Tanítónő kerestetik
Csaknem kétségbeesett felhívást tett közzé minden lehetséges elektronikus felületen dr. Bencze Mihály, a Bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója. A csernátfalusi matematikus, aki harmadik éve vezeti a líceumot, sürgősen tanítónőt keres az egyetlen fővárosi magyar iskolába, azonnali kezdéssel. Érdeklődni az 1benczemihaly@gmail.com e-mail-címen vagy a 0736.613.902-es telefonszámon lehet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gyergyói értelmiségiek találkoztak
Kutatók, oktatók, művészek, Gyergyóhoz kötődő értelmiségiek számára teremtett találkozási lehetőséget a Gyergyói Szemle Egyesület. A szombati gyergyóremetei találkozón, az előadóteremmé átalakított csűrben az értékek és lehetőségek kerültek felszínre. Kiderült, a különböző területeken tevékenykedő, a térségért tenni akarók alig tudnak valamit egymás létéről.
A Gyergyói szemle nyári találkozója nevet viselte a rendezvény, ahová kutatók, művészek, itthon élők, alkotók, illetve elszármazottak kaptak meghívást. Nagy József házigazdaként közölte, nem titkolt cél egy hálózat kiépítése, hogy az értelmiségiek tudjanak egymásról, és hogy különböző témakörökben tudjuk, kihez kell fordulni. Gyergyó nagy értelmiségi potenciállal bír, csak jó része nincs itthon. A cél, hogy párbeszéd alakuljon ki a távol élők és itthoniak között, hogy számítani lehessen mindenkire, akinek fontos e térség – hangzott el.
„Mi jó szívvel adtunk helyet és állunk mögéje a kezdeményezésnek” – fogalmazott Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere, célozva a Gyergyói Szemle Egyesület minden tevékenységére, beleértve a folyóirat megjelentetését, szakmai fórumokat, hálózatépítést, az ösztöndíjalapot és tudományos kutatások népszerűsítését. Meglátása szerint a szombati eseményre összegyűlt harminc ember kitűnő kovász, a rendezvény pedig érdemes a folytatásra.
Gazdaság, kultúra, szociológia, segítő szakmák, oktatás, természettudományok és művészetek képviselői mutatkoztak be munkájukról beszélve, és egymás számára is meglepetés volt, hogy egyik-másik földink milyen témakörben kutat, milyen eredményeket oszt meg szívesen.
Nagy József elmondta, amikor a különböző területeken kutatókat kezdték számba venni, fény derült arra is, melyik település iskoláinak milyen erősségeik vannak. Így a gazdasági profilúak többsége gyergyószentmiklósi, tizennégy közgazdászt jegyeztek fel, Remetéről történészek, művészettörténészek, színészek kerülnek ki leginkább, Alfaluból képzőművészek, Tekerőpatakról, Szárhegyről a természettudományok iránt érdeklődők.
Szeretnék, ha minél többet közülük haza lehetne hívni találkozásra, felkérni együttműködésre. A jelenlévők körében a bemutatkozást követően azt firtatták, volt-e vagy terveznek-e olyan kutatást, amely a Gyergyói-medencéhez kötődik.
A sorban elsőként két közgazdász, a csomafalvi születésű Balla (Szőcs) Emese és a gyergyószentmiklósi Lázár Ede mutatkozott be. Balla Emese e térségben is vizsgálta a klímaváltozás hatását a mezőgazdaságra, s bár meglepő volt, hogy a hőmérséklet-változással leáldozóban van a minőségi burgonyatermesztés, mégsem ez volt a legmeglepőbb. Egy másik kutatását idézve elmondta, az emberek kedve elment a pályázástól. Arra kereste a választ, hogy mi ennek az oka és a kiút lehetősége. A gazdák, vállalkozók nem annyira a pályázat megírásától félnek, mint a projektben leírtak kivitelezésétől, hogy megfelelő szakértelem híján nem tudják végigvinni a vállaltakat, emiatt pedig pénzvisszafizetésre kötelezik őket. Így akár anyagi áldozatot is hoznának szakemberek segítségéért cserében, akik a lebonyolításban partnerek lennének.
Lázár Edének a marketingkutatás a fő szakterülete, összeállította, felajánlotta ingyenes használatra a kutatás módszertanát, mely interneten hozzáférhető. Elemezte a helyi termékek értékességét is, hogy pluszértéket jelent-e az a helybéli vásárlóknak, hajlandóak-e akár felárat is fizetni érte, illetve a termelő hogyan száll szembe a konkurenciával.
Elmondta, a munkanélküliség gazdasági és társadalmi probléma komoly migrációs hatással. Kérdés, hogy a helyi termék előállítása, a turizmus és a fafeldolgozás képes-e fenntartani a Székelyföldet. A közgazdász szerint mindezek mellé a stabilitáshoz iparra is szükség van. Illetve arra a lehetőségre, amit a világháló biztosít: itthonról külföldnek dolgozni.
A felvetett témák kapcsán szóba jött, hogy nem kellene kiadjuk kezünkből olcsón a nyersanyagot, például bagóért a szénát a moldvaiaknak, akiktől aztán a kész tejterméket vásároljuk meg borsos áron. De szó volt a tájvédelemről, a fafeldolgozásról és a jó minőségű faházról, illetve arról is, hogy érdemes lenne visszahozni a növényi és állati alapanyagból előállítható ruhaneműk készítését.
Mi az, amit elvárnak az önkormányzattól? – tette fel a kérdést a község polgármestere, a két közgazdász pedig sorolta: biztosítsa az alap-infrastruktúrát, hogy ha egy beruházó idejön, legyen esélye mAradni, legyen nyitottság az újdonságokra, és teremtse meg annak esélyét, hogy a fiatalság itthon mAradhasson. Hogy hogyan, annak kitalálása legyen az önkormányzat feladata.
Múltkutatók népes társasága
A történészek, történelemtanárok, régészek, levéltárosok köre volt a legnagyobb a délelőtti előadások alatt. Laczkó-Szentmiklósi Endre remetei történelemtanárként, iskolaigazgatóként mutatkozott be, Szárhegyről Portik Zsolt érkezett régészként, Borszékről Farkas Aladár helytörténészként, Ősz Sándor Előd Kolozsvárról érkezett haza református lelkipásztorként, egyházi levéltárosként, Bernád Rita pedig a Gyulafehérvári érseki levéltár gyergyószentmiklósi gyűjtőlevéltára vezetőjeként. Népes volt a Tarisznyás Márton Múzeum képviselete: Csergő Tibor történész és intézményvezetőként érkezett, Demjén Andrea régészként, Ferencz-Mátéfi Kriszta művészettörténészként, jelenleg a városi könyvtár menedzsere is, illetve a délutáni előadók sorában volt néprajzosként Szőcs Levente, szintén múzeum-alkalmazott.
Egymás kutatásairól, az intézményekben fellelhető kincsekről alig tudnak valamit – derült ki ismételten, és több javaslat is elhangzott egy-egy, az értékeket sorjázó katalógus szükségességéről, a kutatók számára a lehetőségek ismertetéséről.
A jelenlegi iskolásokra is figyelmet kell fordítani – hangsúlyozták többen, így hazavonzó lehet számukra minden olyan helyszín, tárgyi emlék, amelyek diákkorukban lelkükbe vésődött. A hely szelleméről beszélt ennek kapcsán Laczkó-Szentmiklósi Endre, javasolva, minél több esemény helyszínét ismertessük meg a gyerekekkel.
A történelmi emlékhelyek hazahívók lehetnek az idegenbe szakadtak számára is, ám az is feltétel, hogy a hazatérő lássa, az itthoniak ápolják az emléket, rendben tartják ezeket a helyszíneket, emlékműveket. E téren is van feladata Gyergyó térségének.
A rendezvény délután még számos előadással folytatódott, este pedig kiértékeléssel, összegzéssel ért véget.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Nemzetközi hadtörténeti szimpóziummal
Románia háborújára emlékeznek
Vasárnap kezdődött és holnap ér véget a Románia 1916. augusztusi első világháborús hadba lépésének centenáriuma alkalmából szervezett, magyar és román történészek részvételével rendezett nemzetközi hadtörténeti szimpózium, melynek első napi előadásait a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karának épülete látta vendégül. A rendezvénysorozat tegnap, valamint ma Brassóban határjárással és dokumentumfilm-bemutatóval folytatódott. A tudományos program holnap Marosvásárhelyen, a Bernády Házban tartandó előadásokkal zárul, illetve itt is bemutatják az 1916 – Erdélyi elégia című dokumentumfilmet.
A vasárnapi tudományos program Koszta István hadtörténelmi író, újságíró köszöntőjével vette kezdetét, majd a résztvevőket a házigazda Sapientia részéről Dávid László rektor, a főtámogató Csíkszeredai Magyar Főkonzulátus nevében Lukács Bence Ákos konzul, az Erdélyi Múzeum-Egyesület részéről Sipos Gábor elnök üdvözölte. Az első világháború keleti frontjain készült eredeti fotókból álló kis kiállítás is nyílt, melyet Cseke Gábor író nyitott meg.
A román hadba lépés
1916. augusztus 27-én a Román Királyság az antant hatalmak oldalán belépett az első világháborúba, Erdély megtámadásával. Az akkor hét és fél milliós lakosságú Románia lélekszámához képest óriási, 800 ezer fős hadigépezetet állított fel mintegy 400 ezer fegyveressel. Ennek háromnegyede indult meg az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, hogy megkaparintsa a régóta áhított Erdélyt. Ma már tudott, hogy a román támadás egyáltalán nem váratlan árulás volt, a meglepetés csupán annyi volt benne, hogy a románok a Monarchia hadvezetése által vártnál két héttel korábban támadtak. Bukarest addig papíron ugyan a központi hatalmak szövetségese volt – a hármas szövetség kültagjaként már 1883 óta, és legutóbb 1913-ban írta alá Károly király a szövetségi szerződést Németországgal és a Monarchiával, de ezt a német származású Hohenzollern-ági román uralkodó sosem ratifikáltatta a Bukaresti parlamenttel. Az első világháború kitörésekor Románia már eleve a semlegességet választotta, és a németbarát Károly halála, illetve Ferdinánd trónra lépése után egyre erőteljesebbek lettek az antantbarát hangok. A papíron létező német–osztrák–magyar szövetség a szerződés titkossága miatt nem volt szélesebb körben ismert.
A monarchia hadvezetése tisztában volt azzal, hogy Erdélyt csak látszólag védik jól a Kárpátok, a sok szoros és hágó számos átkelési lehetőséget kínált egy támadás eshetőségére, erődrendszer kiépítésére viszont nem volt pénz, továbbá számos katonai vezető gyanakvását elaltatta az 1883-as szövetségi szerződés. A még a háború előtti tervek azzal számoltak, hogy a védtelen hágókon beözönlő románokat az erdélyi népfelkelők, csendőrök és kisszámú katona feltartóztatja a Maros–Kis-Küküllő vonaláig, amíg a Monarchia erősítése meg nem érkezik.
Lényegében így is történt. Bukarest hosszas sürgetésre 1916. augusztus 17-én aláírta a titkos szerződést az antanttal, elkötelezve magát a hadba lépésre és arra, hogy semmi esetre sem köt különbékét a központi hatalmakkal, cserébe pedig megkapja Magyarország területét egészen a Tiszáig. Ám a románok eltaktikázták magukat, túl sokáig vártak, lekéstek az orosz Bruszilov- offenzíva első feléről, amelynek célja a központi hatalmak összeroppantása volt – jobb időzítéssel kiüthették volna a négy fronton is a csodával határos módon kitartó Ausztria-Magyarországot. Végül augusztus 27-én éjszaka 300 ezer emberrel 18 különböző ponton, csaknem tízszeres túlerővel rohanták le a szinte teljesen védtelen Erdélyt, miközben a Monarchia két- három millió fős hadserege három fronton harcolt.
Szeptember közepéig a támadók elfoglalták Brassót és Csíkszeredát is, miközben az Erdély felmentésére átdobott 9. német és az összeszedett 1. osztrák–magyar hadsereg lassan tudott felfejlődni, mert a vasútvonalat leterhelték a menekülők.
Szeptember közepére azonban a központi hatalmak hadseregei is felkészültek a válaszra, és bár létszámuk alulmúlta a románokét, harcértékben messze erősebbek voltak. Az orosz fronton edződött monarchiabeli katonák és a Falkenhayn által vezetett német hadsereg nagy erővel tört előre, és városról városra felszabadította Erdélyt. Időközben az Ókirályságban mAradt százezres román hadsereg sorsa sem alakult jobban, amelynek a bolgár–román határt kellett volna tartania az erdélyi offenzíva ideje alatt: az August von Mackensen német tábornok által megszervezett Dunai Hadsereg nemcsak a románokat, hanem a felmentésükre érkező orosz seregeket is szétverte. A románok védekezésre kényszerültek Erdélyben is, de nem bírták a nyomást, az osztrák–német–magyar csapatok három hét alatt tönkreverték őket. Októberben a harcok már áthelyeződtek a Román Királyság területére. A román ellenállás villámgyorsan felmorzsolódott, Mackensenék október végén bevonultak Konstancára, az erdélyi hadsereggel egyesülve pedig a központi hatalmak seregei elfoglalták a Bukarest környéki erődrendszert is, és 1916. december 6- án bevonultak a román fővárosba.
A román hadsereg csaknem teljesen megsemmisült, Ferdinánd király Jászvásárra menekült, az ország teljes meghódítását csak a megérkező cári seregek, valamint az angol és francia fegyverszállítmányok tudták megakadályozni. A front megmerevedett, a Román Királyság háromnegyede német és osztrák–magyar megszállás alá került: a németek rengeteg kőolajat termeltek ki a román mezőkről, a monarchia pedig tulajdonképpen az innen nyert élelmiszerkészletekből tudta ellátni hadseregét a következő évben.
A román hadsereg francia kiképzőtisztek és fegyverzet segítségével jelentősen megerősödött, azonban Oroszországot 1917 végére kiütötte a háborúból a bolsevik hatalomátvétel, a románoknak egyedül pedig esélyük sem volt. Ezért Ferdinánd fegyverszünetet, majd 1918 májusában békét is kötött a központi hatalmakkal, amelynek értelmében Bulgária megkapta Dobrudzsát, a Monarchia pedig mintegy 5600 négyzetkilométernyi határsávot a Kárpátokban, míg Romániát Besszarábiával kárpótolták. Ferdinánd azonban ezt a békeszerződést sem ratifikáltatta a parlamenttel, és a hadsereget sem szerelte le, hiába írta elő azt az egyezmény. Így a Monarchia tervei között szerepelt, hogy 1918 őszén erővel szerez érvényt a lefegyverzésnek, erre azonban a központi hatalmak veresége és Ausztria-Magyarország szétesése miatt már nem kerülhetett sor. A román hadsereg pedig ismét megindult Magyarország ellen, másodszor már sikerrel.
Diplomáciától a gazdasági vonatkozásokig
A szimpózium keretében vasárnap Románia hadba lépésének diplomáciai előzményeiről Hajdu Tibor Budapesti kutató értekezett. A nagy orosz visszavonulás és a román beavatkozás dilemmáját Cosmin Ionita Bukaresti történész előadása dolgozta fel. Románia helyéről az osztrák-magyar vezérkar stratégiai tervezésében Pollmann Ferenc Budapesti tudományos kutató mutatott be előadást. A romániai zsidóság első világháborús részvételéről Lucian Nastasa-Kovács Kolozsvári kutató értekezett. Báró Arthur Arz von Straussenburg vezérezredesről, az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének utolsó vezérkari főnökéről és megbízott főparancsnokáról, Erdély védőjéről Balla Tibor Budapesti hadtörténész adott elő, Románia hadba lépésének a dunai hajózásra gyakorolt hatásáról a szintén Budapesti Krámli György kutató tartott előadást. Nastasa-Kovács Annamária Kolozsvárról dokumentumértékű fényképeket bemutató előadással jelentkezett.
A rendezvénysorozat tudományos programjának holnap délután, a Bernády Házban 16 órától esedékes záró részében Nagy Botond Sepsiszentgyörgyi levéltáros A háború megjelenése a határszéli Háromszék vármegye gazdasági mutatóiban címmel tart előadást. Erdélyi vasúti alkalmazottak a nagy háború forgatagában címmel Gidó Csaba Székelyudvarhelyi kutató értekezik. A román betörést követő menekülés kutatásának forrásait Veres Emese Budapesti kutató előadása mutatja be, míg A román betörés történetének forrásai a Marosvásárhelyi református levéltárban címmel Berekméri Árpád-Róbert tart előadást.
Az értekezéseket követően Koszta István és Marossy Géza 1916 – Erdélyi elégia (Székely Kálvária) című dokumentumfilmjét is bemutatják.
Benedek István
Népújság (Marosvásárhely)

Vas megyeiek keze nyomán újul meg a Téglás aulája
Hétfőtől javában folyik a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájának felújítása. A „mesteremberek” több száz kilométerről érkeztek mindenféle festő eszközzel és jókora segítőszándékkal felszerelkezve. – A Vas megyei Ikervár, Győrvár és Jánosháza községekből érkeztünk, összesen 13-an – mutatja be a csapatot Fehér Ferenc, Ikervár polgármestere, aki maga is festőhengerrel a kezében segédkezik az aula megújulásában. – Vas és Hunyad megye között immár több mint két évtizede működik a testvérmegyei kapcsolat, melynek megteremtésében magam is bábáskodtam 23 esztendővel ezelőtt az első Vajdahunyadra érkező szombathelyi küldöttség tagjaként. Így örömmel csatlakoztam Marton Ferenc, a Vas megyei Közgyűlés elnökhelyettesének, valamint Fehér Ferenc ikervári polgármester kezdeményezéséhez, hogy újabb két Vas megyei község keressen testvértelepülést Hunyad megyében. Négy héttel ezelőtt történt az első találkozás ez ügyben, és akkor a Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója említette, hogy az iskola aulájára nagyon ráférne egy kis felújítás, hiszen ez biztosít teret a helyi magyar közösség számos rendezvényének. A testvértelepülés-nézőben lévő küldöttség ott helyben felajánlotta segítségét – ismerteti az aula felújításának a történetét a szombathelyi Kovács Jenő, aki immár bő két évtizede járja Alsó-Fehér és Hunyad megyét, kutatja ennek történelmi emlékhelyeit, és aktívan részt vállal emlékművek helyreállításában, évszázados temetők kitisztításában is. Ezúttal ő is része az iskolajavításra érkezett Vas megyei csapatnak.
A négy héttel ezelőtti dévai látogatást követően, Ikerváron és Győrváron toborzás kezdődött. – Csupán a mi községünkben 16 civilszervezet működik. Miután Erdélyből hazautaztunk, szóltam néhány szervezetben arról, hogy önkéntes munkával segíteni kéne a dévai iskolának. Elsősorban a polgárőrök és a motoros egyesület tagjai jelentkeztek, eredetileg jóval többen, de sajnos a munkahelyi kötöttségek miatt végül hatan tudtunk eljönni Ikervárról, négyen Győrvárról, illetve jánosháziak is csatlakoztak hozzánk. A csapat legifjabb tagja a 8 éves Koroknai Lilla, aki szüleivel együtt vállalkozott az útra, és nagyon lelkesen segít a munkában – meséli Ikervár polgármestere. Mint kiderül, mindhárom településről egy-egy hivatásos festőt is magukkal hoztak, hogy szakszerű irányítás alatt végezhessék a munkát. Terveik szerint hétfőtől szerda délig sikerül kimeszelni az aulát. A festéket, mázolóeszközöket maguk hozták, Ikervár és Győrvár önkormányzatának jóvoltából. Helyi szinten csupán állványt kellett szerezni, hogy a 9 m magas falakat szép egyenletesen lefesthessék.
Hétfői helyszíni szemlénken igen jó hangulatban és eredményesen folyt a munka. – Az alsó szinttel már meg is volnánk. Nagyon remélem, hogy szerda délig sikerül teljességében kifesteni az aulát. Esténként még szeretnénk egy kis helyismereti sétát is beszorítani a programba, hogy a több száz kilométerről érkezett társaink is megismerjék Vajdahunyad és Déva várát – mondja Fehér Ferenc polgármester. A testvértelepülési kapcsolatra kiszemelt Piski és Csernakeresztúr képviselőivel valószínűleg nem sikerül találkozni e pár nap alatt. – Részünkről azonban elhangzott a határozott meghívás. Szeptember 24–25-én tartjuk a szüreti rendezvényünket Ikerváron, melyre tisztelettel meghívtuk az említett települések küldöttségeit.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

