Nyalka vitézek seregszemléje Kézdiszéken
Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosszéki huszár vet részt az ötödik alkalommal megtartott Háromszéki huszártoborzón. A huszárok két nap alatt mintegy 75 kilométer lovagoltak, és több településen toboroztak.
Az időnként esős idő sem vette kedvét a résztvevőknek, és nem csorbította a fényét az V. Háromszéki Huszártoborzónak, melynek idén Kézdiszék települései voltak a házigazdái.
A rendezvényre a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával került sor. A több tucatnyi huszár Dálnok, Kézdialbis, Alsó- és Felső Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Alsó- és Felső Torja és Kézdivásárhely útvonalon toborzott.
A rendezvény pénteken kezdődött, ekkor sereglett össze a csapat a dálnoki fogadónál. Szombaton reggel 7 órakor ébresztőt tartottak, csutakolás, majd sorban toborzás következett Dózsa György szülőfalujában, Dálnokon, majd Albisban és Csernátonban. A csernátoni toborzóra a felújított és a közönség számára megnyitott Ika vár lábánál, a Csókás feredőnél került sor. Ezt követően Futásfalván jártak a vitézek, este pedig Torján huszárbálon vettek részt. A bor és a tánc mámorából ébredezve vasárnap délelőtt Al-Torján, Báró Apor Csaba ősi birtokán nyergelték a lovakat, majd Altorja irányába indultak el a hagyományőrzők, akiket a kézdiszentléleki és csernátoni fiatalokból álló Perkő Néptáncegyüttes és zenekar kísért el a két napos útjukon.
A 2014-es toborzó délután Kézdivásárhely központjában zárult, ahol közel ezer ember jelenlétében minden résztvevőnek egy erre az alkalomra készíttetett Gábor Áron emlékérmet adott át Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Nem véletlen, hiszen az idei huszártoborzót a Gábor Áron emlékév jegyében szervezték, a toborzás alatt a kökösi csatára emlékezvén verbuváltak. Költő Norbert toborzó huszár hívogatójától volt hangos Kézdiszék: „Kossuth Lajos megbízásából jöttünk ide, hogy holnapra száz kemény legényt sorozzunk a regimentjébe. Közéjük csak olyan álljon, ki hogyha kell, hat évet is szolgáljon. Aki ezt felvállalja, azt a II. Székely Határőr tárt karokkal várja. Büszkén felöltheti magára a huszáregyenruhát, s lova hátán dicsőséggel védheti a hazát. Szólok hozzátok legények, búcsúzzatok kedveseitektől, hisz a cári sereg közeledik Kökös felől. Holnap a kökösi hídnál elálljuk az útját és elporoljuk rajta a cári gúnyát.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az elmúlt éveket elevenítette fel: öt év alatt a Háromszéki Huszártoborzóval sikerült bejárni a megye minden régióját, ezáltal ápolni és tovább vinni lovas hagyományainkat. Rengeteg szép történet, hihetetlen élmények születtek. Az egyenruhába öltözött huszárok, a délceg lovak bevonulása, a székely népviseletben éneklő és táncoló fiatalok látványa öröm- és bánatkönnyet, a múlt szépségét, de a jövő reményét is elővetíti a közönség szemében. Virággal, tapssal, énekkel fogadták a helyiek a toborzókat.
Ezért is dolgozunk, út és híd építése mellett hagyományaink és szokásaink megőrzése is feladatunk, így marad meg a székely család múltja és lesz jövője is – mondotta a megyei tanács elnöke.
Bartos Lóránt. Székelyhon.ro

Szent László ünnepe Nagyváradon
Jubileumi kiállítással, koszorúzással, valamint Sebestyén Márta és Andrejszki Judit régi és népzenei koncertjével vette kezdetét csütörtökön délután Nagyváradon a vasárnap estig tartó Szent László Napok, a partiumi megyeszékhely immár másodjára megszervezett magyar rendezvénysorozata.
A rendezésben aktív szerepet vállaló Partiumi Keresztény Egyetem épp a fesztiválra időzítette az Alkalmazott víziók című kiállításának megnyitóját, amelynek keretében a felsőoktatási intézet reklámgrafika szakának professzora, Ujvárossy László átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. A képzőművész a váradi egyetemen végzett munkájáért és az erdélyi kortárs művészeti életben betöltött meghatározó szerepéért részesült az elismerésben.
Kerékpáron melegítettek
Noha a fesztivált csupán csütörtökön kora este nyitották meg, szerdán már biciklitúrával melegítettek, a szakadó eső ellenére mintegy harmincan tekertek át a határ másik oldalán, Nagyváradtól mintegy húsz kilométerre található Biharkeresztesre, hogy ott is megkoszorúzzák a partiumi megyeszékhelyt alapító lovagkirály szobrát.
A programmal nem csupán Szent László emlékének adóztak a résztvevők, a határon átívelő összefogást is népszerűsítették, ugyanakkor a környezettudatos életstílust, a mozgás fontosságát hangsúlyozták. Utóbbira a teljes fesztivál ideje alatt nagy hangsúlyt fektetnek, de Zatykó Gyula főszervező tájékoztatása szerint fontos pillére még a rendezvénynek az önkéntesség és a karitatív tevékenységek népszerűsítése is.
Koncertcsemege a Rhédey-kertben
„Igazából nem tudnék egyetlen programot sem kiemelni, hiszen mind a mi gyermekünk, mindegyiket szeretjük” – szögezte le lapunknak Zatykó. Hozzátette, a legnagyobb tömegre természetesen a Rhédey-kertben (Bălcescu park) tartandó esti koncerteken számítanak. Idén ráadásul a partiumi megyeszékhely szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert blueszenész, A. G. Weinberger is közönség elé lép a Hobo Blues Band és a P-Mobil basszusgitárosaként rocktörténelmet író Póka Egon mellett.
Weinberger külön dallal is készült a hazai zenélésre: a Váradi Blues című nóta a fesztivál közösségi oldalán már meghallgatható, és várhatóan a pénteken 19 órakor kezdő koncerten is elhangzik. A pénteki bluesest ezzel még nem ér véget, 21 órától a magyar blueszene ikonikus alakja, Deák Bill Gyula koncertezik.
Szombaton az alternatív zenéé lesz a főszerep, 21 órától a magyarországi Quimby együttes lép fel. Vasárnap 19 órakor a Hot Jazz Banddel dzsesszre vált a fesztivál, majd 21 órától a nagy népszerűségnek örvendő Budapest Bár lép színpadra. A Farkas Róbert által alapított zenekar több neves magyarországi előadóval kiegészülve lép fel a váradi színpadon.
Negyvenezer résztvevőre számítanak
A nagykoncertek sikerén kívül Zatykó Gyula szerint a Nagyváradról elszármazottak szombat déli találkozója is népszerűnek bizonyulhat, ezt a Moszkva Gardenben (volt Promesse-kert) tartják. Szombaton 17 órától a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének bemutatója is többeket vonzhat, hiszen az egyik meghívott beszélgetőpartner Orbán Viktorné Lévai Anikó lesz.
Összességében a főszervező a tavalyihoz hasonló méltóságteljes ünneplésre és mintegy 40 ezer részvevőre számít. Elmondta, bár a szervezés során akadtak nehézségek, megérte dolgozni, és reméli, hogy azok is rájönnek a Szent László Napok jelentőségére, akik eddig rossz szemmel tekintettek a rendezvénysorozatra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Száz éve élő legendákat rombol le egy új történelemkönyv
Koszta István A sors kereke a végzetre forog? című kötetét mutatták be csütörtök este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A munkáról Pál-Antal Sándor történész mondott elismerő szavakat, majd a szerző beszélt kutatásairól és annak eredményeiről.
A száz éve kitört I. világháborúról írt könyvet Koszta István, aki (kiterjedt ismeretségi köre és nagy nyelvtudása révén) olyan korabeli dokumentumokhoz jutott hozzá, amelyek még a történészt is ámulatba ejtették – mondta Pál-Antal Sándor, hangsúlyozva, hogy a szerző bár irodalmárként és újságíróként inkább a memoár-irodalomra „harapott rá”, pontosan dokumentálódott, levéltárakban kutatott, olyan iratokat ásott elő, amelyek szinte elfelejtve rejtőztek a dobozok alján. Azoknak a politikusoknak a visszaemlékezéseit elolvasva, akik a háború kitörése előtt és közben különböző szerződéskötéseken dolgoztak, bejárta a magyar mellett a román, a német, az osztrák és a francia hadtörténeti levéltárakat, történeti kutató intézeteket, könyvtárakat, megfordult a száz évvel ezelőtti események helyszínein, úgy nyomozott az események, a legendák után. Hiánykönyvnek nevezte a kötetet Pál-Antal Sándor, olyan munkának, amelynek ott kell lennie a történészek asztalán.
Koszta István a könyv előzményeiről, ötletéről, a 16 évig tartó kutatásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy nem tartja történésznek az olyan kutatókat, akik nem használnak forrásanyagot. „Megtisztelő feladatként fogadtam Pál-Antal Sándor megbízását” – mondta, ahogy arról is beszélt, hogy egyértelműnek tartotta a román hadtörténeti intézetben való dokumentálódást is, ahogy a bécsi, vagy a párizsi hasonló intézményeket sem hagyhatta ki.
A kutatásai eredményei közül érdekességként elmesélte a szerző, hogy a legenda ellenére, az első világháborút nem a Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolása robbantotta ki. „Ezeket a legenda-szerű eseményeket tisztázni kellett végre” – hangsúlyozta Koszta István, aki a fegyverszakértői véleményeket tartalmazó jegyzőkönyvek alapján megállapította azt is, hogy a Gavrilo Princip szerb diák által leadott lövés nem az osztrák-magyar trónörököst érte, hanem annak feleségét, Hohenberg Zsófia hercegnőt, akiről a golyó visszapattanva találta el Ferenc Ferdinándot.
A könyvet 2014. májusára fejezte be és máris készül a folytatás, a második, illetve a harmadik kötet, hiszen egy trilógia első részét tette le most az olvasók asztalára.
Antal Erika. maszol.ro

Köpecről indulva…
A nép ajkán élő mondák serkentőleg hatnak a vendégforgalomra. Jó példa erre Erdővidék északnyugati sarka, Attila hun király feleségének – a székelyek Réka királynéjának – állítólagos sírhelye, ahová egyre nagyobb számú turista látogat.
A Rika-hegységben látható Árpád-kori várromok, a népi képzelet által odavarázsolt mondai alakok felkeltik a múlt iránt érdeklődők kíváncsiságát. Természetes, hogy a mondák valóságtartalma vitatható, de érdemes elgondolkodni azon, hogy Izraelben három helyen mutogatják Mózes sírját, és körülötte virágzik a turizmus. A magyar királyság törcsvári kastélyában Drakula uralkodik, pedig a kegyetlen vajda soha nem járt ott. A nagyszámú turista, illetve zarándok nem rágódik a mondák valóságtartalmán. Ismerünk olyan magyarországi magyar szakos tanárnőt, aki műemléknézés helyett Drakula inget vásárol.
Mielőtt továbbhaladnánk, meghatározzuk a Rika-hegység földrajzi fekvését, mert a bemutatásra kerülő turistaút, gyalogtúra fő célja eljutni a Rikába. A Rika viszont tág körű megnevezés, van, aki a felsőrákosi keresztút környékét is így nevezi. Valójában a Rika az Észak-Persány-hegység Olt-szoros és Hagymási-hágó közti szakaszát jelöli. A népi etimológia szerint mi sem természetesebb annál, hogy e hegy Réka királyné nevét viseli. A gyalogtúrára fel lehet kerekedni a közeli Baróton, Vargyason, Felsőrákoson, illetve Köpecen. Nyilván Udvarhely és Brassó megye irányából is megközelíthető. A kirándulásokon lehetőség adódik a székely települések értékeinek megismerésére. Köpec és környéke
A legideálisabb gyülekezőhelyek egyike Köpec központja, a buszmegálló, a honvédő háborúkban elesett köpeci hősök emlékműve előtti tér. Köpec a honfoglalástól kezdve magyar, később székely település. A Kőcsuk hegyén a székely letelepedés előtti három évszázadban magyar közösségek éltek, ezt igazolják a régészeti kutatások. Itt az első világháború előtt a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója Csutak Vilmos, majd 1927-ben a köpecbányai mérnök, Hoffman Géza honfoglalás kori, azaz 10. századi magyar honfoglalókra jellemző lovas sírokat tárt fel. Mielőtt a falut északi irányba elhagynánk, bal kéz felől érdemes benézni a közeli református templomba. A 14. századi alapokon álló és a 19. században átépített templomot a déli oldalon (1926-ban) kibővítik egy bejárati szárnnyal. Ennek kazettás mennyezetén a köpeci nemesi családok címerei láthatóak, melyeket Keöpeczi Sebestyén József – a történelmi Magyarország és Nagyrománia címerét is tervező – hírneves heraldikus készített. Érdekességük, hogy a feliratokat csak tükörolvasással lehet elolvasni. A nyugati karzat mellvédjére festett címerek, valamint az orgonakarzat alatti három kazetta is az ő munkája. Keöpeczi Sebestyén Józsefet neve alapján köpecinek gondolnánk, de ő a történelem furcsa játékaként 1919-ben került a faluba. A háború végén a szülőföld védelmére önkéntes alapon szerveződő Székely Hadosztály hadnagya volt. Miután a többszörös túlerővel küzdő hadtest egy része megadja magát az Erdélyt megszálló román hadseregnek, rövid fogság után kényszerlakhelyre internálják őket. Keöpeczi Sebestyén kényszerlakhelyeként – neve alapján – Köpecet jelölik ki.
A templomnéző után – a Barót felé vezető úton északra haladva – a falut elhagyva, a Köpec patakán – amelyet gyakran neveznek Barót patakának, a hidat Barót hídjának – átvezető híd után, bal oldalon megtekinthető a 300 éves, 35 méter magas, 7,3 méter kerületű famatuzsálem, a köpeci szil, amely 2011-ben Romániában elnyerte az Év fája címet.
1848-ban vívott csaták
A köpeci szil tanúja volt a székelyek két, szabadságért folytatott csatájának. Az elsőt közvetlen közelében vívták 1848. december 9-én. Az első osztrák katonai egységek Erdővidéken törnek be, mert a szomszédos Udvarhelyszéket Heydte osztrák katonai parancsnok tartja megszállás alatt, ugyanakkor Brassó irányából is érkeznek csapatok. Heydte, miután a november 30-i, Hidvégnél zajló csatában visszavonulásra kényszerül, december 9-én a köpeci híd közelében megtámadja az erdővidéki őrséget, és kisebb győzelmet arat. Heydte a háromszéki székely önvédelmi harc megtörésére, a székelység megfélemlítésére adja ki a parancsot Köpec elpusztítására. Miután mindenkit a saját házába rendel, este felgyújtatja a falut, és ördögi megfontolásból a szomszédos Ágostonfalva román népét (is) odarendeli a székelyek és a románok közti feszültség gerjesztésére. Az éjszakai rablás-fosztogatás idején sorra kerülő öldöklésben félszáz köpeci civilt, asszonyt, gyermeket és öreget mészárolnak le.
Köpec hídját elhagyva, az út jobb oldalán álló közeli kopjafa jelzi a csata helyét. Mivel a székely nép köztudottan makacs, szabadságvágya jóval erősebb, mint ahogy azt a megszállók gondolják, alig négy nap múlva – a felsőrákosi bekötőút környékén, a Véczer nevű domb nyergénél, másképp Rikánál –, 1848. november 13-án megbosszulják Köpec pusztulását. A székely határőr-katonaság, a frissen alakult nemzetőrök csapatai és a Gábor Áron öntötte ágyúk tüzérei, élükön az ágyúöntő tüzérparancsnokkal, néhány órás csatában tönkreverik Heydte nyolcezer fős seregét. (folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"A sors kereke a végzetre forog?" – Erdély a Nagy Háborúban
Csütörtökön délután, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve, a Bernády Házban mutatták be Koszta István bölcsész-újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része. A művet Pál Antal Sándor akadémikus méltatta, aki nem a könyv tartalmáról beszélt – arról részletesen maga a szerző szólt – hanem egyfajta bevezetőt tartott a kötet születésének körülményeiről.
Véleménye szerint Koszta István jól dokumentáltan – román, német, magyar hadtörténeti anyagok alapján – írt fontos dolgokról, érdekesen, olvasmányosan. Olyan hiánykönyvnek nevezte, amelyre szükség volt, és amelynek már nagyon régen meg kellett volna születnie.
Koszta István elmondta, hogy a kezdő fejezet címe – Mi dolgunk volt a háborúban? – pontosan tájékoztat a három kötetre tervezett írás első könyvének tartalmáról. Burián István, Őfelsége személye körüli miniszterünk, a forgatókönyv egyik szerkesztője, akitől a trilógia címét is kölcsönözte, egyféle válasza: "Az egész egy borzasztó istenítélete, mely győztessé teszi azt az oldalt, amelynek igaza van." Mint mondta, nem szerkesztői fondorlatként idézi meg Tisza Istvánt is, akinek a korrespondenciájában, parlamenti válaszaiban, kortesbeszédeiben nem mindig tételesen ugyan, de kivehetően ott vannak a Nagy Háború erdélyi "történeteinek" értelmezési esélyei a maguk valós összefüggéseiben és dimenzióiban. Az első fejezetben idézett Tisza- szövegekben néhány kulcsszó, sőt mondat van, amelyeket tájékoztató kiegészítéssel továbbgondolásra ajánlott, még mielőtt a következő két kötetben a téma teljes feldolgozásába kezdene.
Pollmann Ferenc tudományos kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa a könyv hátsó borítóján olvasható méltatásában kijelenti: "Mindaz, amiről Koszta István legújabb könyve íródott, éppen kereken száz esztendeje történt: 1914-ben, amikor a világ még mindig nem szembesült azzal a döbbenetes felismeréssel, hogy képes elpusztítani önmagát. A rákövetkező bő négy esztendő azután meghozta ezt a felismerést is. Van valami végzetszerű az első világháború keletkezéstörténetében, mintha csak a sors akarata lett volna, hogy Európa, majd a világ büszke nemzetei és birodalmai egymásnak essenek; okos és tekintélyes politikusok alvajárók módjára vezessék tévútra a rájuk bízott milliókat; rettenthetetlen hadvezérek küldjék vágóhídra legkiválóbb katonáikat; a világ legokosabb koponyái és legkiválóbb művészei acsarkodjanak egymásra a nem is olyan képzeletbeli frontvonal két oldalán. Hogyan történhetett ez? – kérdezik azóta is, akik számára nem csupán ócska jelszó, miszerint "múlt nélkül nincs jövendő", és ezt kérdezi Koszta István is. A tőle megszokott szívóssággal és alapossággal faggatja a száz év előtti történések emlékeit, és amit talál, legott megosztja olvasóival. Ami talál, leginkább elborzasztó, néha komikus, és néha felemelő, mégis – Nietzsche szavaival élve – emberi, nagyon is emberi.
A szerző hasonló tárgyú, megjelent könyvei:
HUSZÁRTÖRTÉNET (2008) – A marosvásárhelyi 9. hv. huszárezred története
Nem (csak) Erdély volt a tét I. (2010) – Kései tudósítás a párizsi konferenciáról
Nem (csak) Erdély volt a tét II. (2011) – Mária román királynő párizsi követsége
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Elekes Ferenc két könyvéről
2013 jó év volt, mondaná a gazdaember, ha valóban jó volt a termés. Az íróember sem fukarkodhat ezt megállapítani, ha két könyve jelenik meg ugyanabban az évben. Nem semmi. A 80-hoz közeledő marosvásárhelyi Elekes Ferencnek (sz. 1935, Siménfalva) sikeres éve volt a 2013-as, először az Útszéli szobraim című kisprózakötete, utána a Mediterrán sóhajtások verses kötete került olvasólámpa alá. Mindkettőt Bölöni Domokos szerkesztette, mindkettő saját kiadás, ami jól illusztrálja, hogy az állami paternalizmus jórészt megszűnt a kultúrában. A támogatható írások kiadási költségeit a szerzőnek kellett kigazdálkodnia, előteremtenie. Kibogozhatatlan, kiismerhetetlen lett az ilyen-olyan szubjektív ítészség tárgyilagosra beállított kiadói támogatás-szimpátia hínárzó útja, amelybe bárki belegabalyodhat, ha könyve kiadására adja a fejét, így az egyszerű alkotónak, a kapcsolati tőkehiátus elszenvedőjének, általánosabban fogalmazva a "közönséges" kultúracsinálónak, jelen esetben a "közönséges" tollforgatónak nem marad más hátra, mint felismerni a piac csínját- bínját, és egye fene, kiéhezi a megmutatkozást. Ezeket a gondolatokat nyilván Elekes könyvei élesztették fel bennem, oxigén a hamu alatti parázsnak. 2013-ban tehát, Elekes Ferenc íróasztaláról, saját költségen, összesen 435 oldal élvezhető olvasnivaló került kiadásra.
Miért élvezhető az, amit Elekes Ferenc csinál? Mert őszinte, célratörő, olvasható, és mindemellett vigyáz az olvasóra, hogy mértékkel fogyassza. Nem jár úgy az olvasó, mint ama prédikáló mollah Peseschkian egyik történetében, ahol a mollah, belépvén a terembe, hogy megtartsa beszédét, mindössze egyetlen istállómestert talált. A dilemmája az volt, hogy megtartsa-e a beszédét, vagy ne. Az istállómestertől kért igazítást. Az istállómester így szólt: ő bizony ha bemegy egy istállóba, és látja, hogy az összes ló elszökött, egy kivételével, bizony azt is megeteti-megitatja. A mollah elhatározta, hogy megtartja a beszédet. Az előadás végén elégedetten kérdezte az istállómestert az előadásról. A válasz így hangzott: "Mondtam már, hogy én egy egyszerű ember vagyok, aki az ilyesmihez nem sokat értek. És ha bemegyek az istállóba, és azt látom, hogy az összes ló elszökött, egyet kivéve, azt az egyet is meg fogom etetni. De azért az összes zabot, ami valamennyi lónak járt volna, nem adom oda neki." Elekes mértékkel merítkezik, és töprengésre, emlékezésre késztet. Olyan irodalmat művel, amit szeretni lehet és utálni is, mert igaz. Nem akar túljárni az olvasó eszén, mert az olvasóhoz szól, a lefele csúszó középréteghez, olykor a lecsúszotthoz is. Egyszerűen beszél, de jár az esze kereke. Magával ragadnak ízes nyelvezetű karcolatai, amelyeket úgy fűz egybe, mintha egy hosszú novellát írna, de azért, hogy a rohanó idővel szembemenjen, kiszabja az olvasónak a két buszmegálló között elolvasható terjedelmet, ne kelljen szamárfüleket tűrni a lapokon. Prózakötete két ilyen novellakoszorút tartalmaz, az egyik bözödi tanárkodásának humoros emlékezete, a másik a mamával folytatott "beszélgetésben" kibontakozó életfilozófiája.
Verseskötete tartalmilag ez utóbbinak a meghosszabbodása, a novellaírás feszültségében földuzzadó eszmélkedések kicsapódásai, a poézis formanyelvén. Sallangmentes versbeszéde nem mellőzi a hagyományos költői eszközöket, helyenként szép pentaton sorokat rögzít, rímei természetességét az alig észrevehetőség jellemzi, nem a hivalkodás. "Aki barátom, / ha bánt se bánom./ Ki nem barátom, /s útjában állok, / annak kő vagyok,/ betörhet vélem / minden ablakot." (A barátságról). Szatirikus-humora Sziveri Jánosra emlékeztet, vele teszi rokonná. Nem ágál verstani tudományával, sok helyütt nyoma sincs, de sok helyütt rábukkansz akaratlan. Nem is firtatom. Nem az a fontos számára, hogy a tanult kollégák kritikája hol szúrja szíven azért, mert műfajilag nehezen kanonizálható (a prózakötet) és verstanilag a verseskötet. Számára az olvasható és érthető irodalomcsinálás fontosabb, mint az akadémikus ködvárcizellálás. Nem modernkedik, de nagyon is mai. "Stollwerk-verseket ír a modern költő,/ azt hiszi, minden sora jó falat,/ míg kihámoznád, mit akar mondani,/ fölgyűl a papír a körmöd alatt." (Modern). Végtére is az olvasó teszi íróvá az embert (ez áll a Kaláka című online szépirodalmi folyóirat logójában), és nem a kritika. Elekesnek vannak olvasói. Amit ő képvisel az erdélyi irodalom piacán, az az, hogy a publicisztika erényeit, azaz a jó publicisztika igazságát irodalmi ruhába bújtatja. Azért fogalmazok így, mert történeteiben csontig lerágja a húst, verseiből kidobja a régi divatú költői eszközöket, egyenesen beszél, a szemedbe néz. És van őszinte humor, és van népi elköteleződés, és úgy szereti Marosvásárhelyt, hogy el nem feledheti Siménfalvát vagy Bözödöt (Mikest parafrazálva), és úgy politizál, hogy nem politizál, de láthatóvá teszi, hogy fáj az ostobaság, a szegénység, a kiszolgáltatottság. Vegyétek és egyétek, ezek vagyunk mi.
Elekes Ferencre tulajdonképpen akkor kezdtem figyelni, amikor közös fórumokon jelentünk meg verseinkkel. Abból az időből, amikor az Ifjúmunkást olvastam, csak a neve foszlányaira emlékszem. Írásaira nem. Valószínűleg azért, mert az újságírói műfajok sohasem vonzottak. Cseke Gábor azonban azt írja, hogy "írói tapasztalata következetesen két forrásból táplálkozott: szülőfaluja éltető erkölcsi hagyományaiból, illetve ország- és világjárásai tanulságaiból." Így van, ezt lehet érezni Elekest olvasván. Nos, ami ebben a két könyvecskében benne van, az már az újságíróvénában kifejlődött szépírói megmutatkozás. Árnyékban meglépett-lépkedett munkásság áll mögötte, de újfent a fényre kívánkozott. "Az égvilágon a minden,/ s a semmi az égvilágon/ ott fönn és itt lenn,/ rokonok valamilyen ágon./ Mit hoz a szél s mit visz el,/ marad-e lábnyom?/ Piciny pecsétet csak visel,/ amit az idő rányom ..." (Filozófia).
Így legyen!
1 Marosvásárhely, 2013, a magánkiadást a költő felesége, Szentpétery Piroska támogatta
2 Marosvásárhely, 2013, KorkéP könyvek, a magánkiadás a FERIFORMA blog kedvelőinek egy csoportja támogatta
3 Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár, Helikon Kiadó, Budapest, 1991, 207. oldal
4 Cseke Gábor: Néhány szó a szerzőről és az ő könyvéről. In. Elekes Ferenc: Útszéli szobraim, 309. oldal.
Albert-Lőrincz Márton. Népújság (Marosvásárhely)

