Száz éves a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése
1916 augusztus 27-én éjjel a Kárpátok szorosainak csendjét éktelen fegyverropogás és ágyúdörgés törte meg. A Román Királyi Hadsereg megtámadta az Osztrák-Magyar Monarchiát. A románok esküszegést követtek el, végigdúlták Erdély délkeleti részét – de legalább még bénák is voltak. Száz esztendős a huszadik század legnagyobb, egyben legdilettánsabb hitszegése.
A román politikai elitnek lényegében az ország 1877-es megalakulása óta (sőt, igazából már jóval korábban is) dédelgetett álma volt, hogy Havasalföld és Moldva után a „harmadik román államot” Erdélyt is bevonják a „nagy egyesülésbe". Ennek akkor még persze semmilyen reális esélye nem volt, ráadásul Románia az orosz katonai segítség mellett Bécs diplomáciai támogatásával nyerte el függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. 1883-ban katonai szövetségre is léptek a Monarchiával, mely szerint a két ország köteles hadba lépni egymás mellett, ha valamelyiküket támadás éri. Az egyezményt ötévente megújították, utoljára 1913-ban fogadtak barátságot – hogy aztán három esztendővel később Románia hátba támadja a három fronton harcoló Monarchiát.
A fordulatot az I. világháború kitörése hozta meg – igaz Tisza István már 1914 nyarán is biztosra vette, hogy Bukarestre nem lehet számítani. Sőt, egyik legfontosabb érve az volt Szerbia megtámadása és a világégés kirobbantása ellen, hogy a Kárpátok védtelenül mAradnak. A miniszterelnök aggodalmait nem olyan soká igazolta az idő. A háború elején mindkét hadviselő fél megpróbálta a maga oldalára állítani az országot. A Központi hatalmak az akkor már négy évtizede orosz megszállás alatt álló Besszarábia visszaadását ígérték - ám a románok inkább a jóval kecsegtetőbb ajánlattal előálló Antant mellett döntöttek. Ők ugyanis nekik ígérték az évszázados álmot: Erdélyt – sőt, még annál is többet. Az 1916. augusztus 17-én aláírt Bukaresti titkos szerződés szerint ugyanis Románia Erdélyen, a Partiumon és a Bánságon kívül majdnem a Tiszáig megkapta volna az Alföld keleti részét.
Bukarest nem pazarolta az időt, 10 nappal később már meg is indultak a román csapatok, hogy birtokba vegyék a zsákmányt. Több mint 650.000 katonával indítottak támadást a Kárpátok összes járható szorosán.
Ezzel a magyar oldalon mindössze 34.000 ember és összesen 76 löveg nézett farkasszemet.
Hiába figyelmeztetett Tisza hónapokkal korábban több memorandumban is a határ közelében történt gyanús csapatösszevonásokra, a három fronton lekötött, az oroszokkal és olaszokkal szemben véres élet-halál harcot vívó Monarchia hadvezetése nem volt hajlandó (talán nem is tudott volna) komolyabb erőket összepontosítani Erdélybe. Hiába tudott a készülő támadásról a hírszerzés és a kormány - Erdélyt derült égből villámcsapásként érte. Kézdivásárhelyen a magyar és román vámtisztek délután még közösen uzsonnáztak – pár órával később már egymás vérét ontották. A 600 kilométeres határ szinte mindenhol teljesen védtelen volt. Augusztus 27-e pokoli éjjelén csendőrök, vámosok, vasutasok, és sok helyütt egyszerű helyi lakosok vetették magukat az idegen áradat elé. Nagy többségük hősi halált halt, vagy hadifogságba került – ahonnan aztán szintén rengetegen nem tértek vissza.
A román előrenyomulás azonban így is lassú és akadozó volt. Szeptember közepéig mindössze Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak el. Holott az eredeti terv szerint néhány nap alatt el kellett volna érjék a Marost. A nehézkes offenzíva oka elsősorban a haditerv átgondolatlansága volt. Elsőre jó ötletnek tűnt, hogy minden hágón, az egész határ vonalán egyszerre támadjanak, ám így erejük szétforgácsolódott nem is tudtak kialakítani sehol egy olyan súlypontot, ahol nagy erőkkel áttörhettek volna. Komoly problémát jelentett a román katonák alacsony harci morálja, és a katasztrofális fegyelmezetlensége. A koldusszegény, szinte írástudatlan regáti parasztfiúkat elvakították a Kárpátok túloldalán tapasztalt, az otthonihoz képest mesés jólétnek számító állapotok.
Vad rablásba, és fosztogatásba kezdtek, a kormány által terjesztett gyűlöletpropaganda pedig sok helyütt embertelen gaztettekre, vérengzésekre, kínzásokra sarkallta őket.
Kommandón például nem csak az összes csendőrt, de a laktanya közelében élő civileket - köztük számos asszonyt - is lemészárolták. Kifosztották Brassót, porig égették Csíkszeredát.
A kétségbe esett lakosság fejvesztve menekült a megvadult balkáni horda elől – méghozzá nemzetiségre való tekintet nélkül.
A román katonák sokszor ugyanúgy elhajtották a román parasztok állatait is, s, ha magyart, vagy szászt nem találtak, megerőszakolták a román asszonyokat is. Hódítókként érkeztek, és a szemükben mindenki meghódított alattvaló volt. Akadtak persze olyan helyi románok, akik hitték, hinni akarták, hogy „felszabadítóik” érkeztek el. A leggátlástalanabb és legelvakultabb kollaboránsokon kívül azonban hamarosan ők is keservesen csalódtak. A legtöbben azonban már eleve értetlenül fogadták, mit akarnak tőlük hegyen túlról érkező szegény, rongyos, és minden mozdítható dolgot ellopó „testvérek”. Ferdinánd román király csalódottan jegyezte meg, hogy „az erdélyi románok ellenségként fogadták testvéreiket”.
Nicolae Iorga Bukaresti képviselő pedig így panaszkodott: „Egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor csapataink átlépték a határt.”
Az offenzíva szeptember közepén végleg kifulladt. Ebben a szívós magyar ellenálláson túl komoly szerepe volt az ősz elején meginduló, Mackensen tábornok vezette német-bolgár-török támadásnak a Balkánon. Hamarosan Erdélybe is megérkezett az osztrák-magyar és német erősítés. S így Falkenhayn tábornok vezényletével megindulhatott az ellencsapás.
A döntő fordulat napra pontosan egy hónappal a betörés után érkezett el: szeptember 26 és 29 között, Nagyszeben mellett, négy napos, öldöklően kemény ütközetben szétverték az 1. román hadsereget. A 2. hadsereg délen gyorsan visszavonulóra fogta, de a persányi-hágónál október 5-én utolérték, és megsemmisítő vereséget mértek rájuk is. Az utolsó felvonás Brassó felszabadítása volt október 7-én. Két nappal később már egy román megszálló se mAradt Erdély földjén.
Az ellenség üldözése a határ túloldalán is folytatódott. December hatodikán a Mikulás már Bukarestben tehette be ajándékait a magyar és német katonák bakancsába.
Lucian Boia történész szerint Magyarország 1916-os megtámadása "őrültség" volt, amelyért a felelőtlen Bukaresti politikai elit a felelős. A professzor tavaly megjelent "Vesztesek és győztesek" című munkájában azt írja, Románia csak a történelem példátlan kegyének köszönheti, hogy a háború végén végül mégis sikerült birtokba vennie Erdélyt. Az akkori román vezetők nevével ma minden nagyobb romániai városban találkozhatunk, ám Boia leszögezi: ha rajta múlna, ő bizony egy utcát se nevezne el egy ilyen kudarcot vallott garnitúráról.
Ám az 1920 utáni román történetírás hőstörténetet faragott a csúfos vereségből, s ma az ország dagadó kebellel ünnepli a hetek alatt összeomló offenzíva századik évfordulóját.
Balogh Gábor
[Forrás: Alfahír]
itthon.ma

Lukács Évával a tűzpiros szoknyától Provance-ig
Szerdán délben Dés központja olyan, akár egy réges-régi Kolozsvári vasárnap délután: forró napsütés, a sokévszázados főtéri templom parkjának fái hűs árnyékot adnak, alattuk üldögélnek, sétálgatnak, mintha mindenki ráérne, a gyér forgalomtól és elnéző gépkocsivezetőktől akár jelöletlen helyen is átbattyoghatunk az úttesten, a szenvedő kőfal mellett a stílusosan pazar kisvendéglő megtelik ebédelőkkel, az egykori református iskolaépületből nyíló sarki cukrászdába anyukák érkeznek csivitelő gyerekekkel, a ferences szerzetesek katolikus templomából orgonaszó és énekhang szűrődik ki a stációábrázolásokkal díszített falak között haladó sétányra. Lukács Solymossy Éva festőművész egyéni kiállítását jöttünk megnézni a Művészeti Galériában.
A templomot körülvevő kőfalhoz építészeti elemeiben is illeszkedő szomszédos galériaépületet felújították, az önkormányzat így nehezen mondana le róla, a református egyház által megfogalmazott visszaigénylés ügye már Hágába is eljutott. Lukács Éva úgy tudja, az épületet eredetileg mészárszéknek szánták – hatalmas ablakokkal ellátott tágas termei éppen alkalmassá teszik mai szerepére, bár a kivágott fák árnyékát időnként hiányoljuk. Négy terem falain sorakoznak Éva munkái, akad köztük harmincéves is, többet dési, Kolozsvári tulajdonosoktól kölcsönzött a kiállítás kedvéért – külföldre vitt munkáiból nem kért haza. Színei ezúttal is rabul ejtenek, a sok levendula és kék árnyalattal a pirosak éppen olyanok, mint alkotójuk személyisége: sokoldalú, vidám, szenvedélyes, érzékeny, törődő – amilyennek szerkesztőségünkkel fennálló több mint másfél évtizedes együttműködése során volt szerencsénk megismerni.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Voltunk, vagyunk, leszünk
A mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk és követelünk – szögezte le az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban Tőkés László. Az alábbiakban közöljük az EMNT elnöke előadásának szerkesztett változatát.
Itt és most van a helye annak, hogy újból felidézzem a néhány évvel ezelőtt, ugyanitt elhangzott azon kérésünket – szó szerint idézem –, hogy: „vállaljanak védhatalmi státuszt a határon túli magyarok, Erdély iránt, mint ahogyan Ausztria tette ezt az olaszországi Dél-Tirol esetében". Röviddel ezelőtt egy újságíró ezzel a kérdéssel fordult a dél-tiroli EURAC Kisebbségi Jogok Intézetének két szakemberéhez:
– „Ausztria még mindig védhatalmi státuszt gyakorol a dél-tiroli németek fölött?
– Természetesen, Ausztria mindig is védhatalom volt, és ez nagyon fontos a dél-tiroliak számára – hangzott a válasz.
Munkatársa pedig így folytatta: – „... zajlik a második (1972-es) autonómiastatútum felülvizsgálata, melynek során ismét meghatározzák majd, mi lesz Ausztria szerepe Dél-Tirol vonatkozásában." Két európai uniós tagországról, Olaszországról és Ausztriáról van szó, amelyek 1946-ban, majd 1972-ben egy akarattal rendezték a Dél-Tirolban élő német/osztrák közösség területi önrendelkezésének, autonóm jogállásának a kérdését.
Miniszterelnök úr, köszönjük a védelmüket és támogatásukat! Európai módra, Románia és Magyarország is ezenképpen juthatna egyezségre a romániai, erdélyi, Székelyföldi magyarság önrendelkezése ügyében; a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács pedig ugyanezt a megoldást javasolja az összes külhoni magyar közösség esetében. Kezdettől fogva az autonómia ügye mellett áll ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács országos és területi szinten, együtt az Erdélyi Magyar Néppárttal; sőt legutóbb az RMDSZ és társpártja, az MPP is elmozdulni látszik ebbe az irányba. Ezért élt-halt áldott emlékű Fodor Imre, Marosvásárhely legutóbbi magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács korábbi elnöke, és emellett tett hitet a bibliai korhatárt immár túllépett Király Károly, élő példaképünk az átkos emlékű Ceaușescu-diktatúra elleni küzdelemben!
Védhatalmi státusz és önrendelkezés
Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei jubileuma mementó gyanánt tudatosítja bennünk, hogy szabadságszerető és szabadságharcos nép a magyar. Az erdélyi magyarság, kiváltképpen pedig a székelység számára a szabadság záloga és biztosítéka maga az autonómia. Köszönetet mondok azért, hogy már az alaptörvény is példás módon rendelkezik ebben a nemzetpolitikai prioritást jelentő kérdésben, konkrét módon pedig Szili Katalin személyében miniszterelnöki megbízott hivatott eljárni a külhoni magyarok autonómiatörekvéseinek előmozdítása érdekében. Miért olyan fontos számunkra az autonómia és a védelem? A védhatalmi státusz és az önrendelkezés? A továbbiakban erre a kérdésre keresem a választ: egy évforduló (A) és egy bibliai ige (B) összefüggésében.
A.) Márton Áron kiállása az erdélyi magyarság védelmében
Nem véletlen, hogy a magyar kormány idén emlékévet hirdetett boldog emlékű Márton Áron erdélyi/Gyulafehérvári katolikus püspök tiszteletére. Júniusi emlékkiállítása megnyitóján méltán nevezték őt „erkölcsi mércének", akit példaként lehet az érték- és morális válságban lévő európai társadalom elé állítani, hiszen ő egyaránt védelmére kelt az üldözött zsidóknak, a fogságba hurcolt erdélyi németeknek és a betiltott román görögkatolikus egyház kiszolgáltatott híveinek és papjainak, akikkel együtt utóbb maga is rabsorsra jutott. Nem utolsósorban pedig éppen hetven esztendeje annak, hogy ismételten fellépett saját hívei és magyarságuk védelmében, akik a II. világháború befejeztével a megszálló szovjet hadsereg és a visszatérő román impérium hatalma alá kerültek. Észak-Erdély és általában az erdélyi magyarság sorsa és jövője forgott kockán. A berendezkedő kommunistabarát román hatalommal és magával a Román Kommunista Párttal kiegyező Magyar Népi Szövetség elárulta Erdélyt. 1945 novemberében a Szövetség Százas Intézőbizottsága – Katona Szabó István diákvezető és Nagy Géza református gimnáziumi tanár ellenszavazatai mellett – egyhangúlag egész Erdély Romániához való tartozása mellett foglalt állást. Kiáltványukban – a korabeli pc/politikai korrektség szóhasználatával – jelentették ki, hogy „az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés"; óvtak „a nemzetközi reakció" háborús mesterkedéseitől, és hitet tettek „Erdély két népének eltéphetetlen egysége" mellett.
Beke György „a magyar önfeladás egyik legsúlyosabb drámájának", „önkéntes magyar Trianonnak" minősítette a Népi Szövetség Petru Groza és Vasile Luca/Luka László jelenlétében és politikai nyomása alatt elfogadott „hűségnyilatkozatát", mely „a népakarat meghazudtolásával járatta le az önrendelkezés nemes eszményét". Edmund Burke brit filozófus szerint: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek mAradjanak". Erdélyben viszont a román kormányzat és a kommunisták által félrevezetett vagy velük cinkosságot vállaló magyar „szövetségi" politikusokkal szemben akadtak olyan felelős egyházi és polgári vezetők, akik nem mAradtak „tétlenek", hanem Áron püspök köré tömörülve szembeszegültek a magyarnak nevezett Népi Szövetség kapitulációjával, és memorandumot intéztek a párizsi békekonferenciához, amelyben az önrendelkezés elvének klasszikus megfogalmazásával fejezték ki nemzeti közösségük azon igényét, hogy: „Rólunk nélkülünk ne határozzanak, és ne akarják az erdélyi magyarságot keresztre feszíteni"
Az 1946. június 11-ei csíksomlyói búcsú közel állt ahhoz, hogy spontán népgyűléssé alakuljon át, amely erdélyi magyarságunk hiteles álláspontját juttassa kifejezésre. Az előretörő bolsevik hatalom árnyékában azonban Márton Áron kellő hitbeli bölcsességgel fogta vissza és csillapította le a háborgó kedélyeket és a jelenléti csúcsot döntő sokaságot. Szentbeszédében viszont kivételes nyíltsággal szólt a kiszüremlő párizsi határozat igazságtalanságáról és következményeiről. A nagy püspök a búcsújáró népnek a biztonságát nem kockáztatta, ezzel szemben viszont a helyettes áldozatvállalás szellemében szólt helyettük is: „A püspöknek azonban meg kellett hallania híveinek nagy aggodalmát, és ki kellett mondania azt, amit nekik nincsen szabadságukban kimondaniuk... Ez nem politika. Itt az életünkről van szó. S az emberi élethez az Istentől nyertünk jogot." Márton Áron börtönviseléssel megpecsételt igazsága és a vele szemben álló „gyászmagyarok" elvtelen önfeladása a jelenben is érvényes és időszerű tanulságokkal szolgál számunkra.
Nem területet, hanem jogokat kérünk
Még mielőtt bárki is „magyar irredentizmussal" vádolna, vádaskodna – le kell szögeznünk, hogy a mostani, változott körülmények között mi nem határkérdésről, hanem autonómiáról beszélünk, nem területet, hanem közösségi jogokat kérünk, és követelünk. A nemzetközi szerződéseket és Románia alkotmányát tiszteletben tartva politikai párbeszédet szorgalmazunk, hogy az ország törvényes rendjének megfelelően és a román politikai törvény- és döntéshozókkal egyetértésben olyan tényleges és teljes körű autonómiarendszert hozzunk létre a magyar nemzeti közösség számára, amely – meggyőződésünk szerint – egyedül képes biztosítani megmAradását, gyarapodását és szabad fejlődését. Ezen törekvésünk teljes mértékben összhangban áll a nemzetközi normákkal, és megfelel azoknak a demokratikus autonómiaformáknak, melyek a világ és Európa számos országában közmegelégedésre működnek, és egyben a megbékélés és a stabilitás hordozói. A felidézett történelmi példa másik nagy tanulsága az, hogy nemzeti közösségünk választott vezetőinek, pártjainak és szervezeteinek erkölcsi és politikai kötelességük a demokratikus népakarat képviselete, különös tekintettel a népek és nemzeti közösségek önrendelkezési jogának a tiszteletben tartására. Ebben a tekintetben az erdélyi magyarság képviseletét kisajátító prekommunista Magyar Népi Szövetséggel szemben Márton Áron püspök és áldozatvállaló memorandista elvbarátai voltak az igazi és hiteles demokraták.
Harmadsorban az egyházi népszolgálat világító példája szolgál tanulságul. „Ez nem politika. Itt az életünkről van szó!" – mondotta volt Áron püspök. Annak idején hasonlóképpen fogalmazott másik nagy erdélyi püspökünk, Makkai Sándor, aki azt mondta, hogy Erdély ügye nem politikai, hanem erkölcsi kérdés számára. Csak helyeselni lehet, hogyha nemzeti egyházaink nem bonyolódnak bele a pártpolitikába. Ami viszont hitbeli és történelmi örökségük folytatásaképpen ma is elvárható tőlük: az a híveik és társadalmunk javát szolgáló erkölcs és nemzetpolitika. Az, hogy Isten szava legyenek a nép felé, és hogy a nép szavát is meghallják, és hallassák, amikor és amennyiben ez szükséges. Amit ebben a viszonylatban Márton Áron mond, az az egyházi és világi elöljárókra egyaránt érvényes: „A vezetőknek tudniuk kell, hogy tényleges tekintélyük addig van, a polgárok támogatására és tiszteletére addig van jogcímük, engedelmességre addig számíthatnak, amíg hivatalukat küldetésnek tekintik az Isten által meghatározott rend és célok megvalósítására."
