Székelyföldről másként
Egy szakmai konferencia, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adna otthont, és amelyen kutatók, a legkülönfélébb tudományágak képviselői tanulmányaikat, kutatásaik eredményeit mutatják be, minden bizonnyal kevésbé látványos akció, mint egy tízezreket, százezreket megmozdító tüntetés.
A Székely Nemzeti Tanács által jövő évre meghirdetett székely kongresszus hozadéka azonban – ha a kezdeményezéshez csatlakozik a térségben vagy a nagyvilágban élő tudományos elit – legalább annyira fontos lehet, mint az önrendelkezési törekvések hírét a nagyvilágba is eljuttató, illetve a mozgalom közösségi támogatottságát mindennél élesebben megvilágító székelyek nagy menetelése. Azért például, mert azokra a kérdésekre, amelyeket Izsák Balázs felvetett, jó volna tudományos alapokon nyugvó válaszokat adni. Közösségünk tagjaiban is felmerülnek ezek, s ha megnyugtató válaszok nincsenek, akkor bizony felüti fejét a bizonytalanság, a kétely: vajon valóban jobb lesz-e nekünk, ha Székelyföld autonómmá válik, vajon mit jelent mindez gazdasági szempontból, vajon mennyire életképes a régió, kik és miként termelik ki természeti erőforrásainkat? Márpedig a küzdelemben oly fontos elszántsághoz, a hithez szükség van arra a bizonyosságra is, amit közgazdászok, szociológusok, társadalomkutatók, más szakmák képviselői nyújthatnak. De jól jön a kezdeményezés azért is, mert közös gondolkodásra hív, megszólítja a Székelyföldön élőket, az innen származó, jelenleg a világ különféle részein élő kutatókat és mindazokat, akik érzelmileg talán nem kötődnek a régióhoz, de valamiképpen kapcsolódnak ahhoz kutatásaik révén. Ugyanakkor a konferencia bekapcsolná az autonómiamozgalomba azt a szakmai, tudományos elitet is, amelyet eddig mindig elnyomott a politikum hangja.
Legnagyobb hozadéka pedig kétségkívül az lehet a tervezett székely kongresszusnak, ha sikerülne kimozdítani az autonómiáról szóló diskurzust és gondolkodást abból a zsákutcából, ahová a politikum terelte, és Székelyföldről másként is tudnánk szólni. Ha ugyanis kimondottan a politikai kereteket nézzük, akkor a helyzet nem túl biztató: a legnagyobb politikai szervezet, az RMDSZ csak ímmel-ámmal vállalja fel e törekvés képviseletét, a gyengülő magyar ellenzék eszközei korlátozottak, a románsággal érdemi párbeszédet nem nagyon kezdeményez senki, így aztán autonómiaigényünk változatlanul a bukaresti elit kemény ellenállásába ütközik. Ideje volna viszont e politikai béklyókat lerázni, önrendelkezésünkért ugyanis a parlamenten kívül is sokat, többet tehetünk. Számba kell vennünk a rendelkezésünkre álló eszközöket, építeni kellene intézményeinket, szervezeteinket, gyakorolnunk kellene az egymással történő szövetkezést, az együttműködés különféle formáit oktatásban, mezőgazdaságban, vendégforgalomban, önkormányzati szinten, hiszen a régió fejlesztésében Bukarestre nem, csak önmagunkra számíthatunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Kétarcú” Berde-szobrot állítanak
A szoborállító bizottság döntött a Sepsiszentgyörgyön felállítandó, egészalakos Berde Mózsa-szobor tervéről: a beküldött nyolc pályamunka közül a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István – a Sugás áruházzal szembeni Szent György-szobor is az ő munkája – alkotását választották ki. „A szobor két félből tevődik össze, elölről és hátulról nézve egynek tűnik, a többi nézőpontból más sziluettek jelennek meg” – olvasható a nyertes művész pályamunkájában. Mint köztudott, a szoborállítást a Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy önkormányzatával közösen hirdette meg a pályázatot. Ferencz Csaba, a szoborbizottság tagja kifejtette: „merész döntés volt konceptuális szobrot választani, de egyetértettek abban, hogy ez fejezte ki leginkább Berde Mózsa forradalmi kormánybiztos lényének kettősségét, aki a hétköznapokban fukar, garasoskodó, ám halálában a legadakozóbb volt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kolozsvári mesék valóságból és képzeletből ihletve
Szülővárosáról, Kolozsvárról szól Zágoni Balázs legújabb kötete, a benne szereplő szövegeket történelmi ihletésű mesékként definiálja szerzőjük. Egyesek valós történelmi tényeken alapulnak, mások fikcióval átitatva teremtenek egyedi világokat, különböző korokba kalauzolva az olvasót. A honfoglalás korától a huszadik század elejéig barangolhatunk, miközben a történeteket egymás után olvassuk. Jánosi Andrea illusztrációit nézegetve még inkább részesei lehetünk az élménynek. A magyar főkonzulátus rendezvénytermében kedden délután tartott könyvbemutatón tudtunk meg ilyen és hasonló részleteket a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Kolozsvári mesékről, az alkotópárossal Rostás-Péter Emese, a kiadó felelős szerkesztője beszélgetett.
Simon Edina konzul köszöntötte az egybegyűlteket, felidézte: két évvel ezelőtt, úgyszintén decemberben volt a legutóbbi koinóniás esemény náluk, akkor Cseh Katalin Amit nem lehet megenni, Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor, valamint a Zágoni Balázs–Kürti Andrea alkotópáros Erdélyi gyermekenciklopédia című munkáját ismerhették meg az érdeklődők. A konzul szerint kicsikét hosszúak Zágoni Balázs legújabb meséi, de a gyerekek ezt bizonyára egy pillanatig sem bánják, elvégre ők kiváltképp „szeretik, ha megtaláljuk a leghosszabb mesét, mert akkor este annál később kell elaludni”.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Az autonómiából nem szabad kiábrándulni
Noha az erdélyi magyar politikából kiábrándult, meggyőződése, hogy a Székelyföld autonómiájáért indított mozgalom sikerre van ítélve. Gazda Zoltánnal, a Székely Nemzeti Tanács több autonómia-megmozdulásának főszervezőjével beszélgettünk.
– Legutóbb Székelyföld 750 km-es határának a kivilágítását célul kitűző SZNT-akció főszervezője volt. Mennyire elégedett a rendezvény visszhangjával?
– Úgy gondolom, csak részleges sikert arattunk. Sikerült felhívni az emberek figyelmét a rendezvény fontosságára, ugyanakkor számba kell venni azt is, hogy adottságából kifolyólag nem mozgathatott meg annyi embert, mint a Székelyek Nagy Menetelése. Azért sem volt igazán sikeres, mert nem értük el sem a román, sem a nemzetközi média ingerküszöbét.
– Mi kell ahhoz, hogy a román média a székelyföldi autonómiatörekvésekről tudósítson?
– A román médián belül óriási a versengés, ami azt feltételezné, hogy a hírversenyben mindenkinek érdeke valamilyen módon tálalni egy ekkora horderejű eseményt. Egy-két tv-adó vérszegény híradásán kívül azonban az audiovizuális média elhallgatta akciónkat. Noha erre bizonyítékom nincs, feltételezem, titokban összebeszéltek, hogy lehetőleg senki ne tudósítson a kivilágításról. Amikor magyar ügyről van szó, nagyon is egy húron pendül a román média. A román nyelvű írott sajtó a két nagy román hírügynökség hírét közölte.
– Érdekes jelenség, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetősége kihátrált az SZNT akciója mögül, a székelyföldi polgármesterek és önkormányzatok mégis támogatták.
– Ez a szervezés zömében a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok részvételével jöhetett létre: legtöbb helyen ők biztosították a helyszínt, a tűzifát vagy a távolról érkezettek megvendégelését. A háromszéki és a csíkszéki RMDSZ-szel jó viszony alakult ki, Udvarhelyszéken és Marosszéken adódtak ugyan gondok, de összességében jó, hogy az akciót mindenhol sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.
– Eljutott-e az üzenet a román hatóságokhoz?
– Egyértelmű, hogy a román politikum az első, aki értesült róla, hiszen minden mozdulatunkat figyelik. A bukaresti politikum visszaigazolását mutatja, hogy a rendezvényt követő napokban a Székely Nemzeti Tanács akcióinak jogi és anyagi hátterét biztosító két alapítványnál, a marosvásárhelyi Siculitasnál és a sepsiszentgyörgyi Sepsireformnál a pénzügyminisztérium keretében tevékenykedő nagyszebeni Regionális Csalásellenes Hatóság ellenőrei folytattak átfogó ellenőrzést.
– A román hatalom által el nem ismert Székelyföld területi autonómiájáért harcoló SZNT vezetősége számára, gondolom, ez nem meglepő.
– Jogállamban az kellene meglepő legyen, hogy az ellenőrök minden áron büntethető hibát keresnek. A Sepsireform esetében mindenféle igyekezetük ellenére sem sikerült. Marosvásárhelyen egy vitatható adminisztrációs procedúra miatt büntették meg az alapítványt tízezer lejre, amit természetesen nem fizettünk ki, hanem megfellebbeztük. Szentgyörgyön hiába kutattak pénzek után, mert a kasszában mindössze 168 lejt találtak. Amikor a jegyzőkönyv tanúsága szerint dolgavégezetlenül kellett távozzanak – merthogy mindent rendben találtak –, megkértem az ellenőröket, hallgassanak végig, és egy kiselőadást tartottam az autonómiáról. Elmondtam, azért is fontos a székelyföldi autonómia, hogy az itt élő románokat illesse meg pozitív diszkrimináció, és ne az a gyakorlat, mint most minket a bukaresti hatóságok részéről.
– Milyen az együttműködése a román hatóságokkal?
– Háromszéken a csendőrséggel a Székelyek Nagy Menetelése és a mostani akció alkalmából jó kapcsolatok alakultak ki. Ugyanez nem mondható el Marosvásárhelyről: a Székelyföld határának kivilágítása kapcsán az ottani megyei csendőrségtől egy nagyon durva hangvételű, fenyegető levelet kaptunk, amiben három oldalon sorjázták, mire számíthatunk kihágások esetén. Az akció ilyen szempontból különös próbatétel volt, hiszen fel kellett készülnünk provokációkra is, ha a mi nyakunkba akarnak sózni egy esetleges tűzesetet. A megyei csendőrség, a rendőrség, a helyi polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részletes tájékoztatót kaptak a helyszínenként sorra kerülő akciókról és azok felelőseiről. Mindenhol igénybe vettük a helyi önkéntes tűzoltóságot is. A legellenségesebben viselkedő Maros megyei hatóságoknak sem adtunk támadási felületet.
– Az SZNT iránt érdeklődő titkosügynökök mennyire zaklatják?
– A nagy menetelés megszervezése előtt már nem is titokban dolgoztak. Beállt a rendőrkocsi a székház elé és onnan követtek, bármerre mozdultam. Nem leplezték a megfigyelésemet. Mondanom sem kell, hogy telefonjainkat lehallgatják. Mivel a román titkosszolgálat lehallgató-készülékei valószínűleg nem utolsó generációsak, a lehallgatást nem tudják nyomtalanul megtenni. Sokszor hallom, amint bekapcsol a szerkezet. De olyan trükkjük is van, hogy éjnek idején felhívnak, és senki nem szól bele a kagylóba. Nyilvánvaló, hogy itt hemzsegnek, figyelnek, minden lépésünket követik. Nagyon is érdekli őket Székelyföld autonómiája!
– Gyakran hallok olyan véleményt, hogy ez a fajta civil tiltakozás nem vezet sehova...
– A Székely Nemzeti Tanácsnak nincs más útja. Nekünk nincsenek fegyvereink, csak a szánk van. A román törvényeket betartva, alkotmányos jogainkat érvényesítve tiltakozhatunk. Tudom, hogy sokan türelmetlenek, ezért is egyre nehezebb önkénteseket találni. Az emberekben egy idő után tompul, majd letörik a lelkesedés. Még emlékszem az alakuló települési székely tanácsok gyűléseire, ahol csillogó szemű emberek ajánlották fel önzetlen segítésüket. De hát emberi tulajdonság a türelmetlenség és a fásultság, ha azt érezzük, hogy látszólag potyára dolgozunk. Nekem mégis meggyőződésem, hogy ha egy porszemet is tovább tettünk az ügy érdekében, azzal is előbbre vagyunk.
– Önt sokféle csalódás érte már az erdélyi magyar politizálásban...
– Először az RMDSZ-ben csalódtam, pedig 1989-ben alapító tagja voltam a szövetségnek. Erdélyben elsőként függesztettem fel nyilvánosan a tagságom 1998-ban, jelezve, hogyha a szövetség visszatér igazi medrébe, visszavonom a beadványomat. De csalódnom kellett a Magyar Polgári Pártban is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban, 2008-ban, az RMDSZ-es képviselők számához képest eggyel több, 9 képviselői mandátumát az MPP-nek négy év alatt sikerült lenulláznia, a következő választásokon egyetlen önkormányzati képviselőjük maradt... Mindenre rányomta a bélyegét a szakmaiatlanság és az esetlegesség. Az ellenzék minden szinten lejáratta magát belső perpatvaraival, szakmaiatlanságával és lustaságával. Egyértelmű, hogy csalódtam az erdélyi magyar politikában. Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ és az ellenzéki magyar pártok egyformán padlón vannak. Ebből a helyzetből a magyarság feleszmélése, egy belső „forradalma” mutathat kiutat.
– Ön 24 évig volt a Tamási Áron Színház művésze. Nem hiányzik a színpad?
– A színháztól öt évvel ezelőtt azért távoztam, mert megromlott a viszonyom a színházvezetéssel. Irodalmi, művészeti titkárként sok gondom volt a műsorpolitikával, és azzal büntettek, hogy nem kaptam feladatot. A színház vezetőségi tagjaként naponta kényszerültem konfrontációra. Azt mondtam, hogy egy kőszínháznak sok műfajban és sokkal szélesebb rétegekhez kellene szólnia igényesen. Egy idő után aztán eljöttem.
– Két mandátumban volt városi önkormányzati képviselő, és dolgozott egy önkormányzati hatáskörbe tartozó turisztikai egyesületben. Ellenzéki képviselői mandátuma megszűntével önt jogellenesen kirúgták állásából...
– A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó turisztikai céghez úgy kerültem, hogy az RMDSZ nyomására nem lehettem MPP-s alpolgármester, viszont Sepsiszentgyörgy új polgármestere, Antal Árpád – akivel mai napig jó viszonyt ápolok – és a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor cserébe felajánlott egy turisztikai állást, amit három év alatt megszerettem, a szívemhez nőtt. A 2012-es helyhatósági választások éjszakáján – amikor kiderült, hogy az MPP elveszítette a választásokat – Tamás Sándor SMS-ben közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.
– Immár a román fináncok is bebizonyították, hogy az SZNT-ét nem veti fel a pénz. Hogyan lehet megélni pártfüggetlen autonómiaharcosként Székelyföldön?
– Nehezen. Amíg volt állandó állásom, önkéntesként végeztem az SZNT irodájának az ügyintézését. Miután a turisztikából utcára kerültem, egy igen nehéz periódus következett, pár hónapig sehol nem kaptam állást. Azt fontolgattam, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyön utcaseprőnek, hadd lássák az emberek, én dolgozni akarok. Mentőövként pályázatokból sikerült előteremteni annyi pénzt, hogy az SZNT-iroda ügyintézéséért valamennyi fizetést kaphassak, és emellett versenyvizsgával bekerültem olvasószerkesztőnek a Háromszék című laphoz, részmunkaidős állásba. Két egyetemista gyerekünk van, a feleségem a színháznál súgó.
– Elismeri, hogy az emberek türelmetlenek, miközben a saját bőrén tapasztalja, hogy magyar politikusaink egy része nem veszi komolyan a székelyföldi autonómiaküzdelmet. Hogyan lehet hitet adni a tömegeknek, hogy mégis érdemes a küzdelmet folytatni?
– A Székely Nemzeti Tanács nem sűrűn tart megmozdulásokat. Amikor viszont tartunk, elvárjuk a székelyektől, az erdélyi magyarságtól és a magyarországi magyaroktól is, hogy álljon mellénk, és egyként lélegezzünk, egyként mozduljunk. Csak ez a fajta összefogás adhat hitet egy olyan mozgalom számára, amely sikerre van ítélve.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sipos Erzsében nyolcvanéves
…ahogy a csillag megy az égen
Az internet világában kicsit értéküket veszítették a születésnapi köszöntők. Néhány száz (virtuális) ismerősből mindig akad néhány tucatnyi, akik a szolgáltató emlékeztetőjére reagálva felköszöntenek, megtoldva a jókívánságot egy csokor virtuális virággal, tortával vagy egyéb jópofasággal. Igazibb érték a valódi születésnapi köszöntő, amit szóban vagy írásban, esetleg nyomtatva juttatnak el a címzettnek. Ennek a régi hagyománynak a szellemében szeretnénk köszönteni Sipos Erzsikét, lapunk régi munkatársát kerek évfordulós születésnapján.
Szignójával, ha ritkábban is, de ma is rendszeresen találkozhatunk a Nyugati Jelen hasábjain. A bánsági magyar közösségi lét, az egyéni sorsok fáradhatatlan krónikását köszöntjük, aki szépen, választékosan, precízen fogalmazza meg a gondolatait, elutasítva a világhálón eluralkodott pongyolaságot, magyartalan fogalmazást. Szerkesztő kollégám mondta egyszer: két mondata után felismeri írásait, és nemcsak a kifogástalan stílusukról, kifejezésmódjukról, de a szerző gondolkodásmódjáról is: csodálatra méltó empátiakészség, mélységes emberszeretet árad soraiból az őt ért megpróbáltatások, a szeretett férj – ugyancsak nagyszerű újságíró – elvesztése után is.
A régi újságíró-nemzedékhez tartozó Sipos Erzsébet még egyházi iskolában sajátította el a betűvetés tudományát, és azt is egy életre megtanulta: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Az elmúlt fél évszázadban követendő példát mutatott az utána következő újságíró nemzedékeknek, magasra állítva a jól dokumentált, igényes, választékos nyelvű magyar újságírás mércéjét. És nemcsak újságíróként, de emberként is kiváló és szeretnivaló.
Isten éltessen sokáig, drága Erzsike, jó egészségben, boldogságban! És lássuk minél gyakrabban írásaidat lapunkban!
A Nyugati Jelen szerkesztősége nevében
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés az aradi RMPSZ leköszönő elnökével, Matekovits Mihállyal
„Anyagilag taszító a pálya a magyar pedagógusoknak”
November 24-én került sor a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Arad megyei szervezetének tisztújító közgyűlésére. A Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében megtartott rendezvényen Matekovits Mihály búcsút mondott az elnöki tisztségnek, és 13 évnyi aktív vezetői munka után átadta a stafétabotot. A szakmai szervezet vezetését (az elkövetkező négy évre) Pellegrini Miklós Arad megyei helyettes-főtanfelügyelő vette át. Az ő javaslatára elődjét a szervezet tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. A volt elnök biztosította kollégáit afelől, hogy tapasztalataival, kapcsolataival – amennyiben igényt tartanak segítségére – továbbra is segíti a pedagógusszövetséget, a döntéshozatalba azonban már nem kíván beleavatkozni. Úgy érzi, itt az ideje, hogy a teendőket fiatalabbakra bízzák. Közel a 70 felé, így tartotta korrektnek, mondta Matekovits Mihály a Nyugati Jelen székhelyén megejtett beszélgetésünk alkalmából. Őt kérdeztük az elmúlt 13 évről, az RMPSZ-ben vállalt szerepéről, megvalósításairól, kudarcairól.
– Milyen érzésekkel, gondolatokkal adta át a stafétabotot kollégájának, Pellegrini Miklósnak?