Kényelmetlen „nagy öregek” – Interjú Brassai Zsomborral
Alig valamivel több, mint egy éve áll az RMDSZ Maros megyei szervezetének élén Brassai Zsombor, mégis egyre gyakrabban merül fel a leváltásának lehetősége. A fiatal elnökkel főként azok elégedetlenkednek, akik 2013 tavaszán felkérték, hogy vállalja el a tisztséget. Brassai szerint a szervezet „nagy öregjei” főleg azt kifogásolják, hogy bizonyos kérdésekben nem egyeztet velük.
– Több mint egy éve vezeti a szövetség Maros megyei szervezetét, ez idő alatt azonban – hol halkabban, hol hangosabban – elég gyakran felmerült, hogy elveszíti a tisztséget. Mégis hogyan tud ilyen ellenszélben dolgozni?
– Maros megyében több politikai erőtényező is működik, ami lehet jó is, meg rossz is egy újonnan megválasztott RMDSZ-elnök számára. Nem túl kényelmes feladat erős egyéniségekkel dolgozni, ellenben komoly véleményformálókként lehet őket hasznosítani, sőt optimális esetben az általuk képviselt erőt össze lehetne hangolni, és egy sokkal hatékonyabb érdekképviseletet lehetne megvalósítani.
Belátom, hogy az utóbbi évek választási eredményei nem feltétlenül igazolják ezt a felvetést, de bízom abban, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerülni fog az összhang megteremtése. Ezért sem kifogásolom azt, hogy időnként össztűz alá kerülök. Egy jól kezelt konfliktus akár hasznos is lehet, hiszen előhozza a megoldásra váró gondokat vagy azokat a nézeteltéréseket, melyeket érdemes az ügy érdekében tisztázni.
– Diplomatikus választ adott, de úgy tűnik, Ön is tisztában van azzal, hogy eltávolítása nemcsak szóbeszéd...
– Valóban voltak olyan esetek, amikor hol kifogások, hol bizonyíték nélküli gyanúk merültek fel személyemmel vagy döntéseimmel kapcsolatban. Végül is nem baj, ezeket ki kell beszélni.
– Melyek a legsűrűbben emlegetett kifogások?
– Vannak idősebb politikuskollégák, akik több mint két évtizeden keresztül meghatározták a Maros megyei közéletet, és elvárják, hogy szorosabb és intenzívebb kapcsolatot ápoljak velük, gyakrabban kérjem ki a tanácsukat. Mindezt jogosnak tartom, sőt azt is meg tudom érteni, hogy felmerült bennük egyfajta gyanú, miszerint én mellőzném őket. Talán ezért is fokozottabban érzékenyek az olyan dolgokra, mint például arra, hogy hányszor beszélünk, hányszor egyeztetünk bizonyos kérdéskörökben.
Pedig szó sincs a mellőzésükről! Az RMDSZ megyei elnökének is fontos, hogy az ő tekintélyüket, tapasztalatukat és kapcsolatrendszerüket kihasználva, együttműködjön velük. Felmerült az is, hogy a nemzedékváltással egy időben irányváltás is történt, holott ez sem így van. Már csak azért sem, mert én idestova tizenhárom éve tagja vagyok a Maros megyei RMDSZ vezetőcsapatának. Persze bizonyos dolgokat az egyéniségemből fakadóan „újrahangoltam". Ez viszont még nem jelent irányváltást.
– Amikor a tavaly arról kérdeztem, hogy fiatal elnökként hogyan sikerül majd kézben tartani a szervezet nagy öregeit, rendkívül derűlátónak bizonyult.
– Dacára annak, hogy az utóbbi időben egyre több kritika és bírálat ér egyes idősebb kollégák részéről, azóta sem csökkent az optimizmusom. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb mindenki belátja, hogy nem ellenük ténykedek, hanem az engem megbízó közösségért dolgozom.
– Egy pillanatig sem merült fel önben, hogy valamelyik idősebb kolléga a megyei RMDSZ élén szeretné „levezetni" a parlamentben töltött közel negyed évszázad után, vagy netán utódjának szemelte ki az elnöki széket?
– Nem féltem a székemet annál is inkább, mert annak idején nem könyököltem érte. A korábbi megyei elnök, Kelemen Atilla – aki mellett hosszú időn keresztül ügyvezetőként dolgoztam – kért fel, hogy vállaljam a vezetői tisztséget. A közgyűlés majdnem teljes tagsága támogatott, így akár azt is mondhatnám, hogy az idősebb nemzedéktől kaptam ezt a megbízatást. Nem hinném, hogy alig valamivel több, mint egy év után valamelyik idősebb kollégában felmerülne, hogy tévedés volt rám bízni az RMDSZ gyeplőit.
– A tagság és a térség magyarsága is egyre sűrűbben ad hangot elégedetlenségének egy egészen más kérdéskörben. Ugyanis a közember még semmit nem érez, semmit nem lát az RMDSZ által kötött politikai egyezségekből.
– Ez a bírálat érthető. De ne feledkezzünk meg arról, hogy az elmúlt hónapok választási kampánnyal teltek el, amelyek magát a kormányzási folyamatot is fékezték, sőt esetenként szabotálták. Így az egyezség érvényesítése megyei szinten is sokkal korlátozottabbnak bizonyult. Ugyan túljutottunk az európai parlamenti megmérettetésen, de előttünk áll az államfőválasztás, ami a hazai politikai paletta, a tortaszelethez való hozzáférés átrendeződéséhez fog vezetni.
Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a kampány miatt az amúgy kristálytiszta magyar ügyekben is nehéz román partnereket találni. Különben meggyőződésem, hogy ez az egyre erősödő magyarellenesség, vagy legalábbis tartózkodás a magyar ügyektől, hogy finomabban fogalmazzak, csak a politikumra jellemző. Az tapasztalható, hogy a különböző oldalon álló román pártok attól tartanak, nehogy a magyar ügyek – amúgy elvárható és jogos – felkarolása miatt a másik fél árulónak kiáltsa ki őket.
Tudomásul kell vennünk, hogy kisebbségi kérdésben romániai politikai partnert ugyanolyan nehéz találni, mint a 90-es évek elején. Magyarán: újból csak magunkra számíthatunk. Ez egyfajta figyelemfelhívás is, ha a 2016-os választásokra gondolunk. Nem akarom az ördögöt festeni a falra, de lelki szemeim előtt látom azt a polarizált nagy román összefogást, melynek Maros megyében egyetlen célja lesz: a magyar politikai érdekképviselet „lenyomása".
– Ennek jegyében akár el is köszönhetünk az RMDSZ-nek beígért magyar prefektusi tisztségtől Maros megyében?
– Meggyőződésem, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tartja magát a megállapodáshoz. Ugyanakkor a politika természetéhez tartozik az alkudozás is. Tekintettel a Maros megyei kollégák frusztrációira – vagyis, hogy pártjuk nem erőtényező sem a vásárhelyi, sem a megyei tanácsban –, el tudom képzelni, hogy előrukkolnak egy csereajánlattal. Nekünk elsősorban a magyarok a partnereink és a magyar ügy a legfontosabb, ezért nem zárkózunk el a jobb alternatíváktól.
– Ha már az RMDSZ elnöke is belátja, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a Demokrata–Liberális Párttal (PDL) kötött marosvásárhelyi egyezség és Claudiu Maior alpolgármesteri megválasztásának támogatása nem számít afféle biankó csekknek?
– De igen. Egy olyan biankó csekknek, amit hamarosan számon kérünk. Mindannyian, akik úgy döntöttünk, hogy vásárhelyi szinten támogatjuk a demokrata-liberálisok ambícióit, tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy kockázatos vállalkozás. Mint ahogy azzal is, hogy mind a megyei, mind a városi önkormányzatban a mi frakciónk a legerősebb, és ebből kifolyólag megkerülhetetlen. Ezt a partnereink is jól tudják, mégis fontos, hogy nyilvánvalóvá tegyük.
Úgy érzem, ez a pillanat elérkezett, itt az ideje a biankó csekk beváltásának. Már az elkövetkezendő napokban-hetekben számítunk a partnereink támogatására a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraindításában. Ez az iskolaügy egyben afféle mérföldkő lesz a politikai partnereinkkel való együttműködésben, melynek függvényében eldöntjük majd, hogyan tovább.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Összehoz a városünnep – Tízezrek a váradi Szent László Napokon
Ezúttal is több generáció gyűlt össze Nagyváradon, hogy együtt ünnepeljenek, nosztalgiázzanak és szórakozzanak a hétvégén immár másodjára megrendezett Szent László Napokon.
A Szent László Alapítvány által szervezett magyar fesztivál valódi kis „bulioázissá” változtatta át a Rhédey-kertet (Bălcescu park), ahol a sátrak árnyékában rég nem látott ismerősök köszöntötték egymást újra, kortól és nemzetiségtől függetlenül már koradélután javában „hangoltak” a pénteki blues-rock koncertekre.
Aznap ugyanis ritka vendégeket köszönthettek a nagyszínpadon: a város szülöttje, az Amerikai Egyesült Államokban is elismert A. G. Weinberger és a Magyarországról érkező basszusgitáros, a Hobo Blues Band és a P-Mobil egykori oszlopos tagja, Póka Egon lépett fel elsőként, hogy saját szerzeményekkel és közismert blues-dalok átdolgozásával csődítsék össze az eleinte még kóválygó tömeget.
Az emberek pedig lassan, de biztosan egyre közelebb húzódtak a színpadhoz, így mire a magyar rock-blues ikonikus nagyja, Deák Bill Gyula köszöntötte őket, már dinamikusabbnak hangzott a közös tapsolás.
Bill kapitány pedig korát meghazudtoló energiával sorra énekelte a csápoló közönség kedvenceit, az Édes otthontól a Rossz véren át a Hosszúlábú asszonyig több klasszikus nóta is felcsendült, de az István a király rockopera sámán-dalai sem hiányoztak és még egy Weinbergerékkel közös produkció is belefért a koncertbe, hogy aztán a Kőbánya blues-zal és egy „Hajrá magyarok! Hajrá Ferencváros!” felkiáltással záruljon a fellépés. A váradi bulit dicsérő kapitány energiája titkát is elárulta a Krónikának, a szívére mutatva közölte: az éneklése onnan jön.
Büszke váradiak
Már a Rhédey-kertben járva-kelve is sok, Váradról elszármazott arcot lehetett újra látni, ám szombat délben, a Moszkva Gardenben (volt Promesse-nyárikert) már kimondottan számukra rendeztek találkozót, és a legendás Metropol együttest a középpontba helyezve „idézték meg a múltat”.
„Ugyanaz a szellemiség köt össze minket, és ezt képviselte a zene, a Metropol” – mutatott rá Szilágyi Zsolt. Az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke szerint ugyanis a váradiak büszkék származásukra, és bárhová is kerüljenek a nagyvilágban, közös hullámhosszon vannak. Ő volt az, aki születésnapja alkalmából méltatta Boros Zoltánt, a román közszolgálati televízió volt zenei szerkesztőjét, aki a Metropol Groupról készült, Égig érhetne az ének című filmjét bemutatva és az egybegyűlt ős-Metropol-tagokat megszólaltatva hozta picit még közelebb egymáshoz az együttes köré fonódott baráti társaságot.
Emlékeztetett arra, hogy a ’70-es években a zeneszöveg rendre hátsó üzenetet is hordozott magában. „Többet éreztünk belőle” – magyarázta. A találkozó jó alkalom volt arra is, hogy Trifán Laci egyperceseiből is ízelítőt kapjon a közönség, de egy közös „rum dalra” is összeállt a hallgatóság, amely aztán egy Trifán-Weinberger blues-improvizációra ütötte a ritmust.
Kapocs és önbecsülés
Amint azt már a csütörtök esti megnyitón a főszervező Zatykó Gyula megfogalmazta, a Szent László Napok „az önbecsülésünk megerősítéséről szól”, híd és kapocs kell hogy legyen a Váradon élő más nemzetiségűek felé. Tőkés László európai parlamenti képviselő a Szent László Napok értékfelmutatását és a megmaradás üzenetét hangsúlyozta, míg Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint ez az ünnepség tükrözi azt hogy a váradi magyarok „otthon érzik magukat városukban, és be akarják lakni annak tereit, meg akarják mutatni magukat, megmutatni, hogy mennyien vannak, megmutatni, hogy milyenek.”
Hagyományok útján
A programok is erre utalnak, hiszen a kulturális kiállításoktól, a történelmi bemutatókon át a népi hagyományok átadásáig minden igényt kielégítő eseményt vonultattak fel a szervezők. „Jobb, mint a tavalyi” – mutatott rá lapunknak az egyik váradi hölgy, miközben épp a főzőversenyen látványkonyhát biztosító Andrea Mandara olasz mesterszakács standjánál állt sorban spagettiért.
Volt fogyasztó vendégük a magyaros ételeket készítő „amatőr” csapatoknak is, mint ahogyan a magyarországi Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület ősi receptje is jól sikerült. A kalodában fotózkodók mellett az egyesület mongol típusú jurtája küszöbét is egymás után lépték át a lábbeliket kívül hagyó látogatók, hogy utána bent megismerkedhessenek a honfoglaláskori szokásokkal.
A hagyományok mentén haladva a színes viseletbe öltözött néptáncosok fellépése mellett a park kézművessétánya is tartogatott érdekességet, hiszen nem mindennapi élményt nyújtott például a kiaggatott ostorok látványa, vagy épp a szarufaragó- és üvegfújómesterek portékái.
Találkozhattunk Nagyvárad egyetlen kalapkészítőjével, Dorina Mornával is, aki a Krónikának elárulta, miután divatházban dolgozott, a bankszakmát cserélte fel a kalapkészítésre, amelyet még szomszédjától, Kovács nénitől tanult ki majd húsz évvel ezelőtt. Mindent kézzel készít és minden portékája egyedi, hiszen bevallása szerint még ha akarna se tudna két teljesen egyforma fejfedőt készíteni.
„A kalap mindig is divatos volt, de sajnos a mai rohanásban elmarad ez a kiegészítő, de az igazi hölgyek, akik imádnak öltözni, azoknak legalább öt kalapjuk van” – magyarázta. Elárulta, hogy épp a héten vár egy fiatalt a műhelyébe, aki fürdőruhájához rendelt három különböző fejfedőt, de sokat dolgozik külföldi megrendelésre is. Talán amiatt is, mert árait a több napos kézimunka ellenére is reálisan szabja meg, nem szeretné ugyanis, ha a „szűk pénztárca” akadálya lenne a klasszikus kiegészítő viselésének. A mesterségét kis unokája folytathatja, aki már most nagy lelkesedéssel segít a nagymamának.
Bőségzavar társszervezőkkel
Idén a fesztiválhoz csatlakozó társszervezők révén a tavalyinál is bővebb volt a programkínálat, a három nap alatt egymást váltották a különböző típusú események. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem gyülekezete például elhívta a magyarországi írót, Kubiszyn Viktort, akivel drogokról, irodalomról, függőségekről, szenvedélyről és hitről beszélgettek.
„Ez olyan téma, amely valamilyen szinten mindenkit érint” – mutatott rá a házigazda, Ráksi Lajos református lelkész. A függőséget őszintén bemutató Drognapló és Foglaltház szerzője pedig belső késztetésnek érzi, hogy újra és újra, saját tapasztalatait megosztva próbáljon meg másoknak is segíteni. „Olyan témák, amelyekről folyamatosan érdemes beszélni” – magyarázta.
Számára mélypontok sorozata, hosszú folyamat vezetett ahhoz, hogy kilábaljon a kábítószer éveken át tartó fogságából. „A legszomorúbb az volt, amikor ráébredtem arra, hogy belülről halott vagyok” – emlékezett vissza. Rámutatott, hogy ebből csak segítséggel lehet felépülni. „A legtöbbet sorstársak, leállt anyagosok tudnak segíteni. A kulcsszó viszont a hitelesség, ez pedig emberfüggő, attól függ, hogy ki kit tud hitelesnek elfogadni” – magyarázta. Tapasztalata szerint a legnagyobb veszély abban rejlik, ha az ember „nincs rendben önmagával”, ezért azt üzeni, hogy „ismerjük meg magunkat, mert ha már van egy belső tudatosság, akkor másképp viszonyulunk a kábítószerhez”.
Hölgyek örömére
A Moszkva kávézó Rhédey-kertben felállított sátrában mutatkozott be a Nőileg című magazin is, amely székelyudvarhelyi kiadójából erdélyi témákat és erdélyi személyiségeket hivatott bemutatni. „Mutassuk meg, amink van. Azokat az értékes embereket, akik nap mint nap tesznek valamit a közösségükben a közösségükért, miközben mi nem tudunk róla” – magyarázta Sebestyén Kinga felelős kiadó.
Női magazin lévén, nyilván a tipikusan hölgyeknek szánt témák, a divat, a mozgás, a gasztronómia, a kultúra sem hiányzik a tartalomból, és úgy érzik, hogy ilyen típusú magazinra is van igény a hazai piacon. Ismertségük növelésén folyamatosan dolgoznak, de az eddigi viszszajelzések pozitívak. Ahogy az a váradi közönségtalálkozó közvetlen beszélgetésén is kiderül célközönségük örömmel fogadta a magazint.
Úgy fogalmaztak, hogy végre van valami, ami közelebb hozza Erdélyt, mert kicsit úgy érzik, hogy „Erdély szétszórt, nem tudunk eleget egymásról, és ez a lap kicsit közelebb hoz minket egymáshoz” – mutatott rá Sebestyén. Szintén főként a nőket célozta meg a szinte egy időben zajló irodalmi délután is, amelyen Ugron Zsolna Erdélyi mennyegző című könyvéről beszélgetett a szerzővel Orbán Viktorné Lévai Anikó és Monár-Bánffy Kata.
A Quimby is összeráz
Ezalatt a Magyarországról hozott régi típusú fajátékok környéke gyermekzsivajtól volt hangos, mások pedig a lacikonyhák árnyékában várták a szombat esti Quimby-koncertet, amely alatt már közösen skandálták a jól ismert alternatív rock banda nevét, és majd dúdolták Kiss Tiborral és a szokás szerint vaduló Varga Liviusszal együtt a slágereket.
A koncerten – amelyre zsúfolásig megtelt a nagyszínpad előtti küzdőtér – ezrek csápoltak a jellegzetes hangzású dalokra. Az újabb számok mellett olyan klasszikusok is felhangzottak, mint a Fekete L’amour, a Hoppá vagy az Autó egy szerpentinen, sőt – miután Kiss Tibor egy ideig „sztrájkolt”, és nem volt hajlandó a koncerteken elénekelni a Csík zenekar által alaposan áthangszerelt dalt, arra hivatkozva, hogy azt már „elvették” a Quimbytől – a koncert végi ráadásban a jól ismert, „érfelvágósan” melankolikus, lassú szám, a Most múlik pontosan is fölcsendült.
A magyar napok vasárnap este is zajlottak, de ahogy arra Tőkés László már a megnyitó alkalmával rámutatott: önerőből is folytatni kell a harcot a szabadságért, meg kell találni a megfelelő eszközöket, amelyek a szülőföldön való megmaradást és boldogulást garantálnak.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld: túl a kétszázadikon
1997-ben indult a Székelyföld kulturális havilap. A Csíkszeredában megjelenő folyóirat századik lapszáma 2006-ban jelent meg, a közelmúltban a kétszázadik is napvilágot látott. A jubileum kapcsán Lövétei Lázár Lászlóval, a Székelyföld főszerkesztőjével beszélgettünk.
– Talán a Székelyföld a romániai magyarság egyik legsikeresebb kulturális folyóirata. Mi ennek a sikernek a kulcsa?
– Talán az a leghelyesebb, ha nem én dicsérem magunkat, hanem idézem egyik kedvenc kolozsvári tanáromat, aki azt mondta, hogy azért szereti a Székelyföldet, mert „szakmailag kifogástalan, és el is lehet olvasni”. Ebből az idézetből számunkra az „el is lehet olvasni” kitét a legfontosabb: nálunk igenis számít, hogy egy irodalmi, történelmi vagy néprajzi tanulmányt az is el tudja olvasni, akinek nincs doktorátusa az illető szakágban.
– Mitől igazán székelyföldi a Székelyföld folyóirat? Szerzők, témák, esetleg más adja meg a jellegét?
– A folyóiratot annak idején (1997 végén) épp azért hívták életre, hogy legyen fóruma a székelységgel foglalkozó szerzőknek. Hál’istennek bőven van még mondanivaló velünk kapcsolatban – a székelység múltját, jelenét és jövőjét illetően egyaránt.
– Nem tartanak a folyóirat egyfajta gettósodásától – gondolok itt elsősorban a „Székelyföldbe zárva” esetleges helyzetére...
– Ezek szerint Mikszáthnak is aggódnia kellett volna, amikor a „tót atyafiakról” vagy a „jó palócokról” akart írni! És Krúdynak is aggódnia kellett volna, amikor nyírségi témákat választott! Sőt, García Márqueznek is aggódnia kellett volna, amikor folyton „kolumbiai” témákkal bíbelődött! Ne vicceljünk: ha valaki komolyan teszi a dolgát, az soha nem jelenthet bezárkózást, feltéve, persze, hogy minőségi munkát végez.
– Túl a 200. lapszámon is, hogy látja: inkább az értékmentés vagy az értékteremtés a lap küldetése, esetleg egyformán mindkettő?
– Ha egyszavas választ kell, akkor: mindkettő! Olyan sok „hatás” éri manapság az olvasót, hogy nem árt egy kicsit az „ízlésével” is foglalkozni. Természetesen ezt nem szájbarágósan, nem a képébe mászva kell tenni, hanem közvetve: olyan írásokat, olyan fiatal szerzőket kínálva elolvasásra, ami egyszer még az olvasó javára válhat.
– A kolozsvári lapbemutatón felmerült már a 300., sőt a 400. ünnepi lapszám lehetséges témája is. Az egyre kevésbé papíralapú világban mit gondol a Székelyföld folyóirat nyomtatott változatának jövőjéről?
– Sokan állítják, hogy a magyar irodalom elsősorban folyóirat-irodalom. Nagyon sok magyar folyóirat van, az tény, de egyik nem feltétlenül hasonlít a másikra. A Székelyföldnek viszonylag sok előfizetője van, én tehát sajnálnám, ha visszaszorulnánk valami internetes tárhelyre. A kollégák/munkatársak nyilván ugyanazok maradnának, mint most, de az online folyóirat már nem az lenne, mint a mostani Székelyföld, nem beszélve arról, hogy az olvasóközönségünk is megváltozna. Nagyon sok olyan előfizetőnk van, aki már a kezdetektől olvassa a lap nyomtatott verzióját, nem lenne tisztességes részünkről, ha ezeket az embereket az online-ra való „átkeresztelkedésre” kényszerítenénk…
Jubileumi és őszinte
A Székelyföld kulturális folyóirat 200. számában a Székelyföld-díjasokat kérte fel a szerkesztőség, hogy verset, karcolatot, naplójegyzetet, szerelmi vallomást, anekdotát, csujjogatót, reklámszöveget írjanak a Székelyföldről mint történelmi-földrajzi-kulturális-politikai régióról. Így közel hatvan szerző tollából született írásokat olvashatunk névsor szerint Adorjáni Pannától Zalán Tiborig, illetve Bodor Ádámtól Szőcs Gézán át Markó Béláig. A májusi, jubileumi lapszámot Budapest és Csíkszereda után Kolozsváron is bemutatták. Ez utóbbi helyszínen a kincses városban és környékén élő Székelyföld-díjasok mondták el, hogy számukra mit jelent Székelyföld, illetve mit gondolnak az ünnepi lapszámról.
Benkő Levente újságíró-publicista „kétszuszra” olvasta el a lapszámot. Szerinte Lövétei Lázár László ötezer karakteres írásra vonatkozó kedves kérését egyszerűen nem lehetett visszautasítani. „Olvasva a megjelent anyagokat hol nyerítettem a nevetéstől, hol a könnyem kicsordult. Ezt mindenféle pátosz nélkül mondom” – vallotta be Benkő Levente, aki szerint az a jó a kétszázadik lapszámban, hogy nagyon őszinték az írások, mivel a szerzők felhagytak mindenféle szakmai beidegződést és sablont.
„Próbáltam reflektálni valamilyen többé-kevésbé őszinte móduszban arra, hogy mit jelent számomra a székely identitásom és Székelyföld. A magam részéről avval a konklúzióval maradtam, hogy az én identitásom lokálisabb jellegű, Vlahitai vagyok, ezt büszkén mondom akárhol” – fejtette ki Demeter M. Attila filozófus a jubileumi Székelyföldben megjelent írásáról. Egyed Emese költő-irodalomtörténészt – aki Bodos felé, Bodosban címmel közöl verset a kötetben – Bodor Ádám feltételes mondata állította meg az időben. „Ahogy elkezdi az álmodozást és Székelyföld egy valóságosan is megjelölhető helyét a vágyak netovábbjaként határozza meg, aztán pedig rögtön be is csapja, hogy »de nincs«” – vallott Egyed Emese, aki filozófus-költő-író testvérével, Egyed Péterrel meg is egyezett abban, hogy ők mindenképpen Bodosról kell írjanak. „Ez annyira igaz, hogy időközben megjelent édesapánk könyve, amelynek a címe Bodos. Ez a falu egy szimbólum az életünkben – én például ott fogok fűszállá változni. Jelképe egy jobbik magunknak, a megismerésnek egy nyelve. De ne válasszuk el olyan élesen a dolgokat, Kolozsvár egy székelyföldi alternatíva is” – utalt székelyföldi, de Kolozsváron élő barátaira, tanáraira és tanítványaira az irodalomtörténész.
„A lapszámot olvasva az a kép jutott eszembe, ahogy az acélműhelyben a fémforgácsból összeáll egy érdekes rendszer. Lehet, hogy meg lehetne találni azokat a szinopszisokat, amelyek révén a Székelyföld és a belső tájegységeiből jövő emberek összekapcsolódnak. Nekem Erdővidék, Alsóháromszék és abban Bodos függ össze” – mondta el Egyed Péter filozófus-költő-író. Király László költő-író szerint a kétszázadik lapszám szerzői csapatának névsora világosan jelzi, hogy milyen erővel van jelen a Székelyföld a Székelyföldön és azon kívül is. „Félelmetes dolog a kétszázas szám, ezt már nem lehet kitörölni sehonnan. A folyóiratnak van saját elképzelése és nem kell a szomszédba menjen ötletekért. Büszke vagyok, hogy tagja vagyok annak a nemes társaságnak, akik szerepelnek a lapszám oldalain és remélem, hogy minél tovább fog tartani az együttműködés” – zárta szavait Király László.
Lövétei Lászár László, a folyóirat főszerkesztője szerint „mindenkinek tetszik ez a kétszázadik, félig meddig ünnepi lapszám. Az »egyszerű«olvasónak azért tetszik, mert nagyon szép és sok fontos ember szerepel benne, aki szépeket ír, a lapszámot pedig olyan ügyesen lehet olvasni, mint a Libertateát vagy a Blikket. Balázs Lajos tanár úrnak pedig azért tetszett, mert szerinte olyan, mint egy szellemi kaláka. Ő rögtön hozzá is tette, hogy nem kér honoráriumot, tudniillik a kalákáért nem szoktak pénzt elvenni. Oláh Sándor társadalomkutató szerint ötven év múlva mentalitástörténeti kuriózum lesz ez a lapszám.” Akárhogy is legyen, a Székelyföld kétszázadik lapszámát igazán érdemes kézbe venni. Mint ahogy a folyóirat eddigi és ezt követő kiadásait is. Isten éltesse a Székelyföldet, minden értelemben!
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Évad végi összegzés a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
Ebben az évadban 316 előadása volt a két társulatnak és több mint negyvenkilencezer nézője, ami 24 százalékkal több mint az előző évadban. 20 bemutatóra került sor, és tizenegy vendégelőadásnak adott otthont a színház. Az alábbiakban néhány nyilatkozattal tekintünk vissza a 2013/2014-es évadra. Gáspárik Attila vezérigazgató: „Úgy érzem, hogy a színház felvette azt a sebességet, amit három évvel ezelőtt terveztünk. Végig hittem abban, hogy a Tompa Miklós és a Liviu Rebreanu Társulat sokkal többre képes, mint ahol volt, habár a Kulturális Minisztérium élén történt változások nem szolgálták a színház ügyét. Úgy érzem a társulat összefogásán, akaratán múlik, hogy sikerüljön megerősíteni azt az előkelő helyet, amit ma a színházunk országos szinten elért, illetve hangsúlyosabban jelen lenni a nemzetközi színházi porondon” – mondta el a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Beszámolójában elégedetlenségét fejezte ki az erdélyi önkormányzatokkal szemben, amelyek megítélése szerint, kevés hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lakosság minőségi színházi produkciókat láthasson.
A Liviu Rebreanu Társulatnak ebben az évben nyolc premiere volt és 133 előadást tartottak, amelyet több mint 15 ezer néző látott. Ehhez adódik még közel háromezer néző, akik kiszállásokon, fesztiválokon nézhették meg a társulat előadásait.
Alina Nelega szerint: „Közel három év elteltével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának sorsában irányváltásról beszélhetünk. A határozott kanyar, mely a mai valósághoz és az európai értékekhez csatlakozó színház felé irányul, egy lépést jelent nagyobb léptékű, a román és nemzetközi színházi jelenség érték-áramlatába illeszkedő projektek tervezése felé. Ám mindebből semmi nem volt lehetséges a társulat színészeinek meghatározó hozzájárulása nélkül, mely társulatról büszkén állítom, hogy valóban értékes, nyitott, lelkes, örömmel dolgozó művészekből áll. Nyilvánosan is gratulálok nekik komoly munkájukhoz, és együtt készítünk a közönségünknek még izgalmasabb művészi projekteket a következő évadra” – zárta értékelőjét a román társulat művészeti vezetője.
A Tompa Miklós Társulat Marosvásárhelyen összesen 183 előadást tartott, amit több mint harminckétezren láttak. Ebben az évadban 12 bemutató előadást tartottak, ebből négyet a nagyteremben, hetet a kisteremben és egyet az underground teremben láthatott a közönség. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője szerint az elmúlt évad beváltotta azokat az elvárásokat, amiket célul fogalmazott meg. „Elindultunk azon az úton, aminek a végén bizonyosság megérkezni. Csodálatos elégtétel, hogy ez a csapat, akik csináljuk és akikkel csináljuk nekem való közösség” – értékelte Keresztes Attila.
A nagyteremben először Varró Dániel – Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát mutatták be Keresztes Attila rendezésében, 2013. októberében. Ezt követte novemberben az Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című tragikomédia, Tufan Imamutdinov rendezésében. Szilveszteri előadásként került repertoárra Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés vígjátékának ősbemutatója, Sebestyén Aba rendezésében. A nagytermi bemutatók sorát áprilisban Pierre Beaumarchais Figarója zárta, Keresztes Attila rendezésében. A Tompa Miklós Társulat a kisteremben Páskándi Géza Kalauz nélkül című drámájának felolvasószínházi előadásával emlékezett a szerző születésének 80 éves évfordulójára a Magyar Dráma Napján. Rendező: Gáspárik Attila. Októberben került sor az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz bemutatójára Sorin Militaru rendezésében. Kemény János születésének 110. évfordulójára, a 100 éves Kultúrpalota rendezvénysorozat keretén belül került sor a Kemény János Mester című színművének ősbemutatójára László Csaba rendezésében. Ezt követte a Szilágyi Domokos verseiből készült pódiumműsor Kényszerleszállás címmel, Gáspárik Attila előadásában. Februárban Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő című drámáját vitte színre Harsányi Zsolt. Improvizációkból született az Ördög próbája című előadás, amelyet Radu Afrim rendezett, majd márciusban került sor Szabó Magda – Bereményi Géza Az ajtó című premierjére Kincses Elemér rendezésében. Az előadással a színház Farkas Ibolya színművész 75. születésnapját és színészi pályájának 55. évét ünnepelte. A kistermi előadások sorát a szintén improvizációkból készült TwiLike-Lájkonyat, vámpírjáték, vagy amit akartok bemutatója zárta Balogh Attila rendezésében Az évad repertoárját az elmúlt évadokból áthozott előadások tették változatosabbá. Az évad során látható volt Dorota Maslowska Két lengyelül beszélő szegény román című színműve, Carl Orff Carmina buranája táncszínházi előadás formájában, Makszim Gorkij: Mélyben (Éjjeli menedékhely) színműve, I.L. Caragiale Megtorlás című drámája, a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciói, Székely Csaba drámái, a Bányavirág és a Bányavakság, Shakespeare A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása, Háy János A Gézagyerek istendrámája, valamint Medgyessy Éva Rekviem egy hazáért monodrámája.
Számos vendégelőadás is tarkította az évadot. A Katowice-i Teatr Śląski Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő előadását mutatta be Marosvásárhelyen Keresztes Attila rendezésében. Vendégszerepelt Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, az Ady Endre előadóestet májusban láthatta a helyi közönség. Bérletes vendégelőadásként a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház J.B.P. Moliere A fösvény és Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című előadásai vendégszerepeltek Bocsárdi László rendezésében. Az évadot pedig a Kolozsvári Magyar Opera Trubadúr című operája zárta.
A Tompa Miklós Társulat számos fesztiválmeghívásnak tett eleget, ahonnan a művészek több rangos díjjal tértek haza. Az évad elején, októberben a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkciója Székely Csaba Bányavakság című előadásával vett részt a dráMA kortárs színházi találkozón Székelyudvarhelyen. Ezt követte a gyergyószentmiklósi – Nemzetiségi Színházi Kollokvium, ahol a Bányavakság mellett a Bányavirág előadással is szerepelt a társulat. Szintén a Bányavakságot mutatták be a bukaresti Országos Színházi Fesztivál (FNT) – keretén belül. November végén rendkívüli meghívást kapott a lengyelországi katowicei színháztól a társulat, ahol Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) című előadását mutatta be Keresztes Attila rendezésében. A színház eleget tett a Thália Színház meghívásának is, a Humorfesztivál kiegészítő rendezvényeként mutatták be Budapesten Alekszandr Szuhovo-Kobilin Tarelkin halála című előadását. Májusban Miskolcon vendégszerepelt a társulat Makszim Gorkij Mélyben (Éjjeli menedékhely) és Székely Csaba Bányavakság előadásaival, amelyet az aradi Nemzetközi Új Színház Fesztivál követett, ahol az Az ördög próbáját mutatták be. Az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon, Sepsiszentgyörgyön B. Fülöp Erzsébet a legjobb női főszereplő díját és Galló Ernő a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta az Ördög próbájában nyújtott alakításukért. Az fesztiválon egyébként a Tompa Miklós Társulat előadása volt az egyetlen magyar nyelvű beválogatott előadás. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában a Tízen a filmért (10 PENTRU FILM) programjába Berekméri Katalin, a társulat színművésze kapott meghívást. Júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hozta el az év egyik legrangosabb elismerését. Az Euripidész nyomán Székely Csaba által írt Alkésztisz nyerte a szakmai zsűri különdíját. Temesváron a Európai Előadóművészeti Fesztivál – Román Dráma Fesztivál (FDR)-on a Bányavakság szerepelt, a fesztiválszezont pedig a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja XXVI. zárta, ahol a társulat két előadását is beválogatták a versenyprogramba: Székely Csaba Hogyne drágám és – Euripidész nyomán Székely Csaba írta Alkésztisz című előadásokat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházi az előadásokon kívül is sűrű évadot tud maga mögött. A város legnagyobb kulturális intézményeként számos kulturális rendezvénynek volt szervezője, kezdeményezője és partnere. Ebben az évadban sikerült Marosvásárhelyre hozni az UNITER gálát, a romániai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét, amelynek társszervezője volt a Nemzeti Színház. A gálán a legjobb román dráma díjával díjazták Alina Nelegát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulat művészeti vezetőjét, kortárs drámaírót. A Dugóban (În Trafic) című dráma ősbemutatójára június végén került sor. Novemberben ismét helyet adott és partnere volt a színház a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelynek keretében többek közt a Kaláka együttes is koncertet adott. Áprilisban a Szomszéd néni Produkciós Iroda, Badár Sándor, Badár Tamás- Humorfeszt Gála rendezvényének volt partnere a Nemzeti. Az évfordulók, világnapok alkalmával is számos rendezvényt kezdeményezett a Nemzeti Színház. Vásárhelyi filmszínészeknek állított emléket az 21. Alter-Native rövidfilmfesztivál első napján, a Kultúrpalota galériájában megnyitott Lohinszky Loránd & Ion Fiscuteanu elnevezésű fotókiállítás. A 100 éves Kultúrpalota ünnepi rendezvénysorozatához a színház kultúrpalotabeli éveiről készült fotókiállítással csatlakozott 2013. december 3-án.
Karácsonyhoz közeledve a színház a kicsikre is gondolt: míg a Tompa Miklós társulat színészei december 24-én délután angyalváró játszóházzal szórakoztatták az óvodás és kisiskolás korú gyermeket, a Liviu Rebreanu Társulat hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett ajándékgyűjtést, mely ajándékokat az Ír mese című előadás után osztottak ki az ifjú közönségnek. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a román illetve magyar kultúra napjainak (január 15. és január 22.) alkalmából társszervezőként vett részt a Zanza Kávézóban megszervezett Olvass fel Marosvásárhelyért! / Citeşte-le târgumureşenilor! elnevezésű ikerrendezvényen. A színház bekapcsolódott az országos szintű Iskola másként című alternatív oktatási programba is, melynek keretén belül egy héten keresztül több mint 450 diákot látott vendégül színházi előadásokra és kulisszajárásra.
2014. árpilis 23-án a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen ünnepelte William Shakespeare születésének 450. évfordulóját. A Látó ünnepi lapszámának bemutatását követően a Tompa Miklós Társulat színészei olvastak fel Shakespeare-ből ihletett kortárs szonetteket, ezenkívül Shakespeare-előadások vetítésére és fotókiállításra is sor került az eseménynek otthon adó G. Caféban. Idén a Nemzeti első ízben vett részt a Maros Megyei Múzeum által szervezett Múzeumok éjszakája elnevezésű programsorozatban. A színház előcsarnokában berendezett Színházi Kávézóban a színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila Legendák és valóság. 60 év színészképzés Marosvásárhelyen című színháztörténeti előadást tartott, az emeleti előcsarnok Marx József emlékkiállításnak adott helyet, melyet a 100 éve született marosvásárhelyi fotóművész tiszteletére hozott létre a Marx József Fotóklub. A több mint 500 látogató nyeremények fejében felmérhette a színház történetére vonatkozó ismereteit, megtekinthette régi előadások felvételeit illetve színházi jelmezeket próbálhattak fel.
Idén alakult meg a színházkutató központ a Nemzeti Színház keretén belül. A színházalapítástól kezdve napjainkig terjedő gyűjtemény nagy részét már digitalizálták és kivonatokat jelentettek meg a Nemzeti Színház honlapján: www.nemzetiszinhaz.ro. A színházi örökség megvédése és ápolása mellett a színházkutató központ emléknapok, kiállítások és konferenciák szervezését is célul tűzte ki, továbbá azoknak a diákoknak, doktorandusoknak kívánja elősegíteni a munkáját, akik szakdolgozatukat a marosvásárhelyi színházművészetről írják.
Az évadzárón Gáspárik Attila az erdélyi színjátszás kapcsán mondta el: „Örömmel tölt el, hogy Erdélyben a színházművészetnek sikerült újrafogalmaznia magát, úgy Kolozsváron, mint Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron” – zárta az értékelőt a vezérigazgató.

Folyamatos a magyarok visszaszorítása – Interjú a MOGYE magyar tagozatának vezetőjével
– Újabb államilag támogatott helyekkel bővül a MOGYE kínálata ősztől, de csak a román nyelven tanulni vágyó diákok számára. Ezzel szemben a magyar fiatalok még fizetéses helyekre sem pályázhatnak. Leonard Azamfirei rektor szerint nincs elégséges számú oktató és kereslet sincs a táplálkozástanon, kinetoterápián, testnevelési szakon és orvosi kozmetikán magyar szakokra.
Hogyan vélekedik ön erről?
– Amikor a felsorolt rövid távú képzések elindultak az egyetemen – még az új tanügyi törvény hatályba lépése előtt –, azzal a kéréssel fordultunk a vezetőséghez, hogy ezen szakokon is vezessék be a magyar nyelvű képzést. Erre az volt a válaszuk, hogy rövid távú képzéseken ez nem valósítható meg, csak a hosszú távúakon. Mindemellett volt olyan év, ahol például kinetoterápián a 75 diákból 37-38 magyar hallgató volt. Sőt, olyan tanár is oktatott a román tagozaton, aki be akarta vezetni a terminológia tantárgyat, mert járt az egyetemre olyan magyar diák, aki nem értette meg a román szakkifejezéseket. Mi akkor is hangsúlyoztuk, hogy nem ez a megoldás, az egyetlen járható út a teljeskörű magyar nyelvű oktatás. Akkor ezt nyilván elutasították. Ám amikor megjelent a multikulturalitást szavatoló tanügyi törvény, akkor újra kértük, hogy a rövid távú szakokon is indíthassunk magyar nyelvű oktatást, akkor pedig az volt a kifogás, hogy csak költségtérítéses helyeket terveznek a szóban forgó képzéseken, és magyar szakot beindítani ez esetben gazdaságilag nem kifizetődő. – Mindemellett az egyetem vezetősége idén angol nyelvű fogorvosképzést is szeretne indítani.
– Így van, idén ősszel el is indul a képzés. 2011-ben, a tanügyi törvény megjelenésekor hozzávetőlegesen 40 százalék volt a magyar diákok részaránya a MOGYÉ-n, ám a jelenlegi helyzet tükrében 5-6 év múlva 20 százalék alá fog csökkenni, és amikor tíz százalék alá esik a magyar diákok aránya, akkor majd talán gond nélkül biztosítják a magyar nyelvű oktatást…
– Jelen pillanatban hogyan áll a magyar departamentumok megalakításának helyzete?
– Folyamatos a magyarok visszaszorítása. A tanügyi törvény megjelenésétől mi felemeltük a hangunkat, kértük, követeltük, hogy léptessék életbe a jogszabály által előírt intézkedéseket, de azóta a tanügyminisztérium folyamatosan „nyugalomra int” minket, várakozó álláspontot kíván tőlünk. Arra kérnek, várjunk, amíg erősödik a magyar nyelvű oktatás az egyetemen, de a jelen helyzet szerint csak a román tagozat erősödik – például jóváhagynak államilag finanszírozott helyeket a rövidtávú képzéseken, növelik a fizetéses helyek számát a román diákok számára – tehát egyértelműen csökken a magyar diákok részaránya, s így mi folyamatosan gyengülünk.
– Egyáltalán nem közeledtek az álláspontok a magyar és román oktatók között? – Esély sem volt közeledésre, mert amikor a tanügyminiszter ez év áprilisában „tárgyalni” érkezett a városba, árulkodó módon – és szokás szerint – előtte már a román vezetőséggel magántárgyalásokat folytatott. Utána, amikor mi ültünk vele asztalhoz, akkor – finoman fogalmazva – burkoltan a román fél álláspontját képviselte. Akkor mi kilátásba helyeztük a szenátusból való kilépésünk szándékát, de azt kérte, ne hamarkodjuk el a döntést. Nekünk a reakciónk erre az volt, hogy cserébe ígérjék meg azt, hogy visszavonják a szenátus azon döntését, miszerint még egy évig napolják a magyar tagozat létrehozásának témáját. Ezt ők gondolkodás nélkül visszautasították, erre válaszként a vezetőségi funkciót betöltő magyar oktatók lemondtak egyetemi adminisztratív tisztségeikről. – Egységes a magyar nyelvű oktatók véleménye, ami a magyar szakok elindítását illeti?
– Igen. Nyilván vannak mindenhol különutasok egy csoporton belül, de egységesnek mondható a magyar nyelvű oktatók álláspontja.
– Milyen a hangulat a diákok körében? Lehet-e ellenségeskedést tapasztalni?
– Én leginkább a hatodévesekkel foglalkozom, akik talán picit másképp állnak hozzá a dologhoz, mert hamarosan végeznek, de az általános elégedetlenség különböző formákban jelentkezik náluk is. A diákok közötti ellenségeskedés elszigetelt jelenség, de az olyan oktatók között is, akik – úgy vélem – nem azon a szinten vannak, hogy primitív megnyilvánulásokra ragadtassák el magukat.
– Ön személy szerint kivitelezhetőnek tartja-e egy magyar tannyelvű orvosi – alapítványi, magán stb. – egyetem alapítását? Egyáltalán milyen kiutat lát a zsákutcából?
– Ez természetesen nem egy rajtam álló, vagy egyszemélyes döntés, de szerintem az egyetem vezetőségét kellene valahogyan rábírni arra, hogy a tanügyi törvény rendelkezéseit ültessék életbe, ehhez viszont szükség van a hatóságok segítségére, amit egyelőre abszolút mértékben nélkülözünk. Ami az alternatív megoldásokat illeti: magán– vagy alapítványi egyetemnek vajmi kevés esélye van állami finanszírozásra, én pedig úgy vélem, amíg az állam támogatott magyar helyeket biztosít a magyarul tanulni kívánók számára, addig kár lenne eldobni magunktól ezt a lehetőséget. Az erdélyi magyar lakosok is ugyanolyan adófizetői a román államnak, tehát megilleti őket a térítésmentes orvosképzés. – A tervek szerint jövőben kezdik el működtetni Németországban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kihelyezett tagozatát. Addig egyetemi kampuszt építenek, s saját kórházuk kialakításáig a hallgatók gyakorlati képzésére a német kórházakban kerül majd sor. Milyen előnyei vannak ennek, illetve a magyar diákoknak milyen haszonnal járhat ez? – Ugyanaz a mögöttes szándék sejlik ki e mögül is, mint a magyar tagozat beindításának megakadályozása mögül: minél kisebb legyen a magyar diákok részaránya az egyetemen belül. Bár az ötlet kelet-európai trendet követ, hisz tájainkon az orvosképzés viszonylag olcsó, és azok az EU-s állampolgárok, akik kevesebb költség árán szeretnének tanulni, azok a németországi kirendeltségen sajátíthatják el a szakma alapjait. Nekem viszont aggályaim vannak ezzel kapcsolatosan – ám tudomásom szerint próbálnak rá megoldást találni –, mert bár az első három egyetemi évet el lehet végezni bárhol, a tudásanyag ugyanaz, viszont a következő három évet, ahol betegekkel kell foglalkoznia az orvosnövendéknek, nem mindegy, hogy hol végzi. Elképzelhetetlen, hogy a román állampolgár Németországba költözzön, és ott kezdjen el betegeket gyógyítani és fordítva. Ehhez kollégiumi tagság kell, és az illető ország engedélyei szükségeltetnek stb.
– Milyen új szakokkal várja idén az orvosi egyetem a líceumot végzőket? – Újdonságnak számít a Kozmetológia és dermofarmácia szak, amely a gyógyszerészeti karon belül indul. Pál Piroska
Erdély.ma