B.) Nehemiás próféta buzdítása a jogos önvédelemre
Erdély nagy püspöke vert helyzetben, a kommunizmus végérvényes berendezkedésének már-már kilátástalan időszakában mutatott példát arra, hogy soha ne adjuk meg magunkat, még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben se adjuk fel a küzdelmet. A jogos önvédelem vállalására, bátorságra, kitartásra, önfeláldozó kiállásra buzdítja hosszan tartó fogságból szabaduló, ellenség által szorongatott népét Nehemiás próféta, amikor is a nemzeti önfenntartás eme „hadi parancsát" intézi hozzá: „Ne féljetek tőlük! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harcoljatok testvéritekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!" (Neh 4,14) Isten embereit népünk iránti olthatatlan szeretetük késztette „ama nemes harc" (Pál apostol) felvételére. Istenbe vetett bizodalmukkal együtt „testvéreik, fiaik, leányaik, feleségeik" iránti odaadó szeretetük kölcsönzött a hadviselőknek kellő bátorságot és lelki motivációt ahhoz, hogy ne alkudjanak, és ne fussanak meg, hanem szükség esetén még a hivalkodó Góliátokkal, a legnagyobb túlerővel is halált megvető bátorsággal szálljanak szembe.
Vértelen igazság- és szabadságharcainkban, elkeseredett politikai és mindennapi küzdelmeinkben az ige szava és Isten népének áldozatvállalása szigorú önvizsgálatra késztet bennünket: vajon megvan-e bennünk az a szeretet, mely népünk ügyének és védelmének megalkuvás nélküli szolgálatára késztessen? A „kompromisszumok művészetének" nevezett „politizáláson" kívül képesek vagyunk-e következetesen kiállni „házaink" népe, hazánk, családjaink, gyermekeink, közösségeink és gyülekezetünk, falvaink és városaink védelmében és érdekében, hogy – idei nyári táborunk központi gondolata értelmében – valóban itthon érezhessük magunkat szülőföldünkön? Hogy ne csak itthon voltunk légyen, hanem a jelenben és a jövőben is itthon legyünk Erdélyben, a Székelyföldön, a Partiumban, Tusnádfürdőn és Nagyváradon, Komáromban, Beregszászon, Szabadkán, Drávaszögben, a Mura mentén, az Őrségben és Budapesten, Magyarországon és az összes magyar külhoni területen. Hogy nehogy az egész Európát önazonosságában fenyegető migránsok sorsára jussunk, nehogy a saját szülőhazánkban vagy Európában és a nagyvilágban szétszóródva váljunk idegenekké!
Európa súlyos veszélyben forog
Amikor a kommunizmus összeomlott, majd az egyesült Európához csatlakoztunk, azt hittük, végre megszabadultunk, s kisebbségbe kényszerített népünkre is új korszak virrad. Negyed század után azonban azt kell látnunk, hogy nem csupán mi magunk, hanem immáron az egész, válságba kormányzott Európa súlyos veszélyben forog. Történelmi hagyományainkra emlékeztető módon egyszerre kell harcba szállnunk az önmaga vesztét okozó nyugati világért, valamint saját magunk védelmében. „Ne féljetek! Harcoljatok!" – hangzik Nehemiás kiáltványa. A föltétlen konfliktuskerülés jelenkori politikai divatjában sokaknak sérti a fülét ez a felhívás, Brüsszel urai pedig nem tudják, mihez is kezdhetnének a Bibliával, mint ahogyan Izráel népének és a keresztény Európának az identitása is idegen és zavaró számukra. Mindazáltal erre a „politikailag korrektnek" aligha mondható felszólításra kell hallgatnunk, és amikor és amennyiben szükséges, a konfliktust is vállalnunk kell, hogyha bőrünkről, létünkről, sorsunkról – „testvéreinkről, fiainkról, leányainkról, feleségeinkről, házainkról" – van szó, amikor Európa és magyarságunk jövője a tét! Ámbátor a Gonosszal szemben nem gyakorolhatunk „konfliktuskerülő magatartást", és kompromisszumot sem köthetünk vele – hanem csak egyet mondhatunk neki: „Távozz tőlem, Sátán!"
Az idei tusnádfürdői tábor sátoraiban ennek a nemes harcnak a vállalásával vettük számba az európai, a közép-európai és a Kárpát-medencei helyzetet, illetve a magyarság állapotát, és tekintettük át sorskérdéseinket, valamint azokat a politikai, nemzeti, társadalmi, bel- és külhoni, illetve nemzetközi „hadszíntereket" és kihívásokat, amelyek – a szintén bibliai szellemű – építőmunka mellett jogos küzdelmünk töretlen folytatására késztetnek bennünket. Befejezésképpen Csintalan László kanonoknak, az idei csíksomlyói búcsú szónokának két himnuszunk szavait összekapcsoló áldásmondását idézem: „Isten, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"
Tőkés László
A szerző európai parlamenti képviselő
Krónika (Kolozsvár)

Közösséggé kovácsoló együttlét
Falunap Rétyen, Zágonban, flekkenezés Erdőfülében
Szombaton a zenéé, vasárnap a sport és ügyességi versenyeké volt a főszerep a hétvégi Rétyi Napokon, megszentelték az idei esztendő új kenyerét is. Zágonban szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást, megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, míg Erdőfülében flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára a falu fiataljai és idősei.
Dombora Lehel, a község frissen megválasztott polgármestere megnyitóbeszédében azt mondta: jó volna, ha a Rétyi Napok ne egyszerű „üljünk le, és együnk-igyunk” lenne.
– Azt szeretném, hogy ez az ünnepség erősítse az emberekben az összetartozás élményét, beleértve a csatolt települések polgárait is – mondta a fiatal vezető.
Igehirdetésében Dezső László Levente egerpataki református lelkipásztor arról beszélt, hálásnak kell lennünk Istennek, amiért minden évben megadja az új termést, majd rétyi és komollói társával együtt megszentelték az új kenyeret. Nagyszámú közönség, köztük sok Sepsiszentgyörgyi vett részt a Kováts András Fúvószenekar „reflektorfényes” koncertjén, majd az estet a Selfish Murphy zárta.
A horgászvetélkedőn és minifoci-bajnokságon túl a vasárnapi program fő pontját a második alkalommal megszervezett traktortalálkozó és felvonulás képezte, amelyet traktoros ügyességi verseny követett több mint húsz résztvevővel. A Rétyi Napokat az Evilági együttes és a Bagossy Brothers Company zárta.
Wellness-hétvégét nyertek Zágonban
Szombat reggel hangos zenével költötte a helyieket a zágoni ifjúsági fúvószenekar, hogy a lakosságot ráhangolja a kétnapos ünnepségre. Ez alkalomra az önkormányzat is megszépítette a központot, díszes tetővel födték le a központi színpadot – tudtuk meg Kis József zágoni polgármestertől, aki megjegyezte, a falunapoknak külföldi vendégei is voltak: az anyaországi Kisköre, Tarpa és Kocsér, valamint a lengyelországi Namyslow települések küldöttsége tette tiszteletét.
A színpadon különböző szórakoztató és kulturális rendezvények váltogatták egymást. Idén is megtartották a nagy népszerűségnek örvendő főzőversenyt, a Mikes-Szentkereszthy-kastély udvarán rotyogtak a finom étkek a bográcsokban. A vetélkedőre nyolc csapat nevezett be. Első helyezést ért el a papolci Bibó András és neje, Erzsébet, ízletes babgulyásukat egy anyaországi wellness- hétvégével jutalmazta az önkormányzat. Második helyen a Sepsiszentgyörgyi Dobra István végzett szarvaspörköltjével, míg harmadik a zágoni Csoma Károly és Deák Miklós szarvasborjú-pörköltje lett.
Falunap-pótló Erdőfülében
Flekkenezni gyűltek össze a helyi sportpályára Erdőfüle fiataljai és idősei, de a község más településeiről is szép számban jelentek meg kikapcsolódni, szórakozni, nótázni a tegnapi verőfényes napon. Erdőfülében ez volt a második flekkenezős hétvége, tavaly is rendeztek ugyanilyent falunap-pótlóképpen, ugyanis, ahogy akkor sem volt, idén sem lesz külön faluünnep. A 13 órától kezdődő ebédosztást követően – amelyet a helyi közbirtokosság ajánlott fel disznótokány formájában – futballmérkőzéseket játszottak, a környező településekről jelentkeztek csapatok. Első helyen a bardociak végeztek, míg Erdőfüle csapata a dobogó második fokára állhatott. A gyerekeknek szabadtéri játékokat biztosítottak, zsákban-futás, kötélhúzás és vizeslufi-dobálás is volt. A jó hangulatról az abásfalvi zenekar gondoskodott, akik elhúzták mindenki kedvenc nótáját.
– A célunk az volt ezzel a rendezvénnyel, hogy felelevenítsük a régi időket, visszakanyarodjunk elődeink hagyományos életformájához, amikor gondtalanul sikerült eltölteni egy hétvégét a családdal, ismerősökkel, barátokkal – mondta Csog Bálint, az összejövetel egyik szervezője. – Itt igazából nincsenek szervezők, mindenki a maga módján hozzátett egy keveset, így valósulhatott meg ez, amit összességében láthatunk. A hangsúly a helyi értékeken, a helyi termékeken van, azon, hogy mi magunk állítottunk elő és teremtettünk meg mindent, amire csak szükség van ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát.
A rendezvényt tábortűz és nótaest zárta. Bardoc községben augusztus 6-7-én tartottak falunapot, Olaszteleken falutalálkozóval egybekötve, hagyományosan szeptember első hétvégéjén tartják, míg Székelyszáldoboson szeptember 10–11-én ünnepelnek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Készülhet a Berde Mózsa-szobor
Megszavazta a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Berde Mózsa-szobor állításához szükséges anyagi hozzájárulást, ezzel az utolsó akadály is elhárult a szoborállítás útjából. Mint ismert, Berde Mózsa egykori kormánybiztos emlékének megörökítésére születése 200. évfordulóján kezdeményezte a szoborállítást a Háromszéki Magyar Sajtóért – Hármas – Alapítvány.
Berde Mózsa a Háromszéki önvédelmi harc egyik meghatározó, ám a köztudatban kevésbé ismert személyisége, aki a kiegyezés után tevékenységével, végrendelete alapján pedig vagyonával állt a közjó szolgálatába – áll a szoborkezdeményező alapítvány indoklásában. Berde Mózsa székely nemesi családban született 1815-ben Szentivánlaborfalván, Székelykeresztúron és Kolozsvárott tanult. Ügyvédként tevékenykedett Kolozsváron, 1848-ban országgyűlési képviselőként, majd erdélyi kormánybiztosként dolgozott. Részt vett az erdélyi unitárius egyház tevékenységében, egyházára hagyta vagyonát, ezáltal hozzájárult a Kolozsvári unitárius kollégium megépítéséhez. A Hármas Alapítvány és a Sepsiszentgyörgyi önkormányzat által létrehozott szoborállító bizottság tavaly írt ki pályázatot a szobor elkészítésére, ezt Harmath István Székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő szobrászművész nyerte meg (az ő alkotása a Sugás Áruházzal szemben levő Szent György-szobor). Pályaművében az egész alakos szobor két félből tevődik össze, melyek elöl- és hátulnézetből egynek tűnnek, oldalról viszont más sziluettek, formák jelennek meg. Az Erzsébet park központi lépcsősorának tetejénél, a Bod Péter megyei Könyvtárral átellenben helyet kapó Berde Mózsa-szobor kivitelezését az unitárius egyház kétezer lejjel, az önkormányzat legutóbbi ülésén elfogadott döntés értelmében a város 153 400 lejjel támogatja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ácsolt ládák Palócföldről
„Kocsira ládám, hegyibe párnám”
A Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom programsorozatának részeként nyílt meg vasárnap délben az Incze László Céhtörténeti Múzeumban a „Kocsira ládám, hegyibe párnám...” Ácsolt- és festett ládák a Palócföldről című kiállítás.
Az egri Dobó István Vármúzeum anyagát időszaki vándorkiállítás formájában már számos településen megtekinthették az érdeklődők, de amint Bujdosné dr. Pap Györgyi, az egri múzeum igazgatóhelyettese fogalmazott a megnyitón: nem állítanak fel sorrendet, minden helyszín „első” a maga jogán.
Dr. Dimény Attila, a házigazda intézmény igazgatója az egri vármúzeummal évek óta fennálló kapcsolatot vázolta, és kifejtette: remélik, az továbbra is eredményes, gyümölcsöző mArad. Császi Irén néprajzkutató, muzeológus szakmai ismertetőjét Dimény Erika muzeológus tolmácsolta, a megnyitónak Dimény Kata, a Molnár Józsiás Iskola VI. osztályos tanulójának éneke adott ünnepi keretet.
A kiállítóterem falait végig beborítják az igényes grafikai kivitelezésű, óriási pannók, amelyek gazdag szöveges információ és képek révén adnak rálátást a területre. Az átfogó anyag elsősorban a Palócföldre fókuszál, ám az ácsmesterség, faragászat iránt érdeklődők, a néprajzban elmélyülni kívánók, illetve laikusok számára is érdekes és tanulságos módon közelíti meg a témát. Láthatunk restaurált, eredeti ládákat, a készítésükhöz egykor használt eszközöket, szerszámokat, és mert a ládák egyik funkciója a menyasszony hozományának tárolása volt, fotóösszeállítást is egykori palóc esküvőről stb.
A kiállítás szeptember 25-ig látogatható a múzeum emeleti nagytermében.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

“A fiatalok Európáját éljük” – jelentette ki Antal Lóránt az EU Tábor hivatalos megnyitóján
A rendezvény hivatalos megnyitóján Antal Lóránt a MIÉRT elnöke elmondta, az idei tábornak a “A fiatalok Európája” mottót választották “Azért választottuk ezt a mottót, mert úgy gondolom, hogy a fiatalok Európáját éljük. A Brexit kapcsán is bebizonyosodott, hogy a fiatalok egy biztonságos, szolidáris, lehetőségekkel teli, közös értékeken alapuló Európában szeretnének élni.”- fejtette ki.
Az idei tábor egyik fő témája a 2016-os önkormányzati választások lesznek. Idén a MIÉRT egy sikeres kampányon van túl, ugyanis a RMDSZ listáin szereplő MIÉRT-es fiatalok közül 12 polgármester, 3 megyei tanács alelnök, 16 megyei tanácsos és több száz helyi és megyei tanácsos képviselheti a fiatalok érdekeit az önkormányzatokban. Ez annak köszönhető, hogy az RMDSZ részéről történt egy nyitás a fiatalok fele, és ezt a lehetőséget a MIÉRT meg is ragadta. Az EU Tábor csütörtöki napjának délutáni programja a fiatal önkormányzati képviselőkkel való beszélgetések köré szerveződik. A résztvevők több előadást is meghallgathatnak majd a frissen tisztségbe került fiatal polgármesterek, önkormányzati képviselők céljairől és terveiről.
Elmondta, hogy Jakab Hunor festőművész idén is hozzájárult a Tábor díszletének megtervezéséhez, a Tábor bejáratnál található festmények a Rólad szól! szuperhőseit ábrázolják. A Rólad szól! karaván során is keresték azokat az erdélyi fiatalokat, akik sikeresek valamiben és példát tudnak statuálni a következő generációnak.
A szervezők az idei táborba közel 350 résztvevőt várnak.
Kovács Péter az EU Táborban: támogatni kell, hogy a parlamenti választási jelöltlistákon több fiatal és nő kapjon helyet
A parlamenti választások tétjéről, jelöltállításról és aktuálpolitikai témákról tartott politikai tájékoztatót Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke 2016. július 28-án Zeteváralján, az EU Táborban.
„Ha a spárga és a pukedlizés már nem megy úgy, akkor a balerina is félre szokott állni. Ezt kéne tennie Tőkés Lászlónak is, aki nem tudja elviselni, hogy egykori erdélyi hősből magyarországi tucat politikussá lett, és ezt a frusztráltságát most már nemcsak az RMDSZ-en vezeti le, − amit egyébként már megszoktunk −, hanem utódján, az egyház és politikum együttműködését szorgalmazó Csűry István püspökön is, amit nem hagyhatunk szó nélkül. Tőkés László láthatóan nem tudja lenyelni, hogy míg évekig Tusványoson a vacsoránál, a főasztalnál ült és a legjobb flekkeneket kapta, most pedig csak egy reggeli lágytojással kell beérje.”− hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
A parlamenti választások előtti magyar pártokkal való egyeztetések kimenetelét tekintve úgy fogalmazott, a Magyar Polgári Pártnak várhatóan két bejutó helyet ajánlanak, az egyiket Háromszékről, a másikat Udvarhelyszékről vagy Maros megyeből. Egy lehetséges EMNP-s választási stratégiát lemodellezve Kovács Péter kifejtette: az Erdélyi Magyar Néppártnak, amióta megalakult egyetlen célkitűzése van, hogy nekünk ártson, hogy 5 százalék alá vigye a magyar képviseletet. „Ennek megfelelően ősszel majd olyan ajánlattal jönnek az RMDSZ felé, amely jogi szempontból kivitelezhetetlen, politikai szempontból pedig elfogadhatatlan. Ezután megsértődnek, hadat üzennek, és lemondásunkat kérik. Ezt követően független jelölteket indítanak, akik csökkenteni fogják az esélyeket, így kevesebb magyar politikus juthat be miattuk a Parlamentbe” – hangsúlyozta.
Az őszi parlamenti választás jelöltállításkor a kvótarendszer helyett, az RMDSZ-nek azokat a fiatalokat és nőket kell támogatnia, akiknek kivitelezhető terveik vannak, akik vállalják és helyt is tudnak állni a megmérettetésben – hangsúlyozta előadásában Kovács Péter. Szerinte, a váltásra való igény, a megújulás eredményezte azt, hogy a parlamenti választások egyik erős pontjaként, várhatóan több megyében is befutó helyeken szerepelnek új, és egyben fiatal jelöltek is, akiket mindenképpen meg kell mutatni országos szinten.
A fiatalok és a politika viszonyával kapcsolatban kifejtette, egyszer azt a megjegyzést kapta valakitől, jó volna eljutnia az RMDSZ-nek oda, hogy a fiatalok bár utálják, hiszen az azt jelentené, beszélnek róla, elérte az ingerküszöbüket a politika. „A MIÉRT kell legyen a partnerünk abban, hogy tolmácsolja, mit akar a fiatal generáció, melyek a politikával, a Szövetséggel kapcsolatos elvárásaik. Ebben van nektek nagy felelősségetek és tapasztalatotok is, hiszen lebonyolítottátok a nagysikerű Rólad szól-t” – fogalmazott az ügyvezető elnök, majd bejelentette, az iskolásokat megszólító kampány ősszel újraindul, azzal a céllal, hogy minden egyes magyarul tanuló középiskolás véleményét felmérje.
A Szövetség választásokig tervezett céljairól beszámolva elmondta, augusztusban indítják a kényszerűségből külföldre szakadt állampolgárok regisztrációs kampányát, a jelöltállítás szeptemberben zajlik le, október első felében aláírásgyűjtési -, majd a célok és eredmények bemutatására irányuló kampányt ütemeztek, továbbá a mozgósításra és a nyelvi jogok használatának tudatosítására is nagy figyelmet fordítanak.
A demokrácia folyamatos veszélyben van– Ionuț Țața, Pro Democratia Egyesület elnöke “Románia az önkormányzati választások után” címmel tartott előadást Ionuț Țața, a Pro Democrația Egyesület elnöke csütörtök délelőtt a táborban.
Az előadás az egyesület bemutatásával kezdődött. Țața elmondta, hogy a Pro Democratia Egyesületet 1990-ben alapították, egy non profit szervezetről van szó, melyben főként fiatalok tevékenykednek. Elmondta, hogy a 90-es évek után sikerült elérni, hogy több ezer megfigyelője legyen a szervezetnek, a szervezet szerepe ekkor volt a legfontosabb. Létszámuk azóta csökkent, véleménye szerint “az emberek úgy látják, hogy a demokrácia már nincs veszélyben Romániában.”
Az idei lezajlott önkormányzati választásokkal kapcsolatban és a közelgő parlamenti választásokat illetően elmondta, hogy két teljesen különböző szempontról beszélhetünk, hiszen míg a helyhatósági választások alkalmával a jelölt személye a meghatározó, addig a parlamenti választások során a politikai orientáció a döntő.Țața szerint, hogy az új választási törvénynek “köszönhetően” a parlamenti választások során azoknak a jelölteknek lesz esélyük, akik mögött egy erős politikai szervezet áll. Úgy vélekedik, hogy a demokrácia Romániában folytonos veszélyben van, mindig sor kerül olyan eseményekre az országban,amik a demokráciát veszélyeztetik. Ehhez hozzájárul az is, hogy a pártokon belül is kinevezik bizonyos tisztségekre a tagokra és nem demokratikusan választják meg őket.
Elmondta, szerinte a pártok felelősek azért, hogy az emberek bizalma a parlamentben megrendült, hiszen ők jelölték a parlamenti képviselőket, helyenként inkompetens embereket, akik miatt aztán a választók bizalma megrendült a parlament intézményében. Ezért is merült fel több alkalommal a parlamenti képviselők létszámának csökkentése, valamint jogaik.

erdon.ro

Magyarságtudomány a 21. században
2016. augusztus 22 és 27 között tartották Pécsen a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek keretében Nagyváradról dr. Fleisz János történész is tartott előadást.
A nagyszabású, ötévente sorra kerülő eseményen 24 országból mintegy 500-an adtak elő, összesen 40 szekcióban. A helyszín kiválasztásában az is döntött, hogy 2017-ben a Pécsi Egyetem, megalapításának 650. évfordulóját ünnepli, így a két évig tartó ünnepségsorozat kezdő eseménye volt a mostani világkongresszus, amelynek idei főcíme Kultúra és tudományköziség. Magyarság-tudomány a 21. században volt. A magyarságtudomány, nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem a különböző tudományágak együttműködésének kerete , amely nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. Ennek szellemében a kialakított szekciók döntő többsége interdiszciplináris jelleget öltött. Különösen jellemző volt ez a Gazdaságtörténet szimpóziumra, ahol az elhangzott 13 előadás változatos témákat ölelt fel a 19-20. századokra, mint például a nagybirtok szerepe, a gróf Forgách család uradalmai, a Festetics birtokok gazdálkodása, az iparosodás hatása vagy az Erdélyi Római Katolikus Státus gazdasági helyzete stb.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár Az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században című várostörténeti előadásában vázolta a városfejlődés általános szakaszait, mind a nagy politikai és társadalmi változásokat, mind pedig a városok saját belső mozgásterét figyelembe véve. Az előadás kitért a városi és falusi népesség arányának változásaira az évszázad folyamán, a városállományra és városhálózatra, a népesség növekedés irányaira. Ennek keretében többek között aláhúzta, hogy a 20. század kezdetén a vizsgált térségben négy nagyváros volt: Arad, Nagyvárad, Temesvár és Kolozsvár, amelyek fejlődési üteme hasonló volt. 1908-ban ezek közül Nagyváradnak volt a legtöbb lakosa, utána kis különbségekkel Temesvár, Arad és Kolozsvár következett. Az 1920-as határváltozások azonban, megváltoztatták e városok lehetőségeit és fejlődésének dinamikáját. Jelentősen előretört Kolozsvár, amelyet csak Temesvár próbált követni, később még lényegesebb demográfiai változások történtek. 1992-re Kolozsvár 7-szeresen, Temesvár pedig 6-szorosan növelte meg a lakosságszámát, egymással végig versengve. Nagyvárad és Arad kedvezőtlenebb helyzetbe kerülve, alacsonyabb dinamikára vált, előbbi 4,7-szeresen, utóbbi pedig 3,5-szeresen növelte a lakosságát. Őket időközben lekörözte az iparosítás által Brassó is, amely az összes nagyváros közül a leggyorsabb 9,4-szeres lakosságnövekedésre vált. Külön történet Nagybánya, amely 1900-ban még a rendezett tanácsú városok között is csak a középmezőnyben kapott helyet és néhány évtizedig csak lassan növekedett, 1992-re viszont már megközelítette a 150 000 lakost, ez az évszázad folyamán 13,3 szoros magas emelkedés. A többi városok esetében két fő csoportot állapíthatunk meg az összességében közepes fejlődési tempót felmutatókat, illetve a stagnálókat. Az elsőbe Csíkszereda, Gyulafehérvár, Zilah, Medgyes stb. tartoznak, a másodikba Máramarossziget, Nagykároly, Nagyszalonta stb. A lakosság nemzetiségi és vallási megoszlása is lényegesen átalakult a városokban a 20. század folyamán. Jellemző módon, a 2002-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya az erdélyi, partiumi és bánsági városokban már csak 17,0% volt, ez pedig csaknem megegyezik a románok egykori arányával 1910-ben, amely 17,7% volt. Tehát mintegy 90 év, teljes helycserére, szerepváltásra került sor! A következőkben, az előadás a városhierarchiát és a városkategóriákat taglalta, megállapítva, hogy az erdélyi, partiumi és bánsági városok fejlődése a 20. században leképezte a térségben végbement bonyolult folyamatokat. Az előadásokat a jövőben szekcióként több kötetben fogják megjelentetni.
A rendezvény, amelyet számos akadémikus és kiemelkedő tudós is megtisztelt, és amelynek elnöke Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató volt, a megnyitó és záró üléseken kívül több kulturális és társasági programot is magába foglalt. A főszervező Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közgyűlésén eldöntötték, hogy 2021-ben a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Varsóban legyen.
erdon.ro

Több tucat háztartást zárt el a külvilágtól az ár
Hatalmas felhőszakadás volt Gyimesközéplokon kedden, a legnagyobb kár Bükkhavaspatakán keletkezett. Az áradás több hidat sodort el, házakat zárt el a külvilágtól. Két megyei út súlyosan megrongálódott, le kellett zárni az érintett szakaszokat.
Szerdán le kellett zárni a gépjárműforgalom elől a 127A és a 127B megyei út súlyosan megrongálódott szakaszait. Kerülőút kialakítására nincs mód, az említett részeken csak gyalogosan lehet közelekedni. A június eleji gyimesközéploki árvízkárokat még ki sem javították, máris újabb égszakadás okozott jelentős veszteséget a községben.
Bükkhavaspatakán a megáradt patak kisebb hidakat sodort magával, befolyt az udvarokba, házakba, egy autót is elsodort, ugyanakkor elmosta a 127A jelzésű megyei út egy szakaszát – sorolta a károkat Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere.
„Kedden este sokáig segítettünk a helybélieknek a vizet kimerni a házakból, a kutakat kiszivattyúzni. Segítségünkre siettek a katasztrófavédelem munkatársai és a helyi önkéntes tűzoltók” – mondta. A hidak mAradványainak és a törmelékeknek eltakarításához gépi erőre volt szükség – tette hozzá. Szerdán délután azon dolgoztak, hogy megoldják a közlekedést a megyei úton, ugyanis több mint 40 lakóház záródott el a külvilágtól, a farkaspallói részen még ennél is több – ismertette az elöljáró.
Gábor Zoltán gyimesközéploki lakos meglátása szerint a két órán át tartó felhőszakadás után a törmelékekből gát alakulhatott ki, és amikor azt a felgyűlt víz átszakította, mindent elsodort, ami az útjába került, csak a betonhidak mAradhattak meg.
A Hargita megyei tűzoltóság közleménye szerint kedden 17 óra 12 perckor riasztották őket árvíz miatt Bükkhavaspatakára, Gyimesközéplok községbe. A helyszínen tapasztaltak alapján 20 háznak az udvarát és 5 lakóház pincéjét öntötte el a víz, emellett hat hidat sodort el. A 127A jelzésű megyei út 4–5 kilométeres szakaszon járhatatlanná vált a felgyülemlett törmelékek, fák miatt. A helyi önkéntes tűzoltók segítségével este fél tízig szivattyúzták a vizet a házakból. A megyei úton lévő törmelék eltakarításán és az udvarokba befolyt víz elvezetésén még szerdán késő délután is dolgoztak.
Nem várnak Bukarestre
Közben szerda este Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata közleményben jelezte, „nem várnak Bukarestre, önerőből állítják helyre a gyimesi árvízkárokat”.
Mint a közleményben írják, helyi vállalkozók gépeikkel próbálják járhatóvá tenni a 127A és a 127B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszait. Egy frissen kövezett szakaszt – amelyet csütörtökön adtak volna át – teljesen elmosott a megáradt Bükkhavas pataka. A helyszínen tűzoltók és villanyszerelők dolgoznak a károk helyreállításán, a lakosok a kapujuk előtt felgyülemlett hordalékot takarítják el, az elmosott kishidakat próbálják helyrehozni. A hidak talapzatához szekérrel köveket szállítanak.
Helybéliek elmondták, hogy több háztartás téli tűzifáját elvitte a víz, és jelenleg a hegyoldalon közlekednek szekérrel, mert az úton nem lehet. Elhangzott, hogy a legsürgősebb egy póthíd elkészítése és a közlekedés mihamarabbi biztosítása legalább fél sávon. A megyei tanács munkatársai a sürgősségi esetek felügyelőségével (ISU) visszatérnek felmérni a károkat, hogy minél hamarabb meg lehessen hirdetni a közbeszerzést a munkálatokra. Emellett igyekeznek a nyári karbantartási programból elvégezni, amit lehet.
„Nem várhatunk Bukarestre, főleg hogy még a május–júniusi árvízkárok helyreállítására szánt összeget sem kaptuk meg. Továbbra is saját költségvetésből igyekszünk minél előbb megoldani a problémát. Így is legalább két hét, amíg sikerül járhatóvá tenni a megrongálódott szakaszokat. Ennek érdekében más programokról kell lemondanunk” – idézi a sajtószolgálat közleménye Borboly Csabát, a megyei önkormányzat elnökét.
Hargita Megye Tanácsa a szerda esti soros ülésén összesen 220 ezer lejt különített el a Gyimesközéplok községi árvízkárokra: 70 ezer lejt a tartalékalapból, 150 ezer lejt átcsoportosítva.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Tomboló nacionálkommunizmus
Újabb szörnyszülöttel gazdagodott a romániai politikai spektrum: Bogdan Diaconu soviniszta, szélsőségesen magyarellenes pártja önálló frakciót hozhat létre a parlamentben, miután több képviselő igazolt át hozzájuk, főként a szociáldemokratáktól, de Traian Băsescu alakulatából is (amely a maga során nemrég kebelezte be Gabriel Oprea vezér nélkül mAradt csapatát).
Az efféle, választói legitimitás nélküli, mesterségesen létrehozott képződmények tündöklése és bukása nem új jelenség mifelénk, miként az sem, hogy gyakorta ezek a zsebpártok lesznek a mérleg nyelve, ők döntik el, hogy a jobb- vagy a baloldal alakíthat-e kormányt. Ilyen volt Dan Voiculescu korrupció miatt elítélt szekus besúgó számos névváltoztatáson átesett alakulata, amely rendszerint a szocialisták nyakán, a mogul médiabirodalmának támogatásával jutott be a törvényhozásba, de amely, ha érdekei úgy kívánták, a jobboldallal is kész volt szövetkezni.
Nem kevésbé gennyes képződmény volt a semmiből előbukkant tábornok, Gabriel Oprea sebtében életre hívott pártja, amellyel megbuktatták az Ungureanu-kormányt, s amely előbb szintén a szocialisták szövetségesi táborában landolt, de már elnöke csillagfosztása előtt előkészítette a menekülő útvonalat a liberálisok irányába, hogy aztán végül az exállamfő, Traian Băsescu Népi Mozgalmában szívódjon fel.
S bár jót egyik említett alakulatról sem mondhatunk – mindkettő burkoltan vagy nyíltan nacionalista, magyarellenes volt, s mindkettő nyílt vagy burkolt titkosszolgálati gyökerekkel, kapcsolatokkal rendelkezett –, ennyire szalonképtelen, ennyire avítt, ócska sovinizmust képviselő, ennyire nyílt magyarellenes szólamokat hangoztató pártocska, mint a Bogdan Diaconué, minden bizonnyal régóta nem tevékenykedett a Bukaresti parlamentben. Elszigetelésére sok esély nincs: az új szörnyszülöttet Románia legnépszerűbb politikusa, Victor Ponta korrupcióért vizsgált, bizonyítottan plagizáló exminiszterelnök is támogatja – egyelőre még kintről, tehát mAradva a szociáldemokraták táborában –, ráadásul a megfelelő médiaháttér is biztosított, miután Sebastian Ghiţă üzletember (?), médiamogul (?), a Realitatea csatorna tulajdonosa is belépett a pártba.
Bogdan Diaconu színre lépésével az elmúlt 26 év alatt amúgy sosem szunnyadó nacionálkommunizmus szelleme újult erőkkel tombolhat a parlamenti választásokra készülő Romániában. Az már szinte mindegy is, hogy milyen eredményt ér majd el, az elmúlt évek tapasztalata alapján bizton állíthatjuk: a nacionalista eszméket hirdető, volt, jelenlegi vagy éppen leendő szekusokat tömörítő csapat mindenképpen ott lesz maajd a parlamentben – ha nem önállóan, hát nevet vagy szövetségest váltva, esetleg a többi alakulatba elvegyülve. Mert a nacionálkommunizmus szelleme Romániában sem el nem vész, sem át nem alakul. Örök.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 2016-2017-es színházi évad küszöbén
Beszélgetés Keresztes Attila rendezővel, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójával
– A múlt idénynek van-e olyan tanulsága, tapasztalata, amit fel lehetett használni, be lehetett építeni a most kezdődő évadba?
– Igen. Személyes tapasztalatom a lehetőség és ennek a felelőssége. Tizenöt éve vagyok művészeti igazgató, Kolozsváron, Szatmáron dolgoztam, az eltelt négy évben pedig Vásárhelyen, s művészeti vezetőként azt éltem itt meg, pontosabban az volt rám nagy hatással, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben a társulatban, illetve ebben a városban.
– Milyen szempontból?
– A nyitás szempontjából. Minden hely más és más, de itt valóban azt tapasztaltam, hogy hihetetlen nyitottság van a városban. És ezt, meglátásom szerint, tovább lehet bővíteni, feszegetni jó értelemben vett provokációkkal, ami a színházművészetet illeti, mert van rá vevő, érzékeny közeg.
– Vagyis ez az évad is a nyitottság jegyében zajlik?
– Egyértelmű. Harag György mondta annak idején, hogy a színház legfontosabb feladata a folyamatos megújulás. Ebbe természetesen beletartozik az a művészi elv, az az irány is, amit a színház tűz maga elé, de a szüntelen megújulás olyan elvárás, amely minden egyes alkotóra külön is vonatkozik. Ez a négyéves mandátum, amit mi augusztus 5-én zártunk, jól sikerült. Szépek az eredményeink saját közegünkben, a városban is. Elég, ha most csak annyit említek, hogy emelkednek a nézőszámok, élővé sikerült tenni a színházat. De szakmai szempontból is sikerekről beszélhetünk. Figyelnek ránk, fesztiválokon díjaznak, érezzük, hogy értékel minket a színházi szakma.
– A teljes társulat fogékony a megújulásra?
– Igen. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az utóbbi öt, tíz évben kicserélődött a társulat. Generációváltás történt. Fiatal embereket pedig könnyebb berángatni egy újszerű folyamatba. Változott a felkészültségük. Nagyon erős, jó a csapatunk. Mindannyian figyelnek egymásra.
– Azért olyan hangokat is hallani a városban, hogy olykor hiányoznak a nagy tapasztalatú, idősebb színészek, bizonyos szerepeket ők természetesebb módon tudnának megoldani. Az új évad darabjaiban is lesznek olyan színpadi alakok, akiket ők tudnának a leghitelesebben életre kelteni. Hiányukat képes feledtetni a jelenlegi gárda?
– Feltétlenül. Az évadot alapvetően a társulatra építjük a rendezőkkel. Az én színházcsinálási elvem az, hogy rendezőket keresek meg, jól gondolkodó, jó ízlésű alkotókat, és a címeket utána együtt rakjuk össze, egyeztetjük a mi kívánságainkat azzal, amit ők akarnak mondani. Így áll össze az évadterv. Természetes, hogy a rendelkezésünkre álló színészeket is figyelembe veszi.
– Olyan rendezőkre is számítanak, akikkel hosszabb ideje eredményes az együttműködés, új nevekkel is találkozni fogunk.
– Nyilvánvaló, hogy ha egy társulat jól tudott dolgozni egy rendezővel, akkor ezt érdemes folytatni, hiszen egyre jobb munkák kerülnek ki a keze alól. Egymásra hangolódnak, értik egymás gondolkodásmódját. Ezért is alapozunk olyan visszatérőkre, mint Mohácsi János, Radu Afrim vagy Theodor Cristian Popescu. És vannak újak is. Mint minden évben, az idén is készítünk egy nagy zenés produkciót. Musicalt, nagyoperettet, amilyen a My Fair Lady, a Mágnás Miska volt és a még futó Csárdáskirálynő. Ebben az évadban a szilveszteri bemutatónk a Chicago, ami a musicalirodalom egyik gyöngyszeme. Nagy táncos, dzsesszes, szatirikus, ironikus társadalomkritika, beleértve az amerikai média hatalmát is. Ismert darab.
– És nagy kihívás egy drámai színháznak. Sokan látták a filmes változatát, vásárhelyi színpadon is előadták.
– Az nekünk csak jót tesz, hiszen annál többen jönnek el majd megnézni. Különben nagy kihívás volt a My Fair Lady is, nem beszélve a Csárdáskirálynőről, amely majdnem opera. Az igényességre ebben az esetben is nagyon ügyeltem. Komoly alkotókra, kiváló közreműködőkre alapoztunk. A Chicagót Juronics Tamás fogja rendezni és koreografálni. Ő a szegedi kortárs balett vezetője, és tényleg világhírű előadásokat hoznak ott létre. A személye garancia lehet, illetve az a munka is, amit mi itt már elkezdtünk és be fogunk fektetni ebbe az előadásba.
– Egy kicsit előre ugrottunk. Mivel kezdődik az évad?
– Az Olbrin Joachim csodálatos utazásával. Ennek a próbafolyamata már a múlt évadban elkezdődött. Mezei Kinga rendezi. Színész, rendező és író Szabadkáról. Sok előadást úgy rendezett, hogy ő maga írta. Egy Hamvas Béla-meséből íródott a szövegkönyv. Szép, lírai, filozofikus, elgondolkodtató játék. Arról szól, egy mondatban, hogy mit nevezünk életnek. A bemutató szeptember 16-án lesz, Hamvas most először szólal meg a vásárhelyi színpadon. Készülünk egy újabb Radu Afrim-előadással is. Nagyon szépen egymásra találtak a társulattal. Már Az ördög próbája is jó előadás volt, majd A nyugalom az utóbbi tíz év emblematikus előadásává vált.
– Díjözönt hozott.
– És ez még folytatódik. Szeptember 21-én megyünk Budapestre. A Színikritikusok díjára jelölték négy kategóriában a produkciót. Örülnék, ha a jelöléseket díjakra váltanák. Jó pillanatban született, sikeres munka volt. Ezt folytatnánk most. Az ördög próbájánál Radu a társulattal kitalált egy történetet, azt felöltöztették, s abból lett az előadás. Nem volt még munkacíme sem, ezért úgy hirdettük meg, hogy meglepetés- előadás. A tavaly már előre tudtuk, mi lesz, de akkor is úgy hirdettük. Ezért ugyanígy folytatjuk a sorozatot, Meglepetés-előadás 3. címmel készül nagyszínpadra, és ennél is írnak egy darabot a munkafolyamat során. A témája: egy tömbház a 70-es években. Néhányan még emlékszünk, hogy mik történtek akkoriban. Humor és dráma, tragédia egyaránt lesz benne. Izgalmas munka, a színészek is szeretik, mert az improvizációs készségüket is megmozgatja. A maguk kis világát is hozzátehetik, és ezekből mindig szép dolgok születnek.
– Előttünk a műsorterv. Futtában olvasva is sejteti, találkozhatunk még rendhagyó dolgokkal a következő hónapokban. Mi a Stresszfaktor 15?
– Volt már olyan próbálkozásunk az undergroundban, a Twilike, amellyel a fiatalokat igyekeztünk megszólítani. Azokat, akik még az iskolapadokban ülnek, és készülnek erre az életre, amiről aztán nem szűnnek meg beszélni. Ezzel próbálkozunk most is. A színházban vannak tinédzser önkéntesek. Ők összeálltak és létrehoztak egy MANOSZOK nevű csoportot. Minden hétvégén van velük színházi foglalkozás, a színészeink irányításával végeznek drámai gyakorlatokat. És a rendező, Csáki Csilla, aki Németországból jött haza, elhozta a Stresszfaktor 15 című darabot, amely a középiskola utolsó időszakáról, az egyetemre készülés periódusáról szól. A kérdéseket felvető játszó személyek nem színészek, hanem ők maguk, azok az önkéntesek, akik saját korosztályukat és persze a szüleiket szembesítik a problémáikkal. A premier szeptember 23-án lesz.
