Kultúrateremtő események a Székelyföld Napokon
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen.
A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően.
„Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők.
Események Csíkszéken
A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. 
Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni.
Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról.
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja  kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket
Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát.
Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait.
Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit!  Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán.
Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon.  18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik.
Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt.
Péter Beáta Székelyhon.ro

Monográfia a mai Szlovákia területén elhelyezett erdélyi menekültekről
Az első világháború egyik olyan eseménysorát tárja fel L. Juhász Ilona közelmúltban megjelent kötete, amely mára kihullott az emlékezetünkből. Száz évvel ezelőtt, miután az addig semleges Románia csapatai betörtek Erdélybe, tízezrek hagyták el otthonukat és menekültek Magyarország biztonságosabb régióiba, így a mai Szlovákia területére. Róluk szól az Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz...
A kötet alcíme: Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén. Persze nemcsak a menekültek, hanem a befogadó közösségek képe is kirajzolódik a komáromi Etnológiai Központ munkatársának könyvében, amely a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában jelent meg. L. Juhász Ilona egy forráscsoportot, a korabeli sajtó – pontosabban a mai Szlovákia területén megjelent magyar nyelvű lapok – beszámolóit áttekintve összegzi a menekültek körülményeit és a befogadók terheit.
A kötet első pillantásra egy történeti kutatás eredményének tűnik. Hol ér össze a néprajzzal?
Azt mondanám, történeti néprajzi jellegű kutatás volt. A néprajztudomány már régen nem az, amit a 19. században gondoltak róla. Európában sokféleképpen nevezik: történeti antropológiának, etnológiának, kultúrakutatásnak. A néprajztudomány is történeti jellegű kutatással foglalkozik, csak mélyebben beleás a társadalmi kapcsolatokba. Nem csak a száraz adatokra kíváncsi, hanem a részletekre is, a vizsgált események hatására a társadalom szövetére. De tény, hogy olykor nehéz határt vonni a tudományterületek között.
Az erdélyi menekültek történetének feltárása során kifejezetten a korabeli sajtóra, mindenekelőtt a regionális sajtóra támaszkodott. Mennyire kapunk részletes képet ebből a forrásból?
Eredetileg egy másik kutatás során figyeltem fel a sajtóban az 1916-os erdélyi menekültekre vonatkozó hírekre. Kíváncsi voltam, van-e a témának irodalma. Ezzel a kérdéssel nálunk senki sem foglalkozott: sem történészek, sem néprajzosok, sem szlovákok, sem magyarok. Adatközlőket ma már nem lehet megszólítani. Az első világháború centenáriuma felé közeledve Erdélyben és Magyarországon születtek munkák a tárgyban, de a mai Szlovákia területét ilyen vonatkozásban nem vizsgálták. Átnéztem az itt megjelent magyar nyelvű regionális lapokat, és kiderült, hogy nem volt olyan megye, ahova ne érkeztek volna menekültek. Legalább 22 ezer fővel kell számolnunk, de többen is lehettek. A korabeli sajtó pedig szinte minden mozzanatról beszámolt. Onnantól kezdve, hogy „Menekülnek erdélyi véreink!” egészen a visszautazásig. A Honti Lapok, az Eperjesi Lapok kifejezetten részletesen foglalkozott az eseményekkel, a gyűjtött adományokat is tételesen közölte. De más újságokból is érdekes mozzanatokra derült fény: előfordult, hogy a menekültek csomagjait fertőtlenítették, hogy orvosi vizsgálatnak vetették alá őket… Szóval: a sajtó mozaikkockáit összerakva kifejezetten komplex kép bontakozik ki a történésekről.
Csak a sajtóra támaszkodva van érezhető vakfoltja a történetnek?
A háború idején a sajtót erősen cenzúrázták, a konfliktusokról nem szívesen írtak. Találtam bizonyos utalásokat: Ipolyságon például előfordult, hogy a menekültek bedobálták az Ipolyba a kapott ételt, mert nem ízlett nekik, Komáromban a cipő minőségére panaszkodtak. Nagyon érdekelne az is, milyen emberi vagy családi kapcsolatok alakultak ki, de ezt száz év után nem lehet kideríteni, illetve egészen más jellegű kutatást igényelne. De vannak érdekes véletlenek. A könyv címlapján szerepel egy fotó, belül pedig egy születési anyakönyvi kivonat. Domus ösztöndíjjal kutattam Budapesten, az MTA vendégházában kaptam szállást. Szokás, hogy a kutatók összejönnek, és mindenki beszámol arról, mivel foglalkozik. Amikor felvázoltam a témámat, egy fiatal erdélyi hölgy elmesélte, hogy a dédszülei is a menekülthullámmal tartottak, így történhetett meg, hogy a nagyapja – a fotón látható csecsemő – Pozsonyban született.
Összességében mi a benyomása: a korabeli híradások, tudósítások mennyire voltak objektívek, vagy mennyire érezni a propagandacélokat, a hangulatkeltést? Milyen hangot ütött meg a sajtó az erdélyi menekültek ügyében?
Az első világháborús sajtó szeretett túlozni. A propagandára nagyon nagy hangsúlyt helyeztek, igyekeztek az érzelmekre is hatni. Kicsit rosszabbnak tüntették fel a helyzetet, mint amilyen volt. Azt írták például, hogy a menekültek mezítláb, egy szál ruhában indultak útnak, ami nem okvetlenül volt mindenkire igaz. A társadalmi összetételt tekintve igen tarka volt a kép: a gazdagabbak között akadtak, akik szállodába mentek, nem kellett róluk gondoskodni, a többieket viszont családoknál, kollégiumokban, a legkülönfélébb szállásokon kellett elhelyezni. Azoknak a falusiaknak pedig, akik a jószágot is magukkal hozták, megfelelő helyen, vidéken kellett lakhatást biztosítani, és az állatok takarmányozását is meg kellett oldani. Azt gondolom, a regionális lapok többé-kevésbé tárgyszerűen tájékoztattak, de például a Budapesten kiadott Az Est munkatársai elég szenzációhajhász módon írtak a menekültek fogadásáról. Például Érsekújvárban szívtelennek, közömbösnek tüntették fel a helyieket, azt írták, senki sem törődött a menekültekkel. Máshol felrótták, hogy a gyerekek napok óta nem kaptak tejet, hogy a családok napokig sínylődtek a vagonokban. Persze volt fejetlenség, de az is tény, hogy egyik napról a másikra egy hatalmas tömegről kellett gondoskodniuk a hivataloknak és a lakosságnak, ami nagy feladatot adott mindenkinek.
Mi lehet az oka, hogy ez a történet kiesett a köztudatból, nem része az élő emlékezetnek?
Az első és a második világháború kutatása és feldolgozása elsősorban hadtörténeti szempontból valósult meg. A néprajzkutatók között például régebben amolyan bennfentes tréfának számított, hogy ha terepen gyűjtöttek, és az adatközlő bácsi előjött Doberdóval meg Isonzóval, rögtön menekülőre fogták. A hátország hétköznapjai, a mikrotörténelem az utóbbi években vált érdekes kutatási területté. Az erdélyi menekülteken túl sok más első világháborús történetet sem tartunk számon. Mondok egy példát, a közelmúltban írtam is róla egy tanulmányt. Tanultuk annak idején, hogy József Attila egyszer nyaralhatott gyerekkorában, de a részletekről nem sokat tudunk. A Károly király gyermeknyaraltatási akcióról van szó. IV. Károly azért találta ki, hogy valahogy élelemhez jussanak a nagyvárosokban, elsősorban Bécsben élő gyerekek. Már a tervek sem voltak arányosak, végül Magyarországra 75 ezer osztrák gyerek került családokhoz, 8 ezer magyar gyerek pedig az „osztrák tengerpartra”, az Adriára utazhatott. Csak a margóra: ott végül a magyar kormánynak kellett lecsillapítania a kedélyeket, mert a helyiek felzúdultak, hogy nekik sem jut elég élelmiszer, nincs mivel még több éhes szájat betömniük… 1918 augusztusában vagyunk, amikor már nagy problémák voltak az ellátással. A sajtóban szépen megmutatkozik, mennyit változott a hátország hangulata 1916-hoz képest. A Szepesi Lapokban találtam egy írást, amelyben egy képviselő nagyon erélyesen tiltakozik az ellen, hogy osztrák gyerekek jöjjenek Magyarországra. Itt már, a háború vége felé határozottan felmerül a kérdés: a hadiözvegyek, a hadiárvák, a hadirokkantak, az erdélyi menekültek támogatása, a kárpáti falvak újjáépítése, az osztrák hadsereg ellátása után hány bőrt lehet még lehúzni a lakosságról?
Lakatos Krisztina ujszo.com/online

Öt éves az Erdélyi Magyar Néppárt
Öt esztendeje, 2011 őszén jegyezte be a bíróság az Erdélyi Magyar Néppártot, mely azóta is tántoríthatatlanul képviseli a korrupciómentes politika, a tiszta közélet, a transzilvanizmus, a föderalizmus és az autonómia eszméit.
Köszönjük mindenkinek, aki hitével, elkötelezett munkájával és kiállásával ezt lehetővé teszi. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy ez egyáltalán nem könnyű. Aki ma Erdélyben másképp látja a politikát és más elképzelései vannak a hogyantovábbról, mint a „fő sodrásban” levőknek, azt gyakran kinézik, kiközösítik.  Az Erdélyi Magyar Néppárt megjelenése sokaknak nem tetszett. Az elmúlt 5 évben volt minden, ami egy párt életébe belefér. Helyhatósági, parlamenti és államelnök-választások, országos kampányok, sikeres helyi és regionális rendezvények, szervezetépítések, képzések, jövőtervezés. Voltak olyan események is, amelyek sajnos előfordulnak minden olyan szervezetben, ahol sok ember együtt tevékenykedik, amelyek néha belső konfliktusok vagy rossz döntések képét vetítették ki, és amelyekre ma sem vagyunk büszkék. Ezekkel együtt is él tovább a Néppárt. A sikerekből építkezünk és erőt merítünk, a kudarcokból tanulva igyekszünk jobbá válni.
A profithajsza, a globalizáció, az információ- és reklámdömping korában sokan a változást, a megújulást öncélnak tekintik. Az Erdélyi Magyar Néppárt valamint a vele partneri szövetségben működő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetése büszke arra, hogy tagjai az állandóságot, a következetességet és a tisztességet képviselik a közéletben bő negyed évszázada. 
Nekünk nincs takargatnivalónk, nincsenek „ügyeink”, nincsenek politikai kacskaringóink, mi a politikai mozgástér 1990-es radikális kitágulása óta ugyanazt képviseljük: Kárpát-medencei horizontú össznemzeti, tiszta kezű politikát, a gyarmatosító bukaresti hatalommal szembeni ellenállást, az önálló erdélyi érdekeket, az erdélyi magyar nemzeti önkormányzást, más szóval a közösségi autonómiát. 
Az 5 éves évfordulón köszönetünket fejezzük ki támogatóinknak, a velünk rokonszenvezőknek, választóinknak, mindenkori jelöltjeinknek és tisztségviselőinknek!
Nem adjuk fel!
Az Erdélyi Magyar Néppárt Választmánya Erdély.ma

Ne keverjük össze álmainkat a jelennel – Jeszenszky Géza Háromszéken
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, történész, az Antall-kormány volt külügyminisztere, Magyarország volt washingtoni és oslói nagykövete hét várost érintő erdélyi körútra érkezett. Hétfőn Kézdivásárhelyen tartott előadást, kedden Sepsiszentgyörgyön is bemutatja a Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltás éveiben című könyvét. Hétfőn délután Jeszeszky Géza a céhes városban a Jazz kávézóban a helyi sajtó munkatársaival találkozott. A zártkörű rendezvény házigazdája Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke volt.
A közismert történész – akit távoli rokonsági szálak fűznek a Turóczi nemzetséghez – visszajáró vendég Háromszéken. Bevezetőként elmondta: tíz évvel ezelőtt fogott hozzá könyve megírásához, de más teendői miatt csak 2014-ben, Norvégiából való hazatérése után fejezte be. Idén áprilisban jelent meg, és arról szól, hogy 1988-cal kezdődően mit sikerült elérni, és mit nem. A könyv a román–magyar viszony utóbbi huszonnyolc évének áttekintése – hangsúlyozta a történész, aki örömét fejezte ki, hogy mindenhol telt ház fogadta, sőt, fiatalok is szép számban megjelentek az előadásain. Arról is szólt, hogy az erdélyi magyarság sorsa családi kötelékek miatt már gyermekkora óta foglalkoztatta. Az Antall-kormány külpolitikai céljai között kiemelten szerepelt a szomszédos országokkal való viszony rendezése – mondotta –, a rendszerváltás nagy lehetőséget kínált erre, és nem a külhoni magyarok feje fölött, hanem úgy, hogy jogaik biztosítva legyenek törvények által. Akkor mindez, a jó viszony és a kisebbségi jogok biztosítása nem tűnt illúziónak.
A történész szerint Románia tervezett, a magyarok érdekei ellen történő közigazgatási átszervezése olyan katasztrófa, amit minden erővel meg kell akadályozni, ellenkező esetben az erdélyi magyarság arra a sorsra jut, mint a felvidéki, akiket beolvasztottak egy nagy szlovák tömbbe, és a magyarság kisebbségbe került. Az okos politika a feszültségeket oldani próbálja, elébe megy a különböző jogos igényeknek – vélekedett Jeszenszky, aki szerint Romániának lenne elsődleges érdeke, hogy a tehetséges és szorgalmas székely nép valóban otthon érezze magát a szülőföldjén. Az a képtelenség, amit a román alkotmány állít, éspedig hogy Románia homogén nemzetállam, ráadásul ehhez a cikkelyhez hozzá sem lehet nyúlni, anomália, ellentmond a valóságnak, a tényeknek.
Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi vármegyésekről, kifejtette: az eset arra világít rá, hogy a nemzeti érzés, ami egy helyes és pozitív érzés, és amiből rengeteg jó eredmény születhet, mennyire könnyen eltorzulhat. „Én nem vonom kétségbe, hogy a vármegyések valami jót szerettek volna a saját székely közösségüknek, de óriási kárt okoztak, és ürügyet szolgáltattak újabb és újabb magyarellenes megnyilvánulásokhoz. A két vármegyés ezt valahogy nem tudta felmérni, de óriási felelősség hárul azokra a magyarországi személyekre, politikusokra is, akik már a Hatvannégy Vármegye névvel is provokálják a szomszédos országokat, amellett hogy ez egy irreális, elképzelhetetlen dolog. Az ügy mögött tudatos provokáció is lehet. Ez a két ember talán nem szándékosan akart a román nacionalizmus segítségére sietni, de akik esetleg őket biztatták, segítették, hatalmas kárt okoztak az erdélyi magyarságnak. Ne keverjük össze álmainkat, a múltat a jelennel! A politika a lehetőségek művészete, aki lehetetlent kíván elérni, és annak érdekében elfogadhatatlan lépéseket tesz, az saját népének árt” – vélekedett a házi őrizetben lévő vármegyésekről és mozgalmukról Jeszenszky Géza.
Iochom István
Háromszék Erdély.ma

Hűséggel a Hazához Érdemkereszt Jámbor Ilonának
Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke a közelmúltban levelet kapott a Magyar Vidék 56-os Szervezet Országos Elnöksége nevében, Pintér Kornél elnöktől, aki tudatta vele: Andrássy Frigyesnek, „56-os Hűség a Hazához Érdemrend Nagykereszt”-díjas, illetve „Hűség 1956-hoz Érdemkereszt-díjas zeneszerző”, a Magyar Nemzeti Operaház magánénekesének a javaslatára a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet adományozzák neki. Ugyanakkor megkérte, hogy október 8-án, szombaton jelenjen meg Veszprém Megyei Jogú Város Megyeházának a dísztermében az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére tartott ünnepi megemlékezésen. Ott közel 200 személy volt jelen, köztük igen sok 1956-os vitéz és kitüntetett.
Az eseményen ünnepi beszédet mondott dr. Boross Péter ny. miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke. A kitüntetettek között szerepelt Orbán Viktor miniszterelnök is, kitüntetését megbízottja vette át.
A kitüntetési ceremónián felolvasták Jámbor Ilona méltatását is, miszerint az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján, 1956. szellemi örökségének a megőrzéséért és a magyarságnak Erdélyben tett szolgálataiért a Hűséggel a Hazához Érdemkeresztet (az erről szóló oklevéllel) adományozzák neki. A kitüntetést tulajdonképpen az 1956-os események 1990-ben elkezdett felkutatásával, a 2003-ban megjelent, azóta három kiadást megért 56` után 57-en a temesvári perben című kötetével, a 2005-ben általa alapított In memoriam 1956 Egyesület munkájával, az aradi minorita templom előcsarnokában 2008-ban Karácsonyi István életfogytiglani kényszermunkára ítélt minorita szerzetes, 56-os áldozat emlékére leleplezett domborművel, a Lukács István kivégzett áldozat pécskai szülőházán 2010-ben elhelyezett emléktáblával, a 2013-ban a pécskai Szentháromság parkban, a Szoboszlay-per áldozatainak a tiszteletére közadakozásból, illetve a Magyarország Külügyminisztériuma által meghirdetett pályázat jóvoltából felállított emlékművel – mindhárom az azóta elhunyt Dinyés László képzőművész munkája –, illetve az elmúlt 26 év alatt Erdélyben és az anyaországban az 1956-os áldozatokról tartott számos előadásával érdemelte ki.
Romániából, illetve Erdélyből rajta kívül a nagyváradi Újlaki István Csaba kapott még kitüntetést. Ő 1956-ban a Nagyváradi 4-es Számú Középiskola 15 éves tanulója volt, majd három évvel később, 18 éves korában kapott egy értesítést, miszerint középiskolás „forradalmi” ténykedésének a következményeként 9 évi kényszermunkára ítélik, ahonnan 1964-ben szabadult.
Jámbor Ilonának a megérdemelt magas rangú kitüntetéséhez gratulálunk, nemzetünk szolgálatában további sok sikert, eredményes munkát kívánunk!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Moldománia
Hetekig tartott a hiszti a román sajtóban és online közösségi médiában az amerikai nagykövetek „bakijai” körül.
Először a moldovai nagykövet nyilatkozott olyat, amit a román polgárok többségének a gyomra nehezen vesz be, majd a bukaresti nagykövetet támadták ki a székely zászlós fotó miatt. Sokan már keresték az összefüggést e két eset között, sőt, egyenesen amerikai árulást, románellenes érdekeket sejtetnek azóta is. A nagynemzeti paranoiára hajlamos egyének megkapták a maguk gumicsontjait.
Herédi Zsolt Szabadság (Kolozsvár),

A remény üzenetével adták át a Sütő-házat Pusztakamaráson
Szűk körű ünnepségen vette át, illetve adta át a közönség számára vasárnap, október 9-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a pusztakamarási Sütő András Emlékház legutóbb rehabilitált épületeit.
A rendezvény istentisztelettel kezdődött; Demeter József szászrégeni református lelkész, egyben a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Társaság elnöke prédikációjában a Királyok könyve I. 18. fejezetéből vett igével ráirányította a figyelmet arra, hogy a remény akár egy tenyérnyi felhő képében is megjelenhet, melyből a hosszú szárazság után eső keletkezik Szabadság (Kolozsvár)

Szabadlábra kerülnek a Sky News erdélyi „fegyvernepperei"
Szabadlábra kerülnek azok a magyar nemzetiségű gyanúsítottak, akiket illegális romániai fegyverkereskedőkként mutatott be egy augusztus elején közvetített dokumentumfilmben a brit Sky News tévécsatorna.
Hírügynökségi jelentések szerint a bukaresti legfelsőbb bíróság hétfőn jogerősen elutasította a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályának (DIICOT) arra vonatkozó kérését, hogy hosszabbítsák meg a Sky News riportjában szereplő három férfi előzetes letartóztatását. A legfelsőbb bíróság hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte Aurelian Mihai Szantót, Pantics Csaba Attilát és Pantics Leventét, akiket bűnszervezet létrehozásával, a fegyvertartásra vonatkozó szabályok megszegésével és hamis információk terjesztésével gyanúsítanak.
A Sky News augusztus elején bemutatott dokumentumfilmjében a tévécsatorna forgatócsoportja álarcot viselő román fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró gépkocsi csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.
Az ügyészség korábban azt közölte: a romániai gyanúsítottak pénzt kaptak azért, hogy a filmben szerepeljenek. A bemutatott fegyvereket törvényesen tartották az országban, többségük vadászfegyver volt. Az egyetlen harci fegyver egy gyűjteményből származott, és lövésre alkalmatlan volt. A három erdélyi magyar férfi augusztus közepe óta volt előzetes letartóztatásban. Az ügyészség korábban közölte: gyanúsítottként vizsgálja a Sky News három újságíróját is, akik a vitatott hitelességű dokumentumfilmet készítették. Krónika (Kolozsvár)

Hivatalos státust kér a magyar nyelvnek az RMDSZ
Hivatalos státust szorgalmaz a magyar nyelv számára az RMDSZ – derült ki hétfőn, amikor szövetség vezetői leadták a parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogató aláírásokat Bukarestben, a központi választási bizottságnál (BEC).
Romániában a választói névjegyzékben szereplő csaknem 19 millió állampolgár legalább egy százaléka, vagyis 190 ezer választó támogató aláírása szükséges ahhoz, hogy egy párt vagy kisebbségi szervezet országos jelöltlistát állíthasson. A magyar érdekképviselet által gyűjtött csaknem 230 ezer aláírás közül több mint 226 ezret igazolt a BEC, így az RMDSZ az ország valamennyi megyéjében és a külföldi választókerületben is indíthat jelölteket. Kelemen Hunor elnök a jelen lévő újságíróknak megerősítette: az RMDSZ élni is fog ezzel a joggal a decemberi parlamenti választásokon.
„Az RMDSZ célja, hogy arányos képviseletet biztosítson az erdélyi magyarságnak és érvényesítse érdekeit a törvényhozásban, amikor – az RMDSZ által bírált – közigazgatási stratégiáról, az oktatási reformról, vagy az alkotmány módosításáról születik döntés" – idézte az MTI a politikust. Kelemen Hunor elmondta: az alakulat a regionális identitások erősödését, Erdély fejlesztését támogatja, a közösségi jogokat tartja a jövő zálogának, és a jelenlegi 20-ról 10 százalékra akarja leszállítani azt a lakosságarányt, amelynél egy kisebbségi közösség használhatja anyanyelvét a közigazgatásban. Az RMDSZ választási programjába az is bekerül, hogy a magyar is legyen hivatalos nyelv, ahol a magyarok élnek többségben.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: a szövetség frakciójának több mint fele megújul. Az RMDSZ jelöltlistáin két befutónak számító helyet átengedett a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a szeptemberben kötött együttműködési megállapodásuknak megfelelően. Az aláírások iktatásánál – az RMDSZ jelenlegi törvényhozói mellett – a BEC-nél Biró Zsolt, az MPP elnöke is megjelent, aki Maros megyében az RMDSZ-listán indul parlamenti képviselői tisztségért.
Az MTI kérdésére a pártelnök elmondta: az MPP is gyűjtött aláírásokat, a közös választási kampányból is kiveszi részét, ugyanakkor a párt saját arculatát is szeretné megjeleníteni. Biró Zsolt szerint az MPP és az RMDSZ programjában sok közös pont van, és kifejezte reményét, hogy később a parlamentben is megtalálják az együttműködés módját. Krónika (Kolozsvár)

Beöltözéssel ünnepeltek a ferences nővérek
A mallersdorfi ferences nővérek erdélyi közösségi életük újraindulásának 25 éves jubileumát ülték az elmúlt hétvégén Székelyudvarhelyen.
A szentségimádás szolgálatuk középpontjára, Jézusra irányította a figyelmet, Klarissza nővér beöltözése a hivatásra, a sokak által megtekintett fényképkiállítás pedig arra a páratlan szeretetmunkára mutatott rá, amit körünkben a nővérek végeznek. Az évforduló alkalmával az udvarhelyi ferences templomban a reggeli dicséret keretében – fél év jelöltségi előkészítő után – öltötte magára Portik Noémi a szerzetesi ruhát, utána Orbán Szabolcs, az erdélyi ferences rend tartományfőnöke a hálaadó ünnepi szentmisén a mallersdorfi elöljárókkal, a pap- és szerzetestestvérekkel köszönte meg Istennek az újraindulás óta eltelt negyedszázadot, illetve a hivatás ajándékát.
Rendi nevén Klarissza nővért a jeles alkalom előtt életútjáról és hivatástudatának alakulásáról kérdeztük. „A középiskola végéig időszakonként újra és újra feltört bennem a vágy a szerzetesi élet iránt. Mindig is vágytam valami többre, ez vonzott a művészetek felé is. Határozott döntésemet a szerzetesi életforma mellett az egyetem első éve alatt hoztam meg. A megerősödéshez és a lelki fejlődéshez nagyban hozzájárult az, hogy Kolozsváron rátaláltam a Francesco Palántái nevű, ferences lelkiségű, egyetemistákból álló közösségre, melyet az ottani ferences testvérek vezettek. Itt alakult ki a ferences lelkiség iránti vonzalmam. Szent Klára önmagát Ferenc kis palántájának nevezte. Ez a palánta pedig mostantól az én védőszentem és névadóm. A ferences nővérek közösségébe 2015. augusztus 25-én költöztem be, és azóta is otthon érzem magam közöttük. Fontos számomra, hogy az Istennel való kapcsolatomból merítkezve közösségben élhetek, és az embereket szolgálhatom” – mondta.
A ferences nővérek bensőséges ünnepébe bekapcsolódtak Noémi családtagjai, rokonai is. A mit kér a közösségtől kérdésre az volt a válasza, hogy megkezdhesse az újoncidőt, amely a Szent Ferenc szelleme szerinti élet elsajátításának kétéves próbaideje. Azért imádkoztak templomnyian, hogy örömteli szívvel szolgáljon. Szabolcs testvér áldást kért az egyszerű szerzetesi ruhára, amely a közösséghez tartozás jele; az övre, amellyel tudatosan hozzáköti magát Istenhez; a jelvényre, amelyet a Krisztussal való összetartozás szimbólumaként visel, valamint a fátyolra, amely azt jelképezi, hogy útközben van Krisztus felé mint az Ő menyasszonya.
A zsolozsmáskönyv és a rendi szabályzat Jézus szeretetére, a rózsafüzér a Mária-tiszteletre emlékeztető ajándék. Kívánva, hogy rendi jelmondatuk szerint „az Ő szeretete sürgesse”. Az imádság és az ároni áldás azért szólt, hogy a rá bízott kincset megőrizve sajátítsa el a rendi életet a noviciátus alatt. A ferences templom igazgatója, Antal testvér és Mátyás Károly főesperes-plébános mondott köszöntőbeszédet. A homíliában Szabolcs testvér a feladat felelősségéről szólt.
Dr. Wilhelm Gegenfurtner, a rend jelenlegi szuperiora utolsó alkalommal látogatott az udvarhelyi zárdába. Ugyanakkor megismerhettük Gottfried Dachauert, aki ebben a megbízatásban őt követi. Az elköszönő az 1864-es erdélyi alapításra, a kommunizmus idején tanúsított kitartásra és az 1991-es újrakezdésre emlékeztetett. Istenben bízva tudták negyven éven keresztül szegénységben, nélkülözésben és az árulástól való félelemben megtartani rendi ígéretüket a nővérek. Alapítójuk, Boldog Nardini műve és hatása tovább él: 1991. október 4-én, Szent Ferenc ünnepén Erdélyben újra elkezdődhetett a nővérek közösségi tevékenysége. A szuperior köszönetét tolmácsolta Kovács Sándor akkori székelyudvarhelyi főesperesnek „a fáradhatatlan szolgálatáért és a nővérek támogatásáért, irányításáért. A néhai Domokos főatyának és a jelenlegi provinciálisnak, valamint az Udvarhelyen szolgáló szerzeteseknek szólt a hála. A bizalomért, támogatásért pedig a város és a környék papságának, híveinek.
Molnár Melinda
Krónika (Kolozsvár) 

Főegyházmegyei gyűjtés az atyhai templom javára
A Hargita megyei Atyha község villámcsapás sújtotta templomának javára tartanak gyűjtést vasárnap, október 9-én a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye valamennyi templomában.
„A híradásokból értesülhettünk, és a szívszorító felvételeket is láthattuk a leégett atyhai plébániatemplomról. 2016. szeptember 18-án, vasárnap este a tomboló vihar közepette érte villámcsapás a templomot. Olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy a kívül-belül felújított templom értékeiből majdnem semmit nem tudtak megmenteni” – írja a plébániáknak szóló felhívásában Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.
Az egyházi elöljáró arra is rámutat, hogy az atyhai egyházközség híveinek száma nem éri el a százat. „Zömében idős, kisnyugdíjas hívők alkotják ezt a közösséget, akik önerejükből képtelenek a templom újjáépítésére. A tragikus történést Isten azért is engedte meg, hogy szolidaritásunkat, segítőkészségünket, egymás iránti felelősségérzetünket próbára tegye. Bizonyítsuk együvé tartozásunkat, segíteni akaró szeretetünket adományaink felajánlásával” – áll a felhívásban. Ebben Jakubinyi György érsek külön köszönetet mond azoknak a lelkészeknek, akik már korábban gyűjtést szerveztek.
A leégett atyhai templom javára gyűjtöttek adományokat szerdán az erdőszentgyörgyi Europe Direct Tájákoztató Központban is, ahol a marosvásárhelyi Grazioso Quartett vonósnégyes tartott koncertet, az est folyamán 1690 lej gyűlt össze. Krónika (Kolozsvár)

Karóba húzná a magyarokat?
Nacionalizmussal vádolt katona 
Egy sepsiszentgyörgyi katonai egység román nemzetiségű munkatársát vonná felelősségre egy ugyancsak román nemzetiségű nő, aki azért panaszolta be a férfit az illetékes hatóságoknál, mivel véleménye szerint az gyűlöletkeltő, nacionalista képet osztott meg a közösségi oldalán, illetve egyenruhásként politikailag állást foglalt.
A hölgy (név, e-mail-cím a szerkesztőségben) elektronikus levélben juttatta el szerkesztőségünknek panaszát. Elmondása szerint a megyei rendőrséghez, a diszkriminációellenes tanácshoz, a kolozsvári katonai törvényszékhez és több más hatósághoz is elküldte levelét.
Ebben fényképekkel dokumentálva panaszolja el, hogy az egyik sepsiszentgyörgyi katonai egység alkalmazottja (ezt újabb fotókkal nyomatékosítja), bizonyos A. C. a közösségi oldalán (Facebookon) megosztott egy fényképet, amellyel kinyilvánította nacionalista, soviniszta, gyűlöletkeltő, diszkriminatív érzelmeit a magyarokkal szemben (a fotómontázson Kelemen Hunor és Vlad Ţepeş látható a következő szövegrészletekkel: „Autonómiát akarok Székelyföldnek!”, illetve „Egy karót a hátsódba nem akarsz?!” – szerk. megj.).
„Nem bírom felfogni, hogy egy hivatásos katona ilyesfajta álláspontot hozzon nyilvánosságra, és politikai vitákba keveredjen. Elgondolkodtató, hogy konfliktus esetén segítené-e a román állampolgárságú, ám magyar nemzetiségű polgárokat. Az unokám anyja magyar, és nem szeretném, ha karóba húznák, mert magyarul szól édesanyjához. Nem akarom, hogy az említett katona dühének essen áldozatául a 9 éves unokám, akit már így is diszkrimináltak nemzetisége miatt a hatóságok, és egy omladozó házba kényszerítettek lakni” – írja a nő.
Nicoleta Marin, a megyei rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a szóban forgó esettel kapcsolatosan valóban letettek egy panaszlevelet a rendőrségen, ám ezt az ügyben illetékes diszkriminációellenes tanácshoz továbbították. 
Tinca Teddy Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem tudni pontosan, mennyit hoztak a román államnak a privatizációk
Mennyi pénz folyt be a román államkasszába negyed évszázad alatt az állami vállalatok privatizációjából? Erre keresi a választ Andreea Paul liberális párti képviselő, aki szerint tarthatatlan a kérdésssel kapcsolatos információhiány.
A politikus a privatizációval foglalkozó öt intézménytől – a pénzügyminisztériumtól, a gazdasági tárcától, az ipari privatizációs hivataltól, az Állami Értékpapírokat Ügykezelő Hatóságtól és a számvevőszéktől kért adatokat még augusztus 23-án. Kérdésére mindössze három érintett intézmény válaszolt. A számvevőszék most vizsgálódni kezdett.
A pénzügyminisztérium közlése szerint az államkincstárnál megnyitott számlára 2000 és 2016 júliusa között összesen 21,6 milliárd lej folyt be az állam tulajdonában lévő részvények eladásából. A rendszerváltást követőn jó néhány évről a pénzügyi tárca közlése szerint nem állnak a minisztérium rendelkezésére konkrét adatok, ezekről csaki2000 után készültek nyilvántartások. A minisztérium arra hivatkozik, hogy csak ebben az időszakban nyitottak külön számlát az államkincstárnál a privatizációból befolyó összegek számára.
A pénzügyminisztérium rendelkezésére álló adatok szerint a privatizációban érdekelt közintézmények részéről az államkincstári számlára 2006-ban folyt be a legtöbb pénz az állami vállalatok eladásából. Ekkor 990 millió lej, 2, 250 milliárd euró és 4 millió dollár gyűlt össze részvényeladásokból.
De jelentős összegek kerültek az államkincstári folyószámlára 2004-ben és 2013-ban is. Ekkor 1 milliárd 302 millió lejt, 560 millió eurót és 19 millió dollárt, illetvecsaknem 1,4 milliárd lejt és 186 millió dollárt értek a román állam által eladott részvények.
Ezek az évek tehát sikeresnek mondhatók a privatizációs szempontjából. A lista túlsó végén a 2014. és 2015. év áll, ekkor mindössze 2 , illetve 1 millió euró folyt be államkasszába. Feltehetően a negatív trend folytatódik az idei évben is, hiszen a pénzügyi tárca legfrissebb adatai szerint július végéig nagyon keveset hozott a privatizáció.
A pénzügyminisztérium összesítése szerint egyébként 2000 és 2015 között összesen csaknem 6 milliárd lejt, 3,159 milliárd eurót és 380 millió dollárt hozott a privatizáció az országnak.
A csúcs: a Petrom eladása
A gazdasági minisztérium a privatizációs folyamat egyik legnagyobb sikerének a Petrom kőolajipari vállalat eladását tartja  A tárca alárendeltségében álló Privatizációs és Állami Részesedéseket Ügykezelő Igazgatóság által monitorizált szerződéseks zerint a privatizáció 2003 óta több mint 1 milliárd eurót hozott a román államnak. Ennek az összegnek nem kis része éppen a Petrom osztrák OMV vállalatnak történt eladásából származik, a tranczakció megközelíti a 708 millió eurót.
A gazdasági tárca szerint jó év volt a 2004-es esztendő is, amikor 250 millió eurót hozott a Distrigaz Sud és a Distrigaz Nord privatizációja. A három vállalat eladásából befolyt pénz tehát a gazdasági tárca privatizációs tevékenységéből kapott összegek közel 90 százalékát jelenti.
Az Állami Értékpapírokat Ügykezelő Hatóság kimutatásai szerint a testület 2006-ben közel 8 milliárd lejes bevételt ért el a privatizációból. Ez az összeg több mint fele az utóbbi 25 évben – 2016-ig – elért bevételeknek, amelyek ebben az időszakban közel 14,42 milliárd lejre rúgtak.
Az Állami Értékpapírokat Ügykezelő Hatóság adatai szerint 1992 és 2016 között összesen 11 198 privatizációs szerződést kötöttek meg, ezek mintegy 75 százalékát az 1996 és 2000 közötti időszakban. A szerződéskötések számát illetően a csúcsévet 1999 jelentette, ekkor 2046 adásvételi szerződést sikerült tető alá hozni, de ilyen szempontból eredményes volt 1998, 1996, 1997 és 2000 is, ezekben az években bőven ezer szerződés fölött sikerült megkötni: 1998-ban 1694-et, 1996-ban 1641-et, 1997-ben 1493-at, 2000-ben pedig 1491-et. A leggyengébb év 1992 illetve 2016-volt, ekkor csupán 1 illetve 2 szerződést véglegesítettek.
Az eladásokból származó összegek tekintetében 1992 óta mindössze két olyan év volt, amikor túllépték az egymilliárd lejt: 2004-ben 1,2 milliárd lej folyt be a privatizációból, a csúcsot pedig magasan a 2006-os év jelentette, ekkor ugyanis 7,95 milliárd lejt hozott a privatizációs folyamat. De ilyen szempontból jó év volt az 1999-es év is, amikor is több mint 895 millió lejes, illetve az 1998-es,az 1997-as és a 2000-es is, ekkor majdnem 773 millió, több mint 548 millió és csaknem 547 millió lej származott privatizációból.
1992 volt a leggyengébb év, amikor  49 ezer lej származott a privatizációból, de az idei esztendő sem bizonyul jónak, hiszen július 30-ig csupán 596 ezer lej folyt be állami részvények eladásából.
B. T. maszol.ro

„Egy világ, amelyik szereti az embereket” - Forró Ágnes gyógyító hatású festményei Marosvásárhelyen
Forró Ágnes festőművész, művészetterapeuta szemeket fest a házaknak, hogy azok is figyelhessenek minket. Születésnapi kiállítása október 25-ig tekinthető meg Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
Forró Ágnes meseszerű festményei az eltűnőben levő faluképet örökítik meg, megszemélyesítve a házakat, azok berendezését, az évszázadokon át használt tárgyakat. Idén a bálványosi Incitato táborban vett részt Forró Ágnes, itt készültek a lovas képei, de járt Budapesten a Hegyvidék- és Borzonton a Vadárvácska táborban is, majd Sárándon, Mezőmadarason, Zsobokon festett, rajzolt, megörökítette a sok látnivalót.
Korábban, hét évvel ezelőtt keramikusként mutatkozott be egyéni tárlatával Marosvásárhelyen, most pedig sajátos formavilágú, kék, lila, zöld dominanciájú festményei, pasztelljei láthatók a Bernády Házban.
Elsősorban a falusi világ ragadta meg a képzeletét, az ott látottakat meséli el, házainak szemet fest, hogy ne csak mi láthassuk azokat, de azok is figyelhessenek minket. Ahogy Nagy Miklós Kund, a Bernády Ház házigazdája fogalmazott, „nem gonosz világ ez, hanem olyan, amelyik szereti az embereket, kedvesen fogad be mindenkit”.
A dülöngélő házak között az emberek, ember-szerű lények, manók és bábuk is megjelennek, a többi, életet nyert tárgy között. Forró Ágnes elmondta, eddig nem rajzolt embereket, de egyszer csak munka közben „kibújt” az egyik ház mögül „valaki”, egy emberformájú lény, egy bábu, akit meg kellett festenie.
A marosvásárhelyi kiállítás születésnapi alkalomra jött létre, hiszen éppen a napokban töltötte a művész a „kétszer harmincat” – ahogy fogalmazott. A gyógyító művészetről is szólt Forró Ágnes, aki már tizennégy éve művészetterápiával foglalkozik. Az alkotás enyhíti a stresszt, levezeti a feszültséget, ahogy az is jótékony hatással van az emberre, ha csupán művészi alkotásokat nézeget. 
Forró Ágnes munkái a Bernádyban biztos, hogy gyógyító hatásúak: jobb kedvre derítenek, megmosolyogtatnak, ezért is érdemes megnézni a kiállítást.
Antal Erika maszol.ro

A Népszabadság csődjének szlovákiai visszhangja
Az egyetlen magyar nyelvű szlovákiai napilap 24 órán belül reagált a Népszabadság csődbejutására. A holdudvarhoz tartozó szlovákiai magyar publicisták, újságírók, értelmiségiek egy nyilatkozatot adtak ki. Ezen kívül a DenníkN szlovák liberális napilap is látványosan fejezte ki a szolidaritását.
A szlovák napilap a címlapján magyar felirattal jelent meg hétfőn: „Veled vagyunk Népszabadság”, az Új Szóban pedig egy nyilatkozat jelent meg a Népszabadság megjelenésének felfüggesztéséről.
Az Új Szó főszerkesztője október 9-én vasárnap 15 órakor fordult felhívással a szlovákiai magyar média képviselőihez, gondosan összeállított címlista szerint, mert nem maradt ki a Felvidék.ma hírportál sem, ahogy például a szlovák közszolgálati rádió és televízió szerkesztői sem.
Szalay Zoltán a kérést úgy fogalmazta meg, hogy aki egyetért a sajtószabadság melletti kiállással, csatlakozási szándékát jelezze két órán belül, 17 óráig az alábbi szövegű nyilatkozathoz:
„Mi, a szlovákiai magyar média képviselői szolidaritást vállalunk a Népszabadság munkatársaival a lap megjelentetésének váratlan és a munkatársakkal, az olvasókkal és a szélesebb közvéleménnyel szemben tisztességtelen felfüggesztése kapcsán. Tekintet nélkül a lap politikai álláspontjára, elfogadhatatlannak tartunk bármilyen szerkesztőséggel szembeni, a most látotthoz hasonló fellépést, amely kimeríti a sajtószabadság elleni támadás fogalmát. Úgy véljük, a Népszabadsággal történtek a média függetlenségét veszélyeztetik, ami egész térségünk demokratikus berendezkedését áshatja alá. Mindent megteszünk ennek a folyamatnak a feltartóztatásáért, és a magyar nyelvű média függetlenségének és sokszínűségének megőrzéséért.”
A napilap felhívásához vasárnap egy tucatnyi aláíró csatlakozott, a névsor azonban folyamatosan bővül, a cikkünk írásakor pedig mintegy száz aláíró neve olvasható alatta.
A Felvidék.ma kiadója, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatója, Pogány Erzsébet vasárnap azonnal választ küldött a közlemény aláírását szorgalmazó főszerkesztőnek:
„Tisztelt főszerkesztő úr, kedves Szalay Zoltán! Megkaptam  a felhívást, és jelzem, hogy a sajtószabadság számomra is fontos, de a Népszabadság anyagi csődjének szerintem semmi köze nincs a sajtószabadsághoz, ezért nem csatlakozom.
Szerkesztőségünk kérdésére, hogyan látja a Népszabadság körüli felhajtást, a SZAKC igazgatója elmondta: az Új Szó reakciója várható volt, semmi új nincs a nap alatt, hiszen emlékezetes, hogy 2002-ben a FIDESZ Kossuth téri választási nagygyűlése után az Új Szóban körülbelül ugyanilyen összeállításban jelentek meg az aláírások az alatt a felhívás alatt, amelyben felszólítják Duray Miklóst a közéletből való távozásra, mert a nagygyűlésen felszólalt. “Óvatos duhajok” voltak az aláírásgyűjtők, mert megvárták a választások második fordulóját, amikor – mint ismeretes – a FIDESZ alulmaradt a parlamenti választásokon a szocialistákkal szemben, és ezután tették közzé a tiltakozásukat.
Most majdnem ugyanolyan számú és összetételű azok névsora, akik a Felvidéken a szocialisták pártlapját siratják. Szlovákiában néhány hete jelent meg a Szabad Újság hetilap utolsó száma, évek óta nem tudjuk feléleszteni a Hetet, becsődölt a Csemadok „Itthon” című folyóirata, a médiapiac nálunk is, Magyarországon is változik napról-napra, miért pont a Népszabadság anyagi gondjai miatt féltjük a sajtószabadságot, teszi fel a kérdést Pogány Erzsébet, hozzátéve: Ne felejtsük el azt sem, milyen egyoldalúan tájékoztatott a Népszabadság a felvidéki magyarok eseményeiről, életéről. Hosszan sorolhatnánk a példákat, hogyan szelektálták a rólunk szóló híreket, csak az kapott helyet, ami a közösségünket gyengítette.
„Valójában az aggaszt leginkább, hogy közeledik az ötvenhatos forradalom 60. évfordulója, és várható, hogy a hecckampány folytatódni, erősödni fog. Megint nem ünnepelhetjük méltósággal a magyar nemzetet egykor összekovácsoló történelmi eseményt, mert az indulatokat sikerült felkorbácsolni” – fogalmazott Pogány Erzsébet.
Duray: A Népszabadság az ’56 utáni elnyomás szimbólumává vált
Megkérdeztük Duray Miklós politikust, írót, a SZAKC elnökét is, milyen gondolatokat ébreszt benne a Népszabadság napilap megszűnése, illetve az, hogy számos felvidéki értelmiségi személy adott hangot ezzel kapcsolatban elégedetlenségének.
„Az MSZP pártlapja 1956. novemberétől jelent meg ezen a néven (korábban Szabad Nép volt a lap neve – szerk. megj.). Nekem nem az elnevezéssel van gondom, hanem azzal, hogy a Népszabadság tevékenységével az 1956-os forradalom utáni elnyomás szimbólumává vált, a kádári terror megtestesítője volt. Így megszűnése akár erkölcsi jóvátétel is lehet. Azok, akik most a sajtószabadságon esett csorbaként sérelmezik a lap megszűnését, nem tudatosítják, hogy ez a lap volt az 1956-utáni erkölcsi rombolás és diktatúra egyik meghatározó eszköze” – mondta portálunknak Duray. Felvidék.ma

Több település részese a Székelyföld Napoknak idén, mint a korábbi években
Összesen közel 150 programmal várja az érdeklődőket Hargita, Kovászna és Maros megyében a VII. Székelyföld Napok, amelyet október 12–23. között szerveznek meg. A 130 szervezőt és partnert felsorakoztató rendezvénysorozat részleteiről október 10-i, marosvásárhelyi közös sajtótájékoztatójukon tájékoztattak a három megye vezetői és fő programkoordinátorai, és bemutatták a két nyelven, magyarul és románul megjelent műsorfüzetet. A Kultúrpalota tükörtermében elhangzott, hogy az idén több település kapcsolódott be, mint a korábbi években, ami azt jelzi, hogy erősödnek a három megye települései közti kapcsolatok.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke házigazdaként elmondta, külön örömére szolgál, hogy idén Marosvásárhelyt választották a Székelyföld Napok sajtótájékoztatójának helyszínéül, és annak is, hogy a rendezvénysorozat közös szervezése által jó együttműködés alakult ki a szervezők, Maros, Hargita és Kovászna megye kulturális intézményei között. „A Székelyföld Napok célja megismertetni Székelyföld sajátos kulturális és természeti értékeit, és ezáltal mások számára is vonzóvá tenni térségünket. Igyekeztünk színvonalas és változatos eseményekkel bekapcsolódni a rendezvénysorozatba, a Maros megyei programban szerepelnek többek között néptánc- és kortárs tánc előadások, festészeti- és fotókiállítások, komolyzenei koncert, hagyományos- és mezőgazdasági termékek vására, illetve ebben az időszakban kerül sor a Székelyföldi Vadásznapokra is. A rendezvények szervezésében 16 intézmény és civil szervezet a partnerünk, többek között olyan nagy múltú intézmények, mint a Maros Művészegyüttes, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Filharmónia, a Teleki Téka, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központja” – emelte ki a Maros megyei elnök.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a három megye együttműködése nem csak erre a másfél hétre, azaz a rendezvénysorozat időszakára korlátozódik, ugyanis a hétköznapokban is nagyon sok projektet, témakört visznek együtt. „Azt gondolom, kulturális téren autonómiánk van, kulturális intézményeink vannak, helyi és megyei erőforrásaink, sok értékes civilszervezetünk. Ezek tevékenységét senki és semmi nem korlátozhatja, tehát bátran felléphetünk közösen. Örvendek, hogy 70 település kapcsolódott be 150 programmal, nagyon széles partneri körrel. Igazi kalákás Székelyföld Napok lesznek. Hiszek a kalákában, abban, hogy ha mindenki odafigyel, és a legszebb dolgokat megosztjuk egymással, az erőt ad, bátorít és újabb célok megfogalmazásához vezethet” – jelentette ki a Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: hiszi, hogy a három megye vendéglátásában érződni fog a rendezvénysorozat hatása, hiszen várják a szebeniek, bukarestiek, brassóiak, kolozsiak, magyarországiak jelenlétét.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke rámutatott: lassan tíz éve, hogy Székelyföldet a megyei és helyi önkormányzatok összehangolt munkával építik. „Hosszú ez a periódus, ugyanakkor azt is ki kell mondani, hogy elsősorban Maros megyében volt nehézkes a helyzet. Hosszú ideig csupán Szováta város volt stratégiai partner a közös építkezésben. Hangsúlyozni szeretném, hogy Székelyföldet mi – hiszen ebben a tekintetben is közös elképzeléseket táplálunk, kulturálisan és más tekintetben is – jellegében egyéni, de mindenképp befogadó helynek képzeljük el. Ebben a régióban helye van a többség művészeinek, alkotóinak, embereinek, és van helye a külföldieknek is. Jó példa erre egy másik közös programunk, a Székelyföldi Grafikai Szemle, amely egyike az ország dinamikusan fejlődő rendezvényeinek, a Székelyföldi Filmszemle vagy a 2017-ben sorra kerülő Székelyföldi Fotóbiennálé” – mondta el.
A Maros megyei kulturális intézmények minden évben aktívan részt vesznek a Székelyföld Napokon, köztük a Maros Művészegyüttes is, amely idén is a rendezvénysorozat nyitó eseményének szervezője, erről beszélt Barabási Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója. „Az idei megnyitó különlegessége, hogy szerda délután 5 órától szerveztünk egy előadást, amelyre minden Maros megyei magyar településről meghívtunk egy-egy népviseletbe öltözött párt, akik így személyesen fogják bemutatni a településük sajátos viseletét. A népviseleteket dr. Asztalos Enikő néprajzkutató fogja méltatni. Ezt követően este 7 órától kerül sor a nyitógálára, amelyen szintén láthatja a közönség a párokat, majd a Maros Művészegyüttes, a Bekecs Néptáncegyüttes és a Napsugár Ifjúsági Néptáncegyüttes ünnepi műsorát” – sorolta az igazgató.
Ferencz Angéla, a rendezvénysorozatot koordináló Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, évről évre jobb az együttműködés a három megye intézményei és az emberek meg a civilszervezetek között, ami a Székelyföld Napok egyik hozadéka. „Hargita megyéből több mint negyven település kapcsolódott be, nagyon nagy az érdeklődés, de amit igazán kiemelnék, hogy a Székelyföld téma és a Székelyföld lépték egyre inkább megvalósul ebben a rendezvénysorozatban, és egyre inkább érzik azok is, akik bekapcsolódnak, milyen fontos ezt megfogalmazni és láthatóvá tenni Székelyföldet. Ahogy itt elhangzott, ez olyan térség, amelyben a kulturális gazdagság mellett szeretnénk megmutatni a természeti gazdagságot is. Ugyanakkor ősz van, és ilyenkor takarítjuk be javainkat, úgyhogy ez ünnep minden közösség számára” – jelentette ki figyelmünkbe ajánlva azokat a vásárokat és vigasságokat, amelyek a termény és annak gazdagsága köré csoportosulnak. Példaként említette a szépvízi és a szárhegyi káposztavásárt, amely már háromnapossá gazdagodott és terebélyesedett. „Rendezvényeinkre, amelyek helyi jellegűek is, de van néhány olyan kiemelkedő, amelyben mind a három megye egyformán benne van, egyformán küldtek be anyagokat, filmeket, képzőművészeti kiállításra anyagot, és valóban a szálak összefüggenek, egyre erősebbek, és közösen tudunk így ünnepelni” – tette hozzá az igazgató.
Kovászna megye 24 települése kapcsolódik be idén a Székelyföld Napokba, több mint ötven eseményre kerül sor – tudtuk meg a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársától, Mágori Istvántól. Hozzátette, hogy most már hagyományosan a Székelyföld Napok része a Székelyföldi Biennále hivatalos megnyitója és díjátadó gálája (október 12., Sepsiszentgyörgy), idén a negyedik grafikai szemlére kerül sor: összesen 1238 alkotást küldött be 507 képzőművész 41 országból, ebből 312 művet válogatott be kiállításra a héttagú nemzetközi összetételű szakmai zsűri. A biennále számos kísérőrendezvénnyel is kiegészül. 
Érdemes megemlíteni a 3. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, hiszen 15 filmet neveztek be idén: portrétól a mesterség bemutatókig, riportfilmekig széles a skála. Az Orbán Balázs-díj átadási ünnepségére is Háromszéken kerül sor, október 17-én. A székelyföldi megyék által létrehozott Orbán Balázs-díj az elmúlt öt évben joggal vált a régió legjelentősebb kitüntetésévé, hisz olyan személyek, szervezetek kapták, akiknek szellemisége, munkája élő örökség, követendő példa, mely révén elismerést és érdemet szereznek Székelyföldnek. A Kovászna megyei megyeszékhely ezenkívül idén házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is, október 13–16. között.
A Székelyföld Napok részletes programja elérhető a http://szekelyfoldnapok.ro honlapon. Erdély.ma

Szőke Erika képi metaforái (Székelyföldi Grafikai Biennálé)
Az előző, harmadik Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíjasa, Szőke Erika grafikusművész mutatkozott be Terítsd ki a lepedőt! című egyéni kiállításával tegnap este a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A fiatal felvidéki művész Nagykéren él, jobbára fotográfusként ismert, képzőművészeti alkotásaiban főként fotó és grafika határterületén építkezik.
Immár hagyomány, hogy az előző biennálé díjazottjának egyéni tárlata látható a Magmában, így Fürjesi Csaba és Péter Ágnes után most Szőke Erika alkotásai tekinthetők meg – mondotta köszöntőjében Kispál Attila. A negyedik székelyföldi grafikai szemle bővülő rendezvényeire hívta fel a figyelmet Siklódi Zsolt, majd Csanda Máté művészettörténész megnyitója következett. A többnyire családi gyökerű sorozatokat értelmezte, megjegyezve: „a legtöbb alkotás mélyén rejlő lényegiség a könnyen felejthető tematikus egységek, szimbólumrétegek és motívumkoszorúk mögött az idő”. Az alkotó „gyűjtöget, rendszerez, archivál, barkácsol, összeilleszt és szétszabdal, variál és újraír, egymásba forraszt különböző tőről fakadó, más és máshonnan származó emlék- és képzetregisztereket”. Nem a múltból lesz emlék, hanem az emlékezetből lesz a múlt – idézte Douwe Draaisma pszichológust, emlékezetkutatót, végül a közönség figyelmébe ajánlotta a művész családi univerzumának képi metaforáit.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanítják a hagyományörökítést
Ekete-pekete címmel négy hétvégés képzést indít a Romániai Magyar Néptánc Egyesület pedagógusoknak és a téma iránt érdeklődőknek. A tanfolyam célja: a pedagógusok munkájában alkalmazható erdélyi hagyományismeret bővítése, a népi játék és néptánc tanításának módszertani feltárása, elméleti és gyakorlati módszertani ismeretek átadása.
Az oktatósorozat október 21-én kezdődik, az első téma az ünnepkörökre épülő kézműves-foglalkozások gyakorlata. A tanfolyam decemberben folytatódik A néptánc és a hozzá fűződő hagyományok alkalmazása óvodában és iskolában témával, a harmadik hétvége a népi játékokról, drámajátékokról, az óvodai és iskolai fellépéseket érintő módszertani tudnivalókról szól, január végén a népdaloktatás lesz terítéken. Az oktatás tananyagát úgy állították össze, hogy az elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával a résztvevők képesek legyenek a  korosztályoknak megfelelő képességek, jártasságok és készségek kialakítására. Részletek a www.neptanc.ro honlapon. 
(fekete) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Korodi Attila az ET Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plenáris ülésén vesz részt Korodi Attila RMDSZ-es képviselő október 10–14. között Strasbourgban. A képviselő a Közgyűlés júniusi plenárisa óta eltelt tevékenységéről készült állandó bizottsági jelentést megvitató ülésen szólalt fel az Európai Néppárt parlamenti frakciója nevében.
Felszólalásában az RMDSZ-es politikus több kérdéskört is érintett. Elsőként elismerését fejezte ki a Közgyűlésnek a fehéroroszországi, jordániai, grúziai, azerbajdzsáni, valamint a marokkói választások során folytatott megfigyelői tevékenységét illetően. Kitért a marokkói választások jó szervezésére, arra, hogy nagyrészt sikerült az országnak megfelelnie az alapvető demokratikus elveknek, illetve kiemelte az ET Parlamenti Közgyűlése és a marokkói parlament között létrejött partnerséget, amely meglátása szerint jó példa lehet a mediterrán régió összes országa számára.
A Brexittel kapcsolatosan Korodi elmondta, Nagy-Britannia lakosságának döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, viszont a politikusok felelősségteljesebben kellene hogy viselkedjenek, Nigel Farage-dzsal ellentétben, aki a referendum eredményeit követően rögtön lemondott. A csíki képviselő szerint a Brexit arra kényszerít, hogy a jövőben a Nagy-Britanniával való kapcsolat kialakításában, építésében legyünk kreatívabbak. Ugyanakkor komplikált helyzetet teremtett az alapvető szabadságjogokat, valamint a szabad közlekedési, munkavállalási és kereskedelmi jogokat és az írországi határok biztonságát illetően. Ez egy új időszak, amelyben az európai állampolgárok által az elmúlt évtizedekben elnyert jogok kell hogy jelentsék a kiindulási pontot.
A migráció tekintetében a politikus hangsúlyozta, hogy ez egy óriási kihívás, amellyel még sokáig kell Európának foglalkoznia. Gazdasági, szociális, politikai és humanitárius hatásai mind olyan problémákat vonnak maguk után, amelyekre a megoldások maximális odaadást és erőfeszítést követelnek minden fél részéről. Az európai politikusoknak a diplomáciai munkát a konfliktusos zónák megszüntetésére kell összpontosítaniuk. Párbeszédre van szükség azokkal az országokkal, ahonnan érkeznek a migránsok és a tranzitországokkal egyaránt. Meg kell erősíteni a Frontex európai határvédelmi rendszert is. Kiemelt jelentőséggel bír emellett a Törökországgal való együttműködés, segítséget kell nyújtani nekik a migrációs nyomással való szembenézésben.
Törökországot illetően továbbá meg kell látni azt, hogy a puccskísérlet során a török nép nyert, és ebben a kontextusban világos, hogy a demokratikus folyamatok megerősítése során be kell vonni a török lakosságot a különféle intézmények tevékenységébe.
Végezetül Korodi a Közgyűlés NoHateNoFear elnevezésű kezdeményezését méltatta, amelynek célja, hogy tömörítse az érintett feleket a terrorizmus elleni harcban. "Párizs, Ankara, Brüsszel, München, Isztambul még nyílt sebként véreznek" – mondta a képviselő. Kiemelte Pedro Agramuntnak az ET Parlamenti Közgyűlésének az ülés kezdetén elmondott szavait, miszerint a demokrácia ellen irányuló támadásokra a legjobb válasz a még erősebb demokrácia. Népújság (Marosvásárhely)

500 éves a reformáció
Protestáns Marosvásárhely
Amikor ötszáz évvel ezelőtt a Wittenberg nevű német városból elindult a világtörténelem egyik legnagyobb lelki, szellemi mozgalma, a reformáció, városunkban – amit akkor Székelyvásárhelyként ismertek – két nagy egyházi intézmény, központ létezett: a város hivatalos plébániája a mai Bolyai tetőn, és a Ferenc-rendi barátok temploma meg kolostora a vár területén. Az egykori Szent Miklós-egyház helyén ma a református kollégium működik, az akkori ferences templomot pedig református Vártemplomként emlegetik a marosvásárhelyiek. Közben felépült a városban harmincnál is több templom, jelezve az idők változását, nyelvek és kultúrák találkozását, mutatva másnak és a nagyvilágnak, hogy több vallásfelekezet békésen megfér egymás mellett.
Marosvásárhely reformációjának első megbízható adata 1556. augusztus 6-a, amikor a szerzetesek távozni kényszerülnek a ferences kolostorból és templomból. A kolozsvári országgyűlés az üresen maradt kolostor épületében megengedi az iskolaalapítást, s így 1557-ben indul el ott a schola particula, amely az ide menekült sárospataki kollégiummal egyesülve (1718) a Székelyföld első református kollégiuma, főiskolája lesz.
Marosvásárhely távol esett a nagy hitviták helyszíneitől, itt sokkal csendesebben, majdhogynem észrevétlenül zajlott a hitújítás eseménysorozata. Krónikások feljegyezték, volt olyan időszak a város életében, amikor – egy férfit kivéve – a lakosság teljesen reformátusnak vallotta magát. Természetesen az idők folyamán sokszor változott a város vallásos, felekezeti összetétele, de a magyarság túlnyomó része mindmáig református. Ezt igazolja az a mai vallásos életkép, hogy a város húsz magyar templomából tíz református, kettő unitárius, egy evangélikus és egy baptista.
Egyháztörténeti feljegyzések szerint városunkban a reformáció századában három zsinatot tartottak, melyek közül az első (1559) döntő jelentőségű volt az erdélyi, sőt az egész magyar reformáció szempontjából. Alapjában véve itt, ezen a zsinaton dőlt el végérvényesen az erdélyi szász egyház és a magyar gyülekezetek hitvallásos szétválása. Az erdélyi hitújítás forrongó éveiben még tartottak városunkban két zsinatot: 1566. május 19- én, amelyen már az unitarizmus felé hajlottak, és 1567. szeptember 1-jén, amikor egészen antitrinitárius (a szentháromság elvetése) szellemű megegyezés született. Dávid Ferenc halála, majd a katolikus Báthoriak és a későbbi református fejedelmek kora nem kedvezett az unitárius tanok terjedésének, és Marosvásárhely egy erdélyi református régió, a Mezőség, Székelyföld, Küküllő és Fehér vármegyék találkozásánál református vallási központtá fejlődött.
A marosvásárhelyi református egyház súlyát és fontosságát igazolja az a történelmi tény, hogy Erdély 45 református püspöke közül nyolc városunkban volt lelkipásztor, a sor Göcsi Mátéval kezdődik, majd folytatódik Zágoni Aranka Györgyön (az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság megalapítójának apja), Antal Jánoson keresztül Csiha Kálmánig. Az erdélyi református egyház történetében volt egy időszak a 18. században, amikor minden második évben itt tartották közgyűlésüket vagy zsinatukat. Ugyancsak az itteni református egyház jelentőségét igazolja, hogy 1720-ban a református kollégiumban elindítják a teológiai tanszéket, ami – Nagyenyed és Kolozsvár mellett – az erdélyi református lelkipásztorképzést jelentette. Ez a teológiai tanszék 1854-ben szűnik meg bágyi Török János székely vértanú kivégzésével.
Pál-Antal Sándor Marosvásárhely történetében állapítja meg: "a marosvásárhelyi református egyházközség Erdély egyik legnépesebb és legerősebb gyülekezete a 18. században is". Majd a következő században felépül a második református templom, a Kistemplom. Ma városunkban kilenc református templom található és egy gyülekezeti ház, és ehhez a tíz egyházközséghez több mint 30.000 egyháztag tartozik – a város teljes lakosságának egynegyede. A 19. században szerveződik a másik két protestáns egyházközség, az evangélikus és az unitárius, sőt utóbbi az ezredfordulón felépíti második templomát is a Kövesdombon. A protestáns felekezetek legifjabbika Marosvásárhelyen a baptista közösség, amely – egyedüliként – törvényesen épített templomot itt a kommunizmus idején.
Egy ötödfél évszázados egyház múltját és súlyát, szellemi és lelki értékét, kulturális és művelődési fontosságát nemcsak a templomok és az ezekben végzett vallásos tevékenységek mutatják, hanem közvetve és közvetlenül beleépül hatása a helység életébe. Így gazdagította a város szellemi és tudományos életét a több mint 450 éves református kollégium messze földön híres tanáraival és itt végzett tanulóival, majd az egykori leányiskolával.
Sorozatunkban igyekszünk ezeket a protestáns gyülekezeteket és templomaikat részletesebben is bemutatni, s akkor majd neves vagy kevésbé ismert nevek kerülnek elő a feledés homályából, olyanok, akik hozzájárultak e város lelki, szellemi, kulturális életének gazdagításához. Példaként csak a kisebbségi létben eltöltött század protestáns egyházi személyiségeire emlékeztetek, akik ott élnek emlékeinkben: Bernády György, Farczády Elek, Ágoston Albert főgondnokok, Tóthfalusi József református lelkipásztor (a Képes Szent Biblia kiadója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke), Csiha Kálmán református esperes, püspök, Kolcsár Sándor unitárius esperes, közéleti ember, Fülöp G. Dénes iskola- és intézményalapító lelkipásztor. De itt élt, szolgált és küzdött Tolnai Lajos író, vártemplomi lelkipásztor, Antal János kollégiumi tanár, püspök.
Ha csak érintőlegesen is, szólnunk kell az egyházak egyik nagyon fontos lelki, szellemi és nemzeti neveléséről – a zenéről. Ma Marosvásárhelyen a Kultúrpalota koncertorgonája mellett csak a templomokban vannak orgonák, amelyeken színvonalas orgonakoncerteket tartanak, és ahol felekezettől vagy akár nemzetiségtől függetlenül együtt vannak a város lakói. Csak a Vártemplomnak 2016-ban három olyan énekkara van – Psalmus vegyes kar, Musica Humana női énekkar és Vox Angelica gyerekkórus – amelyek külföldi szerepléseik mellett hetente négyszer tartanak próbát. Aligha van ma itt élőbb közösség, mint azoknak a különböző korosztályokhoz tartozó énekkari tagoknak a találkozása, akik heti rendszerességgel együtt énekelnek vallásos és más műveket. Mindezek felemlegetése nem véletlen, hiszen az egyház egyik legnagyobb küldetése és szolgálata, lelki ereje a közösség megélése. Ennek bibliai alapja van, és egyben nemzetmegtartó hivatása. Ezért is él ma itt, ebben a városban egy tucatnál is több protestáns egyházközség békésen egymás mellett a nem protestáns vallásfelekezetek gyülekezeteivel, egyháztagjaival.
Ötvös József Népújság (Marosvásárhely)

Hatvan napig Horváth Anna nem Kolozsvár alpolgármestere
Valósággal megbénult a kolozsvári városháza tevékenysége
A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tegnapi sajtóközleménye szerint a kolozsvári alpolgármestert, Horváth Annát hatvan napos ügyészségi felügyelet alá helyezték, ami azzal jár, hogy két hónapig nem töltheti be alpolgármesteri tisztségét.
Állásfoglalásban az RMDSZ leszögezi: bízik és kiáll Horváth Anna mellett, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében törvényesen és tisztességesen végezte munkáját. A Facebook közösségi oldalon Horváth Anna által még hétfőn délelőtt írt, a helyzetet ismertető bejegyzéshez kedd délig körülbelül százan szóltak hozzá, szinte valamennyien támogatásukról biztosították a tisztségviselőt, értetlenségüket és megdöbbenésüket fejezve ki a kialakult helyzettel kapcsolatban. Lévén, hogy Emil Boc polgármester és másik helyettese, Dan Tarcea csak ma tér vissza dél-koreai útjukról, hétfőtől szerdáig a városháza működése szinte teljesen megbénult.
KISS OLIVÉR Szabadság (Kolozsvár)

Moldománia
FOLYTATÁS OKTÓBER 11-I LAPSZÁMUNKBÓL
A kitalált kollektív emlékezet
A kollektív emlékezet nem azonos a történelmi múlttal. A történelmi eseményeket interpretálják a közösségek a jelen érdekeinek alávetve, s így lesznek részei a kollektív emlékezetnek. „A kollektív emlékezet esetében tehát bizonyos fokig tudatosan alakul a múlt szemlélete. Itt fogható meg a történelmi múlt és a kollektív emlékezet közötti legfontosabb különbség: a kollektív emlékezetet a csoport saját identitásának megerősítésére, újraalkotására használja fel, annak érdekében, hogy a jelen kihívásaira megfelelő válaszokat tudjon adni. Míg a történelem, illetve a történész feladata a múlt aprólékos tudományos alaposságú feltárása, addig a kollektív emlékezet esetén nem követelmény sem a tudományos alaposság, sem az objektivitásra törekvés.” (Vékony Dániel:Muszlim kisebbégek Nagy-Britanniában, In: Kisebbség Kutatás, 25. Évfolyam 2016/2).
A modernkori román történelemírás – mint azt Lucian Boia említett művében (Mit şi istorie în conştiinţa românească, Editura Humanitas, 1997)  is kiválóan bemutatja – nagyon is rugalmasan igazodott a politikumhoz, a politika által megszabott célokat legitimálta. A román országgyarapítás programja, illetve ezek későbbi legitimálása mint egy vezérfonal jelenik meg ebben, ennek volt/van alárendelve a történelmi emlékezet, a mai hivatalos történetírás is. Ma is visszamenőleg közös nemzeti identitásról, összetartozástudatról, mindenkori erdélyi román többségről, stb. szól a mainstream történetírás és a román kollektív tudás. A romániai románoknak a Moldova történelméről szóló tudásuk, az egyesüléshez való hozzáállásuk is iskolapéldája ezeknek a megállapításoknak. 
Számos sebből vérzik a dákó-román elmélet is: ha például a rómaiak és a dákok leszármazottai és nem vándoroltak, mint ahogy ma a történészek túlnyomó része szajkózza, akkor miért lennének a moldovaiak is románok? Ez ellentmond a dákóromán kontinuitás és a szedentáris életmód elvének, a rómaiak ugyanis sosem hódították meg, nem jártak a mai Moldova területén. Tehát akkor ott más népességből más nép alakulhatott ki. De mivel ma nagyjából ugyanazt a románnak nevezett nyelvet beszélik Moldovában – még a mesterséges latinizálás ellenére is, – akkor vagy a római-dák eredet sántít, vagy mégiscsak vándoroltak a mai területre. A római-dák változatban viszont éppen a római eredet a biztos, így hát marad a vándorlás elmélete. De ha esik a szedentarista életmód és Moldovába mégiscsak vándoroltak a románok, akkor minden bizonnyal Erdélybe is vándorolhattak. De ez már ellentmondana az úton-útfélen hangoztatott magyarokkal szembeni elsőbbségüknek. Mert a politikum nem elégszik meg Erdély Romániához csatolásának a demográfiai legitimációjával, hanem igényt tart a „történelmi juss” általi legitimációjára is, aminek a „mi voltunk itt előbb” retorika az alapja.
Herédi Zsolt
FOLYTATJUK Szabadság (Kolozsvár)

