Búcsú Kordics Imrétől
Már rég tudtuk, hogy közeleg az elkerülhetetlen vég, hisz régóta szenvedett súlyos betegségétől. Mégis mindenkit szíven ütött. Nagyon nehéz elbúcsúzni egy baráttól. De Ő több volt, mint egy jó barát.
Éveken keresztül együtt jártuk Bihar megye településeit, közösen Borbély Gáborral, felmérni épített örökségünket, emlékműveinket, emlékhelyeinket. Imre határozta meg a stílusokat, Gábor végezte a felmérést, én a leírást és összesítést. Nélkülük nem jelenhetett volna meg a könyvem, Épített örökségünk Bihar megyében.
Mindig alaposan felkészülve ment ki terepmunkát végezni. Legelőször Ő ismertette, napilapokon keresztül, épített örökségünk gyöngyszemeit, műemlék templomainkat, kastélyokat, kúriákat. Elkötelezett műemlékvédő volt. Szívén viselte és állandóan nyomon követte műemlékeink és emlékműveink sorsát. Állandóan figyelmeztetett pusztuló értékeinkről, bemutatva fényképeken keresztül. Felhívta a figyelmet még a legapróbb részletekre is, mint egy pusztuló szobor, egy fríz, egy oszlopfő, egy zászlótartó.
Kordics Imre 1953-ban született Nagyváradon. Itt tanult, és itt élte le egész életét. Érdeklődése múltunk pusztuló értékei, már-már feledésbe merülő személyiségei iránt a letűnt század 80-as éveiben körvonalazódott. Az elsők között ismerte fel, hogy a váradolaszi temető pusztulása, nemcsak egy temető felszámolását jelenti, hanem két évszázad (1779–1980) történelme tűnik el. Fényképezőgéppel a szatyrában settenkedett a bokrokkal, cserjékkel benőtt sírhantok, kápolnák között, hogy megörökítse a történeti üzenettel is bíró temetőművészeti értékeket. Az anyag egy része 1998-ban, kötetben is megjelent: Sírok, sírjelek a Várad-Olaszi temetőben. Mementó ez a könyv, egyben rekviem is egy temetőért. Talán több is, figyelmeztető: Várad lakosságának két évszázados tükre, alig két évtized alatt semmisült meg! Az utolsó négy évben ugyanezt a kutató és felmérő munkát végezte a Rulikowski temetőben. Ennek anyagát 80 százalékban meg is írta, de már nem tudta befejezni.
Kordics Imre segítségével 1998. március 15-én a Várad-rogériuszi református templom előtti téren új 1848-as emlékhely született, a forradalom és szabadságharc 150. évfordulóján. 1997-től oszlopos tagja volt a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak. Óriási helytörténeti kutatómunkát végzett, számos előadást tartott különböző konferenciákon. Írásai a Bihari Naplóban, Erdélyi Naplóban, Harangszóban, Magyar Közéletben, Református Kalendáriumban, Partiumban és a Partiumi Füzetek gyűjteményes összeállításaiban jelentek meg. Figyelemre méltó írásokat közölt az ippi és érkeserűi Fráter családról, kastélyaikról, udvarházaikról, Verebélyi Mazsó Imre regénybe illő katonai karrierjéről, a Hoványi család életéről. Dolgozatait a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság által kiírt pályázatokon is díjazták. Rendszeres tagja volt a dolgozatokat elbíráló bizottságnak.
Sokrétű munkássága elismeréséül számos díszoklevelet és díjat kapott. 2005-ben, a helytörténeti munkában, történelmi örökségünk megóvásában, a honismereti nevelésben elért kimagasló eredményeiért Fényes Elek-díjban részesítették.
Sajnos, Nagyvárad jelentősebb utcanevei 1940–1944 között /Partiumi Füzetek/című kötetének megjelenését, amely most van a nyomdában, már nem érhette meg. 2015. január 1-jén, nulla óra 30 perckor, súlyos fájdalmak között, itt hagyott minket. Nagy vesztesség ez a történész és a műemlékvédő társadalomnak, de magyar közösségünknek is. Emlékét megőrizzük. Drága Imre barátom, pihenésed legyen csendes, nyugodjál békében.
Dukrét Géza
Kordics Imre Nagyvárad, 1953. jan. 22. - Nagyvárad, 2015. jan. 1.
erdon.ro

Cenzusbotrány
Vaskos botrány körvonalazódik a Moldovai Köztársaságban a 2014 májusában végzett népszámlálás körül, ami a 2011-es romániai cenzust övező visszásságok ismeretében számos tanulságot hordoz.
Meghökkentőek a chişinăui statisztikai hivatal által a napokban közzétett előzetes eredmények: tíz év alatt egymillió fővel, 2,9 millióra csökkent a volt szovjet tagköztársaság lélekszáma, közülük pedig 329 ezren külföldön élnek. Holott köztudott, hogy a kenyerüket Oroszországban vagy valamelyik EU-s országban kereső moldovaiak száma alulról súrolja az egymilliót.
Ehhez képest a Pruton túli média azt tálalta szenzációként, hogy a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyítva lényegesen csökkent a magukat moldovainak és orosznak vallók száma, miközben húsz százalékkal megugrott azoknak az aránya, akik a románt jelölték be nemzetiségükként. Hab a tortán, hogy a chişinăui statisztikai hivatal bejelentette: bűnvádi feljelentést tesz, mivel nem hozott nyilvánosságra a lakosság nemzetiségére vonatkozó adatokat, erről az intézet logóját felhasználva ismeretlenek küldtek ki álközleményt, a sajtó pedig ráharapott.
Sokan szándékos kiszivárogtatásra gyanakszanak, amely az EU felé kacsingató, de hagyományaiban és kultúrájában ezer szállal Moszkvához kötődő országban végbemenő társadalmi változásokra hivatott felkészíteni a közvéleményt.
A Bukarest részéről megnyilvánuló egyesülési szándék közepette komoly politikai üzenetet hordoz, ha a szomszédos országban nő a fogadókészség a nagy román törekvések iránt, és mindezt ráadásul nemcsak a román hatóságok által kiállított útlevél jelképezi. A tavalyi parlamenti választások nyomán újabb koalíciós kormányzásra készülő Nyugat-barát moldovai pártok mindig hídfőként tekintettek Romániára rögös európai útjukon, ám igyekeztek megtartani a tisztes távolságot is az „anyaország” sokszor erőltetettnek tűnő közeledésével szemben.
Nem kizárt, a népszámlálási adatokat is eme szempontnak vetik alá. Történt már ilyen: Románia mesterségesen duzzasztotta húszmillió fölé a lakosság számát a 2011-es cenzus során, amikor sok esetben a számlálóbiztosok kénye-kedve szerint rögzítették a nemzeti és vallási hovatartozásra vonatkozó adatokat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A provincializmus kritikája Kolozsváron
Bár az utolsó pillanatban változott a szereposztás, mégis megtartják Az öreg hölgy látogatása című Friedrich Dürrenmatt-darab bemutatóját Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban szerda este.
Az öreg hölgy látogatása című Friedrich Dürrenmatt-darabot mutatja be idén először a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A szerdai előadást annak ellenére sem halasztják el, hogy utolsó pillanatban objektív okokból megváltoztatták a szereposztást – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Tompa Gábor színházigazgató, a produkció rendezője. A férfi főszerepet Boér Ferenc helyett Orbán Attila játssza, az eredetileg általa játszott tanár szerepét pedig Viola Gábor veszi át.
Hozzáfűzte, emiatt nem tekintik teljes értékű bemutatónak az előadást, csak amolyan „work in progress” jellegű előadásnak. Emiatt közönség türelmét kérik, akik viszont így betekintést nyerhetnek a próbafolyamatokba. A rendező, Tompa Gábor kifejtette: Az öreg hölgy látogatása társadalmi szatíra, amelyet maga a szerző tragikomédiának nevezett, tulajdonképpen a provincializmust, a kisstílű korrupciót parodizálja. Az előadásnak egyelőre egy nyers formáját láthatja a közönség.
A színházigazgató ugyanakkor elmondta: az év végére elapadó költségvetési források miatt a jelmezeket „second hand” ruhaüzletekből szerezték be, de ez végül jól sült el. Carmencita Brojboju jelmeztervező elmondta: órákat töltött a sarki turkálóban, amíg megtalálta a megfelelő öltözékeket a szereplőknek, ez olyan jól sikerült, hogy csak egy-két esetben kellett apróbb átalakításokat eszközölni a ruhadarabokon.
Hozzáfűzte: a másodkézből származó öltözéknek köszönhetően még hitelesebbek lesznek a könnyen korrumpálható kisvárosi szereplők, szerinte ugyanis Güllen városkájának közössége egyfajta „second hand-társadalom”.
A darab koreográfiáját Bodor Johanna jegyzi, aki kolozsvári születésű, 1985-ben települt ki Magyarországra. Az előadásnak ugyanakkor saját zenéje is van, amelyet Vasile Şirli zeneszerző komponált. Şirli szerint „zajok és zenei gondolatok elegye az előadás zenéje”.
Visky András dramaturg ugyanakkor elmondta: a darab szövegéből elég sokat kivágtak, elsősorban a moralizáló részeket, ugyanis inkább egzisztencialista megközelítését választották Dürrenmatt alkotásának. Hozzáfűzte, a darab ma is aktuális, hiszen a szereplők nem anyagilag, hanem lelkileg szegények: hiányzik belőlük a szolidaritás, amely korunk társadalmát is jellemzi. A Dürrenmatt-darab szerdán este hét órától a nagy színpadon kerül bemutatásra.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Tudatosan sorvasztott megyék
A jövedelemadóból származó pénzek 2015-ben érvényes visszaosztási módja a közepes nagyságú megyéket sújtja azért, hogy azok ne lehessenek alternatívái a már most kijelöl, de hivatalosan még nem létező régióközpontoknak - állítja Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő az idei költségvetési törvény vonatkozó kitételéről.
Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő keddi nagyváradi évértékelő sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy eddig a helyi önkormányzatok háromféle módon kaptak pénzt a jövedelemadóból befolyó összegekből: a pénznek egy része eleve az önkormányzatoknál maradt, egy másik részét a megyei tanácstól kapták, a harmadik részt pedig újraosztás útján 80-20 százalékban a közpénzügyi hivataltól, valamint szintén a megyei tanácstól kapták meg főként helyi projektek finanszírozására. A 2015. évi költségvetés ezt a harmadik bevételi forrást eltörölte, és helyette a területi adminisztratív egységeknek egy bevételi határértéket szabott meg, és ha a területi adminisztratív egység bevétele meghaladja a megszabott értéket, akkor nem kap támogatást, ha pedig nem éri el, akkor az állam kiegészíti a bevételeit a felső határban megszabott összegig. Szabó Ödön elmondta, hogy a községek megszabott bevételi határértéke másfél millió lej, a városoké hatmillió lej, a megyei jogú városoké húszmillió lej, a megyei jogú megyeszékhelyeké ötvenmillió lej, a megyéké pedig nyolcvan millió lej. Mivel Nagyvárad bevétele 2013-ban 244 millió lej volt, ezért egy vasat sem fog kapni, és Bihar megye is megközelíti a 80 millió lejt, de más számítások szerint a meg is haladja ezt az összeget, így feltehetőleg idén Bihar sem kap semmit a visszaosztásból. A politikus kifejtette, hogy ez a kitétel számos szempontból aggályos: nem motiválja az adminisztratív területi egységeket, hogy minél hatékonyabban gyűjtsék be az adókat, a támogatáspolitika szempontjából nem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat, ugyanakkor ellentmond a decentralizáció elvének, hiszen az idén mindenkinek Bukarestbe kell pénzért mennie. Szabó kifejtette, hogy a megyei tanácsok egyik feladata a megye fejlesztése, csakhogy ezzel az intézkedéssel éppen azt az eszközt veszik ki ezeknek a testületeknek a kezéből amellyel e hatáskörüket el tudnák látni. Ráadásul a törvény egy már megszerzett jogától fosztja meg a megyei tanácsokat, attól a jogtól, hogy támogassák a megyében történő, zajló projekteket. Ez a kitétel továbbá azt feltételezi, hogy ebben az évben minden egyes területi adminisztratív egység uniós finanszírozását a központból, Bukarestből fogják irányítani, holott Szabó Ödön elmondása szerint a minisztériumok sok esetben saját EU-s projektjeiket sem tudják rendesen menedzselni, nem hogy a mintegy ötezer önkormányzat projektjeit képesek legyenek átlátni. Nem utolsósorban pedig ez a jogszabály hátrányosan érinti azokat a közepes nagyságú megyéket – Bihart, Aradot, Szebent, Brassót –, amelyek alternatívát jelenthetnek a már kiszemelt régióközpontokkal szemben, vagyis a kormány ezzel is minimálisra akarja csökkenteni az esélyét annak, hogy a már kiszemelteken kívül más megyék, és megyeszékhelyek régióközpontokká válhassanak. „Éppen akkor akadályozzák ezeket a megyéket a fejlődésben, amikor azok lendületet vennének” - fogalmazott Szabó Ödön, hozzátéve, hogy ennek a kitételnek az elfogadásával a legnagyobb megyék – Temes, Kolozs, Konstanca, Jász – sem kapnának pénzt, viszont ezek akkora megyék, hogy meg sem érzik majd ezt a bevételkiesést. Szabó Ödön megjegyezte továbbá, hogy a kifogásolt kitétel ellen egyedül az RMDSZ szavazott a parlamentben, az összes többi párt elfogadta azt.
Összegzés
Szabó Ödön tavalyi évi parlamenti tevékenységét összegezve elmondta: 2014-ben harminchét törvénytervezet kezdeményezésében vett részt, ezek között vannak olyanok, amelyeket el is fogadott a parlament, mint például azt a törvényt, mely mentesíti a nyugdíjasokat a nekik egy számítási hiba nyomán kiutalt összegek visszafizetésének kötelezettsége alól, illetve az a törvény is, amelyik kimondja, hogy az Alkotói Egyesületek Országos Szövetségének (ANUC) tagszervezetei által működtetett és általuk támogatásra jelölt kulturális folyóiratok fenntartását a kulturális minisztérium költségvetéséből minden évben minimum 4,5 millió lejjel kell finanszírozni. Szabó Ödön elmondta, hogy az elmúlt évben tíz kérdéssel fordult a különböző minisztériumokhoz, legutóbb a megyei közpénfelügyelőségek (ANAF) átszervezése kapcsán, ez utóbbira azonban az illetékes minisztériumtól még nem kapott választ. Ennek az átszervezésnek a kapcsán Szabó Ödön megjegyezte, hogy a megyék hatásköröket veszítenek el, ami a régiókon belüli tovább növeli a fejlődésbeli különbségeket a már kiszemelt, de hivatalosan még nem létező régióközpontok javára.
Polgárőrség
Magyarországi minta alapján romániai polgárőrség felállítását fogja kezdeményezni az idén Szabó Ödön. Mint mondta, a rendőrségnek, és magának az államnak nincs elegendő anyagi forrása ahhoz, hogy a kis falvakban is biztosítani tudja a rendőri jelenlétet, ezeken a településeken tehetne jó szolgálatot az önkéntes alapon megszerveződő polgárőrség. A politikus elárulta, hogy beszélt erről az ötletről a Bihar megyei rendőrség képviselőivel is, akik nagyon jónak találták ezt az elgondolást. Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy az országban sok olyan térség van, ahova az állami rendfenntartó hatóságok nem érnek el, ami különösen az elöregedett lakosságú falvakban jelent nagy veszélyt. A polgárőrség az önkéntes tűzoltósághoz hasonló rendszerben működne, tette hozzá. Az önkéntesek nem hordanának lőfegyvert, és kiképzésüket a rendőrség látná el, illetve szolgálat teljesítésük során is szorosan együttműködnének a rendőrséggel. Szabó Ödön végül bejelentette, hogy ugyancsak ebben az évben akarja benyújtani azt a törvénytervezetet is, amely a romániai magyar közösség hivatalos napjává nyilvánítaná március 15-ét. Mint mondta, már több romániai nemzeti közösségnek van a román állam által elismert hivatalos ünnepnapja, és egy ilyen hivatalos elismerés járna a magyarság számára is. Hozzátette, hogy ennek konkrét hozadéka nem lenne, az elismerés csak szimbolikus jelentőséggel bír.
Pap István
erdon.ro

Frunda útja
Az RMDSZ rossz szellemeként szólalt meg az év első munkanapján Frunda György, s bár abban, amit mondott, volt némi igazság, szavai jól tükrözik azt a szemléletet, amely a közelmúltig meghatározta a szövetség politizálását: hatalomban kell lenni mindig, minden áron, csak a kormány tagjaként „segíthetik” közösségünket.
Frundának abban igaza van, hogy az RMDSZ népszerűsége jelentősen csökkent, és érthető, hogy a szövetség jelenlegi vezetői ezt próbálják újra elfogadható szintre tornászni, hisz félő, hogy a következő parlamenti választásokon (2016 őszén) már esélyük sem lesz elérni az ötszázalékos bejutási küszöböt. Minden bizonnyal egyelőre az ötletelés zajlik, még semmi sem szivárgott ki arról, mily módon lopnák vissza a tulipános szövetséget az emberek bizalmába. Az egykori szenátor, Victor Ponta jelenlegi tanácsadója által emlegetett jobb út bizony, csődöt mondott. Hiába beszél Frunda György arról, hogy a kormányzásban való részvétel a leghatékonyabb eszköz, hogy szövetségest találjanak törvénytervezeteik elfogadására, az elmúlt években egyetlen jelentős jogszabályt sem sikerült átvinniük a parlamenten. Pedig ott voltak, s elvileg – a hivatalos retorika legalábbis ezt szajkózta – megbízható szövetségeseik is voltak. Nemcsak a kisebbségi törvény rekedt meg a képviselőház bizottságainál, de számos nagy dérrel-dúrral beharangozott kezdeményezés sikkadt el ház- és bizottsági elnökök asztalfiókjában, még a megyezászlók használatára vonatkozó, a büntetési hullámot leállító jogszabályt sem tudták kierőszakolni az oly sokat dicsért partnereikből.
Még visszásabb az egykor nagyra becsült szenátor másik megjegyzése: kormányból távozva az RMDSZ lemondott azokról az adminisztratív eszközökről, melyek révén segíthették volna a romániai magyar közösséget. Magyarán: pénzt csak az kap, aki része a hatalomnak. A hazai és európai emberjogi bizottságok tagja számára ez természetes. Nem azért emel szót, hogy miért van ez így, nem azt tanácsolja kedvenc miniszterelnökének, hogy ideje lenne európaibb módszerekre váltani, s más szempontok alapján mérlegelni a pénzek elosztását, hanem számon kéri pártjától, hogy kiszállt ebből a táncból. Esze ágában sincs változtatni a velejéig korrupt, romlott rendszeren, jelenlétével és szavaival hitelesíti azt.
Frunda György megintette az RMDSZ mostani vezetőit, s ha elég okosak, értenek majd a szóból: éppen azzal kell szakítaniuk, amit ő és a hozzá hasonlóak képviselnek. Ha erről az alapról kezdik újraépíteni a szövetséget, ha az értékek, a valós közösségi igények kerülnek politizálásuk középpontjába, még visszanyerhetik hitelüket és népszerűségüket.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelymészárlás ((1764. január 7.)
Előzményei A 18. században az Osztrák Birodalom keleti határán új nagyhatalom jelent meg, az orosz. Az osztrák államvezetés jogosan törekedett határai megerősítésére.
Mária Terézia királynő 1762. április 11-én Buccov Adolf tábornokot bízta meg két román és három székely határőrezred felállításával. A román ezredek szervezése Beszterce-Naszód és az Orlát vidékén gyorsan haladt, mert a határőri státus a társadalmi felemelkedést, a jobbágyságból való szabadulást jelentette. A határőrségbe toborzás a székelyek körében is eredményesen indult, de amikor megtudták, hogy ingyen kell katonáskodniuk, miközben továbbra is adófizetők maradnak, megtagadták a fegyverfelvételt. Ősi szabadságjogaik megsértését látták abban, hogy egyszerre katonáskodjanak és adót fizessenek. Miután az önkéntesség elve alapján a határőrség szervezése csődöt mondott, a katonai hatóságok egyre gyakrabban alkalmaztak kényszert. A közhangulat a határőrség szervezése ellen fordult. A székely falvakban is társadalmi ellentét, feszültség alakult ki a fegyvert felvevő székelyek és a megtagadók között. Azokat, akik beálltak a határőrségbe, limitrophusnak, azaz határőrnek nevezték. E megnevezés hamarosan a megvetés szinonimája lett, gyáva, áruló, megalkuvó jelentést nyert.
A megtorlás
Miután a székelyek szembeszálltak a sorozással, a hatóságok erőszakos fellépésre szánták el magukat. Erre jogi alapként Mária Terézia királynő 1763. október 8-ai rendelete szolgált, amely kimondta, hogy a hatóságok „semmilyen körülmények között ne engedjék munkálatuk megzavarását”. Erőszakos fellépést sürgetett Caratto Manó alezredes, aki később az első székely gyalogezred parancsnoka lett. Bethlen Miklós főkormányszéki tanácsos ellenezte a fegyveres megtorlást. Azonban a fegyveres beavatkozás mellett döntött a toborzást szervező katonai bizottság két másik tagja, báró Siskovicz József altábornagy, a bizottság elnöke és a renegát erdélyi főúr, gróf gyalakúti Lázár János.
Időközben az elégedetlen csíki székelyek 1763 karácsonyának harmadik napján a Szépvíz melletti Szalonka völgyében gyülekeztek. Január 4-én megérkeztek a háromszékiek is. Elhatározták, hogy petíciót szerkesztenek, és benyújtják a Csíktaplocán székelő katonai hatóságoknak. Az összegyűlt székelyek 1764. január 6-án részt vettek a madéfalvi vízkereszti misén. Senki nem sejtette, hogy hamarosan galád terv áldozatai lesznek, és este mindenki békésen nyugovóra tért. 1764. január 7-én éjjel négy órakor báró Siskovicz József elrendelte a katonai támadást a mintegy kétezer fegyvertelen székely lemészárlására. Az ördögi terv sikere érdekében egy korábbi napon Magdeburg kapitánnyal elkészíttette a Madéfalva fekvését ábrázoló térképet. A katonaság ennek alapján megszállta és lezárta a menekülést biztosító kivezető utcákat, majd felgyújtotta a falut, hogy az égő házak fényénél könnyebben végezzen a kelepcébe zárt emberekkel. Egyértelmű, hogy br. Siskovicz József célja az elrettentés volt. A vérfürdő megkezdését az első ágyúlövés jelezte. A támadók a fegyvertelen nép ellen tüzérséget, két ágyút is bevetettek. A jól felszerelt, kiképzett csapatok közt találjuk az Okelli-ezred ezer, a Trautmandorf-ezred háromszáz katonáját és a Kálnoky-huszárok ötven lovasát.
A meglepetésszerűen megtámadottak közül legkevesebb kétszázat, legtöbb négy-ötszáz embert gyilkoltak le. A halottak számát pontosan nem ismerjük, mert a meneküléskor sokan az Oltba fulladtak, nagy számban megfagytak a hegyekben, vagy sokan később haltak bele a kapott sérülésekbe. A fogságba kerülők számát ötszázra becsülik, őket a Mikó-várba zárták, és ott is hallgatták ki. A menekülők egy része Moldvában telepedett le, később újabb és újabb csoportok követték őket. 1775 után ők alapították a bukovinai Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva községet.
Báró Siskovicz József altábornagy nevéhez fűződik a mondás, mely a Bűnfenyítő Bizottság 1764. március 24-i érkezésekor hangzott el: ,,A székely népen, hogy egészséges maradjon, minden évszázadban egyszer eret kell vágni. Ebben az évszázadban Siskovicz megtette Madéfalvánál.”
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Esztelneken vallásos turizmusra pályáznak
Egy év alatt igyekeztek gazdaságossá tenni az esztelneki kolostor földjeit, hogy ebből megélhessenek, talpon maradhassanak és jövedelmük is legyen belőle – nyilatkozta lapunknak Szilveszter testvér – világi nevén Kakucs Béla –, a ferences kolostor elöljárója.
Szilveszter testvér 2013. november 16-a óta él Esztelneken, ahová annak idején fráter Sebestyénnel és Ambrus Zoltán terciáriusszal érkezett. Sebestyén testvér húsvét után visszakerült Csíksomlyóra, a kolostorban jelenleg két szerzetes él. Szilveszter testvér elmondta: 2014-ben egyrészt papi feladatokat teljesített a felsőesztelneki templomban, másrészt a birtok ügyeit intézte. Fontos tennivalónak bizonyult a kolostor villanyhálózatának felújítása, amit nyolcvan százalékban sikerült kicserélni, felszámolták az életveszélyes vezetékeket. Rendbe tették a kolostor melletti temetőt, adományokból új bejárati kaput szereltek.
Szilveszter barát idei nagy terve az esztelneki kolostor bekapcsolása a vallásos turizmusba, ami a Szent Mihály-hegyi templomtól indulna és több „szentföldi” települést érintene. Ezt az elképzelést európai uniós támogatással, pályázati úton valósítanák meg, felújítanák és látogathatóvá tennék az útszakaszon található egyházi épületeket. Egyik kiemelkedő vonzerő az esztelneki ferences kolostor lenne, elkészítették a felméréseket és előtanulmányokat, hogy pályázni tudjanak a gyulafehérvári központi fejlesztési régiónál. A pályázatot az esztelneki önkormányzat nyújtaná be több felső-háromszéki önkormányzattal és a megyei tanáccsal társulva.
A 2015-ös esztendőt a Szentatya a szerzetesek, illetve a megszentelt élet éveként hirdette meg, ezért szerzetesként jobban fel szeretnék hívni magukra a figyelmet. Szilveszter barát azt is tervezi, hogy április 24-én a környékbeli papság jelenlétében felelevenítik a Szent György-búcsút, ugyanis a kolostor melletti templom védőszentje Szent György vértanú.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ellenzéki élettér kialakítása
A 2014-es év magyarellenes intézkedéseiről, az előrehozott parlamenti választások esélyéről, az RMDSZ 2015-ös prioritásairól, valamint Európa Ifjúsági Fővárosáról, Kolozsvárról beszélgetett Borbély László politikai alelnök az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában.
„Sajnos Románia beállt azon államok sorába 2014-ben, amelyek megtámadták az RMDSZ állampolgári kezdeményezését, 25 év demokrácia után is bűnvádi vizsgálat indítható politikai nyilatkozatok miatt, a MOGYE-ügy még midig tisztázatlan, és a Székely Mikó Kollégiumot visszaállamosíthatják. Mindez azt bizonyítja, hogy bár Romániában 2008 óta nincsenek a parlamentben szélsőséges pártok, még léteznek kisebbségellenes nyilatkozatok, intézkedések, és az 1990 óta már megszerzett jogainkból, bizonyos konjunktúrákban, egyesek megpróbálnak visszavenni. Ez nem más, mint politikai játszma, amelynek kimenetele sajnos még mindig sokszor azon múlik, hogy az RMDSZ épp kormányon van, vagy ellenzékben. Ezt a választóinkban is tudatosítanunk kell, hiszen ha nem vagyunk jelen Bukarestben, és nincsenek politikai partnereink, nem lesz beleszólásunk a minket érintő kérdésekben” – nyilatkozta Borbély László. Hozzátette, pozitívumként értékelhető, hogy két vitatott megye, Kovászna és Maros megye prefektusát lecserélték, és az is, hogy a zászlótörvény átment a szenátuson, már csak a képviselőháznak kell megszavaznia, ami komoly lépés.
„Az ellenzék a tavaszi parlamenti időszakban megpróbálja megbuktatni az aktuális kormányt. Véleményem szerint nem lesznek előrehozott választások, Romániában 25 év alatt nem volt rá példa, egy ilyen szándék legalább 100 napos politikai instabilitással járna. Az RMDSZ jelenleg arra vár, hogy letisztuljon, milyen kormányprogramjuk lesz az ellenzéki pártoknak. Azt gondolom, a következő hetek derítik ki, hogy hogyan tudja az RMDSZ az ellenzék életterét kialakítani, miként tud olyan kommunikációs stratégiát felépíteni mind a magyarság, mind pedig a román többség irányába, hogy a számunkra fontos kérdésekben ne alakuljon ki visszautasító magatartás” – hangsúlyozta Borbély. Elmondta: az RMDSZ a következő periódusban szemináriumokat, pódiumbeszélgetéseket, közvitákat kíván szervezni olyan fontos témakörökben, mint az autonómia-statútum, regionális nyelvek vagy állampolgári kezdeményezés, egy olyan kommunikációt próbálva kiépíteni, amely a többségi társadalmat is meggyőzné arról, kezdeményezéseink nem ellenük irányulnak, hanem velük együtt szeretnénk azokat megvalósítani. „Romániának van egy erdélyi elnöke, aki egy kisebbségi közösség tagja, ez jó kiinduló pont lehet az elnökkel való kommunikációban” – tette hozzá Borbély László.
Az RMDSZ fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából szervezett eseményre is kitérve, a Szövetség politikai alelnöke elmondta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkoriban egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára. „A mai politikusoknak viszont másként kell szembesülniük ezen kihívásokkal, hiszen míg 1989-ben nem volt mit veszítenünk, ma annál több van. Iskoláink vannak, anyanyelvi oktatásunk van. Annak, aki most lép be a politikába van mit féltenie, és amit tovább gondolnia, tovább vinnie. Ami a MOGYE esetében történik, azt jelzi, hogy egyesek ugyanazzal a retorikával próbálkoznak napjainkban is, mint akkor. Munkánkat ezért kell folytatnunk, követeléseinkből nem szabad engednünk. 2015-nek egy eredményesebb, hatékonyabb évnek kell lennie, hiszen tavaly rengeteg politikai cirkusznak és széthúzásnak lehettünk tanúi, amelyek az állampolgárokban nem azt a hitet erősítették meg, hogy egy stabil jogállamban élnek.”
Európa Ifjúsági Fővárosára is kitérve, amely szilveszter éjszakai nyitányában egynyelvűsítette műsorát, Borbély László elmondta: Kolozsvár polgármesteri hivatala ígéretet tett arra, hogy jóvá teszi a mulasztást, az év során pedig több magyar nyelvű programot is műsorra tűznek. „Ez azért is fontos, mivel a projektet egy magyar csoport, a PONT indította el. A napokban megjelenik az első összefoglaló a programokról, remélem, hogy magyarok és románok egyaránt jól fognak szórakozni egész évben. Kulturális sokszínűségünkből eredő gazdagságunkat minden nap fel kell mutatnunk, és ez a projekt, még ha kicsit bal lábbal is indult, jó lehetőség lesz erre” – fogalmazott Borbély.
Nyugati Jelen (Arad)

Férfias bemutató a magyar színházban:
Tesztoszteron
Hány férfi kell egy fergeteges estéhez? Hét. Pontosabban hét kivételes színész a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatából.
Ez a történet valahol ott kezdődik, ahol a legtöbb véget ér. Akarod-e, holtodiglan, holtomiglan és a többi. Fehér ruha, templom, násznép és az ifjú pár. De mi van, ha a menyasszony a nagy, mindent eldöntő kérdésre nemmel válaszol?
Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel drámaíró kiváló ismerője a kor társadalmának. Szövegeiben, melyek nem csupán drámák, de esszék, karcolatok, riportok vagy épp forgatókönyvek, behatóan foglalkozik a kor társadalmi elvárásaival, elhajlásaival, világlátásával. Pályafutása során dolgozott már színészként, rendezőként és producerként is. Tesztoszteron című szövegéből 2007-ben filmet is forgattak, így egyike lett a szerző legismertebb alkotásainak. Műveit nem csak Lengyelországban, de világszerte nagy előszeretettel játsszák. Romániában legutóbb a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban mutatták be.
Január 9-én, pénteken este 7 órától egy fuccsba ment esküvői evés-ivásra invitálják a nagyérdeműt a magyar színházba. A hét színész közös munkájának eredményeként és az utóbbi évtizedek legismertebb magyar slágereinek felelevenítésével olyan előadást sikerült létrehozni, mely színész és néző számára egyaránt felejthetetlen élmény. Egy nők nélküli, de léptem nyomon a nőket kibeszélő esküvői fogadást, ahol az örömapa (Balázs Attila), a pórul járt vőlegény (Kiss Attila) és annak bátyja (Bandi András Zsolt), egy egyetemi professzor (Kocsárdi Levente), egy zenész (Molnos András Csaba), egy újságíró (Molnár Bence) és egy pincér (Aszalos Géza) különös, egymást átszövő történetein keresztül nyerhetnek betekintést a férfi lélek legrejtettebb titkaiba.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Johannis szerint beértek az igazságügyi reformok
Elérkezett az ideje annak, hogy az Európai Bizottság beszüntesse a román igazságügyi reform nyomon követésére hivatott megfigyelési mechanizmust – jelentette ki Klaus Johannis államfő kedden a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) általa elnökölt ülésén, amelyen megválasztották az intézmény új vezetőit.
Az elnök rámutatott: szerepe és felelőssége az, hogy az igazságszolgáltatásban korrekt vezetők legyenek ott, ahol rajta múlnak a kinevezések. Hozzátette: az intézmények nem a vezetők tulajdonát képezik, és leszögezte: a bírák és ügyészek függetlensége csakis rajtuk múlik, egy bíró vagy ügyész annyira független, amennyire az akar lenni.
Kijelentette: az ügyészségek mindegyikét – az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA), a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztályt (DIICOT) és a legfőbb ügyészséget is – meg kell erősíteni. Az intézményi reformok kapcsán megjegyezte: megfontolandó, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) tagjai között a legfőbb ügyész is helyet kapjon. Emellett a CSM-et és a legfőbb ügyészséget is törvénykezdeményezési joggal ruházná fel.
Johannis azt is kijelentette, hogy a CSM-nek és az alárendeltségébe tartozó ellenőrző hatóságnak minden egyes alkalommal fel kell lépnie, amikor megengedhetetlen módon információk szivárognak ki a sajtónak egyes büntetőeljárásokról.
Annak kapcsán, hogy egyes politikusok bírálták az igazságszolgáltatás működését, kijelentette: a bíráknak és ügyészeknek képesnek kell lenniük megvédeni az igazságszolgáltatás függetlenségét és méltóságát.
Az államfő leszögezte: az idei a nyolcadik év, amikor hatályban van az Európai Unió megfigyelési és együttműködési mechanizmusa, amely az igazságszolgáltatás reformját követi nyomon. Johannis szerint az eltelt évek során sikerült végrehajtani a szükséges reformokat, ezért eljött az idő a megfigyelési folyamat lezárásának. Ennek érdekében a CSM új vezetői mandátuma lejártáig a kormánynak, a parlamentnek és az igazságszolgáltatásnak közös erőfeszítést kell kifejtenie.
Az ülésen Livia Stanciu, a legfelsőbb bíróság elnöke kijelentette: a bírák még a politikai béke érdekében sem hajlandóak alkuba bocsátkozni az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően. Horațius Dumbravă bíró, a CSM tagja úgy vélte, bírsággal, sőt tisztségéből való elmozdításával kellene büntetni azt a politikust, aki az igazságszolgáltatás függetlenségére tör.
Victor Ponta miniszterelnök az államfő beszédét követően jelezte: helyesnek tartja azon javaslatokat, miszerint a legfőbb ügyész legyen a CSAT tagja, illetve hogy a CSM és a legfőbb ügyészség rendelkezzen törvénykezdeményezési joggal, ezért támogatja őket.
A bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő CSM ülésén egyébként Marius Tudose bírót választották meg a testület élére, alelnökké pedig Bogdan Gabor ügyészt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Háztartási fogyasztóknak nem lesz drágább idén a földgáz
Március végéig a távhő ára sem változik Kolozsváron
Közel 40%-kal drágulhat januártól a távhő – figyelmeztetett tavaly novemberben az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE).
A városi távhőszolgáltatóknak – mint ipari fogyasztók – ugyanis januártól már szabadpiaci áron kellene megvásárolniuk az energiaforrást, ezért kénytelenek lesznek nagymértékben drágítani a távhőt a háztartási fogyasztóknak, míg a saját hőközponttal rendelkező személyek számára 2021-ig fokozatosan, egyszerre csak kis léptékben nő a fűtés ellenértéke – ilyen híresztelések keringtek a múlt év végén. S hogy ebből mi igaz? Az E.On Gaz kolozsvári fiókjának illetékesei a Szabadságnak megerősítették: a lakosság által fizetendő földgázár liberalizálása 2018 helyett 2021-ig tolódik ki. Másfelől, a városi tanács december végén helyt adott a távfűtési vállalat – nem feltétlenül gázár-liberalizálás miatti – áremelési kérésének, de az idei télen a régi és új ár közötti különbözetet a helyi költségvetésből fedezik.
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Bertalan István
Nagy művészünk hunyt el Temesváron 2014. december 30-án.
Bertalan István 1932. május 30-án született Rákosdon (Hunyad megye). Nagy tehetségű képzőművész, nyitott szellemű, művelt kutató, iskolaalapító pedagógus. 1962-ben végzett festészet szakon a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán. A tanári kar merev viselkedésétől eltérően Kádár Tibor volt igazi ablaknyitó tanárunk az akkori kommunista világban. A fiatalság sokat köszönhetett Kádárnak, ugyanúgy, ahogy később Bertalan Istvánnak jutott ez a fontos szerep Temesváron, aki új szellemiséget vitt a hatvanas években az ottani képzőművészeti középiskolába.
1970-ben alapító tagja volt a Sigma-I csoportnak. Kiemelkedő tehetségű rajzművész volt.
Családjával 1985-ben Németországba települt, ahonnan később megkeseredve járt haza. Depressziója az évek során súlyosbodott, egyik telefonbeszélgetésünk alkalmával fájdalommal mondta-sírta: „azok az erdélyi virágzó almafák…”. Utolsó éveit egy temesvári öregotthonban töltötte. Nagy művészt veszítettünk el.
Berci, Isten veled…
Kancsura István
Szabadság (Kolozsvár)

A madéfalvi vérengzés 251. évfordulójára emlékeztek
A magyar kormány 17 millió forintos támogatásával fejeződhet be a Siculicidium emlékmű 2013-ban elkezdett felújítása – jelentette be szerdán, a vérengzés 251. évfordulóján tartott madéfalvi megemlékezésen Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár.
A madéfalvi mészárlás 251. évfordulójára emlékezve, szerdán szentmisével kezdődött az önkormányzat által szervezett rendezvény. A Tamás József püspök által celebrált misét követően az emlékezők egyházi lobogók alatt vonultak végig a településen. A házakon magyar és székely zászlók lobogtak. A közel mínusz 20 Celsius fokos hidegben a Siculicidium emlékműnél – amely jelenleg felújítás alatt áll – több száz ember gyűlt össze, hogy lerója kegyeletét a lemészárolt ősök emléke előtt.
Elsőként Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere osztotta meg gondolatait az összegyűltekkel. Elmondta, 251 évvel ezelőtt az elődeik hangot adtak annak, hogy határvédőkként csak támadás esetén fognak kardot. Császári parancsra nem akartak állandóan fegyverben állni, erejüket munkára, alkotásra, termelésre szerették volna fordítani. Mivel a székelység nem tudott volna erős közösség maradni, ha erőforrásait a harcokra fordítja, ezért Madéfalván gyűltek össze vezetői, és közösen fogalmazták meg üzenetüket a császári udvar felé. „Az egy és oszthatatlan székelység üzenetét” – elevenítette fel a eseményeket a polgármester. Hozzátette, a bécsi udvar válaszként ágyúval lövette szét a falvat. Szentes kijelentette, negyed évezred után elég volt a siránkozásból, és követve az elődök példáját, a közösség további fejlődéséért összefogással kell dolgozni. „A székely nemzet boldogulásához rövid és hosszú távon helyi és regionális elképzelésekre van szükség” – hangsúlyozta.
Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében rávilágított: negyed évezrede, miután 200 ártatlan ember életét vesztette, több ezren vándoroltak el Székelyföldről. A Bukovináig jutott székelyek 1777 és 1786 között öt falut alapítottak, így ők ezen alkalommal ünneplik születésnapjukat. Potápi hangsúlyozta, habár a madéfalvi veszedelem látszólag a székelység és a magyar nemzet veresége volt, nem szabad csak az erőszakos elnyomás elleni harc kötelességéről szólnia. „Kell lássuk a veszteség mögött a reményt is, a megpróbáltatásokra ugyanis régóta megvan a válaszunk, ez pedig a megmaradás” – emelte ki Potápi, aki maga is bukovinai székelyek leszármazottja.
Az államtitkár véleménye szerint 251 évvel ezelőtt is az önrendelkezés, az autonómia volt a székelyek legfontosabb politikai célja. „A megmaradás kerete és garanciája pedig ma is a székelyek önrendelkezése kell legyen. Ezért támogatja Magyarország kormánya a székelyek elidegeníthetetlen jogát az autonómiához” – fogalmazott. Közölte, az általa vezetett Nemzetpolitikai Államtitkárság biztosítja az emlékmű felújításának befejezéséhez szükséges mintegy 17 millió forintot.
A székelyföldi hagyományőrző huszáregyesületek nevében Solymosi Alpár unitárius lelkész szólalt fel. Beszédében rávilágított arra, hogy napjainkban vízkeresztig (január 6) többségében lejárnak a házszentelések, a papok szentelt vízzel űzik el a rossz szellemeket, az ajtók fejfáira pedig Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit írják. Ezzel szemben 1764-ben más papokat és más ministránsokat küldött az akkori vezetőség. Az ajtókról letörölték a napkeleti bölcsek nevének kezdőbetűit, helyette Mária Terézia neve került fel. „A vízkeresztségből tűzkeresztség lett. Körülvették a falut, és tűzzel keresztelték meg népét.”
Szintén szerdán tartották a 2013 októberében elindított Siculicidium Emlékév záróeseményét is: délután öt órától egy kiértékelő jellegű konferencián foglalták össze az emlékév eseményeit, hozadékát.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Udvarhelyen még várat magára az uniós élelmiszersegélyek kiosztása
Bár Csíkszeredában már kedden megkezdték az európai uniós élelmiszersegélyek szétosztását, Székelyudvarhelyre még meg sem érkezett a szállítmány. Az osztást lebonyolító helyi szociális osztály körülbelül kilencven tonna élelmiszerre számít, a prefektusi hivatal által összeállított listán 2630 jogosult szerepel.
Még nem érkezett meg Székelyudvarhelyre az Európai Unió intervenciós tartalékalapjából származó élelmiszersegély-szállítmány, amelyből a szétosztással 2014-ben megbízott megyei prefektusi hivatal összesítése szerint 2630 udvarhelyi részesülhet – mondta el portálunknak Fülpesi Gyula, az akciót helyben lebonyolító polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője. Mint kiderült, az illetékesek hozzávetőleg kilencven tonna élelmiszerre számítanak, ehhez mérten keresnek raktárhelyiséget, ahol a jogosultak a későbbiekben átvehetik két dobozba csomagolt élelmiszeradagjukat. Mint Fülpesi kifejtette, a prefektúrától két hónapja kaptak egy átiratot, amely szerint a szállítással megbízott szolgáltató értesíti őket a szállítmány érkezésének időpontjáról, ám az udvarhelyi polgármesteri hivatal mindeddig nem kapott erre vonatkozó hírt. Elmondta, valószínűleg nem kevés időbe telik minden helyszínre kiszállítani a nagy mennyiségű alapélelmiszert.
A jogosultak listáján szereplők jó részének a román posta már tavaly kézbesítette az első ízben alkalmazandó élelmiszerjegyeket. A csomagok a szelvény, valamint a személyi igazolvány, tizennégy év alattiak esetében születési bizonyítvány felmutatásával vehetők majd át. Mint kiderült, folyamatban van a székelyudvarhelyi pótlista összeállítása: várják mindazon jogosultak – szociális támogatásban részesülők, a segélyezett és nyilvántartásban levő, 400 lejnél kevesebb segéllyel rendelkező munkanélküliek, az I. és II. fokú fogyatékkal élők, a családi pótlékra jogosultak, valamint a 400 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők – jelentkezését a szociális osztályon, akik nem kapták meg szelvényeiket.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Kettős állampolgárság a környező országokban
Kolozsvár, Belgrád, Ungvár, Pozsony, Bécs, - A Magyarországgal szomszédos országok más-más jogi gyakorlatot követnek a többes állampolgárság megszerzésének kérdésében: néhol tiltják és szankcionálják a többszörös állampolgárság megszerzését, máshol pedig némi korlátozásokkal lehetővé teszik.
Ukrajnában az alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, a törvények azonban nem büntetik a kettős vagy többes állampolgárokat. Az ukrán alkotmány és állampolgársági törvény kimondja, hogy az országban "egyes" (a szó "egyetlenként" is fordítható és értelmezhető) állampolgárság létezik. A megfogalmazás értelmezését tekintve azonban erősen megoszlik az ukrán jogászok véleménye. Egy részük úgy véli, mind az alkotmány, mind az állampolgárságról szóló törvény tiltja a kettős vagy többes állampolgárságot, míg számos jogtudós úgy értelmezi ezt, hogy az országon belül a közigazgatási egységek nem vezethetnek be saját állampolgárságot. Az állampolgársági törvény egyértelművé teszi, hogy amennyiben egy ukrán állampolgár felveszi más ország vagy országok állampolgárságát, Ukrajna területén akkor is kizárólag ukrán állampolgárként ismerik el. Sajtóhírek szerint az ukrán honatyák 70–80 százaléka maga is kettős vagy többes állampolgár volt. Az elcsatolást megelőzően a Krímben feltehetően több mint százezer helyi lakosnak volt orosz állampolgársága is. Magyar állampolgárságot Ukrajnából eddig közel 90 ezren igényeltek az egyszerűsített honosítás keretében. A román állampolgársággal is rendelkező ukránok számát 50–100 ezerre, az ukrán-izraeli kettős állampolgárokét több ezerre becsülik.
Szlovákiában a kettős állampolgárság intézményének vonzataival az ország 1993-as önállósodásakor hatályba lépett, és azóta többször érdemben módosított állampolgársági törvény foglalkozik. Ezt a jogszabályt legutóbb a magyar könnyített honosítás bevezetésére reagálva változtatták meg, a módosítást éppen a kettős állampolgárság "nem kívánatos" jelenségével indokolva. A módosítás, amely 2010. július 17-én lépett hatályba, a szlovák állampolgárság elveszítésének lehetőségeit bővítette, s kimondta: "elveszíti" szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi. A szlovák állampolgársági törvény ugyanakkor teljesen nem tiltja a kettős állampolgárságot. Feltételekhez köti például, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy más ország állampolgárságával rendelkező személy megszerezze a szlovák állampolgárságot. Továbbá kivételes esetekben lehetővé teszi a kettős vagy többszörös állampolgárság jogállásának létrejöttét, illetve fennállását szlovák állampolgárok számára is. A szlovák belügyminisztérium adatai szerint az önkéntes bejelentések alapján, az állampolgársági törvénnyel összhangban, tavaly decemberig több mint 960 személy - köztük több tucat felvidéki magyar - veszítette el szlovák állampolgárságát egy másik ország állampolgárságának felvétele után.
Romániában 1991-ben fogadták el azt az állampolgársági törvényt, mely lehetővé tette, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhessék a román állampolgárságot azok, akik egykor Románia állampolgárai voltak, és nekik fel nem róható okokból veszítették el a román állampolgárságukat. Az illetékes hatóság honlapján közzétett útmutatóból kiderül, a törvény az egykori román állampolgárok első-, másod-, és harmadfokú leszármazottjaira is vonatkozik. Az igénylőknek erkölcsi bizonyítványt kell mellékelniük kérelmükhöz, nyilatkozniuk kell, hogy nem veszélyeztetik az állambiztonságot, és arról is, hogy jelenlegi országukban vagy Romániában kívánnak lakni. Az állampolgársági hatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, a román hatóság azáltal ellenőrzi az igénylők román nyelvtudását, hogy románul kell elmondaniuk az eskü szövegét. A tavalyi év végéig mintegy 445 ezren szereztek kedvezményes honosítással román állampolgárságot. Túlnyomó többségük a Moldovai Köztársaság, kisebb részük pedig Ukrajna állampolgára. A román állampolgársághoz teljes értékű szavazati jog is tartozik.
Szerbia saját állampolgárainak "megengedi", hogy bármely más ország állampolgáraivá váljanak, de a szerb gyökerekkel nem rendelkező külföldiek számára megnehezíti a szerb állampolgárság megszerzését. Annak, aki szerb állampolgárrá szeretne válni, le kell mondania addigi állampolgárságáról, vannak azonban kivételek, például házasságkötés esetében. Az 1991-1995-ös délszláv háborúk után a volt jugoszláv tagköztársaságok többsége - Montenegró kivétel - megállapodott a kettős állampolgárság intézményének elfogadásáról. Szerbia emellett lehetővé tette, hogy az országból elszármazott vagy a más országban élő, szerb ősökkel rendelkező személyek egyszerűsített eljárással szerezzék meg a szerb állampolgárságot, azaz "visszahonosítsák" őket. A magyarországi egyszerűsített honosítási eljárásnak köszönhetően eddig mintegy 130 ezren váltak magyar állampolgárrá, és ezzel a Szerbiában élő magyarok adják az ország kettős állampolgárainak legnagyobb részét. A magyar lakosság több mint fele rendelkezik magyar állampolgársággal is. Második helyen a horvát állampolgársággal rendelkezők állnak, ők valamivel több mint 100 ezren vannak. Néhány tízezerre tehető azok száma, akik Bosznia-Hercegovinát is hazájuknak tekintik, és 3-4 ezren vannak azok, akik Bulgáriába is "hazamennek".
Horvátországban ugyanannyi horvát állampolgár él, mint amennyi a határon túl, a legtöbben Boszniában - közel 600 ezren - rendelkeznek horvát állampolgársággal. Évekig komoly vita folyt arról, hogy a határon túli horvátok is szavazhatnak-e, felvetődött egyes választásokon, hogy a diaszpóra és a boszniai horvátok döntik el a szavazás kimenetelét. Az új választási törvény ezt többé nem teszi lehetővé. Jelenleg csak azok járulhatnak az urnák elé, akiknek van bejelentett lakcímük és érvényes személyigazolványuk Horvátországban. Akiknek nincs, azoknak fel kellett iratkozniuk egy külön választói névjegyzékbe, és a kijelölt külképviseleteken adhatják le voksaikat. Ezt a 2014-es decemberi elnökválasztás első fordulójában mindössze 8000 tették meg. A horvát állampolgárság születéssel, honosítással vagy visszahonosítással és nemzetközi szerződések alapján szerezhető be.
Szlovénia ugyancsak engedélyezi a kettős állampolgárságot. A jogszabályok nem írják elő az állampolgárság automatikus elvesztését, ha a szlovén állampolgár más ország állampolgára is egyben. A kétmilliós Szlovénián túl, közel félmillió szlovén állampolgár él külföldön, jobbára Olaszországban, Ausztriában, Horvátországban és Magyarországon. Szlovén állampolgárságot - a horváthoz hasonlóan -, születéssel, honosítással vagy visszahonosítással, valamint nemzetközi szerződések alapján kaphat valaki. Azzal a különbséggel, hogy a visszahonosítását csak az kérheti, aki a kérelem előtt már legalább egy éve Szlovéniában tartózkodik, és egyenes ágú felmenője szlovén állampolgár volt. A határon túl élő szlovének nem kaphatnak állampolgárságot. Szavazati joggal azonban minden állampolgár rendelkezik, az is, akiknek nincs bejelentett lakcíme, ő az utolsó bejelentett lakcíme alapján adhatja le voksát.
Ausztriában fő szabály szerint kizárt a kettős állampolgárság lehetősége: aki osztrák állampolgárságot kap, annak le kell mondania eredeti állampolgárságáról, és fordítva. Külföldi állampolgárság elnyerése esetén az osztrák állampolgárság megőrzését kérvényezni kell. Honosítás esetében kivételt jelenthet a kettős állampolgárság tilalma alól, ha az eredeti állampolgárság szerinti ország joga nem engedi meg a lemondást. Jogosíthat kettős állampolgárságra a kérelmező "különleges teljesítménye" is. Ez utóbbira leginkább kiemelkedő sportolók vagy művészek esetében van példa. Származás szerinti osztrák állampolgárok - például aki az Egyesült Államokban osztrák állampolgár szülőktől született - különleges családi helyzetre hivatkozva is kérhetik osztrák állampolgárságuk megőrzését. A Magyarországról kitelepültek közül egy nemzetközi egyezmény és az akkor rendezetlen osztrák-magyar államközi kapcsolatok folytán kivételt képeztek a tiltó rendelkezés alól az 1956-os menekültek. Kérésére újból megkapja az osztrák állampolgárságot és - amennyiben az érintett ország joga megengedi - megtarthatja külföldi útlevelét is az, aki a nemzetiszocializmus üldözöttjeként 1945. május 9. előtt emigrált Ausztriából. (MTI)

Négy esztendő a magnitogorszki lágerben (A csernátoni Kocsis Lajos visszaemlékezései)
Napjainkra megfogyatkoztak a történelem eme gyászos korszakának tanúi, akik túlélték a második világháború utáni sztálini lágereket. A volt szovjet hadifoglyok zöme már túl van kilencvenedik életévén. Közéjük tartozik az alsócsernátoni Kocsis Lajos is, aki sok esztendő távlatából is jól emlékszik a hetven évvel ezelőtti eseményekre, és az orosz nyelvet sem felejtette el.
Katonaéveim és fogságba esésem története
1921. január 30-án születtem Csernátonban. 1942. október 26-án Gyergyótölgyesen rukkoltam be a magyar hadseregbe. Mivel az ottani kaszárnyában nem fogadtak, visszahoztak Borszékre, ahol két hónapot töltöttünk, s onnan a felső-háromszékieket Kézdivásárhelyre, az árkászszázadhoz hozták. Ott szolgáltam két évet. Kaszárnyánk a mostani bíróság mellett, a Petőfi-iskola régi épületében volt. Kézdivásárhelyről kihelyeztek ide-oda, erre-arra hordoztak. Maros megyébe kerültem, Bordosra, ahol a zsidókat gyűjtötték munkatáborba. Itt egy családhoz szállásoltak el, a férj Galíciában szolgált, az asszony két lányával lakott a házban. Nagy gazdaság volt, muraközi lovakat tartottak. Ha már a nyakukon voltam, gondoltam, segítek nekik a gazdaságban. Kora reggel felkeltem és elláttam az állatokat. Nagy borospincéjük is volt, vederszámra vittem bajtársaimnak a bort. A gelencei Lázár János volt a szakaszvezetőm. Egész nyáron ott voltam. Onnan visszahoztak Kézdivásárhelyre 1944 augusztusáig, amikor kikerültem a frontra. Ojtozba, majd Sósmezőre vittek, ahol egy robbantószázadhoz osztottak be. Az utak szélén voltak az aknakutak, csak élesíteni kellett, és az út leszakadt, hogy a muszkák ne tudjanak előrehaladni. Mi Sósmezőn voltunk, az oroszok pedig bejöttek Ozsdola felől. Megindultunk Sósmezőről Bereck felé, de már ott is bent voltak. Ki kellett kerülni őket, Lemhény, Szárazpatak érintésével a hegyeken keresztül mentünk a Kászon-völgyén át Csíkszereda felé. Amikor Csíkszeredába értünk, az oroszok már ott is bent voltak. Onnan elindultunk Maros megyébe, ahol Üvegcsűr és Idecspatak környékén három hétig állóharcba keveredtünk az oroszokkal. Egy hétig a fronton voltam, majd bevittek Marosvécsre, utána visszavittek megint a frontra, és ismét Marosvécsre kerültünk rövid ideig. Marosvécsről elindítottak, és hamarosan, 1944 októberében a muszkák fogságába estem a Beszterce-Naszód megyei Betlenben. Négy-ötezer hadifoglyot kísértek onnan az oroszok a földvári lágerbe. Román és német is volt közöttünk. Minden tíz méterre orosz őr állt. Gyalog hoztak, én félmezítláb voltam, az egyik orosz levette a lábamról a síbakancsot, s nekem adta az ő rossz bakancsát. Az egyiknek le volt jőve a talpa. Egyik nap az egyik, másik nap a másik lábamra húztam fel a jó bakancsot. Amikor megérkeztünk Földvárra, nem is mentünk be az épületbe, mert rengeteg volt a poloska. Az udvaron maradtam. Meg akartam szökni, mind az járt a fejemben, de nem ismerve a terepet, nem mertem elindulni, pedig lett volna alkalmam. Két nap után, november elsején bevagoníroztak. Voltunk vagy hatezren a szerelvényen. Irány Szovjetunió. Ukrajnán vittek keresztül, a hegyes vidéken a vonat csak lassan tudott haladni. Az egyik vagon alját a rabok kivágták, és mind megszöktek. Az oroszok csak a következő állomáson vették észre, hogy üres a vagon. A mi vagonunkba is felszállt egy orosz egy karóval a kezében, számolni kezdett, s közben jó nagyokat vágott ránk. Engem már az első percben letapodtak. Egy ötventonnás kocsiban hatvan fogoly volt begyúrva. Amikor végigszámolt, visszafelé kezdett számolni, gondoltam, ismét kapok egy adag verést. Szerencsére, másodszor megúsztam. Tizenöt napig semmit nem adtak enni, ki se nyitották a vagonajtót. Tizenöt nap után borsókonzerveket adtak fel, vizet nem, a zúzmarát vakartuk le a vagon oldaláról. A halottakat egy más vagonba rakták át, hogy legyen meg a létszám, s amikor megérkeztünk a lágerbe, ott temették el őket.
A magnitogorszki lágerben
December elsején érkeztünk meg a magnitogorszki lágerbe. Mikor megérkeztünk, még három napig a vagonokban tartottak, téli ruha nélkül, mezítláb. Csak akkor vittek a barakkokba, ahol rengeteg tetű volt, miután adtak téli ruházatot. Mindkét hónom alól marokszámra vettem ki a tetűt. 1945 tavaszáig a tetű és a poloska evett meg. Ételt naponta egyszer adtak, nem győztek főzni hétezer embernek. Nyáron egy külön- brigád szedte a labodát a mezőn, vitték a konyhára, ahol összeszecskálták, majd beletették az ételünkbe. Káposzta, a pityóka héjason, cukorrépa és murok volt az alapételünk. A pityóka, a murok, a répa télen teljesen meg volt fagyva, a silógödörből vették ki és vitték a konyhára. Tíz perc múlva kész volt az étel. Egy német bemondó mondta, hogy mikor, ki menjen ebédelni vagy a cukorfejadagot átvenni. Kéthetente orvosi vizitet tartottak. Amint valaki felerősödött, máris munkára küldték. Én egy darabig hatos kategóriás voltam, majd egyes lettem. Beosztottak az orosz nők mellé öt-hat emeletes blokkokat építeni. Az egyik kemény orosz fehérnépet Marucának hívták, ő rakta kívül a falat zsinórral, én belülről tettem a téglákat, szidott is ezért eleget, de nem értettem, hogy mit mond. Raktam, ahogy tudtam, horgasan, görbén. Amit délelőtt raktam, az délutánra mind ledőlt, nem kötött a tégla. Szidott oroszul. Azzal fenyegetett, hogy nem kapok ételt. Még egyszer megmutatta, hogy kell falazni, raktam én is, odajött, és már elégedett volt a munkámmal. Mind mondta nekem oroszul, hogy ocsiny kharaso roboti (nagyon jól dolgozol, így kell dolgozni). Az orosz nőket internálták. Kilencszáz kilométeres körzetben mind internáltak voltak. Az Urál folyón innen van Magnitogorszk, az Urálon túl már Ázsia fekszik. Szibéria. Európában laktunk és Ázsiában dolgoztunk. A lágerből vittek keresztül az Urálon a vasolvasztó kemencékhez. Télen a jégen jártunk keresztül, négy méter vastag volt a 35 fokos hidegben. Egy idő után kivettek onnan. Jöttek az egyik kolhozból azzal, hogy kell húsz ember. Csernátonból együtt voltam Makó Bélával, még velünk volt Ráduly Miklós, ő már előttem hazajött, Bulárka János, Nagyoláh Károly és Fehér Ferenc, ők már elhunytak. Jelentkeztünk Bélával, hogy legyünk szabadabbak, ne kísérjenek naponta szuronyos puskával. Már akkor jól értettem oroszul, ezért megtettek brigádosnak, és pirivoc (tolmács) is lettem. A kolhozban ökrös szánokkal szénát hordtunk olyan távolságra, mint ide Sepsiszentgyörgy. Reggel öt órakor keltünk, és éjszaka egy órakor feküdtünk le. A következő tavasz is a kolhozban ért. Ha a foglyok nem értettek meg valamit, vagy nem azt csinálták, amit nekik kiadtak az oroszok, mindig engem szólítottak, hogy tolmácsoljak. Kértem a társaimat, hogy dolgozzanak többet és szivarozzanak kevesebbet, hogy engem ne szidjanak értük. Megemberelték magukat, és délutánra elvégezték a kiszabott munkát. Az orosz nagyon elégedett volt. Már egy telet és egy egész nyarat voltunk ott. A négy év alatt a kilencezer fogolyból háromezer maradt életben, a többiek ott pusztultak el. Eljött az idő, mikor haza kellett volna szállítaniuk, mert minket, erdélyi magyarokat Gheorghiu-Dej hadisarcként adott az oroszoknak. Elég az, hogy kimentünk a kolhozba, s amíg mindent be nem takarítottunk, nem vittek vissza a lágerbe. Október elsején kerültünk vissza. Az egyik orosz katona tudatta velünk, hogy másnap nem megyünk dolgozni, egynapos pihenőt kapunk a kapitánytól. Másnap reggel kinyitotta az ajtót, és elkiáltotta magát a kapitány háta mögött, hogy smirna (vigyázz). A kapitány egy kicsit tudott magyarul, az anyja magyar asszony volt. Mondta, hogy menjünk a raktárhoz, mert kapunk jó ruhát, a konyhán pedig két napra élelmet. Megtörtént. Még nem tudtuk, hová visznek.
Hazafelé és újra itthon
Délben vagonokba ültettek, és mentünk még felfelé Cseljabinszkbe, egy másik gyűjtőlágerbe érkeztünk. Amikor megérkeztünk, nem vittek be, hanem odatettek főzőkazánokat szerelni a vagonokba. Egy Tőkés nevű korondi mondta, segít nekem. Estig ketten három kazánt be is szereltünk. Éjszaka két óra lehetett, amikor kiáltották, hogy a vagonokból senki ne szálljon le, mert a szerelvény indul Románia felé. Amikor megvirradt, láttuk, hogy szembe megyünk a nappal. Erről jöttünk rá, hogy nem hazafelé, hanem más irányba tartunk. Vigasztaltam magam és a bajtársaimat, hogy nem baj, jó az Isten, hátha egyszer hazakerülünk. Két napon át mind a nappal szembe mentünk, harmadik nap került a hátunk mögé. Erről tudtuk, hogy nyugat felé tartunk. Egy hétig utaztunk nyugat felé. Október elsején beraktak a vagonokba, és 1948. október 26-án érkeztünk meg Foksányba. Egyenesen a fürdőbe kellett mennünk, majd átadtak a románoknak. A lágerből fúvószenekarral kísértek az állomásra, de a bukaresti személyvonat nem tudott bejönni az állomásra a nagy tömeg miatt. Nagy nehezen begördült a vonat. Még azok is felszálltak, akik nem arra tartottak. Voltunk tizenhatan kézdiszékiek. Az állomásfőnök megkérdezte, hová szeretnénk eljutni. Mondtuk, Kézdivásárhelyre. Mondta nekünk, hogy menjünk be a közeli kertbe és ott várjunk. Hozott két láda szőlőt, egy jó nagy kenyeret, bort is, de az nem kellett nekünk. Szőlőből jóllaktunk. Egyszer estefelé azt mondja nekünk, hogy készülődjünk, mert jön a vonatunk. Rengetegen voltak a szerelvényen. Nem fértünk fel a kocsikba, hanem ötön felmásztunk a vagonok tetejére a gőzlyukak mellé, így mentünk Predeálig, amikor következett az alagút. Mondtam, hogy ha eddig nem haltunk meg, most biztosan ott maradunk. Szerencsénkre az alagút rövid volt, nem értük a tetejét. Másnap reggel megérkeztünk Brassóba. Egy mozdonyvezető rendes volt hozzánk, felhozott egészen Sepsiszentgyörgyig. Jelentkeztünk a hadkiegészítőnél. Bereck felé amúgy is csak este indult vonatunk. Én akkor már házasember voltam, a katonaság előtt megnősültem. Lett volna egy szekér Csernáton felé, Gyergyai Károly, az idősebb Felsőcsernátonban boltos volt, hazahozott volna, de én úgy döntöttem, hogy bajtársaimmal maradok, velük jövök. Szőcs Józsival, a fuvarossal is jöhettem volna. Nem hagytuk el egymást. Voltak velem albisiak, dálnokiak, torjaiak és szentlélekiek is. Együtt maradtunk. A bajtársaim fele leszállt az eresztevényi megállónál, mi, a többiek, a torjaiak, csernátoniak és szentlélekiek Kovászna felé kerülve két órakor érkeztünk meg a kézdivásárhelyi állomásra. Ott váltunk el, mindenki ment hazafelé.
Kézdivásárhelyről Makó Béla barátommal gyalog indultunk Csernáton felé. Jövögettünk az úton. Az akkor nem ilyen volt, mint most. Egyszer halljuk, hogy előttünk egy szekér halad, azon valaki egyházi éneket énekel. Mondta nekem Béla, hogy ez Bajka Marci hangja. Ő volt. Utol is értük a futásfalvi útnál. Leszökött a szekérről és összevissza csókolt. Nagyon örült, mivel holt hírünk jött a faluba. Mire beértünk a faluba, megvirradt. Marci mindenkit felköltött, ahol csak elhaladtunk, kiabálta, hogy két olyan embert hoz, akiknek holt hírük jött, de hála az Istennek, élnek. Makó Béla szülői házához értünk. Bementünk a kapun, a kutya Bélát nem ismerte meg. A testvére kiáltotta a nyári konyhából a kutyának, hogy fogd meg. Béla visszaszólt neki, hogy ne haraptasson meg a kutyával, mert alig vártuk, hogy hazaérjünk. Nem tudott megszólalni, némán öleltük egymást. A szülei szintén így jártak, negyedóráig nem jött ki hang a szájukon. Néztük egymást, majd összevissza csókoltuk egymást. Addig beszélgettünk, míg kilenc óra lett. Csak apám élt akkor. Elindultam én is hazafelé. Délre még nem értem a szülői házhoz, körülvett a nép, mesélni kellett. Szegény apám is hat évig volt orosz fogságban. Én csak négy évig voltam hadifogoly két magnitogorszki lágerben és a kolhozban, két évig pedig katona. Elegem volt abból az életből. A testvérem összeszólalkozott a feleségemmel, s ezért hazaköltözött Felsőcsernátonba. Máthé Péternél szolgált akkor. Elindultam találkozni vele. Anyósom egyedül volt otthon, és mondta, hogy a mezőn van, csak este kerül haza. Egy kanapén ültem, amikor bejött az ajtón. Ő sem tudott megszólalni egy darabig, csak nézett. Nagy sírva a karomba borult és csókolt. Azt hitte, hogy soha többé nem lát. Nagy volt az örömünk. Leült mellém a kanapéra, s akkor mondtam neki, hogy soha többé nem hagyom el. Visszaköltözött hozzánk, s nekifogtunk gazdálkodni. A kollektivizálás után erdész is voltam vagy tizenhét évig.
Lejegyezte: IOCHOM ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pergést megállítani
Karcsúsodik a nemzeti korfa. Fogy a magyar. A külhonivá degradált részeken is. Pontosabban, leginkább itt, ahol a gazdasági kényszer és a többségiek kiűzetési praktikái élhetetlen körülményeket teremtettek. Ráadásul a könnyített honosítással megszerzett útlevél is szárnyakat adott a fiatalabb nemzedéknek. Kirepültek, de már fészket rakni nem térnek vissza. Ezt bizonyítják a marosvásárhelyi alpolgármester minap közzétett adati is. A város magyarságának aránya szaporulat szempontjából tíz százalékkal csökkent a tavalyi évben. Vagyis többen haltak meg közülünk, mint ahányan születtek, miközben az összlakosságra kivetítve pozitív a mérleg: 2.889 személy hunyt el és 3.852 újszülöttet anyakönyveztek. Már nemcsak falvaink, hanem a legnagyobb erdélyi magyar városok is elöregedtek. Miként fogjuk megállítani ezt az apadást? Kinek van erre jól kidolgozott terve? Harcolunk a Székelyföldért – ebben a kérdésben már-már egyfajta összmagyar konszenzust lehet felfedezni –, de közben szórványosodik az ebből kimaradó több mint kétharmadnyi magyar. Kolozsvár után az egykori székely főváros is elindult a lejtőn. Az elvándorlásra nem hatékony orvosság a magyar egyetemek léte. Sajnos, a fiatalok ezekre úgy tekintenek, mint a könnyebb külföldi érvényesülés oklevélgyáraira, és nem mint az itthoni érvényesülés előszobájára. De nincs jogunk pálcát törni felettük, miközben a „nagy magyarok” csemetéiknek az anyaországban vagy pénzesebb tájakon alapozták meg a jövőjét. Esetenként maguk is ott alapítottak új családot. Például a temesvári tetteiért jogosan hősként tisztelt református püspök. Áttelepülése magánéleti szempontból talán érthető is. Csakhogy miután itt hagyta az erdélyieket, a hazaüzengetős útmutatásai hamisan hangzanak. Az olyanok, mint amit a budapesti közszolgálati rádióban tett a minap, amelyben a működő romániai magyar érdekképviselet padlóra küldését ünnepelte. Az egykori tiszteletbeli elnökhöz méltatlan módon. De az RMDSZ-vezéreknek is újra kell tervezniük nemcsak a szervezetet, hanem az erdélyi magyarság jövőképét is. Most van rá alkalom, mikor a kormányzási taktikázások nem gáncsolják a legvadabb közösségi álmodozást sem. Az eddig elért eredmények megvédése a nyelvhasználatban, oktatásban, közigazgatásban nem elég fiataljaink röghöz kötéséhez. Társadalomtudósoknak, civil mozgalmaknak és a partnernek megnyerhető politikai alakulatoknak közösen olyan munkacsoportot kell létrehozniuk, amely hosszú távú akciótervet dolgoz ki közösségünk számára. Egy sajátos erdélyi paktumot, amely meggátolhatja a további önpusztító acsarkodást. A megmaradás és gyarapodás érdekében. Mert a homokórát megállítani nem lehet ugyan, de meg kell próbálni.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

A diákok a legkitartóbb könyvtárlátogatók
Újévi mérleg nemcsak gazdasági szempontok szerint készülhet, a számokban kifejezhető társadalmi, kulturális változásokat is érdemes ilyenkor figyelembe venni, akár régi előítéletek megcáfolása érdekében. A virtuális világba belenövő generációra gyakran sütik rá a könyvkerülő vagy éppenséggel funkcionális analfabéta bélyegét, egyes, könyvtárakban készült statisztikák azonban azt jelzik, hogy a tizenévesek rendszeres olvasók. Ez derül ki a Maros Megyei Könyvtár tavalyi adataiból is.
– Mekkora volt a könyvtár látogatottsága az elmúlt évben, és melyek voltak a legkeresettebb kiadványok? – kérdeztük az illetékeseket.
– 2014-ben januártól novemberrel bezárólag 9834 bejegyzett olvasó szerepelt a nyilvántartásunkban, közülük 3041-en a tavaly váltottak belépőt a könyvtárba. Az olvasóink 70-75 százalékát a diákok tették ki, akik elsősorban a kötelező házi olvasmányokat kérték – tájékoztatott Monica Avram, a megyei könyvtár igazgatója.
A könyvtár lakónegyedekben működő fiókjai közül a kövesdombi a legaktívabb. Illyés Claudia könyvtárostól, a Nagyinet program, illetve a gyerekeknek szóló Meseszőnyeg kezdeményezőjétől megtudtuk, hogy tavaly mintegy 17 ezer látogatója volt a lakótelepi kirendeltségnek, 34 ezer könyvet kölcsönöztek, és 1348-szor használták az internetet. A leghűségesebb olvasók a Nagyinetbe is bekapcsolódott nyugdíjasok voltak, ők rendszerint szerelmes, illetve bűnügyi regényeket kerestek, de számos diák is igénybe vette a könyvtár szolgáltatásait. A tizenévesek legtöbbször az iskolában kért szépirodalmi műveket vették ki, de különféle ifjúsági könyveket is választottak, ami azt jelzi, hogy kedvtelésből is olvasnak. Illyés Claudiától arról is érdeklődtünk, hogy milyen jellegű könyvekkel gazdagodott múlt évben a könyvtár állománya.
– Jócskán kaptunk könyveket, és – ami igazán örvendetes – szép számban érkeztek hozzánk magyar nyelvű kiadványok is. Azokat a könyveket, amelyeket a látogatók szeretnének kivenni, de nem találják meg nálunk, rendszerint megrendeljük. Az igényeknek megfelelően ponyvaregényeket is be kellett szereznünk, de Müller Péter- és Wass Albert-művekkel is gazdagodtunk. A legtöbben a szépirodalmi műveket keresik, ugyanakkor a mezőgazdasági, illetve vallásos tematikájú könyvekre is van kereslet – mondta a könyvtáros. Arról, hogy az elmúlt évben pontosan mennyi kiadvánnyal bővült a megyei könyvtár állománya, a héten készül kimutatás – tudtuk meg Monica Avram igazgatótól.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató
Az erdélyi magyar nemzeti közösség számára radikális mozgástér-kitágulással járó 1989-es rendszerváltás óta huszonöt esztendő telt el. Történelmi léptékű idő. Borbély Zsolt Attila arra vállalkozott, hogy monográfia formájában foglalja össze e korszak politikatörténetét, mérlegre téve a lehetőségeket és azok valóra váltását, az esélyeket, reményeket valamint az eredményeket. „Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada” című kötetet 2015. január 15-én, csütörtökön 19 órakor mutatják be a Tulipán könyvesboltban 19 órától. A szerzővel Pataki Lehel Zsolt újságíró beszélget.
Nyugati Jelen (Arad)

A szabadság nevében?
A magyarországi balliberális sajtó konok kitartással hergeli az anyaországi közvéleményt a kormányzat ellen, s még az élő fába is belekötnének, ha azzal egyet üthetnek Orbánékon. Ugyanezt teszik az álbaloldal politikusai is: hirtelen megvilágosodtak, mindent jobban tudnak, főleg jobban csinálnának, mint a kormánypártiak, s elfelejtik, hogy bőven lett volna idejük a dübörgő országépítésre, de akkor nem nagyon volt kedvük ehhez.
Ez az egész évzáró-évkezdő ellenzéki csármálás érthető is lenne, hiszen minden oppozíció értelme és dolga a bírálat, a társadalmi ellenőrzés, a kormányzás fékje szerepének eljátszása, de csak addig érthető, amíg – jó ügy érdekében cselekedve – felülvigyázza a társadalom demokratikus működését. A mai magyarországi ellenzék esetében szó sincs erről, egész tevékenysége, ténykedése haza- és nemzetáruló bitangságnak nevezhető, hiszen nem csupán odahaza gusztustalankodnak és nyeletlenkednek, de Brüsszelben s Washingtonban is szaporán árulják az ország, a nemzet érdekeit.
Odahaza szívesen megvennék, ha fölkínálnák nekik vételre. Minden kormányintézkedést álságos haraggal támadnak, úgy vélik, hogy a jobboldali kormányzattal könnyen szembefordíthatják a sokszor és sok sikerrel manipulált magyarországi közvéleményt. S ez néha még sikerül is nekik, bár távolról sem olyan mértékben, mint szeretnék, s ahogyan hazug sajtóorgánumaik a nyugati sajtózsoldosokkal együtt hazudják.
Ez nem jelenti azt, hogy Magyarország mai kormánya nem téved, s a parlamenti többség is csupa megalapozott és jól átgondolt jogszabályt alkot. Mert nincs így. Nagy melléfogásnak bizonyult az elhíresült netadó emlegetése, s nem éppen egy népszerű törvény az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartásáról szóló sem, bár ennek lehetne némi társadalomépítő szerepe, a várt eredmény egyelőre igen bizonytalan, s nem nagyon éri meg a mozgósított szándékot. A támadások kereszttüzében a magyar kormányzatnak jobban meg kellene gondolnia, mikor milyen átalakításokkal hozakodik elő, mert ismerhetné már a saját ellenzéke képmutató és aljas természetét, de a magyarországi lakosság java részének csodaleső magatartását is.
Magyari Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Iskolafúzió helyett átcsoportosítás Váradon
Megőrizheti függetlenségét a nagyváradi Andrei Şaguna Szakközépiskola, ugyanis egyelőre nem olvasztják egybe a Traian Vuia Szakközépiskolával.
Utóbbi magyar tagozatait ellenben átvehetik az egyházi gimnáziumok – közölte az önkormányzat sajtóosztálya a megyei tanfelügyelőség képviselőivel folytatott egyeztetést követően.
A városvezetés decemberben vetette fel pénzügyi megfontolásból a két tanintézet adminisztrációjának összevonását, a tervet előzetes elbírálásra benyújtotta a tanfelügyelőséghez. A két tanintézet azonban tiltakozott az önkormányzat javaslata ellen, szerintük negatív következményekkel járna a Şaguna jogi személyiségének elvesztése. Aggodalmuknak hivatalos közleményben adtak hangot, és a tanfelügyelőséget is kérték a terv elvetésére.
Ritli Csongor, a helyi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője akkor lapunk munkatársának rámutatott, hogy az átszervezés a magyar tagozatot is érintette volna. A keddi megbeszélésen a tanfelügyelőség képviselői a fúzió elhalasztását szorgalmazták, alternatív megoldásként pedig az osztályok számának és a diáklétszámnak az optimalizálását javasolták. Ezt a polgármesteri hivatal is elfogadta, és az újratervezett iskolahálózati terv jóváhagyását kérvényezte.
Ebben már csak a Traian Vuia és a Mihai Viteazul szakközépiskolák magyar tagozatának RMDSZ által szorgalmazott átcsoportosítása szerepel egy korábbi tanácsi határozat alapján. Eszerint a két tanintézet magyar szakosztályait a következő tanévtől a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, valamint a Szent László Római Katolikus Gimnázium veszi át. A tervezet várhatóan a következő tanácsülésen kerül napirendre, majd az oktatási minisztériumhoz is elküldik láttamozásra.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Csíki elöljárókkal találkozott Potápi Árpád János
Székelyföldön a tudásátadásban van a leginkább szükség a magyar állam segítségére – közölte Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Potápi Árpád Jánossal, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárával azon a találkozón, melyet kedden este tartottak Madéfalván Csík-térségi polgármesterek, politikusok, egyházi elöljárók részvételével.
„A helyi gazdaság működtetéséhez szükségünk van arra a háttértudásra, amely Magyarországon létezik. Nagyon sok kezdeményezést gyakorlatba ültettünk, csak még egy kis segítség kell” –fogalmazott a megyei elöljáró, példaként a családi és faluközösségi összefogást említve.
Külön kiemelte a székelykeresztúri és a szépvízi tejfeldolgozó üzemet, illetve a madéfalvi gyümölcsfeldolgozót, amelyeknek jól fogna a támogatás. A kisrepülőtéri fejlesztési koncepció elkészítésében is magyarországi szakemberek segítettek, jegyezte meg a tanácselnök, támogatást kérve a szakképzés fellendítéséhez és a munkahelyteremtéshez, a fiatalok itthon maradása érdekében.
Potápi Árpád János elmondta, hogy a magyar nemzetpolitika egyik fő pillére az oktatás, és fontosnak nevezte a szakmunkásképzés támogatását, akárcsak az egyházakét. Mint megjegyezte, éves szinten nagy összegeket különít el a magyar állam a határon túli egyházak támogatására.
Az államtitkár a most kezdődő újabb hétéves uniós finanszírozási időszakot illetően optimista, mert a magyar kormány óriási pénzösszegeket hívhat le, és elmondása szerint ezekből akár határon túli intézmények és vállalkozások támogatására is irányítanak majd pénzt.
Borboly Csaba a megyei fejlesztési terveket, kezdeményezéseket is ismertette az államtitkárral a madéfalvi találkozón. A Hargita-hegység-projekt megvalósítása, a Hargita sírégió megalakulása, az épített örökség, illetve székely kapuk védelme, a székelyföldi kisrepülőtér-fejlesztés és a borszéki turisztikai beruházás egyaránt szerepelt a találkozó témái között, továbbá az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének a honosítási eljárásban nyújtott segítségét is kiemelte.
Krónika (Kolozsvár)

Johannis: még nem állunk készen a monitorozás feloldására
Románia ma még nem áll készen arra, hogy az Európai Bizottság (EB) lezárja az igazságügyi reform menetét nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust, ugyanakkor a cél az, hogy az ország olyan jól teljesítsen, hogy ne legyen rá többé szükség – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő az Adevărul Live-nak nyilatkozva.
Mint arról beszámoltunk, az elnök egy nappal korábban, a bírák és ügyészek tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ülésén arról beszélt: a kormány, a parlament és az igazságszolgáltatás közös céljául kell kitűzni az igazságügy uniós megfigyelésének beszüntetését.
Johannis szerdán pontosította az ezzel kapcsolatos álláspontját. „Nem azt mondtam, hogy azonnal fel kell függeszteni. Azt akarom, hogy mi olyan jól teljesítsünk, hogy ne legyen többé szükség erre az eszközre” – hangoztatta az államfő. Hozzátette: a megfigyelési mechanizmus beszüntetésére néhány év múlva lehet esély, mert ma még nem áll rá készen az ország.
Az államfő azt is kijelentette: nem tartja megalapozottnak az általa a Románia Csillaga érdemrenddel kitüntetett egykori politikai fogoly, Octav Bjoza légionárius szimpátiájával kapcsolatos vádakat. Mint kifejtette, ő csupán azt akarta jelezni, hogy becsüli az egykori politikai foglyokat. Leszögezte: az egykori politikai foglyok szövetségének elnökét nagyra tartja, és nevetségesnek nevezte, hogy légionáriusnak nevezzenek valakit, aki a negyvenes évek elején még csak három éves volt.
Mint arról beszámoltunk, Johannist bírálatok érték Bjoza kitüntetése miatt, aki valóban csupán gyermek volt a légionárius mozgalom működése idején, diákként, az ötvenes években, a kommunisták börtönében viszont egykori vasgárdistákkal zárták össze, akikről utólag több ízben is pozitívan nyilatkozott.
Johannis azt is elmondta: pártközi konszenzust szeretne a hadsereg finanszírozásának növeléséről, ezért hívta egyeztetésre hétfőre a parlamenti pártokat arról, hogy 2017-től legalább tíz évig az ország haderejére a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát fordítsák évente.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

A frusztráltak ribilliója
Huszonöt esztendeje, amikor véget ért a kádári „puha” diktatúra, a tabutémákat gondosan kijelölő és azok tiszteletben tartásáról gondoskodó, de az emberek kiskertszabadságát meghagyó „gulyáskommunizmus” Magyarországon, őszintén hinni lehetett abban, hogy végleg a múlté a korszak öncenzúrára alapozó tájékoztatáspolitikája. Akkor nem sejtettük, nem is sejthettük, hogy az etalonnak és mintának tekintett nyugati demokráciákban hasonló mechanizmusok működnek.
Lényegről az élbolyból
Márpedig működnek. Nemcsak a szólásszabadság botránykövére, az úgynevezett holokauszttagadás kriminalizálására gondolok itt – nem a holokauszt „úgynevezett”, hanem a tagadása, mindaddig, amíg nincs precízen kodifikálva, hogy pontosan mit nem szabad tagadni –, hanem a sajtó közvetlen háttérbeli befolyásolására. Erről az elmúlt év végén a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori szerkesztője, Udo Ulfkotte számolt be például a fősodratú média által elhallgatásra ítélt könyvében, s a könyv kapcsán adott interjúkban részletesen ki is fejti, hogy kik állnak a globális véleménykontroll mögött: „Nem lehet kihagyni Soros Györgyöt, akiről részletesen írok a könyvemben, de rajta kívül is sokan tartoznak ehhez a hálózathoz, például David Rockefeller, a Bilderberg-csoport tagjai és a Trilaterális Bizottság is.” (lásd: Hetek, XVIII. évf/43)
A politikusok nagy része idomul ehhez a játékhoz, a tabukat tiszteli, szépeleg, mellébeszél. S bizonyára sokan jobb meggyőződésük ellenére is rá vannak erre kényszerítve: ha szolgálni akarják a nemzetet, bizonyos helyzetekben fel kell mondaniuk a leckét. A magyar külügyminiszternek bizonyára ökölbe szorul a lelke, amikor azt mondja, hogy „Amerika a barátunk”, de ki kell mondania a senki által el nem hitt mondatot, amely igazságtartalmát tekintve semmivel sem jobb az egykori kommunista vezetők Szovjetuniót éltető frázisainál.
Megértjük a kényszert, de az ember a benne mélyen kódolt igazságigény hatására akkor él át belső katarzist, amikor valaki a politika élbolyában mer a lényegről beszélni. Ilyen élmény volt a legutóbbi Tusványoson mondott Orbán Viktor-beszéd, s a beszédet követő kérdésekre adott kisebb esszészerű válaszok meghallgatása. Ide lehet sorolni Kövér László múlt év végi, Magyar Hírlapban közölt interjúját, amelyben a kérdezett rámutat a globalista háttérhatalom első számú nyílt színi képviselője, az Egyesült Államok kormányzatának álságosságára. Az Országgyűlés elnöke egy sor kényelmetlen kérdésről nyíltan szólt: arról, hogy az amerikaiak jelentős pénzösszeget fektettek az ukrán változásokba. Az egész világot érdekeltségi területnek tekintik, hogy dollármilliókat fordítanak akciótervek végrehajtására több kelet-európai országban, így a hivatalosan szövetségesnek számító Magyarországon és Csehországban. Hogy kisszerű, önző emberek pillanatnyi érdekeik szerint határozzák meg országok, népek sorsát, az Egyesült Államok zárójelbe helyezi a nemzetközi jogot, s az általa más esetben „politikai bunkóként” használt emberi jogokat. S csak igazat adhatunk Kövérnek abban is, hogy nem Magyarország vagy a polgári kormány rontotta le a nemzet renoméját, hiszen az amerikaiak negyed évszázada eltérő hangerővel, és hangfekvésben, de „ugyanazt a nótát fújják”. A házelnök elvi éllel mutatott rá: „Világpolitikai hatalmi harc zajlik, amelynek tétje nemcsak Magyarország, hanem egész Európa sorsa, az európai nemzetállamok szuverenitása és a valódi demokrácia esélye.”
Sarokigazságok
Nem árt mindezen kőbe véshető sarokigazságokból kiindulni, amikor az ember a kormány elleni, továbbra sem szűnő tüntetések hátterével és kifutási lehetőségeivel foglalkozik. Kövér szerint a Nagy Testvér célja egy új SZDSZ megalapítása, miután az LMP nem volt alkalmas erre a szerepre, az eredeti SZDSZ pedig nemzetellenességben annyira elvetette a sulykot, hogy a választók a politika szemétdombjára küldték.
Elnézve azonban a Budapest különböző terein ricsajozó társaságot, nehéz elképzelni, hogy belőlük verbuválódik egy alternatívát felmutató, életképes csapat. Ráadásul a tüntetési kedv is lanyhul, dacára annak, hogy a kormány – amint arra érdekes módon a baráti sajtó, tételesen a Magyar Nemzet is rámutat – „mintha minden eszközzel igyekezne fűteni a tiltakozásokat”. A bevásárlóközpontok vasárnapi zárva tartása helyes, másutt bevált és értékelvű döntés, de időzítése egyáltalán nem szerencsés. A különböző megyei szintű gyorsforgalmi utak fizetőssé tétele is többet árthat a közhangulat szintjén, mint amennyit használ a költségvetésen keresztül. S akkor nem szóltam egyes Fideszes vezetők párton belül is vitát gerjesztő „urizálásáról”, amely balszerencsés kontrasztja a megszorításoknak.
Facebook-álmok
Ezzel együtt hiába álmodnak egyesek a Facebookon „a taxisblokádnál is nagyobb országos útzárat”. Amit meg lehetett tenni 1990-ben a meg sem szilárdult újsütetű demokráciában, amikor a kormány nem lehetett biztos abban, hogy az alá rendelt karhatalmi egységek teljesítik-e a parancsot, azt ma nem lehet megcsinálni. S akkor még nem szóltunk arról a kérlelhetetlen, szociológiai felméréssel is alátámasztott tényről, hogy a tüntetők nem a teljes társadalmat képviselik, hanem a választásokon vereséget szenvedett balosokat. Az említett kutatás igazolja, amit egyébként is sejtettünk, hogy ugyanaz a néhány tízezer ember tüntet bármilyen ürüggyel, akiket a nemzetellenes heccsajtó ma is képes mobilizálni. Aki eléggé gyűlöli Orbán Viktort és követőit ahhoz, hogy akár fagyban is kimenjen az utcára a kormány ellen ordítozni. Bármennyire is távol tartják a pártzászlókat a szervezők a tüntetésektől, nem civil a törzsgárda, hanem aktív baloldali szavazó. Akiket nem zavar, hogy sajátjaik élen jártak a korrupció intézményesítésében, legyen szó országos politikáról vagy a húsz éves budapesti Demszky-uralomról. Valójában a választáson ismét kisebbségbe szorult, a népakaratba belenyugodni képtelen tömeg lármázik. A politikailag frusztráltak szítják a ribilliót.
De ettől még indokolt lenne, hogy a magyar kormány ne adjon fel több magas labdát, mert ha egyszer elvész a jelenleg még magabiztos választói fölény, nehéz lesz a bizalom visszaszerzése. S ez akkor is így van, ha egyelőre nem látni reális alternatívát nyújtó csapatot a politikai arénában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Partiumi mezővárosok útkeresése
Napi gondjaikba süppedt partiumi kisvárosok egész sora keresi az érdekérvényesítés lehetőségeit. Néhány sikeres projekt révén kiemelkedik közülük Élesd. A rohamosan fogyatkozó helyi magyar közösség sorsa azonban azt jelzi: a kisvárosi lét már egyre kevésbé jelent helyben maradásra késztető vonzerőt.
Élesden átutazva mindig eszembe jut, milyen különös fintora a sorsnak, hogy ugyanabban a régióban levő kisvárosok lakosságának etnikai összetétele mintegy száz év alatt teljesen megváltozott. A korabeli népszámlálási adatok szerint ugyanis Élesd, Margita, Nagyszalonta, Székelyhíd, Érmihályfalva és Belényes magyar lakossága a település összlétszámának 90-95 százalékát tette ki. Hogy mi történt száz év alatt? Míg Margitán, Nagyszalontán, Székelyhídon és Érmihályfalván ma is többségben magyarok élnek, Élesden 16, Belényesen pedig 7 százalékra csökkent a jelenlétük. Az 1966-ban még megközelítőleg fele-fele arányban élő két nép aránya Élesden a Ceauşescu-éra első tíz évében változott meg drasztikusan: 1977-ben már 3335 románt és 2129 magyar tartottak nyilván. Hetven év alatt a magyarság természetes gyarapodása kereken 200 fő, ennyi idő alatt viszont román lakosból 3200 fővel lett több. Nyilvánvaló, hogy létszámuk hirtelen megugrása a betelepítési politika eredménye: Élesd határában 1973-ban adták át Észak-Erdély legnagyobb cementipari kombinátját, ami még a rendszerváltás után is mintegy 2000 embert foglalkoztatott. Fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években távoli vidékekről is mágnesként vonzotta a többségében román munkaerőt, akik fogadására még a szocialista időszak építészeti stílusához képest is lehangolóan egyszínű, egyhangú tömbháznegyedek épültek.
Ez tehát az évszázadokon át Bocskai, Rákóczi és a hosszú ideig Bánffy-birtokként elhíresült, az 1867-es kiegyezés után robbanásszerűen fejlődő, polgárosodó magyar kisváros mai lenyomata. Amely viszont még ma is egy életképes, 1500 lelket számláló magyar közösség élettere.
Magyar feliratok a léc alatt
Két évvel ezelőtt sokat cikkeztek a magyar sajtóban a többségében román összetételű helyi önkormányzat egyhangú döntéséről, miszerint ha 20 százalék alá csökken a magyarság részaránya, ne csorbuljanak a 215-ös helyhatósági törvény kisebbségekre vonatkozó anyanyelvhasználati jogai. A romániai demokrácia „beágyazottságát” jelzi, hogy a 17 tagú helyi önkormányzati közgyűlés – amelynek három tagja magyar – által elfogadott helyi határozatot megtámadta Bihar megye román prefektusa. A román polgármester és a magyar alpolgármester azonban mégis képes volt meggyőzni a törvények betartatásának Bihar megyei őrét, hogy a jogszabály 20 százalék felett kötelezi, de 20 alatt sem tiltja a kétnyelvű település- és utcanévtáblák használatát.
Élesden tehát nem kellett leszedni a kétnyelvű feliratokat. A helyi magyarság komfortérzetét növelő intézkedés sikerét Létai Zoltán alpolgármester a 2000 óta tartó helyi együttműködéssel magyarázza. A liberális „színezetű” polgármesterrel együtt immár a negyedik mandátumát tölti, a volt két ellenzéki párt, a PNL és a PDL egyesülésével pedig a 17 tagú helyi tanácsban az eddigi 12 helyett immár 15 mandátumuk van. Létai elégedetten mesél a helyi viszonyokról. Úgy tartja, Bihar megyei viszonylatban is ritka jó együttműködés épült ki a többségi román pártokkal, aminek fontos hozadéka, hogy folyamatosan megmaradt a magyar alpolgármesteri szék.
Az augusztus első hétvégéjén rendezett Élesdi Magyar Napok és a helyi magyar közösséget megmozgató egyéb rendezvény – szüreti bálok, ifjúsági táborok és több egyházi találkozó – sem tudja azonban mérsékelni a közösség folyamatos fogyását, elvándorlását. Az óvodától nyolcadikig működő helyi magyar oktatás elemi osztályai kritikus helyzetben vannak, évről évre nehezebben jön össze a legalább tíz magyar gyereket igénylő előkészítő osztály. Néhány évvel ezelőtt egyszer már kimaradt az önálló első osztály, Létai Zoltán szerint azonban az egyre csappanó gyereklétszám miatt rövidtávon is elkerülhetetlen lesz az összevont elemi osztály. A 40 kilométerre fekvő Nagyváradra eddig csak nyolcadik után mentek továbbtanulni az ügyesebb magyar tizenévesek, az összevont elemi osztályok megjelenése azonban újabb exodust indíthat el a megyeközpont felé.
Alacsony, de biztos fizetések?
„Élesden mindenki számára van munkahely, aki dolgozni akar” – jelenti ki az elöljáró. A rendszerváltás utáni években is a munkaképes élesdi lakosság 80-90 százalékát foglalkoztató két nagy kombinát, a cementgyár és a hőállótéglagyár munkaadó státusa ugyan átalakult, a kilencvenes évek végén hátrányos helyzetű besorolást kapó város elsősorban könnyűipari cégekkel, cipőgyártó vállalatokkal gazdagodott. 1998 és 2002 között a régi leépülők helyett 1500 új munkahely jött létre Élesden.
Az 1886-ban Léderer Márton által létesített Hephaistos hőállótéglagyárat a kommunizmusban az ország legnagyobb hasonló profilú vállalatává fejlesztették, a rendszerváltás után azonban a magára hagyott állami nagycég a túlélésre rendezkedett be, és megvált alkalmazottai többségétől. A kilencvenes években előbb a Lafarge, majd a svájci Holcim tulajdonába került cementgyár nagyarányú korszerűsítési munkálatokon esett át: a jórészt automatizált gyártási folyamat nyomán a multinacionális cég helyi leányvállalata alkalmazottainak kétharmadától vált meg. Mai, karcsúsított alkalmazotti gárdája mintegy 400 főt számlál.
Akárcsak a hasonló kisvárosok többségében, Élesden is az a fő gond, hogy a városból a megyeszékhelyre, középiskolába, majd onnét egyetemre iratkozó magyar fiatalok nem térnek haza. Az elsősorban betanított munkát kínáló helyi vállalatokban elérhető alacsony fizetések csak a fiatalok helyben maradó, kisebbik részének jelentenek boldogulási lehetőséget. Sokan vagy nagyvárosokban, vagy külföldön keresnek megélhetést.
Az ipar gyökeres átalakulása azonban a város költségvetését is jelentékenyen érintette. A két nagyvállalat közigazgatásilag már nem Élesdhez tartozik, így az általuk befizetett adók sem a városi kasszában landolnak. Sőt, a cementgyár teljes járműparkját Bukarestbe jegyeztette be. Létai ennek ellenére nagyon jónak minősíti a céggel ápolt kapcsolatot, hiszen az tartja fenn a város napközi otthonát, és alkalomadtán számos más közösségi projektbe is beszáll.
Letargia elleni gyógymód
Az alpolgármester sikertörténetnek tartja a városi kórháznak a helyi önkormányzat általi átvételét: országos viszonylatban az elsők között átsorolt kórházban a néhány évvel ezelőtti négy orvoshoz képest ma húszan dolgoznak. Az Egészségügyi Biztosítópénztár által finanszírozott intézmény költségvetésébe beszáll a helyi önkormányzat is, így a két pénzforrás együtt egy sikeres projekt alapja lett. A város másik gazdasági sikertörténete az uniós projektből felépített szemétválogató üzem: a Sebes-Körös völgyében mintegy százezer magánszemély és cég háztartási hulladékát elszállító élesdi vállalat a begyűjtött szemét 70 százalékát hasznosítja újra. Cégeknek értékesíti a fémet, papírt és műanyagot, a fennmaradó műbőr- és bőrmaradványt pedig a cementgyár vásárolja meg elégethető tüzelőanyagnak.
A magyar alpolgármester összességében elégedett települése gazdasági lehetőségeivel, amely más kisvárosoktól eltérően a rendszerváltás utáni zavaros években nem zuhant mély letargiába, hanem élni próbál a kínálkozó alternatívákkal.
Bérmunka minden mennyiségben
„A partiumi kisvárosok zöme a vasútépítés korában, a 19. században kezdett el polgárosodni, és indult el a gyors fejlődés útján”– magyarázza Szilágyi Ferenc nagyváradi egyetemi oktató, gazdaságföldrajzi szakember (portrénkon). A Nagykároly, Margita, Érmihályfalva, Nagyszalonta, Élesd csomópontok a kelet-magyarországi vásárvárosok vonalát jelentették, ahonnan a fő közlekedési irány a kelet-nyugati forgalmat biztosította. A trianoni határ beálltával ez megszűnt: az évtizedeken át fejlődő partiumi kisvárosok lendülete 1920 után megtorpant, majd a kommunizmus éveiben egy-két állami nagyvállalattal igyekeztek lekötni a helyi és a környékbeli munkaerőt. 1990 után a határmenti, határközeli kisvárosok az olcsó munkaerő miatt kerültek a befektetők érdeklődési körébe. Divatba jött a bérmunkarendszer: a könnyű- és élelmiszeripari cégek az itt megtermelt árukat külföldre szállítják. A felfuttatott bérmunka közös vonása, hogy egy-egy nagyvállalat olykor többezer ember is foglalkoztat minimálbérért. Ez főleg Szatmár és Bihar megyében vált általános jelenséggé: a két észak-erdélyi megye Hargita és Kovászna, valamint a moldvai Vrancea megye társaságában az országos bérlista utolsó helyein tanyázik, Romániában itt a legkisebbek a fizetések. „A zömében a partiumi kisvárosokra jellemző, bérmunkarendszerben dolgoztató cégek előnye, hogy alig van munkanélküliség, nagy hátránya viszont, hogy a nagyon alacsony fizetések legfeljebb a túlélésre elegendők” – fogalmaz Szilágyi Ferenc. E települések számára igazi alternatívát az uniós pályázatok sem jelentenek. Legtöbbször ugyanis nem arra igényelhető uniós forrás, amire a helyi közösségnek szüksége van. Szilágyi a stadionépítést említi példaként: hiába van most éppen ilyen kiírás, ha egy kisvárosban düledezik a művelődési ház, vagy az infrastruktúra fejlesztéséhez kellene sürgősen pénz. A polgármesterek és a helyi önkormányzat csak a szerencsében bízhatnak, hiszen az államnak nincs pénze beruházásra, a helyben dolgozó nagyobb vállalatok pedig kivétel nélkül Bukarestben adóznak. Hiányzik a gazdaság egészséges szerkezetéhez nélkülözhetetlen életképes kis- és közepes vállalatok hálója, amely helyben adózva komoly finanszírozást jelenthetne a közösségi projektekhez.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Európai szellem Erdélyben
Már az igényes meghívó is erdélyiségünk fontos helyeként határozta meg Tordát, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) Erdélyi Körének tavaly októberi háromnapos konferenciája alatt így is élte meg azt a harmincvalahány résztvevő. Az Ótordai Református Egyházközség gyülekezeti termében tartott ünnepélyes megnyitón Varga Gábor elnökségi tag – ma már megválasztott elnök – így köszöntötte a résztvevőket: „Kedves barátaim, mi nem az egykori dicső nagyipari fellegvár romjain keseregni jöttünk ide – bár egyszer talán fény derül majd arra is, miért is kellett voltaképpen tönkretenni az itteni gazdag altalaj kincseinek feldolgozására hívatott, korántsem elavult technológiájú vegyipart –, nem is a sok évtizedes környezetszennyezés átkos hatását kívánjuk tanulmányozni az itt élő embereken. Szeretnénk felkutatni, és ha kell, újra tudatosítani magunkban mindazon személyiségek nevét, akiknek tevékenysége ilyen vagy olyan módon e városhoz, ezekhez a falakhoz kapcsolódott. Szeretnénk feleleveníteni mindazokat a múltbéli eseményeket és történéseket, amelyek a mindmáig itt létező épületekhez kötődnek, s amelyeknek jelen ideig tartó kisugárzása erőt adó jövőre-biztatás lehet mindannyiunk számára még a netán reánk fenekedő ordas esztendők idején is.”
Bevett és megtűrt religiók
Az átlag erdélyi többnyire legalább annyit tud Torda történetéből, ami ugyan történelmi tankönyvekből kimaradt, de a város egyetlen, Jósika Miklósról elnevezett magyar nyelvű iskolájában azért megtanítanak: itt mondták ki 1568-ban a világon először a vallásszabadság türelmi rendeletét. Máshol bizonyára büszke és hatalmas obeliszk emlékeztetne erre a világelső, nemsokára ötödfél évszázados történelmi eseményre, Tordán azonban szerényen elrejtve a templomban mindössze egy fehér márványtábla hirdeti három nyelven – magyar, román, angol – a hely dicsőségét: „Az 1568. évi erdélyi országgyűlésen ebben a templomban hirdették ki a világon először a lelkiismereti szabadság és vallási türelem törvényét.”
Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa előadásában a romantikus középkori történelmi mítosztól való megfosztás után építette fel azt a sokkal hitelesebb, valóságosabb képet, amely szerint Tordán nem a mai értelemben vett négy vallási felekezet egyenlőségéről döntöttek, hanem a reformáció indította hitújítás közösségi vallásszabadságáról. Ezt a szabad vallásgyakorlatot erősítette meg három év múlva, 1571. január 6–14. között a marosvásárhelyi Vártemplomban tartott országgyűlés János Zsigmond fejedelem jelenlétében. Az országgyűlési döntés értelmében alakult ki egy jó emberöltő alatt az az erdélyi tolerancia, amelyben 1585-re belefér a lutheránus, református és unitárius vallásfelekezet, majd a jezsuita misszió hatására a katolikus is. Sőt, lassan megjelenik a négy recepta (bevett) religio mellett tolerata (megtűrt) religióként az ortodox egyház is.
Átfogó körök
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet (EPMSZ) több mint negyven éve alapították Nyugat-Európába menekült magyar értelmiségiek. Az 1960-1970-es években az ’56-os forradalom után Nyugat-Európában otthonra találó magyarok élete viszonylag rendeződött: a megerősödött Kádár-rendszer miatt gondolni sem mertek hazatérésre, választott új hazájukban pedig biztos életkörülmények között élhettek. Az alig huszonévesen Magyarországról elmenekült, nyugaton otthonra találó magyarok egymást felkutatva, országhatárokon is átívelő szervezeti közösséget kerestek és találtak az EPMSZ-ben. A kelet-európai nyitásig magyarországi vagy erdélyi magyar értelmiségiekkel nagyon szórványos volt a kapcsolatuk, hiszen Svájcban, Nyugat-Németországban vagy Ausztriában tartott évi konferenciájukra csak elvétve kapott utazási engedélyt a vasfüggönytől keletre élő meghívott. Az 1989-es változások után az EPMSZ egyre gyakrabban tartotta évi akadémiai napjait Magyarországon vagy Erdélyben: 1993-ban Szovátán, 2001-ben Illyefalván, 2012-ban Félixfürdőn. Az olaszországi Torre Pellicében 1999-ben megtartott akadémiai napokon hangzott el az igény: jó lenne megalakítani az EPMSZ erdélyi körét. Ez az erdélyi kulturális szervezet másfél évtizede évente egy-két alkalommal átfogja Erdély magyarok lakta régióját Besztercétől Vajdahunyadig, Nagyszebentől Nagybányáig. Legutóbbi három találkozóját Besztercén (2012), Brassóban (2013) és Tordán (2014) tartotta.
Előkelő lokálpatrióták
„Tordára általában nem jönnek az emberek, de innen sokan elmentek” – ezekkel a szavakkal kezdte a város hihetetlenül gazdag történelmi múltjáról szóló előadását Keszeg Vilmos, detrehemi születésű, Tordán élő egyetemi tanár. Enciklopédikus tudással és hiteles történelmi ismeretekkel mutatta be azt a várost, amelyet a kerülőút, illetve az autópálya miatt olyan sokan elkerülnek. Pedig Torda más, mint amit látunk – vallja Keszeg Vilmos. Szemléletesen vázolta fel, miképpen alakult át az 1850-ben még 75 százalékban magyar lakosságú település a mára már 10 százalék alá csökkent, magyar szórvánnyá vált várossá. E másfél százados demográfiai tragédia okait három nagy „útban” jelölte meg: egyesek szétszóródtak Erdélyben, és ott gazdagították pátriánkat, mások éppen etnikai és vallási identitásuk megőrzése érdekében Magyarországra költöztek, míg voltak olyanok is, akik a nagyvilágba vándoroltak el. Egy itt maradt szűk mag közben úgy vált szórvánnyá, hogy a más nyelvűek és vallásúak nagyon megszaporodtak.
Az előadás másik meghatóan szép része volt a Tordán születettek neveinek említése Jósika Miklóstól Székely Jánosig, Abats János református püspöktől Csetri Elekig. „Torda nagyon előkelő tényezője volt Erdély történelmének. (…) Nem baj, hogy szülöttei szétszéledtek, többen hálásan érezték a szülőváros biztatását, Torda városa életüket gazdagabbá tette. A baj az, ha nem tartjuk számon, ha nem vagyunk büszkék rájuk, ha nem tanulunk tőlük” – fogalmazott az előadó.
Mélység és a magasság között
Az EPMSZ akadémiai napjaihoz törvényszerűen hozzátartozik egy kirándulási nap, így az erdélyi kör programjában is szerepelt a helyismereti kirándulás. Tordán van, mit megkeresnie és megnéznie az ott tartózkodónak a műemlék református templomoktól kezdve a fejedelmi palotán át a sóbánya érdekes világáig. Erdélyből, Magyarországról és Londonból érkezett résztvevők ebben az erdélyi, szórványosodó városban kettős betekintéssel találkozhattak sajátos történelmünkkel: belepillanthattak a roppant gazdag történelmi múltba, ugyanakkor átélhették, ahogy az itt élő büszkén mutatja a megpróbált múltból átmentett jövőt. Szedilek Lenke városi tanácsos asszony köszöntőjében mindez így igazolódott: „Torda, mint történelmi város, szerepel a naptárunkban
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ismertségre és elismertségre vágyó hivatás
A szakma hazai keresztmetszetét ismertető kiadványt mutatott be a közelmúltban a fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete. A Másképp című tanulmánykötet egyfajta összegzést is nyújt a speciális nevelési igényű gyerekek oktatásáról, ugyanakkor a nagyközönség felé való nyitást is szorgalmazza.
Az erdélyi magyar gyógypedagógusok munkájából kíván ízelítőt nyújtani a könyv, amely elsősorban a szakma képviselőit kívánja megszólítani, de a normál oktatásban dolgozó pedagógusokat, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek szüleit is. A Nagy Szilárd (képünkön) elnökölte egyesületbe egyébként nemcsak gyógypedagógusok tartoznak, hanem a segítő szakma képviselői is, szociális munkások, pszichológusok, valamint óvónők és tanítónők is. „Szükség van arra, hogy nyissunk a nagyközönség, a társadalom »ép« tagjai felé is, hogy ismertebbé váljon a munkánk. A gyűjtemény ötleteket, megoldásokat, lehetőségeket sorakoztat fel, és további tervek szövögetésére ösztönöz” – tette hozzá Nagy Szilárd.
Az „utazótanár” munkája
A mintegy 300 tagot számláló, kolozsvári székhelyű egyesület kiadványában szó esik többek közt hallássérült, autizmussal, idegrendszeri, tanulási zavarokkal, fogyatékkal élő gyerekek, illetve koraszülöttek fejlesztéséről. Ily módon átfogó, perspektivikus képet is nyújt a szakmáról, amelyről olykor hiányosak vagy homályosak a normál oktatás szereplőinek ismeretei. A szakmabeliek ezért igyekeznek valamelyest átjárhatóbbá tenni a normál és a gyógypedagógia között húzódó határvonalat. Erről a nyitásról beszélt Péter Ildikó, a kolozsvári Onisifor Ghibu iskola úgynevezett „utazótanára”, segítő tanára, aki gyógypedagógusként normál iskolában tanít speciális nevelési igényű gyerekeket, így a munkája összekapcsolja a két területet.
Milyen egy ennyire sajátos közegben dolgozni, együttműködni, mediálni? – hangzott el a kérdés a könyvbemutató alkalmával tartott kerekasztal-beszélgetésen. „Sajátos terület ez, de hát mi nem sajátos a gyógypedagógiában? Az utazótanárság hidat képez a két terület, a gyógypedagógusi munka és az ép gyerekek tanítása között, és bevonja az utóbbiak szüleit és pedagógusait is – mondta Péter Ildikó. – Mi vagyunk azok, akik a speciális intézmény határain túllépünk, és kimegyünk a tömegoktatásba. Saját speciális módszereinkkel próbáljuk fejleszteni a gyerekek képességeit. Normál iskolában tanítjuk a speciális nevelési igényű gyerekeket, megpróbáljuk őket úgy kezelni, felzárkóztatni, hogy megmaradhassanak a tömegoktatásban, és képesek legyenek elvégezni az iskolát. Célcsoportunk a tanulási zavarral, alkalmazkodási és viselkedészavarral küzdő gyerekek, de szüleikkel és pedagógusaikkal is nagyon szoros kapcsolatot ápolunk.”
Befogadó iskola, „érzékenyítő” napok
Az úgynevezett befogadó iskolában ez hosszú folyamat, hiszen sok év telik el, míg megértik, megtanulják tisztelni és figyelembe venni a segítő tanárok munkáját. „A pedagógusok érzik, hogy segítjük a gyerekek fejlődését, jelenlétünkkel pedig az ő munkájukat lendítjük előre. Nem emeljük ki ezeket a gyerekeket a közösségből, hanem a partnerórák keretében a saját osztálytermükben foglalkozunk velük. Az egyéni órák is nagyon fontosak, sok tanítónő viszont határozottan kéri, hogy a tanórákon is vegyünk részt, akadályozzuk meg, hogy zavarják az órát” – ecsetelte a gyógypedagógus.
Hogy az „utazótanárok” milyen mértékben tudnak részt venni mindkét közösség életében, elsősorban attól függ, hogy mennyire képesek dinamikusan mozogni abban a közegben. Ott azt várják el tőlük, hogy megfelelő kommunikációs körülményeket teremtsenek, a sajátos nevelési igényű gyerekek megfelelőképpen kommunikálhassanak ép kortársaikkal és a pedagógusokkal is.
Hasznos lenne rendszeresen úgynevezett „érzékenyítő napokat” szervezni a magyar iskolákban – ennek keretében pedig olyan élethelyzeteket teremteni, amelyben az egészséges gyerekek megtapasztalhatják, mit jelent fogyatékkal élni. „A diákok igazából nagyon érzékenyek, és még fogékonyabbá lehetne tenni őket, ha lenne erre alkalom és erőforrás” – tartja Péter Ildikó. Körülbelül 10-15 éve tendenciaként érzékelhető, hogy egyfajta híd képződik például a halló és siket gyerekek között: a sajátosság már nem annyira ismeretlen, idegen jelenség, mint korábban, amikor a diákok aligha szembesültek azzal, hogy milyen is lehet egy siket gyerek élete.
Nőuralom az egyetemen
Kiss Szidónia, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem gyógypedagógia szakának adjunktusa a szakma iránti érdeklődésről, az egyetemi képzésről beszélt. „A gyógypedagógus-képzés az Alkalmazott Pszichológiai Intézetben zajlik, ahol az elméleten kívül gyakorlati felkészülést is igyekszünk biztosítani a hallgatók számára: intézményekbe látogatnak, dolgoznak, önkénteskednek, tapasztalatot szereznek. Az még korántsem biztos, hogy a fiatal már az egyetemen átlátja-e, mire is adta a fejét...” – mutatott rá az egyetemi oktató.
Szerinte a gyógypedagógusi tulajdonképpen nem is szakma, hanem hivatás. A jelentkezők közül akadnak, akiket menet közben elriaszt a felismerés, hogy valójában mit is jelent ez a munka, előfordulhat, hogy túl nehéznek, túl felelősségteljesnek találják. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy rendszerint sokkal több lány választja a gyógypedagógiát – jelenleg nem is tanulnak fiúk ezen a szakon. „Az egyetem utáni elhelyezkedési lehetőségekről nincsenek konkrét felméréseink, az első fokozati vizsga azonban már elégtételt jelent, valamint az is, ha pozitív visszajelzést kapunk az iskoláktól, kollégáktól” – fejtette ki az egyetemi adjunktus. A meghirdetett oktatási helyek mindenesetre rendre betelnek, nem csökken a jelentkezők száma, sőt, Magyarországról is érkeznek Kolozsvárra gyógypedagógiát tanulni.
Kiss Judit
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pótolhatatlan harcost vesztett a székely ügy
Az olaszországi Dél-Tirolban sízéssel töltött vakációja alatt tragikus hirtelenséggel hunyt el szerdán Márton Zoltán, Makfalva polgármestere. Az alig 46 éves elöljáró temetésének helyszínéről és időpontjáról még nem tudni pontosat. Barátai, tisztelői állítják: távozása pótolhatatlan veszteség a székely ügy és Székelyföld számára.
Márton Zoltán családjával és néhány barátjával töltötte szabadságát Olaszországban, egy dél-tiroli síparadicsomban. Itt érte a halál szerdán a déli órákban. Értesüléseink szerint az elöljáró sízés közben csúnyán elesett, amelynek következtében leállt a szíve. A helyszínre kiszállt orvosok megpróbálták újraéleszteni, de ez csak rövid időre sikerült, Márton Zoltánt még a helyszínen halottá nyilvánították. Bár az olasz ügyészek lezárták az esetet, a halál pontos okát kiderítő orvostani szakértői vizsgálatokat a tervek szerint csütörtökön végezték el. Szerda este egy halottszállító cég autója elindult Székelyudvarhelyről Olaszországba, Márton Zoltán földi maradványaival valószínűleg vasárnap érnek haza, a szállítási költségeket egy székelyföldi szakmai szervezet fedezi.
Ki volt Márton Zoltán?
A barátainak Dönciként ismert és szólított Márton Zoltán 1968-ban született Marosvásárhelyen, a jászvásári egyetemen szerzett mérnöki oklevelet, majd házassága révén Szovátára került, ahol rövid ideig tanárként dolgozott, majd Bíró István mellé került, akinek halála után 1999-ben ő vette át a fürdővárosban működő Teleki Oktatási Központ (TOK) igazgatását, amelyet 2012-ig végzett. Virág György megyei tanácselnök idejében két évig az RMDSZ színeiben Maros Megye Tanácsának testületi tagja is volt. Időközben elvált, és a Makfalva községhez tartozó Csókfalván vásárolt egy kis kúriát, ahová kiköltözött élettársával, akivel közösen három gyermeket neveltek a Szent Ferenc Alapítvány szovátai otthonából. 2012-ben Makfalva község polgármesterévé választották, a Magyar Polgári Párt színeiben egyedüliként Maros megyében. Évek óta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke volt, tavaly nyáron a nyárádszeredai Csíki Sándor halála után ő vette át Marosszék Székely Tanácsának vezetését.
Űr marad utána
Izsák Balázs, az SZNT elnöke gyerekkorától ismerte Márton Zoltánt, családi barátként végigkísérte egész életét. Dönci alaptermészete a rendkívüli derültség volt, erre próbálta embertársait is fordítani. Minden feladatot mosolyogva, csendesen vállalt és magabiztosan elvégzett, mindig lehetett rá számítani, többek között a tavalyelőtti makfalvi székely szekérkaraván megszervezését is rá lehetett bízni. Sosem kerülte a feladatokat és a nehézségeket, így elsőnek tűzte ki a székely zászlót is a makfalvi községházára, s habár tudatában volt annak, hogy ennek nyomán bűnvádi eljárást indíthatnak ellene, barátainak nyomatékosan, de derűsen kijelentette: sosem veszi le a lobogót, „legfeljebb bezárnak” – idézte fel Izsák Balázs, aki szerint óriási veszteség az SZNT számára Márton Zoltán halála fél évvel Csíki Sándor elhunyta után. Márton Zoltán nemcsak aktív vezetője volt a szervezetnek, hanem kezdeményezője is a 2003. évi székelyudvarhelyi fórumon.
Egyik legközelebbi munkatársának érezte Márton Zoltánt Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) egykori elnöke, ma tiszteletbeli elnöke. Szinte fiaként kezelte a tevékeny, megbízható, lelkes és felkészült fiatalembert, akit a Szülőföldön magyarul program szellemi megteremtőjének tart, és amelyet Márton Zoltán azóta is lelkiismeretesen vezetett. Megbízhatósága révén kiérdemelte azt, hogy Bíró István halála után átvehesse a szovátai TOK igazgatói tisztségét. Sokoldalúan képzett volt, minden körülmények között feltalálta magát, az autószereléstől a szervezésig bármit el tudott végezni, és lelke emberszerető volt. „Jó ember volt, ahogy a székely mondja” – összegzett Lászlóffy Pál, aki szerint szervezés terén pótolhatatlan embert veszítettek el. Márton polgármesterként is szép dolgokat valósított meg, de Lászlóffy mindig abban reménykedett, ahogy elöljárói megbízatása után Dönci visszatér az RMPSZ kötelékeibe.
Emberként és községvezetőként csupa dicsérő szavakkal illette Márton Zoltán személyét Péter Ferenc szovátai polgármester is, aki igencsak pozitív példának tartja azt, hogy egy nagyvárosi fiatalember kisvárosba, majd onnan falusi környezetbe költözött, és szerette ezt a létet. Péter Ferenc jól ismerte Márton Zoltán életét, aki a TOK vezetőjeként bizonyított és nagyszerű szervező volt. Polgármester-kollégaként sokat segítette őt új munkájában, és úgy érzi, Makfalva község „meg fogja sínyleni” Márton elvesztését.
Mindenkit megdöbbentett a halálhír
Mindig céljai voltak, és azokat követte, kitűnő, megértő, segítőkész kolléga volt, felkészült, intelligens, nagy tudású és békességre törekvő ember – így jellemezte szűkszavúan munkatársa, Vass Imre makfalvi alpolgármester az elhunytat. Az egész közösséget megdöbbentette szeretett munkatársuk és vezetőjük halálhíre – tette hozzá az alpolgármester, majd megígérte: Márton Zoltán temetésének pontos idejéről és helyéről idejében tájékoztatják a nagyközönséget a sajtó révén is.
Nemcsak a község lakosságát, hanem az egész Kis-Küküllő mentét, Maros megyét, Székelyföldet és Erdélyt, de sok magyarországi ismerősét is villámcsapásként érte a halálhír, a Székelyhon.ro oldalunkon szerda este közölt bejelentést néhány óra alatt több mint húszezren olvasták el.
„Egy embert a gátra!”
Az SZNT csütörtökön kiadott, szerkesztőségünkbe is eljuttatott nekrológjában búcsúzik Márton Zoltántól, akire „mindig lehetett számítani”: a Székely Majálist Makfalván szervezték, ugyanitt tűzték ki elsőként Marosszéken a székely zászlót, innen indult szekérkaraván a Székelyek Nagy Menetelésére, itt fogadták el elsőként Marosszéken az autonómia mellett kiálló önkormányzati határozatot, innen terjedhet el újra a székely öntudat, a székely hagyományok újjászületése. „Hirdesse a székely zászlók csúcsán fekete szalag: gyászol a Székely Nemzeti Tanács. Hirdesse, hogy új katonákat, új védelmezőket keres a székelyek szabadságának üldözött zászlaja. Olyant, aki hittel, harag nélkül, de elszántan vállalja a küzdelmet, szellemi fegyverekkel felvértezve, mint Márton Zoltán. Gyászolunk, s keresünk közben valakit. Egy embert a gátra” – áll az Izsák Balázs által aláírt dokumentumban.
A Magyar Polgári Párt saját halottjának tekinti Márton Zoltánt – áll a párt nevében kiadott, Biró Zsolt elnök által aláírt közleményben. Márton az MPP-nek a 2008-as bejegyzése óta aktív tagja volt, 2012 júniusában szerzett polgármesteri mandátumot a marosszéki Makfalván, az MPP IV. Országos Tanácsán a párt alelnökévé választották.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Kifogásolják az ingyenes érettségi felkészítőt
Kérdések merültek fel a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által finanszírozott ingyenes érettségi felkészítőkkel kapcsolatban: egyebek mellett megfogalmazódott, hogy miért csak a két székely megyében támogatják a magyar végzősöket, milyen alapon válogatják ki a diákokat és a tanárokat, akiket megfizetnek a hétvégeken tartott órákért. Értesüléseink szerint több pedagógus elégedetlen a tanfolyamok szervezési és lebonyolítási módszerével.
Hiányérzete van a projekt kapcsán Burus-Siklódi Botondnak, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnökének is, aki portálunk megkeresésére leszögezte, hogy minden segítség jól jön, ami a gyerekek haladásához hozzájárul.
„Nincs kellő információ arról, hogy milyen szempontok alapján válogatják ki a felkészítőkön részt vevő tanárokat és diákokat. Persze erre az lehet a válasz, hogy az panaszkodik, aki kimarad, de kellő tájékoztatással a félreértések elkerülhetők” – fogalmazott az RMPSZ elnöke. Burus-Siklódi Botond szerint egyébként az érthető, hogy román nyelvből a két székely megyében tartanak ingyenes felkészítőket, ott ahol a legnagyobb gondok vannak ebből a tantárgyból, ám matematikából a többi térségben élő végzős is igényt tarthatna erre a segítségre.
„Mindenki úgy állítja össze a saját programját, ahogy akarja, ám amikor egy hatalmas pénzösszegről döntenek, kikérhették volna a szakmai szövetségek, a hatóságok, például a tanfelügyelőségek véleményét is” – szögezte le. Az RMPSZ elnöke szerint a romániai magyar oktatásban az érettségi felkészítőknél vannak égetőbb prioritások, amikre pénzt kellene költeni.
„Évek óta gondot jelent a sajátos tanterv és ez alapján a magyar diákoknak a specifikus tankönyvek megírása. Arra kellene összpontosítani, hogy ne kerüljünk a tavalyihoz hasonló helyzetbe, mert a kiírás és a tendereztetés is rossz volt, de nem is állnak készen a fiókokban, pályáztatásra váró magyar tankönyvek. Nagy szükség lenne a magyarság számára specifikus román tankönyvekre, anyanyelv, zenei anyanyelv és a kisebbségek történetével foglalkozó tankönyvekre, ezek megírását kellene elsősorban támogatni” – vallja Burus-Siklódi Botond.
Hasonlóképpen vélekedik Király András oktatási államtitkár, aki megkeresésünkre hangsúlyozta, csak a sajtóból értesült a program részleteiről, de hozzá is eljutottak a pedagógusok panaszai.
„Minden ingyenes felkészítőnek örülünk, ám olyan panaszokat hallottam, hogy a tanintézeteket nem keresték meg ezzel a lehetőséggel, önkényesen válogatják be a projektbe a diákokat. A tanárok is méltatlankodnak, hiszen a szakmát, az iskolákat nem lehet kihagyni. Pénzről is szó van, és éppen azokat a tanárokat diszkriminálják, akik évekig foglalkoznak a diákokkal, és akik a hivatalos rendszerben soha nem kapnak javadalmazást a felkészítőkért” – véli az államtitkár. Király András szerint ugyanakkor nem kellene politikai tőkét kovácsolni az ilyen jellegű támogatásokból.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre arról beszélt, hogy örülnek minden segítségnek ezen a téren. Hozzátette, azért is jónak tartják a programot, mert az utóbbi években nem sikerült a pedagógusoknak külön fizetni a felkészítő tevékenységért, tudomása szerint pedig a program keretében javadalmazzák a felkészítést végzőket.
A főtanfelügyelő ugyanakkor úgy véli, jó lenne, ha a programot Hargita megye teljes területére ki lehetne terjeszteni, s nemcsak egyes városok és egyes diákok részesülhetnének benne. „Jónak tartjuk a kezdeményezést, viszont annak érdekében, hogy senkinek ne legyen keserű szájíze ezzel kapcsolatosan, jó lenne a projektet az egész megye területén alkalmazni” – foglalta össze.
Amint arról beszámoltunk, több mint nyolcszáz fiatal vehet részt Hargita és Kovászna megyében a MÜTF Oktatási Központ, a Fidelitas Egyesület, az Amőba Alapítvány, illetve a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által indított ingyenes érettségi felkészítőkön. A diákok román nyelv és irodalomból, illetve matematikából bővíthetik tudásukat.
A projekt egyik legfontosabb célja, hogy minél több helyi diák diplomát szerezhessen, akik ennek révén könnyebben helyezkedhetnek el Székelyföldön – közölte a hétfői székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Mint mondta, az NSKI munkatársai mérlegelték a MÜTF központ által 2012-ben kezdeményezett képzés korábbi eredményeit, amelyből kiderült, hogy a programban résztvevők közel harminc százalékkal jobban teljesítettek az érettségi vizsgákon a megyei átlaghoz képest.
Bíró Blanka, R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Saját mulasztásáért kritizálja az egyházakat Florea
Egy, az Unirea Főgimnázium fűtésrendszerén bekövetkezett meghibásodás újabb okot adott Marosvásárhely polgármesterének, hogy kifejtse: a papok képtelenek megfelelő oktatási körülményeket biztosítani a diákoknak, és rossz a restitúciós törvény.
„Mindig csak abban a három iskolában vannak gondjaink, amely az egyházakhoz tartozik. Felszólítom a papokat, hogy sürgősen intézkedjenek, és biztosítanak anyagi forrásokat a visszaadott iskolák általános felújítására, hogy a diákok megfelelő körülmények között tanulhassanak. Ha ezt nem teszik meg, újra határozottan kérem, hogy ezeket az épületeket adják vissza a polgármesteri hivatalnak, mert mi rendbe tesszük és tartjuk őket” – reagált Marosvásárhely polgármester, Dorin Florea arra, hogy a szokatlan hideg miatt a hét elején a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium néhány osztálya fűtés nélkül maradt. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben Dorin Florea aggodalmát fejezi ki a főgimnázium épületének állapota miatt. „Úgy vélem, hogy a román parlament egyik legnagyobb hibája a nemzeti érdekeltségű épületek: iskolák, kultúrotthonok visszaszolgáltatása volt. Ezt becsületes kárpótlással kellett volna megoldani, sajnálatos, hogy nem ezt tették, s emiatt a tanügyben jelentős gondok vannak” – olvasható a levélben.
Megkeresésünkre Tamási Zsolt, az Unirea Főgimnázium ügykezelésével megbízott római katolikus státus képviselője kifejtette: amit a polgármester mond, annak nincs értelme, hiszen a megkötött, de a korábbi bérleti szerződés értelmében is a karbantartási munkálatokat a bérlő, vagyis a polgármesteri hivatal kell hogy elvégezze. „A jelenlegi bér 50 százalékát a státus külön bankszámlára kapja, mert ez képezi majd az önrészt az uniós pályázat esetében. A polgármester most a pályázat összeállításával és a mihamarabbi leadásával kellene foglalkozzon. A polgármesteri hivatalnak semmi köze, hogy az épület tulajdonosa mit tesz a bérleti pénzzel. A státus eddig is, ezután is elvégzi azokat a munkálatokat, amelyekre a szerződés alapján köteles, az elmúlt években többek között a kis épület homlokzatát is tataroztatta. A fűtésrendszer javítása, karbantartása nem olyan jellegű munkálat, amit a tulajdonos kell elvégezzen, s ezt a szerződés alapján a polgármester is jól tudja” – hangsúlyozta Tamási Zsolt.
Simon Virág
Székelyhon.ro