Patakfalvi Czirják Ágnes „A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!” A székely zászló jelentéseinek rétegei Hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, hogyan változik a használók „kezében” a tartalma, jelentése?
„Elmondhatjuk tehát, hogy Közép Európa Keleti Kárpátok övezte részén, a Székelyföldön, él egy, a szálláshelyén őshonos, ma is 700000-es lélekszámot számláló nép, mely ezer éve rendelkezik az államiság minden feltételével, megteremtve az államszervezés minden eszközét. Saját hadseregével és vérével védett ősi területe, maga teremtette alkotmányos jogrendje, kultúrája, ősi írása, himnusza és identitás jelképei, zászlaja, címere van. (...) Következésképpen: Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve! Választania kell: vagy élni fog a népeket megillető önrendelkezési jogával és önigazgatási hagyományaihoz visszatérve, saját kezébe veszi sorsának irányítását, vagy a lassú felszámolás útjára lép és szétszóratik a nagyvilágban.” Borsos Géza József
„Őshonos”, „államiság feltételei”, „vérével védett”, „önrendelkezés joga”, „önigazgatási hagyomány”, „saját kezébe veszi sorsának irányítását”, csak hogy a legfontosabb fogalmakat kiszemezgessük az idézett szövegből, amely jó példája a székelység kapcsán körüljárható gondolati mezőnek. A székely közösség időbeli folytonosságának elképzelése, amely megalapozza a jelenről és a jövőről alkotott gondolatok medrét, a Borsos Géza József-féle idézetben egyfajta morális parancs és elkerülhetetlen sors-beteljesülés erejével bír:
„Népem, a Székely Nép önrendelkezésre van ítélve!”
Az elképzelés medrét a különböző, múltból örökölt elemek kövezik ki: jogrend, ősi írás, himnusz, zászló, címer stb., és mindez az idő-tér által meghatározott koordinátarendszerbe ágyazódik. A tér az ugyancsak elrendeltnek és állandónak mondható, vagyis Székelyföld területe, az idő pedig egy jól felépített folyamatosság. Ez a folyamatosság a különböző korszakokhoz tartozó történeteket, történelmi eseményeket (eredetmítoszok, legendák, különböző csaták és harcok történetei, 1848-49-es események, majd a világháborúk, Trianon stb.) egy adott időszálra fűzi fel, az állandó alanya pedig a harcolni kényszerülő székelység.
A székely közösség megszervezését, közösséggé formálását, annak módját irányító elképzelések és stratégiák hátterében az – a gyakorlatban könnyen megragadható alapvetés – áll, hogy a történelem az élet tanítómestere, vagyis, ha visszautazunk az időben, megtaláljuk a hiteles identitást, a helyes irányt. A székely zászló története kapcsán is markánsan jelen van ez az elképzelés.
A székely zászlóként ismert jelkép története 2004-ben kezdődik. Ezt a datálást egyes kritikusok túl közelinek ítélik meg, ebből fakadóan a zászló vizuális megjelenítését alkalmatlannak, méltatlannak tartják a székelység autentikus és ősi jellegének hangsúlyozására. A zászló hitelességével kapcsolatban az elmúlt tíz év azonban kegyesnek bizonyult, és kialakult egyfajta kompromisszum a kérdésben. Fogalmazhatunk úgy, hogy az igény és a használat felülírta a hitelesség kapcsán felmerülő kételyeket. Egy jól menedzselhető szimbólummal van dolgunk, ismerjük a „születésének” körülményeit (erről bővebben lásd itt), pontos dátumát, mindez megkönnyíti a köré szervezhető események kivitelezését is. Itt elsősorban olyan nemzetközileg is elterjedt ünnepekre (National Flag Day, Flag Day) gondolok, amelyek egy-egy adott ország nemzeti zászlója köré, általában az adott ország függetlenségének vagy egy fontosabb megemlékezésének dátumára szerveznek. Romániában 1998-ban döntöttek a nemzeti zászló napjának beiktatásáról és kötelező ünneppé nyilvánításáról, ami minden évben június 26-án kerül megrendezésre. A dátum a piros-sárga-kék zászló jelképpé választásának időpontjára emlékeztet.
Másrészt a szimbolikus politikai cselekvések sora, amely a jelkép jelentését, a zászló jellegét és használatának körülményeit meghatározta, elég muníciót szolgáltat ahhoz, hogy egy eseményekben gazdag történet kerekedjen a szűk tíz év alatt. A nyilvános terek, épületek felzászlózásának a román hatalom általi szankcionálása és az arra adott reakciók, valamint a nyilatkozatok és közösségi akarat kifejezésre juttatásának folyamata a zászlót fokozatosan a közösség központi szimbólumává avatta.
Miközben bővül azoknak a szereplőknek a köre, akik a „székelység” nevében jogokat követelnek, „cselekednek”, vele „szolidaritást vállalnak” (itt nemcsak a magyarországi politikai szereplőkre és egyes civil szervezetekre gondolok, hanem az Isztambulban szervezett, a székelyföldi autonómiát támogató szolidaritás-napra, a türk-török hagyományok felelevenítését támogató, konzervatív értékeket valló Hoca Ahmed Yesevi Vakfi szervezésében), ha közelebb lépünk, nyilvánvalóvá válnak azok a törésvonalak, amelyek ezen az egységesnek láttatott székelységen belül, illetve rajta kívül léteznek (Ki/kik képviselik az autonómia ügyét hitelesen?, Mit jelent pontosan ez a hitelesség?, Ki/kik vállalnak a székelyföldi autonómia ügyével szolidaritást? Mennyire esnek egybe az autonómiát szorgalmazó helyi szervezetek céljai és értékei a szolidaritást vállaló szervezetekével? Stb.).
A kommunizmus éveiből megörökölt, az erdélyi magyar kisebbségi kontextus kapcsán kirajzolódó, mostanra jelentésében túlterhelt diskurzusokat a „menni vagy maradni”, „megmaradni vagy asszimilálódni” dilemmái alakították. Ehhez képest a kétezres évektől kezdődően a nyilvánosságban egyre inkább az a kérdéskör tematizálódott, hogy hogyan lehetséges megszervezni a magyar közösségek hétköznapjait gazdaságilag- kulturálisan-társadalmilag kiegyensúlyozottabb módon, hogyan lehet beindítani az otthonteremtés és újjászervezés folyamatait. Ehhez kapcsolódóan a lokális, alulról jövő kezdeményezések mellett, a közösségépítés, nemzetépítés módszertanának olykor mintha tankönyvszagú utasításait követné. A székelyföldi/magyar közösség önmeghatározásának folyamata során artikulálódó új irány megpróbálja összhangban kezelni az értelmiségi körök által indítványozott kezdeményezéseket az alulról építkező folyamatokkal.
A kibontakozni látszó diskurzus ugyanakkor, egyelőre úgy tűnik, hogy komolyan veszi azt a kultúrakutatásban, társadalomtudományokban elfogadott tételt, mely szerint a kultúra nemcsak egy monolit, sok könyvön és magas kultúrán keresztül elérhető transzcendens szféra, hanem ennél jóval hétköznapibb dolog (is!). Ennek megfelelően fontos hangsúlyozni azt is, hogy a (kulurális/etnikai) identitás nem kizárólag egy politikai identitás (a csoporthoz való tartozás érzése, annak kinyilvánítása és a közös kultúra birtoklása), hanem a hétköznapi fogyasztáson keresztül is megragadható. „A fogyasztás ugyanis nem csupán az áruvásárlás aktusából vagy szolgáltatások egyszeri igénybevételéből áll, hanem különböző, szervesen összekapcsolódó tevékenységek láncolatából: a fogyasztói vágyak felismerésétől és preferenciákba rendezésétől kezdve a fogyasztás megtervezésén és a megfelelő áruk vagy szolgáltatások megválasztásán át azok használatáig, élvezetéig és a tárgyi javak karbantartásáig, majd elhanyagolásáig, elfelejtéséig vagy eldobásáig. A fogyasztási tevékenységsorozat időigényességének megkésett felismerése kétségkívül maga után vonja a fogyasztást korábban pillanatszerűnek és ezáltal marginálisnak tekintett nézetek dekonstrukcióját.” (http://www.c3.hu/scripta/scripta0/replika/2122/voros.htm) A fogyasztás és az identitás megélésének tereit, módját, alkalmait pedig meg kell szervezni, az etnicizált/nemzetiesített termékeket, tárgyakat, szimbólumokat, ízeket, élményeket elő kell állítani, forgalmazását meg kell oldani. Erre tesznek kísérletet azok a kezdeményezések, amelyek a székely identitás megélésének alkalmait megpróbálják az ünnepnapok mellett a hétköznapokra is kiterjeszteni, például a „székely termékek” forgalmazásával – ilyen a Góbé termékek forgalmazása – vagy az idén másodjára megszervezett katrosai Székölykök Gyermekfesztivál ötlete, a szabadidő eltöltésének kitalálásán, vagy az internetes tartomány-név, levelezési-rendszer (sic.hu, @sic.hu) megalkotásán keresztül. De ugyanúgy az iskolai oktatásban, a kulturális emlékezet kitüntetett eseményein és helyszínein (március 15., iskolai koszorúzások), a szabadidős tevékenységeken (honismereti biciklitúra, lovagló és hagyományőrző táborok, baba-mama-papa klubok, könyvek és ismeretterjesztő kiadványok), a hagyományok újrahasznosításán/feltalálásán (Székely Vágta, székely gasztronómia, Csíksomlyói búcsú mai formája, székelyföldi gombász egyesületek, helyi turizmus stb.), a kollektív ünnepek (búcsúk, vásárok, vallási ünnepek) és a hétköznapok megszervezésén, projekteken (fészekrakó projektek, Székely Előfutár Ösztöndíj, Barabási László-ösztöndíj, stb.) keresztül. A Székelyföldön megfigyelhető közösségépítés új irányában a szülőföld – kultúra – székely identitás hármasa a pragmatikus, tudatos és aprólékos, lokális és regionális építkezésen keresztül alakul.
A székelyföldi régió egységes, jól megjeleníthető, körülhatárolt, áruvá tehető – így fogyaszthatóvá tett – identitáscímkéjének kialakítása az erőteljes önreprezentációra való igény megfogalmazódásaként érthető. Az elmúlt évtizedekben ez a reprezentáció, a határok pontos ki-, és megjelölését, a térség valamelyest egységes megjelenítését és etnikai jellegét célozta. Az otthonteremtés összetett és befejezetlen folyamatában a székely zászló, mint központi szimbólum folyamatosan jelen volt.
A székely zászló történetének alakulásában az erős önreprezentációs és a határmegjelölő szerep mellett, egy másik folyamat is közrejátszik. A székelyföldi magyar lakosság számára a zászló a román közigazgatási reformfolyamathoz kapcsolódó küzdelmek kitüntetett szereplője lett, ennek tétje a Székelyföld mint közigazgatási egység létrejötte. A decentralizáció hatékony megszervezése körüli kérdések a romániai nyilvánosságban egyre nagyobb lendületet vettek, amelynek szükségességével a nyilvánosság szereplői általában egyetértenek, de a régiók kialakítása és hatáskörökkel való felruházása kényes kérdésnek bizonyult, főleg ami a székelyföldi magyar közösséget és autonómia-elképzeléseket illeti. Az autonómiatörekvések hátszelével egyre látványosabbá vált a zászlót használó szimbolikus politizálás a virtuális-, és a köztereken. A székely zászló a romániai közigazgatás és decentralizáció vitája révén egyfajta cselekvővé vált, mivel nem csupán eszköze lett az etnikai mobilizációnak, az autonómiatörekvéseknek, hanem szervezője, főszereplője is.
A 2009-ben szervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen, a székelységre vonatkozó jelképek elfogadását követően Hargita és Kovászna megye tanácshatározattal döntött a szimbólumnak a két megye zászlójaként való elfogadásáról is. E két döntéssel szemben folyamatosan megfogalmazódtak ellenérvek, azt kifogásolva, hogy a régió jelképének kialakítása teljesen mellőzte a székelyföldi románság reprezentációját.
Azzal, hogy a megyei tanácsok a zászlót a törvénynek megfelelően megtették a megyék jelképének, megváltozott a tárgy használatának kontextusa. Már nem kizárólag egy etnikailag homogén közösség törekvéseit, civil kezdeményezését testesítette meg, hanem az adminisztratív módon (a helyi közigazgatáson keresztül) és pragmatikusan (különböző szimbolikus gyakorlatok által) építkező Székelyföld létrejöttét, vagyis egyfajta intézményesülési folyamatot mutatott.
A jelentésváltozás és popularizálódás mértéke pontosan követi azt a logikát és versengést, amelyben a civil kezdeményezések beolvadnak a politikai életbe, vagy sok esetben perifériára szorulnak. A zászlóval kapcsolatos események zászlóvivőivé a nyilvánosságban leginkább a megyei elnökök és polgármesterek váltak, akik performatív események sorozatán keresztül bizonyították a kiállásukat az autonómiatörekvések és a székely jelképek intézményesült használata mellett.
Az intézményesülési folyamat mellett, azzal párhuzamosan a zászló egyre inkább megjelent a használók körének személyes szférájában. A magánházakra kifüggesztve leginkább a külvilággal kommunikál, egyfajta „célzatos kommunikáció”, az érdekesebb azonban az, ahogy az otthonokban kezdték használni. A különböző méretekben, alakban előállított, forgalmazott tárgyak pont azt a célt szolgálják, hogy a lakásbelső, az otthon díszei lehessenek, vagyis egyfajta dekorációs funkciót is betöltenek. A zászló körüli román és helyi magyar vezetők közötti ellentétek akkor váltak igazán a szélesebb nyilvánosság számára is láthatóvá, amikor a magyar kormány úgy döntött, hogy ismét nyomatékosítja szolidaritását a székelyföldi autonómiatörekvésekkel. A „zászlóügy” ennek szimbolikusan is a szereplőjévé vált, mivel a magyarországi nyilvánosság a székely zászló hivatalos használatának tiltását a román nacionalizmus kézzelfogható jeleként értelmezte, azét a zászlóét, amely „egy etnikai csoport jogosan használt jelképe, az önreprezentáció jogának alapvető megnyilvánulása” (Idézet Izsák Balázs SZNT-vezető beszédéből, ami a Virtuális Székelyföld születik című sajtótájékoztatón hangzott el, 2014. május 07-én). 2013 elejére a „zászlóügy” egy magyar-román diplomáciai ellentétté duzzadt.
A magyar kormányzat a „nemzetegyesítés”, vagyis a kisebbségi helyzetben élő magyar lakosság melletti kiállását több szimbolikus cselekedettel nyomatékosította, például a székely zászló az Országházra való kifüggesztésével, vagy a székely himnusz éneklésével egy-egy hivatalosnak számító eseményen. Ezzel a performatív aktussal jelezte a hatalom/hatalma azon privilégiumát, hogy meghatározza a nemzeti jelképek helyét, – a törvény által előírt, kötelező érvényű jelképek használata mellett (magyar zászló, lobogó és himnusz) beiktatta a székely himnusz és zászló használatát is, mintegy nyomatékosítva az egységes Székelyföld létét, a Romániából való „kiemelését”, és mindezzel a magyar nemzethez való szimbolikus kapcsolását.
A szolidaritási akció kezdeményezőjeként fellépő budapesti kerület (XXII., Budafok-Tétény) városházának felhívását követően egyre több magyarországi önkormányzat tette ki a székely zászlót. Ahogy a kerület polgármestere fogalmazott: „Fontos, hogy érezzék a székelyföldi magyarok, hogy nincsenek egyedül, közösséget vállalunk velük”, majd a többi önkormányzatot megszólító felhívás így szólt: „Tűzze ki minél több önkormányzat a polgármesteri hivatalára a székely zászlót! Érezzék a székelyföldi, erdélyi magyarok, nem csak a paragrafusokban él a nemzeti összetartozás!” Természetesen azt is látnunk kell, hogy a székely zászló magyarországi kitűzése során alakuló jelentések is mennyire eltérnek egymástól.
Fontos érzékelni, hogy mekkora különbség van egy budapesti önkormányzatra felfüggesztett székely zászló és például a gyöngyöspatai vezetőség szimbolikus aktusa között.
Mivel a székely zászló használatát és hozzáférhetőségét a magyarországi jogrend törvény által nem szabályozhatja, a zászló a kitüntetett, a nemzeti összetartozás szemléltetésére kiszemelt tárgyak kategóriarendszerében a címeres, majd az angyalos-címeres magyar zászló, valamint az Árpádsávos zászló nemzeti jelképrendszerébe tagozódott.
E zászlók kapcsán is felrajzolható egy érdekes életút, a redszerváltástól kezdődően különböző hullámokban megfigyelhető zászló-, és jelképkultusz tárgyaiként, adott időszakokban mindegyik a nemzeti érzelem intenzitását és az összetartozás hőfokát hivatott demonstrálni. Majd a kétezres évek közepétől, főleg 2006 októbere után e zászlók a tömegessé váló radikális jobboldali gyakorlatokon keresztül a nemzet egyfajta alternatív felfogásával asszociálódtak,
amelyben a nemzeti mint etnikai és faji kategória jelölőivé váltak. Vagyis nem egy modern nemzetállam állampolgárainak összetartozása a hangsúlyos a zászló jelentési tartományában, hanem a leszármazáson és közös kultúrán keresztül beazonosítható és elkülöníthető egység.
A székely zászló a magyarországi nemzeti jelképek és hagyományos termékek árurendszerében legtöbbször a „történelmi és egyéb zászlók” kategóriájába került. A használat során is összefonódott a többi ilyen típusú tárggyal: a nyilvános terekben tüntetéseken, ünnepeken (budapesti pártrendezvényeken, megemlékezéseken), Magyarország-szerte magánházakon, az Árpádsávos, és/vagy címeres magyar zászló mellett (olykor helyett) került kifüggesztésre, mintegy hangsúlyozva a szimbolikus megkülönböztetést, az „igazi magyar” kategóriájának megkonstruálásában betöltött funkcióját. A székely zászló története koránt sem befejezett, értelmezési és jelentési mezői pedig folyamatosan gazdagodnak, egyelőre ebben a szövegben csak pár elkülöníthető tartományát, fázisát, értelmezési kontextusát mutattam be: a hitelesítés folyamatától az intézményesülés, az autonómia-törekvések, a „külső hatalmi erőkkel szembeni harc” szimbólumán keresztül, a jelölő/etnikai marker jellegtől, a domesztikált, személyes szférában betöltött szerepéig. Ugyanakkor, ami egy ilyen mozgó célpont (jelentésében folyamatosan változó tárgy) vizsgálatának értelmét adja, a popularizációjának megértése is. Vagyis hogyan lesz tíz év alatt egy megkonstruált tárgyból hagyományos, ősi zászló, a használók „kezében” hogyan változik a tartalma, jelentése.
Érdekes megfigyelni a lokális közösségek, szervezetek, erdélyi, magyarországi és külföldi (például a török szolidaritási akciók) kontextusaiban folyamatosan kialakuló jelentéseket, folyamatosan változó tartalmakat. Ezzel párhuzamosan pedig fontos megfigyelni a zászló definíciójáért, értelmezéséért folytatott harcot is (itt szeretnék visszautalni Örkény István a címben szereplő „szóvirágára”), vagyis azt, hogy milyen csoportok, személyek alakítják és ellenőrzik a közösség önreprezentációját. A kutatást a Balassi Intézet-Magyar Ösztöndíj Bizottsága támogatta. A szerzőről
Patakfalvi Czirják Ágnes kultúrakutató, szociológus a Pécsi Tudományegyetem Kultúrakutatás program dokori hallgatója, főbb érdeklődési területei: ifjúsági szubkultúrák, fogyasztás és populáris kultúra, ezekben a témákban Romániában, Törökországban és Magyarországon végzett terepkutatásokat. Tanulmányai tulnyomó részt szerkesztett kötetekben jelentek meg, főleg zenei szubkultúrákról, alkotói közösségekről és radikális jobboldali csoportokról. A szerző a budapesti Collective Morning alkotói közösség tagja, szabadidejében képzőművészettel, könyvekkel és társadalmi problémákkal foglalkozik.
Transindex.ro