– Egy hónap múlva leszek 70 éves, és úgy gondoltam, itt az ideje, hogy átadjam ezt a tisztséget. Generációváltásra van szükség. Másrészt nem lévén már benne a tanügyi rendszerben, a törvénymódosításokat sem követem olyan rendszerességgel. Mind az országos, mind pedig a megyei szervezetnek alapító tagja vagyok, 19 évig voltam az RMPSZ országos alelnöke. Jövő decemberben lesz 25 éve, hogy Sepsiszentgyörgyben megalakult az RMPSZ, akkor Arad megyét Khell Levente és jómagam képviseltük. Az RMPSZ egy olyan szervezet, ahol dolgozni kell. Egy politikai párttal (például az RMDSZ-el) ellentétben, itt nem jellemzőek a személyi viták, torzsalkodások. Itt minden a pedagógusok, iskolák és a gyermekek érdekében történik. Persze mindezt a román törvények és a magyarországi támogatások függvényében. Ami jó érzéssel tölt el, hogy az évek során sikerült csapatban dolgozni és megszervezni a szerteágazó feladatokat, elég, ha csak a Szülőföldön magyarul pályázatra gondolok – tavaly 2432 sikeres pályázatunk volt Arad megyében. Megemlíteném még a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit, az anyaországi vagy a más Kárpát-medencei továbbképzéseket (elég sokan járnak Arad megyéből a Vajdaságba, mert közelebb van, mint Csíkszereda). És nagyon sikeres az Erzsébet-tábor is. Szintén fontos akcióink közé tartozik a gyermek, illetve a pedagógiai folyóiratok terjesztése és az iskolák magyar tankönyvvel való ellátása. Ezt, ha nem lenne az RMPSZ könyvtára, nem tudnánk megcsinálni. A szervezet adja ki ugyanakkor az országos Mákvirág- és Ezüstgyopár-díjakat, illetve kétévenként a Márki Sándor-díjat Arad megyében. Aktívan részt veszünk az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatban, az aradi magyar pedagógusok napjával, melyen a nyári továbbképzéseket elvégző pedagógusok számolnak be élményeikről. Szintén ez alkalommal mutatjuk be a magyar iskolákban tanító pályakezdő pedagógusainkat.
– Ilyen hosszú idő távlatában, különösen most, amikor magyar osztályok, iskolák szűnnek meg a gyermekhiány miatt, milyennek látja az RMPSZ szerepét a szórványban?
– A gyermekhiánnyal érintőlegesen foglalkozunk, ami azonban igazán érint bennünket az a magyar pedagógushiány (tanító, óvónő, sőt újabban magyar tanár is). Nem vonzó a pálya. Sőt, anyagilag taszító. A szórványt pedig ez hatványozottan érinti. Komoly nehézséget okoz például a szülési szabadságon lévő pedagógusok helyettesítése. Még zavaróbb probléma, hogy a tizenkét általános iskolánkból már ötben az V–VIII. is összevont osztályokban dolgozik, nem csak az I–IV. Ezáltal még a főtantárgyakból sincsenek teljes katedrák. Ilyen körülmények között pedig a magyar pedagógus inkább elmegy egy román osztályba, ahol teljes katedrát, fizetést kap. Emberileg el sem várhatod, hogy a saját zsebükön, rendszeresen szamaritánuskodjanak. Ebben próbál a szervezetünk, kapcsolatai révén, a tanfelügyelőséggel együttműködve megoldásokat találni.
– Az RMPSZ-ben elfoglalt vezetői tisztségei mellett több évig a vezérigazgatói posztot is betöltötte az oktatási tárca kisebbségi osztályánál. Sikerült-e akkor, abban az időszakban maximálisan kihasználni ezt a lehetőséget az Arad megyei magyar oktatás szempontjából?
– Öt évet voltam a minisztériumban – ebből négyet a Tăriceanu-kormány idején – és egy nagyon jó időszakot fogtam ki, gondolok itt a támogatási lehetőségekre. Rengeteg iskolát tudtam Erdélyben (beleértve Arad megyét is) segíteni építkezésekben. Sajnos voltak olyan helyzetek is, mint például Arad megyében, ahol teljesen felújítottuk a zimándközi iskolát és egy év múlva megszűnt. Sok iskola épült abban az időszakban, de ebből, úgy gondolom, jó arányban sikerült a magyar iskolákat támogatni. Sokkal hatékonyabban tudtam lobbizni annak idején a helyi tanácsoknál, mert volt pénz a hátunk mögött. Ezenkívül volt pénz bizonyos rendezvényekre. Én vittem be legalább tizenöt magyar versenyt országos versenyre, azaz a minisztérium finanszírozásával. Ilyenből most is van, például az Aranytoll meseíró verseny, vagy a Kányádi Sándor-szavalóverseny, továbbá sikerült a magyar vallásolimpiát teljesen függetleníteni az ortodoxtól, elindítottuk a nemzetközi magyar matematika versenyt, ami most is jól működik. Ez nem feltétlenül csak az én érdemem, de ott voltam és ráhajtottam, mert egészen lentről ismertem a rendszert.
– Mi az, amire igazán büszke, visszatekintve az RMPSZ-ben eltöltött éveire?
– Úgy érzem, hogy a megyei könyvtárunkkal egy olyan központot tudtunk és tudunk biztosítani Arad megye számára, mely önműködő rendszerként nagyon sokat segíti főleg a vidéki, de még az aradi pedagógusok munkáját is. Aminek megint nagyon örülök, hogy sikerült egy rendkívül jó cserekapcsolatot felépítenünk a Kovászna megyei magyar pedagógusokkal. Igazából ezt feleségem és testvére hozták létre annak idején, és szerencsére ezt azóta éltetjük. A tapasztalatcserék során nagyon sok barátság is született. Erre büszke vagyok. Ezenkívül (és ilyen más megyében nincs), próbálunk segíteni az egyedül élő, hátrányos helyzetű nyugdíjas kollégáinkon. Mi kevesen vagyunk. Öt évvel ezelőtt kiadtam az aradi magyar iskolákban tanító pedagógusok címtárát és névsorát. Abban háromszáz név szerepelt, ebből körülbelül kétszáz a tiszta magyar. Itt a szórványban azonban jobban érvényesül a báránypolitika, hogy jobban összehúzódunk, jobban ismerjük egymás gondjait, bajait.
– Van-e olyan, amit megbánt, amit úgy érzi, elmulasztott, vagy amit másképp csinálna?
– Néha bánt, hogy nem sikerült minden kollégát olyan jellegű továbbképzésre rábeszélni, amiből később abszolút haszna lett volna. Pedig maximális segítséget adott a szövetség a könyvtári anyag révén is. Másrészt nem mindenhol sikerült a helységeken belül a csapatmunkát összehangolni. Ez emberfüggő, hiszen, ahol nincs egy olyan ember, aki maga köré tudja keríteni a többit, ott nem lehet csapatmunkáról beszélni.
– Állandó vita tárgyát képezi a következő kérdés, amit önnek is felteszek: milyennek látja az Arad megyei magyar oktatás jövőjét?
– Én egy született optimista vagyok. Még akkor is, ha öt évvel ezelőtt öt általános iskolánk volt Aradon és most nincsen csak kettő, abból is a Vlaicu egyre nehezebben döcög. Bár csökkent a gyermeklétszám, úgy érzem, Aradon javult a minőség, a gyerekek jó eredményeket érnek el. A Csikyben érettségizők nagyon meg tudják állni a helyüket Kolozsvártól Magyarországig, és akár a nyugati egyetemeken is. Ez egy mérvadó dolog. Aki itt jó tanuló, az bárhol megállja a helyét tisztességesen, főiskolákban is. És jó pedagógusaink vannak. Tehát, minőségi szempontból optimista vagyok, mennyiségiből pesszimista. Nagyon nagy vágásnak számított a 90-es években elindult kivándorlás. Csak az 1-es iskolából 61 gyermek ment el akkor a szüleivel együtt többnyire Magyarországra vagy még messzebb. A peregi iskolában akkor a nyolcadikban volt huszonvalahány gyermek és a kicsengetésre maradt nyolc. Elment továbbá nagyon sok fiatal, aki később potenciális szülő lett volna nálunk. Ezeket a veszteségeket nagyon érezzük. Nagy méreteket ölt továbbá a román iskolák felé kacsingatás, bár az eredményeink nekünk arányosan ugyanolyanok vagy még jobbak a román iskolák eredményeinél. Ez egy társadalmi jelenség, amibe nem tudunk beleszólni, csak a szakmát próbáljuk erősíteni.
– Ha adhatna egy jó tanácsot az utódjának, Pellegrini Miklósnak, mi lenne az?
– Azt mondanám, hogy nézzen körül és csinálja, ahogy jónak látja. A legjobb, ha körülnéz és diagnosztizál. Ezért is maradt meg a vezetőség, hisz a tisztújításon nem volt csak elnökválasztás. Alelnököket és titkárokat cserélni, ráér egy fél év után is, ha gondolja, hogy erre szükség lesz.
– Köszönöm a beszélgetést!
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Új hírportál a katolikusoknak
Nagyvárad- Péntek délelőtt Exc. Böcskei László megyés püspök hivatalosan is elindította a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye új hírportálját. Az Egyházamban Egyházamért c. kiadványt is bemutatták.
A Kanonok sori Laikusképző Központban tartott péntek délelőtti sajtótájékoztatón Micaci Cristian pasztorálasszisztens arra hívta fel a figyelmet: Vakon Zsolt püspöki titkárnak köszönhetően a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye már több éve sikeresen működtet egy hivatalos hírportált (varad.org), de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem igazán alkalmas hírek közlésére, illetve nem fedi le az egész egyházmegyét, ugyanis többnyire csak a központi rendezvényekről jelennek meg rajta beszámolók, sajtóanyagok. Az új hírportált (hirek.varad.org) tehát egyfelől azzal a szándékkal indították el, hogy a váradi jelentősebb események mellett helyet kapjanak a vidéki plébániákon, a szerzetesközösség által működtetett intézményekben, a gyermekotthonokban, tanintézetekben vagy a Caritas keretében zajló vallásos események is. Ezeknek az információknak a forrásai többnyire azok a médiaapostolok, akik számára az év folyamán képzéseket tartottak, így képesek arra, hogy szöveges és képes anyagokat küldjenek a helyi rendezvényekről. Az új honlap másik célja pedig a sajtóval való kapcsolattartás hatékonyabbá tétele, mindkét irányba. A beindítás a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával sikerült, a 750 ezer forintból 600 ezer forintot eszközbeszerzésre költöttek (szerver felállítása) 150 ezer forintot pedig a szerkesztésre.
Számvetés
Exc. Böcskei László megyés püspök hangsúlyozta: Krisztus azt kérte tanítványaitól, hogy „Menjetek el szerte az egész világba, és hirdessétek az evangéliumot”, és ebből kiindulva az egyház jelen kell legyen az emberek életében. Az evangelizáció azonban napjainkban nem csak a klasszikus módon, vagyis a templomokban, szentmiséken történik, hanem a különböző médiafelületek által nyújtott lehetőségeket is kell használni, ily módon is kaput kell nyitni a világra, bemutatni azt a szerteágazó- lelki, szociális, karitatív, oktatási- tevékenységet, melyet a katolikus egyház kifejt.
Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója az évente megjelenő, idén ötödik kiadásához érkezett Egyházamban Egyházamért című kiadványról beszélt. Úgy fogalmazott: a többi intézményhez hasonlóan, év végén a váradi egyházmegye is számvetést készít, s ezt ebben a nyilvános formában teszi, hogy a hívek is értesüljenek a történtekről. Megjegyezte: az ingyenes, 15 ezer példányszámban megjelentetett lapnak egyébként érzelmi töltete is van, hiszen az olvasók esetleg felismerhetik benne magukat, s akkor nem csak olvassák és emlékeznek, hanem örömmel nézegetik, és mutogatják másoknak is. Az élménybeszámolók személyesebb jellegűek, igyekeztek főleg önkénteseket, minél több személyt felkérni ezek megírására. Három fő témát dolgoztak fel: ifjúság, felnőtt- és papképzés, és házszenteléskor a tisztelendők visznek az „évkönyvből” a családoknak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A TEMESVÁRI MEGEMLÉKEZÉSRŐL ÉS KONFERENCIÁRÓL
MÁÉRT - 2015. december 20.
Huszonhat évvel a kelet-közép-európai rendszerváltozások megindulása után a romániai forradalom szikravárosában, Temesváron – akárcsak az előző években – felemás módon emlékeztek meg az 1989. decemberi eseményekről. A Ceaușescu-diktatúra bukásával hatalomra került posztkommunista főhatóságok a domináns állam- és nemzetpolitika szája íze szerint emlékeznek és emlékeztetnek másokat az akkori történésekre, szerte az országban, mintegy igazolva azt a közvélekedést, hogy a forradalmat gyakorlatilag ellopta egy puccsista politikai-katonai-rendőri klikk. Temesvár sem lóghat ki a sorból, a helyi hatóságok és a fővárosból érkező hivatalosságok itt is rendre szelektíven emlékeznek az egykori neves és névtelen hősökre, a református gyülekezet hitbeli kitartására, a belvárosi református templomból kiindult és onnan tovahullámzó ellenállásra, a soknemzetiségű és sokvallású városnak, majd az egész országnak a zsarnokság elleni lázadására és szabadságharcára. Idén is az egykori parókus lelkész, Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája, a református egyház és a hajdani felkelők Temesvár Társasága vállalta magára a forradalmi kezdetek hiteles felidézését, egybekötve az elmúlt negyedszázad fejleményeinek mérlegelésével. A 2015. december 18–19-én a Bánság fővárosában tartott megemlékezésnek voltak sajátosan magyar, általános romániai és specifikusan európai vonatkozásai. Péntek délután Balogh László rendező-operatőr, volt országgyűlési képviselő, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke számolt be 26 évvel ezelőtti élményeiről, amikor is az elsők egyikeként érkezett meg Szegedről Aradon át Temesvárra gyógyszersegély-rakománnyal és kamerával. Meghatódva idézte fel az akkori forradalmi hangulatot, korabeli filmkockák vetítésével pedig a helyszíneket. A mai magyar közmédiának a nemzetegyesítésben játszott szerepéről is beszélt az Új Ezredév Református Központban tartott közönségtalálkozón, amelyen Csallóközi Zoltánnal, a magyar miniszterelnök-helyettes főtanácsadójával együtt vett részt. A Baráti esték című hagyományos rendezvénysorozat idei utolsó alkalmát is itt tartották meg, ezen Bodó Barna szórványszakértő szolgált rövid bevezető helyzetjelentéssel, majd Tőkés László próbált visszaemlékezni egykori küzdőtársa, Gazda Árpád újságíró kérdései mentén a negyedszázaddal ezelőtti történések bizonyos részleteire, s ebben a hallgatóság soraiban ülők is segítségére siettek. A hangulatos, bensőséges találkozón az egykori ellenállókra, az áldozatokra és meghurcoltakra is visszaemlékeztek. Szombaton az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának Justice 2.0 című projektjét mutatták be egy konferencia keretében a Temesvár Társaságnak a Teréz-bástyában található Vega-szalonjában. A Szilágyi Zsolt néppárti politikus, Tőkés László kabinetvezetője által moderált rendezvényen előbb premierként vetítették le a hasonnevű dokumentumfilmet, amely egyes kelet-európai kommunista diktatúrák emberellenes, máig megtorlatlanuk maradt cselekményeiből tárt fel néhányat. Ezt követően a platform vezetői, Göran Lindblad elnök és Neela Winkelmanova igazgató elmondták: 11 európai állam képviselőiből munkacsoportot hoztak létre, amelyik a kommunizmus bűneiben illetékes nemzetközi bíróság létrehozását készíti elő. Tőkés László emlékeztetett, hogy a Temesvár Társasággal közösen már évekkel ezelőtt kezdeményezte: a kommunizmus bűneit feltáró nemzetközi bíróság székhelye éppen Temesváron legyen. Sajnálkozva állapították meg, hogy a nyugat-európai országok kevéssé mutatkoznak érzékenynek a téma iránt. Mi több, Eugen Gherga, a forradalom egykori részvevője azzal lepte meg a hallgatóságot, hogy még mindig titkosítottak azok a filmek és fotók, amelyeket az 1989-es romániai forradalom napjaiban a Securitate, a rendőrség és a katonaság készített. Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzátette, Romániában az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) hatáskörébe tartozik a dokumentumok titkosságának a feloldása. Az akkor készült titkos dokumentumok közül eddig csak a hadsereg 1989-es operatív naplói váltak kutathatóvá. Úgy vélte, a pártoktól független technokrata Ciolo?-kormány idején talán esély mutatkozhat a titkosság feloldására.
Többször elhangzott: a Justice 2.0 projekt címében a számok arra utalnak, hogy a kelet-európai társadalmak nem számíthatnak a hazai bíróságokra a kommunizmus bűneinek a felderítésében, ezért a problémát a második, nemzetközi szintre kell emelni. Lindblad platformelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Nyugat-Európa politikai és akadémiai elitjében is mindmáig meghatározó befolyással rendelkeznek a marxisták és neoliberálisok, a domináns baloldali értelmiség kettős mércét alkalmaz a totalitárius rendszerek megítélésében. Szilágyi Zsolt erre erősített rá, mondván: a nácizmus megfelelőjeként legföljebb a sztálinizmust fogadják el, de már a posztsztálinista rezsimek bűncselekményeit, emberiségellenes, népeket és közösségeket megtizedelő és megnyomorító politikáját enyhébb elbírálás alá vetik. Tőkés László hangsúlyozta: az emberiség és emberiesség elleni bűnök nem évülnek el.
Az EP-képviselő Igazságot Romániának! című felszólalásában egyebek mellett kifejtette: „Az európai nemzetek közössége évek óta súlyos válságokkal és kihívásokkal kényszerül szembenézni. Ebben akarva-akaratlanul osztoznak a volt kommunista országok – köztük Románia. Minden bizonnyal nem tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy a sokrétű gazdasági válság, az ukrajnai háborús helyzet, a migráció és a terrorizmus mellett – hogy csak néhány példát említsek – a kommunista múlttal való szembenézés is azon, prioritásnak számító, egyetemes gondjaink közé tartozik, melyekre csak közös erővel, európai összefogással találhatunk megoldást. Az eltelt negyed század, valamint a legutóbbi hazai fejlemények is azt bizonyítják, hogy a kommunizmus átkos örökségeként reánk nehezedő romániai válság nemzetközi szövetségesek és segítség nélkül szintén nem oldható meg. Más szóval szólva, előbb vagy utóbb, végre igazságot kell tennünk a kommunista múlt ügyében. Ez egyként jelenti a kommunista korszak történetének és bűneinek a valóságnak megfelelő, hiteles feltárását (1), valamint a történelmi, erkölcsi igazságtételt, lehetőleg pedig az elkövetők megbüntetését és az áldozatok iránti jóvátételt, ezeknek rehabilitálását (2).” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform cseh igazgatója elmondta, hogy noha a kommunizmus bűneit rejtő archívumok megnyitását a platformot alkotó 51 európai szervezet és kutatóintézet mindegyike támogatja, eddig nem folyamodtak erre irányuló kérésekkel az országokhoz, de korábbi kezdeményezéseik iránt több európai kormány is nyitottnak mutatkozott, és ezért reménykednek abban, hogy szavuk Romániában is meghallgatásra talál. A konferencia részvevői megszavazták, hogy levélben fordulnak Klaus Johannis államfőhöz kérvén a 89-es dokumentumok titkosságának a feloldását. A levelet Tőkés László európai parlamenti képviselő mellett a Platform vezetői, valamint az ahhoz egy hónapja csatlakozott Temesvár Társaság elnöke is aláírja. A temesvári megemlékezés a belvárosi református templom falán lévő emléktáblák megkoszorúzásával ért véget. Tőkés László ezt megelőzően kifejtette: „A mai évfordulós napon a romániai forradalomról is méltó módon meg kell emlékeznünk. A temesvári népfelkelés, a városunkból az egész országra kiterjedő forradalom szabadságharcosainak, hőseinek és áldozatainak a kiontott vére az az aranyfedezet, amelyből az utókor, a rendszerváltozás elkötelezett hívei és harcosai mindmáig „gazdálkodhatnak”, akiknek példája, hite, hűsége és bátorsága ezután és mindenkor erőt ad számunkra – a folytatáshoz. Eszmei téren pedig az ő szellemi tőkéjük az a kimeríthetetlen tartalék, amelyhez huszonhat év után ma is nyúlhatunk. „Temesvár szelleme” jelenti azt a lelki erőt és nemzeti-nemzetiségi-felekezeti egységet, amelyet ellenforradalmi mesterkedések és diverziók által meggyengített, de új erőt gyűjtő táborunk a posztkommunista visszarendeződés, az országot kifosztó, korrupt álprivatizáció, a tovább garázdálkodó neo-nómenklatúra, az újraalakult Szekuritáté és a nacionálkommunista gyűlöletpolitika erőivel szegezhet szembe.”
Tőkés László EU-képviselő
kms.mtva.hu

Nagyszabású produkcióra készül a Tompa Miklós Társulat
A Csárdáskirálynő Marosvásárhelyen!
Igencsak jelentősnek ígérkező premierrel készül szilveszterre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Kálmán Imre méltán örökzöld, az elmúlt évszázad során világhírűvé vált operettjét, a Csárdáskirálynőt mutatja be az óév utolsó estéjén a társulat – a közelgő, számos vendégművész részvételével alkotott bemutatóval kapcsolatosan hétfőn délben tartott sajtótájékoztatót a színház vezetősége.
