Megtartotta küldöttgyűlését az RMPSZ
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos küldötteinek jelenlétében, április 23-án a Teleki Oktatási és Módszertani Központban Szovátán tartotta meg küldöttgyűlését.
Az ülés résztvevőit köszöntötte dr. Nagy Éva, a Nemzeti Nevelési és Tudományos Kutatási Minisztérium, Kisebbségi Oktatásért Felelős Államtitkárság kabinetigazgatója, aki beszédében a pedagógusok munkáját, a gyermekek szakmai fejlődésének érdekében kifejtett elkötelezett tevékenységüket méltatta. Kitért az anyanyelvi oktatás fontosságára, felhívta a figyelmet a román oktatási minisztérium rendeletére is, amely jóváhagyta a magyar nyelven tanuló negyedik osztályosok specifikus román nyelv és kommunikáció tankönyvét. Idén ősztől életbe lép a 4. elemiseket érintő új tanterv is, melynek alapján a kisebbségi osztályokban már nem úgy fogják tanítani az ország nyelvét, mint román anyanyelvű társaiknak. Jó hírrel szolgált azoknak az érettségiző diákoknak is, akik felsőfokú tanulmányaikat külföldön szeretnék folytatni, hiszen idén lehetőségük lesz előrehozott érettségin való részvételre.
A határon túli magyar oktatás sorsát Magyarország kormánya továbbra is kiemelt fontosságúnak tartja, továbbra is számítanak az együttműködésre. Megköszönve a szövetség sokoldalú munkáját, a magyar kormány stratégiai szövetségesének nevezte az RMPSZ-t dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. A pedagógusok munkáját globális kihívások nehezítik, hiszen válságba kerültek a közösségi és nemzeti értékek, előtérbe került az anyagi, egyéni érvényesülés. "Kívánom, hogy minél több lakója legyen ennek a hazának" – az itthon maradásra, a közösségi értékek és a nemzettudat megőrzésére bátorította beszédében a jelenlevőket a főkonzul.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, dr. Kaposi József levélben üdvözölte a küldöttgyűlést, méltatva a két szervezet közötti kiváló szakmai partnerséget.
A küldöttgyűlés rendkívüli napirendi pontjaként az RMPSZ Országos Elnöksége az Ezüstgyopár díj aranyfokozatával jutalmazta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzult, a nemzeti közösségünkért végzett áldozatos tevékenységének és felelősségteljes szolgálatának elismeréseként.
A díjat Burus- Siklódi Botond elnök, Halász Ferenc és Virág Erzsébet alelnökök adták át. Dr. Zsigmond Barna Pál tevékenységét Lászlófy Pál István tiszteletbeli elnök méltatta.
A küldöttgyűlést és az Ezüstgyopár díjjal kitüntetett főkonzult a sóváradi Szószékdöngető gyermek-néptánccsoport rövid előadással köszöntötte.
A küldöttgyűlés a 2015. évi szövetségi tevékenységet összefoglaló elnöki beszámolóval folytatódott. Burus-Siklódi Botond beszámolójában kitért a Gál Kelemen, Teleki, partiumi és székelyföldi oktatási és módszertani központok, a Bolyai Nyári Akadémia, az RMPSZ-könyvtárak, a moldvai csángómagyar oktatási, a Szülőföldön magyarul és a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programok, valamint az Erzsébet-tábor, az Ábel Kiadó és a Tokimpex Kft. tevékenységére.
Az elnöki beszámolót követően a cenzorbizottság jelentése hangzott el, majd a vita és hozzászólások keretében a központvezetők, programfelelősök, valamint a gazdasági vállalkozások vezetői vázolták 2015-ös tevékenységeiket és 2016-os programjaikat. A küldöttgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a bemutatott tevékenységi beszámolókat.
Népújság (Marosvásárhely)

Vándortárlat nyílt a Kultúrpalotában
A restaurálás művészete
Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota előcsarnokában A restaurálás művészete címmel a Magyar Restaurátorok Egyesületének munkáiból nyílt vándortárlat, mely Kárpát-medencei műtárgyak restaurálásának történetét mutatja be.
A Magyar Restaurátorok Egyesülete és a Pro Arte et Natura Alapítvány által létrehozott vándortárlat, mely erdélyi munkákat is tartalmaz, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Olasztelek után Marosvásárhelyen két hétig, május 10- éig tekinthető meg. A kiállított posztereken az eredeti állapot leírásától a restaurálás végeredményéig vezető utat ismerhetik meg a látogatók a 28 darab kimagasló jelentőségű restaurátori munka folyamatának bemutatásával. Így Tiziano festményének vizsgálatától a Munkácsy-trilógia embert próbáló restaurálási feladatáig, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, illetve a gyulafehérvári Lázói-kápolna reneszánsz kőfaragványainak felújításáig nyomon követhető a szakmai hozzáértés.
A kiállítást a házigazda, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója nyitotta meg, majd Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ elnöke, illetve Szentkirályi Miklós, a Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke beszélt a vándorkiállítás céljairól.
Amint a budapesti székhelyű szakmai tömörülés elnöke, Szentkirályi Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia tagja elmondta, a kiállítás célja ismeretterjesztés, a megoldási lehetőségek közvetítése szakemberek és laikusok számára egyaránt. "A restaurálás nem mesterség, hanem magatartásforma, mellyel értékeinket őrizzük meg, és adjuk át a következő nemzedékeknek. A restaurálás etikája megismertetni a műtárgyat, felhívni a figyelmet állapotára, a veszélyforrásokra. A műtárgyat eredeti formájába kell visszaállítani, amennyiben ez nem lehetséges, a konzerválás útját kell választani, lehetőleg minél kevesebb kiegészítéssel. A restaurátor nem alakíthatja át, nem fejezheti be a művet" – hangsúlyozta a szakember.
A Pro Arte et Natura Alapítvány a nemzeti összetartozás jegyében az erdélyi történeti és kulturális örökség elkötelezett támogatója. A jelenlegi kiállítással a felelősségteljes restaurátorművészetet szeretnék megosztani a közönséggel, a műtárgyvédelmi szakemberekkel, de azokkal a döntéshozókkal is, akik felelősek a kulturális örökség fennmaradásáért. Mint elhangzott, a restaurátorok egyesületének speciális egyetemi oktatásban részesült művészeket tömörítő szakembercsoportja a teljesség igénye nélkül próbálja közvetíteni a restaurátorok tevékenységének időutazással felérő munkáját, a legváltozatosabb témákat megjelenítve.
A pannókon festmények, szárnyas oltárok, táblaképek, kőfaragványok, a magyar koronázási palást, a gyulafehérvári Lázói-kápolna, a kolozsvári Mátyás- szoborcsoport, a kisszebeni evangélikus templom három oltára, valamint restaurálási folyamatuk néhány pillanatképe jelenik meg, de leírták Munkácsy trilógiájának, Than Mór Attila lakomája című olajfestményének helyreállítási folyamata nagyobb lépéseit is.
Czimbalmos Attila, a vándortárlat erdélyi körútját szervező Gyergyó-szárhegyi Kulturális Központ igazgatója, restaurátor elmondta, a kiállítás Budapestről indult, majd Felvidék, Vajdaság után hozták el Erdélybe. A folyamatosan gazdagodó vándortárlat a csíkkarcfalvi és csíkmenasági római katolikus, a székelydályai református és a székelyderzsi unitárius templom restaurálását bemutató pannókkal bővül majd.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Faragott képek és ikerszobrok
Most a tengerben kell a cseppet megtalálnunk, azt a cseppet, amely valószínűleg csak később, otthon kristályosodik bennünk ki, mert itt, most eláraszt bennünket Miholcsa József faragott képeinek és ikerszobrainak áradata.
Itt mindennek üzenete van, annak is, hogy csaknem száz olyan művet láthatunk együtt, amelyek közül bármelyik egymaga is képes betölteni egy falat, egy szobát, és annak is, hogy valamennyi alkotás fából készült. Egyik-másikba komponált a művész vasat vagy üveget, de – milyen érdekes – a fa mindig hangsúlyozottan fa, a vas viszont inkább lánc vagy kereszt, korona vagy kard. A fának az anyaga dominál – ez a természet, a fémnek a szerepe, ami a feladat.
Ha azokat az elemeket nézzük, amelyekből sok mű felépül, akkor úgy érezzük, visszaröpülünk az időben, olyan messzire, mint a táltos hátán gyermekkorunkban a mesében, oda, ahol erőt meríthetünk a győzelemhez. De ha előbb az egészet öleljük magunkba, akkor közelinek, élőnek érezhetjük, olyan művészetnek, amely a mienk, amelyiket magunknak teremtjük, magunk használjuk, bennünket vidít, bennünket erősít, nekünk varázsol.
Aligha van a teremben, aki első pillanatra ne ismerné fel, akárhol is lát egy ilyen faragott deszkát, hogy az Miholcsa-alkotás. Annyira egyéni, sajátos. De aligha találunk valakit is, aki ne látná azonnal, hogy ezek magyar alkotások.
A magyar nép, a magyari népek, a pusztai, nagyállat- tartó népek hagyományainak, az ősi jelképeknek a használata a magyar képzőművészetben immár több mint 100 esztendős hagyománnyal büszkélkedhet. Miholcsa József is 30-40 esztendeje faragja a deszkát önálló alkotássá, olyan elemek felhasználásával, amelyeket azelőtt kizárólag a díszítőművészet tartozékainak véltek. De korántsem a valamikori, ősi művészet utánzásáról van szó.
Meglepődhetnek, hogy jó néhány alkotást nem lehet a mitikus-mágikus magyar ősművészethez sorolni. Minden vonaluk, a kialakított formák, a mozdulatot sugalló ívek a mai, XXI. századi dinamikát szolgálják, a digitális világban átlényegült formákat. Modern, inventív alkotások, amelyek formájukban hoznak újat, miközben hagyományos anyagot használnak föl, sőt, formanyelvük is közvetlen, érthető, mégis friss és újszerű. Mégsem pusztán formai játékok ezek, hanem abból a grafikai világból kinövő művek, amelyek mikor látható, mikor láthatatlan gyökerekkel kapcsolódnak a több ezer éves pusztai hagyományokhoz, a több száz éves keresztény szimbolikához és ahhoz a népművészethez, amelyet büszkén vallunk a magunkénak.
Ábrázolni tudják az odaadást, a vágyat, a lendületet, a bátorságot, a harckészséget, a reményt, még a karcsúságot, a kecsességet is.
Ezen a kiállításon találunk olyan alkotást, amely az egész világegyetemet tükrözi, de olyat is, amely csak egyetlenegy elemét jelenti ennek a világnak, de arról a rendkívül egyszerű ívelt deszkadarabról is látni, érezni, hogy ennek a világnak egyik jelentéses darabja.
Felfedezhetjük, hogy milyen tágas világot hódított meg Miholcsa József a számunkra, hogy a fa természetes adottságait – erezetét, színét, a fatörzs formáját, a deszka körvonalait – a műalkotás meghatározó részeivé tegye. Fehér karokat formáz az alulról szélesedő deszka, amelyen megmaradt az öreg kéreg szelete is, egy piciny páccal máris láthatóvá lesz a magasság felé törekvő ember, akinek két karját szétfeszítené a távolság, ha az égből a reménység zöld madara nem segítene.
Ezek az életerőtől duzzadó alkotások mintha az idők kezdetében gyökereznének. Halhatatlanok, tehát a régmúltat is ismerik – talán látták is, de halhatatlanok, tehát örökké fiatalok is. A népművészetből ismerős pogány vagy csak profán motívumok mellett ugyanolyan természetesen épülnek bele az alkotásokba a keresztény szimbolika elemei is, ahogyan a magyar népművészetnek is szerves tartozékai a keresztény hit elemei.
A kifejezetten keresztény jelképek, elsősorban a kereszt, vagy Boldogasszony csillaga, de néhány szoborszerkezeti forma vagy ábrázolt alaphelyzet is ide tartozik, egyértelműen mintegy 10-12 alkotásban láthatóak, tehát a kiállított művek 10%-ában. Aki feledi, hogy keresztény nép vagyunk, meglepődhet, hogy közösségi szokásaink, alapfokú jelképeink jelentős része a keresztény jelképrendszerből fakad, de még a korábbi hagyományainkat is átitatta a kereszténység, és valójában az lenne a furcsa, ha a magyar művelődés hagyományaiban gyökerező művészetben mindez nem együtt lenne jelen. Körülbelül ugyanilyen arányban találunk olyan műveket, amelyek rendkívül egyszerű szerkezetűek, és olyanokat, amelyek részleteikben nem kapcsolódnak a magyar művelődés mélyrétegeihez, tehát több különböző csoportot is elkülöníthetünk a kiállítás anyagából, pedig hihetetlenül egységes hangulatú az egész, ugyanazt a világot, a természet beszédes, egységes emberi, fenséges, mesés világát tükrözi.
És még nem szóltunk a szobrokról, amelyek mindegyike legalább kettős üzenetet hordoz, a formák kettősségét mutatják, a testek eggyé olvadását, egymás kiegészítését. Ló és lovas, férfi és nő, sólyom és solymász – két lény, két ember, és mégis csak egy test. Még a faragott, megmunkált, tehát szép, bár megrepedt, megsérült gerendadarabot is egybe tudja komponálni a nyers, kérges tönkdarabbal. Ikerszobrok ezek, a világ kettősségéről szólnak, ugyanakkor a világ egységéről, amelyben a tűz lángja és a madár tolla vagy a csillag fénye lehet ugyanolyan, mégis összetéveszthetetlen. Vagyis ez a világ érthető, ismerős és megismerhető, de legalább érezhető, szerethető, ezért gratulálok Miholcsa Józsefnek, és köszönöm ezt az élményt, amelyet ez a kiállítás jelent nekem.
* Elhangzott a kiállítás megnyitóján
Gáspár Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Borcsa János Marosvásárhelyen
"A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet"
Nehéz hűség – ez a címe a Kézdivásárhelyen élő Borcsa János irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudományok doktora legutóbbi kötetének. A Kriterion könyvkiadó által megjelentetett kötet mélyenszántó gondolatokat tartalmazó írásokkal ajándékozza meg az olvasót, ezen írásokat nemrég a marosvásárhelyi közönség is megismerhette. A Nagy Attila által a Bernády Házban, múlt héten szervezett könyvbemutatón a vendéglátó beszélgetett Borcsa Jánossal, beszélgetésük közepette pedig a legújabb kötetről is szó esett – és kiderült, szerzője egy ma már szinte elfeledett nyelven és nyelvet ír, olyan értékek mentén, amelyek (sajnálatos módon, de) ugyancsak kiveszőben vannak.
– Tagja vagy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, az írószövetségnek, rendszeresen közölsz irodalmi lapokban és portálokon, jó pár könyved jelent meg, közöttük díjazottak is. A Nehéz hűséget 2014-ben adták ki. Ez a könyvecske, amely formátumában szinte zsebkönyv, három ciklusban tagolja a benne szereplő írásokat. Jegyzeteknek mondod őket, szerintem jó pár kisesszé van közöttük. Az első írás címe a kötet címe is, a Háromszék napilapban jelent meg 2012-ben. De nem csak írsz, könyvkiadód is van, az Ambrózia. Nagyon sokoldalú emberként ismertelek meg, te a nyugdíjat választottad. Annak idején felajánlották, hogy az egyetemen maradj, miért tértél mégis haza, a Székelyföldre?
– Nem tudnék egzakt választ adni a kérdésre, úgy éreztem, az akkori körülmények miatt jobb, ha Háromszéken, Kézdivásárhelyen maradok. Mind a munka, mind a vállalt dolgaim hazahúztak Kolozsvárról. Otthonosabban éreztem magam és tudtam, hogy otthon is van tennivaló bőven.
– Egy tradicionális közösség hangján szólalsz meg, és ha egy mai fiatalnak elmondod az elvárásaidat, lehet, hogy nevetni fog rajtuk. Bátorság kellett ahhoz, hogy megírd a gondolataidat…
– Irodalommal, szövegértéssel foglalkozom. Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nem szépíróként elindulva mi mással foglalkozhatnék, mint szövegekkel, azok értésével. De a nyolcvanas években a szövegek értelmezése közvetett úton egyébre is, a társadalomra, közösségre, a rendszerre is kihatott. Mi egyébbel foglalkozhattak a kortárs szövegek, mint az akkori körülményekkel? Én nem a közélet dolgairól meditáltam, hanem tényleg az irodalomról beszéltem, azzal folytattam párbeszédet. De ez az új kötet tényleg az értelmezés tárgyát próbálja explicit módon is kiterjeszteni. A körülményeket is próbálom értelmezni. Persze ez nem egy direkt beleszólás az életünkbe – inkább az erkölcs, az emberi természet oldaláról igyekszem a körülményekre reflektálni. Ez az első személyesebb jellegű könyvem, kiléptem az értelmező pozíciójából, és az emberi természetre irányítom a figyelmet. Maga a műfaj is megköveteli a szerző személyesebb jelenlétét. A kritikusnak az alkalom ad tollat. Ezek a kis jegyzetek ilyen alkalmat nem ismertek, ihletből, belső indíttatásból születtek, és ettől kezdve mintha megnyílt volna valami új lehetőség: rendszeresen jöttek azok a különleges alkalmak, amikor személyes jellegű írásokba fogtam. De azt nem állítanám, hogy az erkölcsi kérdések idejétmúltak lennének. Az emberi lét kérdéseiről mindig hasznos elmélkedni, és ezek az elmélkedések örökké aktuálisak. Egyrészt az emberi viselkedésnormákat, az emberi természet megjelenési formáit értelmeztem, másrészt az új körülményeinkre voltam tekintettel: az erdélyi változásokról írtam. Arról, hogy a mindennapjainkban ez a változás hogyan jelenik meg. Van amit értelmezni, és ezekre az értelmezésekre szükség is van.
– Ez a kötet sok tekintetben hiánypótló is. Olyan alapigazodási, erkölcsi normákról beszélsz, amelyekhez nagyon sokunknak vissza kellene térnünk. Ugyanakkor helytörténészként is kiváló vagy, a Kishazám című esszéd például nagyszerű, vallomásos, lírai írás. Jelzi azt is, hogy mértéktartó tudsz maradni, tudsz kívülről szemlélni, az objektivitás fontos része az írásaidnak.
– Földi István 1967-ben írt egy olyan könyvet Kézdiről, amely felidézi a huszadik század elejét. A város központját például gyöngyszemnek lehetett és lehet tekinteni – azért, mert olyanok voltak – és ma is olyanok kellene legyenek – a lakói. A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet. Nem szabad annyira lokálpatriótának lennünk, hogy a jelenleginél több embernek és magyarnak kell lennünk. Ezek a szálak kötnek oda, és ezért nem maradtam Kolozsváron. De az elmúlt évtizedek alatt a közösség sajnos nagyon kiöregedett, lepusztult: a szelleme egyre gyengébb.
– Ez a könyv a tartásnak egy kis enciklopédiája, amely a tiéd és amely – reméljük – mindannyiunké is lesz. Nehéz-e a hűség?
– Úgy érzem, hogy lehet egy újabb kötetnyi írás is ezekből a jegyzetekből. Kísérletezem félpercesekkel is, nem szeretem a kimondottan szakszerű, nyelvművelő írásokat, de sokszor sérti a fülemet egy-egy nyelvi jelenség, ezekre szoktam félpercesekben, fiktív párbeszédekben reagálni.
A hűség pedig nehéz, de megéri vállalni. Egyre mélyebben és őszintébben kellene elemeznünk magunkat és a körülményeinket, még akkor is, ha a tendenciák és divatok ellenében kell ezt tennünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Moldva és Székelyföld az emlékekben
Egy Moldvában felnövő székely kisfiú története elevenedik meg Murvai Béla marosvásárhelyi magyartanár Szövevény című kisregényében, amelyet az őszi könyvvásáron mutatott be a szerző. Már az első fejezet megragadta az érdeklődésemet, ami az édesapa kalandjáról szól, aki 15-16 éves kamasz fiúként egy derűs nyári reggelen átgázolt a folyón, hogy megkapálja a túlsó parton levő törökbúzát. Közben kiderült, hogy határt sértett, Romániából útlevél nélkül ment át Magyarországra, a folyó ugyanis a negyvenes években országhatárrá vált, ami nem tudatosult a falusi emberekben, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a földjüket megdolgozzák. A mezőn levőket elfogták, bezárták, de a székely lélekjelenlét nem hagyta cserben őket, és sikerült megszökniük. A kezdő történet és a későbbi emlékezés színhelyét jelentő két székely falu, az édesapa és édesanya szülőfaluja mellett a szerző bemutatja a Moldvában munkát vállaló székely család mindennapjait az onesti barakknegyedben, ahol az iparvárost építő munkások kaptak lakást.
A szerző ámulatra méltó alapossággal idézi fel a gyermekkor rengeteg apró eseményét, a gyermeki lélek eszmélését, és a kisfiú személyiségét alakító tanításokat két nagyon különböző világban, székely és román emberek között. Bár az olvasó azt hinné, hogy önéletrajzi regény, a szinte csipkeszerűen aprólékos visszajátszás részben fikció, a felnőtt író fantáziájának a szüleménye, ami a megőrzött és felidézett történéseket színesíti, egészíti ki. A könyvnek nincs lineáris cselekménye, emlékek szövevényéből bomlanak ki a történetek gyermekkori élményekről, kalandokról, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a felnőtt férfi emlékezetében. Mintha egy kaleidoszkópban nézné ezt a három világot, a szocializmus vívmányaként épülő és iparosodó moldvai város, Onest, az út menti székely falu, Víztelek és a félreeső, hagyományőrző kicsi település, Almaszeg képe kavarog színesen, érzékletesen, folyton váltva egymást fejezetről fejezetre.
Az édesapának, a fuvarosként dolgozó hetedik gyermeknek azért kell távoznia szülőfalujából, mert összekülönbözött a néptanács elnökével. Meg sem áll Moldváig, ahol családjával együtt két évtizedet tölt el a fából és stukatúranádból készült szoba-konyhás barakkban, ami a központi fűtésen és hideg vízen kívül egyéb kényelmet nem nyújtott lakóinak. A gyermek, aki egyéves korától ott élt, mégis szépnek látta ezt a világot, ahol egyszerre tanult meg két nyelvet: gyermekpajtásaitól, majd az óvodában és az iskolában a románt, szüleitől, különösen édesanyjától az anyanyel-vét. Példaértékűnek érzem, ahogy az anya fiával foglalkozik. Mesékkel, alkalmi játékokkal és a magyar irodalom kívülről ismert remekműveivel (a János vitézzel, a Toldival, a Nemzeti dallal, A megfagyott gyermekkel stb.), a történelmünk nagy személyiségeiről szóló történetekkel oltja be az anyanyelv szépségét, alakítja ki a nemzeti öntudat csíráját a kisfiúban, akit még az iskolába menetel előtt megtanít anyanyelvén olvasni és számolni. Édesapja pedig a tájékozódás igényével megáldott munkásemberként rendszeresen járatja az akkori országos napilapot, az Előrét, amelynek kalendáriuma a kisfiú első magyar olvasmányát jelenti, az anya gondosan megőrzött ábécéskönyve mellett. Igen, így is lehet, mondanám a külföldre kitelepedett édesanyáknak, akik közül sokan azért nem tanítják meg a saját nyelvükre is gyermeküket, nehogy zavaró tényező legyen az óvodában, iskolában.
Az út menti székely faluból az apai nagyapa emléke rajzolódik ki a legélesebben. Almaszegről a betegséget ráolvasással gyógyító, "istenfélő, jóságos természetű" nagyanya és a sokszor vicces nagybácsi alakja emelkedik ki a hagyományőrző falu sokféle, becsületes, néha furfangos, nagyravágyó vagy segítőkész lakóinak köréből. Almaszeg a titokzatos történések, a gyermekfejjel felfedezett titkok helyszíne, a "csodaszerű dolgok világa" – ahogy a szerző fogalmaz. Megismerjük a falu életét ünnepeken és hétköznapokon, a mindennapi teendőket, régebbi és újabb eseményeket, a gyermekkori nagy kalandokat. Olvashatunk a kollektivizálásról, a kenyérsütésről, a gyermeket elbűvölő kovácsműhelyről.
Vízteleken, ahol a későbbiekben házrészt vásárol a család, a kisfiú a postás nagynénivel járja a falut, s így válik szenvedélyévé a régi pénzek és egyéb régiségek gyűjtése.
Onestről Kosztika bá, a szabad parasztok lakta Szloboziáról tejet hordó segítőkész, értelmes, tisztességes jó gazdaember alakját mutatja be nagy szeretettel. Az édesanya korholó szavai pedig megtanítják, hogy az árnyékszéket takarító egykori elítéltet, Dedu bácsit sem szabad kicsúfolni. Ahogy a vizes istránggal kapott verés is jó lecke arra, hogy gyermekként sem szabad a máséhoz nyúlni. Érdekes élettapasztalatot gyűjt a székely városban élő örmény származású öregúrtól, aki már székelynek vallja magát, és arról is, hogy az állatokat, még a verebeket sem szabad bántani. A gyermek számára valódi traumát jelent a mandulaműtét, de a kórházban egy tudós geológus látja el értékes ismeretekkel a geológiáról és a világmindenségről.
A kisregényben a finom ecsetvonásokkal megrajzolt almaszegi falukép bemutatása mellett érdekes a fejlődő Onest képének a rögzítése a Sztálin-barokk típusú házaktól az egyszerűsödő kocka alakú, majd a tízemeletes tömbházakig, amelyek a ledózerolt falusi házak helyén épültek, az ipari tájé az ezüstszínű gömbtartályokkal, hűtőtornyokkal és a völgyben megmaradt csángó falu kéttornyú katolikus templomával. A moldvai település a könyv végére nemcsak régi házait veszíti el, hanem a nevét is, amikor a megyésítés idején Gheorghe Gheorghiu-Dej városra keresztelik.
Nemcsak tartalmában és stílusában, dokumentum jellegét tekintve is érdekes olvasmány a gyermek látószögéből megírt emlékezés. Ami egymástól távol eső, idegen világokat köt össze a kisfiú tudatában, aki fokozatosan, de biztosan ébred rá nemzeti hovatartozására, s közben az élmények, kalandok, félrelépések, a felnőttektől kapott útmutatások erősítik meg jellemét, személyiségét. Amikor becsukja a könyvet, az olvasónak olyan érzése támad, hogy a történet nem fejeződött be, így hát várjuk a folytatást. A kötet a Mentor Kiadónál jelent meg, reméljük, hogy a könyvesboltokban is kapható lesz.
*
Ízelítőül néhány sor A város neve című fejezetből: a kisfiúnak és a nagymama testvérének a találkozása.
"Befordultam jobbra a házba. Egy barna behemót szerkezettől alig lehetett belépni az ajtón. Hátulról fehér szálak százai, ezrei futottak felém, mint fénykévék a fényforrásból, ahol Zsuzsika néném ült ebben a megvénhedt faalkotmányban. A szálak fehéren villogtak, mintha nem is tőle, hanem belőle sugároztak volna szét az ajtó felé feszes, egyenes vonalakban. Az osztovátánál ült, bele volt merülve a szövésbe. Nyomkodta a lábítót, a nyüstök fel-le ugráltak, keze alatt jobbra-balra szállt a vetélő a szádnyílásban, ahogy a láncfonalak helyet cserélve fel- és alászálltak a vetülékfonalat tömörítő borda koppanásától kísérve. Valami nagy dolog készülhetett, kétsingnyi széles szőttest láttam előtte, a borda és a melldorong között, és elég sok fel volt már tekeredve a szövethengerre is. A hosszanti szálak fehérek voltak, len vagy pamut, már nem tudom, a vetélő pedigvilágos- és sötétkék gyapjúszálakat vitt be közéjük a minta szerint. Szögletes hullámvonalak futottak végig a szőttesen világoskék színben a sötétkék háttéren, a hullámvonalak felett pedig négyzetek és téglalapok váltakoztak egymással, világos és sötét, álló és fekvő téglalapok ügyesen egymásba illesztve, aztán megint hullámtaraj minták fáradhatatlan váltakozásban.Szinte hallottam a tenger morajlását az ultramarinkék ég alatt, amint himbálja a kockákat és a dereglyéket valami kezdet és vég nélküli vízi úton, ahol minden csak hullámzás és morajlás, de amelyen mégis áthatol, előbb halkan, alig érthetően, majd egyre kivehetőbben és hangosabban az emberi beszéd. S a szövőszék csak szőtte a hullámokat, a szavak is egyre hullámzottak felém, és egyre jobban lenyűgöztek a bordák kapogása közti rövid pihenőkben. – Hát itt vagy, aranyom? Rég nem láttunk!Hogy van nagymama? Vegyél onnan a konyhaasztalfiókból csörögét, még meleg. Most nem tudok innen fölállni, de papó mindjárt jő bé a pajtából, s tölt neked bodzalevet is. … Nekifogtam szőni az unokámnak terítőket, mert ősszel megy férjhez, s valamit én is akarok adni neki…"
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Fiatalok jelentkezését várják a TIFF-esek
Egy jól sikerült kisjátékfilm-terv akár ötezer eurót is érhet a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közreműködésével, legalábbis erről tájékoztatták legutóbbi közleményükben a közönséget a május 27-én kezdődő seregszemle szervezői.
A nemzetközi gyártású rövidfilmek vetítésére összpontosító Shorts TV és a TIFF közös projektje erdélyi fiatal filmesek számára nyújt lehetőséget arra, hogy kipróbálják szerencséjüket, projektjük bemutatása révén pedig támogatást nyerjenek filmjük elkészítéséhez.
Szabadság (Kolozsvár)

A Magyar Regionális Tudományi Társaság tagozatává vált a Partiumi Területi Kutatások Intézete
A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tagozatává vált a Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) – közölte pénteken honlapján a nagyváradi székhelyű PTKI.
A két szervezet együttműködéséről csütörtökön írtak alá megállapodást Nagyváradon annak a kétnapos látogatásnak a keretében, melyet az MRTT vezetősége tett a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) működő intézetben.
A partiumi intézet 2015-ben alakult a Partium területét érintő regionális kutatások végzése, szervezése, valamint a meglévő interdiszciplináris kutatási kapacitás összefogása céljával. Az intézethez a PKE 16 főállású oktatója és külső tagként hét Partiummal foglalkozó kutató tartozik.
Szilágyi Ferenc geográfus, egyetemi docens, az intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az önmagát regionális egyetemként meghatározó Partiumi Keresztény Egyetemhatékonyabbá teszi a nyelvészek, geográfusok, történészek, szociológusok partiumi tematikájú kutatásait. Szilágyi Ferenc azt is pontosította, hogy olyanokat is felvesznek az intézetbe, akik nem élnek a Partiumban, de a térséget kutatják.
Az intézet közleménye szerint Rechnitzer János professzor, az MRTT elnöke felajánlotta segítségét a PTKI közeljövőben várható tudományos munkájához. Rechnitzer János javaslatára a PTKI-val közösen Nagyváradon szervezik meg 2016 őszén az MRTT következő vándorgyűlését, amelyre mintegy 150 kutatót várnak.
erdon.ro

Egy Buta százat csinál
Bunta Levente jelenlegi székelyudvarhelyi polgármester kampánystábja elkérte a választási bizottságtól a Buta Levente független és Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelölt által leadott iratcsomókat. A két jelölt önkéntesei között átfedést találtak.
A sajtónak is bemutatott dokumentáció szerint három olyan önkéntes is gyűjtött támogatói aláírásokat Buta Leventének, akik Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelöltnek segítettek. Bálint Attila, a polgármester kampányának sajtófelelőse pénteken azt is furcsának találta, hogy Butának a leadási határidő előtti órákban sikerült hatszáz aláírást gyűjtenie, így jelöltethette magát. „Információink szerint ez az RMDSZ-től származik” – jelentette ki a sajtófelelős.
Bálint Attila hangsúlyozta, nem fogják megtámadni Buta jelölését, az információk nyilvánosságra hozatalát csak figyelemfelkeltésre használják. „Az udvarhelyieket senki ne nézze hülyének!” – hangoztatta. A rövid sajtóbeszélgetés után Bálint átadta az észrevételeiket igazoló dokumentumokat Arros Orsolyának, aki láthatóan meglepődött a nem várt látogatáskor.
„Mi soha nem kértük számon önkénteseinket. Most sem tesszük ezt. Amennyiben vannak olyanok, akik nekem, de más jelölteknek is segítettek az aláírásgyűjtésben, azt nem tartjuk elítélendőnek” – fogalmazott az esettel kapcsolatos sajtóközleményében Arros. Az RMDSZ-es polgármesterjelölt kijelentette, ők nem nyomoznak mások önkéntesei után, nem ellenőrzik a támogató udvarhelyiek jegyzékét, és nem készítenek feketelistákat. „Határozottan visszautasítom ezeket a praktikákat. Meggyőződésem, hogy az udvarhelyi embereknek is elegük van ezekből a szekus módszerekből” – olvashatók Arros szavai a közleményben.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Magyar kulturális központot avattak Resicabányán
A bánsági magyar napok rendezvénysorozata keretében magyar kulturális központot avattak fel szombaton délután Resicabánya Govondár (Gavandari) negyedében.
A kulturális, közösségi központnak otthont adó 50 négyzetméteres földszinti kétszobás tömbházlakást a magyar kormány 2015-ben nyújtott támogatásával vásárolta meg és rendezte be a református egyház.
Megyasszai Bíró Attila resicabányai református lelkész, a helyi magyar közösségi életet szervező Templom és Iskola Szórványegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az ad jelentőséget a közösségi térnek, hogy Resicabányának abban a tömbháznegyedében van, amelyikben a város magyar lakosainak a többsége is él. Hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székháza is magyar közösségi házként működik, de az a város régi központjában van, hét kilométerre a govondári negyedtől.
A lelkész tájékoztatása szerint a közösség már a hivatalos avató előtt birtokba vette az új központot, hétfőnként csigatésztát készíteni gyűlnek össze az asszonyok, keddenként nótázós délutánt, szerdánként a magyar asszonyok klubját tartják az épületben, és további tevékenységek beindítását tervezik. Hozzátette: a központ fontos szerepet játszhat az asszimilációnak erősen kitett szórványközösség identitástudatának az erősítésében.
A kulturális központ avatóünnepségén Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára kijelentette: Magyarország számon tartja és nagyra becsüli a szórványban élő resicabányai magyarságot. Ezért támogatta a kulturális központ létrehozását, és ezért küldött a Petőfi Sándor-program keretében Resicabányára is ösztöndíjast a magyar közösségi élet serkentésére. A helyettes államtitkár igyekezett tudatosítani, hogy a gyermekek gazdagabbak lesznek a magyar nyelv megtanulásával, a magyar kultúra értékeinek az elsajátításával.
A 295 ezer lakosú bánsági Krassó-Szörény megye lakosságának alig egy százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A megyében regisztrált 2938 magyar nemzetiségű lakos többsége, 1553 személy a 72 ezer lakosú Resicabányán él. Amint Megyasszai Bíró Attila elmondta, a magyar lakosság többnyire a kommunista iparosítás idején került Resicabányára. A mai nagyszülők generációja még őrzi identitását, a gyermekek generációja - kevés kivétellel - vegyes házasságban él, és a legtöbb családban a mindennapi kommunikáció már román nyelven zajlik, ezért az unokák generációja már alig beszél magyarul. Az egész megyében csupán a református egyház által működtetett resicabányai óvodában tanulnak magyarul a gyermekek.
Gazda Árpád

Pert nyert a Siculitas Egyesület a román adóhatóság ellen
A marosvásárhelyi bíróság első fokon érvénytelenítette azt a jegyzőkönyvet, amellyel a román adóhivatal (ANAF) csalás elleni főosztálya a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezeteként működő Siculitas Egyesületre rótt ki tízezer lejes bírságot Székelyföld határainak tavaly októberi kivilágítása után – adja hírül a kronika.ro.
A bírósági ítélet kivonatát Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elnöke tette közzé szombat este egy közösségi portálon – írja az MTI. Amint Izsák Balázs megemlítette, az „álindokokra” való hivatkozással „törvénysértő módon kiszabott” bírságot az egyesületnek nem kell kifizetnie, és a pereskedés költségei is az adóhatóságot terhelik.
A Nagyszebenből kivezényelt adóellenőrök tavaly októberben, négy nappal azután, hogy a Székelyföld határait őrtüzekkel és reflektorokkal kivilágították, ellenőrizték azt a két civil szervezetet, amelyek a jogi bejegyzéssel nem rendelkező Székely Nemzeti Tanács nevében a tiltakozó akció engedélyezéséért folyamodtak a hatóságokhoz. A Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre büntették, a Sepsireform Egyesület gazdálkodásában nem találtak hibát.
A Transindex portál figyelt fel arra, hogy a pénzügyi ellenőrök a pénzmosásnak és a terrorizmus finanszírozásának a megelőzését és büntetését szabályozó 2002/656-os törvényre hivatkoztak. Az ellenőrök azt kifogásolták, hogy a Siculitas Egyesület nem jelentett egy nagyobb összegű támogatást, amelyet a magyar Miniszterelnökségtől kapott, és emiatt fennállt a pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozásának gyanúja.
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, nyilvánvaló volt a hatósági túlkapás, hiszen nem a számlatulajdonos, hanem a számlavezető bank kötelessége jelenteni a gyanúsnak vélt összegek beérkezését – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Neve van a térnek
Olvasóink többsége Rákóczi térnek nevezné Székelyudvarhely újonnan kialakítandó közösségi terét. Névadási kampányunkban a Székelyhon olvasóitól vártunk javaslatokat, aztán ugyancsak őket hívtuk szavazásra. Végeredményt hirdetünk.
Több mint félezer voks érkezett névadási kampányunk keretében. Mint ismert, a székelyudvarhelyi önkormányzat egy új közösségi tér kialakításához fogott hozzá II. Rákóczi Ferenc és az 1918. december 1. utcák találkozásánál. A projektről többször írtunk, mindig az érintett utcák megnevezésével – valljuk be, kissé nyakatekerten – betájolva a teret. Ennek szerettünk volna véget vetni, és a Székelyhon olvasóival elneveztetni az új parkot.
Kampányunk meghirdetésekor jöttek is az ötletek bőven, komolyak és kevésbé komolyak egyaránt, a lényegen viszont ez mit sem változtat, olvasóink az ügy mellé álltak, és kereszteltek. A javaslatokból aztán szavazást írtunk ki, melyet most hivatalosan lezárunk, és eredményt hirdetünk.
A Rákóczi tér győzött, portálunk olvasói erre adták le a legtöbb, 170 voksot (az 574 szavazat 29,62 százaléka). A győzelemért természetesen jutalom jár – ígéret, hogy mi a Székelyhonon lehetőségeink szerint így fogjuk nevezni a teret.
A verseny egyébként, főleg a kiírás kezdetén igencsak szoros volt, a Pui Béla tér tartotta a lépést a Rákóczival. Végül kissé lemaradva, előbbi a második helyen zárt 107 szavazattal (18,64 százalékkal). Harmadik lett a Városkapu tér, 76 szavazattal (13,24 százalék).
Népszerű volt még a Viszlát, Bunta tér (59 szavazat, 10,28 százalék) az Elcseszett körforgalom tér (57 szavazat, 9,93 százalék), valamint a Rendőr Park (26 szavazat, 4,53 százalék). A részletes eredmény itt található.
Olvasóinknak köszönjük, hogy javasoltak és szavaztak, hasonló esetben (újonnan kialakítandó közösségi tér, név nélkül) visszatérhetünk. Ehhez lehet, hogy újabb olimpiai esztendő szükséges. Amikor van labdarúgó Eb is. És választások.
Székelyhon.ro

Elektrotechnika magyarságépítéssel
Idén a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum látta vendégül a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a révkomáromi Ipari Középiskola és az adai Műszaki Iskola diákjait a nemzetközi komplex elektrotechnikai versenyen.
A megmérettetés célja a szaktudás fel- és összemérésén túl egymás megismerése, kis betekintés a szlovákiai, szerbiai, romániai és magyarországi magyarság életébe, történelmébe. Idén április 28. és május 1. között a marosvásárhelyiek voltak a házigazdák.
A rendezvényen minden iskolát négy tizenegyedikes diák és két kísérő tanár képvisel. „2001-ben a budapesti Bolyai János-iskolában fogalmazódott meg az ötlet, ott szerveztük az első három kiadást, azóta évente változik a helyszín, Marosvásárhely legutóbb 2013-ban volt házigazda. Az elektrotechnikai és elektronikai tudásfelmérés elméleti részét a mi iskolánkban szervezzük, a gyakorlatit pedig a Sapientián. Utóbbi esetében a helyszínen tudják meg, hogy három óra alatt milyen működő mütyürt kell összeszerelniük, ehhez kapnak részelemeket és útmutatást. Az itt készülő kütyüket hazavihetik a diákok. A vándorserleget mindig a csapatverseny győztese viszi haza, legutóbb a pestiek nyertek” – ismertette Pethő László, a rendezvény egyik ötletgazdája és éltetője, az Elektromaros líceum tanára.
Mint mondta, elektrotechnikai szakemberekből óriási hiány van szerte a világon, a tanulók megélhetése tehát biztosított, az oktatási körülmények azonban mostohák. „A gyerekek lelkesek, készülnek, dolgoznak, de nem kapunk állami támogatást, felszerelés- és műhelyhiánnyal küzdünk, máshol olyan infrastruktúra van, hogy leesik az állunk. Nálunk csoportbontás nélkül oktatunk, vagyis 30 diákkal dolgozunk egyszerre, míg például Szlovákiában tízen tanulják a szakmát egy csoportban. Szerbiában a háború után volt egy kis megtorpanás, de mára már Ada is megelőzött bennünket. Mi évről évre lemaradunk, hátrányba kerülünk, mások pedig fejlődnek, elrobognak mellettünk” – fogalmazott Pethő László.
Idén a csapatversenyt a budapestiek nyerték a marosvásárhelyiek, a révkomáromiak és az adaiak előtt, míg egyéniben két budapesti diák mögött harmadik helyen az Elektromaros tanulója, Nagy Vilmos végzett.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Az ország legjobb hittanosai Csíkszeredában
Országos magyar római katolikus hittanversenynek adott otthont Csíkszereda április 28–30. között. Az olimpiásznak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt a házigazdája.
A Tanúim lesztek elnevezésű tantárgyverseny ünnepélyes megnyitóját péntek délelőtt tartották a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, ahol Tamás József püspök celebrált szentmisét. Elmélkedésében rámutatott arra, hogy a szépen megélt keresztény élet a legszebb tanúságtétel.
Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő örömének adott hangot, hogy az idei évtől a vetélkedő minisztériumi elismerésben részesült, ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegye mellett a Szatmári egyházmegye is képviseltette magát e rangos megmérettetésen. Csíkszeredáról és a csíki oktatás múltjáról Darvas-Kozma József esperes-plébános nyújtott rövid történelmi áttekintőt a fiataloknak.
A vetélkedő fontosságát hangsúlyozta beszédében Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, köszönetét fejezve ki Bogos Mária szaktanfelügyelőnek és a házigazda iskola vezetőségének. A továbbiakban Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Holló László a versenybizottság elnöke látta el jótanácsokkal a versenyzőket.
Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartották a katolikus gimnázium kollégiumának dísztermében. Az évfolyamonként kiosztott összesen 30 első, második és harmadik díj közül 14 Hargita megyében maradt.
Iochom Zsolt |
Székelyhon.ro

Rákóczi erőt kell adjon, ma is meg kell védeni a közösséget
1711. április 30-án kötötte meg a szatmári békét Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, véget vetve ezzel a sok éves szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nem vett részt a békekötésben, ugyanis éppen az orosz I. Péter cárral tárgyalt. A békeszerződést Szatmárnémetiben, a Vécsey-palotában írták alá a nemesség képviselői.
Erre a magyarság történelme számára kiemelten fontos eseményre emlékeztek meg - idén is - pénteken és szombaton Szatmárnémetiben, illetve a majtényi fegyverletétel helyszínén.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett két napos ünnepségsorozat nyitányaként a megyei múzeumban történelmi tanácskozást szerveztek, melyen Mészáros Kálmán tudományos kutató, hadtörténész ( Budapest), Bene János főmuzeológus (Nyíregyháza), Zubácsi László egyetemi oktató és kutató ( Beregszász - Ukrajna), Kónya Péter egyetemi tanár (Eperjes - Szlovákia), Czigán István tudományos kutató (Budapest), Tamás Edit főmuzeológus, múzeumigazgató ( Sárospatak), Egyed Ákos akadémikus ( Kolozsvár), Lukács Olga tudományos kutató ( Kolozsvár), Kónya Annamária tudományos kutató (Eperjes - Szlovákia), Mandula Tibor helytörténész, tanár (Szatmárnémeti) és Csatáry György tudományos kutató, tanszékvezető (Beregszász - Ukrajna) értekezett a szabadságharcról, a szatmári békéről, annak jelentőségéről, Rákóczi fejedelemről, a kurucairól. Őket Kereskényi Gábor parlamenti képviselő köszöntötte a tanácskozás nyitányán.
A tanácskozást megelőzően közös főhajtásra és koszorúzásra került sor a főtéri Vécsey-ház falán elhelyezett kuruc-emléktáblánál, a tanácskozást követően pedig II. Rákóczi Ferencnek a református Láncos-templom szomszédságában található szobra előtt.
Szombaton aztán a majtényi síkon felállított emlékműnél Muzsnay Árpád főszervező mellett Gheorghe David, Majtény község polgármestere, Pataki Csaba szenátor és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket.
„Ma arra emlékeztünk, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kurucai megvívták a maguk csatáját. Ez nekünk is erőt kell adjon a mindennapi harcainkhoz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ma ismét legfőbb teendője az, hogy megvédje a közösséget, megteremtse a biztonságot az erdélyi magyarok számára. Kiállni. Képviselni. Kiharcolni - ez a hármas parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban", foglalta össze a szabadságharc üzenetét Pataki Csaba.
A kegyelet koszorúinak elhelyezése mellett a néptánccsoportok előadásai és a fiatalok szavalatai tették teljessé a megemlékezést.
szatmar.ro

Saját működésére költi a költségvetési támogatások nagy részét az RMDSZ
Az erdélyi magyarság számára évente folyósított, 4–4,5 millió eurós éves költségvetési támogatás túlnyomó részét az RMDSZ saját működésére költi, az összeg negyedét–ötödét pedig nyílt pályázatokon osztja szét civil szervezetek és magánszemélyek számára – számol be az Átlátszó Erdély cikkére hivatkozva a kronika.ro.
Az oknyomozó blog cikksorozatban foglalkozik a kormányhivatal által az erdélyi magyarságnak szánt támogatás sorsával, mely fölött 2009 óta kizárólag az RMDSZ rendelkezik. Az Átlátszó Erdély megszerezte azokat a költségvetésre vonatkozó beszámolókat, melyeket az RMDSZ évente elküld az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI), s a sorozat második, hétfőn megjelent részében ezekből a dokumentumokból szemléznek.
Kiderül például, hogy az RMDSZ és a DRI közötti megállapodás alapján a szövetség nem költhet a kormánytól érkező pénzből választási kampányra, az ilyen költségeit más forrásból kell fedeznie. A szövetség bevételeiről szóló kimutatást böngészve kiderül, hogy a tagdíjak, illetve adományok rendszerint választási években (2012, 2014) ugranak meg.
A legutóbbi helyhatósági választások alkalmával, 2012-ben például az RMDSZ kasszájába 17 178 000 lej folyt be állami támogatásból, a tagdíjakból és adományokból begyűjtött összeg pedig 3,5 millió lejre rúg. Egy évvel később, „kampánycsendes” évben már csak 751 ezer lej gyűlt be adományokból, a 2014-es európai parlamenti, illetve államelnök-választás ideje alatt azonban már ismét 4,5 millióra „hízott” ez a fajta támogatás.
Ami a kiadási oldalt illeti, az Átlátszó Erdély kiszámolta: a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával, 2012-ben 650 ezer lejt költött az RMDSZ üzemanyagra, ami 1,4 millió kilométer megtételére elegendő. Ezzel az üzemanyag-mennyiséggel körülbelül 36-szor lehet megkerülni a Földet a leghosszabb útvonalon, az Egyenlítő körül.
A kulturális rendezvények számára előirányozott keret is növekedik a 2010–2012-es időszakban: míg 2010-ben még csak 3,5 millió lejt fordítottak ilyen célra, addig a 2012-es választási évben ez már szinte duplájára, 6,16 millió lejre nőtt. Az egyébként nem világos, hogy ezek közül a rendezvények közül melyik volt kampányrendezvény. A kiszállási költség címen kifizethető összegekről egyébként törvény rendelkezik – belföldi kiszállások esetén 32,5 napi lejt, külföldi út esetén 35 eurót lehet elkölteni naponta –, így kiszámítható, hogy az RMDSZ alkalmazottai 2012-ben 2566 napot tölthettek külföldön. Az elmúlt évben 24 szervezet részesült normatív támogatásban – 529 542 lejen osztoztak –, míg az RMDSZ tavalyi költségvetés-tervezetében ingó és ingatlan kiadásokra 714 ezer lej szerepel.
Az oknyomozó portál korábbi, csütörtöki cikke arra mutatott rá, hogy az RMDSZ 2009 óta több mint 28 millió euró költségvetési támogatást kapott a magyar közösségnek járó támogatás kizárólagos kezelőjeként, az összeg nagy részének sorsáról azonban keveset lehet megtudni, mivel a beszámolók meglehetősen vázlatosak – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Nincs Orbán Viktorunk
Beindult Erdélyben a kampány. Egyesek a saját bőrükön érzik, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Hiába figyelmeztették az RMDSZ vezetőit a „civilek”, a „Facebook-betyárok” és a háttérbe szorított ellenzéki magyar újságírók, hogy amit művelnek, az nem nevezhető érdekvédelmi munkának, legfennebb a magyar szavazatok áruba bocsátásának, senki sem hallgatta meg őket.
Így teltek az évek, és így üresedtek ki sorra a lelkesítő szlogenek. Ma már nem bíznak a választók abban, hogy képesek lesznek az érdekükben „kiállni, képviselni, és kiharcolni". Úgy tűnik, hogy eddig még úgy-ahogy működtek a nagyotmondás eszközei, a diverzió különféle módszerei, hiszen ott volt a viszonylag erős MPP és EMNP, és hangosak voltak a magyargyűlölő szélsőségesek, akikkel látványosan szembe lehetett szegülni, de mivel ezek a tényezők különböző okok miatt mára megszűntek vagy megenyhültek, tárgya nélkül maradt a szervezet.
A bukaresti „havereik" sorra megcsalták őket, kitették a magyar minisztereket a kormányból, magára hagyták a „rommagyar" parlamenti képviseletet. Eközben pedig politikai szervilizmusból jelesre vizsgáztak, és ezáltal az erdélyi magyar választók bizalmát is elveszítették. Két szék között a pad alatt ébredtek fel. A rövidlátó stratégiájuknak köszönhetően.
Ezzel a kétkulacsos politizálással, a szedett-vetett önkormányzati jelöltállítással (lásd például Marosvásárhely esetét), valamint az előválasztások szándékos elmulasztásával (tisztelet a néhány kivételnek) jelentősen rontották a politizálásból eddig jól megélő opportunisták helyzetét, de legfőképpen az erdélyi magyarok választási esélyeit. Ráadásul egy másik fontos problémával, a markáns vezéregyéniségek hiányával is szembe kell nézniük. Ha végiggondoljuk, kik szerepelnek a jelöltek névsorában, kik lesznek a parlementi választások listáján, és kiket találunk ma az RMDSZ vezérkarában, alig jut eszünkbe olyan politikus – egy-két székelyföldi helyi tisztségviselő kivételével –, akikért érdemes lenne elmenni szavazni. Akikért el tudnánk felejteni – legalább a választások idejére – azokat az „eredményeket", amelyeket az eddigiek során elértek.
Ki lenne az a politikus, aki olyan szereppel bírna itt, Erdélyben, mint Magyarországon a Fidesz elnöke? Aki képes lenne a helyenként hibás politizálás ellenére is szavazásra buzdítani a tömegeket? El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az erdélyi magyar politikusok fényév távolságra állnak azoktól a személyes és csoportos értékektől, amelyek továbbra is olyan népszerűvé teszik a magyarországi kormányzó pártot és a miniszterelnököt. Pedig ők is követnek el hibákat. Az ellenzék őket is állandóan kereszttűz alatt tartja.
Itt azonban nem Orbán Viktornak hívják a pártelnököt. Nem félnek tőle sem Bukarestben, sem Brüsszelben. A politikai diskurzusát mindig az határozta meg, hogy éppen honnan fúj a szél. Jól megfért a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült román kormányban, azután pedig békésen tűrte az ellenzéki szerepet. Nem ő húzta előre a pártot, hanem a párt volt az, amelyik őt megvédte. Körülbástyázta magát a saját embereivel, kényszerpályára helyezte az alakulatát, a demokratikus előválasztásokat ellehetetlenítette. Ha mégis került volna valaki, aki képes igazi vezéregyéniséggé válni, azt mindenhonnan el kellett távolítani. A kritikus hangokat el kellett fojtani, az esetlegesen felbukkanó Lázár Jánosokat háttérbe kellett szorítani. A vezérkar megtelt a kétszínű politizálás híveivel, a csoportérdekek kiszolgálóival, a becsületes közképviseleti munka aláásóival. Így akarják az idei választásokat „megnyerni".
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)

Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Hivatalosan is rajtolt május elsején, vasárnap a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Rendhagyó módon Lupényban, a Szakszervezetek Házában tartották a hetedik alkalommal megszervezett magyar napok nyitórendezvényét, amelyre a megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de részt vettek magyarországi és franciaországi küldöttségek is – számoltak be hétfőn a szervezők.
Megnyitóbeszédében Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója elismerte, hét évvel ezelőtt, 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy ennyire sikeres lehet egy rendezvény a szórványban, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy mértékben meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi Szervezetének elnöke méltatta, hogy idén a Zsil-völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a dorogi és a belforti küldöttséget, mindkét település ugyanis híres bányavidéken található. Közös pontokat keresve, elmondta, a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, ezt az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil-völgyében.
Winkler Gyula megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik Magyar Napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni.
Belfort és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, innen érkezett az egyik küldöttség, amelynek tagjai a Kereskedelmi Kamara elnöke mellett a Volt Bányászok Egyesületének képviselői. Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, kiemelt szerepet vállalt ebben Winkler Gyula EP-képviselő is, hiszen a belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil-völgyében is, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották a magyarországi küldöttséget, tevékenységük két irányban zajlik, az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak.
„Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil-völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek" – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalommal kiosztották a Barcsay-Ákos díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes kapott díjat, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, szászvárosi Jézus Szíve Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat tematikus napokra bontották, vasárnap a Közösség Napja volt, Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a parkban, délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon a várban batyus majálist tartottak, ahol fellépett a Szivárvány Nyugdíjas Klub, a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai néptáncot, a Renaissance Együttes korabeli táncokat mutatott be. Csernakeresztúron a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetik, május első napján a szokásoknak megfelelően májusfát állítottak.
maszol.ro

Nem lehet közvagyon a székely zászló?
Bíróságra kerül a Kovászna Megye Tanácsa által közvagyonként bejegyzett székely zászló ügye. Sebastian Cucu prefektus ugyanis felszólította a megyei önkormányzatot, hogy vonja vissza erre vonatkozó határozatát, azonban a legutóbbi ülésen úgy döntöttek, ennek nem tesznek eleget.
A prefektus a sajtónak úgy nyilatkozott a közigazgatási bíróságon támadja meg a határozatot, majd ott eldől, hogy törvényes-e kitenni a megyeháza gyűléstermébe a székely zászlót.
Mint arról beszámoltunk Kulcsár Terza József a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke március tanácsülésen egy székely zászlót adományozott a megyei tanácsnak, akkor azt elnöki jóváhagyással ki is tűzte a díszteremben az Európai Unió, Románia és Kovászna megye zászlója mellé. Aztán egy következő tanácsülésen az adományt határozatban fogadta el a testület, ehhez Kulcsár – Terza ragaszkodott, mert mint mondta, megvédi a lobogót, ha beiktatják a megye ingó vagyontárgyai közé.
A megye elöljárói azt sugallták, hogy a zászló akár el is tűnhet, hiszen a dísztermet a prefektúrával közösen használják, és korábban már előfordult, hogy a székely zászlót egyszerűen kitették. Akkor az adományról szóló határozatot egyhangúlag megszavazták, a román és a magyar képviselők is rábólintottak, így közvagyonná vált, leltári számot kapott. A prefektus már akkor jelezte, hogy törvénytelennek tartja a határozatot, mert szerinte a törvényesen el nem fogadott lobogókat, mint amilyen a székely zászló is, nem lehet sem közintézmények homlokzatára, sem közintézményekben kitűzni, azzal érvelt, hogy ezt több jogerős bírói ítélet is alátámasztja.
A határozat visszavonásának kérését azzal támasztotta alá, hogy a zászló még csak nem is „az úgynevezett székelyföld”, hanem Hargita megye lobogója. Kulcsár-Terza József felháborítónak tartja a prefektus felszólítását, nem érti, hogy a magyar közösség számára reprezentatív székely zászló miért nem állhat ott Románia és az Európai Unió lobogója mellett. Szerinte a kék- arany zászlót Románia parlamentjében is kitűzhetnék.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Búcsún kértek áldást a kibővített zeteváraljai templomra
„Úgy koptassák, hogy tíz év múlva felújításra szoruljon, és akkor a restaurált templomot jövünk megáldani – mondta Jakubinyi György érsek a megnagyobbított zeteváraljai templom vasárnapi búcsúján. Az új orgonára és az elvégzett munkálatokra Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök kért áldást, majd hatvanöt bérmálkozó részesült a Szentlélek ajándékaiban.
Bár lényegesen többen férnek el a korszerűsített imádság házában, az áldó szentmisét mégis nagyon sokan a templomkertben hallgatták végig. A két főpásztorral együtt miséztek a környék papjai is, továbbá jelen volt számos világi elöljáró, valamint a testvértelepülés, Balatonfenyves küldöttsége. A magyar kormányt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára képviselte, a megyei tanácsot Borboly Csaba elnök. Az egyházközség kórusát Olti Attila vezényelte.
Soltész Miklós államtitkár (fotó) emlékeztetett, milyen csodát volt képes létrehozni a garázsból-műhelyből ez a közösség, amelyben a következő évtizedekre is lehetőségük van megerősíteni a hitet. Mert ahol élünk, az örök hit csak a kereszténységgel tud fennmaradni. Sok-sok szép örömet kívánt az egyházközségnek, Mátyás Gábor szentszéki tanácsosnak pedig, hogy őrizze meg vidámságát. Kiss-Rigó László megyés püspök az áldáskérelmek után a vízhintés szertartását végezte.
Homíliájában kiemelte: a szenteknek, így Józsefnek sem volt könnyű az élete. A szent család tagjai mégis békét tapasztaltak meg. Az ő példájára keressük Isten szándékát, nem a könnyebb ellenállást. A bérmálkozóknak, akik hűségesen kitartanak Jézus és egyháza mellett, szintúgy „nem kínál tejben-vajban életet”. De a saját felelősségre hozott döntés, hogy Jézussal szellemi-lelki kapcsolatban élnek, olyan értékek mentén vezeti majd őket, amelyet szüleiktől és a közösségtől eltanultak. Jakubinyi György érsek vallja: a bérmálás a reménység jele. Kívánta: tudjanak úgy élni, hogy a következő nemzedéknek is képesek legyenek átadni a hitet.
Kiss-Rigó László a neves bibliatudós, Jakubinyi érsek 70. születésnapja alkalmából hetven újszövetségi szentírást ajándékozott a bérmáltaknak, a több évfordulót ünneplő jubilánsnak pedig egyházmegyéje nevében egy Szűzanya-szobrot nyújtott át.
Nagy Attila, Zetelaka polgármestere Jókait idézte: „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki látta honnan indultunk el”. Műhelyépületből előbb imaház, a tanyatelepüléseken, Ivóban, Sikaszóban, Libánban templomok épültek. Ha az embereknek szűkös is a családi költségvetésük, kiszorították a hozzávalókat. Határokon inneni és túli támogatók önzetlenül segítettek. Mátyás Gábor atya neve összeforrt a völgy népének életével. Jakubinyi György érsek köszönetet mondott az egyházközség plébánosának, amiért a sok jóakaratot összefogta. A megújuló templom jövőt jelent.
A templom felújításáról
András Alpár és Lőrincz Barna mérnökök tervei alapján rekordidő, öt és fél hónap alatt korszerűsítették a zeteváraljai plébániatemplomot. Száz négyzetméterrel nagyobbították meg a templombelsőt, harminccal a kórus-, illetve hittantermet, kazánházat építettek, padlófűtést szereltek be. Új a faberendezés is. A jelentősen megnövelt belmagasságú épület üvegtetős. A tíz festett vitrálé Csíksomlyón, az ötvenkét színes fóliás ablak Székelyudvarhelyen készült. A templomáldásra megújult a plébániaépület, a kerítés, a kapu és a szent hajlék előtti tér is. Az új orgona Székelyudvarhelyen, Pap Zoltán orgonaépítő műhelyében készült, két manuálja, pedálja, tizenöt regisztere, három segédregisztere és összesen kilencszáz sípja van. Magassága hat méter és húsz centiméter. Leghosszabb sípja három méter, míg a legrövidebb csak két centiméter.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Marosvásárhely négyszáz évét ünnepelték – csak románul
Ünnepséget szerveztek Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. évfordulója alkalmából. Az előadások, ismertetők kizárólag román nyelven hangzottak el, még a magyar anyanyelvűek részéről is.
A Kultúrpalota Tükörtermében szervezett ünnepséget Marosvásárhely polgármesteri hivatala a szabad királyi városi rang megszerzésének 400. évfordulója alkalmából. A meghívottak között közéleti szereplők, közigazgatási tisztségviselők, egyetem- és intézményvezetők, az egyházak képviselői foglaltak helyet, román és magyar anyanyelvűek egyaránt.
A műsorvezetői teendőket ellátó Ioan Chiorean magyar nyelvű köszöntés után román nyelven néhány eseményt emelt ki Marosvásárhely történelméből – például, hogy 1601-ben a császári zsoldosok Basta tábornok vezetésével felégették a várost, amiért lakosai Mihai Viteazul mellett álltak ki, ezután pedig harmonikus, multikulturális összefogással elkezdődött a város újjá- és a vár megépítése –, majd Dorin Florea polgármester „jó napot kívánok, hölgyeim és uraim”-at követően román nyelven elmondta, a város múltjára mindenkinek büszkének kell lennie, Marosvásárhelynek remek potenciálja van, ne a középszerű cirkusz, a konfliktusok helyszíne legyen.
Cornel Sigmirean egyetemi professzor román nyelvű értekezésében az 1600-as évek erdélyi és marosvásárhelyi történelméből ismertetett eseményeket, Pál-Antal Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja pedig magyarul elmondta, hogy a Bethlen-féle latin nyelvű dokumentum tartalmát fogja ismertetni románul: az addigi Forum Siculorumnak az 1616. április 29-én keltezett kiváltságlevéltől kezdve Marosvásárhely lett a hivatalos neve. A város közigazgatását az új státuszhoz kellett igazítani ( Kolozsvár mintájára szervezték át), lendületet vett a kézművesség, a gazdasági fellendülés pedig lakosságnövekedéssel járt, olyannyira, hogy a 18. század végére a történelmi Erdély ötödik legnagyobb településévé nőtte ki magát.
Angela Măgherușan-Precup Bernády György és Emil Dandea polgármesterek korszakainak eseményeit gyűjtötte össze, elemezte és jelentette meg könyv formájában, ebből szemelgetett román nyelvű ismertetőjében, végül Ioan Eugen Man (is) a 16. századi marosvásárhelyi értékekről tartott román nyelvű beszámolót.
Az előadások után Dorin Florea az évfordulóra készült emlékérmét adott át intézményeknek és egyházaknak, majd két marosvásárhelyi fiatalnak ítélték oda a Gratitudinae Urbi elismeréseket: az Amerikában élő, politikatudományokból és idegen nyelvekből diplomázott Laura Popnak (a laudációt Cristina Someșan tanárnő mondta), valamint Nagy Zoltán Gergely természetfotósnak (munkásságát a Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Both Gyula románul méltatta és ő maga is román nyelvű beszédet tartott, majd magyarul is megköszönte a kitüntetést).
Az 1602–1658 között egy 1492-es erőd helyén épült vár kapubástyáján bronzplakettet lepleztek le „középkori lovagok” társaságában, lelkészek rövid ceremóniájának kíséretében. A fából készült pallón belépni készülő látogatót ismertető tábla is fogadja „Marosvásárhely mai lakossága szabadságvágyának és büszkeségének jelképeként”, a román, magyar és angol nyelvű történelmi szöveget Cornel Sigmirean jegyzi.
Az előadások után Dorin Florea az évfordulóra készült emlékérmét adott át intézményeknek és egyházaknak, majd két marosvásárhelyi fiatalnak ítélték oda a Gratitudinae Urbi elismeréseket: az Amerikában élő, politikatudományokból és idegen nyelvekből diplomázott Laura Popnak (a laudációt Cristina Someșan tanárnő mondta), valamint Nagy Zoltán Gergely természetfotósnak (munkásságát a Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Both Gyula románul méltatta és ő maga is román nyelvű beszédet tartott, majd magyarul is megköszönte a kitüntetést).
Az 1602–1658 között egy 1492-es erőd helyén épült vár kapubástyáján bronzplakettet lepleztek le „középkori lovagok” társaságában, lelkészek rövid ceremóniájának kíséretében. A fából készült pallón belépni készülő látogatót ismertető tábla is fogadja „Marosvásárhely mai lakossága szabadságvágyának és büszkeségének jelképeként”, a román, magyar és angol nyelvű történelmi szöveget Cornel Sigmirean jegyzi.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Összetartozást hirdető kórustalálkozó
Harmincadik alkalommal rendezték meg szombaton a gyergyói főesperesi kerület egyházi énekkarainak találkozóját. Tizennégy kórus mutatkozott be Gyergyóújfaluban.
Szombaton délelőtt szentmisével kezdődött a Kájoni János nevét viselő kórustalálkozó az újfalvi templomban, majd sorra léptek a hallgatóság elé a körzet énekkarai. Szárhegy, Tekerőpatak, Csomafalva, Alfalu, Kilyénfalva, Remete, Ditró, Újfalu, Tölgyes, Maroshévíz, Borszék kórusai mellett Gyergyószentmiklósról a Szent Miklós, a Szent István, illetve az örmény katolikus plébánia kórusai vettek részt az eseményen.
„Színvonalas volt a kórusok szereplése, az énekkarok jól felkészültek, mindegyiken érződik a munka” – összegzett Bíró Zsolt karnagy. A szentmiklósi örmény plébánia énekkarának vezetőjeként mondta el, nagyon sok próba előzi meg a fellépéseket, amelyek – templomi kórusokról lévén szó – általában heti gyakorisággal vannak.
A szombati rendezvényen vélhetően minden résztvevő megérezhette az összhangzást, közös tevékenységük révén pedig bizonyára az összetartozást is. Ehhez a szervező Tankó Géza újfalvi plébános és Molnár Sándor kántor, karvezető külön alkalmat is biztosított, az ebéd mellett beszélgetésre is alkalmat teremtve a mintegy 350 résztvevőnek.
A Kájoni János Kórustalálkozó vándorzászlaja egy évig az újfalvi egyházkórusnál marad, jövőben a 31. találkozót szervező kilyénfalvi énekkarhoz kerül.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

3,1 milliárdot csoportosít át a kormány határon túli programokra
Kárpátaljai, vajdasági és erdélyi programokra és beruházásokra 3,1 milliárd forintot csoportosít át a kormány.
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányrendelet szerint 3,1 milliárd forintot kap a Bethlen Gábor Alap a vajdasági magyarság kiemelt jelentőségű programjai és megkezdett beruházásai, valamint kárpátaljai és erdélyi programok, beruházások és támogatások finanszírozására.
A kormány felkéri a nemzetgazdasági minisztert, hogy az említett célokra biztosítson további csaknem 5,2 milliárd forintot "a felmerülés ütemében".
A Bethlen Gábor Alap javára további 1,5 milliárd forintot csoportosítanak át az országvédelmi alapból.
hirado.hu

Félreértelmezett kisebbségvédelem
A kisebbségi jogokkal foglalkozó szakirodalom különbséget tesz a nemzeti (őshonos) kisebbségek, illetve az etnikai (bevándorolt) kisebbségek között. Az európai nemzeti kisebbségek részei például a skandináv országokban élő lappok (számik), a spanyolországi és franciaországi baszkok, továbbá a számarányukban legnépesebb: a Magyarország határain kívül élő Kárpát-medencei magyarság. A nemzeti kisebbségek egyik ismérve, hogy szülőföldjük másik állam általi bekebelezése előtt már rendelkeztek valamilyen államisággal, amely az ezzel járó teljes vagy részleges önrendelkezést jelentette. Ezért természetes az a törekvés, hogy a megváltozott állami keretek után is élhessen önrendelkezési jogával a kisebbséggé vált népcsoport, amely főként a beolvasztására és felszámolására való külső szándékok elleni védelmi mechanizmusok érvényesítésében ölt testet.
A nemzeti kisebbségek megmaradását célzó törekvést több nemzetközi és európai jogszabály hivatott támogatni, ám ezek érvényesülését három jelentős tényező akadályozza: az illető állam és az Európai Unió politikai akaratának hiánya, a számon kérő jogi mechanizmusok hiánya, valamint az egységes kisebbségfogalom hiánya.
A nemzeti kisebbségek kérdése jogilag is normatív megközelítést és ezáltal erősebb jogvédelmet feltételez, hiszen ebbe a csoportba olyan népek tartoznak, amelyek szülőföldjükön váltak kisebbséggé. Ezzel szemben a bevándorolt kisebbségek – a migránsok – önként hagyták el származási országukat, ezért a kisebbségi kérdéssel foglalkozó szakirodalom az asszimilálódási szándék feltételezésével nem tartja egyenrangúnak a bevándorló csoportok megmaradását szolgáló intézkedések létjogosultságát. Az európai körkép most rávilágít az asszimilálódó szándék tévhitére, ugyanis a bevándorló csoportok alakítottak ki jogilag és politikailag meg nem kérdőjelezett párhuzamos társadalmakat, míg az őshonos nemzeti kisebbségek többnyire hiába igyekeznek érvényesíteni az őket megillető – tagállamok által aláírt és ratifikált egyezményekbe foglalt – egyéni és kollektív jogaikat.
Ez arra utal – messzemenően jó szándékú szemléletben is –, hogy a nyugat-európai társadalmak inkább a távoli kultúrkörökből érkezőknek biztosítanak egyre több és egyre jelentősebb társadalmi érvényesülési lehetőséget, mintsem hogy az azonos kultúrkörön belüli, európai nemzeti kisebbségeket óvják a beolvadástól. Vizsgáljunk meg néhány kirívó ellentmondást a kisebbségekkel való bánásmódban!
Európában jelenleg három országban (Egyesült Királyság, Ausztria és Franciaország) mondják ki az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségét terrorista vagy egyéb, nemzetbiztonsági érdeket sértő bűncselekmények miatt, feltéve, ha kettős állampolgárságú egyénről van szó (hiszen nemzetközi jog szerint tilos bárkit is hontalanná tenni), illetve, ha honosított állampolgár az illető és a bűncselekményt egy bizonyos, törvény által meghatározott időn belül követte el. (Itt az Egyesült Királyság példája kivételt képez, mert a törvényük szerint igenis hontalanná lehet tenni egyéneket.)
A 2010-ben életbe lépett szlovák állampolgársági törvény értelmében viszont nincsen szükség terrorista bűncselekmény elkövetéséhez ahhoz, hogy valakit megfosszanak szlovák állampolgárságától. Elég csupán annyi, hogy az illető felvegye egy másik ország állampolgárságát. A törvény értelmében az elmúlt öt év alatt több mint ezer embert fosztottak meg a szlovák állampolgárságától, köztük többek között németeket, osztrákokat, cseheket – és természetesen magyarokat. Az Európai Bizottság a felmerült jogsérelmekre adott válaszában nem kelt a jogfosztottak védelmére, hanem a tagállami hatáskörre hivatkozva bújt ki az elmarasztaló döntés meghozatala alól. Viszont ugyanez a tagállami hatáskörre való hivatkozás talányos módon eltűnt a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós tárgyalásokon. Egy terroristát tehát szinte lehetetlen megfosztani attól az uniós állampolgárságtól, ami szabad mozgást biztosít neki az Európai Unió területén, viszont egy felvidéki magyart könnyűszerrel meg lehet fosztani szlovákiai állampolgárságától egy másodikként felvett uniós tagállambeli állampolgársága miatt.
A szlovák parlament 2007-ben megerősítette a németek és magyarok kollektív bűnösségét megfogalmazó Benes-dekrétumok sérthetetlenségét. Mind jogilag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió egyik tagállama két másik tagállam népével szemben megerősíti a súlyos jogfosztásoknak alapot adó dekrétumokat, de még fájdalmasabb az Európai Unió következetes hallgatása az ügyben. A példa továbbá azt sugallja, hogy a kollektív bűnösséget alaptalanul lehet parlamenti szinten sérthetetlennek minősíteni, de a már törvénybe iktatott kollektív kisebbségi jogokat nem lehet érvényesíteni. Ebben a jogi összevetésben érthetetlen az is, hogy a kollektív bűnösséghez részben hasonlítható, a dzsihadistákat és terroristákat támogató és rejtegető muszlim közösségek esetleges bűnrészességének nyílt beismerése miért nem képezi a terrorizmus megelőzését és elhárítását célzó törvények és intézkedések részét.
Angliában és Dániában a radikális iszlamisták (például a szalafiták, a Hizb-ut-Tahrir követői vagy akár az Iszlám Állam szimpatizánsai) rendőri védelemmel tarthatnak az európai értékek és többségi társadalom ellen szóló, lázító hangvételű tüntetéseket a szólásszabadság címszója alatt. Ugyanezen jogról megfeledkezve a romániai hatóságok adminisztratív hiányosságokra és csendháborításra hivatkozva alaptalanul büntethetik a kollektív kisebbségi jogokért felszólalókat. Erre a jogi visszaélésre fájó tanúbizonyság annak a több tucat embernek a megbírságolása, akik a Marosvásárhelyen megrendezett székelyföldi autonómiát támogató megmozdulást szervezték, illetve akik azon részt vettek.
Az egyre növekvő párhuzamos társadalmakkal szembeni passzivitást nem lehet még engedékenyebb bevándorlási politika mögé rejteni, majd ezt a tehetetlenséget a nemzeti kisebbségekkel való szigorú bánásmóddal kompenzálni. Amennyiben a demográfiai trendek folytatódnak, reális jövőkép, hogy a mostani kisebbség lesz Nyugat-Európában valamikor a többség. Kelet-Európában ezzel ellentétben a múlt többsége a mostani kisebbség. Ezért, ha másért nem, akkor az előre tekintő önvédelem érdekében is mielőbb meg kellene valósítani a nemzeti kisebbségeket védő struktúrákat, és az ezeket számon kérő uniós szintű jogi eszköztárat.
Sántha Hanga
A szerző vezető kutató, Migrációkutató Intézet
magyaridok.hu
erdély.ma

Gazdaságpolitikáról könyvbemutatón
Vita Sándor (1904–1993) közgazdász Erdélyi gazdaság – erdélyi politika. Tanulmányok, cikkek, dokumentumok (1933–1946) című, a kolozsvári Polis Könyvkiadónál megjelent, Sárándi Tamás történész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa által szerkesztett, előszóval ellátott kötetét mutatták be péntek délután a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Házigazdaként Tóth-Bartos András, a Székely Nemzeti Múzeum történésze a könyv ismertetése kapcsán kiemelte, napjainkban is aktuális kérdéseket boncolgatott a szerző, többek között az erdélyi gazdasági önellátás kérdéskörében megfogalmazta, akkor tudják fenntartani magukat a kisebbségbe szorult erdélyi magyarok, ha gazdaságilag segítik egymást.
A gazdasági önellátás első lépését Székelyföldön kellett volna megtenni. Vita Sándor hosszú életéhez képest viszonylag rövid, másfél évtizedet felölelő aktív közéleti szerepléséből Sárándi Tamás kiemelte Erdély autonómiájának tervezetét, valamint a második világháborút lezáró, az 1947-es békeszerződéshez készített kiegészítő javaslatait.
(szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú – „Szeretnék mindinkább emberré válni”
Szász István Szilárd Junior Templeton Fellow-val beszélgettünk
Akasztják a hóhért? – viccelődött Szász Szilárd, amikor felvetettük számára az interjú gondolatát. Nevével ugyanis már többször találkozhattak a Szabadság olvasói. A beszélgetés apropóját az adja, hogy Szilárdot 314 társával együtt márciusban Junior Templeton Fellow-vá avatták. Az új tehetségsegítő programról, kutatásáról és elképzeléseiről kérdeztük.
– Nemrég Budapesten jártál, ahol Jr. Templeton Fellow-vá avattak. Mit jelent ez? Mit kell erről a programról tudni?
– A Magyar Templeton Program egyedülálló tehetségtámogató programot hirdetett meg, amelynek célja, hogy egy éven keresztül személyre szabott tehetséggondozó programban részesítse azt a 315 Junior Templeton Fellow-t, akiket közel húszezer jelentkező közül válogattak be. Az átütő kognitív képességekkel bíró tehetségek közül 217 fiatal 10–19 év közötti, 98 pedig a 20–29 éves korosztályból került ki. A program fő támogatója a Templeton World Charity Foundation, amit egy nagyszerű gondolkodó és üzletember, Sir John Templeton (1912–2008) hozott létre azzal a céllal, hogy olyan programokat támogasson világszerte, amelyek az élet és a világegyetem nagy kérdéseire keresik a választ, valamint olyan kivételes kognitív tehetségeket karolnak fel, akik az emberiség boldogulásáért tesznek, olvasható a templetonprogram.hu oldalán.
TEMPFLI ZSÓFIA
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – „Nagy álmom posztulátumokra alapozva fényre szabni a fizikát”
Beszélgetés Néda Zoltán fizikussal, a BBTE professzorával
Univerzumról és a vastaps fizikájáról is beszélgettünk egyetemi irodájában Néda Zoltán professzorral, az MTA külső tagjával, mégis mindvégig emberközelségben éreztem. Nem szállt el az éterben, nem várt vastapsot, kivételes teljesítményeiről is alázattal nyilatkozott. Az interjú után még pingpongoztunk is.
– Kiemelkedő élmény vagy netán egy személy, mentor hatására döntött a fizika mellett?
– Már nagyon korán, azt hiszem, öt-hat-hetedikben eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Ez annak tulajdonítható, hogy apukám is fizikus volt, megszerettette velem az érdekes fizikai kísérleteket. Ugyanakkor nagy szerencsém volt az iskolában, mert olyan fizikatanárom volt, Tellmann Jenő, aki tényleg úgy tudta tanítani a fizikát, hogy meg is értsük. A matematikatanáraim is olyanok voltak, Kürthy Katalin és Libál Ilona, akiktől olyan alapot kaptunk, hogy az egyetemen probléma nélkül megálltuk a helyünket. A Báthory-líceumban, ahol végeztem, különleges hangulat volt, különleges elhivatottság a fizika és matematika irányába. Tellmann Jenő tanítványai közül például körülbelül 60-70 fizikát végzett, amiből közel húsz doktori fokozatot is szerzett.
Fényre szabott fizika
– Azóta már az ön irányítása alatt is felnevelkedett egy generáció. Ez idő alatt sok témával foglalkozott, kutatási területeinek nagyon széles a spektruma. Van-e olyan téma, ami közelebb áll a szívéhez?
– Két témát emelnék ki. Az egyik a spontán rendeződési problémák témaköre, amit úgy is neveznek, hogy emergens, spontánul kialakuló mintázatok, önszerveződések. Interdiszciplináris kutatásokat végzek, megkeresem azokat a területeket, ahol ilyen spontán rendeződéseket, önszerveződéseket tapasztalok. Ez lehet biológia, közgazdaságtan, szociális jelenségek, kémia… Azok a módszerek, amiket a fizikusok használnak, alkalmasak az ilyen jelenségek tanulmányozására. Tehát az, hogy annyi irányban dolgoztam, azért van, mert ezt a témakört kerestem minden területen. Ez a szívemhez legközelebb álló téma.
Egy másik téma, amelyikben sajnos még nem sokat publikáltam, de a szívemhez talán még közelebb áll, az a fizika alapjainak a posztulátumokon keresztüli lefektetése és annak a kimutatása, hogy az egész fizikai gondolkodásunk, a fizika tér és ideje a fényre épül. Ebből írtam egy könyvecskét, A fényre szabott fizikát. Ott még ezeknek a gondolatoknak csak a csíráját vetettem el. A nagy álmom, hogy logikusan, posztulátumokra alapozva építsem fel a modern fizikát, és egy olyan fizikát mutassak be a nagyközönségnek, amiben minden logikusan következik. A fizikát ezáltal közelebb akarom hozni a matematikához. Azt szeretném, hogy a rigorózus matematikai gondolkodásmód, amely az elfogadott posztulátumokra vezet vissza minden kijelentést – amikor tudom, hogy mit fogadtam el és miből mi következik –, a fizikában is állandóan végigkísérjen minket.
Jól eladható vastaps a Nature-ben
– A vastaps kialakulását leíró tanulmánya megjelent a Nature szakfolyóiratban. Nem sokan büszkélkedhetnek hazánkban ilyennel.
– A Nature-cikk szerintem túlságosan fel van értékelve. Manapság a Nature és a Science a vezető tudományos folyóiratok. Sajnos az alakult ki, hogy az ezekben való publikálás jelenti a tudományos teljesítményben a maximumot. Én ezzel nem teljesen értek egyet. Csak a Nature és Science publikáció alapján nem ítélnék meg embereket, mert ezek kirakat-folyóiratok, ahol a szenzációs eredményeket publikálják, amelyek nem feltétlenül a jelenkori tudomány legnagyobb eredményei.
Habár tényleg büszke vagyok arra a cikkemre, amelyben a vastapsnak a kialakulási mechanizmusát magyaráztuk egy egyszerű fizikai modellen keresztül, de az, hogy ezt a Nature-ben tudtuk publikálni, főleg annak köszönhető, hogy az egy olyan cikk, amely mindenkit érdekel és jól eladható. A vastapsos cikkre például mindenki felfigyelt, a BBC, a Discovery Chanel, sok mindenkit érdekelt. Ilyen szempontból jó reklám volt a Nature-nek is. Egy másik cikket is publikáltunk a Nature-ben, amiben spirálalakú töréseknek a kialakulását figyeltük meg vékony rétegekben. Szerintem szintén különlegesen érdekes téma, de az nem kapott akkora médiavisszhangot, mint a vastapsos cikk.
A Nature és a Science tényleg nagyon komoly szaklapok, de sokszor abba a hibába esnek, hogy csak a szenzációhajhász cikkeket publikálják. Nagyon sok olyan tudományos eredmény születik manapság, ami jóval túlmutat az említett lapok cikkein, de nem publikálhatók ott, mert a nagyközönség számára nem annyira szenzációsak. A cikkeim közül én sem a vastapsosra vagyok a legbüszkébb, habár tényleg sok hivatkozást hozott és elég nagy volt a médiavisszhangja.
Einstein relativitáselmélete talán nem a végső igazság
– A mai fizikát többnyire a fénysebesség állandóságára alapozzák. Korábban egy előadáson izgalmas kérdést vetett fel: mi van, ha ez a posztulátumunk téves?
– Inkább úgy fogalmaznám ezt meg, hogy a fizikában a teret és az időt a fényre építjük, amiben nagyon fontos pont a fénysebesség állandósága. Ahhoz hogy a teret és az időt fel tudjuk építeni, előtételezzük, hogy a fénysebesség minden vonatkoztatási rendszerből nézve ugyanakkora. Ez azt is jelenti, hogy nem létezik egy abszolút vonatkoztatási rendszer (éternek nevezték korábban). A kérdésemmel azt próbáltam feszegetni, hogy mi van, ha mégis van egy ilyen vonatkoztatási rendszerünk: összeomlik-e ettől a fizika, teljesen más fizikánk lesz-e? A válaszom, hogy nem. Az a fizika, ami most van, nagyon helyesen van felépítve. A posztulátumrendszerünk helyes, de egyáltalán nem biztos, hogy a végső igazság.
Úgy látom, az lesz a következő „nagy bumm” a fizikában, ha ki tudunk mutatni egy abszolút vonatkoztatási rendszert. Ahogy a newtoni fizika után fantasztikus lépés volt az Einstein által alkotott téridőben levő relativitáselméletre épített fizika, úgy ez is hatalmas lépés lenne. Mi fizikusok hallgatólagosan már tudjuk, hogy ez mi, de egyelőre, mivel nem tudjuk konzisztensen értelmezni a mai fizika keretében, hallgatunk róla.
– Mégis mi lenne az?
– Az a vonatkoztatási rendszer, amelyben a kozmikus háttérsugárzás egyenletes. A kozmikus háttérsugárzás egy olyan sugárzás, ami minden irányból éri a Földet. Ezt Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson mutatta ki az 1960-es években nagy rádióteleszkópokkal. Azt találták, hogy van egy „zaj”, ami minden irányból érkezik az univerzumból, egy kb. három Kelvines feketetest-sugárzásnak megfelelő elektromágneses sugárzás, ami uniform módon érkezik minden irányból.
Ezt a háttérsugárzást manapság már nagyon pontosan tudjuk mérni, nem csak Kelvines, hanem mikro Kelvines pontossággal. Ebben a háttérsugárzásban ma már látunk egy erős anizotrópiát. Tehát nem igaz, amit Wilson és Penzias annakidején állított, miszerint teljesen egyenletes ez a sugárzás: van olyan irány, amelyből magasabb hőmérsékletű a sugárzás és az ezzel elentétes irányból alacsonyabb hőmérsékletű.
Ha egy olyan vonatkoztatási rendszerből nézzük ezt az egészet, amely 600 km/s sebességgel mozog a Földhöz viszonyítva, az Oroszlán és a Vízöntő csillagképek irányában, akkor ott tényleg egyenletes ez a sugárzás. Azt jelenti, hogy van egy, az elektromágneses sugárzások terjedéséhez kapcsolódó kitüntetett vonatkoztatási rendszerünk. Ez ellentmond az Einstein-féle relativitáselméletnek, ami azt mondja, hogy minden tehetetlenségi vonatkoztatási rendszer egyenértékű és nincs az elektromágneses sugárzásoknak egy kitüntetett vonatkoztatási rendszere. Ez most olyasmi, amit az éternek hittünk, és ami nagyon jó kiindulópont egy új fizika felé.
Sablonfeladatok rontják el a gyerekek érdeklődését
– Aktívan részt vesz a Kísérletszombatok szervezésében, gyakori résztvevője és előadója a fizika vagy a tudomány népszerűsítésével foglalkozó konferenciáknak. Hogyan ítéli meg a társadalom ma a fizikát? Hol a helye a fizikának a társadalomban?
– Nagyon fontos erre választ adnunk. Azt látom, hogy a gyerekek, amíg kicsikék, addig nyílt szemekkel közelednek minden, fizikával kapcsolatos érdekes jelenséghez. Sajnos ahogy növekednek, elveszítik ezt az érdeklődést. A káprázó, csillogó szemek eltűnnek, aminek okát abban látom, hogy elkezdünk velük olyan absztrakt matematikára épített fizikával dolgozni, ami számukra már érthetetlen. Nem csak a fizikusoknál látom ezt a hibát, hanem a matematikusoknál is, akik sablonfeladatokon keresztül próbálják a matematikát tanítani, ezért amikor valami újjal találkozik a gyerek, megijed. A fizikában pedig mindig valami újjal találkozik. A túl absztrakt matematika miatt elveszítik a fiatalok az érdeklődésüket a fizika iránt, és a szép és érdekes jelenségek is megközelíthetetlenné válnak számukra, ami miatt inkább más tudományágak felé fordulnak. A fizikaóra rendszerint a sablonfeladatokról szól, a lejtővel és az RLC áramkörrel kapcsolatos feladatokat oldatunk nyakra-főre, mert a versenyekre sajnos ezt kérik. Versenyorientált lett az egész tudomány, ahol nem az a fontos, hogy a gyerek érdeklődő legyen, hanem hogy díjakat hozzon el, és ezzel elrontjuk a fizika iránti érdeklődést. Ezen javítanunk kell.
A Kísérletszombatokon, a tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadásokon pont ezt szeretnénk kiküszöbölni. A fizikának az érdekes oldalát igyekszünk odahozni a közönség elé, hogy egy kicsit lássák, milyen szép és mennyire érdekes feladatok vannak ott, amiket nem feltétlenül kell nagy matematikával megközelíteni. Az igazi tudomány tényleg az, amikor komoly matematikával közelítem meg a problémákat, de ha a gyereket megnyerem ezekkel és megtartom 9., 10., 11. osztályban is, akkor majd az egyetemen szerintem megtanulja azt a matematikát, ami ehhez kell. Nemrég például kivittünk Sztánára 17 gyereket, fizikatáborba. Igaz ugyan, hogy ezek a gyerekek mind kiváló fizikatanároktól jöttek, de engem nagyon meglepett az a hangulat, ami ott volt. Éjjel egykor sem hagytak minket lefeküdni, ahelyett, hogy pingpongozzanak, bulizzanak vagy szaunázzanak, inkább kérdésekkel bombáztak.
Jusson idő mindenre
– A fizika mellett szeret túrázni, sízni. Mi az a teljesítmény, amire a legbüszkébb?
– Síben elég jó voltam fiatalon, országos egyetemista versenyeken mindig nyertem. Az „öregversenyek” nem profi kategóriájában még időnként nyerek. De azt mondom, hogy igazán nagy eredményeim a sportban nem voltak. Viszont minden sportot élveztem, amit csináltam és nem is arra hajtottam, hogy nyerjek, hanem hogy jól csináljam az adott sportot. Tehát síben, teniszben, pingpongban, tollaslabdában, úszásban, amiket űzök, valahol a közepes kategóriába sorolom magamat, viszont nagyon élvezem őket.
– Nemrég írtunk a lányai eredményeiről, akik versenyszerűen sportolnak. Hogyan fér össze a fizika a családdal és minden mással?
– A lányaimra nagyon büszke vagyok, főleg a sportteljesítményeikre, mindkettő nagyon ügyes a tájfutásban. Nekem olyan jó eredményeim, mint nekik, semmilyen sportágban nem voltak. Az összeegyeztetés szerintem időbeosztás kérdése. Ha valaki túlzásba visz valamit, legyen az sport, művészet, bármi, a természet úgy alkotott meg minket, hogy visszaüt abba az irányba. Én ezt tapasztaltam magamon: amikor túl sokat foglalkoztam csak fizikával, akkor azonnal láttam, hogy a teljesítményem lankad, és egészségileg sem éreztem olyan jól magam. Úgy gondolom, az életet úgy kell megszervezni, hogy idő jusson mindenre: tudományra, oktatásra, sportra és a családra is. Ezt tényleg nagyon nehéz beosztani. Ennek általában az a következménye, hogy az ember semmiben sem lesz nagyon jó, tehát mindenből csak jó középszinten tud lenni, de az életben szerintem ez fontosabb, minthogy valamiben nagyon kiváló legyen és a többit elhanyagolja. Egy kiegyensúlyozott, minden irányban jó közepest alkotó egyén lehet, hogy hosszú távon többet tud elérni, mint egy olyan valaki, aki valamire ráfókuszál és esetleg az a valami nem megy úgy, ahogy szeretné, és állandó csalódással él. Én próbálok egy kicsit kiegyenlíteni mindent.
Néda Zoltán
1964. április 14-én született Kolozsváron • doktorátusvezető egyetemi professzor a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán • Fontosabb kitüntetései, díjai:
• Ifjúsági Bolyai Díj (vezető tanár), MTA, 2003 • Ștefan Procopiu-díj, Román Tudományos Akadémia, 2004 • Az MTA külső tagja, MTA, 2007 • A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Teleki József díja, az Erdélyi Tudomány Mestere kategória, 2013 • Az OTDT Mestertanári aranyérme, 2013
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Emléket állítottak Bözödújfalunak
Az elszármazottaknak még mindig fáj
Házak, utcák, patakok, dombok – amelyek már csak azoknak az emlékeiben élnek, akik Bözödújfaluban születtek, nevelkedtek – köszönnek vissza az élethű maketten, Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész alkotásán, ami az elárasztott falunak állít örök emléket. A hétvégi Szent György-napok keretében szombaton az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban felavatták a vízzel elöntött településnek szentelt emlékszobát.
A ma már láthatatlant kellett láthatóvá tenni
Kívülállóként is megható volt megtapasztalni azt a példaértékű összetartozást, a szülőfalujuk iránti erős ragaszkodást, ami a falu még életben lévő szülöttjeit jellemzi. Ahogyan az emlékszobába lépve, könnyeikkel küszködve fedezték fel szülőházukat, az egykori jó szomszédokéit, kedves emlékeik helyszíneit a maketten, valamint a falakon lévő képeken. Hiába élnek a világ legtávolabbi pontjain, a kötődés ma is ugyanolyan erős. Akárcsak a fájdalom, hiszen költözni kellett, kényszer alatt elhagyni az ősi portát és egész addigi életüket.
Orbán László, az emlékszoba létesítését felvállaló Erdélyi Utakon Egyesület elnöke hangsúlyozta, az emlékszoba, valamint a makett által nem a tragédiára szerették volna fektetni a hangsúlyt, hanem Bözödújfalu kulturális örökségét, történetét kívánták bemutatni, azt, ahogyan példás egyetértésben élt ott együtt hat vallási felekezet. Akárcsak egy magzat fejlődése az anyaméhben, kilenc hónapba telt, amíg "megszületett" a makett, és alapos kutatómunka eredményeképpen sikerült láthatóvá tenni a láthatatlant. Az emlékszobában a térplasztika, illetve a tó kimerevített mása mellett a falu szülötteitől származó használati tárgyakat, fényképeket – mellettük háromnyelvű ismertető szöveg – helyeztek el, egy képernyőn pedig helybéliek mesélnek a falu életéről, hogy milyen volt a húsvét, a szüreti bál, mi történt, amikor egy csűrben összegyűltek a falubeliek. Különlegesség az egyedi fénytechnika, az árnyékok játéka a napfelkeltét és naplementét idézi fel. A makett fehér színű, hiszen egy mennybéli falunak az élethű mása – ismertette a látványanyagot Orbán László.
Csibi Attila polgármester, aki a kezdetektől fogva oroszlánrészt vállalt a Bözödújfalu emlékének ébren tartását célzó projektben, elismerte, bár családi szálak nem kötik a településhez, mégis kialakult egy olyan kötődés a faluhoz, ami őt is újfalusivá tette. – Megismertem azt a fájdalmat, amit az ott élők éreztek, és megpróbáljuk ezt a sebet nem feltépni, hanem szemléltetni, hogy minél jobban megértse mindenki, mi is történt ott. Ezek az emberek hihetetlen módon kötődnek a településhez, ami már nem létezik, olyan fájdalomként élik meg az emlékezés minden pillanatát, hogy nekünk, nemcsak erdőszentgyörgyieknek, hanem a világon élő minden embernek, kötelességünk erre figyelni. Itt van ez az emlékszoba, amelybe belépve, mintha én is jártam volna a falunak az utcáin, mintha én is megéltem volna ezt a fájdalmat – fogalmazott a városvezető.
– A falu makettjében nem egy épületegyüttest felidéző tárgyat kell látni, hanem sokkal inkább a közösségi életet, életformát, ami a nehézségek mellett évszázadokon át sikeres tudott lenni – mutatott rá dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki szerint ennek a sikernek az volt a legfontosabb feltétele, hogy az itt élők mertek álmodni, ide álmodták a sorsukat, jövőjüket. – Ma is az a legfontosabb, hogy itthon merjünk jövőt álmodni, családot alapítani. Ez a legfőbb feltétele annak, hogy elnéptelenedett falvaink ismét gyerekzsivajtól legyenek hangosak – fűzte hozzá.
Péter Ferenc hangsúlyozta, Szováta polgármestereként örül, hogy egy ilyen színvonalas kiállítás látott napvilágot Erdőszentgyörgyön, ugyanis a fürdőváros egyik legnagyobb gondja, hogy mit mutassanak a környéken a több százezer turistának, akik évente Szovátára érkeznek.
Falunkat nem kapjuk vissza, de legalább az emléke megmarad
Bölcsőjét Bözödújfaluban ringatták, és gyermekkorát is ott töltötte a jelenleg Ausztriában élő Sükösd Árpád, akinek a jóvoltából 1995-ben felépült a siratófal, ahol évente találkoznak az elszármazottak. – Ennyi idő után is ritka az a nap, amikor valami kapcsán ne jutna eszembe Bözödújfalu, hiszen azt mondják, az ember oda való, ahol született és nevelkedett, függetlenül attól, hogy hol éli az életét. Aki kénytelen elhagyni szülőhelyét, előbb-utóbb érzi, hogy hiányzik valami. Nem leli a helyét, nincs amibe kapaszkodnia, nincsenek szülők, testvérek, szomszédok, gyermekkori barátok a közelben, akikkel örömét, bánatát megoszthatná. Éppen azért azt üzenem a fiataloknak, hogy jól gondolják meg, mielőtt elhagynák a szülőföldjüket, és ha mégis erre kényszerülnek, ne felejtsék el ápolni a gyökereket, amíg van mit. Mi, a falu szülöttei a kezdetekben a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy meglesz mindaz, amit ma magunkénak tudhatunk: van emlékhelyünk siratófallal, van kopjafafalunk, és most emlékszobánk falumakettel, kegytárgyakkal. A falunkat nem kapjuk vissza soha, de így picit megnyugodhatunk, hogy legalább az emléke megmarad – fogalmazott Sükösd Árpád, majd megköszönte Csibi Attilla polgármesternek, az erdőszentgyörgyieknek, hogy lelkiismeretesen felvállalták az ügyüket.
Édes otthon, ahová álmaikban ma is visszajárnak
Zsúfolásig telt a Rhédey-kastély a szombati avatóünnepségen, de szinte nem akadt olyan személy, akinek ne csaltak volna könnyeket a szemébe Szombatfalvi József esperesnek, a falu szülöttjének a szavai. A projekt mintegy mentoraként végig ott állt a kivitelező csapat mellett, hogy emlékeinek köszönhetően minél valósághűbben tudják visszaadni a falu és az ott élők mindennapjait.
– Nekünk, akik ott születtünk, még fáj, mert ott volt egy otthon. Fenyőfa gerendás, kopott küszöbű, kerek kővel kirakott bejáratú otthon. Az édes otthon. Ahová álmainkban ma is visszajárunk. Mert ott volt olyan szomszédunk, aki mindig tudta, hol a ház kulcsa, tudta, hogy félreveheti az ajtóba állított seprűt, és elviheti, amire szüksége van. Nekünk még fáj, mert ott voltak azok a gyermekkori pajtások, akikkel együtt lógtunk meg órákról, együtt barangoltunk a hegyre fel, együtt játszottunk és később együtt dolgoztunk, együtt kísértük szüleinket a mezőre, és boldogok voltunk, amikor ők délben pihentek és mi a Küsmöd-patakában fürödhettünk. Nekünk még fáj, mert volt egy falusi közösség, ami messze földön híres volt. Híressé Bözödújfalut nem a tóba süllyesztés tette, hanem az a lelkület, ami évszázadokon keresztül élhető életet jelentett abban a faluban hat felekezet számára. Élhető életet, mert békességben éltek. Nekünk még fáj, de boldogok vagyunk, mert ha tóba is süllyedt a falu, a szellemisége ma is üzen, és a jövőben is fog, mindaddig, amíg siratófal, kopjafafalu, makett és emlékhelyek vannak, és odafigyelnek az emberek arra, hogy igenis lehet élni békességben, egymást szeretve, megértésben. Boldogok vagyunk, hogy hazajárhatunk, hogy helyünk van legalább a falu határában, és helyünk lett itt is, Erdőszent-györgyön. És olyan társakra találtunk, többek között egy polgármester személyében, aki azt mondja, hogy bözödújfalusinak érzi magát – hangzottak az esperes szívhez szóló szavai.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

A polgármesteri hivatal is ünnepelt
Előadások a Tükörteremben – csak románul
A Bethlen Gábor által 1616. április 29-én kibocsátott adománylevél szabad királyi várossá emelte Marosvásárhelyt – az évfordulós ünnepséget múlt pénteken a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte meg a polgármesteri hivatal. Az Erdély aranykorára visszatekintő előadások az üdvözlő szavak kivételével csak románul hangzottak el, bár, mint a város jelenlegi polgármestere hangsúlyozta: csakis a kölcsönös tisztelet, a toleranciára, harmóniára való törekvés jegyében fejlődhet a város.
A kölcsönös tiszteletből elégtelenre vizsgázott a polgármesteri hivatal akkor, amikor az általa szervezett rendezvényen a protokolláris üdvözlő szavakon kívül kizárólag román nyelven tartottak előadásokat arról a korszakról, amelyet a történelem Erdély aranykorának tart, a Bethlen Gábor fejedelem által kibocsátott, Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél jelentőségéről. Chiorean Ioan, a rendezvény vezetője nemcsak az 1616. április 29-én aláírt kiváltságlevélről, hanem a vár újjáépítéséről, megerősítéséről szólt a közönséget üdvözlő beszédében, hangsúlyozva, hogy 400 év után ismét megújult a vár, amelynek ezúttal a multikulturalitás és a harmónia megőrzésében van szerepe. Majd 200 évet ugorva a történelemben, a Schola Particula jelentőségét méltatta, amely olyan fontos személyiségeket adott az országnak, mint Gheorghe Sincai és Petru Maior. Természetesen Bolyai Farkas és Bolyai János forradalmi téziseit is kiemelte, aztán ismét előrehaladva a történelmi időben, utalt arra, hogy Marosvásárhelyen átutazott Bartók és Enescu, itt történt a második szívátültetés Romániában 1999-ben, és 2015. január 15-én az első műszív beültetése. Itt alakult meg elsőként az országban a 112-es sürgősségi szolgálat, és "valószínűleg Marosvásárhelyen van napjaink legnagyobb szabadidőközpontja, a Víkendtelep, a legnagyobb állatkert, az első hivatalosan megalakult egyetemi konzorcium", az elmúlt napokban pedig a város történetének első Európa-bajnokságát is itt szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy a város ünnepsége egybeesik a választási kampánnyal, miközben Dorin Florea polgármester többek közt a hallgatóságot arra kérte, hogy támogassa egy felelős városi tanács megválasztását, amely a jövőbe néz, a város fejlődéséért dolgozik és felülemelkedik minden egyéb érdeken. A városvezető szerint Marosvásárhelynek nagy fejlődési potenciálja van, és a várost nem a középszerűség, az állandó cirkusz, a konfliktus kellene jellemezze, hanem a kölcsönös tisztelet. Hangsúlyozta, a megemlékezést a várfalon elhelyezett emléktábla leleplezésével ünneplik, valamint emlékérmet adományoznak a legfontosabb intézményeknek, történelmi egyházaknak. Dorin Florea ugyanakkor kijelentette: két mellszobrot, illetve emlékművet javasol felállításra: az Erdélyi Iskola szoborcsoportot és Bethlen fejedelem szobrát.
Cornel Sigmirean egyetem tanár Erdély történelméről, Bethlen Gábor uralkodásának idejéről tartott előadást, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros, az MTA külső tagja románul és magyarul üdvözölte a hallgatóságot, majd román nyelven ismertette a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevelet, amely biztosította a település további fejlődését. "A szabad királyi városi cím gyakorlatilag minden jogi, közigazgatási jellegű, addig elismert íratlan vagy írott jogszabályt, a korábbi kiváltságleveleket is megerősítette. Marosvásárhely mind bírósági, mind közigazgatási, mind pénzügyi szempontból egyenesen a központi hatalommal tartotta a kapcsolatot. Az adót a város a saját emberei révén a lakosság számára felosztotta és a saját embereivel szedte be. Nem idegen végrehajtók voltak a városban, akik rendszerint visszaéltek a hatalmukkal. A szabad királyi városi cím azt a jogot is jelentette, hogy a nagyjából felépített, de hivatalosan nem elismert várat be tudták fejezni, és felhatalmazást kaptak, hogy azt megfelelő hadieszközökkel is ellássák, hogy a lakosságát tudják védeni. Elég nagy területe volt a várnak, két utcával is rendelkezett, amikor már beépítették. Minden jobb módú városlakó a várban igyekezett helyet kapni magának, ahol nem léteztek nemesi kiváltságok, mindenki a város adófizetőjévé vált. Sok olyan apróság van egy ilyen kiváltságlevél megszerzése kapcsán, amit később kamatoztatni lehetett" – mondta a főlevéltáros.
Angela Magherusan Precup az emlékünnepség témájától eltérve Bernády György és Emil Dandea egykori polgármesterek koráról, a két városvezető, a "városépítő Bernády és a modern város megalapítója, a folyóiratokat létrehozó Dandea" megvalósításairól értekezett kimerítően. Az ünnepség Ioan Eugen Mannak a város urbanisztikai fejlődéséről szóló előadásával, majd az emlékérmek átadásával zárult. Az érmen a 400. évfordulót jelző szöveg latinul, illetve a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal felirat román és magyar nyelven jelenik meg, a kisebb, kabátgallérra tűzhető jelvény csak latin és román feliratú. A város jeles személyiségei – köztük Nagy Gergely Zoltán fiatal, tehetséges fotóművész, akit a legtöbb díjat nyert román fotósként méltatott Both Gyula, a marosvásárhelyi fotóklub elnöke –, valamint a közintézmények (prefektúra, megyei tanács stb.), a történelmi egyházak Dorin Floreától vették át az emlékérmet.
Az ünnepség a várban folytatódott, ahol leleplezték a Marosvásárhelyt szabad királyi városi rangra emelő kiváltságlevél kibocsátásának 400. évfordulóját jelző emléktáblát.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar ünnep a Zsil völgyében
Rendhagyó módon a Zsil völgyében, Lupényban tartották meg vasárnap a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényét.
A szakszervezetek művelődési házában tartott ünnepségre a dél-erdélyi megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor-gimnázium igazgatója nyitóbeszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy a szórványban ennyire sikeres lehet egy rendezvény, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy számban meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi szervezetének elnöke adott hangot abbéli örömének, hogy idén a Zsil völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a szintén nagy bányászati hagyományokkal rendelkező dorogi és a belforti küldöttséget. Hangsúlyozta, hogy a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, és úgy vélte, az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil völgyében.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek. Ő is hangsúlyozta, hogy a Zsil völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A franciaországi Belfortban és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, a francia város és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, hiszen a belforti Energia Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgyében is, vélte Winkler.
A magyarországi küldöttséget az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották, akik az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak. „Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek” – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalomból a Barcsay Ákos-díjat is kiosztották, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A helyi közösségek javaslata alapján a kuratórium idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnőnek, Zsargó János református esperesnek, valamint Menyhárt Ritának és Ernőnek ítélte a díjat, akik a Böjte Csaba hálózatához tartozó szászvárosi Jézus szíve gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat idén tematikus egységekre bontották, a közösség napjának nyilvánított vasárnapon Lupényban számos szabadtéri programot szerveztek a parkban, míg délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon, a várban batyus majálist tartottak, Csernakeresztúron pedig a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetve májusfát állítottak. Hétfő délután, a képzőművészetek napján Vajdahunyadon képzőművészeti és fotókiállítást nyitottak, illetve irodalmi estre került sor.
Krónika (Kolozsvár)