Eredményesen zárult a tízedik tanév
Tízedik tanévét zárta péntek délelőtt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A tanintézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, eredményes, de kihívásokban bővelkedő évet tud maga mögött Hunyad megye magyar oktatási központja. Rendkívül sok, iskolán belüli és kívüli rendezvényen vett részt a tanintézmény közössége, ami jelentős energia-befektetést igényelt. A tanulmányi eredményeket azonban így is sikerült szinten tartani, és a különböző versenyeken is jó helyezéseket értek el a dévai diákok. – Iskolánkban idén két minisztériumi szintű ellenőrző bizottságot is fogadtunk. Az egyik ellenőrzés nyomán engedélyt kaptunk egy új szak, a természettudomány osztály beindítására. A másik, időszakos minőségi ellenőrzés nyomán pedig szintén kiváló minősítést kapott az iskola – számolt be a tanintézmény két vezetője, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh-Botár Károly Csaba aligazgató. Elmondták továbbá: idén a tanintézmény nem bővelkedett az anyagi juttatásokban, de Communitas-, illetve anyaországi támogatásoknak köszönhetően a legszükségesebb javításokat sikerült elvégezni.
A tanévzárás leghosszabb momentuma idén is a jeles tanulmányi eredményt elérő diákok díjazása volt. Színtízes átlagot három diáknak sikerült elérnie: a hatodikos Osváth Tamásnak, illetve a hetedikes Anderlik Patricknak és Fodor Orsolyának. Továbbá számos helyi, megyei, országos és nemzetközi versenyen nyertek díjat a dévai diákok, többek közt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalomtantárgy-verseny országos szakaszán, ahol az ötödikes Tófalvi Ágnes kapott harmadik díjat, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, a Bonifert Domonkos matematika versenyen, melyen Osváth Tamás döntős lett, Fodor Orsolya pedig III. díjat kapott. Szintén Fodor Orsolya képviselte az iskolát a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen. A Barangolás Európában verseny országos szakaszán a csernakeresztúri Világjárók csapata (Sárközi Kristóf, Herţeg Francesca és Szentes Tímea) a Napsugár különdíját nyerte el. A Simonyi Zsigmond Helyesírás Verseny országos szakaszán a hatodikos Aczél Emília kapott II. dicséretet, a Sapientia Tudományegyetem CSI nyomozóversenyén a középiskolásokból álló BreakUs csapat nyert 4. helyezést. A szarvasi történelmi vetélkedőn pedig szintén dévai középiskolások (Tolnai Tibor, Pop Tímea és Gáspár-Barra Szilárd), nyerték el az első helyezést. Két különdíjjal tértek haza a téglásbeli diákok (Dézsi Zsófia és Székely Rita) a Kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság versmondó versenyéről is, illetve Fábián László Emese elsős kisdiák a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszán szerzett dicséretet. Emellett számos helyi és megyeközti fizika, kémia vetélkedőn, illetve mese- és szavalóversenyen szereztek jó helyezést a dévai diákok.
A kitűnő tanulmányi- és versenyeredmények jutalmazása mellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete idén külön díjazta azon pedagógusokat, akik a tanórák mellett aktívan részt vettek az iskolai élet megszervezésében. Így kitüntetésben részesült Lengyel Izabella zenetanárnő, Kun Gazda Kinga és Mészáros Enikő magyar szakos tanárnők, valamint Orbán Juliánna matematika- és Heiuş Ágnes kémiatanárnők. Az iskola vezetősége külön díjazta az idei tanévben rendkívül aktív Hauer Erich Diáktanácsot is.
A tanévzáró ünnepség alkalmával Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója aktív vakációs pihenésre biztatta a diákokat, majd Albert Leánder ferences atya hálát adott az elmúlt tanévért és Isten áldását kérte a tanintézmény közösségének további életére.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Ruszinok világkongresszusa Déván
Az RMDSZ a ruszinok partnere kíván lenni minden olyan ügyben, amely a közösség javát, szülőföldjén való tisztességes megélhetését, boldogulását szolgálja – hangsúlyozta Kelemen Hunor június 19-én, pénteken a ruszinok Déván megszervezett tizenharmadik világkongresszusán elmondott beszédében, amelyben üdvözölte a ruszin közösség szomszédos országokból – Csehországból, Horvátországból, Lengyelországból, Magyarországról, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából – érkezett képviselőit. Hozzátette: az esemény meghívottjai olyan európai történelmi régió vendégei, amely évszázadok óta a multikulturalitás otthona, hiszen itt él a húsz romániai kisebbségi közösség tagjainak zöme.
– Itt, Erdélyben, nem létezett és ma sem létezik más út, mint az etnikai, nyelvi, kulturális és vallásos sokszínűség tiszteletének útja, hiszen embertársunkat becsülni azt is jelenti, hogy ismerjük, elismerjük és becsüljük annak a közösségnek az értékeit, amelyből származik – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom közötti párbeszédet nevezte meg az utóbbi negyedszázad leghatékonyabb képviseleti eszközeként. Kiemelte: az értékalkotó nemzetközösségek hozzájárultak az ország gyarapításához, ezért sem érhetik be azzal, hogy ezeket az értékeket pusztán csak szórólapok szlogenjeiként, képes albumokban, nemzetközi konferenciák megszervezésekor, illetve az ország előnyös külhoni ajánlólapjaként használják fel.
Szabadság (Kolozsvár)

Mi is voltunk homogének
Valahányszor megkérdik tőlem, hogy mit tartok legfontosabb nemzeti sajátosságunknak, kézenfekvő közhellyel válaszolok a közhelyes kérdésre: maga a magyar nyelv kötött össze minket eddig is, és így kell ennek lennie ezután is. Ha pedig dilettáns származáskutatókkal és délibábos nemzetvédőkkel szembesülök, dühömben még azzal is megtoldom, hogy magyarok tulajdonképpen nincsenek is, csak magyar nyelv van.
Ne tessék félreérteni, én is felhördülnék, ha más mondana ilyesmit, egy román vagy szlovák például, de legalább magunk közt megegyezhetnénk, hogy az elmúlt évszázadokban sokszor tényleg csak „nyelvében élt a nemzet”, semmi másban. Kárpát-medencei történelmünknek immár nagyobb része úgy telt el, hogy nem élhettünk közös államban mindannyian, és gyakran még közös érdekeink sem voltak. Csak közös grammatikánk.
Vonzások bonyolult rendszere, ragok, jelek, képzők kapcsolódási módja, hasonulások, hajlítások, ige nélküli igekötők, ki, be, le, fel, el, meg, és természetesen közös szavak tízezrei, a szóalkotás többféle lehetősége, saját vagy hozott anyagból. Nem is értem, miért nem jövünk rá, hogy a magyar történelem valójában nyelvtörténet. Egy csodálatos együttlét története, amely több, fontosabb bőrünk, hajunk, szemünk színénél, mindenféle etnikai blődségnél. Van-e nagyobb csoda annál, hogy mindenféle határokkal szétszabdalva, az őrségi, csallóközi, vajdasági vagy székelyföldi magyarok minden nehézség nélkül megértik egymást?
Joggal gyászolva Trianont, ezt kellene közben ünnepelnünk, ezt a nyelvtani mirákulumot, a magyar–magyar kommunikációnak ezt a legyőzhetetlen erejét. Még a sok évszázada elszakított csángók is tagjai egy ilyen működő nyelvi közösségnek, még őket is nehézség nélkül meg lehet érteni, csak az archaikus kiejtéshez, a hasonulások és illeszkedések régebbről megőrzött, itt-ott más irányba mozdult rendszeréhez kell hozzászoknia az erdélyi vagy magyarországi fülnek.
Tetszenek nekem is, miért ne tetszenének a különböző teóriák a székelyek eredetéről, a baj csak az – dehogy baj! –, hogy amikor először jártam a Dunántúlon, máris úgy éreztem magam, mintha otthon lennék Háromszéken: lépten-nyomon felkaptam a fejem a nyílt és zárt e hangok váltakozását hallgatva. Szakasztott olyan, mint nálunk. Szeged környékén pedig az a különös ö-ző nyelvjárás, hát az bizony egyáltalán nem volt számomra furcsa, hiszen az e hang helyett ott van ö a szavakban, ahol a Székelyföldön zártan ejtik ugyanazt az e hangot.
Ki honnan származik, székelyek, palócok, kunok, ma már csak kuriózum. De egy a nyelvünk, egységes, összetartó és megtartó, és ez sok mindennél fontosabb. Persze újabban azt is érzem, hogy mintha kezdenénk lassan más-más nyelvet beszélni, és nem a szavakkal van gond, nem a jelekkel, hanem a jelentésekkel.
Valamikor a kilencvenes évek legelején, amikor nem győztük élni és élvezni a hirtelen szabadságot, Budapesten jártam kamaszfiammal, és dél körül betértünk a Kossuth téren egy grillbárba. Sor volt a pénztár előtt, de az egyik sarokban találtunk egy szabad asztalt, leültettem oda a fiamat, hogy el ne foglalják mások, és miután megbeszéltük, hogy mit eszünk – grillcsirkét természetesen –, beálltam a sorba.
Lassan araszolgattunk előre, és láttam közben, hogy izeg-mozog a fiam a széken, sűrűn tekinget felém, valami gondja van. Aztán egy alkalmas pillanatban, amikor úgy mérte be, hogy éppen nincs veszélyben a magára hagyott asztal, felugrott, odaszaladt hozzám, és a fülembe súgta:
„Apu, itt a szalmakrumplinak úgy mondják, hogy hasábburgonya.”
Majd visszasietett a helyére. Ismertem persze ezt a különbséget, és értettem a fiam szorongását, hogy nehogy megszégyenüljön az apja, nehogy kiderüljön, afféle göregáborok vagyunk mi is Pesten.
Gyakran eszembe jut azóta ez a kis történet, és jól tudom, valóban képesek vagyunk a nyelv segítségével megszégyeníteni egymást, de lehetséges ennek az ellenkezője is: a tájnyelv túlhajtott romantikája, sőt gőgje, amit szintén tapasztalok mostanában egyik-másik székelyföldi értelmiséginél, íróbarátaimnál is időnként. Ám végül is ettől a nyelv, vagyis a nemzet semmiképpen sem lesz szegényebb. Miért is kellene félni attól, hogy más-más szavakat használunk ugyanarra a fogalomra, akár a románból, szlovákból, szerbből, ukránból átvéve, mint régebben olyan sokszor a németből.
Hogy a tasak vagy zacskó, netán szatyor mellett használjuk azt is, hogy punga? Nem örülök neki, de nem is bánkódom miatta. Erős a magyar nyelv – erősebb talán, mint mi –, kibírja.
Ennél sokszorosan nagyobb baj, ha ugyanazokkal a szavakkal más-más valóságot illetünk, és más-más jelentést tulajdonítunk nekik. Ettől esik szét a nyelv, és ettől lesz üres demagógia a Nemzeti Összetartozás is, amelyet éppen Trianon évfordulóján akarunk úri kedvünkben megidézni minden esztendőben.
Mert hát nincsen ugyan a nemzetnek egy közös, általánosan elfogadott meghatározása, nem olyan ez, mint például a közlekedőedények egzakt törvénye, de azért a különböző definíciókísérletek között lapozgatva látom, szinte mindenki beleszámítja a nemzeti sajátosságokba a közös történelmet, néha közös múltként aposztrofálva. Nos, a múlt lehet közös akkor is, ha nem ugyanaz történt velünk egy bizonyos időszakban, mert nem ugyanazokkal a kihívásokkal kellett szembenéznünk, de tudtuk, értettük, sirattuk egymás nyavalyáit, és örültünk egymás jólétének vagy szerencséjének.
Száz éve lassan, hogy más a múltunk nekünk, erdélyi – és felvidéki, délvidéki, kárpátaljai – magyaroknak, mint a magyarországiaknak. De ebben a száz évben folyamatosan figyeltünk egymásra, olykor együtt haragudtunk, máskor együtt örültünk, és mindenképpen próbáltuk megérteni egymás helyzetét, bár nem volt ez olyan könnyű. Mostanában viszont úgy érzem, távolodunk, miközben közeledni látszunk, kettős állampolgárságostul, mindenestül.
Itt van az utóbbi években ez a nemzetállamozás. Hogy Magyarország nemzetállam. Értem én, megcsonkítva, körbefaragva, de legyen legalább: nemzetállam. Csakhogy, tetszik, nem tetszik, minket ettől kiráz a hideg. A mi erdélyi magyar nyelvünkben a nemzetállam intoleranciát jelent, kizárólagosságot, az egy nemzet, egy nyelv államát. Tudom, ne is tessék figyelmeztetni, lerágott csont ez, magam is elmondtam többször. Jó, rendben, de akkor van itt egy újabb csont, azt is rágjuk néhány hete: a homogenizálás. Hogy azt mondja derült égből villámcsapásként a magyar miniszterelnök: „Magyarország egy homogén ország, kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat.”
Értem én ezt is, kicsi ország, ennyi maradt nekünk, ne akarják már ezt is multikulturalizálni.
Csakhogy… Van itt is egy hatalmas csakhogy! És megint kiráz a hideg. Hiszen összetartozás ide vagy oda, ilyenkor derül ki, hogy tényleg nem ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük. 1971 júliusában hirdette meg a Román Kommunista Párt főtitkára Románia társadalmi, gazdasági és etnikai „homogenizálásának” a tételét, és attól kezdve érezhetően felgyorsult az erőszakos etnikai asszimiláció, a magyar kultúra, oktatás, nyelvhasználat visszaszorítása, majd felszámolása.
Hányszor meg hányszor hallottuk ezt a kifejezést a hetvenes és nyolcvanas években, és nem csupán hallottuk, de megszenvedtük nap mint nap. A „falurombolás”, amely aztán végre-valahára Európa-szerte felháborodást váltott ki, csupán az egyik eszköze volt a nagy célnak: a homogén román állam megvalósításának. Prokrusztész-ágyba kényszerítettek mindent és mindenkit az egy ország, egy nyelv és – akkor már – egy vezér örökkévalónak tűnő ideológiájával. Szorult a nyakunkon a hurok, a homogén jövő rémképe egyre fenyegetőbb volt, ezért választotta számos magyar – hivatalosan vagy a zöld határon át – a Magyarországra való menekülést.
Nem szeretem az erőltetett analógiákat, és nem gondolom, hogy a mai Magyarország és az egykori Románia között titokzatos időalagutakon át eszmék közlekednének ide-oda. Egyszerűen csak azt hiszem, hogy ismernünk kellene egymás múltját, egymás tapasztalatait, egymás félelmeit, és lehetőleg ugyanazzal a jelentéssel kellene használnunk ugyanazokat a szavakat.
Akasztott ember házában „homogén országot” emlegetni nem ildomos.
Nem a kölcsönszavaktól, nem az iktelen ragozástól esik szét sem a nyelv, sem a nemzet, hanem attól, hogy megszűnik a múltról, a történelemről való közös tudásunk.
Ebben, de csakis ebben lehetnénk tényleg „homogének”. Mert egyébként isten őrizz mindenfajta homogenizációtól! Mellesleg tőlünk, erdélyiektől is lehetne ezt-azt tanulni: például a szalmakrumpli szerintem sokkal szemléletesebb kifejezés arra, ami a grillcsirke mellé a tányérra szokott kerülni, mint a hasábburgonya. De megesszük úgy is, természetesen.
Markó Béla
Népszabadság

Terekbe és udvarokba rejtett múlt
Annyi kocsmája van, hogy a mókus kimehet a városból a cégértáblákon ugrálva – állították Székelyudvarhelyről a század elején. Nemcsak erről, hanem az ezekhez kötődő személyekről tudtak meg többet azok, akik részt vettek a Sétapálca-túrán.
Kávéscsészéből felhörpintett konyakkal indult a túra, amelyet dr. Gidó Csaba történész és Péter Ildikó, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány PR-felelőse vezetett. A séta a Kossuth utca 20. szám alatti udvarból indult. A mintegy ötven érdeklődő többsége a helyszínen tudta meg, hogy a túra fizetős, mégsem mondtak le a felfedező sétáról. Nem is bánták meg, hiszen Gidó Csaba anekdotákkal, történetekkel és érdekes szereplőkkel fűszerezte a történelmi adatokat, mindezt pedig Péter Ildikó a korabeli életmódról és divatról mesélve egészítette ki.
A történetmesélés hangsúlyát a 19. századra tette Gibó Csaba, ugyanis mint mondta, ekkor kezdődött el Székelyudvarhely tényleges fejlődése, így a túra alatt számos olyan épület történetét fedte fel, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült, de beszámolójában természetesen a korszak kulturális életét is felelevenítette a történész. A túra kiindulópontja régen is közismert volt, hiszen vendéglő és kaszinó állt a helyén, ahol a város elitje, valamint az értelmiségiek előszeretettel töltötték az estéket. Az udvarról kitérve az egykori Botos utcába vezetett tovább Gidó Csaba és Péter Ildikó, a mai Kossuth Lajos utcából egykoron fiákerek indultak, ugyanitt korzóztak a fiatalok is, szüleik pedig az ablakokból figyelték az utca életét.
A séta következő állomása az egykori alsó piactér volt, a jelenlegi Emlékezés Parkja mellett. Itt derült ki, hogy a városháza eredetileg más helyszínen volt, amely egyben színházi esteknek és táncos mulatságoknak is otthont adott. Az 1880-as évek végére az utóbbiak megszervezését betiltotta az akkori alispán, ugyanis az épület életveszélyesen rossz állapotba került. Ennek ellenére a későbbiekben még számos táncmulatságot szerveztek ott. Egyébként nem volt hiány vendéglőkből és „bodegákból” a városban – árulta el Gidó Csaba –, a század elején úgy tartották számon, hogy annyi kocsma volt Székelyudvarhelyen, hogy ezek cégérein a mókus kimehetett volna a városból.
Továbbhaladva a sétáló társaság megismerhette az egykori Ferenczy Vendéglőt, melynek hírét messze vitte a kiváló bárányflekken és a csigabéles, de remek konyhája mellett híres volt arról is, hogy az Állami Főreáliskola (a mai Eötvös József Szakközépiskola) tanárai előszeretettel töltötték ott lyukasóráikat, és Tomcsa Sándor is gyakori vendége volt a vendéglőnek.
A következő állomás a hajdani alsó piactér kiemelkedő, eklektikus stílusú épülete volt, valamint az előtte található Millenniumi Emlékmű. A két világháború közötti adóztatás elfojtotta a dualizmus alatt elkezdődött látványos fejlődést, emellett a város lakossága is sokat csökkent. A keserű történelmi tények ellenére továbbra is maradtak derűs történetek, amelyeket Gidó Csaba és Péter Ildikó a következő és egyben utolsó állomásnál, a várossal egyidős felső piactéren osztott meg a sétáló társasággal. A mai Márton Áron téren a történész a huszadik század eseményeivel együtt vázolta, hogy miként módosult a tér arculata, a beszélgetéshez pedig a túrán sétáló Várday Zsolt építészmérnök is csatlakozott, beavatva sétálótársait a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium épületének titkaiba.
A polgárosodó Székelyudvarhely meglehetősen divatos volt, pesti szabók készítették a ruhákat, és számos irodalmi estre jártak az értelmiségiek – árulta el Péter Ildikó. A század elején a kisváros egyik legismertebb figurája nem is udvarhelyi, hanem a Kolozsváron született Szabó Dezső tanár volt. Noha a fiatal férfi csupán öt évig tanárkodott Udvarhelyen, bohém életvitelével, feltűnő ruházatával rendszeresen felbolygatta a kisváros életét, botrányaival tette emlékezetessé ittlétét. Amellett, hogy rohadt almákkal csalogatta a disznókat a város legtehetősebb családjának háza elé, a „tanár úrfi” híres volt arról is, hogy 16–17 éves lányokat csábított el. Annak ellenére, hogy valódi botrányhős volt, Szabó Dezsőt remek pedagógusként tartották számon, emellett a város irodalmi életét is gazdagította.
Mivel többnyire helybéliek alkották a sétáló társaságot, a múlt emlékeit a személyes emlékek egészítették ki. A séta alatt gyakran nevetett fel egy-egy részvevő a felidézett emlékek kapcsán, s olykor nosztalgiázva elevenítették fel a cukrászdákat és boltokat, amelyek ma már csak a múlt részei. Talán emiatt is több, mint egyszerű túravezetés, ezért is mehetnek haza többel azok is, akik már számtalanszor fordultak meg a város utcáin. Legközelebb csütörtökön, június 25-én lehet túrázni „sétapálcával”, ám ezúttal bringázva fedezhetik fel a város múltját a részvevők. A Márton Áron térről indulva kerekezve vezeti a túrát Gidó Csaba, az útvonal a Jézus-kápolnát és a Szejkét is érinti.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Emléktáblát avattak a református kollégiumban
„Nt. Szigethy Béla, néhai kollégista diák életével a magyar nemzetet és a református egyház ügyét szolgálta. Emléke előtt tiszteleg a Kollégium hálás közössége” – hirdeti a nevét viselő tornaterem falán a pénteken felavatott emléktábla.
A tanévzárón, melynek keretében a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium nyolcadikosai is elköszöntek, a szülők és a diákság részvételével emlékeztek meg a jótevőről, Szigethy Béláról, a 2008. augusztus 26-án elhunyt egykori diákról és lelkipásztorról.
Szigethy volt kollégiumát adományokkal segítette. Fiai folytatják az adakozást: a tornaterem, a főépület fűtésrendszere és az udvar felújítása támogatásukból valósult meg – mondta avatóbeszédében Tőkés Zsolt kollégiumigazgató. A Zavaczki Walter szobrászművész által készített emléktáblára 1957-ben írt gondolatát rögzítették: „Ha csak egyetlenegy hívő magyar maradna is, Isten abból is új nemzetet tudna teremteni”. Az emlékjel leleplezése után Juhász Zoltán, az iskola lelkipásztora – aki Juhász-ágon áll rokoni kapcsolatban a Szigethy családdal – Amerikai szószéken című prédikációs könyvéből a tanulásról és az imádságról szóló beszédéből idézett, majd az iskola kórusa énekelt, Szakács Annamária vezényletével.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Együttműködnek a romániai és magyarországi munkáltatók
Partnerségi szerződést írt alá pénteken a magyarországi Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Romániai Munkaadók Nemzeti Szövetségével (UNPR) – céljuk a két ország vállalkozásainak segítése.
A szerződés aláírása előtt Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke (képünkön) kiemelte: a megállapodás annak köszönhető, hogy mostanra mindkét ország leküzdötte a gazdasági válság hatásait.
Meggyőződése, hogy Kelet-Európa, így Magyarország és Románia is „gazdasági sikerre van ítélve". Demján szerint ennek a sikernek a megvalósítói a vállalkozók, és mivel a társadalom gazdasági alapon működik, különösen nagy a felelősségük.
Az érdekvédelmi szervezetek közül szavai szerint mindkét országban azok a kormány barátai, amelyek vitatkoznak, próbálnak korrigálni, és azok az ellenségei, amelyek mindig mindenben egyetértenek vele.
Hangsúlyozta, a gazdasági együttműködést mindkét ország, és az Európai Unió is támogatja, a magyar állam forrásokat is rendel mögé. Kelet-Európában ugyanakkor véleménye szerint problémát jelent, hogy az uniós forrásokat nem a termelő tevékenység fejlesztésére fordították, hanem például fesztiválokra. Magyarországnak azonban sikerült az áttörés ezen a területen, hiszen ma már a vállalkozásokhoz kerül a források nagy része, és „nem a halottasházak felújítására" – fogalmazott.
Ioan Lucian, az UNPR elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, és kiemelte, hogy csak az együttműködés viszi előre az országokat. Mint mondta, azon fognak dolgozni, hogy a másik országban megjelenni kívánó vállalkozások biztonságban érezzék magukat.
Szólt arról is, hogy a megyei VOSZ-elnökökkel is találkozott, és van néhány elem, amelyet szeretnének átvenni a VOSZ gyakorlatából – erre példaként említette a Széchenyi-kártyát. Úgy vélte, többek között a turizmus, a mezőgazdaság, az energetika, az oktatás, és a kutatás területén tudnak majd együttműködni a határ menti régióban, másik lehetőség pedig a Duna, ezen a területen is érdemes kiterjeszteni az együttműködést.
Székelyhon.ro

Sütő Andrásra emlékeztek Marosvásárhelyen
Sütő Andrásra (1927. június 17.–2006. szeptember 30.) a politikus íróra, a közszereplőre emlékeztek szombaton Marosvásárhelyen. A Sütő András Baráti Egyesület délután megkoszorúzta a református temetőben az író síremlékét, majd este a Bernády Házban tartottak megemlékező rendezvényt.
Ha élne, 88 éves lenne, mondta Demeter József, szászrégeni református lelkipásztor, a Sütő András Baráti Egyesület alapító tagja és jelenlegi elnöke, akit rokoni szálak is fűztek az íróhoz: édesanyja és Sütő András édesanyja testvérek voltak.
A megemlékezés filmvetítéssel kezdődött. A filmvásznon Sütő András 1990. február 10-i beszéde elevenedett meg, amikor a gyertyás-könyves tüntetésen százezer marosvásárhelyi menetelt némán végig a városon az anyanyelvű oktatás, a nemzeti kisebbségeket illető jogok érdekében. Aztán megrázó filmkockák követték egymást, véres arcú emberek, románok és magyarok, akik közül egyeseket a helyi pópa biztatott, hogy jöjjenek Marosvásárhelyre rendet rakni a magyarok között, míg mások bízva az igazságszolgáltatásban, vagy az adott szóban, áldozattá váltak. Kincses Előd ügyvéd, az RMDSZ egykori alapító tagja emlékezett 1989. novemberére, amikor András-napozni menet szekusok őrizték az író házát, vagy arra, hogy „1989 karácsonyán Sütő Andrást közfelkiáltással választottuk meg a frissen megalakult RMDSZ elnökének” – idézte Kincses, majd kitért arra is, hogy miért vált a támadások célpontjává az író, például az 1990. február 10-én szervezett tüntetés miatt. .
A politikai szerepvállalás és a közéleti elkötelezettség nem választható szét Sütő Andrásnál – mutatott rá Markó Béla, aki azt a kérdést is megfogalmazta, hogy „valóban visszük-e tovább a Sütő, vagy a hozzá hasonlóan gondolkodó, romániai magyar értelmiségiek hagyatékát”? Három személyt említett példaként: Király Károlyt, aki egy sajátos életpályát futott be a pártfunkcionáriustól az ellenállóig, Domokos Gézát, aki a moszkvai egyetemtől jutott el egészen a Kriterion Könyvkiadó működtetéséig, amely az erdélyi magyarság kulturális és identitás-megtartó intézménye volt évtizedekig, illetve a harmadik értelmiségi Sütő András volt, akinek közéleti szerepvállalását az írói munkásságától szétválasztani nem lehet.
Az Anyám könnyű álmot ígér című könyve például mérföldköve volt az egész romániai magyar irodalomnak és közgondolkodásnak, az értelmiségi magatartásnak: egy nemzedéknek az illúziókkal való leszámolása volt ez a könyv. Áldozatot vállalni, lázadni, szembefordulni a hatalommal, vagy lemondani a határozott célokról – az volt akkor a kérdés, amit az értelmiségiek önmaguknak feltehettek. Aztán 1989. decemberben ugyanezekkel a dilemmákkal szembesültek, akik politikai szerepet vállaltak, vagy azok, akik hozzá akartak járulni a társadalmi változásokhoz. Sütő András nagyon radikális gondolkodó értelmiségi volt, aki nem fogadott el kompromisszumokat ami a célokat illette – mutatott rá Markó, mulasztásnak nevezve azt, hogy „félbehagytuk az alkotói pályának a kultuszát” és itt Sütő mellett Székely Jánosra is utalt, aki ugyan közéleti szerepet nem vállalt, de irodalmi köntösben küzdött az igazságért, vagy Kós Károlyra, aki Trianon után hazatért Erdélybe és nem Budapestet választotta, valamint Bánffy Miklóst is megemlítette, aki 1926-ban tért haza Erdélybe.
„Arról nincs szó, hogy az értelmiségi embernek politizálnia kell, de bele kell szólni és életben kell tartani ezeket a példákat” – summázott Markó Béla. Végül Szélyes Ferenc színművész osztotta meg a Sütővel kapcsolatos élményeit, majd Lázok János, a Sütő András monográfia készítője – mert sokat tett azért, hogy Sütő életműve ne merüljön feledésbe – vehette át a Sütő András Baráti Egyesület díját, egy Hunyadi László által készített bronzplakettet az író portréjával. Az ünnepi hangulathoz hozzájárult Zágoni Előd gordonkaművész is, aki Bach-tételeket játszott.
A megemlékezés vasárnap Sütő András szülőfalujában, Pusztakamaráson folytatódott ünnepi istentisztelettel, a szülői ház meglátogatásával, valamint egy temetői sétával az író szüleinek sírjához.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Good bye Schengen egy picit?
Hiába hirdeti magát Románia technikailag felkészültnek a schengeni csatlakozásra, az Európai Bizottság szakértői szerint a jogállamiság és a korrupció felszámolása terén még akadnak hiányosságok. Látlelet a harmincéves Schengen-évfordulón.
Miután 1984 júliusában Németország és Franciaország megállapodott, hogy közös határukon fokozatosan felszámolják az ellenőrzést, a Saarbrückeni egyezménynek nevezett megállapodáshoz fokozatosan a Benelux-államok is csatlakoztak. Így született meg 30 évvel ezelőtt,1985. június 14-én Luxemburgban, a Mosel folyó partján a Schengeni-egyezmény (SE). Ebben a résztvevők határoztak a hosszú távú végrehajtási intézkedések kidolgozásáról „a személyek belső határokon való ellenőrzésének megszüntetéséről és ennek a külső határokra való áthelyezéséről”. Vagyis az egyezmény röviden a bizalomról szól, arról, hogy a közös határon belül a tagállamok megbíznak egymásban, a külső határokat pedig közös erőfeszítéssel teszik biztonságosabbakká. A Schengen-övezet ma 26 tagállamot számlál, Románia pedig uniós csatlakozási szerződésében kötelezte el magát a csatlakozásra – csakhogy Bulgáriával együtt azóta sem sikerült megfelelnie a feltételeknek.
A szükséges gyógyszer
Rossz jel, hogy a nemrég az Európai Bizottságnak a bulgáriai Russzéban járt első alelnöke, Frans Timmermans újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: „Nem módosítják és nem cserélik ki a jelenlegi Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (MCV). Úgy gondolom, hogy az egy jó mechanizmus, arra következtetek, hogy a bolgár meg a román lakosság többsége támogatja, eredményeket hozott, ha az igazságszolgáltatási rendszerre meg a jogállamra gyakorolt hatásait vizsgáljuk. Tudom, Juncker elnök úr azt szeretné, ha az MCV-t a mandátuma végéig véglegesítenék, de, tudják, olyan dolog ez, mint a gyógyszer: addig kell szedni, amíg meg nem gyógyulsz, nem lehet azt határidőkhöz kötni.Ez együttműködési mechanizmus, nem Brüsszelből diktálják az embereknek, mit kell tenniük, de ellenőrzési is, hogy kiderüljön, megteszik-e a tagállamok mindazt, amit megígértek. Amíg az szükséges lesz, a bizottság működteti az MCV-t.”
Az EB nem köti ugyan az igazságszolgáltatás megfelelő működtetéséhez a schengeni övezet kiterjesztését, de számos tagállam nem hajlandó beleegyezni a szabad közlekedési övezet bővítéséhez, míg a két ország nem hajtja végre a reformokat az említett területen. Márpedig az idei, januárban közzétett, Romániáról szóló igazságügyi jelentés szerint „a román parlament továbbra is ódzkodik a végleges bírósági döntések gyakorlatba ültetésétől, és nem teszi lehetővé az igazságszolgáltatás számára, hogy a törvényhozók az átlagemberhez hasonlóan feleljenek a bíróság előtt.” Azóta a román szenátus több alkalommal is megtagadta, hogy például Dan Şova, Victor Ponta kormányfő korábbi üzlettársa az igazságszolgáltatás elé kerülhessen, és hasonlóan összezártak akkor is, amikor a miniszterelnököt is korrupcióval vádolta meg a korrupcióellenes hatóság, a DNA. A honatyák szembementek a DNA-val, az ügyészséggel, az elnöki hivatallal – általában mindent elkövettek, amit egy jogállamban nem lehet.
„Teljesíthetetlen” feltételek
Márpedig az Európai Uniót létrehozó Maastricht-szerződésben az akkori tagállamok közös célokat fogalmaztak meg a bel- és az igazságügyi együttműködés területén. Áttörést azonban csak az 1999. május elsején hatályba lépett Amszterdami-szerződés jelentett a belső határokon való ellenőrzések megszüntetése terén, amely az Európai Unió I. pillérébe integrálta a schengeni végrehajtási egyezmény jelentős részét. A szerződés egyértelműen úgy fogalmazott: a hatályba lépést követő öt éven belül meg kell valósítani a személyek szabad áramlását – az ellenőrzések eltörlését a belső határokon – az uniós térségen belül.
A korábbiakkal ellentétben ma már nem magához az egyezményhez kell csatlakozni, hanem a teljes jogú schengeni taggá válásra pályázó államnak a schengeni relevanciájú normákat is át kell emelni a nemzeti jogrendszerbe, vagy éppen közvetlenül alkalmazni azokat. A taggá válás feltétele továbbá, hogy az érintett állam úgynevezett schengeni értékelésen essen át a határellenőrzés, az adatvédelem, a vízumkibocsátás, a rendőri együttműködés és a Schengeni Információs Rendszer terén. Ennek keretében felmérik, hogy megfelelő-e a jogi környezet, a végrehajtásban dolgozók ismerik, értik-e a schengeni előírásokat, képesek-e azokat alkalmazni, rendelkezésre áll-e a szükséges intézményi háttér és eszközpark. Nagyjából ezeknek a feltételeknek képtelen Románia és Bulgária évek óta eleget tenni.
A bukaresti látogató
Romániát több elbírálási szakaszban ellenőrizték. Az egyik 2011 júniusában zárult le, amikor Luxemburgban bejelentették: Románia és Bulgária technikailag megfelel a követelményeknek, de a schengeni normák teljesítésével, a jogállamisággal és természetesen a korrupcióval viszont akadnak még gondok.
Frans Timmermans azon a napon érkezett Bukarestbe, amikor a DNA közleményben bejelentette: bűnvádi eljárást kezdeményez Victor Ponta miniszterelnök ellen, akit többrendbeli okirat-hamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel és összeférhetetlenséggel gyanúsítanak. Klaus Johannis elnök ezekkel a szavakkal fogadta az EB első alelnökét: „Isten hozta Romániába, Cotroceni-be! Örülök, hogy eljött, érdekes időket élünk!” Mire Timmermans így válaszolt: „Ez egy érdekes nap!”
Az EB alelnökéről tudni kell, hogy Hollandiának a külügyminisztere volt, amely a leggyakrabban emelt kifogást az ellen, hogy Romániát felvegyék a schengeni övezetbe. Több ízben leszögezte: a korrupció megfékezését tekinti Románia csatlakozása előfeltételének. 2014 januárjában, amikor a holland külügyek vezetőjeként Bukarestben tárgyalt Ponta akkori külügyminiszterével, Titus Corlăţeannal, utóbbi jelezte: Bukarest szerint már teljesültek a schengeni csatlakozás feltételei. A román külügyminiszter akkoriban kifejtette holland partnerének, hogy a Ponta-kormány eltökélt a reformok folytatásában és az igazságszolgáltatás függetlenségének szavatolásában. Ugyanakkor Bukarest szerint nem kellene összekötni a schengeni tagfelvétel kérdését az Együttműködési és Értékelési Mechanizmussal, amelynek keretében az EB figyelemmel követi a román igazságszolgáltatás reformját. A bukaresti látogató azóta az EB alelnöke lett, és a jelek szerint véleményét nem változtatta meg.
Willman Walter
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Faluünnep emlékállítással
Az emlékállítás került a szombati falunap középpontjába: Sepsikőröspatakon emléktáblát avattak a település jeles szülöttének, dr. Bedő Albertnek, a magyar erdőtörvények megalkotójának, Kálnokon emlékművet állítottak az 1848–49-es magyar szabadságharc hőseinek és a két világháború áldozatainak. A harmadik rendezvény az első világégés emlékkiállítása volt Mezőtúr magyarországi ikertelepülés ünnepi ajándékaként.
A kőröspataki unitárius parókia homlokfalára elhelyezett emléktáblát a magyar erdészutókor készíttette, avatóünnepségén képviseltette magát az erdélyi magyar erdészdinasztia, valamint Sepsikőröspatak és Kálnok testvértelepülései is. A nagyszámú résztvevőt Kisgyörgy Sándor, a község polgármestere üdvözölte, az ünnep jelentőségéről Andrásiné Ambrus Ildikó, az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke és az Ásotthalmi Erdészeti Szakközépiskola igazgató-mérnöke beszélt. Az unitárius dalkör megszólaltatta az erdészhimnuszt, áldást mondott Tordai Ernő unitárius lelkész, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit.
Az ünneplők innen Sepsikálnokra mentek, ahol részt vettek a Hosszú Zoltán Kultúrotthon előtt újonnan állított hősi emlékmű avatóünnepségén. A sepsibükszádi terméskőből épített emlékművön az alig 400 lakosú Kálnok több mint negyven hősének nevét márványtábla őrzi. Imát mondott Tóth Anna helybeli református lelkipásztor, áldást Szabó Adél Júlia unitárius lelkész, elhelyezték a késői emlékezés virágait. Az ünnepség hangulatát emelte a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszárfelvonulása és a kálnok–kőröspataki fúvószenekar.
Az emlékezést követő ünnepi műsor a máról szólt. A megnyitón felszólaltak a testvértelepülések – Mezőtúr, Gárdony, Somogygeszti – önkormányzatának képviselői, köszöntötték a 18. életévüket betöltő fiatalokat, a község díszpolgárává avatták a 102. életévét töltő nt. Nemes Dénes egykori kálnoki unitárius lelkészt. Bemutatkozott a helybeli Morzsák és Kőrös gyerekegyüttes, a kőröspataki ifjak Zumba modern táncosai, a gárdonyi Aranypáva-díjas előadók, a helyi nőszövetségek. A gazdag műsort lovastorna és lovas-íjas bemutató zárta.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olasztelektől a New York-i egyetemig (Beszélgetés dr. Balázsi Gábor kutatófizikussal)
Mesemondó versenyen kezdte, matematikával folytatta, majd a fizika bűvöletében jutott el az érettségiig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, ahonnan a kolozsvári egyetemen keresztül egyenesen vezetett az út a kutatás felé. Az Olaszteleken nevelkedett Balázsi Gábor jelenleg New Yorkban tanít és kutat a Stony Brook Tudományegyetem Laufer Fizikai és Kvantitatív Biológia Központjában. Múlt heti itthonléte egyik állomásaként Sepsiszentgyörgyön tartott előadást A rákbetegségek a szintetikus biológia tükrében címmel, mely alkalomból a neves kutatót a siker felé vezető útról és kutatómunkájáról kérdeztük.
Dr. Balázsi Gábor: – Olaszteleken születtem 1974-ben, ott nőttem fel, ott jártam az elemi iskolát, majd ötödikben Barótra kerültem, ingáztam Barót hegyén keresztül. Nyolcadik után a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban kezdtem a kilencedik osztályt román nyelven, mert szüleim úgy vélték, ez előnyömre válik. Amikor a rendszer megbukott, rögtön átiratkoztam magyar osztályba. Már ismertem az ottani diákokat, mert jártam velük matematikafelkészítőkre, pótórákra. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen végeztem felsőfokú tanulmányaimat fizika szakon, a mesteri oklevelet is ott szereztem meg.
Lépésről lépésre
Eddig tart a rendkívülit nem rejtő történet, ami ezután következik, már nem szokványos. Szinte láncreakcióként indul el a fiatal fizikus kutatópályája, amint egyik kutatóműhelyben megismerik képességeit, segítik és egyengetik útját a következő állomásig. Folyton tanul, keresi a választ különböző tudományos kérdésekre, mígnem a fizikai jelenségek területe mellett a bonyolult biológiai rendszerek működésébe is belekóstol, a gének, a fehérjék, a sejtek világa szinte megfertőzi. Mindez lépésről lépésre történik budapesti, szegedi állomások után az Amerikai Egyesült Államokban. – A kutatás már Kolozsváron kezdett érdekelni, és amikor meglátogattam Hantz Péter barátomat Budapesten, aki Kolozsvárról ment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre tanulni, bemutatott néhány tanárnak, ők kutatókkal ismertettek meg, és rövid időre a budapesti Központi Fizikai Kutatóintézetbe kerültem. Ott kézről kézre adtak, megismertem az ottani kutatókat. Akkoriban a véletlenszerű ingadozásokkal, a zajjal foglalkoztam, amit általában zavaró tényezőként könyvelnek el, engem az érdekelt, hogy lehet-e valami jóra használni. Szegeden volt egy kutatócsoport, ők éppen ezzel foglalkoztak, és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség révén részképzésre mentem Szegedre, ahol bekerültem csoportjukba. Mindenféle fizikailag mérhető jelenség ingadozásával foglalkoztam. Például az elektronikában mérik, hogy a félvezetőkben miként ingadozik egy középérték körül az áramerősség vagy a feszültség. Azt kerestem, hogyan lehetne ezt jó célra felhasználni. Az ingadozás általában gátolja az információátvitelt, de előfordulhat olyan is, amikor segíti. Például, ha egy receptornak van egy adott küszöbszintje, nem biztos, hogy az adott jel eléri azt, de ha ehhez a jelhez zajt adunk, az megemeli a jel érzékelhetőségét, és valószínűleg átlépi az említett küszöböt. Úgy hívják, sztohasztikus rezonancia, egy olyan jelenség, amelynél a legjobb az információátvitel ilyen esetben. Ennek új fajtáját találtuk ki dr. Kiss László professzor szegedi laboratóriumában, amikor nem az amplitúdóhoz adunk zajt, hanem a fázishoz.
– Milyen áttörés jelentette a következő lépést, amelynek első állomása Missouri állam volt az Amerikai Egyesült Államokban?
– Amikor az említett észrevétel megtörtént, írtunk egy dolgozatot, amely megjelent egy konferencia könyvében. Elmentem erre a konferenciára, és ott rengeteg kutatóval találkoztam, akik ezzel foglalkoztak, köztük olyanokkal is, akik tanulmányozzák a különböző ingadozásokat a biológiai rendszerben. Például az idegsejtek membránon keresztüli feszültsége állandóan ingadozik, és ez befolyásolja azt, hogy lesz-e akciós ponteciál, vagyis az idegsejt adott pillanatban közvetít-e információt vagy nem. Ezen a szegedi konferencián ismertem meg a phD-vezetőmet. Amikor megtudtam, hogy a véletlenszerű fluktuációkkal foglalkozik elektronikában és biológiában, úgy éreztem, vele szeretnék dolgozni, megpróbálnám a doktori vizsgát. Addig nem nagyon volt neki doktori hallgatója, de dr. Kiss László professzor, akinél Szegeden dolgoztam, addig biztatta, amíg elvállalt. Tehát Frank Mosshoz kerültem a Missouri állambeli egyetemre 1997-ben, ahol két év alatt újabb mesteri oklevelet szereztem.
Rendszerek vonzáskörében
A térbeli információterjedés útján indultam el, azt kutattam, hogy egy adott idegsejthálózatban, illetve az agykéregben miként segíthetik elő a véletlenszerű ingadozások az információáramlást. Egy hullámterjedést modelleztem fizikai módszerekkel, és ez volt az elméleti oldala a kutatásnak. Később kapcsolatba kerültem egy másik kutatóval, aki orvosként epilepsziás betegeket gyógyított. Kivette az epilepsziás sejteket, és azokból sejttenyészetet létesített, abban vizsgálta a kalcium ingadozását. Amikor kapcsolatba kerültem a témával, az a feladat merült fel, hogy megértsük, hogyan kommunikálnak az epilepsziás sejtek. Ez azért fontos, mert amikor epilepsziás roham van, akkor kalciumhullámok terjednek az epilepszia helyétől az agy más részeibe, ennek a folyamatnak a megismerése tehát segíthet a gyógyításban. Itt közvetlen kapcsolatba kerültem a biológiával, és olyan a természetem, hogy ha valamivel foglalkozom, akkor próbálom alaposan megérteni. Az foglalkoztatott, hogy melyek azok a kémiai tényezők, amelyek lehetővé teszik ezeket a kalciumingadozásokat.
Chicago, Boston, New York
A doktori cím megszerzése után Chicago következett, ahol Balázsi Gábor két magyar kutató, Oltvai Zoltán és a csíkkarcfalvi származású Barabási Albert László hálózatkutató munkájába nyert betekintést, a követező állomás Jim Collins laboratóriuma Bostonban, itt a szintetikus biológia területén folytatódott az erdővidéki fizikus munkássága. Az első tanári állást Houstonban kapta, ahol saját csoportot alapított a rákkutató intézetben...
– Akkor kerültem kapcsolatba a rákkal mint megoldatlan kérdéssel, rengeteget tanultam róla, egy idő után én is belefogtam a rákkutatásba. Nemrég kaptam állást New Yorkban a Stony Brook Tudományegyetemen, itt egy interdiszciplináris központban dolgozom, azt próbáljuk megérteni, hogyan lehet a fizika módszereit alkalmazni a biológiában.
Család, munka és szülőföld
Egy elkötelezett kutató családjának nem egyszerű az élete, legtöbbször nincs szombat és vasárnap, több az odafigyelés, hogy a férjnek, az apának mindene meglegyen a munkához. Balázsi Gábornak ez megadatik, amerikai származású magyar felesége és négyéves kislánya partner ebben.
– Fontossági sorrendet kell felállítani, és akkor az ember szem előtt tartja, hol van az otthona, hol van a családja. Néha a munka kerül az első helyre, ez elkerülhetetlen, de amikor nem, akkor az ember tudja, hogy a család a legfontosabb. A feleségem Amerikában született, de sokszor járt már Erdélyben, az ő segítségére is szükség volt.
– Kiket tart tanítóinak? Milyen szellemi, érzelmi batyuval indult itthonról?
– Rengeteget kaptam, kezdve a tanító nénimmel, aki mindent megtett, hogy a gyermekeket fejlessze. Rendkívül sokat köszönhetek a baróti, valamint a mikós tanároknak is, akiktől nagyon sokat kaptam. Meg szeretném említeni a doktori és posztdoktori témavezetőimet is. Itthonról semmilyen hátránnyal nem indultam, tudtam, hol a helyem. Amerikában sok a külföldről érkezett kutató, ez egy nemzetközi porond, ahol mindenkit a saját értékén mérnek. A munkám mellett elég hamar kerestem a magyarok társaságát, mert úgy éreztem, nem bírom anélkül. Nem úgy mentem el Erdővidékről, hogy ott maradjak, ezt így hozta a sors, de a visszatérés lehetőségét nem zárhatom ki. Magyarország sokat tesz azért, hogy visszavonzza a külföldön dolgozó magyar kutatókat, nem tudom, e tekintetben Romániában mi a helyzet, de ha az itteni fiatalok a segítségemet kérik, tudásom szerint válaszolok. Hiszem, hogy Olasztelekről vagy bárhonnan el lehet indulni és elérni sikereket, ha az ember tudja, mit akar, kitartóan tesz érte, és nem felejti el, hová tartozik.
Dr. Balázsi Gábor nem felejtette el az olaszteleki szülői házat, s bár 1997 óta él Amerikában, anyanyelve egy cseppet sem csorbult, de még erdővidéki hanglejtése sem. Ízig-vérig székely ember, aki tudásának köszönhetően messzire jutott, de soha nem annyira távolra, hogy hazatéréskor meg ne teljen tüdeje tiszta levegővel.
Rákkutatás a szintetikus biológia tükrében
A fehérjeszabályozás lehetőségeit és a sejtek közötti egyensúly fontosságát hangsúlyozta múlt keddi előadásában dr. Balázsi Gábor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A rákkutatás a szintetikus biológia tükrében címmel bemutatott vetített képes ismertetőjének kicsengése: ha az emberi szervezetbe mesterséges biológiai rendszereket lehetne bevinni, kijavítható lenne egy sor veleszületett rendellenesség, gyógyítható lenne sokféle betegség. Az előadás első részében az olaszteleki származású, jelenleg New Yorkban tanító és kutató fizikus ismertette a gének, a fehérjék szerepét az emberi szervezetben és az egymást befolyásoló kölcsönhatásukat, ami meghatározó az egyénre vonatkozóan. A gének, mint a minden sejtben jelen lévő DNS-szakaszok, kódolják a fehérjéket, ezért ellenőrzésük által szabályozható lenne adott fehérjék mennyisége és sorrendje a fehérjeláncban, ennek a folyamatnak a befolyásolása az egyik fontos területe a Balázsi Gábor által is kutatott szintetikus biológiának. A fizikus ismertette az eddig elért eredményeket és a további kérdéseket ebben a témában, beszélt a biológiai rendszerek tervezési és építési szakaszairól, a szintetikus génkapcsolóról, a génoszcillátorról, a fényérzékeny baktériumtelepről, a negatív visszakapcsolással történő precíz génszabályozásról. Végül leszögezte: mindennek az a köze a súlyos betegségekhez, hogy lehetőség nyílhat mindeddig gyógyíthatatlan betegségek, mint például a rák kezelésére, amelyek okai a génhibák vagy a sejtek közötti egyensúly megbomlása. Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ponta egészségügyi okokból ideiglenes miniszterelnök kinevezését kéri az államfőtől
A térdszalagszakadással megműtött Victor Ponta kormányfő lábadozása idejére ideiglenes miniszterelnök kinevezését kéri Klaus Iohannis államfőtől egy legfeljebb 45 napig tartó átmeneti időszakra – közölte vasárnap a kormány sajtóirodája.
A kommüniké szerint Victor Ponta hétfőn küld átiratot az elnöki hivatalba, amelyben Gabriel Oprea belügyminiszter és nemzetbiztonsági miniszterelnök-helyettes ideiglenes kinevezését javasolja a kormány élére.
Pontát, aki egy kosárlabda-mérkőzésen sérült meg, június 15-én műtötték meg egy törökországi klinikán: akkor saját hatáskörben, korlátozott jogkörökkel bízta meg Opreát péntekig a kormány operatív vezetésével. Ha az államfő elfogadja Ponta javaslatát, Oprea teljes jogkörrel elláthatja a miniszterelnöki teendőket Ponta visszatéréséig.
A kormányközlemény megjelenésével egy időben Ponta Facebook-bejegyzést tett közzé, amelyben elmagyarázta, hogy orvosai szerint elhagyhatja ugyan a kórházat, de gyógykezelése – kötözés, fizioterápia – hetekig megakadályozza abban, hogy visszatérjen a normális kormányfői tevékenységéhez.
Victor Ponta május 24-én sérült meg. A Mediafax hírügynökség szerint orvosai akkor csak azt javasolták neki, hogy egy-két napig pihentesse lábát, kerülje a hosszabb gyaloglásokat. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) június 5- én jelentette be, hogy bűnvádi eljárást kezdeményezett Ponta ellen, aki ebben az időszakban is enyhén sántikálva vett részt azokon a parlamenti üléseken, amelyeken a szociáldemokrata többség elutasította az ellenzék bizalmatlansági indítványát és azt, hogy a vádhatóság lefolytassa ellene az eljárást.
Időközben Ponta orvosai bejelentették, hogy a kormányfőnek műtétre van szüksége, amit a politikus nem halogatott tovább, miután a kormánytöbbség elhárította a parlamentben az ellenzék kormánybuktatási próbálkozását. Az operációt Ponta – állítása szerint – csak azért bízta külföldi orvosokra, mert az otthoni kórházak nem tudták volna a felépüléséhez szükséges nyugalmat biztosítani számára.
Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt társelnöke vasárnap azt mondta a vártnál súlyosabbnak bizonyult műtétről, hogy Ponta áldozatként próbálja feltüntetni magát, és húzza az időt. Szerinte Pontának nem ideiglenesen kellene átadnia a kormány vezetését, hanem le kell mondania, és nem egészségügyi okokra hivatkozva, hanem azért, mert a korrupciógyanúba keveredett politikus szerinte elvesztette hitelét.
Az alkotmány szerint az államfő legfeljebb 45 napra nevezhet ki ideiglenes tisztségviselőt a kormány valamely posztjára a kabinet tagjai közül.
Népújság (Marosvásárhely)

Tisza István, az elhallgatott, félreismert miniszterelnök
Gróf Tisza István megítélésének változásai címmel tartott előadást Kolozsváron a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet című sorozata keretében Tőkéczki László történész, egyetemi docens, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének vezetője. A liberális-konzervatív konszenzus híveként Tisza István (1861–1918) az első világháború magyar miniszterelnökeként (1913–1917) vonult be a történelembe. A kommunista rendszerben sem az Osztrák–Magyar Monarchia, sem a liberalizmus, sem a kereszténység nem örvendhetett elismerésnek, és ha ezekhez valakinek kapcsolata volt, akkor a megbélyegzés jutott neki osztályrészül. Ezért kell gróf Tisza István érdemeit újragondolni, akire Magyarországon csak a múlt rendszer vége felé, az 1980-as években kezdtek emlékezni.
A dualizmus és a magyarság
Tőkéczki László előadásában több szempontból járta körül Tisza István munkásságát, felidézve a korabeli társadalmi, politikai és gazdasági állapotokat. A történész emlékeztetett arra, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia olyan „képződmény” volt, amely gyakorlatilag 1918-ban megszűnt. Az 1867-es kiegyezés főleg azért volt vitatott, mert a monarchia akkoriban minden hibája és ellentmondása ellenére Közép-Európa fénykorát jelentette. Olyan időszak volt, amelyben Magyarország kezdett felzárkózni Európához az életszínvonal és az életfeltételek tekintetében, ami aztán 1920 után megtorpant, mivel nagyhatalmi és félnagyhatalmi állásból kiszolgáltatott törpeállami létbe süllyedt. A monarchia időszakában Budapest gazdaságilag és kulturálisan egyaránt a világ legdinamikusabban előrelépő városa lett. Soknemzetiségű és sokvallású volt, ezért sok ellentmondás feszült benne.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Hitelezői nyomásra lemondhat a kormány az áfacsökkentésről
A kormány elhalaszthatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által ellenzett, és januártól tervezett négy százalékpontos áfacsökkentés elfogadását – erről a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik képviselője beszélt. A parlament pénzügyi és költségvetési bizottságában ülő Aurelia Cristea szerint a halasztást az indokolja, hogy a most elfogadás előtt álló adótörvény és adóeljárási törvény legyen összhangban az IMF és az Európai Bizottság elvárásaival.
Mint arról több ízben is írtunk, az új adótörvénykönyv tervezete januártól 24 százalékról 20 százalékra tervezi csökkenteni az általános áfakulcsot, miután június 1-jétől valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a kedvezményes, 9 százalékos áfát. A nemzetközi hitelezők által ellenzett adócsökkentés esetleges halasztásáról először beszélt kormánypárti politikus.
Cristea elmondta, neki kezdettől fogva fenntartásai voltak, hogy már most elfogadják a január 1-jétől tervezett áfacsökkentést. Szerinte ezzel meg kell várni az őszt, és az idei költségvetés bevételeinek alakulása, valamint a jövő évi büdzsétervezet függvényében az év végén a kormánynak még mindig van lehetősége, hogy sürgősségi rendelettel végrehajtsa az adócsökkentést.
Olcsóbbak lehetnek a könyvek
A kormány által tervezett 9 százalék helyett 5 százalékos lehet a könyvek, újságok, folyóiratok, múzeumi, illetve állatkerti belépők, mozijegyek általános forgalmi adója, miután a képviselőház költségvetési bizottsága megszavazta a vonatkozó módosító indítványt.
A javaslatra még az alsóház plénumának is rá kell bólintania, ugyanakkor a parlamenti vitán levő új adótörvénykönyv végleges formája a kormányzati bejelentések értelmében azon is nagyban múlik, hogy milyen intézkedéseket fognak támogatni az ország nemzetközi hitelezői.
A képviselő ugyanakkor hangsúlyozta, még nem született végleges döntés arról, hogy a tervezetet áfacsökkentéssel vagy anélkül fogadják el, de az adótörvényeket mindenképpen megszavazza a parlament júniusban, mert több egyéb fontos rendelkezést is tartalmaznak. „A halasztás az egyik lehetőség, nem tudom, hogy valóban megtörténik-e, de fontos, hogy a módosított adótörvény élvezze az Európai Bizottság támogatását" – fogalmazott a képviselő.
A két jogszabálytervezet plenáris vitája várhatóan a jövő héten kezdődik a parlamentben. Mint ismeretes, jelenleg Romániában tartózkodik az Európai Bizottság szakértői küldöttsége, amely a Románia által az IMF szervezésében kötött többoldalú, nemzetközi, elővigyázatossági típusú hitelszerződés keretében Bukarest által vállalt kötelezettségekről tárgyal.
Ennek eredményétől függ, hogy július 15-én az IMF küldöttsége is ellátogat-e Bukarestbe, hogy folytassák a tárgyalásokat. A kiszivárgott inormációk szerint a brüsszeli illetékesek nem támogatják az áfacsökentést, mivel a kormány nem jelölte meg az így kieső források kompenzálásának lehetőségeit.
Az IMF küldöttségének két legutóbbi felülvizsgálati látogatása – mint beszámoltunk – kudarccal végződött, miután a felek bizonyos feltételekről nem jutottak megállapodásra.
Krónika (Kolozsvár)

Most már az élet gyúrja őket
Elballagtak a BBTE végzős környezetmérnökei
Szombaton elbúcsúzott a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának 24 végzős környezetmérnöke. A záróünnepség előtt dr. Bartalis Ildikóval, a szak vezetőjével, illetve dr. Sikó-Barabási Sándor egyetemi adjunktussal beszélgettünk.
– Milyen volt ez az évfolyam? –kérdeztem, mert érdekelt, tapasztalták-e azt a közönyt, érdektelenséget, amit már sokszor hallottam panaszként egyetemi oktatóktól.
– Jó anyag, csak gyúrni kell őket – fogalmazott Sikó, s a továbbiakban részletezte is, mik voltak a fő célok az elmúlt három évben: alapozásként a szókincsük gyarapítása, valamint az életre való felkészítésük, hogy ragadják meg a lehetőségeket, ugorjanak fel az érkező vonatra. – A következő állomáson le lehet szállni, ha nem jó a vonat, de az elszalasztott lehetőségek nem jönnek vissza – tette hozzá.
Az önkénteskedés is egy lehet ezek közül, annál is inkább, mert most már törvény szavatolja a szakmai tapasztalatként (régiségként) való elismerését. Bartalis Ildikó nyomatékosította: ők nyitottak az intézmények, cégek, civil szervezetek felé, nekik is nyitottaknak kell lenniük, bizonyítani, hogy érdeklődők, hasznosak. Ebben az évfolyamban is van példa arra, hogy a diáknak már megvan a munkahelye, mert egyetemi évei alatt szaktanácsokkal segített egy cégnek, s a diplomadolgozatával is modern, megtérülő, környezetkímélő rendszert vázolt fel számára.
Arra vonatkozóan, hogy terepgyakorlataikkal, dolgozataikkal eddigi tudásunk milyen fehér foltjait szüntették meg a diákok, megtudtuk, laboratóriumi mérésekkel pontosan dokumentálták egy-egy helység kútvizeinek minőségét. Bár többször is felajánlották Kovászna Megye Tanácsának, hogy ezt a vizsgálatot kiterjesztenék az egész megyére, eddig nem kaptak támogatást ennek megvalósításához. Nagy szükség lenne azonban egy akkreditált vízminőség-ellenőrző laboratóriumra, hiszen ebből Marosvásárhelyen van a legközelebb. Az egyetem volt diákjai ugyan indítottak egy ilyen jellegű magánvállalkozást, de csupán a nitrát- és nitrittartalmat tudják mérni, ha mikrobiológiai vizsgálatra lenne szükség, a vízmintát Bukarestbe kell küldeni.
Július 15-től már környezettudomány szakra felvételizhetnek az érdeklődők, Sepsiszentgyörgyön 25 hellyel indul magyar nyelvű csoport, ebből 15 államilag támogatott, 10 pedig tandíjköteles (az éves tandíj 2500 lej). A felvételi követelmények között szerepel egy motivációs esszé megírása, amely 30 százalékot ér, a maradék 70 százalékot pedig az érettségijegy-átlag teszi ki.
– El kell jönnie annak az időnek, hogy Románia is betartja az uniós normákat, és az intézményeknek alkalmazni kell majd a környezetvédelmi szempontokat érvényesítő szakembereket, akik a hulladékgazdálkodást, a vízminőséget, az energiafogyasztást felügyelik. Szükség lesz rájuk a hamarosan induló, korszerű lécfalvi hulladéktárolónál is. De mint erre már van példa, a cégek is felismerik idővel, hogy csak nyerhetnek, ha ezekre a szempontokra odafigyelnek. Ha pedig a diákok a pedagógiai modult is elvégzik, az oktatásban is elhelyezkedhetnek. Így tehát nem reménytelen a szak végzettjeinek az elhelyezkedése sem – vázolta a perspektívákat dr. Bartalis Ildikó.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Eltűnő Sütő
Ma már csak néhány idős ember emlékezett Sütő Andrásra Marosvásárhelyen a hétvégén, arra az íróra-politikusra, aki nélkül elképzelhetetlenek a rendszerváltás előtti és utáni évek. Miért, és hogyan nem megy az emlékezés? Meddig tart a tisztelet és hol kezdődik a tiszteletlenség? Parászka Boróka a Sütő-ünnep benyomásairól.
Kilenc éve halott, 88 éves lenne idén, két évtizede ő volt a frontember, a legismertebb erdélyi magyar értelmiségi. Most mégis arról szól a megemlékezés, ha a hétvégi beszédek üzenetét, hangulatát szeretnénk összefoglalni: miért hiányzik Sütő András a köz- és kulturális életből. A Sütő András Baráti Társaság kétnapos rendezvénysorozattal idézte fel alakját, munkásságát a hétvégén Marosvásárhelyen, valamint szülőfalujában, Pusztakamaráson. Hasonló üzenettel tavaly ősszel tudományos konferenciát szervezett a Művészeti Egyetem szintén Marosvásárhelyen. A Sütő-életmű különös sorsára bizonyos értelemben magyarázatot ad az, ahogyan a legutóbbi megemlékezés is zajlott.
A Sütő András Baráti Társaság által a Bernády-házban rendezett emlékesten az író pályafutásának két fontos tanúja szólalt fel: Kincses Előd és Markó Béla. A két (egykori, jelenlegi?) politikus munkássága annyira eltért egymástól, hogy mára már hírértéke van annak, hogy közösen lépnek fel, és tudnak közösen emlékezni, emlékeztetni. Mindketten a marosvásárhelyi jelen és közelmúlt legfontosabb pontjához, 1990-hez nyúltak vissza ahhoz, hogy Sütő András hagyatékát érthetővé és követhetővé tegyék.
A beszédek nem alakultak át beszélgetéssé, vitává, pár mondatos eszmecsere volt csak arról, kell-e Sütő „kultuszt” ápolni, vagy más módja van a megemlékezésnek. Markó Béla felszólalása kitágította ennek a fogalomnak az értelmét: Sütő András életműve kontextust kapott, modellként jelent meg, amely „kultiválható”, követhető. Ugyanúgy, mint Király Károlyé, Domokos Gézáé, vagy a korábbi nemzedékekből Kós Károlyé és Bánffy Miklósé. Ők a különböző módon, körülmények közül induló emblematikus erdélyi magyar közéleti és kulturális figurák, akik mind ugyanahhoz a szerephez értek el: a közéletet alakító, aktív értelmiségiekként írtak, alkottak.
Sütő – fogalmazott Markó Béla – „radikalizmust” képviselt, ám ehhez a radikalizmushoz (amely a mai magyar közéletben sajátos konnotációt, értelmet nyert) „mérsékelt” eszközöket keresett és talált. Markó áttekintette az irodalmi életmű legfontosabb tételeit, címeit, ezekhez is aktuálpolitikai üzenetet keresett-talált. A sütői felismerés az, hangsúlyozta, hogy a demokratikus jogrend” és a kisebbségi jogigények nem állhatnak szembe egymással.
A kimért érvelő-értelmező emlékezés nem volt zavartalan. Három idősebb úr a felszólalás közepén felállt és hallható magyarázat nélkül elhagyta a termet: jeleként annak, hogy a még emlékezni akaró idősebb nemzedék sem tud, akar immár konszenzust találni
(csak belőlük állt az ötven fő körüli ünneplő közönség) , köztük is vannak olyanok, akiket elragadnak a nehezen követhető indulatok. A kis intermezzo ellenére az aktuális fogódzókat kereső felszólalás rendben véget ért.
A marosvásárhelyi színházi életet egyetlen ember, Szélyes Ferenc képviselte, aki viszont szatmári emlékeit elevenítette fel a Sütő-előadásokkal kapcsolatban. Hol vannak azok a dramaturgok, akik ma is színpadra tudnák alkalmazni ezeket a drámákat? – tette fel a kérdést Szélyes Ferenc, amelyre ezen a vita és beszélgetésmentes napon nem született válasz. Talán születhet, ha megjelenik a tavalyi konferencia gyűjteményes kötete: ennek szerkesztőjét, Lázok Jánost a Sütő András Baráti Társaság emlékplakettel jutalmazta a hétvégén.
Most azonban csak azt firtatták a rendezők, és a műsort moderáló Demeter József egyesületi elnök, hogy mikor állítható fel a sokszor megígért Sütő-szobor Marosvásárhelyen. Ez a kérdés is nyitott, mint ahogy az is: ha lesz Sütő András emlékmű, elevenebbé válik-e általa a mára halványuló, egyre kevéssé és egyre nehezebben értelmezett életmű?
Sajátos választ a rendezvény után e sorok írója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mögött kapott arra járó kamaszoktól, akiket arról faggatott, tudják-e a helyi elit gimnázium tanulói, kicsoda Aranka György, akinek szobra ott bújik meg a városi parkoló és a tömbházak között. „Igen, tudjuk – felelték a fiatalok – a színházbérletünk hátán írja, ki Aranka György”.
Tán mégis kell a szobor, és pláne a színházbérlet – ez lehet hát a következtetés, távolodva a Sütő-rendezvénytől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Emléknappá tennék Sütő András születésnapját
Sütő Andrásra emlékeztek vasárnap szülőfalujában, Pusztakamaráson, ahol az író nevét viselő baráti társaság szervezésében ünnepi istentiszteletet tartottak, amit egy rövid emlékműsor követett a szülői háznál, majd egy temetői séta a szülők síremlékéhez.
Sütő András születésnapjához, a június 21-éhez legközelebb eső vasárnap legyen emlékvasárnap – hangzott el a kezdeményezés Demeter József, a Sütő András Baráti Társaság elnökének részéről, aki a társaság nevében, református lelkipásztori minőségében is javasolni fogja az erdélyi református egyházkerületnél, hogy hozzanak egy határozatot erről.
A javaslat a pusztakamarási református templomban tartott ünnepi megemlékezésen hangzott el, ahol ebből az alkalomból Ferenczy Miklós hirdetett igét, aki több mint negyven évvel ezelőtt, kilenc éven át volt papja a közösségnek. A templomi megemlékezés a marosvásárhelyi Gecse utcai Kistemplom Evangélium kórusának előadásával kezdődött, amit Szathmári Ildikó vezényelt. A Jordán vizén való átkelésről, és a kövekből állított emlékműről beszélt prédikációjában Ferenczy Miklós, a jelképpel a pusztakamarási kövekre utalva, arra az emlékműre, amely az egykori, a tatárok által a 17. században lerombolt templom helyén áll. A lelkipásztor a falu felett ma már romokban álló Kemény-kastély köveire is figyelmeztetett, a szétszórt helyzetre, illetve arra, hogy amíg nem a kövek kiáltanak helyettünk, amíg van, aki összegyűljön az istentiszteletekre a templomban imádkozni, vagy ilyen ünnepi alkalmakkor vendégszeretetet gyakorolni, addig nincs veszve a remény.
Demeter József a műemlék értékű szószékre hívta fel a figyelmet, az azon látható kilenc fára, amelyről nem tudható, hogy építője miért fát és miért éppen kilencet faragott, milyen metaforával ruházta fel e fákat. Nem kövek, hanem fák, de ugyanúgy emléket hordoznak, értékük a műemlék kövekkel egyenértékűek. Majd elmondta, talán egyszer születik egy presbiteri határozat, amely kimondja, hogy a június 21-éhez legközelebbi vasárnap legyen emlékvasárnap, amikor nem csak az elhunytakért imádkozik a közösség, de az elszármazottakért is. Nem csak a nagyjairól emlékezik az itthon maradott gyülekezet, de a becsületes „köveket cipelőkről” is, és nem csak Pusztakamaráson, hanem mindenhol jó lenne ezt bevezetni – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy mennyire kötődik e faluhoz, hiszen édesanyja után pusztakamarási. A templomban verset mondott és énekelt Székely Árpád, fia annak a Gyümölcsoltó Gergelynek, aki Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvének egyik szereplője.
Sütő András szülői házánál Ritziu Ilka Krisztina mezőségi dalokat énekelt, majd Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület nevében szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy hamarosan megújul az emlékház, amely az író gyermekkorának volt a helyszíne. Az EMKE az RMDSZ segítségével megvásárolta az örökösöktől a házat, amely akkor épült, amikor Sütő András három éves volt, egy előző, a születésének is helyet adó ház helyén. A tetőzetet, a tornácot sikerült megjavítani, de még sok a tennivaló – mondta Széman Péter. Hozzátette, hogy lelkes támogatóknak köszönhetően végre sikerült előteremteni a pénzösszeget, amelyből az idén felújítják a teljes házat. „Reményeink szerint idén októberben megnyitjuk az emlékházat” – mondta. Azt követi a nyári konyha, a kút, az udvar rendbetétele, illetve az illemhelyek megépítése. A kútról a baráti társaság szeretne gondoskodni, annak megjavításához az anyagi forrást biztosítani – tette hozzá Demeter.
Az esemény résztvevői a szülői ház megtekintését követően a temetőbe vonultak Sütő András szülei sírjához, illetve ahhoz az emlékoszlophoz, amely az egykori templom helyén áll, amit a tatárok romboltak le a 17. század végén.
Antal Erika
Székelyhon.ro

A hagyományos székely falu esélyei a 21. században
Azt érezni az Európai Unióban, hogy a teljes jogú tagsági viszonyt elnyerve, nem igazán találjuk a falu helyét ebben a rendszerben. Egyértelmű, hogy a városi életmód kerül előtérbe, illetve a fogyasztási kultúra, amely feltételezi, hogy a szükséges élelmiszerek, a nyers- és alapanyagok “csak úgy” a rendelkezésünkre állnak az urbanizált környezetben, a kis-és nagyáruházkban. A falu, a vidék úgy jelenik meg az emberek tudatában, mint egy olyan hely, ahol általában rosszabb, elmaradottabb körülmények közepette élnek az emberek és – általában – az élelmiszerek termelésével foglalkoznak. Holott a falu tulajdonképpen a jövő, a kisebbségi holnap záloga is. Az EU struktúráiban helye van a falunak. Rendelkezésre állnak olyan alapok, olyan pályázati keretek, amelyekkel meg tanulnunk bánni, amelyeket a vidéki kisközösségek javára kell tudnunk hasznosítani. Illetve létezik az az elsajátítható tudás, amely a hagyományos népi mesterségekre és foglalatosságokra alapozva, alkalmas arra, hogy jövőt építsen, hogy ne egy romhalmazt, hanem élő, organikus székely közösségekkel örvendeztesse meg az elkövetkező időket.
Az Élő Székelyföld Munkacsoport szerepet vállalt ebben a folyamatban. A kiadott falufüzetek segítségével, az azokban felsorolt információkkal, felhívásokkal, kaláka-alkalmak meghirdetésével, az értékőrzés tudatosításával kíván hozzájárulni a közösségépítéshez.
Jelenleg is zajlik az a folyamat, amely során – más települések mellett – a Korond községben levő Atyha közösségét kívánjuk segíteni. Korábbi rendezvényeinkkel már elkezdtük itt ezt a munkát. A tél folyamán, januárban egy összetett, a média és a helyiek látóterében jól exponált, összetett kulturális rendezvényt szerveztünk, márciusban tájékoztatót tartottunk a gazdák számára, egy hónappal ezelőtt pedig lelkigyakorlaton vettünk részt.
A következő mozzanat az a mini-konferencia lesz, amelyet szombaton, június 27-én szeretnénk megtartani. A tanácskozás munkacíme A hagyományos székely falu esélyei a 21. században. Erre az együttlétre meghívtuk Kolumbán Gábor fizikus-közgazdászt, egyetemi tanárt, Hargita Megye Tanácsának korábbi elnökét, a Civitas Alapítvány elnökét, Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát, Bálint Elemér Imre mérnököt, Oroszhegy község polgármesterét.
A konferencia programja nyitott, a Hargita Megyei Tanács, a Sóvidék-Hegyalja LEADER-akciócsoport tagjai és – természetesen – Korond község tanácsának tagjai is jelezték részvételi szándékukat.
Egy hónappal korábban a település lakóinak lelkes csoportja – egy kezdeményező kisebb társaság – kinyilvánította azon szándékát, hogy megtisztítja a temető fölötti sétányt, amely a fogadalmi kápolnához vezet. Ez a közmunka, akár jelen alkalommal is, beilleszthető a programba, és szombaton, június 27-én a délelőtti órákban elvégezhető.
Programunk csatlakozik a Kakasülő Galéria megnyitásához, ahhoz a rendkívüli eseményhez, amely Vinczeffy László jóvoltából valósul meg másnap, június 28-án. A vasárnap a művészeté és a léleké. A szombat a hétköznapé és a munkáé. A két program tulajdonképpen egy közös célt, a falu boldogulását szolgálja. Szívesen látjuk az együttműködő készség és a felajánlkozás megnyilvánulásait.
A tanácskozás délután 15.00 órakor kezdődik és 18.00 óráig tart. A szervezők minden helyben lakót, elszármazottat, a hasonló helyzetű települések lakóit egyaránt várják erre az alkalomra.
Élő Székelyföld Munkacsoport/Simó Márton
Székelyhon.ro

Így fest Klaus Johannis féléves mandátuma
Fél évvel ezelőtti beiktatásakor Klaus Johannis egy sor ígéretet tett, amelyeknek csak egy részét tudta megvalósítani. Időközben folyamatosan romlott az államfő viszonya a miniszterelnökkel és a parlamenttel, elsősorban az politikusok ellen indított bűnvádi eljárások miatt. Hat hónapja Románia elnöke Klaus Johannis. Mandátumát 2014. december 21-én vette át, és akkor igen fontos dolgokra tett ígéretet. Így például céljául tűzte ki az igazságszolgáltatás függetlenségét, a védelmi minisztérium költségvetésének növelését, a pártok átalakítását, megreformálását, az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai partnerség megszilárdítását, Románia belépését a schengeni övezetbe. Ezek az ígéretek azonban csak részben valósultak meg.
Az elmaradt „pártreform”
Belpolitikai téren a pártok vezető képviselői nem panaszkodhattak arra, hogy nem volt lehetőségük látogatást tenni a cotroceni-i elnöki palotában. Klaus Johannis ugyanis hat hónap alatt hatszor hívta meg őket az államfői hivatalba. Első találkozójuk alkalmával sikerült megszavaztatnia a pártok képviselőivel a védelmi minisztérium költségvetésének a bruttó nemzeti össztermék két százalékára történő emelését – ezzel eleget tett a beiktatás alkalmával tett egyik ígéretének.
A pártokkal sorra került következő megbeszéléseken szó esett a diaszpóra szavazásának, a választási kampányok finanszírozásának, a parlamenti mentelmi jog megvonásának, a „Big Brother” törvénycsomagnak, a nemzetvédelmi stratégiának a kérdéseiről. Az utóbbi stratégia elkészült – a többi kérdésben azonban nem mutatkozott haladás, vagyis Klaus Johannisnak nem sikerült „megreformálnia” a politikai pártokat.
Ellenséges kormányfő, parlament
Egyébként a fő kormánypárttal és annak elnökével – egyben az ország miniszterelnökével – Klaus Johannis viszonya mára már egyáltalán nem felhőtlen. Miután Victor Ponta ellen bűnvádi eljárás indult korrupciós ügyekben, az államfő nyomban a lemondását kérte, a kormányfő azonban nem állt kötélnek.
Az államfő és a parlament viszonya nagyjából hasonlóképpen alakult. A törvényhozás szerve Klaus Johannis mandátumának elején még hallgatott az államfőre, és igyekezett nem megakadályozni az igazságszolgáltatást tevékenységében, Dan Șova vagy éppen Victor Ponta esetében azonban a honatyák már nem engedélyezték a bűnvádi eljárás beindítását. Túl azon, hogy a parlament nem adta ki az igazságszolgáltatásnak a gyanúsítottakat, a büntető törvénykönyv, a büntető eljárás, a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvények módosításával tovább kívánta erősíteni a honatyák védelmét. Mind a politikai pártok, mind pedig a parlament esetében Klaus Johannis igyekezett bizonyos távolságot megtartani, elkerülni a nyílt konfliktusokat, illetve azok rendezését megpróbálta csaknem minden alkalommal harmadik félre áthárítani. Az viszont igaz, hogy a „félrelépéseket” minden alkalommal kemény bírálattal illette. Az államfő, a politikai pártok és a parlament viszonya feltehetően a következőkben tovább romlik majd. Az államfő pontosan tudja, hogy a még mindig viszonylag nagy népszerűsége nagyjából azzal magyarázható, hogy a legfontosabb kérdésekben mindig ellentétes álláspontra helyezkedik a törvényhozókkal, valamint a szociáldemokrata kormányfővel, ám azzal is tisztában van, hogy célkitűzései eléréshez szükséges van a parlamentre, és – legalább – egy pártra, a Nemzeti Liberális Pártra. Jogász szakértők úgy vélik, hogy az államfő nagyjából helyesen, az alkotmány biztosította jogi keretek között maradva járt el az igazságszolgáltatás esetében. Az igazságszolgáltatásra – bár látszólag nagyrészt függetlenül működik – árnyékot vet egyébként a (a Román Hírszerző Szolgálat egyik vezető képviselője által megerősített) gyanú, hogy, legalább is részben, engedelmeskedik a legfőbb titkosszolgálat nyomásának. Persze, Klaus Johannis nem sokat tehet az igazságszolgáltatás esetében, legfeljebb bírálhatja tevékenységét vagy az alkotmánybírósághoz fordulhat az általa kifogásolt döntések esetében.
Washington, Moszkva, Budapest kimaradt
Klaus Johannis saját emberét ültette a Román Hírszerző Szolgálat élére. Eduard Hellvig, aki korábban Crin Antonescu embere volt, az elnökválasztási kampány során mindvégig az államfő-jelölt mellett állt – a tisztség feltehetően hűségének jutalma volt. Az államfő azonban még mindig nem talált megfelelő személyt a Külső Hírszerző Szolgálat élére, jóllehet a tisztség már több mint hét hónapja üresen áll. Politikai szakértők úgy vélik, a megfelelő ember kiválasztását elsősorban az nehezíti, hogy a Külső Hírszerző Szolgálat igazgatójának első helyettese, Silviu Predoiu még mindig nem döntött arról, kinek a keze alatt szeretne dolgozni.
Romániában a külpolitika elsősorban az államfő hatáskörébe tartozik. Ilyen tekintetben Klaus Johannis kellőképpen tevékeny volt: a hat hónap alatt hét látogatást tett Franciaországban, Németországban, a Moldovai Köztársaságban, Ukrajnában, Lengyelországban, Olaszországban és Horvátországban. Emellett részt vett az Európai Tanács két ülésszakán is. Elmondható tehát, hogy nagyrészt letudta a legfontosabb stratégiai látogatásait. Igaz, nem járt Washingtonban és Moszkvában sem, egyben pedig Magyarországot is kihagyta látogatásai sorából.
Nem tudott Ponta bakui útjáról?
Felróható viszont neki az, hogy – állítása szerint – nem tudott semmit Victor Ponta közép-keleti látogatásáról és arról sem, hogy a román államfő részt vett a bakui európai játékok megnyitóján, amelyet pedig az európai demokratikus államok vezetői bojkottáltak. Nehezen hihető azonban, hogy a titkosszolgálatok, esetleg tanácsosai nem tájékoztatták minderről idejében. A román kormányfőnek ezek az útjai nem tettek jót Románia nemzetközi megítélésének.
Klaus Johannis nem jutott előbbre Románia schengeni tagságának kérdésében sem, jóllehet mindezt érintette az érintett országok vezetőivel sorra került megbeszélésein.
A román államfő nem feledkezett meg egy másik fontos problémáról: Románia euróövezethez történő csatlakozásának kérdéséről sem. Ebben az ügyben tanácskozott mind Victor Ponta kormányfővel, mind pedig Mugur Isarescuval, a Román Nemzeti Bank kormányzójával. A hivatalos álláspontnak megfelelően Románia 2019-ben vezetheti be az eurót – talán nem véletlenül éppen abban az esztendőben, amelyben államfő-választások lesznek.
Bogdán Tibor
maszol.ro

Oprea és a nemzeti érdek
Ismét csak tévednünk kellett, ha azt hittük: nem jöhet már annál rosszabb, ami most van, amikor egy plagizáló, hazug, korrupciós ügybe keveredett, az igazságszolgáltatás elől gyáván menekülő miniszterelnök vezeti az országot. Ha azt hittük, Victor Pontánál lejjebb nincs már, csalódnunk kell, hisz lám, a törökországi térdműtéte után lábadozó miniszterelnök azt javasolta, gyógyulásáig Gabriel Oprea vezesse majd az ország dolgait.
Gabriel „Nemzeti Érdek” Oprea – ahogy a jobboldali román sajtó alig leplezett gúnnyal nevezi a királycsináló politikust – a választásokon önállóan soha nem indult, más alakulatokból kilépő politikusokból verbuvált műpártjával valahogy mindig a mérleg nyelve lesz. Emlékezetes: gyakorlatilag ő buktatta meg az Ungureanu-kormányt – hívó szavára majd minden alakulatból átigazolt néhány honatya az általa életre hívott pártba, mely aztán szövetkezett Pontáékkal –, és ő biztosította hosszú időn át a szociáldemokraták kormányzásához a parlamenti többséget akkor is, amikor a liberálisok kifaroltak a kormányból. Tette mindezt mindig a nemzeti érdekre hivatkozva – most meg a jelek szerint ismét csak rajta áll vagy bukik a miniszterelnök sorsa. Oprea az elmúlt napokban mindent megtett, hogy bebiztosítsa pozícióit: miközben elképedt újságírók előtt az igazságszolgáltatás függetlenségét védelmező szerepében tetszelgett, elhatárolódva valamelyest a szociáldemokratáktól, kitárta az ajtót az igazságügyi miniszter, Robert Cazanciuc előtt, aki szálka lett Victor Ponta csapata szemében. Vélhetően már csak idő kérdése, hogy a Románia Haladásáért Országos Szövetség mikor szövetkezik majd – természetesen, a nemzeti érdekre hivatkozva – a liberálisokkal, Opreát pedig abban a kormányban is valamelyik minisztérium élén láthatjuk majd. Minden jel szerint érti az idők szavát Oprea, aligha véletlen, hogy többen a Securitate utódja, a Román Hírszerző Szolgálat emberének tartják. Ami nem is oly hihetetlen forgatókönyv, csakhogy belegondolni is rossz, mit jelent, ha igaz: a titkosszolgálatok befolyása jóval nagyobb, mint azt a törvényes keretek hagynák vagy mint az egy demokratikus jogállamban megengedhető. Azzal a gondolattal kellene együtt élnünk, hogy a titkosszolgálatok irányítják az országot. De ha e forgatókönyv nem is lenne igaz, a másik sem sokkal biztatóbb: egy minden hájjal megkent, dörzsölt politikai kalandor hozhatja a legfontosabb döntéseket az országban.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diszkrimináció?
Kiütötte a biztosítékot bukaresti kormányberkekben az osztrák külügyi tárcavezető minapi kijelentése, amelyben a bécsi kormány képviselője azt nehezményezi, hogy országa egy román munkavállaló gyermekének havi 160 eurós juttatást fizet, miközben Romániában a gyermekpénz ennek az összegnek alig töredéke. Sebastian Kurz az uniós országokból származó, Ausztriában dolgozó polgárok gyermekei számára kifizetett pénzekről nyilatkozott, és nem rejtette véka alá: azt szeretné, ha az uniós szociális rendszerek gyors reformon esnének át. Szorgalmazta ugyanakkor, hogy az Ausztria által fizetett, gyermekeket érintő támogatás értéke a szülők származási országában fizetettnek megfelelő összegű legyen.
Hogy kijelentése, szándéka diszkriminatívnak számít vagy sem, élénk vita tárgyát képezheti, a román külügyér, illetve Rovana Plumb munkaügyi miniszter reakciója mindenesetre gyorsan érkezett. A tárcavezető asszony diszkriminációt kiáltott, és kijelentette: Románia nem tűr el semmilyen hasonló, állampolgáraival szemben tanúsított bánásmódot. Az ifjú osztrák miniszter üzenetét elfogadhatatlannak minősítette, különösen annak tükrében, hogy olyan kormány tagja, mely aláveti magát az uniós jogszabályoknak és elveknek. Utóbbiaknak elméletileg Románia is elkötelezettje, a gyakorlatban azonban számtalan esetben ezektől eltérően alakulnak mindennapjaink. Plumb miniszter asszony felhördülését az itthon dolgozó szülők sértőnek, akár diszkriminatívnak is érezhetik, hiszen az országhatárokon túl boldogulást keresők gyermekeinek juttatása látszólag jobban foglalkoztatja, mint az itthoni valóság. Egy osztrák lap arról cikkezett, hogy Dániában 197, Németországban 184, Ausztriában pedig 160 euró a gyermekpénz. A legalacsonyabb állami támogatást, mindössze öt eurót, a görög kiskorúak kapják, míg Románia a lista utolsó előtti helyén kullog. Arra nem térnek ki, hogy időközben az összeg megduplázásáról döntött a román törvényhozás, ám felelős kormánytagként Rovana Plumbot ugyanúgy kellene foglalkoztatnia a külföldön élő románok gyermekeinek támogatása, mint azon kiskorúaké, akiknek szülei úgy döntöttek, itthon maradnak, itthon dolgoznak. A száz lej alatti összeg ugyanis havi zsebpénznek is csúfosan kevés, iskolai napokon legfennebb két sósperecre futja belőle, szórakozásra, mozijegyre, esetleg délutáni foglalkozásokra, más kiadásokra már nem elegendő. A parlament kényelmes székeiben trónoló vagy bóbiskoló honatyák, a magukat felelősnek vélő tárcavezetők inkább szőnyeg alá söpörték a kérdést, és hosszú éveknek kellett eltelnie, míg valahogy eldöntötték, hogy a 42 lejes gyermekpénz talán-talán megérett a módosításra, így gyermeknap előestéjén, szemkiszúrás gyanánt megszületett az összeg megduplázására vonatkozó döntés. Örömre azonban semmi okunk, hiszen az igencsak későn jött intézkedés valóban azt tükrözi: a törvényhozásban ülőket a legkevésbé érdekli az ország jövője, és valójában elutasítják azok támogatását, akik az ingatag és összeomlás szélén álló román szociális rendszer fenntartói lehetnének egyszer. És zömük erre abban a mámoros pillanatban sem gondolt, amikor szemrebbenés és mindenféle szégyenérzet nélkül megszavazta a honatyákat megillető, nyugdíjukat kiegészítő különjuttatást. Pedig tény: mi, akik ma munkánk után befizetjük a számtalan járulékot, nem lehetünk ennyire biztosak abban, hogy évek múltán fizet nekünk majd az állami nyugdíjrendszer. S még mielőtt tolvajt kiáltanának, ezen a helyzeten nem ártana komolyan elgondolkozni a román parlament és a kormány tagjainak, még akkor is, ha tényként kezelik a mondást, mely szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze…
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Romániának a saját törvényeit kell betartania
A kisebbségi jogok védelme és a jogállam megerősítése érdekében szervezett közös romániai programokban szeretne együttműködni az amerikai Republikánus Intézet (IRI) az RMDSZ-szel – hangzott el egyebek között az intézmény vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök találkozóján. A nemrégi washingtoni látogatáson, amely a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) szervezésében jött létre, részt vett Vincze Lóránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke is, akivel a látogatás részleteiről, konklúzióiról beszélgettünk.
Vincze Lóránt elmondta, az RMDSZ Washingtonban arra mutatott rá, hogy Romániában a törvényeket nem alkalmazzák, főleg ami a kisebbségi jogokat érinti. – Az Egyesült Államokban az, hogy a törvényhozásban elfogadott törvényt esetleg a kormány nem alkalmazna, elképzelhetetlen, és rögtön megértették, hogy nagy a probléma. Lehet, hogy Románia csupán 25 éves, fiatal demokrácia, amelyben a demokratikus állam még nem működik simán, de az elfogadhatatlan, hogy a törvényeket nem alkalmazzák. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása esetében a folyamat megrekedt, az erdélyi magyar egyházak ingatlanjainak kb. a felét visszaadták, de a görög katolikus egyház semmit nem kapott vissza korábbi vagyonából, és a zsidó közösség is kb. a 70 százalékánál tart. Ebből adódik a kérdés, hogy Románia hogyan alkalmazza a saját maga által elfogadott törvényeket?
Vincze fontosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok figyelni fog erre, és emlékeztetett a ’90-es évekre, amikor komoly nyomás nehezedett Romániára mind az Egyesült Államok, mind az európai partnerek részéről azért, hogy betartsa a demokrácia törvényeit. A 2007- es uniós csatlakozás után a román állam azt gondolta, nem figyelnek rá úgy, mint korábban, fellélegezhet, és esetleg nem kell már követni azt a demokratikus utat, amelyet a nyugati partnerekkel közösen tapostak ki.
– Emlékeztetni kell, hogy még sok a tennivaló, és elsősorban, de legfőképpen következetesen kell alkalmazni az elfogadott törvényeket. Az RMDSZ azt gondolja, hogy ez beleillik az EU és az USA között meglévő stratégiai partnerségbe is, ami nem szorítkozhat csupán a biztonságpolitikára, a radarvédelmi pajzs kiépítésére, hanem az emberi jogokra, a társadalmi békére, a kisebbségi jogokra is. Konkrét jele ennek, hogy az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága beillesztette az USA költségvetésébe, hogy az amerikai külügyminisztérium készítsen jelentést a romániai visszaszolgáltatások helyzetéről. Határidő is van megszabva, tehát egyértelmű, hogy az amerikai törvényhozás fel fogja venni a kapcsolatot Romániával, és jelentés is születik majd arról, hogy mi a helyzet ezen a területen. Ezt az amerikai kongresszus meghallgatja, azt követően közösen kell majd kitaláljuk, hogy ennek milyen további következményei lesznek.
– Milyen további eszközök, lehetőségek vannak?
– Az amerikai törvényhozásban egy meghallgatás zajlana a külügyi bizottságban, ezután lehetne egy határozata az amerikai kongresszusnak. Úgy, ahogy tíz esztendővel ezelőtt volt, amely felszólította Romániát, hogy kezdje el a visszaszolgáltatási folyamatot. Most erre kell ráerősíteni sokkal határozottabban, de a legfontosabb az, hogy most már az amerikai törvényhozók egyre nagyobb köre szerez tudomást az ügyről. Tehát a román kormány már nem seperheti szőnyeg alá ezt a témát, miután a kongresszus felszólította. Várhatóan a HHRF segíteni fog, ami a továbbiakban újabb eszközöket és lehetőségeket biztosít.
– Milyen volt a hazai visszhangja ennek a látogatásnak? Kormány, parlament stb.
– Egyelőre még nincs visszajelzés. Reméljük, hogy pozitív visszhangra talál, és arra készteti majd a kormányt, hogy ismét felvegye a fonalat, és folytassa a visszaszolgáltatási folyamatot. Valamennyien tudjuk, hogy miért akadt el, az a bizottság, amely a konkrét ügyekről, a visszaszolgáltatott egyházi ingatlanokról dönt, nem ül össze, nem mer dönteni amiatt a súlyos ítélet miatt, amelyben ártatlan bizottsági tagokat – Markó Attilát és társait – ítélt el a bíróság. Ezt a helyzetet kell feloldani. A kormány térfelén van a labda, a lehetőség, hogy megoldja ezt a helyzetet.
– A kérdésem arra vonatkozott, hogy nem fogják szokás szerint azt mondani, hogy beavatkoznak az ország belügyeibe? Vagy ilyenkor már nem mondhatja ezt Románia?
– Románia bármit mondhat, csak azt kell megnézni, hogy mi a lényeg: az Egyesült Államok arra szólítja fel Romániát, hogy a saját törvényeit tartsa be. Ez nem beleszólás, inkább csak baráti figyelmeztetés, mert baráti szövetség van a két ország között, és barátok ilyen figyelmeztető jelzéseket küldhetnek egymásnak.
– Procedurális szempontból hogy került ez az ügy az amerikai kongresszus napirendjére?
– Az amerikai kongresszus most tárgyalja a jövő évi költségvetését, és abban a külügyminisztériumra vonatkozó csomagba be szoktak kerülni országspecifikus ajánlások. Nyilván más országokban is vannak problémák, amire az amerikai kongresszusnak figyelnie kell. Ebbe a sorba sikerült beilleszteni Romániát is, az amerikai magyar kongresszusi baráti társaság képviselői egyhangúlag támogatták, ahogy a költségvetési bizottság is. Természetesnek számít, hogy a külügyminisztérium prioritásai közé konkrét témákat is besorolnak. A látogatást régóta terveztük, most került rá sor, és a program előkészítésében, lebonyolításában a Magyar Emberjogi Alapítvány segített, amely 39 éve dolgozik az Egyesült Államokban, ismeri a kongresszusi küldötteket, ily módon volt lehetőségünk ott lenni, ezeket a találkozókat megtartani. Azt gondolom, hogy ezzel a mostani látogatással sikerült magas fordulatszámra kapcsolni az RMDSZ külügyi tevékenységét. Most az a tennivaló, hogy a jövőben is tartsuk napirenden a témát Washingtonban és Brüsszelben is. Sajátos egyébként, hogy Washingtonban már egy héttel a látogatás után konkrét eredményt látunk, míg ehhez képest Brüsszelben nincsenek ilyen gyors eredmények, itt a csendes és folyamatos diplomáciai tevékenység a fontos.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Szembemegy a kormány az IMF-fel
Váratlan bejelentést tett Victor Ponta miniszterelnök. Közölte, hogy a korábban bejelentett négy százalékpont helyett öt százalékponttal, 19 százalékra mérséklik az általános áfakulcsot, miközben a nemzetközi hitelezők ellenzik az áfacsökkentést.
A bejelentésnek megfelelően tegnap a képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottsága egyhangúlag megszavazta a módosítást, amelyet Alina Gorghiu terjesztett be. Ezzel a döntéssel megteremtődni látszik a belpolitikai konszenzus kormányoldal és ellenzék között a módosított adótörvényt illetően, amelyet várhatóan mindkét oldal meg fog szavazni.
Szabadság (Kolozsvár)

A kolozsvári Bükki-Akadémia és tudós látogatói
A diktatúra éveiben a kolozsvári magyarság jelentős része, köztük az értelmiség, vasárnaponként a nacionalizmustól egyre erősebben izzó városból a Bükk-erdőben keresett szellemi felfrissülést, néhány órányi menedéket. Az árnyas ösvényeken, napsütötte tisztásokon túrázás közben beszélgettek, vitatkoztak a kisebbségi sors elviselhetetlenségéről, az erdélyi tudományosság kérdéseiről, anélkül, hogy a kiejtett szavak illetéktelenekhez jutottak volna el. Benkő Samu történész ezeket a tudományos szintű beszélgetéseket találóan „Bükki Akadémiának” nevezte.
E sorok írója családjával az 1970-es évek elejétől több mint másfél évtizedig járta a Bükk-erdőt, neves kolozsvári személyiségekkel találkozott, beszélgetett. Az alábbiakban rájuk emlékezünk.
Kirándulásainkra rendszerint kora délelőtt indultunk Monostor negyedi otthonunkból. A szomszédunkban lakó Gazda Ferenc nyelvész, magyartanár ilyenkor már visszafelé jött az erdőből, valószínűleg kora hajnalban indulhatott. Egy alkalommal meg is kérdeztem egykori tanáromat, mi az oka a korai indulásnak: „Ja kérem – válaszolt –, engem megtanítottak a hajnali felkelésre.” Tudtuk róla, hogy az 1957 őszén kezdődő kolozsvári értelmiségi perben koholt rendszerellenes vádakkal elítélték, és a börtönből csak az 1964-es amnesztiával szabadult, ott tanították meg a kora hajnali felkelésre.
Mikó Imre íróval, szerkesztővel is gyakran találkoztunk. 1956 után őt is elbocsátották tanári állásából és évekig a Könyvelosztó Vállalat rakodómunkásaként dolgozott. Kedvenc területe a Sárosbükk volt, egyedül járta az ösvényeket, gondolatai talán már a Csendes Petőfi utca című kolozsvári szociográfiai jellegű emlékiratán jártak.
Gyakori kirándulótársainkkal, Herédi Gusztáv író, Korunk-szerkesztővel és családjával sokszor felkerestük az otthonunkhoz aránylag közel fekvő Leányvárat. A vár hajdan a Szamos völgyét őrizte az 557 méter magas hegytetőről, és kirándulásaink idején még látszottak a domb felső részét kettős gyűrűalakban körbefogó erődítések nyomai, valamint egy régebbi földcsuszamlás helyén előtűnő 13-15. századi püspöki vár kőfalainak maradványai. E hajdani fényes büszke vár dicsősége már rég a múlt homályába veszett, de megmaradt a tetőről a gyönyörű kilátás, amit annyiszor megcsodáltunk, északra a Hója vonulata, alatta a kanyargó Szamossal, nyugatra pedig a Gyalui havasokkal, amelynek kéklő hegyei – Reményik Sándor szerint – „benéznek Kolozsvárra”.
Sebestyén Kálmán
Szabadság (Kolozsvár)

Júliustól csökkennek a gyógyszerárak
Július elsejétől alkalmaznák a régóta ígért gyógyszerárcsökkentést, de csak az egészségügyi minisztérium szakemberei által összeállított országos árjegyzékben szereplő orvosságok esetében.
Sőt, a gyógyszerek ára gyógyszertárfüggő lesz, míg ugyanazért az orvosságért kevesebbet fizetünk az egészségbiztosító pénztárral szerződésben álló patikákban, a többiben maradnak a jelenlegi díjszabások – ezt két gyógyszerlista szabályozza. Három hónapos egyezkedés után a gyógyszergyártók többsége elfogadta a szaktárca által megszabott tarifákat, aminek következtében 20 százalékos árcsökkenés várható, de csak a biztosítópénztárral szerződött patikák árulják olcsóbban termékeiket. A gyógyszerárcsökkentésre vonatkozó törvény szerint a gyógyszertáraknak tájékoztatniuk kell ügyfeleiket arról, hogy leszállított áron forgalmazzák termékeiket vagy sem.
Szabadság (Kolozsvár)

Kié a nagyobb?
Romániában 1998 óta rendelkezik törvény a nemzeti lobogó napjáról és annak megünnepléséről.
Tizenhét évvel ezelőtt a törvényhozók annak apropóján nyilvánították állami ünneppé június 26-át, hogy 1848-ban Havasalföld akkori, Craiován székelő forradalmi kormánya az összrománság zászlajává avatta a trikolórt; igaz, annak még nem a jelenlegi függőleges, hanem vízszintes sávos változatát. A román államiságot szimbolizáló nemzeti lobogó napján elsősorban a védelmi és a belügyminisztérium, továbbá állami intézmények rendeznek ünnepségeket.
És ez így van rendjén, hiszen a hivatalos zászló az egyik legszentebb állami, nemzeti jelképnek számít mindenütt a világon. A budapesti Országgyűlés például tavaly decemberi határozatában március 16-át nyilvánította a magyar zászló és címer napjává, amelyet először idén ünnepeltek meg szerte a Kárpát-medencében.
Amúgy a két lobogó békésen elfér egymás mellett, ha valaki nem hiszi, tekintse meg a népesebb román közösségek lakta magyarországi települések polgármesteri hivataláról készült felvételeket. És ez megint csak rendjén van így. Ott kezdődik a baj, amikor egyesek szerint Románia nemzeti lobogója nem tűr meg maga mellett közintézményen más zászlót, legyen az piros-fehér-zöld vagy aranysávos-kék lobogó. Vagy amikor úgy gondolják, az övék attól lesz szebb és kedvesebb a többinél, ha hosszabbra, szélesebbre, egyáltalán nagyobbra varrják, amit aztán jó magasra kitűznek.
A csíkszeredai óriástrikolór felvonását beharangozó Mircea Duşa védelmi miniszterből nem először könyököl ki a grandománia, avatott ő már 24 négyzetméteres trikolórt is a Székelyföldön. Persze nem véletlen, hogy miért éppen itt, és nem mondjuk Galacon. A vele egy követ fújó román politikusok szerint leginkább a többségében magyarok lakta vidékeken kell fitogtatni a román államiságot, egyáltalán azt, hogy ki az úr a háznál.
Merthogy Duşa fejében erről szól a román zászló emléknapja, nála ez a nemzeti önérzet és büszkeség csimborasszója: hogy kié a nagyobb. Nála a félelem ott kezdődik, ha ez a bizonyosság nincs. Az attól való rettegés, hogy nem neki(k) áll a zászló, hogy a Székelyföld és Erdély ne adj’isten nem Románia.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Művészet mint hobbi
Mindig nagy tisztelettel adóztam azoknak a pedagógus-társaimnak, akik a mindennapi iskolai feladatokon túl vésőt, kalapácsot és egyéb eszközöket vettek kezükbe, s belevésték a fába, vászonra vetítették álmaikat, vágyaikat. Különösen nagy együttérzéssel szoktam követni azoknak a tornatanároknak ilyen irányú foglalatosságát, akik a sportpálya, tornaterem mellett szinte hivatásszerűen élik meg művészi hajlamukat, s bizony többen közülük a hivatásosokat is lepipáló önzetlenséggel és őszinteséggel hajolnak a kezük alatt megelevenedő fa, kő, márvány fölé, s próbálják belőle kibontani az abban általuk felfedezett világot.
Balázs Antal nyugalmazott tanító nevét kopjafái tették közismertté, a gelencei Kelemen Dénes, ugyancsak nyugdíjba vonult tanító faragótudományát és ízlését sokfelé állított, kisebb és nagyobb méretű kapuk mutatják. Nemes Emil tanító nemrég lepett meg egy csodálatos faragott órával, de az ő keze munkáját dicséri a Kós Károly Szakképző Líceum főkapuján belüli felirat is. Ravasz Erzsébet matematikus újabb és újabb színekkel lep meg rajzlapjain, Molnár János kovásznai informatikatanár nemzetközi hírnévnek örvendő színjátszócsoportot verbuvált. Kevesen tudják, hogy a Mikes Kelemen Főgimnázium bejárati díszes kapuját egy sporttanár, Szőcs Levente faragta, s ugyancsak tornatanár, Kiss István készítette a Gödri Ferenc Általános Iskola elé a bejárati kiskaput. És sorolhatnám tovább. Persze, nem csupán ennyire futja a sporttanárok sokrétű, órákon túli elfoglaltságából, hiszen sokan közülük jól zenélnek, van, aki nagy elismerésnek örvendő művésztánccal gyönyörködteti a tánckedvelőket.
És most itt van ez a lenyűgözően szép kiállítás! Nem is akárhol, hanem a sportiskola tanácskozó termében. És nem is akármivel lépett elénk a kiállító, Dobolyi Gyula sporttanár: ezek már nem a megszokott kopjafás alkotások, nem is kapuk vagy sulykolók, hanem azoknál többet nyújtó, talán megmunkálásukban is igényesebb remeklések. Ez már igazi faszobrászat, a kiállító több évtizedes gyötrődésének, faimádatának, a gyönyörködtetés kényszerének szüleményei. Az elvont szobrászat formajegyeit könnyű felismerni, ám éppen ezért ragad magával a közszemlére állított, gondolatébresztő alkotások mindegyike.
Egyik-másik Jecza Péter mély gondolatokat hordozó, annak idején nagy feltűnést keltő márvány-műremekeit juttatja eszünkbe, de fellelhetjük a népi fafaragászat közkedvelt elemeit is. Címmel nem látta el ugyan egyik munkáját sem, így hát a néző, a látogató fantáziájára bízza a titkok megfejtését. Mindjárt a terem közepébe állított, óriási körtefagyökérből kialakított furcsa alakzat akár jelképeként is felfogható egészen eltorzult világunknak, annak az összevisszaságnak, amelyben élnünk kell. Ennek mintegy ellentéte a csodálatos gólya, amely a remény, az újjászületés, a jövő hordozója lehet.
A kidolgozandó fa alakja adja a lehetőséget arra, hogy bizonyos utalásokat, érzelmeket közvetítő formát kialakítson a művész. Ezt már ő jegyzi meg, s megtudjuk tőle azt is, hogy valamelyik csíki falu egyik csűrjében sorakoznak munkái, s a kibontásra váró, egyelőre holt nyersanyagok is. No meg a Kós Károly Szakképző Líceum műhelyének előcsarnokában vigyázza a jövőt gipszbe merevítve a Kós Károlyról készített, küzdelmet és helytállást sugalló mellszobra.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Szembe kell néznünk a bizalmatlansággal”
Elsősorban a társadalmi párbeszédet hiányolja a Kolozs megyei RMDSZ-ben, és ezen szeretne javítani a szervezet új elnöke. Csoma Botond kifogásolja azt is, hogy gyanakvással kezeltek bizonyos, a civil szférából érkező kezdeményezéseket. Interjú. Miért döntött úgy, hogy megpályázza a Kolozs megyei RMDSZ elnöki tisztségét? Észrevettem egy leépülést a szervezetben az utóbbi időben, úgy éreztem, hogy a Kolozs megyei RMDSZ nincs jelen a közösség életében, ezért indultam. Végül egyetlen jelöltként pályázott a posztra. Hogyan alakult így? A küldöttgyűlésen is elmondtam, hogy egyik potenciális ellenjelöltet sem tettem el láb alól – engem is meglepett június másodikán, amikor bementem a székházba délután kettőkor, két órával a határidő előtt, hogy az egyedüli jelölt vagyok. Nem számítottam erre, és nem is érzem magam kényelmesen ebben a helyzetben, és már csak a társadalmi percepció szerint sem jó: nincs verseny, úgy tűnhet, mintha minden le volna zsírozva. A küldöttgyűlés nem volt feszültségmentes. Egyik küldött kifogásolta, hogy az elmúlt hetekben tömegesen iratkoztak be fiatalok az RMDSZ-be, akik az ülésen MKT-tagnak jelöltették magukat. Tényleg megrohanták az RMDSZ-t a fiatalok? Szerintem ez egy félreértés. Az MKT-tagok jelölésekor le kellett adni egy dossziét, a könyvelőnek pedig ki kellett állítania egy okiratot, miszerint a jelöltnek nincs tartozása a szervezet irányába. A papírokat egyetlen személy intézte több embernek, mert nem volt mindenkinek ideje rá, de azon személyek között is, akik jelentkeztek, nem csak fiatalok voltak, így például beiratkozott Hegedüs Lajos, Somogyi Gyula, és még mások. Lehetséges, hogy voltak személyek, akik nemrég kezdtek el tevékenykedni az RMDSZ-ben, de ebben nem látok problémát, hiszen szükségünk van az idősek tapasztalatára és a fiatalok lendületére is. Luxusszámba megy elvenni a kedvét azoknak, akik tenni szeretnének a közösségért.
Megválasztása után azt nyilatkozta: az utóbbi időben mintha egy kicsit elbizakodtak volna, azt az érzést keltették az emberekben, hogy mindenhez jól értenek. Ezt hogy értette? A társadalmi párbeszéd hiányzott többek között az értelmiséggel, a gazdaság képviselőivel. Egy adott pillanatban az volt az érzésem, hogy nem értünk valós társadalmi folyamatokat, ugyanakkor fenntartásokkal és gyanakvással kezelünk bizonyos, a civil szférából érkező kezdeményezéseket. Tud említeni egy példát? A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoporttal szemben hallottam ilyen hangokat. Név nélkül mondom: ért olyan kritika a szervezeten belül, amit a csoport közvitáin való részvételem miatt kaptam. Akkor elmondtam, hogy tíz-tizenöt év alatt sem tudtuk megoldani a többnyelvű tábla kérdését politikai eszközökkel, így nem kellene gyanakodnunk egy civil szervezetre, amely ugyanazt a célt próbálja elérni, mint mi. Egyébként is rossz lett volna a társadalmi megítélés szempontjából, ha az RMDSZ nem vesz részt a közvitákon. Hogyan lehet ezen változtatni? Fel szeretnék állítani egy olyan elnökséget, ügyvezető elnökkel az élen, amely társadalmi párbeszéd folytatására képes, és az RMDSZ társadalomszervezési kapacitását helyreállítja. A múltban létezett ez a képességünk, és újra szükség van rá: ha ugyanis a jövőben azt az érzést keltjük az emberekben, hogy a választásokra való felkészülés egy öncélú cselekvés, hogy egyesek pozícióba jussanak, akkor nem számíthatunk támogatásra. Persze tisztában vagyok az apátiával és a bizalmatlansággal, de ezekkel szembe kell néznünk. Gondolt már konkrét személyre az ügyvezető elnöki tisztségre? Ifj. Deák Ferencre gondoltam, akinek az édesapja RMDSZ-elnök és alpolgármester Kisbácson, és aki régóta dolgozik a szervezetben. A helyi szervezetekért felelős alelnöki tisztséget is létrehozzuk, oda Antal Gézát javaslom, aki a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) elnöke jelen pillanatba. Miért van az, hogy Kolozsváron a mai napig nincs városi szervezet? Kíván-e ezen változtatni? Mindenképpen kell változtatni, a kérdés csak az időpont – korábban már volt szó a létrehozásáról, akkor egy jelölt betegsége miatt halasztódott el a kérdés. Csak feltételezem, hogy az új hatalmi központ kialakulásától való félelem miatt nem létezett ilyen szervezet, azt gondolták, hogy rivalizálás lenne a városi és megyei szervezet között. Látjuk a marosvásárhelyi példát, ahol akkut konfliktusok alakultak ki, de azt gondolom, hogy ha felnőtt emberek politizálnak, és közös a cél, akkor nem lesznek ilyen problémák. Áprilisban lett a Szabadelvű Kör RMDSZ platform elnöke. Hogyan egyezteti össze a két tisztséget? Az elnöki tisztségemről le kellett mondanom, így a közeljövőben új választásokat írnak ki.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Elfogadta a parlament az új nemzetvédelmi stratégiát
Nagy szavazattöbbséggel elfogadta kedden a parlament Románia 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégiáját, amelyet előző nap Klaus Johannis államfő terjesztett a törvényhozás elé. Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök a parlamenti vita során rámutatott, a kormány támogatja a dokumentum elfogadását. Hozzátette: amikor az ország biztonságáról, nemzetközi kötelezettségei betartásáról, a NATO-ban vállalt szerepéről van szó, nincs helye a pártpolitikai taktikázásnak.
A NATO-tagországok kollektív védelmére és az ország saját intézményrendszerének megerősítésére alapozó új román védelmi stratégia főleg Oroszországgal összefüggésbe hozható fenyegetésekkel számol.
Bár a dokumentumról előzőleg a kormányoldallal és az ellenzékkel is konzultált az államfő, Johannis parlamenti beszéde előtt egy nappal az állam második emberének számító Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök váratlanul bírálni kezdte a stratégiát, arra hivatkozva, hogy azzal "elnöki köztársasággá" akarják tenni Romániát.
Majdnem megbukott
A kormánykoalícióban részt vevő, új szabadelvű pártot alapító Tăriceanu azt kifogásolta, hogy a dokumentum - az energiától a környezetvédelemig - olyan területekre is kiterjesztette a nemzetvédelem fogalmát, amelyek sosem tartoztak az elnöki hivatal hatáskörébe. Tăriceanuék javaslatára elhalasztották a nemzetvédelmi stratégia eredetileg hétfőre tervezett megvitatását, ezért a politikai elemzők már azt sem tartották kizártnak, hogy a szociáldemokrata kormányt támogató parlamenti többség egésze szembefordul a jobboldali államfővel és elutasítja az általa előterjesztett nemzetvédelmi stratégiát.
Az új román nemzetvédelmi stratégia vitájáról az ellenzők többsége hiányzott, végül a dokumentumot egy ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el a bukaresti parlament.
maszol/MTI

Halállal fenyegetik Parászka Boróka újságírót
Már a sajtószabadság elleni támadásokat feltérképező MappingMediaFreedom portál is felhívta a figyelmet annak a marosvásárhelyi magyar újságírónak az ügyére, aki a szélsőséges kuruc.info buzdítására napok óta fenyegetéseket kap különböző személyektől. A marosvásárhelyi rádió munkatársával, Parászka Borókával – véleményei miatt – nem először foglalkozik gyalázkodó hangnemben a fasisztoid portál, és nem is ez az első alkalom, hogy buzdításukra az újságírót fenyegetések érik. Most az apropót egy Krónikában megjelent cikk jelentette, amelyet a kuruc.info teljes egészében átvett és saját kommentárjaival látott el.
A kommentekben az erdélyi napilapban megjelent írással egybemosva rengeteg antiszemita és egyéb gyűlöletkeltő kifejezés szerepel. A kuruc.info emellett arra is nyíltan buzdítja olvasóit, Facebook elérhetőség megadásával, hogy a marosvásárhelyi újságírót kommentekkel zaklassák, ennek hatására az üzenőfalára számtalan minősíthetetlen, emberhez méltatlan bejegyzés érkezett, sőt e-mailen és telefonon is halálos fenyegetéseket kapott.
Parászka: családirtással fenyegettek
Parászka Boróka a maszol.ro-nak elmondta, fenyegettek már családirtással, nemi erőszakkal, gyilkossággal is. A telefonszámát és a pontos lakcímét is ismerik a zaklatók, akik közül vannak beazonosíthatók és névtelenül fenyegetőzők is.
„Nem csak engem: családtagjaimat is megkeresték, megfélemlítették. Nem ez az első ilyen kampány, tíz éve időről időre újrakezdődik. Már gyakorlatom van a kezelésében (ez főleg a gyerekeim felkészítését és biztonságuk garantálását illeti). Nem ijedek meg, és nem is veszem félvállról: minden olyan kísérlet, ami egy újságíró elhallgattatását célozza meg, a szólásszabadságot sérti, komolyabb ez egy egyszerű személyes támadásnál” – mondta az újságíró.
Parászka úgy véli: a Krónikában megjelent cikk, mely szerint "baloldali beállítottságú" interjúalanyokat "preferál" a rádiós műsorában, eszközt adott a kuruc.info támadásához. „Ez a felület jellemzően ideológiai, etnikai, faji alapú illetve homofób támadásokat folytat. Úgy gondolom, ezekkel a leszámolásokkal szemben politikai beállítódástól függetlenül fel kell lépni” – vélekedett.
Szerinte ez a történet arról is szól, hogy újságírók élnek vissza azzal a nyilvánossággal, amelyhez hozzáférésük van. „Az újságírói munka nem segíti ebben az esetben a szólásszabadságot, hanem korlátozza azt, a média a médián belüli leszámolás terepévé vált. Nagyon veszélyes helyzet ez, minden kollégának szembe kell néznie ezzel” – fogalmazott Parászka Boróka.
Rostás: engem is gyaláztak a kuruc.infósok
Az ügyben Tasnádi-Sáhy Péter, az Erdélyi Riport munkatársa nyílt levelet intézett a Krónikában megjelent cikk szerzőjéhez, a napilap vezető szerkesztőjéhez. Ebben arra kéri Rostás Szabolcsot, szólítsa fel a kuruc.infót az átvett anyag törlésére. „ Fontos jelzés lenne sokak számára, ha elhatárolódna a szélsőséges megnyilvánulásoktól” – fogalmaz levelében Tasnádi-Sáhy.
Rostás Szabolcs a maszol.ro megkeresésére elmondta, nem tesz eleget az Erdélyi Riport munkatársa kérésének, annak ellenére, hogy maga is elfogadhatatlannak és gyalázatosnak tartja a kuruc.info eljárását. „Szerintem Tasnádi-Sáhy Péter sem gondolhatja komolyan, hogy a kuruc.info magába száll, ha én vagy bárki felszólítja egy anyag eltávolítására. Ez csak olajat öntene a tűzre” – jelentette ki.
Az újságíró felidézte: néhány éve maga is a Parászka Borókáéhoz hasonló bánásmódban részesült a kuruc.infón. Hozzátette, határozottan elutasítja, hogy bárkit a véleménye miatt fenyegetés érjen. „Ám nagyon jól tudjuk, hogy sem a magyar állam, sem az amerikai hatóságok nem voltak képesek betiltani, vagy akár kordában tartani ezt a honlapot” – fogalmazott.
Cs. P. T.
maszol.ro

Nem akar Ráduly Róbert ellen pereskedni az ortodox egyház
Az ortodox egyház nem akar részt venni a hivatali visszaéléssel vádolt Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármester perében – közölte a Székelyhon portál kedden Andrei Fagarasanulra, Kovászna és Hargita ortodox püspökére hivatkozva.
Fagarasanul kijelentette, hogy az ortodox püspökséget hivatalból tüntették fel sértett félként a Ráduly Róbert, valamint Szőke Domokos alpolgármester elleni büntetőperben.
„Mi nem pereltük be a lemondott polgármestert, átiratot is küldtünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben kijelentettük, nem szeretnénk bűnügyi eljárást, és nem akarunk a perben sértett félként részt venni. (...) Most azt fogjuk tenni, hogy írásban fordulunk a Hargita Megyei Törvényszékhez, és megkérdezzük, ki találta ki a püspökség érintettségét a perben" – idézte a portál a püspököt.
A püspökség azzal a vádponttal hozható összefüggésbe, amely szerint a polgármester a műemlékvédelmi szempontok mellőzésével állított ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai épületének felújítására. A Sapientia épülete ugyan nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög katolikus kis templom, melyet jelenleg az ortodox egyház használ. A város általános rendezési terve alapján a templom a műemlékvédelmi zóna része.
Andrei Fagarasanul kijelentette, hogy az egyházat nem zavarja a Sapientia épületének felújítása. „Azt szeretnénk, hogy legyen vége a képmutatásnak, gyümölcsöző együttműködésre és békés együttélésre törekszünk" – hangsúlyozta a februárban beiktatott püspök.
Az Átlátszó Erdély portál az ügyészségtől megkapott vádirat áttanulmányozása alapján azt írta kedden, hogy a vád csak olyan apró törvényszegéseket ró fel az elöljáróknak, amelyek valószínűleg akármelyik polgármesteri hivatalban előfordulnak.
Az ügyészség egyebek között azzal vádolja az elöljárókat, hogy Szőke Domokos 2014 júniusában, Ráduly Róbert pedig 2015 márciusában egy alkalommal magáncélú utazásra használta a szolgálati gépkocsiját, és Szőke 300 lej (21 ezer forint), Ráduly pedig 270 lej (18900 forint) üzemanyagköltséget számolt el az utazás nyomán.
Ráduly Róbert és Szőke Domokos ellen múlt szerdán emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA), Ráduly még aznap lemondott polgármesteri tisztségéről. A volt polgármestert háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA.
Az elöljáróknál április 29-én tartottak házkutatást, majd korrupciós bűncselekmények gyanújára hivatkozva egy napra őrizetbe is vették őket. Házi őrizetbe helyezésük után a prefektus május 14-én felfüggesztette őket tisztségükből. A marosvásárhelyei táblabíróság hétfői ítélete nyomán bírósági felügyelet alatt védekezhetnek a vádak ellen.
MTI
Erdély.ma