Hatvany Lajos-emlékdíj
Az Őszi Sokadalom egyik rendezvényeként írta alá a Szentkereszty Stephanie Emlékházban Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Horváth Richárd, Hatvan testvérváros alpolgármestere azt a megállapodást, mely értelmében minden tanév végén egy kézdivásárhelyi középiskolás diák a magyar nyelvművelésben szerzett érdemei alapján százezer forintos ösztöndíjban, azaz Hatvany Lajos kitüntető emlékdíj – a magyar nyelvért kitüntetésben részesül.
A 2013/2014-es tanév nyertese Mike Bernadett, a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja, aki szeptember végén Hatvanban ünnepi testületi ülésen veheti át a pénzjutalmat és az emlékdíjat. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Négy erdélyi városban nyílik KézMűvész Kávézó
Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron nyílik kézműves kocsmavásár október hónap folyamán. A KézMűvész Kávézó iparművészeti és design kocsmavásár célja „közelebb hozni az erdélyi iparművészeket, kézműveseket ahhoz a közösséghez, mely körülveszi őket, egy alternatív közegben olyanoknak is megmutatni a kézzel alkotott szépségeket, akiket egy hagyományos kézműves vásárra, vagy egy kiállításra nem lehet bevonzani. A kultúrkocsmák közönsége, bár heterogén, mégis az a tapasztalat, hogy a fiatalokat itt tudjuk a legkönnyebben elérni” – állítja Simó Orsolya főszervező.
Az iparművészeti és kézműves vásár Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen a G. Caféban, Kolozsváron az Insomniában, Csíkszeredában az Ólommadárban lesz, pontos program a cikk legvégén.
„Elhagyva a vásárok kereteit, egy külföldön már elterjedt üzlettípust szeretnénk meghonosítani, melynek lényege, hogy ismert márkák, fiatal, feltörekvő alkotók, offline üzlettel nem – csupán webshoppal – rendelkező vállalkozások bérelnek ki rövid időre (1 hét - 1 hónap) egy üresen álló üzlethelyiséget, melyben berendezik üzletüket. Különlegessége még, hogy eseménnyé teszi a vásárlást a kiegészítő programok, az informális tér segítségével” – olvasható a szervezők közleményében.
maszol.ro

A Kárpát-medence gyöngyei
címen illethetjük azokat a zenélő, éneklő, táncoló ifjakat, akik e hétvégén – szeptember 5–7. között – Marosludason és az Andrássytelepen a nagyérdemű előtt színre viszik a Vajdaság, Kárpátalja, Erdély és Magyarország élő folklórját. Ludas-Supljákról (SRB), Téglásról (UKR), Bálványosváraljáról, Besztercéről, Csombordról, Ördöngösfüzesről, Raanielajosfalváról (Bukovina), Szabédról, Székről, Vajdaszentiványról, Vicéről és Kaposvár-Szentgáloskérről, illetve Százhalombattáról látja vendégül a Hajdina KE és táncosai e gyöngyszemeket.
A XII. Kárpát-medencei Gyöngykoszorú folklórfesztivál Marosludas és környéke magyarságának és nem csak nekik óhajt ezúttal is maradandó képet raktározni mindannyiuk lelkében.
Péntek este a művelődési házban Antonio Méda rajztanárnő tárlata látható este héttől, nyolctól magyar borest a Tivoli étteremben. Itt Papp Péter aranydíjazott borász pincéjének nedűjét ízlelgethetik a megjelenők. Hogy teljesebb legyen az áldott szőlő levének hatása, a Forrás néptáncegyüttes, arról az Orchidea és a Hajdina táncosai gondoskodnak, valamint a szentgáloskéri citerások. "Volt, mi volt, s mi elveszett, érte sírni kár, mert mindörökre megmarad a bor, a dal, a tánc" – e magyar mondás igazolódni látszik a Tivoliban.
Szombat délelőtt tenisztorna az ifjúsági parkban. Délután négykor a Petőfi Sándor- szobornál Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának képviseletében dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul és dr. Tóth Bernadett Eszter konzul nyitja meg a találkozót. Tuját ültetnek, a földi ittlét és jövőbeli lét szimbólumát. Ezután népviseletben teszik meg a kilencszáz méternyi távolságot a művelődési házig. Itt Ambrus Vilmos főesperes igehirdetése után Kilyén Ilka művésznő, a Maros megyei EMKE elnök asszonyának dalcsokra "hangolja" tovább a néző, a táncos, mindenki lelkét. A táncot a Tatárka kezdi, és kb. 150 perc után a Hajdina zárja. A Harmadik Zenekar, a magyarlapádi Ifjúsági Zenekar és a vajdaszentiványi zenekar kíséretével csodálhatjuk meg valamennyi táncot. A táncházban kivilágos kivirradtig áll a tánc.
Vasárnap az Andrássytelepen, a Petőfi Sándor Általános Iskola udvárán már reggel nyolckor "tolongás" várható. A gulyásfőzők vetélkedése az ebédet hivatott biztosítani mind a kultúrműsort szolgáltatók, mind a nézők számára. A Hajdina határon túli vendégeivel ismét táncol. Muzsikál a Tokos zenekar. Ezenkívül gyermekprogram, ősi magyar foglalkozások, foci, neves fellépők előadásai elégítik ki a nagyérdemű igényeit. Este nyolctól magyar bál.
Ha valaki még nem döntötte el, nem késő, készülődjön, szeretettel fogadjuk.
Tóth Sándor, a marosludasi EMKE elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Csak hébe-hóba alkalmazzák nálunk a Nyelvi Chartát
A marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány idén immár 11. alkalommal ad otthon annak a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szemináriumnak, amely évről-évre a kisebbségi közösségek helyzetét, szerepét elemzi Romániában és más európai országokban. Az idei szemináriumot „Az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek” címmel szervezték meg, résztvevői pedig a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását vizsgálták.
„Az elmúlt két nap azt erősítette meg bennem, hogy a következő évekbe is folytatnunk kell ezt a szeminárium-sorozatot, hiszen a romániai kisebbségi közösségeknek szükségük van arra, hogy helyzetüket évről-évre monitorozzák, feltérképezzék a megvalósításokat és a hiányosságokat, és ezekről a többségi társadalmat is tájékoztassák” - fogalmazott a két napos szeminárium összefoglalóján Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély hozzátette, hogy Romániában 19 nemzeti kisebbség él, 19 nemzeti kisebbség van jelen a parlamentben, ezzel az Európai Unió tagországai közül első helyen van, ami a nemzeti kisebbségek számát illeti. Minden kisebbség egyenjogú, még akkor is, hogyha egy nagyobb közösségnek más igényei vannak, mint egy számbelileg kisebb, sok esetben eltűnéssel fenyegetett kisebbségnek, szögezte le a politikai alelnök.
A szeminárium fő témája a Nyelvi Charta volt, amelyet Románia ugyan a 90-es évek közepén aláírt, de csak 2007-ben ratifikált. „Az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhetően a Charta magas standardokat állapított meg Románia számára. Romániának a tavaly kellett volna elküldenie jelentését a Charta alkalmazásáról, de mivel a vállalt kötelezettségeit hiányosan teljesítette, elkészítését késleltetik. A törvénykezésben és a törvények végrehajtásánál még mindig fontos lépesekre van szükség a kisebbségekkel szemben, de sikerként könyvelhető el, hogy egy sürgősségi kormányrendelet értelmében már anyanyelvünkön fordulhatunk a Nép Ügyvédjéhez” - tájékoztatott Borbély.
A Szövetség politikai alelnöke a szeminárium kapcsán elmondta: érdekes volt hallani, hogy a fejlettebb európai országok, köztük például Finnország, miként alkalmazza a Charta előírásait. Finnország (Európában egyedülállóan) az 5,3%-os svéd kisebbség nyelvét az ország második hivatalos nyelvének ismeri el.
Nagy Zsigmond alprefektus elmondta, beiktatását követően azzal kezdte tevékenységét, hogy a törvényes kereteken belül 34 közintézményt kérdezett meg: használják-e a törvény által kötelező módon előírt kétnyelvűséget. A 34 közintézményből egy hónap alatt 10 válaszolt, és ebből csupán 5 biztosítja a Charta feltételeit.
A szeminárium résztvevői abban egyeztek meg, hogy átirattal fordulnak az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalához és a Külügyminisztériumhoz, kérvén, hogy mielőtt Románia továbbítja a Chartával kapcsolatos jelentését, szervezzenek egy találkozót a romániai nemzeti kisebbségek és a civil társadalom képviselőivel. Ugyanakkor Románia kormányát felkérik arra, foganatosítson olyan rendelkezéseket, végrehajtási normákat a Charta alkalmazásával kapcsolatban, amelyek egy hatékony monitoring, ellenőrző rendszert jelentenek a jövőre nézve.
maszol.ro

"A romániai magyar közösség 1990 után a párbeszédet, a jogállam eszközét választotta"
Antalfi Imola
Szeminárium az európai kisebbségi és regionális nyelvekről
Hagyományos rendezvénye a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványnak az évente megrendezett, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó szeminárium, amelyet idén Az európai kisebbségi és regionális nyelvek címmel szerveztek meg. A kétnapos tanácskozás során a meghívottak, résztvevők a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazását vizsgálták, de szó esett egyes európai országok kisebbségvédelmi politikájáról, monitoringrendszer bevezetésének szükségességéről is a charta előírásainak alkalmazását illetően Romániában.
A tanácskozást, amelyen a fenti témakörben románul, magyarul és angolul zajlottak az értekezések, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és parlamenti képviselője, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke nyitotta meg csütörtök délután, hangsúlyozva, hogy Románia 1992-ben írta alá a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, ami feltétele volt az Európa tanácsi tagságnak, a román parlament azonban csak 2007-ben ratifikálta. Gyakorlatilag ekkor lépett életbe a charta, amely az RMDSZ kormányzati szerepének köszönhetően magas standardokat állapított meg Románia számára. "A problémát egyrészt a charta előírásainak beemelése jelenti a hazai törvénykezésbe, másrészt a jelenleg érvényben levő jogszabályok alkalmazása" – jelentette ki Borbély László, hozzátéve, azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbség többséget alkot, a kisebbség nyelvét regionális nyelvként kellene elismerni. Röviden kitért az autonómiastatútumra, hangsúlyozva, az RMDSZ programjában 1993-tól már szerepelnek a különböző autonómiaformák, amelyek megvalósításáért továbbra is kitartóan küzd a szövetség. A parlament eddig két ízben utasította el az autonómiára vonatkozó törvénytervezetet, de ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ feladta volna az autonómiaügyet. A területi autonómia jó működésére példaként Dél-Tirolt hozta fel, és reményét fejezte ki, hogy a parlament többsége egyszer megérti, az autonómiatervezet jó mind a többségnek, mind a kisebbségnek, hogy nem vesz el semmit a többségtől. A charta előírásainak ratifikálása ötévente jelentési kötelezettséggel jár az Európa Tanács felé, a kormánynak legutóbb tavaly októberben kellett volna továbbítania a dokumentumot, amiről csak annyit lehet tudni, hogy "dolgoznak rajta". Borbély László elmondta, az RMDSZ-nek természetesen megvan a maga jelentése. "Pozitív hozzáállásra van szükség a kormány részéről az érvényben levő jogszabályok betartását, alkalmazását illetően, elfogadhatatlan, hogy 2-3 évig a tanügyi törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásain veszekedjünk a MOGYE esetében. Nem természetes dolog, hogy folyton könyörögni kell a kormánynak a törvények betartatása érdekében, ahelyett, hogy az állam védené a kisebbségeket, biztosítaná a kisebbségi jogok betartását" – mondta. Az ukrajnai helyzet kapcsán hangsúlyozta, választások után az új kijevi hatalom egyik döntése a regionális nyelvekre vonatkozó törvény visszavonása volt, ami mind a román, mind a magyar, illetve az orosz kisebbséget érintette. "A romániai magyar közösség 1990 után a párbeszédet, a jogállam eszközét választotta, minden más feltételezés spekuláció, a kampány része" – tette hozzá Borbély.
Finnországban nemzeti nyelv a svéd is
A finnországi svédek, a svéd nyelvet beszélők helyzetét, a charta finnországi alkalmazását ismertette Peggy Heikkinen, a Finnországi Svéd Kisebbségi Szervezet (FOLKTINGET) nemzetközi titkára. A svédek érdekvédelmi szervezetének képviselője szerint Finnországban a finn mellett a svéd is nemzeti nyelv, bár a svéd nyelvet beszélő közösség (a finnországi svédek így definiálják magukat) a lakosság csupán 5,3%-a. Az alapvető – oktatási, egészségügyi, szociális – szolgáltatásokhoz a lakosság hozzáfér mindkét nemzeti nyelven. A svédek képviselője azonban elismerte, hogy Finnországban is vannak gondok a charta alkalmazásával. Az implementálási folyamattal, a statisztikai elemzésekkel és jelentéskészítéssel foglalkozó finn külügyminisztérium a többi szaktárca túlterheltsége miatt nem kapja meg kellő időben a kért adatokat, a beérkező elemzések esetenként hiányosak, a szakemberhiány miatt nehézkes a charta alkalmazásának követése. Pozitívnak nevezte ugyanakkor a civil szervezetek és kormányhivatalok közötti jó együttműködést, azt, hogy a FOLKTINGET köztiszteletnek örvendő, proaktív szervezet. "Fontos a sajtó szerepe, a szociális partnerek közötti párbeszéd" – jelentette ki Peggy Heikkinen.
Hatékony kényszerítő jogi eszközökre is szükség lenne
Nagy Zsigmond alprefektus a nyelvi jogok alkalmazásáról tartott előadást Maros megyei közintézményekben, valamint a helyi közigazgatásban. Maros megye prefektusa, Vasile Liviu Oprea, arra való hivatkozással, hogy a főispán biztosítja a törvény értelmében az anyanyelv használatát a kisebbségekhez tartozó állampolgárok és a dekoncentrált intézmények közötti kapcsolatban, azokban a területi közigazgatási egységekben, ahol az arányuk meghaladja a 20%-ot, augusztus 13-án körlevélben szólított fel 34 dekoncentrált intézményt, hogy augusztus 22-i határidővel válaszoljanak öt kérdésre: van-e az intézményen kétnyelvű tábla; kaptak-e szóban vagy írásban magyar nyelvű kéréseket; azoknál az ügyosztályoknál, amelyek a közönséggel való kapcsolattartással foglalkoznak, használják-e a magyar nyelvet a magyar kisebbség esetében; ha magyar nyelvű beadvánnyal fordultak az intézményhez, van-e lehetőség a válasz magyar nyelven való közlésére; van-e lehetőség arra, hogy az intézmény által nyújtott szolgáltatások terén, kérésre, biztosítsák a magyar nyelv használatát. A feltett kérdésekre csupán 10 intézmény válaszolt. Ezek szerint a Munkaerő- foglalkoztatási Ügynökség, a Maros Megyei Kultúrigazgatóság, a Vetőmagok és Szaporítóanyagok Minőségét Felügyelő Ügynökség, a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Megyei Iroda mind az öt kérdésre igennel felelt, a Megyei Egészségügyi Igazgatóságnál nincs kétnyelvű tábla, bár kaptak kérést magyar nyelven, nincs lehetőségük magyarul válaszolni, mivel nincs magyarul beszelő személy azon az ügyosztályon, a Megyei Egészségbiztosító Háznál nem kaptak magyar nyelvű kéréseket, bár minden szinten tudják biztosítani a magyar nyelv használatát, a Megyei Kataszteri Hivatalnál nincsenek kétnyelvű táblák, nem válaszolnak magyar nyelven és nem biztosítják kérésre a magyar nyelv használatát, de megjegyezték, hogy a közönségszolgálatnál, az iktatóban és a titkárságon lehet használni a magyar nyelvet, ha szóban fordulnak hozzájuk. Megjegyezték, hogy a típuskérvények az állam hivatalos nyelvén, román nyelven, az erre vonatkozó törvényben megjelent szabályzat alapján vannak megszerkesztve. A Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság nem kapott magyar nyelvű kérést, bár van lehetőségük biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát, a Megyei Metrológiai Hivatalnál nincs kétnyelvű tábla és nem kaptak magyar nyelvű kérést, bár van lehetőségük biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát, a Megyei Statisztikai Igazgatóságnál nincs magyarul tudó személy a közönségszolgálati ügyosztályon, ellenben van kétnyelvű tábla és tudnák biztosítani minden szinten a magyar nyelv használatát. És végül: a Megyei Prefektusi Hivatalon van kétnyelvű tábla, elfogadnak magyar nyelvű kéréseket és beadványokat, ezeket lefordíttatják, majd az erre adott román nyelvű választ visszafordítják magyarra. Az alprefektus utalt a közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó cikkelyeinek betartására is, és közölte, a prefektúra mindeddig egyetlen büntetést sem rótt ki a nyelvi jogok betartatása érdekében.
Monitorizálni kell országon belül is a kisebbségi jogok betartását
A Pro Európa Liga társelnöke, Smaranda Enache szerint Románia jelentős előrelépéseket tett a kisebbségvédelem terén, számos nemzetközi jogszabályt emelt be törvénykezésébe, de az EU-hoz való csatlakozást követően a kisebbségi közösségek védelme kevésbé hangsúlyos, a folyamat stagnál. Bírálta az állami intézményeket a nyelvi jogok be nem tartása miatt, a jogsértéseket számon kérő törvényes előírások hiányát, és a nemzetközi jelentéskészítési kötelezettség mellett országon belüli, "belső" jelentések készítését, monitoringot szorgalmazott. Kijelentette, lobbizni kell annak érdekében, hogy a 215-ös, helyi közigazgatásra vonatkozó törvényben szereplő 20 százalékos küszöböt 10 százalékra csökkentsék, azaz a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó előírások akkor lennének kötelezők, ha az adott településen a kisebbség aránya eléri a 10 százalékot.
A szemináriumon előadást tartott még dr. Camelia Craciun, a Romániai Zsidó Hitközségek Egyesülete részéről, tegnap pedig Vincze Loránt HARGITA MEGYEI KULTURÁLIS KÖZPONT-alelnök, Szilágyi István tanácsos, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának alkalmazottja, valamint Frunda György miniszterelnöki tanácsos. A rendezvény a következtetések megfogalmazásával zárult.
Népújság (Marosvásárhely)