– Az Underground teremben. És a Kisteremben mikor mire számíthatunk?
– December 4-én Rares Budileanu színrevitelében láthatunk egy változatot A botcsinálta doktor című Moliere-komédiából. A sokak által ismert történet mArad, de Székely Csaba újraírja, maivá igazítja a maga stílusában, kellő humorral, kellő iróniával, öniróniával. Budileanu a színház román társulatának a színésze, rendezője. Az előadás tervezett címe: Doktor S. Ugyancsak a Kisteremben készül január 11-i dátummal az az előadás, amelyet a fiatal Adi Iclenzan rendez, és magyar nyelvű ősbemutató lesz. A szerző norvég, Jon Fosse, a dráma címe: Szép. Románul olvastuk, most fordítják magyarra. Ibsen, Bergman északi világa elevenedik meg benne, a kommunikáció képtelenségével is szembesít. Közben a szereplők ebben a válságos világban keresik a szépet, idézik meg a tökéletesnek vélt múltat, a távoli jövőt.
– Keresztes Attila pedig a Machbethtel szembesül. Shakespeare-t rendezni mindig, mindenkinek nagy erőpróba.
– Igen, nagytermi stúdiótérben rendezem. Vagy tíz éve kerülgetem ezt a problémát. Valószínűleg mindnyájunkban benne van az a vágy, hogy valami nagyot akarunk alkotni, létrehozni, de mint ebben a nagy drámában is, felmerülhet az, hogy milyen áron, és megbírjuk-e azt, amit felvállaltunk. Lélektanilag rendkívül összetett a darab, van benne sok minden, boszorkányság, tévhit, hit, szerelem, csalódás… Hihetetlen, fantasztikus anyag, véres dráma. Tényleg kihívás. Márciusra terveztük a bemutatót.
– Kemény dió az utána következő másik nagytermi feladat, a Dürrenmatt-darab színrevitele is.
– Májusban kerül színpadra Az öreg hölgy látogatása. Mohácsi János rendezi. Csodálatos, ahogy ők hárman, a Mohácsi testvérek, együtt dolgoznak, és összehangolják a rendezést, dramaturgiát és a díszletet. Külön örülök ennek a kapcsolatnak, amelyet sikerült kialakítanunk velük.
– Ennek a tragikus komédiának is
volt már Marosvásárhelyi színpadi változata, nem kevesen lehetnek, akik emlékeznek rá.
– Nem is volt olyan nagyon régen. De van egy olyan vélemény, hogy egy darabot tízévente lehet elővenni. Az idő teltével változik a valóság, és pontosan az az érdekes egy ilyen előadásban, hogy felmutassa, mi történt azóta. Minden város egyfajta Güllen, és minden várost gülleniek laknak, vagyis lényegében magunk elé is tükröt tarthatunk ezzel a Dürrenmatt-színművel.
– Kilenc bemutató készül ebben az évadban, kistermi előadás az is, amelyről még nem beszéltünk.
– Timur Vermes regényéből született a Nézd, ki van itt! című darab 2011-ben. Izgalmas dramatizálás. Film is készült a könyvből. Theodor Cristian Popescu rendezi. A sztori szerint Hitler 57 évesen felébred egy udvaron Németországban, és rácsodálkozik arra, amit talál, kancellárnővel, migránsokkal, homoszexuálisokkal, egyebekkel, amik a mai világban ellentétesek az ő elveivel, elvárásaival. De az is felmerül a szatírában, hogy vajon lezártuk-e mindazt magunkban, amit a hitlerizmus hirdetett, megtörténhet-e még egyszer mindaz, ami akkor kivetkőztette magából az emberiséget. Komikus helyzetek adódnak, nevetünk is rajtuk, de valahol mélyen ott motoszkál a nézőben a borzalom tudata.
– Személy szerint a művészeti igazgató mit vár, mit remél ettől az évadtól?
– Igényes elmélyülést. A színház megannyi más dologgal együtt sokat változott, ahhoz képest is például, ahogy én szocializálódtam a színházban. Ma már kezdi kinőni magát valamiféle tudománnyá. Miközben egy végtelenül egyszerű gyakorlat. Szakma. Ezt a kétféle dolgot kell összebarátkoztatni. Millió elv, színjátszási mód létezik. Az információ nagyon könnyen eljut hozzánk, azonnal tudjuk, hogy tegnap Berlinben milyen bemutató volt, különféle jelenségeket hamar megkívánnak az emberek. De néha nehéz a dolgunk. Megkérdőjeleződhet az, hogy tudunk-e kommunikálni a saját nézőinkkel. Ők nem foglalkoznak éjjel- nappal színházzal. Ők bejönnek, megnéznek valamit, és az vagy szól hozzájuk, vagy nem. A színházi társulatnak, a miénknek is azt az utat, módot kellene valahogy megtalálnia, hogy mindazt, amit fölszedett a színháztudományból, a legőszintébb, a legegyszerűbb eszközökkel formálja meg a színpadon. Úgy, hogy az utcáról bejövő ember, felkészültségétől, kulturális hátterétől függetlenül érezze, a színpadról közvetlenül őt szólították meg. Jó lenne tudni, hogy az új évaddal is közelebb kerülünk ehhez az elváráshoz.
Akkor hát kívánjunk mindkét félnek mAradandó élményeket, emlékezetes, szép színházi esteket!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Putyin szóba hozta a magyar–román határ kérdését
Ha valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő.
Ha valaki fel akarja vetni a második világháború után meghúzott határok kérdését, akkor a magyar–román határ ügyére is ki kell térni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban. Az orosz elnöki hivatal honlapjára pénteken fölkerült interjúban a riporter az aznap Vlagyivosztokban megtartott, Putyin és Abe Sindzo japán miniszterelnök közötti találkozó kapcsán föltette a kérdést: hajlandó lenne-e Moszkva visszaadni Japánnak a Kuril-szigetek egy részét a szorosabb gazdasági együttműködés fejében, és a Balti-tenger partján található orosz enklávé, Kalinyingrád – a korábbi Kelet-Poroszország – ügyét is fölvetette.
Putyin a Kuril-szigetek kapcsán leszögezte: Oroszország nem adja el területeit. „Olyan megoldást kell találni, amely nyomán egyik felet sem éri kár, amely nyomán egyik fél sem érzi magát sem nyertesnek, sem vesztesnek" – mutatott rá az orosz elnök. A Kínával fennálló területi viták rendezése kapcsán kifejtette: Kínának sem adtak semmilyen területeket.
„Azok a területek vitatottak voltak, és negyven éven keresztül tárgyaltunk a Kínai Népköztársasággal, míg végül megállapodtunk. A terület egy részét Oroszország kapta, a másokat Kína. Alapvető különbség van a Japánhoz kapcsolódó történet és a Kínával folytatott tárgyalásaink között. A japán probléma a második világháború nyomán állt elő, és a második világháborút követő nemzetközi egyezmények tárgyalják, miközben a kínai partnereinkkel a határról folytatott egyeztetéseknek semmi közük a második világháborúhoz vagy bármely más katonai konfliktushoz” – szögezte le Putyin.
A Kalinyingrádra vonatkozó megjegyzésre – amely kapcsán a riporter közbevetette: az csak tréfa volt – Putyin szintén komolyan válaszolt. „Félretéve a viccet, ha valaki felül akarja vizsgálni a második világháború kimenetelét, akkor tárgyalhatunk. De akkor nem csupán Kalinyingrádról kell tárgyalnunk, hanem Németország keleti részéről, az egykor Lengyelország részét képező Lvov városáról, és így tovább. És ott van a listán Magyarország és Románia is” – tette hozzá Putyin, megjegezve: Kalinyingrád ügye Pandóra szelencéjét nyitná ki.
Orosz–japán csúcstalálkozó
A gazdasági együttműködésről és a két ország közötti területi vitáról folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő pénteken Vlagyivosztokban. A kétnapos Keleti Gazdasági Fórum alkalmából létrejött különtalálkozó tévékamerák előtt lezajlott első perceiben Abe arról szólt, hogy a távol-keleti fejlesztési régió prioritás Oroszország számára, és Tokió határozott támogatásáról biztosította a japán–orosz együttműködés fejlesztését az ázsiai–csendes-óceáni térségben. Putyin fontosnak nevezte, hogy a kormányok segítsék a magánszektorban megnyilvánuló kezdeményezéseket.
Abe pedig arról tájékoztatta az újságírókat még pénteken, hogy az orosz elnökkel mélyreható négyszemközti megbeszélést folytatott a két ország között megkötendő békeszerződésről. Lavrov megerősítette, hogy ebben a témában is folyt eszmecsere, és kijelentette, hogy a japán kormány új keletű készséget tanúsított a közös nevező megtalálására. A két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szakály Sándor előadása szeptember 6-án Váradon
A Polgári Esték rendezvénysorozat keretében, a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával emlékezhetnek az érdeklődők az 1940. évi Nagyváradi bevonulásra.
A Magyar Nemzet 1940. szeptember 7-i számának beszámolójából idézünk két rövid részletet: „Örömtől zajos és hangos az utca, elsősorban a városon keresztül vezető főút. A főpályaudvartól kezdődően a régi Rákóczi úton a Bémer térig, azon túl a Sebes-Körös kishídján át a Szent László térig beláthatatlan a sokaság. Percekig harsog végig az éljenzés, hiszen egy katonai alakulat a másik után tűnik fel. A csapatok szakadatlan sorban vonulnak keresztül a városon. Ahogy egyre több a katona a városban, éppen úgy vonulnak egyre nagyobb számban az emberek a Szent László térre a fogadtatási ünnepség színhelyére. A díszemelvény a Szent László-templomtól balra, a Fekete Sassal szemben emelkedik. Magyar nemzetiszínű drapériák borítják külső falait, két oldalán a német és olasz zászló függ alá a magasból, hátul középen pedig tízméteres magyar zászló alatt színes őszi virágokból kirakva domborodik a Szent Koronás magyar címer. (...)
Az emberek egyre özönlenek a hatalmas térre. Elsőnek vonul fel a frontharcos tisztek díszszázada, utánuk a váradi nők és leányok magyarruhás csoportjai, a Kálvin kör tagjai, a városi dalárdák, az ipartestületek szinte teljes számban, a sportegyesületek és kulturális egyesületek tagjai foglalják el sorra kijelölt helyüket. Tomboló éljenzés fogadja az Aradi, Temesvári, lugosi, belényesi és tárkányi magyarok csoportjait.”
Nagyvárad visszatérésének 76. évfordulóján, 2016. szeptember 6-án dr. Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet Főigazgatója tart előadást, kedden 18 órától Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, a Városháza u./str. Primăriei 27. szám alatt. Az előadás címe: Horthy Miklós, Magyarország kormányzója – Kenderestől Estorilig.
Az előadás után alkalomhoz illő dalokkal lép fel a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok. A helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók az előadó kötetei és más történelmi tárgyú kiadványok.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők az ingyenes előadásra.
itthon.ma

Küküllő menti vendégek a dévai reformátusoknál
Szorosabbra fűzhetnék a kapcsolatot
Kis-Küküllő menti gyülekezetek tagjait látta vendégül a vasárnapi istentiszteleten a dévai református közösség. – Kirándulás részeként álltunk meg Déván, mintegy negyvenöten a sövényfalvi, királyfalvi és dicsőszentmártoni gyülekezetekből – mutatta be a vendégeket Fazakas Csaba Árpád, sövényfalvi lelkipásztor. A vendéglelkész az igehirdetést is felvállalta, a zsidó nép Kánaán felé vezető útjának egy mozzanatát elevenítve fel hangsúlyozta: minden nehézségünkkel, megpróbáltatásunkkal forduljunk Istenhez és mindig fogadjuk el társaink segítő jobbját, megerősítését, mert csak így őrizhetjük meg életünket, és mAradhatunk a helyes úton. Az igehirdetést követően Rátoni Csaba, dévai lelkipásztor köszöntötte a Küküllő menti gyülekezetek tagjait, illetve kísérő lelkipásztorukat. Utóbbi elmondta: örömmel venné, ha a dévaiak viszonoznák a látogatást és szorosabbra fűzhetnék a kapcsolatot a gyülekezetek között. – Sövényfalván is hasonlóan szép nagy templomot tart fenn a 300 lelkes gyülekezet, szívesen látjuk ott vendégül a dévaiakat, annál is inkább, mivel tudom sokan élnek itt Hunyad megyében Küküllő menti gyökerekkel – fogalmazott a lelkipásztor. Elmondta továbbá, hogy a közeli Magyarkirályfalván (ahonnan amúgy a zamatos Királyleánka bor ered – szerk. megj.) valamivel nagyobb, 550 lelkes református gyülekezet él, középkori templomukat itt is érdemes meglátogatni.
Az istentiszteletet követően a Küküllő mentieket kaláccsal vendégelték meg a Melite gyülekezeti házban, majd meglátogatták Déva és Vajdahunyad várát is.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Diaconu, mint célpont?
Megnyugodhatunk: ha igaz, hogy Bogdan Diaconu Traian Băsescu célkeresztjébe került, akkor a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Párt (PRU) nem néz hosszú pályafutás elé. A jelek szerint a volt államelnök pártja, a Népi Mozgalom Párt (PMP) komoly konkurenciát lát a szélsőjobbon Diaconuékban, s mint ilyent, be is fogja darálni. Apró falat – egyelőre legalábbis –, Băsescu számláján ugyanis sokkal nagyobb koalíciók szétverése szerepel, nem egy harmadosztályú neonáci fog útjában állni, ha a nacionalista propagandára vevő választók szavazata a tét.
A nagyobb hitelesség kedvéért Băsescu Európa irányából indított legutóbbi kirohanásában. Miféle párt az, amelyik az uniós zászlót kidobta a pártgyűlésről? – utalt Diaconu sértő gesztusára. Majd ekképp folytatta: a DNA- SRI féle korrupcióellenes hadjárat a román politikai elit hitelvesztéséhez, a választóknak a rendszerellenes, szélsőséges pártok felé fordulásához vezethet, ami Románia nemzetközi elszigetelődésének veszélyével jár – figyelmeztetett.
Romániában a legstabilabb szavazótáborral rendelkező szociáldemokraták számára nem kétséges, hogy megnyerik a választásokat. (Persze, nem olyan arányban, hogy egyedül alakíthassanak kormányt – tehetjük hozzá, de ez már más téma.) Velük szemben még mindig, ám egyre kevésbé biztos talajon áll a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely kudarcot kudarcra halmozott az elmúlt időszakban, alaposan kiábrándítva a jobboldali választótábort. A Johannis-, a Cioloş-projekt, majd a kormányfői ambíciókat tápláló, de a júniusi Bukaresti főpolgármester-választás oltárán feláldozott Predoiu kudarca, nem utolsósorban pedig a Marian Munteanu-epizód világosan megmutatta: az új liberális párt körében nagy a zavar, nem sikerül felnőnie a vele szemben támasztott elvárásokhoz. Ezért értékelődik egyre inkább fel a fáradhatatlan Traian Băsescu. Ő talán még mindig a legismertebb politikus, akivel a jobboldalt sokaknak sikerül beazonosítaniuk. Băsescu tehát keményen nyomul ezen a vonalon, nyílik is tér számára, de a hátra levő rövid időben gyors szavazatszerzésre a szélsőségesek azon tábora alkalmas, akikre Diaconu is alapoz.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Tarthatatlan állapotok Székelyföld legnagyobb kórházában
Széttört és rozsdás ajtókeretek, lehullott vakolat, töredezett csempék, kilincs nélküli ajtó, döglött bogarak a földön – ez fogadja azokat, akik a Marosvásárhelyi megyei Sürgésségi Kórházba látogatnak.
A legnagyobb Székelyföldi egészségügyi intézményben uralkodó tarthatatlan állapotokat megtapasztalhatták mindazok, akiknek az elmúlt időszakban volt dolguk a kórházban, fotók azonban ritkán tanúskodnak a szomorú helyzetről, a betegek és a látogatók elmondása szerint ugyanis a személyzet hatékonyan küzd az ellen, hogy az épületben felvételek készüljenek.
A Vásárhelyi Hírlap fotósa készítette és a kórházba látogatók által a szerkesztőségünkbe is eljuttatott felvételek siralmas képet mutatnak: a kórházi mellékhelyiségekben már a látványtól is felfordul az oda látogató gyomra, nem beszélve az ott terjengő bűzről. Az egyik felvételen látszik, amint a sárga színű folyadékkal teli, piszkos vécékagylóról hiányzik az ülőke, egy másik fotó pedig arról árulkodik, hogy a mosdó ajtajának a kerete megsárgult a kosztól és a rozsdától, a falon keletkezett 25–30 centiméteres lyukat pedig amatőr módon tömték be.
Készült felvétel arról is, hogy az egyik ajtóról hiányzik a tok nyílás felőli része és a kilincs, a kék pöttyös linóleummal borított folyosón pedig döglött bogarakat láthatunk. Bogarakat egyébként nemcsak a folyosó közepén, hanem a lépcsőfordulókban, valamint a mellékhelyiségek fehér csempés padlózatán is lehet látni rendszeresen. Egy kórteremben készített fotón jól látszik, ahogy az összetört függönykarnis egyáltalán nem áll vízszintesen, a rajta csüngő régi függöny pedig már semmiféle célnak nem felel meg.
Az ablakok alatt a meszelt falat különböző méretű fekete foltnyomok gazdagítják, az egyik részlegen pedig a kis szekrény letört lábait perfúzióhoz használt kis üvegekkel pótolták, alulról pedig gipszkartondarabokat raktak be támasztéknak. Nyilván akadnak olyan kórházi szekrények is, melyeknek még csak meg sem próbálták pótolni a hiányzó alkotóelemeit. Arról is van bizonyíték, hogy a folyosón félrehúzott és betegre váró tolószék kerekéről hiányzik a vászon- és gumiburkolat, ettől függetlenül használatban van.
Természetesen megkerestük kérdéseinkkel a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségét, a szóvivőnek pedig elküldtük a fotókat is, hétfő estig azonban nem kaptunk válaszokat.
Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

A megelőzést nem szabad félvállról venni – beszélgetés Dr. Veress Alberttel – Ki időt nyer, életet nyer
A tragikus esetek megelőzéséért fáradhatatlanul dolgozóknak először adják át idén novemberben a dr. Veress Albert Csíkszeredai pszichiáter által alapított Pro Vita Veress-díjat. Az öngyilkosság megelőzésének szeptember 10-i nemzetközi világnapja kapcsán a téma kiemelkedő szakértőjével az újonnan alapított díj mellett a megelőzésről és a hátramAradottak lelki gondozásáról is beszélgettünk.
– Hogyan született meg a Pro Vita Veress-díj ötlete, és kiket tartanak díjazásra érdemesnek?
– Az ötlet azért született meg, hogy az embereket az öngyilkosság megelőzése és az öngyilkosságot megkísérlők kezelésére irányuló munkában való részvételre, illetve beavatkozásra biztassuk. Meglátásunk szerint az 500 eurós díj kellőképpen motivál, hogy az ügy érdekében tegyenek. Az alapgondolat egyébként onnan jött, hogy térségünk az 1900-as évek elejétől – amióta erre vonatkozó statisztikai felmérések rendelkezésre állnak – az országos élbolyban található. A díjjal elsősorban a megyében történő öngyilkosságok csökkentését céloztuk meg, de az emberélet országos és nemzetközi szinten is emberélet. A Cry for Help Alapítvány – amelynek keretében létrehoztuk a díjat – egyik alapcélja a depresszió felismerése, ezáltal az öngyilkosság megelőzése, az elmeosztály infrastrukturális, valamint ott dolgozó munkacsoport kohéziójának fejlesztése. A díjjal felhívjuk a figyelmet arra, hogy segíteni, bátorítani nemcsak a szakemberek tudnak, hanem a papok, a közigazgatásban dolgozó emberek, sőt bárki, aki késztetést érez erre.
– Nemcsak Ön díjaz, hanem Önt is elismerésben részesítik. Szeptember 10-én a Székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány emlékéremmel jutalmazza.
– Általában én szoktam díjakat adni, ezért is lepett meg kellemesen, hogy az alapítvány vezetősége rám gondolt. A díjat az egészségügyben dolgozó szakemberek kapják meg kiemelkedő tudományos munkájukért. Nagy megtiszteltetés ez számomra.
– Térjünk át az Ön fő kutatási területére, az öngyilkosságot elkövető személyek vizsgálatára. Milyen Hargita megyére vonatkozó adatokat ismerünk?
– 1995-től 2005-ig követtem az öngyilkosság megyei alakulását – öngyilkossági kísérleteket és elhalálozást is. Ebből született a doktori tézisem is annak idején, tehát az alaptéma adott volt. Amikor elkezdtem a kutatást, nem gondoltam, hogy mekkora darázsfészekbe nyúlok. „Beleőszültem”, amikor láttam, hogy Hargita megye az első-második helyen van az országos statisztikában. Felsősófalva, Orotva és Balánbánya a vezető települések. 1998-ban követték a legtöbb öngyilkosságot Hargita megyében, ekkor 43 százezrelékes volt ez a mutató, először léptük át a magyarországi átlagot, ott 38 százezrelékes volt a ráta. Akkor 245 ember vetett véget az életének Hargita megyében, ami ugye kiteszi egy kisebb falu lakosságát.
– Mi lehet a magyarázat az itteni magas öngyilkossági arányra?
– Nem nagyobb az arány, mint bármelyik más magyarlakta térségben. Voltak erre vonatkozó felmérések az amerikai és az ausztrál emigrációban élő magyarok között. Azt figyelték meg, hogy a három egymástól távol eső területen a magyar népesség körében szinte azonos volt az öngyilkossági ráta. A román lakossággal összehasonlítva a férfiak esetében háromszor, míg a magyar nők kétszer többen vetnek véget saját életüknek. Viszont fontos kiemelni, hogy nem az öngyilkosság öröklődik genetikailag, hanem a depressziós hajlam. Az öngyilkosságnak pedig – az alkoholizmus mellett ez az egyik kiváltó oka. Az általam 25 év alatt gyűjtött adatok feldolgozásával kiderült, hogy az öngyilkosok kétharmada depressziós volt, 54 százalékuk valamilyen módon kapcsolatba hozható az alkoholfogyasztással: részeg állapotban követte el, krónikus ivó volt, vagy az alkoholizmusából következően agysorvadásos máj- vagy szívbetegségben szenvedett. A térségünk pedig alkoholfogyasztás terén is első-második helyen volt már a huszadik század elején. Ha ezeket az adatokat összevetjük, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyart öngyilkos nemzetként jellemzik. De a biológiailag kimutatható ok, az a depresszióra való hajlam.
– Melyek azok a társadalmi és korcsoportok, amelyek a legveszélyeztetettebbek?
– Három különböző korosztályhoz kapcsolódó minták alapján követnek el öngyilkosságot. A 25–35 év és a 45–55 év közötti, valamint a 85 év felettiek csoportjáról beszélhetünk. Utóbbi kis létszámú korcsoport, ezért a kevés öngyilkosság megemeli a rátát. Az okok között szerepel pedig a biológiai és testi adottságok, a szociális és a társadalmi háttér is. A munkanélküliségnek és a szerepvesztés miatti frusztrációnak köszönhetően is sokan önmaguk ellen fordulnak. A fiataloknál a szerelmi bánat, vizsgán való sikertelenség a legfontosabb frusztrációk. Mindez a spiritualitás és az életfelfogás tekintetében nyilvánul meg. Van példa ugyanakkor becsületbeli vagy politikai öngyilkosságra is. A falvakon élők inkább meghalnak, a városiak kísérleteznek. A fiatalok inkább kísérleteznek, az idősek meghalnak. A románság inkább kísérletezik, a magyarság inkább meghal, ez az általános szabály. Nemek szerinti megoszlás alapján a legvédettebb kategória a román nőké, a leveszélyeztetettebb a magyar férfiaké, ez az én felmérésem végkicsengése.
– Hogyan tudunk tolakodás nélkül segíteni, ha a környezetünkben öngyilkosságot fontolgató emberről szerzünk tudomást?
– A legfontosabb az, hogy szánjunk időt a beszélgetésre, mint barát, kolléga, szomszéd. Próbáljuk meg felvillantani az alagút végén a fényt, amit ő a fekete szemüvegével nem lát. A mi gondolataink másként működnek, a jelképes magasabb dombról jobban belátjuk a teljes síkot, amin adott esetben az öngyilkosságra készülő személy áll. Ha pedig mi nem tudunk segíteni, akkor elküldhetjük az illetőt egy arra hivatott szakemberhez, legyen az pap, tanár, pszichológus vagy pszichiáter. Ha valaki saját magán tapasztalja, hogy baj van, őneki is meg kell adni a kezdő lépéshez szükséges energiát, amellyel el tud indulni a szakember ajtajához. Nagyon fontos, hogy ne úgy viszonyuljunk hozzá, mint aki csupán fenyegetni akar azzal, hogy öngyilkos lesz. Ezeket a jeleket mindig komolyan kell venni, és úgy kell hozzáállni, hogy ezt akár valóban meg is teheti. Téveszme az, hogy aki fenyeget, az nem teszi meg!
– Az egymásra figyelés tehát minden szinten fontos.
– Igen. És nemcsak az orvosoknak kell ezt tenniük, mivel ez biológiai, pszichológiai és szociális jelenség is, tehát a társadalom minden rétegének ki kell vennie a részét ebből a küzdelemből. Nem feltétlenül kell valamilyen szervezethez fordulni, egyszerűen csak oda kell figyelnünk a társunkra. Az a legegyszerűbb, ha segédkezet nyújtunk neki szóban és együttérzéssel. Ha ezt megtettük, akkor már irányíthatjuk az illetőt a megfelelő szakemberhez vagy terápiás szervezethez. Ebben nagy szerepe van a segélyhívó telefonos szolgálatnak is, amely lehetőséget ad arra, hogy az, aki felhívja, kibeszélheti magából a lelki fájdalmat teljesen anonim módon. Varró Jánost – aki azt mondja, hogy ki csatát nyer, az koronát nyer – parafrazálva, én azt mondom, aki időt nyer, az életet nyer. Ha az öngyilkosjelölt túllendült azon a kritikus ponton, amikor úgy látja, hogy nincs tovább, akkor az életét meg tudjuk menteni.
– Melyek azok a figyelmeztető jelek, amikor közbe kell lépnünk?
– Az érdeklődési kör megváltozása: aktív emberből életunttá, zárkózottá válik, élete céltalanságáról beszél. A hobbi elveszítése, életmódbeli, akár ruházkodásbeli változás is intő jel lehet. Az időseknél jellemző a kiürült fészek-szindróma, amikor a gyermekeik elmentek és már nem látják értelmét az életüknek. Ha valakinek volt már öngyilkossági kísérlete – még akkor is, ha az figyelemfelkeltő cselekedet volt –, ugyanúgy figyelmeztető jelként kell értelmezni, hiszen lehetséges, hogy a következő kísérlete halállal végződik.
– Van olyan általános személyiségjegy, amely az öngyilkosságra hajalmos embereket jellemzi?
– Nincsenek ezt befolyásoló személyiségjegyek. Az esetek kétharmadában depressziós betegek követnek el öngyilkosságot, azok, akiket ilyen tünetekkel már kezeltek. Sok esetben a pszichológiai boncolás során derül ki, hogy az illetővel ilyen jellegű gondok voltak. Nem kizárt lehetőség azonban, hogy akik kezelést kapnak, a gyógyulás jeleit mutatják, és amikor már mindenki azt hiszi, hogy meggyógyult, kiengedik a kórházból, végül mégis véget vet az életének. Vannak tehát kivédhetetlen esetek is.
– Milyen érvekkel tudunk meggyőzni valakit, hogy ne legyen öngyilkos?
– Mindig a személyes esetéből kiindulva kell keresni a lehetséges indokokat. Nincs egységes recept. Én azt szoktam kérdezni, hogy miért kíméli a postást? Nem akarja, hogy kivigye önnek a nyugdíjat? Miért akarja, hogy a házastársa más emberrel élje fel az összekuporgatott vagyont? Miért akarja, hogy a gyermekei más valakit szólítsanak anyának vagy apának? A hétköznapi élet felől kell elindulni, hiszen ezek az érvek a legkézzelfoghatóbbak.
– A hátramAradt családtagoknak hogyan lehet feldolgozni egy ilyen esetet? Miként tudunk segíteni nekik?
– Sokat jelent a katolikus egyház nemrég hozott enyhítése, amelyben kimondják, hogy a papoknak lehetőségük van az öngyilkosokat is a szokványos ceremónia szerint eltemetni. Ezt Jakubinyi érsek körlevele is megerősítette, hozzátéve, hogy a helyi közösség szokásait figyelembe véve teheti a pap ezt meg. Sajnos vannak olyan közösségek, amelyekben az öngyilkosokra a régi beidegződések szerint tekintenek. Az ördöggel való cimborálásuk beépült a köztudatba. Elég a családnak a veszteség fájdalma, valamint a bűntudat, főleg akkor, amikor az öngyilkos nem hagy búcsúlevelet. Ha ehhez hozzákapcsolódik a vallási tiltás, valamint a közösség megvetése, akkor a hátramAradottak még nehezebben viselik a gyász terhét. A pszichológiai támogatással hozzásegítjük őket a gyorsabb felépüléshez. A feldolgozatlan bűntudat, hogy megakadályozhatta volna, illetve, hogy nem tett-e olyant, amivel előidézte az öngyilkosságot, nagy veszélyforrás. Fontos odafigyelni rájuk, hiszen a hozzátartozóban sokkal nagyobb az öngyilkosságra való hajlam.
Márk Boglárka
Hargita Népe (Csíkszereda)

Pörgős nyár a vármegyeházán
Június végén, harmadik nekifutásra, a nemzeti liberálisok dulakodásig fajuló tiltakozása mellett választotta a Bihar megyei Tanács elnökévé Pásztor Sándort a testületben egy fős többséggel rendelkező PSD-RMDSZ-ALDE koalíció. A vízügyi szakembert, korábbi államtitkárt két hónappal hivatalba lépése után kérdezte Szűcs László.
- Emlékezetesre sikerült június 28-án a beiktatása. Mi történt azóta, hogy beköltözött az elnöki irodába?
- Remélem, az a megválasztási procedúra volt ennek az időszaknak a mélypontja, hiszen nem volt méltó ahhoz, amit egy megyei tanácsnak képviselnie kell. Ha már olimpia után vagyunk, akkor azt mondhatom: nagy karcsapásokkal nekiindultunk. Ahhoz, hogy a meglévő minimális többséget biztosítani tudjuk, nagyon nagy fegyelemre van szükség. Az első hetekben az volt a szándékom, hogy látva a rengeteg tennivalót, munkát, növeljük kabinetemmel együtt a tanács működésének a fordulatszámát. El kell kezdenünk pár új projektet, az ezzel párhuzamosan megkezdett ügyekben hatékonyan lépni, amire az emberek felkapják a fejüket, s megállapítsák, itt tényleg változik valami. Tetszik, nem tetszik, itt Váradon úgy volt elkönyvelve a megyei tanács, mint olyan intézmény, amely nehézkesen működik.
- A hatékony működéshez, illetve a törékeny többség fenntartásához szükség van a partnerekre, a PSD és az ALDE tanácsosaira, illetve az őket képviselő két megyei alelnökre. Összecsiszolódtak?
- Erről egyelőre kedvezőek a tapasztalataim. Az első napot azzal kezdtem, hogy feladatokat, hatásköröket osztottam ki a két alelnöknek. Egyébként ez az intézmény sokkal centralizáltabb, mint amire korábban gondoltam. Ugyancsak állami szférából jövök, a regionális vízügyet vezettem jó pár évig, államtitkár is voltam. Azt gondolná az ember, hogy a centralizálás csúcsa Bukarestben van. Ám itt a megyei tanácsnál minden ki van hegyezve az elnökre eladdig, hogy a három lejes parkolójegyet aláírni, vagy a négy lej ötven banis postaköltségről a cetlit is ő kell láttamozza. Ilyen nonszensz dolgok vannak, el sem hittem először. Tehát már az első napomon rábíztam a műszaki, illetve a gazdasági részt a két alelnökre. Ez nem így történt a múltban. Az előző mandátum négy évéből hármat az alelnökök mindenféle attribútum nélkül ültek végig. Ebből a helyzetből az is következne, hogy az elnök mellé rendkívül nagy struktúra kellene. Az én kabinetemet olyan típusú kollégák alkotják, akik részben kívülről érkezve másképpen látják a dolgokat, s hatékonyak. Fontos, hogy jól egészítse ki egymást a politikai és az adminisztrációs rész.
- A magasabb fordulatszámon működő motor, hogy az Ön szavával éljek, a múzeum elakadt ügye kapcsán mutathatja meg az erejét. Röviden összefoglalva: a Körösvidéki Múzeum mindmáig nem költözött ki a római katolikus püspöki palotából, ugyanis megrekedt az új székhely, az egykori hadapródiskola felújításának, berendezésének munkafolyamata.
- Miután ezt a széket elfoglaltam, visszahoztam egy olyan procedúrát, szokásjogot, ami hetven-nyolcvan éven át megszűnt. Arról van szó, hogy már az első héten felkerestem a történelmi egyházak Nagyváradon működő püspökeit, beleértve a görög katolikus és az ortodox püspököt is. A román kollégák csodálkoztak is ezen. Böcskei László katolikus püspök úrral találkozva tudatosult bennem, hogy a múzeum ügyében gyorsan lépni kell, hiszen a püspökség akkor a küszöbén volt egy, a püspöki palotát érintő projektindításnak, ami azóta meg is történt. Függetlenül ettől az is tűrhetetlen, hogy kilenc éve újítunk fel egy épületet...
- ..amely a 19. század végén sokkal rövidebb idő, alig másfél év alatt épült.
- 2010 nyara óta egy centi munkálat nem történt a hadapródiskola épületében. Két napig hallgattam itt a kollégákat, hogy miért nem. Két elnök előttem azt a megoldást választotta, hogy tolja maga előtt a problémát. Az egyik procedúra elbírálására, amely hat hónapja állt, miután átnéztem az anyagot, öt nap határidőt adtam. Ez egy tenderkiírás volt. Rengeteg nyűgös, kényes dolgot kellett rendbe tenni, hatalmas összegekről volt szó, DNA vizsgálatokról, perekről, s minden irányból csak azt hallottam, hogy nem lehet, nem érdemes folytatni. A lényeg, a munkálatok el lettek indítva, jelen pillanatban ott tartunk, hogy év végéig maga az épület kész lesz, mint múzeum.
- Azt is meg tudná határozni, hogy az első látogató mikor veheti meg a belépőjegyet?
- Az csak a projekt egyik része, hogy az épület legyen rendben. Heti rendszerességgel tárgyalok a kivitelezővel, s remélem, a nyolc hónapos átadási határidőt levisszük hatra. A következő lépés a bútorzat. Van egy alapbútorzat-felszereltség, erre most sikerült a kiírást elindítani, erre is hat hónap határidőt adtam. Ez még nem jelenti a múzeum teljes felszereltségét, de azt lehetővé teszi, hogy képesek legyenek átköltözni. Közben elindítunk egy olyan nagypályázatot, amely a speciális kiállítási bútorok, felszerelések beszerzésére vonatkozik a történelmi részlegtől a természettudományosig. Mindez összekötve a múzeum környezetének a kialakításával. Igényesen kell megcsináljuk, fel is kértem erre kiváló szakembereket, hiszen a Rhédey-kerttel együtt egy gyönyörű területet alakíthatunk ki a város szívében. Ez egy ötmillió euró értékű nagyprojekt. A végére mArad a tulajdonképpeni költöztetés, ami ugyancsak speciális, szakcéget igénylő feladat. Reményeim szerint jövő tavasszal esélyünk van arra, hogy ha nem is a végleges, teljes bútorzattal, ha nem is a végleges környezetben, de megnyitjuk a múzeumot. És megszűnik az a nyomás is, hogy miért fizetünk mi minden hónapban annyi pénzt a katolikus püspökségnek.
- Mi a helyzet az Ady Endre Emlékmúzeummal? Ez esetben az ortodox egyháznak fizetnek, mint az igencsak leromlott állagú egykori Mülleráj tulajdonosának, s részükről korábban felvetődött, kiraknák az épületből az ott több mint hatvan éve működő közgyűjteményt.
- Remélem, rövid időn belül eredményre vezetnek az ezzel kapcsolatos tárgyalásaink. Arra lenne szükségünk, hogy a bérleti szerződés tíz éves hosszabbítását érjünk el az ortodox püspökséggel, s akkor a törvény szerint kívül is, belül is állagjavítást tudunk végezni az épületen.
. Bukarestben járt nemrég szatmári, Aradi és temes megyei kollégáival a határ menti Ro-Hu projektek jövőjéről tárgyalni, amit sokáig Hu-Ro projektekként ismertünk. Mit sikerült elérniük?
- Korábban az irányító hatóság Budapesten volt, a titkárság pedig Nagyváradon. Jól működött, nagyon sokat köszönhet ez a határszakasz ezeknek a kiírásoknak. Most már Romániában van az irányító hatóság, ezért is változott a betűszó, a titkárság mAradt Váradon. Ez akár előny is lehet, de a valóságban az történt, hogy a program úgy egy éve beszűkült, megmerevedett. Ott tartunk, hogy egy 2014-2020-as periódusról beszélünk 2016-ban, és közel félidőig nem történt semmi. Azt érzékeltük, hogy a fővárosok csatája zajlik, s mi itt vagyunk középen, a tulajdonképpeni haszonélvezők. Első lépésben itt találkozott, ebben az irodában a négy partiumi megye vezetője, s megegyeztünk a közös fellépésben. Utána történt egy debreceni találkozó, ahol az érintett magyarországi megyék – Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar, Békés és Csongrád – vezetőivel találkoztunk. Ott is konszenzus alakult ki. Ezt követően tárgyaltunk Bukarestben a fejlesztési tárcánál. Most már egy egész kicsit optimistábbak vagyunk, fontos, hogy sikerült határidőket meghatároznunk Szeptember elején mindenki leteszi a maga stratégiai tervét. Bihar megye átalakítja a stratégiai projektjét egy egészségügyi tervvé, ami egy hatékony onkológiai felmérési és megelőzési rendszert hoz majd létre. A korábbi elképzelés a Vaskoh-Menyháza út fejlesztése lett volna.
- Bukarestben hogyan fogadták közös fellépésüket?
- Szerintem számolhattak azzal, hogy a négy megye egyszer megelégeli azt, hogy a feje fölött próbáljanak döntéseket hozni.
- Egy másik projektje a megye közúti tömegközlekedését érinti. Mire számíthatnak az utasok?
- A Bihar megyei közlekedési hálózat finoman szólva is bukdácsol. Ugyan már túlléptünk azon a kilencvenes évekbeli állapoton, hogy valahol a megyében állt az ember a buszmegállóban, aztán vagy jött a jármű vagy nem. Most már jön a busz, de kérdés, mennyire pontosan, s milyen komfortigényt tud kielégíteni. Fontos időpont közeleg: 2019-től Romániában a megyei tömegközlekedési szolgáltatást meg kell nyitni az EU felé. Tehát 2018-ban az Európai Unió Hivatalos Lapjában meg fog jelenni a tender Bihar megye közúti tömegközlekedéséről, ami havonta 560 ezer utast jelent. Pályázhat akár egy bajor közlekedési vállalat, egy francia vagy a hajdú-bihari. Ha ténylegesen azt gondolja egy jól működő nyugat-európai tömegközlekedési vállalat, hogy befektet Bihar megyében, akkor le fogja tarolni a piac versenyképtelen hazai szereplőit. Menet közben számtalan problémával szembesülünk, például azzal, hogy a megye hétszáz buszmegállójából alig egy tucat van rendben, a többit két év alatt helyre kellene hoznunk. Az utasok jobb kiszolgálása érdekében GPS készülékkel szereljük fel az összes tömegközlekedési eszközt. S ez nem jár a szolgáltatás drágulásával, hiszen a megyei tanács vásárolja meg a programokkal együtt, illetve mobiltelefonos applikációt fejlesztünk hozzá, hogy a saját telefonján a megyében bárki, bárhol megnézheti, hol tart a busza, késik-e. Ennek már jövőre működnie kell. 2018-tól pedig kiépítjük az e-ticketing rendszert.