A megjelenteket Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója köszöntötte, aki elmondta: a Csárdáskirálynő ez évben 100 esztendős, a színház 70 éves, e kettős évfordulót ünneplik a nagyszabású szilveszteri bemutatóval. – Remek csapat és nagyszerű rendező hozta létre a produkciót. A díszlet, a jelmez, a zene, a koreográfia egyaránt csodálatos. Utóbbit Ladányi Andrea jegyzi, aki a Győri Balett prímbalerinája, majd a finn királyi balett balerinája volt, jelenleg a barcelonai művészeti egyetem tanára. Verecki Szilvia sanzonett szerepére Fülöp-Gergely Tímea kolozsvári operaénekesnőt kértük fel, a kart a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói alkotják, akik téli vakációjukat és szilveszterüket áldozták fel ezért az előadásért, a produkciót pedig a Magyarországról érkezett Tasnádi Csaba rendezi. Bízunk benne, hogy ezen mű, ezen monarchikum csodavilága Vásárhelyen is olyan frissen jelentkezik, mint amilyen frissnek az elmúlt száz év során meg tudott maradni.
– Nagyon sikeres naptári évet zártunk, a célkitűzésünk a harmincezres nézőszám volt, jelenleg már a 33.000-nél tartunk – tette hozzá a produkcióban is fellépő Gáspárik Attila vezérigazgató. – A Csárdáskirálynő ugyanazon íven készült, mint a Van, aki forrón szereti, a Kőműves Kelemen, a My Fair Lady, avagy a Mágnás Miska. Ez számunkra nem muszájfeladat, ugyanarra a közönségre számítunk, mint például a Karamazovok vagy A nyugalom esetében. Nincs kompromisszum, ezt az előadást véresen komolyan vesszük. Csak a szereposztásban több mint hatvan embert láthatnak majd a nézők, mögöttük őrületes méretű és elszántságú stáb dolgozik. Nem szabad hibáznunk! Az Edvin szerepében fellépő Bokor Barna és Fülöp-Gergely Tímea szeptember óta próbál, a koreográfiát két hónapja gyakoroljuk. Szórakoztató előadást készítünk – de csak az igényesek számára! Nagy öröm, hogy közösen dolgozhatunk a Nyíregyházáról érkezett Tasnádi Csabával. Egy társulat erejét az méri fel igazán, amikor először dolgozik együtt egy számára új rendezővel.
– Ez a mű örökzöldként élt túl száz évet – mondta Tasnádi Csaba. – Ugyanolyan friss maradt mind történetében, mind zenéjében. Dalai méltán váltak divatslágerekké. A bécsi bemutatóra 1915 novemberében került sor, és pillanatokon belül 35 színház játszotta Európa-szerte, az első világháború alatt egyszerre futott Szentpéterváron és Berlinben: a művészet felülemelkedett az emberi gyarlóságon és frontvonalakon. Példátlan sikertörténetet futott be Amerikában, Afrikában és Japánban is. Az első világháború szibériai hadifogolytáboraiban megengedték a színjátszó körök létesítését, ahol ez volt a legnépszerűbb darab. A rabok fejből kottázták le a dallamokat, jelmezeket készítettek, a női szerepeket eljátszani tudó "primadonnák" pedig hatalmas tiszteletnek örvendtek. A mű kulturális közkinccsé vált. Kálmán Imrének Kodály és Bartók is az évfolyamtársa volt, ő pedig célul tűzte ki, hogy operai nehézségű szólókat, duetteket, különösen nehéz finálékat ír a műveibe. Ezért is hívtuk meg Fülöp-Gergely Tímea operaénekesnőt, aki a prózában is otthonosan mozog, Bokor Barna prózai színész létére pedig operai magasságokba tud emelkedni. És megpróbálunk mikroportok nélkül belevágni! A színház mindezzel nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, de ismeri a fejsze méretét. Annyira tehetséges a társulat, hogy Tímea kivételével minden szerepet ki lehetett közöttük osztani. A produkció hagyományos megközelítés lesz, a felkérés is erre szólt. Klasszikus, hagyománytisztelő, a mesei irányba kifutó előadást viszünk színpadra, amelyben vállaltan nincs benne az első világháború borzalmaihoz kapcsolódó mellékíz. A kor, a színészi eszköztár persze változott a mű megírása óta, de mi egy "le-lassított", színpadképében, jelmezeiben nagyon szép produkciót viszünk a vásárhelyi Nemzeti színpadára.
– Nagyon nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy játszhatok ezen világklasszis remekműben, egy álmom teljesedik be ezzel – vallotta be Bokor Barna. – De a színpadi meló gyötrelmes, az ének nagyon nehéz, szerencsére nagyon sokat tanultam Tímeától. És nem hangosított hanggal énekelünk majd, egy egész zenekart kell majd túlénekelnünk! Mindez egy másik szakma, és ezért számomra nagyon nagy kihívás. – Szintén nagy megtiszteltetés a felkérés, lévén ez az első operettszerepem, eddig csak operát énekeltem – tette hozzáFülöp-Gergely Tímea. – Az opera a legsúlyosabb műfaj, az operettet könnyebb átérezni, de ugyanúgy klasszikus hangtechnikát igényel. Kőkemény két heten vagyunk túl, de remek kollegáim vannak, akik fölkaroltak, biztattak, és közöttük megtanultam, hogy a színpadon ne csak énekben, hanem prózában is ki tudjam fejezni magam.
A Kálmán Imre, Békeffi István, Kellér Dezső és Gábor Andor szerezte Csárdáskirálynő bemutatójára december 31-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében. A produkciót Tasnádi Csaba rendezte, a díszleteket Fodor Viola, a jelmezeket Safranek Zita jegyzi. Zenei vezetője, karmester: Incze G. Katalin, koreográfus: Ladányi Andrea, dramaturg: Tasnádi István, koreográfusasszisztens: Vámosi Judit és Ruszuly Ervin, korrepetitor: Strausz Imre István, rendezőasszisztens Fülöp Bea.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Előzetesben marad Beke István
Kézdivásárhelyen huszonharmadik alkalommal, Marosvásárhelyen pedig első ízben vonultak utcára a helybeliek Beke István szabadlábra helyezését követelve. Eközben a bukaresti táblabíróság meghosszabbította Beke előzetes letartóztatását – adja hírül Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Az ügyészség kérésére elrendelte a bukaresti táblabíróság a merényletkísérlettel gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila előzetes letartóztatásának meghosszabbítását 2016. január 29-éig. A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnökének védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică jelen volt a keddi tárgyaláson, a gyanúsított feleségét, Beke Csillát azonban nem engedték be a terembe – számol be a Székely Hírmondó napilap. Az ítélet nem végleges, az óvás elbírálására a hét elején kerülhet sor.
A háromszéki napilap értesülései szerint Beke Istvánt továbbra is a bukaresti rendőrség központi fogdájának tízágyas szobájában tartják fogva, jelenleg heten vannak a helyiségben. Feleségével nem találkozhatott, viszont a karácsonyi csomagot átadták neki.
Utcára vonultak a marosvásárhelyiek
Vasárnap Kézdivásárhelyen huszonharmadik alkalommal, Marosvásárhelyen pedig első ízben vonultak utcára a helybeliek Beke István szabadlábra helyezését követelve. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) marosvásárhelyi szervezetének meghívására közel negyven fiatal gyűlt össze Petőfi Sándor marosvásárhelyi szobra előtt a barátságtalan, ködös időben. A székely és magyar zászlóval, valamint egy lepedőre festett „Igazságot Beke Istvánnak!” felirattal megjelent tüntetők a román hatóságok túlkapásaira kívánták felhívni a figyelmet, arra hogy kézdivásárhelyi társukat alaptalanul gyanúsították meg, és ártatlanul tartoztatták le. „Elegünk van a hátrányos megkülönböztetésből, a kettős mércéből. Elegünk van abból, hogy a hatalom és a titkos szolgálatok a magyar kártya kijátszásával újra és újra próbálják elterelni a figyelmet a valódi gondokról. A legújabb felvonás ebből a »színdarabból« – ami immár két és fél évtizede folyik – Beke István terrorizmussal való megvádolása és előzetes letartóztatása” – hangsúlyozta a mintegy félórát tartó békés tüntetésen Szabó Nándor.
A HMVI marosvásárhelyi vezetője szerint nem szabad elfogadni és beletörődni abba, amit a hatalom Bekéről kezdett terjeszteni. A vármegyés fiatalember lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy kiálljon barátja mellet, akit szerinte a román hatóság nevetséges vádak alapján tartoztatott le és hurcolt meg. Szabó ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a Beke-ügy nem egyedülálló és nem véletlenszerű: „ádáz magyarellenes küzdelmében a hatalom számos kisebbségellenes intézkedést hozott az utóbbi időben”.
Távol maradtak a helyi politikusok
A Facebook közösségi oldalon meghirdetett, ám keveseket megmozgató rendezvényen egyetlen helyi magyar politikus sem jelent meg. Ott volt viszont Gáspár Sándor, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) marosvásárhelyi elnöke. Mint mondta, jelenlétével tiltakozni kíván Beke István igazságtalan letartoztatása ellen.
Amint arról beszámoltunk, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó romániai ügyészség (DIICOT) szerint Beke István házi készítésű pokolgépet akart felrobbantani december elsején, a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. A DIICOT közölte: az illetőt az alkotmányos rend elleni cselekedetek szándékának és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészek szerint a házkutatások során lefoglalt eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék. Az ügyészek petárdákat és egy airsoft nevű játékhoz szükséges kellékeket találtak a férfi lakásán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Éjjeli őrjáratozás márciustól
Jövő márciustól éjszakánként is találkozhatunk majd Udvarhely utcáin a helyi rendőrség munkatársaival, ugyanis az egység vezetősége éjszakai őrjárat bevezetését tervezi. Eddig alkalmazotthiány miatt nem indíthatták el az éjjeli járőrözést.
Tizenkét új állást hirdethet meg jövőre a helyi rendőrség: ebből három vezetői beosztás, a többi operatív munkakörrel jár – döntötték el múlt héten a városatyák. László Szabolcs, az egység vezetője szerint a jelentkezők – amennyiben átmennek a felvételi vizsgát – leghamarabb márciusban állhatnak munkába. Így már elegendő rendőr lesz az éjjeli őrjáratok megszervezéséhez, amihez minimum huszonnégy munkatársa kell legyen az egységnek – véli László. Első lépésként csak a „problémásabb éjszakákon” járőröznének: csütörtökön és pénteken.
Jelenleg huszonegy munkatársa van a helyi rendőrségnek, közülük tizenhatan járőröznek hétköznapokon reggel hét és este tizenegy óra között – magyarázta László Szabolcs. Mint mondta, az elmúlt időszakban gyakorlatilag csak tizenegy rendőr végzett operatív munkát, hiszen öten képzésen vettek részt Gyergyószentmiklóson.
A múlt heti önkormányzati ülésen kérdezett rá Orbán Balázs, a Magyar Polgári Párt, valamint Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője, hogy a sok lakossági panasz dacára miért nem szervez éjszakai őrjáratot a helyi rendőrség. Ezzel kapcsolatban László Szabolcs kifejtette, noha a gyergyói képzésen részt vett munkatársaik már visszatértek Udvarhelyre, gyakorlatilag így sem szűnt meg az alkalmazotthiány. Ez annak tudható be, hogy többen szabadságon vannak. „Kénytelenek voltunk kiadni a szabadnapokat, hiszen erre törvény kötelez. Több munkatársunknak 30–40 szabadnapja gyűlt össze, mivel alkalmazásuk óta folyamatosan dolgoznak” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy több rendőr pluszmunkát is vállalt vasárnaponként, amiért szintén járnak a pihenőnapok.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Speciálisakról, általában
Attól függetlenül, hogy végül mi lesz a sorsa ennek a „költségvetési kicsapongásnak” nevezett speciális nyugdíjjuttatásnak – életbe léptetik és gyakorlatban is kivitelezik valamikor, vagy sem –, remek véleményt alkothatunk a román parlament választott politikusainak szakmai (vagy hivatásbeli) hozzáállásáról, erkölcsi (ki)tartásáról. Miként képesek semmibe venni, lenézni, feledni saját múltjukat és környezetüket.
Onnan fentről (le)nézve mintha nem látszana, jelentéktelenné törpülne a nagy többség rengeteg és szerteágazó problémája, amely megannyi területről köszön vissza: egészségügy, megélhetés, foglalkoztatottság, tanügy, lakhatás, igazságszolgáltatás, és még sorolhatnánk mindezek lebontásával a napi apró-cseprő bajlódásokat, amelyek életünk összetevői. Onnan fentről nézve már elképzelhetetlen, hogy léteznek emberek, nyugdíjasok, akik több évtizednyi munka után is alig néhány száz lejből kénytelenek gazdálkodni havonta, és szerencsések, akiket családjuk esetleg kisegíthet, támogathat. Azok ott fent már el sem akarják képzelni, hogy itt lent fiatalok, netán családosok munkanélküliek, hiába a sokrétű képzés, remek tanulmányi eredmény, ha nincs rá igény, a fiatalra sem, aki emiatt tervezni és jövőjét építeni képtelen. Fentről azt sem tudják átérezni, milyen a havi bruttó (mert ez jobban mutat statisztikailag) minimálbérből vagy átlagbérből megmaradó pár száz lejt beosztani egy hónapban úgy, hogy teljen erre-arra. Fentről irreálisnak tűnhet, hogy itt lent sokan, nagyon sokan álmodni sem tudnak jobb életről, mert nem mind bátrak, hogy merjenek, s ha mégis cselekszenek, pont onnan fentről húzzák majd keresztül számításaikat a valóságtól elrugaszkodott intézkedésekkel.
Újvári ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

DIICOT: húsz bombát akartak robbantani a HVIM-esek Kézdivásárhelyen
Összesen húsz házi készítésű bombát akartak egy időben felrobbantani a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai a román nemzeti ünnepen tartott kézdivásárhelyi felvonuláson azzal a céllal, hogy „sok füst legyen” és pánikot keltsenek.
Legalábbis ezt állítja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség abban a jelentésben, amelyben a HVIM szerda reggel őrizetbe vett erdélyi elnöke, Szőcs Zoltán előzetes letartóztatását kéri a bíróságtól. A vádhatóság a vármegyések október 10-ei tanácskozása lehallgatási jegyzőkönyvével bizonyítja állításait.
A dokumentumból a Digi24 televízió idézett szerdán. E szerint Szőcs Zoltán biztatta társait arra, hogy házilag gyártsanak petárdákból húsz bombát, és ezeket robbantsák fel a kézdivásárhelyi felvonuláson. A hangfelvételek szerint a HVIM erdélyi elnöke még tanácsokat is adott arra, hogyan tüntessék el a nyomaikat.
„Képzeljétek csak el, hogy zajlik a felvonulás…a bombákat egyszerre kell felrobbantanunk…az lenne a jó, ha nagy lenne a füst…mintha látnám, ahogy a földhöz vágják magukat, többet soha nem vonulnának fel…még a BBC is hírt adna róla, az egész világ rólunk beszélne…fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kézdivásárhelyiek nem félnek” – olvasható a jegyzőkönyvben.
Csak vicceltek? Mint korábban beszámoltunk róla, a HVIM-esek azt állítják: tudtak arról, hogy lehallgatják őket, és heccelni akarták a román hatóságokat, amikor október 10-i tanácskozásukon arról beszéltek, hogy felrobbantanak egy „pizza” névre keresztelt, házi készítésű bombát a városban a nemzeti ünnepen. „Valamelyik vármegyés viccből felvetette, mi lenne, ha ezt a játékszert, amit pizzának neveztünk el, távirányítással felrobbantanánk december elsején. Szőcs Zoltán még nevetett is, mondta, hogy ettől milyen hasast vágnának a felvonuló katonák... De ez az egész pizza história csak ennyi, egy felvetés volt. Sok ilyen felvetés hangzott el részünkről” –nyilatkozta korábban Hodor István, a HVIM tagja.
A lehallgatott beszélgetésből kiderült, hogy a robbantásokat a Gábor Áron szobor környékére tervezték a HVIM-esek. „Az egésznek a szobortól kell kiindulnia…ott kell robbantanunk, ahol ők elvonulnak…próbálkozhatunk Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában is…meg kell próbálnunk” – idézte a hírtelevízió a DIICOT jelentését.
Az október 10-ei tanácskozáson Szőcs Zoltán azt kérte a HVIM kézdivásárhelyi tagjaitól, hogy december elsején ne tartózkodjanak az országban. Egyébként ő maga is elutazott Romániából október 13-án, és csak december 20-án tért vissza az országba.
Mint ismert, a HVIM elnöke és rokonsága kézdivásárhelyi lakásaiban kedden házkutatást tartottak, este a gyanúsítottat Bukarestbe vitték, és több órán keresztül kihallgatták. Ezután döntött az ügyészség Szőcs Zoltán őrizetbe vételéről, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását, amelyről várhatóan szerda este dönt a bukaresti táblabíróság.
HVIM: tegyék közzé a hangfelvételeket!
A HVIM Erdély a közösségi oldalán közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték. "Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek. Mi biztosak vagyunk az igazunkban és nyugodtan várjuk a felvételek nyilvánosságra hozatalát és a SRI (Román Hírszerző Szolgálat) pofára esését" - áll a közleményben.
Az egyesület állítása szerint az ügyészség a Beke István előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indokló iratcsomóhoz sem csatolta azt a szakértői véleményt, amelyik azt igazolná, hogy Beke házilag robbanószerkezetet készített. "Bár a vizsgálatot elvégezték, semmilyen bizonyítékot nem tudtak benne felmutatni az állítólagos bombagyártásra. Annyira eredménytelen lett, hogy használhatatlan ebben a koncepciós ügyben" - áll a HVIM közleményében.
maszol.ro

Letartóztatták Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét
Húsz darab házi készítésű bombát akartak egy időben felrobbantani a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai december elsején székelyföldi városokban azzal a céllal, hogy pánikot keltsenek – közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó ügyészség (DIICOT), miután őrizetbe vette Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi elnökét.
Szőcsöt az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással gyanúsítják. A HVIM elnökét az ügyészek kérésére szerdán 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
„Az lenne jó, ha nagy lenne a füst”
A HVIM elnöke és rokonsága kézdivásárhelyi lakhelyén kedden házkutatást tartottak, este a gyanúsítottat Bukarestbe vitték, és több órán keresztül kihallgatták. Ezután döntött az ügyészség Szőcs Zoltán őrizetbe vételéről, majd kezdeményezte előzetes letartóztatását. A vádhatóság a vármegyések október 10-ei tanácskozásának lehallgatási jegyzőkönyvével bizonyítja állításait. Az ügyészség honlapján megjelent közlemény szerint Szőcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének a tagjait arra, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel a december 1-jei román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson.
„Képzeljétek el, hogy zajlik a felvonulás… a bombákat egyszerre kell felrobbantanunk… az lenne a jó, ha nagy lenne a füst… mintha látnám, ahogy a földhöz vágják magukat, többet soha nem vonulnának fel… még a BBC is hírt adna róla, az egész világ rólunk beszélne… fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a kézdivásárhelyiek nem félnek” – olvasható a jegyzőkönyvben. A DIICOT szerint Beke István, a vármegyések kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a „megcsináljuk” kijelentéssel válaszolt Szőcs felvetésére.
A Digi 24 hírtelevízió szerint a lehallgatott beszélgetésből az is kiderült, hogy a robbantásokat a Kézdivásárhely főterén található Gábor Áron szobor környékére tervezték a HVIM-esek. „Az egésznek a szobortól kell kiindulnia… ott kell robbantanunk, ahol ők elvonulnak… próbálkozhatunk Sepsiszentgyörgyön vagy Csíkszeredában is… meg kell próbálnunk” – idézte a hírtelevízió a DIICOT jelentését. Szőcs Zoltán – aki október 13. és december 20. között Franciaországban dolgozott – állítólag azt kérte a HVIM kézdivásárhelyi tagjaitól, hogy aznap ne tartózkodjanak a városban.
Az ügyészség Szőcs Zoltánt a Székelyföld nem Románia! jelmondat népszerűsítőjeként mutatja be, aki azt vallja, hogy a HVIM céljait „véráldozat nélkül nem lehet” elérni. A DIICOT állítása szerint Szőcs három nappal a tanácskozás után hagyta el Romániát, Beke István december elsejei letartóztatása után azonban felvette a kapcsolatot a tanácskozás többi résztvevőjével, hogy egyeztesse velük a hatóságoknak mondandó változatot. Sürgeti a bizonyítékok felmutatását a HVIM
A HVIM szerdán Kézdivásárhely főterén tartott sajtótájékoztatót a témában, ahol Tóth Bálint, az ifjúsági szervezet szóvívője arra kérte a hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a merényletkísérlet gyanújába keveredett Beke István ügyében a tűzszerészeti vizsgálat eredményeit. Gyanúsnak nevezte, hogy a nyomozást követően az illetékesek nem tudnak semmiféle bizonyítékot felmutatni az állítólagos bombagyártásról. Tóth szerint a HVIM követeli, hogy a nyomozó hatóságok hozzák nyilvánosságra azokat a hangfelvételeket is, amelyre a DIICOT többször is hivatkozik jelentésében.
