Megalakult a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa
Egyöntetű szavazással Hegedüs Lajost választotta a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsa elnökének az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Az ülésen a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is nevesítették, a következő időszakban így ifj. Deák Ferenc tölti be az eddig nem létező tisztséget, munkáját az újonnan felálló megyei ügyvezető elnökség segíti.
Hegedüs Lajos egyensúlyra törekvő emberként jellemezte magát, és szándékai szerint a Kolozsvárban rejlő hatalmas tartalékokat szeretné bevonni a megyei munkába. Ifj. Deák Ferenc a szervezetépítés, a társadalomépítés és a mozgalmi jelleg erősítését, valamint a kommunikáció fontosságát hangsúlyozta.
Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ nemrégiben megválasztottelnöke beszámolójában elmondta, hogy ideiglenes székház kiutalását kérte a Kolozsvári Polgármesteri Hivataltól, mivel az eddigi székház életveszélyessé vált. A hivatal a megyei kifizetési ügynökség volt székházát utalta ki a szervezetnek, így hamarosan elkezdhetik a költözést. A megyei elnök beszámolt a Kolozs megyei EMNP elnökével, Soós Sándorral való találkozásáról, ám hangsúlyozta, nem volt mandátuma az együttműködésről tárgyalni, erre megvannak az illetékes testületek. Csoma hangsúlyozta, nem zárja ki, de nehezen elképzelhetőnek tartja egy olyan szervezettel való választási együttműködést, amelyiknek fő tevékenysége az RMDSZ bírálata. A megyei elnök a Máté András Levente, Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő és Simon Csaba, az MPP országos alelnöke között megkötött politikai együttműködési megállapodás-javaslat kapcsán megjegyezte, hogy ilyen konkrét megállapodást illett volna a legitim testületekkel is megvitatni. „Az RMDSZ senkinek sem külön bejáratú kft-je” – fogalmazott. Az ülésen jelen volt Kovács Péter is, aki pozitívumnak nevezte, hogy újra lesz ügyvezető elnök a megyében, hisz tapasztalatai szerint azok a megyei szervezetek működnek jól, ahol a megyei elnök és ügyvezető elnök jól tudnak együttműködni. Az RMDSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: a jövő évi önkormányzati választásokon 500 ezer szavazat a célszám, hisz meg kellene ismételni a négy évvel ezelőtti eredményeket. „Az alternatív küszöb ugyan biztonságot ad a magyar képviselet számára, de morális szempontból kötelesség 5 százalék fölé menni” – fogalmazott. Az RMDSZ-MPP megyei megállapodás-javaslatról szólva Kovács leszögezte: a tavalyi EP-választások előtt az RMDSZ és az MPP országos vezetősége olyan hosszú távú kapcsolódási pontokban állapodtak meg, amelyek mentén együtt tudnak működni. „Azóta is vannak találkozók, rendszeres a telefonos konzultáció. Az RMDSZ nyitott az önkormányzati és parlamenti választásokon való együttműködésre, helyi, megyei és országos szinten fontos lenne együttműködni, de nem minden áron, és nem biztatom arra a parlamenti képviselőinket, hogy mindenki külön megállapodást írjon alá. Ha egy megyei elnök elköszön, adja át a politikai ügyeket a soron következő elnöknek. Az együttműködés formáiról pedig a szervezet kell döntsön, nem tartom helyesnek, hogy a megyei elnök a sajtóból kell értesüljön ilyesmiről” – fogalmazott Kovács. (tudósítónktól)
itthon.transindex.ro

EU-tábor Marosfőn: „tanultunk, szórakoztunk, kupálódtunk”
Kevesebb politikai előadás, több ifjúsági program a rendezvényen
Bár a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem objektív okok miatti távolmaradása miatt (az új szervezőcsapat későn kereste meg a magyar tannyelvű felsőfokú oktatási intézmény illetékeseit) sok résztvevőben és a sajtó képviselőiben is aggályok merültek fel az EU-tábor tartalmi részével kapcsolatban, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány által a Hargita megyei Marosfőn idén immár a tizenkettedik alkalommal megszervezett, és tegnap véget ért rendezvény csapata kitett magáért: új koncepció és fiatalos, művészi külalak, tartalmas előadások és a fiatalok érdeklődését igazán felkeltő alternatív programok, mi több, a tabutémák feszegetése.
Idén az EU-tábor a bevándorlásra, az aktuális európai problémákra és a romakérdésre összpontosított – sikerrel. Ellenben sokan hiányolták a tábortüzet és a gulyásfőző versenyt.
Szabadság (Kolozsvár)

Erről jut eszembe
Ha a notesz beszélni tudna, mennyi bánatról, keservről szólna! De nem beszél, csak egy ütött- kopott, átragasztott, szürke, néma zsebfüzetecske. Iskolai szószedetnek szánták egykoron. Egyfajta lágernapló lett belőle. Kuriózum a maga módján, mégis sajátságos kordokumentum. A hírhedt Târgu Jiu-i (Zsilvásárhely) lágerből származik. A minap került a kezembe, s egyből eszembe juttatta, el is felejtettük, hogy hetven éve, 1945. június utolsó napjaiban engedték szabadon az ott majdnem egy éven át bűntelenül, jogtalanul fogva tartott s egyre nehezebb körülmények között senyvedő sok száz magyart, a "dél-erdélyi magyar társadalom gerincét" alkotó civileket. A németeket, szászokat, akiket velük együtt internáltak, már korábban elvitték a Szovjetunió fogolyközpontjaiba, emberdaráló munkatáboraiba. Nem tudom miért, hajlamosak vagyunk az ilyesmikről megfeledkezni. Magam is, pedig közvetve ugyan, de közelről érintett vagyok a dologban. Édesapám is ottani lágerlakó volt, ő volt az a nagyenyedi ügyvéd Nagy Miklós, aki, mint Vita Zsigmond írja az Élet a drótsövények mögött című visszaemlékezéseiben, újra meg újra "kihallgatási kérvényt fogalmazott a lágerparancsnoksághoz vagy éppen a felülvizsgáló szovjet bizottsághoz", élő szóban is érvelt az internáltak érdekében az ott megforduló hivatalosságoknak, amikor csak tehette, és mégis csak úgy átsiklottam az évforduló fölött, pár sorban sem emlékeztettem az olvasókat arra, hogy azon a helyen akkoriban több mint tizenötezer ember szenvedett, s '45 júniusában még kétezer magyar várta a szabadulását. Most pótolni próbálok legalább egy jegyzet erejéig. A notesz nem hagy nyugodni. Elővettem és újraolvastam valamikori kollégiumi tanárom, Vita Zsigmond önéletírását, megint fellapoztam Kacsó Sándor Nehéz szagú iszap felett című életregényének zsilvásárhelyi oldalait, és a lágerfüzetben fellelt nevek sorjában arcokká, egyéniségekké rajzolódtak. Mindenekelőtt persze azok, akiket személyesen is ismertem. Mert nevekkel, aláírásokkal van tele a 28 vonalas lapot teletöltő szófukar napló. A fedőlapon az előre kinyomtatott Vocabular (szójegyzék) fekete tintával áthúzva, helyette kézzel írva ez áll: Condica pt. serv. de planton (Őrszolgálati napló). Baraca 8. Igen, a 8-as barakk 14 szobájának lakóit felváltva minden napra, minden éjszakára őrszemmé, ügyeletessé léptették elő, a füzetben is feltüntetett szigorú szabályozással, elvárásokkal! Körben drótkerítés volt és őrök, benn a rabok és az éberség! Azt aztán megkövetelték! A szolgálatosoknak aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy mindent megtettek, amit tőlük a táborparancsnokság elvárt. A korszak abszurditását csak a mai haladja meg.
Ebben a barakkban főleg Alsó-Fehér megyeiek, aradiak, temesváriak, hunyadiak voltak, papok, tanárok, tanítók, ügyvédek, tisztviselők, kereskedők, iparosok, gazdák, földművesek. A 8-as lakótérben apám mellett az író, szerkesztő Kacsó Sándor, a teológiai tanár Nagy József, a lelkész Hamar Béla küzdött a fogság terheivel. A Nagy és a Kacsó aláírást jól ismerem. De ismerős a 4-es szobából a festőművész Vass Alberté és az egykori enyedi osztályfőnököm, Jarosievitz Zoltáné is, a Vitáé úgyszintén. Ő a gyulafehérvári régens, Jénáki Ferenc, a Bethlen Kollégium rektorprofesszora, Elekes Viktor és a gyulafehérvári püspöki titkár, Kovács Béla szobatársa volt a 13-asban. Nem folytatom. Egy statisztikai adat szerint 1944. november 6-án, amikor a román minisztertanács azt a határozatot tette közzé, hogy lágereket kell létrehozni, már 3161 férfi, 1155 nő és 334 gyermek internált volt Tg. Jiu-ban. A nagyenyedi szállítmányt 1944. szeptember 18-án indították útnak. Alig múltam tíz hónapos. Amikor apám hazajött 1945 júniusának utolsó napjaiban, idegen volt számomra. A lágeréletről nekem sohasem mesélt. Annál többet képzelek bele ebbe a sztori nélküli névjegyzékbe, amelynek első beírása 1944. november 12-i keltezésű, az utolsó 1945. április 28-i. Amikor a múltra gondolunk, amikor a jelen történéseiről beszélünk, Zsilvásárhelyről sem kellene megfeledkeznünk.
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)

Partiumi Magyar Napok – idén 8 napon át
Koncz Zsuzsa és Gerendás Péter, Ossián, Byealex, Zalatnay Cini, Muzsikás Együttes PASO és Neoton Família, soproni Deszka Társulat és budapesti József Attila színház – 4 színpad, 15 helyszín és több mint 100 program vár mindenkit augusztus 17 – 24. között.
Számtalan újdonsággal készülnek az idei, XIV. Partiumi Magyar Napokra a szervezők: idén augusztus 17 – 24. között szervezik meg a régió legnagyobb rendezvényét, a nyolc naposra bővült PMN-t, melynek minden napjára jut egy gyermek/báb- és egy színházi előadás, s a már jól ismert négy színpadon és 15 helyszínen több mint száz program közül válogathatnak a szórakozni vágyók. A hagyományteremtő rendezvény hagyományt teremtett és ugyanazokon az elveken működik, azokat az értékekekt képviseli, mint az ezredfordulón, amikor elindult. Évről – évre fejlődik ez a fesztivál – hiszen miért ne nevezhetnénk így –, a szervezők mindig jobbítva, változatosabbá téve kulturális palettáját. Az évek során bebizonyosodott, hogy az Identitas Alapítvány és az RMDSZ szatmárnémeti szervezete által szervezett PMN-nek van létjogosultsága, értékeink bemutatója s egyben tükre is a szatmári magyarságnak. Bizonyítja, hogy itt vagyunk, voltunk és leszünk és itthon vagyunk ezen a vidéken. A Partiumi Magyar Napok nem csak a szatmáriak ünnepe, hanem az egész régióé, hiszen több ezren látogatnak ide a környező megyékből, de Magyarországról, Kárpátaljáról, sőt, a Felvidékről is.
Színházi és koncertkavalkád
A rendezvény programkavalkádjából Stier Péter főszervező szemezgetett, kiemelve az idei PMN jelentős változásait, amelyek két űrt is pótolnának a szatmáriak életében. „Négy színpadon és 15 helyszínen szórakoztatjuk a régió közönségét, s a tavaly megszűnt Sorompók Nélkül Nemzetközi Színházi Fesztivál hiányát igyekszünk azzal pótolni, hogy a PMN hetében minden nap lesz egy-egy színházi előadás a, vagy a tűzoltótoronynál, vagy a Szakszervezetek Művelődési Házának kis- és nagytermében, vagy az Ács Alajos Stúdióteremben.” – mondta. Az előadások kínálata pedig nem csak bőséges, de különleges is: augusztus 17-én a békéscsabai Jókai Színház adja elő Bernarda Alba házát; 19-én a budapesti József Attila Színház mutatja be a Huszti Péter rendezte Komámasszony, hol a stukker? című komédiát, 20-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház lép fel, 21-én pedig a soproni Deszka Társulat mutatja be a Valahol Európában-t, melynek különlegessége, hogy a darabban fogyatékkal élő színészek és egészséges színészek lépnek fel. Természetesen a szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg, hiszen a PMN hetében minden délelőtt a szatmárnémeti, a pécsi és a veszprémi bábszínház művészei várják a kicsiket (és miért ne, a nagyokat is). Ugyancsak egyfajta űr-pótlásként, számtalan dzsessz és blues-koncert várja a műfajok kedvelőit, például 17-én este a Tűzoltótorony tövében Elsa Valle y sus hermanos vagy 22-én a PASO (Pannonia All Stars Ska Orchestra). A népzenét kedvelőknek pedig 18-án a Muzsikás Együttes és Petrás Mária, 20-án pedig a Fonó Zenekar muzsikál.
Hétvégén a PMN Kossuth-kerti és új központi színpadjain pedig szokás szerint számos zenei irányzat, stílus és előadó váltja majd egymást, néha kicsit meghökkentő párosításban, mint 22-én este, amikor Byealexet az Ossián követi. Vasárnap kiáltja világgá (az amúgy már köztudott tényt), hogy nem apáca Zalatnay Cini, őt Wolf Kati követi, majd az új központban a Neoton Familia rajongói vokálozhatnak Évának és Ádámnak kétórás koncertjük alatt. Csenegének számít a PMN zárókoncertje is: tíz év után visszatér Szatmárnémetibe és ritkaságnak számító, szabadtéri koncerten énekel augusztus 24-én, hétfőn este Koncz Zsuzsa és vendége, Gerendás Péter.
A sport, pontosabban focirajongókról sem feledkeztek meg a szervezők, az Albert Flórián Emlékkiállítás és a Fradi – Olimpia öregfiúk meccset követően idén Mészöly Kálmánnal, Détári Lajossal és Urbán Flóriánnal találkozhatnak.
erdon.ro

Nyolcnapossá bővül a Partiumi Magyar Napok
Négy színpaddal, 15 helyszínnel és több mint 100 programmal várja az érdeklődőket Szatmárnémetiben az idei XIV. Partiumi Magyar Napok.
Az augusztus 17–24. között megszervezendő rendevénysorozaton Koncz Zsuzsa és Gerendás Péter, az Ossian, ByeAlex, Zalatnay Cini, a Muzsikás Együttes, a PASO és a Neoton Família is fellép, illetve a soproni Deszka Társulat és a budapesti József Attila Színház előadását is láthatja a közönség. A nyolcnaposra bővült rendezvény minden napjára jut egy báb- és egy színházi előadás.
Az Identitas Alapítvány és a szatmárnémeti RMDSZ által szervezett rendezvény programkavalkádjából Stier Péter főszervező szemezgetett, kiemelve az idei PMN jelentős változásait, amelyek két űrt is pótolnának a szatmáriak életében.
„A tavaly megszűnt Sorompók Nélkül Nemzetközi Színházi Fesztivál hiányát igyekszünk azzal pótolni, hogy a PMN hetében mindennap lesz egy-egy színházi előadás, vagy a tűzoltótoronynál, vagy a Szakszervezetek Művelődési Házának kis- és nagytermében, vagy az Ács Alajos Stúdióteremben” – mondta.
Az előadások kínálata nemcsak bőséges, de különleges is: augusztus 17-én a békéscsabai Jókai Színház adja elő a Bernarda Alba házát; 19-én a budapesti József Attila Színház mutatja be a Huszti Péter rendezte Komámasszony, hol a stukker? című komédiát, 20-án a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház lép fel, 21-én pedig a soproni Deszka Társulat mutatja be a Valahol Európábant, melynek különlegessége, hogy a darabban fogyatékkal élő színészek is fellépnek.
A szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg, minden délelőtt a szatmári, a pécsi és a veszprémi bábszínház várja a kicsiket. Ugyancsak egyfajta űrpótlásként számtalan dzsessz- és blueskoncert várja a műfajok kedvelőit, 17-én este a Tűzoltótorony tövében az Elsa Valle y sus hermanos lép fel. A népzenét kedvelőknek 18-án a Muzsikás Együttes és Petrás Mária, 20-án a Fonó zenekar muzsikál.
Hétvégén a rendezvény Kossuth-kerti és új központi színpadjain szokás szerint számos zenei irányzat, stílus és előadó váltja majd egymást néha kicsit meghökkentő párosításban, mint 22-én este, amikor ByeAlexet az Ossian követi.
Vasárnap Zalatnay Cini kiáltja világgá, hogy nem apáca, őt Wolf Kati követi, majd az új központban a Neoton Família rajongói énekelhetnek a kétórás koncert alatt. Csemegének számít a PMN zárókoncertje is: tíz év után visszatér Szatmárnémetibe, és ritkaságnak számító, szabadtéri koncerten énekel augusztus 24-én, hétfőn este Koncz Zsuzsa és vendége, Gerendás Péter.
