A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében
Sas Péter-könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél
Korabeli épületek tervrajzai, föld alatti kripták, színes és fekete-fehér fotók, mindezekhez érdekességekre is kiterjedő részletes leírások tárják fel előttünk a római katolikus egyháznak a Kolozsvár építészettörténetben játszott szerepét Sas Péter budapesti művelődéstörténész legújabb, kétnyelvű – román és magyar – kötetében. A Szent Mihály római katolikus plébánia szervezésében a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében hétfő este bemutatott kötet kétnyelvűségének célja megértetni a többségiekkel is a kolozsvári ingatlanok megőrzésének rendkívüli jelentőségét. A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében szövegét román nyelvre fordította Korom Imre, a gyulafehérvári kisszeminárium lelkiigazgatója, Guttmann Szabolcs műépítész, Guttmann Emese építész hallgató és Fodor György piarista konfráter.
Már több Kolozsvárhoz kötődő könyv jelent meg az elmúlt években Sas Péter tollából, fejtette ki bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök, ez pedig azzal magyarázható, hogy Kovács Sándor főesperesnek szívügye lett a város és az egyház történeti mozzanatainak bemutatása. Kovács Sándor főesperes az egyik legsikerültebb műnek nevezte a bemutatás előtt álló könyvet, amely azt tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás nélkül. Mondandója alátámasztására Cicerót és Plutarkhoszt idézte.
– Minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom. Annak megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban mégse a templom a legfontosabb a vallásos életben, hanem az Istenhez fűződő lelkület, melynek fontos tényezője a templom. Minden magán- és közösségi imának, áldozatnak az Istenhez fűző szeretet ad értéket – nyomatékosította a főesperes hiánypótlónak, jól dokumentált, igényes kivitelezésű munkának nevezve a Sas-könyvet. – Kolozsvár, Erdély szíve a történelem folyamán sok fontos esemény tanúja volt. Olyan eseményeknek, amelyek meghatározóak nemcsak a város, hanem az erdélyi közösség számára is. A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint a továbbiakban is – összegzett a főesperes.
Kötet készül a plébánia könyvtáráról
Sas Péter szerint e kötet megírása volt a főesperes legnagyobb igényű felkérése, majd vázolta, hogy további köteteken dolgozik, amelyek a Szent Mihály plébánia adattárát, könyvtárát mutatják be, továbbá egy monográfia elkészítését is tervezik.
– Szent István királyunk komoly erődítményt, illetve várat építtetett a bányák, így a tordai sóbánya környékén is. Könyvemet a létesítésének 950. évfordulóját már betöltött bencés apátság épületének bemutatásával kezdtem. Az egykori templomot az 1241-es tatár betörés elpusztította ugyan, ám a bencések meghatározó hatást gyakoroltak a környék kultúrájára. A városban észlelhető nehézségek miatt a lakosok eltávolodtak a bencések pompás szertartásaitól. Ennek tulajdonítható a domonkosok és a ferencesek iránti érdeklődés, ezek az úgynevezett kolduló rendek ugyanis az életformájuk miatt közelebb kerültek a kolozsváriakhoz – tájékoztatott Sas Péter, majd kitért a Farkas utcában létesített minorita templomra, amely szintén az egykori várfal mellett épült fel. A szerző egy érdekességre is felhívta a jelenlevők figyelmét: a Farkas utcai református templom homlokzati falán felfigyelhetünk egy ablakra, amelyre nyílást is vágtak, ez pedig ismeretei szerint egyedülálló. – Még mindig léteznek megoldásra váró kérdések – hangoztatta a művelődéstörténész, majd kitért a Szent Mihály-templom XIV. századi építésének történetére is. A Szentpéteri templomot illetően már a középkorban is állt ott egy templom, ám az az 1241-es pusztítás áldozatává vált. – A középkori templom maradványai a mostani altemplomban találhatóak – magyarázta az előadó, majd folytatta: – Mivel a minoriták a katolicizmus XVIII. századi újabb térhódítása után sem kapták vissza Farkas utcai templomukat, ezért a mostani Deák Ferenc utcában telket és házat vásároltak. Ott építették fel azt a templomot, ami ma is áll. Az 1924-es konkordátum értelmében a templomot a görög katolikus egyház használatára bocsátotta a Vatikán, tehát elvileg még mindig ennek a tulajdonában van.
Száz éve „látható” a főtéri templom
A Szent Mihály-templom kapcsán a kötet szerzője megemlítette, hogy a XIX. században az akkori plébános, Kedves István kezdeményezésére épült fel a torony közadakozásból. – A Szent Mihály-templomot teljes pompájában csak 1899-ben láthatták a kolozsváriak, hiszen addig körül volt építve. Ekkor nyitották meg a Szentegyház utcát is a Főtér felé. A Főtér nyugati oldalán négy házat bontottak le – a Gyergyai-házat, a Tivoli-házat és két Radák-házat –, ezek helyén építették meg a Szentegyház utcában az úgynevezett Státus-palotákat. A nagypolgári, 4-5 szobás lakásokat Alpár Ignácz építész tervezte, a város tehetősebb rétegének képviselői – orvosok, ügyvédek, vállalkozók – számára. Az építkezést a XX. század elején Hirschler József plébános folytatta, akinek a nevéhez nem csak a Ferenc József/Horea úti Marianum létesítése, hanem a sétatéri bérpaloták építése is fűződik. A Marianum kapcsán Sas Péter kifejezte abbéli reményét, hogy az ingatlan mihamarabb visszakerül a római katolikus egyház tulajdonába, és ekkor lehetővé válik egy Hirschler-emléktábla elhelyezése is. Szó esett még a kolozsvári katolikus – a minorita, a piarista, a ferences rendi – templomok alatt húzódó kriptákról is.
A könyvben nem csak a fentebbi épületek szövegszerű bemutatása található meg, hanem az egyes épületek korabeli tervrajzainak fényképe, illetve az épületeket bemutató fekete-fehér és színes fotók is.
Sas Péter megjegyezte: a könyv szövege és a képaláírások magyarul és románul is olvashatóak, hiszen a többségnek meg kell értenie, hogy miért fontosak számunkra ezek az épületek, és miért fáj, ha ezeket nem rendeltetésszerűen használják, illetve nem fordítanak kellő gondot karbantartásukra azok az intézmények, amelyek jelenleg ott székelnek. Ehhez kapcsolódóan Sas Péter Kelemen Lajost idézte, aki már közel száz évvel ezelőtt szintén épített örökségünk ápolására szólította fel a kolozsváriakat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Tizedik plenáris ülését tartja november 23-24-én a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), a résztvevők többi között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak. A Parlamentben tartandó tanácskozáson beszédet mond Orbán Viktor kormányfő.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, kidolgozták az intézmények támogatásának feltételeit, beérkeztek a módosítások is, ezeket beépítik a végső javaslatba.
A tervezett témák között szerepelnek továbbá a környező országokban jövőre tartandó választások, a népszámlások tapasztalatai, és egyéb aktuális kérdések, mint például a szerb restitúciós törvény. Az ülést Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg, majd több szakbizottsági beszámoló és a stratégia megvitatása következik.
Az ülés második napján szólal fel Orbán Viktor miniszterelnök.
A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna a szlovákiai Híd-Most formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.
MTI

A BKB elnökét látta vendégül az Európai Néppárt Kisebbségi Munkacsoportja
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) egyik professzorát látta vendégül a Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport mai strasbourgi ülésén. Brassai Attila előadásában bemutatta, hogy bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a helyi román kari vezetés azonban ezt sorozatos akcióival megakadályozza. Az ülés résztvevői azonnali fellépést sürgettek az ügyben.
Brassai Attilát, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnökét látta vendégül a Gál Kinga által elnökölt Kisebbségi Munkacsoport novemberi ülésén. Brassai Attila meghívását és a Marosvásárhelyi Egyetem magyar nyelvű orvosképzésének ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta napirendre venni. Az erdélyi európai parlamenti képviselő rövid felvezetőjében a román asszimilációs politika következtében bezárt, illetve románosított oktatási intézmények helyzetét mutatta be. Tőkés László szerint Erdély elrománosítása ma is tart, az Európai Uniónak pedig nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell föllépnie, de szükség van az Unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is.
Brassai Attila professzor előadásában ismertette az erdélyi magyarság 20 éve tartó küzdelmét, amely a Ceausescu-diktatúra idején megszüntetett önálló magyar állami egyetem, illetve a magyar nyelvű karok visszaállítását célozza. Az egyetemi professzor elmondta: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem tartja be az érvényben lévő jogszabályokat, így önkényesen gátolja, hogy önálló magyar tagozat keretében, magyar nyelven folyhasson orvosképzés Erdélyben. Gál Kinga fideszes EP-képviselő az ülés levezető elnökeként hozzászólásában kijelentette: abban az Európai Unióban, amely a demokrácia és a jogállamiság elveire épül, minden jogszabály, illetve azok be nem tartása jogi és politikai következményekkel kell járjon. A néppárti politikus szerint a MOGYE esete kiemelt bizonyítéka annak, hogy a nehezen kiküzdött kisebbségeknek kedvező jogszabály gyakorlatba ültetése hogyan sikkadhat el helyi, többségi vezetőknek köszönhetően.
Surján László kereszténydemokrata EP-képviselő hozzászólásában szintén emlékeztetett: számos EU tagországban létezik a kisebbségek jogait védő és támogató jogszabály, de annak gyakorlatba ültetése már elmarad a kormányok részéről. Ugyanezt erősítette meg a többi hozzászóló, így Sógor Csaba, Winkler Gyula erdélyi magyar, illetve Francois Alfonsi korzikai képviselő is. Az ülés résztvevői szerint a MOGYE ügye is rámutat arra a súlyos problémára, hogy az uniós csatlakozás feltételeként szabott koppenhágai kritériumok teljesítése – amely többek között tartalmazza a kisebbségi jogok védelmét is – a csatlakozás után már nem kerül számon kérésre. Ez olyan konfliktusokat és feszültséget eredményez az egyes országokon belül és azok között, amely hosszú távon alááshatja a közösségi bizalmat.
Erdély.ma

A székely virtus éltetői
Nem teszünk elhamarkodott kijelentést, ha azt állítjuk, hogy Gidófalva az elsők között van azon háromszéki települések sorában, amelyek tanúbizonyságot tettek a hagyományőrzésről és a székely virtus gyökereinek éltetéséről. Ma már a település nevének hallatán mindenkinek elsősorban a daliás huszárbandérium jut eszébe. Az alábbiakban dr. Kádár Lászlóval, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárkapitányával készített interjúnkat olvashatják.
– Gidófalván két egyesület is foglalkozik hagyományőrzéssel. Nincs átfedés a tevékenységük között? – A Csillagőrző és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület nem egy „hullámhosszon” működik. Előbbi az ősmagyar hagyományok szellemiségét próbálja őrizni – elsősorban szellemi síkon –, míg utóbbi a gyakorlati tevékenységek terén nyilvánul meg: toborzók, más huszár hagyományőrző rendezvények, lovasíjász bemutatók. Hárman vagyunk, akik mindkét egyesületben tevékenykedünk. A 2008-ban létrejött Csillagőrző Egyesület után fontosnak tartottuk a Szilaj Hagyományőrző csoportot is létrehozni az előbb említett, gyakorlati terület megalapozása végett. A tizenhat alapító tagon kívül a tevékenységekben aktívan részt vesznek tizennyolc év alatti fiatalok, akik az említett korhatár elérésével válhatnak teljes értékű tagokká.
– Hogyan tudja fenntartani magát a Szilaj Hagyományőrző Egyesület?
– Nonprofit tevékenységet folytató szervezetről beszélünk, amely tagsági díjakon kívül bemutatókból, pályázatokból igyekszik előteremteni a működéshez szükséges keretet. Ezek általában lószállításra, különféle rendezvények megszervezésére adnak lehetőséget. Néha kapunk adományokat is, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő.
– A huszárok felszerelése, öltözete sokba kerülhet. Ezt miből teremtik elő?
– Több lehetőség is létezik. A sepsiszentgyörgyi tanács által adományozott pénzből készíttettem el az első rend huszárruhákat, mely először a Csillagőrző nevén volt, bár a városi tanács tulajdonát képezi. Most azonban – miután a gyakorlati tevékenységek a Szilaj Egyesületnél zajlanak – a ruhák az itteni tagok rendelkezésére állnak. Minden év februárjában megrendezzük a jótékonysági huszárbált Sepsiszentgyörgyön, amelynek bevételéből sikerült négy ruhát megvásárolnunk. Egy felszerelés 2500-4000 lej közötti összegbe kerül, a különbség abból adódik, hogy a tiszti öltözet drágább a gazdagabb zsinórozás miatt. A huszár nem ülhet lóra kard nélkül, ezeknek is több típusa van, áruk 500 lejtől ezer euróig is terjedhet, attól függően, hogy eredeti-e vagy utánzat, díszkard. A felszereléshez tartozik még a fekete bőrcsizma, amelyekből néhány családi örökség részét képezi.
– Milyen eseményeken vesznek részt?
– A Székelyföldön megrendezett hagyományőrző jellegű eseményeken részt veszünk, elsősorban a toborzókra gondolok. Most már harmadik éve, hogy rendszeresen elmegyünk a csíki és a szentegyházi toborzókra is. Az utóbbi időben minden évben jelen vagyunk a homoródfürdői huszárakadémián, a marossárpataki huszárbálon, és öt éve, hogy felvonulunk Sepsiszentgyörgyön március 15-én. Tulajdonképpen ezzel kezdődött Gidófalván a huszár hagyományok őrzése. Rendszeresen tartunk lovasíjász- és huszárbemutatókat különböző városokban és falvakban. Részt vettünk a debreceni kezdeményezésű Bem tábornok lovas túrán, ez két heti lovaglást jelentett, melynek az utolsó szakaszát – Oklándtól Kézdivásárhelyig – a Szilaj Egyesület szervezte meg.
– A külföldi rendezvényeken is gyakran képviselik Székelyföldet.
– Tavaly szeptemberben Szentendrén vettünk részt a váci hagyományőrző tüzérek által megszervezett bajtárstalálkozón, ahol a ’48-as ágyúk használatát tanították, ezt nekünk is lehetőségünk adódott kipróbálni. Jelen voltunk, ugyancsak 2010-ben az -i megemlékezésen. Emellett, mint a székely vágta szervezői és a Honfoglalás című rockopera szereplői, a sepsiszentgyörgyi és a megyei tanács jóvoltából részt vehettünk Budapesten, a Hősök terén megszervezett Nemzeti Vágtán.
Székely Hírmondó
Székelyhon.ro

Gyergyószentmiklós is apadt
Csökkent Gyergyószentmiklós lakossága, és változott az összetétele – közölte az október végén lezajlott népszámlálás adatainak 99 százalékos feldolgozottságára hivatkozva Nagy István jegyző, aki szerint tíz évvel ezelőtt több magyar és több román élt a városkában, és kevesebb roma.
A 2002-es népszámlálási adatokhoz viszonyítva 2210 fővel kevesebben élnek Gyergyószentmiklóson. A mostani adatok szerint a 17 808 lakosból 15 508 magyar, 1854 román, 445 roma, egy pedig német nemzetiségű. Gyilkostó 77 állandó lakosából 33 magyar és 44 román nemzetiségű.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új könyv, új lelkész (Élő egyház Bölönben)
Fancsal Zsolt volt bölöni református lelkipásztor úgy távozott szolgálati helyéről, hogy 400 oldalra terjedő egyháztörténeti kötetet hagyott maga után (Múltunkban a jövőnk, jövőnkben a múltunk. A bölöni református egyházközség története. Hiperborea Könyvkiadó, Torda, 2010). A csodálatos Babits-idézettel nyíló kötet ajánlóját Demeter László jegyzi.
A mű nagy erénye – írja Demeter –, hogy helyi levéltári forrásokra támaszkodva részletekbe menően mutatja be az egyházközség történetét. Méltán sorolhatjuk ezt a vaskos kötetet olyan jeles erdővidéki egyháztörténeti kiadványok közé, mint Benkő József Filius Posthumusa vagy Veszely Károly, Karácsony Béla, Máthé János hasonló jellegű, dokumentumértékű munkái. Kiérdemli ez a könyv a monográfia minősítést is, az olvasó az egyház életének minden vetületéről kap benne eligazítást. A mindennapi olvasó számára nem könnyű olvasmány a nagy részletességgel és gazdag dokumentációs anyaggal elkészített munka. A szerzőnek részletesen ki kellett térnie arra az időszakra, amikor a bölöni reformátusok és unitáriusok közösen használták a ma már nem létező templomot, miként arra a felhőtlennek nem nevezhető időszakra is, amikor a két felekezet már külön járta élete útját. A bölöni történelmi magyar egyházak históriája akkor lesz majd kerek, ha ily részletesen olvashatjuk az unitárius eklézsia történetét is. Tiszteletes Fancsal Zsolt, jelenleg magyarhermányi lelkipásztor nevéhez nemcsak a bemutatott kötet, hanem a műemlék református templom teljes felújítása és pezsgő közművelődési tevékenység kapcsolódott.
A 197 tagú bölöni gyülekezet az év elején örömmel fogadta tiszteletes Bartha Attila 42 éves új lelkészt. A révkomáromi Selye János Egyetem teológia karának végzettjeként Szlovákiában szentelték magyar pappá. A baróti református gyülekezet irodavezető segédlelkésze volt, amikor a bölöniek meghívták a megüresedett eklézsiába. Első önálló szolgálati helyén feleségével együtt újszülött kislányuknak örvendhetnek. A gyülekezet gondnoka Boda Dénes.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verseny, identitás, beolvadás
„Nem még emlékszem, mit mondott” – ezt, és más hasonló, a többségi nyelvből átvett szószerkezetet hallunk kincses városunkban, ismerősöktől és idegenektől egyaránt. Ehhez társul a romános hangsúly, amely „kóolozsvári nyelvjárásként” különböző kabarék kedvenc témájává avanzsált. Jogos a kritika, még akkor is, amikor ez olyan, a Székelyföldről vagy Erdély más tájairól ideérkezett egyénektől származik, akik a „csertifikát, szemafor, interszekció, borkány” stb. szavakat előszeretettel használják, igaz, teszik ezt jó, magyaros akcentussal.
Kolozsváron, főleg lakótelepi környezetben, adott a lehetőség a román nyelv elsajátítására, még gyerekkorban az iskola megkezdése előtt. Ennek egyik előnye, hogy nem kell a hivatalos nyelvet kvázi idegen nyelvként tanulni, viszont a későbbiekben, amennyiben nem figyelünk oda tudatosan nyelvhasználatunkra, és inkább – de nem feltétlenül – román környezetben szocializálódunk, a fentebb említett nemkívánatos szóhasználat fordulhat elő beszédünkben.
Etnopolitikai diskurzusunkban az identitás kérdése egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyképességgel szemben. A nemzeti önazonosság megőrzése képezi kisebbségi politikai cselekvésünk egyik kiemelt fókuszpontját, és értelemszerűen, ehhez társul az anyanyelvközpontú szemlélet, mint ennek egyik kardinális eleme. Ez alapján alakítottuk ki oktatási rendszerünket, biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetőségét az óvodától az egyetemig majdnem minden területen.
A román nacionalisták primitív, rosszindulatú, leegyszerűsítő és általánosító vádjain túl – amelyekben, csak úgy ex cathedra, kijelentik, hogy a magyarok nem tudnak, és nem is akarnak megtanulni románul –, szembe kell néznünk néhány ténnyel. Figyelembe véve, hogy Erdélyben a magyarok nagyjából két, szervesen elkülönülő élethelyzetben élnek, tömbben (vagy olyan térségekben, ahol nincsenek többségben, viszont arányuk számottevő) és szórványban. Ebből kifolyólag, nyelvi szempontból is, eléggé differenciált és, esetenként, szélsőséges helyzetek látnak napvilágot. A tömbből vagy ehhez hasonló régiókból származók, akik gyerekkorukat teljesen magyar miliőben töltötték, a magyar oktatási rendszer lépcsőfokait járták végig, beleértve az egyetemet is, diákéveik alatt Kolozsváron is többnyire magyar környezetben mozogtak, és ez idő alatt nem fordítottak különösebb figyelmet a román nyelv megtanulására, sok esetben komoly nyelvi akadályokkal küszködnek. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy sok ideig a magyar osztályokban is ugyanazokból a tankönyvekből tanították a román nyelvet, mint a román tagozaton, ami oktatási szempontból aberrációnak minősül. Emiatt az egyetem elvégzése után nagyon nehezen találnak munkát, még magyar tulajdonban lévő vállalatoknál is, mert sok esetben a tevékenység kifejtése érdekében azoknál is szükség van a román nyelv megfelelő ismeretére. Fennáll tehát a perifériára való sodródás és az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye.
Létezik ugye a másik helyzet, amikor bizonyos személyek szórványban már a tömbház előtt megtanulnak románul, de utána, több okból kifolyólag, kezdenek nagyon helytelenül beszélni magyarul – nagyon sok olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki sem románul, sem magyarul nem tud rendesen beszélni, de ez egy külön történet –, nem szembesül nyelvi korlátokkal az alkalmazásnál, viszont lassan, de biztosan elindul a nyelvi asszimiláció útján.
Mind a nyelvi korlátok miatt kialakuló marginalizáció, mind a nyelvi asszimiláció komoly kihívást jelent közösségünk számára. Első esetben, amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetünk a versenyképességre, és szemléletváltásra kerül sor a román nyelvvel szemben, jó esély van a helyzet orvoslására. A második viszont keményebb dió, az élethelyzetből fakadó, környezeti hatásokon keresztül előidézett nyelvi és mentális metamorfózist nagyon nehéz ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy az integráció és az identitás terén az egyéni igény és felelősség hangsúlyos szereppel bír, amit semmi más nem helyettesíthet.
CSOMA BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Aki elutasította az állambiztonság beszervezési kísérletét
Szekuritátés dossziék nyomában.
Gergely István római katolikus lelkészt Erdély-szerte Tisztiként ismerik. A fiatalok lelki nevelése melletti elkötelezettsége 1987-es csíksomlyói kinevezésével csúcsosodott ki: a rendszerváltás után immár intézményes keretek között fogott hozzá az árva gyerekek felkarolásához. Az egykori csíksomlyói plébánost a rendszerváltás előtt a szekuritáté likvidálni akarta.
Miután a hetvenes években sikertelenül próbálták beszervezni, a kommunista állambiztonság emberei 1989 decemberéig számtalanszor beidézték a szekuritátéra, hiszen minden lépését besúgók figyelték. A vele készült beszélgetés rávilágít a kommunista rezsim azon törekvésére, hogy a besúgókon keresztül az egyház minden apró lépéséről tudomást szerezzen. Gergely István emiatt tartja furcsának, hogy az egyházi vezetés elzárkózik a múlt őszinte feltárásától. – Egyik előző beszélgetésünk alkalmából mondta, hogy a kikért szekuritátés dossziéja 600 oldalt számlál. Az állami szervek szemében ezek szerint megrögzött antikommunistaként szerepelt… – A kommunista rezsimmel már gyermekkoromban szembekerültem, amikor az iskolában KISZ-tagnak akartak felvenni. Hetedikben az osztályunkból mindenki aláírta a belépési nyilatkozatot, egyedül én utasítottam el. Szünetben a tanárok behívtak az osztályba, és körbefogtak: az egyik egy kis pálcával, nem durván ugyan, de ütögette a fejemet, a másik a pajeszomat próbálgatta. Egyféle vallatás volt ez, hogy miért nem írom alá KISZ-tagságomat. Pár napig sikerült ellenállnom, végül beadtam a derekam. – Volt-e ennek valamilyen előzménye a családban? Ebben az ellenállási kísérletben szülei támogatták? – A hatvanas években szülőfalumban, Vicében éppen folyt a kényszerkollektivizálás. A szüleim otthon erről sokat beszélgettek, én meg gyerekfejjel sehogy sem értettem meg, hogyan vehetnek el tőlünk valamit, ami a mienk. Amikor a kertünket kobozták el, és a községi pártitkár jött kimondani a szentenciát, elkezdtem vele vitatkozni. Annyira igazságtalannak tartottam az eljárást, hogy hatodikos fejjel kemény vitába szálltam vele. Egyszer csak otthagyott és odafordult édesapámhoz: „ez a gyerek azért mond ilyeneket, mert maguk tanítják erre”. A szavaitól hirtelen megrémültem, mert beláttam, hogy ezzel sokat árthatok a szüleimnek. – A kényszer-szövetkezetesítéssel már gyerekfejjel megismerte a rendszer igazi arcát… – Ezek a súlyos visszaélések a szemem előtt történtek. Ma is jól emlékszem a részletekre. Volt egy gyerektelen család a faluban, akik nagyon szerettek, többször is náluk aludtam. Volt egy Manci lovuk: amikor be kellett szolgáltassák, Marika néni átjött hozzánk, és szólt, jöjjek, mert utoljára ülhetek a lóra... Emlékszem, nagy szomorúan felültem a Mancira – egy hatalmas, széles hátú ló volt –, és együtt vonultunk be a kollektívbe. Hamar megértettem, hogy ami most jön, az valami rossz lesz, amit nem szabad elfogadni. A papunkat, Pattantyús Ábrahám Miklóst, aki megkeresztelt, kétszer is elvitték a falunkból, évekig ült börtönben. Amikor kiszabadult, és visszatért Vicébe, egy hétköznap a falu népe összegyűlt a templom előtti téren. Mint ünnepnapokon, zúgtak a harangok, mindenki őt várta. Gyerekfejjel ekkor értettem meg, hogy tisztelet övezi azokat, akik szembe mernek szállni az igazságtalansággal.
– A Beszterce megyei Vicéről Gyulafehérvárra került. Mit jelentett ez egy tizenéves gyerek számára? – 1970-ben kerültem Gyulafehérvárra, kántoriskolába. Akkoriban jött hozzánk Albert atya plébánosnak, miután Désen szétverték a barátokat. Példája nyomán akkoriban sok fiú szeretett volna pap lenni. Gyulafehérváron egy más világ fogadott: szalmazsákot kellett magunkkal vigyünk, és azt az iskola udvarán töltöttük meg szalmával. Tanárainkat azonban szerettük, megbíztunk bennük. Meg sem fordult a fejemben, hogy lenne olyan tanár, aki nem az egyházát, hanem a kommunista rezsimet szolgálja. Márton Áron püspök mellett tanultunk. Szilenciumon, emlékszem, az ablak felőli padokban egy-egy kollégánk elszólta magát, hogy elindult sétálni a püspök úr. Mindannyian az ablakokhoz léptünk, és néztük, ahogy a püspök lassú léptekkel, méltóságteljesen jön lefele. Önmagában nagy esemény volt ez. Emlékszem nagy bakancsaira, a nagykabátjára, a kopott Kossuth-kalapra, sétapálcájára...
– Gondolom, a rendszer emberei, az állambiztonság ezt a tanár és diák számára egyaránt meghitt környezet is megbolygatták előbb-utóbb...
