Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. március 30.
Zilahon szervezték meg a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését
"Huszonöt éves értéket kell megőriznünk a következő huszonöt évre. Az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat bennünk, hiszen mi vagyunk az egyetlen szövetségese. Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunkat, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának zilahi ülésén, amelyen azokról az aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt, amelyek a következő időszak érdekvédelmi munkájának körülményeit és eszközeit meghatározzák.
Az RMDSZ a kongresszus előtt zajló alapszabályzat- módosító vitán a szervezet mozgalmi jellegét is meg szeretné erősíteni, az áprilisi tisztújító eseményre ugyanakkor az alapos vitákat lehetővé tévő programdokumentumok kidolgozásával is készül a szövetség. Ezekben a különböző közpolitikák, az oktatás és a nemzetpolitika terén határozzák meg a teendőket, azt az irányt, amelyben a következő években haladnia kell a romániai magyar érdekvédelemnek – foglalta össze Kelemen Hunor a kongresszus előtti történéseket.
"Az egyéni választókerületes választási rendszerről mi már akkor elmondtuk, hogy nem lesz működőképes, amikor a törvény kidolgozása zajlott. Két választás után bebizonyosodott, hogy a változást hirdető demagógia kudarcos, nem működik ez a rendszer, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki arról is tájékoztatta a szövetségi képviselőket, hogy a kétfordulós önkormányzati választásokat azért nem támogatta a szövetség a törvényhozásban, mert olyan politikai alkuk megkötésére ad lehetőséget, amelyek teljes bizonyossággal nem a választó érdekeit szolgálják, hátrányosak az etnikai érdekérvényesítés szempontjából is, ezért is kedvező, hogy a következő választásokon is egyfordulós a polgármesteri megmérettetés. "A megyei tanácselnökök testületen belül történő megválasztásának felvetésekor tartózkodott az RMDSZ, mert úgy látjuk, hogy nem hoz negatívumokat, és kedvező lehet bizonyos magyarlakta megyékben. Ugyanakkor ragaszkodunk az önkormányzati választási küszöb 3 százalékra való csökkentéséhez, mert ez különösen szórványban – Brassótól Besztercéig, Temestől Hunyadig – lehet számunkra nagyon előnyös" – tette hozzá Kelemen Hunor, és azt is hangsúlyozta: a parlamenti választások kapcsán az RMDSZ az arányos képviselet biztosítására az alternatív küszöb mellett foglalt állást, és azt is kulcsfontosságúnak tartja, hogy a szórvány töredékszavazatait egy országos lista révén tegyék hasznos szavazatokká, mert ez nemcsak a magyarság képviseletét biztosítja, hanem a véletlenszerűséget is kizárja a mandátumszerzéskor. "Nekünk a jelenlegi kilátástalan társadalmi közhangulatban is oda kell figyelnünk ezekre a távlati szempontokra, amelyeken az érdekképviselet jövője múlhat" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki politikai tájékozatójában az új párttörvényről és pártfinanszírozási törvényről azt mondta: annak tanúbizonyságai, hogy a hazai társadalom egyik szélsőségből a másikba esik, nem találja az arányokat, a középutat. Kelemen Hunor arra a többség–kisebbség viszonyát szabályozó megállapodás-javaslatra is kitért, amely az intézményi garanciákat, a megszerzett jogok visszavonhatatlanságát biztosíthatja a magyarság számára egy bizonytalan és változó világban. "Nem hagyhattuk szó nélkül a belügyminisztérium közbiztonsági stratégiáját sem, amelynek mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájában ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja. Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. "Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után" – jelentette ki a szövetségi elnök.
Ismét összefogni készülnek ellenünk
Szombati, SZKT-ülésen elhangzott felszólalásában Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kiemelte: a szövetség jövőjét illetően fontos, hogy az áprilisi kongresszuson milyen üzeneteket kíván megfogalmazni mind a következő évekre vonatkozó programja, mind pedig az alapszabályzata kapcsán.
"Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom, sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nemhogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" – fogalmazott Borbély László, aki beszédében szorosabb együttműködést szorgalmazott az RMDSZ vezető politikusai között.
"Én már több mint egy éve eldöntöttem, hogy áprilistól nem vállalok újabb mandátumot politikai alelnökként, de számomra nagy megtiszteltetés volt ez a tisztség, ez a csapat, és továbbra is drukkolok az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak. Ez a mi csapatunk, ezzel a csapattal fogok én továbbmenni, ez a csapat képes arra, hogy 2016-ban felmutassa azokat az értékeket, amelyek egy erős képviseletet jelentenek a romániai magyarság számára. Bízom abban, hogy amit 25 évvel ezelőtt néhányan elképzeltünk, az új generációk tovább tudják vinni" – tette hozzá Borbély.
A szervezetépítés és társadalomszervezés továbbra is prioritás
,,Harmonikus környezetben élünk, egy olyan környezetben, ahol magyarokként veszélyforrásként tekintenek ránk, olyan környezetben dolgozunk, ahol mások messziről megüzenik nekünk, hogy nincs magyarkérdés Romániában, hogy ez a kérdés megoldódott. Olyan harmonikus környezetben élünk, ahol az igazságszolgáltatás az utcán, a médiában történik, ahol, ha lebénul a közigazgatás, legyen az helyi vagy központi szinten, senki nem meri vállalni a felelősséget döntéséért, ahol az egyházi restitúciót hitelteleníteni, ellehetetleníteni, leállítani próbálják. Ebben a környezetben kell nekünk újratervezni, a céljainkat soha el nem felejtve új utakat bejárva a hatékonyabb szövetségért" – hangzott el Kovács Péter főtitkár felszólalásában a szombati SZKT-n.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről a főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezéséről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amerre a megerősödésért a jövőben haladni szeretne az RMDSZ.
,,Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha emögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezeteinkre" – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi vagy román nyelvű kommunikáció.
,,A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-menedzsmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés és a tudásátadás folyamatait is" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A magyar közösség belső szolidaritása szükséges
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. "Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy az orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de a leghátrányosabb a szórványközösségek számára volt, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol háromszázalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de pluszárnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
(Forrás: RMDSZ-tájékoztató)
Népújság (Marosvásárhely)
"Huszonöt éves értéket kell megőriznünk a következő huszonöt évre. Az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat bennünk, hiszen mi vagyunk az egyetlen szövetségese. Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunkat, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának zilahi ülésén, amelyen azokról az aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt, amelyek a következő időszak érdekvédelmi munkájának körülményeit és eszközeit meghatározzák.
Az RMDSZ a kongresszus előtt zajló alapszabályzat- módosító vitán a szervezet mozgalmi jellegét is meg szeretné erősíteni, az áprilisi tisztújító eseményre ugyanakkor az alapos vitákat lehetővé tévő programdokumentumok kidolgozásával is készül a szövetség. Ezekben a különböző közpolitikák, az oktatás és a nemzetpolitika terén határozzák meg a teendőket, azt az irányt, amelyben a következő években haladnia kell a romániai magyar érdekvédelemnek – foglalta össze Kelemen Hunor a kongresszus előtti történéseket.
"Az egyéni választókerületes választási rendszerről mi már akkor elmondtuk, hogy nem lesz működőképes, amikor a törvény kidolgozása zajlott. Két választás után bebizonyosodott, hogy a változást hirdető demagógia kudarcos, nem működik ez a rendszer, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki arról is tájékoztatta a szövetségi képviselőket, hogy a kétfordulós önkormányzati választásokat azért nem támogatta a szövetség a törvényhozásban, mert olyan politikai alkuk megkötésére ad lehetőséget, amelyek teljes bizonyossággal nem a választó érdekeit szolgálják, hátrányosak az etnikai érdekérvényesítés szempontjából is, ezért is kedvező, hogy a következő választásokon is egyfordulós a polgármesteri megmérettetés. "A megyei tanácselnökök testületen belül történő megválasztásának felvetésekor tartózkodott az RMDSZ, mert úgy látjuk, hogy nem hoz negatívumokat, és kedvező lehet bizonyos magyarlakta megyékben. Ugyanakkor ragaszkodunk az önkormányzati választási küszöb 3 százalékra való csökkentéséhez, mert ez különösen szórványban – Brassótól Besztercéig, Temestől Hunyadig – lehet számunkra nagyon előnyös" – tette hozzá Kelemen Hunor, és azt is hangsúlyozta: a parlamenti választások kapcsán az RMDSZ az arányos képviselet biztosítására az alternatív küszöb mellett foglalt állást, és azt is kulcsfontosságúnak tartja, hogy a szórvány töredékszavazatait egy országos lista révén tegyék hasznos szavazatokká, mert ez nemcsak a magyarság képviseletét biztosítja, hanem a véletlenszerűséget is kizárja a mandátumszerzéskor. "Nekünk a jelenlegi kilátástalan társadalmi közhangulatban is oda kell figyelnünk ezekre a távlati szempontokra, amelyeken az érdekképviselet jövője múlhat" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki politikai tájékozatójában az új párttörvényről és pártfinanszírozási törvényről azt mondta: annak tanúbizonyságai, hogy a hazai társadalom egyik szélsőségből a másikba esik, nem találja az arányokat, a középutat. Kelemen Hunor arra a többség–kisebbség viszonyát szabályozó megállapodás-javaslatra is kitért, amely az intézményi garanciákat, a megszerzett jogok visszavonhatatlanságát biztosíthatja a magyarság számára egy bizonytalan és változó világban. "Nem hagyhattuk szó nélkül a belügyminisztérium közbiztonsági stratégiáját sem, amelynek mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájában ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja. Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. "Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után" – jelentette ki a szövetségi elnök.
Ismét összefogni készülnek ellenünk
Szombati, SZKT-ülésen elhangzott felszólalásában Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kiemelte: a szövetség jövőjét illetően fontos, hogy az áprilisi kongresszuson milyen üzeneteket kíván megfogalmazni mind a következő évekre vonatkozó programja, mind pedig az alapszabályzata kapcsán.
"Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom, sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nemhogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" – fogalmazott Borbély László, aki beszédében szorosabb együttműködést szorgalmazott az RMDSZ vezető politikusai között.
"Én már több mint egy éve eldöntöttem, hogy áprilistól nem vállalok újabb mandátumot politikai alelnökként, de számomra nagy megtiszteltetés volt ez a tisztség, ez a csapat, és továbbra is drukkolok az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak. Ez a mi csapatunk, ezzel a csapattal fogok én továbbmenni, ez a csapat képes arra, hogy 2016-ban felmutassa azokat az értékeket, amelyek egy erős képviseletet jelentenek a romániai magyarság számára. Bízom abban, hogy amit 25 évvel ezelőtt néhányan elképzeltünk, az új generációk tovább tudják vinni" – tette hozzá Borbély.
A szervezetépítés és társadalomszervezés továbbra is prioritás
,,Harmonikus környezetben élünk, egy olyan környezetben, ahol magyarokként veszélyforrásként tekintenek ránk, olyan környezetben dolgozunk, ahol mások messziről megüzenik nekünk, hogy nincs magyarkérdés Romániában, hogy ez a kérdés megoldódott. Olyan harmonikus környezetben élünk, ahol az igazságszolgáltatás az utcán, a médiában történik, ahol, ha lebénul a közigazgatás, legyen az helyi vagy központi szinten, senki nem meri vállalni a felelősséget döntéséért, ahol az egyházi restitúciót hitelteleníteni, ellehetetleníteni, leállítani próbálják. Ebben a környezetben kell nekünk újratervezni, a céljainkat soha el nem felejtve új utakat bejárva a hatékonyabb szövetségért" – hangzott el Kovács Péter főtitkár felszólalásában a szombati SZKT-n.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről a főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezéséről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amerre a megerősödésért a jövőben haladni szeretne az RMDSZ.
,,Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha emögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezeteinkre" – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi vagy román nyelvű kommunikáció.
,,A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-menedzsmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés és a tudásátadás folyamatait is" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A magyar közösség belső szolidaritása szükséges
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. "Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy az orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de a leghátrányosabb a szórványközösségek számára volt, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol háromszázalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de pluszárnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
(Forrás: RMDSZ-tájékoztató)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 30.
Regionális alternatív választási küszöböt akar az RMDSZ
Az RMDSZ olyan alternatív küszöböt iktatna be a készülő román választójogi törvénybe, amely akkor is biztosítaná a regionális pártok parlamenti jelenlétét, ha nem lépik át a jelenlegi ötszázalékos küszöböt.
Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszélt a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati zilahi ülésén, amelyen megvitatták a szövetség programjához és alapszabályához érkezett módosító javaslatokat is – tájékoztat az MTI.
A politikus elmondta, hogy azoknak a regionális pártoknak és politikai szervezeteknek is biztosítanák a parlamentbe jutást, amelyek legalább négy megyében húsz százalék fölötti eredményt érnek el. Hangsúlyozta: az alternatív küszöbre azért van szükség, hogy az erdélyi magyarság semmilyen körülmények között se maradjon parlamenti képviselet nélkül.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai bizottságának elnöke is hasonló tervezetről számolt be. Az EMNP úgynevezett „természetes választási küszöb” bevezetését javasolja: ez a küszöb azoknak a pártoknak a bejutását is biztosítaná a parlamentbe, amelyek országosan nem érik ugyan el az ötszázalékos támogatottságot, de valamely megyében egy mandátumhoz elégséges szavazatot kapnak.
Az RMDSZ-elnök fontosnak tartotta, hogy elvi egyetértés mutatkozik Bukarestben az arányos képviselet megőrzésének tekintetében, és az RMDSZ-nek azt a felvetését is sikerült elfogadtatni a szakbizottságban, hogy a legkisebb megyéknek se legyen kettőnél kevesebb szenátora, és négynél kevesebb képviselője.
A szövetség azt is javasolta, hogy a töredékszavazatok összesítésével elnyert mandátumokat ne a megyei, hanem egy országos jelöltlistáról osszák ki a pártoknak. Hozzátette, ezzel el lehetne kerülni, hogy a szórványmegyék helyett a Kárpátokon kívüli megyékben nyerjen egy-egy mandátumot az RMDSZ.
Kelemen Hunor azt is elmondta, az önkormányzati választásokat szabályozó törvényben az RMDSZ háromszázalékosra szeretné csökkenteni a megyei önkormányzati testületekbe való bejutás küszöbét. Ez újra önkormányzati pozíciókat biztosíthatna a szövetségnek azokban az erdélyi megyékben, ahol szórványban él a magyarság.
Az SZKT megvitatta az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé. A politikai alelnöki tisztséget jelenleg betöltő Borbély László felszólalásában emlékeztetett arra, hogy már egy évvel ezelőtt bejelentette, 2016-tól nem kíván újabb parlamenti képviselői mandátumért versenybe szállni.
A szövetség áprilisi kongresszusán az SZKT véleményezésével bocsátják majd szavazásra a módosító javaslatokat, és a korábbi kongresszusok tapasztalatai alapján általában azokat fogadják el, amelyeket az SZKT is támogatott.
Krónika (Kolozsvár)
Az RMDSZ olyan alternatív küszöböt iktatna be a készülő román választójogi törvénybe, amely akkor is biztosítaná a regionális pártok parlamenti jelenlétét, ha nem lépik át a jelenlegi ötszázalékos küszöböt.
Erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszélt a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa szombati zilahi ülésén, amelyen megvitatták a szövetség programjához és alapszabályához érkezett módosító javaslatokat is – tájékoztat az MTI.
A politikus elmondta, hogy azoknak a regionális pártoknak és politikai szervezeteknek is biztosítanák a parlamentbe jutást, amelyek legalább négy megyében húsz százalék fölötti eredményt érnek el. Hangsúlyozta: az alternatív küszöbre azért van szükség, hogy az erdélyi magyarság semmilyen körülmények között se maradjon parlamenti képviselet nélkül.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt stratégiai bizottságának elnöke is hasonló tervezetről számolt be. Az EMNP úgynevezett „természetes választási küszöb” bevezetését javasolja: ez a küszöb azoknak a pártoknak a bejutását is biztosítaná a parlamentbe, amelyek országosan nem érik ugyan el az ötszázalékos támogatottságot, de valamely megyében egy mandátumhoz elégséges szavazatot kapnak.
Az RMDSZ-elnök fontosnak tartotta, hogy elvi egyetértés mutatkozik Bukarestben az arányos képviselet megőrzésének tekintetében, és az RMDSZ-nek azt a felvetését is sikerült elfogadtatni a szakbizottságban, hogy a legkisebb megyéknek se legyen kettőnél kevesebb szenátora, és négynél kevesebb képviselője.
A szövetség azt is javasolta, hogy a töredékszavazatok összesítésével elnyert mandátumokat ne a megyei, hanem egy országos jelöltlistáról osszák ki a pártoknak. Hozzátette, ezzel el lehetne kerülni, hogy a szórványmegyék helyett a Kárpátokon kívüli megyékben nyerjen egy-egy mandátumot az RMDSZ.
Kelemen Hunor azt is elmondta, az önkormányzati választásokat szabályozó törvényben az RMDSZ háromszázalékosra szeretné csökkenteni a megyei önkormányzati testületekbe való bejutás küszöbét. Ez újra önkormányzati pozíciókat biztosíthatna a szövetségnek azokban az erdélyi megyékben, ahol szórványban él a magyarság.
Az SZKT megvitatta az RMDSZ alapszabályához beérkezett módosító javaslatokat. Támogatta azt a javaslatot, hogy szűnjön meg a politikai alelnöki tisztség, és a főtitkárságot alakítsák vissza ügyvezető elnökséggé. A politikai alelnöki tisztséget jelenleg betöltő Borbély László felszólalásában emlékeztetett arra, hogy már egy évvel ezelőtt bejelentette, 2016-tól nem kíván újabb parlamenti képviselői mandátumért versenybe szállni.
A szövetség áprilisi kongresszusán az SZKT véleményezésével bocsátják majd szavazásra a módosító javaslatokat, és a korábbi kongresszusok tapasztalatai alapján általában azokat fogadják el, amelyeket az SZKT is támogatott.
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 1.
Kényszerszünet után jelentkezett Molnár H. Lajos
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szülővárosában, Marosvásárhelyen és Erdély-szerte valamikor rendkívüli népszerűségnek örvendő szerző, Molnár H. Lajos legújabb kötetét mutatták be kedden este a Bernády Házban.
Az Álmaim babái című regényével a több mint negyed évszázada Magyarországon élő szerző csaknem tíz év hallgatást tört meg. Ezúttal is kényszerhallgatásról van szó, akárcsak a nyolcvanas évek Romániájában, csakhogy ezúttal nem a cenzúra, hanem egy kegyetlen szívbetegség tartotta távol a billentyűktől. A nagysikerű Donki Ákos (1981, 1987), Falra hányt esztendő (1983, 1990), Volt egyszer egy udvar (2000, 2001) és más regények és riportkötetek szerzője ismét egy szín-marosvásárhelyi történettel rukkolt elő, amelyben a tősgyökeres városlakók könnyen felismerhetik a helyszíneket, de akár a könyv egy-egy valós szereplőjét is. Merthogy nem mindenik az, és ezt az író már rögtön a regénye címe alá kanyarított két mondatban siet is tisztázni.
„A valóságban is létező személyek csak a keretet adták a történet elmeséléséhez, mondataik és cselekedeteik a képzelet szüleményei” – szögezi le Molnár. Hogy a valamikor díjazott, ünnepelt, majd indexre helyezett szerzőnek, óvodás korától mindmáig, valóban tizenegy szerelme volt vagy sem, teljesen mellékes, hisz mindenikről azt állítja, hogy szívesen leélte volna vele az életét, „ha másképp alakul…”. Molnár H. Lajos bizonyos Katának dedikálja a könyvét. Ő valós személy; a szerző harmadik felesége.
Az Álmaim babáit három pályatárs mutatta be: Bakó Zoltán és Bögözi Attila, akik a szerző kollégái és cimborái voltak, valamint Szucher Ervin. „A könyvbe felületesen belelapozó olvasó akár azt is hiheti, hogy önéletrajzi indíttatású regény Molnár H. Lajos műve. Hiszen főhőse – bármennyire más irányba csábítana is a címe – nem más, mint a szerző maga. Az életét végigkísérő lányok-asszonyok, múló és múlhatatlan vagy visszatérő szerelmek, szeretők meg házaspárok pedig pusztán ürügyet szolgáltatnak arra, hogy az író világgá kiabálja boldogságát, boldogtalanságát, meg hogy kíméletlen ítéletet mondjon maga felett” – avatta be a hallgatóságot Molnár „álmaiba” Bögözi Attila. Bakó Zoltán arról beszélt, hogy Molnár H. Lajos munkájában a nyolcvanas évek eleje elevenedett meg, egészen pontosan az 1983-as esztendő, amikor megjelent az a másik esztendő, a falrahányt, amiért aztán az írót a kommunista hatalom letiltotta.
„Lajos akkor már a negyedik köteténél tartott, s egy kis szakmai irigységgel szemléltük a sikerét. Könnyű neki, mondogattuk, merthogy egy hetilapnál az ember egy-két nap alatt lezavarja a heti penzumot, aztán napszámban hányhatja falra az esztendőket” – nosztalgiázott a pályatárs. Bakó szerint tulajdonképpen egy városelvonási szindróma látleletei, diagnózisa bukkan ki a sorok közül. A szerző régen otthagyta szülővárosát, minden velejárójával, épületeivel, utcáival, embereivel együtt, s ez okozza a mostani akut hiányérzetet benne. „Mert ilyen a vásárhelyi ember, s ilyen Molnár H. Lajos is: nem tud, mert nem akar elszakadni a helyektől, emberektől, történetektől, egy életérzéstől, amit nemes egyszerűséggel Vásárhelynek nevezünk” – jellemezte az írót újságíró barátja.
Szucher Ervin azzal ajánlotta az olvasónak a csaknem ötszáz oldalas önéletrajzi ihletettségű történetet, hogy az időnként fel-fel bukkanó bánatot, elkeseredést, haragot mindig lekörözi az iróniába és főként öniróniába átcsapó humor. A fiatal kolléga azt kérdezte a – sajnos csak a technika segítségével, a falra kivetítve jelen lévő – szerzőtől, hogy miért ábrázolja a főszereplőt, azaz magát hol félénk, hol túlzottan pofátlan fiatalembernek, hol esetlennek, hol szerencsétlennek, olyannak, aki egyfolytában vedeli az alkoholt és nincs szerencséje a nőkhöz? „Mert nagyjából ilyen volt az életem” – érkezett a Skype-on megadott válasz.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 2.
Rekviem a meg nem született gyermekekért
Abortusz tekintetében is negatív európai rekordokat döntöget Románia. Noha 25 év alatt a terhesség-megszakítás kilencvenes évekbeli aránya 90 százalékkal csökkent, a művi vetélésekben továbbra is vezetünk. A roppant alacsony termékenységi mutatók okairól szakemberekkel beszélgettünk.
Ezer szülésre 480 terhesség-megszakítás jut Romániában, ez az Európai Unió tagországai között messze a legmagasabb arány. Az 1990-es évek művi vetélést rögzítő adataihoz képest a mai akár paradicsomi állapotnak is tekinthető, hiszen két évtized alatt kilencven százalékkal csökkent az abortuszra jelentkező nők aránya. Mégis a Románia-szerte elvégzett napi 400 terhességmegszakítás nemcsak az egyházakat, hanem egyre több civil szervezetet is riadóztat. Az ország 60 városában március 18-25-e között az Élet heteként megtartott civil kezdeményezésű rendezvény csúcspontja az Élet menete című tömeges felvonulás volt. A Down-kóros gyerekek világnapján megtartott demonstráció főszervezője, az Egyetemisták az Életért Egyesület közleményében úgy fogalmaz: kezdeményezésük nem politikai és nem vallási kötődésű. Nem az abortusz betiltását kérik, hanem arra hívják fel a közvélemény figyelmét, hogy az emberi lét a fogantatással kezdődik. A szervezet szóvivője szerint fontos lenne a különböző problémákkal küszködő nők felkarolása, hogy magzatukat kihordhassák. A megmozdulás szervezői úgy vélik, az egészségügyileg problémás magzatú anyák bátorítása, támogatása teljességgel hiányzik Romániában, ezért az esetek többségében számukra az abortusz az egyetlen megoldást.
Abortusz megrendelésre
Az abortuszt nemcsak az egyházak nem támogatják, hanem az orvostársadalmon belül is viták övezik. Dr. Nagy Barna, a marosszentgyörgyi Meddőségi Klinika nőgyógyász-főorvosa szerint nem kevés az olyan nőgyógyász, akinek a művi vetéléssel szemben morális fenntartásai vannak, emiatt nem vállalja. „A nőgyógyász-szakma nem a terhességmegszakításról szól, így azok, akik különböző okokra hivatkozva nem vállalják, folytathatják szülész-nőgyógyász tevékenységüket: abortuszra senki nem kötelezheti az orvost, így büntetéstől sem kell tartania.” A szakember elismeri, hogy az Európai Unió viszonylatában Románia rendelkezik a legnyitottabb abortuszszabályozó törvénykezéssel. A magzat 3 hónapos koráig, kérésre, bármelyik nő jelentkezhet művi vetélésre, és a kérés aláírása után az engedéllyel rendelkező állami és magánklinikákon, illetve nőgyógyászati rendelőkben a sebészeti beavatkozást el is végzik. A szakorvosi javallatra kért abortusz a magzat három hónapos kora után is megtörténhet, amennyiben fejlődési rendellenességek, betegségek mutathatók ki, vagy a magzat kihordása az anya életét veszélyezteti. A legtöbb abortusz azonban egyéni kérésre történik.
A gazdaságilag, társadalmilag, szociálisan sokkal fejlettebb országok igyekeznek valamilyen formában korlátozni az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét. Az Európai Unió tagországai közül Németországban és Észak-Írországban van a legszigorúbb előírás, ugyanakkor a magyarországi példa Románia számára is jól jöhetne – magyarázza a nőgyógyász. Magyarországon különböző szakorvosokból és pszichológusból álló orvosi bizottság dönt arról, hogy a páciens kérésére javasolja-e a terhességmegszakítást. Amennyiben ezt szociális okokra hivatkozva kérik, szociális ankét előzi meg az orvosi bizottság javaslatát. A pácienssel pszichológus is elbeszélget. Amennyiben az érintett az orvosi bizottság javallata ellenére dönt az abortusz mellett, további két hét gondolkodási ideje marad, és csak azután végzik el a beavatkozást. A magyar egészségügy sem tiltja az abortuszt, azonban mindent megtesz azért, hogy beavatkozás előtt felvilágosítson a lehetséges következményekről, illetve meggyőzze a nőket arról, hogy érdemes kihordani a magzatot. A tapasztalat azt mutatja, a szakemberek bátorítására sokan lemondanak a művi vetélésről. Nálunk ez a gyakorlat hiányzik, azaz nincs semmiféle szűrő, ami lelki vagy szociális segítséget nyújthatna a kritikus helyzetbe kerülő kismamáknak.
Fakultatív szexuális nevelés
A rendszerváltás után a nőgyógyászati klinikák keretében elindított családtervező rendelők hálózata 25 év után sem tudott felnőni feladatához. Ennek fő okát Nagy Barna abban látja, hogy sokan ma sem tudnak létezésükről. Mivel ezekbe a központokba küldőpapír nélkül lehet bejutni, a háziorvosok nem irányítják ide a pácienseket. A családtervező rendelőkben a lélektan dolgaiban is jártas nőgyógyászok igyekeznek családtervezési megoldásokat, terhességmegelőző módszereket ajánlani. Ez azért is fontos, mert a fogamzásgátló tablettákat szakorvosnak kell felírnia, hiszen szedése kockázatokkal jár, negyven év fölött pedig nem ajánlott.
A rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban azonban sok minden megváltozott a tájékozódás terén. Az abortuszt kérők soraiban a 20–40 év közötti korosztály alulreprezentált. A művi vetélést választók többsége a szociális gondokkal küszködők vagy a mélyszegénységben élők közül kerül ki, illetve jelentős számot képviselnek a negyven év feletti nők, akik úgy hiszik, ők már nem eshetnek teherbe. A legtermékenyebb korosztály – a 20-40 év közötti nők – jellemzően tájékozottabbak a terhességmegelőzési módszerekben.
A holland vagy a svéd 1 százalék alatti abortuszbeavatkozási arányhoz képest a 10 százalékos romániai adat riasztóan magas érték. Dr. Nagy Barna nőgyógyász a fő okot a fakultatív egészségügyi és szexuális nevelésben látja. Igaz ugyan, hogy valamilyen rendszerességgel minden nőgyógyász tart iskolai szexuális felvilágosítást, de ezek az órák rapszodikusak: mivel nem kötelezőek, az iskola és az osztályfőnökök hozzáállásától függ. Fontos volna tudatosítani a terhességmegszakítás lehetséges rizikóit is, amelyek egy későbbi, kívánt terhesség elmaradásában jelentkezhetnek. „A Meddőségi Klinikán sok olyan 30-40 év közötti nő páciensünk van meddőségi tünetekkel, akik fiatalabb korukban művi vetélésen estek át. Igaz, hogy a több kockázattal járó, egykori kaparásos módszer helyett a mai, modern, a magzatot a méhből szippantásos eljárással eltávolító, mintegy öt perces sebészeti beavatkozás biztonságosabb, ám a fertőzéssel járó következmények ma sem zárhatóak ki” – magyarázza a klinika főorvosa.
Demográfiai zsákutca
A terhességmegszakítások számának kilencvenes évekbeli robbanásszerű növekedése a Ceauşescu-rendszer 1967-ben bevezetett abortusztiltó törvénykezésének rendszerváltás utáni eltörlésével hozható összefüggésbe – magyarázza Kiss Tamás szociológus, kolozsvári demográfiai szakember. Az 1989-ben mért 2,2-es termékenységi ráta egy év alatt visszazuhant 1,3-ra, azaz a rendszerváltás utáni években egy nőre számítva 1,3 gyerek született. Nem önmagában az abortusz törvényi engedélyeztetése okozta ezt a hatalmas növekedést: Kiss úgy véli, az okok között szerepel a szocializmus idején bevált életpálya- és családmodell összeomlása, a hirtelen jelentkező létbizonytalanság. S mára ugyan jelentősen csökkent az abortuszhoz alternatívaként fordulók száma, a termékenységi mutatók ugyanazok, mint két évtizeddel ezelőtt. A kétezres évek derekán, az 1,3-as termékenységi ráta valamelyest emelkedett néhány tizedet, azonban mára ismét mélyponton vagyunk.
„Nincs számottevő különbség a magyar és a román termékenységi mutatók között. A kelet-európai országok adatai is igen alacsony szinten konvergálnak” – magyarázza a szakember. Némi optimizmusra adhat okot az erdélyi magyarság számára, hogy a románságtól eltérően a középosztálybeli magyar értelmiségi réteg egyre gyakrabban vállal három vagy ennél több gyereket, de ezek a mutatók egyelőre mégsem tudják pozitívan befolyásolni az erdélyi magyarság általános, 1,3 körüli termékenységi mutatóit. (A lakosság számarányának megmaradásához legalább 2-es mutató kellene, minden demográfiai növekedés csak e fölött lehetséges).
Kiss Tamás érdekes jelenségnek tartja, hogy a Ceauşescu-rendszer mindenféle abortusz-ellenes tiltása ellenére csak a roma kisebbség termékenysége volt magas. A cigányság hátrányos helyzete miatt nem jutott hozzá a tiltott terhességmegelőző és terhesség-megszakító eljárásokhoz. Az erdélyi magyar nők termékenysége a kommunizmus idején a román átlag alatt mozgott, és a köztük lévő arány csak az elmúlt két évtizedben egyenlítődött ki.
Európa nagy problémája, hogy a hagyományos családmodell mindenhol felbomlott, mégis a legsúlyosabb demográfiai helyzet Kelet-Európában van. A vidékek közötti termékenységi különbségek Erdélyben is eltűntek. A Székelyföld katolikus részeinek gazdagabb gyermekáldása szintén a múlté – magyarázza Kiss Tamás. Úgy véli, a francia, az északír vagy az angol demográfiai növekedés kulcsa az életpálya-kiszámíthatóságban, és a népesedéspolitikai intézkedések kontinuitásában keresendő. Ezek hatékonysága összefügg az állam erre fordítható forrásaival.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Abortusz tekintetében is negatív európai rekordokat döntöget Románia. Noha 25 év alatt a terhesség-megszakítás kilencvenes évekbeli aránya 90 százalékkal csökkent, a művi vetélésekben továbbra is vezetünk. A roppant alacsony termékenységi mutatók okairól szakemberekkel beszélgettünk.
Ezer szülésre 480 terhesség-megszakítás jut Romániában, ez az Európai Unió tagországai között messze a legmagasabb arány. Az 1990-es évek művi vetélést rögzítő adataihoz képest a mai akár paradicsomi állapotnak is tekinthető, hiszen két évtized alatt kilencven százalékkal csökkent az abortuszra jelentkező nők aránya. Mégis a Románia-szerte elvégzett napi 400 terhességmegszakítás nemcsak az egyházakat, hanem egyre több civil szervezetet is riadóztat. Az ország 60 városában március 18-25-e között az Élet heteként megtartott civil kezdeményezésű rendezvény csúcspontja az Élet menete című tömeges felvonulás volt. A Down-kóros gyerekek világnapján megtartott demonstráció főszervezője, az Egyetemisták az Életért Egyesület közleményében úgy fogalmaz: kezdeményezésük nem politikai és nem vallási kötődésű. Nem az abortusz betiltását kérik, hanem arra hívják fel a közvélemény figyelmét, hogy az emberi lét a fogantatással kezdődik. A szervezet szóvivője szerint fontos lenne a különböző problémákkal küszködő nők felkarolása, hogy magzatukat kihordhassák. A megmozdulás szervezői úgy vélik, az egészségügyileg problémás magzatú anyák bátorítása, támogatása teljességgel hiányzik Romániában, ezért az esetek többségében számukra az abortusz az egyetlen megoldást.
Abortusz megrendelésre
Az abortuszt nemcsak az egyházak nem támogatják, hanem az orvostársadalmon belül is viták övezik. Dr. Nagy Barna, a marosszentgyörgyi Meddőségi Klinika nőgyógyász-főorvosa szerint nem kevés az olyan nőgyógyász, akinek a művi vetéléssel szemben morális fenntartásai vannak, emiatt nem vállalja. „A nőgyógyász-szakma nem a terhességmegszakításról szól, így azok, akik különböző okokra hivatkozva nem vállalják, folytathatják szülész-nőgyógyász tevékenységüket: abortuszra senki nem kötelezheti az orvost, így büntetéstől sem kell tartania.” A szakember elismeri, hogy az Európai Unió viszonylatában Románia rendelkezik a legnyitottabb abortuszszabályozó törvénykezéssel. A magzat 3 hónapos koráig, kérésre, bármelyik nő jelentkezhet művi vetélésre, és a kérés aláírása után az engedéllyel rendelkező állami és magánklinikákon, illetve nőgyógyászati rendelőkben a sebészeti beavatkozást el is végzik. A szakorvosi javallatra kért abortusz a magzat három hónapos kora után is megtörténhet, amennyiben fejlődési rendellenességek, betegségek mutathatók ki, vagy a magzat kihordása az anya életét veszélyezteti. A legtöbb abortusz azonban egyéni kérésre történik.
A gazdaságilag, társadalmilag, szociálisan sokkal fejlettebb országok igyekeznek valamilyen formában korlátozni az abortuszhoz való hozzáférés lehetőségét. Az Európai Unió tagországai közül Németországban és Észak-Írországban van a legszigorúbb előírás, ugyanakkor a magyarországi példa Románia számára is jól jöhetne – magyarázza a nőgyógyász. Magyarországon különböző szakorvosokból és pszichológusból álló orvosi bizottság dönt arról, hogy a páciens kérésére javasolja-e a terhességmegszakítást. Amennyiben ezt szociális okokra hivatkozva kérik, szociális ankét előzi meg az orvosi bizottság javaslatát. A pácienssel pszichológus is elbeszélget. Amennyiben az érintett az orvosi bizottság javallata ellenére dönt az abortusz mellett, további két hét gondolkodási ideje marad, és csak azután végzik el a beavatkozást. A magyar egészségügy sem tiltja az abortuszt, azonban mindent megtesz azért, hogy beavatkozás előtt felvilágosítson a lehetséges következményekről, illetve meggyőzze a nőket arról, hogy érdemes kihordani a magzatot. A tapasztalat azt mutatja, a szakemberek bátorítására sokan lemondanak a művi vetélésről. Nálunk ez a gyakorlat hiányzik, azaz nincs semmiféle szűrő, ami lelki vagy szociális segítséget nyújthatna a kritikus helyzetbe kerülő kismamáknak.
Fakultatív szexuális nevelés
A rendszerváltás után a nőgyógyászati klinikák keretében elindított családtervező rendelők hálózata 25 év után sem tudott felnőni feladatához. Ennek fő okát Nagy Barna abban látja, hogy sokan ma sem tudnak létezésükről. Mivel ezekbe a központokba küldőpapír nélkül lehet bejutni, a háziorvosok nem irányítják ide a pácienseket. A családtervező rendelőkben a lélektan dolgaiban is jártas nőgyógyászok igyekeznek családtervezési megoldásokat, terhességmegelőző módszereket ajánlani. Ez azért is fontos, mert a fogamzásgátló tablettákat szakorvosnak kell felírnia, hiszen szedése kockázatokkal jár, negyven év fölött pedig nem ajánlott.
A rendszerváltás óta eltelt negyedszázadban azonban sok minden megváltozott a tájékozódás terén. Az abortuszt kérők soraiban a 20–40 év közötti korosztály alulreprezentált. A művi vetélést választók többsége a szociális gondokkal küszködők vagy a mélyszegénységben élők közül kerül ki, illetve jelentős számot képviselnek a negyven év feletti nők, akik úgy hiszik, ők már nem eshetnek teherbe. A legtermékenyebb korosztály – a 20-40 év közötti nők – jellemzően tájékozottabbak a terhességmegelőzési módszerekben.
A holland vagy a svéd 1 százalék alatti abortuszbeavatkozási arányhoz képest a 10 százalékos romániai adat riasztóan magas érték. Dr. Nagy Barna nőgyógyász a fő okot a fakultatív egészségügyi és szexuális nevelésben látja. Igaz ugyan, hogy valamilyen rendszerességgel minden nőgyógyász tart iskolai szexuális felvilágosítást, de ezek az órák rapszodikusak: mivel nem kötelezőek, az iskola és az osztályfőnökök hozzáállásától függ. Fontos volna tudatosítani a terhességmegszakítás lehetséges rizikóit is, amelyek egy későbbi, kívánt terhesség elmaradásában jelentkezhetnek. „A Meddőségi Klinikán sok olyan 30-40 év közötti nő páciensünk van meddőségi tünetekkel, akik fiatalabb korukban művi vetélésen estek át. Igaz, hogy a több kockázattal járó, egykori kaparásos módszer helyett a mai, modern, a magzatot a méhből szippantásos eljárással eltávolító, mintegy öt perces sebészeti beavatkozás biztonságosabb, ám a fertőzéssel járó következmények ma sem zárhatóak ki” – magyarázza a klinika főorvosa.
Demográfiai zsákutca
A terhességmegszakítások számának kilencvenes évekbeli robbanásszerű növekedése a Ceauşescu-rendszer 1967-ben bevezetett abortusztiltó törvénykezésének rendszerváltás utáni eltörlésével hozható összefüggésbe – magyarázza Kiss Tamás szociológus, kolozsvári demográfiai szakember. Az 1989-ben mért 2,2-es termékenységi ráta egy év alatt visszazuhant 1,3-ra, azaz a rendszerváltás utáni években egy nőre számítva 1,3 gyerek született. Nem önmagában az abortusz törvényi engedélyeztetése okozta ezt a hatalmas növekedést: Kiss úgy véli, az okok között szerepel a szocializmus idején bevált életpálya- és családmodell összeomlása, a hirtelen jelentkező létbizonytalanság. S mára ugyan jelentősen csökkent az abortuszhoz alternatívaként fordulók száma, a termékenységi mutatók ugyanazok, mint két évtizeddel ezelőtt. A kétezres évek derekán, az 1,3-as termékenységi ráta valamelyest emelkedett néhány tizedet, azonban mára ismét mélyponton vagyunk.
„Nincs számottevő különbség a magyar és a román termékenységi mutatók között. A kelet-európai országok adatai is igen alacsony szinten konvergálnak” – magyarázza a szakember. Némi optimizmusra adhat okot az erdélyi magyarság számára, hogy a románságtól eltérően a középosztálybeli magyar értelmiségi réteg egyre gyakrabban vállal három vagy ennél több gyereket, de ezek a mutatók egyelőre mégsem tudják pozitívan befolyásolni az erdélyi magyarság általános, 1,3 körüli termékenységi mutatóit. (A lakosság számarányának megmaradásához legalább 2-es mutató kellene, minden demográfiai növekedés csak e fölött lehetséges).
Kiss Tamás érdekes jelenségnek tartja, hogy a Ceauşescu-rendszer mindenféle abortusz-ellenes tiltása ellenére csak a roma kisebbség termékenysége volt magas. A cigányság hátrányos helyzete miatt nem jutott hozzá a tiltott terhességmegelőző és terhesség-megszakító eljárásokhoz. Az erdélyi magyar nők termékenysége a kommunizmus idején a román átlag alatt mozgott, és a köztük lévő arány csak az elmúlt két évtizedben egyenlítődött ki.
Európa nagy problémája, hogy a hagyományos családmodell mindenhol felbomlott, mégis a legsúlyosabb demográfiai helyzet Kelet-Európában van. A vidékek közötti termékenységi különbségek Erdélyben is eltűntek. A Székelyföld katolikus részeinek gazdagabb gyermekáldása szintén a múlté – magyarázza Kiss Tamás. Úgy véli, a francia, az északír vagy az angol demográfiai növekedés kulcsa az életpálya-kiszámíthatóságban, és a népesedéspolitikai intézkedések kontinuitásában keresendő. Ezek hatékonysága összefügg az állam erre fordítható forrásaival.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. április 3.
Jogos kérésre határozott ígéret
Az RMDSZ főtitkára találkozóra hívja az 1990. március 19-én székházpadlásra szorultakat
Az 1990. március 19-én az RMDSZ padlására menekültek egy csoportja – Lukács Árpád, Simon Éva, Szatmári Lajos –keresett meg a szerkesztőségben, akik azt nehezményezték, hogy az RMDSZ, illetve a Bernády Alapítvány általszervezett március 20-i megemlékezésre nem hívták meg őket.
Egy évvel korábban Lukács Árpád, akinek 1990. március 19-én a kezét törték el a hodáki támadók, hasonló panasszal fordult hozzánk, mert, mint mondta, az RMDSZ elnöki hivatala, a korábbi évekkel ellentétben, évek óta nem emlékezik meg róluk. Holott "megérdemelnék az áldozatok és az a 79 személy, aki Sütő Andrással együtt felmenekült a padlásra március 19-én, hiszen nem névtelenek, az RMDSZ nyilvántartotta őket, tudja az elérhetőségüket".
A Népújság megkeresésére az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter akkor azt mondta, hogy a szövetség szolidaritási alapjából átnyújtották az (időközben megnövelt) összegeket, és személyesen adták át azoknak, akiket március 19. után bebörtönöztek, illetve az áldozatok hozzátartozóinak. A kérdésre, hogy miért nem szerveznek találkozót a nevezettekkel, a főtitkár azt válaszolta, hogy az utóbbi idő tapasztalata az volt, hogy erre már nincs igény.
Írásos igény, eredmény nélkül
Lukács Árpád ezért tavaly novemberben, a saját és sorstársai nevében írásban fogalmazta meg, hogy igényt tartanak egy ilyen találkozóra. A levelet Lukács Árpád, Simon Éva, Szatmári Lajos és Márkus Ferenc írta alá. Ennek ellenére a vásárhelyi szervezők nem tartották fontosnak egy találkozót beiktatni a március 20-i rendezvénysorozatba.
– Azért fordultunk a Népújsághoz, mert magyarázatot szeretnénk kapni, miért nem történt meg, annak ellenére, hogy írásban kértük. Az RMDSZ nem érdekképviselet, ha kérésre sem teszi meg, amit kellene – mondta Lukács Árpád, aki szerint nem kellene hagyni feledésbe merülni ezeket az eseményeket.
Tegnapi megkeresésünkre Kovács Péter megígérte, hogy a húsvéti ünnepek, illetve az azt követő RMDSZ-kongresszus utáni hétre megszervez egy ilyen találkozót és beszélgetést Marosvásárhelyen, amelyre az egykori padlásra menekültek mellett meghívják a márciusi eseményekben közvetlenül érintett vásárhelyi politikusokat is.
Kovács Péter kijelentette: – Fontosnak tartom és kötelességemnek érzem egy ilyen találkozó megszervezését, nemcsak az RMDSZ főtitkáraként, hanem marosvásárhelyiként is, aki 1990 márciusában a városban voltam, és átéltem az eseményeket.
Ugyanakkor hozzátette, a főtitkárhelyettesek a jövő héten viszik haza az adományokat a márciusi események áldozatai hozzátartozóinak és azoknak, akiket ártatlanul bebörtönöztek a márciusi események után.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Az RMDSZ főtitkára találkozóra hívja az 1990. március 19-én székházpadlásra szorultakat
Az 1990. március 19-én az RMDSZ padlására menekültek egy csoportja – Lukács Árpád, Simon Éva, Szatmári Lajos –keresett meg a szerkesztőségben, akik azt nehezményezték, hogy az RMDSZ, illetve a Bernády Alapítvány általszervezett március 20-i megemlékezésre nem hívták meg őket.
Egy évvel korábban Lukács Árpád, akinek 1990. március 19-én a kezét törték el a hodáki támadók, hasonló panasszal fordult hozzánk, mert, mint mondta, az RMDSZ elnöki hivatala, a korábbi évekkel ellentétben, évek óta nem emlékezik meg róluk. Holott "megérdemelnék az áldozatok és az a 79 személy, aki Sütő Andrással együtt felmenekült a padlásra március 19-én, hiszen nem névtelenek, az RMDSZ nyilvántartotta őket, tudja az elérhetőségüket".
A Népújság megkeresésére az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter akkor azt mondta, hogy a szövetség szolidaritási alapjából átnyújtották az (időközben megnövelt) összegeket, és személyesen adták át azoknak, akiket március 19. után bebörtönöztek, illetve az áldozatok hozzátartozóinak. A kérdésre, hogy miért nem szerveznek találkozót a nevezettekkel, a főtitkár azt válaszolta, hogy az utóbbi idő tapasztalata az volt, hogy erre már nincs igény.
Írásos igény, eredmény nélkül
Lukács Árpád ezért tavaly novemberben, a saját és sorstársai nevében írásban fogalmazta meg, hogy igényt tartanak egy ilyen találkozóra. A levelet Lukács Árpád, Simon Éva, Szatmári Lajos és Márkus Ferenc írta alá. Ennek ellenére a vásárhelyi szervezők nem tartották fontosnak egy találkozót beiktatni a március 20-i rendezvénysorozatba.
– Azért fordultunk a Népújsághoz, mert magyarázatot szeretnénk kapni, miért nem történt meg, annak ellenére, hogy írásban kértük. Az RMDSZ nem érdekképviselet, ha kérésre sem teszi meg, amit kellene – mondta Lukács Árpád, aki szerint nem kellene hagyni feledésbe merülni ezeket az eseményeket.
Tegnapi megkeresésünkre Kovács Péter megígérte, hogy a húsvéti ünnepek, illetve az azt követő RMDSZ-kongresszus utáni hétre megszervez egy ilyen találkozót és beszélgetést Marosvásárhelyen, amelyre az egykori padlásra menekültek mellett meghívják a márciusi eseményekben közvetlenül érintett vásárhelyi politikusokat is.
Kovács Péter kijelentette: – Fontosnak tartom és kötelességemnek érzem egy ilyen találkozó megszervezését, nemcsak az RMDSZ főtitkáraként, hanem marosvásárhelyiként is, aki 1990 márciusában a városban voltam, és átéltem az eseményeket.
Ugyanakkor hozzátette, a főtitkárhelyettesek a jövő héten viszik haza az adományokat a márciusi események áldozatai hozzátartozóinak és azoknak, akiket ártatlanul bebörtönöztek a márciusi események után.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 8.
Művészetpártolók ma és egykoron
Alapításának százharmincadik évfordulóját ünnepli április 10-én és 11-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A jubileum alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak Kolozsváron, és kiosztják az idei EMKE-díjakat.
Az egyesület az erdélyi kultúrához, művészethez és közművelődéshez való hozzájárulásáért tizenkét elimerést oszt ki. Bányai János-díjban részesül Zepeczaner Jenő néprajzkutató a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért. Gróf Bánffy Miklós-díjat kap Szebeni Zsuzsa a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások fáradhatatlan szervezéséért, Gróf Mikó Imre-díjat pedig Péter Pál szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért.
Kacsó András-díjjal jutalmazzák Könczei Csongort a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Kovács György-díjjal pedig László Csaba színészt (portrénkon) elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért. Kőváry László-díjban részesül Vincze Zoltán odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért
Gróf Kun Kocsárd-díjat adományoz az egyesület Zsigmond Emesének a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért. Monoki István-díjat kap Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis-építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért.
A Nagy István-díjat dr. Péter Éva kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért. A Poór Lili-díjat idén Albert Csilla színművésznek ítélték oda változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért. Spectator-díjat kap Tasnádi-Sáhy Péter közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, valamint Szolnay Sándor-díjat dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen. Az elismeréseket április 11-én osztják ki.
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az egyesület megalakulásának 130-ik évfordulójára április 10-én 5 órakor a szervezet Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron. A rendezvény a dualizmuskori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén.
Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy a Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai.
Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepét is bemutatja a tárlat. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi, egyházi, egyéni és közgyűjteményekből származnak. A tárlatot megnyitja dr. Széman Péter EMKE-elnök, Gaal György irodalomtörténész és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. A kiállítás 2015. május 15-éig látogatható.
Ünnep Marosvásárhelyen
A 130 éves EMKE szervezésében Marosvásárhelyen április 10-én délután 5 órakor a Bernády-házban tartják azt az ünnepséget, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) átveheti az EMKE országos díját. „Nagy kitüntetés ez számunkra, remélhetőleg sokan ott leszünk, hiszen nekünk és rólunk szól” – mondta az eseménnyel kapcsolatban az egyesület elnöke, Puskás Attila. Az egyesületet dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatja. További díjazott a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület, a mezősámsondi citera- és népdalcsoport. Vasárnap, április 12-én déli 12 órakor az unitárius egyházközség Dersi János Termében nyílik meg a genocídium emlékére Ábrám Zoltán Örmény múlt és jelen című fotókiállítása. Örmény, latin és magyar énekekkel közreműködik a Cantuale együttes.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Alapításának százharmincadik évfordulóját ünnepli április 10-én és 11-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A jubileum alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak Kolozsváron, és kiosztják az idei EMKE-díjakat.
Az egyesület az erdélyi kultúrához, művészethez és közművelődéshez való hozzájárulásáért tizenkét elimerést oszt ki. Bányai János-díjban részesül Zepeczaner Jenő néprajzkutató a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért. Gróf Bánffy Miklós-díjat kap Szebeni Zsuzsa a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások fáradhatatlan szervezéséért, Gróf Mikó Imre-díjat pedig Péter Pál szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért.
Kacsó András-díjjal jutalmazzák Könczei Csongort a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Kovács György-díjjal pedig László Csaba színészt (portrénkon) elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért. Kőváry László-díjban részesül Vincze Zoltán odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért
Gróf Kun Kocsárd-díjat adományoz az egyesület Zsigmond Emesének a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért. Monoki István-díjat kap Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis-építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért.
A Nagy István-díjat dr. Péter Éva kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért. A Poór Lili-díjat idén Albert Csilla színművésznek ítélték oda változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért. Spectator-díjat kap Tasnádi-Sáhy Péter közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, valamint Szolnay Sándor-díjat dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen. Az elismeréseket április 11-én osztják ki.
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az egyesület megalakulásának 130-ik évfordulójára április 10-én 5 órakor a szervezet Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron. A rendezvény a dualizmuskori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén.
Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy a Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai.
Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepét is bemutatja a tárlat. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi, egyházi, egyéni és közgyűjteményekből származnak. A tárlatot megnyitja dr. Széman Péter EMKE-elnök, Gaal György irodalomtörténész és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. A kiállítás 2015. május 15-éig látogatható.
Ünnep Marosvásárhelyen
A 130 éves EMKE szervezésében Marosvásárhelyen április 10-én délután 5 órakor a Bernády-házban tartják azt az ünnepséget, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) átveheti az EMKE országos díját. „Nagy kitüntetés ez számunkra, remélhetőleg sokan ott leszünk, hiszen nekünk és rólunk szól” – mondta az eseménnyel kapcsolatban az egyesület elnöke, Puskás Attila. Az egyesületet dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatja. További díjazott a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület, a mezősámsondi citera- és népdalcsoport. Vasárnap, április 12-én déli 12 órakor az unitárius egyházközség Dersi János Termében nyílik meg a genocídium emlékére Ábrám Zoltán Örmény múlt és jelen című fotókiállítása. Örmény, latin és magyar énekekkel közreműködik a Cantuale együttes.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. április 8.
Vidám versmondók versenye, némi szomorúsággal
Negyvenhat diák részvételével tartották meg szerdán Érmihályfalván a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát. A továbbjutottak Szatmáron vehetnek részt az országos döntőn.
Borús, esős, mondhatni szomorú időben gyülekeztek a résztvevők a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei döntőjére, melynek immár nyolcadik éve Érmihályfalva ad otthont. Előzőleg több helyszínen zajlottak előzetes versenyek, a házigazdáknál éppen az előző napon. A református egyházközség gyülekezeti házának nagytermében Karászi Éva tanítónő, mint főszervező köszönthette a helyiek mellett a Margittáról, Nagyváradról és Szalontáról érkezett összesen negyvenhat kisebb-nagyobb diákot és kísérőiket.
A verselés ünnep
A verseny felvezetésekként és mintegy a feszültség oldásaként elsőként a Csilinka gyerekkórus adott elő Darabont Aliz zenetanárnő vezetésével az alkalomhoz illő megzenésített Weöres Sándor-verseket, majd a zsűri – Firtos Edit színművésznő, Sz. Sütő Éva újságíró, Boros Emőke tanárnő/szinkronszínész, Szilágyi Ferenc Hubart költő, dr. Pető Csilla szaktanfelügyelő – nevében utóbbi, mint a grémium elnöke bátorította a versenyzőket, megjegyezve, hogy a hasonló versenyek megyei legjobbjai az országos szakaszokon is mindig jól szerepelnek. Házigazdakánt Balázsné Kiss Csilla lelkész is mondott pár szót, egyebek mellett kifejtve: az anyanyelven történő verselés, akárcsak az imádkozás, mindig egy ünnep. Mindezek után kezdődött meg a verseny, amikor a diákok a legkisebbektől indulva a nagyobbak felé, korosztályonként álltak a zsűri és a hallgatóság elé. Amint az utolsó versenyző is elmondta versét, a szervezők ebédhez terítettek, majd a Nyíló Akác néptánccsoport szilágysági és dél-alföldi táncokat mutatott be.
A legkisebbek befejezték
Közben a zsűri meghozta döntését, és az is kiderült – ami nagy elégedetlenséget váltott ki az érintettek körében –, hogy az előkészítő osztályos gyerekeket nem fogadja az országos döntő szervezője, tehát a legkisebbek között is voltak elvileg továbbjutók, de számukra most fejeződött be a verseny… Miért is kellett a gyerekeket fellelkesíteni, majd letörni őket? – tették fel a kérdést szülők, tanítók. Az I–VIII. osztályos továbbjutók április 24. és 26. között vehetnek részt az országos döntőn, amit Szatmáron, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban rendeznek meg.
Továbbjutók
Elsősök – Szűcs Lilla (Margitta); másodikosok – Takó Dorottya (Szalonta); harmadikosok – Dénes Eszter (Nagyvárad, N. Bălcescu iskola), Fehér Jázmin (Margitta); negyedikesek – Guba Áron Máté (Nv., Szacsvay iskola), Molnár Boróka (Érmihályfalva), Lengyel Bernadett (Szalonta); ötödikesek – Somogyi Csilla (Érmihályfalva); hatodikosok – Dóczi Richárd (Nv., Szacsvay iskola), hetedikesek – Papp Zsófia (Nv., Ady líceum); nyolcadikosok – Kovács Csenge (Érmihályfalva).
