Veszélyben a vigécek
Tőkés László feljelentést tesz a róla a közelmúltban megjelent könyv, a Ne vígy minket a kísértésbe szerzője és kiadója ellen, ugyanakkor Demeter Szilárd, az EP-képviselő sajtóirodájának vezetője arról tájékoztatta az egyik napilapot, hogy hasonló lépést terveznek a könyv romániai terjesztőivel szemben is. A sajtófőnök ugyanis „gyomorforgató kampányeszköznek” tekinti a könyv terjesztését, és reméli, hogy akik ezzel foglalkoznak, azok büntetőjogi felelősségük tudatában teszik, mint ahogyan azt is, hogy mindezt nem közpénzből finanszírozzák.
„Meggyőződésem, hogy ki fog derülni, ki finanszírozta a kötet kiadását és romániai terjesztését. Nemsokára pontosan tudni fogjuk, hogy ki áll a lejárató kampány mögött” – mondta némiképp fenyegetően a sajtófőnök.
Abban az esetben, ha a szóban forgó könyv valótlan állításokat tartalmazna, akkor természetesen Tőkésnek szíve joga jogi úton érvényt szerezni igazának a szerzővel esetleg a kiadóval szemben is. Az viszont, hogy az EP-képviselő büntetőjogi kategóriának tekinti egy Magyarországon annak rendje és módja szerint megjelent könyv romániai forgalmazását, azt jelenti, hogy vagy tájékozatlan vagy pedig – ami valószínűbb – totalitárius reflexek működnek benne. Utoljára magyarországi könyv romániai terjesztését Nicolae Ceaușescu tekintette bűncselekménynek. (Egyik ismerősöm ellen a szocialista államrend aláaknázására irányuló tevékenységért akartak vádat emelni 1989-ben, mert a határon áthozta és másoknak is kölcsönadta az Erdély történelme című tudományos munkát.)
Az immár dokumentumkiadványban is megörökített politikus talán csak feledékenysége okán nem perli a könyv olvasóit is, hogy kimerítően megbüntessen mindenkit, akinek köze van egy a viselt dolgait taglaló munkához.
Ez az egész történet talán még mosolyra is deríthetne, ha Tőkés nem lenne európai parlamenti képviselő, és egy – igaz, jelentéktelen – romániai politikai párt védnöke. Én ugyanis félek azoktól a politikusoktól, akik bűncselekménynek tekintik az övékétől eltérő véleményeket, illetve azok terjesztését. Jó okom van félni azoktól, akik érvek nélkül, megbélyegeznek mindenkit, aki feltárja, rendszerezi, közreadja és terjeszti a róluk megjelent terhelő dokumentumokat.
S ez még akkor is igaz, ha magát a könyvet én is vegyes érzésekkel fogadtam. Nem vagyok híve annak, hogy a magánéletet és a közéleti tevékenységet összemossuk, bár jól tudom, hogy egy közszereplő, s még inkább egy politikus esetében az előbbi szférája eleve szűkebb, mert az állampolgároknak joguk van tudni, hogy az őket képviselők milyen erkölcsi normákat tartanak magukra nézve kötelezőnek, hiszen ezekből következtetni lehet politikai döntéseik elvszerűségére. Mégsem hiszem azt, hogy Tőkést – mint politikust – a magánlevelezése vagy a volt feleségéhez való viszonyulása alapján kellene megítélni. Nem vitatom, hogy egy politikus esetében ezek a részletek is lehetnek publikusak, de sokkal kevésbé relevánsak közéleti megítélése szempontjából, mint például az, hogy bekasztlizná a könyv terjesztőit.
Teljesen más megítélés alá esnek viszont az Andrassew Iván könyvében szintén szereplő ama dokumentumok, amelyek nagyon nagy pénzösszegek hűtlen kezelésével foglalkoznak. Például Both László független mérlegképes könyvelő jelentése, amely szerint a Határon Túli Magyarok Hivatala által a Tőkés által irányított 2002-es Református Világtalálkozó megszervezésére kiutalt 242 millió forintból az elszámolásnál 25 és fél millió hibádzott, illetve gyanús számlákkal igazolták a pénz felhasználását. Ezek olyan információk, amelyek nemcsak hogy relevánsak, de nyilvánosságra hozataluk kötelező lenne minden tisztességes újságíró számára, aki ilyen adatok birtokába jut.
Nos, ebből a megközelítésből nézve örvendetes, hogy Tőkés a bírósághoz fordult. Mert amennyiben nem tudja bebizonyítani azt, hogy a szerző által közölt és az ő pénzügyi felelősségét firtató dokumentumok hamisak lennének, akkor neki kell – akár a bíróság előtt – magyarázattal szolgálnia büntetőjogi felelőssége tudatában.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új igazgató az egyetemen (Sepsiszentgyörgy)
-+Tizenhatból tíz szavazatot szerzett meg a tegnapi igazgatóválasztáson Nagy Attila, a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar tanára a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán.
A három kar (gazdasági, közigazgatási, környezetmérnöki) közös irányítására kinevezett intézményi igazgató Fazakas Józsefet váltja ebben a tisztségben, aki márciustól nyugalmazott tanárként, kutatásirányítóként tevékenykedik a helyi egyetemen.
Az igazgatói széket ketten pályázták meg, Nagy Attila és Székely Zsolt, utóbbi a közigazgatási kar tanára, szakmai irányítója, ahonnan a tegnapi tisztújító választógyűlésen csu­pán négyen rendelkeztek szavazati joggal. Végül két hiányzó bejegyzésével, tizenhat tanár jelenlé­tében 10:6 arányban győzött Nagy Attila.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb tiltakozáshullám a MOGYE-n
Fél év után újrakezdte utcai tiltakozó akcióit Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) volt diákja tegnap reggel az intézmény előtti parkban, majd a város utcáin tüntetett a tőle megszokott módon: feliratozott, fehér orvosi köpenyben, narancssárga ernyővel sétált fel és alá.
Újabb tiltakozás. Fél év után ismét utcára vonult Ádám Valérián
A köpenyén ezúttal „A jogainkért küzdő vezetőket akarunk!” jelmondat volt olvasható, ami egyértelmű utalás a MOGYE új rektorának, Leonard Azamfireinak a legutóbbi visszaélésére. Az év elején, érvényes egyetemi charta hiányában megválasztott intézményvezető nem hajlandó elfogadni a magyar tagozat választott képviselőjét, Szabó Bélát, és helyette Gábos Grecu Józsefet nevezte ki a közelmúltban dékánhelyettesnek.
„Semmi bajunk nincs Gábos professzor úrral, nagyon szimpatikus ember, csakhogy a magyar oktatók nem rá, hanem Szabó Bélára szavaztak, amikor tagozatvezetőt választottak. Jó lenne, ha az új rektor tiszteletben tartaná a demokrácia szabályait és a közösség akaratát” – hangsúlyozta Ádám Valérián. A magyar oktatók már azért sem tartják reprezentatív személynek Gábost, mert a MOGYE hivatalos honlapján kollegájuk román nemzetiségűnek vallja magát, nevét pedig Gaboş Grecu Iosifként írja. A dékánhelyettesi tisztségbe való kinevezése után az egyetem magyar tanárai levélben tiltakoztak Azamfireinál, azonban annak ellenére, hogy az oktatási törvény értelmében a közösségnek kell megválasztania vezetőjét, a rektor hajthatatlan maradt.
Kérdésünkre, hogy szerencsésnek tartja-e, hogy a választási kampánnyal azonos időszakra időzítette tiltakozását, az RMOGYKE titkára igennel válaszolt. „Fontosnak tartom, hogy a választások alkalmával a marosvásárhelyi egyetem ügye maradjon napirenden, hogy a jelöltek és az általuk képviselt pártok fogalmazhassák meg konkrét és megvalósítható elképzeléseiket” – szögezte le a Krónikának Ádám.
A tiltakozó fiatalember ellen már a reggeli órákban megpróbáltak fellépni a hatóságok.
Előbb a városháza kötelékébe tartozó helyi rendőrök igazoltatták a belvárosban, majd az egyetem parkjában a Gombos Security őrző-védő szolgálat egyenruhában lévő munkatársa érdeklődött afelől, hogy kinek az engedélyével sétál a MOGYE udvarán. Ádám Valérián nem volt hajlandó tágítani, mint hangsúlyozta, addig nem hagy fel tiltakozó akciójával, amíg Leonard Azamfirei nem ismeri el Szabó Bélát a közösség választott vezetőjeként.
Lapunk megkeresésére a nőgyógyász professzor elmondta: ő nincs meggyőződve afelől, hogy ilyenszerű tiltakozással meg lehet oldani a MOGYE magyar tagozatának sorsát. Kérdésünkre, hogy Ádám és az RMOGYE jelen esetben árt vagy használ az ügynek, Szabó nem tudott konkrét választ adni. „Lehet, hogy árt, lehet, hogy használ, tény, hogy az RMOGYKE az intézménytől teljesen különálló szervezet, melynek tevékenységére mi, egyetemi tanárok nem tudunk hatni” – fejtette ki Szabó Béla.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Smaranda Enache támogatását ajánlotta pár hónapja Frunda György
Fél évvel ezelőtt még azt a Smaranda Enachét nevezte meg elfogadható marosvásárhelyi polgármesterjelöltként Frunda György szenátor, aki ellen áprilisban, az RMDSZ színeiben versenybe szállt a polgármesteri székért. Az RMDSZ jelöltje egy múlt év novemberi rádiós beszélgetésben kifejtette: az emberjogi aktivistaként ismert Enachénak sokkal több magyar támogatója van, mint román, az RMDSZ-nek őt kellene támogatnia. A szövetség jelenlegi polgármesterjelöltje ma már úgy látja: Smaranda Enache nem tekinthető független jelöltnek, és – a Magyar Polgári Párt színeiben induló Benedek Imrével együtt – az a célja, hogy „minél nagyobbat üssön az RMDSZ-en”. A politikus ugyanakkor azt állítja: támogatottsága többszöröse az emberjogi aktivistáénál.
„Egy olyan polgármesterjelöltre van szükségem, akit a vásárhelyiek elfogadjanak. Magyarok is, románok is. És ez Smaranda Enache” – ezt nyilatkozta 2011 novemberében a marosvásárhelyi Gaga Rádióban Frunda György szenátor, aki az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjeként indul a június 10-i helyhatósági választásokon.
A rádióműsor felvételét a Tulipédia oknyomozó portál tette közzé kedden.
A szövetség jelöltje az adásban azt is leszögezte: „Én azt hiszem, hogy Smaranda Enachénak sokkal több a magyar támogatója, szavazója, mint a román ebben a pillanatban.” Úgy fogalmazott: a Pro Europa Liga társelnöke a románok szavazatainak legkevesebb tíz százalékát tudná begyűjteni.
Frunda úgy vélte: Vass Leventének elméleti esélyei sincsenek a polgármesteri tisztség elnyerésére. „Még nem késő: gondoljuk át, döntsük el hogy jó-e Vass Leventét indítani, vagy pedig van annyi bölcsességünk, hogy felülbíráljuk döntésünket és támogassuk Smaranda Enachét.”
Mint mondta: kilencven százaléka azoknak, akik betelefonáltak a rádióhoz, azt mondták, hogy Enachéra fognak szavazni, tíz százaléka azt, hogy ilyen esetben nem megy el szavazni. Ezért nem tartja bölcs döntésnek Vass Levente indítását, amit az RMDSZ-nek felül kellene bírálni.
Frunda a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben induló Benedek Imréről is szót ejt, szerinte a vásárhelyi orvosprofesszor hibázik a választásokon való indulásával. „Vásárhelyen nem indulnék RMDSZ-jelölt ellen – még akkor sem, ha meg vagyok győződve arról, hogy nem tud nyerni –, pont azért, hogy ne vádolhassanak azzal, hogy a saját érdekeimet a közösség érdekei fölé helyezem. Nem hiszem, hogy Benedek Imre Marosvásárhely polgármestere tudna lenni” – mondta.
A Smaranda Enachét támogató korábbi kijelentéseiről Frunda György kedden úgy nyilatkozott a Krónikának: az akkori elképzelései szerint a szövetség jelöltje fiatal politikus kellett volna, hogy legyen, aki összegyűjti a magyarságot, üzenni tud a magyar és román szavazóknak is, és megmutatja, hogy meg tudja nyerni a választásokat. A Vass Leventével szembeni fenntartásait jelezte is a RMDSZ-en belül, a fiatal orvost ennek ellenére így is megválasztották polgármester-jelöltnek.
„Ez év márciusában a közvélemény-kutatások azonban azt mutatták, hogy az RMDSZ-szel gond van, Vass Levente nem tudja hozni az elvárt eredményt, sőt megosztotta a vásárhelyi magyarságot. Ekkor kértek fel, és mivel jól álltam az ismertség és bizalom tekintetében, elvállaltam a jelölést” – magyarázta Frunda.
A politikus úgy látja: Smaranda Enache és az MPP színeiben induló Benedek Imre csak az RMDSZ-ellenes magyar szavazatokat gyűjtik össze, nem a polgármesteri szék elnyerése a céljuk, hanem az, hogy minél nagyobbat üssenek az RMDSZ-en.
„Smaranda Enache rég egyértelművé tette, hogy már nem független jelölt, az EMNP jelentősen segítette kampányában, az ő céljaikért harcol” – mondta. Utalva arra a korábbi kijelentésére, hogy szavazók jelentős része Enachét támogatja, Frunda leszögezte: „amióta én vagyok az RMDSZ jelöltje, a magyar szavazók nagy része engem támogat”. Hangsúlyozta: a felméréseik azt mutatják, hogy háromszor-négyszer nagyobb a támogatottsága az Enachéénál.
Frunda György ugyanakkor arra számít, hogy nagyon kemény harcot kell majd vívnia Dorin Floreával, azonban úgy látja, hogy így is esélye van legyőzni a jelenlegi városvezetőt. „De ha veszítek, a különbség kisebb lesz mint Smaranda Enache és Benedek Imre szavazatai összesen” – szögezte le.
Mint ismeretes, Vass Leventét először az EMNP helyi szervezete javasolta jelöltnek, majd az RMDSZ bejelentette: a szövetség hivatalos jelöltjének nevezte ki az orvos-politikust. A három magyar politikai szervezet közötti viták miatt idén áprilisban Vass bejelentette: csak abban az esetben vállalja a megmérettetést, ha a magyar politikai szervezetek közösen támogatják indulását, a vásárhelyi politikai megosztottság miatt ugyanis nem remélheti, hogy valós esélyei lennének a helyhatósági választáson.
Vass visszalépése után az RMDSZ április közepén bejelentette: Frunda Györgyöt indítja polgármester-jelöltként a június 10-i önkormányzati választásokon.
Smaranda Enache korábban többször hangsúlyozta, az a célja, hogy a marosvásárhelyi polgárokkal összefogva leváltsa a regnáló polgármestert, Dorin Floreát, illetve az „agresszív, korrupt, populista” városvezetést, amire véleménye szerint csak egy független, értékelvű politizálást felmutató jelölt lehet képes. A Krónikának a független jelölt korábban azt nyilatkozta: megtiszteltetés lenne számára, ha a város magyar és román demokratikus pártjai és civil szervezetei mellé állnának, és együtt próbálnának véget vetni a jelenlegi polgármester uralmának. „Ez egy értékekre épülő, példaszerű összefogás lenne” – nyilatkozta Smaranda Enache.
Lázár Lehel. Krónika (Kolozsvár)

„A győztes mindent visz”
Megszavazták az egyfordulós, egyéni választókerületes, többségi választási rendszert
Hacsak az Alkotmánybíróság meg nem vétózza, új rendszer szerint tartják Romániában az őszi parlamenti választásokat, amely a „győztes mindent visz” elvén alapul. E szerint automatikusan mandátumhoz jut az a jelölt, aki megnyeri a választókerületét, a többi jelöltre adott szavazat azonban elvész.
Egyfordulós, egyéni választókerületes, többségi választási rendszerben választanák meg a parlament tagjait: ezt tartalmazza a választási törvény módosítása, amelyet tegnap szavazott meg a képviselőház. A jogszabály már idén ősszel életbe lép, előírásai szerint a választókerületek nem módosulnak, viszont eltörölik az 5 százalékos bejutási küszöböt. A törvénymódosítást a Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnökei, Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke terjesztették elő. A tervezetet a szenátus már korábban megszavazta. Az RMDSZ képviselői tartózkodtak a kezdeményezés alsóházi szavazásakor, a jogszabályt végül 180 támogató és 30 ellenző szavazattal fogadták el.
Erős kormánytöbbség
A parlamenti vita során Crin Antonescu PNL-elnök kijelentette, így érvényesül a legjobban a választók akarata, hiszen az első helyezett jelölt minden esetben nyer. A politikus beszéde közben a karzaton helyet foglaló civil jogvédő szervezetek képviselői molinókkal és bekiabálásokkal is tiltakoztak az új választási rendszer ellen. Álláspontjuk szerint egy ilyen horderejű törvényt nem lett volna szabad társadalmi vita nélkül, választási évben, fél évvel a voksolás előtt elfogadni.
Tegnapi pillanatkép az RMDSZ képviselőházi frakciójának padsoraiból: Kelemen Hunorék a vidámság ellenére bírálták a törvénymódosítást
Kelemen Hunor szövetségi elnök a képviselőház plénuma előtti felszólalásában leszögezte, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) által javasolt tervezet tönkreteszi a politikai és választási rendszert. „Hiba a választási rendszer megváltoztatása néhány hónappal a választások előtt. Mégpedig egy olyan hiba, ami bumerángként fog visszavágni azok ellen, akik ezt elfogadják” – mondta az RMDSZ elnöke a szavazás előtti általános vitán, és rámutatott, a javasolt választási rendszer értelmében több százezer polgár elveszíti politikai képviseletét Románia parlamentjében.
A törvény értelmében minden egyéni választókerületből a legtöbb szavazatot összesítő jelölt jut a törvényhozásba. Rajtuk kívül minden olyan megyében, ahol valamely nemzeti kisebbség aránya eléri a lakosság legalább hét százalékát, de a közösség egyik jelöltje sem nyert választókerületében, az érintett kisebbségnek hivatalból biztosítanak egy pluszhelyet a képviselőházban, amelyet a legjobban szereplő kisebbségi jelölt foglalhat el, függetlenül attól, hogy a többi választókerületi vetélytársához képest hányadik helyen végzett. A kedvezmény a szenátusra nem vonatkozik.
A választási törvény módosítása a képviselőház tegnapi ülésén180 igen szavazatot kapott, az RMDSZ tartózkodott
Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint a magyar képviselet arányosságát ez a kitétel bizonyos mértékben helyreállítaná. „Ez jó esélyt teremt arra, hogy Kolozs, Máramaros, Arad, Brassó és akár Temes megyében is legyen magyar képviselő, azokon a székelyföldi és partiumi megyéken kívül, ahol a magyar jelölteknek amúgy is esélyük van egyéni választókerületben az élen végezni. Azonban még mindig megoldatlan marad a Fehér megyei, Hunyad megyei, Beszterce megyei magyar szavazatoknak a sorsa” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
A lapunknak nyilatkozó Márton Árpád képviselő, az RMDSZ választási szakértője szerint a jogszabály „rossz, alkotmányellenes” törvény. A politikus véleményén a kisebbségeknek adott engedmény sem változtat. Márton hangsúlyozta, az engedmény ellenére is könnyen előfordulhat, hogy a magyar–magyar verseny miatt akár Sepsiszentgyörgyről is román jelölt jusson be a parlamentbe. „Erre a veszélyre hívnám fel mindazok figyelmét, aki számára az új törvény üzenete az, hogy szabad a magyar–magyar verseny” – mondta a képviselő.
Márton számításai szerint az új törvénnyel „nulla és hat között” nőhet a parlamenti mandátumok száma. Nem tudta megjósolni azonban, hogy az RMDSZ-frakció létszáma hogyan alakul. Új Magyar Szó (Bukarest)

Jobboldali kurzus – baloldali akciózás
Néhány évtizednyi tiltás, majd tűrés után minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi magyar vezetés támogatja a Horthy-kultusz újjáéledését. A két világháború közötti magyar kormányzóról közterületeket neveznek el, szobrokat és emléktáblákat avatnak – s a korszakához kapcsolódó személyek is hasonló elismerésben részesülnek.
Jövőre lesz húsz esztendeje, hogy a portugáliai Estorilból – ahol a kormányzó a második világháború után emigrációban élt, s ahol 1957 februárjában (állítólag 1956 kudarca fölötti elkeseredésében életkedvét vesztve) elhunyt – hazaszállították Magyarországra a hamvait, és egykori birtokán, Kenderesen újratemették. Az évforduló jó alkalmat kínál a szélsőséges Jobbik számára, hogy egyenesen azt javasolja: 2013 legyen Horthy-emlékév. E sorok írásakor a javaslattól nem határolódott el a kormánypárti szövetség, a Fidesz–KDNP, mint ahogy nem, vagy csak nagyon erőtlenül hallatja a szavát a Horthyval kapcsolatos egyéb eseményekről is. Sőt: épp a Horthyval való titkos rokonszenvezésre tartják a baloldalon bizonyítéknak, hogy a Parlament előtti Kossuth Lajos teret épp az 1944-i állapotnak megfelelően rekonstruálják, e hét keddjén pedig bejelentették, hogy a kormány újralapítja a Corvin-lánc nevű kitüntetést, amelyet 1930-ban Mátyás király emlékére Horthy Miklós alapított. (Ebbe a jobboldali kurzusba illik bele egyébként a Nyirő József újratemetésével kapcsolatos terv is.)
A Jobbik helyi képviselőjének indítványára és a többségében független tagokból álló képviselőtestület támogatásával Gyömrőn Horthy Miklósról nevezték el a város főterét, amely 1945-ig Horthy Miklós nevét viselte, a javaslatot benyújtó önkormányzati képviselő szerint a mostani határozattal csak ezt az állapotot állítja vissza a város képviselőtestülete. Sas Zoltán szavai alapján itt az ideje, hogy Horthyra mint „Magyarország egyik meghatározó történelmi személyiségére” gondoljanak az emberek, ám az szerinte is természetes, hogy tevékenységének megítélése különböző lehet.
A „különböző megítélés” legkirívóbb példája azonban a Somogy megyei Kerekiben, a „főméltóságú úr” – ez volt Horthy hivatalos megszólítása – egyik valamikori vadászhelyén történt. A település a napokban egész alakos Horthy Miklós-szobrot avatott, bár az esemény megosztja lakosságát. Egész alakos Horthy-szobrot 72 esztendő óta először állítottak az országban. Marton Lajos, az 570 lakosú somogyi falu független polgármestere pedig arról számolt be, hogy a település öt független tagból álló testülete jóváhagyta a szoborállítást, amit ő maga ugyan nem támogatott, de elfogadja a testület többségének akaratát.
Vörös festék
Gyömrőn még mintegy 80-100 ember békés megmozdulással tiltakozott a közterület elnevezése ellen, a demonstrálók Radnóti Miklós Töredék című versének sorait tartalmazó zászlókkal fejezték ki tiltakozásukat. Kerekiben azonban ennél látványosabb, mondhatni bolsevik akciózásra került sor. Az avatás éjszakáján valaki vörös festékkel öntötte le a kormányzó faszobrát, Kücsön Norbert alkotását, és a nyakába „Tömeggyilkos, háborús bűnös” feliratú táblát akasztott. Mint utóbb kiderült – maga is büszkén hirdette –, mindezt Dániel Péter ügyvéd követte el, aki egyebek mellett arról vált ismertté, hogy kaszinótojással kente be a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának egy középületben kifüggesztett példányát.
Dániel lefényképezte magát akciója közben, a fotót közszemlére tette az interneten, és megígérte, a jövőben is hasonlóképpen fog cselekedni, amennyiben újabb szobrokat állítanának fel. Az ügyvédet a Jobbik feljelentette, és a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, korábban baloldali országgyűlési képviselője, Bánáti János közölte, Dánielt akár ki is zárhatják a kamarából. Érdekes fejlemény, hogy még a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) is elítélte az életnagyságú Horthy Miklós-szobor meggyalázását. (A hét elején egyébként szintén vörös festékkel öntötték le a kérlelhetetlenül antikommunista és ezért évtizedekig indexen tartott Tormay Cécile írónő józsefvárosi emléktábláját is.)
Újraavatták a napokban Debrecenben – tiltakozások közepette – Horthy Miklós, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját is, a tudományegyetem épületében. A kormányzó személye más alkotáson is feltűnik, sőt: már korábban látható volt. Szegeden, az ugyancsak az egyetemhez kapcsolódó Hősök Kapuja boltívének freskóit Aba-Novák Vilmos készítette, akit ezért a második világháború után nem is tartottak művésznek, egyéb alkotásait is agyonhallgatták. A freskón 1945-ben előbb csak Horthy alakját fedték be, majd 1949-ben az egészet bevakolták cementtel és le is meszelték, mivel a volt kommunista rendszer nem tűrhette. A képek szinte teljesen elpusztultak, mert a cement tönkretette a freskók felső festékrétegét, a rendszerváltozás után feladatot adva a restaurátoroknak. Egyébként a kurzusváltás példája, hogy közadakozásból visszaállítják a Horthy Miklós kormányzó fiának, Horthy Istvánnak az emlékművét Siófokon, a régi helyén. (Igaz, Siófok fogadja be a Kossuth térről eltávolított Károlyi Mihály-szobrot is.)
Gy. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

Osonó és Krétakör Európában
Rangos európai színházi fesztiválokon mutatják be a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely és a budapesti Krétakör közös alkotását, a Schilling Árpád által rendezett, A papnő című darabot.
Fazakas Misi, az Osonó vezetője elmondta: május 14–16-a között a brüsszeli Kunstfestivalon, május 18-án a vilniusi New Drama Action színházi fesztiválon léptek fel, május 30-án pedig a bécsi Wiener Festwochen-en mutatják be A papnő című előadást. Az osztrák fesztivál színházi programjának válogatója, Stephanie Carp a krízis anatómiáját kutatta, így koncepciójába beleilleszkedik az Osonó és a Krétakör közös előadása, amely egyébként egy család három tagját bemutató Krízis-trilógia harmadik, záró része. A papnő főhőse az egykor ünnepelt fővárosi színésznő, aki egy erdélyi faluban drámapedagógusként dolgozik, de elkötelezettsége ellenére igyekezete kudarcba fullad. A színházi előadásban 14 civil és három színész játszik, többek között a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola színészosztályainak diákjai is szerepet kaptak benne.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hadovázik a középszer
Április végén beszélgetést szervezett a Kolozsvár Társaság a színház repertoárjáról, közönségéhez való viszonyáról, mindenről, ami a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival kapcsolatban felmerülhet. A beszélgetésen jelen volt három felháborodott hölgy is, akik hol a múlt rendszer kultúraaktivistáira jellemzően dirigáltak, hogy mit játsszanak és mit ne, hol pedig a jólneveltség nevében törtek pálcát a KÁMSZ előadásai fölött.
Az egyik hölgy be is jelentette, hogy márpedig ő soha többé nem néz meg olyan előadást, amelyet Tompa Gábor rendezett, mert Az elveszett levél például azzal kezdődött, hogy a szereplők kigombolták a nadrágjukat, s egy jót pisiltek... Azt már persze nem mondta meg, hogy hol is történt mindez – nos, a Nép Háza gyönyörűen kicsempézett WC-termében, ahol a képviselők „kéz kezet mos alapon” rendezik nagy ügyleteiket, miközben az ülésterem többnyire üres... A hölgy hiába ment színházba, mert semmit sem látott. A másik, aki a kultúraktivistát alakította, azt követelte, hogy a közönségnek játsszanak, az ő színvonalán, az általa kedvelt darabokat, és legyen mindig teli a színház (mintegy nyolcszáz férőhelyes) nagyterme. Vagyis, tennénk hozzá, térjen vissza az úgynevezett tömegkultúra időszaka, amely olyan gyönyörűségeket produkált, mint a Megéneklünk, Románia Fesztivál.
Ma tehát már senki sem gátolja meg a színházainkat abban, hogy művészetet produkáljanak – csupán a középszert istenítő néző, akinek nem kell a művészet, hanem az előítéleteit és a beidegződéseit kívánja igazoltnak látni, illetve megvalósulni. A félműveltek paradicsomát...
Erre keményen rájátszik a média is. Aradon, az Interetnikai Fesztivál idején egy fiatal tévés egyenes adásban feltette nekem a kérdést. „A mai néző gyomra nem veszi be a modern színházat. Mi a véleménye erről?” Hát mit mondhattam volna egyebet, mint azt, hogy „a színház nem a gyomornak szól, néhány emelettel feljebb kell keresni a címzettet. Aki a gyomrát akarja tömni, menjen a vendéglőbe”.
Persze ezzel az ügy nem zárul le. A néző pont olyan fontos szereplője – résztvevője! – az előadásnak, mint a színész. Ha partnerek és együtt produkálják, akkor működik a színház, létrejön a művészi aktus a színházban. Ha nem, megbukik a legcsodálatosabb rendezés is. Ezt gyakran szem elől téveszti, sőt, el is felejti mindkét fél. A rendezés szólózik, a néző pedig pusztán fogyasztóként ül be a nézőtérre, valójában nem akar csinálni semmit, azt várja, hogy kiszolgálják, mint a vendéglőben.
Így nem jöhet létre a színházhoz szükséges kapcsolat. Ami létrejön, az már gyomor alatti...
Bukarestben nemrég a Történelmi Múzeum előtti lépcsőn felállították Traianus császár szobrát, kezében a dákokat jelentő vicsorgó farkassal, amelynek a nyakából egy ötödik végtag, egyesek szerint vakbél nyúl ki vagy félméter hosszan. A szobor a 2008-ban elhunyt Vasile Gorduz műve. Nagy elismeréssel szólt róla két szakértő is – Pavel Şuşara és Răzvan Theodorescu. Ők csak tudják, hogy a szobrászatban mi az érték. Mindenesetre elgondolkoztató az, hogy Traianust meztelenül ábrázolja a szobrász – időtlenné teszi, mert ha valamely kor ruháját adná rá, nem kellene vele többet foglalkozni. Viszont a nagyszájú járókelők és a newsmanek, akik ugye mindenhez értenek, el vannak hűlve, profanizálást látnak benne, mocskos tréfát. Egy elegáns hölgynek például az jutott eszébe: „Mit csodálkozunk azon, hogy Traianus meztelen?
A rómaiak és a dákok között a szexuálison kívül más kapcsolat nem volt.” Egy fiatalember pedig a farkas toldalékán kajánkodik: „Biztos Csernobil áldozata, azért nőtt farok a nyakán.” És a sajtó világgá kürtöli ezeket a mélyenszántó vélekedéseket. Sőt, még hozzátesz egy-két lapáttal. Hát mit is várhatnánk mást Vasile Gorduztól, aki megmintázta Ştefan cel Marét is: kis nyomorék figura, gebén lovagolva – s a bákói tanács szinte elfogadta? Eminescura pedig hálóköntöst adott a szobrász. A nemzeti költő arca bolondéra emlékeztet, aki most szabadult a tébolydából – és egy talapzaton áll Montrealban. „Hát nem gyalázat?!” Tény, hogy a művészet és a középszer, nacionalizmus, populizmus stb. más-más úton halad.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

