Maros megye Kelemen Hunort jelöli
December 22-én tartotta ez évi utolsó gyűlését a Maros megyei Területi Képviselők Tanácsa. A testület Kelemen Hunort nevezte meg Maros megye szövetségi elnökjelöltjének. A hétfői gyűlésen továbbá határozatot szavaztak meg a 2016-os önkormányzati és parlamenti választásokra való felkészülést illetően, valamint állásfoglalást fogadtak el a Mikó-ügy kapcsán.
Borbély László, a szövetség politikai alelnöke szerint nagyon mozgalmas év áll az erdélyi, Maros megyei magyarok mögött, hiszen idén két választás is volt. A következő időszakot illetően elmondta: "a következő két évben meg kell nézzük, hogy mit csinálunk itt, Maros megyében, hogy a polgármestereink megmaradjanak, hogy minél több magyar polgármesterünk, tanácsosunk legyen és hogy ott legyünk a parlamentben".
Brassai Zsombor megyei elnök szerint a bizalom a kulcsszó, amiért a továbbiakban nagyon meg kell dolgozni, annak érdekében, hogy az erősödjön, különben a 2016-os célok nehezen teljesíthetőek. Politikai beszámolójában két fontos Maros megyei oktatásügyi kérdésnek a megoldását hangsúlyozta. "Több mint kétéves küzdelem után sikerült egyezségre jutni, politikai partnereket találni ahhoz, hogy létrejöjjön a Római Katolikus Gimnázium, és jövő tanévtől saját épületében elkezdje nulladik, ötödik és két kilencedik osztállyal az oktatást. Ezzel létrejön Marosvásárhelyen a második önálló magyar iskola. Sikerült a Bolyai líceum épületét illetően egyeztetni, megvan az esély arra, hogy az önkormányzat és a református egyház együttműködési szerződést kössön, amely lehetővé teszi, hogy közpénzeket is fordítsanak az ingatlan felújítására" – mondta Brassai.
Markó Béla szenátor elmondta, mindenképp meg kell emlékezni és érdemes visszatekinteni arra, ami ezelőtt 25 évvel volt. "Az RMDSZ huszonöt esztendeje – a Kárpát-medencében egyedülállóan – talpon van, ez az egyetlen érdekvédelmi és érdekképviseleti magyar szervezet, amely nem szakadt ketté, nem oszlott meg, nem alakult át, a nevét sem változtatta meg" – mondta a szenátor, majd hozzátette: "úgy, ahogy az elmúlt 25 évben nehéz pillanatokat éltünk át, és mindig erővel kerültünk ki belőlük, most is ez fog történni. Attól függetlenül, hogy kormányon vagyunk, vagy nem vagyunk kormányon, Romániában két-három esztendeje egyértelmű az etnikai viszonnyal kapcsolatos visszarendeződési szándék. A himnuszkérdés, a zászlókérdés, a restitúciós kérdés elindíthat egy olyan folyamatot, amely elvezethet a teljes visszarendeződéshez. Az a nagy kihívás, hogy lebontják-e, amit felépítettünk? Folyamatosan próbálnak minket gyengíteni. Ezért félre kellene tenni minden ideológiai meg más jellegű különbséget, mert minden szempontból együtt és minden szempontból erővel kell továbbmenni."
A megyei elnök javaslatára a TKT határozatot fogadott el, melyben a 2016-os önkormányzati és parlamenti választások tekintetében az ügyvezető elnökséget általános választási és jelöltállítási szabályzat és ütemterv kidolgozásával bízta meg.
Az RMDSZ Maros megyei szervezete
Népújság (Marosvásárhely)

Állásfoglalás
Az RMDSZ Maros megyei szervezete veszélyesnek tartja a Ploiesti-i Táblabíróság 2014. november 26-án hozott döntését, melynek következtében a Székely Mikó kollégiumot visszaállamosították, és Markó Attila parlamenti képviselőt, Marosán Tamást, a református egyház volt jogtanácsosát, valamint Silviu Climet, az Igazságügyi Minisztérium akkori bizottsági tagját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Szolidaritásunkról biztosítjuk a véleményünk szerint igazságtalanul meghurcolt tisztségviselőket, akik jóhiszeműen, a közösség megbízásából végezték érdekvédelmi munkájukat.
A példátlan bírósági ítélet, véleményünk szerint, sérti a jogállamiság elveit, a magántulajdonhoz való jogot, valamint azt sugallja, hogy a megszerzett jogokat el lehet veszíteni. A Mikó-ügyben hozott döntés precedensértékű, így aggodalommal vettük tudomásul a volt Maros megyei prefektus azon intézkedését, melyben a Bánffy- örökösöknek jogerősen visszaszolgáltatott javak visszaállamosítását kéri rendkívüli perorvoslat révén.
Bízunk abban, hogy a Mikó-ügyet követően nem kerül sor több visszaállamosításra, és a restitúciós folyamat folytatódni fog.
A Maros megyei RMDSZ
Területi Képviselők Tanácsa
Kelt 2014. december 22-én, Marosvásárhelyt
Népújság (Marosvásárhely)

A murokországi betlehemezés száz esztendeje
A karácsonyi ünnepkör a dramatikus népszokások, népi játékok előadásának egyik kiemelkedő alkalma. A legismertebb karácsonyi színjátékszerű népszokás a betlehemezés, melyet a közelmúltban még sokfelé gyakoroltak, és napjainkban is élő szokás. Így van ez Murokországban is.
Murokország betlehemes határai
Murokországot ne keressük a térképen. A kérdésre, hogy hol van Murokország és meddig terjed, azt válaszolhatnánk: földrajzilag az Alsó- Nyárádmentén, egyébként pedig csak a szóbeszédben létezik és terjed. Egy falucsoportról mondják Székelyföld, az egykori Marosszék egyik legsűrűbben lakott vidékén, ahol az emberek életformáját mintegy háromszáz éve a piacozó zöldségtermesztés alakította és alakítja napjainkban is. Székely humorba oltott népi, néprajzi táj.
Azt nem merem állítani, hogy a karácsonyi betlehemezés is ugyanennyi ideje hozzátartozna e vidék népi kultúrájához, de Murokország határait aszerint is meg lehetne húzni, hogy a 20. század elején, közepén melyik faluban élt a betlehemezés szokása. Az eddigi gyűjtések és a magam adatai szerint betlehemeztek Luka- és Ilencfalván (mai neve: Dózsa György), Teremiújfaluban, Káposztásszentmiklóson, Csibán, Karácsonyfalván, Folyfalván és Somosdon is. Ezek a falvak mind reformátusok, tehát a betlehemezés itt a reformátusok hagyományvilágához tartozott, akárcsak a Mezőségen, Kalotaszegen vagy az Alföldön.
Betiltották, tetszhalottá vált
A diktatúra szorításának erősödése idején, a ’80-as évek elején sorra vettem a fenti falvakat; a betlehemezésről és más karácsonyi népszokásokról érdeklődtem. Káposztásszentmiklóson és Csibán az öregek emlékeztek a gyermekkorukbeli betlehemezésre, de szövegéből és énekeiből csak foszlányok jutottak eszükbe. Somosdon több eredménnyel jártam. Székely Viktor 60 év körüli gazda, akit a faluban szószólói tehetségéért mindenki a megtisztelő "Kossuth" néven emlegetett, gyönyörű karácsonyi köszöntőket mondott, és megígérte, hogy a betlehemezésnek is utánanéz, mert azt már a ’40-es évek vége óta nem gyakorolják. Ez volt a helyzet Lukailencfalván is. Ide pedig már a helybeli betlehemes játék szövegével, leírásával felszerelkezve mentem. Időközben ugyanis megkaptam az Adatok téli néphagyományaink ismeretéhez című, 1939-ben Kolozsváron kiadott kötetet, amelyet hetven néprajzi gyűjtő munkája alapján két fiatal teológus, Makkai Endre és Nagy Ödön állított össze. A gyűjteményben Adorjáni Zoltán református igazgató tanító lejegyezte az itteni karácsonyi játékot a részt vevő gyermekek elmondása alapján. "Lehet, hogy volt, de már rég nem járják." "Betiltották, nem szabadott ilyesmivel foglalkozni" – válaszolták érdeklődésemre. De azért útbaigazítottak. Menjek a szomszédos Újfaluba, úgy tudják, ott még betlehemeznek.
A felújított betlehemezés
Teremiújfaluban végre találkoztam az élő vagy felújított betlehemezéssel. De ennek is megvan a története. Vetési András középkorú gazdaember és zöldségtermesztő nem kérdezte senkitől, hogy szabad-e vagy nem. Amikor a legnagyobb fia akkorára cseperedett, András bácsi elmesélte és megmutatta, milyen volt az ő idejében a várva-várt karácsonyi játék. A kalendárium akkor 1975-öt mutatott. Vetési András negyedszázaddal azelőtt, a negyvenes-ötvenes évek fordulóján járt betlehemezni. Utána náluk is betiltották. Ebben az emberöltőnyi időben a szokás tetszhalottá vált, csak a felnőtt korosztályok emlékezetében élt, a fiatalok egyáltalán nem ismerték. Ezért mondogatták sokáig a faluban: "No, András, ember vagy, mert amit elfelejtettünk, te felelevenítetted". Ahogy meghallották, hogy járnak, hívták őket Lukafalvára, Ilencfalvára is. Vetési Andrást pedig hívták a milíciára. Megfenyegették, hogy elviszik, mert rendszerellenes dolgokra biztatja a gyermekeket. A milíciára hívásnak az lett az eredménye, hogy a következő generáció nem mert betlehemezni. Aztán egy-két évnyi kimaradás után csendben újból elindultak, András bácsi háttérbeli irányításával. A hetvenes évek második felétől megszakítás nélkül, minden évben sor kerül a betlehemezésre.
Mostan kinyílt egy szép rózsavirág
A murokországi betlehemes játéknak – mind a harmincas években lejegyzett lukailencfalvi, mind a felújított teremiújfalusi változatnak – hét szereplője van: a csengettyűs bottal beköszönő Kengyelfutó, a Király, Szent József, a betlehemi istállót vivő két Angyal, és két – az ifjabb és az öregebb – Pásztor. Az előadás azzal kezdődik, hogy a Kengyelfutó beköszönő versével engedélyt kér a gazdától a betlehemi történet előadására; miután bemennek, a Király elmondja jövetelük célját: "Mi nem azért jöttünk, hogy itt históriázzunk, hanem az Úr Jézusról példát mutassunk". A játék két jelenetből áll: a szálláskeresésből és a pásztorjátékból. Az elsőben Szent József bebocsáttatást kér, de a Király elutasítja, a másodikban a pásztorok ajándékokat (bárányt, sajtot) visznek Jézuskának. A játékmenet egyszerűsödött, szinte egybeolvadt a két jelenet, a váltást az énekek biztosítják, szinte több benne az ének, mint a prózai rész. Legjellemzőbb éneke a "Mostan kinyílt egy szép rózsavirág" kezdetű karácsonyi népének, amelyet napjainkig több vidéken ismernek.
1989, amikor terroristáknak véltek
András bácsi az újfalusi betlehemes játék szövegét, énekeit karácsonyi lélekkel úgy "előadta", hogy egyszemélyes szent színházi élményben részesített. Abban maradtunk, hogy 1988 karácsonyán is eljövünk, és néhány helyre elkísérjük a betlehemező fiatalokat, de valami közbejött, akkor nem sikerült, elmaradt 1989 karácsonyára. A huszonöt évvel ezelőtti véres karácsonyra. De járnak-e most a betlehemezők, akik Jézus születéséről példát mutatnak? Járnak, járnak, de kicsiben, nem mennek más faluba, így András bácsi. Bálint Zsigmond fotós barátommal csak mi mentünk "más faluba" karácsony első napján délután. Vásárhelytől Újfaluig legalább háromszor megállítottak a "rend új őrei", gyanúsan nézegették felszerelésünket. Újfaluban is idegenkedve fogadtak, hiába volt velünk Vetési András. Keserűen nevetve mesélte később az okát: elterjedt a faluban, hogy a villanyóráját leolvasni mentünk hozzá, mások azt híresztelték, hogy magunkhoz édesgetjük és elvisszük a gyermekeket, voltak, akik éppenséggel terroristákat gyanítottak a fényképezőgéppel és magnóval felszerelkezett idegenekben. Megértem a falu akkori, álhírekkel táplált és manipulált lelkiállapotát. Többrendbéli találkozással és házi beszélgetésekkel felmelegedett aztán irántunk a falu, megnyíltak az emberek.
Színjáték és szimbolikus szertartás
Meggyőződhettem, hogy itt nemcsak a karácsony gazdag szokáshagyományokban, hanem a farsangi időszak és húsvét ünnepe is. És megérteni véltem azt is, hogy miért itt újították fel egyszerű, értelmes falusi emberek a szent színjátékot, és miért állandósult újból: mert a teremiújfalusiak belső értékrendjének lényegéhez tartozik, sok szállal kapcsolódik a közösség kultúrájához. Ezért jártunk velük ’89-ben, ’90-ben, ’91-ben; próbáltuk megérteni a házról házra járó színházi előadás értelmét. Mert az, színházi előadás, bár csökevényes formában: bekérezés, szövegmondás–párbeszéd, éneklés, megmutatás rögtönzött színpadon (betlehemi csillagos istálló, fehér ruhák, csákók, kendők, csengettyűk, botok, kifordított bundák, királyi korona), elköszönés, adománygyűjtés. És a "színjátszó személyek", a próbák és a minden házbeli közönség, a kocsma közönsége és a templomi előadáson a templom népe. A falu teljes közössége. Maradjunk csak a színjátszó személyeknél. A játékosok nevét, életkorát mindenik évben feljegyeztem. A három év adataiból világosan kiderül, hogy a betlehemezésnek itt szigorú életkorbeli határai vannak: a tizenhárom-tizenöt éves korcsoport jár, járhat betlehemezni. A betlehemezés résztvevői azon fiúgyermekek közül verbuválódnak, akik a következő évben konfirmálnak, vagyis nagykorúvá válnak a református egyházban. A konfirmandusokra tartozik, hogy ki melyik szerepet alakítja. Ha nem telik ki a tizennégy évesekből a csapat, beveszik a tizenhárom vagy tizenöt éveseket is. Belső rangsorolás szerint a fiatalabbak a "pásztorsággal" vagy az "angyalsággal" kezdik, nem lehetnek egyből Kengyelfutó, Szent József vagy Király. Királynak lehetőleg a legidősebb és legértelmesebb fiút választják, ő a csapat vezetője. Így a betlehemezés szokása Teremiújfaluban a gyermekkorból az ifjúkorba lépés szimbolikus szertartásává is vált.
Hagyományozódás apáról fiúra
Bár nem rendszeresen, de azóta is nyomon követem, figyelem a murokországi betlehemezés alakulását. Örültem, amikor hallottam, hogy 2000 után Somosdon is felújították, és néhány évig betlehemeztek a fiatalok. Amikor egyik diákunk révén megszereztem e játék"szövegkönyvét", nagy meglepetésemre az általam publikált játékleírás (Magyar karácsonyok, Impress kiadó, Marosvásárhely, 2001, 130-139.) másolatát hozta, abból tanulták meg. Na tessék, gondoltam, erre is jó a folklórgyűjtő munkája.
Teremiújfaluban az elmúlt negyedszázadban minden nemzedék megélte, napjainkban is megéli – és velük együtt az egész közösség – a betlehemi szent színjátékot. Részletes leírást igényelne, hogy mi változott benne e negyedszázad alatt, és mi nem. 2012 karácsonyán Bálint Zsigmond fotós barátommal újból elkísértük az aktuális betlehemező csapatot néhány házhoz, majd másodnapján a református templomba, ahol szintén előadták, és Szövérfi Zoltán tiszteletes úrral megdicsérhettük őket. A három nap során összesen vagy hetvenszer, hetven helyen mondták és énekelték el Jézus születését. "Az üzenetjét, azt kell megbecsülni. Ez egy ünnepi hangulatot teremt minden háznál, ahová beengedik". Aki erre az üzenetre figyelmeztet, nem más, mint az egyik házigazdánk, Henter József, aki az 1990-es csapatban Kengyelfutó volt, a 2012-esben a fia, Henter Loránd Szent Józsefként vett részt, pedig még csak 12 éves volt. Gyönyörű példája ez annak, hogy mit jelent, jelenthet az, ha a kultúránk, a népszokásaink "apáról fiúra" hagyományozódnak.