Megtartó hagyomány – A székely viselet, zene és tánc seregszemléje Csíksomlyón
Sziporkázó napsütés. Mélyen szántó gondolatok, főhajtás, hit, alázat, ima. Énekszó, nevetés, jókedv és derű. Az idei évben is ezek jellemezték szombaton a Kis- és Nagy Somlyó nyergében – kisebb szünetekkel – immár 83. éve megrendezett Ezer Székely Leány Napját.
Domokos Pál Péter néprajzkutató nagyot és merészet álmodott, vele együtt pedig maradandót cselekedtek mindazok, akik 1931-ben Csíksomlyón első alkalommal, majd évről-évre megszervezték a székely leányok találkozóját. A rendezvény kiállta az idő próbáját, és létrehozói reményeihez híven, népi értékeink mélyről fakadó forrásává, hagyományaink megőrzésének kincsestárává, a külső nyomás s a belülről gerjesztett erjedés hatékony ellenszerévé vált.
A kommunista diktatúra sötét évei alatt kezdetben ellenrendezvénnyel, majd ebbéli igyekezetük sikertelensége láttán, betiltással próbálták kitörülni népünknek még az emlékezetéből is a július első szombatján hagyományossá vált színes találkozót, de aljas szándékuk végérvényesen megbukott, hiszen a lelkek mélyéről elemi erővel feltörő önazonossági vágy és együvé tartozás érzésének többé már nem lehet erőszakkal vagy csalafintasággal az útjába állni.
Özönlöttek a csinos leányok
Az 1990-es újrakezdéstől kialakult szokásokhoz híven, reggeliben Csíkszereda központjában gyülekeztek a környező falvakból szekéren és lóháton érkező, népviseletbe öltözött menyecskék és legények, ott pedig fényes szőrű paripákon feszítő huszárok és az idei házigazda szerepét ellátó csíkszentsimoni fúvószenekar fogadta őket. Özönlöttek azonban a csinos székely lányok és kísérőik Marosszékről, Gyergyóból, a Gyimesekből és Háromszékről is.
Amint azt a minket kellő értesülésekkel ellátó Simon Réka Ágnestől, valamint munkatársától, Nagy Ibolyától megtudtuk, Háromszékről 350 résztvevő utazott a megyei tanács anyagi hozzájárulásával a rangos eseményre.
Így találkozhattunk a Zaboláról, Csernátonból, Gelencéről, Pákéból, Barátosról, Bibarcfalváról, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Erdőfüléből, Bardocról, Olasztelekről, Barótról, Vargyasról és Székelyszáldobosról érkező és minket méltán képviselő csoportokkal. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök és Markó Attila, sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő megnyitóbeszéde után a több ezer résztvevő perceken keresztül együtt ropta a táncot a Szabadság téren, majd felsorakozott a továbbinduláshoz.
A nép új tavasza
Az idei szentmisét Böjte atya celebrálta, aki, a rá jellemző közvetlenséggel, ezúttal békességre ösztönözte a jelenlévőket. Áhítattal elmondott szentbeszédét a következő szavakkal zárta: „én hiszem, hogy egy új tavasz következik a mi népünk életében”.
Fenyőágakból és virágokból font kapun át lehetett a színpaddá alakított Hármashalom-oltár elé lépni, melyről Fábián László csíkszentsimoni és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester köszöntötte a nyeregbe érkezőket. Az utánuk felszólaló Kissné Portik Irén néprajzkutatótól azt is megtudhattuk, hogy idén népviseletmustra is lesz, mely a rendezvény hatására beindult népviseletvarró mozgalom alkotásait lesz hivatott a hagyományok betartásának szemszögéből megvizsgálni és minősíteni, miközben hasznos tanácsokkal is ellátják a jelentkezőket. Ezt követően a színpad a zene, tánc és énekszó birtokába került, hogy a fellépők bemutathassák otthonról hozott tudásukat a Székelyföld különböző zugaiból összesereglett, nagyszámú közönségnek.
Mi, egyik szemünket az előadókon tartva, az ide mozdulás indítékai kitapogatásának szándékával bolyongtunk az árusok sátrai és a színpad közötti hatalmas téren letáborozott tömegben. Így bukkantunk rá Szekeres Adorján csíkszeredai szociológusra, aki a tűző nap sugarai elől menedéket nyújtó fenyvesben hajlandó volt számunkra megfogalmazni a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait. Megtudhattuk tőle, hogy amióta az Ezer Székely Leány találkozóját újraindították, népviseletet öltve és gyerekeit is abba öltöztetve vesz részt az eseményen. Őseink szokásainak megbecsülését nagyszüleitől és szüleitől örökölte, ezért kötelességének tartja utódainak is továbbadni, a tudás elsajátításának és a hit megélésének vágyával együtt, mert meggyőződése szerint csak a hit, tudás és hagyomány tarthat meg minket székely-magyarnak a jövőben is.
Gyönyörű viseletünk
„Elődeink több évezredes hagyománytisztelete úgy óvott és őrzött meg minket annak, amik vagyunk, mint ahogy az itt látható leánykát és legénykét vértezi fel egy életre a rájuk adott székely ruha magyarságtudattal, s népe iránti szeretettel és tisztelettel – fogalmazott. – Mert, ha ők egyszer ezt a gyönyörű viseletet magukra öltötték, s abban népdalainkat elénekelték, és táncainkat eljárták, akkor már nemcsak tudják, hanem érzik is hovatartozásukat, és ezt továbbra is vállalni fogják.”
Az egyik fiatalemberhez a lova iránt megnyilvánuló ragaszkodása és szeretete vonzott oda. Hosszas beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a nyilvános véleményformálástól való tartózkodásának a székelységre jellemző, s így őbenne is mélyen fészkelő szerénység az oka. Ez viszont ama népi bölcsességből fakad, mely szerint mindenki azzal foglalkozzon, amivel adatott, vagyis a földműves a szántás-vetéssel például, az író ember pedig a szép szavak gyúrásával. Ettől eltekintve, miközben a találkozón való részvételéről faggattam, egy gyönyörű mondatot hallottam tőle: „a szegénységből áradó nagyszerűség vonzott ide”.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hátraarc matematikája
A jelek szerint ugyanis az európai polgári kezdeményezés ügyében indított perben kialakult tudathasadásos állapot nemcsak kormányválságot idézett elő, de a szövetség löszfalán is peregni kezdett a homok.
Aminek láttán az ember hanyatt-homlok csomagolni kezd, nehogy az építménnyel együtt szánkózzon a hegy aljáig. Miután a tegnapi Kelemen–Ponta-tárgyalások a papírformának megfelelően sehová sem vezettek, a Szövetségi Állandó Tanács tagjai pénteken elvileg gyors döntést hozhatnak, hiszen az RMDSZ elnöke a román álláspont gyökeres megváltoztatásától tette függővé a magyar párt kormánytagságának fenntartását.
Minél közelebb kerülünk azonban az igazság órájához, a sebből egyre több cérna dugja ki a végecskéjét. Az talán senkinek sem okoz meglepetést, hogy a „régi sólymok” újabb kompromisszumra biztatják a döntéshozókat, ők már csak ilyenek: semmit sem tanulnak, semmit sem felejtenek. A maradni vagy nem maradni kérdés azonban eddig alig sejtett belső ellenzékkel szembesítheti Kelement.
A polgármesterek derékhada, illetve a tőlük nagy mértékben függő képviselők és szenátorok ugyanis olyan többséget alkotnak, amely gond nélkül leszavazhatja a távozáspártiakat. Márpedig a szövetség káderpolitikájának áldásos következménye nyomán a szavazatgeneráló elöljárók többsége számára a kormányon maradás, a méltóság megőrzése nem elvi kérdés, hanem leaszfaltozott kilométerekben, beüzemelt vízhálózatokban mérhető állapot.
Értékválságos világunkban a hasonló megvalósítások még mindig könnyebben válthatók szavazatokra az önkormányzati választásokon, mint az elvi szilárdság. És ezekre a szavazatokra az RMDSZ vezetőinek legalább akkora szükségük van.
Bár a brazil–német után most tanácsosabb lenne hosszú ideig nem beszélni esélylatolgatásokról, nem tehetjük meg, hogy elhallgatjuk: a zászló most leginkább annak áll, hogy Kelemen Hunor lemond kormányzati tisztségeiről, az RMDSZ viszont marad a kabinetben. Szomorú a kép: a hadvezér hátraarcot vezényel, a sereg azonban menetel tovább.
Csinta Samu, Krónika (Kolozsvár)

Dr. Kozma Béla utca lett a Hargita utcából
Valós kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
Néhány nappal ezelőtt új, valós kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki a Hargita utcára. Az új utcanév: Dr. Kozma Béla. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere szerint ezzel a gesztussal a marosvásárhelyi magyar közösség régi igényének tettek eleget.
– A városi tanács megtette a kötelességét, a szükséges döntéseket meghozta, sajnos, a kivitelezésnél problémák adódtak. Nem a tanácsi határozatnak megfelelően kerültek ki, azt is mondhatnám, hogy félig hajtotta végre a polgármesteri hivatal a tanácsi döntést. 2010-től kezdve minden egyes utcanévadás alkalmával két nyelven fogadtuk el az utcaneveket. Legutóbb a májusi tanácsülés alkalmával a Hargita utcát dr. Kozma Béláról neveztük el, és elkezdtük kitenni az új utcanévtáblákat.
– Mikor kezdték el és hogyan haladnak?
– Van egy bizonyos ütemterv, a legfrissebbel kezdtük, tíz nappal ezelőtt kikerült a Hargita utcára az új, a Dr. Kozma Béla utcanévtábla. Ezenkívül a 2001-es tanácsi határozatoknak megfelelően kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ugyanúgy, ahogyan az megjelenik a tanácsi határozat mellékletében. Egyelőre tíz került ki, plusz a főtér. A tíz darab irányjelző táblára arányosan öt magyar és öt román név került: Bartók Béla, Bolyai, Köteles, Petőfi és Bernády, illetve a román oldalon Nicolae Iorga, Cuza Voda, Iuliu Maniu, Enescu és Horea. Most ezek következnek.
– Tehát kétfajta tábla van: az utca neve és az irányjelző…
– Igen, két típusú utcanévtábla van, az egyik a sarkon, amelyik az irányt jelzi, a másik az épület homlokzatán. Ha magánépületről van szó, természetesen szükségünk van a tulajdonos beleegyezésére. Mivel több mint 500 utca van Marosvásárhelyen, ez egy hosszabb folyamat lesz, de remélem, őszig, az iskolakezdésig, megszokottá és természetessé fog válni Marosvásárhelyen, hogy kétnyelvű utcanévtáblák köszönnek vissza.
– Azt jelenti, hogy ott, ahol eddig P-ta Trandafirilor tér volt kiírva, ott most Rózsák tere is lesz?
– Természetesen, Piata Trandafirilor – Rózsák tere lesz, sőt, jövő hétre tartogatok egy meglepetést is. Azt gondolom, hogy egy történelmi helyreigazítás is fog történni Marosvásárhelyen.
– Mi lesz azokkal az utcanevekkel, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, de le vannak fordítva románra, noha egyértelmű, hogy magyar személyiségekről van szó, mint például a Paul Chinezu vagy Gheorghe Doja?
– Ez lesz a meglepetés, és a helyreigazítás jövő héten meg fog történni. A tanácsi határozatnak megfelelően visszakerülnek a Dózsa György, Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és Mátyás király utcanévtáblák is
Mózes Edith,
Népújság (Marosvásárhely)

Hétköznapok a hátországban (Sepsiszentgyörgy az első világháború idején - 2.)
Szervezik a hadisegélyeket
Bálint Dénes polgármester augusztus elsején városi tanácsülésen ismertette a mozgósítás eredményeit, beszélt az eltávozottak hozzátartozóinak megsegítéséről, de a sebesült katonák ellátásában a lakosság által tanúsított messzemenő segítőkészséget is kiemelte.
A városi tisztviselők közül Balázs Ernő főmérnök, Szabó Mózes végrehajtó, Hamar Imre, Farkas Lajos díjnok, Baconi Zsigmond, Deme Gábor, Nagy Mózes rendőr, Nagy János hivatali szolga vonult be katonának. A hadba vonultak hozzátartozói törvényes segélyben részesültek, ezenkívül társadalmi adakozással igyekeztek a kereső kiesésével fellépő nyomort enyhíteni. A város lakói csaknem 4000 korona értékben adakoztak a rászorulók kenyérrel és tejjel való ellátására. A hatóságok az otthon maradt munkaképes családtagoknak a szövőgyárban és a dohánygyárban való elhelyezkedését segítették.
Minden ilyen család megsegítése, a családfővé előlépett anyáknak munkalehetőség biztosítása a hatóságok elsőrendű feladata volt. Augusztus 2-án helyi bizottságot alakítottak a katonák családjainak segélyezésére és gyámolítására. Ez alkalommal a város lakói nagy számban gyűltek egybe, amikor is az apa nélkül maradt családok félelme és szorongása, a bajban lévők kétségbeesése arról győzte meg a városvezetést, hogy a segélyezés elnapolhatatlan. A jelen lévő személyek vagy intézmények képviselői nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot. Külön említést érdemel Kardhordó László tanítóképzői tanár és dr. Kertész Jenő ügyvéd nagyvonalúsága: előbbi 100, utóbbi 50 koronával járult a gyűjtés sikeréhez. Báró Szentkereszti Béla főispán is 50 koronát adakozott a nélkülözők számára. Testületek is adományoztak: a Csizmadia Társulat 100 koronát, az Asztalos és Szabó Társulat ugyanennyit, a Cipész Ipartársulat 50 koronát, a Siculia Szabadkőműves Páholy 100 koronát, a Magyar Királyi Dohánygyár 37-et, a Klinger cég varrodája 10-et, a Háromszéki Takarékpénztár adománya 500 koronát tett ki. Összesen 2812 korona gyűlt össze. A pénzadományokon kívül többen természetbeni felajánlást tettek: gabona, élelem, ruha. Mások a nehéz helyzetben lévő családok gyermekeit fogadták állandó ellátásra, 86 család 269 kiskorú gyámolítását vállalta, népkonyhákat rendeztek be, napközi otthonokat szerveztek. Arra törekedtek, hogy munkalehetőséget biztosítsanak a foglalkozás nélküli családfenntartó asszonyoknak. A kézdivásárhelyi hasonló intézkedések gyorsaságban, de adakozó készségben is megelőzték a sepsiszentgyörgyieket. Ott már 1914. augusztus 17-én dr. Török Andor polgármester irányításával elkezdődött a jótékonykodás. Falragaszokon buzdították adakozásra a lakosságot. Ennek eredményeként 7833 korona gyűlt össze, de úgy gondolták, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a természetbeni segélynyújtásra: népkonyhák, napközi otthonok, munkalehetőségek létrehozásával. A segélyek elosztásakor ellenőrizték, hogy az érintett személy tényleg állás nélküli-e, mert előfordult, nem is ritkán, hogy az illető nem vallotta be munkaviszonyát, az ilyeneknek viszont az állami segély nem járt. 1914. szeptember 25-én D. Andrásné kérvényezi az alispántól az állami segély folyósítását. Férje augusztus 6-án hadba vonult, a feleség két kis gyerekkel alig volt képes az életvitel legminimálisabb feltételeit előteremteni a dohánygyártól kapott keresetéből. Nyomorúságos helyzetére hivatkozva kéri állami támogatásban részesítését. Bálint Dénes polgármester magyarázattal szolgált az ügy elbírálásával kapcsolatosan. A kérvényező, aki dohánygyári alkalmazottként állandó ellátásban részesült, saját házában lakott, ennélfogva pedig a pénzügyminisztériumi előírás feltételeinek nem felelt meg, segélyre tehát nem volt jogosult. A polgármesteri felirat szerint Pakucs Istvánnét az összeírási jegyzék segélyezésre jogosultnak tekintette, és részére a pézügyi igazgatóság november elsejétől 57 filléres napi segélyt állapított meg. D. Mihályné is kérte az alispáni hivataltól segélyezését. Férje augusztus elsején bevonult, az ő csekély bére alig fedezte életszükségleteit. Lakbér törlesztésére kért némi támogatást. Bálint Dénes a kérvényezőt azért utasította el, mert gyári munkásnő lévén állami segélyben nem részesíthető. B. Dánielné kérését is hasonló okokra hivatkozva utasították el. K. Anna esetében viszont megítélték a segélyben részesítés jogosultságát, mert nem rendelkezett állandó munkahellyel.
Szolidaritás a frontharcosokkal
A hazatérő sebesült katonákat a Vöröskereszt Egylet a vasútállomáson szeretetteljes fogadásban részesítette, ahonnan a Ferenc József Közkórházból alakult katonai tartalékkórházba, valamint az Olt utcában létesített üdülőházba kerültek. Itt nemcsak a berendezési tárgyak biztosításában jelentkezett a közösségi áldozatkészség, de a sebesültek ellátása tekintetében is a városi polgárság nagylelkűsége dicsérendő.
Különböző formákban nyilvánult meg a lakosságnak a fronton lévőkkel való szolidarítása. A tanítóképző negyedéves hallgatói például elhatározták, hogy a padlón fognak aludni és a kényelmes, sodronybetétes ágyaikat átadják a vöröskeresztes kórház számára. Amikor a vallásügyi és közoktatási miniszter elrendelte, hogy a sepsiszentgyörgyi tanítóképző intézet növendékei a hadba vonuló katonák számára hósapkát, csuklóvédőt, térdmelegítőt, haskötőt, flanell férfiinget, törülküzőt készítsenek a kézimunkaórák idején, a tantesület és a tanulók szívesen tettek eleget a felkérésnek. A tél közeledtével és a zord idő beálltával ugyanis megállapították, hogy 600 000 téli ruhaneműféleség hiányzik a katonák felszereléséből.
A sebesültek számának állandó növekedésével az Olt utcában létrehozott üdülőházat városi pótkórházzá alakították át. A közösség hozzájárulását kérték a gyógyintézet ellátásához tejjel, kávéval, kiflivel. 1914. október 13-án újabb kórházi egységet szerveztek a polgári fiúiskola internátusában, ahová az első húsz sebesült katona érkezését aznapra várták. A sepsiszentgyörgyi nőegylet Kelemen Lajosné elnök, a vöröskeresztes egylet pedig Csinádi Lajosné vezetésével a legtöbbet tett a sebesültek ellátása érdekében. 1915. január 30-án a nőegylet felhívást tett közzé, amiben a lakosság hozzájárulását kéri az elfogyott fehérneműkészlet kiegészítésére. Elsősorban ingre, alsónadrágra, zsebkendőre volt nagy szükségük. A vöröskereszt egylet a sepsiszentgyörgyi polgári fiúiskolában elhelyezett katonai kórház számára párnákat kért a lakosságtól. Az igények növekedésével száz ágyra bővítették a kórház befogadóképességét, mely májusra elérte a 132-t. Fenntartása és működtetése szempontjából elsősorban a báró Szentkereszty Béláné nevét kell említeni. A vöröskereszt egylet kezdeményezésére 1915. június közepén megalakult a Háromszék megyei rokkant katonákat gyámolító és elhelyező bizottság. A Székely Mikó Kollégium tanári kara a hadba vonuló tanítványok emlékének megörökítésére elhatározta, hogy az iskola értesítőjében közzéteszi a frontra vonuló tanulók névsorát.
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyedévszázados búcsú a gulyáskommunizmustól
Huszonöt éve, 1989. július 6-án halt meg Kádár János pártállami vezető, a múlt század egyik meghatározó magyar politikusa. A világ szemében – a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva – a Kádár vezette Magyarország volt a „gulyáskommunizmus” megtestesítője, a szocialista táborban pedig a „legvidámabb barakk volt”.
Kádár János programadó jelmondata ez volt: „Minden legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!”
Munkássága az illegalitásban
Kádár János 1912. május 26-án születettéban, a katolikus anyakönyvbe – anyja neve után –Czermanik János József néven jegyezték be. A könnyebb kiejtés miatt a család a későbbi magyar nyelvű dokumentumaiban már Csermanek néven szerepelt.
Édesanyja, Czermanik Borbála a Komárom vármegyei Ógyallán látta meg a napvilágot, apai ágon szlovák, anyai részről magyar földműves szülők gyermekeként. Magyar anyanyelve miatt családja nem sokáig iskoláztathatta, így az elemi iskola harmadik osztályának befejezése előtt cselédlánynak állt: pár év múlva már a horvát tengerpart kedvelt üdülőhelyén, Abbáziában kapott állást egy rangos villában. A városban ismerkedett meg a nagykanizsai honvéd gyalogezred katonájával, a pusztaszemesi kisbirtokos Krezinger Jánossal. Mivel nem házasodtak össze, az anya hajadonként szülte meg gyermekét, aki ezért anyja családnevét kapta.
Kádár János 1918-ig Kapolyon nevelőszülőknél nevelkedett. 1918-tól Budapesten élt. 1927-ben iparostanonc iskolát végzett, az írógépműszerész-szakmát választotta.
Hamar bekapcsolódott a munkásmozgalomba, tevékenysége miatt két év börtönbüntetésre ítélték, majd a rendszer által megtűrt Szociáldemokrata Pártban folytatta politikai tevékenységét. Mozgalmi fedőneve Barna János volt.
1944 áprilisában pártutasításra Jugoszláviába indult, de a határon lebukott. Személyazonosságát el tudta titkolni, így katonaszökevényként ítélték kétévi börtönre, a fogságból 1944 novemberében sikerült megszöknie.
Börtönből – harckocsira
1945 után vezető párttisztségeket töltött be, Rajk László halála után belügyminiszter lett, és jelentős szerepet játszott a koncepciós perekben, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában.
1951 áprilisában Rákosiék őt is letartóztatták, minden tisztségétől megfosztották, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult. Rákosi Mátyás 1956. júliusi menesztése után Kádár János visszakerült a legfelső pártvezetésbe.
Október 30-tól államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban Kádár jelentette be a kommunista párt újjáalakítását Magyar Szocialista Munkáspárt néven, dicsőséges népfelkelésként értékelve Rákosi uralmának lerázását. A beszéd elhangzása idején azonban már a szovjet követségen tárgyalt, s még aznap éjjel Moszkvába vitték, ahol a szovjet intervenció „legalizálása” érdekében őt bízták meg az ellenkormány vezetésével. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a beszéd felvételről hangozhatott el.
November 7-én harckocsival érkezett meg a fővárosba. Bántatlanságot ígért a felkelőknek és a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imrééknek – igaz, hogy az „ellenforradalmárok, ellenforradalmi uszítók” felelősségre vonását is meghirdette. A következő években 1956-os tetteik miatt százakat végeztek ki és tízezreket börtönöztek be, vagy internáltak, a megtorlások áldozata lett Nagy Imre is.
Decemberben az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága ellenforradalomnak nyilvánította az október-novemberi eseményeket.
Prágától Varsóig
1968 augusztusában jóváhagyta a „prágai tavasz” elfojtására küldött Varsói Szerződéscsapataiban való részvételt, de előtte mindent megtett, hogy a csehszlovákiai bevonulásra ne kerüljön sor. Azt csak abban az esetben tartotta megengedhetőnek, ha az „ellenforradalmi erők” felülkerekednek. Kádár János többször is tárgyalt Alexander Dubček csehszlovákiai vezetővel, hogy elkerüljék a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását. Tárgyalásai azonban nem vezettek eredményre.
1968-ban hozzájárult az új gazdasági mechanizmus néven Nyers Rezső és társai által kidolgozott gazdasági terv bevezetéséhez, nagy reményeket ébresztett ez a terv Magyarországon, de sajnos a szovjetunióbeli sztálinista vonal megerősödése nem kedvezett a magyar gazdasági reformok megvalósításának, az új gazdasági mechanizmus bevezetése megtorpant. Ettől függetlenül azonban a gazdasási reformok eredményeként Magyarország sokkal jobb eredményeket ért el a „béketábor” országainál, állampolgárai jobban éltek, világútlevéllel rendelkeztek, voltaképpen szabadon mozoghattak.
1981-ben a szovjet pártvezetés amellett kardoskodott, hogy vonuljanak be Lengyelországba, hogy az ellenzéki mozgalmat '56 és '68 mintájára leverjék, de közölte, semmiféle katonai segítséget nem nyújt a Varsói Szerződés csapatainak a lerohanásra, így a szovjetek felszólították a lengyel kormányt a szükségállapot kihirdetésére.
Aki nincs ellenünk…
A Kádár-korszak az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció, a „puha diktatúra” évtizedein át a rendszer általános válságáig tartott.
Az „aki nincs ellenünk, az velünk van” jelmondat jegyében a rendszer hallgatólagos kompromisszumot kínált polgárainak: ha nem kérdőjelezik meg a politikai és az ideológiai alapokat, viszonylagos jólétet, szabadságot kapnak cserébe. E kiegyezés azonban csak addig volt fenntartható, amíg a gazdasági nehézségek, a velük érlelődő politikai elégedetlenség, valamint a szovjetunióbeli változások alá nem ásták a rendszer egészét.
Az 1980-as évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. Utolsó beszédét az MSZMP KB 1989. április 12-i zárt ülésén mondta el. A több mint egyórás, sokszor zavaros, néhol alig hallható beszédben „az utolsó szó jogán” – mindenki számára váratlanul – az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett beszélni: 1956-os moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak. 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből is. 1989. július 6-án halt meg – azon a napon és abban az órában, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.
Szimbolikus jelentőségű volt, hogy a bejelentés közben a teremben az emberek egymás kezébe adtak egy papírt, amire az volt írva, hogy „meghalt Kádár János”.
Németh Miklós volt kormányfő szerint Kádár halála előtt papot hívatott magához
Sírrablók
2007. május 2-ára virradóra a Fiumei úti sírkertben található sírját ismeretlen tettesek megrongálták. Kádár és felesége síremlékének márvány fedlapját leemelték, a földet kihányták, a koporsót felfeszítették és elvitték Kádár csontjainak a medencecsonttól felfelé eső részét a koponyájával együtt és felesége urnáját, mely Kádár János koporsóján volt elhelyezve.[17] Feltételezhető, hogy a tettesek többen voltak: először eltávolították a fedlapot, amire a „gyilkosok 56” feliratot fújták rá, utána majdnem 2 méter mélyen kiásták a sírt. A fémkoporsóba a lábhoz közeli részen egy 30×30 centis lyukat vágtak. A koporsó valószínűleg ekkor telt meg földdel, ami nehezítette a csontok keresését.
Az ugyanabban a temetőben található Munkásmozgalmi Pantheonra vélhetően ugyanebben az időben, vagy a környékén feketével a következő feliratot festették:„Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat. 1956–2006” A felfestett sor idézet aKárpátia együttes Neveket akarok hallani c. számából. A sírrongálás és a felirat közti kapcsolatot a rendőrség vizsgálta. A parlamenti és parlamenten kívüli pártok elítélték a kegyeletsértést. A rendőrség tízfős nyomozócsoportot hozott létre az ügyben. A nyomozás azonban eredménytelennek bizonyult, 2007. november 29-én a tettes(ek) kilétének megállapítása nélkül zárták le az ügyet.[23] Az eset után Kádár sírjánál térfigyelő kamerákat szereltek fel.
A Medián és Hankiss Elemér 2007 végén végzett felmérése során a 3. legalkalmasabb államférfinak találtatott Kádár János személye a magyar történelmi alakok közül.
Bogdán Tibor, maszol.ro

A múltat végképp eltörölni!
Ami az elmúlt ötven esztendőben Marosvásárhelyen történt, az nem más, mint egy székely–magyar város durva elrománosításának vérlázító históriája.
Marosvásárhely egy időre kénytelen-kelletlen az erdélyi magyarság szellemi fővárosává tétetett – kicsit művien, állami beavatkozásra! –, mert amit elvettek, eloroztak a kolozsvári magyarságtól, azt az egykori székely főváros kapta meg. A rövid ideig működő Magyar Autonóm Tartomány székhelye. Így lett itt Székely Színház, Székely Népi Együttes, magyar nyelvű orvostudományi egyetem, magyar színészképző főiskola, tanárképző pedagógiai intézet. Szemre-színre magyar város volt, de a mélyben már kikezdték ezt a jelleget, s alighogy Maros Magyar Autonóm Tartománnyá gnómosították a korábbi „rezervátumot”, elkezdődött az intézmények, iskolák összeházasítása, hirtelen mindenütt megjelentek a román tagozatok, amelyek lassan, de biztosan nyelték le a korábbi magyar intézményeket. Ez volt Iosif Banc és Nicolae Vereș elvtársak „dicsőséges” marosvásárhelyi uralkodásának kora.
Bernády György városa akkor még nehezen adta be a derekát, s a nagyromán „szellemeskedés” úgy elolvadt 1940-ben, mintha soha nem lett volna. Aztán a Ceaușescu-éra és az 1989 utáni eredeti román demokrácia tettek róla, hogy ez ne így legyen. 1989 után – a fekete március ellenére – még sikerült egyszer-kétszer magyar polgármestert választani, de aztán egy maroknyi magyar nemzetáruló segédletével elkezdődhetett a Florea-korszak, s a román nacionalizmus és kiszorítósdi úgy felvirágzott újra, hogy a jöttmentek kezdték „bevándorlóknak” nevezni az őshonosokat, s ott rúgnak beléjük, ahol csak tehetik. Még a város magyar múltjába is.
Most váltig tagadják például, hogy a római katolikus egyháznak lett volna itt főgimnáziuma, annak ingatlanja, s a tolvajok tolvajt kiáltanak. Önjelölt „történészek” hadováznak, hogy a Katolikus Státus nem a római katolikus egyház. Nyilván, ortodox, és a román állam működtette, s épített magyar iskolákat, árvaházakat, öregotthonokat, kórházakat, hogy „nagylelkűen” a magyaroknak ajándékozza! A per most az egykori katolikus főgimnázium épületéért folyik, melyben az Unirea tanintézet kakukkoskodik, s kéretlen prókátorok vájgatnak fennhangon: „a magyarok ki akarnak kergetni az eddig sikerrel bitorolt tulajdonból”. Pedig még ez sem igaz…
Magyari Lajos, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

18 millió forintos támogatás külhoni hallgatói szervezeteknek
A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma idei pályázati tervében 18 millió forintos keretösszeget biztosít a külhoni hallgatói és doktoranduszszerve-zetek számára – közölte a tárca parlamenti államtitkársága szerdán az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy a pályázat lehetőséget teremt a külhoni hallgatói és doktoranduszszervezetek programjainak, működésének támogatására. A pályázaton indulni jogosultak körébe romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai hallgatói szervezetek tartoznak. Az elnyerhető összeg alsó határa 100 ezer forint, felső határa 6 millió forint.
A támogatást fel lehet használni konferencia, nyári egyetem, középiskolai, felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos és hallgatói szervezeti tájékoztató körút, állásbörze, karriernapok, vezetőképző, diákfórum, egyéb konferencia és szakmai rendezvény, gólyabál és más közösségi események szervezésére, továbbá felsőoktatási felvételi tájékoztató kiadványok készítésére, hallgatói szolgáltatásokra, valamint általános működési költségekre.
A lebonyolítást a Balassi Intézet végzi. A pályázat 2014 kora őszén jelenik meg, a nyertes pályázók kifizetése legkésőbb 2015 márciusáig megtörténik majd – jelezte az Emmi parlamenti államtitkársága.
A közleményben kitértek arra is: a 2010-es kormányváltás markáns nemzetpolitikai fordulatot eredményezett, és a kormányzat elkötelezett a külhoni magyar közösségek megmaradása, a magyar fiatalok szülőföldön maradása mellett.
Népújság (Marosvásárhely)

Sikeresen pályáztak a marosvásárhelyi civilek, de késnek a támogatások
Bár sikeresebben pályáztak az idei második fél évre kiírt önkormányzati támogatásokra a marosvásárhelyi magyar civil szervezetek, továbbra is gondot okoz számukra, hogy a megítélt összegeket éves késéssel vagy egyáltalán nem kapják meg.
Míg az előző években a magyar civilek arra panaszkodtak, hogy egyáltalán vagy nagyon kevés összeget kaptak pályázataikra, idén a sikeresnek ítélt 30 pályázat közül 13 kizárólag magyar jelentőségű, és jó néhány mind a magyar, mind a román közösség tagjait megszólítja.
A Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 2014 második felében hét programot szeretne megvalósítani, mindenikhez kért és kapott támogatást. Igaz, csak résztámogatásokat, de Náznán Olga elnök szerint ez is sokkal több, mint az előző években.
„A Marosvásárhelyi Napok során és most újra tapasztaltuk, hogy tanácsosaink jobban odafigyelnek és közbenjárnak, hogy a magyar civil szervezetek is támogatáshoz jussanak. A városnapok keretében megszervezett telt házas rendezvényeink mindenikét támogatták, most valamennyi pályázatunk résztámogatást kapott” – mesélte Náznán Olga.
Sipos Levente, az Alternatív Rövidfilmfesztivál főszervezője is elégedett az elbírálással, idén a legnagyobb pontszámot kapták, és mind a bizottság, mind a tanács rábólintott az általuk kért 18 400 lejes támogatásra.
Míg a pályáztatási rendszerben úgy tűnik, megoldottak a gondok, továbbra is nehézséget jelent a szervezetek számára, hogy csak késve kapják meg a megítélt pénzösszeget. Náznán elmondta, a tavalyi rendezvényeikre idén májusban, két részletben utalták át a pénzt.
„Mi 30 napon belül el kell hogy számoljuk, és a szerződés értelmében a városháza három napon belül kell utalja az összeget. De ez soha nem történik meg. A kis nyugdíjunkból kell összeadnunk a pénzt, tudva, hogy csak egy év múlva kapjuk meg. Ez elkedvetlenít, hátráltat minket, és minden évben elhatározzuk, ha nem lesz változás, többet nem szervezünk, nem pályázunk” – mondta az egyesület elnöke, hozzátéve, az idei városnapi eseményeikre megkapták a pénzt.
Ennél rosszabb helyzetben van a rövidfilmfesztivált szervező Madisz, hiszen, mint Sipos Levente elmondta, a tavalyi támogatást idén tavasszal kapták meg, de a 2012-re megítélt csaknem 13 ezer lejt még mindig várják. „Peti András alpolgármester megígérte, hogy utánajár és segít, hogy kifizessék az elmaradást, amit mi elszámolunk. De egyelőre semmi nem történt” – mesélte a főszervező.
A helyi tanácsosok már több ízben is felszólaltak annak érdekében, hogy a polgármesteri hivatal időben törlessze a civileknek, tanintézeteknek, egyházaknak megítélt összegeket, mindhiába. Dorin Florea polgármester többször az írószerét mutatta, a jól ismert szlogent ismételve: „Az írószer (az aláírási jog) az én kezemben van.”
Simon Virág, Krónika (Kolozsvár)

Tulipánok harca
Szomorú a kép: a hadvezér hátraarcot vezényelt, a sereg azonban önhatalmúan menetel tovább. Miután a múlt heti Kelemen–Ponta tárgyalások a papírformának megfelelően sehová sem vezettek, az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának tagjai elvileg gyors döntést hozhattak volna. A kormányzásból való kilépésről, természetesen, mondatja velünk a sokszoros kisebbségbe szorított erkölcsös énünk. Ehhez képest maratoni tárgyalás végén a szövetség marad, csak Kelemen Hunor csukja be maga után a kormányiroda ajtaját.
Olcsó és hatásvadász módszer lenne most sajtószemlét tartani, bár Ion Cristoiu publicista megállapítását azért hadd ne spóroljuk meg: az RMDSZ már nem irredenta, hanem egyszerűen szánalmas. Valami hasonlót érezhettek a brazil szurkolók is a németek elleni 1-7után: már beszélni sem érdemes róla. Mivel azonban a nap holnap reggel is rendíthetetlenül felkel, nem tehetjük meg, hogy ad acta tesszük az egészet. Két okból sem: egyrészt a bőrünkről van szó, másrészt az RMDSZ jövőjéről. Azaz a bőrünkről.
Ahogy közeledtünk az igazság órájához, úgy dugta ki a végecskéjét a sebből egyre több cérna. Az borítékolható volt, hogy a „régi sólymok” további kompromisszumok irányába szorítják a döntéshozó tagságot. Hiába, ők már csak ilyenek: semmit sem tanulnak, semmit sem felejtenek. Ezúttal azonban az eddig legfeljebb sejtett belső ellenzék bekeményítésével is szembesülnie kellett Kelemen Hunornak: a polgármesterek derékhadával, illetve a tőlük nagy mértékben függő képviselőkkel és szenátorokkal, akiknek lúdtöbbsége gond nélkül leszavazhatta volna a távozáspártiakat. Éle azonban csak a viták egy részének volt, a döntéshozatalra már közeledtek a konszenzushoz az álláspontok. Elsősorban annak eredményeként, hogy a székelyföldiek elfogadták az érvelést: az RMDSZ kormányrészvétele egyszerűen egzisztenciális kérdés a szórványmagyarság számára. A román többséggel való mindennapos harcok természetesen cseppet sem irigylendők, a baj csak az, hogy a holnap reggelre való utalások mindenek felettisége egyre beljebb sodorja a magyarságot a rossz kompromisszumok spiráljába.
A tekintélyes mértékben becsületbeli döntést hozó Kelemen Hunor lába alatt azonban igencsak peregni kezdett a homok. A marosvásárhelyi „kemény maggal” vívott harcban amúgy is csak részeredményeket elérő elnök ezúttal egyértelmű vereséget szenvedett. Elsősorban azáltal, hogy nem tudta érvényesíteni álláspontját az általa vezetett pártban. Azzal viszont, hogy felmondta kormányzati szerepeit, gyengíti az RMDSZ olyannyira nélkülözhetetlennek tartott, s ezért tűzön-vízen át őrzött alkupozícióit.
Tulipános tisztújítás közeleg.
Csinta Samu, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Cseh Tibor öröksége
Emlékkönyvtárt avatnak Csernátonban
Holnap kettős ünnepet tartanak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban: testvérintézménye, a Csernátoni Népfőiskola épületében 17 órakor megnyitják néhai Cseh Tibor Amerikából hazaküldött könyvtárát, ugyanakkor bemutatják a dr. Ludányi András által írásaiból szerkesztett Csernátontól a Reménység taváig című könyvét.
Cseh Tibor 1925. február 27-én született Alsócsernátonban, hatéves korában dr. vitéz Cseh Endre gyámsága alá került Budapestre, ott élt 1948-ig, amikor diákmozgalmi működése miatt az ÁVO körözést adott ki ellene. Útja előbb Ausztráliába, majd Brazíliába vezetett, itt ismerkedett meg Gábor Annával, későbbi feleségével, akivel életüket annak szentelték, hogy az emigrációban élő magyarok és azok leszármazottai megőrizzék anyanyelvüket. Nem hiába emlegetik őt a magyarság nagy öregjének, hiszen nemzedékek nőttek fel a tanításán. Nevéhez kapcsolódik a cserkészmozgalom megszervezése is, számos egyesület tagja, folyóirat szerkesztője, a magyar irodalom egyik főpártolója. Tucatnyi költőt, írót utaztatott ki a történelmi Magyarország területéről Amerikába. Munkája elismeréséül számos díjban, kitüntetésben részesült.
Cseh Tibor 55 évet élt az óceánon túl, de Erdélyhez, s azon belül szülőfalujához mindig hű maradt, amit mi sem igazol jobban, minthogy végakaratához híven hamvait hazaszállíttatta, és 2005 óta a csernátoni temető őrzi. Felesége, Cseh Gábor Anna szintén utolsó kérésének tett eleget akkor, mikor könyvtárának jelentős részét hazaküldte Csernátonba, átadva annak további gondozását a Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Ezzel a gesztussal Cseh Tibor végképpen hazatért a szülőfaluba, halálában is segítve annak közösségét, világot járt könyvtára immár mindenki számára hasznosíthatóvá válik.
(dimény) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új elnök az MSZP élén
A modern szociológia és politológia atyja, Max Weber gazdag eszmei hagyatékának egyik fontos komponense a szemléletalakító, egyszerű és nagyszerű legitimitás-tipológiája. Szerinte a történelem során létezett négyféle legitimitás. A transzcendentális legitimitás (ennek tiszta formáját az ókori Egyiptom példázza), a tradicionális (erre a legjobb példa a középkori és újkori Anglia), karizmatikus (a vezetést megragadó vezérekre jellemző, valamint a racionális-legális legitimitás (ez a napjainkra jellemző demokratikus felhatalmazottság).
Azoknak van esélye hosszabb távon megalapozni hatalmukat, akik a legális, racionális legitimitás mellett karizmával is rendelkeznek. Az újkori magyar demokrácia e tézist messzemenően visszaigazolja.
Antall József karizmatikus vezető volt, de korai halála lehetetlenné tette, hogy 1994-ben ismét megmérethesse magát.
Horn Gyula 1998-as vereségének egyik oka a karizma hiánya volt, illetve az, hogy kihívója viszont rendelkezett e kvalitással.
Orbán Viktor megnyerhette volna 2002-ben is a választást, ha az MSZP nem nyúlt volna a törvénytelen mozgósítás eszközéhez, így viszont veszített, s közben az MSZP-t átvette egy hozzá hasonlóan jól kommunikáló s egyfajta karizmával is bíró vezető, Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban győzni tudott.
Az MSZP, mely a kudarcos EP-választás dacára még mindig a legnagyobb ellenzéki párt, a hétvégén Tóbiás Józsefet választotta elnöknek, akiről a karizma az utolsó dolog, ami az embernek eszébe jut. Nem osztottak lapot a proletár-internacionalizmust szolgalelkű liberál-kozmopolitizmusra váltó „nagy öregeknek” a Kovács-Lendvai-féle társaságnak. Az MSZP keresi önmagát, keresi eszmei kapaszkodóit, keresi megnyerő vezetőit, de nem leli őket. Minden esélye megvan arra, hogy előbb-utóbb az új SZDSZ, a Székelyek Nagy Menetelésétől egyedüliként elhatárolódó Gyurcsány-féle párt kegyelmén múljon a parlamentbe kerülése. Nem nagy öröm ez, mert az MSZP utódpártjaival, az Együtt-PM-mel, a DK-val együtt 2010 óta mégiscsak elnyeri a szavazatok egyharmadát, s egyik szervezet visszaszorulása a másik erősödésével jár. Magyarán: a nemzetellenes politika erőcentrumát nem sikerült megroppantani.
Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Katolikus gimnázium – a tanács térfelén a döntés
Mind a sajtó, mind számos civil szervezet arra számított, hogy a marosvásárhelyi tanács július 8-i soros ülésén napirendre kerül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásának ügye. A felszólalás szándékával Kerekes Károly parlamenti képviselő is részt vett a gyűlésen, és kissé meglepettnek tűnt, amikor megtudta, mégsem képezi vita tárgyát az Unirea Főgimnázium épületében működő új, magyar középiskola alapítása, nem terjesztettek elő ilyen értelemben határozattervezetet. (Nem túl jó a kommunikáció RMDSZ-berkekben – állapítottuk meg –, ha Kerekesnek a sajtósoktól kell megtudnia, miről (nem) lesz szó a tanácsülésen...)
"Természetesen" több változat is keringett arról, hogy miért is nem került napirendre az Unirea- ügy. Volt tanácsos, aki úgy tudta, bizonyos jóváhagyásokat nem tudott időben beszerezni az iskolaalapítást kezdeményező Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, mások szerint az iratcsomót nem sikerült megfelelően összeállítani, vagy politikailag nem tudtak megegyezni a frakciók stb.
A hírek szerint az RMDSZ-frakció hamarosan rendkívüli tanácsülésen próbálja egy utolsó nekirugaszkodással "átpréselni" a testületen a katolikus gimnázium létrehozásával kapcsolatos határozattervezetet, ehhez igyekeznek partnereket találni. Ha döcögve is, a hivatalos folyamat elindult, hiszen a megyei tanfelügyelőség – bár fogcsikorgatva – rábólintott az engedélyezésre, már csak a városi közgyűlésnek kell megszavaznia azt, hogy Marosvásárhelyen a II. Rákóczi Ferencz Római Katolikus Gimnázium, a nem mellesleg! katolikus egyház tulajdonát képező tanintézményben, helyet kaphasson. Gyakorlatilag a katolikus egyháznak azért kell szinte-szinte könyörögnie, hogy saját ingatlanában "egyházközeli állami iskolát" hozhasson létre, miközben az iskolaalapítást ellenzők szeparatizmust kiáltanak és a minőségi oktatás szétrombolásának szándékával vádolják a kezdeményezőket. Az lehet, hogy "csak" formai döntésről van szó, de volt már számos példa formainak tekinthető, elpolitizált, nemzetiségi síkra terelt jogos ügyekre, amelyek révbe juttatásához évek kellettek. A legutóbbi: a Bernády iskolanévadás.
A rendkívüli tanácsülésnél maradva, vagy nagyon simán, gyorsan döntés születik az Unirea helyzetéről, ami azt jelezné, hogy a háttérben az RMDSZ megegyezett a PDL-vel (a liberálisok és a pészédések részéről kizárható a pozitív hozzáállás), vagy folytatódik, esetleg eldurvul a július 8-i ülésen megtapasztalt RMDSZ-es és liberális erődemonstráció, amivel időlegesen leállították a sportszövetségeknek folyósítandó pénzbeli támogatást, illetve elutasították a PD-L által igen óhajtott téglagyári csarnokok megvásárlását. A helyzetet tovább rontotta a marosvásárhelyi állatkert igazgatójának, Kopacz Andrásnak a leváltása közvetlenül a közgyűlés utáni napon, amit sokan a fentiekkel hoztak összefüggésbe, és a PDL-s városvezetés részéről történő megtorlásként értelmeztek. Az iskolaalapítási kérdésben mindennek ellenére mégiscsak a PDL-vel kell közös nevezőre jutnia az RMDSZ-nek azért, hogy "kiharcoljon" valamit, amire van igény, van lehetőség, nem ártanak vele senkinek és aminek "a harmónia városában" abszolút természetesnek kellene lennie.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Tumultus a MOGYE-felvételin
Országszerte az orvosi egyetemeken van a legnagyobb túljelentkezés idén is, nincs ez másként Marosvásárhelyen sem. Az egyetem 480 tandíjmentes helyére 1784-en jelentkeztek, a beiratkozottak csupán egyharmada magyar. Szerdán megkezdődött a felvételi.
Nem panaszkodnak az egyetemre felvételizők száma miatt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, Szilágyi Tibor rektorhelyettes is általában elégedett a jelentkezők számával. „Sokan választották idén is az egyetemünket, ez jó, bár a jelentkezőknek csupán egyharmada magyar. Ez hasonló az elmúlt két-három év eredményeihez” – mondta a rektorhelyettes.
Alátámasztják ezt a statisztikák is, ugyanis országos szinten az oktatási intézmény román felvételizői között van a legnagyobb versengés. Míg az általános orvosi szakra a 135 államilag támogatott magyar tannyelvű helyre 304 diák jelentkezett, azaz 2,2 diák egy helyre, addig jóval nagyobb az érdeklődés a román tagozaton, a szintén 135 államilag támogatott helyre 702 jelentkező, vagyis 5,2 diák küzd meg egy helyért. Ezen kívül van még nyolcvan fizetéses hely, amelyet a felvételi eredmények függvényében osztanak majd szét a román és magyar tagozaton, az elmúlt évek tapasztalata azonban az, hogy csak román diákok jutottak be a tandíjas helyekre.
Tumultus az egyetem előtt is
Az általános orvosi karon szerdán zajlott a felvételi: a diákok 10 órától 13 óráig vizsgáztak, az egyetem főépületében. Biztonsági okokból az intézmény főkapuja be volt zárva, így be senki nem mehetett, és csak a mellékbejáraton lehetett kijönni. Éppen ezért az egyetem épülete előtti járdán és úton is nagy volt a tumultus, ugyanis barátok és hozzátartozók várták a vizsgázókat. 12 óra körül már kezdtek szállingózni a diákok kifelé, miközben egymást közt beszélték a vizsgatételeket, megoldásokat.
„Nem volt olyan nehéz, viszont úgy látom, hogy van benne hibás kérdés is, remélem, hogy azt nem veszik számításba” – mesélt kérdésünkre tapasztalatairól Csipor Bernadett, aki régóta készül már az orvosira. Amióta kijött a gyakorló könyv márciusban, azóta készül a vizsgára, ezért reméli, hogy sikerül bejutnia. Bors Boglárka Csíkszeredából érkezett, hogy az általános orvosira felvételizzen. „Voltak ismeretlen kérdések is, de nem volt annyira nehéz, legalábbis nekem. Bár volt egy-kettő, ami megfogott” – mondja a diáklány, aki már év közben olvasgatta a vizsgakönyvet, de akkor inkább érettségire készült. Az utóbbi két hétben azonban semmi egyébbel nem foglalkozott, csak a felvételire készült.
Tesztkérdések a felvételin
A diákok amúgy választhattak, hogy biológiából, fizikából vagy kémiából felvételiznek, majd a vizsgán egy száz kérdésből álló tesztet kaptak. Az első hetven kérdés feleletválasztós volt, vagyis a kérdésre meg voltak adva a válaszlehetőségek, amelyek közül el kellett dönteni, melyik a helyes. Az utolsó harminc kérdés pedig igaz-hamis típusú teszt volt. Szilágyi Tibor szerint kicsit más volt idén az anyag, s más a teszt is, de a módszer az előző évekhez hasonló volt.
Szerdán az általános orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerészeti szakokon zajlott a felvételi vizsga, július 24–25-én a testnevelés és sport szakra, július 25-én az általános nővérképző, balneo-fiziokinetoterápia és rehabilitáció, táplálkozástan és dietétika, fogtechnika, orvosi kozmetika és kozmetikai termékek technológiája szakokra szerveznek vizsgát.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

Alkotmányos korlátokkal sújtva
Az EU-integráció alkotmányos korlátaival kapcsolatos véleményüket osztották meg Románia és Szlovákia EP-képviselői, valamint Magyarország külügyi államtitkára pénteken.
Nincs egyeztetett álláspont az Európai Unió működésével, hatásköreivel és feladataival kapcsolatosan a magyarországi, szlovákiai és erdélyi magyar politikusok között – állapította meg Borókai Gábor moderátor, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatója a Sógor Csaba és Csáky Pál európai parlamenti-képviselőkkel, valamint Győri Enikő, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkárával folytatott vitafórumon. A Lőrincz Csaba-sátor pénteki első előadásáról hiányzott Deutsch Tamás és Schöpflin György anyaországi EP-képviselő.
Az EU nem tartja be a saját szabályait
Győri Enikő külügyi államtitkár úgy vélekedett, ha az Európai Unió – amely egyébként politikai, jogi és értékközösség – nem tartja be a saját szabályait, nagy bajba sodorja magát. „Egy ország alkotmányának célja, hogy azt minden lakos magáénak tudhassa. Mi még messze nem tartunk ott” – mutatott rá, majd folytatva gondolatmenetet hozzátette, az egyes országok hiányos alkotmányai is meghiúsítják azt, hogy az Európa Unió valódi kisebbségi jogalkotással is foglalkozzon.
„Még nincs egyértelmű kivezető út ahhoz, hogy ne legyen több Malina Hedvig ügy” – jelentette ki, utalva a fiatal szlovákiai magyar nőre, akit 2006-ban ismeretlenek vertek meg Nyitrán azért, mert közterületen magyarul beszélt a telefonján – sőt a rendőrség később a kihallgatási jegyzőkönyvben nem is szereplő bizonyítékokkal „alátámasztva” eljárás alá vonta hatóság megtévesztése gyanújával, meglehetősen nagy feszültséget keltve Szlovákia és Magyarország kapcsolatában. Magyarország külhoniakkal szembeni hozzáállásával kapcsolatban elmondta, „sajnos egyelőre nincsenek olyan nemzeti ügyek, amely mögé tizenötmillióan egyként tudnak felsorakozni”.
Az ukrán válságra térve kijelentette, az EU-t érintő pozitív hozadékot nem szabad keresni olyan helyzetekben, amikor emberéletekben esik kár. „Manapság divat szidni az uniót, de érdemes arra gondolni, hogy amióta létezik az EU, a tagállamokban nincs és nem is volt háború” – hívta fel a figyelmet, egyúttal dicsérve „az EU Ukrajna esetében tapasztalt gyors reakcióképességét”.
Tusványosi párhuzam
„Az Európai Unió egy nagy sártenger lett” – vont párhuzamot Sógor Csaba, az RMDSZ EP-képviselője a Tusnádfürdőn uralkodó állapotokkal. „Van, aki beleugrott sár közepébe és van, aki óvatosan lépked” – illusztrálta a helyzetet a demokrata szövetség politikusa. A lisszaboni szerződésre, mint „egy lágy alkotmányra” térve úgy vélekedett, „az egy olyan koktél, amelyben van állagmegőrző, hogy ne romoljon a minősége, de kellene még keverni belé állagfeljavítót is”. Szerinte az integráció alkotmányos határait „bontogatni” kellene, mert például a nyelvi diverzitás az egyes tagállamokon belül is tagadhatatlan tény, akárcsak az, hogy ezeket gyakorta diszkriminációval kezelik. Sógor reméli, hogy Románia „belátható időn belül” meghallgatja az Európai Tanács ez irányú ajánlásait.
„Nincs alternatíva az EU-ra”
Az EU-integráció alkotmányos korlátairól szólva Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője elmondta, „rendkívül összetett kérdésről van szó, amelynek nem csak jogi aspektusai vannak. „Ez politikai és pszichológiai-lelki érettség kérdése is, de ne feledjük, hogy az Európai Unióra nincs alternatíva” – tette hozzá. Ukrajna helyzetéről véleményét megosztva kijelentette, a válság elő fogja segíteni az uniós kül- és biztonságpolitika tekintetében a közös gondolkodást. Emellett szót ejtett arról is, hogy elérkezett a magyar naivitásokkal való „leszámolás” időszaka, hiszen felelőtlenség olyat kijelenteni, hogy soha nem volt annyira jó a magyar-szlovák viszony, mint most.
Pinti Attila, Székelyhon.ro

Győri Enikő: az uniónak be kell tartania saját szabályait
Bognár Renáta az MTI különtudósítója jelenti: Győri Enikő külügyi államtitkár szerint az Európai Uniónak be kell tartania saját szabályait, ha ez nem így történik, akkor komoly problémái lesznek.
A külügyi államtitkár a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki, az EU integráció alkotmányos korlátai címmel tartott rendezvényén a Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök megválasztása körül kialakult helyzetre utalva úgy vélekedett: ha elkezdik túl tágan értelmezni a jogot, az nagyon veszélyes lehet. Az unió politikai, érték- és jogi közösség, és ha a saját szabályaikat nem tartják be, nagyon nagy bajban lesznek - tette hozzá.
Az ukrán válságról azt mondta: a háború sosem jó, s az unió arról szól, hogy nincs háború. Lehet szidni az uniót, ez manapság divat is, de érdemes belegondolni, hogy néz ki Európa, mióta létrejött az unió. Szerinte észhez kell térni, mert az, hogy béke van (az EU-ban), nem magától értetődő. Az semmilyen jogelv alapján nem magyarázható, hogy egy ország elfoglal egy másik államhoz tartozó területet. Úgy látta: az ukrán válság kapcsán tudott az unió gyors lenni, van reakcióképessége a szervezetnek.
Sokkal egységesebbnek kell lenni ugyanakkor külpolitikai kérdésekben, és a maláj utasszállító gép kapcsán is ki kell jelenteni: nem lehet "lenyelni" a történteket.
Oroszország márciusban bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, miután az év eleji véres kijevi tömegtüntetések hatására megbukott az akkori ukrán kormányzat, Viktor Janukovics oroszbarát elnök Oroszországba menekült, s Kijevben Nyugat-barát vezetés jutott hatalomra. A kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben oroszbarát szakadárok hónapok óta fegyveres harcot vívnak az őket terroristáknak tekintő, s ellenük hadjáratot indító ukrán kormányerőkkel. Múlt csütörtökön Kelet-Ukrajna felett lezuhant a Malaysia Airlines légitársaság repülőgépe, fedélzetén 298 emberrel. Kijev és a nyugati országok azt gyanítják, hogy a szakadárok lőtték le a gépet egy, Oroszországtól beszerzett Buk-üteggel, de Moszkva és a lázadók ezt cáfolták. Az Európai Unió a Krím Oroszországhoz csatolása és Moszkva Ukrajna-politikája miatt március óta több lépcsőben több tucat orosz, illetve oroszpárti ukrán állampolgárt, valamint több céget büntetett az EU-ban elérhető javainak - alapvetően bankszámláinak - befagyasztásával, valamint egyesek esetében beutazási tilalommal is.
Győri Enikő a Tusványosként emlegetett szabadegyetemen tartott előadásában úgy vélekedett, hogy a magyar kisebbségnek mindig ereje volt az, hogy jogszerűen lépett fel. Ennek így kell maradnia a jövőben is - szögezte le. Problémának látta azonban, hogy nincsenek nemzeti ügyek, amely köré 15 millióan fel tudnának sorakozni.
Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-) képviselője azt mondta: a lisszaboni szerződés "olyan koktél, amelyet olyan pohárba töltöttek, ami félig tele van, félig üres". Szerinte az integráció alkotmányos korlátait "bontogatni" kellene, erre lehetőséget ad maga a szerződés is. Úgy látta: a nyelvi diverzitás tagállamokon belül is lehetséges, és a diszkriminációt le kell küzdeni. Lehetőségként említette még a polgári kezdeményezést és a szakpolitika területét is. Reméli, hogy előbb-utóbb Románia meghallgatja az Európa Tanács ajánlásait.
Kiemelte: Ukrajnában háború van, és ilyenkor az a legfontosabb, hogy mi a kárpátaljai magyarok érdeke és mit lehet tenni értük. Óva intett a felelőtlen nyilatkozatoktól, amelyekből szerinte van bőven.
Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja EP-képviselője szerint nagyon összetett kérdésről van szó, és nemcsak jogi aspektusai vannak, ez politikai és "pszichológiai-lelki érettségi kérdése is". Az EU működésén javítani szeretnének, de alternatívája nincs - jelentette ki.
Úgy látta: az Ukrajnával kapcsolatos válság elő fogja segíteni a közös uniós kül- és biztonságpolitika tekintetében a közös gondolkodást, s bár nem lehet látni, hogy a válságnak mi lesz a vége, a kijózanodás jelei már tapasztalhatóak.
Az EU-nak el kell döntenie, hatalmi pozícióban akar-e megjelenni és képes-e rá - jegyezte meg, hozzátéve: az unió már több alkalommal bizonyította, mennyire sérülékeny.
Szerinte azt is meg kell nézni, milyen kérdésekben kell központosítani, és milyenekben nem, s hol hatékony az unió. Az emberek mindennapjait érintő kérdésekben a jelenleginél is jobban kellene decentralizálni - jegyezte meg.
Kijelentette: a kisebbségvédelmi témát is kezelni kell valamilyen módon, az unió viselkedése kétarcú e téren. A kettős mérce nem maradhat fenn - rögzítette.
Szavai szerint ideje volna ugyanakkor a magyar naivitásokkal is leszámolni, nem lenne szabad olyat mondani, hogy a szlovák-magyar viszony soha nem volt olyan jó, mint most.
Tusnádfürdő, 2014. július 25., péntek (MTI)

