világháború utáni deportálásra emlékeztet”.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, hogy a magyarellenes atrocitások száma megnövekedett az utóbbi időben. Csak az elmúlt fél évben 22 határon túli magyar emlékhelyet rongáltak meg. „Nemzetközi emberi jogi szervezetek máshol fellépnek, pedig a közelünkben is történnek atrocitások. Hol van a többi emberi jogi szervezet?” – tette fel a kérdést.
Véleménye szerint nyílt diszkrimináció figyelhető meg a Kárpát-medencében, a szomszédos országok hatóságai nem lépnek fel kellő eréllyel a magyarellenes megnyilvánulások ellen. Példaként említette azt a romániai kiadványt, amelyben Tőkés László meggyilkolására szólítottak fel, ám a büntetés aránytalanul kicsi lett.
Végül Antal János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács külhoni tájékoztatási szolgálatának vezetője ismertette a Transylvanian Monitor című havi, kisebbségi és emberi jogi figyelő különszámát, amelyet a III. Ökumenikus Nagytalálkozó alkalmából jelentettek meg. A Magyarellenesség a Kárpát-medencében című kiadványban 75 idei esetről írnak. „A leggyakoribb igék a Transylvanian Monitor különszámában: megverték, meggyalázták, megalázták” – mondta el Antal János.
MTI / Kossuth Rádió
Erdély.ma

Otthoni szolgálatra készül Tőkés
Tőkés László nem kívánja jelöltetni magát januártól újabb európai parlamenti alelnöki mandátumra – derül ki a képviselő sajtóirodájának tegnapi közleményéből.
Tőkés december 2-án küldte el Szájer Józsefnek, az Európai Néppárt EP-frakciója alelnökének, valamint Gyürk Andrásnak, a magyarországi néppárti küldöttség vezetőjének azt a levelet, amelyben erről az elhatározásáról értesítette őket.
Tudomásukra hozta, hogy a parlamenti ciklus második felére nem kívánja meghosszabbíttatni alelnöki mandátumát, s ennek megfelelően a 2012 januárjában sorra kerülő választásokon nem vállalja a jelöltséget az EP-alelnöki tisztségre. Tőkés László köszönetet mondott azért, hogy a magyar delegáció jelölésével és a néppárti politikai csoport támogatásával a Magyarország államelnökévé megválasztott Schmitt Pál nyomdokába lépve választották meg alelnöknek. "Másfél esztendőre terjedő szolgálati időmet igyekeztem a lehető leghasznosabban és legeredményesebben kitölteni. A Keresztény Európát meghirdető képviselői programom szellemében – egyebek mellett – a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén, ami közvetlen módon is alelnöki hatáskörömbe tartozott" – áll az erdélyi magyar vezető levelében.
Rámutatott: azért nem akarja folytatni ezt a munkát, mert a rendelkezésére álló minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára kívánja fordítani. Ezen belül különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjesztésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörére.
A közlemény felidézi, hogy legutóbbi, budapesti találkozásuk alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke megerősítették stratégiai szövetségüket. Tőkés akkor közölte Orbánnal, hogy a következő időszakban nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a hazai munkára, az erdélyi és a Kárpát-medencei politizálásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megemlékezés Sepsiszentgyörgyön
Magyarország egykori kormányzójára, a vitézi rend alapítójára, v. nagybányai Horthy Miklósra (1868–1957) emlékeztek Szent Miklós napján.