Barabás László
Népújság (Marosvásárhely)

Biztató kivétel
Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költővel, a Látó főszerkesztőjével a szintén 25 éves folyóirat jubileumi ünnepségsorozata előtt beszélgettünk. Az interjúból kiemeltük és mára időzítettük a Népújság negyedszázadára vonatkozó gondolatait.
– A Népújság és ezen belül a Múzsa mindig nyomon követte, hogy mi történik az irodalmi életben. Szűkítve a kört, azt is mondhatnám, hogy a Látó huszonöt évéből nem tudnék olyan fontosabb eseményt említeni, amelyet a lap és hétvégi melléklete valamilyen módon ne tükrözött volna. A napilap szélesebb, sokrétűbb olvasóközönséget szólít meg, mint egy szépirodalmi folyóirat; a Népújság illetve hétvégi melléklete révén azok is többet tudhattak meg a Látóban és a rendezvényeinken szereplő írókról, kiemelkedő egyéniségekről, akikhez a folyóirat nem jut el. A lapismertetők is felkelthetik az újságolvasók érdeklődését, és nem egy esetben előfordulhatott, hogy voltak, akik az irodalmi színpadi tudósítások nyomán határozták el, hogy elmennek a soron következő estünkre. Nyilván a Népújság is nyert, de a Látó hírneve is nőtt azáltal, hogy számos jeles vendégünket, a kortárs magyar irodalom sok kiválóságát a Múzsa interjúban is megszólaltatta. Időről időre szerkesztőségünk tagjai is jelen voltak írásaikkal a Népújságban. Volt olyan időszak, amikor a Múzsában olyan rendszerességgel láttak napvilágot a verseim, hogy egyesek már-már a lap belső munkatársának gondolhattak. Nem megszokott dolog manapság az ilyesmi. A kultúrára aggasztóan kevés figyelmet fordít a média. A Népújság a biztató és dicsérendő kivételek közé tartozott az eltelt negyedszázad folyamán. A romániai magyar lapok az utóbbi években sajnos provinciálissá váltak. Olyan értelemben, hogy bezárkóztak önmagukba. Nem tekintenek túl egy megye, egy város határain. A Múzsát, a Népújságot nem ez jellemzi. Szinte a kezdeteitől jól ismerem a lapot, hiszen már 1990-től itt vagyok Marosvásárhelyen, és nem csak azért becsülöm, mert a jelek szerint fontos számára mindaz, ami a Látó-műhelyekben születik, hanem még inkább azért, mert jól érzékelhetőn és kitartóan tágítani szeretné az olvasók szellemi látóhatárát.
Huszonöt múltam, huszonöt leszek
"Mennyi?! Huszonöt! Mi huszonöt? Mi mennyi?"
Szellemeskedhetnék is akár, a jó öreg viccet felhasználva. De tényleg, mi huszonöt? Az esélyek éveinek száma? Vagy az esélytelenségeké? A kihasznált időé? A felhasználté? Az elhasználté? És mennyi az a huszonöt? Sok? Kevés? Éppen elegendő? És milyen mérce szerint értékeljünk? És ki jogosult az értékelésre? És jogosultsága milyen alapon döntetett el?
Senkitől nem kaptam felhatalmazást az értékelésre. Magammal kapcsolatban megtehetném, de már vagyok annyira tapasztalt, hogy tudjam, minden fajta önértékelés kizárólagos magánügy.
És mégis, mégis… Talán mert felkérésre könnyebb, mint belső nekibuzdulásból…
Tehát huszonöt év. Ami nagyon valószínű: történelemnek kevés, ám egy emberélethez mérten bizony sok. Akár azt is mondhatnánk rá, hogy fontos változások időszaka. De hát melyik kor nem volt az? A múlt század nyolcvanas évei? Ugyan! Még csak azok voltak igazán! Hogy változtunk nap mint nap meghunyászkodottakból szolgalelkekké. Hogy örültünk a május elsején, augusztus huszonharmadikán, december harmincadikán megkapott koncadagunknak. Mekkora elégtétellel robogtunk odébb, ha a kúthoz értünk a sorral, és még jutott nekünk is néhány liter üzemanyag. Milyen kéjjel merültünk nyakig az örömbe, ha kifogtuk, hogy éppen nem a munkahelyünkön nyűgölődtünk, amikor a tömbházban meleg víz folyt a csapból. Milyen megnyugvással ültünk be a főtéri mozikba, tudván, hogy ott nincs délutáni-esti áramszünet. És milyen csámcsogva olvastuk el naponta azt a néhány sort a Vörös Zászlóból, ami nem a hülyítésünket szolgálta.
Igen-igen, de mi az, hogy történelemnek kevés, egy emberéletben sok? Ám legyen, mondom.
Történelmi mértékben tekintve: szabadabbak lettünk? Aligha. Másfajta viszonyok miatt kényszerülünk elcsodálkozni, hogy miért nem. Hiszen mi mindent megtettünk. Lépten-nyomon kikértük magunknak a szolgalelkűséget! És hogy közben nem vettük észre, milyen csapdákat kerülgetve vedlettünk vissza meghunyászkodottakká?! Aki ezt nem tudja megbocsátani, annak hiába is mondanám, hogy van Népújságunk, Erdély TV-nk, vannak Hírlapjaink, Sapientiánk, kimondható és elhallgatható igazságaink, reményvesztett munkanélküliink, szabadon elvándorolt sorstársaink, kintről szurkoló kibiceink… És nem utolsósorban vannak saját, választott politikusaink is. A történések micsoda teremtett tömkelege! Mennyi igazi történelem!
Egy ember életét véve alapul: szabadabb lettem? Mindenképpen. Kaptam esélyt? Rengeteget. Éltem velük? Nem tudom. Csak annyit, hogy igyekeztem. Van (vagy lassan már csak volt) egy Mentor Kiadó kilencszáz körüli megjelent kötettel. Van minden novemberben egy könyvvásár, amelyet szeretnek azok, akik értik, mi a könyv és miért az, ami. És van egy kis béke valahol mélyen, láthatatlanul, de csalhatatlanul, ami miatt érdemes várni az új meg új tavaszt. És persze van egy – még éppen elegendő – nyugdíj is, amiből a postás már automatikusan levonja a minden havi Népújság-előfizetést.
Hát így várom a következő huszonötöt!
Káli Király István
Népújság (Marosvásárhely)

Múzsák vonzásában
Igen, a Népújság eltelt negyedszázadának egyik fő jellemzője, hogy a lap mindvégig hű maradt a múzsákhoz, folyamatosan érdeklődése előterébe helyezte a kultúrát. A mindenkori szerkesztők jól tudták, ezzel szembemennek az árral, hiszen hamar kiderült, pénzcentrikus, botránykedvelő, bulvárorientált világba csöppentünk, és ehhez igazodott az érvényesülni igyekvő média is, mégis programszerűen felvállaltuk, hogy az igazi szellemi, művészi értékeket népszerűsítük, a valóban rangos, igényes kulturális rendezvényeket ösztönözzük. Akkor is, ha más a trend (noha induláskor ez a szó még nem is volt divatban), annak dacára is, hogy ez anyagiakban meg nem térülő erőfeszítések, többletköltségek elé állítja az újságot, a szerkesztőséget. Alapállásunk azóta sem változott. Erre kötelez Marosvásárhely, a megye hagyományos kultúraszeretete és az is, hogy a térségben mindig voltak olyan példás, a mércét magasra emelő egyéniségek, akikhez igazodni illett, lehetett. Tisztában voltunk azzal is, hogy a bukott rendszerben legnyomasztóbban talán szellemi nyomorúságunk telepedett ránk, ezen a téren volt a legtöbb pótolnivalónk. Annál is inkább, mivel a hatalom éppen e rendkívül érzékeny, képlékeny területen próbálta elérni, hogy identitásunkat minél gyorsabban elveszítsük. Bármennyit léptünk is előre, bármennyire tapasztalható kulturális megújulás, ilyen vonatkozásban ma is folyton résen kell lennünk. Érdemes ezt is tudatosítani közösségünkben. És még sok egyebet, mert azt is tapasztalhatjuk lépten- nyomon, hogy az értéktelen, a talmi állandó offenzívában van, könnyebben befogadóra talál, mint a minőségi irodalmi, művészi, szellemi kínálat. A kultúra emiatt sem hiányozhat egyetlen lapszámból sem. Nem is hiányzott az elmúlt huszonöt esztendő során. Naponta helyet adtunk neki a Népújságban, ezenfelül kiemelten is a hétvégeken. 1989. december 31-én már külön oldalt kapott, rövidesen pedig duplájára bővült az Irodalom és Művészet. Az újság terjedelmének ütemes növelése utóbb lehetővé tette, hogy 1991. április 5-én megjelenjék a négy újságoldalnyi Múzsa, amely immár 1159 alkalommal nyújtott érdekes, változatos, épületes és színvonalasnak remélt olvasmányt, művészi eligazítást az olvasóknak. Sokan megbecsülik, nem kevesen az összes Múzsa-számot egybegyűjtve meg is őrizték. Irodalmi antológia is született belőle a beszédes Volt jövőkbe nézve címmel. Jó néhány kötet születhetne még mindabból, ami a melléklet több mint négy és fél ezer oldalán napvilágot látott. Ezek is gazdagíthatnák azt a könyvtermést, aminek az olvasóközönség a Népújság, illetve az Impress Kft. könyvkiadói tevékenységének köszönhetően örülhetett. Amíg tehette, a lap ekképpen is kiteljesedve próbált eleget tenni hivatásának.
A megtett út mindegyre adatok sorolására, mérlegkészítésre késztetné a visszatekintőt. Álljunk ellen a késztetésnek. Annyit azonban engedjünk meg magunknak, hogy kijelentsük: az újjászületett Népújság mindannak hű tükre, ami a város, a régió kultúrájában az utóbbi negyed évszázad folyamán végbement. Mindenekelőtt az újító törekvéseket igyekeztünk bátorítani. És ne tűnjék dicsekvésnek, de jó érzés arra gondolnunk, hogy némi részünk nekünk is van fontos kezdeményezések helyi, országos és nemzetközi felfuttatásában. Olyanokéban, mint például az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, a határokon túl is ismert vásárhelyi zenei és színházi fesztiválok, új társulatok, játékterek létrejötte, a képzőművészeti kiállító-tevékenység rendkívüli megpezsdülése, a Bolyai Alkotótábor és a többi hasonló alkotó összejövetel, az Ariadne textilművészeti seregszemlék, a Bernády-napok, a Félsziget fesztivál, utóbbi időben a Marosvásárhelyi Forgatag. És még sok más ilyen szívügye volt a lapnak, amiket rendszeresen felkarolt. Nem hagyható ki közülük Marosvásárhely eltüntetett köztéri magyar szobrainak a visszaállítása, a Petőfié, Rákóczié, s az újabbak térre helyezése, a Borsos Tamásé, az Aranka Györgyé, a Bernádyé. Az is megemlítendő, hogy a Népújság közbenjárására került vissza régi helyére, a Kultúrpalota nagytermének bejárati ajtaja fölé a sok évtizeddel ezelőtt eltávolított nagyszerű dombormű. Az sem hiányozhat, hogy a képtárban ismét megcsodálható az egykori városépítő polgármester nagy értékű festménygyűjteménye. Hogy a Kultúrpalotában egymást érik a látogatók a Bernády-emlékszobában, s hogy a helyi magyarság egyik legjelentősebb művelődési hajlékává válhatott a Bernády Ház. Hogy tömegeket vonzanak az emlékidéző marosvécsi helikoni találkozók, s ha lassan is, de valami megmozdult az épített örökségünk védelme, felújítása terén is, hogy… Hadd folytassa Ön, kedves olvasó, szerencsére nem merül ki egykönnyen a sorolnivaló. Ami talán valamikor jó irányba billentve a mérleget, meghaladja azokat a hiányosságokat, amik a negatív oldalon sorolhatók. Szerkesztői, újságírói munkánkban ezt a tendenciát szeretnők erősíteni, felgyorsítani, továbbra is zöld utat biztosítva a múzsák ihlető, szabad csapongásának. Ha lehet, még eredményesebben, ösztönzőbben, hosszú évtizedeken át.
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Magányosok karácsonyi ebédje Aradon
Barátok pótolják a hiányzó családot
Tegnap a Jelen Ház nagytermében 12 órakor kezdődött az RMDSZ Arad megyei szervezetének Szociális Bizottsága által szervezett, hagyományos, magányosok karácsonyi ebédje, ahol Hadnagy Dénes választmányi elnök köszöntötte a 80-nál több egybegyűltet. Amint elmondta, az RMDSZ megyei vezetősége nem csak ünnepnapokon, de folyton odafigyel a magányos, esetleg hátrányos helyzetben élő emberekre. Farkas Viktória, a Szociális Szakbizottság elnöke, köszöntőjét követően, örömének adott hangot, amiért az érdekvédelmi szövetség megyei szervezetének a megbízásából, újra vendégül láthatják, együtt tölthetnek néhány kellemes órát az aradi magányosokkal, akiknek a gondjaira a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezete is folyamatosan odafigyel. A továbbiakban p. Blénesi Róbert arad-belvárosi plébános, minorita házfőnök vezetésével együtt imádkoztak, majd elénekelték a Mennyből az angyalt. Ezt követően, Farkas Viktória mindnyájuknak jó étvágyat kívánt, majd feltálalták az ízletes tárkonyos levest, utána körettel a sültet, ami után karácsonyi süteményt fogyaszthattak, amit ásványvízzel, illetve vörös- és fehérborral öblíthettek le. Ebéd közben érkezett meg Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester dr. Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármester társaságában. Mindnyájan egy nagycsaládnak vagyunk a tagjai, tehát fokozottan kell figyelnünk egymásra, ezért a jelenlegihez hasonló, közösségépítő alkalmakat rendszeresen szeretnék megszervezni. Mindketten meleg hangon üdvözölték az ebédlőket, akikkel elbeszélgettek, borral koccintottak a küszöbön lévő nagy ünnepre, illetve az új évre.
A megszólaltatott vendégek közül Körösladányi Mária elmondta: a közösségi ebéd lélekben mindig felerősíti, ugyanis nagy beteg volt, tíz évvel ezelőtt gyógyult meg a rákbetegségből, amiért nem tud eleget hálálkodni a Jóistennek és azoknak, akik gondoskodnak a magányosokról. Tóth János első alkalommal kapott meghívást a magányosok ebédjére, ahol nagyon jól érezte magát, máskor is szívesen eljön, mert a legtöbb embert ismeri. Kovács Ilona, a Nyugdíjas Klub oszlopos tagja, a legtöbb magyar rendezvényen ott szokott lenni, mert a barátok helyettesíthetik legjobban a hiányzó családot.
Az idei magányosok karácsonyi ebédjének a megszervezéséért köszönet jár az RMDSZ Szociális Bizottságának, míg a támogatásáért az Aradi Polgármesteri Hivatalnak és a Város Tanácsának.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Csoda Tordaszentlászlón: 48 év után ismét többen születnek
Első vidéki kismamaklub, szorgalmas emberek, ötszáz mézeskalács
Legutóbb 1966-ban jegyeztek természetes népszaporulatot a kalotaszegi nagyközségben, most közel fél évszázad után ismét örömmel nyugtázzák a manapság igen ritka jelenséget: több születés, mint temetés volt a faluban tavaly. A jelenség okait keresve a kíváncsi látogató sok érdekességre bukkanhat Tordaszentlászlón: a régió első és eleddig egyetlen vidéki kismamaklubja működik itt, a gazdasági helyzetre nem a munkanélküliség és szegénység az általánosan jellemző, hanem a kiegyensúlyozottság, és igen erősek a közösségi kötelékek. A helyi kórus, fúvószenekar és színjátszó csoport sokszor hallat magáról, de az már sokaknak újdonságként hathat, hogy az asszonyok kalákában sütnek kürtőskalácsot a vendégségeknek, a templom elé nagy adventi koszorút fonnak a fiatalok, a közös karácsonyfára saját készítésű díszeket aggatnak a gyerekek, karácsonykor és szilveszter éjjelén is találkoznak a falubeliek.
