A magyar lányt megalázó orvos menesztését kéri László Attila szenátor
Kerekes Károly képviselő után szerdán László Attila kolozsvári szenátor is írásban interpellált a felsőházban az egészségügyi miniszternél a hiányos román nyelvtudása miatt megalázott székelyföldi lány ügyében. A politikus a vétkes orvos menesztését kérte a tárcavezetőtől. 
Interpellációja után László Attila elmondta, az RMDSZ valamennyi parlamenti eszközt felhasznál azért, hogy az olaszteleki lány esetére felhívja a román hatóságok figyelmét. Ezzel egy időben azt is számon kérik, amit tettek ez ügyben az állam illetékes intézményei.
„A páciensek megalázása, diszkriminálása az illető intézmény működését is veszélyeztetik. Ezért úgy gondolom, hogy a szaktárcának is érdeke egy olyan jogi keret megalkotása, amely biztosítékot jelent az ilyen helyzetek ellen” – idézte a szenátort az RMDSZ csütörtöki hírlevele.
László Attila gyermekorvosi minőségében is elfogadhatatlannak, felháborítónak nevezte azt, hogy egy beteg, szenvedő gyermekkel egy szakorvos úgy viselkedjen, ahogy a kolozsvári gyerekkórház orvosa tette. „Az interpelláció kitér arra is, hogy az illető orvos még mindig egy kolozsvári egészségügyi intézmény alkalmazottja, és annak ellenére is megőrizhette ezt a minőségét, még mindig tevékenykedhet orvosként, hogy korábban számtalan panasz érkezett szakmai kihágásairól, szabályszerűen ezekről vált híressé” – magyarázta.
László Attila azt is elmondta: az állam illetékes hatóságainak és intézményeinek konkrét intézkedéseket kell hozniuk ez ügyben, nem halogathatják a végtelenségig a szankciókat. Mint az ismert, az RMDSZ annak a jogszabálytervezetnek a mielőbbi elfogadását szorgalmazza, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést biztosítja a magyar embereknek. maszol.ro

Felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről az RMDSZ
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) döntése értelmében az RMDSZ Ügyvezető Elnökség teljességre törekvő felmérést végez a kisebbségi nyelvi jogok gyakorlatba ültetéséről. A felmérés első részében a helységnévtáblákat, az önkormányzatok és ezek intézményeinek névtábláit, valamint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozását vizsgálja a szövetség. 
A monitorizálás során a felmérést készítők a 2002-es népszámlálás adataiból a 2007-ben módosított törvényt figyelembe véve dolgoznak, amely szerint a 20 százalékos kisebbségi arányt képviselő települések esetében az anyanyelvhasználat szerzett jog. Amennyiben az ezt követő időszakban valamely kisebbség aránya a nyelvhasználati küszöb alá csökken, az említett nyelvi jogok továbbra is érvényben maradnak.
A tapasztalt szabálysértéseket az önkormányzatok, valamint az illetékes intézmények tudomására hozzák- olvasható a szövetség közleményében. Ismertetik a nyelvi jogokra vonatkozó előírásokat, felhívják az intézmények figyelmét a helyes névhasználatra, és kérik a törvényesség helyreállítását. „Településneveink kulturális örökségünk része, az intézménynevek magyar feltűntetése nyelvi komfortérzetünk elengedhetetlen feltétele. A nyelvi jogokkal kapcsolatos szabálysértések esetében – ha más eljárás nem célravezető – bírósági úton szerzünk érvényt a törvényi előírásoknakˮ – erősítette meg Székely István, a KAT elnöke.
Az elmúlt hónapokban az ország számos megyéjéből érkeztek a KAT-hoz helységnévtáblákat, illetve különböző intézmények feliratait rögzítő fotók. Eddig a Hunyad, Szeben és Kovászna megyei települések adatait dolgozták fel. 
"Az eddigi adatok alapján a településtáblák döntő többségükben kétnyelvűek, és helyesen tüntetik fel a település magyar megnevezését, méretük is megfelel az előírásoknak. Több típusú szabálysértést is tapasztaltunk: hiányzik a helységnévtábla például Fotosmartonoson és Kispatakon, csak románul szerepel a helységnév Küküllőalmás bejáratánál. Sepsibesenyő esetében a településtáblán helytelenül csak Besenyő szerepel, előtag nélkül. Van olyan település is, például Papolc, ahol az üdvözlőtáblákon szerepel ugyan a magyar településnév, de a településtáblán már csak a román megnevezés olvasható. Több településtábla elhanyagolt, vagy megrongált, mint például Rákosdon, ahol a magyar megnevezést lefestették" - tájékoztatnak. 
A KAT rendelkezésére álló adatok szerint Kovászna megyében van olyan vasútállomás is, ahol az állomástáblán a településnév csak román nyelven van feltüntetve, mint például Angyaloson. A vasútállomások esetében az adatgyűjtést még folytatják.
Az önkormányzati intézmények döntő többsége eleget tesz a kétnyelvűségre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, de van olyan település is, például Somogyom, ahol az iskolán és a kultúrházon csak román intézménytábla van. Van olyan község is, ahol az intézménytáblán helytelenül szerepel a magyar településnév: például Nagyajta helyett Nagy Ajta szerepel a polgármesteri hivatalon. Bereck esetében a Művelődési központ intézménynév szerepel helytelenül, rövid ü-vel, Csomakőrösön pedig az iskolán rövid ö-vel szerepel a település neve.
Az eddigi adatok szerint a minisztériumok alá tartozó megyei intézmények feliratozása megfelelő, itt azonban pontosítaniuk kell azon intézmények körét, amelyek a nyelvhasználattal kapcsolatos törvények hatálya alá esnek. maszol.ro