A diáknak legyen jó az oktatási hálózat
Néhány héttel ezelőtt, a menetrendszerűen sok bukást eredményező érettségi után adott kritikus hangvételű interjút lapunknak (itt és itt) a Csíkszeredai Balázs Lajos egyetemi docens, a román nyelv oktatásának egyik szakértője. Az elhangzottakra reagálni kívánt az oktatásügyi tárca államtitkára, Király András, akit a téma egyéb vonzatairól is kérdezett Szilágyi Aladár és Szűcs László.
- Államtitkár úr, mielőtt bármibe is belekezdenénk, azt kérdezném: a jelenleg érvényes tanügyi törvény mennyire biztosít jogi keretet ahhoz, hogy a magyar diákoknak, illetve más kisebbségekhez tartozóknak garantálja a román nyelvnek nem anyanyelvként való oktatását?
- A 2011-es törvény tételesen tartalmazza ezt. Előírja, hogy minden tantárgyat anyanyelven kell tanulni, a román nyelv és irodalom kivételével, amelyet – és ezt hangsúlyozni szeretném – minden kisebbség számára írt tankönyvek, illetve specifikus tanterv alapján kell tanítani. És ugyanennek az irányelvnek az alapján történik a vizsgáztatás is.
- Ugyanez a törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, mely szerint a román nyelvet kisebbségi iskolákban oktató tanárok számára nem kötelező az illető nyelvnek az ismerete. Ez így mArad, mai napig érvényes?
- A hatályban lévő törvény kimondja, hogy azok a pedagógusok, akik kisebbségi nyelvű iskolákban szaktárgyakat tanítanak, azoknak kötelességük a kisebbségi szaknyelv ismerete, kivételt képez ez alól a román nyelv és irodalom.
- Tehát ez azt jelenti, hogy a romántanár nem köteles például magyarul tudni, ha magyar iskolában tanít?
- Igen, ez így van.
- És ezen nem lehetett változtatni? Hiszen, szórványvidékeken nem, de mondjuk olyan régiókban, mint amilyen teszem azt, a Székelyföld vagy az Érmellék tisztán magyarlakta helyei, a gyermekeknek nincs meg a - lehetőségük abban a nyelvi közegben élni, mint a például a bánságiaknak, avagy a dél-erdélyieknek.
- Jómagam is részt vettem annak a csoportnak a munkájában, amelyik a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részét dolgozta ki. Viszont a parlamenti vita során nem tudtuk másképp megvédeni azt, hogy a román specifikus tantárgyként kerüljön a jogszabályba. A román kollegák elmondták, hogy ez egy nyelv- vagy irodalomóra, ahol a román nyelvet kell megtanulni, és nem magyarul kell beszélni a gyerekkel. A törvény tehát így lett szentesítve.
- Mi a jelenlegi helyzet? Az új szemléletű tantervet minden szinten, minden osztály számára kidolgozták és elfogadták már?
- Nem, még nem. A tanügyi törvényt úgy dolgoztuk ki, hogy az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig érvényes az oktatási törvénynek ez a kitétele, az elemi, a gimnáziumi és a líceumi oktatásra egyaránt. A törvény szellemisége alapján ezt a reformot rövid időn belül kellett volna életbe ültetni, ám a jelenlegi helyzet alapján ez a struktúra csak 2025-re lesz kiterjesztve az oktatás minden szintjére. Tehát akkorára az előkészítőtől az érettségiig mindenki specifikus tanterv alapján fog tanulni. Jelenleg az előkészítősök, az első osztályosok, a másodikosok illetve a harmadikosok tanulhatták új tanterv szerint a román nyelvet, de a hamarosan elkezdődő új tanévtől – 2016/2017 – a negyedik osztály számára is változik a tanterv és a tankönyv. Én nem akarok Balázs Lajosnak sem válaszolni, sem vitatkozni vele. Az ember, aki nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, azzal én nem vitatkozom és nem is akarok. Egy ember, aki a kérdés egyik szakemberének tartja magát, attól furcsa azt a megállapítást hallani, hogy nem tudja mi történt ez elmúlt tíz évben. Mégis határozott véleményt alkot a témáról.
- Ön szerint mi az, amit „nem tud” a Balázs tanár úr?
- Egyszerűen kiderült, hogy Balázs Lajos nem tudja vagy nem akarja tudni mi történt 2006-tól errefele.
- Akkor beszéljünk konkrétan arról, hogy mi is történt az utóbbi tíz esztendőben?
- Szívesen beszélek arról, hogy mi minden történt. 2006-ról és 2007-ről tudni kell egy nagyon fontos dolgot: én akkor képviselő voltam, és a parlament elfogadta az úgynevezett ARACIP és ARACIS törvényt, a tanügyi intézmények értékeléséről szóló jogszabályt. Ennek az egyik következménye az volt, hogy az oktatásba be kellett vezetni a kompetencia alapú oktatási rendszert. Én akkor még nem dolgoztam a minisztériumban, a minisztériumot valószínűleg váratlanul érte ez az elég gyors döntés, és ennek következtében beindítottak egy olyan folyamatot, amelynek során a tanterveket kompetencia alapúvá igyekeztek tenni. Elmondták a tárca akkori munkatársai, hogy ez csupán kozmetikázása volt a tantervnek, semmilyen lényegi változás nem történt. Nos, ebbe a folyamatba csöppent bele Balázs Lajos, aki úgy értelmezte a helyzetet – megértem őt –, hogy új tantervet kellene írni, amit egy új tankönyv követ. Ez nem történt meg, mert a tanterveket gyorsan kozmetikázták. Ugye, a klasszikus vicc szerint a bútorokat kell kidobni, hogy jobban menjen egy intézmény, de itt megállt az egész történet. A magyar közösségre jellemzően, ekkor mindenki azt hitte, hogy minden pozitív irányba fog változni. Sokan azt remélték, hogy ennek hatására egy egész oktatást átfogó tantervíró gépezet fog beindulni, ám sajnos ez akkor nem történt meg, mert maga a tanügyi törvény sem tette ezt lehetővé. Az 1995-ben elfogadott 84-es számú törvény 2011-ig volt érvényben és ez egy bizonyos irányt adott az egész oktatásnak. Viszont ez a törvény nem tartalmazott olyan előírásokat, amelyek a román nyelv specifikus oktatását irányozták volna elő. Hogy mi változott? 2010-ben, amikor az RMDSZ ismét kormányra került, teljesen új kormányzati csapat alakult ki, egy demokrata párti – RMDSZ-es koalíció, a kisebbségek által támogatva. Elfogadták, hogy szükség van egy új tanügyi törvényre, s ez a 2011-es törvény, amely úgyszintén sok vitát váltott ki, de meggyőződésem az, hogy a kisebbségi fejezeteit és magát, a törvény szellemét tekintve, egy haladó törvény született. Hogy ma hova jutott, az más kérdés. Hogy mit sikerült megvalósítani, mit nem, az annak a következménye, hogy négyszer volt kormányváltás, én magam a kilencedik minisztert élem meg. Visszatérve a kérdésre, a kisebbségi fejezetekbe be tudtuk vinni azt, hogy mindent anyanyelven lehessen tanítani, elfogadtattuk a Románia történelme és földrajza anyanyelven való oktatását, lefordított tankönyvekből, és a specifikus román nyelv és irodalom tanterv, illetve tankönyv lehetőségét. Mi 2011-ben nagyon gyorsan hozzáfogtunk ehhez. Bevezettünk egy új „specifikus tantárgyak” fogalmat, amelyet a következő tantárgyakra vonatkozóan használunk: román nyelv, a zene és a kisebbség és hagyománytörténet. Visszahívtam Bukarestbe Murvai Lászlót, aki ismert mindenkit, és tudta, hogyha gyorsan akarunk dolgozni, mihez, hogyan kell hozzányúlni. Kialakítottuk a munkacsoportokat, és nem is egy év alatt, több konzultációt követően, az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig megvalósítottuk az új tanterveket. Akkor, a Daniel Funeriu minisztersége idején, úgy gondoltuk – adott is volt a lehetőség, hiszen Markó Béla teljes mértékben támogatta ezt az ügyet –, hogy gyors reformot tudunk végrehajtani, úgy, hogy néhány éven belül, előbb az elemi, majd a gimnáziumi, végül a líceumi oktatásban sor kerül a specifikus román tanterv bevezetésére. Sajnos, 2012-ben megbukott a kormány, új kormány került hatalomra, új nézetekkel. A kisebbségi fejezet viszont nem változott, tovább dolgoztunk a megadott lehetőségek mentén. 2013-ban hirdette meg a Minisztérium az első tankönyvpályázatokat, a kompetencia alapú oktatás bevezetésére. Számunkra nem volt előnyös a minisztériumnak az az elképzelése, hogy a klasszikus tankönyv mellett legyen egy digitális változata is a tankönyveknek. Én értem a modernizálásra való törekvést, de az egyszerűen érthetetlen, hogy eltérő helyzetben és környezetben, hogyan lehet egy digitális tankönyvet megfelelően használni. Ennek az lett a következménye, hogy digitális változat híján számos nagyon jó tankönyv nem ment át a rostán. De ezzel együtt, ma úgy állunk, hogy az elemi tagozaton minden osztálynak megvan az a tankönyve, amelyet specifikus tantervek alapján készítettek. A harmadikos tankönyvek egyike a hatalmas anyagi és technikai követelmények miatt nem ment át a liciten, egy másik pedig lekéste azt. Ezek azok a tankönyvek, amelyek az új tanterv szerinti kompetencia személet alapján, a román nyelv tanításának újszerű megközelítését viszik be a magyar nyelvű oktatásba.
A hatályban lévő tantervek bemutató jegyzéke is hangsúlyozza: „a tanterv, a román nyelv tanulásának újszerű megközelítését javasolja a magyar anyanyelvű oktatásban: a kommunikatív-funkcionális modell alkalmazását.” A sok nyelvtani ismeret helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, amit nagyon szépen jelez már magának a tantárgynak a megnevezése is: Kommunikáció román nyelven a magyar kisebbség számára (Comunicare în limba română pentru școlile și secțiile cu predare în limba maghiară).
- Ezeknek netán több változatuk van, vagy miden osztályra csupán egy-egy tankönyv született?
- Jelenleg két tankönyvíró csapat tevékenykedik, az egyik, az a Kreatív Kiadóval dolgozik együtt, a másik pedig a Corvin Kiadóval. A pályázatokra maguk a kiadók jelentkeznek. Éppen ezért a tankönyvek megjelenésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a tankönyvíró csapat munkájának megjelenését a kiadók felvállalják. Vannak osztályok, ahol mind a két kiadó nyert, de olyanok is, ahol csak az egyiknek a tankönyvét fogadták el. Viszont én remélem, hogy most változás áll be a tankönyvkiadással megbízott intézmény, az Országos Tanterv és Vizsgaközpont (Centru Naţional de Evaluare şi Examinare) berkein belül is. Ebben a kérdésben már egyeztettünk a miniszterrel is, és többen is támogattuk azt az elképzelést, miszerint a digitális tankönyveket ki kell venni, esetleg segédanyagként, de nem kötelező módon használni. Így lehetőség nyílhat az úgynevezett alternatív tankönyveknek a bevezetésére is.
- Mi a helyzet a felső ciklussal?
- Májusban alakultak meg az 5-8. osztályos tantervíró munkacsoportok. Ezek megalakulása előtt nyílt kiírás jelent meg a Minisztérium honlapján a tantervíró munkacsoportokba való jelentkezés lehetőségéről. Ha valaki konstruktívan szeretett volna bekapcsolódni a román nyelv specifikus oktatásának folyamatába, meg volt rá a lehetősége: hivatalosan be kellett jelentkeznie. A tanterv jóvá lett hagyva a 2016-17-es tanévre, amikor a mostani negyedikesek ötödikesek lesznek, ők tovább kell vigyék azt, amit a specifikus tantervvel elkezdtek. Tehát nem lesz törés.
- Ezek után fölösleges aziránt érdeklődnünk, hogy a középiskolai szinten hogyan állnak?
- Mi jól állunk, tantervünk van, hiszen egyszerre dolgoztuk ki minden szintnek a tanterveit. Csak sajnos, így halad a román tanügyi reform, most következik az ötödik, aztán a hatodik osztály és így tovább. Amikor a mostani ötödikes diák kilencedikes lesz, már tovább folytatja a specifikus román tanterv alapján a román nyelv tanulását.
- Államtitkár úr, én nem csupán azért kérdeztem rá a tankkönyv-változatok ügyére, hogy „meglegyen ez a játék”, hogy több eszköz közül választhat a tanár, bár több tantárgy esetében már ez a helyzet. Elsőrendűnek tartom azt a szempontot – ebben oszthatjuk Balázs tanár úr véleményét –, hogy a román nyelv oktatását annak a figyelembe vételével kellene differenciálni, hogy más nyelvi helyzetben vannak a szórványvidékeken és kisebbségben élő magyar tanulók, mint a tömbmagyarságban, Székelyföldön, avagy az Érmellék bizonyos részein, ahol a hétköznapi érintkezésben alig vagy egyáltalán nem hallhatnak román szót.
Akkor ennek az eszmefuttatásnak az alapján kellene egy külön tankönyv a Székelyföldnek, egy a Kalotaszegnek, kellene egy tankönyv az Érmelléknek is? Igazából ennek egy akadálya van: az, hogy nem áll össze egy olyan tankönyvíró csapat, amely ezt megvalósítsa, és nincsen olyan kiadó, amely ennek a megjelentetését felvállalná. Egy könyv akkor tankönyv, ha bizonyos kritériumoknak megfelel, és ha elfogadják. Az úgynevezett Székelyföld történelme című kézikönyv tankönyvként történt bemutatása nagyfokú bizalmatlanságot szült a magyar közösség irányába. Ez visszavetett minket legalább tíz évvel, mindahhoz képest, amit addig elértünk. Azt, hogy egy kézikönyvet próbáltak bevinni az oktatásba tankönyvként, minisztériumi jóváhagyás nélkül, az illetékesek mélyen nem tudták elfogadni. Hiába magyaráztuk azt, hogy ez egy kézikönyv és hivatalosan nem is használjál tankönyvként – amint ez ki is derült a minisztériumi ellenőrzések kapcsán – , ettől arrafelé került be az a teljesen diszkriminatív előírás a tankönyvírás módszertanába, hogy minden anyanyelven írt tankönyvet le kell fordítani román nyelvre.
- Elnézést, államtitkár úr, én nem arra gondoltam, hogy „tájspecifikus” tankönyvekre volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy ahol a tömbmagyarság él együtt nagyon kevés románsággal, ott teljesen más a nyelvi helyzet, mint a szórványokban. Az a gyermek, aki az iskolában hall először román szót, az gyakorlatban hátrányban van a szórványvidéken élőhöz képest.
- Tökéletesen igaza van, de én ebben a pillanatban annyit tudok mondani, hogy álljon össze egy olyan csapat, amelyik megírja azt a bizonyos tankönyvet, az érvényben lévő módszertan alapján. Ahogy nézem, a tankönyvírók közül többen a Székelyföldről jöttek, ezek a pedagógusok pontosan ismerik az ottani helyzetet. A román nyelv alaposabb elsajátításának érdekében azonban lehet írni segédanyagokat meg lehet jelentetni kézikönyvet. Az új fölmérések szerint nem kimondottan az anyag ismerete, hanem a tananyag alkalmazásának a kérdésében vannak gondok. Másodikos-negyedikes gyerekek kapnak egy egyszerű szövegrészletet, amelyet saját szavaikkal kell megmagyarázzanak. Tehát megvolnának azok a lehetőségek, hogy segédanyagokkal a kérdést hatékonyabban lehessen kezelni. De úgy érzem, ez első sorban azoknak a kollegáknak lenne a feladata, akik gyakorolják ezt a tevékenységet.
- Mit tud mondani az érettségivel kapcsolatban – ami a legtöbb vita, a legtöbb indulat kiváltója? Miben reménykedhetnek azok, akik a következő három-négy évben érettségiznek?
- Egyrészt úgy érzem, 2011-től megváltozott a minisztérium hozzáállása az érettségihez. Régebben az érettségi egy komoly vizsga volt, de ezt a komolyságát elvesztette 90-től errefelé. Nem tartom jó ötletnek, de valamit kellett tenni: a vizsgatermek kamerákkal való felszerelése, a hangfelvételt és egyéb, eddig a tanügyben ismeretlen módszert bevezetni. Ennek következményeként az iskolák, maguk a diákok is kezdik az érettségit komolyan venni. Ami a bukások arányát illeti, nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy 2009-ben miniszteri rendelettel megszűntek az úgynevezett szakiskolák. Ennek az lett a következménye, hogy minden líceumi kapu kinyílt, és mindenki a líceumban tanult tovább, mert nem volt más lehetősége. Másrészt a tízosztályos oktatás a kötelező. Az iskolák teljesítették a beiskolázási számot, aki bekerült a kilencedikbe, az ki is került a tizenkettedikben. Nem biztos, hogy a felkészültsége olyan volt, hogy az érettségi vizsgának megfeleljen. Úgy vélem, a bukási arányokat összhangba kell hozni azzal, hogy még mindig túl sok a líceumunk. Ez az én véleményem, rendet kell teremteni, egyszer s mindenkorra. Megfelelő szakiskolai oktatással, illetve azzal az új lehetőséggel, hogy a líceumok versenyvizsgázhassanak, nagyobb rendet tudunk teremteni. Vannak olyan középiskolák, amelyek hosszú évek alatt 10-15 százalékos átmenetelt produkálnak, ezeknek nem tudom, mennyire van helyük a líceumi oktatási rendszerben. Ha tantárgyanként nézzük meg, nem csak románból buknak nagyon sokan, hanem matekból is, a választható tantárgyakból is. Ha a 65 százalékot elérjük országosan, akkor azt mondjuk, hogy ez „nem rossz” eredmény…
- Van-e még valamilyen fontos kérdés, ami kimAradt a beszélhetésünkből? Van-e önnek még valami hozzátoldani valója?
- Azt szeretném, ha egy olyan oktatási hálózatot tudnánk működtetni, ahol jó diáknak lenni. Ha megtalálnák azt a megfelelő arányt a középiskolák, a technológiai líceumok, illetve a szakiskolák között, amelybe a diákok tényleg szívesen iratkoznak be. Az elkövetkező időszaknak az egyik fontos feladata lenne az, hogy nézzük át a kerettanterveket, mert nem korrekt dolog az, hogy egy hetedikes-nyolcadikos diáknak 32-33 órát kell eltöltenie az iskolában. Ezen változtatni kell, hogy az iskola utáni, tehát az „iskola utáni iskola” (after school) keretében a diák értelmesen töltse el az idejét. Adjuk meg az intézményeknek azt a lehetőséget, hogy maguk dönthessenek arról, hogy a felzárkóztató oktatásra mennyi időt szánnak, tehetséggondozásra mennyit, illetve a szabadidő okos felhasználására, a sport, kézimunka és egyéb tevékenységekre. És változatni kellene az oktatás anyagi helyzetén. Nem a fizetésekre gondolok elsősorban. Minden gondunk onnan ered, hogy bár a 2011-es oktatási törvényt egy 6 százalékos nemzeti jövedelmi finanszírozásra szabták, jelenleg azonban még 4 százalékot sem éri el.
erdelyiriport.ro

Történetek, emlékek, sztorik a Simon Endre és Simon Zsolt alkotásain a Bernádyban
Kettős tárlatnyitóval indította a nyári vakáció utáni tevékenységet a Bernády Ház, ahol kedd este Marosvásárhelyi származású, Magyarországon élő apa és fia, Simon Endre és Simon Zsolt képzőművészek állították ki legújabb alkotásaikat.
A Bernády Ház alsó termeiben látható festményekről Nagy Miklós Kund művészeti író, mint házigazda beszélt. Arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy Simon Endre számára meghatározó volt a székesi gyermekkor, a képeiből kicsengenek a nagyamama titokzatos meséi, a szülőföld vonzása, az élet szeretete. Az egyik teremben a realisztikus alkotások kaptak helyet, tájképek, egy nagyméretű egész alakos portré, csendéletek, míg a másik két belső teremben az absztrakt alkotások.
Valamennyit a megújulás, a fiatalosság jellemzi, tobzódnak a színekben, játszanak a fénnyel, gyönyörködtetnek, megmozgatják a néző fantáziáját – mondta a méltató. Arról is beszélt Nagy Miklós Kund, hogy itthon tartózkodása napjaiban portréfilm készült Simon Endréről, akivel bejárták gyerekkora helyszínei mellett azokat a helyeket is, amelyek fontosak voltak számára a 2002-es Magyarországra való áttelepedéséig. Az egykori házába is elmentek, ahol most a G. kávézó működik. Bejáratánál még ott az a szőlő, amit az egykori tulajdonos ültetett. Erről azt mondta a festő: örvend, hogy a fiatalok találkozóhelye, kulturális események befogadója, hangulatos, színes kultúrkocsma.
A tetőtéri kiállítóhelyiségben láthatók Simon Zsolt grafikái, amelyeket két vonulat szerint különböztetett meg Nagy Miklós Kund: nagyméretű lenyomatok, komputer és fotógrafika. Ezek üzeneteket hordoznak, ha közel hajolunk és jól megfigyeljük egy-egy levéltöredéket, fényképdarabkát látunk. A másik vonulatra a tobzódás jellemző, a grafika adta lehetőséget kihasználva történeteket mesél el, a saját gondolatait is megosztja az alkotó, minden rajz előhív egy emléket, az egy másikat, elindít bennünk egy sztorit, amit filmen láttunk, vagy olvastunk, vagy éppenséggel velünk esett meg.
Simon Endre a Marosvásárhelyhez közeli Székesen született 1936-ban, Marosvásárhelyen Bordi András, Incze István, Piskolti Gábor, Izsák Márton voltak a mesterei. Kolozsváron 1960-ban végezte a képzőművészeti főiskola fesztészeti szakát, első egyéni kiállítása 1964-ben volt Csíkszeredában Nagy Imre kezdeményezésére. Fiának, Simon Zsoltnak ugyanott volt az első kiállítása 20 évvel később.
Antal Erika
maszol.ro

Új fejezet kezdődött a megyei RMDSZ-nél
Szerda este az állami filharmónia Enescu-Bartók termében rendkívüli küldöttgyűlést tartott az RMDSZ Bihar megyei szervezete, amelynek elnökévé négy évre Cseke Attilát választották meg. A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Elnökválasztási beszéde kezdetén Cseke Attila parlamenti képviselő köszönetet mondott a több mint 20 RMDSZ-körzetnek azért, amiért jelölte őt a megyei szervezet elnöki tisztségére, valamint a korábbi RMDSZ-elnököknek is – Nagy Bélának, Varga Gábornak, Kapy Istvánnak, Lakatos Péternek és Kiss Sándornak amiatt, hogy szerinte mindegyik a maga idejében tette azt, amit a közösség képviseletében és érdekérvényesítésében tenni kellett. Ezután egy Bihari Napló-interjúból idézett, mely 1996-ban készült Margitta akkor frissen megválasztott RMDSZ-es alpolgármesterével, Cseke Sándorral, vagyis az édesapjával, ami ösztökélte őt arra, hogy elvállalja a jelölést. Kijelentette: a Bihar megyei RMDSZ ugyan nincs könnyű helyzetben, de állítja, hogy az egyik, ha nem a legjobb parlamenti csapattal rendelkeznek a megyei szervezetek között, és a bihari polgármesteri csapatra is sokfelé irigyek más RMDSZ megyei szervezetekben, van tehát alap, amire építkezhetnek, és ígéri, fognak is.
Azt mondta: bíbelődésre nincs idő, azon filozofálni, hogy mi miért volt és lehetett volna-e jobban, hiszen a válaszok ma már nem fontosak. Úgy fogalmazott: itt az idő, amikor új fejezet kezdődik. Egyértelmű lesz a beszéd, nem lesz köntörfalazás és egyenes lesz az irány, amely felé a közösséget vezetik majd. Azt javasolta: csapatban kell gondolkodniuk és cselekedniük, hiszen a december 11-i választásokon az RMDSZ-nek jól kell teljesítenie. A döntésig tehát lehetnek vitáik, megbeszéléseik, de ha egyszer a döntést meghozták, azt mindannyian képviselniük és eredményesen gyakorlatba kell ültetniük. Ez az egyik olyan dolog, amit az elmúlt periódusból át szeretne menteni és alkalmazni továbbra is az RMDSZ életében. Ehhez kér elkötelezettséget, hozzáállást és hitet. Hangsúlyozta: a szervezetben mindenkinek helye van aki jóhiszeműen a magyar közösség ügyét akarja szolgálni velük együtt. „Mindannyiunk feladata lesz, hogy újra építsük az elvesztett kapcsolatokat és hálókat. Tudom, ez nem egy könnyű feladat, de hiszem, annál nemesebb. Dolgozni kell, nem siránkozni. Cselekedni kell, nem hibákat és hibást keresni”- nyomatékosította. Azt is kijelentette: az ügyvezető elnökséggel való kapcsolat és összehangolt munka lételeme az RMDSZ jó működésének, és a választmányi munkát meg kell tudniuk erősíteni.
Az igazi harcos
Kiemelte: nyitott a civil szféra, a társult tagok és közösségi szervezetekkel való közös gondolkodásra és munkára. Meglátásában az ifjúsággal és a MIÉRT-el szoros kapcsolatot kell építeniük, és támogatni fogják a Nőszervezet munkáját is. Szerinte egy vezetőnek, ha hisz valamiben, mennie kell az úton előre, akadályokat kikerülve és leküzdve, mert előbb vagy utóbb az eredmény igazolja a tetteket. Ugyanakkor pedig, a közösség iránti alázat nap mint nap kell érvényesüljön a munkájukban, és ez a szolgálat látható, érzékelhető kell legyen.
Érdekes színfoltja volt a programismertetőnek, amikor Cseke Attila Grosics Gyulát, az Aranycsapat legendás kapusát idézte, majd néhány perccel később az a körülbelül két és fél perces rövidfilm lett levetítve, melyet a mostani labdarúgó-válogatott tagjai is megtekinthettek az Európa-bajnokságon az öltözőben, a magyar- osztrák meccs előtt, és arról szólt, hogy egy igazi harcos szereti azt, amit csinál, és mindent megtesz céljai elérése érdekében.
Nehéz idők jönnek
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is köszönetet mondott az amúgy távollevő Kiss Sándornak az elmúlt 12 évben kifejtett tevékenységéért, melynek köszönhetően szerinte a Bihar megyei RMDSZ meghatározó tényező lett nem csupán a romániai magyar politikai életben, hanem általában véve is. Azt mondta: nehéz időszakban vette át az RMDSZ vezetését Kiss Sándor, de kollégáival el tudta érni azt, hogy erős legyen a hangja az itt élő magyarságnak, ezért számít a továbbiakban is a munkájára. Azon meggyőződésének adott hangot: nehéz időszak következik, talán a legnehezebb a rendszerváltás után, mert sikerrel meg kell győzni a kiábrándult választókat arról, hogy a politika és a politikusok, a közéleti szereplők vannak értük, és nem fordítva. Ennél fontosabb feladat nincs is, de véleménye szerint Cseke Attila talán a legjobb választás ebből a szempontból, mert a legmegfelelőbb ember arra, hogy csapatot alkotva visszaszerezze a hitelt, a választók elkopott bizalmát, mozgósítani tudja a tartalékokat. Ugyanis kisebbségi létben különösen nincs alternatívája a parlamentáris demokráciának, az arányos képviseletnek. Az RMDSZ-es elöljáró ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet: közeledik 2018, vagyis az egyesülés százéves évfordulója, ami alkalmat és lehetőséget kell teremtsen arra is, hogy magyarként megmutassuk: sok kellemetlen dolog történt velünk, de azért erős közösséget alkotunk Romániában, és tudjuk mit kell tegyünk, ha a jövőnkről van szó.
Szimfonikus zenekar
Szabó Ödön parlamenti képviselő, megyei ügyvezető elnök egy szimfonikus zenekarhoz hasonlította az RMDSZ-t, melyben mindenkinek megvan a helye, szerepe, és közösen, összhangban dolgoznak a közösségért. Hangsúlyozta: csak csapatban, kemény munkával lehet nyerni, hinni, merni és bátran cselekedve, odafigyelve egymásra. Egy példával élve arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ szakmai munkáját utólag még a bíróság is igazolja. Arról is beszélt: jövőre Szent László-év lesz, az RMDSZ pedig együtt kell működjön e kérdésben is az egyházzal, a civil szférával.
Biró Rozália szenátor, választmányi elnök is úgy vélte: új fejezet kezdődik az RMDSZ Bihar megyei szervezetének életében, és „nem szégyen az, ha egymás mellé állunk, egymás kezét fogva”.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Nótás-dalos hétvége
Hagyományápolók találkoznak
A hétvégén FelsőHáromszéken, Erdővidéken és Orbaiszéken is csemegézhetnek a zenekedvelők.
Huszárok, katonák
Csernátonban, az Ika-vári színpadnál vasárnap tartják meg az I. Székelyföldi Huszár- és Katonanóta-találkozót. 12 órától zászlófelvonás, koszorúzás, himnuszok éneklése a község központjában levő emlékműnél; 14 órától Csiporkázó Játszóház; 16 órától ünnepélyes megnyitó; 16.30-tól a részt vevő csoportok műsora (bővebben lásd honlapunk Erről tudott? rovatában).
Száz kürt riadója szól
Vasárnap a baróti Csala Kürtje Fúvósegyesület tizedik alkalommal szervezi meg a Száz kürt riadója szól fúvószenekari találkozót Baróton. A házigazda meghívására a következő rezesbandák jelezték részvételüket: a mikóújfalusi Nagykürt 95 Fúvósegyesület, a nagybaconi, árkosi, magyarhermányi, kálnoki, sepsibükszádi, gidófalvi, székelyzsombori és étfalva-zoltáni fúvószenekarok.
Fúvóstalálkozó Barátoson
Vasárnap fúvóstalálkozót tartanak Barátoson, a helyi Ferencz Ernő Református Fúvószenekar szervezésében. A rendezvény a helyi református templomban megtartandó istentisztelettel rajtol, majd az Erzsébet kertben folytatódik, ahol a barátosi, valamint a meghívott zenekarok adnak koncertet.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro

Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Világgá – haza
Így, így. Hiszen a haza csak annyiban földrajzi jelenség, amennyiben „belakja” a földműves, az iparos, a tanító, az írás- vagy képzőművész egyéni s legbelső világát. Hazát lehet választani, ám a szülőhaza varázsát nem pótolhatja idegen föld- vagy néprész.
Elnéztem csernátoni Székely Géza grafikus, festőművész igazodását mindehhez, és sok más titokhoz 28 éves korában, ezelőtt harminc esztendővel, amikor megnyitottam első kiállítását szülőfalujában. Akkor a Kolozsvári Utunk irodalmi hetilapban megjelenő méltatásomat ugyanezzel a címmel tettem közzé: Világgá – haza. Nehéz bejutni egy ember világába, ha nincs kézügyben sem kilincs, sem más fogódzó. Az ő művészi világa esetében hasonló helyzetbe kerülünk.
Különösen akkor, ha önmagára zár ajtót, ablakot.
Jelen itthoni – otthoni – vendégművészünk, Székely Géza esetében is firtatni lehet ezt a bejutási kérdést. Még akkor is, ha itt, Alsócsernátonban látta meg a napvilágot. És ezzel, mondhatni, a kérdések, meglepetések elejére jutottunk. Tulajdon édesapja fedezte föl benne a rajzoló, festegető, színező tehetséget, meg sem állott véle Kosztándi Jenő festőművész, a tehetségeket FelsőHáromszéken nagy gonddal begereblyéző híresség műterméig.
Most és innen nézve simának tűnik a művészi fejlődés útja. Következett tanulásban, eszmélésben Marosvásárhely, majd Kolozsvár, a Művészeti Egyetem és a kiváló mesterek, pszichológusok és didaktikusak a művészet osztatlan mezein. Életútnak ez így egyszerű, ám térjünk vissza a fent említett kilincshez! Nagyon ritka az a művész, aki egyszerűen elrebben az ősi fészekről, nekiindul a nagyvilágnak, feledi a bölcsőket, koporsókat, az utcák fáit, patakokat. Székely Géza egy-egy grafikai vagy pasztellsorozatával mintha térdet és fejet hajtana Csernáton, Székelyföld előtt.
Nézzük a férfi- meg nőportrékat, köztük apjáét, és arra is kell gondolnunk, hogy ezeket az arcokat szemrebbenés nélkül kiválogathatnánk más népek férfiinak ezer portréja közül is. Mi a titka ennek? Mintha magunk éltük volna meg az arcok, a nyakak, vállak ráncainak minden eredetét annyi ezer esztendő alatt. Mind a miénk.
Az anyakép, a mindenható is ott a maga kendőjével. Faluvég nevű festménye (1974) ma is az ősi, a szülőföld eligazító emlékét idézi a vásznon. El-elcsukló hangon valljuk más népekkel, néprészekkel, hogy a szabadságharcok mind, mind vélük és érettük történnek.
Nem is tettünk olyan nagy utat máig Csernátonon belül, illetve kívül. A grafika, a festészet műfajain belül és az önmagára találás jajain fölül hihetetlenül nagy az út a Madách Imre-féle ember- és történelemlátás motívumaiig. Az emberi és emberiségi kétségek, a természet és a tudós emberi meglátások vetületei itt vannak a vásznakon. A grafika, a hidegtűkarc, pasztell meg szénrajz – mind a belül viaskodó ember és művész arcvonása.
A célszerű zsúfoltság mellett színtónusok változatossága is jellemzője Székely Géza művészetének. És ebben az élményhalmazban, művészi vajúdásban „van-e visszatérés” faluja kapuihoz? Kapu c. műve erre a bizonyosság. A mai férfi, két fiatal másik férfi apja, másként nyitja azt a kaput, azt az ablakot, melyekről annyi helyen álmodott.
Itt van a nyitott és zárt ablakok jelensége – Igézet címmel. Állsz előtte, és arra gondolsz: vajon melyik ablakszem igéz ma, most nála? A zárt vagy a nyitott? Az elvonatkoztatás, a gondolkodásra, a keresésre késztető művek címeiből jegyzek ide: Alter ego, Múzsák asztala, Szatír ikon, Hiátus, Árgus…
Meg kell említenünk azt is, hogy nem tudván „kibeszélni” mindent a palettán színekben, szenekben, a költészethez is fordul Székely Géza. És képzőművészi alkotásait elemezve azt kell mondanom, hogy nem csak azért, mert a felesége, Cseh Katalin költő.
Harminc évvel ezelőtt is magam nyitottam meg az ifjú Székely Géza első kiállítását Csernátonban. Senki nem akart ma és itt évfordulni. Az egybeesés a véletlen műve. Noha hiszem a nagyszerű író Karinthy Frigyes szavait: ez nem véletlen, ez vélet. Nyugtassuk a művészt azzal talán, hogy valahol valaki valamit akar vele és érte… Azóta maga is vitte-növesztette hírét-nevét falujának, határokon túl és vissza, vissza a megtartó földre. Sosem fordított hátat sem a gondolkodó, szenvedő ember világának, sem az ő népének.
Czegő Zoltán
(Elhangzott Székely Géza csernátoni kiállításának szombat esti megnyitóján.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A holokauszt első tömegmészárlása: több mint 23 ezer halott
Hetvenöt éve, 1941. augusztus 27-28-án a Szovjetunió német megszállás alatt lévő nyugati részén, a ma Ukrajnához tartozó Kamjanec-Pogyilszkij – akkori hivatalos nevén Kamenyec-Podolszkij – közelében mintegy 23 600, nagyobbrészt Magyarországról kitoloncolt zsidót gyilkoltak meg a német SS-csapatok.
Harminc pengő, háromnapi élelem
A második világháborúba való belépés, 1941. június 27. után a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság indítványozta minden „kétes állampolgárságú egyén” összegyűjtését Kárpátalján, majd átszállítását a magyar hadsereg műveleti területéhez tartozó Kelet-Galíciába, ezt támogatta Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa is. A deportálásokat a vezérkar javaslatára július elején rendelte el a minisztertanács.
A magyar állampolgárságukat igazolni nem tudó zsidók összegyűjtése, kiutasítása és kitelepítése országszerte július 15-én kezdődött meg. Általános gyakorlat volt, hogy a hatalmukkal visszaélő, minél több zsidótól megszabadulni akaró helyi tisztviselők azokat is elvitették, akik magyar állampolgárok voltak, de ezt nem tudták azonnal igazolni, vagy ügyükben még folyt az eljárás. Sokszor a rendeleteket sem tartották be: hetven év fölötti személyeket éppúgy elvittek, mint gyerekeket vagy az első világháborúban kitüntetett frontharcosokat. A kitelepítésre ítélteknek azt ígérték, hogy Galíciában a visszavonuló szovjet hadsereggel tartó zsidók házait fogják megkapni, de csak fejenként 30 pengőt, háromnapi élelmet és némi poggyászt vihettek magukkal.
„MAradt még elég zsidó…”
A magyarországi zsidók száma (a kikeresztelkedettekkel együtt) 1941-ben megközelítette a 800 ezret, a trianoni határok között mintegy 480 ezren, a visszakerült felvidéki, erdélyi, délvidéki részeken és Kárpátalján 320 ezren éltek. 1939 és 1941 között az országba mintegy 10-20 ezer zsidó menekült Csehországból és Szlovákiából, Lengyelországból és Németországból (amelynek ekkor már Ausztria és részét képezte). Többségük hamis papírokkal bujkált, mások bekerültek a Belügyminisztérium alá tartozó Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság nyilvántartásába, ők internálótáborokban voltak, vagy szabadlábon, de megfigyelés alatt.
„Ne aggódjon, mArad még elég zsidó a világon” – „nyugtatta” meg egy német tiszt a Kamenyec-Podolszkijon átvonuló magyar katonai konvoj munkaszolgálatos zsidó sofőrjeit, miután sírva fakadtak az eléjük táruló látványtól.
Az ukrán város melletti erdőben meztelenre vetkőztetett hullák ezrei hevertek a többségében maguk az áldozatok által előre kiásott gödrökben. A sofőrök – akiket szintén kérdőre vontak, de a magyar katonák, azt hazudva, hogy nem zsidók, megmentették őket – nem tudhatták, hogy a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlásának szemtanúi, ahol az áldozatok száma meghaladja a tízezret.
Halálra ítélve
A mintegy 17 ezer embert először a Kőrösmezőn kialakított internálótáborba, majd innen több hullámban a határon túlra, többségüket a mintegy 100 kilométerre fekvő Kamenyec-Podolszkij környékére szállították. Az újabb és újabb transzportok érkezésével a helyzet egyre romlott, az emberek éheztek, járványok fenyegettek. Augusztus közepére a helyiekkel együtt mintegy 26 ezer zsidó zsúfolódott itt össze.
A térség ellenőrzését a magyar honvédségtől átvevő németek attól tartottak, hogy a növekvő számú deportáltak a felvonulási területeken akadályozhatják a Wehrmacht mozgását és az utánpótlást. A német katonai hatóságok egyre erőteljesebb követelésére Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter augusztus 15-én leállította a deportálásokat, amelyek ellen idehaza is sokan tiltakoztak. A már kitoloncoltakat azonban nem engedték vissza, gyakorlatilag halálra ítélve őket, a mintegy 18 ezer deportált közül csak 2-3 ezer embernek sikerült visszavergődnie Magyarországra.
Friedrich Jeckeln SS-tábornok, az Ukrajnában ténykedő Einsatzgruppék parancsnoka augusztus 25-én döntött a Kamenyec-Podolszkijban összegyűjtött zsidók likvidálásáról. Augusztus 27-28-án legéppuskáztak mintegy 23 600 embert, akik közül mintegy 12-15 ezret Magyarországról deportáltak. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt.
múlt-kor/B.T.
maszol.ro