- Milyen fejlesztési lehetőségei vannak a megyei tanácsnak a kerékpáros közlekedés fejlesztésében? Ezt azért is kérdezem, mert a téma szerepelt a választási kampányában.
- Jövő nyárig tíz fapados járat beindítását tervezik
- Ma tíz-tizenkét európai kerékpár-sztráda létezik, ennek legkeletibb része a Tisza vonalán halad észak-déli irányban, csatlakozással a magyarországi nagyvárosok többségéhez. Határ menti nemzetközi projektekben már mi is összekötöttük Szatmárt, Nagyváradot, Nagyszalontát magyarországi településekkel, most dolgozunk Mihályfalvánál. A mi feladatunk az, hogy ezeket az utakat továbbvigyük például a Nyugati Szigethegység felé. Európában ez egy óriási iparág. A biciklis utazási és turisztikai biznisz értéke több milliárd euró évente. Két hete kormányhatározat is született arról, hogy Romániában a kerékpáros turizmust fejleszteni kell. Rá is hasalunk erre a témára, költségvetés-kiegészítést eszközöl a megyei tanács, többek között erre a tételre. Előtanulmányt szeretnék rendelni arra, hogy milyen bicikliutakat érdemes kivitelezni a megyében. Nem azt ígérem, hogy négy év alatt Nagyváradot összekötjük Pádissal, de az új, turisztikai célú kerékpárutak mindenképpen a hegyvidékek irányába kell haladjanak.
Ehhez a témához tartozik, hogy négyszázötven-ötszáz új, kétnyelvű táblával látjuk el a hegyi turistautakat. S az újdonság az, hogy ezeket az útvonalakat sokféle információt kínáló QR kódokkal is ellátjuk. Olyan helyeken is, ahol eddig tábla sem volt. Fontos, ide kapcsolódó adat, hogy nyári szezonban a Nyugati Szigethegység bihari részeit felkereső magyar turisták aránya negyven százalék, míg a nyári szezonon kívül hetven! Meg kell adni a lehetőséget, hogy ezen az amúgy román vidéken információhoz jussanak. A következő lépés az lesz, hogy GPS-szel is láthatóak legyenek a turistaútvonalak.
- A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi repülőtér, fel is újították, járatok viszont nincsenek, az utasok Debrecenből, Temesvárról, Kolozsvárról tudnak csak utazni.
- Jó hírrel szolgálhatok, előrehaladott tárgyalásaink vannak repülőjáratok indításáról. Bízom abban, hogy már idén ősszel 2-3 célállomásra elindítunk Nagyváradról európai fapados járatokat, egyet Európa északi irányába, egy másik járatunk pedig déli irányba repül majd, biztos célállomást csak a tárgyalások lezárulása után árulhatok el. Jövő év kora nyaráig szeretném, ha már tíz járat kötné össze Váradot európai városokkal. Volt egy olyan elképzelésem is, ami szerintem jó lépés lenne, hogy a nyári hónapokban közvetlen járattal kössük össze a várost Konstancával. A hazai légitársaság ajánlata kivitelezhetetlen. Tárgyaltunk fapados cégekkel is, de sajnos e tekintetben a hazai törvénykezés hetvenes évekbeli, a Belügyminisztérium nem engedi meg, hogy belső járatban összekeverd a helyi utast a külföldi utassal. Ez nonszensz, de meg lehetne változtatni.
- December 11-én parlamenti választás lesz Romániában. Feltételezve, hogy a szövetség kormányra kerül, milyen, RMDSZ vezette tárcának örülne leginkább?
- Vízügyesként picit elfogult vagyok, mindig támogattam, hogy a környezetvédelem, vízügy vezetése hozzánk tartozzon. Nem véletlenül, rengeteg fejlesztés megvalósult, itt, Bihar megyében is. De ha most szívem szerint választhatnék, nekünk a közlekedési tárcára lenne nagy szükségünk, egészen pontosan Erdélynek. Vízügyi problémák miatt, államtitkárként is rengeteget jártam az országot, s azt kell mondanom, utak tekintetében Erdély mindmáig el van hanyagolva. Ezen kellene gyorsan változtatni.

erdelyiriport.ro

Kopjafás helységnévtáblákat állítottak Nyárádremete bejárataihoz
Új településjelző táblákkal gazdagodott Nyárádremete község: egy-egy hármas kopjafával ellátott köszöntő felirat várja ezentúl az erre járókat.
zen az „Isten hozott” felirat olvasható, amit rovásírással is feltüntettek, de románul is, alattuk pedig a megfelelő nyelven a község neve, hátulján pedig a Jó utat két nyelven. Az oszlopegyüttesek a község három fő bejáratánál vannak elhelyezve: a deményházi tetőn, a régeni útnál és a Szováta fele vezető út szélén. Ezek az egyén-család-nemzet hármas egységét jelképezik, az öt falut a gyakorlatban is közrezárva, együvétartozásukat hangsúlyozva. Az alkotások megálmodója Török László nagyernyei fafaragó mester.
„Régóta terveztük, hogy ilyen fogadótáblát helyezzünk el a község bejáratához. Végül tavaly egy testületi ülésen megbeszéltük, hogy szerezzük be a megfelelő faanyagot, amely végül az önkormányzat legelőjéből került ki” – magyarázta lapunknak Magyari Péter, a község polgármestere. Tőle tudtuk meg, hogy a kopjafák és a kifaragás felajánlások révén valósult meg, a nyárádremetei Nyulas Zoltán és Siklodi Ferenc fafaragó mesterek-, illetve a Nyárád KFT műhelyében. Az oszlopok mindenikén különböző motívumok, műs-más jelentéssel bírnak.
Bal felől, az első oszlop a férfi oldal jelképe, ezért koronás, Árpád királynak a Kárpát-medenceébe való visszajöttét jelzi, a koronában a háromszög ugyanakkor a szentháromság egységét, rendjét is. A középső oszlop a körkereszt, Krisztus kereszt, ami egybetartja az embert, családot, nemzetet. Ez a világosság jele, háromszor jelenik meg a szellem-lélek-test szintjén.
A harmadik oszlop a női oldal jelképe: tulipán, a túli pont, ami a túlvilágra is mutat. Virág a világban: a nyaki rész utáni végtelen vonal egy nyolcas formájában virágot rajzol ki (szívtájékon), alatta a gömb a mennyei és a földi világ találkozási pontja, a születés helye.
Nyulas Piroska
Székelyhon.ro

A VII. Erdőhegyi Nap sikere
Újra van a városnak magyar néptánccsoportja
Amint azt előzetesen meghirdettük, Kisjenő Város Polgármesteri Hivatala és Tanácsa, és az RMDSZ Kisjenői Szervezetének a támogatásával, a Szövetség Erdőhegyért Egyesület vasárnap VII. alkalommal szervezte meg az Erdőhegyi Nap rendezvénysorozatot. A régik iskola telkén megszervezett program 9 órakor a regisztrációval, illetve a bográcsfőző-verseny elindításával vette kezdetét. 12 órakor történt a hivatalos megnyitó a szabadtéri színpadon, ahol a műsorvezető, Pusztai Matild, az Erdőhegyi Általános Iskola nevelési igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, mindnyájuknak jó szórakozást, kellemes kikapcsolódást kívánt. Ezt követően a színpadra kérte Sime Judit iskolaigazgatót, aki köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a testvérintézmény, a Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola pedagógusait, akik együtt ünnepelnek a szervezőkkel. A testvériskolai szerződésnek 3 évvel ezelőtt történt aláírása óta számos, közös programot szerveztek. Arra kérte a jelenlévőket, hogy örüljenek együtt a gyermekek munkájának, amiben kiemelt részük van a helybeli pedagógusoknak, ezért köszönetet mondott mindnyájuknak.
Színes iskolai, illetve néptáncprogram
A továbbiakban újra Pusztai Matild műsorvezető vette át a szót, aki elsőként a Hevesi Laura helyettesítő tanítónő által felkészített, volt előkészítő osztályosok kacsatáncát jelentette be. Utánuk a Csáki Margit tanítónő által betanított, volt II. osztályosok moderntánca, majd a Gál Éva tanítónő által felkészített, volt IV. osztályosok zumbatánca aratott sikert a közönség körében. A volt V. és VI. osztályosok moldvai táncait Kiss Csilla tanárnő, míg a volt VII. osztályosok keringőjét Pusztai Matild tanárnő rendezte színpadra. Ezt követően a Fáy Szeréna iskolakórus énekei következtek, Sime Judit igazgató vezényletével. Az Erdőhegyi Általános Iskolát a diákokból összeállt iskolakórus suli-dala zárta, a szülők és a hozzátartozók hosszan tartó tapsa közepette.
Ezt követően az ágyai Tőzike néptánccsoport Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével előadott, dél-alföldi, majd palóc táncainak tapsolhatott az egyre szaporodó közönség. Utánuk a nagyzerindi Kékibolya Menyecskecsoport ifj. Szilágyi András koreográfiájára adta elő lendületes moldvai táncait. Ezt követően a simonyifalvi Leveles 3 párja Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokkal lépett fel.
A továbbiakban szemtanúi lehettünk a program csúcspontját képező nagyzerindi Ibolya tánccsoport fellépésének, amelyen ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével előbb békési szlovák táncot, majd a híres széki rendet mutatták be káprázatos virtuozitással. A legényes táncukban egyszerre négyen úsztak a levegőben. Előadásukat látványos szilágysági táncokkal vezették le. A sikerüket legjobban példázta, hogy a polgármesteri hivatal jelen volt megbízottja ámulatában azt hitte, magyarországi hivatásos táncosok produkcióját láthatta. Utánuk a kisjenői és nadabi kultúrotthon Floarea Crişului tánccsoport Suciu Cristian koreográfiájára Körös menti román táncokat adott elő.
Köszöntők, díjazások
A táncok után Bíró Zoltán fő szervező vette át a mikrofont, aki köszöntötte a közönséget, majd nagy tapsot kért a Szalontai Kútfejek csapatnak, amelynek tagjai nagyon sokat segítettek a szervezésben. Ugyanakkor köszöntötte az ágyai, a nagyzerindi, a szapáryligeti és az erdőhegyi résztvevőket, illetve az Erdőhegyi Íjászokat is, akik idén bevállalták az Erdőhegyi Napnak a szervezését. Annak a reményének adott hangot, hogy Erdőhegyen sokáig fog működni az íjászcsapat, amely hagyományt teremt e sportból. Köszöntötte, majd a színpadra kérte Péró Tamás-megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost, aki két gondolatát kívánta megosztani a hallgatóságával: megköszönte az erdőhegyi meghívást, ahova mindig örömmel jön. Főként akkor, ha évről évre, folyamatosan fejlődik a település, de az Erdőhegyi Nap rendezvénye is. A továbbiakban a decemberben sorra kerülő parlamenti választások fontosságára hívta el a figyelmet. Annak az a fő célja, hogy összefogva, az Arad megyei magyarság újra képviselőt küldhessen a törvényhozásba. Ehhez kívánt erős összefogást, sok sikert, illetve további jó szórakozást. Ezt követően, nt. Pap József református lelkipásztort kérték a színpadra, kiértékelni a bográcsfőző versenyt. A versenyen indult négy csapat tagjai szívüket, lelküket beleadták a főzésbe. III. helyet szerzett holtversenyben a Szalontai Kútfejek és a Hun a csülök csapat. A II. díj odaítélése is holtversenyt hozott a Székely házaspár és csapata, valamint a Szalontai Kútfejek II. főztje között. Egy csipetnyi előnnyel, az Erdőhegyi kalózok, vagyis az iskola csapata nyerte az I. díjat. Minden csapatot a színpadra kértek, ahol átvehették a díjaikat.
Bemutatkozott az erdőhegyi tánccsoport
A díjazás után a program folytatódott, amelyen a nagyszalontai Toldi Tánccsoport hölgyei moldvai, utána a kisebbek kalocsai és rábaközi, majd a felnőttek mezőföldi táncokat mutattak be Tötös Hortenzia koreográfiájára, Struber Éva és Bagi Tünde vezetésével. Fellépésük után Sime Judit iskolaigazgató köszönetet mondott a pedagógus kollégákat a diákok betanításáért, az iskola főzőcsapatának a győzelemért. Ezt követően bemutatta a mögötte felállt csapatot, az Erdőhegyi Általános Iskola tánccsoportját, amely idén alakult meg. A betanításukért köszönetet mondott Szilágyi András koreográfusnak és Kiss Csilla pedagógusnak. Ugyanakkor köszönetet mondott Bíró Zoltán városi tanácsosnak a csoport felkarolásáért, majd sok sikert kívánt nekik az itthoni bemutatkozáshoz. Azon ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével ígéretesen ropták a délalföldi táncot.
Ezt követően, a színpadon Pálfi András testnevelő tanár átadta a kispályás futballbajnokság győzteseinek a kupát. Az utána következett, Tiéd a mikrofon című karaoke-játékon Hotăran Bernadett, Kiss Kitti és Tősér Bianka énekelt a színpadról angol nyelvű slágereket.
Jókedv, kiváló szórakozás
A program szüneteiben megtartott tombolasorsoláson mintegy 50 ajándék, köztük a fődíj, a kenyérsütő berendezés is gazdára talált, a sörsátrak alatt helyet foglaló vendégek kedvükre ehettek, ihattak az árusok jóvoltából, a szervezők minden fellépőt, illetve meghívottat vendégül láttak.
Valamivel 20 óra előtt kezdődött a Meteor együttes egyórás koncertje, ahol a régi és az új slágerek felelevenítésével a mulató közönséget felkészítették a 21 órától fellépett sztárvendég, Fenyő Miklós fergeteges koncertjére. Az egyórás élőkoncertre nem csak a helybeli, hanem a környékbeli, sőt sok Aradi rajongó is kíváncsi volt, csúcsra járt a hangulat. 23 órakor tűzijáték zárta az Erdőhegyi Nap idei programját, amelynek a sikeréért a fő szervező, Bíró Zoltán városi tanácsos ezúttal is köszönetet mond a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a Városi Tanácsnak, a Gualapack cégnek, az Erdőhegyi Mezőgazdasági Társulásnak és Szabó Zoltán elnöknek, Ianoş Teodor állatorvosnak, a Medlife cégnek, dr. Pálfi Laurának a Royal Bilding Kft.-nek, a Bíró Márta Virágüzletnek, a MOL kisjenői töltőállomásának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A tisztességes remény szárnyalása és bukása
Kulcsár Béla Marosvásárhelyen, a székelység székesfővárosában született 1929-ben. Édesapja műkedvelő szobrász. A Marosvásárhelyi Református Kollégiumba kerülve Piskolti Gábor ismeri fel tehetségét, majd a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán előbb Romul Ladea, majd Vetró Artúr a mestere. 1955-ben készült diplomamunkájának témaválasztása, az ötvenes évek egyik slágertémája, Varga Katalin, mintha előrevetítené a Kulcsár Béla-i művészi-alkotói vállalások tragikus véget érő sorozatának sorsszereppé válását.
Banner Zoltán körültekintő monográfiájában megfogalmazta: „a mócok ügyét felvállaló Varga Katalin témájával először nyújtja ki az erdélyi magyarság nevében saját kezét a megbékélés és testvériség őszinte szándékával a (…) többségi románság felé, hogy két évtized múltán ugyanannak a gesztusnak a kudarcába pusztuljon bele, az agyagfalvi emlékmű örvén”. Ugyancsak a közösségi szerephez, valamint a körülmények szabta vállalások kudarcaihoz is sorolható a megbízás, amelyet 1956-ban alma materének 400. évfordulója és névadó ünnepsége alkalmából kapott Bolyai Farkas szobrának megtervezésére. A forradalmi események forgatagában ez az elképzelés akkor lekerült napirendről. Ugyancsak társadalmi felkérésre faragja azt a Dózsa-szobrot, amelyet a Sepsiszentgyörgyi textilgyár fennállásának 75. évfordulója alkalmából, 1958-ban állítanak fel a gyár művelődési otthona elé. Erősen expresszív jellege és mellszobroknál rendhagyónak számító, belső erőtől is feszülő dinamikája túlmutat a szocreál stílusú köztéri szobrok szokványosságán, megmutatva valamit Kulcsár Bélának abból a zsigeri kísérletező modernségéből, amelyet legfrappánsabban a csavarokkal és ipari alkatrészekkel kombinált Önarcképe közvetít.
A hatvanas évek elején készítette számos „civil” kis szobrát, végigkísérletezi az akkor Kelet-Európában elterjedt szelíd modernista és visszafogottan klasszicizáló formanyelv minden közkedvelt témáját a portrétól az aktig, a munkásábrázolástól az anyaságig, stílusában pedig a realista felfogásútól a dekoratív stilizáló szemléletig és az akkor nálunk merészebbnek számító kubizmustól megtermékenyített síkkal határoló szemléletig (Pongrácz Antónia, Bánat, Napozó, Korsós lány stb.). Legsikeresebb szobrászi vállalkozása Az íjásznő című egy méter magas bronzszobra. Egy pillanatra úgy tűnt, ez a vállalása is kudarcba fullad, hiszen a Képzőművészeti Alap által hivatalból megszabott magas kivitelezési árat városa nem akarta megfizetni. Kulcsár Béla nem hagyta magát, különböző gyárakból, műhelyekből összevásárolta és összekéregette a szükséges mennyiségű bronzot, és a szobrot egy helyi nagyvállalat munkásaival öntette ki. Hibátlanul sikerült, viszont a kockázat okozta feszültség annyira megviselte, hogy szívinfarktust kapott 38 éves korában. Az íjásznő 3,5 méteres bronzszobrát nemsokára felállították – a művész döntése alapján – Marosvásárhely egyik legszebb villasorával szemben, a város akkori egyetlen toronyháza előtti parkban annak adekvátan harmonikus kiegészítőjeként. Kulcsár Bélának sikerült ezzel az alig kubizáló, art decós eleganciájú, bizonyos nézetből már-már absztrakt, mindenképpen merészen minimalista vonalvezetésű művel megteremteni egy korszak, a tisztességes remények, az urbanizáció haladást ígérő, de hagyományokra is tisztelettel tekintő korszakának talán immár örök érvényű emléket állító műtárgyát. Szívinfarktusa után Kulcsár Béla, mivel orvosai eltiltják a nehéz fizikai munkával járó szobrászi tevékenységtől, az általa már korábban is gyakorolt festészet felé fordul. Festészete bátor és sajátos egyszerre, élesen különbözik kortársainak, kollégáinak a felülről ellenőrzöttség okán akarva-akaratlan egymáshoz érlelődött világától. Számára a festészet ekkortól válik a művész közönséggel való kapcsolatának elsődleges közvetítőjévé, amely első intenzív festői periódusában néhány drámai hangvételű művet eredményez (például A barokk város és A mélyben című). Későbbi festményeit inkább a konstruktivitásban összefogott rend és a festészet anyagközeliségének, a nyers tubusszínek alkalmazásának markáns jelenléte (Kompozíció maszkokkal, Csendélet korsókkal és tányérokkal, Oslói est), valamint a természet világmodellként való felfedezése határozza meg (Az élet fája, Ahova vágyom). Több festményén viszont ez előbbieknek ellentmondó nagyfokú elfogódottságot és gyöngédséget mutató líraisággal fogalmazza meg érzéseit (Lepkék, Tükröződés, Lebegés). 1971 után térhetett vissza a szobrászathoz, s készül egyik, a kor szelleméhez legközelebb álló műve, a Marosvásárhelyi Színház térre 1974-ben felállított Térkompozíció. Banner Zoltán szerint a szoborcsoport „a páratlanul intenzív művészi gondolkozásmód diadala a narratív (szocreál) iskolázottság, az anyag (a fém) és a társadalmi-politikai környezet előítéletei, visszahúzó erői fölött”. Sajnos, ez az akkor mindenképpen újszerű, de köztereinken máig is ritka, öntörvényű és modern szellemiségű alkotás jelenleg kompozíciós rendjében megbolygatottan, megcsúfolva ad hírt arról a hálátlanságról, amelyben a város egyik legkiválóbbja, Kulcsár Béla és életműve részesül Marosvásárhely mai gazdáinak „jóvoltából”.