„Válaszokat kérünk azokra a kérdésekre is, hogy milyen alapon figyelték meg a vármegyéseket. Csak azért, mert kulturális rendezvényeket szerveztek és kiálltak az autonómiatörekvéseik mellett? Több civil szervezet is folytat hasonló tevékenységet. Nevezzék meg, hogy melyik hatóság rendelte el a HVIM megfigyelését, lehallgatását és melyik törvény mely paragrafusa alapján” – mondta Tóth Bálint. A HVIM Erdély is tiltakozott Facebook-oldalán tagjai meghurcolása ellen. „Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek. Mi biztosak vagyunk az igazunkban, nyugodtan várjuk a felvételek nyilvánosságra hozatalát és a SRI (Román Hírszerző Szolgálat) pofára esését” – áll a közleményben.
Az egyesület állítása szerint az ügyészség a Beke István előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indokló iratcsomóhoz sem csatolta azt a szakértői véleményt, amelyik azt igazolná, hogy Beke házilag robbanószerkezetet készített. „Semmilyen bizonyítékot nem tudtak benne felmutatni az állítólagos bombagyártásra. Annyira eredménytelen lett, hogy használhatatlan ebben a koncepciós ügyben” – áll a HVIM közleményében.
Krónika (Kolozsvár)

Továbbra is előzetesben marad Beke István
A román legfelsőbb bíróság hétfőn kimondott jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, akit bombamerénylet előkészítésével gyanúsít a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
A legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy közveszélyt jelentene Beke István szabadlábra helyezése, ezért megerősítette a bukaresti táblabíróság korábbi, a vizsgálati fogság meghosszabbítására vonatkozó határozatát.
Dragoş Cristian Lică, Beke István védőügyvédje a Krónika kérdésére nem kívánta semmilyen formában kommentálni a legfelsőbb bíróság döntését, azt azonban megjegyezte, hogy munkáját továbbra is nehezítik: korábban kéréssel fordult a DIICOT-hoz, hogy a nyomozati iratcsomót megkaphassa, és részletesen tanulmányozza a dokumentumot, másolatokat készítsen a védelem megfelelő előkészítése érdekében, a választ azonban továbbra is várja.
Dragoş Cristian Lică elmondta továbbá, Beke Istvánt megviselte, hogy az elmúlt több mint egy hónapot a családjától távol kellett eltöltenie. „Annak ellenére, hogy az állam elősegíti és támogatja család intézményét, a védencem december elseje óta nem találkozhatott a feleségével, pedig több alkalommal is kérvényt nyújtottunk be a jogszabály előírásai szerint. Annyit sikerült elérni, hogy Beke István megkapja azt a csomagot, amit a felesége állított össze neki az ünnepekre” – mondta a brassói ügyvéd.
Szombaton egyébként újabb szolidaritástüntetést tartottak Kézdivásárhelyen, melyen több mint százan követeltek igazságot a december elején letartóztatott Beke István és a december végén felbujtóként letartóztatott Szőcs Zoltán számára. Ez volt sorrendben a 23. kézdivásárhelyi szolidaritási megmozdulás.
A HVIM Erdély a közösségi oldalán közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték. „Joga van a román és székely közösségnek is megtudni, hogy milyen beszélgetések alapján hazudták nekik egy hónapon keresztül, hogy a vármegye egyes tagjai bombamerényletre készültek” – áll a közleményben.
Behívatná a román nagykövetet a Jobbik Hétfőn egyébként az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén, a Jobbik kezdeményezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternél Románia magyarországi nagykövetének meghallgatását. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, azért javasolták a múlt héten a bizottságok összehívását, mert Erdélyben az elmúlt hónapokban több magyarellenes intézkedést is lehetett tapasztalni. Úgy fogalmazott: „szomorúan tapasztaltuk, hogy az elmúlt hónapok során Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján”. Az országgyűlési képviselő szerint nem csak arról van szó, hogy számos régóta sérelmes ügyben nincs megoldás. Az elmúlt hónapokban „bekeményedni látszik a román hatalom” – fűzte hozzá. „Szomorúan látjuk”, hogy a magyar külügyminisztériumnak nem sok szava volt az Erdélyben történtekhez – mondta. A jobbikos képviselő szóvá tette, hogy a hatóságok semmilyen bizonyítékkal nem indokolta, hogy miért tartóztatták le Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVMI erdélyi elnökét. Az ellenzéki politikus példaként említette még a Szovátán egy magánház udvarán felállított Wass Albert-szobor ügyét, az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjén történt rendőri fellépést említette, de kitért arra is, hogy marosvásárhelyi civileket megbüntettek, mert kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki.
Gyergyai Csaba. Székelyhon.ro

Olcsóbban utazhatunk vonattal
Január elsejétől a CFR  Személyszállító részlege 4%-kal olcsóbban taksálja a utazási jegyeket. Ennek hátterében az áll, hogy az Adóügyi Törvénykönyv előírása szerint az áruforgalmi adót (TVA)  20%-ra kellett csökkenteni. A jegyeket a következő módokon lehet beszerezni: online a www.cfrcalatori.ro honlapon,  a vasútállomásokon található XsellKiosk automatákból, a ZebraPay automatákból, a vasúti jegypénztáraknál vagy az erre felhatalmazott utazási irodáknál. Szabadság (Kolozsvár)

Megmaradunk?
A magamfajta elkötelezett firkásznak sokszor támadhat olyasfajta érzése, hogy megszállottan, már-már monomániásan ismétli önmagát, rágódik az egyetlen témán, azt próbálja láttatni különféle megvilágításban, azt vizsgálja más és más szemszögből. S jut rendszerint ugyanarra a szomorú következtetésre: azazhogy – Sütő Andrással szólva – bizony nem úgy cselekszünk, hogy megmaradjunk.  Bárkinek, aki az erdélyi/székelyföldi magyarság legutóbbi huszonöt esztendejének mérlegét akarná megvonni, elsőként azt kellene megvizsgálnia, hogy a legfontosabb célkitűzéseink terén – autonómia, állami magyar tudományegyetem – léptünk-e előbbre. Az RMDSZ sorozatos kormányzati szerepvállalását is kizárólag eme célok eredményesebb szolgálata indokolta volna. Ismerjük be: az említett célkitűzésekből semmi sem valósult meg. Következésképpen a kormányzásban való részvétel sem túlzottan indokolt. Az nem elfogadható érv, hogy csak a hatalom pótszékében ülve számíthatunk ilyen-olyan infrastrukturális beruházásokra, egy-egy útszakasz aszfaltozására, egy-egy kultúrotthon renoválására. Az autonómiázás négyévenként – az épp soron következő választások időpontjának közeledtével – rátör még ugyan az érdekvédőkre, de az önálló magyar tudományegyetem mintha már nem is lenne cél... Talán ismerős a „szövetségi” érdekképviselet módszerére igencsak jellemző mondás, miszerint a tulipános politikusok a székelyföldi autonómiára vonatkozó kéréssel lépnek be a kormányfőhöz, s erdőkitermelési engedéllyel a zsebükben lépnek ki onnan. Hát valahogy így állunk.
Egyébként, ha már az autonómia szóba került, szögezzük le: a szükséges eszközök híján kizárólag a magunk erejéből azt kivívni képtelenek vagyunk, azt a mindenkori román hatalom önszántából nekünk soha meg nem adja, ahhoz külső segítség, külföldi támogatás szükségeltetik. Képesek vagyunk ezt megszerezni? Ez itt a kérdés. 
Mielőtt bárki is a válaszadással próbálkozna, hadd emlékeztessek: az állhatatosság, a következetesség – szerencsénkre! – nem a román politika legfőbb jellemvonása, ebből következően az autonómia mostani zsigeri elutasítása is változhat...
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Titkos nyomozati iratcsomó? (Beke-ügy)
Beke István Attila brassói védőügyvédje, Dragoş Cristian Lică a hétfői fellebbezési tárgyalás napján, az ülés előtt alig öt percig tanulmányozhatta a nyomozati iratcsomót. Az ígéretek szerint az eddig összeállított dosszié másolatát holnap kapja kézhez, hogy a következő tárgyalásra alaposabban fel tudjon készülni – tudtuk meg tegnap Beke Ernőtől, István Attila édesapjától.
Azt is közölte, hogy az ügyvéd többször is kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeitől a nyomozati iratcsomót, de válaszra sem méltatták, nemhogy a rendelkezésére bocsátották volna. Beke Ernő tudomása szerint a tűzszerészeti szakértői vizsgálat eredményét az iratcsomó még nem tartalmazza.
Szőcs Zoltán fellebbezési tárgyalásának időpontját a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék január 8-án 9 órára tűzte ki. Szőcs Csongortól, Zoltán öccsétől arról értesültünk, hogy bátyjának valóban brassói védőügyvédje van, de nem Dragoş Cristian Lică, és kiléte egyelőre titok. Szombaton 16 órakor ismét utcára vonulnak a kézdivásárhelyiek. 
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A könyvnek idő kell, hogy megismerjék
Mi kerül a karácsonyfa alá? Tematikus összeállításunkban erdélyi kiadókat, terjesztőket kérdeztünk arról, hogyan látják, a mai gyerekeknek milyen típusú könyvre van szükségük ahhoz, hogy lapozgassanak, olvasgassanak? Mit ajánlanak a kiadók: melyek azok a kiadványok, amelyek elvarázsolhatnak kicsiket-nagyokat, amelyet az év könyve díjával jutalmaznának.
Tőzsér László, a Gutenberg Kiadó igazgatója
– A Gutenberg Kiadó néhány könyve, mint például a Ragyog a mindenség igazi bestsellerré vált a gyerekirodalmat lapozgatók körében. Milyen a jó gyerekkönyv, mi kerüljön a fa alá vagy a Mikulás tarisznyájába?
– A Gutenberg Kiadó, Nyomda és Könyvkereskedés e tekintetben szerencsésnek tudja magát, mert indulása pillanatától identitása sarkalatos részének tekintette, s máig egyik legfontosabb, illetve mindenképp legkedvesebb tevékenységének tekinti a minőségi gyermekkönyvek létrehozását és eljuttatását az olvasókhoz. Sokat lehetne – és kellene – beszélni az olvasóvá válás konzekvens lépéseiről, arról, hogy a könyv az óvodás, iskolás, tapasztaló, játszó gyermek számára nem elvont fogalom, hanem szinte minden nap kezébe, vizuális terébe kerülő tárgy, s ennek bizony felelőssége van vagy kellene legyen. A kérdésnél maradva: a jó gyermekkönyv az, amely kódolja a sokszori, örömmel való lapozás feltételeit. Ettől nyilván még nem minden népszerű könyv jó vagy alkalmas agyermekszoba polcára – a mesék, versek, illusztrációk egymásra gyakorolt vonzásában új, izgalmas világok nyílnak, s egyáltalán nem mindegy, hogy a könyvvel ismerkedők milyen térben barangolnak. Fontos, hogy a most belépők némi eligazítással, értékeket jelző cövekek mentén kezdjék meg kalandozásukat, mert ez a nyitja annak is, hogy felnőttként hogyan viszonyulnak majd a könyvhöz és nem csak. Ha a Gutenberg Kiadó ajánlatából adhatunk ízelítőt, említjük a legkisebbeknek szóló, Kányádi Sándor, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, László Noémi gyermekverseiből készült lapozókat, kiemelt helyen a Ragyog a mindenség című erdélyi gyermekvers-antológiát, amely huszonnégy kortárs szerző verseit és tizennégy illusztrátor rajzait gyűjti füzérbe, CD-melléklettel, a Kaláka együttes zenésítette meg a kötetbeli verseket, vagy valamelyik könyvet a Gutenberg „házi sorozatából”, amelyben utóbb Csihán királyúrfi címmel székely, Mért nem tudnak a fák járni? címmel cigány mesék jelentek meg, vagy ott van Cseh Katalin Baba néni és Márk című verseskönyve…
– Hadd kérdezzek rá a cigány népmesékre, hiszen alapvetően egy szóbeliségben élő és hagyományozódó kultúrának a mesekincséből kínál a kötet ízelítőt. Mit használtak forrásként?
– Mint említettem, egyfajta „házi” mesekönyvsorozat fut a Gutenberg Kiadónál, amelyből a legújabb erdélyi cigány meséket ad közre, az egy évvel korábbi székely meséket, az azelőtti könyvek Mátyás-meséket… S bár illőbb révbe terelt tervekről beszélni, várhatóan erdélyi szász mesék, csángó mesék, örmény és zsidó mesék követik az eddig megjelenteket. A hét mese Herrmann Antal és Wlislocki Henrik, Benedek Elek, Kovács Ágnes, Nagy Olga időben a 20. század elejétől annak végéig húzódó gyűjtéseiből való. Kimondottan olyan meséket választottunk, amelyek értelmezhetők, leképezhetők a célközönség, az 5–12 évesek számára, ugyanakkor érdekesek is, mert furcsák, másak a „megszokotthoz” képest: furfangos szervezőelemek mentén alakulnak, a felfokozott cselekményt részesítve előnyben, elfeledik a hagyományos mesebonyolítás szabályait, a főhős sem egyértelműen birtokol pozitív erkölcsi tulajdonságokat… Ezekhez teremtenek Kürti Andrea grafikusművész színektől és karakterektől káprázó, részleteiben rendkívül figyelmes, továbbgondolásra ösztönző illusztrációi gyönyörű sajátos világot.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron talán a kiadóknak van a legnagyobb rálátásuk arra, hogy megállapítsák, csappant-e az érdeklődés a könyvek iránt. Milyen tapasztalatokkal tért haza, mennyire kelendőek az erdélyi és mennyire a Magyarországon kiadott könyvek?
– A marosvásárhelyi könyvvásár a magyar nyelvterület harmadik legnagyobb könyves rendezvénye, de ami ennél fontosabb, igazán élő, érvényes tartalmat felmutatni képes találkozóhely a kiadók számára, és szenzációs porond a könyv és az olvasók találkozására. A Gutenberg-standnál idén ugyanolyan mértékű érdeklődést láttunk, mint tavaly – vagyis nyitástól zárásig volt alkalmunk könyvet ajánlani, kérdezni, válaszolni, elbeszélgetni az olvasókkal. És ez a kapcsolat számunkra fontos, mérhető hozadékkal jár, még úgy is, hogy a marosvásárhelyi, csíkszeredai és székelyudvarhelyi Gutenberg Könyvesboltok révén mindennapi, visszajelzésekre alapuló kapcsolatban vagyunk a könyvbarátokkal. A magyarországi és erdélyi kiadók között nincs semmilyen verseny. A könyvvásári standunkon például a legnagyobb magyarországi kiadók könyvújdonságait, több ezer címet is képviseltünk, megmutattunk. Ha mégis érvényesíteni akarnánk valamiféle versenyt, csak olyan jöhetne szóba, amelynek nyertese az olvasó. A magyarországi–erdélyi kérdést már egy ideje helyre tette a könyvpiac: a Gutenberg Kiadó könyvei például a kivitelezés minőségében ugyanazt a szintet képviselik, mint akármelyik vezető budapesti vagy európai kiadó könyvei, a Gutenberg Nyomdát olyan szintre fejlesztettük, hogy ne okozzunk hátrányt a tartalomnak. Az ötlet, a tartalom a lényeg, a szerzők és illusztrátorok munkájának egymásra hangolása, játék a formákkal, technikákkal. Ez ad motivációt, a kihívás, hogy tartalmas és gyönyörű legyen a könyv.
Rostás-Péter Emese, a Koinónia Kiadó felelős szerkesztője
– Mit ajánl a Koinónia Kiadó a Mikulás puttonyába, netán a karácsonyfa alá idei kínálatában?
– A gyermek korától, egyéniségétől, családja helyzetétől függően nagyon változó lehet az, amit igényes gyermekkönyvnek nevezhetünk. Ha a gyerek már jól olvas és szeret is olvasni, éppúgy elolvas egy számára érdekes könyvet antikvár kiszerelésben, megsárgult lapokkal, mint új kiadásban bestseller-címkével és aranyozott betűkkel. A kisebbeknél viszont a külcsín meghatározó, hiszen a képeket legalább annyira fontosnak találják, mint a szöveget – ennél a korosztálynál pedig nagy a verseny, a magyar gyerekkönyvpiacon hihetetlenül sok, de Erdélyben is egyre több szép és értékes gyerekkönyv lát évente napvilágot. Ami a Koinóniát illeti, igyekszünk olyan könyveket megjelentetni, amelyek mind a szöveg, mind az illusztrációk tekintetében igényesek.
Az idén három új gyerekkönyvünk jelent meg, mindhárom elsősorban már olvasni tudó gyerekeknek, kisiskolásoknak szól: Balázs Imre József Álomfarsang című verseskötete, Gergely Edó Monyónyárcímű meseregénye, valamint Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című könyve. Mindhárom alig két hete került ki a nyomdából, nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásukra. A korábbi gyerekkönyveink közül a Barni-sorozat (Zágoni Balázs) kötetei és Hervay Gizella Kobak könyve a legnépszerűbbek, de sok olvasóra talált például a sepsiszentgyörgyi Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomorcímű könyve vagy Gergely Edó első meséskönyve, a Monyómesék is. Van, mikor egy könyvnek idő kell ahhoz, hogy megismerjék, megszeressék: például A kékbolygó története című izlandi meseregény (Andri Snaer Magnason műve, László Noémi fordításában) 2011-ben jelent meg nálunk, és az idén kezdték igazán felfedezni.
– A marosvásárhelyi könyvvásáron a Koffer Könyvesboltként is jelen levő Koinónia milyen tapasztalatokkal távozott?
– A marosvásárhelyi könyvvásár valóban a legjobb alkalom arra, hogy az erdélyi kiadók az olvasóikkal, illetve a szakmabeliekkel találkozhassanak. Több mint két évtizedes múltjával ez a rendezvény Vásárhely egyik legfontosabb kulturális eseménye lett, a helyiek magukénak érzik, és máshonnan, Kolozsvárról, Székelyföldről is érkeznek látogatói. A legtöbben persze vásárhelyiek, akiknek ez a három – idén négy – nap az év legnagyobb könyvbeszerzési akcióját jelenti. Az időpont is megfelelő erre, hiszen az ünnepek előtt néhány héttel rendezik meg, ezért azt hiszem, hogy Vásárhelyen több könyv kerül a csizmákba vagy a karácsonyfa alá, mint másutt. Idén ugyanolyan lelkesedéssel vásároltak a látogatók, mint korábban, ezen a könyvvásáron nem érződött, amit tudunk amúgy, hogy a könyv teret veszített. Nekünk továbbra is a gyerekkönyvkínálatunk a legszélesebb, de úgy gondolom, hogy nemcsak ezért vásároltak tőlünk ezekből a legtöbbet: a gyerekkönyvek azok, amelyeket még sehol nem szorítottak ki a digitális olvasók, egyéb eszközök. A legtöbb könyvet a nagyon kicsiknek vásárolják, nálunk ennek anyagi okai is lehetnek: ahogy nő a gyerek, nőnek a család kiadásai is, a könyv egyre inkább luxuscikknek számít. Tavaly még elég kevés szépirodalmi művet hoztunk a standra más kiadóktól, azóta bővült a kínálatunk. Idén főként Tompa Andrea, Dragomán György műveit keresték, túlzás nélkül percek alatt kifogytunk ezekből a méltán mediatizált könyvekből.
– A Koinónia gyakran jelentkezik kortárs gyerekirodalommal, vannak állandó szerzői, állandó illusztrátorai. Miben más az erdélyi gyerekirodalom, vagy más-e egyáltalán, mint a magyarországi?
– Idén valóban a „visszatérő” szerzőinktől közöltünk gyerekkönyveket, de ami az illuszrátorokat illeti, most egy új név is felbukkant nálunk: Balázs Imre József kötetét Orosz Annabella illusztrálta. Tavaly, tavalyelőtt pedig több elsőkötetes szerzőnk is volt: Sikó-Barabási Eszter, Martini Yvette, Kiss Lehel. Amiben más lehet az erdélyi gyermekirodalom, mint a magyarországi: úgy gondolom, a legfőbb különbség egyszerűen az, hogy kevesebb szerzőnk van. Ez nemcsak a két nyelvterület lakossága közti számbeli különbséget tükrözi: sokan csak dobbantanak itthon, a következő kéziratukkal már magyarországi kiadóhoz fordulnak. Egy Erdélyben kiadott könyv nehezebben érvényesül a magyarországi piacon, viszont legalábbis a Koinónia esetében azt látom, hogy ott is van egy közönség – nyilván szűkebb, mint Erdélyben –, amely követi az újdonságainkat, és van néhány könyvünk, amelyből többen vásároltak odaát, mint itthon.
– A hatalmas kínálatban elvesz az olvasó, a vonzó külcsín mögött nem mindig tudni, mi is lapul. Mi az az öt gyerekkönyv, amit szívesen ajánlana?
– Inkább szülőként válaszolnék erre a kérdésre – két lányom van, öt- és hétévesek, és most már néhány éve nagy alapossággal tanulmányozzuk főleg azokat a könyveket, amelyek itthon is megvannak. Az utóbbi időben rákaptunk Sami Toivonen és Aino Havukainen Tatu és Patu sorozatára. Bár a gyermekeknek szánt sorozatok elég nagy hányada inkább a függőség kialakítására törekszik, és szinte futószalagon jelennek meg az újabb és újabb kötetek, ez a finn sorozat, Bába Laura fordításában, a Cerkabella gondozásában rendkívül szellemes, nyelvi leleményei alapos agytornát igényelnek: de nem esti olvasmány, ahhoz túl mulatságos. Az esti fektetést ugyanígy nem szolgálja, de költőibb humorával és képeivel jó hangulatot hoz szülő és gyermek közös könyves délutánjába a Koinóniánál nemrég megjelent, szintén finnből fordított könyv: Markus Majaluoma Apa, irány a tenger! című ifjúsági regénye (Jankó Szép Yvette fordítása). Folytatva a kacagtatós könyvek sorát: Varró Dániel Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött című könyveit is sokat olvassuk, illetve mondogatjuk (Manó Könyvek). Kevéssé ismert, de nálunk a családban már az én gyermekkoromtól kezdve nagyon kedvelt meseregény Gábor Éva Cirókája, a Móra kiadásában most is kapható. Nehéz egy ilyen régóta ismert könyvről megállapítani, hogy mennyire érdemes másoknak ajánlani: a fő érvem az, hogy a lányom négyévesen kívülről tudta. A kortárs gyermekkönyveken kívül olvasunk klasszikus meséket is, sokszor „megsárgult” lapokról, pedig a magyar könyvpiacon bőven találni új kiadású mesekönyveket. A csíkszeredai Gutenberg kiadó például két, szép kivitelezésű népmesegyűjteményt is megjelentetett, a címük: Csihán királyúrfiés Mért nem tudnak a fák járni?
Nagy Péter, az Idea Könyvtér és az Exit Kiadó igazgatója
– Az Idea Könyvtér rendszeresen megszervezi az adventi könyvvásárt. Mit lehet tudni az idei rendezvényről, kik lesznek a meghívottak, milyen könyveket fognak bemutatni, pontosan mikor és hol lesz látogatható?
– Az idei Adventi könyvvásárt december 17–19. között tartjuk, a Kolozsvári Magyar Napok – Téli Fesztivál idején, bekapcsolódva ennek programpontjai közé, a megszokott helyszínen, a Sapientia – EMTE Kolozsvári Karának Tordai út 4. szám alatti épülete előterében. A bemutatásra kerülő kötetek szervezése még folyamatban van, erről a könyvvásár programjában fogjuk tájékoztatni a kedves olvasóinkat. De annyi már biztos, hogy szép számban lesznek erdélyi kiadók, ezen kívül a Bagoly Könyvesbolt és nem utolsósorban a budapesti Idea Könyvtér–Tintakő könyvesbolt révén drámapedagógiai szakkönyvek és hiánypótló gyerekkönyvek lesznek a terítéken.
– Az Idea Könyvtér révén rálátása van arra, milyen könyvek láttak napvilágot Erdélyben az idén. Kinek adná a legszebb erdélyi könyv 2015 díját és miért?
– A legszebb erdélyi könyv díjat szubjektív okok miatt adnám Láng Orsolya Tejszobor című kötetének, illetve a Gutenberg Kiadó által kiadott meséskönyvnek, a Mért nem tudnak a fák járni? címűnek.
– A Könyvtérben erdélyi magyar könyveket vásárolhatunk. Hogyan zárják az idei évet, elégedettek lehetnek a kiadók az olvasókkal, szerzőkkel?
– Még mindig szép számban jelennek meg magyar könyvek Erdélyben, a megjelenéssel viszont nem egyenesen arányos az eladás. A gyerekkönyvpiacon szerintem nincs ok panaszra, annál inkább viszont általánosan, mert még mindig nem ismerik eléggé az erdélyi magyar irodalmat – s ez egy összetettebb probléma (oktatás, fórumok hiánya, nincs megfelelő reklám/kampány, konzervatív szemlélet, a „könyvrendelés=bookline” stb.) Számunkra az idei év eredményesebb a könyveladások terén, jóval meghaladtuk a tavalyi szintet. Ez nagymértékben a könyvvásároknak és különböző rendezvényeken való részvételnek tudható be, részt vettünk az Ünnepi könyvhéten, a Kolozsvári Magyar Napokon, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Főtér napokon Nagybányán, a kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon, a gyalui Várkert Fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Városnapokon, a nagyváradi Szent László Napokon. Sajnos az Idea Könyvtér webáruház forgalma még mindig az elvárások alatt maradt, de természetesen ez is nőtt a tavalyi szinthez képest.
A legérdekesebb erdélyi magyar könyvek 2015-ben – Nagy Péter ajánlja
Kolozsváriaknak „kötelező”:
• Barokk Kolozsvár (Korunk-Kompress Kiadó), újrakiadás • Asztalos Lajos: Kolozsvár közelről (Stúdium Kiadó) • Kántor Lajos (szerk.): Erdély fővárosa Európában (Korunk–Kompress Kiadó) Kortárs irodalom: • Láng Orsolya: Tejszobor (Erdélyi Híradó Kiadó) • Magyari Tivadar: Ragasztott ház (Koinónia Kiadó) • Dimény Lóránt: Ha elhal (Lector) Gyermek- és ifjúsági irodalom: • Cseh Katalin: Baba néni és Márk (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea illusztrációival) • Mért nem tudnak a fák járni? Erdélyi cigány népmesék (Gutenberg Kiadó, Kürti Andrea gyönyörű illusztrációival) • Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék (Koinónia Kiadó) • Kiss Bitay Éva: Rejtelmes állatvilág (Stúdium Kiadó) • Csinódi Nagy Gergő: Méhkeringő (ArtPrinter, a szerző egy 13 éves kisfiú, akinek ez már a második megjelent meséskönyve, a nagy sikernek örvendő Kecsketánc folytatása, 44 igaz történet, gyerekszemmel megírt havasi mindennapok) • Természettudományi kísérletek gyerekeknek (Exit Kiadó) Érdekességek, egyediségek: • Péter Sándor: Apa és fia két világháborúja (Polis Könyvkiadó) • Lucian Boia: Románia elrománosodása (egy újabb Boia-kötet a Koinónia Kiadó gondozásában) • Juan Rulfo: Aranykakas (Bookart Kiadó; a Juan Rulfo-életműsorozat harmadik kötete) • Márton Evelin: Szalamandrák éjszakái (Bookart Kiadó) • Kallós Zoltán: Balladás könyv (kiadatlan balladák, az erdélyi magyar kultúra és hagyomány szerves részét képező balladakincs megőrzése és feldolgozása, hanganyaggal, azaz CD-melléklettel) • Bárdi Nándor – Gidó Attila – Novák Csaba Zoltán: Együtt és külön (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; az 1989-es forradalmi események ismertetése magyar szemszögből, magyar/kisebbségi szerepvállalás és önszerveződés szakszerű kutatása és dokumentálása). Szakácskönyvek: • Mindennapi krumplink (Corvin Kiadó, igényes összeállítás, színes fotók, elkészíthető receptek) • Kerek a káposzta (Corvin Kiadó, igényes összeállítás/kivitelezés, színes fotók, elkészíthető receptek)
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A múlt őrzői Lemhényben
Háborús relikviák gyűjtése a szenvedélyük 
Bene Zoltán és Bíró Attila egyedinek mondható szenvedélynek hódol Kézdiszéken: első és második világháborús emlékeket őriznek. Gyűjteményük egy bérelt öreg házban található, amelyben két szoba vonultatja fel a világégések emlékeit. Tank-lánctalptól radioaktív fogkrémig, dögcéduláktól frontról érkezett levelekig mindent tartalmaz a kollekció.
 Zoltánról és Attiláról lapunkban régebb is olvashattak, az ősz folyamán kerestük fel őket ismét, miután megtudtuk, hogy magángyűjteményük új „otthonba” költözött. A két fiatal Háromszéken a vándorkiállítások révén vált ismertté, a székház révén most alkalom nyílt arra is, hogy a helyiek egy része által „ócskavasnak” becézett, lenyűgöző gyűjteményt aprólékosan szemügyre lehessen venni. Egy dolog változatlan: a kalandozások során összegyűjtött tárgyak aprólékosan fel vannak címkézve, és mindezt kiegészítik az amatőr történészek által szolgáltatott sztorik.
Beszélő tárgyak
Az öreg házba lépve „megcsapja a látogatót a történelem szele”, rengeteg kérdést akarok egyszerre feltenni a 31 éves Bene Zoltánnak és kutatótársának, a 26 éves Bíró Attilának, akik egyébként békés civil szakmát űznek a hétköznapokon. Előbbi a Secuiana készruhagyárban, fiatalabb cimborája a lemhényi Toro Impex Kft. húsfeldolgozójában alkalmazott, szabadidejükben kalandoznak. 
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
A szemet óhatatlanul vonzzák az apró tárgyak: az üres töltényhüvelyek és a békésen pihenő, egykoron gyilkolásra vagy éppen az emberi élet védelmére gyártott eszközök. A belső szobában, egy asztalon álló darabok azok, amelyekből kiindul a beszélgetés, Zoltán érdekes tudnivalókat oszt meg a dögcédulákról. Mindjárt egy magyar honvédségi kis dobozzal kezdjük, ami a szakavatott számára beszélni kezd, a laikus viszont értetlenül szemléli a sok apró lyukat rajta: azok bizony mindent elárultak a katonáról, elhelyezkedésükről lehetett tudni, hogy melyik településről származik, melyik évben, hónapban és napon látta meg a napvilágot a kiskatona. A német cédula másmilyen: középen ketté lehetett törni az ovális fémlapot. A románon kicsit mosolygunk, miután legendát mesélnek a gyűjtők: állítólag tintával írták rá a fémre az adatokat, ami így könnyen letörlődött, emiatt soha senki nem tudhatta, kit hová kapartak el sebtében egy névtelen sírba. A muszkák a bakelitre esküdtek, kis kockába gyömöszölték a katona papírra írt adatait.
Elmondásuk szerint a kutatómunkát erősen megnehezíti a lépten-nyomon fellelhető szemét: a detektor jelzi a föld alatt levő fémet, de csak óvatos „kapirgálás” után jönnek rá, hogy amit előzőleg egy formás alumíniumkulacsnak gondoltak, sajnos, csak eldobott sörös doboz. Rengeteg a szemét – mondják keserűen. A „kapirgálás” nem véletlen: amennyiben a korszerű detektor több fém – vas, réz, alumínium stb. – együttes jelenlétét mutatja, okuk van feltételezni, hogy robbanószerkezetet rejt a föld mélye. Eddig három alkalommal kellett a hatóságokat értesíteniük emiatt; rendkívül óvatosak e tekintetben, senkinek sem ajánlják az erdőben talált ismeretlen tárgyak piszkálását, mivel lehet, hogy még mindig működő taposóaknával vagy éppen gránáttal találkoztak – ez leggyakrabban az Ojtoz völgyében eshet meg.
Trágyamerő acélsisak
Kalandozásuk közben eléggé messzire kell elmenniük, mivel a helybeliek az évek során összeguberálták a háztájékon hasznosítható tárgyakat, amit pedig értékesebbnek tartottak, elkótyavetyélték külföldieknek: a szó rosszabbik értelmében történelmének egy részétől takarították meg a vidéket. Érdekes, hogy a leggyakrabban hasznosított tárgy az acélsisak, aminek valóban nagyobb hasznát lehet venni a mindennapokban, mint a háborúban, ahogy az a későbbiekben kiderült. A sisakokat, egy egyszerű fanyéllel ellátva, a pöcegödör vagy a trágyalé merésére használták, de volt, ami kutyaitatóként vagy épp virágcserépként végezte. Lemhényben van olyan porta, ahol nem váltak meg tőle: a tulajdonos évek óta zabmérésre használja, ugyanis annyi takarmány fér bele, amennyi egy lónak pont elég…
A hadszíntéren valójában csak némi önbizalmat adott az egyébként eléggé súlyos sisak – meséli Zoltán –, és hogy mondandóját alátámassza, mutat egy olyan acél fejfedőt, ami „megjárta a hadak útját”. Azon homloktájékon egy apró bemeneti, hátul pedig egy nagyobb kimeneti nyílás látható, srapnel okozhatta. A mászóvasak, csajkák, páncéldarabok mind-mind érdekes történetekkel vannak fűszerezve, megtudjuk például, hogy a német harckocsikat a második világháború folyamán egy zimmerit nevű anyaggal vonták be: ez megakadályozta, hogy a mágneses bombákat rá lehessen tapasztani a tankokra, a Chemische Werke Zimmer AG által gyártott anyag a mai napig nyomokban látszik egy páncélmaradványon. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fátyol borul a 25 évvel ezelőtti történésekre
„Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor” – beszélgetés a Csép Sándor-díjjal kitüntetett Boros Zoltán tévéssel, zenésszel.
– 1971-ben szerződött a nem sokkal korábban megalakult országos magyar tévéműsor szerkesztőségéhez, de ezzel párhuzamosan dzsesszzongoristaként, zeneszerzőként is aktív volt. Hogyan tudta összeegyeztetni a pályafutása során ezt a két komplex és időigényes területet?
– Már érettségi előtt dilemma volt számomra, hogy milyen egyetemre felvételizzek. Anyám zenetanár volt, zeneiskolába is járatott, apám irodalmár, rendszeresen elém tette az életkoromhoz illő olvasmányokat. Magyartanárom és osztályfőnököm, dr. András Ágoston pedig a magyarórákon arról tudott meggyőzni bennünket, hogy az irodalom a legfontosabb dolog a világon. Tulajdonképpen zeneakadémiára szerettem volna menni, de a Bartók-tanítvány Fischer Stefánia, Nagyvárad leghitelesebb zenetanára szerint még legalább egy évig kellett volna készülnöm, hogy zongora szakra egyáltalán felvételizhessek. Így a bölcsészkar felé vettem az utam. A Bolyai Egyetemen, a magyar szakon évfolyamtársaim többek között Nagy Kálmán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi Domokos voltak.
A magyar szakról negyedéven, 1958-ban hat társammal együtt kizártak, mert egy kari gyűlésen tiltakoztunk a diktatórikus ülésvezetés és a kiszólított diákoknak feltett provokatív kérdések ellen. Az előre megírt forgatókönyv szerint ugyanis meg kellett félemlíteni a diákokat, hogy ne legyen tiltakozás a néhány hónap után bekövetkezendő Babeş–Bolyai egyetemegyesítés ellen.
– Ekkor kezdődött a zenei pálya.
– Négy év múlva sikerült ismét egyetemre kerülnöm, immáron zeneakadémiára, amit Iaşi-ban kezdtem, és Kolozsváron fejeztem be. Nyaranta zenekarommal a román tengerparton muzsikáltunk, ebből tartottuk el magunkat. Dzsesszegyüttesemmel a kolozsvári rádióban és a bukaresti tévében is felléptünk.
A fővárosban megrendezett álláselosztáson médiám szerint a zenetanári szakok diplomásai közül elsőként választhattam, de hiába, mert a rádiós zenei szerkesztői állást – amit választottam volna – a bizottság bukaresti állandó lakhelyhez kötötte, tehát nem kaphattam meg.
Így történt, hogy abban a kötöttségekkel teli, agyonszervezett társadalomban elmentem szabadúszónak. Zenekarommal bárokban, vendéglőkben és hajón muzsikáltunk, ’69-ben pedig elszerződtem karmesternek a nagyváradi színházhoz.
Később kiderült, hogy a két terület, illetve a három: zene, irodalom, színház egy olyan színes, sokrétű pályán, mint a televíziózás, kiválóan hasznosítható. A román televízió mindössze két évvel korábban alakult magyar adásához Bodor Pál főszerkesztő zenei szerkesztőnek vett fel.
Itt mindenekelőtt az erdélyi magyar könnyűzene felélesztésén kezdtem dolgozni, de a régizene is hivatásom és hobbim lett. A Csíkszeredai Régizene Fesztivált Pávai Istvánnal, Miklóssy Vilmossal együtt kezdeményeztük, emellett a Kriterion kérésére egy 16–18. századi énekgyűjteményt szerkesztettem Énekben hallottam címmel, amit máig forgatnak a régizene szerelmesei.
– A 70-es évek közepétől készülő műsoraira azt szokták mondani, hogy metakommunikációs eszközökkel bátorították, ösztönözték megmaradásra az erdélyi magyarságot. Ma már sokan nem ismerik azt az időszakot. Milyen lehetőségei voltak akkor egy újságírónak a burkolt üzenetek eljuttatására?
– Én kissé csodálkozva észlelem, hogy a 25 évvel ezelőtti erdélyi történésekre szinte fátyol borult. A sajtó főleg az üldöztetésekre emlékeztet, itt-ott előfordul egy-két anekdota is, de a valós történések dokumentumkötetek lapjain maradnak, ezeket elsősorban történész szakemberek és egy szűk érdeklődő-kör olvassa. Így is magyarázható, hogy nagy sikere lehet egy-egy színdarabnak vagy regénynek, amely eltúlzottan, nagy ecsetvonásokkal, túlzásokkal ad elő 40–50 éves történeteket a szocializmus korszakából, amin lehet szörnyülködni vagy röhögni, csak éppen aki akkor élt, az nem ismer rá sem a korra, sem az akkori emberekre.
Ugyanis akkor is volt élet. Akkor is volt gondolkodó értelmiség, a Sétatéren este összebújtak a párok, szombaton szólt a zene a döcikben, és nagyokat tudtunk kacagni a naponta támadt vicceken. Közben persze tudtuk-sejtettük, hogy Koczka Gyuri évfolyamtársunk valahol egy börtön mélyén senyved, hogy a Duna-csatornánál meghalt egy családi ismerősünk, de az önfenntartási reflexünk ezeket az ismereteket mintegy zárójelbe tette. Aztán amnesztiakor azt hittük, hogy vége a lázálom-kommunizmusnak, és jön az emberarcú. Ebben többször is tévedtünk.
Megszoktuk, hogy a gondolatainkat csak egymásnak, valós vagy vélt barátoknak mondjuk el, a nyilvánosság előtt vigyázni kell, hogy mit beszélünk. De voltak szentélyek. Például a színházak, a templomok. Voltak szimbólumemberek, akik megszólaltak mindenki által érthető metaforákkal, történelmi példázatokkal beszéltek a máról. Voltak zeneszerzők, akik a könyvek lapjairól eljuttatták dalban a szélesebb közönséghez azoknak a költőknek a verseit, akikre hallgattunk. Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos szavai visszhangoztak bennünk.
Mi, tévések a magunk eszközeivel úgy válogattuk, állítottuk össze a műsorainkat, hogy magára ismerjen bennük az erdélyi ember. Hogy érezni kezdje a saját városán, megyéjén túl az erdélyiség ízét, Áprily szavaival „a titokzatos szót: Erdély”. Ha éppen sikerült kijátszani a cenzúrát, még betiltott versek is adásba kerültek, mint amilyen a trianoni összeomlásról szóló A tetőn (Áprily Lajos) megzenésített változata. Nagyszámú közönséget vonzó nyilvános tévéfelvételeket rendeztünk, ilyen volt a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdő domboldalán az egyik Zenés Karaván, amelyre több mint 7000 néző váltott jegyet.
A tévéadásokban kötelezővé tett hazafias nevelést a magunk módján értelmezve Kányádi, Farkas Árpád, Czegő Zoltán a szülőföld, azaz a Székelyföld szeretetéről mondták a verseiket, a műsorban felléptek legjobb rockegyütteseink, ugyanakkor a színiakadémia diákjai középkori magyar iskoladrámát adtak elő. Az adás üzenetét leegyszerűsítve így fogalmazhatnám meg: még sokan vagyunk, itt a helyünk, a szülőföldünkön, amit nem vehet el tőlünk senki, amíg itt élünk. Akkor már nagyon sokan fontolgatták az elvándorlást.