Rencz Csaba
erdon.ro
Negyvenhat diák részvételével tartották meg szerdán Érmihályfalván a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát. A továbbjutottak Szatmáron vehetnek részt az országos döntőn.
Borús, esős, mondhatni szomorú időben gyülekeztek a résztvevők a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei döntőjére, melynek immár nyolcadik éve Érmihályfalva ad otthont. Előzőleg több helyszínen zajlottak előzetes versenyek, a házigazdáknál éppen az előző napon. A református egyházközség gyülekezeti házának nagytermében Karászi Éva tanítónő, mint főszervező köszönthette a helyiek mellett a Margittáról, Nagyváradról és Szalontáról érkezett összesen negyvenhat kisebb-nagyobb diákot és kísérőiket.
A verselés ünnep
A verseny felvezetésekként és mintegy a feszültség oldásaként elsőként a Csilinka gyerekkórus adott elő Darabont Aliz zenetanárnő vezetésével az alkalomhoz illő megzenésített Weöres Sándor-verseket, majd a zsűri – Firtos Edit színművésznő, Sz. Sütő Éva újságíró, Boros Emőke tanárnő/szinkronszínész, Szilágyi Ferenc Hubart költő, dr. Pető Csilla szaktanfelügyelő – nevében utóbbi, mint a grémium elnöke bátorította a versenyzőket, megjegyezve, hogy a hasonló versenyek megyei legjobbjai az országos szakaszokon is mindig jól szerepelnek. Házigazdakánt Balázsné Kiss Csilla lelkész is mondott pár szót, egyebek mellett kifejtve: az anyanyelven történő verselés, akárcsak az imádkozás, mindig egy ünnep. Mindezek után kezdődött meg a verseny, amikor a diákok a legkisebbektől indulva a nagyobbak felé, korosztályonként álltak a zsűri és a hallgatóság elé. Amint az utolsó versenyző is elmondta versét, a szervezők ebédhez terítettek, majd a Nyíló Akác néptánccsoport szilágysági és dél-alföldi táncokat mutatott be.
A legkisebbek befejezték
Közben a zsűri meghozta döntését, és az is kiderült – ami nagy elégedetlenséget váltott ki az érintettek körében –, hogy az előkészítő osztályos gyerekeket nem fogadja az országos döntő szervezője, tehát a legkisebbek között is voltak elvileg továbbjutók, de számukra most fejeződött be a verseny… Miért is kellett a gyerekeket fellelkesíteni, majd letörni őket? – tették fel a kérdést szülők, tanítók. Az I–VIII. osztályos továbbjutók április 24. és 26. között vehetnek részt az országos döntőn, amit Szatmáron, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban rendeznek meg.
Továbbjutók
Elsősök – Szűcs Lilla (Margitta); másodikosok – Takó Dorottya (Szalonta); harmadikosok – Dénes Eszter (Nagyvárad, N. Bălcescu iskola), Fehér Jázmin (Margitta); negyedikesek – Guba Áron Máté (Nv., Szacsvay iskola), Molnár Boróka (Érmihályfalva), Lengyel Bernadett (Szalonta); ötödikesek – Somogyi Csilla (Érmihályfalva); hatodikosok – Dóczi Richárd (Nv., Szacsvay iskola), hetedikesek – Papp Zsófia (Nv., Ady líceum); nyolcadikosok – Kovács Csenge (Érmihályfalva).
Rencz Csaba
erdon.ro
2015. április 8.
Cseke Péter 70 éves
A recsenyédi születésű író, szociográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár tulajdonképpen már január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, illetve az ahhoz közeli napokban azonban nem tudták az otthoniak köszönteni, mert éppen Budapesten tartózkodott, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vett részt azon az ünnepségen, amelyet annak az antológiának a megjelenése alkalmából szerveztek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő magyar alkotókat, köztük írókat és költőket kívánták megtisztelni. Az unitárius egyházközség április 7-re tudott egyeztetni Cseke Péterrel egy helyi ünnepség időzítésére vonatkozóan. A gyülekezeti teremben egykori iskolatársak, rokonok, barátok, ismerősök jelentek meg, s ott voltak néhányan a szomszédos településeken szolgáló pedagógusok és unitárius lelkészek közül is. Nem volt túl népes a közönség, ám közülük mindannyian évtizedek óta figyelik, érdeklődéssel követik a honi magyar sajtó, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az irodalom berkeiben alakuló pályaívet. "Olyan íróval, jeles értelmiségivel van dolgunk - mondotta Geréd Gábor tanár úr, a rendezvény moderátora, az író beszélgetőtársa -, akinek nyersanyaga az a valóság, amelyet mi élünk meg itt, a két Homoród-mentén, illetve a Székelyföld más vidékein.
A lírán és a szépprózán át a szociográfiai riportig
A beszélgetés keretét a pálya állomásai szolgáltatták. Cseke költőként indult. Első publikációi lírai jellegűek. A közeli, jó ismerős, a későbbi barát, Homoródalmás szülötte, Szabó Gyula azt javasolta, hogy maradjon a versírásnál, Kányádi pedig a prózát ajánlotta. A fiatalemberben megvolt az affinitás a prózai műfajok iránt is, bár első antológiás szereplése (Vitorla-ének, 1967) még a líra jegyében történt. A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) azonban Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
A Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorla-ének antológiában az ünnepelt mellett Cseke Gábor, Király László, Palocsay Zsigmond, Balla Zsófia, Csíki László, Éltető József, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Magyari Lajos, Miklós László publikált. Ettől az 1967-es időponttól számítják a második Forrás-nemzedék színre lépését, hiszen ekkor már közülük többen is önálló kötettel rendelkeztek; néhány év múlva azonban mindannyian önálló könyvvel debütáltak; olyan egyéniségek, akik évtizedeken át jelen voltak az irodalmi köztudatban, sokan pedig a mai napig is megbecsült és igen olvasott alkotói az összmagyar irodalomnak
A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
Ez a munka, amit egy mezőgazdasággal, a vidékiek életével foglalkozó időszaki kiadvány szerkesztőjétől elvártak, feltételezte, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társadalmi rétegre, amelyből maga is származott. A népi irodalom, a klasszikus falumunka vizein evezve, megtalálta ekkor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn - huszonkét éven át - meghatározta pályája alakulását. Víznyugattól vízkeletig című Forrás-kötete (1976) már a szociográfiai riport jegyében fogant, de nem előzménytől mentesen, hiszen a két ugyancsak jeles falujáró íróval - Marosi Barnával és Beke Györggyel közösen - is írt könyvet (Emberarcok, 1976).
Geréd Gábornak nem kellett különösebben faggatnia az ünnepeltet, hiszen a kiváló beszédkészséggel és nagy előadói gyakorlattal rendelkező író látszólag kötetlenül beszélve, mindig visszakanyarodott a lényeghez, abban a mederben maradt, ami valóságosan is az övé. Mintegy huszonkét esztendeig élt két színhely - Bukarest és Kolozsvár közt ingázva - úgy, hogy közben értő és látó szemmel figyelte a társadalmi jelenségeket, s bejárta Erdély és a Székelyföld vidékeit. Bár a látszólagos nyitást követően - amely 1968 és 1974 között mutatkozott a szocialista rendszer Romániájában - újabb megszorítások következtek, amelynek utolsó négy évében egyáltalán nem publikálhatott saját névvel, mindig megtalálta a hangot.
Ha nem is lehetett az egykori Erdélyi Gazda hangvételével írni (és erejével hatni, hiszen volt idő, amikor 120 ezres példányszámban jelent meg) , s nem lehetett az egyéni gazdálkodásról, a modernebb szemléletről írni, megtalálta azokat a szakembereket - állatorvosokat, agrármérnököket, biológusokat, borászokat, méhészeket -, akik nagy ismeretanyaggal rendelkeztek, és olvasható, hasznos lapot szerkesztett, amelyet szülőfalujában is járattak az emberek. A Falvak Dolgozó Népe a pártos ellenőrzés és korlátozás dacára is elérte a 12 ezres példányszámot.
Mindemellett nagy hatású kulturális programokat szervezett - amíg engedték -, hiszen abban az időben is voltak hivatalosan, a megyei pártbizottságok által ellenőrzött falusi napok, létezett a "falusi kultúra hónapja", amelyekre el lehetett hívni a jeles oktatókat, agrárszakembereket, akik - túl a kötelező lózungokon - fontos információkkal látták el, tulajdonképpen népfőiskolai jellegű programokon oktatták a falusiakat. Ezekbe a rendezvényekbe sok alkalommal sikerült belopni az akkor közkedvelt írók könyvbemutatóit, sikerült a képzőművészeti életet is felpezsdíteni; olyan helyekre - például az Arad megyében levő Zerinden is sikerült képtárat meghonosítani -, ahol üres falakkal tátongott a művelődési ház, s tulajdonképpen Cseke Péter kultúraszervező tapasztalatainak köszönhető, hogy létrejött a Homoródszentmártoni Művésztelep mellett egy olyan szellemi műhely, amely jelentősen kiegészítette az ott zajló alkotómunkát és beépült a szülőföld kulturális életébe. A mai napig nosztalgiával emlegetik a Kányádi Sándorral, a Gelu Pateanuval vagy a Csávossy Görgygyel szervezett esteket azokból a sötét nyolcvanas évekből.
A rendszerváltás Cseke Péter életében is cezúra volt. Szakmailag. Az 1990-es évtől kezdődően vállalhatott szerkesztői munkát a kolozsvári Korunknál.
A közírást abba kell hagyni ahhoz, hogy annak elméletét kutatni és oktatni lehessen
A Korunknál másfajta érdeklődés, több "régi szerelem" vált fontossá. Miután "embert állított maga helyett a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségében" az irodalomtörténet és az eszmetörténet felé fordulhatott. A BBTE oktatójaként, az Újságíró Tanszéken sajtótörténeti előadásaiban tért vissza azokra a kedvelt szakterületekre, amelyeket "gyakorlatilag" abbahagyott.
A sajtó iránt érdeklődő, azt gyakorló fiatal értelmiségieket ma is oktatja, doktori programokat vezet. Az a tény, hogy öt esztendeje "nyugalomba" vonult, azt jelenti, hogy több idő jut minden kedves szakterületnek. Az utóbbi évek terméséből négy kötetet hozott magával a találkozóra.
Cseke Péter-Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
Ezt a Burus Jánossal közösen írt könyvét ma is sokan keresik, de mégsem sikerült meggyőznie a kiadókat, hogy érdemes lenne az átlagosnak mondható 200-300 példányt meghaladó mennyiségben is kiadni.
Miután sikeresen elérkezett a beszélgetés a közelmúlt és a jelen eseményeinek taglalásáig - Geréd Gábor, az avatott beszélgetőtárs próbálta úgy irányítani a témákat, hogy essék pár szó a tényfeltáró újságírásról, a szociológia és a szociográfia határmezsgyéin evező szociográfiai riportról, amely eléggé periférikus műfajjá vedlett napjainkra. Cseke Péter így Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László emlékét és életművét idézhette fel, azokat a több évtizeddel ezelőtt keletkezett alapmunkákat, amelyek egész életét meghatározták, illetve a közelebbieket is, Mikó Imrét, Bözödi Györgyöt és Tamási Áront, akinek Szülőföldem (1938) című művét tartja a műfaj legpompásabb remekének, amelyben "a szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben."
Mintha gellert kapnának, s lepattognának rólunk a tapasztalatok
Manapság - mondotta az író - abba a hibába esünk, hogy nem vagyunk képesek tanulni a múlt eseményeiből, holott az erdélyi és a székelyföldi magyarság ugyanazokkal a gondokkal küzd, mit a múlt század húszas-harmincas éveiben. Az elődök akkor végigjárták Erdély legkülönbözőbb vidékeit, rögzítették a látottakat és alternatívákat mutattak a megoldásra. Világosan megmondták, hogy a Monarchiában mit tettek rosszul, s mi az, amit abból a megváltozott impériumba át lehetne vinni. Ugyanez megtörtént az 1940-es évek elején is - a tiszavirág-életű magyar közigazgatási idején Észak-Erdélyben, de azokat az eredményeket hamarosan elsodorta és felülírta a baloldali rezsim. A legutóbbi rendszerváltozás után negyed évszázaddal - mondotta - Erdélyben mintegy négyszázezerrel kevesebb magyar él, mint 1989 előtt. Falvaink soha nem látott válságot élnek át, széthullnak, atomizálódnak a közösségeik. Az író - tegyük mi hozzá: a népi író - ma nem sokat tehet. A pár száz példányban megjelenő könyvek tényeket tartalmaznak, azzal a fajta látásmóddal íródnak, amelyből világosan kiolvasható a pesszimizmus. A megmaradás, a megtartás közös feladat lehetne, ha lenne hozzá összefogás a tétovázó helyi vezetés, a gazdasági tényezők, az egyházak és az értelmiségiek részéről. A Cseke Péter-i életmű ily módon egy csendes lármafa.
Egyre többet foglalkozik az író szülőföldjével is. Az irodalomtörténeti kutatásokat, a népi írók műveit elemző tanulmánykötetek mellett lesz még olyan könyve, amelyet a két Homoród vidéke ihlet. Hogy ez a terve sikerüljön, s idehaza szállja meg, s kényszerítse írásra a helyi Múzsa, a falustársak elhatározták, hogy felajánlanak számára egy házhelyet Recsenyéden, ahová közös erővel és akarattal akár még egy hajlék is épülhet, hogy legyen hely, ahol igazán otthon érezheti majd magát, s amely az emlékét is őrizheti az utánunk elkövetkezők körében, s a jövendő időkben.
Ez a vállalás komolynak ígérkezik, többen megerősítették a hírt a nyilvános beszélgetés során, s ha a közösségi szellem kalákában lenne képes építkezni, tetőt ácsolna és zöld-ágas reménnyel és áldomással koronázná a végül helyére kerülő utolsó kupás-cserepet, akkor jóleső érzés fészkelné be magát lelkünkbe, hiszen ezáltal láthatnánk, hogy megmaradt valami a hagyományos székely falu igaz emberségéből és egykori erejéből.
Simó Márton
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Székelyhon.ro
A recsenyédi születésű író, szociográfus, irodalomtörténész, egyetemi tanár tulajdonképpen már január 30-án betöltötte a 70. életévét. A születése napján, illetve az ahhoz közeli napokban azonban nem tudták az otthoniak köszönteni, mert éppen Budapesten tartózkodott, a Petőfi Irodalmi Múzeumban vett részt azon az ünnepségen, amelyet annak az antológiának a megjelenése alkalmából szerveztek, amellyel az idén 70. életévüket betöltő magyar alkotókat, köztük írókat és költőket kívánták megtisztelni. Az unitárius egyházközség április 7-re tudott egyeztetni Cseke Péterrel egy helyi ünnepség időzítésére vonatkozóan. A gyülekezeti teremben egykori iskolatársak, rokonok, barátok, ismerősök jelentek meg, s ott voltak néhányan a szomszédos településeken szolgáló pedagógusok és unitárius lelkészek közül is. Nem volt túl népes a közönség, ám közülük mindannyian évtizedek óta figyelik, érdeklődéssel követik a honi magyar sajtó, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és az irodalom berkeiben alakuló pályaívet. "Olyan íróval, jeles értelmiségivel van dolgunk - mondotta Geréd Gábor tanár úr, a rendezvény moderátora, az író beszélgetőtársa -, akinek nyersanyaga az a valóság, amelyet mi élünk meg itt, a két Homoród-mentén, illetve a Székelyföld más vidékein.
A lírán és a szépprózán át a szociográfiai riportig
A beszélgetés keretét a pálya állomásai szolgáltatták. Cseke költőként indult. Első publikációi lírai jellegűek. A közeli, jó ismerős, a későbbi barát, Homoródalmás szülötte, Szabó Gyula azt javasolta, hogy maradjon a versírásnál, Kányádi pedig a prózát ajánlotta. A fiatalemberben megvolt az affinitás a prózai műfajok iránt is, bár első antológiás szereplése (Vitorla-ének, 1967) még a líra jegyében történt. A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) azonban Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
A Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorla-ének antológiában az ünnepelt mellett Cseke Gábor, Király László, Palocsay Zsigmond, Balla Zsófia, Csíki László, Éltető József, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Magyari Lajos, Miklós László publikált. Ettől az 1967-es időponttól számítják a második Forrás-nemzedék színre lépését, hiszen ekkor már közülük többen is önálló kötettel rendelkeztek; néhány év múlva azonban mindannyian önálló könyvvel debütáltak; olyan egyéniségek, akik évtizedeken át jelen voltak az irodalmi köztudatban, sokan pedig a mai napig is megbecsült és igen olvasott alkotói az összmagyar irodalomnak
A BBTE Bölcsésztudományi Karának friss végzettjét (1968) Bukarestbe, a Falvak Dolgozó Népe című hetilap szerkesztőségébe helyezték.
Ez a munka, amit egy mezőgazdasággal, a vidékiek életével foglalkozó időszaki kiadvány szerkesztőjétől elvártak, feltételezte, hogy kellő rálátással kell bírnia arra a társadalmi rétegre, amelyből maga is származott. A népi irodalom, a klasszikus falumunka vizein evezve, megtalálta ekkor azt a műfajt, amely aztán hosszú időn - huszonkét éven át - meghatározta pályája alakulását. Víznyugattól vízkeletig című Forrás-kötete (1976) már a szociográfiai riport jegyében fogant, de nem előzménytől mentesen, hiszen a két ugyancsak jeles falujáró íróval - Marosi Barnával és Beke Györggyel közösen - is írt könyvet (Emberarcok, 1976).
Geréd Gábornak nem kellett különösebben faggatnia az ünnepeltet, hiszen a kiváló beszédkészséggel és nagy előadói gyakorlattal rendelkező író látszólag kötetlenül beszélve, mindig visszakanyarodott a lényeghez, abban a mederben maradt, ami valóságosan is az övé. Mintegy huszonkét esztendeig élt két színhely - Bukarest és Kolozsvár közt ingázva - úgy, hogy közben értő és látó szemmel figyelte a társadalmi jelenségeket, s bejárta Erdély és a Székelyföld vidékeit. Bár a látszólagos nyitást követően - amely 1968 és 1974 között mutatkozott a szocialista rendszer Romániájában - újabb megszorítások következtek, amelynek utolsó négy évében egyáltalán nem publikálhatott saját névvel, mindig megtalálta a hangot.
Ha nem is lehetett az egykori Erdélyi Gazda hangvételével írni (és erejével hatni, hiszen volt idő, amikor 120 ezres példányszámban jelent meg) , s nem lehetett az egyéni gazdálkodásról, a modernebb szemléletről írni, megtalálta azokat a szakembereket - állatorvosokat, agrármérnököket, biológusokat, borászokat, méhészeket -, akik nagy ismeretanyaggal rendelkeztek, és olvasható, hasznos lapot szerkesztett, amelyet szülőfalujában is járattak az emberek. A Falvak Dolgozó Népe a pártos ellenőrzés és korlátozás dacára is elérte a 12 ezres példányszámot.
Mindemellett nagy hatású kulturális programokat szervezett - amíg engedték -, hiszen abban az időben is voltak hivatalosan, a megyei pártbizottságok által ellenőrzött falusi napok, létezett a "falusi kultúra hónapja", amelyekre el lehetett hívni a jeles oktatókat, agrárszakembereket, akik - túl a kötelező lózungokon - fontos információkkal látták el, tulajdonképpen népfőiskolai jellegű programokon oktatták a falusiakat. Ezekbe a rendezvényekbe sok alkalommal sikerült belopni az akkor közkedvelt írók könyvbemutatóit, sikerült a képzőművészeti életet is felpezsdíteni; olyan helyekre - például az Arad megyében levő Zerinden is sikerült képtárat meghonosítani -, ahol üres falakkal tátongott a művelődési ház, s tulajdonképpen Cseke Péter kultúraszervező tapasztalatainak köszönhető, hogy létrejött a Homoródszentmártoni Művésztelep mellett egy olyan szellemi műhely, amely jelentősen kiegészítette az ott zajló alkotómunkát és beépült a szülőföld kulturális életébe. A mai napig nosztalgiával emlegetik a Kányádi Sándorral, a Gelu Pateanuval vagy a Csávossy Görgygyel szervezett esteket azokból a sötét nyolcvanas évekből.
A rendszerváltás Cseke Péter életében is cezúra volt. Szakmailag. Az 1990-es évtől kezdődően vállalhatott szerkesztői munkát a kolozsvári Korunknál.
A közírást abba kell hagyni ahhoz, hogy annak elméletét kutatni és oktatni lehessen
A Korunknál másfajta érdeklődés, több "régi szerelem" vált fontossá. Miután "embert állított maga helyett a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségében" az irodalomtörténet és az eszmetörténet felé fordulhatott. A BBTE oktatójaként, az Újságíró Tanszéken sajtótörténeti előadásaiban tért vissza azokra a kedvelt szakterületekre, amelyeket "gyakorlatilag" abbahagyott.
A sajtó iránt érdeklődő, azt gyakorló fiatal értelmiségieket ma is oktatja, doktori programokat vezet. Az a tény, hogy öt esztendeje "nyugalomba" vonult, azt jelenti, hogy több idő jut minden kedves szakterületnek. Az utóbbi évek terméséből négy kötetet hozott magával a találkozóra.
Cseke Péter-Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola
Ezt a Burus Jánossal közösen írt könyvét ma is sokan keresik, de mégsem sikerült meggyőznie a kiadókat, hogy érdemes lenne az átlagosnak mondható 200-300 példányt meghaladó mennyiségben is kiadni.
Miután sikeresen elérkezett a beszélgetés a közelmúlt és a jelen eseményeinek taglalásáig - Geréd Gábor, az avatott beszélgetőtárs próbálta úgy irányítani a témákat, hogy essék pár szó a tényfeltáró újságírásról, a szociológia és a szociográfia határmezsgyéin evező szociográfiai riportról, amely eléggé periférikus műfajjá vedlett napjainkra. Cseke Péter így Féja Géza, Illyés Gyula, Németh László emlékét és életművét idézhette fel, azokat a több évtizeddel ezelőtt keletkezett alapmunkákat, amelyek egész életét meghatározták, illetve a közelebbieket is, Mikó Imrét, Bözödi Györgyöt és Tamási Áront, akinek Szülőföldem (1938) című művét tartja a műfaj legpompásabb remekének, amelyben "a szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól, valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben."
Mintha gellert kapnának, s lepattognának rólunk a tapasztalatok
Manapság - mondotta az író - abba a hibába esünk, hogy nem vagyunk képesek tanulni a múlt eseményeiből, holott az erdélyi és a székelyföldi magyarság ugyanazokkal a gondokkal küzd, mit a múlt század húszas-harmincas éveiben. Az elődök akkor végigjárták Erdély legkülönbözőbb vidékeit, rögzítették a látottakat és alternatívákat mutattak a megoldásra. Világosan megmondták, hogy a Monarchiában mit tettek rosszul, s mi az, amit abból a megváltozott impériumba át lehetne vinni. Ugyanez megtörtént az 1940-es évek elején is - a tiszavirág-életű magyar közigazgatási idején Észak-Erdélyben, de azokat az eredményeket hamarosan elsodorta és felülírta a baloldali rezsim. A legutóbbi rendszerváltozás után negyed évszázaddal - mondotta - Erdélyben mintegy négyszázezerrel kevesebb magyar él, mint 1989 előtt. Falvaink soha nem látott válságot élnek át, széthullnak, atomizálódnak a közösségeik. Az író - tegyük mi hozzá: a népi író - ma nem sokat tehet. A pár száz példányban megjelenő könyvek tényeket tartalmaznak, azzal a fajta látásmóddal íródnak, amelyből világosan kiolvasható a pesszimizmus. A megmaradás, a megtartás közös feladat lehetne, ha lenne hozzá összefogás a tétovázó helyi vezetés, a gazdasági tényezők, az egyházak és az értelmiségiek részéről. A Cseke Péter-i életmű ily módon egy csendes lármafa.
Egyre többet foglalkozik az író szülőföldjével is. Az irodalomtörténeti kutatásokat, a népi írók műveit elemző tanulmánykötetek mellett lesz még olyan könyve, amelyet a két Homoród vidéke ihlet. Hogy ez a terve sikerüljön, s idehaza szállja meg, s kényszerítse írásra a helyi Múzsa, a falustársak elhatározták, hogy felajánlanak számára egy házhelyet Recsenyéden, ahová közös erővel és akarattal akár még egy hajlék is épülhet, hogy legyen hely, ahol igazán otthon érezheti majd magát, s amely az emlékét is őrizheti az utánunk elkövetkezők körében, s a jövendő időkben.
Ez a vállalás komolynak ígérkezik, többen megerősítették a hírt a nyilvános beszélgetés során, s ha a közösségi szellem kalákában lenne képes építkezni, tetőt ácsolna és zöld-ágas reménnyel és áldomással koronázná a végül helyére kerülő utolsó kupás-cserepet, akkor jóleső érzés fészkelné be magát lelkünkbe, hiszen ezáltal láthatnánk, hogy megmaradt valami a hagyományos székely falu igaz emberségéből és egykori erejéből.
Simó Márton
Hungarovox Kiadó, Budapest 2013.
Székelyhon.ro
2015. április 10.
Az első őshonos csemeték
Csernáton, Feldoboly és Csomakőrös mellett Kőröspatakon, Kálnokon, illetve Bardoc-Miklósvárszék öt településén és a Bodza-vidéken is ültetnek azokból az őshonos gyümölcsfacsemetékből, melyeket a Háromszéki Közösségi Alapítvány ajánlott fel legújabb kezdeményezésével.
Az Egy fa a jövő nemzedékének programban befutott pályázatok alapján idén 1400 csemetét juttatnak el díjmentesen Háromszék öt régiójába. Az első gyümölcsfákat ma délelőtt vehetik át a kőröspataki igénylők – a Háromszéki Közösségi Alapítvány tegnapi tájékoztatása szerint a település önkormányzata hozzájárul egy csemetekert létrehozásához is. Évente 1500 csemete szétosztását tervezik, céljuk, hogy tíz év leforgása alatt minden háromszéki településen ültethessenek, majd élvezhessék az őshonos gyümölcsfák termését. (dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Csernáton, Feldoboly és Csomakőrös mellett Kőröspatakon, Kálnokon, illetve Bardoc-Miklósvárszék öt településén és a Bodza-vidéken is ültetnek azokból az őshonos gyümölcsfacsemetékből, melyeket a Háromszéki Közösségi Alapítvány ajánlott fel legújabb kezdeményezésével.
Az Egy fa a jövő nemzedékének programban befutott pályázatok alapján idén 1400 csemetét juttatnak el díjmentesen Háromszék öt régiójába. Az első gyümölcsfákat ma délelőtt vehetik át a kőröspataki igénylők – a Háromszéki Közösségi Alapítvány tegnapi tájékoztatása szerint a település önkormányzata hozzájárul egy csemetekert létrehozásához is. Évente 1500 csemete szétosztását tervezik, céljuk, hogy tíz év leforgása alatt minden háromszéki településen ültethessenek, majd élvezhessék az őshonos gyümölcsfák termését. (dvk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 10.
A SRI állt az egyik legnagyobb romániai átverés, a Caritas mögött?
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában.
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott.
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát.
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen.
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül.
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát.
De hogyan volt lehetséges mindez?
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül.
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori.
Egy (többnyire) kolozsvári történet
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni.
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be.
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált.
A Caritas
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből.
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye.
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista.
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba.
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni.
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein.
A lufi kipukkan
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni.
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára.
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek. Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak.
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában.
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott.
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát.
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen.
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül.
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát.
De hogyan volt lehetséges mindez?
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül.
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori.
Egy (többnyire) kolozsvári történet
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni.
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be.
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált.
A Caritas
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből.
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye.
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista.
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba.
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni.
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein.
A lufi kipukkan
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni.
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára.
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek. Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak.
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro
2015. április 11.
Só útja, nyolcadszor
Egyre népszerűbb rendezvény
Április 8-án, szerdán szervezte meg a Fókusz Öko Központ a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházzal közösen a Só útjaévadnyitó környezetvédő jellegű rendezvényt. A hagyományossá vált túrára évről évre egyre többen neveznek be, nemcsak gyalogosok, hanem immár kerékpárosok is. Az idén több mint 600 résztvevő járta be a Székelybő–Jobbágyfalva közötti mintegy 12 km-es távot, és vett részt a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégháznál rendezett eseményeken.