A „megakasztott” zsibói szórványosodás
A 16. századtól a Wesselényi család uradalmi székhelyeként ismertté vált Zsibó két történelmi jelképe, az 1810-ben befejezett Wesselényi-kastély és az 1749-ben átépített középkori református templom ma is a mintegy tízezer fős szilágysági városka fő turisztikai vonzereje lehetne. Mindez azonban feltételes módban: a néhány évtizede még fontos vásáros helynek és a környék magyar centrumának számító településen mára nemcsak a szocialista ipar csődje miatt állt meg az idő, hanem a rendszerváltás óta vészesen felgyorsuló szórványosodás is perifériára szorította a szebb napokat megélt egykori magyar kisvárost.
Zsibó tükre mindannak, ami az utóbbi negyedszázad romániai kisvárosait jellemzi: rohamos elszegényedés, tömeges elvándorlás, az oktatás visszaszorulása, a gondozatlan környezet és a város központi részének történelmi értékeit és hangulatát semmibe vevő új ortodox katedrális. Magyar szempontból ezt a látványt tetőzi a Szilágyság legjobban szórványosodó közössége, amelynek mára egyetlen menedéke és találkozóhelye maradt az egyház. A mintegy hétszáz lelket számláló református és 70–80 lelkes katolikus közösség tíz év alatt szinte a felére és a rendszerváltás óta az egyharmadára esett vissza. Szilágysági viszonylatban is egyedi jelenség az ilyen mérvű népességfogyás. Nyilván ennek több oka van, a legfontosabb talán mégis az elzártság, a környékbeli magyar falvak hiánya, ahonnan vérfrissítés, utánpótlás érkezhetne.
Zsibó magyar közösségének elszigeteltsége nem új keletű, hiszen már a 19. században román falvak vették körül. Ennek történelmi előzményei egyrészt a tatárjárásra, másrészt a II. Rákóczi Ferenc által vezetett kuruc sereg 18. század eleji vereségére vezethető vissza: a császári hadak és az azokat kiszolgáló szerb határőrök felégették a vidéket, így az elüldözött vagy legyilkolt magyarság kicserélődött. Az újabb kori, kommunista betelepítés az 1960-as és hetvenes években a még többségben élő magyar közösséget két évtized alatt kisebbségbe szorította: a hat–hétezres román közösség tagjai a környező falvakból, de a Kárpátokon-túlról is érkeztek.
A Wesselényiek népe ma megfogyatkozva és jórészt kiöregedve keresi boldogulásának lehetőségeit. Annak próbáltunk utánajárni, hogy ebbéli törekvésében kire, kikre számíthat.
Utánpótlás nélkül
A város főterének körbekerített templomkertje a zsibói magyarság megmaradt közösségi vagyonának a magvát jelenti: a restaurálásra váró református templom, egy régi, lerobbant parókia és a kisebb-nagyobb egyházi épületek, illetve az előző egyházvezetés által papilaknak szánt, de a műemlékkörnyezetbe bele nem illő új emeletes ház jelenti a magyar szigetet. A három éve a gyülekezetbe kerülő Högye Gál Roberto református lelkész fiatalos lendülettel látott hozzá nemcsak a helyi magyarság lelki felrázásához, hanem az anyagi örökség számbavételéhez és a templom körüli környezet újratervezéséhez is.
Az előzményekről nem szívesen beszél, mert sok az elvarratlan szál, a gyülekezetet megosztó belső viszály, amelynek éppen a rendezésére jött, hívták ide. Szórványban közösségmentő próbálkozás ez. Ma már a munka nehezének a vége fele tart, a templomi istentiszteletek hosszú idő után újra „teltházasak”, az emberekben sikerült felébreszteni a közösségi együvé tartozás érzetét. E nélkül ugyanis a szórványsors többszörösen romboló hatású, és még közelebb kerülhetne ahhoz a végzetes pillanathoz, amikor már nemcsak az iskola vész el, de a templom is teljesen kiürülhet. Zsibón szerencsére ezt a végzetes folyamatot sikerült megakasztani. „Nincsenek illúzióim: azt tartom a legfontosabbnak, hogy számbelileg ne fogyatkozzunk túl gyors ütemben, és a meglévő közösség visszanyerje önbizalmát” – fogalmaz a lelkész. A feladat nem könnyű, hiszen a többi szilágysági kisvárostól eltérően Zsibót a kommunista rendszer a magyar közösség gyors elrománosításának egyféle kísérleti telepévé változtatta. A célt szolgálta nemcsak a betelepítés, hanem a magyar oktatás teljes elsorvasztása is. Azon ritka, magyarok lakta erdélyi kisvárosok közé tartozik Zsibó, ahol a kommunista rendszerben sem engedtek líceumi magyar oktatást. Hiába volt évtizedekkel ezelőtt egész osztálynyi magyar nyolcadik, helyben csak román líceumba iratkozhattak a fiatalok, így csak elvétve mentek Zilahra vagy Kolozsvárra tovább tanulni magyarul. A lelkész szerint ma már jól látható, hogy a román líceumi és szakiskolai osztályokban végzett magyar gyerekek többsége ösztönösen vonzódik a vegyes házasságok iránt. A tavaly esketett 12 zsibói fiatal párból 11 volt vegyes, román–magyar házasság... A trend hosszú évek óta megállíthatatlan, így nem véletlen, hogy az elemi magyar oktatás kevés gyerekkel, egyetlen összevont osztályban bukdácsol.
Högye Gál Roberto nem a vegyes házasságok ellen hadakozik, hiszen úgysem tudná megváltoztatni a trendet. Inkább arra törekszik, hogy a születő gyerekek közül, akit lehet, becsábítson a református egyház portájára. Örül, hogy ezen a téren is sikerei vannak.
A listáról levett műemléktemplom
Miközben körbejárjuk a teljes felújításra szoruló templomot – amelynek becsült költségei mintegy 150 ezer euróra rúgnak – kiderül, eleve hátrányos helyzetben vannak, mert az épület nincs a műemléktemplomok listáján, így kormányforrásból származó támogatásra nem számíthatnak. Egy középkori épületrészeken álló erdélyi magyar templom esetében eléggé furcsa kivétel ez, a zsibóiak azonban arra gyanakszanak, templomuk azért került le a műemléklistáról, hogy az ortodoxok gond nélkül felépíthessék a szomszédos telekre a maguk katedrálisát. Másként az ilyen társítást a törvény tiltja. De nemcsak a templom felújítását tartja prioritásnak Högye, hanem a Wesselényi-örökség ápolását is. Miután hosszas pereskedés után a botanikus kert felügyelete alatt álló Wesselényi-kastélyt az örökösök visszakapták és 1,5 millió euróért árulják, az egyetlen látogatható Wesselényi-emlék a templom maradt. Amelynek tartozékaként ide menekítették a kastély egykori kertjében, a kilencvenes években ismeretlenek által földig rombolt Wesselényi-kriptanéhány kőmaradványát. A Wesselényiek családi sírboltjából kiszórt csontokról ma sem tudni közelebbit, pedig nem az átkosban történt az eset, hanem két évtizede. A lelkész azt szeretné elérni, hogy a templomkertben egy olyan hely legyen, ahol az ide látogató turisták a „zsibói bölény”, a jeles Wesselényi Miklós emlékének adózhatnak.
A jövő ígérete
A megpezsdült gyülekezeti élet nemcsak a reformátusokra, hanem az apró közösségé zsugorodott római katolikusokra is jótékony hatással van. A ökuménia jegyében nemcsak velük, hanem az ortodoxokkal is keresik a párbeszéd lehetőségeit. A nagyon sok negatív előzmény ellenére vendéglátóm nagy előrelépésnek tartja, hogy híveivel megtörte a jeget, és az ökumenikus imahetek keretében az ortodox templomban is megszólalt magyarul. Zsibón erre még nem volt példa. Az ortodoxok parókus lelkésze a zsúfolásig megtelt templomban meleg szavakkal szólt a román és magyar egybegyűltekhez, arra buzdítva őket, hogy fogadják el a más felekezetűeket is, akik más rítus szerint imádkoznak ugyan, de legalább olyan jó keresztények, mint ők. Tettével Högyének sikerült némi csendet és megnyugvást hoznia abba a zsibói román–magyar kapcsolatrendszerbe, amelyben a magyarok hosszú idő óta vesztesnek érzik magukat. „Be van kódolva a magyarokba a másodrendű állampolgárszerep. Ha ezen változtatni tudunk, a közösségi önbizalom növelésével életterünket is mássá alakíthatjuk és a teljes közösség megújulhatna” – magyarázza a lelkipásztor. Ezt segíti elő az egyház gazdasági hátterének megerősítése is. Holland támogatással használtruha-kereskedést tartanak fenn, a befolyó pénzből pedig szociális munkát végeznek: a legszegényebb családok gyerekei hetente kétszer kapnak meleg ételt, a szegény családoknak havi élelmiszercsomagot juttatnak, és az anyagi lehetőségek függvényében évente egy-két daganatos beteg gyógykezelését támogatják.
A vallásórás fiatalok számára felújított és korszerűen berendezett terem a magyar gyerekek állandó találkahelye számos foglalkozással. A fiatalokkal történő kapcsolattartás hozománya, hogy mind a zilahi, mind a kolozsvári református kollégiumba eljutnak már a tovább tanulni akaró nyolcadikos magyar diákok. A lelkész meggyőzte a szülőket, hogy a magyar nyelvű tovább tanulás elsősorban nem anyagiak, hanem akarat kérdése. Miután az első diákok eljutottak Kolozsvárra, és az új környezet megváltoztatta őket, a kitörés lehetősége egyre több magyar szülőt foglalkoztat: ma már hatan tanulnak a Kolozsvári Református Kollégiumban.
(befejező része következik)
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A fehér holló beszéde
Közhelyszámba megy, hogy az Egyesült Államokban – és általában a nyugati demokráciákban – a haláltól és az adóhivataltól nem szabadulsz. Lehetsz államelnök, miniszter vagy a világ leggazdagabb polgára, ha hibáztál, fizetsz. A törvények mindenkire érvényesek, és nem képezik alku tárgyát.
Nem így keleten, ahol a helyzet negyedszázada változatlan. Ahol még mindig csak mankóval vánszorgunk a jogállamiság felé. És ahol nagyon sokan úgy gondolják, hogy a törvények betartása opcionális. A fehér hollónál is ritkábban megszólaló román államelnöknek – egy mondvacsinált politikai és médiahisztéria közepette – egyetlen beszólásával sikerült lenulláznia mindazt, amit magáról kiépített: a hitelességét. Olyan módon mondott ellen mindannak, amit a választási kampányban hirdetett, hogy az ember csak hüledezik. Aki azt hitte, valamiféle elegáns szemérmességből hallgat az elnök az év nagyobbik felében, most rájöhetett, hogy téved. Azért van csendben, mert nem mer beszélni. Nehogy megsértse azokat, akik a minap még mocskolták, sárba tiporták, megalázták. Az ország első embere azok mellett állt ki, akik – akárcsak egy hazaárulónak – az elnökválasztási kampányban ki sem ejtették a nevét. És azokat sajnálja le, akik naivan bedőltek, hogy eljött a „jól elvégzett munka” ideje.
Az államfő kijelentései, miszerint egy állami hatóság intézkedései egy magánvállalkozás ellen „hejruppista” módon történtek, és hogy nem szabad a sajtószabadságot „banális adminisztratív okokra hivatkozva” korlátozni, valamint a szenátusban történt felhördülés a törvényesség betartása ellen annak bizonyítéka, hogy a legfelsőbb román hatalom magasról tesz a saját maga által alkotott törvényekre, a jogállamiságra. A parlamentben lebzselőktől – mély tisztelet a kivételnek – csak ennyire telik. Dehogy mögéjük beáll a sorba Nagyszeben, az ország, a világ, a kozmosz nagy reménysége? Ez már szégyen.
Amit a napokban művelnek azon a bizonyos tévéadón, azt az újságírói egyetemeken kellene tanítani, mint a legmocskosabb manipuláció, a félrevezetés, a hazugság, az önimádat és önsajnálat, a felbujtás és a megalázás fényes példáját. Ezt védeni: nagy hiba.
Értsük meg: az egész ízléstelen botránynak semmi köze sincs a sajtószabadsághoz. Az országos adóhatóság egy 2014-es jogerős bírósági ítéletnek akar érvényt szerezni az Antena 3 kilakoltatásával, ugyanis a televízió székhelyéül szolgáló ingatlan másfél éve az állam tulajdonába került. Magyarán: az okozott kárt meg kell téríteni, az ellopott pénzt vissza kell fizetni. A cirkuszra az államelnök is felébredt téli álmából.
Bár ne tette volna.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Moldvában nem lehet keveset ülni
Az újtusnádi származású Petres László hat éve él és tanít magyar nyelvet a moldvai Lujzikalagorban. S bár elsősorban tudományos céllal költözött Moldvába, ottléte alatt mesemondó versenyt szervezett, csángó népviseletek gyűjtésébe kezdett. Az egyelőre vándorkiállítás formájában működő tárlatnak igazi helye Moldvában lenne, mondja, ahol egy tájházban nemcsak a turisták nyerhetnének bepillantást a csángók mindennapjaiba, de talán a helyiek is ráébredhetnének: a réginek, avíttasnak képzelt kultúrájuk olyan érték, amelyhez tudatosabban kellene viszonyulniuk.
– A kolozsvári Apáczai Gimnáziumban január második felében nyílt meg a Kalagori nagy hegy alatt… című kiállítása. Hogyan jött létre ez a tárlat?
– Az Apáczai Gimnázium képzőművész-rajztanárának, Székely Gézának van egy rendezvénysorozata, amelyben különböző erdélyi régiókat mutat be a diákoknak. Tavaly Székelyföld volt a téma, idén Testvéreink a csángómagyarok címmel a moldvai csángók kerültek a középpontba. Ez ügyben Székely Géza megkereste Tánczos Vilmos néprajzkutatót, javasoljon neki témákat. Tánczos tudta, hogy Moldvában viseleteket is gyűjtök, beajánlott hát az Apáczai tanárának. Így került a gyűjtemény egy része Kolozsvárra. Többnyire női viseleteket hoztam el, fele részben Lujzikalagorból, fele részben a környező falvakból. Moldvában, Csángóföldön ez a viselet még élő hagyomány, az idősebb nemzedék a katrincának nevezett szoknyát, házi szőttes inget még a mindennapokban is hordja. A fiatalabb nemzedék pedig valamilyen szinten el akar határolódni ettől az örökségtől – ezért a nagyszülők halála után a ládákban őrzött hozományokat nagyon sok esetben eltüzelik, szemétre dobják.
– A fiatalabb nemzedék elhatárolódása minek köszönhető?
– Egyértelműen az életmódváltással függ össze ez a fajta szemlélet. Ami a fiatalabb generációnak ma értékes, abban a régiségnek nincs helye, hiszen az az elmaradottság szimbóluma. Így az egész kultúra, a nyelv, amelyért a néprajzkutatók gyakran bejárnak Moldvába, és ami egy letűnt világ része, az nagyon sokszor a szegénységgel, nélkülözéssel kapcsolódik össze – ők is egy modern, új világban szeretnének élni.
– Egy gyűjtőnek szívesebben odaadják a tárgyaikat, ha tudják, hogy megőrzésre kerülnek?
– Nem, ez nem így működik. A legtöbb esetben könyörögni kell az idősebbeknek, hogy eladják a ruhadarabokat, hiszen sok-sok éjszakát töltöttek a petróleumlámpa mellett, amíg megvarrták ezeket a ruhákat, amíg megtanulták a hímeket, a mintákat, amíg megtermelték a lent, kendert, megszőtték a vásznakat – benne van fiatalságuk egy része. Azt szoktam mondani nekik, hogy nem azért kérem, hogy üzletet indítsak a tárgyaikból, hanem egy múzeum számára gyűjtöm. Ami persze nekik sokszor felfoghatatlan, hiszen a viselet még a mindennapjaik része.
– Van helyben is egy múzeum, ahol meg is nézhetik, valóban jó helyre kerültek a viseletek?
– Volt egy tájház Kalagorban, amit egy darabig működtettünk, egy 150 éves boronaház. Ebben állítottuk ki a tárgyak egy részét – de végül a tulajdonosnak más szándékai voltak az épülettel, ezért ki kellett abból költözzünk. Így a gyűjtemény, melyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége finanszírozott kezdetben a Kovászna megyei tanács támogatásával, és amit majd saját pénzemből folytattam – egyelőre vándorkiállítás formájában tekinthető meg, Kolozsvár után április közepétől Csíkszeredában lesz látható. Erdélyben két nagyobb csángóviselet-gyűjtemény van, az egyik Kallós Zoltáné Válaszúton, a másik Pozsony Ferenc gyűjteménye Zabolán, tehát egyik sem az eredeti közegében. Pedig fontosnak tartom, hogy Moldvában is megtekinthető legyen egy ilyen reprezentatív gyűjtemény, hiszen minden, ami a csángó örökség része, többnyire Erdélyben, de leginkább Magyarországon található. Egy élő tájházat álmodtam meg, ahol ez a letűnőben lévő fantasztikus és titokzatos világ vitalitásában mutatkozhat meg táborozó gyerekeknek, látogató felnőtteknek.
– Ha jól értem, a legnagyobb probléma, hogy saját kulturális hagyományaikat nem tekintik értékként. Lehet ezen változtatni?
– Moldvában ezek a dolgok sokkal bonyolultabbak és mélyebben gyökereznek. Mindegyik falunak megvoltak a saját jellemzőik: színhasználatban, motívumhasználatban, viselési módban különböztek egymástól, amelyekről meg tudták állapítani, ki honnan származik, milyen életkorú stb. Az utóbbi időben ezek a régi hímek felhígultak – megváltoztatták őket, nagy, virágos mintákat használnak, a len és kendervászon is egyre nehezebben beszerezhető. Lassan a finom kis különbségek eltűnnek. Ezzel együtt érdekes módon nagyon sok helyen a katolikus papok karolják fel a viseleteket. A helyi hatalom, a polgármester arra ösztönzi a helybélieket, hordják a viseleteiket, alapítsanak táncegyütteseket – s ezeket román viseletként, táncként definiálják. Az idősebb nemzedék már nem tiltakozik ez ellen, a középnemzedék számára már nem életbe vágó. Például a bákói televízió egy műsort készített decemberben guzsalyaskodó kalagori gyerekekkel – román viseletről, román szokásokról beszéltek mindvégig. Miután az iskolában elfogadott lesz, hogy ezek a román népi kultúra részei, akkor nyilvánvaló, hogy az ősök is románok voltak. S ekkor nyilván felteszik a kérdést, hogy miért is van szükség magyarórára, miért beszélünk itt magyar múltról, ha mindenki román volt.
– Ha már szóba kerültek az iskolai magyarórák – hogyan került Moldvába? Filozófia szakot végzett Kolozsváron, majd doktori tanulmányai során a 19. századi emlékiratokkal foglalkozott...
– Egyfajta tudományos érdeklődés miatt mentem Moldvába: érdekelt az a nyelv, amit ott beszélnek – a 18–19. századi emlékiratok nyelvezetének élő formája. De Moldvában nem lehet keveset ülni: egy kis idő elteltével óhatatlanul részese leszel ennek a világnak. Sok mindent elterveztem, elkezdtem, aminek hosszabb kifutása volt, mint egy év. Elindítottam a Baka András csángó mesemondó találkozót. Baka diószéni kántor, „diák” volt, háromszéki származású, tudatosan gyűjtötte a csángó meséket. Kitűnő mesemondóként szórakoztatta az egész falu népét. Az ő szellemi örökségéhez akartam visszanyúlni. Ezekre eljönnek a helyi mesemondók is – egyébként ők tréfás beszédeknek is hívják ezeket a történeteket, s még mindig a mindennapjaik részét képezik, bele-beleszövik a beszélgetéseikbe. A zsűribe helyi mesemondó asszonyokat, csíkszeredai színészeket, zenészeket, tanárokat is vendégül láttunk már. Zsigmond Emese főszerkesztő asszonnyal – aki nagyon lelkén viseli a moldvai csángó magyar gyerekek sorsát – állandó kapcsolatban vagyunk, a szerkesztőségNapsugár-különdíjjal jutalmazza a legjobbakat, akik részt vehetnek a Kriza János Ballada- és Mesemondó Versenyen Sepsiszentgyörgyön.
– A gyerekek hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy a tanárok jönnek-mennek?
– A kalagori gyerekek egy részével én kezdtem el foglalkozni, ezért ők azt látják, hogy én odaköltöztem hozzájuk. De sokszor megkérdezik, nem vagyok valakinek a rokona Kalagorban? Persze, kialakul egy erős kötődés – azok, akik belekezdenek a csángóföldi oktatásba, előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy sok olyan dolog hárul rájuk, amely az iskolai oktatásban nem szokványos. Más világot képviselsz, több vagy számukra, mint egy pedagógus. Sokszor elmennek a házam előtt, „berikojtanak”, egy-két szót váltunk, a gyerekek megmutatják új ruhájukat, elmondják, milyen volt az iskolában, adnak egy szem cukorkát. A szülők pedig, mikor befogadnak, akkor majdnem családtagként kezelnek. Az elején, ha elmentem hozzájuk, „kirikojtottam” őket, kijöttek a kapuba s ott eldiskuráltunk. Ez nem távolságtartás a részükről, hanem így működnek, ezek a szokások. Utána már behívnak a ház elé, a harmadik-negyedik alkalommal már beinvitálnak a házba, aztán már természetes, hogy te bemész hozzájuk. Sokszor hívnak, menjek hozzájuk, „járjam meg” őket, s részükről ez természetes kérés: ha családtagként kezelnek, miért nem akarnál elmenni hozzájuk?
– Hat év után hogyan látja, milyen kifutása van a magyar nyelvű oktatásnak Moldvában?
– Ezt nagyon nehéz megítélni. Moldvából nagyon sokan elmentek a kilencvenes évek végétől Nyugat-Európába. A gyerekek előtt majdnem egyetlen alternatíva áll: elmenni innen. Nagyon él bennük az a meggyőződés, hogy pénzt csak külföldön lehet keresni. Az első nemzedék, amely elment, még azt tervezte, hazajön, minden falu szélén van egy ún. „új negyed”, amely üresen áll, mert nem jöttek haza. Kiürültek a falvak – eltűnik lassan az a nyelvi világ, ami a moldvai csángóknak nagy értéke, s amely generációról generációra öröklődött. Az elvándorlással pedig épp azok a generációk estek ki, amelyek tovább tudták volna adni, éltetni ezt az örökséget, amelyek példamutatók lehettek volna a közösség számára. Abban bízom, hogy a magyarórák kapcsán a gyerekek pozitív élménnyel maradnak, s a saját gyerekeiket már olyan irányba tudják terelni, hogy már tudatosabban vállalják identitásukat.
– Beilleszkedés szempontjából mi volt a legnehezebb?
– Amikor először odakerültem, füleltem, ki beszél magyarul. Mindenki románul beszélt – aztán rájöttem, magyarul beszélnek, csak amikor valaki idegen közeledik feléjük, akkor váltanak át románra, mert hát nem lehet tudni, ki az az idegen. Most már csak a magyar beszédet hallom, a titokzatos kalagori nyelvjárást. Elfogadtak, befogadtak, most már kalagori vagyok, annak ellenére, hogy „magyarkának” is neveznek, aki ott szolgál tanárként. Hihetetlen hitük, vallásosságuk mai napig meglep – az a mély meggyőződésük, hogy Jézuska és Szűz Mária a mindennapjaikban tevékenykedik, közöttük van. Ez nem bigottság, hanem egy nagyon mélyből jövő vallásosság, ami hihetetlenül szép és felkavaró. Meg hát a nyelvük is lenyűgöző – Varga Mihály volt a szomszédom, most decemberben halt meg, vele sokat beszélgettem, azaz inkább csak hallgattam, milyen tömören és kifejezően beszél. Amit én több mondatban elmondtam, azt ő pár szóban ki tudta fejezni, így azt éreztem, fecsegek mellette. Olyan kifejezéseket, mondatokat, szófordulatokat használnak, ami valóságos nyelvi kincs. Így sokat hallgatok és gyönyörködöm a beszédükben. Szép nehézség ez!
Demeter Zsuzsa. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ötszáz vezető ellen emeltek vádat
Ötszáz vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tegnapi évelemző beszámolójából az is kiderült: máris túlterhelt a vádhatóság, több ezer ügyben kell még vádiratokat összeállítaniuk.
A hatóság vezetője szerint a 2015-ös év viszonylag sűrű volt, hiszen ötször több kormánytag és törvényhozó ellen emeltek vádat 2013-hoz képest. Egy volt miniszterelnököt – Victor Pontát –, öt minisztert, tizenhat képviselőt és öt szenátort állítottak bíróság elé. Tavaly az ügyészség összesen 1250 olyan személy ellen emelt vádat, akik nagy és közepes korrupciós ügyekben voltak érintettek. Megháromszorozódott azon bíróság elé állított személyek száma, akik közpénzeket kezelnek, továbbá több mint száz polgármester és megyei tanácselnök ellen emeltek vádat. Kövesi rámutatott: az általa vezetett intézmény által indított eljárások nyomán tavaly 970 személyt ítéltek el jogerősen, a felmentések aránya 7,63 százalékra csökkent, míg korábban mintegy 10 százalék volt. A korrupciós cselekmények nyomán keletkező károk megtérítésében is jól alakult az év, hiszen az ügyészség csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendelt el. A tavaly született jogerős bírósági ítéletek alapján elrendelt vagyonelkobzások nyomán kétszáz millió eurónak kell az állam kasszájába kerülnie.  A főügyész kifogásolta, hogy a feltételes szabadlábra helyezések esetében a bíróságok ítéletei nem egységesek, és szóvá tette, hogy a vagyonelkobzási intézkedéseknek az adóhatóság sokszor nem szerez érvényt, így az elítélt személyek szabadulásuk után tovább élvezhetik a jogtalanul szerzett vagyont. Kövesi a kedvező eredmények közé sorolta, hogy rövidült a perek időtartama, tavaly ugyanis hatvan százalékkal nőtt azon ügyek száma, amelyekben kevesebb mint egy év alatt jogerős ítélet született.
Ami a továbbiakat illeti, Kövesi arról is beszámolt, hogy 7100 ügyet kell még megoldaniuk, ami kétszer több, mint amennyit egy év alatt kapacitásuk lehetővé tesz. Egy ügyész évente átlagban 110 aktával foglalkozik. Úgy vélte, hogy az ügyészek és a rendőrök számának növelése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrupció megelőzésére.
A tájékoztatón jelenlévő Klaus Johannis államelnök beszédében kifejtette: a korrupció meglehetősen káros jelenség a társadalom számára, és ő is szorgalmazta a hatékonyabb megelőzést. Rámutatott: az igazságügyi minisztériumnál levő, kidolgozás alatt álló 2016–2020-as korrupcióellenes stratégia már ennek a követelménynek is eleget fog tenni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bizalom zarándoklatán
Margitta, Kolozsvár és Nagyvárad után a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia volt a negyedik helyszín, ahol a Verbum Kiadó – Ozsváth Judit szerkesztő és Szőcs Csaba igazgató jelenlétében – bemutatta a Keresztény Szó Könyvek sorozat 4. kötetét, a Taizé, a közös út. Huszonöt éve együtt a bizalom zarándoklatán című könyvet. A kötet szerkesztését Roger testvér, a taizéi közösség alapítója születésének 100., halálának 10. és a szerzetescsalád életre hívásának 75., valamint a romániai fiatalok taizéi zarándoklatai megkezdésének negyedszázados évfordulója motiválta.
A megjelent írások arra keresik a választ, hogy hol van Taizé helye a világban, az egyházban. A burgundiai faluban háromnegyed évszázada él a svájci születésű Roger (Schutz) testvér által alapított ökumenikus szerzetesközösség, amely a második világháború idején azért jött létre, hogy segítse az üldözötteket. „Taizé mellett elhaladni olyan, mint egy forrás mellett haladni el” – mondta a közösségről II. János Pál pápa, aki 1986-ban meglátogatta őket. Évente nagyszámú fiatal látogat el oda a világ minden részéből. 
A sepsiszentgyörgyi Benedek család: József, Judit és Bernadett is évek óta visszajáró zarándok, és havonta találkozókat tartanak a Krisztus Király-plébánián, hogy éltessék a taizéi lelkiséget.  A könyvbemutatón rajtuk kívül Fazakas Misivel, az Osonó Színházműhely vezetőjével is elbeszélgettek, aki szintén évről évre visszajár csapatával a franciaországi faluba. Élménybeszámolójukkal a könyvet is gazdagították, amelyben tizennégyen vallanak a bizalom zarándoklatán megélt történésekről. Különös a könyv befejező része egy önkéntes lány, Bodor Emőke migránsokkal megélt tapasztalatairól és Hölvényi Kristóf képekben megörökített emlékeiből – nekünk szegezi a kérdést, a lelkiismeretet moccantva: hogyan is állunk mi ezzel...
Külön élményt jelentett a Roger testvérrel készített beszélgetések rövid bejátszása, melynek konklúziója: elsősorban a meghallgatás nyitja meg a bizalom útját; a kiengesztelődésről nem beszélni, hanem megélni kell. Ozsváth Judit szerkesztő és a jelenlevők, a könyvben szereplők tanúsága szerint: „Taizé hangja nemcsak egy erőteljes, de egy rendkívüli hiteles hang a világban.”
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hajtóvadászat
A korrupcióellenes ügyészség vezetője hivatalban levő közjogi méltóságok jelenlétében tartotta meg 2015. évi beszámolóját. Dicsekedett rekorddöntögető eredményeivel. A bíróságok elé terelt trófeák közt volt egy miniszterelnök, öt miniszter, öt szenátor és 16 képviselő. A megyei tanácselnökök egyharmada és közel száz polgármester került az igazságszolgáltatás elé. Megdöbbentő számok. Az általuk eltérített közpénz a vádiratok szerint 431 millió euró. Kétséges, hogy ezt majd be lehet rajtuk hajtani. Ugyanis az eddig meghozott végleges döntésekben szereplő feleennyi összegnek csak a töredéke került vissza az államkasszába. Ráadásul a dörzsölt fehér galléros bűnözők mindig megtalálják a kiskapukat, hogy miként helyezzék biztonságba csalárd módon összeharácsolt vagyonukat. Most is szóba került az adóhatóság "ítéletvégrehajtó" szerepe. Az igazságügyi miniszter ígérete szerint az év közepére akcióképes lesz egy behajtóügynökség is. Vannak eredményei a Kövesi-csapatnak, melyet talán a nemzetközi intézmények és külföldi diplomáciai testületek némelykor túlértékelnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy érezhetően visszaszorult volna a korrupció. Egyfelől azért, mert a bűnüldöző rendszer sem mentes a megvesztegethető egyénektől. Tavaly például 19 ügyész bukott le és számos rendőr, néhány bíró. Ilyen a társadalom értékrendje. Szóban mindenki elítéli a korrupciót, de a neki juttatott csúszópénzre könnyen talál mentséget. Ezért vándorol boríték a fehér köpenyek zsebébe, az ügyintézőknek átadott iratok közé. Mert meg kell kenni a bürokrácia kerekeit. Kicsit jobban, amikor számunkra előnyös, de jogtalan bánásmódot szeretnénk. Ügyeskedőké a világ, szokták mondani, és azt is, hogy aki dolgozik, annak nincs ideje pénzt keresni. A legkönnyebb vagyonszerzés a közpénzek megcsapolása. Ezért is oly népszerű a DNA hajtóvadászata. Csak egy a bökkenő. Sok esetben mellélőnek. A nagy igyekezet miatt pitiáner ügyekből csinálnak hét határra szóló szenzációt. És a szenzáción van a lényeg. A látványos médiaszereplésen. A kiszivárogtatott lehallgatástöredékeken. Bulvárosodott a bűnüldözés. Lehet így népszerűséget nyerni, de sérül a tisztességes jogszolgáltatás elve. Az ártatlanul gyanúba fogott meghurcoltak családja soha nem heveri ki a rajtaütések rémségét. Sok esetben a politikai leszámolás gyanúja is felmerül. Talán ennek áldozata Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós polgármestere is. De az is lehet, hogy a túlterhelt ügyészek – jelenleg több mint hétezer ügyön dolgoznak, a főügyész szerint a kapacitásuk dupláján – látványmegoldásokhoz folyamodnak, hogy főnökeik előtt jó színben tüntessék fel magukat. Reméljük, kiderül majd az igazság. De addig is, nem tudunk felhőtlenül örülni ennek az egyébként szükséges hajtóvadászatnak.
Karácsonyi Zsigmond. Népújság (Marosvásárhely)

