Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. június 24.
Zászlólengetők
„A trikolórnak Hargita megyében is otthon kell lennie” – jelentette ki Mircea Duşa védelmi miniszter, közölvén, hogy pénteken, a román zászló ünnepén Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a megye legnagyobb román zászlaját vonják fel Csíkszeredában. Sajtóértesülések szerint a megyeszékhely rendőrsége előtt tartják majd a ceremóniát, hasonló lobogót egy évvel korábban Gyergyótölgyesen is kitűztek.
A trikolór minden bizonnyal eddig is otthon volt nemcsak Hargita megyében, hanem Székelyföld-szerte mindenütt. Közintézményeken, házakon, erkélyeken lobogtatja a szél, egyrészt, mert törvény írja elő, másrészt, mert ha román nemzetiségű sorstársaink úgy érzik, hogy e zászló a mindenük, hát tegyék ki, hiszen szívük joga. Miként a többségi magyar nemzetiségűeknek is jogában állna a kék-arany székely zászló lengetése.
Ha életünk normális körülmények között zajlana, annak, hogy éppen ki, hol, mikor és mekkora zászlót kíván elhelyezni, semmilyen hírértéke nem lenne. A világ legtermészetesebb dolga ugyanis, hogy európai értékeket is magukénak tartó sorsközösségek tagjai saját nemzeti szimbólumaikat szabadon, érzésük és hitük szerint használják.
De életkörülményeink távol állanak attól, amit jobb helyeken normálisnak tartanak. Mert Székelyföldön tilos közintézményekre székely lobogót kitűzni, a hatalom nem tűri a magyar szót – homlokzatainkról még az épület születésével egyidős községháza feliratot is eltávolíttatják –, olykor még egy hivatalos levél fejléce is vitát, nézeteltérést, pert okoz. Újra energiát és időt emésztő, értelmetlen zászlóháborúkra kényszerítenek, anyanyelvünkért és jogainkért ismételten küzdenünk kell, olyasmikért, amit már feledhetőnek, a múlt átkának hittünk. Arról nem is beszélve, hogy éppen Csíkszeredában a lemondott polgármester és alpolgármester ellen különös, nagyon vitatható korrupcióellenes eljárás zajlik.
Furcsa és akár provokációnak is tekinthető az újabb csíkszeredai trikolór magasba lendítése, hiszen a hatalom sehol, semmilyen körülmények nem szorul erődemonstrációra. Mert az erő legfőbb, mindenkori ismérve, hogy nem fitogtatják.
Mózes László
Háromszék
Erdély.ma
„A trikolórnak Hargita megyében is otthon kell lennie” – jelentette ki Mircea Duşa védelmi miniszter, közölvén, hogy pénteken, a román zászló ünnepén Hargita megye legmagasabb zászlórúdjára a megye legnagyobb román zászlaját vonják fel Csíkszeredában. Sajtóértesülések szerint a megyeszékhely rendőrsége előtt tartják majd a ceremóniát, hasonló lobogót egy évvel korábban Gyergyótölgyesen is kitűztek.
A trikolór minden bizonnyal eddig is otthon volt nemcsak Hargita megyében, hanem Székelyföld-szerte mindenütt. Közintézményeken, házakon, erkélyeken lobogtatja a szél, egyrészt, mert törvény írja elő, másrészt, mert ha román nemzetiségű sorstársaink úgy érzik, hogy e zászló a mindenük, hát tegyék ki, hiszen szívük joga. Miként a többségi magyar nemzetiségűeknek is jogában állna a kék-arany székely zászló lengetése.
Ha életünk normális körülmények között zajlana, annak, hogy éppen ki, hol, mikor és mekkora zászlót kíván elhelyezni, semmilyen hírértéke nem lenne. A világ legtermészetesebb dolga ugyanis, hogy európai értékeket is magukénak tartó sorsközösségek tagjai saját nemzeti szimbólumaikat szabadon, érzésük és hitük szerint használják.
De életkörülményeink távol állanak attól, amit jobb helyeken normálisnak tartanak. Mert Székelyföldön tilos közintézményekre székely lobogót kitűzni, a hatalom nem tűri a magyar szót – homlokzatainkról még az épület születésével egyidős községháza feliratot is eltávolíttatják –, olykor még egy hivatalos levél fejléce is vitát, nézeteltérést, pert okoz. Újra energiát és időt emésztő, értelmetlen zászlóháborúkra kényszerítenek, anyanyelvünkért és jogainkért ismételten küzdenünk kell, olyasmikért, amit már feledhetőnek, a múlt átkának hittünk. Arról nem is beszélve, hogy éppen Csíkszeredában a lemondott polgármester és alpolgármester ellen különös, nagyon vitatható korrupcióellenes eljárás zajlik.
Furcsa és akár provokációnak is tekinthető az újabb csíkszeredai trikolór magasba lendítése, hiszen a hatalom sehol, semmilyen körülmények nem szorul erődemonstrációra. Mert az erő legfőbb, mindenkori ismérve, hogy nem fitogtatják.
Mózes László
Háromszék
Erdély.ma
2015. június 24.
A hatvanéves dr. Pozsony Ferenc köszöntése
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszterme szűknek bizonyult annak a nagyszámú néprajzkutatónak, történésznek, szociológusnak, irodalmárnak, nyelvésznek a befogadására, akik szombaton Kolozsváron dr. Pozsony Ferenc szakmai köszöntésére gyűltek össze.
A tudományos kutatói életpályák kerek évfordulójának megünneplése, a szakma tisztelgése, az ünnepelt kutatási területébe tartozó, tisztelői által írt szakmai tanulmányok kötetbe fűzése több mint hetvenéves hagyománnyal rendelkezik. A Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa által kezdeményezett rendezvény e tudományos hagyományt éltette tovább.
Pozsony Ferenc Zabolán született, Kolozsváron végzett magyar–orosz szakon, és rövid kézdivásárhelyi tanárkodás után 1990-től az újonnan indult kolozsvári néprajz szak egyetemi docense. 2008 és 2012 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese. Nevéhez köthető a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum és tájház, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság alapítása, melyet több mint húsz évig vezetett. 13 önálló kötetet és több mint 300 szaktanulmányt publikált, negyedszáz kiállítást szervezett. 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2011-ben a Magyar Köztársaság Elnöki Érdemérmének kitüntetettje. Erdély népcsoportjainak, a magyar balladáknak, népszokásoknak, társadalomnéprajznak, Csángóföld néprajzának kiemelkedő kutatója – tudhatták meg a jelenlévők abból a laudációból, amelyet Paládi Kovács Attila akadémikus írt és Jakab Albert Zsolt olvasott fel. Az ünnepeltet Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének vezetője, Mohay Tamás, az ELTE Néprajzi Intézetének vezetője, Cseri Miklós és Kemecsi Lajos, Magyarország két legnagyobb néprajzi múzeumának igazgatója, számos kutató és tisztelője köszöntötte. A rendezvény fénypontja az Aranykapu című születésnapi kötet bemutatója volt. Az ünnepelt szakmai elismertségét jelzi, hogy a kötetben hetvenhét magyar, román és francia neves néprajzkutató tisztelgett egy-egy rövid tanulmánnyal, és több mint száz Kárpát-medencei kutató küldött szakírás híján jókívánságokat. A tanulmányokat Jakab Albert Zsolt és Kinda István szerkesztő tudománytörténet, népművészet, társadalomkutatás, gazdálkodás, népi vallásosság, folklór, identitás tematikába rendszerezte.
Szőcsné Gazda Enikő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszterme szűknek bizonyult annak a nagyszámú néprajzkutatónak, történésznek, szociológusnak, irodalmárnak, nyelvésznek a befogadására, akik szombaton Kolozsváron dr. Pozsony Ferenc szakmai köszöntésére gyűltek össze.
A tudományos kutatói életpályák kerek évfordulójának megünneplése, a szakma tisztelgése, az ünnepelt kutatási területébe tartozó, tisztelői által írt szakmai tanulmányok kötetbe fűzése több mint hetvenéves hagyománnyal rendelkezik. A Jakab Albert Zsolt, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke és Kinda István, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa által kezdeményezett rendezvény e tudományos hagyományt éltette tovább.
Pozsony Ferenc Zabolán született, Kolozsváron végzett magyar–orosz szakon, és rövid kézdivásárhelyi tanárkodás után 1990-től az újonnan indult kolozsvári néprajz szak egyetemi docense. 2008 és 2012 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese. Nevéhez köthető a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum és tájház, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság alapítása, melyet több mint húsz évig vezetett. 13 önálló kötetet és több mint 300 szaktanulmányt publikált, negyedszáz kiállítást szervezett. 2010 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, 2011-ben a Magyar Köztársaság Elnöki Érdemérmének kitüntetettje. Erdély népcsoportjainak, a magyar balladáknak, népszokásoknak, társadalomnéprajznak, Csángóföld néprajzának kiemelkedő kutatója – tudhatták meg a jelenlévők abból a laudációból, amelyet Paládi Kovács Attila akadémikus írt és Jakab Albert Zsolt olvasott fel. Az ünnepeltet Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese, Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke, Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének vezetője, Mohay Tamás, az ELTE Néprajzi Intézetének vezetője, Cseri Miklós és Kemecsi Lajos, Magyarország két legnagyobb néprajzi múzeumának igazgatója, számos kutató és tisztelője köszöntötte. A rendezvény fénypontja az Aranykapu című születésnapi kötet bemutatója volt. Az ünnepelt szakmai elismertségét jelzi, hogy a kötetben hetvenhét magyar, román és francia neves néprajzkutató tisztelgett egy-egy rövid tanulmánnyal, és több mint száz Kárpát-medencei kutató küldött szakírás híján jókívánságokat. A tanulmányokat Jakab Albert Zsolt és Kinda István szerkesztő tudománytörténet, népművészet, társadalomkutatás, gazdálkodás, népi vallásosság, folklór, identitás tematikába rendszerezte.
Szőcsné Gazda Enikő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 24.
Van értelme szervezetet építeni
Szeptemberben szándékoznak újraalakítani az RMDSZ vásárhelyi körzeteit
A múlt hét végén a marosvásárhelyi RMDSZ belső ellenzékének vezetője felhívással fordult a közvéleményhez, és arra figyelmeztetett, hogy az RMDSZ megyei elnöke "alapszabályzat-ellenes akcióra" készül. Az elnök azt javasolta, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ hozzon létre választmányt. Ezt a szándékot, belátva, hogy a tervezett formában valóban alapszabályzat-ellenes lenne, Brassai Zsombor elnök egy konzultatív testület létrehozására változtatta. A találkozóra hétfőn délután került sor, amelyre a sajtó nem kapott meghívást. Tegnap több olvasói kérdés és kérés nyomán kerestük meg Brassai Zsombort, tájékoztasson, mi történt a gyűlésen?
– Az RMDSZ Maros megyei szervezete rendszeresen szervez találkozókat tisztségviselőivel, elsősorban a megyei, városi önkormányzati tisztségviselőkkel, az RMDSZ által támogatott közintézmény- vezetőkkel és vezető funkciójú pedagógusokkal is. Egy ilyen találkozásra került sor, az utóbbi időben ez a harmadik, amelyen a marosvásárhelyi RMDSZ ügye volt napirenden. Tekintettel arra, hogy nem lehet karba tett kézzel nézni, hogy a marosvásárhelyi magyarság oldott kéveként hullik szét, és vannak ugyan politikai szervezetek, nem is egy Marosvásárhelyen, de olyan hálózat, amely összefogja a magyarságot, ebben a pillanatban nem létezik, úgy gondoljuk, hogy mindazok, akik felelős tisztséget töltenek be az RMDSZ szintjén, felelősséget kell vállaljanak azért is, hogy ezt az áldatlan állapotot feloldjuk, és egy olyan szervezeti struktúrát alakítsunk ki, amely közösségi hálózatba fogja össze a marosvásárhelyi magyarságot, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy jövőre az önkormányzati választásokon egységes politikai közösségként tudjunk fellépni, és erősítsük a magyarság érdekvédelmi bástyáit. Ennek jegyében szerveztük a hétfői találkozót is. Nagy örömmel konstatálom, hogy megfelelő érdeklődés övezte a témát, és a jelenlévők is hozzászólásaikkal egyértelművé tették, hogy segíteni akarnak.
– Ez a találkozó azért váltott ki nagyobb érdeklődést a szokásosnál, mert előtte az úgynevezett belső ellenzék eleve alapszabályzat-ellenesnek minősítette, és erre fel is hívta a közvélemény figyelmét. Ott voltak a gyűlésen? Mi történt?
– Felmerült korábban egy gyors megoldás lehetősége, ami nyilván felülről szervezésként hatott volna, és ez ellen emeltek kifogást egyesek. Én ezt az alapszabályzati kifogást természetesen tiszteletben tartom, belátom, hogy az alapszabályzat szerint a választmányt valóban másképp kell megszervezni. Őszintén, választmánynak neveztem volna ezt a testületet pusztán csak azzal a szándékkal, mert ennek a megnevezésnek van egyfajta közismertsége, hiszen 25 éven keresztül Marosvásárhelyen találkozhatott vele a közvélemény. De beláttam, hogy pillanatnyilag, ha alapszabályzati kifogások merülnek fel, nem kell erőltetni, nem konfliktusokat kell kreálni, hanem megoldásokat kell találni. Úgyhogy ennek értelmében újrafogalmaztuk a javaslatunkat, és a következő döntésre jutottunk: szeptember 1-je és 30. között nyolc városnegyedben megtartjuk a körzeti alakuló gyűléseket. Ezek előkészítéséről a marosvásárhelyi szervezet ügyvezető elnöksége vállal felelősséget, és annak rendje és módja szerint, az alapszabályzat előírásainak megfelelően megszervezzük a városnegyedi körzeti alakuló gyűléseket. Úgy gondolom, hogy így a szervezeti struktúra teljes legalitásba lép, és onnantól kezdve lehet folytatni a választmány felállításával, s mondhatni, normalizálódik a szervezeti élet. Ezt a szándékot hoztuk a jelenlévők tudomására. Hozzá kell tennem, hogy rendkívül konstruktív beszélgetés volt, úgy gondolom, hogy a tegnapi gyűlésről sokan úgy mentek el, hogy van értelme küzdeni, van értelme szervezetet építeni, és hogy a hangsúlyokat a torzsalkodásról át kell tenni a konstruktív törekvésre.
– Ez mind igaz. De sokaknak az a véleménye, hogy annak idején nem kellett volna szétverni a városi szervezetet, s akkor most nem kellene újraépíteni. Ezt, két év távlatából, hogyan gondolja, elnök úr?
– Az igazság az, hogy ez a kérdés az elmúlt két évben gyakran felvetődött, sőt az elmúlt hónapokban is többször terítékre került, és elismerem, hogy az átszervezési kísérlet sajnálatos módon nem járt sikerrel, a szervezeti struktúrát nem sikerült újraszervezni. Ennek több oka van. Nyilván, a rossz hangulat, ami az átszervezéssel együtt járt, nagymértékben okolható. Úgy gondolom, hogy most nem vissza kell nézni, hanem előre. Nem vagyunk abban a kényelmes helyzetben, hogy a múlt kérdéseit firtassuk és vitassuk reggeltől estig, hiszen ezzel egy helyben fogunk topogni. Megoldást kell találni. Úgy gondolom, hogy az, amit most eldöntöttünk, előrelépés. Az alapszabályzatnak megfelelően fogjuk ezt az eljárást érvényesíteni, és remélem, hogy így egy olyan keretet teremtünk, amelyben mindenki, aki Marosvásárhelyen tenni akar a magyar érdekért, megtalálja a helyét. A találkozón a civilek és tisztségviselők részéről is elhangzott ez az elvárás, hogy valahogy most már abba kellene hagyni a feszültségkeltést, a torzsalkodást, a múltban keletkezett sérelmek felemlegetését, és végre el kellene kezdeni építkezni. Ez egyértelmű, kifogásolhatatlan cél, és ha ez mindenki számára az, akkor biztos vagyok benne, hogy fel is tudunk sorakozni, és mindenki megtalálja a helyét a szervezetben. Az, hogy bárkit is ki szeretnénk zárni, egy álságos, alattomos gyanúsítás, ellentmond minden politikai projektünk logikájának, amit az elmúlt két évben folytattunk, hiszen az elmúlt két évben sikerült Marosvásárhelyen azt a politikai összefogást megteremteni, amit hosszú éveken át kértek a vásárhelyi magyarok, éppen az RMDSZ javaslatára és kezdeményezésére. E politikai projekt logikájának mondana ellent, ha igaz lenne az a vád, hogy mi bárkit ki akarunk zárni. Az RMDSZ, úgy, ahogy eddig is, továbbra is nyitott, mindenki megtalálja a helyét, az is, akinek kifogásai vannak, az is, aki más prioritásokat lát, mindenkinek lehetősége van – ezt egyébként a tegnapi gyűlés is bizonyította –, ha úgy tetszik, az utcáról bejövőnek is –, hogy másképp látja a világot, másképp képzeli el a marosvásárhelyi magyar közéletet.
– Ezek szerint nem áll szándékukban lemondani, ahogyan azt többen is szorgalmazzák?
– Miért mondanánk le? Manapság nem lemondókra van szükség, hanem felvállalókra. Rettentően sajnálom, hogy egyfajta divattá válik lassan a lemondás, a visszalépés. Azt gondolom, ma azokra van szükség, akik felvállalják a múlt tévedéseit, felvállalják a jelen tévedéseit is, felvállalják a kritikákat, felvállalják azt, hogy jobbítani kell, és erősíteni kell a marosvásárhelyi magyar közösséget. Én a felvállalókat támogatom.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Szeptemberben szándékoznak újraalakítani az RMDSZ vásárhelyi körzeteit
A múlt hét végén a marosvásárhelyi RMDSZ belső ellenzékének vezetője felhívással fordult a közvéleményhez, és arra figyelmeztetett, hogy az RMDSZ megyei elnöke "alapszabályzat-ellenes akcióra" készül. Az elnök azt javasolta, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ hozzon létre választmányt. Ezt a szándékot, belátva, hogy a tervezett formában valóban alapszabályzat-ellenes lenne, Brassai Zsombor elnök egy konzultatív testület létrehozására változtatta. A találkozóra hétfőn délután került sor, amelyre a sajtó nem kapott meghívást. Tegnap több olvasói kérdés és kérés nyomán kerestük meg Brassai Zsombort, tájékoztasson, mi történt a gyűlésen?
– Az RMDSZ Maros megyei szervezete rendszeresen szervez találkozókat tisztségviselőivel, elsősorban a megyei, városi önkormányzati tisztségviselőkkel, az RMDSZ által támogatott közintézmény- vezetőkkel és vezető funkciójú pedagógusokkal is. Egy ilyen találkozásra került sor, az utóbbi időben ez a harmadik, amelyen a marosvásárhelyi RMDSZ ügye volt napirenden. Tekintettel arra, hogy nem lehet karba tett kézzel nézni, hogy a marosvásárhelyi magyarság oldott kéveként hullik szét, és vannak ugyan politikai szervezetek, nem is egy Marosvásárhelyen, de olyan hálózat, amely összefogja a magyarságot, ebben a pillanatban nem létezik, úgy gondoljuk, hogy mindazok, akik felelős tisztséget töltenek be az RMDSZ szintjén, felelősséget kell vállaljanak azért is, hogy ezt az áldatlan állapotot feloldjuk, és egy olyan szervezeti struktúrát alakítsunk ki, amely közösségi hálózatba fogja össze a marosvásárhelyi magyarságot, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy jövőre az önkormányzati választásokon egységes politikai közösségként tudjunk fellépni, és erősítsük a magyarság érdekvédelmi bástyáit. Ennek jegyében szerveztük a hétfői találkozót is. Nagy örömmel konstatálom, hogy megfelelő érdeklődés övezte a témát, és a jelenlévők is hozzászólásaikkal egyértelművé tették, hogy segíteni akarnak.
– Ez a találkozó azért váltott ki nagyobb érdeklődést a szokásosnál, mert előtte az úgynevezett belső ellenzék eleve alapszabályzat-ellenesnek minősítette, és erre fel is hívta a közvélemény figyelmét. Ott voltak a gyűlésen? Mi történt?
– Felmerült korábban egy gyors megoldás lehetősége, ami nyilván felülről szervezésként hatott volna, és ez ellen emeltek kifogást egyesek. Én ezt az alapszabályzati kifogást természetesen tiszteletben tartom, belátom, hogy az alapszabályzat szerint a választmányt valóban másképp kell megszervezni. Őszintén, választmánynak neveztem volna ezt a testületet pusztán csak azzal a szándékkal, mert ennek a megnevezésnek van egyfajta közismertsége, hiszen 25 éven keresztül Marosvásárhelyen találkozhatott vele a közvélemény. De beláttam, hogy pillanatnyilag, ha alapszabályzati kifogások merülnek fel, nem kell erőltetni, nem konfliktusokat kell kreálni, hanem megoldásokat kell találni. Úgyhogy ennek értelmében újrafogalmaztuk a javaslatunkat, és a következő döntésre jutottunk: szeptember 1-je és 30. között nyolc városnegyedben megtartjuk a körzeti alakuló gyűléseket. Ezek előkészítéséről a marosvásárhelyi szervezet ügyvezető elnöksége vállal felelősséget, és annak rendje és módja szerint, az alapszabályzat előírásainak megfelelően megszervezzük a városnegyedi körzeti alakuló gyűléseket. Úgy gondolom, hogy így a szervezeti struktúra teljes legalitásba lép, és onnantól kezdve lehet folytatni a választmány felállításával, s mondhatni, normalizálódik a szervezeti élet. Ezt a szándékot hoztuk a jelenlévők tudomására. Hozzá kell tennem, hogy rendkívül konstruktív beszélgetés volt, úgy gondolom, hogy a tegnapi gyűlésről sokan úgy mentek el, hogy van értelme küzdeni, van értelme szervezetet építeni, és hogy a hangsúlyokat a torzsalkodásról át kell tenni a konstruktív törekvésre.
– Ez mind igaz. De sokaknak az a véleménye, hogy annak idején nem kellett volna szétverni a városi szervezetet, s akkor most nem kellene újraépíteni. Ezt, két év távlatából, hogyan gondolja, elnök úr?
– Az igazság az, hogy ez a kérdés az elmúlt két évben gyakran felvetődött, sőt az elmúlt hónapokban is többször terítékre került, és elismerem, hogy az átszervezési kísérlet sajnálatos módon nem járt sikerrel, a szervezeti struktúrát nem sikerült újraszervezni. Ennek több oka van. Nyilván, a rossz hangulat, ami az átszervezéssel együtt járt, nagymértékben okolható. Úgy gondolom, hogy most nem vissza kell nézni, hanem előre. Nem vagyunk abban a kényelmes helyzetben, hogy a múlt kérdéseit firtassuk és vitassuk reggeltől estig, hiszen ezzel egy helyben fogunk topogni. Megoldást kell találni. Úgy gondolom, hogy az, amit most eldöntöttünk, előrelépés. Az alapszabályzatnak megfelelően fogjuk ezt az eljárást érvényesíteni, és remélem, hogy így egy olyan keretet teremtünk, amelyben mindenki, aki Marosvásárhelyen tenni akar a magyar érdekért, megtalálja a helyét. A találkozón a civilek és tisztségviselők részéről is elhangzott ez az elvárás, hogy valahogy most már abba kellene hagyni a feszültségkeltést, a torzsalkodást, a múltban keletkezett sérelmek felemlegetését, és végre el kellene kezdeni építkezni. Ez egyértelmű, kifogásolhatatlan cél, és ha ez mindenki számára az, akkor biztos vagyok benne, hogy fel is tudunk sorakozni, és mindenki megtalálja a helyét a szervezetben. Az, hogy bárkit is ki szeretnénk zárni, egy álságos, alattomos gyanúsítás, ellentmond minden politikai projektünk logikájának, amit az elmúlt két évben folytattunk, hiszen az elmúlt két évben sikerült Marosvásárhelyen azt a politikai összefogást megteremteni, amit hosszú éveken át kértek a vásárhelyi magyarok, éppen az RMDSZ javaslatára és kezdeményezésére. E politikai projekt logikájának mondana ellent, ha igaz lenne az a vád, hogy mi bárkit ki akarunk zárni. Az RMDSZ, úgy, ahogy eddig is, továbbra is nyitott, mindenki megtalálja a helyét, az is, akinek kifogásai vannak, az is, aki más prioritásokat lát, mindenkinek lehetősége van – ezt egyébként a tegnapi gyűlés is bizonyította –, ha úgy tetszik, az utcáról bejövőnek is –, hogy másképp látja a világot, másképp képzeli el a marosvásárhelyi magyar közéletet.
– Ezek szerint nem áll szándékukban lemondani, ahogyan azt többen is szorgalmazzák?
– Miért mondanánk le? Manapság nem lemondókra van szükség, hanem felvállalókra. Rettentően sajnálom, hogy egyfajta divattá válik lassan a lemondás, a visszalépés. Azt gondolom, ma azokra van szükség, akik felvállalják a múlt tévedéseit, felvállalják a jelen tévedéseit is, felvállalják a kritikákat, felvállalják azt, hogy jobbítani kell, és erősíteni kell a marosvásárhelyi magyar közösséget. Én a felvállalókat támogatom.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 24.
Hajléktalankérdésben tehetetlenek a hatóságok
Beviszik, s fél óra múlva újra az utcán vannak
Egyre gyakrabban látni az utcákon rongyos, piszkos öltözékben, megpakolt nejlonzacskókkal kószáló hajléktalanokat. A kékszesz a kezükben, vagy legalábbis jó pár méterről érezni a szagát. A járókelők sajnálkozva néznek végig rajtuk, sokakat pedig egyenesen zavar az ittason kóválygó, vagy a padokon, bokrokban fekvő hajléktalanok puszta látványais. Az emberek a rendőrségtől várják, hogy intézkedjen, viszont a rend őrei hiába viszik be őket, fél óra múlva ismét az utcán vannak.
A Tudor negyedből érkezett a panasz, hogy egy tízemeletes tömbház aljában, ahol több orvosi rendelő működik, hónapok óta egy hajléktalan húzza meg magát, és a bokorban, a rendelők ablaka alatt, a járókelők szeme láttára végzi a dolgát. Sajnos ez nem egyedi eset, s mintha egyre gyakrabban botlanánk a város utcáin hajléktalanokba. Általában parkokban, tömbházak környékén a bokrokban alakítanak ki kuckót maguknak, különféle hulladékszámba menő tárgyakat, ruhadarabokat, műanyag palackokat halmoznak fel, amit a környéken lakók természetesen nem néznek jó szemmel, hiszen amellett, hogy a hely bűzlik, valóságos fertőzési góc lehet. Ezek az emberek sok esetben csendben meghúzzák magukat, viszont előfordul, hogy alkoholos állapotban hangoskodnak és kötekednek a járókelőkkel.
Miért nem gyűjti össze őket a rendőrség? – teszik fel magukban gyakran a kérdést a felháborodott városlakók, akiket zavar, hogy úton-útfélen hajléktalanokba botlanak, és úgy tűnik, a hatóságok tehetetlenül nézik mindezt. Megkeresésünkre Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője közölte, ha a lakosok részéről bejelentés érkezik, vagy a rend őrei járőrözés közben észreveszik a hajléktalant, beviszik az őrsre, igazoltatják, és a Rozmaring utcai szociális központba szállítják. Ha kiderül, hogy nem marosvásárhelyi, akkor az állomásra kísérik. A hajléktalanok sok esetben alkoholt fogyasztanak, ami közterületen szigorúan tilos. Ellenben ha az illető nem akar a központban maradni, a rendőrök nem tehetnek semmit. – Senkinek a szabad mozgását nem korlátozhatjuk – hangsúlyozta a rendőrfőnök.
Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának a vezetője elismerte, hogy sajnos hiába viszik a rendőrök a hajléktalanokat a szociális központba, ahol tisztálkodhatnak, élelmet is kapnak, fél óra múlva újra az utcán látni őket. Az elutasítás fő oka, hogy a központ belső szabályzata szigorúan tiltja az alkoholfogyasztást. Az igazgatónő hangsúlyozta: ha nem is akarnak ott aludni, a Rozmaring utcai központban lehetőség van arra is, hogy a hajléktalanok bemenjenek, és tisztálkodjanak, de ezt is nagyon kevesen veszik igénybe. Ezen a téren a város jól együttműködik a Coming Home elnevezésű holland keresztyén alapítvánnyal, amelynek vásárhelyi fiókja a Dózsa György utcában található, és többek között a hajléktalanok támogatásán munkálkodik. Az alapítvány székhelyén tisztálkodási, borotválkozási lehetőséget biztosítanak a hajléktalanoknak, alkalomadtán ruhát is kapnak itt, illetve amikor betérnek hozzájuk, egy-egy szelet kenyérrel, szendviccsel mindig megkínálják őket, hogy éhségüket csillapítsák. Major Márta szerint az utcán kószáló hajléktalanok pontos számát lehetetlen követni, mivel nagy a mozgás ezen a téren, folyamatosan érkeznek a környező településekről is. A becslések szerint Marosvásárhely utcáin 30-50 körül van a számuk.
Közvécé hiányában ott a bokor
Háborgunk ugyan, hogy ahol érik, bokrokban, parkokban végzik el a dolgukat, ám valójában a városban alig van egy-két közvécé (az is csak a főtéren), ahová esetleg betérhetnének. Az utcai mellékhelyiségeket pedig nem a hajléktalanok, hanem a városlakók nagy része hiányolja, a turistákról nem is beszélve. Mircea Moldovan, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterületekért felelős igazgatóságának a vezetője érdeklődésünkre elmondta, a Petőfi téri közvécén több mint öt éve lakat van, viszont tervezik, hogy újból megnyitják, amint befejeződik a vár felújítása, az idelátogató turistákra való tekintettel. Az illetékes szerint a város főterén két közvécét lehet igénybe venni, a Művész mozival szembenit, valamint a Színház téri aluljáróban lévőt, ahol zuhanyozni is lehet, előfordul, hogy a hajléktalanok is betérnek ide tisztálkodni. A városlakók zöme mégis a főtéri bevásárlóközpont mosdóit használja, ha a szükség úgy hozza, ugyanis ott legalább civilizált környezet, tisztaság fogadja a betérőket.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
Beviszik, s fél óra múlva újra az utcán vannak
Egyre gyakrabban látni az utcákon rongyos, piszkos öltözékben, megpakolt nejlonzacskókkal kószáló hajléktalanokat. A kékszesz a kezükben, vagy legalábbis jó pár méterről érezni a szagát. A járókelők sajnálkozva néznek végig rajtuk, sokakat pedig egyenesen zavar az ittason kóválygó, vagy a padokon, bokrokban fekvő hajléktalanok puszta látványais. Az emberek a rendőrségtől várják, hogy intézkedjen, viszont a rend őrei hiába viszik be őket, fél óra múlva ismét az utcán vannak.
A Tudor negyedből érkezett a panasz, hogy egy tízemeletes tömbház aljában, ahol több orvosi rendelő működik, hónapok óta egy hajléktalan húzza meg magát, és a bokorban, a rendelők ablaka alatt, a járókelők szeme láttára végzi a dolgát. Sajnos ez nem egyedi eset, s mintha egyre gyakrabban botlanánk a város utcáin hajléktalanokba. Általában parkokban, tömbházak környékén a bokrokban alakítanak ki kuckót maguknak, különféle hulladékszámba menő tárgyakat, ruhadarabokat, műanyag palackokat halmoznak fel, amit a környéken lakók természetesen nem néznek jó szemmel, hiszen amellett, hogy a hely bűzlik, valóságos fertőzési góc lehet. Ezek az emberek sok esetben csendben meghúzzák magukat, viszont előfordul, hogy alkoholos állapotban hangoskodnak és kötekednek a járókelőkkel.
Miért nem gyűjti össze őket a rendőrség? – teszik fel magukban gyakran a kérdést a felháborodott városlakók, akiket zavar, hogy úton-útfélen hajléktalanokba botlanak, és úgy tűnik, a hatóságok tehetetlenül nézik mindezt. Megkeresésünkre Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője közölte, ha a lakosok részéről bejelentés érkezik, vagy a rend őrei járőrözés közben észreveszik a hajléktalant, beviszik az őrsre, igazoltatják, és a Rozmaring utcai szociális központba szállítják. Ha kiderül, hogy nem marosvásárhelyi, akkor az állomásra kísérik. A hajléktalanok sok esetben alkoholt fogyasztanak, ami közterületen szigorúan tilos. Ellenben ha az illető nem akar a központban maradni, a rendőrök nem tehetnek semmit. – Senkinek a szabad mozgását nem korlátozhatjuk – hangsúlyozta a rendőrfőnök.
Major Márta, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szociális osztályának a vezetője elismerte, hogy sajnos hiába viszik a rendőrök a hajléktalanokat a szociális központba, ahol tisztálkodhatnak, élelmet is kapnak, fél óra múlva újra az utcán látni őket. Az elutasítás fő oka, hogy a központ belső szabályzata szigorúan tiltja az alkoholfogyasztást. Az igazgatónő hangsúlyozta: ha nem is akarnak ott aludni, a Rozmaring utcai központban lehetőség van arra is, hogy a hajléktalanok bemenjenek, és tisztálkodjanak, de ezt is nagyon kevesen veszik igénybe. Ezen a téren a város jól együttműködik a Coming Home elnevezésű holland keresztyén alapítvánnyal, amelynek vásárhelyi fiókja a Dózsa György utcában található, és többek között a hajléktalanok támogatásán munkálkodik. Az alapítvány székhelyén tisztálkodási, borotválkozási lehetőséget biztosítanak a hajléktalanoknak, alkalomadtán ruhát is kapnak itt, illetve amikor betérnek hozzájuk, egy-egy szelet kenyérrel, szendviccsel mindig megkínálják őket, hogy éhségüket csillapítsák. Major Márta szerint az utcán kószáló hajléktalanok pontos számát lehetetlen követni, mivel nagy a mozgás ezen a téren, folyamatosan érkeznek a környező településekről is. A becslések szerint Marosvásárhely utcáin 30-50 körül van a számuk.
Közvécé hiányában ott a bokor
Háborgunk ugyan, hogy ahol érik, bokrokban, parkokban végzik el a dolgukat, ám valójában a városban alig van egy-két közvécé (az is csak a főtéren), ahová esetleg betérhetnének. Az utcai mellékhelyiségeket pedig nem a hajléktalanok, hanem a városlakók nagy része hiányolja, a turistákról nem is beszélve. Mircea Moldovan, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterületekért felelős igazgatóságának a vezetője érdeklődésünkre elmondta, a Petőfi téri közvécén több mint öt éve lakat van, viszont tervezik, hogy újból megnyitják, amint befejeződik a vár felújítása, az idelátogató turistákra való tekintettel. Az illetékes szerint a város főterén két közvécét lehet igénybe venni, a Művész mozival szembenit, valamint a Színház téri aluljáróban lévőt, ahol zuhanyozni is lehet, előfordul, hogy a hajléktalanok is betérnek ide tisztálkodni. A városlakók zöme mégis a főtéri bevásárlóközpont mosdóit használja, ha a szükség úgy hozza, ugyanis ott legalább civilizált környezet, tisztaság fogadja a betérőket.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 24.
Nőnek a politikai foglyok és üldözöttek juttatásai
Július elsejétől a speciális törvények hatálya alá eső személyek havi juttatásai nőnek. Melyek azok a nyugdíjaskategóriák, amelyeknek jövő hónaptól nő a járandóságuk? – kérdeztük Neagoe Eugeniát, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatóját.
– Július elsejétől azoknak nő a járandóságuk, akiket 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között Romániában etnikai alapon üldöztek, azoknak, akik 1945. március 6-a utáni politikai diktatúra üldöztetéseinek voltak kitéve, akiket külföldre deportáltak vagy akik fogságban voltak, akik eddig is hadirokkantság miatt, hadiözvegyként, illetve háborús veterán státusuk miatt pótlékban részesültek.
– A növekedés nyomán mekkora pótlékra számíthatnak az érintettek?
– A 2014. évi 143-as számú törvény hatályba lépését követően – amely az 1999. évi 105-ös számú sürgősségi kormányrendeletet módosítja – az 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti romániai rezsimek ideje alatt etnikai üldözést szenvedett személyek havi juttatása a következőképpen alakul: minden deportálási évért, lágerben, gettóban, koncentrációs táborban fogságban töltött évért havi 250 lej jár, szintén 250 lejben részesülnek minden börtönévért, koncentrációs táborban való fogva tartás minden évéért, havi 200 lej a menekülésben töltött minden évért, a kényszerlakhelyen vagy az átköltöztetési helyen, illetve a kényszermunkával töltött évekért. Azok, akik túlélték a halálvonat néven ismert zsidó üldöztetést, havi 200 lejes pótlékot kapnak. A túlélő házastársak havi 150 lejes pótlékban részesülnek, ha utólag nem kötöttek újabb házasságot.
– Mi a helyzet azoknak a havi juttatásával, akik politikai üldözötté váltak az 1945. március 6-a utáni rezsim idején, illetve akik fogságba kerültek?
– Miután hatályba lépett az 1990. évi 118-as számú törvényrendeletet módosító 2015. évi 69-es számú törvény, minden fogva tartási, kényszerlakhelyen töltött, fogságban töltött évért, az elnyomó szervek által eszközölt adminisztratív intézkedés és kivizsgálás miatti átköltöztetésért és fogva tartásért vagy külföldi deportálásért 1944. augusztus 23-a után, illetve a szovjet hadifogság minden évéért havi 400 lejes pótlékot folyósítanak a jogosultaknak. Havi 200 lejes pótlék jár a politikai okokból pszichiátriai kórházba való beutalásért vagy kényszerlakhelyen töltött évért. 400 lej jár azoknak a túlélő házastársaknak – ha nem kötöttek új házasságot –, akiknek férjük/feleségük elhunyt a meghurcoltatások, a kórházi kínzások, a deportálások, a fogság vagy a kényszerlakhelyen tartózkodás idején. Ez a pótlék akkor is jár a túlélő házastársnak, ha a házastárs a szabadulást követően hunyt el. Azok a túlélő házastársak is részesülnek a 400 lejes havi pótlékban, akiket arra kényszerített az 1944. augusztus 23-a utáni elnyomó rezsim, hogy elváljanak a fogva tartott, pszichiátriára beutalt, deportált, fogoly vagy kényszerlakhelyre hurcolt házastárstól, ha igazolni tudják, hogy együtt éltek az áldozattal annak haláláig.
– Milyen juttatásban részesülnek a hadirokkantak, a háborús veteránok és a hadiözvegyek?
– A 2015. évi 9-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében azok a veteránok, akiket a Mihai Viteazul érdemrenddel tüntettek ki, 1488 lejes járadékot kapnak. (Ez egy alhadnagy havi 1,75 alapzsoldjának megfelelő összeg.) A további érdemrendek – repülős, Románia Csillaga, II. világháborús emlékkereszt – tulajdonosai havi 520, 387 és 268 lejes juttatásban részesülnek.
– Hány személy lesz a haszonélvezője a fenti juttatásoknak?
– Körülbelül 5000 személyről van szó, akiknek július elsejétől megkétszereződik az addig folyósított pótlékuk.
– Milyen új szabályozások léptek hatályba az elmúlt időszakban?
– Május 22-én hatályba lépett a romániai civil repülőgép-személyzetre vonatkozó 2015. évi 83-as számú törvény, amely a 2007. évi 223-as törvényt egészíti ki. Azok, akik ebben a kategóriában civil repülőgépen dolgoztak, szolgálati nyugdíjra jogosultak, és kérvényezhetik ezt. Az alkalmazási normák megjelenését követően arra kérjük a jogosultakat, hogy a kérelem mellé csatolják a szolgálati nyugdíj megállapításához szükséges dokumentumokat.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)
Július elsejétől a speciális törvények hatálya alá eső személyek havi juttatásai nőnek. Melyek azok a nyugdíjaskategóriák, amelyeknek jövő hónaptól nő a járandóságuk? – kérdeztük Neagoe Eugeniát, a Maros Megyei Nyugdíjpénztár igazgatóját.
– Július elsejétől azoknak nő a járandóságuk, akiket 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a között Romániában etnikai alapon üldöztek, azoknak, akik 1945. március 6-a utáni politikai diktatúra üldöztetéseinek voltak kitéve, akiket külföldre deportáltak vagy akik fogságban voltak, akik eddig is hadirokkantság miatt, hadiözvegyként, illetve háborús veterán státusuk miatt pótlékban részesültek.
– A növekedés nyomán mekkora pótlékra számíthatnak az érintettek?
– A 2014. évi 143-as számú törvény hatályba lépését követően – amely az 1999. évi 105-ös számú sürgősségi kormányrendeletet módosítja – az 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti romániai rezsimek ideje alatt etnikai üldözést szenvedett személyek havi juttatása a következőképpen alakul: minden deportálási évért, lágerben, gettóban, koncentrációs táborban fogságban töltött évért havi 250 lej jár, szintén 250 lejben részesülnek minden börtönévért, koncentrációs táborban való fogva tartás minden évéért, havi 200 lej a menekülésben töltött minden évért, a kényszerlakhelyen vagy az átköltöztetési helyen, illetve a kényszermunkával töltött évekért. Azok, akik túlélték a halálvonat néven ismert zsidó üldöztetést, havi 200 lejes pótlékot kapnak. A túlélő házastársak havi 150 lejes pótlékban részesülnek, ha utólag nem kötöttek újabb házasságot.
– Mi a helyzet azoknak a havi juttatásával, akik politikai üldözötté váltak az 1945. március 6-a utáni rezsim idején, illetve akik fogságba kerültek?
– Miután hatályba lépett az 1990. évi 118-as számú törvényrendeletet módosító 2015. évi 69-es számú törvény, minden fogva tartási, kényszerlakhelyen töltött, fogságban töltött évért, az elnyomó szervek által eszközölt adminisztratív intézkedés és kivizsgálás miatti átköltöztetésért és fogva tartásért vagy külföldi deportálásért 1944. augusztus 23-a után, illetve a szovjet hadifogság minden évéért havi 400 lejes pótlékot folyósítanak a jogosultaknak. Havi 200 lejes pótlék jár a politikai okokból pszichiátriai kórházba való beutalásért vagy kényszerlakhelyen töltött évért. 400 lej jár azoknak a túlélő házastársaknak – ha nem kötöttek új házasságot –, akiknek férjük/feleségük elhunyt a meghurcoltatások, a kórházi kínzások, a deportálások, a fogság vagy a kényszerlakhelyen tartózkodás idején. Ez a pótlék akkor is jár a túlélő házastársnak, ha a házastárs a szabadulást követően hunyt el. Azok a túlélő házastársak is részesülnek a 400 lejes havi pótlékban, akiket arra kényszerített az 1944. augusztus 23-a utáni elnyomó rezsim, hogy elváljanak a fogva tartott, pszichiátriára beutalt, deportált, fogoly vagy kényszerlakhelyre hurcolt házastárstól, ha igazolni tudják, hogy együtt éltek az áldozattal annak haláláig.
– Milyen juttatásban részesülnek a hadirokkantak, a háborús veteránok és a hadiözvegyek?
– A 2015. évi 9-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében azok a veteránok, akiket a Mihai Viteazul érdemrenddel tüntettek ki, 1488 lejes járadékot kapnak. (Ez egy alhadnagy havi 1,75 alapzsoldjának megfelelő összeg.) A további érdemrendek – repülős, Románia Csillaga, II. világháborús emlékkereszt – tulajdonosai havi 520, 387 és 268 lejes juttatásban részesülnek.
– Hány személy lesz a haszonélvezője a fenti juttatásoknak?
– Körülbelül 5000 személyről van szó, akiknek július elsejétől megkétszereződik az addig folyósított pótlékuk.
– Milyen új szabályozások léptek hatályba az elmúlt időszakban?
– Május 22-én hatályba lépett a romániai civil repülőgép-személyzetre vonatkozó 2015. évi 83-as számú törvény, amely a 2007. évi 223-as törvényt egészíti ki. Azok, akik ebben a kategóriában civil repülőgépen dolgoztak, szolgálati nyugdíjra jogosultak, és kérvényezhetik ezt. Az alkalmazási normák megjelenését követően arra kérjük a jogosultakat, hogy a kérelem mellé csatolják a szolgálati nyugdíj megállapításához szükséges dokumentumokat.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 24.
Negyven év összegzése – Egyed Péter új könyvét mutatták be Kolozsváron
Csaknem negyven év anyagából, az 1976–2014 közötti időszak esszéiből, tanulmányaiból, kritikáiból nyújt bő válogatást Egyed Péter író, filozófus, szerkesztő Irodalmi rosta című legújabb kötete, amelyet hétfő este mutattak be a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
A Helikon-estek sorozat keretében megszervezett eseményen a szerzővel Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztője beszélgetett.
Egyed Péter elmondta: természetesen az erdélyi magyar irodalommal foglalkozó írások kerültek a kötetbe, ezen belül is saját generációja, az úgynevezett harmadik Forrás-nemzedék munkáival foglalkozott legtöbbet, például Mózes Attila, Bogdán László, Szőcs Géza vagy Balla Zsófia írásaival.
A kritikák között vannak alkalmi írások, de a korszak irodalmára szélesebb kitekintést nyújtó kontextuális kritikák is. Sőt Egyed egy összevont műfajt is megalkotott: gyakran megesett, hogy egy-egy új könyv kapcsán hosszasan és mélyen beszélgetett a szerzővel, így a kritika és az interjú keveréke lett a kész írás.
A szerző egyébként köszönetet mondott unokahúgának, Kovács Eszternek, aki segítette őt a válogatásban, és Dávid Gyula irodalomtörténésznek, aki olvasószerkesztőként több száz észrevétellel látta el a kéziratot.
„A nyolcvanas években az ember már félt elengedni magát egy nyilvános beszélgetésen, de a hetvenes években még volt irodalmi nyilvánosság – a fórumok, az irodalmi körök ekkor felértékelődtek. Sokan eljöttek ezekre a fórumokra, hogy egy-egy könyv kapcsán megosszák a többiekkel gondolataikat, ám alaposan el kellett előtte mélyülni a témában, ugyanis olyan beszélgetőtársak voltak ezeken az alkalmakon, mint Tamás Gáspár Miklós vagy Ágoston Vilmos, így, ha az ember nem volt elég felkészült, könnyen kipenderíthették” – emlékezett vissza az első írások keletkezésének éveire Egyed.
Egyed Péter egyébként mintegy tíz évig volt a Kriterion Könyvkiadó versszerkesztője, amely tisztet Csiki Lászlótól vette át. Kitért arra is, milyen óriási fordítói munka zajlott a Kriterionnál egészen a 80-as évek közepéig: nagyon sok román szerző műve jelent meg magyarul, de fordítva is, sok jelentős erdélyi magyar könyvet jelentettek meg románul, emellett az erdélyi szász irodalmat is fordították, és még a világirodalmi kitekintésre is maradt idejük.
„Nem is csoda, hogy ezalatt a 15 év alatt olyan sok fordítás napvilágot látott, hiszen egy óriási állami kiadó apparátusa állt rendelkezésre, mintegy 50 szerkesztő dolgozott a Kriterionnál, sok írót foglalkoztattak” – magyarázta Egyed, hozzátéve, hogy körülbelül ’84-től az államhatalom már igyekezett „szétválasztani” a román és magyar írókat, így a fordítások is megritkultak.
A kötetben egyébként olyan kevéssé ismert életművekről is szó esik, mint például Palotás Dezsőé vagy Boér Gézáé, akiket a hatalom is akadályozott munkájukban. „Az erdélyi magyar irodalom jóval gazdagabb, változatosabb annál, hogy csak a legnagyobbakat lássuk belőle. Ha valaki csak Szilágyi Domokost és Sütő Andrást ismeri az egészből, annak tulajdonképpen nagyon lesújtó véleménye lehet az irodalmunkról” – sommázta Egyed Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
Csaknem negyven év anyagából, az 1976–2014 közötti időszak esszéiből, tanulmányaiból, kritikáiból nyújt bő válogatást Egyed Péter író, filozófus, szerkesztő Irodalmi rosta című legújabb kötete, amelyet hétfő este mutattak be a kolozsvári Bulgakov irodalmi kávéházban.
A Helikon-estek sorozat keretében megszervezett eseményen a szerzővel Karácsonyi Zsolt költő, a Helikon folyóirat főszerkesztője beszélgetett.
Egyed Péter elmondta: természetesen az erdélyi magyar irodalommal foglalkozó írások kerültek a kötetbe, ezen belül is saját generációja, az úgynevezett harmadik Forrás-nemzedék munkáival foglalkozott legtöbbet, például Mózes Attila, Bogdán László, Szőcs Géza vagy Balla Zsófia írásaival.
A kritikák között vannak alkalmi írások, de a korszak irodalmára szélesebb kitekintést nyújtó kontextuális kritikák is. Sőt Egyed egy összevont műfajt is megalkotott: gyakran megesett, hogy egy-egy új könyv kapcsán hosszasan és mélyen beszélgetett a szerzővel, így a kritika és az interjú keveréke lett a kész írás.
A szerző egyébként köszönetet mondott unokahúgának, Kovács Eszternek, aki segítette őt a válogatásban, és Dávid Gyula irodalomtörténésznek, aki olvasószerkesztőként több száz észrevétellel látta el a kéziratot.
„A nyolcvanas években az ember már félt elengedni magát egy nyilvános beszélgetésen, de a hetvenes években még volt irodalmi nyilvánosság – a fórumok, az irodalmi körök ekkor felértékelődtek. Sokan eljöttek ezekre a fórumokra, hogy egy-egy könyv kapcsán megosszák a többiekkel gondolataikat, ám alaposan el kellett előtte mélyülni a témában, ugyanis olyan beszélgetőtársak voltak ezeken az alkalmakon, mint Tamás Gáspár Miklós vagy Ágoston Vilmos, így, ha az ember nem volt elég felkészült, könnyen kipenderíthették” – emlékezett vissza az első írások keletkezésének éveire Egyed.
Egyed Péter egyébként mintegy tíz évig volt a Kriterion Könyvkiadó versszerkesztője, amely tisztet Csiki Lászlótól vette át. Kitért arra is, milyen óriási fordítói munka zajlott a Kriterionnál egészen a 80-as évek közepéig: nagyon sok román szerző műve jelent meg magyarul, de fordítva is, sok jelentős erdélyi magyar könyvet jelentettek meg románul, emellett az erdélyi szász irodalmat is fordították, és még a világirodalmi kitekintésre is maradt idejük.
„Nem is csoda, hogy ezalatt a 15 év alatt olyan sok fordítás napvilágot látott, hiszen egy óriási állami kiadó apparátusa állt rendelkezésre, mintegy 50 szerkesztő dolgozott a Kriterionnál, sok írót foglalkoztattak” – magyarázta Egyed, hozzátéve, hogy körülbelül ’84-től az államhatalom már igyekezett „szétválasztani” a román és magyar írókat, így a fordítások is megritkultak.
A kötetben egyébként olyan kevéssé ismert életművekről is szó esik, mint például Palotás Dezsőé vagy Boér Gézáé, akiket a hatalom is akadályozott munkájukban. „Az erdélyi magyar irodalom jóval gazdagabb, változatosabb annál, hogy csak a legnagyobbakat lássuk belőle. Ha valaki csak Szilágyi Domokost és Sütő Andrást ismeri az egészből, annak tulajdonképpen nagyon lesújtó véleménye lehet az irodalmunkról” – sommázta Egyed Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 24.
„Többet vadásztam tollal, meg notesszal, mint fegyverrel a kezemben”
Gálfalvi Gábor közíróval beszélget Szente B. Levente
Ha a kezdetekről kellene emlékezni, az írásra mi késztette akkoriban?
Ha az írásra való késztetésről kell beszélnem, először is meg kell említenem, hogy értelmiségi családban születtem 1938. július 14-én Székelyudvarhelyen. De mivel apai nagyapám Nagykadácsban volt kántortanító, gyermekkorom nagyrészt abban a faluban töltöttem. Meg talán az írás-olvasás iránti vonzalmat a génjeimben hordozom. Elég csak ha az említem, hogy az egykori PEN-KLUB elnöke Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, meg az öccse Gálfalvi György aki a Látó folyóirat főszerkesztőjeként ment nyugdíjba, unokatestvéreim. Ma mindkettőjük Marosvásárhelyen élik nyugdíjas éveiket.
Már elemista koromban az akkor órarendbe iktatott fogalmazási órákon mindig a legszebb írás a megadott témával kapcsolatosan az enyém volt, amiért a nem rég – közel a 100. évéhez, elhunyt tanítóm, Lukácsi Domokos külön dicséretben részesített. Életének utolsó éveiben rendszeresen felkerestem székelyudvarhelyi lakásán, s egy alkalommal eszébe jutott, amikor a fogalmazás témája az volt, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, én azt írtam, legalább olyan jó tanító, mint nagyapám volt! Hála Istennek, az akkor megfogalmazottak valóra váltak, így a székelykeresztúri Tanítóképzőben 1955-ben, 17 évesen már tanítói oklevelet szereztem. Példaképem Gárdonyi Géza volt, aki nem a ruha milyenségén osztogatta a jegyeket, és élete összeforrt a szegény falusi emberek életével. Az ehhez hasonló tanítókat néptanítóknak nevezik, és én bátran ki merem jelenteni: az 51 évi tanítóskodásom alatt néptanító voltam. Aki köztük éltem, velük örültem, ha volt rá okunk, és velük búsultam, ha a sors úgy hozta. Legnagyobb örömömre egyik unokám, a lányunk fia jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán utolsó éves mesteris, de már a Helikon folyóiratnak bedolgozik szerződés alapján, az újonnan megjelenő könyvekhez fülszövegeket, kritikákat közöl. De egyben írókkal, költőkkel interjúkat is készít. Legutóbbi fülszövege a Helikon május 10-i számában jelent meg. Ez mint a nagyapának nagy elégtétel, mert mire lehetnék büszkébb, mint arra, hogy unokám Benke András ifj., továbbviszi az írói tevékenységet.
Néprajzi és szépirodalmi munkássága kiegészítő jelleggel bírt pedagógusi pályafutása során?
Mint már említettem, 51 évet töltöttem el a katedrán, és ez idő alatt az iskolai anyakönyvben nyilvántartottak szerint csak Alsóboldogfalván, ahol 47 évet tanítottam, 447 gyermeket vezettem be a betűk és számok világába. Bár ez idő alatt több jobban fizetett állást ajánlottak fel számomra, mert lehettem volna rajoni pionírosztály főnök, néptanácsi titkár, de néptanácsi alelnöki beosztást is felkínáltak nekem, a világon semmiért nem cseréltem volna fel az általam választott hivatásomat. Bár tisztában voltam azzal, hogy a tanítónak, ha jól dolgozik is, csak sok dicséretben lehet része, de anyagi juttatásban nem.
Írói tevékenységében, egy-egy könyvének témáit tervek alapján dolgozta ki, vagy spontán születtek munkái?
A faluban való letelepedésem után azonnal felismertem a néprajzi kutatás fontosságát, de nem csak felismertem, hanem alaposan neki is fogtam a kutatómunkának. Ennek során a Magyar Néprajzi Múzeum 9 néprajzi dolgozatomat, a Kriza János Néprajzi Társaság 7 néprajzi munkámat díjazta és tagjai közé fogadott. A falu 700 éves fennállása óta én írtam meg a falu monográfiáját alapos kutató munka után, melynek címe Mélyre nyúló gyökerek. Talán ez volt első nyomtatásban megjelent könyvem. Ezt követte a Székelykeresztúr környéki lakodalmas költészet c. kiadványom. Kérdésére válaszolva, az csak természetes, hogy ezen kiadványok kiegészítő jelleggel bírtak az oktatói-nevelői munkám során. Elcsodálkoztam azon, hogy én, idetelepedett tanító olyan, a falu történetével kapcsolatos információkkal láttam el nem csak a tanulóimat, de a szüleiket is, amikről addig nem tudtak, nem tudhattak, mert előttem ezzel nem foglalkozott sajnos, egyetlen itt élt értelmiségi sem. Ezért a fiatalabb nemzedékek közül egyesek még a dűlőneveket sem ismerték.
Több kötetes, egyben többszörösen is kitüntetett szerző, ezt az elismerést hogyan éli meg a mindennapokban?
A néprajzi írásaim mellett rendszeresen közöltem már fiatal tanítóként az akkori napilapokban, folyóiratokban, mint pl. az Előre, Vörös Zászló, Művelődés folyóirat, Falvak Dolgozó Népe, Tanügyi Újság, Hargita, majd a rendszerváltás után a Hargita Népe (itt a legtöbbet), Udvarhelyi Híradó, Örökségünk, Unitárius Közlöny, Harangszó, Hargita Kalendárium, Udvarhelyi Híradó Kalendárium, de rendszeresen jelentek meg írásaim a Magyarországon megjelenő Átalvető negyedévi folyóiratban is. Legutóbb ez évi júniusi számában is. A hosszú pályafutásom során közel ezer kulturális, pedagógiai, néprajzi, történelmi, szociográfiai írásom látott a fentiekben napvilágot. 2009-ben a Hargita Népe szerkesztősége által meghirdetett novella- és riportíró pályázaton a riportírás kategóriában Lujza című írásommal a legjobb helyezést értem el.
Novelláiban az ember és természet harmóniája van jelen. Ezek ösztön szülte kitalációk, vagy élethelyzetek, valós hús-vér emberek történeteinek szeleteit tárja az olvasó elé? Üzenethordozók írásai, vagy az olvasás vágyát, benne az ember és táj történetiségét meséli el?
Az írás iránti kényszer mindig bennem élt és mai napig sem hagy nyugton. Eddig megjelent köteteim: Arcán érezte a vérmedve leheletét, Gyermeknevelés a családban, Kegyelemkenyéren, Székelykeresztúr és környéke vadászatának múltja és jelene, Székelyföldi vadászkalandok, Ha kél az ég szép hajnala (néprajzi gyűjtések és helyismereti tanulmányok), társszerzőként pedig Csípős túrót vegyenek (hagyományos gyermekjátékok), Turulmadaras emlékművek a Partiumban és Erdélyben (Dukrét Gézával közösen), adatközlőként szolgáltam a Sánta Attila által szerkesztett Székely szótárhoz, de a Keszeg Vilmos által kiadott Egy hír’ adás a késő maradékhoz (toronygomb feliratok) című könyvének is társzerkesztője vagyok. Mindezek mellett 2004-ben írtam egy Magyar-Cigány szótárt is, mivel az évek folyamán sok cigány tanulóimtól megtanultam a nyelvüket, így közelebb kerültem úgy a tanulóimhoz, mint a cigány szülőkhöz, ezáltal elnyertem bizalmukat. Ki merem jelenteni, hogy a kezem alól a hosszú évek során egyetlen analfabéta cigány gyermek sem került ki, amiért mai napig köszönetet kapok tőlük. E szótárból az anyaországi író, Ilia Mihály is kért egy példányt, hogy megismerhesse a romungro nyelvet, Gálfalvi György öcsém által ezt el is juttattam neki. Amint a felsorolt műveimből kitűnik, három novellás kötetemben is, melyek a Pallas-Akadémia, meg az Erdélyi Gondolat kiadásában jelentek meg, az ember és természet harmóniája szellemisége munkálkodik bennük. Egyrészük valós történeteket tár az olvasó elé, mások ösztönszülte kitalációk. Több éven át jártam a Hargitát, meg a Hargita alji dombos területeket, de többet vadásztam tollal, meg notesszal, mint fegyverrel a kezemben. A vadászatban elsősorban a természet szépségét, az egészséges kikapcsolódást, a szórakozást kerestem. Mindig előttem állt a nagy magyar vadászíró gróf Szécsenyi Zsigmond megfogalmazása, miszerint „a vadászat vadűzés és erdőzúgás: de több erdőzúgás”! A vadászkönyveimen keresztül tudatosítani akarom az emberekben, hogy amikor a Természet Ura a Föld urává tette az embert, azért tette, hogy az ember igazságosan uralkodjék a rábízott állatvilág felett. Ne éljen vissza hatalmával, ésszerűen bánjék az életeket kioltó fegyverrel. Mindezekért 1999. decemberében a Magyar Vadászati Védegylet vadászírói oklevéllel jutalmazott. Bár nem azért dolgoztam egyszerre több síkon is, mint néptanító, mert közben nem csak tanító, de a falu kultúrigazgatója is voltam 37 éven át, hogy kitüntessenek, de azért tüntettek ki, mert dolgoztam a népemért, melyből vétettem, s a mai napig azt teszem 77 évesen is. Magyarországon A Magyar Kultúra Lovagja címet adományozták részemre, Hódmezővásárhely Mezei Jogú Város Önkormányzata tiszteletbeli polgárává fogadott, Csíkszeredában Németh Géza emlékdíjjal, Székelyudvarhelyen Hagyományteremtő, Székelykeresztúr Város Önkormányzata Pro-Cultura, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár Életmű, a helyi Székelyföld Kapuja Egyesület Pro-Alsóboldogfalva és Újszékely Község Tanácsa Díszpolgári díjjal ismerték el tevékenységemet. Ezen elismerések nem tántorítottak el sem a népnevelői, sem az irodalmi alkotási munkáktól. Mai napig részt vállalok előrehaladott korom ellenére is a falu – mely 47 éve befogadott – kulturális-nevelő tevékenységben. Főszerkesztője vagyok a helyi egyesületünk keretében létrehozott Székelykapu című folyóiratnak, de minden egyes kulturális rendezvény szervezésében részt veszek, legyen az gyermekszínjátszó fesztivál, akár falutalálkozó, vagy népművészeti kiállítás. Az ilyen irányú tevékenységet mindaddig folytatni akarom, ameddig a Mindenható erőt és egészséget ad ehhez.
Kétségtelen, hogy stílusa és mondanivalója, szépérzéke tetten érhető minden írásában. Hová sorolná be önmagát, ha ez lehetséges volna? Irodalmilag mely vonalat képvisel?
Ha meg kellene határoznom, az irodalomban mely vonalat képviselem, talán közírónak nevezhetném irodalmi tevékenységemet, hiszen novelláimban benne van az ember és a természet harmóniája, és amelyet úgy próbáltam leírni, hogy az olvasó is úgy érezhesse, mintha ő is jelen volna a felvázolt eseményeken.
Min dolgozik jelenleg?
Jelenleg nemrég fejeztem be Kadács mini-monográfiájának megírását, és nekifogtam a régi cigánymesék gyűjtésének. Ezek azért érdekesek, mert nagyon eltérőek a más nyelvű népköltészetek meséitől. Itt a mesekonklúziók „fejre vannak állítva”, mindig a rossz győzedelmeskedik a jó fölött. Ez amolyan rózsasándori cselekedetekhez hasonló fordulat, mivel a régi időkben nem csak lenézett embereknek számítottak, de sokat üldözték őket. Nehéz volt az életük, s a fennmaradásukért igen sokszor véteniük kellett az egészséges morál ellen. A balladáikban megjelennek az átkok és jóslások. Az eddig fellelhető legtipikusabb még ma is élő népballadájuk a „Sapeski gyili” (A kígyó balladája). Szóval ma is érdemes még kutatni.
Mit üzen az olvasóknak?
Mint idős néptanító, kultúresztéta, közíró, tiszta szívemből üzenem az olvasóknak, a számítógépek helyett látogassanak el többször könyvtárakba, mert a nyomtatott könyvek olvasása több örömmel töltheti el lényünket, mint az elektronikus képernyőkön való egészséget is igen sokszor, tartalmuknál fogva erkölcsöket is romboló ráhatások.
Székelykeresztúr
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
Gálfalvi Gábor közíróval beszélget Szente B. Levente
Ha a kezdetekről kellene emlékezni, az írásra mi késztette akkoriban?
Ha az írásra való késztetésről kell beszélnem, először is meg kell említenem, hogy értelmiségi családban születtem 1938. július 14-én Székelyudvarhelyen. De mivel apai nagyapám Nagykadácsban volt kántortanító, gyermekkorom nagyrészt abban a faluban töltöttem. Meg talán az írás-olvasás iránti vonzalmat a génjeimben hordozom. Elég csak ha az említem, hogy az egykori PEN-KLUB elnöke Gálfalvi Zsolt irodalomkritikus, meg az öccse Gálfalvi György aki a Látó folyóirat főszerkesztőjeként ment nyugdíjba, unokatestvéreim. Ma mindkettőjük Marosvásárhelyen élik nyugdíjas éveiket.
Már elemista koromban az akkor órarendbe iktatott fogalmazási órákon mindig a legszebb írás a megadott témával kapcsolatosan az enyém volt, amiért a nem rég – közel a 100. évéhez, elhunyt tanítóm, Lukácsi Domokos külön dicséretben részesített. Életének utolsó éveiben rendszeresen felkerestem székelyudvarhelyi lakásán, s egy alkalommal eszébe jutott, amikor a fogalmazás témája az volt, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, én azt írtam, legalább olyan jó tanító, mint nagyapám volt! Hála Istennek, az akkor megfogalmazottak valóra váltak, így a székelykeresztúri Tanítóképzőben 1955-ben, 17 évesen már tanítói oklevelet szereztem. Példaképem Gárdonyi Géza volt, aki nem a ruha milyenségén osztogatta a jegyeket, és élete összeforrt a szegény falusi emberek életével. Az ehhez hasonló tanítókat néptanítóknak nevezik, és én bátran ki merem jelenteni: az 51 évi tanítóskodásom alatt néptanító voltam. Aki köztük éltem, velük örültem, ha volt rá okunk, és velük búsultam, ha a sors úgy hozta. Legnagyobb örömömre egyik unokám, a lányunk fia jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán utolsó éves mesteris, de már a Helikon folyóiratnak bedolgozik szerződés alapján, az újonnan megjelenő könyvekhez fülszövegeket, kritikákat közöl. De egyben írókkal, költőkkel interjúkat is készít. Legutóbbi fülszövege a Helikon május 10-i számában jelent meg. Ez mint a nagyapának nagy elégtétel, mert mire lehetnék büszkébb, mint arra, hogy unokám Benke András ifj., továbbviszi az írói tevékenységet.
Néprajzi és szépirodalmi munkássága kiegészítő jelleggel bírt pedagógusi pályafutása során?
Mint már említettem, 51 évet töltöttem el a katedrán, és ez idő alatt az iskolai anyakönyvben nyilvántartottak szerint csak Alsóboldogfalván, ahol 47 évet tanítottam, 447 gyermeket vezettem be a betűk és számok világába. Bár ez idő alatt több jobban fizetett állást ajánlottak fel számomra, mert lehettem volna rajoni pionírosztály főnök, néptanácsi titkár, de néptanácsi alelnöki beosztást is felkínáltak nekem, a világon semmiért nem cseréltem volna fel az általam választott hivatásomat. Bár tisztában voltam azzal, hogy a tanítónak, ha jól dolgozik is, csak sok dicséretben lehet része, de anyagi juttatásban nem.
Írói tevékenységében, egy-egy könyvének témáit tervek alapján dolgozta ki, vagy spontán születtek munkái?
A faluban való letelepedésem után azonnal felismertem a néprajzi kutatás fontosságát, de nem csak felismertem, hanem alaposan neki is fogtam a kutatómunkának. Ennek során a Magyar Néprajzi Múzeum 9 néprajzi dolgozatomat, a Kriza János Néprajzi Társaság 7 néprajzi munkámat díjazta és tagjai közé fogadott. A falu 700 éves fennállása óta én írtam meg a falu monográfiáját alapos kutató munka után, melynek címe Mélyre nyúló gyökerek. Talán ez volt első nyomtatásban megjelent könyvem. Ezt követte a Székelykeresztúr környéki lakodalmas költészet c. kiadványom. Kérdésére válaszolva, az csak természetes, hogy ezen kiadványok kiegészítő jelleggel bírtak az oktatói-nevelői munkám során. Elcsodálkoztam azon, hogy én, idetelepedett tanító olyan, a falu történetével kapcsolatos információkkal láttam el nem csak a tanulóimat, de a szüleiket is, amikről addig nem tudtak, nem tudhattak, mert előttem ezzel nem foglalkozott sajnos, egyetlen itt élt értelmiségi sem. Ezért a fiatalabb nemzedékek közül egyesek még a dűlőneveket sem ismerték.
Több kötetes, egyben többszörösen is kitüntetett szerző, ezt az elismerést hogyan éli meg a mindennapokban?
A néprajzi írásaim mellett rendszeresen közöltem már fiatal tanítóként az akkori napilapokban, folyóiratokban, mint pl. az Előre, Vörös Zászló, Művelődés folyóirat, Falvak Dolgozó Népe, Tanügyi Újság, Hargita, majd a rendszerváltás után a Hargita Népe (itt a legtöbbet), Udvarhelyi Híradó, Örökségünk, Unitárius Közlöny, Harangszó, Hargita Kalendárium, Udvarhelyi Híradó Kalendárium, de rendszeresen jelentek meg írásaim a Magyarországon megjelenő Átalvető negyedévi folyóiratban is. Legutóbb ez évi júniusi számában is. A hosszú pályafutásom során közel ezer kulturális, pedagógiai, néprajzi, történelmi, szociográfiai írásom látott a fentiekben napvilágot. 2009-ben a Hargita Népe szerkesztősége által meghirdetett novella- és riportíró pályázaton a riportírás kategóriában Lujza című írásommal a legjobb helyezést értem el.
Novelláiban az ember és természet harmóniája van jelen. Ezek ösztön szülte kitalációk, vagy élethelyzetek, valós hús-vér emberek történeteinek szeleteit tárja az olvasó elé? Üzenethordozók írásai, vagy az olvasás vágyát, benne az ember és táj történetiségét meséli el?
Az írás iránti kényszer mindig bennem élt és mai napig sem hagy nyugton. Eddig megjelent köteteim: Arcán érezte a vérmedve leheletét, Gyermeknevelés a családban, Kegyelemkenyéren, Székelykeresztúr és környéke vadászatának múltja és jelene, Székelyföldi vadászkalandok, Ha kél az ég szép hajnala (néprajzi gyűjtések és helyismereti tanulmányok), társszerzőként pedig Csípős túrót vegyenek (hagyományos gyermekjátékok), Turulmadaras emlékművek a Partiumban és Erdélyben (Dukrét Gézával közösen), adatközlőként szolgáltam a Sánta Attila által szerkesztett Székely szótárhoz, de a Keszeg Vilmos által kiadott Egy hír’ adás a késő maradékhoz (toronygomb feliratok) című könyvének is társzerkesztője vagyok. Mindezek mellett 2004-ben írtam egy Magyar-Cigány szótárt is, mivel az évek folyamán sok cigány tanulóimtól megtanultam a nyelvüket, így közelebb kerültem úgy a tanulóimhoz, mint a cigány szülőkhöz, ezáltal elnyertem bizalmukat. Ki merem jelenteni, hogy a kezem alól a hosszú évek során egyetlen analfabéta cigány gyermek sem került ki, amiért mai napig köszönetet kapok tőlük. E szótárból az anyaországi író, Ilia Mihály is kért egy példányt, hogy megismerhesse a romungro nyelvet, Gálfalvi György öcsém által ezt el is juttattam neki. Amint a felsorolt műveimből kitűnik, három novellás kötetemben is, melyek a Pallas-Akadémia, meg az Erdélyi Gondolat kiadásában jelentek meg, az ember és természet harmóniája szellemisége munkálkodik bennük. Egyrészük valós történeteket tár az olvasó elé, mások ösztönszülte kitalációk. Több éven át jártam a Hargitát, meg a Hargita alji dombos területeket, de többet vadásztam tollal, meg notesszal, mint fegyverrel a kezemben. A vadászatban elsősorban a természet szépségét, az egészséges kikapcsolódást, a szórakozást kerestem. Mindig előttem állt a nagy magyar vadászíró gróf Szécsenyi Zsigmond megfogalmazása, miszerint „a vadászat vadűzés és erdőzúgás: de több erdőzúgás”! A vadászkönyveimen keresztül tudatosítani akarom az emberekben, hogy amikor a Természet Ura a Föld urává tette az embert, azért tette, hogy az ember igazságosan uralkodjék a rábízott állatvilág felett. Ne éljen vissza hatalmával, ésszerűen bánjék az életeket kioltó fegyverrel. Mindezekért 1999. decemberében a Magyar Vadászati Védegylet vadászírói oklevéllel jutalmazott. Bár nem azért dolgoztam egyszerre több síkon is, mint néptanító, mert közben nem csak tanító, de a falu kultúrigazgatója is voltam 37 éven át, hogy kitüntessenek, de azért tüntettek ki, mert dolgoztam a népemért, melyből vétettem, s a mai napig azt teszem 77 évesen is. Magyarországon A Magyar Kultúra Lovagja címet adományozták részemre, Hódmezővásárhely Mezei Jogú Város Önkormányzata tiszteletbeli polgárává fogadott, Csíkszeredában Németh Géza emlékdíjjal, Székelyudvarhelyen Hagyományteremtő, Székelykeresztúr Város Önkormányzata Pro-Cultura, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár Életmű, a helyi Székelyföld Kapuja Egyesület Pro-Alsóboldogfalva és Újszékely Község Tanácsa Díszpolgári díjjal ismerték el tevékenységemet. Ezen elismerések nem tántorítottak el sem a népnevelői, sem az irodalmi alkotási munkáktól. Mai napig részt vállalok előrehaladott korom ellenére is a falu – mely 47 éve befogadott – kulturális-nevelő tevékenységben. Főszerkesztője vagyok a helyi egyesületünk keretében létrehozott Székelykapu című folyóiratnak, de minden egyes kulturális rendezvény szervezésében részt veszek, legyen az gyermekszínjátszó fesztivál, akár falutalálkozó, vagy népművészeti kiállítás. Az ilyen irányú tevékenységet mindaddig folytatni akarom, ameddig a Mindenható erőt és egészséget ad ehhez.
Kétségtelen, hogy stílusa és mondanivalója, szépérzéke tetten érhető minden írásában. Hová sorolná be önmagát, ha ez lehetséges volna? Irodalmilag mely vonalat képvisel?
Ha meg kellene határoznom, az irodalomban mely vonalat képviselem, talán közírónak nevezhetném irodalmi tevékenységemet, hiszen novelláimban benne van az ember és a természet harmóniája, és amelyet úgy próbáltam leírni, hogy az olvasó is úgy érezhesse, mintha ő is jelen volna a felvázolt eseményeken.
Min dolgozik jelenleg?
Jelenleg nemrég fejeztem be Kadács mini-monográfiájának megírását, és nekifogtam a régi cigánymesék gyűjtésének. Ezek azért érdekesek, mert nagyon eltérőek a más nyelvű népköltészetek meséitől. Itt a mesekonklúziók „fejre vannak állítva”, mindig a rossz győzedelmeskedik a jó fölött. Ez amolyan rózsasándori cselekedetekhez hasonló fordulat, mivel a régi időkben nem csak lenézett embereknek számítottak, de sokat üldözték őket. Nehéz volt az életük, s a fennmaradásukért igen sokszor véteniük kellett az egészséges morál ellen. A balladáikban megjelennek az átkok és jóslások. Az eddig fellelhető legtipikusabb még ma is élő népballadájuk a „Sapeski gyili” (A kígyó balladája). Szóval ma is érdemes még kutatni.
Mit üzen az olvasóknak?
Mint idős néptanító, kultúresztéta, közíró, tiszta szívemből üzenem az olvasóknak, a számítógépek helyett látogassanak el többször könyvtárakba, mert a nyomtatott könyvek olvasása több örömmel töltheti el lényünket, mint az elektronikus képernyőkön való egészséget is igen sokszor, tartalmuknál fogva erkölcsöket is romboló ráhatások.
Székelykeresztúr
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)
2015. június 24.
PARÁSZKÁNAK ANNYI
A Rostás cikkéből megismert beadványosok levele jelez ugyan valamiféle csapatszellemet, de a tartalma inkább szórakoztató, mintsem harcias.
Amióta egy teljes oldalon népszerűsítette a verespataki Gold Corporationt, azóta nem szeretek Krónikát olvasni. Most a Tasnádi-Sáhy Péter nyílt levele miatt mégis előkerestem a lap június 16-i számát. Tasnádi-Sáhy az Erdélyi Riportban közölte levelét, címzettje Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője. Rostás arról írt cikket, hogy „a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat [Parászka Borókáról van szó], és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.” A nyílt levél azért született, mert Rostás cikkét átvette akuruc.info, arra buzdítva olvasóit, hogy „írjanak” Parászka üzenőfalára, és telefonon se hagyjanak neki békét, Tasnádi-Sáhy pedig úgy gondolta, mindettől Rostásnak el kellene határolódnia.
Tasnádi-Sáhy Péter feltehetőleg abból indult ki, hogy létezik valamiféle céhen belüli szolidaritás, hogy az újságírók, miként a szabadságért harcoló katonák, egymásnak vetett háttal, egymást védve küzdenek nemes céljaikért. A tények viszont azt mutatják, hogy a kuruc.info brigádjaiban sokkal több a csapatszellem, kakasszóra akcióba lépnek, mint a dénéás maszkácok.
A Rostás cikkéből megismert beadványosok levele jelez ugyan valamiféle csapatszellemet, de a tartalma inkább szórakoztató, mintsem harcias. Olvasom: „a piacon megállított hallgatók” (nem tudni, bevásárlókról és/vagy kofákról van-e szó) „élesen bírálják Parászka műsorát”. Vagy olvasom: „sorban állnak az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál”.
Tekintsünk az asztalokra. A Látó szerkesztőség könyvtárában itt vannak a Parászka Boróka szerkesztette A Hét bekötött évfolyamai. A ’89 utáni évek egyik legkiemelkedőbb sajtós teljesítménye! Képzőművészetről, színházról, irodalomról, filozófiáról, építészetről, társadalomról, politikáról írnak benne, nemcsak művészek, írók, kritikusok, politológusok, hanem tudósok, kutatók, mérnökök is – friss nevek, friss gondolatok, az ember hetente örülhetett a helynek, ahol élni lehet mégis. És akkor ott vannak a többi asztalok. Jönnek a „sorba állók”, leteszik a maguk életművét, és az asztalok összedőlnek a súly alatt. Ekkor odalép a rádió igazgatója az asztalrogyasztókhoz, és megszorítva valahány kezüket, közli velük, Parászkának annyi, ti kelletek nekünk.
Ismerek én is egy hallgatót, Párizsban él, az ottani piacokon meglelhető. Interneten hallgatja a Vásárhelyi rádiót. Akkor kezdte el hallgatni, amikor Károlyi Csaba rádiókritikáját olvasta az ÉS-ben (Élet és Irodalom, 2013. október 4. – egyébként ez az interneten fellelhető egyetlen kritika a vásárhelyi rádióról). Károlyi dicsérően beszélt a rádió műsorairól, név szerint is említve Parászka Borókát. Párizsi barátom először az ő műsorait kereste ki, de ma már mást is meghallgat, a Jó reggelt, Székelyföldet vagy Agyagási Levente közéleti műsorát vagy Kiss Csaba Naprakészét vagy Kiss Dénes és Kányádi Orsolya Kultúrpresszóját. Miközben továbbra is Parászka a kedvence. Gyakran, nem véletlenül, a legtüskésebb bokor érleli a legfinomabb gyümölcsöt.
Láng Zsolt
Trandindex.ro
A Rostás cikkéből megismert beadványosok levele jelez ugyan valamiféle csapatszellemet, de a tartalma inkább szórakoztató, mintsem harcias.
Amióta egy teljes oldalon népszerűsítette a verespataki Gold Corporationt, azóta nem szeretek Krónikát olvasni. Most a Tasnádi-Sáhy Péter nyílt levele miatt mégis előkerestem a lap június 16-i számát. Tasnádi-Sáhy az Erdélyi Riportban közölte levelét, címzettje Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője. Rostás arról írt cikket, hogy „a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének 18 főállású tagja közül tizenöten 2013 augusztusában beadványban fordultak a területi stúdió vezetőségéhez, amelyben súlyos szakmai vétségekkel, minősíthetetlen magaviselettel vádolják kollégájukat [Parászka Borókáról van szó], és javasolják külsős munkaviszonya megszüntetését.” A nyílt levél azért született, mert Rostás cikkét átvette akuruc.info, arra buzdítva olvasóit, hogy „írjanak” Parászka üzenőfalára, és telefonon se hagyjanak neki békét, Tasnádi-Sáhy pedig úgy gondolta, mindettől Rostásnak el kellene határolódnia.
Tasnádi-Sáhy Péter feltehetőleg abból indult ki, hogy létezik valamiféle céhen belüli szolidaritás, hogy az újságírók, miként a szabadságért harcoló katonák, egymásnak vetett háttal, egymást védve küzdenek nemes céljaikért. A tények viszont azt mutatják, hogy a kuruc.info brigádjaiban sokkal több a csapatszellem, kakasszóra akcióba lépnek, mint a dénéás maszkácok.
A Rostás cikkéből megismert beadványosok levele jelez ugyan valamiféle csapatszellemet, de a tartalma inkább szórakoztató, mintsem harcias. Olvasom: „a piacon megállított hallgatók” (nem tudni, bevásárlókról és/vagy kofákról van-e szó) „élesen bírálják Parászka műsorát”. Vagy olvasom: „sorban állnak az olyan újságírók az állásért, akik többet letettek az asztalra Parászkánál”.
Tekintsünk az asztalokra. A Látó szerkesztőség könyvtárában itt vannak a Parászka Boróka szerkesztette A Hét bekötött évfolyamai. A ’89 utáni évek egyik legkiemelkedőbb sajtós teljesítménye! Képzőművészetről, színházról, irodalomról, filozófiáról, építészetről, társadalomról, politikáról írnak benne, nemcsak művészek, írók, kritikusok, politológusok, hanem tudósok, kutatók, mérnökök is – friss nevek, friss gondolatok, az ember hetente örülhetett a helynek, ahol élni lehet mégis. És akkor ott vannak a többi asztalok. Jönnek a „sorba állók”, leteszik a maguk életművét, és az asztalok összedőlnek a súly alatt. Ekkor odalép a rádió igazgatója az asztalrogyasztókhoz, és megszorítva valahány kezüket, közli velük, Parászkának annyi, ti kelletek nekünk.
Ismerek én is egy hallgatót, Párizsban él, az ottani piacokon meglelhető. Interneten hallgatja a Vásárhelyi rádiót. Akkor kezdte el hallgatni, amikor Károlyi Csaba rádiókritikáját olvasta az ÉS-ben (Élet és Irodalom, 2013. október 4. – egyébként ez az interneten fellelhető egyetlen kritika a vásárhelyi rádióról). Károlyi dicsérően beszélt a rádió műsorairól, név szerint is említve Parászka Borókát. Párizsi barátom először az ő műsorait kereste ki, de ma már mást is meghallgat, a Jó reggelt, Székelyföldet vagy Agyagási Levente közéleti műsorát vagy Kiss Csaba Naprakészét vagy Kiss Dénes és Kányádi Orsolya Kultúrpresszóját. Miközben továbbra is Parászka a kedvence. Gyakran, nem véletlenül, a legtüskésebb bokor érleli a legfinomabb gyümölcsöt.
Láng Zsolt
Trandindex.ro
2015. június 24.
Nem drágul a diploma – Változatlan tandíjak az erdélyi egyetemeken
Nem változnak érdemben az erdélyi magyar felsőoktatási intézményekben a jövő tanévre meghirdetett tandíjak, csupán egy-két felkapottabb szakon kell magasabb összegekre számítani.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a tandíjak mértéke érdemben nem változott, csupán néhány karon módosítottak, de továbbra is 2000 és 4500 lej közötti összeget kell fizetniük a költségtérítéses helyekre bejutó diákoknak, közölte megkeresésünkre dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese.
Hozzáfűzte, a legmagasabb öszszeget a Színház és Televízió Karon kell lepengetni, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy itt egyéni foglalkozás zajlik, ami lényegesen megdrágítja a képzést. Kérdésünkre elmondta: a következő tanév igazi újdonsága, hogy idén is ugyanannyi tandíjmentes helyet hagyott jóvá a tanügyminisztérium, mint tavaly, így a magyar tagozaton is változatlan az ingyenes helyek száma, sőt informatika szakon a tárca további tandíjmentes helyet engedélyezett.
A rektorhelyettes elmondta, várják az európai uniós országokból érkező fiatalok jelentkezését is – jelenleg épp a külföldi diákok okleveleinek elismertetése zajlik, eddig 50-en jelentkeztek, de ez a szám lényegesen nagyobb lesz, hiszen a frissen érettségizettek még nem kapták kézhez a diplomájukat.
Soós Anna tájékoztatása szerint a kolozsvári egyetemen alapképzésen nem indítanak új szakokat, azonban a mesterképzőket bővíteni szeretnék, ehhez a kormány jóváhagyására várnak. A helyek tavaly is beteltek, legfeljebb a túlzsúfolt, népszerű szakokról irányítottak át néhány diákot az adott kar egyéb szakjaira, mutatott rá a rektorhelyettes.
Változatlan árak a Sapientián
Tandíjak terén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMNT) sincs lényeges változás a következő tanévben. Kalmár Gábor, a rektori hivatal közkapcsolatokért felelős munkatársa rámutatott, hogy alapképzésben a tandíjmentes és tandíjas helyek mellett majdnem mindegyik szakon vannak költség-hozzájárulásos helyek. Ezek költsége jóval alacsonyabb, mint a teljes tandíj összege, átlagban 320 euró körül mozog.
A csíkszeredai karon alapképzésen nem változnak a tandíjak a tavalyi évhez képest, maradt az évi 250 euró. A kolozsvári karon szaktól függően évi 250 és 450 euró között mozog a költségtérítés mértéke. Itt újdonságnak számít, hogy ősszel indul a filmtudomány mesterképzés, továbbá idén akkreditálták a környezettudomány-képzést is.
Az egyetem marosvásárhelyi karán alapképzésen a költség-hozzájárulásos helyek díja 400 euró, illetve öt szak esetében teljes tandíjas helyeket is meghirdettek, ezek összege 750 euró. A romániai felsőoktatásért felelős hatóság (ARACIS) tavasszal jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szak működési engedélyét, ahol júliusban hirdetnek felvételit.
Nem drágít a PKE
Nem emelik a tandíjakat az új tanévben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) sem, mondta el lapunknak János-Szatmári Szabolcs rektor. „Megtárgyaltuk, és arra jutottunk, hogy nem célszerű az emelés, megtehetnénk, de figyelembe kell vennünk a hallgatóink anyagi helyzetét is” – mondta a rektor. Az egyetem honlapján (www.partium.ro) a hallgatók és a felvételizők naprakész információkat találnak a beiratkozásról, annak költségeiről, a szakonként meghirdetett helyekről, a tandíjakról, az ösztöndíj- és bentlakás-lehetőségekről.
A nagyváradi egyetemen a következő tanévre 797 helyet hirdettek meg, 585-öt alapképzésen, és 212-t mesterképzőn. A helyek mintegy 40 százaléka tandíjmentes, az alapképzésben 274 helyre nem kell fizetni, a mesterin 95 ingyenes hely van. A bölcsészet és közgazdaságtudomány karon évi 300 euró tandíjat kérnek, a közgazdaságtudomány, bank és pénzügyek, illetve művészeti és zenepedagógia karon évi 400 eurót kérnek, a művészeti és képzőművészeti karon pedig 450 eurót.
A mesteri képzések évi 2000 lejbe kerülnek. Az egyetem felhívja a figyelmet, hogy a tandíjas és tandíjmentes helyek évenként módosulnak a hallgatók tanulmányi eredményei szerint, így a tandíjköteles helyről át lehet kerülni tandíjmentesre és fordítva.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro
Nem változnak érdemben az erdélyi magyar felsőoktatási intézményekben a jövő tanévre meghirdetett tandíjak, csupán egy-két felkapottabb szakon kell magasabb összegekre számítani.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a tandíjak mértéke érdemben nem változott, csupán néhány karon módosítottak, de továbbra is 2000 és 4500 lej közötti összeget kell fizetniük a költségtérítéses helyekre bejutó diákoknak, közölte megkeresésünkre dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese.
Hozzáfűzte, a legmagasabb öszszeget a Színház és Televízió Karon kell lepengetni, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy itt egyéni foglalkozás zajlik, ami lényegesen megdrágítja a képzést. Kérdésünkre elmondta: a következő tanév igazi újdonsága, hogy idén is ugyanannyi tandíjmentes helyet hagyott jóvá a tanügyminisztérium, mint tavaly, így a magyar tagozaton is változatlan az ingyenes helyek száma, sőt informatika szakon a tárca további tandíjmentes helyet engedélyezett.
A rektorhelyettes elmondta, várják az európai uniós országokból érkező fiatalok jelentkezését is – jelenleg épp a külföldi diákok okleveleinek elismertetése zajlik, eddig 50-en jelentkeztek, de ez a szám lényegesen nagyobb lesz, hiszen a frissen érettségizettek még nem kapták kézhez a diplomájukat.
Soós Anna tájékoztatása szerint a kolozsvári egyetemen alapképzésen nem indítanak új szakokat, azonban a mesterképzőket bővíteni szeretnék, ehhez a kormány jóváhagyására várnak. A helyek tavaly is beteltek, legfeljebb a túlzsúfolt, népszerű szakokról irányítottak át néhány diákot az adott kar egyéb szakjaira, mutatott rá a rektorhelyettes.
Változatlan árak a Sapientián
Tandíjak terén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMNT) sincs lényeges változás a következő tanévben. Kalmár Gábor, a rektori hivatal közkapcsolatokért felelős munkatársa rámutatott, hogy alapképzésben a tandíjmentes és tandíjas helyek mellett majdnem mindegyik szakon vannak költség-hozzájárulásos helyek. Ezek költsége jóval alacsonyabb, mint a teljes tandíj összege, átlagban 320 euró körül mozog.
A csíkszeredai karon alapképzésen nem változnak a tandíjak a tavalyi évhez képest, maradt az évi 250 euró. A kolozsvári karon szaktól függően évi 250 és 450 euró között mozog a költségtérítés mértéke. Itt újdonságnak számít, hogy ősszel indul a filmtudomány mesterképzés, továbbá idén akkreditálták a környezettudomány-képzést is.
Az egyetem marosvásárhelyi karán alapképzésen a költség-hozzájárulásos helyek díja 400 euró, illetve öt szak esetében teljes tandíjas helyeket is meghirdettek, ezek összege 750 euró. A romániai felsőoktatásért felelős hatóság (ARACIS) tavasszal jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szak működési engedélyét, ahol júliusban hirdetnek felvételit.
Nem drágít a PKE
Nem emelik a tandíjakat az új tanévben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) sem, mondta el lapunknak János-Szatmári Szabolcs rektor. „Megtárgyaltuk, és arra jutottunk, hogy nem célszerű az emelés, megtehetnénk, de figyelembe kell vennünk a hallgatóink anyagi helyzetét is” – mondta a rektor. Az egyetem honlapján (www.partium.ro) a hallgatók és a felvételizők naprakész információkat találnak a beiratkozásról, annak költségeiről, a szakonként meghirdetett helyekről, a tandíjakról, az ösztöndíj- és bentlakás-lehetőségekről.
A nagyváradi egyetemen a következő tanévre 797 helyet hirdettek meg, 585-öt alapképzésen, és 212-t mesterképzőn. A helyek mintegy 40 százaléka tandíjmentes, az alapképzésben 274 helyre nem kell fizetni, a mesterin 95 ingyenes hely van. A bölcsészet és közgazdaságtudomány karon évi 300 euró tandíjat kérnek, a közgazdaságtudomány, bank és pénzügyek, illetve művészeti és zenepedagógia karon évi 400 eurót kérnek, a művészeti és képzőművészeti karon pedig 450 eurót.
A mesteri képzések évi 2000 lejbe kerülnek. Az egyetem felhívja a figyelmet, hogy a tandíjas és tandíjmentes helyek évenként módosulnak a hallgatók tanulmányi eredményei szerint, így a tandíjköteles helyről át lehet kerülni tandíjmentesre és fordítva.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro
2015. június 24.
Tizenharmadszorra szervezik meg a mikházi csűrszínházat
Pénteken kezdődnek és vasárnapig tartanak a tizenharmadik alkalommal szervezendő Csűrszínházi Napok. A közkedvelt mikházi rendezvénysorozat az idén valamelyest visszatért eredeti népi jellegéhez. A közönség gazdag és színes színházi, illetve más, szintén kulturális rendezvény közül válogathat.
A Csűrszínházi Napok pénteken délután 6 órakor rajtol a mikházi általános iskolában, ahol évek óta valamilyen képzőművészeti vagy fotókiállítást rendeznek be. Az idén két orvos, Salat Csaba és Kisgyörgy Árpád képzőművészeti gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. Az első színházi előadás sem várat sokat magára: fél 8-tól az Uniter-díjas Bogdán Zsolt – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház együttműködésének keretében – Függök ezen a zord élet-párkányon címmel Ady esten lép fel a művelődési házban. A Csűrszínház esti vendége fél 10-től a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely Csurulya Csongor rendezésében Tamási Áron Rendes feltámadás című színdarabját mutatja be.
Szombaton délben 12 órakor Lokodi Imre szerkesztő szervezésében a Mentor Könyvkiadó és a Székelyföld kulturális havilap közreműködésével Fa-kanál címmel irodalmi gasztroműsor lesz. A klasszikus könyvbemutatók mellett vidám gasztroirodalmi felolvasásra is sor kerül. A szervező beharangozója szerint az üstök mellett Spielmann Mihály, Pál Antal Sándor, Székely Szabó Zoltán és más, könyveiket is kínáló írók állnak. „Rajtuk kívül minden más írástudót szívesen látunk, hadd mutassa be szakácstudományát, főzzön saját ízlése és tudása szerint” – fejtette ki szerkesztőségünknek Lokodi. A legjobb szakácsokat a szervezők népies motívumokkal ellátott fakanállal jutalmazzák. A kóstolót a Csűrszínház udvarán tartják.
A művelődési ház délutáni vendége László Zsuzsa színművész, aki nemrég az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közreműködésével bemutatott Cigányhold című egyéni műsorát viszi Mikházára. Az előadás este 7-kor kezdődik. Rögtön utána, körülbelül fél 9-től a szomszédos Csűrszínház színpada a néptánctól és az énektől lesz hangos. A Maros Művészegyüttes a Szívem virág, míg e világ című, mezőségi táncokból és dalokból összeállított műsorát mutatja be, melyet Varga János koreográfus állított színpadra. Este 10-től a szászcsávási cigányzenekar húzza a táncházhoz szükséges talpalávalót.
Mint minden évben a vasárnap délelőtt ezúttal is a gyermekeké. Pontban 11 órától a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M Diákszíntársulat Mátyás király tréfás történeteivel várja a közönséget. Fél 1-től tréfákkal, népi adomákkal, mesével szórakoztatják majd a publikumot a Széllyes Sándornak – a Maros Művészegyüttes tréfamesterének – emléket állító népi előadó-művészeti vetélkedő döntőjén, amelyet a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervez.
Amint Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi fesztivál ötletgazdája és főszervezője portálunknak elmondta, az idei rendezvénysorozat műsorát a helyi és kistérségbeli közönség óhaja szerint igyekeztek alakítani. A nyárádmentiek igénye az volt, hogy a szervezők tegyék ismét „népiesssé” a fesztivált.
A mikházi évad a Csűrszínházi Napok lejárta utána is folytatódik. Már hétfőtől egyhetes színművészeti diáktábor kezdődik, előadásra pedig legközelebb július 24-én és 25-én kerül sor, amikor a marosvásárhelyi Spectrum Színház Moliere Nők iskolája című darabját mutatja be.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Pénteken kezdődnek és vasárnapig tartanak a tizenharmadik alkalommal szervezendő Csűrszínházi Napok. A közkedvelt mikházi rendezvénysorozat az idén valamelyest visszatért eredeti népi jellegéhez. A közönség gazdag és színes színházi, illetve más, szintén kulturális rendezvény közül válogathat.
A Csűrszínházi Napok pénteken délután 6 órakor rajtol a mikházi általános iskolában, ahol évek óta valamilyen képzőművészeti vagy fotókiállítást rendeznek be. Az idén két orvos, Salat Csaba és Kisgyörgy Árpád képzőművészeti gyűjteményét tekinthetik meg az érdeklődők. Az első színházi előadás sem várat sokat magára: fél 8-tól az Uniter-díjas Bogdán Zsolt – a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Kolozsvári Állami Magyar Színház együttműködésének keretében – Függök ezen a zord élet-párkányon címmel Ady esten lép fel a művelődési házban. A Csűrszínház esti vendége fél 10-től a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, amely Csurulya Csongor rendezésében Tamási Áron Rendes feltámadás című színdarabját mutatja be.
Szombaton délben 12 órakor Lokodi Imre szerkesztő szervezésében a Mentor Könyvkiadó és a Székelyföld kulturális havilap közreműködésével Fa-kanál címmel irodalmi gasztroműsor lesz. A klasszikus könyvbemutatók mellett vidám gasztroirodalmi felolvasásra is sor kerül. A szervező beharangozója szerint az üstök mellett Spielmann Mihály, Pál Antal Sándor, Székely Szabó Zoltán és más, könyveiket is kínáló írók állnak. „Rajtuk kívül minden más írástudót szívesen látunk, hadd mutassa be szakácstudományát, főzzön saját ízlése és tudása szerint” – fejtette ki szerkesztőségünknek Lokodi. A legjobb szakácsokat a szervezők népies motívumokkal ellátott fakanállal jutalmazzák. A kóstolót a Csűrszínház udvarán tartják.
A művelődési ház délutáni vendége László Zsuzsa színművész, aki nemrég az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház közreműködésével bemutatott Cigányhold című egyéni műsorát viszi Mikházára. Az előadás este 7-kor kezdődik. Rögtön utána, körülbelül fél 9-től a szomszédos Csűrszínház színpada a néptánctól és az énektől lesz hangos. A Maros Művészegyüttes a Szívem virág, míg e világ című, mezőségi táncokból és dalokból összeállított műsorát mutatja be, melyet Varga János koreográfus állított színpadra. Este 10-től a szászcsávási cigányzenekar húzza a táncházhoz szükséges talpalávalót.
Mint minden évben a vasárnap délelőtt ezúttal is a gyermekeké. Pontban 11 órától a marosvásárhelyi Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M Diákszíntársulat Mátyás király tréfás történeteivel várja a közönséget. Fél 1-től tréfákkal, népi adomákkal, mesével szórakoztatják majd a publikumot a Széllyes Sándornak – a Maros Művészegyüttes tréfamesterének – emléket állító népi előadó-művészeti vetélkedő döntőjén, amelyet a Maros Művészegyüttes, a Csűrszínházi Egyesület és az Artecotur Egyesület szervez.
Amint Szélyes Ferenc színművész, a Csűrszínházi fesztivál ötletgazdája és főszervezője portálunknak elmondta, az idei rendezvénysorozat műsorát a helyi és kistérségbeli közönség óhaja szerint igyekeztek alakítani. A nyárádmentiek igénye az volt, hogy a szervezők tegyék ismét „népiesssé” a fesztivált.
A mikházi évad a Csűrszínházi Napok lejárta utána is folytatódik. Már hétfőtől egyhetes színművészeti diáktábor kezdődik, előadásra pedig legközelebb július 24-én és 25-én kerül sor, amikor a marosvásárhelyi Spectrum Színház Moliere Nők iskolája című darabját mutatja be.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. június 24.
Elfogadta a képviselőház a választási törvény módosítását
Megszavazta szerdán a bukaresti képviselőház a parlamenti választásokat szabályozó jogszabály módosítását, amelynek nyomán ismét országos pártlistákra szavazhatunk majd, és amelynek nyomán olyan alternatív küszöböt vezettek be, amely kedvező lehet a regionális pártok számára.
Mivel a szenátus már korábban rábólintott a jogszabályra, az elfogadottnak minősül, és Klaus Johannis államfőhöz kerül kihirdetésre. A módosítást 273 képviselő szavazta meg, ellene 10 voksolt, nyolcan tartózkodtak. A módosítás többek között a pártlistákhoz való visszatérést és a parlament létszámának csökkentését javasolja.
A tervek szerint minden 73 ezer polgárra jut egy képviselő, és minden 168 ezer lakosra egy szenátor. A parlamentben 330 képviselő – köztük 18 kisebbségi és négy, a határon túli románok által bejuttatott honatya ül majd –, valamint 134 szenátor, köztük kettő a határon túli románok képviseletében. A parlamenti küszöb ötszázalékos marad.
A regionális pártok képviselethez jutását az RMDSZ javaslata nyomán ugyanakkor alternatív küszöb is könnyíti. Így a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át az ötszázalékos küszöböt.
A két pártból álló választási szövetségek számára a küszöb nyolcszázalékos, a három pártból álló koalícióké kilenc, míg a négy vagy több politikai alakulat összefogásával létrehozott választási szövetségnek az országos szinten leadott voksok tíz százalékát kell megszerezniük.
A külföldön élő választópolgárok a számukra – előzetes regisztráció alapján – megszervezett szavazókörzetekben személyesen adhatják majd le voksukat négy képviselőre és két szenátorra. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban nem levélben szavaznak majd a külföldön élő román állampolgárok.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban rámutatott: az, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, pozitív diszkriminációt jelent az olyan – átlagosnál kisebb lakosságú – megyék esetében, mint Kovászna, Szilágy vagy Tulcea megye.
Mint ismeretes, a 2012-es parlamenti választásokat követően felháborodást keltett, hogy a 2008 előtt elfogadott, az egyéni választókerületes rendszert az arányossal sajátos módon kombináló választási törvény nyomán jelentős mértékben nőtt a parlament létszáma, mivel a választókerületüket megnyerő honatyák mellett minden párt megkapta a rá országosan leadott szavazatok arányának megfelelő képviselői és szenátori mandátumot.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a szavazást követően elmondta: a szövetség megszavazta a módosításokat, mivel sokkal jobbnak tartja, mint az eddigit, bár még vannak hiányosságok. „Vannak problémák és kételyek” – hangoztatta Márton.
Az egyik ilyen probléma, az, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán, amely megkönnyítette a pártbejegyzést, már három személy is bejegyeztethet egy pártot. Így több kis párt is létrejöhet, azonban mivel a parlamenti bejutási küszöb továbbra is magas, a polgárok nagy része – akik ezekre, a magas bejutási küszöb miatt a törvényhozásból kimaradó – pártokra voksolnak, képviselet nélkül maradhat.
Arra is rámutatott, hogy a választás menetének tervezett elektronikus ellenőrzésével is komoly problémák lehetnek. Ha ugyanis akkor is ugyanúgy összeomlik a rendszer, mint ahogy az egészségügyi kártyák bevezetése nyomán, „az tragikus lesz a román demokrácia számára”.
Márton úgy vélte, az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson képviselethez a parlamentben. Szerinte az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, azt pedig kizártnak tartja, hogy két, egymással versengő magyar politikai alakulat is átlépje az alternatív választási küszöböt. Úgy vélte, a parlamenti képviseletet veszélyeztető helyzetet teremt az, ha több magyar párt verseng majd a közösség szavazataiért.
Kifejtette: Hargita és Kovászna megyében akár két párt is teljesítheti a 20 százalékot, de Maros megye már „limiten van”, és nincs még egy olyan megye, ahol a magyarság aránya meghaladja a 40 százalékot. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy egyik magyar párt sem éri el a parlamenti küszöböt, vagy a magyar frakciója kisebb lesz a többi (kedvezményesen képviselethez jutó) kisebbség 18 fős frakciójánál – mondta.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
Megszavazta szerdán a bukaresti képviselőház a parlamenti választásokat szabályozó jogszabály módosítását, amelynek nyomán ismét országos pártlistákra szavazhatunk majd, és amelynek nyomán olyan alternatív küszöböt vezettek be, amely kedvező lehet a regionális pártok számára.
Mivel a szenátus már korábban rábólintott a jogszabályra, az elfogadottnak minősül, és Klaus Johannis államfőhöz kerül kihirdetésre. A módosítást 273 képviselő szavazta meg, ellene 10 voksolt, nyolcan tartózkodtak. A módosítás többek között a pártlistákhoz való visszatérést és a parlament létszámának csökkentését javasolja.
A tervek szerint minden 73 ezer polgárra jut egy képviselő, és minden 168 ezer lakosra egy szenátor. A parlamentben 330 képviselő – köztük 18 kisebbségi és négy, a határon túli románok által bejuttatott honatya ül majd –, valamint 134 szenátor, köztük kettő a határon túli románok képviseletében. A parlamenti küszöb ötszázalékos marad.
A regionális pártok képviselethez jutását az RMDSZ javaslata nyomán ugyanakkor alternatív küszöb is könnyíti. Így a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át az ötszázalékos küszöböt.
A két pártból álló választási szövetségek számára a küszöb nyolcszázalékos, a három pártból álló koalícióké kilenc, míg a négy vagy több politikai alakulat összefogásával létrehozott választási szövetségnek az országos szinten leadott voksok tíz százalékát kell megszerezniük.
A külföldön élő választópolgárok a számukra – előzetes regisztráció alapján – megszervezett szavazókörzetekben személyesen adhatják majd le voksukat négy képviselőre és két szenátorra. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban nem levélben szavaznak majd a külföldön élő román állampolgárok.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban rámutatott: az, hogy minden megyének lesz legalább két szenátora és négy képviselője, pozitív diszkriminációt jelent az olyan – átlagosnál kisebb lakosságú – megyék esetében, mint Kovászna, Szilágy vagy Tulcea megye.
Mint ismeretes, a 2012-es parlamenti választásokat követően felháborodást keltett, hogy a 2008 előtt elfogadott, az egyéni választókerületes rendszert az arányossal sajátos módon kombináló választási törvény nyomán jelentős mértékben nőtt a parlament létszáma, mivel a választókerületüket megnyerő honatyák mellett minden párt megkapta a rá országosan leadott szavazatok arányának megfelelő képviselői és szenátori mandátumot.
Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese a szavazást követően elmondta: a szövetség megszavazta a módosításokat, mivel sokkal jobbnak tartja, mint az eddigit, bár még vannak hiányosságok. „Vannak problémák és kételyek” – hangoztatta Márton.
Az egyik ilyen probléma, az, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán, amely megkönnyítette a pártbejegyzést, már három személy is bejegyeztethet egy pártot. Így több kis párt is létrejöhet, azonban mivel a parlamenti bejutási küszöb továbbra is magas, a polgárok nagy része – akik ezekre, a magas bejutási küszöb miatt a törvényhozásból kimaradó – pártokra voksolnak, képviselet nélkül maradhat.
Arra is rámutatott, hogy a választás menetének tervezett elektronikus ellenőrzésével is komoly problémák lehetnek. Ha ugyanis akkor is ugyanúgy összeomlik a rendszer, mint ahogy az egészségügyi kártyák bevezetése nyomán, „az tragikus lesz a román demokrácia számára”.
Márton úgy vélte, az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson képviselethez a parlamentben. Szerinte az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, azt pedig kizártnak tartja, hogy két, egymással versengő magyar politikai alakulat is átlépje az alternatív választási küszöböt. Úgy vélte, a parlamenti képviseletet veszélyeztető helyzetet teremt az, ha több magyar párt verseng majd a közösség szavazataiért.
Kifejtette: Hargita és Kovászna megyében akár két párt is teljesítheti a 20 százalékot, de Maros megye már „limiten van”, és nincs még egy olyan megye, ahol a magyarság aránya meghaladja a 40 százalékot. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy egyik magyar párt sem éri el a parlamenti küszöböt, vagy a magyar frakciója kisebb lesz a többi (kedvezményesen képviselethez jutó) kisebbség 18 fős frakciójánál – mondta.
Balogh Levente
Székelyhon.ro
2015. június 24.
Levelekkel „bombáznák” a Kovászna megyei prefektust
A himnuszéneklés kapcsán fogalmazott meg egy beadványt a Magyar Polgári Párt-, illetve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete a Kovászna megyei kormánymegbízotthoz. Az űrlapot bárki kitöltheti, mindegyiket egyenként iktatják, így a prefektus mindenkinek külön levélben kell válaszoljon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke elmondta, a prefektus megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság által a himnuszperben hozott határozatot, és alapfokú újratárgyalást kér. Az MPP helyi vezetője ugyanakkor kitért arra is, nem ért egyet ezen kéréssel, hiszen egy ország himnuszának eléneklését úgy a romániai, mint az Európai Unió által biztosított törvénykezés is jóváhagyja. „Arra megy ki a játék, hogy a Magyar Polgári Pártot és, ami még súlyosabb: magyar himnuszunkat megalázzák” – jelentette ki Kulcsár-Terza, hozzátéve: ennek szellemében fogalmaztak meg egy levelet, amelyben a romániai és a nemzetközi jogszabályokra, továbbá a bírósági határozatra hivatkoznak, magyarázatot kérve a prefektustól. Az a szándékunk, hogy minél többen aláírják a levelet, ezeket összegyűjtjük, eljuttatjuk a kormánymegbízottnak, aki mindenkinek személyesen kell válaszoljon harminc napos határidőn belül – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Az ívet különben magyar nyelven fogalmazták meg, mint Kulcsár-Terza fogalmazott: a háromszékieknek joguk van saját anyanyelvükön fordulni a prefektushoz.
„Eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezetek értelmes ügyekben össze kell fogjanak, és amikor nem az a fontos, hogy ki hány százalék szavazatot kapott különböző megmérettetéseken” – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, aki hozzátette: egyre inkább visszatért a múlt szelleme, és nem, hogy újabb jogokat nem akarnak adni a magyar közösségnek, hanem a meglévőket is el akarják venni. Több példát is mondott Tamás Sándor ez utóbbit illetően: hat hónappal a rendezvény után indítottak eljárást a himnusz eléneklése miatt, a Bod Péter Megyei Könyvtár ügyében kilenc hónapot vártak a kiírás azon pontjának megtámadására, miszerint a vezetőnek kötelező ismernie a magyar nyelvet, illetve utalt a kovásznai Dr. Benedek Géza szívkórház nevének megváltoztatási szándékára is.
„Ellenünk összehangolt, Bukarestből kiinduló támadásról van szó” – magyarázta az RMDSZ háromszéki vezetője, hangsúlyozva: nem lehet nemleges válaszokra építeni Székelyföldet, ezért szükségek a magyar pártok összefogása fejlesztési és nemzetpolitikai ügyekben egyaránt. „Felháborítónak tartom, hogy 2015-ben bármely ország himnuszának eléneklése gondot okoz. Romániában megtehetik, mert hatalmukban áll, de ez nem azt jelenti, hogy övék az ország, ez az ország minden román állampolgáré, beleértve minket is, és nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít” – fejtette ki Tamás Sándor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetősége nem kíván az akcióhoz csatlakozni, mint üzenik: nem áll szándékukban az MPP akcióiban segédkezni, amíg partnerséget ápolnak az RMDSZ szervezetével, ennek ellenére azonban az EMNP két megyei önkormányzati képviselője kiáll az ügy mellett. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tevékenykedő megyei önkormányzati képviselő kifejtette: „a Székelyföldön élők nem engedhetik meg a pártoskodást, hiszen egységben az erő”.
Az űrlapot különben legkésőbb július 20-ig lehet kitölteni, ezeket a baróti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kovásznai RMDSZ irodákban naponta 8 és 16 óra között, míg az MPP megyeszékhelyi irodájában naponta 9 és 13 óra között lehet igényelni. Az említett két párt színeiben tevékenykedő polgármesterekhez is lehet fordulni, valamint helyi és megyei önkormányzati képviselőktől is igényelhető az indítvány. Emellett a dokumentum elektronikus formában is letölthető az RMDSZ háromszéki szervezetének hivatalos honlapján. Az űrlapot tehát az említett irodákba lehet eljuttatni, ugyanakkor személyesen is be lehet nyújtani a Kovászna megyei kormányhivatalhoz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
A himnuszéneklés kapcsán fogalmazott meg egy beadványt a Magyar Polgári Párt-, illetve az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete a Kovászna megyei kormánymegbízotthoz. Az űrlapot bárki kitöltheti, mindegyiket egyenként iktatják, így a prefektus mindenkinek külön levélben kell válaszoljon.
Kulcsár-Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke elmondta, a prefektus megtámadta a sepsiszentgyörgyi bíróság által a himnuszperben hozott határozatot, és alapfokú újratárgyalást kér. Az MPP helyi vezetője ugyanakkor kitért arra is, nem ért egyet ezen kéréssel, hiszen egy ország himnuszának eléneklését úgy a romániai, mint az Európai Unió által biztosított törvénykezés is jóváhagyja. „Arra megy ki a játék, hogy a Magyar Polgári Pártot és, ami még súlyosabb: magyar himnuszunkat megalázzák” – jelentette ki Kulcsár-Terza, hozzátéve: ennek szellemében fogalmaztak meg egy levelet, amelyben a romániai és a nemzetközi jogszabályokra, továbbá a bírósági határozatra hivatkoznak, magyarázatot kérve a prefektustól. Az a szándékunk, hogy minél többen aláírják a levelet, ezeket összegyűjtjük, eljuttatjuk a kormánymegbízottnak, aki mindenkinek személyesen kell válaszoljon harminc napos határidőn belül – fejtette ki az MPP háromszéki elnöke. Az ívet különben magyar nyelven fogalmazták meg, mint Kulcsár-Terza fogalmazott: a háromszékieknek joguk van saját anyanyelvükön fordulni a prefektushoz.
„Eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezetek értelmes ügyekben össze kell fogjanak, és amikor nem az a fontos, hogy ki hány százalék szavazatot kapott különböző megmérettetéseken” – jelentette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke, aki hozzátette: egyre inkább visszatért a múlt szelleme, és nem, hogy újabb jogokat nem akarnak adni a magyar közösségnek, hanem a meglévőket is el akarják venni. Több példát is mondott Tamás Sándor ez utóbbit illetően: hat hónappal a rendezvény után indítottak eljárást a himnusz eléneklése miatt, a Bod Péter Megyei Könyvtár ügyében kilenc hónapot vártak a kiírás azon pontjának megtámadására, miszerint a vezetőnek kötelező ismernie a magyar nyelvet, illetve utalt a kovásznai Dr. Benedek Géza szívkórház nevének megváltoztatási szándékára is.
„Ellenünk összehangolt, Bukarestből kiinduló támadásról van szó” – magyarázta az RMDSZ háromszéki vezetője, hangsúlyozva: nem lehet nemleges válaszokra építeni Székelyföldet, ezért szükségek a magyar pártok összefogása fejlesztési és nemzetpolitikai ügyekben egyaránt. „Felháborítónak tartom, hogy 2015-ben bármely ország himnuszának eléneklése gondot okoz. Romániában megtehetik, mert hatalmukban áll, de ez nem azt jelenti, hogy övék az ország, ez az ország minden román állampolgáré, beleértve minket is, és nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít” – fejtette ki Tamás Sándor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi vezetősége nem kíván az akcióhoz csatlakozni, mint üzenik: nem áll szándékukban az MPP akcióiban segédkezni, amíg partnerséget ápolnak az RMDSZ szervezetével, ennek ellenére azonban az EMNP két megyei önkormányzati képviselője kiáll az ügy mellett. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben tevékenykedő megyei önkormányzati képviselő kifejtette: „a Székelyföldön élők nem engedhetik meg a pártoskodást, hiszen egységben az erő”.
Az űrlapot különben legkésőbb július 20-ig lehet kitölteni, ezeket a baróti, kézdivásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és kovásznai RMDSZ irodákban naponta 8 és 16 óra között, míg az MPP megyeszékhelyi irodájában naponta 9 és 13 óra között lehet igényelni. Az említett két párt színeiben tevékenykedő polgármesterekhez is lehet fordulni, valamint helyi és megyei önkormányzati képviselőktől is igényelhető az indítvány. Emellett a dokumentum elektronikus formában is letölthető az RMDSZ háromszéki szervezetének hivatalos honlapján. Az űrlapot tehát az említett irodákba lehet eljuttatni, ugyanakkor személyesen is be lehet nyújtani a Kovászna megyei kormányhivatalhoz.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. június 25.
Az új választási törvénnyel sem juthat be két magyar párt a parlamentbe
Az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson képviselethez a román parlamentben – szögezte le az MTI-nek Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezető-helyettese.
A román képviselőház szerdán megszavazta a szenátusban már elfogadott parlamenti választási törvényt. Ezzel a jogszabállyal Románia visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás arányos választási rendszerhez.
A törvény szerint azok a politikai alakulatok jutnak képviselethez, amelyek országos szinten megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy négy megyében 20 százalékot meghaladó eredményt érnek el.
Márton Árpád, aki az RMDSZ képviseletében vett rész részt a választási törvénycsomagot kidolgozó különbizottságban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva rámutatott: az alternatív küszöb a regionális pártok számára biztosíthat parlamenti képviseletet. Arra a kérdésre, hogy mennyiben enged teret ez a választási törvény az erdélyi magyarságon belüli politikai pluralizmusnak, Márton Árpád azt mondta: a parlamenti képviseletet veszélyeztető helyzetet teremt az, ha több magyar párt verseng majd a közösség szavazataiért.
Az RMDSZ képviselője szerint az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, azt pedig kizártnak tartja, hogy két egymással versengő magyar politikai alakulat is átlépje az alternatív választási küszöböt. Kifejtette: Hargita és Kovászna megyében akár két párt is teljesítheti a 20 százalékot, de Maros megye már „limiten van", és nincs még egy olyan megye, ahol a magyarság aránya meghaladja a 40 százalékot. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy egyik magyar párt sem éri el a parlamenti küszöböt, vagy a magyar frakciója kisebb lesz a többi (kedvezményesen képviselethez jutó) kisebbség 18 fős frakciójánál – mondta.
A szerdán elfogadott választási törvény nyolcszázalékos parlamenti küszöböt állapít meg a két, és kilenc százalékosat a három politikai alakulat részvételével létrehozandó választási szövetségek számára. A legutóbbi népszámláláson Románia összlakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak. Az MTI kérdésére, hogy miért javasolta a törvény hatályba lépésének elhalasztását egy évvel, az RMDSZ képviselője elmagyarázta: a többség által végül elvetett pontosítás híján a törvény már kihirdetéskor életbe lép és ezzel hatályon kívül helyezi a korábbi választási törvényt. Az alkotmánybíróság korábbi döntése alapján azonban a parlament már nem módosíthat a választási szabályokon a voks előtti évben, így gyakorlatilag Románia egy évig használható parlamenti választási törvény nélkül marad.
Márton Árpád szerint várhatóan sem előrehozott választásokat, sem – a képviselő vagy szenátor nélkül maradt választókerületekben – időközi választásokat nem lehet majd alkotmányosan megszervezni Romániában a következő egy évben.
Romániában jövő ősszel rendeznek parlamenti választásokat.
MTI
Erdély.ma
Az új választási törvény sem teszi lehetővé, hogy két magyar párt jusson képviselethez a román parlamentben – szögezte le az MTI-nek Márton Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezető-helyettese.
A román képviselőház szerdán megszavazta a szenátusban már elfogadott parlamenti választási törvényt. Ezzel a jogszabállyal Románia visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás arányos választási rendszerhez.
A törvény szerint azok a politikai alakulatok jutnak képviselethez, amelyek országos szinten megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy négy megyében 20 százalékot meghaladó eredményt érnek el.
Márton Árpád, aki az RMDSZ képviseletében vett rész részt a választási törvénycsomagot kidolgozó különbizottságban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva rámutatott: az alternatív küszöb a regionális pártok számára biztosíthat parlamenti képviseletet. Arra a kérdésre, hogy mennyiben enged teret ez a választási törvény az erdélyi magyarságon belüli politikai pluralizmusnak, Márton Árpád azt mondta: a parlamenti képviseletet veszélyeztető helyzetet teremt az, ha több magyar párt verseng majd a közösség szavazataiért.
Az RMDSZ képviselője szerint az alternatív küszöb a választási szövetségekre nem alkalmazható, azt pedig kizártnak tartja, hogy két egymással versengő magyar politikai alakulat is átlépje az alternatív választási küszöböt. Kifejtette: Hargita és Kovászna megyében akár két párt is teljesítheti a 20 százalékot, de Maros megye már „limiten van", és nincs még egy olyan megye, ahol a magyarság aránya meghaladja a 40 százalékot. Fennáll viszont a veszélye annak, hogy egyik magyar párt sem éri el a parlamenti küszöböt, vagy a magyar frakciója kisebb lesz a többi (kedvezményesen képviselethez jutó) kisebbség 18 fős frakciójánál – mondta.
A szerdán elfogadott választási törvény nyolcszázalékos parlamenti küszöböt állapít meg a két, és kilenc százalékosat a három politikai alakulat részvételével létrehozandó választási szövetségek számára. A legutóbbi népszámláláson Románia összlakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak. Az MTI kérdésére, hogy miért javasolta a törvény hatályba lépésének elhalasztását egy évvel, az RMDSZ képviselője elmagyarázta: a többség által végül elvetett pontosítás híján a törvény már kihirdetéskor életbe lép és ezzel hatályon kívül helyezi a korábbi választási törvényt. Az alkotmánybíróság korábbi döntése alapján azonban a parlament már nem módosíthat a választási szabályokon a voks előtti évben, így gyakorlatilag Románia egy évig használható parlamenti választási törvény nélkül marad.
Márton Árpád szerint várhatóan sem előrehozott választásokat, sem – a képviselő vagy szenátor nélkül maradt választókerületekben – időközi választásokat nem lehet majd alkotmányosan megszervezni Romániában a következő egy évben.
Romániában jövő ősszel rendeznek parlamenti választásokat.
MTI
Erdély.ma
2015. június 25.
Betiltott jelképek
A legionárius és vasgárdista jelképek használatának betiltásáról döntött tegnap a képviselőház.
Három liberális törvényhozó terjesztett be törvénymódosítást a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni. A módosítás szerint a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül. A módosítást 302 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Ugyanezt a módosítást a szenátus is megszavazta áprilisban. A módosított rendelet hatálybalépéséhez Klaus Johannis államelnök aláírása szükséges még.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A legionárius és vasgárdista jelképek használatának betiltásáról döntött tegnap a képviselőház.
Három liberális törvényhozó terjesztett be törvénymódosítást a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló 2002/31-es sürgősségi kormányrendelethez, amelynek értelmében Romániában tilos háborús bűnösök emlékét ápolni. A módosítás szerint a román legionárius mozgalom is fasiszta jellegű szervezetnek minősül. A módosítást 302 igen szavazattal, három tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Ugyanezt a módosítást a szenátus is megszavazta áprilisban. A módosított rendelet hatálybalépéséhez Klaus Johannis államelnök aláírása szükséges még.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 25.
Dorel Coica: Kereskényi Gábor félt
„Nem igaz, hogy nem adtam volna fontos feladatokat egy RMDSZ-es alpolgármesternek, és sajnálom, hogy nem engedték, hogy Maskulik Csaba foglalja el a megüresedett helyettes városvezetői tisztséget. Felkészült, rátermett embernek tartom őt, és igenis bíztam volna rá jelentős, megoldandó ügyeket. A szatmárnémeti magyaroknak szükségük lenne arra, hogy legyen egy magyar is a város vezetőségében” – jelentette ki szerdán Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere egy sajtótájékoztató keretében, újságírói kérdésre válaszolva.
Az elöljáró azt is elmondta, szerinte miért utasította el a szövetség városi szervezetének választmánya a tisztséget. „Azért utasították el a felajánlást, mert a posztra alkalmas emberüknek nem akartak lehetőséget adni a bizonyításra. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, városi pártelnök konkurenciát lát Maskulikban, ami a jövő évi polgármester-választást célzó előválogatót illeti, ezért akadályozta meg, hogy helyzetbe kerüljön” – magyarázta Dorel Coica.
Amint arról beszámoltunk, az egyik szatmárnémeti alpolgármesteri szék két héttel ezelőtt ürült meg azt követően, hogy Marcela Papici-ot kinevezték a megyei kórház igazgatójává. Adrian Ştef, a megyei önkormányzat elnöke, a Liberális Reformpárt (PLR) Szatmár megyei vezetője, valamint helyettese, Mircea Govor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei elnöke felajánlotta a tisztséget az RMDSZ-nek, azzal indokolva javaslatukat, hogy ezzel „visszaállítanák az etnikai egyensúlyt” a megyeszékhely önkormányzatában, melyben három éve egyetlen magyar ajkú vezető sem tevékenykedik.
Hosszas vitát követően azonban a szövetség szatmárnémeti szervezetének választmánya, illetve a városi tanácsi frakció úgy döntött, nem fogadják el az ajánlatot. A visszautasítást azzal magyarázták, hogy nem tartanák helyesnek a 2016-os helyhatósági választások előtt nem egészen egy évvel beszállni a város vezetőségébe, mivel az RMDSZ ily módon összemoshatóvá válna Dorel Coica – véleményük szerint gyenge – teljesítményével, ami a kampány szempontjából hátrányos lenne.
Ugyanakkor azt is előrevetítették, hogy a polgármester nem adna fontos feladatköröket magyar helyettesének, így lényegében mindössze egy „díszalpolgármesterrel” maradna a szövetség. A döntést megelőzően az RMDSZ Szatmár megyei állandó bizottsága 70 százalékos többséggel arra szavazott, hogy el kell fogadni a tisztséget, és Kelemen Hunor országos pártelnök is azt sugallta nyilatkozataival, hogy nem szabadna elutasítani az alpolgármesteri széket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
„Nem igaz, hogy nem adtam volna fontos feladatokat egy RMDSZ-es alpolgármesternek, és sajnálom, hogy nem engedték, hogy Maskulik Csaba foglalja el a megüresedett helyettes városvezetői tisztséget. Felkészült, rátermett embernek tartom őt, és igenis bíztam volna rá jelentős, megoldandó ügyeket. A szatmárnémeti magyaroknak szükségük lenne arra, hogy legyen egy magyar is a város vezetőségében” – jelentette ki szerdán Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere egy sajtótájékoztató keretében, újságírói kérdésre válaszolva.
Az elöljáró azt is elmondta, szerinte miért utasította el a szövetség városi szervezetének választmánya a tisztséget. „Azért utasították el a felajánlást, mert a posztra alkalmas emberüknek nem akartak lehetőséget adni a bizonyításra. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, városi pártelnök konkurenciát lát Maskulikban, ami a jövő évi polgármester-választást célzó előválogatót illeti, ezért akadályozta meg, hogy helyzetbe kerüljön” – magyarázta Dorel Coica.
Amint arról beszámoltunk, az egyik szatmárnémeti alpolgármesteri szék két héttel ezelőtt ürült meg azt követően, hogy Marcela Papici-ot kinevezték a megyei kórház igazgatójává. Adrian Ştef, a megyei önkormányzat elnöke, a Liberális Reformpárt (PLR) Szatmár megyei vezetője, valamint helyettese, Mircea Govor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Szatmár megyei elnöke felajánlotta a tisztséget az RMDSZ-nek, azzal indokolva javaslatukat, hogy ezzel „visszaállítanák az etnikai egyensúlyt” a megyeszékhely önkormányzatában, melyben három éve egyetlen magyar ajkú vezető sem tevékenykedik.
Hosszas vitát követően azonban a szövetség szatmárnémeti szervezetének választmánya, illetve a városi tanácsi frakció úgy döntött, nem fogadják el az ajánlatot. A visszautasítást azzal magyarázták, hogy nem tartanák helyesnek a 2016-os helyhatósági választások előtt nem egészen egy évvel beszállni a város vezetőségébe, mivel az RMDSZ ily módon összemoshatóvá válna Dorel Coica – véleményük szerint gyenge – teljesítményével, ami a kampány szempontjából hátrányos lenne.
Ugyanakkor azt is előrevetítették, hogy a polgármester nem adna fontos feladatköröket magyar helyettesének, így lényegében mindössze egy „díszalpolgármesterrel” maradna a szövetség. A döntést megelőzően az RMDSZ Szatmár megyei állandó bizottsága 70 százalékos többséggel arra szavazott, hogy el kell fogadni a tisztséget, és Kelemen Hunor országos pártelnök is azt sugallta nyilatkozataival, hogy nem szabadna elutasítani az alpolgármesteri széket.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 25.
Újra zenétől hangos a bonchidai Bánffy-kastély
Csütörtökön kezdődik a Kolozs megyei Bonchidán a vasárnapig tartó Electric Castle fesztivál. Románia legnagyobb elektronikus zenei eseménye, a Bánffy-kastélyban harmadízben szervezendő rendezvény idén 223 előadót lát vendégül összesen hat színpadon.
Az Electric Castle az első koncertsorozat, amely az élő, elektronikus zenét mintegy kiköltöztette a klubokból a szabad ég alá. A Bánffy-kastély 10 hektáros területén a négy nap alatt fellép többek közt a The Prodigy, a Fatboy Slim, a The Parov Stelar Band, az Asian Dup Fundation, a Rudimental, a The Subways, a Novelle Vague, a Cat Empire.
A szervezők tízezer résztvevő számára alakítottak ki sátorhelyeket, és az elektronikus zene mintegy 100 ezer rajongóját várják Bonchidára – köztük számos külföldit is. Mivel a településen nem működik szálloda vagy panzió, a helybeliek szobáikat és udvarukat is kiadják a résztvevőknek, akik közül sokan már megérkeztek a fesztivál helyszínére. A bonchidaiak napi 15-20 lejért adják bérbe szobáikat a fesztiválozóknak, a 4 napra pedig 30 lejt kérnek azoktól, akik udvarukon szeretnének sátrat verni.
Nicolae Gruz, Bonchida alpolgármestere azt mondta, már két hete nincsen kiadó lakás, szoba vagy terület, annyira nagy volt az érdeklődés. Az egyik helybeli a Digi24 hírportálnak úgy nyilatkozott, olyan résztvevő is akadt, aki már tavaly lefoglalta és kifizette a szoba árát. Andi Vanca, az Electic Castle PR-menedzsere kifejtette, a kemping területén zuhanyzókat, illemhelyeket helyeztek el, a kivilágított területet pedig biztonságiak védik. „Arra buzdítjuk a résztvevőket, hogy sátorozzanak, hiszen ez hozzátartozik a fesztiválozás hangulatához” – mondta a menedzser.
Andi Vanca a Koncertblog.reblog.hu-nak adott interjújában a napokban azt nyilatkozta, idén leginkább arra koncentráltak, hogy olyan neveket hozzanak Bonchidára, akikre számít a romániai közönség. Azzal kapcsolatban, hogy a fesztivál a bevételek egy részét a kastély renoválására költi, a menedzser úgy fogalmazott, a Bánffy-kastély az „otthonuk”, így természetes, hogy a profit egy részét felújításra költik.
„Az első év után a felajánlott öszszegből a felújításért felelős alapítvány befejezte a kastély neogótikus részének renoválását. Idén újjáépítették a lovarda padlóját, sőt szinte az egész kastély új padlót kapott, viszont sajnos az épületbe most is tilos lesz belépni a fesztivál ideje alatt” – mondta Andi Vanca.
Úgy vélte, az Electric Castle jó hatással van a helyi közösségekre, a kastélyfelújítást is elősegíti, így remélik, hogy a hatóságok ezt belátva, még többet segítenek majd az infrastruktúra kialakításában. Tavaly 80 ezren vettek részt a bonchidai koncertsorozaton, amelyről részletek www.electriccastle.ron és a fesztivál Facebook-oldalán olvashatóak.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Csütörtökön kezdődik a Kolozs megyei Bonchidán a vasárnapig tartó Electric Castle fesztivál. Románia legnagyobb elektronikus zenei eseménye, a Bánffy-kastélyban harmadízben szervezendő rendezvény idén 223 előadót lát vendégül összesen hat színpadon.
Az Electric Castle az első koncertsorozat, amely az élő, elektronikus zenét mintegy kiköltöztette a klubokból a szabad ég alá. A Bánffy-kastély 10 hektáros területén a négy nap alatt fellép többek közt a The Prodigy, a Fatboy Slim, a The Parov Stelar Band, az Asian Dup Fundation, a Rudimental, a The Subways, a Novelle Vague, a Cat Empire.
A szervezők tízezer résztvevő számára alakítottak ki sátorhelyeket, és az elektronikus zene mintegy 100 ezer rajongóját várják Bonchidára – köztük számos külföldit is. Mivel a településen nem működik szálloda vagy panzió, a helybeliek szobáikat és udvarukat is kiadják a résztvevőknek, akik közül sokan már megérkeztek a fesztivál helyszínére. A bonchidaiak napi 15-20 lejért adják bérbe szobáikat a fesztiválozóknak, a 4 napra pedig 30 lejt kérnek azoktól, akik udvarukon szeretnének sátrat verni.
Nicolae Gruz, Bonchida alpolgármestere azt mondta, már két hete nincsen kiadó lakás, szoba vagy terület, annyira nagy volt az érdeklődés. Az egyik helybeli a Digi24 hírportálnak úgy nyilatkozott, olyan résztvevő is akadt, aki már tavaly lefoglalta és kifizette a szoba árát. Andi Vanca, az Electic Castle PR-menedzsere kifejtette, a kemping területén zuhanyzókat, illemhelyeket helyeztek el, a kivilágított területet pedig biztonságiak védik. „Arra buzdítjuk a résztvevőket, hogy sátorozzanak, hiszen ez hozzátartozik a fesztiválozás hangulatához” – mondta a menedzser.
Andi Vanca a Koncertblog.reblog.hu-nak adott interjújában a napokban azt nyilatkozta, idén leginkább arra koncentráltak, hogy olyan neveket hozzanak Bonchidára, akikre számít a romániai közönség. Azzal kapcsolatban, hogy a fesztivál a bevételek egy részét a kastély renoválására költi, a menedzser úgy fogalmazott, a Bánffy-kastély az „otthonuk”, így természetes, hogy a profit egy részét felújításra költik.
„Az első év után a felajánlott öszszegből a felújításért felelős alapítvány befejezte a kastély neogótikus részének renoválását. Idén újjáépítették a lovarda padlóját, sőt szinte az egész kastély új padlót kapott, viszont sajnos az épületbe most is tilos lesz belépni a fesztivál ideje alatt” – mondta Andi Vanca.
Úgy vélte, az Electric Castle jó hatással van a helyi közösségekre, a kastélyfelújítást is elősegíti, így remélik, hogy a hatóságok ezt belátva, még többet segítenek majd az infrastruktúra kialakításában. Tavaly 80 ezren vettek részt a bonchidai koncertsorozaton, amelyről részletek www.electriccastle.ron és a fesztivál Facebook-oldalán olvashatóak.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2015. június 25.
Szórvány a négyzeten
Bár a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium magán hordozza a magyar szórványiskolák szinte valamennyi jellemzőjét, mégis családias hangulatot, minőségi nevelést biztosít a közel háromszáz diák számára. A bukaresti magyar nyelvű oktatás idén fennállása 200. évfordulóját ünnepli.
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodnak, az anyagi nehézségekről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolniuk. „Ennek ellenére optimisták vagyunk” – szögezi le Bencze Mihály, az Ady Endre Gimnázium igazgatója.
Idén kereken 200 éves a bukaresti magyar oktatás, az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre. Így a május elején rendezett 3. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot a jubileumnak szentelték. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg azon a hétvégén, felavatták az iskola új zászlóját és címerét – amely egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázolja –, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. A marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátékát, Bródy Sándor A tanítónő című darabját az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Az épület – ahol annak idején jelentős diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység zajlott, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó – 300 férőhelyes dísztermét színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Az oktatásszervezés hőskora
A magyar jelenlét már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő román fővárosban. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése „terelt” jelentős tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint bizonyítható volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Ezek a kisebb próbálkozások a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására azonban még aligha nevezhetők iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elejére tehető. A várost megszálló oroszok ekkor rendezték Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség 70 ezer lelkes központjában 1226 „osztrák” élt – túlnyomó többségük magyar –, de a magyar közösség létszáma elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket saját lakásán kezdte tanítani, írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész végigkoldulta a fél világot – fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is –, négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat”.
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, Bukarestben folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás szerepel a magyar lakosok foglalkozására is: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, ahogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt: támogatásukra jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítő, oktatás- és közösségszervező Koós Ferenc református lelkész is, aki 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuza, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben pedig újabb két tantermes emeletes iskola épült, benne a tanítói lakással.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedett és valósággal virágzott a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látta el az inasiskolától az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján 25 ezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy míg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely aztán Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve” – illusztrálja a helyzetet Bencze Mihály. Az újabb „hőskorban”, a két világháború között azonban így is négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, de az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval megnyitották a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom vezetőivel kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a városközpontban, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola (képünkön).
A múlt század ’50–’70-es évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek bukaresti magyar oktatás számára. Ekkor tanult ott többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
A családi ház
Adorjáni Dezső evangélikus püspök számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű”, vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, intim volt, radikálisan különbözött a nagy erdélyi iskolákban tapasztaltaktól. A tanítás pedig minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának” – mesélte a bukaresti véndiák. A tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia elnevezésű tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. A püspök ma is szívesen emlékszik vissza a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „A korabeli bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy falu életét. Szinte mindenki ismert mindenkit, s ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek egymásnak, szóba elegyedtek egymással” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionálkommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást.
Az 1989-es rendszerváltás új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát – tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett –, kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
„Rejtőzködő” magyarok
Amikor a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, Bencze Mihály igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele miatt nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik mandátumuktól, munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40–50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós Bukarestben, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul” – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
A következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége az intézménynek. Őket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, de torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi a román–magyar államközi viszonyokat. Az egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a falak készültek el, a kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt” egymillió euró. Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság. Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, ősztől a természettudományokra áttérő Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést is.
A bukaresti magyar középiskola végzőseinek 80 százaléka amúgy rendre sikerrel érettségizik, a továbbtanulóknak azonban csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten” – vallja Bencze Mihály.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Bár a bukaresti Ady Endre Elméleti Gimnázium magán hordozza a magyar szórványiskolák szinte valamennyi jellemzőjét, mégis családias hangulatot, minőségi nevelést biztosít a közel háromszáz diák számára. A bukaresti magyar nyelvű oktatás idén fennállása 200. évfordulóját ünnepli.
Állandó tanerő- és létszámhiánnyal viaskodnak, az anyagi nehézségekről nem is beszélve: minden támogatásért keményen meg kell harcolniuk. „Ennek ellenére optimisták vagyunk” – szögezi le Bencze Mihály, az Ady Endre Gimnázium igazgatója.
Idén kereken 200 éves a bukaresti magyar oktatás, az évforduló pedig méltó alkalom az ünneplésre. Így a május elején rendezett 3. Bukaresti Magyar Napok rendezvénysorozatot a jubileumnak szentelték. A középiskola vendégváró osztálytermeit véndiákok és egykori pedagógusok töltötték meg azon a hétvégén, felavatták az iskola új zászlóját és címerét – amely egy koronából ágaskodó unikornist, valamint a napot és a holdat ábrázolja –, Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus alkotását. A marosvásárhelyi színinövendékek vendégjátékát, Bródy Sándor A tanítónő című darabját az Erzsébet Színháznak otthont adó, egykor az Osztrák–Magyar Monarchia tulajdonában álló Duna-palotában vitték színpadra. Az épület – ahol annak idején jelentős diplomáciai, gazdasági és szellemi tevékenység zajlott, és amelyben mintegy száz éve nemigen hangzott el magyar szó – 300 férőhelyes dísztermét színültig megtöltötték a bukaresti magyarok.
Az oktatásszervezés hőskora
A magyar jelenlét már évszázadokkal ezelőtt jelentős volt az első írásos említése 556. évfordulóját idén ünneplő román fővárosban. Barcasági csángók az 1500-as években evangélikus fatemplomot építettek az utazók, szekeresek számára stabil állomásnak számító Bukarestben, ahová a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc leverése „terelt” jelentős tömegeket. Mivel a magyarok ekkor már többnyire családostul érkeztek, a kor kutatói szerint bizonyítható volt a gyerekekkel való foglalkozás, többek között a katolikus Barátok templomában. Ezek a kisebb próbálkozások a magyar oktatás megszervezésére, a gyerekek foglalkoztatására azonban még aligha nevezhetők iskolának.
Az igazi áttörés a 19. század elejére tehető. A várost megszálló oroszok ekkor rendezték Bukarestben az első, a lakosok nemzetiségi összetételére is kiterjedő népszámlálást. A cenzus kimutatta, hogy a havasalföldi román fejedelemség 70 ezer lelkes központjában 1226 „osztrák” élt – túlnyomó többségük magyar –, de a magyar közösség létszáma elérhette a háromezret is. A Szőkefalváról érkezett Sükei Imre református lelkész hamar felismerte, hogy a magyarok elveszítik önazonosság-tudatukat, ha nem biztosít a közösség számára saját egyházat és iskolát. Sükei 1815. május 14-én megalapította a bukaresti református egyházat és a magyar oktatást, a gyerekeket saját lakásán kezdte tanítani, írni-olvasni. A több nyelvet is beszélő lelkész végigkoldulta a fél világot – fogadta többek között a brit uralkodó és a német császár is –, négy év múlva pedig a gyűjtésből és közadakozásból telket vásárolt, amelyen felépítette az első bukaresti református templomot, mellé pedig az „iskolaházat”.
Mivel Erdély és Magyarország nem szerezte vissza függetlenségét, Bukarestben folyamatosan gyarapodott a magyarság, elsősorban a megélhetést keresők révén, akik a Partiumból, Közép-Erdélyből és a Székelyföldről is érkeztek. Az 1838-as lakosság-összeírásban konkrét utalás szerepel a magyar lakosok foglalkozására is: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, cipész, borbély, pék, gombkötő. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után már mintegy nyolcezerre rúgott a magyar népesség Bukarestben, így magától értetődő volt az oktatás bővítése is. Jól jellemzi a magyarok iránti tiszteletet és megbecsülést, ahogy a bukaresti románság igyekezett kimutatni rokonszenvét és együttérzését a magyar menekültek iránt: támogatásukra jótékonysági előadást rendeztek.
Sükeihez hasonló formátumú iskolaépítő, oktatás- és közösségszervező Koós Ferenc református lelkész is, aki 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré a magyarságot. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Koós kezdeményezésére 1862-ben Alexandru Ioan Cuza, az egyesült román fejedelemségek uralkodójának felesége helyezte el az új református kőtemplom alapkövét, 1875-ben pedig újabb két tantermes emeletes iskola épült, benne a tanítói lakással.
Kegyelmi időszakok és leépítés
A századfordulóra kiteljesedett és valósággal virágzott a magyar iskolarendszer, amely ekkor már több mint ezer diák oktatását látta el az inasiskolától az elméleti szintig. Az 1900-as évek elején hivatalos adatok alapján 25 ezer, történészek szerint 35 ezer lelket számlált a bukaresti magyar közösség. A hivatalos feljegyzések az 1910–1911-es tanévet tekintik a magyar nyelvű oktatás csúcspontjának, amikor a római katolikus iskolákban 1141, a református iskolákban pedig 468 magyar tanuló részesült anyanyelvű oktatásban.
„A történelem fintora, hogy míg Erdély nem volt Románia része, zökkenőmentesen működhetett itt a magyar oktatás, amely aztán Trianon után folyamatos támadásnak és rombolásnak volt kitéve” – illusztrálja a helyzetet Bencze Mihály. Az újabb „hőskorban”, a két világháború között azonban így is négyezerre gyarapodott az iskolahálózat diáklétszáma. 1944 áprilisában a brit légierő lebombázta az akkori iskolaépület nagy részét, de az óvóhelyen életben maradt Takács Pál iskolaigazgató emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően – egymaga vette nyakába a várost, hogy összegyűjtse a magyar gyerekeket – ősszel 22 tanulóval megnyitották a hétosztályos iskolát. A kommunista hatalom vezetőivel kialakított kapcsolata révén a direktornak sikerült új iskolaépületre is szert tennie, mégpedig úgy, hogy Petru Groza miniszterelnök felszólította: keressen új ingatlant a lebombázott helyett. Takács a városközpontban, a Ferdinánd sugárút 89. szám alatt működő egykori börze épületét választotta, a mai napig itt működik a magyar középiskola (képünkön).
A múlt század ’50–’70-es évei egyfajta kegyelmi időszakot jelentettek bukaresti magyar oktatás számára. Ekkor tanult ott többek között a hétfalusi csángó származású Kosztanov Mihály, a magyar és az amerikai tudományos akadémia későbbi tagja, illetve 1956–1959 között Keleti György szocialista politikus, későbbi magyar honvédelmi miniszter.
A családi ház
Adorjáni Dezső evangélikus püspök számára bevallottan óriási meglepetés volt, amikor a nagy, „üzemszerű”, vegyes oktatású brassói iskolából 1976-ban átkerült az önálló magyar tanintézetként működő bukarestibe. „A meghitt, kicsi, csinos épület otthonos hangulatot árasztott, akár egy családi ház. Az iskolát a sajátunknak éreztük, a tanár-diák viszony baráti, intim volt, radikálisan különbözött a nagy erdélyi iskolákban tapasztaltaktól. A tanítás pedig minden más véleménnyel ellentétben teljesen megfelelt az erdélyi iskolák színvonalának” – mesélte a bukaresti véndiák. A tantárgyversenyeken vagy a Nicolae Ceauşescu diktátor által életre hívott Megéneklünk, Románia elnevezésű tömegmozgalom rendezvényein sokan csodabogaraknak nézték a népviseletbe öltözött, magyar táncokat bemutató fiatalokat, de annak idején nem tapasztaltak semmiféle negatív diszkriminációt. A püspök ma is szívesen emlékszik vissza a Tulipánt Ilona igazgatónő által meghonosított, akkoriban teljesen újszerű szombati iskolai bulikra. „A korabeli bukaresti magyar életet úgy kell elképzelni, mint egy falu életét. Szinte mindenki ismert mindenkit, s ha az utcán magyar szót hallottak, az emberek köszöntek egymásnak, szóba elegyedtek egymással” – idézte fel az évtizedekkel ezelőtti szórványlétet Adorjáni Dezső. Az akár idillinek is nevezhető állapotnak 1985-ben vetett véget Ceauşescu nacionálkommunista, kisebbségellenes diktatúrája, amely Erdély valamennyi magyar oktatási intézményéhez hasonlóan a bukarestit is vegyessé tette, sőt a fővárosban teljesen felszámolta a magyar nyelvű oktatást.
Az 1989-es rendszerváltás új, ám egyáltalán nem könnyű kezdetet jelentett. Bár a szülők kiharcolták, hogy az iskola újra önálló magyar tanintézet legyen, a román diákok megtagadták az átköltözést. A soviniszta politikusok által feltüzelt fiatalok bezárkóztak az épületbe, törtek-zúztak, felgyújtották az iskola archívumát – tönkretették azt a zongorát is, amelyen Liszt Ferenc gyakorolt, amikor Bukarestben koncertezett –, kőzáport zúdítottak a magyar diákokra és pedagógusokra. Utóbbiak két hétig a református Calvineum-templomba menekültek, a magyar tanulókra állandóan felnőttek vigyáztak. Az áldatlan állapotnak 1991 őszén vetett véget az oktatási minisztérium, átköltöztetve a román osztályokat, az iskola pedig felvette Ady Endre nevét.
„Rejtőzködő” magyarok
Amikor a jelenlegi diáklétszámról kérdezzük, Bencze Mihály igazgató nem rejti véka alá, hogy a fővárosi magyarság sajátos összetétele miatt nem tud pontos adattal szolgálni. A tősgyökereseken kívül ugyanis nagyon sokan élnek ideiglenes jelleggel Bukarestben – például az RMDSZ politikusai –, akik mandátumuktól, munkaviszonyuktól függően néhány év elteltével visszatérnek Erdélybe. Emiatt az óvodától a 12. osztályig képzést nyújtó Ady-középiskola tanulóinak száma 273 és 300 között mozog, a diákok 40–50 százaléka pedig vegyes házasságból származik. A 2011-es népszámlálás szerint a magyarok lélekszáma mintegy 3300-ra tehető ugyan az 1,8 milliós Bukarestben, a valóságban azonban meghaladja a hatezret. „Nagy részük rejtőzködő magyar, nem vállalja az identitását, a gyerekét román iskolába járatja. Őket művészet visszacsalogatni hozzánk, meggyőzni őket, hogy a magyar iskolából ugyanolyan eséllyel tudnak továbblépni, mint a románból. Sajnos a magyarság egy részével jól megetették az idők folyamán azt a hamis tézist, miszerint jobban érvényesül a gyerek, ha az állam nyelvén tanul” – méltatlankodik a bukaresti iskolát másfél éve irányító, korábban a brassói és a hétfalusi önálló magyar iskola alapításában érdemeket és tapasztalatokat szerzett, matematikusként és a csángó történelem, művészet kutatójaként ismert direktor.
A következő tanévtől négy óvónőre és két tanítónőre lesz szüksége az intézménynek. Őket Erdélyből kell a fővárosba csalogatnia, ehhez azonban szolgálati lakást kell biztosítania számukra. Két pedagógusnak az RMDSZ biztosít albérletet, hosszú távon viszont csakis az öt évvel ezelőtt megkezdett, de torzóban maradt kollégium felépítése jelenthet megoldást.
A bentlakás története amúgy hűen tükrözi a román–magyar államközi viszonyokat. Az egy évtizeddel ezelőtt kezdeményezett közös kormányülések idején megállapodás született arról, hogy a magyar állam Battonyán új román iskolát, a román pedig a bukaresti magyar tanintézetnek kollégiumot épít, utóbbiból csak a falak készültek el, a kiutalt finanszírozásból pedig „eltűnt” egymillió euró. Közben a magyar állam 733 ezer eurós hozzájárulásával felhúzott modern iskola- és óvodaépületet 2008 óta használja a battonyai románság. Pedig a kollégiumra nagy szüksége lenne a matematika–informatika profilú, ősztől a természettudományokra áttérő Adynak, hiszen lehetővé tenné a vidéki tanulók beiskolázását is, megkönnyítve az egyetemi továbbtanulásra való felkészülést is.
A bukaresti magyar középiskola végzőseinek 80 százaléka amúgy rendre sikerrel érettségizik, a továbbtanulóknak azonban csupán egyharmada folytatja tanulmányait magyar egyetemen. „Bár a szülők helyett nem dönthetek, igyekszem változtatni a mentalitáson, hiszen az iskola csak akkor fejlődik, ha minden gyereket foglalkoztatunk. Tanintézetünk mára a magyar egyházak, a bukaresti magyar intézmények közös találkozási pontjává vált. Eme küldetését hangsúlyosan vállalnia kell abban a közegben, amely szórványnak számít a négyzeten” – vallja Bencze Mihály.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. június 25.
Idén sem engedik be Marosvásárhely belvárosába a Forgatagot?
Augusztus 25-30. között tartják a 3. Vásárhelyi Forgatagot, számolt be mai sajtótájékoztatóján a szervezők nevében Portik Vilmos, aki elmondta, egyelőre a Maros partján tervezik megszervezni a szabadtéri rendezvényeket, bár több belvárosi helyszínt is megjelöltek a polgármesteri hivatalhoz leadott kérvényükben. „Kiszínezzük a várost”: ezt a szlogent választották a szervezők az idei rendezvénynek, amely az elképzelések szerint még színesebb, még gazdagabbb lesz, mint az előzőek. Augusztus 26-án a Kultúrpalota nagytermében Páll István „Szalonna” és bandája melegít be a jó hangulatra, a további fellépők között pedig jelen lesz Keresztes Ildikó, a Péterfy Bori & Love Band zenekar, a Budapest Bár, a Bagossy Brothers, a Neoton Família, valamint Szabó Előd, akinek az 1849 – Volt egyszer egy szabadságharc című rockoratóriumát Marosvásárhelyen először mutatják be.
Marosvásárhely testvértelepülései közül most Baja lesz a fő meghívott, de a zalaegerszegiek sem fognak hiányozni. A rendezvények sorában lesz Borudvar hazai és magyarországi borokkal, családi rendezvények, városlátogató túrák, amelyeket az idén kibővítenek, tudományos előadások, amelyek témáit az idén gazdagítják, például gazdasági jellegű, vagy a román-magyar együttélést érintő tematikákkal. A Színházi Forgatag programjáról még ezután egyeztetnek Sebestyén Abával. Az idei fesztiválra a Nemzeti Kulturális Alaptól 7 millió forintot, a Bethlen Gábor Alaptól 1,3 milliót kap a Fesztivál. A megyei tanácsnál is pályáztak támogatásra, tavaly 30 ezer lejt kapott a kortárs rendezvény, az idén még nem született döntés, a marosvásárhelyi önkormányzat viszont eddig sem támogatta a Forgatagot és az idén sem számítanak rá. A helyszínnel kapcsolatosan sem történt előrelépés, mert annak ellenére, hogy a szervezők már egy hónapja benyújtották a kérvényüket és több helyszínt is megjelöltek, például a Színház-teret, a Ligetet, a Nyári színházat, Vársétányt, Várudvart, válasz még nem érkezett. Illetve a Forgatag Facebook-oldalára kiposztolt egy Simi Sim nevű felhasználó egy beszkennelt dokumentumot, amely a Valentin Bretfelean aláírását is tartalmazta, azzal, hogy a rendezvény előtt egy hónappal születik döntés.
Antal Erika
maszol.ro
Augusztus 25-30. között tartják a 3. Vásárhelyi Forgatagot, számolt be mai sajtótájékoztatóján a szervezők nevében Portik Vilmos, aki elmondta, egyelőre a Maros partján tervezik megszervezni a szabadtéri rendezvényeket, bár több belvárosi helyszínt is megjelöltek a polgármesteri hivatalhoz leadott kérvényükben. „Kiszínezzük a várost”: ezt a szlogent választották a szervezők az idei rendezvénynek, amely az elképzelések szerint még színesebb, még gazdagabbb lesz, mint az előzőek. Augusztus 26-án a Kultúrpalota nagytermében Páll István „Szalonna” és bandája melegít be a jó hangulatra, a további fellépők között pedig jelen lesz Keresztes Ildikó, a Péterfy Bori & Love Band zenekar, a Budapest Bár, a Bagossy Brothers, a Neoton Família, valamint Szabó Előd, akinek az 1849 – Volt egyszer egy szabadságharc című rockoratóriumát Marosvásárhelyen először mutatják be.
Marosvásárhely testvértelepülései közül most Baja lesz a fő meghívott, de a zalaegerszegiek sem fognak hiányozni. A rendezvények sorában lesz Borudvar hazai és magyarországi borokkal, családi rendezvények, városlátogató túrák, amelyeket az idén kibővítenek, tudományos előadások, amelyek témáit az idén gazdagítják, például gazdasági jellegű, vagy a román-magyar együttélést érintő tematikákkal. A Színházi Forgatag programjáról még ezután egyeztetnek Sebestyén Abával. Az idei fesztiválra a Nemzeti Kulturális Alaptól 7 millió forintot, a Bethlen Gábor Alaptól 1,3 milliót kap a Fesztivál. A megyei tanácsnál is pályáztak támogatásra, tavaly 30 ezer lejt kapott a kortárs rendezvény, az idén még nem született döntés, a marosvásárhelyi önkormányzat viszont eddig sem támogatta a Forgatagot és az idén sem számítanak rá. A helyszínnel kapcsolatosan sem történt előrelépés, mert annak ellenére, hogy a szervezők már egy hónapja benyújtották a kérvényüket és több helyszínt is megjelöltek, például a Színház-teret, a Ligetet, a Nyári színházat, Vársétányt, Várudvart, válasz még nem érkezett. Illetve a Forgatag Facebook-oldalára kiposztolt egy Simi Sim nevű felhasználó egy beszkennelt dokumentumot, amely a Valentin Bretfelean aláírását is tartalmazta, azzal, hogy a rendezvény előtt egy hónappal születik döntés.
Antal Erika
maszol.ro
2015. június 26.
Victor Ponta: Klaus Johannis átvert!
Keményen „nekiment” Klaus Johannis államfőnek a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök amiatt, hogy az elnök Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorát javasolta a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére – adja hírül Balogh Levente a kronika.ro-n.
A miniszterelnök – aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a Romania TV hírtelevíziónak telefonon nyilatkozva szerdán este azt mondta: a PSD nem szavazza meg Ungureanu kinevezését a parlamentben, mivel az államfő senkivel sem konzultált erről a pártból, „becstelen módon megszegve adott szavát.”
„Úgy látom, Johannisnak már nincs szüksége a szavazatainkra, vagy nem tartja fontosnak, hogy betartsa az ígéretét. Azt mondta, hogy legalább egyeztetni fog, vagy előzetesen tájékoztat, de ezúttal nem tartotta be a szavát. Eltelt hat hónap a megválasztása óta, és azt hiszem, már nem érdekli, hogy betartsa az embereknek tett ígéreteit. (…) Becsapott, nem egyeztetett velünk” – panaszolta Ponta.
A pártelnök-kormányfő elmondta: több PSD-s politikussal is egyeztetett, de egyikük sem gondolja úgy, hogy a párt megszavazhatja Ungureanu kinevezését. Hasonlóan nyilatkozott csütörtökön a pártot Ponta távollétében vezető Rovana Plumb is.
Annak kapcsán, hogy koalíciós partnere, a Románia Fejlődéséért Nemzeti Szövetség (UNPR) elnöke, Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök azt mondta, támogatja Johannis döntését, Ponta kifejtette: a koalíciós megállapodás csak a kormányzásról szól, a hírszerzési vezetők kinevezéséről nem, így az UNPR azt támogatja, akit akar.
Oprea nem tudta, hogy előre, hogy Ungureanu lesz a jelölt
Gabriel Oprea szintén szerdán este azt mondta: nem tudott előre Johannis azon szándékáról, hogy Ungureanut jelölje, de amikor kiderült, „szárazon” tudatta Pontával, hogy támogatja az elnök döntését. Közölte: az ügyet nem politikai, hanem stratégiai szemszögből nézi, és emlékeztetett: jól együttműködött Ungureanuval, amikor az kormányfő volt, ő pedig védelmi miniszter. Arra a kérdésre, hogy Johannist vagy Pontát választja, úgy válaszolt: Romániát választja, mivel az UNPR politikai programja „gazdasági stabilitást hozott az elmúlt öt évben.”
Ungureanu kinevezése ugyanakkor bizonytalan, mivel a parlament plénumának összehívása a kormányzati többségen múlik, amely nem kívánja elsietni a dolgot. Alina Gorghiu, a PNL társelnöke úgy vélte, Ungureanu jelölése növeli a parlamenti erőviszonyok módosításának esélyét, és közölte: ha hétfőig nem hívják össze a parlamentet, akkor a rendkívüli ülésszak is szóba jöhet. Ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a tavaszi ülésszak 30-án, azaz kedden véget ér. A parlament vezetése várhatóan hétfőn dönt a plenáris ülés összehívásának időpontjáról.
Mint ismeretes, Ungureanu 2007 és 2012 között egyszer már vezette a külügyi hírszerzést, amelynek éléről akkor távozott, amikor miniszterelnökké nevezték ki. Érdekesség, hogy kormányának megdöntésében a PNL is aktív szerepet játszott, hiszen 2012-ben a Szociálliberális Unió (USL) tagjaként szoros szövetségben állt a PSD-vel.
Dragnea: fejetlenség van a PSD-ben
A PSD-ben fejetlenség van, ezért Victor Pontának minél hamarabb haza kellene térnie Törökországból – jelentette ki Liviu Dragnea, a párt koordinátora, korábbi ügyvezető elnöke, akinek azért kellett kormányfő-helyettesi tisztségéből távoznia, mert alapfokon egyéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Ponta közölte: előfordulhat, hogy már a jövő hét után hazatér, addig azonban még fizioterápiás kezelésen kell átesnie. Jelezte: eredetileg 28 napos távollétre készült, de igyekszik ezt lerövídíteni – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Keményen „nekiment” Klaus Johannis államfőnek a térdműtéte után Törökországban lábadozó Victor Ponta miniszterelnök amiatt, hogy az elnök Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnököt, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátorát javasolta a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére – adja hírül Balogh Levente a kronika.ro-n.
A miniszterelnök – aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – a Romania TV hírtelevíziónak telefonon nyilatkozva szerdán este azt mondta: a PSD nem szavazza meg Ungureanu kinevezését a parlamentben, mivel az államfő senkivel sem konzultált erről a pártból, „becstelen módon megszegve adott szavát.”
„Úgy látom, Johannisnak már nincs szüksége a szavazatainkra, vagy nem tartja fontosnak, hogy betartsa az ígéretét. Azt mondta, hogy legalább egyeztetni fog, vagy előzetesen tájékoztat, de ezúttal nem tartotta be a szavát. Eltelt hat hónap a megválasztása óta, és azt hiszem, már nem érdekli, hogy betartsa az embereknek tett ígéreteit. (…) Becsapott, nem egyeztetett velünk” – panaszolta Ponta.
A pártelnök-kormányfő elmondta: több PSD-s politikussal is egyeztetett, de egyikük sem gondolja úgy, hogy a párt megszavazhatja Ungureanu kinevezését. Hasonlóan nyilatkozott csütörtökön a pártot Ponta távollétében vezető Rovana Plumb is.
Annak kapcsán, hogy koalíciós partnere, a Románia Fejlődéséért Nemzeti Szövetség (UNPR) elnöke, Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök azt mondta, támogatja Johannis döntését, Ponta kifejtette: a koalíciós megállapodás csak a kormányzásról szól, a hírszerzési vezetők kinevezéséről nem, így az UNPR azt támogatja, akit akar.
Oprea nem tudta, hogy előre, hogy Ungureanu lesz a jelölt
Gabriel Oprea szintén szerdán este azt mondta: nem tudott előre Johannis azon szándékáról, hogy Ungureanut jelölje, de amikor kiderült, „szárazon” tudatta Pontával, hogy támogatja az elnök döntését. Közölte: az ügyet nem politikai, hanem stratégiai szemszögből nézi, és emlékeztetett: jól együttműködött Ungureanuval, amikor az kormányfő volt, ő pedig védelmi miniszter. Arra a kérdésre, hogy Johannist vagy Pontát választja, úgy válaszolt: Romániát választja, mivel az UNPR politikai programja „gazdasági stabilitást hozott az elmúlt öt évben.”
Ungureanu kinevezése ugyanakkor bizonytalan, mivel a parlament plénumának összehívása a kormányzati többségen múlik, amely nem kívánja elsietni a dolgot. Alina Gorghiu, a PNL társelnöke úgy vélte, Ungureanu jelölése növeli a parlamenti erőviszonyok módosításának esélyét, és közölte: ha hétfőig nem hívják össze a parlamentet, akkor a rendkívüli ülésszak is szóba jöhet. Ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy a tavaszi ülésszak 30-án, azaz kedden véget ér. A parlament vezetése várhatóan hétfőn dönt a plenáris ülés összehívásának időpontjáról.
Mint ismeretes, Ungureanu 2007 és 2012 között egyszer már vezette a külügyi hírszerzést, amelynek éléről akkor távozott, amikor miniszterelnökké nevezték ki. Érdekesség, hogy kormányának megdöntésében a PNL is aktív szerepet játszott, hiszen 2012-ben a Szociálliberális Unió (USL) tagjaként szoros szövetségben állt a PSD-vel.
Dragnea: fejetlenség van a PSD-ben
A PSD-ben fejetlenség van, ezért Victor Pontának minél hamarabb haza kellene térnie Törökországból – jelentette ki Liviu Dragnea, a párt koordinátora, korábbi ügyvezető elnöke, akinek azért kellett kormányfő-helyettesi tisztségéből távoznia, mert alapfokon egyéves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson elkövetett csalások miatt. Ponta közölte: előfordulhat, hogy már a jövő hét után hazatér, addig azonban még fizioterápiás kezelésen kell átesnie. Jelezte: eredetileg 28 napos távollétre készült, de igyekszik ezt lerövídíteni – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2015. június 26.
Elmaradt felelősségre vonás – Tőkés László az EP plenáris ülésén
A romániai rendszerváltás idején, illetve az azt követő időszakban elkövetett rémtettek elkövetőinek felelősségre vonását kérte az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott, szerda esti felszólalásában Tőkés László képviselő. Az egykori püspök mások mellett Ion Iliescu és Virgil Măgureanu törvény elé hozataláról beszélt Brüsszelben.
Tőkés László szerint a Ceauşescu-diktatúra bukása feletti örömet mai napig nem lehet teljességgel megélni, mivel azt az elmúlt 25 évben mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei.
Az EP-képviselő ezzel elsősorban a kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követő, az ún. terroristák által véghezvitt tömeges gyilkosságokra, az 1990. márciusi marosvásárhelyi „könyves tüntetés” magyarság résztvevőire rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérletére, valamint a bukaresti, Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulások a karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás révén 1990 júniusában történő vérbefojtására gondolt.
A brüsszeli honatya szerint emberiségellenes, el nem évülő bűncselekményekről van szó, amelyek elkövetőinek felelniük kell, viszont a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Mint ismeretes, tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a legfelsőbb bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben, vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta.
Háromszék
Erdély.ma
A romániai rendszerváltás idején, illetve az azt követő időszakban elkövetett rémtettek elkövetőinek felelősségre vonását kérte az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott, szerda esti felszólalásában Tőkés László képviselő. Az egykori püspök mások mellett Ion Iliescu és Virgil Măgureanu törvény elé hozataláról beszélt Brüsszelben.
Tőkés László szerint a Ceauşescu-diktatúra bukása feletti örömet mai napig nem lehet teljességgel megélni, mivel azt az elmúlt 25 évben mindig beárnyékolták a kommunista visszarendeződés fájdalmas kísérőeseményei.
Az EP-képviselő ezzel elsősorban a kommunista rezsim 1989. december 22-i bukását követő, az ún. terroristák által véghezvitt tömeges gyilkosságokra, az 1990. márciusi marosvásárhelyi „könyves tüntetés” magyarság résztvevőire rászabadított Görgény-völgyi parasztok pogromkísérletére, valamint a bukaresti, Egyetem téri kommunizmusellenes megmozdulások a karhatalmi erőszak és a brutális bányászjárás révén 1990 júniusában történő vérbefojtására gondolt.
A brüsszeli honatya szerint emberiségellenes, el nem évülő bűncselekményekről van szó, amelyek elkövetőinek felelniük kell, viszont a posztkommunista állami hatóságok Ion Iliescu egykori államelnök és Virgil Măgureanu volt titkosszolgálati főnök törvény elé állítását immár negyedszázada éppen úgy megakadályozzák, mint ahogy a szocialista többségű parlament bűnpártoló cinkossággal a korrupciós ügyekben vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnöknek is mentességet biztosít.
Mint ismeretes, tavaly ősszel az Emberi Jogok Európai Bírósága az 1990. júniusi bányászjárás kivizsgálására s a tettesek, közöttük a felelős kormánytagok számonkérésére kötelezte a román államot, ennek nyomán pedig a Legfelsőbb Ügyészség a büntetőjogi kivizsgálást újrakezdte, a legfelsőbb bíróság pedig a bányászjárás 2009-ben, vádemelés nélkül lezárt dossziéját újranyitotta.
Háromszék
Erdély.ma
2015. június 26.
Ez is Románia!
Sokat beszéltek, írtak, vitatkoztak "szakértők" és "elemzők" mostanában a parlamenti képviselők arcátlanságáról, arról, hogy semmibe veszik a polgárokat, felsőbbrendűeknek képzelik magukat a "normális" embereknél, és saját semmittevésüket busásan "speciális" nyugdíjakkal jutalmazzák. Miközben a tévéműsorokban arról "értekeznek", hogy vajon miből teremtik elő a gyermeksegély megemelése nyomán "a költségvetést megterhelő" összeget, sokan azt mondják, hogy felesleges intézkedés, úgyis csak az alkoholizmust szolgálja... Újabb téma is akadna, például az, hogy a parlamenti vakáció előtt, nem tudván, mire költsék a pénzüket, ma, amikor mindegyik honatya parlamenti asztalán laptop van, egyebek között 200 doboz irodai gemkapcsot, 800 mappát, 50 radírt, 50 ceruzahegyzőt és egyebeket akarnak vásárolni, aminek a jelenlegi körülmények között, az IT világában semmi haszna és értelme. Ezekről a dolgokról naponta sokan írnak, most azonban a honatyák által egyébként lenézett "népről" szólnánk.
Az országos statisztikai hivatal adatai szerint az év első negyedévében Romániában 7,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta, szemben az előző negyedévben jegyzett 6,7 százalékkal. A munkanélküliek száma 655 ezer (a múlt év végén 618 ezer volt). A férfiak körében 8,4, a nők körében 6 százalékos, a fiatalok között a legmagasabb, mintegy 25 százalék a munkanélküliségi ráta.
Miközben tehát növekvőben van a munkanélküliség, vannak, akiknek eszük ágában sincs dolgozni, megelégednek a szociális segéllyel. A sajtóhírek az utóbbi napokban egy Jászvásártól 35 kilométernyire található moldovai faluról szóltak, ahová a megyei munkaelosztó hivatal 300 állásajánlattal érkezett, de senkit sem érdekeltek az állások. Illetve néhányukat igen, de ezek száma nem érte el a tízet. A többiek inkább azt magyarázták el az állást ajánlóknak, hogy miért jobb nekik otthon. Különben se várja el tőlük senki, hogy "15 millió lejnél" kevesebbért munkát vállaljanak! Mondták olyanok, akikről kiderült, hogy életükben nem volt munkahelyük. Egy másik "érdeklődő" nem akart "navétázni" a megyeközpontba, ezért, ha a "városban" vállalna munkát, legalább 2000 lejes fizetést és szállást várna el. Az csak "természetes", hogy semmiféle képzettséggel nem rendelkezik. Viszont, mint a szavaiból kiderült, "mindenhez ért". Ezek szerint akár politikus is lehetne – tehetnénk hozzá.
A szomorú valóság az, hogy az emberek inkább az állami segélyt választották a munka és fizetés helyett.
Bizonyára nem elszigetelt esetről van szó, hiszen nemrég tanúi voltunk, amikor egy – amúgy nyugati kocsival érkezett "segélyezett" – az egyik köztisztviselő arcába nevetett, hogy képes "semmi pénzért" dolgozni. Olyant is láttunk, hogy valaki az uniós élelmiszersegélyét vadonat-új autóján vitte haza. Persze ez nem általánosítható. A lakosság nagyobb része dolgozni akar, és dolgozik is. Azonban sajnos vannak emberek, akik jól "elvannak" a mi adólejeinkből fizetett szociális segélyből. Tetszik, nem tetszik, ez is Románia!
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Sokat beszéltek, írtak, vitatkoztak "szakértők" és "elemzők" mostanában a parlamenti képviselők arcátlanságáról, arról, hogy semmibe veszik a polgárokat, felsőbbrendűeknek képzelik magukat a "normális" embereknél, és saját semmittevésüket busásan "speciális" nyugdíjakkal jutalmazzák. Miközben a tévéműsorokban arról "értekeznek", hogy vajon miből teremtik elő a gyermeksegély megemelése nyomán "a költségvetést megterhelő" összeget, sokan azt mondják, hogy felesleges intézkedés, úgyis csak az alkoholizmust szolgálja... Újabb téma is akadna, például az, hogy a parlamenti vakáció előtt, nem tudván, mire költsék a pénzüket, ma, amikor mindegyik honatya parlamenti asztalán laptop van, egyebek között 200 doboz irodai gemkapcsot, 800 mappát, 50 radírt, 50 ceruzahegyzőt és egyebeket akarnak vásárolni, aminek a jelenlegi körülmények között, az IT világában semmi haszna és értelme. Ezekről a dolgokról naponta sokan írnak, most azonban a honatyák által egyébként lenézett "népről" szólnánk.
Az országos statisztikai hivatal adatai szerint az év első negyedévében Romániában 7,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta, szemben az előző negyedévben jegyzett 6,7 százalékkal. A munkanélküliek száma 655 ezer (a múlt év végén 618 ezer volt). A férfiak körében 8,4, a nők körében 6 százalékos, a fiatalok között a legmagasabb, mintegy 25 százalék a munkanélküliségi ráta.
Miközben tehát növekvőben van a munkanélküliség, vannak, akiknek eszük ágában sincs dolgozni, megelégednek a szociális segéllyel. A sajtóhírek az utóbbi napokban egy Jászvásártól 35 kilométernyire található moldovai faluról szóltak, ahová a megyei munkaelosztó hivatal 300 állásajánlattal érkezett, de senkit sem érdekeltek az állások. Illetve néhányukat igen, de ezek száma nem érte el a tízet. A többiek inkább azt magyarázták el az állást ajánlóknak, hogy miért jobb nekik otthon. Különben se várja el tőlük senki, hogy "15 millió lejnél" kevesebbért munkát vállaljanak! Mondták olyanok, akikről kiderült, hogy életükben nem volt munkahelyük. Egy másik "érdeklődő" nem akart "navétázni" a megyeközpontba, ezért, ha a "városban" vállalna munkát, legalább 2000 lejes fizetést és szállást várna el. Az csak "természetes", hogy semmiféle képzettséggel nem rendelkezik. Viszont, mint a szavaiból kiderült, "mindenhez ért". Ezek szerint akár politikus is lehetne – tehetnénk hozzá.
A szomorú valóság az, hogy az emberek inkább az állami segélyt választották a munka és fizetés helyett.
Bizonyára nem elszigetelt esetről van szó, hiszen nemrég tanúi voltunk, amikor egy – amúgy nyugati kocsival érkezett "segélyezett" – az egyik köztisztviselő arcába nevetett, hogy képes "semmi pénzért" dolgozni. Olyant is láttunk, hogy valaki az uniós élelmiszersegélyét vadonat-új autóján vitte haza. Persze ez nem általánosítható. A lakosság nagyobb része dolgozni akar, és dolgozik is. Azonban sajnos vannak emberek, akik jól "elvannak" a mi adólejeinkből fizetett szociális segélyből. Tetszik, nem tetszik, ez is Románia!
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 26.
Jogszerűtlen, igazságtalan és méltánytalan a Mikó Kollégium újraállamosítása
A Generális Konvent, vagyis a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló bírósági döntést "jogszerűtlennek, igazságtalannak és méltánytalannak" tekinti – olvasható a csütörtökön véget ért, kétnapos budapesti ülés zárónyilatkozatában.
"A Generális Konvent aggodalommal tekint Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában azon köznevelést érintő törvények hatályba lépésére, amelyek a szülőföldjükön, anyanyelven folytatható oktatás terén méltatlanul sújtják a magyar közösségeket, és felhívja Magyarország kormányának figyelmét is a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre" – olvasható a találkozót követő sajtótájékoztatón közreadott nyilatkozatban.
A Generális Konvent továbbá tiltakozik "a világban sok helyen folyó keresztyénüldözés ellen".
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, a plenáris ülésen tárgyaltak Kárpátalja nehéz helyzetéről, a romániai magyar reformátusok ügyeiről, a diaszpóra reformátusságáról, egyházalkotmányi kérdésekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció 500. évfordulója jubileumának megünnepléséről.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke az ukrajnai helyzetről szólva elmondta: a Kárpátalján élő magyarokat nagyon mélyen érinti a gazdasági krízis. "Az elszegényedés problémája, a kilátástalan helyzet mindenkire rátelepszik" – fogalmazott.
Közölte, ma még nem tudni, hogy elértek-e a krízis mélypontjára, vagy ennél még mélyebb lesz. A megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb Ukrajnában – mondta Zán Fábián Sándor.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy romániai jogerős bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról. Közölte, az egyházkerület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Kató Béla kijelentette: a helyzetet nem tudják elfogadni, a végsőkig küzdeni fognak. Ha nem járnak sikerrel, "újat" építenek, mert nem veszíthetik el a fiataljaikat – mondta, majd hozzátette: az egyház jövője múlik azon, hogy létezik-e anyanyelvi oktatás.
Népújság (Marosvásárhely)
A Generális Konvent, vagyis a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról szóló bírósági döntést "jogszerűtlennek, igazságtalannak és méltánytalannak" tekinti – olvasható a csütörtökön véget ért, kétnapos budapesti ülés zárónyilatkozatában.
"A Generális Konvent aggodalommal tekint Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában azon köznevelést érintő törvények hatályba lépésére, amelyek a szülőföldjükön, anyanyelven folytatható oktatás terén méltatlanul sújtják a magyar közösségeket, és felhívja Magyarország kormányának figyelmét is a magyar nemzetrészeket ellehetetlenítő intézkedésekre" – olvasható a találkozót követő sajtótájékoztatón közreadott nyilatkozatban.
A Generális Konvent továbbá tiltakozik "a világban sok helyen folyó keresztyénüldözés ellen".
Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke elmondta, a plenáris ülésen tárgyaltak Kárpátalja nehéz helyzetéről, a romániai magyar reformátusok ügyeiről, a diaszpóra reformátusságáról, egyházalkotmányi kérdésekről, a közös képviseletről, valamint a reformáció 500. évfordulója jubileumának megünnepléséről.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke az ukrajnai helyzetről szólva elmondta: a Kárpátalján élő magyarokat nagyon mélyen érinti a gazdasági krízis. "Az elszegényedés problémája, a kilátástalan helyzet mindenkire rátelepszik" – fogalmazott.
Közölte, ma még nem tudni, hogy elértek-e a krízis mélypontjára, vagy ennél még mélyebb lesz. A megélhetés, a szociális háló egyre bizonytalanabb Ukrajnában – mondta Zán Fábián Sándor.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, hogy romániai jogerős bírósági ítélet született a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosításáról. Közölte, az egyházkerület a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Kató Béla kijelentette: a helyzetet nem tudják elfogadni, a végsőkig küzdeni fognak. Ha nem járnak sikerrel, "újat" építenek, mert nem veszíthetik el a fiataljaikat – mondta, majd hozzátette: az egyház jövője múlik azon, hogy létezik-e anyanyelvi oktatás.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 26.
A szakiskolai helyek fele üres
Háromszéken egyedül a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában jegyeztek túljelentkezést a hároméves szakiskolai osztályok számára szervezett, tegnap zárult iratkozási időszakban, a 672 meghirdetett helyből közel háromszáz üresen maradt, ezekre augusztusban még lehet jelentkezni.
Annak ellenére, hogy a tavaly újraindított hároméves szakképzésben tanuló diákoknak a kormány havi kétszáz lejes támogatást nyújt, ami alanyi jogon jár mindenkinek, aki rendszeresen látogatja az iskolát, még mindig alacsony az érdeklődés, és éppen azokra a szakokra kevés a jelentkező, amelyek területén a legnagyobb a szakemberhiány – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Az elöljáró abban bízik, a nyolcadikosok pótvizsgája után még lesz annyi jelentkező, hogy a szakiskolai helyek 70–80 százaléka beteljen. Háromszéken közel háromszáz általános iskolai végzős bukott meg idén egy vagy két tantárgyból, a pótvizsgákat augusztusban tartják, azt követően a diákok még jelentkezhetnek bármilyen kilencedik osztályba, ahol helyek maradtak üresen. A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint az első szakaszban minden hely betelt a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási szakközépiskolában a fodrász–manikűrös–pedikűrös, illetve az elárusító szak iránt is nagy volt az érdeklődés. A baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában a helyek harmada maradt üresen, míg a megyeközponti Kós Károly és Puskás Tivadar, a kézdivásárhelyi Gábor Áron, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor és a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában a szakiskolai helyek alig 25–30 százalékát foglalták el. A munkaerőpiacon folyamatosan keresett a jó festő-mázoló, gépjárműszerelő, parkettező, csempéző, fűtésrendszer-szerelő szakember, mégis ezekben az osztályokban maradt a legtöbb üres hely, de a hegesztő-, asztalos-, mezőgazdasági gépész-, villanyszerelő-osztályok némelyikébe sem jelentkezett senki.
Az Apor Péter Szakközépiskolában a meghirdetett ötvenhat helyre közel százan iratkoztak, az autószerelői és a pincér–élelmiszer-ipari elárusító szakon is túljelentkezést jegyeztek, emiatt június 30-án felvételit tartanak a VIII. osztályban tanult technikai ismeretek tantárgyból. Dezső Vencel iskolaigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, a jelentkezők többsége a Kézdivásárhely környéki falvakból származik, úgy tűnik, a fiatalok megértették, hogy egy jól elsajátított szakmával könnyebben boldogulnak, mint a diplomával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromszéken egyedül a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolában jegyeztek túljelentkezést a hároméves szakiskolai osztályok számára szervezett, tegnap zárult iratkozási időszakban, a 672 meghirdetett helyből közel háromszáz üresen maradt, ezekre augusztusban még lehet jelentkezni.
Annak ellenére, hogy a tavaly újraindított hároméves szakképzésben tanuló diákoknak a kormány havi kétszáz lejes támogatást nyújt, ami alanyi jogon jár mindenkinek, aki rendszeresen látogatja az iskolát, még mindig alacsony az érdeklődés, és éppen azokra a szakokra kevés a jelentkező, amelyek területén a legnagyobb a szakemberhiány – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő. Az elöljáró abban bízik, a nyolcadikosok pótvizsgája után még lesz annyi jelentkező, hogy a szakiskolai helyek 70–80 százaléka beteljen. Háromszéken közel háromszáz általános iskolai végzős bukott meg idén egy vagy két tantárgyból, a pótvizsgákat augusztusban tartják, azt követően a diákok még jelentkezhetnek bármilyen kilencedik osztályba, ahol helyek maradtak üresen. A megyei tanfelügyelőség kimutatása szerint az első szakaszban minden hely betelt a sepsiszentgyörgyi Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási szakközépiskolában a fodrász–manikűrös–pedikűrös, illetve az elárusító szak iránt is nagy volt az érdeklődés. A baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskolában a helyek harmada maradt üresen, míg a megyeközponti Kós Károly és Puskás Tivadar, a kézdivásárhelyi Gábor Áron, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor és a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában a szakiskolai helyek alig 25–30 százalékát foglalták el. A munkaerőpiacon folyamatosan keresett a jó festő-mázoló, gépjárműszerelő, parkettező, csempéző, fűtésrendszer-szerelő szakember, mégis ezekben az osztályokban maradt a legtöbb üres hely, de a hegesztő-, asztalos-, mezőgazdasági gépész-, villanyszerelő-osztályok némelyikébe sem jelentkezett senki.
Az Apor Péter Szakközépiskolában a meghirdetett ötvenhat helyre közel százan iratkoztak, az autószerelői és a pincér–élelmiszer-ipari elárusító szakon is túljelentkezést jegyeztek, emiatt június 30-án felvételit tartanak a VIII. osztályban tanult technikai ismeretek tantárgyból. Dezső Vencel iskolaigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, a jelentkezők többsége a Kézdivásárhely környéki falvakból származik, úgy tűnik, a fiatalok megértették, hogy egy jól elsajátított szakmával könnyebben boldogulnak, mint a diplomával.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Redenta lennék?
Egyre többen állítják, hogy Trianon az újkori politikai gazemberség rekordja, és a nagyon időszerű megemlékezések újfent lidércálomként hozzák elő a kérdést, hogy jómagam irredenta vagyok-e. Redenta állat nincs is, mondaná a székely, és Székelyföldön biztosan nincs...
Elismerem, hogy könyveim között fellelhető egykori szomszédom Mikor Oláhország háborút üzene... című dedikált kötete és más szerzők értekezései is, amelyek azt bizonyítják, hogy az új kor történelmében még nem húztak meg határokat ilyen nagy néptömegek akarata ellenére. A fiatalabb nemzedék nem élte át (és ne is élje), amikor az ilyen olvasmányok miatt szúrós szemű állami emberek pecsétes írással feldúlták a lakást, kirázták a szalmazsákot az ebédlő közepére... Azt is bevallom, hogy az 1980-as években elhoztam Budapestről az Utazások Erdélyben című útikalauzt, habár a magyar vámtiszt figyelmeztetett, hogy ezt elveszik ideát; átmentettem a gatyaszárban. Lehet, hogy már akkor bennem volt az irredenta vírus?
És ha a többségi nemzetből való barátaimnak (igenis, vannak ilyenek!) helyeselek, hogy a Prut folyón virághidat készítsenek testvéreik felé, akkor is irredenta vagyok? Fogas kérdés, már nem is merek a tükörbe nézni, nehogy irredentát lássak, hiszen nagyszámú üvöltő politikus rohan felém, hogy tüzes vassal süsse rám a bélyeget...
Mivel a mai élet tele van csapdákkal – nálunk csak az biztos, hogy minden bizonytalan – , nem csoda, hogy kétségek között él az ember. És kitől kérhetnék tanácsot, hiszen még a magas tudású Dâmboviţa-parti politikusok sem tudják eldönteni, hogy mi vagyok: román nemzetiségű magyar vagy magyar nemzetiségű román? Ha engem kérdeznek, egyik sem...
TÖLGYES LAJOS, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egyre többen állítják, hogy Trianon az újkori politikai gazemberség rekordja, és a nagyon időszerű megemlékezések újfent lidércálomként hozzák elő a kérdést, hogy jómagam irredenta vagyok-e. Redenta állat nincs is, mondaná a székely, és Székelyföldön biztosan nincs...
Elismerem, hogy könyveim között fellelhető egykori szomszédom Mikor Oláhország háborút üzene... című dedikált kötete és más szerzők értekezései is, amelyek azt bizonyítják, hogy az új kor történelmében még nem húztak meg határokat ilyen nagy néptömegek akarata ellenére. A fiatalabb nemzedék nem élte át (és ne is élje), amikor az ilyen olvasmányok miatt szúrós szemű állami emberek pecsétes írással feldúlták a lakást, kirázták a szalmazsákot az ebédlő közepére... Azt is bevallom, hogy az 1980-as években elhoztam Budapestről az Utazások Erdélyben című útikalauzt, habár a magyar vámtiszt figyelmeztetett, hogy ezt elveszik ideát; átmentettem a gatyaszárban. Lehet, hogy már akkor bennem volt az irredenta vírus?
És ha a többségi nemzetből való barátaimnak (igenis, vannak ilyenek!) helyeselek, hogy a Prut folyón virághidat készítsenek testvéreik felé, akkor is irredenta vagyok? Fogas kérdés, már nem is merek a tükörbe nézni, nehogy irredentát lássak, hiszen nagyszámú üvöltő politikus rohan felém, hogy tüzes vassal süsse rám a bélyeget...
Mivel a mai élet tele van csapdákkal – nálunk csak az biztos, hogy minden bizonytalan – , nem csoda, hogy kétségek között él az ember. És kitől kérhetnék tanácsot, hiszen még a magas tudású Dâmboviţa-parti politikusok sem tudják eldönteni, hogy mi vagyok: román nemzetiségű magyar vagy magyar nemzetiségű román? Ha engem kérdeznek, egyik sem...
TÖLGYES LAJOS, Sepsiszentgyörgy
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Az egyetem méltósága
Befejeződött a kicsengetések időszaka, elballagott már a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatán végzett diákok utolsó csoportja is. Bizonyára örültek maguk a fiatalok, igen a szüleik és tanáraik, talán jelen voltak a barátok, ismerősök, s bámészkodók is, hisz ilyenkor szívet, lelket gyönyörködtető az ünnepség, mosolyt, örömet fakaszt azokban is, akik látszólag egyáltalán nem érdekeltek az eseményben.
Azt viszont nem tudom megérteni, miért nem lehetett közös kicsengetést rendezni mindenkinek, akinek utoljára szólt a csengő? Akkor lehetett volna igazi, az egész várost megörvendeztető eseménnyé növeszteni az egyetemről való kilépés pillanatát, ha mindannyian együtt búcsúznak tanintézetüktől. A főiskolának is kétségtelenül ez a legnagyobb ünnepe, mint a középiskoláknak a ballagás, s miért ne kapcsolódhatnék be ebbe a nagy közös ünneplésbe a megyeszékhely közössége is? Ugyanis sokunkat érdekel, mi történik az egyetemünkön. Egészen új minőségi csoport jelentkezett
Amikor – több évvel ezelőtt – a lányom a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre felvételizett, éjszaka hívott telefonon egy volt évfolyamtársam, és örömmel gratulált a bejutásához, pedig csak feltételezte, hogy nem másvalaki nevét olvasta. Sokan megvárták, míg kitették éjfél körül az eredményt, mert érdekelte őket, ha nem is volt senkijük a vizsgázók között; a vásárhelyieknek annak idején nem volt közömbös, kik is járnak a színire, s kik az orvosira.
Bátorkodom tehát kijelenteni, hogy mi mindannyian, akik itt, a megyeszékhelyen, annak környékén, sőt, a megyében, Székelyföldön élünk, igenis érdekeltek vagyunk nem csupán a középiskolát végzettek ballagásában, hanem egyetemistáink elbúcsúztatásában is. Az ő örömük a közösség öröme is, hisz az egyetem, a főiskola nem csupán azoknak jó, akik ott tanulnak, tanítanak. Vannak, akik fizikailag nem érintkeznek vele, az is lehet, lábukat soha be nem teszik az esztétikailag kissé elpuskázott hatalmas épületbe, de azért érzi, tudja mindenki, hogy az utóbbi másfél évtizedben, amióta létezik ez a felsőfokú tanintézet, a város értéke is növekedett. Egészen új minőségi csoport jelentkezett a megyeszékhely lakossági térképén, az egyetemistáké és az egyetemi oktatóké. Jómagam, ahol csak tudtam, kiigazítottam azokat, akik elmarasztaló szavakkal illették lakóhelyünknek ezt az új létesítményét, fiatalokat irányítottam oda, ecsetelni próbáltam sok-sok előnyét annak, hogy helyben tanulhatnak, a kolozsvári, brassói vagy más egyetemi városban fizetendő lakbér megtakarításával. És végzett itt már több volt tanítványom, néhányan mesteri fokozatot is szereztek (ezt most már egyik-másik szakból itt is megtehetik), a diplomát érvényesíteni is tudták. Pár alkalommal részt vettem az egyetemisták szakmai bemutatkozásán, s valahogy megnyugtató volt látni, tapasztalni, hogy szakmailag, de emberileg is egyre érettebbek. Valahányszor beléptem az egyetem épületébe, az a méltóságteljes hangulat ragadott magával, amit annak idején Kolozsváron tapasztalhattunk meg. Akkor, fiatalon a tudományok titkai, felfedezésük szándéka hatott át mindannyiunkat, itt, Sepsiszentgyörgyön pedig ugyancsak megérintett az a magasztos érzelem, amelyet csak kivételes helyzetekben él át az ember. S ha ott korosabb, tapasztaltabb professzorok emberi közelségéből áradt a bátorítás, a tisztelet, az őszinteség, az egymás és diákjaik iránti megbecsülés, úgy gondoltam, itt is be kell ennek következnie, a fiatal, az egyetemi oktatásba éppen belekóstolt ifjú tanárok felnőnek a követelmények szintjére. Személy szerint soha nem hagytam szó nélkül, ha valahol valakik ezekre az oktatókra rosszat mondtak s a mi egyetemünket elmarasztalták. Úgy gondolom, éppen ezért valamilyen formában meg kell őrizni azok emlékét, akik ötletgazdái, kiharcolói voltak ennek a tanintézetnek. Megérdemlik. Akár úgy, hogy termet neveznek el róluk, esetleg emlékszobát rendeznek be. Meglepett, hogy nem mindenki karolja fel ezt az ötletet, vannak, akik nem értenek egyet ezzel az ötlettel. Nem is olyan rég, az egyetemen járva, s éppen e szándék megvalósításának lehetőségét keresve találkoztam ilyen véleménnyel. Persze, mindezek dacára megmaradok a mi közös egyetemünk tisztelőjének, ha úgy adódik, biztatom is a diákokat, bizalommal iratkozzanak be a meghirdetett szakokra, mert aki tanulni akar, erre lehetőséget itt is kap, s bizonyára megtanulja azt is, milyen nagyszerű átélni, átérezni az egyetem méltóságát.
Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Befejeződött a kicsengetések időszaka, elballagott már a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatán végzett diákok utolsó csoportja is. Bizonyára örültek maguk a fiatalok, igen a szüleik és tanáraik, talán jelen voltak a barátok, ismerősök, s bámészkodók is, hisz ilyenkor szívet, lelket gyönyörködtető az ünnepség, mosolyt, örömet fakaszt azokban is, akik látszólag egyáltalán nem érdekeltek az eseményben.
Azt viszont nem tudom megérteni, miért nem lehetett közös kicsengetést rendezni mindenkinek, akinek utoljára szólt a csengő? Akkor lehetett volna igazi, az egész várost megörvendeztető eseménnyé növeszteni az egyetemről való kilépés pillanatát, ha mindannyian együtt búcsúznak tanintézetüktől. A főiskolának is kétségtelenül ez a legnagyobb ünnepe, mint a középiskoláknak a ballagás, s miért ne kapcsolódhatnék be ebbe a nagy közös ünneplésbe a megyeszékhely közössége is? Ugyanis sokunkat érdekel, mi történik az egyetemünkön. Egészen új minőségi csoport jelentkezett
Amikor – több évvel ezelőtt – a lányom a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre felvételizett, éjszaka hívott telefonon egy volt évfolyamtársam, és örömmel gratulált a bejutásához, pedig csak feltételezte, hogy nem másvalaki nevét olvasta. Sokan megvárták, míg kitették éjfél körül az eredményt, mert érdekelte őket, ha nem is volt senkijük a vizsgázók között; a vásárhelyieknek annak idején nem volt közömbös, kik is járnak a színire, s kik az orvosira.
Bátorkodom tehát kijelenteni, hogy mi mindannyian, akik itt, a megyeszékhelyen, annak környékén, sőt, a megyében, Székelyföldön élünk, igenis érdekeltek vagyunk nem csupán a középiskolát végzettek ballagásában, hanem egyetemistáink elbúcsúztatásában is. Az ő örömük a közösség öröme is, hisz az egyetem, a főiskola nem csupán azoknak jó, akik ott tanulnak, tanítanak. Vannak, akik fizikailag nem érintkeznek vele, az is lehet, lábukat soha be nem teszik az esztétikailag kissé elpuskázott hatalmas épületbe, de azért érzi, tudja mindenki, hogy az utóbbi másfél évtizedben, amióta létezik ez a felsőfokú tanintézet, a város értéke is növekedett. Egészen új minőségi csoport jelentkezett a megyeszékhely lakossági térképén, az egyetemistáké és az egyetemi oktatóké. Jómagam, ahol csak tudtam, kiigazítottam azokat, akik elmarasztaló szavakkal illették lakóhelyünknek ezt az új létesítményét, fiatalokat irányítottam oda, ecsetelni próbáltam sok-sok előnyét annak, hogy helyben tanulhatnak, a kolozsvári, brassói vagy más egyetemi városban fizetendő lakbér megtakarításával. És végzett itt már több volt tanítványom, néhányan mesteri fokozatot is szereztek (ezt most már egyik-másik szakból itt is megtehetik), a diplomát érvényesíteni is tudták. Pár alkalommal részt vettem az egyetemisták szakmai bemutatkozásán, s valahogy megnyugtató volt látni, tapasztalni, hogy szakmailag, de emberileg is egyre érettebbek. Valahányszor beléptem az egyetem épületébe, az a méltóságteljes hangulat ragadott magával, amit annak idején Kolozsváron tapasztalhattunk meg. Akkor, fiatalon a tudományok titkai, felfedezésük szándéka hatott át mindannyiunkat, itt, Sepsiszentgyörgyön pedig ugyancsak megérintett az a magasztos érzelem, amelyet csak kivételes helyzetekben él át az ember. S ha ott korosabb, tapasztaltabb professzorok emberi közelségéből áradt a bátorítás, a tisztelet, az őszinteség, az egymás és diákjaik iránti megbecsülés, úgy gondoltam, itt is be kell ennek következnie, a fiatal, az egyetemi oktatásba éppen belekóstolt ifjú tanárok felnőnek a követelmények szintjére. Személy szerint soha nem hagytam szó nélkül, ha valahol valakik ezekre az oktatókra rosszat mondtak s a mi egyetemünket elmarasztalták. Úgy gondolom, éppen ezért valamilyen formában meg kell őrizni azok emlékét, akik ötletgazdái, kiharcolói voltak ennek a tanintézetnek. Megérdemlik. Akár úgy, hogy termet neveznek el róluk, esetleg emlékszobát rendeznek be. Meglepett, hogy nem mindenki karolja fel ezt az ötletet, vannak, akik nem értenek egyet ezzel az ötlettel. Nem is olyan rég, az egyetemen járva, s éppen e szándék megvalósításának lehetőségét keresve találkoztam ilyen véleménnyel. Persze, mindezek dacára megmaradok a mi közös egyetemünk tisztelőjének, ha úgy adódik, biztatom is a diákokat, bizalommal iratkozzanak be a meghirdetett szakokra, mert aki tanulni akar, erre lehetőséget itt is kap, s bizonyára megtanulja azt is, milyen nagyszerű átélni, átérezni az egyetem méltóságát.
Péter Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Beke György emlékére
A fénykép készítőjét elfeledtem, a hátuljára írtam két mondatot. Készült 1973 februárjában az uzoni író-olvasó találkozó alkalmával a néptanács egyik irodájában, a hivatalos részt követő tereferén. Régecske bizony, negyvenkét esztendeje, hogy Beke György a szülőfalu hívására hazatért Bukarestből, alig fél éve Sepsiszentgyörgyre költözött öntödei fémiparosként ekkor ismertem meg személyesen, bár levelező viszonyban voltam az ünnepelt és közismert íróval, újságíróval.
Barátsággal ajánlotta nekem a Kagylók tengerzúgással című antológiáját és Tolmács nélkül című vaskos interjúkötetét. Több évtizedes barátságunk után a közelmúltban lezajlott uzoni iskolanapok késztettek leltározásra. A 2000-ben lezárt Új Magyar Lexikonból kitűnik: 1959–1999 között harminckilenc kötetét jelentették meg romániai és magyarországi kiadók. Egy újabb irodalmi lexikon tán összegezni fogja Gyuri bátyám életének utóbbi hét évében megjelent könyveit is... E hatalmas életműből magam is összegyűjthettem tizenkilenc munkát, amelyekből csak kettő maradt (figyelmetlenségem miatt) kézírásos ajánlása nélkül. Ritkább találkozásaink, Budapestre való költözése is közrejátszott abban, hogy csak anyaországi lapokban követhettem életét és munkásságát. 1996. október 10-én beszélgettünk utoljára Népstadion környéki lakásán. A Kolozsváron 1994-ben megjelent Hadi utak Erdélyben – Barangolások magyar katonák nyomában című, egyik legszebb, legtanulságosabb ,,történelemkönyvével” és meleg kézszorítással váltunk el. Hosszan utánanéztem: a sietős gyaloglásban, barangolásban edződött kemény testalkatú író a kisgazdapárt soros ülésére igyekezett. Jó évtized után, uzoni temetésén már csak a hamvait tartalmazó urnát láttam viszont. Kopjafája, emléktáblája előtti főhajtásom még várat magára. De ágyam fejénél, kezem ügyében a Vállald önmagad című publicisztikai gyűjteménye 1978-ból. Újraolvasom belőle a Szavak hőfoka fejezetet, hogy életem végéig melegíthessen Beke György bátyám nemzetünk, anyanyelvünk iránti rendkívüli tisztelete, szeretete!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A fénykép készítőjét elfeledtem, a hátuljára írtam két mondatot. Készült 1973 februárjában az uzoni író-olvasó találkozó alkalmával a néptanács egyik irodájában, a hivatalos részt követő tereferén. Régecske bizony, negyvenkét esztendeje, hogy Beke György a szülőfalu hívására hazatért Bukarestből, alig fél éve Sepsiszentgyörgyre költözött öntödei fémiparosként ekkor ismertem meg személyesen, bár levelező viszonyban voltam az ünnepelt és közismert íróval, újságíróval.
Barátsággal ajánlotta nekem a Kagylók tengerzúgással című antológiáját és Tolmács nélkül című vaskos interjúkötetét. Több évtizedes barátságunk után a közelmúltban lezajlott uzoni iskolanapok késztettek leltározásra. A 2000-ben lezárt Új Magyar Lexikonból kitűnik: 1959–1999 között harminckilenc kötetét jelentették meg romániai és magyarországi kiadók. Egy újabb irodalmi lexikon tán összegezni fogja Gyuri bátyám életének utóbbi hét évében megjelent könyveit is... E hatalmas életműből magam is összegyűjthettem tizenkilenc munkát, amelyekből csak kettő maradt (figyelmetlenségem miatt) kézírásos ajánlása nélkül. Ritkább találkozásaink, Budapestre való költözése is közrejátszott abban, hogy csak anyaországi lapokban követhettem életét és munkásságát. 1996. október 10-én beszélgettünk utoljára Népstadion környéki lakásán. A Kolozsváron 1994-ben megjelent Hadi utak Erdélyben – Barangolások magyar katonák nyomában című, egyik legszebb, legtanulságosabb ,,történelemkönyvével” és meleg kézszorítással váltunk el. Hosszan utánanéztem: a sietős gyaloglásban, barangolásban edződött kemény testalkatú író a kisgazdapárt soros ülésére igyekezett. Jó évtized után, uzoni temetésén már csak a hamvait tartalmazó urnát láttam viszont. Kopjafája, emléktáblája előtti főhajtásom még várat magára. De ágyam fejénél, kezem ügyében a Vállald önmagad című publicisztikai gyűjteménye 1978-ból. Újraolvasom belőle a Szavak hőfoka fejezetet, hogy életem végéig melegíthessen Beke György bátyám nemzetünk, anyanyelvünk iránti rendkívüli tisztelete, szeretete!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 26.
Sógor: koherens álláspontot várunk az EU-tól restitúciós ügyben
Az EU-s intézmények képtelenek koherens álláspont megfogalmazására és a vállalások számonkérésére a romániai restitúciós folyamat ügyével kapcsolatban, miközben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának költségvetési bizottsága jelentést vár Romániától a visszaszolgáltatások helyzetéről – emlékeztetett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az Európai Parlamentben (EP).
Az RMDSZ-es politikus tegnapi közleménye arról tájékoztat, hogy Sógor Csaba beszédében elmondta: a kommunista hatalom által Romániában államosított ingatlanok ügyét többször is szóvá tették az EP-ben, illetve a bizottságnak címzett kérdés formájában is. Hangsúlyozta: már több alkalommal felhívták rá a figyelmet, hogy a romániai restitúciós folyamat leállt, sőt, egy fontos egyházi ingatlan esetében a bíróság a visszaállamosítás mellett döntött, bűnösnek ítélve a hivatali kötelességüket végző tisztségviselőket. Sógor Csaba szerint az elfogadhatatlan helyzet ellenére az európai intézmények nem szólaltak meg a kérdésben, és nem kérték számon egy tagállam vállalt kötelezettségeit.
Szabadság (Kolozsvár)
Az EU-s intézmények képtelenek koherens álláspont megfogalmazására és a vállalások számonkérésére a romániai restitúciós folyamat ügyével kapcsolatban, miközben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának költségvetési bizottsága jelentést vár Romániától a visszaszolgáltatások helyzetéről – emlékeztetett Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az Európai Parlamentben (EP).
Az RMDSZ-es politikus tegnapi közleménye arról tájékoztat, hogy Sógor Csaba beszédében elmondta: a kommunista hatalom által Romániában államosított ingatlanok ügyét többször is szóvá tették az EP-ben, illetve a bizottságnak címzett kérdés formájában is. Hangsúlyozta: már több alkalommal felhívták rá a figyelmet, hogy a romániai restitúciós folyamat leállt, sőt, egy fontos egyházi ingatlan esetében a bíróság a visszaállamosítás mellett döntött, bűnösnek ítélve a hivatali kötelességüket végző tisztségviselőket. Sógor Csaba szerint az elfogadhatatlan helyzet ellenére az európai intézmények nem szólaltak meg a kérdésben, és nem kérték számon egy tagállam vállalt kötelezettségeit.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 26.
Figyeli az EB az igazságügy működését
Az Európai Bizottság (EB) kiemelt figyelemmel kíséri a közeljövőben, hogy Románia parlamentje milyen módosításokat fogad el a Büntetőjogi Törvénykönyv kapcsán, mert biztos akar lenni abban, hogy az igazságszolgáltatás működését semmi nem gátolja – közölte tegnap Frans Timmermans, az EB első alelnöke.
A tisztségviselő az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal, igazságszolgáltatással és belső ügyekkel foglalkozó bizottsági ülésén fejtette ki, hogy megfigyeléseik szerint a román igazságszolgáltatás nem juthat el minden kormányzati szintre. Megjegyezte, úgy adódott, hogy Romániában tartózkodott azon a napon, amikor a korrupcióelleni ügyészség (DNA) bejelentette, hogy vádat szándékszik emelni Victor Ponta miniszterelnök ellen. Timmermans megállapítása szerint Romániában történtek előrelépések a jogállam megalapozása és a korrupcióelleni harc tekintetében, de a kérdés az, hogy ezek valóban fenntarthatóak-e. Hozzátette: a képviselőház és szenátus elnökeinek már – levélben is – jelezte, hogy az EB nagyon fontosnak tartja az államhatalmi ágak szétválasztását, az igazságszolgáltatás független működését.
Szabadság (Kolozsvár)
Az Európai Bizottság (EB) kiemelt figyelemmel kíséri a közeljövőben, hogy Románia parlamentje milyen módosításokat fogad el a Büntetőjogi Törvénykönyv kapcsán, mert biztos akar lenni abban, hogy az igazságszolgáltatás működését semmi nem gátolja – közölte tegnap Frans Timmermans, az EB első alelnöke.
A tisztségviselő az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal, igazságszolgáltatással és belső ügyekkel foglalkozó bizottsági ülésén fejtette ki, hogy megfigyeléseik szerint a román igazságszolgáltatás nem juthat el minden kormányzati szintre. Megjegyezte, úgy adódott, hogy Romániában tartózkodott azon a napon, amikor a korrupcióelleni ügyészség (DNA) bejelentette, hogy vádat szándékszik emelni Victor Ponta miniszterelnök ellen. Timmermans megállapítása szerint Romániában történtek előrelépések a jogállam megalapozása és a korrupcióelleni harc tekintetében, de a kérdés az, hogy ezek valóban fenntarthatóak-e. Hozzátette: a képviselőház és szenátus elnökeinek már – levélben is – jelezte, hogy az EB nagyon fontosnak tartja az államhatalmi ágak szétválasztását, az igazságszolgáltatás független működését.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. június 26.
Dr. Kis András bemutatja önéletrajzi könyvsorozatának harmadik kötetét
Dr. Kiss András ismét könyvbemutatóra hívja barátait, ismerőseit, ugyanis a nagy sikerű, több utánnyomást megért első két kötete után megjelent az Egy váradi orvos visszaemlékezései című önéletrajzi könyvsorozatának harmadik része is.
A nagyváradiak körében ismert és népszerű belgyógyász-kardiológus önéletrajzi sorozatának első két részében a gyermek- és tanulóévek; a botrányos egyetemi kirúgás története; a körzeti orvosként, majd belgyógyász-kardiológusként eltöltött küzdelmes évtizedek elevenednek meg; a harmadik kötet a Magyarországra költözés utáni első időszakot öleli fel. A finom humorral, szeretettel átszőtt történetekből kiderül, hogy a szerző lélekben és gondolatban sohasem szakadt el szeretett városától, Nagyváradtól.
A könyvet a Szent László napok rendezvénysorozat keretében, a nagyváradi vár Bethlen-termében vasárnap 14 órától dr. Szilágyi Ferenc mutatja be, de természetesen a szerző is ott lesz, és örömmel dedikál mindenkinek, aki megtiszteli jelenlétével.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Dr. Kiss András ismét könyvbemutatóra hívja barátait, ismerőseit, ugyanis a nagy sikerű, több utánnyomást megért első két kötete után megjelent az Egy váradi orvos visszaemlékezései című önéletrajzi könyvsorozatának harmadik része is.
A nagyváradiak körében ismert és népszerű belgyógyász-kardiológus önéletrajzi sorozatának első két részében a gyermek- és tanulóévek; a botrányos egyetemi kirúgás története; a körzeti orvosként, majd belgyógyász-kardiológusként eltöltött küzdelmes évtizedek elevenednek meg; a harmadik kötet a Magyarországra költözés utáni első időszakot öleli fel. A finom humorral, szeretettel átszőtt történetekből kiderül, hogy a szerző lélekben és gondolatban sohasem szakadt el szeretett városától, Nagyváradtól.
A könyvet a Szent László napok rendezvénysorozat keretében, a nagyváradi vár Bethlen-termében vasárnap 14 órától dr. Szilágyi Ferenc mutatja be, de természetesen a szerző is ott lesz, és örömmel dedikál mindenkinek, aki megtiszteli jelenlétével.
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. június 26.
Ostromlók csontjait találták?
Nagyvárad- Csontvázmaradványokat találtak a héten a Szent László tér munkálatai során. Péter I. Zoltán helytörténész szerint valamelyik ostromban elesettek sebtében elhantolt maradványai lehetnek.
Csontvázmaradványokat találtak a Szent László téri munkálatok során. Az Electroconstruct cég munkásai akkor fedezték fel a csontokat, amikor egy földalatti részt ástak ki, ahol elektromos berendezéseket helyeznek majd el a Szent László tér és a Zöldfa utca kereszteződésénél. A csontok valószínűleg több embertől származnak, és mintegy két méteres mélységben találták meg azokat. A helyszínen tartózkodó román archeológus megállapítása szerint hozzávetőlegesen 300 évesek lehetnek, és nem normális anatómiai pozíciókban voltak elhelyezve. A régész ugyanakkor azt is mondta, hogy a maradványokat elküldik majd tudományos vizsgálatra. Az esettel kapcsolatban Péter I. Zoltán helytörténész azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: valószínűtlennek tartja, ami az interjúban szintén elhangzott, vagyis hogy a Holdas-templom vagy a Szent László-templom körüli egykori temetkezési helyre bukkantak volna, ugyanis Mária Terézia 1775-ben pátenst adott ki a temetők és a temetkezés új rendjére, mely szigorú előírásokat tartalmazott a temetők létesítésének, illetve az elhunytak eltemetésének feltételeiben is. Többek közt megtiltotta a templomudvarokban történő temetkezést, és új temetőket csak a lakóövezeten- a város körüli árkon- kívül lehetett létesíteni. A Holdas-templomot 1780-ban szentelték fel, tehát már hatályban volt a vonatkozó rendelet, ráadásul akkor tér volt ott, mert már létezett Újváros, tehát emiatt sem temetkezhettek. A Szent László-templom építése pedig több közvetett forrás alapján valamikor 1720-as, ’30-as évekre tehető, tehát ha a 300 éves régiséget vesszük alapul, akkor még nem létezett, amikor a csontok már a föld alatt voltak.
„Ideiglenes” temető
A szakember szerint inkább arról lehet szó, hogy valamelyik ostromban- az 1660-as török vagy az 1692-es osztrák- elesettek sebtében elhantolt maradványaira bukkantak. Erre utalhat, hogy a csontok nem voltak szabályos formában, annak pedig, hogy így nem 300 évet, hanem ennél néhány évtizeddel többet kell visszamennünk a múltba, különösebb jelentősége nincs, hiszen a történelem szempontjából 30-50 év nem nagy idő, illetve a 300 év is csak saccolás alapján történt. Ugyanakkor 1692-ben körülbelül a jelzett hely környékén lehetett a támadó seregek felvonulási területe, és valahova el kellett ideiglenesen hantolni a sok halottat. Azt gondolhatták, hogy később majd elviszik, és eltemetik őket rendesen, de aztán megfeledkeztek róluk, bár ez is csupán egy feltételezés. De ugyanígy, ha például 360 évet megyünk vissza az időben, akkor akár törökök is lehetnek, hiszen 1660-ban szintén ebből az irányból támadtak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Nagyvárad- Csontvázmaradványokat találtak a héten a Szent László tér munkálatai során. Péter I. Zoltán helytörténész szerint valamelyik ostromban elesettek sebtében elhantolt maradványai lehetnek.
Csontvázmaradványokat találtak a Szent László téri munkálatok során. Az Electroconstruct cég munkásai akkor fedezték fel a csontokat, amikor egy földalatti részt ástak ki, ahol elektromos berendezéseket helyeznek majd el a Szent László tér és a Zöldfa utca kereszteződésénél. A csontok valószínűleg több embertől származnak, és mintegy két méteres mélységben találták meg azokat. A helyszínen tartózkodó román archeológus megállapítása szerint hozzávetőlegesen 300 évesek lehetnek, és nem normális anatómiai pozíciókban voltak elhelyezve. A régész ugyanakkor azt is mondta, hogy a maradványokat elküldik majd tudományos vizsgálatra. Az esettel kapcsolatban Péter I. Zoltán helytörténész azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: valószínűtlennek tartja, ami az interjúban szintén elhangzott, vagyis hogy a Holdas-templom vagy a Szent László-templom körüli egykori temetkezési helyre bukkantak volna, ugyanis Mária Terézia 1775-ben pátenst adott ki a temetők és a temetkezés új rendjére, mely szigorú előírásokat tartalmazott a temetők létesítésének, illetve az elhunytak eltemetésének feltételeiben is. Többek közt megtiltotta a templomudvarokban történő temetkezést, és új temetőket csak a lakóövezeten- a város körüli árkon- kívül lehetett létesíteni. A Holdas-templomot 1780-ban szentelték fel, tehát már hatályban volt a vonatkozó rendelet, ráadásul akkor tér volt ott, mert már létezett Újváros, tehát emiatt sem temetkezhettek. A Szent László-templom építése pedig több közvetett forrás alapján valamikor 1720-as, ’30-as évekre tehető, tehát ha a 300 éves régiséget vesszük alapul, akkor még nem létezett, amikor a csontok már a föld alatt voltak.
„Ideiglenes” temető
A szakember szerint inkább arról lehet szó, hogy valamelyik ostromban- az 1660-as török vagy az 1692-es osztrák- elesettek sebtében elhantolt maradványaira bukkantak. Erre utalhat, hogy a csontok nem voltak szabályos formában, annak pedig, hogy így nem 300 évet, hanem ennél néhány évtizeddel többet kell visszamennünk a múltba, különösebb jelentősége nincs, hiszen a történelem szempontjából 30-50 év nem nagy idő, illetve a 300 év is csak saccolás alapján történt. Ugyanakkor 1692-ben körülbelül a jelzett hely környékén lehetett a támadó seregek felvonulási területe, és valahova el kellett ideiglenesen hantolni a sok halottat. Azt gondolhatták, hogy később majd elviszik, és eltemetik őket rendesen, de aztán megfeledkeztek róluk, bár ez is csupán egy feltételezés. De ugyanígy, ha például 360 évet megyünk vissza az időben, akkor akár törökök is lehetnek, hiszen 1660-ban szintén ebből az irányból támadtak.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro