Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2011. december 6.
Sok hűhó semmiért
Nagy a barátság a kormánypárt és az RMDSZ között, nem győzik egymást dicsérni, egyik hűségét, másik háláját hangoztatja.
Szót értenek akkor is, amikor a bársonyszékek fölött kell osztozkodniuk, s látjuk, nincs vita köztük akkor sem, ha kicsit megerőszakolva a demokráciát, elhatározzák, jövőben majd egyszerre bonyolítják az önkormányzati és általános választásokat. (Lelki szemeink előtt félanalfabéták százezrei, hat szavazólappal birkózván a fülkék magányában.) Mert válság van, szegény az ország, legalább húszmillió eurót lehet ilyeténképpen megtakarítani stb. De felbolydul a méhkas, megbomlik az összhang, ha kiderül, egyik vagy másik jogszabály alkalmazásakor az RMDSZ egy paraszthajszállal jobban jár. Például épp hétfőn a szokásos heti koalíciós egyeztetés után elállt a Demokrata Liberális Párt ama korábbi RMDSZ-javaslattól, hogy 388-ra csökkentsék a képviselők és a szenátorok számát. Miért? Mert – harsogják a hírügynökségeknek a párt korifeusai – rádöbbentek, hogy a huncut magyarok – természetesen, ha minden az ő elképzeléseik szerint alakul – két szenátori hellyel többet szerezhetnek meg, azaz kilenc helyett tizenegyen lennének a leendő felsőházban. Ha nincs egyetértés a koalícióban, maradjon minden a régiben – nyilatkozták a kormánypárt emberei, de hogy teljesen nevetségessé ne váljanak, gyorsan elhadarják: természetesen folytatódnak az egyeztetések a parlament létszámának csökkentéséről. A mellébeszélések és magyarázkodások a nevetségesség határát súrolják. Például Gheorghe Flutur, a párt alelnöke azzal állt elő, hogy jövő év elején módosítják majd az alkotmányt, s kőbe vésik az egykamarás és 300 fős parlamentet. Miközben tudva tudja, hogy alkotmányt módosítani csak kétharmaddal lehet. S az RMDSZ nélkül, mely ezt az elképzelést ellenzi, még egyszerű többségük sincs. A nagy csel ellenben az, hogy a belügyminiszter is készített egy választójogi törvénytervezetet – napok óta a tárca honlapján olvasható –, s aszerint 70 000 polgár választ egy képviselőt, 160 000 egy szenátort. És az ország lakosságának számát a 2011 októberében (amikor épp számláltak minket) a belügymisztérium nyilvántartásában szereplő adatok alapján határozzák meg, az meg pont 22 305 133 fő. Nesze neked, népszámlálás!
Tehát minden marad a régiben?
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 6.
Frigyre lépni a szülőfölddel – Székelyföld 1000 pillanata
A Székely Nemzeti Múzeum, Székelyföld páratlanértékű történelmi, régészeti, néprajzi, természettudományi, képzőművészeti gyűjteményeinek létét, folyamatos gazdagodását az alapításától erre felé az önálló tudományos kutató és feltáró munka mellett az adományozóknak köszönheti. A múzeumalapítás szemöldökfájára is Csereyné Zathureczky Emília nagy értékű adományát vésték fel eleink. És hogy a múzeum képi világa felé nyissunk Csíkzsögödi Nagy Imre festőművész, amint e sorok írójának annak idején mondta, „a vérét” adományozta a Székely Nemzeti Múzeumnak, félszáznál is több festményt, grafikát, tusrajzot, amelyeken édesanyánkat, feleségünket, testvérhúgunkat, nagyanyánkat, a nagybetűs Nőt, az emberi nem folytonosságát, a jövőt kihordó asszonyt festette, és rajzolta meg. Nagy Imre példáját Bene József, Kós András és mások követték. A múzeum sajátos képi világának megteremtését tette lehetővé Gyárfás Jenő munkáinak begyűjtése és kiállítása is.
A Magyar Örökség-díjas Váradi Péter Pál 1008 nagyformátumú, 77 tablót betöltő fotógyűjteménye a Székely Nemzeti Múzeum létét megalapozó adományok sorába illeszkedik. A Veszprémben élő, erdélyi származású fotóművész a sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás anyagának összehozásával megteremtette Székelyföld monumentális Nyitott Képeskönyvét, amely Erdély történelmi tájegységének eddigi legteljesebb és legszínesebb képi bemutatása. 
Aki e Nyitott Képeskönyv lapjainak labirintusait a székely anyaszéktől, Udvarhelyszékből kiindulva székenként végigjárja, egy sajátos, öntörvényű világra csodálkozhat rá. Váradi Péter Pál a Székelyföld egészét varázsolja elénk, és ennek képi világán túl a székelység történetébe, őskorába és hőskorába kalauzolja a látogatót, miközben katartikus művészi élményt is nyújt. 
A fotóművész ezzel a kiállítással virtuálisan megteremti Székelyföld képi autonómiáját, amelynek jogi létrehozását e tájegység értékeitől idegen személyek és csoportosulások éppen napjainkban akadályozzák. Az, amit Székelyföld 1000 pillanata című kiállításon láthatunk az adományozó tizenkét évi Erdély-járásnak az eredménye, több tízezer fénykép „színe virágából” összeválogatott alkotás, olyan nyitott album, amelynek lapjai és oldalai Székelyföld testét-lelkét egyszerre képesek felmutatni. Az itt és most, mostantól az állandó kiállításon látható anyag tartalmazza annak az eddig kiadott, egyenként 260 – 360 színes fotóval illusztrált honismereti albumnak a javarészét is, amely Székelyfölddel és népével való azonosulás hiteles fotóművészeti lenyomata.
De nem csupán ennyi! Székelyföld Nyitott Képeskönyve más művészetek és tudományok: a történelem, a régészet, a néprajz, a természettudományok, a képzőművészet és az emberi lélek mélységei és magassága felé is nyit. Az Erdély egészének bemutatását megcélzó honismereti albumok megalkotásában Váradi Péter Pál felesége és alkotó társa a székelyföldi származású Lőwey Lilla, a fotóművész magyartanár, aki a képanyaghoz olyan irodalmi, költészeti, prózai, történelmi válogatást társított, amely a képek értelmezésében is eligazít, de ezen túl, a lélek rejtelmei felé kalauzol.
És hogy „házon belül”, azaz családon belül maradjunk, Soós Andrea előadóművész, Lőwey Lilla lánya versmondással, az előadó művészet eszközeivel hozta lelki közelségbe az állandó kiállítás képeit. A Székelyföld 1000 pillanata kiállítás egyben műszaki premier is. Váradi Péter Pál nagy ívű gesztusa mellé társul Asztalos László udvarhelyszéki ipari fizikus „adománya”, aki az elektronikus vezérlésű képeskönyv-lapozással lehetővé teszi, hogy az album egyetlen gombnyomással kinyitható és becsukható, s ezzel a Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia termének sokfunkciós kihasználása továbbra is biztosított és alkalmas lesz a hagyományos rendezvények, konferenciák, előadóestek, könyvbemutatók szervezésére.
Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla munkássága Székelyföld bemutatásnak hagyományaihoz kapcsolódik, ezeknek a folytatása s egyben továbbvivője is. Munkásságuk az Orbán Balázs Székelyföld leírásához mérhető – honismereti albumaikban sűrűn hivatkoznak erre a forrásra -, újabb kori terepbejárásaikkal, a művészi fotózással és a bőséges irodalmi anyag albumokba válogatásával a művészi élmény mellé az oktatás és képzés lehetőségét és kínálják. Meglévő, és – főleg – nem létező, román nyelvből magyarra fordított tankönyveinket nem helyettesítik, hanem felülírják, s abban az esetben, ha a tanítók, tanárok és a szülők Székelyföld Nyitott Képeskönyvére felfigyelnek. Hiánypótlónak bizonyul ez a képes honismereti album azok számára is, akik Erdély évszázadok óta Székelyföldnek, Terra Siculorumnak nevezett földrajzi, lelki és szellemi tájegységével most vagy ezután ismerkednek. 
Az ismeretek hiányának oka lehet a mai nemzedék fiatalsága, de az előző időkben felnőtt generációkat sem kényeztették el, sem a magyarországi, sem a Romániában kiadott tankönyvek, s forráshiány következtében a szülők sem mindig egyengették fiaikat, lányaikat Transsylvania, s ezen belül Székelyország megismerésének szellemi portyáira.
És Magyarországon nem első ízben regnál olyan kormányzat, amely Erdélyt magyar nemzetmegtartó értékeivel együtt ellöki magától, a kettős állampolgárság megtagadásától az erdélyiek autonómiatörekvéseinek szomszédsági és nemzetközi képviselete helyett ezek ellen agitálva ágál. 
A Székelyföld 1000 pillanatának megtekintése a fotókhoz társított versidézetekkel is meditációra késztet. Politikai aktualitása mellett elvi, metaforikus üzenete is van annak a kiállított fotónak, amelyen egy egész nyáj széles, jégodoros és hófoltos hegyi vízen átívelő gyalogos lengőhídon fegyelmezetten egyes sorba szerveződve halad át a túlsó partra. A juhász szokatlan módon nem a nyáj élén halad, nem vezet, hanem ezután kullogva tapogatózik át a hídon. 
Láthatunk egy faluvégi krisztus-keresztet is, amelynek letörött a fél ága. A megfeszített Krisztus fél karja a vallás- és egyházakat rongáló törekvéseket képileg idézve mementóként lendül a magasba.
A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítás meglepetéssel szolgálhat majd Székelyföld új „arcteremtői” számára is, akik a hagyományos, romantikusnak és avíttnak vélt Székelyföld-arculat helyett egy „modern” Székelyföld-kép megteremtésére pályáznak. 
A szándék két forrásból is ismerős. A Kárpátok hírhedt Géniusza is az avítt, a régi lerombolására törekedett. Sikerrel. Vannak aztán, akik az ősi magyar szimbólumok, a csörgősipkának nevezett Szent Korona, a nemzeti színek, a magyar címer heraldikai elemei ellen emeltek-emelnek még ma is szót. Legújabban a turulmadár-kórral keltenek pánikot, és ezzel riogatják a szimbólum-madarak röptéből a nemzetvédelem szükségességére figyelőket.
Váradi Péter Pál fotóin a székelyföldi turulmadaras emlékművek egész során őrködnek a bronzmadarak. Váradi Péter Pál Székelyföld újabb kori felfedezésének jó szemű és avatott mestere. Olyan ember, aki képes egyetlen felvétel megejtéséért ezer kilométerre kocsikázni, ugyanannak a jelenségnek az évszakonkénti és napszakonkénti változásait is nyomon követni. Ha pedig történelmi, régészeti bizonytalanságot vesz észre, akkor az igazi felfedezők izgalmával kutatómunkába kezdenek, hogy a történelmi hűségre és igazságra fényt derítsenek. Kiváló példa erre a Bodzamező fölötti Tatárhavas várromjainak és az 1848-as védősáncoknak a földrajzi behatárolása, vagy Székelyföld történelmi határainak kifürkészése és képi megjelenítése.
A Hargita hegység egyik hónaljában, a Bucsin tető felé kanyargó úton van egy, ezen a kiállításon is látható havas paplanba takarózó házikó, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, családjának, a gyerekeknek és az unokáknak a székelyföldi ihletésű otthona. A sepsiszentgyörgyi állandó kiállítással a Székely Nemzeti Múzeumban is otthont teremtettek Székelyföld, Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág minden rendű, nemű, és nyelvű lakosa számára.
Akik tudni akarják, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk, tekintsék meg a nyitott képeskönyvet, lapozzanak bele a Váradi Péter Pál és Lőwei Lilla honismereti albumaiba, és ezekben olyan honra lelnek, amelynek természeti és emberi értékeit kötelességünk megtartani, együtt tartani, lakhatóságát testi és lelki mivoltában is megőrizni, önállóságát, és a maga megejtően szép másságát védelmezni.
Sylvester Lajos 
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései /Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2008/ című könyvéből
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 6.
Legyen sajátunk az ősi tudás – Bernád Ilona könyvei
– Honnan jönnek a betegségek? „A bajból. A baj pedig a bűneinkből” – ezt egy külsőrekecsini adatközlő asszony állította. Legfőbb bűnünk, hogy elveszítettük a hitünket, nem vagyunk kapcsolatban Istennel, nem a természet ritmusa szerint élünk, nem a saját kertünkből táplálkozunk, elfelejtettük őseink gyógymódjait, válságba sodorjuk a családot, közösséget, kevesebb a szereteterőnk. Az az elhatározás született meg bennem, hogy valamit tegyek azért, hogy segítsek a magyarságon, hisz minket nagyobb veszély fenyeget, mint a környező népeket, hogy egy kicsit jobban, másképp éljünk, hogy ráébredjünk, vissza kell szereznünk azt az ősi tudást, ami évszázadokon át EGÉSZSÉGBEN tartott meg bennünket – mondta Bernád Ilona, akinek három legutóbbi kötetét ismerhették meg az érdeklődők Bodolai Gyöngyi újságíró, a Népújság munkatársa hozzájárulásával a marosvásárhelyi Bernády Házban. Bár a szerzőt olvasóink ismerik lapunk hasábjain megjelent írásai révén, ez alkalommal teljesebb kép alakult ki munkásságáról. Többet tudhattak meg róla, 45 országban folytatott gyűjtőmunkájáról, adatközlőiről, hiszen az elmondottakat vetített képekkel is szemléltette. Élő népi gyógyászatunk. Egészségünkért 3.
– Kis-Küküllő melletti faluban születtem, anyai nagyanyámtól és szüleimtől tanultam a gyógyítást. Ennek hatására lettem szülésznő. Tizedik osztályban a marosvásárhelyi régi szülészeten gyakorlatoztunk, itt éltem át a csodát, a gyermek, az új élet születését. Sajnos ma a szülészeten nincs idő a szülés lelki, szellemi részére figyelni. Gyakran sietnek, gyorsítják a folyamatot, mert lejár a műszak, kell indulni, s tárggyá minősítik az anyát és a babát ebben az elműviesített világban. Gyakorló asszisztensként jöttem rá, hogy minél több lett a gyógyszer, annál több a beteg! Hogy van ez? És kezdtem keresni a magyarázatot. Elhatároztam, hogy teszek valamit azért, hogy visszatérjünk az ősi egészségkultúrához, bábasághoz. Rájöttem, hogy a magyar népi gyógyászatnak nincs embere! Szakemberek nemigen gyűjtik, nem foglalkoztak vele. A kínai hagyományos orvoslást tanítják az orvosi egyetemeken, a tibetit, indiait az érdeklődőknek, a magyart nem. Nem, mert nincs szakirodalma. Pedig ma egyre több orvos érdeklődik iránta. A mindenkori orvoslás azzal kellene kezdődjön, hogy gyógyító és beteg között lelki közösség jön létre, a beteg kipanaszolja magát, megvigasztalják, lelkét-szellemét az egészségre, gyógyulásra hangolják úgy, ahogyan a moldvai csángóknál most is kezdődik a gyógyító szertartás. Ha a beteg hisz a gyógyításban, akkor testileg, lelkileg meg is gyógyul. A moldvai csángók gyógyításáról még senki sem írt könyvet. Én alázattal tettem meg az Egészségünkért sorozat harmadik kötetében, az Élő népi gyógyászatunkban – mondta Bernád Ilona, aki ebben kötetben az egységes Kárpát-medence, valamint Moldva konyháját, egészségkultúráját, gyógyászatát mutatja be és ötven gyógyító, adatközlő portréját örökíti meg.
Még egy fontos gondolat, amit Bodolai Gyöngyi emelt ki e kötet kapcsán: a szegényparaszti konyha, amin őseink éltek, tökéletesen megfelel a mai „tudományos” táplálkozás szabályainak. Nem kell mást tennünk, csak nagyanyáink étrendjét, böjtjeit követnünk, s szervezetünk megtisztul, méregtelenedik, de a megfelelő táplálékhoz és vitaminhoz jut. Lásd a téli savanyúkáposzta-fogyasztást, az ünnepek előtti húsmentes étkezést, az immunerősítő hagyma, fokhagyma, méz, alma, szőlő, csipkebogyó beiktatását. A „régiek” gyógynövényekkel, főzetekkel, tinktúrákkal, kenőcsökkel, gyógyfürdőkkel gyógyítottak! Lélekföld, Tibet, Belső-Mongólia
Tibetet és Indiát tartják a legspirituálisabb országnak. A szerző azért kereste fel Tibetet, hogy erről meggyőződjön. Belső-Mongóliába azért ment el, hogy a hunok őshazáját kutatva párhuzamokat keressen a hunok és a magyarok között. Ott a legegyszerűbb ember is testvérnek tartja a magyart, hun múzeum áll a turulmadárral és a csodaszarvassal. Az expedíció dr. Obrusánszky Borbála mongolista vezetésével zajlott, amelyből egy 300 fotóval illusztrált kötet született. Ez tanulmány is a keleti és a magyar gyógyító kultúra párhuzamáról, az egyetemes szellemi-lelki-testi összetett gyógymódokról.
Magyarok Amerikája
Érdekes, olvasmányos útirajz, nemzetszociográfia, ami egyesült államokbeli és kanadai magyar családokat mutat be. Életsorsokat, közösségi magyar életet, harcot a magyarnak maradásért. A kötetet Gazda József közíróval írták, akivel a világ közel negyven országában látogattak meg magyar közösségeket. – Ha összeomlik e pénzvilág, meg kell tanulnunk gyógyfüvekkel, fűszerekkel, gyógy-élelmiszerekkel, hideggel, meleggel, bioenergiával, vízzel, agyaggal, napfénnyel, önzetlenül és szeretettel gyógyítani. Ha meg akarunk maradni, nincs más választásunk: egymást tisztelni és szeretni – mondta a szerző.
Dr. Csedő Károly professzor megjegyezte, hogy a népi gyógyászati tudást a szerző akadémiai szintre emelte. Az eddig elmaradt népnevelést pótolni kell, s ezek a könyvbemutatók lehetnek kiindulópontok.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2011. december 6.
RMDSZ-segédlettel elutasították az ANI költségvetését
Leszavazták az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) jövő évi költségvetés-tervezetét a parlament jogi bizottságainak együttes ülésén. Az RMDSZ képviselői az ellenzékkel együtt nemmel szavaztak.
Az ANI 2012-es költségvetésének elfogadása ellen szavaztak a jogi bizottságok hétfői együttes ülésén az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL), illetve az RMDSZ jelen lévő honatyái. A szavazás előtt az RMDSZ több módosítást javasolt, ezek nyomán a magas rangú tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló intézmény jövő költségvetése a tervezett 42 millió lejről 13 millió lejre csökkent volna.
Az egyik költségvetés-csökkentő javaslatot Márton Árpád RMDSZ-képviselő, egy másikat Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nyújtotta be.
A testületek elutasították a javaslatokat, a szavazáson pedig 5 igen és 13 nem szavazattal az ANI-büdzsé tervezetét is elvetették. Igennel szavaztak a Demokrata Liberális Párt (PDL) jelen lévő képviselői (többen hiányoztak az ülésről), az ellenzék 11 elutasító szavazatához csatlakozott Máté András Levente, valamint Cseke Attila szenátor is. A költségvetés-tervezetet a parlament pénzügyi szakbizottságainak is meg kell vitatnia, ezt követően a törvényhozás összevont plénuma dönt róla. Az ANI által egyébként nepotizmussal gyanúsított Máté András november közepén az alkotmánybíróságon támadta meg az intézmény működését szabályozó törvényt, Márton Árpád pedig olyan javaslatokat nyújtott be a jogszabály módosítására, amelyek jelentősen korlátozták volna az ANI jelenlegi jogkörét. Szintén támadta az intézményt Frunda György RMDSZ-szenátor is. Az RMDSZ viszonyulása az ANI-hoz vitát eredményezett a kormánykoalícióban, miután a PDL-s Monica Macovei, egykori igazságügyi miniszter korábban többször is azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy gyengíteni akarja a korrupció ellen küzdő intézményeket.
Macovei hétfőn úgy fogalmazott: az USL megszüntetni szeretné az ANI-t, az RMDSZ pedig ellenkezik a kormány szándékával, amelynek a szövetség is tagja. Hozzátette: magyarázatot kér Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől.
Az ügynökség egyébként az elmúlt időszakban több RMDSZ-es képviselő és szenátor – Máté András, Kerekes Károly, Lakatos Péter, Pető Csilla, Pál Árpád – összeférhetetlenségét is megállapította.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 6.
Megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt első helyi szervezete
Péntek délután, mintegy negyven alapító tag részvételével zajlott le Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első helyi szervezetének alakuló ülése.
Zatykó Gyula partiumi régióelnök bevezetésül ismertette az idén bejegyzett politikai szervezet történetét, felépítését, ugyanakkor kifejtette: érthetetlen az, hogy mind a mai napig abszurd és megalapozatlan vádakkal zaklatják támogatóikat és megkérdőjelezik aláírásgyűjtőik munkájának tisztességét. Hunyad megyében például egy feljelentés nyomán rendőrségi vizsgálatot indítottak az aláírásgyűjtésben részt vevő fiatal önkéntesek ellen. „Hiszem azt, hogy ezeken hamarosan túl leszünk, és zavartalanul folytathatjuk majd a megkezdett munkát” – fogalmazott a régióelnök, aki a továbbiakban a szervezetépítés régiók – Székelyföld, Partium és Belső-Erdély – szerinti sajátosságairól beszélt. A Néppárt demokratikus úton lentről felfelé építkezik, ami azt jelenti, hogy először megalakulnak a helyi, majd megyei szervezetek, a későbbiekben pedig alakuló kongresszuson megválasztják a legfőbb tisztségek betöltőit is. Ezt országos programalkotó fórum előzi meg még ez év december 10-én Marosvásárhelyen. Zatykó Gyula végezetül elmondta: ”Tudjuk jól, hogy az erő az ifjúság kezében van, ezért szeretnénk megtalálni azokat az értékes fiatalokat, akik kiábrándultak a politikából, de szülőföldjükön maradtak és itt szeretnének egy boldogabb életet maguknak. Örömmel vettük tudomásul, mint ahogy egy felmérés is igazolja, pártunk népszerű a fiatalok körében.”
Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke röviden arról szólt, hogy a párt és a civil mozgalom ugyanazért a célért küzd: az erdélyi magyarság megmaradásáért. Kijelentette, az EMNT továbbra is megmarad civil mozgalomnak és előadások, könyvbemutatók, megemlékezések, környezetvédelmi akciók szervezésével szolgálja majd a nemzet ügyét.
Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója az új párt létrehozásának okairól beszélt, melyek közül elsőként az országban eluralkodó korrupciót említette. Megválasztott vezetőink vagyonosodását az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság és Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is vizsgálja, ugyanakkor ők azok, akik aláírják a Verespatak sorsát megpecsételő engedélyeket is. Az államilag támogatott önálló magyar egyetem hiánya, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körül kialakult botrányos helyzet is az eddigi képviselet tehetetlenségét vagy ellenérdekeltségét mutatja és közvetett módon a Néppárt szükségességét támasztja alá. Mindezek mellett a Néppárt nemcsak a retorika szintjén vállalja fel az autonómia ügyének képviseletét, hanem a politika eszközeivel hatékonyan tenni is akar érte. Helyi szinten is bőven akad feladat, van miért harcolni, folytatta Csomortányi. A városrendezési terv hiánya, a jelentős környezetszennyezést okozó hőerőmű működése, műemlékeink (pl. vasúti repülőhíd, Emília malom) lebontása, a helyi tanügy siralmas helyzete, a kétnyelvűség hiánya mind-mind olyan probléma, melyekről beszélnünk kell. Hozzáfűzte: sajnos nincs, aki ezeket a problémákat a nyilvánosság előtt elmondja. Ezt a munkát vállalná magára az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, mondta a fiatal politikus.
A továbbiakban megtudhattuk, hogy a nagyváradi szervezet 12 körzetből állna melyek világos, könnyen átlátható formában működnének. Nem lehet tagja a Néppártnak az, aki korrupcióval vádolható, vagy aki a kommunizmus idején besúgó volt, ezért minden további tagfelvétel ajánlásos alapon történik.
Az alakuló ülés utolsó pontjaként a jelenlévők megválasztották a helyi vezetőket. A nagyváradi szervezet elnöke Kristófi Kristóf lett, továbbá Kovács Ernő és Polik Levente személyében két alelnököt is megválasztottak.
 Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata.
erdon.ro
2011. december 7.
Összevont választások: feltételt szab az RMDSZ
Az RMDSZ csak akkor támogatja a jövő évi parlamenti és önkormányzati választások összevonását, ha megmarad a jelenlegi választási rendszer, és a parlament létszáma sem változik – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a szövetség parlamenti frakcióinak ülését követően.
„A frakciók döntése az, hogy meg kell őrizni a jelenlegi választási rendszert és képviselői létszámot. Az arányos rendszer nem tökéletes, de legalább biztosítja az arányos képviseletet. Csak így tudjuk támogatni a választások összevonását” – szögezte le Kelemen.
Kelemen Hunor elmondta, a módosítást ugyan nem az RMDSZ kezdeményezte, de – a költséghatékonyság és a mozgósító erő miatt – elfogadhatónak tartják.
A politikus emlékeztetett, hogy az RMDSZ vegyes választási rendszer bevezetését szerette volna, a koalíciós partnerek támogatása nélkül azonban ez nem valósítható meg, így marad a jelenlegi, egyéni választókerületes rendszer, annak minden kiszámíthatatlanságával együtt. (Mint ismeretes, a mostani rendszer szerint csak az nyer egyéni mandátumot, aki a szavazatok több mint ötven százalékát megszerzi választókerületében, a többi mandátumról az arányos rendszerekre jellemző képlet alapján döntenek.)
Kelemen úgy véli, a választási törvénynek meg kell maradnia a jelenlegi formájában, mivel az év végéig már nem módosítható, az RMDSZ pedig nem ért egyet azzal, hogy a rendszert kilenc hónappal a választások előtt módosítsák. Kifejtette, a koalíción belül hétfőn döntenek arról, hogy felelősségvállalással, azaz a parlamenti vita megkerülésével vagy a hagyományos módon fogadtassák el az összevonásról szóló jogszabályt, ugyanakkor nagy az esély a felelősségvállalásra. Leszögezte: ő is a felelősségvállalást támogatja.
Mint arról beszámoltunk, annak ellenére, hogy november 14-én az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megállapodott arról, hogy 2012-ben összevont választásokat tartanak, és a képviselőház létszámát 300-ra, a szenátusét pedig 88-ra csökkentik, a PDL a hét elején visszatáncolt a megállapodástól, és a belügyminisztérium által nyilvános vitára bocsátott választási törvény tervezetében már nem szerepel a parlament létszámának csökkentése. A nagyobbik kormánypárt szerint ugyanis az RMDSZ által javasolt rendszer arányain felüli szenátusi mandátumot biztosítana a magyar szervezet számára. Traian Băsescu államfő egyébként a 300 fős, egykamarás parlament mellett kardoskodik, ennek létrehozásáról írt ki népszavazást 2007-ben, amelyen a többség támogatta az államfő javaslatát.
A PDL több vezető politikusa is ezt a verziót támogatja, ehhez azonban az alkotmányt is módosítani kellene, az ugyanis kimondja, hogy az ország törvényhozása kétkamarás. Az RMDSZ viszont ragaszkodik a felsőház megtartásához, Kelemen tegnap leszögezte: miután a PDL nem fogadta el az RMDSZ javaslatát, marad a jelenlegi parlamenti szerkezet, a szövetség ugyanis nem támogatja az alkotmánymódosítást. Arról egyébként, hogy a kormány felelősségvállalással fogadtassa el a választások összevonását, hétfőn született elvi döntés a koalíciós ülésen. Mint ismeretes, a felelősségvállalás során elmarad a parlamenti vita, az ellenzéknek azonban jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen. Ha az indítvány elbukik, akkor a beterjesztett jogszabály elfogadottnak minősül. A kabinet akár már pénteken rendkívüli ülésen fogadhatja el a jogszabályt, amelyet aztán várhatóan a jövő héten felelősségvállalással terjesztenek be a parlament elé.
Frunda: nem kell összevonás
Nem mindenki támogatja egyébként az RMDSZ-ben a választások összevonásának ötletét: Frunda György szenátor szerint az ötlet nem jó, az indoklásául felhozott takarékossági érv pedig elfogadhatatlan. A Radio France Internationale-nak nyilatkozva tegnap elmondta, ma még nem tudni, melyik párt számára lenne kedvező a választások összevonása, annyi bizonyos, hogy minden önkormányzati és parlamenti képviselőjelölt a szavazók mozgósításában lesz érdekelt. Azon érvre, miszerint az összevonással mintegy húszmillió euró takarítható meg, úgy válaszolt: az túl kis összeg ahhoz, hogy megérje az erőfeszítést.
„Az összevonás ötlete rossz, mert a választás joga nem csupán annyit jelent, hogy a polgár elé odategyenek egy több nevet tartalmazó listát, a pártok számára pedig biztosítsák a jelöltállítás lehetőségét. Elsősorban azt a jogot jelenti, hogy a polgár világos képet alkothasson döntése következményéről. Egy romániai átlagpolgár azonban, aki nemigen tudja, mi a különbség a helyi közgyűlés és a szenátus között, most azonban rögtön hat listáról kell választania, nagyon nehéz helyzetbe kerül” – jelentette ki Frunda. Arra is kitért, hogy problémás lesz négy év múlva a választások szétválasztása, ebben az esetben ugyanis vagy a helyi, vagy a parlamenti választottak mandátumát meg kellene rövidíteni.