Erdély valódi történelméről nem lehetett a médiában beszélni. És mégis, a helytörténeti vonatkozásokat vagy a művelődéstörténetieket nem gyomlálták ki. Váradon a várról és a barokk (püspöki) palotáról, a váradi sajtó történetéről, Vásárhelyen a Bolyaiakról, Bernádyról, a Kultúrpalotáról, a Székely Színházról, Kolozsváron a színház történetéről szólt a Klubdélután című műsorunk. Ma is nézhetők lennének ezek a műsorok, ha színesben készültek volna, mai technikával.
A magyar adás szerepet vállalt erdélyi rendezvények működtetésében is. A helyiekkel együtt szerveztük, sőt részben finanszíroztuk az udvarhelyi Siculus táncdalfesztivált, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, önálló rockkoncerteket, versenyfesztivált hoztunk létre. Azt az érzést próbáltuk sugározni, hogy vagyunk, sokan vagyunk, itthon vagyunk. Az „itthon vagyunk” érzése súlyosan sérült, amikor egy telefonon kiadott parancs következtében egyszerre szűnt meg a kolozsvári, a marosvásárhelyi rádióadás és a televízió egyetlen magyar nyelvű műsora 1986. január első napjaiban.
– A magyar adás megszüntetésével a zenei karrierje lendült fel, sokat koncertezett dzsesszzenekarával. Milyen volt akkoriban a romániai zenei élet?
– A dzsessz érdekes módon nem tartozott a tiltott műfajok közé, pedig lett volna rá ideológiai ürügy: a halódó imperializmus dekadens terméke stb. És mégsem. A szebeni dzsesszfesztivál szünet nélkül működött. A kötöttségekkel és hazugságokkal tele kommunista világban ez a szabad, rögtönzésen alapuló zene a hallgatókban és a muzsikusokban az ország általános hangulatától merőben elütő felszabadultság érzését keltette. Hetekre feltöltődve távoztunk, és csak lassan illeszkedtünk vissza a mindennapok ritmusába. 1983-tól kezdve én is felléptem zenekarommal minden szebeni dzsesszfesztiválon egészen 91-ig.
A magyar adás megszűnte után zenei képzettségemnek köszönhetően aránylag könnyű dolgom volt, mert átigazoltam a tévénél zenei rendezőnek. Hobbiként a magyar adás zenei felvételeit addig is én készítettem rendezőként is, 86-tól a közrádió és a tévé zenei stúdiójában dolgoztam minden műfajban, a szimfonikustól a dzsesszig, operától a könnyűzenéig. Ugyanakkor maradt időm és energiám zenélni, együttesemmel felléptünk szinte minden romániai dzsesszfesztiválon, koncerteztünk országszerte, lemezt készítettünk. A kommunizmus legsötétebb öt évében paradox módon a zene segítségével felszabadult, kellemes koncertélményekkel teli életet éltem.
Aztán jött a forradalom. A bukaresti Északi pályaudvar közelében, ahol laktam, szinte egész nap ropogtak a fegyverek. Nem lehetett tudni, hogy ki lő és honnan, azt sem, hogy kire. A zenei felvételek szüneteltek, mégis valami belső kényszer hatására felöltöztem, megpusziltam a fiacskám és a feleségem, a blokk kijáratánál megvártam, amíg a gépfegyverropogásban egy kis szünet támadt, beültem a Trabantomba és a televízióhoz hajtottam. A máskor szigorúan őrzött épület udvara tömve volt emberekkel. A toronyblokk és a stúdió között, egy mikrobusz tetején egy férfi mikrofonba beszélt a tömeghez, mintha Caramitru lett volna. Alig hallatszott, mert a tömeg skandálta a „Jos Ceauşescu”-t és énekelt. Úgy éreztem, hogy nekem is kell mondanom valamit.
Felmásztam a mikrobusz tetejére és lelkesen elkiabáltam, hogy a magyarok is mennyire együtt örülnek a románokkal a forradalomnak, hogy itt az ideje, felejtsük el a magyarellenes sajtókampányokkal felszított bizalmatlanságot, szeressük egymást... vagy valami ilyesmit. Azt hiszem, senki nem hallotta, a tízezres tömeg hangja töltötte meg a teret.
– Ekkor az egykori magyar tévések, köztük ön, hivatalos felkérés nélkül, „saját szakállra” újraalapította a magyar adást.
– Kiderült, hogy nemcsak én éreztem úgy, hogy a tévében van a helyem, hanem odajött néhány volt szerkesztőségi kolléga is, akik már rég nem dolgoztak a televízióban. A négyes stúdióban, ahonnan akkor szinte éjjel-nappal folyt a közvetítés, Simonffy Katival egy héten át váltottuk egymást, hogy próbáljuk valamilyen módon a magyarságnak a forradalomban való részvételét jelezni. Magyar karácsonyi dalokat is bejátszottunk, a képernyőn öt év után először jelent meg magyar felirat: Kellemes karácsonyi ünnepeket! A stúdióban eldadogtuk a nézőknek, hogy mi magyarok is... hogy Temesváron egy magyar lelkész... hogy ezután így, együtt... és a Mondod-e még című filmünkből idéztük „a hajdani és a majdani alma materről” Sütő András szövegét. Másnap vidékről kerestek telefonon, hogy ugye újraindult a magyar adás. Mindez az addig évtizedeken át nem létezőnek tekintett karácsony idején.
Azóta karácsonykor gyakran végiggondolom tisztább fejjel, hogyha akkor Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron a korábbi rádiósok, televíziósok egyszerű polgárokként nem éreznek elemi késztetést, hogy felvállalják az akkor még bizonytalan kimenetelű, véres, sok helyen manipulált forradalom fegyverropogása közepette, hogy a magyar szót ismét hallhatóvá tegyék, talán máig sem jöttek volna létre az immáron közel huszonhat éve működő közszolgálati szerkesztőségek. De az is eszembe jut, hogy akár a mi nevünk is ott lehetne, azon az emlékkereszten „troiţán”, amire Bukarestben a televízió udvarán lelőtt emberek nevét rótták. A mi – szerencsére vértelen – médiaforradalmunk zajlott le ’90 januárjában. Az azt követő első években magánéletre, családra, gyermekekre csak nagyon kevés időt szánva dolgoztak rádiósaink, tévéseink a hazai magyar közmédia megteremtésén.
Engem a kollégáim megválasztottak főszerkesztőnek, mert akkor még azt hittük, hogy ez után ez így fog működni. De felmerült bennem a kérdés, hogy mi legyen a zenével. A marosvásárhelyi ’90-es véres napok utáni áprilisban román zenésztársaim nagyon akarták, hogy legyen egy koncertünk a városban, mert el akarták mondani, hogy nem minden román gyűlöli a magyarokat. A Kultúrpalotában megtelt a terem, a levegőben még érezni lehetett a szörnyű napok feszültségének utórezgéseit, hiszen az épület közelében nemrég még kőzáport zúdítottak egymásra románok és magyarok. Román zenésztársaimmal együtt valahogy azt próbáltuk sugallni, közölni – a zongora mellől szóban is elmondtam –, hogy egy mesterséges konfliktuskeltés áldozatai voltunk, vegyék tudomásul, hogy számtalan dolog köt össze bennünket, és főleg a zene nyelvét egyformán értjük és beszéljük, s ezt nem veheti el tőlünk senki.
– A rendszerváltozás után az ön vezetésével a magyar adás a szókimondó, világos beszédet választotta, ugyanakkor pártatlanságra törekedett. A mai magyar adás, illetve a romániai magyar sajtó általában milyen ebből a szempontból?
– Közvetlenül a nyolcvankilences események után, a kereskedelmi adások megindulása előtt még körülbelül három évig a leghatásosabb médium a köztelevízió volt. A képernyő legnézettebb műsora, a híradó az első években egyértelműen a hatalomban elhelyezkedett korábbi nómenklatúra érdekeit szolgálta. A tájékoztatás manipulálása már a forradalom napjaiban elkezdődött, akkor azt sikerült egy időre elhitetni az emberekkel, hogy a nép akarata helyezte vezető pozícióba a volt kommunista vezetők második vonalát. Folytatódott a félretájékoztatás az etnikai konfliktus létrehozására irányuló februári, márciusi magyarellenes kampányban, majd az Egyetem téri, hetekig tartó tüntetésről és a bányászok beözönléséről kidolgozott hamis kép elhitetésével.
Az országos televízió magyar adása a közszolgálati televízióban felvállalta mindezekről az eseményekről a tárgyszerű, valós tájékoztatást, adásainkból meg lehetett tudni, hogy márciusban Marosvásárhelyen nem spontán, hanem lélektanilag előkészített és felülről szervezett atrocitássorozat zajlott, amibe a rendfenntartó erőknek nem volt szabad beavatkozni, vagy hogy a bányászjárás egyszerűen Iliescu parancsára történt. Amikor először felmérték az országos adás nézettségét, kiderült, hogy a televíziótulajdonosok 34 százaléka nézte rendszeresen.
A mi adásunkkal szinte egy időben létrejött kolozsvári magyar televízióműsor Csép Sándor vezetésével szintén felvállalta a valós tájékoztatást, csak sajnos az adáskörzete sokkal szűkebb volt. Közben Csép Sándort is, engem is értek fenyegetések, az újra megalakult Vasgárda a családom kiirtását helyezte kilátásba. Sokat gondolkoztam azon, hogy a gondosan ellenőrzött esti híradó mellett, ugyanabban az épületben hogyan működhetett egy azzal sokszor ellenkező mondanivalót hordozó adás is? Talán mert minden beavatkozási kísérletet nyilvánosságra hoztunk, nemcsak az adásban, hanem nemzetközi fórumokon is (Helsinki Bizottság, Európa Tanács, Szabad Európa stb.).
Visszatérve a kérdésre, a mai magyar közszolgálati adások szakmailag és műszakilag általában meghaladják a kilencvenes évek elején sokszor hazulról hozott amatőr eszközökkel és nagyon kevés személyzettel készült műsorok színvonalát, ugyanakkor a köztévé adásaiban a szerkesztők nagy többsége ma sem vállalna fel olyan tartalmat, amiről tudja, hogy nem felel meg a valóságnak. Hogy a kényes vagy vitatott témák – például a magyar korrupciós esetek – alig jelennek meg, az igaz. Az is igaz, hogy rendkívül ritka a tényfeltáró ankét, ahol a sajtónyilvánosság végül is ki tudja kényszeríteni az igazságszolgáltatás fellépését is. Pedig ma is vannak az erdélyi magyarságot érintő hatalmi túlkapások, törvénytelenül kirótt büntetések, koncepciós perekre emlékeztető eljárások. Hiányzik a valós tévévita, amelyben két, más-más koncepciót valló közéleti személyiség ismertetné, védené szemtől szemben a saját álláspontját. Ehelyett gyakoriak az egyszemélyes interjúk, nyilatkozatok, kinyilatkoztatások.
Mindennek az lehet az oka, hogy a szerkesztőségek, a köztévés, közrádiós újságírók helyzete megváltozott, a közmédiát érintő törvénykezés stabilizálódásával kialakult egy új hatásmechanizmus. Korábban az is megesett, hogy egy politikai párt vezetője felhívta és leteremtette a szerkesztőségek vezetőit, munkatársait, ha valami nem tetszett az adásban. Volt, aki megijedt tőle, volt, aki egy kis iróniával nézői visszajelzésnek tekintette. Ma is érvényben van ugyan az a médiatörvény, amely szerint a szerkesztőre tilos bármilyen nyomást gyakorolni valamely politikai, gazdasági csoportosulásnak vagy személyiségnek, de a láthatatlan nyomások így is hatnak.
Bár a közmédiát szabályozó törvénycikkelyek megtiltják a pártok küldötteinek részvételével működő vezetőtanácsok tagjainak, hogy személyzeti kérdésekbe beavatkozzanak, vezetőváltáskor rendszeresen eltávozik egy-egy szerkesztőség éléről a befolyásos párt számára kényelmetlenné vált főszerkesztő. És utána néma csend. Ezeket az eseteket bátrabban meg kellene szellőztetni a sajtóban, meg kellene vitatni. Ha nyilvánosságra kerülne egy-egy túlkapás vagy beavatkozás, máskor meggondolná a nyomást gyakorló, hogy megismételje-e. Magyarán, van, akinek csak a nyilvánosság a fegyvere, de az erős is tud lenni.
Egyáltalán jobban meg kellene becsülni a közmédia embereit, hiszen sokat tehetnek az erdélyi magyarságért. Ők értékeink rögzítésének és megőrzésének letéteményesei. Ne feledjük: a közmédia van a legkevésbé kitéve a reklámhajsza hátulütőjének, az olcsó, alpári kereskedelmi műsorok gyártási kényszerének. Huszonöt évvel ezelőtt megtörtént egy nagy lépés, a civil kurázsi bizonyítéka: újraindult, sőt Kolozsváron szinte a semmiből megalakult a magyar közmédia. Ami akkor létrejött, úgy hittük, hogy csak a kezdet. Sajnos, azóta csak kis lépések történtek, nem jött létre a nagy áttörés, a létező szétszórt adások helyett egy egész napos műsor. Azt is felháborítónak tartom, hogy az immár negyedszázados múltra visszatekintő kolozsvári magyar televízióadást sem lehet egész Erdélyben látni, a marosvásárhelyi is csak ott nézhető, ahol a kábeltulajdonos méltóztatik befogadni.
– Decemberben a Kolozsvári Televízió Magyar Szerkesztősége 25 éves jubileumát ünnepelte, amelynek keretében elsőként ön vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat. Mit jelent önnek ez az elismerés?
– Az életműdíj, amelynek a megjelenítője egy Vetró András által készített Csép Sándor-emlékplakett, különösen megtisztelő és kedves nekem. Kedves, mert egy régi barátomra, küzdőtársamra emlékeztet, akivel a hetvenes években kollégák voltunk, kilencven után pedig párhuzamos pályán, ő Kolozsváron, én Bukarestben, feszültséggel terhes időkben vezettük a kollégáinkkal együtt létrehozott magyar audiovizuális média két fontos műhelyét. Megtisztelő, mert a szakmától, a kolozsvári kollégáktól kaptam, akik felvállalták Csép Sándor médiaetikáját, azt, hogy a közszolgálat számunkra közösségünk szolgálatát jelenti, követendő példaképnek tekintik az alapító főszerkesztő erkölcsi tartását és a meggyőződéseihez való hűséget. Köszönet érte.
Boros Zoltán
1939-ben született a Bihar megyei Gyantán. A Bolyai Tudományegyetem filológia fakultásán is tanult, de diplomát a kolozsvári zeneakadémia tanár és karmester szakán szerzett 1967-ben. Színházi zenét komponált az állami színház számára, majd 1971-ben került az országos magyar tévéadáshoz, ahol előbb zenei műsorokat, majd több műfajú nyilvános adásokat készített. A nyolcvanas évek közepétől, amikor a magyar adást megszüntették, zenei rendezőként működött tovább a tévénél, emellett dzsesszzenekarával országszerte koncertezett, lemezeket készített. 1989. december 22-én az elsők között szólalt meg magyarul a „Szabad Román Televízió képernyőjén”, majd 90-ben néhány régi kollégájával újraindította a magyar adást, amelynek 2002-es nyugdíjazásáig főszerkesztője volt. Számos egyéb elismerés mellett tavaly decemberben elsőként vehette át a Csép Sándor-emlékdíjat a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének 25 éves évfordulóján.
Varga László. Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Kocsik József AMMGE-elnökkel
A 2015-ös, a legsikeresebb évnek bizonyult
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével az általa vezetett tömörülés elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveket próbáljuk számba venni.
– Gazdaköri tevékenység szempontjából, milyennek tartja a mögöttünk lévő évet?
– Tekintve, hogy 3 évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a létrejöttekor elindult egy felfelé ívelő tendencia, ami új cselekvési teret nyitott számunkra, a 2015-ös a munkánkban a legsikeresebb évnek bizonyult.
– Mivel tudja alátámasztani az állítását?
– Nagyon egyszerű, hiszen a tagságunk létszáma 4000 fölé emelkedett, mindnyájukat zökkenőmentesen beépítettük a szervezetünkbe, amely a Fórum tagjaként európai értékrendre emelkedett. Azt nem csak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban, legkevesebb 8 országban számon tartják, elismerik a munkánkat. Ennek tudatában, az elmúlt évben 5 komoly gazdafórumot, szimpóziumot szerveztünk, amelyeket nemcsak itthon, hanem az anyaországban is elismertek.
– Felsorolná a rendezvényeiket?
– Az első nemzetközi szimpóziumot az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében szerveztük, rangos hazai és anyaországi tisztségviselőkkel, egyetemi tanárokkal, illetve résztvevőkkel. A fórum sikerében nagy szerepe volt Kranowszky Nagy Andreának, aki még számos programunk megszervezésében vállalt oroszlánrészt, és akit az év végén megnyílt Nemzeti Kereskedőház Aradi Képviseleti Irodájának a vezetőjévé neveztek ki. Ugyancsak tavaly két fűszerpaprika fórumot is szerveztünk, amelyeknek a sikere nagyban múlott Csipkár Imre megyei fűszerpaprika termesztés-szervezőn és családján, amelynek tagjai sokat tettek a hungarikummá vált fűszernövény minőségi termesztésének a megyebeli bővítéséért. Csipkár Imre olyan termesztőket tudott toborozni, tanácsokkal ellátni, akik minőségi fűszerpaprikát tudtak előállítani nemcsak Fazekasvarsándon, hanem Majláthfalván, Kisiratoson, Zimándújfalun, Ágyán és Nagylakon is.
– Térjünk vissza a tavalyi rendezvényekhez.
– Májusban Majláthfalván nemzetközi paprikafórumot szerveztünk, nyáron Kisiratoson volt gazdafórum. Szeptemberben újra megszerveztük a Magyar–magyar Gazdatalálkozót a kiállítási csarnokban, illetve decemberben újabb fűszerpaprika-fórumot szerveztünk az aradi Jelen Házban, kiváló feltételek között. A rendezvényeinket olyan közismert politikusok, szakemberek látogatták meg, mint dr. Torma Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője, dr Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ általános főigazgató helyettese, Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke, dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági és Kertészeti Karának a dékánja, dr. Somogyi György, a Szegedi Paprika Kutató Intézet szakembere stb. A hazai szakemberek közül Simona Alice Man, a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök, dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, egyetemi tanár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, Bognár Levente aradi alpolgármester tisztelték meg a rendezvényeinket.
Sikeres létszámnövekedés
– Minek köszönhető az AMMGE-taglétszám nagy mértékű gyarapodása?
– Egyrészt a törvénymódosításnak, miszerint a terményeiket a szabad piacon értékesítő őstermelőknek, gazdálkodóknak, hivatalosan bejegyzett szakmai szervezet által kibocsátott hitelesítésre van szükségük. Főként azonban annak köszönhető, hogy az AMMGE alapszabályzata szerint, a mi gazdaszervezetünk minden tekintetben megfelel a törvényes előírásoknak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium ellenőrzésének is megfeleltünk, ezért a tagjainknak szakmai, termelői hitelesítést állíthatunk ki, méghozzá jutányos feltételek között. Vagyis, aki egy évre befizeti a havonkénti 2 lej tagsági díjat, jogosultságot nyer a hitelesítő okiratra is. Más szakmai szervezetektől eltérően, mi nem a gazdasági érdekek diktálta borsos tagsági díjakból működtetjük az érdekképviseleti szervezetünket, hanem a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a tagjaiként, attól jelentős anyagi támogatást kaptunk a gazdatevékenység hatékonyabbá tételére, a gazdafórumok megszervezésére. Ezzel párhuzamosan, a jelzett Egyeztető Fórum bevonta az Egyesületünket a határon átnyúló pályázatoknak a zömébe, de a 8 országban működő tagszervezetek közötti kapcsolatokat is szorosabbra fogta. Ennek jóvoltából, negyedévenként találkoznak a 8 ország magyar gazdaszervezeteinek a képviselői. Legközelebb február 5-én magam és ifj. Zágoni-Szabó András, az Ifjú Gazdák elnöke részt veszünk a budapesti Országházban szervezendő gazdafórumon, ahova azért hívnak, mert számítanak ránk.
– Talán szűkítsük le a kört: egy-egy településen hogyan sikerült a taglétszámot növelni?
