A közösség és az egyház mellett álló közbirtokosság
A Csíkszentmihályi Közbirtokossághoz három falu „tartozik”: Csíkajnád, Csíkszentmihály és Lóvész. A legnagyobb gondjuk, hogy vannak még területeik, amelyekre nem rendelkeznek birtoklevéllel – tudtuk meg Tatár Adolftól, a közbirtokosság elnökétől.
Fele-fele arányban oszlik meg erdős és legelős területekre a Csíkszentmihályi Közbirtokosság 2730 hektáros összterülete. „Sokkal több területünk van, mint amennyit jelenleg használhatunk. Gyimesfelsőlokon és Gyimesközéplokon adtak birtoklevelet, ott kisebb eltérésekkel rendben vagyunk. Sajnos Szentmihályon nincs birtoklevelünk a területekre. Ebből rengeteg kárunk származik, a határokért sem tudunk senkivel perelni, se tisztázni, hogy mi a helyzet. Ha kell bizonyítanunk, hogy tulajdonosok vagyunk, nem tudjuk. Ha érdeklődünk a polgármesteri hivatalnál, azt válaszolják, még időbe telik, nincs pénz rá. Eltelt tizenöt év, használjuk a területet, de úgy, hogy utólag méregettek, itt adtak, ott adtak, és azokat a mellékleteket, amelyeket 2000-ben kaptunk, nem módosították. Az 51-es és 54-es mellékleteket, amelyek a legelős és erdős területekre vonatkoznak, a megyei földosztó bizottság jóváhagyta. Ebből a területből 200 hektár hiányzik, amelyet még mindig nem sikerült tisztázni a helyi földosztó bizottsággal. Hogy miért módosították a már jóváhagyott mellékleteket, és magánszemélyeknek miért mértek ki ezekből, nem tudjuk” – vázolta a helyzetet Tatár Adolf.
A legelős területeikből 800 hektárra tudtak területalapú támogatást igényelni, üzemterv szerint 6000 köbméter fát termelhetnek ki évente. „Az idén bogártámadás van a fehérfenyőknél, egész évben csak a veszélyeztetett fákat tudtuk kitermelni, fővágást még nem végeztünk. Van 60 hektár ültetett erdőnk, ami jelenleg gondozás alatt áll. Minden évben 10-12 hektárt ültetünk, amióta itt vagyok, összesen 80 hektárt ültettünk be.”
A Csíkszentmihályi Közbirtokosságnál 2730 jog van, egy hektár terület egy jognak felel meg. Körülbelül 750 tag van, az öröklődések által folyamatosan „aprózódnak” fel a jogok. A legtöbb tag itthon él – Ajnádon, Szentmihályon, Lóvészen –, de vannak Kolozsvárra, Magyarországra, Kanadába elszármazott tagok is. „Egy jogra egy köbméter fát vagy 130 lejt kapnak a tagok, és még ötven lejt. Az állattartó gazdák egy jog után három állatot legeltethetnek, minden állat után még adunk 150 lejt, így az állattartó gazdáknak 580 lej jár egy jogra. Így is kerül olyan, akinek ez nem tetszik” – vázolta az elnök.
A jelenlegi vezetőtanács – elnök, alelnök, erdőgazda és egy alkalmazott pénztáros – 2007 óta tevékenykedik. Eleinte háromévente voltak a választások, utána módosítottak az alapszabályzaton, így most négyévente választanak új vezetőtanácsot. Alkalmaztak még két személyt, akik a fát hazahordják a tagoknak, a tagok több mint fele igényel tűzifát.
A közbirtokosság megvásárolt két beltelket Csíkszentmihályon, oda építettek székházat. Megvásárolta ugyanakkor a régi kultúrotthont beltelekkel együtt, az épület felújítása jelenleg zajlik, egy konyhával ellátott rendezvénytermet terveztek oda kialakítani. Két falumonográfiai – egy Ajnádról és egy Szentmihályról szóló – könyv kiadását támogatták. „A Szent István Alapítványt több mint negyvenezer lejjel támogattuk. Van egy gazdaegyesületünk, berendeztünk egy tejcsarnokot, vettünk hűtőtankot, a szükséges részt még a megyei tanácstól pályáztuk, felújítottuk az épületet, a villanyfogyasztás költségeit most is mi fizetjük. Támogatjuk a fiatal gazdákat, a labdarúgócsapatnak évente 6500 lejt adunk, a vízvezeték bekötésére a tanácsnak 50 ezer lejt adtunk, az új kultúrotthon alagsorának kialakításához több mint tizenkétezer lejt. Mindhárom falu kultúrotthonába padokat, asztalokat vásároltunk, a konyhákat felszereltük inox edényekkel, edénykészlettel, hűtővel és gáztűzhellyel. Az iskolának felszereltünk egy játszóteret, Ajnádon és Szentmihályon is van felszerelve játszótér a központban, azt is támogattuk, az iskolakerítéshez az anyagokat mi adtuk, ugyanakkor tűzifával segítjük az iskolát és támogatjuk a gyermekek kirándulásait” – sorolta az elnök.
A közbirtokosság mindhárom faluban a ravatalozók építésénél 95 százalékban állta a költségeket. Újjáépítették a temetők kerítését, vaskapukat állítottak fel. A szentmihályi templomon most van folyamatban a villámhárító kicserélése, ezt szintén a közbirtokosság fizeti. Az ajnádi és szentmihályi templomokban az orgonákat újíttatták fel, ugyanakkor mindhárom templomban megoldották a harangok elektromos működtetését. Besegítettek a paplak felújításába, a kántori lakba is fürdőszobát építettek. Birtoklevél hiányában nem tudtak pályázni, ezért önerőből, a meglévő traktor mellé egy 95 lóerős traktort vásároltak egy fahordó és egy kőhordó utánfutóval. Az erdei utak javítását is felvállalták.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Adalék a XVI. Magyar-magyar Gazdatalálkozóhoz (I.)
Értékelő Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel
A XVI. Magyar-magyar Gazdatalálkozóról szóló helyszíni tudósításban azt ígértük, hogy az ott elhangzott érdekesebb előadásokról, a jelen volt személyiségek véleményéről is beszámolunk. Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel nemcsak a Gazdatalálkozót, hanem a folyó év eddigi mezőgazdasági vonatkozású történéseit is értékeljük.
– Mi a véleménye az idei Magyar-magyar Gazdatalálkozóról?
– XVI. alkalommal szerveztük meg, a fontosságát jelzi, hogy a magyar és a román kormány is képviseltette magát rajta, az utóbbi államtitkári szinten. Ez reménnyel tölt el, hogy a hazai minisztériummal néhány éve kiépített jó kapcsolatok újraéledhetnek. Az államtitkár asszonnyal már egyeztettünk is bizonyos dolgokat a kapcsolattartás érdekében. Azt is értékelem, hogy az államtitkár asszony kijelentette: a gazdaszervezetek ne ellenségnek, hanem partnerüknek tekintsék a Minisztériumot. Nos, ez visszafelé is érvényes, mi is az együttműködést szorgalmazzuk velük, hiszen a cél közös, csak mások az eszközök.
– Az idei aszály miatt valószínűleg sok gazda szorul majd segítségre. A Minisztérium képviselője szerint számíthatnak valós kártérítésre?
– Ez ügyben történt egyeztetés a szakmai szervezetek és a Minisztérium között. Ezzel együtt, nem akarok vészharang lenni, de szerintem nem sok jóra számíthatunk. Azt a gazdák is tudják, hogy a Minisztérium költségvetése is véges, különösen a kártérítésre fordítható alap. Mert az 500-600 lejes hektáronkénti kártérítés egy kaszáló vagy legelő esetében pótolja a veszteséget, szántóföld esetében azonban távolról sem…
– Az EU költségvetésében sincs kárpótlási alap?
– Abból lehet, csakhogy ott is megvannak a szigorú feltételek. Nem ismerem a Minisztérium költségvetését, azt azonban tudom, hogy „aki bajban gyorsan ad, az kétszer ad”. Itt viszont ami keveset adnak, azt is megkésve fogják megtenni, noha már el kell kezdeni az őszi szántásokat és a vetéseket, amelyekhez pénzre van szükség. Az aszály miatt adódik a terméskiesés, de a búza értékesítésével is gondok vannak. Máshol az állattenyésztéssel vannak gondok. Úgy tűnik, ez az ágazat lesz az egyik legnagyobb vesztes.
– Az állattenyésztést nem serkentené-e, ha enyhítenének a vágóhidakra vonatkozó uniós szabályozáson? Áldatlan helyzetet teremt, hogy példának okáért, Arad megyében egyetlen engedélyezett vágóhíd működik, tehát a gazdálkodók képtelenek értékesíteni az állataikat. Erről mi a véleménye?
– Végül is engedélyezik a kisebb vágóhidak működését, csakhogy kevesen mernek belevágni. Mert a húsfeldolgozásnak nem a szabályain, hanem a szokásain kellene változtatni. Nem tudjuk elfogadni, hogy a sertést a vágóhídon kell feldolgozni. Megszoktuk ugyanis, hogy otthon dolgozzuk fel, ami viszont hosszú távon nem fog működni, mert a hulladékkal nem tudunk mit kezdeni. A nagy húsfeldolgozók lobbija jól működik, nagyon erős, de a kisebb vágóhidakra is ugyanazok a szabályok érvényesek. Már nagyon régóta mondjuk, hogy a kis hús-, esetleg tejfeldolgozókra, a kisebb pékségekre másfajta szabályozást kellene alkalmazni, mint a nagyokra, amelyek talán külföldön értékesítik a készítményeiket. Másrészt a kis vágóhidakon hagyományos termékeket kellene előállítani, hagyományos technológiákkal, amelyekre más szabályokat is kellene alkalmazni. Szerintem e szabályzatot a témában jártas szakembereknek kellene kidolgozniuk. Mert való igaz, hogy nálunk a legnagyobb baj a piaccal van. Néhányan próbálkoztak kisebb vágóhidak beindításával, de belebuktak. A szarvasmarha-tenyésztők viszont a borjút nem tudják eladni, de a tejet is nevetséges áron, tudtommal literét 0,4 lejért vesztegetik.
–Térjünk vissza az idei Magyar-magyar Gazdatalálkozóra. Arról mi a véleménye?
– Aki itt volt, láthatta, mennyire komoly dolgokat vitattunk meg, hiszen terítéken voltak az uniós csatlakozás, a közös agrárstratégia kidolgozásának a kérdései is. A vízkérdésnek az idei feldolgozása kiemelten fontos. Mindez nemcsak a kutatók, a technológusok, a gazdák számára elgondolkoztató, hanem az érdekvédelmi szervezetek vezetői számára is, hiszen utóbbiaknak úgy kell megszervezniük a tevékenységüket, hogy az új kihívásoknak is megfeleljenek.
– Véleménye szerint a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma az előbbi kérdések orvoslását fel tudja-e vállalni?
– Úgy gondolom, hogy egyelőre nem találtuk meg azokat az eszközöket, amelyekkel a Kárpát-medencében egy közös úton tudnánk menni. Nagyon hasznosnak tartom, hogy ezúttal megismerkedtünk a muravidéki magyar gazdák munkájával, velük jó kapcsolatok alakultak ki. Reméljük, ezek gazdasági vetületet is kapnak majd. Véleményem szerint a kapcsolatfelvétel fázisán túl kellene lépnünk, a hivatalosan bejegyzett gazdaszervezetekkel közös pályázatokon kellene részt venniük. Mert a Fórumban részt vevő gazdaszervezetek különböző elbírálás alatt, különböző viszonyokban vagyunk az egyes országok hatóságaival.
Kerékpár áron traktort?
– Erre tudna példát mondani?
– Példának okáért itthon idén indult be a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, ahol a pályázási lehetőségek hatalmas esélyt kínálnak a gazdáknak. Most ugyanis egy gépnek a beszerzéséhez egy hátrányos térségben tevékenykedő fiatal gazdának 90%-os támogatást biztosít. Röviden: kerékpár áron traktort lehet vásárolni. E hatalmas lehetőségeket a gazdák, sajnos, nem merik elhinni.
– Meglehet, félnek a szigorú elszámolási feltételektől…
– Valóban, sok fiatal gazdával találkoztam, akik azt mondták: túl sok ügyintézéssel jár a pályázat. Erre azt mondtam nekik: valóban, de 50 ezer euróról van szó, aminek a lefutási ideje 3 év. Ha ennyi idő alatt a családnak egy tagja folyton ügyintézéssel foglalkozik is, havi 1250 euróért teszi, ami bizonyára megéri. Természetesen, a pályázatok nem fizetésről szólnak, de ezt is bele kell számolni, manapság ez a jövő útja, alkalmazkodni kell a feltételekhez, hiszen a gazdának adó- és pénzügyeket, illetve más adminisztratív dolgokat kell intéznie. Tehát a gazdálkodónak menedzsernek is kell lennie…
– Apropó, menedzser. A gazdák számára eddig sokféle szakképzést szerveztek, nem lehetne-e gazdálkodói menedzserképzéssel is próbálkozni? Ha ez megtörténne, bizonyára bátrabban vállalkoznának a pályázatírásra is.
– Az RMGE szervezett pályázatíró-képzést, amit nyilván nem lehet megtanulni kéthetes tanfolyamon. A gazdaszervezetnek nem a képzés megszervezése a feladata, hanem hogy a képzést kritizálja. Mert azáltal, hogy építő jellegű kritikát fogalmaz meg a képzés, a szaktanácsadás, a népszerűsítés területén, hozzájárul a jobbá tételükhöz. Az RMGE kényszerűségből felvállalta a szakmai képzést is, amit, tudjuk, nem teszünk eléggé hatékonyan, de azért, mert nincs rá pénzünk. Erre igazán a kormánynak, illetve a szakminisztériumnak van pénze, amelyek, sajnos, politikai célzatú vagy már lejárt pályázatok karavánjaira költik a pénzüket. Abban reménykedem, hogy az államtitkár asszonnyal most folytatott beszélgetés eredményeképpen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériummal sikerül új alapokra helyezni a kapcsolatainkat, amelyekbe talán a szakképzésnek az általuk történő felvállalása is bele fog férni. Az RMGE tagja az Országos Parasztszövetségnek, ezért abban reménykedem, hogy a pályázati procedúrán javítani tudunk, tehát a pályázatok hozzáférhetőbbek lesznek a gazdálkodóknak.
– Köszönöm szépen a beszélgetést.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Emlékezés a tizenkét mártírra
Nagyvárad- Hétfő délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az emléktábla annak a tizenkét mártírnak az emlékét örökíti meg, akik 1944 őszén életüket áldozták a Körös-híd felrobbantásának megakadályozásáért.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte.
Rövid beszédében Huszár István, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere arra hívta fel a figyelmet: a 12 polgár azért áldozta életét, hogy megvédjék azt a hidat, amelyet ma újból lerombolnak, de ezúttal jó cél érdekében. Reményét fejezte ki, hogy az újjáépítés során nemcsak ezt az átkelőt sikerül újjáépíteni, hanem átvitt értelemben sikerül új hidakat is építeni az anyaország és Várad között, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy kulturális és nemzeti autonómiánkat tudjuk itt helyben megvalósítani, illetve megtartani.
Temetetlenül
Pásztai Ottó egyesületi elnök Katona Béla egykori újságíró Várad a viharban című könyvéből idézte fel a történteket. Mint elhangzott, 1944. október 12-én hajnalban robogtak keresztül Várad főútvonalán a magyar és azok a német gépesített egységek, amelyek a város külső peremén addig harcban állottak. Már csak utóvédjeik maradtak a városban, és néhány magyar népfelkelő szakasz, 45-60 évesek. Az egyik német utóvéd egység a Bémer téren és a Szent László teret összekötő Körös-hídnál helyezkedett el. Az volt a feladatuk, hogy ezt a hidat utasításuk értelmében reggel 7 órakor levegőbe röpítsék. A pár lépésre levő Szent János utcai sarki épületnél 15-20 idős magyar honvédet hagytak hátra utóvéd poszton. Ezek, amikor észrevették, hogy a németek fel akarják robbantani a hidat, aminek stratégiailag semmi értelme nem volt, hiszen a Körösnek mindkét partján özönlöttek már a város felé a szovjet csapatok, Boér Péter tartalékos hadnagy vezetésével igyekeztek megakadályozni a fölösleges rombolást. Ám kísérletükre gyászosan ráfizettek. 12 idős honvédet percek alatt ott helyben agyonlőttek. Majd reggel 7 órakor óriási detonációval felrobbant a híd. A mártír honvédek temetetlen holtteste két napig feküdt a Körös-parton, majd jóérzésű, bátor váradi polgárok földet hantoltak reájuk, s csak december hónapban exhumálták őket s helyezték el a temetőben. A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. „Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”-fogalmazott az öregdiákok vezetője.
A rendezvényen közreműködött Meleg Vilmos színművész, végül pedig Pék Sándor esperes-plébános mondott áldást. Megjegyzendő, hogy annak idején, a híd megsemmisülését követően, még a kommunista városvezetés is pontonhidat biztosított az átkelésre, a mostani polgármester viszont nem képes arra, hogy valamilyen módon ideiglenesen megoldja az átkelést.
A névsor
A tizenkét hősi halott névsora a következő: Bereczki Sándor 47 éves kőműves mester, Béres Sándor 52 éves nyomdász mester, Boér Péter 51 éves gimnáziumi tanár, kántor, tartalékos hadnagy, Gurzó Imre 52 éves szakmunkás, Hant Elek 51 éves asztalos mester, Huszár István 48 éves szakaszvezető, Katona József 50 éves ácsmester, Krammer Ferenc 51 éves asztalos, Nagy Gyula 51 éves telekkönyvvezető, Seres János 49 éves révi földműves, őrvezető, Simonovits János 50 éves üzemlakatos, id. Sziki Gyula 43 éves jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Bölcs diákok országos vetélkedője
Szeretem, hogy magyar vagyok
Feladatunk az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenének, értékteremtő hozzájárulásának széleskörű megismertetése a fiatalok körében, hiszen: ha nem járulunk hozzá szülőföldünk berendezéséhez, eltávolodhatunk tőle. Nem szabad elidegenednünk szülőföldünktől akkor sem, ha mások idegenekként tekintenek ránk benne – tolmácsolta Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének szavait Márton Kata, az Alapítvány munkatársa a Bölcs diákok – országos vetélkedő sajtótájékoztatóján október 13-án, kedden. A hatodik alkalommal útnak induló eseménysorozat a Szeretem, hogy magyar vagyok címet viseli.
„A teljes tanévet felölelő interaktív verseny célja a tanulók olvasási készségének fejlesztése, de elősegíti az egyes tudományok szakterületeiről származó információk közötti összefüggések felismerését is” – fogalmazta meg a Bölcs diákok feladatát Kandó Noémi programkoordinátor. Rámutatott: a verseny az interdiszciplinaritásra törekszik, de szerepének tekinti az iskolások kitartásra, csapatmunkára és összefogásra való nevelését is.
Idéntől a szervezői csapat az RMDSZ kulturális főosztályával is bővült. Márton Kata ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért a versenyfeladatsora 2015-től műemlékvédelmi, épített- és szellemi örökséghez kapcsolódó feladványokat is tartalmaz. Az Alapítvány munkatársa elmondta, a győztesek jövő nyáron ismét élménytáborban vehetnek részt, ahol az Örökségünk Őrei díjazott csapatát is vendégül látják.
„Épített örökségünknek akkor van haszna, értelme, ha üzenetet fogalmaz meg a fiatal generáció számára is. Nem hiszem, hogy örökségünkre múzeumi-, netán száraz tananyagként kellene tekinteni, ellenben: úgy kell hasznosítanunk, hogy gyermekeink érzékenysége által kortársunkká tudjon válni” – vázolta az Örökségünk Őrei program célját az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla. A gyermekek teljesen új, interaktív módon, kíváncsian álltak a feladathoz, ami azt is bizonyítja: a felnövő generáció éretten tudja kezelni az értékek védelmét, odafigyel azokra, átörökíti – ezt a szemléletet szeretné meghonosítani a kulturális főosztály a bölcs diákok körében is.
Mihályfalvi Katalin, a vetélkedő ötletgazdája a sajtótájékoztatón elmondta: háromfős, 9–13. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják. „A feladatok struktúrája hasonló az előző évekéhez: kérdéseink több tudományágat érintenek, szerves összekapcsolásuk által játékos feladatokat fogalmazunk meg” – tette hozzá, kiemelve: az első forduló október 26-tól indul.
Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének vezetője és Kovács Gábor, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának kutatója kiemelték, a Bölcs diákok verseny híd szerepét tölti be az egyetem és a középiskolák között. „Ami számunkra annál is izgalmasabb: az idei téma, az erdélyiség identitásának kérdése. Kíváncsiak vagyunk, hogy bölcs diákjaink milyen erdélyi értékekre figyelnek fel, melyeket tartanak fontosnak, hogyan látják, ezek közül melyek tudnának márkaként működni” – összegzett Kádár Magor.
A 6. Bölcs diákok – országos szintű vetélkedő az RMDSZ Kulturális Főosztályának, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának, valamint a BBTE Történelem–Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézetének közreműködésével jön létre. További részletek: http://www.bod.communitas.ro/
Nyugati Jelen (Arad)

Búcsú Kádár Gyula történésztől – Eltávozott a székely autonómia élharcosa
A földi létnek talán az ad értelmet, hogy a Mindenható végesre szabta, ezért nem engedhetjük meg magunknak a henyélést, jól és okosan kell gazdálkodjunk az időnkkel, ha valami maradandót is szeretnénk az utódainkra hagyni. Ezt az alapigazságot néhai Kádár Gyula tanár úr is felismerte, így ennek tudatában szervezte meg mindennapjait, és tette a dolgát a megszállottak következetességével, pedagógusként, történészként, közíróként, lapszerkesztőként és szerzőként egyaránt. Igen, megszállott volt, mert magyar nemzetének és székely népének olyan sors jutott, hogy őket szolgálni másképpen nem lehetett, és jelenleg sem lehet.
Kegyes volt hozzám az Isten, mert barátjának fogadott, és így alkalmam nyílt nemzetünk múltjának és jelenének, helyzetének és állapotának, valamint gondjainak és sebeinek vele közösen történő számbavételére. Ezt viszont sohasem a meddő kesergés, hanem a megfelelő tanulságok levonása, valamint a megoldások, gyógyír- és kiútkeresés szándékával tettük. Eme beszélgetéseink egy részét, éppen a tartalmuk okán magnóra is rögzítettem, így az alábbiakban önvallomásából idézek, hogy ily módon még most is ő szólhasson hozzánk.
„Nagyapámnak és mesélőkedvének köszönhetően, illetve színes nyelvezeten elmondott történetei hatására már 1965 táján, vagyis ötödikes koromban elhatároztam, hogy történész leszek. A pályán való elindulásom évének pedig 1970-et tekintem, ugyanis ekkor, X. osztályos fejjel írtam meg szülőfalum, Illyefalva monográfiáját, amit a következő esztendőben a Megyei Tükör folytatásokban le is közölt. Ettől kezdve pedig rendszeresen jelentek meg néprajzi, történelmi és kulturális jellegű cikkeim a már említett napilap, valamint a Brassói Lapok, Előre, Művelődés, és a változás után az Európai Idő, Háromszék, Székely Hírmondó, Budapesti Magyarok Lapja, Budapest Hangja, Romániai Magyar Szó és Új Idő hasábjain.
Tanárként és közíróként egyaránt az egészséges magyar öntudat kifejlesztése volt a legfontosabb célkitűzésem, melynek érdekében, a történelmünket közérthető nyelven népszerűsítő írásokon kívül, számos és különböző terjedelmű szaktanulmányt írtam. A romániai magyarság története például három kötetben jelent meg, de a teljesség igénye nélkül közéjük sorolhatom. Váraink a századok sodrában, Erdély és Háromszék népének szabadságharca, 1848–49, Gál Dániel, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, A fekete sereg, Háromszék oktatási intézményeinek története, A magyarok története a kezdetektől, Tanulmányok Székelyföld történetéből. Ezen kívül a 18 éven át megjelenő Történelmi Magazin szerkesztő-kiadója, valamint A székelység története tankönyv társszerzője voltam. Az utóbbi esztendőkben pedig többek között a Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Prés alatt a magyarság, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége, valamint a Gábor Áron életútja című köteteket tettem le az olvasók asztalára.
Tudomásom 1973. november dereka óta van arról, hogy rendszeres megfigyelés alatt állok, ugyanis akkor keresett meg Maksán egy Tecuşan nevezetű szekustiszt, ígéretekkel, majd eredmény hiányában fenyegetőzéssel próbálván rávenni engem az együttműködésre, s mivel nem vállaltam, azóta is ellenségként tekintenek rám.”