Puskaporos hangulat a tanácsülésen
A helyhatósági választások közeledte jól érződött a marosvásárhelyi tanács februári ülésének hangulatán. Az adok-kapok vita tárgyát Bethlen Gábor szobra és ennek áraként a román nacionalizmust meghonosító Erdélyi Iskola "korifeusai" műemlékének felállítása váltotta ki, de hasonló éles szóváltás volt a városmenedzseri funkció létrehozása körül is.
Napirend előtti felszólalásában Peti András alpolgármester igen finomkodva jelezte, hogy azért alaposabban kellene mérlegelni a szoborállítást Marosvásárhelyen. Mert, az mind szép és jó, hogy tele van a város szoborral, mi több, azzal büszkélkedhet Marosvásárhely, hogy Erdélyben itt van a legtöbb ilyen műemlék. De lassan már nincs ahova újakat kihelyezni. Ezért javasolta a polgármesteri hivatalnak, hogy készítsenek egy felmérést a köztéri alkotásokról, s arra is kérte a főépítészt, szakmai szemmel jelöljék ki, hova lehetne még szobrot állítani Vásárhelyen. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy a "szoborállítgatás hevében" megfeledkezünk az olyan emlékművekről, mint amit az 1989-es forradalom – román és magyar – áldozatainak állítottak, ideiglenesen, s amely enyhén szólva elhanyagolt állapotba került. (Sz.m.: van még ilyen emlékmű a városban.)
A marosvásárhelyi tanács ülésén jól bevett szokás szerint a várhatóan vitát kiváltó határozattervezeteket hátrább fűzik a dossziéba, hogy a szavazásban elfáradt tanácsosok "rutinból" fogadják majd el a javaslatot. Így történt most, az Erdélyi Iskola megalapítóinak szobra esetén is.
Nem véletlenül vetette fel a szobrok helyének kérdését Peti András, hiszen az indoklásból kiderül, hogy ezt "a vár környékére" tervezik. (Sz.m.: itt már van öt: II. Rákóczi Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Petru Maior, Mihai Viteazul, Vályi Gyula, Borsos Tamás). Mindezek mellett az Erdélyi Iskola három személyiségét megörökítő alkotás és szimbolikus kapu is erre a helyszínre kerülne, de a pályáztatók elképzelése szerint Bethlen Gábornak is valahol itt kell majd helyet szorítani.
A határozattervezet megszavazása előtt Karácsony Erdei Etelnek volt egy sikertelen próbálkozása arra, hogy halassza el a napirendre tűzött kérdést. Azzal érvelt, hogy támogatja Peti András javaslatát, és várjuk meg a felmérés eredményét, ugyanakkor hozzátette, mivel "ekkora horderejű" javaslatról van szó, kikérné a lakosság véleményét is. Szavai elvesztődtek a gyűlésterem zsivajában.
Végül a tanács elfogadta az Erdélyi Iskola képviselői szobrának felállításáról szóló határozattervezetet. A tanácsülés napirendjén nem szerepelt a Bethlen Gábor szobrára vonatkozó határozattervezet...
A második kényes kérdés a "citymenedzseri közigazgatási funkció" jóváhagyása volt. A helyi tanácsi határozattervezet indoklásában többek között az áll: az utólag módosított és kiegészített 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 112. cikkelye lehetővé teszi, hogy a helyhatóság létesítsen egy városgazda beosztást valamely megüresedett szerződéses állás helyett. A határozattervezet többek között egy álláshirdetésnek megfelelő alapossággal tartalmazza azokat az általános és sajátos elvárásokat, amelyeknek a beosztásra jelentkező meg kell feleljen, a személy kiválasztására vonatkozó eljárást, a pályázati dosszié tartalmát, az elbírálási kritériumokat, az írásbeli vizsga, valamint az állásinterjú részletes feltételeit, az állás odaítélésének módját, mi több, a szerződés formanyomtatványát is mellékelték. Mintha a tanács kész tények elé lett volna állítva.
A határozattervezet elfogadása előtt Bakos Levente kifejtette, ez a javaslat a közelgő helyhatósági választások miatt nem időszerű, elhamarkodott. Jó a szándék, csak szerinte meg kell várni, ki lesz a polgármester az idei helyhatósági választásokat követően, majd ennek megfelelően az új elöljáró hirdesse meg az állást. Nem maradt el Dorin Florea replikája sem, aki azzal vádolta az RMDSZ-frakciót, hogy több mint hét évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal napirendre tűzte a városmenedzseri állás létesítésére vonatkozó határozattervezetet, és az RMDSZ-tanácsosok voltak, akik folyton elhalasztották a kérdést. Aztán dr. Benedek István pontosított: nem hét, hanem tíz évvel ezelőtt merült fel egy ilyen állás létesítése, akkor "sok minden elintéződött volna a városban", egyetlen jó dolog, ami történt, az a sportélet fellendítése – fordult elismerően a több mandátumot megért tanácsos a polgármester felé.
Aztán a szavazáskor is érdekes epizód történt. Peti András habozott megnyomni a gombot. Erre az ülésvezető Claudiu Maior alpolgármester felszólította, hogy gondolkodjon "a végrehajtó hivatal tagjaként". Az RMDSZ alpolgármestere ránézett mellette ülő frakcióbeli kollégáira, majd szavazott. Az eredmény: 15-en elfogadták, hárman ellenezték és négyen tartózkodtak, így a helyi tanács elfogadta a citymenedzseri funkció létrehozására vonatkozó határozattervezetet.
A tanácsülés végén a folyosón az a szóbeszéd járta, hogy Peti András megszavazta az új állását.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

Pécskai Hit és Fény találkozó, a farsangolás jegyében
Letörölni a szenvedők könnyeit, kiteljesíteni az örömeit
Vasárnap a pécskai Humanitas Egyesület által működtetett Hajnalcsillag Hit és Fény Közösség februári találkozóján, Hajas Erzsébet csoportfelelős köszöntötte a szép számú egybegyűltet. Ez követően Jean Vanier szavaival nyitotta meg az ülést, a Hit és Fény lelkiségének a lényegére utalva: „Az elesettek, a szegények, a magányosok és a szenvedők szívében rejtőző Jézussal való találkozás”. Ezen lelkiség célja a szeretet, a szeretetben való növekedés, az együttérzésen alapul. Arra ösztönöz bennünket, hogy leereszkedjünk a létrán, közel legyünk a kitaszítottakhoz. Ez ellentétes a hatalomvággyal, annál inkább szolgálat, a lábmosás szépségének a felfedezése. Arra kapunk meghívást, hogy növekedjünk a mások iránti elköteleződésben, hogy adjunk és kapjunk, hogy szeretet-szövetségünk jel legyen. Lényegében, a világ összes Hit és Fény Közösségében örömünnep a nap, amelyen Jézust bemutatták a templomban. Ennek a napnak a kiválasztásán nem sokat töprengtek 1972-ben, amikor egy franciaországi közösségben eldöntötték, hogy a Hit és Fény napja a jelzett ünnepnap legyen.
Ebben a hónapban a Hit és Fény nagycsaládjában megélt életöröm értékével foglalkozunk. A fénynek köszönhetően, kitárhatjuk lelkünket, hatalmas örömmel tölt el az, hogy egymást szeretjük, minden ember értékes és szeretetre méltó. Éppen ezért, mindenkit megkértek, hogy életének egy fájdalmas pillanatát, égő gyertyával a kézben, az Úrnak ajánlja fel: az égő gyertyával együtt, mindenki megkapta a hit vigasztaló erejét és örömét.
„És az Úr letörli könnyeinket, és örömünk kiteljesedik.”
(Ap. csel. 21, 4, 7–17.)
Ezen a találkozón is a gyerekek megérthették az öröm kiteljesedését, hiszen Mos Andrea Tímea segítő vezetésével, Halasi Krisztina és Hauca Erzsébet közreműködésével jelmezekbe öltözve, vidám, színes programban gazdag délután várt rájuk. Programjuk végén minden jelmezbe öltözött gyermek és felnőtt ajándékot és oklevelet kapott.
Gál Melinda, az aradi Bárka Keresztény Gyülekezet képviseletében ajándékcsomagokat osztott ki a gyermekek között. Az ajándékokért ezúton is köszönetet mondanak.
A vasárnapi találkozó szeretetvendégséggel, családias hangulatú beszélgetéssel, szeretetben gazdagodva zárult.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Forró Ágnes képírott vallomásai
A kiállított munkák hangulatához illő, meghitt, baráti légkör jellemezte Forró Ágnes Világom, világa című pasztellkiállításának szerda esti megnyitóját a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
Az egybegyűlteket Kós Katalin, az intézmény vezetője köszöntötte, aki bevezetőjében ismertette a művész életútját és pályájának sajátos alakulását, amelyben a művészi alkotómunka mellett a képzőművész művészetterápiás tevékenysége is fontos szerepet játszott. Ugyanakkor Forró Ágnes sokoldalúságára is felhívta a figyelmet.
A kiállítást méltató Németh Júlia műkritikus hasonló megállapításra jutott, hangsúlyozva, hogy a művész kerámiában, grafikában és festészetben egyaránt otthonosan mozog. Szerinte Forró Ágnes olyan totális művész, aki a térből úgy lép át a síkba, hogy sajátos szobrászi-keramikusi látását is magával viszi. Innen adódnak pasztelljeinek határozott, olykor egyenesen szoborszerűen vágott felületei, amelyek mintegy ellentételezik azt a családiasan barátságos légkört, amit egy gőzölgő teával, száradó ruhákkal, tyúkokkal, kakasokkal, macskákkal, libával, kecskével benépesített falusi porta jelent. A könnyed, naiv egyszerűségükben megkapó munkák mellett ott vannak a lét értelmét kutató, súlyosabb problematikát megjelenítők is: a zöld széken nyugvó, már senkinek sem kellő kék cipők a látvány és a szimbólum erejével hatnak. A kék szemű házak pedig a játékos gyermeki ötlet és a fenntartó isteni erő szimbólumának a festői egybeolvasztásaként értelmezhetők – vélte a méltató, aki a közvetlen hangvételű képi vallomások sokaságát, egyfajta, sajátos, tábori naplóként értékelte. Szabadság (Kolozsvár)

