Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2016. február 22.
Táncházsorozatot indít a KMDSZ
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) 2016-ban táncház-sorozatot indít minden néptánc- és népzenekedvelő számára – olvasható az Erdély fővárosában tanuló egyetemi hallgatók érdekképviseletét felvállaló civil szervezet mai sajtóközleményében.
„A táncház mindenki számára nyitott, profikat és teljesen kezdőket egyaránt szívesen látnak a szervezők. Aki pedig úgy érzi, hogy nem elég magabiztos, tánctanítás alatt elsajátíthatja a különböző táncokat. Minden estének saját tematikája lesz: kalotaszegi, széki, moldvai stb., az első néptáncestén a széki táncrendet tanulhatják meg az érdeklődők. Mindezek mellett a hangulatot minden alkalommal élő zene fogja megadni.” – áll a dokumentumban.
A táncházat első alkalommal február 26-án, 20 órai kezdettel tartják a Tranzit Házban. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 22.
Százötven migráns próbálhatta megkerülni a magyar határkerítést Románia felől
Egy temesvári hírportál értesülései szerint vasárnap hajnalban egy 150 tagú migránscsoport próbált Magyarországra bejutni a magyar–román–szerb hármas határnál, a magyar határkerítést megkerülve, Románia érintésével.
A román határrendészet megakadályozta a csoport belépését. Az Opinia Timişoarei honlapján arról számolt be, hogy a hármas határ térségében szolgálatot teljesítő román határrendészek hőkamerákkal észlelték a nagy létszámú csoportot.
A román határrendészet nagy erőkkel vonult a helyszínre, ahová éjfél körül érkezett meg a férfiakból, nőkből és gyerekekből álló csoport. A temesvári portál tudni véli, hogy a migránsok néhány képviselője – látván a határ román oldalán felvonultatott erőket – megpróbált alkuba bocsátkozni a román határőrökkel. A határrendészet képviselői azonban világossá tették számukra, hogy nem léphetnek be Románia területére, de ha ezt megteszik, visszatoloncolják őket Szerbiába.
Ezt a határrendészet nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy három iraki és egy palesztin határsértőt értek tetten a határőrök Nagyszentmiklós térségében vasárnap, miközben megpróbáltak illegálisan belépni Románia területére. A migránsok elfogásuk után közölték: Nyugat-Európába akartak eljutni. A hatóságok felvették a kapcsolatot a szerb illetékesekkel a visszatoloncolásuk érdekében. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Elitek Háromszéken: önmagával rímelő történelem
Az 1848-49-es forradalom, szabadságharc és a második világháború közti időszak eseményeit és a társadalom meghatározó szereplőinek viszonyát elemzi az Elitek Háromszéken a 19–20. században című kötet, amelyet hétvégén mutattak be Sepsiszentgyörgyön.
A Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában megjelent kötet tanulmányait Tóth Szabolcs, Tăraș Silviu, Nagy Éva, Lőrinczi Dénes, Tóth Bartos András, Kelemen Kálmán, Nagy Botond, Gazda Enikő, Tóth Levente, Pál Judit, Pál János és Gidó Csaba írta. A 2014-ben megkezdett kutatásokat Novák Csaba Zoltán vezette.
Az egyes fejezetek Háromszék történelmének egy szeletét vizsgálják, bemutatva, hogy a székely többségű megye miként kapcsolódott be a magyarországi és romániai politikai, gazdasági és szellemi életbe. A tizenkét tanulmány szerzői rávilágítanak, hogy a helyi vezetők és értelmiségiek miként képzelték el a régió jövőképét, illetve ezt a változó történelmi időszakok során milyen teremtették meg.
„Nem szakavatott személyek számára első olvasatra talán száraz lehet a kötet tartalma, viszont szakavatott történész számára fontos, új megvilágítást nyújt” – összegzett Sztáncsuly Sándor történész. Elmondta, a kiadvány nagyon sokszínű, hisz a nemesi létforma utóéletétől az egyházi elitet, a közművelődési intézményeket, a gazdaság szempontjából meghatározó szereplőket, a kisebbségi érdekképviseletet, valamint a helyi szocialista vezetők identitástudatát is taglalja. „Összességében elmondhatjuk, hogy a székelyföldi elitről a modern székelyföldi elit készített egy minden szempontból igényes kötetet” – méltatta a történész a tanulmányokat.
Novák Zoltán kifejtette, a kiadványnak van egy kerete, azaz az elit szemszögéből közelítik meg a tanulmányok témáit, és olyan problémákat járnak körbe, mint a kormányválság, a földtulajdon helyzete, a munkahelyteremtés, az egyház és közösség viszonya, a közszállítás kérdése vagy a mezőgazdaság problémája. „A történelem, ha nem is ismétli önmagát, de rímel önmagával, így aki ezt a kiadványt a kezébe veszi és olvasni fogja, az ma is aktuális kérdéseket találhat benne” – fogalmazott Novák Zoltán, kiemelve: egy kisrégiót, valamint egy közösséget érintő kérdésre elsőként az elit fogalmaz meg válaszokat.
„Tulajdonképpen egy sorozat újabb kiadványáról van szó, s a legfontosabb: ezek a könyvek a gyökereink hiteles történetét mutatják be. Fontos, hogy az újrakiadások helyett forrásfeltárásokat, alapkutatásokat és az ebből születő kiadványok megjelenését szorgalmazzuk, s ezúttal elérkeztünk a több éves munka szüretéhez” – méltatta a kötetet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, hozzátéve: hasonló könyveket készülnek román és angol nyelven is kiadni.
Bencze Melinda. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Tartalommal megtölteni az életet – Jakubinyi György érseket köszöntötték
Hálaadó szentmisét mutattak be az elmúlt szombaton, február 13-án a gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György római katolikus érsek 70. születésnapja alkalmából. A hittudományi főiskolán díszüléssel folytatódott az ünnepség.
sten jósága az embert élteti, és gonoszsága miatt kapta büntetésül az egyre rövidülő földi létet – mutatott rá bibliai példákat idézve Jakubinyi György érsek a székesegyházban őt köszönteni egybegyűltekhez intézett beszédében.
A Vasárnap katolikus hetilap beszámolója szerint az érsek azzal zárta homíliáját, hogy az ember életének lényege, bármennyit élne is, hogy a számára kiszabott időt tartalommal töltse el. A teológia dísztermében tartott ünnepi műsor végén az egyházi elöljáró Ferenc pápa szavaival azt kérte a hívektől: imádkozzanak érte.
Sokféle kihívással kell megküzdenie
Jakubinyi György érsek 70. születésnapja alkalmából Tamás József segédpüspök, általános érseki helynök körlevelet adott ki, amelyben arra kérte a híveket, imádkozzanak a főegyházmegye 87. főpásztoráért.
„Nagy múltú, immár ezerévesnél is régibb főegyházmegyénknek 22 éve főpásztora. Bár egészen más világ köszöntött ránk 1989-ben, neki sem jutott boldogabb jövendő elődeinél” – írja körlevelében a segédpüspök. Rámutat, Jakubinyi György jó néhány könyvnek és számtalan cikknek szerzőjeként nemcsak nálunk, de külföldön is ismertté tette nevét, munkásságáért több kitüntetést is kapott. „Globalizálódó mai világunk sokféle kihívásával kell megküzdenie, amit Istenbe vetett hittel tett és tesz. Amikor születésének 70. évfordulóján szeretettel köszöntjük, ennek a munkának folytatásához kívánunk sok erőt, egészséget, kitartást Istentől” – zárja a paptársakhoz és a hívekhez intézett körlevelét Tamás József.
A tanári katedra mellől a segédpüspöki székbe
Jakubinyi György Miklós 1946. február 13-án született Máramarosszigeten Jakubinyi István bíró, majd közjegyző és Kirchmayer Etelka Mária harmadik gyermekeként. 1963-ban érettségizett a Filimon Sîrbu Román–Magyar–Ukrán Vegyes Gimnázium magyar tagozatán. Teológiai tanulmányait 1963 és 1969 között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1970 és 1972 között a római Pápai Gergely Egyetemen, 1972 és 1974 között szintén Rómában, a Pápai Biblikus Intézetben végezte. A teológiai doktori fokozatot 1978. június 1-jén nyerte el a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hittudományi karán, Budapesten. Doktori értekezésének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. vatikáni zsinat fényében.
1969. április 13-án szentelték pappá. 1969-től 1970-ig szatmári püspöki titkár, 1974 és 1992 között a biblikus tudományok tanára volt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Szent II. János Pál pápa 1990. március 14-én nevezte ki gyulafehérvári segédpüspöknek és Aquae Regiae címzetes püspökének, majd 1991. július 19-én – a segédpüspökség megtartása mellett – a romániai örmény katolikusok ideiglenes apostoli kormányzójának. A pápa 1994. április 8-án gyulafehérvári érsekké tette.
Munkásságát számos elismerésben részesítették: 2001-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta, 2002-ben elnyerte hittudományi munkásságáért a Szent István Társulat Stephanus-díját. 2003-ban Bethlen Gábor- és Fraknói Vilmos-díjat kapott a szórvány magyarságot mentő és Márton Áron emlékét ápoló tevékenységéért. 2006-ban Scheiber Sándor-díjat és Bartók Béla-emlékdíjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 22.
Nehéz időket élünk
Kelemen Hunor: perverz eszköz lett az igazságszolgáltatás 
Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt a torjai disznótoros fesztiválon kérdeztük Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, illetve Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről. Kelemen szerint mindez a magyar közösségek vezető személyiségeinek eltüntetési szándékáról szól.
– Mi az Ön véleménye az Antal Árpád elleni kivizsgálásról?
– Ami minket ebben az ügyben bosszant és felháborít, hogy a korrupcióellenes harc ürügyén olyan embereket próbálnak levenni a közösségek éléről, akik bebizonyították, hogy képesek hosszú távon tervezni, építkezni, jövőt teremteni: Mezei János, Ráduly Róbert és Antal Árpád. Mindegyik esetében bebizonyosodott vagy be fog bizonyosodni, hogy korrupcióról szó sincs. Ezek a folyamatos próbálkozások, hogy a magyar közösségek vezetőit eltüntessék a térképről, azt fogják eredményezni, hogy a magyar emberek bíróságba, ügyészségbe vetett cseppnyi, megmaradt bizalma is elpárolog. Elpárolog, mert azt látják, hogy a közösség számára eredményeket felmutató és nagy tiszteletnek örvendő személyeket olyasvalamivel támadnak, ami nem igaz. Ilyenkor mindenkiben felmerül a gyanú, hogy talán valami egyebet követnek, más szándékkal próbálnak eljárni.
– Mit javasolt Antal Árpádnak, mit tegyen? 
– Én azt mondtam Ráduly Róbertnek és Antal Árpádnak is, hogy ilyenkor két lehetőség merül fel. Hátralépünk, és feladjuk, vagy megyünk előre. Az utóbbit tartom helyesnek, mert ha nem hátrálunk, nem adunk lehetőséget céljuk elérésére. Ezt kell tennie minden olyan közösségi vezetőnek, akit teljesen indokolatlanul és alaptalanul próbálnak befeketíteni. Az, hogy Antal Árpádot az ügyész – a dokumentumokat látva – hazaengedte, a feljelentő érveit nagyon nagy mértékben érvénytelenítette. Nagyon nehéz időket élünk. Az igazságszolgáltatást használják fel olyan dolgok „elrendezésére”, amiket más eszközökkel, 20–25 éve nem tudtak elérni: megroppantani a magyar közösséget. Az egyházi ingatlanok államosításával, a Mikó-üggyel kezdődik, és eljutunk az Antal Árpádot ért támadásig. Mindig a bírósági eszközöket használják a szimbólumok, a nyelvhasználat, a himnuszéneklés és mindenféle megszerzett jogok semmissé tétele kapcsán. Az igazságszolgáltatás döntését a politikus nem tudja felülbírálni. Egy perverz eszközt találtak ki, és ennek van a legnagyobb kockázata mindenféle szempontból. Amint az emberek elveszítik a bizalmat az igazságszolgáltatásban, akkor előbb-utóbb ők maguk keresnek megoldásokat igazuk érvényesítésére.
– A magyar közösséget az ún. székely terroristák ügye is nagyon érzékenyen érinti…
– Ezt sem lehet másképpen nézni, mint abból a szemszögből, hogy az igazságszolgáltatás hogyan végzi a munkáját, hogyan jár el. A fontos az lenne, hogy az eljárás átlátható és gyors legyen, a bíró az igazságot mondja ki. Esetükben sem történhet meg, hogy ameddig nincs bírósági végzés, addig bűnösnek nyilvánítsák, és végképp nem vezethet odáig, hogy ezt az ügyet arra használják, hogy az egész erdélyi magyarságot kollektív bűnösséggel vádolja a román sajtó. Decemberben a Beke-ügy kapcsán arra kértem az államelnököt és a miniszterelnököt, hogy hassanak oda, hogy az ún. véleményformálók, akik azokban a napokban hihetetlenül aljas vádakat fogalmaztak meg, többé ne tehessék. 
Bartos Lóránt. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 22.
Kiállnak Antal mellett
Sztakics Éva vette át a polgármester feladatkörét 
A sepsiszentgyörgyi helyi tanács döntése értelmében Sztakics Éva alpolgármester veszi át ideiglenesen a városvezető jogkörét, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el Antal Árpád ellen, aki április 17-ig nem gyakorolhatja polgármesteri hivatását.
A meglehetősen nyomott hangulatban lezajlott tanácsülésre egyértelműen rányomták bélyegüket az elmúlt napok történései, a viták helyét a szolidaritás hangja vette át, politikai hovatartozástól függetlenül minden felszólaló támogatásáról biztosította Antal Árpád polgármestert. Sztakics Éva alpolgármester nyomatékosította: Sepsiszentgyörgy polgármestere továbbra is Antal Árpád, és azt szerette volna, ha egy hasonló határozattervezet soha sem kerül a tanács napirendjére. Az esetleges félreértések elkerülése végett ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, nem tervezte és nem is tervezi jelöltetni magát a polgármesteri tisztségre.
Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője megjegyezte, helyi tanácsos volt akkor is, amikor 2009-ben a tanács a 12 millió eurós EBRD-es hitelről szavazott. Leszögezte, a testület a szerződésmodell ismeretében döntött, tehát nincs semmi alapja a DNA azon vádjának, hogy Antal Árpád önkényesen változtatta volna meg egy bizonyos összeg rendeltetését.
– A legfontosabb az, hogy a korrupcióellenes ügyészség is visszaigazolta azt, amit mi is tudtunk: nincs korrupciós vád – húzta alá, hozzátéve: az RMDSZ-frakció tagjai példaértékűnek tartják Antal Árpád munkáját, személyét és elhivatottságát, és bíznak abban, hogy az ügy lezárása után megerősödve tér vissza a hivatalba. – A munka addig sem állhat meg, a két alpolgármestert maximális támogatásunkról biztosítjuk, hogy zökkenőmentes legyen ez a remélhetőleg rövid átmeneti időszak – fogalmazott Miklós Zoltán. 
Mădălin Guruianu liberális tanácsos nem kívánta kommentálni a DNA kivizsgálását, de fontosnak tartotta kiemelni, hogy „Antal Árpád álmai” gyökeresen megváltoztatták a város arculatát. 
– Szeretném mindezt megköszönni neki. És arra kérek mindenkit, kollégáimat, párttársaimat, a város lakosságát, ne feledjék, hogy nézett ki Sepsiszentgyörgy nyolc évvel ezelőtt – hangoztatta Guruianu.
– Nem tartozom azok közé, akik örvendenek a történtek miatt, Antal Árpád nem érdemelte meg ezt a bánásmódot. Személy szerint mellette állok, és úgy vélem, lesz elég ereje ahhoz, hogy túljusson a történteken – mondta Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos. Megjegyezte: nem megköszönni kell a polgármesternek az eddigi munkáját, hanem visszavárni a hivatalba.
Tischler Ferenc alpolgármester azt üzente Antal Árpádnak, hogy a munkatársai „nyugodtan alszanak”, ugyanis tudják, hogy „ebben az ügyben nincs korrupció, üzérkedés vagy mesterkedés. Tudjuk, hogy a jóhiszeműség irányította őt is, és a munkatársakat is. Erős csapat vagyunk, és folytatjuk a munkát”, tette hozzá. 
Czegő Zoltán néppártos tanácsos azon reményét fejezte ki, hogy erőt ad az amúgy „derűs és erős” polgármesternek az, ahogy egy emberként állt melléje a város. 
Kiss Edit. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 22.
Elzárkóznak a párbeszédtől
Olvasói levél 
Az utóbbi évben a romániai magyar közösség helyzete  több állami intézmény aktív szerepvállalásának köszönhetően is  radikálisan rosszabb lett. Csak néhány példa:
– az ország közbiztonsági stratégiájának a tervezetében az autonómia igényének a kinyilvánítása kockázati tényezőként, a társadalmi béke veszélyeztetőjeként jelent meg;
– a magyar közösség valós gondjainak megoldásáról szóló nyilatkozatát minden indoklás nélkül, érthetetlen módon pár nap után maga az államelnök távolította el hivatalának honlapjáról;
– futószalagon születnek a magyar feliratok, illetve magyar és székely jelképek eltávolítására kötelező bírósági ítéletek;
– végül, decemberben, kétes körülmények között két székely fiatalt tartóztattak le terrorizmus vádjával.
Érthető és jogos tehát a közösség körében egyre nagyobb méreteket öltő elégedetlenség, ami petíciók és köztéri tüntetések egész sorát eredményezte. A fokozódó feszültséget észlelve, a magyar közösség gondjaira békés megoldását keresve tavaly decemberben azzal a kéréssel fordultunk az ország két vezetőjéhez,  az államelnökhöz és a miniszterelnökhöz, hogy ezek fogadják székelyföldi önkormányzati és politikai vezetők küldöttségét, hogy párbeszéd útján közösen keressük a kiutat ebből a helyzetből. Megkeresésünkre azonban semmilyen válasz nem érkezett!
A felkérést a múlt hónap elején megismételtük, de továbbra is eredmény nélkül. Ez a viszonyulás már azért is elfogadhatatlan, mert törvény kötelezi az említett elöljárókat is, hogy az írásos megkeresésekre 30 napon belül válaszoljanak. Ezen túlmenően azonban nem csak elfogadhatatlan, de veszélyes is az a mód, ahogyan ez a két elöljáró ebben a helyzetben viselkedik.
Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 22.
Független Színházi Napok: a váradi nézők harca a Harccal
A sepsiszentgyörgyi M Stúdió többszörös díjnyertes előadását, a Kampfot láthatta vasárnap este a váradi közönség a Szigligeti Stúdióban a Független Színházi Napok rendezvénysorozat keretében.
A vasárnap este látott mozgásszínházi produkció német címéről – Kampf (Harc) – óhatatlanul is a világtörténelem leghírhedtebb politikai könyvére, Hitler Mein Kampjára asszociálok, és a produkció jórészt éppen egy olyan elképesztően agresszív, durva, diktatórikus társadalmat jelenít meg, amelyben van egy mérhetetlenül gonosz, az emberek fölött álló teljhatalmú vezér, és vannak a bábként, puszta tárgyként kezelt emberek, akiket a diktátor arctalan tömeggé gyúr, és kénye-kedve szerint meneteltet, kínoz, aláz meg.
A gonosz megtestesülése
A körülbelül egy órás előadásnak több mint a felében ez az elnyomó rendszer jelenik meg, amelyben az emberre súlyként rátelepedő félelmet a monoton, zajos, nagyon hangos, és idegtépő zene, valamint kiabálások, pofoncsattogtatások érzékeltetik. Ennek a tobzódó durvaságnak a megkoronázása az Orbán Levente táncos által megformált mérhetetlenül gonosz alak: meztelen felsőtestének minden izma külön táncot jár, előretolt fejével egy óriás, púpos gólem megszemélyesítőjévé válik, nézésének és arcmimikájának pedig hihetetlenül agresszív és kegyetlen kisugárzása van. Ennek a figurának a megformálása kétségtelenül az elődadás legerősebb, legsikerültebb eleme. Az ellentétes póluson a Bajkó László által domborított figura áll, aki a darab elején többször is megjelenik egymagában ülve talán a tisztaság megtestesítőjeként, később azonban a bábemberek csoportjában találjuk őt. A darab legvégén, amikor a közösség fellázad a vezér ellen, és letaszítja őt, a pozitív és negatív alak összetalálkozik egy meg nem határozott helyen, és ezzel lesz vége az előadásnak, egyfajta jin-jang üzenetet fogalmazva meg.
Hangulati váltások
Az ellentétes erők egymásba fonódásának keleti bölcsessége tetten érhető az előadásban olyanformán is, hogy a durva, elnyomó társadalmat bemutató részeket könnyedebb, talán humorosnak is tekinthető jelenetekkel oldotta fel a rendező-koreográfus, Fehér Ferenc. Nekem az volt az érzésem a helyszínen, hogy a nyomasztó hangulat váltásaként egyfajta megváltásként hatottak ezek a részek, és a nézők mintegy felszabadulásként, védekezésként reagáltak nevetéssel azokra a nem is feltétlenül vicces jelenetekre. Ehhez a ponthoz érve kell megállapítani, hogy az előadásnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hiszen egy idő után a hatásos jelenetek hatásvadásszá silányultak a folyamatos ismételgetés nyomán, és ahelyett, hogy előrelendítették volna a darabot, megrekesztették azt egy bizonyos állapotban, ráadásul az ismétlések azt a kellemetlen benyomást is keltették, hogy a rendezőnek nem volt több ötlete, amit beépítsen ebbe a produkcióba. Nem is beszélve a könnyedebb jelenetekről – a hálósipkás Döbrögi és a lány románca, a hárman egy ruhában eltaposnak egy kukacot jelenet –, amelyeket mintha egy másik előadásból emeltek volna be a Kampfba.
Hatásvadász
A következetlennek, hatásvadásznak tűnő előadásban azért a táncosok kitettek magukért: kiválóan összpontosítva mutatták be a közös mozgásokat, és a szinkronizálás is kifogástalan volt, hiszen a diktátort játszó Orbán Levente jelzéseire úgy mozogtak, hogy sikerült azt az érzetet kelteniük, hogy valóban egyfajta láthatatlan zsinóron, ellenállhatatlan erővel mozgatott marionettek ők a mindenható vezető kezében. A diktatúrát bemutató részek közötti közjáték jellegű táncjelenetek inkább érdekesnek, semmint hatásosnak voltak mondhatók, és a történetet is meglehetősen összezavarták. A Kampfban több volt a potenciál, mint amennyit sikerült megvalósítani belőle, nem kínálta fel a komoly problémafelvetések válaszkeresésének kellemes izgalmát, hanem a minden áron hatni akarás elbizonytalanító érzésével engedte útjukra a nézőket.
Pap István. erdon.ro
2016. február 22.
A tizedik Bocskai-zarándoklatról
Idén ismét megtartották, immár tizedik alkalommal, a Bocskai István emlékére szervezett zarándoklatot, melynek során a magyarországi hajdúvárosok és Hajdú-Bihar megye küldöttsége a fejedelem életéhez kapcsolódó egyes helyszíneket keresett fel február 20-án és 21-én.
2007 óta minden évben megszervezik a Bocskai-zarándoklat nevű körutazást, a történelmi Magyarország különböző régiót felkeresve, ráérés és lehetőség szerint. Ezeken rendszerint a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat és a Bocskai István Emlékbizottság képviselői, a hajdúsági polgármesterek, önkormányzati képviselők és meghívottaik vesznek részt, köztük előadóművészek és újságírók is. Idén csupán másfél nap állt a zarándokok rendelkezésére, ez alatt Hajdúnánást, Debrecent, Kolozsvár, Gyulafehérvárt, Nagyenyedet és Nagyváradot tudták útba ejteni. Utóbbi városban Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta őket a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában, amely jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetemnek is otthona. A díszteremben megtartott vasárnap déli kölcsönös köszöntésen az EMNT, a KREK, az Erdélyi Magyar Néppárt, a Pro Universitate Partium Alapítvány, az ifjúság és a váradi polgárok képviselői is jelen voltak. Az egyházkerület előző püspöke igei alapú üdvözlőbeszédében Dávid királytól Bocskai fejedelemig vont történelmi ívet, az ország- és nemzetegyesítés közös nevezője mentén.
Erdély egyik nagy politikai-katonai vezetőjét méltatva Tőkés László kiemelte: a fejedelemnek rövid uralkodása alatt ereje volt a szabadságharchoz éppúgy, mint az építkezéshez. Utalva a mai évfordulóra – 1605-ben épp ezen a napon választották fejedelemmé Bocskai Istvánt az erdélyiek Nyárádszeredában –, valamint a megemlékezés helyszínére, elmondta: Bihar megye egykori főispánjára, Várad kapitányára, az egész Partium urára, Erdély fejedelmére, Magyarország megkoronázott királyára úgy kell emlékeznünk, mint egy olyan reálpolitikusra, ügyes diplomatára és kiváló hadvezérre, aki a 17. század elejére szinte teljesen elpusztult magyar államiságot megmentette, folytonosságát biztosította. Erdély aranykorának megalapozójaként nagyformátumú államférfivá tette az is, hogy egyszerre védte és építette az országot és az egyházat. Bocskai Erdély szuverenitásának és a királyi Magyarország jogállásának megtartásában épp olyan elévülhetetlen érdemeket szerzett, mint a tizenöt éves háború lezárásában. A régió pacifikálásának és a hajdúk letelepítésének történelmi áthallása: mi magunk is a helytállás népe kellene legyünk, nem az elvándorlásé – mondotta európai képviselőnk napjaink kihívásaira, népmozgásaira utalva.
A határok fölötti nemzetegyesítés egyik jelképeként is felfogható a Bocskai-zarándoklat – mondotta köszöntésében Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a körút utolsó állomásán is vázolta Bocskai életútját és tetteit, végül idézett a fejedelem politikai végrendeletéből. Kátai Zoltán Tinódi-lant díjas énekmondó, népzenész a 16-17. századból ránk maradt, ismert és ismeretlen szerzőktől származó históriás énekeket adott elő, legtöbbjük magáról Bocskairól és koráról szólt. Az emlékezők ezt követően a székház belső udvarán kialakított „partiumi panteonban” elhelyezték a tisztelgés koszorúit Bocskai István emléktáblája – Győrfi Lajos karcagi szobrászművész 2009-ben felavatott alkotása – alatt, és elénekelték a Himnuszt.
Nagyvárad, 2016. február 21.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája. erdon.ro
2016. február 22.
Marosvásárhely: meggondolta magát az EMNP, a lista harmadik helyét kéri
A múlt heti eredménytelen tárgyalások után új javaslatot tett a marosvásárhelyi EMNP az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására: többek között a harmadik és a kilencedik helyet kérik. Ezt az RMDSZ nevében nyilatkozó Vass Levente választmányi elnök elfogadhatatlannak tartja.
Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke hétfőn nyílt levélben új javaslatokat tett az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására. A két fél múlt heti tárgyalásain az RMDSZ egy biztos befutó helyet, a nyolcadikat, illetve a tizenkettedik helyet ajánlotta fel jelöltlistáján, ám ezt akkor a Néppárt küldöttsége nem fogadta el.
Az EMNP most azt szeretné, ha a tavalyi előválasztások második helyezettje, Portik Vilmos megkapná a lista harmadik helyét.  Javaslatuk szerint a hatodik helyre a marosvásárhelyi történelmi egyházak közösen jelölnének valakit, a kilencedik helyre az EMNP marosvásárhelyi szervezete kapná meg, a tizenkettedik helyre pedig a marosvásárhelyi civil szervezetek által javasolt személy kerülne.
Jakab Istvánék javaslatukat a tavalyi előválasztás eredményére alapozzák. A nyílt levél szerint ugyanis ez volt „az egyetlen tényleges és számokban is mérhető megmérettetés” a politikai alakulatok marosvásárhelyi szervezetei között. „(Az előválasztás) eredményét figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy tíz magyar ember közül négy nem az RMDSZ jelöltjére szavazott, illetve a közös dolgainkban véleményt nyilvánító marosvásárhelyi magyarok közül minden harmadik személy a néppárt jelöltjét támogatta szavazatával” – olvasható a levélben.
Az EMNP szerint ez a javaslat egyszerre teremthet hiteles összefogást és erősítheti meg az RMDSZ szövetségi jellegét is. „Ha pusztán az előválasztási matematikát vennénk alapul, a néppárt a tárgyalások során minden harmadik helyre igényt tarthatott volna, hiszen a párthovatartozásunk feladása a matematika mellett ehhez megteremtené az erkölcsi alapot is. Mi ugyanakkor fontosnak tartjuk azt, hogy a marosvásárhelyi összefogás ne csak politikai alkut tükrözzön, hanem a lehető legszélesebb mértékben érjen el a csalódottságával küzdő magyar közösséghez” – írják.
„Nehéz így az EMNP-vel tárgyalni”
Az EMNP-vel tárgyaló RMDSZ-es küldöttségnek tagja Vass Levente is. A marosvásárhelyi szervezet választmányi elnöke a Maszol megkeresésére elmondta, a néppárti javaslatot és a mellette felhozott érveket. „Nehéz egy olyan partnerrel tárgyalni, aki most a korábbi javaslataitól eltérő kéréseket fogalmaz meg” – mondta Vass Levente arra utalva, hogy az EMNP a múlt héten az RMDSZ listájának két befutó helyére, a nyolcadikra és a kilencedikre tartott igényt.
A választmányi elnök szerint téves az a néppárti érvelés, miszerint a lista összeállításakor a tavalyi előválasztás eredményét kell figyelembe venni. Szerinte a négy évvel ezelőtti önkormányzatok választások eredményei a mérvadóak. Akkor az RMDSZ tíz jelöltet juttatott be a marosvásárhelyi helyi tanácsba, és kilencszer annyi szavazatot kapott, mint az EMNP.
Vass Levente emlékeztetett arra, hogy Portik Vilmos tavaly maga hangsúlyozta, hogy nem a Néppárt jelöltjeként indult az előválasztáson, és a szavazócédulákon sem szerepelt a neve mellett a Néppárt jele. „Értelmetlen ilyen puffogtatásokkal ellehetetleníteni a tárgyalásokat, amelyek egyébként jó hangulatban zajlottak” – jelentette ki.
Az EMNP-nek arról a javaslatáról, hogy az egyházaknak is legyen szava a tanácsosi lista összeállításakor, a választmányi elnök kijelentette: az RMDSZ éppen múlt csütörtökön kezdeményezett egy találkozót a marosvásárhelyi történelmi egyházakkal az önkormányzati választások témájában. „Konzultálunk az egyházakkal, számítunk a támogatásukra” – fogalmazott.
Vass Levente kérdésünkre elmondta, a múlt héten nem tűztek ki új tárgyalási időpontot a felek, így nem tudni, hogy mikor ül ismét egy asztalhoz az EMNP és az RMDSZ küldöttsége. „Egy biztos: mi az utolsó pillanatig, a jelölési határidőig fenntartjuk azt az ajánlatunkat, hogy az EMNP kapja meg a lista nyolcadik és tizenkettedik helyét” – mondta az RMDSZ-szervezet választmányának elnöke. maszol.ro
2016. február 22.
Három MPP-s polgármesterjelöltet támogat az RMDSZ Háromszéken
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete támogatja az MPP által Zabolán, Málnáson és Gelencén indított polgármesterjelölteket. Ezekben a községekben helyi tanácsosi listát csak az RMDSZ állít, amelyen mind a két szervezet jelöltjei helyet kapnak. Háromszéken március végére 40 közigazgatási egységben magyar polgármesterjelöltet állítanak, amelyek 25 százaléka új jelölt - közölte az RMDSZ. 
Az RMDSZ-MPP megyei szintű összefogását ismertető hétfői sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, egy évvel ezelőtt együttműködési megállapodást kötöttek a Magyar Polgári Párt képviselőivel, a megye fejlesztési stratégiája és a nemzeti ügyek tekintetében. A megállapodás értelmében, amennyiben az együttműködés eredményes és bizalmi alapon zajlik, a helyhatósági és parlamenti választáson is együttműködnek. 
„Sokszor, sokan beszéltek az összefogásról. Mi, itt Háromszéken az együttműködésnek azt a formáját választottuk, amelynek eredménye, haszna és gyümölcse van. Az RMDSZ három községben nem indít saját jelöltet, és teljes szervezési erejével támogatja az MPP által indított polgármesterjelölteket: Zabolán Fejér Levente jelenlegi alpolgármestert, Málnáson Szotyori Angéla tanácsost, és Gelencén Cseh József jelenlegi polgármestert. Meg szeretnénk szüntetni a széthúzást Zabolán, Málnáson az áldatlan állapotot, Gelencén pedig megerősítjük az együttműködést. A megye ezen településein a helyi tanácsosi listát az RMDSZ állítja, amelyen egyaránt szerepelnek a két politikai szervezet jelöltjei. Ezeken a településeken az MPP nem indítkülön tanácsosi listát. Meggyőződésünk, hogy olyan világot élünk, amikor a magyar közösség és települések fejlesztése érdekében együtt kell működnünk. A tisztességes együttműködésből mindenki nyer, ezért egymást erősítő kampány lesz. Nem az a célunk, hogy lenyomjuk a másikat, hanem hogy hozzátegyünk a munkájához” - fogalmazott az elnök. Hozzátette: a magyar együttműködést az EMNP-vel is kezdeményezték, erre azonban az országos vezetése nem bólintott rá.  Az RMDSZ legfiatalabb polgármesterjelöltjét Rétyen indítja, a 32 éves Dombora Lehel személyében.  Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna Megyei Szervezetének elnöke kiemelte, az „utálatpolitikának” véget kell vetni. „Fontos az együttműködés, amelyre nyitott volt az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete. Vannak települések, ahol a jó hangulatot újra meg kell teremteni, a nézeteltéréseket el kell felejteni, hiszen látjuk, hogy a román hatalom milyen erőkkel súlyt le ránk a közigazgatásban” - mondta. 
Kulcsár szerint április 1-ig véglegesítik a tanácsosi és polgármesterjelölt listájukat. Az önkormányzati választáson húsz településen indítanak jelölteket, tehát az együttműködés mellett lesz verseny is, az viszont tisztességes, közösséget építő kampány lesz - jelentette ki. (közlemény) Transindex.ro
2016. február 22.
Családfa
Ezt a címet viseli a kiállítás, amelyet Tamás Borbála munkáiból szerveztek tárlattá a székelyudvarhelyi Haáz Rezső munkatársai. A fiatal képzőművész is tagja annak a csoportosulásnak, amely az utóbbi években egyre markánsabban jelen van Udvarhelyszék művészeti életében. 
A kiállítás megnyitására 2016. február 24-én, szerdán délután 5 órakor kerül sor a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A tárlatot Veres Péter muzeológus nyitja meg.
A tárlat egy hónapig látogatható a Haáz Rezső Múzeum Képtárában (Kossuth Lajos u. 42. sz.). eloszekelyfold.com
2016. február 22.
Konferencia az anyanyelvhasználatról: Ne csak a családban, hanem a közigazgatásban is magyarul!
Fontos, hogy ösztönözzük a külhoni magyarokat az anyanyelvhasználatra, arra, hogy ne csak a családban és otthonaikban beszéljenek magyarul, hanem a közigazgatásban és a hivatalos érintkezések során is – jelentette ki Kántor Zoltán. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) Kétnyelvűsítő küzdelmek a gyakorlatban és a digitális térben címmel rendezett konferenciát február 22-én, a komáromi Selye János Egyetem Teológiai Karán. 
Kántor Zoltán elmondta, a konferencia célja az volt, hogy képet adjanak azokról a jó kezdeményezésekről, amelyek hozzájárulnak az anyanyelvhasználat ösztönzéséhez. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint a szomszédos országok "nem túl bőkezűek" a nyelvi jogok biztosításában, s a nemzetiségi nyelvhasználók "egyfajta elbátortalanítására játszanak". Éppen ezért örömteli, hogy egyre több külhoni magyar fiatal gondolja úgy, nem elegendők azok a jogszabályok, melyeket számukra a többségi nemzet biztosít, s igyekeznek tudatosabbá tenni az embereket, és bátorítani őket a magyar nyelv használatára.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom tevékenységéről Orosz Örs és Kovács Balázs adott elő. Mint kiemelték, a magyar nyelv és identitás csak akkor őrizhető meg és adható tovább, ha a magyar nyelvhasználat a mindennapok részévé válik. "A nemzetállam kiépítése Szlovákiában átgondolt koncepció alapján zajlik, a nyelvpolitika ennek az egyik legfőbb eszköze. Az állam nem teszi lehetővé, hogy éljünk nyelvi jogainkkal, ezért távlati céljaink között szerepel egy olyan környezet kialakítása, ahol a magyar nyelv a mindennapok szerves részévé váljon Dél-Szlovákiában" - mondta el Kovács Balázs. Orosz Örs pedig arról beszélt, azután, hogy a Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái felfedték kilétüket, csak tovább nőtt a népszerűségük. "Azzal, hogy kiléptünk az anonimitásból, most már egy valódi polgári engedetlenségi mozgalmat hirdethetünk" - tette hozzá.
A konferencián bemutatkozott az Igen, tessék! kezdeményezés, amely évekkel ezelőtt Kolozsvárról indult, ma azonban már Erdély-szerte jelen van. A mozgalom azokat a boltokat, szolgáltatói egységeket gyűjti össze és jelöli meg zöld színű matricáival, ahol anyanyelvüket használhatják az erdélyi magyarok. Talpas Botond, a mozgalom vezetője elmondta, céljuk az anyanyelvű kiszolgálás és tájékoztatás bátorítása a kereskedelmi életben és a nyilvános terekben. Az Igen, tessék tagjai gazdasági hálózatba gyűjtik azokat a cégeket, vállalkozókat, akik, a román mellett magyar nyelven is fogadják és kiszolgálják ügyfeleiket. Erre a célra egy internetes oldalt is létrehoztak, amely csak Kolozsváron több mint ötszáz olyan céget említ, amely felvállalja a magyar nyelvhasználatot - tette hozzá Bethlendi András, az Igen, tessék! munkatársa.
A konferencián egy egészen új kezdeményezésről, a felvidéki Velemjáró applikációról, valamint a hozzá kapcsolódó weblapról is szó esett. Az mobiltelefonos alkalmazást Horony Ákos és Lancz Attila mutatták be. Mint elhangzott, a Jurista polgári társulás által fejlesztett és működtetett alkalmazás segítségével bejelentést lehet tenni, ha valamelyik településen nem tartják be a magyar anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogainkat. A panaszokat a Velemjáró szakértői megvizsgálják és továbbítják az illetékes hivataloknak.
A Velemjáró elsődleges funkciói, azaz a nyelvhasználati bejelentés, a nyelvhasználati útmutató, valamint a fontosabb törvényszögek magyar nyelvű fordítása mobiltelefonos alkalmazással érhetők el. Vannak azonban olyan funkciók is, így a hivatali ügyintézéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat tartalmazó "Ügyintézési útmutató" és a magyar települések legfontosabb adatait rögzítő "Településtár", amely a velemjaro.com internetes oldalon érhető el. 
A fejlesztők elmondták, a Velemjáró egy olyan elektronikus zsebkönyvvé kíván válni, amely folyamatosan bővülő funkcióival és tartalmával hasznos segédeszköz lehet a mindennapokhoz. tiszanews.org.ua
2016. február 23.
A régiósítás réme
Ismét napirendre került hát a székelyföldi – de az erdélyi magyarság egésze számára is – oly fontos kérdés. Az ország területi-közigazgatási átszervezéséről tegnap maga a kormányfő beszélt a romániai községek egyesülete által kezdeményezett megbeszélésen. És bizony, túl sok derűlátásra nem ad okot mindaz, amit Dacian Cioloş ezzel kapcsolatban mondott.
A román média tegnapi tudósításaiban elsősorban a miniszterelnöknek a községek pénzügyi helyzetével kapcsolatos kijelentéseit emelte ki. S bár Cioloş kétségkívül sok igazságot megfogalmazott – például, hogy a kormány tartalékalapjából politikai hovatartozás szerint utalják ki a pénzeket, s ezt a gyakorlatot meg kellene szüntetni, hiszen az sem biztos, hogy olyan beruházásokat finanszíroznak, amelyekre valóban szüksége van a helyi közösségnek –, már ezek között is találni vitatható vagy aggasztó kijelentést. A költségvetési bevételek növelésére például nem nagyon lát más megoldást, mint a helyi adókat szabályozó rendszer megváltoztatását – magyarán: adóemelést –, de a háromezer, illetve ötezer lakos alatti községek önállóságának megszüntetéséről is szólt a kormányfő. Számunkra a legfontosabb kérdés mégis a megyék, régiók sorsa: ezzel kapcsolatban Dacian Cioloş több lehetséges átszervezési változatról szólt. Egyik lehetőségként több megye társulását említette egy közjogi társulásba megyeközi programok lebonyolítása végett. Két másik elképzelés a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházásáról szól – a radikálisabb felszámolná a megyei tanácsokat, a másik megtartaná azokat. Végül olyan változatról is beszélt, amelyben 15–18 közigazgatási régió jönne létre két-három szomszédos megye egyesülése révén. Számunkra, Székelyföldön élő magyarok számára ez utóbbi elképzelés tűnhet a legkevésbé rossznak, hiszen a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása esetén számarányunk jelentősen csökkenne. Ráadásul ezen utolsó változat ismertetésekor Cioloş a történelmi-kulturális azonosságokat is azon kritériumok közé sorolta, amelyek alapján eldöntenék, hogy mely megyék egyesüljenek. Remény helyett azonban inkább aggodalomra van okunk, hiszen mindebből az látszik, hogy a már létező, jól körülhatárolható történelmi régiók mentén történő átszervezésről még egy – szavazatokra amúgy nem szoruló – szakértői kormány sem beszél, márpedig számunkra minden más megoldás csak rossz vagy nagyon rossz. S bár választási év lévén, kevés az esélye, hogy ekkora horderejű változást véghezvihet a technokrata kormány, hátra nem dőlhetünk, hisz a nagy pártok egyezsége esetén bármikor elfogadhatnak egy olyan közigazgatási reformot, amely révén Székelyföldet beolvasztják egy román többségű adminisztratív régióba.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 23.
Hírsaláta
ELKESEREDETT VÁJÁROK. Mintegy kétszáz bányász kezdett sztrájkba Hunyad megyében a Lónyay-bányában, mivel attól tartanak, hogy a bányát üzemeltető Hunyadi Hőerőmű csődbe megy, ők pedig elveszítik az állásukat. A vájárok elbarikádozták magukat az egyik tárnában, és közölték: addig nem jönnek fel, amíg a helyszínre nem látogat Victor Grigorescu energetikai miniszter, hogy tájékoztassa őket a hőerőmű helyzetéről.
A helyi bányász-szakszervezet vezetője, Vasile Păduraru elmondta: a felszínen dolgozó alkalmazottak is beszüntették a munkát. A Hunyadi Hőerőműnek jelenleg 6300 alkalmazottja van több bányában és két hőerőműben. A cég jelenleg csődvédelem alatt áll. (Főtér)
BECSÜLETES? NEM KELL. A Brassó megyei rendőrparancsnok a nyugdíjazását kérte, egy intézményvezető lemondott, az ügyészség pedig vizsgálatot indított, miután az ország legismertebb rendőre, Marian Godină feltárta: meghurcolták a felettesei, amiért megbírságolt egy befolyásos személyt. Ügye példátlan szolidaritáshullámot váltott ki. Godină akkor vált népszerűvé, amikor Facebook-oldalán járőrözései közben tapasztalt különös eseteket osztott meg, sajátos humorral fűszerezve. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy keserű hangú bejegyzésben közölte: beadja a lemondását, mert elege van korrupcióval átitatott brassói rendőrségből. (Maszol)
HALADÉK TŰZVÉDELMI ENGEDÉLYRE. A képviselőház közigazgatási bizottsága elfogadott egy törvénymódosítást, amely év végéig haladékot ad a szórakozóhelyeknek és éttermeknek, hogy beszerezzék a tűzvédelmi engedélyt. Az intézkedést azzal indokolják: a katasztrófavédelmi felügyelőségeknek nincs elég alkalmazottjuk ahhoz, hogy elvégezzék a szükséges ellenőrzéseket és kibocsássák a tűzvédelmi engedélyeket azoknak a cégeknek, amelyek mostanáig nem rendelkeztek ezzel. A klubok és éttermek működését a Colectiv-tragédia óta ellenőrzik szigorúbban, s a megfelelő engedélyek hiányában az elmúlt hónapokban több vállalkozás is bezárt. (ErdélyFM) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 23.
Bodor Ádám nyolcvanéves
Tegnap ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Bodor Ádám Kossuth-díjas író. Kolozsvárott született, a helyi Református Kollégium növendékeként 1952-ben, tizenhat éves korában államellenes szervezkedés és röpcédulák terjesztése vádjával elítélték, két évet töltött a szamosújvári politikai börtönben. Szabadulása után gyári munkásként dolgozott, majd a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója lett.
A diploma megszerzése után a kolozsvári egyházkerületi levéltárban, majd egy fordító-másoló irodában dolgozott. Első novellája 1965-ben jelent meg az Utunk lapban, négy évvel később első novelláskötetét is kiadták A tanú címmel. Azóta szabadfoglalkozású író, 1970 és 1975 között tagja volt a Román Írószövetségnek. 1982-ben települt át Magyarországra, 1984-től 1988-ig a Magvető Könyvkiadó lektora, majd szerkesztője. 1998-tól egy éven át a berlini DAAD Művészi Program ösztöndíjasa, majd a Holmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Novellistaként indult, egymás után jelentek meg kötetei: Plusz-mínusz egy nap, Megérkezés északra, Milyen is egy hágó?, A Zangezur hegység. Az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetét már Magyarországon publikálta, de az itteni elismertségre 1991-ig várnia kellett, ekkor nyerte meg a Holmi novellapályázatát a később megjelent Sinistra körzet című kötetének egyik történetével. A sajátos irodalmi műfajú, valahol a Kárpátok mélyén, nem meghatározott időben játszódó regényszerű novellaciklus a totalitárius rendszer egyszerre abszurd és hátborzongató világát, a benne élők teljes kiszolgáltatottságát ábrázolja. A mű külföldön is nagy sikert aratott. 1992-ben adták ki a Vissza a fülesbagolyhoz című elbeszéléskötetét, majd 1999-ben újabb regénnyel jelentkezett: Az érsek látogatása, melynek fő ihletforrása a Kelet-Európában végbemenő felemás rendszerváltozás. 2001-ben látott napvilágot A börtön szaga című interjúkötet, amelyben a kolozsvári Balla Zsófia kérdezte az írót életéről. 2010-ben Az utolsó szénégetők címmel tárcáit adta közre, egy évvel később jelent meg a Verhovina madarai című, kisebb történetelemekből, elbeszélésmozaikokból panorámaszerűen felépülő regénye.
Tárgyilagos, távolságtartó környezetleírás, szűkszavú dialógusok, néhány életmozzanatra korlátozódó cselekvéssor, a rejtély, a titokzatosság légköre és nagyon finom humor jellemzi műveit, amelyekből több filmfeldolgozás is készült. Közülük is kiemelkedik A részleg, Gothár Péter 1994-es filmje, amely a következő évben a Magyar Filmszemlén elnyerte a fődíjat, a legjobb rendezés és a külföldi kritikusok díját is.
Bodor Ádám pályája során több rangos elismerést kapott, köztük 1970-ben és 1975-ben a Román Írószövetség prózadíját, 1985-ben, 1989-ben és 2002-ben az Év Könyve, 1986-ban a József Attila-, 1992-ben a Krúdy Gyula-, 1996-ban a Márai Sándor-, 2002-ben a Magyar Irodalmi Díjat. 2003 márciusában Kossuth-díjjal jutalmazták „a közép-kelet-európai történelem meghatározó léthelyzeteit modelláló, egyetemes érvényű zárt szisztémák irodalmi megjelenítéséért, ember és természet kiszolgáltatottságának nagy erejű ábrázolásáért”. 2012-ben megkapta a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díját, a Verhovina madarai című regényéért pedig a Szépíró Díjat. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. február 23.
"Elmúlt farsang el, el, el…"
Farsangi mulatság Désfalván
Az immár hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságra került sor február 16- án délután 5 órától a Désfalvi Általános Iskolában. A mulatságra szép számban gyűlt össze a falu apraja-nagyja, akiket a különböző korosztályok sokszínű és érdekes előadással: színdarabbal, tánccal, bohózattal, népi gyermekjátékokkal örvendeztettek meg.
A közönséget Balázs-Kovács Erzsébet igazgatónőnk köszöntötte. Elmondása alapján elsősorban ezen közös foglalkozások közösségformáló erejét lehet kiemelni, a színes, kulturális jellegű bemutatók nevelő hatásai mellett.
Az előadások sorozatát a népviseletbe öltözött kis óvodások ünnepi műsora indította, akik télkergető, tavaszváró mondókákkal, farsangi énekekkel és népi gyermekjátékokkal vidították fel a szülőket, nagyszülőket, a jelen levő közönséget egyaránt.
Őket követte a felkészítő és második osztályosok előadása, amelyben egy fonójelenet során felelevenítődtek a régi szokások, a hagyományos leánykérés és a tánc sem maradhatott el.
Majd az első és negyedik osztályosok előadták a Három selyp leány című népmese színpadi változatát. Zárásként táncra perdültek a moldvai táncok közé tartozó Hoina és Ördög útja dallamára.
A felsősök sem hagyták magukat, vidám pillanatokat varázsoltak körünkben. Néhány furulyázást kedvelő lány a zenetanár irányításával népdalokat mutatott be, míg a modern táncot kedvelők a testnevelő tanár segítségével egy ritmusos táncösszeállítást és egy paródiát is előadtak A désfalvi vénasszonyok címmel. Nagyon jól tükrözve napjaink nyugdíjasainak hétköznapjait, mosolyt varázsoltak mindenki arcára.
A magyartanár által felkészített tanulók egy érdekes, mai, modern jelenetben a tanulók viselkedését, de főleg a tanuláshoz való viszonyulásukat mutatták be. A tanulók tréfás bemutatás közben sajátítottak el fontos információkat Petőfi Sándorról, a magyar irodalom legnagyobb, legismertebb csillagáról.
A kedves és jó hangulat sugárzott mindenki arcáról, együtt ünnepelt kicsi és nagy, fiatal és idős a késő délutáni órában, amikor észrevétlenül telt az idő, és a finomabbnál finomabb süteményeket fogyasztottuk, amelyek a szülők, nagyszülők jóvoltából kerültek az asztalra. Köszönjük szépen a sok finomságot! Közben a jelmezbe bújt kicsinyek bálján is részt lehetett venni, amikor kedvükre táncolhattak a nyuszik, cicák, boszorkák…
Szintén köszönet illeti az iskola vezetőségét lelkes támogatásáért, valamint az együtt tevékenykedő pedagógusokat is, akik lehetővé tették ezen sokszínű, kulturális, hagyományápoló délután létrejöttét.
Kívánjuk, hogy még számos éven át meg tudjuk ünnepelni e szép, hagyománnyá vált húshagyókeddi mulatságot, amikor együtt lehet a falu közössége. Múlt és jelen együtt van, együtt ünnepel és egymásért tevékenykedik. Tegyünk érte, hogy ez a hagyomány fennmaradjon, fontos részévé váljon életünknek. Egy közösség csak akkor marad meg a sodró idő rohamában, ha megtanul együtt ünnepelni, együtt lenni és egymásért valamit tenni a rohanó hétközna-pokban.
Gagyi Erika és Végh Enikő pedagógusok. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 23.
„Itt nyugszik Farkas Döme, megütötte 2016 mennyköve”
Téltemető farsangolás Torockón
A torockói népélet hagyománya a farsangtemetés napja, amikor összeáll a fiatalemberek szorgos csapata, hogy a régi szokásokhoz híven a kimondott szó és a látvány erejével szórakoztasson, neveljen, együtt tartsa a közösséget. A látványos felvonulást a falu utcáin sokan követték figyelemmel, amíg a vajornál szétverték Farkas Döme koporsóját. Ezzel jelképesen elűzték a telet, ami idén ritkán zavarta az embereket igazi „farkasordító” hideggel vagy hóhullással. Hacsak a természet nem ezután akarja majd pótolni.
A téltemető rituálé idén abban különbözött az előzőektől, hogy a Duna-házban előadást tartott a farsangi menet indulása előtt a Tordai Történeti Múzeum munkatársa, Fodor Attila a farsangi szokás eredetéről és fejlődéséről, különösen az Aranyos-vidéken.  Ezt a népszokást a torockói ifjak kemény munkával próbálják évről-évre ébren tartani. Megtudtuk többek között, hogy a farsangtemetés Erdélyben és Moldovában csak a magyar, szász és csángó kultúrában terjedt el, a többségi románság körében a téli napfordulóhoz, a karácsonyhoz és az újévhez kötődnek maszkos jellegű felvonulások. A világon hasonló szokások vannak az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, Brazíliában, Olaszországban és Magyarországon. A középkori hiedelem szerint a tél utolsó napján a Nap elgyengül, és ilyenkor a gonosz szellemek ellen szalmabábut égettek, doboltak, énekeltek és maszkokat viseltek. Mindez párosult bőséges étel- és italfogyasztással. Közben „megverték” a gyümölcsfákat és elvetették a mákot. A táncban a nagy ugrások segítettek a kender nagyra növekedésében. A farsang ugyanakkor az új párok egybekelésének időszaka. Mágikus kapcsolat van az ébredő természet és az új pár jövője között. A lányok, ha pártában maradtak, így gondolkodtak: „Várok még egy farsangot, /Tán majd valakit fogok / S ha vőlegényt nem kapok,/ Apácának beállok.” A fiúk pedig: „Rönköt emelj, / Szakadj meg,/ Mért nem házasodtál meg!”
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 23.
Bethlen/Mária-út: a dél-erdélyi szórványmagyarság megtartásáért
Hunyad megyei vendégek részvételével zajlott február 16-án a nagyenyedi dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban a Fehér Megyei Magyar Állandó Konferencia alakuló gyűlése, melyen az RMDSZ, a civil szervezetek, a pedagógusok és a történelmi magyar egyházak képviselői egyeztettek a 2016-os teendőkről. A rendezvény „első felvonására” január 9-én került sor, amikor Fehér megye delegációja látogatott el Dévára. A Bethlen út révén Budapest is felfigyel a dél-erdélyi szórványra.
A Hunyad megyei vendégek jelenléte nem volt véletlen, az egyik kiemelt célkitűzés ugyanis a Hunyad és Fehér megye szórványmagyarságát összekötő közös projekt, a Bethlen/Mária-út, amelyet  Gudor Botond Fehér megyei, és Zsargó János Hunyad megyei református esperes közösen mutattak be. Az út a két hasonló adottságú szórványmegye szellemi és gazdasági fellendülését célozza, a térség történelméhez szorosan kötődő Bethlen Gábor szellemi öröksége erdélyi és össznemzeti szimbólumnak felkarolása révén. Úgy szándékszik az anyaországi és tágabb erdélyi szintre emelni a két szórványmegye magyarságának ügyét, ahogy annak idején Bethlen Gábor a súlytalanságból az európai nagypolitika színpadjára emelte az aranykorát élő Erdélyt, hangsúlyozta Gudor Botond. A szórványban már amúgy is több olyan kezdeményezés indult el az utóbbi években (szórványnap, Szórvány–Székely Együttműködés, Hunyad megyei magyar napok), amelyekre a székely tömb és a kolozsvári erdélyi magyar szellemi központ is felfigyelt. A Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc Alapítvány áldásos munkája pedig Magyarországon is közismert.
BASA EMESE. Szabadság (Kolozsvár)
2016. február 23.
Egy segesvári utazó csellengései
Veress Zsombor Csodálatos csellengéseink közeli és távoli tájakon című, nemrég megjelent kétkötetes útleírását mutatták be hétfő este Segesváron, a Gaudeamus Alapítvány művelődési termében. 
A szerző segesvári gyógyszerész, aki harmincévnyi utazásainak legmaradandóbb élményeit foglalta össze két kötetben, hogy közkinccsé tegye mindazt, amit ő megélhetett. A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el – idézi Szent Ágostont utazásairól szóló könyvének hátlapján Veress Zsombor, aki két kötetben, közel hétszáz oldalon számol be emlékeiről, amelyek az erdélyi vidékekhez, illetve távoli helyekhez kötik.
A természet- és világjárás életreszóló élményét szülei oldalán már kisgyerekként megízlelte. Marosvásárhelyi egyetemi évei alatt hasonló érdeklődésű diáktársaival együtt bebarangolta Erdély hegyeit, azt követően pedig családjával a nagyvilágot. „Úgy éreztem, kár lenne, ha csak magamnak tartanám meg ezeket az élményeket, így tehát igyekeztem közkinccsé tenni mindenki számára" – magyarázta a szerző, hozzátéve, hogy nem „szokványos" utak ezek, hanem valamennyi különleges, hiszen különleges felkészülést, szervezést is igényeltek.
A kétkötetnyi anyagot közel hat évig írta, hétvégenként, szabad perceiben, a napi munka és családi elfogaltságok mellett. Veress Zsombor elmondta, az úticélokat mindig jó előre, pontosan meghatározza, felkészül az utazásra. Mint kifejtette, nagyon sok múlik a jó szervezésen, hiszen az olcsó repülőjegy, az olcsó szálloda fontos, hiszen úgy több pénz marad a néznivalókra. Két nagy álma már megvalósult: az egyik az amerikai egyesült államokbéli, a másik az új-zélandi utazás.
További álmai is vannak, csupán az ötletekről lehetne írni kötetnyit, ezért, úgy szervezi az utakat, hogy ahol egyszer már jártak, oda többé nem térnek vissza, de természetesen vannak kedvenc helyei, mint például Ausztria vagy a skandináv országok – mondja Veress. Ausztriában többször is megfordultak, mindig más-más helyen, azért vonzó ez az ország, mert családbarát, ember- és turistabarát. Skandinávia a természeti környezetével lopta be magát a segesvári gyógyszerész szívébe.
„Az idők során rájöttem, hogy a természet érdekel a legjobban" – magyarázza Veress Zsombor, aki, ha tehetné, az észak-európai országokat iktatná be a leggyakrabban úticéljai sorába. Az utazásokról soha nem hiányoznak a gyerekek, akiket mindenhová visznek magukkal, ugyanis azt vallja a négygyerekes édesapa, hogy nekik is látniuk kell a világot. Az idén Izlandra szeretnének elutazni, de még előtte, márciusban Nepálba utazik magashegyi túrára, ez alkalommal a család nélkül, ahol az Everest alaptáboráig szeretne eljutni egy tizenegy napos gyalogtúra keretében.
Antal Erika. Krónika (Kolozsvár) 
2016. február 23.
Melegházasság: igenek és nemek harca az unitáriusoknál
Vitát gerjesztett az unitárius egyház berkeiben Gyerő Dávid főjegyző állásfoglalása, amelyben egyetértését fejezte ki az azonos neműek házasságának engedélyezésével. A Krónikának nyilatkozó egyházi illetékesek többsége nem ért egyet Gyerő Dávid véleményével.
Az unitárius egyház lapunk által megszólaltatott képviselői közül többen is leszögezték, nem értenek egyet Gyerő Dáviddal, a Magyar Unitárius Egyház főjegyzőjével, aki az ember biológiai meghatározottságát és nemi irányultságát élettani valóságnak tekinti, és egyetért az azonos neműek házasságának engedélyezésével.
Az egyházi illetékes – amint arról beszámoltunk – február 5-én A teremtett ember méltóságáért – állásfoglalás Románia alkotmánya 48. cikkelyének módosítása tárgyában címmel tett közzé egyéni véleményt az egyház hivatalos honlapján. Mivel a Magyar Unitárius Egyház vezető testületei a kérdésben nem foglaltak állást, a főjegyző egyénileg fogalmazta meg véleményét, tiszteletben tartva az egyháztagok és állampolgárok szabad véleményalkotási jogát, ugyanakkor élve a szólásszabadság lehetőségével ebben a – megállapítása szerint – fontos lelkiismereti kérdésben.
Elekes Botond, a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerületének főgondnoka elhibázottnak és az egyház szempontjából károsnak tartja a főjegyző állásfoglalását. Rámutatott: bár Gyerő közleményében hangsúlyozta, hogy magánvéleményének adott hangot, az unitárius és más felekezetű hívekben óriási zavart okozott azzal, hogy a neve alatt az egyházi titulusát is szerepeltette és az állásfoglalást az egyház hivatalos honlapján is megjelentette. Ezzel szerinte Gyerő azt a hamis látszatot keltette, hogy az egyház nevében fogalmazta meg a véleményét.
„A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete elnökségének határozott véleménye, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolatán alapuló szeretetközösség. Ebben a kérdésben az unitáriusoknak a többi keresztény egyházzal azonos az álláspontjuk. A témával egyébként az egyházkerület múlt pénteki elnökségi és a múlt szombati gondnok-presbiteri találkozóján is foglalkoztunk. Mindkét testület képviselői egyhangúlag kifejezték, hogy a főjegyző személyes véleménye egyáltalán nem tükrözi az unitárius egyház véleményét. Mi ahhoz tartjuk magunkat, amit egyébként Magyarország alaptörvénye, a Szentírás és a dr. Rezi Elek teológiai professzor, az unitáriusok főjegyzője által írt unitárius erkölcstan is rögzít: a házasság a férfi és nő egyenjogúságot biztosító, szabad életre szóló önkéntes szövetsége" – mondta Elekes Botond.
Az unitárius erkölcstanra hivatkoznak
Csete Árpád, az Unitárius Lelkészek Országos szövetségének elnöke szerint az unitáriusok nagy többsége nem tartja elérkezettnek az időt, hogy ebben az – elsősorban közjogi, törvényhozási – kérdésben állást foglaljon. „Fel vagyunk háborodva a kialakult helyzet miatt. Nem tartom helyénvalónak egy általános érvényű, ám egyéni vélemény megfogalmazását és közrebocsátását, mert az megkérdőjelezi az egyházi hatóságok vezetésének a létjogosultságát. Éppen ezért a korábbi, főjegyzői állásfoglalás körülményeit is ki kell vizsgálni, és az ezzel kapcsolatos felelősséget meg kell állapítani" – fogalmazott a Krónika érdeklődésére Csete Árpád.
Rámutatott, mérvadó álláspontként ő is az unitárius erkölcstanban rögzített megállapításokat fogadja el. A lelkész a kiadvány vonatkozó részleteit is idézte lapunknak elküldött levelében. „Megértéseink és toleranciánk kinyilvánítása ellenére, mégsem hallgathatjuk el fenntartásainkat a homoszexualitással kapcsolatosan. A nemiség Isten ajándéka az élettel együtt, ezzel visszaélni vagy eltorzítani Isten, embertársaink és a társadalom elleni súlyos vétek, bűn. Az Istentől jövő természetes gyermekáldás elutasítása megkérdőjelezi a homoszexuális magatartás céljainak és lényegének helyességét. A homoszexualitás törvényesítése olyan komoly erkölcsi kérdéseket vet fel, amelyek már nem a kettőjük párkapcsolatára, hanem a családra vonatkozik, mint például: házasságkötésük esetén fogadhatnak-e örökbe gyermeket?" – olvasható az erkölcstanban, amely többek közt rögzíti: „a család alapja a házasság. A házasság a férfi és nő egyenjogúságot biztosító, szabad életre szóló önkéntes szövetsége, amely családot létesít, illetve jogokat és kötelességeket igényel."
Nagy László marosvásárhelyi esperes szerint a házasságnak egyértelműen egy férfi és egy nő kapcsolatát kell jelentenie, azonban sem az egyháznak, sem másnak nincs joga korlátozni az embereket a szabad döntésben, a szabad véleményalkotásban. Ugyanakkor úgy véli, lapunk csúsztatott a február 8-ai lapszámban megjelent Unitárius igen a melegházasságra című cikkben. Szerinte más kép alakult ki abban, aki az újságcikkből tájékozódott, illetve aki Gyerő Dávid állásfoglalását olvasta.
„A homoszexualitás nem bűn és nem betegség”
Ezzel szemben Kiss Zsuzsanna, az ikland-nagyernyei unitárius lelkész lapunknak úgy nyilatkozott, véleménye „többnyire egyezik" a Gyerő Dávidéval. „Úgy gondolom, hogy a homoszexualitás nem bűn és nem betegség. Ugyanúgy Isten gyermekei a homoszexuálisok is, mint a heteroszexuálisok. Ahogy a főjegyző is kifejtette, nem hiszem, hogy ez veszélyezteti a család épségét vagy a család szentségét" – fogalmazott. Hozzáfűzte: ha erről a kérdésről faggatják, mindig el szokta mondani, hogy már látott homoszexuális családokban felnövő gyermekeket, akik harmonikusan, „elferdülések nélkül" éltek, és látott már normálisnak mondott családban is felnőni gyermekeket, akik viszont szenvedtek, amiért a szülők épp nem úgy éltek, ahogy az erkölcsi normák megkövetelnék.
Rüsz Domokos székelyudvarhelyi unitárius lelkész viszont elutasítja a melegházasság gondolatát, Gyerő Dávid állásfoglalásával kapcsolatban pedig kifejtette: „semmilyen szentírásbeli alapja, egyházi hagyománya nincs, hogy erről eképpen és ilyen szabatosan nyilatkozzunk". „A melegházasságot a társadalom előterébe hozni nagy butaság és kétségtelenül nagy tévedés. Én ezt nem fogadom el. Eleink sem fogadták el, én sem tudok egyetérteni ezzel" – szögezte le Rüsz Domokos.
Lapunk az egyház további képviselőinek véleményére is kíváncsi volt, azonban többen is elzárkóztak a véleménynyilvánítástól.
Amint arról beszámoltunk, Gyerő Dávid azzal kapcsolatban szólalt meg, hogy a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért csoport tavaly októberben aláírásgyűjtést kezdeményezett azért, hogy a román alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A kezdeményezést az ortodox egyház is felkarolta, a romániai magyar történelmi egyházak vezetői közül pedig többen kifejezték támogató véleményüket.
A főjegyző közölte, számára az Isten által teremtett ember méltóságának feltétlen tisztelete és védelme teológiai alapérték, az ember biológiai meghatározottságát és nemi irányultságát élettani valóságnak tekinti, a nemi önazonosság megélése és a házastársválasztás szerinte alapvető emberi jog.
A téma kapcsán Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a szabad véleménynyilvánítás támogatásáról beszélt korábban a Krónikának. Mint mondta, a Magyar Unitárius Egyház vezető testületei úgy döntöttek, nem foglalnak állást a házasság meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítás kérdésében, mert úgy vélik, a civil szövetség kezdeményezése „kívülről irányított".
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 23.
Házhoz vitt megelevenített irodalom
Új ismeretek közlése, rendhagyó irodalomóráknak is beillő színházi produkciók szervezése a célja az Erdélyben négy éve úttörő jelleggel működő Borostyán Produkciós Irodának. Némethy Norbert impresszárió a Krónikának adott interjúban elmondta, már túl vannak a megkereséses időszakon, és most már az igények függvényében dolgoznak.
– Érdekes, hogy amikor a 90-es évek elején fellendült a vadkapitalizmus vállalkozó szelleme, a legkülönbözőbb kisvállalkozások indítása közepette sem jutott senkinek az eszébe produkciós irodát nyitni, felvállalni az impresszárió könnyűnek semmiképp sem mondható, de annál érdekesebb és kreatívabb munkáját. Pedig a szakma nem új keletű, ha nem csalódom, nagyjából a filmipar felfutásával egyidős. Ön tudatosan akart úttörő lenni a magyar nyelvű művészi piacon, Erdélyben, vagy véletlen, netán kényszer volt-e?
– A kérdés utóbbi két lehetőségére mondhatom azt, hogy is-is. Előadások szervezésével külsősként kapcsolatban álltam színházakkal, amikor egy volt barátnőm elkészítette Weöres Sándor Psyché című művét a szatmári színház keretében, de annak ellenére, hogy nagyon jól sikerült, a színház néhány előadás után „kijátszotta”. Azt mondták, ebből elég lesz ennyi. Valamit ki kellett találnunk – így jött létre a Borostyán. Elindultunk vele a megyébe, nem bántuk meg.
Következett a vállalkozás jogi-adminisztratív hátterének megteremtése, megkerestem egy ügyvédet, ő készítette el a formaságokat, és lett belőlem egyéni vállalkozó, nálunk ismertebb nevén PFA. A Psyché sikerét látva megkeresett egy erdélyi színész Salinger Zabhegyező című művének feldolgozásával, ami aztán le is fedte Erdélyt, a Partiumot és Kelet-Magyarországot. Tizennyolcadik éve ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal kint élek, kapcsolatban állok magyarországi színházakkal is.
– Vagyis nem bánta meg, hogy belevágott?
– Nem, dehogy, sőt. Igaz, hogy a szervezési munka sok jövés-menéssel jár, de a szabadságérzés, hogy nem vagyok lekötve egyetlen színházhoz sem, mindent kárpótol. Végső soron azt csinálom, amit mindig is akartam.
– Műfaji megkötés van?
– Eddigi legnagyobb sikereink közé tartozik Hobo, illetve Berecz András műsora. Gondolom, Hobót nem kell bemutatnom, Berecz András mesemondó-népdalénekes, kettejük világa különböző. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni, mi is a Borostyán célja, az volna a legtalálóbb, hogy két lábon áll: az egyik láb az új ismeretek közlése, a másik iskolai jellegű. Rendhagyó irodalomórának is mondható több produkciónk, házhoz visszük a megelevenített irodalmat.
Érdekes, hogy alig-alig van ugyanabból a műből két azonos előadás, mivel a tanerők nem egyformán rugalmasak. Sőt vannak, akik nem is veszik szívesen a kívülről jövő „beavatkozást” a tananyagba, mások viszont egyenesen kérik. Ugyanis maximális az interaktivitás, amit a diákok nagyon élveznek. Nem hagynak egyetlen nekik feltett kérdést sem megválaszolatlanul, épp ellenkezőleg, gyakran kérdeznek még sok mindent hozzá.
– Miért lett Borostyán a produkciós iroda neve?
– Mert olyan növény, ami bárhol megveti gyökereit, mindig a fény felé tör, levelei mindig az új hajtásokat részesítik előnyben. Bevallom, én is szívesebben dolgozom fiatal művészekkel, nemcsak színészekkel, de zenészekkel, festőkkel is. Jelenleg például van egy kiállítás, Élet a kastélyban a címe. A nagykárolyi Károlyi-kastélyt mutatja be Jula Ciprian szatmári fotós 28 képből álló fotósorozata, a megnyitón korabeli ruhákban egy 16 éves leányka énekelt, hasonló korú zongoristalány kísérte.
Ez volt számukra a kiugrás lehetősége, azóta részt vettek egy megmérettetésen, elismertek lettek. Tehát a fiatal művészek számára a lehetőség biztosítása is bekerült a produkciós iroda céljai közé, bár igazából a lényeg közelebb hozni a fiatal generációhoz a színházat azzal, amiről már beszéltem: házhoz visszük nekik. Nem mondom, hogy az összegyűlt diákság között nincs olyan, aki épp egy másik óráról akar emiatt ellógni, de úgy vélem, ha száz közül tíz színházbarát lesz, akkor máris megérte. Ezért nem érzem, hogy az én, a mi munkánk konkurencia volna a színháznak, épp ellenkezőleg. És a már szintén említett interaktivitás is nagyon vonzza a diákságot.
– Előfordult-e már, hogy valahol „megrendeltek” egy előadást?
– Hogyne. Épp a legutóbbi műsorunk, Gajai Ágnes Édes Anna produkciója is megrendelésre jött létre. Hivatalosan 2012-től működik a Borostyán, de már túl vagyunk a megkeresésen, most már az igények függvényében dolgozunk. Sokat kellett szelektálni, mert sokan kérdezték, hogy ez vagy az nincs-e. Készítettem egy körkérdést, mik lennének a leginkább igényelt művek, így jött be az Édes Anna, az első, teljesen saját „gyermek”. Érdekességként említem, hogy előbb Kosztolányi Pacsirta című kisregénye került szóba, de Szatmáron és Károlyban két-két iskolában is az Édes Annát kérték, és ennél maradtunk.
– Eddig minden említett produkció egyszemélyes. Ez véletlen vagy tudatos?
– Abszolút tudatos. És nemcsak azért, mert az egyszemélyes műsor szervezésileg könnyebb, de épp az interaktivitás miatt az előadónak el kell érnie, hogy őt maguk közé fogadják a jelenlévők. Kettő vagy több szereplővel a diákság körében már nem működne ez a befogadás-befogadtatás.
– A szervezést említette: a Psychéhez képest bővült vagy szűkült a lefedettség?
– Nagyjából ugyanaz. Vagyis Kelet-Magyarország, Partium, Erdély. A Székelyföldön jól ismerik és szeretik a produkciókat. Sokan besegítenek a szervezésbe is, de alapjában véve egyedül szervezek. Tudom azt az 5, 6, 7, 8 helyet, ahol mindig biztosan szívesen látnak, a többi hely gyakran magától adódik. Nagy ellenségem az idő, nem könnyű mindenhová eljutni. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön hatszáznál több az állandó közönségünk, mert ez olyan műfaj, ami arrafelé kihalóban van, és érzik, hogy épp ezért kell ápolni.
– Közelebbi és távolabbi terveik?
– Az iskolai szinten Babits Jónás könyve, Kosztolányi Esti Kornélja következik, egy újabb Berecz András és Hobo-turné. Hobo mondta, aki a budapesti Nemzeti Színház deszkáiról jött, hogy hallott olyat: több diák az egyéni műsorának interakciója miatt ment később színházba is. Áprilisban Berecz András új műsorral jön, a Káin és Ábel történetét feldolgozó Láttam a Holdat előttem címmel. Március végén Gajai Ágival megyünk a Székelyföldre, tehát van munka bőven.
– Nem gondolt a vállalkozás bővítésére?
– Ősztől még egy embert szeretnék felvenni, aki a pályázatokkal foglalkozna, mert arra nekem már fizikailag nem jut időm. Vagyis pozitívan látom a jövőt: ha többen is belekezdenének hasonlóba, akkor sem félek attól, hogy a Borostyán ne működne. Hisz ugye a névadóját sem lehet olyan egykönnyen kiirtani!
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 23.
Emelt szintű útravaló Nagyszalontáról
Nagyszalonta hűséges önmagához, hagyományaihoz – ezt többek közt jelzi az évek óta megjelentetett kalendáriumuk is. 
Igyekeztek követni a régi kincses kalendáriumok szerkezeti felépítését, emiatt aztán az utóbbi egy-két évben színtelenebbre-laposabbra sikeredett a kiadvány, az idei viszont, ha mennyiségileg kevesebb is, de színvonalában kifejezetten figyelemre méltó.
Talán mert 410 éves évfordulót ünnepel a hajdúváros?! Ezt az egy évtizeddel megtoldott négy évszázadot idézi fel, foglalja össze a kiadvány szerkesztője, helyesebben szellemi mindenese, Tódor Albert a Nagyszalonta nevezetes város, illetve Dánielisz Endre a Nagyszalonta hajdúváros című írásban, Székely Ervin viszont Vallomásában egy érdekes csavarral összeköti a város történelmét saját gyermekkorának Szalonta-képével:
„Szóval valami ilyesmit, fennkölt és tanulságos cikket kellene írnom, de sajnos sehogyan sem sikerül. Nekem ugyanis Szalonta a gyermekkoromat, eszmélésemet, fiatalságomat, első szerelmemet jelenti. Azt is, amikor a Csonka-torony háta mögötti parkban Varga Józsival spontán szavalóversenyt rendeztünk, és elsírtam magam A walesi bárdoktól, de azt is, amikor Dánielisz Lacival ellógtunk az iskolából, hogy a Deep Purple Magyarországról átcsempészett vinillemezét meghallgassuk. A személyiség kialakulásának az a lassú, észrevétlen folyamata itt, Szalontán történt meg, és ebben minden valószínűséggel szerepe volt ennek a városnak, a múltjának és a már – részlegesen – felsorolt nagy elődöknek is.”
Dánielisz Endre enciklopédikus helytörténeti ismereteinek köszönhetően Arany Jánossal kapcsolatban is sikerült eddig kevéssé ismert emlékeket feleleveníteni, jelesül a segédjegyzői tevékenységével kapcsolatos véleményt: „Tanulásával, tehetségével kiérdemelte a bíróságot megjárt emberek legnagyobb elismerését: »amit Arany János ítél, azt az Isten is helybenhagyja« – mondották volna a szalontaiak.”
De érdeklődve olvastam Szendrey Zsigmond szalontai éveiről, Bonczos Miklósról és az időben közelebbi relikviákat is, például az emigrációban élő Zilahy Lajos New Yorkból 1961-ben írott levelét dr. Kiss Ferenc orvosprofesszorhoz, egykori szalontai iskolatársához, barátjához. Tetszett Varga Gábor eszmefuttatása a szabadságról, és nem utolsósorban Benedek Elek tollából a Testamentum Jankónak lírai gondolatsor, ami manapság, amikor újra szeretnék éleszteni a szakoktatást, a legidőszerűbb témát feszegeti.
Csak néhány példát ragadtam ki azokból az írásokból, melyek nélkül nem teljesítheti útravaló-feladatát egy kalendárium, ahogy természetesen Tódor Albertnek a Köszöntőben leírt gondolata nélkül sem, miszerint: „amikor elindulunk a 2016-os év elején, magunk mögött hagyva az ünnepi meghittséget és a megszokott jókívánságokat, ne feledkezzünk meg, hogy az élet ajtói nyitva állnak előttünk, s csakis rajtunk áll, hogy merre lépünk, és kit fogadunk be életünkbe.”
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)
2016. február 23.
Tudósélet – könyvbe mentve
Borbáth Károlyról (1931–1980), a vargyasi tudósról sokat, de mégis túl keveset tudunk. Titokzatos halála sok kérdőjelt felvetett, és mindmáig tisztázatlan körülmények sokasága lengi körül azt a kiváló embert, aki nagyot alkothatott volna, ha nem határolja őt be a rosszindulat, a szüntelen megfigyelés és megfigyeltetés, az államhatalom kétszínűsége és fojtogató szelleme. Szécsi Antal, a vargyasi iskola volt igazgató-tanára két könyvében is körüljárja a legendát, de megfejteni a titkot ő sem tudta: egyrészt a szerénységbe menekült rendkívüliség maradéktalan kitárulkozásának hiánya, másrészt a hihetetlen eltűnés tisztázatlansága foglalkoztatja még ma is mindazokat, akik sokat kaptak, illetve sokat vártak a tudós történésztől.
Először akkor hallottam nevét, amikor a ragyogó író, Szabó Gyula egyik rokona, volt osztálytársam elmesélte, hogy A sátán labdái című regényfolyam nem születhetett volna meg Borbáth Károly közvetlen segítsége nélkül. A Történeti Intézet munkatársaként, kijátszva a szemüket szünet nélkül rajta tartó megbízottak éberségét, hátizsákjában hordta székelykeresztúri unitárius osztálytársának az erdélyi történelemről szóló legtiltottabb írott vallomásokat, s ebből a közös „törvénytelenégből” született meg a többkötetes, Erdély talán legátfogóbb, emberileg hozzánk legközelebb álló, az igazságot példátlan bátorsággal kimondó szépirodalmi mű. Ha csak ennyit tett volna, akkor is fent ragyogna Borbáth Károly csillaga!
Személyesen 1974-ben találkoztunk, amikor akkori osztályommal Nagyenyedre látogattunk, s az érzelmileg is előkészített látogatás fénypontjaként a tanár úr „barlangjába”, a dokumentációs könyvtárba beléphettünk. Nem tudom, mi súghatta neki, hogy nyugodtan beengedhet, mert ez nem minden csapatnak volt kiváltsága.
Munkásságáról sok mindent tudtam, ő a Megyei Tükörből ismerte nevem, fennakadás tehát nem volt, s ezt a baráti hangulatot fokozta, amikor megtudta, hogy egyik tanítványom a gyulafehérvári főpap, Jakab Antal unokahúga. Bizonyára ez fakasztott benne irántunk olyan bizalmat, hogy előadásában őszintén feltárta a maga és egész Erdély tragédiáját. A baróti Tortoma Könyvkiadó által nemrég megjelentetett, mindössze 16 oldalas könyv hatalmas életpálya drámaiságának felkavaró bemutatása.
Dr. Péter Sándor 
Kiegészítés
Szécsi Antal könyvei
Szécsi Antal: Borbáth Károly történész, „A lábon járó lexikon” /Tortoma Könyvkiadó, Barót, 2008/
Szécsi Antal: „Magafelejtő sorsunk halk tudója… Borbáth Károly élete és munkássága /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2009/
Szécsi Antal: Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2011/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 23.
Nem kérünk több „csirkefejet”!
Sajnos, az utóbbi időben a trágárság elharapódzása figyelhető meg a sepsiszentgyörgyi színház színpadján. Gyakorlatilag lassan már nincs is színdarab trágárság nélkül. Ha nem szerepel az eredeti műben, akkor a színész viszi bele, mint ahogy a Vízkeresztben is történt: egy, a szövegkönyvben nem szereplő véletlen kapcsán improvizálása dörgedelmes káromlásban csúcsosodott ki, ami a biztosíték kiütéséhez vezetett, és véleményem papírra vetését eredményezte (lásd a Székely Hírmondó február 12-i számában).
Az utóbbi időben a közönség elégedetlensége sajnos olyan méreteket öltött, hogy sokan az első felvonás szünetében otthagyják az előadást felháborodásukban (lásd szilveszteri előadás). A színpadi trágárság miatt a színház nézőket veszít, elveszíti a nyugdíjas korosztályt, akik még az Úri murin nőttek fel, elveszíti a középkorúak azon kategóriáját, amely a durva színházat nem kedveli, elveszíti a kiskorúakat (és itt értek minden 18 év alatti gyereket), mert egy szülőt sem tölt el örömmel, ha gyereke a k…va ,vagy b…meg szavakkal dicsekedve tér haza a kultúra templomából.
És akkor kik maradnak a nézőtéren?
Aki azt gondolja, hogy játszó és figyelő, illetve előadó és befogadó nélkül létezhet színház, az téved. Ez kötelező feltétele a színház működésének. Szükség van a közönségre, nemcsak a finanszírozás, hanem a feed-back szempontjából is. Ha meg szükség van, tegyék vonzóvá számunkra! Miért nem lehet színesebbé, változatosabbá tenni az évad műsorprogramját, hogy ne csak a költői trágársággal, durva beszéddel, pucérkodással, altesti gesztusokkal teletűzdelt színművek kapjanak helyet?
És akkor itt kap létjogosultságot az általam említett cenzúra, amely oly nagy port kavart előző olvasói levelemben. Szerintem némely ilyen előadást ki lehetne cserélni, esetleg átírni durva jelenetektől, beszédektől teljesen mentes színdarabbá.
Azoknak, akik a cenzúra hallatán hüledeznek, megjegyezném, a demokráciában is létezhet cenzúra – itt gondolok például a kiskorúak személyiségfejlődésének a védelmére. Emellett létezik öncenzúra is, amikor az újságírók, műsorvezetők, de akár színészek is saját belátásuk szerint hallgatnak el vagy finomítanak szavakon, híreken, személyek minősítésén.
A cenzúra csúnya formája viszont az, amikor megakadályozzuk a véleménynyilvánítást, vagy elítéljük azt, aki nyíltan felvállalja a véleményét. Távol áll tőlem a színház- és főleg a kultúrakritika, de a szentgyörgyi színház mecénásaként úgy gondolom, jogomban áll pár száz, esetleg ezer ember véleményét megfogalmazni, és feltenni azt a költői kérdést: merre tart a színházunk? Mert Lukianosz dialógusa, Tertullianus egyházatya jegyzetei, Petronius Satyriconja a sepsiszentgyörgyi átlagos színházkedvelő polgárt annyira érdekli, mint amennyi hozzászólás sorakozik fel az egyik erdélyi magyar internetes portál szerkesztőjének nekem címzett eszmefuttatása végén.
És végül, de nem utolsósorban, kedves anonymusok, „Canis sine dentibus latrat” – javasolnám, vállaljátok véleményeteket, hozzászólásaitokat a helyesírási és fogalmazási hibákkal együtt (tisztelet a kivételnek), hiszen csak akkor tudunk igazán vitázni a színházról, kultúráról. Utolsó gondolatként megjegyezném, hogy Angliában még napjainkban sem elfogadott a nyílt színen folytatott trágár beszéd, a britek még ma sem tűrik meg a káromkodást a közbeszédben.
A trágár színdarab trágárságra nevel.
Szerintem a művészet nem sétálhat bele az öncélú trágárságnak, mint olcsó eszköznek a csapdájába.
Dr. András Pál. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 23.
Együtt sütöttek tésztát fiatalok és szépkorúak
Generációkat egyesített egy kellemes közös tevékenységben a süteménykészítés hagyománya február 22-én, hétfőn, a Caritas Catolica által működtetett Szent Erzsébet Idősotthon teakonyhájában, ahol az Élet Autizmussal egyesület fiataljai kókuszos és mézes süteményeket sütöttek közösen az otthonban lakó idős hölgyekkel. A munkából mindenki kivette a részét a maga tehetsége szerint: volt aki tésztát gyúrt, mások a nyújtást, vagy a szaggatást vállalták magukra, vagy épp tepsibe helyezték a formára vágott tésztát. Az aktivitás jó hangulatban telt, s kellemes időtöltést biztosított a résztvevőknek az egész délelőtt folyamán.
„Jók az ilyen foglalkozások, mert színt visznek a mindennapjainkba. Jó látni, hogy ezek az autista gyermekek is mennyire örülnek, hogy van egy kis sikerélményük. Mi már öregek vagyunk, megvoltak a magunk sikerei és kudarcai, de nekik még nagyon fontos az ilyesmi. Én, a magam részéről máskor sem szoktam unatkozni, mindig találok elfoglaltságot magamnak. Nem várom, hogy kiszolgáljanak: amit magamtól is el tudok végezni, azt elvégzem. De azért jó az ilyen tevékenységek alkalmával közösségben lenni” – mondta Orosz Margit, a Szent Erzsébet Idősotthon lakója. A közös program ínycsiklandó eredményét a hétfői ebéd során meg is kóstolhatták a bentlakók. Az Élet Autizmussal egyesület fiataljai egyébként kétheti rendszerességgel vesznek részt közös aktivitásokon az idősekkel.
Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. február 23.
Bocskaira emlékeztek Váradon
Az immár évtizedes hagyománnyá vált Bocskai-zarándoklat részvevői, Hajdúnánás, Debrecen, Kolozsvár, Gyulafehérvár és Nagyenyed után, az emlékút utolsó állomásaként vasárnap Nagyváradra is ellátogattak, ahol a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán megkoszorúzták Bocskai István erdélyi fejedelem, nagyváradi várparancsnok emléktábláját. A koszorúzást megelőzően az egyetem dísztermében Pintér István köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tőkés László EP-képviselő beszélt arról, hogy Bocskai életművének mennyire aktuális üzenete van a jelenkor számára.
A váradi vár kapitánya volt, aki egész életében arra törekedett, hogy visszaállítsa a magyar nemzet egységét, ami nagymértékben sikerült is, hiszen fejedelmi minőségében a hódoltságon kívüli magyar területeket egyesítette, beleértve Erdélyt és a Partiumot is. Hozzájárult a tizenöt éves háború lezárásához és megalapozta Erdély aranykorát. Emellett a hosszú háborúskodás alatt elnéptelenedett településeket újjáélesztette az által, hogy közel tízezer hajdút telepített be a térség hét településére. „Egyik legangyobb érdeme, hogy az elszegényedett nemeseket, üldözött protestánsokat, zsoldosokat, tisztségüket vesztett végvári katonákat képes volt a nemzet szolgálatába állítani úgy, hogy a hajdúság az egyik meghatározóbb közösségévé vált a magyarságnak” – fogalmazott Tőkés László.
Ezt követően a zarándokok képviseletében Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke emlékezett meg a 459 éve született fejedelemről, hangsúlyozva, hogy mennyire előrehaladott gondolkodású államférfi volt. A továbbiakban Kátai Zoltán énekmondó emlékezett meg tematikus reneszánsz énekekben Bocskai fejedelemről. Előadásában elhangzottak többek közt megzenésített Balassi-versek, valamint Debreceni János és Wathay Ferenc Bocskaihoz kötődő szerzeményei is. A megemlékezés koszorúzással és nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklésével zárult. A koszorúzásnál áldást mondott Ráksi Lajos egyetemi lelkész.
Sz, G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. február 23.
Kovács Péter: utolsó pillanatig nyitva hagyjuk a lehetőséget, hogy az EMNP-sek feljöjjenek a listára
Az RMDSZ ügyvezető elnöke bízik abban, hogy az EMNP elfogadja az RMDSZ tanácsosi listájára vonatkozó ajánlatát.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter utoljára akkor szólt bele a marosvásárhelyi önkormányzati választás apropóján kialakult feszült hangulatú történésekbe, amikor Soós Zoltán egy sajtótájékoztatón azt helyezte kilátásba, hogy RMDSZ-es jelöltként indulna a polgármesteri tisztségért. Az RMDSZ álláspontja azonban az, hogy Soóst nem sajátítják ki a szövetség számára, hanem ő lesz minden magyar marosvásárhelyi ember polgármesterjelöltje, aki megtestesíti az összefogást. Az RMDSZ ügyvezető elnökét arra kértük, hogy az RMDSZ szempontjából értékelje ki a marosvásárhelyi helyzetet. 
Kovács Péter: – Marosvásárhelyen megvalósult az összefogás Soós Zoltán személyében. Nagyon fontos, hogy minden marosvásárhelyi magyar embernek megadatott a lehetőség, hogy beleszóljon ebbe a jelölési folyamatba. Úgy értékelem, hogy nem az számít, hányan mentek el, hanem tudatosítani kell, hogy bárki elmehetett szavazni. Nemcsak RMDSZ-tagok, hanem minden marosvásárhelyi magyar ember. Jelenleg azon dolgozunk, hogy elmélyítsük az összefogást, hogy az RMDSZ listáján ott legyenek az EMNP és az MPP jelöltjei is. Két körben már találkoztunk a Néppárttal, én úgy értékelem, hogy van még lehetőség arra, hogy továbbra is egyeztessünk. Az RMDSZ-nek volt egy felajánlása, azt mondtuk, hogy jelenleg van 10 magyar tanácsos a marosvásárhelyi önkormányzatban, fel tudjuk ajánlani a 8. helyet, ami biztos bejutónak számít, illetve a 12. helyet. Mi úgy értékeljük, hogy ha az RMDSZ el tudott érni 10 helyet, akkor ha az RMDSZ és a két magyar párt együtt indul, jó mozgósítással, vagy az összefogáson alapuló mozgósítással bejöhet a 12. hely is. 
A néppártos kollégák első körben visszautasították az ajánlatunkat, én bízom abban, hogy mind a marosvásárhelyi magyaroknak az érdekét, mind a saját pártjuk érdekeit figyelembe fogják venni, és elfogadják a mi ajánlatunkat, annál is inkább, mert jelenleg nincsenek ott az önkormányzatban, 2,5%-os eredményt értek el, tehát meg sem közelítették a bejutási küszöböt. 
Portik Vilmosnak az volt a fenntartása a helyek elfogadását illetően, hogy a frakción belül az EMNP-sek nem élveznének autonómiát. Mi az álláspontja ebben a kérdésben az RMDSZ-nek? 
– Egy frakciófegyelem létezik, akár az önkormányzatok szintjén az RMDSZ-tanácsosok szintjén, akár a parlamenti frakciókat vesszük. Ennek az a lényege, hogy vitassuk meg a fontosabb kérdéseket, vagy akár minden kérdést, ami napirendre kerül majd az önkormányzati testületben saját köreinkben. Vitázzunk akár reggeltől estig, estétől reggelig, de az elfogadott többségi álláspontot képviseljük. Magyarán így van ereje egy frakciónak egy önkormányzati csoportban, ha egységesen lép fel. Ha minden egyes alkalommal egyik vagy másik erővonal, csoport másként szavaz, akkor a súlyunkat elveszítjük, és gyakorlatilag a román többség játékát játsszuk. Azt ajánlottuk az EMNP-nek és az MPP-nek, utóbbiakkal alá is írtuk, hogy megőrizhetik párttagságukat, politikai identitásukat. Marosvásárhelyen egységesen kell fellépni. Mese nincs, mikor arról kell dönteni, hogy kétnyelvű utcanévtáblák, akkor elvárjuk a néppárti kollégáktól, hogy egységesen szavazzanak az RMDSZ-es tanácsosokkal. De lehet, hogy a néppárti kollégák tudják kialakítani a frakción belüli többséget, én ezt nem kétlem, hogy lehetséges. Vannak olyan ügyek – nem mindegyik, de főleg a magyar képviselethez köthető ügyek – ahol nagyon nagy valószínűséggel a románok ellenünk fognak összezárni mindenféle egyeztetés nélkül, minden más ideológiai érdek nélkül, és akkor mi egységesen kell fellépjünk. Ezt várjuk el tőlük. 
Mit gondol, van esély arra, hogy megszerezze az RMDSZ-lista a többséget a városi tanácsban, ha az EMNP és az MPP jelöltjei is fenn lesznek a listán? 
– A 12. helyet nem véletlenül ajánlottuk fel a néppártnak, mert az már többséget jelentene a városi tanácsban. Ha Soós Zoltán esetében jó lesz a mozgósítás, akkor az a listát is húzná magával, és akkor van esély arra, hogy többségünk legyen a tanácsban. 
Ha az EMNP végül úgy dönt, hogy saját listát állít, mit gondol, milyen hatással lenne a mozgósításra, a szavazási kedvre? 
– Nézve az elmúlt választások eredményeit, nem egyértelmű számomra, hogy mi mozgósít, vagy demobilizál inkább: az egységes indulás vagy a verseny. Azt láthattuk 2007-ben az EP-választásokon, amikor külön indult az RMDSZ és Tőkés László, szavazatszámban ugyanannyi szavazat gyűlt össze, mint 2009-ben, az EP-választásokon, amikor megtörtént az összefogás, és Tőkés László volt a listavezető. Mindkét esetben a szavazatszám hasonló volt. A néppárt létrehozásakor az volt a logika, hogy a verseny mozgósít. Ők azt hangsúlyozzák, amióta megalakították a pártot, hogy a verseny mozgósít. Mi azt mondtuk, hogy akkor sincs tragédia, ha van RMDSZ-es és EMNP-s lista is. Versenyezzünk, lehetőleg ne egymással foglalkozzunk, és az RMDSZ ezt tudja vállalni, hogy nem az EMNP-ről fog szólni a választási kampánya, amennyiben nem sikerül megegyezni. Ha az EMNP is bejut a tanácsba, akkor vagy az lesz, hogy pontszerűen egyeztetünk a magyar ügyek tekintetében, vagy akár létre lehet hozni egy összefogást, egy megállapodást, és nincs ezzel semmi baj. 
A kampányra való készülés intenzíven zajlik, naponta érkeznek hírek arról, hogy mi az újdonság a tanácsosi lista körül. Ugyanakkor kevés szó esik Soós Zoltán indulásáról, programjáról, a közös jelölt nincs jelen markáns nyilatkozatokkal, megnyilvánulásokkal a közéletben. Ez miért történik? 
– Soós Zoltántól azt kérte a kampánystáb, és az RMDSZ országos politikai vezetősége is, hogy legyen inkább jelölt, és kevésbé politikus. Nagyon fontos, hogy ő megtestesíti az összefogást, ezentúl az RMDSZ és a két magyar párt ügye az, hogy sikerül vagy nem sikerül megállapodni. Soós Zoltánnak a várossal kell foglalkoznia, a lehető legtöbb emberrel kell találkoznia, és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy magyar vagy román emberek tudjanak találkozni vele. Tudniuk kell, hogy mit akar tenni a várossal, hogyan képzeli el a város következő négy évét. Soós Zoltán ezt a feladatot vállalta, a következő periódusban sokkal többet fog megjelenni, sokkal többet fog a városról és a céljairól kommunikálni. Gyakorlatilag ő arról kell beszéljen, hogy hogyan akarja az izolálásból kihozni Marosvásárhelyt, abból a zsákutcából, amelybe Dorin Florea négy mandátuma alatt belevezette a várost. 
Mi az utolsó határidő az RMDSZ számára, amikor még nyitott az EMNP-vel való tárgyalásra, és mikor mondja azt, hogy lezárja a listát, és vállalja, hogy ezzel megy a választásra? 
– Elmondtuk az EMNP-s kollégáknak, hogy az utolsó pillanatig nyitva hagyjuk a lehetőséget, hogy feljöjjenek a listára, és elfogadják a felajánlott biztos bejutó helyet, és jó mozgósítással megszerezzék a 12. helyet is. Az utolsó pillanat naptár szerint április 17., van egy belső szabályozásunk, hogy ez a legutolsó időpont, amikorra a listákat véglegesíteni kell. Május elején kezdődik a választási kampány, azt megelőzően néhány nappal iktatni kell a listákat. Tehát április 17-ig ezt a kérdést le szeretnénk zárni.
Az interjú készítését követően, hétfőn a városi EMNP azt a javasolta az RMDSZ-nek, hogy a tanácsosi listájának a 3. helyét adják át Portik Vilmosnak, azonban Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke elmondta, az RMDSZ továbbra is a tanácsosi lista 8. és a 12. helyet adná át az EMNP-nek.
Kertész Melinda
2016. február 23.
Az RMDSZ fellép az egészségügyi diszkrimináció ellen
„Az érdek- és politikai képviselet minden szintjén fellépünk a magyarság hátrányos megkülönböztetése ellen. Romániában nem válhat megszokássá az, hogy a magyarok nem érezhetik biztonságban magukat szülőföldjükön. Nem válhat mindennapos gyakorlattá az, hogy megsértik emberi jogaikat” – jelentette ki az RMDSZ elnöke február 22-én, hétfőn. 
Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szervezet a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszt követően erőteljes intézkedéseket tervez, amelyek célja a diszkrimináció visszaszorítása. 
Első lépésként az RMDSZ a törvénykezésben annak a jogszabálytervezetnek a mielőbbi elfogadását szorgalmazza, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítja a magyar embereknek. A Szövetség tervezete azt írja elő, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségi közösségekhez tartozók lélekszáma meghaladja a húsz százalékot, a betegek anyanyelvükön fordulhassanak az egészségügyi személyzethez. A tervezetet korábban kedvezőtlenül véleményezte a Szociálliberális kormánykoalíció, de az RMDSZ új álláspontot kér a jelenlegi kormánytól, hogy a jogszabály folytathassa útját a törvénykezésben. „Ne felejtsük el, hogy Románia uniós csatlakozásakor beépített a jogrendjébe egy egész sor olyan európai dokumentumot, amely a kisebbségek nyelvi jogait is biztosítja. Törvénykezdeményezésünk az alkotmány mellett azokra a dokumentumokra is alapoz. Ezért is gondoljuk úgy, hogy egy ilyen javaslatot az Európai Unió egyik tagországában, Romániában akadályok nélkül jogerőre kellene emelni” – tette hozzá a szövetségi elnök. 
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ szorgalmazza és támogatja továbbá azokat a civil fellépéseket is, amelyek arra irányulnak, hogy a magyar emberek jogorvoslatot kapjanak azokban a helyzetekben, amikor jogaik sérülnek nemzeti hovatartozásuk miatta. „Civil partnereinkkel egy olyan platformot fogunk létrehozni, amely révén jogsegélyt kaphatnak az olaszteleki lányéhoz hasonló vitás ügyek érintettjei. Minden ilyen esetben fel fogunk lépni, közösségként is meg kell üzennünk azt, hogy nem tehetnek velünk bármit, nem válhat megszokássá a magyar emberek megalázása ebben az országban” – szögezte le az RMDSZ elnöke, aki reméli, hogy a választások közeledte nem jelenti egyben a nacionalista demagógia felélesztését is. A szövetségi elnök szerint ennek kell időben elejét venni, erre vonatkoznak az RMDSZ által tervezett intézkedések.
(rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
2016. február 23.
Magyar iskolaválasztási kampányt indít a Rákóczi Szövetség
Magyar iskolaválasztási kampányt indít a Rákóczi Szövetség a következő hetekben beiratkozási programja keretében, a kampány kiterjed a szórványvidékekre is.
A szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a tavaszi általános iskolai beiratkozások előtt mintegy 6500 külhoni, magyarul beszélő nagycsoportos óvodásnak küldenek ajándékot, a szüleiknek szóló levéllel együtt.
A magyar iskolaválasztási kampány célja: racionális érvekkel meggyőzni a határon túli magyar családokat arról, hogy gyermekük felnőttként remélt boldogulása és a magyar közösségek hosszú távú megmaradása szempontjából az a leghelyesebb, ha magyar és nem államnyelvű iskolát választanak gyermeküknek. A külhoni magyar iskolák többlettudást nyújtanak, hiszen a magyar nyelv és kultúra mellett magas szinten biztosítják a többségi nemzet nyelvének és kultúrájának oktatását - írták a közleményben.
Az iskolaválasztási kampány érinti a teljes Felvidéket, ahol 4200 iskolakezdés előtt álló gyermeket szólítanak meg, továbbá a kárpátaljai Felső-Tisza vidéken 120, a partiumi Bihar megyében 1400, Désen és régiójában 70, a dél-erdélyi Fehér megyében 70, Temes megyében 150, a vajdasági szórványban 500, Horvátországban és a Muravidéken 30-30 magyarul beszélő óvodást.
A kampány végrehajtásában helyi oktatási szakemberek és civilek működnek együtt a Rákóczi Szövetséggel.
A megszólított gyermekek szüleinek ígéret tesz a Rákóczi Szövetség arra, hogy a szeptemberi iskolakezdést követően - magyar iskolaválasztás esetén - számíthatnak a magyarországi civil társadalom és a települési önkormányzatok elismerését kifejező beiratkozási ösztöndíjra, amelyet személyesen, iskolai ünnepségek keretében adnak át az ősz folyamán - olvasható a közleményben. MTI