„Zengjen a dal lelkesülve”
I. Székelyföldi Huszár- és Katonanóta-találkozó
A hagyományteremtő szándékkal tető alá hozott egész napos rendezvény délben zászlófelvonással, koszorúzással és himnuszaink éneklésével rajtolt az Alsócsernáton központjában álló emlékműnél, majd az Ikavár alatti színpadhoz költözött, ahol a gyerekeknek játszóházat tartottak a 16 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitóig, amit követően sorra álltak színpadra a fellépő kórusok, táncosok és szólisták.
– Kultúránk megőrzése és átörökítése kötelező minden magyarul dobbanó szív számára, a Kárpát-medence büszke bércei végtelen időkig legyenek visszhangosak a magyar daloktól – fogalmazott a megnyitón a rendezvényt levezető Máté Sándor, megalapozva a találkozó szellemiségét.
Megemlékeztek a huszárokról
A Felsőcsernátoni Református Egyházközség lelkipásztora, Szőcs László esperes ünnepi beszédében kifejtette: a nap jelentőségét növeli, hogy megemlékezünk azokról a huszárokról, akik életük árán is védték a magyar hazát, a magyar szabadságot. Emlékezünk az első és második világháború elesett hőseire is, akik vérüket adták azért, hogy mi ma itt és így élhessünk. A magyarság feje fölött ugyanis sokszor kimondták a halálos ítéletet, végre is akarták hajtani, de nem sikerült – ebben Isten segítségét is magunk mellett tudhatjuk.
Ágoston József, a kultúrafelelős házigazda hangsúlyozzta: a rendezvény célja fórumot biztosítani a katonadaloknak, amelyek a regrutaság megszűnésével kimúlófélben vannak, és lehetőséget nyújt számunkra a múltból a jövőbe lépésre. Köszönetet mondott a szentivánlaborfalvi dalkör tagjainak és vezetőjének, Kelemen Alpárnak, akik nélkül a hagyományteremtés céljával megálmodott rendezvény nem jöhetett volna létre.
Húsz csoportot hívtak meg
A szervezők (Csernáton Község Polgármesteri Hivatala, a Háromszéki MÁRA Szociális és Közművelődési Egyesület, a csernátoni Pakó András Férfidalcsoport, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, illetve a szintén csernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport, míg Tamás Sándor megyetanácselnök a rendezvény fővédnökségét vállalta) húsz különböző csoportot vártak a rendezvényre, végül volt, aki nem tudott eleget tenni a meghívásnak, azonban így is órákon át szállt a dal.
Sorra csendültek fel az ismert és kevésbé ismert katonadalok és huszárnóták, némelyiket a hallgatóság is együtt dúdolta a fellépő dalárdákkal, amelyek mind megérdemelt tapsot kaptak. Jelen volt többek között a Kovásznai Református Férfidalárda, a Pákéi Református Férfidalárda, a Székelytamásfalvi Református Férfidalárda, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör, a keresztvári Fekete Lajos Férfidalárda, a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, a Székelyudvarhelyi Székely Férfidalárda, a Csíkcsicsói Dalcsoport, a szentegyházi Huszárok, a Csíkborzsovai Férfikórus, a Madéfalvi Dalkör, a Gelencei Férfidalcsoport, a Szörcsei Férfidalcsoport, a csernátoni Pakó András Férfidalcsoport. Zenélt Veres Hunor és népi zenekara, valamint a Kézdivásárhelyi Tanulók Házának fúvószenekara, néptáncot mutatott be a kézdiszentkereszti Tisztás együttes, illetve a Pántlikácska, szólót énekelt Adorján Lajos, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagja, aki Csíkcsicsóból érkezett, valamint Babos Szélyes Margit.
Száztagú Székely Férfidalárda
Kettő híján 150 éves a Székelyudvarhelyi Székely Férfidalárda, amelynek 25 éve zászlótartója Péter Csaba, őt kérdeztük, mit jelent számára ez az esemény. Elmondta: 1973-ban avatták kórustaggá, azóta folyamatosan az élete része az éneklés, több kórusban is közreműködik. Mint fogalmazott, magyarságunk megélése, megerősítése, hagyományaink megőrzése és ápolása az, amiért fontosnak tartották itt jelen lenni. Fölöttébb szükséges lenne a fiataloknak is átadni ezt a nótakincset, szerencsére van is pár érdeklődő, nemrég hat új tagot avattak.
A Száztagú Székely Férfidalárda három éve alakult Székelyudvarhelyi, Sepsiszentgyörgyi, gyergyói és csíkborzsovai dalárdák egyesülése révén. Három találkozó már le is zajlott, mindig felemelő élmény, amikor annyi torokból csendül fel a nóta – mondja büszkén a 82 éves Botos Ferenc nyugalmazott tanár. Október elsején 95. évfordulóját üli a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda, amelynek ő is tagja.
– A fiatalok körében sajnos kevés fogékonyságot látunk, más az érdeklődési körük, de egyelőre nem pusztulunk, harmincan énekelünk együtt. Pedig lenne, amit tanulniuk ebből: a közösségi élményt, az összetartozást, a becsületet és a fegyelmet, azt, hogy alávetem magam egy közösség akaratának – részletezi.
Valóban, a közönség soraiban ülők zömmel az idősebb nemzedékből kerültek ugyan ki, de örvendetes, hogy sok gyerek is szaladgált a téren, és családok is választották ezt a rendezvényt a vasárnap hasznos eltöltésére.
A rejtegetett zászló
1921-ben, a Székely Mikó Kollégium udvarán avatták a képen látható zászlót, ezüst csúccsal, rúdján számtalan arany- és ezüstszeggel, amelyek mindenike adományt jelképez magyar, román és szász személyektől: akkoriban az összefogás eme megnyilvánulása nem volt szokatlan.
Félő volt, hogy a Ceaușescu-rendszer alatt „eltüntetik”, ezért egy faládában, szőnyegek alatt vészelte át azt a kort, hogy most ismét büszkén hordozzák körbe jeles események alkalmával. A hímzés baróti asszonyok kézügyességét dicséri, a zászló tervét Köpeci Sebestyén József készítette.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nincs mindentudó politikus (Tamás Sándor és a fiatalok)
A közélet iránt érdeklődő, a szervezetben többnyire már tevékenykedő fiatalokkal találkozott pénteken Tamás Sándor, a Háromszéki Területi RMDSZ elnöke Sepsiszentgyörgyön a Tein teraszán. Az összejövetelen főként a közelgő parlamenti választásokról, a kampányról és a fiatalok szerepvállalásáról beszéltek, de szó esett a szövetség esélyeiről, az ifjabb nemzedék felelősségéről is.
Nem lealacsonyító, ha valaki lentről indul a közéletben; hisz sokan, akik a szamárlétra megmászása nélkül kerülnek fontos beosztásba, sokszor nem értik, nem érzik át a felelősséget, amellyel jár – indította mondandóját Tamás Sándor, felidézve: ő maga is az ifjúsági szférából indult több mint húsz évvel ezelőtt. Szerinte tévednek, akik azt gondolják, hogy könnyen építhető karrierről van szó, amely önmagában is megélhetést biztosít. „Nem szabad kizárólag a közéleti szerep- és feladatvállalásra építeni az egzisztenciát, a szakmai fejlődésre is oda kell figyelni, ugyanis, ha változás következik be, léteznie kell egy iránynak, amerre tovább tud lépni az illető. Sajnos, arra is van pár példa, hogy egyesek kizárólag ebben látták a jövőjüket, elhanyagolva a több lábon állást” – magyarázta. A találkozóra érkező fiatalok közül volt, akit a közélet iránti érdeklődés, volt akit a beszélgetés közvetlensége vonzott, de olyan is jelentkezett, aki a választási kampányban kíván részt vállalni (egyikük eddig az Erdélyi Magyar Néppárt köreiben tevékenykedett), illetve mások a civil oldal és politika összefüggéseire, az átjárási lehetőségekre voltak kíváncsiak. Kérdésként elhangzott, hogy az RMDSZ képes lesz-e elérni a parlamenti választásokon a bejutási küszöböt, valamint hogy kik a jelöltek, és a fiatalok milyen mértékben vannak jelen közöttük. Megfogalmazták, hogy a tizenévesek számára a kampány színes, izgalmakat hordozó esemény, egyfajta buli. Az elnök egyúttal egy választási kampány fő ismertetőit is vázolta, rámutatva: a meggyőzés, a jelöltek „eladása” nem a hajrában kezdődik, csak a folyamatos tervezés hozhat sikert.
A közéletbe való bekapcsolódást illetően Tamás Sándor elmondta: Háromszéken nyolc éve kezdődött el az a folyamat, amely révén fiatalok juthattak be az önkormányzatokba. Az eredmény 2016-ban látszott egyértelműen: megyeszinten az ötszáz önkormányzati képviselőből közel hetvenen fiatalok, jelentős részük ifjúsági szervezetekben kezdte, azaz mondhatni a civil szférában. A közélet iránti érdeklődőknek Tamás Sándor rövid ismertetőt tartott: rámutatott, a kétkedők szemében mind az önkormányzati, mind a parlamenti munka egyszerűen csak szavazatszerzésről szól, és nagyjából mindegy, hogy tesznek-e bármit is. Az elnök szerint Háromszéken ügyekben, teendőkben gondolkodnak és nem mandátumokban, mint sok román politikus. Felhívta a figyelmet, hogy az önkormányzati munka kapcsán sokan a pénzhiányt emlegetik fő megoldandó hiányosságként, pedig a nagy kihívás inkább a helyes célok megtalálása, és legalább ennyire fontos, hogy az emberek lássák, a politikus, az elöljáró hisz ezekben a célokban, ez a hitelesség egyik záloga. Fontos továbbá, hogy óvakodni kell minden olyan politikustól, akiről úgy tűnik, mindenhez ért – tette hozzá.
A parlamenti választások kapcsán Tamás Sándor elismerte: az önkormányzati voksolás tükrében valós a veszély, hogy az RMDSZ nem éri el az ötszázalékos küszöböt. Az alternatív küszöb nem vállalható alternatíva, „ha arra szorulunk, akkor az erdélyi magyarságnak befellegzett”. Tamás Sándor a brexit példájából, illetve a Klaus Iohannis kampányában alkalmazott módszerekből kiindulva hívta fel a figyelmet: a fiataloknak komoly szerepük van a mozgósításban, és nem csak a kampánybeli önkéntes tevékenységgel. Tamás Sándor úgy vélte, a közgondolkodáson változtatni a fiatalok képesek, viszont Háromszék egyik komoly problémája, hogy az idősebb nemzedék az aktívabb. Utóbbi pedig nehezen változik, itt jönnek be a képbe az ifjak, akik meggyőző erővel tudnak hatni rájuk, és ez érvényes a választásokra is, a részvételre ez a nemzedék veheti rá például a már csak megszokásból távol mAradókat – fogalmazott.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szászrégeni magyar tanítóképző napja
Tizennyolcadik esztendeje, hogy szeptember első szombatján Szászrégenben megtartják a magyar tanítóképző napját. Az esemény idén egybeesett az 1956-ban végzettek 60 éves találkozójával.
Az 1948 és 1956 közötti időszakban 740 tanító nyert oklevelet a szászrégeni tanítóképzőben. Közülük sokan, tanulmányaikat folytatva, tanári diplomát is szereztek. Jutott közülük az ország minden részébe, a Nyárádmentétől Máramarosig, a Szilágyságtól a Csángóföldig. Sajnos az elhalálozások, az előrehaladott életkor és a betegségek miatt ebben az esztendőben már csak ötvenhat képzős jött el a találkozóra, de megfogadták, hogy ezentúl is megszervezik a magyar tanítóképző napját, hiszen nem szabad feledésbe menjen, hogy az egykori járásbíróság, majd a 2-es számú elméleti iskola épületében 1948-1956 között magyar tanítóképzés folyt.
A magyarrégeni temetőben az elhunytakra emlékeztek
Péntek délután a volt képzősök egy része a magyarrégeni temetőben, az elhunyt tanárok és diáktársak emlékére állított kopjafa előtt találkozott. Itt – a koszorúzást követően – nt. Nemes Árpád nyugalmazott lelkipásztor emlékezett az elhunyt tanárokra és diáktársakra. Ezt követően a római katolikus templomban hálaadó szentmisére került sor.
Jó volt ismét együtt lenni
Szombaton délelőtt a "kis tanító nénik" és "kis tanító bácsik" – ahogy szeretik magukat szólíttatni – volt iskolájukban találkoztak. A jelenlevőket a hatvan évvel ezelőtt végzettek nevében Sárkány Kiss Judit köszöntötte. Szintén az ’56-ban végzett osztály nevében szólt a jelenlevőkhöz Demeter Pál is.
– 1952 szeptemberében szalmazsákkal megrakott szekerek érkeztek Szászrégenbe, amiket összeszorult szívvel kísértek tizenéves fiúk és lányok. Tanítók akartak lenni. Küzdelmes négy év után többen megszerezték a tanítói diplomát. Sokan elszórt magyar közösségekben kaptunk kinevezést. De szerettük a mesterségünket, szívesen dolgoztunk nehéz körülmények között is. Megtanultuk tanárainktól, hogy mi vagyunk a gyermekekért, és nem fordítva. Minden szülőnek a saját gyermeke a legjobb és a legkedvesebb. Ezt megértve könnyebb lett a munkánk. Ha nehézségek akadtak pályánk kezdetén, iskolánk tanáraihoz fordultunk segítségért, akik mindig szívesen fogadtak és jó tanácsokkal láttak el – emlékezett az idős tanító bácsi.
Az 1951-ben végzettek közül Gálfi Tibor tartott beszédet.
– A nyár a találkozók ideje. Ilyenkor tartják az érettségi, a falu-, az elszármazottak, a tánctalálkozókat. Ezek ma már hagyománnyá váltak. Tömegeket mozgatnak meg. Kisebbségi szempontból ezek a találkozók hatnak a nemzettudatra, azt sugallják számunkra, hogy valahova tartozunk. Egy népcsoport, egy nemzeti kisebbség nemcsak nyelvében, hanem hagyományaiban is tovább él. Nos, ezért is fontos számunkra ezeknek a találkozóknak a megszervezése.
Hogyan tovább?
Csernátoni József, aki tizennyolc esztendővel ezelőtt, Fekete Miklós Zoltánnal együtt, a magyar tanítóképző napjának az ötletgazdája és az első találkozók szervezője volt, jogosan tette fel a kérdést: hogyan tovább?
– Évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy minden évben találkozunk. A szervező legyen az 50 éve végzett évfolyam, majd a 60 éve végzett évfolyam. Eddig minden évfolyam eleget tett a fogadalomnak. Döntsük el közösen, hogyan tovább. Csernátoni József rámutatott arra is, hogy bár nem lehetett a volt képzőnek egy magyar személyiség nevét adni, őrizzék meg az iskola szellemét és az itt végzett diákok emlékét, s ne feledjék el, hogy Szászrégenben magyar tanítóképzés folyt.
Közös ének Sárika néni emlékére
A volt tanítványok hálával gondoltak az idén Németországban elhunyt Haltrichné Ozsváth Sárára. Az elmúlt esztendőben, ha csak gondolatban is, Sárika néni még jelen volt a találkozón. Akkor üzenetet küldött tanítványainak: "Köszönöm a sorsnak, hogy annak idején Szászrégenbe kerültem és hogy azokat a diákokat tanítottam, akiket most, 96. évemben is szeretettel idézek fel emlékeimben. A láthatatlan osztálynaplók itt vannak a kezemben, forgatom a lapokat és egyenként mindenkit megsimogatok gondolatban sok-sok szeretettel. Ez a nap a tiétek, drága megjelent diákjaim, és ha tehetitek, olvassátok el Petőfi Sándor A négyökrös szekér című versét, amiből zseniálisan tűnik ki, hogy sár és csillag az életünk. Ha meghalok, ne sirassatok! Síromnál inkább verset mondjatok."
Megható pillanat volt, amikor Duda Romulus az Egy rózsaszál szebben beszél című dalba kezdett Sárika néni, volt osztályfőnökük, tanáruk emlékére, s mindenki vele énekelt.
Műsor az egybegyűltek tiszteletére
A Humana Regun Egyesület Petőfi, Wass Albert és Kajcsa Jenő verseivel köszöntötte a volt képzősöket. Baki Andrea és Kiss Anna mini csim-bummosok két dallal, Demeter Győző és családja gitárjátékkal emelte a hangulatot.
Nagy F. Atilla a fiatal tanárok és a Rákózci Szövetség nevében szólt a jelenlevőkhöz, és felkérte őket, hogy írjanak az ’56-os eseményekről, hiszen mint fiatal végzettek élték meg az akkori zűrzavaros éveket.
Lesz tovább!
Wass Albertet idézve a Humana Regun Egyesület tagjai is a folytatásra biztatták a volt képzősöket.
– Minden embernek kell legyen feladata ebben az életben – kötelességen belül vagy azon felül is talán –, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be. Minden embernek kell legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való.
Kedves kis tanító nénik és kis tanító bácsik, kedves tanár nénik és tanár bácsik, nektek is volt feladatotok az életben, volt titkos küldetésetek, melyet Istentől kaptatok. Ez a tanítás volt, több generáció nevelése. Feladatotokat magas szinten végeztétek, és nem vallottatok szégyent sem az iskolában, sem a mindennapi élet küzdelmeiben, mert szívből, lélekből neveltetek, tanítottatok, szerettétek az iskolát. Jó néhány éve szeptember első szombatján megünnepelitek a szászrégeni magyar tanítóképző napját. Megkoszorúzzátok volt képzőtök falán azt a táblát, mely három nyelven hirdeti, hogy itt magyar tanítóképzés folyt. Mindig az az évfolyam szervezte a találkozót, melynek éppen kerek évfordulós osztálytalálkozója volt. Az idén ez lejárt. Hogyan tovább? – tettétek fel a jogos kérdést. Részünkről a válasz nagyon egyszerű. Folytatni kell. Ezentúl is minden év szeptemberének első szombatján itt kell találkozni. Tudjuk, telnek az évek. Egyre kevesebben lesztek. De azután is folytatni kell, miután már… Tudjátok, mit akarunk mondani. De valaki mindig lesz. Gyerekeitek. Unokáitok. Dédunokáitok. Tudjuk, hogy furcsán hangzik ez, de minden év szeptemberének első szombatján el kell ide jönniük emlékezni… rátok, az iskolára, hogy soha ne menjen feledésbe, hogy itt valamikor magyar tanítóképzés folyt.
Az ünnepség utáni osztályonkénti közös megbeszélésen a kis tanító nénik és kis tanító bácsik úgy döntöttek, hogy a következő években is szeptember első szombatján lesz Szászrégenben magyar tanítóképző napja.
Köszönjük!
Az évek során a volt képzősök közül mindig voltak néhányan, akik rendszeresen támogatták a Szászrégen és Vidéke havilapot. Így történt ez ebben az esztendőben is. A Szászrégen és Vidéke szerkesztősége nevében köszönjük Duda Romulus (Csíkszereda), Fodor Sándor, dr. Lázár Sándor (Marosvásárhely), Kósa Imre és Csernátoni József (Szászrégen) anyagi támogatását.
Fábián András György
Népújság (Marosvásárhely)

Ellenzékben és ellenszélben
Nagy Benedek Csíkszeredai politikus, közíró Ellenzékben és ellenszélben című kötetét ismerheti meg a Marosvásárhelyi közönség a Bernády Házban szeptember 8-án, csütörtökön 18 órától sorra kerülő könyvbemutatón. A Politikusi feljegyzések – oldalnézetből (1989. december – 1993. január) alcímet viselő könyvről a szerzővel Nagy Miklós Kund beszélget. A rendezvény házigazdája Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)

A VII. Erdőhegyi Nap sikere
Újra van a városnak magyar néptánccsoportja
Amint azt előzetesen meghirdettük, Kisjenő Város Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, és az RMDSZ Kisjenői Szervezetének a támogatásával, a Szövetség Erdőhegyért Egyesület vasárnap VII. alkalommal szervezte meg az Erdőhegyi Nap rendezvénysorozatot. A régik iskola telkén megszervezett program 9 órakor a regisztrációval, illetve a bográcsfőző-verseny elindításával vette kezdetét. 12 órakor történt a hivatalos megnyitó a szabadtéri színpadon, ahol a műsorvezető, Pusztai Matild, az Erdőhegyi Általános Iskola nevelési igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Ezt követően a színpadra kérte Sime Judit iskolaigazgatót, aki köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a testvérintézmény, a Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola pedagógusait, akik együtt ünnepelnek a szervezőkkel. A testvériskolai szerződésnek 3 évvel ezelőtt történt aláírása óta számos, közös programot szerveztek. Arra kérte a jelenlévőket, hogy örüljenek együtt a gyermekek munkájának, amiben kiemelt részük van a helybeli pedagógusoknak, ezért köszönetet mondott mindnyájuknak.
Színes iskolai, illetve néptáncprogram
A továbbiakban újra Pusztai Matild műsorvezető vette át a szót, aki elsőként a Hevesi Laura helyettesítő tanítónő által felkészített, volt előkészítő osztályosok kacsatáncát jelentette be. Utánuk a Csáki Margit tanítónő által betanított, volt II. osztályosok moderntánca, majd a Gál Éva tanítónő által felkészített, volt IV. osztályosok zumbatánca aratott sikert a közönség körében. A volt V. és VI. osztályosok moldvai táncait Kiss Csilla tanárnő, míg a volt VII. osztályosok keringőjét Pusztai Matild tanárnő rendezte színpadra. Ezt követően a Fáy Szeréna iskolakórus énekei következtek, Sime Judit igazgató vezényletével. Az Erdőhegyi Általános Iskolát a diákokból összeállt iskolakórus suli-dala zárta, a szülők és a hozzátartozók hosszan tartó tapsa közepette.
Ezt követően az ágyai Tőzike néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével előadott, dél-alföldi, majd palóc táncainak tapsolhatott az egyre szaporodó közönség. Utánuk a nagyzerindi Kékibolya Menyecskecsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára adta elő lendületes moldvai táncait. Ezt követően a simonyifalvi Leveles 3 párja Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokkal lépett fel.
A továbbiakban szemtanúi lehettünk a program csúcspontját képező nagyzerindi Ibolya tánccsoport fellépésének, amelyen ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével előbb békési szlovák táncot, majd a híres széki rendet mutatták be káprázatos virtuozitással. A legényes táncukban egyszerre négyen úsztak a levegőben. Előadásukat látványos szilágysági táncokkal vezették le. A sikerüket legjobban példázta, hogy a polgármesteri hivatal jelen volt megbízottja ámulatában azt hitte, magyarországi hivatásos táncosok produkcióját láthatta. Utánuk a kisjenői és nadabi kultúrotthon Floarea Crişului tánccsoport Suciu Cristian koreográfiájára Körös menti román táncokat adott elő.
Köszöntők, díjazások
A táncok után Bíró Zoltán fő szervező vette át a mikrofont, aki köszöntötte a közönséget, majd nagy tapsot kért a Szalontai Kútfejek csapatnak, amelynek tagjai nagyon sokat segítettek a szervezésben. Ugyanakkor köszöntötte az ágyai, a nagyzerindi, a szapáryligeti és az erdőhegyi résztvevőket, illetve az Erdőhegyi Íjászokat is, akik idén bevállalták az Erdőhegyi Napnak a szervezését. Annak a reményének adott hangot, hogy Erdőhegyen sokáig fog működni az íjászcsapat, amely hagyományt teremt e sportból. Köszöntötte, majd a színpadra kérte Péró Tamás-megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost, aki két gondolatát kívánta megosztani a hallgatóságával: megköszönte az erdőhegyi meghívást, ahova mindig örömmel jön. Főként akkor, ha évről évre, folyamatosan fejlődik a település, de az Erdőhegyi Nap rendezvénye is. A továbbiakban a decemberben sorra kerülő parlamenti választások fontosságára hívta el a figyelmet. Annak az a fő célja, hogy összefogva, az Arad megyei magyarság újra képviselőt küldhessen a törvényhozásba. Ehhez kívánt erős összefogást, sok sikert, illetve további jó szórakozást. Ezt követően, nt. Pap József református lelkipásztort kérték a színpadra, kiértékelni a bográcsfőző versenyt. A versenyen indult négy csapat tagjai szívüket, lelküket beleadták a főzésbe. III. helyet szerzett holtversenyben a Szalontai Kútfejek és a Hun a csülök csapat. A II. díj odaítélése is holtversenyt hozott a Székely házaspár és csapata, valamint a Szalontai Kútfejek II. főztje között. Egy csipetnyi előnnyel, az Erdőhegyi kalózok, vagyis az iskola csapata nyerte az I. díjat. Minden csapatot a színpadra kértek, ahol átvehették a díjaikat.
Bemutatkozott az erdőhegyi tánccsoport
A díjazás után a program folytatódott, amelyen a nagyszalontai Toldi Tánccsoport hölgyei moldvai, utána a kisebbek kalocsai és rábaközi, majd a felnőttek mezőföldi táncokat mutattak be Tötös Hortenzia koreográfiájára, Struber Éva és Bagi Tünde vezetésével. Fellépésük után Sime Judit iskolaigazgató köszönetet mondott a pedagógus kollégákat a diákok betanításáért, az iskola főzőcsapatának a győzelemért. Ezt követően bemutatta a mögötte felállt csapatot, az Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportját, amely idén alakult meg. A betanításukért köszönetet mondott Szilágyi András koreográfusnak és Kiss Csilla pedagógusnak. Ugyanakkor köszönetet mondott Bíró Zoltán városi tanácsosnak a csoport felkarolásáért, majd sok sikert kívánt nekik az itthoni bemutatkozáshoz. Azon ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével ígéretesen ropták a délalföldi táncot.
Ezt követően, a színpadon Pálfi András testnevelő tanár átadta a kispályás futballbajnokság győzteseinek a kupát. Az utána következett, Tiéd a mikrofon című karaoke-játékon Hotăran Bernadett, Kiss Kitti és Tősér Bianka énekelt a színpadról angol nyelvű slágereket.
Jókedv, kiváló szórakozás
A program szüneteiben megtartott tombolasorsoláson mintegy 50 ajándék, köztük a fődíj, a kenyérsütő berendezés is gazdára talált, a sörsátrak alatt helyet foglaló vendégek kedvükre ehettek, ihattak az árusok jóvoltából, a szervezők minden fellépőt, illetve meghívottat vendégül láttak.
Valamivel 20 óra előtt kezdődött a Meteor együttes egyórás koncertje, ahol a régi és az új slágerek felelevenítésével a mulató közönséget felkészítették a 21 órától fellépett sztárvendég, Fenyő Miklós fergeteges koncertjére. Az egyórás élőkoncertre nem csak a helybeli, hanem a környékbeli, sőt sok Aradi rajongó is kíváncsi volt, csúcsra járt a hangulat. 23 órakor tűzijáték zárta az Erdőhegyi Nap idei programját, amelynek a sikeréért a fő szervező, Bíró Zoltán városi tanácsos ezúttal is köszönetet mond a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, a Gualapack cégnek, az Erdőhegyi Mezőgazdasági Társulásnak és Szabó Zoltán elnöknek, Ianoş Teodor állatorvosnak, a Medlife cégnek, dr. Pálfi Laurának a Royal Bilding Kft.-nek, a Bíró Márta Virágüzletnek, a MOL kisjenői töltőállomásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Új Lustra
A Székelyudvarhelyi múzeum új székhelye, a Haberstumpf-villa gazdag tevékenységgel és színvonalas programokkal való megtöltésére tett ígéretével indítja a Lustra harmadik évfolyamát a múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán.
A folyóiratot ismét változatos tartalom jellemzi: Salló Szilárd, az Udvarhelyi Forrásközpont néprajzosa az énlaki juhászat 20–21. századi változásairól közli újabb kutatási eredményeit, Mihály János történész 16–17. századi Székelyföldi tánctörténeti adalékokat ad közzé, Bicsok Zoltán levéltáros folytatja a Csíkszeredai levéltár fondjait ismertető sorozatát, ez alkalommal a csíksomlyói-Csíkszeredai római katolikus gimnázium iratait ismertetve. Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek az 1916. évi román megszállás dokumentumaiból közölnek, Veres Péter muzeológus Sikó Miklós iklándi-vadadi Filep Lászlóról készült rajzát hozza közelebb az olvasókhoz. Tóth Boglárka, Sófalvi András, Botár István és Grynaeus András folytatják az udvarhelyszéki templomtornyok dendrokronológiai keltezéséről 2015-ben indított cikküket, Nyárádi Zsolt régész-történész Székelyudvarhely régi piacteréről közöl nem csak ásatási eredményeket.
Két kötet is bemutatásra kerül: Róth András Lajos könyvtáros-történész a Székelyföldi jelképkutatás újabb kötetét, a Székely jelképek pecséten, címerben című 2015-ben megjelent tanulmánykötetet, Bernád Rita, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa Bicsok Zoltán Koronák, hat tyúk, liliomok – Crini, coroane, lebede című kétnyelvű kötetét ismerteti. A folyóiratban rövid felvezető és részlet található a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Haáz Rezső Múzeum közös kiadásában 2016-ban megjelent Székelyföld története háromkötetes monográfia bevezetőjéből.
Külön figyelmet érdemel Reisz T. Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára címzetes igazgatójának írása Székelyudvarhely címeréről a Magyar Nemzeti Levéltár Budapesti palotájában.
A cikkeket forrásértékkel bíró illusztrációk kísérik. A kiváló nyomdai kivitelezésben megjelenő, 64 oldalas folyóirat harmadik évfolyamának kiadási költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Élő Székelyföld Munkacsoport
eloszekelyfold.wordpress.com

„Benci, az nem így volt!” – interaktív könyvbemutató a Bernády Házban
Emlékeket idézett fel, érzelmeket hozott felszínre Nagy Benedek Ellenzékben és ellenszélben című könyvének bemutatója csütörtök este Marosvásárhelyen a Bernády Házban.
Nem voltak túl sokan, ám a jelenlevők igen aktívan részt vettek a kötet ismertetőjén, véleményt nyilvánítottak, kérdéseket tettek fel, gondolatokat fogalmaztak meg, vitáztak, saját szemszögükből értelmeztek egy-egy, a könyvben is megírt eseményt.
A Csíkszeredai történész, volt parlamenti képviselő a teleírt jegyzetfüzeteit is elhozta és megmutatta az érdeklődőknek, de a `90-es bányászjárás fotóit is szétosztotta, így emlékezett ki-ki a maga módján az egykori eseményekre. A kötet szerzője azt kezdte mesélni, hogy hogy is volt, mikor a parlamentben az egyik székely bányász felszólalt, amikor a teremben ülő Frunda György „Benci, az nem így volt!” felkiáltással félbeszakította és elmesélte, mi történt: a Zsil-völgyében dolgozó jelentős számú székely bányászok közül az egyik ezzel biztatta a magyar képviselőket: „maguk magyarok, amíg én itt vagyok, ne féljenek! Éljen nagybányai Horthy Miklós!”
A kötetet elsőként Borbély László méltatta, mint volt parlamenti kolléga, aki fontos könyvnek nevezte és megköszönte a maga, illetve a kollégái nevében is Nagy Benedeknek a hatalmas munkát, az 550 oldalba összefoglalt visszaemlékezéseket, amiket a jegyzeteiből írt meg és amely érdekes olvasmány bárki számára, akit érdekelnek a `90-es éves történései. „Krónikás Nagy Benedek, aki majdnem szóról szóra leírta a vitáinkat, amely remélem, a mostani ifjú generáció számára is izgalmas lesz” – fogalmazott Borbély, kitérve a szerzőnek a parlamentben szerzett érdemeire, a tanügyi törvény, a kisebbségi történelemoktatás, a vallásügyi államtitkárság terén végzett jelentős tevékenységére, azok eredményeire is.
Nagy Miklós Kund, aki a Bernády Ház házigazdájaként faggatta Nagy Benedeket a könyvvel kapcsolatban, többek közt arra volt kíváncsi, hogy ha elméletileg jobban felkészültek az akkori politikusok, eredményesebben politizálhattak volna? „Lényegében nem a felkészültségen múlott” – válaszolt a kötet szerzője, aki „egyszerű önigazolásnak” nevezte a könyvét, amely által felmentést remél az utókortól, hogy annak idején „jól csinálták”. Elmondta, történészként is motiválva érezte magát, hogy mindazt, ami történt, amit feljegyzett, meg kell írni, mert egyszer szükség lesz rá.
A kötet bármely oldalon, bármely címszónál felüthető, olvasható, érdekes feleleveníteni általa a Marosvásárhelyi márciusi eseményeket, a Bukaresti bányászjárást, a nemzeti kisebbségek történelmének tantárgyként való tanításának elfogadtatását, a szászok kivándorlását „egy új világ hajnalán”, egy-egy politikai párt, vagy politikus hozzállását a demokráciát érintő kérdésekhez, szavazásokat, parlamenti vitákat.
Az érdeklődők között aktív és nyugalmazott rádiószerkesztők, egykor Bukarestben élt lapszerkesztő, az eseményekben aktívan résztvevő, illetve azok iránt érdeklődő személyek ültek, akik kézről kézre adták a jegyzetfüzeteket és fotókat, felidéztek egy-egy eseményt, megvitatták azokat, mérlegelték a következményeket.
Antal Erika
maszol.ro

„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai Bukaresti pere
Segélykiáltás
„Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette.
Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston Temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban.
– Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát.
A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A Bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–Nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.)
Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget.
A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A Gyulafehérvárit és a Bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték.
A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmAradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.)
A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre.
Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott Bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.)
Másfél hónappal a Temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását.
Alig hangzott el a Gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a Bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”.
A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is.
Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos Bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték.
Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómatól elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel.
Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert Gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.)
A rendszer végül kudarcot vallott a Rómatól független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték.
Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a Temesvári kórházban meghalt.
Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született.
Pethő Tibor
Magyar Nemzet

Tanévkezdés 2016–2017
Ajándék a szórványkollégiumnak
Nagy örömmel vették birtokukba vasárnap a kényelmes, szép szobában levő új szekrényüket a nagysármási szórványotthon visszatérői és újonnan érkezett lakói. A szekrényekbe kényelmesen bepakolhatják ruháikat, cipőiket, egyéb dolgaikat.
A szekrényeket, amelyekkel jelentősen bővült a szobák berendezése, a Marosvásárhelyi Rotary Club Téka három képviselője, Simonffy Katalin, Kiss Sándor és Valkai Ferenc vitte el az elmúlt pénteken Nagysármásra, ahol Balázs Lajos lelkész és családja, valamint helybeliek segédkeztek leemelni a furgonokról és bevinni a bentlakás folyosójára. A későbbiekben asztalosmester segítségére volt szükség, hogy a keskeny lépcsőfeljárón fel tudják vinni a szobákba, ami délután sikerült is.
A bentlakás szekrényekkel való ellátását, ami lehetőséget nyújt a Belső-Mezőség szórványfalvaiból érkező diákoknak, hogy kényelmesebben lakjanak, az elmúlt ősszel vállalta a klub vezetősége. Ez volt az idei év egyik kiemelt célkitűzése a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tehetséges diákjainak kiválósági díjjal való támogatása mellett. Egyébként erre a két célra gyűjtöttek a Rotary Téka Club 11. hagyományos jótékonysági bálján a múlt év őszén a President szálloda Manadas termében. A bálon részt vettek a környező illetve távolabbi romániai megyékben működő klubok képviselői mellett a nyíregyházi és egri küldöttek is. A Művészeti Líceum képzőművész szakos diákjai 15 festményt és öt domborművet ajánlottak fel, amelyre a bál résztvevői licitáltak. Volt borlicit és tombola is. A bálon begyűlt összeg mellett jelentős segítséget nyújtott a szekrények elkészítésében Kiss Sándor vállalkozó, a klub múlt évi elnöke, valamint a Nyulas Bernát vezette maroskeresztúri Fomco-Prodimpex Kft. bútorgyártó részlege, ahol a szekrényeket kivitelezték.
Rotary Téka Club képviselői pénteken 100 fogkrémmel és fogkefével is megajándékozták a bentlakó gyermekeket. Korábban Kelemen László klubtag adományozott számítógépet, laptopot, mikrohullámú sütőt, televíziókészüléket, gyermekjátékokat és -ruhákat a szórványkollégiumnak, Valkai Ferenc, a Tip-Top panzió és vendéglő tulajdonosa élelmiszer- támogatást nyújtott. A bentlakást működtető Kallós Alapítvány, Balázs Lajos református lelkész és a szórványbentlakás lakói nevében köszönet a tanévkezdésre adott sok hasznos ajándékért.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Kocsis Attila Levente dévai iskolaigazgatóval
Indul a tanév!
Küszöbön az új tanév. Milyen újdonságokat hoz? – kérdeztük Kocsis Attila Leventét, a Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatóját.
– Az idei tanév érdekesen indul, kezdve azzal, hogy a miniszter úr egy korábbi rendeletben szeptember 15-ét jelölte a hivatalos tanévnyitás napjaként, de már 12-től iskolába kellett volna járni. Ez nem tűnt szerencsés megoldásnak, így a jelenleg érvényben lévő döntés szerint mindenki egységesen szeptember 12-én kezd. A tanítási hetek száma nem változott, mAradt a 36 hét. A nagy változás s egyben előrelépés, hogy Az iskola másként hetet sikerült a decentralizáció szellemében átszervezni, úgy hogy az országosan meghatározott időintervallumokban minden tanintézmény vezetőtanácsa választja ki a megfelelő időpontot, hogy az oktatási menetet se borítsa fel, de felüdülésként hasson diákok, pedagógusok számára egyaránt.
– Konkrétan itt az iskolában, mikorra tervezik a „másként iskolát”?
– Tárgyaltunk már róla, és jó néhány szempont elhangzott, amiket mind jó lenne figyelembe venni. A mi tanintézményünkben az óvoda mellett három oktatási ciklus működik, és a jelek szerint nem lesz könnyű ezeknek a tevékenységét összehangolni, de igyekszünk optimális megoldást találni, hogy lehetőleg minden korosztálynak megfelelő legyen az időpont.
– Ez azt jelenti, hogy szeptember 12-én rendes tanítással és nem másként indul az iskola?
– Igen, tanulással kezdünk és mindenkit szeretettel várunk szeptember 12-én, reggel 9 órára az ünnepélyes tanévnyitóra. Az iskola másként hetet pedig valamikor télidőre tervezzük, de még nincs leszögezve.
– Közvetlenül beszélgetésünk előtt zajlott egy megbeszélés a tanító nénikkel. Minden bizonnyal terítékre került a délutáni foglalkozás kérdése is. Lesz-e az idén erre lehetőség?
– A délutáni program egy nagyon érdekes helyzet, mindenki szeretné, óriási igény van rá, de a jogi keret teljes mértékben hiányzik. 2011-ben kiadott a minisztérium egy olyan metodológiát, ami szerint fel lehetne ezt építeni, de jogilag nem tisztázódtak a dolgok. Mi eleve, az iskolaalapításkor azt szerettük volna, ha a gyermek skandináv példára úgy menne haza az iskolából, hogy a leckéjét megtanulta, és otthon már csak egy rövid ismétlésre van szükség. Jogi keret hiányában azonban főleg azoknak a gyermekeknek biztosítjuk a délutáni foglalkozást, akiknek a szülei későig dolgoznak, és egyszerűen nincs, ki foglalkozzon a gyermekkel. A tanítóink igény szerint ezt bevállalják, önkéntes alapon, de nagyon szeretnénk, ha lenne rá jogi keret, országos szintű szabályozás. Jelenleg arra építünk, hogy a tanító munkaideje is heti 40 óra, mint mindenki másnak, ebből egy részt tesz ki a délelőtti tanítás és a fennmAradt időben besegítenek a szülőknek.
– Hogyan alakul idén a diáklétszám? Hányan iratkoztak előkészítőbe? Gyarapodott-e az ötödikesek, kilencedikesek száma?
– Először általánosan mondanám: a tavalyhoz képest egy picit emelkedett a diáklétszámunk. Ez azért is, mert a tavalyi végzős osztályok kis létszámúak voltak. Az idei előkészítő osztályunkba pedig 26 kisdiákot írattak be. Ötödikben is gyarapodott a létszám. Tudniillik tanintézményünk egy gyűjtő iskola, amely anyanyelven való továbbtanulási lehetőséget biztosít a környékbeli helységek magyar diákjainak, miután az illető településen lezárul az elemi vagy általános iskolai ciklus, és nincs lehetőség a folytatásra. Így Vajdahunyadról, Lupényból, Petrozsényből középiskolába jönnek hozzánk diákok, Szászvárosról, Csernakeresztúrról pedig már ötödiktől. Az idei gyereklétszámunk a beiratkozások, illetve leadott kérvények alapján 530-540 között fog mozogni. Mint említettem, előkészítőben 26 diákunk lesz, egy osztályban. Eredetileg kettőt kérvényeztünk, de mivel ebből 4 kisdiák a csernakeresztúri kihelyezett tagozatunkon tanul majd, Déván csak egy osztály indul. Ötödikbe viszont egy végzős negyedik után 2 osztályunk lesz. Most ősszel igényeltük a második osztályt, lévén hogy várakozásainkon felüli a létszám: 32 diák iratkozott ide. És mArad a két középiskolai osztályunk, a matematika–informatika ezúttal is kisebb létszámmal, de a turizmus kompenzál, összesen 37 kilencedikes diákunk lesz.
– Mi a helyzet az iskolaépülettel? Sikerült-e a nyár folyamán elvégezni a szükséges javításokat?
– A törvény értelmében a fenntartónak kötelessége minden évben anyagi forrást biztosítani, hogy a nyár folyamán a tanintézményekben elvégezhessék a felújítást, javítási munkálatokat, megfelelő körülményeket biztosítva a diákok számára. Sajnos az önkormányzat, minden próbálkozásunk dacára, idén sem támogatott ebben. Mikor ez kiderült, megpróbáltunk minden mást megmozgatni. Kisebb osztályokban viszonylag egyszerű volt, mert ott a szülők, tanító, sőt utóbbiak családtagjai is nagyon példás hozzáállással jöttek, kimeszelték a termeket, amit hálásan köszönünk, mert tényleg szükség volt a segítségre. A festéket igyekeztünk mi biztosítani, mint amúgy a nagyobb osztályok rendbetételét is. Ehhez az anyagi fedezetet saját bevételekből álltuk. Abból a saját bevételből, amit a polgármesteri hivatal már egyszer megfelezett. Mert ugye minden bevételt, amit a szállóvendégeink vagy terembérlés stb. után kapunk, az az önkormányzathoz irányul, és a határozat értelmében 20, illetve 50 százalék közötti részt juttatnak vissza az iskolának. Mi 50%-ot kapunk vissza, ebből próbáltuk fedezni a felújítási költségeket, a munkát pedig mi végeztük – a kapus, a gondnok, az igazgató... Az óvoda, mint minden évben, ezúttal is gyönyörűen megújult, az óvónők, takarítók segítségével minden ragyog, minden átfestve, kimosva, kiporolva. Óriási segítség volt továbbá a Vas megyeiek részéről jött konkrét támogatás. A Vas Megyei Közgyűlés alelnöke annyira szívén viseli a Hunyad megyei magyarok sorsát, hogy több települést is mozgósított, így az Ikervárról, illetve Győrvárról ide látogató polgármesterek felajánlották, hogy az aulát, amit minden diákunk, sőt a helyi magyar közösség is rendszeresen használ, saját munkával, eszközökkel, fogyóanyaggal felújítják. Isten fizesse a jóságukat! Ezenkívül a szülői bizottságnak a 2%-os felajánlásokból befolyt tartalékait költöttük el, mert nagyon nagy szükség volt bútorzatra, elsősorban székekre. A mai székek nem olyanok, mint a nyolcvanas években, hogy kalapáccsal lehetett csak szétverni. Most ha a gyerek egy kicsit izeg-mozog rajta, a csavarok rögtön meglazulnak, a lábak kitörnek. Egyszóval veszélyessé válnak. Ezért 100 új széket rendeltünk, melyeknek a napokban kell megérkezniük, és ezekkel 3-4 osztálytermet fogunk ellátni, az innen kikerülő jobb székekkel pedig lecseréljük a többi teremből leselejtezetteket. Amit még javítani lehet, azt természetesen meg is javítjuk. Még meg kell említenem a soron következő bentlakás-felújítást. A Bethlen Gábor Alap tavaszi kiírásán pályáztunk erre, és 2,2 millió forintot nyertünk. A szerződéskötés még folyamatban van, ezért a felújítási munkálatokra csak az ősz folyamán kerül majd sor. Mindenképp szükség van e befektetésre, mert nyáron csoportokat fogadtunk, a tanév idején pedig 30 és 45 között mozog a bentlakóink száma. Ennek körülbelül felét teszik ki a mi diákjaink, a többiek pedig más dévai középiskolák diákjai (a Hurmuzescu Szakiskolától a Decebal Kollégiumig), akik számára vonzóak az itteni körülmények, a bentlakás, az étkezde, az ellátás.
– Tankönyvekről is beszéljünk egy kicsit. Milyen az idei ellátottság? Kapnak-e a diákok új tankönyveket? Illetve a végzős évfolyamok valóban számíthatnak-e ingyenes tankönyvre?
– Az országos rendelkezések értelmében a XI–XII.-esek valóban ingyen kapnak tankönyvet idén. De tizenkettedik osztály matematikatanáraként elmondhatom, hogy matematikatankönyv egyelőre nincs, nem jelent meg az országosan elfogadott listán sem. Tehát elvileg lesz ingyen tankönyv, de gyakorlatilag nem tudni mikor. Mint minden évben idén is leadtuk a tankönyvigényléseinket. Néhány megérkezett, de sajnos nagyon sok évfolyamnál foghíjas az ellátottság, mert a tankönyvlicitek a korábbi évekhez hasonlóan elhúzódnak. Az előbb említette a harmadikos tanítónő, hogy román tankönyve egyetlenegy sincs. Keressük az áthidaló megoldásokat. Talán a román tagozatos másodikos tankönyv megfelelne nekünk harmadikban, de ez korántsem az ideális megoldás. Sajnos nagyon rosszul állunk tankönyvekkel. Remélem, hogy a szeptemberi hajrában még érkeznek a megrendeléseink alapján könyvek, de úgy érzem, ez egy olyan probléma a hazai tanügyben, amit már nagyon ideje lenne pontra tenni. Az ideális az volna, ha szeptember 12-én, a tanévnyitó napján minden gyermek szépen masnival átkötve vehetné át tankönyveit. Hát ez nem így lesz, sajnos. Azt azonban elmondhatom, hogy a más erdélyi megyékben hagyománnyal rendelkező Iskolatáska programot idén az RMDSZ és az RMPSZ Hunyad megyei szervezetei is felvállalták. De úgy láttuk, hogy hatékonyabb lenne az iskola küszöbét első ízben átlépő kisdiákokat támogatni. Ők még nem hordanak iskolatáskát, ezért nálunk a program neve és tartalma is változik: megyeszerte a magyar előkészítősök padján ott lesz egy gazdag tanévkezdő csomag, jó minőségben kivitelezett munkafüzetekkel, írószerekkel és egy-egy kis játékkal, hogy örömmel induljon az iskolai életük.
– Pedagógusmozgás szempontjából hogy indul a tanév? Történetek-e nyugdíjazások, áthelyezések, jöttek-e új tanárok, tanítók?
– Minden felsorolt folyamatra van példa idén. Nyugdíjba is vonultak kollégák, jött ügyes új tanító nénink is. Áthelyezés is történt, kérésre. De összességében elmondhatom, hogy jelenleg csupán a csernakeresztúri óvodába várunk még kollégát, azon kívül minden katedrán teljes a létszám, minden tantárgyból szakképzett pedagógusok oktatják a diákjainkat, és minden kollégának lefedett a szükséges óraszáma.
– Az idén várható változásokkal indítottuk a beszélgetést. Erre kanyarodnék most vissza, zárásképp. A végzős évfolyamok (nyolcadikosok, tizenkettedikesek) minden bizonnyal már az első hetekben tudni szeretnék, milyenformán kell majd év végén vizsgázniuk. Van-e már konkrét újdonság e téren?
– A vizsgákra vonatkozó metodológiák sajnos rendszeresen tanévkezdés után jelennek meg. Idén sem tudok róla, hogy már lenne hivatalos rendelkezés e téren. Ráadásul az őszi választás nyomán új tárcavezetőnk lesz. Tehát számítani kell a késői változásokra is. Remélhetőleg ezek csak kis mértékben módosítják a jelenlegi rendszert. Olyanról hallani, hogy a nyolcadikosok esetében változik a tanulmányi eredmény és a vizsgajegy aránya a bejutási általános kiszámolásában. De a konkrétumokra még várni kell.
– Köszönöm a tájékoztatást és sikeres tanévet kívánok!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

200 évvel ezelőtt halt meg Sipos Pál
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)

Kulcsár Béla-emlékkiállítás Sepsiszentgyörgyön
Négy évtizede, 47 éves korában hunyt el Kulcsár Béla képzőművész. Az 1929-ben Marosvásárhelyen született alkotó jelentős életművét felidéző kiállítás nyílt szeptember 9-én az Erdélyi Művészeti Központ Sepsiszentgyörgyi székhelyének földszinti galériájában. A tárlat ünnepélyes megnyitóján a művész szobrászatáról, Erdély több városában látható köztéri alkotásairól, festészetének értékeiről a kiállítás kurátora, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az EMŰK vezetője beszélt. Az október 2-án záruló tárlat anyagát a Marosvásárhelyi közönség is megtekintheti a későbbiekben a Bernády Házban rendezendő kiállításon.
Népújság (Marosvásárhely)