Kulcsár Béla szobrászi és immár ezzel párhuzamos festészeti életműve a következő években, betegsége ellenére, felfelé ívelt. 1975-ben a szárhegyi Barátság művésztelepen hat hét alatt három művet készít el, ezek közül a Szárhegyi Szfinx, híven becenevéhez, a tulajdonváltás körüli hercehurcát talán egyedül mozdulatlanul átvészelő alkotás, a másik kettő közül a Pillangó immár két éve az Erdélyi Művészeti Központ gyűjteményében gyönyörködteti látogatóit. Kulcsár Béla fiatalon, alkotóereje teljében, 47 évesen huny el szívinfarktusban az agyagfalvi emlékmű gondjaival lelkében, az ellehetetlenítettség súlyos terhe alatt elszenvedett izgalmak miatt, a kommunista időszak tipikus áldozataként. Olyanként, aki tehetségét a közösség céljainak szolgálatába állítva vállalta a legnehezebbet, látszólag elfogadni a sajátos kisebbségi tudatot lényegéből kifordító hatalmi szándék fondorlatos megbízói ajánlatát, és ami legalább olyan nehéz volt számára, a közízlést kiszolgáló művészeti kánon diktátumát. Megpróbálva – a művészettörténet számos jó példája nyomán – a művészet minden kicsinyes korlátot legyőzni képes erejében bízva a lehető legbecsületesebben megfelelni a feladatnak, megpályázta a székelység mindenkori legnagyobb szabású emlékművére kiírt pályázatot. Amit meg is nyert. A pályázatra benyújtott két pályaműve közül az eleve több kompromisszummal készülttel. (Eltanácsolt másik pályaműve, amely mind tartalmilag, mind formailag a bátrabbik lett volna, úgy tűnik, örökre a kultúrpolitika süllyesztőjébe került. Szerencsére némi fogalmat erről is alkothatunk a hagyatékban fennmAradt vázlatok alapján.) Egy dolog sajnos mára a korabeli tanúk egybehangzó véleménye szerint biztosnak látszik, hogy az emlékmű elkészítésével a művészt megbízó, az alkotás létrehozásának fázisait kézi vezényléssel irányító, a történelmi hazugságokat és esztétikai tilalmakat mindenáron érvényesíteni akaró, ennek érdekében számos technikai korlátot állító kommunista román rezsim a már korábban is beteg Kulcsár Bélát, ha közvetett módon is, de a halálba küldte. A tervet az Országos Műemléki Bizottság elfogadta, de kikötik, hogy a tizenkét alakból hatnak románnak és hatnak magyarnak kell lennie, aminek karakterükben és öltözékükben kifejezésre kell jutnia, és hogy november 25-i határidőre kész kell lennie. A hatalom képviselői, a megbízók többször érdeklődnek az emlékmű makettjének alakulása iránt. 1976. április 2-án is Bukaresti kiküldöttek vizionálnak a műteremben. Április 5-én a művész másodszor is szívinfarktust kap, és kórházba szállítják. A kórházban is többen megkeresik az emlékmű további sorsának ügyével. Kulcsár Béla 1976. június 18-án meghal. Az agyagfalvi réten ma látható emlékmű csak nagy vonalakban emlékeztet a Kulcsár Béláéra, amely – ahogyan Banner Zoltán fogalmazott – végül Hunyadi László és Kiss Levente átfogalmazásában 1980 nyarára készült el. 1990. október 14-én került sor az emlékmű ünnepélyes avatására. Kulcsár Béla neve az avatóünnepségen talán el sem hangzott.
Tegnap megnyílt tárlata megtekinthető október 2-áig keddtől péntekig 10–17, szombaton és vasárnap 10–14 óráig a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében.
Vécsi Nagy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ahol méltóképpen lehet emlékezni a Székely Hadosztályra
Emlékezőkkel telt meg szombat délelőtt a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában levő Fodor-ház udvara, ahol a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében rendhagyó istentisztelet keretében felavatták a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékművet.
Az ünnepség székelyzászló-felvonással, a székely és magyar himnuszok eléneklésével kezdődött, a csíkkozmási Tuzson János fúvósegylet, valamint a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekar közreműködésével. Ezt követően rendhagyó istentiszteletet tartottak, amelynek keretében arra hívták fel a figyelmet a felszólalók, hogy kötelességünk emlékezni elődeinkre és példát venni kitartásukról, hősiességükről, hogy ezt a mindennapjainkban kamatoztatni tudjuk.
„Nem csupán megemlékezni szeretnénk a dicső magyar múltról, bár van mit felidéznünk – és ebben egy jeles példa a Székely Hadosztálynak az ellenálló mozgalma, – hanem szeretnénk kibontani azokat a tartalmakat, amelyeket a múlt hagyatékozott ránk. (…) Szeretnénk ezt a hagyatékot kibontani, a kor szerint értelmezni, kivirágoztatni, gyümölcsöztetni és megvalósítani úgy, ahogy a Jóisten ránk bízta” – mutatott rá Csapai Árpád egyetemi lelkész.
Kincses Kálmán szenterzsébeti református lelkész rámutatott, eljött az idő, hogy beszéljünk a múltról. „Száz év távlatából beszélnünk kell arról, ami népünk legviharosabb idejét idézi, de beszélnünk kell arról is, ami a neves és névtelen székely hősöknek a hagyatéka. És nekünk legfőképpen erről a hagyatékról kell beszéljünk, hogy megértsük, ez a hagyaték ránk nézve kötelesség. Ez a hagyaték nekünk feladatot ad, szolgálatot ad és megtanít a küzdelemre. Azok a székely katonák, akikre ma emlékezünk azért harcoltak, azért merték vállalni a halált is, hogy neked és nekem ma házam, hazám, szülőföldem legyen. Nekünk ma sokszor cudar valóságban kell ugyanúgy küzdeni, áldozatot vállalni, szolgálatot vállalni és itthon mAradni.”
Szombatfalvi József székelykeresztúri unitárius lelkész is arra buzdította a jelenlevőket, hogy ma is helyt kell állniuk, miként helyt álltak azok is, akikre emlékezünk. „Tudták, mit kell tenniük, anélkül, hogy parancsba adták volna, noszogatták volna őket. Tudták, mert hazaszerető emberek voltak.”
Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület elnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, 2011-ben született meg a döntés, hogy méltó emléket állítsanak a Székely Hadosztálynak és elkezdtek támogatókat, segítőket keresni. Megköszönte a bizalmat és a támogatást Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának, a Bethlen Gábor Alapnak, Kövér Lászlónak a Magyar Országgyűlés elnökének, Sepsibükszád önkormányzatának, a Millecentenáriumi emlékbizottságnak, Fodor Pálnak és Gergely Istvánnak a felajánlott területet, a közbirtokosságoknak, cégeknek, a Heveder és Role zenekarnak, a mintegy kétezer zarándok adományozónak, az ünnepség társszervezőjének, Csíkszereda önkormányzatának és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek a segítséget. Mint elmondta: az összefogás eredményeként jött létre a Miholcsa József tervezte és Zavacki Walter által kifaragott Székely Hadosztály emlékmű.
„Fontosnak tartjuk, hogy ezt a méltatlanul elfelejtett, az emlékezetekből szándékosan kitörölt hős alakulatot visszaemeljük a köztudatba. Ezekre a példaképekre, hősökre, az ők megidézésükre, erre a végveszélyben is cselekvőképes hazaszeretetre van ma is szükség. Akkor, amikor a mi szeretett Székelyföldünk fölött sötét gondolatok és ártó kezek húznak új régiót, vagy megyehatárokat, megbontva azt a földrajzi egységet, amelyben évszázadok óta él a mi őshonos népünk, a székely nép, naponta küzdenünk kell azért, hogy utódainknak is helye, élettere legyen az ősi szálláshelyen. Tudással, munkával és a szívekben is megszülető összefogással megalkuvás nélkül kell harcolnunk, hogy a Székely Hadosztály méltó utódaiként írjuk be nevünket Székelyföld, valamint a magyar nemzet történelmébe.”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében példaértékűnek nevezte a hagyományőrző huszárok tettét. „Székelyföld kérdését hiába gondoljuk, hogy megtudjuk oldani úgy, hogy ülünk nyugodtan otthon, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót és néha-néha elmegyünk egyet szavazni, ha egyáltalán elmegyünk. Ennél sokkal-sokkal többre van szükség. A hétköznapokban, és az ünnepeken is. Ezért példaértékű és előremutató az a szándék, álom, amelyet a csíkszéki hagyományőrző huszárok megfogalmaztak. (…) A nagy dolgok azok, amelyeket mi megálmodunk és meg is csinálunk. Ennél sokkal, sokkal többre van szükség, ilyen típusú szerepvállalásra, ilyen cselekvésre, amit most ezúttal anyagi mivoltában és szellemi kisugárzásában láthatunk – fejtette ki Ráduly. „Abban reménykedek, hogy amikor a zarándokok eljönnek Csíksomlyóra, akkor idejönnek, ránéznek erre az emlékműre, hallanak erről a székely hadosztályról, és rájönnek, hogy nekünk van egy csodálatos történetünk” – tette hozzá. Felszólalása végén úgy fogalmazott, hogy ez a nap nem csak a csíkiaké, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságé. Szerinte együvé tartozunk, még akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket.
Zsigmond Barna Pál Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja üzenetét Csige Sándor Zoltán vezető konzulja tolmácsolta, melyben az első és második világháborús történéseket elevenítette fel. „Mint láthattuk, az utóbbi száz évben többször is reménytelennek tűnő helyzetben kétségbeesésben tudtak az erdélyi magyarok, a székelyek megmAradni, kiutat találni. Hol hősies véráldozattal, mint 1918-ban, vagy 1944-ben, hol pedig a hétköznapok csendes hősiességében. „De éppen történelmi fordulatok mutatják, hogy a kétféle hősiesség egy tőről fakad, csupán különböző helyzetek különböző hősöket kívánnak. Ma aki szülőföldjén vállal gyermeket, épít magának otthont, aki itt találja meg a boldogulását és aki gyermekeit magyar iskolába adja, az is hős, és hasonló lélekjelenlétről tesz tanúbizonyságot, mint véráldozatot hozó elődeink. A ma itt élők gyakran érezhetik reménytelennek és kilátástalannak a helyzetet, ha elcsüggedés vesz erőt rajtuk, gondoljanak arra, hogy az otthon lenni érzésért mindig is meg kellett küzdeni, áldozatot kellett hozni”.
Az ünnepségen beszédet mondott még Berkecz Gábor, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója megosztotta gondolatait Ambrus Ágnes, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki székkapitánya és Benkő Emőke, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is.
Az ünnepi felszólalások sorát Gergely István, Tiszti beszéde zárta, aki néhány momentumot elevenített fel a Székely Hadosztály, Márton Áron életéről, és ő is kitért az emlékezés fontosságára. „Itt el lesz helyezve egy asztalka, néhány pad és mindenki fogja meg a gyermekének és az unokájának a kezét, sétáljon el, jöjjön ide, üljön le és emlékezzenek. Emlékeztesse a gyermekét, az unokáját, de önmagát is” – fejtette ki. Mint mondta, emlékezni annyit jelent, mint emészteni, felszívni és új erőre kapni.
„Legyen ez szent hely számunkra, ne csak a kegyetlenségekre emlékeztessen, hanem ez felhívás a szeretetre, békére, egymás megbecsülésére” – ezekkel a szavakkal áldotta meg a leleplezett szobrot Göthér Gergely, csíksomlyói plébános az istentisztelet végén, amelyet megkoszorúztak a jelen levő tisztségviselők és egyesületek képviselői.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Vállalta a vállalhatatlant
Kulcsár Béla-kiállítás az EMŰK-ben
Élete sors-metaforává vált, mondta barátja, Székely János költő Kulcsár Béláról, aki szobrászként, festőként alkotott – és bukott bele – a közösségi reprezentáció sors-szerepébe. Korai halálának negyvenedik évfordulója alkalmából nagy érdeklődés mellett, rá emlékezve gazdag tárlat nyílt az Erdélyi Művészeti Központban.
Vécsi Nagy Zoltán, a kiállítás kurátora a péntek délutáni megnyitón részletesen vázolta azt az életutat, amelynek gazdag terméséből az EMŰK földszinti kiállítótermeiben láthatunk egy stílusokat, műfajokat átfogó, gazdag gyűjteményt. Kulcsár Béla ugyanis szobrászként kezdte Marosvásárhelyen 1956-ban, de a forradalom már első megrendelését kudarcra ítélte, előrevetítve a tragikus véget. A Marosvásárhelyi Református Kollégium fennállásának 400. évfordulójára megrendelt Bolyai Farkas-mellszobrot nem kivitelezhette, de legalább Dózsa György „zsigeri belső feszültségről” árulkodó mellszobrát felállították a szentgyörgyi Olt textilgyár művelődési otthona elé, és az ma is ott van. Ezzel ellentétben a kovásznai kultúrotthon homlokzatára más fiatal művészekkel tervezett, Népi kultúra című alkotása a nagy földrengéskor megrongálódott, illetve a kultúrház lebontásával megsemmisült.
Ahogy Banner Zoltán írta: „noha továbbra is a szabad térbe állított, nagy szobrászi tömeg, a monumentalitás és az ezt hitelesítő nemes anyagok izgatják (Kulcsár Béla) fantáziáját, a hatvanas évek elején egyelőre meg kell elégednie a kisebb méretekkel.” A szelíd modernizmus és klasszicizálás jegyében alkotott kő- és bronzkisszobrai mellett akkoriban kísérletezett a ma természetművészetként katalogizált irányzattal is, ugyanis büdösfürdői nyaralójának udvarán ágakból alkotott monumentális méretű, 4 méteres, de mulandó szobrokat, mint a Diána vagy Szarvas.
Az előbbi megelőlegezte egyik legsikeresebb művét, az Íjásznőt, amelyet először egyméteres bronzszoborként, majd köztéri alkotásként 1967-ben nagyobb méretekben is kivitelezett, de ez utóbbi felállításának, illetve öntésének a bonyodalmai annyira megviselték, hogy 38 évesen infarktust kapott. Ezután – a nehéz fizikai munkától eltiltva – sajátos és bátor festészetnek fogott neki, melyeket markáns, keveretlen színek, valamint a természet világmodellként való megjeleníthetősége jellemez.
A művész 47 éves korában bekövetkező második infarktusát és ezúttal halálát egy, az agyagfalvi emlékműhöz köthető stressz okozta, ami abból adódott, hogy az eredetileg 22 alakosra, bronzba tervezett kompozíciót a megrendelő hatalom „kézi vezérlése” miatt sorozatos kompromisszumokkal, kis költséggel és rövid idő alatt volt kénytelen kivitelezni. Befejeznie nem sikerült, az átdolgozott emlékmű avatóünnepségén Kulcsár Béla neve talán el sem hangzott – mondta Vécsi Nagy Zoltán.
A művész kiállításon jelenlévő özvegye, Kulcsárné Csiszér Mária elmondta, nagy gondban van, mi legyen a nagyobbrészt általa őrzött műgyűjtemény sorsa, mert az intézményekkel nincs túl jó tapasztalata, azt mégis megfontolandónak találta, hogy netalán az EMŰK-be kerüljön. A kiállítás október 2-ig látogatható.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Számíthatunk Amerikára?
Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetének, ha kétnapos Székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miéer nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
Hans Klemm jó diplomata módjára kényesen ügyelt arra, mit, mennyit mond, többnyire a jól ismert frázisokat ismételgette az amerikai alapértékekről, a demokráciáról, biztonságról, fejlődésről, az alapvető emberi és szabadságjogokról. Kínosan vigyázott, hogy ne foglaljon állást vitás kérdésekben, ne mondjon véleményt még a nyilvánvaló jogsértések ügyében sem – így annál értékesebb volt egy-egy félmondata, gesztusa. Például az, hogy az Egyesült Államok támogatja a Székelyföldiek jogát, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Bukaresti kinevezése után alig egy évvel egyértelműen új helyzettel szembesült Székelyföldi látogatása során, hisz mostanáig elsősorban a korrupcióellenes harcot, no meg a két ország katonai együttműködését kellett támogatnia. Hallhatott valamit az erdélyi magyarság gondjairól, és tiszteletre méltó, hogy fontosnak tartotta a helyszínen tájékozódást, no meg az is, hogy nem csak a politikusok, elöljárók véleményére volt kíváncsi. Kétnapos programját úgy állították össze, hogy alkalma legyen „civilekkel” is szót váltani, és mindez egyértelműen tovább árnyalta alakuló véleményét. Mint ahogy személyes látogatásra volt szükség, hogy szembesüljön azzal: lám, e térségben majd mindenki magyarul beszél. Mint mondotta, korábban azt gondolta, hogy legfennebb fele-fele az arány. Hosszú évek óta Hans Klemm az első amerikai nagykövet, aki itt, a helyszínen érdeklődik az erdélyi magyarság gondjairól. Szavaiból is kiderült, nem volt felkészülve arra, ami itt várta, meglepte az elégedetlenség mértéke, a panaszok sokasága és az ezeknek ellentmondó hatósági (prefektusi) tájékoztatás. Időre, no meg jó tanácsadókra lesz szüksége, hogy rendszerezze a szűk két nap alatt felhalmozott élményeket, tisztázza az elhangzottak valóságtartalmát, kialakítsa véleményét, álláspontját. És amikor ezt teszi, talán azt is mérlegeli, hogy egyik fél a megmAradásáért küzdő, örök védekezésre berendezkedett kisebbség, másik pedig a beolvasztását sürgető, elnyomó hatalom. Talán megérti és megérteti feljebbvalóival is, hogy a demokrácia fő védelmezője, az Egyesült Államok stratégiai érdekei miatt nem hagyhatja magára az erdélyi magyarságot a jogaiért való küzdelmében. Mert a térség biztonságának, stabilitásának, fejlődésének ez is épp úgy záloga, mint a Fekete-tenger partjára telepített rakétapajzs.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Önkéntes gyűjtőmunkával feltérképezett sírkeresztek
A közel kilencszáz sírban több mint 1900 elhunyt nyugszik a csíkszentmártoni temetőben – derül ki a csíkcsekefalvi Vitos Antal által összeállított tanulmányból, amelyben a helyi temető és templomkert sírfeliratait vette számba.
A csíkszentmártoni temető és templomkert sírfeliratait térképezte fel a csekefalvi Vitos Antal, a begyűjtött adatokat kiadványba foglalta össze, amelyből egy példányt a helyi plébánia rendelkezésére bocsájtott – hívta fel a figyelmünket a rendhagyó munkára Vakaria Béla helyi plébános.
Fellapozva a feljegyzéseket érdekes információkra bukkantunk, így felkerestük a tanulmány készítőjét is. Vitos Antal érdeklődésünkre kifejtette, tavasszal érzett egy belső késztetést arra, hogy összeállítsa a temetőben és templomkertben nyugvó halottak névsorát. Mivel rokkantnyugdíjas, ideje engedte, hogy több hónapon át vizsgálja a kereszteket, feliratokat, sőt szükség esetén a régi kőkereszteket meg is tisztította, hogy kiolvashassa az azokra írtakat. Mint fogalmazott, míg más hívek rendszerint munkával, adományokkal támogatják az egyházközséget, ő egészségi állapota miatt ezt nem teheti meg, így ezzel a munkával próbált segíteni.
