A Pető-módszer Háromszéken
Ötödik alkalommal tartottak háromhetes fejlesztő foglalkozásokat a budapesti Pető András Főiskola gyógyítói Sepsiillyefalván, a hét végén zárult terápián naponta harmincegy gyermek és tizennégy felnőtt vett részt. A zárónapra a helyszínre érkezett Csuka Pál, az intézet külkapcsolatainak felelőse is, aki érdeklődésünkre megerősítette: jó úton halad az első határon túli kihelyezett képzőközpont előkészítése, jövő szeptemberben elindul a hároméves, másoddiplomás oktatás az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakónia Alapítvány (KIDA) központjában.
Az eredmények magukért beszélnek
A központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek fejlesztését célzó konduktív pedagógiai módszert alkalmazó Pető András Főiskola munkatársai első alkalommal 2014 októberében végeztek kihelyezett kezeléseket Erdélyben, majd  Sepsiilyefalva után Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is elindították a programot. Az említett helyszíneken félévente három-három hetes időszakokban foglalkoznak gyermekekkel és felnőttekkel. Az eredmények maguktól beszélnek: múlt héten például egy három és fél éves kisfiú – akit mind az öt alkalommal elvittek szülei Illyefalvára a  Pető-gyógykezelésre – először tett meg segítség nélkül több métert, egy hasonló korú kislánynál, akit korábban ölben hozott az édesanyja, szintén hasonló fejlődést tapasztaltak – meséli Nagyné Péter Éva visszajáró terapeuta. Az ingyenes lehetőségbe sokan kapaszkodnak, hisz Romániában csupán évente kétszer tíz gyógytornát finanszíroz egy betegnek az egészségbiztosító pénztár, míg Magyarországon  az érintettek egész évben térítésmentesen vehetnek részt a kezelésben. 
Csuka Pál lapunknak elmondta, a Pető Intézet (szívesen használja az intézet köztudomásban meghonosodott régi nevét) féléves kortól vesz fel gyermekeket, felnőtteket pedig akár kilencvenkilenc éves korig. A rendszer végigkíséri a gyermeket, megkezdik a korai fejlesztést, és ha állapota annyira javul, akkor normál bölcsődébe, később óvodába mehet, és majd külsősként viszik őt gyógykezelésre, ha nem, akkor az intézet óvodájában, iskolájában tanul bentlakóként, és hét végén engedik haza – magyarázza a szakember. Az intézetben ugyanazt a tananyagot követik, mint Magyarország bármely óvodájában és iskolájában, amit kiegészítenek a napi gyógyító gyakorlatok. Az iskola nyolcosztályos, és lehetőség van még utána két esztendőre maradni, ami egyfajta előkészítő a középiskolára, illetve előfordul, hogy a gyermek két év alatt végez el egy tanévet, és akkor maradhat tizennyolc éves koráig.  A Pető Intézetben sem a gyermekeknek, sem a felnőtteknek nem kell fizetniük a gyógykezelésért, az intézet állami finanszírozással működik. Magyarország százötvenkét településén és a legtöbb kórházban működik Pető-konduktor, aki végezheti a fejlesztést, de magánintézményekben, civil szervezetek által működtetett kezelőközpontokban is dolgoznak Pető-terapeuták – tájékoztatott Csuka Pál. Intézetük eddig közel kétezer gyógyítónak bocsátott ki diplomát, jelenleg kétszázötven konduktor dolgozik náluk. Száznegyven diák bentlakó, még közel nyolcvan iskoláskorú bejáró, az óvodába több mint százan járnak, közülük két csoport bentlakó. A Pető Intézetben naponta négy-ötszáz gyermekkel és felnőttel foglalkoznak.
Kérdésünkre, hogy mitől más a Pető-módszer, mint a többi hasonló gyógyító terápia, a szakember részletezte: „A kulcsszó itt is a mozgás, a mozgatás, de nem mindegy, hogy miként. Ez nem egy passzív tornásztatás, masszírozás, nem az izomra akarunk hatni, hanem meg akarjuk tanítani a gyermeket járni, enni, viselkedni, és ehhez sokféle eszközt használunk. Konduktoraink énekelnek a gyermekekkel, beszélnek velük, játszanak, kognitív tevékenységektől a mozgásig mindenre megpróbálnak egyszerre hatni. Csoportban foglalkozunk velük, így látják egymást, hogy ki hogyan halad, és ez ösztönzőleg hat. Az agyat próbáljuk arra kényszeríteni, hogy újból vegye fel a funkciókat és dolgozzon. Tehát a gyermeket, a felnőttet megtanítjuk, hogy maguk végezzék a gyakorlatokat a mi segítségünkkel.” Hároméves oktatóprogram
Évente hetven-nyolcvan, esetleg kilencven hallgatót vesznek fel a főiskolára, de időközben harmaduk lemorzsolódik, mert kiderül, hogy alkalmatlan erre a hivatásra, vagy rájön, hogy nem jól választott. Többen amiatt jelentkeznek, mert arról értesülnek, ezzel a diplomával külföldön nagyon jól kereső álláshoz juthatnak, de ha kiderül, hogy nem igazán nekik való ez a munka, félbehagyják a tanulást, ha pedig nagyon ügyesek, már negyedéven van szerződésük – magyarázza Csuka Pál. Magyarországon a képzés négy évig tart, negyvennyolc százaléka gyakorlat. Az erdélyi oktatóprogramot háromévesre tervezik. A KIDA-val közösen
Tizennyolc éve építi Csuka Pál a Pető Intézet nemzetközi kapcsolatait, és rádöbbent, hogy míg Ausztráliától Amerikáig sok helyen segítenek a beteg emberen, a Kárpát-medencében nem kerestek partnereket – így kezdeményezték a kihelyezett kezeléseket, és ezek eredménye, valamint a külhoniak részéről megfogalmazott igény indította el egy határon túli képzőközpont létesítésének gondolatát. Mivel az illyefalvi KIDA-val létesítették  az első erdélyi munkakapcsolatot, és az alapítvány fogadókészséget mutatott a képzésre, az intézet vezetősége júniusban rábólintott, hogy jövő szeptemberben induljon az oktatás. A döntés tehát nem új keletű, adott időben lapunk is tájékoztatott erről, de az előkészítés részleteit azóta is folyamatosan egyezteti a két fél.  Felmerül a kérdés, hogy miért nem Budapesten képeznek határon túliakat erre a gyógyító technikára, hisz a Pető Intézetben erre minden feltétel adott? A válasz egyértelmű: „Nem az a célunk, hogy Magyarországon képezzünk erdélyieket és majd külföldre menjenek, hanem olyanokat képeznénk, akiknek itthon kötődésük van, rendelkeznek egy oklevéllel, és itthon szeretnének boldogulni.”  Tegyük hozzá, a képzés gyakorlati részéhez mozgásukban korlátozott gyermekekre és fiatalokra van szükség, ők lesznek a gyakorlóiskola páciensei, akik ezáltal folyamatos fejlesztéshez jutnak. Ehhez a KIDA az épületei alkalmassá tételével és szervezéssel járul hozzá.
Kató Ibolya programfelelős lapunknak elmondta, a gyermekfalu kiüresedett házait alakítják át egyrészt a fejlesztő foglalkozások számára, másrészt szálláslehetőséget biztosítanak a távolról érkező hallgatóknak és a pácienseknek. Szeretnék, hogy minél nagyobb szórásból jelentkezzenek a hallgatók, hogy majd minél szélesebb körben végezzék ezt a munkát. Mivel a gyakorlati oktatáshoz biztosítaniuk kell a beteganyagot, ami felelősséggel jár, a gyermekek szüleivel és a felnőtt páciensekkel szerződést kötnek, hogy vállalják a jelenlétet a teljes időszakra. Másoddiplomás képzésről van szó, pedagógusokra, pszichológusokra, különböző oktató foglalkozásúakra számítanak, az alapképzésen szerzett ismeretekre alapoznak, ezáltal is rövidül a tanulmányi időszak. Kató Ibolya elmondta, az első végzős évfolyam a Pető András Főiskolától kapja az oklevelét, de ezzel már elindulhatnak a képzés hazai akkreditálásáért, ami később lehetővé teszi a diplomák honosítását. „A mentálhigiéné területén már elértük, hogy a hároméves, ötszázhúsz órás képzés megfeleljen a mesteri fokozatnak, ugyanerre a mintára lehetne mesteriként működtetni a Pető-képzést is” – véli Kató Ibolya.
Az már biztos, hogy a Pető András Főiskola komolyan gondolja a módszer kiterjesztését a határon túli területekre, egyrészt a már folyamatban lévő terápiás hetek által, másrészt a kihelyezett képzés révén, a magyar kormány jelenleg is finanszírozza az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági gyógykezelést, következik Felvidék bevonása, a képzéshez is tetemes támogatást ígért, de majd rajtunk is múlik, ki tudjuk-e használni ezt a rendkívüli lehetőséget. Vállalkozók, civil szervezetek segítségére lesz szükség, hogy azok is hozzáférjenek a képzéshez, akik támogatás nélkül nem tudják feladni állásukat azért, hogy tanuljanak, illetve, hogy azok is részesüljenek fejlesztésben, akiknek az utazás, az otthontól távolmaradás költségeire nem jutna.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az András Lóránt Társulat évadnyitója
Mozgó Téglák varázslata
Számos táncszínházi produkcióval, kiállítással, koncerttel és egy slam poetry-esttel ébred ezekben a napokban a marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos (Braila) utca 10. szám alatti romos épület. Az egykori ortodox zsinagógában, a Tánc és Kortárs Művészetek Házában működő, alkotó András Lóránt Társulat tegnap indította évadnyitó rendezvénysorozatát. A 2. Moving Bricks, azaz Mozgó Téglák kínálatát sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
– Másodszorra hoztuk létre a rendezvénysorozatot, ez lassan hagyomány – jegyezte meg a számos művészeti ágat felölelő program körvonalazása előtt András Lóránt, a társulat vezetője.
– Az idei Moving Bricks mottója kicsit mintha a tavalyi szinonimája lenne. Továbbra is várjuk, hogy a város, a megye, az ország, a közösség gyakorlatilag is tudomást szerezzen a létezésünkről, és ezt ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezze. Ezért a mottónk, átvitt értelemben: Godot-ra várva – mondta András Lóránt, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt esztendőben elég sok előrelépés történt a társulat életében, most már – az elektronikai berendezéseknek köszönhetően – meleg van a helyiségekben, ahol az alkotói munka zajlik, és nincs sok hátra a fűtésrendszer beszereléséig. A társulatvezető a civil támogatást és az ügy mellé állt néhány cég segítségét is megköszönte.
Bár a rendezvénysorozat a – naponta délelőtt 10 órától délután 3 óráig zajló – ALT Dance Workshoppal már a sajtótájékoztató előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitóra délután került sor. Ez alkalommal nyílt meg Fekete Zsolt Lovacska Fekete Zsolt című, személyes hangvételű kiállítása, amelyet Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus méltatott, valamint Bálint Ákos Tájkarcaim című fotóinstallációja.
Az elkövetkező napokban középiskolásoknak is szóló workshopoknak, illetve saját élményeken alapuló előadásoknak ad otthont a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, és természetesen művészi pillanatokban sem lesz hiány.
A vasárnapig tartó Moving Bricks minden estéjén egy-egy táncszínházi előadás látható. Tegnap, a nyitónapon Vetési Orsolya rendezésében az Órák című produkciót lehetett megtekinteni, ma este 7 órakor A patkány esküvőjére várják a nagyérdeműt. Az előadást egy fiatal csapat, Joó Renáta, Szabó Franciska és Kányádi György állította színpadra. Pénteken szintén este 7 órától a Making Off táncszínházi demonstráció közönsége megtapasztalhatja, hogy egy óra leforgása alatt hogyan születik meg a semmiből egy előadás. Szombaton este ugyanebben az időpontban a Dabóczi Dávid rendezte, koreografálta Next látható, vasárnap pedig szintén 7 órától egy világot járt, fesztiválokon díjazott előadást, a Györfi Csaba által színpadra állított Fade Out-ot lehet megtekinteni.
A táncszínházi produkciókat koncertek követik, erről a rendezvény szervezésében részt vevő Vox Novum Egyesület elnöke, Fülöp Tímea számolt be.
A Mozgó Téglák első napján – a hangszereivel egy egész zenekart megszólaltató – Boldizsár Szabolcs Fekete-tenger 2015 című produkciójával varázsolta el hallgatóságát, ma este 9 órakor a Kiss, Nagy & Veress Trio blueskoncertje hallható. Pénteken szintén 9- től Koszika és a Tiberius Quartet tangóestre várja a nagyérdeműt.
– A péntek esti mozzanat egy jövőbeli nagy projekt előfutára – árulta el a társulatvezető, majd újra Fülöp Tímeáé volt a szó.
Szombaton fél 10-től a Koszika&The Hotshots koncertezik. Vasárnap este 9-től Varga András és Asztalos Zsolt flamencoestje, 10 órától Pásztor Márk koncertje kezdődik. A Mozgó Téglák izgalmas színfoltja a NEST szombaton fél 9-kor kezdődő Slam&Dance Poetry-estje – hallhattuk Fülöp Tímeától, aki arra is kitért, hogy a Vox Novum több mint egy éve működik együtt az András Lóránt Társulattal.
– Nagyon megszerettük ezt a projektet, a társulatot, a házat. Ez egy romos épület, mégis észre lehet venni benne a sok lehetőséget. Nagyon gazdag programot sikerült közösen létrehoznunk, amelyet idén a Maros Megyei Tanács is támogat. A koncertekkel, zenei produkciókkal közösségi hangulatot szerettünk volna kialakítani – mondta a Vox Novum Egyesület elnöke.
– A célunk a tánc körül ötvözni a művészeti ágakat. A dinamika, a színek, hangok gyökerét keressük egy mind a magyar, mind a román közönség számára érthető nyelven. Azt szeretnénk, ha a Tánc és Kortárs Művészetek Háza egy univerzális hely lenne. A Moving Bricks azt jelképezi, hogy a kezdeményezéseinkkel egy kicsi téglát szeretnénk hozzátenni ahhoz, amit mások megálmodnak – mondta a sajtótájékoztató végén a társulat vezetője.
A Mozgó Téglák esti rendezvényeire, az előadásokra és koncertekre 20 lejes napijeggyel lehet belépni, diákok, egyetemisták számára egy jegy 15 lejbe kerül. A rendezvénysorozat bevételéből a Tánc és Kortárs Művészetek Házában zajló munkálatokat szeretné befejezni az András Lóránt Társulat.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)

Vajdasági óvónők látogatása Aradon
Partnerkapcsolat született
Matekovits Mihály, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Arad megyei tb. elnöke az október 11-i lapszámunkban beszámolt arról, hogy október elején felvidéki magyar pedagógusok látogattak Aradra.
Ezt kiegészítve, Tripon Ildikó óvónő, módszertani felelős megkereste szerkesztőségünket, és ismertette az óvónőket érintő programokat, eseményeket.
„Nyáron meghívást kaptam a vajdasági Fehértelepre (Susara) egy táborba, és az ottani szervező, dr. Szőke Anna néprajzkutató, a Vajdasági Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke akkor azt mondta, hogy szeretne részt venni az október 6-i aradi megemlékezésen. Én meghívtam, és most el is jött harmadmagával: Kopasz Ildikó, a Zentai Hófehérke óvoda igazgatója, valamint Veszelinov Ibolya, a Magyarkanizsai Gyöngyszemeink Óvoda igazgatója társaságában” – meséli az előzményeket Tripon Ildikó.
A program változatos és eseménydús volt, a vajdasági vendégek október 5-én, szerdán érkeztek Aradra, 6-án részt vettek az ünnepi misén, majd a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen, délután a Vesztőhelyen a koszorúzáson, este a színházi előadást nézték meg.
Pénteken módszertani napot tartottak, reggel meglátogatták a Kincskereső óvodát, ott rövid bemutatkozás, ismerkedés, beszélgetés után átmentek a Vlaicu negyedi Barátság óvodába.
„Az én csoportom egy kis előadással kedveskedett a vendégeknek (Farkas Éva és Tripon Ildikó óvónők betanításával – szerk. megj.), énekeltek, szavaltak, az egyik nagycsoport román táncot mutatott be, melyet Atanasov Livia tanított nekik, egy másik nagy csoport pedig folklórműsort adott elő, őket Răileanu Ana és Ulrich Anca készítették fel. Ezt követően egy kerekasztal-megbeszélést tartottunk az új igazgatónő, Şarga Ramona vezetésével, végül arra a döntésre jutottunk, hogy ennek a találkozásnak az eredménye legyen egy partnerkapcsolat” – összegezte a látogatás lényegét a módszertani felelős.
A megállapodás után a csapat Temesvárra látgatott, majd másnap, szombaton pedig Máriaradna–Déva–Vajdahunyadvára útvonalon kirándultak.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

Üzenet a Gulágról: meghalni könnyebb, mint elválni
Emlékezés az 1944 őszén elhurcolt erdélyi magyar civilekre
Nagyszabású állandó kiállítással és minikonferenciával emlékeztek Kolozsváron tegnap délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében, a Gulág-emlékév keretében, az 1944. október 12-én szovjet fogságba ártatlanul elhurcolt erdélyi magyar civilekre.
A kutatások alapján mára egyértelmű, hogy legkevesebb 20 ezer magyar fiút és férfit, köztük 5000-et Kolozsvárról hurcoltak el 1944 végén a Szovjetunióba. Benkő Levente és Murádin János Kristóf történészek előadásából kiderült, a foglyul ejtett emberek mintegy harmada nem élte túl az évekig tartó fogságot. A második világháborút követően végbement razziaszerű elhurcolásokat idézi fel a Meghalni könnyebb, mint elválni című kiállítás is, amelynek emléktárgyai között különleges dokumentumok, többszáz levél, köztük az otthonmaradt családtagok kétségbeesett sorai lelhetők fel, de ereklyéknek számító tábori használati tárgyak egész sora is látható. Szabadság (Kolozsvár)

Visszaköltözését ünnepli a szatmári színház
Átmeneti székhelyéről megújult otthonába költözik vissza a szatmárnémeti Harag György Társulat: a teátrum péntektől kezdődően ötnapos rendezvénysorozattal kedveskedik közönségének, amely a mostohább körülmények ellenére is töretlenül a társulat mellett állt az elmúlt évadok során. 
A rendezvénysorozat valamennyi előadására szimbolikus, 1 lejes belépőt kínál minden bérletesének a hazatérését ünneplő társulat. A szatmári színházi műhely alapítása óta immár másodszor foglalja el a városi színház 125 éves, impozáns épületét. Az alapító-főrendező, Harag György és fiatal alkotócsapata éppen 60 évvel ezelőtt, 1956 őszén költözött át Nagybányáról Szatmárnémetibe, ahol akkor már nyolcadik éve nem működött állandó, hivatásos színtársulat.
A Harag által alapított társulat pénteken jelképesen újra birtokba veszi az impozáns műemléképületet. A Szamos-parti város egyik ékessége lett a frissen felújított, a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt színház, épp ezért az épület rangjához és a hozzá kötődő, több mint 120 éves színházi hagyományhoz méltó megnyitóünnepséget szerveznek. „A rendezvénysorozat Szatmárhoz kötődő szerzők és művek felvonultatásával szeretne tisztelegni az épület és a város magyar kultúrájának kiemelkedő értékei és alkotói előtt. A felújított színház mindannyiunk büszkesége, de legalább ilyen büszkék lehetünk azokra az egykori és kortárs művészekre, akiknek hála értékekkel, méghozzá Szatmárhoz kötődő értékekkel tölthetjük meg azt időről időre" – fogalmazott a programsorozat kapcsán Bessenyei Gedő István művészeti igazgató.
A SzatmART – Művészet Szatmárban, Szatmár a művészetben elnevezésű rendezvénysorozat kísérőrendezvényei között képzőművészeti tárlat, könyvbemutatók, kerekasztal beszélgetések is szerepelnek. Pénteken Szatmárnémeti múlt századfordulós építészetéről nyílik képzőművészeti kiállítás, a tárlat anyagát Muhi Sándor állította össze és bocsátotta a teátrum rendelkezésére. 17 órakor tartják az ünnepi megnyitót, amelyen köszöntőt mond: Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti volt polgármestere, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, valamint Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.
A kedden záruló eseménysorozatban többek közt Páskándi Géza verseiből összeállított est, Kovács András Ferenc előadói estje, valamint a költő kötetének bemutatója is szerepel. Ősbemutatót is láthat a nagyérdemű: Láng Zsolt: Bartók zongorája című darabját Patkó Éva állította színpadra. A Dsida Jenő verseiből összeállított, Szugyiczky István rendezte és szerkesztette, „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." című estet is láthatja a közönség, amelyben Bogdán Zsolt és Csutak Réka kolozsvári színművész, valamint Kovács Éva szatmári színművész lép fel. Visky András Pornó – Feleségem története című darabjának romániai ősbemutatóját láthatja a szatmári közönség. Krónika (Kolozsvár)

Magyar lelkészképzés állami finanszírozással?
Az RMDSZ parlamenti képviselete a héten iktatta azt a tanügyi törvényt módosító indítványt, melyben megoldást keresnek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lelkészképzésének állami finanszírozására.
Mint köztudott, a Szövetségnek a 2011-ben elfogadott tanügyi törvényben sikerült beiktatnia a magyar nyelvű felekezeti, magán közoktatási intézmények normatív finanszírozását. Ugyanakkor sikerült beiktatni a felsőfokú, egyetemi oktatás finanszírozási lehetőségét is az egyházi és magánegyetemek esetében. Sajnos a román kormányzat az ezt követő időszakokban nem dolgozta ki az erre vonatkozó módszertanait, előírásait. Az RMDSZ képviselőházi tanügyi bizottságának tagja, Szabó Ödön a Szövetség megbízatásából az elmúlt hónapokban több egyeztetést is vezetett a protestáns teológiai intézetet fenntartó püspökségekkel, és magával a rektori hivatallal azért, hogy megfelelő módosítást nyújthassanak be a parlamentben, és így immár ne a miniszterekre várva odázódjék a lelkészképzés állami finanszírozása.
Hátrányos helyzetben
Köztudott, hogy az ortodox és elsősorban görög katolikus egyházak részére jelen pillanatban is az állami egyetemeken, és így állami finanszírozásból zajlik a lelkészképzés. Több olyan, az egyházak által létrehozott egyetem is működik hivatalosan Romániában, amelyek az Alkotmány azon cikkelyére alapozva, miszerint a felekezetek saját intézményrendszert tarthatnak fent, e keretekben kívánták megoldani a lelkészképzést. Az RMDSZ-nek a parlamentben iktatott törvényindoklásában a Szövetség pontosan leírja, hogy az Alkotmány szerint nem lehet diszkriminálni egyházakat, felekezeteket. Ma azáltal, hogy az intézmény típusától függetlenül nem mindenkinek biztosítja az állam egységesen a lelkészképzés finanszírozását, egyes egyházak, a mi esetünkben a magyar evangélikus, az unitárius, a református, a baptista felekezetek hátrányos helyzetben vannak.
E probléma megoldására terjesztette be az RMDSZ azon módosítását, mely szerint a pasztorális teológiai képzés utáni normatív finanszírozás jár attól teljesen függetlenül, hogy ez milyen intézményben szerveződik.
Szabó Ödön, a törvénytervezet elkészítéséért felelős képviselőházi frakcióvezető-helyettes elmondta: „Jó volt dolgozni az egyházak képviselőivel, akik precízen, operatívan reagáltak a felvetésekre és javaslatokra. Úgy gondolom, ebben az esetben is sikerült közös magyar ügyeink mellé egységet teremteni, és hiszem, hogy amennyiben a Szövetség hasonló módon parlamenti erőt kap, sikeresen végig fogja tudni vinni a kezdeményezést, úgy, amint tette a legutóbbi tanügyi törvény kapcsán, amikor is sikerült a történelem és földrajz magyar oktatását, a közoktatás szintjén felekezeti és magán iskolák finanszírozását, valamint a külön a kisebbségekre vonatkozó román nyelvoktatást bevezetni.” A képviselő megjegyezte, hogy „mint látjuk, a nagyon jó törvényeket később aztán alkalmaztatni is kell, ezért nyilván a kormányzati szerepkör is fontossá válik”.
A parlament előtt
A több hónapos egyeztetés után, amelyen a minisztériumok, a parlament és az egyházak szakértői is részt vettek, sikerült egy pontos, precíz szöveget megfogalmazni és a parlament elé terjeszteni. Remélhetőleg az elkövetkezendő időszakban a törvény elfogadásával megoldódik a felekezetek közötti egyenlőtlenség. erdon.ro

Sorra veszi célba a DNA a legnépszerűbb magyar önkormányzati vezetőket
Horváth Anna kolozsvári alpolgármester az utolsó azoknak a népszerű magyar önkormányzati vezetőknek a sorában, akiket a korrupcióellenes ügyészség meghurcolt és hosszabb-rövidebb ideig ellehetetlenítette a munkájukat. Szembetűnő, hogy közben a több százezer eurós károk okozásával és nagy összegű csúszópénzek elfogadásával gyanúsított román polgármestereket (mint például Dorin Florea vagy George Scripcaru) egyetlen percig sem tiltottak el hivataluk gyakorlásától.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) elsők között a csíkszeredai városvezetést fejezte le. Ráduly Róbert polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokos alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolják. Ráduly emiatt le is mondott a tisztségéről, majd idén fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat, és visszatérhetett a hivatalába.
A vádirat szerint a polgármester és az alpolgármester a 2007–2014-es időszakban „jogosulatlan előnyben részesítették” a Topo Service céget, mert állítólag – több részletben – indokolatlan kifizetéseket engedélyeztek e cég számára, amelynek az általános kataszteri munkálatok elvégzésére volt szerződése. Annak ellenére, hogy nem teljesültek a műszaki és a törvényi feltételek, az Országos Kataszteri Hivatal megtagadta a munkálatok átvételét.
Az ügyészek vádjai azonban nevetségesnek bizonyulnak. A dossziéban nincsenek konkrét bizonyítékok az állítólagos bűncselekmények elkövetésére. Az ügycsomó szerint az ügyészek ugyan 2000 eurónyi készpénzt megjelöltek a tettenérés megszervezése érdekében – tettenérés viszont nem történt.
Szőke Domokos alpolgármestert azzal gyanúsítják, hogy a pályázatértékelő bizottság elnökeként szabálytalanul ítélte oda a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária középiskolák felújítására és korszerűsítésére vonatkozó, 18 millió lej értékű és a Regionális Operatív Programból finanszírozott szerződést. A nyomozók szerint az alpolgármester cserében kedvező feltételekkel részesült építőipari szolgáltatásokban a nyertes cégtől.
Nyelvészkedő ügyészek – hatmillió eurós veszteség
A DNA Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád ellen is vizsgálatot folytatott. A házkutatást követően az ügyészek kihallgatásra Bukarestbe vitték a városatyát. A vádhatóság szerint „bűne” az volt, hogy 12 millió eurós szerződést kötött az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bankkal városfejlesztésre, és az összeget nem rendeltetésszerűen használta fel. A bank folyamatosan ellenőrizte és teljesen rendben találta a pénz elköltését, de a DNA azt állítja, hogy a polgármester nem a pénzintézetet, hanem a hitelért garanciát vállaló román államot károsította meg.
Az ügyészek abba is belekötöttek, hogy a hitelszerződésben a Romániában használatos ellenmérnöki tevékenység szakkifejezés helyett a Nyugat-Európában elfogadott konzultánsi tevékenység kifejezést használtak. Szerintük ugyanis az nem lehetséges, hogy a konzultáns biztosítsa az ellenmérnöki tevékenységet, a polgármester pedig hiába érvelt azzal, hogy ez így működik a nagy európai uniós projektek esetében.
Az Antal Árpád elleni vádaskodásnak elsősorban a város lakossága látja kárát. A 12 millió eurónak ugyanis csak kevesebb, mint a felét sikerült lehívni, a többi összeget pedig feltehetően már nem használhatják fel. Egyébként a vádak légből kapottságát is bizonyítja, hogy a polgármestert egy időre felfüggesztették a tisztségéből, de végül visszatérhetett a hivatalába. Rádulyhoz hasonlóan szintén fölényesen nyert az önkormányzati választásokon.
Sajátos szóhasználat
Gergyószentmiklós polgármestere, Mezei János ellen olyan ügy miatt indult ügyészségi vizsgálat, amelyben Budapest V. kerületi önkormányzata is érintett. A DNA hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolta az elöljárót, akit hosszú időre eltiltott hivatali gyakorlásától, és idén már nem is indult a választásokon.
A vádhatóság szerint Mezei azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt, és amely nem lett volna eladható a magyarországi többségi tulajdonos beleegyezése nélkül.
A zsarolás ténye – a vádhatóság szerint – abban merül ki, hogy a városatya a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította cég ügyvezetőjét – aki a feljelentést tette ellene –, hogy mondjon le tisztségéről, a sikkasztásra való felbujtást pedig akkor követte el, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének videofelvételét.
Florea, Scripcaru tisztségben maradhatott
Most pedig Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ színeit képviselő Horváth Anna következett, akit hatvan napos hatósági felügyelet alá helyeztek és eltiltották hivatal gyakorlásától, befolyással történő üzérkedés gyanújával. Az ügyészek azt állítják, hogy az alpolgármester egy kolozsvári vállalkozó építkezési engedélyének kibocsátásáért 60 darab fesztiválbérletet kért, összesen 20 ezer lej értékben, amelyekkel a választási kampányában segédkező önkénteseket akarta jutalmazni. Euróban számolva az összeg 4500 eurónak felel meg.
Kettős mércére vall, hogy miközben Horváth Anna be sem mehet a városházára, a három korrupciós dossziéban is megvádolt Dorin Florea továbbra és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal élén maradhatott. Az ügyészek szerint fiával együtt egy üzletembernek adott kedvezmények fejében mélyen a piaci áron, 74 ezer euróért megvásárolt lakást röviddel később 130 ezer euróért értékesítettek. Ugyanakkor a város atyja egy húszezer négyzetméteres telek sportegyesületnek való ingyenes bérbeadásával 1,1 millió lejes – azaz 250 ezer eurós – kárt okozott városának, a polgármester kedvenc csapata, a jelentős önkormányzati támogatásban részesített ASA számára törvénytelenül kiutalt 7 millió lejjel – azaz 1 600 000 euróval – rövidítette meg Marosvásárhelyt.
De zavartalanul hivatalában maradhatott Brassó polgármestere, George Scripcaru is, aki a vádirat szerint egyéni haszon érdekében több vállalatot is kiszorított a helyi energiapiacról, ezzel egymillió eurós kárt okozva a városházának. Az elöljáró ellen egyébként hivatali visszaélés és csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt indult vizsgálat 2011 őszén. Az ügyészek tavaly októberben is meglátogatták a brassói polgármesteri hivatalt is, akkor az állatkert, a városi uszoda és a sportcsarnok, valamint az olimpiai korcsolyapálya felújításával kapcsolatos dokumentumokat nézték át. maszol.ro

Emlékkiállítás elhurcolt erdélyi civilek fiókok mélyén őrzött titkaiból
Óvatos becslések szerint 20-25 ezer erdélyi civilt hurcoltak el a Gulagra. Emlékükre állandó kiállítás nyílt a kolozsvári Sapientia Torda úti épületében.
A szovjet munkatáborokat megjárt erdélyi civilek a láger borzalmait felelevenítő tárgyaiból, leveleiből, fotóiból, hivatalos dokumentumaiból nyílt állandó emlékkiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Torda úti épületének első emeletén. Ahogy mi is többször beszámoltunk róla, a Gulag-emlékév kapcsán kiírt pályázaton sikeresen szereplő felsőoktatási intézmény komoly feltáró és ismeretterjesztő munkával járult hozzá a Szovjetunióba internált erdélyi civilek sorsának felkutatásához és ahhoz, hogy ezeket az emberi történeteket minél szélesebb körben megismerjék Erdélyben és a határokon túl is.
Murádin János Kristóf egyetemi oktató és Benkő Levente újságíró már évek óta kutatják a Gulag és a GUPVI táborok erdélyi vonatkozásait, az emlékév pedig keretet adott gyűjtőmunkájuknak. Ebből kaptak ízelítőt szerdán az érdeklődők.
Bevezetésképpen Tóth Orsolya, a Sapientia tanárának dokumentumfilmjét vetítették le, mely az emlékév apropóján készült két túlélő, Csetri Elek és Török Imre közreműködésével. A filmben részletesen beszámolnak a foglyul ejtés pillanatáról, az utazás kínszenvedéseiről, a kényszermunkáról, az éhezésről, az orvosi ellátás hiányosságairól, és a csodával határos szabadulásról, miközben a korabeli Kolozsvárról, a lágerek szögesdrótjairól, a kényszermunkáról készült felvételek váltogatják egymást. Mint megtudhattuk, a dokumentumfilm rövidebb változatát iskolákban fogják levetíteni, de készül egy hosszabb, egyórás változat is.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja felszólalásában kifejtette: az emlékkiállítás tárgyai beszédesek: azt az üzenetet hordozzák, amit a Gulagot megjárt civilek már nem tudtak elmesélni. Hozzátette: büszke arra, hogy a Sapientia lehet a – rendhagyó módon másfél évig terjedő – emlékév kolozsvári centruma. Ez is mutatja, hogy a Sapientia több, mint egy egyetem – fogalmazott.
A továbbiakban két előadást hallgathatott meg a közönség. Benkő Levente azt elevenítette fel, hogy mi történt 1944 őszén Romániában, milyen magyar- és németellenes közhangulat uralkodott, majd a romániai internálótáborok, különösen a Brassó közelében fekvő barcaföldvári tábor légkörét idézte fel, fotókat is mutatva azokról az épületekről, amelyeknek a falai a 90-es évekig álltak, de azóta az enyészet martalékává váltak. Végezetül sajnálatának adott hangot, hogy a Gulag emlékév nem húsz évvel ezelőtt lett meghirdetve, amivel arra utalt, hogy nagyon sok túlélő már meghalt azóta, így sok kérdés megválaszolatlan marad, és a kutatók csak a – nem minden esetben objektív – levéltári adatokra támaszkodhatnak.
Murádin János Kristóf előadásában az erdélyi elhurcoltak számadatait ismertette. Óvatos becslése szerint Erdélyből és a Partiumból 20–25 ezer magyar és német civilt visznek a Gulagra, csak Kolozsvárról – ahol a szovjetek nagyobb ellenállásba ütköztek – ötezer polgári személyt vagoníroztak be. Az ötezerből mindeddig 724 személy nevét és sorsát sikerült feltárnia a kutatónak. Nincsenek pontos adatok a halálos áldozatokról, ugyanis azokat nem tartották nyilván, akik útközben haltak meg. A megnyíló emlékkiállításról a történész elmondta: összesen 449 tárgyból áll, ami 25 hagyatékból származik. A gyűjtemény nagyon rövid idő alatt állt össze, ez is bizonyítja, hogy nagyon sokan megőrizték a fogság emlékeit, annak ellenére, hogy a kommunizmus idején még a családtagoknak sem beszélhettek az úgynevezett „antifasiszta képzés” során átélt szörnyűségekről. Ez a történet ott él a poros íróasztalok mélyén, és ott van nagyapáink emlékezetében – fogalmazot.
Murádin János részletesen bemutatta a tárlat legérdekesebb darabjait, ezekről itt írtunk bővebben. A kiállítás egyébként folyamatosan bővül: az átadása alkalmából a Szerecsenyből érkező résztvevők egy baskíriai egykori barakk tetőszerkezetének darabját hozták Kolozsvárra, hogy gazdagítsa a Sapientián helyet kapó állandó kiállítást. foter.ro

. Dorin Florea szerint semmirekellő csavargók az adatigénylő tanácsosok
Marosvásárhely polgármestere egy titokban készült, nyilvánosságra került hangfelvételen alpári stílusban oktatja ki a városháza igazgatóit, gyakorlatilag megtiltva, hogy szóba álljanak az önkormányzati képviselőkkel. A frakcióvezetők eltérően kommentálják a hangfelvételt.
A hangfelvétel a Szabad Emberek Pártjához (POL) köthető Inmures.ro honlapon jelent meg. A kísérő szöveg szerint ez állítólag a hétfői városházi operatív gyűlésen készült, amelyen Dorin Florea utasítja a hivatal osztályvezetőit, hogyan viselkedjenek a megválasztott önkormányzati képviselőkkel, ha azok a munkájukhoz szükséges információkat kérnek.
A városvezető magából kikelve ordibál, többször is azt hangoztatja: megtiltja, hogy az alkalmazottak munkaidőben szóba álljanak a tanácsosokkal, ugyanis egyetlen alkalmazottnak sincs benne a munkaköri leírásában, hogy információkat szolgáltasson a tanácsosoknak. Florea többek között szemétnek, semmirekellő csavargóknak nevezi a tanácsosokat, akik benyitnak az irodákba és adatokat kérnek.
A hangfelvétel kapcsán megkértük a polgármesteri hivatal sajtóirodáját, hogy minősítse a városvezető hangnemét és mondanivalóját, illetve jellemezze a Dorin Florea és a városi önkormányzati képviselők közötti viszonyt. Cosmin Blaga sajtószóvivő azonban nem kívánta kommentálni a történetet.
Radu Bălaş, a POL egyik tanácsosa érdeklődésünkre elmondta, nem lepte meg a városvezető beszédstílusa. „Két dolog lep meg a kiszivárogtatott hangfelvétel kapcsán: az egyik, hogy ebből is kiderül, hogy Dorin Florea polgármester még mindig nem érti, hogy ő a városi tanács döntéseit kell végrehajtsa, alkalmazza, a tanács a törvényhozó és ő a végrehajtó, a város nem az ő kis magáncége, ahol azt tehet, amit akar. Nem értem hogyan lehetséges, hogy a hivatal osztályvezetői, igazgatói eltűrik, hogy ilyen hangnemben beszéljen velük a felettesük. Ha ez egy magáncégnél történik meg, akkor az alkalmazottak legalább fele felállt volna, kikérte volna magának a hangnemet és felmondott volna. Elgondolkodtató, hogy az igazgatók eltűrik, hogy így beszéljen velük Florea” – mondta Radu Bălaş.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosainak rangidős tagja, Cristian Bratanovici csütörtök délben még nem hallotta a szóban forgó hangfelvételt, de elmondta, hogy alapvetően jó a viszonyuk a tanácsosokkal kapcsolatot tartó iroda alkalmazottjaival. „Kicsit akadozik még az információáramlat, lehet, hogy még nem szokták meg, hogy a tanácsosoknak kérdéseik vannak, tájékozódni szeretnének” – közölte az önkormányzati képviselő.
Az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt érdeklődésünkre kifejtette: nem lepődött meg a városvezető hangnemén, hiszen nem titok, hogy milyen módon beszél és utasít. Azon viszont meglepődött, hogy a hivatal osztályvezetői eltűrik ezt a stílust, és hajlandók ilyen felettes keze alatt dolgozni.
„Ami engem elszomorít és felháborít, hogy olyan világban élünk, ahol egy megbeszélésen titkos hangfelvételt készítenek/készíttetnek, hogy ezzel feszültséget keltsenek. Hangsúlyozom, nem értek egyet a polgármester mondandójával, hangnemével, de elítélem a módszert, ahogy a hangfelvételt kiszivárogtatták” – mondta Csiki Zsolt, aki szerint a POL tanácsosai, akikhez közel áll a hangfelvételt kiszivárogtató honlap, azzal kellene foglalkozzanak, hogy a város fejlődését segítsék elő, nem azzal, hogy akadékoskodnak, és például külföldi kiszállásokat akadályoznak meg, a testvérvárosi kapcsolatok ápolásának tesznek keresztbe (a legutóbbi rendkívüli tanácsülésen ugyanis többek között a POL szavazatai miatt hiúsult meg egy kisinyovi és egy bulgáriai kiszállás – szerk. megj.).
A városházi „titkolózásnak” már következménye is van, hiszen Hermann Mark Christian POL-os tanácsos a hét elején bírósághoz fordult, mert a városháza a törvényes határidőn belül nem adott neki kielégítő választ a hivatalosan iktatott kérdéseire.
Simon Virág | Székelyhon.ro

. Elhunyt Kovács Piroska
Beszéd közben lett rosszul, majd hunyt el a nyolcvannégy esztendős Kovács Piroska máréfalvi néprajzi gyűjtő október 13-án, csütörtökön Székelyszentléleken, a tájház udvarán elhelyezett székely kapu avatásán. Kovács Piroska 1932. június 28-án született Máréfalván.
Összeesett csütörtök délután egy szentléleki székelykapu-avató ünnepségen Kovács Piroska.
Az esemény megnyitója után Geréb Péter farkaslaki alpolgármester köszöntötte a vendégeket, a kapu történetéről is beszámolt, majd átadta a szót Balázsi Dénes pedagógusnak, később pedig Kovács Piroskának is – mesélt a történtekről az alpolgármester. „A kapuk világáról, az értékmegőrzésről, a hagyományok átadásának kötelességéről beszélt”– folytatta Geréb, hozzátéve, hogy Piroska néni aztán hátralépett a mikrofontól és összeesett.
„Máréfalva királynője”
Kovács Piroska Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt, 1966-tól szülőfalujában dolgozott magyartanárként 1987-ig, amikor nyugdíjba vonult. Máréfalva közművelődésében vett részt a helyi általános iskola igazgatójaként, emellett színjátszó csoportot is irányított. A hetvenes évektől gyűjtötte szülőfaluja és a környék hagyományainak adatait, illetve akkor kezdte el a máréfalvi székely kapuk mintáit is lerajzolni. 1999-től indította el az udvarhelyszéki kapukatasztert. Több kiadványban is kidolgozta a székely kapuk történetét, mintavilágát.
2004-ben tájházat avattak, ahol néprajzi gyűjteményét helyezték el. Kovács Piroska a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület alapító elnöke volt. A szervezet kezdeményezte a Székely kapu programot, amelyet eleinte a máréfalvi önkormányzat, később pedig a Hargita megyei tanács is felvállalt, és egész Székelyföldre próbálták kiterjeszteni. A program a megrongálódott, elöregedett székely kapuk renoválását támogatja.
Kovács Piroskát az örökségvédelem területén végzett elkötelezett munkájáért Europa Nostra-díjjal tüntette ki az Európai Bizottság 2012-ben.
Temetés Kovács Piroskát október 15-én, szombaton délután három órakor helyezik örök nyugalomra a máréfalvi katolikus temetőben. Részvétnyilvánítás a temetés előtt egy órával a katolikus templom ravatalozójában.
Dávid Anna Júlia Székelyhon.ro

A szárhegyiekkel ismerkedik a ferences szerzetes
Megkétszereződött Szárhegyen a ferencesek száma. Augusztus elsejétől Laczkó-Dávid Anaklét mellé kapott kinevezést Gegő Julianus. A Désről érkezett lelkipásztor-szerzetes feladatai közé tartozik az is, hogy a csíksomlyói teendőkbe besegítsen.
Ki ő, hogyan látja a Teremtőt és a teremtményt, erről beszélgettünk.
– Egy nagyobb közösségből érkezett Szárhegyre Julianus testvér. Hogyan változnak ennek függvényében a feladatkörök?
– Désen egy színes közösségben éltem, voltak ott idősebbek, fiatalabbak, pap- és laikus testvérek. Ott káplán voltam, itt elsősorban szerzetes vagyok, lelki programokat szervezek, Csíksomlyón pedig gyóntatok, misézek, portázok, mikor éppen mire van szükség.
– Menjünk vissza az időbe, és lépjünk be abba a családba, melyben 1977-ben megszületett Gegő István, azaz Julianus testvér. Hogyan volt ott jelen Isten?
– Alapvetően Isten minden családban ott van akár rejtetten, akár látható módon. A mi családunkban hol így, hol úgy, többnyire rejtetten volt jelen. Székelyudvarhelyen laktunk, egy öcsém született még négy évvel utánam. Meghatározó volt életemre, hogy az udvarhely melletti Kadicsfalván a nagyszülőknél sok időt töltöttem. Valahogy faluhelyen jobban szerettem létezni, mint bent a városban. A plébánia szomszédságában laktunk, unokatestvéreimmel gyakran átmentünk, mert Simon Dénes pap bácsi nagyon szerette a gyerekeket. Elég nagy kert volt a plébánia mögött, azt mi tartottuk rendben, szüreteltünk, ennek fejében ő velünk volt, együtt játszottunk, és mi már akkor nézhettünk videofilmeket színes tévében. Egyszerűen jó volt az ő társaságában lenni, így szentmiséken is ministráltam, de csak Kadicsfalván, Udvarhelyen nem.
– Hogyan fogalmazódott meg önben, hogy nem egy világi szakmát választ?
– Nem tudok visszaemlékezni a döntés időpontjára. Amikor még gyerekként először eszembe jutott, akkor félretettem, hogy ezzel még ráér foglalkozni. Nem is mertem nagyon szembenézni vele, mert én egy nagyon beszédhibás gyerek voltam. Hatéves koromban megijedtem, ebből fakadóan nehéz volt nekem a beszéd. Ennek az volt az előnye, hogy iskolában sosem feleltettek, mert nem volt, akit meghallgatni. Csak írnom kellett, így az írás most is könnyebben megy, mint a beszéd, igaz, annyira csökkent a beszédhiba, hogy sokan észre sem veszik.
– Mindezek ellenére mégis vonzotta a papi hivatás...
– Nyolcadik osztályos koromban ez a gondolat gyakran jött elő, hullámszerűen. És a hullámok egyre erősebbek voltak. Elmondtam szüleimnek, édesanyám beleegyezett, édesapám pedig azt mondta, csinálok, amit akarok. Azt láttam, hogy akkor nem repesett az ötletért, de egy-két év múlva megváltozott a hozzáállása, még csak növendék voltam, és már büszke volt arra, hogy a fiából pap lesz.
– Hogyan alakult az az elképzelés, hogy ne plébánián végezzen lelkipásztori szolgálatot, hanem szerzetes közösségbe tartozzon?
– Gyulafehérváron végeztem a gimnázium utolsó két évét, és tizenkettedik osztályban még egyszer végiggondoltam, hogy egy házszámmal arrébb menjek-e, a teológiára. Megfordultam néhány plébánián, a lelkipásztori szolgálat tetszett, benne volt a közösséggel való együttlét, de nem tudtam megfogalmazni, mi az, ami hiányzik. Volt egy osztálytársam, Kis Berni, aki járogatott Szászvárosra, érdeklődött a ferencesség iránt. Érettségi utáneltöltöttem egy napot a többi jelöltekkel, tetszett, jó volt. Elkezdtem vissza-visszajárni. Megtudtam, hogy a jelöltség nem jár elköteleződéssel, hát megírtam a kérést, és 1995 szeptemberében beköltöztem a szászvárosi kolostorba, hogy tisztázzam, mit is akarok. Eltelt egy-két hónap, jól éreztem magam, és el is felejtettem, hogy dönteni mentem oda. Magától megszületett a döntés.
– Pappá szentelése előtt jelmondatot választott. Hogyan hangzik ez?
– Izaiás próféta könyvéből van: „Mondd Júda városainak, íme, a ti Istenetek!” 2005 augusztusában diakónussá szenteltek, majd fél év múlva pappá. Ebben az időszakban Vajdahunyadon voltam, ahol egy adventi szentmisében, a hajnali rorátén az olvasmányból ez a mondat egyből felébresztett mély álmomból. Tudtam, ez az, nem kell tovább keresni.
– Mondd Júda városainak, íme a ti Istenetek! Mit fed ez Gegő Julianus szemszögéből?
– Sok mindenről beszélünk, okoskodunk, sok tevékenység zajlik egyházi és rendi körökben, mégis a mi hivatásunk az, hogy az életünkkel megjelenítsük Istent. Íme a ti Istenetek... ezt lehet közölni élőszóban és a jelenlétünkkel is. Ez egy kihívás tulajdonképpen számomra: élek-e úgy, hogy az embernek, akivel találkozom, eszébe jusson az Isten.
– Hogyha azokat a településeket soroljuk, amelyek lakhelyéül szolgáltak hivatása során, akkor többször kell levegőt vennünk: Szászvárosban volt a jelöltség, Szécsényben a novíciátus, aztán Szegeden a teológia első két éve, gyakorlati évben itthon, három helyen: Désen, Déván és Csíksomlyón. A szegedi teológiai tanulmányok befejezése után következett Déva. Csíksomlyón örök fogadalmat tett, rá két hétre diakónussá szentelték Déván, onnan az út Vajdahunyadra vezetett, onnan jött a csíksomlyói papszentelésére. Szécsénybe kapott kihelyezést, ahol a magyarországi és erdélyi provincia novíciátusa van, segédmagiszter volt. Tehát nevelt, tanított. Milyen volt ez az időszak, amikor a tanoncból tanító lett?
– Egy évvel korábban még én is növendék voltam, aztán egyből nevelő lettem. Én sem értettem, miért döntöttek így az elöljáróim. Kapisztrán atya volt a magiszter, én segítettem neki, együtt beszéltük meg a teendőket, ketten voltunk legfőképpen felelősek a ferences növendékek kísérésében. Ennek a látványos része, hogy órákat tartottunk nekik, és beszélgettünk, jelen voltunk számukra. Egy házban éltünk, voltak feladatok, szerepek... nagy kihívás volt úgy jelen lenni köztük, a noviciátus idején, ami a legmeghatározóbb egy ferences életében, hogy lássa: ilyen egy ferences. Én ennek a feladatnak egyáltalán nem örültem, mondtam is a fiataloknak: itt vagyunk, Kapisztrán atya a példa, és én vagyok az ellenpélda. Humorórákat nem tartottunk a novíciusoknak, de azt éreztettük, hogy ha van valakinek érzéke a humorhoz, az ragályos lehet. Törekedtünk arra, hogy a szécsényi ne egy műkedvelő kolostor legyen, ahol izomból megvalósítjuk a ferences életideált, hanem legyünk azok, akik vagyunk. Nem baj, ha a növendék látja a gyöngéinket is. Nem angyalok közé jött.
– Most a szárhegyiekkel ismerkedik. Milyennek látja az itteni közösséget?
– Még nem sok időm volt erre, sikerült barangolnom egy kicsit a környéken, a világi rendiekkel találkoztam gyakrabban. Érzem, itthon vagyok. Ez a ferences közösség itt, Szárhegyen alapvető feladatának tartja a lelki programok szervezését, illetve házigazdaként való jelenlétet.
– Az ismerkedés során mit mondana azoknak szárhegyi fiataloknak, akiknek a fejében meg-megfogalmazódik, hogy ferences szerzetesek szeretnének lenni?
– Befolyásolni semmiféleképpen nem akarom. A hivatástoborzás tőlem idegen. Nem mondanék ilyet, hogy gyere ferencesnek, megéri, nézd meg, olyan fáin..., ezt nem tudnám mondani. Még annak sem, akiről meg vagyok győződve, hogy százszázalékos: hivatása van. Mindenki fedezze fel magában, mi az ő vágya. Találkozzon saját magával, a vágyaival, és arra válaszoljon.
– Milyen az az Isten, akiből Julianus testvér élete által láttatni akar?
– Az én Istenem a gyógyító Isten. Élettapasztalat ez: a súlyos beszédhibából, logopédus, pszichológus és szakemberek nélkül én ennyire helyre tudtam jönni. Ez csak a kegyelem műve. Ez hivatásomnak egy egészen biztos ismérve. Ez az Isten az, aki a misztériumban tapasztaltatja meg magát. A misztérium szó a görög müó igéből jön, ami magyarul azt jelenti, hogy szemet-szájat becsukni. Vagyis nem lehet róla beszélni, és nem lehetünk neki tanúi. Ezért nem lehet csak szóval mondani: íme a ti Istenetek.
Balázs Katalin Székelyhon.ro

Egy öntörvényű médiamunkás vallomásai
Ahogyan kedvenc színésze vagy írója van az embernek, a médiafogyasztó közösségeknek kedvenc újságírói is vannak. Szakmatársakról mégis ritkán írunk. Most induló sorozatunkban ezúttal őket keressük meg. A Sajtóklub vendégei ismert újságírók, akik a mikrofon másik felén állva vallanak munkájukról. A portréinterjúkban az embert is igyekszünk közelképbe hozni. A sort nem véletlenül a Nagyváradon élő Dénes László nyitja, hiszen az Erdélyi Napló egykori főszerkesztőjeként fontos szerepet vállalt a polgári hetilap arculatának kialakításában.
– A huszonöt éves Erdélyi Napló kapcsán hogyan emlékszel arra az időszakra, amikor megbíztak a főszerkesztői teendőkkel? Mennyire számított újdonságnak a kilencvenes évek második felében a fejléc alá kerülő „polgári hetilap” jelző?
– 1997 őszén nekem már jobbára csak a mesterséges lélegeztetés feladata maradt mint szakmai kihívás az Erdélyi Napló élén, elődeim egyre-másra lemondtak a főszerkesztői posztról, a sorozatos megszorítások és leépítések megtizedelték a szerkesztői-tudósítói gárdát. Valójában azért esett rám a választás, mert az évtized elején már voltam pár évig főszerkesztő-helyettese a lapnak. De ha már felkértek, akkor ennyi újítást rögtön meg is engedtek nekem: a sok „független”, „demokratikus”, „közéleti” stb., a pártállami örökséget ilyen önminősítésekkel álcázni kívánó romániai magyar lap között legyen egy nemzeti-polgári orientációját nyíltan vállaló kiadvány is. Erdélyi, magyar és polgári. Egyesek gunyorosan kérdezgették, „mitől polgári” egy lap, és mit is jelent ez, de hosszú eszmetörténeti és politológiai fejtegetések helyett csak annyit mondtam – és mondok ma is –, hogy aki akarta, értette. Amúgy nem az Erdélyi Napló volt az első polgári hetilap azokban az években, hanem az Orient Express – ha még emlékszik rá valaki –, ami 1992–1996 között jelent meg Bukarestben, Szőcs Géza és Román Győző pátyolgatásával.
– Az erdélyi magyar újságírás egyik markáns ellenzéki tollforgatójaként tartanak számon, aki az Erdélyi Napló, majd a Reggeli Újság főszerkesztőjeként is folyamatosan hadakozott a romániai magyar, illetve a román hatalommal. Hogyan látod, az elmúlt 25 évben ez a „szerepkör” mennyire lógott ki a romániai magyar sajtóból?
– Annyiban helyesbítenélek, hogy meggyőződésem szerint a sajtónak és az újságírónak nem feladata a hatalom ellen küzdeni, azt megdönteni. Ez ugyanis a politikai ellenzék dolga. A média, amely elsősorban tájékoztat, közvetít, csak másodsorban ellenőriz, szembesít, számon kér, leleplez, kritizál – házőrző kutyaként csahol, ha veszélyben a demokrácia, szólásszabadság, az alapvető emberi jogok bármelyike. Ezt kellene tennie. Erre vállalkoztam és törekedtem magam is, s ha az én újságírói, szerkesztői, divatos fogalommal közvélemény-formálói munkám ellenzéki hadakozásnak tűnt, akkor azt hihetné bárki, hogy én a mindenkori hatalommal szemben álló mindenkori ellenzék zsoldjában álltam. Ami nem igaz. Rosszul fizetett, öntörvényű médiamunkás voltam egy negyedszázadon át, nincs sem házam, sem jó autóm, sem bankbetétem. Viszont a hatalom zsoldjában állt kollégák mind vitték valamire, egyeseknek politikai vagy diplomáciai karrier, másoknak jómód, hangzatos tisztségek és díjak hulltak az ölükbe, majd több évi „szolgálat” után a legtöbben elhagyták a pályát, most már csak oktatják vagy irányítják a tájba simulást.
– Milyen mértékben pártosodott a hazai magyar sajtó? Mennyire tekinthető szabadnak?
– Mivel én már közvetlenül nem vagyok érintett, hanem csak olvasom, nézem, hallgatom, figyelem, ellátom háttéranyagokkal és információkkal – ez hivatali kötelességem is immár három éve –, akár elfogulatlanul is válaszolhatok. Csak kétféle médiatermék létezik ma Romániában magyar nyelven: RMDSZ-es és ami nem teljesen az. Az utóbbi kb. egytizede az előbbinek. Ha valaki felszisszen – mint tette azt pár éve egy Kolozsvárról „kimenekült” pesti balliberális bértollnok –, hogy hát az RMDSZ-nek nincsenek is saját sajtóorgánumai, akkor sietek emlékeztetni: a szervezet mindent ellenőriz, s rajta keresztül a titkosszolgálatok, illetve hát maga a román állam. A romániai magyar közösségbe strukturálisan beépült és azt szinte minden szinten domináló szervezet közvetlen vagy közvetett finanszírozással uralja a médiaprérit, illetve még azokban a médiaműhelyekben is döntés-, sőt cenzúrahelyzetben vannak az emberei, amelyek jogilag külföldi, magyarországi vagy román tulajdonban vannak. No már most egy politikai kontroll alatt lévő sajtóról aligha lehet elmondani, hogy szabad. Illetve hát annyira szabad, amennyire szabad neki eltérni az ellenőrzést gyakorló párt (főhatalom) politikájától.
– Sokan úgy vélik, a nyomtatott lapok napjai meg vannak számlálva. Abból kiindulva, hogy a könyvet már jóval korábban temették, akár rémhírnek is tekinthetjük ezt?
– Igen, a nyomtatott lapok napjai és lapjai meg vannak számlálva. Egyszerűen azért, mert elfogynak a nyomtatványokat vásárló olvasók. A nyomtatott könyvek mennyisége is drasztikus csökkenésen ment át, és a folyamat még tart, sőt fel fog gyorsulni annak a generációnak a fogyasztóvá válásával, amelyik már nem a papíralapú társadalomban nőtt fel. Hovatovább majd annak is örülni kell, ha egyáltalán olvasni fognak az emberek – legalább képernyőn –, nem csak nézni-hallgatni-bambulni.
– Mennyire tudja átvenni az elektronikus média – rádió, televízió és internetes sajtó – a mai nyomtatott lapok szerepét, helyét?
– Erre van egy rövid és egy hosszú válaszom, de hagyjuk az elmélkedést. Tehát: teljesen át tudja és át fogja venni.
– Az elmúlt 25 év távlatából mire emlékszel szívesen, és mi az, amit leginkább elfelejtenél?
– Jaj, hát hirtelen nehéz kiragadni két példát, esetet, folyamatot. De szívesen emlékszem a diktatúra bukását követő lázas médiaidőkre, a szólás- és sajtószabadság kivirágzására, az erdélyi magyar sajtó szinte egészének és az erdélyi magyar olvasók elsöprő többségének egy húron pendülésére, hogy úgy mondjam. Elfelejteném viszont azokat a kényszerhelyzeteket, amelyekbe a politikai-gazdasági folyamatok vittek bele akkor, amikor „főnökként” döntenem kellett, vagy döntéseket kellett jóváhagynom és végrehajtanom. Bár előbb-utóbb felálltam és elmentem, amikor már a „kellett” túl sok volt.
– Tapasztalataid szerint megváltozott-e az emberek elvárása a sajtóval, az újságírással szemben?
– Nem akarnék megbántani senkit, de úgy érzem, hogy a szakmánkkal és művelőivel szemben mintha már semmiféle komolyabb elvárást nem támasztanának az emberek. És erről egy másik interjúban vagy akár egy sajtóvitában hosszabban is érdemes lenne foglalkozni. A „miért hagytuk, hogy így legyen” kérdés mentén. De hadd jegyezzem meg rögtön: oly mértékű az igénytelenség a médiafogyasztók körében, hogy a legnagyobb részük megfogalmazni sem képes, melyek is az elvárásai a sajtóval szemben.
– Ma Tőkés László EP-képviselő sajtósa vagy. Mennyire mozogsz otthonosan ebben a szerepkörben?
– A sajtófőnöki vagy szóvivői státus – akár nagyobb, akár kisebb intézménynél – inkább hivatalnoki, mint újságírói. Másrészt nem is volt benne gyakorlatom, hát tanulgatom-tanulgatom… Ez még egy szerkesztőségnél is szűkebb terep, itt sem műfaji, sem tematikai sokszínűségről nem beszélhetünk, itt lehet ugyan véleményed, de nem azt kell megírnod. Gyakran viszket a tenyerem, mégsem írhatok újságcikkeket, véleményanyagokat, kommentárokat, szinte semmit a magyar sajtóba.
– Miért nem?
– Mert azonnal megkapnám, hogy amit írok, azt a főnököm mondta tollba. Hogy az nem az én véleményem, hanem a Tőkés Lászlóé. Manapság ilyen világot élünk, és ilyen a sajtónk ázsiója. Nincs kedvem folyvást bizonygatni, hogy bár több száz, ha nem épp ezer cikket írtam és közöltem az évek során, sosem fogta senki a kezemet, amikor írtam és aláírtam.
– Milyen Dénes László civilben, amikor éppen nem ír vagy nem sajtóértekezletet készít elő?
– Hát épp a minap vágta egy kedves ismerősöm a fejemhez, hogy egy kicsit megkeseredett, megfáradt és kibírhatatlan… De komolyra fordítva: amikor éppen nem dolgozom, akkor csak úgy nosztalgiázom órákon át. Vagy azon morfondírozom, hogy miért hagytam kiszikkadni az egykor ígéretesen csordogáló költői vénámat. Vagy hogy miért nem mentem el fiatalon szerencsét próbálni a nagyvilágba. Vagy ha már nem mentem el – mert komolyan sosem terveztem ezt –, akkor miért nem lettem például „oktató, / nem ily töltőtoll koptató / szegény / legény”. Civilben gyakran azon is sokat mélázom, miközben a szabadidőm is olvasással telik, hogy mennyire igaza volt Karinthynak már száz évvel ezelőtt is. „Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”
– Ajánlanád ezt a szakmát ma induló fiatal tollforgatóknak? Mennyire lehet erre manapság erdélyi egzisztenciát építeni?
– Az újságírásra? Semennyire. Szerintem aki mégis erre a pályára téved, az ma már csak úgy boldogul, ha naponta súlyos kompromisszumokat köt. Előbb-utóbb azzal szembesül, hogy már nem tehetséget, kreativitást és nívós szellemi teljesítményt várnak el tőle – mert azt úgysem lennének hajlandók tisztességesen megfizetni a médiatulajdonosok –, hanem alázatos kulimunkát, mennyiségi termelést és propagandázást, no és „termékértékesítést”. Nem olyan nagy az erdélyi magyar médiapréri, hogy ne jelenthetném ki: ismerem szinte az összes jó tollforgatót, tévést, rádióst, hiszen kollégák voltunk-vagyunk, nagy részük igyekszik tisztességes szakmai munkát végezni, de sajnos rossz ügyeket is szolgálnak jó páran, általam rossznak vélt ügyeket és ártalmas szándékokat. Akár pénzért teszik, akár meggyőződésből, miattuk is szégyenkezem. A fiatalokért azért aggódom, mert rendre azoknak a befolyása alá kerülnek, azoktól kezdenek el függeni szakmailag és anyagilag, akik az újságírásban, a sajtóban többnyire csak a politikai manipuláció és a szavazatszerzés eszközét látják. Csalódtam is sokukban, hiszen sok fiatalabb kollégával dolgoztam együtt az évek során, mert sem a folyamatos tanulást, sem a szakmai alázatot, sem a tisztes távolságtartást nem tartották-tartják sokra. Túl könnyen dőltek-dőlnek be, amikor jöttment pénzes senkik elhúzták-húzzák az orruk előtt a mézesmadzagot.
Dénes László
A Bihar megyei Tenkén született 1959-ben. 1976 óta publikál verseket. Nagyváradon érettségizett. 1982−1985 között segédmunkás volt különböző iparvállalatoknál. 1985−1990 között a nagyváradi színháznál közönségszervezőként dolgozott. 1990-ben újságíróképzőt végzett. 1990−től 1991-ig a Bihari Napló szerkesztője, 1991−1994 között az Erdélyi Napló szerkesztője, majd helyettes főszerkesztője. 1995−1997 között ismét a Bihari Napló rovatvezetője. 1997−2004 között az Erdélyi Napló főszerkesztője. 2004-től a Reggeli Újság alapító-főszerkesztője, 2012 márciusától az Udvarhelyi Híradó Kft. tartalomért és arculatért felelős aligazgatója. 2013 júliusától a nagyváradi Szent László Egyesület sajtóreferense, 2014 júliusától Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtótanácsosa. 
Makkay József Erdélyi Napló (Kolozsvár) 

Nyomunk a szél porral befújja
Mottó:
Szilágyi Domokos:
Magyarok (részlet)
„Önkéntes gladiátorok:
egyik a másra acsarog
és támad újra, újra, újra,
s az öregisten hüvelykujja
lefelé bök – rajt, hejjehujja!
Nyomunk a szél porral befújja.
Hát ezek vagyunk, magyarok.”
(Kolozsvár, 1974. július 12.)
Szilágyi Domokos kevésbé ismert és feledésre ítélt verse, a Magyarok kiválóan illusztrálja azt, ami ezekben a hónapokban a magyar (és benne az erdélyi magyar) társadalom szintjén történik. A menekültkérdés, a kvótanépszavazás nem csupán az anyaországban, de Erdélyben is hisztériát váltott ki. Fogadatlan prókátorok győzködik a népet, hogy így meg úgy, hogy majd meglátjuk (vagy nem látjuk meg), megbánjuk (esetleg nem), hogy mindenki szemét, aki szavaz (vagy nem). Érdekes, hogy az egyik oldal szerint a másik oldal mindig intoleráns senkiháziak gyülekezete, de ugyanez fordítva is mindig igaz. Az oda-viszsza pofozkodás – egyelőre virtuálisan – odáig elmegy, hogy rokonok, jó barátok, házastársak vesznek össze az ügy (de melyik ügy?) érdekében. Nincs olyan Isten, aki a vélt vagy valós igazában meggyőződött embert eltántoríthatná véleményétől – bármilyen józan érvvel is rukkoljon elő vagy szidalmakat zúdítson rá. Normálisnak tűnő emberek csapnak össze a virtuális térben, mintha életüket védenék a legfőbb gonosztól.
„Gondolkodni nehéz, ezért leginkább ítélkezünk” – mondta volt Carl Gustav Jung, és íme, bebizonyosodott, hogy a svájci elmegyógyásznak mekkora igaza van. A jeles pszichológus és pszichiáter véleménye nem véletlenül kerül ide: már-már elmekórtani méreteket öltött az egymás szidása, becsmérlése, a kormány, a miniszterelnök és mindenkinek az anyázása, aki nem szeretné elveszteni az ország nemzeti jellegét, aki büszke magyarságára, vallására, anyanyelvére és minden olyasmire, ami a másiknak jelentéktelen együgyűséget jelent.
Egy kimúlt társadalmi-politikai rendszer fonákságai jutnak eszembe, valahányszor a menekültkérdésről, betelepítésekről hallok, olvasok. A múlt század ötvenes éveiben, egy letűnt kor túl hamar elfeledett becstelen rendszerében, amikor az embereknek többnyire csak kötelezettségeik voltak, jogaik pedig szinte semmi, az államosítást követő időszakban az emberek házába megkérdezésük nélkül ezer idegeneket telepített a rendszer. A kommunista érv szerint egy családnak elég bizonyos számú négyzetméter, így hát a „nélkülözőknek” is kijár egy lakrész. Nem számított, ha verejtékeddel építetted, netán őseidtől örökölted a tulajdont. Mert ugye egyenlők voltunk. Szép, tiszta, ápolt, féltve őrzött lakásokban mindenféle alakok jelentek meg, birtokukba vették a házat, mintha nekik ez kijárt volna. Volt olyan család, akinek egyik szobáját kocsmává, vegyesbolttá és még Isten tudja, mivé alakították. Idegen emberek jöttek-mentek az ember házában felrúgva minden szabályt, minden társadalmi normát, fenekestől felfordítva az egykori tulajdonosok hétköznapi életét, naponta megsértve magánszférájukat. Tették mindezt az akkori hatalom cinkosságával.
Nos, a fiataloknak – hála Istennek! – ezekről a dolgokról fogalmuk sincs. És nagyon úgy tűnik, néhány idősebbnek is véges az emlékezete… Aki viszont megélte ezeket az időket, vagy közvetve bár, de volt köze a dolgokhoz, annak nem kell sokat magyarázni, mit jelent a betelepítés, egy nem kért közösködés a saját házadban. Mit jelent az, amikor reggel egy idegenbe botlasz a konyhádban, egy idegen untat a süket dumájával, egy idegen fekszik az ágyadban. Aki nem kér, csak elvesz, aki a te tulajdonodat az övének tekinti. Akit már sem a karhatalom, sem az Úristen nem tud kirakni tulajdonodból. Mert neki jogai vannak. Nem is kevés… Voltak olyanok, akik – rendszerváltás ide vagy oda – soha többé nem kapták vissza jogos tulajdonukat, mert a betelepített „elintézte”, hogy az övé maradjon.
Ne legyünk idegbajosak, de ne is bagatellizáljuk el a veszélyt. És főleg ne egymásra acsarkodjunk. Mert még igaza lesz a költőnek: „nyomunk a szél porral befújja.”
Nánó Csaba Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Toró ismét megjárná „a bukaresti poklot”
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének javaslatára Toró T. Tibor, az alakulat országos alelnöke függetlenként méretkezne meg Háromszéken a néppárt támogatásával – számol be Bíró Blanka a kronika.ro-n. 
Ezt a párt helyi képviselői csütörtökön Sepsiszentgyörgyön jelentették be, hangsúlyozva, hogy a megyei szintű döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei szervezetének elnöke rámutatott, az elmúlt választásokon folyamatosan 40 százalék körül mozgott a részvételi arány a megyében, és úgy érzik, a szavazók 58–59 százalékát még mindig lehet mozgósítani.
Toró T. Tibor jogilag független, de politikailag elkötelezett jelöltként határozta meg magát. Hangsúlyozta, az EMNP országos választmánya azért döntött úgy, hogy a megyei szervezetek függetleneket támogathatnak, mert egyszerre két magyar szervezet sem az 5 százalékos, sem az alternatív küszöböt nem tudja teljesíteni. „A konfrontatív stratégia szerintünk káros, ezért kerestünk olyan megoldást, amely révén alternatívát tudunk állítani azok számára, akik nem szoktak, és nem akarnak a tulipánra szavazni” – mondta Toró T. Tibor.
A politikus úgy számol, hogy a független jelöltnek minden harmadik magyar szavazatot meg kellene szereznie, ez a részvétel függvényében 15–20 ezer voksot jelent. „Ez nem kevés, de nem is elérhetetlen” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy jobban kell teljesítenie, mint négy évvel ezelőtt. Akkor Toró T. Tibor a nominális rendszerben 7300 szavazatot kapott a sepsiszékiektől. Újságírói kérdésre elmondta, az elmúlt időszakban több háromszéki személyiség vagy éppen néppártos politikus neve felmerült potenciális háromszéki jelöltként – a politikus Kovács István unitárius esperest, Bereczki Kinga civil aktivistát, Sánta Imre református lelkészt, és a néppártos Bálint Józsefet, Fazakas Pétert vagy Johann Taierlinget említette –, de végül olyan jelölt mellett döntöttek, aki „megjárta már a bukaresti parlament poklát”.
Toró három célt fogalmazott meg: visszahoznák a közéletbe az elfordult csalódottakat, megszereznék a háromszéki magyar közösség számára a negyedik képviselői mandátumot, amit eddig visszaosztás után a román pártok kaptak, és olyan képviselőt küldenének Bukarestbe, akit nem kötnek a háttéralkuk, és „élő lelkiismeretként” próbálja napirenden tartani az autonómia ügyét. Toró virtuálisan kezet nyújtott a háromszéki RMDSZ meghatározó személyiségeinek, Tamás Sándornak és Antal Árpádnak, hogy a kampány alatt „hagyják egymást békén”. Meglátása szerint nem érdemes különböző kódexeket aláírni, az adott szó, a gyakorlat számít. A fenyegetés, a riogatás helyett Toró szerint a közös kérdésekben – mint például Székelyföld szellemi határának a védelme, a régióátszervezés, az autonómia, vagy Székelyföld sajátos jogállása – akcióegységet kell létrehozni.
Az országos alelnök szerint Hargita megyében könnyebb lesz a néppárt által támogatott független helyzete, ahol minden negyedik magyar szavazatot kell megszerezni. Toró elmondta továbbá, hogy a Bihar és Maros megyei pártszervezetek foglalkoznak még komolyan a független jelölt támogatásának lehetőségével, azonban „ezekben a megyékben más a stratégia, hiszen a magyar közösség számaránya alacsonyabb, tehát nehezebb a feladat, de nem lehetetlen”. Szerinte ezekben a megyékben az önkormányzati választásokon több ezer szavazója volt a néppártnak, akik alternatíva hiányában, „félő, hogy a román pártok szirénhangjaira hallgatnak”. A néppárti politikus szerint a Szabad Emberek Pártja, és a Mentsük meg Romániát Párt (USR) próbálkozik a magyar voksok megszerzésével.
A független jelöltek nevesítéséről csütörtökön Szilágyi Zsoltot, az EMNP országos elnökét is megkérdeztük, aki azt mondta, az országos elnökség várhatóan az elkövetkező napokban dönt az ügyben – írja a kronika.ro. Erdély.ma

Veszélyek és esélyek
Lehetetlen helyzetbe került az Erdélyi Magyar Néppárt már az önkormányzati választások után, amikor kiderült, hogy négy év alatt nem sikerült növelnie támogatottságát, és meglévő két polgármesteri tisztségét is elveszítette. S bár lehet igazság az alakulat vezetőinek érvelésében, hogy a négy évvel korábbi viszonyoknál sokkal mostohább körülmények között hozták ugyanazt az eredményt a leadott szavazatok és a helyi és megyei tanácstagok számát illetően – azért az mégiscsak rosszul mutat, hogy Erdélyben sehol nem nyert néppártos színekben induló polgármesterjelölt.
Az eredmény tehát a túlélésre elegendő volt, de arra már nem, hogy az RMDSZ-t valamiféle megállapodásra vagy legalábbis tárgyalásra kényszerítsék. Annál is inkább, hogy a korábban a választás szabadságát zászlajára tűző MPP Kelemen Hunorék segítségére sietett, s két parlamenti tisztségért gyakorlatilag feladták programjukat, eladták a pártot. Az RMDSZ így készen kapta a magyar összefogás jelszavát is, s bár valós tartalom mind a mai napig nem került e mögé, a szövetség vezetőinek már csak annyi dolguk maradt, hogy valahogy lenyomják a derékhad torkán a két polgári politikust – igaz, a spágabotrányba keveredett Biró Zsolt elfogadtatása a vártnál talán nehezebben ment. Tény, hogy az RMDSZ vezetése egyáltalán nem volt megegyezési kényszerben a Néppárttal. A Szilágyi Zsolt vezette alakulat pedig ugyancsak az önfeladás MPP-s útjára tévedt volna, ha minduntalan azt üzeni tagságának és támogatóinak, hogy tárgyalni akarnak Kelemen Hunorékkal. Csakhogy ugyanilyen járhatatlan volt a másik út is a néppártosok számára: önállóan indulva semmi esélyük nem lett volna ötszázalékos eredményt elérni, de még az RMDSZ-re szabott alternatív küszöb is leküzdhetetlen akadály volt, ráadásul mindenki őket kiáltotta volna ki bűnbaknak, ha az RMDSZ nem éri el az öt százalékot. Logikus és felelős döntés volt tehát, hogy az EMNP nem szállt be a versenybe, ennek azonban elsősorban tagságuk és szimpatizánsaik számára volt rossz üzenete, mintha cserben hagyták volna őket.
A független jelöltek támogatása így elsősorban a párt kemény magjának megtartását, az alakulat kohéziójának erősítését célozza, esetleg megszólíthatják azokat a magyarokat is, akik az RMDSZ-re semmiképpen nem szavaznának. A döntésnek nyilván hátrányai, kockázatai is vannak: a néppártos jelöltek függetlenként indulása kicsit fából vaskarikának tűnik, benne van a lebőgés veszélye, az RMDSZ pedig továbbra is vádolhatja őket azzal, hogy magyar szavazatokat visznek el. Persze, ez utóbbi ugyanolyan veszélyes az RMDSZ számára is, könnyen azt a látszatot keltheti ugyanis, hogy ellenfeleik támadásával foglalkoznak, és ez demobilizálhatja a magyar választókat. Alapvetően tehát mindkét fél érdeke, hogy ne a másik féllel foglalkozzék, hanem minél több emberhez eljuttassa üzenetét, és ideális esetben ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyarság körében nagyobb legyen a választási részvételi arány. Ehhez azonban felelősségteljes hozzáállásra van szükség a pártvezetők, jelöltek és támogatóik részéről egyaránt. Ellenkező esetben mindenki veszít. 
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Kovács Piroska, a székely kapuk megmentője
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Piroska Europa Nostra-díjas székelyföldi néprajzkutató, örökségvédő, a faragott székely kapuk megmentője – közölte a Mihir.ro székelyudvarhelyi portál.
Kovács Piroska tegnap délután Székelyszentléleken vett részt egy felújított székely kapu avatásán. Ünnepi beszéde megtartása közben lett rosszul, a helyszínre hívott mentősök nem tudták megmenteni az életét.
Kovács Piroska az udvarhelyszéki Máréfalván született 1932-ben. A tanítói és magyar–román szakos tanári diploma megszerezése után Szentegyházán, Fenyéden, majd a szülőfalujában tanított, ahol évtizedeken át volt az iskola igazgatója. 1987-es nyugdíjba vonulása után a székely kapuk mentése vált a fő foglalkozásává. Megalapította a Kőlik hagyományőrző művelődési egyesületet, amely az értékmentést állította tevékenysége középpontjába. Előbb a máréfalvi székely kapuk leírását készítette el, majd munkáját Udvarhelyszékre és egész Hargita megyére kiterjesztette. „Próbáltam meggyőzni a kapuk tulajdonosait: ne bontsák le, ne dobják ki értékeiket, mint holmi kacatot” – nyilatkozta 2012-ben. Munkásságát a Hargita megyei önkormányzat felterjesztése nyomán 2012-ben Europa Nostra-díjjal jutalmazták. A 31 országból felterjesztett 226 örökségvédelmi projekt közül Kovács Piroskáé kapta a fődíjat. Annak örvend – mondta akkor –, hogy a díj által a székely kapu és Székelyföld híre is bejárja a világot. Hozzátette: a székely kapu egykor státusszimbólum volt. A székely falvak módos gazdái állítottak székely kaput maguknak. Kovács Piroska úgy vélte, ma több mint státusszimbólum, „nemzeti önazonosságunk szimbóluma” a székely kapu. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Büntetlenül uszítanak ellenünk
A B1 román hírtelevízió egyik műsorvezetője, Radu Banciu egy vasárnapi adásban a migrációval kapcsolatosan azt merészelte mondani, hogy „a magyar nép is migráns nép”, nincs mit keresnie Európában. Így folytatta: tudja meg, Orbán úr, hogy Romániának is jobb lenne (erdélyi) magyarok nélkül. És végül kijelentette: ha a romániai magyarok annyira magyarnak tartják magukat, és annyira románellenesek, menjenek Magyarországra!
Ezek a nacionalista, sovén, gyűlöletkeltő kijelentések számunkra nagyon sértőek, és nem maradhatnak szó nélkül, el nem ítélendő megnyilvánulásnak. Hát, kérem, ezek szerint mi is csomagolhatunk, mert már a zsidók, németek (szászok-svábok) elmentek, és aki maradt, az a román állam elnöke lett. Ne felejtsük, hogy a német lovagrendet (a szászok előtt) az 1200-as években II. András (Endre) magyar király telepítette be Erdélybe, a Barcaságra, a Kárpát-kanyarba. Tehát már akkor a magyar királyság része volt Erdély, a székely-magyarok pedig még korábban itt éltek. Még a később jött szászok sem nevezhetők migránsoknak, hanem jó szándékkal betelepített polgároknak. Hát akkor hogy lehet a magyarság migráns nép, hiszen ők az első évezred végén nem telepedtek rá valamely országra vagy államra erőszakkal, hanem megalapították a maguk államát egy lakatlan területen, a rómaiak távozása után üresen maradt Kárpát-medencében. 
Erdélybe a románok az 1300-as évek után kevesen és lassacskán jövögettek be nomád pásztorkodással foglalkozni vagy a földesurakhoz dolgozni. Aztán nem mentek vissza az akkori román fejedelemségekbe, Moldvába vagy Havasalföldre. Évszázadokig természetesen, fokozatosan zajlott ez a folyamat, csak a sokoldalúan fejlett Román Szocialista Köztársaságban telepítettek be irányítottan tömegeket a magyarlakta városokba. Azóta eltelt két és fél évtized, de én még nem hallottam soha, hogy valamelyik magyar újságíró a rádióban vagy a tévében azt mondta volna, hogy a románok menjenek haza, ahonnan jöttek!
Úgy tűnik, a mai, demokratikusnak mondott Romániában egyre inkább eluralkodik a magyarellenes hamis hangulatkeltés (a B1 tévé mellett ott a Realitatea, az Antena 1, 3 és mások, még a közszolgálati csatorna sem kiegyensúlyozott), ami nem vezet jóra. Ahelyett, hogy ezek a hangadók, tévés műsorvezetők a normális együttélést, a békés viszonyokat próbálnák szolgálni, előmozdítani, rosszindulatú szőrszálhasogatással foglalkoznak. Jobb lenne, ha ezek az olcsó népszerűségnek örvendő csahos hazafiak jobban felkészülnének történelemből, és abból ihletődnének! Tudom, hogy a hadászatban a támadás a legjobb védekezés, de ami sok, az sok! 
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ördögi körben forgunk (Mai levelünk)
Eddig minden választás előtt felpörögtek a nemzeti szimbólumaink körüli események. Provokáltuk a román állam helyi korifeusait, ők meg ugrottak, mint kutya a koncra. Ezzel meg jól elvoltunk: mi „jól megmondtuk”, ők pedig kiélhették magyarfóbiájukat. Közben mindenki úgy gondolta, hogy újabb választói rétegeket szólított meg. Sajnos, úgy néz ki, még mindig megéri a hecckampány, több választót lehet szerezni, mint amennyit visszariasztanak. A választás lejárta után meg – az eredménytől függően – ejtik vagy langyosabb formában folytatják a heccelést.
Az eredmény: még Calafaton is ismerik a székely zászlót, tudják, hogy mégiscsak létezik az „úgynevezett Székelyföld”, nálunk egyre több helyen lobog a székely zászló, szaporodnak a SIC feliratok, erősödik „nemzeti öntudatunk”. Egyre több tabukat döntögető reagálás jelenik meg. Ezt akár pozitívumként is felfoghatnánk, ha nem lennének más „eredmények” is.  Olyan emberek is gyanakvással tekintenek egymásra, akik egyébként kijönnének. Tetszik, nem tetszik, de egymásra vagyunk utalva, és mégis gyengülnek a kapcsolatok, kerüljük a „forró témákat”, öncenzúrát gyakorolunk. Pedig a párbeszéd sokat segíthetne a falak lebontásában. Egymás között, külön-külön, nagy egyetértésben megbeszéljük dolgainkat, de a másik félhez nem jutnak el gondolataink, pedig lehet, hogy a vélemények ütköztetésével kiderülhetne, hogy a félelmek alaptalanok, nem mindig igaz az, amit a hecckampány alapján megválasztott képviselőink nevünkben, „érdekeink védelmében” állítanak.
Az ilyenkor szükségszerűen megjelenő, önjelölt román érdekvédők egyrészt jelentős támogatást kapnak a hatalom helyi megtestesítőitől – mint prefektúra, rendőrség, bíróság –, másrészt bőséges muníciót szolgáltatnak a magyar közösség számára, növelve ezzel mindkét közösség „érdekvédőinek” népszerűségét a saját táborukban. Mindez oda vezet, hogy a helyi magyar közösség nem bízik a kormányhivatalokban, a rendőrségben, a bíróságban, az előbbi intézmények pedig potenciális veszélyforrást látnak ebben a  közösségben. 
Így energiáink nagy részét nem a valós problémák megoldására, hanem a zavarosban halászók pecsenyéjének sütögetésére használjuk. Így kerülnek olyan emberek döntéshozatali helyzetbe, akiknek elemi érdekük ennek a kölcsönös gyanakvási állapotnak a fenntartása, és csakis ezt tartják egyedüli feladatuknak, az ettől eltérő mindennapi, a helyi közösség egészét érintő problémákkal való foglalkozást másodrendűnek vagy egyenesen károsnak ítélik. Ez látszik a választási hajlandóság és a politikai „elit”-ben való bizalom drasztikus csökkenésében. A veszély az, hogy így többnyire a „megvezetettek” fogják kiválasztani mindenki képviselőjét. 
Hogyan lehetne változtatni? Megkezdődött egy párbeszéd a két közösség között, ki kellene találni újabb lehetőségeket ennek erősítésére, a jelenlegi állapotra és a mindenkit érintő problémák megoldására összpontosítva. Ezzel talán előkerülnének olyan személyek is, akiket – akár független jelöltként is – a parlamentbe, a helyi tanácsba lehetne küldeni, akiknek fontos a helyi közösség valós képviselete.  Ha már nem lehet az önjelölt érdekvédőket kikapcsolni, holtvágányra lehetne őket tenni, ha rákényszeríthetnénk a bíróságokat, hogy ne részrehajló döntéseket hozzanak, ne kettős mércével mérjenek, ahogy jelenlegi képviselőink állítják. Ha ez így van, miért nem lehet jogorvoslatot keresni az országon kívül, miután minden belső lehetőség kimerült, hiszen vannak megfelelő szakembereink? „Segíts magadon, s az Isten is megsegít” alapon több teret lehetne adni a helyi megvalósítások népszerűsítésének, sikeres emberek, közösségek bemutatásának. Próbáljuk úgy elérni az önrendelkezést, hogy (amint az egyik videómegosztón láttam) ne mi mondjuk: autonómiát akarunk, hanem egy kívülálló mondja: „Te, ezek autonómok!”
Szakács Béla,Sepsiszentgyörgy Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magánvélemény a székely–baszk kapcsolatokról
Örömmel veszem tudomásul, hogy a Székely Nemzeti Tanács meghívást kapott a Baszk Nemzeti Párt legfontosabb kulturális/politikai összejövetelére, az Alderdi Egunára. És azt, hogy a négy éve megvalósított kapcsolatfelvételnek látható, tapasztalható eredményei vannak. Az idősebb nemzedékek évtizedek óta olvasnak az ETA nevű baszk terrorszervezetről, robbantásairól, amit sokan elítéltünk. De a közelmúlt elhozta a békés tárgyalások és megbeszélések idejét, a mai Baszkföld legitim vezetői pedig egyetértenek a székelység önrendelkezési törekvéseivel. De erkölcsi kötelességünk, hogy mi is többet tudjunk e népről és nyelvéről.
A baszkok a Pireneusok két oldalán, Spanyolországban (kb. 850 ezren) és Franciaországban (kb. 130 ezren) élnek, valamint kisebb számban (mintegy 170 ezren) az Egyesült Államokban, Uruguayban, Argentínában és Mexikóban. A baszk az egyetlen nyugat-európai nyelv, amely nem tartozik az indoeurópai nyelvcsaládba; eredete vitatott. Baszkföld (Euskadi) a Vizcayai-öböl délnyugati partszakaszát, a Kantábriai-hegység keleti és a Nyugati-Pireneusok egyes részeit magában foglaló, 7234 négyzetkilométeres terület, lakossága 2 115 000 (volt 2003-ban). Nagyobb része Spanyolországhoz, kisebb része Franciaországhoz tartozik. A spanyolországi része autonóm körzet, a történelmi baszk tartományokból hozták létre 1979-ben. Székhelye Vitoria, nagyobb városai: Bilbao, San Sebastian. Francia része Pyrénées-Atlantiques megye nyugati részén terül el. A baszkoknak nincs egységes irodalmi nyelvük. Nyolc-tíz nyelvjárás létezik, valamennyinek többé-kevésbé jelentős a vallásos irodalma és közmondásgyűjteménye. Az irodalomban leggyakrabban használt dialektusok: a Baszkföld nyugati részén a vizcayai, keleten a szuletin, délen az alsónavarrai, míg északon a laburdin. Irodalmának általános jellemzője, hogy az európai irányzatok későn érkeznek, és rendkívül sokáig virágzanak, ha meghonosodnak. A kevésbé jelentős írásos irodalommal szemben igen gazdag a baszkok szóban terjedő népi irodalma, amelynek legrégebbi emlékei a pogányok és keresztények békés, ha nem is mindig baráti viszonyáról, sárkányokról, boszorkányokról szólnak... Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

VII. Székelyföld Napok
Három az igazság!
Immár hetedik alkalommal szervezték meg a Székelyföld Napokat. A három székely – Maros, Hargita és Kovászna – megyében, több helyszínen és több napon keresztül, párhuzamosan zajló rendezvénysorozat marosvásárhelyi nyitóünnepségére szerda délután, a Kultúrpalotában került sor.
Konferencia és ünnepélyes megnyitó – többek között ez állt a szerdai napra szóló programfüzeten, a szinte teljes telt házas közönség pedig jelezte, nagy az érdeklődés a Székelyföld kulturális és népművészeti kincseit megismertetni kívánó eseménysorozat iránt.
Az este 7 órakor kezdődő gálaesten a konferencián is részt vevő Maros megyei települések küldöttei – vidékük népviseletében – álltak félkörben a Kultúrpalota nagytermének színpadára, megnyitóbeszédet Barabási Attila Csaba, a szervező Maros Művészegyüttes vezérigazgatója mondott.
– Üdvözlök mindenkit a hetedik Székelyföld Napok nyitóestéjén. A mottónk: tegyük láthatóvá a Székelyföldet. A Maros Művészegyüttes többször vállalt szerepet a Napok megrendezésében, meg szeretnénk mutatni, hogy milyen kincseket rejtegetünk a tarsolyunkban. Köszönet azoknak, akik vállalták, hogy segítenek a szervezésben, a településeknek, amelyek képviselői eljöttek és részt vettek a mai konferencián. Közel harminc település népviseletbe öltözött lakóit láthatják a színpadon. Ezt szeretnénk kiterjeszteni a három székely megyére is, a következő konferenciát Hargita és Kovászna megyével együtt kívánjuk tartani. Székelyföldnek van amit ünnepelni, Székelyföldnek kötelessége ünnepelni. Büszkék vagyunk arra, hogy falvaink ma is őrzik hagyományaikat. Él a népi kultúra, él a népviselet. Fontos, hogy a székelyföldi kulturális intézmények részt vegyenek a napokon, azok szervezésében – örömmel látom, hogy a megye különböző települései is szívesen vállalják ezt a feladatot. Érdemes eljönni a Székelyföldre ezekben a napokban, mert itt mindenki otthont talál magának. A fiataloknak érezniük kell, hogy mennyire fontos a népviselet viselése, akár a hétköznapokban is. Minél inkább őrizzük a hagyományainkat, annál erősebbek leszünk, ez a jövő. Az összetartásban, összefogásban, a népi kultúrának a felszínre hozásában, megőrzésében van a Székelyföld jövője.
Csép Éva Andrea megyei tanácsos hozzátette: – Ünnepnap a mai, hiszen minden olyan esemény, amelyben örökségünk felett ülhetünk örömünnepet, piros betűkkel vésődik be nemzetünk kalendáriumába. "Székelyföld nem létezik" – az ilyen és ehhez hasonló kijelentések hallatán a düh, a múltba és annak fájdalmaiba való kapaszkodás lesz úrrá rajtunk, és talán mi is mondjuk: "Székelyföld nem Románia!" Pedig Székelyföld Románia. Az ezzel ellentétes kijelentéssel soha nem tudjuk megmutatni senkinek, és ezzel mi szorulunk hátrányba. Okulnunk kell Máramaros példájából, el kell helyeznünk Székelyföldet az ország turisztikai térképén. Ahhoz, hogy a külföldiek megértsék, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, valakinek meg kell mutatnia azt, hogy honnan jöttünk. A nyitás nem veszélytelen, de nyitás nélkül nincs megértés, megértés nélkül pedig nincs elfogadás. El kell jutni odáig, hogy a másik fél ránk csodálkozzon. És itt nem kompromisszumról van szó, hanem egy olyan win-win helyzetről, amelyből mindenkinek haszna származik. A Székelyföld Napok erre tesz kísérletet. Maros megye eddig csak belekapcsolódott a rendezvénysorozatba, de idéntől három az igazság: Hargita, Kovászna és Maros megye összefogott egy olyan rendezvénysorozat érdekében, amely mindnyájunk lelkét, elméjét és közösségünk identitását gazdagítja. A más kultúra szülötte megismer minket, ránk csodálkozik, majd megért és elfogad. Olyan kapcsolati háló kialakulásának melegágyai ezek a közös munkák, amelyek már önmagukban is nyereségesek. És nem csak mással, hanem elsősorban önmagunkkal, a közösségünkkel kell megtanulnunk együtt élni, mert egyedül kevesen, de együtt mindenre képesek vagyunk – mondta Csép Éva Andrea, majd az aznap délutáni konferencia két előadója lépett a színpadra és összegezte röviden értekezéseit.
Asztalos Enikő alapkérdése az volt, hogy miben különbözik a Maros megyei székely viselet a többi megye népviseletétől? – Eredetileg a Népújság Harmónia című rovatába kérték ezt a kutatást. A székely ruha Maros megyében tájegységenként más és más, illetve teljesen különbözik az udvarhelyszéki vagy csíkszéki viselettől. A népviseletet 1867-től számítjuk. A női viseletnek két nagy korszaka van, az első szakasz az első világháború végégig tartott. Ez a hosszú ruhás viselet, sokan máig ezt őrzik: például a Küküllőmente Aranyosszék melletti vidékére jellemző. A Hargitától nyugatra hímes rokolyákat (marosszéki), attól keletre csíkos szoknyákat találunk. Az első világháborút követően a szoknya szárközépig megrövidült, a férfiviseletben megőriztük a harisnyát.
Dr. Barabás László utóbbiról beszélt. – A délutáni konferencián a viseletek szerkezeti elemei mellett a viselés funkcióját is hangsúlyoztuk. Ez egy jelrendszer volt, rangjelzés. A férfiak harisnyája egy igen régi, európai viseletdarab, amely a székelységet elkísérte egész ittléte során. Ilyen nadrágot sokfelé viseltek, de a székelység történetében volt egy mozzanat: az, amikor Mária Terézia megszervezte a székely határőrséget. Egyértelmű okok miatt a bő szárú harisnyát be kellett tűrni a csizmába, az inget a harisnyába. Mindez egyenruhává vált, és a katonáskodó nemesség lovaglónadrágja után kialakult ez a harisnyaviselési mód. A szegője a határőrezredek színéhez kapcsolódott. A marosszékieké kék volt. A zseb és a vitézkötés későbbi fejlemény – aki zsebes, vitézkötéses harisnyát készíttetett, módosabb volt, de mindez az életkort is jelölte. A fiataloké például szűk kellett legyen. Maros megye bizonyos vidékeire nem is jutott el a zseb, illetve a vitézkötés. Sokféle változata volt: ünnepi, hétköznapi és egy munkaharisnya. Télen- nyáron viselték. A priccses nadrágra való felcserélődése az 1920-as évekre tehető. A munkaruha-harisnyákat elhagytuk, az ünnepi és hétköznapi megmaradt. Etnikai identitást fejez ki, expresszív kifejező-eszköze a székelységnek. A táncházmozgalomhoz hasonlóan a népviseletkultúrát is divattá, a mai ember által elfogadhatóvá kellene és lehetne tenni – mondta az előadó, majd Barabási Attila Csaba adott át emléklapokat a megjelent népviseletbe öltözötteknek, Vajdaszentivány, Maros-szentkirály, Nyárádgálfalva, Mezőpanit, Erdőszentgyörgy, Csíkfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádmagyarós, Nyárádselye, Mikháza, Körtvélyfája, Sóvárad, Szováta, Kibéd, Marossárpatak, Jedd, Küküllő-dombó, Magyarsáros, Vámosgálfalva, Szászcsávás, Bonyha, Hármasfalu, Gyulakuta, Rigmány és Nyárádszentimre képviselőinek.
A hangulatos, nívós est második felében az autentikus néptáncé és népdaloké lett a főszerep: a Maros Művészegyüttes, a Bekecs és a Napsugár néptáncegyüttesek, illetve Szőlősi Katalin és Kásler Magda előadók madarasi, nyárádmagyarósi, vajdaszentiványi, nyárádmenti, küküllőmenti táncokat és népdalokat adtak elő – a közönségsiker nem is maradt el.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Forr a dal már – Ötvenhatról egészen másképp
Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó rendhagyó történelem- és irodalomórát tartott október 13-án, csütörtökön a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Kettőt is. Délben az V–VIII.-asokat, 14 órától a IX–XII.-es diákokat vitte vissza az időben, a 60 évvel ezelőtti, véres budapesti utcákra. Vetítéssel, versekkel, történelmi adatokkal, hősökkel és a szabadság hatalmas erejével tarkított tanóra volt ez a javából, egészen másképp. Mégpedig úgy, hogy a jelen lévő diákok nagy része – egy-két kivételtől eltekintve – szájtátva hallgatta a testnevelés-történelem szakos tanár előadását.
A Corvin közi hősökről szóló pódiumműsor mottója: Diákok voltak. És ők csinálták a dicsőséges forradalmat!, címe Forr a dal már. Aktuális műsorát Tóth Péter Lóránt az 1956-os Emlékbizottság támogatásával 65 állomásból álló körúton mutatja be a Kárpát-medencében és Kanadában élő magyaroknak.
A 65 helyszín legelső állomása Arad volt, október 14-én, pénteken pedig Kisiratosra viszi az 56-os eseményeket a kunszentmiklósi versmondó.
Tóth Péter Lóránt pódiumműsora diákközpontú, képes megszólítani a fiatalokat és fenntartani a figyelmet több mint egy órán keresztül, segítségül hívva József Attila, Márai Sándor, Faludy György, Jobbágy Károly, Bereményi Géza stb. szellemét.
„Én azt kívánom, hogy nekünk soha ne kelljen utcára vonulni, soha ne kelljen fegyvert fogni és azt a szabadságot, amit örökségbe kaptunk, tudjuk értékelni, megőrizni és átadni az utánunk következőknek. De csak úgy tudjuk tovább adni, ha a mindennapi életünkben olyanokat cselekszünk, és úgy viselkedünk, hogy nekünk ne kelljen barikádokat emelni, és ne kelljen meghalnunk a szabadságért” – ezekkel a gondolatokkal zárta rendhagyó óráját Tóth Péter Lóránt.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

Tanulmány a középkori magyar irodalomról Tanulmány a középkori magyar irodalomról
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör október 18-án, kedden délután 5 órakor tartja munkaülését a megyei könyvtár Concordia Termében. Nagy Gizella és Juhász Béla tanárok olvasnak fel prózai írásaikból, majd Regéczy Szabina Perle műfordító ismerteti Világ világa virágnak virága című tanulmányát a középkori magyar irodalomról. Felolvasással közreműködnek az irodalmi kör szavalói, valamint az Erdőhegy-Kisjenői Általános Iskola diákjai Sime Judit és Pusztai Matild pedagógusok irányításával. A rendezvény szeretetvendégséggel zárul. Nyugati Jelen (Arad)

Tanintézmény-vezetők versenyvizsgája
A balszerencsés tizenhárom
Tizenhárom pedagógus – közöttük egy magyar – nem érte el azt a minimális pontszámot, melyet a tanintézmény-vezetőknek kiírt versenyvizsga írásbelijén teljesíteni kellett október 12-én, szerdán.
Az Arad Megyei Tanfelügyelőség értesítése alapján a 118 elfogadott iratcsomó két „gazdája” nem jelent meg a megmérettetésen, így összesen 116 pedagógus vizsgázott első körben. Ebből 103-nak sikerült, 13-an viszont nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 35 pontot.
A magyar oktatást érintő kedvezőtlen hír viszont, hogy Szabó Attila simonyifalvi pedagógus 33,125 ponttal elbukta a versenyvizsgát.
Az írásbelit sikeresen vevő pedagógusok október 17.–november 17. között számíthatnak a szóbeli vizsgára, amikor egy személyes interjúban az önéletrajzokat is értékelik majd.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

Háborognak a háziorvosok az egészségügyi kártya miatt
Csődöt mondott a rendszer
Felelőtlenséggel vádolta meg és lemondásra szólította fel csütörtökön a háziorvosok érdekeit tömörítő szakszervezet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) vezetőit. A háziorvosok háborgását az váltotta ki, hogy a hét elején csődöt mondott az egészségügyi kártyákat működtető informatikai rendszer, a hiba miatt pedig komoly fennakadások alakultak ki a háziorvosi rendelőkben, a páciensek ellátásában. A rendszerhiba beállta után a CNAS illetékesei azt üzenték a biztosítóval szerződéses viszonyban álló egészségügyi szolgáltatóknak, hogy a hiba megjavításáig a rendszeren kívül (offline) is lássák el a pácienseket. A Háziorvosok Országos Társasága (SNMF) azt sérelmezi, hogy a kártyás rendszer beüzemelése előtt a törvénykezők nem dolgoztak ki egy „B-tervet” arra az esetre, ha rendszerhiba lépne fel a számítógépes hálózatban. A háziorvosok most attól tartanak, hogy utólag pluszköltségeket, sőt akár szankciókat is kivethetnek rájuk, amennyiben a páciensekkel kapcsolatos információkat, szolgáltatásokat – az egyébként országos rendszerhiba miatt – nem vezetik be a rendszerbe.   
A SNMF és a Háziorvosok Patronátusainak Országos Föderációja (FNPMF) a hazai receptfelírási eljárásokat is ellenzi, melyek szerintük rendkívül bonyolultak, ugyanakkor a nehezen értelmezhető jogszabályokkal együtt számos megszorításnak és kellemetlenségnek teszik ki az orvosokat.
A két szervezet követeli: menesszék mindazokat, akik felelősek a kártyás rendszer hibáiért, ugyanakkor vizsgálják ki, milyen körülmények között történt annak beüzemeltetése. 
Sólya Emília Nyugati Jelen (Arad)

Beatrice-ügy: elmarasztalták a riportert
A közszolgálati televízió (TVR) által a Kolozsvári Magyar Napokon fellépő Beatrice koncertet követően sugárzott augusztus 17-i tudósítás kapcsán a TVR etikai bizottsága arra a következtetésre jutott, hogy bár a riporter, azaz Diana Apahidean az ellentmondásokra kívánt rávilágítani, az anyag kritikák sorozatát, feltételezéseket és inszinuációkat tartalmaz.
Mivel a tudósításból hiányzik a szervezők véleménye – állapítják meg az etikai bizottság tagjai – az anyag egyoldalúan mutatja be a helyzetet,  ebből kifolyólag a riporter megszegte a TVR újságírói státusát.
KISS OLIVÉR Szabadság (Kolozsvár)