„Kapunyitogató” kultúrházavató Biharon
A Kapunyitogató című hagyományőrző rendezvénnyel egybekötve tartották meg szombaton a felújított kultúrház avatóját Biharon. Az eseménysor délelőtt bográcsosfőző versennyel indult, kora délután pedig kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.
A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet ötödik éve szervezi, és idén először terjesztette ki az országhatáron túlra a Kapunyitogató címet viselő rendezvénysorozatát, melynek célja megmutatkozási lehetőséget teremteni az amatőr népi művészeti előadók és előadói csoportok számára, ugyanakkor ezekkel megnyitni, vagyis „kaput nyitogatni” olyan települések kultúrházain, ahol közművelődési céllal ritkán fordul a kulcs a zárban. Mindezt az említett intézet főosztályvezetője, Dombi Ildikó mondta el szombat délután Biharon, ahol megyénkben másodszor tartottak „kapunyitogatást”. Ezt az alkalmat használták fel a helyeik, hogy egy kalap alatt megtartsák a felújított kultúrház avatóját is. Az eseménysor délelőtt bográcsosfőző versennyel indult (apropó, a Kapunyitogatóba a gasztronómiai értékmegőrzés is beletartozik), kora délután kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket a kultúrházzal szomszédos iskola udvarán.
Két év után
A kultúrházbeli ünnepséget Nagy Gizella polgármester nyitotta meg, beszédében elmondva, hogy 2 év után nyitották ki újra az immár felújított épületet, melynek nem csak a falai újultak meg, de az EU-s támogatásnak köszönhetően a széksorok is, és új a hangosítás keverőpultja is. A vendégek között köszöntötte Deloreán Gyula nemrég kinevezett alprefektust, akinek polgármestertársai nevében is „megígérte”, hogy sokat fogják koptatni irodájának kilincsét. Cseke Attila képviselő úgy vélte, megérte a két évnyi várakozás, mert jól sikerült a kultúrház felújítása, ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az infrastrukturális fejlesztések mellett nagyon fontos a közösség erősítése is. Ennek apropóján megköszönte mindazok hozzájárulását, akik részt vettek a második Fekete-Körös Völgyi Magyar Napok lebonyolításában, hiszen, mint fogalmazott, a tömbben élőknek segíteni kell a szórványban élőket. (A később fellépett csoportok nagyrésze előző este Magyarremetén szerepelt – szerz.megj.) A továbbiakban a polgármester asszony Cseke Attila és Deloreán Gyula segédletével adta át a főzőverseny résztvevőinek az okleveleket, illetve a díjakat a legjobbaknak, kiknek sorában harmadik lett a Molnár család, második holtversenyben a szalárdi és a paptamási, első pedig a bihari ifjúsági szervezet csapata.
Fellépők
Következett a „kapunyitogató-műsor”, melynek felvezetésében a már idézett Dombi Ildikó a fentiek mellett elmondta, hogy először Békés megyében tartották meg, aztán kiterjesztették az egész országra, ahol ma már több mint 200 településen „nyitogatnak”, és idén először a határon túl is, összesen 26 helyszínen. A programban Miklós-Papp Zsuzsanna és Miklós Anna népdalokat énekelt, a csatári Molnár István citerázott, az asszonyvásári Bertalan Attila citerajátékával Barta Renáta népdalait kísérte, a csoportok sorában pedig a micskei Görböc, a magyarremetei Kéknefelejcs, a nagyszalontai Toldi, és az érmihályfalvi Nyíló Akác követte egymást. Ezek után Csernák Béla tiszteletes és Szabó Ervin tisztelendő áldotta meg a felújított kultúrházat. A műsor második részében a debreceni Hajdú Néptáncegyüttes Napkelettől Napnyugatig – Tánc és hagyomány Rábaköztől Székelyföldig című műsorát nézhettük meg, pontosabban részleteket abból. Ennek során egyebek mellett nem csak rábaközi, somogyi, mezőségi, szilágysági és kalotaszegi táncokat láthattunk, de a jellegzetes népviseleteket is bemutatták. Kár, hogy a bizonyára fontos további elfoglaltság az előzőleg sorolt tánccsoportok mindegyikét elszólította ekkorra már az egyébként is igen szellős széksorokról, így nem voltak részesei a műsornak és a rögtönzött néprajzelőadásnak.
Rencz Csaba, erdon.ro

EMNP: „félnek az alternatívától”
Akadályozzák az RMDSZ-esek az EMNP államfőjelöltjét támogató aláírások gyűjtését Biharban is. Több ilyen esetről számoltak be hétfőn a néppártiak tájékoztatójukon.
„Mindenképp meglesz a szükséges 200 ezer támogató aláírás ahhoz, hogy indulhassak az államfőválasztáson, sőt többet is akarunk gyűjteni” – válaszolta kérdésünkre Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államelnök-jelöltje hétfői váradi tájékoztatóján. Hozzátette, hogy bár akadályozzák a kézjegyek összegyűjtését, most bele fognak húzni: „Tiszta, szabályos, törvényes gyűjtést végzünk és tisztában vagyunk azzal, hogy ellenfeleink majd töröltetni akarnak sok kézjegyet, ezért a kötelezőmél is többet gyűjtünk össze. Például arról értesültünk, hogy Csíkszeredában az RMDSZ-esek arról győzködik az embereket, hogy nekik és nekünk is aláírhatnak, holott ezzel érvényteleníthetik utólag a kettős kézjegyeket”.
Helyzetkép nálunk
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke kifejtette: megyénkben jól halad az aláírásgyűjtés, „bár sok a félelemkeltés, zsarolás, az RMDSZ a magyar lakossággal is szembekerül már több helyen”. Szerinte azért próblják akadályozni a munkát, mert félnek az alternatívától. Példákat is mondott. „Mihályfalván már nem telik el hét úgy, hogy a polgármester ne adjon ki valami hazug közleményt az EMNP-ről, és már az aláírásgyűjtőinket is zaklatják. Ennek ellenére a mintegy 8000 magyar lakosból 2000-nél is több már aláírt nekünk, ami jó támogatottságot mutat. Monospetriben ugyanakkor a gyűjtőink előtt biciklin, robogón mennek RMDSZ-esek, bekiabálva a portákra, hogy ne merjenek nekünk aláírni, mert baj lesz. A Berettyó mentén azzal gyűjtenek Kelemen Hunornak aláírásokat, hogy például azt állítják, a szimpatikusabb Cseke Attilának gyűjtik azokat. Csatárban meg azt állítják a Kelemen Hunor RMDSZ-es jelölt aláírásgyűjtői, hogy valójában a település csatornázására kérnek aláírásokat” – mondta Csomortányi István. Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke úgy fogalmazott: „A Szilágyi Zsoltot támogató aláírások gyűjtése közben lépten-nyomon érezzük, milyen fontos lenne az RMDSZ jelöltjének, hogy mi ne tudjunk elindulni az államfőválasztáson. Mióta Kelemen Hunor kormányfőhelyettes lett, a román kormány fogjává váltak, olyan, mint egy béna kacsa, és semmit sem tudnak felmutatni. Fennáll a gyanú, hogy a háttérben alku van a PSD és az RMDSZ között. Mi vagyunk az alternatíva, és ezt akarják ők legyűrni”. Csomortányi hozzátette: az EMNP mozgósításának az egyik további eredménye, hogy olyanok is megkeresték őket, akikre nem is számítottak, és ennek nyomán olyan helyen is alakul szervezetük, ahol eddig nem tervezték. Szilágyi Zsolt államfőjelölt jelezte: tisztában van vele, hogy magyar jelölt nem jut az államfőválasztás második fordulójába, de fontos, hogy ne csak egyfelé lehezzen kanalizálni a magyar voksokat. Hogy kit támogatnak majd a második fordulóban, arról azt mondta, „olyan államfőjelöltet biztosan nem, aki üldözi a székely zászló használatát, tagadja az autonómia létjogosultságát, bár vannak közben hétvégi grillpartnerei a magyar politikusok soraiból is”. Ami az RMDSZ régóta ígért autonómia tervezetét illeti, arról azt mondták az EMNP-sek, „egy ideje van egy úgymond számlálónk, hogy hányszor kampányol ezzel az RMDSZ és hányszor halogatja aztán az önrendelkezést: egy év alatt 45-ödször ígérték, majd halasztották a tervezetet, ez is beszédes.”
Szeghalmi Örs, erdon.ro

Mintha nemzeti esküt tettünk volna
Emlékezés egykori iskolám, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium dolgában.
Albert Ernő tanár úr 1954-ben friss diplomájával meg sem állott a sepsiszentgyörgyi vasútállomásig, onnan az ún. Egyes Számú Fiúlíceumig már csak gyalog a hajdani jegenyesoron, nem lévén jármű. Azaz akkor még volt egy lovas fiáker, de én úgy gondolom, a csíkdánfalvi derék tanár azt nem vette igénybe. Internátusi felügyelő tanárunk lőn, más iskolában tanított egy ideig. Ő közelített felénk, végzősök felé akkor azzal a kérdéssel, szeretnénk-e egy székely népi tánccsoportban is dolgozni? Ajaj, örömest, volt a válaszunk.
A lánylíceum adott lányokat, és a tanár úr igazgatta botlábainkat jó irányba. Ez volt a kezdet. Emlék, néha sírdogálásra igazgató. Büszkék már nem vagyunk az elsőségre, inkább meghatottan gondolunk tizenhat éves önmagunkra. És könnyeket nyelve, látván a mai Mikó Kollégium együttesének hivatásos szinten rebbenő csoportját.
Csak székely néptáncokat tanított a tanár úr, ha jól emlékszem. Egész estére nem tellett műsorunk, igen-igen kezdők voltunk, valóságos neandervölgyi néptáncosok a kisvárosban. 1955-ben viszont mi adtuk a tanévzáró műsor „gerincét”, hatalmas meglepetést és hálás tapsot idéztünk a közönségnek. Nekem még szónokolnom is kellet az ünnepségen. Eddig sem feledtem, még egy kis ideig nem is, az intézet aligazgatójának, Dobolyi Lászlónak nem színpadi(-as), de szeretetteljes üdvözlő, köszönő szavait az előadás után. Táncoltunk más ünnepi alkalmakkor is, voltunk falvakban is színpadon. A tánccsoportot mindig rajongva fogadták. Magyarázható ez „egyedi” voltunkkal is, de a kezdők lelkesedésével, mindent akarásával is.
Akkor kezdett már mennybe menni Albert Ernő, a későbbi igazgató, a népköltési gyűjtő, a későbbi író, örök nagy tanító-tanárunk. Soha egy hangos szava nem volt senkihez, pedig a középkori kollégiumok elvadult bentlakási hagyományait vadul őrző internátus felügyelői, sőt már nagydiákjai is valóságos megalázó diktatúrát éltettek. Albert Ernő a sok pocsék gúnynév labodái között kapta – éppen magatartása, élhető szavai és szándékai révén – a Szerényke nevet. Csak a nagyot teremtők tudnak szerények maradni – nem közhely ez. A gyenge tanulók, a cingár zenészkéink is tudták és vallották mindezt.
Mondhatni egyetemes, intézeten belül általános volt ez a meggyőződés, és már akkori tapasztalataim is figyelmembe igazították: a tanárok is így viszonyultak a csizmás, dús hajú fiatal tanárhoz. Ő hozta, hozatta Csíkdánfalváról, honnan is még a székely ruhákat a csoportnak. Egy alkalommal kérdezte tőlünk, tudnánk-e csizmákat szerezni valahonnan, falvainkból. Mi Uzonban laktunk, tudtam egy kedves bácsiról, hogy néha szép csizmában jár, jelentkeztem, hogy elkérem. Ideadta, vittem, de a tanár úr nagyot nevetett: Zoltán, ebbe kétszer is beleférsz, el se bírod talán... Égtem és kénytelen voltam vele nevetni. De került valahonnan, kerített mindnyájunknak lábbelit.
Valamikor ’55 tavaszán Albert tanár úrnak el kellett utaznia valahová. Magához intett, és azt mondotta Páll Zsolt táncos barátom jelenlétében, hogy az internátus kulcsait rám bízza, én leszek a felügyelő, tartsunk rendet. És elbúcsúzott, kézfogással! Ez volt életem első hatalmas megbízatása, a bizalom megismerésének első alkalma. Érettségi után (17 évesen) azonnal munkába álltam.
Asztalosműhelyben „képesítetlen munka”. Kenyér kellett, pénz egyetemre. Ma ez nem divat. ’56 őszén jelentkeztem Nemes Antal igazgatónál a Mikóban, és fölvettek internátusi felügyelőnek. Azért mentem oda, mert ott szinte egész nap tudtam készülni egyetemre. Be is jutottam. A tánccsoport már élt, már jobban táncoltak és többen, mint mi, akkor már vegyes volt a líceum is, gyönyörű lányokkal. Kívántam erősen a táncot, és folytattam aztán az egyetemen az első héttől kezdve.
Gyermeki eszmélésem, fölserdülésem egy Kis-Küküllő menti falucskában, Bordoson történt meg velem. Ott ismertem meg a székely hagyományrendszert, a népdalkincs éltető erejét, panaszt, keservet, örömet közvetítő szerepét, ahogy az volt. Akkor csobbantam-cseppentem bele az Albert Ernő-féle rendszerezésbe és gazdagodásba. Hallatlan meghatározó ereje volt ennek a „II. osztálynak” a Mikó Kollégiumban. A Bolyai Tudományegyetem híres tánccsoportjába, az Albert Ernő helyébe jelentkeztem, és már az első hét végén ott táncoltam, közel öt éven át.
A csoda ismétlődött, majd Korondon tanárként ismét, a székely táncvilág egyik fővárosában. Ezt cselekedte Ernő úr velem, velünk. Bizony, valóságos karmester volt Ő. Intett, lépnem kellett, és jó irányba. Újságíróként, költőként, regényíróként mindenütt kísért esküként ez a hitvallás: a nép, annak sorsa, művészete iránti elkötelezettség. Tanár koromban már mint költőt keresett föl Albert Ernő, írnék-e verset a Mikó nagy rektora, Csutak Vilmos emlékére? Megírtam. Aztán a nagy népköltési gyűjtő, Konsza Samu tanár úr felé terelte költői emlékezetem, s nem hiába.
Már szerkesztő koromban, 1969 őszén keresett föl akkori s örökös szerénységével: vállalnám-e megírni a Székely Mikó Kollégium himnuszát, Dancs Árpád zenéjével? Úristen, ettől megrendültem. Még a derekam is didergett. De – megírtuk, éppen most 45 éve. Míg dolgoztunk, a zeneszerző, Árpi édesanyja könnyezett, és boldog volt, amikor Árpi kiáltotta: köszönjük a süteményeket, édesanyám! És szaladtunk Albert Ernő igazgató úrhoz, fogadott Csongvai aligazgatóval, vittek-ragadtak egy harmóniumhoz (!). Meghallgatták először: Ernő dermedten, másodszor könnyesen mind a négyen, aztán DA CAPO harmadjára, akkor már ujjongva. Azt sem tudtam, melyik földrészen vagyok boldogságomban. Mert akkor mind az öt földrész székely magyar volt ám. Az én iskolám himnuszát megírni...!
A helyi Megyei Tükör hetilap szerkesztője valék, vittem Dali Sándor főszerkesztőnek a szöveges kottát: – ez a himnusz... Elolvasta kétszer, akkor azt kiátotta derűsen, hogy Zoli, maga megbolondult? Mondtam, nem, miért kellett volna? – Ebben az országban csak egy himnusz van, s az a párté. Szombaton megjelent az „ének”. Nagy híre a hírem lett. 1995-ben, már Pesten mondta költő barátom: minden versemet odaadnám, csak hogy az én iskolám ballagói az általam írt himnuszt énekeljék! 1985-ben a kommunista párt betiltani akarta, de legalább lefordítani románra. Nem tettük meg. Azóta minden iskolai megnyilvánuláson éneklik.
És ez csöppnyi mindabból, ami az „elindíttatásunk” után történt egy irányban. Éltében értékelem Albert Ernőt. És részben azért, hadd lássák a tanárok ma is, hogy nemcsak tanítani kell, de elindítani is jó felé a fiatalokat. Írom mindezeket a másfélszáz éves Székely Mikó Kollégium ünnepe alkalmából.
Czegő Zoltán, Krónika (Kolozsvár)

Kapunyitás előtt a Sapientia bentlakása
Egyelőre "háziaknak"
Az utolsó 500 méterhez érkeztek a munkálatok a Sapientia marosvásárhelyi karának tavaly óta épülő bentlakásánál, és remélhetőleg szeptember 15-én, tanévkezdéskor a diákszálló megnyitja kapuit első lakói előtt – nyilatkozta dr. Kelemen András, a kar dékánja. A magyar kormány finanszírozásával felépített, 240 férőhelyes bentlakásban garzon és apartman típusú lakások várnak a diákokra, eddig száz igénylés érkezett, elsősorban az elsőévesek részéről. A dékán elmondta, hogy egyelőre a Sapientia diákjainak biztosítanak szállást, a későbbiekben viszont, ha úgy alakul, más egyetemek hallgatóit is befogadják. A többszintes épületben lévő garzonok lakóinak 170, az apartmanokba beköltöző diákoknak 130 lejes bérleti díjat, illetve a közköltséget kell majd fizetniük, ugyanakkor havi 150 lej értékben étkezési jegyet is kell váltaniuk a tanintézet főépületében lévő étkezdébe. A bentlakás saját étkezdéje majd az elkövetkezőkben felépítendő második épületszárnyban kap helyet. Dr. Kelemen András arról is tájékoztatott, hogy a Sapientia marosvásárhelyi karán jövő hét elején, hétfőn indul az élet, az első úgynevezett regisztrációs hét lesz, amikor is az adminisztrációs ügyek intézése zajlik, a tanítás szeptember 22-én kezdődik, az ünnepélyes tanévnyitóra viszont csak október 3- án, az egyetem napján kerül sor.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a korábbi évekhez hasonlóan csak a diákok egy részének tud bentlakást biztosítani, a főépületben 6, a Joliot Curie utcában lévő internátusban 27 hely áll rendelkezésre. Ezekre eddig 40 diák jelentkezett, az őszi pótfelvételi után azonban még bizonyára nő az igénylők száma. A szobák kiosztását illetően az elsőéveseknél a felvételi, a többieknél a tanulmányi eredményt veszik figyelembe, pár helyet pedig a szociálisan hátrányos helyzetben lévő diákok számára tartanak fenn – tudtuk meg az egyetem titkárságán.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szeptember 10–15. között függesztik ki a bentlakási helyeket. A Petru Maior Egyetem internátusi helyeiről a tanintézet gazdasági igazgatójának távolléte miatt nem sikerült információhoz jutnunk, az azonban egyértelmű, hogy az új bentlakási épület anyagiak hiányában idén sem készült el.
n. sz. i. , Népújság (Marosvásárhely)

Nagyernyében felavatták a Péter lakóotthont
Otthon, ahol szabadon és nagylelkűen megosztják a szeretetet
Igazi ünnep, nagy pillanat volt a tegnapi épületavató Nagyernyében: az Ügyes Kezek Alapítvány megnyitotta a Péter lakóotthont, amelyben 10 sérült, fogyatékkal élő felnőtt talál állandó otthonra. Az alapítvány október 1-jétől működteti a védett otthont, ahol egy kisebb "respiro" központot is kialakítanak.
A megyei szociális ellátást biztosító állami intézmények mellett alternatív szolgáltatásnak tekinthető a védett otthon létrehozása, ahol biztonságot nyújtó állandó szakemberi felügyelet mellett családi körülmények között önálló életet élhetnek a sérült személyek. Ilyen körülményeket nyújt a nagyernyei Péter lakóotthon, amelynek kilenc lakója szeptember folyamán költözik be, a védett otthon pedig október elsejétől működik majd. Nagy szükség van az ilyen típusú szociális ellátásra, hiszen sok, fogyatékkal élő személy esetében nem megoldott az állandó gondozás, ellátás az állami intézményekben. Amint a sérült fiatalokat, családjaikat támogató Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója, Magdó Orsolya elmondta, a nappali központjukba járó fogyatékkal élő fiataljaik szülei egyre idősebbek, a sérült személyek pedig egy adott pillanatban magukra maradnak, sorsuk bizonytalanná válik. "A foglalkoztatónkba járó 45 fiatal közül ötnek már nem élnek a szülei, és többen vannak, akiknek csak egy szülőjük él. Nagy kérdése a szülőknek, mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek? Erre jött válaszként a lakóotthon létrehozásának ötlete, amelyet egyik elhunyt gondozottról neveztünk el" – tette hozzá Magdó Orsolya. A Péter lakóotthont többéves, kitartó munka árán sikerült megépíteni, berendezni, széppé varázsolni, ahol végül 10 sérült személy számára biztosítanak otthont.
Felemelő érzés, öröm, a fogyatékkal élő személyek életében egy új kezdetet jelent a Péter lakóotthon, amelynek megépítésére a keresztény hit késztette az alapítványt, a szociális érzékenység a kevésbé szerencsés sorsú, hátrányos helyzetben élő embertársaink iránt – jelentette ki a tegnapi avatóünnepségen Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, közösségerősítőnek nevezve a szeretet jegyében végzett munkát. Dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója szerint a védett otthon létrehozása szociális szempontból fontos lépés mind a fogyatékkal élők, mind a helyi közösség számára. "Több ilyen lakóotthonra lenne szükség vidéken, hiszen itt olyan életet élhetnek a gondozottak, mint bárki más. Gazdasági szempontból is hasznos a kezdeményezés, hiszen költséghatékony, színvonalas szociális szolgáltatást nyújt" – jelentette ki Schmidt Loránd. Az elmúlt néhány évtized során számos külföldi humanitárius szervezet igyekezett segítséget nyújtani a Romániában élő fogyatékos személyeknek, ezeket az éveket elevenítette fel Kathy Todd, a JOY Egyesület vezetője, illetve Eva Von Kern, a Bistånd Östeuropa (Segítsétek Kelet-Európát) alapítvány képviselője, aki 15 éve dolgozik Romániában, hogy fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, hátrányos helyzetű személyeket segítsen, az Ügyes Kezek Alapítvánnyal is évek óta együttműködik. Mérföldkőnek nevezte a Péter lakóotthon megépítését, szociális téren fontos, mentalitást is megváltoztató fejlesztési programnak, és hangsúlyozta, "ha összetartunk, ezt a világot egy kicsit jobbá tehetjük". "Bátor lépés volt elkezdeni a projektet, azért, hogy biztosíthassák a lehetőséget a sérült személyek önálló és biztonságos életviteléhez. Minden embernek szüksége van otthonra" – tette hozzá, köszönetet mondva mindazoknak, akik e célért dolgoztak. Botos Csaba kuratóriumi tag áhítata után Kántor Attila lelkész áldotta meg az építményt, amelybe belépve az egyik bentlakó, Szilágy Zsolt festményeit láthattuk, és első pillantásra nyilvánvaló volt: itt mindent az otthon lakóinak a kényelme, érdeke szerint alakítottak ki. Kopacz Imola pszichológus szerint: "otthonunkat olyan hellyé kell alakítani, ahol egymást táplálni tudjuk és segíteni a növekedésben, meleg és biztonságot adó menedékké, ahol az energiánkat megújíthatjuk, és felfrissíthetjük lelkünket, ahol az aggodalmak feloldódnak, a mosolyt megosztjuk, szabadon és nagylelkűen megosztjuk a szeretetet".
A védett otthont tíz személy ellátására tervezték, azok a fogyatékkal élő felnőttek költözhetnek be, akiknek családja hozzájárult a telek megvásárlásához. A tíz szoba mellett hét speciálisan kialakított fürdőszoba található az épületben, természetesen konyha, zöldségmosó és mosókonyha stb., egy kisebb – kétszobás – respiro központ, ahol, mint Magdó Orsolya elmondta, szálláslehetőséget biztosítanak a bentlakók hozzátartozóinak, vagy akár más sérültek ideiglenes elhelyezésére. Az ellátásért a bentlakóknak havi 750 lejt kell fizetniük, három hónap után az alapítvány vezetése elemzi a költségeket. A Péter lakóotthont Adorján Zsuzsánna gyógypedagógus vezeti, egészségügyi végzettségű személyt alkalmaznak és legalább egy önkéntest szeretnének hosszabb időre találni, ugyanakkor a szülők segítségére is számítanak esetenként. Az önkormányzati támogatáshoz szükséges akkreditáció megszerzését tervezik, és távlati terv egy újabb, mozgássérülteknek otthont adó központ megépítése.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Romaterror alatt Őrkő
Megelégelték az őrkői romák által elkövetett sorozatos lopásokat, a folyamatos fenyegetéseket a sepsiszentgyörgyiek, és a tarthatatlan helyzet orvoslása érdekében a hatóságok segítségét kérik.
Az őrkői romatelep szomszédságában élő lakók levélben kérték a helyi és a megyei rendőrség fellépését, az ott élők képviselői pedig személyesen keresték meg panaszaikkal Tischler Ferenc alpolgármestert.
Rendszeresek a lopások
A beadvány aláírói szerint a környéken mindennaposak a lopások, csendháborítás miatt is nagyon sokszor fordultak a hatóságokhoz, a lakók pedig nem mernek szembeszállni a gyakorta ittasan fenyegetőző, agresszív őrkői férfiakkal. Egy neve elhallgatását kérő hölgy érdeklődésünkre elpanaszolta, minden szerdán kihelyezik a tömbház elé a szemétgyűjtő konténereket, ám amíg a köztisztaságiak elviszik a szemetet, a romák felborogatják a kukákat, szétszórják a tartalmát.
Ottjártunkkor kiderült, a lakók a megtorlástól tartva nem merik vállalni a nevüket, de mindannyian panaszkodnak a romák garázdálkodása miatt. Van, akinél a kapu rézkilincsét lopták el az éjszaka leple alatt, reggel nem tudta kinyitni a kaput.Egy másik családnak a fajkutyáját vitték el, és váltságdíjat követeltek érte, szerencsére az eb közben elrágta a nyakára tekert zsinórt és hazaszökött. Sokan panaszkodnak az éjszakai randalírozásokra, kiabálásokra.
A kertvárosi házak lakói már előre rettegnek, mert hamarosan érik a dió, a roma gyerekek pedig kővel dobálják az ágakat, nem törődnek azzal, hogy nemcsak a dió hull le, hanem a közelben parkoló gépkocsik és a környékbeli házak ablakát is betörik.
Tischler Ferenc alpolgármester a Krónikának elmondta, a panaszok egy részére van azonnali megoldás, ám sok esetben csak a hosszú távú változásban bíznak, a civil szervezetekkel karöltve több nevelőprogramot működtetnek az Őrkőn.
„Nem akadályozhatjuk meg, hogy trágár módon, hangosan beszéljenek, de van olyan projektünk, amelynek során például a nőkkel és a kislányokkal foglalkozunk” – mondta az alpolgármester. Tischler elmondta, elérték azt, hogy a lakónegyedi kisboltba ne mérjenek szeszes italt, és azt ígérte, az Őrkő negyedi, omladozó választófalat is kijavítják, megerősítik.
Mélyszegénység, menekülő vezéregyéniségek
A városvezetés már évekkel ezelőtt megígérte, csak abban az esetben bontatja le a húsz évvel ezelőtt épített beton válaszfalat, ha az Őrkőn élők tisztán tartják negyedüket, az állataikat nem engedik a városban kóborolni, ledolgozzák felgyűlt bírságaik értékét.
A sepsiszentgyörgyi városvezetés különben integrált szociális politikát dolgozott ki, hogy kimozdítsa a mélyszegénységből az Őrkő negyedben élő roma közösséget. Tavaly a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai készítettek egy vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy az Őrkőn lakók többsége havi 125 lejből él. A negyedben mintegy kétezren laknak, a felnőttek csupán egynegyedének van munkahelye.
Tischler Ferenc elmondta, rendszeresen találkoznak az őrkői negyedben élő romák képviselőivel, megvitatják problémáikat, és közösen próbálnak megoldást keresni a felmerülő gondokra.
„A civil szervezetek több évtizedes munkát és energiát fektettek már az Őrkőn lakók felzárkóztatásába – mondta el lapunknak Kernászt Huba, a Pro Nobis Egyesület munkatársa. – Amikor sikerül kinevelni egy-egy vezető egyéniséget a romák közül, akkor olajozottabban működik a kapcsolattartás, az együttműködés, ám az ilyen emberek egy idő után kitelepednek külföldre. Folyamatos gondot jelent, hogy azokat, akikkel dolgozunk, tanítjuk, neveljük őket, amikor a község élére állhatnak, példaképek lehetnének, jobb élet reményében elköltöznek.”
Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő érdeklődésünkre elmondta, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság munkatársai a lakossági panaszok nyomán rendszeresen járőröznek majd a romák lakta városrész utcáin. Emlékeztetett, a környéken három térfigyelő kamerát is felszereltek. A rendőrök különben tervezik, hogy a helyi önkormányzat munkatársaival közösen lakossági meghallgatást szerveznek a negyedben.
A szóvivő elmondta, az év első három hónapjában 25 bűnvádi eljárást indítottak az Őrkőn, ebből nyolc esetben a járőrök tetten érték az elkövetőket. Csend- és rendháborítás miatt idén 59 bírságot róttak ki.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Novák Csaba Zoltán BARÁTSÁGRA ÍTÉLVE Kádár János és Nicolae Ceaușescu viszonya 1. Ötezer kilométer távolságból mindketten csak kommunista vezetők voltak? Mi volt a két ország közötti feszültség legfőbb oka? Válaszok az eheti történelem anyagunkban.
„Teller Edének próbáltam megmagyarázni egyszer, mi a különbség Kádár és Ceauşescu között. Teller egy darabig hallgatott, aztán azt mondta: Nézze, ez a maga szemében különbség. Ötezer kilométer távolságból az egyik is kommunista vezér, a másik is.” Popper Péter
Igaza van Teller Edének? Valóban „csupán” két, egymással nagyon sok közös jegyet felvonultató kommunista vezetőről van szó? Kádár János és Nicolae Ceauşescu az 1945-1989 közötti Magyarország, illetve Románia meghatározó politikusai voltak. A két ország kapcsolatát illetően látszólag valóban két, a szocialista tömbhöz tartozó baráti országról beszélünk, amelyeket elvileg közös gazdaságpolitika és ideológia kötött össze. Ha ezt a viszonyt felnagyítjuk és egy közelebbi optikával szemléljük, sokkal árnyaltabb képet nyerünk. A két ország és a két nemzet közismerten sajátos történelmi örökséggel bírt, ami értelemszerűen, az emberi, politikai személyiségjegyeken túl, meghatározta a két pártvezetés és politikus közötti kapcsolatot. Ebben a viszonyrendszerben az 1965-1988 közötti időszak számított meghatározónak, amikor is Nicolae Ceauşescu az RKP első titkáraként, 1974-től államelnökként vezette Romániát, Kádár János pedig az MSZMP első embereként Magyarországot. Milyen kapcsolatban állt egymással a két pártvezetés és a két vezető ebben az időszakban?
Előzmények Kádár és Ceauşescu kapcsolatához
Kádár János és Nicolae Ceauşescu legfelsőbb vezetői szintű kapcsolata 1965-ben kezdődött, amikor az utóbbit megválasztották az elhunyt Gheorghe Gheorghiu Dej utódjának. Kádár János az 1956-os forradalom leverése után került Magyarország élére és az ezt követő zűrzavaros és ellentmondásos korszakban kellett megszilárdítania hatalmát és nem utolsó sorban, helyrehozni az ország megtépázott bel- és külpolitikai imidzsét. Belpolitikai téren a kádári vezetés, igyekezve, hogy megszerezze és megtartsa a legitimációját, a kezdeti megtorlások, hatalmi konszolidáció rögös útján érkezett el a hatvanas évek első felében ahhoz a rendszerhez, amit a szakirodalom a „klasszikus kádárizmusnak”, a sajátos magyar modellnek is nevez: kiegyezés a társadalommal, az értelmiséggel, gazdasági reformok, a szocialista nemzet megfogalmazásával egy új típusú nemzeti integráció stb. Ekkortól kerülhetett sor arra is, hogy az ország az 1956 után megtépázott nemzetközi megítélésből fokozatosan kilábaljon felhagyjon a kimondottan defenzív külpolitikával.
Nicolae Ceauşescu 1965-ben viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókat örökölt elődjétől. Az RKP nem csak hogy sikeresen vészelte át az 1956-os magyar forradalmat, hanem meg is erősödött. A magyarországi eseményeket követve a román pártvezetés sikeresen zárta le mindazon társadalmi szelepeket, amelyek a legkisebb mértékben is veszélyeztethették a párt hatalmát. Jelentős mértékben erősödött az ideológiai szigor, a politikailag veszélyesnek tartott társadalmi, etnikai csoportok körében nagyméretű letartóztatási hullám zajlott le.
Helyzeti előnyét kihasználva a román pártvezetés jelentős külpolitikai sikereket is elkönyvelhetett. 1958-ban a szovjet csapatok elhagyták az országot, 1964-ben pedig az úgynevezett függetlenségi nyilatkozattal a román pártvezetésnek sikerült kiharcolnia a szocialista táboron belüli „különutas” státust. Ennek köszönhetően felértékelődtek az ország nyugati kapcsolatai, amelyek jelentős gazdasági előnyöket jelentettek. Az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére a román pártvezetés tehát nem csak, hogy túlvészelte a desztalnizációt, hanem biztos alapokon álló politikai rendszert épített ki, gazdasági reformokat vezetett be és ennek birtokában mérsékelt nyitást hajtott végre a társadalom irányába. Az 1965-ben hatalomra kerülő Nicolae Ceauşescu a legtöbb szempontból követte a már kijelölt utat.
Ami a román-magyar kapcsolatokat illeti,
a román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország és párt vezetője politikai koncepciói közötti különbségek, a két nép történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-félelemből fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
1956-után Magyarországot és a magyar külpolitikát a hivatalos nyilatkozatok ellenére is gyanúsan szemlélte a román külpolitikai gondolkodás. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé, és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse mind a román és magyar közvélemény előtt, mind pedig a szocialista táboron belül is. A román tárgyalók a két ország közötti estleges feszültségek legfőbb okát a nacionalizmusban látták.
A hatvanas évek közepétől belpolitikai szinten mindkét vezető viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókból politizálhatott. A magyar-román kétoldalú kapcsolatok mindkét fél számára a minél ideálisabb bel- ás külpolitikái helyzet megteremtéséhez szolgáltattak terepet és eszközt, jól körülhatárolt stratégiai megfontolásokkal. Ceauşescunak fontos volt megfelelő terepet biztosítani a hatvanas évek végétől elkezdődött neosztálinista típusú rendszer működtetéséhez, és folyatni a sikeresen kidolgozott különutas politikát, ebben pedig elnyerni Magyarország támogatását vagy semlegességét. Nemzetiségpolitikai szempontból pedig fontos tényező volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben minimalizálják a mindenkori magyar vezetésnek a romániai magyarsághoz történő közeledését. Magyarország fontosabb stratégiai céljai közé tartozott a szocialista együttműködés (KGST, Varsói Szerződés) elmélyítése, a kedvező gazdasági kapcsolatok kialakítása, a nemzetiségi kérdés tematizálása (az ezen a téren a társadalom vagy az értelmiségiek részéről érkező kritikák kivédése). A magyar fél mindezt a kádári vezetés sajátosságából kiindulva a konfrontációmentesség, a jószomszédi viszony fenntartásával képzelte el.
Az eddig előkerült forrásokat elemezve úgy véljük, hogy Kádár és Ceauşescu politikai kapcsolatát három, egymástól jól elkülöníthető szakaszban írhatjuk le. Az első szakasz a hatvanas évek második felétől a hetvenes évek első feléig tartott. Ezt az időszakot a „terepfelmérő barátkozás” szakaszának is nevezhetjük. Ekkor a magyar pártvezetés, személyesen Kádár János vezetésével megpróbálta új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat. A hetvenes évek második felétől magyar részről az előző időszak kudarcainak számonkéréséről beszélhetünk. A nyolcvanas évek második felétől egy fokozatosan romló kétoldalú viszonyról beszélhetünk. Ekkor Kádár János, szembesülve az előző időszak kudarcaival, tudatosan kerülte a találkozást Ceauşescuval.
1.A „terepfelmérő barátkozás” konfrontáció nélkül
A hatvanas évek második felében Kádár azt remélte az új román pártvezetéssel való kapcsolatából, hogy Románia tekintetében is sikerül kilépni az 1956 utáni defenzív külpolitika árnyékából és az 1964-es román külpolitikai sikerek okozta lépéshátrányból. Kádár megpróbálta feltérképezni a romániai gazdasági és belpolitikai helyzetet, és ennek alapján megvalósítani a magyar stratégiát: szorosabbra fűzni a kétoldalú kapcsolatokat (egyezmény az orvosi, egészségügyi ellátásban a kulturális élet területén, cserekapcsolatok, rokoni kapcsolatok, kishatárforgalom, a külpolitika egyeztetése stb.).
A magyar remények szerint mindezek előnyt jelentettek volna az ország számára kül- és belpolitikai téren egyaránt. Valószínűnek tűnik, hogy Kádár azzal a szándékkal találkozott az új román pártvezetéssel, hogy a nemzetiségi kérdést leszámítva tisztázza a két ország viszonyát érintő legfontosabb problémákat. A magyar párt-és kormányküldöttség 1966. március 10-11. közötti romániai látogatása ennek a „politikai tapogatózásnak” a jegyében zajlott le. A találkozó két fontosabb téma köré szerveződött: a két ország belpolitikai helyzetének kölcsönös bemutatása, illetve a nemzetközi helyzet kielemzése. A kétoldalú kapcsolatok elemzésekor a magyar fél igyekezett túllépni 1958, 1959 árnyékán, először fogalmazott meg nyílt kritikákat. A két ország közötti talán legkényesebb kérdést, a nemzetiségi problémát illetően Kádár a kétoldalú kapcsolatok elmélyülésétől várta a megoldást.
Ceauşescu stratégiáját alapjában a hatvanas évek elejétől kialakult romániai viszonyok határozták meg. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. A magyar „közeledés” negatív megítélésében az is szerepet játszott, hogy a román fél megítélése szerint Magyarország a nemzetközi szervezeteket is arra próbálta felhasználni, hogy gazdasági előnyöket csikarjon ki Romániától és, hogy ezeken keresztül valósítsa meg mindazt, amit kétoldalú kapcsolatok során nem sikerült.
Ceauşescu a fent megfogalmazott stratégiai megfontolások szellemiségében cselekedett és tárgyalt Kádárral, illetve a magyar pártküldöttséggel. Remek taktikai érzékkel tért ki a konkrét válaszadástól. A kétoldalú kapcsolatokat alapjában kielégítőnek találta, konkrétumok megfogalmazása nélkül ígért bizonyos változtatásokat.
A magyar kormányküldöttség 1966-os romániai látogatása sem hozott komolyabb áttörést, de Kádár feltérképezhette, milyen szinten áll a két ország közötti kapcsolat, melyek voltak az 1958-as találkozó után fontosabb változások, melyek azok a kérdések, ahol még pozitív változást lehetett remélni és melyek azok, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek. Kádár 1966-ban még illúziókat táplált abban a tekintetben, hogy az internacionalizmus szellemében közelebb lehet hozni az álláspontokat. A találkozóban és főleg az azt követő időszakban viszont ott lebegtek mindazon problémák, amelyek később összebékíthetetlennek számítottak a két vezető és a két ország kapcsolatában: a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének román részről történő szándékos halogatása, a nemzetközi helyzet megítélésében fennálló nézetkülönbségek, eltérő stratégiai célok.
Az 1967-ben lezajlott pártközi találkozó jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy a felek felmérjék az előző évi párt- és kormányküldöttség találkozójának eredményeit. Egy év távlatából Kádár számára már világosabbak voltak a két ország kapcsolatára vonatkozó problémák. Ennek függvényében az alapcélok magyar részről, ha minimálisan is, de változtak: fenntartani az érintkezést, de nem legitimálni a különutas politikát, hatást gyakorolni Bukarestre, szóvá tenni a kétoldalú kapcsolatok stagnálását. Ezen a találkozón még inkább világossá vált, hogy a Ceauşescu-féle nyitás (kül- és belpolitikai) szándékaiban és mélységében nem azonosak a magyar fél által megvalósítottakkal. A belpolitikai különbségeknél sokkal komolyabb problémát jelentett egyes külpolitikai történések megítélése és a kétoldalú kapcsolatok alakulása. A román fél világosan jelezte, hogy teljesen másképpen értékeli és értelmezi a szocialista táboron belüli kapcsolatokat, mint a magyar fél.
Mint említettük, a kétoldalú kapcsolatok alakulása terén tapasztalható stagnálás jelentette a legnagyobb dilemmát Kádárnak. Az 1966-ban megfogalmazott és gyakorlatba ültetett stratégia, ami a kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédsági viszony elmélyítésére alapozott több kérdőjelet is felvetett. Ezt Kádár közölte is tárgyalópartnerével, ugyanakkor mélyebb szintű konfrontációt ezúttal sem volt hajlandó felvállalni.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro

Tabudöntögetés – Interjú Bakk Miklóssal
Ars Fori rovatunk jelenlegi témájaként az erdélyi magyarok helyzetével foglalkozunk, melynek apropóját Románia regionális átszervezésének ötlete és az egyre intenzívebbé váló autonómia diskurzus szolgáltatta. Korábbi interjúnkban Varga Attila úgy fogalmazott, hogy “a föderalizáció gondolatának a felvetése is nemzetállami szentségtörésnek számít.” A témakör megvilágítása érdekében Bakk Miklóst, a Szövetségi Románia kezdeményezés alapítóját kérdeztük.
Korábban elindították a Szövetségi Románia kezdeményezést, az utolsó Facebook bejegyzés ugyanakkor 2012. decemberi. Miről szólt ezt a projekt és mi történt vele?
A projektnek volt egy közvetlen politikai célja, ami azzal függ össze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt közjogi programjának egyik központi elemévé tette Románia föderális átszervezését. Kezdeményezésünk – néhány politológus és újságíró vett részt benne, akik nem tagjai a Néppártnak – ezt segítette, azzal a szándékkal, hogy a kampány után, immár civiltársadalmi keretek közt folytatja a nyilvánosságot teremtő, napirendet alakító vitát Románia föderalizálásának kérdéséről. Az inspiráló minta a Provincia folyóirat sikertörténete volt; ez a lap és a körülötte kialakult román-magyar értelmiségi csoport 2000-2002 között jelentős szerepet játszott abban, hogy a regionalizmus fogalomköre bekerüljön a romániai politikai viták középpontjába, és jelen legyen a közbeszédben.
Sajnos a föderalizmusnak ehhez hasonló, civil társadalmat átható vitáját nem sikerült elindítani, és ennek több oka van. A logisztikaiakat most nem említve, menetközben világossá vált, hogy ezt a vitát – bár a Szövetségi Románia honlapja két nyelvi felüleleten (románul és magyarul) működött – alapvetően románul kell lefolytatni, tehát ez a vita akkor lehet fenntartható, ha már induláskor rendelkezik ehhez a szükséges „humán erőforrás” minimumával. Azaz, nem elég azzal számolni, hogy a téma feltételezett újszerűsége, provokatív jellege, netán aktuális volta behozza menetközben a román munkatársakat, ehhez igazából már előzetesen meg kellett volna szervezni azt az aktív román és erdélyi csoportot, amelynek ez a kérdés fontos. E csoport ugyan virtuálisan létezik, de aktív és együttműködő alakzatban kell lennie ahhoz, hogy az említett föderális projekt fenntartható és sikeres legyen.
A föderalizmus eszméje, mint egyféle gyógyír egyre inkább előtérbe kerül mindenféle nemzetközi konfliktus esetén (legújabban Ukrajna, Ciprus), illetve végsősoron erre épülnek a többszintű kormányzati rendszerrel bíró integrációs szervezetek is. Felvetődik a kérdés, hogy vannak-e Romániának föderalista hagyományai vagy egyértelmű választás volt az unitárius államszerkezet? Mi a helyzet ha csak Erdély esetében vetjük fel ezt a kérdést?
Érdekes ellentétet figyelhető meg: miközben a román politikai kultúra és az államszervezési gyakorlat folyamatosan az unitarista és központosító gondolat jegyében alakult, a román eszmetörténetben a föderalizmus mindvégig kísértő gondolat maradt. Egyes román gondolkodók, mint például Ion Maiorescu, a pánszláv mozgalom mögé búvó orosz expanzió ellenében egy átfogó, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő konföderációt javasoltak. Ez hatott az 1848-as román politikusokra is: Dumitru Brătianu és Nicolae Bălcescu e gondolat jegyében folytatott tárgyalásokat Batthyányval, illetve Kossuthtal. A forradalom bukása után, immár emigrációban, Bălcescu és Ghica kidolgozták a Dunai Egyesült Államok tervezetét, mely a Magyar Királyságot, Bukovinát, Moldvát, Havasalföldet, Szerbiát és Besszarábiát foglalta volna magában.
Közben az 1858-as párizsi konferencia elfogadta Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségét a Porta fennhatósága alatt. Habár a Párizsi Egyezménybe foglalt politikai tervben sehol sem jelenik meg a „szövetségi” kifejezés, a terv intézményi elemei egyértelműen utalnak erre a lehetőségre. Az egyezmény ugyanis egyrészt a fejedelemségek saját intézményeire, másrészt viszont „föderális” intézmények szervezésére is vonatkozik. A közhatalom feje mindkét fejedelemségben egy-egy „hospodár” és mellette egy választott testület gyakorolja a törvényhozói hatalmat; ezek az egyezmény által megszabott esetekben együttműködnek egy központi, a két fejedelemség számára közös bizottsággal, ami viszont föderatív elem. A központi intézmények székhelyéül az egyezmény 27. cikkelye Focşani-t javasolta. Itt működött – rövid ideig – a közös központi bizottság, amely tulajdonképpen kiindulópontja lehetett volna a föderációs intézményrendszer kiépítésének. A bizottság maga egyfajta „szövetségi tanáccsá” alakulhatott volna, azonban a kormány és a törvényhozás Cuza-féle egyesítése nyomán (1862) az egyesített román parlament szenátusa lépett a helyébe. Tehát az átmeneti román föderáció tulajdonképpen csak három évig tartott, és Cuza 1864-es egész rövid életű alkotmánya már a francia állammodell győzelmét jelentette, mintája is ismert: az 1852-es francia alkotmány volt.
Érdekes párhuzamaként az 1859 és 1864 között végbement folyamatnak, az első világháborút követően immár Nagy-Románia egészére nézve 1919 és 1923 között is felmerült annak a lehetősége, hogy a román alkotmányfejlődés föderatív irányt vegyen. A liberális-unitarista bukaresti elgondolással szemben a bukovinai George Grigorovici szociáldemokrata képviselő, az osztrák szociáldemokrata hagyományokra alapozva, Nagy-Románia tartományainak a szövetségi államát javasolta. A Parasztpárt képviseletében Constantin Stere 1922-ben pedig olyan alkotmánytervezetet nyújtott be, amely a közigazgatás decentralizációját a tartományok („provinciák”) közbülső szintjének a létrehozásával kívánta megvalósítani. A tartományokat Stere történelmi alapon javasolta kijelölni: Munténia, Moldva, Erdély, Besszarábia, Bukovina és Dobrudzsa, élükön közvetlenül választott testületekkel. A regionális/föderatív alternatíva még az 1923-as alkotmány elfogadása után is újrafogalmazódott, ezt jelzi például Romul Boilă 1931-es föderális alkotmányterve. Tehát a föderatív gondolatnak is megvan a maga kontinuitása Romániában, azonban mindig alulmaradt az unitárius állam hatalmi igényével szemben.
Föderalista gondoltok, kissé más előjellel, de úgy tűnik Moldvában is megfogalmazódtak már. Ugyanakkor nem lehet nem felvetni azt a régóta nem tabu kérdést, hogy a romániai politikai elit szívesen fogadná, ha Moldova beolvadna Romániába, ráadásul a jelenlegi orosz politika még erősebb élt ad az ilyen találgatásoknak. Mennyiben lehet reális alapja annak, hogy egy fúzió ára az unitárius államszerkezet felváltása lehet, illetve ennek milyen következményei lehetnek Erdélyre és Székelyföldre?
Kétségtelen, Moldova Köztársaságban – Romániától eltérően – jelenleg élénk vita folyik a föderalizmusról. Azonban a moldovai vita elsősorban biztonságpolitikai és geopolitikai összefüggésekben folyik, és ez teljesen más, mint például a Romániában fel-feltörő regionalizmus-vita, amelynek egyik fő indítéka a területileg kiegyensúlyozatlan és területi különbségeket növelő gazdasági fejlődés immár felismert és tudatosított ténye. Moldova föderalizálása a térség biztonságpolitikájának részproblémájaként jelenik meg, és ezért az ezzel kapcsolatos terveket a nemzetközi kapcsolatokban meghatározó aktorok kezdeményezik elsősorban. Elegendő megemlíteni az orosz érdekekhez kapcsolható Kozak-memorandumot, amely Moldova Köztársaságon belül két tagállamot javasol, Transznisztriát és Gagauziát, melyek területi egységekként Moldova „föderális területe” mellett léteznének (a tervezet ezáltal a brit devolúciós modellel is párhuzamba állítható), vagy az EBESZ 2004-es javaslatát, amelyben egyetlen tagállam kerül csupán nevesítésre, Transznisztria, és ezért sokan a Dnyeszteren túli terület leválásának tervezeteként tekintenek rá.
A javaslatok – nem csupán az említettek – a moldvai nyilvános vitákban általában az orosz térnyerés esélyeinek az összefüggésében merülnek fel, jóval kevesebb szó esik a föderalizmusról mint társadalomszervezési elvről. Ugyanakkor a román közvélemény minderről tudomást sem vesz, viszont Traian Băsescu nyomán az ország „következő nagy történelmi feladatának” tekinti a Moldovával való egyesülést. Úgy tűnik, az ezzel kapcsolatos elképzelések domináns (de a vitákból kimaradó) változata a problémamentes nemzetállami egyesítés útja – immár az EU égisze alatt. Nagyon kevesen vetnek számot azzal, hogy amennyiben ez az egyesülés bekövetkezik – nem most, csak Moldova esetleges EU-tagságát követően –, akkor ahhoz mind a moldvaiak, mind pedig egyes nemzetközi aktorok beleegyezése szükséges lesz, ez pedig olyan feltételeket jelent, amelyek bizonyosan tartalmazzák az új ország föderális átalakítását. Ez pedig egyértelműen fölveti Erdély státusának a kérdését az új, megnagyobbodó Románián belül.
Megjegyzés: Ars Boni jogi folyóirat
http://arsboni.hu/tabudontogetes-interju-bakk-miklossal.html

A Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület állásfoglalása a SZNT autonómia-tervezete felhígításának veszélyeiről
Előzmények
A Székely Nemzeti Tanács 2004-ben fogalmazta meg Székelyföld Autonómia Statútumát, amely a regionális, közigazgatási autonómiák európai tapasztalataira és az Európa Tanács, valamint az EBESZ sajátos jogállású, európai nemzeti kisebbségekre vonatkozó ajánlásaira épül. A tervezet szerint Székelyföld – Románia területén belül – egy sajátos jogállású, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régió lesz, amelynek területét a székely székek, mint hagyományos közigazgatási alapegységek képezik.
Az SZNT Statútumot 2006. december és 2008. február között 210 ezer székelyföldi polgár hagyta jóvá, közvetlen népszavazással. A romániai magyar parlamenti képviselők által beterjesztett SZNT Statútumot 2012-ben Románia Képviselőháza ismételten elutasította. Megjegyzést érdemel, hogy egy évtized alatt az SZNT Statútumhoz egyetlen politikai szervezet, párt sem nyújtott be, írásos észrevételt, módosító javaslatot.
2. SZNT autonómia-statútuma
Az SZNT által egy évtizede következetesen képviselt autonómia-tervezet két fő pillérre épül:
1.1. Székelyföld közigazgatási határai
Az autonóm terület határait a történelmi Székely Székek, mint önálló közigazgatási egységek települései alkotják. A jelenlegi megyehatárok ezzel csak részben esnek egybe, mert azokat a román államigazgatás önkényesen, az őshonos Székely Nép rovására alakította át.
1.2. Gazdasági működőképesség és közigazgatási-kulturális időtállóság
A Statútum javaslata szerint az autonóm terület közigazgatási szervezetének, adózási viszonyainak, kereskedelmi kapcsolatainak elő kell segítenie azt, hogy az autonóm terület határai között élő népek és etnikumok hosszú távon is képesek legyenek az autonóm terület szellemi-gazdasági működtetésére. A szubszidiaritás elve alapján a Statútum feltételezi, hogy a Román Állam átengedi az autonóm terület közigazgatási Önkormányzatának mindazokat a jogokat, amelyek – Románia központi hatalmi struktúrájának jelentős érdeksérelme nélkül – az autonómia keretein belül helyben, hatékonyabban, jobban működtethetők.
3. Tervezett, új autonómia-statútumok kockázatai
Tíz évvel az SZNT jól kiérlelt Statútuma után, egyes magyar politikai szervezetek új, alternatív autonómia-tervezeten dolgoznak. Állásfoglalásunk az alábbi kockázatokra hívja fel a figyelmet:
2.1 Székelyföld autonóm területének határait csak a történelmi hagyományokra épülő székek képezhetik. A székely-magyar közösséget ettől eltérő, mesterséges megyehatárok közé kényszerítő megoldás, regionális, közigazgatási átszervezés Székelyföld magyarságának kisebbségi jogait sértené, tiltakozáshoz vezetne.
2.2 A Székely Nemzeti Tanács autonómia-tervezete bármely, az autonóm terület határai között élő etnikum számára azonos jogokat biztosít. A Statútum tartalma egy évtizedes – belső és külső – egyeztetési folyamat eredményeképpen alakult ki. Tartalmi módosítások csak a Statútumot belső népszavazással már korábban jóváhagyó Székely Néppel való előzetes konzultáció és annak jóváhagyása esetén lehetségesek.
2.3 Álláspontunk szerint a fenti alapelvektől eltérő szerkezetű, átgondolatlan engedményeket tartalmazó új autonómia-tervezet megosztó jellegű, kilátástalan közvitára bocsátása hosszú időre visszavethetné az SZNT első elnöke, dr. Csapó József egyetemi tanár, RMDSZ szenátor által kidolgozott Autonómia Statútumban megfogalmazott közigazgatási önrendelkezés folyamatát. Fennáll a veszélye annak is, hogy az fellángoló viták elhúzódása Székelyföld önigazgatási esélyeit akár véglegesen meghiúsíthatja.
Figyelmeztetünk minden, Székelyföldért felelősséget érző szervezetet, magyar politikai pártot, hogy ebben a kritikus helyzetben minden új autonómia-tervezet közvitára bocsátása a székelyföldi autonómia ügyét végzetesen késleltetheti, s ezért a kezdeményezőknek a politikai-társadalmi felelősséget viselnie kell!
Érd, 2014. szeptember 13.
Székelyföldért Társaság Közhasznú Egyesület Elnöksége
Erdély.ma

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra.
Az SZNT - Izsák Balázs elnök által jegyzett - vasárnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é volt, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, "autonomista arculatát építő RMDSZ".
Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy "a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját". Az új mozgalom támogatói ezzel "a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek" - véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll a rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező mozgalomra, "amely Bukarestből ellenőrözött és irányított". "A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának a fölszámolása, vagy legalább az ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól, és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése" - vélte a tanács, mely szerint "a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének".
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, "ellenőrzött autonómiamozgalomhoz".
Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. "Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!" - szólította fel híveit vasárnapi közleményében az SZNT.
Az SZNT szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ tervezete, 2014 szeptember 14., Kolozsvár
MTI

Székely Nemzeti Tanács: Bomlaszt az RMDSZ tervezete
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét az RMDSZ által elkészített autonómiatervezet, amelynek egy munkaváltozata kedden került nyilvánosságra. Az SZNT – Izsák Balázs elnök által jegyzett – tegnapi közleménye szerint az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é, annak pusztán az a célja, hogy alternatív jövőképet teremtsen, melynek a hordozója immár az új, „autonomista arculatát építő RMDSZ”. Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, melynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek” – véli az SZNT.
A tanács úgy látja, hogy a székelységnek két eszköz áll rendelkezésére abban a törekvésében, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását a román kormány által tervezett Középrégióba. Egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog.
Az SZNT közleménye szerint e két eszköz leépítése érdekében van szüksége a román hatalomnak egy új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező, „Bukarestből ellenőrzött és irányított” mozgalomra. „A cél az autonómia mozgalmi potenciáljának felszámolása vagy legalább ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése” – vélte a tanács, mely szerint „a román titkosszolgálat sem árthatna profibb módon a székelyek ügyének”.
Az SZNT közölte, a tanács év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz”. Azt kérte a küldöttektől, hogy maradjanak hűségesek az SZNT egy évtizede megfogalmazott céljaihoz akkor is, ha volt barátaik, volt szövetségeseik közül nem egyet a másik oldalon látnak majd. „Maradjunk minél többen az önálló, hiteles autonómiamozgalom útján, és állítsuk meg Székelyföld beolvasztását!” – szólította fel híveit tegnapi közleményében az SZNT.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)

Emlékezés Horthyra – Hetvennégy éve vonultak be a honvédek
A történteket, valamint azok előidézőjét, s egyben vezéralakját fel- és megidéző előadással, valamint filmvetítéssel emlékezett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 13-án végrehajtott sepsiszentgyörgyi bevonulására.
A Míves Házban egybegyűlteket a szervezők részéről Vízi Abigél üdvözölte, majd Rab Sándor történelemtanár beszélt Magyarország méltánytalanul feledni hagyott kormányzójáról, Vitéz Nagybányai Horthy Miklósról. Az elmondottakból és látottakból kiderült, hogy az ország újjászervezésében és fejlődésében kulcsszerepet játszó politikus 1868-ban Kenderesen, nemesi család fiaként látja meg a napvilágot. Elemi tanulmányai és a gimnázium elvégzése után az akkor magyar fennhatóság alatt lévő fiumei tengerészeti akadémia hallgatója lesz, majd az osztrák-magyar hadiflotta tengerész-hadapródjává avatják.
Vezetői képességeinek és bátorságának köszönhetően gyorsan halad felfelé a ranglétrán, az I. világháború végét pedig már altengernagyi rangban, a szövetséges hajóhad főparancsnokaként éri meg. Az összeomlást követően kenderesi birtokára visszavonulva gazdálkodik, azonban a kommunista hatalomátvétel miatt újból kénytelen közszereplést vállalni, így 1919-ben a Nemzeti Hadsereg élére áll, 1920 márciusában pedig Magyarország kormányzójává választják.
Minden ellentétes híreszteléssel és rágalommal ellentétben Horthy Miklós irányításának 25 éve alatt a szétdarabolt és kifosztott ország Európa legfejlettebb államai közé kapaszkodott. Így a megfelelő történelmi pillanatban elrabolt területeinek nagy részét is képes volt visszaszerezni, s a lengyel menekültek százezreinek befogadása mellett zsidó állampolgárainak is védelmet tudott nyújtani.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó, Erdély.ma

Sikeres XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó
A Kárpát-medence mezőgazdaságának jelene és jövője
Amint arról előzetesen hírt adtunk, Aradon a Kiállítási Csarnok B pavilonjában szombaton szervezték meg a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. Ezt megelőzően, pénteken este a Wine Princess vállalat ópálosi borpincéjében tartották a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az országos, bővített elnökségi ülését. A közel 20 tagú fórumon egyeztették a másnapi programot, megvitatták az országos gazdaszervezet időszerű kérdéseit.
Rangos gazdafórum
Szombaton 10 órától fogadták a vendégeket, majd házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó hazai és anyaországi résztvevőit, és a munkálatok levezetésére felkérte a prezídiumban helyet foglaló Horváth Imre alelnököt. Az első felszólaló a Csarnok igazgatója, Adrian Negrău volt, aki megtiszteltetésnek érezte a magas rangú hazai és magyarországi vendégek jelenlétét, nagyra értékelte az AMMGE-vel másfél évtizede működő felhőtlen kapcsolatokat, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő másfél évtizedben is rendszeresen házigazdái lehetnek a két ország gazdálkodóinak, mezőgazdaságának a haladását célzó további rendezvényeknek.
A tényleges munkálatok kezdetén Szevelényi János anyaországi evangélikus-lutheránus lelkipásztor magyarul mondott fohászt, illetve a vezetésével közösen elmondták a miatyánkot. A rövid szertartást románul Jakab István aradi evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével ismételték meg.
Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester üdvözlő beszédében – Nagy Andrea tolmácsolt – kiemelten fontosnak tartotta a másfél évtizedes munkát, amivel a határon inneni és túli gazdák érdekeit, a közösségeiknek az építését szolgálják. Ugyanezt teszi az RMDSZ is, immár 25 éve, és a munkában mindig segítő partnerre talált a gazdaszervezetben, annak vezetőségében. Ezt követően, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök köszöntötte a fórum résztvevőit. Visszaemlékezve az eddigi aradi rendezvényekre, megfogalmazta Aradnak a gazdákhoz szóló üzenetét: a gazdafórumokon nem kulturális, hanem rangos szakemberek és politikusok közreműködésével magas színvonalú szakmai előadások, megbeszélések zajlottak. Ezekre van szükség a mezőgazdaság és a gazdálkodás valós fejlődéséhez.
Daniel Bogoşel, az Arad Megyei Agrárkamara alelnöke, miután tolmácsolta Gheorghe Grad elnök üdvözletét, bizalommal tekintett a magyar és a román agrárkamarák együttműködése elé, megjegyezve: tényleges eredményt csak tízéves munkával lehet felmutatni, de reméli, ennél sokkal tovább fog tartani a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Mondanivalóját ugyancsak NAGY Andrea tolmácsolta.
Miután a lippai Degré Alajos Olvasókör szervezője, Czernák Ferenc egy valódi csikóbőrös kulaccsal alátámasztva mondanivalóját, nagy átéléssel szavalta el Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Horváth Imre értékelte az idei búzatermést – az mennyiségileg kielégítő, minőségileg valamivel gyengébb, de az értékesítésével komoly gondok vannak. A nagybani felvásárlók ugyanis 0,5 lejért kívánják átvenni, noha a kenyér ára nem csökken. A lehetetlen helyzet megoldását a kormánytól reméli.
EU-költségvetés függvényében
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök az Európai Unió 2014–2020. közötti költségvetési időszakát elemezve, érintette az abban megfogalmazott prioritásokat: a mezőgazdaság zöldítését, az ökogazdálkodás, a fiatal gazdálkodók, illetve a kisgazdaságok támogatását, a tematikus alprogramok támogatását. Új szerepkört kívánnak adni a szaktanácsadásnak, az együttműködésen alapuló nemzetközi befektetéseknek és az innovációnak. Támogatni kívánják a nehézségekkel küszködő ágazatokat és a hátrányos helyzetű hegyvidékeket. Mivel tagja az államelnöki hivatal mezőgazdasági tanácsadó testületének, betekintést nyújtott abba a kemény küzdelembe, amit a nagygazdaságok képviselőivel kellett véghezvinniük a kisgazdaságok támogatásáért. Szerinte ugyanis, nem a gépet, hanem az embert, a családi vállalkozásokat kell támogatni, amelyekből Erdélyben van a legtöbb. Románia a következő 7 évben 8,1 milliárd euró támogatást kap vidékfejlesztésre, amiben a családi vállalkozások fejlesztését kiemelt prioritásnak tartaná.
Utána dr. habil Horváth József dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára tartott előadást Az agrár-felsőoktatás szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében címmel. Szerinte a fejlődés fontos eleme a szakosodás, ami azt jelenti, az idei termesztési tervet a jövő évi támogatások ismeretében, figyelembe vételével kell elkészíteni. Ezzel párhuzamosan a munka nem csak emberi képességet, hanem menedzserkészséget is feltételez, ugyanis ha nem követjük nyomon a piaci folyamatokat, komoly zavarok állhatnak be a gazdálkodásunkban. Ami a mezőgazdasági szakképzést illeti, az új tanévben az agrármérnöki karra jelentkező fiatalok száma 15%-kal növekedett, de az Egyetem is folyamatosan méri a piaci igényeket, ezért juh- és kecsketenyésztő szakot is beindítottak. Előadása végén kitért arra a sikeres pályázatra, amit az egyetem, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemmel, illetve az AMMGE, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesülete, továbbá az Orosháza és Vidéke Gazdakör közösen nyert a falusi turizmusnak a régióban történő fellendítése érdekében.
A továbbiakban Horváth Levente Ákos, a Szociális, Családi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tartott magvas előadást Munkahelyteremtő mezőgazdaság címmel. Ebben részletes adatokkal alátámasztva elemezte a hazai mezőgazdaságban foglalkoztatott, továbbá a nyugati mezőgazdasági szektorban tapasztalatot szerzett romániai munkaerő hazahívásának, tapasztalata hasznosítását célzó elképzeléseit. Az előadás fontosságára való tekintettel, arra egy későbbi időpontban részletesen visszatérünk.
Utána Lázár Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke tartott előadást A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Kárpát-medencében – A pártoló tagság fogalma címmel. Ebben részletesen kitért az anyaországi helyzetre, ahol az Agrárgazdasági Kamarának 380 ezer tagja van, 600 falugazdász hatékonyan segíti szaktanácsaival a gazdálkodókat. Mivel az Agrárkamara első alkalommal vesz részt hivatalosan romániai rendezvényen, ez a kezdő lépés afelé, hogy a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezetek számára is elérhetővé tegyék mindazokat az előnyöket, amelyeket az anyaországiak a vetőmagbeszerzés, az üzemanyag-vásárlás, illetve a szaktanácsadás terén élveznek.
Ezt követően Vasile Buta, az Archim Fertil Kft.-nek az öthalmi telepén található, a marosvásárhelyi Azomureş Vegyipari Kombinát termékeiről tartott román nyelvű bemutatót. Utána Marozsán Henrietta, a Marton Genetics Kft. kereskedelmi igazgatója tartott színes, termékismertetők szórásával egybekötött előadást Újgenerációs Marton Genetics hibridkukoricák címmel.
A résztvevők közül Nagy Miklós, a Vajdasági Gazdaszervezetek Szövetségének az elnöke ismertette az EU-tagjelölt szerbiai, illetve vajdasági mezőgazdaság helyzetét, ahol egy-egy családra hozzávetőleg 5 hektár termőföld esik, és a feldolgozóiparban mutatkozó munkanélküliség miatt nőtt a gazdálkodók aránya.
Bográcsos pörköltfőző-verseny
A rövid kávészünet előtt Horváth Imre javaslatára, a kültéri kiállítás szélén javában zajló bográcsos pörköltfőző verseny zsűrijébe beválasztották Farkas Viktóriát, Pallér Istvánt és Bóka Eriket. Kávészünet után Farkas Viktória, a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezetének az elnöke, gabona minőségi ellenőrként eltöltött 40 évének a tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával, az idei kenyérgabona minőségével kapcsolatban. Bodó Géza, az Udvarhelyszéki Gazdakör elnöke, az országos elnökség tagja, a burgonyaértékesítés és -tárolás nehézségeit ecsetelve, a gazdálkodók által létrehozandó és működtetett értékesítés szövetkezet fontosságát emelte ki. Pallér István szabadkígyósi biogazdálkodó az ökögazdálkodásban rejlő lehetőségeket domborította ki.
A Magyar–magyar Gazdatalálkozó Sebestyén Csaba értékelőjével zárult, amiben köszönetet mondott a rangos előadásokért, Kocsik József AMMGE-elnöknek és csapatának a kiváló szervezésért, az ebben közreműködő RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Románia Magyar Gazdák Egyesületének, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Agrárkamarának, valamint a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, illetve a támogatásért a Magyar Földművelésügyi Minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak és az Arad Megyei Kulturális Központnak. Zárszavában a Székelyudvarhelyen november 8-ára tervezett, az RMGE és jogelődjei alapításának a 170 éves évfordulója alkalmából terezett nagyszabású ünnepségre hívott minden résztvevőt.
Kiállítók között
A kiállítócsarnokban járva, mindenfajta kézműves terméket, élelmiszereket, italokat, háztartási felszereléseket kínáltak eladásra. Közöttük közös standon újra megtaláltuk Csipkár Imre, Fazekasvarsándon munkálkodó fűszerpaprika termesztőt, aki a felfűzött, csöves fűszerpaprikával, mezőgazdasági terményekkel ékesített standon idei, őrölt fűszerpaprikát kínált eladásra, különböző csomagolásban. Nem is akármilyet, mert a termesztő szerint, az idei közepes termésből készített őrleménye jobb a szegedinél. Amint a stand társbérlőjétől, a Tulipán Kft. jelen lévő képviselőjétől, Balta Emesétől megtudtuk, ismét anyaországi és ménesi palackozott borokat, színes szakácskönyveket, lapokat, Arad feliratú, illetve a várost ábrázoló képekkel díszített csuprokat, hűtőmágneseket kínáltak eladásra, a tavalyinál nagyobb sikerrel. A pörköltfőző verseny helyszínéhez vezető úton főként korszerű mezőgazdasági gépeket, traktorokat, mezőgazdasági kellékeket, az állatrészlegen kevés lovat láttunk.
Közben a zsűri meghozta döntését, és a három induló közül az arad-gáji RMDSZ, Khell Levente és Péter Vilmos gazdák által képviselt csapata győzött. A résztvevők a sörsátrak alatt minden pörköltet jó étvággyal elfogyasztottak, közben jó hangulatba beszélgettek, ismerkedtek, együtt tervezték a gazdálkodás közös jövőjét.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Testvértelepülések találkoztak
Egymás értékei erősítik a kapcsolatokat
Hat határon túli küldöttség részvételével tartották a testvértelepülések találkozóját hétvégén Csernátonban. A házigazdák és meghívottjaik a kirándulás, szórakozás mellett a kapcsolataikban rejlő lehetőségeket is kielemezték, gyümölcsözőnek értékelve a kezdeményezést. A kétnapos, faluünnepnek is megfelelő rendezvényen újdonságnak számított a szépségverseny és a szekértoló vetélkedő. Az alábbiakban a testvértelepülések képviselőinek vasárnapi kerekasztal-megbeszéléséből idézünk.
A szervezők a kultúra és sport mellett rendhagyó kezdeményezéseknek is teret biztosítottak, gyerekfoglalkozásokat és könyvvásárt is tartottak a Szalay Könyvkiadó jóvoltából.
Az Európa a polgárokért című kerekasztal-megbeszélésen Berze Tibor, a vajdasági Törökfalu polgármestere örömmel nyugtázta, hogy a két község nyolcéves kapcsolata folyamatosan fejlődik. Horváth Tibor, Sármellék vezetője ez évben már negyedszer fordult meg Csernátonban, a községek pedig 25 éve ápolják a testvér-települési kapcsolatot. Mint mondta, a találkozó arra is jó volt, hogy megismerjék a többi testvértelepülés képviselőit.
Ádovics István, Szentgyörgyvár polgármestere ez idáig mintegy tíz csernátoni látogatást tud maga mögött. Kun László kaszaperi alpolgármester 12 éve látogatott Háromszékre először, akkor tankönyveket hozott, s azóta vallja: az anyaországból ide járnak magyarságot tanulni. Hárs József, Bóly első embere már a 90-es évek elejétől „hazajár” Csernátonba, időközben a háromszékiek többi testvértelepüléseivel is felvette a kapcsolatot.
Ezúttal nemcsak a civil szervezek képviselőit hozta magával, hanem a hivatal új alkalmazottait is. A Németh Ágnes kulturális referens vezette bogyiszlói küldöttség tagjai kifejtették, ezentúl gyakrabban látogatnának vidékünkre.
A házigazdák nevében Bölöni Dávid polgármester elmondta, tervezik, hogy a találkozót egy év múlva is megszervezik. Örömmel nyugtázta, a kezdeti időszakhoz viszonyítva sokat fejlődtek a települések közötti kapcsolatok, mind a lakosság, mind az intézmények szintjén.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ellenőrzött autonómiamozgalom?
Amióta múlt hét elején a Hotnews.com román hírportál kiszivárogtatta az RMDSZ új autonómiatervezetét, a dokumentum az államelnök-választási kampány fő témájává nőtte ki magát. A romániai politizálás szokásrendjétől eltérően ezúttal a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács is politikai álláspontot fogalmazott meg. A CSM közleményében megkérdőjelezte az autonómiatervezet alkotmányosságát, leszögezve, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. Állásfoglalása azokat a kitételeket is kifogásolta, amelyek a bíráskodásban is hivatalossá tennék a magyar nyelvet Székelyföldön. A legfelsőbb bírói testület szerint „minden olyan – a közbeszéd tárgyává tett – téma, amely túlmutat az alkotmányosság keretein, az igazságszolgáltatás függetlenségét és tekintélyét veszélyezteti, illetve támadást jelent a jogállam ellen”.
A vádakra reagálva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kijelentette: „Az a tény, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy közérdekű téma közvitáját az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek és a jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak nevezi, súlyos beavatkozás, a sajtó- és szólásszabadság jogának eltiprása”. Az RMDSZ ugyanakkor felszólította a bírói tanácsot, hogy mutasson be jelentést arról, 2013-ban és 2014-ben miként alkalmazták az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. Kelemen szerint a jelentésből annak is ki kell derülnie, hány civil és hány büntetőjogi perben használták a magyar nyelvet, miben áll a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak az anyanyelvhasználat biztosítására vonatkozó stratégiája, illetve milyen humán- és anyagi erőforrásokat különített el erre a célra. Azt is tudassák, milyen intézkedésekkel népszerűsítették a nemzeti kisebbségek tagjai körében az anyanyelvhasználathoz való jogot az igazságszolgáltatásban.
Mindeközben Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes Kelemen Hunorral és Victor Ponta miniszterelnökkel múlt héten, Székelyföldön tett kampánykörútja során úgy fogalmazott: „Semmilyen autonómiatörekvést nem támogatunk, ebben eltökéltek vagyunk. Nem is értjük, mit remél az RMDSZ egy ilyen törvénytervezettől.” Dragnea szerint kérdés, hogy a törvénytervezet elkészítése elég nyomós ok-e az RMDSZ-szel való együttműködés befejezésére, de az biztos, hogy nem erősíti az együttműködést és a bizalmat. „Azt hiszem, olyan kezdeményezés ez, amely elmaradhatott volna, hiszen semmi esélye a megvalósulásra” – jelentette ki a kormányfő-helyettes.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közleményében úgy fogalmaz: az RMDSZ autonómiatervezete nem jobb, mint az SZNT-é, célja kizárólag az lehet, hogy alternatív jövőképet teremtsen, amelynek a hordozója immár az új, „autonomista arculatát építő RMDSZ”. Az SZNT szerint az RMDSZ új autonómiamozgalmat hoz létre, amelynek az a jelmondata, hogy „a jelenlegi alkotmányos keretek között lehetetlen megvalósítani Székelyföld autonómiáját”. Az új mozgalom támogatói ezzel „a székely törekvések román nacionalista ellenzőivel egy táborba kerültek”. Izsák Balázs szerint a román hatalomnak új, a magyar közösségen belüli legitimációval rendelkező, Bukarestből ellenőrözött és irányított mozgalomra van szüksége. A törekvés célja az autonómia mozgalmi potenciáljának felszámolása, vagy legalább ellenőrzésének, irányításának átvétele a Székely Nemzeti Tanácstól, és az SZNT diplomáciai tevékenységének semlegesítése. Az SZNT év végére tervezett ülése lesz hivatott eldönteni, hogyan viszonyuljanak a másik, „ellenőrzött autonómiamozgalomhoz.”
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Körvonalazódik a nemzeti oldal fúziója
A nemzeti oldal összefogását sürgetik az MPP székelyföldi politikusai, akik szerint a polgári pártnak az EMNP-vel közös listát kell állítania a 2016-os helyhatósági választásokon. A néppárt elnöksége nyitott az autonomista pártok együttműködésére.
A Magyar Polgári Párt (MPP) székelyföldi politikusai szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) és az MPP-nek össze kell fognia, a két szervezetnek közösen, közös jelöltek állításával kellene készülnie a 2016-os helyhatósági választásokra.
Kulcsár Terza József, a polgári párt Kovászna megyei elnöke és Salamon Zoltán Hargita megyei MPP-elnök kedden Sepsiszentgyörgyön elmondta: egy belső konzultáció során arra derült fény, hogy a párt tagsága a nemzeti oldal együttműködését támogatja. „Önkormányzati képviselőinkkel, a helyi szervezetek vezetőivel egyeztetve kiderült, hogy a tagság a két párt együttműködését sürgeti annak érdekében, hogy a nemzeti oldal a két év múlva esedékes helyhatósági választásokon közös jelöltekkel méretkezzen meg” – mondta Kulcsár Terza József.
A háromszéki politikus emlékeztetett, első lépésként helyi szinten – például a Kovászna megyei tanácsban – már korábban felkérték a néppárti képviselőket, hogy csatlakozzanak az MPP frakciójához.
Az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, 2007-ben az európai parlamenti választásokon függetlenként megméretkező Tőkés László mögé felsorakozott a nemzeti oldal, és jó eredményt tudtak elérni. Ezzel szemben 2012-ben – amikor már megkezdte működését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – az lett volna a legjobb döntés, hogy a két szervezet közös jelölteket állítson az önkormányzati választásokon, így Kulcsár szerint jobb eredményeket értek volna el.
„A tusványosi vita során elhangzott a beismerés, hogy tévedés volt az EMNP megalapítása, ám azóta nem történt előrelépés. Mi azon dolgozunk, hogy a két pártot összekapcsoljuk” – szögezte le Kulcsár Terza József. A sepsiszentgyörgyi politikus elképzelhetőnek tartja a két párt fúzióját is, s mint mondta, az összefogás mikéntjéről a novemberi államfőválasztás után mindenképp tárgyalnia kell a két szervezet elnökségének.
Újságírói kérdésre Kulcsár kifejtette, mindez nem zárja ki az MPP és RMDSZ együttműködését, mert az csak nemzetpolitikai kérdésekre vonatkozik. Mint ismeretes, a polgári párt és az RMDSZ márciusban kötött hosszú távú stratégiai megállapodást, melynek következtében az MPP szerepet vállalt a szövetség autonómiatörvény-tervezetének a kidolgozásában is.
Biró Zsolt: semmi újat nem mondtunk
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt országos elnöke a Krónikának elmondta, a polgáriak felhívásában semmi újdonság nincs. „Mi mindenkivel tárgyalni akarunk a nemzeti érdekérvényesítés érdekében, így jött létre az RMDSZ-szel közös paktum is. Furcsálltuk, hogy a nemzeti oldalon nem tudtuk ezt megbeszélni, de nem adtuk fel a reményt, hogy erős jobboldali alternatívát állítsunk fel” – fogalmazott a pártelnök.
Emlékeztetett, a tusnádfürdői szabadegyetemen Toró T. Tibor EMNP-elnök beismerte, hogy hiba volt a jobboldal megosztása. „Azért tartottunk fontosnak egy ilyen gesztust, hogy visszahozzuk a tékozló fiút a nemzeti oldalra” – fogalmazott. Biró hozzátette, a néppárt külön utakon jár, amikor egy „esélytelen elnökválasztáson” indít jelöltet.
Az EMNP nyitott az együttműködésre
Zakariás Zoltán, az EMNP országos választmányának elnöke lapunknak elmondta, a néppárt elnöksége nyitott az együttműködésre, és úgy véli, az autonomista szervezetek egységes fellépésére szükség van, és örülnek annak, ha ezt az MPP is így gondolja. Zakariás emlékeztetett, hogy az utóbbi két évben a néppárt több ízben kinyilvánította nyitottságát ezzel kapcsolatban.
„Meggyőződésünk, hogy felelős és higgadt tárgyalással meg tudjuk találni a két szervezet egyesítésének legoptimálisabb módját. Erre minden aktuálpolitikai történéstől, így az államfőválasztástól is függetlenül minél hamarabb sort kell keríteni, hogy megfelelően felkészülhessünk a 2016-os önkormányzati választásokra” – jelentette ki Zakariás Zoltán.
Amint arról beszámoltunk, a két ellenzéki párt esetleges fúziójáról 2013 tavaszán megkezdett tárgyalások az év júniusában kudarcba fulladtak. Akkor az MPP vezetői távol maradtak a kitűzött tárgyalási fordulóról, és bejelentették, ragaszkodnak pártjuk önállóságához.
Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében megszervezett beszélgetésen Toró T. Tibor, az EMNP elnöke és Biró Zsolt MPP-elnök megígérte, a két szervezet elnöksége újra megpróbál egy asztalhoz ülni, hogy tárgyaljon a két szervezet stratégiai együttműködéséről, erre azonban máig nem került sor. A tusványosi beszélgetés során Toró T. Tibor kijelentette, az autonómiát zászlajára tűző két kis pártnak egyesülnie kell, hogy közösen hozzanak létre olyan politikai pólust, melynek az ereje összemérhető az RMDSZ-ével.
Azt is elmondta, a két szervezetnek közösen, közös jelöltek állításával kellene készülnie a 2016-os helyhatósági választásokra. Azt a felvetést, hogy a 2011-ben megalapított EMNP politikusai térjenek vissza a 2008 óta hivatalosan működő MPP soraiba, és így valósuljon meg a szorgalmazott egység, Toró azért tartotta problémásnak, mert az MPP-t – amely nem vett részt az utóbbi két parlamenti választáson – a törvény értelmében bármikor feloszlathatja az ügyészség.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Krónika (Kolozsvár)

Bernády György lenyűgöző épülete: a marosvásárhelyi Városháza (1.)
Az épületet több műépítész terveinek felhasználásával építette meg Bernády, alaposan túljárva a helyi tanácsosok eszén.
A budapesti művészvilág krémje dolgozott az épületen, a mesteremberek azonban mind a helyiek közül kerültek ki. Ez is az ő ötlete volt, ő akarta így.
Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök véleménye szerint Bernády ezzel lenyűgöző lokálpatriotizmusról tett tanúbizonyságot. Azonban legalább ennyire lenyűgöző munkát végeztek a megbízott mesterek is. Megépítették a városközpont első meghatározó épületét, olyan városházával ajándékozva meg a marosvásárhelyieket, amelyre mindig is büszkék lehetnek.
Értelemszerűen, ezen a héten erről a páratlan épületről írunk a Központ olvasóinak.
A városi tanácsház
Vásárhely főterének déli részén egy nem akármilyen impozáns tornyos épület hívja fel magára a figyelmet, amely a város lakosságának áldozatkészségéből épült az 1906-1907-es években, a Lechner-iskola szellemében, szecessziós, eklektikus stílusban, komor Marcell és Jakab Dezső építészek tervei alapján.
A kivitelezést Csiszár Lajos építészmesterre, míg az épületasztalos munkákat és a bútorzat elkészítését a Mestitz Mihály és Fiai cégre bízták. A marosvásárhelyi útikalauz című adatgyűjtés szerzői, név szerint Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád is úgy tudják, hogy az épület városi tanácsháznak készült, és ezt a hivatást töltötte be nem kevesebb mint ötvenöt éven keresztül, míg hatvankettőben pártszékháznak, majd a rendszerváltás, vagyis nyolcvankilenc után a megyei prefektúrának foglalták le, figyelmen kívül hagyva a város lakosságának ellenkező véleményét.
Az otthont adó épületek és a hivatalok költöztetése
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból kiderül, hogy régebb a közügyeket a mindenkori bíró lakásán tárgyalták meg, de 1649-ben határozatot hoztak, hogy a város igazgatása csak a városházán történhet.
Így először a Várban, majd 1740 után a Nagypiac északi részén levő egyemeletes épületben intézték Vásárhely ügyeit.
1770-ben egy új, de ízléstelen épületet emeltek erre a célra, amelyet 1848-ban le is bontottak.
Ezt követően a Görög-házat, majd a jelenlegi Divatház helyén 1856-ban felépült neogotikus épületet használták erre a célra, de utcanyitás miatt 1908-ban azt is lebontották, és akkor a városi hivatalokat átköltöztették a díszes Városházába.
A torony Vásárhely majdnem minden pontjáról látható
Az épület főhomlokzata ötsíkú, szimmetrikus, és északkeleti részen van az ötvenöt méter magas torony, amely díszes majolikacserepekkel fedett sisakjával a város majdnem minden pontjáról látható. Óráját Müller János, a harangokat pedig Thúri Ferenc készítette. A Második Világháború után a toronysisak árbocára vörös csillag került, de nyolcvankettőben visszahelyezték az eredeti rajzok alapján az Elektromaros számológépgyári egységében elkészített díszes villámhárítót. Az épület küldő felületét színes majolika virágmotívumok és kőfaragványok díszítik.
Ma már hiányoznak azok az üvegfestmények, melyek történelmi nagyjainkat ábrázolták
Az előcsarnok tölcsérboltozatai, márványoszlopai, színes heraldikai díszítései és ablakfestményei ma is középkori hangulatot árasztanak, annak ellenére, hogy az épület ornamentikáját a hatvankettőben végzett önkényes restaurálások lényegesen megváltoztatták.
Az előcsarnok, a főlépcsőház és az első emeleti hall, valamint a gyűlésterem mennyezetét szabad kézzel festették.
A fent említett könyv szerzői arról is megemlékeznek, hogy akkor tüntették el, és akkor törték össze az építkezéssel kapcsolatos márványtáblákat, és többek között a városcímert, s más díszítéseket.
Sajnos, a gyűlésteremből ma már hiányoznak a terem művészi értékét képviselő üvegfestmények, melyek Bethlen Gábort, II. Rákóczy Ferencet, Kossuth Lajost, Deák Ferencet és I. Ferenc Józsefet ábrázolták. 1995 és 1998 között az épületet felújították, falára számos emléktáblát helyeztek el, de eredeti ornamentikáját csak részben állították vissza.
A gazdasági fejlődés megköveteli a reprezentatív épületet. Bernády megtalálja a megoldást
Az elmúlt század elején jelentős gazdasági fejlődésnek indult Vásárhely. A kilencszázas évek elején, egészen pontosa 1903-ban szabályozták a Marost, és megépült a Malom-árok, vagyis a Turbina. Ezt követően, rá egy évre, tehát 1904-ben felépül a Vágóhíd, és megjelennek az első épületek a Somos-tetőn. Ugyanekkor öt általános iskolát is építettek.
A gazdasági fejlődés hatására megnőtt az igény arra, hogy legyen egy reprezentatív épülete a városnak, és mi más lett volna ez, mint a Városháza. Amint azt már részben említettük, akkoriban nem volt polgármesteri hivatal; a helyi tanács üléseit mindig a központban tartották, de más-más helyen. Nem csoda hát, hogy Bernády György mindenképpen orvosolni akarta a városnak, vagyis Vásárhelynek ezt a gondját.
Az ötletnek mindenki örül… A számadáskor a lelkesedés alábbhagy. Bernády azonban utána sem hagyja magát…
Az 1903. október 14-i tanácsülésen vetődött fel először a Városháza megépítésének a lehetősége.
A feljegyzésekből derül ki, hogy Bernády György ismertette az elképzelését, és az ötletért mindenki lelkesedett. Ekkor azonban számok még nem hangoztak el. Valamivel később, amikor vázolták mindennek az anyagi vetületét, illetve az elképzeléssel kapcsolatos gondokat-problémákat, a kezdeti lelkesedés alábbhagyott.
A tanácsosok egy része azon a véleményen volt, hogy nincs szüksége a városnak egy ilyen díszes palotára. Bernády azonban nem hagyta magát, és bevetette az apró lépések taktikáját. Azzal kezdte, hogy megkérdezte a tanácsosokat, hogy hol képzelték el az épületet…
Az ötlet, amely megváltoztatja a tanácsosok határozatát
A Város meséi könyv szerzője megemlíti, hogy a mai városközpont annak idején meglehetősen kiterjedt, rendezetlen, sáros terület volt, így tetszett kezdeni a tanácsosoknak, egy új, a vasútállomáshoz közelebb eső központ kialakításának ötlete.
Így történt, hogy 1905. április nyolcadikán a tanács elfogadta az új városháza építéséről szóló határozatot. A munkálatok költségét 580 ezer koronára becsülték. Bernády György mindent elkövetett annak érdekében, hogy a tanácsosok érezzék, hogy mennyire fontosak, és higgyék azt, hogy ők döntöttek.
Az előrehirdetett pályázat
Ebben azonban volt egy nagy turpiság. 1905. februárjában ugyanis, jóval azelőtt tehát, hogy a tanács jóváhagyta volna a befektetést, Bernády az épület megtervezésére már meghirdette a pályázatot. Biztos volt tehát abban, hogy véghezviszi, amit eltervezett, még ha harcolnia is kell érte.
Azokban az években akkor már be volt vezetve a közvilágítás, és elkezdték a járdarendezést is, világos lehetett tehát mindenki számára, beleértve a tanácsosokat is, hogy a városkorszerűsítés nem csak amolyan vicc vagy szeszély.
Így az 1905. május 16-i ülésen harminc igen, huszonegy nem szavazattal és két tartózkodással a tanács végül jóváhagyta a polgármesteri hivatal székhelyének megépítését. Ettől kezdve nagyon gyorsan haladt minden.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
A régi képekért köszönet
Madaras Józsefnek
Központ
Erdély.ma

Novák Csaba Zoltán
LÉPÉSKÉNYSZERBEN „Barátságra ítélve.” Kádár János és Ceausescu 2.
A mérsékelt számonkérés időszakától a diplomáciai hidegháborúig: Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, de kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen.
A „mérsékelt számonkérés” időszaka
A hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a két ország közötti kapcsolatban nem csak a történelmi örökség és a nemzetiségi kérdés jelent problematikus pontot, a kommunista ideológia értelmezésében, a szocialista tábor jövőjét illetően is jelentős eltérések mutatkoztak. Kádár számára, amint azt többször hangsúlyozta, a Szovjetunió által kezdeményezett politikai, gazdasági együttműködés tűnt a járható útnak oly módon, hogy közben Magyarország ne térjen le a „klasszikus kádárizmus” útjáról. A romániai belpolitikai történések viszont jelentős belpolitikai fordulatot vettek. 1971-ben véget ért a Ceauşescu által, politikai célokból kezdeményezett rövid nyitási időszak. A júliusi tézisekkel nyilvánvalóvá vált, hogy a Ceauşescu-féle pártvezetés az ideológiai befele fordulás, a gazdasági reformok elutasítását helyezi előtérbe. Ceauşescu rendszere látványos neosztálinista jegyeket hordozott magában, amit különutas politika folytatása tett még markánsabbá. A jó taktikai érékkel bíró román pártvezető a szovjetek oldaláról is bebiztosította magát. A hatvanas évek második felében világosan jelezte a szovjeteknek, hogy nem kérdőjelezi meg a kommunista dogmákat, a szocialista tábor egységét, de ezek romániai megvalósításában külön utat akar.
A romániai helyzet változásával párhuzamosan Kádárnak belső kritikákkal is szembesülnie kellett. A magyarországi értelmiségi társadalom és ennek hatására néhány politikus is érzékelte, hogy a román-magyar viszony nem lépett előre a hatvanas évek tárgyalásai, az ott alkalmazott taktika nyomán. 1968-ban a Magyar Írószövetségben az értelmiségiek azt kérték számon, hogy mit tesz az MSZMP a határon túliak kérdésében. Nem sokkal később a romániai Fazekas János panaszai miatt a Népszabadság főszerkesztője, Gosztonyi János feljegyzést intézett Kádárhoz és felrótta az MSZMP Romániával szemben tanúsított passzivitását. A lassan körvonalazódó újabb Kádár-Ceauşescu találkozóra tehát az előbbinek lépnie kellett.
Erre az 1972-es barátsági szerződés aláírása jelenthetett megfelelő lehetőséget. A megoldatlan problémákat immár nem lehetett megkerülni, a magyar vezető nem tekinthetett el a belső kritikáktól. A találkozó előkészítése, Komócsin Zoltán és Aczél György tárgyalásai a román partnerekkel látszólag ezt jelezték. Az előkészítéssel megbízott Aczél és Komócsin az egyeztetések során egy sor olyan problematikus kérdést is felvetett, amire az előző években nem volt példa.
A két magyar politikus szembesítette a román küldötteket azzal, hogy a magyar fél, hogy az előző tárgyalások során lefektetett együttműködési alapelvek nem valósultak meg a gyakorlatban. Aczél sérelmezte, hogy Magyarország már évek óta nem kap választ olyan fontos kérdésekben mint: a vízügyi megállapodás, kulturális cserék, gazdasági kapcsolatok, kereskedelem stb. Ezúttal terítékre kerültek a román-magyar kapcsolatok neuralgikus pontjai, köztük a legkényesebb kérdés, az erdélyi magyarság helyzete is. A Paul Niculescu Mizil vezette román küldöttség válaszaiból azt lehetett kiszűrni, hogy a két vezető találkozása során végre előrelépésekre kerül sor.
A előkészítés során tehát adott volt a terep Kádárnak, hogy eredményeket csikarjon ki román partnerétől, amely ezúttal is a megszokott defenzív stratégiát választotta: védeni a meglevő pozíciókat, a status-quót, kivédeni és mérsékelni Magyarország túlzottnak tartott közeledési törekvéseit. Kádár ezúttal a jó példák ismertetése mellett egy kis lépéssel lelőbbre ment, a mérsékelt számonkérés taktikáját is bevetette. A két vezető beszélgetése során ismét felszínre került a két rendszer működése közötti különbség. Kádár, az aki nincs ellenünk, velünk van taktikáját vázolta fel, de Románia ekkor már az ideológiai szigor újabb útját járta. Kádár újabb kísérletet tett a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére, konzulátusok felállítását javasolta és a Ceauşescuval való találkozásai során (tudomásunk szerint) először felvetette az oly kényes nemzetiségi kérdést is. Hangsúlyozta, hogy belügyi kérdésnek tekinti ugyanakkor arra hivatkozott, hogy érdekli a magyar közvéleményt a probléma, ezért nem kerülheti meg.
A román vezető az eddig is bevált taktikát alkalmazta, elviekben egyetértett a magyar felvetésekkel, a gyakorlati megvalósításokat viszont időben eltolta. A romániai helyzet felvázolása közben pedig visszaverte a nemzetiségi kérdésben elhangzott magyar utalásokat. Kádár nem bonyolódott vitába, pedig a magyar pártvezetésnek ekkor már összetett elemzései voltak a romániai helyzetről, a nemzetiségpolitikában felmerülő problémákról. A találkozóról Kádár javaslatára emlékeztető is készült, amely a magyar fél számára életben tartotta azt a reményt, hogy ezúttal konkrét megvalósításokra is sor kerül.
Az 1972-es találkozó nem váltotta be a várt magyar reményeket. A román pártvezetés nem nyitott, ellenkezőleg sok területen még inkább visszafogta a kétoldalú kapcsolatokat, elsősorban a kulturális élet területén. Ceauşescu, ekkor már államelnöki funkcióban is, nagyfokú hatalomkoncentrációt hajtott végre, személyi kultusza növekvő tendenciákat mutatott. A magyar külügyminisztérium elemzése szerint a szomszédos ország a „nemzeti érdekeit a szocializmus fölé állította, a szocializmusban bekövetkezett változásokat figyelmen kívül hagyja a szocialista országokkal való kapcsolatában, a KGST-ben a saját érdekeit a közösségi érdekek fölé helyezi.” Az elemzés aláhúzta, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai formailag rendben vannak, de messzire elmaradnak a lehetőségektől. Az 1972-es találkozó emlékeztetőjéből a reméltnél is kevesebb valósült meg, nem növekedett a kishatárforgalom, a kulturális termékek cseréje csökkent és nem utolsó sorban, nem javult, sőt látványosan romlott a határon túli magyarság helyzete is.
A magyar közvélemény ekkor már tisztában volt a helyzet mélységével. Az értelmiségiek részéről egyre több kritika fogalmazódott meg Kádár irányába, hogy magára hagyta az erdélyi magyarokat. Közben elkészült az első hivatalos elemzés is a határon túli magyarok helyzetéről. Valószínűleg a belpolitikai nyomás hatására vállalta Kádár, hogy egy újabb, számára egyre kényelmetlenebbé váló, magyar-román találkozón vegyen részt. Kádár tartózkodó magatartásáról számol be Roska István is visszaemlékezésében. A magyar vezető már annyira nem óhajtotta román partnere társaságát, hogy nem volt hajlandó Nicolae Ceauşescuval egy épületben megszállni. Kádár ekkor még mindig hajlott arra, hogy a kényes kérdéseket a kétoldalú kapcsolatok szintjén lehet megoldani és nem a nemzetközi fórumok előtt. Végül 1977-ben két fordulóban találkoztak a határ mellett, Nagyváradon, majd Debrecenben.
Kádár ismét a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésével próbálkozott. Az ebben a kérdéskörben szokásos problémák (kulturális csere, oktatási együttműködés, kishatárforgalom stb.) mellett két olyan javaslattal is előállt, ami gyakorlatba ültetésétől konkrét megoldásokat remélt. A nemzetiségek híd szerepének elfogadtatásától az erdélyi magyarság kettős, elsősorban a Magyarországihoz való kötődésének elismerését remélhette. A konzulátusok felállításával pedig a kétoldalú kapcsolatokat pedig jogilag és törvényesen szabályozott új szintre lehetett volna emelni a remények szerint.
Kádár némi sikerként könyvelhette el, hogy végül is mindkét javaslatát elfogadta a román fél. A közös nyilatkozatban szerepelt a nemzetiségek híd szerepének elve, illetve a konzulátusok felállítására is konkrét ígértek hangzottak el.
A jószomszédi stratégia bukása és a diplomáciai „hidegháború”
A Nagyvárad-Debrecen találkozó utáni reményeket a romániai belpolitikai változások nagyon gyorsan eloszlatták. A reformokra képtelen, a nemzetközi gazdasági helyzettől is sújtott Ceauşescu rendszer tovább ment a neosztálinista gazdaságpolitika és az egyszemélyes diktatúra fémjelezte úton. A román pártvezér felismerte azt, hogy addig, amíg nem áll fenn részéről a szocialista tömb elhagyása, addig Románia kérdése nem lesz stratégiailag fontos az amúgy is belső politikai és gazdasági problémákkal terhelt Szovjetuniónak. A nyolcvanas évektől kezdődően nyílt asszimilációs politikát folytattak a nemzetiségek ellen. A két ország kapcsolat nem hogy javult volna 1977 után, hanem határozottan negatív tendenciákat mutatott. Kádár Nicolae Ceauşescuval kapcsolatos külpolitikai törekvései és stratégiája csődöt mondott. A magyar külügyminisztérium éves jelentése csökkenő tendenciákról beszélt minden területen.
Kádár ekkor már, felismerve a Nagyvárad-Debrecen utáni zsákutcás helyzetet, tudatosan kerülte a román pártvezetővel való hivatalos találkozót. Ceauşescu viszont több úton-módon jelezte, hogy szívesen ellátogatna Budapestre, viszonozni az 1972-es magyar látogatást. Kádár, az eddigi sikertelen próbálkozásai után nem szerette volna legitimálni a romániai állapotokat, Ceauşescunak viszont, az egyre elszigeteltebb külpolitikai helyzetben jól jött volna ily módon kommunikálni, hogy a román-magyar kapcsolatok a helyes mederben vannak. A hivatalos magyar álláspont szerint a felsőbb szintű találkozó akkor érik be, ha a függő kérdéseket le tudják zárni, ha a 1977-es találkozó eredményeiről pozitív mérleg vonható meg.
Kádárnak 1977 után sikerült elkerülnie a Ceauşescuval történő hivatalos, kétoldalú találkozót. A nemzetközi fórumokon kívül többé nem találkoztak. Ugyanakkor nem menekülhetett a román vezető politikájának következményeitől. A romániai magyarság helyzetének romlásával és a magyarországi közvélemény ebben a kérdésben is egyre aktívabb megnyilvánulásai lépéskényszerbe hozták. A magyar pártvezetésnek komoly ellenlépéseket kellett tenni. Kádár ebben már nem kívánt részt venni, a megoldást másokra bízta, azt is mondhatjuk, szabad kezet adva. A nyolcvanas évek közepétől erőteljes propaganda- és diplomáciai háború bontakozott ki a két ország között. Ceauşescu teljes erőbedobással vett részt ebben, Kádár viszont csak asszisztált.
Összegzés Ha a fent vázolt eseményeket kivetítenénk egy képzeltbeli grafikonra egy erőteljesen hullámzó, az idő múlásával kimondottan lefele tendáló kapcsolatrendszer képét kapnánk meg. Mindezt több tényező is befolyásolta: a két ország belpolitikai helyzete, történelmi öröksége, a szocialista táborban és a nemzetközi életben lezajlott folyamatok, a két politikus szocializációja, habitusa. A két vezető kapcsolatát és a korszakot alaposan megvizsgálva kijelenthetjük, hogy két, egymástól nagyon különböző, esetenként egymásnak teljesen ellentmondó személyiségről, politikai koncepcióról beszélhetünk.
Kádár János internacionalista volt, Trianon után született és a munkásmozgalomban szocializálódott. Reálpolitikus volt, nem szerette a kockázatot. Fontos volt számár a „fontolva haladás”, a biztosan elérhető eredmény. Internacionalizmusa végigkísérte egész pályafutását, és meghatározta a munkásmozgalomhoz és a szocialista táborhoz fűződő viszonyát. Ami a Szovjetunióval való kapcsolatát illeti, ezt nagymértékben meghatározta 1956 öröksége is. Kádár plebejus nemzetfelfogása is valószínűleg az internacionalista szocializációjából és az ország reálpolitikai helyzetéből fakadt. Kádárra, ahogy többen is megállapították, jellemző volt, hogy gyakran jobban félt a magyar nacionalizmustól, mint a szomszédos országok nacionalizmusától.
Nicolae Ceauşescu szintén a munkásmozgalomban szocializálódott, de politikai karrierjének alakulását nagyban meghatározta a párton belüli frakcióharc. 1952-ben a hazai, „nemzeti” vonal győzedelmeskedett a Luka László és Ana Pauker fémjelezte moszkovita frakció fölött, 1956 után pedig a megerősödött román pártvezetés fokozatosan elkezdte a Szovjetuniótól történő „függetlenedés” előkészítését és megvalósítását. Ez a későbbiekben a párt egyik legfontosabb legitimációs eszköze lett. Ceauşescu ilyen értelemben nacionalista volt, hatalmát nagymértékben a nemzeti szuverenitásra és saját erőforrások használatának mobilizálható hatására építette. A nacionalizmust legitimációs és mobilizációs eszközként használta. Ceauşescu a hatvanas évektől egy emancipációt óhajtó romániai elit élén állt, és ennek a törekvéseit fogalmazta meg, ugyanakkor diktátor is volt. Kádár reformokkal, antinacionalizmussal, társadalmi megbékéléssel és jóléttel operált, Ceauşescu ellenkezőleg: egyre nagyobb teret engedett a nemzeti tudatnak.
A hatvanas évek közepétől Kádárnak a nagy társadalmi támogatottsággal bíró Ceauşescuval kellett volna rendezni a magyar-román kérdéseket, kitörni az 1956 utáni defenzív állapotokból. Kádár ekkor úgy mérte fel, hogy a két ország belső viszonyainak kölcsönös kiismerésével, rendezésével elérhető lesz a szerinte mindenre megoldást hozó kétoldalú kapcsolatok elmélyítése. Az 1966-os és 67-es találkozók ennek a szellemiségében zajlottak le.
Kádár a belső reformok, a szocialista együttműködés útján járó, a belpolitikai „hibákat” állandóan az internacionalizmus szellemiségében korrigáló Magyarország barátságát ajánlotta fel annak érdekében, hogy kielégítse a magyar társadalom és a politikai osztály igényeit, elvárásait. Ceauşescu ekkor már a különutas politika ösvényét járta. Románia részéről nem merült fel a kommunista ideológiával való szakítás, a tábor elhagyásának lehetősége, ugyanakkor világosan jelezte (és az adott politikai kontextusban meg is tehette), hogy saját erőforrásait használva halad a szocializmus útján. Ebben Magyarországra csak annyiban volt szükség, hogy a román pártvezetés szándékainak megfelelően kezelje a két ország között a nemzetiségi kérdés miatt fennálló sajátos viszonyt. Ceauşescunak ebből a logikából nézve nem állt érdekében a kétoldalú kapcsolatok átlagosan túli elmélyítése. Az internacionalizmus sem motiválta, és a romániai magyarság és az anyaország viszonyának elmélyülése sem állt érdekében. Ezt különböző taktikai fogásokkal érte el. Kádár Jánossal szemben a halogatás és a látszatkapcsolatok fenntartása taktikáját alkalmazta, belpolitikai szinten pedig esetenként a romániai magyar elit részleges politikai integrációjával húzta ki sikeresen a kérdés méregfogát.
A hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált Kádár számára is, hogy az előző taktika nem hozta meg a kívánt eredményeket. Ráadásul, a nemzetiségi kérdés területén a magyar értelmiség részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedett rá. A román pártvezetés mindenképpen szembesíteni kellett a magyar részről felmerülő problémákkal. Kádár ezt 1972-ben és 1977-ben mérsékelt formában tette meg. Ekkor sem mert felvállalni egy esetleges konfliktushelyzetet román partnerével. Jellemző, hogy az Aczél, Komócsin előkészítőn sokkal hangsúlyosabban merültek fel a problémák, mint a későbbi államfői találkozón. 1977-ben a két vezető a két ország határán találkozott, és mindketten elmentek addig a határig, ameddig politikájuk engedte őket. És ez fordítva is igaz: mindkét politikus eljutott addig a pontig, ameddig a másik engedte őt.
1977 után már nem került sor több kétoldalú találkozóra, habár a román fél taktikai megfontolásból többször is szorgalmazta. A két ország viszony a nyolcvanas évektől folyamatosan romlott, sőt azt is mondhatjuk, hogy egyfajta diplomácia „hidegháború” vette kezdetét. Kádár ebben viszont már nem vállalt aktív szerepet.
A korszakot vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében Kádár lépéskényszerben volt Ceauşescuval szemben. 1956 után új alapokra kellett helyezni a kétoldalú kapcsolatokat, a hatvanas évek végén figyelembe kellett venni Ceauşescu nemzetközi sikereit, és nem utolsó sorban folyamatosan figyelni kellett a két ország történelmi örökségét, a romániai magyarság helyzetét, amire a magyar társadalom érthető módón érzékeny volt.
Kádár és Ceauşescu kölcsönösen nem kedvelték egymást, és ez a kortársak visszaemlékezése mellett kimutatható a személyes találkozókról készült jegyzőkönyvekből is. A Kádár-Ceauşescu beszélgetésekből általában hiányoztak a hivatalos kapcsolatokon túlmutató személyes megnyilvánulások. A szovjet-román találkozókon a két ország kapcsolatában mélypontot jelentő hatvanas években sem maradtak el az anekdotázások, a különböző vadásztörténetek kölcsönös megosztása. Kádár nem kedvelte román partnere stílusát, személyiségét, politikai habitusát. Ceauşescu túl gyengének tartotta Kádárt, aki nem képes erőteljesen kezében tartani a dolgokat, így teret enged a Románia által túlzottan is félt magyar nacionalizmusnak. Ceauşescunak Kádár annyiban volt fontos, hogy a külvilág számára fenntartsa a normalitás látszatát, Magyarország nem tartozott a stratégiailag fontos partnerek közé.
Kádár nem volt dinamikus a Ceauşescuval való kapcsolatában, a tárgyalások során sosem váltott ütemet, kerülte a konfrontációt még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az általa szorgalmazott stratégia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elvi megfontolásokból ugyanazt az internacionalista diskurzust erőltette, internacionalista szocializációja és a Trianon-komplexus foglya maradt a román partnerével szemben.
A valóság az, hogy a két vezető között az idő előrehaladtával egyre több volt a nézetkülönbség a szocializmus fejlődését illető kérdésekben is. A Kádár által preferált kivárás taktikája, hogy Ceauşescu „eltévelyedése” a szocializmus helyes útjáról a diktátor és az általa képviselt politika bukását eredményezi, nagyon későn avanzsált előnnyé. Mire ez beérett a nyolcvanas évek második felében, Kádár esetében már egy öregedő, a konfrontációkat még inkább nem vállaló politikusról beszélhetünk. Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, ugyanakkor nem sikerült megoldást találni a bukás bekövetkeztéig fennmaradó időszakra. Kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen, hiszen mérsékelt diplomáciai agresszivitással és ügyes külpolitikai lavírozással mindig sikeresen tematizálta a felmerülő kérdéseket, elhárította a Kádár részéről érkező gyenge kísérleteket.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk: Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. „A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp. A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp. A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp. A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp. Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp. Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július. Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp. În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp.
Transindex.ro

Tahitótfalu lovasa nyerte a 2014-es versenyt (Nemzeti Vágta)
Molnár Gyöngyi, Tahitótfalu lovasa nyerte Iceman nevű lován a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap délután a budapesti Hősök terén rendezett versenyen. Molnár Gyöngyi a döntőben Baja, Hernádnémeti, a háromszéki Lemhény és Szentlőrinc versenyzőjét utasította maga mögé.
A tahitótfalui lovas immár második alkalommal lett a Nemzeti Vágta leggyorsabb versenyzője: a 2011-es vágtán aratta első győzelmét. Az ünnepélyes díjátadón a győztes, 2014 leggyorsabb lovasa átvehette a vándordíjat, egy 1848-as huszárszablyát és az ötmillió forintos jutalmat. Iceman hátára arany lótakarót terítettek. A döntőben másodikként befutó tavalyi győztes, Németh János, Baja lovasa egymillió forintot, a harmadik helyezett, az idén Hernádnémetit képviselő Vass Jennifer – a 2012-es vágta bajnoka – ötszázezer forintot vihetett haza. A negyedik és ötödik helyen vég-zett lovas, Zsigmond János (Lemhény) és Arató Barna (Szentlőrinc) 300–300 ezer forintot kapott. A Hősök terén kialakított különleges helyszínen megrendezett eseményen összesen 72 település képviseltette magát, a 17 elővágta során pedig mintegy 300 települést mozgatott meg a verseny Magyarországon és a határokon túl. A kétnapos versengésre több tízezren látogattak ki a budapesti helyszínre, az otthonról szurkolók a közmédia csatornáin követhették élőben a vágtát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Csökkenteni fogja a román-magyar feszültségeket”
Borbély bízik az autonómia-tervezet közvitájában
„Aggasztónak tartom, hogy bár mindenkinek van véleménye az RMDSZ autonómia-tervezetéről, valójában kevesen olvasták el annak tartalmát pontról pontra” – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) rádióállomás román nyelvű adásának. Hozzátette, a Szövetség értetlenül állt a Legfelső Bírói Tanács (CSM) állásfoglalása előtt is, amely, egy kiszivárogtatott, nem hivatalos és akkor még nem is végleges verzió átolvasása után azt mondta ki: maga a tény, hogy erről a kérdésről tárgyaljanak a közbeszédben, már önmagában is veszélyes a román alkotmány és a román jogrend számára. „Egy demokratikus jogállamban bármiről közvitát lehet indítani, főként akkor, ha egy közel másfél milliós közösség igényeit fejezi ki” – magyarázta Borbély.
Borbély László elmondta: reméli, hogy a székelyföldi autonómia témája kapcsán kialakult egyeztetések nem növelni, de csökkenteni fogják a román–magyar feszültségeket, hiszen a tervezet nem szól senki ellen, mi több, olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek a székelyföldi román közösség javát szolgálnák. „Hogy csak egy példát említsek, a tervezet értelmében a megye, vagy a régió egyik helyi alelnöke automatikusan egy nem magyar etnikumú, tehát román anyanyelvű személy lenne. Remélem, mindenki úgy véli, hogy Románia egy demokratikus állam, amelyen belül beszélhetünk decentralizációról, és a kisebbségi közösségek számára fontos jogokról, amelyek a fejlett európai országokban, köztük Olaszországban vagy Finnországban, már működnek. Remélem, sikerül a politikai pártokkal nyugodt és eredményes tárgyalásokat folytatnunk az autonómiatervezet kapcsán is, ahogyan azt a 90-es évek óta tesszük más szövetségi kezdeményezések kapcsán.
Az RMDSZ autonómia-tervezetének csütörtöki bemutatása és a skóciai népszavazás között vélt összefüggések kapcsán, a politikai alelnök kifejtette: véletlen egybeesésről van szó. „A Szövetség által bemutatott tervezetnek semmi köze nincs a Skócia függetlenségére irányuló népszavazáshoz. Skóciának volt államisága, és tulajdonképpen ma is van, még akkor is, ha az Egyesült Királyság része marad. Mi a székelyföldi régiónak az autonóm elismerését szeretnénk, egy egységes és oszthatatlan román állam keretén belül” – hangsúlyozta Borbély László az RFI-interjúban.
Arra a kérdésre, hogy mit gondol az egyes román politikusok által a tervezet kapcsán megfogalmazott negatív véleményekről, az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: mindenkinek azt ajánlja, olvassák el figyelmesen a tervezet pontjait, és pusztán azért, mert választási kampány előtt áll az ország, ne zárkózzanak el a tárgyalásoktól.
„A tervezet több cikkelye is szorosan kapcsolódik a decentralizációs törvényhez, amely mint tudjuk, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányprogramjának a része. Sajnálom, hogy a törvény elakadt az alkotmánybíróságnál, remélem, hamarosan ismét napirendre kerülnek a decentralizációs tárgyalások” – tette hozzá Borbély.
Nyugati Jelen (Arad)

A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)

Amikor elszakad a cérna
Megvert falusi asszonyok sok esetben kényszerülnek a csűrben, istállóban vagy a szomszédnál éjszakázni. A városon élők rosszabb helyzetben vannak, hiszen nincs, ahová menekülniük az erőszakoskodó férjük, élettársuk elől. Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket.
A Székelyföldön is jól ismert családon belüli erőszakról Tankó Évával, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság munkatársával beszélgettünk.
„Egyre többen fordulnak a gyermekvédelmi vezérigazgatósághoz segítségért, mint a családon belüli erőszak áldozatai, olyan is volt, hogy hárman telefonáltak egy nap alatt” – mondta Tankó Éva.
A családon belüli erőszak lehet verbális, fizikai, lelki, de kevésbé ismert formáit is bünteti a törvény: a kulturális és gazdasági erőszakot is. „Ha az egyik fél nem engedi a másiknak, hogy szabadon gyakorolja a vallását vagy használja az anyanyelvét, akkor kulturális erőszakról, ha pedig elveszi a pénzét, vagy nem enged beleszólást a pénzügyi döntésekbe, akkor gazdasági erőszakról beszélhetünk” – magyarázta a családon belüli erőszak problémájával foglalkozó szakember.
Fizikai bántalmazás miatt panaszkodnak többen
Tankó szerint Székelyföldön a fizikai és a lelki erőszak a legjellemzőbb. „Akkor kérnek segítséget, amikor már nem bírják tovább, elszakad a cérna. Nem bírják a légkört, a durva szavakat, a bántalmazást, emiatt reszketnek és pánikrohamaik vannak” – magyarázta. Falun és városon azonban másképp kezelik ezeket a helyzeteket: falvakon a közösség jobban ellenőrzése alatt tartja a jelenséget, a szomszédok is segítőkészebbek, ismerik egymást, és tudják, kikkel van nagyobb probléma.
„Falun szokás az, hogy a férj vagy az élettárs az asszonyt megveri, elhajtja, és szegény istállókban, csűrökben vagy a szomszédoknál kényszerül aludni. Városon azonban nincs, ahová menekülni, a szomszédok, ha hallják, hogy cirkusz van, inkább kihívják a rendőrséget” – fejtette ki a szakember. Hozzáfűzte, sok esetben indokolt is, mikor nagy a veszély, hogy az egységes segélyhívón, a 112-es számon kérjenek segítséget.
Menedékközpontok
Az áldozatok sok esetben függnek a bántalmazójuktól. „Önbizalmuk nincsen, nem bíznak abban, hogy egyedül is fenn tudják tartani magukat, pénzt tudnak keresni. Sok esetben nem merik elhagyni az erőszakos párjukat” – vázolta a helyzetet Tankó. Pedig segítséget tudnak nyújtani az igazgatóság munkatársai, hiszen amellett, hogy van egy sürgősségi központjuk, az adott helyzetet mindig megvizsgálják, elbeszélgetnek az érintettekkel, konzultálnak arról, hogy a gyerekeket szükséges-e kivenni a családból vagy sem. „A valóságban nem tudjuk, hány ilyen eset van. Biztosan nagyon sokan hallgatnak, mert nem tudják, milyen lehetőségeik vannak” – véli a szakember. Többek között pszichológiai tanácsadással, ügyintézéssel, adott esetben a válás lebonyolításában, menedékközpontokba való elhelyezéssel tudnak segíteni azokon, akik kérik, helyzettől függően pedig orvoshoz vagy törvényszéki orvoshoz küldik az áldozatokat.
„A dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és egy vásárhelyi menedékközponttal van jó kapcsolatunk, az utóbbiak nemcsak az áldozatokkal, hanem a bántalmazókkal is foglalkoznak, indulatkezelést biztosítanak számukra” – részletezte a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottja. Tőle tudjuk, hogy ha önként vállalják az indulatkezelést, akkor nagyobb a gyógyulási arány, kevésbé eredményes, ha bírósági rendeletre vesz részt valaki ezen a kezelésen. 2012-ben módosították a 2003-ból származó 217-es törvényt, amely lehetővé tette, hogy a bíróság által kiadott védelmi rendelet alapján a bántalmazót ideiglenesen eltávolítsák a lakásából, attól függetlenül, hogy tulajdonos-e vagy sem. Továbbá távolságtartási végzést is kérhet az áldozat, ehhez egy űrlapot kell kitöltenie, ebben is segítenek az igazgatóság munkatársai.
Gyermekek is fordulnak segítségért
A családon belüli erőszak áldozatai nemcsak a nők, hanem a férfiak vagy akár az idős szülők és sok esetben a gyermekek is lehetnek. Tankó úgy tapasztalta, hogy sok esetben az anyák erőszakosabbak a gyermekeikkel, mint az apák, például, ha rossz jegyet visznek haza az iskolából. Az igazgatósághoz egyébként a középiskolás korúak szoktak inkább fordulni, akik tudatosabbak a jogaikat illetően, de sok esetben túloznak.
A pénznélküliség a fő ok
Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket a családban és vezet agresszivitáshoz, vagy ha valamilyen válság, változás történik az életükben, például, ha valamelyik fél elveszti az állását. További okok az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a szerencsejáték-szenvedély.
Gyilkosságig fajult veszekedés
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy ebben a hónapban a megyében három esetben lépett közbe a rendőrség erőszakos viselkedés miatt. Oroszhegyen egy asszony alkohol befolyásoltsága alatt összeveszett élettársával, és egy bicskával torkon szúrta.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro

Tizennégy jelölt (Államelnöki választások)
Az államelnöki választásokra a kedd éjféli határidőig tizennégy jelölt adta le a törvény által megkövetelt, legalább 200 ezer támogató aláírást, és a központi választási iroda mindannyiuk pályázatát elfogadta – közölte tegnap délután Marian Muhuleţ, az intézmény szóvivője. Ennyi jelölt Románia elmúlt huszonöt évnyi történelmében egyetlen elnökválasztáson sem volt, a nagyszámú aspiráns mellett a legnagyobb újdonság a két magyar jelölt megméretkezése.
Elsőként Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt elnöke kérte felvételét a szavazólapra, a közvélemény-kutatások szerint neki van a legnagyobb esélye, hogy a következő államelnök legyen. A jobboldali jelöltek közül a Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata-Liberális Párt alkotta Keresztény-liberális Szövetség színeiben induló Klaus Johannis liberális pártelnöknek van a legnagyobb esélye – Ponta mellett – bekerülni a második fordulóba: a jelöltek közül számára gyűjtötték a legtöbb (2,2 millió) támogató aláírást. A felmérések szerint Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök, a kormány mellett maradó liberálisokat tömörítő Liberális Reformpárt elnökének támogatottsága is közelíti a tíz százalékot. Az elnökjelöltek között két nő van: Elena Udrea, a Traian Băsescu támogatását élvező Népi Mozgalom Párt vezetője, és a függetlenként induló Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter. Mindketten az elkötelezett jobboldali választók voksaira számítanak. Első ízben fordul elő, hogy két magyar jelölt is összegyűjtötte az induláshoz szükséges kétszázezer aláírást: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje. Az utolsó napon felbukkant meglepetésjelölt, Teodor Melescanu a Külügyi Hírszerző Szolgálat éléről mondott le, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A korábbi liberális politikust a média a jobboldal „tartalékjelöltjének” tekinti arra az esetre, ha az igazságszolgáltatás megakadályozná az összeférhetetlenséggel vádolt Johannis részvételét az elnökválasztáson. A liberálisok elnöke egyébként ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta tegnap, örül, hogy ilyen korai időpontot szabtak ki a tárgyalásra ügyében, amelyet államelnökjelölt ellenlábasai felhasználnak ellene, de „feltétel nélkül” bízik az igazságszolgáltatásban, és hangsúlyozta, a bíróság bármilyen döntését tiszteletben kell tartani. Újra szerencsét próbál az elnökválasztáson több – immár hanyatló népszerűségű – populista politikus, így Gheorghe Funar (független), Corneliu Vadim Tudor (Nagyrománia Párt) és Dan Diaconescu (Dan Diaconescu Néppárt). A listát Constantin Rotaru, a Szocialista Alternatíva, William Brânză, a Román Ökológus Párt és Mirel Amaritei, a Prodemo Párt jelöltje egészíti ki. A központi választási irodának 48 órán belül kell határoznia, hogy a leadott iratok megfelelnek-e a törvényes feltételeknek, a jelöltek ellen azt követően 24 órán belül lehet óvást emelni az alkotmánybíróságon. A szavazólapra felkerülő államfőjelöltek, illetve a választási jelek listája az óvások elbírálása után, szeptember 28-án válik véglegessé. Az elnökválasztás első fordulóját november 2-án rendezik. Ha egyik jelölt sem kapja meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok több mint felének (több mint 9 millió polgárnak) a támogatását, az államfői tisztség sorsa a két legjobban szereplő jelölt között dől el a november 16-án tartandó második fordulóban. A megválasztott elnök december 22-én kezdi meg ötéves mandátumát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)