Kiemelte azt is, hogy a gyűjtőmunka során jött rá, hogy nem tudja a teljes névsort összeállítani, mivel sok elhunyt neve már, illetve még egyetlen sírfeliraton sem szerepel – így az elkészült névsort részlegesnek tekinti. Az adatok begyűjtéséhez kora tavasszal fogott hozzá és a nyárig járt ki a temetőbe anélkül, hogy testvérén kívül bárki tudott volna elképzeléséről. A hangsúlyt elsősorban a régi sírkeresztek feliratainak megörökítésére helyezte. Látva az érdekesebbnél érdekesebb feliratokat, úgy döntött, hogy témakörökként csoportosítja majd a feliratokat.
Így az írógéppel megírt tanulmányban a régi sírkövek, kripták feliratai mellett bekerültek többek között a különleges, a legrégebbi, a régi papi sírok, a fiatalon elhunyt szülőanyák, a gyermekek, a gyilkosságok áldozatainak emlékére állított kőkeresztek feliratai is.
Vitos Antal továbbá összegyűjtötte a kiolvasható sírfeliratokon szereplő száz ritka családnevet és ötvenöt ritka keresztnevet, a feliratokról megállapítható leghosszabb özvegységekre is rávilágított, amelyek 41–59 év közöttiek voltak. A dolgozatban ugyanakkor külön szerepel az ugyanabban az évben elhunyt 23 házastárs névsora, illetve annak a két házastársnak a neve, akik egy évben születtek és azonos évben haltak meg.
Továbbá azt is megtudhatjuk a feljegyzésekből, hogy a temetőben nyugszik Gergely Péter – a csíki Matuzsálem, aki 1885-ben született és 1988-ban hunyt el, illetve Illés Miklósné Nagy Ilona – aki átélte a XX. századot (1900-ban született, 2000-ben temették el). Mindezek mellett pedig arról a három rekordszámú halottat befogadó sírról is olvashatunk, amelyekben hét-hét halottat helyeztek örök nyugalomra 103, 92 és 79 év alatt.
A tanulmány összeállítójától azt is megtudtuk, hogy vizsgálódása alatt a temetőben és templomkertben összesen 883 megjelölt sírt számolt össze: 603 síremlékkel, 122 kőkereszttel, 122 vaskereszttel, 19 fakereszttel, 12 sírkőlappal, 3 kopjafával és 2 kriptával jelzettet. Ehhez pedig hozzáadódik a jelöletlen sírok száma. A sírfeliratok alapján 1907 halott – 1052 férfi, 855 nő – végső nyughelye a szentmártoni temető. Ehhez is hozzászámolandók azok is, akiknek neve már nem szerepel a sírköveken, illetve akiknek a számláláskor még nem volt feltüntetve.
Bárki elolvashatja
Beszámolója során Vitos Antal többször rávilágított arra, hogy nem szakszerű kutatást végzett, csak saját meglátásai alapján rendezte a begyűjtött információkat. Tette ezt azért is, mert ahogy az évek telnek, egyre nehezebb kiolvasni a feliratokat, a lejegyzett információk azonban fennmAradnak, a következő generációk számára hasznosak lehetnek. A sírhelyek könnyebb felismeréséért részekre osztotta a temetőt, a harangozói lakot, az anyakeresztet, illetve a két kriptát véve viszonyítási pontnak – így a leírtak alapján bárki rátalálhat a bemutatott sírokra – avatott be a Vitos Antal. Hozzátette, amikor az első példányt átadta a helyi plébánosnak, az azt javasolta, tegyék közkincsé. S habár nem ellenzi az ötletet, erre nem tud áldozni, de aki kíváncsi az összeállításra, annak szívesen odaadja a másodpéldányt.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Köszönjük, Bukarest!
Az amerikai nagykövet nagy port kavart Székelyföldi látogatása több szempontból is jelentős számunkra. Már az figyelemre méltó, hogy két napot a helyszínen tájékozódott helyzetünkről, s bár igazi diplomataként kényes kérdésekben nem foglalt állást, az jelzésértékű, hogy a hatóságok által üldözött székely zászlóval fényképezkedett, és többször kimondta a Romániában tabunak számító Székelyföld nevet.
A diplomata látogatása jogsérelmeink egyfajta leltározására is alkalmat teremtett, és ezek közül alighanem a legdöbbenetesebb az egyházi visszaszolgáltatások ügye. Beigazolódott, amitől oly sokan tartottunk a Mikó-ügy kezdetén: a visszaállamosítás precedensértékűvé vált, az egyházi ingatlanok restitúcióját gyakorlatilag leállították. Kató Béla erdélyi református püspök egészen elképesztő adatot osztott meg: csak a múlt héten a magyar történelmi egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza a Bukaresti restitúciós bizottság. Huszonhat évvel a rendszerváltozás után tehát az amúgy is akadozó folyamat teljes leállításáról kell beszélnünk, a kommunisták által elkobozott ingatlanokat ócska trükkel, a jogállamiság látszatát keltve, szükség esetén az igazságszolgáltatás eszközeit is igénybe véve tartaná meg a maga számára a rabló román állam. A bajt tetézi, hogy igen nehéz küzdeni azzal a módszerrel, amelyet alkalmaznak, éspedig hogy az egyház kéréseit mondvacsinált okokra hivatkozva elvetik, a bíróságokon pedig a restitúciót elrendelőket elítélik – mint Markó Attila esetében történt. Az egyedüli lehetőséget a változásra talán a diplomácia, a külpolitika jelentheti – az amerikai nagykövet Székelyföldi látogatása azért oly fontos, mert alkalmat jelentett rávilágítani a restitúció akadályoztatására és a „példás román kisebbségpolitika” nemzetközi szinten alig ismert árnyoldalaira. Ezt az alkalmat a Székelyföldi önkormányzati vezetők és az egyházi elöljárók igen jó érzékkel használták ki, s ha valami, hát akkor az amerikai, a nyugati nyomásgyakorlás kétségkívül hasznos lehet számunkra. Miként hasznunkra válhat az a román felhördülés is, amely Hans Klemm székely zászlós fotóját követte. Tegnapi közleményében ugyan a Bukaresti külügyi tárca kínosan kerülte „bekéretés” kifejezést – vicces is lenne az, nem is annyira a román–amerikai stratégiai partnerség, inkább az erőviszonyok okán –, azt viszont hangsúlyozta, hogy a nagykövettel folytatott „beszélgetésen” rávilágítottak arra, hogy az „ilyen látogatások” „esetleg létező érzékenységek megértését és figyelembevételét is előfeltételezik”. Hans Klemm így aztán a saját bőrén tapasztalhatta: mind egy szálig igaz, amit a Székelyföldi önkormányzati vezetők mondtak neki a székely jelképek üldözéséről, a román hatalom kettős mércéjéről, a restitúció leállításáról.
Mi pedig köszönetet mondhatunk Bukarestnek, amiért kibillenve a kisebbségek részére minden jogot példaértékűen biztosító mintaállam szerepéből, az amerikai kormány képviselője előtt is kivillantotta foga fehérjét!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A ló meg a zabla
Nem és nem és sosem fogadom el még föltevésnek sem, hogy a román kormányok, diktatúrák egymás után csak kísérleteznek a Romániához tapasztott magyarság türelmével, immár száz éve. Nem és nem provokáció, állítom. 1916-ban hátulról szúrtak belénk – a hírhedt antant (entente) hatalmi szövetség engedelmével. És azóta is mindenféle politikai szövetség rábólint a magyar nemzetrészek kiirtására az ún. Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában stb. És még mindig a leggonoszabb az Európai Unió, melynek örvényeit a világ szeme láttára ganyézza be a román politika.
Nem kísérletezés ez, babám! Most és mindörökké arra törekedtek, hogy gyakorlatba ültessék az ún. román többség megképzelését. Erre ment a történelem-fabrikálás is, és megyen mind a mai napig. Mindez nem bevezetés a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nevének román hatalmi levakartatásához – több mint száz év után. Nem hergelés, nem türelempróba.
Ez maga a magyar történelmi létünk eltakarításának egyik mozzanata. Egy folyamat része. És megrendezhették az 1989-es román műanyag-forradalmat, egyre megy a játék. Őrizzen az Isten a vádtól, hogy netán visszasírnám bármelyik román parancs- és rendőr- meg szekusuralmat! Ám meg kell említenem, hogy 1969-ben még meg lehetett írnunk és zenében komponálnunk a Székely Mikó Kollégium himnuszát, mely azóta is himnusz. Ceaușescu csak két esztendővel később vett részt Pekingben a Mao Ce Tung-féle kínai politikai „továbbképzésen”...
Azt a himnuszt 1986-ban már megpróbálták Ilie Gabráék a Román Kommunista Párt beintésére lefordítani románra. Szíveskedjenek meggondolni, ma már hol tartunk! A híres magyar intézet nevét kell(ene) levenni a magyar nemzet és magyar nyelv homlokzatáról. Hányan fogunk ott állni a levakarás idején a földön, nézvén mindezt, mikósok és nem mikósok? Hányan?
Egyelőre nem megy. Viszont óhatatlanul arra kell figyelmeztetnem a magyarságot, ami utána és utánunk következik. A magunk megadó türelme végtelen lenne? És mennyi a próbaidő? Teszem föl ezt a kérdést Budapestnek meg Székelyföldnek, ha már odalett Marosvásárhely, annyi magyar nagyváros után. És – rendszerváltások után. Itt a ló ugyanaz, a zabla más csupán.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Márton Áron püspök élete a 20. század története
A Márton Áron Emlékév indulását a 2015 karácsonyát megelőző napokban jelentette be hivatalosan a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Potápi Árpád János. Az államtitkárság keretében létrehozott Márton Áron Emlékév Programbizottság elnökét, Gaal Gergelyt a Kárpát-medencei rendezvényekről kérdeztük.
– Hogyan született meg az egész Kárpát-medenceére kiterjedő emlékév ötlete?
– Márton Áron püspök a 20. századi történelem egyik kiemelkedő személyisége, akit példaként állíthatunk magunk elé. Erdélyben, elsősorban a Székelyföldön ma is jól ismerik a nevét, Magyarországon azonban kevésbé. A kommunista diktatúra idején nem volt lehetőség megismerni, megismertetni tevékenységét, holott egy olyan gazdag életműről van szó, amelyet be kell mutatni a magyarság számára. Születésének 120. évfordulója erre kiváló alkalomnak kínálkozott.
– Az emlékév egyházi és világi rendezvényeket egyaránt felsorakoztat. Hogyan sikerült ezt a kettősséget ötvözni?
– A rendezvénynek eleve két fővédnöke van, egy egyházi és egy világi méltóság: Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség érseke és Áder János, Magyarország államelnöke. Márton Áron lelkészi pályáján, közösségi munkavállalásán keresztül gyakorlatilag az egész huszadik század történelmét, a nemzeti és a nemzetközi szocialista diktatúrák igazi arcát is bemutatjuk. A fiatalok szerencsére nem tapasztalhatták meg a néhány évtizeddel ezelőtti kommunista diktatúra elnyomó állami gépezetét, ezért is tartjuk fontosnak minderről részletesen beszélni Kárpát-medence-szerte.
– Folyamatosan hívják önöket kerekasztal-beszélgetésekre, előadásokra, kültéri és a beltéri kiállításaik bemutatására. Mennyire sikerül a fiatalabb nemzedékeket is megszólítani?
– A történelem iránt eleve sok fiatal érdeklődik. A programsorozatot úgy találtuk ki és építettük fel – illetve olyan pályázatokkal egészítettük ki –, hogy a fiatalabb nemzedékeket is megszólítsuk. Márton Áron életét átszőtte a 20. század. 1916-ban Doberdónál harcolt, és megsebesült az 1. világháborúban. Átélte a trianoni országcsonkítást, a két világháború közötti időszakot és a diktatúrák igazságtalanságait. A legnehezebb időszakokban is bátran felemelte szavát az elnyomottak védelmében. Úgy gondoljuk, hogy élete a mai fiatalok számára is példamutató és érdekes lehet. Az öt év börtönnel, tíz év házi őrizettel és egy egész életen át tartó megfigyeléssel sújtott püspökről készült 77 ezer oldalnyi Szekuritáté-dokumentum is jól jelzi, hogy Románia talán legmegfigyeltebb személye volt. Ezt a hatalmas életművet nemcsak tudományos konferenciák és beszélgetések keretében mutatjuk be, hanem ifjúsági táborok szintjén is közel hozzuk a fiatalabb nemzedékekhez.
– Fiataloknak kiírt pályázatokat említett. Mekkora ezek iránt az érdeklődés?
– Elindítottunk egy olyan vetélkedőt, amin kizárólag okostelefonon keresztül lehet részt venni. A fotó- és videopályázat címe: Legyél te is példakép. Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy Márton Áron példáját követve ők is váljanak környezetük példaképévé, és keressenek az életükben egy-egy kiemelkedő dolgot, amit velünk is megoszthatnak.
A szintén fiataloknak szóló másik téma a közösségépítés. Márton Áronnak az életét a Szent Mártontól átvett szállóigévé vált mondata határozta meg: Non recuso laborem, azaz nem futamodom meg a munkától. Élete azt bizonyítja, hogy soha nem ijedt meg a feladatoktól, mindig igyekezett azokat megoldani. Azt szeretnénk, ha ebben a két témában a fiatalok Márton Áronra, mint példaképükre tekintenének.
– Erdélyen kívül eddig hova jutottak el a vándorkiállítás darabjai és a Márton Áron Emlékév többi tematikus rendezvénye?
– A Kárpát-medence számos településén megfordultunk az elmúlt hónapokban. A Márton Áron életét bemutató kültéri és beltéri kiállítás darabjait Bécstől Krakkón át Csomakörösig nagyon sok helyen láthatta a közönség. A kiállítás anyagát eddig angolra és lengyelre fordítottuk le, de hamarosan más nyelveken is elérhető lesz. Ma már annyi a megkeresés az egész Kárpát-medenceéből, hogy a kiállítás darabjai párhuzamosan sok településen és helyi közösségben megtekinthetőek. Programunkba bevontuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság másik kezdeményezésének, a Kőrösi Csoma Sándor programnak a fiataljait is. A magyar kormány évente száz fiatalt küld ki különböző helyekre közösségépítés céljából. Szeptember 29-én, Márton Áron elhalálozásának évfordulójára a Gyulafehérvári Érsekség a teljes Kárpát-medenceéből zarándoklattal egybekötött egész napos konferenciát szervez Gyulafehérváron, év végén pedig Budapesten szeretnénk méltó rendezvénnyel zárni az emlékévet. A közbeeső időszakban még sok helyre elvisszük a kiállítás anyagát.
– Milyen mértékben sikerül megszólítani a nem magyar közösségeket? Márton Áront ma mennyire ismerik Európában?
– A nemzetközi ismertség terén még bőven van tennivaló. Ennek érdekében az emlékév elindításakor fölvettük a kapcsolatot Kovács Gergely posztulátorral, aki Márton Áron boldoggá avatásának ügyét képviseli a Vatikánban. Vele is egyeztetve végezzük programjainkat. Az emlékév keretében adtuk ki Márton Áron életrajzát olasz és angol nyelven egy olyan olaszországi kiadón keresztül, amelyik a szentté avatásra váró személyiségek életrajzát gondozza. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy életét és munkásságát azok is megismerjék, akik ebben az ügyben döntést hoznak.
Az emlékév születése
A Márton Áron Emlékév ötlete tavaly tavasszal született meg egy baráti beszélgetésen. A kalotaszentkirályi származású, jelenleg Budapesten élő, de az egész Kárpát-medenceét becserkésző Okos Márton hívta fel Gaál Gergely figyelmét a 120 éves évfordulóra. Az ötletet támogatók keresése követte, így találtak felkarolásra Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyében. Lapunk kérdésére Okos Márton elmondta: a történet a protestáns többségű Kalotaszeghez is kapcsolódik, ugyanis Magyarókerekéről származik az 1919-ben született néhai Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) alapító elnöke, az Antall-kormány vatikáni nagykövete. Keresztes Sándor a nyolcvanas évek végén, a Budapesten megalakult Márton Áron Társaság elnöke lett. A politikus halálát követően kezdeményezte Okos, hogy Keresztes Sándornak szülőfalujában állítsanak emléktáblát. 2014. október 5-én az emléktáblát Semjén Zsolt, a KDNP elnöke leplezte le a család és a gyülekezet jelenlétében.
A magyar kormány 2015 tavaszán jelentette be a Szent Márton Emlékévet. Ennek mentén született meg az ötlet, hogy a Szent Márton Emlékév mellett 2016 legyen a Márton Áron Emlékév.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mindenkinek többet kellene tudnia a románok Székelyföldi betöréséről
A román királyi hadsereg Székelyföldi betörésének századik évfordulója alkalmából rendezett közös előadást szerdán este a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal és a Székelyföld folyóirat. Az esten történészek ismertették az 1916-os eseményeket, ugyanakkor kiemelték egy olyan átfogó kutatómunka szükségességét, melyben részt vennének az akkori szembenálló felek utódállamainak történészei. Az előadás alatt a vetítővásznon magángyűjteményből származó képeslapok hozták közelebb a frontvonal mögötti élethelyzeteket.
A megemlékezésen Nagy József és Mihály János történészek sajnálatosnak tartották, hogy a századik évfordulóra sem a Székelyföldi sem pedig az akkori szembenálló felek utódállamainak történészei nem végeztek átfogó kutatómunkát. „Ha a meglevő Székelyföldi szubjektív forrásokat nézzük, nem alkothatunk tiszta képet az akkori valóságról, fontos lenne a román, valamint a német források vizsgálata is, amivel elkerülhetővé válna a kollektív ítélkezés. Az alapkutatások nem történtek meg, ezért az sem köztudott, hogy nem csupán a román katonák fosztogattak, hanem kisebb mértékben ugyan, de a helyi csőcselék is” – fogalmazott Nagy József.
A források ellentmondásosak, többségük szerint a román hadsereg bizonyos helyeken már a hadüzenet átadása előtt átlépte a határt. Azonban óvatosan kell kezelni a jobbára helyi lelkészek által lejegyzett események időpontjait, mivel sok esetben az értelmiségiek már előzőleg elhagyták otthonukat, majd a hadsereg elvonulása után visszatérve az otthon mAradtak visszaemlékezései alapján írták meg a feljegyzéseket – hangzott el az előadáson.
A forrásanyagok feldolgozásánál a kutatóknak jó szűrőként szolgálnak az anyakönyvi bejegyzések, amelyek segítenek az áldozatok számának meghatározásában. Ugyanakkor nagyon sok tábori levelezőlap, kézirat, fénykép mAradt fenn kisebb egyházi, illetve magángyűjteményekben.
A történészek fontosnak tartják egy közös kutatócsoport felállítását, ugyanakkor úgy vélik, hiába történik előrelépés szakmai körökben, ha a kutatások eredményei nem kerülnek be az iskolai történelemkönyvekbe, a közemberhez nem jutnak el a történelmi ismeretek. A történész akkor válik hitelessé, ha mindegyik felet megszólaltatja és mindkét igazságot bemutatja, másképp „berekedünk a székelység által átélt szenvedéstörténetbe” – hangsúlyozták, hozzáfűzve, hogy volna lehetőség egy román–magyar közös kutatásra, azonban hiányzik a szakmai háttér összeállításához szükséges finanszírozás.
A magyar és román kutatók szükségesnek tartanák a német, valamint orosz történetek vizsgálását is, hiszen csak így kaphatunk tisztább, hitelesebb képet az akkori eseményekről. „A háború alatt az egyszerű embernek meg kellett tanulnia gyűlölni az ellenséget: kulturált ember másképp képtelen ölni. Az ellenség démonizálásával igazolja tettét a visszaemlékező katona” – magyarázta Nagy József történész. Addig, amíg a második világháborúról jóval gazdagabb szakirodalom áll rendelkezésünkre, az első világháború háttértörténetéről alig tudunk valamit, annak ellenére, hogy az emberi veszteségek sokkal nagyobbak voltak – zárta az előadást a történész.
Tematikus lapszám
A Székelyföld folyóirat a román királyi hadsereg száz évvel ezelőtti betörésére emlékezik az augusztusi lapszámban. „Nem igazán szoktunk tematikus számokat kiadni, azonban úgy gondoltuk, hogy ez az esemény megér egy lapszámot” – mondta Lövétei Lázár László főszerkesztő. Eredeti források, saját kutatások és visszaemlékezések alapján hat szerzőtől közöl tanulmányt az akkori eseményekről és azok következményeiről.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro