Sztálin "becsületsértett" marad
Egyhangúlag és véglegesen elutasította csütörtökön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Joszif Sztálin egykori szovjet diktátor unokájának keresetét, aki szerint a Novaja Gazeta orosz lap becsületsértést követett el a nagyapja ellen.
A most 78 éves Jevgenyij (Jakovlevics) Dzsugasvili azért fordult a strasbourgi bírákhoz, hogy mondják ki: az orosz hatóságok megsértették a családi és magánélethez való jogot, a tisztességes eljáráshoz, a diszkriminációmentességhez és az önkifejezés szabadságához fűződő jogot, mert becsületsértési kereseteit elutasították, s ezáltal nem védték meg nagyapját a hírneve ellen irányuló támadásoktól.
A strasbourgi bírák viszont úgy ítélték meg, hogy az orosz bíróságok nem követtek el hibát, jogosan utasították el Sztálin unokájának kereseteit, megfelelő egyensúlyt sikerült találniuk a személyiségi jogok és az újságírói önkifejezéshez való jog között. A Novaja Gazeta 2009-ben két cikket jelentetett meg az orosz katonai ügyészség egy korábbi nyomozójától a szovjet vezetésnek a Szmolenszk melletti, katinyi (Katyn) vérengzésben játszott szerepéről. A Berija bűnös című írásban (Lavrentyij Berija volt 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat vezetője – a szerk. megj.) a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai bizottságának tagjairól a szerző azt írta, rengeteg vér tapad a kezükhöz, Sztálint pedig vérszomjas emberevőnek nevezte. Az írás arra is kitér, hogy a vérengzésért felelős vezetők megúszták az erkölcsi felelősségre vonást. 1940-ben a szovjet állambiztonsági hatóság, az NKVD irányításával több tízezer lengyel hadifoglyot, katonát és polgári személyt mészároltak le Katiny közelében, Moszkva pedig évtizedeken át azt állította, hogy a tömeggyilkosságért a nácik a felelősek. Sztálin unokája 9,5 millió rubel, jelenlegi árfolyamon mintegy 125 ezer euró kártérítést szeretett volna kapni a laptól, hiába.
Népújság (Marosvásárhely)

Asszonysorsok Erdélyben
Ugron Zsolna: A nádor asszonyai – Libri Kiadó, Budapest, 2014
A tavalyi irodalmi sikerlista regénye, Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvének folytatása, A nádor asszonyai karácsony előtt már a könyvesboltokban volt, éppen jókor, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen. A szerző megígérte – be is tartotta ígéretét –, hogy elkészül a trilógia második része. Kíváncsian vártuk, hogyan alakul a szerencsétlen sorsú, szépségéről, eszességéről híres Báthory Anna története, mellette, körülötte a békére áhítozó, de örökösen hadakkal viaskodó Erdély és a Felvidék várainak, népének élete a 17. században. A történet szálai a határokon túlra is elvezetnek, Isztambul szultáni háreme, a belgrádi padisah asszonyainak kincsesházai, híres szerája, a lengyel királyi udvar is színhelye a történetnek. Ebben a forrongó világban a bécsi udvar, az erdélyi fejedelem, a havasalföldi vajda és a mindenható török szultán küzdőterén mit tehetnek, hogyan fonják, szövik a hálót az uralkodó házak, a gyorsan és gyakran gazdát cserélő várak falai közt az anyává lett lányok és megözvegyült asszonyok? Miképpen ragyog fel és lesz mind fényesebb Esterházy Miklós csillaga? Ő, a valahai hadnagyocska nádor lesz, Magyarország legnagyobb méltósága. Talán nemcsak vitéz, hanem boldog is lehetne, Báthory Anna mellett élete teljesebbé válna, olyan asszony mellett, aki haláláig szerette, akinek ő is támasza lehetett volna.
De a másik asszony, a rendtevő, a nevelő és mindent előre látó Várday Katalin nem az érzelmek szálait, hanem a vagyon, a feltörekvés, az országvezetés gondjait, érdekeit követi céltudatosan. Így lesz az ő akaratából Esterházy Miklós felesége a megözvegyült Nyáry Krisztina, a Thurzó-vagyonnal együtt. Nyáry Krisztina a három asszony közül a legkevésbé termett arra, hogy nádori udvart vezessen, hogy férje oldalán tündökletes asszony legyen, őt jó szíve, meggondoltsága, gyermekei iránti szeretete teszi sok szenvedés árán nagyasszonnyá.
A második kötet szerkezete követi az előzőt, a fejezetek sorsdöntő évek és helyszínek szerint következnek.
Olykor sokszínű világban, Sztambul meseszerű, de furfangosan csalárd életében találjuk Annát és hűséges kísérőjét, a rendkívül szívós, patikárius tudós asszonnyá érett valahai rabnőt.
Ugron Zsolna elbeszélő írásmódja, a szereplők külön-külön előadott, naplószerű története, hasonlóképpen érdekes levelei, amelyek mindig elárulják céljaikat, igazi érzelmeiket, korrajzok is, színpompás, napokig tartó esküvők, fejedelmi látogatások, temetések lezajlásának beszámolói.
A férfiak: fejedelmek, a királyságig felmenő erős várurak, a csatákat vesztő vagy megnyerő főurak sietnek megtérni otthonaikba, ha szerencséjük van, hívő és szépséges asszonyok várják, hogy hazatérjenek, hogy vigadjanak. De ők, a megviselt férfiak azok, akik hamar halnak: Báthory István, az ecsedi nagyúr, lengyel király, Báthory Gábor, nagy tervek megcsúfolt fejedelme, Bethlen Gábor, a Tündérkert megálmodója, Thurzó Imre, a tanult, tehetséges ifjú, vagy a békesség keresője, Bánffy Diénes, Anna első férje mind korán itt hagyják asszonyaikat. Ők pedig a sokszor megsarcolt ország várainak népét a maguk gondoskodásában megtartva, erős kézzel, két vallás közt megosztva, hitüket védelmezve, más-más útra kényszerítve, hűségesek szülőföldjükhöz, az országhoz.
Szerzőnk első kötetében Báthory Anna tévúton keresi a boldogulást, a folytatásban merész léptekkel járja be egy birodalom, egy szétesett ország útjait. A boldog szerelmet alighogy meglelve, gazdagságáért megfizetve, járatlan utakra kényszerül. A nádor asszonyainak méltóságát viselő Várday Katalin és Nyáry Krisztina, törvényeket félve, családot tisztelve, más utakon keresik a boldogságot. ("Az Isten, akiket valamire tart, meg is próbálja…" "A test nyavalyája a lélek nyavalyája…" – ilyen igazságokkal élnek.)
Ugron Zsolnát új könyve bemutatóján és azóta is sokan vallatják a történelmi regényről, az erdélyi történelmi regény hagyományairól. Válaszaiból kihallani, hogy nem esik nehezére beleélnie magát a korszakba, a gyöngyös főkötők, a rubintos násfák viselőinek életébe. Könnyedén átalakítja Báthory Annát Smokowska grófnővé. Ha már minden fellelhetőt elolvasott a korabeli Erdélyről, a padisah asszonyairól, a Vág-völgyi főúri házakról, bátran és gyorsan rója a sorokat – nem tudom, hogy tollal vagy billentyűzettel –, azaz könnyedén mesélte el ezt a történetet is.
Hogy mit gondol az olvasó a könyv szereplőiről, a minden szenvedést, várbörtöni kínzatást elviselő, túlélő Báthory Annáról, arra mindenkinek saját válasza lehet. Ugron Zsolna könyvét a jelen olvasójának írta. A mai asszonyok értsék meg belőle a XVII. század magyar asszonyainak üzenetét. Anna beutazza a közeli országokat, királyi udvarokat, álruhát ölt és nyelveket tanul, a lengyel trónörökös kedveltje lesz, és közben sűrűn írja leveleit a nádornak, úgy érzi, így szolgál az egész országnak. A fiát biztonságban akarja tudni, nem akar védtelenül kilátástalan küzdelmet folytatni hatalmas birtokaiért. A szétszakadt ország megmentőjét egyetlen emberben, a nádorban látja. "Kár ilyen időkben még több bajt keresni, mint amivel a Jóisten próbál" – mondja neki társául fogadott hűséges szolgálója, amikor látnivaló, hogy tetteivel mozgatni akarja a szétszakadt szálakat, egyensúlyt próbál keresni az országrészek között. Az első regény véget ér 1643-ban, de a történet újrakezdődik 1624-ben.
Reméljük, hogy készül a folytatás.
Rózsa Mária
Népújság (Marosvásárhely)

Fellebbezhetnek a szülők a felmérők osztályzata ellen
A diák és a szülő, nagyszülő vagy hivatalos gyám fellebbezést nyújthat be a tanárnál az írott felmérők osztályzata ellen. A szabályzat szerint a szülő megkérdőjelezheti a tanár döntését a jegyet illetően, és magyarázatot kérhet az osztályozásról. A tanár ebben az esetben köteles elmondani, hogy miként osztályozott, és hogy miért azt a jegyet adta, amelyiket. Ha ez sem elég meggyőző a szülő számára, akkor elmehet az igazgatóhoz.
A szülő kérésére az igazgató kijelöl két tanárt, aki nem tanítja a diákot. Ők egy-egy jegyet adnak a felmérőre. A két jegy átlaga jelenti a fellebbezés utáni jegyet. Elemi osztályok esetében a két tanár megegyezik egy minősítésben. Ha ez a jegy / minősítés több mint egy ponttal tér el az eredeti jegytől / minősítéstől, ez kerül be a katalógusba, és véglegessé válik. Ellenkező esetben a fellebbezést érvénytelennek nyilvánítják.
Ugyanebben a szabályzatban szó esik arról is, hogy a tanügyi intézmény nem teheti nyilvánossá diákok személyes adatait és iskolai eredményeit. A diákoknak joguk van olyan kiegészítő szolgáltatásokra, mint szakmai irányválasztási tanácsadás, valamint szociális és pszichológiai gondozás. A tanév elején a diákok egészségügyi állapotát fel kell mérni. Ugyanitt szerepel az is, hogy minden tanulónak joga van 75%-os kedvezményre a jegyvásárlásnál múzeumokban, koncerteken, színházi és operaelőadásokon vagy más kulturális rendezvényeken.
Az Oktatási Minisztérium a tanügyi egységeken keresztül megtéríti azon diákok bérleteit, akiknek kevesebb, mint 50 kilométert kell utazniuk az iskolába. Ugyanebben a kedvezményben részesülnek azok a diákok is, akik bentlakásban vagy házbérben laknak: nekik havonta 8 utazást fizet a minisztérium – oda-vissza – félévenként.
A fellebbezésekkel kapcsolatban a tanárok nem nyilatkoznak, mivel hivatalos tájékoztatást még nem kaptak ezügyben. Annyit mondtak, hogy szerintük alig történt változás az eddigi eljáráshoz képest, és ha élnek is a szülők ezzel a lehetőséggel, nem jelent majd számottevő különbséget.
A felmérők és dolgozatok eredményeit a diák helyben kérdőre vonhatja, a tanár pedig elmondja neki, hogy mi volt a probléma, hol hibázott. A szülő eddig is kérhetett magyarázatot a diák jegyére, bár a dolgozatokat és felmérőket a tanárok hazaküldik, hogy otthon is megnézhessék. Ez mind előírásban szerepelt eddig is. És mivel ez a szabályzat nem érvényes sem felelésre, sem a gyakorlaton szerzett jegyre, kizárólag írásbeli felmérőkre, nem igazán tudjuk – és itt már én is állást foglalok – hogy pontosan mi értelme van az újításnak.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Apróka eszponka
„A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket..."
– Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt.
– A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.
A nyárnak épp vége volt. 2006 őszén költöztünk Sepsiszentgyörgyről Moldvába, Frumósza faluba, azzal a céllal, hogy magyarul tanítsuk a helybéli gyerekeket. Jómagam magyartanár lévén, a helyi iskolában kaptam heti 18 magyarórát, akkor 62 gyereket taníthattam. A párom, Neagu Adrián, a magyar házban foglalkozott a gyerekekkel. Írásaim az elmúlt kilenc esztendőnkről szólnak, a magyar nyelvű oktatáson innen és túl tények és hangulatfoszlányok. Mindennek van valami utánozhatatlan ölelése: a nyers és természetes őszinteség. Hiszen ez a frumószai csángó emberek, asszonyok és gyerekek megváltoztathatatlan erőssége.
A legelső vásárlás Frumószán
– Egy liter tejet és egy kiló paradicsomot kérnék! – szóltam magyarul, de kissé artikuláltan, hogy érthetőbb legyek.
Anna csak pisolygott a pult mögött.
– Tejért menjenek bé az ötödik házba a templomon lennébb, paradicsomot is kapnak ott.
– Ott is van egy üzlet? – értetlenkedek.
– Ott egy asszony lakik, kinek vajon tehenje és paradicsomja – mondja, és mosolyog.
– Itt akkor nincs tej… – nézek magam elé.
– Holnap vasárnap van, menjenek el a piacra, ott mindent kapnak.
A legelső piacolás
Igencsak finnyás lányként érkeztem Moldvába. Fizikailag rosszul voltam mindentől, ami zsíros, véres, poros, füstös vagy épp szagos. Márpedig a frumószai piac mindezt magában foglalja a maga természetességében.
Amikor legelőször megláttam a földre letett ruhaneműket, a friss sajtot és túrót, a kínai ruhákat és a jó minőségű külföldi használtruhát, s mindemellett vagy között a miccset evő, bátran söröző, borozó pihenőnapjukat tartó embereket, hát én bizony teljesen felháborodtam. Annyira, hogy el is sápadtam.
Adrián, a párom, látván haloványságomat, javasolta, hogy igyunk egy pohár pálinkát.
Így kerültünk egy nénihez, akinek asztalán zöldfűszerek, paszuly és pálinka volt szép sorba kitéve. Kitölti, én felhajtom. Váratlanul kicsücsörödik a szám, majd egy nagyot cuppan is, hiába, na, én addig cujkát nem ittam, igaz, azóta sem sokszor.
Mire leér a lé, Adriánra nézek, lám, ő ad-e ki hangot, mit szól, milyen ez a gyenge, cukrozott valami. Megakad a szemem a kezében levő pohár homályán. Valami gyanús megérzés kerít hatalmába. Elhűlve konstatálom, hogy a néninek ez az egy szem pohárkája van, amiből a fél piac iszik csendes egymásutánságban.
Megyünk tovább, épp miccset enni. A viaszosvászonnal letakart asztalon mustár-, sör- és zsírfoltok, frissen és félig szárazan. Adrián lendülettel elém teszi a miccseket, egy kigurul a vászonra. Muszáj elfordulnom.
(2006 őszén)
A frumószai piac az esztendők múltával…
Vasárnap reggel, ha esik, ha fúj, mi megyünk a piacra. Csoda egy hely. Minden létező dolog megvásárolható ott: tehén-, kecske- vagy juhtejből készített házi sajt, tojás, tej, zöldség és gyümölcs, gabona, jó minőségű külföldről hozott ruhanemű, kínai ruhák, tyúk és csirke, kecske, tehén, ló, disznó és malacai a maguk élő mivoltukban. Egész hétre való gyümölcsöt és zöldséget, sajtot és túrót vásárolunk itt. Imádom ezt a helyet. Nénik fogják a kezem, bácsik viccelődnek, gyerekek érdeklődnek kedvesen. Annyi jó szó, mosoly és áldás száll rám ilyenkor, tölt fel szeretettel engem, hogy nem cserélném el semmire. Van zöldséges bácsim, tojásos és mézes nénim, sajtos asszonyom, tőlük vásárolok mindig. Olykor felbukkan egy idős asszony vagy bácsi, megrepedezett óriási házi paradicsomot, póréhagymát, somot vagy épp zöldeket árulnak. Tőlük mindig vásárolok, próbálok többet fizetni, mint amennyit kérnek, de mindig még többet kapok helyébe. Ilyen világ ez. Mondom én, varázslatos.
(2014. szeptember 7.)
Találkozásaink útban hazafele a piacról
Emberbeszéd:
– Jó napot!
– Jó napot! Haragos?
– Nem erőst.
Asszonybeszéd:
– Jó napot adjon a jó Máriecska, magyar né’, erős szép a leányecskája, személ kendre, pű, pű, hogy meg ne igéjzem itt helyben ezt az aprócska angyalecskáját mámájának... (személ = hasonlít)
(2014. június 29.)
Adni, kapni a piacon és azon is túl
Ma karácsonyi csomagot készítettem egy pár kedves embernek, pontosabban asszonynak. A mézes néninek, a kenyeres néninek és a másik tojásos néninek, mert az első időközben elhunyt. És készítettem egyet csak úgy… Elindultam a piacra, vásároltam, lett méz, tojás, túró, friss kenyér, s közben adogattam a csomagokat és begyűjtöttem a hálás és olykor könnyes mosolyokat. Aztán elértem a zöldséges bácsihoz, akitől a káposztát és a murkot vesszük. Nagy, széles mosollyal kezembe nyom egy zacskó almát, átlátszanak a gyönyörű, válogatott, többféle kincsecskék. – A Lánykájának szeretetvel! – mondja. S én hirtelen úgy, de úgy meglepődök. Talán nem is mosolygok, csak szíven üt, hogy milyen is az élet. Készülsz adni, mert az olyan, de olyan jó, és váratlanul szembesülsz azzal, valaki pont olyan figyelemmel és kedvességgel gondoskodik rólad, mint Te másról, olykor… Előkotorom a plusz csomagocskámat, átadom a bácsinak. Tekintetünk csak egy percre ha találkozik, talán nem is mondok semmit, csak annak érzését hozom magammal a szívemben, hogy ismételten sokkal, de sokkal többet kaptam, mint adtam valaha is.
(2013. december 22.)
Évnyitó Frumószán
2006 szeptemberében a sikeresnek mondható iskolai évnyitó után izgalommal készültünk az itthoni évkezdésre. Mivel alig egy hete költöztünk a faluba, a gyerekeknek csak egy részét ismertük, és tőlük tudtuk, hogy ötvennél többen járnak magyarórára. Az évnyitó pénteken délután 3 órára volt kitűzve, elő is készítettünk az udvaron a nagy melegre való tekintettel hét darab padot és egy katedra szerepét betöltő asztalt, amelyen a tervek szerint mi írtuk volna a megjelent gyerekek névsorát. Alig lett délután 2 óra, már nyílt a kapu, és fél háromkor már nem volt hely a padokon, három óra előtt pedig már teljes volt a káosz. Óriási zűrzavar, hangzavar és tömérdek gyermek. Aztán viszonylagos csendet varázsoltunk, bemutatkoztunk és megkezdtük a névsorírást. Egy szőke kislány állt fel először és mondta a nevét: Aparaschivei Tereza. Kérdem még egyszer, és hallom, de le nem írhatom, az agyam a kezemnek nem ad parancsot, és közben látom, hogy folyamatosan nyílik a kapu, de nincs már se pad, se szék... És megkérdem a kislány nevét még egyszer, de csak azt hallom, hogy Tanár néni, a magyar vagy a román nevünket mondjuk? Egy nagyobbik lány egy kicsi szőke fiút ráncigál hozzám és mondja: Jemil még elsős, nem tud írni... És riadtan keresem a párom tekintetét, épp az utolsó padot cipeli ki a házból a hely nélkül maradt harminc gyerek számára. Rögvest változtatunk a terven. – Mindenki írja fel a nevét a listára, egyenként! – mondjuk, és megint ellepnek a kérdések, hisz Jemil nem tud írni és persze Dane összes testvérét felírná a lapra, bár nincsenek jelen, de megteheti-e? A gyerekek írnak és mi egy kicsit felszusszanunk, van időnk megtalálni egymás tekintetét. De nagyon lassan halad a névsorírás, a nagyok unják, ezért egy újabb listát indítunk, majd tíz perc múlva egy harmadikat, majd egy negyediket. Mindenki ír, és kérdez. Közben aggódva figyelem Helga kutyánkat, komondor lévén elviseli a húsz idegen gyermek egyszerre történő simogatását, bár úgy körülállják, hogy attól tartok, nem kap levegőt.
Majd betelnek a listák, a végeredmény 104 jelenlevő gyerek, még egy utolsó fénykép és egy kétségbeesett kiáltás, hogy hagyják már azt az almafát, mert nem marad egy szem almánk sem... Az utolsó gyermek után is becsukódik a kapu, rengeteg almacsutka és egy laposra simogatott kutya maradt utánuk. Zúgó fejjel nézünk egymásra, szorongatjuk a listákat, majd leülünk a kisház tornácára és megállapítjuk, hogy jó lesz itt, hisz barátságosak, kedvesek és érdeklődők a gyerekek. És ennél mi lehet fontosabb?
(2006 szeptembere)
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállt a többnyelvűség mellett a kolozsvári ifjúsági főváros szervezőcsapata
A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozatát szervező Share Föderáció közgyűlése egyhangú határozatban erősítette meg ma elkötelezettségét a rendezvénysorozat többnyelvűsége mellett – közölte a föderáció.
A kolozsvári ifjúsági szervezeteket tömörítő föderáció közgyűlésén azt követően merült fel a többnyelvűség kérdése, hogy a korábbi vállalásokkal ellentétben a szilveszteri nyitórendezvény kizárólag román nyelvű volt, és még az ifjúsági főváros logójáról is lemaradtak a nem román feliratok. A mulasztást a magyar ifjúsági szervezetek sérelmezték. Korábbi közleményükben arra emlékeztettek: a város abban a pályázatban vállalta, hogy az ifjúsági főváros rendezvényein öt nyelven (románul, magyarul, angolul, németül és franciául) kommunikál, amellyel elnyerte a címet.
A ma elfogadott határozat rögzíti a föderáció szándékát, hogy kezdeményezően vegyen részt a programok többnyelvűségének a kialakításában. A közgyűlés megbízta a programok szervezését koordináló irodát, hogy biztosítsa a többnyelvűség megvalósulását a kommunikációban, az arculatban és a partnerekkel való kapcsolattartásban.
„A határozati javaslatot támogatta a közgyűlés. Nagyon örvendünk, hogy még csak januárban vagyunk, de már elmondhatjuk, hogy van egy kiemelt partnerünk, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), amely nyitott a többnyelvűségre” – idézte a közlemény Mihaela Savint, a föderáció főtitkárát.
A közgyűlésen továbbá alapszabályzatot módosítottak, és a magyar ügyekért felelős alelnökké választották Borzási Saroltát, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) diákszenátorát.
A magyar civil szervezetek korábban megbeszélést kezdeményeztek a többnyelvűség kérdéséről Emil Boc polgármesterrel.
Szabadság (Kolozsvár)

Hallgatózik az ügyészség
Egy hónapos hallgatás után „hallgatózásba” fogott a bukaresti főügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Főosztálya (DIICOT) Antal Árpád nagy port kavart nyilatkozata ügyében.
Az RMDSZ csütörtöki bejelentése szerint a nyomozó hatóság a napokban írásban kérte az alakulatot, hogy bocsássa rendelkezésére Sepsiszentgyörgy polgármesterének a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) december 13-ai ülésén elhangzott beszéde hanganyagát. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára közölte, eleget tettek a vádhatóság kérésének.
„Reméljük, hogy a DIICOT-nak elküldött hangfelvétel, valamint a felszólalás írásos kivonatának román változata elegendő bizonyíték arra, hogy a szövetséget, Antal Árpádot ne vizsgálják ki terrorizmus gyanújával, illetve a mondvacsinált eljárást berekesszék” – idézte Kovácsot a szövetség hírlevele.
A politikus emlékeztetett decemberi kijelentésére, miszerint az RMDSZ 25 év alatt a politikai színtéren minden egyes alkalommal a párbeszédet választotta, olyan körülmények között is, hogy Románia határain túl ebben az időben nem minden esetben ez történt. „Ezért is nevetséges az ügyészség kivizsgálása” – tette hozzá a főtitkár.
Hasonlóképpen vélekedik Antal Árpád is, aki a Krónika kérdésére csütörtökön kifejtette: ha az ügyészek meghallgatják a beszédét, megértik, hogy alaptalan a vizsgálódásuk. Sepsiszentgyörgy polgármestere megerősítette, hogy az SZKT-n elhangzottakat továbbra is fenntartja.
„Furcsa, hogy most, amikor egész Európa a szólásszabadság korlátozásának veszélyeiről beszél, Romániában felmerül, hogy egy politikai nyilatkozatért bűnvádi eljárást indítsanak” – állapította meg a polgármester.
A DIICOT decemberben jelentette be, hogy terrorizmus gyanúja miatt vizsgálódik az RMDSZ miniparlamentjének marosvásárhelyi ülésén elhangzott felszólalások miatt. A nyomozó hatóság akkor nem tisztázta, hogy konkrétan melyik nyilatkozat alapján vizsgálódik, csak annyit közölt, hogy a terrorizmus visszaszorítása és megelőzése elleni törvény alapján vizsgálja, az elhangzottak kimerítik-e a fenyegetés bűncselekményét.
Antal Árpád az SZKT ominózus ülésén arról beszélt, hogy a prefektusok provokálnak a himnuszéneklés és a szimbólumhasználat miatt kiszabott bírságokkal.
„Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának, tanácsosának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét vagy a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, utasítsa a helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is. És hogyha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, a Székelyföldön, valahol esetleg megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban” – hangoztatta az RMDSZ által is közzétett decemberi felszólalásában Antal Árpád.
A román sajtó korabeli híradásai szerint a polgármester azt kérte Pontától, utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat, különben megismétlődhet a Székelyföldön az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar véres etnikai konfliktus. Az ügyészség annak idején ezek alapján jelentette be az eljárás beindítását.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Elvesztette Barót az autonómiapert
Alapfokon pert veszített Barót önkormányzata az autonómiahatározat ügyében, a nem jogerős ítélet semmisnek nyilvánítja a júliusban elfogadott tanácsi döntést.
Lázár Kiss Barna polgármester lapunknak elmondta, megfellebbezték a döntést, de felkészültek arra, hogy veszíteni fognak. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, a prefektúra eddig mind a három székely megyében megtámadta a bíróságon az összes autonómiahatározatot, arra hivatkozva, hogy szándéknyilatkozatot nem fogadhatnak el.
„Tudomásom szerint az utolsó ilyen dokumentumot Kovászna fogadta el október végén, de már azt is megtámadta a kormányhivatal” – mutatott rá Gazda. Elmondta, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) minden önkormányzatot arra biztat, hogy fellebbezzen, ehhez jogi segítséget is nyújtanak.
Elmondta, Háromszéken például a 44 önkormányzatnak a fele már igényelte a jogi iratcsomót. Az önkormányzatok esetében a táblabíróságok hoznak jogerős döntést, így véges a fellebbezési lehetőség, mutatott rá Gazda Zoltán, azonban hozzátette: ezek a határozatok akkor is hasznosak, ha a bíróságon kedvezőtlenül döntenek a sorsukról, hiszen ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét a székelyföldi autonómia ügyére.
A 153 székelyföldi önkormányzat több mint egyharmada bólintott rá az SZNT által javasolt tervezetre. A háromszéki Torja tavaly novemberben Daragus Attila polgármester javaslatára visszavonta korábbi határozatát, arra hivatkozva, hogy esélytelenek a prefektúra elleni perben. Az SZNT korábban összehangolt megfélemlítési kísérletnek nevezte a prefektusok támadását, és hangsúlyozta: az önkormányzatok a határozat meghozatalával nem követnek el törvénytelenséget.
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

Nem épül meg a csíki campus
Nem folytathatják a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola campusának építését, mivel elutasították a helyi önkormányzat Európai Uniós finanszírozás igénylésére benyújtott pályázatát – jelentette be Antal Attila alpolgármester.
Mint kiderült, országszerte több olyan oktatási beruházás támogatását kérték az EU-tól a hatóságok, amelyek kivitelezését kormánypénzekből kezdték el, de a finanszírozás felfüggesztése miatt új források szükségesek a befejezéshez.
Csíkszeredában két ilyen projektre nyújtottak be pályázatot: az Octavian Goga Főgimnázium felújításának, valamint a Kós Károly Szakközépiskola campusának befejezésére. A campuson három épület – egy iskola, egy tornaterem és egy műhely – építését kezdték el. A gimnázium korszerűsítésére vonatkozó igénylést elfogadták, az épületet már fel is állványozták, és elkezdték a munkát.
Ezzel szemben a campus megépítésére nem biztosítanak támogatást, Antal Attila elmondása szerint kedden értesítették az önkormányzatot, hogy a pályázat nem felelt meg a feltételeknek. Az alpolgármester rámutatott: a finanszírozást olyan projektekre biztosították, amelyeknél a korábban megkötött és még élő szerződés alapján folytatták volna a munkát, a szakközépiskola esetében azonban a fővállalkozó cég felszámolás alatt áll. Az önkormányzat azzal próbálkozott, hogy az alvállalkozók fejezik be a munkálatokat, de ezt nem fogadták el.
Szén János, az oktatási intézmény igazgatója úgy fogalmazott: rendkívül elkeserítő a döntés, a létesítményekre ugyanis nagy szükségük lenne. A projekt keretében egyébként összesen hat épületet húznának fel a campuson, az iskola, a tornaterem és a műhely mellett egy bentlakás, szolgálati lakásokat magában foglaló ingatlan és egy új kazánház is helyet kapna itt. A munkálatokat 2008-ban kezdték, a kormánytámogatás egy évig volt elég, a kivitelező azonban még egy ideig folytatta a munkát, ezért most az iskola perben áll a vállalkozással.
R. Kiss Edit
Krónika (Kolozsvár)

Felzárkóztató cigány missziós tevékenység
Nagyvárad- Csűry István püspök bátorítása és támogatása mellett az utóbbi években az Ora et labora gondolat jegyében jelentős fejlődésen ment keresztül a Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigány missziós tevékenysége, köszönhetően a biztos szakmai háttérnek is.
Néhány évvel ezelőtt, vagyis 2011-ben egy olyan szakaszába jutott sajnos a 2002-ben útjára indított cigány missziós szolgálat, mely stagnáló állapotból a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi vezetése valamilyen módon megpróbálta kimozdítani. Úgy is lehetne fogalmazni: a tevékenység bizonyos szinten megrekedt, így szükségét látták annak, hogy továbbfejlesszék. Ekkor határozta el a KREK, hogy továbblép, s kiterjeszti a szolgálatot- amennyire lehet- több Bihar megyei településre is. Farkas Zsolt közigazgatási előadó tanácsos honlapunknak felidézte: felvették a kapcsolatot a református Diakónia Keresztény Alapítvánnyal, és létrejött az a partnerség, amely már meghozta első gyümölcseit. Önmagáért beszél, hogy a kezdeti 15-20 gyermeklétszám napjainkra 249-re duzzadt megyei szinten, vagyis Váradon 81, Biharfélegyházán 24, Bihardiószegen 24, Csokalyon 24, Székelyhídon 48, Hegyközszentmiklóson 24, Szentjobbon pedig 24 gyermek részese már a programnak, néhány hét múlva pedig Monospetriben egy szintén 24 fős gyermekcsoport örülhet majd még a tevékenységeknek. A projektben ugyanakkor immár 23 alkalmazott érintett (többségük a PKE végzettje), s köztük kilencen roma származásúak. A szolgálat tehát nemcsak a gyermekre korlátozódik, hanem a roma családokra is. Ennek pedig egyik eredménye, hogy egyfelől a gyülekezetek is egyre befogadóbbak, másrészt pedig a roma közösségek is egyre élénkebb érdeklődést tanúsítanak a történtek iránt. Egyértelműen sikertörténetként könyvelhető el tehát a KREK cigány missziós programja, mely az átalakításnak köszönhetően egyre több eredményt tud felmutatni. Hétköznaponként olyan délutáni tevékenységek zajlanak a Kolozsvári úti nappali foglalkoztató-központban, melyeken szociális dossziéval rendelkező diákok vannak jelen, de emellett a szociális munkások ellátogatnak a családokhoz is, és a főbb keresztény ünnepeket is megülik közösen. Nem csupán arról van szó tehát, hogy délután tanulnak vagy enni kapnak a gyermekek, hanem ennél sokkal többről: gőzerővel zajlik a társadalmi felzárkóztatás, és ez a pozitív visszajelzésekből is kiderül.
Pozitív eredmények
Vinczéné Pálfi Judit missziói előadó tanácsos azt hangsúlyozta: az elmúlt években odáig fejlődött ez a tevékenység a KREK felkarolása révén, illetve a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány váradi fiókjával partnerségben, hogy azon túl, hogy a gyermekekkel, illetve a családokkal foglalkoznak, az egyházkerület a munkatársakkal is tud törődni, mely azt jelenti, hogy szakmai beszélgetésekre hívja meg őket. Ezeken az összejöveteleken a vidéken munkálkodó alkalmazottak is olyan pozitív eredményekről tudnak beszámolni, melyeket megtapasztalnak, illetve átélnek a mindennapokban. Sok helyen ugyanis úgy végzik a délutáni szolgálatot, hogy például a negyedik osztályosok termeibe mennek be délután a roma gyermekek a „délutáni tanító nénivel”, a délelőtti tanító néni pedig kommunikál ezzel a roma projektben érintett munkatárssal, és megköszöni neki, hogy délután foglalkozott a gyermekekkel, mert nagyon sok esetben otthon nincsenek is olyan körülmények, hogy a gyermekek másnapra a feladataikat el tudják végezni. Tehát a tanulmányi előremenetelben is látszanak már az eredmények. Jelzésértékű továbbá, hogy Németországban is felfigyeltek már ezekre, és szakmai tanácsokat kérnek arra vonatkozóan, hogy kell a roma lakossággal foglalkozni. Ugyanakkor a közeljövőben arra is van kilátás, hogy más nyugati országbeli diakóniai szervezetek kérnek útbaigazítást tőlük, illetve a kolozsváriaktól. Szoboszlai Erzsébet szociális munkás, Bihar megyei koordinátor úgy emlékszik vissza: először nagyon rosszak voltak a gyerekek, nem fogadtak szót, nem tudtak viselkedni, el is volt kicsit keseredve: hogy tudják majd őket megnevelni? Manapság azonban be lehet nézni bármelyik osztályba, s látható, hogy milyen szép csendben tudnak maradni, s nagyon ügyesen megírják a házi feladataikat. Az újak is nagyon hamar beilleszkednek, megtanulnak szót fogadni, pedig előfordul, hogy másodikosok vagy harmadikosok már, s ideérkezésükkor nem ismerik még a betűket vagy a számokat. A munkatársak azonban külön foglalkoznak velük, s ezért elé rövid idő alatt sikerül ha nem is teljesen felzárkóztatni őket, de a minimális alapokat megtanítani nekik, hogy aztán onnan könnyebb legyen a továbbfejlődésük.
Két iskolából
Váradon két helyről, a Lucretia Suciu és a Ioan Slavici általános iskolákból járnak I-IV. osztályosok a Kolozsvári úti szociális foglalkoztató központba. A kézmosás, ima és ebéd után hozzáfognak a házi feladatok elkészítéséhez, majd ezután következik amire még marad idő: kézműves-foglalkozás, biblia óra, higiéniára való nevelés. Ugyanakkor egy játszótér is a rendelkezésükre áll az udvaron, ezt holland önkéntesek építették, illetve vásárolták.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Vergődő turulmadár
A madéfalvi veszedelem 251. évfordulóján tartott megemlékezésen, január hetedikén a résztvevők megtapsolták Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt, amikor bejelentette: a magyar kormány 17 millió forintos támogatást nyújt a Siculicidium-emlékmű befejezéséhez. A taps helyénvaló volt.
A madéfalvi megemlékezés előtti napon Potápi csíki elöljárókkal – többek között Borboly Csaba megyei önkormányzati elnökkel, Korodi Attila parlamenti képviselővel és több csíkszéki polgármesterrel – találkozott. Az esemény nem volt nyilvános a sajtó részére, ezért csak az utólag kiadott közleményből tudhatjuk, hogy nagyvonalakban miről is szólt a beszélgetés. Nos, ott nagyívű csíki tervekről (repülőtér a ködös Csíkban, a Hargita sírégió megalakítása...) tartottak öntömjénező kiselőadásokat a magyar kormány képviselőjének. Időközben kiderült az is, hogy már nem is egy repülőteret építenének Hargita megyében, hanem kettőt: egyet ugye Csicsóba, egy másikat pedig a Cekend-tetőre.
Mindezek tükrében visszásnak – vagy nevezzük nevén a dolgokat, szégyennek – tűnhet, hogy a magukat erőseknek tartó csíki önkormányzatok magyar állami támogatás nélkül képtelenek felújítani a székelység egyik jelképét, a Siculicidium-emlékművet. Mert az valóban igaz, hogy nagyszámú, gazdaságilag erős közösségekről beszélhetünk, minden falunak, községnek saját közbirtokossága van tetemes vagyonnal. És ha ez még nem lenne elegendő, érdekképviseleti szervezetünk évtizedek óta Csíkból kapja a legtöbb szavazatot, aminek köszönhetően szenátorai, parlamenti képviselői ott lehetnek Bukarestben. Mindezek tudatában jogosan várnánk el, hogy egy ilyen szimbólum felújításának ne legyen anyagi akadálya.
Az igazán gáláns az lett volna, ha a magyarországi megkeresésre az itteniek azt válaszolták volna, hogy „köszönjük a felajánlást, de elvi kérdés, hogy ezt mi oldjuk meg”. A magyar kormány számára épp elegendő teher a szórványsorsra jutott erdélyi közösségek szobrainak, szimbólumainak felújítása.
Amúgy nemcsak a madéfalvi emlékmű felújítása ütközik nehézségekbe, annak megépítése is kínosan lassan alakult. Mert a korabeli beszámolókból tudjuk, hogy tizennégy esztendeig tartott a gyűjtés, amíg összekalapoztak annyi pénzt, hogy felállíthatták az emlékművet, illetve kifizethették az elvégzett munkálatokat.
Kozán István
Székelyhon.ro

Énlakán – egy életforma nyomában
Amikor bekopogtunk idősebb Szávai Mártonék házába, a nyugalmazott tanító, aki egyben a falu mindenese is, épp a lélekszám összesítésével foglalatoskodott. Több mint ötven esztendeje él Énlakán az egyébként etédi illetőségű pedagógus, úgyhogy már kezdetben sem volt ismeretlen számára ez a terep. Talán annyi számít furcsaságnak, hogy az unitáriusok által lakott településen ő az egyetlen katolikus, de ez nem akadályozta az istentiszteletek látogatásában és a híres kazettás mennyezet, meg a rovásírás tanulmányozásában. Negyven évet a helyi oktatásban töltött, s ezalatt egyúttal művelődési házat is igazgatott. Saját bevallása szerint, mintegy kétszáz színművet adtak elő a helyi és más faluból való műkedvelőkkel. Tanúja volt a kulákosításnak, a téeszesítésnek, majd annak a széthullásnak is, amely ezt az időszakot követte. Az 1989-es fordulatot követően maga is nagy reményeket táplált az újfajta demokrácia iránt, s amit lehetett, mindent elkövetett, hogy haladjon előre Énlaka. Voltak és vannak olyan szakterületek, amelyeken látványosak a változások, de két igen fontos vonatkozásban nagy a visszafejlődés: kevés a gazdálkodáshoz értő és az azt felvállaló fiatal, s Énlaka népessége folyamatosan csökken.
Nincs min csodálkozni: a 143 lélekből 88 nyugdíjas, s a fennmaradó 55 fő sem mind fiatal. Páran folyamatosan külföldön tartózkodnak, s csak papíron laknak itt, hiszen ide szól a személyiben szereplő lakcímük. A két kezén meg tudja számlálni az ember, hogy hány gazda van – mondja Szávai úr – a legjelentősebb gazdálkodó pedig nem más, mint Kolumbán Gábor mérnök-közgazdász, Hargita Megye Tanácsának korábbi elnöke, aki bivalyokat tart, s nem is keveset, hiszen ma már ötvennél is nagyobb az általa gondozott állomány, és azok tejét, illetve a feldolgozott terméket egy közeli élelmiszer-kereskedőlánc, a Merkúr Áruházak révén, valamint saját partnerei körében értékesíti. Ő már munkaadónak számít.
Innen ingázni nem lehet. Igaz ugyan, hogy 2014 őszén leaszfaltozták a falu végéig az utat, úgyhogy a községközpont és Székelykeresztúr irányába immár így könnyebben lehet autózni, de ennek áldásai még nem érződnek. Az etédi általános iskolába két helyi gyermeket visznek le iskolabusszal, a négy óvodásból pedig egy-kettő "vállalkozik" arra, hogy szülői kísérettel hetente egyszer ellátogasson a községközpontban levő kisdedóvóba.
A falunak nincsen lakosságmegtartó ereje. Talán akkor történne látványos előrelépés, ha néhány fiatal család szemében felértékelődne a falusi életforma és lehetőséget látnának a megtelepedésben. Ehhez elszántság, tudás és némi tőke is kell. Ilyen vonatkozásban nincsen előrelépés. Ami viszont működik – és immár kívülről is látszik – igen erős az elszántság az épített örökség és a hely természeti adottságainak megőrzése iránt. Ezek a kísérletezgetések azonban nem a helyiektől származnak. – Már a '90-es évek elején érdeklődni kezdtek a falu iránt hazai és külföldi értelmiségiek. Talán azért szoktak ide, mert a nyolcvanas években itt élt Gelu Pateanu műfordító (1925-1995) – őt igen sokan ismerték, látogatták, népszerű társasági ember volt –, de sok hasznot hoztak a faluról szóló publikációk is, majd nagyot lendített a Budapest V. Kerületének Önkormányzatával kötött testvér települési megállapodás, illetve az a kezdeményezés, amely szakavatott építészektől és egyetemi tanároktól származott, akik a Transylvania Trust Alapítvány segítségével azt kívánták elérni, hogy az UNESCO Torockót és Énlakát vegye fel a világörökség-listára, illetve az volt a vágyuk, hogy épített örökségünket tudjuk megőrizni, hasznosítani, majd átadni az utódoknak.
Torockó esetében ez már komoly sikerrel járt. Énlakával kapcsolatosan még nem jutottak el arra szintre, de a magyar testvértelepülésről érkező segítség jóvoltából és odafigyeléssel sikerült eredeti állapotukban megőrizni a házak jelentős részét. Énlaka mára egy kicsit divatossá vált. Ma már több, az ország más vidékén élő családnak és külföldieknek is van itt nyaralója. A nyaralót úgy kell értelmezni, hogy hagyományos formában felújított, részben komfortosított parasztház. Ma már azok is fokozottan vigyáznak a vénházakra, akik valamelyik közeli városban élnek, s ide csak alkalmanként járnak haza.
(A Sóvidék Televízió kisfilmje 2012 őszén készült: Kirándulás Énlakára)
A nyugdíjas tanító és barátai által kezdeményezett konferencia-sorozat számít sikertörténetnek. Az ötlet onnan fakad, hogy Szávai úr annak idején a falu népével karöltve létrehozta a Pro Énlaka Alapítványt, hogy különböző kiadványokkal népszerűsítse a meglévő értékeket. Az alapítvány kezdetben jórészt az angliai testvértelepüléssel (Bodenhaim, Herrefordshire tartomány) való kapcsolattartást szolgálta, így koordináltak bizonyos segélyalapokat. Később egy Énlakát ismertető füzetet akart kiadni turistáknak és helyieknek, de aztán ez a feladat túlnőtt az adott helyzeten.
Készültek ilyen füzetek, brosúrák, képeslapok több ízben is, de időközben házat vásárolt Visy Zsolt pécsi egyetem tanár is Énlakán. Mivel a néprajz, a régészet iránt elkötelezett tudósról van szó, akinek ezen a téren több évtizedes munkássága van, nem szemlélhette érdektelenül a falut és a benne rejlő értékeket. Idősebb Szávai Mártonnal elhatározták, hogy túl az ismeretterjesztő füzeteken, konferenciát is szervezhetnek. Az elsőt 2007. október 6-7-én tartották. Meglepő módon, vagy magától értetődően (?) igen sokan ráéreztek az Énlaka történetéről és kultúrájáról szóló kétnapos konferencián való részvétel fontosságára, köztük: Balassa M. Iván, Vofkori László (†), Szőcs Lajos (†), Gagyi József, Albert-Homonnai Márton és Filep Antal. Az előadáson elhangzottakat a későbbiekben a szervezők szerkesztett formában is bekérték a kutatóktól, s a következő évben igényes kötet formájában aztán napvilágot látott a két nap során elhangzott és kibővített anyag.
A következő konferencia "kinőtte" Énlakát, hiszen 2009. szeptember 24-26. között már a Népi mesterségek a székely közösségekben címmel tanácskoztak, amelyből a következő évben – immár magától értetődően – ismét könyvet szerkeszthettek. A 2011-es konferencia még tágabb kérdéskört érintett: A székelyek története és régészete cím köré csoportosultak a témák. Ezt az előadássorozatot már nyugodt szívvel akadémiai szintűnek nevezhetjük, hiszen – többek közt – előadást tartott Egyed Ákos, Hegyi Géza, Pál-Antal Sándor, Pozsony Ferenc, Sebestyén József, Sófalvi András is –, olyan szaktekintélyek, akik Erdély, s azon belül a Székelyföld történetének szakavatott ismerői, s a legfrissebb kutatási eredmények tükrében igyekeznek fényt deríteni a múlt elfeledett vagy tudatosan elfedett részleteire. Ennek az anyagnak a válogatása 2012-ben látott könyv formájában napvilágot. A következő témakör is a teljes Székelyföldet érintette: Székely gazdálkodás régen és most, ugyancsak háromnapos konferencián, amelyet 2013. szeptember 19. és 21. között szerveztek meg.
Tulajdonképpen ennek az anyagnak, a negyedik kötetnek a megjelenése szolgáltatta most az alkalmat az énlaki úthoz. Január 22-én, csütörtökön mutatják be a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében a friss tanulmánykötetet, amelyben a negyedik Énlaka-konferenciák anyagait gyűjtötték össze.
Mivel id. Szávai Márton szervezőként és szerzőként is érintett, a Firtos alatti településen senki nem illetékesebb, hogy szóljon erről az utóbbi konferenciáról és a benne foglalt tanulmányokról. „ Ilyen akadémiai jellegű és szintű előadássorozat a Székelyföldön tudomásunk szerint nincs” – mondja Szávai Márton. Az idős tanító, aki nyugalomba vonulása után is jelentőset alkotott, úgy véli, hogy a székelyek gazdálkodásával elég nagy bajok vannak, és ő javasolta, járják körül ezt a témát. „Foglalkoztatott a gondolat, hogy milyen szemszögből közelítsem meg ezt a témakört, hiszen valamikor negyven-ötven vagon gabonát termelt Énlaka és jelentős állatállománya, gyümölcsöse volt. A mostani statisztika szerint pedig semmiféle termelés nincs. Minden rend, ami egykoron volt, felbomlott. Tehát olyan lerobbant képet mutat, hogy innen merre és hogyan lesz kiút, azt nem lehet tudni. A könyv első részében a múlttal, a másodikban a jelennel foglalkoznak a tudósok". A kiadványban neves, különböző szakterületek előadói a következő kérdésekre keresték a választ: Miként gazdálkodtak a székelyek régen? Hogyan viszonyult a közösség a gazdálkodáshoz? Mit tanulhatunk a régiek tapasztalatából? Lehetséges-e egy fenntarthatóbb gazdálkodás a Székelyföldön, illetve milyen fejlesztési lehetőségek nyílnak meg Székelyföld számára az Európai Unióhoz való csatlakozás után?
Egyébként már kiválasztották az idei konferencia témakörét – Székely népzene és néptánc –, és megrendezésére 2015. szeptember 18-20. között fog sor kerülni. Ezt a sorrendben immár ötödik tanácskozást a Pro Énlaka Alapítvány, a Pécsi Tudományegyetem Régészeti Tanszéke, a Hagyományok Háza (Budapest) és az MTA Zenetudományi Intézete (Budapest) együttműködésében tartják.
A beszélgetésünk végén a 86. életévében járó Szávai tanító úr elmondta, hogy túl ezen a rendezvényszervezésen, van egy másik fontos munkája is. Sokan tudják róla, hogy a hagyományos székelyföldi gyümölcsfajták leírásával és megmentésével foglalkozik. Összegyűjtötte a környék kertjeiből az ősök által nemesített alma-, körte- és szilvafajtákat, magoncokat nevel, oltóágakat biztosít az érdeklődőknek, kertje valóságos génbank, amelynek értéke felbecsülhetetlen az áruházi hibridekhez szoktatott emberek körében, akik másra, jobbra, sajátos és összehasonlíthatatlan ízű gyümölcsökre vágynak. A gyümölcsfákról írott dolgozatait kívánja végső formába önteni. Egyébként ezt a könyvet és a mögötte rejtőző mintegy hatvan évnyi munkát tekinti élete fő művének. Tisztában van azzal, hogy a házakhoz tartozó kertek is felbecsülhetetlen értékeket őriznek, amelyeket vétek lenne veszni hagyni.
Szó lesz majd a gyümölcstermesztésről is, de ahhoz hosszabb beszélgetésekre és újabb kiruccanásokra van szükség. Majd egy következő riportban, mihelyt annyira kitavaszodik.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Gál Kinga: a szocialista frakció nem támogatta az EP kisebbségügyi munkacsoportjának a megalakulását
- A sajtóban megjelentekkel ellentétben az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi munkacsoportja tavaly decemberben tartotta meg alakuló és tisztújító ülését, amelyen Gál Kinga fideszes EP-képviselőt a munkacsoport társelnökévé választották, az EP szocialista frakciója a munkacsoport létrejöttét nem támogatta, Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig jelen sem volt a decemberi alakuló ülésen - közölte pénteki közleményében Gál Kinga.
Ujhelyi István előző napi közleményében azt hangoztatta, hogy nemzeti koalícióra van szükség a határon túli ügyekben, és e tekintetben a jobboldali képviselőkkel is késznek mondta magát a közös munkára. "Ezért is támogattam például Gál Kinga fideszes EP-képviselő társelnökké választását a csoportban" - jegyezte meg.
Gál Kinga szerint az Ujhelyi közleményében foglaltakkal ellentétben a valóság az, hogy a december 18-i alakuló ülésen a szocialista képviselő nem is volt jelen.