Hogy kisangyalként viselkednek-e, vagy éppen csintalankodnak bizonyos helyzetekben, az bizony sok mindentől függhet: a vérmérsékletüktől, a társaságtól, attól, hogy éppen mennyire mozognak otthonosan az adott környezetben; vitathatatlan azonban, hogy a kisgyerekek édesanyjuk közelében érzik magukat a legjobban. A magyarázat egyszerű: ez a bensőséges, biztonságot és nyugalmat adó állapot semmi mással nem pótolható. Egy-két szélsőségesebb esetet leszámítva, a mindenféle külső körülmény hatására jelentkező idegesség, rohanás ellenére pedig az édesanyák számára is az a legkedvesebb, legtartalmasabb idő, amelyet gyermekeikkel tölthetnek. A kellemes ötvöződik a hasznossal a tordaszentlászlói Bogyó és Babóca klubban, ahol az édesanyák minőségi időt tölthetnek szerda esténként gyermekeikkel, a többi szülőtől és a szakemberektől eltanult, ellesett praktikák, ötletek révén szebbé tehetik ezeket az éveket – saját maguk, családjuk és a közösség számára egyaránt.
Egy nagy szobát képzeljünk magunk elé, a földön rengeteg játék: babák, plüssállatok, építőkockák, a „főzéshez” nélkülözhetetlen edénykék, és még mi minden… Ebben az izgalmas galaxisban bármikor ki lehet borítani a színes golyókat vagy begurítani valamelyiket a sarokba, máskor kézbe venni a kockákat, és valami nagyszerűt építeni; de anya karjára is fel lehet csimpaszkodni, vagy az ölében fedezni fel egy-egy szép meséskönyvet… Életkora, habitusa válogatja, hogy kinek mi a legkedvesebb elfoglaltság, mert olyan is akad, akinek a babakocsiban a legkényelmesebb, ott olyan édesen lehet aluszkálni, míg anyáék felnőttes gondjaikról beszélgetnek.
Az ötletgazda, Balázs Attila lelkipásztor olyan előadókat hív meg, akik gyakorlatias tanácsokkal tudnak segíteni az édesanyáknak a gyermeknevelésben. Nemrég a pozitív nevelés témakörében indult egy sorozat, ennek részeként mostanság Rigó Éva pszichológussal társaloghatnak a kismamák. A fiatal szakember, aki előadásába több alkalommal beleszövi tizennégy hónapos kislánya, Sára nevét, miközben különböző példákkal illusztrálja mondanivalóját, olyannyira megkedvelte a baba-mama klubot, hogy szívesen jön akkor is, ha épp nem ő tart előadást. Ezúttal viszont övé a pálya, és az új készségek tanításáról beszél: érdemes erre odafigyelni minden nap, „mert ugye azt szeretnénk, hogy gyermekünk minél többet tudjon, ezáltal minél inkább meg tudja állni a helyét a világban”. Nem mindegy azonban, hogy milyen eszközöket alkalmazunk, az utasító, fenyítő szavak, gesztusok, mimikák, netán erőszak helyett célravezetőbb a szeretetteljes, segítő közeledés. Sose mondjuk, hogy ejnye-bejnye, rosszul csináltad, hanem valami ilyesmit: nagyon jól kiraktad a puzzle első részét, de úgy látom, elakadtál, semmi baj, mert anya itt van, és segít. De ugyanilyen fontos a dicséret és a példamutatás, utóbbira is érzékletes hasonlatot hoz fel az előadó: „fáradtan érek haza, s a zoknimat a sarokba hajítom; mit gondoltok, mit csinál másnap? Ugyanazt. És tudjátok, mennyire élvezi?”
Örültek, hogy kimozdulhatnak
Mihelyst kicsit félre vonulunk, elégedetten nyugtázza Balázs Attila, hogy egyre inkább önállósodik a csoport, már két hónapja jobbnak látja, ha nem ül mellettük a foglalkozásokon. Nem biztos, hogy az ő jelenlétében – egyrészt lelkészként, másrészt férfiként – meg tudnak nyílni, s mernek kérdezni, nyíltan beszélni a problémáikról. A klub gondolata tavaly szeptemberben fogalmazódott meg, miközben az egyik helyi fiatallal, Ambrus Tímeával beszélgettek. A lelkész ezután felkereste azokat a családokat, ahol újszülött és ötéves közötti gyermekeket neveltek, s meghívta az anyukákat egy első találkozóra. Nagyon örültek, hogy kimozdulhatnak, már akkor látszott, hogy érdemes ezzel foglalkozni. Nem sokkal később, 36 anyukával nyitotta meg kapuit aztán a baba-mama klub, és természetesen a gyerekeikkel, akik „nullától” ötéves korig mindig elkísérik őket – ami rendjén is van, elvégre miért maradna otthon az ember fia/lánya, amikor anyuval lehet, vagy találkozhat a vele egykorú, szintén huncut teremtésekkel?
A lakossági adatok is bizonyítják, hogy érdemes odafigyelni erre a korosztályra: jelenleg a faluban több az öt év alatti gyerek, mint ahányan előkészítő osztályostól nyolcadikosig vannak. Tavaly nem is indult első osztály Szentlászlón, de ötödikben is csak hárman, hatodikban és hetedikben pedig négyen-négyen vannak – részletezi Balázs Attila, aki reménykedik abban, hogy a klub révén is minél többen kedvet kapnak a gyermekvállaláshoz.
 A legfontosabb, hogy együtt legyenek, „csak úgy”…
A születésnaposokat is megünneplik, ami nagymértékben erősíti a közösség összetartozás-érzését; elvégre, függetlenül attól, hogy éppen van-e előadás vagy nincs, a legfontosabb, hogy „csak úgy”, együtt legyenek, „nem kell mindig valami céljuk legyen ezeknek a találkozóknak, hiszen már annak értelme van, hogy találkoznak és beszélgetnek”. – Nagyon lelkesítő, számomra legalábbis mindenképp, de az anyukák is büszkék arra, hogy az országban ez az egyetlen baba-mama klub, amely faluhelyen működik, sehol máshol nincs ilyen. Hátha mások is látnak ebben fantáziát. Nem baj, ha nincsenek harmincan, ha heten-nyolcan összejönnek, az is jó, hiszen együtt lehetnek, és tanulhatnak egymástól – összegzi egyfajta ars poeticaként a lelkipásztor.
Az anyukák is rendre igazolják a Bogyó és Babóca klub létjogosultságát: Tamás Gebe Ildikó a jó hangulatról beszél, miközben karon ülő kisfiát, a négy és fél hónapos Benjámint csitítgatja, majd arról is, hogy milyen jól érzik itt magukat. Beninél alig hat nappal fiatalabb Horváth Adrienn, aki olyan csendesen bóbiskol a babakocsiban, akár a bunda, bár a hangzavar már kellően a tetőfokára hágott. – Szereti a zajt, otthon is nyugodtan alszik, még akkor is, ha megy a zene vagy a tévé. Nem suttogunk mellette – mondja édesanyja, Horváth Eliz-Henrietta, akit arról is faggatok, mit szól az apuka, hogy eljárnak a klubba. Örül, hogy mi is ki tudunk mozdulni – jön a válasz, majd tovább mesél: ha csak lehet, minden héten itt vannak, eddig már sok jótanácsot kaptak, s ezután is számítanak a szakemberek és a többi kismama segítségére. A szülők, másrészt a gyerekek egymással való találkozásának fontosságát említi Deák Hilda, Ilka anyukája, és hozzáfűzi: őket is határozottan biztatja az apuka, hogy jöjjenek.
A kezdeményezés a nagyobb tesók körében is népszerű, míg anyu komoly témákról beszélget a szakemberekkel, s a kicsi elbóbiskol-játszadozik kedvére, a hat-hét-nyolcévesek a szomszéd teremben rajzolnak, énekelnek a lelkésszel és az egyik édesanyával. Most éppen karácsonyi kifestőssel bíbelődnek, saját és társuk alkotása viszont szemmel láthatóan leköti a figyelmüket, eleinte szűkszavú válaszokat adnak a kérdéseimre: apu nem szól semmit, amikor a klubba indulnak szerda délutánonként, máskor meg annyit mond, hogy jó; vagy, hogy akármit képesek elénekeli, múlt héten például mindent énekeltek…
De izgalmas karácsonyi sztorik is előkerülnek, amikor már kicsit összebarátkozunk Tamással, Márkkal, Erikkel, Botival, Annával, Emőkével és a többiekkel. A háttérben felcsendül az Egyszer volt egy kemence kezdetű dalocska, s egyiküknek eszébe jut, hogy a teraszon hagyott ajándékból csinos kis karácsonyfát bontottak ki egyik évben, mások az angyaltól kért ajándékokról mesélnek: babát, legót kértek, de bizony még „töltős elemet” is… Számolgatják, hogy ki az idősebb, ki kivel fog egy osztályba járni jövőtől, magyarázzák a testvéri és baráti kapcsolatokat, és így tovább. Olyan is van, aki arról beszél, hogy apukája Norvégiában dolgozik, „újraépíti a házakat”, de karácsonyra bizonyosan hazajön.
Lelkes segítők: Timi és Ildikó
Ambrus Tímea marketingesként dolgozik egy kolozsvári székhelyű szállásfoglaló oldalnál, emellett egyetemre jár, de semmi pénzért nem hiányozna a baba-mama klubból. Első útja most is ide vezetett, nem járt otthon reggel óta, de tudják a szülei, hogy jó helyen van – ha szerda, akkor Bogyó és Babóca. Rajong a gyerekekért, szívesen idézi fel a klub indulásának körülményeit. – Minden gyerek azt hiszi, hogy ő a világ közepe, mindaddig, amíg az óvodában nem találkozik másokkal. Ezért is jött az ötlet, hogy már korábban megteremtsük az együttlét lehetőségét, és ez nagyon jól működik, érezhető, tapasztalható a fejlődés. Első alkalommal az anyukák is még csak ültek, és várták tőlünk az ötleteket, azóta viszont ők is kommunikálnak, beszélgetnek, ami nagyon jó – magyarázza Timi. Szót ejt arról is, hogy gyermekük világra jövetele után „sokan irigylik a kismamákat, amiért otthon ülhetnek, és semmit nem kell csinálniuk; de végeredményben ez a legnagyobb feladat, hogy otthon ülnek, és foglalkoznak a gyerekkel. Ez a másfél óra pedig róluk szól, róluk és a gyerekükről”.
Timitől hallott a klubról Rigó Éva, a pozitív szülői magatartás népszerűsítője, aki október óta rendszeresen részt vesz a találkozókon. Korábban positive parentinggel foglalkozott hat évig Dublinban, tapasztalatait pedig, amelyeket a különböző kísérletek, gyakorlatok révén gyűjtött, itthon szeretné kamatoztatni, minél több kismamával megismertetné ezt a fajta hozzáállást. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen: egyrészt át kell programozni az agyat, és elfelejteni azt a kifejezést, hogy nem szabad. – Alternatívákat kell ajánlani a gyereknek. Nálunk a lakásban lépcső van, és amikor a lányom elkezd fölfele mászni, megszólítom: Sára! Rám néz, majd folytatom: gyere anyához, jössz? És megtanulta, hogy amíg anya nem tart vele, addig ő sem megy fel a lépcsőn – részletezi. A férjével mindketten alkalmazzák, nagyon fontos: mindketten. De a nonverbális jelzések is sokat segíthetnek a gyerek és a szülő közötti kapcsolat mélyítésében, a mosoly, a fölfelé mutató hüvelykujj, a pacsi és a vállveregetés mind-mind olyan gesztus, amelyből érezheti a gyerek, hogy szülei büszkék rá.
Mert jót tenni jó...
Időközben alakult ki az a kedves szokás, hogy amint Szentlászlón kisbaba születik, a klubtagok ajándék pelenkát és rugdalózót vásárolnak, majd Attila és Timi segítségével eljuttatják az anyukának. Meghívás társul a figyelmesség mellé: őket is szeretettel várják a baba-mama klubba. Saját közösségük mellett ugyanakkor másokon is igyekeznek segíteni a kismamák: egyik alkalommal, az Aksza Utcagyerek Missziós Ház megkeresésére, sok kicsi sokra megy alapon két tonna alapélelmiszert gyűjtöttek össze két hét alatt, tavaly pedig, bár nem hirdettek a faluban cipősdoboz-akciót, a szülők jelezték: szeretnék, ha újból lenne módjuk az adakozásra. Idén sem volt ez másként, ami örvendetes, elvégre mindig vannak olyanok, akik segítségre szorulnak, jól jön ilyenkor a közösségi összefogás.
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Himnusz-ügy: Budapest elutasítja a magyarellenes fellépést
Értetlenül áll a Himnusz elénekléséért Kovászna megye volt prefektusa által kiszabott bírság ügye előtt a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium, amely a történtek miatt a román külügyi tárcához fordul. Minderről a budapesti minisztérium tájékoztatta a Krónikát.
Lapunk írásban fordult a külügyminisztériumhoz azt tudakolva, hogy mi a véleménye a tárcának a román kormány háromszéki területi képviselője által megítélt büntetésről. A Krónika arra is rákérdezett a budapesti tárcánál, hogy a magyar hatóságok kértek-e magyarázatot az ügyben Bukaresttől.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszában a magyar külügyminisztérium közölte: aggodalomra adnak okot az erdélyi magyar közösség szimbólumhasználatával szembehelyezkedő hatósági fellépések.
„Elutasítunk minden olyan magyarellenes fellépést, amelyek szükségtelenül növelik a feszültségek lehetőségét és olyan jogokat vitatnak el a romániai magyarságtól, amelyek több európai országban is biztosítottak a kisebbségi közösségek számára" – szerepel a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőosztálya által adott válaszban.
A budapesti tárca a Krónikával közölte azt is, hogy a kérdés megoldása érdekében a minisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a román külügyminisztériumhoz fordul.
Marius Popică, Kovászna megye múlt héten leváltott prefektusa december elején ötezer lejes bírságot rótt ki a Magyar Polgári Pártra (MPP), amiért az alakulat által idén június 4-én, Sepsiszentgyörgyön rendezett Trianon-megemlékezés résztvevői elénekelték a magyar Himnuszt.
A prefektus által aláírt bírságolási jegyzőkönyv így hangzik: „A más állam himnuszának a Románia területén való eléneklése egy olyan rendezvényen, amelynek nem volt nemzetközi jellege, és amelyen nem vettek részt Magyarország hivatalos küldöttei (...), kihágást jelent, és 2500-tól 5000 lejig terjedő bírsággal büntetendő."
Marius Popică ezzel egy időben ötezer lejjel büntette Kézdivásárhely polgármesteri hivatalát is, mert úgy vélte, hogy a város nem volt megfelelően fellobogózva trikolórral december elsején. Ez a bírság minden bizonnyal azzal áll összefüggésben, hogy Kézdivásárhely főterének épületeire ismeretlenek gyászlobogókat tűztek ki az Erdély Romániához csatolását kimondó, 1918. december 1-jei gyulafehérvári nyilatkozat évfordulójához kötődő román nemzeti ünnepen.
A magyar közösség és a politikai alakulatok körében elsősorban a himnuszéneklés büntetése keltett megütközést, és a gesztus miatt tüntetéssorozatot robbant ki a Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában.
A december 19-én a háromszéki megyeszékhelyen rendezett demonstráció résztvevői petícióban szólították fel a román kormányt, hogy hagyjon fel a magyar jelképek üldözésével, és ne szítson ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösség tagjaitól.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Bemutatták Varga Gábor új dokumentumkötetét
Varga Gábor legújabb dokumentumkötetének bemutatóján a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek meg az épp 25 évvel azelőtt bekövetkezett ’89-es fordulat áldozatairól és tisztelegtek mindazok előtt, akiket meghurcolt az előző rendszer. Az esemény keretében Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek olvastak fel A cselekvés ideje, avagy micsoda tíz esztendő! (1989-1999) című kötetbe foglalt, szülőföldszeretettől, szabadságvágytól fűtött és iróniát sem mellőző szövegekből. A könyv számos olyan írást tartalmaz, amelyek a korabeli sajtóban jelentek meg, vagy nyilvános rendezvényeken kerültek felolvasásra, de a szerző magángyűjteményéből vett, történeti értékű dokumentumok és fényképek mellett helyt kapott benne néhány klasszikus szamizdat-szöveg is.