A sepsiszentgyörgyi református vártemplom falai mögött, a kopjafás vitézi emlékmű előtt ünnepelt a Vitézi Rend Erdélyi Országos Törzskapitánysága és megyénk más tájairól érkezett tagsága. Rövid beszédében Lukács Jenő Benedek kézdivásárhelyi székkapitány méltatta a rendalapító érdemeit, s hangsúlyozta, eljött az idő, hogy személyiségéről igaz és tiszta képet alkothasson minden nemzet. Adventi ima után elhelyezték a kopjánál a késői kegyelet virágait. (Kgy. Z.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt egyszer egy Memorandum
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2001. december 8-án a Provincia című folyóiratban megjelent egy dokumentum: egy civil társaság emlékeztetője, jegyzéke, följegyzése, ünnepélyes előterjesztése, nyilatkozata, beadványa. Ez volt a Memorandum
Témája – az ország politikai-területi-közigazgatási felosztása, a Memorandum szóhasználatával: a regionalizálás – azóta is aktuális, égető kérdés, persze a politikai helyzet változásából eredő hőfokingadozásokkal és eltérő politikai, sőt fogalmi megközelítésekben. A Memorandum „Románia regionális átalakításának terveként” született meg, bár inkább volt vitairat, mint cselekvési program. A hatása pedig egészen biztosan sokkal kisebb volt, mint amit szellemi ereje, eszmei jelentősége folytán megérdemelt volna. Ennek okait kielemezni messzire vezetne, talán mindenekelőtt egyfajta keleties megkésettségről, fáziskülönbségről volt/van szó, amely azóta nemhogy csökkent volna, de még fokozódott.
A dokumentum
Vajon csak a nosztalgia, annak az akkori pezsgésnek most újból feléledő hangulata teszi, hogy ma is elevennek, hitelesnek, mi több, időszerűnek tűnik minden szava, megállapítása és javaslata? És ennek megfelelően kilátástalannak? Most, ha lehet, még több a politológus, mint akkor – talán nem ártana megvizsgálniuk és értékelniük az egy évtizeddel ezelőtt a közéletbe berobbant akciót. Megpróbálok felidézni néhány többé-kevésbé fontos körülményt a nagy kalandból.
„Memorandum a parlamenthez
a romániai régiók létrehozásáról
Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi – a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó – elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés leegyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják.
Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában – amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, ahol az alkotmányos alapokkal rendelkező tartományoknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük –, hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja.
A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy az adminisztratív és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében.
Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak.
Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státuszát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk.
Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett – melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor –, a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani.
A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánság, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint túlhajszolásuk, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is.
Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé tesz, ami nem valósítható meg a – kidolgozás alatt levő – európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül. E javaslatok a – kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő – republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapszanak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet – a helyzetnek megfelelően – regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről. E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségeinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának.
Kolozsvár, 2001. december 8.
Aláírták: Antik Sándor, Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Alexandru Cistelecan, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Szokoly Elek, Traian Ştef, Daniel Vighi” A hely: a Provincia
A Provincia, ez a fantasztikus kalandnak beillő erdélyi folyóirat „közös fórumként” indult, azonos szöveggel román és magyar nyelven, „hogy a polémiák korszakából átlépjünk a párbeszéd korszakába”. Kezdeményezője, spiritus rectora, legképzettebb szerkesztője és ideológusa kétségtelenül Molnár Gusztáv filozófus és politológus volt, a jeles román irodalomkritikussal, Alexandru Cistelecannal ketten voltak felelős szerkesztők. A folyóirat első számában jelent meg, 2000 áprilisában – szintén főleg Molnár Gusztáv kútfejéből – A Mit akarunk című programszöveg.
Mit akarunk
„Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába. Vállaljuk ennek a kezdetnek a felelősségét, mert meg vagyunk győződve arról, hogy térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává tehető. A múlttal előítéletek és gátlások nélkül akarunk szembenézni. De nem szeretnénk, ha a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárná előlünk a jelen alternatíváit. A másikban partnert akarunk látni: az eszmékben, a cselekedetekben és a mindennapi együttélésben.
Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal.
Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára.
Nem akarunk újjáéleszteni – és még kevésbé kiváltani vagy támogatni – valamiféle helyiérdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő konszociatív rendszerbe tudja foglalni.
2000. 06. 01.
A szerkesztőbizottság
Ádám Gábor (adminisztrátor), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Al. Cistelecan (felelős szerkesztő), Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Hadházy Zsuzsa (lapszerkesztő), Könczey Elemér (művészeti szerkesztő, Marius Lazăr, Molnár Gusztáv (felelős szerkesztő), Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek, Daniel Vighi.”
Érdekesek és magas színvonalúak voltak a lap cikkei (Molnár Gusztáv mellett Bakk Miklós és Szokoly Elek voltak, a belsők közül, a fő magyar szerzők; a románok közül Al. Cistelecan mellett Caius Dobrescu és Ovidiu Pecican, de sorolhatnék más neveket is), a legérdekesebb azonban mégis a két nyelven azonos szöveggel megjelenő lap szerkesztése, annak szellemi és érzelmi kalandja volt. Megérte!
A. Năstase börtönnel fenyeget
A Memorandumot a sajtóban élénk érdeklődés, de még inkább felháborodott elutasítás fogadta. Főleg a nemzeti (kommunista) sajtó méltatlankodva követelte a számonkérést, az aláírók megbüntetéséig – bizony, a bebörtönzéséig – elmenően. Hivatalosan állást foglalt Adrian Năstase kormányfő is, válaszában a Memorandum sablonos „elítélése” mellett kilátásba helyezte: „Úgy vélem, figyelmesnek kell lennünk, persze megrekedhetnénk mindenféle vitákban a legkülönfélébb kérdésekről, félretéve mindazt, ami fontosabb a társadalom számára. Itt van tehát ez a csoport, amelyben egy magyar állampolgár, azt hiszem, román állampolgársága is van, Molnár úr, részletesen tanulmányozza Magyarországon ezeket a kérdéseket, utána meg idejön Romániába, elmagyarázni nekünk a fejleményeket ezeken a területeken; mellette a Provincia folyóirat egyes tagjai is, valószínűleg jóhiszeműen, meg szeretnének vitatni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem azonban, számunkra fontosabb nagyon komolyan más problémákra összpontosítanunk (...), hogyan hozzuk be a lemaradást az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, hogyan sikerül csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez.” Ha meggondoljuk, kis híján miben akadályoztuk meg a román kományt!...
A miniszterelnök hozzátette: „Fontos megértenünk, hogy a politikában semmi sem véletlen, és ahogyan karácsonykor általában petárdákat használnak, ugyanúgy ennek a felvetésnek akkor kellett megjelennie, amikor párbeszéd, vita van előkészületben, amikor a külföldi magyarokra vonatkozó státustörvényről beszélnek. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben, s ha emlékeznek, júliusban beszéltem a propaganda erőfeszítéseiről az autonómia, a regionalizálás, a provincializálás tekintetében, egy olyan egymásutániságban, amely a kollektív jogoktól elvezetett volna a több szintű autonómiáig. (...)” Már-már elismerő értékelés...
Végül: „Tehát mindezek a dolgok előreláthatóak voltak, és rámutattam, miért kell elkerülnünk a csapdát, hogy vitázni kezdjünk, én pedig most megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek. A provinciások tulajdonképpen ezt a vitát óhajtják. Hagyni kell őket, hogy vitázzanak, amennyit akarnak; könyveket, cikkeket írjanak. Abban a pillanatban azonban, amikor akcióba kezdenének, kétségtelenül a törvény alapján fogunk ítélni, és ha szükséges, közbelépnek az állam intézményei.” Nos, nem volt szükséges, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy a Provincia tagjait azóta is – hogy is mondjam – kitüntetett érdeklődés övezi bizonyos megfigyelői körökben.
A vége elmarad
A vita, a tevékenység azonban csakhamar a mi köreinken belül is megszűnt. A kérdés nem az, hogy miért fulladt ki a lap harmadfél év alatt (elsősorban természetesen anyagi okokból, egyre nehezebb volt cikkeket szervezni, és kevesünknek volt a lapnál a főállása – szegény-szegény Hadházy Zsuzsa! –, és hát a „polémiák és a párbeszéd” is átköltözhetett, ha inkoherensebb és felszínesebb formában is, a virtuális térbe), fontosabb lenne elemezni, hogy miért nem „ütött át” a programja. Erre történtek kísérletek, bevallom, kedélytelenül és futólag olvastam őket. Azt hiszem, egyszerűbb kimondani, hogy az a program, az a „mit akarunk” megalapozatlan reményre támaszkodott. Ez nem csak az idézett miniszterelnöki beszéd, de most már a tíz év tapasztalata alapján is elmondható.
Nem, úgy látszik, „térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme” nem tehető „az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává”.
Igen, sajnos „a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárja előlünk a jelen alternatíváit”. És hiába nem akartuk, hogy „a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen”, az lett, az maradt. Nagyon valószínű, hogy a megváltozott valóságban, sűrűsödő gondjaink közepette az „európai erdélyiség”, amelyben „a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára”, nos, minden látszólagos apró sikerei ellenére provinciális memorandista álom marad. Túl bonyolultak és túl gyorsak a változások, túl kaotikus hozzá a világ. Nem érettek hozzá a körülmények. Talán mi magunk sem vagyunk eléggé érettek hozzá. De a Provincia kalandja után mindenképpen érettebbek vagyunk, mint azelőtt.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés: „Figyelem, mire használják a hatalmat”
[INTERJÚ] Az Európai Parlamentben azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe – nyilatkozta a Krónikának a brüsszeli törvényhozásban újabb alelnöki tisztséget nem vállaló Tőkés László. A politikus elmondta, a szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén újabb mandátumot vállalna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élén, ugyanakkor meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése.
– Két nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Európai Parlament élén 2012 januárjában rendezendő választásokon nem vállal újabb alelnöki tisztséget. Ha leltárt kellene készítenie, mit tartana másfél éves alelnöki mandátuma legfontosabb megvalósításának, elsősorban az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítése terén?
– Talán a legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni: azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe, valamint az, hogy ott még valami gond van. 2007-ben nagy meglepetésemre kiderült, hogy az Európai Parlamentben úgy tudják, nekünk Romániában aranyéletünk van, itthonról senki nem jelezte az európai közvélemény számára, hogy volna még itt tennivaló a kisebbségi jogok terén. Európa egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösségeként majdnem fehér folt voltunk a számukra. Másfelől az alelnökség, miközben nagyon megtisztelő feladat, nem a látványos sikerek és a gyors politikai cselekvések terepe.
Hozzám az oktatásügy és sport, UNESCO, kultúrák közötti párbeszéd, vallás- és egyházügyi kapcsolatok, a Nyugat-Balkán, tagjelölt országok és az uniós bővítés témakörök tartoztak. Sok témakörben sikerült előbbre lépnünk, számtalan szakmai egyeztetésen és találkozón vagyunk túl. Időszűke miatt most csak az egyik, számomra legfontosabb kérdést emelném ki: a „Keresztény Európát” meghirdető képviselői programom szellemében a Liszszaboni szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén. Meggyőződésem, hogy ez lehet a mi „apportunk” Európához: a mély hit Istenben és a kereszténység értékközössége, amire a mai világunknak hihetetlenül nagy szüksége lenne.
– Előrebocsátotta, hogy minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság itthoni szolgálatára kívánja fordítani, különös tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére. Ez azt jelenti, hogy újabb elnöki mandátumot vállal az EMNT hétvégi, tisztújítással egybekötött országos küldöttgyűlésén?
– Az, hogy az EP-képviselői munkám mellett az összes időmet és energiámat a Kárpát-medencei, ezen belül kiemelten az erdélyi nemzetpolitikai építkezésnek fogom szentelni, nem azt jelenti, hogy az európai munkát el fogom hanyagolni. És nem egyszemélyes döntés volt. Az idei Tusványoson erről már tárgyaltunk Orbán Viktor kormányfővel, illetve legutóbb a Máért utáni találkozón, amikor megerősítettük a stratégiai szövetségünket, gyakorlatilag pontot tettünk az ügy végére. Eközben alelnökségem lehetséges folytatásáról is szó esett, többek között Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti parlamenti frakció elnöke is támogatásáról biztosított. Ennek ellenére döntöttünk úgy, hogy 2012-ben inkább itthon vállalok többletfeladatokat.
Konszenzusos döntés született, ahogyan 2007-ben sem önérdek vezérelt, amikor elindultam függetlenként az RMDSZ hatalmi gépezetével szemben, vagy amikor 2009-ben arról győztek meg, hogy az összefogás a szükséges lépés. Közösségünk érdekei miatt még arra is hajlandó voltam, hogy Markó Bélával csűrkapu nagyságú óriásplakátokon fogjunk kezet – kaptam is érte eleget. Továbbra is meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése, akár egy széles egyetértés övezte nemzeti minimum mentén – de abból semmiféle konjunktúra kedvéért nem szabad engednünk. Ami az EMNT elnöki tisztségét illeti: ha megválasztanak, vállalom. Nyitott kérdés: az EMNT küldöttgyűlése dönt az elnök személyéről.
– Ugyancsak a hétvégén tartja programalkotó fórumát az EMNP. Melyek lesznek az alakulat programjának alappillérei? A védnöki szerepkörön kívül a párt élén továbbra sem kíván tisztséget betölteni?
– Az EMNP keretprogramját én is kíváncsian várom. Számomra megtiszteltetés a védnökség, ám konkrét pártpolitikai szerepet továbbra sem vállalok. A pártpolitika szükségszerűen a hatalom megszerzését célozza, ez a lényege – nekem inkább az a tisztem, hogy árgus szemekkel figyeljem, mire használják a hatalmat, vagyis hogy a jó úton tartsam a harcostársaimat. Illetve eszükbe juttassam: bármilyen politikai formáció, így a párt is, csak egy eszköz, nem válhat öncéllá, mint ahogyan az alelnökség is csak eszköz volt, és mindegyik a maga módján ugyanazt a célt hivatott szolgálni.
– Az RMDSZ vezetői ismét elutasították Toró T. Tibornak, az EMNP ideiglenes elnökének a magyar–magyar koalícióra, a romániai parlamenti választások tekintetében az etnikai arányosság elvének bevezetésére vonatkozó javaslatát. Lát-e esélyt arra, hogy a közelgő választási évben elmozdulás történjen az erdélyi magyar összefogás terén?
– Nagyon remélem, előbb-utóbb az RMDSZ vezetői is meghallják az emberek szavát. Jártamban-keltemben csak azt tapasztalom, milyen óriási az igény az erdélyi magyarok körében az együttműködés iránt. Mi erre teszünk kísérletet, erről szólt az etnikai arányosság elvének a lehetséges elfogadtatása is. Az RMDSZ folyamatosan azt féli, hogy kiesünk a parlamentből. A romániai magyarság számarányának megfelelő parlamenti hely törvény általi biztosítása ezt a kérdést egyszer s mindenkorra megoldaná, számszerűen kb. ugyanennyi mandátumot jelentene, és megszabadulnánk végre a zsarolásra is alkalmas parlamenti küszöb lidércnyomásától. Ezekre a rögzített számú helyekre a magyar politikai erők versenyezhetnének, vagyis a demokratikus választásokhoz való jogunk sem sérülne. A versenypárti logikában az a veszély gyakorlatilag kódolva van, hogy a választói érdektelenség vagy éppen a protest miatt tényleg kimaradunk a bukaresti parlamentből. Márpedig arra is utalnak jelek, hogy az erdélyi magyaroknak elegük van a csődhelyzetbe vezető két évtizedes „átmenetből”.
– Több alkalommal rendszerváltozásnak nevezte a magyar nemzetpolitikában az elmúlt másfél évben történt fordulatot. Hogyan értékeli az Orbán-kormány frissen kidolgozott nemzetpolitikai stratégiáját?
– A 2010-es nemzetpolitikai fordulat történelmi lehetőség egész nemzetünk számára. Az új alaptörvény szerint a mindenkori magyar kormány immáron felelősséget visel érettünk, tényleges hazaként visszafogadott minket állampolgáraivá, a nemzeti együvé tartozás pedig megélhető jelen. De még sok munka vár reánk: legelőször is a kommunista diktatúrák alatt valósággá erősített mentális határokat kell lebontanunk, és azt is be kell látnunk, hogy nem csupán értékközösség vagyunk, hanem közösek az érdekeink is: az erős anyaország számunkra egyfajta védhatalomként, hátországként működhet, miközben a szülőföldjükön boldoguló autonóm nemzetrészek a nemzet egészét erősítik. Európában nagyon nem mindegy, hogy tíz-, avagy tizenötmilliós nemzetként tudunk-e maradandót alkotni, ehhez viszont a kulturális integráció mellett a politikai integráció is szükségeltetik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)