A csatornaíró
Álláspont
Csak tudnám, miért kellett huszonkét évnek eltelnie, hogy végre feketén-fehéren láthassuk: kik ontották ránk mindeddig a megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéleteiket. Ők, az úgynevezett balliberális véleményelit, akik az átkosban egyszerre jól tartott kegyeltek és hősiesen kiszólongató ellenzékiek, baloldali kormányzás idején pedig feszengő aulikusok, „igazságbeszédről” hablatyoló, csendben meg persze a zsebüket tömögető értelmiségiek. Csak azt nem tudják elviselni szegények, ha nem az általuk agyonszeretett politikusok vannak hatalmon. Olyankor rendre kimutatják a foguk fehérét. Az Antall-kormány alatt mindent vittek, a tendenciózus médiamanipulációval és a gőgős véleményterrorral gyakorlatilag kisiklatták az egész rendszerváltozást.
Az első Orbán-kormány idején is hörögtek rendületlenül, bár nehezebben találtak fogást (be kellett érniük némi micisapkázással, minidúcsézéssel, meg a túl sok nemzeti zászlón való szörnyülködéssel).
Ám a legújabb jobboldali ciklus mintha egy kissé felkészületlenül érte volna a fiúkat. Mintha csak most szembesültek volna a médiaviszonyok gyökeres megváltozásával, az internet térhódításával, a megkopott népszerűségükkel, a média- és véleménymonopólium elvesztésével, az újabb generációk szinte totális érdektelenségével az ügyeletes rettegésük iránt. És mintha ez a szituáció kihozta volna belőlük lelkük valódi lényegét. A talaját vesztett ember elaljasulását. A pitiáner gyűlölködőt, az erkölcsi hullát, aki nemhogy az oly sokat hivatkozott BBC meg a New York Times, de még a megboldogult Kacsa magazin etikai mércéjét sem képes tartani.
Történt, hogy a magyar ugar két csillagfényű fáklyája, Kuncze Gábor bukott szadeszvezér, botcsinálta riporter és Donáth László MSZP-s lelkész a minap bemutatta a fővárosban Andrassew Iván új könyvét Tőkés Lászlóról. Andrassewről annyit érdemes tudni, hogy ő az a népszavás szerkesztő, aki egyetlen oldalra képes négy publicisztikát is beszerkeszteni a diktatúra (vak is látja, hogy) zajló intézményesüléséről Magyarországon.
Nos, a Ne vígy minket kísértésbe címet viselő mű nem manipulatív, és nincsen tele csúsztatásokkal (mint anno Kende Péter elkapkodott Viktor-könyvei). Csak szimplán primitív és aljas. Mint egy hátbatámadás a lakótelepi diszkóban.
Végre megtudtuk tehát: nem többek ők senkinél, csak szimplán aljasok és primitívek. Idézzük csak, miként vezeti fel Andrassew a szinte kizárólag Tőkés László elvált feleségének levelezéséből és információiból összeállított förmedvényét: „Sokáig vívódtam magamban, mielőtt nekiláttam ennek a munkának. Küzdött bennem a jó ízlés és a kötelességtudat. Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni? (…) Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, »a magyarság köztársasági elnöke« – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni.”
Mindannyiunk nagy szerencséjére azonban a cseppet sem farizeus Andrassew felülkerekedett a belső vívódásán, és közkinccsé vált a püspök úr magánéletének sok állítólagos részlete. Nemhiába házalt hát az érintett asszony évek óta a levelekkel, ilyen-olyan „bizonyítékokkal” oly rendületlenül. Az, hogy a másik fél véleménye a kutyát sem érdekelte, de legfőképp az aranytollú népszavás szerzőt nem, s hogy egy ilyen indulatokkal teli emberi konfliktus totálisan egyoldalú krónikája óhatatlanul sok-sok valótlanságot tartalmaz, s hogy még a bíróság is érthető okból rendre szankcionálja a közszereplők válóperes ügyeinek nyilvánosságra hozását (lásd az SZDSZ-es Wekler Ferenc ügyét), a ballib oldal finnyás felkentjei közül ezúttal senkit nem fog megbotránkoztatni. Vannak ügyek, amelyekben nem számít az etika, az igazság pedig a legkevésbé. Ahol a cél szentesíti az eszközt. A magyarság élő nemzeti hősének, a kelet-európai rendszerváltozás egyik világszerte jegyzett alakjának a vágyott megsemmisítése, a közelgő romániai választás manipulálása egyesek szemében kétségkívül ilyen ügy.
Ám, kedves Andrassew Iván, és az itthoni meg erdélyi haverok, Tőkés László félreállításához ennél a répahányásnál azért többet kellett volna összekaparni. Ne lepődjenek meg, ha a sok fekália végül az önök nyakába folyik vissza.
Huth Gergely. Magyar Hírlap

Megjelent a hatszázadik Helikon
Folyóirat. Szilágyi István: „a kisebbség csak politikailag kisebbség, Irodalmában, kultúrájában maga lehet az egyetemesség”
A Magyar Művészeti Akadémia meghívására hétfőn a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében felolvasással egybekötött beszélgetésen ünnepelte hatszázadik lapszámát a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat.
Az eseményen felszólalt mások mellett Szilágyi István, a folyóirat főszerkesztője és Szakolczay Lajos irodalomtörténész.
Volt és jelenlegi szerkesztők, jeles szerzők részvétele mellett rendezték meg az erdélyi Helikon folyóirat hatszázadik lapszámának megjelenése alkalmából tartott ünnepi estet a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében hétfőn. Az eseményt Szilágyi István főszerkesztő értékelő beszéde nyitotta meg. Legutóbb száz lapszámmal ezelőtt készítettek számvetést, azóta újabb négy év telt el. „Nem is a napok mérik életünknek tartalmát, hanem az általunk létrehozott eredmények. Minden fontosabb megjelenés alkalmából számba vesszük a múltat, ilyenkor egyszerre lehetünk gazdái és vendégei az ünnepnek” – kezdte Szilágyi. A Helikon külseje mára védjeggyé vált, az állandóságot képviseli. A főszerkesztő szerint azonban az ötszázadik megjelenés óta a belső többet változott, mint az elmúlt tizenöt évben összesen. Megtartották azokat a rovatokat, amelyek meghatározók a folyóirat történetében, azonban határozottan nyitottak a kortárs irodalom és a társművészetek felé. Az utóbbi években különösen népszerűvé vált kétoldalas beszélgetéseik sorozata.
Szilágyi az erdélyi Helikon születését is felelevenítette a „szerteszaladt magyar irodalomra” és a folyamatosan kialakult műhelyekre emlékezve. „Kolozsváron és környékén Döbrentei Gábor munkássága óta mindig van fóruma az irodalomnak. Magyarországot szétdarabolták, de a kultúrához való ragaszkodás olyan műhelyeket hozott létre, amelyekben tovább élhettek és fejlődhettek a hagyományok.” A Pásztortűz és az Utunk mellett a kor három legjelentősebb lapja között tartották számon a Helikont.
Kuncz Aladárt idézve a főszerkesztő megfogalmazta a lap küldetését: a kisebbség csak politikailag kisebbség. Irodalmában, kultúrájában maga lehet az egyetemesség. „Vajon erény lenne a megmaradás? Merthogy érdem nem, annyi bizonyos. Hogy állunk az elszánt túlélni tudásunkkal? Erre teremtettünk, vagy ítélt valaki bennünket? Mindeközben az elmúlt esztendők megannyi talmi Európa-ígéretére azért figyelünk, mert továbbra sem közömbös számunkra, hol élünk s miként. Ma úgy kapaszkodunk elhontalanodott múltunkba, hogy ki ne rekesztődjünk a magyar jövőből se, ha arról valaha az idő eltakarítja a ködöt” – zárta gondolatait Szilágyi. Az est moderátori szerepét Szakolczay Lajos kritikus, irodalomtörténész töltötte be. Felidézve a néhány évtizeddel ezelőtti időket a következő történetet osztotta meg a jelenlévőkkel: „Az Utunk Kós Károly-száma címlapján egy Kós-szoborral ment be a nyomdába – reggel már Ceausescu arcképe volt rajta. Ilyen időket éltünk.” Az est folyamán verseket és prózai műveket olvasott fel mások mellett Király László költő, Kakucs Ágnes, Karácsonyi Zsolt és Ferenczi Csongor. Az esemény zárásaképpen Szilágyi István mutatta be egyik novelláját.
Hrecska Renáta. Magyar Hírlap

Az erdélyi versenyzők felzárkóztak az anyaországiakhoz (Anyanyelvi konferencia)
A címbeli örömhírt a múlt hét végén az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének ünnepi közgyűlését követő tanácskozáson fogalmazták meg, melyre a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében került sor. Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni! – az anyanyelvápoló mozgalom eme jeligéje is jelzi, mekkora nevelői potenciál rejlik tevékenységében.
Az eszmecsere a mozgalom plakátjait, kiadványait felsorakoztató kiállítás megnyitójával vette kezdetét, amit a vitát bevezető beszámolók követtek. Elsőként Kerekes Barnabás az anyaországi nyelvművelő moz­galom történetét foglalta össze, visszautalva Péchy Blanka színművész alapítványának és Lőrincze Lajosnak abban játszott szerepére. Az Édes Anyanyelvünk mozgalom azóta jócskán kiszélesedett, százezrekhez kíván eljutni, a nemzettudat ama kétségbeejtő helyzetén ugyanis, amire egy ’83-as felmérés vetett fényt – a megkérdezett diákok 97 százaléka nem tudta, mely országokban élnek nagyobb számban magyarok – sürgősen változtatni kellett. A legelőbb 1965-ben Egerben megtartott kiejtési konferenciát szinte fél évszázada minden évben új követi, közben új ágakat hajtva a mozgalom a gondolatok érthető megszólaltatásának szánt Kazinczy Versennyel, helyesírási vetélkedőkkel stb. gyarapodott, és fejlődése máig töretlen. A diákoknak, tanároknak szánt képzések mellett nyári táborozások élénkítik és jutalmazzák a versenyszellemet, s a nyelvművelés aktivistáinak mai fő törekvése, hogy növeljék a résztvevők számát a "tömegesedés" rendjén. Az előadó kiemelte az örvendetes tényt, hogy a határon túli közösségek és társmozgalmak ma már nem csupán bekapcsolódásuk örömét élvezhetik, hanem az erdélyiek például fel is zárkóztak teljesítményükben, a díjak számában az anyaországi versenyzőkhöz.
Péntek János megemlítette, milyen súlya van e versenyeredményeknek az erdélyi Nyilas Misi tehetség­támogató program ösztöndíjainak odaítélésében. Aggasztónak tartja viszont, a diákok helyesírási tudása gyatra, ez is a mélyebb merítésre, a minél nagyobb számú diák bevonására buzdít. Erdélyi Judit elmondta, milyen tapasztalatokkal járt az, hogy az Implom József helyesírási verseny erdélyi szakaszát évek óta a Mikes Kelemen Gimnázium szervezi meg.
Egy javaslathoz hozzászólva a jelenlévők nem helyeselték, hogy a helyesírási versenyben ezentúl megszüntessék a határon túli kategóriát, miként arra sem érett meg az idő, hogy szakirány szerint válasszák szét a versenyzőket. (Elegendő azt megemlíteni, hogy a mai erdélyi magyar földrajzkönyvekben hemzsegnek a nyelvi hibák.)
Egyed Emese jónak látná, ha a határon túli utaztatási alapokból a mozgalomnak is juttatnának, ennek hiánya ugyanis a legnagyobb anyagi akadálya a magyarországi versenyeken való részvételnek. Váradi Izabella minisztériumi tanácsos némileg meglepő kijelentése szerint bizonyos célokra még mindig sok a minisztérium elköltetlen pénze. Wacha Imre rádiósoknak, tévéseknek szóló szellemes előadását, sajnos, csupa nem-tévés hallgatta végig. Kifejtetlen téma maradt a sajtó szerepe a nyelvimodell-nyújtásban, ezzel a mozgalom hazai képviselői, persze, nem ok nélkül, elégedetlenek.
Végül Bodó Barna egyetemi tanár mondta el gondolatait a társadalom lelkiismereteként meghatározott civil társadalmi mozgalmakról, ezeken belül azok kisebbségi változatairól, melyekhez az anyanyelvápolók is sorolják magukat. Több kezdeményezés mostoha fogadtatása – például a magyar professzorok erdélyi tanácsának megalakítási javaslata – arra vall, a civil ethosz könnyen elvész, bénaság veszi át a helyét. Kiölhetik a civil jogigényt belőlünk – ennek következményei pedig fölöttébb aggasztóak – hangoztatták többen is nyelvi jogállapotunk kérdéséhez hozzászólva.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új gyülekezeti lap Kisborosnyón
Új, de nem az első a helyi történelmi református egyházközség életében. Volt még egy lapja ennek az eklézsiának – tudtuk meg Rátoni Botond fiatal kisborosnyói lelkipásztortól –, Szász András lelkész szerkesztette. Az új lelkésszel majdnem egy időben indult a Kisborosnyói Útjelző című, havi négy oldalban megjelenő kis újság.
Ez évi öt számával ajándékozott meg Rátoni Botond szerkesztő-lelkész. Az Útjelző nemcsak a gyülekezet, hanem a zömében kálvinista vallásban élő falu hírharangja is, és nem esik abba a hibába, hogy rá ne tekintsen a település múltjára-jelenére, közérdekű mai eseményeire. Januárban újévi népi köszöntővel indult, és felvállalta, hogy időnként a hónap magyar történelmi évfordulós eseményeivel is megismerteti olvasóit. A XVIII. századtól kezdődő gyülekezeti adakozásokról ad ízelítőt, emlékeztetve, hogy a régmúltban is a gyülekezet buzgó adományozói tartották fenn, tartották meg az egyházközséget.
Havi rendszerességgel megtalálja benne mindenki – még a Kisborosnyóhoz tartozó és teljesen különálló Kispatak bármely lakója is – az egyházi események időpontjait: házi, nőszövetségi és ifjúsági bibliaórák, gyülekezeti vallásórák programját, olykor imaalkalmakra és filmvetítésre hív. Márciusban részleteket közölt a Hollandiában megjelenő Szigetek Újság egyik számából, amelyben a kisborosnyói hívek által látogatásai és adományai révén jól ismert Marianne írását közli, aki egy hollandiai segélycsoport vezetőjeként gyakran felkeresi ezt a falut-gyülekezetet. Áprilisban húsvéti lapszám jelent meg a szerkesztő-lelkész legkedvesebb gyerekkori locsolóversével, Damó Gyula nyugalmazott igazgató-tanító, presbiter pedig megkezdte Magyar múlt az emlékparkban című sorozatát. A lap májusi számának vezércíme Anyák napja.
Május elsejét, mivel munkaszüneti nap volt, a gyülekezet összekovácsolásának napjává nyilvánították, közös gyalogos kirándulást szerveztek Kispatakra, hangulatos piknikezés közepette szövődtek felette fontos régi és új szálak a gyülekezet tagjai között.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra a romániai magyarellenes megnyilvánulásokról
Elítélte a román kormány magyarellenes intézkedéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója. A kongresszus zárónapján az egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a román kormány már meglévő kisebbségi jogot vont meg a MOGYE magyar nyelvű karának létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által kiadott dokumentum részleteiről Szász Edit kérdezte Sógor Csaba Európai Parlamenti képviselőt.
Az EP képviselő elmondta, hogy ez a szervezet az európai kisebbségek jogaival, helyzetével, lehetőségeivel foglalkozik, a moszkvai kongresszusán pedig elítélte az új román kormány kisebbségellenes politikáját. A dokumentum által tájékoztatták a nemzetközi közvéleményt, és megpróbálnak nyomást gyakorolni a román kormányra, hogy lássa be tévedését és javítson magyarellenes magatartásán.
Nem a kisebbségeken kell elverni a port a gazdasági helyzet miatt, azzal az energiával és pénzzel, amit a kisebbségek beolvasztására költenek (nem csak Romániában, hanem szerte Európában) kilehetne kászálódni a gazdasági válságból – jelentette ki Sógor Csaba. Majd hozzáfűzte: annak a 2000 ortodox templomnak az árából, amit az elmúlt 20 év alatt Erdélyben építettek, meglenne az autópálya Bukarest és Budapest között.
Antal Erika arról kérdezte Bodó Barna politológust, elemzőt, hogy lehet az, hogy a törvény sosem találja meg azokat, akik a magyar szobrok, emlékhelyek ellen vétenek.
Bodó Barna úgy véli, hogy a szoborgyalázások kérdése áttételesen kapcsolódik a kisebbségi helyzethez. Ugyancsak furának látja Bodó a MOGYE helyzetét is, hiszen az Egyetem törvényre tudta adni a kormányt, a kormány viszont már nem adhatja törvényre az Egyetemet.
A továbbiakban Bodó Barna beszélt arról az ismert esetről is, amikor az egyik marosvásárhelyi iskolába egy szülő magyar nyelvű adománylevelet próbált beadni a titkárságra, azt nem fogadták el, az incidens pedig úgy végződött, hogy a szülőt a rendőrség elvitte.
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Továbbképzés külhoni magyar óvónőknek
Továbbképzést szerveznek külhoni magyar óvónők számára a 2012 a külhoni magyar óvodák éve program keretében – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-vel. A felhívás június 1-jén jelenik meg.
A program célja a külhoni magyar nevelési nyelvű óvodai oktatás minőségének emelése; pedagógiai hiányterületek kipótlása, magyar nyelvhasználati színtérhez kötése; a magyar tannyelvű óvoda és iskola közti átmenet segítése. A továbbképzés szakmai részét az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Neveléstudományi és Módszertani Intézete, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara, illetve Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kara segítségével bonyolítják le.
A továbbképzés kiterjed többek között az anyanyelvi fejlesztésre, a nyelvi-kommunikációs kompetenciák mérésére, az óvodai néphagyományokra, a bábjáték pedagógiájára, a tehetséggondozásra, a szülők bevonására és a nemzeti identitást erősítő óvodapedagógiai módszerekre. A pályázatra jelentkezhet az a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában élő, külhoni magyar pedagógus, aki állami, egyházi, egyesületi, alapítványi intézményben óvodás korú (3-6 év) gyermekekkel magyar nyelven foglalkozik.
Az elbíráláskor előnyt élvez az a pedagógus, aki szórványterületen dolgozik, munkahelyének környezetében, az adott kistérségben a magyarság számaránya nem éri el az 50 százalékot; számára korlátozott a magyar nyelvű szakirodalom, szakmódszertan elérhetősége.
A közleményben felidézték, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság február 17-én hirdette meg a 2012 a külhoni magyar óvodák éve című programot; megvalósítására 100 millió forintot különítettek el.
MTI. Erdély.ma

Az EMNP bűnügyi feljelentést tesz a rendőrség ellen a megfélemlítések miatt
Bűnügyi feljelentést készül tenni a rendőrség ellen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos vezetősége. Toró T. Tibor elnök tegnap Marosvásárhelyen bejelentette, hogy tagjaik és támogatóik zaklatása és fenyegetése miatt panaszt emelnek a hatóság ellen. Mint arról korábban beszámoltunk, a rendőrség tizenkét megyében kezdett bűnügyi vizsgálatot a demokrácia-központok munkatársai ellen.
A történet 2011 tavaszára vezethető vissza, amikor még a párt bejegyzés előtt állt. Ekkor Buta Levente marosvásárhelyi polgár azt állította, hogy a helyi demokrácia-központ alkalmazottjai rá akarták venni, aláírásával támogassa az EMNP-t. „Ez a bizonyos személy sem a támogatók listáján, sem a magyar állampolgárságért folyamodók között nem szerepel. Feljelentésében mégis azt írta, hogy amikor betért a Klastrom utcai hivatalba, a demokrácia-központ munkatársai megpróbálták meggyőzni, hogy aláírásával támogassa a néppárt bejegyzését.
Azóta embereinket folytonosan zaklatja a rendőrség” – számolt be a történtekről Toró. Mint elmondta, legutóbb Szatmár, Beszterce-Naszód és Szeben megyében hívatták be a rendőrségre vagy hallgatták ki otthonukban, munkahelyükön a demokrácia-központok alkalmazottjait, illetve a párt tagjait, támogatóit. Az elnök példákkal is szolgált: egy nagyszebeni aláírónak a hatóság embere a tudtára adta, hogy a következő rendőrségi látogatására az ügyvédjét is vigye; a bethleni Kerekes Zoltánt írásban esküdtették meg, hogy a támogató íven szereplő aláírás valóban az övé.
Az EMNP egyik ifjú tagja attól tart, hogyha a rendőrségen vállalja aláírásának hitelességét, az információ eljut a település RMDSZ-es alpolgármesteréhez is, aki bosszúból ejtheti a fiataloknak épült lakások várólistájáról. Toró szerint bosszantó, hogy sok helyen a román nyelvet kevésbé ismerő idős személyekkel íratnak alá különböző nyilatkozatokat.
Tivadar Dénes, az EMNP Szatmár megyei politikusa nemrég arról számolt be, hogy a megye több településén mintegy harminc olyan esetről szereztek tudomást, amikor a párt tavalyi nyilvántartásba vételét aláírásukkal támogató civileket zaklattak a hatóságok. Hozzátette: nem tudja, miként juthattak a támogatói ívek a román rendőrség birtokába, de abban biztos, hogy a hatóság politikai utasításra cselekszik.
Az elmúlt év végén az EMNP Hunyad megyei aktivistáit kérették be a dévai rendőrségre. Szász Péter, az alakulat egyik regionális szervezője, a beidézett aláírásgyűjtők egyike elmondta: az önkéntes fiatalokat abszurd módon aláírás-hamisítással, valamint az aláírásokért cserébe nyújtott pénzösszegek felajánlásával vádolták. Mint kiderült, valamenynyiüket az a bukaresti Adrian Drăghici ügyvéd jelentette fel, akinek a nevéhez fűződik a bejegyzési folyamat első szakaszában benyújtott, a néppárt bejegyzési szándékát támadó másik feljelentés is, melyet a fővárosi törvényszék elvetett.
Drăghici egy évvel ezelőtt közjegyzőnél hatalmazta fel Novák Leventét, Kelemen Hunor volt művelődésügyi miniszteri tanácsadóját és Budai Richárdot, az RMDSZ bukaresti szervezetének elnökét a néppárt bejegyzését támogató aláírási ívek tanulmányozására és fénymásolására.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Itt a Nagy Testvér-törvény: rögzítik a hívások és az e-mailezések adatait
A távközlési szolgáltatók a jövőben kötelesek lesznek a felhasználók bizonyos adatait rögzíteni, majd azokat a nemzetbiztonsági hatóságok rendelkezésére kell bocsátaniuk azon esetekben, amikor azok súlyos bűncselekmények megelőzését, felderítését vagy megfigyelését célzó tevékenységet folytatnak – rögzíti az a törvény, amelyet kedden fogadott el a képviselőház.
A Nagy Testvér figyelhet. A képviselők jóváhagyták a telefonálók adatainak rögzítését. A jogszabályt 197 támogató és 18 ellenző voks, illetve 13 tartózkodás mellett fogadták el.
A jogszabály neve egyébként hivatalosan a nyilvános telefon- és internetszolgáltatók által generált vagy feldolgozott adatok megőrzéséről szóló törvény – nem hivatalosan Nagy Testvér-törvény. A rendelkezés elfogadása előtt az alsóház jogi bizottsága némileg módosította. Így az eredetileg tervezett egy év helyett csak hat hónapig lesznek kötelesek a szolgáltatók a megőrzött adatokat tárolni.
Egy másik módosítás szerint a hatóságoknak csak a nyomozást végző ügyész jóváhagyásával áll jogukban a tárolt adatokat kikérni, és bírói jóváhagyás is szükséges. A jogszabály értelmében a szolgáltatók kötelesek hat hónapig megőrizni minden, a telefonbeszélgetésekkel és az elektromoslevél-váltásokkal kapcsolatos adatot, a levélváltás vagy a beszélgetés tartalmán kívül.
A vonalas- és mobiltelefon-hálózatok esetében rögzíteni kell a hívás kezdeményezőjének és a hívott félnek a nevét és telefonszámát, illetve adott esetben azon személy nevét és számát is, akihez átirányították a hívást. Az internetszolgáltatóknak rögzíteniük kell a felhasználók adatait, az elektronikus levelek esetében mind a küldő, mind a címzett adataira szükség van, a felhasznált berendezéssel egyetemben.
A szolgáltatók kötelesek 48 órán belül az illetékes szervek rendelkezésére bocsátani az adatokat, amennyiben pedig ez nem lehetséges, akkor legtöbb öt napon belül. A megőrzött adatokat a kötelező megőrzési határidő lejártával meg kell semmisíteni, azok kivételével, amelyeket a hatóságok kikértek. A jogszabály egy európai uniós követelmény átültetése a román jogrendszerbe.
A jogszabályt 2008-ban egyszer már elfogadta a parlament, az alkotmánybíróság azonban 2009-ben alkotmányellenesnek minősítette, mivel álláspontja szerint alapvető szabadságjogokat – a magánélethez, a levéltitokhoz és a vélemények kifejezésének szabadságához való jogot – sértett.
Az EU ezért szerződésszegésért szabálysértési eljárást indított Románia ellen. A jogszabály elfogadásának elmulasztása az EU szerződésének megszegését jelentette volna, ami napi 30 ezer eurós bírságot vont volna maga után.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Kegyeletgyalázás
Iszonyú zavar és rosszindulat kavarog Nyirő József hamvainak itthoni örök nyugalomra helyezése körül, mert nyilvánvaló, hogy a magyar nyelvterületen tisztelt és szeretett író újratemetéséhez jócskán eltúlzott körítést terveztek a szervezők. Hogy azt ne mondjam: a kegyeletadásból politikai tőkét is kovácsolnának maguknak, ami így egyenesen kegyelet-, sőt halottgyalázás.
Ráadásul kettős, ha ide számítjuk a bukaresti szolgálatosok acsarkodását. Pedig jó volna végre megtanulni, hogy – főleg most, a magyar érdekképviseletnek a hatalomból való kiebrudalása után, s ennek következményei közepette – a román közvélemény és politikum egyetlen magyar kezdeményezést, egyetlen magyar zászlót vagy kokárdát sem nyel le olyan könnyen, mint azt gondolnánk.
Azt is jó volna tudni, hogy Horthy kormányzó neve, az 1940 és 1944 közötti észak-erdélyi időszak egészen másképpen cseng a román elmék többségében, mint azt hinnénk, s mint azt a történelmi igazság is megkövetelné. Mindemellett én nem hiszem, hogy a történetkutatás egyértelműen tisztázta volna: milyen mértékben voltak igazságosak a kommunista és bosszúeszméktől átitatott egykori népbíróságok – ma kész ténynek vett – ítéletei, azok mennyire voltak valós vagy vélt sérelmek megtorlásának az eszközei, s ezzel együtt Nyirő mit tett vagy mondott a kérdéses időszakban, kit, hogyan és milyen mértékben szolgált ki.
Én még annak a magyar irodalomtörténeti értékelésnek sem hiszek, amely Nyirő írói munkásságát úgy értékeli le, ahogyan, s azt ma tananyagként is tálalja. Mert ha kritikátlanul elfogadunk mindent, amivel Nyirő nevét ma (is) bemocskolják, akkor ugyanolyan kritikátlanul bűnösként kezelhető a másik terror, a nem kevésbé gyilkos kommunista diktatúrát kiszolgáló tollforgatók, lapszerkesztők egész hada – mondjuk Asztalos Istvántól Zimán Józsefig. Ugye, hogy senki sem vállalja? Amúgy Nyirő Józsefet azzal a szeretettel kell hazahozni, amellyel ő a szülőföldjét szerette. S amelynek úgy kell őt visszaadni, ahogy illik: keresztény módon. És csendes méltósággal.
Benkő Levente. Krónika (Kolozsvár)

Öt év alatt több mint 11 ezer orvos telepedett ki Romániából
Az elmúlt öt évben 11 200 orvos ment el Romániából külföldre, és "ez a tendencia aggasztó méreteket öltött", nyilatkozta Vasile Astarastoae egyetemi professzor, a Romániai Orvosi Kamara elnöke Suceaván, szerdán. A Suceaván tartott sajtótájékoztatón Astarastoae kijelentette, 2007 és 2012 között 8 600 szakorvost képeztek ki, és ugyanabban az időszakban 11 200 orvos hagyta el Romániát. Az orvosi kamara elnöke szerint Románia hozzávetőleg hárommilliárd lejt "veszített el" az illető orvosok oktatási költségével. Már oda jutott a helyzet, hogy egyes kórházakban bizonyos szakterületeken egyetlen szakorvos sincs, mondta még Astarastoae. Szerinte több oka is van a tömeges kivándorlásnak: hiányzik a tisztelet az orvosok iránt, alacsonyak a fizetések, az egészségügyi rendszert túlpolitizálják, és így az nem teszi lehetővé a szakmai karrier felépítését. Népújság (Marosvásárhely)

Újabb egyházi idősotthon Marosvásárhelyen
Ha minden a tervezettek szerint halad, szeptemberre, de legkésőbb az év végére egy újabb, egyházi idősotthonnal gazdagodik a szépkorúak ellátására szakosodott intézmények sora Marosvásárhelyen. A többszintes, korszerű létesítmény a Mihai Eminescu utcában, a Lazarenum Alapítvány által működtetett öregotthontól alig pár méterre épül, a beruházó a Református Egyház. A létesítményre óriási szükség van, ugyanis nemcsak az Eminescu utcai, hanem a megyében az összes idősotthonnál hosszú a várólista.
Jó ideje munkateleppé változott a Vörösmarty és Eminescu utcák kereszteződése, mutatós, többszintes épületet húztak fel az építők. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese lapunk érdeklődésére elmondta, a beruházó az Erdélyi Református Egyházkerület Nyugdíjpénztára, viszont az elképzelés szerint a szomszédban lévő másik idősotthont is működtető Lazarenum Alapítványnak adnák bérbe az új Kálvin otthont.
A négyszintes (három szint és egy manzárdrész) épületben a tervek szerint több mint 60 idős személyt tudnak majd elszállásolni, egy-, illetve kétszemélyes szobákban. A magukra maradt és ellátásra szoruló időseknek szánt helyek mellett tíz, egyenként 60-65 négyzetméteres lakrészt nyugdíjba vonult lelkipásztoroknak tartanak fenn.
Érdeklődésünkre, hogy készültek-e arra vonatkozó előzetes számítások, hogy mennyibe kerül majd a havi ellátási díj, Kató Béla nem tudott választ adni. Mint mondta, ennek az összegnek a megállapítása a Lazarenum Alapítvány vezetőségének a hatáskörébe fog tartozni, mivelhogy ők fogják működtetni az otthont. A Lazarenum várólistáján lévők számára jó hír, hogy ha minden a terv szerint halad, az ősszel elkészül az új idősotthon, amely várhatóan az egyik legkorszerűbb ilyen profilú létesítmény lesz Erdély-szerte.
(menyhárt) Népújság (Marosvásárhely)

Sziléziában lemészárolt magyar hadifoglyok azonosításán dolgoznak
A Vörös Hadsereg által 1945 februárjában Sziléziában lemészárolt több tucat magyar hadifogoly azonosságát tárja fel a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), közülük tizenötnek már ismert a neve.
A mai Katowicéhez tartozó Murcki településen 1944 nyarán légvédelmi bázist építettek ki a német katonák, a krími tatárok egysége és egy magyar katonai osztag számára. Fél évvel később, amikor a Vörös Hadsereg csapásai használhatatlanná tették a légvédelmi ágyúkat, a németek és a tatárok elhagyták a támaszpontot, a magyar osztag viszont megadta magát. Ennek ellenére a 29 katonát kihallgatásuk után – február 2-án – lemészárolták. Megfagyott holttesteiket a helyi lakosság csak az olvadás kezdetével tudta közös sírban eltemetni.
Az ügyet 2005-2007 között vizsgálta a háborús és kommunista bűnöket feltáró IPN ügyészsége, amely a bűntény – azóta elhunyt – szemtanúit is kihallgatta. Az eljárást felfüggesztették, mert nem sikerült kideríteni az áldozatok nevét, de az tudható, hogy egyikük tábori lelkész volt és a gyilkosok között a szovjet hadseregben szolgáló nők is voltak. Katowice város kezdeményezésére az ügyészségi vizsgálat újraindul, s ezzel összefüggésben Tischler János történész, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: intézete közvetítésével magyar szakértők is részt vesznek az eljárásban. Köztük van Horváth Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírokat Gondozó főosztályának kelet-európai szakreferense, aki elsőként azonosított néhány nevet a magyar archívumokban található dokumentumok alapján. Újabb adatokat múlt csütörtökön a Lengyel Vöröskereszt levéltára ismertetett a sziléziai város vezetőségével, így a mai napig 15 katona neve, több mint felük születési dátuma és esetenként szülőhelye is ismert.
A tervek szerint az azonosításon kívül, amelynek keretében Tischler szerint ősszel várhatóan exhumálják az áldozatokat, a hozzátartozókat, rokonokat is megkeresik. Végül a lengyelek méltó síremléket kívánnak állítani a magyar áldozatoknak, amelyen feltüntetnék a meggyilkolt hadifoglyok neveit is.
A magyar tömegsírt a rendszerváltásig a helyi lakosság, azóta a sziléziai kultúrát támogató Felső-Sziléziai Egyesület ápolta. A közeli erdei út 2011 óta a Magyar utca (ulica Wegierska) nevet viseli. Népújság (Marosvásárhely)

Az EMNP rendőrségi zaklatásra panaszkodik
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor szerint rendőrségi zaklatás folyik az EMNP támogatói ellen. Emlékeztetett, hogy a párt bejegyzésekor számtalan támadás érte őket. Többek között egy Buta Levente nevű egyén bűnügyi feljelentést tett, mert a marosvásárhelyi Demokráciaközpontban, állítólag, a honosítási kérelem kitöltését ahhoz kötötték, ha aláírja az EMNP támogató íveit.
A bűnügyi feljelentés következtében az erdélyi demokráciaközpontok munkatársait – szám szerint 23 iroda alkalmazottait – zaklatni kezdte a rendőrség. Ez tavaly augusztusban történt. Később azt hitték, mondta Toró, alaptalannak találva a vádakat, lezárult a folyamat, azonban most, a választási kampány idején, három megyében zajlik rendőrségi zaklatás részben azok ellen a személyek ellen, akik aláírást gyűjtöttek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez, részben az aláírók ellen. Jelenleg Szatmár, Beszterce-Naszód és Szeben megyében keresik meg az embereket. Konkrétan a Bethlenvárosban jelenleg zajló akciót említette, ahol a rendőrség a támogató aláírások fénymásolatával jár, felkeresi a lakásukon, a munkahelyeiken, megállítja az utcán az embereket, akik rajta vannak, és nyilatkozatok aláírására kényszerítik őket. Egy nyilatkozatot ki is osztott a sajtónak.
Az elnök szerint pszichológiai nyomást gyakorolnak egyszerű emberekre. Egyelőre a közvélemény tudomására hozza a történteket, de ha nem találnak megoldást, feljelentést tesz a rendőrség ellen.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

Szobrozgatunk
Jeles német kutatóintézetek minden évben elkészítenek egy úgynevezett békejelentést. Az ideit kedden mutatták be Berlinben, néhány órával azután, hogy a chicagói NATO-csúcs résztvevői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, remélve, hogy tettek valamit a világ biztonságáért, egy erősebb és hatékonyabb védelmi szervezet működéséért. A berlini jelentés alapján, sajnos, szükség is lehet rá.
Jeles német kutatóintézetek minden évben elkészítenek egy úgynevezett békejelentést. Az ideit kedden mutatták be Berlinben, néhány órával azután, hogy a chicagói NATO-csúcs résztvevői elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól, remélve, hogy tettek valamit a világ biztonságáért, egy erősebb és hatékonyabb védelmi szervezet működéséért. A berlini jelentés alapján, sajnos, szükség is lehet rá.
A német kutatók szerint az európai gazdasági pénzügyi válság olyan méreteket öltött, hogy az már az öreg kontinens békéjét veszélyezteti. Európában akut szolidaritáshiány lépett fel, miközben rohamosan növekedett a rasszizmus és az idegengyűlölet, ami a megszorítások keltette társadalmi elégedetlenség talaján egyre nagyobb veszélyforrást jelent. Európát lefoglalja a válságkezelés, nincs ideje, ereje, energiája, megfelelő intézményrendszere az unión belüli feszültségek kezelésére, a Kelet–Nyugat, az Észak–Dél közötti fejlettségbeli különbségek kiküszöbölésére, s az ezzel járó belső frusztrációk orvoslására. Európa nemcsak fölényét veszíti el a feltörekvő országokkal szemben, hanem belső békéjét is, állítják.
Olyan érzésem támadt a jelentés kapcsán, mintha majd egy évszázadot visszamentünk volna az időben, odáig, amikor megjelent Oswald Spengler nyugtalanító műve, A Nyugat alkonya. Ez a keddi figyelmeztetés sem kétségbeejtőbb, mint a spengleri jóslat, ez is azt jelzi, hogy fejlett demokráciája és haladó politikai vívmányai ellenére a nyugati civilizációban kezdetét vette valamiféle bomlási folyamat. Ma azt látjuk, hogy eltűnt a szolidaritás, kihalóban a tolerancia – és ez már több is, mint bomlás, ez már maga a rothadás.
Még aggasztóbb a berlini kutatói figyelmeztetés, ha történelmi kontextusban szemléljük a mát. A második világháború előtti időszak, amelyben megszülethetett, elhatalmasodhatott és Németországból kiszabadulva Európa-szerte hódíthatott a nemzetiszocializmusnak becézett kollektív elmebaj, kísértetiesen hasonlít napjainkra. Gazdasági válság, nyomor, az első világháborút lezáró igazságtalan békeszerződések, társadalmi feszültségek és a másság iránti gyűlöletben levezett frusztráció torkollt a nemcsak Európa, hanem az egész világ békéjét felőrlő háborúba.
De maradjunk csak a saját kis szemétdombunkon. Mi, magyarok akkor is nagyon sértettek és megcsonkítottak voltunk. Most sem érezzük magunkat jobban, sőt azóta már a régi sérelmek mellé újakat, európai uniósakat is szereztünk. De a biztonság kedvéért élesztgetjük a régit is, felkaparjuk a hegedni készülő sebeket. És ebben az országhatár sem húz gátat közénk. Határon innen és túl reneszánszát éli a Horthy-korszak érzés- és jelképvilága. Budapesten hatalmi szóval élesztgetik mindezt, Erdélyben csak szolgálatkészen majmolják egyesek. A Magyar Országgyűlésnek helyet adó Kossuth teret épp most készülnek visszaállítani a negyvenes évek szerinti állapotába, amelyben nincs helye József Attila és Károlyi Mihály szobrának. Szaporodnak viszont a kormányzó emlékét megörökítő szobrok, emléktáblák, kötelezően helyet kap a nemzeti alaptantervben a nem éppen toleranciájáról és másságtiszteletéről elhíresült sokadrangú lektűrszerző, Wass Albert, vagy a nyilasok mellett mindvégig kitartó, vegyes értékű életművet maga után hagyó Nyirő József. Horthy Miklós szobrot kap (egyik ismerős szerint fehér lova pedig maholnap alanyi jogon páholyt a parlamentben) a 21. századi Magyarországon, ott, ahol a hivatkozott jelentés bemutatásával egy időben disznólábakat aggattak Raoul Wallenberg svéd diplomata szobrára, aki magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól.
Nyirő dísztemetést kapna, „székely apostolként” minden bizonnyal előbb-utóbb szobrot is valahol a Székelyföldön. Mert nincs erőnk megálljt parancsolni az egyre inkább elhatalmasodó kötelező magyarkodásnak, mert nincs bátorságunk kimondani: ne kapjon szobrot, emléktáblát, dísztemetést, aki nem érdemel, és nem kevésbé magyar, aki vállalja, hogy a mi háborús bűnösünk sem különb a Deákné vásznánál. Mi kollektíve csak némán szobrozgatunk, vezetve az idegengyűlölet európai listáját.
Reméljük, ezúttal hülyeséget beszélnek a német társadalomtudósok.
Gál Mária. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kiss László a gyökerei után kutat
Borossebesről minden egy kötetben
Kiss László budapesti nyugdíjas aktív korában műszerészként dolgozott, de régóta vonzalmat érzett a magyar kultúra erdélyi maradványainak a felkutatására, ezért szabad idejében 33 éven keresztül székelyföldi témákkal, néprajzzal, kerámiával foglalkozott.
Talán nincs még egy magyarországi ember, aki 33-szor járt volna Korondon, lassan azonban megért benne a felismerés, hogy ez már lerágott csont, szinte minden írástudó feldolgozta ezeket a témákat, ő itt nem tud labdába rúgni. A továbbiakban figyelme a borossebesi gyökerekre irányult, amit nagyban megkönnyített a tény, hogy 1961-ben a birtokába került a nagyapja által az első világháborúban, a harctérről írt leveleiből 50 darab. Ezeket áttanulmányozta, különös gondot fordítva a Borossebesre vonatkozó megjegyzésekre, leírásokra. Felmenői ugyanis mindig Borossebesen éltek, de a nagyapja az első világháborút követően Magyarországra távozott. A családnak ez az ága azóta ott él. Magának, amióta nyugdíjba vonult, kerül ideje régi, dédelgetett álmával, a borossebesi gyökerek felkutatásával foglalkozni. Eddig hatszor járt Borossebesen, ahol kutatómunkát folytatott, a szerzett ismereteket feldolgozta, megírta, de a világhálón, könyvekből, lexikonokból is megpróbált borossebesi adatokhoz jutni, amelyeket a forrás megjelölésével szintén felhasznált.
Legutóbb, május elején járt Borossebesen, ahol egyik rokonának a padlásán talált még egy tucatra valót a nagyapja által az első világháborúban írt levelek közül. Megkeresett idős embereket is, akiket a városka történetével kapcsolatos, a helybeli magyar kultúra emlékei felől faggatott. Mindehhez újabb adatokkal szolgálhat az a közelmúltban talált, 1823-ból származó, a borossebesi Plésu hegyközség viasz-pecsétnyomója, amit lefotózott, részletesen leírt. Mivel Borossebes címerében szerepel a szőlő, ugyanez az 5 centiméter átmérőjű, sárgarézből készült pecsétnyomón is fellelhető. A borossebesi városháza stukkóján is megtalálták az egykori szőlőmotívumokat. Ugyancsak szőlővel díszített a helybeli református egyházközség úrasztala is, ami a menyházai márványbányából származó alapanyagból készült. Az eddig fellelt 3 címeren, de azon a virágvázán is, amit Kiss Jenő készített 1941-ben fellelhető a szőlőtőke-ábrázolás. Eddig 4-5 szőlőábrázolást sikerült fellelni, de reménykedik, hogy még több is előkerül. Borossebes történetével kapcsolatban sikerült kiderítenie, hogy a millenniumi emlékművet az impériumváltás utáni hatalom első világháborús, román emlékművé alakíttatta át. A helybeli idősekkel folytatott beszélgetéseinek, kutatásainak az eredményeit megírta, egy kiadványban tette közzé a különféle történészek által írt, Borossebesre vonatkozó, a forrás megjelölésével leközölt anyagokkal együtt. A 3 saját írásai a címertörténettel, a millenniumi emlékmű átalakításával, illetve a Kiss Jenő által sárgarézből készített virágvázával foglalkozik. A leánya közreműködésével 3 példányban kiadott Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című kötetben 15 olyan írás si szerepel, amelyeket az Internetről, lexikonokból, könyvekből, CD lemezekről átvett, Borossebessel kapcsolatban megjelent írásokat tartalmaz, a forrás megjelölésével, múzeális értékű fotókkal kiegészítve. Borossebes történetében ez az első olyan kiadvány, ami kizárólag a település történetével foglalkozik. Legutóbbi, borossebesi látogatása alkalmával belecsöppent egy 50 éves házassági évforduló ünnepségébe, ahol magyar és román lakosok ünnepeltek egy idős házaspárt. Köztük volt Gheorghe Fejes polgármester is, akinek nem csak megmutatta, de a kiadott 3 példány közül egyiket neki is ajándékozta. A polgármesterrel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy a város valamilyen évfordulójára készülődve, egy román nyelvű monográfiafélének a kiadását tervezik. Igen ám, csakhogy a kötethez nincsenek forrásaik, tekintve, hogy a város minden híressége magyar eredetre utal. Nem véletlenül, hiszen a monarchia idején készített utolsó, hitelesnek tartott 1910. népszámlálás alkalmával a lakosságnak hozzávetőleg a fele magyar volt, a gyermekek létszáma 0-14 év között 400-400 volt, tehát a helybeli magyarság rendelkezett jövő-perspektívával. Manapság a helybeli református egyházközségben 3 gyermek él, a katolikus helyzetet nem ismeri, de az sem lehet rózsásabb. A legújabb gyűjtőútján sikerült olyan térképeket beszereznie, amelyeken a magyar nyelvű utcanevek is szerepelnek, további két térképet kapott ajándékba, amelyeket kinagyít, elemez. A városbeli idősekkel megpróbálta az utcaneveket azonosítani, de nehezen ment, mivel az elmúlt évszázad során többször is változtak e nevek. Megpróbálja Borossebes település-szerkezetét megírni, pontosítani, ami könnyebben mehet a régi térkép segítségével. A helybeli Zaránd Múzeumot eddig csak az internetről ismerte, most személyesen is volt alkalma megtekinteni: a kiállítás magyar anyaga csupán 8 fajansztányérból áll, nagyon jó minőségű alkotások. Amint a kiállító terembe lépünk, az ajtó mellett jobbról Avram Iancu, valamint a mostani polgármester olajjal készült portréja díszeleg, ami a régebbi időkre emlékeztet. A tervezett kiadványban a maga által gyűjtött témák feldolgozása mellett, szeretné leközölni mindazt, amit mások nagyon jól megírtak, csakhogy az átlagember számára ezek nem elérhetőek. Éppen ezért, a forrás megjelölésével, ezek az írások is szerepelni fognak benne, hogy aki Bosossebesről tudni szeretne minden eddig feltárt érdekességet, egyetlen kötetben jusson hozzá.
Borossebesen – a legutóbbi adatgyűjtés 3 napig tartott – Kiss László sok ismerettel gazdagodott. Idő és lehetőség lett volna a további ténykedésre, de ennek a fáradtság vetett véget. A felkelő nap sugarai vagy a Piliskén vagy a temető mohos sírkövei között találták. Egész napos programja lótás-futásból, a még meglévő adatközlők felkereséséből, a régi családi iratok, fotók, a bibliák fedelének belső oldalára írt családtörténeti, születési és halálozási bejegyzések fotózásából állt. Közben rájött: ezt a tevékenységet sokkal előbb kellett volna elkezdenie, mivel az idősebb adatközlők létszáma alaposan leapadt, a hozzá hasonló korúak nem sokat tudnak a születésük előtt 10-20 évvel lezajlott eseményekről.
Sajnos, a viaszpecsétnyomóról készített felvétele nem lett elég éles, noha ez jó téma lett volna a címertörténeti írás kiegészítéséhez. Majd legközelebb ügyesebb lesz.
Az új ismeretek birtokában az előző írásokat kijavítja, kiegészíti, mert más dolog helytörténettel a helyszínen foglalkozni, mint 300 kilométer távolságból. Szert tett régi térképre és eredeti képeslapokra, amelyekkel korhűen lehet illusztrálni az írásokat – mondta el legutóbbi, Borossebesen tett látogatásáról hazautazva Kiss László, aki még nem tudja, milyen pénzből fogja kinyomtatni a kibővített kötetet, de talán számos borossebesi, környékbeli, vagy onnan elszármazott magyarnak is fontos lehet közelebbről megismerni a gyökereit, nemzeti kultúránk veszendőben lévő helybeli értékeit átmenteni a jövő nemzedék számára.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Csikys doktorok
Értékeink fölmutatása kötelességünk. Értékeink közé tartoznak kiművelt emberfőink is. A Csiky Gergely főgimnázium aligazgatója, Hadnagy Éva vetette föl, hogy írni kellene az 1990 óta a Csikyben érettségizett, de ma már a tudományuk doktorairól.
Munteán Norbert dr., vegyész
– Életkor?
– 30 éves vagyok.
– A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora vagy?
– Aradon születtem, anyukám német, apukám félig magyar, félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam.
Úgy gondolom, hogy három igazi érték létezik az emberiség számára: a nemzet, a vallás és a család. A nemzeti hovatartozás fontos tényező az életemben.
Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk.
– Mit köszönhetsz óvónőidnek, tanítóidnak, általános és középiskolai tanáraidnak?
– Oviba nem jártam. Azt, hogy a természettudományos pályát választottam, két embernek köszönhetem, az egyik Gerald Durrell, akit csak a könyvein keresztül ismerek, a másik, akinek a legtöbbet köszönhetek, az Pattus Illés, a fizikatanárom. Ő volt az, aki megtanított logikusan, tudományosan gondolkodni.
A középiskolában két kiváló kémiatanárom volt: Réhon József és Hadnagy Éva. Nekik köszönhetem, hogy végül a kémiát, és azon belül a fizikai kémiát választottam. Réhon József nemcsak tanárként, de osztályfőnökként is sokat segített nekem.
– Az egyetem, mely ottani tanáraid tereltek arra a szakterületre, amelyen kikötöttél?
– Mikor az egyetemre kerültem, akkor már tudtam, hogy fizikai kémiával, és azon belül kinetikával fogok foglakozni. Így könnyű volt választani. Másodévtől kezdtem el Szabó Gabriella tanárnővel dolgozni. Tőle sokat tanultam, szakmailag és emberileg is sokat segített a doktorim alatt.
Fontos, hogy az egyetem ne csak szakmailag készítsen föl, hanem neveljen, nemzetépítő szerepet is vállaljon föl. Ezért kell minél nagyobb önállóságra törekednünk.
– Miért azt a témát választottad doktori tézisedül, amelyiket?
– Témám az oszcillációs reakciók tanulmányozása, ezek analitikai felhasználása.
Több tényező is szerepet játszott abban, hogy ezt válasszam. Elsőként: sok híres magyar kémikus foglakozott vele, aztán ez egy kevésbé népszerű téma, és így könnyebb eredményt elérni, és a harmadik ok pedig az, hogy a szó szoros értelmében szép, amit két videóval érzékeltethetek: www.youtube.com/watch?v=3JAqrRnKFHo, és www.youtube.com/watch?v=yNsCU-_V0oM.
– Mi újat adtál eddig a művelt tudománynak, és milyen kifutást jósolsz témaválasztásodnak?
– A doktorimban a Briggs-Rauscher oszcilláló reakciót tanulmányoztam. Két fontosabb eredmény született. Egyrészt a reakció során felszabadult széndioxid és szénmonoxid forrását találtuk meg, másrészt kidolgoztam egy gyors, olcsó és egyszerű módszert antioxidáns hatású anyagok vizsgálatára.
Kutató munkám során nagyszerű tanáraim és kollégáim voltak: Szabó Gabriella, Noszticziusz Zoltán, Thuy Lawson, Miklósi László és Bogya Erzsébet. Nélkülük semmilyen eredményt nem tudtam volna elérni.
Hogy milyen kifutást jósolok a témának? Semmi jót. Nagyon kevesen foglalkoznak kinetikával, és az oszcillációs reakciók iránti érdeklődés is lecsökkent.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzelsz ma magadnak?
– Remélem, hogy most is tartó posztdoktorim után az egyetemen maradhatok.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tartasz eddigi tevékenységedből?
– Rövid leszek: semmit.
– Milyennek ítéled romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységed?
– Túlságosan radikális, konzervatív ember vagyok, nem hiszem, hogy jó közéleti személy lennék, hisz lehet, hogy olyat mondanék, amivel megsértenék egyeseket, azt meg minek?
– Pillanatnyilag mivel foglalkozol?
– Most a Bolyai egyetemen posztdoktorálok, egy teljesen más témával foglalkozom.
– Hogyan látod az anyanyelven való tanulás szerepét pályaválasztásodban?
– Az anyanyelven való tanulás nagyon fontos, és szerintem normális is, hogy Erdélyben magyar iskolában/egyetemen magyarul tanuljunk. Emellet a szaknyelv elsajátítása angolul is része kell hogy legyen az egyetemi oktatásnak, de célirányosan, úgy, hogy cikkek lefordítása, értelmezése legyen a középpontban, és nem a nyelvtan.
Nagy István. Nyugati Jelen (Arad)

Gondolatok a székely irodalomról
Székely irodalom mint kép­ződmény, s mikortól is beszélünk róla? Hogyan fér össze az alkotás a többféle elfoglaltsággal, és milyen viszonyban vannak egymással? Humoros, ízes székely nyelven írt történetek, írások felolvasásával, de saját tapasztala­ta révén is kereste a válaszokat a házigazda, Szonda Szabolcs kitartó és visszatérő kérdéseire a Bod Péter Megyei Könyvtár kedd délutáni közönség­találkozóján Sántha Attila és Muszka Sándor költő-író.
A Mikes Kelemennél is tetten érhető sajátos észjárásról, a székely irodalomról és megjelenéséről is beszé­lő Sántha Attila a székely nyelvjárás kihalásának veszélyeire mutatott rá. Az általa szerkesztett Székely szótár egyfajta szélmalomharc a jelenség ellen, mondta, hacsak nem történnek olyan gesztusok, mint az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című antológia, tehát ha felmutatjuk, hogy ennek a székely nyelvjárásnak igenis, lehet értéke. Hozzáfűzte: az irodalmi magyar nyelv kizárólagos használatára buzdító pedagógusok egyfajta székely kulturális genocídiumot követtek el – az általunk vagy szüleink által használt kifejezések, szavak nem adódtak át, a mai gyermekek már nem használják azokat, s a folyamat erős hasonlóságot mutat a Csángóföldön történtekkel.
Aki az ifjúságot csizmaveréssel vagy huszárfelvonulással szeretné itthon tartani, az nem ismeri a fiatalokat, mond­ta a kultúrára fordított minimális anyagiak kapcsán Muszka Sándor, aki úgy véli: az irodalmi pálya ma már nem vonzó a fiatalok számára, de a jelenségen még a vidéki önkormányzatok is könnyen segíthetnek író-olvasó találkozók, kiállítások szervezésével. Hozzáfűzte: bár Székelyföldön tömbben él a magyarság, kultúra vonatkozásában ez mégis periféria.
Demeter Virág Katalin. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

LAM-történet: A mozgalom erkölcsi felelőse (Kató Béla kuratóriumi elnök vallomása)
A Kató Bélával folytatott interjú első részében a nevéhez fűződő, rendkívül termékenynek nevezhető újítás és kezdeményezéssorozat legszemélyesebb indítékairól vallott, valamint arról az erkölcsi fordulatról és felismerésről, mely az alapítványt a kedvező feltételek melletti hitelezés útján elindította.
Ezzel legalább két alapcéljához juttatta közelebb a mozgalmat, így valósítva meg a kis- és középvállalkozási szféra erősítése mellett a piacgazdasági feltételek ismeretébe való bevezetést, a szükséges szakmai és üzleti ismeretek terjesztését is azok körében, akik támogatásában részesültek. A viszonylag szerény anyagi eszközök fölött rendelkező mozgalom kisugárzása mondhatni fordított arányosságban áll pénztőkéje nagyságával. Ennek titkait is firtatjuk az alábbiakban.
Településfenntartók
– A riporter is tartozik egy vallomással. Nem állt szándékomban LAM-történetet írni, de a gazdatársadalomnak szentelt sorozataimban az utóbbi két évtizedben akarva-akaratlan mindenütt a megyében a LAM-kapcsolat példáira bukkantam. Azt kell mondanom, hogy a viszonylag szerény tőkét, mely azonban kezdetben relatíve többet nyomott a latban, mint ma, senki hatékonyabban nem forgatta, mint Önök, s az emberi kapcsolati háló mint bizalmi tőke legalább olyan szerepet játszott, mint a befektetésekre szánható kölcsönök. Azt a hitet sugározta, hogy lehet boldogulni az új világban, rámutatva a kiutak egyikére is. Ahol falvainkon valami-valaki mozog és mozgat, ahhoz, mint kisült, Önöknek mindig volt valami közük. Ahol kezdetben még csak egy gép, kaszáló vagy vetőgép, eke vásárlására mertek gondolni, Önök jelen voltak, de azok a használt svájci felszerelések is jó évtizedig vagy tovább kiválónak bizonyultak, és kiszolgálták az akkori igényt.
– Nem elhanyagolható az a 600 kint járt ember sem. Nem mindenki gazdálkodik ugyan közülük, de azok is világot láttak, és megismertek egy másik társadalmi berendezkedést.
– Továbbmennék: a svájci inaskodás hónapjai bekerültek a családi legendáriumba, valósággal folklorizálódtak. Amit korábban a katonatörténetek jelentettek, azok szerepét az alpesek alján termett tapasztalat adomái vették át a beszélgetésekben, a mesélésnek szentelt meghitt percekben.
– Igen, már nem a doberdói, hanem a svájci "kalandokat" hallgatják a gyerekek. Nekem akkora öröm, valahányszor nyaranta falun járok, és svájci rendszámú autót látok a kapuk előtt! Ezeket a kapcsolatokat már nem követtük, nem a mi dolgunk, de a svájci gazdák jönnek látogatóba, a kapcsolat kitart húsz év múltán is. Talán ha eltelik még egy kis idő, az is világosabb lesz, hogy ennek a befektetésnek – emberekbe fektettünk be – milyen óriási a hozadéka. Mert ezek a gazdák ama falu legértelmesebb rétegét képezik, ők az iskolafenntartók, ők alapítanak ott családot, ők gondolkodnak abban a faluban, ha egy emelő, egy traktor kell valamilyen közcélra, az náluk megtalálható. Ők az élet kútfeje. Erdélyben ugyanis nem egy olyan falu akad – sajnos –, ahol már nincs, akit megszólítani, nincs, akit összefogásra bírni. Nos, az említett réteg falufenntartóként élhet és dolgozhat.
Találkozás Sorossal a Gyimesekben
– Legyen szabad néhány olyan dologra rákérdeznem, mely tevékenységük vitatottabb oldalaira vonatkozik. Felkeltette a kíváncsiságomat, hogy Soros Györggyel is történt kapcsolatfelvétel, a plutokrata világmágnás mesés tőkéje egy részét a "nyitott társadalmat" építő alapítványai szolgálatába állította. Mintha lenne valami közük a Bangladesben működő, ún. népi bankokhoz...
– Nincs. A bangladesi hitelezés lényege az, hogy ők arra a világra kitalált rendszereket hoztak létre, melyek pici összegekkel dolgoznak. Ha például öt nőnek adnak száz rúpiát, és egy kecske húsz rúpiába kerül, akkor azok vesznek öt kecskét, és mindenkinek vissza kell fizetnie a rá eső részt, mert ha egy nem teszi, akkor nem kapnak többet. Ezek nagyon egyszerű dolgok. Egy másik modell, amit az amerikaiak akartak velünk gyakorolni, felajánlván a segítségüket, arra vonatkozott, hogy fogalmazzunk meg projekteket, és ők ehhez támoga­tást nyújtanak. Összehívtuk az embereket, hatalmas listám volt már, mit kellene tenni. S akkor megjöttek repülőgépen tizennégyen – csak a jegyek mibe kerülhettek? Hogy mennyire nem ide illő dolgot ajánlottak, az abból látszott, hogy 15 ezer dollárjuk volt összesen erre a célra. Akkor már viszont nálunk egy vállalkozást öt-, tízezer dollárból még csak megindítani sem lehetett. A felajánlott száz dollárokkal tehát nem lehetett semmire sem menni. Nem mérték fel: ez egy más kontinens, ez Európa, ez egy más ország, úgyhogy ezt el kellett utasítanunk. Nálunk a svájci támogatás volt az alap, ők végig itt voltak szakmai segítségükkel mind a mai napig. No de Soros: Romániában a Soros Alapítvány egy kiépített irodahálózatot működtetett. A kolozsvári fiókot Salat Levente irányította. Jó viszonyt ápoltam vele és sógorával, Zakariás Attilával is, akik annak idején az illyefalvi imaterem építésében is segédkeztek. Ezekben az években sok olyan konferenciát tartottunk Illyefalván, amelyet a Soros Alapítvány finanszírozott, és sokan reménykedtek ebben a támogatásban. Nekünk akkor nagyon kellett a pénz a fejlesztésekre, és megkértem őket, közvetítsenek, vessék fel: nem ajándékot kérnénk, hanem kölcsönt, kedvező kamattal. Soros ellátogatott Romániába az akkori feleségével és két kisgyerekével, kiment a Gyimesekbe, ahol Salatéknak házuk volt, és biztattak, itt az alkalom, gyere ki! Találkoztam vele, és elmondtam, mivel foglalkozunk, s hogy a pénzt visszafizetjük. Nagyságrendileg olyan három-négymillió dollárról lett volna szó. Ez a kilencvenes évek végén még mindig nagyon komoly összegnek számított a mi viszonyaink között. Azt felelte, nagyon tetszik neki a dolog, hazamegy, és küldi a megbízottjait. És itt történt a baj, mert a lengyel irodavezető, akit küldött, nem Kolozsvárra szólt be, hanem egyenesen Bukaresthez fordult, és a bukaresti ügyvédjei lebeszélték, mert mi az, hogy alapítvány, és nem is biztos, hogy legális, ki tudja... Ezzel a dolog be is fejeződött, hogy aztán értesüljünk, Moldovában ugyanabból a forrásból megcsinálták. Hogy azzal mi lett, nem tudom, de nem kizárt, a kész ötletet, a mienket használták fel hozzá.
– De siker esetén részükről vajon semmi feltételt nem támasztottak volna?
– Nem. Nekünk pedig a kedvező kamatlábra volt szükségünk, mert ma is úgy tudunk csak segíteni, ha kisebb kamattal kapjuk, és ehhez mi csak annyit teszünk hozzá, amennyibe a pénzkihelyezés kerül, és így a felvevők, az emberek is jól járnak.
Korrupciómentesen
– Munkatársa említette a hollandokat mint lehetséges partnereket.
– Történt kapcsolatfelvétel az Oikokredit holland egyházi pénzintézettel, amely az egyházban összegyűjtött tőkét adja tovább fejlesztésre. Velük sokat tárgyaltunk, de olyan kemény kapitalista feltételeket szabtak, hogy végül lemondtunk róla. Tárgyaltunk még néhány német és svájci alapkezelővel, jó együttműködés jött létre velük. Én ’90 után nem Magyarország, hanem a Nyugat irányába indultam el, sok erdélyi magyartól eltérően. Miért? Nekem nem voltak magyarországi ismerőseim. A másik: a nyelvtudásom, a korábbi egyházi kapcsolataim Svájc felé irányítottak. Magyarországon ráadásul eléggé zavaros volt a helyzet. És nem bántam meg, mert az első éveket teljesen korrupciómentesen és politikai befolyásolásoktól függetlenül, játszmák nélkül tudtuk végigvinni. Akkora szabadságot jelentett, amit csak ma tudunk igazán felbecsülni. A LAM a Horn-kormány idején is sokak érdeklődését felkeltette. Tabajdi Csaba többször személyesen is lejött, és akkor fogalmazta meg híres tézisét, miszerint Erdélyben autonómiaszigeteket kell építeni, és Illyefalva ebből ad példát. Elkezdtem gondolkodni: mi a svájci segítséget jól fel tudtuk használni, de milyen kár, hogy a magyar támogatások annyi csatornán keresztül annyifelé szétfolynak, és nem látszik semmi eredmény. Ha nem is voltak túl nagy összegek, de azért hol itt, hol ott jelent meg, hogy ennyit adtak, annyit adtak. Nem lehetne azt is tisztességesen kezelve valóban népünk hasznára fordítani? Kisebb-nagyobb próbálkozásokra sor került, de igazából soha nem értette meg senki, mi a teendő, mert a politika sajátos módon viszonyul az adakozáshoz, mindig elvár érte cserébe valamit. Nem értették meg, hogy nem kell egyre újabb bombasztikus ötleteket kiötölni, hanem a jól bejáratottakat kellene támogatni. Sokszor a támogatások a klientúraépítés eszközévé váltak.
"Csodálatos" dolgok
– Nagyon érdekes, hogy két évvel a mostani kormány hatalomra kerülése után nekünk lejárt az Új Kézfogással kötött egyik szerződésünk, amit azért kötöttünk, hogy segítsük a föld megtartását a régió gazdái kezén. A piacon ugyanis pontosan a tőkehiány miatt mások kezdték el felvásárolni a földeket, olyanok, akiknek semmi közük nem volt sem a faluhoz, sem a mezőgazdasághoz. Mi azoknak juttattunk hitelt, akik ott laktak helyben, és akik gazdálkodtak. A hitel garanciáját a föld képezte. Hét-nyolc éves bérlet fejében meg lehetett vásárolni azt a földet, arra János bácsinak nem volt pénze, hogy egyszerre kifizesse, ezért bérlethez folyamodott. Viszont ha tőlünk kölcsönt kap, és a bérrel azonos összeget nekünk törleszti, akkor a föld idővel az övé lesz. Nagyszerűen ki van gondolva. Tapasztalhatjuk a Székelyföldön, hogy évente olyan húsz hektárt "vernek dobra" falvanként, mert kihalnak a gazdák, és a földek gazdát cserélnek. Kiváló projekt volt, mi ehhez a pénzt az Új Kézfogástól kölcsönkaptuk tíz évre. A keretszerződés, úgy hiszem, talán 300 ezer dollárról szólt volna. Minden faluból bárki jöhetett, aki földet szeretett volna vásárolni. Az első kilencvenezret meg is kaptuk, azt gyümölcsözően forgattuk, aztán a szocialista kormány tovább nem folyósította a pénzt! No de eltelt tíz év, ismét Fidesz-kormány van. Mi a megállapodás szerint jártunk el, azt hiszem, 70–80 ember látta hasznát, mert a visszafizetett összegeket rögtön újra kiadtuk, jöhetett a régióból bárki. Tavaly lejárt a szerződés, és mi jelentkeztünk, hogy a kölcsönvett pénz megvan, és "csodálatos" dolog lett belőle. Az új kormány illetékesei nagyon csodálkoztak: Megvan az egész pénz? Hát hogy? Jaj, akkor gyorsan küldjük vissza!... És visszautaltuk mind az utolsó centig... Én azért megkérdezném, hogy azokból a támogatásokból, amiket nem ajándékként, hanem hitelként kaptak az emberek, hányat és mennyit fizettek vissza. Hányról hallottuk, hogy a projekt bebukott, hogy ellopták, hogy magánkézbe került a pénz... Tényleg az a kérdés: létezik-e egyáltalán erkölcsi tartás? Tényleg meg kell a pénz világában mindenkinek tébolyulnia? Vagy pedig lehet az egészet úgy kezelni, hogy abból a közösség is lásson valamit...
B. Kovács András
Előző rész: A mozgalom erkölcsi felelőse (LAM-történet), Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2012. május16.
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Furdalása van
Parászka Boróka
Andrassew Iván Tőkés László magánéletéről, válásáról és családtagjairól állított össze kötetet. Ki ítél és ki ítéltet? A kötet szerzőjével beszélgettünk.
Hogy érzed magad a könyv megjelenés után? Kaptál hideget-meleget egy hét alatt.
Azt nem mondom, hogy jól, mert nekem vannak itt furdalásaim. De örülök a sikernek, mert a bookline.hu és a bookline.ro oldalon is első helyen áll ez a könyv, ami azt jelenti, hogy nagyon nagy az érdeklődés.
Mire vártál, hogy fogják fogadni?
Amikor ezt elkezdtem írni, akkor megmérgedtem. Abban se voltam biztos, hogy megjelenik. Hosszú ideig vártam, vártam, hogy… aki elolvassa ezt a könyvet, az pontosan tudja, miért voltak kétségeim. Ezért semmire sem gondoltam, semmire se számítottam. Kétségeim azért vannak, mert ez egy nagyon brutális könyv. De brutális a téma.
Itt mindenféle gazembernek beállítanak engem, miközben van egy szakmai kötelességtudat az emberben, és van egy etikai érzék. A kettő küzd. Megtehetem-e azt, ami szakmai szempontból a kötelességem? Egy újságírónak, egy írónak az a kötelessége, hogy beszéljen arról, amiről nem lehet, és ha olyan információk jutnak elé, amelyek döntően befolyásolják egy olyan ember megítélését, aki emberek százezreire, millióira van hatással, akinek nagy hatalma van, akkor azt a következmények mérlegelése nélkül köteles nyilvánosságra hozni.
Másrészt tudom, hogy mindezzel embereket sértek. Nemcsak Tőkés Lászlót, hanem azokat, akiknek az a kincs jutott az életükbe, hogy őt szeretik. Azt ne felejtsük el, hogy ő egy hős, aki a példaképünk volt. Nagyon fura érzéseim voltak végig. Végülis Tőkés László magatartása bírt rá, hogy mindez jelenjen meg.
Kaptál-e visszajelzést a kötet szereplőitől?
Nem, csak Tőkés Lászlótól kaptam, aki följelentett. Ugyanaz fogja képviselni, aki Pörzse Sándort és a goj motorosokat képviselte.
Láttál-e ehhez hasonló könyvet magyar nyelven? Mi az a műfaj, amihez ezt a kötetet közel akartad vinni?
Egyrészt ezt nem néztem, valószínűleg nincs ilyen. Nem akartam semmit. Sorba raktam azokat a dokumentumokat, amelyek elém kerültek a világhálón, és kicsit kommentáltam őket. Én novellaíró vagyok, még csak regényben sem tudok gondolkodni. Egyszerűen összeállt ez a kép és ez a történet.
Persze nagyon sok mindent nem írtam meg, és nem hoztam nyilvánosságra. Például csak 1992-es anyagi ügyeket tárgyalok, nem véletlenül. Nem akarok beleszólni a mostani politikába azzal, hogy vizsgálatok induljanak. Nekem nem volt célom a közvetlen beavatkozás.
Mégis felmerült a gyanú, hogy ez egy kampánykötet, amely jelentős szerepet tölthet be a közelgő romániai választások során.
Valóban kampánykötetnek indult abban az értelemben, hogy én attól tartottam, hogy Tőkés Lászlót Magyarország köztársasági elnökévé választhatják. Volt erre esély. Látszott, hogy Schmitt Pál nem lesz sokáig köztársasági elnök, majd meg is bukott. Már olyan értelemben, hogy kiderült róla egy csomó dolog. Nagyon sok olyan utalás van Orbán Viktor beszédeiben, hogy ő a magyarság köztársasági elnöke is, nekünk is van olyan elnökünk, mint Václáv Havel.
Amikor ezt írtam, fogalmam sem volt, hogy mikor lesz választás Romániában. Amikor elkészült, már láttam, de ez engem egyszerűen nem befolyásolt. Bármikor jelenik meg egy könyv, azt lehet azzal vádolni, hogy kampánykötet. Az más kérdés, hogy mindig lesznek emberek, akik ezt kihasználják. Ha megjelenik egy ilyen könyv, akkor azt fel fogják használni hivatkozásként Tőkés László ellen azok, akik őt nem szeretik.
Nem érzed úgy, hogy beleavatkoztál egy olyan történetbe, amibe neked nem kellett volna? Mennyire vagy te kívülálló? A legtöbb erdélyi író és olvasó ember, akivel erről a könyvről beszélgettem, azt mondta: „hogy jön ehhez egy kívülálló, hogy ő írja meg”.
Miért nem írták meg ők? Ezek a történetek, dokumentumok szerteszét keringenek egész Erdélyben, Magyarországon is. Egyrészt.
Másrészt hadd legyen egy kicsi közöm Erdélyhez is. Kolozsvári származású vagyok. Éveken át dolgoztam az erdélyi és csángó költészet antológiáján, több száz költő több ezer versével. Életem jelentős részét Erdélyben töltöttem, gyerekkoromat a nagymamámnál, Erdélyhez nagyon erősen kötődöm. Egyébként meg az Európai Uniónak a polgára vagyok. Ugyanannak a birodalomnak, mint bárki más.
Harmadrészt meg azt is vegyük figyelembe, hogy Tőkés László EP-képviselő, volt alelnök. Azért az én sorsomra is meg a magyarországi magyarok sorsára is rendkívül jelentős befolyással van az, amit ő csinál.
Szerinted miért nem írták meg erdélyiek ezeket a történeteket? Azokat, amelyeket nagyon sokan ismertek, és amelyekről nagyon sokan beszéltek. Mi a véleményed arról, hogy a magánélet szentségét tiszteletben kell tartani?
Hogy miért nem írták meg? Erdélyben járva azt tapasztaltam, hogy Tőkés Lászlóról elképesztő dolgokat mesélnek. Amikor bekapcsolom a magnót, vagy föl akarom írni a mondottakat, akkor azonnal figyelmeztetnek, hogy jaj, „de nem én mondtam”. Újságírók is így viselkednek. Az volt az érzésem, mintha a magyarországi félelem, a Fidesz hatalma bekúszott volna Erdélybe is.
Amint viszont hazaérek, jönnek a telefonok, emailek, hogy ezt nézd meg, azt nézd meg, figyelj oda. Nem tudom, mi az alaphangulat Erdélyben, de valami nagyon-nagyon fura dolog történik. A magyaroszágihoz nagyon hasonló. Talán mások a függelmi viszonyok az újságírók között, vagy a hatalom és az újságírók között, pontosabban a vélt hatalom és az újságírók között.
Én azt gondolom, hogy ott is nagyon erős öncenzúra működik. Nem tudom, miért, de ezt érzem. Azt gondolom egyébként, hogy ezt a könyvet egy erdélyinek kellett volna megírnia, és nagyon sajnálom, hogy végülis nekem kellett megcsinálni. És bocsánatot kérek az erdélyi kollégáktól.
Igaz az, hogy ezt a könyvet több ezres példányszámban, ingyen szórják?
Hallottam, sőt azt hallottam, hogy Tőkés László följelenti azokat, akik ezt szórják. Én nem tudom…
Elképzelhetőnek tartod?
Igen. Hát miért ne? Bár milyen jog korlátozza, hogy fölvásárolják és szórják azoknak, akik hangadók? Fogalmam sincs, ki lehet, de hát bocsánat, de van ilyen a politikában.
Ha ez igaz, akkor ez a kötet propaganda anyaggá minősül, és egy csomó más dimenziója, amiről lehetne beszélni – szövegminőség, szerkesztés, módszertan, műfaj – mind eltörpül. És marad a kötet mint kampánytéma: az idei választásokkor megjelentek az óriásplakátok, a szórólapok, a rádiószpottok és a te műved. Mi lehet ennek a könyvnek a következménye?
Most ítéljem el azokat, akik terjesztik a könyvemet? Lehet bárki, ad absurdum Tőkés belső ellenségei. Majd biztos kiderül. Mindenesetre bocsánat, hogy nem ítélem el. Propaganda anyagként használják, de nem gondolom, hogy ez az érdeklődés fő csapásiránya, hiszen az eladási listán is vezet. Tehát valamiféle közérdeklődést is kifejez.
Elég fura, hogy bármilyen terjesztő ellen eljárást akar indítani Tőkés László. Ezek szerint együtt kerülünk a máglyára. Hát igen, vannak ilyen módszerek is. Elég régóta híre terjed annak, hogy írom ezt könyvet, valakik úgy gondolták, hogy akkor ez jó lesz.
Nem keresett meg írás közben senki, nem akart segíteni, megállítani? Éreztél bármilyen irányú pressziót?
Nem.
Nem válaszoltál a következményre vonatkozó kérdésemre.
Egyetlen célom van. Hogy kapjon mindenki reális képet erről az emberről. Az előbb kérdezted a magánélet szentségét. Igen, a magánélet szentsége megillet mindenkit mindaddig, amíg nem egy olyan jelentőségű politikusról van szó, aki döntően befolyásolja az életünket.
Itt kiderül, családon belüli erőszakról van szó, én annak nevezem. Magyarországon most készül az új büntető törvénykönyv. Ebben az úgynevezett „ridegen tartást”, a lelki nyomást, nyomasztást már büntettként nevezik meg. Ha Tőkés Lászlóról kiderülne, hogy a kutyáit úgy tartja, hogy bezárja őket, és soha nem szól hozzájuk, csak bedobja nekik a húst, és hogy a kutyakölykökkel is borzalmasan bánik, akkor egy idő után a romániai sajtó a lemondását követelné. És teljes joggal.
Na most, ha a feleségével, aki pontosan ugyanolyan hős volt, mint ő, hiszen terhesen végig küzdötte annak idején a forradalmat, így bánhat, akkor senki sem szólhat, mert úgy illik, hogy ne szóljunk. Valami közmegegyezés van, hogy a kutya még igen, a család meg már nem. Ez egyszerűen abszurdum.
Ez nem a magánéletről és a közéletről szól. Egy embert szembesíteni kell a saját tanaival, prédikációival, politikai megnyilvánulásaival, és azt gondolom, hogy amit ő leír, amit róla írnak, azt nem lehet, az tűrhetetlen. manna.ro

Kegyelet és politika
Tegnap Marosvásárhelyen járt Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Nincs ebben semmi különös, máskor is megfordultak mifelénk anyaországi politikusok. Most csak az egyik legkedvesebbet említeném, aki egyike volt azoknak, akik jelenlétükkel is a demokrácia mifelénk nehezen induló kibontakozását segítették. Göncz Árpád köztársasági elnökre gondolok, aki épp itt, Marosvásárhelyen találkozott az akkori román államfővel.
Mindig tisztelettel, szeretettel és örömmel fogadtuk egy- egy anyaországi politikus látogatását, akik néha örömet, de sokszor zavart okoztak az erdélyi magyarok körében és viszályt a politikusok között.
Az Országgyűlés elnökének látogatását is tisztelettel fogadjuk, hisz az anyaország egyik olyan közjogi méltóságáról van szó, akiről köztudott, szívügye a Magyarország határain kívül élő nemzettársai sorsa. Ez a látogatás azonban megzavarhatja az erdélyi magyarságot: egyrészt, mert éppen a választási kampány idejére esik, másrészt egy politikai pártnak kampányol, közbeiktatva a pünkösdi búcsút és Nyirő József író újratemetését. A politika és a kegyeleti aktus keveredik.
Persze, Kövér László kampányolhat, hiszen az MPP tiszteletbeli elnöke, ilyen minőségében kötelessége támogatni a saját szervezetét. Ám ennek ellenére nem jó, ha választási kampányban az Országgyűlés elnöke elkötelezettséget vállal egy szervezet mellett.
Mert az üzenet, még akkor is, ha szép szólamokba burkolják, az erdélyi magyarság megosztását jelenti. Kövér László állítja, nem közméltóságként, hanem pártpolitikusként, és a magyar nemzet erdélyi közössége egy részének a bizalmából, mint a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnöke vesz részt a kampányrendezvényeken.
Csakhogy Kövér László akkor is Magyarország egyik legmagasabb rangú közméltósága, ha átjön a határon. Nincs olyan határ, hogy Budapesten az Országgyűlés elnöke, Marosvásárhelyen "csak" az MPP tiszteletbeli elnöke. Ez az érv azért sem elfogadható, mert az RMDSZ főtitkárához intézett levélben azt állítja, hogy az RMDSZ húszesztendős politizálásával "több mint félmillió magyar embert fordított el a közélettől és a szavazófülkéktől". Ez már kemény ellenkampány, amit az MPP hazai politikusaitól el lehet fogadni, de a magyar Országgyűlés elnöke szájából visszásan hangzik.
Az sem hiteles érv, hogy éppúgy meg kell adni a választás jogát az erdélyi magyarságnak, ahogy a román többségnek megadatik. A kulcsszó épp a kisebbség: a többség megengedheti magának, de egy fogyó kisebbség esetében túl nagy luxus.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Tovább szüneteltetnék a kárpótlást
Egy évvel hosszabbítaná meg a román kormány a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok utáni kárpótlás felfüggesztését, arra hivatkozva, hogy a kifizetések felújítása tarthatatlanná teszi az idénre tervezett államháztartási hiánycélt.
A kormány márciusban függesztette fel először hat hónapra a kárpótlási folyamatot, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság felszólította Bukarestet: vizsgálja felül – a jelenleg működésképtelen – restitúciós törvénykezését.
Romániában több mint tizenöt éve megoldatlan a kárpótlás. A strasbourgi bíróság azt követően szólította fel Romániát a jogi keret felülvizsgálatára, hogy a romániai perek túlterhelték a bírókat.
A 2013. május 15-ig tartó újabb egyéves felfüggesztés azt jelentené, hogy a szóban forgó időszakban sem bocsátanak ki értékjegyeket a kárpótlásra jogosultaknak. Ez a szándék egy sürgősségi rendelettervezetben szerepel, amelyben a kormány rámutat: 1,5 milliárd lej pluszkiadást jelentene a kifizetések folytatása.
Az új jogszabályt egyelőre nem tudni, mikor fogadja el a parlament, ezért Titus Corlatean igazságügyi miniszter májusban kilenc hónapos haladékot kért Strasbourgban a restitúciós törvénykezés újraalkotására. Népújság (Marosvásárhely)

Szeretjük a várost, szeretünk benne élni
Bemutatták a Kincses Kolozsvár Kalendáriumot
Minden résztvevő a bemutatott kiadvány egy-egy példányával távozhatott szerdán este a Reményik Galériából, ahol az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács (EMNT) és a Kriterion Könyvkiadó közös munkája gyümölcsének örvendhettek a lokálpatrióták. A Kincses Kolozsvár Kalendárium 2012 hiánypótló kiadvány, amely a nehezebben megközelíthető rétegekhez, a külvárosokban élő, mindennapi gondokkal megterhelt magyarsághoz is kíván szólni.
– Másfél éve, az első Kolozsvári Magyar Napok sikeres megszervezése után megtapasztaltuk, mekkora igény van olyan közösségi terek kialakítására, amelyek túlmutatnak a rendezvényeken. Az értelmiségi réteg többnyire megtalálja az eszmecsere lehetőségét, a hétköznapi emberekkel azonban nehezebb a kapcsolattartás: ezért találtuk ki műfajilag a kalendáriumot, amelynek ötletét Éder Ottó tanár úr adta – elevenítette fel a kezdeteket Gergely Balázs, az EMNT Kolozs megyei alelnöke, a kötet egyik kezdeményezője, aki az előszóban is leszögezi: „Mi otthon vagyunk Kolozsváron.” Ezt követően felsorolta mindazon szerzők, szerkesztők és munkatársak nevét, akik részt vettek a kalendárium anyagának összeállításában. A tekintélyes névsor egyfajta garancia is arra, hogy a kötet gazdag tematikát ölel fel, a helytörténettől a sporton és gasztronómián át az irodalomig sok minden helyet kapott benne.
A kalendárium egyfajta lírai értékelésének feladatát Szántai János író-kritikus vállalta, Idők és marslakók című rövid jegyzete akár egy hagyományos évkönyv utolsó, üresen hagyott oldalaira kívánkozna. Az idő telésén-múlásán elmélázó írás végkövetkeztetése egy anekdota kapcsán: nem vagyunk marslakók, és az a dolgunk, hogy ne is váljunk azzá.
– Voltak időszakok, amikor kezdtük elhinni, hogy nincs helyünk Kolozsváron, meg kell húzódnunk, háttérben kell maradnunk. Ez a kötet annak a bizonyítéka, hogy be tudjuk lakni ezt a várost – fejtette ki H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója, aki szerint Kolozsvár még számos kincset rejteget, ezért érdemes tovább kutakodni, és a kalendárium folytatásán gondolkodni. Kiemelte: a múltbéli események, épületek és emberek „csokorba gyűjtése” során a szerkesztők is rengeteg újdonsággal, érdekességgel szembesültek, és izgalmas anekdotákat is sikerült beemelni, amelyekből sokkal jobban megismerhető és megérezhető egy város hangulata. – Jó ebben a városban élni, szerethető a múltja és a jelene, és dolgoznunk kell a jövőjén – összegezte az igazgató.
A kalendárium egyik érdekessége és erőssége a kétnyelvű, műemlékjegyzékkel kiegészített várostérkép, amelyről Asztalos Lajos helytörténész elmondta: régi utcaneveink szellemi műemlékek, ilyenként pedig sérülékenyek, megőrzésre, védelemre szorulnak. A kötet igényes külleme Könczey Elemér munkáját dicséri, tartalma pedig a kellemes olvasnivalókon túl hasznos információkat is kínál politikai és civil szervezetekről, egyházakról és egyebekről.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES. Szabadság (Kolozsvár)