A szerzővel Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője beszélgetett, többek közt az 1978–1985 között működő, s mára mitikussá vált irodalmi kerekasztalról, a rendszerváltozás utáni első magyar politikai érdekképviselet megalakításáról, a református püspöki palota épületének visszaszerzéséről, az Ady-líceum román és magyar tagozatainak szétválásáról, a ’92-es első Varadinum megszervezéséről, a váradról elszármazottak találkozójáról és a sikeres, de folytatás nélkül maradt román–magyar történészkonferenciáról, valamint azokról a szakmai kihívásokról, amelyekkel a kezdő magyar politikusok szembesültek. A nosztalgikus beszélgetésbe a hallgatóság soraiból számos olyan személy bekapcsolódott, aki megélte a rendszerváltozás mámorát és az azt követő évtized küzdelmes, de mégis romantikus és álmokban gazdag időszakát. Az esemény végén egy csoportkép erejéig összeálltak a könyvbemutató azon résztvevői, akik szerepet vállaltak az RMDSZ Bihar megyei szervezetének létrehozásában.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kárpátaljai segély Erdélynek 1989-ben
A temesvári forradalom közelgő 25. évfordulója alkalmából azokat az embereket kerestük, akik tüntetettek a jogfosztott erdélyi magyarságért, vagy éppen adományokat gyűjtöttek és vitték a határokon át – olvasható a Duna televízió weboldalán. Felhívásukra nagyon sok néző jelentkezett.
„1989 decemberében Kárpátalján a temesvári események hatására szinte felizzott az erdélyi magyarsággal való lelki közösség. A romániai forradalom napjaiban az alig pár hónapja megalakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség hirdette meg a segélygyűjtést. A megyében négy gyűjtőpontot alakítottak ki. Az egyik a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában működött” – olvasható a köztelevízió honlapján.
A Duna Tv Gulácsy Gézát, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét idézi, aki elmondta:  „1989-ben a kárpátaljai emberek sem voltak túl gazdagok, de azt kell mondjam, hogy nagyon őszinte segítséget tapasztaltunk. Pénzadományt is gyűjtöttünk, ruhaadomány, tartós élelmiszereket – ezeket mind teherautókra rakták a falvakban, behozták ide, itt lepakoltuk. Összegyűjtöttük a tornaterembe és azután, amikor megérkeztek a kamionok, közös erővel megpakoltuk ezeket a kamionokat."
A televízió által begyűjtött információk szerint Munkácson három, Kárpátalján összesen tíz kamionnyi adomány gyűlt össze pár nap leforgása alatt. Az őstermelők zsákszámra hoztak szemesterményt és burgonyát is a gyűjtőpontra.
- A tornaterem teljesen megtelt adományokkal. Egy kis folyosó volt középen, ahol el lehetett járni. Minden falunak meg volt a helye, külön szortírozva voltak és Gajdos Olga néni a cetlivel itt jegyezte, ki mit hozott, mennyit hozott, hová tegyék le. Ő irányította itt helyben ezt az egész akciót – mondta Gulácsy Géza, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke.
A kárpátaljai segélykonvoj Románia területén egyesült. Ott már a helyi hatóságok irányították a szállítmányt. A munkácsiak adományai a nagybányai elosztó központ érintésével Kolozsvárra kerültek.
"Az egész akciónak a KMKSZ akkori elnöke, Fodó Sándor volt a motorja, a lelke. Ő verbuválta a csapatot is. Amikor eljöttek ide a mikrobusszal, én még nem is tudtam akkor, hogy megyek majd Erdélybe. Aztán valahogy így menet közben odamentem Sándorhoz és mondtam neki: "Sándor, én is mennék veletek." Azt mondja: "Gyere!". Aztán így beültem én is a mikrobuszba. Elmentünk, Kovács Miklós, Molnár László, Zseliczky József, Fodor Géza, vagy éppen Debreceni Mihálynak a nevét említhetném meg, akikkel együtt mentünk és vittük ezt az adományt – tette hozzá az alelnök.
Túlzás nélkül állítható, hogy 25 évvel ezelőtt az egész kárpátaljai magyarság megmozdult, hogy a Szovjetunió végső időszakára jellemző totális áruhiány ellenére segítsen a romániai nemzettársainak. A Ceauşescu-diktatúra bukásának napjaiban az erdélyi magyarokkal való szolidaritás nyílt kifejezése volt a KMKSZ történetének első tömeges akciója – olvasható a Duna televízió weboldalán.
/nyomtatott változatban nem szerepel:/
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az igazi karácsonyi ajándék
Nagyvárad- Szokás szerint december 24-én délután Exc. Böcskei László megyés püspök az idén is ellátogatott a várad-szőllősi Szent Márton Idősek Otthonába, amelynek kápolnájában misét mutatott be.
Örömmel és szeretettel fogadták a Caritas Catolica által működtetett várad-szőllősi Szent Márton Idősek Otthona lakói december 24-én a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye vezetőjét, aki mint minden évben, ezúttal sem feledkezett meg róluk. Magával vitte Bakos Gábor diakónust is, aki az intézmény kápolnájában délután öt órától bemutatott ünnepi szentmise bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet: az első karácsony különleges éjszakáján az Isten szeretett egyszülött Fiával, a Béke hercegével ajándékozott meg bennünket, nyissuk hát ki előtte szívünk kapuját, hogy fényességével beragyogja a sötétséget.
Ajándék
Az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt. Prédikációjában Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: a keresztény ember karácsonykor azt érzi, valaki megajándékozta őt, s nem is akárki valamilyen mulandó ajándékkal, hanem maga a Jóságos Isten küldte el a fiát, hogy Betlehembe megszülessen értünk. Kivétel nélkül mindenkit megajándékozott, senki sem kerülte el a figyelmét, hiszen számára nincs első vagy másodosztályú ember, egyformán kedvesek vagyunk őelőtte, és az ajándékával azt fejezte ki, hogy szeret bennünket, mind-mind értékesek vagyunk őelőtte. Értünk emberekét ezért megtestesült, hogy valamennyiünknek része legyen a karácsonyi örömből. Egy ajándékot azonban illik kibontani, mert fontos része a csomagolás. Isten karácsonyi ajándéka azonban különbözik a megszokottól, mert a csillogás helyett az egyszerűség és szerénység vonalait követi, épp azért, hogy mindenki hozzáférhessen, az üzenetét meg tudja érteni. Önzetlen gyermekként jött el közénk, így választotta ki azt a módot, hogy közeledjék hozzánk. Merjük örömmel és boldogan elfogadni ezt az ajándékot, mindig úgy emlékezve az „átvételének”, illetve „kicsomagolásának” pillanatára, hogy az akkor érzett örömünk megújuljon bennünk időről-időre, engedve, hogy belőle fakadó fény megszépítse az életünket- tanácsolta a főpásztor, aki a mise után az ágyban fekvő vagy mozgásképtelen időseket, betegeket is felkereste.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ferenc pápa: a vallásszabadság minden ember eltulajdoníthatatlan joga
A hitükért diszkriminált, üldözött és legyilkolt keresztényekért imádkozott Ferenc pápa pénteken a Szent Péter téren az egyház első vértanúja, Szent István ünnepnapján.
Ferenc pápa a déli Úrangyala-imádságot (Angelus) kísérő beszédében azt a reményét fejezte ki, hogy a mai mártírok áldozata az egész világon megerősíti a „vallásszabadság elismerését és biztosítását, amely minden ember eltulajdoníthatatlan joga". Az egyházfő hangsúlyozta, hogy ma is nagyon sokan halnak meg hitükért.
Ferenc pápa kijelentette, hogy az első keresztény vértanúra, Szent Istvánra való emlékezés nem zavarja meg a karácsony hangulatát. Ellenkezőleg ez az, ami megfosztja a karácsonyt „a hamis ünneplés negédes mázától" – fogalmazott Ferenc pápa. Arra szólította fel a mai keresztényeket, hogy hitükhöz következetesen éljenek: „keresztényként éljetek (...) nem lehet azt mondani, hogy keresztény vagyok és közben pogányként élni!". A pápa megjegyezte, egyáltalán nem könnyű keresztény életet élni, de „szép, nagyon szép".
A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából beszélő Ferenc pápa köszöntötte az Istvánokat és Stefániákat, és köszönetet mondott a világ minden részéből neki küldött karácsonyi üdvözletekért. Azt mondta, sajnos, nem tud mindenkinek külön-külön válaszolni. A Szent Péter téren levő tömeg együtt kiáltott „boldog karácsonyt" az egyházfőnek.
MTI
Erdély.ma

Az oktatási törvény módosítását javasolja a MAKOSZ
Módosító javaslatot készített a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) a 2011. évi 1-es számú oktatási törvényhez. A dokumentumot Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elküldte a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) és az RMDSZ parlamenti frakcióvezetőinek, valamint Hargita megyei honatyáinak, támogatásukat kérve a javaslatok elfogadtatásában. Korábban az UNCJR kérte a megyei tanácsok véleményezését, ennek nyomán készült el a középiskolások módosító javaslata.
A jogszabály jelenlegi változata szerint egy diákképviselő részt vehet az iskola vezetőtanácsának gyűlésén, nincs azonban szavazati joga. A MAKOSZ ennek oly módon való módosítását javasolja, hogy a diákoknak is legyen szavazati joguk a gyűlésen, illetve a két tannyelvű iskolákban a magyar diákoknak is legyen külön képviselőjük. Indoklásukban így fogalmaznak: „Fontosnak tartjuk, hogy a diákoknak is legyen ugyanolyan joguk a felmerülő témák sorsát illetően, mint például egy tanárnak, mivel a legtöbb téma nagyban érinti a diákságot, és befolyásolja a mi tanulásunkat, munkánkat, jövőnket.”
Borboly Csaba ezúton is köszöni a MAKOSZ-nak, hogy részt vett a konzultációban. A megyeelnök úgy véli, a közéletben aktív fiatalokra van szükség, olyanokra, akik bele akarnak szólni sorsuk alakításába, mert a politikusok akkor fognak rájuk figyelni és az érdekeiket képviselni, ha látják, hogy az ifjúság nagy számban érdeklődik a közügyek iránt, elmegy szavazni, és döntésével befolyásolni próbálja a politika alakulását.
Közlemény
Erdély.ma

Csiszolatlanul, akár az élet
Hosszasan csöngetek, mert előzetesen lelkemre kötötte, hogy hosszasan csöngessek. „Tudja, kedves Samu, majdnem 99 évesen már nem rohangál az ember” – mondja a telefonban. Ajtót nyit, egész lénye csupa mosoly, majd úgy karol belém, mintha napi rendszeres látogatója lennék. A református egyház tulajdonában lévő lakás múlt század eleji polgári hangulatot áraszt, égig érő könyvespolcok árnyékában telepedünk le Tőkés István nyugalmazott református lelkésszel, egyházi íróval, teológiai professzorral, lapszerkesztővel. Korántsem utolsó sorban Tőkés László édesapjával, de ezt a „címkét” már bölcs mosollyal nyugtázza.
A gondviselés levelei
Hogy milyen volt ez az év? – kérdez vissza. „Egy ideje már nemcsak egy-egy évben gondolkodom, hanem tekintgetek vissza is, előre is. Egyfajta bogaram ez, a családtagjaim sokszor bosszankodnak, hogy sűrűn végigveszem életem periódusait. De hát mit tehetnék: 1916-ban születtem a Monarchiában, megéltem Trianont, gyermekként, majd ifjúként eljutottam 1940-ig. Itt rendszerint megállok, s azt mondom: ha meg kellene írnom, mit jelentett nekem az a periódus, azt mondanám, hogy éltem ’40-től ’44-ig. Gyorsan átszaladok a többin 1989-ig, azóta meg vagyunk, amiben vagyunk. Élek ma is, tele megválaszolatlan kérdésekkel. Életem igazi tükörképével azonban Eszter lányom lepett meg: egy könyvvel, amely a feleségemmel való levelezésemet tartalmazza – őt 1938-ban ismertem meg, vele éltem a 2001-es haláláig –, körülbelül ötszáz levél. Na, abban minden benne van, az az egyetlen hiteles dokumentum rólam.”
Az íróasztalon heverő könyvek halma alól előbányásztatja a leveles könyvet. Belelapozok, ha nem lennének képekkel illusztrált nyomtatott oldalakba szorítva, talán feszengenék is, amint a bensőséges megszólításokat is bőven tartalmazó levelekbe pillantanék. Talán látja rajtam a tartózkodást István bácsi, biztat, csak nyugodtan. „Ez az egész tükörképe annak, ahogy jártam, ahogy hallgattam vagy beszéltem, ahogy sírtam. Minden csiszolatlanul, ahogy az életem zajlott. Mélységekkel és magasságokkal. A szó legnemesebb értelmében rácsodálkozom: ez is én voltam? Segít még inkább megérteni, hogy az életem végig a gondviselés ölében zajlott.”
Lelkek orvosa
Arról, hogy valóban azt a feladatot rótta-e rá, amire a legalkalmasabbnak ítélte magát, amire a leginkább vágyott, nos, ebben ma is vannak még „vitái” a gondviseléssel. Mert főként ifjúsága idején, meséli, ő is tele volt elvekkel, világmegmentő álmokkal, tervekkel. Azt mondja, a hajdani leveleket olvasva többször az az érzése: te nem azzal foglalkoztál akkoriban. Te akkoriban családot alapítottál, igazi hívő erdélyi református embernek készültél, lelkipásztornak is. Akkor talán nem volt tudatában, de ma már kristálytisztán látja: semmi sem történt véletlenül az életében.
Mert alapjában nem lelkipásztor akart lenni, hanem orvos, de mivel hamar kiderült, hogy nem lehet kutatóorvos, elhatározta, hogy lelkész lesz. Négy év teológia, majd a németországi tanulmányok alatt alakulgatott a kép benne, mit is jelent lelkésznek lenni. Nem professzornak, nem teológusnak, hanem lelkésznek, a magyar falu embere gondozójának lenni. De menet közben minden másként alakult: 1940-ig külföldi tanulmányúton volt, ott érte utol Vásárhelyi János püspök levele, amelyben az elöljáró azt kérdezi: elvállalja-e a püspöki titkárságot. E feladat ellátása közben ébredt rá, hogy létezik lelkipásztori gondozás is. Egy ideig még feleségével együtt táplálta a falusi lelkipásztori álmot, voltak is meghívásai Háromszékről, Bodokról, Papolcról, de akkor már nyakig benne volt a főiskolások lelkészi szolgálatában. Tervezte egy kolozsvári főiskolás közösség létrehozását is, ezt azonban nem sikerült megvalósítania.
A lojalitás története
A püspöki titkárság beavatottsága, különleges státusa nehéz pillanatokat is tartogatott. Elöljárójával jelen volt 1949-ben Bukarestben, amikor a történelmi egyházak püspökeivel aláíratták az úgynevezett lojalitási nyilatkozatot. Márton Áron római katolikus püspök kivételével. „Ez volt életem nagy kérdése: miként lehet talpon maradni a román kommunista világban úgy, hogy közben ne adjam fel a hitéletemet, a magyarságomat. Bukarestben azt sem tudtam, hogyan rejtőzködjem a fényképészek elől. Ott mondtam el a püspökömnek, hogy a köztudatban az él, ő már-már árulója a református egyháznak, míg Márton Áron a nehéz helyzetben is helytáll. Azt mondta: nézz ide, fiam, nekem püspökként a református lelkészekre és családjukra is tekintettel kell lennem. Márton Áronnak és a lelkészeinek nincs családja, ő ezt a felelősséget nem viseli a vállán. És mögötte ott áll a római pápa is. Bárcsak eljönne az idő, amikor felelősségre vonnak a döntéseim miatt, tette hozzá. Azt tartotta, amíg a romániai egyházi élet az ortodoxok kezében van, a református egyház csak úgy maradhat meg, ha azt teszi, amit az ortodox egyház.”
Erdély megmentése
Tőkés István szerint nekünk nincs mit keresnünk a teljes Erdélyben. Ki kell jelölni földrajzilag is egy olyan területet, amelynek támogatásába az anyaország is mindent belead. „Üljenek össze a demográfusok, a filozófusok, a papok, és mondják meg, melyik az a terület, ahol a Székelyföldtől a határig még erdélyi magyar életet lehet építeni. A határokat persze nem lehet megváltoztatni, de el kell érni, hogy ez a terület az anyaország afféle előretolt helyőrsége legyen. Olyan világot kell ezen a területen kialakítani, ahová Budapestről is szívesen költöznek az emberek.”