A Székelybőért Egyesület tagjai az idén is frissen sütött fánkkal és teával várták a résztvevőket, akik a helyi falumúzeum megtekintése után útra keltek, hogy megismerjék, felfedezzék a nyárádmenti tájat. Az eseményen a marosvásárhelyi Bernády György, a Mihai Vitezul, az Európa, a 7-es számú iskola, a Pedagógiai, a Bolyai és a Művészeti Líceum, valamint a koronkai általános iskola tanárai és diákjai vettek részt. Az idén a Pro Biciclo Urbo egyesület közreműködésével újra kerékpártúrát is szerveztek.
A vendégeket Szász Csaba, a Tündér Ilona vendégház tulajdonosa fogadta, aki elmondta, hogy számára a Só útja évadnyitó rendezvény is, ezért fogadják nagy szeretettel a vendégeket, akiket a 2015-ös idényben kibővült szolgáltatásokkal várnak.
Az idén – az előző évektől eltérően – szakmai tanácskozást tartottak a fenntartható turizmusról mindazokkal, akik érintettek a Só útja program fejlesztésében. A kerekasztal- beszél-getést a Fókusz Öko Központ és az Európai Klímaszövetség közös programja keretében szervezték. Mivel 2015 a fejlődés éve Európában, az Európai Klímaszövetség helyi partnereivel közösen konzultációsorozatot kezdeményezett a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseiről.
– Az emberek napjainkban élményeket keresnek, ezért a turizmust fejleszteni szándékozók olyan programokat kell kidolgozzanak, amelyek az otthoni, megszokott tájtól, környezettől eltérő élménnyel, tapasztalatokkal gazdagítják a turistát. Ezt csakis közös összefogással lehet elérni, hiszen nem elég csak szállást, ellátást biztosítani számukra, hanem megfelelő turisztikai programcsomagokat kell kidolgozni. A Fókusz Öko Központnak van már ajánlata e téren. A programok a helyi szereplők összefogása alapján születtek, és követendő példaként szolgálnak a környezetbarát turizmus terén. Az egyesület szívesen megosztja e téren szerzett tapasztalatait az érdeklődőkkel, mivel úgy gondoljuk, hogy a Nyárádmentén ennek a típusú turizmusnak van esélye – mondta dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, aki hozzátette, a Só útja is lehetőséget kínál arra, hogy az útvonal mentén levő nyárádmenti települések bekapcsolódjanak a maguk ajánlataival – szállással, látnivalókkal, emléktárgyakkal, kézműves- és helyi élelmiszer-termékeikkel –, és ezáltal kiegészítik a szervezet kezdeményezését. Az a tény, hogy a rendezvényükre több száz diák megy el, jelzi, hogy van igény az ilyen jellegű turizmusra, szabadidős programra.
-vagy
Népújság (Marosvásárhely)
Egyre népszerűbb rendezvény
Április 8-án, szerdán szervezte meg a Fókusz Öko Központ a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégházzal közösen a Só útjaévadnyitó környezetvédő jellegű rendezvényt. A hagyományossá vált túrára évről évre egyre többen neveznek be, nemcsak gyalogosok, hanem immár kerékpárosok is. Az idén több mint 600 résztvevő járta be a Székelybő–Jobbágyfalva közötti mintegy 12 km-es távot, és vett részt a jobbágyfalvi Tündér Ilona vendégháznál rendezett eseményeken.
A Székelybőért Egyesület tagjai az idén is frissen sütött fánkkal és teával várták a résztvevőket, akik a helyi falumúzeum megtekintése után útra keltek, hogy megismerjék, felfedezzék a nyárádmenti tájat. Az eseményen a marosvásárhelyi Bernády György, a Mihai Vitezul, az Európa, a 7-es számú iskola, a Pedagógiai, a Bolyai és a Művészeti Líceum, valamint a koronkai általános iskola tanárai és diákjai vettek részt. Az idén a Pro Biciclo Urbo egyesület közreműködésével újra kerékpártúrát is szerveztek.
A vendégeket Szász Csaba, a Tündér Ilona vendégház tulajdonosa fogadta, aki elmondta, hogy számára a Só útja évadnyitó rendezvény is, ezért fogadják nagy szeretettel a vendégeket, akiket a 2015-ös idényben kibővült szolgáltatásokkal várnak.
Az idén – az előző évektől eltérően – szakmai tanácskozást tartottak a fenntartható turizmusról mindazokkal, akik érintettek a Só útja program fejlesztésében. A kerekasztal- beszél-getést a Fókusz Öko Központ és az Európai Klímaszövetség közös programja keretében szervezték. Mivel 2015 a fejlődés éve Európában, az Európai Klímaszövetség helyi partnereivel közösen konzultációsorozatot kezdeményezett a helyi közösségek fejlesztési elképzeléseiről.
– Az emberek napjainkban élményeket keresnek, ezért a turizmust fejleszteni szándékozók olyan programokat kell kidolgozzanak, amelyek az otthoni, megszokott tájtól, környezettől eltérő élménnyel, tapasztalatokkal gazdagítják a turistát. Ezt csakis közös összefogással lehet elérni, hiszen nem elég csak szállást, ellátást biztosítani számukra, hanem megfelelő turisztikai programcsomagokat kell kidolgozni. A Fókusz Öko Központnak van már ajánlata e téren. A programok a helyi szereplők összefogása alapján születtek, és követendő példaként szolgálnak a környezetbarát turizmus terén. Az egyesület szívesen megosztja e téren szerzett tapasztalatait az érdeklődőkkel, mivel úgy gondoljuk, hogy a Nyárádmentén ennek a típusú turizmusnak van esélye – mondta dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, aki hozzátette, a Só útja is lehetőséget kínál arra, hogy az útvonal mentén levő nyárádmenti települések bekapcsolódjanak a maguk ajánlataival – szállással, látnivalókkal, emléktárgyakkal, kézműves- és helyi élelmiszer-termékeikkel –, és ezáltal kiegészítik a szervezet kezdeményezését. Az a tény, hogy a rendezvényükre több száz diák megy el, jelzi, hogy van igény az ilyen jellegű turizmusra, szabadidős programra.
-vagy
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 13.
Románia továbbra is a világ egyik legvallásosabb országa
Románia továbbra is a világ egyik legvallásosabb országa – derül ki a Gallup International közvélemény-kutató felméréséből, amelyben 65 országból közel 64 ezer embert kérdeztek meg.
Romániában az ország lakosságának 77 százaléka vallotta magát vallásosnak, 16 százalékuk nem vallásosnak, 1 százalék pedig meggyőződéses ateista. Európában csupán Koszovóban, Macedóniában és Lengyelországban vallották magukat nagyobb arányban vallásosnak, mint Romániában. Igaz, a felmérésből kimaradt néhány ország, például Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Norvégia, Fehéroroszország, Észtország és Litvánia. Nyugat-Európán és Óceánián kívül a Föld minden régiójában 50 százalék fölött van a vallásosak aránya. A világ legvallásosabb országa Thaiföld, ahol az emberek 94 százaléka vallotta magát hívőnek, utána Örményország, Banglades, Grúzia és Marokkó következik, egyaránt 93 százalékkal. A lista végére Kína került.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
Románia továbbra is a világ egyik legvallásosabb országa – derül ki a Gallup International közvélemény-kutató felméréséből, amelyben 65 országból közel 64 ezer embert kérdeztek meg.
Romániában az ország lakosságának 77 százaléka vallotta magát vallásosnak, 16 százalékuk nem vallásosnak, 1 százalék pedig meggyőződéses ateista. Európában csupán Koszovóban, Macedóniában és Lengyelországban vallották magukat nagyobb arányban vallásosnak, mint Romániában. Igaz, a felmérésből kimaradt néhány ország, például Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Norvégia, Fehéroroszország, Észtország és Litvánia. Nyugat-Európán és Óceánián kívül a Föld minden régiójában 50 százalék fölött van a vallásosak aránya. A világ legvallásosabb országa Thaiföld, ahol az emberek 94 százaléka vallotta magát hívőnek, utána Örményország, Banglades, Grúzia és Marokkó következik, egyaránt 93 százalékkal. A lista végére Kína került.
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
2015. április 13.
Boia nekimegy a nagy román egyesülés mítoszának is
Lucian Boia történész új könyvében az első világháborúhoz és a román nemzetépítéshez kapcsolódó mítoszokkal is vitába száll.
Lucian Boia szokásához híven azokkal a mitológiává előlépett értelmezésekkel száll vitába, amelyekkel a román közönség eddig leginkább kikezdhetetlen igazságokként találkozhatott.
A román sztártörténész tudományos munkásságát egy ideje olyan esszék megírásával egészíti ki, amelyek mintha arra törekednének, hogy a laikusok is körbejárhassák azokat a kérdéseket, amelyek meghatározóak voltak a románok és a romániaiak történelmében egyaránt. Ilyen esszé a Vesztesek és győztesek – Az első világháború újraértelmezése is, amely a magyarországi Cser Kiadó kiadásában, 2014-ben jelent meg.
A könnyed hangvételű mű lazán lavíroz a történelmi események között, miközben – egyszerűsítve – azt mondhatnánk, hogy egyetlen célja van: más megvilágításba helyezni a jól bejáratott, a román nemzetépítés szempontjából meghatározónak számító történelmi pillanatokat. Ilyen vizsgált pillanat az első világháború, az abban vállalt román és német szerep, valamint a Párizs környéki békék és Erdély kérdése.
Lehetett volna másképp is?
Mint Boia kiemeli, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének a meggyilkolása nélkül nem robban ki az első világháború. Ahogy Boia szerint az sem volt szükségszerű, hogy a trónörökös meggyilkolása egy világháborúhoz vezessen. Erre példaként az első világháború kitörése előtt hosszan húzódó válságot hozza fel, amelyik arról szólt, hogy az egyre erősödő Németország egyre harciasabb és követelőzőbb lett, de mégis mindig sikerült megoldani a pattanásig feszült helyzeteket, mint amilyen a két marokkói válság is volt. Lehet ugyanakkor, hogy a válságkezelés csak odázta és súlyosbította a később kitörő konfrontációt - játszadozik el a gondolattal Boia.
Boia szerint az első világháború előtt egy rendkívül kiegyensúlyozott európai hatalmi rendszer állt fenn, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az első világháború, ahol a szemben álló felek évekig harcoltak, de egyik fél sem volt eléggé erős ahhoz, hogy végleges győzelmet arathasson.
Boia nem fél az erős hasonlatoktól sem. Szerinte a Monarchia Szerbiát érintő támadása, ami az események túlreagálásaként is értelmezhető, hasonlítható az Amerikai Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni közel-keleti politikájához, pontosabban az afganisztáni és az iraki intervenciókhoz. Boia azt is kijelenti, hogy miután Németország két világháborút is elveszített, napjainkban nagyon közel áll ahhoz, hogy megnyerje a békét.
Boia értékelésében abból sem lenne szabad szükségszerűséget kiolvasni, hogy a korban "a nacionalizmus a zenitjén volt". A korban ugyanis új erőre látszott kapni az internacionalizmus is: nemzetközi szervezetek alakultak, a világ összekötöttebbé vált, mint korábban bármikor.
Boia szerre megnézi a világháború fő európai aktorait is, akiknek a motivációit mind lehetne legitimnek olvasni, ugyanakkor mindannyian végtelenül mohóknak is számítanak. A különbség annyi, hogy míg egyesek (franciák, britek) a status quo fenntartásában érdekeltek, addig mások (németek, oroszok, románok) annak a felborítását szeretnék elérni. Ez attól függött leginkább, hogy a fennálló rend kinek volt jövedelmezőbb és előnyösebb.
A regionális ellenfelek, illetve a beszorítottság érzete késztette a feleket katonai szövetségekbe, és a politikai döntéseknek a katonai döntések alá rendelése, valamint az automatizálódó hadviselés (a hamarabb mozgósító, a jobb infrastruktúrával rendelkező és a nagyobb hadsereget fegyverben tartó fél előnyben van, a másik fél meg vagy megelőzésképpen, vagy védekezésképpen lépésre kényszerítve érzi magát) vezetett a gyors és véres eszkalációhoz.
Boia ugyanakkor itt azt is kiemeli, hogy ezeknek a számos emberélettel járó eseményeknek a feldolgozása lehetséges, ahogy tették ezt a franciák és a németek közös történelemkönyvek írásával. Felveti annak a kérdését, hogy miért nem lehetett ugyanígy eljárni például a magyarok és a románok esetében is?
Németország, Románia és a germanofilek
Boia a következő részben arról beszél, hogy Németország végső veresége nem volt soha olyan magától értődő, mint azt az események bekövetkezte után láthatnánk.
Így például 1917-ben úgy tűnt, hogy a németek tudnak nyerni azután, hogy Oroszország kiesett, és Romániára is vereséget mértek. Tehát a kétfrontos háború helyett ettől a ponttól fogva csak egyetlen frontra kellett koncentrálniuk. Azonban a korlátlan tengeralattjáró-háború beindítása után a világháborúba belépő Amerikai Egyesült Államok katonai és gazdasági ereje már egészen más képet festett az erőviszonyokról. Ahogy az is, hogy a franciák a várakozások ellenére sem törtek meg, és Németország is kifulladt a hosszú és véres háborúban. Németországnak az sem segített, hogy a kikapcsolt keleti frontokon még mindig sok egységet állomásoztatott azért, hogy uralhassa, gazdasági háttérországnak használhassa a térséget.
Ebben a kontextusban értelmezhető leginkább Románia szerepe is. Ahogy Románia ekkor hozott döntései is sokatmondóak, akkor is, ha a hivatalos mitológiává vált történéseket úgy tálalják, mintha a történések nem sülhettek volna el másként, és relativizálják néhány döntés súlyát.
Ilyen döntés Boia értékelésében az, hogy az 1916-os román hadbalépéssel Erdélyt választották Besszarábiával szemben, amelyet később – az orosz összeomlás következtében, amire nem számíthattak - megkaptak ugyan, de aztán el is veszítették, amikor a magára talált szovjet hatalom újrarendezte a térséget a második világháború után. Boia itt megint olyant ró fel a román államnak és elitnek, amivel a hivatalos diskurzusban nem igazán találkozhatunk: az imperialista kísértést.
Románia ugyanis a számottevő román lakossággal nem rendelkező Besszarábia és Kvadrilater megszerzése után annak az Erdélynek a megszerzésére törekszik, amelynek többségi lakosai ugyan a románok, de nem csak román, hanem legalább ugyanannyira és egyszerre német és magyar is. Ez a „kis imperialista kísértés” bővül oda, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig minden a követelések közé kerül, hasonlóan többi térségbeli nemzet valóságtól elrugaszkodott követeléseihez.
„Romániának olyan szerencséje van, hogy már nincs is szüksége az ország sorsát intéző inkompetens politikusokra.” Petre P. Carp, 65. old.
Boia a németbarátok (germanofilek) érveit is érthetővé teszi egy olyan közvélemény számára, amelyik nagyrészt kizárta azt, hogy egyáltalán volt ilyen. A cári Oroszország összeomlása előtt a germanofilek úgy érveltek, hogy Romániának a német győzelem az egyetlen esélye, mert egy antant s egyben orosz győzelem esetén hiába kapná meg Románia Erdélyt, óhatatlanul orosz befolyás alá kerülne. Itt Boia arra is kitér, hogy míg az erdélyi románok viszonylagos elnyomásban, de szervezetten és élénk kulturális közéleti vitákat folytatva éltek, addig a besszarábiaiak vitathatatlan és kendőzetlen asszimilációs kísérleteknek voltak kitéve.
„Minden jogos kritika ellenére Magyarország jogállam volt, alkotmányos és parlamentáris. Oroszország ezzel szemben autokrata birodalom, amelyik a besszarábiai románok módszeres és hatékony oroszításán dolgozott.” 70. old.
Azonban a cári Oroszország összeomlásával a germanofilek érvei elveszítették létalapjukat.
Boia itt röviden az erdélyi románok kérdésére is kitér. Szerinte ezek, a regátiakkal ellentétben, inkább közép-európaiak voltak, és annak ellenére, hogy amikor a kérdés oda egyszerűsödött, hogy Budapest és Bukarest között kellett választani, az utóbbit választották, még mindig inkább voltak érdekeltek egy autonómiában, mint a román nemzetállamban, abban a projektben, amelynek végül fejet hajtottak.
Boia itt azzal a gondolattal is eljátszik, hogy mi történt volna, ha Románia nem lép be a háborúba. Ugyanis, abban az esetben, ha a történelem többi része a megtörtént módon játszódik, akkor tulajdonképpen „ingyen”, vérveszteség nélkül kapta volna meg az áhított tartományokat, Besszarábiát és Erdélyt az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország összeomlása következtében. A Párizs környéki békék és azok ellentmondásai
Boia a Párizs környéki, első világháborút lezáró békék visszásságaira is felhívja a figyelmet. Ez a kérdés egy másik olyannak számít a román közbeszédben, amit nem szokás megkérdőjelezni, ugyanis 1918 számít a modern román állam születésének.
Boia kiemeli, hogy miközben egyik oldalon a wilsoni nemzeti önrendelkezési elveket hangoztatták, addig a németek és a magyarok esetében számos esetben eltekintettek ettől. Itt Boia azt is hangsúlyozza, hogy az új nemzetközi rendszer megalkotásakor az amerikaiak izolacionizmusba vonultak, az oroszok a polgárháborújukkal voltak elfoglalva, a britek meg leginkább gyarmatbirodalmukkal törődtek, ezért egyedül Franciaország volt az, aki a térséget rendezte. Franciaország annyira el volt foglalva a saját biztonságával, hogy a briteknek többször is vissza kellett fogniuk őket.
Erdély kapcsán a Gyulafehérváron 1918. december 1-én tartott, a tartomány Romániával való egyesülését kimondó román nagygyűlés legitimitását is megkérdőjelezi, hangsúlyozva, hogy az erdélyiek fele nem volt ezen képviselve. Miközben valószínű, hogy egy népszavazás megszervezése is hasonló eredményhez vezetett volna, csak sokkal legitimebb lett volna. Azt sem hallgatja el, hogy ekkor már egy román megszállás realitásáról is beszélhetünk, tehát korántsem olyan egyértelmű, hogy a román tartományok mindig is egyesülni szerettek volna.
Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi románok mit gondoltak erről az egyesülésről, és hogyan képzelték el. Ugyanakkor Boia hangsúlyozza, hogy a Párizs környéki békék jelentették a modern Európai „születési bizonyítványát”, és annak ellenére, hogy olyan egységek, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia felbomlottak, többé-kevésbé megmaradt az akkor megalkotott Európa.
Boia felhívja a figyelmet az asszimilációs politikára is, amelyet az újonnan létrejövő, jelentős kisebbségekkel megalkotott államok folytattak a megalakulásuk után, egészen a nacionál-kommunizmus időszakáig. Így lehetséges az, hogy míg 1918-ban 70% körüli volt a románok aránya Romániában, az arány jelenleg 90% körüli lett.
Boia arra is kitér, hogy a német nácizmus megjelenése, nem volt egyedi: különböző aspektusai – az antiszemitizmustól a rasszizmusig - Európa és a világ más térségeiben úgyszintén jelen voltak. Azonban kellett az első világháború és annak sajátos lezárása ahhoz, hogy a nácik hatalomra kerülhessenek és világuralomra törhessenek. Ugyanígy a bolsevikok hatalomra jutása sem magától értődő az első világháború által teremtett kontextus nélkül. Ezek a tényezők meg egyenesen vezettek a második világháborúba.
Főcze János
Transindex.ro
Lucian Boia történész új könyvében az első világháborúhoz és a román nemzetépítéshez kapcsolódó mítoszokkal is vitába száll.
Lucian Boia szokásához híven azokkal a mitológiává előlépett értelmezésekkel száll vitába, amelyekkel a román közönség eddig leginkább kikezdhetetlen igazságokként találkozhatott.
A román sztártörténész tudományos munkásságát egy ideje olyan esszék megírásával egészíti ki, amelyek mintha arra törekednének, hogy a laikusok is körbejárhassák azokat a kérdéseket, amelyek meghatározóak voltak a románok és a romániaiak történelmében egyaránt. Ilyen esszé a Vesztesek és győztesek – Az első világháború újraértelmezése is, amely a magyarországi Cser Kiadó kiadásában, 2014-ben jelent meg.
A könnyed hangvételű mű lazán lavíroz a történelmi események között, miközben – egyszerűsítve – azt mondhatnánk, hogy egyetlen célja van: más megvilágításba helyezni a jól bejáratott, a román nemzetépítés szempontjából meghatározónak számító történelmi pillanatokat. Ilyen vizsgált pillanat az első világháború, az abban vállalt román és német szerep, valamint a Párizs környéki békék és Erdély kérdése.
Lehetett volna másképp is?
Mint Boia kiemeli, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösének a meggyilkolása nélkül nem robban ki az első világháború. Ahogy Boia szerint az sem volt szükségszerű, hogy a trónörökös meggyilkolása egy világháborúhoz vezessen. Erre példaként az első világháború kitörése előtt hosszan húzódó válságot hozza fel, amelyik arról szólt, hogy az egyre erősödő Németország egyre harciasabb és követelőzőbb lett, de mégis mindig sikerült megoldani a pattanásig feszült helyzeteket, mint amilyen a két marokkói válság is volt. Lehet ugyanakkor, hogy a válságkezelés csak odázta és súlyosbította a később kitörő konfrontációt - játszadozik el a gondolattal Boia.
Boia szerint az első világháború előtt egy rendkívül kiegyensúlyozott európai hatalmi rendszer állt fenn, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint az első világháború, ahol a szemben álló felek évekig harcoltak, de egyik fél sem volt eléggé erős ahhoz, hogy végleges győzelmet arathasson.
Boia nem fél az erős hasonlatoktól sem. Szerinte a Monarchia Szerbiát érintő támadása, ami az események túlreagálásaként is értelmezhető, hasonlítható az Amerikai Egyesült Államok 2001. szeptember 11. utáni közel-keleti politikájához, pontosabban az afganisztáni és az iraki intervenciókhoz. Boia azt is kijelenti, hogy miután Németország két világháborút is elveszített, napjainkban nagyon közel áll ahhoz, hogy megnyerje a békét.
Boia értékelésében abból sem lenne szabad szükségszerűséget kiolvasni, hogy a korban "a nacionalizmus a zenitjén volt". A korban ugyanis új erőre látszott kapni az internacionalizmus is: nemzetközi szervezetek alakultak, a világ összekötöttebbé vált, mint korábban bármikor.
Boia szerre megnézi a világháború fő európai aktorait is, akiknek a motivációit mind lehetne legitimnek olvasni, ugyanakkor mindannyian végtelenül mohóknak is számítanak. A különbség annyi, hogy míg egyesek (franciák, britek) a status quo fenntartásában érdekeltek, addig mások (németek, oroszok, románok) annak a felborítását szeretnék elérni. Ez attól függött leginkább, hogy a fennálló rend kinek volt jövedelmezőbb és előnyösebb.
A regionális ellenfelek, illetve a beszorítottság érzete késztette a feleket katonai szövetségekbe, és a politikai döntéseknek a katonai döntések alá rendelése, valamint az automatizálódó hadviselés (a hamarabb mozgósító, a jobb infrastruktúrával rendelkező és a nagyobb hadsereget fegyverben tartó fél előnyben van, a másik fél meg vagy megelőzésképpen, vagy védekezésképpen lépésre kényszerítve érzi magát) vezetett a gyors és véres eszkalációhoz.
Boia ugyanakkor itt azt is kiemeli, hogy ezeknek a számos emberélettel járó eseményeknek a feldolgozása lehetséges, ahogy tették ezt a franciák és a németek közös történelemkönyvek írásával. Felveti annak a kérdését, hogy miért nem lehetett ugyanígy eljárni például a magyarok és a románok esetében is?
Németország, Románia és a germanofilek
Boia a következő részben arról beszél, hogy Németország végső veresége nem volt soha olyan magától értődő, mint azt az események bekövetkezte után láthatnánk.
Így például 1917-ben úgy tűnt, hogy a németek tudnak nyerni azután, hogy Oroszország kiesett, és Romániára is vereséget mértek. Tehát a kétfrontos háború helyett ettől a ponttól fogva csak egyetlen frontra kellett koncentrálniuk. Azonban a korlátlan tengeralattjáró-háború beindítása után a világháborúba belépő Amerikai Egyesült Államok katonai és gazdasági ereje már egészen más képet festett az erőviszonyokról. Ahogy az is, hogy a franciák a várakozások ellenére sem törtek meg, és Németország is kifulladt a hosszú és véres háborúban. Németországnak az sem segített, hogy a kikapcsolt keleti frontokon még mindig sok egységet állomásoztatott azért, hogy uralhassa, gazdasági háttérországnak használhassa a térséget.
Ebben a kontextusban értelmezhető leginkább Románia szerepe is. Ahogy Románia ekkor hozott döntései is sokatmondóak, akkor is, ha a hivatalos mitológiává vált történéseket úgy tálalják, mintha a történések nem sülhettek volna el másként, és relativizálják néhány döntés súlyát.
Ilyen döntés Boia értékelésében az, hogy az 1916-os román hadbalépéssel Erdélyt választották Besszarábiával szemben, amelyet később – az orosz összeomlás következtében, amire nem számíthattak - megkaptak ugyan, de aztán el is veszítették, amikor a magára talált szovjet hatalom újrarendezte a térséget a második világháború után. Boia itt megint olyant ró fel a román államnak és elitnek, amivel a hivatalos diskurzusban nem igazán találkozhatunk: az imperialista kísértést.
Románia ugyanis a számottevő román lakossággal nem rendelkező Besszarábia és Kvadrilater megszerzése után annak az Erdélynek a megszerzésére törekszik, amelynek többségi lakosai ugyan a románok, de nem csak román, hanem legalább ugyanannyira és egyszerre német és magyar is. Ez a „kis imperialista kísértés” bővül oda, hogy a Dnyesztertől a Tiszáig minden a követelések közé kerül, hasonlóan többi térségbeli nemzet valóságtól elrugaszkodott követeléseihez.
„Romániának olyan szerencséje van, hogy már nincs is szüksége az ország sorsát intéző inkompetens politikusokra.” Petre P. Carp, 65. old.
Boia a németbarátok (germanofilek) érveit is érthetővé teszi egy olyan közvélemény számára, amelyik nagyrészt kizárta azt, hogy egyáltalán volt ilyen. A cári Oroszország összeomlása előtt a germanofilek úgy érveltek, hogy Romániának a német győzelem az egyetlen esélye, mert egy antant s egyben orosz győzelem esetén hiába kapná meg Románia Erdélyt, óhatatlanul orosz befolyás alá kerülne. Itt Boia arra is kitér, hogy míg az erdélyi románok viszonylagos elnyomásban, de szervezetten és élénk kulturális közéleti vitákat folytatva éltek, addig a besszarábiaiak vitathatatlan és kendőzetlen asszimilációs kísérleteknek voltak kitéve.
„Minden jogos kritika ellenére Magyarország jogállam volt, alkotmányos és parlamentáris. Oroszország ezzel szemben autokrata birodalom, amelyik a besszarábiai románok módszeres és hatékony oroszításán dolgozott.” 70. old.
Azonban a cári Oroszország összeomlásával a germanofilek érvei elveszítették létalapjukat.
Boia itt röviden az erdélyi románok kérdésére is kitér. Szerinte ezek, a regátiakkal ellentétben, inkább közép-európaiak voltak, és annak ellenére, hogy amikor a kérdés oda egyszerűsödött, hogy Budapest és Bukarest között kellett választani, az utóbbit választották, még mindig inkább voltak érdekeltek egy autonómiában, mint a román nemzetállamban, abban a projektben, amelynek végül fejet hajtottak.
Boia itt azzal a gondolattal is eljátszik, hogy mi történt volna, ha Románia nem lép be a háborúba. Ugyanis, abban az esetben, ha a történelem többi része a megtörtént módon játszódik, akkor tulajdonképpen „ingyen”, vérveszteség nélkül kapta volna meg az áhított tartományokat, Besszarábiát és Erdélyt az Osztrák-Magyar Monarchia és a cári Oroszország összeomlása következtében. A Párizs környéki békék és azok ellentmondásai
Boia a Párizs környéki, első világháborút lezáró békék visszásságaira is felhívja a figyelmet. Ez a kérdés egy másik olyannak számít a román közbeszédben, amit nem szokás megkérdőjelezni, ugyanis 1918 számít a modern román állam születésének.
Boia kiemeli, hogy miközben egyik oldalon a wilsoni nemzeti önrendelkezési elveket hangoztatták, addig a németek és a magyarok esetében számos esetben eltekintettek ettől. Itt Boia azt is hangsúlyozza, hogy az új nemzetközi rendszer megalkotásakor az amerikaiak izolacionizmusba vonultak, az oroszok a polgárháborújukkal voltak elfoglalva, a britek meg leginkább gyarmatbirodalmukkal törődtek, ezért egyedül Franciaország volt az, aki a térséget rendezte. Franciaország annyira el volt foglalva a saját biztonságával, hogy a briteknek többször is vissza kellett fogniuk őket.
Erdély kapcsán a Gyulafehérváron 1918. december 1-én tartott, a tartomány Romániával való egyesülését kimondó román nagygyűlés legitimitását is megkérdőjelezi, hangsúlyozva, hogy az erdélyiek fele nem volt ezen képviselve. Miközben valószínű, hogy egy népszavazás megszervezése is hasonló eredményhez vezetett volna, csak sokkal legitimebb lett volna. Azt sem hallgatja el, hogy ekkor már egy román megszállás realitásáról is beszélhetünk, tehát korántsem olyan egyértelmű, hogy a román tartományok mindig is egyesülni szerettek volna.
Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi románok mit gondoltak erről az egyesülésről, és hogyan képzelték el. Ugyanakkor Boia hangsúlyozza, hogy a Párizs környéki békék jelentették a modern Európai „születési bizonyítványát”, és annak ellenére, hogy olyan egységek, mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia felbomlottak, többé-kevésbé megmaradt az akkor megalkotott Európa.
Boia felhívja a figyelmet az asszimilációs politikára is, amelyet az újonnan létrejövő, jelentős kisebbségekkel megalkotott államok folytattak a megalakulásuk után, egészen a nacionál-kommunizmus időszakáig. Így lehetséges az, hogy míg 1918-ban 70% körüli volt a románok aránya Romániában, az arány jelenleg 90% körüli lett.
Boia arra is kitér, hogy a német nácizmus megjelenése, nem volt egyedi: különböző aspektusai – az antiszemitizmustól a rasszizmusig - Európa és a világ más térségeiben úgyszintén jelen voltak. Azonban kellett az első világháború és annak sajátos lezárása ahhoz, hogy a nácik hatalomra kerülhessenek és világuralomra törhessenek. Ugyanígy a bolsevikok hatalomra jutása sem magától értődő az első világháború által teremtett kontextus nélkül. Ezek a tényezők meg egyenesen vezettek a második világháborúba.
Főcze János
Transindex.ro
2015. április 13.
Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében. Szilágyi Aladár írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében. Szilágyi Aladár írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2015. április 13.
Arad-hegyalja egykéje
Egy idejében beindított szórványkollégiummal elejét lehetett volna venni annak, hogy 2015-ben egyetlen magyar házaspár egyetlen gyermeke tanuljon Arad-hegyalján magyarul. Szilágyi Aladár jegyzete.
Egyke – eredeti, népnyelvi jelentésben: testvér nélküli egyetlen gyermek. Etnoszportyáim alkalmával a „család egykéje” fogalmát kénytelen-kelletlen tovább bővítettem, a „falu egykéje” formában. – Méghozzá nem a legszórványabb szórványvidéken, hanem Kalotaszegen jártomban… Hogy mindez tovább fokozható, arra a minap döbbentem rá, amikor eszembe jutott, hogy ismét vessek egy pillantást szülőföldem, Arad-hegyalja vidékén a magyar nyelvű oktatás helyzetére. Első körutam alkalmával még szűkebb pátriám két településén: Pankotán és Gyorokon működött 1-4. osztályos összevont tagozat, másodízben tudomásomra jutott, hogy Pankotán „érdeklődés hiányában” megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Ezért most az egyetlen, még működő gyoroki tagozat felől érdeklődöm. „Igen, mi még létezünk – tájékoztat Balta Emese tanítónő – a négy elemibe összesen öt gyermeket írattak be a szülők.” Elhallgat, majd mélyet sóhajtva hozzá teszi: „A legnagyobb gondom az, hogy négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek. Egyetlen olyan tanítványom van, akinek az édesanyja is, az édesapja is magyar.” Mindezek hallatán pontosítom magamnak a tényállást: tehát a Fehér-Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpád-kori alapítású településein egyetlen magyar anyától és magyar apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést… Köztudott, hogy a török világ elmúltával a 18-19. század folyamán a legutoljára felszabadított Zaránd, Arad vármegye és a Bánság alkotta régióban túlnyomórészt román és német (sváb) népelemek telepítésével pótolták a kipusztult, elmenekült magyar őslakosságot. A több évtizedes késedelemmel érkező magyarság – a 19. század végére felgyorsult betelepítése ellenére – mindvégig kisebbségben maradt. Ez a helyzet jellemezte Arad-hegyalja történelmi borvidékét is. Ennek ellenére a Zarándi hegyek alján meghúzódó kishaza fontosabb településein a magyarság száma jelentősen növekedett. A demográfiai robbanást követő 1910-es népszámlálás közel 60 ezer lelket írt össze, ebből 13.185 magyar a lakosság 22, mintegy hétezer főnyi német a lakosság 11,6 százalékát képezte. Egy évszázad elteltével a németség kivándorlása, a magyarság felgyorsult sorvadása következtében teljesen elszórványosodott vidéken svábok csak mutatóban maradtak, a magyarok lélekszáma pedig több mint tízezer fővel – 78 százalékkal – csökkent: Hegyalja 2584 magyarja napjainkban az összlakosságnak csupán az 5,4 százalékát képezi. Tanulságos összevetni az 1910-es és a 2011-es összeírás magyarokra vonatkozó adatait az öt legnépesebb településen. Borosjenő: 2564 – 788; Gyorok: 2039 – 633; Lippa: 3047 – 322; Pankota: 2508 – 441; Világos: 2185 – 232. Lippát és Világost 89,4 százalékkal, Pankotát 82,4 százalékkal kevesebb magyar lakja, mint száz évvel ezelőtt. A románok lélekszáma is mintegy 17 százalékkal apadt a régióban, a cigányság viszont feljövőben, a kétes értékű legutóbbi összeírás szerint is a lélekszámuk elérte a 11 százalékot. Az én gyerekkoromban szülőhelyemen, Pankotán, Lippán is, Gyorokon is volt internátus, a bentlakásos intézményrendszer a környező falvak maradékát is begyűjtve 1-7. osztályos magyar tannyelvű iskolákat működtetett.
Számomra a legérthetetlenebb a máiglan magyar szempontból legnépesebb Borosjenő esete, ahol évtizedek óta szünetel az anyanyelvű oktatás.
Akkor számolták fel, amikor még körülbelül 1400 magyar lakta a várost. Mentségükre szóljon, hogy Vajda Sándor doktorék immár húsz esztendeje megrendezik a város szülöttéről, Horváth Béláról elnevezett szavalóversenyt (kapcsolódó riportunk itt - a szerk.), ahol anyanyelvükön alig beszélő gyerekek is magyar verseket mondanak; az is mentség, hogy egy volt katolikus lelkésznek hála működik a fakultatív anyanyelvoktatás. (Szívet melengető hír: a Fehér-Körös völgyi Borossebes városában, ahol 1910-hez képest tizedannyi magyar – 130 lélek – él, egy varrónő hétvégeken magyarul foglalkozik a gyerekekkel, óvodás korúaktól a nyolcadikosokig…)
Meggyőződésem szerint egy idejében beindított szórványkollégiummal elejét lehetett volna venni annak, hogy 2015-ben egyetlen magyar házaspár egyetlen gyermeke tanuljon Arad-hegyalján magyarul.
erdelyiriport.ro
Egy idejében beindított szórványkollégiummal elejét lehetett volna venni annak, hogy 2015-ben egyetlen magyar házaspár egyetlen gyermeke tanuljon Arad-hegyalján magyarul. Szilágyi Aladár jegyzete.
Egyke – eredeti, népnyelvi jelentésben: testvér nélküli egyetlen gyermek. Etnoszportyáim alkalmával a „család egykéje” fogalmát kénytelen-kelletlen tovább bővítettem, a „falu egykéje” formában. – Méghozzá nem a legszórványabb szórványvidéken, hanem Kalotaszegen jártomban… Hogy mindez tovább fokozható, arra a minap döbbentem rá, amikor eszembe jutott, hogy ismét vessek egy pillantást szülőföldem, Arad-hegyalja vidékén a magyar nyelvű oktatás helyzetére. Első körutam alkalmával még szűkebb pátriám két településén: Pankotán és Gyorokon működött 1-4. osztályos összevont tagozat, másodízben tudomásomra jutott, hogy Pankotán „érdeklődés hiányában” megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Ezért most az egyetlen, még működő gyoroki tagozat felől érdeklődöm. „Igen, mi még létezünk – tájékoztat Balta Emese tanítónő – a négy elemibe összesen öt gyermeket írattak be a szülők.” Elhallgat, majd mélyet sóhajtva hozzá teszi: „A legnagyobb gondom az, hogy négyen közülük vegyes házasságból származnak, előbb meg kell tanítanom őket a legelemibb anyanyelvi ismeretekre, hiszen otthon csak románul beszélnek. Egyetlen olyan tanítványom van, akinek az édesanyja is, az édesapja is magyar.” Mindezek hallatán pontosítom magamnak a tényállást: tehát a Fehér-Köröstől a Marosig húzódó vidék Árpád-kori alapítású településein egyetlen magyar anyától és magyar apától származó gyermek tanulja anyanyelvén a betűvetést… Köztudott, hogy a török világ elmúltával a 18-19. század folyamán a legutoljára felszabadított Zaránd, Arad vármegye és a Bánság alkotta régióban túlnyomórészt román és német (sváb) népelemek telepítésével pótolták a kipusztult, elmenekült magyar őslakosságot. A több évtizedes késedelemmel érkező magyarság – a 19. század végére felgyorsult betelepítése ellenére – mindvégig kisebbségben maradt. Ez a helyzet jellemezte Arad-hegyalja történelmi borvidékét is. Ennek ellenére a Zarándi hegyek alján meghúzódó kishaza fontosabb településein a magyarság száma jelentősen növekedett. A demográfiai robbanást követő 1910-es népszámlálás közel 60 ezer lelket írt össze, ebből 13.185 magyar a lakosság 22, mintegy hétezer főnyi német a lakosság 11,6 százalékát képezte. Egy évszázad elteltével a németség kivándorlása, a magyarság felgyorsult sorvadása következtében teljesen elszórványosodott vidéken svábok csak mutatóban maradtak, a magyarok lélekszáma pedig több mint tízezer fővel – 78 százalékkal – csökkent: Hegyalja 2584 magyarja napjainkban az összlakosságnak csupán az 5,4 százalékát képezi. Tanulságos összevetni az 1910-es és a 2011-es összeírás magyarokra vonatkozó adatait az öt legnépesebb településen. Borosjenő: 2564 – 788; Gyorok: 2039 – 633; Lippa: 3047 – 322; Pankota: 2508 – 441; Világos: 2185 – 232. Lippát és Világost 89,4 százalékkal, Pankotát 82,4 százalékkal kevesebb magyar lakja, mint száz évvel ezelőtt. A románok lélekszáma is mintegy 17 százalékkal apadt a régióban, a cigányság viszont feljövőben, a kétes értékű legutóbbi összeírás szerint is a lélekszámuk elérte a 11 százalékot. Az én gyerekkoromban szülőhelyemen, Pankotán, Lippán is, Gyorokon is volt internátus, a bentlakásos intézményrendszer a környező falvak maradékát is begyűjtve 1-7. osztályos magyar tannyelvű iskolákat működtetett.
Számomra a legérthetetlenebb a máiglan magyar szempontból legnépesebb Borosjenő esete, ahol évtizedek óta szünetel az anyanyelvű oktatás.
Akkor számolták fel, amikor még körülbelül 1400 magyar lakta a várost. Mentségükre szóljon, hogy Vajda Sándor doktorék immár húsz esztendeje megrendezik a város szülöttéről, Horváth Béláról elnevezett szavalóversenyt (kapcsolódó riportunk itt - a szerk.), ahol anyanyelvükön alig beszélő gyerekek is magyar verseket mondanak; az is mentség, hogy egy volt katolikus lelkésznek hála működik a fakultatív anyanyelvoktatás. (Szívet melengető hír: a Fehér-Körös völgyi Borossebes városában, ahol 1910-hez képest tizedannyi magyar – 130 lélek – él, egy varrónő hétvégeken magyarul foglalkozik a gyerekekkel, óvodás korúaktól a nyolcadikosokig…)
Meggyőződésem szerint egy idejében beindított szórványkollégiummal elejét lehetett volna venni annak, hogy 2015-ben egyetlen magyar házaspár egyetlen gyermeke tanuljon Arad-hegyalján magyarul.
erdelyiriport.ro
2015. április 14.
Nagyon vallásos Románia
Románia továbbra is a világ egyik legvallásosabb országa – derül ki a WIN/Gallup International intézet 2014 végén készített felmérésből.
Romániában az ország lakosságának 77 százaléka vallotta magát vallásosnak, 16 százalékuk nem vallásosnak, 1 százalék pedig meggyőződéses ateistának. A megkérdezettek 6 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre. Európában csupán Koszovóban, Macedóniában és Lengyelországban vallották magukat nagyobb arányban vallásosnak, mint Romániában. Igaz, a felmérésből kimaradt néhány ország, például Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Norvégia, Fehéroroszország, Észtország és Litvánia.
Thaiföld az élen
Nyugat-Európán és Óceánián kívül a Föld minden régiójában 50 százalék fölött van a vallásosak aránya. A világ legvallásosabb országa Thaiföld, ahol az emberek 94 százaléka vallotta magát hívőnek, utána Örményország, Banglades, Grúzia és Marokkó következik, egyaránt 93 százalékkal. A lista végére Kína került, ahol az embereknek mindössze 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vallásos, míg 61 százalékuk meggyőződéses ateistának gondolja magát. Kína után Japán következik 13 százalékkal, majd Svédország 19 százalékkal, Csehország 23 százalékkal, illetve Hollandia és Hongkong egyaránt 26 százalékkal. Jean-Marc Leger, a közvélemény-kutató intézet elnöke szerint globális átlagban az emberek kétharmada tekinti magát vallásosnak. Leger állítása szerint a vallás továbbra is uralja az emberek életét, még mindig viszonylag magas azoknak a száma, akik magukat vallásosnak vallják.
A kutatásban egyébként az is kiderül, hogy globálisan egyre vallásosabbak a fiatalok, amiből a szakember szerint azt feltételezhetjük, hogy a magukat vallásosnak mondó emberek száma tovább fog nőni.
erdon.ro,
Románia továbbra is a világ egyik legvallásosabb országa – derül ki a WIN/Gallup International intézet 2014 végén készített felmérésből.
Romániában az ország lakosságának 77 százaléka vallotta magát vallásosnak, 16 százalékuk nem vallásosnak, 1 százalék pedig meggyőződéses ateistának. A megkérdezettek 6 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre. Európában csupán Koszovóban, Macedóniában és Lengyelországban vallották magukat nagyobb arányban vallásosnak, mint Romániában. Igaz, a felmérésből kimaradt néhány ország, például Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Norvégia, Fehéroroszország, Észtország és Litvánia.
Thaiföld az élen
Nyugat-Európán és Óceánián kívül a Föld minden régiójában 50 százalék fölött van a vallásosak aránya. A világ legvallásosabb országa Thaiföld, ahol az emberek 94 százaléka vallotta magát hívőnek, utána Örményország, Banglades, Grúzia és Marokkó következik, egyaránt 93 százalékkal. A lista végére Kína került, ahol az embereknek mindössze 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vallásos, míg 61 százalékuk meggyőződéses ateistának gondolja magát. Kína után Japán következik 13 százalékkal, majd Svédország 19 százalékkal, Csehország 23 százalékkal, illetve Hollandia és Hongkong egyaránt 26 százalékkal. Jean-Marc Leger, a közvélemény-kutató intézet elnöke szerint globális átlagban az emberek kétharmada tekinti magát vallásosnak. Leger állítása szerint a vallás továbbra is uralja az emberek életét, még mindig viszonylag magas azoknak a száma, akik magukat vallásosnak vallják.
A kutatásban egyébként az is kiderül, hogy globálisan egyre vallásosabbak a fiatalok, amiből a szakember szerint azt feltételezhetjük, hogy a magukat vallásosnak mondó emberek száma tovább fog nőni.
erdon.ro,
2015. április 14.
EMKE-oklevelek a Magyar Közművelődés Napján
Az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja tiszteletére szervezett marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a 130 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet ünnepelték, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
A Bernády Házban tartott ünnepségen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyarörmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért, a Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Ábrám Zoltán, a Maros Megyei EMKE alelnöke szerkesztőségünkbe hétfőn eljuttatott rövid beszámolójához az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának laudációját is csatolta. „A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turista körében Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével” – olvasható többek között az 1891-ben megalakult szervezetet méltató írásban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
Az Erdélyi Magyar Közművelődés Napja tiszteletére szervezett marosvásárhelyi rendezvényen, amelyen a 130 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet ünnepelték, négy szervezet kapott EMKE-oklevelet.
A Bernády Házban tartott ünnepségen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos elnöksége részéről oklevelet kaptak az alábbi egyesületek: Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület, a magyarörmény közösség identitása megőrzéséért szervezett rendszeres kulturális rendezvények lebonyolítása érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztálya, az egyesület elöljárói és tagjai által elért sikerek méltatásaképpen, identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő tevékenységük iránti elismerésül, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, az amatőr és hivatásos népművészet támogatása, a hagyományos értékek megőrzése, kiemelten a fafaragás oktatása területén elért eredményekért, a Mezősámsondi Dal- és Citeraegyüttes, a népzene iránti vonzódás, a citerázás élményének megtartása, a hagyományok ápolása terén kifejtett négy évtizedes tevékenységéért.
Ábrám Zoltán, a Maros Megyei EMKE alelnöke szerkesztőségünkbe hétfőn eljuttatott rövid beszámolójához az Erdélyi Kárpát Egyesület marosvásárhelyi osztályának laudációját is csatolta. „A rendszeres túrák szervezését, a természetvédelem és a honismeret fejlesztését felvállaló egyesület identitásmegőrző és kulturális értékeket közvetítő szerepe vitathatatlan. A marosi, marosszéki vagy hivatalosan: marosvásárhelyi osztály már 1947-es beszüntetése előtt nagy hangsúlyt fektetett a honismereti jellegű túrákra és kirándulásokra, a fürdők és gyógyhelyek megismertetésére, a fényképezés megszerettetésére, fontos személyiségek évfordulóinak a megünneplésére. Megjegyzendő és értékelendő: négy évtizednél hosszabb betiltása idején, a kommunista rendszer bukásáig sem állt le a többé-kevésbé szervezett természetjárás, a tagok nagy része továbbra is együtt túrázott, elsősorban a Szakszervezetek Háza turista körében Both Károly, Kiss Ernő, majd később Nagy Lajos vezetésével” – olvasható többek között az 1891-ben megalakult szervezetet méltató írásban.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. április 15.
Ütő Gusztáv az utóvéd akcióművészetről
„A művészek doktorálnak, aminek én nem mindig örülök – indította Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című kötetének bemutatóját Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője – mert nem mindenki művész, aki elméleti szinten meg tudja védeni magát, de örülök, amikor azok a művészek, akik fogalmilag is alá tudják támasztani művészetüket, jelentős elméleti munkákat hoznak létre.”
A hétfő délután nagyszámú közönség előtt tartott sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón fontos gondolatok hangzottak el az avantgárd művészetről, ezen belül az inkább utóvéd jellegű erdélyi és székelyföldi akcióművészetről és természetesen a kötet születéséről, mely Ütő Gusztáv doktori disszertációjának bővített változata, és a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A szerző elmesélte, hogy a hetvenes évek végén Kolozsváron néhány diáktársával együtt úgy érezte, nem kielégítő számára az a helyzet, hogy festményeket készít, azokat kiállítja, mellyel mintegy meg is szűnt a művész szerepe. Elkezdtek tehát érdeklődni a festészettől, szobrászattól, grafikától eltérő, akkoriban tiltott műfajok iránt. Az installáció, a happening, a performansz, de akár az alternatív zene és a kísérleti színház is vonzó lehetőségnek tűnt számukra az önkifejezésre. A tiltás miatt, de talán azért is, mert a politikai rendszer burkolt leleplezése, kigúnyolása is célja volt ezeknek a művészeknek, nagyrészt titokban – erdőben, tömbházak tetején, magánlakásokban – szerveztek ilyen jellegű akciókat, megmozdulásaikról többnyire fénykép sem készült, csupán az oral history tartja számon ezeket. A szerző első olyan performance-e, amiről dokumentáció maradt fenn, 1980 februárjában volt a Sepsikőröspatak és Kálnok közötti Kápolna-dombon, műemlékvédelmi jellegű akcióként. A tiltott gyümölcs persze mindig édesebb, mint amit a kánon megkövetelt, de az akcióművészettel vagy cselekményművészettel – ahogy a szerző maga nevezi könyvében ezt a jelenséget – nem a festészet ellenében kezdett foglalkozni, hanem a festészet mellett. Mindig a téma jellege döntötte el, hogy melyik műfaj leginkább alkalmas ennek bemutatására. Az újítás és hagyományőrzés furcsa erdélyi összekapcsolódásáról is szó esett, Ütő saját bevallása szerint mindig arra törekedett, hogy ne utánozza a nyugati művészeket, hanem a helyi földrajzi, történelmi, kultúrtörténeti, zenei, és mozgáskultúrai hagyományokból próbáljon avantgárd értékeket létrehozni. „Érdekessége még a könyvnek – mondta Vécsi –, hogy személyes élményeken alapul, amitől az olvasót is személyesen érinti meg.” Beszélgettek még a Marosvásárhelyi Műhelyről, az AnnART fesztiválokról, melyek Ütő szerint úgy voltak újszerűek, előőrsök, hogy inkább utóvéd, védekező jellegű kezdeményezésekként indultak, ez általában jellemző az erdélyi kultúrára. A szerző hangsúlyozta, nem elmarasztalásnak szánta könyvét a témával foglalkozó korábbi foghíjas művészettörténeti kiadványokkal szemben, hanem hiánypótlásnak. A közönség részéről (Tamás Dénes, Vargha Mihály, Kispál Attila, Nagy-Kopeczky Kálmán és Berze Imre) érkezett kérdések, problémafelvetések, hozzászólások egyre kötetlenebbé tették a beszélgetést, melynek végén a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó nevében Barta Mónika megköszönte a jelenlétet, és kezdődhetett a szokásos dedikáció.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„A művészek doktorálnak, aminek én nem mindig örülök – indította Ütő Gusztáv Akcióművészet Székelyföldön című kötetének bemutatóját Vécsi-Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője – mert nem mindenki művész, aki elméleti szinten meg tudja védeni magát, de örülök, amikor azok a művészek, akik fogalmilag is alá tudják támasztani művészetüket, jelentős elméleti munkákat hoznak létre.”
A hétfő délután nagyszámú közönség előtt tartott sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón fontos gondolatok hangzottak el az avantgárd művészetről, ezen belül az inkább utóvéd jellegű erdélyi és székelyföldi akcióművészetről és természetesen a kötet születéséről, mely Ütő Gusztáv doktori disszertációjának bővített változata, és a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó gondozásában jelent meg. A szerző elmesélte, hogy a hetvenes évek végén Kolozsváron néhány diáktársával együtt úgy érezte, nem kielégítő számára az a helyzet, hogy festményeket készít, azokat kiállítja, mellyel mintegy meg is szűnt a művész szerepe. Elkezdtek tehát érdeklődni a festészettől, szobrászattól, grafikától eltérő, akkoriban tiltott műfajok iránt. Az installáció, a happening, a performansz, de akár az alternatív zene és a kísérleti színház is vonzó lehetőségnek tűnt számukra az önkifejezésre. A tiltás miatt, de talán azért is, mert a politikai rendszer burkolt leleplezése, kigúnyolása is célja volt ezeknek a művészeknek, nagyrészt titokban – erdőben, tömbházak tetején, magánlakásokban – szerveztek ilyen jellegű akciókat, megmozdulásaikról többnyire fénykép sem készült, csupán az oral history tartja számon ezeket. A szerző első olyan performance-e, amiről dokumentáció maradt fenn, 1980 februárjában volt a Sepsikőröspatak és Kálnok közötti Kápolna-dombon, műemlékvédelmi jellegű akcióként. A tiltott gyümölcs persze mindig édesebb, mint amit a kánon megkövetelt, de az akcióművészettel vagy cselekményművészettel – ahogy a szerző maga nevezi könyvében ezt a jelenséget – nem a festészet ellenében kezdett foglalkozni, hanem a festészet mellett. Mindig a téma jellege döntötte el, hogy melyik műfaj leginkább alkalmas ennek bemutatására. Az újítás és hagyományőrzés furcsa erdélyi összekapcsolódásáról is szó esett, Ütő saját bevallása szerint mindig arra törekedett, hogy ne utánozza a nyugati művészeket, hanem a helyi földrajzi, történelmi, kultúrtörténeti, zenei, és mozgáskultúrai hagyományokból próbáljon avantgárd értékeket létrehozni. „Érdekessége még a könyvnek – mondta Vécsi –, hogy személyes élményeken alapul, amitől az olvasót is személyesen érinti meg.” Beszélgettek még a Marosvásárhelyi Műhelyről, az AnnART fesztiválokról, melyek Ütő szerint úgy voltak újszerűek, előőrsök, hogy inkább utóvéd, védekező jellegű kezdeményezésekként indultak, ez általában jellemző az erdélyi kultúrára. A szerző hangsúlyozta, nem elmarasztalásnak szánta könyvét a témával foglalkozó korábbi foghíjas művészettörténeti kiadványokkal szemben, hanem hiánypótlásnak. A közönség részéről (Tamás Dénes, Vargha Mihály, Kispál Attila, Nagy-Kopeczky Kálmán és Berze Imre) érkezett kérdések, problémafelvetések, hozzászólások egyre kötetlenebbé tették a beszélgetést, melynek végén a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó nevében Barta Mónika megköszönte a jelenlétet, és kezdődhetett a szokásos dedikáció.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 15.
Nyílt levél az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz
Nyílt levélben fordult az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, amelyben Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke két héttel korábbi strasbourgi, az ukrajnai alkotmányos reform kapcsán mondott beszédére hívja fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy Gianni Buquicchio hangsúlyozta, Ukrajnában decentralizáció megy végbe és nem föderalizáció. Ezt pedig nem azért kell végrehajtani, mert az ország keleti részében konfliktus tört ki, hanem azért, mert a decentralizáció egy demokratikus folyamat, amely versenyképesebbé és európaibbá tesz egy országot.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a decentralizáció olyan eszköz, ami megkönnyíti egy ország lakosságának, hogy azonosuljon a hazájával, s ellentétben egyes hiedelmekkel, nem vezet szeparatizmushoz, sőt, az alternatívája a szeparatizmusnak. Segítette Olaszországot abban, hogy integrálja Dél-Tirolt, megelőzte Spanyolország széthullását a Franco- rezsim bukása után, de vannak pozitív példák Kelet-Európában is, mint a gagauz autonóm régió Moldova Köztársaságban.
Figyelembe véve a minszki megállapodás előírásait, egy olyan alkotmány, amely tisztán szimmetrikus előírásokat tartalmaz, amelyeket egységesen alkalmaznak Ukrajna egész területén, nem elfogadható. Bár a lakosság egy része nehezen fogadja el ezt, az új alkotmány sajátos előírásokat kell tartalmazzon egyes régiók számára. Ez azonban összhangban van az Európa Tanács dokumentumaival és értékeivel, következésképpen nem jelent veszélyt Ukrajna egységére.
Árus Zsolt rámutatott: a Székely Nemzeti Tanács 11 éve küzd Székelyföld területi autonómiájáért, létezik tehát hasonlóság Románia és Ukrajna között, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az SZNT kizárólag demokratikus és békés eszközöket használ. "Az Európa Tanács elvei, értékei és szabályai azonban mindkét ország esetében ugyanazok, s amit a Velencei Bizottság elnöke Ukrajna viszonylatában elmondott, az teljes mértékben érvényes Romániára is. Álláspontunk szerint az ország érvényben levő alkotmánya nem tiltja egy autonóm régió létrehozását, de az is igaz, hogy nem is kötelezi a hatóságokat arra, hogy létrehozzanak egy ilyent, ha valamely régió lakói kifejezik arra vonatkozó igényüket. Kérésünk tehát az, hogy tartsák szem előtt a Buquicchio úr által kifejtett elveket, s az alkotmány módosítására teendő javaslatok közé foglaljanak be olyan előírásokat, illetve garanciákat, amelyek megteremtik a feltételeit, hogy a parlament elfogadja Székelyföld autonómiastatútumát, azt a törvénytervezetet, amit a Székely Nemzeti Tanács dolgozott ki, s amelyet hamarosan újra be fog nyújtani. Konkrétan azt kérjük, hogy kerüljön be az alkotmányba a következő két elv:
1. Az ország területi-közigazgatási egységei azon települések szabadon kifejezett társulása révén jönnek létre, melyek egy közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
2. Minden közigazgatási régió jogosult sajátos jogállást elnyerni egy, a parlament által elfogadott sarkalatos törvény révén, amennyiben a régió szintjén megszervezett helyi népszavazáson ennek lakói kinyilvánítják erre vonatkozó akaratukat" – olvasható végül a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, Árus Zsolt által aláírt nyílt levélben.
Népújság (Marosvásárhely)
Nyílt levélben fordult az alkotmány módosítását előkészítő parlamenti bizottsághoz Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, amelyben Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke két héttel korábbi strasbourgi, az ukrajnai alkotmányos reform kapcsán mondott beszédére hívja fel a figyelmet. Mindenekelőtt arra, hogy Gianni Buquicchio hangsúlyozta, Ukrajnában decentralizáció megy végbe és nem föderalizáció. Ezt pedig nem azért kell végrehajtani, mert az ország keleti részében konfliktus tört ki, hanem azért, mert a decentralizáció egy demokratikus folyamat, amely versenyképesebbé és európaibbá tesz egy országot.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a decentralizáció olyan eszköz, ami megkönnyíti egy ország lakosságának, hogy azonosuljon a hazájával, s ellentétben egyes hiedelmekkel, nem vezet szeparatizmushoz, sőt, az alternatívája a szeparatizmusnak. Segítette Olaszországot abban, hogy integrálja Dél-Tirolt, megelőzte Spanyolország széthullását a Franco- rezsim bukása után, de vannak pozitív példák Kelet-Európában is, mint a gagauz autonóm régió Moldova Köztársaságban.
Figyelembe véve a minszki megállapodás előírásait, egy olyan alkotmány, amely tisztán szimmetrikus előírásokat tartalmaz, amelyeket egységesen alkalmaznak Ukrajna egész területén, nem elfogadható. Bár a lakosság egy része nehezen fogadja el ezt, az új alkotmány sajátos előírásokat kell tartalmazzon egyes régiók számára. Ez azonban összhangban van az Európa Tanács dokumentumaival és értékeivel, következésképpen nem jelent veszélyt Ukrajna egységére.
Árus Zsolt rámutatott: a Székely Nemzeti Tanács 11 éve küzd Székelyföld területi autonómiájáért, létezik tehát hasonlóság Románia és Ukrajna között, azzal a lényeges eltéréssel, hogy az SZNT kizárólag demokratikus és békés eszközöket használ. "Az Európa Tanács elvei, értékei és szabályai azonban mindkét ország esetében ugyanazok, s amit a Velencei Bizottság elnöke Ukrajna viszonylatában elmondott, az teljes mértékben érvényes Romániára is. Álláspontunk szerint az ország érvényben levő alkotmánya nem tiltja egy autonóm régió létrehozását, de az is igaz, hogy nem is kötelezi a hatóságokat arra, hogy létrehozzanak egy ilyent, ha valamely régió lakói kifejezik arra vonatkozó igényüket. Kérésünk tehát az, hogy tartsák szem előtt a Buquicchio úr által kifejtett elveket, s az alkotmány módosítására teendő javaslatok közé foglaljanak be olyan előírásokat, illetve garanciákat, amelyek megteremtik a feltételeit, hogy a parlament elfogadja Székelyföld autonómiastatútumát, azt a törvénytervezetet, amit a Székely Nemzeti Tanács dolgozott ki, s amelyet hamarosan újra be fog nyújtani. Konkrétan azt kérjük, hogy kerüljön be az alkotmányba a következő két elv:
1. Az ország területi-közigazgatási egységei azon települések szabadon kifejezett társulása révén jönnek létre, melyek egy közigazgatási egységbe akarnak tartozni.
2. Minden közigazgatási régió jogosult sajátos jogállást elnyerni egy, a parlament által elfogadott sarkalatos törvény révén, amennyiben a régió szintjén megszervezett helyi népszavazáson ennek lakói kinyilvánítják erre vonatkozó akaratukat" – olvasható végül a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke, Árus Zsolt által aláírt nyílt levélben.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 15.
Akinek van füle
Kiegyezés, paktumkötés, felsőbbrendű cél, szabad előválasztást követő összefogás – zene füleinknek, ami Marosvásárhely falain szűrődik át az erdélyi magyar közélet rendszerint meddő szócsatáktól visszhangzó éterébe.
Talán az utolsó órában, de a Bolyaiak városában végre felismerték, hogy mindenkinek csak veszítenivalója van, ha külön utakon jár.
Az elmúlt évek történései láttán bizton állítható, hogy a közös polgármesterjelölt-állítás ötletét iszonyú nehéz volt megvalósítani. A döntő löketet az RMDSZ – újratervezés gondolatával játszadozó – felső vezetése adhatta meg, amely engedélyezte a baráti kéznyújtást az addig jelentéktelen tényezőként kezelt ellenzék felé.
Emellett a jelek szerint garantálta, nem veti be az elmúlt két önkormányzati választáson alkalmazott „taktikát”, amikor is a belső előválasztások eredményeinek fittyet hányva két öreg rókát, Borbély Lászlót, majd Frunda Györgyöt „vetette oda” a trónját diadalmenetben megvédő Dorin Florea lábai elé.
Láss csodát: a végeláthatatlan fenntartások, vélt vagy valós sérelmek ellenére példaértékű együttműködés alakulgat az erdélyi magyarság legnagyobb „frontvárosában”. A feladat egyértelmű, ám a tét több, mint a polgármesteri szék.
Kiderül ugyanis, hogy a sokak által megváltásként várt politikai összefogás valóban jelentősen mozgósít-e; hogy választott vezetőink lehető legpozitívabb üzenetére vevő-e közösségünk érdektelenségben szunnyadó jelentős rétege; hogy a hétköznapi magyar ember is úgy gondolja-e, az etnikai érdekképviseletre továbbra sincs alternatíva.
A 2012-es választáson Frunda csaknem 29 ezer szavazatot kapott, ami a voksok 37 százalékát jelentette, ehhez hozzáadódik az MPP jelöltjére és az EMNP támogatta Smaranda Enachéra leadott 3300 voks (4,3 százalék).
Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.
Most úgy tűnik, Marosvásárhelyen az erdélyi magyar politikum végre megteszi, ami tőle telik. Csak legyen, kinek.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
Kiegyezés, paktumkötés, felsőbbrendű cél, szabad előválasztást követő összefogás – zene füleinknek, ami Marosvásárhely falain szűrődik át az erdélyi magyar közélet rendszerint meddő szócsatáktól visszhangzó éterébe.
Talán az utolsó órában, de a Bolyaiak városában végre felismerték, hogy mindenkinek csak veszítenivalója van, ha külön utakon jár.
Az elmúlt évek történései láttán bizton állítható, hogy a közös polgármesterjelölt-állítás ötletét iszonyú nehéz volt megvalósítani. A döntő löketet az RMDSZ – újratervezés gondolatával játszadozó – felső vezetése adhatta meg, amely engedélyezte a baráti kéznyújtást az addig jelentéktelen tényezőként kezelt ellenzék felé.
Emellett a jelek szerint garantálta, nem veti be az elmúlt két önkormányzati választáson alkalmazott „taktikát”, amikor is a belső előválasztások eredményeinek fittyet hányva két öreg rókát, Borbély Lászlót, majd Frunda Györgyöt „vetette oda” a trónját diadalmenetben megvédő Dorin Florea lábai elé.
Láss csodát: a végeláthatatlan fenntartások, vélt vagy valós sérelmek ellenére példaértékű együttműködés alakulgat az erdélyi magyarság legnagyobb „frontvárosában”. A feladat egyértelmű, ám a tét több, mint a polgármesteri szék.
Kiderül ugyanis, hogy a sokak által megváltásként várt politikai összefogás valóban jelentősen mozgósít-e; hogy választott vezetőink lehető legpozitívabb üzenetére vevő-e közösségünk érdektelenségben szunnyadó jelentős rétege; hogy a hétköznapi magyar ember is úgy gondolja-e, az etnikai érdekképviseletre továbbra sincs alternatíva.
A 2012-es választáson Frunda csaknem 29 ezer szavazatot kapott, ami a voksok 37 százalékát jelentette, ehhez hozzáadódik az MPP jelöltjére és az EMNP támogatta Smaranda Enachéra leadott 3300 voks (4,3 százalék).
Vásárhely magyar lakossága a város 43 százalékát teszi ki – a győzelemhez ennél jóval több kell. A 43 százalék túlszárnyalását ugyanakkor már eleve sikerként lehetne elkönyvelni, ha azonban a közös magyar jelöltre szavazók aránya elmarad ettől, a baj a hiányzó százalékok száma szerint hatványozódik.
Most úgy tűnik, Marosvásárhelyen az erdélyi magyar politikum végre megteszi, ami tőle telik. Csak legyen, kinek.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 16.
Az újraértelmezés újraértelmezése
Lucian Boia könyvei ma már azzal keltenének meglepetést, ha visszasorolnának a romániai történetírási kánonok közé. Vesztesek és győztesek. A bukaresti történész nemrég magyarul is megjelent, Az első világháború újraértelmezése című esszéje azonban nem okoz „csalódást”: hazája nacionalista történelemszemléletét haladja meg, sőt, szerinte Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre.
Mi lett volna, ha…? Bár ezzel a történészek által történelmietlennek tartott kérdésfelvetéssel kezd, Boia nem lépi át a tudományosság határát. Érdekes összefüggéseket világít azonban meg, a kor román politikusai előtt álló alternatívákat vázolja fel. Így nem utólag visszavetített történelmi tablót nézhetünk, hanem az események alakulása folyamatának vizsgálatára nyit lehetőséget.
A budapesti Cser Kiadónál Tibori Szabó Zoltán fordításában megjelent műben Boia országa „szerencsekorszakának” nevezi az első világháború körüli évtizedet. Szerinte Nagy-Románia kialakítása, a nagy területszerzések a román elit megosztottsága körülményei között mentek végbe. A konzervatívok németpárti része Besszarábiát akarta Oroszországtól, s ennek érdekében a háború előtt a németek által irányított szövetséghez kellett volna csatlakozniuk a románoknak. A másik verzió Erdély megszerzése volt, de a két szempont párhuzamos érvényesítésére nem volt reális esély. Az Erdély-pártiaknak viszont az antant mellé kellett állniuk, s végül emellett döntött a román politikai elit. A háború alakulása, a monarchia villámgyors szétesése révén azonban nemcsak Erdély, hanem Besszarábia, Dél-Dobrudzsa és Bukovina is az övék lett.
Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre, állítja könyvében Boia, hiszen míg Besszarábia 1812-ig román fennhatóság alatt állt, Erdély sosem képezte a román fejedelemségek részét. Az árulások és dupla árulások meglehetősen kendőzetlen tárgyalása után a szerző az Igazság és igazságtalanság Versailles-ban címet viselő fejezetben vizsgálja az új békerendszer kérdését. „A legyőzöttek szemszögéből egy-egy béke egyszerűen diktátum volt, és következményeit tekintve elfogadhatatlan. A nácik okozta katasztrófa után viszont Németország felelősséget vállalt még az első világháborúért is, lemondva minden további követelésről. Egyedüli tiltakozónak Magyarország maradt, amely Trianont máig égbekiáltó igazságtalanságnak tekinti” – fogalmaz Boia. Már ezzel is jócskán túllép a román nemzeti narratíván, de még inkább a folytatásban: „Lehet-e nemzeti előítéletek nélkül beszélni a versailles-i rendszerről?… Nem könnyű, de érdemes megpróbálni, ha Európa történelmét másként akarjuk elmondani, mint a saját ’igazságunkat’ a többiek ’igazságával’ (illetve ’igazságtalanságával’) szemben megfogalmazó nemzeti történelmek egyszerű csokraként.”
Boia mégsem az igazságosság–igazságtalanság mentén elemzi a történteket: „Legyen ez a szerződéssorozat akár jó, akár rossz (vagy jó is meg rossz is) az eltérő nézőpontok függvényében, mégis ez a mai Európa keresztlevele. Az azóta végbement területi változások nem módosították érdemlegesen a kontinens térképét az első világháborút lezáró rendezéshez képest. Sőt, több az első világháború nyomán kialakult nemzetállam vagy utódaik azóta sokkal homogénebbek lettek, létezésük indokoltsága ma kevésbé vitatható, mint 1918-ban. Az akkor megszületett rend visszafordíthatatlan.” Ha bennünket kérdeznek, akad még csiszolni való a Boia-féle történelemszemléleten is.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Lucian Boia könyvei ma már azzal keltenének meglepetést, ha visszasorolnának a romániai történetírási kánonok közé. Vesztesek és győztesek. A bukaresti történész nemrég magyarul is megjelent, Az első világháború újraértelmezése című esszéje azonban nem okoz „csalódást”: hazája nacionalista történelemszemléletét haladja meg, sőt, szerinte Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre.
Mi lett volna, ha…? Bár ezzel a történészek által történelmietlennek tartott kérdésfelvetéssel kezd, Boia nem lépi át a tudományosság határát. Érdekes összefüggéseket világít azonban meg, a kor román politikusai előtt álló alternatívákat vázolja fel. Így nem utólag visszavetített történelmi tablót nézhetünk, hanem az események alakulása folyamatának vizsgálatára nyit lehetőséget.
A budapesti Cser Kiadónál Tibori Szabó Zoltán fordításában megjelent műben Boia országa „szerencsekorszakának” nevezi az első világháború körüli évtizedet. Szerinte Nagy-Románia kialakítása, a nagy területszerzések a román elit megosztottsága körülményei között mentek végbe. A konzervatívok németpárti része Besszarábiát akarta Oroszországtól, s ennek érdekében a háború előtt a németek által irányított szövetséghez kellett volna csatlakozniuk a románoknak. A másik verzió Erdély megszerzése volt, de a két szempont párhuzamos érvényesítésére nem volt reális esély. Az Erdély-pártiaknak viszont az antant mellé kellett állniuk, s végül emellett döntött a román politikai elit. A háború alakulása, a monarchia villámgyors szétesése révén azonban nemcsak Erdély, hanem Besszarábia, Dél-Dobrudzsa és Bukovina is az övék lett.
Romániának nem volt történelmi joga Erdélyre, állítja könyvében Boia, hiszen míg Besszarábia 1812-ig román fennhatóság alatt állt, Erdély sosem képezte a román fejedelemségek részét. Az árulások és dupla árulások meglehetősen kendőzetlen tárgyalása után a szerző az Igazság és igazságtalanság Versailles-ban címet viselő fejezetben vizsgálja az új békerendszer kérdését. „A legyőzöttek szemszögéből egy-egy béke egyszerűen diktátum volt, és következményeit tekintve elfogadhatatlan. A nácik okozta katasztrófa után viszont Németország felelősséget vállalt még az első világháborúért is, lemondva minden további követelésről. Egyedüli tiltakozónak Magyarország maradt, amely Trianont máig égbekiáltó igazságtalanságnak tekinti” – fogalmaz Boia. Már ezzel is jócskán túllép a román nemzeti narratíván, de még inkább a folytatásban: „Lehet-e nemzeti előítéletek nélkül beszélni a versailles-i rendszerről?… Nem könnyű, de érdemes megpróbálni, ha Európa történelmét másként akarjuk elmondani, mint a saját ’igazságunkat’ a többiek ’igazságával’ (illetve ’igazságtalanságával’) szemben megfogalmazó nemzeti történelmek egyszerű csokraként.”
Boia mégsem az igazságosság–igazságtalanság mentén elemzi a történteket: „Legyen ez a szerződéssorozat akár jó, akár rossz (vagy jó is meg rossz is) az eltérő nézőpontok függvényében, mégis ez a mai Európa keresztlevele. Az azóta végbement területi változások nem módosították érdemlegesen a kontinens térképét az első világháborút lezáró rendezéshez képest. Sőt, több az első világháború nyomán kialakult nemzetállam vagy utódaik azóta sokkal homogénebbek lettek, létezésük indokoltsága ma kevésbé vitatható, mint 1918-ban. Az akkor megszületett rend visszafordíthatatlan.” Ha bennünket kérdeznek, akad még csiszolni való a Boia-féle történelemszemléleten is.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. április 17.
RMDSZ-kongresszus – Újraválasztották Kelemen Hunort a szövetség élére
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán.
Kelemen Hunornak nem volt kihívója. A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki.
Az RMDSZ „újratervezés" jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" – mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.
A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget.
A kongresszusi vita során felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján azért, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel.
Az újratervezés mottót azonban többen is vitatták, megjegyezvén, hogy a gépkocsik műholdas navigációját ellátó GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, szenátusi frakcióvezetője úgy vélte, nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt hangsúlyozta, az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon" az eredményeit. Verestóy Attila szenátor úgy vélte, az RMDSZ-nek az újratervezés által az 1989 óta épített alaphoz kell visszatérnie, és azt kell célul kitűznie, hogy a 2016-os választások után kormányra kerüljön.
A kongresszus előtt Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, valamint szinte valamennyi magyarországi és romániai parlamenti párt elnöke beszédet mondott. Victor Ponta azt kérte szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert párbeszéddel a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. A miniszterelnök azt állította, hogy maga is nyitott a párbeszédre, ugyanakkor megjegyezte: aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket Klaus Iohannis államfővé választása után.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.
Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét. A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés" sikeres legyen.
Klaus Iohannis államfő üzenetében – amelyet egyik tanácsadója olvasott fel – a 25 éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke úgy vélte, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről" Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta.
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége.
A román jobbközép ellenzéket tömörítő új Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Kifejtették, hogy Romániában is fennáll a szélsőséges pártok előretörésének veszélye, ha a demokratikus erőknek nem sikerül megújulniuk úgy, ahogyan azt a választók elvárják tőlük.
Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke üdvözlő beszédében kifejtette: az autonómia az etnikai identitás megőrzését szolgálja, és az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul. Úgy vélte, fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. „Az autonómia nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra" – jelentette ki a teremben ülő román miniszterelnök és pártvezetők felé fordulva.
Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik.
MTI
Erdély.ma
Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán.
Kelemen Hunornak nem volt kihívója. A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki.
Az RMDSZ „újratervezés" jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre" – mondta az RMDSZ újraválasztott elnöke. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.
A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget.
A kongresszusi vita során felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján azért, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel.
Az újratervezés mottót azonban többen is vitatták, megjegyezvén, hogy a gépkocsik műholdas navigációját ellátó GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról.
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, szenátusi frakcióvezetője úgy vélte, nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt hangsúlyozta, az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon" az eredményeit. Verestóy Attila szenátor úgy vélte, az RMDSZ-nek az újratervezés által az 1989 óta épített alaphoz kell visszatérnie, és azt kell célul kitűznie, hogy a 2016-os választások után kormányra kerüljön.
A kongresszus előtt Victor Ponta román miniszterelnök és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, valamint szinte valamennyi magyarországi és romániai parlamenti párt elnöke beszédet mondott. Victor Ponta azt kérte szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert párbeszéddel a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. A miniszterelnök azt állította, hogy maga is nyitott a párbeszédre, ugyanakkor megjegyezte: aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket Klaus Iohannis államfővé választása után.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.
Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét. A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés" sikeres legyen.
Klaus Iohannis államfő üzenetében – amelyet egyik tanácsadója olvasott fel – a 25 éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított.
Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.
Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke úgy vélte, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről" Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta.
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége.
A román jobbközép ellenzéket tömörítő új Nemzeti Liberális Párt (PNL) két társelnöke, Alina Gorghiu és Vasile Blaga hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Kifejtették, hogy Romániában is fennáll a szélsőséges pártok előretörésének veszélye, ha a demokratikus erőknek nem sikerül megújulniuk úgy, ahogyan azt a választók elvárják tőlük.
Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke üdvözlő beszédében kifejtette: az autonómia az etnikai identitás megőrzését szolgálja, és az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul. Úgy vélte, fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. „Az autonómia nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra" – jelentette ki a teremben ülő román miniszterelnök és pártvezetők felé fordulva.
Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik.
MTI
Erdély.ma
2015. április 17.
Hatalmas űrt pótolnak a civil szervezetek (Szociális ellátás)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről. A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül. A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közel kétezer háromszéki idős beteg otthoni ápolását, gondozását vállalják a megyében működő civil szervezetek, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket segítenek a tanulásban, testi, lelki, szellemi fejlődésben, fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára működtetnek nappali központokat, részt vesznek a romaintegrációban, olyan szociális feladatokat látnak el, amelyek terén az erre hivatott hatóságok nem tudják lefödni a teljes szükségletet.
A szervezetek tevékenységét Kovászna Megye Tanácsa 2007 óta támogatja, tegnap az idei szociális pályázat eredményeit ismertette a megyei önkormányzat. Induláskor 110 ezer lejjel járult hozzá a megyei tanács a háromszéki civil szervezetek szociális programjainak lebonyolításához, idén 400 ezer lej a kiosztott keret, ennek közel felét az otthoni betegápolásra utalják ki – ismertette Henning László alelnök. Vass Mária, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetője hangsúlyozta, elsősorban olyan szociális területeken nyújtanak támogatást, ahol hiány mutatkozik, majd a civil szervezetek számoltak be röviden tevékenységükről. A Diakónia Keresztyén Alapítvány ötvenkét településen (köztük három városban) havonta több mint ezer idős beteget lát el, ötszázötvenet szinte napi rendszerességgel, két szociális mosodát működtet, valamint jelzőrendszeres szolgálatot. Évi költségvetése 1,2 milliárd lej, ennek harmada állami szubvenció, 480 ezer lejjel a helyi önkormányzatok járulnak hozzá, 90 ezer lejjel a megyei tanács támogatja ezt a tevékenységet, a többit adományokból gyűjtik össze – ismertette Nyíri Katalin. Az alapítvány másik tevékenységi köréről Makkai Péter számolt be. Elmondta, harmincöt fogyatékkal élő fiatallal működik a nappali központ, Sepsiszentgyörgyön és Sepsikőröspatakon szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítik a Kapernaum Alapítvánnyal közösen, mindezt olyan körülmények között, hogy az állami támogatás esetükben megszűnt, ami 70 ezer lejes kiesést jelent számukra. A Gyulafehérvári Caritas helyi szervezete harminc településen több mint hatszázötven beteget gondoz otthonában, általános iskolás roma gyermekek integrációját segíti, és bárhol, ahol szolgáltatásaival megjelenik, többrétű feladatot lát el a hátrányos helyzetű közösségek megsegítésére. Egyik legújabb megelőző programjának célja visszaszorítani a gyermekelhagyást és a kiskorúak gyermekvállalását – tájékoztatott Hubbes Kinga. Az Izabella Alapítvány huszonhét ágyhoz kötött beteget ápol – közölte dr. Szígyártó Ernő, a Kovászna Megyei Vöröskereszt pedig közel kétszáz betegről gondoskodik otthonában. Pap Adolf elmondta, a Vöröskereszt programjai révén évente négyezer háromszéki rászorulón segít, a szervezet állami támogatásban nem részesül. A baróti Laura Ház Egyesület tizennyolc fogyatékos gyermek és fiatal számára működtet nappali központot, részt vesz a sérült gyermekek korai fejlesztésében. Cseresznyés Emília beszámolt arról, alapításuk óta a térségben sikerült hozzájárulni a másság elfogadásához. A felső-csernátoni Háromszéki MÁRA Egyesület sokrétű foglalkozást és meleg ebédet biztosít harminckét, nehéz sorban lévő családból származó gyermeknek, szabás-varrást tanítanak, a főzés alapismereteibe is bevezetik őket, hogy később könnyebben boldoguljanak a házi teendőkkel, táborokat, egyéni és közösségi fejlesztő programokat szerveznek – ismertette Szőcs Ilona. A dévai Szent Ferenc Alapítvány a négy Háromszéken működő nappali foglalkoztató számára kapott támogatást a megyei tanácstól, a szervezet Esztelneken, Kézdiszentléleken, Sepsibükszádon és Kovásznán száz gyermekről gondoskodik – tájékoztatott Vass Mária. A tegnap bemutatott beszámolóból is kiderül, az említett civil szervezetek hatalmas űrt pótolnak a szociális ellátásban, nem egymással versenyeznek, hanem területi megoszlás és tevékenység szempontjából is kiegészítik egymást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 17.
A távolságtartó költő – Marosvásárhelyen lépett fel Lövétei Lázár László
Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.
A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.
A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.
A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.
Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.
A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.
„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.
A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
Versírásról, fordításról, személyes élményekről esett szó Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld című csíkszeredai folyóirat főszerkesztőjének marosvásárhelyi szerzői estjén szerdán a Bernády-házban.
A meghívottal Nagy Attila költő beszélgetett. Nagy Attila a meghívottról elmondta, hogy 1972-ben született Lövétén, innen a Lövétei előnév.
A „keresztapa” Bölöni Domokos író volt, aki javasolta a fiatal költőnek, hogy vegye fel szülőfaluja nevét is – idézte fel a névadás történetét a meghívott, akit akkoriban az adminisztráció gyakran összetévesztette „Laziccsal”, vagyis Lázár Lászlóval, az Ifjúmunkás egykori szerkesztőjével. Lövétei a kolozsvári Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakára iratkozott be, ahol három szemesztert ki is járt, majd magyar–román szakot végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán. 1998 óta szerkesztője a Székelyföldnek.
A fordításokról szólva a vendég elmondta, jelenleg egy moldovai fiatal szerző szövegén dolgozik, akinek nagyon erős nyelvezetét remélhetőleg sikerül magyarra fordítva is visszaadnia. „Nem elég, hogy moldáv, de kábítószerezik és rajong az irodalomért” – mondta a főhősről a fordító, aki szerint az írásban benne van az egész kelet-európaiság. Irodalmi cizelláltság nélküli, nagyon érdekes és nyers szöveg – tette hozzá.
Lövétei Lázár László elmondta magáról azt is, hogy nehezen barátkozik, nem szívesen nyílik meg az emberek előtt. Ez a távolságtartás erős jellemzője, a verseit sem szívesen olvassa fel közönség előtt. Az asztalon ott sorakoztak a könyvek: a legelső, A névadás öröme (1997) című, az azt követő Távolságtartás (2000), a Két szék között (2005), az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz (2009), az Árkádia-féle (2009), a Zöld (2011) című kötetek.
A versekről, a kötetcímekről beszélgetve a hallgatóság megtudhatott egyet s mást a szerzőről: például azt, hogy kedvenc költője Arany János, akinek versei mindig ott lapulnak a zsebében, utazáskor azokat olvasgatja, valamint Pilinszky János, akinek összes verseit miniatűr, kézírással átírt kis füzetkében hordja magánál. A Két szék közt című kötet tulajdonképpen kibeszélése volt egy súlyos betegségnek, az abból adódó lelki állapotnak.
„Terápia volt kiírni a rossz élményt” – mondta a szerző, aki nagyon sok halálélményhez közeli verset olvasott abban az időszakban a világ- és magyar irodalomból. Nagy Attila elmondta, még orvosként is „mellbe vágta” a kötet.
A költő fel is olvasott verseiből, az estet Csiha Emese hárfajátéka zárta, majd a szerző dedikált. Lövétei Lázár László számos díjat, elismerést kapott, többek közt a Romániai Írók Szövetségének Debüt-díját, a Faludy-díjat, a Tehetséges Magyarországért Alapítvány díját, Látó Nívódíjat, Nizzai kavics-díjat, Radnóti-díjat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 18.