Toró T. Tibor szakítana Bukaresttel
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte ezt az igényt a magyarországi vezető politikusok sem értik, pedig közös jövőt az erdélyi románokkal lehetne elképzelni. Akikről még nem tudjuk, kik is ők valójában.
A választási kampány előtt készítettünk interjút Toró T. Tiborral, a párt első elnökével, jelenlegi alelnökkel. De nem feltétlenül arra voltunk kíváncsiak, hogy az RMDSZ mellett az EMNP részt vesz-e a választásokon - bár erre is kitértünk - inkább helyzetértékelésre kértük meg a pártvezetőt: mennyire teljesedtek a párt megalapításakor a hozzá fűzött reményei, hol tart most az EMNP és milyen kérdések foglalkoztatják. A párt alapító elnöke az interjúban magánvéleményét fogalmazta meg. - Hol látja ön az Erdélyi Magyar Néppárt helyét és jövőjét az erdélyi magyar politikai erőtérben a parlamenti választásokon túl, vagy attól elvonatkoztatva?
Toró T. Tibor: – A Néppárt megjelenésével tulajdonképpen intézményesített egy 2009 óta létező konfúziót az autonómia-pártiak soraiban. Ez a dátum azért fontos, mert ekkor sikerült – többek között az én munkám eredményeképpen – egyfajta magyar összefogást kialakítani az európai parlamenti választási lista kapcsán: a nemzeti oldal ikonikus alakja, Tőkés László felkerült az RMDSZ-listára. Ez a döntés keltette a meghasonlást az autonomista táborban, amit igazából a mai napig nem tudtunk kiheverni. Ebben a mozzanatban Orbán Viktor is szerepet játszott, hiszen ő is úgy látta akkor, hogy egy olyan összefogást kell az EP-választások kapcsán megalapozni, ami nemcsak erre a választásra vonatkozik, hanem egy hosszú távú stratégiának a szerves része. De ez a stratégia sajnos csak a mi fejünkben létezett. 2009-ben őszintén hittem abban, hogy ez az összefogás a járható út, de az RMDSZ számára az EP-lista kapcsán létrejött összefogás csak egy rövidtávú taktikai lépés volt – ez fél évre rá ki is derült. Minthogy az is, hogy az RMDSZ egy teljesen más irányba megy és nem gondolkodik hosszú távú stratégiában, és az MPP is képtelen erre. Ezért döntöttünk úgy 2010 végén, hogy egy harmadik erőt kell létrehozni. Bejegyeztük az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek elnökeként három éven keresztül az volt a feladatom, hogy nemcsak személyeket, hanem egy brandet építsünk fel.
A Néppárt bejegyzése rossz pillanatban, nehéz körülmények között történt meg, amikor a politikusokba vetett bizalom mélyponton volt – azóta kiderült, hogy van még lejjebb is.
Mára ebből a három pólusú mezőnyből kétpólusú lett, hiszen az MPP beleolvadt az RMDSZ-be, miután meghatározó vezetői magukévá tették azt a gondolkodásmódot, hogy az erdélyi magyar politikai elitnek főleg Bukarestben van keresnivalója. Szerintem a meghatározó törésvonal Bukarest és Erdély között húzódik. Sajnos, ez az alapvető igazság nem mindenki számára evidencia, és mi sem tudjuk érthetővé tenni az emberek számára, hogy az ő életüket befolyásolja.
Ezért nagyon nehéz lényegileg magyar összefogásról beszélni: az EMNP és az RMDSZ-MPP esetében homlokegyenest ellentétes politikai vonalvezetések, gondolkodásmódok, jövőképek ütköznek egymásnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotunkban az összefogás felszínes gondolatára jövőképet nem lehet építeni.
Az RMDSZ-nek két mondanivalója volt a 2016-os önkormányzati kampányban: az egyik az egység és az összefogás, a másik a biztonság kérdése. Mind a kettő ebben a formában hamis, mert igazából nincs magyar összefogás, és a biztonságot sem tudják garantálni a közösségnek. De mindkét kulcsszó egyszerű és közérthető, és használata eddig működött. Hogy meddig működik, nem tudom, de az emberek egyre inkább érzik, hogy az egység, ami minden nemzeti ünnepen kulcsszóként elhangzik, hamis. Ez egy újabb oka annak, hogy az emberek elfordulnak a politikától. A másik ok pedig, hogy rá fognak jönni, hogy ez az RMDSZ által választott út egy zsákutca, semmiféle biztonságot nem tudnak garantálni, és akkor szükség lesz egy pAradigmaváltásra. Abból a retorikából, hogy Bukarestbe kell menni, mert onnan hozzuk a biztonságot, és ott intézzük el a dolgokat, ki kell törni, és ezt a kitörési lehetőséget Erdélyben kell keresgélni.
Számomra a transzilvanizmus lehet az, ami biztosíthatja a kiutat ebből a zsákutcából. A transzilvanizmus nyitást biztosítana azok felé a román emberek felé, akik valami hasonlóban gondolkodnak, románként. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megoldást nem egy román-magyar közös szervezet – egy Most-Híd féle vegyespárt – létrehozásában látom.
- Ön szerint ki lehet alakítani egy kritikus tömeget ennek az elképzelésnek a támogatására?
– Nekünk igazából az erdélyi románokkal lehetnek azonos típusú érdekeink, aminek mentén ki lehetne alakítani egy kritikus tömeget. De jelenleg hiányzik a román fél ebből a történetből. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság részéről lenne hajlandóság a románokkal való együttműködésre. Jelenleg nem csak én, nagyon sokan félnek attól, hogy nincs még megérve a magyar közösség egy ilyen típusú pAradigmaváltásra, arra a nyitásra, ami a transilvanizmust és a politikai együttműködést jelentené az erdélyi románokkal.
Nehezíti az ügyet, hogy nem ismerjük jól az erdélyi románok társadalmi rétegezettségét, nem tudjuk, hogy kik ők, erről nem készültek átfogó kutatások. Én úgy saccolom, hogy az Erdélyben élő mintegy 6 millió román talán fele, mintegy 2-3 millió autentikus erdélyi román, aki Erdélyben gondolkodik. A többiek nyilván, jövevények, ki 100, ki 50, ki 10 évvel ezelőtt érkezett. Az sem egyértelmű, hogy ezek a jövevények mennyire erdélyiesedtek el. Én Temesváron éltem le egy életet, és láttam, hogy a jövevény Temesváriak milyen jó bánsági autonomisták tudnak lenni. Ezért lenne jó megnézni, hogy az erdélyi románok mit akarnak igazából. Az tény, hogy politikailag artikulálódni még nem tudtak. Ennek oka, hogy őket is elsodorta az egységes nemzetállami retorika, de nem biztos, hogy ők nem tudnak politikailag megerősödni valamikor. Ez a kérdés most, hogy ezt a folyamatot segítjük, elébe megyünk, vagy tehetetlenül nézzük és várjuk azt, hogy ők megébredjenek. Most mi ezekkel a dilemmákkal küszködünk, választásoktól függetlenül, de nyilván, választások alkalmával felerősödnek ezek a témák. Ilyenkor van lehetőség inkább helyzetet teremteni, saját kommunikációs dombot építeni, amire felkapaszkodsz és onnan könnyebben irányítod a közbeszédet, vagy leesel róla és nyakadat Szeged.
- Románia két év múlva az egyesülés 100. évfordulóját ünnepli, és várhatóan fel fognak erősödni a nacionalista érzületek. Lehet egyáltalán ilyen kontextusban a transzilvanizmus eszméjét építeni?
– Biztos felerősödik a nacionalizmus, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a transzilvanista gondolkodásmód is fel fog erősödni. Az egységes nemzetállam gondolata minket magyarokat, nyilván zavar – mert végül is a Nagyrománia ellenünk született meg – de ezzel nem vagyunk egyedül. Aki egy kicsit is ismeri az újkori történelmet, az tudhatja, hogy a '23-as alkotmány kukába dobta a regionalizmust, az autonómiákat, az ígéreteket. Azóta, közel 100 éve következetesen építik a maguk egységes nemzetállamát, ami a mi bőrünkre megy. Nekünk egy egységes nemzetállamban közösségként nincs helyünk. Egyénként van helyünk, egyéni életpályára nyílik lehetőség: az emberből lehet miniszter, de akár államelnök is. Viszont mi közösségként szeretnénk megmAradni úgy, hogy a többség felé is közösségként érvényesüljünk. Ez a két törekvés feszül egymásnak, ez áll leginkább útjába autonómia-törekvéseink sikerének.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ 25 év alatt eljutott a pragmatizmusnak arra a szintjére, hogy már nem érdekli a közösségi megmAradás. Közösségi retorikával él, de ilyen egyéni életpályákat tűz ki a maga elitje, politikusai számára. Ezt nevezem labanc-attitűdnek. A fogalmat próbálom leíró jelleggel és nem pejoratívan, értékítéletként használni, miszerint a kurucok a jók, és a labancok a rosszak. Ezzel az ellentétpárral a kétfajta érdekérvényesítési filozófiát szeretném illusztrálni. A labanc attitűdben a közösségi tudat kicsit elhomályosul, egyénként épül be a főhatalomba, ott próbálja elfoglalni a pozíciókat és próbál érvényesíteni egy közösségi érdeket úgy, hogy közben a közösségi tudat, bár még megvan, de halványabb. A kuruc attitűd pedig arról szól, hogy a főhatalomtól függetlenül építsük meg a saját várainkat. Ezek lennének az autonómiáink, és Bukarestbe, a parlamentbe, mindig valamilyen céllal megyünk, nemcsak azzal a céllal, hogy a hatalomban benne legyünk. Ahogy telik az idő, a kuruc-labanc törésvonal mentén egyre kevésbé lehetséges az együttműködés. Viszont nem lehetetlen: a magyarság többször átment ilyen helyzeteken, a főhatalomhoz való viszony, mint törésvonal, kettéosztotta a politikai elitet, de soha nem a népet. De a politikai elit annyira erős törésvonal mentén oszlik most ketté, hogy egyre nehezebb ezeket a hidakat elképzelni, nemhogy felépíteni őket.
A választások alkalmával persze mindig előkerül – főleg pragmatikus taktikai megfontolásból – az együttműködés szükségességének kérdése a politikai erők között, de én a fenti okok miatt már egyre kevésbé bízom ebben. Mindig látom a választópolgár előtt népszerű gondolat, az egység hangoztatása mögött az igazi szándékot. Az RMDSZ jelenlegi vezetőinek nem érdeke integrálni a maguk csapatába minket, akik az övékétől majdnem homlokegyenest ellentétes nézeteket vallunk. Rövid távon nincs is erre szüksége, mért is tenné? Csak az egység kedvéért? Ilyen nincs. Nem azt mondom, hogy nem kell megpróbálni, hiszen a központi román nemzetállami nyomás rajtunk van. Örülnék, ha lehetne találni egy-két pontot, amely mentén sikerülne együttműködni, csak az esélyét látom csekélynek.
- Az EMNP miért indulna a választáson?
– Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy a politikai pártok azért jönnek létre, hogy induljanak a választáson. De ez a válasz pontatlan, egy politikai párt azért jön létre, hogy eszközöket szerezzen céljai megvalósítására. A tisztségek lehetnek ilyen eszközök, hiszen a tisztségekkel hatáskörök járnak, és ezek révén lehet a célokért dolgozni. A jelenleg érvényben levő választási törvény nem kedvez a regionális pártoknak, noha néhány kiskapu van benne.
- Éppen ez lett volna a kérdés lényege: hogy az EMNP nem tudott áttörést elérni szavazatszámban, és gyakorlatilag nincs esélye bejutni a parlamentbe, tehát akkor miért indul?
– Még nem hoztunk döntést, ezért nem tudok hivatalos pártálláspontot megfogalmazni. De több alternatíváról tárgyaltunk. Abban eléggé egyértelmű volt az álláspontunk, hogy a legkényelmesebb, legolcsóbb és legegyszerűbb utat nem választhatjuk, éspedig azt, hogy a lelátóról nézzük, ahogy az RMDSZ az MPP-vel „erősítve” próbálja legyőzni az emberek közönyét és elérni az országosan leadott szavazatok 5%-át. Ezt az utat már csak azért sem szeretnénk választani, mert egy szervezet, amely nincs mozgásban, az meghal.
- Tehát a mozgásban levés szükségessége arra a kényszerpályára helyezné az EMNP-t, hogy induljon a választáson?
– Én nem azt mondom, hogy kényszeríti, azt mondom, hogy mozgásba kell lenni. Tehát az értékeink és a céljaink érdekében valamit tenni kell. Nagyon ritka az a helyzet, amikor a nemcselekvés a legjobb választás. Most sem az. Tehát meg kell találni a cselekvés optimális módját. Az első opció egy nagy magyar koalíció létrehozása. Az is lehetőség, hogy az EMNP önállóan indul saját jelöltlistával. A mi választóink egy része – akik már nem akarnak az RMDSZ-re szavazni és akkor is ide szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuk jó eséllyel nem váltódik mandátumra – ezt el is várja. De azt gondolom, hogy egy párt esetében az nem elegendő ok a választásokon való indulásra, hogy a kemény magjának legyen, akire szavaznia. Ennél már jobb lehetőség, és akár sikeres is lehet olyan formailag független jelöltek támogatása, akik felvállalják a Néppárt céljait. A választási törvény azt mondja, hogy egy megyében független jelölt akkor jut be, ha eléri az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot.
- Ez Kolozs megyében például a szavazatok 10%-a, tehát, ha csak a magyarok szavazataival számolunk, a szavazatok több mint felét el kellene vinni, és megtörténhet, hogy sem a független jelölt, sem az RMDSZ jelöltje nem jut be, az RMDSZ legfeljebb országos visszaosztásból kap mandátumot. Hargita megyében azonban a szavazatok 20%-át kell megszerezni, ami a magyar szavazatok egynegyedét jelentené. Ez nem lehetetlen, négy évvel ezelőtt annyi szavazatot kaptunk, amennyivel a jelenlegi választási rendszer alapján egy embert be lehetne vinni a parlamentbe.
- A független jelöltállításhoz azonban karizmatikus jelölteket kellene találni. Ilyen szempontból van humánerőforrás?
- – Mindenképp kötelező gyakorlat megtalálni a megfelelő jelöltet. Ha független jelöltet támogat az EMNP, akkor annak a jelöltnek kell legyen arca, tartása, mondanivalója.
- Júniusban az EMNP olyan tagjaitól vonta meg a bizalmat, akik egy bizonyos ismertséggel rendelkeztek Erdély-szinten. Itt most elsősorban Portik Vilmosra és Gergely Balázsra gondolok. Ők már nem tagjai az EMNP-nek. Lehetnek ők a független jelöltek?
- – Sajnálom az ilyen eseteket, mert tényleg nem vagyunk túl sokan, és Gergely Balázs vagy Portik Vilmos esetében értékes, kreatív embereket veszítettünk el. Nehezemre is esik beszélni erről, de attól még tény, hogy hozzáállásukkal nem hogy segítették a választási szereplést, hanem olyan károkat okoztak a szervezetnek, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni, pontosan a többiek munkája és erőfeszítései iránti tiszteletből. Gergely Balázs esetében nem az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján való indulás volt az ok, hanem szerepvállalása egyes megyei kampányeseményeken, amely összeférhetetlen volt néppárti tagságával. Portik Vilmos esete más: ő egy sikeres marosvásárhelyi előválasztás után, saját teljesítménye és a csapat sikeres munkája eredményeképpen gyakorlatilag brand lett, és amikor eljött a pillanat, hogy visszafordítsa ezt a közösen megszerzett politikai tőkét, ő nem tette meg, lenullázva az addigi építkezést. Mindazonáltal egyiket sem zártuk ki, hagytunk teret az újrakezdésnek. Nekem ez azért fontos, mert Gergely Balázsra és Portik Vilmosra is úgy tekintek, mint politikai neveltjeimre, rengeteg szellemi energiát fektettem abba, és azt reméltem, hogy ők és a hozzájuk hasonlók lesznek azok, akik továbbviszik azt a munkát, amit én 25 évvel ezelőtt elkezdtem. Most nem így látszik, és ezért szomorú vagyok. Az őszi választási szerepvállalásunk biztosan nem rájuk épül.
- Úgy tudom, hogy egy harmadik alternatíva is felmerül a választásokkal kapcsolatosan. Éspedig az, hogy az EMNP egy másik párttal indul koalícióban.
- Ez a harmadik út. Ezt a transzilvanista értékek mentén lehetne kiépíteni. Ennek az útnak szerintem van jövője, de erre sem mi, sem a román transzilvanista vonal nincs felkészülve. Nem egy Most-Híd típusú vegyes párt létrehozásában látom a megoldást, hanem egy román és egy magyar erdélyi párt koalíciójában, ami azt jelentené, hogy a választáson 8%-ot kellene szerezni. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szavazatok 20%-át kellene megszerezni.
- Visszakanyarodnék az RMDSZ-szel való egyeztetésre és az együttműködés lehetőségére: a politikai logika alapján valószínűleg ebben az RMDSZ nem lesz érdekelt.
– Attól függ, hogy most mi fontos az RMDSZ-nek. Ha csak az fontos, hogy bejussanak a parlamentbe, akkor felesleges ebben a megoldásban gondolkodni. Az RMDSZ-nek az 5%-os pszichológiai küszöb elérése lehet a tét. A parlamenti jelenlét szempontjából nem tét, hiszen ott van az alternatív küszöb: négy megyében el kell érni a 20%-ot. Az a tény, hogy ezt az alternatív küszöböt az RMDSZ kialkudta, azt jelzi, hogy a román pártoknak szükségük van egy olyan típusú politikai jelenlétre a parlamentben, mint amilyen az RMDSZ. Kell nekik egy „kezelhető” magyar párt, a jobb- és baloldali pártok mellé, egyféle „két és fél pólusú” politikai rendszer, amelyben az RMDSZ lehetséges partner ideológiától függetlenül mindkét fél számára. Ez a terv azonban megbukni látszik, hiszen két-három román kispárt is jó eséllyel túllépheti az 5%-os bejutási küszöböt. Ha az RMDSZ 5% alá megy, akkor parlamenti jelenléte valóban csak a román pártok jóindulatán múlhat a jövőben, hiszen az alternatív küszöböt könnyebb eltörölni, mint az 5%-os bejutási küszöböt megemelni. Éppen ezért az RMDSZ vezetői lehetnének olyan bölcsek, hogy azt mondják: az 5%-ért hozzunk össze egy valós alapokon nyugvó széles összefogást. Ezért tehát nincs teljesen kizárva egy ilyen irányú megállapodás. Az a probléma, hogy amit az MPP-nek felkínáltak, az számunkra nem alternatíva.
- Egy esetleges koalícióban induláskor az alternatív küszöböt már nem lehetne igénybe venni, sőt, egy 8%-os, emelt küszöböt kellene elérni.
– A választási törvény betűje ebből a szempontból egyértelmű, csak a törvény szelleméről vitatkozunk, abban oszlanak meg a vélemények.
- De ha ebben a kérdésben vita van, akkor az RMDSZ inkább azt mondhatja, hogy mennek külön, nem kockáztatnak.
– Így van, ezért nehéz a tárgyalás ebben a kérdésben. Nem is vagyok túl optimista az RMDSZ-szel való tárgyalás tekintetében. Ha lenne valamilyen halvány érdekazonosság abban, hogy hogyan kellene politikai érdekvédelmet folytatni egy kisebbségi társadalomban, Romániában, a 21. század elején, és amely legalább középtávra kivetülne, illetve nemcsak taktikai, konjunkturális és pragmatikus szempontok érvényesülnének, akkor azt mondanám, hogy lenne esélye ennek az együttműködésnek. Jelenleg nem látom ezt. Széttartó, és hatalomtechnikai szempontok uralnak mindent, már nem látok az RMDSZ-ben stratégiai gondolkodást.
- Egy másik ok is nehezíti az EMNP-RMDSZ tárgyalásokat, éspedig az, hogy az RMDSZ mindig azt mondja, hogy az EMNP ellene jött létre.
– Amikor létrejön egy politikai párt egy másik mellett, el lehet mondani azt is, hogy ellene jött létre, de azt is, hogy valaminek az érdekében jött létre. Az EMNP nem azért jött létre, hogy álmatlan éjszakákat okozzon egyes RMDSZ-es vezetőknek. Aki így közelíti meg, az vagy semmit sem ért a politikából, vagy hatalomtechnikai okokból mondja, amit mond. Az EMNP megalakulásakor mi megfogalmaztuk, hogy miért jöttünk létre, milyen űrt, hiányt akarunk betölteni, és melyek a céljaink. Mi autonómiában gondolkodunk és Erdélyben. Az RMDSZ nem ebben gondolkodik, bár ezt soha nem fogja kimondani. Mivel az egészet elfedi az egység- és a biztonságretorika, ezért nehéz egy értelmes vitát folytatni erről. Szerintem az RMDSZ a nemzetállami modellben érdekelt, ahol a Bukaresti főhatalomnak egyrészt a szolgálóleánya, másrészt a kedvezményezettje. Ezért nehéz nekünk közös platformra helyezkedni velük. Mi megszüntetnénk ezt a pAradigmát. Át akarunk térni egy másik pAradigmára, aminek a kulcsszavai a föderalizmus, Erdély autonómiája, a transzilvanizmus, mint érték, az együttműködés az erdélyi románokkal, akik politikailag artikuláltak. Ezekben gondolkodunk mi, a Székelyföldi autonómia és a Partium sajátos jogállása is ebben a rendszerben értelmezhető.
Ezek a célok egyelőre nem érték el a magyar nemzetpolitika ingerküszöbét, ezért nem bírják támogatottságát sem. Még nem jutottunk el oda, hogy erről együtt gondolkodjunk a magyar nemzetpolitika jelenlegi vezetőivel, be vannak szorulva ők is ebbe az RMDSZ által uralt pAradigmába. Nyilván, a magyar kormánynak érdeke, hogy legyen neki egy kapunyitogatója Bukarestben, hiszen olyan időket élünk, amikor a geopolitikai és az európai nagy témák ideiglenesen zárójelbe teszik a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kérdéseket, ezért minden szövetséges fontos. Olyan témák uralják most a nagypolitikát, mint a migránsválság, Közel-Kelet, Ukrajna, energiabiztonság, és az ezekkel kapcsolatos nagyhatalmi játszmák.
- Az európát foglalkoztató migráns-téma kapcsán az EMNP kiadott egy közleményt, amelyben a nemzet megosztásával vádolta a magyar baloldalt, mondva, hogy rátámadt a nemzetre azzal, hogy a kvótaellenes népszavazás ellen kampányol. Mi volt a célja ezzel a közléssel az EMNP-nek? – Annak a közleménynek az volt a kiváltója, hogy a magyarországi ellenzék – jobb- és baloldali – megpróbálja szembeállítani a magyar állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező Kárpát-medencei magyarok és a Magyarországról gazdasági okok miatt elvándoroltak jogállását. Azt akartuk elmondani, hogy álljanak le ezzel a retorikával. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében egyetértés van a külhoni magyar állampolgárok levélben történő szavazási jogával. Az erdélyi embereknek pedig azt akartuk üzenni, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert fontos a kérdés.
- Fontos lenne erről egy társadalmi vita keretében beszélni.
– Ennek a társadalmi vitának Magyarországon a megjelenési formája a népszavazás, ami, ha akarjuk, ha nem, átgyűrűzik hozzánk is.
- Viszont ennek a népszavazásnak nincs jogi értelemben vett tétje és következménye, legfennebb egy véleménynyilvánítás, és a kormány nagyon erősen az ellenszenvre, a gyűlölködésre építette fel ezt a kampányt. Ezt ki kell mondani, a kék plakátok a gyűlölet- és félelemkeltésről szólnak.
– Lehet, hogy nem alaptalan ez a félelem. A kampány kétségtelenül olyan hatalomtechnikai elemeket is tartalmaz, amelyek nekem sem rokonszenvesek, primitívnek, bulvárosnak tartom, az én ízlésemtől távol állnak. Ugyanakkor a felvetett kérdés alapvető Európa jövője szempontjából, és ebben szükséges valahogyan részvételre szólítani a magyar választópolgárokat. Ami pedig a külhoni magyarokat illeti, számomra egyértelmű, hogy aki Erdélyből leadja a szavazatát, az nem azért teszi, hogy legyenek vagy ne legyenek kvóták, hanem inkább azért, hogy bizonyítsa az Orbán-kormányt támogatásáról, mert úgy látja, hogy az képviseli leginkább az összmagyar érdeket.
- Ha az EMNP úgy döntene, hogy elindul a december 11-i parlamenti választásokon, milyen eredményre számít?
– Létrehoztunk egy transzilvanista magyar pártot, ebből a szempontból a magunk intézményi munkáját elvégeztük. Megalapoztuk, gyűjtöttünk egy törzsszavazói gárdát, ami 50 ezer szavazat fölött van. Ezek az emberek már eddig se szavaztak, és ezután sem fognak szavazni az RMDSZ-re. Inkább románokra szavaznak, vagy nem szavaznak egyáltalán. Nagyon hibás az a gondolkodásmód, hogy újra lehet építeni a nagy etnikai tömböt, ami 90-ben volt. Annak a tömbnek egy része meghalt, egy másik része elvándorolt, asszimilálódott vagy elfordult a politikától. Az EMNP-nek az a célja, hogy az RMDSZ szavazóbázisa mellett egyben tudja tartani a magyar politikai nemzet ezen részét is, hogy ne morzsolódjon le. Így két – egy nagyobb és egy kisebb – csoportban lehetne tartani a magyar szavazatokat, és nem engedni szétszéledni. A kettőből nem szervezeti szinten, hanem az értelmes stratégiai együttműködés szintjén lehet majd egyet csinálni. Mert erdélyi magyarság csak egy van. Ha ez sikerül, nem dolgoztunk hiába.
Transindex.ro

XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó Aradon
Összetartozásunk megélésének szép ünnepe
Amint azt előzetesen közöltük, az AGROMALIM idei programjában szombaton az Aradi Kiállítási Központ B pavilonjában 10 órakor kezdődött a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó. Annak a prezídiumából Horváth Imre nagygazda, AMMGE-alelnök, programvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, illetve a vendégeket, dr. Torda Mártát, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Főosztálya, Kárpát-medencei Együttműködések főosztálya osztályvezetőjét, dr. Laczkó András NAK-főtanácsost, dr. habil. Horváth József PhD dékánt, Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docenst, a helybeliek közül Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Tánczos Barna szenátort, a Szenátus mezőgazdasági titkárát, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és dr. Csősz János PhD egyetemi tanárt.
Ugyanazok a gondok, ugyanazok az igények
Házigazdaként Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, megyei tanácsos üdvözölte a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó résztvevőit, kiemelve az érdekvédelmi szövetségnek a magyar gazdatársadalom iránt megnyilvánuló kiemelt figyelmét és törődését, hiszen nemcsak a romániai, de az Arad megyei magyarságnak is közel a fele a mezőgazdaságból él. Éppen ezért szorosan együttműködnek az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületével. Nagyon fontos, hogy az eseményen részt vevő szakemberek szakmai tanácsokkal szolgáljanak. Megköszönte az Arad megyei magyar gazdáknak, amiért a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a támogatásával, idén XVII. alkalommal szervezték meg a sikeres gazdatalálkozót. Ahhoz, illetve a lakosság érdekében kifejtendő gazdatevékenységhez további sok sikert kívánt.
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök üdvözölte az egybegyűlteket, majd örömének adott hangot, amiért az eddigi gazdatalálkozókon a mezőgazdaságot érintő komoly témák kerültek terítékre. Mert a Kárpát-medencei magyar gazdáknak ugyanazok a gondjaik, az igényeik, mint hazaiaknak. Éppen ezért nagy szükség lenne egy közös, Kárpát-medencei agrárpolitikára, Magyarország és Románia agrárpolitikájának az összehangolására. A magyar gazdák mindig is a haladás zászlóvivő voltak. Annak a reményének adott hangot, hogy az idei fórum is a haladást fogja szolgálni.
Ezt követően dr. Torda Márta, Földművelésügyi Minisztériumi osztályvezetője üdvözölte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködése egyre inkább elmélyül, gyümölcsözővé válik.
A továbbiakban Horváth Imre, Czernák Ferencnek, a lippai Degré Alajos Olvasókör elnökének adta át a szót, aki miután üdvözölte az egybegyűlteket, illetve tolmácsolta az olvasókör tagjainak a jókívánságait, felhívta a figyelmet az 1956-os magyarországi események 60. évfordulójára, majd mély átéléssel szavalt el egy ’56-hoz kapcsolódó költeményt.
Ezt követően Horváth Imre gratulált Kocsik József AMMGE-elnöknek az Arad Megyei Kereskedelmi Ipar és Agrárkamara vezetőségétől az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásársorozat szervezésében nyújtott munkájának oklevéllel és plakettel történt elismeréséért. A résztvevőktől a kitüntetett vastapsot kapott.
Hasznos tanácsok, érvek
A szakmai előadások során Horváth Imre elsőként Sebestyén Csaba RMGE-elnököt kérte fel értekezésének a megtartására. Sebestyén részletekre tekintő elemzést tartott a romániai gazdatársadalom helyzetéről. Annak manapság egyik legnagyobb kerékkötője a Cioloş-kormány, amely késlekedik a területalapú, illetve más támogatásoknak a kifizetésével.
Utána Tánczos Barna szenátor, a szenátus mezőgazdasági szakbizottságának a titkára, az RMDSZ felsőházi frakciójának helyettes vezetője, a romániai magyar gazdák általános nehézségei, illetve a szaktanácsadás fontossága témakörben táblára írt grafikonokkal alátámasztva bizonyította jártasságát nemcsak a Székelyföldi, hanem az egész ország gazdatársadalmát érintő kérdésekben. Így igen hasznos tanácsokkal, érvekkel szolgált a termőföld telekkönyvezésének az országos folyamatáról, illetve a tapasztalható hiányosságokról. Ugyanakkor tanácsokkal is szolgált a termőföld átíratásával, telekkönyvezésével kapcsolatos kérdésekre.
Utána dr. Laczkó András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főtanácsosa tartott érdekfeszítő előadást Köztestületi szolgáltatásokkal a gazdálkodók versenyképességéért címmel, amiben felsorolta a NAK által a cél érdekében felvállalt feladatokat.
A továbbiakban dr. habil Horváth József PhD dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja ismertette az általa képviselt Egyetemnek a szolgáltatásait, a duális képzés terén elért kiváló eredményeit, majd Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docens tartott igen érdekes előadást,A teheneknek az istállóban és nem az utcán a helye címmel a tejtermelésben mutatkozó kedvezőtlen fejleményekről és a lehetséges megoldásokról.
Közös értékesítés, pályázati lehetőségek
A kávészünet után dr. Csősz János, a Bánáti Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetem tanára tartott érdekfeszítő előadást a Termelői Értékesítő Szervezetek (TÉSZ-ek) jelentőségéről a gazdaegyesületek fejlődésében, a román mezőgazdasági ágazat viszonyai közepette. Lényege, hogy a gazdák által egyénileg előállított javakat közösen értékesítsék, nagyban növelve a versenyképességüket.
Ezt követően, Bráj Róbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szegedi Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályának a munkatársa a fűszerpaprika-termesztésben megmutatkozott eredményekről, illetve a kistermelők összefogása miatti hátrányokról beszélt.
A továbbiakban Kranovszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház Aradi regionális irodavezetője, az MNKH Közép- EUrópai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. romániai tevékenységét mutatta be, ismertetve az üzleti, illetve a pályázati lehetőségeket is, kiemelve a 40 év alatti gazdákat támogató pályázatot, amire szeptember 15-ig lehet jelentkezni. Ezt követően magyarra fordította annak a Temes megyei zöldségfeldolgozó vállalkozónak az ajánlatát, akinek a cége évente 2 ezer tonna zöldségfélét dolgoz fel, szerződéses alapon történő felvásárlással, bizonyos mértékű előfinanszírozással.
Utána Gáll-Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Szaktanácsadó Iroda főtanácsosa a romániai magyar gazdák érvényesülési lehetőségeiről értekezett.
A TERAGRO Kft. megbízottja, dr. Pénzes Éva az ökológiai termelésnek a mezőgazdaságra gyakorolt előnyeit ecsetelte, illetve az általa képviselt vállalat termékeit ismertette.
Miután megválasztották a pörkölt elbíráló bizottság tagjait – Tánczos Barna elnök mellett Farkas Viktória és Sebestyén Csaba személyében –, és válaszoltak a jelen lévők által felvetett kérdésekre, véget ért a szakmai konferencia.
Kiállítók között
A vásárcsarnokban kiállítók között nézelődve sok tejterméket, méhészeti és sütőipari terméket, édességeket, kézműves termékeket láthattunk. Az AMMGE standján idén is Csipkár Imre Fazekasvarsándon gazdálkodó fűszerpaprika-termesztő, -feldolgozó termékei mellett a Tulipán Kft. borait, illetve a nagyzerindi Szénási házaspár mézeskalácsait és a feleség hímzéseit kínálták. Amint Schmak András cégtulajdonostól megtudtuk, a Tulipán Kft. standján finom magyarországi borokat, ugyancsak magyar szakácskönyveket, illetve Aradi szuveníreket, apró ajándékokat kínáltak. Csipkár Julianna és a férje, Imre az idei termésről elmondták: mivel fóliasátorban termesztik, az nagyjából minden évben azonos mennyiségű. A minőségre sem lehet panasz, hiszen az őrleményt rendszeresen felvásárolja az évek óta visszajáró klientúra.
A szabadtéri hatalmas szín alatt szervezett állatkiállításon galambokkal, tyúkokkal, rucákkal, nyulakkal, kutyákkal, mangalica sertésekkel, juhokkal, szarvasmarhákkal, lovakkal ismerkedhetett a sok látogató. A szín hűvösében az állatok kiválóan viselték a szeptember eleji meleget. Ugyancsak szabadtéren rengeteg mezőgazdasági gép, berendezés volt megtekinthető.
Pörköltértékelés, kellemes együttlét
Közben a kiállító területen kívül felállított bográcsokban a Majláthfalvi Gazdák őzpörköltet, Khell Levente és Homolka Ervin az újAradi RMDSZ malacpörköltjét, míg a zimándközi Szabó Sándor ugyancsak sertéspörköltet, illetve egy másik bográcsban birkapörköltet főzött.
Tánczos Barna szenátor, zsűrielnök az eredményhirdetés előtt kiemelte a finom pörköltek kiváló ízvilágát, amelyeknek az alapos kóstolgatása után a következő eredmény született: a III. díjat megosztva a majláthfalvi, Nyári Imre vezetésével készült őzpörkölt és a Szabó Sándor sertéspörköltje, II. díjat Szabó Sándor birkapörköltje, míg az I. díjat a Khell–Homolka kettős malacpörköltje vitte el. Különdíjat kapott az újkígyósi Pallér Imre és felesége által készített savanyúdinnye.
Egy csíkfacsárdi, Péter Sándor nevű fiatalembernek leégett a csűrje, ahol állatai, takarmánya, komoly javai pusztultak el, ezért a helyi összefogásról a sajtóból értesülve, Pallér Imre István újkígyósi gazdálkodó úgy döntött, hogy az Arad Megyei Magyar Gazdák segítségével – amelynek maga is tagja –, 50 kiló lucernamagot küld neki, hogy a jövő évi takarmányát biztosíthassa, mert a magyarság túlélésének az összefogás a záloga.
Nem is a pörköltek értékelése, hanem a közös elfogyasztása, a Majláthfalvi Gazdák által kezdeményezett nótázás, a kellemes együttlét, a közös jövőtervezés, összetartozásunk érzésének a megélése volt a legfontosabb. Köszönet érte a szervezőknek, a támogatóknak egyaránt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévnyitó és megemlékezés Micskén
Nem csak tanévnyitó ünnepséget tartottak hétfőn Micskén, de megemlékeztek születésének 100. évfordulóján Jakó Zsigmond egyetemi oktatóról, művelődés- és gazdaságtörténészről is.
A micskei Miskolczy Károly Általános Iskola udvarán szeptember 12-én délelőtt Hodgyai Edit iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlt elöljárókat, szülőket és diákokat. Köszöntőbeszédében hangsúlyozta a magyar nyelven tanulás szükségszerűségét illetve a tanügyi intézmény létének fontosságát úgy Micskén, mint Berettyópoklostelkén. Reményét fejezte ki, hogy a minőségi tudás, amelyet a múlt tanévben 72 diák bizonyított 260 tantárgyversenyen a helység jövőjének versenyképességét fogja eredményezni. Kosztandi Mihály polgármester arról beszélt, hogy ez az a nap, amikor minden szülő legféltettebb kincsével, a gyermekével érkezett az iskolába, hogy olyan szakemberekre bízza, akik a későbbi fejlődésére, tudásának gyarapítására fektet nagy hangsúlyt. Kiemelte: munkavállaláskor csak a tudása által mAradhat versenyben az ember. A tanévnyitó során főleg az alsó osztályokba járó gyerekek produkcióiban gyönyörködhettek a megjelentek: Budai Anna IV. osztályos és Bagosi Zsófia I. osztályos tanulók népdalokat énekeltek, Bányász Patrícia II. osztályos és Lakatos Bernadett IV. osztályos tanulók pedig népmesét adtak elő. Az iskola néptánccsoportja mezőségi táncokat lejtett, majd minden gyermek, kicsitől nagyig, felcsíki polgári táncokkal nyűgözte le a tanévnyitó közönségét.
Megemlékezés
Az ünnepség Jakó Zsigmond emléktáblájánál folytatódott, a Micskén is nevelkedett művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, egyetemi oktatóra születésének 100. évfordulóján emlékeztek családi házánál. Az emléktábla előtt a felső tagozatos lányok széki népdalokat énekeltek, melyet egy rövid életrajzi összefoglaló és méltató követett Oláh Ágota VII. osztályos tanuló előadásában. Hodgyai Edit iskolaigazgató kiemelte Jakó Zsigmond munkájának fontosságát, alakjának Micskére gyakorolt pozitív hatását. Beszédében megemlítette és köszönetet mondott az évenkénti Jakó-díjért, melyet Jakó Zsigmond családja ajánl fel minden tanév végén egy általuk választott, éves munkásságában, eredményeiben sikeres tanuló számára. A helyszínen beszédet mondott Kosztandi Mihály polgármester is, példaképnek állítva a diákok számára a történészt, illetve elővetítette, hogy az épületet, mely a Jakó család tulajdona, a Partiumi Keresztény Egyetem fogja hasznosítani az egyetemi hallgatók képzése során. Az ünnepi beszédeket követően koszorúkat helyeztek el az épületen. Micske helység nevében a jövő nemzedékének kis képviselői, az iskola részéről Erős-Joó Kincső Enikő, a tavalyi tanév legeredményesebb tanulója, a Polgármesteri Hivatal részéről Kosztandi Mihály polgármester, a micskei RMDSZ-Nőszervezet nevében Halász Ilona elnök asszony hajtott fejet. Az ünnepélyes megnyitót követően a tanulók osztálytermeiket vették birtokukban oktatóik kíséretében.
erdon.ro

Iskolák veszélyben? – Átalakulás előtt a magyar oktatás
A román iskolát választó szülők kétharmadát nem az alternatívahiány motiválja
Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek létszáma, 2010-ben először esett a magyar újszülöttszám tízezer fő alá, mindez pedig rövid idő alatt a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek tömeges felszámolódásához vezethet, elsősorban a szórványban – figyelmeztetnek évek óta a szakemberek (iskolakveszelyben.ro). Az adatok szerint 130 oktatási intézmény van jelenleg komoly veszélyben, a magyar nyelven is oktató iskolák 15 százaléka. A magyar osztályok megszűnése mögött a népességcsökkenésen túl több más ok is húzódik: a kivándorlás, az egyre több vegyes házasság, a hiányzó magyar osztályok, a jobb minőségűnek vélt román iskolák felé fordulás. Egyes iskolák tehetetlenségükben „zsákmánypolitikát” művelnek, ami csak a feszültségeket fokozza, ugyanakkor hosszú távon számukra sem jelent megoldást. A magyar oktatási rendszer kilátásairól Magyari Tivadar szociológust, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnökét és Toró Tibor szociológust, az Iskolák veszélyben tanulmánykötet egyik szerzőjét kérdeztük.
N.H.-D. – Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Borboly szerint a középosztály eltűnését eredményezné a területrendezési törvény elfogadása
A középosztály eltűnését eredményezné a területrendezési törvénytervezet jóváhagyása - nyilatkozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az Erdély FM-nek csütörtökön annak kapcsán, hogy múlt hónap közepén a kormány közvitára bocsátotta az erre vonatkozó jogszabálytervezetet.
A tervezetet az RMDSZ ellenzi, Borboly Csaba pedig a szövetség Országos Önkormányzati Tanácsa nevében nemrég állásfoglalást tett közzé, amelyben összegzi a szövetségnek a törvénytervezet ellen megfogalmazott kifogásait.
Borboly az Erdély FM-nek hangsúlyozta, hogy a tervezet jóváhagyása ilyen formában azzal járna, hogy a nagyvárosok és vonzáskörzetük fejlődne, míg a vidéki térségek lemAradnának. Továbbá azt is eredményezné, hogy a társadalom gazdagokból és szegényekből állna, eltűnne a középosztály.
„Előbb-utóbb nagyon komoly társadalmi feszültségekhez fog vezetni, hogy a középosztályt szüntetik meg szabályosan ebben az országban. Középosztály nélkül pedig nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra fog szakadni a társadalom, és a nagyon szegényekké vált emberek kínjukban fognak olyat tenni, ami nem lesz jó senkinek" - mondta Borboly. Kijelentette, nem területrendezésre van szükség, hanem valós közigazgatási reformra.
„Azzal, hogy ide-oda térképeket rajzolgatunk, mindenféle kaptafára ráhúzott elképzelés mentén próbálja egynéhány politikus elméleti szinten meggyártani a valóságban lehetetlent, az ennek az országnak a fejlődését nem szolgálja. Igazából modernizációra lenne szükség, le kellene bontani ezt a túlzott bürokráciát” - idézi a rádió honlapja a megyei tanácselnököt.
Borboly azt is elmondta, a területrendezés alternatívája a járások létrehozása lehetne. Úgy véli, a területrendezésről szóló törvénytervezet elfogadása mindenképpen a decemberben megalakuló új kormányra hárul majd. (erdély fm)
Transindex.ro

Csak a párt beleegyezésével
Szomorúan panaszolta nemrég Király András, az RMDSZ Oktatási Minisztériumba delegált államtitkára, hogy hiába dolgoznak látástól vakulásig, bizony, öt és fél év után sem sikerült elérniük a román nyelv alternatív oktatásának bevezetését.
Megvan a tanterv, tankönyvek is készültek – igaz, egyelőre csak az elemistáknak, az öt-hat-hetedikesekére csak ezután írják ki a pályázatot –, ám az alkalmazás mindig elbukott a kormány- és miniszterváltások miatt. Még nyolc-kilenc évnek kell eltelnie, míg minden magyar diák speciális tanterv szerint tanulhat románul – ismerte el. Hiába van hát magyar államtitkár a román oktatási tárcánál, nem sikerült kiharcolnia sem az észszerű román oktatás bevezetésének felgyorsítását, sem azt, hogy a harmadikos és negyedikes magyar gyermekek időben megkapják tankönyveiket. Ám úgy tűnik, eredményeket mégis fel tud mutatni az RMDSZ. Elérték, hogy az igazgatói, aligazgatói versenyvizsgán ajánlásuk kötelező legyen a jelentkezők számára. Mint kiderült, a 2011-ben életbe lépett tanügyi törvényben szerepel e tétel, ám azóta nem volt vizsga, így senki nem vette észre. És hét évvel ezelőtt a nagy közvitában elsikkadt ez a passzus. Szórványban talán még elfogadható, hogy szükség van a kisebbséget képviselő szervezet ajánlására – jobb, demokratikusabb megfogalmazás itt sem ártott volna –, így talán kivédhetőek a visszaélések, ám tömbben igencsak visszás helyzeteket teremt, hogy csak a megyei RMDSZ-elnök beleegyezésével jelentkezhet vizsgára valaki. Mit tesz az, aki talán valóban jó vezető lenne, de nem ért egyet a szövetség politikájával, nem kíván kuncsorogni az általa nem sokra becsült elöljárók ajtajánál? Ha nem tartja tisztességesnek, hogy politikai elköteleződést várnak tőle, pedig ő csak szakmai feladatot kíván ellátni? Ha történetesen nem ért egyet az RMDSZ politikájával, és esetleg hangot is adott véleményének? Ha feketelistára került más nézeteiért? És mennyire lehet majd független az az igazgató, aki „tartozik” a funkcióba kerülését lehetővé tevő iratért? A ’89 előtti sötét időket idéző intézkedés, amikor vezető tisztségbe csak a Román Kommunista Párt tagjai kerülhettek, és a megyei első titkár beleegyezése nélkül a fű sem nőhetett. Most az RMDSZ megyei elnöke az, aki dönthet, méltó-e egy jelentkező, hogy részt vegyen a minisztériumi megmérettetésen. Lehet, nem él majd vissza helyzetével, de ha arra szottyan kedve, megteheti. A 2011 januárjában életbe lépett oktatási törvény számos cikkelyének alkalmazása ma is késik. Ami előnyös lenne a magyar gyermekek számára, az nem bevezethető, ám a már említett kétes tétel alkalmazásának nincs akadálya. Jobb lenne, ha az iskolaigazgatók kiválogatása helyett az RMDSZ-es megbízottak inkább azzal foglalkoznának, ami valóban feladatuk lenne: képviselnék a magyarság érdekeit. Nemcsak egyesekét, hanem mindenkiét.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)