Akkor élő a város, ha ismerjük meséit: Urániáról az Urániában
Mozi, cukrászda, üzletek, filmgyár – százéves „bevásárlóközpont”
Az RMDSZ által 2012-ben indított „Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket” programhoz ősszel a kolozsvári magyar iskolák is csatlakoztak.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum 10., 11., 12. osztályos diákokból álló egyik csapata Szász Enikő matematikatanár irányításával az Uránia-palota és a mozi történetének felkutatását, népszerűsítését tűzte ki célul, és erről be is számoltak a jelenleg alternatív kulturális rendezvények helyszínéül szolgáló moziteremben. Zágoni Bálint filmtörténész és Guttmann Szabolcs műépítész, a területi műemlékvédő bizottság elnöke tartott érdekfeszítő előadást a kolozsvári mozihálózat kiépüléséről, a helyi filmgyártás történetéről és a városrendészeti elvekről, amelyek a város történetére, és nem mindennapi örökségének értékeire alapozva tehetnék valamennyi polgára számára jobb és szebb élettérré Kolozsvárt.
A kolozsvári mozizás hajnalától
Az Uránia-palota története a múlt század eleji kolozsvári mozihálózat terjeszkedésével kezdődik.
A mozizás szokása viszonylag nehézkesen honosodott meg Kolozsváron. Az első nyilvános vetítés 1897. január 2-án volt, de amint a korabeli Kolozsvár című lap is írta, akkor még kevesen érdeklődtek az 1896 tavaszától hódító új találmány, a kinematográph iránt. 1898-ban Gyulafehérváron, Kézdivásárhelyen, Balázsfalván és Erzsébetvárosban már rendszeres mozivetítések folytak, de Kolozsváron ezeket csak hosszas kihagyásokkal rendezték meg. Ennek a magyarázata az volt, hogy a nagy tömegeket vonzó színház mellett számos cirkusz, orfeum csalogatta különféle színes programokkal a város közönségét, amely kezdetben kevésbé mutatkozott fogékonynak a gyorsan váltakozó mozgóképek nyújtotta élmény iránt, többen vásári mutatványnak tekintették. A vetítéseket egyébként megnehezítette az is, hogy a városban viszonylag későn, 1905-ben vezették csak be az áramot – fejtette ki előadásában Zágoni Bálint filmtörténész.
1899 nyarán mégis elnyerte a nagyközönség érdeklődését egy német vándormozis vállalkozó, Narten György, aki a Nemzeti Színház helyén húzta fel vetítősátrát, és háromnegyed órás vetítéseket tartott, egyfelvonásos darabokból. A vetítőgép működtetéséhez gőzgép segítségével fejlesztett áramot. Az Ellenzék beszámolt arról, hogy már az első előadások alatt olyan tolongás alakult ki, hogy a hivatalból kiküldött rendőrök számát meg kellett kétszerezni.
A vetítések körülményei nyilván nem voltak a legjobbak, nem voltak mosdók, feltehetőleg a sátor légköre sem lehetett túl kellemes, illetve nem volt még kialakulva a megfelelő etikett sem arra vonatkozóan, hogy egy vetítés alatt hogyan kell viselkedni – mondta Zágoni Bálint. A mozizás etikettje lehet még ma sem egyértelmű, de a kezdeti időszakban erőteljes nézeteltéréseket okozott például az is, hogy az urak, hölgyek a kalapjaikat nem vették le, így nem látták jól egymástól a vásznat – tette hozzá.
A következő alkalommal 1900. december 29-én tartottak vándormozis filmvetítést a New York szálloda emeleti dísztermében. A vetítőgépet Párizsból hozták, és az előadások fő témája a párizsi világkiállítás volt.
Az állandó mozik kialakulásáig fontos szerepe volt a budapesti Uránia Tudományos Színház vetítéseinek; az intézmény vezetősége 1900 elején határozta el, hogy minden nagyobb vidéki városban turnékat szervez. A kolozsvári fellépés problémás volt a villanyáram hiánya miatt, de a lakosság többszörös kérésére végül 1901. január 22-én Kolozsvárra is ellátogatott az Uránia. A színházban vetítették a Spanyolország című filmet, amely álló- és mozgóképek egyvelegéből állt. Az Újság beszámolója szerint „a fellépés nagyon jól sikerült, a Bikaviadal ciklus kivételével, amikor a fényhatás nem volt a legtökéletesebb. E hiányosság oka a színház elektromos akkumulátorának a gyengesége volt, amely nem volt képes megfelelő erősségű áramot produkálni.” (Kápolnási Zsolt, filmtett.ro)
Egy bizonyos Benkő professzor 1903-ban a Redut halljában is vetítette a Mesterséges ember című filmet. A vándormozisok képsoraiban szerepeltek például az Amerikai bokszolók, Egy nő a trapézon, Pisztolypárbaj a Fontainebleau-i erdőben – részletezte Zágoni Bálint.
A kolozsvári mozizás történetében igen jelentős nap volt 1906. április 6-a: ekkor nyílt meg az első kolozsvári állandó filmszínház, az Apolló a Wesselényi utca 17. szám alatt, az akkori Mezei-szálló földszintjén. A tudósítások szerint a terem minden nap zsúfolásig tele volt. Üzemeltetője, Nagy Udvari András kiváló üzleti érzékkel megáldott kocsigyártó és kovácsmester, egy évvel később második mozit is alapított a Hunyadi-téren, majd 1908-ban a Wesselényi úti mozit átköltöztette a Főtér 26. szám alá (az Udvari által megvásárolt épületben korábban a Párizsi Színház működött) – magyarázta Zágoni Bálint.
Egy ideig párhuzamosan működtek az állandó mozik a vándormozikkal, de a közvélemény egyre inkább az előbbiek pártjára állt, hiszen a vándormozisoknak utazási költségeiket is ki kellett hozniuk a jegyárakból, másrészt számtalanszor levetített, sokfelé szállított filmjeik hamar megkoptak.
Egy tóbapottyanás érdekfeszítő jelenete
Udvari volt egyébként az első kolozsvári filmgyáros, filmvállalkozó is – emelte ki Zágoni Bálint. 1908-ban több felvételt is készíttetett a belvárosban, és ezek levetítésével odavonzotta filmszínházaiba a közönséget. Meghirdette a sajtóban például azt, hogy operatőreinek sikerült lefilmezniük, amint a sétatéren egy fiatalember befordult a tóba – mesélte. Mint mondta, azt sem tartja kizártnak, hogy az illetőt meggyőzték, pottyanjon bele a tóba, hogy lehessen egy ilyen jelenetet lefilmezni.
Az Apolló helyiségei azonban kicsinek bizonyulhattak, mivel Udvari telket vásárolt a Ferenc József út elején, hogy egy új filmszínházat építsen. A polgármesteri hivatal elutasította kérelmét azzal az indoklással, hogy ott csak emeletes házak építésére adnak engedélyt. Egy mozipavilont működtethetett itt 60 napig, de ezt tűzrendészeti kifogások miatt a tűzoltóparancsnok rövidesen bezáratta, az Apollót pedig Udvari eladta sógorának.
Az új filmszínház építésének tervéről azonban a merész vállalkozó nem mondott le: a Ferenc József úton vásárolt telkén háromemeletes szecessziós bérházat épített, amelynek tervezésével a budapesti Kappéter Gézát és az aradi Steiner Józsefet bízta meg, és amelynek földszinti, legreprezentatívabb részét foglalta el a mozi. A palota elkészülésének pontos időpontja nem ismert, de 1910 októberében már feljelentés érkezett a városi tanácshoz, amelyben azt kérték, hogy távolítsák el a homlokzatról a két meztelen férfialakot ábrázoló faldíszt. A városvezetés ezért felszólította Udvarit, hogy a közszemérmet sértő részleteket takarja el: így került a megfelelő helyekre fügefalevél.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Peti András megtörte a frakciófegyelmet
Rácáfolva az egy nappal korábban tett kijelentésére megszavazta a városmenedzseri állás létrehozására vonatkozó határozattervezetet Peti András marosvásárhelyi alpolgármester.
Az elöljáró ezzel megtörte a frakciófegyelmet, hiszen az RMDSZ a városmenedzseri állásról és a szoborállításról szóló határozatok halasztását kérte a csütörtöki soros tanácsülésen. Azonban sikertelenül, hiszen kollégája, Claudiu Maior alpolgármester tanácsára Peti igennel szavazott a polgármester jobbkezének szánt menedzserre.
Az ülésen elsőként a városmenedzseri állás létrehozásáról szóló tervezet került napirendre. Bakos Levente szóvá tette, hogy bár fontosnak tartja az állást, a választások előtt pár hónappal nem időszerű a Dorin Florea polgármester jobbkezének is tartott személy kiválasztása.
A teremben lévő Dorin Florea azt mondta, hogy hét éve kéri már a „citymenedzser” kinevezését, és semmiképp nem arról van szó, hogy neki kell egy ember, hanem arról, hogy a városnak van szüksége egy hozzáértő személyre. A menedzsernek fő feladata, hogy kövesse, és életbe ültesse a városi tanács döntéseit, mutatott rá. Józsa Tibor a határozatban szereplő kritériumokkal volt elégedetlen, és kérte a tervezet elhalasztását. Benedek István szerint fontos lett volna már nyolc éve egy ilyen állást létrehozni és betölteni, de úgy vélte, most már késő.
Claudiu Maior ülésvezető először a tervezet elhalasztását bocsátotta szavazásra, de az RMDSZ-nek nem volt elegendő szavazata ahhoz, hogy ez átmenjen. A második szavazás előtt Claudiu Maior rászólt a bizonytalankodó Peti Andrásra, kijelentve: „Peti, te a végrehajtók tagja vagy alpolgármesterként, s nem a párt utasítására kell hallgass”. Ennek hatására, vagy sem, de Peti szerdai nyilatkozataival és a frakció döntésével ellentétben megszavazta a tervezetet, és Benedek István is igennel szavazott.
A szerdai sajtótájékoztatón, amelyet Peti András Soós Zoltán frakcióvezetővel közösen tartott, az alpolgármester azt furcsállta, hogy Florea miért nem hirdette meg a tisztséget rögtön a 2012-es választások után. „Szükség van egy városmenedzser szaktudására, de ahogy eddig vártunk, még várhatunk pár hónapot, hogy majd az új városvezetés nevesítse azt, akit erre érdemesnek talál, és akiben megbízik” – szögezte le az RMDSZ-es alpolgármester.
A csütörtöki tanácsülésen fontos kérdés volt az Erdélyi Iskola Mozgalom képviselőinek állítandó szoborcsoport kérdése is. Az RMDSZ javaslatára a határozathoz hozzácsatolták, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek is emlékművet állítanak. Peti András még az ülés előtt kérte a város főépítészétől, hogy készítsen egy jegyzéket azokról a határozatokról, amelyek az elmúlt években szoborállításról születtek és nem valósultak meg.
Karácsony Erdei Etel azt kérte, hogy a szoborállításról szóló határozatot halasszák el, s kérjék ki a lakosság véleményét arról, milyen szobrokat szeretnének látni a városban. Soós Zoltán elmondta: azért kérték a halasztást, hogy a következő ülésig határozzák meg a szoborcsoport és az erdélyi fejdelem szobrának pontos helyszínét. Míg az Erdélyi Iskola Mozgalomnak emléket állító alkotást a vár mellé szeretnék elhelyezni, és ezt senki nem ellenzi, az RMDSZ-frakció azt szeretné, hogy Bethlen Gábor szobra a főtéren álljon.
Soós Zoltán szerint azonban ebbe Dorin Florea polgármester nem fog beleegyezni. A szoborállításról szóló határozattervezetet végül nem halasztották el, mert nem volt meg az ehhez szükséges szavazatszám. Így elvi döntés született a szoborcsoport és a Bethlen Gábor-szobor állításáról, de egyikhez sincs konkrét helyszín rendelve. Várhatóan a következő ülésen fognak erről vitázni a vásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág. Krónika (Kolozsvár)

Nem kér Toró Tamásból a Brassó megyei RMDSZ
Támogatja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összefogást sürgető javaslatát az RMDSZ Brassó megyében, „eleget téve a helyi közösség által több ízben is megfogalmazott igénynek”.
A szövetség megyei szervezetének elnöke, Kovács Attila által aláírt csütörtöki közlemény szerint felkészült, felelősségteljes és hiteles személyeket akarnak jelölni a helyhatósági választásokon, ezért a néppárttól „tisztességes és a közösségi feladatnak megfelelő személyek” nevesítését várják, akikkel „valós eredményekért lehet dolgozni, és érdemben tudják képviselni magyar közösséget”.
A közlemény egyértelműen utal arra, hogy a négy évvel ezelőtti közös brassói jelöltlistán tanácsosi mandátumhoz jutott néppárti képviselő, Toró Tamás – akinek a nevéhez az RMDSZ szerint több olyan incidens fűződik, melyek megkérdőjelezik a hitelességét – nem tartozik azok közé, akiket szívesen látnának az összefogás listáján. Megjegyzik azt is, hogy az EMNP a 2012-es önkormányzati választásokon „a megegyezés ellenére” több településen is jelöltet állított, a parlamenti választásokon pedig „a néppárt miatt maradt parlamenti képviselő nélkül a Brassó megyei magyarság”.
„Mindezek ellenére (…) készek vagyunk megtenni a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése felé. Nyitottak vagyunk akár arra is, hogy bármelyik településen bármilyen formában döntsünk a jelöltekről, akár szélesebb körű konzultáció eredményeképp, bevonva egyházakat, a civil szervezeteket” – olvasható továbbá a közleményben.
Sándor Levente, a néppárt brassói szervezetének elnöke a Krónika érdeklődésére példaértékűnek nevezte, hogy az RMDSZ Brassó megyei szervezete is készen áll arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket a közös magyar érdek érvényesítése érdekében. „Örülünk annak, hogy vannak még olyan megyék az országban, ahol nyíltan és őszintén lehet beszélni a magyar összefogásról – jegyezte meg Sándor Levente, aki nem kívánta részletesen kommentálni az RMDSZ-közleményt. – Én a párbeszédben hiszek. Majd leülünk és megbeszéljük, hogy egészen pontosan mi az, amit kifogásolnak, milyen hitelességet megkérdőjelező incidensekre gondolnak.”
A néppárti politikus azonban megjegyezte, nem szegték meg a korábbi megegyezést azzal, hogy önálló tanácsosi listát állítottak két olyan településen – Hétfaluban és Apácán –, ahol a versenyhelyzet egyáltalán nem veszélyeztette a magyar képviseletet. A parlamenti választásokkal kapcsolatban megjegyezte: az EMNP nem hibáztatható a képviselői mandátum elvesztése miatt, mivel a néppárt nem méretkezett meg abban a választókerületben, ahol az RMDSZ jelöltje esélyesnek számított.
Amint arról beszámoltunk, négy évvel ezelőtt az RMDSZ listáján Szente László és a néppártos Toró Tamás jutott tanácsosi mandátumhoz Brassóban, a két alakulat közti helyi szintű együttműködés azonban korántsem volt felhőtlen. 2013-ban az EMNP azt rótta fel a szövetség helyi szervezetének, hogy meg akarja fosztani mandátumától Torót, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. A szövetség végül nem vonta meg a politikai támogatást Torótól.
A néppárt azt is etikátlannak tartotta, hogy 2013-ban az RMDSZ minden előzetes egyeztetés nélkül bejelentette, hogy megszervezi a Brassó Megyei Magyar Napokat annak ellenére, hogy Brassóban már 2011 óta tartanak magyar napokat a néppárt kezdeményezésére. Az együttműködésnek az sem tett jót, hogy Toró egy tettlegességig fajuló sepsiszentgyörgyi kocsmai összeszólalkozás főszereplője volt tavaly decemberben, ezt követően pedig az RMDSZ Brassó megyei szervezete elhatárolódott Toró Tamástól, és közleményben jelezte: a városi tanácsos nem méltó arra, hogy a brassói magyarságot képviselje, és elvárják tőle, hogy mondjon le a tisztségéről.
Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

Erőszakos „igazság”
Kíváncsian várjuk, mit lép a román igazságszolgáltatás, miután az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel szemben a korrupcióellenes ügyészség által egy, a vádhatóság, illetve a számvevőszék által gyanúsnak vélt hitelfelhasználási ügy kapcsán indított eljárás állítólagos sértettje közölte: nem igazán hisz abban, hogy kár érte volna.
Az elöljárót azzal gyanúsították meg, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használta fel az Európai Beruházási és Fejlesztési Banktól (EBRD) felvett hitelt, amivel 549 ezer eurós kárt okozott az önkormányzatnak. A gond – már persze csak a korrupcióellenes ügyészség szempontjából gond – csak az, hogy az EBRD jelezte: gyakorlatához híven szorosan figyelemmel követte az általa nyújtott hitel felhasználását, és ennek alapján nincs oka azt hinni, hogy a hitelt nem rendeltetésszerűen használták fel.
Ez meglehetősen világos beszéd: ha az EBRD úgy értékeli, hogy nem érte kár, akkor egy jogállamban az ügyészség és a számvevőszék előbb-utóbb ejti az ügyet. Majd miután elnézést kér a polgármestertől és a város közösségétől az okozott kellemetlenségek miatt, további jó munkát kíván, elköszön, a továbbiakban pedig mindenki végezheti a maga dolgát, oszoljunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló.
Csakhogy ez Románia, ahol épp Sepsiszentgyörgy kapcsán tapasztalhattuk meg, hogy az igazságszolgáltatás bizonyos magyar vonatkozású ügyekben akkor is mindenáron igazságot akar tenni, ha az összes érintett kézzel-lábbal jelzi, hogy nem történt igazságtalanság.
A Székely Mikó Kollégium ügyére gondolunk, amelyben a bíróság annak ellenére is a korrupcióellenes ügyészségnek adott igazat, és az iskola újraállamosításáról döntött, hogy az ítélet „kedvezményezettje”, a város önkormányzata jelezte: nem érte kár a restitúció során, és a református egyházat tekinti az ingatlan jogos tulajdonosának. Nagyon nem szeretjük, amikor a DNA célkeresztjébe került magyar elöljárók azzal próbálnak védekezni, hogy csak a magyarságuk miatt támadják őket. Itt is óvatosan bánnánk a következtetések levonásával.
Annyit mégis megjegyeznénk, hogy ez az ügy mostantól meglehetősen hajánál fogva előrángatottnak tűnik, és attól is nehéz elvonatkoztatni, hogy „véletlenül” éppen közvetlenül az önkormányzati választás előttre időzítették, amelyen a sikeres, közkedvelt és nem utolsósorban a magyar jogkövetelések és önrendelkezés mellett is kiálló elöljáró újabb biztos mandátum elé nézett. De egyelőre ennyit a gyanús elemekről – inkább várjuk a DNA reakcióját.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Erő-e a szórvány?
Nem első eset, hogy egyetértek a legfelső román hatóságokkal. Akkor is egyetértettem, amikor – ki tudja, hányadszor – meghirdették, hogy sikkasztani, lopni nem szabad. Most a közeli napokban arról tárgyaltak, hogy mit is jelent Románia számára a nyugaton dolgozó román állampolgárok szakmai ismereteinek, új kapcsolatrendszerüknek a bővülése, mit a hazaküldött vagy hazahozott sok pénz. Ők ezt diaszpórának nevezik, én elvándorlásnak. Nem lehet itt megélni munka és kereset nélkül, ezt bevallották mindketten, Johannis és Dacian Cioloș is. 
Azon már gondolkodom, mennyiben lehet ezt a milliós tömeget egyszerűen gazdasági erőnek nevezni Románia számára. Johannis elnök szerint az odafigyelés a határon túli románok számára „nemzeti prioritás”, magyarán pedig nemzeti elsőbbségi, fontossági dolog. A fejlett nyugati országokban dolgozók tapasztalatot, szakértelmet hoznak, mondták ők ketten. Ha egyáltalán még visszajönnek – mondom én.
A milliókba beleértem természetesen a Romániából kivándorló magyarságot is. És itt meg kell állnunk, mert visszaint a diaszpóra, a szórványosodás az idegenségben dolgozók révén. És itt arra gondolok óhatatlanul, hogy amikor a románok tömegesen telepednek a fejlettebb erdélyi, bánsági vidékekre, kevésbé, sőt egyáltalán nem számít a magyar szórványosodás, sőt! Ajánlott az „államalkotó román népesség” számára.
Amikor Magyarország „nemzeti prioritásnak” nevezi a határon túli magyarságra való odafigyelést, akkor sem a román államelnök, sem a kormányfő nem tud, nem mer, nem akar figyelni a magyarság szórványosodására. Mert ez román belügy. Erős, jóléti államról beszélnek a nyugati román szórvány esetében is, ahonnan haza kell jönni az erős, jóléti államba majd. Ha lesz olyan és ahová.
A romániai magyar lakosság tömeges szórványosodása nem lehet téma odafenn, Bukarestben. Nekünk nincs nemzeti prioritásunk, mint az idegen munkaerőként számon tartott románok ügyében. És éppen erről akartam ismét szólni. Ha az anyaországunk csak egy percre is, ha egy napra is leveszi gondját a felvidéki, erdélyi, délvidéki, ukrajnai magyarságról, már végveszélyben érzi magát az idegenségbéli magyarság. Nem képzelődés, valós állapot. És ez az állapot minden képzeletet fölülmúl esetenként. Gondoljunk csak bele – a saját sorsunkba. Hány millió emberünk tántorgott ki innen, onnan, amonnan?
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szétesett az RMDSZ?
Ráduly Róbert: az autonómia mögül kihulltak az emberek 
Ráduly Róbert a Csíki Hírlapnak adott interjúban nem fogalmazott egyértelműen arról, hogy kíván-e indulni újabb polgármesteri mandátumért Csíkszeredában, azonban jócskán beszólt az RMDSZ vezetőségének. Egy másik, a DNA által elvitt polgármester, Mezei János már nem indul újra a székért.
A polgármester a lapnak elmondta, senki sem számított arra, hogy őt és helyettesét, Szőke Domokost egyszerre viszik el, ezért a város azóta „automata vezérlésre” állt. Példának azt hozta fel, hogy a tanács nyolc rendőrnek ingyenes úszóbérletet szavazott meg. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor levelet írt az RMDSZ városi elnökének (Füleki Zoltánnak), hogy kifejezze: érti ő, hogy valaki fél, hogy alkalmazkodni, sorakozni akar, de ez mégis több a soknál. Ugyanis még nem telt el két év sem a három halálos áldozatot követelő közúti baleset óta, amit részeg rendőrök okoztak, és ami még a mai napig nincs részletekbe menően tisztázva, s amiért a megyei rendőrparancsnok mind a mai napig nem kért bocsánatot a helyi közösségtől.
Nem kemények: keménykednek
Szerinte látni kell, hogy az RMDSZ szétesett, gyakorlatilag a mostani „választási keménykedésen” túl nem is létezik a szövetség. „Én például szerettem volna, ha Verestóy Attila szenátor úr Bukarestben olyan kemény az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében, ahogy Bunta Leventével, Székelyudvarhely polgármesterével szemben megmutatta, hogy tud kemény lenni. Szerettem volna azt is, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ugyanezekben a kérdésekben legyen ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – mondta Ráduly, aki szerint lassan már csak rajta, Antal Árpádon és Mezei Jánoson, Gyergyószentmiklós polgármesterén áll, hogy az autonómia ügye lesz-e újra közbeszéd témája. Szerinte erre szükség lenne, hiszen az elmúlt időszakban a nyelvhasználat terén is igen erőteljes vereségeket szenvedett a magyar közösség.
Mezei nem indul
A Ráduly által említett egyik autonomistával, Mezei Jánossal kapcsolatban pártja, az MPP gyergyószentmiklósi szervezete adott ki közleményt, miszerint nem indul a júniusi helyhatósági választásokon. „Mezei döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben.
Az ellene indított eljárás évfordulóján Mezei János a Gyergyói Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a törvényes feltételek adottak az indulásához. Hozzátette: szerinte a város érdeke a legfontosabb ebben a kérdésben. „Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont, ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért” – jelentette ki a lapnak. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Gazdagítani az irodalmat
Zenés irodalmi est a Tortomában 
Ízes, tetszetős, néhol keserű, viszont olykor humorba is átcsapó nyelvezettel megfogalmazott alkotásaikból olvastak fel múlt csütörtökön a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) tagjai. Az eseménynek a Tortoma Könyvesház adott otthont.
Amint azt a házigazda szerepét magára vállaló és a rendezvényt megnyitó M. Simon Katalintól megtudhattuk, a kerekasztal tagjai olyan tollforgató csoportként határozzák meg magukat, akik írásaikkal gazdagítani szeretnék a kortárs irodalmat. Ez pedig, amint arról a saját köteteikben, antológiákban és folyóiratokban megjelent műveik is tanúskodnak, többnyire sikerül is nekik. Ugyanakkor fontosnak tartják a székely szókincs védelmét, a székely ember érzelem- és gondolatvilágának megjelenítését, és ezek által az anyanyelv művelését.
Az est folyamán Kádár Sára Hajnalka, M. Simon Katalin, Váradi József, Sikó-Barabási Eszter, Tóth Margit, Vandra Attila és Matekovics Zoltán olvastak fel legfrissebb írásaikból. A kellemes hangulat megteremtéséhez nagymértékben hozzájáruló Miklósi Olga és Attila saját dalaik mellett a kerekasztal néhány szerzőjének zenei köntösbe öltöztetett költeményét is előadta.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új alelnöke van az RMPSZ megyei szervezetének
Régi-új elnöke és új alelnöke van az RMPSZ, azaz a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szatmár megyei szervezetének. A csütörtöki tisztújító küldöttgyűlésen megjelenők egyhangúlag választották vissza Baranyai Tibor elnököt és nevezték ki alelnöknek Gál Gyöngyit.
Gál Gyöngyi főtanfelügyelő-helyettes Szász Piroska korábbi főtanfelügyelő-helyettestől „örökölte meg" az alelnöki tisztséget: a 10-es Számú Általános Iskola jelenlegi igazgatója nem kívánta továbbra is betölteni az alelnökséget.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem szatmárnémeti kirendeltségének épületében megtartott ülésen a régi-új elnök azon véleményének adott hangot, hogy „sikeresen ki tudtuk használni a tanfelügyelőségi pozíciókat", célként pedig „jövőbelátó oktatás" megvalósítását tűzte ki. Gál arra az aggasztó folyamatra hívta fel a figyelmet, mely szerint „a magyar oktatás egyre több diákot veszít a VIII. osztály után. Ezek a gyerekek sem az elméleti, sem a szakiskolákban nem folytatják a tanulást". Elmondta továbbá, hogy márciusban speciális képzést szerveznek a román tanároknak, mert a gyerekek sajnos továbbra sem tanulnak meg rendesen románul az iskolákban.
A gyűlésen tiszteletét tette Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, aki gratulált az elért eredményekhez és további korrekt partnerséget ígért. Meggyőződésének adott hangot, hogy jobb kommunikációra van szükség és kiemelte a tanárok, pedagógusok továbbképzésének fontosságát. „Egyensúlyt kell létrehoznunk a többi kisebbséggel, mert a rivalizálás egyikünknek sem használ", hívta fel a figyelmet.
Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Barnutiu Szakiskola igazgatója emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány a tavalyi évet a határon túli szakképzés évének nyilvánította, melynek keretén belül az RMPSZ stratégiát dolgozott ki, amely könyv formájában is testet öltött. Az általa vezetett intézmény öt millió forintos támogatást is megnyert, amiből két lakatosműhelyt alakítottak ki és szereltek fel.
Kóczinger Éva dióhéjban leltárt készített a szatmári diákok és pedagógusok által tavaly elnyert RMPSZ-díjakról. Ezek szerint a tavaly Ezüstgyopár-életműdíjat kapott három pedagógus, Doloczky Márta, Nevelits Gyöngyvér és Mészáros Lőrincz, Bolyai Farkas-díjat Schefler Barna és Schefler Gergő, Koós Károly-díjat Kovács Péter, Mákvirág-díjat pedig a két Schefler-testvér továbbá Baranyai István Dávid és Heidenhoffer Erhard.
Baranayi Tünde az RMPSZ szatmári szervezete által szervezett tanfolyamokról ejtett néhány szót, csalódottságának adva hangot, hogy több is az érdeklődés hiánya miatt maradt el.
A beszámolókból kiderült továbbá, hogy tavaly a szintén magyar kormánytámogatással működő Erzsébet-tábor program keretein belül húsz, 8-12 éves szatmári diák táborozott a Balaton-parti Zánkán és ugyancsak húsz 12-18 év közötti gyerek a székelyföldi Ivóban.
Végezetül döntés született arról is, hogy a Szatmár megyei szervezetet Baranyai Tibor elnök, Gál Gyöngyi alelnök, Miclaus Judit programfelelős, Gnándt Zoltán és Muhi Sándor képviseli majd az országos közgyűlésen. szatmar.ro

Hippokratész házőrzője: védőháló a magyar betegek megsegítésére
Civil kezdeményezéssel építenek ki egy olyan hálózatot Kolozsváron, amely segítségével a jövőben elkerülhetőek lennének a nemrég a gyermekkórházban történtekhez hasonló esetek, amikor hiányos román nyelvtudása miatt az orvos és a kórházi személyzet megalázott egy 17 éves magyar lányt.
A társadalmi hálónak nevezett kezdeményezéssel konkrét segítséget akarnak nyújtani azoknak a magyar nemzetiségű személyeknek, akik egészségügyi ellátásra szorulnak vagy akár kezelésre érkeznek a kincses városba. Ennek megfelelően a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség gyülekezeti termében szervezett tanácskozáson a kezdeményezők felvázolták az elképzelésüket: mivel a sürgőségi eseteken kívül Kolozsvárra nagyon sok olyan magyar anyanyelvű jár kezelésre is, aki rosszul vagy egyáltalán nem beszél románul, ezeket a személyeket segíteni lehet szálláskereséssel, tolmáccsal, szükség esetén szakorvos ajánlásával vagy akár jogi segítségnyújtás biztosításával.
A szálláslehetőség biztosításába nem csak az egyházi intézményeket, bentlakásokat lehetne bevonni, hanem azokat a vendéglátósokat is, akik akár üzleti lehetőségként tekintenek ezen réteg kiszolgálására és hajlandóak lennének akár kedvezménnyel is szállást biztosítani számukra.
A helyismeret és román nyelvtudással nem rendelkező személyeket önkéntes tolmácsok segíthetik, akik nem csak a városban igazítják el őket, hanem a kórházban is segíteni tudják a beteg és az orvos közötti kommunikációt.
A „Hippokratész házőrzőjének” nevezett társadalmi háló másik pillére lehet a jogi segítségnyújtás az orvosi visszaélések esetén, legyen az diszkrimináció, csúszópénz kérése, megalázás vagy akár orvosi műhiba. Ebben önkéntes alapon jogászok vehetnek részt, amihez a jelenlevők közül többen is felajánlották segítségük úgy a diszkriminációellenes hatósághoz való fordulásban, mint a kifogásolt esetek jogi útra terelésében. Felmerült egy „orvosi szégyenlista” létrehozása és közzététele is, ahova azok a személyek kerülnének fel, akik nem az orvosi hivatásuknak megfelelően viselkedtek a beteggel vagy akár visszaéltek tisztségükkel. Ezzel kapcsolatosan azonban aggályok merültek fel, ugyanis jogi bonyodalmakhoz vezethet, ha valakit rossz színben tüntetnek fel anélkül, hogy egy végleges bírósági ítélet lenne az ügyben.
Rácz Norbert Zsolt unitárius lelkész elmondta: a kellemetlen kórházi tapasztalatokat illető felhívását követően „csőstől jöttek a rémtörténetek”: A kórházi alkalmazottak lekezelően és megalázóan viselkedtek a betegekkel, csúszópénzt kértek, amikor a gyerek már a műtőasztalon feküdt. „Meggyőződésem, hogy nem csak a kolozsvári gyermekkórházban, hanem más betegellátó intézményben is történnek hasonló esetek – az ilyen jellegű problémákra pedig egyelőre nem született megoldás” – mondta a lelkész.
A Hippokratész házőrzője nevű kezdeményezés nyitott minden segítő szándékú szervezet, intézmény és magánszemély számára, akik az említett területek bármelyikén szeretnének együttműködni közös céljainkért. A csatlakozni kívánók Rácz Norbert Zsoltnál jelentkezhetnek a 0740-974-060-as telefonszámon, vagy a racznorbert@gmail.com elektronikus postacímen.
A tanácskozáson részt vevők abban egyetértettek, hogy habár rengeteg negatív tapasztalatról érkezett visszajelzés, nem kell elhallgatni a pozitív példákat sem, mivel sok esetben az orvos megpróbál akár magyarul is kommunikálni a beteggel még akkor is, ha alig néhány szót ismer. Az elhíresült esetet követően ugyanakkor egy klinika már azzal reklámozza szolgáltatásait, hogy orvosai magyarul szólnak a hozzájuk fordulókhoz.
A résztvevők kiemelten hasznosnak tartják a magyarul beszélő orvosok és kórházi alkalmazottak listájának összeállítását. Ez óriási segítséget jelenthet a betegeknek, aki így tudni fogja melyik orvossal beszélhet anyanyelvén, de szükség esetén a magyar nyelvet ismerő kórházi alkalmazott is besegíthet az eligazodásban vagy az orvossal való kommunikációban.
A csütörtök esti tanácskozáson elhangzott: ezekkel a problémákkal kapcsolatosan meg kell szólítani a román társadalmat is, ott is partnert lehet találni a kifogásolható esetek megfelelő kezelésére, mivel a problémák jelentős része őket is érinti.
A kolozsvári tanácskozáson a magánszemélyek mellett a következő szervezetek és intézmények képviselői vettek részt: Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, Gondviselés Segélyszervezet, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kolozs megyei és kolozsvári szervezetei, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei és kolozsvári szervezetei, Jogaink Egyesület, Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, Igen, tessék mozgalom.  
Helytelen volt az orvosi beavatkozás?
Akár orvosi műhiba is lehet annak a hátterében, hogy a megalázott és a kórházból kidobással fenyegetett magyar lány ismét orvosi kezelésére szorult. Mivel begipszelt lába napokon keresztül egyre jobban fájt, az olaszteleki lány Székelyudvarhelyre ment ismét kivizsgálásra. Az orvosok itt megállapították: a begipszelt lábfejében – amelyiken autóbusz kereke hajtott át – „a lábujjak nem voltak helyretéve, az inak megnyúltak” – közölte Rácz Norbert Zsolt. Az orvosi beavatkozás annak ellenére bizonyult helytelennek, hogy a betegnek a gyermekkórházból való kiutalásakor a diagnózist és a beavatkozást utólag Horváth Anna alpolgármester kérésére az intézmény ortopédiai osztályának vezetője is átnézte és megfelelőnek találta.
Lázár Lehel. maszol.ro

„Az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége”
Bírálta egy interjúban az RMDSZ vezetését Csíkszereda volt polgármestere, aki hajlik arra, hogy induljon az önkormányzati választásokon. Kovács Péter ügyvezető elnök a kritikákra úgy reagált: az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége.
„A mostani, választási keménykedésen túl az RMDSZ nem létezik” – jelentette ki Ráduly Róbert a Székelyhon.ro-n megjelent csütörtöki interjúban. Csíkszereda volt polgármestere elsősorban azt rója fel a szövetség vezetőinek, hogy az autonómia ügyében vagy a nyelvhasználat kérdésében nem voltak olyan kemények, mint ahogyan Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterrel szemben felléptek.
„Szerettem volna (…), hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára ezekben a kérdésekben ennyire kemény és határozott, nem pedig egy olyan emberrel szemben, aki ha saját érdekében is, de két évtizeden keresztül tolta az RMDSZ szekerét” – jelentette ki Buntára utalva.
Arra a kérdésre, hogy indul-e végül polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon, Ráduly kijelentette: ezelőtt egy héttel nemmel válaszolt volna, ám a sepsiszentgyörgyi polgármester elleni bűnvádi eljárás elgondolkoztatta. Arra hivatkozott, hogy Antal Árpád ellehetetlenítésével alig maradt önkormányzati vezető Székelyföldön, akiben van tartás, „lassan mindenhol Fazekas Jánosok (székelyföldi kommunista káder, miniszter volt a Ceauşescu-korszakban – szerk. megj.) lesznek, akiknek egyedüli gondjuk, hogy a székben maradjanak”,  és nagy baj volna, ha ez a típusú magatartás teret hódítana Székelyföldön.
Kovács Péter: tisztelem Ráduly szókimondását
Az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszolnak elmondta, elfogadja Ráduly Róber kritikáit. Kovács Péter emlékeztetett, hogy amióta közszerepet vállalt, a volt polgármester mindig is élesen fogalmazott, és soha nem rejtette véka alá a véleményét. „Ezt én mindenképpen tisztelem benne, és szerintem az RMDSZ-nek több Ráduly Róbertre lenne szüksége” – jelentette ki.
Kovács Péter meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ-t az ilyen jellegű viták viszik előre. Szerinte abban Csíkszereda volt polgármesterének igaza van, hogy a szövetséget meg kell erősíteni. „Amikor tavalyi kongresszuson azt mondtuk, hogy újratervezünk, meg kell erősítenünk, nyitottabbá kell tennünk az RMDSZ-t, akkor éppen arról beszéltünk, amire most Ráduly Róbert felhívta a figyelmet: nagyon sok helyen újra kell építenünk a szervezetet” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
A politikus nagyon fontosnak nevezte Ráduly Róbertnek azt a kijelentését, miszerint gondolkodik azon, hogy induljon a júniusi önkormányzati választásokon. „Én a nyilvánosság előtt is többször elmondtam, hogy Ráduly Róbertre Csíkszeredának szüksége van. Az a városvezető, aki mind politikai, mind menedzseri szempontból is tudja mi a feladata, és előreviszi ezt a közösséget” – hangoztatta Kovács Péter.
Az autonómia témájában való „keménykedés” kapcsán Kovács Péter megjegyezte: nem biztos, hogy Székelyföldön kívül a kemény fellépés eredményhez vezet. Hozzátette, az RMDSZ április 17-én lezárja a jelöltállítási folyamatát, és bízik abban, hogy egy olyan csapattal tudnak továbbmenni, akik helyenként keményen tudnak fellépni, helyenként – főként a szórványban – tárgyalásokkal, kompromisszumokkal lendíti előre az erdélyi magyar közösség ügyeit.
Cs. P. T. maszol.ro

Kelemen: elfogadhatatlan helyzetben vannak a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek
„Elfogadhatatlan az az áldatlan helyzet, amelyben a szociális ellátással foglalkozó magyar szervezetek vannak jelenleg. Úgy gondolom, erre semmiféle magyarázatot nem lehet elfogadni az állam részéről, hiszen ezek mind-mind olyan szolgáltatások, amelyet az államnak kellene felvállalnia: az idősgondozástól a gyermekotthonok megfelelő működtetéséig. Ha meg nem képes erre, akkor legalább biztosítania kellene az alapítványok, szervezetek működési feltételeit” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök a szociális szektor legfontosabb problémáiól február 26-án, pénteken azon a munkamegbeszélésen, amelyet a Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésének előkészítőjeként szervezett meg az RMDSZ a marosvásárhelyi Bernády Házban. 
Az RMDSZ elnöke azt is hozzátette: a szervezetekkel való egyeztetést követően a Szövetség azonnali intézkedések foganatosítását fogja kérni a kormánytól, közép- és hosszútávon viszont a törvények módosítása a fontos feladat. „Ezekben szeretnénk mi partner lenni, mert meg akarjuk teremteni a romániai magyar szociális ellátás működési feltételeit. Romániában előbb-utóbb el kell jutnunk oda, hogy a civil szervezetekre, alapítványokra ne úgy nézzen az állami, mint valamely gyanús elemekre, amelyek esetében csak azt kutatja, hogyan tud még egyet szorítani a csavaron” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. 
Sem a törvények között, sem az alkalmazásukért felelős intézmények között nincs kapcsolat, összefüggés a szociális szektorban, és miközben működhetnek az előírásoknak meg nem felelő állami intézmények, éppen a támogatások tekintetében vannak bajban a szabályszerűen működő civil szervezetek. Mindemellett a támogatási rendszer sem egységes, nem kiszámítható, kevés a pályázati úton lehívható finanszírozás – ezek hangzottak el a vásárhelyi beszélgetésen a legaggasztóbb problémákként. 
Kovács Péter ügyvezető elnök a kerekasztal céljáról elmondta, az RMDSZ azok véleményére kíváncsi, akik közvetlenül érintettek a szociális szférában felmerülő buktatókban. Hangsúlyozta: a munkamegbeszélés azt a célt is szolgálja, hogy a Szövetség összegyűjthesse azokat az információkat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a törvényhozás különböző szintjein is érvényesíthesse a gyakorlatból származó észrevételeket. „Az Ügyvezető Elnökségen mi mindig arra törekszünk, hogy meghallgassuk azok véleményét, akik jobban értenek ahhoz, amihez mi nem. A mai beszélgetés elengedhetetlen ahhoz, hogy megállapíthassuk, problémáink és terveink is közösek” – tette hozzá. 
„Nagyon megnehezítették a gyermekek elhelyezését, befogadását az otthonokba, egész bürokratikus rendszer akadályozza ezt. Márpedig akkor kell megmenteni valakit, amikor fulladozik és nem a megmentése módozataival, lehetőségeivel kell foglalkozni” – jelentette ki az országszerte több gyermekotthont működtető Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba, aki szerint az állam számára elsődleges a gyermek elhelyezése kell legyen. „Adják meg nekünk a lehetőséget, hogy saját felelősségünkre fogadjunk be gyereket, hagyják nekünk, hogy elvégezzük a dolgunkat” – tette hozzá Böjte, aki azt is elmondta, hogy az otthonok lakóinak családot szeretnénk biztosítani, ám ennek a feltételei egyre nehézkesebbek, hiszen a hatóságok követelései nem felelnek meg a valóságnak. „Olyan követeléseik is vannak, amelyek pénzbe kerülnek, de nem rendelnek mellé forrást. Itt az volna a legfontosabb, hogy a gyermekek megtanulják a saját fenntartásukhoz szükségeseket, részt vegyenek a háztartási tevékenységekben. Az a benyomásom, hogy a jelenlegi rendszer nem gyermekeket, hanem ufókat akar nevelni, mert nem támogatja a gyermekek nevelését” – nehezményezte a gyermekotthonok működtetésének legfontosabb akadályait Böjte Csaba.  A Gyulafehérvári Caritast Ludescher László képviselte a munkamegbeszélésen, mint hangsúlyozta: hisz abban, hogy az erdélyi magyarság itthon maradása, jóléte azzal is összefügg, hogy mennyire sikerül egy szociális hálót kiépíteni. Bizakodó annak kapcsán, hogy az RMDSZ parlamenti prioritásai között szerepel a szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek problémáinak orvoslása. Megemlítette: az általa képviselt szervezet lassan két éve azt észleli, bár a rendelkezések ugyanazok, az állami támogatások mértéke jelentősen megcsappant. „Ötszázezer euróval kevesebb pénzt kapunk, ami ha lefordítjuk, azt jelenti: 2013-hoz képest egy nagyobb község lakosságának megfelelő embert nem tudtunk úgy kiszolgálni, mint azelőtt” - mondta. 
A kormány elzárkózik bárminemű együttműködéstől, amint a szociális egyesületekről esik említés, sőt, azt sem tudja megszervezni, hogy a szociális ügyekért felelős minisztérium és más szaktárcák között a munka összhangban működjön – osztotta meg a Szatmár Egyházmegyei Caritas észrevételeit Szabó Bíborka. Mint említette: az országban nincs szektorsemlegesség a szociális juttatások terén: míg az állami szférához tartozó intézmények, bár nem felelnek meg a standardoknak, működhetnek, megkapják a támogatást, a magánegyesületek működésének támogatására csak bizonyos százalékot különítenek el, még annak ellenére is, hogy minden kritériumot teljesítenek. 
Dr. Sárosi Arthur, a Kolozsvári Diakónia Keresztény Alapítvány ügyvezető igazgatója azt szeretné, ha egy magánkézben lévő árvaház, öregotthon, de akár nappali foglalkoztatást felvállaló egyesület étkeztetésre szánt költségének áfája visszaigényelhető lenne, ami okos finanszírozásnak számítana az állam részéről. „Ugyanakkor természetellenesnek tartom azt, hogy egy öreg bácsinak fizetnie kell azért, hogy befogadják a magán öregotthonba, amennyiben nincs hely az államiban. Akiknek nincs pénzük, labdába sem rúghatnak, noha éppen annyira rászorulnak az ellátásra, mint azok, akik fizetni tudnak érte” – fogalmazott, megemlítve azt is: az államnak biztosítania kellene egy olyan támogatást, amely a beteg függőségi állapotától független fizeti a magánszférában történő ellátását. 
A Gondviselés Alapítványt Szabó László és Szombatfalvi József képviselte, a Máltai Szeretetszolgálat részéről pedig Dénes Mihály volt jelen a munkamegbeszélésen, amelyen a szociális szolgáltatásokra vonatkozó szakmai akkreditáció beszerzésére vonatkozó törvényes előírásokat nehezményezték. Mint mondták: rengeteg papírmunkával és adminisztratív teendővel jár egy ilyen jellegű szolgáltatáshoz szükséges hivatalos elismerés. Arra kérték a Szövetség szakpolitikusait, hogy vizsgálják meg, milyen formában lehetne egyszerűsíteni ezen eljárásokon. 
A Királyhágó-melléki Lámpás Alapítványt képviselő Vinczéné Pálfi Judit a bürokrácia útvesztőire hívta fel az RMDSZ figyelmét, továbbá azt is hangsúlyozta, hogy óriási fallal szembesülnek az állami törvénykezésben a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek mindennapjaiban. A Lámpás Alapítvány képviselője úgy fogalmazott, olyan finanszírozási módszertan bevezetésére van szükség, amely konkrétan szerepel az önkormányzatok éves költségvetésében, és az éves állami költségvetés kidolgozásakor ezt el lehet különíteni. 
A Romániai Falugondnokok Országos Szövetségének elnöke, Balázs Sándor azt nehezményezte, ez idáig egy lejnyi támogatást sem kaptak az államtól, miközben munkájuk elengedhetetlen a kisközösségek szintjén. Azt viszont elérték, hogy szervezetüket akkreditálják. „A gyermekeket reggel iskolába viszem, délután utánuk megyek, tehát biztosítom számukra a biztonságos szállítást. Az idős emberek kiszolgálását kifejezetten szükségesnek tartom, mert úgy gondolom, azok, akik a múlt század kegyetlenségeit végigküszködték, megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük. Az államnak is így kellene tenni” – mondta. Balázs Sándor fontosnak érzi, hogy a közösség is lelki támaszt nyújtson az idős magyar embereknek, hiszen úgy gondolja: nem elég, ha csak a család részéről illeti őket hála és köszönet. 
Az RMDSZ jelen lévő tisztségviselői a felmerülő problémákra reflektáltak, javasoltak megoldásokat.  Borbély László marosvásárhelyi képviselő, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumi elnöke a találkozón elmondta, a Szövetség részéről nem ez az első, és nem is az utolsó nekifutás: az RMDSZ államtitkárjai többször megpróbálták már rendezni a helyzetet. „Egyértelmű, hogy egyelőre nincs politikai akarat, sokakat zavar még napjainkban is, hogy itt Erdélyben, és a szórványban vannak ilyen kezdeményezések, amelyek a magyar közösséget segítik. Ettől eltekintve rengeteg olyan bürokratikus procedúrába botlottunk, ami igenis megoldható. Ami a Caritast illeti, már egyeztettünk az államtitkárral, a munkaügyi szaktárcával, hamarosan találkozunk a miniszterrel is, a parlament, a kormány képviselői számára pedig egy kompakt anyagot állítunk össze, amely remélem, meggyőzi majd őket e kérdés fontosságáról, rendezésének sürgősségéről” – fogalmazott a találkozón Borbély László.  Winkler Gyula EP-képviselő emlékeztetett: a szociális kérdés nem uniós hatáskör, a felmerülő problémák tagállami megoldásokat igényelnek. „Meggyőződésem, hogy azoknak, akiket gyakran ellenőriznek, nagyon sokszor elmondják, hogy ezt az EU-s normák szerint teszik. Nincsenek kimondott európai uniós hatáskörök, viszont léteznek általános érvényű ajánlások, amelyekre a bukaresti törvénykezés nagyon gyakran hivatkozik” – mondta el. A Szövetség feladata a számon kérő–számon kért helyzeten változtatni: amikor módosításokat kívánunk eszközölni, jó, ha az uniós országokban működő gyakorlatokra hivatkozunk, így valószínűleg sokkal egyszerűbben átvihetjük elképzelésünket a hazai törvénykezésen – tette hozzá. 
A Szövetség önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, Ilyés Gyula a téma önkormányzati vetületét ismertetve rámutatott: egyelőre a törvény nem kötelezi a polgármestereket, helyi tanácsokat arra, hogy támogatást nyújtsanak szociális szolgáltatásokat biztosító szervezeteknek. „Nincsenek standardok, feladatkörök, nincs meghatározva, hogy a megye melyik önkormányzata az országos támogatás erre fordítható összegének hány százalékát fordíthatja erre. Mindez arról szól, hogy a polgármesternek mennyire szívügye a felmerülő probléma” – részletezte. Elmondta, szerinte egy magyar polgármester által vezetett településen nagy valószínűséggel jól működik a szociális háló, mivel általában jó a kapcsolat az egyházzal és a civil szervezetekkel. 
„Az állam, a jelenleg hatályban levő jogszabályok mentén mostohagyermekként kezeli azon civil szervezeteket, amelyek szociális tevékenységeket folytatnak. Ezen szervezetek nagyon sok esetben, számos régióban gyakorlatilag az állam feladatait látják el, egészítik ki a mindennapi tevékenységeikkel, azonban a hatályos törvények ellehetetlenítik aktivitásukat. Az RMDSZ a mai találkozón feltérképezni kívánta mindazokat a problémákat, nehézségeket, amelyekkel a szociális tevékenységet kifejtő civil szervezetek munkáját megakadályozza” – mutatott rá Molnár Zsolt, az RMDSZ Temes megyei parlamenti képviselője. A képviselő úgy értékelte, a szociális rendszerre vonatkozó hatályban lévő törvények mielőbbi módosításra szorulnak, hiszen sok esetben az átfedések és ellentmondó stratégiák vannak érvényben. „Az RMDSZ az elkövetkezendőkben a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat figyelembe véve, konkrét módosításokat fogalmaz meg annak érdekében, hogy a csökkenjen a szociális tevékenységeket folyató civilektől elvárt adminisztratív munka, amely ellehetetleníti ezen szervezetek tevékenységét, ugyanakkor egy tiszta és átlátható elszámolási módszertant kell alkalmazni” – fogalmazott Molnár Zsolt, akit a résztvevők megbíztak a további munkafolyamat koordinációjával. 
„Romániának szüksége lenne egy, a szociális területet átfogó törvénycsomagra, amely összehangolja a jogszabályokat, illetve jobbá teszi ezeket. Sajnos, jelenleg az országnak nincs egy egységes szociálpolitikai stratégiája, és ez a szociális tevékenységeket folytató civil szervezetek rovására megy” – fogalmazott a találkozó Kerekes Károly parlamenti képviselő. (rmdsz tájékoztató) Transindex.ro

Ahogy állunk
Nehéz néhány mondatban, pár ezer karakterben összefoglalni, hogy politikai értelemben hol tart jelenleg a székelyek közössége, az interjú ürügyén azonban erre teszek kísérletet.
Egész Székelyföld figyelmére méltó Ráduly Róbert Kálmán lemondott csíkszeredai polgármesterrel a Csíki Hírlap által készített interjú. S nem csak azért, mert ő polgármester volt, s akár újra lehet is: a székelyföldi közélet, politika kiemelkedő karakteréről, egyik véleményvezéréről van szó, akinek mondanivalójára oda kell figyelni, a vele történtek fényében pedig különösen.
Nehéz néhány mondatban, pár ezer karakterben összefoglalni, hogy politikai értelemben hol tart jelenleg a székelyek közössége, az interjú ürügyén azonban erre teszek kísérletet. Egyre inkább látszik, hogy a román államhatalom – azon, a belügyi „titkosszolgálat” által nyilvánosan megfogalmazott politika mentén, miszerint az autonómiatörekvések állambiztonsági veszélyt jelentenek – megpróbálja ezeket a törekvéseket ellehetetleníteni. Itt most nem feltétlenül a három székely város, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy választott vezetői ellen indított eljárásokra gondolok, bár nehéz nem látni egy trendet ezek kapcsán. Azt is látni kell azonban, hogy a vezérei nélkül maradt „autonomista” székelység ma községháza-feliratperek, zászlóügyek, rendezvényszervezési korlátozások kapcsán kell szélmalomharcokba bonyolódjon, szétforgácsolva erejét, s feladva azt, ami oly reménykeltően mutatkozott meg a 2013-as Székely Szabadság Napján, amikor egy, méretében is félelmetes tömeget felmutatva mutatta ki politikai szándékát.
Azóta a román hatalom a titkosszolgálatok segítségével vagy ezek képében jogi és hatósági eszközök tömkelegét fokozottan veti be e harcba, ide értve még a Beke István-ügyet is. Lukács Csaba kollégám a Magyar Nemzetben elég szemléletesen érzékeltette nemrég, hogy miképpen dolgozhatnak az ügyön a belbiztonsági szervek például a Dan Tanasă-féle feljelentési háború formájában. Hogy törvényesek-e ezek az eszközök? Szigorúan véve igen. De hogy velejéig erkölcstelenek, az is biztos.
Persze ez utóbbi megállapítás igencsak vitatható. Hisz ami számunkra jogos politikai törekvés, az a többségében románok lakta Romániának nemzetbiztonsági veszély – s az egykori SRI-igazgató ezen megállapítását viszont nem sokan vitatták azóta sem.
Zavarja a képet a mi szempontunkból, hogy nemcsak a székelyföldi magyar közösséget vegzálják manapság a hatóságok, hanem országszerte jelenleg több mint hétezer ügyön dolgozik a DNA. Az autonómiatörekvések mellett azonban a SRI volt igazgatója a korrupciót is megemlítette ugyanilyen nemzetbiztonsági veszélyként, így kerülhetett egy kalapba egy közösségi akarat a több millió eurós tolvajlásokkal. Megtisztelve érezhetjük magukat.
Közösségi akarat? Biztosan sokan vitáznának ezzel is. Hisz nem is tudjuk, hogy mire jó az autonómia, nemhogy akarjuk-e – mondják egyesek.
Talán valóban nem tudjuk, hogy mit is akarunk pontosan, de számtalan bizonyítékunk van arra, hogy ami most van, egyáltalán nem jó nekünk. Az ország szegényei lettünk, egyik generációt a másik után veszítjük el nyugatabbra fekvő területek számára. Ha nem változik semmi, Székelyföld Szászföldhöz hasonlóan csak omladozó kulturális emlék marad.
Az is lehet, hogy nem kerülhetjük el sorsunk. A román hatóságok ma mindent megtesznek ennek érdekében – a mi adónkból is (köszönjük). Szétforgácsolódott erőnk, határozatlan, bizonytalan és gyenge politikai képviseletünk úgy tűnik, nem fog tudni megmenteni minket.
Talán ismét szükség volna arra a székely virtusra, amelyet a történelemből ismerünk. Százezres tömegek láttán nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy valóban ez a közösség akarata, s nem csak egyes „szélsőséges elemek” politikai játszmája az egész autonómiázás. Legközelebbi lehetőség itt van, alig néhány nap múlva, március 10-én.
Valami azt mondatja azonban velem, hogy ez a székely virtus már nem létezik. Esetleg csak a kocsmákban, borgőzösen vagy a közutakon, az ámokfutó sofőrök fejében. Meg a történelemkönyvekben.
Rédai Attila. Székelyhon.ro

Csúsztatott az Agerpres
Az állami román hírügynökség, az Agerpres csütörtöki esti közlésének már a címe sem igaz („Tőkés László végleg elveszíti a Románia Csillaga kitüntetést”), az erdélyi sajtó viszont óvatosan fogalmazott.
A bukaresti legfelsőbb bíróság ugyanis csak saját hatáskörében eljárva arról döntött, hogy elutasítja Tőkés László keresetét, amelyben az európai parlamenti képviselő érvényteleníttetni akarta a román állami kitüntetésének megvonásáról szóló „becsületbírósági” határozatot. Szocialista és nacionalista politikusok kezdeményezésére ugyanis a „Consiliu de Onoare al Ordinului Național Steaua României” nevű grémium etikai eljárásban döntött arról, hogy vissza kell venni a volt református püspöktől az 1989-es romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet. Ennek lovagi fokozatát akkor Traian Băsescu államfőtől vette át Tőkés, mivel a mindenkori román államfőnek áll kizárólagos jogkörébe azt odaítélni, ergo vissza is vonni.
2013-ban kezdeményezte Victor Ponta akkori kormányfő és köre a „nemzetáruló” Tőkés díjának visszavonását, miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kérhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai. Nyolc kitüntetett szociáldemokrata (PSD) politikus fordult végül beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Tőkés László a becsületbíróság határozatát támadta meg a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, kérve a kitüntetés visszavonásáról szóló döntés érvénytelenítését.
A táblabíróság 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, vagyis nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, amelyet azonban csütörtök este kihirdetett ítéletében a legfelsőbb bíróság elutasította. Ez azonban még nem jelenti, hogy Tőkés Lászlót megfosztották a Románia Csillaga érdemrendtől, ez ügyben az államfőnek kell kimondania a végső szót. 
A kitüntetést amúgy Tőkés az 1989-es Temesvári Emlékbizottságra bízta, amikor megindultak ellene a baloldali támadások, ha Johannis államfő visszavonná tőle, az nemcsak a mai román demokrácia és jogállam állapotáról mondana ítéletet, hanem a posztkommunista rezsim viszonyulásáról is a 26 évvel ezelőtt temesvári népfölkeléshez és rendszerváltó román forradalomhoz, valamint ezek áldozataihoz.
itthon.ma//erdelyorszag

Nem felejthető el a kommunizmus áldozatainak szenvedése
Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján fórumot és koszorúzást tartott Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete.
Nagy József Barna főszervező köszöntötte a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az esemény meghívottait, Török Lászlót és Bikfalvy Györgyöt, a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének egykori tagjait és a megjelenteket. Dénes László szerkesztő az esemény moderátoraként röviden vázolta az emléknap történetét és szimbolikáját, elmondva: a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. júniusi határozata rendelte el, ennek értelmében minden év február 25-én idézi fel a világ magyarsága a kommunisták emberiesség ellen elkövetett bűneit, fejet hajtva az áldozatok és meghurcoltak előtt. Ezt követően tolmácsolta Tőkés László európai parlamenti képviselő, EMNT-elnök Brüsszelből küldött „bajtársi üzenetét”, aki így fogalmazott: „1956 szabadságharca 1989-ben folytatódott. Teljesületlen vagy csak részlegesen megvalósult reményeink közös hiányérzetén egyedül a szabadság- és a hazaszeretet múlhatatlan érzése emel felül bennünket. Ennek jegyében emlékezzünk és tekintsünk előre! (…) Mi mindannyian is csak büszkék lehetünk Bikfalvy György és Török László szabadságra vágyó ifjú csapatára, a kegyetlen »osztályharc« korszakában egymásra talált azon osztálytársakra és bajtársakra, akik a márciusi ifjak és a pesti srácok nyomdokába lépve, gyanútlan jósággal és vakmerő tenni akarással még lelkesedni és kockáztatni tudtak – a szabadságért. Hangzatos jelszavak és program helyett »csak« ennyit mondtak: szabadságra vágyunk. És ez az olthatatlan vágy – mondhatni – tiszta szívű, gyermeki összefogásban és szervezkedésben öltött testet, valamint abban a nemes elhatározásban, hogy heroikus küzdelemben segítségére siessenek a forradalmároknak. A kicsiny Dávid módjára próbáltak szembeszállni az ellenséges túlerővel, pedig még parittyájuk sem volt – jegyzi meg egyik visszaemlékező. Annál nagyobb volt viszont a szívük, melyet a haza szeretete bátorított fel arra, hogy a szabadságra vágyó nemzet hűséges fiaiként vegyék fel a harcot a Góliát módjára  hivalkodó, idegen hatalommal.” 
1989 hőse így zárta az 1956 után bebörtönzöttekhez és meghurcoltakhoz, valamint a maiakhoz szóló testvéri üzenetét: „Miként akkor, most és minden időben azon múlik minden, hogy van-e, lesz-e olyan ifjúságunk, mely atyái örökségét folytatva, nyomunkba lépjen. Vannak-e, lesznek-e olyan hivatástudó Tanáraink, mint amilyenek András Ágoston és Kun József voltak, nekik pedig olyan Tanítványaik, akiknek szívében tovább él a hazaszeretet és a szabadság iránti vágy, és akik nem jobb érvényesülés végett mennek neki a határnak, hanem – akár nehéz áldozatok árán is – idehaza készek kivívni a szabadságot és kikövezni a boldogulás útját. Jelenünknek és jövőnknek, magyar és erdélyi meglétünknek ez a nagy kérdése. A választ pedig már megadták erre a szabadságra vágyó ifjak, akik »háborúságot szenvedtek az igazságért«” – idézte a szentírást Tőkés László.
A SZVISZ egykori tagjai egymásnak adva a szót elevenítették fel emlékeiket a kommunista államhatalom aránytalan megtorlásáról, amely során még gyermekként szedte össze és vitte el őket a szekuritáté, félezer fiatalt az egész Erdélyből. Az ötvenes évek végén, amikor átlépték a nagykorúság küszöbét, monstre kirakatperekben ítélt hosszas vallatások után félszáz ártatlant a rezsim 3-tól 25 évnyi fegyházra. Ők úgy voltak „tagjai” – néhány tanárukkal egyetemben – ennek a „szervezetnek”, hogy szinte nem is ismerték egymást, legnagyobb bűnük pedig az volt, hogy szimpatizáltak az 56-os szabadságeszmékkel. Az érmihályfalvi Török László bölcs rezignáltsággal jelentette ki: ma már anekdotázni is képes azokról a szörnyű időkről, amikor a családi körből kiszakított, jól nevelt fiatalemberekként kellett elszenvedniük a kommunista diktatúra helyenként barbár retorzióit, a Securitate pincéiben, a börtönök celláiban és a távoli munkatáborok barakkjaiban.
A számos érdekes emléket és részletet felelevenítő beszélgetés utáni koszorúzás a PKE belső udvarában zajlott, itt Szilágyi Zsolt, a Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a tasnádi Bikfalvy György zárszóként mondott kijelentésével kezdte rövid beszédét, miszerint magyarnak lenni büszke dicsőség! Nemzedékünk nem tehet mást, minthogy meghajtja fejét azok előtt, akik az erőszakos asszimilációt állampolitika szintjén gyakorló román hatóságok nyomása alatt a magyarságért és a szabadságért szenvedtek. Az alaposabb feltárást és jóvátételt sürgető politikus szerint nem lesz igaz az a társadalom, amely a gyilkosokat, a szekusokat és az államterror gépezetét továbbra is becsben tartja, továbbá kiemelte azt is, hogy joggal kétkedhetünk annak a társadalomnak a jövőjében, amelyben az egykori tömeggyilkosok és verőlegények kiemelt nyugdíjjal élnek szabadon, a diktatúra fenntartói pedig rokonságuk és cinkosaik révén vezetik ma is orránál fogva a társadalmat. Szilágyi kifejtette, hogy az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform, amelynek ő egyik alapítója és vezetőségi tagja, és amelynek Tőkés László a védnöke, azt szorgalmazza már négy éve, hogy Európában jöjjön létre egy bíróság, amely a nürnbergi perhez hasonlóan foglalkozzon a kommunista bűnökkel. Emlékeztetett: az emberiség elleni bűntetteknek a nemzetközi jog szerint nincs elévülésük. A mi nemzedékünk, ha szabadságban akar élni, soha nem felejtheti el azoknak az embereknek a az áldozatát és szenvedését, akiket a diktatúrák elpusztítottak, megnyomorítottak vagy akár csak megfosztottak méltóságuktól. itthon.ma//erdelyorszag

Miniszterelnökségi államtitkár: nemzeti érdek a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók erősítése
Nemzeti érdeknek nevezte a Kárpát-medencei fiatal vállalkozói réteg megerősítését Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Bukarestben.
Hangsúlyozta, a magyar kormány támogatása azt szolgálja, hogy a fiatal vállalkozók példaképpé válhassanak környezetük és az egész magyarság számára.
Az államtitkár a Romániában jelen levő magyarországi üzletemberek érdekeit képviselő Romániai Magyar Üzleti Egyesület (RMÜE) és a bukaresti magyar nagykövetség által közösen szervezett gazdasági konferencián ismertette, áprilisban írják ki a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve keretében meghirdetett 525 millió forint értékű pályázatot. Ezen 40 évnél fiatalabb vállalkozók 3-6 millió forint vissza nem térítendő hitelre pályázhatnak - jegyezte meg.
Az MTI kérdésére elmondta, mintegy 100-120 vállalkozó kaphat támogatást, akik várhatóan már a nyáron hozzájutnak a pénzhez. Hangsúlyozta, azokat is támogatják, akik még nem indítottak vállalkozást, de van ötletük és üzleti tervük.
Az áprilisi kiírás előtt elkezdődik az a 14 helyszínes konzultáció, amelyen kapcsolatba lépnek a pályázat iránt érdeklődő fiatalokkal, hogy közvetlenül is hallják az információkat. Erdélyben a nagyobb városokban tartanak ilyen találkozókat.
Rámutatott: az elmúlt években a magyar kormány sokat tett közjogi értelemben a magyar nemzet újraegyesítéséért. Most egyre fontosabb a külhoni magyarok szülőföldön való boldogulásának elősegítése, mert az egész Kárpát-medencében tetten érhető az elvándorlás.
Hozzátette: azért támogatják a fiatal vállalkozókat, hogy egyre erősebb magyar gazdasága legyen a Kárpát-medencének. Előadásában kifejtette: Erdélyben a gazdaság fejlett Temes, Kolozs megyében, Partiumban Nagyvárad vonzáskörzetében, valamint Dél-Erdélyben Brassó környékén, de ettől a fejlettségtől nagyon leszakadt például Kárpátalja, Vajdaság, de Székelyföld is.
A konferencián Diósi László, az RMÜE elnöke és az OTP Bank Románia vezérigazgatója Románia főbb gazdasági mutatóit ismertette. Megállapította, hogy az ország egyharmada gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül leszakadt az általános növekedési ütemtől, ami azt mutatja, hogy az előző román kormányok nem tettek eleget azért, hogy ezekben a régiókban is elősegítsék a befektetéseket. Diósi a román gazdaságról megállapította, hogy természetesen növekszik, és fontosnak nevezte a makrogazdasági stabilitás hosszú távon való megőrzését.
Rámutatott: a befektetőknek általában a bürokrácia, a korrupció és a kiszámíthatatlan jogrendszer miatt vannak fenntartásaik Romániával szemben, ennek ellenére óriási befektetési lehetőségnek nevezte a román a piacot.
Pozitívumként állapította meg, hogy a magyar befektetői közösség az egyik legnagyobb Romániában, és a román-magyar kereskedelmi kapcsolatokban csak 2009-ben volt visszaesés a válság miatt, azóta töretlenül növekszenek. MTI

„Köszönöm a sorsomnak!” (Czegő Zoltán szerzői estje)
Ötven évvel ezelőtt, 1966 februárjában jelent meg Czegő Zoltán első verse az Igaz Szóban, nem sokkal később a második Forrás-nemzedék tagjai közé sorolták – mondta Szonda Szabolcs könyvtárigazgató csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartott, Ötven év a betűtáblán című szerzői est rövid felvezetőjében, majd átadta a szót az ünnepelt írónak és méltatóinak: Albert Ernő szakírónak és Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgatónak. Az emlékezéseket, méltatásokat Szabó Mihály zenetanár lélekemelő tárogatójátéka foglalta keretbe, végül ajándékozás, könyvvásár és a szokásos dedikációk zárták az estet.
„Én soha nem akartam költő lenni, annál jobban tiszteltem a költészetet Janus Pannoniustól a kortársakig, hogy én belevágjak abba. Mondhatni, teljesen váratlanul jött ez a kényszer, amikor megtudtam, hogy egy erdővidéki református lelkész öngyilkos lett. Huszonhat éves voltam, és sehogy sem értettem, hogyan lehet az életet, mint egy elhasznált seprűt, eldobni” – mesélte Czegő Zoltán első verse megírásának körülményeit, aztán költői, szerkesztői, regényírói életútjának más fontosabb, érdekesebb emlékeit is felidézte. Elmesélte, hogy miként fogadták első megjelent versét közeli és távolabbi ismerősei, hogyan dolgoztak együtt a Megyei Tükör költői, akiket nemcsak írásaikért, de vendéglőlátogatásaikért is gyakran felelősségre vontak. A Securitate zaklatásai miatt végül Budapestre költözött, ahol huszonkét év alatt több regényt is írt, aztán 2010-ben, ottani barátai megbotránkozására, végleg hazatért. „Ha sokat élni nem is – mondta –, legalább meghalni jöttem, bár még semmi kedvem sincs meghalni.” Közvetlen hangú visszaemlékezéseit versekkel zárta a költő. Albert Ernő először Czegő Zoltánt, az embert mutatta be. Pogány liturgia című első verseskötetének előszavát idézve elmondta, hogy igencsak konok emberről van szó – állítása bizonyításaképpen elmesélte egyik első, diákkori élményét Czegővel kapcsolatosan. Azután a regény- és versíró méltatása következett, szerinte rendkívüli olvasmányosság és újszerű nyelvezet jellemzi Czegő Zoltán írásait, melyekből idézett is néhány eredeti gondolatot: „…az emberi gyűlölködésben a Gonosz jár eliszonytató táncot temetőinkben”, „miféle nép, melynek megadatott a saját szülőföldje, de hazája nincsen?” Kiss Jenő többek között a költő és közönsége egymásra találásáról beszélt, elmesélte, hogy Czegővel együtt nagyon sok író-olvasó találkozón vett részt a hetvenes-nyolcvanas években, főleg a februári könyvhónapokban, amikor gyakran húsz-harminc helyre is eljutottak. Mint mondta, élmény volt Czegő Zoltánt hallgatni ezeken a beszélgetéseken, a propagandától megundorodott emberek pedig nagyon hálásak voltak az őszinte szavakért. Kiss Jenő szerint Czegő költészete egyenletesen fejlődött, egyre árnyaltabbá vált az elmúlt fél század során, de költészetének líraisága soha nem zárta ki azt, hogy verseivel közéleti problémákban is állást foglaljon, olykor nyíltan, máskor burkoltabb formában, de mindig határozottan.
„Köszönöm a sorsomnak, hogy hetvenhét éves koromban itt állhattam Önök előtt” – mondta végezetül Czegő Zoltán, majd saját idézettel zárta szerzői estjét: „Maradok tisztelettel, s marad végtisztességnek a saját (vélt) tisztaságom.”
Nagy B. Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ és a sajtószabadság
Verestóy Attila a szenátus pulpitusáról, Kelemen Hunor pedig a román sajtónak nyilatkozva szállt síkra a sajtószabadságért múlt héten, amikor az adóhatóság költözésre szólította fel a korrupcióért börtönbe zárt Dan Voiculescu szekus besúgó médiabirodalmát.
Verestóy Attila udvarhelyszéki szenátor és az RMDSZ elnöke nyilvánosan védte azt az Antena3 csatornát, amelynek munkatársaitól immár a román média legnagyobb része is elhatárolódik, azt a tévéadót, amely számtalan esetben félretájékoztatáson, hazugságon alapuló, összehangolt gyűlöletkampányokat vezényelt a magyar közösség ellen, vezető szerepet vállalt a magyar közösség kollektív megbélyegzésében.  Tamás Sándor, ugyanezen RMDSZ háromszéki területi szervezetének vezetője egy szót nem szólt a sajtószabadság védelmében, amikor az általa elnökölt megyei tanács ülésén Ion Popa rendőrparancsnok hosszú perceken át nyilvánosan ostorozta és perrel fenyegette a Háromszék független napilapot, amiért egyik véleményanyagunkban szóvá tettük, hogy a rendőrség egy sor közérdeklődésre számot tartó ügyet mindmáig nem oldott meg. 
A magyargyalázó szekuscsatorna sorsa fontosabb az RMDSZ-nek, mint egy magyar napilapot ért nyilvános hatósági fenyegetés és támadás?! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
AZ ISZLÁM ÁLLAM FEGYVERSZÁLLÍTÓI. Húsz ország, köztük Románia is gyárt olyan alkatrészeket, amelyeket az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet felhasznál bombái készítéséhez – derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből. A konfliktusokban használt fegyverek megfigyelésével foglalkozó intézet tanulmánya szerint 51 cég – olyan országokból, mint Románia, Ausztria, Brazília, Törökország, Oroszország vagy az Egyesült Államok – mintegy 700 alkatrészt szállít az IÁ házi készítésű pokolgépei számára.
Az IÁ szinte ipari mennyiségben használja fel ezeket az alkatrészeket, és olyan könnyen hozzáférhető alapanyagokból is bombát gyárt, mint a műtrágya és a mobiltelefonok. Törökországban tizenhárom cég érintett ilyen alkatrészek szállításában, a második helyen India áll hét érintett céggel, Romániából egy alumíniumport gyártó Fehér megyei cég szerepel a listán. (Krónika)
MEGELŐZNI KELLENE A KORRUPCIÓT. A hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy a korrupcióellenes harcnak nem a bírósági eljárásokban kellene kimerülnie, inkább a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. A megelőzésre vonatkozó törvényi előírások léteznek ugyan, de nem alkalmazzák ezeket – állapítják meg az illetékesek. Az igazságügyi minisztérium szerint az ellenőrző testületeknek nagyobb hatalmat kellene biztosítani; ezek hatékony munkája azért kifogásolható jelenleg, mert egy háromtagú bizottságra olykor akár 30 ezer alkalmazott ellenőrzése is hárul. Az igazságügyi miniszter júniusig várja a korrupcióellenes harc elleni új stratégia összeállítását, a szaktárca honlapján levő fórumon bárki javaslatokat küldhet a korrupció visszaszorítását célzó intézkedésekre, amelyek a következő négy évre szóló stratégia részévé válhatnak. (Erdély FM)
ELTŰNT EGY TURISTA. Harmincöt éves ukrán turistát keresnek az Argeş és Brassó megyei hegyimentők és hegyi csendőrök, aki csütörtök reggel tűnt el egy menedékházból a Királykő-hegységben. Barátai csak kilenc órával később jelentették eltűnését. A 112-es sürgősségi hívószámon csütörtökön 14 órakor jelentették be, hogy a turista reggel 5 órakor hagyta el a helyet, és többé nem tért vissza. A csendőrök és hegyimentők 19 óra körül értek a menedékházhoz, a keresés azóta tart. A zernyesti hegyimentők vezetője, Ioan Pividă tegnap azt nyilatkozta, igen kevés az esélye annak, hogy a turistát életben találják, miután az éjszakát fagyban töltötte. Hírforrások szerint a hegyimentőknek egy SMURD-helikopter is segít a keresésben. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újraéledő remények és növekvő szorongások kora (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceaușescu Romániájában (3.) )
Kezdődik a kivándorlás: 1976 folyamán 226 magyar nemzetiségű személynek adnak ki a magyar hatóságok a végleges áttelepítést lehetővé tevő vízumot. Ahogy Sütő András írta, idéztük: sokuk s majd az őket követő ezrek számára válik, válhat előbb vagy utóbb majd emlékké a pentaton dallam. Az erdélyi szászokat és a bánsági svábokat Ceauşescu lényegében eladja az NSZK-nak.
Az emberkereskedelem adatai megdöbbentőek: „Az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetettek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok”. Az 1968-tól kezdődő, a rendszerváltásig tartó adás-vétel 225 ezer németet jelentett. A diktátor bukása idején még körülbelül 125 ezer szász-sváb élt Romániában, a 2011-es népszámláláskor már csupán 25 ezren voltak. Az 1977. január 5-ei népszámláláson hét „új” nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőíveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománt stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1 706 874, a végleges adatok szerint 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. Példa a népszámlálás manipulatív jellegére: Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt. De ha ebből a számból levonják az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk kb. 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, továbbá az ezer főre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok, nyilván nem önszántukból, a csángó magyarokat így szinte teljesen eltüntették.
1977. június 15–16-án előbb Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Magyar részről előzetesen kinyilvánítják, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak „a nemzetiségek összekötő szerepének” kiemelése. A „kötetlen határ menti találkozó” után, melyen a kishatárforgalom bővítéséről, kulturális házak felállításáról, a főkonzulátusok dolgáról esett szó, Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak. 1977. július 1-jén hivatalosan „megszűnik” Romániában a cenzúra – valójában ügyesebb, rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett „kiadói tanácsok” végzik. Az ellenőrzés menete: 1. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottsága, 2. a megyei pártbizottság propagandaosztálya, 3. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Bukarestben, 4. az RKP KB Sajtóosztálya. A folyamat értelemszerűen mindenütt ugyanaz.  1978-ra teljesen eltűnik a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon, még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésein is románul kell, javallt beszélni. Hatályba lép az új kishatárforgalmi megállapodás. Eszerint a kishatárforgalmi sáv 20–20 km széles. Évente 12 alkalommal utazhatnak a sávban lakók, egy-egy alkalommal hat napig maradhatnak. Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti nem kerül be a sávba: a kötetlen határ menti találkozó egyik fontos román sikereként. 1978. március 13–14-én az MNDT országos ülésén fölvetődik a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlata, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák, és ne küldjék őket az ország vagy a megye egyik végéből a másikba.” Ennek ellenére, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő: vagyis a főtitkári „szorgalmazást” senki nem tartja be, nem is a betartatás volt a cél. December 21-én, a már rendeletekkel kitaposott út célegyenesében új oktatási törvény születik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás a továbbiakban opcionálissá válik. Merthogy „lebonyolíthatók a didaktikai tevékenységek”, egyszerűbben a tanítás, a nemzetiség nyelvén, de „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató elemi és középfokú iskolákban az oktatási tervben előírt egyes tantárgyak előadhatók román nyelven” is. Vagyis zöld jelzést kap a magyar nyelvű iskolák romanizálása. 1979. április 28–29-én Sepsiszentgyörgyön nagy sikerű országos nemzetiségi színházi kollokviumot tartanak a romániai magyar, német és jiddis színházak részvételével, majd 1980 tavaszán még egyet, a többit az „illetékesek” nem engedélyezik. Kidolgozzák a Központi Bizottság apparátusában a kisebbségi nyelvek használatának visszaszorítását jelentő intézkedéseket. Eszerint az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban és a hivatalos érintkezésben a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt, a magyar (német stb.) történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. A magyar földrajz- és történelemkönyveket ennek megfelelően már a következő tanév kezdetére át kell írni. (A tervet – egy időre – ejtik.) Még 1977 júliusában a Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. Az említett erőltetett iparosítással összefüggésben „átprofilírozza” a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis a népszerű szakokon, például a matematika–elektronika, matematika–informatika vagy államigazgatási jog, nem indítanak magyar osztályokat. 
A romániai magyar irodalom ebben az egyre durvuló, egyre homogenizáltabb politikai közéletben, a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási jogainak, az elemi emberi jogoknak folyamatos csonkítása közepette, de a reménytelinek feltűnő politikai döntéseket még bizalommal is fogadva próbál számot vetni önmagával, a kisebbség etnikai önképével, identitásőrzésük nyelvi, kulturális, közösségi lehetőségeivel.  Kölcsönvehetjük Tamás Attila Illyés kismonográfiájának egyik fejezetcímét: a korszak az „újjáéledő remények és növekvő szorongások” kora. Mert az irodalmi beszéd, a szólás lehetőségei, minden, ezt gátló rendelkezés, törvény ellenére is, az évtized kezdetén valóban megsokszorozódtak a lapok, kiadók, a televízió, a rádió magyar adásai révén is. Említettük: a Kriterion legtermékenyebb időszaka a hetvenes évtized (más kiadók is jelentetnek meg magyar műveket, a Dácia például, Farkas Árpád Jegenyekör című kötetét is többek között). Az írók, költők, több generáció együtt, maradandó művekkel jelentkeznek, hatalmas „szellemi energiák” (Bertha) szabadulnak fel, a „veszélyeztetettség tudata koncentrálta az erőket”. Az irodalom a nemzetiség ön-megfogalmazásában segít, helyzetének sajátosságát tudatosítja. 
Ebben a bő évtizedben, a hatvanas évek legvégétől, ’70-től kezdődően jelennek meg például Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Rigó és apostol, Bálint Tibor: Zokogó majom; Páskándi Géza: Vendégség, Tornyot választok (ez már a pesti Magvetőnél); Kányádi Sándor: Fától fáig; Farkas Árpád: Jegenyekör; Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója; Király László: Kék farkasok; Szilágyi Domokos: Sajtóértekezlet című könyvei, Sütő drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), Székely János: Caligula helytartója, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba, Kányádi Sándor: Szürkület, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Farkas Árpád: Alagutak a hóban. A sajátosság szorításában élő irodalom megsokszorozza önön képességeit. Sütő drámáiban például olyan magatartásformák jelennek meg, a kisebbségi lét elviselhetőségének olyan duális változatai, amelyek az alázat és a „felemelt fő”, az értelmes és az önpusztító, önsorsrontó ellenállás, a hit vállalhatóságának vagy megtagadásának egymással konfrontáló, választható mintáit mutatják meg (hasonlóképp  Székely János  Caligulája is). Vagy a Szürkületben, a Kányádi-monográfia írója (Pécsi Györgyi) szerint, a lengyel Zbigniew Herbert „meghökkentőnek és provokatívnak tetsző” kifejezésével az „önként vállalt provincializmus”, a „szülőföld szeretetének parancsa” fogalmazódik meg. A szülőföld pedig „nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége”: a sajátosság tudomásul vétele és vállalása. 
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)