Köszönjük neked, Gyula, a hűségedet, az elszántságodat, a népedért végzett kitartó munkásságodat, valamint a hitet, mellyel írásaidon és előadásaidon keresztül minket megajándékoztál. Végezetül, szintén a saját magad által szavakba öntött hitvallással búcsúzunk tőled, melyet nekem így fogalmaztál meg:
„Történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság kinevelését, amely mindezek birtokában képes lesz kiharcolni azokat a közösségi jogokat, amelyek Románia területén az erdélyi magyarságot őshonos nemzetként megilletik.”
Adja a Fennvaló, hogy így legyen. Isten veled!
Bedő Zoltán
Kádár Gyulát pénteken 13 órától búcsúztatják a sepsiszentgyörgyi vártemplomi ravatalozóban, ezt követően az illyefalvi református temetőben helyezik örök nyugalomra.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Itt hagyott a székely történész (Búcsú Kádár Gyulától)
Szombaton még találkoztunk az őszi vásárban. Szokásához híven, élcelődve köszöntött. Aztán kedden hirtelen távozott az élők sorából. Pedig még lett volna harmincnyolc éve – ahhoz, hogy megérje a százat, mint ahogy néha viccesen ezzel állt elő. Mert neki küldetése van, azt kell teljesítenie, mondotta.
Hitvallása saját megfogalmazásában: történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság nevelését, amely képes lesz kiharcolni Romániában mindazokat a közösségi jogokat, amelyek az őshonos erdélyi magyarságot megilletik.
Kádár Gyula 1953. február 18-án született Sepsiszentgyörgyön, ám mindig illyefalvinak vallotta magát. Már tizedikes diákként megírta az egykori mezőváros, Illyefalva monográfiáját. Történelemtanárként oktatott Maksán, Dálnokon, Székelyszáldoboson, Alsó- és Felsőcsernátonban, Lisznyóban, Uzonban, Sepsibodokon, a sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági szakközépiskolában, majd a Székely Mikó Kollégiumban, a rendszerváltást követően történelem szakos tanfelügyelőként tevékenykedett. Háromszék az én hazám című helytörténeti vetélkedők sorozatával, módszertani kiadványokkal, a magyarság történetének iskolai oktatásba való bevitelével igyekezett a tanulókban nemzeti öntudatot kialakítani. 1991-ben megjelent háromkötetes magyarságtörténetét mintegy évtizeden át segédkönyvként használták iskolákban.
Számos folyóiratban, lapban közölt történelmi témájú tanulmányokat, cikkeket, aztán 1996-ban összpontosította energiáit: Történelmünk címmel folyóiratot indított, szerkesztett, adott ki. 1998-ban Történelmi Magazinra keresztelte át havi rendszerességgel megjelent folyóiratát. Egy cél vezérelte, az erdélyi magyar és székely közösség szolgálata. Igyekezett olvasóit rádöbbenteni, hogy a csak saját gyökereit ismerő közösség képes az őt megillető kollektív jogokat kiharcolni. A lap mindvégig hirdette, hogy nem szabad lemondanunk a minket megillető közösségi jogokról, a helyi, a kulturális és a területi autonómiáról, szabad teret biztosított a székely önkormányzati hagyományok, az évszázadokon át tartó székely önrendelkezés bemutatásának. A kiadványt anyagiak híján 2013-ban kénytelen volt beszüntetni. Fájó szívvel jegyezte meg, lemondott a lapról, de sürgősen hozzátette: a küzdelemről viszont nem. S a továbbiakban könyvei révén igyekezett a lap által kitűzött célt megvalósítani, továbbá a Háromszék állandó külső munkatársaként szolgálta nemzetét. Halála előtt egy nappal még elküldte hétvégi számunk soros írását.
2010 karácsonya előtt megjelent a Székelyföld határán című könyve, melyet az autonómiaharc bibliájának neveztünk. Tulajdonképpen a történelmi publicisztika műfaját gyakorolta, valós történelmi tények ismertetésével nemzeti és történelmi tudatot kívánt kiépíteni olvasóiban. Nem könyvtárak polcainak akart írni, hanem a ma élő embereknek. A publicisztikai írások arra ösztönzik az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjen az önazonosság megőrzésére. Csak egyenes beszéd révén lehet hatni az emberekre, akikre mindenféle negatív hatást gyakorolnak, mondotta többször is Kádár Gyula. 2011-ben megjelent Székely hazát akarunk című kötete, mely az elsőnek méltó folytatása. Azóta évente jelentkezett újabbal, volt, amikor kettő is belefért. Mostanra is kiadott egyet – jövő héten jön ki a nyomdából –, de sajnos, ő már nem mutathatja be. Ez utóbbi folytatása az első kettőnek, címe Székelyföld ostroma. Üzenete: ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára. Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes, és egységes marad!
Kádár Gyula, ha nemzeti hovatartozásáról nyilatkozott, mindig azt vallotta: ő elsősorban székely, másodsorban is székely, harmadsorban is az, és csak azután magyar. Pénteken a sepsiszentgyörgyi vártemplom ravatalozóházában tartandó gyászszertartás után szülőföldjén, Illyefalván fogadja magába a székely föld.
Nyugodj békében, Gyula!
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogyan épült a Nép Háza? (2. rész)
„Detasálás” és „koncsentra”
A szocializmus építésének sajátos módszerei közé tartozott a tartalékosok behívása mellett a kihelyezés is: előbbi a „koncsentra”, utóbbi a „detasálás” (a detaşare – kihelyezés jelentésű román szóból). Mindkettő lényege, hogy az országban zajló nagy építkezésekhez meglegyen a szükséges szakmunkaerő. Természetesen a „detasáltakat” is önként (!) ajánlották fel a gyárak, ha valamely nagy építőtelepen még így sem akadt elég munkaerő, következhetett a „koncsentra” (a megyei katonai parancsnokságok szakmánként és munkahelyenként tartották nyilván a tartalékosokat, így nem volt nehéz ácsot, kőművest, hegesztőt, lakatost stb. találni).
Elekes Józsefnek volt „szerencséje” mindkét kényszermunkarendszert kipróbálni. Előbb 1982-ben küldték el a gyártól, az IMASA-tól kihelyezéssel a rovinari-i építőtelepre, s mert a szép szóra nem hallgatott, egész egyszerűen megfenyegették: vagy megy, vagy kirúgják munkahelyéről. A felszólítást a műhelyfőnök és a gyár pártbizottságának elnöke írta alá... Még megpróbálkozott a munkások érdekvédelmi szervezeténél segítséget kérni, a „szindikát” (szakszervezet) akkori vezetője, Orbán Árpád azonban azt válaszolta, nem tehet semmit.
Ha muszáj, hát muszáj. De Elekes József nem olyan ember, aki könnyen megadja magát. Pillanatnyi ihlet lehetett, hiszen nem előre tervelte ki: mikor válaszút elé állították, azt mondta, ha már kényszerítik, elmegy Rovinari-ra, de egy feltétellel, ha megkapja a soron következő szakmai képesítési fokozatot, vagyis a hetes kategóriát. Megadták neki. És hasonlóképp megadták a következő kategóriát gyárbeli kollégáinak is, hiszen egyikőjük sem akart menni a kényszermunkára, de Elekes szólt, hogy milyen feltétellel vállalják el a kihelyezést. A gyár vezetősége nem örült a soron kívüli szakmai felminősítéseknek, de el kellett fogadnia, hiszen muszáj volt küldeni a szakmunkásokat.
Muszáj volt menni
– Hogyan került a Nép Házához?
– 1985-ben a vállalattól beküldtek a megyei katonai parancsnokságra, voltunk ott több gyárból, az IMASA-ból én egyedül, ez már nekem feltűnt. Sorba állítottak, a parancsnok olvasta a neveket, kettőnket marasztott, a többit elküldte. Ez volt reggel kilenc órakor, s egy órakor már kezünkbe kaptunk minden papírt, vonatjegyet, behívót, mindent. Akkor már semmit sem lehetett csinálni, mert közölték a minisztériummal, hogy kik vannak a névsoron, a dolog el volt döntve. Muszáj volt menni.
– Már másnap kellett indulni?
– Nem, három vagy négy nap múlva. Kellett jelentkezni a katonai egységnél, beöltöztettek katonaruhába, katonai salopétába, voltunk százharmincvalahányan, hegesztők az egész országból. S ott figyelmeztettek, hogy ügyeljünk, mit beszélünk, hogy beszélünk, mert többen eltűntek már onnan. Nem hívták fel a figyelmünket, hogy miket nem szabad beszélni, de ügyelnünk kellett.
– Tehát tűntek el közben emberek?
– Úgy állították, de nem tudom biztosan. Nagyon kellett vigyáznunk a beszéddel, mert őrizték az épületet, s voltak beépített emberek is, a mérnökről, de a darusról is azt mondták, hogy „szépfiú”. Nagyon kellett ügyelnünk, mi például 37 méter magasban dolgoztunk, de nem tudtuk, hogy mi épül alattunk vagy felettünk. Minden szintnek külön rajza volt, annyira titkos, hogy nem szabadott látni, sem kivinni az irodából.
– Ez a rettenetes titkolózás – innen nézvést – mire volt jó?
– Ezt nem tudom megmondani, nem tudom, mitől féltek. Amiről én tudok, hogy vastag ajtókkal lezártak részeket, atombiztos volt alul az épület, oda nem lehetett bemenni, mert katonák őrizték. – S fenn, az építkezésen?
– Feljebb a legtöbbet mi, koncsentrások dolgoztunk, de voltak civil csoportok is. Miután végeztünk a koncsentrával, nekem is felajánlották, hogy maradjak ott mint civil alkalmazott, mondták, hogy lakást biztosítanak, csoportot adnak, de nem vállaltam.
– Merthogy behívottként – koncsentrásként – is csoportvezető volt.
– Véletlenül annyi ember között nekem volt a legmagasabb kategóriám. Még meg is kérdezte a tiszt, mit csinált maga a vállalatnál, hogy ide küldték? Mondom, én semmit, de hogyha úgy veszi, hogy valamit csináltam, állítsa ki a menetlevelet, és én megyek haza azonnal. Nem, nem, azt mondja, mert csoportot kap. 42 ember volt a brigádban, ahova kerültem.
Ne szólj, szám?
– A tiszt kérdéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a behívás egyfajta büntetés volt?
– Hát én mindig ki mertem mondani a véleményemet, sokszor követeltem a fizetéseket, itthon is mondták, hogy te szóljál, mert te mersz szólni. Amikor Rovinari-ra küldtek, azt mondja egy mérnök, hogy adnak ingyen lakást, csak menjünk oda dolgozni. Mondtam, én nem megyek, ha csak pityókát eszem Szentgyörgyön, úgyis kapok munkahelyet, de ön, mivel Marosról jött, ingyen kapta a lakást, én meg kellett vegyem annak idején, önnek mindegy, mondom, hogy ott lakik vagy itt. S azzal kijöttem, s az ajtót betettem úgy... Aki ott volt, azt mondta, hát te erőst megmondtad nekik.
– Azt gondolja, hogy szókimondásának köszönheti a koncsentrát?
– Fennállhat az is, de közben megtudtam, hogy az akkori váltásmesterünknek, Szilvási Álmosnak „köszönhetem”, ő javasolt engem. S amikor jött a fiú, aki helyett elvittek, valami Ioniţa, mert végül őt is koncsentrálták, egy héttel azelőtt érkezett meg Bukarestbe, hogy én leszereltem, elmondtam neki. Azt mondja, reám ne haragudjon, Jóska bácsi, én nem vagyok hibás. Én reád nem is haragszom, mondom, de Álmosra erősen, hogy megtette ezt a lépést.
– Koncsentra alatt fizetést kaptak?
– Igen, postán küldték haza, a családnak. Megőriztem a szelvényeket, jól látszik a pecséten, hogy a feladó a Ministerul Apărării (honvédelmi minisztérium), és a katonai egység számát is feltüntették. Normára dolgoztunk, de a civilek nyerhettek rajtunk, mert koncsentrásként nem kaptunk annyi fizetést, mint ők. Mi hegesztettünk ennyi folyóméter vasat, az elszámolásnál kiderült, az nagyon sok, a katonaságnak úgyse fizetnek ki annyit, s akkor levágtak. A civil csoportok dolgoztak két hetet, hármat, s utána eltűntek. Idevalósi ácsok, lakatosok, mindenfélék, magyar emberek is voltak közöttük, tőlük tudom, hogy a fizetés közt különbség volt. Akkoriban elég szép pénz volt a 3000 lej, de volt, amikor itthon, az IMASA-ban még tízezer lejt is keresett az ember.
Élet a magasban
– Hova voltak elszállásolva?
– Blokkokba, egy apartamentben (lakrészben) hatan laktunk. Minden reggel, miután a kantinban végeztünk a reggelivel, jöttek a bányászkocsik, azokkal vittek a santierre (építőtelepre).
– Milyen volt az élet Bukarestben?
– Egy nagy ebédlőben ettünk a szállás mellett, de ott még a víz se volt jó abban a nagy melegben. Mindent meg lehetett venni, mert pénz volt, de reggeltől estig dolgoztunk, szombaton is. Váltásban, egy hétig reggel héttől este hétig, egy hétig este héttől reggel hétig. Éjszaka ki volt világítva nagy reflektorokkal. A 37 méter magasba úgy mentünk fel, hogy a liftházban beültünk egy csóré ládába, s egy kicsi púpos liftkezelő vitt fel. Fenn a gerendák és oszlopok között pallón kellett átjárni, elég veszélyes volt. A hegesztőket kikötötték az oszlopokhoz vagy gerendákhoz. Baleset is volt. Ahogy engedték be a hálót a két gerenda közé, belement egy munkás combjába. Lehozták, feltették egy 22 tonnás kocsira, s vitték a kórházba, szegény úgy ordított, hogy borzasztó. Egy másik alkalommal pont a szobatársam, Marcu, ahogy hegesztett ott kikötözve, nem vette észre, hogy hátul a csenturája hozzáért a forró vashoz, s mintha elvágták volna pengével, úgy átégette. Megingott, de szerencsére elkapta az oszlopot. Este mondta csak el, ej, mondom, jó, hogy nem történt valami.
Szépfiúk – Hat hónap alatt azért haladtak fölfelé, vagy csak egy szinten dolgoztak?
– Mi csak azt a szintet csináltuk, de az hatalmas területen feküdt. Alább már készítették a díszleteket, akik azzal foglalkoztak.
– A hegesztők csoportokra osztva több helyszínen is dolgoztak.
– Igen, de mindenki óvakodott mindentől. Örvendtünk, ha például szombaton nem kellett dolgozzunk, de volt, hogy vasárnap délelőtt is be kellett menni, utána elmentünk az üzletbe, valamit vettünk, valamit megittunk, s azzal mentünk is pihenni. Nem nagyon mertünk beszélgetni, pláne, ha azt se tudtuk, ki az illető. A szobatársakkal se hozódott elő soha a palota.
– Féltek a besúgóktól?
– Hát ott minden titkos volt. Az irodában tartották a rajzokat, s lenn volt az előkészítő műhely. Gondoltam, én nem sétálok annyit, hát leviszem a rajzot, onnan nézem az adatokat. Meglátott a mérnök, őrnagyi rangban volt, s azt kérdi (tisztán kimondva a nevem): Elekes, hova viszed a rajzot? Mondom, le, hogy ne sétáljak annyit. Nem, nem, a rajzot visszaviszed azonnal, leteszed, s ha kell, tízszer jössz be, kiveszed az adatokat, de tudod, hogy a rajzot nem szabad elvinni. Fontos ember kellett hogy legyen, mert csak úgy öntötték a betont, ha ő engedélyezte. Amikor azt mondta, na, ma többet nem öntünk, akkor vége volt.
– Az építkezésen az anyagellátás folyamatos volt?
– Kocsiszámra hordták a betont, a márványdíszeket, mindent, csupa jó minőségű anyagot. Vonatokon szállították az országból, de úgy intézték a vasúton, hogy szabadon menjenek, még a rapid (gyorsvonat) is meg kellett hogy álljon. Innen, Bükszádról is vittek követ, de a betonba csak egyforma méretű kavics került. A szegek is fényesebbek voltak. A betonban a háló 20–22-es vasbetonból, nem olyan, mint a blokkokban. Hatalmas munkálat, aki nem volt ott, nem tudja. Olyan is volt, hogy a felépített nagy templomot elhúzatták, mert pont rá kellett volna építkezni. Hidraulikusan felemelték, hengereket építettek alá, naponta pár centit mozdították arrébb.
– Járt az épületben azután még valaha?
– Elmentünk mellette egyszer, amikor voltunk a bolgároknál kosárlabdameccsen, hazafelé jövet a sofőr eltévesztette az utat, pont előtte jöttünk el. Ki volt világítva.
...akkor se maradok
– Ceauşescu látogatta az építőtelepet?
– Sokszor jöttek a minisztériumból s a volt államelnök, megálltak fenn a dombon, utasításokat adtak, olyankor leállt az egész munka az épületben. Járkáltak közöttünk, figyeltek, mert féltették Ceauşescut. Ő kinn megállt a tetőn a mérnökökkel, onnan adta az utasításokat.
– Akkor Elekes Józsefet nem érte az a szerencse, hogy személyesen találkozzon vele?
– Nem, nem is volt szükségem rá, nem búsulom, hogy kimaradt.
– Bánja, hogy az a hat hónap élete része kellett hogy legyen?
– Azt nem tudom kitörölni, nem egyébért, csak hogy a feleségem mennyit kínlódott a két kicsi gyermekkel. Szerencsére megértők voltak a kolléganői, két idősebb asszony, ők csinálták szerre a délutáni váltást. A feleségem reggel hatkor kellett nyisson a kicsi kenyérüzletben a Csíki utca sarkán, ötkor már a gyermekeket felköltötte, tette be egyiket az óvodába, másikat a bölcsődébe, s azzal szaladt le az új negyedből. Megismertem sok embert, mindent így nem bántam, de az, hogy hat hónapig a két kicsi gyermeket az asszony kellett hogy egyedül rendezze, s én mint szabad ember ott kellett üljek, azt nem tudom elfelejteni.
– Végül, amikor szeptemberben „leszerelték”, ismételten titoktartásra kötelezték?
– Nem, csak a legelején. Volt ott egy civil mérnök Suceaváról, mert őket is detasálták, több évre is, az kérdezte a végén, nem maradnék-e ott civil alkalmazottként, csoportot adnának, minden. Mondom, ha ezt a nagy palotát reám íratja, akkor se maradok, mert a levegő se jó itt, s a víz se. Elkacagta magát, azt mondta, igazad van, mert én sem maradnék itt, akármit reám írathatnak, alig várom, hogy megszabaduljak.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Minidzsembori Paptamásiban
Paptamásiban tartották az évente megrendezett Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Találkozót. A BICSISZ (Bihar Megyei Cserkész Ifjúsági Szövetség) égisze alatt tevékenykedő cserkészcsapatok minden évben otthont adnak egy nagyszabású találkozónak, ahol a cserkészparancsnokok tanácskozhatnak, illetve a cserkészek különböző, építő jellegű programokon vehetnek részt.
Az idei esztendőben, október 10-én a találkozónak Paptamási cserkészei adtak otthont. Az egész napos programsorozat délelőtt kezdődött. A hivatalos megnyitón Matyi Miklós polgármester köszöntötte a cserkészeket, az elöljáró fontosnak tartotta elmondani, hogy a mai gyerekek nagy részéből hiányzik a kitartás, a fegyelem, amiket jelenleg a cserkészet kiválóan megtanít a tagjainak, éppen úgy, mint annak idején a katonaság. Következő felszólalóként a BICSISZ elnöke, Borsi Lóránt köszöntötte a jelenlevőket, kiemelve, hogy ez alkalommal már az ötödik ilyen találkozóra kerül sor, melynek házigazdája a Paptamási 5. számú Diószegi Dezső cserkészcsapat. Ezt követően a helyi cserkészparancsnok, Major Loránt köszöntötte a megjelenteket, kiemelve: a programokat helybéli cserkészek irányítják, bizonyítva, hogy az önállóságra nevelő cserkészmozgalom hatására a mindössze tízéves gyerekek is képesek egyedül többszemélyes programokat irányítani. A hivatalos megnyitót követően két helyszínen folytatódtak a rendezvények. A helyi műfüves focipályán a labdajátékokat kedvelő cserkészek fociztak és kidobóst játszottak Tóth Lajos és Gangos Cristian irányításával. A többiek a parkban ügyességi vetélkedők tömkelegét próbálhatták ki, illetve Tóth József cserkészparancsnok-helyettes vezetésével kipróbálhatták a nyugaton már nagy népszerűségnek örvendő „slack linet” is, amely minden cserkész tetszését kiváltotta. A hét mostoha időjárása szombatra alábbhagyott, így a szabadtéri rendezvények zavartalanul zajlottak.
A szabadtéri vetélkedők befejezése után a kultúrotthonban a házigazdák egy ízletes bográcsosra várták a vendégeket, a parancsnokok pedig félrevonulva tanácskoztak és megvitatták a cserkészetben foganatosított szabályokat, illetve az esedékes programokat.
Délutáni a kisebbek a református templom mellett lezárt útszakaszon aszfaltra rajzoltak Sebestyén Efy vezérletével, míg a nagyobbak rögtönzött színdarabok összeállításával és előadásával foglalkoztak Molnár Andrea felügyelete alatt. A színdarabok előadásához Major Loránt hozzáfűzte, a fiatalok kreativitása bőven elég ahhoz, hogy egy adott témát kidolgozva képesek legyenek színdarabokat, vicces jeleneteket összeállítani. Néhány perc leforgása alatt ugyanis több jelenetet láthattak a színpadon. A négy-öt személyből álló csapatok így írókká, színészekké, rendezőkké váltak, ezzel is bizonyítva, hogy kreatív és tettre kész fiatalok tagjai a cserkészmozgalomnak.
A rendezvény a késő délutáni órákban ért véget, a fiatalok és gyerekek egy élménydús napot követően kissé megfáradva, de kellemes élményekkel tértek haza településükre (Érkörtvélyes, Érsemjén, Érmihályfalva, Szentjobb, Szalacs, Ottomány, Belényesújlak, Köröstárkány), kellemes emléket hagyva a vendéglátókban.
M. L. J
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Márton Árpád 75
Két ünnepi könyv
Márton Árpád egy interjúban megfogalmazta a művészeti kiadványok célját: az alkotásokat el kell juttatni a közönséghez, mert az irántuk való érdeklődés függvénye lehet az alkotó művészeti hitvallásának is.
A kiállítások általában behatároltak, ritka a gyűjteményes kiállítás, ami átfogó képet ad a művész pályaképéről, életútjáról. Ha az elmúlt egy hónapra gondolok, úgy látom magam előtt Márton Árpádot, mint aki lót-fut a műterme, a múzeum, a nyomda és a szerkesztőség között. Készíti, készítjük az ajándékot a művész hetvenötödik születésnapjára. Kiállítás és könyv születésnapi meglepetés kellene hogy legyen a művésznek, de ez kivitelezhetetlen. Nem surranhattunk be a műterembe fotózni a katalógushoz, nem hozhatjuk ki a képeket a tudta nélkül… így aztán ő rendezi a mintegy százhúsz alkotást a Csíki Székely Múzeum öt kiállítótermében. Mint mindig, most is ő ajándékoz meg bennünket. Ezalatt a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia Könyvkiadó a Gutenberg Nyomda segítségével két könyvet is készít az ünnepre.
A Csíkszereda Kiadóhivatal katalógust, ami hamar túlnő a műfaji kereteken, album lesz belőle. A szöveges rész két köszöntőt tartalmaz: Antal Attila alpolgármester és Gyarmati Zsolt tollából, aztán olvashatunk benne rövid idézeteket műelemzésekből, vallomásokat a művésztől, életrajzi adatokat jelzésszerűen. A szöveges rész legfontosabbika az a mélyinterjú, amit Sarány István készített Márton Árpáddal: összefoglaló a művészi pályaképről, életútjáról közéleti személyiségként, tanárként, a családról, ami biztonságos és szerető háttérként mindig ott volt, segített. A kérdésekre adott válaszokban, vallomásaiban nyilvánvaló a közösségi elkötelezettség fontossága, meghatározó ereje.
Ez ível tovább a másik könyvhöz is, ami a Csíkszereda Kiadóhivatal és a Pallas-Akadémia közös kiadásában jelent meg: Illusztrálta Márton Árpád. A 75 éves művész 75 rajzát tartalmazza, válogatást jeles költők Erdély-verseihez: Ady Endre, Áprily Lajos, Babits Mihály, Jékely Zoltán, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Sík Sándor, Vári Attila, Bogdán László, Farkas Árpád. Manapság egyféle divat élcelődni az úgynevezett "erdélyi lélek" fogalmán. Ez a könyv bizonyítja, hogy márpedig van, létezik és sokunk számára fontos. Nehéz megmagyarázni, de meg lehet énekelni versben és le lehet rajzolni.
A két szép könyv a csíkszeredai Gutenberg Nyomda lelkiismeretes, szakmailag elhivatott munkáját dicséri.
Isten éltesse Márton Árpádot!
(Elhangzott 2015. október 3-án a Csíki Székely Múzeumban, Márton Árpád jubileumi kiállításának megnyitóján.)
Kozma Mária
Népújság (Marosvásárhely)

A siteri templom restaurálás utáni átadása
Hálaadó istentisztelet keretén belül került átadásra és megáldásra szombaton, 2015. október 17-én délután az Árpád-kori siteri templom. Sokak segítségének köszönhetően gyönyörködhetünk ismét a templom ritkaságba menő freskóiban.
Esős, sáros, őszi idő jellemezte 2015. október 17-ét, amikor a délutáni órákban egy hálaadó istentisztelet keretében átadták a kívül-belül felújított, restaurált siteri Árpád-kori templomot, amelyet Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldott meg. A magyar kormány részéről jelen volt dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár, Szabó Ödön az RMDSZ parlamenti képviselője, Emődi Tamás építész, a KREK műszaki előadója, Lángi József székesfehérvári restaurátor, Káldi Gyula, a Teleki László Alapítvány részéről, Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási előadótanácsosa, Salánki Lóránt, a KREK gazdasági tanácsosa, Vitályos Barna, Hegyközcsatár község polgármestere, illetve alpolgármestere, Tóth Gyula, Dukrét Géza tanár, helytörténész, a környező települések református és római katolikus lelkipásztorai és presbiterei, siteri presbiterek, gyülekezeti tagok, más településekről érkezettek, magyarországi vendégek.
Az istentiszteletet követően elsőként dr. Puskás Imre helyettes államtitkár szólt a jelenlevőkhöz. Bemutatta a magyar kormány által kezdeményezett és az Országgyűlés által elfogadott, a határon túli magyar vonatkozású épített kulturális örökség értékeinek feltárását, megóvását és megismertetését célzó Rómer Flóris Tervet. A terv megvalósítására 2018-ig évente 200 millió forint támogatást kell biztosítani a kulturális örökség védelméért felelős tárca költségvetésében határon túli épített örökség megóvása jogcímen.
Szabó Ödön parlamenti képviselő felelevenítette azokat az emlékeket, amikor Gavrucza Nagy Emese tiszteletes asszony bekopogott Vitályos Barna polgármesterhez és együtt keresték meg, hogy közösen találjanak anyagi segítséget a leromlott állapotban lévő Árpád-kori siteri református templom felújításához. „Mi mindig segítettünk lehetőségeink szerint kisebb-nagyobb összegekkel nemzeti és kulturális örökségeink megmentése érdekében. (…) Egyházainkban is kialakult egy szakember gárda, akik mindent megtesznek műemlékeink védelmében. (…) Nagyon sok pályázatunk van, szakemberhiány nincs, a pályázat megírása nem okoz gondot. Ami sok esetben hiány, az az önrész, ami gondot okoz, ezért is megelégedéssel fogadtuk a magyar kormány által kezdeményezett és létrehozott Rómer Flóris Tervet. Együtt sok mindent elérhetünk, ez is olyan, mint egy fa, amely több irányból táplálkozik. (…) Úgy járunk elől jó példával, ha összefogva teszünk meg minden tőlünk telhetőt magyar nemzeti örökségünk védelmének érdekében” – mondta a képviselő. Káldi Gyula építész a Teleki Alapítvány részéről elsőként arról beszélt, hogy Rómer Flóris volt az, aki részletesen írja le a siteri templomban látottakat és tapasztaltakat, a falképekről, valamint Teleki Lászlóról, aki akár járhatott is Siterben. Elmondta, hogy amikor hallottak a siteri templomról összeállt egy csapat, amely eljött, és döntöttek arról, hogy anyagilag támogassák a kutatást, feltárást, restaurálást, hiszen az alapítvány célkitűzése még a viszonylag könnyen hozzáférhető külső támogatási forrás, amely kiemelkedő segítséget nyújtott közös kulturális örökségünk értékeinek összeírásához, megóvásához, méltó módon történő konzerválásához és bemutatásához. „Hangsúlyozzuk, hogy mindez a helyreállításokat előkészítő kutatási támogatásoknak és a szakirányú felügyeletet gyakorló Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Teleki Alapítvány munkatársainak köszönhetően a szakmai előírásoknak messzemenően eleget téve történt” – mondta az építész. A székesfehérvári restaurátor, Lángi József a siteri templomban tett látogatásának élményeit elevenítette fel. „Amikor először jártam itt 1997-ben ónos-jegeseső áztatta fel a templom környékét, alig tudtam néhány használható képet készíteni. A gondnok úr szomorúan, gondterhelten mutatta meg a belső teret is. Ami itt fogadott gondolkodóba ejtett, hogy mikor lesz ebből felújított templom. Lám, eljött az, amikor a mai napon itt állhatunk és gyönyörködhetünk a feltárt és restaurált falképekben” – emlékezett vissza a restaurátor.
Önzetlen segítség
Gavrucza Nagy Emese siteri lelkipásztor (aki tegnap tartotta a siteri gyülekezetbeli kijelentkező istentiszteletét, mától egy másik gyülekezetben fogja hirdetni Isten igéjét), megköszönte mindenkinek azt az önzetlen segítséget, amivel hozzájárultak, melléjük álltak és ott hagyták kezük nyomát a templomon, hogy „mi és majd az utókor is gyönyörködhessen a templom ritkaságba menő freskóiban”.
A templom építéstörténete
Emődi Tamás építésztől, a KREK műszaki előadójától megtudtuk, hogy a templom építésére vonatkozóan csupán a 18. századtól kezdődően vannak adatok. A 2002–2007 között végzett falkutatások és régészeti feltárás nyomán körvonalazódott a templom építéstörténete. Megállapíttatott, hogy korábban már állt itt egy a mainál kisebb, 12. századi, egyenes szentélyzáródású templom. A déli falban egy félköríves záródású ajtó került elő, mögüle a faltestben indult a lépcsőfeljáró a nyugati karzatra, melynek a lenyomatai ma is jól láthatók a déli falon. Az épület legérdekesebb része a hajó délkeleti sarkában előkerült oltárépítmény.
Tóth Zsigmond
erdon.ro

Szólásszabadságtól a gyűlöletbeszédig
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke tartott előadást szólásszabadságról és gyűlöletbeszédről péntek délután, a MÚRE nagyváradi tanácskozásán.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot (CNCD) Románia kormánya 2002-ben hozta létre, első sorban azért, mert az EU-s csatlakozáshoz köteles volt esélyegyenlőségi törvényeket alkalmazni és intézményi hátteret biztosítani, mondta Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a nagyváradi Caro szállóban zajló tanácskozás során. Az előadás A Holnap Sajtója – a sajtó holnapja című rendezvényen belül zajlott, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szervezett az elmúlt hétvégén.
Előrelépés
A megalakulás utáni első három-négy évben inkább „balettintézmény” volt a CNCD, de utána sikerült feljavítani, s jelenleg elfogadható szinten működik. Persze továbbra is van min javítani ezen a téren, hiszen nem csak az esélyegyenlőségi intézményeken múlik, milyen szinten tudjuk megjelentetni, oktatni, megfelelő szintre hozni a demokrácia e jogelvét – mondta Asztalos Csaba. A médiákban főleg azok az esetek szerepelnek, amikor közéleti személyek, politikusok lettek megbírságolva emerjogvédelmi ügyek kapcsán – de a CNCD elnöke mégis oktatási tevékenységüket tartja fontosabbnak.
Hallgatás
A törvény mindig az emberi méltóságot védi, ez minden demokrácia legfőbb értéke és Románia Alkotmánya is leszögezi. Romániában amúgy továbbra sem szokás emberi jogokról esélyegyenlőségről tárgyalni, pedig már óvodai szinten is találkozhatunk gyűlöletbeszéddel, zaklatással, s az óvónénik nem is igen tudják, hogyan kezeljék ezeket a dolgokat. A gyűlöletbeszéd fontos forrása a hátrányos megkülönböztetésnek, s a CNCD méri és figyelemmel követi ennek az alakulását, mind közvélemény kutatásokkal, mind a megkeresések tartalmának elemzésével.
Körlevél
Az is elhangzott: a román sajtó esetében – eltérően a magyar sajtótól – nem működik az önszabályozás, s a gyűlöletbeszéd nagyon jelen van a tévében, rádióban, internetes kommunikációban. A Strasbourgi Bíróság idei döntése viszont kimondja: az adott weboldal tulajdonosa felel a kommentekért. Ennek nyomán a CNCD körlevélben kérte a román sajtósoktól, hogy ezt kezeljék, hiszen kommentek miatt bírságokat lehet már kiszabni. Az RMDSZ kormányra lépésével egyidejűleg csökkentek emberjogi tevékenységei, mondta Asztalos Csaba, mindazonáltal ezért a helyzetért nem az RMDSZ hibáztatható, ehhez civil szféra kell. Asztalos Csaba pozitív példaként hozta fel a roma szervezeteket, melyek romákat érintő emberjogi kérdésekkel foglalkoznak és ilyen projektekkel sok pénzt sikerül lehívniuk.
Nincs átjárás
Azt is megemlítette: nincs átjárás a román és a magyar sajtó között, „gyakorlatilag azok beszélnek rólunk, akik nem ismerik a magyarországi helyzetet” – mondta a CNCD elnöke, aki a későbbiek során kérdésekre válaszolt.
Neumann Andrea
erdon.ro

Anyanyelvhasználat: a helyzet jó, de nem reménytelen
Öt kisebbségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakember beszélte ki a közigazgatásban biztosított anyanyelvhasználat kérdését.
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) kezdeményezésére öt intézmény – két egyetem és három kisebbségkutató intézet – egy-egy szakembere ült össze péntek délután a kolozsvári színház stúdiótermében, hogy a közönség számára is nyilvánosan a kisebbségi anyanyelvhasználatról vitatkozzanak.
A KAT ezzel a témával indította a Nemzetpolitikai kerekasztal című előadássorozatát, melynek célja az eseményre szóló meghívó szerint: „nemzeti létünk szempontjából releváns kérdéseket tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával körbejárni”.
A moderátor, Papp-Zakor András bevezetőjében egy kárpátaljai tanulmányból idézett, miszerint a kisebbségi nyelvek megőrzését alapvetően négy, egymással – és a többségi közösségnek a kisebbségekkel kapcsolatos szándékaival, törekvéseivel és politikájával – szorosan összefüggő tényező határozza meg. Ezek pedig a következők:
Beszélők, akik fenntartják a nyelvet (demográfiai faktor).
Helyzetek, színterek, ahol a nyelvet nem csupán szimbolikus és szakrális, hanem gyakorlati célokra, valódi kommunikációs igények kielégítésére is használni lehet (hasznossági tényező).
Jogok, melyek biztosítják a nyelv használatának lehetőségét (politikai feltétel).
A beszélők szándéka: hogy akarják is használni ezt a nyelvet, illetve tovább örökíteni a következő generációk számára (szimbolikus érték).
A tanulmány megállapítása szerint a magyar nyelv hosszú távú fenntartása csak akkor lehetséges, ha valamennyi feltétel együtt van.
A moderátor a jelenlegi romániai kisebbségi anyanyelvhasználat jogi feltételeire és azok gyakorlati alkalmazására vonatkozó kérdésére elsőként Horváth István (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) nyújtott átfogó képet. Az anyanyelvhasználat jogi kereteinek kiépítésével az 1993–96 közötti időszaktól kezdve foglalkoztak. A törekvés arra irányult, hogy a kisebbségi nyelvet beszélők számára minél szélesebb körű autonómiát lehessen biztosítani. A kisebbségvédelmi törvények személyekre vonatkoznak, ezeket Románia belső jogrendjének részévé tette, így különböző erősségű és koherenciájú jogszabályok születtek az anyanyelvhasználat különböző területein: az oktatástól kezdve a közigazgatáson át egészen az igazságszolgáltatásig. Horváth István szerint nem volt alaposan átgondolva a jogszabályok alkalmazása, különösen ami a közigazgatást illeti.
Idővel politikai alkudozással igyekeztek javítani ezeken. Az önkormányzatok nem tudták megteremteni a betartásukhoz szükséges infrastrukturális vagy személyzeti feltételeket, például a formanyomtatványok magyarra fordítását vagy magyarul beszélő alkalmazottak biztosítását.
A romániai magyarság 80 százaléka él olyan településen, ahol a törvény szerint biztosítani kellene az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban. Problematikus, hogy egyes településeken, mint például Kolozsváron, hiába él jelentős számú magyar kisebbség, az arányosságra hivatkozva nem biztosítják a nyelvi jogok gyakorlásának lehetőségét. Említésre méltó, hogy ott, ahol a magyarok többségben vannak, az infrastrukturális feltételek is biztosítottak. Kevésbé jellemző ez az írásbeliségre, aminek az oka egyrészt a hivatalnokok túlterheltsége, másrészt a beszélők viszonyulása, akik inkább kitöltenek egy román nyelvű formanyomtatványt, mint egy magyart.
Horváth István összegzésképpen elmondta: szükséges felülvizsgálni a nyelvi jogok alkalmazását, különösen a közigazgatásban, ugyanakkor tényleges anyanyelvhasználatra kell buzdítani a magyar lakosságot.
Ferenc Viktória (Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest) több Kárpát-medencei vonatkozást emelt ki, mondván: minden régióban kiemelt fontosságú téma a magyar anyanyelvhasználat kérdése a közigazgatásban. Kárpátalján mintegy száz olyan település van, amely érintett a nyelvi jogok alkalmazásában. Több felmérést és egy fókuszcsoportos kutatást is végeztek nyelvhasználókkal és a közigazgatásban dolgozó alkalmazottakkal, arra vonatkozóan, hogy mennyire érvényesül az anyanyelv használni akarása. Azt tapasztalták, hogy van egy berögzültség az állampolgárok részéről az anyanyelvhasználatot illetően.
Mindemellett sokan nem is tudnak arról, hogy jogukban állna magyar ügyfélszolgálatot igényelni. Azt is tapasztalták, hogy sokkal inkább igényelik szóban az anyanyelvhasználat biztosítását, mint írásban, mert annak nyoma marad.
Ferenc Viktória pozitív példaként hozta fel a Vajdaságot, ahol 2012 óta érvényben van egy olyan nyelvhasználati stratégia, mely akár a romániai magyarság számára is kiindulópont lehetne. A nyelvi jogosítványok többségi elfogadottságára reflektálva elmondta: politikai kultúra kérdése, hogy
Kelet-Európában nehezebben fogadják el a kisebbség evidens jogait, amelyet többletjognak értelmeznek.
Így van ez a Vajdaságban is, ahol a Magyar Nemzeti Tanács nemrég egy nyelvőrséget állított fel a nyelvi jogok megvalósulásának felügyelésére, amit azonban nem fogadtak túl jól a helyi önkormányzatok.
Annál a kérdésnél maradva, hogy mennyire ismerik a kisebbségi nyelvet beszélők a jogaikat, Horváth István elmondta: ez nagyban múlik azokon az intézményeken, amelyeknek kötelességük lenne biztosítani a törvény által szavatolt nyelvhasználati feltételeket. A jogismeret fontos, de azon is múlik, hogy van-e magyar nyelvű űrlap kihelyezve az ügyfélszolgálaton, jelzik-e az alkalmazottak, hogy hol van magyar ügyfélszolgálat, és a gyakorlatban mindez hogyan valósul meg.
Salat Levente, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója a kérdéshez kapcsolódóan megjegyezte: összesen 512 olyan norma van, mely a kisebbségi jogokhoz kapcsolódik, és ezeknek jelentős része nyelvi jogokat is érint. A jogalanyoknak nem kötelességük eligazodni ebben a jogi dzsungelben. Azt is láthatjuk, hogy a jog alkalmazói szívesen elszabotálják a jogosítványokat, a lakosság többsége pedig indokolatlannak tartja ezeket. Az RMDSZ – a vitathatatlan vívmányok melletti – mulasztása, hogy a jogokat zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeképpen érte el.
Senki sem érezte át a jog hétköznapi emberek szintjén történő alkalmazását – fogalmazott Salat Levente.
Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint fontos különbséget tenni a városok és a magyar lakta kisebb települések, falvak kapacitása között. A magyar döntéshozóknak jó odafigyelniük, hogy legalább azokon a településeken érvényesüljön a jog, ahol magyar polgármesterek, alpolgármesterek vannak. A típusnyomtatványok biztosítására megyei szintű segítséget lehetne biztosítani. Szankcionálni kellene azokat az önkormányzatokat, ahol nem a törvény által biztosított formában járnak el.
Ehhez a problémakörhöz tartoznak az egészségügyben biztosított nyelvhasználati jogok is. Horváth István kifejtette: két törvényszabályozás is van erre vonatkozóan. Az orvosi kamara lázongani kezdett ezek bevezetésekor, mert úgy értelmezték, hogy az orvosoknak kellene megtanulniuk a páciens nyelvén, holott a magyar nyelvű tájékoztatás biztosítása a menedzsment dolga lenne.
Vizi Balázs (MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest) azzal kapcsolatosan, hogy az általános retorika szerint Romániában példás módon megoldották a kisebbségi anyanyelvhasználat kérdését, nemzetközi összefüggéseket is érintve kifejtette: tíz év alatt nem sok előrelépés történt, ennek ellenére megállapítható, a jogszabályok által biztosított jogosítványok jó színvonalt képviselnek.
Három színtér létezik, ami európai szinten szóba kerül, amikor valamilyen jog érvényesítéséről szó van:
Az első az a politikai szint, ahol ezt hatalmi kérdésként kezelik: ez a politikai háttéralkuk, egymással konfrontálódó nemzetképek terepe.
A második a jogszabályok szintje, ahol a jogszabályalkotásnak van egy belső dinamikája. Itt a legfontosabb kérdés, hogy van-e valamilyen ellenőrző vagy szankcionáló rendszer, illetve van-e olyan státusza a kisebbségi nyelvnek, amelyet az alkotmány vagy a törvények garantálnak. Ez Romániában nincs tisztázva.
A harmadik a társadalmi elfogadottság szintje, ahol nagyon sok probléma van: a jogismeret hiánya, a jogbiztonságba vetett bizalom hiánya, a nyelvek presztízse, a pénzkérdés.
Vizi Balázs szerint vegyes lakosságú területeken a kétnyelvűség támogatása, akár a közalkalmazottak nyelvtanfolyamokon való részvétele ösztönző hatású lenne. Nemzetközi összefüggésben elmondta: bár Dél-Tirol példáját gyakran pozitív értelemben említik, de ott is (ugyanakkor Belgiumban is) hasonló gondok merülnek fel a kisebbségi nyelvhasználat terén, mint Romániában. Egyetlen különbség talán csak a pénz kérdése.
Horváth István a nyelvi státus kérdését érintve kifejtette: Romániában a magyar nyelvnek nincs jogi státusa, csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által beszélt nyelvnek. A törvényi szövegezés mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy egyéni jog. Az egész romániai törvénykezésben csak két normatív jog van, mely nevesíti a magyar közösséget: az egyik a nyelvi charta elfogadásához, a másik pedig a magyar nyelv napjának nemrég elfogadott megünnepléséhez kötődik.
Az egyik következő cél lehetne az anyanyelvhasználat megerősítésére a magyar nyelvi statútum kidolgozása, akár helyi szinteken is – javasolta Horváth István.
Hogyan lehet továbblépni és tartalommal tölteni fel a jelenlegi szabályozást? Vagy teljesen át kellene szabni azt? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András.
Salat Levente szerint a romániai politikai mező igen komoly átalakulások idejét éli, a fő magyar politikai erő partner nélkül maradt. Ennek ellenére úgy látja, hogy van esély arra, hogy a kisebbségi törvény napirendre kerüljön. A fő problémát abban látja, hogy az RMDSZ érdekei ütköznek azzal, hogy ebben a kérdésben előrelépés történjen. Köztudottan van egy törvénytervezet, mely 2005 óta ott van a parlamentben, és amelynek fontos eleme a kulturális autonómia, amiről az érdekképviselet nem mond le.
Ez egy olyan csapdahelyzet, melyben ha volna is nyitottság a román fél részéről arra, hogy a kisebbségi törvény kérdését elővegyék, az RMDSZ nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a kulturális autonómiáról. A BBTE professzora a továbblépés lehetőségét abban látja, hogy a Horváth István által is hangsúlyozott egyéni jogok helyett területhez köthető jogokként értelmezné a román törvénykezés az anyanyelvhasználati jogot.
Toró Tibor a nyelvi és etnikai kérdések – a nyelvi statútum és a kulturális autonómia – szétválasztása kapcsán elmondta: nagyon sokan intézményi szinten is keverik a két különböző jogot. Hozzátette: a hivatalos nyelvvé válás az autonómia szintjén van, az a román többség nélkül nem kivitelezhető. A jelenlegi szabályozás tartalommal való feltöltését illetően viszont külpolitikai szinten, a Romániáról szóló országjelentésekre támaszkodva lehetne eredményt elérni.
A továbbiakban a százalékarányos küszöb és az arányosság kérdésének problematikáját járták körül a beszélgetés résztvevői. Romániában körülbelül 120 olyan közigazgatási egység létezik, ahol 20 százalék fölött van a magyarság aránya. Ez számban kifejezve 60-70 ezer embert jelent. Ehhez képest vannak olyan nagyvárosok, ahol a magyarok több ezres nagyságrendben vannak jelen, de mivel nem érik el a százalékarányos küszöböt (ami egyébként külföldön általában 8 százalékot, Kárpátalján 10 százalékot jelent), nem gyakorolhatják nyelvi jogaikat. Ez ellentmondásos helyzeteket eredményez. Egy másik fontos probléma, a köztisztviselők számarányos leképeződése a közigazgatási egységekben. Számos esetben fordult elő, hogy egy állást a magyar nyelv ismeretének feltételéhez kötött egy-egy önkormányzat, ami miatt több kereset indult a diszkriminációellenes tanácsnál.
A kerekasztal-beszélgetés egyik következtetéseként Salat Levente kifejtette: bár nagyon látványos eredményekre nem lehet számítani a kisebbségi anyanyelvhasználatot illetően, de pesszimizmusra sincs ok, hiszen az adott lehetőségek jó kihasználása, a kérdés mikromenedzsmentje nagyon sok mozgásteret biztosít. Ehhez az kell, hogy ne általános politikai eszméket hajszoljunk, amiket majd kampány idején felhasználhatunk, hanem vizsgáljuk meg a jog alkalmazásának lehetőségeit.
Vizi Balázs a következtetések sorában elmondta: az anyanyelvhasználati kérdés folyamatos dinamikus mozgásban van. Állandó nyíltabb, erősebb vagy gyengébb küzdelem van a felek között. Nem valószínű, hogy itt a többség és a kisebbség között egy ideális konszenzus alakítható ki.
Jó tehát, ha hozzászokunk.
Papp-Zakor András egy dalszöveget parafrazálva zárta a beszélgetést: a helyzet jó, de nem reménytelen...
Mészáros Tímea
foter.ro/cikk

Összefognának, de kivel?
Megpróbálják gyalog és lóháton egyszerre
Pénteken és szombaton két nagyszabású gyűlés színhelye volt a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház: a céhes városban tartotta negyedik küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), ugyanakkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is Kézdivásárhelyt választotta soros küldöttgyűlése színhelyéül. Mindkét rendezvényen nagy hangsúlyt kapott az összefogás szükségessége, de ez némileg árnyalódott a két másik erdélyi magyar politikai alakulat, az MPP és az RMDSZ ostorozásának tükrében.
Az EMNP küldöttgyűlésén mintegy 120-an vettek részt, akiket elöljáróban Balázs Attila megyei elnök köszöntött, utána Szilágyi Zsolt, a Néppárt országos elnöke tartott évértékelő beszédet. Ez még sajtónyilvános volt, utána a gyűlés zárt ajtók mögött folytatódott. Szilágyi beszédében nagy hangsúlyt kapott az autonómia kérdése, kijelentette: egyedül a Néppárt az – partnerségben a Székely Nemzeti Tanáccsal és az EMNT-vel –, amely tudatosan és következetesen harcol az önrendelkezésért. Elmondta azt is, hogy a helyi és területi szervezeteknek október 15-ig kellett nevesíteniük a polgármester- és tanácsosjelölteket – bejelentés azonban a gyűlés nyilvános részén ezekről nem hangzott el.
Üdvözölte a marosvásárhelyi három párti, közös polgármesterjelölt-állítást célzó összefogást, de keményen bírálta az RMDSZ-t úgymond korrupciós ügyei miatt, felvetette az MPP-vel való tárgyalások kudarcba fulladását, majd azt szorgalmazta, hogy a szórványban a három politikai alakulat tegye félre a pártérdekeket, és a magyar érdekképviselet hangsúlyos érvényesítése végett fogjon össze. Még azzal a meghökkentő javaslattal is előállt, hogy – magyarországi mintára – az EMNP képviselői helyi szinten próbáljanak rezsicsökkentést kiharcolni az alacsony jövedelmű nyugdíjasok és nagycsaládosok számára.
Tőkés kritikája
Az EMNT küldöttgyűlésén valamelyest többen vettek részt, a rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Tőkés László, az EMNT elnöke, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is. Ferencz Attila, az EMNT kézdiszéki elnöke köszöntése után Sánta Imre bikfalvi lelkész mondott áldást, majd Tőkés László tartott értékelő beszédet.
A Fidesz európai parlamenti képviselője, az EMNT elnöke beszédében futólagosan érintette a jövő évi helyhatósági választásokra való készülést, a migrációs problémát, majd az autonómia fontosságáról beszélt, kitérve a kisebbségi jogok érvényesítésére. Bírálta az RMDSZ-t, amely véleménye szerint önellentmondásos paktumpolitikát követ, meglátása, hogy továbbra is a neptuni irányvonal van érvényben. Csalódását fejezte ki amiatt, hogy „az MPP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”, és reményét fejezte ki, hogy az EMNP sikerrel érvényesíti célkitűzéseit, így üdvözölte Szilágyi Zsoltnak a román–magyar alapszerződés módosítására vonatkozó kezdeményezését.
Gyengült az EMNT
Elismerte, hogy az EMNT gyengült az évek során, eltért a kezdeti iránytól, aminek a jegyében született, hiszen a magyar autonómia kivívásáért jött létre, idén azonban pozitív irányba módosult a tevékenységük. „Szubjektív” nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy az egyházak is behódoltak a hatalomnak, megfogalmazása szerint az utolsó bástya, a Királyhágó-melléki református püspökség is elesett, a „hatalom- és labancpolitikai mesterkedések rendre beőrölik maradék erőinket”. Éppen ezért az anyaország segítségét kérte harcukhoz, és meglátása szerint az autonómia ügyét ki kellene terjeszteni az egész Kárpát-medencére. (Szili Katalin nyilatkozatát az 5. oldalon olvashatják.)
Tőkést csaknem egyhangú szavazással választották újra a tanács elnöki tisztségébe. Újraválasztása után az MTI-nek kijelentette: „Sajnálattal állapítottuk meg, hogy nemigen számíthatunk a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ), mert taktikai kérdésként kezeli az autonómiát. A Magyar Polgári Pártra (MPP) pedig azért nem számíthatunk, mert teljesen beolvadt az RMDSZ-be.” Az EMNT ügyvezető elnöki tisztségét továbbra is Sándor Krisztina látja el.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Székelyföld autonóm régió létrejöttének esélyei (4.)
Románia közigazgatási átszervezése az Európa Tanács dokumentumainak a fényében – folytatás a múlt heti Szempontból.
Az első példa főszereplője pontosan Románia, ahol 2012 nyarán a parlament felfüggesztette tisztségéből az államelnököt, majd népszavazást írtak ki a leváltásáról. A pár hónappal korábban szokatlan módon kormányra került, s hatalmát az év végi választáson megerősíteni szándékozó Szociáldemokrata Párt (PSD) teljes gátlástalansággal, minden eszközt bevetve, a jogállam alapelveit felrúgva készült a népszavazásra, s minden jel arra mutatott, hogy Traian Băsescu elnök napjai a Cotroceni-palotában meg vannak számlálva.
Hogy a dolgok végül másképp alakultak, abban döntő szerepe volt az Európa Tanácsnak, illetve az Európai Uniónak. Az külön fájdalmas meglepetés lehetett Victor Pontának, hogy az Európai Parlament szintén szocialista elnöke volt egyike azoknak, aki elmagyarázták neki, hogy a demokrácia játékszabályait illik betartani. A végeredmény pedig az lett, hogy a szociáldemokraták visszakoztak, lemondtak a játékszabályok menet közbeni változtatásáról, a népszavazás pedig eredménytelen lett.
A másik példa teljesen friss, és térben is közel van: Ukrajna. Soknemzetiségű állam, ahol az erőszakos konfliktus kirobbanásának egyik deklarált oka pont a nyelvi jogok megnyirbálása volt. Fontos ugyanakkor rögzíteni, hogy miközben Oroszország ukrajnai szerepvállalását másokkal együtt az Európa Tanács is elítélte (sőt ennél tovább ment, a parlamenti közgyűlés konkrét szankciókat is gyakorlatba ültetett az orosz küldöttséggel szemben), ez nem jelenti azt, hogy teljes mellszélességgel támogatja az új ukrán vezetés minden elképzelését, sőt. Világosan az elnök és a parlament tudtára adta, hogy a konfliktust az Európa Tanács dokumentumainak a szellemében kell megoldani, azaz módosítani kell az ukrán alkotmányt, és el kell fogadni azokat a törvényeket, amelyek az ország jogrendjét ezekhez a dokumentumokhoz igazítják.
S hogy ezek nemcsak szavak a szélben, azt jól mutatja, hogy a mostani tűzszünethez vezető minszki megállapodás ezeket a feltételeket tételesen tartalmazza, magyarán Ukrajna a megállapodást tető alá hozó országokkal szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy ezeket a lépéseket megteszi. S ha az időt húzva, ímmel-ámmal, de eleget fog tenni ezeknek a vállalásainak még akkor is, ha az komoly utcai zavargásokat okoz, mint történt ez nemrég.
Arra, hogy milyen határozott tud lenni adott esetben az Európa Tanács, jó példa a Velencei Bizottság elnökének a beszéde, amit idén tavasszal tartott a parlamenti közgyűlés plenáris ülésszakán. Gianni Buquicchio világosan elmondta, az Európa Tanács elvárja, hogy a kijevi vezetés tartsa be a minszki megállapodást, ami magában foglalja egy olyan alkotmány elfogadását, ami garanciát jelent a valós decentralizációra, illetve lehetőséget teremt arra, hogy egyes régiók sajátos jogállást nyerjenek.
Ugyanakkor azt a sajnálatos tényt is figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi szervezetek akkor lesznek nagyon érzékenyek és aktívak, amikor valahol kitört a vihar, a megelőző tevékenység nem erős oldaluk. Ez természetesen rontja a székelyek esélyeit, ellenben itt is célszerű a csüggedés helyett a pozitív megközelítés. Lehet azt feladatnak tekinteni, s azon dolgozni, hogy az Európa Tanács indítson egy mintaprojektet, tegyen egy gyakorlati kísérletet annak a tételnek az igazolására, hogy egyszerűbb és olcsóbb a bajt megelőzni, mint kezelni. Igazi kihívás ez a Székely Nemzeti Tanács, illetve a székely nép számára, de ugyanakkor kihívás az Európa Tanács számára is, hisz kétségtelenül növelné a tekintélyét, ha annyi költséges és fájdalmas konfliktuskezelés után egyszer sikerülne időben beavatkoznia és határozott fellépéssel, diplomáciai eszközökkel a bajt megelőznie.
Mit akar a Székely Nemzeti Tanács, és mi ennek a realitása?
Mint köztudott, a Székely Nemzeti Tanácsnak egyetlen célja van: elérni azt, hogy létrejöjjön a Székelyföld autonóm közigazgatási régió. Amint az előzőekből egyértelműen következik, ez tökéletes összhangban van az Európa Tanács összes vonatkozó dokumentumával. A megvalósításnak két lehetséges módja van:
– egyedi esetként, mintegy kivételként, a parlament elfogadja a Székelyföld autonómiastatútumát, illetve
– egy átfogó folyamat részeként, az alkotmányreform és a régiósítás keretében jön létre Székelyföld autonóm régió.
Elméletileg egyszerűbbnek tűnik egy nagy rendszernek egy kis darabkáját módosítani, mint magát az egész rendszert. Ellenben ismerve a román hatóságok (illetve az egész román társadalom) viszonyulását a magyar közösséghez és az autonómia intézményéhez, ebben a konkrét esetben megeshet, hogy könnyebb lesz az átfogó reform révén célt érni. Ez nem jelenti azt, hogy eleve le kell mondani az első lehetőségről, és be sem kell terjeszteni a parlamentbe harmadszor is a Székelyföld autonómiastatútumát, hisz még ha nem is fogadják el azt, magának a beterjesztésnek a kapcsán mód van a közbeszéd részévé tenni fontos dolgokat, lefolytatni tisztázó vitákat, akár megváltoztatni hozzáállásokat és álláspontokat, egyszóval előbbre vinni a Székelyföld ügyét.
Ezzel együtt azonban célszerű erőfeszítéseket tenni azért is, hogy haladjon előre a közigazgatási átszervezés ügye, illetve hogy azzal kapcsolatban a Székely Nemzeti Tanács megfogalmazza a maga álláspontját, hívja fel a figyelmet azokra a szempontokra és dokumentumokra, amelyek ebben a témában relevánsak. Egyértelművé kell tennie azt, hogy érdekelt a közigazgatási átszervezés mihamarabbi megvalósulásában, illetve azzal együtt azt is, hogy ezt Románia – amennyiben tiszteletben tartja saját törvényeit és vállalt kötelezettségeit – csak oly módon viheti végbe, hogy általa létrejön a Székelyföld közigazgatási régió (azokból a településekből, amelyek a statútum melléklétében fel vannak sorolva), s ennek a régiónak akár már létrejöttekor (de legrosszabb esetben azután nem sokkal) sajátos jogkörei kell legyenek a régió lakói igényeinek megfelelően.
Nemcsak magánemberek, de néha felelős beosztásban lévő politikusok is pesszimistán nyilatkoznak a Székelyföld autonómiájának esélyeiről, hivatkozván a magyarok széthúzásától kezdve a balsorson keresztül a mindig nagyszerű román diplomáciára. Ennek kapcsán azt le kell szögezni, hogy hit, akarat, tudás és cselekvés nélkül célt elérni nem lehet, s ez érvényes ebben az esetben is. Nem véletlen, hogy 1989 után közel másfél évtizeden keresztül, pont akkor, amikor a körülmények a legkedvezőbbek voltak (hogy csak három dolgot említsek: hála a „cseppfolyós állapotoknak”, a NATO és az EU-csatlakozás idején a hatóságokban meglévő megfelelési kényszernek és a székely közösség alapvetően pozitív és optimista lelkiállapotának), szinte semmi előrelépés nem történt.
Hisz az akkori egyetlen magyar politikai párt vezetőiben (tisztelet a ritka kivételnek) se hit, se akarat, se tudás nem volt, a cselekedeteiket pedig egészen más vezérelte (lásd az időszak máig is legemlékezetesebb folyamatát, ami a neptuni „egyezményben” csúcsosodott ki), így az alatt a 14 év alatt a Székelyföld autonómiájának az esélyei nemhogy nőttek volna, de lényegesen romlottak. A Székely Nemzeti Tanács megalakulásával gyökeres fordulat következett be, így újabb bő egy évtized múltán nem túlzás azt mondani, hogy a tudást és tapasztalatot szorgalmasan gyarapítva, a munkát következetesen folytatva és a hazai és nemzetközi helyzet alakulása adta lehetőségeket kihasználva a Székelyföld autonómiájának kivívása nem lehetetlen, nem is a távoli jövőbe vesző, hanem években mérhető távon belül elérhető cél. S hogy ehhez mire van szükség? Konkrétan három lépés megtételére:
A parlament el kell fogadja az alkotmánymódosító törvényt, majd népszavazáson a lakosság meg kell erősítse az alkotmány módosított változatát. Ebben föltétlen szerepelnie kell a közigazgatás új szintjeként a régióknak, illetve fontos, hogy szerepeljen benne a régiók határai kijelölésének a módja (önkormányzatok szabad társulásaként, esetleg népszavazással megerősítve), valamint az asszimetrikus regionalizmus lehetősége. Vagyis annak a rögzítése, hogy egyes régiók, azok lakóinak az igénye szerint, többlethatásköröket, illetve különleges jogosítványokat kaphatnak. Sőt az ETPK 1334-es határozatára hivatkozva joggal lehet elvárni azt, hogy nemcsak a sajátos jogállás lehetőségét, hanem annak mibenlétét is rögzítse az alkotmány.
El kell fogadni a régiókra vonatkozó kerettörvényt, ami tartalmazza ezek hatásköreit, működését, viszonyát a helyi, megyei és országos hatóságokhoz. Ez lehet egy önálló törvény, de elképzelhető az is, hogy a 2001/215-ös, a helyi közigazgatásról szóló törvényt egészítsék ki egy újabb fejezettel. Ezek után már csak a konkrét régiók törvény általi létrehozása van hátra. Ez lehet egyetlen törvény, amely felsorolja az összes létrejövő régiót, azok összetételét és székhelyét, illetve – amennyiben asszimetrikus regionalizmusban gondolkozunk – lehet külön törvény minden régió esetében, amely tartalmazza az adott régió hatásköreit, s esetleg azok gyakorlásának módját is.
Ha tömören akarunk válaszolni a fenti alcím második felében szereplő kérdésre (mik ennek az esélyei?), akkor azt mondhatjuk, hogy a Székelyföldnek – s így a Székely Nemzeti Tanácsnak is – alapvető érdeke, hogy az ország közigazgatási átszervezése megtörténjen, mert ez reális lehetőség arra, hogy létrejöjjön a Székelyföld közigazgatási régió. Hogy az létrejön-e, és ha igen, akkor milyen lesz, az jelentős mértékben függ attól, hogy az érdekelt székely (illetve magyar) szervezetek (kiemelten a hazai magyar pártok, a Székely Nemzeti Tanács, illetve a székelyföldi önkormányzatok) mennyit és hogyan dolgoznak ennek érdekében.
Mint láthatjuk, hivatkozható dokumentumok vannak bőségesen, a közösség támogatása is adott, a jó helyzetfelismerés és kreatív gondolkozás pedig mindig is sajátja volt a székelyeknek. Mindez persze nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy az eredmény kizárólag a székelyeken múlik, de az kétségtelen, hogy lehetőségeik – s azzal együtt a felelősségük is – jelentősek. Az utóbbi években számos fontos lépés történt (a teljesség igénye nélkül: az autonómiaigény kinyilvánítása; a statútum parlamenti benyújtása, illetve népszavazás általi megerősítése; nagy tömegeket megmozgató rendezvények, amelyekre a világ is felfigyelt; az európai intézmények folyamatos tájékoztatása, a figyelmük Székelyföldre irányítása; a Székelyföld régióra vonatkozó konkrét igény önkormányzatok általi megfogalmazása és kinyilvánítása), a továbbiakban is folytatni kell a tájékoztatást, illetve a nemzetközi figyelem ébren tartását.
Ugyanakkor célszerű aktívan bekapcsolódniuk az alkotmánymódosítás, illetve a régiósítás folyamatába. Meg kell fogalmazniuk azokat a konkrét előírásokat, amelyeket a székelyek viszont akarnak látni az alkotmányban, illetve nyilvánvalóvá kell tenniük nemcsak a román politikai osztály, de a közvélemény számára is, hogy milyen európai dokumentumok alapján milyen régiósítás elfogadható a székelyek számára. Mindezekhez fontos román partnereket is találniuk, ami első látásra ugyan reménytelennek tűnik, de ha a Helyi Autonómia Európai Chartájának csak papíron létező előírásait nézzük, akkor elképzelhető, hogy kerülnek olyan román önkormányzatok, amelyek azok gyakorlatba ültetése érdekében hajlandóak lesznek a székelyföldiekkel szövetkezni. A lényeg az, hogy aktívnak kell lenniük, észrevenni és kihasználni minden lehetőséget, ami közelebb visz a Székelyföld autonómiájához.
A közigazgatási átszervezés várható következményei
Amennyiben Románia a közigazgatási átszervezést az Európa Tanács vonatkozó dokumentumainak megfelelően hajtja végre, illetve – nem mellékesen – végre gyakorlatba ülteti a Helyi Autonómia Európai Chartájának a többi előírását is, úgy a szubszidiaritás elvének alkalmazása és a demokrácia elmélyülése jótékony hatással lesz az egész országra, akár látványos eredményeket is hozhat rövid idő alatt az élet minden területén. Mindez attól függ, hogy milyen mértékben sikerül nem csak írott malaszttá, hanem a mindennapi élet meghatározó részévé tenni ezeket az elveket.
A romániai realitásokat ismerők valószínűleg azt fogják mondani, hogy semmi ok a túlzott optimizmusra, s magam is hajlok arra, hogy igazat adjak nekik. Egy dolog azonban biztos: ha létrejönnek a régiók, akkor azoknak módjuk lesz arra, hogy a helyi lehetőségeket és adottságokat maximálisan kamatoztassák a helyi közösség javára. Ilyen szempontból a Székelyföld viszonylatában meghatározó lesz az is, hogy sikerül-e a székely emberek mentalitását kigyógyítani a most eluralkodni látszó balkanizmusból. Ha ugyanis létrejön a Székelyföld régió, és elnyeri bár nagy vonalakban azokat a hatásköröket, amelyek egy európai demokratikus országban a régióknak járnak, illetve sikerül kivívnia kezdetben bár részben azokat a többlethatásköröket, amelyek a székely identitás megőrzéséhez és fejlesztéséhez fontosak, akkor már csak a saját vezetőkön, illetve magukon a székelyeken múlik a régió sorsa, nem lehet többet (okkal, de néha ok nélkül is) a központi hatóságokra mutogatni.
Ha figyelemmel kísérjük akár csak a sajtó tudósításait, tapasztalhatjuk, hogy a regionális identitások fejlődése, a közbeszédben való megnyilvánulása, illetve a mostani centralizált rendszer miatti elégedetlenség kinyilvánítása nem valamiféle székely specifikum. A tervbe vett közigazgatási reformnak a fent vázolt módon történő véghezvitele tehát nemcsak a Székelyföld és a székely nép érdeke, ilyen téren bízvást számíthatunk arra, hogy más régiók is megfogalmazzák ugyanezen elvárásokat. Az már más kérdés, hogy ez a reform kielégít-e minden kimondott vagy még kimondatlan igényt, illetve az már most kijelenthető, hogy például az erősödő transzszilvanista mozgalmak szempontjából a megoldás az ország föderalizálása. Ez azonban már egy más téma, túlmutat ezen írás keretein.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke
Dokumentumok:
A Stanomir-jelentés
A Helyi Autonómia Európai Chartája
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája
Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201 (1993)-as ajánlása
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 176/1993-as véleménye Románia felvételi kérelméről
A Velencei Bizottság véleményezése az 1201 (1993)-as ajánlás 11. cikkelyéről
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1123 (1997)-es határozata
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334 (2003)-as határozata
A Miniszterek Tanácsának 12 (2004)-es ajánlása
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1811 (2007)-es ajánlása
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának 34 (1997)-es ajánlása
A Velencei Bizottság elnökékenek a beszéde Strasbourgban, az ETPK 2015 márciusi plenáris ülésén
A Regionális Demokrácia Referencia Keretszabályzata
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1985 (2014)-es határozata
A romániai regionalizációról 2002 októberében Sinaián szervezett kollokvium konklúziói
A Helyi és Regionális Önkormányzatok Konngresszusának 300 (2011)-es ajánlása
Árus Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Egy kutatás margójára
Olvasom Veres Valér szociológus kutatását a Kárpát-medencei magyar nemzeti identitásról, ennek alakulásáról, valamint az egység és a regionális tudat kérdésköréről. A kutatás a különböző országrészekbe szakadt magyar kisebbséget és a magyarországi magyarokat ölelte fel. Az alcímek között ilyenek találhatók: a magyarságtudat egysége és heterogenitás; a szimbolikus egység; nemzeti szimbólumok; az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra; annyira nem érzik magukhoz közelinek a magyarországi magyarokat az erdélyiek; sokan „csak” erdélyiek; hazafogalom; többséghez való viszonyulás. Ezek a címek önmagukban elég sokat elárulnak.
A kutatás eredményei egyáltalán nem leptek meg. Szerintem nem is kell nagyon sokat tudni, különösebben bölcsnek lenni ehhez – elég, ha az embernek nyitott szeme-füle van kapcsolataiban, kicsit ismeri a történelmet és valamennyire követi a napi eseményeket. Nekem előnyöm, hogy laktam a Partiumban, Kolozsváron és Székelyföldön is, Magyarhonban pedig több, egymástól meglehetősen messze eső helyen, és számos kapcsolatom van más országrészekbe szakadtakkal. Sok ember véleményét, reakcióit volt alkalmam megismerni. Ezek alapján nem volt újdonság számomra – többek között az sem –, hogy az erdélyiek a legbüszkébbek magyarságukra, az erdélyieknek a legerősebb a magyarságtudata. Az erdélyi magyarok leginkább a többi határon túli magyart kedvelik, a romákat és az újgazdagokat szeretik legkevésbé, majd a többségiek – románok és magyarországi magyarok – következnek. Az erdélyi magyarok a németeket jobban kedvelik, mint a magyarországiakat vagy a románokat. Előítéletesen viszonyulnak az erdélyiek a magyarországi magyarokhoz. Ez nem csak a hírhedt népszavazás következménye, bár ahhoz köthetően észrevehető egy meglehetősen nagy törés a viszonyokban, főleg a kilencvenes évek elejéhez képest.
Az eredmények fogadásában nálam közrejátszott, hogy jól emlékszem, mit meséltek szüleim az anyaországiakról (ma is számosan emlegetik őket mostohaanya-országiaknak), viszonyulásukról és viselt dolgaikról 1940–44 között. Meg azt is tudom, hogyan bántak a magyarországi katonatisztek a frissen besorozott erdélyiekkel a kiképzések során. Milyen külön intézkedéseket – értsd parancsot – kellett hozniuk a kötelező magatartással, a bánásmóddal kapcsolatban. Pedig köztudott, hogy a székely katonák bizonyultak a legkötelességtudóbbaknak, fegyelmezettebbeknek, megbízhatóbbaknak. Azonban volt nekem régebbi információm is egy olyan embertől, akinek a véleményére nagyon sokat adok. Egész élete, munkássága rendkívül hitelessé teszi előttem. Kós Károlyról van szó. Ezt írta Kalotaszegen, 1911. szeptember 4-én, ergo több mint száz (!) éve: „Sorsunkat előre látjuk, és csodára nem számíthatunk. Mi magunk gyöngék vagyunk, és segítségünkre nem jön sem a nagymagyarországi társadalom, sem az államhatalom. A magyarországi társadalomra sohasem számíthattunk. A múltban is mi: Erdély voltunk azok, akik, ha kellett, segítséget vittünk Magyarországnak. Jutalmat ezért sohasem kértünk és sohasem vártunk. De az államhatalommal másképpen vagyunk. Annak kötelessége volna minket legalább segíteni, ha már nem vállalja a teljes védelmet.”… „De nekünk hiába beszélnek, hiába ígérnek már. Kezdünk nem hinni semmiben, ami Pestről jön, kezdünk nem hinni miniszteri nagy nemzetmentő terveknek.” Amikor írta, ugye, akkor nem volt népszavazás, kutatás stb. Tapasztalat, történelmi ismeret volt.
Diószeghy László,
Budapest
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rostás-Péter István: A lekésett vonat tétova füstje
Iliescu megérdemli, végre igazságot szolgáltatnak, ideje volt, a kommunizmussal való szakítás jelképes pillanata – ilyen reakciókat gerjesztett elsőre a hír, hogy az exállamfőt immár jogi instanciák vonják kérdőre az 1990-es bányászjárás miatt. A jubilálók üdvrivalgása még alig enyhült, máris ott toporog néhány kérdés az ügy körül: miért épp most történt meg a perzsára szólítás (a volt elnöknek a PSD-ből való „kitessékelése” és a beidézés között alig telt el pár nap), mikor lesz végső döntés (a magyarországi Biszku-per példája jó okot adhat a kételkedésre), és kiderül-e, hogy a negyed százada elkövetett retorzió megvalósítóinak mekkora a felelőssége (avagy megint izolált bűnbakokkal tudjuk le ezt a fejezetet is).
Ha a történteket kellő distanciával szemléljük – kellett ez a huszonöt évnyi „tamponzóna” a perspektivikus látásmódhoz –, Ion Iliescu nem tehetett mást, mint hogy erőszakhoz folyamodjon: frissen megszerzett hatalmát nem kockáztathatta konszenzusra törekvő tárgyalásos politikával. Képlékeny helyzetben a nyugalmat karhatalmilag szétárasztó elnök mint a dolgok rendjét biztosító atyuska (akkor) még működő modell, az ország egyik felében az osztályharcos-reflexekre alapozó manipulálás haszonélvezője. 53 napos antikommunista tüntetéssorozat – hat halott és mintegy 750 sebesült – ez a bukaresti Egyetem téri jelenség lecsupaszított ábrája. Az incidensek után az országból (többnyire végleg) távozó fiatal értelmiségiek számáról máig nem készült statisztika. Mindez Ion Iliescu batyuja.
Félő azonban, hogy a per nem visz közelebb a jelenség megértéséhez. Nem derít fényt arra, miként végezte az 1990-es „tanév” második nagy házi feladatát az újjáélesztett Szekuritáté, a belügyi felelősök cinkosságára sem kapunk választ, mint ahogy arra sem, hogy a hatalmon levőknek miért volt szükségük erre az aránytalanul nagy erődemonstrációra, mikor Ion Iliescu májusban a voksok 85 százalékának birtokosaként immár választott vezetője volt az országnak.
A per ugyanakkor más olvasat szerint egyéb tanulságokkal jár: igazolni látszik a tételt, miszerint az igazság (egyfajta igazság) végül mégiscsak felszínre kerül. Bulvárosabban fogalmazva: a magát szabadgondolkodónak valló Iliescu belebotlott a számmágiába. 2008. október 13-án ugyanis az első ízben lefolytatott vizsgálatról az igazságügyi tárca közleményben mondta ki, hogy a bányászjárás dossziéjában a volt elnök ellen nem indul bűnvádi eljárás.
S hogy még milyen „szerepe” lesz ennek a pernek, arra érdemes lesz időnként visszatérni. Hatékony elemzés kedvéért célszerű lenne lajstromozni, hogy éppen mi minden történik a romániai belpolitikában, amikor Iliescut újabb és újabb tárgyalásra invitálják – mennyire lehet elvonatkoztatni ilyenkor a párhuzamosan zajló eseményektől.
A végeredmény – ha egyáltalán ítéletté kerekedik – kései és elégtelen jóvátétel lesz a fejlődésében amúgy is megkésett országban. A közelmúlt feldolgozásának egy újabb esélyével számolhatunk le: a dolgok lassan ülepednek, túl lassan. Olyan ez, mint mikor a könnygáz még másnap reggel is megreked és mar Bukarest belvárosában egy kiadós utcai csata után.
maszol.ro

Autonómiaharc és rezsicsökkentés
Kézdivásárhelyen tartotta hétvégén küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A néppárt a jövő évi választásokra való felkészülésről tárgyalt, az EMNT az erdélyi autonómiaküzdelem lehetőségeit vette számba.
A rezsicsökkentés jelszavával vág neki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a 2016-os önkormányzati választásoknak – derült ki Szilágyi Zsolt pártelnöknek a párt kézdivásárhelyi országos küldöttgyűlésén mondott beszédéből. Megemlítve, hogy a magyarországi rezsicsökkentési erőfeszítések után Bukarestben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vizsgálja a vízszolgáltató sorozatos díjemeléseit, kijelentette: „ha Magyarországon és Bukarestben lehet, miért ne lehetne Erdélyben is” rezsit csökkenteni.
Szilágyi Zsolt úgy vélte, pártjának kevés esélye van arra, hogy az áram- és gázszolgáltatók díjainak a csökkentését érje el, de a vízszolgáltatás és a szemételszállítás díjai sok helyen csökkenthetők lennének. Szerinte a téma kényes voltát jelzi, hogy a Bihar megyében megkeresett települési önkormányzatok többsége megtagadta a rezsidíjakkal kapcsolatos adatok kiszolgáltatását.
Szilágyi Zsolt szerint az EMNP a magyar képviselet megerősítését tűzi ki célul a jövő évi önkormányzati választásokra. Úgy vélte, ehhez versenyeznie kell a többi magyar párttal azokon a vidékeken, ahol tömbben él a magyarság, és együtt kell működnie velük azokon a településeken, ahol a verseny veszélyeztetné a magyar képviseletet – tájékoztat az MTI. Hozzátette, az év elején háromszor is találkozott és tárgyalt Biró Zsolttal, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével, hogy megpróbálják rendezni a két párt viszonyát. Az EMNP azt ajánlotta, hogy hozzanak létre választási koalíciót és közösen indítsanak jelölteket a 2016-os választásokon. Szerinte nem az EMNP-n múlt, hogy ez nem sikerült. „Minden valószínűséggel júdáspénz van a dologban” – utalt arra, hogy az RMDSZ köreiben felmerült egyes parlamenti képviselői helyek átengedése az MPP-nek. Azt is hozzátette, a saját pártjukból kiábránduló jóérzésű MPP-sek előtt az EMNP ajtaja nyitva áll.
Erős helyi szervezetek kellenek
Szilágyi Zsolt azt is elmondta, hogy a marosvásárhelyi összefogás ügyében telefonon beszélt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, és abban egyeztek meg, hogy személyesen találkoznak. Üdvözölte, hogy az RMDSZ-nek sikerült rendeznie viszonyát a magyar kormánnyal. Hozzátette, sokkal könnyebb lenne az együttműködés, ha a szövetség megszabadulna a korrupciós ügyekbe keveredett politikusaitól. Úgy vélte, Erdélyben az EMNP az egyetlen korrupciómentes, az autonómiát és a föderalizmust felvállaló párt.
Arra intette azonban a küldötteket, hogy nem oldja meg az erdélyi magyarság ügyeit pusztán az, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádat emel az RMDSZ korrupt vezetői ellen. „Azért, mert a másik gyengül, mi még nem fogunk erősödni”– állapította meg. Hozzátette, a párt helyi szervezeteinek dolgozniuk kell, mert csakis a folyamatos munka által nyerhetik el a közösség bizalmát és szerepelhetnek sikeresen a választásokon.
Újraválasztották Tőkés Lászlót
Csaknem egyhangú szavazással újraválasztották a tanács elnöki tisztségébe Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kézdivásárhelyi országos küldöttgyűlésén. Az elnök nem kapott ellenszavazatot a küldöttektől, két szavazat azonban érvénytelen volt. Az EMNT ügyvezető elnöki tisztségét továbbra is Sándor Krisztina látja el.
Tőkés László a küldöttgyűlés után az MTI-nek elmondta, a tanácskozáson számvetés történt az autonómiaharc állásáról, és arról, hogy az EMNT mely szervezetekre számíthat ebben a küzdelemben. A szövetségesek között az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), a Partiumi Autonómiatanácsot (PAT) és a Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT) említette.
„Sajnálattal állapítottuk meg, hogy nemigen számíthatunk az RMDSZ-re, mert taktikai kérdésként kezeli az autonómiát. A Magyar Polgári Pártra (MPP) pedig azért nem számíthatunk, mert teljesen beolvadt az RMDSZ-be” – fogalmazott Tőkés László.
Az EMNT újraválasztott elnöke a tanácskozás eredményeként említette, hogy sikerült túllépni azokon az ellentéteken, amelyek az utóbbi időben az EMNT és az EMNP között alakultak ki. Ezek az ellentétek a tanácskozáson akkor mutatkoztak meg, amikor egyes EMNP-s tisztségviselőket EMNT-s tisztségekre is jelöltek.
„Most már helyes szerep- és munkamegosztással készülhetünk a jövő évi választásokra. Az ideális viszony olyan, mint a házasságban: két autonóm lény egységet alkot” – magyarázta Tőkés László. Elmondta, az EMNT küldöttgyűlése arról is határozott, hogy a tanács egy reprezentatív Kárpát-medencei és egy reprezentatív nemzetközi konferencia megszervezésével segíti az autonómiaküzdelmet.
Szolidaritás a magyar kormánnyal
A küldöttgyűlés zárónyilatkozatában az EMNT szolidaritását fejezte ki a magyar kormánnyal, amely – mint fogalmazott – „egész Európának példát mutat politikai józanságból, most, midőn a teljes keresztény európai kultúrát fenyegeti a migrációnak nevezett tervszerű invázió”. Leszögezte, hogy az EMNT továbbra is kiemelt nemzetstratégiai célnak tekinti a határok feletti nemzetegyesítést, és minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a magyar kormány ez irányú törekvéseit.
„A közös magyar jövőt célul kitűző erők összefogása megkerülhetetlen nemzetpolitikai létparancs. Csak így remélhetünk élhető magyar jövőt Európában, a Kárpát-medencében és Erdélyben” – olvasható a küldöttgyűlés zárónyilatkozatában.
A küldöttgyűlésen megválasztották az EMNT alelnökeit is. A tisztségeket Borbély Zsolt Attila és Tiboldi László, valamint a székelyföldi régióért felelős Cseh Gábor, a közép-erdélyi régióért felelős Hupka Félix és a partiumi régióért felelős Kálmán Balázs tölti be. A Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT) Sorbán Attila Örs, a Partiumi Autonómiatanácsot (PAT) Szilágyi Ferenc képviseli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségében.
Szili Katalinnal tárgyalt Biró Zsolt
Az erdélyi magyar autonómiatörekvésekről, autonómiastatútumokról, az autonómiaküzdelem lépéseinek összehangolásáról, a román–magyar diplomáciai kapcsolatok alakulásáról, aktuálpolitikai kérdésekről, a jövő évi választási esztendő kihívásairól is szó esett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Biró Zsolt MPP-elnök marosvásárhelyi megbeszélésén.
Az MPP sajtóirodája által kibocsátott közlemény szerint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott ismertette elképzeléseit, terveit az erdélyi és különös tekintettel a székelyföldi autonómiakoncepciók összehangolásának lehetőségeiről. A felek egyetértettek abban, hogy az autonómia az ügyről szól és nem a pártokról, ezért addig kell vitázni, míg létrejön a megállapodás. „A konszenzuskereséshez szükség van a párbeszédre, ezt viszont nehéz tető alá hozni, ha vannak, akik sértődötten félreállnak, hiúsági kérdésként kezelik ezt” – vélekedett Biró Zsolt, aki pártja részéről ismételten felajánlotta a közvetítő szerepet ebben a kérdésben.
Szili Katalin méltányolta az MPP pozitív hozzáállását, konstruktív magatartását mind a nyári KMKF autonómia-munkacsoport ülésén, mind a közelmúltban Kolozsváron lezajlott egyeztetés alkalmával. „A Magyar Polgári Párt közvetítő és katalizátor ebben a témában” – fogalmazott a magyar miniszterelnöki megbízott a polgáriak közleménye szerint, és megismételte felkérését az MPP felé, hogy az autonómia-munkacsoportba delegált tagja, Kulcsár-Terza József révén lássa el az erdélyi szervezetek közötti közvetítő szerepet. „Cél egy cselekvési ütemterv kidolgozása, de legalább ugyanilyen fontos az, hogy tisztázzuk a fogalmi kérdéseket” – mondta Szili Katalin.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Három vádlott kért egyszerűsített eljárást Borbolyék perében
A Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper keddi tárgyalásán három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását, elismerve a vádiratban foglaltakat. Az ügyész börtönbüntetést kért számukra, jövő héten lesz ítélethirdetés.
A Hargita Megyei Törvényszéken kedden a per három vádlottja számára gyakorlatilag befejeződött a bírósági eljárás, miután azt kérték, hogy ügyüket egyszerűsített formában tárgyalják – erre az új büntetőjogi perrendtartás ad lehetőséget. A három személy egyike a korábbi többszörös hiányzó, Daniel Cristian Mandache, aki megjelent a törvényszéken, és kérdésünkre azt mondta, pénzt kért kölcsön, így tudott ideutazni Botoşani megyei lakhelyéről. Ugyanakkor két másik vádlott, Imre Madarász Attila és Imre Madarász Júlia is egyszerűsített eljárás alkalmazását kérte.
Elismerték a vádiratban foglaltakat
A három vádlott nyilatkozatban ismerte el a bíró előtt a vádiratban foglaltakat, vállalva az esetleges büntetést, illetve ha szükség, a közérdekű munkát is. 2013-ban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Imre Madarász Júliát, a Bridge Road Construct Kft. ügyvezetőjét közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással és azzal való folyamatos visszaéléssel, Imre Madarász Attilát, az említett kft. igazgatóját pedig közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással való folyamatos visszaéléssel vádolta meg. Az említett cég azon két vállalkozás egyike, amelyeknek a vádhatóság szerint a Hargita Megyei Önkormányzat indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket. Mandachet, aki egy erre szakosodott cég alkalmazottja volt, egyes megyei utakon végzett technikai mérések eredményének meghamisításával vádolják.
Börtönbüntetést kért az ügyész
Az ügyész egyetértett az egyszerűsített eljárás lefolytatásával, és börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra, valamint állampolgári jogaik megvonását. Egyúttal kérte a cég által kibocsátott számlák, illetve a technikai mérések jegyzőkönyveinek megsemmisítését is. A vádlottak ügyvédjei enyhébb, felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve szabadságelvonással nem járó büntetésért folyamodtak, hangsúlyozva, egyik személy sem büntetett előéletű, és hajlandók vállalni a közérdekű munkát is. A bíró az ítélethirdetést esetükben a jövő hétre halasztotta, a többi vádlott számára a per folytatódik, decemberben lesz a következő tárgyalás.
„Az egyszerűsített eljárás során a vádlottak vállalják, hogy a vádemelésig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján tárgyalják az ügyüket, és a törvény szerint a büntetésük egyharmad résszel csökken, amennyiben vétkesnek találják őket” – nyilatkozta Emil Moldovan. Mandache hivatalból kirendelt védőügyvédje elmondta, védence számára büntetlen előéletére való tekintettel kérte a várható büntetés további egyharmad résszel történő csökkentését. Hozzátette, az egyszerűsített eljárás során hozott ítélet ellen nincs fellebbezési lehetőség.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Könyvek és hiányzó fényképek
Szakkönyvek vására várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyosóján az idei évfordulós ünnepségsorozat keretében. A Bookfest címet viselő vásáron jelen van az egyetem saját kiadója, az University Press, amely román és magyar nyelvű szakkönyveket kínál az érdeklődőknek. Meg lehet vásárolni az egyetemi felvételire szükséges tananyagot tartalmazó anatómia- és kémiakönyvet is.
A könyvünnepen jelen van a Petru Maior Egyetem kiadója, valamint az orvosi szakkönyveket megjelentető FarmaMedia és a Studium Alapítvány kiadója is.
A FarmaMedia 35 címmel szerepel, főleg német nyelvből fordított hasznos zsebkönyvekkel, családorvosoknak szóló román nyelvű szakkönyvekkel és az egyetem magyar oktatóinak az Erdélyi Múzeum Egyesület által kiadott orvosi szakkönyveivel – tájékoztatott Székely László, aki hozzátette, hogy az EKG-ról szóló zsebkönyv örvendett a legnagyobb érdeklődésnek.
A Studium Alapítvány standján a szív- és érrendszeri, valamint a központi idegrendszeri betegségek gyógyszertanáról szóló könyvek fogytak tegnap a legjobban, valamint a rögzített fogpótlásokról szóló szakkönyv, a Gyermeksebészeti útmutató és az orvosoknak írt angol nyelvkönyvet vásárolták a hallgatók – sorolta Vészi Bernadette. A kiállított könyvekkel a Studium – Prospero Alapítvány szakkönyvtárát is népszerűsítik egyben, az alapítvány ugyanis azzal az egyezséggel járult hozzá az egyetem akkeditációjához, hogy könyvállományát a hallgatók rendelkezésére bocsátotta – egészítette ki a mondottakat Vass Levente, az alapítvány igazgatója.
Elhallgatott történelem
A MOGYE frissen felújított előcsarnokában sajnos továbbra is ott látható a történelmi valóságot elferdítő emléktábla, amely Mihály királynak tulajdonítja a mai egyetem alapítását. Az első emeleti folyosón rendezett régifénykép-kiállítás, az Old UMF az egyetem múltjának történelmi hűségre törekvő bemutatása helyett a célzatos elhallgatást választotta. A nem román vonatkozású tényekről egy szó sem esik, a képek zömét az egykori alreáliskola épületébe az impériumváltást követően beköltözött Mihai Viteazul Katonai Líceum fekete-fehér képei teszik ki. Arról nem értesülhetnek a hallgatók, hogy dr. Bernády György polgármestersége idején (a városi törvényhatóság által a magyar hadügyminisztérium rendelkezésére bocsátott területen) a Kosárdombon emelt épületbe 1908-tól a Kismartonból áthelyezett császári, királyi alreáliskola költözött be. Az intézmény olyan nagy becsben állt, hogy az odáig vezető utat Bernády György a menhelytől kezdődően sárga téglával köveztette ki. A kadétiskola 1918-ban hagyta el az épületet, amely 1919-ig üresen állt, majd ingyenes orvosi rendelőként működött, ahol Osváth Kálmán orvos-író, a Zord Idő című folyóirat szerkesztője szegény sorsú betegeket gyógyított, ahogy az Sebestyén Mihály lapunkban közölt írásában olvasható (Néhány szó a kadétiskoláról, Színes Világ, 2011. IV. 15.).
Az épületbe 1919 szeptemberében I. Ferdinánd román király rendelete alapján költözött be a román katonai líceum, amely felvette Mihai Viteazul nevét. Az 1941-ig tartó időszakról gazdag képanyagot láthatunk, az 1941–45 közöttiről viszont semmit. Ekkor ugyanis a Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola működött az épületben. Ezekről Vécsey László az iskola történetét képekkel is bemutató részletes könyvet írt, ami 1998-ban jelent meg Tatabányán. A szóban forgó éveket a nagyszabású építkezés (1.660.000 pengő értékben) jellemezte: szaktantermek, istállók, fedett és nyitott lovarda, vívóterem, gépjárműszínek, tiszti étkezde, lakások, utak, kerítések épültek. Kicserélték a vezetékeket, bebútorozták az üresen maradt épületet, központi fűtést szereltek, s tiszti étkezdének megvásárolták a Székely kioszkot, amelynek képét kiállították. A katonák kiköltözése után a Mihály király rendelete alapján létrejött kolozsvári magyar tannyelvű orvosi egyetem vette birtokába az épületet, amelyet az új céloknak megfelelően kellett átalakítani. Ha az egyetem vezetősége a történelmi hűségre törekedett volna, ami nem szégyen, csak egyeseknek kellemetlen, egy felhívás nyomán valószínű sokan segítették volna korhű fotókkal az említett időszakról is a szervezőket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Értékes leletek a gyalui kastélyban
Az erdélyi kastélyok sorsáért civilként is sokat tehetünk – mondja Weisz Attila művészettörténész. A szakemberrel az erdélyi kastélyok sorsáról, felújítási lehetőségeikről, a feltárt örökség konzerválási módozatairól beszélgettünk.
– Művészettörténészként mennyire van rálátása a kastélyok visszaigénylési fázisaira?
– Az államosított műemléképületek visszaigénylése még ma sem lezárult folyamat. Az ingatlan visszaadása csupán az első lépés a helyreállítás felé, hiszen a több évtizedes állami tulajdonból az épületek romosan vagy lepusztulva, bútorzatuktól, gyűjteményeiktől megfosztva kerülnek vissza jogos tulajdonosukhoz. Kártérítést mindezért a pusztításért vagy több évtizedes használati bért remélni sem lehet, sőt a visszatérítések körüli (ál)visszaélések és az azt követő újraállamosítások nyilván azt a célt szolgálják, hogy elriasszák az esetleges visszaigénylőket. Szakemberekhez általában hamarabb eljut a híre egy-egy újonnan visszaszerzett épületnek, vagy a különféle helyreállításokról is több információnk van, mint az átlagembernek, de ez minden szakmában, így az örökségvédelemben is így van.
– Civilként mit lehet tenni a kastélyok megóvása érdekében?
– Nagyon sokat: látogatni kell a kastélyokat (a romosakat is), hogy a helyi hatóságok ráébredjenek, mennyire szégyenteljes az, ahogy pusztulni hagyják az értékeket. Támogatni kell a helyreállítást felvállaló civil szervezetek munkáját, és „elégedetlenkedni” kell, hogy ha nemtörődömséget vagy éppen ordítóan helytelen „helyreállítási” megoldásokat látunk: műanyag ablakokat vagy ajtókat, újonnan vágott nyílásokat, oda nem illő burkolatokat, díszítőelemek eltűnését vagy éppen rongálásokat.
– Az erdélyi irodalom fő mecénásának, Nagy Eleknek köszönhetően a gyalui várkastély is épül-szépül, az I. Várkert Fesztivál keretében rövid ideig meg is nyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Miben egyedi a gyalui kastély?
– Én művészettörténészként veszek részt ebben a munkában, és a feltárásainkat még nem tekintjük befejezettnek, ezért a következtetéseink sem véglegesek. A ma látható épület számtalan építési fázis eredményeként jött létre, és a legkorábbi fázisokhoz tartozó falak közül valószínűleg ma már semmi nem áll. A Dacia római provincia idejéből itt álló castrum mellé a középkorban, a 14. században egy püspöki birtokközpont létesült, ez a 15. századi forrásokban már várként, illetve palotaként szerepel. Mára mindebből nem maradt fenn álló épület, s a mai kastélyudvaron belül remélik megtalálni a régészek a maradványaikat. Ám szórványleletek arra utalnak, hogy igen igényes késő gótikus és reneszánsz részletei voltak ezeknek az épületeknek, a reneszánsz faragványok jó része Hunyadi Mátyás budai építkezéseiről ismert gyönyörű faragott kőemlékek formavilágát követte.
A középkori várat az 1530–40-es években Statileo János püspök idején övezhették a mai is látható szabályos alaprajzú, négy saroktornyos várral. Erre bizonyíték lehet a püspök várnagyának, Móré Péternek az újonnan feltárt, gyönyörű címere, amelynek eddig csupán a feliratát ismertük. Ennek azért van különös jelentősége, mivel ez bizonyíthatja, hogy a szamosújvári Martinuzzi-vár mellett a gyalui Erdély legkorábbi ilyen jellegű erődítménye, és ez még nem volt ennyire nyilvánvaló a kutatás számára. Ebből az időszakból sikerült néhány faragott kőajtókeretet is azonosítanunk.
1541-ben a vár Izabella királyné birtokába jutott, végül fiskális tulajdonba került. Lényegi változás akkor állt be, amikor I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) pompás rezidenciát rendezett be itt: a várfalakhoz boltozatos teremsorokat kapcsoltak, kaputornyot emeltek, a várudvar régi épületeit elbontották, több emeleti helyiséget habán bokályokkal (mai szóval falicsempével) vagy bőrkárpitokkal díszítettek. A korábbi lőréseket ekkor falazhatták el. Sajnos ma már nem sok maradt fenn mindebből, de sikerült beazonosítanunk több boltozattartó konzolt ezekben a helyiségekben.
A fényes rezidencia azonban Várad 1660-as török elfoglalásával gyakorlatilag végvárrá vált, amelyet Bánffy Dénesnek, Kolozsvár főkapitányának, kolozsi és dobokai főispánnak zálogosítottak el az erdélyi rendek. A kastély Bánffy György kormányzó idejében, az 1704-es és 1705-ös kuruc ostromok következtében elpusztult, de az uradalom tovább működött. A 18. század legvégén csupán a nyugati szárny egyik részét tették lakhatóvá, ekkor készült a mai barokk főlépcsőház. Később, a 19. század folyamán több ízben is dolgoztak a kastélyon, ekkor telepítették a hatalmas parkot, betemették a szárazárkot. Az északi fal mellé és helyébe istálló, emeletére magtár került. Ekkor épült a délkeleti, hatszög alaprajzú torony a régi körtorony helyére, és ekkor történt a keleti homlokzat félköríves díszítése és továbbépítése, illetve több helyiség mennyezetének kifestése.
– A kastélyok fenntartásához legtöbbször hiányoznak az egykori gazdasági alapok. Szakemberként hogyan látja, kastélyainkat a felújítás után hogyan lehetne gazdaságossá tenni?
– Ha egy hatalmas méretű, eredeti rendeltetését elvesztett épület helyreállításáról beszélünk, akkor a legfontosabb kérdés az új funkció. A gyalui és más erdélyi, partiumi kastélyok körüli uradalmakat már az 1920-as évek földreformjában államosították, így az a gazdasági alap egyik napról a másikra semmivé lett. A megmaradt birtokból sokszor elég, ha a karbantartásra futotta. A helyreállításnak éppen ezért az új, lehetőleg gazdaságilag is életképes funkció a kulcskérdése. Legtöbben a turisztikai hasznosításban gondolkodnak (amibe a kastélyszállótól a konferenciaközpontig minden belefér), mások az épület szociális hasznosításának a lehetőségét használják ki (szanatórium, üdülő árvák részére stb.). Néhány esetben múzeum működik a kastélyokban. Még kevesebb az olyan hangsúlyosan kulturális célközpont, mint amit a gyalui kastélyból próbál varázsolni a beruházó, a Traditio Transylvanica Alapítvány, amelyben az épület régi életét bemutató múzeum ugyanúgy helyet kap, mint az előadóterem vagy a fesztiválszínpad. Szerencsére hatalmas, látványos helyszínről beszélünk, ahol amúgy is rengeteg a látnivaló, a római castrumtól a reneszánsz várkastélyon át az évszázados gyönyörű parkig. Bizakodni kell.
– Milyen hozadéka lehet egy ilyen kutatásnak? Mi derülhet ki például a Rákócziak, a Bánffyak életéről, amit még nem tudunk?
– A műemléki törvény megköveteli a műemléklistás épületeknek a művészettörténeti kutatását. Míg ez sok esetben csak nyögvenyelősen vagy egyáltalán nem valósul meg, addig Gyaluban mindez természetes volt, diák- és munkáscsapat is a rendelkezésünkre állt, amit a beruházó, Nagy Elek, nagylelkűen biztosított. A kutatás keretében az épületről hatalmas felületekben távolítottunk el cementes vakolatokat, amely segíti a falak kiszáradását a konkrét kiviteli munkák megkezdéséig. A feltárt leleteket a helyszínen szeretnénk bemutatni, és egy múzeumot is szeretnénk berendezni. Ezen kívül tervezzük egy tanulmánykötet megírását, ahol szakszerűen tájékoztatjuk a közönséget az eredményeinkről. Persze kisebb, olvasmányosabb publikációkat is tervezünk, ezek közül néhány már meg is valósult.
– Olvasom, a hajdani latrinákból sok érdekes adatra derült fény....
– A latrinákat eleve a régészek kutatták, de talán nem gond, ha néhány látványos leletet felidézek. Ma már tudjuk, a falak belsejében a latrinákat csupán a Rákóczi-korban képezték ki. Ezek a faluhelyen ma is gyakori pottyantósok mintájára működtek, a lényegi különbség az volt, hogy az emeleten, a falvastagságban vagy elkülönített kamrákban voltak berendezve, és egy, a külső falban kialakított függőleges csatorna csatlakozott hozzájuk, melynek az alsó vége a vársáncba nyílt. A használatát talán nem részletezném, de azt megjegyzem, hogy háztartási hulladék, törött edény, betörött ablakszem is bőven került ide, s ez igen értékes lelőhellyé teszi őket. Itt gyakorlatilag a mindennapi élet keresztmetszetét lehet megfogni régészeti módszerekkel. Előkerültek ablakszemek, habán kerámiadarab és több más érdekes lelet is.
– Egy felújítás során minek van prioritása: a művészettörténeti elemek kortól független konzerválásának vagy létezik egy egységes koncepció, ami mentén a kastélyokat felújítják, s csak az ebbe beleillő elemek lesznek láthatóak?
– A gyalui kastélyra vonatkozó levéltári források egy részét már kiadták, ezek alapján tájékozódunk az épületben. A kastélyleltárak pontos, szobáról szobára leírt képet adnak a korabeli épületről, nekünk csupán azt kell megállapítanunk, hogy most éppen melyik szobában is járnak, hiszen főleg a keleti és északi szárnyat a 19. században teljesen átalakították, míg a nyugati szárnynál egy teljes helyiségtraktust elbontottak. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, faragványok, feliratok, elfalazott nyílások, díszítőfestés bukkan elő a vakolat alól. Nyilván nemcsak a lelet lényeges, hanem a lelőkörülmény is, egy régi vakolatréteg számunkra majdnem ugyanolyan fontos, mintha elfalazott kincset találnánk.
A helyreállítási koncepció két lábon áll: a hasznosítási lehetőség és az értékek konzerválása és bemutatása. A helyreállítás csapatmunka, ahol a művészettörténész általában ez utóbbiak mellett, az építész az előbbiek mellett kardoskodik. Ezért nagyon fontos a jó együttműködés. Az építész sem szeretne készakarva tönkretenni vagy eltakarni értékeket, de minden épületbe kell konyha, fürdőszoba, hőközpont, iroda stb., ahol ezen értékek bemutatása nem mindig lehetséges, sőt nem is javallott. Ezért kihívás az építészek számára is egy ilyen jellegű feladat.
– Egy ilyen volumenű munkához sok pénz és szakember szükséges: kik vesznek részt a régészeti, művészettörténeti munkákban?
– A munkákat uniós pályázatból támogatja a Traditio Transylvanica Alapítvány, hiszen ezt magán- vagy önkormányzati forrásokból lehetetlen lenne megvalósítani. A régészeti feltárásokat Felix Marcu és Csók Zsolt kollégák vezették, míg a falkutatásokat Kovács Zsolt és jómagam végeztük egy diák- és munkáscsapat segítségével, a levéltári kutatásokat Szász Anikó történész-művészettörténész folytatta. A falfestések feltárását Kiss Lóránd, a sürgős kőrestaurátori beavatkozásokat, kőkiemeléseket Kiss Zoltán restaurátorok végezték. Kitűnő volt az együttműködés a csapatok között, a leletek sok esetben nagyon szépen kiegészítették egymást, és külön jó lehetőség volt, hogy egyszerre zajlottak a kutatások, így alla prima értesülhettünk az új eredményekről.
– Terveik szerint, ha sikerül az európai uniós forrásokat megpályázni, mikor láthatja a nagyközönség a gyalui várkastélyt teljesen felújított állapotban?
– Ha az uniós pályázat összejön, abban konkrétan le lesz szögezve a határidő. Általában egy-két éves futamidőre számíthatunk, ami alatt át kell adni az épületet. Különféle parki rendezvényeket azonban tudomásom szerint tervez a Traditio Transylvanica Alapítvány, úgyhogy még számos alkalom lesz a nagyközönség számára akár a helyreállítások műhelytitkaiba is bepillantani.
Dr. Weisz Attila
Kolozsvári művészettörténész, műemlékvédő szakember. 1975-ben született Marosvásárhelyen. 1999-től a BBTE történelem–művészettörténet szakos hallgatója, 2013-ban szerzi meg PhD-fokozatát Torda város középkori egyházi épületei témából a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetében. 2014-ben Zádor Anna-díjas. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem oktatója.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Több mint hétszáz nyárádmenti gyereket tanítanak táncolni
Saját korszerű próbaterem a Bekecsnek
Pár hét múlva birtokba veheti a Bekecs néptáncegyüttes az új, jól felszerelt saját próbatermet, amit a nyárádszeredai művelődési ház emeleti részén alakítottak ki számukra.
Benő Barna, a nemzetközi szinten is elismerésnek örvendő néptáncegyüttes vezetője elégedetten közölte a jó hírt, hogy végre lesz saját próbatermük. Eddig is a művelődési házban zajlottak a próbák, viszont gyakran fordult elő, hogy az ott megtartott kulturális rendezvényekkel ütköztek a próbák.
– Ezt a termet kizárólag mi fogjuk használni. Valójában stúdiókörülményeket teremtünk itt, különleges színpadi fényekkel, megfelelő hangtechnikával, és óriási előny, hogy a felszerelésünket nyugodtan itt hagyhatjuk, nem kell próbák után mindent leszerelni. Saját fűtésrendszerünk is lesz, amit mi szabályozhatunk – sorolta a saját próbaterem előnyeit Benő Barna. Megtudtuk, hogy a Bekecs néptáncegyüttes egy Leader- pályázat keretében vásárolt magának fény-, illetve hangtechnikai felszereléseket: fény-, és hangkeverő berendezést, hangfalakat, színpadi lámpákat és mikroportokat. Az új próbatermet a nyárádszeredai önkormányzat tíz évre adta haszonbérbe a Bekecs néptáncegyüttesnek, ugyanakkor harmincezer lejjel, azaz a szükséges összeg felével hozzá is járult a próbaterem kialakításához. A felújítási munkálatokkal várhatóan egy-két héten belül elkészülnek, így a táncosok hamarosan birtokba vehetik.
A Bekecs nemrég Budapesten, a Hagyományok Házában vitte színre a Hagyatékok, valamint a Hamupipőke című táncszínházi előadásokat, a hét végén pedig a Kolozsvári Magyar Opera színpadán lépnek fel. A színvonalas előadások előkészítése és számos fellépés mellett a Nagy Bekecs táncosai egy nemes célt is felvállaltak, tizenöten, párban a Nyárádmentén több mint hétszáz gyereknek oktatnak néptáncot, hetente harminc csoporttal foglalkoznak. Benő Barna elmondta, mindez 2012-ben kezdődött, amikor úgy érezte, az elmúlt húsz évben a Nyárádmentén nagyon megcsappantak az ilyen jellegű hagyományos tevékenységek, és köztudott, hogy a tradicionális társadalomban egy helyi tánccsoportnak mozgósító hatása volt a közösségi életre. A tanterv nem engedi meg, hogy az iskolákban bevezessék a néptáncot, így más megoldás után kellett nézni, és első lépésben a nyárádmenti polgármestereket kellett a nemes cél mellé felsorakoztatni. Ez a legtöbb helyszínen sikerült is, a költséget az önkormányzatok fedezik, és arról is gondoskodnak, hogy iskolabuszokkal arra a településre szállítsák a gyerekeket, ahol az adott községben a néptáncoktatás zajlik. Mivel nem kötelező tevékenységről van szó, kizárólag olyan gyerekek járnak, akik elkötelezettek a néptánc iránt, így könnyebb a velük való munka. Vannak csoportjaik Dózsa György, Nyárádkarácson, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Csíkfalva, Székelybere, Nyárádremete és Koronka községekben, valamint Szentháromságon és Nyárádszeredában. A települések egy részén felnőtt-, kisiskolás, középiskolás csoportok is működnek, tehát valójában minden korosztályt lefednek.
– A felnőttoktatás igazából nem arról szól, hogy hivatásos táncosokat neveljünk ki, az elsődleges cél a közösségépítés. Talán Nyárádszeredában a legváltozatosabb a kínálat, nemrég felnőtteknek salsa-, a Deák Farkas iskola diákjainak pedig moderntánc-csoport indult, valamint népihangszer-oktatás kisiskolások számára is Bartis Zoltán prímás, zenepedagógus vezetésével.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepi istentisztelet és koszorúzás Bethlen Gábor szobránál Szatmárnémetiben
A reformáció emléknapján ünnepi istentiszteletet tartottak a Szamosnegyedi református templomban. Ennek keretében sor került a presbiterek fogadalomtételére, majd megkoszorúzták a templomkertben található Bethlen Gábor szobrot.
Szombat délelőtt Bogya Kis Ferenc lelkipásztor hirdetett igét a Szamosnegyedi református templomban, a reformáció emléknapja alkalmából. A választás lehetőségéről beszélt, amit Isten biztosít nekünk: hogy őt, vagy bálványokat imádjunk, hogy a Krisztus példabeszédében emlegetett keskeny vagy széles utat válasszuk – hogy csak néhányat említsünk a választási lehetőségek közül. Ezek között ott van a választás a templom, ima, Isten és a hitetlen világ között is. Ha a keskeny utat választjuk, nem tartunk a többséggel, de csak azon az úton találkozhatunk Krisztussal. Elmondta: Isten megteremtett egy alapot, rajtunk múlik, hogy mit építünk rá.
Az ünnepi istentisztelet keretében tettek fogadalmat azok, akik a következő hat évben az egyházközség presbiterei lesznek. Tatár Miklós a főgondnoki, Hajdú Sándor a gondnoki feladatokat látja majd el.
Az istentiszteletet követően a résztvevők a templomudvarban található Bethlen Gábor szoborhoz vonultak, ahol Póti Eduárd történelemtanár tartott rövid előadást. Emlékeztetett rá, hogy 425 éve annak, hogy anyanyelvünkön olvashatjuk a biblia igéit. Felelevenítette a magyar nyelvű bibliát megelőző időszakot, amikor a latin nyelvű misékből a hívek egy szót sem értettek – emiatt pedig voltak, akik félrevezették őket.
Beszédében megemlékezett Bethlen Gábor erdélyi fejedelemről is, aki korának remek politikusa és diplomatája volt. A vallási háborúk korában birodalmában vallásszabadság volt. Egyetemet alapított Gyulafehérváron, pénzzel és könyvekkel támogatta a Szatmári Református Gimnáziumot. Hithű reformátusként többször is végigolvasta a bibliát.
A beszédet követően megkoszorúzták az erdélyi fejedelem szobrát, az ünnepség pedig nemzeti imánk eléneklésével zárult.
szatmar.ro
Erdély.ma

Az erdélyi anyanyelvű agrártudományi oktatás fejlesztése
Nemzeti fontosságú stratégia
Még mindig nagyon sok termőföld hever parlagon Erdélyben, annak ellenére, hogy a 2014-2020-as európai uniós pályázati kiírások kifejezetten előnyösen támogatják a kis farmok kialakítását, új mezőgazdasági vállalkozások létesítését, a fiatal gazdákat. Ahhoz, hogy megfelelő hatékonysággal használják ki mind az anyagi lehetőséget, mind a földrajzi adottságot, megfelelően képzett szakemberekre van szükség, akik a piacgazdálkodás jelenlegi körülményei között fenn tudják tartani a vállalkozásaikat. Reménykeltő, hogy 2015-től önálló magyar agrármérnökképzés indult a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karához tartozó sepsiszentgyörgyi új tanulmányi központban. A magyar szakoktatás jelenéről, jövőjéről dr. Nyárádi Imre-István adjunktussal, az agrármérnökképzés oktatási felelősével beszélgettünk.
– Miért Sepsiszentgyörgyön indították el az agrármérnöki szakot, amikor Marosvásárhelyen jóval korábban elkezdődött a mezőgazdasági képzés?
– Az agrártudományi oktatás tulajdonképpen Nyárádszeredában indult, a budapesti kertészettudományi kar kihelyezett kertészmérnöki szakával. Erre alapozva kérte fel a Sapientia EMTE vezetősége dr. Jakab Sámuelt, a nyárádszeredai kihelyezett tagozat vezetőjét, hogy állítsa össze a kertészmérnöki szak engedélyeztetéséhez szükséges dossziét, mivel volt előzetes tapasztalata e téren. Többek között, ennek köszönhetően, a hivatalos eljárást követően, a 2002/2003-as tanévvel kezdődött a kertészmérnökképzés a Sapientián. Miután ezt akkreditálták, az agrárképzés kiegészült a tájépítészmérnöki szakkal és a kétéves növényorvosi mesterképzéssel. A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ alapításáról 2013 augusztusában értesültem. Az egyetem szenátusa és az alapítvány kuratóriuma elhatározta, hogy új tanulmányi központokat hoznak létre Erdélyben. Több helyszín is szóba került, köztük Sepsiszentgyörgy. Bár valóban az lett volna a logikusabb, ha a meglevő marosvásárhelyi agrárvonalat erősítjük tovább, az alapítvány és az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy ennek a szaknak abban a térségben jóval nagyobb feladata van. Több érv is szólt amellett, hogy Kovászna megye székhelyére kerüljön az agrármérnöki szak. Ennek egyik indoka az volt, hogy Háromszék igen jó termőfölddel rendelkezik. Mindemellett az is fontos, hogy az egyetem és az alapítvány mellett a szak létrehozásához, a központ kialakításához közel fele-fele arányban hozzájárult a helyi és a megyei önkormányzat is. A sepsiszentgyörgyi városi tanács, a polgármesteri hivatal és a Kovászna Megyei Tanács 10 évre díjmentesen használatba adta a volt Gámán János Líceum ingatlanjait. Ez egy egyhektáros területen fekvő épületegyüttes, teljes infra- struktúrával. Mindemellett elvégezték a főépület és az ehhez csatolt épülettömb külső felújítását. Az egyetem megejtette a belső felújítást, teljesen felszerelt és berendezett 17 szaklaboratóriumot, továbbá három előadói és egy szemináriumtermet, amfiteátrumot, korszerű előadások tartására alkalmas felszereléssel. Az épületkomplexum négy különálló épületből áll, amelyekből bentlakást lehet kialakítani, olyan éttermet, amelyet a saját tangazdaságból származó alapanyagokból, termékekből lehet majd ellátni. Különálló épületben lehetne elhelyezni majd a gazdasági osztályt, a dékáni hivatalt és ugyanitt kaphatnának helyet a tanári lakások is. Ezenkívül megvan a teljes mezőgazdasági gépsor, vadonatúj traktorral, a hozzá csatolható sor- és precíziós vetőgéppel, talajmaróval, ekével, permetezővel, ehhez pedig az emberi segédlettel működő rotációs kapa, láncfűrész és egyéb munkaeszközök is a diákok rendelkezésére állnak. Ilyen körülmények között kezdhette meg az idén szeptembertől a 37 jelentkező közül 30 az agármérnökképzést.
– Kik oktatnak Sepsiszentgyörgyön?
– A működési engedély megszerzésére leadott dossziénak megfelelően a négyéves képzést 28 oktató, főként a marosvásárhelyi kar kertészmérnöki tanszékének, illetve más tanszékeinek tanárai végzik, akikhez csatlakozott hét magyarországi oktató (a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdasági Karának egy professzora és négy docense, valamint két nyíregyházi professzor). Jelenleg, átmenti jelleggel, az igazgató dr. Székely Gyula rektorhelyettes, tanulmányi felelős én vagyok, a szakkoordinátor dr. Pásztor Judit, a tanárok közül pedig megemlítem még dr. Balog Adalbertet, dr. Fazakas Csabát, dr. Kentelki Endrét és dr. Kovács Lorántot. Hozzájuk társulnak a helyi oktatók: dr. Abod Éva, dr. Bartha Csaba, dr. Bíró Enikő, dr. Csiszér Levente és dr. Erdély Judit.
– Valóban dicséretre méltó, hogy a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat támogatta az oktatást szolgáló korszerű infrastruktúra kialakítását. Sikerül-e mindezt hosszú távon fenntartani?
– Bízom benne, hogy a központ 10 év alatt önfenntartó lesz. Ehhez a meglevő agrármérnöki szakra továbbra is maximális kell legyen a beiskolázottság. Emellett hosszú távon kötelezően társszakokat is be kell indítanunk, amelyekkel a fenntartható gazdasági működést is megvalósíthatjuk. Itt elsősorban az erdőmérnöki szakra gondolok, de hosszú távon az állattenyésztő mérnöki, valamint az állatorvosképzést is megszervezhetnénk. Ez utóbbihoz azonban más infrastruktúra is kell. A tanerő mellett szükség lenne megfelelő bázisra: állatkórház, speciális patológiai, hisztológiai és más laboratóriumok berendezésére. Mindez az egyetem stratégiájától és attól is függ, hogy milyen prioritásként fogja bevállalni az oktatási intézmény az említett szakok létrehozását. Még az is kérdés számunkra, hogy lesz-e megfelelő számú érdeklődő, figyelembe véve, hogy román nyelven Bukarestben, Jászvásáron, Kolozsváron, Craiován és Temesváron is van ilyen képzés.
– Mindezek tükrében valóban lenne igény rá?
– 2008-ban a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék munkatársai készítettek egy olyan kiadványt, amelynek a statisztikai adataiból kiderült, hogy a kolozsvári agrártudományi egyetemen az agrármérnöki, illetve a kertészmérnöki szakra jelentkező magyar anyanyelvű diákok aránya viszonylag magas. Hasonló a helyzet az állatorvosi szakon, ahol a diákok egy része a Székelyföldről származik. Színvonalas oktatási ajánlatunkra ezek potenciális diákjaink lehetnek.
– Korábban említette, hogy a kar kihelyezésének stratégiai döntését Kovászna megye mezőgazdasági potenciálja is befolyásolta.
– Székelyföld természeti adottságai kiválóak az állattenyésztésre, másrészt az iparinövény-termesztésre. Romániában 4,8 millió hektár legelő és kaszáló van, ennek nagy része nagyon jó minőségű hegyvidéki legelő, amiből bőven van a három magyarok által lakott megyében is. A növény- és gyümölcstermesztés mellett, gyakorlatilag jelentős input nélkül, a természeti adottságok ésszerű kihasználásával, megfelelő legeltetésmóddal, takarmánykészítéssel, az ehhez alkalmazkodott állatfajta tartásával, szakszerű tenyésztéssel, termékfeldolgozással, jó marketinggel, kevés beruházással lehetne kihasználni ezt a lehetőséget. Valójában a Székelyföldön – az említett körülményeket figyelembe véve – az állattenyésztés az ott lakók megélhetését biztosíthatná. Bízom benne, hogy a Sapientia EMTE keretében ezt a hiánypótló oktatási vonalat is beindíthatjuk.
– A 2014-2020-as időszakban az uniós kiírások kiemelten támogatják a közepes méretű farmok kialakítását, a fiatal gazdákat. Ez a lehetőség ösztönzően hat a szakoktatásra?
– Erre is odafigyelünk, hiszen valóban, a 2014-2020-as programban jelentős uniós alapokat lehet lehívni, többek között a meglévő farmok korszerűsítésére, új farmok, kezdő gazdák támogatására. Mi ezt próbáljuk népszerűsíteni a diákok körében. Az a gond ezekkel, hogy ha valaki alaposabb ismeretekkel rendelkezik és mérlegel, akkor legtöbbször annyit haboz, hogy nem egy esetben a "tett halálához vezet". Mert bár valóban megéri pályázni, hiszen a fiatal farmerek akár 90%- os támogatásban is részesülhetnek, bonyolult az eljárás. Ezért olyan tantárgyaink is vannak, amelyek a hallgatók pályázatírói készségeit is fejlesztik.
– Van-e olyan diák, aki elvégezte a kertészmérnöki szakot, majd mezőgazdasági vállalkozásba kezdett?
– A szaktantárgyak mellett konkrét példákkal is népszerűsítjük az elméleti tudás gyakorlatba ültetését. Nemcsak a kötelező terepgyakorlatokról van szó, hanem arról, hogy mentoráljuk végzett diákjainkat. Balázs Bécsi Csongor volt kertészmérnök hallgatónk az RMGE-Maros vállalkozásfejlesztő központján keresztül nyert egy magyarországi pályázatot, aminek révén munkagépeket vásárolhatott, amelyekkel kertépítési és fenntartási szolgáltatást nyújtó vállalkozást működtet. Koroka Illa és Joó József Áron fekete ribizlit telepített, a gyümölcsből természetes sűrítményt is készítenek, Friss Zsuzsa Marosvásárhely mellett levendulatermesztéssel próbálkozik. Vannak követendő példáink.
– Akkor elképzelhető hasonló mentorprogram az agrármérnöki szakon is?
– Ez a program jól működik Marosvásárhelyen. Hogy az új tanulmányi központban mennyire lehet hosszú távon fenntartani, stratégiai kérdés is. S ez kapcsolódik az egyetem önfenntartó tevékenységeihez. Míg a kertészmérnöki szakosoknak elég kisebb terület is, hiszen néhány ár, egy-két hektár terület dísznövény, gyógynövény termesztése elegendő jövedelmet hozhat, addig az intenzív szalmásgabona-, kukorica-, napraforgó- stb. termesztéshez több tíz hektár terület szükséges. Első lépésként az agrármérnökképzés gyakorlati helyszínét kellett biztosítanunk. Az egyetemi központ 1 hektáros ingatlanjában elkülönítettünk egy kisebb területet, ahol a tantermekhez közel tudunk bemutatóparcellákat létesíteni. Ezenkívül Illyefalván van egy bérelt területünk, ahol kialakítjuk a tangazdaságot. Az ideális viszont az lenne, ha Sepsiszentgyörgy környékén egy tömbben kaphatnánk egy 30-50 hektáros területet. Szerződésünk van több környékbeli nagy farmmal, ahol a diákok gyakorolhatnak. A hosszú távú mentorálási program azt jelentené, hogy az egyetem vagy az alapítvány felvásárolna földterületeket, amelyeket bérbe adnánk meghatározott időre vállalkozó szellemű végzetteknek, akik ezeken üzemszerű, üzletszerű gazdaságokat működtetnének. Ehhez csatlakozhatnának más, helyi földtulajdonosok is, és így nemcsak a Sapientia EMTE-nek jelentene jövedelemforrást a földterületek megművelése, hanem az adott településen is biztosíthatná a megélhetést az ottani közösségnek.
– Sajnos, más egyetemeken az tapasztalható, hogy a végzettek – bár lenne munkahely – a külföldi állásokat választják, és kivándorolnak. Nem áll fenn ez a veszély az agrároktatás terén?
– Elsősorban arra szeretnénk ösztönözni hallgatóinkat, hogy maradnak itthon. Induló szakként az is elképzelhető, hogy a legjobbak az egyetemen maradjanak, akár tanársegédekként, majd később teljes katedrával rendelkező oktatókként. Sajnos az a tapasztalatom, hogy végzettjeink nem annyira elszántak, elkötelezettek az egyetemi pálya mellett. Tény és való, nem jönnek vissza a nálunk végzett diákok. S mindez annak ellenére, hogy segítjük részképzéssel, külföldi tanulmányúttal, szakdolgozat-mento-rálással. Meg kell teremteni azt az alapot, aminek az egyik pillére a bérezés, de ehhez elsősorban elszántnak kell lennie a pályázónak, a hallgatónak, mert ha ebben perspektivikusan lát lehetőséget, akkor akár az egyetem keretében szolgáltatást is ki tudna építeni, amivel pótolhatná az esetleges alacsonyabb oktatói fizetését. Az egyik a már említett földbérlet. Mert ha az egyetemet végzett szakember profi módon megdolgoz nagyobb területet, feldolgozóüzemet létesít, kiépíti termékeinek a terjesztői hálózatát, saját megélhetésének biztosítása mellett akár munkát teremthet másoknak is így nem vándorol el a munkaerő. Persze, ehhez először fel kell ülni a traktorra, de eljöhet az az idő is, amikor a vállalkozó csak szervezi a munkát és megél ennek gyümölcséből. 50 hektár terület szakszerű művelése során havonta akár 3000–4000 lej jövedelem is elérhető, ami nem kevés. Csak ehhez olyan hozzáállás is kell.
– Említette a mezőgazdasági szolgáltatásokat, amelyeket az egyetem agrártudományhoz tartozó szakjai keretében nyújthatna.
– Elsősorban a kutatási tevékenységbe tudnánk bevonni az érdekelteket, de akár az is elképzelhető, hogy a tájépítészmérnök elkészíti egy lakótársuláshoz tartozó zöldövezet revitalizációs tervét, felvállalhatunk talajtani vagy vetőmag-, illetve termésvizsgálatot, szaktanácsadást. A sepsiszentgyörgyi központunkban pedig mezőgépészeti szervizműhely is üzemelhetne. Ez nemcsak az egyetem számára lenne hasznos, hanem a környékbeli gazdáknak is.
– Más marosvásárhelyi szakokra jelentkeztek magyarországi hallgatók is…
– Az agrár szakon erre még nincs példa. Hosszú távon lehetőséget viszont abban látok, hogy a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről, ahol nincs anyanyelvű oktatás, hozzánk jönnének diákok. Bentlakást biztosíthatunk, a jogi lehetőség adott. Diák- és tanárcsereprogramunk már van a budapesti, a gödöllői agrártudományi egyetemekkel, a nyíregyházi főiskolával. Az Erasmus program jól működik. Nyitottak vagyunk, várjuk azokat, akik nálunk szeretnének tanulni.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen: Az RMDSZ-nek nincs szüksége erkölcsi kódexre
Erről is, a levélben szavazásról is, Opreáról is, az autonómiáról is, a korrupcióról is kérdezte Sabina Fati az RMDSZ elnökét.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor nem hiszi, hogy abban az időszakban, amikor kormánytársa volt Gabriel Opreának (2009–2012), ez utóbbi személyes célokra használta volna a MApN (Honvédelmi Minisztérium – a szerk.) helikoptereit. Kelemen a levélben szavazásról szóló törvénytervezetről azt mondja, hogy „rosszul összeállított projekt”, mely több szempontból alkotmánysértő is.
Az RMDSZ vezetője azon a véleményen van, hogy a Parlamentnek nem kellene sietnie a törvény idei elfogadásával, mert a hatályos törvény alkalmas a parlamenti választás megtartásához. Kelemen Hunor azt állítja, hogy Románia nem másolhat le egyszerűen egy másik országban működő, a levélben történő szavazásra vonatkozó törvényt, mert „nem másolhatjuk le az egész társadalmat és nem lehet az egész mentalitást áthelyezni egyik országból a másikba”, a román közigazgatás pedig nem működik hatékonyan. Ami az RMDSZ összeférhetetlenséggel vádolt parlamenti képviselőit illeti, a Szövetség semmilyen lépéseket nem fog tenni és hagyni fogja, hogy a dolgok a saját kerékvágásukban haladjanak. Kelemen másrészt azt mondja, hogy az RMDSZ-nek nincs „szüksége” „erkölcsi kódexre” és a jelöltek kiválasztására vonatkozó jelenlegi standardok elégségesek.
Sabina Fati: Több mint 4 évig kormánytársa volt Gabriel Opreának. Jól ismeri?
Kelemen Hunor: Nem ismerem túl jól, abban az értelemben, hogy sohasem voltunk együtt a szabadidőnkben.
A Boc-kormányban, vagy később, a Ponta-kormányban, amíg ön is a tagja volt, szó volt arról, hogy Gabriel Oprea személy célokra használta a MApN-hez tartozó helikoptereket, hiszen védelmi miniszter volt?
Nem.
Még nem hivatalosan sem? A sajtóban bizonyítékok jelentek meg ezzel kapcsolatosan.
Nem. Nem láttam és nem is hallottam semmit, tehát semmit sem tudok megerősíteni. Nem is hiszem. Azt hiszem, hogy a védelmi miniszter a helikoptert is használja, de nem személyes célokra. Például, ha Aradra megy, egy amerikaiakkal közös hadgyakorlatra, gyanítom, hogy helikopterrel megy.
Arról volt szó, hogy egy Déván tartott UNPR-ülésre ment helikopterrel.
Ezt nem tudnám megerősíteni. Nem láttam ilyen helyzetben Gabi Opreát.
Ön szerint a miniszternek le kellene mondani azzal a balesettel kapcsolatosan, melyben meghalt a Gabriel Opreának utat nyitó rendőr?
Nem vagyok Oprea úr politikai tanácsadója, hogy javaslatokat tegyek neki.
Én tettem volna egy lépést hátra, legalább, amíg a vizsgálat tart és aztán visszatértem volna.
Azt mondta, hogy alkotmánysértő a levélben szavazásról szóló törvény tervezete, de mivel egyik párt sem áll önök mellé, nem tudnak elég aláírást összegyűjteni, hogy megtámadják az Alkotmánybíróságon. Mit tehetnek?
Egyelőre benyújtottunk minden olyan módosító javaslatot, melyeket a Szenátusban is alkalmaztunk. Elsősorban azt mondjuk, hogy a jövő évi parlamenti választás esetében minden állampolgár számára biztosított a szavazási jog, a külföldön élőket is beleértve: létezik a 43. számú választókörzet 2 szenátorral és 4 képviselővel, regisztráció alapján minden 100 választóra új szavazókört nyitnak a törvénynek megfelelően, tehát nem kell soroktól és zsúfoltságtól tartani, ha a szervezés megfelelő. Mindenki egyénileg szavazhat a szavazófülkében, tehát biztosított a szavazás titkossága és biztonsága. Az elnökválasztásra a dolgok nincsenek biztosítva, és azt javasoltuk, hogy ebben az új törvénytervezetben az elnökválasztást rendezzük: ebben az esetben egyetlen, az országos választókörzet létezik, mert a szavazás az egész országban zajlik, ugyanakkor az alkotmány szerint az elnök a diaszpóráért is felelős, így megoldást kell találnunk erre, és van időnk valami komoly dolgot kigondolni. A jelenlegi törvénytervezetben van néhány komoly aberráció, azon kívül, hogy alkotmánysértő, még alkalmazhatatlan is. A 13. cikkelyben, például, az áll, hogy azok, akik regisztráltak és levélben akarnak szavazni, azok maguk is kinyomtathatják a szavazólapjukat.
Azokban az országokban, ahol létezik a levélben szavazás, a szavazólapok valóban rendelkeznek bizonyos biztonsági elemekkel. Sok bíráló azt állítja, hogy ez a törvénytervezetet tudatosan írták alkotmánysértő formában. Osztja ezt a véleményt?
Nem, ez csak egy rossz törvény. Például, a románok külföldön választhatnak, hogy levélben szavaznak, vagy közvetlenül, ami diszkriminatív az itthoniakkal szemben.
Románia közigazgatási szempontból nincs felkészülve egy ilyen rendszerre.
Emlékezzen vissza, hogy azt sem tudjuk, hány szavazó van az országban. Az RMDSZ úgy véli, hogy nem szabad kísérletezni: ugyanez történt az egyéni körzetes választás bevezetésekor, akkor is elleneztük, de nem volt elég erőnk megakadályozni a törvény elfogadását. Két mandátum után mindenki rájött, hogy hiba volt az egyéni körzetes választás és visszavonták.
De nem az egyéni körzetes választás volt a hibás, hanem az az eredeti formája, ahogy azt Romániában elfogadták. Ugyanez a helyzet a levélben szavazással, az ötlet jó, de alkalmazásának módja problémás lehet.
Ez azt jelenti, hogy a tervezetet nem szabad megszavazni, vagy nem kellene előtérbe tolni ezt az olcsó populizmust csak azért, mert tavaly gond volt a külföldi szavazással. Ezt a gondot nem oldhatunk meg úgy, hogy egy év múlva ebből katasztrófa legyen: mit teszünk, ha a szavazatok nem érkeznek be időben, hanem csak három hét múlva, mert nem befolyásolhatjuk azoknak az országoknak az összes postaszolgálatát, ahol románok élnek? Mit teszünk, ha van egy húsz-, vagy hetvenezer szavazatos különbség? Mennyit kellene várni az eredmények véglegesítésére? Hogyan alakulnak majd az eredmények? Milyen legitimitásuk lesz a választottaknak?
Sok országban nagyon sok éve nagyon jól működik a levélben szavazás, az emberek elégedettek, akkor miért nem egy ilyen rendszert veszünk át?
Lemásolhatunk egy törvényt, de nem másolhatjuk le az egész társadalmat és nem lehet az egész mentalitást áthelyezni egyik országból a másikba. A román közigazgatás nem működik hatékonyan.
Másrészt a román szavazók számának növekedésével arányosan csökken az RMDSZ parlamenti bejutási esélye is.
Ez hamis érv. Azok, akik most ezt hozzák fel, amikor mi azt mondtuk, hogy nem szavazzuk meg a törvényt, és megpróbáljuk megtámadni az Alkotmánybíróságon, vagy nem értik a levélben szavazás jelenségét, vagy nem akarják beismerni, hogy ez hiba, és igyekeznek hamis ürügyeket keresni az RMDSZ ellen. Kiszámítottuk, hogy ha jövőre 500 ezer új szavazó lesz külföldön, e rendszer alapján, nekünk 25 ezerrel több szavazatot kell szereznünk.
Ez azért nem olyan egyszerű.
Nekünk is vannak külföldön szavazóink. Nem ez a gond.
A törvény formájától függetlenül, a levélben szavazás matematikailag akarva, akaratlanul az RMDSZ hátrányára működik, mert a Szövetség relevanciája annál inkább csökken, minél egyszerűbb a szavazás, minél többen vesznek részt a szavazáson.
Nem hiszem, hogy bárki is RMDSZ-ellenes törvénynek szánta ezt, mint ahogy az egyéni körzetes választásnak sem ez volt a célja.
Még ha nem is erre találták ki, a levélben szavazásról szóló törvénynek végül ilyen hatása lehet: RMDSZ-ellenes.
Igen, az lehet, ha nekünk nem sikerül külföldről szavazatokat szerezni. De miért gondolja, hogy mi ne kapnánk 25, vagy 50 ezer szavazatot? Hiszen magyarok is élnek a határokon túl, Magyarországon, Ausztriában, Olaszországban. Arányosan mi is hasznot húzunk majd ebből a rendszerből.
Nem tagadhatja, hogy azért mégiscsak hátrányos.
Csak akkor, ha semmit sem teszünk és egyetlen szavazatot sem szerzünk.
Bármit mond is, az RMDSZ számára nehezebb szavazatokat szerezni, mint a román pártoknak.
Ez az érv, hogy számunkra nehezebb szavazatokat gyűjteni, csak a 10. a sorban, ezelőtt az érv előtt van még kilenc ok, melyek elvekkel, alkotmányossággal, módszertannal kapcsolatosak.
Miért nem lelkesedik egyetlen párt sem az elektronikus szavazás bevezetéséért? Nem lett volna egyszerűbb, ha a levélben szavazással egyszerre tárgyalnak róla?
Lehet róla beszélni, de nem lehet eredményre jutni. Romániában még az elektronikus aláírás sem működik. Mindegyik kormány megígérte, de nem vezették be. Ugyanakkor az állam intézményeivel szemben sincs bizalom. Beszéltem egy, a PNL vezetőségéhez tartozó kollégával – nevet nem mondhatok –, és megkérdeztem tőle, miért nem elég a nemrég elfogadott választási törvény, mely biztosítja a szavazás egyetemességét idehaza és külföldön is. Ezt válaszolta: „Nem vagyunk biztosak abban, hogy a PSD nem fog szavazatokat lopni.” Akkor azt kérdeztem, hogy ebben az esetben mi szavatolja a levélben szavazás tisztességességét, amire azt válaszolta, hogy semmi, és hogy a „közvélemény nyomást gyakorol”. Nem lehet nyomásra törvényeket elfogadni, vagy abból kiindulva, hogy a másik biztosan csalni fog.
Vannak még csalások Romániában?
Semmilyen adatom nincs erre.
Miért nem lenne időszerű az elektronikus szavazás?
Mert a románok 47 százaléka falun él. Azt hiszem, hogy az ilyenfajta kísérletek veszélyesek és nehezen kezelhetőek a román társadalom esetében.
Azt akarja mondani, hogy túlságosan elmaradottak vagyunk?
Nem vagyunk elég fejlettek: az infrastruktúra, a mentalitás, a bizalom és egyebek szempontjából. 2015 túl korai, nem vagyunk képesek biztosítani a választási folyamat biztonságát. Kizárt.
Tőkés László nemrég azt mondta, hogy az autonómia ügyében nem lehet az RMDSZ-re számítani. Ön szerint miért megosztott a magyar közösség?
Nem megosztott, de Tőkés euroképviselő elméjében még mindig létezik egy óriási törés. Tőkés úr 25 éve mondja ugyanazt a dolgot anélkül, hogy ezzel érvényesülni tudna a politikában: egy másik állam euroképviselője. Minden hibánk ellenére és minden erőfeszítésünkkel összegyűjtöttük a magyarok által leadott szavazatok 86-89 százalékát. Ez nem a megosztottságot mutatja. Hozzászoktunk az ilyenfajta kijelentésekhez: ő beszél, mi pedig tesszük azt, amit tennünk kell.
És mit tesznek? Az elmúlt napokban zajlott a „Székelyföld határainak megvilágítása” akció. Az RMDSZ hivatalosan nem vesz részt az ilyenfajta akciókban, de már a kulturális autonómiáról sem beszél, vagy legalábbis nem a parlamentben. Ez annak a jele, hogy az RMDSZ-en belül az elégedettség elért egy bizonyos szintet?
Azért nem beszéltünk már erről a törvényről, mert nem tudunk többséget szerezni az elfogadtatásához.
Felvethetjük, ha meg akarjuk buktatni. Nem akarom, hogy elutasítsák, ezért inkább kivárok. De voltak értelmiségiek részvételével tartott konferenciáink és szemináriumaink, főleg az akadémiai körökből, ahol megpróbáltuk lebontani az előítéleteket és a sztereotípiákat. Megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nincs semmilyen veszély sem a regionális autonómiában, sem a kulturálisban.
Tíz évig hatalmon voltak és nem sikerült meggyőzniük a kormányzati partnereiket, hogy elfogadják a kulturális autonómiát. Mi a magyarázata a magyar közösség ezzel kapcsolatos hatékonyságára?
A magyar radikálisok is ezzel az érvvel állnak elő, de meg kell érteni, hogy bizonyos projektekhez lehet többséget szerezni, másokhoz nem. Fel kell állítani egy elsődlegességi sorrendet és ettől függően alkothatsz, vagy sem szövetségeket. A Tăriceanu-kormány, például, magáévá tette ezt a projektet és benyújtotta a Parlamentnek. Tehát létezett egy koalíció, melyben előkészítettek egy ilyen kormány által magáévá tett projektet. Különféle más koalíciókban sikerült hozzájárulnunk a jogállamiság megerősítéséhez, elég sok mindent elértünk a magyar közösség számára, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének további aggodalmaink. Azt hiszem, ha politizálni akarsz, akkor részt kell venned kormányokban és meg kell értened, hogy az RMDSZ az 5-7 százalékával nem érhet el mindent, amit szeretne.
Az, hogy tíz évnyi kormányzás alatt nem tudták ezt elérni azt jelenti, hogy a partnereik becsapták önöket?
Nincs szó becsapásról. Ha ilyen történt, akkor ez a 2007-2008-as időszakban volt, amikor az a törvénytervezet bekerült a Parlamentbe: a PDL kilépett a kormányból, vagy kirúgták, attól függ, hogy honnan nézzük, és amikor ellenzékbe kerültek, akkor már nem akarták megszavazni azt a tervezetet, mellyel addig egyetértettek. Azután már sohasem volt, sem a Boc-kormány, sem a Ponta-kormány részéről ígéret, hogy megszavazzák ezt a törvénytervezetet.
Az RMDSZ mindig is ellenezte az ANI-törvényt (Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.), már az elfogadása előtt is; időközben egy egész sor, többek között RMDSZ-es parlamenti képviselőről derült ki, hogy a rokonaikat alkalmazták az irodáikban. Kelemen Attila a legismertebb, aki azt állítja, azért alkalmazta a feleségét, hogy valaki ki tudja vinni hetente a repülőtérre. Ezeknek az embereknek le kellene mondaniuk, mit kezdenek velük?
Semmit. Abban az időszakban, amikor ezek történtek, a törvények nem voltak egyértelműek. Amúgy meg azzal érvelnek, hogy ők benyújtották a dokumentumokat a Parlamentnek, a személyzeti osztály alkalmazottainak pedig jelezniük kellett volna nekik, hogy ezt nem tehetik meg.
Úgy gondolom, hogy például Kelemen Attila tökéletesen tudatában volt annak, hogy a feleségét alkalmazza, ezt nem kellett a személyzetiseknek megmondaniuk neki.
Mindazok, akik ebben a helyzetben vannak, követni fogják az eljárásokat, vagy megtámadják, vagy marad az ANI döntése és viselniük kell a jogi következményeket. Bármi lesz, egy jogi folyamatról van szó és nem fogunk beavatkozni.
Nem avatkoznak be, mert az RMDSZ-ben nincsenek erkölcsi standardok?
De igen.
Vagy ezek a standardok nem térnek ki az összeférhetetlenségekre?
Amióta a törvény egyértelművé vált, azóta senki sem alkalmazott rokonokat. A 2004–2008-as és a 2008–2012-es időszakban történt esetekről van szó.
Ezekben az időszakokban a törvény már működött?
Igen, de később módosították. Nemcsak az RMDSZ van ebben a helyzetben, hanem minden párt. Azt tanácsoltam volna az összes kollégának, hogy ne alkalmazzanak rokonokat, még abban az időszakban sem, amikor nem létezett ez a törvény. Most már mit kezdjünk velük? Nem vehetjük vissza a mandátumukat. Ezzel az egész összeférhetetlenségi listával együtt, továbbra is az RMDSZ az az szervezet, ahol a legkevesebb embernek gyűlt meg a baja a törvénnyel. Tudom, hogy tendencia bennünket a sötét sarokba helyezni, de az élet mindig mást bizonyít.
De az önök erkölcsi kódexe mit mond erről a helyzetről?
Nincs egy megszavazott erkölcsi kódexünk.
Más szavakkal, nincsenek erkölcsi standardjaik?
Vannak standardjaink, amikor a jelöltekről szavazunk, a választások előtt, de nem szavaztunk meg egy általános kódexet, mert nem hiszem, hogy szükségünk lenne erkölcsi kódexre. Láthatja, hogy mi történik a nagy csinnadrattával megszavazott kódexekkel. Nem egy erkölcsi szövegtől leszel jobb ember.
România liberă
foter.ro/cikk

„Hogy szebb legyen a Föld”
Könyvbemutató Csűrös Istvánról
Csűrös István (1914–1998), a botanika professzora életéről és munkásságáról nemrég jelent meg könyv, amit volt tanítványa, Bartók Katalin nyugalmazott egyetemi tanár mutatott be az EME kolozsvári, Jókai úti székházában. Az ötlet tavaly a tavaszi centenáriumi emlékkonferencián vetődött fel először, és a szót tett követte. A három szerző (Bartók Katalin, Okos Rigó Anna és Csűrös Réka) előadásai alapját képezik a munkának. A lektorálás felelősségteljes szerepét Kékedy-Nagy László – „a kémikusok között a legjobb biológus” – vállalta magára, és ő konferálta a bemutatót is.
Csűrös tanár úr egy kivételesen összetett egyéniség volt. A szó igazi értelmében vett „diákbarát” tanár, aki egyképpen beszélte a virágok és a diákok nyelvét. A jeles tudós, az igényes szakíró és népszerűsítő író, az emberséges vezető ismérvei egyesültek benne. A könyv alkotóinak sikerült mindezen vonásokat nyomon követni és érthetően az olvasó elé tárni. Az első fejezetben az unoka, Csűrös Réka a nagyapa életrajzát vázolja fel. A fényképeken láthatjuk például nagynénjével, oklevelekkel, iskolai gyakorlófüzet másolatokkal, terepgyakorlatokon, és idős korában. Bartók Katalin tudományos alapossággal ismerteti a munkásságát, külön fejezetben Csűrös Káptalan Margit egyetemi adjunktus, a feleség és egyben jó munkatárs tevékenységéről olvashatunk. Mindkettőjük tudományos munkáinak jegyzékét ismerteti Okos Rigó Ilona.
BAKÓ BOTOND
Bartók Katalin - Okos-Rigó Ilona - Csűrös Réka: Csűrös István botanikus (1914-1998) élete és munkássága (2015)
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét tüntetők vonultak utcára országszerte
Ismét tüntetők tízezrei vonultak utcára szerda este Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban azt követően, hogy az előző esti kormányellenes tüntetésre hivatkozva Victor Ponta miniszterelnök szerdán bejelentette lemondását.
A demonstrálók a parlament feloszlatását, a korrupt döntéshozók megbüntetését, a „kompromittálódott politikustársadalom" távozását követelték, világossá téve, nem azért mondatták le a szociáldemokrata Pontát, hogy a jobbközép ellenzéket segítsék hatalomra.
A tömeg „Huszonhat éve felváltva loptok", „Románia sírásói", „Takarodjatok mindnyájan" feliratokat emeltek a magasba. A spontán demonstrációnak nincsenek vezetői, szónokai vagy megfogalmazott politikai programja. A román média becslése szerint Bukarestben mintegy 30 ezren, a többi nagyvárosban együttvéve körülbelül ugyanennyien vonultak utcára változást követelve.
A tömeg egyebek mellett a „Szemétdombra az összes politikussal, becsületes embereket akarunk", „Meg kell érdemeljétek a voksomat", „Nem vásároltok meg két lemondással", „Mi 300-ra, nem 600-ra voksoltunk" jelszavakat skandálta, ez utóbbival a parlament létszámára utalva. Az előző napi tüntetés jelszavai közül szerda este a „Korrupció öl" és a „Korrupció mérgez" szlogent skandálták legtöbbször a bukaresti Egyetem-téren összegyűlt tüntetők, akik megbénították a közlekedést a város központjában.
A spontán demonstrációk sorozata amiatt kezdődött, hogy a bukaresti politikai vezetők egymásra próbálták hárítani a felelősséget a múlt pénteki bukaresti tűzvészért, amelyben 32-en haltak meg, és több mint 150-en szenvedtek füstmérgezést és súlyos égési sérüléseket. A tömeg haragja kedden három ember – a tragédia miatt felelősnek tartott Cristian Popescu Piedone 4. kerületi polgármester, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes és Victor Ponta – ellen irányult.
Szerdán mindhárman lemondtak, illetve Oprea a teljes kormány lemondása miatt veszíti el tisztségét, ám ő is jelezte, hogy akkor sem vállal miniszteri tisztséget Románia következő kabinetjében, ha ismét a jelenlegi – az általa vezetett Románia Haladásáért Országos Szövetséget is magába foglaló – koalíció alakíthat kormányt. Politikai elemzők szerint a tömeg azért vonult ismét utcára, hogy kifejezzék bizalmatlanságukat az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre, a politikai döntéshozókra gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Klaus Iohannis államfő csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat egy új kormány megalakítása érdekében.
MTI
Erdély.ma

Tízezrek tüntettek Bukarestben
Hírügynökségek szerint több mint huszonötezren tüntettek tegnap este Bukarestben a Colectiv Klubban történt tragédia miatt, Victor Ponta kormányfő, Gabriel Oprea belügyminiszter és Cristian Popescu „Piedone” polgármester lemondását követelve. A tüntetők szerint a korrupció, a kenőpénzek, a törvények be nem tartása miatt működhetnek a Colectivhoz hasonló klubok Bukarestben, és történhetnek meg olyan szerencsétlen balesetek Romániában, mint a szóban forgó tűzeset vagy a belügyminiszter autókonvoját vezető motoros rendőr tragédiája.
Tegnapi ülésén a kormány szigorított a szórakozóhelyek tűzvédelmi előírásain. A péntek esti tűzesetben elhunytak száma tegnap harminckettőre nőtt. A demonstráció
A tegnapi demonstrációt egy Facebookon szerveződött csoport eredetileg Cristian Popescu Piedone negyedik kerületi polgármester lemondatása érdekében hirdette meg, mivel sokan őt tartják felelősnek, amiért engedélyezte, és egy éven át sosem ellenőrizte a tűzvédelmi előírásokat kijátszó Colectiv Klub működését. A tüntetők azonban a kerületi városháza helyett váratlanul a kormányszékház elé vonultak, ahol Gabriel Oprea kormányfőhelyettes és Victor Ponta miniszterelnök lemondását is követelni kezdték. Este kilenc óra után a kormány elől a belügyminisztériumhoz vonult a tovább növekvő, főként fiatalokból álló tömeg. Lapzártakor vonultak a parlament elé. A kormányrendelet
A tüntetők azt is kifogásolják, hogy késő volt a tűzvész hatására dönteni a tűzvédelmi előírások szigorításáról, mellyel kapcsolatosan a tegnap hozott sürgősségi kormányrendelet felhatalmazza a tűzoltóságot, hogy bármilyen nyilvános intézményt, vendéglátó- vagy szórakozóhelyet bezárasson, vagy működtetőit 100 ezer lejig terjedő bírsággal sújtsa, ha nem tartják be a tűzrendészeti előírásokat. Ezt eddig csak a működési engedélyeket kiadó polgármesteri hivatalok tehették meg. A kormány tegnapi ülésén olyan határozatot is elfogadott, melynek alapján a hatóságok súlyos bírságot szabhatnak ki azokra a szórakozóhelyekre, amelyekben a látogatók száma több mint tíz százalékkal túllépi a működési engedélyben meghatározott maximális létszámot, a tűzrendészeti engedélyekben ugyanis a látogatók száma függvényében határozzák meg a vészkijáratok számát. A kormányülésen arról is döntöttek, hogy áldozatonként 5000 lejes gyorssegélyben részesítik a pénteki tűzvész áldozatainak családjait.
A kormány már a háromnapos nemzeti gyászt hirdető szombati rendkívüli ülésén bejelentette, hogy ellenőrzési kampányt indít az éjszakai szórakozóhelyeken, a romániai klubok többsége azonban önként bezárt, egyes vállalkozók pedig bejelentették, hogy – a törvény által egyébként megkövetelt – vészkijáratokkal, füstérzékelőkkel és automata oltóberendezésekkel fogják felszerelni az általuk működtetett szórakozóhelyeket.
Sosem látott égések
A Floreasca Kórház plasztikai sebészeti klinikájának főorvosa, Ioan Lascăr nyilatkozata szerint a műszaki egyetem elemezte a Colectiv levegőjét, és „olyan méregkeverékre derített fényt, amit senki el sem tudott volna képzelni”. A levegőben szén-monoxidot és szén-dioxidot, nitrogén-monoxidot és nitrogén-dioxidot, hidrogén-cianidot, sósavat, toluolt és xilolt találtak. Emiatt egyes sérültek hiába távoztak saját lábukon a klubból, utólag rosszul lettek, azoknak pedig, akik kórházba kerültek, még akkor is bizonytalanok a kilátásaik, ha égéseik nem kiterjedtek – mondta az orvos. A Grigore Alexandrescu Kórház menedzserigazgatója, Dan Enescu azt nyilatkozta, soha nem látott még olyan égéseket, mint amilyeneket a Colectiv Klubban megsérültek elszenvedtek, holott praxisa során mintegy húszezer égési sérültet látott el, beleértve a giuleşti-i szülészeten megégett kisbabákat is. A két orvos hétfő este a francia nagykövetségen tartott konferencián szólalt fel, a találkozót abból az alkalomból szervezték, hogy egy együttműködési program keretében francia orvosok érkeztek Bukarestbe, hogy égési sérülteket ellátó központok alapításában segédkezzenek.
A hivatalos jelentés és részvétnyilvánítás
A Colectiv Klubban kitört tűzvész oka az volt, hogy túl sok, a lokál befogadóképességét meghaladó számú embert engedtek be, illetve olyan zárt helyen szerveztek tűzijátékot, amely nem volt ilyen tevékenységre kialakítva – áll a legfelsőbb ügyészség hivatalos jelentésében. A közlemény arról is tájékoztatott, hogy a bukaresti Colectiv Klub három tulajdonosát, Alin Anastasescut, Paul Ganceát és Costin Mincut gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával vették őrizetbe. „A Colectivből szép mesét akartam létrehozni, mert mindig is hittem legnagyobb szenvedélyemben: a zenében. A mese rémálommá vált. Kedves kollégákat és barátokat vesztettem el azon az éjszakán, amely mindannyiunkat gyászba borított. Mások az életükért harcolnak a kórházi ágyakon. Velük vagyok, mindnyájukkal, gondolatban, mostantól minden pillanatban, amíg csak örökre le nem hunyom a szemem. Bárcsak letörölhetném a könnyeket azoknak az arcáról, akik az eltávozottakat siratják. Nem tehetek azonban egyebet, mint hogy lehajtott fővel megállok a bíróság előtt. Rettenetesen bánom, ami történt” – tette közzé Costin Mincu a Facebookon. Tegnap 32-re emelkedett az áldozatok száma, miután reggel belehalt sérüléseibe egy súlyos légúti károsodással és testének több mint felén égési sérülésekkel kórházba került 28 éves lány. Hírügynökségek összesítése szerint a tűzvész 135 sebesültjét ápolják a bukaresti kórházakban, ezek közül 18-an vannak életveszélyes, 17-en pedig súlyos állapotban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ponta ment, a rendszer maradt
Közel egy éve, hogy Victor Ponta kormányfő elveszítette az elnökválasztást, és bár akkor sokan jósolták pályafutása végét, mégis tisztségben maradt egészen tegnapig, noha semmit nem tanult a kudarcból. Sőt: hibát hibára halmozott, mint egy félkegyelmű, aki folyton félreérti a világot.
A kedd este utcára vonuló huszonötezer fiatal dühe azonos gyökerű a tavaly ilyenkor kitört felháborodással, a tüntetéseket kiváltó okok különbözősége ellenére. Akkor a külföldön élők szavazati jogának korlátozása, most egy szomorú tragédia verte ki a biztosítékot, éppen azokban, akiket már nem lehet választási ígéretekkel, hirtelen pénzosztással, szépen felcifrázott, de üres szólamokkal elámítani és megvesztegetni. A tanultabb, felvilágosultabb, dolgozó huszon-, harminc- és negyvenévesek elégelték meg az állam tehetetlenségét, hivatalnokainak korruptságát, az egész átláthatatlan és csikorgó gépezetet, ami 26 évvel a kommunizmus bukása után is öl és pusztít. Másutt a rendszerváltás is békés volt, itt a béke is áldozatokat szed, és lebénítja az országot. Ebből valóban elég volt!
Nem hittük volna két nappal ezelőtt, hogy a kormányfő azért bukik meg, amiért közvetlenül nem is felelős.
Hiszen lett volna elég oka visszavonulni az elmúlt három évben: rögtön kinevezése után a plágiummal szerzett doktori cím miatt, később a liberálisokkal kötött választási szövetség felbomlása ingatta meg legitimitását, pártját a korrupcióellenes ügyészség gyakorlatilag vezetők nélkül hagyta, családtagjait és barátait is bűncselekmények miatt vizsgálták, ő maga is gyanúba, majd vád alá került; hazudott okkal és ok nélkül, bujkált a felelősség elől, fedezte miniszterei visszaéléseit, s még akkor is a helyén maradt, amikor már teljesen elszigetelődött, és messziről elkerülték a nyugati politikusok. Pedig megvoltak az eszközei ahhoz, hogy javítson az ország helyzetén és saját megítélésén. Nem élt velük, most pedig hiába próbál áldozatként fellépni: egy rosszul működő, gyilkos rendszer feje volt, és semmi sem menti fel ennek felelőssége alól.
Lemondása mégis túlságosan későn jött, és mintha számára is váratlan lenne: előtte még megpróbált bűnbakot szolgáltatni a fogyasztóvédelmi vezető személyében, és az utolsó percig arrogáns maradt. Gazdasági sikereiről beszélt, és vállon veregette magát, mert elégtételt ad a tiltakozóknak; ugyanakkor meg is fenyegette a politikai haszonlesőket. Ez nem az a becsületbeli gesztus, ami megilletné a megalázott és becsapott lakosságot: nem meglepő, hogy tegnap este ismét tízezrek vonultak az utcára. Nem béremelést követelnek, hanem normalitást, ezért nem nyugtat meg senkit Victor Ponta lemondása. Távozása szükséges volt, de nem oldja meg a gondokat: amíg az egész politikai osztály hozzáállása nem változik, nem számíthatunk előremozdulásra.
Demeter J. Ildikó
Erdély.ma

Meg kell védeni a magyarságot
A nyár végén már téma volt a sajtóban, hogy Szabó Ödön parlamenti képviselő a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést az egyik Bihar megyei román internetes hírportállal szemben (a Bihoreanul hetilap online verziójáról van szó – szerk. megj.), amiért az a magyar közösség és általában a kisebbségek elleni kommenteket (hozzászólásokat) engedélyez, promovál. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, főleg azok után, hogy nemrég a MÚRE nagyváradi tanácskozásán a Tanács elnöke is jelen volt, és ugyancsak elítélően szólt a hasonló jelenségekről.
Mint kiderült, az ügyben két újabb, a döntést előkészítő mozzanat zajlott le, hisz az újság megfogalmazta saját véleményét, melyre Szabó Ödön a viszontválasz-adás jogán tehette le észrevételeit. A román újság által elkészített többoldalas anyagban ahelyett, hogy egyszerűen elnézést kértek volna vagy beismerték volna felelősségüket, magyarázkodásba kezdtek, mondván, hogy nem ők írták a kommenteket, ezért nem vállalhatnak felelősséget értük, van egy saját moderálási rendszerük, mely pontosan az ilyen eseteket hivatott kiszűrni, melyet többek között Szabó Ödön hasonló diszkriminatív kommentek kapcsán megfogalmazott elégedetlenségére pár évvel ezelőtt telepítettek, egyébiránt a képviselő által bemutatott hozzászólások véleményük szerint nem megkülönböztetők és amúgy is, a magyarok is írnak csúnyákat a románokról – ez volt a megváltó utolsó érv.
Az általunk is áttekintett beadvány szövege tele van ellentmondással. Egyrészt elmondják, hogy nincs felelősségük a hozzászólások kapcsán, másrészt viszont az általuk is bizonyítékként letett moderátori szabályzat szövegébe ők maguk írták be, hogy azért kényszerülnek a hozzászólásokat szűrő program bevezetésére, mert a legutóbbi bírósági gyakorlatok immár az internetes oldalt működtetőt is bünteti a trágár, diszkriminatív hozzászólásokért. Külön „kulturális csemege”, amint próbálták megmagyarázni azt román kollégáink, hogy például a „bozgor” nem pejoratív, negatív jelző, sőt az sem gyűlöletbeszéd, amikor az egyik hozzászóló a „magyarok pofáját bakanccsal kívánja elhallgattatni”. Ugyanakkor a szöveg későbbi részében mintha elfeledkeznének mindenről, elmondják, hogy a magyarok is használnak diszkriminatív jelzőket a románokkal szemben, „bocskorosoknak”, „büdös oláhoknak” titulálva őket, ami véleményük szerint ugyanolyan negatív jelző, mint a „bozgor”.
Szabó Ödön parlamenti képviselő pontosan ezért, amikor megfogalmazta a viszontválaszt, amit szintén a rendelkezésünkre bocsátott, ezen ügyeket vette sorra és érvelt az illető honlappal szembeni döntés meghozatala mellett. Az RMDSZ-es képviselő a nemzetközi joggyakorlatot is példaként hozta fel, hisz idén, 2015. június 16-án jelent meg az Európai Emberjogi Bíróság nagy kamarájának döntése a Delfi kontra Észtország ügyben. Itt a bíróság világosan kimondta, hogy az internetes oldal felelős az olvasói által a cikkhez írt hozzászólásaik tartalmáért, sőt az Európai Tanács Romániáról szóló 2014. március 19-ei jelentésében felhívja a figyelmet, hogy a Diszkriminációellenes Tanács büntetheti a weboldalak működtetőit saját és olvasóik hozzászólásaiért.
Ugyanakkor Szabó Ödön elmondta beadványában, hogy természetesen legalább annyira elítélendő az, ha magyar emberek szólnak sértően más nemzetiségűekről is, ez nem lehet azonban érv arra vonatkozóan, hogy miért kellene megtartani és miért kellene promoválni emberi méltóságot sértő hozzászólásokat.
Szabó Ödön egyébként már sikeresen védte meg magyarságunkat egy hasonló ügyben a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amikor Cristian Bodea szenátor illette nagyon csúnya jelzőkkel közösségünket. Abban az esetben a Tanács elítélte a szenátort és megrovásban részesítette, elfogadván az RMDSZ-es képviselő érveit. Arra a kérdésre, hogy ebben az esetben is hasonló döntésre számít-e, Szabó Ödön elmondta: „Ha csak a jog dönt, akkor nem kérdés, hogy igazunk van. Azonban tény, a média nagy hatalom. Még Bukarestben is félnek tőle, sőt barátaim is óvtak attól, hogy beadványomat megfogalmazzam, hisz várható volt, hogy a román újságírók megbosszulják azt, hogy védem a magyar közösségünk méltóságát és harcolok a diszkriminatív, trágár, sértő jelzők ellen. Remélem azonban, hogy bátor és igazságos döntést hoznak a Tanács tagjai.”
Arra a felvetésünkre, hogy valóban tapasztalt-e beadványa után különös negatív „bánásmódot” az általa bepanaszolt újságtól és webportáltól, Szabó Ödön annyit mondott: „Nyilván továbbra sem zártak a szívükbe, de engem nem is ők küldtek a bukaresti parlamentbe. Azt nem értik, hogy ugyanolyan intenzitással harcolnék például az ő szólásszabadságukért, mint ahogy most harcolok azért, egy a rosszul értelmezett szólásszabadság trágárságba, diszkriminációba, közösség elleni gyűlöletbeszédbe csaphasson át. Lelkük rajta. Egy vezetőnek azt is meg kell tenni, amit egy egyszerű állampolgár nem mer felvállalni közössége érdekében, azzal a rizikóval egyetemben, hogy ezért meghurcolják, besározzák.”
Kérdésünkre, hogy mikorra várható döntés, Szabó Ödön azt felelte, nem tudja megmondani, de akár még idén is vége lehet ennek az ügynek.
Bihari Árpá
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Katarzis
Lélekemelő könyvbemutató Dicsőszentmártonban
Október 29-én a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kis- Küküllő Alapítvány kuratóriuma szervezte irodalmi esten mutatták be Markó Béla Rekviem egy macskáért című esszé- és publicisztikakötetét. A könyvet a költővel beszélgető újságíró szerkesztő, Nagy Miklós Kund ajánlotta a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelmébe. A vendégeket Incze Csaba, a kuratórium alelnöke köszöntötte. Az egyórásnyira szabott érdekes, tartalmas eszmecseréből néhány gondolatot érdemes az újságolvasókkal is megosztanunk.
N. M. K. elmondta, hogy a pozsonyi Kalligram kiadó gondozásában 2015 tavaszán megjelent szép kivitelezésű kötet a szerző 2011–2014 között közölt esszéit és publicisztikai írásait tartalmazza. Markó Béla akkor már kezdett eltávolodni a közvetlen politizálástól, nem pályázott újra az RMDSZ elnöki tisztségére, mind erőteljesebben vonzotta magához a szépirodalom. Közösségünk, a romániai magyarság helyzete, sorsa azonban továbbra is foglalkoztatja. Az ezzel kapcsolatos meglátásai, a politikáról való gondolkodása tükröződik ebben az újabb elméleti jellegű, harminc prózai írást tartalmazó válogatásban. Mélyen szántó, gondolatgazdag esszékkel találkozik az olvasó, de mondandóját a gyakorlati élethez, mindennapjainkhoz igazítva bontja ki a szerző. Ennek köszönhetően a könyv egyfajta naplóként is értelmezhető, amiben közvetve vagy közvetlenül benne van minden, ami velünk az utóbbi 25 évben történt. Persze másként napló ez a könyv, mint az utóbbi időben egyre sűrűbben megjelenő verskötetek. Különös már a címválasztás is. Természetes, hogy a beszélgetőtárs erre is rákérdezett.
Markó Béla erre egy kis történettel válaszolt egy olyan macskáról, amely bukaresti tömbházukba járt be telente melegedni, nem tartozott valójában senkihez a lépcsőházban, mégis mindenki kissé a magáénak tekintette. A teljes sztori elmesélésére itt nincs lehetőségünk, az író sugallta tanulságra azonban igen: a macska a hűség sajátos szimbóluma, nehezen szelídíthető, nem a gazdájához, a házhoz hűséges. Tanulhatunk tőle mi is, ragaszkodjunk a házhoz, legyünk hűségesek a szülőföldhöz. Arra kell választ találnunk, hogyan sikerülhet itt, Erdélyben hűségesnek lenni, hűségben megmaradni.
N. M. K. egy másik "macska-epizódot" is szóba hozott a könyvből. A "fekete macska" esete is Bukarestben történt, mesélte a szerző, aki ezzel a mentalitásbeli különbözőségeket próbálta megvilágítani. Még magas állami tisztséget töltött be, amikor egy este a fővárosban a gépkocsijuk előtt fekete macska rohant át az úton. A kocsi román sofőre hirtelen rálépett a fékre, és váratlanul félrehúzott, előre engedve a mögöttük robogó autót, hogy a szerencsétlenséget hozó állat annak keresztezze az útját. Majd hátrafordulva büszkén jelentette a "főnöknek": megoldotta a problémát. Sajátos balkáni magatartás ez, hangsúlyozza Markó: a sofőr elkerüli a fekete macskát, és boldog, mert meg van győződve, hogy a "sorsot ki lehet játszani". Markó Béla utal arra, hogy különbség van a mi kultúránk és a balkáni-bizánci kultúra között, és részünkről évszázados hiba volt lenézni, mellőzni ezt a különbözőséget. Nem értettük meg ezt a másságot, a szabályok másféle érvényesülését, s ez bizony tragédiákhoz vezetett.
Önmagáról szólva elmondta, "eredeti hivatásom az írás, az irodalom. Akik az életüket a politikában akarják leélni, mindent megtesznek, hogy ott maradjanak a pályán (pl. átsétálnak egyik pártból a másikba és vissza!). Én nem erre vágytam. Úgy érzem, eleget tettem a politikai céljainkért, de azt is tudom, hogy a politika felőrli az embert. Szükségünk van a reflexióra, és én az értelmiségi mivoltomat nem akarom feladni, ezért döntöttem úgy, hogy változtatok a pályámon. Az volt a benyomásom, hogy beszippant a politika. 18 év után nehéz volt visszatérni az íráshoz, de megdolgoztam érte. Újra lételemmé vált számomra a vers, a kötött forma, például a szonett, amelyet azelőtt is szívesen műveltem, biztonságot nyújt".
Mitől függ az, hogy valamit esszében vagy versben ír meg? – kérdezte a továbbiakban N. M. K. "Ma már nem gondolom, hogy a versben nem lehet aktuális, közéleti kérdéshez nyúlni, nem gondolom, hogy vannak költői és költőietlen témák – mondotta Markó. Bármiről lehet verset és esszét is írni. A publicisztika közvetlenebb, a vershez sajátos közérzet viszi az embert." A kérdező jelezte, hogy a kötet névmutatójában 219 nevet számolt meg. Ennyi egyéniségre, emberre hivatkozott a Rekviem egy macskáért kötetbe foglalt írásaiban Markó Béla. Az említettek, idézettek nagy hányada író, gondolkodó ember, sokkal kevesebb a nevén nevezett politikus. Ez is jelzésértékű, rávilágít, hogy a szerző az irodalom felől közelíti meg a politikai jelenségeket. Közvetlen válasza előtt Markó Béla elmondta, hogy a beszédeit, politikai jellegű szövegeit maga írta meg. Ez ellentmond a politikai életben kialakult úzusnak. "Az elmúlt évtizedekben elhitették, hogy a politika szakrális, csak az elhivatottaké. Ez nem igaz. Az értelmiségi embernek nem szabad elhinnie, hogy nem szólhat bele a politikába, nem nyilváníthat véleményt. Én is ott vagyok még szenátorként a parlamentben, és megpróbálok értelmiségiként szerepelni."
Az esszékben szóba hozott személyiségekre utalva N. M. K. visszatért a mentalitásbeli különbségekre. Ezekre jó példa az, amit Markó Caragialéról, illetve Bánffy Miklósról írt. Markó Béla szerint a két író valóban távol áll egymástól, származásuk, neveltetésük, a közeg, amelyben éltek, írtak, dolgoztak alapvetően más, karakterük, életszemléletük sem hasonló, de saját társadalmuk kritikáját mindketten élesen megfogalmazták. Caragialét nem mindenki szereti, mert kritikus volt, Bánffy Miklós a trilógiájában fogalmazza meg az erdélyi vezetők kritikáját, akik felelősek azért, ami az első világháború után történt velünk. Ő is ellenérzéseket váltott ki emiatt egyesekben. De egyiktől is, másiktól is sokat lehet tanulni.
A kötet írásaiban is találkozunk kritikával, hallhattuk a párbeszéd során. Főleg a mindannyiunkat fájdalmasan érintő dolgokban, a csontba vágó kérdésekben, amilyen a kivándorlás is. Ennél a témánál Markó többször is elidőz. "Erről többet kellene beszélni, noha az utóbbi időben csökkent egy kicsit a kivándorlók száma. A kivándorlás egyébként a románok sorait is ritkítja. De ránk nézve sokkal tragikusabb kimenetelű a folyamat. Az egyik legnagyobb feladatunk: itthon tartani a magyarokat Erdélyben. Az utóbbi időben úgy érzékeljük, rosszabb a közérzetünk, de itt kellene rendeznünk az életünket" – hangsúlyozta. "Ezelőtt 100 évvel sem tudta ez a föld megtartani az embereket, sokan kivándoroltak akkor is, a saját felmenőim, rokonságom történetével példázva is sokat írtam erről, de a sebek mindig begyógyultak, most is ennek kellene történnie."
A költő végül így összegzett: "Nekem központi témám Erdély. A marxista történelem azt tanította, hogy a történelmet nem az egyének, hanem a tömegek csinálják, de nálunk az történt, hogy a szászokat és a zsidókat a diktatúra idején a román állam jó pénzért eladta, így például 1968 és 1989 között 236000 szászt telepítettek ki az NSZK-ba, és 40577 zsidót Izraelbe. Így a bevételezett pénz mellett az állam megszabadult két nemzeti kisebbségtől is. Tehát személyi, állampolitikai döntések befolyásolták a történelmet. Más lenne ma Erdély jogi helyzete, ha ez nem történt volna meg. Ha most is itt lennének tömegesen a szászok és a zsidók."
Befejezésül N. M. K. kérésére Markó Béla verset olvasott föl. A Kő és könyv a kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő nagyjainknak állít megrendítő emléket. A költemény könnyet fakasztott a hallgatók szeméből. Katarzisértékű, szép találkozó volt, melyre lelkünk éhezett. Köszönet a két értelmiségi embernek, akik lelki táplálékot hoztak asztalunkra.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)