"A szocialista frakció már a munkacsoport létrejöttét sem támogatta, amely három másik frakció, a Néppárt, a Liberálisok és a Zöldek támogatásával alakulhatott újra" - írta Gál Kinga.
A néppárti EP-képviselő ehhez hozzátette: a munkacsoport idei első ülése 25 EP-képviselő jelenlétével zajlott, akik aktív eszmecserében vettek részt, és konkrét javaslatokat fogalmaztak meg az elkövetkező időszakra.
Ujhelyi István, bár jelen volt ezen az ülésen, meg sem szólalt - olvasható Gál Kinga közleményében.
Az MSZP EP-képviselője válaszközleményében azt írta: "a kisebbségi munkacsoport megalakulását több platformon, több alkalommal is támogattam: szóban és írásban egyaránt. Tény, hogy résztvevője voltam a munkacsoport megalakulását előkészítő, nyári találkozónak, ahol egyértelműen jeleztem: támogatom Gál Kinga társelnökségét, az intergroup (frakcióközi munkacsoport) megalakulásához pedig támogatókat toborzok a szociáldemokrata frakcióban. Tény, hogy az alakulóülésen személyesen nem tudtam jelen lenni, de közvetlen munkatársam képviselt a tanácskozáson és regisztrált is a nevemben."
Ujhelyi kiemelte, hogy partnerséget, közös munkát ajánlott a határon túli magyarok érdekében a jobboldali képviselőknek. A Fidesztől érkező válasz - tette hozzá - nem őt minősíti.
"Ezek szerint ők a meghirdetett nemzeti együttműködés helyett megint csak acsarkodni tudnak, álságosan kisajátítva a határon túliak képviseletét. Ez a szociáldemokraták számára is fontos ügy, amit jól mutat, hogy az előző parlamenti ciklusban szocialista társelnöke volt a munkacsoportnak, Tabajdi Csaba személyében" - hangsúlyozta a szocialista EP-képviselő. Brüsszel (MTI)

Kádár Gyula: A történelem nem harci eszköz, hanem tudomány
A középkorra nem jellemző az etnikai elnyomás Évszázadokon át senkit nem zavart, ha az elpusztult magyar települések helyén román falvak létesültek, mert a pusztán maradt falu és határa értéktelen volt. Erdélyben az etnikai hovatartozásnak nem volt jelentősége. Demény Lajos akadémikus kutatásai alapján ismerjük az első román családok Marosszékbe telepítését. 1600 táján – a háborús pusztítások eredményeképp – itt is jelentős a népességfogyás, szükség van a munkaerőre, ezért 76 marosszéki székely falu 196 román család beköltözését engedélyezi.
Hosszú évszázadokon át az erdélyi magyarok, románok és a szászok békességben éltek. Ez ma is megvalósítható lenne, ha az itt élők ismernék a propagandamentes történelmi múltat. Azonban a román nacionalisták folytatják az 1918-ban megkezdett nemzeti elnyomó, felszámoló politikát, melynek része az imaginárius történelem jogérvként való felhasználása. A románság többsége nem tudhatja, hogy a román nép a Balkán-félszigetről, illetve a két vajdaság – Moldva és Havaselve – területéről vándorolt Erdélybe. Nem tudhatják, hogy a középkorban nem volt etnikai elnyomás, a nyelvnek nem volt politikai jelentősége. Így például a székelynek és a magyarnak ugyanaz a nyelve, de külön rendi nemzethez tartozik. Székelyföldön, Szászföldön, a Vármegyékben csak a szabad jogállásúakat tartják székelynek, magyarnak, szásznak, a jobbágyok, a zsellérek nem tagjai a rendi nemzeteknek. A románság azért marad ki az erdélyi nemzetek sorából, mert későn és nem egyszerre telepedik le. A betelepedés hosszú folyamat, kezdetben jelentéktelen kisebbséget alkotnak, a társadalmi jogállásnak megfelelően integrálódnak a szász, a magyar és a székely jogú társadalomba. Így alakul ki az a helyzet, hogy Fogaras-földet leszámítva – amely hosszú ideig a vazallus havaselvi vajdák hűbérbirtoka – a románok vezető rétege a magyar nemesség öntudatos része lesz, bár tekintélyes részük nem tud magyarul. Ezzel magyarázható, hogy a románságnak Erdélyben nem alakul ki saját nemesi rétege, ezért jut jelentősebb szerephez a klérus a társadalmi-politikai küzdelmek irányításában. A Horea-felkeléskor az alsó papság, 1848/49-ben a papság széles tömegei vezeti híveiket.
Románok a korai századokban
Kik élnek a középkori Erdélyben? Erre nem nehéz választ adni. Hely hiányában nem térünk ki a régészet és más tudományágak eredményeinek bemutatására, csak a toponímia szolgáltatta adatokat ismertetjük. Az okmányokban előforduló földrajzi nevek aránya szemléletesen mutatja az etnikai viszonyokat. A magyarok mellett – a 11. század vége és a 13. század közepe közti időszakban – kimutatható a besenyők, a szlávok és a németek erdélyi jelenléte, de románokra utaló megnevezés nincs. Az oklevelekben szereplő 511 helynévből a 13. század végén 428 (83 százalék) magyar, három román (0,6 százalék). Ez azt jelenti, hogy Erdélyben az első román telepesek a nagy tatárjárás után (1241) jelentek meg, majd fokozatosan növekedett számuk. 1400-ban az ismert 1757 helynév aránya: 1355 (77 százalék) magyar, 76 (4,3 százalék) román. A románokat – az akkori szóhasználattal oláhokat – többnyire kunszármazású kenézek, vajdák telepítik, akik címük ellenére egyszerű falutelepítők. Némelyek felemelkednek a magyar nemesség soraiba, mások lecsúsznak, és jobbággyá válnak. Ez nem etnikai alapon történik. Bármelyik nemzeti közösséghez tartozó, ha királyi, egyházi vagy magánbirtokra telepedik, akkor – saját földtulajdon hiányában – fokozatosan jobbágysorba süllyed.
A nemzeti ébredés korában
A nemzetiségi hovatartozás – a nemzeti ébredés, az újkor hajnaláig – senkit nem érdekel, csupán a társadalmi jogállás. A 18. században megerősödő román nacionalizmus felfedezi a történelem nemzetformáló szerepét, és azt a nemzettudat-építés eszközévé teszi. Az Erdélyi Iskolának (Şcoala Ardeleană) nevezett maroknyi román értelmiségi – Ion Budai-Deleanu, Petru Maior, Samuil Micu Klein és Gheorghe Şincai – teremti meg a román őshonosság mítoszát, amelyet a politikai küzdelmek során jogforrásként használnak. 1791-ben a Supplex Libellus Valachorum (Az erdélyi oláhok kérelme) című beadványban már azzal érvelnek, hogy a románok a Traianus császár által letelepített rómaiak leszármazottai, s őket mint őslakókat illeti meg Erdély negyedik nemzeteként való elismerés.
Később már célul tűzik ki a románság külön tartományba, mai szóval élve területi autonómiába való tömörítését. Az őshonosságra való hivatkozás, a történeti jog mellett fontos érv a románok nagy számának emlegetése, tehát az etnikai jog. Küzdenek az erdélyi román ortodox egyház szerb egyháztól való elszakításáért (is), így alakul meg 1864-ben a karlócai szerb érsekségtől független, Szeben központú erdélyi ortodox egyház. Fokozatosan teret hódít Erdély Magyarországtól való elszakításának gondolata, melyet az Osztrák Birodalom keretében, külön koronatartományban látnak megvalósíthatónak. Ezt tükrözi Andrei Şaguna püspök Ferenc Józsefhez benyújtott (1849. február 25.) emlékirata. A román politikai elit arra kéri a császárt, hogy legyen a birodalom összes románjának uralkodója, vegye fel a románok nagyfejedelme címet.
Fordulat a román önállósodási küzdelemben
Amikor Erdély határán 1881-ben megjelent a Románia névre keresztelt független állam, gyökeret vert egy nagy román állam megteremtésének gondolata. Amíg a román nacionalizmus – a 18. század második felében és a 19. század elején – a történelmet a román nemzeti tudat megteremtésére használja, majd a nemzeti egyenlőségért folytatott harc eszközeként, a 20. század elején propagandaként szolgál Erdély elszakítására. Az erdélyi románok jelentékeny része jövőjét – még az első világháború előtti évtizedben is az Osztrák Birodalom keretében – föderalista államközösségben képzeli el. 1906-ban Aurel C. Popovici – aki élvezi Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös támogatását – kidolgozza a Nagy-Ausztria Egyesült Államok tervét. E föderális államrendszerben Székelyföldnek külön állami státust szánt. Popovici figyelembe veszi a székely többség etnikai jogát az általa lakott területre. Erdélyt, Bánságot és Partiumot mint román többségű régiót román államként szeretné megszervezni. Ezt az erdélyi románság, elsősorban a görög katolikus egyház klérusa, nagyszámú román értelmiségi és a szervezett szocialista munkásság támogatja. Ők nem szívesen csatlakoznának az elmaradott társadalmi-politikai színvonalon álló Romániához. A következő években egyre nagyobb teret nyert a gondolat, hogy Erdély Romániával való egyesülése után a fejlettebb régió felemeli az alacsonyabb szinten lévőt. Amikor az első világháború idején Románia – szövetségeseinek többszörös elárulásával – minden szomszéd országtól területet szerzett, az erdélyi románság betagolódott Nagy-Romániába.
A skizofrén félelem
1918 után a szélesebb látókörű erdélyi románok hamar megtapasztalják a balkáni demokrácia áldásait, az alacsonyabb életszínvonalat, a politikai kultúra elmaradottságát. Bár uralkodó nemzeti státussal és gazdasági előnyökkel kompenzálják őket, de elégedetlenségük leszerelésére fokozzák az imaginárius történelmi múlt mítoszát, kiemelt szerepet biztosítva a félelemkeltésnek, emlegetve az ezeréves magyar elnyomást. A skizofrén félelem, Erdély elvesztésének réme, az őshonosság, a dicső múlt emlegetése fontos maszlaggá vált. Megjelent a magyar kártya, a félelemkeltés propagandája, melyet ma is eredményesen alkalmaznak.
A nacionalista szemlélet sziklaszilárd alapja a történelem lesz. Ez olyan kábítószer, olyan bódító drog, amely alapján felejteni lehet a szegénységet, a korrupciót, a társadalom bajait. Ma is fontosabb a 700 ezres székelység felszámolása, mint arra törekedni, hogy megfelelő feltételek teremtésével megállítsák a fiatal román nemzedék kivándorlását. A lényeg: a nacionalizmusból sokan jól élnek. A tömegek kárpótlására kéznél a nemzeti büszkeség, a dicső múltban ábrándozás öröme.
Az imaginárius történelem eredménye
A román politikai elit jelentős része – propagandajellegű történelmi ismeretekkel felvértezve – jogosnak tartja a székelyek jövevényként való kezelését, fenyítését egy-egy magyar szóért, ősi szimbólumai használatáért. A székelység, bár szülőföldjén őshonos, de megtűrtként, másodrangú állampolgárként él, mert még a saját himnuszának éneklése is bűncselekmény! A székely nép azért célpontja a szélsőséges idegengyűlöletnek, mert nem akar beolvadni a románságba, nem akarja elhagyni szülőföldjét, küzd a megmaradását biztosító területi autonómiáért. Tiltakozik az olyan régiósítás ellen, amelynek célja kisebbségbe szorítása, a székely tömb etnikai fellazítása, a románosítás felgyorsítása. A fasiszta ideológia talaján álló szélsőséges nacionalista erők a székelyeket még másodrangú állampolgárként sem akarják megtűrni. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) hívei a Tiszától a Dnyeszterig terjedő egységes, homogén nemzetállam, Nagy-Románia megteremtéséért küzdve úgy gondolják, hogy abban nincs helyük az idegeneknek, magyaroknak. A székelyföldi románok egy része hallgatólagosan szimpatizánsa, cinkosa a szélsőséges Új Jobboldalnak. Lélekben helyesli a magyarellenes tüntetéseket. A december elsején évi rendszerességgel masírozók azzal az átlátszó, álszent ürüggyel tüntetnek, hogy a székelyek megalázzák, elnyomják a románokat. A székely városokban felvonuló hősök fasiszta ideológiára utaló szlogeneket harsognak, mint például a Székelyföld nem létezik! Menjetek haza Ázsiába, Mongóliába stb.
Arra a kérdésre, hogy 2014-ben miért lehet magyarellenes tüntetéseken ilyen jelszavakat skandálni, a választ a történelemoktatásban találjuk. A történelmi tudat legmélyén ott lappang a történelmi sérelmek megtorlásának vágya. A kitalált történelem szerint a magyarok leigázták az őslakó románokat, elvették Erdélyt, majd – az 1918-as egyesülés után – az ősi román föld elrablásán mesterkednek. A román média gyakran csúsztat, félretájékoztat, erősíti e beteges félelmet. Megállapítható, hogy az említett szlogenek a gyűlöletkeltő történelmi ismeret tükrei. Bár az Új Jobboldal még nem tett szert tömegbázisra, de ez nem megnyugtató sem a magyarság, sem a polgári demokráciában gondolkodó románok számára, mert százezrek, talán milliók vannak, akik, bár nem tagjai a szélsőségesen intoleráns mozgalomnak, lelkük mélyén egyetértenek velük. Ne feledjük, az Új Jobboldal szellemi elődei az 1930-as években minisztereket, miniszterelnököket, tábornokokat, magas rangú politikusokat gyilkoltak, mert a hatalom az idegengyűlöletet saját érdekeiknek megfelelően próbálta felhasználni.
Új esztendő kezdetén nem kívánhatunk mást, mint az együttélés szellemének meghonosodását, amelynek alapja a kollektív jogok biztosítása, a történelem tudományként való értelmezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Olvasólámpa: A falu titkai (Írót küldött Mikóújfalu)
Mikóújfaluban él egy író, Ilyés András Zsolt. Tűzszerészként dolgozott. Egy idő után abbahagyta, vallomása szerint 1999 óta szabadúszó, verset, prózát ír, fényképez. Első verseskönyve Debrecenben jelent meg 2012-ben Ezer egy éjszaka címmel.
Nem vagyunk olyan sokan költők e vidéken, hogy ne figyeltem volna fel jelentkezésére. S amikor olvashattam verseit, már ama vékony kötetében is voltak a falusi hétköznapokra fókuszáló, anekdotikus írások, furcsán lekerekített, de mégis szétnyíló és egymást folytató, kiegészítő, egy nagyobb mű, talán egy regény irányába mutató, „bizarr” prózatöredékek Bizarr–Bezár–Bazár címmel. Először az érdekelt, foglalkozása, a tűzszerészet, valamilyen módon feltűnik-e a versekben? Azt első olvasásra láthattam, hogy számára, mint oly sokak számára, a költészet másik világ, a szabadság és a képzelet világa, a menekülés színtere. Egyik rövid versét egészében ideírom: „éjféli órák után / elégedetten megbéklyózom / seprűmet / közben a várfalak mögött / máglyámhoz csiszolják / a szikrát.” A kis vers címe is jellemző: Hagyjatok játszani. Már első kötete hátlapján bejelenti két készülő könyvét, amelyek idén meg is jelentek, egy prózakötetet és egy gyermekvers-válogatást. Ez bizonyítja, hogy sejtésem, miszerint kisebb prózái előbb-utóbb valami nagyobb egésszé állanak össze, igazolódott. Az elcserélt névjegyeket még kéziratban olvashattam, több dolog tűnt fel. Az első a témaválasztás. Bevallottan önéletrajzi ihletettségű töredékes anekdotáiban nagyapja elsüllyedt világa elevenedik fel sok bizarr jelenettel, derűs részlettel. Persze az elmúlt századok tektonikus mozgásai kihatással voltak az alakuló életekre, derengenek a zord és fenyegető történelmi viszonyok, a sorsok mifelénk mindig ki voltak szolgáltatva az uralgó diktatórikus rendszereknek, melyek fő jellemzője, hogy korlátozzák az egyén mozgás- és szólásszabadságát, egyebekről most nem is beszélve. Erdélyben az értelem mindig bajvívó volt, vívott, és rendszerint baj lett belőle. Itt csak alkalmazkodni lehetett, hogy túlélni lehessen. Ilyés András Zsolt könyve hátlapján, vallomásában kihívóan írja: „Hibásan rajzolják meg a falusi embert azok, akik a gumicsizma és a(szalma)kalap mellé, a ráncos arcra nem mosolygó szájat rajzolnak, mert van egy jó tulajdonságunk, ami a megpróbáltatások ellenére sem elhanyagolható: A TRÉFA.” Igen, a másik, amire felfigyelhettem: a forma, ami elválaszthatatlan az észjárástól. A kettő tételezi egymást, hat egymásra. Ezt érzi Ilyés is, amikor, helyenként meglehetősen tapasztalatlanul, kis anekdotikus formákkal kísérletezik. Kicsiny, derűs adomákból, történetszilánkokból próbálja többé-kevésbé hatásosan megteremteni a nagyobb formát, a történetekben és mögöttük, a mondatok zegzugos átjáróiban, a síró-nevető maszkok árnyékában mégiscsak kirajzolódik nagyapja többé-kevésbé összefüggő élettörténete. S ez több mint figyelemreméltó. Az „induló” írónak van bátorsága szembemenni a nemzedéki divatokkal, nemcsak magáról ír többé-kevésbé őszinte vagy őszintén modoros kitárulkozásokat, hanem egy előző nemzedék rokonszenvünkre mindenképpen érdemes alakját, saját nagyapját idézve meg keresi életében ama pontokat, amelyekhez változatlanul kapcsolódni lehet, hiszen egy folyamatról és a folytonosságról is szó van. Ilyés András Zsolt írói jövője most már csak azon múlik, hogy képes lesz-e megtalálni a nagyobb formákat. A nagy történetet.
Bogdán László
* Ilyés András Zsolt. Ezer egy éjszaka. Debrecen. 2012. Elrejtett névjegyek. Pallas–Akadémia. Csíkszereda. 2014. Hova tűntek a tojások? – gyermekversek – Marosvásárhely. 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is késnek a tankönyvek
Előbb Mikulásra, majd karácsonyra ígérték a tankönyveket az első és második osztályosoknak, de jelen állás szerint jó, ha húsvétra, esetleg jövő tanévre megkapják a kisdiákok az összes szükséges kiadványt. Az elsősök a decemberi vakáció után új ábécés-, román- és angolkönyvvel kezdtek, a számtan a régi, a másodikosok még jó ideig várhatnak könyveikre. A magyar tanítók két ábécéskönyv közül választhattak, egyiket a marosvásárhelyi Kreatív Kiadó adta ki, a másikat a dévai Corvin. Kocsis Annamária, a magyar elemi oktatásért felelős Kovászna megyei tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, a megyében közel egyenlő arányban választották a pedagógusok a két kiadványt, egyik összeállításában személyesen is részt vett. Kocsis Annamária szakfelügyelő szerint az új tanterv alapján készült ábécéskönyvek a kommunikációalapú oktatást követik, a funkcionális nyelvhasználatra építenek, különbség közöttük csupán a szövegválasztásban és a kivitelezésben van. Románból is az új tanterv alapján összeállított tankönyveket nyomtattak, amelyekben módszertani útmutatók is szerepelnek, ezek könnyítik a könyv használatát – hangsúlyozta Kocsis Annamária. A digitális tankönyvek kapcsán elmondta, felméréseik szerint a háromszéki kisdiákok 70 százalékának van otthon számítógépe, illetve a családban hozzájutnak az eszközhöz, de ha nem, az sem baj, mert elég, ha egy héten egy órán használják a digitális taneszközt az iskolában, hiszen a papíralapú tankönyvben is minden típusú feladatból van elegendő. Az elsős matematika, valamint az összes másodikos tankönyv még késik. A tantervek ugyan elkészültek, de a könyvek egy része még nem, a fordításokkal is lemaradtak, ezért az oktatási minisztérium egyelőre nem írta ki a tankönyvlicitet, ami azt jelenti, hónapokba telik, amíg kiválasztják majd a nyertes kiadványokat. Addig az érintett diákok a régi könyvekből tanulnak az új tantervek szerint, ami rengeteg többletmunkát jelent a tanítóknak, miközben arra is fel kell készíteniük tanítványaikat, hogy májusban országosan egységes felmérőt tartanak a II. osztályosoknak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös magyar maturandus Marosvásárhelyen
Először szervezett közös szalagavatót Marosvásárhely immár három színmagyar középiskolája: a Bolyai Farkas Gimnázium, a ’89-es fordulat után újjáindult Református Kollégium és az ősszel újraalakult Római Katolikus Teológiai Gimnázium.
A pénteki maturandus-ünnepély zsúfolásig megtöltötte a Nemzeti Színház széksorait. Marosvásárhely magyar oktatási intézményeiben 1990-től errefelé mindig nagy eseménynek számított a maturandus, mely ünnepnap és ballagási előzetes egyben. A tájainkon aránylag későn meghonosodott szokás Selmecbányáról származik az 1830-as évekből, ahol Valétás néven tartottak szalagavatót. A Valete latin szó jelentése Éljetek boldogan.
Ünnepi köszöntőjében Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója a felnőtté válás törvényszerűségéről szólt, majd ennek jeleit mutatta be néhány mókás idézettel. „Lassan feltűnő, hogy egyre többen köszönnek neked Csókolommal. A nyári vakáció három hónap helyett csak egy hétig tart. A számítógép előtt töltött időd nagyobb része tényleg munka. A kistestvéred jobban ért a számítógéphez, mint te” – sorolta az intézményvezető, mosolyt fakasztva a diákok arcára. Komolyra fordítva a szót, Bálint elmondta, ő biztos abban, hogy a közelgő búcsúzás fáj is egy kicsit, mert láthatatlan szálak kötnek ide minden diákot. „Tudod, hogy valami kis lelki kisugárzás és élmény naponta leszakad belőled, otthagyod az iskolában. Később, mondjuk olyan tíz éven belül tapasztalni fogod, hogy ezekből alakulnak ki az emlékek, ezekben élsz majd tovább az iskolában, ezekben él majd tovább benned az iskola, ezekből fejlődnek ki az igazi barátságok” – mondta. Az Erdély legjobb magyar középiskolájának kikiáltott Bolyai igazgatója emlékeztetni kívánta a nagykorúsodókat, hogy maguknak tanulnak, és ezzel építik a jövőt, a felnőtt életet.
„Ezen szalagok feltűzésével bennetek is tudatosulni kell annak, hogy már tényleg csak pár hónap van hátra, és itt a ballagás, az érettségi és, bár furcsa, de végérvényesen felnőttek lesztek” – hívta fel a végzősök figyelmét Benedek Zsolt. A Református Kollégium igazgatója arra biztatta a szülőket, hogy nyugodtan gyönyörködjenek gyermekeikben, sőt akár meg is hatódhatnak egy kicsit a szalagtűzés közben. Hiszen jó döntés volt az, amikor ebbe az iskolába irányították vagy hozták őket. A jelképnek értelmezett szalagról szólva, Benedek úgy vélte: felfogható egyfajta kitüntetésnek is, amire viselője méltán lehet büszkék, hiszen túl van egy bizonyos korszakon és feladathalmazon. „De a szalagnak két szára van – hangsúlyozta a kollégium igazgatója. – Ez azt a kettősséget is mutatja, hogy valami véget ér lassan, és valami új kezdődik. Új kihívások, új lehetőségek előtt álltok. Ezt a reményt is jelképezi a szalag. De talán a legfontosabb, hogy ezt a szalagot ebben a közösségben kapjátok meg”.
„Gólyaként” köszöntötte saját diákjait Tamási Zsolt, a 2014-ben újjáalakult Római Katolikus Gimnázium igazgatója. „Egyedi ez a szalagavató azért is, mert a Római Katolikus Gimnázium évtizedek óta nem köszöntötte végzőseit. S bízok benne, hogy számotokra ez az egyedi alkalom az iskolának nem egyedi, hanem az újrakezdés utáni első alkalom” – adott hangot reményének az 1948-ban államosított felekezeti iskola jogutódjának vezetője. Tamási azért is büszke diákjaira, mert az egykori II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nemzedékek sorát indította útjára, s ezt a sort a néhány hónap múlva végső tizenkettedikesek újraindítják. „Talán még nem érzitek át teljesen ennek a jelentőségét, de történelmi feladatot teljesítetek. Ti vagytok a híd a felszámolásra ítélt múlt és a reménybe vetett jövő között” – mondta a hosszas huzavona és nehezen megszületett politikai alku következtében újjáindított tanintézmény igazgatója.
Az ünnepi beszédeket meg a kötelező bécsi keringőt követően bemutatkozott a három magyar iskola valamennyi végzős osztálya. A rendkívül szellemes prózát kisfilm követte, majd a szalagok egyenkénti feltűzése, mely ezúttal is az osztályfőnökök feladata volt.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

A sors játszik velünk?
Beszélgetés Szávai Gézával
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a magyar kultúra napját felolvasó-színházi előadással ünnepli. A küsmödi születésű, Budapesten élő prózaíró, Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című drámájának erdélyi ősbemutatójára kerül sor január 22-én 19 órakor a színház Underground termében. Az előadást követő beszélgetésen a közönség is faggathatja a szerzőt. Előzetesen mi is feltettünk néhány kérdést neki.
– A regényíró "futó kalandja" az Akit átvisznek a hegyen, vagy mélyebb érdeklődés, távlatosabb, "komoly szándék" fordította a dráma felé?
– Az életünk részeként foglalkoztatott a dráma, nem pedig műfajként. Hiszen a dráma úgy vesz körül minket, mint a levegő. Nem csupán körülvesz, hanem állandóan bennünk van, lüktet, mint a ki-be lélegzett levegő, hogy a hasonlatnál maradjunk. Én igazi nagy drámaként éltem meg gyerekként azt, hogy az emberektől mindent elvettek. Nagyapáim nemzedéke erre szinte ráment, de a gyerekek és az unokák sem úszták meg. Még ünnepelniük is kellett a lemondást a közösségi érzés jegyében. Senki nem akarta ezt, mégis megtörtént… És vagy három évtizeddel később a rendszerváltozásnak és privatizációnak nevezett komédia keretében velük (!) ismétlődött (ismétlődik azóta is) ama nagy dráma fordítottja: a mindenkiét egyéneknek adják. Egyéneknek, nem mindenkinek… És zajlik az a hatalmas dráma, amit alig képes átfogni az egyes emberi elme, mert két ilyen hatalmas, ellentétes folyamat több százmilliós embertömeggel még nem zajlott ilyen rövid idő alatt a történelemben (mindennek a kollektivizálása, majd mindennek a tragikusan átláthatatlan, primitív szétkapkodása, szétráncigálása).
– Ezek szerint a kortárs drámák kinn az életben, a színházon kívül zajlanak?
– A kérdés provokál, és csapdát állít, de megkísérlem kikerülni. Igen, az élet tele drámával. Akkor is, és ott is tele az élet drámával, ahol nincs is színház. De saját műfajomról, a regényről is elmondható: ott is regények zajlanak az emberekkel, ahol ezt nem írják regénybe… Fiatalkoromban ez volt az én regényírói életem drámája. Végeérhetetlenül ünnepeltük a Nagy Kondukátort, és közben azon kellett gondolkodnom, hogy ami velünk történik, azt nem lehet, nem szabad regénybe vagy drámába írni. És akkor mégis megpróbáltam regénybe írni ezt a mindannyiunkat érintő, történelmi súlyú drámát, ami kitöltötte az életünket. Úgy gondoltam, megtaláltam azt a formát, amelyben ez a léthelyzet megjeleníthető. Megírható, ábrázolható. Tudtam, hogy nem közölhető, de úgy gondoltam, hogy ha a kéziratot elveszik tőlem, akkor sem zárhatnak be érte, mert védhető, ahogyan az élet is védeni igyekszik magát. A makacs ("köposz") Molnár Vencel nem lép be a kollektívbe, végletekig elszánt, nem fél. Gyerekük sincs (ez megint egy dráma, hogy miért nincs), vesztenivalója sincs az életén kívül. Már mindenki belépett, már kulákok sincsenek, őt "megszüntették mint kulákot". Az újságok megírják, hogy győzött a szocializmus. De ott van Molnár Vencel. És a szocialista Románia két magyar szekusa, Kovács Coloman és Zudor Antal egy éjszaka elviszi a fekete kocsival Molnár Vencelt. És másnap reggelre Molnár Vencel tényleg önként kéri, mi az, hogy kéri: követeli, hiszen neki joga van belépni a kollektívbe… A regényben aztán mindhármuk későbbi sorsa is felvillan.
– Tehát azt a nagy emberi drámát, amelyről beszélsz, regényben, méghozzá "védhető" regényben írtad meg?
– Regényben írtam meg a drámát. 1986-ban fejeztem be, Oszlik a bál – Utójáték címmel jelent meg (eddig kétszer) a rendszerváltozás, 1989 után. És megírása idején azért gondoltam védhetőnek, mert ha engem is vallatnának, mint Molnár Vencelt, akkor "igazoltan" állíthatnám, hogy kérem, ebben a regényben is győzött a szocializmus. Molnár Vencel beállt… És volt még tartalékban egy "drámai" érvem. Szeretném büszkén azt mondani, hogy miként a japán harcosok, az esésből, a zuhanásból is emelkedési energiát akartam nyerni. De nekem nincs jogom a nyomorúságomról ilyen rafinált nagyképűséget állítani.
– Azt akarod mondani, hogy a védekezés stratégiája is benne foglaltatik a regényben, vagy miként mondod, a regényben megírt drámában?
– Igen. Ha megtalálják nálam a kéziratot (egy példányt persze sikerült közben külföldre juttatnom, másikat apám méhesében rejtettem el), szóval, ha engem bevisznek, akkor azt mondom a vallatóknak: ebben a regényben nekem nincsen egyetlen mondatom sem! Mert tényleg nincsen egyetlen elbeszélői mondat sem a könyvben. A szereplők beszélnek: magukban, egymással, abszolút egyénien, nagyon sajátságos stílusban… Én a magam (szerzői!) nevében egyetlen olyan mondatot sem tudnék mondani, mint a szereplőim!
– Mégis szervesen összeállt a regény.
– És sok évvel később, múlt nyáron ennek a regénynek azt a drámai részét, amelyben a szekusok egy éjszaka átviszik a Kárpátokon Molnár Vencelt (sőt éreztetik, hogy meg sem állnak akár Szibériáig!), könnyen "írtam át" drámába. Hiszen csupán jelölnöm kellett, ki beszél. És felhangzik ez a többszólamú, komikusan groteszk történet, melyben előttünk válik hihetővé: megtörik, akit átvisznek a hegyen.
– Végül is regény- vagy drámakísérletről beszélhetünk?
– Regényként teljesen egyértelműen: regényszerű regény! Megjelent orosz és román fordításban is. Az eredeti magyar változat mintájára "kivontuk" a román regényből is a drámát, megjelenés előtt áll. Az orosz drámaváltozat is készül… A drámát kísérletnek érzem (most már több nyelven). És engem az életben zajlott dráma általánosan (más helyütt, más korban is) érvényes emberi hozzáférhetősége, átélhetősége érdekel. Az pedig színpadra vihető, és ebben nagyon nagy szabadságot kínál a szöveg a színházi embereknek. Fantasztikus élményem volt Budapesten az Írók Boltjában, amikor a drámakötetet bemutattuk. Az Örkény Színház művészei olvastak fel belőle egy részletet. Az eseményt moderáló Bán Magda két sorba helyezte el a színészek székeit: elöl kettőt, mögéjük a Molnár Vencelét. Mintha a fekete kocsiban ültek volna. És amint olvasni kezdték a számukra egyenként fura szövegeket, hirtelen ők is, mi is arra eszméltünk, hogy élni kezd az összhangzat… Izzik a helyzet és a szövegegyüttes.
– Ezek szerint igen jelentős a rendező szerepe. A vásárhelyi felolvasó-színházi előadást Gáspárik Attila rendezi. Mit vársz el tőle?
– Tőle is, a felolvasó színészektől (Berekméri Katalin, Benedek Botond, Varga Balázs, Györffy András, Csíki Szabolcs) is arra a felszabadult kísérletezőkedvre számítok, amely a hangzás játékával, erejével idézi fel a drámai élethelyzetet. Hiszen ez a fontos. Az átélhető felidézés. Ennek útjai máris komoly változásokon esnek át. A színpadi technika, a teljesen megújult mozitechnika, az újabb vizuális csodák világa sok mindent átalakít, újabb színpadi kísérletek és esélyek felé lendítheti a drámát, de a csoda akkor is működik, ha három széken ülve elhitetik velünk a színészek: egy fekete dubában két szekus éppen viszi át a hegyen a makacs Molnár Vencelt.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílik Tóth József tárlata
Tóth József 1914. november 16-án született Marosvásárhelyen. Már gyermekként sokat rajzolt, festett, figyelte a természetet, próbálta az emberek, állatok mozgását megörökíteni. Középiskolába a vásárhelyi Református Kollégiumba járt, ahol tanárai – elsősorban Gulyás Károly – felfigyeltek rá, és biztató útmutatásukkal egy életre elindították a festészet útján.
Anyagi nehézségek miatt képzőművészeti főiskolára nem járhatott, szülővárosában dekorációfestőként dolgozott egészen nyugdíjba meneteléig. Életének meghatározója magyarsága volt, amely miatt ítélet nélkül 1952 és 1954 között börtönbe zárták. Rendkívül széles látóköre, a magyar és román irodalom és azon belül a költészet ismerete és szeretete hamar megmutatkozik festményeiben. Először realista tájképeket, csendéleteket készített, majd egyéni, senkihez sem hasonlítható látásmódja alakult ki. Hivatali és kortársi elismerésben nem volt része.
Akik szerették – Bordi András, Török Pál –, azok csodálták művészetét, és a biztatásuk, illetve a saját elhivatottságérzete igen termékennyé tette munkásságát.
Kiállítása volt Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben és Budapesten. Életművét 2000-ben vándorkiállítások ismertették meg Erdély nagyvárosaiban, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kovásznán és Kézdivásárhelyen.
Holnap, vasárnap déli 12 órakor Marosvásárhely is vendégül látja tárlatát. A marosvásárhelyi unitárius egyházközség szervezésében a vásárhelyi festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében (Bolyai tér 13.). A kiállítást Horváth Zoltán György egyetemi oktató, a Romanika Könyvkiadó vezetője nyitja meg, a tárlat 2015. február 8-ig lesz látogatható. Mellékletünket Tóth József alkotásaival illusztráltuk.
Nagy Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Könyv az erdélyi magyar érdekképviselet negyed századáról
„Együttműködésre vagyunk ítélve”
Csütörtökön este az aradi Tulipán könyvesboltban telt ház előtt, mintegy harminc érdeklődő jelenlétében került sor dr. Borbély Zsolt Attila legújabb könyvének bemutatására. Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada c. terjedelmes, közel félezer oldalas, a Partium Kiadónál megjelent kötet annyira aktualizált, hogy ötvenoldalas (!) irodalomjegyzékében 2014. november elejének történései is szerepelnek.
Nem nehéz felfedezni, hogy az Aradon élő politológus, politikus, közíró, az EMNP jeles személyisége az RMDSZ 25. évfordulójára rögzítette könyvének megjelenését, távolról sem a dicséret szándékától vezérelve. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni a testes munka tartalmát, az kb. így szólhatna: az erdélyi magyarság érdekvédelme szempontjából elszalasztott lehetőségek számbavétele.
Mint már többedik alkalommal, a könyv bemutatására a bevált „élő interjú”, a közönség előtt zajló kérdés-felelet formájában került sor. Pataky Lehel Zsolt újságíró azzal indított: a mostani könyv egy trilógia része lehetne, amelybe a szerző legutóbbi két (az ún. Neptun-gate-ről és a tízéves autonómiaharcról szóló) kötete is beilleszkedik. De miért „erdélyi”, és nem „romániai magyar” szerepel a címben? – kérdezte. Azért, jött a válasz, mert az „erdélyi” azt sugallja, hogy mi itt őshonosok vagyunk.
A bevezető kérdés kapcsán a szerző nagy vonalakban ismertette életpályáját, s ebből megtudhattuk: a Bánságban született (1968-ban, Temesváron – szerk. megj.), Magyarországon végezte felsőfokú tanulmányait (majd egyetemen tanított), s tíz év kitérő után a Partiumba – Aradra – került – igazi, szélesebb értelemben vett erdélyi tehát. 1990. január 3-án két barátjával együtt megalakította a temesvári magyar ifjúsági szervezetet,
A „bemelegítő” kérdések után a könyv lényegét érintő párbeszéd kezdődött, amelynek során a szerző kifejtette: az RMDSZ-t annak idején Domokos Géza, első elnöke azért alapította Bukarestben (egy lábjegyzetben szerepel mindazok neve, akik az RMDSZ első kiáltványát megfogalmazták – szerk. megj.), hogy „a felelőtlen erdélyi kezdeményezéseknek” elejét vegye, és megjegyezte ennek kapcsán: „az elejét elszúrtuk”, s az 1989 decembere utáni első három esztendő elvesztegetett idő volt, akkor lehetett volna autonómiát követelni a magyarság számára. 1996 novemberével, az RMDSZ kormányra lépésével azonban ez az idő lecsengett, mert elkezdődött a magyarság érdekvédelmi képviseletének egy másik szakasza, amelyben a (hatalomba bekerült magyar) tisztségviselők már nem azt mondták, mire esetleg gondoltak, hanem azt, amit „kell”.
A beszélgetés során több-kevesebb részletességgel szó esett a romániai forradalmat elindító temesvári megmozdulásról („alkotmányos szempontból 1989-ben kétségtelenül rendszerváltásra került sor, a legdurvább diktatúrából egy formális demokráciába”, „szét kell választani az elitváltást és rendszerváltást”), Tőkés László szerepéről, az 1990-es Temesvári Kiáltványról („elbukása szinte szükségszerű volt, a második vonalba tartozó kommunisták nem voltak érdekeltek megvalósításában”), sőt az 1989-et megelőző, a hazai magyar érdekképviseletet érintő jelenségekről, történésekről (Magyar Népi Szövetség, Ellenpontok 1981-ben stb.).
A bemutató egyik fontos kérdése így hangzott: milyen fogadtatást vár a szerző az RMDSZ vezetői részéről? Borbély Zsolt Attila nem hiszi, hogy
különösebb hatása lenne, de elmondta: elsősorban a történelemnek szánta könyvét, mint a magyarság egyik táborának politikai paradigmáját. Végül talán az előbbinél is fontosabb kérdés így hangzott: lát-e esélyt a szerző az összefogásra az erdélyi magyar politikában? A válasz: „Mindig kell hagyni egy esélyt. Együttműködésre vagyunk ítélve. Tény, hogy a választásokon az RMDSZ maga mögött tudhatja a magyarság 80-85 százalékát, az autonómiaelvű konszenzusba tehát be kell vonni az RMDSZ-t”. Kifejtette ugyanakkor, hogy az RMDSZ autonómia-statutumának sok hiányossága van – néhányra rá is mutatott –, egy szakértői bizottság azonban, amelyben a magyarságot képviselő minden szervezet szakértői részt vennének, három hónap alatt rendbe tudná tenni.
A párbeszédet követően több kérdés hangzott el a hallgatóság részéről.
***
A 95 fejezetből álló műből lényegében nyomon követhető az RMDSZ 25 éve, meg az „ellenzéki” szervezetek története is – nyilván az RMDSZ-ellenzék politikusának nézőpontjából. Akár egyetért, akár nem az olvasó a szerző megközelítésével, annyi bizonyos: egy adatokban rendkívül kötet került a kezébe, amelyet érdemes elolvasni a politika iránt érdeklődőnek.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés László Attilával, a dévai Fioretti csoport vezetőjével
Isten virágoskertjében
Déván, a Szent Antal plébánián kerek egy esztendeje működik a Fioretti csoport, amely az értelmi fogyatékkal élő fiatalok, gyermekek számára nyújt találkozási lehetőséget, közösségi alkalmat. A csoport kezdeményezője László Attila, aki több mint egy évtizedes tapasztalattal a háta mögött szólította meg az értelmi fogyatékkal élő fiatalokat, gyermekeket illetve szüleiket.
– Tizenegy évvel ezelőtt egy svájci barátom ajánlotta fel a lehetőséget, hogy egy genfi alapítványnak segítsek levezetni a Romániában tervezett táboroztatást. Tulajdonképpen ez volt a mélyebb találkozásom az értelmi fogyatékkal élőkkel. Azonban előtte a katolikus egyház keretében alkalmam volt olyan családokat látogatni, ahol éltek ilyen fiatalok, gyerekek, és már akkor motoszkáltak bennem olyan kérdések, hogy tulajdonképpen mit is jelent az értelmi fogyaték, miben különböznek ezek a gyermekek, fiatalok tőlünk, hogyan élnek, mire volna igazán igényük.
– Azóta mennyire sikerült megválaszolni ezeket a kérdéseket?
– Azóta minden nyáron több táborban veszek részt és annyira mély kapcsolataim lettek ezekkel az emberekkel, hogy úgy érzem: szükségem van arra, hogy találkozzam velük és együtt legyünk. Azt vettem észre, hogy a legtöbb ember fél a közelségüktől, mert nem érti őket meg. Tavaly volt egy olyan gondolatom, hogy tulajdonképpen nem is helyes, hogy fogyatékkal élőről beszéljek, hanem inkább úgy mondanám, hogy ők mások. Mint ahogy mindannyian különbözünk egymástól, mások a képességeink, elvárásaink, azok, akiket fogyatékkal élőknek nevezünk, szintén csak annyiban különböznek tőlünk, hogy bizonyos vonatkozásban mások. Közeledni kell hozzájuk ahhoz, hogy megismerjük és megértsük őket.
Törekvés a természetességre
– Egy éve kezdeményezte a Fioretti csoport létrejöttét. Miért érezte szükségét annak, hogy itthon is foglalkozzon a fogyatékkal élőkkel?
– Hiányérzet volt bennem olyan szempontból, hogy Nyugaton gyakran találkoztam az utcán értelmi fogyatékkal élő emberekkel. Sétálnak kéz a kézben, mosolyogva, üzletbe járnak, és az emberek természetesnek tartják ezt, nem bámulják őket az utcán. Azt szeretném, ha nálunk is természetessé válna ez, hogy az értelmi fogyatékkal élők kijönnek az utcára sétálni a szüleikkel, kísérőikkel, elmennek a boltba, a parkba és a járókelők, vásárlók ezt természetesnek tartják, elfogadják őket a másságukban.
– Romániában mennyire van lehetőségük az értelmi fogyatékkal élőknek, hogy bekapcsolódjanak különböző közösségekbe gyermek- illetve felnőttként?
– Tudomásom szerint 1990 után több hazai nagyvárosban indultak be ilyen kezdeményezések, hogy velük foglalkozzanak, intézményeket hoztak létre. Azonban itt Déván úgy láttam, hogy van egy ilyen űr, főleg ami a magyar közösségünket illeti.
„Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának”
– A jelenlegi törvények, rendelkezések szerint van-e lehetőségük ezeknek a gyermekeknek, fiataloknak részt venni a közoktatásban, felnőttként pedig munkát vállalni?
– A törvényes kereteket annyira nem ismerem, azonban azok a fiatalok, akikkel jelenleg foglalkozunk, iskolába járnak. Természetesen különleges odafigyelést igényelnek, előrehaladásuk mértéke nagymértékben függ a tanügyi káderek jóindulatától. Később, hogy felnőttként mennyire tudnak munkát vállalni, azt nem tudom. Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának. Akiket én személyesen ismerek, néhányan a szüleik mellett próbáltak dolgozni, többen azonban az adott körülmények között nem tudnak semmilyen munkát végezni.
– Beszéljünk egy kicsit a Fioretti csoportról. Elsősorban mit jelent a név?
– A fioretti olaszul virágoskertet jelent. S amikor csoportban kezdtem gondolkozni, csak ez a szó járt az agyamban, úgyhogy nem tudtam szabadulni tőle. Szent Ferenc életére is utal, meg ahogy úgy elnéztem ezt a csoportot, tényleg olyan, mint egy virágoskert. Sokszínű, különböző formájú, igényű emberek, és úgy érzem, nekünk is megvan ott a helyünk, a szülőkkel együtt ebben a kertben.
– Milyen korú fiatalok kapcsolódtak a csoportba?
– Jelenleg 15 évtől ötven évig terjed a csoporttagok életkora. De el kell mondanom, hogy azoknál, akik értelmi fogyatékkal élnek, az életkor nagyon relatív, úgyhogy nagyjából egyformán tudunk viselkedni mindenkivel, körülbelül egy a szint.
– Hogyan zajlanak a Fioretti csoport találkozói?
– Az első találkozókat úgy képzeltük el, hogy alkalom legyen valamire fókuszálni. Különböző foglalkozásokkal kezdtük, mint papírhajtogatás, festés, gyurmázás, hogy mindnyájan egy hullámhosszra kerüljünk, utána meg játékokkal, tánccal, zenével fűszereztük a találkozóinkat. Majd mikor eljött a jó idő, sokat kirándultunk erdőbe, a dévai várba, a piski arborétumba. Fontos a természetbe kimenni. Főleg azokkal, akiknek nagyobb a mozgásigényük. Mindenkit az igényeiben kell megfogni, nem lehet mindenkivel egyformán foglalkozni. Erre próbáltunk koncentrálni, hogy megismerjük egymást és lassan-lassan közösséget kezdjünk építeni.
Egyre családiasabb találkozók
– Mennyire haladt a közösségépítés egy év alatt?
– Nagy örömmel mondhatom, hogy egy év távlatából nézve azt látom, hogy mind a fiatalok, mind a szüleik egyre családiasabban mozognak a találkozókon. És nagyon jó látni, hogy a fiatalok, gyermekek hogy örvendenek egymás jelenlétének, hogyan közelednek azokhoz, akik végigkísérték őket ezen a kalandon egy év alatt. Nem tartják már egymást idegennek. És nagy tisztelettel nézem ezeket a szülőket, akik tényleg vállalják, hogy támogatják gyermekeiket és nagy szeretetben részesítik őket.
– Bizonyára van elképzelés a folytatásra. Milyen irányba szeretné fejleszteni ezt a csoportot?
– Tulajdonképpen eredetileg nem is annyira a csoport, mint a személy volt a legfontosabb. Az ő igényeiket keresgéltük, beszélgettünk a szülőkkel, hogy milyen irányba menjünk, mert ez a leglényegesebb. Egy év után sok embernek a füléhez eljutott a tevékenységünk és vannak, akik igényelik, hogy bekapcsolódjanak a mozgalmunkba. Tehát nagy levegőt kell vennünk, mert úgy néz ki, hogy tovább kell lépni. A kis közösségünket meg kell nyissuk azok előtt, akik eldugva, esetleg szégyenkezve viselték otthon ezt a terhet, mert van akinek teher elviselni, hogy a gyermeke fogyatékkal él. Félnek a szomszédok megjegyzéseitől, az ilyen vonatkozásban még éretlen társadalmunk. Azt hiszem, jelenleg ez a legfontosabb célkitűzésünk, hogy ilyen embereket befogadjunk, hogy érezzék, nincsenek magukra hagyva, esetleg a fiatalok is kapjanak maguknak egy olyan környezetet, ahol otthonosan tudnak mozogni, együtt tudnak vidám pillanatokat tölteni, szórakozni, kikapcsolódni. Meg a szülők is tudjanak szusszanni.
– Jelenleg havonta egy találkozásra van alkalom. Ez elegendő, vagy igény volna többre is?
– Persze az igény sokkal nagyobb, szerintem ha hetente találkoznánk, az is kevés lenne. Azonban amikor egy új csoport indul, úgy látom, fontos időt szánni arra, hogy mélyen szántsunk, hogy időt adjunk az élmények feldolgozására, próbáljuk jól megismerni egymást és biztos lépéseket tegyünk.
– Az említett svájci tapasztalat táborokról szól, ami már egy egészen komoly lépés lenne a Fioretti életében is. Ilyen terveket szövögetnek-e?
– Természetesen ez is egy távoli terv. Pillanatnyilag a helyi körülmények nem engedik meg egy svájci színvonalú tábor lebonyolítását, azonban bízom benne, hogy kisebb léptékben, de jóakaratú emberek segítésével majd lesz alkalmunk ilyen tevékenységre is. Ez még a jövő titka, hogyan tudunk lépni, milyen támogatásokat tudunk szerezni, mert egyelőre kizárólag az emberek jó szándéka, jó akarata segít minket a munkánkban.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Paktumosdi
Nagy vívmányként harangozta be Klaus Johannis államelnök a védelmi kiadások biztosítása érdekében aláírt pártközi egyezményt.
Úgy mutatta be, mint valami előzmény nélküli csodaszert, holott tudjuk jól, hogy a paktumosdi nem most kezdődött. Az ötlet az államfő elődjétől, Traian Băsescutól ered, aki annak idején nem csak néhány mondatból álló egyezményt hozott tető alá, hanem alapos tanulmányt is készíttetett az oktatás és az egészségügy reformjáról tucatnyi szakember bevonásával. A munka eredményeként terjedelmes elemzésekkel gazdagodtunk, de a megfogalmazott javaslatok közül igen keveset ültettek gyakorlatba. Paktumból is volt már egy, az oktatásról szóló egyezményt 2008-ban írták alá a pártok. Ennek fő célja az volt, hogy a parlament és a kormány megadja az oktatásnak a GDP 6 százalékát, ami persze, azóta sem valósult meg.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Uniós támogatás után szakképzés – a tanároknak
Még három hónap áll rendelkezésükre valamilyen szakképzésen részt   venni azoknak a Szilágy megyei pedagógusoknak, akik decemberben 700 lejes pénzsegélyben részesültek. Március végén egy részletes jelentésben kell beszámolniuk azokról a tevékenységekről, amelyekre elköltötték a rendelkezésükre bocsátott pénzösszeget.
A jelentéshez nem kell csatolni a pénzügyi dokumentációt – se számlákat, se elismervényeket –, amely bizonyítja a pénz elköltését, mint ahogyan a 100 eurós pénzsegély esetében.
Szabadság (Kolozsvár)

Példaértékű tevékenységet díjaztak
Telt ház előtt adták át vasárnap este az Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjakat, immár tizenegyedik alkalommal. Korábban az ünnepség a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett rendezvénysorozat zárómozzanata volt, idén a gálaestet az első napon tartották.
Az elmúlt években a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett kulturális seregszemlén tizenkét szervezetnek és önkormányzatnak, valamint közel negyven személynek ítélték oda a rangos díjat. Olyan személyeket ismertek el, akik a közművelődés terén fejtettek ki értékes tevékenységet, a kultúrát gyarapították és népszerűsítették, példaként állítva őket és munkájukat a közösség elé.
A vasárnapi gálaestet az udvarhelyszéki egyesített fúvószenekar koncertje tette különlegessé. A profi és amatőr művészekből álló zenekart Gergely János, Bán László és György Sándor vezényelte, valamint Molnár Andor és Nagy Levente vendégkarmesterek. A színvonalas műsort tapsviharral fogadta a közönség.
Az ünnepségen jelen volt több olyan személy, aki korábban részesült Udvarhelyszék Kultúrájáért-díjban, de intézményvezetők és politikusok is. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere beszédében köszöntötte mindazokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak Udvarhelyszék kulturális életéhez, valamint az értékmentéshez és ezek továbbításához. „Sok-sok lelkes és tehetséges emberrel könnyebb várost vezetni” – fogalmazott.
Értékmentés-díjban részesült a Tamási Áron Gimnázium keretében működő Gereben Néptáncegyüttes – Ozsváth Imola csoportvezető tanár, valamint Boros Hilda és Boros Béla táncoktatók Bunta Leventétől vették át a kitüntetést. A néptáncegyüttes története 1991-ben kezdődött, azóta célja táncszerető embereket faragni a fiatalokból.
Idén a Közösségért-díjjal az Alla Breve Vegyeskart tüntették ki. A díjat a kórus nevében Kovács László alapító és karnagy vette át, aki több mint húsz éve vezeti a vegyeskart.
Értékközvetítés-díjjal idén nem egy személyt, hanem egy intézményt ismertek el, a kitüntetést tudomány- és kultúranépszerűsítő tevékenységével a székelykeresztúri Molnár István Múzeum érdemelte ki. Az intézmény nevében Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus vette át a díjat, aki elmondta, a múzeum nemcsak udvarhelyszéki, hanem Erdély különböző részeiről származó értékeket és kincseket őriz.
Értékteremtés-díjjal ismerték el Róth András Lajos pedagógus-könyvtárost, aki immár több évtizede a közösség és a tudomány szolgálatában áll. A szerteágazó munkásságú Róth András Lajos Kézdivásárhelyen született, 1978-ban költözött a székely anyavárosba. Pedagógusként, majd a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtár vezetőjeként tevékenykedett.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor: Erdélyben szükség van a nyomtatott sajtóra
Fennállásának és működésének 25. évfordulóját ünnepelte január 17-én, szombaton este a Szatmári Friss Újság szerkesztősége. A nagykárolyi kastélyban tartott ünnepi eseményen előfizetők, újságírók, közéleti személyiségek vettek részt, házigazdaként Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere köszöntötte a jelenlévőket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatásában köszönetet mondott újságíróknak és olvasóknak egyaránt, akik sokszor nehéz körülmények között, versenyhelyzetben, ám kitartottak.
„A Szatmári Friss Újság sok mindent látott, tapasztalt az elmúlt 25 esztendőben, ám bebizonyosodott, van tartalékuk arra, hogy előre menjenek, haladjanak” – mondta az RMDSZ elnöke, aki beszédében a laptulajdonos és kiadó munkáját is méltatta.
„Az újságírás az erdélyi magyar közösségben többet jelent, mint máshol. Nálunk az újságírás közszolgálatiságot, identitás – megőrzést jelent, ez pedig többletfelelősség újságírónak, lapkiadónak, közéleti embereknek egyaránt. És éppen ez a közszolgálatiság az, ami miatt nagyon sok szempontból újságíró és politikus munkája hasonló. Összeköt ez bennünket, e mellett pedig nekünk, politikusoknak, szükségünk van arra, hogy tükröt tartsanak elénk, és szükségünk van arra is, hogy közös célokat tűzzünk ki magunk elé” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, a megyei lapok fennmaradása azt bizonyítja, hogy az olvasók hisznek abban, hogy szükség van a nyomtatott újságokra.
A negyedszázados születésnap folytatásában az erdélyi magyar sajtó helyéről és szerepéről Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke beszélt. A Szatmári Friss Újság múltjáról Veres István, a Szatmári Friss Újság volt főszerkesztője tartott személyes hangvételű beszámolót. A napilap jelenéről Elek Anikó, a Szatmári Friss Újság főszerkesztője beszélt, Baranyai Zoltán, a Szatmári Friss Újság kiadóvezetője pedig a jövőbeli terveket osztotta meg a résztvevőkkel.
A II. világháború után, a kommunizmus éveiben Szatmár megye napilapja a Dolgozó Nép volt (1949-1968), majd 1968 és 1989 között a Szatmári Hírlap. Az 1989-es változások során a napilap függetlenné vált, és megváltoztatta nevét. 1989. december 23-án Szabad Szatmári Hírlapként jelenik meg. A kommunista korszakot idéző elnevezés emlékét is törölve 1990. január 3-án Friss Újságként jelenik meg, majd néhány nap múlva véglegessé válik a Szatmári Friss Újság név. 2012. április 1-től kezdődően a lap kiadója a szatmárnémeti Tradeholding Kft. rmdsz.ro
Erdély.ma

Huszonhatodik éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás
Huszonhatodik éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás, amelynek következtében tavaly a lakosság száma 20 millió alá csökkent – közölte hétfőn Vasile Ghetau szociológus.
A Román Tudományos Akadémia Vladimir Trebici Demográfiai Kutatóintézetének igazgatója egy hétfői bukaresti konferencián kifejtette, hogy 1990-ben Romániának még 23,2 millió lakosa volt, de 2014-ben ez a szám 20 millió alá csökkent.
Úgy vélte, hogy a 26. éve tartó demográfiai hanyatlás jelenti az egyik legnagyobb veszélyt az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.
MTI
Erdély.ma

Hősként üdvözli a Nyugat Orbán Viktort (Frankhitelesek válsága)
A devizaalapú hitelek átváltására tett intézkedések miatt ezúttal dicsérik Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságpolitikai lépéseit – írta a Financial Times. A magyar modell alkalmazása számos más közép-kelet-európai országban is felmerült.
A londoni üzleti napilap tudósítója, Andrew Byrne kiemelte: Orbán Viktort hosszú ideje bírálják a magyar bankrendszer ellen viselt háborúja miatt. Gazdaságpolitikai lépéseit most azonban ritka módon valamelyes elismerés övezi, miután a svájci jegybank törölte a svájci frank erősödése ellen alkalmazott árfolyamvédelmi küszöböt, és ennek nyomán a forint rekordmértékben gyengült a frankkal szemben. A Financial Times által megszerzett adatok szerint 2014 végén a magyar lakosság devizaalapú hitelállományának 86 százaléka volt svájci frankban denominálva. A devizahitelek kivezetésére és a magyar adósok védelmére tett „agresszív” lépéseknek köszönhetően úgy tűnik, hogy a svájci frank árfolyammozgásainak legsúlyosabb következményeit sikerült kivédeni – írja Byrne. Orbán Viktor nem láthatta előre a svájci jegybank tervét, így a devizaalapú hitelek átváltására kidolgozott terve igen szerencsés időzítésűnek tűnik – áll a cikkben. A tudósító szerint a lengyel kormányra is nyomás nehezedhet annak érdekében, hogy kövesse Orbán Viktor példáját, és enyhítse a lengyel devizahitelesek terheit. Ez jelentős változás lenne a magyar kormányfő számára, akit ritkán állítanak követendő példaként a bankreformok kérdésében – írta a Financial Times.
Hasonló hangot ütött meg pénteken a Bloomberg gazdasági hírügynökség. A legjobb pillanatban jött a bankoknak a forintosítás, miután a svájci frank árfolyama, amelyben a deviza- és devizaalapú jelzáloghitelek túlnyomó többségét felvették Magyarországon, jelentősen erősödött a forinttal szemben a svájci jegybank csütörtöki intézkedése nyomán – írták. Az amerikai hírügynökség szerint, bár sokat kritizálták bankellenes intézkedései miatt, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt most hősként üdvözlik, mert elhárította a pénzügyi katasztrófát, amit a svájci frank alapú hitelek törlesztőrészleteinek megugrása jelentett volna az országnak. Szabó László, a Concorde Alapkezelő elnöke írásban úgy fogalmazott a hírügynökségnek: „Meglehet, hogy gyakran kritizáljuk a magyar kormányt és a központi bankot, de ezúttal gratulálni kell neki a kitűnő időzítésért.” Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője a hírügynökségnek elmondta: „Bár a kormány szándéka nem az volt, hogy a helyi bankokat megmentse, a hitelátváltás hatalmas segítség a hitelezőknek, mivel az intézkedések nélkül az egekbe szöktek volna a kockázati költségeik.” A svájci jegybank váratlan döntése – mellyel eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét – a lengyel és osztrák hitelintézeteknek okoz nagy fejfájást, ahol 35, valamint 29 milliárd dollárnyi svájcifrank-alapú jelzáloghitellel bír a lakosság. A svájci jegybank csütörtök délelőtt váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét, a lépés hatására a forint jelentősen gyengült a svájci frankkal szemben. A Magyar Nemzeti Bank szerint a novemberi árfolyamrögzítés mintegy 700 milliárd forintos adósságnövekedéstől mentette meg a devizahiteleseket, ami megegyezik a magyar GDP 2 százalékával. Novemberben mintegy 12 milliárd dollár (3,3 ezer milliárd forint) értékben váltottak át forintra túlnyomórészt svájci frank alapú jelzáloghiteleket. Több közép- és kelet-európai országban is felmerült, hogy a magyarhoz hasonló lépésekkel lehetne vagy kellene segíteni a devizahiteleseken a svájci frank váratlan erősödése miatt. Szerbiában egy nap leforgása alatt 15 százalékkal emelkedett a törlesztője annak, akinek svájcifrank-alapú hitele volt. Romániában is 15 százalékkal lett drágább a svájci frank az elmúlt napokban. A devizahitelesek azonban hiába várják a kormány közbelépését, a pénzügyminiszter azt javasolta, hogy mindenki próbáljon megállapodni a bankjával. A magyarországihoz hasonló modell, amelyben a bankok forintosították a devizahiteleket, Horvátország számára is elfogadható volna – nyilatkozta Goran Alaksic közgazdász a Jutarnji List horvát napilapnak. Szerinte Horvátországban is vonzó az a modell, amelyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök saját országában már korábban bevezetett. Más közgazdászok viszont úgy fogalmaznak, hogy „egy dolog kívánni valamit, és másik dolog a valóság”.
Orbán: Most kell szerénynek lennünk
Orbán Viktor szerint a devizában felvett fogyasztási hitelekről a bankoknak és a devizahiteleseknek kell tárgyalniuk, ebben az ügyben a kormány közvetítő lehet. A miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette: a kormány megoldotta a devizában felvett ingatlanhitelek kérdését, a bírósági ítéletek is egyértelmű helyzetet teremtettek, de a fogyasztási hitelek egy másik ügykörbe tartoznak. Az autóhitelesekkel és a személyi kölcsönt felvevőkkel összefüggésben úgy vélte, most kifejezetten tárgyalásos helyzet van, a bankoknak és a devizahiteleseknek tárgyalniuk kell, a kormánynak mediátor, közvetítő szerepe lehet, de nem lehet ügydöntő. Arra a felvetésre, hogy a nyugati lapok – amelyek korábban kifogásolták a kormány devizahitelekkel kapcsolatos intézkedéseit – most egyértelműen dicsérik a magyar kormányt, Orbán Viktor úgy fogalmazott: „Ilyenkor kell szerénynek lenni, mint az ibolya.” Szerinte nem lenne helyes, ha a kormány dicsérgetné magát, akiket elismerés illet, azok a választópolgárok, akik 2010-ben és 2014-ben hatalmas közbizalmat és felhatalmazást adtak a kormánynak. A kabinet pedig unortodoxnak mondott, szokatlan, rendkívül sok pénzügyi érdekcsoport és bank húsba vágó pénzügyi érdekével szemben is képes volt arra, hogy az emberek javát szolgáló döntéseket hozzon – fejtette ki. Orbán Viktor elismeréssel beszélt a jegybankelnökről, Matolcsy Györgyről, mert – mint mondta – a Magyar Nemzeti Bank közreműködése és nagyon bátor lépése nélkül nem lehetne eredményekről beszélni. Ezt azzal indokolta, hogy hiába fogadta volna el a parlament a forintosításról szóló törvényt, ha ezután a nemzeti bank nem biztosított volna azonnal devizát a magyar bankoknak, hogy fedezzék többletkiadásaikat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszárok seregszemléje
Immár a nyolcadik Huszárakadémiát tartották hétvégén Bálványosfürdőn, az eseménynek negyedik alkalommal volt házigazdája Daragus Attila, Torja polgármestere, hagyományőrző kapitány. Az erdélyi katonai hagyományőrzők idei kétnapos elméleti képzésén kétszáztíz erdélyi, partiumi és anyaországi huszár, kopjás, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt.
Idén huszárok érkeztek Kaposvárról, Kecskemétről, Szovátáról, Marosvásárhelyről, Marossárpatakról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából. Háromszéket a torjai és uzoni huszárok mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai képviselték. Újdonságként idén több huszárhölgy is részt vett a rendezvényen.
Szombaton a Vár Panzióban szakmai előadások hangzottak el zömében magyarországi történészek, hadtörténészek, szociológusok és hagyományőrző huszárok előadásában a XI. székely határőr huszárezred történetéről, a Württemberg-huszárezredről, a lovak ízületi túlterhelés okozta megbetegedéseiről, a székelyekről az első világháború harcterein, az első világháborús székelyföldi hősi temetőkről. A résztvevők megtekinthették a Kelemen Botond és Nagy Zoltán magángyűjteményéből bemutatott első világháborús tárgyi emlékeket. Tegnap reggel Székely Tibor ezredes a hagyományőrzés gyakorlati és elvi kérdéseiről szóló előadását követően a Huszárakadémia résztvevői Altorjára utaztak. A felvonulás után a Szent Miklós-templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Csikány Tamás történész a bajtársiasságról, az egymásért való harcról és a hazaszeretetről tartott rövid előadást két huszártörténettel megfűszerezve. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt dalolták a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas éneket, majd katonás rendben a nyolcadik Huszárakadémia zárórendezvényének helyszínére, a huszárszoborhoz vonultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Szövetség, valamint Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség díszszázada felsorakozott, és megkoszorúzták a két évvel ezelőtt felavatott huszárszobrot. Ezt követően Daragus Attila házigazdaként mondott köszönetet a megjelent hagyományőrzőknek, és bejelentette: jelenleg Háromszéken a megyei önkormányzat támogatásával száztizenhét egyenruhás huszárt tartanak nyilván, ezt a számot szeretnék a közeljövőben százötvenre, majd kétszázra növelni. Azt is közölte, hogy jövőre egy Huszárakadémiát Bálványoson, egyet pedig Szovátán tartanak meg, majd a következő évben más helyszínt választanak, hogy más vidéken is fejlődhessen a huszár hagyományőrzés.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eddigi leggazdagabb évét zárta a Maros Művészegyüttes
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A 2014-es esztendő a Maros Művészegyüttes eddigi csaknem hat évtizedének leggyümölcsözőbb időszaka volt – jelentette ki Barabási Attila, az együttes igazgatója csütörtök délelőtti összegző, az idei terveket is előrevetítő sajtótájékoztatón. Tavaly a korábbiaknál még szélesebb körű, színesebb palettával örvendeztette meg közönségét a művészegyüttes. A magyar társulat kilenc különböző előadást vitt színre, és mind a magyar, mind a román társulat rekordszámú, 50 ezernél több néző előtt játszott.
– Az utóbbi években egyre inkább a táncszínház felé kacsingattunk, az együttes megért a színházi struktúrák alkalmazására. Anyaországi viszonylatban is sikerült felemelkedni arra a szintre, ahol a hivatásos együtteseknek a helye van. Meghívást kaptunk a Művészetek Palotájába, a Hagyományok Házába, a szakma figyel ránk, igényli és másoknak is ajánlja az előadásainkat. Úgy érzem, sikerült mindenhol méltóképpen képviselnünk Erdélyt. Ugyanakkor arra is odafigyeltünk, hogy olyan kis településekre is eljussunk, mint például Nyárádselye. De nemcsak a megyében voltak előadásaink, a Partiumba is elvittük produkcióinkat – mondta Barabási Attila, majd arra is kitért, hogy a Maros Művészegyüttes egyesületekkel együttműködve különféle rendezvények – többek között a Széllyes Sándor- népdalvetélkedő, az EMKE-vel közös Gyöngykoszorúk, a Vásárhelyi Forgatag – szervezését, illetve társszervezését is felvállalta. Ugyanakkor jó kapcsolatot alakítottak ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal, a Művészeti Egyetemmel, illetve a megyei tanfelügyelőséggel is. Ez utóbbi kapcsolatnak köszönhetően az Iskola másként – Tudj többet, légy jobb! héten majdnem 6 ezer diák fordult meg az együttes székhelyén. A továbbiakban a tavalyi kiállításokról – népviseleti kiállítás, fotótárlat –, illetve a Rendhagyó történelemóra sikeréről is szó esett.
– Túlteljesítettük a tavalyi terveket, és nagy örömünkre egész évben élet volt az épületben – összegzett az intézményvezető, aki az elégedetlenségek kapcsán a kultúra területén dolgozók alacsony bérezését említette.
Az idei év körvonalazásakor Barabási Attila egy mezőségi folklór-összeállítás február 11-ei bemutatójára hívta fel a figyelmünket – a produkció koreográfusa Varga János –, és egy szeptemberi bemutatóról is említést tett. Február 25-én a Fehérlófia felújított előadását mutatja be a magyar társulat. Az idei tervek között négy magyarországi és egy ciprusi turné is szerepel. Ami pedig a soron következő produkciókat illeti, a tavalyi év egyik legsikeresebb előadásának számító Imádság háború idején Tollas Gábor színművész lábsérülése miatt a műsortervtől eltérően legközelebb január 28-án lesz látható, Tollas Gábor szerepét Kozma Gábor színészhallgató játssza. Az előadást egyébként – a száz évvel ezelőtti világégés időtartamára "rímelve" – négy évig szeretnék műsoron tartani.
Barabási Attila arra is kitért, hogy a Maros Művészegyüttes célkitűzésének tekinti, hogy a néptáncot hivatalos tantárgyként vezessék be az iskolai oktatásba. Az első lépést már megtették ennek érdekében, számos iskolában ugyanis választott tantárgyként szerepel a néptánc tanítása. Az elsődleges cél a pedagógusok néptáncoktatókká képzése lenne. Az általános iskolák után a középiskolákba is be lehetne vezetni ezt a tantárgyat, azután pedig az egyetemeken is helyet kaphatna, romániai viszonylatban ugyanis nem létezik ilyen jellegű felsőfokú képzés – tette hozzá az együttes vezetője, aki hangsúlyozta, hogy a néptáncoktatásra éppen annyira oda kell figyelni, mint az anyanyelv tanítására.
A sajtótájékoztató második részében a január 22-i magyar kultúra napi rendezvényről esett szó, amelyet a Maros Művészegyüttes évek óta az EMKE Maros megyei szervezetével közösen állít színpadra. Az idei, 17.30 órától a Maros Művészegyüttes székhelyén zajló rendezvény a Csángók és magyarok címet viseli – tudtuk meg Kilyén Ilka EMKE-elnöktől.
– Úgy gondoltuk, érdemes egyet ugrani, átugrani a Kárpátokon, és közelebb hozni a csángó magyarok világát. Maros megyétől sohasem volt idegen a csángókkal foglalkozni, itt már a 90-es években erőteljesen beindult a csángó gyermekek táboroztatása. Komoly vádak érték abban az időben a szervezőket, az a hír járta, hogy dolgozni hozzák ide és raktárakban tartják a gyerekeket, pedig ennek éppen az ellenkezője volt igaz. Egy nagyon szép programban vehettek részt, és kitűnő ellátásban részesültek azok a gyerekek, akik otthon félve használták a tanítóik által "szamár nyelvnek" (magar – maghiar) nevezett anyanyelvüket, és itt meglepve tapasztalták meg, hogy minden szavukat értik.
Kilyén Ilka a január 22-i rendezvénysorozat kiemelt mozzanatára, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíró A moldvai magyarokról című könyvének bemutatójára is kitért, és azt is elárulta, hogy a bemutatón jelen lesz a könyv egyik kulcsszereplője, Borbáth Erzsébet, aki a csíkszeredai iskola igazgatójaként több száz csángó gyermek anyanyelven zajló tanítását vállalta fel. A szerzővel és a főszereplővel Bodolai Gyöngyi, a Népújság újságírója, szerkesztője beszélget majd. A sajtótájékoztatón munkatársunk a könyv gazdag, a csángó múltat, jelent és jövőt egyaránt érintő ismeretanyagára hívta fel a figyelmet, és azt is kiemelte, hogy a kötet nagy érdeme, hogy nemcsak a siránkozás szólal meg benne, hanem az optimizmus is, a remény, hogy valami elindult Csángóföldön, és az ott élő gyerekek beszélni fogják nagyszüleik nyelvét, még ha azt szüleik el is felejtették.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Fakultatív magyaróra Borossebesen
Hasznos, ezért folytatni, támogatni kell!
Hosszú készülődés után, szombaton meglátogattuk a borossebesi református imateremben 12 órától megtartott magyar nyelvű fakultatív oktatást. Azon Faragó Péter RMDSZ-megyei ügyvezető elnök társaságában részt vett Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök, valamint Kiss Anna, a Pedagógusok Háza módszertani előadója is.
Rendhagyó magyaróra
A szülőkkel, nagyszülőkkel érkezett 15 gyermeket és hozzátartozóit Rohrszetzer Andrea önkéntes oktató üdvözölte, bemutatta nekik az aradi vendégeket, majd hozzáláttak a szokásos, szombat déli magyar nyelvű foglalkozáshoz. Ennek során képes illusztrációk segédletével, a 3-14 év közötti gyermekek románul majd magyarul neveztek meg háziállatokat, vadállatokat, növényeket, rovarokat, használati tárgyakat. Ezt követően magyarul felolvastak, írtak, közben karácsonyi versikéket szavaltak, ugyancsak karácsonyi énekeket, gyermekjátékokat adtak elő, magyarul. Több gyermek beszédén érezhető volt, hogy otthon nem társalog magyarul, de attól még folyékonyan fújta a betanult versikét, éneket, gyermekjátékot. A foglalkozásba bekapcsolódtak az aradi vendégek is, Matekovits Mihály és Kiss Anna a gyermekekkel és hozzátartozóikkal együtt zengték a közismert gyermekdalokat, énekes játékokat. A magyaróra végén az aradi vendégek kiosztották a gyermekeknek hozott ajándékaikat, a Napsugár és a Szivárvány gyermeklapok régebbi és új számait, a Szivárvány 35. születésnapjára kiadott, 2015-ös szemléltető falinaptárokat, foglalkozás-füzeteket, írószereket. Ugyanakkor megígérték, hogy a magyar csoportnak szereznek egy közepes méretű falitáblát, amire a hatékonyabb szemléltetés érdekében rögzíteni lehet a magyar betűképeket. A szakemberek pozitívan értékelték, amiért a foglalkozáson 5 anyuka is részt vett, akik az ott látott gyakorlat szerint, otthon is foglalkozhatnak a gyermekekkel. Ugyanakkor rendkívül elégedettek voltak, amiért a néhai Gabnai Erzsébet nyomdokain elindulva, Borossebesen újra működik a magyar nyelvű oktatásnak valamilyen formája, amit minden tőlük telhető módon továbbra is segíteni kívánnak. Kiss Anna állandó villámposta kapcsolatban lesz Rohrszetzer Andreával, akit módszertani szempontból folyamatosan segíteni kíván. Elsősorban azt tanácsolta neki, hogy a foglalkozáson csakis magyarul beszéljen a gyermekekkel és a hozzátartozóikkal.
Annyit ér, ahány nyelvet beszél
A magyaróra végén megkérdeztük a foglalkozásban részt vevő gyermekek szüleit is: miért látják hasznosnak a magyar nyelvű oktatást?
Ciot Monica, a 3 éves fiacskájával, Lucával azért jár rendszeresen a foglalkozásra, hogy a gyermek megtanulhasson egy másik nyelvet is, megismerkedhessen még egy kultúrával. Maga, illetve a gyermek nagymamája is beszél magyarul, ezért minden esély megvan, hogy Luca is megtanulja a nyelvet.
Irinyi Emma és az 5 éves unoka, Cristhofer, is jól beszélnek magyarul. Mivel a férje is magyar, ha náluk van, anyanyelven értekeznek. Otthon, illetve az óvodában már az állam nyelvén beszélnek.
Zopota Piroska a gyermekeit, a 6 éves Ramónát és a 8 éves Victort hozta a fakultatív magyarórára. Mivel a férje nem beszél magyarul, rendszeresen elhozza a gyermekeit, hogy ismerkedjenek a magyar környezettel is. Victornak gyengébb a nyelvérzéke, de abban bízik, hogy mindkét gyermeke magtanulja a nyelvet.
Ancuţa Gyöngyi a két gyermekét, a 2 éves Silviát és a 6 éves Gyuliát hozta az órára. A férje nem bánja, ha magyarul tanulnak, ezért ha maguk között vannak, otthon is anyanyelven beszélnek. Rájött, hogy jobb, ha egy nagyobb közösségben vannak, ahol barátokat is találnak, együtt bizonyára könnyebb a nyelvtanulás is, ami felér egy kellemes szórakozással. Számára is jók ezek az órák, mert ha otthon közösen tanulják a magyar leckét, sok minden eszébe jut. A kérdésre, miszerint, ha beindulna egy magyar nyelvű elemi osztály beíratná-e a gyermekeit, nem zárkózott el, noha a nagyobbik már elkezdte a román elemit. Mivel minden ember annyit ér, ahány nyelvet beszél, szívesen tanítja magyarul a gyermekeit.
Folytatja, de elkelne a segítség
Amint a fakultatív magyaróra végén Rohrszetzer Andrea kérdésünkre elmondta, az elmúlt évben szeptembertől a legtöbb szombaton megtartották a foglalkozást, idén ez volt a második. Általában 10-11 gyermek jár a foglalkozásokra, de a karácsonyi ünnepségre betanult verses, énekes műsorra 18-at készített fel. A református templomban megtartott ünnepi istentisztelet után mutattak be, nagy sikerrel. Mivel varrónőként dolgozik, hétköznap, esténként készül a szombati órára, maga készíti a szemléltető rajzokat, amelyeket a gyermekek kiszíneznek, de mágneses magyar betűkre is szükség lenne. Eddig ő vásárolta az alkalmak végén, a gyermekek megvendégeléséhez szükséges üdítőt, édességet is, ugyancsak ő sokszorosítatta a tananyag részét képező szemléltető rajzokat, ezért egy-egy foglalkozás 25-30 lejébe kerül. A munkát folytatni kívánja, de elkelne egy kis anyagi segítség.
Támogatók kerestetnek
A segítséggel kapcsolatban, Máté József főgondnok elmondta: a presbitériumban eldöntötték, hogy lehetőségeikhez mérten, a perselypénzből támogatják az itt zajló anyanyelvű oktatást. Karácsony előtt mintegy 200, utána hozzávetőleg 100 lejjel járultak hozzá a magyarórák költségeihez.
Támogató után kutakodva, megkérdeztük az RMDSZ helybeli szervezetének az elnökét, Mellák Istvánt is, aki kifejtette: a szervezet nincs olyan anyagi helyzetben, hogy támogassa, de szívesen felvállalja a szemléltető rajzoknak a sokszorosítását.
Aradi kirándulás körvonalazódik
Amint Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök a foglalkozás után kifejtette, azt nagyon érdekesnek, hasznosnak tartja, tehát folytatni, támogatni kell, mert igen erős a közösségépítő hatása a gyermekek között. A jótékony hatása évek múlva hozza meg a gyümölcsét, hiszen ezek a gyermekek lélekben később is együtt maradnak, kisebbek is csapódhatnak hozzájuk. Az anyagi támogatás bonyolultabb, ezért az önkéntes oktatónak továbbra is díjmentesen kellene folytatnia a munkát, maguk örvendenek, ha segíthetik az ehhez szükséges infrastruktúrát: ívpapírt, fogyóeszközöket stb. Ugyanakkor szervezni szándékoznak a helybeli fakultatív csoport számára egy aradi látogatást, ami a tavaszi vakáció idején mutatkozik a legalkalmasabbnak. Matekovits elintézné: egy húsvét utáni napon, a diákszállító kisbuszt az iskola bocsássa rendelkezésükre, hogy ellátogathassanak a Jelen Házba, a Kincskereső Óvodába, a Csiky Gergely Főgimnáziumba, de Arad történelmi nevezetességeivel is megismerkedhessenek. A vendéglátójuk az RMPSZ lenne, a kisbuszt Borossebesről próbálja megszerezni, csak az időpontot kell majd egyeztetniük.
Ok az álmodozásra?
E sorok írója számára nagy elégtétel, hogy az RMDSZ autójával részt vehetett az Arad megye legtávolabbi magyar közösségében zajló anyanyelvű oktatás foglalkozásán, elbeszélgethetett ottani, bizakodó magyarokkal, akiknek az idősebb tagjai nosztalgiával gondoltak vissza az évtizedekkel ezelőtt ott zajlott magyar oktatásra. Jól tudják: a mostani, rendhagyó formától nem várhatnak csodákat, de a jóvoltából újraépülhet a magyar közösségi szellem. Az meghonosodva, csodákra is képes lehet. Talán az önfeláldozó önkéntes oktató kitartó munkájával, széles körű meggyőzéssel, a hasznosságának a megnyilvánulásával, valamikor újra beindulhat egy magyar nyelvű óvodai csoport, ami akár összevont elemivé is kinőhetné magát. Igaza lehet, aki e fejtegetést álmodozásnak tekinti, de csak azon közösségeknek van esélyük a megmaradásra, amelyek mernek álmodozni is. Ebben a szellemben zajlott le az ebéd is, amit a házigazdák a vendégeik tiszteletére adtak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Az űrlap alja
„Az ég ha néha zizzen éngem lapozgat az isten…”
Csütörtök este Pataki István költő mutatta be köteteit Érmihályfalván, ahová, mint mondta, már az 1970–80-as évek óta ezer szállal kötődik, ugyanis itt élt hozzá közel álló költőtársa, Máté Imre (1936–1939) is, akinek haláláról december 8-án emlékeztek meg.
A mihályfalvi poéta nevét viselő városi tékában megtartott szerzői esten Szalai Ilona könyvtáros köszöntötte a Bihar községből érkező költőt, valamint az egybegyűlt irodalombarátokat. Mint mondta, ezzel a költői esttel nyílik Mihályfalván a magyar kultúra napjához fűződő eseménysorozatot. Az elkövetkezőkben Nyakó József polgármester üdvözölte a Partium- és Magyarország-szerte ismert Patakit, aki, mint mondta – majd később maga a versfaragó is megerősítette – szinte haza jár Mihályfalvára, ahol mindig szeretettel és elismeréssel fogadták.
Ezúttal öt kötetet hozott az Érmellék fővárosába, köztük az utolsót is, a Ha farkast kiáltanék címűt, amelyet Nagyváradon, a december közepén tartott szerzői esten mutattak be, és ahol Ködöböcz Gábor, az Agria című irodalmi folyóirat alapító főszerkesztője, valamint Tőkés László magyarországi fideszes parlamenti képviselő méltatta munkásságát.
A két laudációt ezúttal Felvinczi Erzsébet helybéli tanítónő elevenítette fel.
A kötetekből a szerző adott ízelítőt, amelyekben szerelmes, erotikus, szatirikus (Alsókorc, 2011) műfajú írásai mellett, anyanyelvőrző és művelő, illetve nemzetféltő költői hitvallása is előtérbe kerül.
„A Vétlen és védtelen (2009), Valami nincs (2011), Érosz egén (2012) alapján Pataki István a saját növéstervére és legjobb lehetőségeire figyelő szerző, aki tökéletesen tudatában van, hogy költőként egyetlen feladata van: konok hűséggel és művészi szabadsággal képviselni azt az élet- és értékvilágot, amely őt földajkálta és a sokra hivatottság felelősségével útjára indította. Ennek megfelelően számos művében megérintheti az olvasót a hűségben megőrzött szabadság és a szabadságban megőrzött hűség példaszerű modellje. Az emberi-művészi hitelességet, nyelvi erőt és mesterségbeli gazdagodást mutató legújabb kötete (Ha farkast kiáltanék, 2014) egy szépen ívelő pálya újabb állomásaként jelzi az utat, a klasszicizálódást is magában hordozó kiteljesedés felé” – írja róla Ködöböcz Gábor, magyarországi irodalomtörténész.
Utóbbi kötetének hátoldalán a Búcsú című vers (ne keressetek ne várjatok / nincs érkezés csak az út / az ég ha néha zizzen / éngem lapozgat az isten) soraiban fogalmazza meg önmagáról, amit szintén Ködöböcz Gábor összegez méltatásában: „(…) neki is köszönhető, hogy a majd százévnyi farkasverem-lét dacára még ma is van magyar dal Váradon. Ráadásul olyan megtartó, szabadabb lélegzetvételt segítő versekbe menekítve, melyek az érmindszenti géniusz nyomán éltetik az ezerszer áldott s használónál mindig hatalmasabb anyanyelvet. Mert a nyelv – mint a magyarság legnagyszerűbb alkotása – élet és szentség, sőt istenség”.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)