TUSVÁNYOS 2014
Kérdezz-felelek Tamás Sándorral és Borbollyal: autonómia, romák, Schweighofer-ügy
Két megyei elnök versus két újságíró: válaszok kényes és kevésbé kényes kérdésekre Tusványoson.
Kérdezz-felelek: 2 megyei elnök versus 2 újságíró. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke válaszolt kényes és kevésbé kényes kérdésekre szombaton délután a 25. Tusványoson. A két politikust Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője és Kozán István, a Csíki Hírlap főszerkesztője kérdezték.
Balázsi-Pál Előd először a székelyföldi megyék közti együttműködésre és a tanácselnökök közti viszonyra kérdezett rá: míg 2008-ban együtt kampányoltak, és komoly együttműködés mutatkozott a két megye között, mintha most kevésbé a közös munkán lenne a hangsúly.
Borboly szerint a szándékok szintjén nem változott semmi, de a közigazgatás és a bürokrácia útvesztőiben minden jó ügy elveszhet, pl. a közös tanácsülések szervezését a jelenlegi törvények nem engedik. Tamás Sándor egy konkrét példával is illusztrálta, hogy bár az akarat megvolt, egy fejlesztési kérdésben, a székelyföldi hulladékgazdálkodás kapcsán nem sikerült közös uniós pályázatot erre leadni, a jogszabályok, a bürokrácia és Székelyudvarhelyen egy magáncég megjelenése lehetetlenítette azt el.
Társadalomszervezés terén viszont a tanácselnökök és a polgármesterek egyeztetnek, megbeszélnek különböző témákat, és rengeteg közös rendezvényük van (Székely családok napja, Székely ruházati alap, a Székely vágta, a Székelyföldi Grafikai Biennálé, a Székelyföldi Fotóbiennálé stb.) Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei tanács volt elnökével is szerveztek közösen programokat, Maros megye polgármestereivel most is vannak programjaik, és működik a Székelyföldi Önkormányzati Tanács, amelynek a székelyföldi polgármesterek 95%-a tagja.
Székely termék: erősség lehet
Hargita megyében a tejfeldolgozók kezdenek beindulni Csomafalván, Gyimesközéplokon, megmentésre került a székelykeresztúri vajgyár, Konstancán megnyílt a székely termék üzlet – reagált Borboly Kozán felvetésére, miszerint Csíkszeredában bezárt a helyi székely termékek boltja. Felhívta a figyelmet, hogy e termékek népszerűsítése és a kisvállalkozók sikere mindenki közös felelőssége, vásárlással lehet a helyi gazdaságot fenntartani. Hatvan-hetvenéves emberek – a termelők – versenyeznek a multikkal, kell a fiatal generáció, szükség van a fiatal gazdákra – hangsúlyozta. Jó hír, hogy Hargita megyében nőtt a gazdálkodók aránya, és egyre többen vesznek részt tanfolyamokon.
Tamás Sándor elmondta, minden hónapban van a városokban helyi termék vásár, aminek hátterében sok logisztika és háború van a hatóságokkal, azért, hogy a három kötés saját termesztésű zellert áruló néni kipakolhasson.
Borboly szerint pl. fél hektáron ribizlit termelve jobban meg lehet élni, mintha valaki reggeltől estig robotol egy gyárban minimálbérért. A nyugati rabszolgamunka is lehet perspektíva, sokan gyűjtenek pénzt és s hazajönnek. Kozán felvetésére, miszerint állítólag menekülnek az emberek a Hargita Megyei Tanácstól, Borboly leszögezte: nehéz ott dolgozni, mert mindennel foglalkoznak, legjobb esetben 200 euró a bér, eközben meg a munkatárs millió eurós elszámolásokat ír alá – aki nem bírja cérnával, az elmegy, de kerül helyette más. Valóban tíz-tizenkét órát kell dolgozni, de közben tapasztalatot szereznek a munkatársak, aki egy évig náluk dolgozik, majd elmegy, utána megcélozhatja az ezer eurót.
Hely az RMDSZ-en belül, kormányzati szerepvállalás haszna
Az RMDSZ-en belüli erőviszonyok tekintetében hol állnak a tanácselnökök, benne vannak a top 5-ben? „Vékonydongájú fiú vagyok, vidékről jöttem, nem szólok bele a nagypolitikába” – poénkodott Balázsi-Pál Előd kérdésére Tamás Sándor. Komolyra fordítva a szót, úgy fogalmazott: „a nulladik körben is benne vagyunk, és formálisan az elsőben is”.
Hargita megye tanácsa költségvetésében nem jelent különbséget, hogy az RMDSZ kormányon van vagy sem – mondta Borboly.
Tamás szerint a napi működés szintjén segít, ha vannak a kormányban emberei a szövetségnek, de persze a „kéne valami pénz” nem elég, kellenek ötletek, pályázatok. Ha az megvan, akkor tud működni az érdekkijáró politizálás. Van pénz az országban, de az a kérdés, ott vannak-e a képviselőink, akik elmondják, mire kellene nekünk finanszírozás, s ha nincsenek ott, a pénzt nélkülünk osztják el – vázolta a helyzetet.
Roma integráció
Kozán egyik kérdése a községi, városi romák integrálására vonatkozott. Borboly röviden úgy válaszolt, próbálnak ezzel is foglalkozni, minden jó ötlet itt is elkel. Tamás Sándor elmondta, a roma integráció szerinte önként vállalt önkormányzati feladat, Kovászna megyében van egy program, közösen egy bukaresti alapítvánnyal óvodaépítést terveznek és roma óvodások támogatását, jó fél év múlva lesz ennek kifutása, uniós támogatás nélkül nem megy.
Párbeszéd a románsággal, autonómia
Meg kell keresni az utat, hogy a románsággal közös asztalhoz üljünk, vegyenek részt a helyi termék projektben, ha nekik megéri, közös ponton vagyunk; a problémák hasonlóak, a fiatalok elvándorlása a román és magyar közösséget is érinti – ha ezeket kibeszéljük, és közös pontra helyezkednek, akkor lesz eredmény, vélte Borboly.
Tamás Sándor szerint nyilvánvaló, hogy a románok nélkül a parlamentben nem lehet megszavaztatni az autonómiát, de kell egy világos vonalvezetés, hogy mit akarunk; lehet korrekt módon a románokkal szemben politizálni, beszélgetni a román emberekkel, tiszteletben tartva az ő nemzeti identitását, és hangsúlyozva a magyar identitás fontosságát sokakat ki lehetett billenteni „nemzetállami hitéből” – fogalmazott.
Borboly hiányosnak tartja a románok felé történő kommunikációt, az erdélyi románság érdekeire való apellálást az autonómiáról való diskurzusban. Hiányolja, hogy amikor az esti tévéműsorokban egyes adókon a romániai magyarság törekvéseit járatják le, miért nincs ott például Izsák Balázs SZNT-elnök. Sokkal sikeresebbek lennénk, ha összehangolnák, hogy ki mivel foglalkozik, helye lenne ebben az együttműködésben Kelemen Hunor mellett Szász Jenőnek és Toró T. Tibornak is – fogalmazott. Borboly úgy fogalmazott, az egyik legfontosabb stratégiai cél Maros megye és Marosvásárhely visszanyerése, mindenkinek segítenie kellene abban, hogy legyen közös magyar jelölt 2016-ban.
Tamás Sándor szerint is értelmes munkamegosztásra lenne szükség, buta, aki azt mondja, nincs helye más pártnak a romániai magyar közéletben, van élet az RMDSZ-en kívül is, de szükség lenne egy definíciótárra, hogy ugyanazt értsük, ha valamit mondunk. Például azzal az EMNP-szlogennel, miszerint „Székelyföld a székelyeké”, nem ért egyet, hiszen 12 évi képviselői pályafutása során eleget hadakozott az ellen a mentalitás ellen, hogy „Románia a románoké”. Székelyföld a székelyek mellett a románoké, cigányoké, örményeké, szászoké is, és élnek itt olyan magyarok is, akik nem székelyek – magyarázta. Nem önrendelkezést, hanem területi autonómiát akarunk a Székelyföldön, de ha az autonómia szó sem tetszik, akkor különleges státusú régiót akarunk – ez a kifejezés már érthető az angolok számára is – érvelt a fogalmi keretek tisztázásának fontossága mellett.
Schweighofer-ügy A rétyi fafeldolgozó kapcsán Balázsi-Pál Előd azt kérte, sorolják föl a pró és kontra érveket az osztrák beruházás kapcsán. Borboly Csaba szerint ez a háromszékiek és a háromszéki politikusok hatásköre, ezért nem kommentálja, viszont hangsúlyozta: Hargita megyében lassan ötödik éve foglalkoznak a fenntartható erdőgazdálkodással, hiszen sok kis fafeldolgozó van, ezek adják a nem állami munkahelyek jó részét Hargita megyében, őket segítik. Szerinte az lenne a fontos, hogy a nyersanyagot ne Kínába vigyék, miközben Romániába behozzák a külföldi építőanyagot, „zárjuk rövidre a kört”, épüljenek fából a házak, a közbirtokosságokat meg kell győzni, ne adják el idegennek a fát, akkor a Schweighofer vagy a kínai vevő nyersanyag nélkül maradna – mindez rajtunk is múlik – fogalmazott.
Tamás Sándor szerint van egy adag érzelmi töltet a beruházást ellenző, szakmailag eléggé fel nem készült civil szervezetek megközelítésében, és azzal szemben erős szakmai érvek hozhatók fel. Erdésztechnikus is vagyok, harminc éve végeztem, értek a szakmához – tette hozzá. Mielőtt a Schweighofer-beruházást bejelentették, a tanács konzultált a szakma képviselőivel, a fában érdekeltekkel: erdőtulajdonosokkal, erdőgazdálkodókkal, fafeldolgozókkal, rönkszállítókkal, és „senki nem mondta, hogy nem”. Volt, aki kérdőjeleket fogalmazott meg, mások azt mondták, hogy együttműködnének az osztrák cég vezetőivel, technológiák, nyersanyag adásvételéről.
A Schweighofernek Háromszéken elenyésző erdőtulajdona van, nem a más erdejét fogja kivágni, hanem felvásárolja azét, aki eladja neki, ez szabadpiaci kérdés – fogalmazott. Az erdő 95%-a magántulajdonban van – hívta fel a figyelmet. Rétyen népszavazást tartottak, amelyen a lakosság 75%-a részt vett, és 97% azt mondta, hogy igen. Százötven-kétszáz fős helyi közmeghallgatásokat tartottak, az emberek egyedüli kérdése az volt, mikor lehet munkahelyre jelentkezni – jelentette ki Tamás Sándor. A munkahelyek kérdése nem elhanyagolandó, 650 új munkahely létesül a gyár felépítésével, és az azt kiszolgáló beszállítók további kétezer embernek biztosítanak munkát.
A Transindex tudósítója felvetette, szélesebb körű közvitát kellett volna szervezni a beruházásról, hiszen az erdő nagy része ugyan magántulajdon, de mégiscsak egy közös érték, erőforrás. Miért nem történt meg ez a szélesebb közvita, és miért nem kért a megyei tanács környezeti hatástanulmányt a beruházásról? Tamás Sándor szerint hibás a kérdésben rejlő állítás. „A megyei önkormányzat negyven jóváhagyást kért a különböző államigazgatási intézményektől, köztük a környezetvédelmi hivataltól egy környezetvédelmi tanulmányt, ami egyébként is jóváhagyás, 92 oldal, ezt közvitára bocsátották Réty községben és az interneten, beérkezett 12 észrevétel, amely után a környezetvédelmi államigazgatási hivatal kiadta a jóváhagyását az építkezési engedély kiadására” – magyarázta.
Felvetésünkre, miszerint a bürokratikus feltételek teljesítésén túlmenően – ezek a környezetvédelmi tanulmányok ugyanis ebbe a kategóriába tartoznak – egy valós hatástanulmánynak is el kellett volna készülnie, amely nemcsak a gazdasági és erdészeti, hanem a természet- és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi, és amelynek elkészítésében civil szervezetek, szakértő biológusok, ökológusok is részt vesznek, a tanácselnök azzal válaszolt, szerinte a törvény dönti el azt, hogy mi a „valós hatástanulmány”, mit kell tartalmaznia, milyen szakemberek kell elkészítsék, és ki kell őket felkérje.
A törvény szerint a megyei tanácsnak kötelessége a környezetvédelmi igazgatóságtól kérni egy jóváhagyást. „Azt is a törvények határozzák meg, a környezetvédelmi hatóság mit kell csináljon ahhoz, hogy egy ilyen környezetvédelmi hatástanulmányt elvégezzen” – tette hozzá. Két civil szervezet beperelte a megyei tanácsot a törvényszéken éppen ebben a kérdésben, és a törvényszék elutasította a keresetüket – közölte.
Vázolta: nem a megyei önkormányzat kell felkérést fogalmazzon a hatástanulmány elkészítésére, a megyei önkormányzat hatásköre mindössze az építkezési engedély kiadása vagy ki nem adása. Az építkezési engedély kiadását feltételekhez kötik. Van egy csomó kötelező jóváhagyás, és van, amit – tekintetbe véve a beruházás nagyságát – lehet kérni pluszba. A Kovászna Megyei Tanács a kötelezőeken túlmenően kérte ezeket is, pl. régészeti szakfelügyeletet, amire a törvény egyébként nem kötelezte. „Törvényességi szempontból mindent lefödtem, még azt is, ami nem lett volna kötelező. A következő szint az, hogy az államigazgatási intézmények elvégzik a munkájukat” – magyarázta. Ezek az intézmények kétrendbeli eljárásban negyven engedélyt adtak ki a cégnek, és ezután a megyei önkormányzat összehívta ezeket az igazgatókat, akik megszavazták, hogy kiadhatjuk az építkezési engedélyt a cégnek. „Ezek után nem tudom, még mást mit lehetett volna tenni” – fogalmazott Tamás Sándor.
A fenyő százhúsz éves korára odaérik, hogy ki kell vágni, a fakitermelés nem ördögtől való dolog, üzemtervek vannak, a székelység ősidők óta a fakitermelésből él meg – tette hozzá még mindehhez Borboly Csaba.
Transindex.ro

Dobos László utolsó utazása
Először az ő krisztusi korában láttuk egymást. Amikor először találkoztunk, harminchárom éves volt. Sudár testtartással léptetett, enyhén előretolt homlokával árnyékolva szúrós szemét, egy fejjel mindenki fölé emelkedve, de kőkeményen kötődve a szülőföldhöz. Nem keltette a földönfutó benyomását, de szüremlett belőle a hontalanság. Önkéntelenül felnéztünk rá. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyiket 28-asoknak neveztek. A kommunisták hatalomátvételekor váltak nagykorúvá. Ők lettek az új rendszerépítők az 1950-es évek elején, és a rendszermódosítók 1968-ban, majd az elbukottak az 1970-es évek elején, de megkísérelték a talpra állást 1977-ben. A talaj ingoványos volt, rossz volt a lábbelijük, és tájékozatlan volt a révészük is. Az 1989-es rendszerváltozás még tenni akaró állapotban találta őket, de az újdonsült demokrácia túllépet rajtuk. A magukat liberálisnak nevező új rendszerépítők kinevették a nép és a nemzet iránti elkötelezettségüket. Ők a sikeres és tragikus korosztály. A népi kollégiumok növendékei, a Fényes szelek nemzedéke, az államhatáron Felvidékről Magyarországra 1945 után átszökő, tanulni akaró és tanulni vágyó fiatalság képviselői, akik tenni akartak az újból elszakított magyar közösségért, hogy ne jusson apáik kiúttalan sorsára. Erre, egyetlen lehetőségként a kommunista rendszerbe való beépülés kényszere nyílott számukra. Ezért egyszerre kellett színleg internacionalistának lenni és szívvel magyarnak. Dobos László, aki most csendesen betette maga mögött az ajtót, hogy nekivágjon utolsó utazásának, nem csupán tökéletes megszemélyesítője volt ennek a nemzedéknek, hanem egyik legtehetségesebb és legtevékenyebb tagja is. Nem keveset vállalt: a második világháború után tönkrevágott felvidéki magyar társadalomnak a feltámasztását. Öntudatos volt és tudta, akármilyen szennyemberekre nem lehet bízni ezt a feladatot. Ezért vállalta a tanítást, a közéletet, az irodalmi élet szervezését, a folyóirat alapítást, a közművelődés szervezését, ha kellett odatartotta a hátát, azt üssék, ne a gyalog-magyart. Ezért vállalta 1968-ban a kőkemény politizálást, a miniszterséget, majd a kiebrudalását onnan, ahol valódi elemében érezte magát: a közszolgálatból. És mindemellett író volt. Alig volt húsz éves, amikor belevágott a közélet sűrűjébe és alig múlt negyven, amikor kiűzték őt onnan. Sokan kommunistának tartották őt, de ő volt azok egyike, aki reménykedett a kommunista hatalom bukásában. Boldog volt, mert teljesült a vágya és boldogtalan lett, mert a szeme láttára zabálták föl a sajátjának vélt emberkék a tenyerükbe hullott helyzeteket. Kedves László, tudom, néhány éve készülődtél mostani hosszú utadra, szellemedben már nem is voltál közöttünk, lelked pedig ugrásra készen várta tested elszántságát erre az utolsó döntésre. Jó, hogy eddig bírtad. Ha nem lettél volna, sokkal rosszabb lenne a helyzetünk. Köszönjük, a családodnak is. Utazz békességben. Viszontlátásra.
Duray Miklós, Felvidék.ma

Orbán Viktor új államrendet hirdetett Tusványoson
A magyar kormányfő szerint az új államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Orbán Viktor erről szombaton Tusnádfürdőn beszélt, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén. A miniszterelnök e kijelentése váltotta ki a baloldali ellenzéki pártok bírálatát, míg a Jobbik azt kifogásolta, hogy a magyarság ügye hiányzott a beszédből.
A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell – foglalt állást a kormányfő, aki szerint a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az "adósrabszolgaságtól". A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell – fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam.
A kormányfő egyúttal azon álláspontjának is hangot adott, miszerint a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. A kormányfő beszédében bírálta azokat a "fizetett politikai aktivistákat", akik civileknek tüntetve fel magukat, külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni Magyarországon.
A Jobbik szerint a magyarság ügyéről kellett volna szólnia Orbán Viktor Tusnádfürdőn elmondott beszédének. Novák Előd, a párt alelnöke azt mondta: a munkaalapú állammal egyetértenek, viszont attól tartanak, hogy Orbán Viktor ezalatt mást ért. Hozzátette: olyan rendszerre van szükség, ami sikerre tudja vinni Magyarországot, ez pedig nem a liberalizmus, annak az ideje szerintük is lejárt.
Az MSZP elnöke szerint az az állam, amely nem a szabadság köré szerveződik, előbb vagy utóbb kilép a demokrácia keretei közül. Tóbiás József a kormányfő beszédére reagálva közölte: szélesebb, erősebb, külső és belső kontrollokkal működő demokráciára van szükség. Az ellenzéki pártelnök úgy értékelte, hogy a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével kilépett az európai és a magyar polgári demokráciák értékrendszeréből.
Az LMP szerint nem Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével van vitatkoznivalójuk, hanem a következtetésekkel. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke rámutatott: fő vitájuk abban van, hogy az LMP szerint a liberális demokráciának nem a közmunkaalapú társadalom vagy a "rabszolgatartás" az alternatívája, hanem a részvételi demokrácia. Az ellenzéki politikus a szembenézést is hiányolta a kormányfő előadásából.
Az Együtt-PM szerint megdöbbentő beszédet mondott a miniszterelnök, aki "Putyint majmolja". A szövetség álláspontja szerint "Orbán Viktor miniszterelnök mai beszédével azonban nem a liberális demokráciának áldozott le, hanem magának a demokráciának". Véleményük szerint az állam már nem minden magyar állama, nem mindenkit képvisel, csak a kedvezményezettek szűk körét.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök lényegében azt hirdette meg, hogy a szabadságra épülő demokráciával szemben "egy fasiszta, szabadságot lebontó államszervezés" a követendő példa. Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy fogalmazott: a miniszterelnök "sajnos vagy elmeháborodott, és/vagy hazaáruló".
A liberálisok szerint a kormányfő beszédében új államrendet hirdetett, megtámadta mindazt, ami a demokrácia alapja. Az ellenzéki párt értékelése szerint Orbán Viktor hivatalosan is bejelentette, hogy "vége hazánkban a demokráciának", azt a munkaalapú állam váltja fel.
Népújság (Marosvásárhely)

Először támogat magyar kistérségi fesztivált a Maros megyei önkormányzat
A Maros menti és Görgény-völgyi fesztiválok mintájára az idén első ízben támogatja a Maros megyei önkormányzat az augusztus 1–3. között sorra kerülő Nyárádmenti Napokat.
Míg a társszervezőként jelentkező önkormányzat már 10 éve komoly anyagi segítséget nyújt a többnyire románlakta vidékek népünnepélyeire, az RMDSZ-nek az idén sikerült első ízben kicsikarnia egy 70 ezer lejes támogatást a nyárádszeredai eseményre.
„Nem tartottuk méltányosnak, hogy a megyei önkormányzat csak a jobbára vagy színtiszta román kistérségek fesztiváljainak a szervezéséből vegye ki a részét, és a magyar vidékeket teljesen mellőzze. Ezért is szorgalmaztam egy közös, nyárád- és Küküllő menti rendezvényt, amibe végül csak a nyárádmenti önkormányzatok kapcsolódtak be. Eredetileg a bözödújfalui tó partjában gondolkodtunk, a szervezők viszont ragaszkodtak a nyárádszeredai helyszínhez” – mondta el portálunknak Kelemen Márton, a megyei testület alelnöke.
Mint megtudtuk, a Küküllő-menti települések azért nem társultak, mert egy önálló fesztivált képzeltek el maguknak, melynek első kiadására esetleg a jövő év nyarán kerülhet sor.
Kérdésünkre, hogy míg a Maros menti és Görgény-völgyi hagyományőrző fesztiválok egy-egy réten, a természetben zajlanak, a nyárádmentiek miért ragaszkodtak Szereda főteréhez, Kelemen elmondta, ők is mérlegelték annak a lehetőségét, hogy a deményházi fennsíkra hívják az ünneplőket, azonban végül több okból is a bekecsalji kisváros főtere mellett döntöttek.
„Nagyon szép hely kínálkozott Deményháza mellett, de a közelben sem áram-, sem vízforrás nincs. Másrészt a nyárádszeredai augusztus eleji nagyvásároknak évszázados hagyománya van, ezért is tekintenek úgy a környékbeliek a kisvárosra, mint a térség központjára” – érvelt az alelnök.
Az elmúlt években ebben az időszakban Nyárádszeredai Napokat szerveztek, de a kistérségi társulás ügyvezetője, Antal Zoltán most azt szeretné, ha ez a rendezvény más lenne. „Az egész kistérség ünnepére készülünk, melyen a hangsúly a kézműves termékeink turisztikai úton való értékesítésén, illetve a kulturális örökség bemutatásán lesz. Az első napra még könnyűzenei fellépőket sem hívtunk” – fejtette ki Antal.
Lesz viszont gyermekfoglalkozás, kézműves műhely, helyi termékek vására, fotókiállítás és kerekasztal-beszélgetés a falvak által kínált alternatívákról. A főtéri színpadon fellép a Bekecs Néptáncegyüttes és annak utánpótlás csoportja, az aszódi filharmonikus zenekar, valamint Herczku Ági és a Banda. Szombaton már sportvetélkedőkre, Kulcsár Székely Attila egyéni műsorára és könnyűzene-koncertekre is sor kerül. Ugyanaznap rendezik meg a Bekecsalja Szépe szépségversenyt, majd tűzijátékkal végződik a nap.
Vasárnap könyvbemutatót, trianoni verses emlékműsort, az első világháború kitöréséről szóló tudományos előadást hallgathatnak az érdeklődők. A rendezvénysorozatot a Spectrum Színház A vihar című előadása zárja. Kelemen Márton azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az RMDSZ támogatási kérésének elfogadását Ciprian Dobre megyei tanácselnök nem kötötte a műsorterv ellenőrzéséhez.
Szucher Ervin, Székelyhon.ro