Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2012. május 18.
Nemzetfelfogások - Schöpflin György: A nemzet és az állam nem ugyanaz
A nemzet és az állam fogalma nem ugyanaz, és a konzervatív felfogás természetesnek tartja a nemzet létét - mondta Schöpflin György, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselője pénteken a Nemzetfelfogások - Konzervatív nemzeteszme című konferencián, Budapesten. Szarka László történész szerint a nemzetfogalmak folyamatosan változnak, és a kérdés az, el lehet-e jutni az európai nemzet fogalmáig.
Schöpflin György a tanácskozáson úgy fogalmazott: van különbség liberális és szocialista nemzetfelfogás között, de mindkettő nagyon komoly küzdelmet folytat a nemzet ellen, ami a baloldal szerint hamis tudat. A konzervatív felfogás természetesnek tartja a nemzetet, a nemzetben való létet, és a közösségek organikus szerepét. Elismeri azt is, hogy nemzetnek van egy erkölcsi, etikai rendszere, elfogadja a normativitást - tette hozzá az európai parlamenti politikus, aki a nemzetet identitásalkotó folyamatként és a biztonságot fenntartó identitásként határozta meg.
A professzor úgy látja: az elmúlt tíz évben egyre zavarosabbá vált a fogalomrendszer. Mint mondta, ez némileg az amerikaiak miatt van így, akik nem tesznek különbséget a nemzet és az állam között; ezt a felfogást átvették a britek is.
Nemzet és állam azonban nem ugyanaz - mutatott rá a néppárti politikus, hozzátéve: az államnak van egy nagyon fontos nemzet- és kultúrafenntartó szerepe, az állampolgárság azonban egy önkéntesen vállalt kategória. Ma már osztályokban gondolkodni idejétmúltnak számít - folytatta, hozzátéve: a nemzet mindig biztosít egyfajta egyenlőséget, és ezzel felülírja az osztálykategóriát.
Szarka László, a tanácskozást szervező Nemzetpolitikai Kutatóintézet tudományos igazgatója az MTI-nek azt mondta: a nemzetfogalmak folyamatosan változnak, mindig több, párhuzamos nemzetfogalom létezik. Vannak pártokhoz kötődő, alkotmányban rögzített nemzetfogalmak. Ilyen értelemben a magyar nemzetfogalom legerősebb vonulata a keresztény-konzervatív eszmekörből kerül ki - tette hozzá.
Kitért arra, Széchenyitől, Eötvöstől kezdve a XIX. és XX. században meghatározó erővel a konzervatív eszmevilág volt az, amely a nemzetet történeti, kulturális közösségnek tekintette és nagyon erősen összekapcsolta az állam eszméjével. A nemzet és állam eszméjének párhuzamossága Európa minden nemzeténél megtalálható, még azoknál is, amelyeknek egy adott időszakban nincs önálló államiságuk - jegyezte meg.
Szarka László kiemelte: a XXI. század elején a magyar nemzetállamnak a demokratikus, integrálódó európai térben szembesülnie kell azzal, hogy részben posztnacionális térben élünk, a nemzetek határtalanokká, átjárhatóvá válnak, ugyanakkor a nemzet értékőrző, kulturális, közösségteremtő pozíciója erős.
A kérdés az, hogy eljuthatunk-e az európai nemzetfogalomig - mondta a szakember, megjegyezve: senki nem gondolta volna, hogy az történik Közép-Európában 22 év alatt, ami történt. Úgy véli, lassan a "kisebbségi paradigma végéhez érünk", nehéz kisebbségként értelmezni olyan közösségeket, amelyek egyenrangú tagjai egy nagyobb uniós közösségnek.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője arról beszélt, hogy napjainkban a politikának van primátusa, és ez határozza meg a nemzetfelfogást. Kulcskérdésnek nevezte a nemzet és állam viszonyában, hogy milyen az állam hozzáállása a külhoni, illetve az adott országban élő kisebbségekhez, illetve a többségi nemzethez. MTI
2012. május 19.
"A nemzet és az állam nem ugyanaz"
Pénteken a Nemzetfelfogások – Konzervatív nemzeteszme címmel konferenciát tartottak Budapesten.
Schöpflin György, az Európai Parlament (EP) néppárti képviselője a tanácskozáson úgy fogalmazott: van különbség liberális és szocialista nemzetfelfogás között, de mindkettő nagyon komoly küzdelmet folytat a nemzet ellen, ami a baloldal szerint hamis tudat. A konzervatív felfogás természetesnek tartja a nemzetet, a nemzetben való létet, és a közösségek organikus szerepét. Elismeri azt is, hogy nemzetnek van egy erkölcsi, etikai rendszere, elfogadja a normativitást – tette hozzá az európai parlamenti politikus, aki a nemzetet identitásalkotó folyamatként és a biztonságot fenntartó identitásként határozta meg.
A professzor úgy látja: az elmúlt tíz évben egyre zavarosabbá vált a fogalomrendszer. Mint mondta, ez némileg az amerikaiak miatt van így, akik nem tesznek különbséget a nemzet és az állam között; ezt a felfogást átvették a britek is.
Nemzet és állam azonban nem ugyanaz – mutatott rá a néppárti politikus, hozzátéve: az államnak van egy nagyon fontos nemzet- és kultúrafenntartó szerepe, az állampolgárság azonban egy önkéntesen vállalt kategória. Ma már osztályokban gondolkodni idejétmúltnak számít – folytatta, hozzátéve: a nemzet mindig biztosít egyfajta egyenlőséget, és ezzel felülírja az osztálykategóriát.
Szarka László, a tanácskozást szervező Nemzetpolitikai Kutatóintézet tudományos igazgatója kiemelte: a XXI. század elején a magyar nemzetállamnak a demokratikus, integrálódó európai térben szembesülnie kell azzal, hogy részben poszt-nacionális térben élünk, a nemzetek határtalanokká, átjárhatóvá válnak, ugyanakkor a nemzet értékőrző, kulturális, közösségteremtő pozíciója erős.
A kérdés az, hogy eljuthatunk-e az európai nemzetfogalomig – mondta a szakember, megjegyezve: senki nem gondolta volna, hogy az történik Közép-Európában 22 év alatt, ami történt. Úgy véli, lassan a "kisebbségi paradigma végéhez érünk", nehéz kisebbségként értelmezni olyan közösségeket, amelyek egyenrangú tagjai egy nagyobb uniós közösségnek. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 19.
Az anyanyelvi ­mozgalom számvetése (Huszadik évforduló)
A mai magyar kormány a jogkiterjesztés vonalán haladva politizál, a nyelvi többletjogok biztosítását látja szükségesnek a határokon túl, s azon van, hogy a magyar közösségek minél nagyobb mértékben dönthessenek saját kérdéseikben – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) alapításának huszadik évfordulóját ünneplő konferencia díszmeghívottjaként tegnap a szentgyörgyi színházban –, ezért a jogtudatos cselekvéshez fog ezentúl is segítséget nyújtani.
Tisztelt nyelv- és nemzettársak! – ezzel a megszólítással köszöntötte az AESZ ünnepi gyűlését Péntek János, a mozgalom elnöke, aki beszámolójában a lepergett két évtized eredményeit vette számba. A történelmi fordulat a magyar nyelv nyilvános megjelenésének élményével ajándékozott meg bennünket, mondotta, s nem utolsósorban azzal, hogy sok román is elővette rejtett magyar nyelvtudását. Az AESZ végül Háromszéken került bejegyzésre, mai székháza is itt található. A nyelvpolitika a kisebbségpolitika szerves részeként fungált az eltelt években, ennek komoly jogi hozadéka volt, kár, hogy pontosan az anyanyelvművelés kapott kisebb hangsúlyt benne, holott nyilvánvaló: abban vagyunk érdekeltek, hogy anyanyelvünk maradjon a hangsúlyos, domináns elem a kialakuló magyarromán kétnyelvűségben. Az előadó rámutatott, a szövetség tevékenysége nagyot lépett előre, hozzájárult ahhoz, hogy az évszázadig tartó távolodás után a közeledés legyen a túlsúlyos elem határon innen és túl, pontosan a határtalanítás értelmében.
A mozgalom hálózatszerűen épült ki és fonódott össze az anyaországi és az utódállamokbeli társszervezetei munkájával. Ezek legfiatalabbika – jelentették be a konferencián – a nemrég megalakult kárpátaljai szövetség. Az előadó szerint mindamellett a második évtizedben némileg lankadt a mozgalom lendülete, s köznyelvünk állapota sem kielégítő, a sajtó nyelvhasználatában, a tankönyvekben is sok a gondatlanságnak, a nyelvi igénytelenségnek, a restellni való provincializmusnak tulajdonítható hiányosság. A korszak egyik legkiemelkedőbb megvalósítása annak a kutatóhálózatnak a felállítása és működtetése volt, mely pontosan a mozgalom égisze alatt jött létre, és mely mára komoly kutatási eredményekkel dicsekedhet. Az előadó végül a nyelv presztízsének további növelésére hívott fel, rámutatva, az emberi méltóság értékének felismerése emelhet ki kisebbségi létünkből nyelvi vonatkozásban is.
Az anyaországi mozgalom részéről Wacha Imre főiskolai docens, a kolozsvári Georgorius Aranka Kör részéről Egyed Emese egyetemi tanár, az RMPSZ részéről Lászlófi Pál tiszteletbeli elnök köszöntötte a konferenciát, szót kapott Szabó Ágnes a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyek, Nagy R. János, az Implom József helyesírási verseny szervezője, valamint Demeter Emőke volt miniszteri tanácsos, Zsigmond Győző alapító elnök és Tapodi Zsuzsa mint a vetélkedők egyik szervezője. A konferencia délután a Kárpát-medencei anyanyelvi mozgalom helyzetének szentelt tanácskozással folytatta munkáját, a diákok vetélkedőire szombaton kerül sor. Délután kirándulni mennek a diákok, a Zágon–Csernáton–Kézdivásárhely vonal településeit látogatják végig, a vasárnap délelőttöt a díjkiosztásnak szentelik.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 19.
Pert indít Tőkés László a róla írt botránykönyv szerzője és kiadója ellen
Tőkés László bepereli Andrassew Ivánt, a Népszava című magyarországi napilap publicistáját, aki Ne vígy minket a kísértésbe címmel „botránykönyvet” írt az EP-képviselőről. Tőkés pert indít a könyvet kiadó Noran Libro, valamint a kötet névtelen romániai terjesztői ellen is.
Tőkés László sajtóirodájának pénteki közleménye szerint az EP-képviselő Futó Barnabás ügyvédi irodájának adott megbízást „az inkriminált könyv megjelenésével kapcsolatos közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására Andrassew Iván és a könyv kiadója ellen”.
A nemrég megjelent kötet szerzője, Andrassew Iván azt írja blogján: „hazafias kötelessége” volt megírni a könyvet Tőkés Lászlóról.
Demeter Szilárd, Tőkés irodavezetője a Krónikának elmondta: Tőkéssel pénteken, Zilahon fiatalok próbálták dedikáltatni a könyvet, „egyértelműen provokációs célzattal”.
Demeter szerint a kötetet „kampánycélzattal, egy lejárató hadjárat részeként” Romániában is terjesztik.
„Nagyon érdekesnek találjuk, hogy RMDSZ-es berkekben mennyire népszerű a könyv, romániai terjesztés nélkül már gyakorlatilag mindenki olvasta, sőt, a végekre is eljutott. Kampányeszköznek kicsit gyomorforgatónak tartjuk, de reméljük, büntetőjogi felelősségük tudatában teszik azt, amit tesznek. És nagyon reméljük, hogy nem közpénzből finanszírozzák” – nyilatkozta az irodavezető.
Az irodavezető szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – amelynek Tőkés hosszú ideig püspöke volt – lelkészei is megkapták postai úton, ismeretlen feladótól Andrassew könyvét. Az ismeretlen küldők összesen több száz példányt küldtek szét Romániában.
Demeter Szilárd azt mondta a Krónikának: feljelentést tesznek Romániában is ismeretlen tettes ellen a könyv terjesztése miatt.
„Meggyőződésen, hogy ki fog derülni, ki finanszírozta a kötet kiadását, és romániai terjesztését. Nemsokára pontosan tudni fogjuk, ki áll a lejárató kampány mögött” – fogalmazott Tőkés László irodavezetője. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 19.
Újabb ocsmány könyv jelent meg Tőkés Lászlóról
Andrassew Iván, a Népszava magyarországi balliberális napilap publicistája Ne vígy minket a kísértésbe címmel a magánéletét kiteregető „botránykönyvet” írt Tőkés Lászlóról, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökéről, európai parlamenti képviselőről, az RMDSZ volt tiszteletbeli elnökéről, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben közel két évtizeden át püspökként szolgáló lelkipásztorról, a temesvári forradalom hőséről. Tőkés pert indít a könyvet kiadó budapesti Noran Libro, valamint a kötet névtelen romániai terjesztői ellen is.
Sajtóirodájának pénteki közleménye szerint az EP-képviselő Futó Barnabás ügyvédi irodájának adott megbízást „az inkriminált könyv megjelenésével kapcsolatos közvádas és magánvádas büntetőeljárások, valamint személyi jogi polgári eljárás megindítására Andrassew Iván és a könyv kiadója ellen”. A nemrég megjelent kötet szerzője azt írja blogján: „hazafias kötelessége” volt megírni a könyvet Tőkés Lászlóról. Ugyanakkor a Hír24 című magyarországi hírportálnak elismerte, hogy ő maga semmit nem derített ki, semmit sem tárt fel és senkit semmiről nem kérdezett meg, csupán a hozzá eljuttatott „dokumentumokat” és mindenféle „anyagokat” gyűjtötte egybe könyvében. Ezek nagy része Tőkés Lászlóné Joó Edittől, illetve egyházi és politikai körökből származik. Továbbá azt is elismerte, hogy a mű nem egyéb „szimpla karaktergyilkosságnál”. Amúgy nem előzménytelen, hiszen 2010-ben már Romániában is megjelent egy, Tőkést lejáratni próbáló magyar nyelvű kötet, az RMDSZ publicistájaként ismert Kuszálik Péter tollából, A forradalom szikrája címmel.
Demeter Szilárd, Tőkés irodavezetője elmondta: a volt püspökkel pénteken, Zilahon fiatalok próbálták dedikáltatni a könyvet, „egyértelműen provokációs célzattal”. Demeter szerint a kötetet „kampánycélzattal, egy lejárató hadjárat részeként” Romániában is terjesztik. „Nagyon érdekesnek találjuk, hogy RMDSZ-es berkekben mennyire népszerű a könyv, romániai terjesztés nélkül már gyakorlatilag mindenki olvasta, sőt, a végekre is eljutott. Kampányeszközként kicsit gyomorforgatónak tartjuk, de reméljük, büntetőjogi felelősségük tudatában teszik azt, amit tesznek. És nagyon reméljük, hogy nem közpénzből finanszírozzák” – nyilatkozta az irodavezető.
Demeter szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület lelkészei is megkapták postai úton, ismeretlen feladótól Andrassew gyalázatos irományát. Az ismeretlen küldők több száz példányt szórtak szét Romániában. „Meggyőződésen, hogy ki fog derülni, ki finanszírozta a kötet kiadását és romániai terjesztését. Nemsokára pontosan tudni fogjuk, ki áll a lejárató kampány mögött” – fogalmazott Tőkés László irodavezetője, jogi eljárást ígérve a honi terjesztőkkel szemben is. Székelyhon.ro
2012. május 20.
HOME JOGOK
Andrassew Tőkés-könyve kapcsán
Ne vígy minket a kísértésbe címmel, könyv formájában dokumentumokat, többek között magánlevelezést tesz közzé és kommentál a magyarországi publicista. Tőkés erre bepereli. Mi a morál?
Andrassew Iván könyve a látszat ellenére nem dokumentum-gyűjtemény. Annak ellenére, hogy dokumentumok szerepelnek benne, vélhetően számtalan fontos anyag hiányzik belőle. Minthogy – a nyilvánosan is elérhetők mellett – a szerző feltételezhetően olyan körökből szerezte be az anyagokat, amelyek nem rokonszenveznek Tőkés Lászlóval, a politikus nem nagyon védekezhetett, nem árnyalhatta a képet, ki volt szolgáltatva annak, ami átment ellenlábasai szűrőjén. Nincs szöveghely, amiben az ő történetét is elmesélhetné, és ez különösen igaz a legdrámaibb fejezetben, ami egy mélységesen boldogtalan házasságról szól. Minthogy nem dokumentum-gyűjtemény, hanem csonka dosszié, a könyv nem fatális lórúgás. De azért nagyot csap.
Mi lett volna, ha Andrassew Iván elküldi a kéziratot Tőkés Lászlónak, és replikát kér? Azt hiszem, ez lett volna a korrekt hozzáállás. Persze sok értelme nem lett volna, az jól látszik abból, ahogy Tőkés parahangja, Demeter Szilárd lereagálta az anyagot. A Krónika bejelenti, hogy Tőkés bepereli Andrassew Ivánt és a kiadóját, mindezt egy olyan szövegben, ami tartalmilag is, formailag is szamárság, néhol még komikus is. Tőkés irracionálisan viselkedik, amikor kirántja a lézerkardot, és hadonászik vele. Lehet, ez a vérmesség a tehetetlen belső körnek megkönnyebbülést hoz, de könnyen megsokszorozhatja a kötet olvasóinak számát, és, azt hiszem, nem ez az, amit Tőkés a leginkább szeretne. Mondjuk meg is értem, hogy kifordult önmagából, elég durva ez az egész, már azt hihette, lement a nagy válási balhé, és nem, visszajön, szinte szervezetten, pénzügyi trillákkal és egyéb mutyizásokkal megpakolva.
Mi a baj ezzel az anyaggal? Hogy nem hiszem el Andrassew Ivánnak, hogy nem volt vele politikai célja. Az időzítés, az olykor élcelődő kommentárok, vagy ahogy indul: Úgy tűnik, nem úszhatjuk meg a szembenézés kínjait. 2011-ben azzal kellett szembenéznünk, amit sokan sejtettünk, hogy az egykori forradalmár, szabadságharcos Orbán Viktor a joggal visszaélve, jogtiprások sorozatával vezeti be a diktatúrát Magyarországon. Hogyan történhetett meg, hogy egy ember, aki az úgynevezett rendszerváltás idején a reménységünk volt, akit ifjan még szeretve tiszteltünk, idáig jutott? Ebben az időszakban kezdtem el vizsgálni Tőkés László útját... stb. stb. Mi van?
Mi mégis az anyag érdeme? Hát az, hogy sokkol. Megmutatja azt a Tőkést, aki képes gyűlölni, aki otthonosabban érzi magát a tetszése szerint kiválasztott pompázatos fogalmak között, mint otthon, a nappaliban. Nem tudjuk meg, mi okozta a szenvedélyes gyűlöletet a házastársak között, mert csak az egyik fél szempontjait ismerjük, és hát amúgy sincs semmi közünk hozzá. De az mégis megdöbbentő, hogy Tőkés olyan mélységű gyűlöletre és olyan gyerekes kicsinyességre képes, amivel csak kevesen büszkélkedhetünk. És pont ezért erős ez a könyv. Hogy a pénzekkel hogy is ment a játék, ki mikor mennyit játszott át és hova, hogy Tőkés milyen ostobán intézte fia focimeccsének eredményét, hogy mégis aláírt a szekunak, ezek mintha csak gyengítenék a kötetet, aminek érdemben mégiscsak egyetlen epikus erejű témája van: Tőkés László házassága, civilben, sallangok, szólamok, válogatott metaforák nélkül. Kiábrándultan, gyengén, fásultan, kiégve, megfakult S betűvel a pólóján. Görcsösen, ócskán, tekintélyét vesztetten keresve az utat a gyermekeihez – ez utóbbi egyébként szerintem megindító és nagyon emberivé teszi a Tőkés karaktert, aki a kötetben többnyire legfeljebb csak monstrum.
Andrassew a Tőkés gyerekek helyzetét szinte végig tapintattal kezelte, bár itt mintha olykor megfutna a penna. Nem értem például, ha összefoglalva is, mi jogon tette közzé az egyik Tőkés gyerek apjához szóló levelét? Megtudhattunk mindebből érdemben valamit? Szerintem nem. Olyan dogmafilm hangulatom lett tőle. Kell ez?
Mindenen túl Andrassew Iván bátor könyvet hozott össze, ha kicsit máskor, kicsit máshogy és kicsit több Tökés László iránti empátiával mérte volna a textust, rászolgált volna a nagy taburomboló jelzőre. Egyébként nem.
Kelemen Attila Ármin. Tranisndex.ro
2012. május 21.
Új választási rendszer, régi veszélyek
Most, a választási törvény elfogadásának küszöbén kibontakozni látszik egyfajta közvita.
Ébredezik a kormányalakítás mámorából a politikai osztály, és végre a véleményformálók, elemzők is elgondolkodtak az arányos és többségi rendszer előnyeiről, hátrányairól.
A hitelét vesztett parlament, a korrupt politikusok, a bilincsben felvonultatott képviselők, szenátorok mind-mind azok malmára hajtják a vizet, akik bizony erősen szigorítanának a parlamenti bejutáson. Csak az első, a legtöbb szavazatot szerzett lehessen honatya, hangzik gyakorta, s sűrűn ismétlődik az érvelés, hogy itt az ideje a letisztult kétpártrendszer kialakulásának Romániában is, a sok kis pártocska, az ide-oda szédelgő politikusok csak bonyolítják a kormányzást. Vehemensen támogatják a többségi rendszert az éppen hatalmon levők s híveik, hiszen a jelenlegi 40–50 százalékos támogatottságukat akár kétharmados többségre is feltornázhatják. Könnyen szerelik le az érveket, hogy polgárok milliói maradhatnak képviselet nélkül, 15–20 százalékos pártok nem kerülnek a parlamentbe, elvakultak, annyira szabadulnának Băsescutól, pártjától, hogy hallani sem akarnak az aránytalan többség veszélyéről. Magukat nagy demokratának vallók érvelnek, s mintha önmagukat is győzködnék: az övéik diktatúrája nem olyan vészes, hiszen (szerintük legalábbis) jót szolgál. Nem árulnak zsákbamacskát, Crin Antonescu már nyíltan fohászkodik az alkotmánymódosító többségért, hogy végre kedvükre alakítgassák Romániát.
Szerencsére akad néhány józan hang, hiteles közéleti személyiség, aki a szemeket, agyakat próbálja nyitogatni, s ezúttal az is kedvező, hogy igyekeznek nem vesztesnek beállítani a romániai magyarságot, azon vannak, hogy a nacionalista indulatok ne fedjék el a meggyőző érveket, ne homályosíthassák az ítélőképességet. Kiemelkedő román civil szervezetek szállnak síkra az új rendszer bevezetése ellen, ismétlik fáradhatatlanul a győztes mindent visz elv hátrányait.
S hogy mennyire veszélyes lenne egy 70–80 százalékos többséggel bíró szociál-liberális kormány, azt jelzi annak módja, ahogy megpróbálják átgyúrni az érdekeiket szolgáló jogszabályt. Nem számít, hogy egy évvel a választások előtt nem lenne szabad változtatni a játékszabályokon, s az sem, hogy alkotmányt sértenek, pont azt teszik, amit oly sokszor a szemére hánytak az előző kormányoknak: erőből, többségi arroganciával akarják saját érdekeik szerint átformálni a létező rendszert.
Veszélyes játékról van szó, s mivel Románia a minden lehetőségek országa, sikerülhet nekik. Ha igen, annak nemcsak mi, kisebbségben élő magyarok isszuk meg a levét, de belebukhat a törékeny, nehezen építgetett román demokrácia is.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 21.
A hétvége hírei
A kisebbségi jogok megvonása ellen
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a román kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedését.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismerése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust. A szombaton egyhangúan elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román kormány már meglévő jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével. Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés meghátrálást jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az ET ajánlásait, az EU ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Krité­riumokat – áll a dokumentumban.
Vona Gábor a régi-új elnök
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta az egyedüli jelöltként induló Vona Gábort a pártelnöki tisztségbe, a hat alelnöki poszt egyikén változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került. Az elnökségnek továbbra is tagja Balczó Zoltán, Gyüre Csaba, Murányi Levente, Novák Előd és Sneider Tamás alelnökként, Szabó Gábor pedig az országos választmány elnökeként. A pártelnök megköszönte az egységes és nagyszámú támogatást, amely szerinte komoly visszajelzés a pártvezetés számára, hogy folytassák jelenlegi munkájukat. Ez szerinte "radikális, tabudöntögető, szókimondó, de az ország kormányzására képes" erő felépítése. Az újraválasztott elnök hangsúlyozta: a Jobbik számára a radikalizmus és kormányzóképesség nem egymást kizáró fogalom.
Horthy-táblát avattak
Felavatták Horthy Miklós néhai kormányzó, a debreceni Református Kollégium egykori diákja emléktábláját szombaton. A kollégium árkádjai alatt elhelyezett táblát Bölcskei Gusztáv református püspök leplezte le. Győri János, a kollégium baráti körének elnöke felidézte, hogy az emléktábla egy raktárból került elő, s azt valamikor 1938 és 1943 között helyezhette el a kollégium falán az akkori diákszövetség a volt diáknak, "a hazája iránt elkötelezett embernek méltó emléket állítva".
Nem kell temetni a sajtót
A magyar nyomtatott sajtótermékek mintegy hetven százalékát ismerhették meg szombaton a látogatók a hatodik Sajtófesztiválon a budapesti Vörösmarty téren. A Magyar Lapkiadók Egyesületének rendezvényén negyvenkét kiállító volt jelen. Hiába temeti az internet és a televízió a sajtót, továbbra is mintegy négyezer termékkel vannak jelen a nyomtatott lapok a médiapiacon, annyival, mint ahány Németországban jelenik meg – mondta Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke a rendezvényen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. május 21.
Kizárták az EMNP-t Körösfőről
A szomszéd faluban, Sárvásáron kényszerült megtartani kampánynyitó rendezvényét az Erdélyi Magyar Néppárt körösfői szervezete, miután a rendezvény megkezdése előtt pár órával a szervezőket kizárták a helyi kultúrotthonból.
Végül a sárvári kultúrotthonban tartották meg a rendezvényt. A kampánynyitón egyébként kiderült: az emberek leginkább azt kifogásolják, hogy a község jelenlegi vezetése soha nem számolt el választóinak a közpénzekkel. A néppárt színeiben induló polgármesterjelölt és helyi tanácsosjelöltekből álló csapata rámutatott: a helyi önkormányzat számára nyitott számos pályázati lehetőségből a polgármesteri hivatal alkalmazottai csak kevéssel éltek. Mihály Ágnes polgármesterjelölt bejelentette: reményei szerint június 10-e után egy felelős, elszámoltatható munkaközösséggel kezdheti el a közösségi munkát. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 21.
Az emigrációban élő magyarságról szóló könyvet mutattak be Kolozsváron
„Nem csak pillanatnyi áttekintésre ad alkalmat, hanem továbbgondolásra késztet, a szociográfiai jellegű könyvben ötven ország ezer emigrációban élő magyarja szólal meg” – méltatta Gazda József A harmadik ág. Magyarok a szétszórattatásban című, kétkötetes munkáját Egyed Ákos akadémikus a kötet kolozsvári bemutatóján. Hozzáfűzte: a szerző bejárta a fél világot, hogy elkészüljön az oral history – elbeszélt történelem – műfajába tartozó munka. A Hét Krajcár Kiadó gondozásában megjelent két kötet az Idő árján, illetve a Félszáz ország alcímeket kapták. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában megrendezett bemutatón Gazda József elmondta: a magyar emigrációra jellemző, hogy a legjobbak mentek el, ezt bizonyítja, hogy elképesztő, hogy milyen eredményeket értek el a magyar kivándorlók az őket befogadó országban. „Az egyetlen hely, ahol hátrányosan megkülönböztetett helyzetben vagyunk: a Kárpát-medence” – jegyezte meg Gazda József. A kötetek szerzője hozzáfűzte, történelmileg is óriási a magyarság teljesítménye, példaként említette, hogy az egyesült államokbeli Denver városának magyar volt a főépítésze. Kifejtette: ha van a magyarságnak gyengéje, az az, hogy nem szereti eléggé saját nyelvét, nemzetét. „Individualista nép vagyunk, nem érdekel egyéb csak a saját helyzetünk” – fogalmazott Gazda. Szemléltetésként elmondta, hiába él mintegy 20 ezer fős magyar közösség az ausztráliai Sydneybe, 700-nál többen egyetlen magyar rendezvényen sem vesznek részt. A könyvbemutatót követően Gazda József az általa vezetett Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet mutatta be, Boér Imre pedig Kőrösi indiai útját újrajáró kirándulásáról tartott vetítéssel illusztrált élménybeszámolót.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 21.
Hasznos emberekké válni
Ballagás a Művészeti Egyetemen
125 diáknak szólalt meg utoljára a csengő szombaton a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Meghitt, családias hangulatú ünnepséggel búcsúztak a leendő színészek, zenészek, koreográfusok, egyik szemük nevetett, hiszen megvalósult a kitűzött céljuk, szakemberekként indulnak tovább, a másik pedig sírt, mert véget ért az együtt töltött egyetemi időszak, amely nemcsak osztályközösséggé, hanem igazi kis családdá kovácsolta őket. A közönség, a tanárok is küszködtek a könnyeikkel, amint a végzős színészek könnyel a szemükben, egymást megölelve búcsúzkodtak.
A magyar tagozaton 64 (alapképzésről 37, mesterképzésről 27) diákját búcsúztatta az egyetem. A pályakezdő színészeket, zenészeket, koreográfusokat elsőként Sorin Crisan, az egyetem rektora köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a szakmai téren elért eredményeik az intézmény színvonalát emelik.
– A ballagás pillanata mindig érzelemdús a tanárok számára is. Nemcsak az elválás miatt, hiszen az erdélyi magyar színházi kör annyira szűk, hogy továbbra is folyamatosan találkozni fogunk. Hanem diákjaink szakmai karrierje a mi vizsgánk, ők mutatják meg a világnak, hogy jó tanárok voltunk-e. A napokban kaptunk egy levelet csíkszeredai tanároktól, akik láttak egy diákunk által rendezett darabot, és annyira megérintette őket, hogy tollat ragadtak és gratuláltak – osztotta meg a tanári kar számára örömöt és elégtételt jelentő tapasztalatot dr. Kós Anna, a magyar tagozat dékánja, aki szerint szerencsére nemcsak ez az egy, hanem nagyon sok diákjuk van, akik teljesítményükkel ilyen hatást képesek kiváltani. A dékán ugyanakkor rámutatott, ismerve a leendő munkahelyként szóba jöhető kulturális intézmények anyagi helyzetét, nincsen könnyű dolguk a végzősöknek. – Kívánom, hogy találják meg a helyüket a világban, ahol becsülettel és kompromisszumok nélkül meg is tudnak élni – hangzott az útravaló.
Dr. Oana Leahu, a román tagozat dékánja arra biztatta a végzősöket, bármikor szükségük van jó tanácsra, jöjjenek "haza", az egyetem mindig szívesen látja őket.
– Ne csak kitűnő, de hasznos emberekké is váljunk – szólt társaihoz Kiss Lajos végzős hallgató. – Ez nagy feladat, nem megy egy csapásra. Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk, hasznos emberré a fáradságos évek tesznek – idézte Kemény Zsigmondot a pályakezdő színész.
A Stúdió Színház színpadáról jól ismert és közkedvelt Albert Orsolya, ifjú színésznő meghatódva szólt társaihoz, azokhoz, akikkel több évig szinte minden idejét együtt töltötte, hiszen a "színis" lét életforma, éjszakába nyúló próbákat, kiszállásokat jelent.
– Valami ismét véget ért, eltelt három vagy öt év, amióta szorongva vártuk a felvételi eredményt, majd a Köteles utcán végigszáguldva ünnepeltük azt. Most is ünnepelünk, ünnepeljük azt, hogy itt lehettünk, hogy nevettünk, zuhantunk, hogy megadatott nekünk az önfeledt játék lehetősége. Hiszen "a játék azoknak a bátraknak adatik meg, akik már eleget tudnak és még nem, akik már elég erősek és még nem, akik már eléggé bölcsek és még nem. Játszani annyi, mint felfüggeszteni az élet mindenhatóságát felettünk" – idézte Zalán Tibort a végzős színészhallgató, aki szerint ezután az a feladat hárul rájuk, hogy a "még nem"-ek után kutassanak.
Az ilyenkor szokás hivatalos felszólalások után az ünnepség főszereplői, a ballagók meglepetéssel készültek, a román zenepedagógiai tagozat végzőseinek előadása után a magyar tagozat színésznövendékei musicalrészletekkel tették még színesebbé a rendezvényt. A vastaps közepette felemelő érzés volt ennyi tehetséges fiatalt látni, olyan ifjakat, akik ugyan most lépnek ki az életbe, viszont szakmailag, a színpadon, versenyeken, fesztiválokon már számtalanszor bizonyítottak.
Menyhárt Borbála. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 21.
FUEN-kongresszus Moszkvában
Az európai kisebbségek NEM-et mondanak a kisebbségi jogok megvonására
Az RMDSZ javaslatára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) moszkvai kongresszusán határozatban ítélte el a romániai kormánynak a közelmúltban született kisebbségellenes intézkedéseit.
Az előterjesztés azt követően készült, hogy a FUEN elnöksége a romániai politikai fejlemények megismertetése után sürgősségi határozati javaslat megalkotására kérte az RMDSZ küldöttségét. Mint ismeretes, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő pénteki megnyitóbeszédében az új romániai kormány kisebbségellenes intézkedéseiről tájékoztatta a kongresszust.
A kongresszus zárónapján, szombaton egyhangúlag elfogadott dokumentumban a szervezet mély aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a romániai kormány már meglévő kisebbségi jogot vont meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar nyelvű kar létrehozására vonatkozó kormányhatározat érvénytelenítésével.
Európa legnagyobb nemzeti kisebbségi ernyőszervezete szerint bármilyen, már meglévő jog visszavonására irányuló lépés visszalépést jelent a demokráciában. A határozat emlékeztet arra, hogy a kisebbségi jogok egyik alapvető eleme épp annak biztonsága, hogy a meglévő jogokat nem lehet politikai döntésekkel eltörölni vagy korlátozni az illető kisebbségi szervezet beleegyezése nélkül. A romániai kormány legutóbbi döntése és nyilvánosan megfogalmazott szándékai alapján úgy tűnik, hogy figyelmen kívül hagyják az Európai Tanács ajánlásait, az Európai Unió ezen a téren alkalmazott eljárásait, valamint a Románia által a csatlakozási szerződés során elfogadott Koppenhágai Kritériumokat – áll a dokumentumban.
A FUEN kongresszusának résztvevői a továbbiakban felidézték a hatvanhárom éves szervezet meggyőződését, hogy a nemzeti kormányok és a kisebbségi képviseletek között állandó párbeszédre van szükség, amelyet Romániában is folytatni kell, hiszen elfogadhatatlan, hogy az illető közösség beleegyezése nélkül kisebbségi jogokat korlátozzanak vagy töröljenek el. A határozat emlékeztet arra, hogy Románia nem elszigetelt eset, hiszen az elmúlt években hasonló jelenségek voltak Szlovákiában, ahol az anyanyelvhasználatot korlátozták, és magyar embereket kettős állampolgárságuk miatt üldöznek.
A kongresszuson huszonegy országból jelen levő küldöttek meggyőződése, hogy a kisebbségek számára kedvező döntéseket más országokban is alkalmazni kell. A FUEN felkérte a romániai kormányt, hogy ne engedjen bármiféle visszalépést a meglévő kisebbségi jogok rendszerében, illetve őrizze, folyamatosan bővítse és erősítse meg azokat.
A FUEN ötvenhetedik kongresszusán az RMDSZ-t Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők, valamint Vincze Lóránt nemzetközi kapcsolatokért felelős titkár képviselte. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 21.
Moszkvai határozat MOGYE-ügyben
Az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete sürgősségi határozatot fogadott el, amelyben kifejezi aggodalmát a magyar kisebbség egyik jogának korlátozása miatt a MOGYE-t érintő döntés felfüggesztése ügyében, amely lehetetlenné teszi a magyar fakultás létrehozását.
Az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete az RMDSZ-küldöttség kezdeményezése nyomán fogadta el a határozatot a moszkvai kongresszuson – számolt be internetes honlapján Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő vasárnap. Winkler rámutat: a szombaton egyöntetűen elfogadott sürgősségi határozat „elítéli a nemzeti kisebbségek jogaiktól való megfosztását”, és a küldöttek aggodalmukat fejezték ki a román kormány legutóbbi ez irányú döntéseivel szemben.
Az EP-képviselő megemlíti, hogy az európai nemzeti kisebbségeket összefogó legnagyobb ernyőszervezet szerint „visszalépést jelent a demokráciában bármely, már elnyert jog megvonása”.
Winkler szerint az Európai Nemzetek Föderációs Egyesülete felkéri a román kormányt, hogy folytassa a párbeszédet a magyar közösség képviselőivel.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 21.
Dákok vagy rómaiak: mérlegen a régmúlt
kolozsvári akadémiai napok programsorozatát mintegy megelőzve, a Régészeti és Művészettörténeti Intézet valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem munkatársai egész napos konferenciát szerveztek május 17–én, Határokon túl. A későantik közép- és kelet-európai kulturális identitás újraértelmezése címmel. A kollokvium nemcsak régiónk régmúltjának legújabb eredményeit tette mérlegre, hanem olyan kérdéseket is vitára javasolt, amelyek nagy tömegekben ingatnák meg az identitásérzés stabilitását.
Az már talán csak véletlen, hogy a neves bukaresti történész, politikus Zoe Petre a Historia folyóiratnak adott interjújában, ezzel egy időben ugyanezt a témát feszegette: kik is a románság ősei és szükségesek-e az évszázados történelmi paradigmák és axiómák?
A kolozsvári konferencia nyolcórás, mondhatni maratoni előadássorozatában tíz előadás és három könyvbemutató hangzott el, ahol nemcsak kolozsvári, de nagybányai, szatmári, zilahi és nagyszebeni kollégák is részt vettek, bemutatva kutatásaik legújabb eredményeit. Ami a szakmaiság elefántcsonttornyából kiemelkedik és e hasábok vélemény rovatába is megfér, az nem a bemutatott fibulák, későrómai kemencék vagy a korongolt kerámiák, hanem a szakmai bemutatók egyikének utóvitáján felvetett téma: tarthatóak-e a több évszázados ideológiai megfontolásból létrehozott történelmi téveszmék és axiómák a XXI. századi társadalomban? Milyen álláspontra kell helyezkednie a történésztársadalomnak ezeket a témákat illetően, és hogyan hozható létre ebben egy „országos” konszenzus?
A felvázolt történelmi anomáliák, mondhatni a kollektív mentalitás rákfenéi – van-e dákoromán kontinuitás, kik éltek Erdélyben a rómaiak kivonulása és a magyarok bejövetele között? – nagy vitát keltettek a jelenlévők között. A dr. Ioan Stanciu és dr. Coriolan Opreanu által vezetett vitának érdekes üzenete volt: bár az egyre bővülő források, a nyugat–alföldi autópálya-ásatások és az egyre szerteágazóbb interdiszciplináris kutatásmódszertan révén sorra dől meg a kollektív mentalitásban még élő dogmák hitelessége, mégis, a legfőbb szervek és tudományos intézmények, tankönyveink, de nemegyszer még az egyetemi oktatás is tovább forog régi félelmeinek és dogmáinak elavult bugyrában. Miért lehetséges ez? Miért erősödik ismét a kommunista rezsim által is pártfogolt évezredes dák „birodalom” és eszmeiség iránti vágy, mint egyféle ősi paradicsomi lét utáni vágyakozás?
A „dákok vagyunk-e vagy rómaiak” kérdés abszurditását és ideológiai hátterét már sokan kimutatták a rendszerváltozást követően – gondoljunk csak Lucian Boia nagy port kavart könyveire – mégis, a Román Tudományos Akadémia által 2010–ben kiadott és „bővített” Románia történetének második kötetében továbbra is helyet kapott a dákoromán kontinuitás, a százszámra hemzsegő korakeresztény emlékekkel, és ugyanez a vélemény tükröződik a dákoromán hagyományőrző szervezetek és propagandafilmek egyre bővülő és a nagyközönség által ismét felkarolt tárházában. A közoktatásban és az ország némelyik egyetemén sem tanítják még az új elméleteket, míg az ezért skandáló kevés szakembert nemegyszer kizárják a tudományos fórumokról. Mi lehet ennek az oka? A válasz igen bonyolult, és aligha lehet egyértelműen és egyoldalúan fogalmazni: benne találjuk a válságba jutott, bizonytalanságát idealizált múlttal erősíteni akaró kollektív mentalitástudat ősbiztonságérzetét, a gazdasági válság miatt feléledő, és dákoromán propagandával működő szélsőségek felerősödését, a Román Tudományos Akadémia és a történészi gárda régi titánjainak máig ható erejét és befolyását, valamint – ha tetszik, ha nem – a szakma fiatalabb vagy igényesebb tagjainak elefántcsonttorony-beli ténykedését.
A konferencia záró vitáján természetesen a problémák nem oldódtak meg, hisz a helyzet velejétől bűzlik. Az viszont dicséretes és reményt adó, hogy a kolozsvári iskola hagyományaihoz híven képes elrugaszkodni az axiómáktól, félelmektől és évszázados tévhitektől, nemegyszer szembemenve az árral, és akár vállalva is a szakmai létbizonytalanságot. A múlt heti kollokvium talán legérdekesebb momentuma az volt, amikor a Római Birodalom Romániára eső határszakaszának UNESCO- jelöléséről volt szó: az egyik előadó bemutatójában kivetítették Dacia római provincia ma már teljes egyetértéssel elfogadott térképét, ahol a bánáti szakasz már nem a Tiszáig és Szegedig (Partiscum) megy. A közönség első soraiban ott ült Dumitru Protase akadémikus, a dákoromán elmélet és kontinuitás egyik utolsó titánja. A matuzsálemi korú szaktekintély – megőrizve a tudós mindenkor szent eleganciáját – a térképre nézve kissé ironikusan és fagyottan csak annyit tudott mondani: „ezt biztos nem románok készítették”.
Szerencsénkre de, románok készítették.
SZABÓ CSABA. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 21.
„Baráti” jelöltvita
Humoros, gyakran csipkelődő párbeszéd zajlott le tegnap délután Kolozsvár két magyar polgármesterjelöltje között azon a nyílt vitán, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett meg a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága.
Humoros, gyakran csipkelődő párbeszéd zajlott le tegnap délután Kolozsvár két magyar polgármesterjelöltje között azon a nyílt vitán, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezett meg a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága. Az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter és az EMNP által támogatott Gergely Balázs „összecsapása” egyszerre mutatta meg a két párt közti feszültséget és a két jelölt közötti jó kapcsolatot. A jelöltek előbb bemutatkoztak, majd négy-négy témában fejtették ki véleményüket. Gergely Balázs a kultúra, az infrastruktúra, a civil szféra, valamint a turizmus területeiről beszélt, míg Eckstein-Kovács Péter az ifjúságról, a turizmusról, a közösségépítésről és a gazdaságról alkotott elképzeléseit osztotta meg a hallgatósággal.
A vita következő szakaszában a két fél egymástól kérdezett, majd a közönség által felvetett problémákra válaszolt. Eckstein elmondta, 2000-ben második helyen végzett a polgármesteri választás első fordulójában, így lát némi esélyt a sikerre, míg Gergely azt hangsúlyozta, az elsődleges céljuk, hogy néhány néppárti tanácsos is képviselhesse a város magyar közösségét.
Eckstein „körbebuszozta” Kolozsvár gondjait
A város problémáira hívta fel a figyelmet, és javasolt ezekre megoldást Eckstein-Kovács Péter tegnap azon az autóbuszos körúton, amelyre a sajtó képviselőit hívta meg. Az „Eckstein-patika”, azaz a kampányiroda elől induló busz az állomás irányába kezdte meg körsétáját. A polgármesterjelölt elsőként a központ hétvégi lezárására, a kolozsvári parkolók helyzetére tért ki. Elmondta, a kolozsvári biciklisek képviselőivel folytatott beszélgetések alapján megállapították, az autóforgalom hétvégi leállításával az utcák életre kapnának. A lezárást péntek estétől vasárnap délutánig a Jókai (Napoca) utcától egészen a Bocskai (Avram Iancu) térig tervezik. Az RMDSZ jelöltje a város szélén bemutatta azokat a telkeket is, amelyeken a kertprogram megvalósítható lesz, és amelyeken számításai szerint egy-másfél éven belül már kertészkedhetnek a kolozsvári lakosok. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 21.
Magyar közigazgatlan
Mit ér a közalkalmazott, ha magyar?
Romániában semmit.
Mert, azt gondolom senki nem hiszi el, hogy a most leváltott magyar prefektusok, alprefektusok mind, egytől-egyig alkalmatlanok voltak feladataik ellátására. Románia egy olyan uniós tagállam, ahol kisebbségi magas(abb) rangú köztisztviselőre nincs szükség. Magyar köztisztviselő, ha véletlenül arra adná a fejét, hogy a közigazgatásban akar némi karrierecskét építeni, netalán onnan szeretne nyugdíjba is menni, annak minden ajtót becsapnak az orra előtt. Függetlenül attól, hogy hívják az épp uralkodó román pártot. Persze, tudom, a román prefektusokat és alprefektusokat is kirúgta Victor Ponta, csakhogy a románok, ha épp akarják, seperc alatt átlendülnek egyik pártból a másikba, és megőrizhetik pozíciókat a közigazgatásban. Az egész leváltósdi paradoxonja, hogy miközben az új kormányfő hangosan pártfüggetlenséget követel a prefektusoktól, USL-párthűség alapján cserélte le napok alatt az egész garnitúrát, de ez már más kérdés.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, tényleg, mit tegyen a magyar, ha karriert akar a román közigazgatásban? „Független” köztisztviselőként biztosítson támogatásáról, hűségéről egy román pártot? Vicces. A mostani román közigazgatási rendszer gyakorlatilag semmiben sem különbözik attól, amit Ceauşescu örökül hagyott. Sőt, bő két évtized alatt a tökélyre fejlesztették a közigazgatás „árjásítását”, magyar, vagy más kisebbségi szakmai hozzáértés alapján soha nem kerülhet legalább öt évre osztályvezetői pozícióba. Magyarnak, kormánykoalíciós tagként néha lehetősége nyílt megkapaszkodni egy-egy választási ciklus idejére a közigazgatás elitjében, de mikor volt Arad megyében anyanyelvét, kultúráját nyíltan vállaló szerb, bolgár vagy német, például a prefektúrán, hosszú évekig vezető tisztségben?
Mit ér Romániában a kisebbségi, ha fejébe vette, közigazgatni szeretne? Tanulta, szereti, ért is hozzá, megbízható, jó szakember.
Soha. És soha nem is lesz Romániában vezető köztisztviselő horvát, lipován, török, örmény hadd ne soroljam, feltéve, ha nem tagja a hatalmon lévő román pártnak. Akkor is azzal a bizonyos karddal a feje fölött, hisz a kormánypárt bármikor kibukhat a hatalomból, lásd április 27.
És miért nem lehet egy, önmagát európainak tartó országban, annak többségi nemzete között kisebbségi ember vezető köztisztviselő? Mert a románok nem bíznak benne. Főleg a magyarban. Általános tévhit, hogy magyar prefektus, alprefektus, a prefektúra egyik osztályvezetője, ha magyar, akkor elárulja a románokat, szívében, lelkében a pirosfehérzöld lobog, titkokat ad el Budapestnek, egyáltalán, nem több rohadt hazaárulónál. A románok szemében a magyar köztisztviselő nem tesz más naphosszat, mint siratja Trianont és pokróccal a fején éjjelente távirón titi-tázva szövögeti Erdély függetlenségének kikiáltását. Úgy vélik, magyar köztisztviselő nem dolgozhat becsületesen Románia közintézményeiben. Tudják, a sajátjaik sem, de inkább legyen egy korrupt román, mint egy becsületes magyar.
Igazából annak örülnének, ha ebben az országban a magyarok karrierben megrekednének a gasztronómiában, esetleg ostort csattogtatnánk a nagylaki út mentén, hogy szórakoztassuk a külföldieket.
A decentralizált intézményekben pedig még siralmasabb helyzet, még akkor is, ha kifele ebből alig látszik valami.
Meglátják, az őszi választásokig a magyargyűlölő USL minden magyart kiseper a közigazgatásból, legalábbis itt, ahol abszolút kisebbségben vagyunk. Nemzetállamot építenek, erősítenek, aki pedig magyarként mégis maradhat a köztisztviselőként, csak azért teheti, hogy kifele, Európát tovább ámítsák.
Azok meg elhiszik.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)
2012. május 22.
Háromszéki nagyasszonyok: Gróf Kálnoky Ludmilla
Gyermekkel nem áldotta meg a Fennvaló, s így az a nemes ötlete támadt, hogy katolikus szellemben működő nevelőintézetet és iskolát alapít Sepsikőröspatakon nemcsak szegény sorsú, hanem magyar cigány gyerekek számára is.
Gróf Kálnoky Félixné, a cseh származású báró Beess Chrostin Ludmilla (1851–1928) nagylelkű adományaival már korábban is a helyi katolikus egyházközség jótevője volt. Az intézet létrehozásával az 1889-ben elhunyt férje, gróf Kálnoky Félix, valamint sógorai, Imre és Pál emlékét kívánta nemes, közhasznú tettel megörökíteni, akik nem hagytak fiú utódot maguk után. 1891-ben megépíttette a Gróf Kálnoky Félixné, Ludmilla, Imre és Pál Intézetet, amelyben, miként mondta, „a kisdedóvás és leány nevelés teendőit a Szent Vincéről nevezett és Szatmáron anyazárdával bíró tisztelendő irgalmas nővérek gondozására és vezetésére bízom, mert csak így remélhetem biztosan, hogy ezen kegyeletes emlékül létesített intézet magasztos feladatainak mindenkor híven meg fog felelni". A tanulók főként Kőröspatakról és a környező falvakból, Árkosról és Kálnokról érkeztek. Köztük szép számban protestáns felekezetűek is.
Az 1948-ban megjelent iskolatörvény alapján az állam felszámolta a felekezeti oktatást, államosította az egyházak iskoláit, megszüntette Sepsikőröspatakon a több mint fél évszázadig fennálló katolikus iskolát és óvodát is. Az intézet épületébe a községi állami iskola költözött, amely fennállásának századik évfordulója alkalmával újra felvette az alapító nagyasszony nevét. Porai a helybeli Kálnoky temetkezési kriptában nyugszanak. Nevét viseli a 2005-ben alakult Kálnoky Ludmilla Egyesület. erdély.ma
2012. május 22.
„Máriával, Jézus anyjával” – A Duna Televízió jubileumi csíksomlyói közvetítése
Pünkösd jeles nap a közszolgálati csatornák életében. A Duna Televízió krónikájában különösen emlékezetes, hiszen két évtizede közvetíti a csíksomlyói búcsú ünnepi szentmiséjét.
A Duna Televízió pünkösdi műsorainak sorát szombaton a csíksomlyói búcsú közvetítése vezeti be. A program látványos, egyúttal lélekemelő is. A hagyomány szerint a csíksomlyói kegytemplom elől indul az úgynevezett kordon a főpapsággal a hagyományos fogadalmi körmenetre. Ehhez csatlakoznak a katolikus iskola diákjai, a székely székek keresztaljái és a világ minden tájáról érkező zarándokok. Megkerülvén a Kis-Somlyó-hegyet, felérnek a Hármas-halom oltárhoz, ahol kezdetét veszi a búcsús nagymise. Az idei búcsú jelmondata az Apostolok Cselekedeteinek pünkösdváró szavaira utal: „Máriával, Jézus anyjával”.
Az idei élő adás azért is különleges, mert a közszolgálati csatorna nézői pünkösd szombatján 20. alkalommal láthatják élő közvetítésben a világ magyarságának legnagyobb tömegeket megmozgató ünnepét. Milliók követhetik a meghívott szónok, Tempfli Imre, három gondolat köré felépített szentbeszédét. „Az első pünkösd óta Isten minden ember lelkébe beköltözött, csak fel kell fedezni indíttatásait, s együtt kell vele tenni a világ formálásában – tanítja a stuttgarti magyar lelkész. – Pünkösd arra tanít minket, hogy Isten előtt minden nép kedves, a mi népünk is, csak engedni kell, hogy lelke összeforrasszon bennünket. E napon azt üzeni nekünk a csíksomlyói Mária: ha helyet akarunk magunknak a nap alatt, tartsuk meg és védjük meg a hitünket.” A közvetítés szerkesztője Mucsányi János, az ünnepi miséhez bevezetőt Barlay Tamás, a vallási műsorok főszerkesztője mond (Duna, Duna World május 26., 11.00).
piros betűs ünnep egyúttal a visszaemlékezésre is alkalmat ad. Az erdélyi magyarság emlékezetében még kitörölhetetlenül élnek a Ceaușescu-i diktatúra sötét napjai és a véres 1989-es forradalom megpróbáltatásai. Bizalmatlanságuk fokozatosan oldódik; a csíksomlyói búcsú ünnepe is hozzájárult a nemzeti tudat erősítéséhez. Csíksomlyó külön csodája, hogy az egykori vallási békétlenség mára történelemmé szelídült, s a zarándokok vallási hovatartozástól függetlenül, egy lélekkel közösen ünnepelnek.
Az 1992-ben pápai áldással indult Duna Televízió elsők között ismerte fel az ünnep jelentőségét, s közvetítéseivel is hozzájárult ahhoz, hogy a székelyföldi ünnep elfoglalja méltó helyét nemzetünk életében.
„1989 után több évszázados hagyomány újult meg – emlékezik Balogh Júlia, az első közvetítések megszervezője, szerkesztője. – A korábbi regionális egyházi esemény összmagyar üggyé vált. 1993-ban a főcelebráns Bálint Lajos Gyulafehérvári érsek volt, a szentbeszédet Kada Lajos érsek, bonni nuncius mondta. Az összegyűlt 70-80 ezer magyar imádságát nem lehetett érzelem nélkül szemlélni, a szónok hangja is el-elcsuklott a meghatódottságtól. Talán szerény munkánkkal mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy a csíksomlyói búcsú mára nemzeti üggyé, százezrek, milliók ünnepévé vált.”
A közvetítés előtt a Duna Televízió levetíti az 1990-ben, az első szabad búcsún forgatott rövidfilmet (10.30).
A közszolgálati média az évfordulóra egy korábbi hagyományt is felelevenít: a fővárosi érdeklődők az Uránia Nemzeti Filmszínházban követhetik figyelemmel az élő közvetítést, egy időben a Duna és Duna World csatorna nézőivel. Bevezetőt mond: Horváth Zoltán esperes. A rendezvényre a belépés ingyenes. Erdély.ma
2012. május 22.
Pusztuló kúriák – Málladozó történelem
A 11-es számú országút mellett két olyan település van, amit a kúriák földjének lehet nevezni: Csernáton és Dálnok. Sajnos, mind Bod Péter, mind Dózsa György szülőfalujában egyre inkább mennek tönkre ezek a gyönyörű épületek, Dálnokban a legtöbb lakatlanul áll.
Beczássy, Darkó, Gaál, Hadnagy István, Hadnagy Gyula és a Lázár András kúriák valódi építészeti kincsek, egyedi bájt sugárzó épületek, amik a turizmus sarokbástyái is lehetnének. Sajnos, legtöbbjük rossz állapotban van, csak a Hadnagy István és a Kenderes falurészen található Lázár-kúria tartja magát, ez utóbbiból panzió lenne.
Szép látványt nyújt a Hadnagy István-kúria impozáns épülete is: 1908-ban készült egy korábbi udvarház helyén, aminek emlékét ma csak egy falba vakolt kőtábla őrzi. A kommunizmus sok mindent szétdúlt, hiszen ez utóbbi körül 1949-ben még 16 épület állt (magtár, istállók, raktárak, még pékség is), viszont a dálnoki állami gazdaság által használt ingatlanokat annyira tönkretették, hogy ma már csak a kúria és a magtár létezik, a többit le kellett bontani.
Székely Hírmondó. Erdély.ma
2012. május 22.
Felvételi előtt
Eredmények és remények a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán
Több mint valószínű, hogy új szakkal, a tájépítészettel bővül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának felvételi kínálata. A többi, már ismert szakirányra az idén is lehet jelentkezni, s a hallgatói létszám a belső leosztásban módosult egy keveset – válaszolta kérdésünkre dr. Székely Gyula egyetemi tanár, a kar dékánja.
– Mi marad és mi változik?
– Az informatika és a mechatronika szakon marad a 25-25 tandíjmentes és 25-25 tandíjas hely, az automatika és alkalmazott informatika, valamint a számítástechnika szakon 20-20 tandíjmentes, illetve 20-20 tandíjas helyet hirdettünk meg. A múlt évben tapasztalt érdeklődésből kiindulva a számítógépes művelettervezés és a távközlési szakok szerkezete megváltozott, 15-15 tandíjmentes és 25-25 tandíjköteles helyre lehet jelentkezni. A kertészmérnökin 20 tandíjmentes és 30 tandíjas helyre lehet pályázni, a tájépítészet szakon 30 tandíjas hely lesz. A kertészmérnöki szak a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Országos Ügynökség (ARACIS) vizsgálóbizottságának tavaly novemberi felmérése alapján megbízható minősítést kapott (ami öt évre szóló akkreditációt jelent), ezért emeltük meg a helyek számát.
A humántudományok szakirány szerkezete változatlan: a kommunikáció és közkapcsolatok szakon 15-15, az egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatási szakon 15-35 hely, a fordító és tolmács szakon 20 tandíjmentes és 30 tandíjköteles helyen biztosítunk továbbtanulási lehetőséget.
– Említette, hogy a múlt évben tapasztalt érdeklődésre alapozva két szakon csökkentették a helyek számát. Érdekes és a távlati lehetőségek szempontjából fontos szakirányokról van szó. Miért volt kisebb az érdeklődés?
– Valószínűleg még nem épültek be eléggé a köztudatba, holott a távközlés szakon, ami az elektronikai képzéshez tartozik, a legkorszerűbb kommunikációs eszközökkel és technikákkal – internet alapú távközlési rendszerek, rádiókommunikáció, mobiltelefónia, mobil számítástechnika – ismerkedhetnek meg a hallgatók. A számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás, azaz a gépészmérnöki szak is egyre keresettebbé válik, s hallgatóink egyéb tantárgyak mellett a legnépszerűbb gépészeti szoftvereket sajátíthatják el. E két szakon harmadik évfolyamunk van, még nincsenek végzőseink, valószínűleg ezért nem "futottak fel" az elképzelt mértékben.
– Mondjunk néhány szót a tájépítészetről is.
– A napokban járt nálunk az akkreditációs bizottság, s mivel nem volt negatív észrevételük, kedvező eredményre számítunk, ami ideiglenes működési engedélyt jelent.
A tájépítészet a kertészettudományok törzsanyagához tartozik. Négyéves mérnöki képzésről van szó, s a végzőseink a városrendezésre, parkok, játszóterek kialakítására, kastélykertek, dendrológiai parkok felmérésére, felújítására és szervezésére szakosodnak. Bizonyos egyetemeken a kertészetből, máshol a műépítészetből alakult e kettő között elhelyezkedő szak.
– Említette, hogy volt még egy látogatásuk az ARACIS részéről. Melyik szakról van szó?
– A nagyon sok végzőst érintő kommunikáció és közkapcsolatok szaknak lejárt a kétéves akkreditációja, s reménykedünk, hogy a felmérés nyomán sikerül elnyerni az ötéves engedélyezést.
– A fordítói és tolmács szakon milyen nyelvekből képezik a hallgatókat?
– A magyar mellett angol, német, román nyelvből és kultúrából.
– Hogyan szervezik meg a felvételit?
– Az idén sem lesz felvételi vizsga. Okmányok alapján az érettségi eredményeket figyelembe véve vesszük fel a hallgatókat. Az érettségi általános mellett, amely a pontszám 50 százalékát teszi ki, a műszaki karokon a matematikából, informatikából vagy fizikából elért legmagasabb jegyet, vagy az elismert matematika, fizika, informatika szakversenyeken elért eredményt vesszük figyelembe. A humán szakokon az érettségi átlag mellett a magyar nyelv és irodalomból, amennyiben a felvételiző diák román középiskolában tanult, a román nyelv és irodalomból elért jegy képezi a felvételi általános másik ötven százalékát. A kertészmérnöki és a tájépítészet szakon az érettségi általánost vesszük figyelembe. A tanügyminisztérium áprilisban hozott rendelete alapján a választott szakhoz közel álló tantárgyakból elért középiskolai jegyeket sajnos nem számíthatjuk be a felvételi általánosba. Beiratkozni július 16-22. között lehet, az eredményhirdetés július 23-án lesz.
– A megszigorított érettségi milyen mértékben befolyásolta a múlt évi eredményeket?
– A tavaly nem érintett negatívan. Nem jöttek kevesebben, mint a korábbi években. Remélhetőleg az idén sem lesz másképp. Februárban két héten át a hallgatóinkból álló csapatok száz középiskolát kerestek fel Szatmártól Temesvárig és Gyergyótól Brassóig, népszerűsítették a különböző szakokat és válaszoltak a diákok kérdéseire. Ebben a munkában fontos szerepet vállalt a Hallgatói Önkormányzat (HÖK). Közösen négy nyílt napot szerveztünk az egyetemen, ahova autóbusszal hoztuk el az érdeklődőket, és egész napos programot biztosítottunk számunkra.
– A legfontosabb hír, hogy a Sapientia EMTE megkapta az intézményi akkreditációt, ami az április 3-i Hivatalos Közlönyben jelent meg nyomtatásban. Milyen könnyebbségeket jelent ez a hallgatóknak?
– Az államvizsga megszervezésétől a mesteri képzés beindításáig és az európai programokhoz való csatlakozást lehetővé tevő Erasmus Központ létrehozásáig minden jogot külön engedélyeztetés alapján nyerhetünk el, aminek az eredményét az ősztől kezdődő évfolyamok hallgatói élvezhetik majd.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 22.
Ne essünk szét, mint kioldott kéve!
Rohamosan közelednek a helyhatósági választások, polgármestereket, megyei tanácselnököt, tanácsosokat választunk. Ezekben a napokban sokan foglalkoznak(zunk), írnak, beszélnek úgy a sajtó, mint az egyszerű polgárok, akik gondolataikat, aggodalmaikat, véleményüket kinyilvánítják az újságban, a rádióban, televízióban, ahol tehetik.
Én is ezt teszem, küzdök mindaz ellen, ami rontja életünket, ami árt a magyarságnak. Küzdök azokért a célokért, jogainkért, amik szépítik, javítják sorsunkat.
Az RMDSZ kormányban való jelenléte idején megszerzett jogok veszélybe kerültek, erre van példa, nem is egy. Az új többség, amely megbuktatta (árulás útján) az előző kormányt – amely nem tűnt annyira magyarellenesnek, mint a mostani, és olyan intézkedéseket hozott, melyek előnyére váltak a magyarságnak. Többek között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemről beszélek.
Az új kormány szerint nincs szükség a magyar karra. A kisebbségek mintha nem is léteznének. Nincs szükség anyanyelvünk használatára, hagyományaink megőrzésére. Eltökélték, hogy teljesen elsorvasszák a magyar egyetemet, s hogy sok bajt okoznak a városban, a Székelyföldön, az országban.
Az erkölcsileg romlott politikában csak olyan valaki tud változást hozni, megakadályozni a ránk nézve hátrányos megkülönböztetést, aki sokkal okosabb, diplomatikusabb, hatalmasabb ezeknél.
Az orvosi egyetem ügye Marosvásárhelyen konfliktust is gerjeszthet. Még elképzelni is rémes, hogy mi lenne, ha valakik megkísérelnék megváltoztatni múltunkat.
Visszatérve a helyhatósági választásokhoz, a néhai dr. Ágoston Albert sorai, gondolatai jutnak eszembe, ami nagyon időszerű: "Ha szétszakadunk kis csoportokra, egyedekre bomlunk szét, mint kioldott kéve, szétesünk, és előbb-utóbb felszámoljuk önmagunkat!"
A lényeg: magyar polgármesterünk csak úgy lehet, ha mindannyian elmegyünk szavazni és ha egy jelöltre fogunk szavazni! Mindez június 10-én válhat valóra.
Varró Domokos,
Marosvásárhely. Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 22.
Százezer eurós hűségpénzt kért az RMDSZ az előválasztáson
Százezer eurós garanciát kért az RMDSZ Bihar megyei szervezete az alakulat előválasztásán részt venni kívánó Gyurcsik Zoltántól. Székelyhíd városának botrányairól elhíresült, több pártot megjárt egykori polgármesterének arra kellett volna szerződnie a szövetséggel, hogy amennyiben az előválasztás nyomán nem lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a júniusi helyhatósági választáson, más párt színeiben, illetve függetlenként sem fog semmilyen tisztségért versenybe szállni a megmérettetésen. Gyurcsik végül nem írta alá a felajánlott megállapodást, most pedig a hónap elején hatalomra jutott Szociálliberális Unió (USL) jelöltjeként szeretné megszerezni ismét az elöljárói széket a magyar többségű kisvárosban.
bihari román sajtó nemrég birtokába jutott a szerződésnek, amelyen Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök neve szerepel egyik félként, míg a másik szerződő fél nevét fekete filccel kitakarták. Ugyanígy nem látszik a két aláíró tanú neve közül az egyik, a másik viszont, Szabó Ödön RMDSZ-es megyei ügyvezető elnöké, igen.
A megállapodásban az áll, hogy az aláíró részt vehet a szövetség által helyi szinten megszervezett előválasztáson, vagyis megméretheti magát a székelyhídi polgármester-jelöltségért, azonban ha a szavazás nyomán mégsem ő lesz a jelölt, a júniusi helyhatósági választásokon nem vehet részt más párt színeiben vagy függetlenként. Ellenkező esetben százezer eurós kártérítéssel tartozik az RMDSZ-nek. Mint kiderült, a kitakarás Gyurcsik Zoltán korábbi RMDSZ-es polgármestert rejti. A politikus a Reggeli Újság helyi napilapnak azt állította, hogy az RMDSZ megyei állandó tanácsa valójában megtiltotta neki, hogy induljon az előválasztáson.
Szabó Ödön a Krónikának kijelentette: Gyurcsik valóban nem indulhatott az RMDSZ színeiben a polgármester-jelöltségért, mivel nem írta alá a „személyesen neki, egyedileg készített” szerződést. A garanciára egyébként az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke elmondása szerint azért volt szükség, mert a szövetség Gyurcsik Zoltánt megbízhatatlannak tartja: 2008-ban ugyanis, az akkori helyhatósági választáson függetlenként jelöltette magát az RMDSZ ellenében, holott korábban nyilatkozatban vállalta, hogy ilyet nem tesz. Szabó Ödönnek meggyőződése, hogy a négy évvel ezelőtti választáson végül azért került sor második fordulóra – amelyet végül megnyert az RMDSZ jelöltje –, mert Gyurcsik, bár ő maga nem jutott tovább, szavazatokat vont el a szövetségtől.
A volt székelyhídi polgármester személyét egyébként régóta botrányok övezik: agreszszív ember hírében áll, aki több párt színeiben is próbált már jelöltként indulni, sikertelenül, így került végül az USL-hez.
Leghírhedtebb esete az, amikor 2007 nyarán – még polgármesterként – megpofozott egy pincérnőt egy helyi vendéglőben, miután az alkalmazott nem nyugodott bele, hogy az elöljáró nem akarja kifizetni a fogyasztást. Szabó Ödön a Krónikának leszögezte: a Gyurcsik Zoltán által alá nem írt szerződés egyedi, személyre szabott, és amennyiben bárki felmutat egy ugyanilyet, amit másnak is felajánlott a szövetség, lemond az alakulatban betöltött tisztségéről.
Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ Bihar megyében arra kötelezte az előválasztáson résztvevőket, hogy saját kézírásukkal rögzített, illetve hangfelvételre mondott, Istenre tett hűségesküt tegyenek arról: teljes szívvel elkötelezettek a szövetség és a magyarság iránt.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 22.
Megrongálták a szatmári Szent Erzsébet-szobrot
Feljelentést tett tegnap a Szatmárnémeti városvezetés a rendőrségen, miután szombatról vasárnapra virradóra ismeretlen tettesek megrongálták a Hildegárda-templom előtt álló Árpád-házi Szent Erzsébet-szobrot, levágva és eltulajdonítva a 2008-ban felavatott műemlék kezét.
„Szigorúan elítéljük azokat a bűncselekményeket, amelyek műemlékeinket, történelmi örökségünket gyalázzák meg. Fokozott figyelemmel követjük az esetet, megtéve a szükséges intézkedéseket, és reméljük, hogy a rendőrség mihamarabb rátalál a vandalizmus elkövetőire, s megfelelő büntetésben részesíti őket”– jelentette ki Ilyés Gyula, a partiumi város RMDSZ-es polgármestere. A városvezetés egyébként annak lehetőségére is felhívta a rendőrség figyelmét, hogy az ellopott bronzkezet az ócskavas-kereskedésben próbálják majd értékesíteni, ezért nem ártana az ügyben megkeresni a hasonló profilú vállalkozásokat. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 22.
Elbúcsúzott Ilyés Gyula
Elégedett eddigi tevékenységével Ilyés Gyula leköszönő szatmárnémeti polgármester, aki tegnap sajtótájékoztatón búcsúzott tisztségétől. Az elöljáró 20 éves önkormányzati múltra tekinthet vissza – négy évig önkormányzati képviselő, két mandátumon keresztül alpolgármester, az utóbbi nyolc évben polgármester volt. Elmondta: sokan kifogásolták munkáját, azonban tudni kell, hogy az őt ért kritikák részben abból adódtak, hogy problémák esetén az emberek hajlamosak valakire hárítani a hibát és sokszor egyetlen embert tesznek felelőssé olyan dolgokért, melyek különböző komplex társadalmi folyamatok eredményeként jelennek meg. Ilyés Gyula szerint sokan vetik a szemére, hogy nincs a városnak a mai napig sem sportcsarnoka és a harmadik Szamos-híd sem épült meg, azonban úgy vélekedett, nem az ilyen jellegű dolgok a legfontosabb összetevői egy polgármester munkájának. Kifejtette: büszke arra, hogy a szatmárnémetiek életminősége országos viszonylatban jónak mondható, mivel a közszolgáltatásokat megfelelőképpen szervezték meg. Hozzátette, hogy aggódva tekint a város jövőjére, ugyanis meglátása szerint a csendes, nyugodt városban érzékelhető a balkanizálódás előszele annak ellenére, hogy eddig a kulturáltság és a nemzetiségek békés együttélése jellemezte. Ilyés erre a következtetésre az elmúlt hónapok történései alapján – elsősorban a város vezetését elnyert USL által folytatott kampány – jutott.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)
2012. május 22.
A városháza korlátozza a választási versenyt
Az RMDSZ feljelentést tett a választási irodánál
Az RMDSZ megyei szervezete panasszal fordult tegnap a marosvásárhelyi választási bizottsághoz, mivel a polgármesteri hivatal csak bizonyos helyszíneken és bizonyos időpontokban engedélyezte a kampányrendezvényeit.
Frunda György, az RMDSZ polgármesterjelöltje a Népújságnak nyilatkozott:
– Teljesen váratlanul ért a polgármesteri hivatal átirata, amely megtiltja nekünk, hogy a közeljövőben, a kampány ideje alatt kampánysátrat húzzunk fel a főtéren és a főtér környékén adott periódusokban.
– Milyen indokkal tiltja meg?
– A vásárhelyi napokra hivatkoznak, ami nyilvánvaló ürügy. Világosan kell látni, hogy a választási jog és a jelöltek esélyegyenlősége azt is jelenti, hogy egyformán tudunk kampányolni, egyformán legyen lehetőségünk üzenetünket, arculatunkat eljuttatni az emberekhez. Elfogadhatatlan, hogy a polgármester hónapokkal ezelőtt elfoglalta a buszmegállókat, a főtéri és a főutakon található plakátolókat, ahol csak ő és Benedek Imre plakátol, minket pedig megpróbálnak kizárni a kampányból, megpróbálnak kizárni abból, hogy üzenjünk az embereknek.
Az elmúlt napokban több tíz ember hívott fel engem is és az RMDSZ-t is, csodálkozva, hogy miért nem jelentek meg a plakátjaink. Tehát ez az egyik magyarázat, és ez ellen tenni kell. Ezért fordultunk a választási irodához, és határozottan kérjük, tegyék lehetővé, hogy tudjunk plakátolni, kampánystandokat felhúzni, tudjunk az emberekkel találkozni Vásárhelyen a főtéren és minden lakónegyedben.
Frunda ugyancsak elfogadhatatlannak tartja, hogy a polgármester egy héttel előrehozta a vásárhelyi napokat, hogy dominálja a várost és a közvéleményt, s szavazatokat gyűjtsön ezáltal. – Mindezt jogilag becstelen, erkölcstelen versengésnek, a pozíció kihasználásának nevezik. Ez elfogadhatatlan. A polgármester kihasználja a monopolhelyzetét. Remélem, ez is egy jelzés a marosvásárhelyiek felé, és remélem, hogy az emberek ennek is pontot akarnak tenni a végére, és le akarják váltani a jelenlegi vezetőséget, jelentette ki Frunda György, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)
2012. május 22.
Régi irodalmunkat kutatta és tanította
Száz éve született Szigeti József professzor
Három évtizeden át a kolozsvári Bolyai majd Babeş–Bolyai egyetemen egyetlen magyar szakos sem szerezhetett úgy diplomát, hogy ne hallgatta volna Szigeti József előadásait, ne tett volna nála vizsgát. Így neve rendre fogalommá vált nem csak az egyetemi körökben, hanem szerte Erdély magyar iskoláiban. Hisz mindenüvé szétszóródtak tanítványai. S a művelt olvasóközönség is évtizedeken át az ő gondozásában olvashatta régi íróink, mindenek előtt Balassi Bálint, Apáczai Csere János, Mikes Kelemen műveit.
Életútja 1912 májusában a Baranya megyei Máriagyűdről indult, református papi családból, s a korai árvaság sodorta erdélyi rokonokhoz. A kolozsvári Református Kollégiumnak köszönhette a felkészítést, az indíttatást, amely aztán az 1929-ben letett érettségi után a Református Teológiára vezette. Itt akkoriban olyan híres professzorok tanítottak, mint Tavaszy Sándor, id. Nagy Géza, Imre Lajos, Maksay Albert, akik az általános műveltségben, teológiai-filozófiai gondolkodásban is tájékoztatást adtak. Életfelfogásuk sok szempontból összecsengett a Kristóf Györgyével, aki a román egyetemen egyedül tanította a magyar nyelvet és irodalmat. Szigeti a teológiával párhuzamosan végezte az egyetem román–magyar szakát. 1934-ben megszerezte a teológiai, 1936-ban pedig a tanári diplomát. Egy évig a szatmári Református Gimnáziumban, majd 1937-től 1946-ig a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanította tárgyait. 1946-tól minisztériumi tanfelügyelőként járta az iskolákat, míg 1948-ban meghívták a Bolyai Egyetem magyar tanszékére előadótanárnak. Ettől fogva ő adta elő a régi magyar irodalmat. 1956-ban tette közzé háromkötetes jegyzetét, melyben nyolc évszázad irodalomtörténetét kellett feldolgoznia. Utóbb, a Bolyai Egyetem beolvasztásakor e jegyzetet is elmarasztalták, mert az „oszthatatlan egységes magyar irodalmat” hirdette, s engedett a „burzsoá ideológiának”.
Az 50-es évek közepétől bontakozik ki Szigeti József kutatói, irodalomtörténészi munkássága. Egyrészt régi íróink műveit adta közre tudományos jegyzetekkel és magvas bevezető tanulmányoktól kísérve. Sok könyvgyűjtő féltett kincse volt a Haladó Hagyományok sorozatban 1955-ben gondozásában megjelent Törökországi levelek. E téren legnagyobb teljesítménye az Apáczai Csere János-életmű közzététele. A Téka-sorozatban a Magyar logikácskát és a nagy pedagógus két beköszöntő beszédét, néhány levelét közölte, majd a Fehér Könyvek sorozat részére igen alapos munkával sajtó alá rendezte a Magyar Encyclopaediát.
A Tanulók Könyvtára sorozatban megjelent Balassi-kiadásai máig közkézen forognak. Ugyanakkor kutató-értelmező munkáját is kitartóan folytatta. 1960-ban egy dési iskolai könyvtárban ismeretlen Mikes Kelemen-kéziratot fedezett fel. Alapos elemzés alapján kimutatta, hogy a Balassi Menyhárt árultatásáról szóló komédia szerzője azonos a Magyar Elektráéval, vagyis Bornemisza Péter.
1970-ben jelennek meg válogatott tanulmányai A mű és kora címmel ötödfélszáz lapos kötetben. Ennek bevezetőjében vallja: „Az amúgy is gyér, legtöbbször ellenséges híradások helyett e tanulmányokban a művekre támaszkodva igyekeztünk megrajzolni az írók belső világát, világnézetét, elsősorban annak legfontosabb oldalát: a művekből kihámozható filozófiai nézetüket. Egyszóval: az író, az alkotó állott figyelmünk középpontjában. Nemcsak azt kerestük, hogy ránk, az olvasóra, milyen hatást gyakorol valamelyik mű, hanem elsősorban azt igyekeztünk megállapítani – az összefüggések feltárása és végigkövetése után –, hogy az elemzett mű mit árul el az íróról? Milyen belső mozzanatot tár fel a költő életéből a kölcsönzött elem? E mozzanatokból hogyan építhető fel a belső fejlődés egésze, amelybe harmonikusan illeszkednek be az egyes mozzanatok?” 1971-ben egyetemi jegyzetének kézikönyvvé bővített változatát teszi közzé A régi magyar irodalom története címmel.
Az 1970-es években mind nagyobb felelősség nehezedik vállára az egyetemi életben. Miután 1968-ban a Balassi-komédiáról írott értekezésével megszerzi a doktorátust, 1970-ben professzorrá léptetik elő, 1972-től pedig ő vezeti a magyar irodalmi s a hozzá csatolt magyar nyelvészeti tanszéket is. Ekkor kapja meg a doktorátusirányítói jogot. Megörökli Jancsó Elemér, majd Csehi Gyula professzorok doktorandusait, s haláláig egyedül rá hárul a magyar irodalmi disszertációk irányítása. A 70-es évektől mind jobban szorongatják a magyar tanszéket: nincs lehetőség fiatalabb tanerők alkalmazására, szigorúan korlátozzák a felvehető hallgatók számát. Szigeti József 1977-ben nyugdíjba vonul, de mint konzultáns professzor részt vesz a tanszéki munkában. Ezekben az években egy Balassi-monográfia kidolgozása foglalkoztatja.
Szigeti professzor tanárként magával ragadta diákjait. Óráin igyekezett nem csak a tudatra, hanem az érzelemre is hatni. Kérdéseket fogalmazott meg, válaszlehetőségeket sejtetett, míg végül a hallgatókat is meghallgatva rámutatott a helyes következtetésre. Akkoriban elő kellett adnia korszakának minden fontosabb íróját, de azért a hallgató könnyen rájött, kik a szívéhez, érdeklődéséhez közel állók. Mikor ezekről beszélt, elrugaszkodott kurzusától, belső élményeit vagy éppen az alkotásokkal kapcsolatos kételyeit szólaltatta meg. Akár a hit és világi szellem küzdelmét fejtegette Balassi költészetében, akár Apáczai vagy Misztótfalusi kilátástalannak tűnő, de mégis hittel, az új szellem nevében vívott csatáját ecsetelte „a sötétség tengerárja” ellen, akár pedig Mikes hűségét és szülőföldszeretetét domborította ki a leveleskönyvet elemezve, nem csak ismereteket továbbított, hanem egyéniséget formált, embert nevelt. Lehetőleg mindig rámutatott a művek máig hangzó üzenetére.
Tanítványait a vizsgákon bátorította: arról beszéljenek, amit tudnak; a tanár nem arra kíváncsi, hogy mi nem jut eszükbe. A már végzettekhez mindig volt pár kedves szava: érdeklődött pályájuk alakulásáról, s a rátermetteket kutatómunkára biztatta. Nem rajta múlott, hogy körülötte nem alakulhatott ki iskola. Szűkebb körben többször hangsúlyozta, hogy teológiai felkészültség és latin tudás nélkül alig lehet a régi irodalmat eredményesen kutatni. Márpedig azokban az években a teológiát mereven elhatárolták az egyetemtől, a latint pedig száműzték a tantervből. Így kénytelen volt doktorandusait is a lehetőségek józan figyelembe vételével a XX. századi irodalom felé irányítani, ahol a haladó gondolkodás kimutatása, a román vonatkozások hangsúlyozása elősegítette a disszertációk – akkoriban csak román nyelven zajló – megvédését.
Rák okozta hosszas szenvedés után, 1986 júniusában költözött ki a házsongárdi panteonba, nem is messzire az óráin gyakran emlegetett Apáczai Csere János és Misztótfalusi Kis Miklós sírjától.
GAAL GYÖRGY
Szigeti József (Máriagyűd, 1912. május 28. – Kolozsvár, 1986. június21.) irodalomtörténész. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 22.
Vajdahunyad
„Úgy élek, mintha minden napom ajándék lenne” – nyugdíjazás előtti beszélgetés Kun Kriza Ilona óvónővel
Torockó az én gyermekszobám – vallja Kun Kriza Ilona óvónő, aki 1953. január 13-án született Tordán, igazi szülőhelyének azonban Torockót tartja. „Annyit kaptam ebben a bölcsőben, amennyinél többet gyermek nem kívánhatott volna. Kriza családba születtem, s remélem, azoktól a Krizáktól származom, akiknek nem mindegy, hogyan élik végig az életet. Anyám olasz nagyszülők sarja” – meséli a gyökereiről. A sokoldalú, oktatásban, játékban, versben, prózában egyaránt otthonosan mozgó pedagógussal nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettünk.
– Már gyermekkoromban szerettem óvó nénist játszani. Ha eleredt az eső, a szomszédok közül senki sem kereste a gyerekeket: tudták, hogy nálunk lehetnek, mert édesanyám is szerette őket, és nálunk szabadon játszhatott minden gyermek. Nővérem, Irénke Nagyenyedre került a képzőbe, s én is követtem, a nyolcadik osztályt már ott végeztem. Bár anyám engem tanítónőnek szánt, a felvételi vizsga reggelén átkérettem az irataimat az óvónők tagozatára. Úgy éreztem, ez inkább az enyém, és soha nem bántam meg. Egy évig Pusztakalánban tanítottam magyarul, aztán Vajdahunyadon kilenc évig románul, majd huszonnyolc évig ismét magyarul.
– Mi volt pályája vezérgondolata?
– Örömöt szerezni a gyermekeknek. Tarisznyálgatni minden fontos dologból egy picikét, nem túlterhelve őket, hogy szívesen tegyék, amit elvárok tőlük. Játékosan, hogy szinte észre se vegyék, hogy tanulni kell. Igyekeztem hasznos, gyakorlati dolgokat csempészni a mindennapjaikba, amit nemegyszer jobban megfogalmaztak a gyermekek, mint én magam. Azt mondta egyszer az egyik kicsim, hogy azért szeret óvodába járni, mert itt mindig történik valami. Ebben minden benne van. Számomra ez nem munkahely, mesterség vagy kenyérkereső eszköz, hanem életforma. A mai napon is, amikor már számlálgatom a heteket, hogy még csak meddig….?
– Melyek a legemlékezetesebb, óvónőként megélt pillanatai?
– Sok van. Nekem minden nap élmény. Egy idő óta úgy élek, mintha minden napom ajándék lenne. Egy óvónő minden tevékenységi területet megél, ha ráfigyel. Ha kell, énekes, ha kell festő, pedagógus, testnevelő, ha kell, barkácsmester, természetjáró, állatszerető, táncos, ha kell, költő, pszichológus, szakács, kertész, szülinapszervező, látványtervező és még sorolhatnám. Éveken keresztül jegyezgettem a gyermekek szájából kipattant igazgyöngyöket. Érdemes lenne egyszer külön ezeken elmulatni. Egy Rákosdról ingázó kisfiú egyszer a szülinapját ünnepelve az óvodában megkérdezett, hány éves vagyok (akkor lehettem vagy 40 és valahány). Rám emelte gyönyörű, fekete szemét, és a homlokára csapott: – És te még élsz?!!! Nagyon soknak tűnhetett neki, hiszen csak ötéveske volt. Aranyosak. Minden szavuk őszinte, ezt szeretem bennük. Szépek voltak a reggelek, a kipirosodott arcocskákkal, a hideg kis kacsókkal, amit melengetni lehetett, a ragyogó gyermekszemek, bennük néha a félelem, amit jó volt lecsillapítani, kicsi szívük dobogását megnyugtatni. Szépek voltak az ünnepélyek, az udvari hancúrozások, a kirándulások, táborozások, a délutáni alváskor elsimuló finom arcvonások, a szemlátomást kinyíló értelem, a hurkás kis kezek, a rajzocskák, de főként a szó maga, amit az óvó néni jelent.
– Nehéz volt összeegyeztetni az anya- és feleségszerepet a munkával?
– Határozottan nem: nálam a három teljesen egybeforrt, tökéletesen alkotva az egészet. Egyik sem létezhetett volna a másik nélkül. Egyik segített megérteni a másik állapotot. Egymást csiszolták, nemesítették. Olyan volt ez, mint családi hangulatban formálni egymást. Annak is jó, aki ad, és annak is, aki kap. Dupla öröm. Anyának, most már nagymamának éreztem magam a gyermekek között is. Anyaként pedig arra gondoltam: ,,Istenem, ha az én gyermekemet nem szeretné valaki...?” Óvónőként azt fontolgattam: ha az én gyermekem hiába járna óvodába, nagyon elégedetlen lennék. Feleségként pedig mit mondhatnék? A családban értékelték a hivatásomat. Asztal, szekrény mai napig tele van feladatlapokkal, óvodai holmikkal, ez része az én lakásomnak, és senkit nem zavar.
Ez a hivatás, ha szeretjük, kisegít válságból, betegségből, lefoglal, kreatívvá tesz, örökös kíváncsiságban tart, kiforrja az ötleteiket, feledteti a nehézségeket, serkent, ösztönöz, hogy érdemes megérni a holnapot. Ezen a pályán nincs elvégzett munka. Soha nem jutunk el a teljesség határáig. Sok szép versikét lehetett volna még megtanítani, kedves jeleneteket eljátszani, még többet kellett volna szabadban játszani. Ezért merem remélni, hogy a nyugdíjba vonulás nem teljes elvonulás. Csak egy picikét meg kell pihentetni a ropogós térdet, derekat. Aztán valamilyen formában folytatni. Szeretném a még kiadatlan gyermekverseimet összegyűjtögetni, sajtó alá rendezni, hadd legyen kistestvére a már megjelent Pitypang kötetemnek. Amit úgy vélek, hogy elmulasztottam, nem volt időm rá, vagy esetleg belémszorult, igyekszem majd munkafüzetekbe gyűjteni, és továbbra is megosztani azokkal, akik elfogadják. Valahol olvastam: az idős embertől elvárják, hogy bölcs és okos legyen, tanácsokat osztogasson, de én úgy gondolom, nem is az a lényeg, hogy nagyon bölcsek legyünk, hanem örüljünk annak, hogy megöregedhettünk. Legyünk büszkék a ráncainkra, a szarkalábainkra, hiszen ez az a térkép, amelyre fel vannak írva az évek, akárcsak a fatörzs évgyűrűire. Minél több a ránc és az évgyűrű, annál ellenállóbbak leszünk az élet viharaiban.
– Mit tanácsolna a mai pályakezdőknek?
– Kezdőnek, fiatalnak nem tanács kell, hanem jó példa. A kézzelfogható, valós kép, amely szeme előtt van, amelyre jó esetben feltekinthet, amiből erőt és gyarapodást nyerhet. Szeresse azt, amit vállalt, amit ő maga választott. Úgy szeresse, mint életformát. Aki nem érzi jól magát ezen a pályán, azt teljes jóindulattal arra kérem, álljon félre! Neki sem jó, ha nem szereti, de azoknak a kis ártatlan, kiszolgáltatott emberkéknek sem, akiknek belenyúl az életébe. Türelem és szeretet. Ez a két kulcs kell ehhez a hivatáshoz. Ha ez a kettő megvan, kinyílnak a kicsi szívek. Vállalni kell a közösségi munkát is, mindenhol ott kell lenni, hogy tudjanak rólunk. Akárcsak a japán ember: menjen be a munkahelyére még akkor is, ha nem fizették ki a bérét, mert így kell. Kötelességből. Még akkor is, ha bolondnak néznek. Ne legyen nyugta, ha vakáció idején legalább egyszer nem néz be óvodába, iskolába. Ezért nem éreztem soha tehernek az újságokba való írogatást, a rádióműsor szerkesztését, amit már nyolcadik éve vállalok, a több mint 15 éven keresztül szervezett táboroztatást (nyári vakáció és üdülés helyett). Tegye hozzá a közösség életéhez azt a gombostűhegynyit, ami neki van, hogy gyarapítsa azt a keveset, ami még megmaradt. Ha mindig másokon kéri számon azt, amit ő maga sem tesz meg, soha nem fog előrehaladni a világ. Ne a pontokért és az oklevelekért törtessen, hanem a munka öröméért. Ha szereti. Hátha egyszer mégis felébrednek, akiknek ébredniük kellene, és értékéhez méltóan javadalmazzák ezt a nem egyszerű munkát.
– Hogyan éli meg az elválást?
– Mostanában megtörténik, hogy üldögélek a kicsi széken, elfurulyázom egy óvodás dalocskát, körbemerengek a csodaszép csoporttermemen, és eltűnődöm: ennyi volt? S bevallom, néha sírdogálok, mint a gyermek, ha elvették tőle a kedvenc játékát. De talpraállok, és nagy álmaim vannak. Napköziotthont szeretnék létesíteni időseknek, ha erőm és lehetőségem lesz hozzá, hiszen az öreg is gyermek.
CSATLÓS ERZSÉBET. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 22.
Az őshazától a Kárpát-medencéig
Anyanyelvi kalauz
Szolgálat – összegezhetném egyetlen szóban Málnási Ferenc immár nyugdíjas, de nyugalomba nem vonult kolozsvári magyartanár tevékenységét. Az anyanyelv szolgálata hittel, szóval, tettel – ahogyan nemrég megjelent, 559 oldalas kötetének* címe is jelzi. Merthogy nyelvében él a nemzet ma is. A reformgróf Széchenyi István szállóigévé vált mondása mit sem veszített időszerűségéből. Sőt, manapság, a magyar oktatást kedvezőtlenül érintő, romániai aktuálpolitikai helyzetben különleges hangsúlyt kap. Hiszen éppen az anyanyelv az a szoros kapocs, amely a történelem során mindegyre változó országhatárok, különböző politikai, társadalmi berendezkedések és földrajzi koordináták között is képes volt egységben tartani a nemzetet, képes volt az anyaország határain kívül is megmaradni, sőt alkalomszerűen fejlődni, gazdagodni. Ennek a megmaradásnak a szolgálatába szegődött magyartanárként, nyelvtudományi írások, kötetek szerzőjeként, anyanyelve, a magyar nyelv örök szerelmeseként Málnási Ferenc.
Jelen kötetével a szerző ugyancsak nagy fába vágta fejszéjét, hiszen a kezdetektől napjainkig követi nyomon az erdélyi anyanyelvoktatás alakulásának folyamatát. „A kérdést a magyar nemzeti nyelv történetébe ágyazom, a kezdetektől, az őshaza, a vándorlás, a honfoglalás korától napjainkig. Történelmi eseményeket, államilag előírt törvénycikkeket, miniszteri rendeleteket, utasításokat, kijelentett vagy búvópatakként fel-felbukkanó tendenciákat vizsgálok, amelyek az önálló államiság, a fejedelemség időszakát leszámítva mindig annak az országnak az oktatási rendszerében születtek, amelybe anyanyelvoktatásunk beleilleszkedett, bele kellett illeszkednie” – írja eme sajátos hangvételű és szerkezetű könyv bevezetőjében Málnási Ferenc. „Az értelemre és az érzelemre egyaránt ható, tudományos alapvetésű, ugyanakkor szépirodalmi eszközökkel is hódító tanulmányt” igyekezett letenni az olvasó asztalára, s eme szándékából eredeztethető a hatalmas ismeretanyagot felölelő kiadványnak a szokványostól némiképp eltérő jellege is.
A terjedelmes kötet a szerző tanulmányának első részét képezi, és a Bevezetésen kívül, a kronológiai sorrendet követve, négy fejezetre oszlik: az uráli kortól a honfoglalásig, majd az államalapítástól az önálló magyar állam megszűnéséig (1000-1526) követi nyomon anyanyelvünk alakulásának sajátosságait, hogy aztán az önálló Erdélyi Fejedelemségben (1526-1711) az erdélyi fejedelmek és az egyházak iskolapolitikájának keretében vizsgálja anyanyelvünk oktatását. Az utolsó, 4. fejezet pedig Anyanyelvoktatásunk a Habsburg birodalomban (1713-1813), a reformkorban, a forradalom és a szabadságharc korában (1830-1849), a Habsburg önkényuralom idején (1849-1867) – az anyaországi oktatási rendszerbe tagoltan címet viseli.
A több száz forrásmunka felhasználásával készült kötet a múltunk – történelmünk és nyelvtörténetünk – iránt érdeklődő, széles olvasói réteget célozza meg. Olvasmányos, átfogó jellegű munka, amely az alcímben megjelölt és szigorúan értelmezett anyanyelvoktatás mellett a magyarság mindennapjaiba, életvitelébe, társadalmi berendezkedésébe, hitvilágába, tárgyi kultúrájának, irodalmi életének alakulásába is betekintést nyújt.
Zavarólag hat viszont az átlagosnál is több, értelemmódosító, még a címekben is előforduló sajtóhiba.
Ezt leszámítva azonban a Beke Sándor irányította székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó újabb, érdekes kötettel gazdagította sokrétű, változatos kínálatát.
(németh)
*Málnási Ferenc: Hittel, szóval, tettel – Anyanyelvoktatásunk Erdélyben a kezdetektől napjainkig I., Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2012. Szabadság (Kolozsvár)
2012. május 22.
Andrassew Iván nem tart Tőkés László perétől
„Az embereknek joguk van tudni, miféle ember az, aki milliók sorsát befolyásolja” – jelentette ki tegnap lapunknak Andrassew Iván, a Tőkés László viselt dolgait feltáró, Ne vígy minket a kísértésbe című könyv szerzője, akit az európai parlamenti képviselő perelni készül a kötetben megjelentek miatt.
Elmondta: a könyvet azért kezdte el írni, mert attól tartott, hogy Tőkés lesz Magyarország elnöke Schmitt Pál után.
„Fogalmam nem volt, hogy mikor lesznek választások Romániában” – jelentette ki azokra a vádakra reagálva, miszerint a kötet a választásokra időzített, tudatos lejárató kampány része.
A Népszava napilap publicistája elmondta: számított arra, hogy a volt református püspök az igazságszolgáltatáshoz fordul a könyv megjelenése után. Kérdésünkre kijelentette: áll elébe a pernek. Annál is inkább, mert Tőkés Lászlót a tárgyalásokon az a Futó Barnabás ügyvéd képviseli, aki ellen korábban már nyert a bíróságon. „Ha a könyvembe foglalt dokumentumok nem lennének közismertek, nem lennének föllelhetők a világhálón, vagyis személyesen szereztem volna meg azokat, akkor is vállalnám a felelősséget” – tette hozzá a publicista.
A könyv megjelenése után Tőkés Lászlóék azzal vádolták közleményben Andrassew Ivánt, hogy Kuncze Gábor volt szabad demokrata politikussal együtt „hazugságkampányt folytat az erdélyi magyarok ellen”. A publicista szerint Kunczénak egyetlen „bűne” az, hogy a múlt heti budapesti könyvbemutatón beszélt a kötetről a sajtónak. „Tőkés Lászlóék arra építenek, hogy Kuncze Gábort talán sokan utálják Erdélyben, és akkor majd engem is. Mi együtt – mint valami szekusok – hazugságkampányt folytatunk az erdélyi magyarok ellen. A szekuzás várható volt, erről szól a könyvem” – reagált a vádakra a szerző. Szerinte az „erdélyi magyarok ellen” megfogalmazás azt sugallja, hogy az erdélyi magyarok maga Tőkés László. „Tudtam, hogy tiszteli magát, de azt nem, hogy ennyire. Annak meg, hogy Erdély nem kér a hazugságpolitikánkból – vagyis a könyvemből –, kicsit ellentmond, hogy a Bookline.ro sikerlistáján napok óta az első helyen áll” – mondta Andrassew.
Az EMNT közleménye azt is állítja, hogy a könyvet ismeretlen feladó ingyenesen elküldi minden erdélyi lelkésznek. Tőkés László sajtósa, Demeter Szilárd ennek kapcsán azt mondta a Krónikának: feljelentést tesznek Romániában ismeretlen tettes ellen a kötet terjesztése miatt.
„Elképzelem a rendőr arcát, amikor ezt a följelentést megkapja” – reagált Tőkés sajtósának nyilatkozatára a publicista. „Gondolom, Demeter úr újságíró lehet, az Európai Parlament sajtószabadságért is ádázul küzdő képviselőjének szolgálatában. Nyilván valami új, unortodox sajtószabadságot akarnak bevezetni. Ezt kipróbálják Erdélyben, Romániában, aztán jöhet Magyarország, sőt Európa is” – jelentette ki Andrassew, aki szerint a következő lépés az lesz, hogy az olvasót is büntetni kell.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. május 22.
Ne vígy minket a kísértésbe – könyv Tőkésről
ÚMSZ/Népszava
Tőkés László európai parlamenti képviselő viselt dolgairól – többek között a válásáról és a pénzügyeiről – jelentetett meg könyvet Magyarországon Andrassew Iván, a Népszava publicistája. A volt református püspököt felháborította a kötet, a szerzőt és a kiadót is perelni készül.
„Rendhagyó könyvbemutatónak lehettünk részesei kollégánk, Andrassew Iván jóvoltából, aki Ne vígy minket a kísértésbe címmel napjaink egyik emblematikus figurájáról, Tőkés Lászlóról adott ki »dokumentumkötetet«” – írta a kötetről a Népszava. A méltatás szerzője, Gál Mária szerint Andrassew nem értékel, nem ítélkezik, nem kutat titkok után, semmi mást nem tesz, mint kötetbe szerkeszti mindazt, vagy mindannak egy reprezentatív részét, amely az egyik legismertebb magyar közéleti személyiség életéről ismert, és nyilvánosan elérhető dokumentumok révén igazolható is. „Rendhagyósága a kérdésben rejlik, amely a bemutatót is uralta: meg kellett e műnek születnie egyáltalán vagy sem, és ha igen, akkor ki lett volna hivatott megírni azt – a budapesti író-újságíró vagy egy erdélyi?” – olvasható a méltatásban.
Az „igaz magyar”
Andrassew a könyvbemutatón kijelentette: szégyelli, hogy megírta a könyvet, szégyelli, hogy ő írta meg, mert szerinte talán egy erdélyi újságírónak kellett volna ezt megtennie. „Azt hiszem, ezúttal téved, és nemcsak azért, mert Tőkés László már régen nem erdélyi magyar, bár közéleti-politikai tevékenysége kétségtelenül az ott élő magyarok sorsát befolyásolja közvetlenül, hanem ahogyan a kiadó Kőrössi P. József (1996-tól a Noran Kiadó ügyvezető igazgatója és irodalmi vezetője – szerk. megj.) fogalmazott, ő a »nemzet köztársasági elnöke«, aki a teljes Kárpát-medencei magyarság fölött lebegve huszonkét éve épp az erkölcs nevében mond mindenről ítéletet. De azért is téved a szerző, mert sok igazság van abban a régi mondásban, hogy »Senki sem lehet próféta a saját hazájában«” – vélekedik Gál.
A „magyarság köztársasági elnökét”, Tőkés Lászlót valódi mivoltában bemutató könyv borítója
A kötet méltatója szerint éppen Andrassew kívülállósága biztosíthatja, hogy üzenete elérjen azokhoz is, akik „az erdélyi magyarság számára önpusztító politikai úton is” azért követik a volt püspököt, mert mindmáig az elévülhetetlen érdemű forradalmárt, a mocskos politika fölött lebegő, megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségű lelkészt, az »igaz magyart« látják benne. „Ám ha valaki fellapozza a Ne vígy minket a kísértésbe című kötetet, azt láthatja, hogy e szent ember, a püspök milyen messzire tévedt a szeretet, a megbocsátás és az igazmondás útjáról. Egy, a saját erkölcsi halálát túlélt ember látleletét kapja” – olvasható a Népszavában.
Levél Bulgáriából
A közelmúltban megjelent könyvet és tartalmát a legjobban a szerző, Andrassew Iván jellemzi a kötet előszavában. „Tisztázni kell viszonyunkat Tőkés Lászlóval, aki nemcsak az Európai Parlamentben képvisel minket, nemcsak Romániában vállal erős orbánista politikai szerepet, hanem az is előfordulhat, hogy egyszer csak arra ébredünk, hogy Orbán Viktor levelet ír Bulgáriából, miszerint mégiscsak Tőkés László lenne a legalkalmasabb Magyarország elnökének. Orbán bármikor ítélheti úgy a helyzetet, hogy Tőkés válási ügye lecsengett, és Magyarország miért is ne engedhetné meg magának, hogy egy valamikori forradalmárt ültessen az elnöki székbe, ha ez megtörténhetett Csehszlovákiában és Lengyelországban is” – indokolja a kötet megjelenését a szerző.
Andrassew azt írja, sokáig vívódott magában, mielőtt nekilátott volna a munkának: a jó ízlés és a kötelességtudat küzdött benne. „Van-e jogom rettenetes dolgokat napvilágra segíteni, a világhálón szerteszét terjedő dokumentumokból egységes, elszomorító képet összeállítani valakiről, van-e jogom azokat szembesíteni a valósággal, akik őt ma is mélységesen tisztelik? Végül is Tőkés László egyetlen mondata miatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet. Feleségéről, Joó Edithről a következőket írja egy, a gyerekeinek is címzett levelében: Egyházi tekintélyemet sötét alakokkal és erőkkel összefogva, tudatosan és szántszándékkal Ő maga rombolja a (volt) Szekuritáté módjára és kedvére. Hogy miért éppen ez a mondat győzött meg, az majd kiderül” – magyarázza a szerző.
Tőkés ördöge
Andrassew nem foglalkozik Tőkés László politikai pályájával, egyházi viaskodásaival, ezeket csak akkor érinti – mint fogalmaz –, ha föltétlenül szükséges. Nem foglalkozik a jelenlegi politikai küzdelmeivel sem, legföljebb annyiban, hogy megpróbálja kideríteni: a tettei, a szavai, a viselkedése mennyiben következnek a jelleméből. „Előre szólok, hogy megrázó, ami az elém került dokumentumokból Tőkés Lászlóról kiderül. Engem is megrázott. Bárha sok-sok emberi élettel és tulajdonsággal szembesültem, nem hittem volna, hogy egy olyan méltóságú ember, mint ő, ugyanolyan kiszolgáltatott a saját jellemével szemben, mint bárki más. Olyan, mintha a forradalom hőse, a magyarság köztársasági elnöke – ahogy Orbán fogalmazott –, a lelkész, a püspök, az Európai Parlament alelnöke folyamatosan valami ördögfélével küzdene, és ezt a lelke körül ólálkodó lényt nem tudná legyőzni, legyűrni, elzavarni” – írja előszavában Andrassew. Új Magyar Szó (Bukarest)