– A kántorképző középiskola után a gyulafehérvári teológia következett. Itt már érezhető volt a rendszer kevésbé tapintatos jelenléte. Másodéves koromban, amikor a vakáció idején otthon tartózkodtam, váratlanul behívattak a szekuritátéra. Több mint egy félnapon keresztül vallattak, puhítottak, próbáltak becserkészni. Megvillantották az élet szépségeit: elmondták, hogy amennyiben melléjük állok, és besúgó leszek, minden földi jóban részesülni fogok. Azt mondták, ha aláírom a nyilatkozatot, Rómában folytathatom tanulmányaimat, itthon pedig olyan plébániára kerülök, hogy soha nem lesz anyagi gondom. Ezt a szót használták: „zsíros” plébániára fognak kihelyezni. Meglebegtették előttem, hogy oda utazhatom a világon, ahova akarok, mert adnak útlevelet. A hosszú beszélgetés során aztán kiderült, hogy Anaklét atya besúgójává akartak beszervezni, akinek minden mozdulatára, minden szavára kíváncsi lett volna a szekuritáté. A teológiáról valószínűleg már elárulta valaki, hogy nagyon jó viszonyba vagyok vele. Szinte minden nap behívott, és sokat mesélt. Többek között arról is, hogy mit mondott a Szabad Európa: meggyőződése volt, hogy ez a rendszer sokáig nem maradhat fenn. Megbízott bennem: ha valahova titkos küldeményt kellett eljuttatni, engem és egy másik társamat kért meg. – Egyedül ment a szekuritátéra? – A plébánosom kísért el Besztercére, a szekuritáté ajtajáig. Miután órákon keresztül várakozott rám, felszállt az utolsó buszra, és hazament. Én késő éjszaka kerültem haza: szerencsére a szüleimet a plébános megnyugtatta. Abban az esztendőben szerettem volna Magyarországra utazni, de már a vallatás idején szóltak, hogyha nem írom alá a belépési nyilatkozatot, nem mehetek. Azt válaszoltam, rendben, akkor nem kell útlevél. – Hogyan lehetett ellentmondani a szekuritáté tisztjeinek? – Nekem ez volt az első találkozásom velük, még nem volt semmilyen tapasztalatom, de tudtam, hogy én nem leszek besúgó! Először azzal próbáltam elhárítani a kérést, hogy ezt meg kell beszéljem a tanáraimmal. Mint akit megcsípett valami, úgy ugráltak fel a helyükről a tisztek, és egymást túllicitálva kiáltoztak: szó sem lehet róla, hogy én bárkivel is szót váltsak az itt elhangzottakról. Aztán újra barátságosabb lettek: arról győzködtek, hogy tulajdonképpen embereket menthetnék meg a börtöntől, ha jelenteném róluk, hogy miben sántikálnak. Azt mondták, így meg lehetne előzni, hogy bárki is rossz útra térjen a teológiáról. Aztán elkezdtek agyba-főbe dicsérni: legyek a barátjuk, mert nagyon szimpatikus és mindenki által kedvelt, elfogadott diák vagyok. Olyan ember, aki mindenkihez közel tud férkőzni. Így tartott ez hosszú órákon keresztül, késő éjszakáig. Végül befejeződött a kihallgatásom. Nem álltam kötélnek: azt mondtam, én ezt semmilyen formán nem tudom vállalni. Akkor egy papírlapot tettek elém, és az egyik tiszt diktálta: „amennyiben az itt elhangzottakról bárkinek is szólnék, akkor kérem az állami hatóságokat, hogy a törvények értelmében börtönbüntetéssel sújtsanak”. Nem tudtam, hogy van-e ilyen törvény, de akkor úgy gondoltam, hogy jó, ha ezt aláírom. A papirost a tiszt magához vette, majd megragadta a karomat, és kitaszigált az utcára. Emlékszem, a besztercei szekuritáté főnöke a kihallgatás alatt többször is bejött, utoljára késő éjszaka, a találkozó vége fele: ma is látom a tekintetét, amint csodálkozással vegyes megbecsüléssel nézett rám. Valószínűleg nem ilyen magatartáshoz voltak szokva. – Kivel beszélte meg kihallgatás után a történteket? – Alkalmival hazatértem a szülőfalumba, és először a plébánoshoz mentem. Intett az ujjával, hogy egy szót se, a polcról leemelt két nagy unitárius poharat, és lementünk a pincébe. A poharakat megtöltötte, ráültünk a hordókra, és ott meséltem el részletesen első találkozásomat a szekuritátéval. Másnap reggel Bethlenben vonatra ültem, és leutaztam Gyulafehérvárra. Első dolgom az volt, hogy Anaklét és Huber atyáknak részletesen elmeséltem a történteket. Amikor elmondtam, hogy mit írtam alá, Huber atya legyintett, és azt mondta, ilyen törvény nincs! Innentől kezdve felbátorodtam, és mondtam fűnek-fának, hogy engem be akart építeni a szekuritáté. – A diákok körében lehetett beszélni? Gyanakodtak besúgókra? – Bizonyosat nem lehetett tudni, de voltak sejtéseink, hogy közöttünk kik a beépített emberek. Óvakodtunk, tartózkodtunk tőlük. Sejtettem, hogy immár én is rajta vagyok a megfigyeltek listáján, akikről folyamatosan jelentenek. Ez hamarosan be is bizonyosodott, amikor a szekustisztek egyre többször idéztek be kihallgatásra. – Az újabb beidézések már teológusként elkezdődtek? – A besztercei kihallgatásom után újabb és újabb idézések jöttek. Az egyikre ma is jól emlékszem: lelkigyakorlaton vettünk részt Vicében, amit a Hargitán folytattunk. A résztvevők között voltak teológusok, néhány plébános, magyarországi vendégek, és sok helybéli fiatal. Vicében kezdtük néhány elmélkedéssel, aztán elutaztunk Csíkba, ki a Büdösbe, ahol már elég sokan csatlakoztak. Megpróbáltuk diszkréten, csendben szervezni, de mégis nagy híre lett. Ahogy visszamentünk a teológiára, Páll Jóskával együtt (ő ma resicai plébános) rögtön hivatott a szekuritáté. Menet azt éneket énekeltük, hogy Nem félek, nem félek... Ezzel igyekeztünk bátorítani magunkat. A tisztek Jóskát beültették az egyik szobába, engem a másikba, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel mindkettőnknek. Volt egy előérzetünk, hogy ez így lesz, emiatt úgy egyeztünk, hogy csak az igazságot mondjuk. Igazából nem volt rejtegetnivalónk, hiszen tudtuk, hogy egy lelkigyakorlat nem lehet bűn. Kiderült, hogy a fiatalokat is sorra vették, kikérdezték őket Csíkban. A vallomásainkról jegyzőkönyv készült, ezt aláírtuk, aztán elengedtek. Az ilyen kihallgatások mindig azzal értek véget, hogy kirúgással fenyegettek! A tiszt szavaiból nem értettem, hogy honnan rúgnak ki: a városból, a teológiáról, vagy az országból? – Szekuritátés dossziéjának kézbevétele után rálelt ezekre a kihallgatásokra? – Ezek mind részletesen megjelennek a több mint hatszáz oldalon. A dossziéban tételesen szerepelnek azok a szekuritátés fenyegetések is, amelyek ugyan élőszóban nem hangzottak el, azonban leírva rögzítik, hogy milyen intézkedéseket kell foganatosítani velem szemben. – Hány helyen teljesített szolgálatot a teológia elvégzése után? – Gyergyóújfaluban kezdtem diakónusként, onnan kerültem Gyergyószentmiklósra, majd Brassóba, innen Kiskapusra, majd 1987-ben Csíksomlyóra. A szekuritáté parancsára 1989-ben a megyéből is el akartak takarítani. A helyzet pikantériája, hogy jóval a rendszerváltás után, amikor jegenyei lelkészként szolgáltam, meghívtam helyi fellépésre a Hargita néptáncegyüttest. A rendőrség egész nap ott körözött a faluban, majd előállított, hogy milyen jogon hívom meg az együttest Jegenyére? Van-e erre engedélyem? Azt válaszoltam, ha ez ilyen bonyolult, akkor a templomban tartjuk meg a rendezvényt. Végül mégis bekerültünk a kultúrházba, és egy nagyon sikeres előadást láthatott a közönség. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a megfigyelés, a zaklatás a rendszerváltással nem ért véget... – Példája azt bizonyítja, hogy aki akart, ellen tudott állni a szekuritáté beszervezési kísérleteinek... – A hetvenes, nyolcvanas években a beépítéskor egyfajta szelíd erőszakot alkalmaztak, de a szekuritáté nem minden áron szervezett be. Azt gondolom, ha valakit minden áron beépítenek, az nem „megbízható munkaerő”. Nekem akkor csak annyi bántódásom esett, hogy nem mehettem Magyarországra, miközben teológus kollégáim elmehettek. A későbbi kihallgatások alatt már nem a beszervezésről folyt a párbeszéd: a szekuritáté lemondott arról, hogy munkatársa legyek.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A váradiság kősziklájának tárlata
Szerda délután a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában Kristófi János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.
A nyolcvanöt éves Kristófi János számos rokona, barátja, ismerőse, tisztelője jelent meg szerda délután a nagyváradi Fő utcai vizuális galériában, ahol a festőművész alkotásaiból összeállított tárlatot nyitotta meg Jakobovits Márta kerámiaművész, aki elöljáróban elmondta, hogy a váradiak számára nagyon sokat jelent Kristófi János és munkássága. Az alkotót és életművét Balla Tünde méltatta, a magyarul felhangzó laudáció szövegét Lakatos Attila olvasta fel román nyelven. A méltatásban többek között elhangzott: „Kristófi Jánosművészetének tudatosan vállalt hitvallása, hogy a hétköznapokat leporolva teremtse újra szűkebb pátriánkat, ezért avattuk őt Nagyvárad és a bihari táj festőjévé, ám ő ennél sokkal több: térben és időben behatárolt létünk lelke, lelkiismerete, akinek a képeiről bármikor vissza lehet csalogatni egy idilli Várad derűs vagy borús hangulatait, az üdén zöld falusi tájból égnek szökő istenházák megtartó erejét. (…) Ez idő tájt a váradiság egyik kősziklája, megkérdőjelezhetetlen bástyája kitekert értékrendű életünknek.” Elhangzott, hogy a művész hosszas betegségből épült fel, és azóta újra alkot, továbbá a most megnyitott tárlat harminc Kristófi festménye az alkotó munkássgának mintegy keresztmetszetét adja.
Egy szeretett művész
A tárlaton jelen volt Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, aki beszédében elmondta: „nagy öröm számunkra az, hogy Kristófi Jánost ünnepelhetjük”. Az alpolgármesterasszony bevallotta, hogy a városházi irodájának falán van egy Kristói alkotás, és rátekintve mindig erőt merít az abból sugárzó energiának köszönhetően. „Ajándék számunkra minden Kristófi alkotás” – tette hozzá Biró Rozália, kiemelve Kristófi János példaadó alkotói és emberi nagyságát, majd köszönetet mondott a művész családjának, amiért mindvégig támasza volt a művésznek hosszú alkotói pályája során. Beszéde végén az elöljáró ajándékot nyújtott át a művésznek, majd Kosza Ágnes egy J.S. Bach hegedűdarabot játszott el. Végezetül maga az ünnepelt szólt a megjelentekhez: „Nagy megtiszteltetés számomra ez a kiállítás, és nagyon boldog vagyok, mert érzem hogy szeretnek engem Nagyváradon” – fogalmazott. A tárlat november végéig látható a Fő utcai galériában.
Pap István
erdon.ro

Sajtónyilatkozat
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek.
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek, amely reményeink szerint pontot tehet ennek a szomorú, és mindenki számára ártalmas ügynek a végére, annak érdekében, hogy a továbbiakban háborítatlanul folytathassuk a munkánkat, a színház pedig arról szóljon, amiről szólnia kell: közös alkotásról, színészek és közönség találkozásáról, jó előadások létrehozásáról.
Valamennyiünket szomorúsággal töltött el, hogy két nagyszerű színészkollégánk, Nagy Csongor Zsolt és Rappert Gábor elhagyja társulatunkat, ahogyan a nyáron felmondott, tudomásunk szerint főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is.
Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort valamennyien épp oly fontos, tehetséges és nagy szakmai tudású alkotótársaknak tartjuk, mint a sajtóban oly sokszor támadott művészeti igazgatónkat, Keresztes Attilát, akinek két évados munkája nyomán társulatunk számos szakmai elismerésben részesült, és a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett.
Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró.
Egy színtársulat mindig zárt alkotói munkaközösség. Legfontosabb döntéseit – a saját jövőjét illetően is – társulati gyűlések során hozza meg, nem pedig a sajtónyilvánosság előtt. Társulatunk három ízben is tartott társulati gyűlést, még azelőtt, hogy a probléma, magukat megnevezni nem kívánó személyek révén kiszivárgott volna a sajtóba. Ezeken a gyűléseken mindkét kollégánk részt is vett. A gyűléseken elhangzottak számos részlete már ismertté vált a különböző sajtóorgánumokon keresztül a város nyilvánossága előtt – köztük az a tény is, hogy a művészeti igazgató felajánlotta felmondását arra az esetre, ha ez maradásra bírja Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort. Ezt a felajánlást a felmondott kollégák nem fogadták el.
A társulati gyűléseken megszületett döntések értelmében, valamint a szakmánk írott és íratlan szabályainak szellemében, a továbbiakban zavartalanul szeretnénk folytatni alkotómunkánkat, a jelenlegi felállás és társulati összetétel szerint, beleértve a művészeti igazgatót, Keresztes Attilát is – miközben felmondott munkatársainkat bármikor készek vagyunk őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni soraink közé.
Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot. Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt.
A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett, továbbra is látogatják előadásainkat, a tőlük megszokott szeretettel bátorítva megfogyatkozott társulatunkat a további színvonalas, kitartó alkotómunkára.
Tisztelettel,
Lőrincz Ágnes színész
Bessenyei István színész
István István színész
Nagy Orbán színész
Gaál Gyula színész
Gál Ágnes színész
László Zita színész
Zákány Mihály színész
Galló Ernő színész
Némethy Zsuzsa színész
Varga Andrea színész
Boros Csaba színész
Nagy Anikó bábszínész
Bandura Tibor bábszínész
Bandura Emese bábszínész
Bessenyei Gedő István dramaturg
Balogh Attila rendező
Bodó A. Ottó dramaturg
Stier Péter ügyvezető igazgató
Végh Balázs irodalmi titkár
Tamás Ágnes művészeti titkár
erdon.ro

Hétköznap, ünnepnap, szórványnap
Erdélyben néhány hiteles ember van csak, akinek joga a szórványról beszélni, mert ismeri az elszigeteltségben élők élethelyzetét.
Az utóbbi napokban alaposan fel lettem világosítva szórványkérdésben. (Villanyozva már kevésbé.) A csapból is a szórványstratégia langy vize folyt. Kora reggeltől késő estig volt szerencsém meghallgatni a határon inneni és határon túli tömbmagyarság jeles képviselőit arról, hogy milyen nehéz, de nem lehetetlen nekem szórványban élnem.
Az ősiség és hősiesség jogán nekem nem csupán ki lehet, de ki is kell tartanom, egészen addig, amíg sok megapixeles kamerájával a budapesti nemzetféltő rám talál, s mint utolsó brassói magyart megörökít. Elrettentő példa gyanánt azok számára az anyaországiak számára, akik nem akarnak kellőképpen sokasodni...
Háromgyerekes családapaként jól esett meghallgatnom a politikai karrierjük érdekében családról, utódról lemondó demográfiai szakemberek biztatását, hogy feltétlenül lassítani kell a magyarság fogyását. Megbizonyosodhatom, hogy aki szakértőként munkát vállal egy szórványbizottságban – joga van rá, mert nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyította elhivatottságát –, azt azoknak a párt(hon)lapja kezdi ki, akik meghívták a bizottságba. Mert ugye, úgy van az jól, hogy ne bízhassa el magát, őt nem a maga hitelességéért, hanem a mások hitelesítéséért választották be a csapatba, amelynek feltett szándéka a szórványból élni. Nem a szórványért.
Lehet, hogy igazságtalan vagyok, tisztelt uraim, de úgy tűnik, hogy divatba jön a szórvány a pályázatok kiíróinál, s a pályázók fényképezőgépeket vásárolhatnak maguknak, hogy lefotózzák az utolsó magyart, laptopokat, hogy megkönnyeztető power pointos prezentációkat mutathassanak be a zárványról, újabb szimpóziumokat szervezhetnek – mert tanácskozásnak aligha nevezhető az, amikor a tömbből érkező szakértők megmondják a tutit.
Erdélyben néhány hiteles ember van csak, akinek joga a szórványról beszélni, mert ismeri az elszigeteltségben élők élethelyzetét, minőségét, sorsát. Köztük van Szegedi László esperes, Winkler Gyula, Vetési László, Kallós Zoltán, Balázs Bécsi Attila. És ugyanakkor sokan vannak Erdélyben, Magyarországon, akiknek nem üresjáratú politikai nyilatkozatokat kellene intézniük a szórványról, a szórványhoz, hanem meghallgatniuk azokat a lelkészeket, pedagógusokat, családapákat és családanyákat, fiatalokat, akiknek hétköznapjai a szórványban telnek.
Megtudhatnák, hogy nem (csak) zajos ünnepnapokra, hanem alkotó hétköznapokra van szükség – ahogyan Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke is mondta. Támogatásra az értelmiséginek, hogy a szórványban maradhasson, ahol olyan élményekkel és érzelmekkel lesz gazdagabb, amilyeneket a tömbben nem tapasztalhat meg. Támogatásra az iskoláknak, bentlakásra, sportpályára, multimédiás könyvtárra.
Ha a szórvány tetemén lakmározni kívánók sasszemeket nyitnának, rájönnének, hogy a világ megváltozott. A globalizációs folyamatok közepette modernizációs együttműködésre, nem pedig az elzárkózásra igyekeznek berendezkedni az etnikai és társadalmi csoportok. Mert, mint a szegedi dr. Besenyi Sándor írja: nincs kék lagúna, nincs többé szigetlét, nincs zárványlét, nincs történelmi elszigetelődési, elzárkózási kényszer. A globalizáció feltöri a zárványokat, a korszerű kommunikációs eszközök hatékonyan rombolják le az elszigetelődés falait, zúzzák szét a nemzeti és provinciális fogyasztási szerkezetet.
Abban igazuk volt a tucatnyi szórványkonferencia előadóinak, hogy szükség van a zárványkérdések tisztázására, a szórvány kutatására, a nagyvárosi szórványok bekapcsolására a modernizációs folyamatokba. Legalább másfél évtizedet késett ez a felismerés, amely csak akkor született meg, amikor a tömb peremének töredezése kiviláglott. De természetesen jobb később, mint soha!
Ha a jövő évi szórványnapokon ennek a kutatásnak a hasznosítható eredményeit hallhatjuk az üres biztatások helyett, már előbbre léptünk.
Addig szerencsére zavartalanul élhetjük hétköznapjainkat a szórványban. Mert magunknak köszönhetően jó a szórványban élni hétköznapokon és ünnepnapokon.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

Diaszpóra Tanács - Semjén: év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma
Év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik - mondta Semjén Zsolt a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki alakuló ülésén, a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hozzátette: a kérelmek majdnem feléhez névváltoztatási kérelem is kapcsolódik.
Semjén Zsolt újólag megerősítette, nincs "A" és "B" kategóriájú állampolgár, s a még idén benyújtandó és elfogadandó választójogi törvényben lehetővé teszik, hogy a világon bárhol élő magyarnak szavazati joga legyen. Megjegyezte, ő azt szeretné, ha a határon túli magyaroknak lehetővé tennék a levélben történő voksolást.
Hangsúlyozta: a magyar állampolgárság egyúttal uniós állampolgárságot is jelent, minden korlátozás nélkül.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese a most létrejött diaszpóra tanácsról kiemelte: eddig a nyugati magyarság szempontjai háttérbe szorultak, elsikkadtak, ezért is fontos, hogy külön megjelenhessenek, és az őket foglalkoztató kérdések ne legyenek alárendelve a Kárpát-medencei magyarság más típusú kihívásainak.
Semjén Zsolt úgy fogalmazott: egységes nemzetben gondolkodnak, amely nemcsak az anyaországi, vagy a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világ bármely pontján élő magyarokat jelenti. A magyar államnak az értelme és célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, és a magyar emberek életminősége megmaradjon - fogalmazott.
Hozzátette: a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás három pilléren nyugszik. Egyfelől a Friends of Hungary nevű kezdeményezésen, másfelől a Magyar Diaszpóra Tanácson és a nemzeti regiszteren, amely lehetővé teszi, hogy minden magyart elérjenek, éljenek bárhol a világon.
Kiemelte: igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de az emigráció harmadik, negyedik, és sokadik generációjától már nehezen várható el, hogy az anyaországiakhoz hasonló szinten beszéljenek magyarul. Ugyanakkor őket sem akarják elveszíteni a magyar nemzetből - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért is érhető el két nyelven, magyarul és angolul a nemzeti regiszter.
Semjén Zsolt rámutatott: a regiszter megerősítheti identitásában azokat a magyarokat is, akik több száz, vagy ezer kilométerre élnek a legközelebbi magyar szervezettől, illetve miután a magyar nemzet világnemzet lett, ki kell használni ezt, hogy "nyomásgyakorlásra képes világmagyarságot építsünk fel". Az a cél, hogy a világ magyarságának összes szervezete rajta legyen a regiszteren, de nem csak azt szeretnék, ha a magyar állammal tartanának kapcsolatot, hanem, hogy egymással is kontaktust létesítsenek - jelezte.
A miniszterelnök-helyettes szólt a szerb restitúciós törvényről is, és leszögezte: a kollektív jogfosztást semmilyen formában nem tudjuk elfogadni, ez egy olyan ügy, amely felülír minden mást. Ha azt nem változtatják meg, és a magyarokat kollektív jogfosztással kirekesztik a kárpótlás és a vagyon-visszaszármaztatás lehetőségéből, akkor Magyarország kénytelen lesz vétót emelni a Szerbia tagjelölti státuszáról való szavazáson. Semjén Zsolt hozzátette: a tárgyalások során az látszik körvonalazódni, hogy a szabályozást meg fogják változtatni, s ha ez megtörténik, "lelkesen és boldogan meg fogjuk szavazni" Szerbia uniós csatlakozását.
Egy másik fundamentális tételként említette a Kárpát-medencében az autonómia "soha fel nem adását". A miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómiáért harcolnak, míg a "tömbmagyarság" esetében a területi autonómiáért.
Világossá kell tenni, hogy a magyar megmaradás akkor lehetséges - például a Székelyföldön - ha területi autonómia van - szögezte le Semjén Zsolt, hozzátéve: minden párbeszédre készek, de "az autonómiához való ragaszkodásunkat soha nem adjuk fel", és minden politikai cselekedet ebbe az irányba mutat.
Ha más népeknek lehet területi autonómiája az unióban, akkor a magyarságnak is lehet, mert a magyar sem másodrendű nemzet - jelentette ki a kormányfő helyettese, akinek a szavait taps fogadta.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Bethlen Gábor Alap kuratóriumi elnöke jelezte: újdonság, hogy az alaphoz a diaszpórában élők is pályázhatnak. Mint kiemelte: támogatni kívánják a szétszóródott magyarság kezdeményezéseit is.
Beszámolt arról is, hogy a Friends of Hungary elnevezésű alapítványt a közelmúltban jegyezte be a bíróság. Az alapítvány - amelynek tagjai között van Oláh György Nobel-díjas tudós, Marton Éva operaénekes - célja, hogy megjelenítse, a magyarság milyen sokat adott a világörökségnek. Megjegyezte: tevékenységükkel a kormányt is szeretnék segíteni.
MTI

Európai tiltakozás (Strasbourgban a vásárhelyi orvosi ügye)
Azonnali fellépést sürgettek az erdélyi magyar orvosképzés érdekében az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén részt vevő EP-képviselők. Tőkés László kezdeményezésére a strasbourgi ülés meghívottja Brassai Attila, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke volt, aki ismertette: bár jogszabály kötelezi az egyetemet magyar nyelvű orvosképzés létesítésére, a román kari vezetés ezt sorozatosan megakadályozza.
Az Őshonos Kisebbségek Frakcióközi Munkacsoportjának ülésére Brassai Attila meghívását és a magyar nyelvű orvosképzés ügyének napirendre vételét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indítványozta. Tőkés sajtóirodájának tegnapi közleménye szerint az EP alelnöke hangsúlyozta: Erdély elrománosítása ma is tart, és ez különösképpen az oktatási rendszerben tapasztalható. A MOGYE esete nem egyedi, ugyanis az önálló Bolyai Egyetem 1959-ben való megszüntetése és a magyar nyelvű oktatás visszafejlesztése több évtizedes gyakorlat. Ez az állami politika hozzájárult ahhoz, hogy Erdély lakosságának immár csak húsz százaléka magyar, és az asszimilációt okozó intézkedések jelenleg is zajlanak. Ezért szerinte az EU-nak nem csupán a világ más részein élő jogfosztott közösségek érdekében kell fellépnie, de szükség van az unión belül egy, az őshonos nemzeti közösségek jogait védő jogi rendszerre is. Gál Kinga fideszes magyar néppárti képviselő, a munkacsoport társelnöke a marosvásárhelyi ügyet nagyon komoly jogsértésnek minősítette. Brassai Attila, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke, a MOGYE előadó tanára rámutatott: a hatvan évvel ezelőtt még színtiszta magyar intézményben mára a magyar kar beindítása sem lehetséges, annak ellenére, hogy erre az intézmény vezetőségét az új tanügyi törvény kötelezi.
Az Európai Szabad Szövetség frakció tagja, Francois Alfonsi korzikai képviselő azt kérdezte, hogy fordultak-e bírósághoz a magyar kar vezetői. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, meg kell találni az egyensúlyt az önálló intézményépítést biztosító önrendelkezés és a decentralizáció között. Sógor Csaba erdélyi EP-képviselő Markó Béla miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát idézte, miszerint az oktatási minisztérium nem fogja engedélyezni egy, a törvénnyel ellentétes charta életbelépését. A bizottsági szakértőként jelen lévő Davyth Hicks arra kérdezett rá, hogy Románia, mint az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének aláírója, miért nem tartja be ennek előírásait. Surján László néppárti magyar képviselő azt emelte ki: továbbra is az európai fórumok elé kell tárni a diszkriminatív ügyeket. Válaszában Brassai Attila azt mondta, a bírósági út nagyon hosszú lenne, az egyetem sorsa viszont most dől el. Amennyiben nem indul be a magyar tagozat, a jelenleg üresen álló állásokra is az eddig gyakorolt nepotizmus szerint fognak román nyelvű tanárokat alkalmazni, az egyetem elrománosítása tehát még súlyosabb lehet. Zárszavában Gál Kinga a demokrácia és a jogállamiság fokmérőjének nevezte a MOGYE helyzetét, és azt hangsúlyozta, hogy az unió és az Európa Tanács szakértőinek továbbra is figyelemmel kell kísérniük a romániai jogsértéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A Kolozs megyei RMDSZ László Attilát javasolja Kolozsvár ideiglenes polgármesterévé, a PDL azzal fenyegetőzik, hogy ebben az esetben kezdeményezni fogják az alpolgármester leváltását. Ioan Oltean PDL-főtitkár etnikai síkra terelte az ügyet, szerinte Kolozsváron „román polgármester” lesz.
 Daniel Buda, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnöke pénteken leszögezte: a PDL-s többségű kolozsvári városi tanács leváltja alpolgármesteri tisztségéből László Attilát, ha az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy ideiglenesen László vegye át a korrupció miatt letartóztatott Sorin Apostu polgármesteri hatáskörét.
A PDL-politikus arra reagált, hogy Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke csütörtökön bejelentette: a szövetség megyei vezetősége úgy döntött, hogy javasolni fogja a kolozsvári önkormányzat frakcióinak, támogassák László Attilát az ügyvivő polgármesteri hatáskör megszerzésében. Máté szerint László Attila megválasztása mellett szól, hogy nagy tapasztalata van az önkormányzati munkában.
A kolozsvári polgármesteri hatáskör akkor ruházható át ideiglenesen, városi tanácsi szavazással a két alpolgármester – az RMDSZ-es László Attila, illetve a PDL-s Radu Moisin – valamelyikére, ha a legfelsőbb bíróság elutasítja a korrupció miatt 29 napra letartóztatott Sorin Apostu polgármester fellebbezését. 
Daniel Buda pénteken leszögezte: Ha az RMDSZ nem vonja vissza javaslatát, „bármi lehetséges, László Attila leváltása is”.
A Mediafax hírügynökség Kolozs megyei PDL-s forrásokat idéz, akik szerint az RMDSZ javaslata „szemtelenség”.
A kolozsvári városi tanácsban 16 mandátuma van a PDL-nek, 5 az RMDSZ-nek, valamint 3-3 a liberálisoknak (PNL) és a szociáldemokratáknak (PSD). Az ügyvivő polgármester megválasztásához fele plusz egy, vagyis 14 szavazat szükséges.
Ioan Oltean, a PDL országos főtitkára pénteken, Besztercén leszögezte: ha Sorin Apostu letartóztatása jogerősé válik, a polgármester lemond tisztségéről, utódja pedig a PDL-s „román alpolgármester” lesz.
„Kolozsváron az ügyvivő polgármester román lesz. Semmi bajunk a magyarokkal, de úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron a PDL-s alpolgármestert kell kinevezni” – mondta Oltean.
(Hétfőn döntenek Sorin Apostu sorsáról. A legfelsőbb bíróság hétfőn dönt arról a fellebbezésről, amelyet Sorin Apostu kolozsvári polgármester nyújtott be a Kolozs Megyei Táblabíróság múlt pénteken hozott ítélete ellen, és amelynek értelmében Apostut 29 napra letartóztatták korrupció miatt.)
Krónika (Kolozsvár)

Közúti balesetben megsérült Verestóy Attila
Közúti balesetet szenvedett csütörtökön Verestóy Attila RMDSZ-szenátor. A politikus Kolozs megyében ütközött egy kamionnal. Verestóyt csütörtök este repülőgéppel egy bukaresti kórházba szállították
A baleset a Kolozs megyei Körösfőn történt csütörtök délután. A kolozsvári sajtó jelentései szerint Verestóy Attila a kolozsvári megyei kórház sürgősségi osztályán kapott orvosi ellátást.
A megyei kórház igazgatója, Cristiana Ciortea megerősítette a Ştiri de Cluj portálnak, hogy az RMDSZ-szenátor sérüléseit a sürgősségi osztályon látták el, ő maga is beszélt vele, Verestóy pedig jól érzi magát, állapota stabil. A kórházigazgató azt is elmondta: Verestóy arra kérte őt, hogy ennél több információt ne közöljön.
Később a kórházigazgató elmondta: néhány alapvető vizsgálat után Verestóy azt kérte, hogy repülőgéppel szállítsák Bukarestbe. A kolozsvári repülőtéren történetesen állt egy egészségügyi repülőgép, amely korábban egy pácienst szállított kórházba, az RMDSZ-szenátor ezzel repült Bukarestbe, ahol kórházba utalták – mondta Cristiana Ciortea.
Verestóy jelenleg a bukaresti Floreasca sürgősségi kórházban van. Bogdan Opriţa, a kórház szóvivője szerint a szenátor több csonttörést szenvedett az autóbaleset következtében.
A rendőrség szerint a politikus egy Audi A8 típusú gépkocsit vezetett, a balesetet pedig ő okozta egy szabálytalan előzés miatt.
Alma Brehariu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője szerint a baleset 16 óra körül történt, Verestóy Nagyvárad felé haladt gépkocsijával, és előzés közben összeütközött egy szemből közlekedő kamionnal.
Krónika (Kolozsvár)

Székelyföld–Csángóföld projekt indul
A háromszéki önkormányzat a megyeszékhelyi városházával közösen támogatási projektet kezdeményez, melynek keretében a Csángóföldön élő magyarokat szeretnék segíteni. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta, a Székelyföld–Szórvány program mintájára közhasznú egyesületet hoznak létre, és mindkét önkormányzat a jövő évi költségvetéséből különít el pénzt a csángó gyerekek magyar oktatása, vagy a korábban indított keresztszülő-program támogatására. Ezek az összegek nem jelentősek a költségvetésben, de a szórványban vagy a Csángóföldön nagy segítséget jelenthetnek – fogalmazta meg a polgármester. Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Egyesületének képviselőjével vették fel a kapcsolatot, aki ajánlott néhány Bákó megyei települést, ezeket december végén meglátogatják, és eldöntik, melyiket támogatják. Antal Árpád ugyanakkor elmondta, a népszámlálás még nem hivatalos és nem végleges adatai szerint, Sepsiszentgyörgyön mintegy százan vallották magukat csángó nemzetiségűnek, katolikusnak és román anyanyelvűnek.
Krónika (Kolozsvár)

Lezárná a színházbotrányt a szatmári társulat – felmondások Székelyudvarhelyen is
Közös sajtónyilatkozatot adott ki a szatmárnémeti Harag György Társulat munkaközössége a színházban kialakult botrány és nyilatkozatháború kapcsán, amelyben kifejtik: szeretnék lezárni az ügyet.
Mint írják, sajnálják, hogy két nagyszerű színészkollégájuk, Nagy Csongor és Rappert Gábor elhagyja a társulatot, ahogyan a nyáron felmondott, főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is szomorúsággal tölti el őket. „Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró” – olvasható a nyilatkozatban, hozzáteszik ugyanakkor, hogy mindkét színészt bármikor készek „őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni”. „Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot.
Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt” – írják, hozzátéve, hogy kitartanak Keresztes Attila mellett, akinek kétéves munkája nyomán a társulat „a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett”. „A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett továbbra is látogatják előadásainkat” – szögezték le a társulat tagjai.
Az anyagi gondok egyébként más romániai magyar színtárulat munkáját is veszélyeztetik. Miután szeptember elején az udvarhelyi Tomcsa Sándor-színház kedvelt színésze, Posta Ervin otthagyta a világot jelentő deszkákat, mert pincérként többet tud keresni, most a társulat közönségszervezője, Szarvas Zsuzsanna is távozott, akit nem tudtak alkalmazni munkakönyvvel.
„Az udvarhelyi az egyik legkisebb költségvetéssel működő színház, a fizetések itt is valóban nagyon alacsonyak, és örökösen azzal a dilemmával küzdünk, hogy érdemes-e folytatni, vagy sem” – mondta el a Krónikának Nagy Pál színházigazgató, hozzátéve: ha a színészek nem hivatásként fognák fel ezt a munkát, akkor már régen bezárhatták volna a színházat. Kifejtette: szűkös anyagi lehetőségeikhez mérten póbálják a lehető legjobb körülményeket megteremteni a színészeknek, de bizonyára a társulat minden tagjában felmerült a kérdés, hogy ezt így meddig lehet csinálni.
„Egyelőre a megoldást keressük, és nem a könynyebb utat választjuk, de ha valaki egyénileg úgy dönt, hogy elhagyja a társulatot, az ellen aligha tehetünk. Megpróbáljuk pótolni a hiányzó személyeket, és ha egy mód van rá, csak akkor veszünk fel új embert, ha az legalább olyan jól teljesít, mint az előző” – összegzett az igazgató.
Krónika (Kolozsvár)

Veszélyben a magyar dokumentumok?
A szenátor elmondta, hogy a felsőházban rengeteg értelmetlen vita zajlik, néhány politikus csak azért terjeszt elő különböző javaslatokat, hogy javítsa a statisztikai mutatóit, ám ezek átgondolatlanok és nyilván kivitelezhetetlenek
Elkeserítő, hogy nem sikerült elérni az állami levéltárak decentralizációját – jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Albert Álmos. Az RMDSZ háromszéki szenátora emlékeztetett: a levéltárak decentralizációjára vonatkozó javaslatot csak az RMDSZ kilenc szenátora szavazta meg, négy honatya tartózkodott és százan ellene voksoltak. A levéltáraknak mindenképpen a megyei önkormányzatok fennhatósága alá kellene tartozniuk, hiszen az egyházi dokumentumok visszaszolgáltatásával a magyar iratok csak egy része kerül biztonságba. Albert Álmos hangsúlyozta, az erdélyi levéltárakban rengeteg magyar dokumentumot őriznek, például a több száz éves önkormányzati iratokat, és félő, hogy a román igazgatóknak, szakembereknek nem fontos, hogy ezeket biztonságban megőrizzék, annál inkább, mert közülük sokan még mindig a teljes nemzetállam létrehozásáról álmodoznak.
A politikus szerint furcsa, hogy például a kataszteri hivatalt a belügyminisztériumtól a fejlesztési minisztériumhoz akarja áttenni a kormány, holott azt is inkább decentralizálni kellene, hiszen a helyi tulajdonviszonyokkal foglalkozik. Az RMDSZ minden esetben a központosítás megszüntetése mellett kardoskodik, az egészségügy, a tanügy, sőt a rendőrség vonatkozásában ért el eredményeket e téren, de a levéltár és a kataszteri hivatal decentralizációját nem tudják megoldani. A szenátor ugyanakkor elmondta, hogy a felsőházban rengeteg értelmetlen vita zajlik, néhány politikus csak azért terjeszt elő különböző javaslatokat, hogy javítsa a statisztikai mutatóit, ám ezek átgondolatlanok és nyilván kivitelezhetetlenek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Tizennegyedik alkalommal osztott ki Székelyföld-díjakat tegnap délelőtt a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztősége Csíkszeredában olyan alkotók között, akik az elmúlt évben a legjobb írásokat tették közzé a folyóiratban.
 Próza kategóriában elismerésben részesítették Bodor Ádám Kossuth-díjas írót, a Digitális Irodalmi Akadémia alapítótagját a Verhovina madarai című regényének a Székelyföldben publikált részleteiért. A történettudományok területen végzett kutatásaiért, valamint a folyóiratban megjelent, a Székely Hadosztályról írt tanulmányáért Nagy Szabolcs, a Veszprém Megyei Levéltár kutatója részesült díjban. Szintén Székelyföld-díjjal tüntették ki híd- és kapcsolatépítő munkájáért Füzi László irodalomkritikust, a kecskeméti Forrás című folyóirat főszerkesztőjét.
„Bodor Ádám úgy tud írni a mindennapi dolgokról, hogy észrevehető legyen benne a különös, furcsa, abszurd, gorteszk, esetleg a humoros. Tamási Áron Ábele, Wass Albert A funtineli boszorkánya mellett kézbe kell vennünk Bodor Sinistra körzetét is, ha a székely vidékekről van szó” – hangzott el az író laudációjában, amelyre Bodor Ádám szerényen reagálva elmondta, a Székelyföld-díjra a Székelyföld folyóirattal való kapcsolata rögzítéseként tekint, és ha rajta múlik, ezentúl sem kíméli írásaival a szerkesztőséget.
A Nagy Szabolcs levéltáros által kutatott terület fontosságát nem is kell részletezni – hangzott a méltatásban –, hiszen az első világháború alatt és után történtek máig hatással vannak életünkre. „Nem jó leltár az, amiből szenvedély árad – de Nagy Szabolcs sikeresen kikerüli az elfogultság csapdáit” –, méltatták a magyarországi díjazottat, aki köszönetképpen rámutatott, Veszprémben növekedett a Székelyföld folyóirat iránt érdeklődők száma, mióta olvashatók benne a székely gyalogezredről szóló írások is.
A 7 éve alapított Székely Bicskarend elismeréssel illették Füzi László irodalomkritikus munkáját – a róla szóló laudációban Lövétei Lázár László, a Székelyföld szerkesztője kiemelte, hogy Füzi az emlékirodalom megújítója, hiszen annak ellenére, hogy az emlékirat az egyik legszemélyesebb irodalmi műfaj, Füzi hideg fejjel, őszintén írt. A Forrás című folyóirat főszerkesztője megköszönve a kitüntetést, rámutatott, a Székelyföld folyóirat megjelenése és megerősödése új szakaszba juttatta Erdélyhez fűződő viszonyát, és bízik a két irodalmi folyóirat kapcsolatának erősödésében is.
A szerkesztőség és a homoródalmási polgármesteri hivatal által közösen létrehozott Szabó Gyula-díjat idén másodszor adták át, olyan írónak, akinek bár még nem jelent meg kötete, a Székelyföldön él és alkot, és ígéretes prózaírói pályára lépett: az elismerést idén Hertza Mikola kapta, aki bár nem idén tűnt fel az alkotói prérin, 10 év „eltűnés” után, másfél évvel ezelőtt szinte egy teljes kötetnyi kézirattal toppant be a Székelyföld folyóirat szerkesztőségébe.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Ady-központ: kettős elszámoltatást szorgalmaz Tőkés László
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiterjesztené az elszámoltatást a határokon túlra is, ennek lehetőségeiről már tárgyalt Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztossal – mondta el a politikus azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyen az Érmindszentre tervezett Ady-központ és termálfürdő magyarországi támogatásának “eltérítéséről” beszélt.
Tőkés László a sajtótájékoztatón felidézte az Ady Endre-szülőfalujába tervezett termálfürdő, irodalmi zarándokhely-projekt előzményeit. Mint fogalmazott, az Ady-központot eredetileg az első Orbán-kormány idején meghirdetett Széchenyi-terv pályázatán elnyert 320 millió forintból építették volna meg. “Nagyralátó terv volt. Azt gondoltam, hogy ha van egy Goethe-intézet Weimarban, nekünk is vannak olyan nagyságaink, akik megérdemelnének egy önálló, intézeti hátteret, zarándokhelyet. És mivel az adottságok megvannak, egy termálfürdőt is oda terveztünk” – mondta politikus, aki emlékeztetett, hogy a projektet az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület dolgozta ki. “A nevezett ügynek a főszereplője Mudura Alexandru” – fogalmazott Tőkés László, megemlítve, hogy a vállalkozó a Medgyessy-kormánnyal jó kapcsolatban állt, a nagyváradi Lotus Pláza építéséhez például állami támogatást is kapott. “Ő hozta létre Kis Sándor megyei tanácselnökkel és elvtársaival a Mecénás Alapítványt, amelynek a vizsgálatok szerint az volt a rendeltetése, hogy az általunk pályázati úton elnyert 320 millió forintot elcsatornázza, és törvényesnek tűnő keretet teremtsen” – szögezte le a politikus, aki szerint Tempfli József katolikus püspök “jóhiszeműségből” támogatta ezt. Tőkés László felidézte: a projekt végül Nagyváradon valósult meg, de nem az eredeti terveknek megfelelően, hiszen csupán egy konferenciaközpont épült meg. Szerinte az ügy kimeríti a korrupció fogalmát, mivel a pénzzel az alapítvány azóta sem számolt el. A politikus kifogásolta azt is, hogy 2011-ben összesen mintegy 32 millió forint támogatást kapott az a médiabirodalom, ami mögött szerinte a Mecénás Alapítvány-köre, az RMDSZ Bihar megyei vezetőségi köre áll. “Még a magyarországi leleplezésekhez viszonyítva is megrendítő esettel állunk szemben” – tette hozzá. Leszögezte: kettős elszámoltatásra lenne szükség, azaz a hazai támogatások felhasználása mellett a határon túli magyaroknak juttatott pénzek felhasználását is ellenőriznie kellene a kormányzatnak. Erről már tárgyaltunk Budai Gyulával és Orbán Viktor miniszterelnökkel is – emelte ki, majd hozzátette, ehhez szorosan hozzátartozna a közszereplők titkosszolgálati átvilágítása is. “Örömmel mondhatom el, hogy Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNP) kezdeményezésére megegyezés született a Szatmár megyei önkormányzat vezetőivel, Csehi Árpáddal és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke között. Ennek értelmében együtt fogunk működni az érmindszenti Ady-kultusz beindítása céljából és a régió felemelése érdekében” – fogalmazott, majd leszögezte, a nemzeti ügyek szolgálatához felül kell emelkedni a pártérdekeken. Az MTI kérdésére, hogy tettek-e feljelentést az Ady-projekttel kapcsolatban, Tőkés László elmondta, hogy jelenleg a “kivizsgálás szakaszában” járnak, de tárgyalnak az elszámoltatási kormánybiztossal, és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával, Gál András Leventével is. “Egy egész bizottság vizsgálja ezt az ügyet” – emelte ki. Tőkés László szintén az MTI kérdésére elmondta: bár a projekt “zátonyra futott”, de nem mondtak le róla, keresik a “jóvátétel lehetőségét”. Ugyanakkor leszögezte: tisztában vannak Magyarország nehéz gazdasági helyzetével, de örömmel vették tudomásul, hogy a kormányzati szándék megvan az Ady-projekt megvalósítására. Szerinte jelenleg újra kell gondolni a beruházást.
erdon.ro

Csángó támogatási program
Székelyföld–Csángóföld támogatási programot indít a sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei önkormányzat – jelentette be sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a két önkormányzat jövő évi költségvetésében különítenek el pénzösszegeket annak érdekében, hogy egy közösségfejlesztő egyesületen keresztül támogatni tudják a csángó gyerekek magyar oktatását, illetve segítik a keresztszülő programot is, amely révén egy-egy székelyföldi család támogat csángó fiatalokat.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felvette a kapcsolatot a Hegyeli Attila által képviselt Moldvai Csángómagyarok Szövetségével, amely támogatásra ajánlott néhány Bákó megyei csángó települést. Antal Árpád szerint év végéig meglátogatják ezeket a településeket, és eldöntik, hová juttatják a támogatásokat. Az elöljáró szerint ez az akció a 2009-ben indított szórványprogramhoz hasonlít, azáltal főként a Hunyad megyei magyar közösséget támogatják.
„Lesz majd, akinek szúrja a szemét, hogy miért költünk pénzt Hunyad és Bákó megyében, de fontosnak tartjuk ezt megtenni, hiszen a sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzatok költségvetése számára nem túl nagy összegekről van szó, amelyek viszont sokat segítenek a szórványban élő vagy csángómagyar közösségeken” – fejtette ki Antal Árpád. Hozzátette: a népszámlálási adatokban meglepte őt az, hogy Sepsiszentgyörgyön mintegy 100 személy vallotta magát csángónak, katolikusnak és román anyanyelvűnek, ezért a következőkben szeretnének jobban odafigyelni erre a közösségre.
A polgármester szerint összesítették a népszámlálási űrlapokat, amelyekben már a magyarokhoz kódolták a magukat székely nemzetiségűnek vallókat, és így még inkább a magyar közösség javára módosult a sepsiszentgyörgyi népszámlálási eredmény. E szerint a háromszéki megyeszékhely lakosságának 76,8 százaléka magyar és 21,9 százaléka román nemzetiségű.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Be kell kerülniük a román parlamentbe
Ha a romániai magyar közösség hallatni akarja a hangját a politikában, képviselőinek a következő választások eredményeként is be kell kerülniük a román parlamentbe; ezt a célt nem lehet félvállról venni, nem lehet másodlagosnak tekinteni – mondta pénteken Kovásznán Németh Zsolt.
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezen a napon a kovásznai születésű Fábián Ernő közíró, kritikus halálának 10. évfordulója alkalmából rendezett szoboravatón, emlékkonferencián és könyvbemutatón vett részt a székelyföldi városban.
Ünnepi beszédében az államtitkár Fábián Ernő szellemi munkásságát a mai közélet szempontjából is tanulságosnak nevezte. Az egykori tanár, író és közíró a mai magyar közélet eszmerendszerének is meghatározója volt – mondta. „Például azt is tőle tanultuk – mondta Németh Zsolt –, hogy a nemzetpolitikának egyben reálpolitikának is kell lennie.” Fontos, hogy párbeszéd legyen magyar és magyar között, hogy „egyezve lássuk a nemzet fiait és lányait”, és az is fontos, hogy kibontakozzék a dialógus a román többségi nemzetnek az őszinte eszmecserére kész köreivel – hangsúlyozta a szónok.
Nem nagy, hangzatos és könnyes szavak, hanem a társadalmi és politikai folyamatokat értelmező és elemző realitásérzék, az abból fakadó elkötelezett, a mozgásteret teljesen kihasználó, azt akár bővíteni is képes aktív politikai cselekvés az, amely nemcsak retorikai szinten, hanem valóságosan is szolgálja a magyarság megtartását – szögezte le Németh Zsolt.
Közel a küszöbhöz
Az ünnepség után az MTI-nek arra a kérdésére, miszerint látja-e esélyét a jövő évi romániai választásokon a romániai magyarság különböző szervezetei közötti összefogásnak, Németh Zsolt úgy fogalmazott: az erdélyi magyaroknak kell eldönteniük, hogy milyen keretek között vesznek részt a választásokon. Felhívta a figyelmet arra, hogy az erdélyi magyarság számaránya „nagyon közel van a bejutási küszöbhöz”, ezért ha egy ilyen közösség hallatni akarja a hangját a politikában, be kell kerülnie a román parlamentbe. „Ezt a célt nem lehet félvállról venni, nem lehet másodlagosnak tekinteni, ezért bízom abban, hogy az erdélyi magyar politika meg fogja találni az együttműködésnek és az egységnek a megfelelő formáját” – mondta a politikus.
Az MTI tudósítója utalt arra, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román többségű szenátusa olyan egyetemi chartát fogadott el, amely nem teszi lehetővé az önálló magyar tagozat létrehozását. Az erre vonatkozó kérdésre Németh Zsolt hangsúlyozta: a magyar oktatás biztosítása az óvodától az egyetemig az egyik legfontosabb magyar közösségi cél.
A marosvásárhelyi magyar oktatási vonal megteremtése összhangban van az ígéretesen alakuló oktatási szabályozással Romániában, ilyen szempontból a legnagyobb elismerést érdemli az új oktatási törvény – tette hozzá. „Bízunk abban, hogy ha egy országban elfogadnak egy törvényt, azt végre is hajtják, helyi, vagy adott esetben szűk pártpolitikai érdekek nem akadályozhatják meg a törvény adta lehetőségek gyakorlását” – szögezte le a külügyi államtitkár.
MNO.hu

II. Székely-mezőségi kórustalálkozó Csittszentivánon
A Vártemplom Psalmus kórusa és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar meghívót kapott a múlt vasárnap délután tartott kórustalálkozóra, melynek jelmondatát a szervezők Kodály Zoltántól kölcsönözték: „Legyen a zene mindenkié!” A kórustalálkozót a csittszentiváni Bandi Dezső Kulturális Egyesület és a Shalom kórus szervezte. Nagy szeretettel és kíváncsian készültünk az eseményre. Őszi napsütésben kora délután érkeztünk Csittszentivánra, a falu főutcáját övező, szépen rendben tartott lakóházak és gazdasági épületek sora között (itt láthatóan eredményesebb az őszi takarítás, mint városunkban) a templom szomszédságában levő kultúrotthon elé. Szép gesztus, az épület annak a Tollas Jenő tanárnak nevét viseli, aki haláláig irányította a falu kulturális életét. A szervezők a kórusokat beéneklésre, felkészülésre a közeli iskola épületébe irányították. Az iskola udvarába egy szépen faragott székely kapun át léptünk be, melyet a Székely Lajos tanár által irányított Bandi Dezső Kulturális Egyesület faragókörének kis művészei készítettek. A kapun a bevésett szöveg szerint: Gyermek a jövőnek megannyi áldása. A szépen rendben tartott iskola fehér falait a virágok mellett a gyerekek faragásai díszítik, teszik hangulatossá.
Visszatértünkkor a kultúr-otthonban a dalosok és a közönség sokasága fogadott. Szász Emese zenetanárnő, a kórustalálkozót szervező Shalom kórus vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd együttese, mely tanügyi kórusként alakult, de ma már a falu jó hangú fiataljait is befogadja, mutatta be igényes, szép műsorát. Ezután pár szóban a Romániai Magyar Dalosszövetség nevében köszöntöttem a jelenlevőket, kifejezve örömömet, hogy a helyi lelkes szervezők tevékenységének eredményeként megyei magyar kóruséletünk egy új rendezvénnyel gazdagodott. A következő fellépő kórus, a marosszentkirályi református egyházközség vegyes kara. Veress Enikő tiszteletes asszony vezetésével mutatta be változatos műsorát, mely a többnyire fiatalokból álló kórus rutinosságáról tett bizonyságot, sikerrel oldva meg a polifonikus stílus nehézségeit is. A Vártemplom Psalmus kórusának műsora után szintén egyházi, a helyi református gyülekezet kórusa énekelt, Baloghné Rácz Éva vezetésével. Dicsérendő a karnagynő műsorválasztása. A tisztán intonált homofon kórusművek előadói megérdemelt sikert arattak. A hangversenyt a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar műsora zárta, melynek utolsó műveként elhangzott egy magyar népdalszvit is. A vidám, pajzán szövegű mű nagy sikere bizonyította, hogy Kodály, Bartók, Bárdos és hazai zeneszerzőink népdalfeldolgozásait is énekelnünk kell. A kórustalálkozó végén a karnagyok a szervezőktől emléklapot, virágot vehettek át, a kórusok pedig a faragókör ajándékát, egy-egy szépen kifaragott rozettás emlékplakettet. A szeretetvendégségen a dalosok kiszáradt torkát, korgó gyomrát szorgos lányok, asszonyok „gyógyították”.
Az általam vezetett két együttes, a Psalmus és a Nagy István Ifjúsági Vegyes Kar dalosainak nevében is köszönettel gratulálok a csittszentivániaknak: Székely Erzsébet tanárnőnek, az iskola igazgatójának, aki a program szervezője, és kedves volt tanítványomnak, Szász Emese zenetanárnőnek, karnagynak, e sikeres rendezvény életre keltőinek.
Kovács András karnagy
Népújság
Erdély.ma

Felavatták Fábián Ernő szobrát
Kétszáznál is több kovásznai, idegenből érkezett vendég gyűlt össze tegnap kora délután a fürdőváros központi parkjában a Fábián Ernő-szobor leleplezési ceremóniáján.
A szoboravató legmagasabb rangú vendége Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár és Füzesi Oszkár magyar nagykövet volt, megjelentek a hazai magyar politikai élet képviselői, választott tisztségviselők és főként azok a kovásznaiak, háromszékiek, akiket egykoron élő kapcsolat fűzött a város nagy szülöttjéhez.
Tíz évvel halála után végképp hazajött Kovászna büszkesége, aki elnyerte az utókor tiszteletét, és akinek életműve előtt fejet hajtunk – mondta rövid ünnepi beszédében Lőrincz Zsigmond polgármester. Németh Zsolt a XX. század egyik legkiemelkedőbb személyiségeként említette Fábián Ernőt, akit fiatal korában volt szerencséje megismerni. A rendszerváltás korában politizáló ifjak mestere volt, a ma cselekvőképes politikusokként tevékenykedők tanítója. "Fábián Ernő arra tette fel az életét, kivételes elméjének minden erőfeszítését arra irányította, hogy szolgálja a magyarság közösségének megmaradását" – mondta ünnepi beszédében Németh Zsolt, aki tanítványként ápolója és éltetője Fábián Ernő szellemi elő- és utóéletének. A kovásznaiak Ernő bácsijára sokféleképpen lehet emlékezni – állapította meg az államtitkár –, például úgy, mint a diákok nemzedékeit tanító és emberségével, szellemi igényességével nevelő pedagógusra, mint fontos neveléstudományi írások szerzőjére, mint Szabó Dezső, Apáczai Csere János vagy Eötvös József eszmevilágát értő módon elemző irodalomtudósra. Vargha Mihály szobrászművész a közös munka eredményeként megszületett műként értékelte a szobrot, megvalósításában sokan segítettek, és abban is, hogy Fábián Ernő sokféle arcából egyet sikerüljön kovácsolni – mondotta. Sógor Csaba europarlamenti képviselő saját találkozását elevenítette fel ünnepi beszédében, A példaadás erkölcse című kötet kapcsán ismerhette meg Fábián Ernő szellemiségét – mondta.
A szoboravatón közreműködött Thiesz Katalin népdalénekes, valamint Debreczi Kálmán színművész, aki Nagy László Tűz, és Wass Albert Ki a magyar című versét szavalta. Utóbbiról megjegyezte: biztosan Ernő bácsi is ezt választotta volna. A szobrot Fábián Márta, Németh Zsolt és Lőrincz Zsigmond leplezte le, majd a tömeg együtt énekelte a magyar és székely himnuszt. Délután a Clermont Szálló előadótermében Fábián Ernő-emlékkonferenciát tartottak Az előadások után bemutatták Eötvös József A nemzetiségi kérdés című kötetét (Kriterion Kiadó, 2011), melynek anyagát Fábián Ernő válogatta, de kiadását nem érhette meg.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vadezüst haj és a tekintet… (Beszélgetés Vargha Mihállyal)
Tegnap délután, halálának tizedik évfordulóján avatták fel városában, Kovásznán Fábián Ernő mellszobrát, Vargha Mihály alkotását. Megkérdeztük a szobrászművészt, körülbelül hányadik köztéri szobra ez, s miben tér el, ha egyáltalán eltér az eddigiektől.
– Legutóbbi, ugyancsak a Háromszékben megjelenő hosszabb beszélgetésünkben elmondtam, a nyolcvankilences változások után mindenképpen örömteli esemény volt, hogy az erdélyi magyarság nagy történelmi személyiségeiről és művészeiről is készülhettek köztéri szobrok. A Ceauşescu-rendszer utolsó évtizedében ez már teljesen elképzelhetetlen volt. Engem, aki addig ebben a műfajban nem dolgozhattam, meglepően sok felkérés ért. Az elmúlt két évtizedben mintegy 25–30 szobrot készíthettem történelmünk és kultúránk nagyjairól. Egy idő után, amikor már szabad kezet kaptam a megrendelőktől – nem szóltak bele az elképzeléseimbe, az elején ez sajnos még nem így történt, ezért sok szobromat, ha lehetne, újra megcsinálnám! –, megpróbáltam újítani, készítettem nonfiguratív szobrokat is, például az ötvenhatos emlékművet, ahol nem egy megkötözött vagy kivégzését váró rab szerepel, ahogyan az egyesek szerint elvárható lett volna, hanem egy bronz entitás feszíti szét a vörös tömböt. És nonfiguratív a kivégzett magyar mártírok emlékezete előtt tisztelgő szárazajtai kompozíció is. Az utóbbi időben figuratív szobraimnál is megpróbáltam újítani. A Benedek Eleké egy ülő alak, Gyárfás Jenő ecsettel, palettával kezében, festőköpenyében áll a képtár bejáratánál. Nem mondhatnám, hogy mindenkinek tetszettek ezek, de a többség elfogadta, öröm volt látni, hogy a gyerekek felmásztak Elek apóra, az ölébe, a térdére ültek, a nyakába csimpaszkodtak. Az utóbbi időben készülő Potsa József- vagy Fábián Ernő-szobrom már csak azért is más, mert ezek nem egész alakosak, hanem mellszobrok. Fábián Ernő esetében tehát értelemszerűen az arcra kellett összpontosítani. – Ismerted személyesen is Ernő bácsit? – Kézdivásárhelyen láttam egy író-olvasó találkozón, valamikor kamasz koromban. Impozáns ember volt, a vadezüst hajával. Azt hiszem, Nagy Lászlóról mondta valaki, hogy vadezüst haja van. Nos, neki is ilyen volt. Nagy segítséget kaptam Márta nénitől, az özvegyétől is, fényképeket, a naplójegyzeteit. Ez óriási élményem volt, azonnal, természetszerűleg jöttek a visszacsatolások, hogy én hol is voltam, Iaşi-ban vagy a katonaságnál akkor, amikor ő a dátum szerint ezt és ezt gondolta a katasztrofálisan romló közállapotainkról. A fotók alapján próbáltam rekonstruálni az arcát, hamar rádöbbentem, hogy a látszólag puha és finom formák alatt van valami nagyon kemény!... Aztán a szeme... Az arcán mintha mindig is halvány, kis mosoly lebegett volna, a szemében viszont volt egy határozottság, a meg nem alkuvó, igazáért a végsőkig elmenő ember tekintete. Ez a kettősség: a mosoly és a szemvillanás, valamint az a mozdulat, ahogyan időnkét hátrasimította lobogó, vadezüst haját, nagyon megragadott. Láthattam az első, 1990-es március 15-i ünnepségen is, ahol megindító beszédet mondott, azok után, hogy egy nappal korábban ismeretlen tettesek beverték az ablakát!... Mindez azonban láthatólag nem rendítette meg, nem riasztotta el, mondta a magáét, dacosan, vonzón, felejthetetlenül... Egy éve kaptam a felkérést, volt időm, megpróbáltam mindent összeszedni, próbáltam mindennek utánamenni, hogy milyen sikerrel, azt a szobor nézői dönthetik el, akik közül sokan nálam közelebbről, bensőségesebben is ismerhették Őt; rengeteg tanítványa, tisztelője van... – Újabb köztéri szoborra van megrendelésed? – Igen, egy Márton Áron mellszoborra, mostanában a püspök úr személyisége foglalkoztat, hiszen, akár a Fábián Ernő-szobor esetében, itt is mindent az arc dönthet el. – Van-e kölcsönhatás saját, rendkívül érdekes kompozícióid – gondolok itt elsősorban a sámánjaidra – és a köztéri szobrok között? – Igen. De úgy gondolom, ez elkerülhetetlen és bizonyos fokig természetes is. Bizonyos műhelypraktikákra gondolok, bizonyos rejtett geometriára. Szeretem a textúrázást, oldottabban mintázok, impresszionisztikusabban, miután megszerkesztem a figurát s szárad, sokat oldok, belenyúlok kézháttal, fröcskölöm rá a híg agyagot, belenyúlok esetleges tárgyakkal is, amikor a gyerekeim kicsik voltak, a játéktraktor kerekének recés gumijával is, vagy a feleségem tésztaszaggatójával... Egyszerűen nem tudom elviselni a sima felületeket. – Mitől függ az, hogy sikerül-e egy szobor? – Sok mindentől, a körülményektől is nyilván, de leginkább attól, hogy milyen lelkiállapotban van az ember, sikerül-e helyzetbe hoznia önmagát, ha valamit unottan csinál, azt a nézők azonnal meg fogják érezni...
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szoborszimbólumaink
Művelődéstörténeti eseményekben gazdag hétvége részesei vagyunk: kortársunk, a szellemtörténész-filozófus Fábián Ernő (1934–2001, Kovászna) szülővárosában kapott szobrot, Csutak Vilmos jeles iskola- és múzeumigazgató emlékét (Zágon, 1878 – Sepsiszentgyörgy, 1936) a Székely Mikó Kollégiumban őrzi mostantól szobor. Időben az említetteknél visszább lépve, Gidófalvi Jantsó Pál komikus színész (1761–1845) előtt holnap tisztelegnek szülőfalujában bronzplakettel és emlékműsorral.
Hozzánk térben és időben, de a nemzeti önismeret időszerű problematikájában is Fábián Ernő áll a legközelebb, hisz sokunkat személyes ismeretség és barátság is fűzött hozzá. Kortársunk volt. De az időlétrán visszalépve, az előbb élő személyiségek nélkül sem lehetnénk azok és olyanok, mint amilyenek vagyunk.
De mit is jelentenek számunkra ezek az emlékjelállítások?
Én bevallottan elfogult vagyok, mert ebben a térségben egynémely emlékműhöz, szoborhoz, emléktáblához és azokhoz a magyar kulturális intézményekhez, amelyek ezek mögött leledzettek, volt némi közöm. Fábián Ernő rendszerváltás előtti titkos naplójában, melyből részleteket a Háromszék is közölt, és ezután is közread, megfogalmazta a legsúlyosabb társadalomkritikáját, saját nemzeti közösségét sem kímélve. Közéleti emberként nagy erudícióval a süllyedésből akarta övéit kiemelni. Egyik naplójegyzetében írja: "Csak tudnám, hogy miért lett ilyen hitvány és gerinctelen a székelység? De ez elmondható az erdélyi magyarságról is. Mindenkiről, aki kibírja és mosolyog, ha kényszeredetten is, lenyakaztatásához. Mert ez történik. Gyáva és megalkuvó lett az egykor oly fényesen vitézkedő székelység. Elvesztette jellemét. Tűri az igát, naponta megvásárolja a kötelet a saját nyakára, beolvad, jóváhagy, elismer, mindent elkövet, csak egyet nem tud, önmagához ragaszkodni..." A szoborállítások reneszánszát éljük. És ez így van jól. Emlékjeleink azoknak a földrajzi és szellemi térségeknek a strázsafái, kövei és öntvényei, amelyeken őshonosak vagyunk, s amelyekért felmenőink vére folyt. Itt és most kell körbeszobrozni ezeket a szellemi és földrajzi-adminisztratív térségeket, hogy a mezsgyéket, gyepüket mindenki érzékelhesse. Másképp jönnek mások, és teletűzdelik a mi életterünket a saját szimbólumaikkal. Az utca- és iskola- vagy intézményneveket, mindent. És ideplántálják szobraikat, emlékműveiket.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lámpás-ember (Csutak Vilmos-évforduló)
Készül a szobor Petrovits István műtermében. Középen a háttérben Bocskay Vince szobrász, a zsűriző bizottság elnöke
Csutak Vilmos alakja kiesett közösségünk, Sepsiszentgyörgy történelmi tudatából. A nagy többség – talán a Mikó Kollégiumban végzetteken kívül – vagy semmit nem tud róla, vagy csak hallotta a nevét.
Ez a felismerés késztette Keresztes Lászlót, a Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványával közösen kezdeményezze Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását az egyre szépülő városközpontban, az iskola épületének közelében. Az alapítvány ebbéli szándéka szerencsésen illeszkedik a polgármesteri hivatal minden fontosabb magyar kulturális intézmény elé tervezett szoborállítási programjába, ugyanis Antal Árpád András polgármester elképzelése az, hogy a szobrokat a kapcsolódó intézmény közelébe állítanák, s ezek mintegy őrködnének ezen intézmények szellemisége, szellemi öröksége fölött. (A képtár bejáratához állított Gyárfás Jenő már példázza a fenti elképzelést.)
Pedig "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét. S bár ideje nagy részét a nevelői és igazgatói teendők vették igénybe, a történetírásban is maradandót alkotott" – olvashatjuk a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító Közösség és művelődés című kötetének Egyed Ákos akadémikus által írt előszavában. Az egyre apadó emlékezet frissítésére elevenítsük fel Csutak Vilmos alakját, életpályáját, szerteágazó tevékenységét.
Zágon szülöttjét tanítójának biztatására az elemi osztályok elvégzése után a Székely Mikó Kollégiumba íratják. Az érettségin történelemből és latinból adott kitűnő feleletei arra késztetik az elnöklő Szádeczky Kardoss Lajost, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárát, hogy rábeszélje a jogásznak készülő diákot elképzeléseinek megváltoztatására. Így történt, hogy 1898 őszén már a kolozsvári egyetem bölcsészkarán találjuk. Történelem-latin szakos oklevéllel a kezében 1903-tól alma materében vállal tanári állást. 1916-ban kinevezik az intézmény igazgatójává, melyet húsz éven át, 1936-ban bekövetkezett haláláig odaadással, szakértelemmel és bölcsességgel irányít. Ez az időszak egybeesett az első világháború román betörést hozó heteivel, nélkülözésekben és kilátástalanságban őrlődő utolsó hónapjaival, az 1918-as impériumváltozás elkeseredettségével, a kisebbségi oktatásra ránehezedő Anghelescu-féle oktatási törvény nemzetiségpusztító paragrafusainak alkalmazásával. Ilyen körülmények között Csutak Vilmosra hárult, hogy a hajlék nélkül maradt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskolák tanulói előtt megnyissa a Mikó Kollégium kapuját, vállalva a túlzsúfoltság okozta nehézségeket és a felekezeti alapon való újjászervezés kivitelezését. Kezdeményezésére 1926–27-ben Kós Károly tervei alapján közadakozásból felépítették a Székely Mikó Leánygimnáziumot (ma Kós Károly Iskolaközpont), majd 1935-ben az internátust. Kós Károly az építkezésről értekezve arra a kérdésre, hogy Csutak honnan vette a szükséges pénzt, így válaszolt: "Előteremtette. A semmiből. A háromszéki székelyektől szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót." Csutak Vilmos pedagógusi munkássága mellett a helytörténeti értékek kutatójaként vált ismertté. Kedvelt kutatási területe a kuruc kor helyi vonatkozásainak feltárása, amelyek a Háromszék felkelése a Rákóczi-szabadságharc idején, Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés, Bujdosó kurucok Moldovában és Havasalföldön 1707–1711-ben című tanulmányok megírásához vezettek. Élete harminc éven át egybefonódik a Székely Nemzeti Múzeuméval, melynek őrévé 1908-ban nevezik ki. 1911–12-ben jelen van a múzeum új hajlékának építésénél, s berendezését tudós kollégájával, dr. László Ferenccel kezdi meg. A világháború alatt az épületet katonai kórháznak foglalták le. Az 1916. évi román betörés nem okozott kárt a gyűjteményben, hála Csutak kitűnő diplomáciai érzékének és Alexandru Tzigara Samurcaş európai gondolkodású tudós közbelépésének (a háború és a politikai változások miatt a teljes bebútorozásra csak az 1921–22. évi gyűjtés után kerülhetett sor). László 1925-ben bekövetkezett halála után az intézmény minden gondja-baja az ő vállára nehezedett. Csutaknak köszönhetően maradt az intézmény "az erdélyi magyarság egyetlen igazán élő, sőt, határozottan fejlődő kulturális intézménye... egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának." (Sas Péter) A pénzhiány mérséklésére tett intézkedéseiről Kós Károly említett írásából idézünk ismét: "a két múzeumőri lakásba két kollégiumi tanárt költöztetett (egyik ő maga); a tanári lakbért a múzeum kapja, a múzeumkertben teniszpályát építtetett, és azt bérbe adta, a múzeumőri fizetést megtakarítja: nem ád fizetést saját magának, a múzeum szolgáját, illetve kapusát nem pénzzel fizeti, de a szuterénban lakást és műhelyt ad neki, megengedi, hogy önkéntes adományokat adjon bárki a múzeum számára." Múzeumi és tudományos munkásságának fő műve s egyben betetőzője az általa szerkesztett és 1929-ben megjelent Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, melyben olyan ismert kutatók, a művelődés jelentős személyiségei közöltek írásokat, tanulmányokat, mint Kodály Zoltán, dr. Roska Márton, Keöpeczi Sebestyén József, Huszka József, Lyka Károly, dr. Szádetzky Kardoss Lajos, Al. Tzigara Samurcaş vagy Childe V. Gordon, akik abban az időben valamilyen vonatkozásban a Székelyfölddel és annak népeivel foglalkoztak. A múzeum építési munkálatainak történetét 1933-ban Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum címmel megjelent tanulmányában tette közzé. Sokirányú munkálkodása közepette sem feledkezett meg egyházáról. Mint az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagja hosszú éveken át eredményes egyházépítő tevékenységet fejtett ki. Az erőltetett munkaütem, az állandó feszültségben élés azonban végül is felőrölte szervezetét, és 1936. május 14-én agyvérzés következtében váratlanul elhunyt. Sepsiszentgyörgy városa sem azelőtt, sem azután nem látott akkora, végtisztességre összegyűlt tömeget, mint 1936. május 16-i búcsúztatásán. A szemerjai református temetőben alussza örök álmát. A legtöbb erdélyi folyóirat és újság megemlékezett a szomorú eseményről. Már 1936 májusában Csutak Vilmos Emlékbizottság alakult öröksége ápolására. "Csutak Vilmos lámpás-ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, akár Benedek Elek, vagy Kós Károly. Nemcsak Csutak Vilmos, hanem szülőfaluja, Zágon is példája annak, hogy következetességgel és kitartó munkával jelentős eredményeket lehet felmutatni" – jellemezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szülőfalujában 2010-ben leleplezett mellszobrának avatóünnepségén. A Mikó Kollégium déli szárnya mellett felállítandó egész alakos szobra Petrovits István munkája.
A szobor avatása november 19-én lesz.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tófalvi Zoltán: A Páskándi-dosszié 3. (Megtorlások Erdélyben)
Páskándi Géza perének kihallgatási jegyzőkönyvei közül – a válaszok következetes ismétlődése miatt – ezúttal csak a legutolsót közöljük.
Kihallgatási jegyzőkönyv
Páskándi Géza gyanúsított 1933. május 18-án született Szatmárhegy községben, Szatmárnémeti rajonban, Géza és Erzsébet fia, foglalkozása volt egyetemista, utolsó lakhelye Kolozsváron, Hídelvei utca, 23–25. szám.
Kolozsvár, 1957. március 26.
A kihallgatás 8.00 órakor kezdődött, és 14 óra 10 perckor ért véget. Kérdés: Milyen időponttól ismeri Várhegyi Istvánt? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánt 1955 őszétől ismerem. Bár mindketten egyetemisták voltunk a Történelem és Nyelvtudományi kar harmadévén, az egyetemen nem ismertük egymást, mivel ő történész-, én pedig bölcsészhallgató voltam, ráadásul nem jártam rendszeresen az előadásokra. Ezeknek a körülményeknek, valamint annak köszönhetően, hogy mindketten az Utunk folyóirat szerkesztőségében dolgoztunk, ott ismertem meg őt. Így többször, amikor a folyóiratban írásaim jelentek meg, odamentem hozzá, a korrektorhoz, és elkértem az irodalmi oldalt, hogy egyedül végezzem el a verseim vagy jegyzeteim korrektúráját. Később a folyóiratban megjelent saját írásaim vagy mások dolgozatai kapcsán beszélgetni kezdtünk. Kérdés: Ezt követően milyen kapcsolatban volt vele? Válasz: Nevezett Várhegyi Istvánnal nem voltam közelebbi kapcsolatban, mégis, mint évfolyamtársak és szerkesztőségi kollégák, tegeződtünk, jól ismertük egymást, azonban soha nem kerestük fel egyik a másikat. Különböző napi szerkesztőségi vagy egyetemi dolgokról beszélgettünk. Várhegyi István tudván, hogy írok, irányomban visszafogott magatartása volt. Kérdés: Minek köszönhető, hogy Várhegyi István bemutatta Önnek a Határozati javaslatot, hogy azt elolvassa és véleményt mondjon róla? Válasz: Várhegyi István tudta, hogy III. éves egyetemista, ugyanakkor író és költő vagyok, autoritásnak és erkölcsi tekintélynek örvendek a diákság körében, és a véleményem a Határozati javaslatról hatással lesz a kar többi hallgatójára is. Kérdés: Részt vett olyan gyűlésen, ahol a diákok a Határozati javaslatot vitatták meg? Válasz: Nem, nem vettem részt ilyen gyűlésen. Mivel nem tudtam részt venni ilyen gyűlésen, ezért írtam le papírra a véleményemet, hogy azt ott felolvashassák. Kérdés: A Diákszövetségnek milyen ülésén vett részt, és mikor? Válasz: 1956. október 24-én részt vettem a Történelem és Nyelvtudományi Kar Diákszövetsége vezetőségének választási gyűlésén. Megjegyzem: nem voltam jelen a gyűlés kezdetétől, mert jelentős késéssel érkeztem, ezért csak annak az utolsó órájában vettem részt. Kérdés: Miről tárgyaltak azon a gyűlésen? Válasz: Személyesen nem vettem részt a vitában. Amikor a gyűlésre megérkeztem, a vitának már vége volt, és a Diákszövetség vezetőségébe jelölteket javasoltak, majd szavazásra került sor. Kérdés: Milyen uszító jellegű beszélgetéseket folytatott ott, és kikkel? Válasz: Az egyik szünetben az egyik diákcsoporthoz léptem, közülük Koczka Györgyre és Lénárd Zoltánra emlékszem, voltak ott első és másodéves diákok, akiket nem ismertem. Mivel nem vettem részt a gyűlésen zajló vitában, megkérdeztem a csoportban lévőket, hogy a beszélgetés során felvetették a fakultatív tantárgyak bevezetését, a diákcserét a más országokban élő egyetemi hallgatókkal, az ösztöndíjak, a népi kollégiumok, az egyetemi irodalmi körök kérdését, a magyar történelemnek, a művészettörténetnek, az egyetemes filozófiatörténetnek a bevezetését a tantervbe, és más javaslatokat, hogy milyen nevet viseljenek egyes tudományos, irodalmi körök és népi kollégiumok? Azt válaszolták nekem, hogy általában ezeket a kérdéseket megvitatták, a közgyűlés elé utalták, az én irodalmi körök és kollégiumok elnevezésére vonatkozó javaslataim kivételével. A gyűlésre én felkészülve érkeztem, hogy ezeket a kérdéseket a vita során felvessem, és ilyen értelemben le is gépeltem egy papírlapra, amit javasolni akartam. Mivel elkéstem a gyűlésről, a vitának vége volt, nem jutottam szóhoz, ezért kérdeztem meg azokat, akik kezdettől fogva jelen voltak, hogy miről tárgyaltak. Amikor megkérdeztem, hogy miről is tárgyaltak a gyűlésen, Koczka Györgynek és másoknak megmutattam a papírlapot, amelyre felírtam ezeket a javaslatokat. Ezekkel az általam felvetett, Várhegyi Istvánnak átadott, a határozati javaslathoz csatolt indítványban lévő kérdésekkel kapcsolatosan egy újságcikket akartam írni, amelyet a sajtóban közlök, össze is állítottam egy piszkozatot. Később azonban lemondtam erről. Kérdés: Jelenleg hol található ez a két piszkozat? Válasz: A papírlapot, amelyre feljegyeztem az általam a választási gyűlésen felvetni szándékozott kérdéseket, valamint annak az újságcikknek a vázlatát, amelyet a sajtóban akartam közölni, a nálam tartott házkutatás során elvitték. Kérdés: A vizsgálat bemutat Önnek két dokumentumot, az egyik címe: "Tisztelt diáktársak, kedves barátaim!", a másodiknak "Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből". Felismeri őket? Válasz: Igen. Ezek azok a dolgozataim, amelyekről a kihallgatás során beszéltem. Miután a jelen kihallgatási jegyzőkönyvet szóról szóra elolvastam, és meggyőződtem, hogy az teljes mértékben megegyezik az általam nyilatkozottakkal, fenntartom és aláírom: Az előzetes letartóztatásban lévő: Páskándi Géza, sk. Kihallgató állambiztonsági tiszt: Pop Virgil hadnagy, sk.
*
Páskándi Gézát 1957. április 10-ig vallatták, akkor hozták tudomására a vád alá helyezési határozatot. A vád tanúiként nyilatkozatot írattak a kolozsvári kétéves pártiskola zömmel román anyanyelvű diákjaival, akik teljesen "véletlenül" 1956. november 1-jén, halottak napján, a Házsongárdi temetőben jártak, és szemtanúi voltak annak, hogy a Bolyai Egyetem diákjai, miközben a sírokat rendezték, virágokat helyeztek el és gyertyát gyújtottak, párt- és kormányellenes megnyilvánuláson vettek részt, kifejezték részvétüket a magyarországi "események" során elesettek iránt. Magyarokat, Fülöp Annát és Kerekes Olgát is megszólaltatták, akik hasonlóképpen elítélték a párt- és kormányellenes, irredenta megnyilvánulásokat, a magyar himnusz állítólagos eléneklését. A nyilatkozatokból egyértelműen kideríthető, hogy a Reményik Sándor sírjánál saját versét elmondó (ennyire "ismerték" a magyarul állítólag kukkot sem értő pártiskolások a magyar irodalmat!) szőke, "magas" diák Bartis Ferenc volt. A katonai ügyész, a vád képviselői a már letartóztatottak terhelő vallomásait is felhasználták: az egyik diák – akit a Bolyai Tudományegyetem pere első csoportjában három év börtönbüntetésre ítéltek – azt vallotta: a Bolyai Tudományegyetem janicsárképző intézet, ezen is túltett, amikor kijelentette: Páskándi Géza arcára van írva a nacionalizmus! A Kolozsvári Katonai Törvényszék Dávid Gyula és Páskándi Géza esetében is példát statuáló ítéletet hozott, ezek azonban még szerencsére távol voltak a későbbi politikai perek halálos, életfogytiglani vagy több évtizedes ítéleteitől. A mai joggyakorlat szerint Páskándi Gézát nem szabadott volna elítélni, hiszen a javaslatait, feljegyzéseit leírta ugyan, de azokat nem vitatták meg, azok nem szerepeltek a Diákszövetség nagy vihart kavart Határozati javaslatában. Tanulságos az 1957. június 13-án hozott, 197. számú végleges és megfellebbezhetetlen ítélet indoklása: "A Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottak által elkövetett bűncselekmények kimerítik a nyilvános izgatás fogalmát, ezek olyan cselekedetek, amelyek a Btk. 327. szakasza III. bekezdése előírásaiba ütköznek, mert ha bárki bármilyen eszközzel megpróbál bujtogatni, aminek következtében az ország biztonsága veszélybe kerül, ezt a törvénysértést követi el. Jelen esetben mind Dávid Gyula vádlott, mind Páskándi Géza vádlott olyan természetű bujtogatást követett el, amelynek eredményeként veszélybe került volna az állam biztonsága. Törvénysértésnek nevezhető az is, hogy a vádlottak minőségüknél fogva – az egyik egyetemi tanársegéd, a másik diák, író és költő – tudatában voltak annak, az elkövetett cselekedetek tiltottak, és ezeket a törvény bünteti. Ennek megfelelően ők tudatosan, minden kényszer nélkül követték el a törvénysértést. A katonai törvénykönyv 304. és 463. szakasza alapján – amely a perköltségekre és az előzetes letartóztatásban eltöltött időszakra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák – ezen okokból következően a katonai törvényszék teljes összhangban a katonai ügyész megállapításaival, Dávid Gyula és Páskándi Géza vádlottakat a BTk. 327. szakasza III. bekezdése alapján nyilvános izgatás vádjában bűnösnek nyilvánítja, valamint megállapítja, hogy számukra nincsenek enyhítő körülmények. Ennek értelmében
a BÍRÓSÁG A NÉP NEVÉBEN
kihirdeti, hogy a Btk. 327. szakasza III. bekezdése alapján Dávid Gyula vádlottat – Kolozsvár, Pata utca 105. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 7 (azaz hét) év fegyházbüntetésre ítéli. Ugyanakkor hasonlóképpen egyöntetű szavazattal a Btk. 327. szakaszának III. bekezdése alapján Páskándi Géza vádlottat – Kolozsvár, Hídelve utca 23–25. szám alatti lakost – nyilvános izgatás vádjával 6 (azaz hat) évi fegyházbüntetésre ítéli. A letartóztatásuk érvényben marad.
A katonai törvénykönyv 463. szakasza alapján az előzetes letartóztatásban töltött időszakot figyelembe veszik, Dávid Gyula vádlottnál 1957. március 12-től, Páskándi Géza vádlottnál 1957. március 19-től.
A katonai perrendtartás 304. szakasza alapján kötelezik őket, hogy az államnak kifizessék a perköltséget, fejenként 100–100 (azaz egyszáz-egyszáz) lejt. A kihirdetéstől számított három napon belül fellebbezési joggal élhetnek. Kelt és felovastatott a nyilvános tárgyaláson, ma, 1957. június 13-án. Elnök: Macskási Pavel, hadbíró őrnagy, sk. Népi ülnökök: Szilágyi Dezső, hadbíró őrnagy, sk. Grigore Iancu, hadbíró főhadnagy, sk. Titkár: Eneotescu Petru, sk."
*
Az 1956-os erdélyi magyar politikai perekre "szakosodott" Macskási Pál (Pavel) hadbíró őrnagy tevékenységével kapcsolatosan nagyon sok a folklorizálódott legendárium. Nem szerepel a verőlegényekről, smasszerekről készült román nyelvű "fekete lexikonban" sem. Tény: ő mondta ki a tíz halálos ítéletet a Szoboszlai-csoport, a három halálos ítéletet az érmihályfalvi csoport perében. Legtöbb információval a Szoboszlai-perben 15 évi kényszermunkára ítélt báró Bánffy István szolgált. Az ő visszaemlékezése szerint tordai szabólegény volt, aki csak mellényeket tudott készíteni. Gyorstalpalással végezte el a jogi fakultást, onnan került a katonai törvényszékre. Bánffy István visszaemlékezése szerint 80 személyre akarta kimondani a halálos ítéletet. Ágyban, párnák közt halt meg. Ma is őrzöm a Bánffy Istvántól kapott, 1989 előtti gyászjelentést, amely azt tartalmazza, hogy a "drága jó férj, apa, szomszéd, nyugalmazott alezredes stb." elhalálozott. Bánffy István nem állhatta meg, hogy a gyászjelentés szélére oda ne írja: "Előbb is megtehetted volna!" Mármint az öröklétre szenderülést. Sírja ott a Házsongárdi temetőben. Az általa életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ferencz Béla Ervin, a gyergyószárhegyi Ferenc-rendi kolostor rendházfőnöke felkereste a sírt, és "ismertette" az elkövetett bűneit.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Strasbourgban a MOGYE- ügy
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzetről tartott tájékoztatót Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának tegnapi ülésén Brassai Attila professzor, a MOGYE tanszékvezetője. A kisebbségi Intergroup azt követően hallgatta meg a marosvásárhelyi professzort, hogy az egyetem szenátusa több alkalommal is elutasította a törvény alkalmazását és az önálló magyar nyelvű kar létrehozását.
A tájékozatót követő hozzászólások során Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője emlékeztette kollégáit arra: ismét olyan témával szembesülnek, hogy egy EU-s tagállamban élő nemzeti kisebbség jogait a többség semmibe veszi. Az ülés első részében a görögországi török kisebbséget ért jogtiprá-sokról hallhatott a munkacsoport, majd a képviselők a magyar kisebbségeket ért újabb és újabb törvénytelenségek sorában a legújabbról szerezhettek tudomást. Ismeretes, hogy az EU-s csatlakozás után Szlovákiában és Romániában számos alkalommal érte diszkrimináció a magyarokat, amelyeket az EP-ben is szóvá tettek. Az RMDSZ képviselője úgy fogalmazott: "egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik szerint nagy szükség van az őshonos nemzeti kisebbségek jogait szabályozó európai keretrendszerre. Mindenekelőtt, a legjobb gyakorlat hasznosítása érdekében, alkalmazni kellene az Európai Tanács idevágó határozatait, a továbbiakban pedig nekünk, kisebbségi képviselőknek arra kell törekednünk, hogy az új szabályozás valósággá váljon".
Végezetül az RMDSZ EP-képviselője az önrendelkezés fontosságáról beszélt. "Az önrendelkezés, a közösségi autonómiaformák megteremtésének egyik feltétele a decentralizáció. Romániában azonban megtapasztaltuk, hogy a decentralizáció a visszájára is fordulhat, ha kizárólag a többségi demokrácia eszköztárától függ. Egyértelmű, hogy a nemzeti kisebbségek esetében pozitív diszkriminációra van szükség, hogy a kisebbség jogai ne a többség kénye-kedvétől függjenek. Ugyanakkor minél több jogot kell törvénybe foglalni, amelyhez elengedhetetlen a kisebbségi közösség egységes politikai képviseletének megtartása és megerősítése" – összegezte Winkler Gyula.
Népújság (Marosvásárhely)