Post-cox
Ne tessék fáradozni a szótárakban való keresgéléssel. Nem fogják megtalálni a szót. Most találtam ki, a praecox ellentéteként kellene létezzen egy post-cox is. A koraérett párja kellene hogy legyen a később érő. Magamra vonatkoztatott kifejezés. A fogalom nemes elődeire hivatkozhatnék: „Esprit de l’escalièr.” A francia szalonok idejéből (17–18. század) származik, gúnyolódva így nevezték azokat, akik csak elmenőben, a lépcsőkön lefele lépkedve mondogatták el szellemes szólásaikat, ugyanis amikor kellett volna, akkor hallgattak, mint a kuka, mert nem jutott eszükbe semmi bölcs gondolat.
Temesváron születtem és nőttem fel, a soknyelvű városban, ahol a német (sváb) lakosokkal incselkedve, úgy mondták: a svábnak nem másfél éves korára nő be a fejelágya, mint a többieknek, hanem csak húszéves kora után.
A Kalapos Király (II. József, Mária Terézia fia) telepítette be őket a Bánságba több mint kettedfél századdal ezelőtt, és a „kolonista” falvak egyenes, mérnökileg megtervezett utcáival szinte városias külsőt kölcsönöztek Orczi és Merci falvának. Kis előkertes, szép házacskák, nagy gazdasági udvarral, a bennük rejlő zongorával, a jó módot tükrözték. Mikor kedden vagy pénteken bejöttek a városba vásárolni, az üzletajtókban álló kereskedők, szó szerint behúzták a sokrokolyás asszonyságokat az üzleteikbe, mert így könnyen elkeltek a tizenkét személyes damasztabroszok a hozzá való szalvétákkal, vagy a virágos, hímzett ágyneműk, paplanok, párnák és miegymás. Ha meg megesett a leánykával még az esküvő előtt a dolog, a nőgyógyászok versenyt futottak, hogy megszabadítsák az elcsábított szépséget nem kívánt terhétől, mert az volt a jelszó: Kost was kost (nem számít, mibe kerül), csak diszkréten és jól végezze a dolgát az orvos. 
Az ötvenes évek elején kitelepítették a sváb lakosságot a Bărăganba, mert ezt követelte az akkori politika (csak később jött rá a Nagyfőnök, hogy jó német márkáért el lehet adni darabonként a németet). A zsidóságra csak később került sor, de az is jól jövedelmező üzletnek bizonyult. Mikor én magam, az egészségügyi minisztérium kezdeményezte kampányban szintén a Bărăgan pusztaságába kerültem néhány hónapra, figyelmeztettek, hogy a vonaton jól ügyeljünk dolgainkra, mert a Rubra és Schei állomásokon felszállók csupa haramiák, akiktől félteni kell javainkat (szerencsére ilyesmikkel nem rendelkeztünk!). Ekkor tudtam meg, hogy ez a figyelmeztetés a Bánságból kitelepített lakosságra vonatkozik. Azoktól óvtak bennünket. A szerencsétleneket lerakták ugyanis a vagonokból és rájuk rivalltak: Itt fogtok lakni!  – Hol, itt nincsenek házak? – Majd építsetek magatoknak! És a svábok vályogot vetettek és belőle házakat építettek, és kerteket műveltek és dinnyét termesztettek, aminek híre ment, és amiből meg lehetett élni, ha nem akartak éhen halni.
Én első kézből tudom a dolgokat, mert Walter, aki benősült feleségem családjába, elmesélte nekem a hihetetlennek tetsző történeteket, amelyben édesapjának, a jó nevű állatorvosnak része volt, akit később Németországban megismerhettem, sok év után, mikorra már ki tudták fizetni értük a hozzátartozók és barátok a nem csekély összegeket, amennyit a hatóságok megköveteltek tőlük azért, hogy kiengedjék őket az országból.
És mi történt a pusztulásra ítélt, üresen maradt falvakkal? Akkoriban volt a moldvai nagy szárazság, az abból származó nagy éhínséggel összekötve. Jöttek a szerencsétlen nincstelenek, akiket bevezényeltek a szép, gondozott házakba. Cserépkályhát ott láttak először, és azok üzemeltetéséről persze fogalmuk se volt. Szétforgácsolták hát a zongorát, felszedték a parkettát és eltüzelték. Mert zongorázni nem kell, de megfagyni még kevésbé.
DÁNIEL KÁROLY Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – Szimpatikus embertudomány – hagyni kellene a lelkünket érvényesülni (I. rész)
Szilágyi N. Sándor nyelvész: a világ egyben van, csak a tudomány van feldarabolva
Sanyi bácsi – ahogy mindenki ismeri – gondolkodik a világról és az emberről, a dolgokat rendesen körbejárja, meghányja-veti, majd megfogalmazza a sablonszövegektől igen, de a bírálattól nem mindig mentes, azonban mindig kedvesen, udvariasan tálalt álláspontját. Ez már abból a nyelvi fordulatából is érződik, hogy még azokat a gondolatokat is egyes szám első személyben fogalmazza meg, amelyekkel nem tud azonosulni. Elemeztük a magyar gyűlölködés dinamikáját, hangsúlyoztuk a lélek fontosságát, a szerelem megmérhetetlenségét… Pontosabban Sanyi bácsi tette mindezt. Mi meg csak hallgattuk.
Aki nincs velem, az ellenem van!
– Legfrissebb írásában (Egy túlméretezett kísérlet cseppet sem meglepő eredményei, maszol.ro, 2016. október 6.) olyan pragmatikai kísérletnek nevezi a legutóbbi magyarországi népszavazást, amelyben tulajdonképpen olyan ironikus kérdést tettek fel az embereknek, ami ahhoz hasonlít, mint amikor egy gyermek felmászik valahova, és azt kérdezzük tőle: Azt akarod, hogy kitörjön a nyakad? Amint írja, az ilyen kérdésre nem szokás igennel vagy nemmel válaszolni, viszont ha mégis kikényszerítik a választ, akkor előre borítékolható a nemleges válaszok elsöprő többsége. Lehetséges-e olyan nyelven kifejteni kényes politikai kérdésekben tudományos igényességgel megalkotott okfejtést, hogy az embert ne sorolják be egyből valamelyik szekértáborba?
– Attól tartok, hogy – legalábbis a magyarok esetében – ma ez nem azon múlik, hogy az ember tudományos igényességgel fogalmaz-e meg valamit, hanem attól függ, milyen az a vélemény, illetve konklúzió. Ha én elmondok valamit, és az nem talál azzal, amit valamelyik politikai felekezet hitelvként vall – mert az emberek már mondhatni vallásos hitbeli meggyőződésként fogják fel a saját pártszimpátiáikat –, akkor teljesen mindegy, hogy oda tartozom-e, vagy sem, engem úgyis az ellentáborba fognak besorolni. Tehát mindegy, milyen nyelven írtam meg, és az is, hogy az egy szakszerű okfejtés, amiben nincsen semmiféle politikai jellegű érvelés (magyarok körében ez ma sajnos majdnem szinonimája annak, hogy nem szidok senkit), sőt, egyáltalán semmi köze a pártpolitika különböző csoportjaihoz: egyszerűen az, hogy olyat írok, amivel valakik nem értenek egyet, rögtön kiváltja azt, hogy engem besorolnak a másik csoportba. Többször megtörtént már velem, hogy írtam valamit, ami valakiknek nem tetszett, és rögtön megjelentek a Facebook-oldalamon olyan hozzászólások, hogy „na, már megint a liberálisok”. Pedig én nem voltam liberális soha. Egyszerűen mondtam valamit, ami csak azért minősül leszólandó liberális vagy fideszes véleménynek (így is jártam már!), mert nem talál azzal, amilyen a besorolók véleménye szerint kellene legyen.
Ez nagyon érdekes: az embert mindig a más véleményen levők sorolják be az ellentáborukba. Ha valamit írtam, ami alapján besoroltak mondjuk a liberálisok közé, akkor az nem jellemző, hogy ugyanannak az alapján a liberálisok is besoroltak volna maguk közé. És ez valahol érthető is, hiszen az ilyen besorolást mindig az ellenérzések váltják ki. Ha van egy vélemény, ami nem egyezik az enyémmel, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor egyetlen magyarázatot tudok rá találni: ez azért olyan, mert a szerző azok közé tartozik, akiknek a szavára tudjuk, hogy nincs mit adni.
Nagyon kényelmes dolog ez, mert így az ember meg tudja magát óvni a gondolkodás fáradalmaitól. Elég csak besorolni valakit valahová, mert ha egyszer oda soroltuk, akkor világos, hogy ha ő mondott valamit, avval nincs miért foglalkozni, nem is kell gondolkodni rajta. Hiszen ha a szerző ilyen vagy amolyan, akkor érthető, hogy ezt mondja. Rendszerint még azt is pontosan tudják, hogy kik fizetik ezért, mert hát ugye normális ember magától ezt nem gondolhatja így, nyilván pénzért csinálja. Van ilyen reakció a mostani cikkemre is: az egyik kommentár szerint ilyen hosszú cikket nem ír az ember érdek nélkül.
Ez teljesen jellemző arra, amivé ez a szétpolitizált magyar világunk lett. Azért teszem hozzá, hogy magyar, mert azért nem mindegyik ennyire ilyen. Mi jól látjuk, hogy a románoknak is van elég bajuk, náluk is van népi szinten egy elég indulatos viszonyulás, de ott nincs ez a tömegszintű acsarkodás két tábor között. Nagyon rossz dolgokat mondanak a politikáról az emberek, de ha megfigyeljük, az nem arról szól, hogy „azok a gazemberek a másik oldalon”, hanem általánosságban véve „a politikusok mind gazemberek”. Tehát nem táborokról van szó a románoknál, legfeljebb arról, hogy az embereknek kezd végképp elegük lenni a politikusokból, és én nem is vagyok benne biztos, hogy erre semmi alapjuk ne lenne.
 Politikát, szeretettel? Körberöhögnének…
 – A magyarok esetében sajátosan alakult ez ilyenre. Ennyire rossz helyzetben ilyen szempontból Európában szerintem sehol sincsenek az emberek. Mindenfelé vannak végletes irányzatok, szélsőjobbtól szélsőbalig, de az nem ok arra, hogy az emberek az egymással való emberközi kapcsolataikat is aszerint alakítsák, hogy a másiknak mi a politikai preferenciája. A magyaroknál ez elég tragikusan így van. Családok mennek szét azért, mert a férj és a feleség nem ugyanolyan véleményen van bizonyos politikai dolgokban. Erre vannak konkrét példák. Ez nem egy normális állapot. Evvel kellene valamit kezdeni, de sajnos a legkevésbé a politika szereplőinek az érdeke ez. Ők úgy látják, hogy ez nagyon jól van így, mert így lehet biztosítani a támogatókat, sőt növelni a saját táborukat.
Pedig ebben van valami felfoghatatlan. Mindegyik politikai csoport vagy párt azt mondja, hogy át kell rendezni a politikai erőviszonyokat, illetve meg kell erősíteni a hatalmi pozíciót, ha abban van. Csakhogy egy annyira szétpolitizált országban, mint amilyen Magyarország, ott már gyakorlatilag mindenkinek, aki politikai támogatóként szóba jöhet egyáltalán, már megvan a maga pártpreferenciája. Tehát a saját pártomnak nincs, ahonnan új támogatókat szerezzek, mert nincs olyan semleges terület, ahonnan halászni lehetne, ez csak úgy lenne lehetséges, ha egy másik párt támogatóiból csábítok magamhoz embereket. De ha én egyfolytában úgy beszélek róluk, hogy „ezek idióta barmok és gazemberek”, akkor mit képzelek mégis: hogy ettől fognak majd megszeretni, és jönnek majd csőstül, hogy mihozzánk akarnak csatlakozni? Így nem lehet, az biztos. Ezzel csak a feszültség növekszik, és csak arra jó, hogy bebetonozza a mostani, pillanatnyi erőviszonyokat. Ezek ugyan előre nem látható dolgok miatt menet közben persze változhatnak, de nem azért, mert valamelyik párt olyan hatékony lenne abban, hogy a másik támogatói közül nagyon sok embert tudna maga mellé állítani.
Ha valaki tényleg meg akarná változtatni az erőviszonyokat, vagy meg akarná erősíteni a maga pozícióját, akkor pont a fordítottját kellene csinálnia. Itt csakis az működhet, ha szeretettel szólítom meg azokat az embereket, akiknek más a véleményük, beszélgetésre hívom őket. Ha nem bántom és szidom őket, hanem ember módra közeledek hozzájuk, akkor van esély, hogy ők is közeledni fognak hozzám. De ha Magyarországon azt mondanám ma, hogy szeretettel kell közelíteni a másik oldalhoz – nem okvetlenül a kereszténység alapelvét komolyan is véve, hanem egyszerűen stratégiai meggondolásból, ha ott már csak azt értik –, körberöhögnének. Mi az, hogy szeretettel? Ezeket?
A fontosabb az, hogy a szomszéd kecskéje pusztuljon el
– Az emberek politikához való rossz viszonyulásából eredő irracionális ellenségeskedés kérdése régebb óta foglalkoztatja. Nemrégiben az egyik cikkében azt írta, hogy a magyarság egyik fő ismertetőjegye lassan az ádáz gyűlölködés lesz (Én ember szeretnék maradni, ha nem nagy baj, maszol.ro, 2016. augusztus 12.), és hogy sajnos Erdélyben is egyre jobban terjed ez. Elmondta, hogy Magyarországon mi nem működne. Itthon mit lehetne tenni ez ellen?
– Ez egy elég nehéz kérdés, mert itt ráadásul az is bonyolítja a dolgot, hogy az emberek egy elég jelentős csoportjában nagy a hajlandóság arra, hogy a magyarországi mintát vegyék követendőnek.  Vannak, akik a saját magyarságuknak valamiféle kifejeződését látják abban, hogy hogyan viszonyulnak – ahogy mondani szokták – az anyaországhoz. Világos, hogy aki – szinte elvből – nagyon pozitívan viszonyul mindenhez, ami anyaországi, az természetesen az ott gyakorolt formákat is jónak látja. Azt gondolják, hogy ezt kellene eltanulni, mert hát igazodni kell valamilyen mintához. De azért tán mégsem a legrosszabb európai mintát kellene alapul venni. Nagyon sok jó dolog is van ott, persze, amiket el lehet tanulni, de nem lenne muszáj mindent átvenni.
Az erdélyi magyar politizálás többek közt abból az igényből is indult el, hogy nekünk magyaroknak legyen meg a magunk politikai képviselete a parlamentben, amelyik az érdekeinket képviselje. Van nekünk tehát magyar pártunk, most már nem is egy. Ezek a pártok eleve úgy vannak kitalálva kezdettől fogva, hogy csakis a magyarok támogatására számíthatnak. Ha néha egy magyar pártra szavaznak is románok, azok inkább proteszt szavazatok, pont amiatt, amit az imént is mondtam: az emberek ki vannak ábrándulva az egész román politikából. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a románoknak, legalábbis a sztereotípiák szintjén, nagyon rossz véleményük van a románokról, és nem is vicc, hogy nekem sokkal jobb véleményem van róluk, mint nekik magukról. Ha kimegy az utcára, minden sarkon azt hallja, hogy „la noi n-o să fie niciodată ca…”, vagyis nálunk sosem lesz úgy, mint ahogy jobb helyeken lenni szokott, mert mi románok már csak ilyenek meg olyanok vagyunk.
A mi magyar pártjaink tehát inkább csak a magyarokra számíthatnak. Ahhoz, hogy a „játékot” a magyarországi minta szerint el lehessen indítani, kell legalább két párt, hogy rendesen tudhassanak egymással civakodni. Ez a feltétel most már megvan: van, nem is kettő… Eddig mi nem alkalmaztuk ezt a mintát olyan kemény formában, mint Magyarországon, viszont az, hogy lett kettős állampolgárság, amihez röviddel azután választójog is társult, nagyon is reálissá tette azt a veszélyt, hogy az a fajta politizálási forma és stílus – és ami a nagyobb baj, az emberek egymással való kapcsolataiban a politikának a befolyása – itt is egy pont olyan bolondokházát alakítson ki, mint amilyenné Magyarország alakult, ahol lassan már élni sem lehet. Nekünk ez nem hiányzott.
 A kettős állampolgárság érzelmileg fontos, nem szabad vele csúfolódni
 Mikor a kettős állampolgárságról megszületett a törvény, azt mondtam, hogy ez nagyon jó dolog, mert én mindig az emberekre gondolok, és azt nézem, hogy valami mire jó az embereknek. Elgondoltam azt a sok embert, akik talán nem is tudják pontosan, hogy miért, de olyan jólesne nekik, ha ők is magyar állampolgárok lehetnének. És miért ne éreznék magukat jobban, még ha olyan sok gyakorlati haszna nincsen is? Mikor a státustörvény alapján a magyar igazolványt bevezették, akkor láttam a tévében egy szlovákiai idősebb férfit, aki egy nagyon kedves dolgot mondott: „eddig is tudtuk, hogy magyarok vagyunk, de most már látjuk is”. Az, hogy lett magyar igazolvány, majd kettős állampolgárság, érzelmileg sok embernek fontos. Meg kell ezt érteni, és nem szabad ezzel csúfolódni. Ez az embereknek a természetes reakciója, igenis sokan vannak, akiknek érzelmileg nagyon fontos hinni abban, hogy őrájuk az anyaország is gondol.
De azt nem tudják, hogy ettől félni is lehet. Mikor nem sokkal később felmerült, hogy legyen választójog is az állampolgárság mellé, én ettől nagyon félni kezdtem. Arra gondoltam, hogy ide fognak jönni a választási kampányukkal, és behurcolják azt a gyalázatos elmevírust, ami szerint működik az egész magyar politikai tárgyú közbeszéd. Ha ez itt is felerősödik, a magyar pártjaink és „táboraik” között, avval mi nagyon rosszul járhatunk. Fel lehet futtatni egy olyan diskurzust, amivel egy kisebb párt is tud elég nagy támogatást szerezni, és akkor bizony könnyen megjárhatjuk, hogy a végén parlamenti képviselet nélkül maradunk. Az internetes oldalaink kommentárjaiban már most látszik, hogy ez kezd is működni, amit jelez a nem is kevés „mocsok udémérések”, „hülye EMNP-sek” és hasonlók. Egy pártot még csak el tudunk látni a szükséges választókkal, hogy a választási küszöböt elérjék, és bejussanak a parlamentbe, de hogyha majd kettő is indul, és mindegyik nagyon ráhajt, márpedig a kampányban ráhajt az ember, akkor könnyen megtörténhet, hogy egyiknek se jön össze. És nem azt fogják majd mondani, hogy „de kár, hogy nem kötöttünk valamilyen egyezséget”, hanem azt, hogy „semmint, hogy ilyen gazemberek kerüljenek oda, mint »ezek«, inkább ne menjen oda senki”, mert a fontosabb az, hogy a szomszéd kecskéje pusztuljon el, és nem az, hogy a mienkkel mi lesz.
És nem is csak az eredményesség szempontjából látom ezt bajnak, hanem főleg azért, mert ez borzasztó nagy károkat tud okozni az emberi kapcsolatokban, márpedig az embereknek van bajuk elég ezen kívül is. Kinek hiányzik még az, hogy mindenféle indulatokkal megtöltsék, aminek semmi egyéb értelme nincs, csak az, hogy valakik mindenáron győzni akarnak? Nem azért, mintha profibbak lennének, és jobban tudnák majd csinálni, nem. A focimeccsen se kérdés, miért akarunk győzni: azért játszunk, hogy győzzünk. Ennyi.
 Nincs racionális érv a zenére: a lelkünknek szól, nem az eszünknek
 – Több bölcsész barátomtól hallottam, hogy az egyetemen szimpatikus embertudományt is tanít, aminek videóanyaga elérhetőonline is. Miről szól ez a diszciplína?
– Valóban fent van az interneten, szerintem megér 26 órát, hogy az ember végighallgassa. Persze nem kell egyszerre, 18 részre van osztva. A Facebookon a Sanyi bácsi szemináriuma nevű oldalt kell keresni, ahonnan ezeket el lehet érni.
Miről szól ez? Ha embertudomány, akkor arról szól, hogy kik is vagyunk mi, emberek, milyenek is vagyunk, miért is vagyunk ilyenek. Ha ezt az ember megérti, akkor azt is jobban megérti, miért vagyunk képesek annyi hülyeséget is csinálni tömegméretekben, miközben van egy nagyon hatékony racionális eszünk. Viszont a kurzusokból kiderül,  hogy az nem minden.
Mondhatnám, hogy ez multidiszciplináris terület, de sokkal jobban szeretem azt mondani, hogy indiszciplináris, mégpedig azért, mert a világ egyben van, csak a mi tudományunk van diszciplínákra feldarabolva. Hogyha valamit meg akarunk érteni, akkor egyben kell nézni az egészet, és nem kell diszciplínákra felosztani. Márpedig az ember egyben van, és nemcsak úgy magával, hanem mindennel, amit létrehoz: a beszédével, a zenéjével, a tudásával, az egész viselkedésével és a világával. Persze az világos, hogy ez a tudománynak egy másfajta művelését jelenti, de sokkal jobb esélyt ad arra, hogy sok mindent megértsünk.
Hogy miért „szimpatikus”? Azért hívják szimpatikus embertudománynak – illetve ez túlzás, mert én hívom így, egyelőre még nem hívják így, de remélem, hogy majd fogják –, mert az embertudomány nem olyan, mint például a fizika. A fizika jellemzően a világ élettelen dolgaival foglalkozik, ahol egy elmélet igazolásához elég, ha egy abból következő, illetve arra építhető hipotézist minden kétséget kizáróan igazolni tudok egy kísérlettel.
Az embertudomány egy kicsit más, mert az rólunk szól, emberekről. Mikor egy embertudományos elmélettel találkozunk, ami le akar bennünket írni, hogy milyenek is vagyunk, akkor az egyes tételeiről nemcsak azt tudjuk megállapítani, hogy komolyan vehető érvekkel vannak-e alátámasztva, hanem mivel ezek rólunk szólnak, mi azt tudjuk érezni is, hogy az tényleg mirólunk szól, vagy beszél ugyan valamiről, de ember olyan biztos nem lehet. A „szimpatikus” eredetileg épp ezt jelenti: együtt-érezni. Például: a mai racionalista embertudományos paradigma egyik jeles képviselője, Steven Pinker azt mondja, hogy az emberek számára a nyelv nagyon fontos, mert annak értelme van, azt meg lehet racionálisan indokolni, hogy miért jó az, hogy van nyelvünk, és miért jobb ha van, mint ha nem lenne. Ezzel szemben a zene teljesen haszontalan, arra nem lehet semmilyen racionális érvet felhozni, miért lenne az embernek szüksége zenére is, tehát azt mondja, hogy ha ma eltűnne a zene, nem történne semmi, a világ menne tovább, mintha mi sem történt volna. Ő ezt racionális érvekkel elmagyarázza, nincs is vele szemben semmi érvem, de azt mégis érezzük mindnyájan, hogy ez mirólunk bajosan szólhat, és akkor az elég ok lehet arra, hogy ehhez gyanakodva viszonyuljunk, és próbáljuk másutt keresni a zene értelmét, mint ahol ő nem találta sehol.
Én úgy gondolom, hogy ha ma eltűnne a zene, ma nem történne semmi. Holnap azonban a világon nagyon érdekes dolgok történnének: a világ különböző pontjain az emberek egymástól függetlenül feltalálnák a zenét. Az hozzátartozik az emberhez. Nem csoda különben, hogy a racionalista embertudomány ezt nem tudja racionálisan megindokolni, mert a zene nem az eszünknek szól. A zene a lelkünknek szól. Csak ahhoz egy olyan tudományos emberkép kell, ahol azt el lehet egyáltalán helyezni. A szimpatikus embertudomány a mai főárambeli embertudomány tudományos emberképénél egy sokkal szimpatikusabb tudományos emberképet épít fel.
A forgalomban levő emberkép a csodálatos elménkről szól, a szimpatikus embertudomány azonban figyelembe veszi, hogy nekünk van elménk, az igaz, és nagyon jó, hogy van, de van lelkünk is, ami egy sokkal nagyobb rendszer, és ami sokkal hatékonyabb sok mindenben. Ez nem a halhatatlan lelkünkről szól, félre ne értse valaki. Csányi Vilmos tanár úr, miután végighallgatta az előadásokat, etológus természettudósként éppen annak örült, hogy végre van egy tudományosan is használható lélekfogalmunk, amire tényleg szükség van. De a lelkünk nemcsak azért fontos, hogy a zenét feldolgozza, hanem sok esetben fontos lenne figyelni rá. Ha mára nem lenne kulturálisan úgy háttérbe szorítva, akkor ez a világ nem úgy nézne ki, mint ahogy most kinéz.
A 17–18. század óta Európában egyre inkább érvényesülő racionalizmus nyomán egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítottunk az elménknek, mindenféle kulturális formákat találtunk ki, hogy csak azt hagyjuk érvényesülni, és hogy a lelkünket visszaszorítsuk. Pedig abban rengeteg jó dolog van, amire nekünk nagy szükségünk lenne, csak hagyni kellene érvényesülni. Ilyen például az emberi jóérzés. Az nem egy racionálisan levezethető dolog, de ott van mindenkiben. Hogyha ezt visszaszorítják, akkor történhet meg, hogy olyan kampány lesz a népszavazáshoz, amilyen lett. Például, hogy „jönnek a migránsok és megerőszakolják a feleségedet”, ilyenek. A jóérzés ott van az emberekben, érzik, milyen mocsok dolog ez az egész, de valahogy annak egy racionalizmusra alapozó világban nem tulajdonítanak semmi jelentőséget, mert azt mondják, hogy avval nem kell foglalkozni, csak azzal, ami észszerű.
Pedig nagyon sok olyan terület van, ahol ha a lelkünket kihagyjuk, és mindent, ami ahhoz tartozik, csak mert az nem racionális, akkor nem mehetünk semmire. A 90-es évek elején, mikor itt a magyar–román viszony még nagyon feszült volt, többször is részt vettem olyan dialógusokon, ahol a magyarok és románok közötti konfliktusról beszélgettünk. A konfliktus komplikált dolog. És ilyenkor mindig akadt egy okos ember, aki jött a nagy bölcsességgel, hogy „most az érzelmeket tegyük félre, beszéljük meg racionálisan a problémát”. Mondtam, hogy ez azt jelenti, hogy beszéljünk bármiről, csak egyedül a konfliktusról ne, hiszen a konfliktus legnagyobb része érzelmi természetű. Ez nyilván egy menekülés is volt, mert az emberek félnek a konfliktustól, ezért úgy ültek le oda, hogy „úristen, mi lesz itt, magyarok, románok egymással szemben”, amit ki lehet védeni azzal, hogyha nem arról beszélünk, amiért összeülünk.
Én úgy tapasztaltam eddig, hogy ez a szimpatikus embertudomány tényleg szimpatikus, mert akik ezt az egyetemen végighallgatták, örömmel fogadták, hogy végre valami olyat hallanak, amit első évtől reméltek, hogy hallani fognak, vagyis amiről úgy érzik, hogy ez most tényleg róluk szól, de mindig egyebet hallottak addig. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam azoktól is, akik ezt az interneten hallgatták végig.
Persze kérdés lehet, hogy ez miért nem könyv formájában van. Az ember általában könyvet írna erről. De ezt elég nehéz lenne megcsinálni könyv formájában. Mit tehetnék könyvben olyankor, mikor egy zenei vagy videórészletre van szükségem? Meséljem el, milyen az a zene? Lehetetlenség. Ez olyan, ami eleve multimédiás környezetbe kívánkozik, mert ott be lehet vágni egy filmrészletet, egy videót, amire szükség van. Még az is hozzátartozik valahogy, hogy élőbeszéd formája legyen. Ha ugyanezt leírnám papírra, az nagyon nem az lenne, mint élőbeszéd formában.
Lehet, hogy tudománynak ez nagyon furcsának tűnik. Amint említettem, ez egy indiszciplináris dolog, tehát van olyan része, ahol nyelvről beszélek, más helyen irodalomról, harmadik helyen zenéről, van, ahol genetikáról, biológiáról, etológiáról, még tudományelmélet is van benne. Olyan része is van, ami matematika. És ezt már végighallgatta nyelvész, irodalmár, matematikus, fizikus, pszichológus és még ezeken kívül más szakterületekről is. A teológustól tartottam, hogy mérges lesz, de nem lett: azt mondta, teológiai szempontból is teljesen rendben van, sőt, a katolikus teológus hallgatóit küldeni fogja, hogy jöjjenek erre az előadásra, mert a szentségtanhoz ez nagyon fontos. És nekem biztató, hogy az ilyen tudományok komoly művelői közül egyik sem jelzett vissza olyasmit, hogy az ő szaktudománya szempontjából valami elszállt dolgot mondtam volna.
Ebből akkor annyit meg lehet állapítani, hogy ez nem tudománytalan. Az, hogy tudományos is, ebből még nem következik. Ez attól is függ, hogy milyen kritériumokat állítunk fel arra, hogy mi az, ami tudományos. A mai racionalista paradigma tudományosságkritériumai szerint ez nem prototipikusan tudományos, mert ott tudományosságon azt értik, hogy legyenek ott a mérési eredmények meg a statisztikák. De én nem hiszek abban, hogy az embert csupán a mérhető paramétereivel le lehetne írni. Az embernek van egy sor olyan jellemzője, ami nem mérhető. Ki tudná azt megmérni és számokban kifejezni, hogy valaki mennyire szerelmes? Ha nem mérhető, akkor mit csináljunk? Tegyünk úgy, mintha az ember soha nem volna szerelmes? Az úgy nagyon könnyű, hogy kiiktatom azokat, amiket nem tudok megmérni, és csak azokkal foglalkozom, amiket meg tudok. De az egy olyan redukcionizmus, amit ha komolyan veszek, akkor az embert a számítógép szintjére redukálom. Mintha azt nézném benne, hogy hogyan működik ez a logikai rendszer, hogy milyen a bemenet, milyen a kimenet… Én nem hiszem, hogy az ember ilyen.
 Szilágyi N. Sándor 
1948-ban Újfegyverneken született (Bihar megye)
erdélyi magyar nyelvtudományi szakíró, szerkesztő, publicista, egyetemi tanár
a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) magyar nyelv- és irodalomból szerzett egyetemi diplomát 1972-ben (ugyanitt doktorált 1999-ben)
1972–1990 közt a Kriterion Könyvkiadó szerkesztője Bukarestben
1990–2013 közt a BBTE BTK Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéken egyetemi oktató, 2013-tól ny. egyetemi tanár
kutatási területe: elméleti és magyar fonológia, kognitív nyelvészet, szociolingvisztika, nyelvi emberi jogok
számos könyv és tanulmány szerzője
szimpatikus embertudományi előadásai elérhetők a Facebookon – keresőszó: Sanyi bácsi szemináriuma
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Folytatjuk Szabadság (Kolozsvár)

Fidesz: politikailag motivált a Horváth Anna elleni eljárás
A Fidesz szolidáris Horváth Anna kolozsvári alpolgármesterrel, és a leghatározottabban elítéli azt a „politikailag egyértelműen motiváltnak tűnő" eljárást, amelyet a Román Korrupcióellenes Ügyészség indított ellene – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke október 12-i, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus szerint ez folytatása azoknak a szintén politikailag motivált és mára csúfosan megbukott eljárásoknak, amelyeket korábban a sepsiszentgyörgyi és a csíkszeredai polgármester ellen ugyanez a hatóság folytatott. Hozzátette, úgy tűnik, ezek az eljárások közvetlenül kötődnek a decemberben várható romániai választásokhoz.
Gulyás Gergely az MTI tájékoztatása szerint kijelentette, a Fidesz szolidáris Horváth Annával és az RMDSZ-szel is, és úgy gondolják, hogy ez az eljárás is alaptalannak bizonyul majd. Hangsúlyozta, a politika eszköztárában tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy ügyészi eljárást kezdeményeznek egy nemzeti kisebbséghez tartozó politikai szereplővel szemben.
Mint ismeretes, a DNA kedden befolyással való üzérkedéssel gyanúsította meg Horváth Annát, és hatvan napra ügyészségi felügyelet alá helyezte az alpolgármestert, aki ez idő alatt nem láthatja el hivatali teendőit. A nyomozó hatóság szerint az RMDSZ-es elöljáró közbenjárt a kolozsvári városházán dolgozó hivatalnokoknál annak érdekében, hogy egy beruházó gyorsabban megkapja az ingatlanprojektjéhez szükséges jóváhagyásokat. Ellenszolgáltatásként azt kérte az üzletembertől, hogy vásároljon és adjon át hatvan bérletet két zenei fesztiválra, amelyet később ösztönzésként adott át azoknak az önkénteseknek, akik a választási kampányban segítették. A bérletek az ügyészek állítása szerint húszezer lejbe kerültek. kronika.ro

Mártír hídvédőkre emlékeztek
Szerda délután a Premontrei Öregdiákok Egyesületének és a Bihar Megyei RMDSZ közös szervezésében koszorúzásra kerül sor a Szent László plébánia templom falán elhelyezett emléktáblánál.
Az egybegyűlteket Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke köszöntötte, kérve őket a Himnusz eléneklésére.
Vonház Antal, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének titkára arra hívta fel a figyelmet: a második világháború öldöklésének vége felé jártunk. A szovjet hadsereg Románia átállása után szinte akadálytalanul jutott el a Maros vonalán az Alföldre. Belényes érintésével igen hamar a Félixfürdőhöz értek. Várad szinte teljesen be volt kerítve, hiszen Berettyóújfalu, Bors, Biharpüspöki már az ő birtokukba került. Hasonlóképpen a Nagyvárad-Szatmárnémeti országút egy részét, valamint a vasútvonalat is ellenőrizhették. A menekülők számára egyedül a Bihari-hágó volt még nyitva úgy-ahogy, Székelyhíd, Érmihályfalva fele lehetett Debrecenbe eljutni.
A visszavonuló német egységek Nagyvárad összes hídját aláaknázták. Boér Péter tanár, a Szent László-templom kántora tartalékos tisztként, mint idős népfelkelő, 11 társával együtt- akik mind váradiak, illetve Bihar megyeiek voltak- a központi híd őrzésével voltak megbízva. 1944. október 12-én a visszavonuló német egységek aláaknázták Nagyvárad összes hídját. Miután az átkelő felrobbantására vonatkozó parancsot nem hajtották végre, illetve meg akarták azt akadályozni, a német mindannyiukat legépfegyverezték a híd Bémer téri oldalán, majd felrobbantották teljesen értelmetlenül a hidat, hiszen a többin már bejutottak az oroszok a városba. A halottak két napig temetetlenül feküdtek a Körös-parton, majd Várad jóérzésű polgárai földet hantoltak rájuk. Csak decemberben exhumálták őket és helyezték el a temetőbe.
„A sors fintora, hogy évtizedekig nem volt szabad beszélni róluk. Az emlékezet véges. Ma már csak kevesen vagyunk a történelmi tanúságtételre. Éppen ezért a Premontrei Öregdiákok Egyesülete felvállalta a kezdeményezést, felkérve a római katolikus és a református püspökségeket, a civil szervezeteket, illetve Várad polgárait egy emléktábla állítására. 2001-ben siker koronázta kezdeményezésünket, s azóta minden év október 12-én kegyelettel adózhatunk mártírjaink emlékének, megkoszorúzva a Szent László falában elhelyezett emléktáblájukat”- fogalmazott Vonház Antal titkár.
A tizenkét mártír
Az ünnepségen közreműködött még Meleg Vilmos színművész, a Szigligeti Társulat tagja, és a Szózat elhangzása előtt Pék Sándor római katolikus esperes-plébános mondott áldást.
Íme a tizenkét mártír névsora: Bereczky Sándor kőművesmester, Béres Sándor nyomdászmester, Boér Péter tanár, kántor, hadnagy, Gurzó Imre szakmunkás, Huszár István szakaszvezető, Hant Elek asztalosmester, Katona József ácsmester, Krammer Ferencz asztalos, Nagy Gyula telekkönyvvezető, Seres János révi földműves, őrvezető, Simonovits János üzemlakatos és id. Szíki Gyula jákóhodosi földműves.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Lassan, mert lészen csillagfordulás
A marosvásárhelyi könyvtárba öröm volt menni, mert az egyedülálló szépségű Kultúrpalotát gazdagította a sok papirosra rótt tudománnyal. Most is szemem előtt látom az egész falat betöltő díszes írást, amely gyerekkoromban lenyűgözött: „dolgozni csak lassan, pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, ugy érdemes.”
Évekkel később meglepődve fedeztem fel, hogy József Attila versében – tőle van az idézet – nincs ott a „lassan” szó. Nehéz feltételezni, hogy könyvtárosok ennyire tudatlanok legyenek, inkább amolyan freudi elszólást sejtek a hiba mögött, amikor valaki ösztönösen kimond valamit, amit ott, legbelül érez. Erdélyi román honfitársaink is gyakran vicc tárgyaként szerepelnek a lassúságuk miatt. És igazuk van. Miért sietnénk?
Ezerszer hallottam a figyelmeztetést: ne fuzsituskodj, lassan járj, tovább érsz! Lényegében azt jelentette: fiam, bízzál, hogy idővel a dolgok helyükre kerülnek. Ahogy a földműves nem kapirgál az elültetett mag után, mert tudja, hogy bizonyosan elérkezik a termés. Valószínűleg ezzel a bizalommal rejtettek szüleim is a padláson hétpecsétes ládában (gondolták ők, gyerekjáték volt tolvajkulccsal kinyitni) tiltólistán levő könyveket, folyóiratokat, képeslapokat. – Majd egyszer meglátod, és megérted – válaszolták kérdésemre, mi van ott.
Láttam ugyan, de nem értettem. Miért kell eldugni egy Farkasverem című regényt? Vannak, akik ma sem tudják lenyelni a szerzőt, Wass Albertet. A minap egy ilyen újságíró kácsorogva-vicsorogva háborgott, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (többek, sokak mellett) róla is megemlékezik. Miért van kétszáz szobra? Lassan mondom, érthetően: mert szeretjük. Mint az édesanyát, mint a hargitaillatú anyaföldet. Csak. És mert, amint ő írta: „lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia:/ megméretik az embernek fia”, és a dolgok lassanként a helyükre kerülnek.
Néha egészen cinikus módon derül ki az igazság – nemrég hackerek fedték fel, hogy „civil” szervezetek és irgum-burgum-dörgedező médiasztárok tulajdonképpen Soros-pénzen működnek. Lám-lám, ingyen gazember sem lesz az emberfia. Meg hogy élsportolók (különös, mind nyugatiak) vígan doppingoltak, de orvosi engedéllyel. És ha még fordulnak a csillagok, milyen megméretés lesz…?
Zubreczky Antal Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

1956-ra emlékezünk
Hatvanéves a magyar forradalom 
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Magáénak érzi minden magyar szerte e világon, október 23-án pedig tisztelettel adóz a szabadságharc emlékének, bárhol éljen is.
Ahogyan a forradalom idején is a fiatalok játszották a kulcsszerepet annak kitörésében, Kézdivásárhelyen is a diákoké, ifjaké a főszerep ezen a napon. Kézdivásárhely önkormányzata és a helyi iskolák közösen emlékeznek idén is az 1956-os eseményekre, október 23-án, vasárnap több helyszínen, több időpontban lesznek rendezvények. 
A 60 éves évforduló tiszteletére az esti megemlékezésen az énekek és szavalatok mellett alkalomhoz illő video-aláfestés színesíti majd a kulturális programot, amelyet a CsomóPont Egyesület és a KreaKids Stúdió munkatársai valósítanak meg. 
Az esemény részletes programja: 11 órától ünnepi istentisztelet a református templomban, ünnepi műsort adnak a Református Kollégium diákjai. 13 órától tisztelgés az 1956-os szabadságharc hősei előtt a református temető kopjafáinál, ünnepi műsorral emlékeznek a Református Kollégium tanulói. 18.30-tól a kézdivásárhelyi iskolák fáklyás felvonulása a Gábor Áron téren, végül 19 órától megemlékező műsor és koszorúzás a Hősök Emlékművénél, közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai. 
A szervezők szeretettel várnak mindenkit! Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az önkéntes szemorvos, aki előtt nem marad rejtve a probléma
Szekeres Márta nyugalmazott szemész főorvos több ezer erdélyi gyermeket vizsgált meg a húsz év alatt, amióta részt vesz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkájában.
A héten – idén második alkalommal – Hargita megyei településeken dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai és egészségügyi szakemberei. Szekeres Márta főorvos a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola épületeiben vizsgálja hétfőtől csütörtökig a gyermekeket. Ottjártunkkor az újtusnádi tanintézet egyik – szemészeti rendelővé átalakított – tantermében vizsgálta az iskolásokat asszisztense segítségével.
A főorvos már több ezer gyereket vizsgált meg erdélyi útjai során, huszadik éve jár évente kétszer Erdélybe a gyermekmentő szolgálat orvosaival. „Már sokfelé jártam, Tusnádon azonban most vagyok először. A vizsgálatok során már itt is derültek ki olyan szemhibák, amelyről nem tudott sem a gyermek, sem a szülő. Például csak szűrővizsgálat során derülhet ki, hogy a gyermeknek csak az egyik szemével van látásprobléma” – fejtette az önkéntes munkát végző szakember.
„Az eddig megvizsgált székelyföldi gyermekek körülbelül 15–20 százalékának volt valamilyen szemproblémája. Magyarországon is hasonló ez az arány” – részletezte a szemorvos. A leggyakoribb betegségek – mondta – az úgynevezett fénytörési hibák, amelyekből sokféle van. „Például van, aki távolra lát rosszul, van, aki közelre vagy esetleg kancsal. Ezeket a rendellenességeket sokszor nem veszik észre a szülők, vagy ha észreveszik is, nem sikerül elvinniük gyermekeiket szemorvoshoz” – magyarázta. Megjegyezte, ha problémát észlel egy gyereknél, szól a tanítójának, aki majd egyeztet a szülővel. Hozzátette, ha a szülő nem tudja fedezni a szemüveg árát, a gyermekmentő szolgálat elkészítteti azt Budapesten. A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 54 csíki gyermek jutott ingyenesen szemüveghez.
Molnár Rajmond Székelyhon.ro

Megnéztük a felújított miklósvári Kálnoky-kastélyt
Kálnoky Tibor vezetett körbe a nyáron felújított kastélyban, és mesélte el, hogyan képzeli el annak a jövőjét.
Elsősorban olyan élő múzeumot akarnak kialakítani, amivel már nem csak a szállóvendégeket tudnak fogadni, hanem megnyitja az utat a turisták szélesebb tömegei előtt is. És egy kicsit Erdővidéket is felteszi Románia turisztikai térképére. Ha a vendégházak sikerét vesszük alapul, akkor van is rá lehetőség.  "Hosszú ideig arról szólt ez a történetünk, hogy mi felfedeztük, milyen jó is ez a hely. Megismertük a falusiakat, és nagyon sokat tanultunk tőlük. És nekünk ez elég volt. Aztán jött az az időszak, amikor már komolyabban szerettünk volna itt lenni, és a falu életét és értékeit próbáltuk magunkévá tenni - megérteni, és egy kicsit úgy alakítani, hogy számunkra megfelelő legyen. Most, hogy 20 év után megadatott a kastélynak a felújítása, ez már komoly játék, mert nagy kihívás. Már nem elég enni, inni és szépen, civilizáltan meglenni egy faluban, hanem most már tényleg be kell vonzani az embereket. Akarni kell, hogy kulturális élet legyen a kastély körül" - így összegezte az előttük álló célokat Kálnoky Anna. 
A bemutatót a Háromszék Turizmusáért Egyesület szervezte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, így a képeken néhány nézelődő/dolgozó újságíró is fel fog tűnni. Köszönet a hangfelvételért Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió munkatársának. 
Gál László Transindex.ro