Tizenöt előadás érkezik hét országból a szabadkai Desiré fesztiválra
Hét ország tizenöt előadását láthatja a közönség november 13. és 20. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon Szabadkán.
A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén a Borderline alcímet viseli, amely – ahogy Urbán András szervező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója a fesztivált beharangozó pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte – egy pszichikai állapot neve is, ugyanakkor a határ és a vonal szó összetételéből származik, ami bizonyosfajta asszociációkat vált ki abban, aki hallja.
A színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Romániából, Bosznia-Hercegovinából, Szlovéniából, Montenegróból és Horvátországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok.
A fesztivált november 13-án a Zombori Népszínház nyitja meg Gogoland című előadásával, amelyet Herceg János művének motívumai alapján Urbán András rendezett. Ezt követően a Forte Társulat és a Trafó Kortárs Művészetek Házának produkcióját, a Horváth Csaba nevével fémjelzett A te országodat tekintheti meg a közönség, amely az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezésért járó díját érdemelte ki.
A második napon a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája lesz látható, amelyet a szerb Kokan Mladenovic állított színpadra.
November 15-én az Én tökéletes vagyok – tudattalan történet című előadást láthatják a nézők Perovics Zoltán rendezésében a szegedi Metanoia Artopédia előadásában.
A kortárs színházi fesztivál negyedik napján a Balerinák című dokumentumszínházi előadást tekinthetik meg az érdeklődők, amely a ma Szerbiában élő táncművészek életét mutatja be a Szerb Nemzeti Színház Balettegyüttesének és az Újvidéki Egyetemi Kultúrközpontnak az előadásában. Ezt követően Frenák Pál Társulata hozza el Szabadkára a Lutte című legújabb produkcióját, amelynek ez az első külföldi szereplése.
A szarajevói MESS Színpad két produkcióját is felvonultatja a Desiré. Először Selma Spahic Tyúk, majd Urbán András What is Europe? (Mi Európa?) című előadását láthatja a közönség. Ez utóbbi Végel László művének nyomán keletkezett, és a rendező korábban azt mondta róla, hogy a Balkánon élő ember tapasztalatairól, identitásáról, ugyanakkor az európaiság filozófiai és politikai összeütközéseiről szól, és a „jugónosztalgia” jelensége is erőteljesen megjelenik a vendégmunkásokról is szóló történeten keresztül.
A rendezvény egyik leginkább várt előadását november 17-én láthatja a közönség, amikor a Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című film eredeti, színpadi változatát tekinthetik meg az érdeklődők. A film nyerte el az idén a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban.
A ljubljanai Maska mutatja be Damir Avdic Mephisto című rendezését szintén 17-én, másnap pedig az előadó koncertjére ülhetnek be a Szabadkára látogatók.
Az utolsó előtti napon lesz látható a Balkán idei színházi évadának életét a leginkább felkorbácsoló előadás, amely a Szlovén Ifjúsági Színház és az Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház koprodukciójában született. A mi erőszakunk és a ti erőszakotok című produkciót a társadalmi témákat provokatív módon feldolgozó előadásairól ismert Oliver Frljic rendezte. Az előadást a múlt hét végén a szarajevói nemzetközi színházi fesztiválon majdnem közönség nélkül játszották le, miután Vinko Puljic boszniai püspök feljelentette az előadókat, a darabot pedig istentagadónak nevezte, amely sérti az ott élő keresztény és muszlim lakosok vallási érzéseit. A felkorbácsolt indulatok hevében a szervezők először úgy döntöttek, hogy nem engedik be a nézőket, később azonban a jeggyel rendelkezők saját felelősségre bemehettek a színházba, amelyet rendőrök biztosítottak.
A fesztivál folytatásában még három előadás szerepel. A színházkedvelők megnézhetik a cetinjei Zetski Dom Királyi Színház Pillangó című előadását Urbán András rendezésében, valamint ugyanennek a társulatnak az Ameddig a szem ellát című produkcióját, amelyet Schilling Árpád rendezett, illetve zárásként, november 20-án Hód Adrienn Grace című koreográfiáját.
Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, kötetlen beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek a nézők.
A Desiré Central Station fesztivál nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta, és először 2009-ben rendezték meg. Szabadság (Kolozsvár)

Vetélkedő az 1848-as kolozsvári vértanúk emlékére
A kincses városbeli 1848-as honvéd vértanúk és hősök emlékére szervez diákvetélkedőt szombaton délelőtt a Házsongárd Alapítvány. 
A hagyományteremtő céllal tartandó rendezvénybe 5 kolozsvári magyar iskola 5 gimnazistacsapata kapcsolódik be. A diákoknak a Házsongárdi temetőben nyugvó 1848–49-es hősök sírjait kell megtalálniuk, más csoportok ugyanezekből az iskolákból a jövő hét folyamán a maguk készítette koszorúkat helyezik el mintegy 50 emlékhelynél.
Kolozsvár 1848-ban Erdély politikai és szellemi fővárosa volt, így természetes, hogy a forradalomnak és szabadságharcnak számos eseménye kötődik a városhoz. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány elnöke elmondta, az első ízben szervezendő rendezvényt az október 18-ai dátumhoz rögzítették, ugyanis a Madéfalván született Tamás András honvéd alezredest és a csíktaplocai Sándor László őrnagyot, a forradalom és szabadságharc kolozsvári vértanúit 1849. október 18-án végezték ki.
„Célunk, hogy ezen a napon évről évre megismételjük a tiszteletadást, mintegy meghosszabbítva az október 6-ai hivatalos megemlékezéseket a november 1-jei, inkább családi vonatkozású halottak napja előtt. Reméljük, hogy ezzel a rendezvénnyel egy igazi kolozsvári közösségi tiszteletadás alapjait teremtjük meg” – fogalmazott Gergely Istvánné. Kifejtette azt is, nem hagyományos, főként szövegközpontú vetélkedőről van szó, hiszen a diákoknak el kell igazodniuk a Házsongárdban, fényképet kell készíteniük azokról az emlékhelyekről, amelyeket megtaláltak, 1848-as dalokat is kell ismerniük, és természetesen tudniuk kell a 13 aradi vértanú nevét.
Térkép segítsége nélkül kell megtalálniuk többek közt Brassai Sámuel erdélyi polihisztor, 1848-as kolozsvári nemzetőr hadnagy, báró Jósika Miklós író, 1848-as országgyűlési követ, gróf Mikó Imre politikus, író, az 1848-as agyagfalvi székely nemzeti gyűlés elnökének sírját, olyan útvonalakon kell haladniuk, amelyek a forradalom eseményeihez kötődő személyiségek sírjait érintik. A vetélkedő díjátadójának házigazdája Magyarország főkonzulátusa, a rendezvényt pedig a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)

Márton Áron példamutatását idézték a Kolozsvári Zsidó Napok megnyitóján
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök példamutatását, és máig érvényes tanítását idézték csütörtök este a Kolozsvári Zsidó Napok nyitórendezvényének a szónokai.
Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta: olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely egyaránt törekszik a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatára való méltó megemlékezésre, és az embermentők szeretetét is példaként állítja a jövő nemzedékei elé. Külön beszélt Járosi Andor evangélikus esperesről és Márton Áron püspökről, akik a meghurcolt zsidók melletti 1944-es kolozsvári kiállásukkal érdemelték ki a világ igaza címet.
Megemlítette, hogy Márton Áron később ugyanolyan határozottsággal emelte fel szavát a kommunista elnyomás ellen is, és a hatóságok hat évig börtönben, majd 11 évig házi őrizetben tartották. „Rabságban és szabadlábon egyaránt az erdélyi magyarság szellemi vezetője maradt, egész életében a kisebbségi jogok és a vallásszabadság kérlelhetetlen szószólója volt” – fogalmazott Latorcai Csaba. Hozzátette: „a kisebbségi jogok szószólói ismét hasonló eljárások alá kerülnek Romániában". A helyettes államtitkár úgy vélte: a Kolozsvári Zsidó Napok gazdag programja azt jelzi, hogy "a magyarországi és kárpát-medencei zsidóság a reneszánszát éli”.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke felidézte: egy véletlen körülmény következtében a tavalyi kolozsvári zsidó napokon emlékezetből kellett elmondania az előre megírt beszédét, de az erős kihívás olyan energiákat mozgatott meg benne, amelyek létezéséről nem is tudott. Hozzátette: az erős kihívások a közösségeket is megerősítik, megújítják. Ilyen kihívásnak tekintette a zsidó napokat is. A magyar és a zsidó kultúra elválaszthatatlan voltára utalva megemlítette, hogy a legtöbb magyar Nobel-díjas tudós zsidó származású volt, de a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban alapozták meg a tudásukat.
Megjegyezte, hogy Európa ma is nehézségekkel küszködik, és a kihívásokra még nem találta meg a választ. Márton Áron szavait ajánlotta mindenki, de elsősorban Európa vezetői figyelmébe: „A 21. század arculatát az az irányzat fogja alakítani, amely magas erkölcsi igényekkel jön, a hamissággal az igazságot állítja szembe, és a gyűlöletet a szeretettel igyekszik legyőzni” – idézte a püspök szavait a Mazsihisz elnöke.
A kolozsvári zsinagógában tartott nyitógálán Lackó-Vass Róbert kolozsvári színművész és zenekara állt a közönség elé erdélyi és máramarosi zsidó népzene-feldolgozásokkal. A vasárnapig tartó Kolozsvári Zsidó napok keretében elsősorban zenei előadásokat tartanak, de előadások hangzanak el az erdélyi, kolozsvári zsidóság történetéről, és Márton Áron püspöknek a zsidók melletti kiállásáról is megemlékeznek. Egyébként a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora október 17-én, hétfőn, romániai idő szerint 19.30-kor foglalja össze a jeles napok eseményeit.
MTI Krónika (Kolozsvár) 

Bemutatnák a Váradhoz kötődő személyiségeket
Legalább negyedévente szeretnének bemutatni Nagyváradon született vagy egykor Váradon tevékenykedő személyiségeket – mondta Kecse Gabriella RDMSZ-es önkormányzati képviselő –, például Kabos Endre olimpiai bajnok vívót, Wágner Nándor szobrászművészt, az itt tanárkodó Juhász Gyulát vagy éppen Mottl Román grafikust. Az önkormányzati képviselő arról is beszámolt, hogy a szeptemberi Olvaslak verseny három győztesével október 4-én a budapesti Gyermekparlament ülésén vettek részt, az utat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ajánlotta fel.
Az októberi 6-i, aradi vértanúkról szóló, illetve a 12-i, a hídvédőkről megemlékező rendezvények kapcsán Kecse Gabriella elmondta: 6-án jó volt látni, hogy a zuhogó eső ellenére is van olyan közösség, amelyik összegyűlt emlékezni, 12-én pedig jó érzés volt együtt énekelni a Szent László templom előtt a Himnuszt és a Szózatot.
Készülnek a december 11-i parlamenti választásokra is. „Van elegendő önkéntes, de fontos tudatosítanunk, hogy ezt követően két és fél évig nem lesznek választások Romániában, ezért az eredmény létfontosságú lehet” – hangsúlyozta Kecse Gabriella.
A váradi tanácsban jól látszik, hogy milyen a kétharmados önkényuralom, ennek ellenére a frakció tagjai beadványokkal, illetve hozzászólásaikkal teszik, ami módjukban áll. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Balázs Attila: A színház ne válaszokat adjon, hanem kérdéseket tegyen föl
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház terveiről, az Európa Kulturális Fővárosa projektről, valamint a színház irányelveiről beszélgettünk Balázs Attila színművésszel, az intézmény igazgatójával.
Balázs Attila elmondta, teljes mértékben bízott abban, hogy 2021-ben Temesvár lesz Európa kulturális fővárosa, ellenkező esetben csalódott lenne. Az igazgató a folyamat elejétől részt vett a munkában, a színházat is érintő kérdésekben közreműködött. Sajnálattal látja, hogy a konfliktus, miszerint Kolozsvár Temesvárral szemben veszítette el ezt a címet, egyre inkább erősödik. Szerinte Kolozsvárnak is ugyanolyan szüksége lett volna a titulusra, viszont úgy gondolja, a temesvári városvezetés és a kulturális szereplők nagyon komolyan vették a pályázatot. „A zsűri teljesen független, őt nem lehet vádolni a döntése miatt” – fogalmazott Balázs Attila.
Koprodukciókkal készülnek
A színház egyik konkrét terve a kulturális évre a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT) 2021-es kiadása, a fesztivált kilenc éve szervezi a temesvári színház csapata: „A TESZT 2021-re olyasmivé kell kinőjje magát, ami méltó a kulturális fővárosra. A fejlődés érdekében ezért évente újabb és újabb lépéseket fogunk tenni, hogy akkor tényleg egy nagy robbanás legyen. Olyan előadókkal, művészekkel, rendezőkkel, alkotókkal akarjuk felvenni a kapcsolatot, akikkel akkor produkciókat, közreműködéseket hozunk létre” – ismertette Balázs. Figyelmeztetett: nem csak az fontos, hogy a felkészülő években és 2021-ben mi fog történni, hanem az is, hogy mi lesz a kulturális év hozadéka.
Elmondta, nem fognak önmagukból kifordulni és valami teljesen másnak nekikezdeni, hiszen a koprodukciók létrehozásában már van gyakorlatuk, példaként említette a tavalyi évadban rendezett Manipulációk című előadást, amely öt fesztivál koprodukciójaként jött létre, a szlovéniai, szerbiai, magyarországi és hazai társulatok közreműködéseként. A színművész szerint ezek a koprodukciók a Balkán régióra jellemző kulturális és színházi élet keresztmetszetét kívánják adni.
A nézőt meg kell nevelni a merész tendenciák befogadására
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház értékeiről Balázs Attila azt gondolja, hogy ezek abban mutatkoznak meg, amit az intézmény letesz az asztalra. „Egy kortárs, mai színházat szeretnénk játszani, ami a ma emberéhez szól, és azokat az alkotókat szeretnénk összegyűjteni, akik ezt jól és pregnánsan tudják megfogalmazni. A színházon belül pedig fontos a csapatot úgy fejleszteni, hogy mindig, minden pillanatban tudjon reagálni ezekre a kihívásokra. Fizikailag, szellemileg fölkészült legyen arra, hogy bármilyen kihívásnak meg tudjon felelni” – magyarázta.
Hozzátette, ezt a folyamatos „edzéssel” lehet fenntartani, követni kell azt az irányt, ami fele a temesvári színház jó pár éve elindult. „Célunk bátran, merészen megfogalmazni mindazokat a problémákat, amelyek a környezetünkben vannak, illetve elsősorban kérdéseket föltenni. A színháznak nem az a feladata, hogy válaszokat és szentenciákat adjon, igazságokat osszon, hanem az, hogy föltegye a kérdéseket, hogy elgondolkoztasson, hogy utakat keressen, hogy mutasson rá a lehetőségekre” – mondta.
Az, hogy ennek milyen a fogadtatása, a színész szerint nevelés kérdése. Mindig próbálják megbarátkoztatni a közönséget a merészebb tendenciákkal, a nagyon szélsőséges színházat kerülik. Balázs szerint fontos azt is észrevenni, hogy a szélsőségesség fogalma átalakult, ami tíz évvel ezelőtt annak számított, az ma már a középút. „Emellett természetesen meg kell tartani azokat az irányokat is, amelyeket egy repertoárszínháznak kell tartani, tehát egy zenés vagy egy klasszikus produkciót, olyasmit, ami különböző közönségrétegeket szolgál ki” – tette hozzá. Fontos a fokozatosság, az előrelépést újabb és újabb produkciókkal meg kell erősíteni ahhoz, hogy az azt követő lépés még merészebb lehessen.
Hajdu Szabolcs és Schilling Árpád is rendezni fog Temesváron
A színházigazgató ismertette a 2016/2017-es évad fontosabb bemutatóit: Kokan Mladenović lesz az egyik vendégrendező – akit a tavalyelőtti Koldusopera című produkció rendezőjeként lehet ismerni –, Sardar Tagirovsky egy Molière Versailles-i rögtönzéseket rendez majd, Hajdu Szabolcs is visszatér, aki egy koprodukciót hoz majd létre a zágrábi Eurokaz Színházzal partnerségben, valamint Schilling Árpád a TESZT-re rendezi meg előadását, amelyet az aradi román színházzal és a Szabadkai Népszínház magyar és szerb társulatával hoznak létre.
Emellett a színház megtartja eddigi rendezvényeit: idén is befogadja a Német Kulturális Központ által szervezett mozgásszínházi fesztivált, harmadjára szervezi meg a Temesvári Magyar Filmnapokat, megemlékezik a fontosabb eseményekre, illetve az idei évhez hasonlóan – amelyben a Temesvári Magyar Napok partnerszervezete volt – a jövőben is nyitott arra, hogy teret biztosítson a különböző kezdeményezéseknek.
Tasi Annabella maszol.ro