Fogarasról például lemondana. Az ott élő magyaroknak azt mondaná: nagyon szeretlek benneteket, de költözzetek ide. Ha ott maradtok, ekként foglak tovább szeretni, de azt az ajtót az Úr becsukta. A gondolat érlelődéséhez azonban beszélni kellene róla. Meg kellene nézni, hol húzódnak a magyar élettér természetes határai. Ki kellene jelölni azt a területet, amely a magyar jövendőt ígérné. „Mert most sehol sincs magyar jövendő, még a Székelyföldön sincs. Sepsiszentgyörgyön gyermekkoromban még a macska is magyarul nyávogott, most a vasútállomáson azt mondják, poftiţi, ha jegyet akarok venni. Én megéltem azt az időt, amikor Kolozsvár lakosságának a 80 százaléka magyar volt, most pedig rongyos 18 százalékon vagyunk. László fiamnak is mondom, de ő leint, hogy ez csak álom.”
Engedelmesség az igazságnak
Nyolc gyermek, általuk 27 unoka és 12 dédunoka veszi körül. A sok gyermek persze sok aggodalmat is jelentett. Kérdezem, adódtak-e olyan pillanatok 1989-ben, amikor azt kívánta, László fia ne feszítse tovább a húrt, mert az életét veszélyezteti? Került-e ellentmondásba a szülői féltés a tudattal, hogy László igaz ügyet képvisel? „Lászlót mindenki féltette, és persze, hogy felmerült a gondolat a családban, okos dolog-e tovább feszíteni a húrt. A Panoráma-interjú előtt még nem gondoltunk arra, hogy bántódása eshet, utána azonban bármi megtörténhetett volna vele. De senki nem vádolta azért, amit tett. Nem mondta senki neki, hogy ne csináld tovább, én a legkevésbé. Az édesanyja is azt mondta: ha letartóztatják Lászlót, akkor is mellette kell állnunk.”
Azt mondja, László fia a családi gondolkodás továbbvivője. Egyfajta liberális szellemben nőtt fel, fiatal korában mindenkit kritizált. „A legnagyobb elismeréssel akkor adóztam neki, amikor egy interjúban így fogalmazott: semmit sem csináltam, csak azt, amit bármelyik becsületes református lelkész, aki teszi a dolgát. Az igazságnak engedelmeskedett.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyerészkedő álforradalmárok Romániában
Moldova György ír egyik humoros elbeszélésében 10 millió magyar antifasiszta harcosról – hozzátéve: 1948-as adatra hivatkozik. Nos, Romániában valahogy hasonló módon nőtt meg a „forradalmárok” száma, miután a státusz elnyerése komoly anyagi előnyökkel járt. Számuk csaknem több tízezerre tehető.
Pénzért – elismerés
A forradalmárok számára kiutalt összegek évente meghaladják a 40 millió eurót, amelyet természetesen közpénzekből fizetnek ki. Egy-egy forradalmár átlagosan havi 1500 lej juttatásban részesül, ami nagyjából egy átlagfizetésnek felel meg. A forradalmárok közül nem egészen 4500 sebesült meg, vagy került a Securitate kezei közé a decemberi események alkalmával, közöttük vannak az 1989. decemberében halálos sebet kapó forradalmárok hozzátartozói is.
Ők valóban megérdemlik a kárpótlást. A többiek juttatása már erősen megkérdőjelezhető. Ők a „rendkívüli tettekkel kiemelkedő forradalmár” igazolvánnyal rendelkeznek, amelyeket a kilencvenes évek elején, némi pénzmag fejében korlátlanul osztogattak politikusok, politikusok rokonai, ismerői között. „Forradalmár igazolványokat” a szociáldemokrata Bebe Ivanovici-nál lehetett beszerezni, aki többezer biancó igazolvánnyal rendelkezett. Így az idők során „forradalmárok” lettek a forradalom idején a nyolcadik életévüket betöltő személyek, de olyan rendőrök, katonák is, akik 1989. decemberében a tüntetők közé lőttek.
Lefizetett forradalmárok
A forradalmároknak kiutalt pénzek története 1990-ra nyúlik vissza, amikor is az Ion Iliescu rendszernek szembe kellett néznie a gyilkosok felelősségre vonását követelő tömegek nyomásával. A követelésnek lehetetlenség volt eleget tenni, hiszen a vétkesek közül többen is hatalmon voltak. Iliescuék ekkor zseniális megoldást találtak: törvényt fogadtak el „a mártírhalottak tiszteletére és utódaik kártalanítására, a forradalom idején megsebesültek támogatására. A jogszabály értelmében az elesettek családjának minden egyes tagja külön-külön részesedhetett a kárpótlásban, így nem egy olyan eset volt, hogy egy-egy halott után 6-8 kárpótlást folyósítottak. Magyarán a forradalmárokat egyszerűen lefizették. A szociáldemokrata Dan Iosif – aki a forradalom előtti években egyszerű feketekereskedő volt – a szenátus titkáraként az idevágó törvényt kiegészítette azzal a rendelkezéssel, hogy a a „kiemelkedő forradalmi tetteket” végrehajtó személyek is részesedjenek az előjogokban.
A forradalmárok jogait szabályozó törvény elfogadásának időpontját sem véletlenül választották meg: a jogszabály alig egy hónappal az 1992. évi államfő-választások előtt lépett életbe. Iliescuék ezzel azt is elérték, hogy minél többen tartsák forradalomnak az 1989-es eseményeket.
A törvény bevezetése után hatalmas ütemben szaporodtak meg a forradalmárokat tömörítő szervezetek, amelyek száma ma már 200 körül mozog.
Iparággá lett
A decemberi forradalom hőseit támogató, Bebe Ivanovici által vezetett parlamenti bizottságot 1992-ben hozták végre és annak egy hónapig kellett volna működnie. A bizottság azonban 1995-ig működött, ez idő tájt Bebe Ivanovici több ezer „forradalmárt” teremtett. Minderről semmiféle kimutatás nem készült, egyes források szerint több mint 40 ezer személy kapott forradalmár igazolványt.
1996 augusztusában újabb cikkelyt iktattak be az idevágó jogszabályba, amely lehetővé tette azt, hogy a még mindig forradalmár igazolványt igénylők „helyzetét kielemezzék”, arra hivatkozva, hogy még mindig igen sok sebesült és jogutód nem részesült segélyben. A törvénykiegészítést szándékosan úgy fogalmazták meg, hogy pozitívan oldják meg a kérelmeket. A forradalmár igazolványt igénylőnek elegendő volt három tanút felsorakoztatnia, akik igazolták, hogy „látták őt” a tüntetők között.
A forradalmár bizonyítványok ily módon valóságos iparággá vált. Hálózatok jöttek létre, amelyek jó pénzért megfelelő dossziét fabrikáltak, tanúkat szereztek az igénylőnek. 1996-ban fél év alatt 7000 új forradalmár született.
A Ciorbea-kormány minisztere, Ion Caramitru igyekezett véget vetni a visszaéléseknek, és törvénykiegészítése értelmében a kedvezményekben csak azok részesedhettek, akik ténylegesen szembeszálltak a Ceauşescu-féle karhatalommal. A forradalmárok éhségsztrájkja nyomán azonban Ciorbea engedett és lemondott a törvénykiegészítésről.
A győzelem nyomán a forradalmárok vérszemet kaptak és kieszközöltek egy újabb módosítást, amelynek értelmében a forradalmárokat tömörítő minden egyes szervezet kijelölhette a saját forradalmárait. Ennek következtében Ion Iliescu államfő 17 ezer új forradalmár dossziéját hagyta jóvá. A forradalmárok száma 2000-ben elérte a 25 ezret.
Constantinescunak nincs ideje, Boc figyelmetlen
Mandátuma során Emil Constantinescu államfő sem vizsgálta felül a helyzetet, arra hivatkozva, hogy „erre nincs ideje”. 2004-ben pedig, alig néhány hónappal az újabb parlamenti választások előtt újabb törvény született a forradalmárok jogairól, amely érvénytelenítette az előzőt. Ennek a jogszabálynak megfelelően újabb igazolványokra cserélték fel a régi forradalmár bizonyítványokat. Hivatalosan azzal érveltek, hogy ezzel megszüntetnék a visszaéléseket, valójában azonban újabb előnyöket biztosítottak a forradalmároknak. Ez hatalmas lehetőségeket tartogatott az igazolványokat osztogatóknak. Az akkori államtitkár, George Costin létrehozta például az 1989 December – Metró Szövetséget, amely több ezer új forradalmárt gyártott, az államtitkár pedig vaskos pénzeket szedett be az úja forradalmároktól, akik járandóságaikat visszamenőleg megkapták az állami költségvetésből. Costint emiatt tavaly decemberben hét év börtönre ítélték.
2011 végén a Boc-kormányok egyike, a válság jegyében,  12 ezer „kiemelkedő” forradalmárt fosztott meg havi több mint 2000 lejes juttatásától. Azonban, akárcsak a Boc-kormányok csaknem valamennyi intézkedését, ezt a lépést sem gondolták teljesen végig. A forradalmárok jogait szabályozó 2004. évi törvényben ugyanis két cikkely is szabályozza mindezt. Az egyiknek megfelelően az évi bruttó átlagfizetés 1,1-es pontértékű koefficiensének megfelelő összeg jár nekik, ez 2011-ben 2224 lej volt. A második paragrafus értelmében a nyugdíjkorhatáron túllépő személyek többletjuttatásként jogosultak a bruttó átlagjövedelem 0,6 pontértékű koefficiensével egyenlő összegre is. A kabinet sürgősségi kormányrendelete csak az első cikkelyt törölte el, a 2011. évi szinten 1377 lejnek megfelelő juttatást azonban továbbra is megkaphatták. Ráadásul az ebbe a kategóriába tartozó „forradalmárok” száma évről évre nő, hiszen egyre többen mennek nyugdíjba.
2 milliárd eurót vasaltak be
Számítások szerint 1990 óta egészen 2011-ig a forradalmároknak és „forradalmároknak” mintegy 2 milliárd eurót fizettek ki. A „kiemelkedő tetteket végrehajtó forradalmárok” ebből az összegből 600 millió euróban részesültek. Emellett több mint 5000 hektár telket osztottak szét közöttük, ehhez hozzájönnek még a lakások és üzlethelyiségek ingyenes kiutalásából, az ingyenes tömegszállításból származó összegek.
A pénzjuttatások mellett ugyanis az állam más előnyöket is biztosított a „rendkívüli forradalmi tetteket” végrehajtó személyeknek: előnyben részesültek az állami lakások kiutalásánál illetve megvásárlásánál kedvezményes orvosi ellátásban és gyógyszerellátásban, ingyenes közszállításban, csökkentett ingatlanadóban, öt éves nyugdíjkedvezményben részesültek, végül pedig ingyenes sírhelyet kaptak.       
Bogdán Tibor
maszol.ro

Csaba testvér békességüzenete
Karácsonyt követően Böjte Csaba a békesség fontosságáról, a szeretet gyógyító erejéről beszélt a remeteszegi Szent Család templomban. Nem az árvíz, a földrengés és más természeti katasztrófák verik szét a családokat, hanem a békétlenség – mondotta a gyermekmentő szerzetes.
Vasárnap délután búcsús ünnepet tartottak a marosvásárhelyi Remete Szent Antal (Remeteszeg) plébániához tartozó Szent Család templomban. Az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója mutatta be.
Amint az Istentisztelet előtt Szénégető István Barnabás házigazda plébános elmondta, évente csak három-négy alkalommal bizonyul kicsinek a hajlék, máskor pont megfelelő méretű.
Böjte Csaba a békesség fontosságáról, a szeretet gyógyító erejéről beszélt. Kifejtette: a legfontosabb feladatunk ezen a földön az, hogy imádkozzunk és cselekedjünk a békéért. Ferenc pápa szavait idézte, aki szerint: „Nemcsak a csatatereken folyik az öldöklés, hanem a családokban is. Nem az árvíz, a földrengés és más természeti katasztrófák verik szét a családokat, hanem a békétlenség.” Jézus példáját említette, akinek itt a földön eléggé „fapados” fogadtatása volt, mégis tanításának központi gondolata a béketűrés, békesség, embertársaink iránti szeretet. „Ezt kellene megtanulnunk, józanul, higgadtan, szeretettel szólni a másik emberhez” – mondta Böjte atya.
A ferences szerzetes továbbá beszélt arról, milyen nehézségek árán sikerült elindulnia a kilencvenes évek elején, mennyi akadályba ütközött, amikor az árva gyermekek befogadását, tanítását vállalta fel. De ezeket a nehézségeket mind a szeretet erejével és nem erőnek erejével sikerült megoldani. „Az eltelt húsz év alatt több mint ötezer gyermeket fogadtunk be. A legtöbb gyermek, aki bekerül hozzánk, tele van félelemmel, sérelemmel, ha meg akarod simogatni, elkapja a fejét, idő kell neki és sok-sok szeretet ahhoz, hogy megbékéljen, ellazuljon. De én simogatom, vigasztalom addig, amíg ellazul, amíg sírással oldja fel magából a feszültséget, és olyan jóérzés együtt sírni vele" – folytatta a ferences testvér.
A szertartás során a Szent Család templom énekkara is több alkalommal dicsőítette Istent énekléssel. A hívek közül többen olvastak fel rövid imát, szöveget a Szentírásból a családért, a szülőkért, a gyermekekért, a házasságért, az egyházközségért.
A szentmise szent áldozással, majd a 10., 20., 25., 30., 50. és 60. házassági évfordulójukat ünneplő párok köszöntésével ért véget.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Semjén: teljesíthető cél az egymillió új magyar állampolgár
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint teljesíthető az a cél, hogy a ciklus végére meglegyen az egymillió új magyar állampolgár. Erről Semjén Zsolt beszélt az MTI-nek adott interjúban, jelezve: év végére meglesz a 700 ezredik állampolgársági kérelem és a 650 ezredik esküt tett polgár.
Kitért arra is, hogy a honosításnál további szigorítás nem indokolt, kisebb korrekciók lehetnek. A kormányfő helyettese azt mondta: kezdetben a külhoni kérelmezők mentek intézni a honosítást Magyarországra később a konzulátusokra, most már kihelyezett konzuli napokat tartanak, a diaszpórában pedig konzulok járják a magyar lakta városokat.
A kérelmek száma számottevően nem csökkent – hangsúlyozta. Szerinte annyira egyszerű az eljárás, amennyire a teljes biztonság mellett lehet.
Az esetleges visszaélésekről azt mondta: egyes államoknak nem tetszik, hogy területükön sok magyar van, akiket sikerül „a félig-meddig asszimilációs állapotból” visszahozni és identitását megerősíteni. Az ellenérdekelt politika sok esetben titkosszolgálati eszközökkel él, dezinformál, de ezzel együtt sokkal kevesebb a visszaélés, mint amire ennek figyelembevételével számítani lehetett. Kiemelte: akinek tudomása van visszaélésekről, annak feljelentési kötelezettsége van, ha ezt elmulasztja, ő is bűncselekményt követ el.
Semjén Zsolt arra a legbüszkébb, hogy a három nemzetpolitikai kérdésben teljes a nézetazonosság az összes magyarországi párt és a társadalom körében: a határon túli magyarságnak jár az állampolgárság, a szavazati jog és az autonómia.
2014-ben a környező országokban tartott választásokon mindenütt megerősödött a magyarság - mondta. A legnagyobb sikert a vajdasági magyarok érték el, gyakorlatilag megvalósult a kulturális autonómia, a nehézségek anyagi jellegűek, ami a szerb költségvetés állapotából következik. A vajdasági magyarság egységes és a Belgrádban is megkerülhetetlen – tette hozzá.
Semjén Zsolt korlátozott optimizmussal néz az új román államfővel való együttműködés elé, úgy véli, Klaus Johannis szebeni polgármesterként nem sok érdeklődést mutatott a magyarság ügyei iránt.
Szerinte a román elnök nem tagadhatja az autonómia legitimitását, mert ez Nyugat-Európában elvitathatatlan. Kitért arra, hogy a román belpolitikában a magyarellenességet ütőkártyaként használhatják. Példaként a Mikó-kollégiumot, a magyar himnusz éneklésért kiszabott bírságot említette.
A legnehezebb és legveszélyeztetettebb helyzetben a kárpátaljai magyarok vannak, kitéve a háborús helyzetnek és az ukrán nacionalizmusnak – mondta Semjén Zsolt. Jelezte: a magyar kormány mindenben segít az ottani magyarságnak, a téli fűtéstől kezdve a legelemibb ellátásban támogatja őket. Tudniuk kell, hogy számíthatnak a védelmünkre, van hová jönniük, ha lehetetlen állapotok alakulnak ki – emelte ki.
Szerinte Magyarországnak hasonlóan kell cselekednie, mint Izraelnek, meg kell védenie a diaszpóráját bárhol a világon.
Fontos eredménynek nevezte, hogy Brenzovics László, a KMKSZ elnöke bekerült a kijevi parlamentbe. Az a cél, hogy elérjék, legyen magyar választási körzet, de a mandátum megszerzése csak a magyarság egységével valósulhat meg, a két kárpátaljai magyar szervezetnek legalább választási időszakban együtt kell működnie.
Sikeresnek nevezte a szlovákiai önkormányzati választásokon elért eredményt. Szerinte reális az esély, hogy a Magyar Közösség Pártja visszakerül a pozsonyi parlamentbe, ami létfontosságú a magyarság képviseletéhez. Kifejtette, hogy helyi ügyekben ésszerű az együttműködés a Híd-Most vegyes párttal.
Semjén Zsolt kiemelte a diaszpórának szóló Kőrösi Csoma Sándor programot, amellyel 100 fiatal utazhat ki a világ magyarságához. „A sokszor csak parázsló magyar identitás és magyar élet lángra lobbant”, egyre többen találnak vissza a magyar identitásukhoz és ez magával hozza az állampolgárság iránti igényt – fogalmazott.
A miniszterelnök-helyettes, egyben a KDNP elnöke a kormánypártok népszerűségvesztéséről azt mondta: egy választás után mindig van egy „győzteshez húzás”, vannak irreális várakozások, majd utána egyfajta természetes leporladás.
Szerinte most is ez látható. Ugyanakkor több kommunikációs hiba is történt, ezek között említette az internetadót, amiből nem kell presztízskérdést csinálni – mondta. A tiltakozásokat komolyan kell venni, a tiltakozásokat komolyan kell venni, párbeszédre van szükség – hangsúlyozta.
Úgy látta: a tiltakozások legalább annyira szólnak az ellenzék ellen, amely ha életképes lenne, akkor képviselni tudná a tüntetők álláspontjait a parlamentben.
A jövő februári veszprémi időközi választás tétjéről azt mondta, hogy lényegileg már mindent elfogadtak, amihez kétharmadra volt szükségük, de ez a többség egyszerűbbé teszi a törvényalkotási munkát. A baloldal szerinte romokban hever, hiteltelen emberek tovább faragták a szocialista pártot, amely nem tudja a kormánnyal szembeni protest véleményeket és csoportokat „becsatornázni”.
Az egyházfinanszírozásról kiemelte: soha ennyi pénz még nem jutott erre és a szükséges összeg jövőre is rendelkezésre áll.
Elismerte, hogy vannak döccenők, és Erdő Péter bíborosnak abban is igaza van, hogy egyes önkormányzati intézményeket olyan felekezetek vettek át, amelyekhez tartozó ember nincs is az adott településen. Semjén Zsolt kész egyeztetni a nagy történelmi egyházakkal minden kérdésben, így az egyházügyi törvény módosításával kapcsolatban is.
MTI
Székelyhon.ro

Egy intézmény története
Gáspárik Attila Megszületett Kolozsváron című színháztörténeti kötetének bemutatóját szervezték meg december 22-én a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.
A nagyváradi származású Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatója, beszélt az erdélyi magyar színészképzés történetéről annak apropóján, hogy mostanában jelent meg az ezt a témát taglaló Megszületett Kolozsváron című interjúkötete. Gáspárik Attila azt vallja, hogy meg lehet szólítani úgy az embereket, hogy élvezettel hallgassák azt, amit az előadó összegyűjtött. Ennek az elvnek a szerző maradéktalanul eleget tett, hiszen sok anekdotával, humoros ki-, és beszólásokkal átszőtt mondandójával sikerült lekötnie hallgatóságát, és így a színháztörténeti ismertető nem egy unalmas expozé volt, hanem egy szórakoztató előadássá vált. Gáspárik Attila a magyar színjátszás történetét egészen a 18. századig vezette vissza, többek között emlékeztetve arra, hogy a magyar nyelvű színjátszás nehezen született meg az országban, mert az arisztokrácia sokáig nem akarta ezt, hiszen az a polgári öntudat erősödését hozta volna magával. Hozzátette: a színházcsinálásban a magyarok sokat köszönhetnek a szomszéd népeknek, például a németeknek. A 19. században végül csak létrejönnek Magyarországon a magyar nyelvű színházi intézmények, majd az 1920-as impériumváltáskor egy egészen új helyzet áll elő: az országhatáron kívül rekedt magyarság számára a színház rendkívül jelentős közösségteremtő intézménnyé válik.
Színészképzés
Újabb fordulatot jelent az 1940-es, majd az 1945-ös év az erdélyi magyar színjátszás történetében, ez utóbbi esztendő a romániai kommunista államberendezkedés kezdetét jelöli. Gáspárik Attila elmondta, hogy a román hatalom szovjet nyomásra magyar intézményeket állít fel 1946-ban annak érdekében, hogy Románia a második világháborút lezáró béketárgyalásokon minél jobb pozíciókhoz jusson Magyarországgal szemben, illetve azért, mert az új hatalom felismerte, hogy a tömeget lehet manipulálni a színházzal. Így jött létre Kolozsváron az egyetemi szintű színjátszó képzés. Az intézményt újraalakítják 1948-ban, miután Mihály királyt kiűzik az országból. A továbbiakban az előadó a kolozsvári színészképző történetét részletezve elmondva, hogy kik tanultak, és kik oktattak ott, milyen tantárgyakat tanítottak ott, mennyire vették komolyan az erdélyi magyar színházi világban ezt az intézményt stb. A szerző felelevenítette azt, hogy 1954-ben az egyetemet Marosvásárhelyre költöztették, feltehetőleg azért, mert akkor alakult meg a Maros Autonóm Tartomány, melynek szüksége volt magyar intézményekre. Jelenleg ötszáz hallgatója van a marosvásárhelyi felsőoktatási intézménynek, ahol román és magyar nyelvű doktorképzés is folyik, tette hozzá végül Gáspárik Attila. Az előadás végeztével a szerző dedikálta könyvét, mely interjúkat tartalmaz tizenegy erdélyi magyar színésszel, rendezővel és színházi szakemberrel, köztük Földes Lászlóval, Orosz Lujzával, Tanai Bellával, Taub Jánossal, Lohinszky Loránddal és Senkálszky Endrével, a függelékben pedig az intézmény életébe bepillantást nyújtó érdekes és értékes dokumentumok találhatók meg. A kötet kapható az Illyés Gyula könyvesboltban.
Pap István
erdon.ro

Johannis személyes tanácsadójává nevezték ki Mihai Razvan Ungureanut
Az államfő személyes tanácsadójává nevezték ki hétfőn a Nemzeti liberális Párt első alelnökét, jelentette hétfőn a Mediafax hírügynökség az Államelnöki Hivatalból származó információira hivatkozva. Már Klaus Johannis elnökválasztási győzelme után felmerült, hogy a volt miniszterelnök átveszi az elnöki hivatal vezetését.
Mihai Răzvan Ungureanu megbízatása tiszteletbeli, feladata végzéséért a politikus nem részesül fizetésben.
Erdély.ma

Antal Árpád: hamar visszalépünk, ha szájba vernek
Az elnökválasztást követően tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált magyarellenes megnyilvánulásokat kommentálva. A Krónikának adott interjújában elmondta, néha úgy érzi, „nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert fel mertük emelni szavunkat az erdélyi magyar közösséget ért igazságtalanságok ellen”.
– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?
– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.
Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.
Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.
Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.
– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?
– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.
Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.
Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.
– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?
– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.
Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.
– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?
– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.
Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.
Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.
– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?
– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.
Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).
– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?
– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.
Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.
– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?
– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.
Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.
– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?
– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.
Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.
Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.
– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?
– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.
Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Ráduly: „Nagyot lehet rúgni a székelyekbe”
A 2014-es esztendő hagy kívánnivalót Ráduly Róbert Kálmánban, 2015-re viszont annyi munkálatot terveztek, ami szerinte két esztendőre is elegendő lenne. A Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjújában Csíkszereda polgármestere beszélt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról is: szerinte a kormányon töltött nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte. „Az biztos, hogy az elmúlt években az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint amennyiszer kellett volna” – vélekedett.
Ráduly Róbert Kálmán polgármesterben hagy még kívánnivalót az elmúlt esztendő. A Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjúban elmondta: amikor ezt az évet megtervezték, úgy érezték, ebben több van, mint ami különböző okokból kifolyólag kiviteleződött. De meg kellett tapasztalniuk azt, hogy milyen amikor nincs autonómia, amikor a kérdések nem a helyi embereken múlnak.
„Mára a korrupciós nemzeti sport keretében oda sikerült jutni, hogy semmi más nem számít, csak az, hogy ki milyen áron ígéri a munka elvégzését. Egyre inkább azt fogjuk látni, hogy ez ebben a formában kevés jót hoz a közösségeknek. Őszintén szembe kell nézni azzal, hogy a legolcsóbb ajánlat nem a legelfogadhatóbb. Ez tehát oda vezethet, hogy az elvégzett munkálatok tartóssága tekintetében gondok lesznek a következő években. Tartós fogyasztási cikkből az ember nem veszi a legolcsóbbat – fejtette ki aggályait a városvezető.
A csíkszeredai távfűtésről úgy vélekedett: minden befektetett fejlesztés ellenére lassan azt látja, hogy azok jártak jól, akik rég bedöglesztették a távfűtést, így ez nem köti le az idejüket. „Még nem adtuk fel, bár egyre több olyan hang van, hogy most már fel kellene adni, mert a ráfordított energia és anyagi források nem arányosak a pillanatnyi eredményekkel. Ezek a kijelentések igazak, de attól még el kell jussunk oda, hogy ha bárki vissza akar majd csatlakozni a távhőrendszerre, akkor egy működőkepés távhőrendszer legyen Csíkszeredában – osztotta meg észrevételeit Ráduly.
Csíkszereda polgármestere szerint Csíkszereda a '89-et követő gazdasági átrendeződésnek jelentős vesztese volt, ezért is hanyatlott el az ipar a megyeszékhelyen, Székelyudvarhellyel ellentétben. Példát is mondott: „a csíkszeredai önkormányzat egyszer tévedett: a kétezres évek elején fel volt ajánlva, hogy vegye át a traktorgyárat, akkor még nyolcszáz ember dolgozott ott. Ha ezt akkor meglépik, akkor a város tulajdonába kerül a felső és az alsó traktorgyár teljes telepe. Így viszont különböző magánszemélyek kezében van elfekvőben, akik nem tudják hasznosítani. Ilyen szempontból tehát sokkal kegyesebb volt a sors az udvarhelyiekhez. Számunkra más tekintetben volt kegyes a sors: a mi városvezetésünk sokkal hatékonyabb, mint az udvarhelyi. Bennünket nem foglaltak le a parttalan, személyes és érdekviták. Mi a sorstól politikai színezettől független tenni akarást kaptunk, és a közösségi teljesítményünk messze meghaladta Székelyudvarhely közösségi teljesítményét.”
Arra a kérdésre, hogy helyi választott vezetőként hogyan értékeli az RMDSZ kilépését a kormányból, Ráduly Róbert Kálmán elmondta, hogy a tavaszi döntésnél négyen nem értettek egyet a kormányra lépéssel. „Jómagam és a megyei elnök nem támogattuk a kormányra lépést. Úgy érzem, hogy ez a nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte. Az biztos, hogy az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint amennyiszer kellett volna. Ez hangsúlyozottan nem vált az előnyére, sem a mi helyzetünk külföldi megítélése tekintetében. Látni kell, hogy eljött az az idő, amikor jó nagyot lehet rúgni a székelyekbe, illetve a romániai magyarokba – ilyen 25 év alatt még nem volt –, mert német az ország elnöke, tehát a kisebbségi kérdés meg van oldva. Most már a romániai magyar közösséget nem segíteni kell, hanem fenéken kell billenteni őket, el kell venni tőlük azokat, amikről tudjuk, hogy a magyaroké volt és nagy nehezen kapták vissza. Erre lehet számítani a következő időszakban is. Innentől a kormányzati szerepvállalás csak arra lesz jó, hogy ezt a kiszolgáltatott helyzetet valamilyen módon lehessen ellensúlyozni. A Mircea Duşa- és a Gabriel Oprea-szerű arcoknak kell az olyan botlasztó, amit a pásztorkutyák viselnek. Kell tudni azt is, hogy nemcsak elvétve vannak a román politikai életben az olyan gondolkodású politikusok, akik belül ragyognak, amikor hallják az „Afară afară cu ungurii din țară” (Kifelé a magyarokkal az országból) – fejtette ki.
A csíkszeredai tervezett és futó beruházásokról elmondta, bízik abban, hogy intenzív év lesz a következő, mivel sok uniós pályázat, illetve beruházás várja a végét. Ezek közül kettőt még alá sem írtak, ezek közül az egyik tíz tömbház hőszigetelését tartalmazó csomag. „Jövőben be kell fejezzük a hargitafürdői felújítást, több mint két tucat tömbház hőszigetelése kell befejeződjön. Az idénről átcsúszott Szász Endre utca és a Villanytelep utca felújítását, illetve a félkész körforgalmat is be kell fejezni. A Gyermek sétány felújításáról szóló szerződés is meg van kötve, így azt el kell kezdeni. Ez két esztendőre is elegendő volna. Ugyanakkor megvásároltunk egy hatalmas épületet, a Szakszervezetek Művelődési Házát, azért, hogy jó kezekben legyen, és azért, mert annak egy részében képzeljük el a művészeti szakközépiskola bővítését. A mozit is be kell indítani, azt az épületet be kell lakni. Ott tornyosul előttünk a Fűzfa utcának és környékének a felújítása is. Zsögödben is haladni kellene egészen a város végéig, olyan szintre kellene hozni azt a városrészt, mint Taploca vagy Somlyó. Feladat elég van, csak erő legyen, hogy tudjuk elvégezni” – összegzett a városvezető.
Kozán István
Székelyhon.ro

Újra kell gondolni a Balassi Intézet működését (Új főigazgató)
A magyarországi kulturális intézményekkel kötött stratégiai megállapodások, a külföldi magyar intézet- és vendégoktatói hálózat bővítése, a bürokrácia csökkentése szerepel a Balassi Intézet (BI) élére december 1-jén kinevezett Hammerstein Judit fő céljai között.
Az új főigazgató elmondta: kommunikációs és külügyi területen, majd a kormányzaton belül a kulturális igazgatásban csaknem négy évig helyettes államtitkárként dolgozott, így jól ismeri a kulturális intézményeket és vezetőiket. Együtt dolgozott a Balassi Intézettel, ezért azt reméli, hogy mindezeket a tapasztalatokat most jól tudja hasznosítani az intézmény élén.
Hammerstein Judit emlékeztetett: a BI felügyeletét idén vette át a külügyi tárca. Ennek több előnye van – mondta –, hiszen ez egy létező nemzetközi modell, másfelől a kulturális, a gazdasági diplomácia és a klasszikus külpolitika most egy minisztériumhoz került. Az új főigazgató kiemelt feladatának tekinti, hogy újra megerősítse az intézetet a kultúráért felelős tárcához kötő kapcsolatokat, és ez igaz a nagy hazai kulturális intézményekre is. Stratégiai megállapodásokat szeretnének kötni annak érdekében, hogy a BI hozzájuk kapcsolódva is kínálhasson kulturális programokat – mondta. Hozzátette: alapvető probléma volt 2010–2014 között, hogy a kulturális tárca úgy érezte, nem volt kellő rálátása arra, mi történik a külföldi kulturális intézetekben. A külügyi tárca most a BI szolgáltató jellegének erősödését szorgalmazza, gyorsabban reagáló, kevésbé bürokratikus intézményt szeretne.
A BI 2007-ben három terület integrálásával jött létre, majd az elmúlt négy évben annyi pluszfeladatot kapott, hogy erőteljesen túlszabályozott, túlbürokratizált intézménnyé vált – mondta. Nehéz ilyen sok feladatkört egy kézben tartani, ezért át kell gondolni a két tárcával együtt, hogy ezzel a szerteágazó feladatrendszerrel működtethető-e a jövőben a BI, vagy van olyan konkrét feladat, amelyet hatékonyabban lehet máshol ellátni – vetette fel. A főigazgató szerint a 2010 óta négy egységgel bővült kulturális intézményhálózatot tudatosan végiggondolva, a fenntarthatóságot is szem előtt tartva érdemes tovább bővíteni; kormányhatározat is született arról, hogy jövőre további intézetek nyíljanak Bakuban, Ljubljanában és Kolozsváron.
Elindult a Publishing Hungary program, amelynek fő célja, hogy biztosítsa a magyar jelenlétet nemzetközi könyvvásárokon, ezt a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel kötött megállapodás alapján az NKA 100–100 millió forinttal támogatta az elmúlt három évben. Magyarországnak azonban nem feltétlenül szükséges évi nyolc-kilenc könyvvásáron részt vennie, elég lehet kevesebb, koncentráltabb bemutatkozás is – mondta.
Hammerstein Judit hangsúlyozta, a BI túlbürokratizált működésén változtatni kell: az a cél, hogy a külföldi intézetek szakmai autonómiája növekedjen, ezért az engedélyeztetési körök csökkentése várható. Fontos a BI szolgáltató jellegének erősítése is, nemcsak az intézetek, hanem a magyar nagykövetségek felé is. Logikus minisztériumi elvárás, hogy dolgozzunk ki olyan kulturális tartalmakat is, amelyeket nemcsak az intézetek, hanem a nagykövetségek is hasznosítani tudnak, különösen ott, ahol nincs intézetünk – emelte ki.
A főigazgató erősebb szakmai fogódzót szeretne biztosítani az intézeteknek, de kézi vezérlés nélkül: az intézetvezetők tudják a legjobban, pontosan milyen programokra van helyben fogadókészség, minimális tartalmi elvárásoknak ugyanakkor meg kell felelni – mutatott rá. Hozzátette: az intézeteknek tudatosabban kell kigondolniuk az éves terveket, a központból pedig konkrét programokat is kidolgoznak majd, amelyek minimális kulturális tartalomként minden intézetben megjelenhetnek. Azzal is számolnak ugyanakkor, hogy az intézetek nagyon különböző feltételek mellett, más-más befogadói közegben működnek.
Hammerstein Judit szerint érdemes újragondolni, ott van-e szükség minden intézetre, ahol most tevékenykedik, külön épületre van-e szükség, vagy elég egy iroda, különösen az új helyeken. Néhol elegendő lehet egy felkészült, agilis kulturális szakdiplomata, aki szinte felérhet egy intézettel – vetette fel, emlékeztetve arra is, hogy az oktatási-kulturális szakdiplomata-hálózat igazgatási, jogi helyzete és finanszírozása még rendezetlen. Fontosnak nevezte, hogy az intézetek hálózatot építsenek mind a saját társ­intézményeikkel, mind az adott országban jelen lévő más kulturális intézetekkel, intézményekkel, egyéb, akár civil szervezetekkel. Hammerstein Judit elmondta: a BI-ben szakmai tanácsadó testület felállítását is tervezi.
A Balassi Intézetről szinte mindenkinek a külföldi magyar intézetek jutnak eszébe, noha tevékenységének fontos részét képezik a hungarológiai és az ösztöndíjprogramok – mondta a főigazgató, aki a magyar kulturális diplomácia nagyon fontos elemeként szólt a vendégoktatói hálózatról. A BI világszerte több mint harminc vendégoktatót finanszíroz; az ő tevékenységükkel kapcsolatban is jelentősen változnak az elvárások: a nyelvi, filológiai szemlélet helyett egyre inkább az interdiszciplináris megközelítés kerül előtérbe. Másrészt feladatuk nemcsak az oktatás, kutatás lesz, hanem konkrét kulturális programok szervezése is, erre külön forrás áll rendelkezésre – ismertette. Hozzáfűzte: a vendégoktatók tevékenysége egyre inkább kiterjed a menedzseri feladatokra is, különösen azokon a helyeken, ahol nincs magyar intézet, sem szakdiplomata, ezért ezt a hálózatot jelentős mértékben bővíteni kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi szövetség ideje nem múlt el
Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az RMDSZ
December 23-án, a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A rendezvényen az emlékező beszédek mellett szavalatok hangzottak el Györffy András színművész előadásában, fellépett a Tiberius vonósnégyes két tagja, oklevelet és emlékérmeket adtak át egyes alapító (és nem alapító) tagoknak. Az eseményen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Születésnapot ülni gyűltünk össze
– jelentette ki Kelemen Hunor, aki mindössze 22 éves volt a forradalom idején, az RMDSZ 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületésének is nevezte, amely 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte a kommunista diktatúra, az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott, amely idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni.
A fordulat az újjászületés lehetőségét is magában hordozta, és pillanatok alatt elhozta az RMDSZ megalakítását, egyszerre több helyen, és a kötelékek erőssé tették. Az alapítók a szövetséget olyan értékekre helyezték, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Ugyanakkor az elnök hangsúlyozta, az a nagy feladat, hogy a ’89 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, hogy a fiatalok is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa.
Azonban arra is figyelmeztetett, hogy ma is vannak erők, amelyek szeretnék megtörni a szövetséget, az erdélyi magyarságot, azt mondják, hogy a 21. században nincs szükség etnikai alapú szervezetre.
– 25 év után nem engedhetjük meg, hogy eljussunk oda, hogy ne lehessen a himnuszt énekelni, ne lehessen azt megtenni, amit 25 éven át ez a szövetség megtett. Mert ha ezt megengedjük, akkor elkezdődik a visszaépülés – jelentette ki.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ügyészi eljárást indítanak RMDSZ-politikus ellen az SZKT-n elhangzottak miatt, hogy politikai nyilatkozatokért a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség eljárást indít, mert nagyon jól tudják, hogy a 21. század elején a politikának a nyilvánosságon és a tájékoztatáson kívül nincs eszköze az ilyen intézményes túlkapások ellen harcolni. És tudják, hogy ha csak rávetítik a vádat az RMDSZ-re, nagyon nehéz helyzetbe hozhatják. Ezért mondta, hogy az RMDSZ-nek amellett, hogy büszkének kell lennie azért, amit elért, látnia kell azt is, hogy a veszély, amiért a szövetség létrejött, nem szűnt meg.
Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke – és a felszólalók közül tulajdonképpen az egyetlen alapító tag – visszaemlékezett, hogy ’89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek el, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. Felidézte, hogy 1989 előtt a marxizmus azt tanította, a történelmet nem személyek alakítják, hanem a tömegek viszik előre a történelem kerekét, tehát mindegy, hogy az egyes ember mit cselekszik, mert a sorsát nem tudja megváltoztatni. Ezt cáfolta az elmúlt 25 év. Nem volt mindegy, hogy egyként és közösen úgy döntöttek 1989 december végén, hogy létrehoznak egy közös szervezetet, és az is elhatározták, hogy politikai eszközökkel kívánják kivívni Bukarestben, Európában a magyar közösség jogait.
Mint mondta, ’89-ben az erdélyi magyarságnak már nem volt vesztenivalója, most azonban már van, és ezt ismét el akarják venni tőle: himnuszát, nemzeti szimbólumait. Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van – mondta Markó Béla.
Borbély László politikai alelnök hangsúlyozta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkor egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára.
Kelemen Atilla volt megyei elnök, aki Amerikában élt az RMDSZ megalakulásakor, arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására.
– Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológiaváltoztatás nélkül megmaradt a szervezet, és az erdélyi magyarságért dolgozott.
Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor "hamis próféták az ellenkezőjére biztattak", és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ.
Vissza a gyökerekhez?
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint az esemény jó alkalom a visszatekintésre. Van mire visszatekinteni, de mint mondta, előretekintve, ha jól újragondol mindent, ami az alapelvekből az elmúlt 25 év alatt megerősödött, életelvvé vált, akkor azt kell mondania, hogy vissza kell térni a gyökerekhez.
– Ez a legtisztább, legegyszerűbb: ha visszatérünk azokhoz az alapelvekhez, amelyek létrehozták a szövetséget, amelyek egybetartották az erdélyi magyarságot, amelyek eszközt adtak az erdélyi magyarságot képviselő politikum kezébe, hogy elérje azokat a célokat, amelyekkel ma felvérteztük magunkat. Tehát vissza a gyökerekhez, és így induljunk tovább – mondta egyebek között a megyei elnök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bíró Zsolt: Jó úton jár a Magyar Polgári Párt
Év végi sajtótájékoztatóján összességében tekintve 2014-et sikeres esztendőként értékelte Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. – 2012- ben a szakadék szélén volt a Magyar Polgári Párt, de sikerült megkapaszkodnunk, 2013 elsősorban erről szólt, és nyugodtan mondhatom, elindultunk felfele. 2014 tulajdonképpen igazolta politikánk helyességét. 2014 választási év volt, és ebből a kontextusból kell a történéseket vizsgálnunk: itthon európai parlamenti választások és elnökválasztás volt, és ugyancsak 2014-ben adatott meg először az a lehetőség, hogy magyar állampolgárokként beleszóljunk a magyarországi választásokba, és Budapesten, a nemzet házában olyan parlament állt fel, amelynek legitimitása az egész Kárpát-hazára kiterjed. Szabadkán, Pozsonyban, Marosvásárhelyen éppúgy szavaztunk, mint Budapesten. Mindeközben az MPP által meghirdetett értékpolitikát képviseltük – jelentette ki az MPP elnöke.
A magyarországi választásokról szólva hangsúlyozta, hogy önerőből vették ki a részüket mind a honosítási folyamatból, mind a regisztráció segítésében, és a szavazási procedúra lebonyolításában is próbáltak segítséget nyújtani ott, ahol erre igény volt.
Az európai parlamenti választások határozták meg elsősorban az MPP belpolitikai cselekvéseit, mondta az elnök: az év elejétől elkezdődtek az egyeztetések az RMDSZ-szel. Azt, hogy az MPP-nek nemcsak az sikerült, hogy egy asztalhoz üljön az RMDSZ-szel, de egy nemzetpolitikai célokat rögzítő tárgyalás során egyezséget is aláírtak, egyértelmű sikernek nevezte az erdélyi magyar jobboldal és az MPP életében.
Az államelnök-választáson Bíró Zsolt szerint az erdélyi magyarok szavazatai visszaigazolták a Magyar Polgári Párt álláspontjának helyességét, azt, hogy magyar szempontból nincs tétje az első fordulónak, illetve, hogy a második fordulóban a jobboldal jelöltjét kell támogatni. Az erdélyi magyarok nagyobb számban vettek részt az elnökválasztás második fordulójában, mint az elsőben, amikor az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje próbálta megszólítani őket.
– Amikor két magyar jelölt versengett az első fordulóban, sokkal kevesebb magyar ment el szavazni, mint a második fordulóban, amikor tétje volt a választásnak, és annak ellenére, hogy nem volt magyar jelölt, a választópolgárok elmentek és egyértelműen a jobboldal jelöltjét választották meg.
Az MPP elnöke kijelentette: azokban a kérdésekben is a párt álláspontja igazolódott be, amelyben nem értettek egyet az RMDSZ-szel. – Az RMDSZ is belátta, hogy nincs mit keresnie egy nacionalista politikát folytató baloldali kormányban. Amikor nincs demokrácia, nincs jogbiztonság Romániában, össze kell zárnunk sorainkat, együtt kell működnünk a nemzetpolitika területén.
A következő hónapok fontos feladatának nevezte, hogy a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetnek, amelyet az RMDSZ-szel közösen dolgoztak ki, olyan változatát alakítsák ki, amelyet a legszélesebb konszenzus övez az erdélyi magyarság körében. – Bízom benne, hogy az RMDSZ ígéretének megfelelően ez a törvénytervezet a román parlament elé kerül, és bízom benne, hogy egy olyan változat lesz, amely a lehető legszélesebb konszenzust élvezi. A következő napok kihívása elsősorban ennek a tervezetnek a véglegesítése lesz – jelentette ki.
A 2014-es év sikerének nevezte azt is, hogy ebben az évben vált a FUEN tagjává az MPP, mert ezáltal lehetőségük nyílik kapcsolataik szélesítésére és a külpolitikai lobbitevékenység elindítására, ami az elmúlt 25 esztendő egyik legnagyobb hiányossága volt az erdélyi magyar politizálásban.
Bíró Zsolt az MPP 2015. évi nagy feladatának a többi erdélyi magyar politikai erővel való együttműködés lehetőségének keresését, illetve a 2016-os választásokra való felkészülést nevezte, hogy az MPP ütőképes alternatívát jelentsen, és meg tudják szólítani azokat a választókat is, akik távolmaradtak a választásoktól.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sokszínű Caritas
A Gyulafehérvári Caritas közel 25 éve dolgozik a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért, a szegény gyerekekért, a társadalomból kirekesztett fogyatékkal élőkért. Ezt a sokszínűséget, változatos és sokrétű tevékenységet szerettük volna megmutatni az idén minden megmozdulásunkon, ahogyan dr. Márton András, a szervezet igazgatója fogalmaz: "Láttatni, hogy az irgalmas szeretet művei élnek, kibontakoznak, erősödnek erdélyi közösségeinkben, megannyi súlyos, borúlátó vagy éppenséggel romboló fennhang ellenére." A Népújság olvasói számára nem kell bemutatni a Gyulafehérvári Caritast, hiszen folyamatosan beszámolunk tevékenységükről az újságban, most viszont az elmúlt egy év történéseire szeretnénk visszaemlékezni, kiragadva egy-két jelentősebb eseményt. A Caritas elmúlt évi eredményeit Molnár József, a szervezet közkapcsolati felelőse összegezte.
– A kihívásokra válaszolva minden évben előbbre lépünk egy kicsit, így sikerült májusban útjára indítani a kórházi ápolók szakképesítését célzó nagyobb horderejű projektünket, amely jelenleg is 13 megyében zajlik, Marosszentgyörgyön pedig a "Hand in Hand" programunkat indítottuk el, amelynek számunkra újszerű célja a kultúrák közti kapcsolatok építése, etnikumok találkoztatása.
Júniusban újabb Caritas-központ nyílt meg Gyergyószentmiklóson, helyet adva a különféle képzéseknek és mozgáskompetencia- fejlesztésnek, szintén júniusban nyitotta meg kapuit Búzás-besenyőben a Gondviselés Háza idősotthon, szeptemberben pedig felszenteltük Székelyudvarhelyen a Kolping szervezet által átadott, majd kibővített épületet, ahol a későbbiekben a Szent Lukács Palliatív és Fejlesztési Központ fog működni.
Említésre méltó az idei önkéntestáborunk is. Júliusban Gyergyószentmiklós szépítésén dolgozott közel 200 önkéntes, ahol a fizikai segítségnyújtás mellett a gyermekek vakációztatásában is részt vettünk és az egyedül élő időseknek segítséget nyújtottunk. Ősszel immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg Csíksomlyón az "Együtt a fogyatékkal élőkért" konferenciánkat, amelyre egyre többen jönnek el. A szeptemberi főegyházmegyei szociális fórumon a szociális tevékenységet végző szervezetekkel, közösségekkel az elmúlt három év közös munkáját értékeltük ki, és a további együttműködés formáit is körvonalaztuk a főegyházmegye szociális karitatív bizottságának keretében.
– A szervezet munkáját sokan ismerik, sokan veszik igénybe, és egyre többen ismerik el. Milyen elismerésekben részesült a szervezet az elmúlt évben?
– Munkánkat ebben az évben több díjjal is elismerték, amelyek elsősorban kollégáink és önkénteseink áldozatvállalásának köszönhetők. Márciusban az OMV-Petrom társaság gáláján kiválósági díjat kapott a petrozsényi "Skill Up for the Future" fiatalok helytállását támogató program, augusztusban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szervezetünket a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, októberben Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Ludescher László szociális ágazati igazgatót, és a Vodafone Románia Alapítvány gáláján a "Mobile for Good" díjat a medikális és szociális ágazatunk kapta "Egyedül otthon a telefonnal" elnevezésű programjáért.
– A Caritas munkájának mozgatórugója a szolidaritás, milyen akciókban vett részt a szervezet az elmúlt évben ilyen tekintetben?
– Felhívásainkra az elmúlt évben az emberek több ízben is megmutatták, hogy szolidárisak a nehéz helyzetben lévő társaikkal. Két egyházmegyei gyűjtést szerveztünk természeti katasztrófák miatt a távoli vidékeken bajba jutott embertársaink megsegítésére: a 2013-as novemberi tájfun Fülöp-szigeteki áldozatainak, és májusban a Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát elöntő árvíz károsultjainak. A hívek adományait az újjáépítésre használták fel a Caritas Internationalis közvetítésével.
Fontos számunkra, hogy környezetünk értékelje munkánkat, és a helyi közösségek bekapcsolódjanak a szeretettevékenységbe, amelyet végzünk. Erre kértünk mindenkit az évről évre megismétlődő kampányainkban is: a "2% a Caritasért! 2% értük!" adófelajánlási kampányban, az "Egymillió csillag a szegényekért" akciónkban, amelyet idén már 18 településen szerveztünk meg azért, hogy szegény családok és magukra maradott öregek számára szebbé tegyük a karácsonyt, a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtésben ez alkalommal az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységére kértünk támogatást. A kampányokba való bekapcsolódás és az eredmények megerősítenek minket abban, hogy az a tevékenység, amit végzünk, nem hiábavaló. "Hála van a szívemben, hogy sokan vannak, akik nemcsak beszélnek, hanem a cselekvő szeretet útján haladnak" – vallja Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, s vele együtt mi is.
– A segítségnyújtás végett begyűjtött adományok a megfelelő helyre kerültek, de nem-kormányzati szervezet lévén hogyan és honnan teremtik elő az anyagiakat?
– Pénzügyi szempontból nem kezdődött jól a 2014-es év szervezetünk számára, közel 300.000 euró állami támogatás elvesztésével kellett számoljunk. A programjainak működtetéséhez szükséges anyagiakat a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának köszönhetően, valamint szervezetünk nem kis erőfeszítése révén sikerül előteremteni. Az állami szubvenció drasztikus csökkentése minden szakmai vagy adminisztratív indoklás nélkül történt, annak ellenére, hogy 15 éves együttműködésünk során nem merültek fel kifogások. Attól tartunk, hogy 2015-re vonatkozóan az állami forrás megvonása egyre súlyosbodik. Ettől függetlenül bizakodással tekintünk az elkövetkező évre, és igyekszünk megtenni mindent annak érdekében, hogy továbbra is elláthassuk vállalt feladatainkat. A Caritas lelkisége a szolgálatra való készséget és kedvességet jelenti, amelyet munkatársaink és önkénteseink magukban hordoznak – összegzett Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse.
(m. s.)
Népújság (Marosvásárhely)

Bírálják Klaus Johannist Octav Bjoza kitüntetése miatt
Megütközést és rosszallást váltott ki román értelmiségiek és zsidó szervezetek körében, hogy Klaus Johannis állami kitüntetést adományozott Octav Bjozának. Az államfő december 22-én, hivatalba lépésének másnapján mandátumának első kitüntetését ítélte oda a volt politikai foglyok romániai egyesülete elnökének a kommunista diktatúra bukásának 25. évfordulója alkalmából.
Bjozának sokan a szemére vetik, hogy rokonszenvezik a legionárius mozgalmakkal, az érintett viszont tagadja, hogy vasgárdista lenne.
A Románia Csillaga érdemrend átadását Johannis egyebek mellett azzal indokolta, hogy mandátumával új korszakot akar kezdeni, amelyben a valódi modellértékű embereket elismerik. Johannis rámutatott: a volt politikai foglyokat erkölcsi példaképként lehet a fiatalabb nemzedékek elé állítani. 
Ám az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a köztársasági elnök olyan személyt tüntetett ki, aki – az intézmény szerint – nyilvánosan mutatkozik a legionárius és a neonáci mozgalmat támogató párt, az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) képviselőinek oldalán.
Az ügyben kibocsátott közleményében az MCA felidézi, hogy a kommunista rezsim által tizenöt év kényszermunkára ítélt – ebből négy évet letöltő – Bjoza életét tönkretette a totalitárius rendszer, amely megfosztotta egyetemes emberi jogaitól.
„A kommunizmus idején elkövetett bűntettek azonban nem teszik semmissé a legionáriusok által a romániai zsidók ellen elkövetett bűntetteket. Roppant sajnálatos, hogy a posztkommunista Romániában Octav Bjoza azt az utat választotta, hogy osztja ennek a gyilkos politikai-vallási mozgalomnak a célkitűzéseit” – állapítja meg a közlemény.
A központ szerint az államfőnek kötelessége meghúzni a választóvonalat a kommunistaellenes hős és az antiszemita legionárius mozgalmat dicsőítő események aktív résztvevője között. „A legionáriusok bevallott hívének kitüntetése a nacionalista, fasiszta, gyilkos mozgalom iránti hódolatként is értelmezhető az elnöki hivatal részéről” – vélekedik az államfő gesztusát „csalódást keltő populizmusnak” nevező Antiszemitizmust Figyelő Központ.
Reakciójában a Brassóban élő kitüntetett felháborítónak nevezte a vádakat, leszögezve: sohasem volt antiszemita, és elutasít mindenféle szélsőséget, legyen az jobb- vagy baloldali. A volt politikai foglyok szövetségének elnöki tisztségét 2008 óta betöltő Octav Bjoza közölte, mindig is azt vallotta, hogy a legionáriusok bizonyos képviselőinek is „voltak jó oldalai”, a rossz cselekedetek fölött pedig szerinte külön kell ítélkezni, hogy soha ne ismétlődhessenek meg.
Ugyanakkor a Hotnews portál feltárta, hogy a meggyilkolt legionárius „mártírok” tiszteletére 2009-ben Barcarozsnyón rendezett megemlékezésen Bjoza meleg hangon beszélt a Vasgárda egykori tagjairól.
A Noua Dreaptă videofelvételének tanúsága szerint a volt politikai fogoly elmondta, nem volt, és valószínűleg soha nem is lesz már legionárius, de szerencsének tartja, hogy 19 évesen tőlük tanulhatott a kommunista börtönökben: „Örökre meghatározták az életemet, tőlük tanultam meg, hogy a családban, a gazdaságban, a politikában, az országban semmi valósítható meg hit és erkölcs nélkül.”
Egy tavalyi, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet és az Elie Wiesel Holokausztkutató Központ szervezésében rendezett konferencián Bjoza helytelenítette a legionárius mozgalom valamennyi tagjának „kárhoztatását”. Amiatt bírálta a Wiesel-központot, hogy nyomást gyakorol Târgu Ocna város önkormányzatára, miszerint vonja vissza a díszpolgári címet a legionáriusként számon tartott Valeriu Gafencu volt politikai elítélttől.
„Még azt sem engedik, hogy a szentjeinket kiválasszuk” – panaszolta a konferencián. Különben Octav Bjozát két hónappal ezelőtt Victor Ponta kormányfő államtitkárnak nevezte ki a kommunista diktatúra ellen küzdő ellenállók érdemeit elismerő államtitkárság keretében.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Bica-ügy: kiderült Markó Attila „bűne”
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) elismeri, hogy Markó Attila parlamenti képviselő nem vett részt a restitúciós testület azon ülésén, melynek keretében egy bukaresti telekért a valós értékénél háromszor nagyobb kártérítést ítéltek meg, ennek ellenére az úgynevezett üléspénz 50 százalékát felvette.
Az Alina Bicának, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének korrupciógyanús ügyében érintett politikus a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a vádiratot, mely szerint a testület minden tagja „a saját módján hozzájárult a bűncselekmény elkövetéséhez”.
A Magyarországon tartózkodó Markó Attila bejegyzésében leszögezi: a DNA által említett üléspénz „nem 50 százalék, hanem 1 százalék”, de azt a 41 lejt sem a kérdéses ülésért, hanem az egyházi ingatlanok restitúciójával foglalkozó bizottság üléséért kapta, ami ugyanabban a hónapban, 2014 márciusában volt, de nem 15-én, hanem 24-én.
„A másik bizottságért külön járt volna újabb 1 százalék, de természetesen nem kaptam semmit. Mert nem voltam ott” – írta Markó Attila. Arra is felhívja a figyelmet, a vád kulcsa, hogy a kárpótlási bizottság állítólag hibás döntést hozott.
„Ennek tükrében kérdem, mióta követek el bűncselekményt azzal, ha azon az ülésen és abban a döntésben, amely a vád lényegét, központi fogalmi elemét képezi, én nem vagyok jelen?” – tette fel a kérdést Markó Attila, aki hivatalosan kérte, hogy a DNA ejtsen minden vádat ellene a Bica-ügyben.
Amint arról beszámoltunk, a vádhatóság közleményében azt hozta nyilvánosságra még december közepén, hogy vádat emelt a bizottság többi tagja ellen, a Markó Attila ügyét pedig külön vizsgálják. „Amilyen sürgős volt a vádemelés, olyan lassan válaszolnak egy egyszerű és agyonbizonyított kérésre” – jegyzi meg az említett bejegyzésben a képviselő.
Az ügyben előzetes letartóztatásba helyezték többek között az akkoriban szintén a bizottság tagjaként tevékenykedő Alina Bica volt szervezettbűnözés-ellenes főügyészt is, és Markó kivételével a 11 tagú testület minden tagja ellen vádat emeltek hivatali visszaélés miatt.
Markó viszont az ülés jegyzőkönyveivel bizonyította: nem is volt jelen – mivel március 15-e volt, Brassó megyében koszorúzott –, így az aláírása sem szerepel a visszaszolgáltatási dokumentumon. A politikus ennek alapján kéri a DNA-tól a vádak ejtését. 
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

A revízió réme
Ioan Talpeşnek hála, már biztosan nem fogunk hülyén meghalni. Románia egykori kémfőnöke ezúttal a forradalom kirobbanásának 25. évfordulója apropóján osztotta meg a rendszerváltó eseményekkel, azok hátterével kapcsolatos magvas, természetesen megbízható forrásból merített gondolatait.
Mi, a titkosszolgálati jelentésekbe és egyéb szigorúan bizalmas dokumentumokba betekintést nem nyert mezei polgárok eddig úgy tudtuk, hogy a temesvári református parókiáról indult népfelkelés spontán volt, és néhány nap leforgása alatt terjedt át az ország többi vidékére az embereknek a népnyúzó kommunista diktatúrával szembeni elégedetlenségétől hajtva.
Ehhez képest a külügyi hírszerzés volt parancsnoka alaposan kiábrándít mindenkit, aki elvetette a kül- és belföldi titkosszolgálatok aknamunkájáról, a forradalom előre megírt forgatókönyvéről szóló összeesküvés-elméleteket. Főleg bennünket, magyarokat, hiszen szerinte néhány nyugati nagyhatalommal – köztük Hollandiával és Franciaországgal – karöltve Magyarország munkálkodott leginkább a Ceauşescu-rezsim megdöntése érdekében.
És mondani sem kell, Budapestet Erdély visszaszerzésének szándéka fűtötte még a marosvásárhelyi fekete március idején is, hiszen a volt kémfőnök szerint az akkori események „kiprovokálása” is ezt a célt szolgálta.
Badarság lenne azt hinni, hogy a rendszerváltást passzívan figyelték a környező országok és a nagyhatalmak titkosszolgálatai. Tény, hogy valamennyiüknek érdekében állt a Kárpátok őrült „géniuszának” elmozdítása, nemrég pedig kiderült: a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Viszont mindebből csak azok képesek azt a következtetést levonni, hogy Budapestet a határrevízió sarkallta, akik számára az ország területi épsége és szuverenitása elleni támadással egyenértékű az alapvető emberi és kisebbségi jogok szavatolásának követelése.
És sajnos nem lehetnek illúzióink. Jelképeink üldözése, a Himnusz eléneklésének büntetése is arról árulkodik: Talpeşen kívül nagyon sokan vannak még, akik egyenlőségjelet tesznek a magyar közösség jogos igényei és az elszakadási törekvések közé.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Újév váró koncert a PKE-n
A Nagyváradi Asszonykórus szervezésében december 26-án délután újévváró műsort tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szombat délutáni esemény rövid áhítattal kezdődött: Pálfi József várad-réti református lelkipásztor, a Csillagocska Alapítvány elnöke a kánai menyegző példázatát idézve elmondta a PKE dísztermének népes hallgatósága előtt, hogy Isten egy hatalmas menyegzőt készített elő a mennyben, amelyre mindenkit meghívott, és az a kérdés, hogy ki mivel készül arra a menyegzőre. De az egész élet, és az elmúlt év is olyan, mint egy nagy vendégség, melyben az Úrnak vagyunk a vendégei, emlékeztetett az igehirdető. Az áhitatot követő zenei műsor első részében a száz évvel ezelőtt kitört első világháborúra emlékező művek szólaltak meg. Először az est házigazdája Török Sándor szavalta el Juhász Gyula Trianon című versét, majd a Nagyváradi Asszonykórus, illetve a Váradi Dalnokok énekeltek hazafias és katonadalokat. Az asszonykórust Tasnádi Ferencz, míg a dalnokokat Márkus Zoltán irányította, utóbbiak műsorában közreműködött Fábián Tamás trombitán. A program második részében a könnyed, már a szilvesztert idéző alkotások következtek: nagy tetszést arattak a Tasnádi házaspár (Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda) közkedvelt operettslágerekből álló blokkjai (Álom, álom, édes álom, Te rongyos élet, Ha én gazdag lennék, Hajmási Péter, Hajmási Pál stb.), amelyeket Thurzó Zoltán kísért zongorán, csakúgy mint a Nagyváradi Asszonykórus nótacsokra szintén Tasnádi Ferenc irányítása alatt. Az est harmadik, karácsonyi hangulatot közvetítő részét Pál Éva szavalata vezette be, majd ismét a Váradi Dalnokok következtek karácsonyi dalokkal. Thurzó Zoltán egy Chopin noktürnt játszott, majd egy újabb szavalat után a Nagyváradi Asszonykórus idézte meg a karácsonyt több kóruskompozíció megszólaltatásával. Az estet közös éneklés zárta: a kórusok és a muzsikusok együtt adták elő a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt.
Pap István
erdon.ro

A székely agora
Nem akármilyen élménnyel feltöltődve jöttünk haza a himnuszéneklésről. Kölcsey verse ugyan remekmű, a magyar nemzeti himnusz zeneileg is páratlan, de ezúttal ennél is sokkal többet jelentett azok számára a közös éneklés és hittétel, akik egyre növekvő számban részt vettek az ötszöri tömeges fellépésben. Sepsiszentgyörgy polgárai, a máshonnan idelátogatók ismét jól vizsgáztak közösségi összetartásból, emberi szolidaritásból és nemzeti önérzetből. A sajtó rajta tartotta ujját a közéleti esemény pulzusán, és híven tudósított annak céljáról, mondanivalójáról és hangulatáról, a város sokat látott központi tere pedig ismételten amolyan agorává vált, a közakarat kifejezésének nyújtott megfelelő színteret. 
A decemberi évfordulóval egybecsengően, annak tartalmára mintegy ráerősítve, egy olyan sérelem elleni békés tiltakozás bontakozott ki szemünk előtt egy hét napjaira elosztva és egyre fokozódó erővel, mely ama rendszerváltó decembert juttatta eszünkbe, s mely egy másik váltás, egy botrányossá vált kisebbségpolitikai rendszer sírját áshatja meg a folytatás rendjén. Márpedig biztosra vehető, hogy lesz folytatása, nem marad, mert nem maradhat, pusztába kiáltott szó!
Ahogy a székely önösszeszedés előrehalad, ahogy egyre világosabbá válik, hogy közügyeink irányításával csak akkor lehetünk elégedettek, ha azokat magunk intézhetjük, és nem engedjük meg, hogy bajkeverők, embertelen céljaik szolgálatában, eszközembereket ültessenek a nyakunkba. Nos, ahogy e mozgalom egyre átfogóbb lesz, és egyre nagyobb támogatottságnak örvend, úgy jutunk közelebb önmagunkhoz, a székelység ama polgári énjéhez, melynek különben mélyre nyúló történelmi gyökerei vannak.
A valamikori nemzetgyűlések visszhangját is érezni lehetett a sepsiszentgyörgyi és Székelyföld-szerte megtartott himnuszéneklési „szertartásokon”, s csak gratulálni lehet a kezdeményező és főszervező MPP-nek, valamint az RMDSZ székely szárnyának az összefogás felkarolásáért. A közvetlen demokrácia formái kelnek életre e kollektív gesztusokban, ismételten erőfelmutatás történt, s igazán eredeti módon.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)