A sport-, pontosabban a focirajongókról sem feledkeztek meg a szervezők, az Albert Flórián-emlékkiállítás és a Fradi–Olimpia öregfiúk meccset követően idén Mészöly Kálmánnal, Détári Lajossal és Urbán Flóriánnal találkozhatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Párbeszéd a székelyföldi fejlesztéspolitikáról
A közelmúltban párbeszéd kezdődött a székelyföldi fejlesztéspolitikai tervezés témájában Hargita Megye Tanácsa és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet között. Ennek apropóján szerdán a Gyergyószentmiklósi Római Katolikus Főesperesi Hivatalban kerekasztal-megbeszélést tartottak, melyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és több munkatársa, illetve a Gyergyói-medence polgármesterei vettek részt.
A találkozó egy helyi gazdaságfejlesztési kutatáshoz kapcsolódik, ugyanakkor alkalmat nyújt arra, hogy a térségben a fejlesztési elképzeléseket felmérje, egy csokorba szedve a feltárt információkat hasznosíthatóvá tegye. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke ismertette a program célját.
A gazdaságfejlesztési vizsgálat egy olyan hosszú távú kutatási program része, amely jól körülhatárolható kisebb térségek gazdasági és fejlesztési potenciáljának tervezés-orientált feltárására irányul a Kárpát-medencében. A program célja, hogy az egyes térségek helyi erőforrásainak és lehetőségeinek feltárásával, illetve a lehetséges és szükséges beavatkozási irányok kimunkálásával társadalmi-gazdasági alternatívát mutasson fel az ott élők számára, elősegítve ezzel a szülőföldön való megmaradást, boldogulást.
A kutatási program első állomásaként a Gyergyói-medence helyi gazdaságfejlesztési lehetőségeit tárják fel. A kutatás és feltárás sikerességének érdekében elsőként a helyi vezetők véleményére voltak kíváncsiak, a találkozón a polgármesterek a településük lehetőségeiről, értékeiről szóltak. Vállalkozói kedv, tudás, erdő, mezőgazdaság, egészséges rivalizálás, kultúra, magyarságtudat, népviselet, népdal, közbirtokosság, örmény közösség, természettel való együttélés, közösségi vállalkozások, emberek munkabírása, türelem, atitűd – sorolták az elöljárók a találkozó első felében, majd ezekre építve tovább tárgyaltak.
A programba bevont társintézmények, szervezetek munkatársai nyolcnapos helyszíni munkát végeznek a medencében, többek között találkoznak a helyi politikai, gazdasági és közösségi élet legfontosabb szereplőivel.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Búcsú Koncz Páltól
A halálhír mindig váratlanul érkezik. Abszurdságával letaglóz, elbizonytalanít. Hát csak ennyi volt, így kellett véget érnie egy emberéletnek?
Július 13-án, hétfőn kaptuk a hírt, hogy eltávozott az élők sorából múzeumunk régi barátja, Koncz Pál, akivel pontosan negyed százada, hogy szakmai és baráti kapcsolatban állunk. Rögtön a rendszerváltás után testvér­intézményünk, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum főrestaurátoraként találkoztunk először az Istenes élet című vallástörténeti kiállításon a Gyárfás Jenő Képtárban. Azóta tart a kapcsolatunk.
Koncz Pál nagyon szerette Erdélyt, Székelyföldet, városunkat. Leveleit nemegyszer Sepsi előnévvel írta alá. Nyári pihenő szabadságának egy részét itt töltötte, és mindig önkéntesen restaurált a képtárban, vagy segített keretezni, rámázni, tárlatot felrakni. Közben több szentgyörgyi művésznek szervezett kiállítást Veszprémben. Bármilyen szakmai kérdéssel fordultunk hozzá, gyorsan érkezett a precíz, akkurátus válasz.
Gyakran mondta, hogy számára egy nálunk töltött hét elég erőt ad egy évre. Sokra értékelte bennünk, hogy nem sírdogálunk, hanem próbálunk megállni a lábunkon. Koncz Pál nevét ott látjuk a Csernátoni füzetek, a Székelyföld, a Korunk előfizetői között. Rendszeresen adományozott a moldvai csángók oktatási programjára is.
Egy hónapja volt vendégünk, előadást tartott a veszprémi múzeum műtárgy-védelméről. A szokatlan időpont dacára szinte megtelt a terem. Sokan ismerték, szerették. Az a típusú ember volt, amelyből egyre kevesebb van a Földön: pontos, megbízható, lelkes, emberséges, aki a lényeget látja, és aki talpig úriember.
Nehéz elfogadni a hiányát. Mégis, a fájó gyászban az ad vigasztalást, hogy Koncz Pál emléke ott van képtárunk restaurált grafikai lapjain, könyvtárunkban a számtalan adománya, valamint az a férfiasan palástolt nagy-nagy szeretet, amelyben bennünket, szentgyörgyieket részeltetett. Nyugodalma legyen csendes, emléke áldott!
Vargha Mihály
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Csak beszélünk a fordítások fontosságáról” – Interjú H. Szabó Gyulával
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként a kisebbségek irodalmának kiadásával, számos fordításkötet megjelentetésével segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával a rendszerváltás utáni változásokról, a fénykorról és Domokos Gézáról is beszélgettünk.
– 1977-től dolgozik a Kriterion Könyvkiadónál, 1990-től pedig igazgatja azt. Az utóbbi 25 esztendőben elég nagy változásokon ment keresztül a kiadó. Milyen folyamatok játszódtak le, és mik voltak ezek hátterében?
– Elsősorban a környezetünk változott elég nagyot, ennek következtében természetesen a kiadónak is át kellett alakulnia. Hosszú, nehézkes folyamat volt a privatizáció. Az hamar természetesnek látszott, hogy a könyvkiadók nem maradhatnak állami intézmények, de sajnos volt egy visszarendeződés. Iliescu’93-ban vagy ’94-ben létrehozott egy cultura naţională azaz nemzeti kultúra nevezetű mamutintézményt, amelyben az addig minisztériumi alárendeltségű hat vagy hét kiadót megtartotta majdnem a korábbi állapotok közepette, magyarán a gazdasági önállóság csak formális volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem szóltak bele abba, mit adunk ki – a cenzúra valóban megszűnt a rendszerváltással.
De nem voltunk sem a bevételeink, sem a kifizetéseink urai, ez pedig abban a meglehetősen korrupt környezetben nagyon nagy hátrány volt. Végül csak ’98-ban alakult át a kiadó gazdasági társasággá, és 99-ben történt meg a tényleges privatizáció. Az addig eltelt tíz évben azonban minden megvásárolt szerzői jogunk elévült, mivel az addigi bizonytalan gazdasági helyzetünkben nem tudtunk újakat vásárolni. Persze az Iliescu-féle nagyvállalat adott azért állami szubvenciókat, aminek köszönhetően elég sokáig meg tudtuk őrizni azt a vonalat, ami lényegében az alapja volt a Kriterionnak: több nyelven, a romániai kisebbségek nyelvein jelentetünk meg könyveket.
– Ez mára eléggé beszűkült. Kevesebb támogatást kapnak erre?
– Nem igaz, hogy kilencven után kizárólag magyar könyveket adtunk ki, csak kevesebb címet jelentettünk meg, mint addig – mellesleg magyar könyvekből is. Továbbra is sok könyvet adtunk ki ukrán, szerb, török, tatár, szlovák és persze román nyelven is. Azt mondhatom, hogy a rendszerváltás utáni első tíz évben töretlenül folytattuk az addigi politikánkat. Az, hogy ez végül leolvadt rólunk, nemcsak a gazdasági természetű dolgok következménye volt, hanem annak a szintén egészséges folyamatnak is, hogy létrejöttek a különböző önálló kisebbségi érdekképviseletek, nemzeti szövetségek, amelyeknek nyilván egyik első dolguk volt saját kezükbe venni a könyvkiadásukat, már csak azért is, mert nagyrészüknek kiforrott szerzőgárdája és szerkesztőgárdája nevelődött ki a Kriterion első húsz évében. Az például, hogy a nagylaki szlovákok már nagyon korán, 94-től, 95-től kezdve jól látható kiadói tevékenységet folytattak, annak volt köszönhető, hogy kis területen élő erős közösségről van szó, nagyon erős kulturális determináltsággal, és azt mondták, hogy mért adná ki más a könyveiket, amikor ők jobban ezt tudják.
Természetesen a németek is hamar „önállósodtak”. Ez a helyzet ugyanakkor megteremtett nekünk egy másik lehetőséget, amelyet elég jól ki is tudtunk használni egy ideig: az alternatív kiadó lehetőségét. Nyilván minden nemzeti közösségben – nemcsak a magyarban – erős belső feszültségek vannak, a koncért, másért tülekednek az urak, és aki nem fért oda, az eljött hozzánk, és kiadta nálunk a könyvét. Sajátosan jó kapcsolat alakult ki például a lipovánok szövetségével, akiknek noha szintén volt egy jól működő csapatuk, a könyveikkel sokáig hozzánk jöttek. De rajtuk kívül is sok olyan könyv jelent meg nálunk, amely az illető közösségek számára fontos volt. Az első húsz év nekem éppen azért volt fontos, mert kifejlesztett bennem egyfajta empátiát, megerősített abban, hogy a mások értéke ugyanolyan fontos, mint a mienk.
Büszke vagyok arra, hogy 2005-ben megjelentettünk a Moldva északi részén élő huculok (ukrán népcsoport) népművészeti albumát három nyelvű, román, ukrán és angol szöveggel. Tavaly például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettünk meg. Azzal, hogy eljöttünk Bukarestből Kolozsvárra, elszakadtunk egy nagyon fontos műhelytől, a bukaresti egyetemtől, ahol nagyon sok kisebbségi – török, tatár, szerb, szlovák – korábbi szerzőnk, munkatársunk dolgozik, vagy dolgozott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már kevesebben keresnek meg minket. Mi mindig is eredeti állapotában akartuk megtartani a kiadót, úgy, hogy a kultúrák közötti közeledést szolgálja, még akkor is, ha manapság csak beszélünk arról, hogy a fordításirodalom mennyire fontos. Ez nemcsak nálunk, de egész Kelet-Európában így van. Állandóan arról beszélünk, hogy tanulnunk kellene egymástól, miközben nem ismerjük egymás irodalmát, kultúráját. Igaz lassan a sajátunkat sem.
– Klaus Johannis államfő éppen a kultúrák közötti párbeszéd megteremtéséért tüntette ki a 45 éves kiadót a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával.
– Eljött az idő, amikor Romániában a kisebbségi ügyek iránt determináltan érzékeny ember került vezető funkcióba, és eszébe jutott vagy valaki eszébe juttatta, hogy azt a munkát, amit a Kriterion végzett és végez, legalább ennyivel meg kell köszönni. Johannisnak személyes okai is lehettek erre, valószínűleg ő is a Kriterion német nyelvű könyveinek olvasója volt annak idején nagyszebeni tanárként, hiszen mintegy ezer német címet jelentettünk meg.
– Egyed Péter, a Kriterion egykori szerkesztője, legutóbbi könyvbemutatóján egyebek mellett felelevenítette, milyen hatalmas fordítói munkát végzett a kiadó. Sok kisebbség jelentős művei jelentek meg románul, és román művek is magyarul és németül. Kinek a feladata lenne felvállalni ma ezt a munkát?
– Valóban óriási fordítói munkát végzett a Kriterion főleg az erdélyi magyar és német irodalom románra fordítsa terén. A Biblioteca Kriterion sorozatot Domokos Géza személyesen szerkesztette, nemcsak a címek és fordítók kiválogatásában volt fontos szerepe, de minden megjelent kötet elé előszót is írt, hogy a magyarul, németül nem tudó olvasót bevezesse az adott kultúrába, a mű hátterébe. Az is igaz, hogy nagyon sok jó magyar fordítás jelent meg a román irodalomból, az pedig, hogy román műveket németül is megjelentettünk, különösen erős aduja volt a kiadónak, hiszen minden román író esett kétségbe azért, hogy a nyugati kapu megnyíljon előtte.
Hogy ma kinek kéne ezt a munkát felvállalni? Erre lett volna jó például a Kriterion Alapítvány, főleg ha Bukarestben marad, amely pályázhatna erre a programra, és irányítaná az egészet, hiszen erre már egyetlen kiadó kicsi. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1990-ben rengeteg adománykönyvet juttatott Erdélybe, amelyet olcsón árusítottak, azzal a feltétellel, hogy az ebből befolyt összeget a Kriterion kapja meg. Akkor ugye még állami tulajdonban voltunk, el lehet képzelni, hogy mi lett volna abból, ha a román állam begyűjti ezt a pénzt – ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi. Ezért jött létre a Kriterion Alapítvány, hogy kezelje ezt a pénzt, és képviselje a kiadó érdekeit. ’92-ben azonban Domokos Géza elköltöztette a kiadót és az alapítványt Bukarestből.
– A Biblioteca Kriterion könyvei egyébként mennyire fogytak? Számszerű adatokra emlékszik?
– Fogytak. A Biblioteca Kriterion példányszámai 3–4 ezresek voltak, ami mai szemmel óriási. Volt olyan román fordításkötetünk, amit után kellett nyomni, emlékszem nagy sikere volt például a Szibériai garnizonnak vagy a Fekete Kolostornak. Nem a raktárnak nyomtattuk ezeket a köteteket, ma is ott vannak a könyvtárakban és az emberek polcain. Az előszókat ezekhez legtöbbször húzónevek írták, akiknek a szavára adtak a román olvasók.
– Ejtsünk néhány szót az alapító igazgatóról, Domokos Gézáról. Milyen vezető volt, milyen embernek ismerte meg annak idején?
– A kiadó sikerének egyik nagy titka nyilvánvalóan Domokos személyisége volt. Ez a látszólag egyszerű – ma úgy mondanánk, hogy laza – ember derűsen, könnyedén dolgozott. Nem volt az a nemzetmentő típus, én legalábbis nem hallottam tőle nagy szónoklatokat ilyen téren, úgy beszélt a kisebbségi jogokról, mint ami természetes, magától értetődő dolog, függetlenül attól, hogy az ukrán kisebbségről volt szó, vagy éppen a magyarról. Nagy erénye volt, hogy teljesen megbízott az embereiben, legalábbis ezt éreztette velünk. Engem például 12. magyar szerkesztőnek arra vett fel, hogy a képzőművészeti és zenei témájú könyvek felelőse legyek. Azt hiszem kétszer vagy háromszor láttuk egymást, mielőtt felvett, de amint munkába álltam, azt éreztette velem, hogy az illető területre nekem kell gondom legyen. A bizalom nagyon fontos minden fiatal munkavállalónak, engem arra sarkallt, hogy elmélyüljek a rám bízott témákban.
Rádöbbentem például, hogy az erdélyi magyar képzőművészet legalább annyira jelentős, mint az irodalom. Domokos nem tudta, hogy mi kell a szerb, az ukrán vagy a német piacra, de ott voltak a szerkesztői, akik tudták. Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy Domokos par excellence politikus alkatú ember volt. Nagyon erősen kihasználta azt, hogy a kiadó Bukarestben van. Nagyon jól ismerte a román kultúrát, sok román barátja volt, a velük folytatott beszélgetésekből ismerte a bennfentes dolgokat, és nagyon szépen, választékosan beszélt románul. Meg tudta győzni a döntésképes embereket arról, amit akart. Géza központi bizottsági titkárokkal, miniszterekkel, alminiszterekkel beszélgetett, és sok vitát döntött el a pillanatnyi helyzetfelismerése, érvelése, így a dolgok mindig tovább zökkentek, vagy legalább kiderült, hogy hol akadtak meg, hol lehetett még próbálkozni. Nem volt összeesküvő alkat, nem konspirált, és nem titkolt semmit.
A Szekuritáté harminc évig figyeltette, de az az érzésem, hogy a rá állított tartótisztek hiába vették fel a fizetésüket, mert azt, amit a jelentéseikben leírtak, mi mind tudtuk. Emlékszem, egyszer egy KB-titkár felelősségre vonta, hogy miért nyilatkozott a vegyes házasságok ellen. Erre azt mondta, hogy általánosságban természetesen semmi kifogása nincs ellene, el kell viszont fogadni azt, hogy a családban az a nyelv megy tovább, amelyik praktikusabb, és nem örülne annak, ha az unokájával nem tudna majd magyarul beszélgetni. Ebbe nem nagyon lehetett belekötni.
– A kis erdélyi magyar könyvpiacon ma csaknem 15 magyar könyvkiadó működik. Fontos a versenyhelyzet, de nem sok ez egy kicsit?
– Sok, de nem igen lehetne, és nem is szabad ezt felülről szabályozni. Nekem nagyon kellett vigyáznom annak idején arra, hogy a frissen megjelent magánkiadók ne érezzék úgy, hogy hatalmi vagy erőpozícióból beszélünk velük – még akkor is, ha tudtam, hogy egyik másik kiadó Pesten azt próbálta eladni, hogy mennyivel jobbak ők, mint a Kriterion, és elég nemtelen dolgokat csináltak. Én is érzem, hogy elforgácsolódnak az erők, de így, hogy többen vagyunk, talán nagyobb eséllyel találunk rá a kiútra. A nyomtatott könyvnek meg vannak számlálva az évei, és több szem többet lát. Hátha kigyöngyöződik az az irány, ami fele el kell indulnunk.
A digitális platform – amire át kellene váltanunk – maga is nagyon gyors változásban van: tíz éve még a DVD-re esküdtünk, ma pedig már legyintenek rá. Az is befolyásolja ezt a folyamatot, hogy nagyon sok nyomdász van a magyar kiadói érdekeltségben, ők nyilván a nyomda érdekeit is szem előtt tartják. A legnagyobb problémánk azonban a terjesztés, amelyet 25 éve nem sikerül megoldani.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Erdély-szerte hatást generál a váradi színház
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója nyilatkozott a héten az Erdély Online-nak azzal kapcsolatban, hogy milyen évadot zárt az általa irányított intézmény, illetve milyen sikereket, megvalósításokat tudhatnak a magukénak.
Czvikker Katalin főigazgató az Erdély Online-nak arról számolt be: a tavalyi évadhoz képest idén öt százalékos nézőszám emelkedéssel zárt a Szigligeti Színház, vagyis 56.500-an tekintették meg az előadásokat. Ezen belül a Szigligeti Társulat tíz százalékos bővülést regisztrált, a Lilliput Társulat közönségszáma azonban csökkent valamelyest. Szerinte a növekedés főleg azzal magyarázható, hogy nagyon nagy sikere volt az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadásnak. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: amióta ő vezeti az intézményt, vagyis az elmúlt négy évben nemigen fordult elő, hogy nagyszínpadi produkcióra ekkora mennyiségű jegyet tudjanak eladni szabadárusításban. Ugyanakkor a korábbiaknál több előadást játszottak, és már érezhető volt a Sonnenfeld Palotában bérleményként működő Szigligeti Stúdió hatása. Ennek kialakítási munkálatai sajnos lassú ütemben haladnak, mert egyre kevesebb a támogató. „Ezért egy újabb felhívást szeretnék intézni az érintettek felé arra nézve: hálásak vagyunk, ha bárki, bármilyen csekély összeggel is, vagy akár építkezési anyaggal finanszírozni tudja a munkálatokat a Szigligeti Alapítványon keresztül”- mondta. Örömre ad azonban okot, hogy végre kialakulóban van tehát egy alternatív helyszín is, ahol játszani lehet majd, illetve a kisebbik, sötétebb terem már használatba került, mely jó alkalmat teremtett arra, hogy azokat a hiányosságokat is felmérjék, melyeket a nyár folyamán ki lehet igazítani. Jelenleg a nagyobb, világosabb helyiséget bútorozzák, zajlik a villamosítás, illetve a tulajdonos tatarozza a homlokzatot. A feliratot is tervezik, hogy milyen arculata legyen kívülről a stúdiónak. A mosdók kialakítása a végéhez közeledik, valamint büfét és ruhatárat is létesítenek még. Megtudtuk azt is: a havi felolvasó színházi esték is jelentős mértékben hozzájárultak a sikerekhez. Emellett a fesztiváloknak is köszönhető az említett nézőszám növekedés, és több helyre is meghívták őket fellépni. „Most például éppen meghívtak minket egy közép-európai nemzetközi fesztiválra Kassára, A mi osztályunkkal. Jelenleg egyeztetés folyik erről a részvételről, illetve a szerződés tartalmát egyeztetjük. Ott még nem jártunk, de úgy tűnik, felkeltettük az érdeklődésüket, ezért nagyon remélem, hogy máshova is fognak még hívni, ahol eddig még nem szerepeltünk”- közölte Czvikker Katalin.
Drámázat
A főigazgató arról is beszélt: partnerségben a Tomcsa Sándor Színházzal és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel drámaíró pályázatot hirdetett a Szigligeti Színház, melynek keretében az általa kezdeményezett debüt kategóriáért felelt, aminek köszönhetően szóhoz juthattak a pályakezdők is. Összesen 82 pályamű érkezett, a nyertes Az eset című dráma lett, melyet a nagyváradi Szíjjártó Aletta írt, és be lesz majd mutatva. A művet önerőből, vagyis saját finanszírozásban megjelentették a Drámázat II. című kötetben, melyben a többi kategória nyertes darabjai olvashatóak, illetve a román nyelvű drámának a magyar fordítása is. A kiadvány 500 példányban látott napvilágot, és azon túl, hogy az alkotók kaptak belőle, tervezik, hogy eljuttatják középiskolák könyvtáraiba is. Elmondható tehát: a Szigligeti Színház mindamellett, hogy az alapító okiratának megfelelően megtervezi a rendes évadát, kialakítja a repertoárt, és a három társulat megteszi a maga kötelességét- a Szigligeti Társulat hat, a Lilliput Társulat négyet, a Nagyvárad Táncegyüttes pedig hármat mutatott be-, maga az intézmény olyan projekteket is tud még generálni, vagy ezekben részt venni, amelyeknek bizonyos kulturális hatása jelentkezik akár Erdélyben, akár Partiumban. Ide sorolhatóak az említetteken kívül a fesztiválok is, mint az Infinity, a Fux, vagy A Holnapután, melyekkel különféle értékeket akarnak felmutatni és ápolni. „Úgy gondolom, hogy ezek mind olyan vállalások, egy olyan szakmai előrelépést is mutatnak, amire lehet, hogy más nem figyelt volna oda”- hangsúlyozta az intézményvezető.
A mi osztályunk
Azzal kapcsolatban, hogy a kisvárdai fesztiválon a Szigligeti Társulat elnyerte a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadással, Czvikker Katalin azt mondta: ez egy olyan siker, amiben ugyan reménykedtek, de nem borítékolta számukra senki. Hozzátette: az előadásokat végigkíséri Anca Bradu, vagyis folyamatosan részt vesz az előadások más terekben való adaptációjában, valamint a népszerűsítésében is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Krónika (Kolozsvár)

Emlékül hagyom az én múltamat (Zathureczky Berta emlékfüzete az első világháborúból)
Nemrégiben Ferencz Árpád nyugdíjas matematikatanár barátom egy füzetet nyújtott át nekem tanulmányozásra. A szüleivel vásárolt székelyudvarhelyi Szabady-féle ház padlásán találta egy ládában. Közel száz évet lapult ott Berta néni emlékkönyve, melybe a beírások sorát Jakab Lajos tartalékos tizedes, a sepsiszentgyörgyi Vöröskeresztes Kórházba utókezelésre beutalt katonák egyike 1915. január 6-án elsőként nyitotta meg a kórház főápolónője „Kelemenné nagyságos asszony” kérésére. Rövid kutakodás után kiderítettem, hogy „Kelemenné nagyságos asszony” nem más, mint nagyernyei Kelemen Lajos, Háromszék megye egykori tiszti főügyészének felesége, Zathureczky Berta.
Ki volt Zathureczky Berta
1855. február 1-jén született Homoródszentmártonban. 21 éves korában köt házasságot a tiszti főügyésszel, és attól kezdve élete Sepsiszentgyörgyön folytatódik. Korában nagyra értékelt tehetséges író, költő és zeneszerző volt. Megzenésített versei nagy népszerűségnek örvendtek. A Székely Nemzeti Múzeum építését kezdeményező Csereyné unokahúgaként mindenben egyetértett nagynénje törekvésével, műsoros rendezvények és adakozások szervezésével gyűjtötte az adományokat, de még a városi toronyóra beszerzéséhez is jelentős pénzösszeggel járult hozzá. A sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet és a Tulipán Kert elnöke, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór személyes ismerőse. Előbbit meg is hívta a Jótékonysági Egylet egyik rendezvényére, Jókainak megszervezte Sepsiszentgyörgyön írói pályája jubileumi megünneplését. 1910-ben Emlékezzünk régiekről címmel székely mondákból és regékből gyűjteményes kötetet adott ki. Regényeket (Az asszony átka az asszony, Simonyi óbesterné), sőt, operetteket (Anatol, vagy a farsang útja) is írt. Irodalmi munkásságáért az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjául választotta. Az 1914–1918 között zajló nagy háború alatt a Koronás Arany Érdemkereszttel és a II. Polgári Arany Érdemkereszttel is kitüntették. Hogy mivel érdemelte ki e medáliákat, az említett füzet alapján érthetjük meg.
A „nagy háború”-ról
Az 1914-ben kitört, kezdetben „nagy háború”-nak, később világháborúnak nevezett vérzivatarban becslések szerint közel 70 millió embert kényszerítettek hadba, közel 10 millióan haltak meg a harctereken és a fogolytáborokban. Ehhez hozzáadódik a civil lakosság pusztulása, a háborúból, fogságból hazatértek megkurtított élete.
Kirobbantói ma is egymásra mutogatnak, de tény, hogy más és más érdekek feszültek egymásnak. A legkevésbé Magyarország volt érdekelt a háborúban, őt a Monarchia, a dualizmus rántotta bele, és mindenik frontszakaszon tényleges határait kellett védenie. Amint a füzetből is kitűnik, a magyar katonák sokáig lelkesen teljesítették is ezt a feladatukat.
Nos, amikor elfogadtam a baráti felkérést, nem gondoltam, milyen nagy fába vágjuk fejszénket. Bizony a nagyrészt ceruzával, legtöbbször központozás nélkül rótt, fogalmazni nem nagyon tudó, helyesírási szabályokat nem ismerő emberek írásának kisilabizálása, számítógépre vitele szemet, türelmet igénybe vevő munka volt. S ráadásul e szövegeket olvasva rájöttem, hogy nem tudok olyan bevezetőt írni, amelyben bárcsak megközelíteném a háborúban részt vevő emberek szenvedését, sokszor tragikus kimenetelű sorsát. Ez nem is annyira történészi képzettségem hiányának tudható be, ami ha lenne, ide-oda tolódó frontvonalakat, nyilakat rajzolnék, dátumokat írnék, és szenvtelenül leírnám, hogy ebben a borzasztó háborúban a Monarchia 1 200 000 embert veszített. Azt sem tudjuk, hány százezret tesz ki azoknak száma, akik hazatértek ugyan, de a súlyos sérülések következményeként vagy ott szerzett betegségek miatt otthonukban néhány év alatt elhunytak. Aztán ott van a fogságba esettek szenvedése, amelyekről gyermekkoromban annyi történetet hallottam, vagy épp olvasmányélményeimből ismerősek.
Nem, nem a történészi képzettség hiányzik, hiszen talán mint orvos nagyobb ráérzéssel meg tudom magyarázni, hogy a katonák egy része miért halt meg azonnal a lövés után, még ha a golyótalálat talán nem is volt halálos. Mert a harci eseményekhez nem szokott, fáradt, éhes, kialvatlan katonák sokkos állapotba kerültek. Azt is jobban tudom a történészeknél, hogy a haslövésesek, ha nem operálják az első 6–12 órában, menthetetlenek (talán még ma, az antibiotikumok birtokában is). Hogy a tüdőlövés, koponyasérülés túlélőinek egy része, még ha napok múltán valamiképp kórházba került is, néhány nap múlva meghalt. Hogy a földbe becsapódott gránátok, srapnerek szilánkjai megfertőződhettek és végzetes gennyedő sebeket okozhattak. (Jó esetben a végtagot lehetett amputálni.) A fagyos földből kiszedett krumpli és a káposztatorzsa evése, a vérhas kolerát, sárgaságot, sok tetű kiütéses tífuszt okozott. Mint rögtön halálos betegséget nem okozó „nyavalyákat”, csak érintőlegesen említem a nemi betegségeket, a kankót és a szifiliszt, melyek gyakorisága korabeli statisztikák szerint igen-igen megugrott. A hideg lövészárok miatt megnőtt a vese- és a reumás betegségek száma is. Albániában a maláriát is sokan elkapták. És végül hozzájárult a halálhoz az is,
ogy napok teltek el, amíg kórházba tudták szállítani a sebesültet. Ezeket talán jobban meg tudom érteni, leírni, mint a hadtörténész, de én is képtelen vagyok érzékeltetni a sok nélkülözést, a fáradságos menetelések keltette érzést, az eső áztatta, mocsaras galíciai föld lövészárkaiban vagy az olaszországi kavernákban lévő katonák emberi képzeletet is meghaladó szenvedéseit. Senki nem tudná megérteni és ábrázolni rajtuk kívül a kezdetben lelkesedni, hősiesen harcolni, sőt, meghalni is tudó emberek lelkivilágát, amivel mindezeket képesek voltak elviselni. Egy részüknek még ezek mellett a fogság szenvedéseiből is kijutott. Csak a kérdést tehetjük fel éppen száz év múltán: mindezt miért, kiért? Miért és kik hajtottak mészárszékre közel 70 millió embert, akik közül közel 10 millió meghalt, s akiket valahol valakik hazavártak? Az oroszok a cáratyuskáért (akit aztán megöltek), a mieink a hazáért, a királyért, Ausztriáért (amely aztán felbomlott), a németek terjeszkedésért (aztán zsugorodott a birodalom), a szerbek nagy Szerbiáért (meglett, de ma már nincs), a franciák revánsért, a német birodalmi rendszer likvidálásáért (mire mentek vele?), az angolok hatalmuk megőrzéséért (ma már az is megtépázott). Hogy ezek mögött kik keverték a kártyákat, az már a történészekre tartozik, rám csak a szenvedések számbavétele és talán a krasznojarszki fogolytáborban meghalt Gyóni Géza versének felidézése: Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
A háborús egészségügyi ellátásról
Senki nem számított ilyen elhúzódó, nagyméretű háborúra, így az egészségügyet is készületlenül érte a nagyszámú sebesült, később a körülményekből adódó fertőző betegségek fellépte. A harctéren támadt sérüléseket a segélyhelyen látták el, amely a front mögött, de mindig annak közelében helyezkedett el. Ide vagy a bajtársak vitték, vagy saját lábán ment a valamelyest elsősegélyben részesült sebesült, 99 százalékukat itt látták el. Sajnos, nem volt olyan berendezés, szállítási lehetőség, hogy például a hasi sérülteket hat órán belül kezeljék. Így aztán azok nagy kínok között elhunytak a kialakult hashártyagyulladás miatt. A tüdőlövést szenvedők egy része, akik nem véreztek hamar el, vagy nem fulladtak meg a kialakult légmell miatt, később haltak meg szövődményeiben a hátországban lévő kórházak valamelyikében, ahol rendelkezésre állt a helységi kórház, a csapatkórház, a honvédkórház, a tábori kórház vagy a tartalék kórház. Ezeken kívül kiürített iskolákban vagy más helyiségekben létrehozták az úgynevezett Vöröskeresztes Kórházakat, amelyeket már nem is orvosok irányítottak. A Vöröskereszt mindenről maga gondoskodott kórházaiban. Az élelmezést, a kötszereket, az orvost, ha volt, az ápolószemélyzetet mind a polgárok adományaiból fizették. Az akkori közéleti személyiségek, a polgárság prominens tagjai mind élen jártak az önkéntes munkában. Sepsiszentgyörgyön a Vöröskereszt Egylet a polgári fiúiskolában (ma Mihail Viteazul Kollégium) rendezte be a kórházát. Hamarosan száz férőhellyel rendelkeztek. A városi közkórházat tartalék kórházzá alakították át. A füzetből és a korabeli fényképekről az derül ki, hogy elsősorban olyan végtagsérülteket hoztak utókezelésre, sokszor négy-öt kórház után, akik már nem szorultak kimondottan orvosi kezelésre, megbirkóztak velük az önkéntes ápolónők is, mint amilyen Zathureczky Berta volt.
A füzetről
Egyszerű kockás iskolás füzet, amelyben 1915. január 6-i keltezéssel írják az első történetet, és az utolsó bejegyzés 1918. március 31-éről való. A döntő többségben magyar nyelven írt szöveg mellett találunk román, horvát, német, lengyel nyelvű beírást is a Monarchia népességének megfelelően. Az első részben 1916 júniusáig a sebesültek több-kevesebb részletességgel leírják a lelkes hadszíntérre vonulásukat, aztán megjelennek a mérhetetlen szenvedésről szóló sorok, olykor versben is. Nagyobbrészt egyszerű emberek írnak, helyesírási hibákkal, tollforgatáshoz nem szokott kézzel. (Több helyen meghagytuk az eredeti írásmódot, csak értelemzavaró hibákon javítottunk.) Döbbenetes sorsok, embereké, akik verejtékkel szerezték meg a mindennapi kenyerüket, és akiket egyik napról a másikra elszólítottak békés foglalkozásuktól, és napokon át utaztatva vitték őket egyik frontról a másikra, ahol várta az ellenség ágyú- és gépfegyvergolyója, a pergőtűz, a szuronyroham, a lövészárkokban a hideg, az eső, a szél, a tetvek és a bolhák megismétlődő rohama, az éhség. 1916 nyarától megszűnnek a „Berta nagyságos asszonynak” szánt írások, helyettük a román hadsereg kiszorítására érkezettek aláírása szerepel, legtöbbször megköszönve a jó ebédet, vacsorát, a pihenési lehetőséget, a kedves fogadtatást („A háromnapi koplalás utáni mesés vacsoráért hálás köszönet és kézcsók. Dévay István őrmester”). Sok a német császárság különböző területéről, olykor Berlinből is származó német aláírása, bizonyítva a német hadsereg Szentgyörgyön való jelenlétét is. Akik itt leírták „hadi élményeiket”, még a szerencsések közé tartoztak, bár egy részük felépülve újrakezdte a harcot valamelyik fronton. Döbbenetes olvasni, hogy öt napig feküdt a sebesült katona a harcmezőn, amíg rátaláltak bajtársai. Az oroszok vizet adtak neki és otthagyták. Akkor még volt valamelyes lovagiasság a harcoló felek között. Ma már „nem hagynák szenvedni” a megsebesült katonát. Két névsor áll a füzet végén. Az ápoltak névsora és az orosz fogságból 1918. március végén itt megpihenő hadifoglyoké, akik közül Gehferter Juhász József (Borsod megye, Mezőkövesd, K. u. K. Inf. Reg. No 60 10, Kompanie 4 Zug.) hosszú verses szövegben írja le fogságuk döbbenetes történetét. Egyelőre ebből idézünk:
„mit etünk és menyit / arról nem beszélek / inen osztán visza / szálásra kisértek / az épület fala / kozákok szuronya / a teteje pedig / csilagos ég boltja / párnánk volt a föld / kemény göröngye / takarodzó paplan / az ég sötétsége”
Így indultak Arhangelszkbe, ahol:
„nehéz tárgyakat kellet / hajókbol kirakni / hoszú sin vasakot / vagonyokra rakni / igy teltek a napok / hetek és honapok / de a sorsunk eddig / semmit nem változott / Egyszer csak ki ütött / majdnem minyájunkon / egy betgség minőt / sosem látunk othon / párhét teltével már / csak huszonketten vagyunk / de lehet mondani / már mindennap fogyunk / senki nem tudhatya / milyen sors vár még ránk /”...
Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy célért dolgozik a Nyárád és a Maros vidéke
Közösen valósítottak meg egy projektet a Nyárád és a Maros menti LEADER Egyesületek, amelynek eredményét pénteken mutatták be a sajtónak. Az összefogás példaértékű, és számíthatunk újabb közös projektekre is – hangzott el.
Figyelembe véve mindkét kistérség vidéki jellegét, gazdasági erejét és lehetőségeit, a turizmust, mint gazdasági alternatívát, valamint ennek multiplikatív hatását, a két földrajzi terület úgy döntött, turisztikai téren indítanak kezdeményezést. Kihasználva a hazai vidékfejlesztési program lehetőségeit, együttműködés révén tizenegy hónap alatt valósítottak meg egy 53 ezer euró értékű projektet. Múlt év novembere elején a két térség képviselői háromnapos műhelymunka keretében felvázolták erősségeiket, szükségleteiket, hiányosságaikat és megfogalmaztak egy akciótervet. A két térség közös turisztikai népszerűsítő anyagokat készített el: útmutató füzetecskéket, térképeket, képeslapokat és turisztikai albumokat. Ezek az anyagok elérhetők virtuálisan is az internet révén, míg a kistérségi információs központokban hamarosan ingyen, a finanszírozás megszüntetése után pedig önköltségi áron szerezhetők be.
Vajda Mária, a négy községet felölelő Maros menti csoport munkaszervezeti vezetője hangsúlyozta: turisztikai csomagok, vendéglátó egységek eddig is léteztek mindkét térségben, de szükség van ezek fejlesztésére, hogy jobb minőséget nyújtsanak, és hosszabb ideig itt tartsák a turistákat. Időközben turisztikai desztináció menedzsment (TDM) kezdeményezések, szervezetek jelentek meg, amelyek lehetőséget nyújtanak, hogy a térségek, szolgáltatók közösen népszerűsítsék programjaikat, adottságaikat. A két kistérség közös projektje is az együttműködésre hívja fel a figyelmet, hisz valószínűleg egyenként nem tudnának annyi turistát vonzani. A Nyárádmentén a kulturális, építészeti és természeti örökség jelent turisztikai adottságot, a Maros vidékén a szellemi és kuriális építészeti örökség, ezért a két térség egymást kiegészítve vonzhat sikeresen több turistát a megye ezen térségeibe.
Antal Zoltán nyárádmenti munkaszervezeti vezető hozzátette: az utóbbi időben a székelyföldi megyevezetők, önkormányzatok, kistérségek, szolgáltatók felismerték, hogy sokat beszéltek a TDM szükségességéről, de keveset tettek érte. Ma már van olyan hétvége a megyében, amikor a Maros, Nyárád és Kis-Küküllő mentén egyszerre öt rendezvény is van, amelyek alternatív programkínálatot jelentenek egymás turistáinak. Ugyanakkor turisztikai információs pontok létesülnek, anélkül, hogy megegyeztek volna: Nyárádremetén és Gernyeszegen épül, Erdőszentgyörgyön már átadták a központot. Antal Zoltán szerint, ha már megfogták egymás kezét a térségek és a turisztikában érdekelt szereplői, meg kell őrizni ezt a szikrát, hogy az összefogás konkrét projektek révén is meg tudjon valósulni.
A Maros menti Partnerség LEADER Egyesület alelnöke szerint ez a két kistérség gazdasági és ipari szempontból hátrányosabb helyzetben van a megyében, ezért a hasonló, közös munkára épülő projektekre szükség van. „Sok kisember kell összefogjon, hogy nagyobb álmokat valósítson meg” – véli Kozma Mónika, aki nem zárja ki újabb együttműködésen alapuló projekt indítását. A LEADER gazdasági kezdeményezés, ezért egy ilyen program révén a helyi vállalkozókat céloznák meg, akik nem igazán szeretnek és tudnak pályázni, őket szeretnék segíteni, rávenni, hogy merjenek kisebb gazdasági egységeket működtetni.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cser­­szegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szívvel-lélekkel magaménak érzem
A hajdani Hintz-ház emeleti termében tartották azt a sajtótájékoztatót, amelyen a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Gergely Balázs, nem kis büszkeséggel a hangjában, bejelentette, immár hatodik alkalommal, rendezik meg a Kolozsvári Magyar Napokat, 2015. augusztus 16.-23. közötti időszakban.
A kínálat rendkívül bőséges. Több mint 500 rendezvény várja az érdeklődőket. Gergely Balázs igyekezett ízelítőt adni abból a hatalmas kínálatból, amiből ez alatt az idő alatt válogathatunk. A rendezvény maga kiemelten a kolozsvári magyar közösségé, minden társadalmi rétegé, a város ifjúságáé. Komolyan hozzájárul ahhoz, hogy Kolozsvár magyarsága újra erős, hiteles erővé váljék. Fontos az is, hogy a közösség mennyire tud másokra is odafigyelni. Kiemelt témája a kárpátaljai helyzet, ahol nemzettársaink is mostoha körülmények között élik mindennapjaikat. Háborús helyzet uralkodik felettük. Magyarok, románok, rutinok, zsidók, örmények megváltozott körülmények között élik napjaikat. A programokban és rendezvényekben is ez fog hangsúlyt kapni. Gyűjtést szerveznek a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Adománygyűjtést rendeznek a kárpátaljai magyar gyermekek számára.
Jól felkészült, dinamikus, szervező csapat állította össze a programot, vállalta a szervezés, a marketing tevékenység bonyolult problémáinak megoldását.
Az idei Kolozsvári Magyar Napok mottója: „Minden(t) rendben”. Az időbeosztás segítségére felsorolnánk a teljesség igénye nélkül néhány eseményt. Nyitógálát a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében tartják, 2015. augusztus 17.-én 19 órakor „Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl”. Magyar Állami Népi Együttes műsora. Rendező – koreográfus: Mihályi Gábor. A sajtóbemutató keretén belül kiosztunk egy ízelítő összefoglalót az idei programból. Nagyon sokféle rendezvény lesz. Talán túl sok, azonban nem akartunk visszautasítani senkit sem- hangsúlyozta Gergely Balázs. A sajtótájékoztatóval egy időben beindítjuk a Kolozsvári Magyar Napok honlapját- www. magyarnapok. ro- melyet folyamatosan felfrissítenek. Mint mondta, az észrevételeket szívesen várják. Augusztus első napjaiban a programot, a maga teljességében közzéteszik. Folyamatosan kerülnek fel újabb információk. A rendezvény népszerűsítését interaktívabbá teszik. Meg van a lehetőség, hogy minden kolozsvári hozzájáruljon a rendezvény népszerűsítéséhez. Annyi plakátot nyomtatunk, ahány rendezvényt népszerűsítő egyén lesz. A plakátot ki lehet tenni a saját kapujára, az ablakokba. Vakár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta, nagyon könnyű olyan rendezvényt támogatni, amelyet szívvel – lélekkel magamének éreztem. A Kolozs Megyei Tanács anyagi támogatást nyújtott a rangos rendezvénynek. De még fontosabb a logisztikai hozzájárulás (csendőrség, tűzoltóság). Örömét fejezte ki, hogy a rendezvény ilyen „nagyra nőtt”. Barátaink, ismerőseink, más nyelvű egyének is úgy vélik, hogy rendkívül civilizált rendezvény, melyre érdemes odafigyelni. Köszönetet mondott a szervezőknek, rendezőknek a munkájukért. A 6. Kolozsvári Magyar Napok újdonságai
Szabó Lilla programigazgató ismertette az idei program főbb eseményeit. Röviden összefoglalta az újdonságokat, a programcsoportokat. Augusztus 15.-én „Európa kulturális öröksége: Herend” című kiállítást nyitják meg. Augusztus 16.-án átadják a felújított Farkas utcai református templomot. Hálaadó istentiszteletet tartanak. Igét hirdet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. A felújítási munkálatokról Maksay Ádám főtervező számol be. Minden nap orgona-koncert várja az érdeklődőket. Folytatódik a Redutban / Erdélyi Néprajzi Múzeumban is a hangversenyek- sorozata, illetve a Kolozsvári Magyar Operában.
Kiállítások tekintetében is lesznek újdonságok. A kolozsvári Képzőművészeti Múzeum kiemelt kiállítása az „Európa kulturális örökség: Herend” nevű kiállítás. A kiállítást megnyitja Lucian Nastasă Kovács, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Érdekes az MTI fotókiállítása.
Különböző témájú beszélgetésekre várják az érdeklődőket. A Báthory István Elméleti Líceum udvarán lesznek a sportrendezvények és beszélgetések. Újdonságként említette, hogy a sport iránt érdeklődőknek lehetőségük lesz találkozni Polgár Judit sakk-olimpikonnal, illetve Szabó Orbán Olga olimpia tőrvívóval.
A Farkas utcai színpadon koncerteket hallgathatnak a kisebb- korúak, mint például Palya Bea, az Evilági együttes illetve a Kaláka gyermekkoncertjeit.
Kimondottan újdonságot az új helyszínek jelentik. Augusztus 18.-án adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdi temetőben.
A BBTE Ökológiai és Biológiai Intézetének a foglalkozásait a Mikó– kertben tartják. A kolozsvári magyar középiskolások is részt vesznek a programban. A Báthory- Líceum diákjai Janne Teller Semmi című művét mutatják be, az Apáczai Csere János Líceum tanulói a Szép nyári nap című produkcióval lépnek fel. Közösen lép fel a kolozsvári illetve miskolci református kollégiumok énekkara. A Deák Ferenc utca sarkán az ifjúsági sátor új arculattal jelentkezik.
Az idén rendezik meg az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat. Erkel Ferenc (1810- 1893) zeneszerző, a magyar nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz zeneszerzője. 1827-ben Erkel Ferencnek, Kolozsváron, zongoratanári állást ajánlottak fel. Sikert aratott zongorahangversenyeivel. Később a kolozsvári tartózkodásáról ekként nyilatkozott: „Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem”. Kiváló sakkozó is volt. A legjobb magyar sakkozók közt tartották számon. A Pesti sakk-kör egyik alapító tagja, 1865-től az elnöke volt. Koncertek Sánta Levente fesztiváligazgató kiemelte, hogy a Főtéren a közösséget megmozgató koncerteket szerveznek. Augusztus 18.-án a Nightloosers és a Magna Cum Laude- koncertet tartják. Augusztus 19.-én az Ossian és a Republic produkciója hallható. Augusztus 20.-án a Kolozsvár belvárosában a Szent István- napi Néptalálkozó együttesei vonulnak fel. Majd délután a Főtéri színpadon a Szent István- napi Néptánc Gálában gyönyörködhetnek a nézők. Este Lajkó Félix és zenekara lép fel. Augusztus 21.-én a Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós koncertezik. Koncz Zsuzsa koncertjével zárul a rendezvény.
A Farkas utcai színpadon gazdag, változatos stílusú zenei kínálattal várják az érdeklődőket. Fellépnek: Csobot Adél, Kocsis Tibor, a Maszkura és a Tücsökraj, Vizi Imre, Loyal zenekar, A csókai ( Szerbia) férfi dalkör, Besh o droM.
Az Operett Group Projekt- Operett- varázs produkcióját hallhatjuk. Zongoránál Kulcsár Szabolcs, a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, hegedül Ferenczi Endre, az opera koncertmestere. Fellépnek Balázs Borbála, Hary Judit, Pataki Enikő, Ádám János, Madarász Lóránt, Fülöp Márton. Kiemelt zenei eseménynek tekinthető a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek koncertje, amelyet Kolozsvári Magyar Operában tartanak. Közreműködik a KMO zenekara, vezényel Kulcsár Szabolcs. Fellépnek: Tóth Bettina, Szauer Bianka, Demeniv Mihály, Kiss Zoltán, Lugosi Dániel Ali és Boros Mihály.
Színházi előadások
A Kolozsvári Magyar Színház 5 rendkívül értékes, színvonalas előadását tekinthetik meg a nézők. A Shoshin Színházi Egyesület fesztiváljának produkcióit ismerhetik meg az érdeklődők. Egyes előadásokat közönségtalálkozó követ.
A Békéscsabai Jókai Színház Federico García Lorca: Bernarda Alba háza-című vendégelőadással mutatkozik be. Rendező: Béres László.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Cserkésztábor az Ika-várnál
Csütörtökön kezdődött és vasárnap ért véget Ika váránál, a csernátoni polgármesteri hivatal tulajdonában lévő faházikós táborhelyen a gelencei 141-es számú Nagyboldogasszony Cserkészcsapat által szervezett hetedik tábor, melyen ötven kiscserkész és húsz rover, illetve öregcserkész vett részt.
Ilyés Botond cserkészparancsnok elmondása szerint a tevékenységek gyermekközpontúak voltak, de szerepeltek a tábor programjában kézműves-foglalkozások, megismerkedtek a cserkészszimbólumokkal, és túlélési próbák is zajlottak. Az idei tábor témája Vuk, a kis róka meséje volt. Azt is megtudtuk, hogy a közeljövőben a gelenceiek torjai és kézdivásárhelyi cserkészekkel közösen szerveznek éves nagy tábort Bálványoson, ahol mintegy kétszáz cserkész lesz jelen. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kihirdetett választási és adóeljárási törvények
Aláírta Klaus Johannis államelnök az új választási törvényt, amelynek alapján szervezik meg 2016 őszén a legközelebbi parlamenti választásokat.
A megyei pártlistás, arányos választási rendszert előíró új jogszabály a 2008-ban bevezetett egyéni választókerületes arányos rendszert váltja fel. A képviselőház június végén szavazta meg az új törvényt. Az új jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak 136 tagja lesz. A parlamenti küszöb ötszázalékos marad. A regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb könnyíti, így azok az országosan öt százalék alatt teljesítő politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát.
Szabadság (Kolozsvár)

„Csak beszélünk a fordítások fontosságáról” – Interjú H. Szabó Gyulával
Klaus Johannis államelnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a 45 éves Kriterion Könyvkiadót, amely többnyelvű kiadóként a kisebbségek irodalmának kiadásával, számos fordításkötet megjelentetésével segítette elő a kulturális párbeszédet. H. Szabó Gyulával a rendszerváltás utáni változásokról, a fénykorról és Domokos Gézáról is beszélgettünk.
– 1977-től dolgzik a Kriterion Könyvkiadónál, 1990-től pedig igazgatja azt. Az utóbbi 25 esztendőben elég nagy változásokon ment keresztül a kiadó. Milyen folyamatok játszódtak le, és mik voltak ezek hátterében?
– Elsősorban a környezetünk változott elég nagyot, ennek következtében természetesen a kiadónak is át kellett alakulnia. Hosszú, nehézkes folyamat volt a privatizáció. Az hamar természetesnek látszott, hogy a könyvkiadók nem maradhatnak állami intézmények, de sajnos volt egy visszarendeződés. Iliescu’93-ban vagy ’94-ben létrehozott egy cultura naţională azaz nemzeti kultúra nevezetű mamutintézményt, amelyben az addig minisztériumi alárendeltségű hat vagy hét kiadót megtartotta majdnem a korábbi állapotok közepette, magyarán a gazdasági önállóság csak formális volt. Az egyetlen előnye az volt, hogy nem szóltak bele abba, mit adunk ki – a cenzúra valóban megszűnt a rendszerváltással.
De nem voltunk sem a bevételeink, sem a kifizetéseink urai, ez pedig abban a meglehetősen korrupt környezetben nagyon nagy hátrány volt. Végül csak ’98-ban alakult át a kiadó gazdasági társasággá, és 99-ben történt meg a tényleges privatizáció. Az addig eltelt tíz évben azonban minden megvásárolt szerzői jogunk elévült, mivel az addigi bizonytalan gazdasági helyzetünkben nem tudtunk újakat vásárolni. Persze az Iliescu-féle nagyvállalat adott azért állami szubvenciókat, aminek köszönhetően elég sokáig meg tudtuk őrizni azt a vonalat, ami lényegében az alapja volt a Kriterionnak: több nyelven, a romániai kisebbségek nyelvein jelentetünk meg könyveket.
– Ez mára eléggé beszűkült. Kevesebb támogatást kapnak erre?
– Nem igaz, hogy kilencven után kizárólag magyar könyveket adtunk ki, csak kevesebb címet jelentettünk meg, mint addig – mellesleg magyar könyvekből is. Továbbra is sok könyvet adtunk ki ukrán, szerb, török, tatár, szlovák és persze román nyelven is. Azt mondhatom, hogy a rendszerváltás utáni első tíz évben töretlenül folytattuk az addigi politikánkat. Az, hogy ez végül leolvadt rólunk, nemcsak a gazdasági természetű dolgok következménye volt, hanem annak a szintén egészséges folyamatnak is, hogy létrejöttek a különböző önálló kisebbségi érdekképviseletek, nemzeti szövetségek, amelyeknek nyilván egyik első dolguk volt saját kezükbe venni a könyvkiadásukat, már csak azért is, mert nagyrészüknek kiforrott szerzőgárdája és szerkesztőgárdája nevelődött ki a Kriterion első húsz évében. Az például, hogy a nagylaki szlovákok már nagyon korán, 94-től, 95-től kezdve jól látható kiadói tevékenységet folytattak, annak volt köszönhető, hogy kis területen élő erős közösségről van szó, nagyon erős kulturális determináltsággal, és azt mondták, hogy mért adná ki más a könyveiket, amikor ők jobban ezt tudják.
Természetesen a németek is hamar „önállósodtak”. Ez a helyzet ugyanakkor megteremtett nekünk egy másik lehetőséget, amelyet elég jól ki is tudtunk használni egy ideig: az alternatív kiadó lehetőségét. Nyilván minden nemzeti közösségben – nemcsak a magyarban – erős belső feszültségek vannak, a koncért, másért tülekednek az urak, és aki nem fért oda, az eljött hozzánk, és kiadta nálunk a könyvét. Sajátosan jó kapcsolat alakult ki például a lipovánok szövetségével, akiknek noha szintén volt egy jól működő csapatuk, a könyveikkel sokáig hozzánk jöttek. De rajtuk kívül is sok olyan könyv jelent meg nálunk, amely az illető közösségek számára fontos volt. Az első húsz év nekem éppen azért volt fontos, mert kifejlesztett bennem egyfajta empátiát, megerősített abban, hogy a mások értéke ugyanolyan fontos, mint a mienk.
Büszke vagyok arra, hogy 2005-ben megjelentettünk a Moldva északi részén élő huculok (ukrán népcsoport) népművészeti albumát három nyelvű, román, ukrán és angol szöveggel. Tavaly például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyűjtő kiadványt jelentettünk meg. Azzal, hogy eljöttünk Bukarestből Kolozsvárra, elszakadtunk egy nagyon fontos műhelytől, a bukaresti egyetemtől, ahol nagyon sok kisebbségi – török, tatár, szerb, szlovák – korábbi szerzőnk, munkatársunk dolgozik, vagy dolgozott, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ma már kevesebben keresnek meg minket. Mi mindig is eredeti állapotában akartuk megtartani a kiadót, úgy, hogy a kultúrák közötti közeledést szolgálja, még akkor is, ha manapság csak beszélünk arról, hogy a fordításirodalom mennyire fontos. Ez nemcsak nálunk, de egész Kelet-Európában így van. Állandóan arról beszélünk, hogy tanulnunk kellene egymástól, miközben nem ismerjük egymás irodalmát, kultúráját. Igaz lassan a sajátunkat sem.
– Klaus Johannis államfő éppen a kultúrák közötti párbeszéd megteremtéséért tüntette ki a 45 éves kiadót a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával.
– Eljött az idő, amikor Romániában a kisebbségi ügyek iránt determináltan érzékeny ember került vezető funkcióba, és eszébe jutott vagy valaki eszébe juttatta, hogy azt a munkát, amit a Kriterion végzett és végez, legalább ennyivel meg kell köszönni. Johannisnak személyes okai is lehettek erre, valószínűleg ő is a Kriterion német nyelvű könyveinek olvasója volt annak idején nagyszebeni tanárként, hiszen mintegy ezer német címet jelentettünk meg.
– Egyed Péter, a Kriterion egykori szerkesztője, legutóbbi könyvbemutatóján egyebek mellett felelevenítette, milyen hatalmas fordítói munkát végzett a kiadó. Sok kisebbség jelentős művei jelentek meg románul, és román művek is magyarul és németül. Kinek a feladata lenne felvállalni ma ezt a munkát?
– Valóban óriási fordítói munkát végzett a Kriterion főleg az erdélyi magyar és német irodalom románra fordítsa terén. A Biblioteca Kriterion sorozatot Domokos Géza személyesen szerkesztette, nemcsak a címek és fordítók kiválogatásában volt fontos szerepe, de minden megjelent kötet elé előszót is írt, hogy a magyarul, németül nem tudó olvasót bevezesse az adott kultúrába, a mű hátterébe. Az is igaz, hogy nagyon sok jó magyar fordítás jelent meg a román irodalomból, az pedig, hogy román műveket németül is megjelentettünk, különösen erős aduja volt a kiadónak, hiszen minden román író esett kétségbe azért, hogy a nyugati kapu megnyíljon előtte.
Hogy ma kinek kéne ezt a munkát felvállalni? Erre lett volna jó például a Kriterion Alapítvány, főleg ha Bukarestben marad, amely pályázhatna erre a programra, és irányítaná az egészet, hiszen erre már egyetlen kiadó kicsi. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 1990-ben rengeteg adománykönyvet juttatott Erdélybe, amelyet olcsón árusítottak, azzal a feltétellel, hogy az ebből befolyt összeget a Kriterion kapja meg. Akkor ugye még állami tulajdonban voltunk, el lehet képzelni, hogy mi lett volna abból, ha a román állam begyűjti ezt a pénzt – ugyanúgy eltűnt volna, mint a többi. Ezért jött létre a Kriterion Alapítvány, hogy kezelje ezt a pénzt, és képviselje a kiadó érdekeit. ’92-ben azonban Domokos Géza elköltöztette a kiadót és az alapítványt Bukarestből.
– A Biblioteca Kriterion könyvei egyébként mennyire fogytak? Számszerű adatokra emlékszik?
– Fogytak. A Biblioteca Kriterion példányszámai 3–4 ezresek voltak, ami mai szemmel óriási. Volt olyan román fordításkötetünk, amit után kellett nyomni, emlékszem nagy sikere volt például a Szibériai garnizonnak vagy a Fekete Kolostornak. Nem a raktárnak nyomtattuk ezeket a köteteket, ma is ott vannak a könyvtárakban és az emberek polcain. Az előszókat ezekhez legtöbbször húzónevek írták, akiknek a szavára adtak a román olvasók.
– Ejtsünk néhány szót az alapító igazgatóról, Domokos Gézáról. Milyen vezető volt, milyen embernek ismerte meg annak idején?
– A kiadó sikerének egyik nagy titka nyilvánvalóan Domokos személyisége volt. Ez a látszólag egyszerű – ma úgy mondanánk, hogy laza – ember derűsen, könnyedén dolgozott. Nem volt az a nemzetmentő típus, én legalábbis nem hallottam tőle nagy szónoklatokat ilyen téren, úgy beszélt a kisebbségi jogokról, mint ami természetes, magától értetődő dolog, függetlenül attól, hogy az ukrán kisebbségről volt szó, vagy éppen a magyarról. Nagy erénye volt, hogy teljesen megbízott az embereiben, legalábbis ezt éreztette velünk. Engem például 12. magyar szerkesztőnek arra vett fel, hogy a képzőművészeti és zenei témájú könyvek felelőse legyek. Azt hiszem kétszer vagy háromszor láttuk egymást, mielőtt felvett, de amint munkába álltam, azt éreztette velem, hogy az illető területre nekem kell gondom legyen. A bizalom nagyon fontos minden fiatal munkavállalónak, engem arra sarkallt, hogy elmélyüljek a rám bízott témákban.
Rádöbbentem például, hogy az erdélyi magyar képzőművészet legalább annyira jelentős, mint az irodalom. Domokos nem tudta, hogy mi kell a szerb, az ukrán vagy a német piacra, de ott voltak a szerkesztői, akik tudták. Az volt a mi nagy szerencsénk, hogy Domokos par excellence politikus alkatú ember volt. Nagyon erősen kihasználta azt, hogy a kiadó Bukarestben van. Nagyon jól ismerte a román kultúrát, sok román barátja volt, a velük folytatott beszélgetésekből ismerte a bennfentes dolgokat, és nagyon szépen, választékosan beszélt románul. Meg tudta győzni a döntésképes embereket arról, amit akart. Géza központi bizottsági titkárokkal, miniszterekkel, alminiszterekkel beszélgetett, és sok vitát döntött el a pillanatnyi helyzetfelismerése, érvelése, így a dolgok mindig tovább zökkentek, vagy legalább kiderült, hogy hol akadtak meg, hol lehetett még próbálkozni. Nem volt összeesküvő alkat, nem konspirált, és nem titkolt semmit.
A Szekuritáté harminc évig figyeltette, de az az érzésem, hogy a rá állított tartótisztek hiába vették fel a fizetésüket, mert azt, amit a jelentéseikben leírtak, mi mind tudtuk. Emlékszem, egyszer egy KB-titkár felelősségre vonta, hogy miért nyilatkozott a vegyes házasságok ellen. Erre azt mondta, hogy általánosságban természetesen semmi kifogása nincs ellene, el kell viszont fogadni azt, hogy a családban az a nyelv megy tovább, amelyik praktikusabb, és nem örülne annak, ha az unokájával nem tudna majd magyarul beszélgetni. Ebbe nem nagyon lehetett belekötni.
– A kis erdélyi magyar könyvpiacon ma csaknem 15 magyar könyvkiadó működik. Fontos a versenyhelyzet, de nem sok ez egy kicsit?
– Sok, de nem igen lehetne, és nem is szabad ezt felülről szabályozni. Nekem nagyon kellett vigyáznom annak idején arra, hogy a frissen megjelent magánkiadók ne érezzék úgy, hogy hatalmi vagy erőpozícióból beszélünk velük – még akkor is, ha tudtam, hogy egyik másik kiadó Pesten azt próbálta eladni, hogy mennyivel jobbak ők, mint a Kriterion, és elég nemtelen dolgokat csináltak. Én is érzem, hogy elforgácsolódnak az erők, de így, hogy többen vagyunk, talán nagyobb eséllyel találunk rá a kiútra. A nyomtatott könyvnek meg vannak számlálva az évei, és több szem többet lát. Hátha kigyöngyöződik az az irány, ami fele el kell indulnunk.
A digitális platform – amire át kellene váltanunk – maga is nagyon gyors változásban van: tíz éve még a DVD-re esküdtünk, ma pedig már legyintenek rá. Az is befolyásolja ezt a folyamatot, hogy nagyon sok nyomdász van a magyar kiadói érdekeltségben, ők nyilván a nyomda érdekeit is szem előtt tartják. A legnagyobb problémánk azonban a terjesztés, amelyet 25 éve nem sikerül megoldani.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Tizenegyedik Dálnok-nap
Értékteremtő könyv- és textilkiállítás
Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat.
A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata.
Falumonográfia-bemutató
Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását.
Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet.
A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről.
Székelykapu-avatás és dínomdánom
A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket.
Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített.
Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kihirdette a választási törvényt a román államfő
Kihirdette Klaus Johannis román államelnök az új választási törvényt, amelynek alapján szervezik meg 2016 őszén a legközelebbi parlamenti választásokat Romániában.
A megyei pártlistás, arányos választási rendszert előíró új jogszabály a 2008-ban bevezetett egyéni választókerületes arányos rendszert váltja fel. A román képviselőház június végén szavazta meg az új törvényt. Romániában azt követően módosították most ismét a választási törvényt, hogy a legutóbbi parlamenti választáson 120 fővel, 588-ra nőtt a törvényhozók száma.
„Romlott a parlament összetételének minősége”
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésétől a román politikai rendszer megreformálását remélték, de az egyéni rendszer legfőbb támogatója, Traian Basescu volt elnök is beismerte, hogy alkalmazása hiba volt, mert – mint mondta – „romlott a parlament összetételének minősége” azáltal, hogy számos üzletember és közismert személyiség került be a törvényhozásba. A parlament tekintélye a választók körében jelenleg a legalacsonyabb az állami intézmények közül.
Marad a parlamenti küszöb
Az új jogszabály alapján a képviselőháznak várhatóan 330, a szenátusnak 136 tagja lesz. A képviseleti norma szerint 73 ezer állampolgárra jut egy képviselő, és 168 ezerre egy szenátor. Várhatóan 18 nemzeti kisebbség egy-egy képviselője jut kedvezményesen mandátumhoz, a külföldön szavazó román állampolgárok négy képviselőt és két szenátort küldenek a kétkamarás bukaresti törvényhozásba.
A parlamenti küszöb ötszázalékos marad. A regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb könnyíti, így azok az országosan öt százalék alatt teljesítő politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek legalább négy megyében megszerzik a voksok minimum 20 százalékát.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, Márton Árpád szerint az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson be a román parlamentbe. Márton kifejtette, az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, az pedig szerinte kizárt, hogy két egymással versengő magyar párt is átlépje az alternatív választási küszöböt.
mno.hu

Családsegítők Sepsiszentgyörgyön 1.
Több mint húsz éve működik Sepsiszentgyörgyön családsegítő tevékenység. Papp Adolf, a Pro Nobis Egyesület elnöke és felesége, Balázs Réka Step by Step alternatív oktatásban képzett tanítónő, mindketten családterapeuták és mentálhigiénés szakemberek. Az idei Házasság hete rendezvényen több témában is előadást tartottak. Ennek folytatásaként kértem fel őket beszélgetésre.
Minden mindennel összefügg
– Hogyan lesz valaki családterapeuta?
Papp Adolf: Én a családterápia fogalmával 1992-ben találkoztam, akkor olvastam róla egy szaklapban. 1994-ben alkalmam volt részt venni egy családterápiás világkonferencián, amelyet Budapesten szerveztek, s itt találkozhattam Böszörményi-Nagy Ivánnal. Így kezdődött... Már egyetemi éveim alatt foglalkoztatott, vizsgadolgozatom témája az volt, hogyan viszonyulnának a sepsiszentgyörgyiek egy családsegítő központhoz. Van-e erre szükség, s ha igen, akkor hányan, kik vennék inkább igénybe? Egy háttérkutatás eredménye szerint a megkérdezetteknek 95 százaléka igénybe venné, de nem szívesen menne el.
– Ez elbátortalanított?
– Jaj, nem. Én nagyon hittem ebben. Létre is hoztuk a családsegítő szolgálatot, amelyet én kezdeményeztem 1996-ban. Nyilván, több kollégával – nem is tudom pontosan, hányan, de több mint tízen voltunk – és sok közös munkával. A családsegítést a Famterra Alapítvány égisze alatt kezdtük, amit az önkormányzat helyiséggel és morálisan is támogatott, emellett S. O. S. telefonszolgálatot is indítottunk. Nagyon sok emberrel foglalkoztunk annak idején. Aztán úgy éreztem, tovább kellene képeznünk magunk ezen a területen. 1998-ban dr. Székely Ilona és dr. Tarján Emőke indított mentálhigiénés képzést, azt hiszem, az elsőt Erdélyben. A csapat jó néhány tagjával és Rékával, a feleségemmel beiratkoztunk. Mi voltunk az egyedüli házaspár a csoportban. 2000-ben befejeztük, s akkor néhányunkat felkértek, hogy folytassuk a családterápiás képzéssel. Nagyon hálásak vagyunk dr. Székely Ilonának, aki Amerikában végezte tanulmányait, és több mint 40 év családterápiás munka után visszajött Magyarországra és Erdélybe, hogy nagyra becsült tudását megossza, átadja nekünk.
– Mi ragadott meg ebben az irányzatban titeket?
P. A.: Részemről a rendszerelméleti megközelítés: a család egy rendszer, minden mindennel összefügg: minden egyes családtag viselkedése összefügg az egész rendszerrel. Balázs Réka: Engem pedig a mélysége fogott meg, hogy az egyéni fejlődést összefüggésbe hozza a párkapcsolati fejlődéssel és a családi rendszer fejlődésével. Tehát hogy az egyéni fejlődés nagyon meghatározza azt, hogyan viselkedünk egy családban. Beás a gyökerekhez. Ha nem nézzük meg a gyökereinket, elég nehéz a lombkoronát fejleszteni.
P. A.: Ez az egyéni fejlődés ötvözi a családot, a család meghatározza teljes egészében a gyermek egyéni fejlődését. Az, hogy milyen a családi rendszer, eldönti, hogy a gyermek milyen lesz, és milyen családi rendszert fog létrehozni. Továbbá azt is, melyek lesznek azok a rendszerek – munkahelyi, csapat, közösség stb. –, ahol el fog helyezkedni, ahol meg kell állnia a helyét. Ugyanarra a mintára épül... Mind a ketten letettük a záróvizsgát Budapesten, Réka 2005-ben, én 2006-ban. Beosztottuk... 2003-ban létrehoztam a családterápiás központot, és ettől errefelé még komolyabban indult el a munka. – Nehéz volt a kezdet?
P. A.: Nagyon nehéz volt, mert olyan új dolgot, új szolgáltatást hoztunk, amire addig nem volt példa, csak a filmekből ismerték az emberek. Sok volt az ellenállás.
B. R.: Nálunk az a hagyomány, hogy a problémákat a családon belül kell megoldani. Inkább belerokkannak, mint hogy segítséget kérjenek. Igazából ez volt az ellenállás. Minden családot nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadtunk, mert éreztük, hogy nagy bajban vannak. Sajnos, nagyon sokan azt választották, hogy inkább elválnak, inkább háborúznak, mintsem segítséget kérjenek. Legtöbb esetben nálunk a családi probléma szégyen. Legyen az alkoholfüggőség, agresszió vagy egyéb…
P. A.: A legtöbb esetben úgy jöttek, hogy „voltunk akupunktúrán, voltunk jósnőnél, voltunk ügyvédnél, a válási papírok már elő vannak készítve, de gondoltuk: egy utolsó lehetőségként kipróbáljuk a családterápiát is”.
– Januárban elhangzott, hogy az esetek 70 százalékában tudtatok segíteni. Mennyire működnek együtt ez emberek ilyen esetben? Beleadnak mindent a helyzet javítására, vagy várják, akár a fuldokló, hogy valaki kimentse őket?
B. R.: Minden család teljesen egyéni eset, külön univerzum... Ez attól is függ, hogy mennyire régi a probléma, amivel érkeznek. Mert minél hamarabb lépnek, annál gyorsabban egyensúlyba lehet hozni a családi rendszerüket. Minél régebbi a gond, annál hosszabb időt vesz igénybe. Vannak családok, ahol 5–10 találkozással már helyreáll a családi rendszer működése. Van olyan eset is, ahol két év kell hozzá. És az is meghatározza, mennyire mélyek a sebeik, milyen fájó pontokkal érkeznek az egyéni fejlődésükből, a párkapcsolatból, hol akadtak el...
P. A.: És milyen erőforrásokkal, milyen mintákkal rendelkeznek.
B. R.: A problémamegoldó képességünk is tulajdonképpen tanult. Azt, amit a szüleink meg tudtak oldani, mi is simán megoldjuk. Ott akadunk el, ahol a szüleink elakadtak.
Kérdezett: Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Feszültségek az MPP-ben: a lét a tét
Sokan megütközhetnek találkozva a pártoknak azzal a pofonegyszerű, funkcionális oldalról történő meghatározásával, miszerint „a párt az a társadalmi szervezet, amely indul a választásokon”. Hol van itt a hatalom akarása, az ideológiakötöttség, a szervezeti bázis és egyéb ismérvek? Márpedig e meghatározás mégis pontos, mert a lényeget ragadja meg.
A modern európai demokrácia logikájába belefér az is, hogy egy pártnak ne legyen ideológiakötöttsége, de az is, hogy látszatideológiája legyen. Ez utóbbi a magukat balra soroló, de gazdasági szempontból sokkal inkább jobboldali, azaz piac- és globalizációpárti, a nagytőke és a pénztőke érdekét képviselő magyar kommunista utódpártok esete. Ezeknek nincs semmiféle koherens ideológiájuk, legfeljebb pótideológiájuk, mint a testetlen és meghatározatlan „antifasizmus”, aminek eszközjellegét egyik-másik őszintébb képviselő el is ismerte.
Létezhetnek „potyapártok” is, amelyeknek nem céljuk sem a hatalom megszerzése, sem bármiféle értékrend képviselete, csak a vezető pártoligarchia megélhetésének biztosítása. Az elmúlt huszonöt esztendő alatt tanúi lehettünk annak is, hogy miként válik a rendszerváltás (módszerváltás, gengszterváltás) legreménytelibb, a nemzetért tenni akaró magyarokat leginkább képviselő, közösségi felelősségtudattal átitatott pártból, a Magyar Demokrata Fórumból utódkommunista társutas párt, majd selejt a történelem szemétdombján. Mert sok mindent meg lehet etetni a választópolgárral, de azért akármit mégsem. Az MDF-szavazóknak Bokros, valamint az SZDSZ-szel kötött szövetség már sok volt.
Karaktergyilkosságok
Valami hasonlót tapasztalhatunk napjainkban Erdélyben. Helyi szinten több városban – így Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön – is kialakult a két nemzeti erő, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt között egy gyümölcsözőnek ígérkező egyezség, amely a jövő évi választások kimenetelét is befolyásolhatta volna. Erre mi történik? Az MPP vezetése hatalmi szóval „fentről” befütyül, és letiltja azt. Annak a pártnak az elnöke teszi mindezt, amely azért jött létre, hogy a parlamentszerű, választásokon nem induló autonomista szerveződések (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács) mellett, azok eszmei hátszelét felhasználva alternatívát nyújtson a helyhatósági és az országos megmérettetéseken a választópolgárok számára az RMDSZ Bukarest-vezérelt politikájával szemben.
S teszi ezt most, midőn a korrupcióellenes harc elérte az RMDSZ-t is, a szervezet presztízse romokban hever, a sikertelenség pedig látványos. A magát szövetségnek nevező párt erre úgy reagál, hogy felmentést és retorikai védelmet ad valamennyi megtámadott emberének – lásd Kelemen Hunor legutóbbi nyilatkozatát arról, hogy a korrupcióellenes harc álcája mögé bújva a román hatalom „politikai karaktergyilkosságokat” követ el magyar tisztségviselőkkel szemben. Miközben a napnál is világosabb, hogy Kiss Sándor vagy Olosz Gergely ügye nem vehető egy kalap alá a koncepciós per elébe néző Ráduly Róbertével vagy a szintén koncepciós perben elítélt Markó Attilával. Sajátos perverz fordulat a történetben, hogy az RMDSZ balliberális ihletésű hetilapja Ráduly Róberten köszörüli a nyelvét, vélhetően azért, mert a volt csíkszeredai polgármester soha nem nyilatkozott az autonómia ellen, támogatta az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS csíkszéki megalakulását, több ízben is fesztív módon kiállt a székely zászló mellett. Azaz közösséghű magyar vezetőként tette a dolgát. Ami egy nemzetellenes fórum ítélőszéke előtt súlyos vétek.
Az MPP-re visszatérve: a jelenség nem új keletű. Az EMNP megalakulása óta érzékelni lehetett, hogy az MPP éppen úgy e pártot tekintette vetélytársának, mint ahogy az RMDSZ is képes volt sikeresnek nevezni a 2008-as és 2012-es helyhatósági választásokat, mert a párt megőrizte dominanciáját a magyar térfélen, miközben érzékeny veszteségeket szenvedett a román féllel szemben. Miközben mindhárom pártnak azon kellene munkálkodnia, hogy a többségi nyomás csökkenjen, hogy kifele – Brüsszel és Bukarest felé egyaránt – egységes magyar akaratot mutassunk fel.
Az MDF útján
Túlzás nélkül leszögezhető: az MPP léte a tét. De ez nem újdonság, így volt ez akkor is, amikor Szász Jenő vezetésével a 2009-es botrányos gyergyószentmiklósi küldöttgyűlésen szavazati jogot adtak az elnök által kiválasztott, de senki által meg nem választott meghívottaknak, akik történetesen többen is voltak, mint a legitim küldöttek. Ezek után sajátos módon a törvényességhez ragaszkodók több ízben is békeköveteket menesztettek a szabálytalanul megválasztott elnökhöz, aki viszont ragaszkodott hozzá, hogy döntsön a bíróság. A bíróság döntött, Szászék rovására, a pártból mégis azokat távolították el, akiknek a bíróság igazat adott. Akkor sem számított a párt léte, most sem számít. Vagy olyan legyen az MPP, amilyennek a páros akarja, vagy inkább ne legyen egyáltalán.
Az MPP léte három tényezőn múlik. Az egyik, hogy Szász–Biró a román ügyészség mikor lép, s helyezi törvényen kívül a pártot, amely nem indult két egymást követő országos választáson. A másik, hogy a középgárda meddig tűri, hogy az ideológiamentes, csoportérdekek által vezérelt vezetés az autonomista testvérpárt helyett az RMDSZ-szel szövetkezzen, azzal kössön alkukat és stratégiai szövetséget. „Az MPP egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét. Szilárd meggyőződésünk, hogy szervezeti egységünket, önállóságunkat megőrizve az egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtésén kell közösen munkálkodnunk, ütőképes, hatékony alternatívát felmutatva a posztkommunista erőket toborzó és a beolvadást elősegítő erőkkel szemben” – áll abban a 2013 januárjában írt nyílt levélben, amelyet az MPP két országos alelnöke, több városi elnöke, valamint megyei alelnöke, volt alelnöke és sokan mások aláírtak. Egyszóval a polgári párti középgárda azon tagjai, akik a pozíciónál fontosabbnak látták az elvek melletti kiállást.
A nyilatkozat közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a 2012-es választásokon mind az MPP akkori, mind a korábbi elnöke arra biztatta a szavazókat, hogy az RMDSZ-re adják a voksukat. Ha sikerül közös frontot alkotnia a tisztességes, következetes, autonomista MPP-s derékhadnak, a vezetés RMDSZ-hű része magára marad. És dönthet: tovább megy az MDF útján, megmarad a párt önmagából való kifordításának pászmáján, ami előbb-utóbb felmorzsoltatáshoz vezet, vagy visszatér a 2008-ban meghirdetett eszmékhez és természetes szövetségesével, az EMNP-vel alkot közös frontot.
A harmadik nagy kérdés: mikor ébrednek fel a választók? Az MPP legutóbb 2012-ben mérettetett meg a helyhatósági választásokon. A párt akkor érzékeny veszteségeket szenvedett, de sikerült jobb eredményt elérnie, mint frissen alakult autonomista vetélytársának, az EMNP-nek. A nagy önfeladó lépések, a csatlakozás az RMDSZ-hez az országos, majd az európai parlamenti választásokon, valamint az RMDSZ-szel kötött stratégiai partneri szövetség csak ezután következtek. A választóknak nem volt eddig lehetőségük véleményt formálni e következetlen, a párt létértelmével ellentétes politikáról.
Akárhogy is legyen, legkésőbb egy év múlva megtudjuk a választ. A probléma csak az, hogy miközben az erdélyi magyar politikai elit önmagával elfoglalt, az idő telik, közösségünk pedig fogy.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi magyar kórház: megállíthatná az orvoselvándorlást
A magyar kormány álláspontját képviselő résztvevő nélkül zajlott csütörtökön a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, egy esetleges új erdélyi magyar orvosképző tanügyi intézmény és egy kórház megépítésének, összekapcsolásának ötletét körüljáró fórum Tusványoson.
A meghívott felszólalók közül elsőként Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szemléltette a jelenlegi állapotokat. „Elképesztő, de ugyanazokért a kérdésekért, problémákért, jogokért folyik – bár egy más szinten, megfogalmazásban – most is a küzdelem, mint 1990-ben. Eltelt huszonöt év, és nem változott semmi. Sőt, inkább egy rosszabb helyzet van” – ismertette a MOGYE helyzetét. Hozzátette, az a mostani gyakorlat, hogy az előadások magyarul, a gyakorlatok románul zajlanak, nem egy működő modell, mivel nem biztosítja az oktatók utánpótlását, az egyetem magyar oktatásának a fennmaradását.
Marosvásárhely mellett sok érv szól
„Pár hete a sajtóban megjelent, hogy magyar állami támogatással Nagyváradon egy kórházat készülnek megépíteni. Erre jött egy másik változat, miszerint Csíkszereda környékén lehet a kórház. Már van két változat, de jelen pillanatban nincs a magyar kormányzat részéről kikristályosodott elképzelés” – tért ki a panelbeszélgetés tulajdonképpeni témájára Zakariás. Emellett a – szintén magyar állami támogatással megvalósulandó – magyar orvosképzést biztosító egyetemről is szólt. „Kérdés: hol legyen az egyetem? Sok érv szól amellett, hogy Marosvásárhelyen. Ott van tradíciója, megtalálható az oktatói és orvosgárda, de benne van egy olyan pszichológiai komponens is” – fejtette ki véleményét.
Akkreditáció csak papíron
Szabó Béla, a MOGYE tanára a „csak papíron létező” akkreditációról szólt. „A tanügyi törvény előírja, hogy minden oktatási programot nyelvenként kell akkreditálni. Az orvosinál végigcsináltuk, papíron van egy akkreditációnk, de a magyar tanszék úgy sem alakult meg. A miniszter eljött és elmagyarázta, hogy ez is csak az ő személyes beavatkozására történt meg – noha elvileg az akkreditációs bizottság politikailag független –, és ez csak papíron van külön, gyakorlati vonzata nincs, marad minden, ahogy volt. Felröppent a hír a gyógyszerészeti kar akkreditációjával kapcsolatban, hogy ez nem lesz meg, a rektor pedig blöffként feldobta, hogy akkor nem lesz felvételi. Egy ilyen blöff után a sajtóban rögtön megjelentek az alternatív megoldást kereső cikkek. Ez negatívan érintett, mert senki nem tette fel a kérdést, miért nem lesz felvételi?” – panaszolta. Az erdélyi magyar orvosképzéssel kapcsolatban elmondta, négy verzió létezik. Az első a román pénzen megvalósított magyar egyetem. „Azt mondják, ez igenis létezik, ez a MOGYE” – közölte. A másik variáns a különálló magyar finanszírozású egyetem, míg a harmadik a Sapientiával egy közös finanszírozású képzés. A negyedik a kihelyezett tagozat – amely Szabó szerint szépen hangzik, de rengeteg buktatóval jár.
Előbb kórház vagy egyetem?
Dénes László újságíró, a beszélgetés moderátora kérdésére Brassai Attila, a MOGYE tanszékvezetője úgy válaszolt: egyértelmű, hogy először az egészségügyi intézmény létrehozása szükséges, és arra lehet ráépíteni az egyetemi oktatást. „Fordított sorrendet nehezen tudok elképzelni. Hiányolom, hogy itt egy anyagi vonzatról is szó van, de az ezt biztosító magyar kormánynak nincs itt egyetlen felelős képviselője sem, hogy hozzászóljon a kérdéshez” – mondta.
Nem csak egyetemhez rendelt kórházra van szükség
A kórház és a képzési központ felépítésének helyszínéről Vass Levente, a marosvásárhelyi Stúdium Alapítvány alelnöke úgy nyilatkozott, először egy felmérésre van szükség. „Ha lenne egy kutatás arról, hogy hová akarnak menni a betegek, akkor nagyon világosan körvonalazódna, hogy hová kellene építeni ezt a kórházat – ha lesz rá valós politikai szándék és gazdasági támogatás. Egyébként nem csak egyetemhez rendelt kórházra van szükség, hanem olyan ellátó intézményre, amely a betegellátás mellett az orvoselvándorlás problémáját is megoldaná” – ismertette álláspontját
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Katolikus ifjak találkozója Kolozsváron
Több mint kétezren vesznek részt Kolozsváron a július 22-én kezdődött és 26-áig tartó Országos Katolikus Ifjúság Találkozóján, amelyet a romániai római katolikus és a görög katolikus egyházmegyék és egyházkerületek szerveznek meg. 1998-ban már rendeztek Kolozsváron ilyen találkozót – a több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozat történetében először fordul elő, hogy egy városban kétszer kerüljön sor erre a rendezvényre.
A fő helyszín ezúttal a görög katolikus egyház Mócok út 26. szám alatti épülete, illetve kertje. Tegnap délelőtt már imádság és éneklés töltötte be a helyszínt, de nem minden szól a vallásról a találkozón: ugyancsak tegnap este a Voltaj főtéri koncertjén tapsolhattak a résztvevők, akik egyébként a BBTE főépületében alternatív programok, a Sétatéren pedig csoportos beszélgetések között is választhatnak, a közös imádkozások és bibliamagyarázatok között – tudtuk meg Daniel Avram görög katolikus paptól.
(N.-H. D.)

Körbetáncoljuk-énekeljük Erdélyt és a világot
Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc-csemegéből válogathatnak a Partiumi Magyar Napok alatt az érdeklődők, a Muzsikás Együttestől kezdve a Fonón át a Szabolcs és Ördögborda Táncegyüttesekig, lesz Kárpát-medencei utazás a tárogató világában és kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a táncot a szabadtéri táncházban.
A világszerte ismert és elismert, Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese a Muzsikás, akiknek muzsikája a hagyományos népzenét és a XX. századi magyar komolyzenét ötvözi. Egyaránt fellépnek folk, népzenei és világzenei eseményeken, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a jazz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. Augusztus 18-án, kedden, 21,30-tól a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében merítenek a népzenék tiszta forrásából s ebben segítségükre lesz a velük rendszeresen fellépő, moldvai születésű Petrás Mária is.
Az Államalapítás Ünnepén, augusztus 20-án egy minden szempontből különleges zenei csemege várja a nézőket 18 óra 30 pertől a Dinu Lipatti Filharmóniában: kárpát-medencei utazást tehetnek a tárogató világában Kiss Gy. László Liszt díjas tárogatóművész, valamint Zágoni Mihály tárogatóművész és zenekaruk jóvoltából. Az ünnepi előadást követően pedig, alig pár lépésre a filharmóniától, 21,30-tól a Tűzoltótorony tövében a magyar „táncházas” népzenei új hullám második generációját képviselő Fonó Zenekar pezsdíti a vért és csábítja mozgásra a lábat. Ők nem csak a magyar népzenét, hanem a szomszéd népek népzenéit is tolmácsolják hagyományhűen és magas színvonalon, már több mint tizenöt éve.
Szombaton, augusztus 22-én a Kossuth-kerti Néptánc-színpadon és előtt folytatódik a tánc, hiszen 16 órától kezdődnek az előadások a Borókagyökér Egyesület szervezésében, s egymást váltja a a magyargéresi Kikerics néptánccsoport, a szatmárnémeti Röpike, a mikolai néptánccsoport, a bogdándi Rozsmalint, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a börvelyi Bekek néptánccsoport, a diószegi Szömörce, a szilágyszéri Kukurók néptánccsoport, Pap-Fejér Boglár és a Herdon fivérek. A színpadhoz a Partiumi Mesterségek Utcáján keresztül lehet eljutni, ahol a népművészeti kiállítás, a hagyományos mesterségek bemutatója és kirakodó vásár mellett két napon át számtalan érdekesség, illetve hagyományos népi játszótér is várja a kicsiket és nagyokat az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. A táncnak azonban még messze nincs vége, hiszen 20 órakor kezdődik a mindig hatalmas érdeklődésnek és népszerűségnek örvendő szabadtéri táncház, ahol Uhrin Klára es zenész barátai illetve a Sorogja zenekar muzsikál – a tervek szerint táncház leghamarabb éjfélkor „zárja” kapuit. De csak rövid időre, hiszen vasárnap 11 órától már ismét hagyományos népi, vásári attrakciók, gólyalábas műsor, kézművesek és kirakodók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. 17 órától kezdődik a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása. Az 1957-ben alakult, egyik leghosszabb multú amatőr néptáncegyüttes táncaiban őrzi a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándéka olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzésvilágát tükrözik. Céljuk, a folyamatos belső alkotómunka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó, „alap” művei voltak a magyar néptáncművészetnek. Őket 18 órától az Ördögborda Néptáncegyüttes követi, Honvágytánc összeállításukkal. „Turnénk tisztelgés azok előtt a táncosok előtt, akiktől táncos anyanyelvünket kaptuk és akiknek legjava már rég nincs közöttünk. Az ők táncaikat megtanultuk és célunk, hogy azokat a helységeket felkeressük, ahonnan megtanultuk. Gesztusunkkal meg szeretnők erősíteni a helyi közösségekben a hitet, hogy mindaz amit mindennapjaikban elődeink megéltek, az követendő példa és nekünk követnünk kell ezt a példát, életmódot. Kalotaszegi népviseletünket Inaktelkén készíttettük, oda szándékszunk eljuttatni tisztelgés képpen és alázattal az inaktelki táncunkat. Jakab Józsi bácsit ifjú korom óta példa értékű embernek tartottam: az Ő emlékére született a Magyarózdi táncunk. Széken töltöttem kolozsvári diákéveim jó részét, nekik dedikáljuk a széki táncot. Gyergyóalfalvi születésű édesanyám tiszteletére kutatjuk és szívjuk magunkba az ottani táncokat, népdalokat. Csíkszentdomokos tánckultúráját, mint táncos anyanyelvünket visszük ajándékként a nagyérdemű elé.” – vallja, társaival együtt, Sándor Csaba Lajos vezető.
erdon.ro

Gettósítás után tisztogatás Nagybányán
A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa az „illegális térfoglalást".
Catalin Chereches nagybányai polgármester 15 rögtönzött házat romboltatott le néhány napja a város határában, annak ellenére, hogy korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács már elmarasztalta egyszer, amikor fallal határolt el egy romák által lakott telepet a város többi részétől – közölte kedden a kolozsvári Maszol.ro portál.
A mostani intézkedést a városháza azzal magyarázza, hogy a házakat illegálisan építették fel olyan romák, akik más településekről érkeztek. A hivatal két évvel ezelőtt jelentette be, hogy „megtisztítja" az erdélyi város tereit a „törvénytelenül kisajátítóktól".
Catalin Chereches kijelentette: senki sem építhet engedély nélkül házat, kalyibát, sátrat, sem a város szélén, sem a város közepén. Az elöljárót az is zavarja, hogy a beköltözők lovas szekerekkel közlekednek a város központjában.
A helyi rendőrség vezetője, Gheorghe Perian arról számolt be, hogy a lerombolt 15 házban 22 felnőtt és 5 gyermek lakott. A városháza nem biztosít nekik lakást, arra kérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa a törvénytelen építkezéseket és az „illegális térfoglalást".
A polgármester néhány éve egy csaknem kétméteres falat építtetett Nagybányán a Horea utcában levő, zömében romák lakta tömbházak és a városból kivezető út közé, amellyel az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint gettósította és megalázta az ott élő közösséget – emlékeztetett az erdélyi hírportál.
MTI
Erdély.ma

Hagyományőrzés Szatmáron
Többek között a Muzsikás Együttes, a Fonó és a Szabolcs zenekarok és az Ördögborda Táncegyüttes is fellép a 14. Partiumi Magyar Napok (PMN) programjában.
„Hagyományosan gazdag és különleges népzenei és néptánc programok közül válogathatnak a PMN alatt az érdeklődők, akik kivilágos kivirradtig (vagy ameddig bírják szusszal) rophatják a táncot a szabadtéri táncházban is” – áll a Szatmárnémetiben augusztus 17–24. között sorra kerülő rendezvénysorozat szervezőinek közleményében. A fellépők között szerepel Magyarország egyik legjelentősebb népzenei együttese, a világszerte ismert és elismert Muzsikás Együttes, amely a hagyományos népzenét és a 20. századi magyar komolyzenét ötvözi. Folk, népzenei és világzenei eseményeken egyaránt fellépnek, de nem idegen tőlük az alternatív zene, a dzsessz, a kelta zene vagy a zsidó zene sem. A zenekar augusztus 18-án, kedden, 21.30-tól a Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében lép fel a moldvai születésű Petrás Máriával kiegészülve. Augusztus 20-án egy a Dinu Lipatti Filharmóniában Kiss Gy. László Liszt-díjas tárogatóművész, valamint Zágoni Mihály tárogatóművész és zenekaruk lép fel. Az ünnepi előadást követően a Tűzoltótorony tövében a magyar „táncházas népzenei újhullám” második generációját képviselő Fonó Zenekar húzza majd a talpalávalót. Ők nemcsak a magyar népzenét, hanem a szomszéd népek népzenéit is tolmácsolják már több mint tizenöt éve. Augusztus 22-én a Kossuth-kerti színpadon és előtte folytatódik a tánc, 16 órától kezdődnek az előadások a Borókagyökér Egyesület szervezésében, fellép a magyargéresi Kikerics néptánccsoport, a szatmárnémeti Röpike, a mikolai néptánccsoport, a bogdándi Rozsmalint, az érmihályfalvi Nyíló Akác, a börvelyi Bekek néptánccsoport, a diószegi Szömörce, a szilágyszéri Kukurók néptánccsoport, valamint Pap-Fejér Boglár és a Herdon fivérek. A színpadhoz a Partiumi Mesterségek Utcáján keresztül lehet eljutni, ahol a népművészeti kiállítás, a hagyományos mesterségek bemutatója és kirakodóvásár mellett két napon át számtalan érdekesség, illetve hagyományos népi játszótér is várja a kicsiket és nagyokat az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében. Este nyolckor kezdődik a mindig nagy érdeklődésnek és népszerűségnek örvendő szabadtéri táncház, ahol Uhrin Klára es zenész barátai, illetve a Sorogja zenekar muzsikál. Augusztus 23-án 11 órától már ismét hagyományos népi, vásári attrakciók, gólyalábas műsor, kézművesek és kirakodók várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. 17 órától kezdődik a nyíregyházi Szabolcs Táncegyüttes előadása. Az 1957-ben alakult, egyik legnagyobb múltú amatőr néptáncegyüttes táncaiban őrzi a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándéka olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzésvilágát tükrözik. Céljuk, a folyamatos belső alkotómunka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó, „alapművei” voltak a magyar néptáncművészetnek. Őket 18 órától az Ördögborda Néptáncegyüttes követi Honvágytánc című összeállításával.
Krónika (Kolozsvár)

Családsegítők Sepsiszentgyörgyön 2.
Sepsiszentgyörgyön több mint húsz éve működik családsegítő tevékenység. Papp Adolf, a Pro Nobis Egyesület elnöke és felesége, Balázs Réka Step by Step alternatív oktatásban képzett tanítónő, mindketten családterapeuták és mentálhigiénés szakemberek. Az idei Házasság hete rendezvényen több témában is előadást tartottak. Ezt követően beszélgetésünk első részét a Háromszék múlt csütörtöki számában (július 23.) közöltük.
Elakadások: apró dolgokból lesz a lavina...
Balázs Réka: Az érzelmi fejlődés megelőzi a tudatos fejlődésünket. Hamarabb érzünk, mint ahogy gondolkodunk. Ha valaki megnyom egy érzékeny „gombot”, érzelmeink abban a helyben átveszik az irányítást. Magyarázhatjuk a bizonyítványunkat, de érzelmeink nagyon sok esetben eldöntik, hogy mi fog történni. Ha az érzelmi hálót nem tárjuk fel, nem tudatosítjuk, akkor ez irányít. És ha átváltunk az érzelmi üzemmódba, akkor... Szóval, pont az az ember irányítható a legjobban, aki elutasítja, tagadja az érzelmek hatását a mindennapi életünkre.
– Milyen fajta elakadásokat tapasztaltatok?
B. R.: Többfélét is: gyereknevelési problémákkal érkeznek nagyon sokan (volt egy időszak, mikor azzal hozták a gyereket: „tessék megjavítani”); aztán az, hogy elbeszélnek egymás mellett gyakran megfogalmazott gond; alkoholizmus, illetve függőségek, szenvedélybetegségek; depresszió; hűtlenség; elhidegülés, eltávolodás... Nekem kedvenc témám a kommunikációs mintáink tudatosítása. Nagyon fontos lenne: működik vagy sem? Hatékony vagy nem? Gyakran hallom, hogy „én mindent megteszek”. De vajon hatékonyan teszem-e? Eredményes-e az, amit teszek? És mi az a minden?... Ha valamivel kapcsolatosan rossz érzésem van, és nem fogalmazom meg, akkor mindig leverem valahol, valakin, leggyakrabban a családtagokon. És az is baj, ha magam ellen fordítom. Kérdés, hogy mennyi önbizalma van a család tajgainak? Merik-e képviselni magukat?
Papp Adolf: Amikor az önbizalmunk alámegy, akkor mindent nagyon érzékenyen veszünk, és sokszor túlzottak a reakcióink. Támadunk. Komplex kérdéskör.
B. R.: Mennyire érzem környezetem szeretetét? – ez is meghatározza azt, hogyan kommunikálunk. Ugyanakkor az elakadás apró dolgokból is kezdődhet, amiből aztán lavina lesz... Egy idő után azt fogom érezni, hogy nekem semmi közöm a másik emberhez. És nincs, amibe kapaszkodni. Ha nem kommunikálunk, akkor a döntéseket kaotikusan hozzuk. Ha nem beszéljük meg, néha a hétköznapi apró dolgok is (házimunka, pénzköltés, szemétlevivés, séta stb.) nagyon meg tudják mérgezni az életünket. Ha a kommunikáció nem hatékony, akkor ezekből fegyver lesz. És háború. Mert akkor elkezdődik a leépítés: „te sem vagy képes...”. A mérgező szavak: mindig, soha. Az építő szavak: köszönöm, ez jól esett, hálás vagyok neked. Tudom jelezni, ami jól esik... Egy köszönöm beiktatásával rengeteget lehet változtatni a családi hangulaton. Megköszönöm-e, amit kapok, vagy természetesnek veszem? Észreveszem-e a társam/gyermekem erőfeszítéseit? Vagy csak a kimagasló teljesítményeket észlelem? Az apró dolgokat meg tudom-e köszönni?... Ha csak annyi tiszteletet adnék néha a társamnak, mint a szomszédnak... Elég, ha egy ember elkezdi a családban. Ha csak egy ember kér segítséget, akkor neki is tudunk segíteni. Mert amikor egy ember változtat a viselkedésén, akkor az egész rendszer változik. Ez törvényszerű, ez alól nincs kivétel. Ha az anya vagy az apa elkezd változtatni a viselkedésén, akkor ez meghozza a változást az egész családban. Kommunikáció, a házasság egyik alapja
P. A.: Ha megkérdezzük a férjet vagy feleséget, hogy miért jó neki a családban, akkor legelőször nem azt mondja, hogy azért, mert házunk van és nagy autónk, meg tele vagyunk pénzzel, hanem ezt: azért, mert a férjem egy különleges ember, vagy mert olyan szeretetet kapok a feleségemtől, amilyent máshonnan nem kapok... Vagy ehhez hasonlót. Mert ha valaki azt mondja, hogy neki azért jó a házasság, mert ilyen meg olyan eszközökkel rendelkezik, akkor nem biztos, hogy ebben jól is érzi magát... P. A.: Nagyon szegényes lett a kommunikáció. Más a telefonos kommunikáció és a szemtől szembeni. Nem is beszélve a számítógépesről, Facebookról meg egyebekről. Ezek kiszárítják a kommunikációs csatornákat. Az írott társalgáson kevés érzelem megy át. Vannak olyan kutatások, amelyek azt mondják, hogy a testbeszéd és a nonverbális kommunikáció ma 96 százalékát teszi ki egy üzenetnek. Kezdődött a hatvanas években, beszéltek hatvan százalékról, a nyolcavanas években hetven, aztán a kilencvenes években már hetvenöt-nyolcvan, most már 96-ról beszélünk. Ha csak ezt az egy részt vesszük, akkor ez sok mindent megmagyaráz.
B. R.: A házasság egyik alapja a jó közlékenység lenne. Fontos, hogy a kommunikációban tudunk fejlődni, ha akarunk. Tanulható, tanítható. Az elakadások jórészt abból származnak, hogy időnként nem merünk kérni, mert félünk a visszautasítástól. Nem tudjuk, hogyan kérjünk, célozgatunk. Gyakran csak elvárunk anélkül, hogy kérnénk. Elvárjuk, hogy a másik kitalálja, mire van szükségünk. Nagyon gyakran halljuk: „Hiszen már öt éve ismer. Már kellene tudnia.” Fogalmazzuk meg a kéréseinket tisztán! Konfliktushelyzetekben előjönnek a régi családi mintáink. Stressz- és konfliktushelyzetben úgy működünk, akár a szüleink. Nem tudunk mást, mert a feszültség hatására lepereg rólunk, amit tanultunk. Ezért van, hogy nagyon sokszor ördögi körbe kerül a család: elhangzik valami, mindenki tudja, hogy mi következik – egy nagy veszekedés. P. A.: Elbeszélnek egymás mellett. Mindenki úgy érzi, hogy a másik nem érti meg. Nem kapják meg a közös pontot.
B. R.: Ugyanakkor mindenki beszélni akar. Nem tudunk másokat meghallgatni. A meghallgatás művészetét is újra kelleni tanulni. Mert az is tanulható.
Kérdezett: Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kopjafafalu, örök emlékeztetőül
Az innen elszármazottakat nem várja szülői ház, nem nyitnak kaput, nem terítenek asztalt a szőlőlugas alatt, mert a falut víz takarja. Csak emlékezni jönnek haza minden esztendőben, azért haza, mert mindennek dacára ide kötik őket a gyökerek. A Küsmöd-patak menti székely falut 27 évvel ezelőtt árasztották el. A gát, a víztározó megépítését követően a falu házai, a templomok is sorra a tó fenekére kerültek, az embereknek költözni kellett, nem volt könyörület. Fájó szívvel hagyták el az ősi portákat, s búcsúztak el attól az élettértől, amit a Jóisten nekik rendelt. Át kellett élniük az ősi hagyaték temetését, s a pusztulás elől menekülve szóródtak szét a nagyvilágban. Idén újból hazajöttek az elszármazottak kopjafafalut avatni és az együvé tartozás erejét ünnepelni.
Rekordok könyvébe illő csoda – 164 kopjafával
1995-ben Sükösd Árpád jóvoltából saját siratófalat építettek az egyedülálló történelmi és vallási bözödújfalusi közösség emlékére, amelyben katolikusok, unitáriusok, görög katolikusok és székely szombatosok éltek együtt évszázadokon át példás egyetértésben. Az idei augusztus elsejei találkozóra kopjafafalut létesítettek a siratófal szomszédságában. Minden kopjafa egy-egy elárasztott háznak, gazdaságnak, egy elűzött családnak állít emléket. Az utcákat úgy alakították ki, ahogy eredetileg helyezkedtek el, Alszeg, Felszeg, a Vizentúl, s a szomszédok ugyanúgy egymás mellett kaptak helyet, ahogy egykoron. Végig lehet sétálni az utcákon, mindenki megtalálja a sajátját. 164 kopjafát állítottak, melyek példátlan összefogás eredményeként a Kárpát-medence 64 településéről származó fafaragó munkáját dicsérik, Sepsiszentgyörgytől Homoród-almásig, a Felvidéktől Somosdig, Alsócsernátontól Matyóföldig, Csókfalvától Székelykeresztúrig és sorolhatnám. A szervezők megkeresésére ingyen vállalták a munkát együttérzésük jeléül azokkal, akiket a kommunista diktatúra kiparancsolt a faluból. S ezzel bizonyították, hogy nem veszett ki a magyarokból az összefogás, hatalmas ereje van ma is.
Balázs Antal sepsiszentgyörgyi fafaragó, aki a 164- ből 38 kopjafát faragott ki, elmondta, jó lenne, ha a fafaragók összefogását a politikusok is követnék. – Összefogtunk, és rekordok könyvébe illő alkotást hoztunk létre. Bözödújfalu feltámadt, s ha ez nem csoda, akkor mi? Sokan faragtunk, sokat. A lelkünket is belefaragtuk, hogy aki hazajön, átölelhesse a kopjafáját, a házát, ahol megtanulta kimondani két legszebb szavunkat: édesanyám és édesapám – fogalmazott a fafaragó, nyugalmazott tanító.
A fecskék is hazajártak, keresték a házakat
A rendezvényre nagyon sokan jöttek el, rengeteg gépkocsi sorjázott az úton, benépesült az emlékhely, a kopjafafalu s az egykori utcák emberekkel teltek meg. Ismét élet volt Bözödújfaluban. A szertartás szentmisével kezdődött, a plébános hangsúlyozta, hogy Romániában talán ez az egyetlen falu, amelyikről mindenki hallott, és örvendetes, hogy az innen elszármazott közösség örök emlékeztetőül kopjafákkal jelzi: nem lehet falvakat nyomtalanul eltüntetni, mert az emberek tovább élnek, és feltámasztják a falut.
Id. Szombatfalvi József esperes, Bözödújfalu szülötte bevallása szerint az utóbbi két hétben mindennap jelen volt a munkálatoknál. Volt ideje emlékezni a falura, a lakókra, a gyermekkorára, a történésekre.
– A magyar kultúrtörténet egyedi eseménye zajlott Bözödújfaluban, olyan tragédia, amely kínos örökségünk. Mégis mindig a megértésről, a szeretetről és a megbocsátásról szóltam a híveimnek. Mert anyagi javaink odavesztek, de lelkünk és utódaink iránti felelősségünk megmaradt. Úgy, ahogy egykor Ábrahám, nemcsak anyagi javakat örökíthetünk át gyermekeinknek, hanem hitet és szeretetünk melegét is. Jó lenne csak szívünk jobbik felét, csak a mosolyt átadni, hogy gyermekeink ne fekete és kínos örökséget kapjanak. Jó lenne úgy elmenni, hogy ne legyen tartozásunk, hogy megbocsátottunk minden sértést és bántást. A sírok mellett ki kell békülni. Ábrahám is szerette volna, ha Izmael és Izsák békében él. Milyen más lett volna a világ, ha a két testvér szerette volna egymást. A szeretet és megbocsátás a mi örökségünk. A szeretet és a megbocsátás ereje hozta létre ezt a kopjafafalut, melynek utcáin ezután járni fogunk, és megállunk házunk előtt. Megrázó, hogy miután a falu a tóba süllyedt, a fecskék minden évben visszatértek, keringtek a tó fölött, keresték az ősi fészket, de nem találták. A mi gondolataink is ott keringenek, betérünk templomainkba, halljuk a harangokat, a kereplőt. Három éve ígértem, hogy újjáépítjük a falut, és íme, újjászületett, mert közösségünk vezetői mellénk álltak. Csibi Attila polgármester rábólintott, azt mondta, ha lehetne, akkor legyen! Lett, áll a kopjafafalu. De van egy üzenetem a világnak: úgy dolgozzunk, úgy gondolkozzunk, hogy ne születhessen több kopjafafalu. Mert, sajnos, azon az úton járunk, hogy sok kiöregedett falu helyén nemsokára kopjafafalut állíthatunk! – fogalmazott az esperes.
A római katolikus templom tornyát is újjáépítik
– Nem a mi dolgunk ítélkezni és felelősöket keresni, de átéljük azt a fájdalmat, amit a bözödújfalusiak átéltek. Az önkormányzat az emlékezők mellé áll, nem lerombolni szeretné a falu maradványait, hanem építeni akar. 2014-ben a falurombolás jelképes hírvivője, a katolikus templom tornya, nem bírta tovább a víz szorítását, feladta a harcot a hullámokkal, és összeomlott. Elkéstünk azzal a tervvel, hogy a tornyot megerősítve, megőrizzük azt a jelet, ami annyi emberben váltott ki döbbenetet az elárasztott falu fölött őrködő templomtorony láttán. Terveink vannak, szimbólumként, üzenethordozóként vissza szeretnénk állítani a katolikus templom tornyát; meglesz, mert Isten is úgy akarja és a támogatók, a budapesti Székely Hargita Alapítvány, a magyar kormány is mellénk áll. Készül egy falumakett, amely a Rhédey-kastély egyik termében kap helyet. Építkezni a romok üzenetén is lehet, s mi felvállaljuk ezt – fogalmazott Csibi Attila polgármester.
Egy imádkozó és dolgozó népet nem lehet elpusztítani
– Bözödújfaluban jelképesen benne van az egész erdélyi magyarság sorsa. A hatalom sohasem szűkölködik magyarázatban. A jelen sivár víztükör, de a jelenben benne rejlenek a lehetőségek is. Soha nem volt könnyű sorsunk, a megmaradást senki sem tudja helyettünk vállalni – mondta dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja. Dr. Grezsa István, a miniszterelnökség miniszteri biztosa azt hangsúlyozta: – Nemsokára az elmúlt száz esztendő számvetésére kerül sor, s nem mindegy, milyen mérleget vonunk meg, hiszen a kisebbségi sorsra jutott nemzettársaknak sokat kellett szenvedniük, s a kútból fel kellett emelkedniük. Azt szeretnénk, ha 2020-ban egy gyarapodó magyar nemzet tagjai lennénk – mondta a felszólaló. Soós Zoltán,a Maros Megyei Múzeum igazgatója azt hangsúlyozta, hogy csak a fizikai dolgokat lehet elpusztítani, azt a népet, amelyik imádkozik és dolgozik, nem. Legyen ez a falu az újjáépítés példája!
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök arra tért ki, sajnálatos, hogy közösségeink – a Hargita és Maros megyei – eltávolodnak egymástól. Fontos lenne a megye- és a belső határokat lerombolni, hiszen a Székelyföldön belül nincs határ. Élő és szerves kapcsolat kellene kiépüljön a székely régiók között.
A felszólalók sorában az elszármazott Sükösd Árpád következett, aki Ausztriában él, s akinek a nevéhez az emlékhely létrehozása fűződik.
Az ünnepi műsort a sárospataki ifjak fellépése, majd a faragóknak és támogatóknak járó díszoklevelek átadása, közös fotózás követte. Az ünnepség után az emlékező családok virágot helyeztek el a kopjafák lábánál, sokan az árnyas domboldalakon időztek még, saját birtokaikon piknikeztek, miközben a tó tükrét fürkészték.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Nem félnek az új politikai versenytárstól
Eltérően vélekednek a bejegyzés előtt álló, magyarok által alapított Demokratikus Erdélyért Párt megjelenéséről az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői. Az RMDSZ és az MPP szerint szó sincs egy új vetélytárs megjelenéséről, az EMNP akár együtt is működne.
Az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői nem tartanak attól, hogy hamarosan egy új, magyarok által alapított regionális párt is versenybe szállhat a voksokért. Míg az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a bejegyzés előtt álló, magát regionális szervezetként meghatározó Demokratikus Erdélyért Párt megjelenését nem kell túl komolyan venni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint örvendeni lehet minden olyan szervezet megjelenésének, amely a regionális politikát hozzájuk hasonlóan komolyan gondolja.
Amint arról a Krónika is beszámolt, a terveik szerint ősszel bejegyzendő politikai alakulatot három marosvásárhelyi civil – Kovács István Dávid, Majla Csaba és Újvári András – alapította, akik legfontosabb céljukként Erdély gazdaságú autonómiájának a kivívását jelölték meg. Úgy vélik, az erdélyi önrendelkezést csak az Erdélyben élő többi nemzetiséggel együtt lehet megvalósítani, ezért nemzetiségtől függetlenül bárkit szívesen látnak a soraikban, akik számára fontosak a szervezet céljai.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, arra lehetett számítani, hogy az új választási törvény adta lehetőségeket kihasználva százával jegyeznek be pártokat a következő időszakban. Kovács szerint azonban ezeknek a szervezeteknek rövid életük lesz, nehezen tudnak majd labdába rúgni. „A mostani törvények megengedik, hogy gyakorlatilag egy háromfős asztaltársaság új pártot alapítson, ha ehhez van kedvük” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke. Hozzáfűzte: az is kérdéses, hogy ezek a pártok egyáltalán képesek lesznek-e elindulni a választásokon. „Úgy vélem, a média túl nagy figyelmet fordít arra, ha három ember tart egy sajtótájékoztatót” – tette hozzá. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az új választási törvény nyújtotta kedvező feltételekről beszélt, amikor az új pártról kérdeztük.
„Átestünk a ló másik oldalára, hiszen nagy a távolság aközött, hogy korábban 15 megyében kellett 25 ezer támogató aláírást összegyűjteni, most meg már három ember is alapíthat pártot” – mutatott rá. A polgári párti politikus úgy véli, bár nem érett még meg a helyzet arra, hogy a romániai magyarok számtalan pártot alapítsanak, az új alakulat várhatóan nem okoz túl nagy zűrzavart a jövő évi választásokon. „Programjukban nem hoznak semmi újat ahhoz képest, amit a már meglévő erdélyi magyar pártok megfogalmaztak: kereszténydemokrata, jobbközép párt, amely a gazdasági autonómiát tűzte zászlajára. Ennél többre lenne szükség, ha valaki be akar törni az erdélyi magyar politika piacára. Nem valószínű, hogy a közélettől elfordult, a politikából kiábrándult választópolgárok ettől az üzenettől lázba jönnének” – mondta Biró Zsolt, aki szerint regionális párt létrehozását elsősorban az erdélyi románoktól kell várni. „Egy ilyen kezdeményezést mi is támogatnánk” – szögezte le az MPP elnöke.
Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt a Krónikának elmondta, az új párttörvény alapján várható volt, hogy a regionális érdekeket megjeleníteni próbáló erdélyiek magukat pártokba szervezik. „A néppárt készen áll az együttműködésre minden olyan alakulattal, amely a regionális politikát hozzánk hasonlóan komolyan gondolja. Az egypártrendszer ideje lejárt, ezt figyelembe véve kell minden politikai pártnak lépnie, ám sok esetben az érdekvédelem szempontjából az összefogás és a párbeszéd nem kerülhető meg” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Mint ismeretes, a júniusban jóváhagyott új választási törvény a regionális pártok számára kedvező alternatív küszöböt is tartalmaz. A regionális pártok képviselethez jutását elősegítő cikkely épp az RMDSZ javaslata nyomán került be a jogszabályba. Ennek értelmében a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át a pártok esetében előírt ötszázalékos küszöböt.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Mondd meg, kinek állítanál szobrot, megmondom, ki vagy!
Igencsak sokat elárul egy közösség szellemi, lelki, erkölcsi állapotáról, hogy kinek, kiknek állít vagy állítana szobrot. Ha körülnézünk Erdélyben, majd minden városban találunk – még ott is, ahol valójában semmi keresni valójuk nem lenne – egy-egy Mihály vitézt, Avram Iancut, meg egyéb 1848-as román „hőst”, vagy más, enyhén szólva ellentmondásos román történelmi figurát ábrázoló szobrot.
Távol álljon tőlem a gondolat, hogy netán valamiféle szemléletváltásra próbáljam rávenni a román történészeket, ennek elsősorban belső meggyőződésből kellene megtörténnie, de az biztos: előbb-utóbb ez is bekövetkezik. Vannak már előfutárai is e változásnak, hogy most csak Lucian Boia – korábban pedig Andrei Pippidi – munkásságára utaljak, könyveik közül egyesek magyar nyelvű fordításban is hozzáférhetők. Úgy tűnik, a román történetírás is egyre közelebb kerül ahhoz, hogy feladja a szovjetnek mondott szemléletet, amely a „mától kezdve minden másként történt” elv alapján működött.
Mindezt annak kapcsán írom, hogy a legutóbbi marosvásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi ülésen határozat született arról, hogy szobrot állítanak Constantin Romanu Vivunak, a Románia enciklopédiája szerint „hős forradalmárnak”, akinek legfőbb érdeme, hogy a 12. légió parancsnokaként 1848-ban a magyarok ellen harcolt a Marosvásárhely környéki településeken. Mindenestre meglehetősen tiszteli a városvezetés a 48-as román hősöket, hisz Constantin Romanu Vivu mellett, Petru Dobra, Ion Buteanu, Alexandru Papiu Ilarian és természetesen Avram Iancu nevét is utca viseli.
Az még nem tisztázott ugyan, hogy hol is állítanák fel a szobrot, de gyaníthatóan nem a város szélén, inkább a központban. Ellentétben a magyar személyiségeket megörökítő szobrokkal, amelyek rendre a főtértől távolabb kaptak helyet. Beleértve a városépítő Bernády Györgyét is, akinek nem jutott hely az általa építtetett Városháza és Kultúrpalota közelében sem. Bezzeg a kormány által kinevezett Emil Dandeanak igen, holott az ő nevéhez – legalábbis a vásárhelyi legendárium szerint – csak a főtéri városi vécé építése fűződik.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A fejlesztés négy pillére
Azonosították Háromszék kitörési pontjait
A mezőgazdaság, a kultúra, a turizmus és az informatikai ágazatok jelentik Kovászna megye gazdasági kitörési pontjait, derült ki a háromszéki önkormányzat által rendelt Potsa József megyefejlesztési stratégiából. A volt háromszéki főispán nevét viselő stratégia a 2015 és 2020 közti periódusra határozza meg a fejlesztési irányvonalakat, a régió erősségeit és a kulcsfontosságú stratégiai faktorokat.
A múlt hónapban véglegesített stratégiának a kidolgozását Viorel Stănică, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi karának prodékánja koordinálta, aki rámutatott: Kovászna megye számos szektorban jól teljesít, azonban a további fejlődéshez szükség van a magasan képzett polgárok elvándorlásának megfékezésére és a szakoktatás támogatására.
A Potsa József megyefejlesztési stratégia azonosítja Háromszék erősségeit, amelyek között szerepel, hogy 2013 óta folyamatosan növekszik a térség kereskedelmi mérlege, ami elsősorban az export növekedésének tulajdonítható.
A háromszéki mezőgazdaság egyes ágazatai is versenyképesekké váltak, a Kovászna megyei gazdák főként a cukorrépa- és krumplitermesztés területén vannak jelen az országos piacon. A háromszéki vendéglátóipar – hotelek és panziók – az országos átlag felett teljesítenek, termelékenységük jónak mondható. Háromszéken a gyógyturizmus, a kulturális turizmus és a faluturizmusra egyaránt húzóágazattá válhat, egyelőre fékezőerő, hogy az érintettek nem aknázzák ki megfelelően az erősségeiket. Példaként említik, hogy Kovászna városa az ország első három gyógyfürdőhelye között szerepel, gond az, hogy a vendéglátók a forgalmukat az állam által támogatott ingyenes és kedvezményes gyógykezelő jegyekre alapozzák.
A Potsa József megyefejlesztési terv elkészítői szerint a számítástechnikai (IT) és telekommunikációs ágazatban is nagy potenciál rejtőzik, viszont a megfelelő szakoktatás hiánya hátráltatja ezt az ágazatot a kibontakozásban. A feldolgozóipar biztosítja ugyan Kovászna megye gazdaságának a stabilitást, ezért támogatni kell a megmaradásban, de alternatívaként más gazdasági ágazatok – például az informatikai és telekommunikációs szektor - megtelepedését kell elősegíteni. Viorel Stănică szerint a beazonosított négy fejlődési pillérre – mezőgazdaság, kultúra, turizmus és informatika – külön ágazati stratégiákat kell még kidolgozni. Problémaként azonosították azt, hogy Kovászna megye nem túl vonzó az itt lakók számára. Habár magasabb a születések száma mint az elhalálozásoké, mégis folyamatosan csökken a lakosság száma. Főként az elmúlt tíz évben figyelhető meg az elvándorlás, ami a magasan képzettek körében jellemző. Kovászna megyében a városok veszítettek el jelentős számú lakosságot, így 2009-től már magasabb lett a vidéki lakosság aránya mint a városiaké. Emellett megfigyelhető, hogy a lakosság 20 százaléka van kitéve az elszegényedés veszélyeinek és az országos átlagnál alacsonyabb a lakosság orvosi ellátáshoz való hozzáférése is. További gondot jelent, hogy a háromszéki lakosság mindössze 9,8 százalékának van felsőfokú végzettsége, ami akadályozza, hogy tudásalapú befektetések megtelepedjenek a térségben.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)