– Erre legegyszerűbb a majláthfalvi példa, ahol van egy jól működő mezőgazdasági társulás, amely nemcsak megműveli mindazoknak a földjét, akik erre képtelenek lennének, hanem gazdaköri tagokként is befizeti utánuk a tagsági díjat. Ugyanakkor a helybeli nagygazdák részéről is messzemenő együttműködési készség nyilvánul meg a gazdaszervezet irányában. Az ő példájukat nagyon jól követik az onnan elszármazott, de Németszentpéteren gazdálkodó vállalkozók is. Rajtuk kívül vannak a kertészkedők, akiken segíteni tudunk a hitelesítő bizonylatunkkal. Ha mindet összeadjuk, közösen, mintegy 5 ezer hektár földet művelnek meg, tehát komoly gazdasági potenciált képeznek. Ugyanakkor a Szatymazi Gazdakörtől és elnökétől, dr. Somogyi Györgytől is sok hasznos tanácsot kaptunk, de a Zimándközi Gazdakörre is mindig számíthattunk, nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a programjainkba. Éppen ezért, ezúton is elnézést kérek tőlük, amiért a láttamozott tagsági könyveik út közben, önhibánkon kívül elkallódtak. Új tagsági könyveket állítunk ki nekik. A hozzájuk hasonló gazdasági központokban már komoly távlatokban lehet tervezni, nagy befogadóképességű gabonasilókat is lehetne egy-egy ilyen kistérségbe építeni.
– Ezzel eljutottunk az idei tervekhez?
– Igen, hiszen erre az évre már elkezdtük a jelzett szakmai tanúsítványoknak a kibocsátását, februárban részt veszünk az Országházban szerevezendő Kárpát-medencei, nemzetközi gazdafórumon. Ott bizonyára megvitatjuk mindazokat az idei pályázati lehetőségeket is, amelyeken magunk is részt kívánunk venni. Nem csak az Egyeztető Fórum, hanem a hazai RMGE tagjaként is, amelynek az elnöke, Sebestyén Csaba az államelnöki mezőgazdasági tanácsadótestületnek is a tagja. Mi, a gazdaszervezetek ezután nagyobb beleszólást kívánunk elérni a saját sorsunk alakításába a hazai, az anyaországi, illetve a Kárpát-medencei 8 országban működő gazdaszervezetekkel megkötött, közel 100 együttműködési szerződés jóvoltából.
– Milyen gazdafórumokat terveznek idén?
– Erről inkább azután nyilatkoznék, miután visszatérek a jelzett, február 5-i, budapesti találkozóról, ahol egyeztetjük a Kárpát-medencei Egyeztető Fórumhoz kapcsolódó rendezvényeinket. Az eddig meghonosodott fűszerpaprika, illetve gazdafórumokat, a Magyar–magyar Gazdatalálkozót idén is meg kívánjuk szervezni. Tudtommal a budapesti tanácskozás egyik témája, a kendertermesztés újbóli felvirágoztatása lesz, ami új távlatokat nyithat a mezőgazdasági termesztés szerkezetében.
– A terveikhez milyen támogatásokban reménykedhetnek?
– Abban bízunk, hogy az eddigi támogatásformák folytatódnak, de tudtommal a kistérségekben tervezett gabonatárolók építése az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat. A sikerhez azonban köszönettel, továbbra is számítunk az RMDSZ megyei szervezetének, a sajtónak a támogatására, de az önszerveződés is szükséges. Tekintve, hogy legkevesebb 5 taggal létre lehet hozni gazdakört, e lehetőséget a szórványtelepüléseknek is ajánljuk, hiszen csak ott tudunk segíteni, ahol gazdaköreink működnek.
– További sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Uzonban sem határkő az évforduló
Felette nehéz kitapogatni a hét településből álló Uzon nagyközség lakosságának jelenlegi szívverését. Pedig újévi látogatásunk idején ez is célunk volt. Túlzás azt mondani, hogy a népes lakosság egy része nem értékeli pozitívan a községvezetés munkáját,  Ráduly István polgármester közel 12 éves tevékenységét, miként az is igaz, hogy a több éve nyúló földmérés okozta területkülönbségek tisztázása sokak kedélyeit borzolta és borzolja ma is, s ez több mint egy évtizede elégedetlenséget is szül. S ha az ivóvíz olykor színes és zavaros, drágább, mint azelőtt volt, vagy húzódik a ravatalozó dolga – ezek a lakosság egy részénél kiütik a biztosítékot.
Visszatekintés Összegezni nem lehet úgy, hogy bár egy keveset ne tekintsünk vissza az olyan eredményekre, amelynek előkészítése és sikeres kivitelezése több év munkájába került.  – Ha én összegzek, nem azt jelenti, hogy saját érdemeimet sorolom, ugyanis minden, ami lepergett bő évtized alatt, a tavaly vagy azelőtt indult útjára, sokunk közös munkája, mindazoké, akikkel beszélni-vitatkozni kellett meggyőző érvekkel itthon, Bukarestben vagy bárhol az országban – hangzott a polgármester bevezetőjében.
Emlékeztetett arra az országos intézkedésre, amely azokat a községeket érintette, amelyeknek jobb volt értékbeli megvalósítása, s amely miatt a tavalyi esztendő pénzügyi indulása katasztrofálisnak mutatkozott: a község nem részesült a megszokott központi költségvetés-visszaosztásból. A helyzet csak késéssel oldódott meg, végül megkapták a várt kormánypénzt, de a beütemezett munkálatok folytatása – földfelmérések, járdaépítés stb. – megkésett. 
Az elmúlt év summázásáról a községnek csak az a lakója nem tud, aki valamilyen ok miatt nem olvasta az év végén megjelent Uzoni Hírlapot, amelyet Cronica de Ozun címen is megjelentettek Uzonfüzes román ajkú lakói számára. 
– A legfontosabb eredménynek azt tartom, melyet saját bevételeinkből sikerült elvégeznünk, mert ezek kevésbé költséges, mégis látványos megvalósítások. Példaként említhetném a község minden településén az utak és utcák felújítását, a közvilágítás bővítését, az uzoni járda építését stb. További beruházások a Leader Progressio segítségével valósultak meg, mint például a polgármesteri hivatal alagsorának felújítása, egy földgyalu beszerzése, amellyel újra bővült saját gépparkunk, s a hasznos erőgép eddig 2000 tonna kavicsot terített el. Hasznos munkálatok folynak jelenleg is: a Leader-program révén a volt orvosi rendelőt korszerűsítjük, amelyben a községi könyvtár kap majd helyet. Az önkormányzat kezdeményezte a műemlék Pünkösdi-kúria felújítását és korszerűsítését, akár uniós pénzalapokra is kilátás lenne. Jogi orvoslás alatt az egykori beton- és aszfaltozó-állomás (Deruba) épületeinek peres úton való visszaszerzése (a több mint kéthektáros telket peres úton már megszerezték), befejezésre várnak a többrétű okok miatt szünetelni kényszerült beruházások, mint a műgyepes sportpálya és épületének szennyvízcsatorna-hálózatra kapcsolása, a sportcsarnok tetőszigetelése, a községközpont utcahálózatának korszerűsítése. Szentivánlaborfalván az orvosi rendelő vár modernizálásra. Lisznyóban halaszthatatlanná vált a kultúrotthon teljes felújítása, a községvezetés reményt lát arra, hogy ezt is megoldják Leader-programból. Pályázott az önkormányzat a bikfalvi kultúrotthon felújítására-korszerűsítésére és bővítésére, főút felőli homlokzatának restaurálására – ez is egy lépés lenne annak érdekében, hogy elnyerhesse a település a majdani turisztikai falu besorolást. Az épített örökség, a sokasodó vendéglátó- egységek, a Bikmakk Egyesület rangos rendezvényei is sürgetik az épület megújulását, amelyben partner az Országos Beruházási és a Térségi Kulturális Alap, s megvannak a szükséges engedélyek. Se vége, se hossza a további elvárásoknak. Uzonfüzesen az iskola épületében még ebben az évben kialakítanak egy közösségi termet, korszerűsítésre vár a sepsimagyarosi Kóréh Ferenc Kultúrotthon, a helyi tájház újabb fejlesztéseket kíván, Lisznyópatakon meg kellene kezdeni a volt iskola és kultúrterem közös épületének korszerűsítését, ugyanis ennek festői környezete a legalkalmasabb Uzon község táborozóhelyének kialakítására.
Az elvárások
Az új év elvárásai köteleznek – folytatta az elöljáró. Elsőként említem az uzoni és részben a szentivánlaborfalvi ivóvízellátás gondjait. Túl a bonyolult hercehurcán és sorozatos egyeztetéseken, törvény kötelez, hogy az infrastrukturális beruházásokat (ivóvíz és szennyvíz), amelyre nekünk még a falvakban továbbra is szükségünk lesz, csak regionális szolgáltatókon keresztül lehessen kivitelezni, ami a mi esetünkben a Sepsiszentgyörgyi Közművek Rt.-t jelenti. Ennek hátulütője az ivóvíz árának drasztikus növekedése, amely jelenleg a volt ár hatszorosát is eléri, miközben kérdéses, hogy a nyereségesen működő Közművek hajlandó-e befektetni az ivóvíz minőségének javításába? – Uzon az egyike azoknak a községeknek, melynek önkormányzata felvállalta a mezőgazdasági földterületek újramérését, jogi és kataszteri tisztázását. Hol tartanak ezzel? – Sajnos, akadozik, mert a 2013/165-ös törvény kimondja, hogy a földterületekkel a visszaigénylés iktatási sorrendjében kell kielégíteni a kérvényezőket, s ez ellehetetleníti a folyamatot. Ez a törvényes kitét diszkriminatív, amit be is bizonyítottunk, és jeleztük a kormánymegbízottnak, hogy kérje annak módosítását. Eddig Bikfalván, Lisznyóban és Sepsimagyaroson a felmérések után fennmaradt mezőgazdasági területeket a jogosan kérvényezők között százalékarányosan osztotta szét a községi földosztó bizottság. Az új rendelkezés értelmében a Szentivánlaborfalva, Lisznyópatak és Uzon kitisztázott és fennmaradt területeit nem a települések jogos kérvényezői között, hanem az iktatás időbeli sorrendje szerint kell szétosztani. Ez azt eredményezi, hogy a szabad területeket az első tíz vagy több kérvényező kaphatja meg, s az utánuk következő sok száznak nem jut föld. Felvetődik a kérdés: hová lett a sok mezőgazdasági terület, miért van az, hogy akinek földje nem volt, most van, és fordítva, akinek volt, az most sem kaphatja vissza jogos tulajdonát, mert nincs amiből?! Egy másik problémája a községvezetésnek – tudtuk meg –,  hogy még mindig nem végleges az uzoni ravatalozóház építésének helyzete. Évek óta húzódik a vita az önkormányzat és a temető területének birtokosa, a helybeli református egyház között. Az önkormányzat 2010-ben már felépített egy ravatalozót Szentivánlaborfalván, és hajlandó volna azt megvalósítani Uzonban is, ha erre a célra területet kapna a református temetőben. E hónap végére várja a községvezetés a presbitérium végleges határozatát. A polgármester és a tanács kitart az új esztendőre tervezett feladatok maradék nélküli kivitelezése mellett. A 2016-os költségvetés biztató – mondta a polgármester, hozzáfűzve: a hazai közgazdasági akadémia internetes tanulmánya szerint Uzon gazdasági eredményei alapján a 122. helyet foglalja el az ország 2861 községe között, ami a megyei első helyet jelenti. Az aranytartalék
Megérdemlik a küzdelmet az aranytartalékot jelentő gyermekek –  derült ki a Tatrangi Sándor központi iskola igazgatójával, Szabó Margittal folytatott beszélgetésből. Viszonylag csendes évet zártak, melyből nem hiányoztak a megszokott tevékenységek mellett az iskolanapok, emlékünnepélyek, vetélkedők, kulturális és sport- tevékenységek. Nem mindennapi eseménysorozatnak voltak szervezői. Néhai Beke György író személyes tárgyait, könyveit, festményét, íróasztalát és írógépét vehették át megőrzésre. Márványtáblát helyeztek az iskola homlokzatára, az hirdeti az elhaladóknak, hogy itt tanult az író. 
– Sikerült kisebb javításokat is elvégezni. Az uzoni iskola udvarán düledező pavilont felújítottuk, tataroztuk a bikfalvi iskola terjedelmes erkélyét. Sikeres volt az év végi hagyományos karácsonyi vásár, amelyet idén az iskolaudvaron szerveztünk, s amelyre meghívtuk a szülőket, érdeklődőket, támogatóinkat, itt vették át gyermekeink az önkormányzat ünnepi ajándékcsomagjait. Az ünnepkör idején, minden vasárnap vendégünk volt a rétyi testvérkórus. 
– Mit várnak 2016-tól? Szűnik-e meg gyermeklétszám miatt vidéki egységük? 
– Bízunk benne, hogy sikerül kisebb struktúráinkat megőrizni. Sajnos, a jövő évtől már nem tudjuk megmenteni a sepsimagyarosi óvodát, mert drasztikusan csökken a gyereklétszám, így a lisznyói óvodában tanulhatnak majd tovább a csöppségek. A szállítást az önkormányzat által átadott új iskolabusszal megoldjuk. Célunk, hogy a tanítás-tanulás mellett más értékeket is átadhassunk diákjainknak. Hisszük, hogy a családias iskolai környezetből többet visznek magukkal tanulóink az életbe. Iskolásaink nem bezárt suliéletet kívánnak élni, hanem együtt a települések társadalmával, környezetével. Az idő, reméljük, minket igazol. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Juhász Bélával, a Szövétnek főszerkesztőjével
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot
– Ön 2014 nyarától a Szövétnek főszerkesztője. – A Szövétnek 2014. augusztusi számát már én szerkesztettem, ez volt a 101. szám. Azelőtt is irogattam a lapba, szépirodalmi próbálkozásokat tettem közzé.
– Ezek mikor születtek? Hogyan kezdődött az Ön irodalommal kapcsolatos pályafutása?
– Ez hosszú történet! Van köztük olyan, ami még diákkoromban született, tehát a hetvenes évek elején, és vannak, amik napjainkban. A Csiky jogelődjébe jártam (akkor 3-as Számú Középiskolának hívták), és a Nyugati Jelen jogelődje, a Vörös Lobogó szervezett egy úgynevezett diákriporter-kört, összegyűjtöttek pár íni kívánó vagy írni tanuló diákot. Tizedikes voltam, és bejártunk a szerkesztőségbe, ahol a szerkesztők tanítottak minket, de főleg alkalmat adtak, hogy közöljünk néhány munkát. Ezek általában riportok, interjúk, jegyzetek, tárcák voltak. Diákkoromban olyan 250 írásom megjelent. Közben azért még küldtem egy párat az Ifjú Munkáshoz, ami országos ifjúsági lap volt, és a Munkás Élethez, a temesvári szerkesztőségbe is.
– Hogyan telt el ez a néhány hónap, mióta Ön főszerkesztő, milyen nehézségekkel találkozott, mi tűnt a legnehezebbnek?
– Én nem érzem, hogy valami is nehézséget okozott volna. Nem érzem, mert nagyon szeretem csinálni azt, amit csinálnom kell, és lenyűgöz az aradi, Aradhoz kötődő, Aradról elszármazott, amatőr vagy profi emberek lelkesedése. Féltem, hogy nem lesz mit betennem a lapba, de szerencsére ez soha nem fordult elő. Most is, például, a februári lapszám szinte kész van. Nagyon sokan írnak annak ellenére, hogy nem tudunk fizetni a cikkekért. Mind Aradról, mind a világ nagyon sok részéről kapok írásokat, kezdve Böszörményi Zoltántól. Amikor elküldöm a körlevelet a potenciális munkatársaknak, ő a legelső, aki küld néhány verset. Ugyanilyen lelkes Sarusi Mihály, de mondhatnám a Piroska házaspárt is, akik innen költöztek Magyarországra. Megpróbáltam megkörnyékezni Tatár Etelkát Chicagóból, akivel kollégák voltunk a líceumban. Minden hónapban küld anyagot az ottani magyarság életéről. De van olyan volt diákom is, aki megtisztel verseivel. Nincs mire panaszkodnom: nyugdíjas vagyok, ráérek, szeretem csinálni.
– Mire emlékszik a legszívesebben? Van esetleg kedvenc története?
– Hát ilyen hirtelen nehéz kedvenc történetet találni. Megtisztelő, és nagyon jó érzés találkozni az utcán emberekkel, akik elmondják, hogy olvassák a Szövétneket, és nagy szeretettel olvassák. Nemrég Temesváron jártam, könyvbemutatón, és olyan jó érzés volt ott látni például Szilvágyi Zsolt plébánost (akit szintén bevontam a szerkesztőbizottságba). Ott ő is felszólalt, és olyan szeretettel beszélt a Szövétnekről! Azután ott van Albert Ferenc nyugalmazott professzor, aki Aradon született, és küldött írást az Andrényi családról. Ő is nagyon jó érzéssel beszélt a lapról. Bodó Barna egyetemi tanár, aki most a Szórvány Alapítvány elnöke, szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen sokan írnak nálunk, a megyében. És tényleg rengeteg anyagot kapok, főként az idősektől. Az ifjú tollforgatókkal nehezebb dolgom van, mert őket noszogatni kell. Biztosan kevesebb az idejük.
– Milyen tervei vannak a jövőre tekintve? Mit vár 2016-tól?
– Hát nem akarok felvágni, de amikor kezdtem a lap szerkesztését és terjesztését, 350 példányban jelent meg. Most megint elértük az 500 példányt. Erre büszke vagyok, mert olyan támogatókat tudtam beszervezni, akiknek ott a helyük a magyar kulturális szemle körül. Szomorú az, hogy nemrégiben a majláthfalvi és a simonyifalvi terjesztőink bejelentették, hogy nem tudják már vállalni a feladatot. Egy olyan faluban, ahol több százra tehető a magyar lakosság, legalább tizet illene eladni! Próbálom a veszteségeket kompenzálni, és új támogatókat szerezni. Ezek a fő tervek.
Szép lenne növelni az oldal- és a példányszámot is: a Szövétnek kéthavonta jelenik meg negyven belső oldalon. A decemberi számot megpróbáltam kicsit felpumpálni, és belefűztünk plusz nyolc oldalt. És a példányszámot is lehetne növelni ötvennel. Lenne rá igény, szerintem, de ahhoz több pénz kellene. És amit még nagyon szeretnék: több fiatal olvasót és munkatársat bevonni! Ki kéne találni, hogy a húszas-harmincas korosztályt hogyan lehet megszólítani.
– Az iskola nem hiányzik?
– Dehogynem. Nagyon hiányzik, de ez van. El kell fogadnom, hogy már a 65 évet betöltöttem, előtte betegeskedtem is egy ideig, de most már a korom nem engedi meg, hogy tanítsak, és a fizika is kiment divatból. Az óraszám is csökken, a gyerekszám is csökken. Nem érzem, hogy a tanügyben valakinek is szüksége lenne rám. De nagyon hiányzik a hangulat, a munka, a gyerekek, a kollégák… A Szövétnekkel szeretek foglalkozni, és kell is valami elfoglaltságot keresni. Nem engedheti meg magának az ember, hogy nyugdíjazás után mindent abbahagyjon, és várja a ravatalozást! Próbálok csinálni ezt-azt, hol sikeresen, hol kevésbé.
– Visszagondolva, kitart fizikatanári karrierje mellett, vagy szívesebben foglalkozna irodalommal?
– Hát ez úgy alakult, hogy én fizika–kémiát végeztem, és közben írogattam. Az volt a tervem, amire biztattak is a Vörös Lobogónál, hogy jöjjek ide újságírónak. Ez nem jött össze, és úgy alakult, hogy tanár lettem. Akkor alakultak az ipari líceumok. Bejutottam egyetemről direkt a Faipari Líceumba, és első számú fizikatanár voltam 18 évig. Már nem írogattam. Később visszahívtak a Csikybe. Az utóbbi időben megint kezdtem a Szövétnekbe küldeni írásokat, és az utóbbi egy évben a Nyugati Jelenbe, az Irodalmi Jelenbe egy-egy jegyzetet vagy interjút küldtem.
Hogy mi lett volna jobb? Én örömmel voltam fizikatanár is, nagyon sok jó tanítványom volt, avval párhuzamosan magántanítványok, akiknek nagy része jó hírű orvos vagy mérnök lett, itt vagy a világban. Nem bántam meg, hogy fizikatanár lettem. Most próbálok írni, mert először is megelégedést nyújt, és az a helyzet, hogy nincs szükség fizikatanárra sehol. Most olyan trend van, hogy kiment a divatból. Nyugaton már kezdenek rájönni, hogy kellene azért a rendszerbe, de nálunk még nem.
– Mikor számíthatunk újabb kötetre Öntől?
– Azt a kiadó, személyesen Böszörményi Zoltán tudja. Még tavaly nyár elején felajánlotta, hogy kiadják rövid írásaimat is. Ezek a szerkesztőségben vannak már, és tavasszal talán megjelennek. Ez más jellegű, mint az első, az inkább dokumentum-regény volt, ahogy Jámbor Gyula nevezte, ez a hetvenes évek elejétől napjainkig írott, általában rövid írások, amit én szépirodalomnak tartok. Lehet, hogy nem. Az olvasók és a kritikusok majd eldöntik.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én köszönöm! 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés László: a romániai magyarság még inkább elégedetlen
Újévköszöntő ünnepélyt tartottak az idén is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által Tőkés László püspöksége idején meghonosított hagyomány jegyében január 9-én, Nagyváradon. Eredeti célkitűzésének megfelelően a találkozó a váradi és bihari egyházi és polgári közélet nemzeti elkötelezettségű képviselőit volt hivatott közösségbe vonni.
Ünnepi nyitóbeszédében az est házigazdája, Tőkés László röviden utalt arra, hogy honnan indultunk 1989-ben, felidézte közösségi szintű eredményeinket és teljesületlen óhajainkat. Az elmúlt esztendő főbb sikereinek kiemelése mellett méltatta a szűkebb pátria azon személyiségeit, akik messze vitték jó hírünket, illetve azokat, akik 2015-ben távoztak el az élők sorából. Emlékeztetett rá, hogy a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában, s ha az ország egész népe joggal elégedetlen a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatokkal, akkor a romániai magyar nemzeti közösség még inkább az lehet. Ráadásul kontinensünk nyakába szakadt a migránsválság is, rengeteg a konfliktus, és az Európai Unió is megreformálásra szorul. Jövőt fürkésző felvetései-kérdései között első renden a kihívásokat említette: választások előtt áll az ország, sok a bizonytalanság határokon kívül és belül, erdélyi magyarságunkat sorozatosan megalázó vegzálások érik a főhatalom részéről, nyelvünk és nemzeti szimbólumaink háttérbe szorítása és üldözése egyvégtében önvédelmi harcra késztet minket a szabadság, igazságosság, jogosság és demokrácia jegyében. Karácsony szeretetüzenetét meghallva és magunkévá téve sem lankadhatunk a zászlóbontás és önvédelem terén, hiszen nekünk ugyanúgy ki kell állnunk erdélyi és magyar, mint európai értékeink mellett. „Polgári és hitbeli elkötelezettséggel emeljük magasba és óvjuk a forradalmi magyar és román, a székely és a partiumi, valamint az uniós zászlót” – utalt Tőkés László arra, hogy a parlamenti irodája falán lobogó szimbólumok együttállása jelképezi 2016 valóságát és esélyeit. Folytatni kell a rendszerváltoztatást, ott kell állni a normalitásért küzdő erők mellett, az európai és magyar nemzeti integrációt párhuzamosan kell megvalósítani, fokozva ugyanakkor az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseit. „Mi nem lehetünk sem a meghátrálás, sem a megalkuvás, sem az elvándorlás emberei” – fogalmazott az EP-képviselő.
Az est díszvendége, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke tartalmas és átfogó köszöntőbeszédében a határokon átívelő nemzetegyesítés és együttműködés számos aspektusára is kitért.
Tizenkilencedik alkalommal adták át az újévi fogadás keretében a Közjó Szolgálatában Díjat, amelyet a Szent László Napokat (is) szervező Szent László Egyesületnek ítéltek oda. A szombati ünnepi esemény adott alkalmat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségének arra, hogy átnyújtsa a 2015-ös évre szóló Kós Károly Díjat, amelyre két kollektívát is méltónak tartott: a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának alkotógárdáját és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztőségét. A laudációk elhangzása után Tőkés László nyújtotta át gratulációk és biztató jókívánságok kíséretében a jelképes díjakat Zatykó Gyula főszervezőnek, Moszkovits János rádiószerkesztőnek és Farcádi Botond főszerkesztőnek.
A vasárnapi ünnepélyen zenei intermezzókkal Andrejszki Judit ének- és csembalóművész, Kiss Adrienn Lívia, a Fölszállott a páva legfiatalabb elődöntőse és Imre Kamilla elsős, az Őszirózsa népdalverseny különdíjasa működött közre. Újévi pohárköszöntőt ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke mondott. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mesejátékkal vendégszerepel az udvarhelyi társulat Csíkszeredában
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház januárban kilenc alkalommal játssza Csíkszeredában Thuróczy Katalin – Csurulya Csongor: MÁTYÁS MESÉK című mesejátékát a Csíki Játékszín gyerekbérleteseinek. A fennmaradó helyek függvényében a bérletes előadásokra is válthatók jegyek.
„Thuróczy Katalin remek ötlete, mely szerint a Mátyás királyról szóló meséket és legendákat fűzzük fel egy történetre, lehetővé teszi, hogy egy olyan uralkodó karaktere rajzolódjon ki előttünk, akit méltán tartunk történelmünk nagy alakjának, olyannak, akinek uralkodása alatt fényes és irigylésre méltó országgá nőtte ki magát az akkori Magyarország. Ez elsősorban a gyerekeket megszólító előadás, azokat a cselekedeteket meséli el, melyekből „Mátyás az igazságos” vagy a bölcs jelzők maradtak ránk, de ugyanakkor történelmünk egy-egy pillanata is felvillan.
E történetek során választ kaphatunk arra is, hogyan került a holló a Hunyadiak címerébe, hogyan viselkedett bölcsen Mátyás felesége, mitől igazságos Mátyás és miért mondják őt a szegények védelmezőjének, persze mind a mese eszközeivel, hiszen ez csak egy MESE, vagy…” – írja az előadásról annak rendezője, Csurulya Csongor. maszol.ro

Zene és vers ölelésében
A Brassói Filharmónia nyitja a 2016-os évet 
Folytatódik Sepsiszentgyörgyön a hangversenyévad, melyet a vers és zene jegyében a Brassói Filharmónia nyit meg ma 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében.
A rendezvényen versekkel tisztelegnek a magyar és a román költészet két forradalmi romantikusa előtt: Petőfi Sándor újév napján, míg Mihai Eminescu január 15-én született. Verseiket Tulit Éva és Camelia Paraschiv színművészek tolmácsolják.
A Brassói Filharmónia ma estére olyan zenei klasszikusokat válogatott műsorába, akik által méltán idézhetőek fel az operák alapjául szolgáló irodalmi alkotások. Cristian Oroşanu karmester vezényletével a műsor elején Richard Wagner Trisztán és Izolda operájának nyitánya hangzik el, majd a norvég Edvard Grieg Holberg Szvitjéből hallunk egy áriát, ezt követi a francia Maurice Ravel Lúdanyó meséi című balettjének Hüvelyk Matyi-részlete és Charles Gounod világhírű operája, a Faust részlete a Walpurgis-éjből, a szimfónia északi atyja, Jean Sibelius Szomorú keringője zárja az estet. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Idén is lesz burrogtató (Csernátoni Haszmann Pál Múzeum)
Nem könnyű feladat elé állítottuk a minap D. Haszmann Orsolyát, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeológusát, amikor arra kértük, foglalja össze az elmúlt esztendő eseményeit, és áruljon el pár érdekes programot, amellyel 2016-ban várják az érdeklődőket. A múzeum, a mellette működő Csernátoni Népfőiskola és a pályázati szinten ezek hátterét biztosító közművelődési egyesület az anyaintézmény, a Székely Nemzeti Múzeum, valamint a fenntartó Kovászna Megye Tanácsa égisze alatt tavaly is számos rendezvénnyel öregbítette a megye hírnevét. Elég, ha csak egyet emelünk ki a sok közül, éspedig az őszi Csernátoni burrogtatót.
Dimény-Haszmann Orsolya: – Programjaink megvalósításához pályázati forrásokat is próbálunk lehívni, így a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és a Communitas Alapítvány is támogatta tevékenységeinket a már felsoroltak mellett. A múzeumnak számos barátja, pártfogója is van, akik önzetlenül, munkával vagy anyagi segítséggel is felzárkóznak mögénk. Fontos az is, hogy még mindig mellettünk állnak szüleink, az ő szakmai és élettapasztalatuk mindenben segít. Ezenkívül több magyarországi szakmai kapcsolatot is ápolunk, a teljesség igénye nélkül megemlíthetem a szentendrei Szabadtéri Skanzent és annak munkatársait vagy a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítványt és a Míves Mag Műhelyt, akikkel közel egy évtizede évente tető alá hozunk egy-egy közös programot. Testvérintézményünk a mezőkövesdi Hajdú-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, segítségükkel találkoztunk Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozóval, gépgyűjtővel, aki szakembereivel együtt önzetlenül mellénk állt a gépek restaurálási munkálatában. Ők a fő partnereink az ősszel is esedékes Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó megszervezésében, amelyen az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény érdekes darabjai kerülnek látogatóközelbe. A program szakmai irányítója Haszmann Lajos, a múzeum restaurátora. – Az októberi rendezvényt nagy érdeklődés övezte... – Ezt két éve indítottuk útjára, tavaly a gyűjtemény egyik, a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek által gyártott traktorja állt az esemény középpontjában, de több stabil motor, korabeli traktor hangja is megszólalt. A gépésztalálkozót családos programok, népi gyerekjátékok, táncház, népzenekoncert egészítette ki. Idén szeptember harmadik hétvégéjén szeretnénk megtartani, és már május végén megkezdjük az előkészületeket, a múlt századbeli gépek sok törődést igényelnek, hogy zökkenőmentesen működjenek. 
– Farsangban vagyunk, hamarosan kezdődik a gyermekeknek szervezett múzeumpedagógiai tevékenység, a Maszkások.
– Tavaly Arc és álarc – karneválok a nagyvilágban címmel jártuk körül a témát, gipsz- és papírmasé maszkot festettünk. Idén február 6-án, szombaton családi programot biztosítva tartjuk a foglalkozást. Március 13–14-én nemzeti ünnepünkre hangolódunk, akárcsak tavaly, ehhez alapot szolgáltat a múzeum ’48-as tárlata és a falu negyvennyolcasaira való emlékezés is. Március 21–26. között várjuk a gyerekeket és a felnőtteket is tojásíró-tanfolyamunkra. Érdekes programokkal készülünk a rendhagyó iskolai hétre is, április 18–22. között, valamint az azt követő hét délelőttjein vakációs tevékenységeket tartunk az érdeklődőknek. A helyi Végh Antal-iskolával és a hozzá tartozó intézményekkel partnerségben több éve szervezünk gyermeknapot a múzeumkertben, ez idén sem lesz másként, valamint a tavalyi, jól sikerült Múzeumok éjszakáján felbuzdulva, arról sem feledkezünk meg. 
– Tavaly harmadik éve, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen olvasó- és kézművestábort szerveztek 5–8. osztályos diákoknak. 
– Ez valójában egy jutalomtábor, ezt megelőzi a korosztály számára kiírt vetélkedő, amelynek anyagát már készítjük, az idei témát még nem áruljuk el, tavasszal tesszük közzé a versenykiírást. Táborunk partnere a Magyar Olvasástársaság, amelynek elnöke Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója, rendszerint írókat, költőket, képzőművészeket, színészeket, zenészeket hívunk vendégelőadónak. S ha már táborok: idén nyáron ismét Csernáton lesz a pécsi Míves Mag Műhellyel közösen szervezett KaPoCs helyszíne. A közel fél évszázados alkotótáborok hagyományát is töretlenül visszük tovább, tavasztól őszig zsong az udvar, mindig vannak csoportok vagy egyéni alkotók, akik Haszmann Gabriellával bútorfestést tanulnak, vagy a faragómesterek irányításával a fafaragás csínját-bínját lesik el. A Művészeti Népiskola három éve ismét Csernátonba helyezte fafaragóképzését, a múzeum munkatársa, Haszmann László okleveles fafaragó tanfolyamot tart az érdeklődőknek. Idén is otthont adunk az óvónők által szervezett kézművestábornak, s Damokos Csaba képzőművész szervezésében dizájntábor színesíti programunkat. – Gyakran szerveznek könyvbemutatókat, koncerteket. Idén mire számíthatunk?
– Főként a téli-tavaszi időszakban összpontosítunk a könyvbemutatókra, ezek sorát elsőként már január 20-án, szerdán Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek című könyvének bemutatójával nyitjuk meg. Ezt február 2-án szintén néprajzi témájú könyvbemutató követi: Balázs Lajos Menj ki, én lelkem, a testből című könyvének előadással egybekötött bemutatója. Irodalomban sem lesz hiány, Fekete Vince új kötetét, Magyari Lajos posztumusz megjelent gyűjteményes kötetét mindenképp népszerűsítjük. A hangversenyekről is elkezdődött az egyeztetés. Idén is szeretnénk megszervezni a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen a már hagyománnyá vált Sebő Együttes, Jordán Tamás színművész és Fűzfa Balázs irodalomtörténész előadását. Három tárlatot tervezünk, ugyanakkor az első világháborús kiállításunkat is bővítjük idén az 1916-os eseményekre fókuszálva. Ezenkívül ezer és egy munka vár ránk, a tárgyak rendszerezésétől a karbantartásukig, restaurálásukig. Az anyaintézmény, valamint a fenntartó támogatásával nekifoghatunk gépszíneink felújításának
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A legszegényebb székelyföldi falvak
A tavaly májusban elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia tanszékének munkatársai.
Az egyéves projekt a Gyulafehérvári Caritas kezdeményezésére, a három megye szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóságainak bevonásával rajtolt – teljes értéke 1 334 750 lej, amelyből 133 475 lej önrész. Kovászna megyében Előpatak, Kommandó, Nagybacon, Bölön, Hidvég, Bardoc és Nagyborosnyó szerepel a legszegényebb települések listáján a jövedelmi és a munkanélküliségi mutatók alapján kialakult sorrendben. (Transindex)
35 EZER GYERMEK OLTATLAN. 36 megyében hiányzik az a kombinált oltás, amelyet hat súlyos betegség – a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a tüdő- és agyhártyagyulladás, illetve a B típusú sárgaság – kivédésére adnak be az egy év alatti csecsemőknek, és mivel már tavaly szeptember óta ez a helyzet, jelenleg már 35 ezerre rúg azoknak a gyermekeknek a száma, akik nem kapták meg idejében a védettséget adó szert. Sok szülő akár pénzért is megvenné az oltást, de nem kapható – az egészségügyi minisztérium szerint azért, mert nemzetközi szinten nagyobb az igény, mint a gyártók kapacitása. Románia havonta vásárol külföldi oltóanyagokat, és a hatóságok azt ígérik, hogy a következő hónapokban pótolják a kimaradásokat. (Evenimentul zilei)
A ROMSILVA VEZETŐJE IS MEGY. Benyújtotta felmondását a Romsilva állami erdészet vezérigazgatója. Adam Crăciunescu távozását a kormány azonnal jóváhagyta. Ő maga nem indokolta döntését, a sajtó szerint azzal függ össze, hogy nőtt az elégedetlenség a társaság magas árai miatt. Cristiana Paşca-Palmer környezetvédelmi miniszter szerint a kettő nem függ össze, Crăciunescu visszahívásának oka, hogy egy gyanús személy nem maradhat vezető tisztségben, mert a gyanú a hivatalára is kihat, bár az igazgatót megilleti az ártatlanság vélelme. A Romsilva jelenleg 3,2 millió hektár köztulajdonban levő állami erdőt (az összes erdő 49 százalékát) és 1,1 millió hektár önkormányzati vagy magántulajdonban levő erdőt gondoz. (Agerpres)
EBBŐL NEM LESZ AUTÓPÁLYA. Érvénytelenítették a Brassó–Comarnic autópálya 48 kilométeres szakaszának megvalósíthatósági tanulmányára tavaly júliusban kiírt versenytárgyalást, mert a beérkezett hét ajánlat egyikét sem tartja megfelelőnek a román autópálya-társaság. A bejelentés két nappal azután jött, hogy a Comarnic melletti négy kilométeres szakasz kivitelezésére meghirdetett licitet is lefújták, mert egyetlen cég jelentkezett rá, és az sem tartotta be a feltételeket. A Kárpátokat átszelő sztráda másik, tíz kilométeres barcarozsnyói végének megépítésére eddig tíz cég pályázik, ez a verseny még nincs lezárva. A legnehezebb, középső 48 kilométernek még a tervezése sem kezdődött el, noha a hegyek között vezet Románia legforgalmasabb országútja, amelyen már mindennaposak a forgalmi dugók. (Ziare.com) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai pénzen megújulhat a temesvári Máltai Központ
Fekete Nagy László mérnököt dr. Bárányi Ferenc, a Máltai Segélyszolgálat országos alelnöke ajánlotta a figyelmünkbe, mint olyan személyt, aki eddig is sokat tett, és a jövőben még többet tehet a temesvári fiókszervezet felvirágoztatásáért. Fekete Nagy László tősgyökeres bánsági magyar katolikus családból származik, iskoláit is magyar nyelven végezte Temesváron, az 1-es számú Általános Iskolában és a Loga Líceum magyar tagozatán. 1981-ben szerzett építészmérnöki diplomát, a rendszerváltás után tovább képezte magát ezen a területen. 1971 óta dolgozik az építőipari szakmában, ma már saját építőipari vállalkozása van. Több mint negyvenéves szakmai tapasztalatát elsősorban ipari létesítmények megtervezése és műemlék épületek rehabilitálása területén kamatoztatta. Felesége az építészeti egyetemen tanít, fia a Gerhardinum Líceum XI-dik osztályos diákja, máltai önkéntes.
Fekete Nagy lapunknak elmondta, hogy 1997-ben került kapcsolatba a Máltai Segélyszolgálattal, amikor dr. Bárányi Ildikó lehetővé tette kisfia szegedi kezelését. Amikor a kisfiú egészségügyi problémái megoldódtak, dr. Bárány Ildikó, a Segélyszolgálat akkori vezetője megkérdezte, hogy akar-e a szervezet önkéntese lenni? Természetesen élt ezzel a lehetőséggel, és így kezdődött gyümölcsöző együttműködése a Máltai Segélyszolgálattal, ami azóta egyre szorosabbá vált. Szakmai tudását kamatoztatva, elkészítette a Gh. Barițiu utcai Máltai Szociális Központ terveit, a szűkös anyagi lehetőségekhez igazítva azokat, majd az építkezés irányításából is kivette a részét. Fekete Nagy László tervei szerint épült fel az öregek napközi otthonának, a máltai patikának, az orvosi rendelőnek otthont adó új épület és a szociális kantin új épülete, de kivette a részét a régi épületek tűzfalainak megerősítéséből, az udvar kikövezéséből stb. Az elmúlt közel 20 évben Fekete mérnök úr, aki jelenleg a Máltai Segélyszolgálat vezetőségi tagja, mindenben benne volt, ami építkezésről, engedélyeztetésről, telekkönyveztetésről szólt a Máltai Segélyszolgálatnál.
„Most azt tervezzük, hogy európai uniós támogatást szerzünk a Máltai Központ teljes felújítására – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Fekete Nagy. – Erre azért van szükség, mert már azok az épületek is felújításra szorulnak, amelyeket mi építettünk 15-20 esztendővel ezelőtt, nem is beszélve a központ kiinduló pontjául szolgáló régi épületekről. Az európai pályázatnak az egyik feltétele az, hogy az ingatlan a temesvári Máltai Segélyszolgálat nevére legyen telekkönyvezve. A tulajdonviszonyok rendezése nehézkes és költséges folyamat, de reméljük, hogy ezt sikerül hamarosan megvalósítani és akkor hozzáláthatunk a pályázat megírásához. Ciolac Márta ügyvezető igazgatónk rendelkezik kellő pályázatíró tapasztalattal ahhoz, hogy sikeresen pályázhassunk európai forrásokra”
Fekete Nagy László úgy véli, hogy két dolog szükséges ahhoz, hogy továbbra is jól működjön a temesvári Máltai Segélyszolgálat. Az egyik és talán a legfontosabb dr. Bárányi Ildikó öröksége, az emberszeretetből és keresztény szellemiségből fakadó állandó helytállás. „A Máltai Segélyszolgálat nem üzlet. Amíg dr. Bárányi Ildikó vezette a szervezetet, ő a keresztény eszme szellemében cselekedett, és erre buzdította a segélyszolgálat mintegy 30 alkalmazottját és 120 önkéntesét is. Most úgy érzem, mintha a keresztény eszme, az önzetlen segíteni akarás egy kicsit háttérbe szorult volna” – nyilatkozta Fekete Nagy László, aki szerint a másik fontos dolog a katolikus egyházzal fenntartott kapcsolatok szorosabbra fűzése lenne. „A Városháza is támogat bennünket, de szükség van egy erős háttérre, amit csak a katolikus egyház biztosíthat. Emellett előrelépési lehetőséget látok abban is, hogy a nyereséges cégek a profitjuk 20%-át adományozhatják jótékonysági és civilszervezeteknek. Felvesszük a kapcsolatot a nagyobb cégekkel, és próbálunk adományokat gyűjteni a Máltai Segélyszolgálat működtetésének javítására. Egyetlen elégtételünk az általunk gondozott idős személyek öröme, a naponta meleg ebédhez juttatott nehéz helyzetben levő embertársaink köszönete, ez minden erőfeszítést megér!”
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)