A románok nem barátságosak
Önsztereotípiákat hoztunk létre, mert sohasem hasonlítottuk magunkat össze más népekkel. Vendégszeretőknek és barátságosaknak tartjuk magunkat, de valójában nem vagyunk azok. Legalábbis ezt mutatja a Daniel David kolozsvári pszichológus által koordinált A román nép pszichológiája.
A román „Isten kenyere”, ha felszínesen olvassuk Daniel David professzor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének igazgatója által koordinált pszichológusok tanulmányát. Eszerint a románok életét három fő viszonyítási pont határozza meg: a munka, a család és a vallásosság. „Ezeket a románok egyik kardinális jellemvonása, nevezetesen az emberekkel szembeni bizalmatlanság szorítja korlátok közé; általános bizalmatlanság mindenkivel szemben, az idegenektől kezdve az ismerősökig és barátokig, csak a család képez kivételt, ahol ellenkezőleg, az előbbit nagyon nagy bizalommal kompenzáljuk”, ez a 2013-ban elkezdett és egy idén júniusban megjelenő könyv tárgyát képező tanulmány következtetése. Konkrétan azt állítja szembe, amit a románok magukról gondolnak, és amilyenek valójában. A legutóbbi profilt a szakértők 100 évvel ezelőtt körvonalazták – mutat rá Daniel David. (Az FP România folyóirat megjegyzése: Daniel David 2015-ben kutatásaival, tudománypolitikai elemzéseivel és javaslataival kiérdemelte a FPR kutatási díját.)
A munka mint a társadalmi emancipálódás eszköze
„Jelenleg a románok a munkát társadalmi emancipációs eszköznek tekintik, ami nem rendelkezik belső értékkel, mint más népeknél. A japánoknál vagy kínaiaknál például a munkának van egy belső értéke. Ha munkát vállaltak, akkor azt – a fizetségtől függetlenül – a lehető legjobban elvégzik. A románoknál a munka célja a társadalmi létrán való előrehaladás. Létezik egy »ennyit fizetnek, ennyit dolgozom« típusú cinikus komponens”, mondta David az Adevărulnak. A tanulmány szerint a románokban nagy a vágy értékeik bizonyítására, ami versengővé teszi őket a munkában. „Ha a társadalmi-kulturális feltételek is kedvezőek, akkor a versengés teljesítménnyé is átalakulhat” – hangsúlyozza.
„A románok a társadalmi előrelépést illetően nagyon ambiciózusak, amit gazdaságilag is, társadalmilag is úgy tekintenek, hogy presztízst és hatalmat biztosíthat a közösségen belül, a munkát pedig e társadalmi emancipálódás elérésének fő módjának tartják”, jegyezte meg a pszichológus. Hozzátette, hogy Romániában a dolgokat összecsapják, itt közbelép a lustaság, az emberek azt mondják, hogy nyomorúságos bérért ki sem kelnek az ágyból. Nincs bennük polgári szellem
A románok központi jellemvonása az emberekkel szembeni bizalmatlanság. A kutatás rámutat, hogy bár barátságosnak és vendégszeretőnek tartják magukat, a valóságban egyáltalán nem azok. Más kultúrákkal összehasonlítva őket, akár falusiak vagy városiak, félnek az idegenektől. „Másrészt a románok tartják a legkisebb távolságot a családtagokkal szemben. Túlzásba vittük a dolgokat, túlságosan szoros kapcsolatot tartunk fenn a családtagokkal, de túlságosan nagy távolságot őrzünk meg a kívülállókkal szemben” – mondta az egyetemi tanár. Ugyanez a kutatás arra is rámutat, hogy a románokból teljesen hiányzik a polgári szellem. Konkrétan kultúrájuk a heterodeterminálást, vagyis a hagyomány befolyását hirdeti az öndeterminálással és a pragmatizmussal szemben. „A románok érik el a legalacsonyabb pontszámokat az egyetemesség terén, mert nem érdekli őket a közjó, de még az ismerősök boldogulása sem. A látszat kedvéért érdeklődést mutathatnak ezen értékek iránt.”
Becsületesek? Ami pszichológiai profiljuk alakulását illeti, míg a 80-as években azt mondták, hogy a becsület is a jó tulajdonságok közé tartozik, ma nem túl sokan tartják ezt fontosnak. „A becsületesség a románok egyik fontos önjellemző tulajdonsága volt, de a 2005-ös és 2007-es elemzésekben kezdett eltűnni. A 2014/2015-ös elemzéseinkben sincs jelentős szerepe” – magyarázta Daniel David. Elmondása szerint egy ideális pszicho-kulturális profilnak több elemet kell összefognia. „Teremtsünk intelligens, kreatív, társadalmi alkalmazkodásra képes, széles körű verbális és cselekvési ismeretekkel rendelkező, társadalompárti viselkedéseket elősegítő személyiségű polgárokat. Mindezek aztán jó testi és lelki egészséget tudnak biztosítani, aminek pozitív hatása van a remény és a boldogság növekedésére. E pszichológiai komponens fejlesztése akár egy országterv része is lehet, melynek révén Románia nemcsak egy európai térséghez csatlakozott, hanem e térségbe integrálódott országgá is válna” – szögezte le a kolozsvári pszichológus.
Miként látják
A tanulmány egyik kulcseleme az, ahogy más népek látnak bennünket. Ennek megfelelően a románokhoz a leggyakrabban Drakulát/vámpírokat társítják, főleg Amerikában, Nyugat-Európában pedig a kevésbé lelkiismeretes, antiszociális viselkedést.
A románok az amerikaiakat erőseknek, népszerűeknek és hazafiaknak tartják, míg a briteket intelligenseknek, becsületeseknek és hazaszeretőknek. A kínaiakat dolgosoknak, a franciákat bohémeknek. A németeket két vonás, a becsületesség és az intelligencia jellemzi, míg a magyarokat – többek között – az alkalmazkodóképesség és magabiztosság. Torzuló énkép
Adevărul: A románok vendégszeretőknek és nagyon barátságosaknak tartják magukat. Ilyenek? Daniel David professzor: A románok önsztereotípiáiban megjelennek vendégszeretettel, barátsággal és emberek iránti nyitottsággal kapcsolatos elemek, de ha azokat az adatokat elemezzük, melyek megmutatják, hogy milyenek valójában, arra a következtetésre jutunk, hogy nem vagyunk annyira barátságosak, mint a más kultúrájú országokból származó népek. Ellenkezőleg, a románoknál nagyon nagy az ismeretlennel szembeni társadalmi távolság.
A.: Hogy alakult ki bennünk ez az érzés magunkról?
D. D.: Úgy gondolják, ha enni adnak a szegényeknek, vagy ha segítenek egyes embereknek, akkor vendégszeretők, de nem hasonlították össze magunkat a franciákkal, a spanyolokkal vagy az amerikaiakkal. Más szóval, nem más országokkal és kultúrákkal összehasonlítva alakult ki egy pszichológiai profil, hanem önelemzéssel. Ha összehasonlítjuk magunkat más kultúrákkal, akkor azt látjuk, hogy alacsony az idegenekkel szembeni vendégszereteti és barátsági szint. Eddig nem volt, mihez viszonyítani, így odajutottunk, hogy ránk nem jellemző dolgokat hiszünk magunkról. A.: Nagy a különbség a városi és a falusi népesség között?
D. D.: A pszichológiai jellemvonásokat illetően kevésbé, de azt tapasztaltuk, hogy mindenféle mítoszok, klisék élnek, melyeket mi Románia nagy történelmi régióival kapcsolatosan kialakítottunk. Például azt szokták mondani, hogy az erdélyiek dolgosabbak, mint a havasalföldiek vagy a moldvaiak, ami hamis. Ha az adatokat nézzük, és nem azt, amit egyesek hisznek, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van. Ellenkezőleg, az egyes térségeken belüli megyék közötti különbségek gyakran nagyobbak, mint a történelmi térségek között fennállók, olyan értékek szemszögéből nézve, mint a közösség vagy a munka. De ami egységesen érvényes, az a bizalmatlanság, ez alapvető, a népességen belül elterjedt vonás. Természetesen, a család kivételt képez.
A.: Miből fakad ez a bizalmatlanság?
D. D.: A válasszal csak találgathatnánk, de az biztos, hogy védelmi mechanizmusként alakult ki, történelmi tapasztalat alapján. Románia sohasem rendelkezett olyan hatalmi pozícióval, mely önbizalommal ruházhatott volna fel bennünket. Pszichológiai szempontból tudjuk, hogy ha állandóan támadnak, üldöznek, mások ellenőrzése vagy uralma alatt szenvedünk, védekezési mechanizmusként kialakul a bizonytalanság.
A.: Vannak még hasonló vonású európai államok?
D. D.: Az Európai Unió országai közül csak Portugáliának, Görögországnak és Bulgáriának van még ilyen profilja, melyet meg kell majd változtatnunk, hogy integrálódhassunk az Európai Unióba. De ezek a dolgok nehezen mennek. Például, mi létrehoztuk a közösségi asszisztensi tisztséget, de nincsenek közösségeink. Abban a szakaszban vagyunk, amikor az Európai Unió nyomására létrehozunk formákat, melyekhez még nincs tartalom.
A.: Mennyi idő alatt lenne lehetséges egy valódi változás?
D. D.: Attól függ. A romániai nemzedékek három nagy csoportra oszlanak. Az 55 év felettieknek dominánsan kollektivista a profiljuk, melyet a kommunizmus alakított ki, a 35 és 55 év közöttieknek, vagyis a középnemzedéknek kollektivista és autonóm profilja is van. Ezzel szemben a fiatalok, a 35 év alattiak dominánsan autonóm profillal rendelkeznek. A középnemzedék, melybe magam is tartozom, áldozati, jelenleg ennek a szintjén zajlik a fő csata. Ha sikerül társadalmat befolyásoló pozíciókat szereznünk, akkor a változás néhány év alatt lezajlódhatna. Ha a nemzedékem elveszti a csatát, abban az esetben akkor jutunk el a normális állapotig, amikor a mostani 20–30 évesek kerülnek majd fontos tisztségekbe.
A.: Mi a különbség a kollektivisták és az autonómok között?
D. D.: Képességek szempontjából nincs eltérés, a különbség az értékek terén jelentkezik. Az autonómok például jobban bíznak az olyan értékekben, mint amilyen a magabiztosság, a szabad beszéd, az autonómia, a szabadság, a kritikus szellem. A kollektivisták bizonytalanabbak, ők inkább csoportérdekeket képviselnek, igyekeznek nem kitűnni.
A.: A külföldre távozók remekelnek…
D. D.: Igen, emlékezzünk csak arra, hogy hány olyan román, akik idehaza nem értek el túl sokat, egy másik kultúrában képesek voltak maximálisan kiaknázni képességeiket: Nobel-díjat kaptak, híres egyetemeken tanultak, világszintű központokban kutattak. Eliade, Brâncuşi, Enescu, a most külföldön lévő volt tantárgyolimpikonok, akiket a román oktatás képezett, de senki sem bátorított arra, hogy itt nyújtsanak kiemelkedőt. Mind elmentek. Ez a káros környezet segített nekünk túlélni a történelem folyamán, de most malomkőként húz le bennünket.
A.: A Román Ortodox Egyház akciói tartózkodóbbá tették a románokat a vallás tekintetében?
D. D.: Nem. Kulturális alapként bennünk alacsony a szkepticizmus és a kétely. Bármelyik kultúra, melyben ez a két elem dominál, általában véve nagyon nyitott a szabályok és dogmák, még akár a vallásos típusúak iránt is. A vallásosságnak nincs nagyon erős teológiai töltete. A románok, például, nem vallásosak, ha a megváltást és a feltámadást vesszük alapul. A román a vallást a mindennapi élet segítő eszközének tekinti. Annak ellenére, hogy a románok vallásossága más népekéhez képest óriási, semmi gondot nem okoz nekik templomba járni, aztán varázslót vagy asztrológust megkeresni és mindenféle nem keresztény praktikákhoz folyamodni. A vallásosságnak és babonaságnak ez a keveréke nem biztos, hogy jó dolog; ha vallásos vagy, akkor jó lenne, ha képes lennél teologikusan értelmezni az életet. Pontosabban: a vallás és a babonaság elegyítése nem segít sem egy vallásos, sem egy nem vallásos jövőkép kialakításában.
Daniel David (sz. 1972. november 23., Szatmárnémeti) egyetemi tanár, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének alapító igazgatója, az International Institute for the Advanced Studies of Psychotherapy and Applied Mental Health, a Romániai Pszichológusok Kollégiuma Kolozsvári fiókjának (2004–2012) és a Romániai Kognitív és Viselkedési Pszichoterápiák Egyesületének (2000–2011) elnöke. Jelenleg (2009-től) professzorhelyettes a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai neves egészségügyi intézményben, és a New York-i Albert Ellis Institute kutatási programjának igazgatója. FORRÁS: Adevărul.ro/Claudia Spiridon, Remus Florescu: Mituri desfiinţate: românii nu sunt nici prietenoşi, nici ospitalieri. Profilul psihologic al românilor, realizat de psihologul Daniel David
CLAUDIA SPIRIDON, REMUS FLORESCU
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Önsztereotípiákat hoztunk létre, mert sohasem hasonlítottuk magunkat össze más népekkel. Vendégszeretőknek és barátságosaknak tartjuk magunkat, de valójában nem vagyunk azok. Legalábbis ezt mutatja a Daniel David kolozsvári pszichológus által koordinált A román nép pszichológiája.
A román „Isten kenyere”, ha felszínesen olvassuk Daniel David professzor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének igazgatója által koordinált pszichológusok tanulmányát. Eszerint a románok életét három fő viszonyítási pont határozza meg: a munka, a család és a vallásosság. „Ezeket a románok egyik kardinális jellemvonása, nevezetesen az emberekkel szembeni bizalmatlanság szorítja korlátok közé; általános bizalmatlanság mindenkivel szemben, az idegenektől kezdve az ismerősökig és barátokig, csak a család képez kivételt, ahol ellenkezőleg, az előbbit nagyon nagy bizalommal kompenzáljuk”, ez a 2013-ban elkezdett és egy idén júniusban megjelenő könyv tárgyát képező tanulmány következtetése. Konkrétan azt állítja szembe, amit a románok magukról gondolnak, és amilyenek valójában. A legutóbbi profilt a szakértők 100 évvel ezelőtt körvonalazták – mutat rá Daniel David. (Az FP România folyóirat megjegyzése: Daniel David 2015-ben kutatásaival, tudománypolitikai elemzéseivel és javaslataival kiérdemelte a FPR kutatási díját.)
A munka mint a társadalmi emancipálódás eszköze
„Jelenleg a románok a munkát társadalmi emancipációs eszköznek tekintik, ami nem rendelkezik belső értékkel, mint más népeknél. A japánoknál vagy kínaiaknál például a munkának van egy belső értéke. Ha munkát vállaltak, akkor azt – a fizetségtől függetlenül – a lehető legjobban elvégzik. A románoknál a munka célja a társadalmi létrán való előrehaladás. Létezik egy »ennyit fizetnek, ennyit dolgozom« típusú cinikus komponens”, mondta David az Adevărulnak. A tanulmány szerint a románokban nagy a vágy értékeik bizonyítására, ami versengővé teszi őket a munkában. „Ha a társadalmi-kulturális feltételek is kedvezőek, akkor a versengés teljesítménnyé is átalakulhat” – hangsúlyozza.
„A románok a társadalmi előrelépést illetően nagyon ambiciózusak, amit gazdaságilag is, társadalmilag is úgy tekintenek, hogy presztízst és hatalmat biztosíthat a közösségen belül, a munkát pedig e társadalmi emancipálódás elérésének fő módjának tartják”, jegyezte meg a pszichológus. Hozzátette, hogy Romániában a dolgokat összecsapják, itt közbelép a lustaság, az emberek azt mondják, hogy nyomorúságos bérért ki sem kelnek az ágyból. Nincs bennük polgári szellem
A románok központi jellemvonása az emberekkel szembeni bizalmatlanság. A kutatás rámutat, hogy bár barátságosnak és vendégszeretőnek tartják magukat, a valóságban egyáltalán nem azok. Más kultúrákkal összehasonlítva őket, akár falusiak vagy városiak, félnek az idegenektől. „Másrészt a románok tartják a legkisebb távolságot a családtagokkal szemben. Túlzásba vittük a dolgokat, túlságosan szoros kapcsolatot tartunk fenn a családtagokkal, de túlságosan nagy távolságot őrzünk meg a kívülállókkal szemben” – mondta az egyetemi tanár. Ugyanez a kutatás arra is rámutat, hogy a románokból teljesen hiányzik a polgári szellem. Konkrétan kultúrájuk a heterodeterminálást, vagyis a hagyomány befolyását hirdeti az öndeterminálással és a pragmatizmussal szemben. „A románok érik el a legalacsonyabb pontszámokat az egyetemesség terén, mert nem érdekli őket a közjó, de még az ismerősök boldogulása sem. A látszat kedvéért érdeklődést mutathatnak ezen értékek iránt.”
Becsületesek? Ami pszichológiai profiljuk alakulását illeti, míg a 80-as években azt mondták, hogy a becsület is a jó tulajdonságok közé tartozik, ma nem túl sokan tartják ezt fontosnak. „A becsületesség a románok egyik fontos önjellemző tulajdonsága volt, de a 2005-ös és 2007-es elemzésekben kezdett eltűnni. A 2014/2015-ös elemzéseinkben sincs jelentős szerepe” – magyarázta Daniel David. Elmondása szerint egy ideális pszicho-kulturális profilnak több elemet kell összefognia. „Teremtsünk intelligens, kreatív, társadalmi alkalmazkodásra képes, széles körű verbális és cselekvési ismeretekkel rendelkező, társadalompárti viselkedéseket elősegítő személyiségű polgárokat. Mindezek aztán jó testi és lelki egészséget tudnak biztosítani, aminek pozitív hatása van a remény és a boldogság növekedésére. E pszichológiai komponens fejlesztése akár egy országterv része is lehet, melynek révén Románia nemcsak egy európai térséghez csatlakozott, hanem e térségbe integrálódott országgá is válna” – szögezte le a kolozsvári pszichológus.
Miként látják
A tanulmány egyik kulcseleme az, ahogy más népek látnak bennünket. Ennek megfelelően a románokhoz a leggyakrabban Drakulát/vámpírokat társítják, főleg Amerikában, Nyugat-Európában pedig a kevésbé lelkiismeretes, antiszociális viselkedést.
A románok az amerikaiakat erőseknek, népszerűeknek és hazafiaknak tartják, míg a briteket intelligenseknek, becsületeseknek és hazaszeretőknek. A kínaiakat dolgosoknak, a franciákat bohémeknek. A németeket két vonás, a becsületesség és az intelligencia jellemzi, míg a magyarokat – többek között – az alkalmazkodóképesség és magabiztosság. Torzuló énkép
Adevărul: A románok vendégszeretőknek és nagyon barátságosaknak tartják magukat. Ilyenek? Daniel David professzor: A románok önsztereotípiáiban megjelennek vendégszeretettel, barátsággal és emberek iránti nyitottsággal kapcsolatos elemek, de ha azokat az adatokat elemezzük, melyek megmutatják, hogy milyenek valójában, arra a következtetésre jutunk, hogy nem vagyunk annyira barátságosak, mint a más kultúrájú országokból származó népek. Ellenkezőleg, a románoknál nagyon nagy az ismeretlennel szembeni társadalmi távolság.
A.: Hogy alakult ki bennünk ez az érzés magunkról?
D. D.: Úgy gondolják, ha enni adnak a szegényeknek, vagy ha segítenek egyes embereknek, akkor vendégszeretők, de nem hasonlították össze magunkat a franciákkal, a spanyolokkal vagy az amerikaiakkal. Más szóval, nem más országokkal és kultúrákkal összehasonlítva alakult ki egy pszichológiai profil, hanem önelemzéssel. Ha összehasonlítjuk magunkat más kultúrákkal, akkor azt látjuk, hogy alacsony az idegenekkel szembeni vendégszereteti és barátsági szint. Eddig nem volt, mihez viszonyítani, így odajutottunk, hogy ránk nem jellemző dolgokat hiszünk magunkról. A.: Nagy a különbség a városi és a falusi népesség között?
D. D.: A pszichológiai jellemvonásokat illetően kevésbé, de azt tapasztaltuk, hogy mindenféle mítoszok, klisék élnek, melyeket mi Románia nagy történelmi régióival kapcsolatosan kialakítottunk. Például azt szokták mondani, hogy az erdélyiek dolgosabbak, mint a havasalföldiek vagy a moldvaiak, ami hamis. Ha az adatokat nézzük, és nem azt, amit egyesek hisznek, akkor láthatjuk, hogy ez nem így van. Ellenkezőleg, az egyes térségeken belüli megyék közötti különbségek gyakran nagyobbak, mint a történelmi térségek között fennállók, olyan értékek szemszögéből nézve, mint a közösség vagy a munka. De ami egységesen érvényes, az a bizalmatlanság, ez alapvető, a népességen belül elterjedt vonás. Természetesen, a család kivételt képez.
A.: Miből fakad ez a bizalmatlanság?
D. D.: A válasszal csak találgathatnánk, de az biztos, hogy védelmi mechanizmusként alakult ki, történelmi tapasztalat alapján. Románia sohasem rendelkezett olyan hatalmi pozícióval, mely önbizalommal ruházhatott volna fel bennünket. Pszichológiai szempontból tudjuk, hogy ha állandóan támadnak, üldöznek, mások ellenőrzése vagy uralma alatt szenvedünk, védekezési mechanizmusként kialakul a bizonytalanság.
A.: Vannak még hasonló vonású európai államok?
D. D.: Az Európai Unió országai közül csak Portugáliának, Görögországnak és Bulgáriának van még ilyen profilja, melyet meg kell majd változtatnunk, hogy integrálódhassunk az Európai Unióba. De ezek a dolgok nehezen mennek. Például, mi létrehoztuk a közösségi asszisztensi tisztséget, de nincsenek közösségeink. Abban a szakaszban vagyunk, amikor az Európai Unió nyomására létrehozunk formákat, melyekhez még nincs tartalom.
A.: Mennyi idő alatt lenne lehetséges egy valódi változás?
D. D.: Attól függ. A romániai nemzedékek három nagy csoportra oszlanak. Az 55 év felettieknek dominánsan kollektivista a profiljuk, melyet a kommunizmus alakított ki, a 35 és 55 év közöttieknek, vagyis a középnemzedéknek kollektivista és autonóm profilja is van. Ezzel szemben a fiatalok, a 35 év alattiak dominánsan autonóm profillal rendelkeznek. A középnemzedék, melybe magam is tartozom, áldozati, jelenleg ennek a szintjén zajlik a fő csata. Ha sikerül társadalmat befolyásoló pozíciókat szereznünk, akkor a változás néhány év alatt lezajlódhatna. Ha a nemzedékem elveszti a csatát, abban az esetben akkor jutunk el a normális állapotig, amikor a mostani 20–30 évesek kerülnek majd fontos tisztségekbe.
A.: Mi a különbség a kollektivisták és az autonómok között?
D. D.: Képességek szempontjából nincs eltérés, a különbség az értékek terén jelentkezik. Az autonómok például jobban bíznak az olyan értékekben, mint amilyen a magabiztosság, a szabad beszéd, az autonómia, a szabadság, a kritikus szellem. A kollektivisták bizonytalanabbak, ők inkább csoportérdekeket képviselnek, igyekeznek nem kitűnni.
A.: A külföldre távozók remekelnek…
D. D.: Igen, emlékezzünk csak arra, hogy hány olyan román, akik idehaza nem értek el túl sokat, egy másik kultúrában képesek voltak maximálisan kiaknázni képességeiket: Nobel-díjat kaptak, híres egyetemeken tanultak, világszintű központokban kutattak. Eliade, Brâncuşi, Enescu, a most külföldön lévő volt tantárgyolimpikonok, akiket a román oktatás képezett, de senki sem bátorított arra, hogy itt nyújtsanak kiemelkedőt. Mind elmentek. Ez a káros környezet segített nekünk túlélni a történelem folyamán, de most malomkőként húz le bennünket.
A.: A Román Ortodox Egyház akciói tartózkodóbbá tették a románokat a vallás tekintetében?
D. D.: Nem. Kulturális alapként bennünk alacsony a szkepticizmus és a kétely. Bármelyik kultúra, melyben ez a két elem dominál, általában véve nagyon nyitott a szabályok és dogmák, még akár a vallásos típusúak iránt is. A vallásosságnak nincs nagyon erős teológiai töltete. A románok, például, nem vallásosak, ha a megváltást és a feltámadást vesszük alapul. A román a vallást a mindennapi élet segítő eszközének tekinti. Annak ellenére, hogy a románok vallásossága más népekéhez képest óriási, semmi gondot nem okoz nekik templomba járni, aztán varázslót vagy asztrológust megkeresni és mindenféle nem keresztény praktikákhoz folyamodni. A vallásosságnak és babonaságnak ez a keveréke nem biztos, hogy jó dolog; ha vallásos vagy, akkor jó lenne, ha képes lennél teologikusan értelmezni az életet. Pontosabban: a vallás és a babonaság elegyítése nem segít sem egy vallásos, sem egy nem vallásos jövőkép kialakításában.
Daniel David (sz. 1972. november 23., Szatmárnémeti) egyetemi tanár, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Klinikai Pszichológiai és Pszichoterápiai Részlegének alapító igazgatója, az International Institute for the Advanced Studies of Psychotherapy and Applied Mental Health, a Romániai Pszichológusok Kollégiuma Kolozsvári fiókjának (2004–2012) és a Romániai Kognitív és Viselkedési Pszichoterápiák Egyesületének (2000–2011) elnöke. Jelenleg (2009-től) professzorhelyettes a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai neves egészségügyi intézményben, és a New York-i Albert Ellis Institute kutatási programjának igazgatója. FORRÁS: Adevărul.ro/Claudia Spiridon, Remus Florescu: Mituri desfiinţate: românii nu sunt nici prietenoşi, nici ospitalieri. Profilul psihologic al românilor, realizat de psihologul Daniel David
CLAUDIA SPIRIDON, REMUS FLORESCU
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
A bölöni közösségért
Közép- és hosszú távú közösségfejlesztő programot indított útjára a Kovászna Megyei Vöröskereszt partnerségben a Pro Nobis Egyesülettel és a bölöni önkormányzattal, amelynek célja tudatosítani a helyi közösségben, hogy ők is felelősek a település életének alakításáért, és segíteni abban, hogy a helyi igényeknek megfelelően tervezzék meg a fejlesztési irányvonalakat. A Norvég Alap által finanszírozott pályázatot a kezdeményezők tegnap mutatták be a sajtónak.
Pap Adolf, a Vöröskereszt igazgatója hangsúlyozta, Bölön olyan multikulturális közeg, amelyben van lehetőség pozitív együttélési mintára, fontos, hogy a helyiek döntsenek arról, mire van szüksége a közösségnek. A település, ahol jól érzem magam elnevezésű pályázat nem a község infrastruktúrájának fejlesztését szolgálja, hanem a közösségben rejlő lehetőségeket szeretné erősíteni – közölte Kernászt Huba pályázati felelős, a Pro Nobis Egyesület képviselője. Kernászt szerint a helyi roma közösség már eddig is bizonyította, hogy képes haladni. Sikó Imre bölöni polgármester pozitív példaként hozta fel, hogy azok a romák, akik részt vettek valamilyen tanfolyamon, csoportokban vállalnak munkát Sepsiszentgyörgyön és Brassóban, sokan külföldön, illetve itthon napszámban dolgoznak, és gondoskodnak családjukról. A 74 450 euró értékű, vissza nem térítendő támogatásból a meglévő közösségi házat felszerelik információs rendszerrel, és itt működnek majd azok a szolgáltatások, amelyekről a közösség dönt. A program lebonyolításához hét helyi lakost alkalmaznak, olyan személyeket, akik már eddig is tettek a közösségért, illetve akiket a helyiek elfogadnak. A pályázatot jövő szerdán mutatják be Bölönben, ahol többek között arról is szó lesz, hogy három életkori korcsoportban tartanak életvezetési tréninget gyermekeknek és fiataloknak, mely által szintén azt kívánják erősíteni a helyiekben, hogy ők is felelősek a település jövőjéért.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Közép- és hosszú távú közösségfejlesztő programot indított útjára a Kovászna Megyei Vöröskereszt partnerségben a Pro Nobis Egyesülettel és a bölöni önkormányzattal, amelynek célja tudatosítani a helyi közösségben, hogy ők is felelősek a település életének alakításáért, és segíteni abban, hogy a helyi igényeknek megfelelően tervezzék meg a fejlesztési irányvonalakat. A Norvég Alap által finanszírozott pályázatot a kezdeményezők tegnap mutatták be a sajtónak.
Pap Adolf, a Vöröskereszt igazgatója hangsúlyozta, Bölön olyan multikulturális közeg, amelyben van lehetőség pozitív együttélési mintára, fontos, hogy a helyiek döntsenek arról, mire van szüksége a közösségnek. A település, ahol jól érzem magam elnevezésű pályázat nem a község infrastruktúrájának fejlesztését szolgálja, hanem a közösségben rejlő lehetőségeket szeretné erősíteni – közölte Kernászt Huba pályázati felelős, a Pro Nobis Egyesület képviselője. Kernászt szerint a helyi roma közösség már eddig is bizonyította, hogy képes haladni. Sikó Imre bölöni polgármester pozitív példaként hozta fel, hogy azok a romák, akik részt vettek valamilyen tanfolyamon, csoportokban vállalnak munkát Sepsiszentgyörgyön és Brassóban, sokan külföldön, illetve itthon napszámban dolgoznak, és gondoskodnak családjukról. A 74 450 euró értékű, vissza nem térítendő támogatásból a meglévő közösségi házat felszerelik információs rendszerrel, és itt működnek majd azok a szolgáltatások, amelyekről a közösség dönt. A program lebonyolításához hét helyi lakost alkalmaznak, olyan személyeket, akik már eddig is tettek a közösségért, illetve akiket a helyiek elfogadnak. A pályázatot jövő szerdán mutatják be Bölönben, ahol többek között arról is szó lesz, hogy három életkori korcsoportban tartanak életvezetési tréninget gyermekeknek és fiataloknak, mely által szintén azt kívánják erősíteni a helyiekben, hogy ők is felelősek a település jövőjéért.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Székely Géza Mentor-díjas
Évente tíz kiváló oktatót díjaz a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány, olyan pedagógusokat, akik túllépik a hagyományos oktatói-nevelői szerepkört, és idejüket, tudásukat teljes odaadással, minden anyagi érdek nélkül arra fordítják, hogy a gyermekek életében maradandó értékeket teremtsenek. Az április 15-én tartott idei díjkiosztó díszvendége Ivan Patzaichin többszörös olimpiai kenubajnok volt, a tíz díjazott között jegyzik az alsócsernátoni, jelenleg Kolozsváron élő Székely Géza tanárt, képzőművészt is. A Mentor-díjat ötödik alkalommal adták át, a kitüntetetteket a Közösségért Alapítvány kuratóriuma választotta ki 414 jelölt közül.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Évente tíz kiváló oktatót díjaz a Mol Románia és a Közösségért Alapítvány, olyan pedagógusokat, akik túllépik a hagyományos oktatói-nevelői szerepkört, és idejüket, tudásukat teljes odaadással, minden anyagi érdek nélkül arra fordítják, hogy a gyermekek életében maradandó értékeket teremtsenek. Az április 15-én tartott idei díjkiosztó díszvendége Ivan Patzaichin többszörös olimpiai kenubajnok volt, a tíz díjazott között jegyzik az alsócsernátoni, jelenleg Kolozsváron élő Székely Géza tanárt, képzőművészt is. A Mentor-díjat ötödik alkalommal adták át, a kitüntetetteket a Közösségért Alapítvány kuratóriuma választotta ki 414 jelölt közül.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. április 18.
Méltatások, oklevelek a 130 éves EMKE ünnepén
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
(Ami dr. Ábrám Zoltán beszámolójából kimaradt)
Április 10-én furulya- és citeraszótól volt hangos a Bernády Ház. A Maros megyei EMKE átadta azokat az országos okleveleket, amelyeket olyan egyesületek érdemeltek ki az idén, amelyek sokat tettek a közösségért. A megyei elnökség ragaszkodott ahhoz, hogy egyesületeket méltasson, bízva az elismerés közösségépítő erejében. Az EMKE Hatlyukas névre hallgató, kisiskolás furulyaegyüttese derűs hangulatot teremtett már a közönség érkezésekor, a ház udvarán és később a teremben is. Ez volt első nyilvános fellépésük, egyben főpróbájuk a kreativitási verseny előtt, ahol első díjasok lettek. Gratulálunk a gyermekeknek és felkészítő tanáraiknak. Megérdemlik, hogy nevüket bár megemlítsük: Páckán Éva, Ségercz Ferencz, Samu Janka, Szőcs Kata.
A Csittszentivánon működő Bandi Dezső Kulturális Egyesület munkásságát Bandi Kati iparművész méltatta. Mondanivalóját a következő gondolattársítások köré csoportosította: örökség – örökítés, közösség – közösségépítés, fiatalság – fiatalítás, munka – szórakozás, hiszen ezek a fogalmak és tevékenységek jellemzik a híres iparművész nevét viselő egyesület munkáját. Az egyesület fő célja a gyermekek művészi készségeinek a fejlesztése és ezzel együtt nemzetünk, népünk hagyományainak megőrzése, népszerűsítése és átszármaztatása az utánunk következőkre. 2005-től minden évben megszervezik Bandi Dezső iparművész emlékére a faragótábort. Az ingyenes táborban évente egyre több helyi, illetve környékbeli gyermek és fiatal élheti ki alkotó szenvedélyét, bontakoztathatja ki tehetségét. A tábor mára nemzetközi szintű rendezvénnyé nőtte ki magát, és bővült a tevékenységi köre is. Az erdélyi résztvevőkön kívül anyaországi és felvidéki résztvevők is vannak. Nemcsak fafaragással, hanem szövéssel, hímzéssel, bútorfestéssel, gyöngyfűzéssel, néptánc-oktatással is foglalkoznak. Minden évben rangos kiállítással jelentkeznek. A gyermekek jövőjének alakulását tekintve ez a művészi alkotómunka segíthet számukra a pályaválasztásban is"– tudtuk meg Bandi Kati laudációjából. "Tanítványaink művészi szinten kezdenek dolgozni. Szép formájú, gazdag tartalmú, és ezáltal sugárzó erejű, sok ezer éves motívumok továbbélését látjuk a faragványaikon. Olyan motívumokat fogalmaznak meg vésőikkel kis művészeink, melyeknek nagy részét Bandi Dezső gyűjtötte. Nem is annyira faragókat, mint inkább a művészetet szerető-értő-fogyasztó embereket nevelünk" – vallja Székely Lajos, az egyesület elnöke.
A csittszentiváni dalcsoport lánykái tiszta, csengő hangon előadott, jól megválasztott népdalcsokrát az Üver zenekar kísérte.
A Marosvásárhelyi Magyar – Örmény Kulturális Egyesület gazdag tevékenységét dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatta. Kiemelte, hogy "az egyesület felkarol és műsorra tűz olyan kérdéseket, amelyeket más civil szervezeteink nem vagy csak érintőlegesen vállalnak magukra. És mindezt olyan körülmények között teszi, amikor az a többségi közösség, amelynek az idők folyamán részévé vált, ma maga is kisebbségben él. Célkitűzéseinek megvalósítása érdekében tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kiemelkedik ezek közül az ismeretterjesztés, főként az örmény történelem, kultúra és hitélet gazdag világának megismerése. Az elmúlt évek során ebben a kérdéskörben elhangzottak olyan tudományos értékű előadások, ismertetések, amelyek előrelépést jelentettek a kettős identitású közösségi múlt mélyebb megismerése útján, nemcsak általában, hanem az egyes erdélyi – erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi – örmény-magyar helyi közösségek vonatkozásában is. Különösen hangsúlyosnak tekinthető az örmény kultúra napja alkalmából 2014. október 11-én tartott Együttélési modellek a történelmi Erdélyben c. konferencia, ahol tudományos kutatók ismertették az Erdélyben élő népcsoportok – románok, székely-magyarok, szászok, örmények és zsidók – önkormányzatiságát. Rendezvényeik sikere érdekében az egyesület szervezői és vezetői – dr. Puskás Attila elnök, Szász Ávéd Rózsa titkár és dr. Nagy Attila alelnök – kihasználnak minden adódó lehetőséget, amellyel kielégíthetik nemcsak a tagság, hanem egy szélesebb érdeklődési kör művelődési igényeit is."
Bordi Teréz, a Bolyai líceum XII.-es diákja Kányádi Sándor Örmény sírkövek című versét mondta el nagy érzékenységgel, Kántor Anna pedig egy gyönyörű örmény altatóval bűvölte el a hallgatóságot.
A mezősámsondi dal- és citeraegyüttest Fazakas Ildikó, a megyei EMKE alelnöke méltatta. Megtudtuk, hogy a mezősámsondi citeraegyüttes 1976 telén alakult, tehát 40 éve működik a dimbes- dombos székely-mezőségi falu hagyományait éltetve, művelődési életét gazdagítva. Alakulásakor előszedték a régi citerákat, majd újakat készítettek. A falu asszonyainak kórusa is csatlakozott hozzájuk, és együtt énekeltek, muzsikáltak. Az együttes műsoraiból több alkalommal készült rádiófelvétel. Többször nyertek rangos versenyeken értékes díjakat. Repertoárjuk változatos, Maros menti, alföldi, szilágysági, csíki, mezőségi csokrok alkotják. Hallották őket énekelni Magyarországon és Európa különböző országaiban is.
Résztvevői voltak a Gyöngykoszorú- találkozóknak Mezőbándon és Erdőcsinádon, láttuk őket a Szabédi László-emléknapokon, az EMKE különböző rendezvényein, a ,,Ki mit tud?" országos döntőjén, a mezőségi ifjak találkozóján Nagyölyvesen, valamint a magyarországi testvértelepülésen, a Baján tartott Európai Kisebbségek V. Fesztiválján. Nem hiányoztak a marossárpataki tánc- és huszárfesztiválról, a vajdaszentiványi néptánc- és népzenetáborból, a mikházi A faluban muzsikálnak című néptánc- és népzenefesztiválról. Az erdőcsinádi citeraoktató tábor záróműsorának állandó díszvendégei.
Az együttes közösségformáló ereje példaértékű. Erőteljes, szép hangzású dalaikkal, kiforrott előadásukkal, öltözetükkel, kiállásukkal és víg kedélyükkel mindig lenyűgözik a közönséget.
Az oklevelet átvevő Sikó Domokos sámsondi református tiszteletes köszönő szavait a citerák hangja tette értékesebbé. Hangulatos, szép népdalcsokorral és citeramuzsikával ajándékozták meg a népes hallgatóságot. A rendezvény végén dr. Szász Pál szavai, egyben az EMKE mottója jutott eszembe: "Ki a köznek él, annak élni érdemes".
Kilyén Ilka, a Maros megyei EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 18.
A visszaút színe
Lövétei Lázár László a Bernády Házban
Távolságtartásról, névadásról, csendről, klasszikus formákról és költői megújulásokról esett szó egyebek mellett Lövétei Lázár László szerzői estjén szerda délután a marosvásárhelyi Bernády Házban. A származását nevében őrző költővel, műfordítóval, a Székelyföld irodalmi lap főszerkesztőjével Nagy Attila költő beszélgetett. A kérdezz-felelek játék életrajzi mozzanat felidézésével indult, Nagy Attila a kolozsvári műszaki egyetemen töltött időről faggatta a vendéget.
– 1990-ben érettségiztem, és akkoriban az a szlogen járta, hogy nem kell káplánnak menni, jobb az egyetemista élet. Nem voltam matekzseni, de meg tudtam tanulni az orrom elé tett anyagot. Három szemesztert végeztem el azon az egyetemen – mondta Lövétei Lázár László, aki végül magyar–román szakon diplomázott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem bölcsészkarán. A továbbiakban a meghívott arra hívta fel a figyelmet, hogy a közönség soraiban ül "keresztapja", Bölöni Domokos. Mivel gyakran összetévesztették Laziccsal, azaz Lázár László szerkesztővel, az ő javaslatára vette fel a szülőfalujára utaló előnevet, amelyet azóta is féltve őriz. A Romániai Írók Szövetségének debütdíjával jutalmazott, 1997-ben megjelent első kötete is A névadás öröme címet viseli.
– Számodra mi a névadás és mi az öröm? – tudakolta a beszélgetőtárs a kötet címe kapcsán.
– Nem kell ezt túlmagyarázni. A kötet egyfajta költői ismerkedés volt a világgal. A címnek nincs különösebb filozófiája. Valahogy be kellett köszönni – válaszolta Lövétei, aki azt sem titkolta, hogy távolságtartó, nehezen barátkozó embernek tartja magát. A 2000-ben publikált második kötetben, a Távolságtartásban a debütálásakor díjakkal és kedvező kritikákkal "elkényeztetett" alkotó szabadulni akart a korábbi beszédmódtól, amelyről "mindenki azt mondta, hogy nem lehet kitartani, unalmas lesz." A harmadik, 2005- ös megjelenésű könyv, a Két szék között egy súlyos betegség kibeszélése, egyfajta terápia volt.
– Úgy gondolom, hogy Lövétei Lázár László, a költő ennél a kötetnél kezdődik. Itt jön be az ókori antik hősies viselkedés mellé az, ami Senecánál is megjelenik, illetve az irgalmasság, az irgalom. Olyat tettél le az asztalra, amire mindenki felfigyelt – mondta Nagy Attila.
– Úgy érzem, hogy egy kicsit átvertem a népet azzal, hogy nem haltam meg – jegyezte meg sajátos öniróniával a költő. – Rengeteg halálverset olvastam akkoriban. Az egyik kritikus úgy vélte, hogy annyira konzervatív ez a kötet, hogy már modernnek számít. Ennek a kötetnek a beszédmódjától is nehéz volt szabadulni, ezért volt nagy szünet közte és a következő könyv között.
A továbbiakban az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz, az Árkádia-féle, illetve a legújabb, 2011-es megjelenésű Zöldcímű kötetekre terelődött a figyelem. Ekkor derült ki, hogy Lövétei Lázár László kedvenc költője Arany János, utazáskor tőle olvasgat, illetve a miniatűrben, kézírással átírt összes Pilinszky-verset tartalmazó füzetet forgatja.
A klasszikus, antik formákban született Zöld kapcsán Lövétei Lázár László elmesélte, hogy amikor otthagyta a műszaki egyetemet, hazament, és míg édesapja külföldön feketemunkásként biztosította az anyagiakat, ő a tanulás mellett gazdálkodott.
– Én falusi gyerek voltam. Úgy gondoltam, hogy ha ismerem ezt az életformát, ha a rokonságomban van egy pásztor, ezeket szintén meg kellene írni. És ha igen, miért ne eklogában. De tényleg nem volt bennem semmilyen filozofikus izé. Ott volt előttem az egész világirodalom, és én kipróbáltam, hogy tudok- e hexametert írni. Meglepően könnyen ment.
– A kötetből süt a földközeliség, ugyanakkor azt érzékelteti, hogy az úton, amit megtettél, visszajutottál önmagadhoz. Azt, hogy te valamit legyűrtél, magadra találtál. A csend számodra mit jelent? Szereted? – fűzte tovább a kérdések sorát Nagy Attila.
– Szeretném. Van egy szobám, viszont mindenki ott szeret lakni. A három gyerekem ott néz rajzfilmet, a feleségem ott Skype-ozik. Én vándor életmódot folytatok. Lehet, hogy a csend minőségi kategória, egyesek számára viszont elérhetetlen.
A beszélgetés után, némi kérlelést, töprengést követően a Lövétei- alkotások is megszólaltak, végül Nagy Emese hárfajátéka zárta az estet.
n. sz. i.
Népújság (Marosvásárhely)
Lövétei Lázár László a Bernády Házban
Távolságtartásról, névadásról, csendről, klasszikus formákról és költői megújulásokról esett szó egyebek mellett Lövétei Lázár László szerzői estjén szerda délután a marosvásárhelyi Bernády Házban. A származását nevében őrző költővel, műfordítóval, a Székelyföld irodalmi lap főszerkesztőjével Nagy Attila költő beszélgetett. A kérdezz-felelek játék életrajzi mozzanat felidézésével indult, Nagy Attila a kolozsvári műszaki egyetemen töltött időről faggatta a vendéget.
– 1990-ben érettségiztem, és akkoriban az a szlogen járta, hogy nem kell káplánnak menni, jobb az egyetemista élet. Nem voltam matekzseni, de meg tudtam tanulni az orrom elé tett anyagot. Három szemesztert végeztem el azon az egyetemen – mondta Lövétei Lázár László, aki végül magyar–román szakon diplomázott a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem bölcsészkarán. A továbbiakban a meghívott arra hívta fel a figyelmet, hogy a közönség soraiban ül "keresztapja", Bölöni Domokos. Mivel gyakran összetévesztették Laziccsal, azaz Lázár László szerkesztővel, az ő javaslatára vette fel a szülőfalujára utaló előnevet, amelyet azóta is féltve őriz. A Romániai Írók Szövetségének debütdíjával jutalmazott, 1997-ben megjelent első kötete is A névadás öröme címet viseli.
– Számodra mi a névadás és mi az öröm? – tudakolta a beszélgetőtárs a kötet címe kapcsán.
– Nem kell ezt túlmagyarázni. A kötet egyfajta költői ismerkedés volt a világgal. A címnek nincs különösebb filozófiája. Valahogy be kellett köszönni – válaszolta Lövétei, aki azt sem titkolta, hogy távolságtartó, nehezen barátkozó embernek tartja magát. A 2000-ben publikált második kötetben, a Távolságtartásban a debütálásakor díjakkal és kedvező kritikákkal "elkényeztetett" alkotó szabadulni akart a korábbi beszédmódtól, amelyről "mindenki azt mondta, hogy nem lehet kitartani, unalmas lesz." A harmadik, 2005- ös megjelenésű könyv, a Két szék között egy súlyos betegség kibeszélése, egyfajta terápia volt.
– Úgy gondolom, hogy Lövétei Lázár László, a költő ennél a kötetnél kezdődik. Itt jön be az ókori antik hősies viselkedés mellé az, ami Senecánál is megjelenik, illetve az irgalmasság, az irgalom. Olyat tettél le az asztalra, amire mindenki felfigyelt – mondta Nagy Attila.
– Úgy érzem, hogy egy kicsit átvertem a népet azzal, hogy nem haltam meg – jegyezte meg sajátos öniróniával a költő. – Rengeteg halálverset olvastam akkoriban. Az egyik kritikus úgy vélte, hogy annyira konzervatív ez a kötet, hogy már modernnek számít. Ennek a kötetnek a beszédmódjától is nehéz volt szabadulni, ezért volt nagy szünet közte és a következő könyv között.
A továbbiakban az Arany versek. Széljegyzetek Arany Jánoshoz, az Árkádia-féle, illetve a legújabb, 2011-es megjelenésű Zöldcímű kötetekre terelődött a figyelem. Ekkor derült ki, hogy Lövétei Lázár László kedvenc költője Arany János, utazáskor tőle olvasgat, illetve a miniatűrben, kézírással átírt összes Pilinszky-verset tartalmazó füzetet forgatja.
A klasszikus, antik formákban született Zöld kapcsán Lövétei Lázár László elmesélte, hogy amikor otthagyta a műszaki egyetemet, hazament, és míg édesapja külföldön feketemunkásként biztosította az anyagiakat, ő a tanulás mellett gazdálkodott.
– Én falusi gyerek voltam. Úgy gondoltam, hogy ha ismerem ezt az életformát, ha a rokonságomban van egy pásztor, ezeket szintén meg kellene írni. És ha igen, miért ne eklogában. De tényleg nem volt bennem semmilyen filozofikus izé. Ott volt előttem az egész világirodalom, és én kipróbáltam, hogy tudok- e hexametert írni. Meglepően könnyen ment.
– A kötetből süt a földközeliség, ugyanakkor azt érzékelteti, hogy az úton, amit megtettél, visszajutottál önmagadhoz. Azt, hogy te valamit legyűrtél, magadra találtál. A csend számodra mit jelent? Szereted? – fűzte tovább a kérdések sorát Nagy Attila.
– Szeretném. Van egy szobám, viszont mindenki ott szeret lakni. A három gyerekem ott néz rajzfilmet, a feleségem ott Skype-ozik. Én vándor életmódot folytatok. Lehet, hogy a csend minőségi kategória, egyesek számára viszont elérhetetlen.
A beszélgetés után, némi kérlelést, töprengést követően a Lövétei- alkotások is megszólaltak, végül Nagy Emese hárfajátéka zárta az estet.
n. sz. i.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. április 19.
Elemzők: kiszorulhat a parlamentből, ezért kényszerül „újratervezésre" az RMDSZ
Elemzők szerint kiszorulhat a parlamentből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), s ez késztette arra, hogy a hét végén tartott kolozsvári kongresszusán politikájának „újratervezését” állítsa a tanácskozás központjába.
Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója felidézte, az RMDSZ már 2012-ben is 5,1 százalékos eredményt ért el a parlamenti választásokon. Akkor viszont a választási törvényben rögzített alternatív küszöb abban az esetben is lehetővé tette a bejutását, ha nem éri el az öt százalékot. A választási törvény folyamatban levő módosítása azonban előrevetíti, hogy a 2016-os választásokon tényleges ötszázalékos küszöbbel kell megküzdenie az RMDSZ-nek.
„Márpedig az 5,1 százaléktól a 4,9 százalékig nagyon kevés van, és ha az eddig meghatározó trendek folytatódnak, és a magyar választók passzivitása a román választókéhoz viszonyítva is egyre nő, akkor megjósolható, hogy 2016-ban öt százalék alá süllyed az RMDSZ. Ezt az eróziót Klaus Iohannis elnökké választása és az RMDSZ-nek az ehhez való viszonyulása is gyorsította” – állapította meg Kiss Tamás, aki szerint már nem elég csak a retorikán változtatni.
A szociológus szerint felhajtó erőként működhetne, ha az RMDSZ-nek sikerülne kiegyeznie az ellenzéki pártokkal. Hozzátette, noha sem a Magyar Polgári Párt (MPP), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tudott alternatívát felmutatni a szövetséggel szemben, a választók sorában igény van az összefogásra mint szimbólumra. „Ha az RMDSZ túl tud lépni az indulatain, ebből csak nyerhet” – tette hozzá Kiss Tamás.
Az elemző szerint az RMDSZ-nek a siker érdekében a vezetőség személyi összetételében is meg kell jelenítenie a váltást. Hozzátette, 2016-tól sem Borbély László, sem Markó Béla nem folytatja politizálást, márpedig ők az elmúlt 25 év meghatározó alakjai voltak. Fontosnak tartotta azonban, hogy sikerüljön Kelemen Hunor mellé „felépíteni” fiatal politikusokat. Hozzátette, a jelenlegiek csak egy-egy régióban meghatározó arcok, nincs országos elismertségük.
Illyés Gergő, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet erdélyi munkatársa is megemlítette az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy az RMDSZ évek óta a rá leadott szavazatok számának a csökkenésével szembesül. „A tavalyi államfőválasztás eredménye pedig hidegzuhanyként érte” – tette hozzá. Az derült ki ugyanis, hogy a magyar közösséget is lehet mozgósítani, csak nem azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig próbálták.
„A meghirdetett újratervezés azt jelzi, hogy az RMDSZ vezetőségének egy része felismerte a változtatás szükségességét. Vannak azonban olyan csoportok is a szövetségben, akik nem fogadták kitörő lelkesedéssel az újratervezést” – állapította meg az elemző.
Illyés Gergő szerint az elfogadott kongresszusi határozatok már jeleznek egyfajta szemléletváltást. Úgy vélte, ezek olyan eszközökként tekintenek az önkormányzatokra, amelyek révén közpolitikákat lehet végrehajtani.
A politológus különös jelentőséget tulajdonított a kongresszuson elhangzott köszöntőbeszédek némelyikének. Klaus Iohannis üzenetéből azt emelte ki, hogy az államfő kijelentette: sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a kisebbségeket érintő jogok és lehetőségek a gyakorlatban is megvalósuljanak. „Ez ellentétben áll azzal a hivatalos román állásponttal, mi szerint Romániában példás módon rendezték a kisebbségek ügyeit" – jelentette ki. Azt is fontosnak találta, hogy Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke Románia miniszterelnöke és a román parlamenti pártok elnökei jelenlétében mondta el: az autonómiát nem lehet valamiféle veszélyforrásnak tekinteni. „Ezt nehezen lehet másképpen értelmezni, mint bírálatot a román állam felé" – jelentette ki az elemző.
MTI
Erdély.ma,
Elemzők szerint kiszorulhat a parlamentből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), s ez késztette arra, hogy a hét végén tartott kolozsvári kongresszusán politikájának „újratervezését” állítsa a tanácskozás központjába.
Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója felidézte, az RMDSZ már 2012-ben is 5,1 százalékos eredményt ért el a parlamenti választásokon. Akkor viszont a választási törvényben rögzített alternatív küszöb abban az esetben is lehetővé tette a bejutását, ha nem éri el az öt százalékot. A választási törvény folyamatban levő módosítása azonban előrevetíti, hogy a 2016-os választásokon tényleges ötszázalékos küszöbbel kell megküzdenie az RMDSZ-nek.
„Márpedig az 5,1 százaléktól a 4,9 százalékig nagyon kevés van, és ha az eddig meghatározó trendek folytatódnak, és a magyar választók passzivitása a román választókéhoz viszonyítva is egyre nő, akkor megjósolható, hogy 2016-ban öt százalék alá süllyed az RMDSZ. Ezt az eróziót Klaus Iohannis elnökké választása és az RMDSZ-nek az ehhez való viszonyulása is gyorsította” – állapította meg Kiss Tamás, aki szerint már nem elég csak a retorikán változtatni.
A szociológus szerint felhajtó erőként működhetne, ha az RMDSZ-nek sikerülne kiegyeznie az ellenzéki pártokkal. Hozzátette, noha sem a Magyar Polgári Párt (MPP), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tudott alternatívát felmutatni a szövetséggel szemben, a választók sorában igény van az összefogásra mint szimbólumra. „Ha az RMDSZ túl tud lépni az indulatain, ebből csak nyerhet” – tette hozzá Kiss Tamás.
Az elemző szerint az RMDSZ-nek a siker érdekében a vezetőség személyi összetételében is meg kell jelenítenie a váltást. Hozzátette, 2016-tól sem Borbély László, sem Markó Béla nem folytatja politizálást, márpedig ők az elmúlt 25 év meghatározó alakjai voltak. Fontosnak tartotta azonban, hogy sikerüljön Kelemen Hunor mellé „felépíteni” fiatal politikusokat. Hozzátette, a jelenlegiek csak egy-egy régióban meghatározó arcok, nincs országos elismertségük.
Illyés Gergő, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet erdélyi munkatársa is megemlítette az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy az RMDSZ évek óta a rá leadott szavazatok számának a csökkenésével szembesül. „A tavalyi államfőválasztás eredménye pedig hidegzuhanyként érte” – tette hozzá. Az derült ki ugyanis, hogy a magyar közösséget is lehet mozgósítani, csak nem azokkal az eszközökkel, amelyekkel eddig próbálták.
„A meghirdetett újratervezés azt jelzi, hogy az RMDSZ vezetőségének egy része felismerte a változtatás szükségességét. Vannak azonban olyan csoportok is a szövetségben, akik nem fogadták kitörő lelkesedéssel az újratervezést” – állapította meg az elemző.
Illyés Gergő szerint az elfogadott kongresszusi határozatok már jeleznek egyfajta szemléletváltást. Úgy vélte, ezek olyan eszközökként tekintenek az önkormányzatokra, amelyek révén közpolitikákat lehet végrehajtani.
A politológus különös jelentőséget tulajdonított a kongresszuson elhangzott köszöntőbeszédek némelyikének. Klaus Iohannis üzenetéből azt emelte ki, hogy az államfő kijelentette: sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a kisebbségeket érintő jogok és lehetőségek a gyakorlatban is megvalósuljanak. „Ez ellentétben áll azzal a hivatalos román állásponttal, mi szerint Romániában példás módon rendezték a kisebbségek ügyeit" – jelentette ki. Azt is fontosnak találta, hogy Mario David, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke Románia miniszterelnöke és a román parlamenti pártok elnökei jelenlétében mondta el: az autonómiát nem lehet valamiféle veszélyforrásnak tekinteni. „Ezt nehezen lehet másképpen értelmezni, mint bírálatot a román állam felé" – jelentette ki az elemző.
MTI
Erdély.ma,