Alkotmányt módosítana a PDL
A PDL ugyanakkor továbbra is ragaszkodik az alkotmánymódosításhoz. Mircea Toader, a párt képviselőházi frakciójának vezetője tegnap közölte, a választások összevonásáról szóló törvény csupán technikai jellegű, annak elfogadása nem érinti a törvényhozás létszámát. Leszögezte ugyanakkor, hogy a párt célja továbbra is az alkotmány módosítása, ezért felszólította az ellenzéket, hogy ha valóban szeretné csökkenteni a honatyák létszámát, támogassa az alaptörvény módosítását. Mint mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatása is elég, ha az RMDSZ ezt nem támogatja. Victor Ponta, a PSD elnöke ugyanakkor tegnap kijelentette: az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) továbbra is ahhoz a nyári javaslatához ragaszkodik, miszerint a jelenlegi kabinet adja át a hatalmat egy szakértői kormánynak, amely meghozza a válság enyhítését célzó intézkedéseket, és megszervezi az előre hozott választásokat. Közölte, az USL 318 fős parlamentet és tiszta egyéni választókerületes választásokat akar.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 8.
Nyílt levél a Bernády György névadásért
A Bernády György iskolanévért harcoló szülői akciócsoport nyílt levelének címzettjei városunk alpolgármestere Csegzi Sándor Úr, valamint Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszony, akiket az RMDSZ helyezett jelenlegi pozíciójukba. A levelünkben megszólított személyek felelősséggel tartoznak azért a közösségért, amelynek köszönhetik állásukat, megélhetésüket, ezért kötelezettségük minden tőlük telhetőt megtenni a magyar közösség gondjainak megoldásáért.
Jelen nyílt levél kezdeményezői egy fontos – az oktatásügyhöz és a magyar közösséghez szorosan kapcsolódó ügyet indítottak el ez év szeptemberében, amelynek célja a marosvásárhelyi általános iskolák elnevezése terén található óriási hiányosságok orvoslása. Mint köztudott, városunkban a rendszerváltás után bekövetkezett iskolanévadások nem történtek politikai befolyástól mentesen, talán ez is az oka annak, hogy a régebben számokkal ellátott, mostanra neveket viselő általános iskolák között egyetlen egy magyar elnevezésű intézmény sem található.
Csegzi Sándor alpolgármester, aki gyakran beszél arról, hogy ő maga pedagógus és szívügye az oktatás, valószínűleg csak szavakkal és kevésbé tettekkel akar tenni a marosvásárhelyi magyar vonatkozású tanügyért, pontosabban a magyar nemzetiségű tanulókért és pedagógusokért. Hiszen ha az RMDSZ-es alpolgármestert valóban érdekelte volna a marosvásárhelyi magyar nyelvű oktatás és annak problémáinak megoldása, akkor talán jóval kevesebb gond lenne az iskolákban, lennének magyar elnevezésű intézmények, és minden két-tannyelvű általános- és középiskolán kétnyelvű homlokzati táblát találnánk. Csegzi Sándor úr évek óta ígérget, sokat beszél a számára fontos ügyekről, de ezeknek a megvalósítását nem vállalja fel. Számára a segítségnyújtás az irodájában történő beszélgetések szintjére, vagy médiamegjelenésekre korlátozódik, ezen felül nem szeret lépni.
Csegzi Sándor úr a 2-es iskola ügyét is hasonló szakértelemmel és odaadással vállalta fel, hangzatos ígéreteit nem tartotta be, ezzel ellentétben inkább kárt okozott az ügynek valódi eredmények helyett. Az alpolgármester úr kérdőre vonta a kezdeményező szülőket amiatt, hogy nem tettek lépéseket az iskolai vezetőségi tanács tagságáért, amelyet időközben a szülői akciócsoport sikerrel megoldott, sőt mi több, számos akciót szervezett ügyük célkitűzésének elérése érdekében. Csegzi úr egy rádiós beszélgetés során megígérte az ügy kezdeményezőinek, hogy mindent megtesznek a városi tanács RMDSZ-es frakciójában annak érdekében, hogy a városi tanács által kijelölt iskolai vezetőségi tanácstag magyar nemzetiségű legyen. A rádióban elhangzott ígéret ellenére, a beszélgetés után két héttel a városi tanács megszavazta, hogy egy román nemzetiségű tagja legyen a 2-es iskolának, ugyanaz a személy, aki az eddigiekben is ezt a funckiót töltötte be. A szülői akciócsoport által kezdeményezett kerekasztalbeszélgetés során ez kiderült, ekkor Csegzi Sándor úr bocsánatkérés helyett újfennt megígérte, hogy a városi tanács elé terjesztik javaslatukat, amelyben a 2-es iskola vezetőségi tanácsába egy új, magyar nemzetiségű személy kinevezését kérik. Ez a tanácsi határozattervezet a mai napig nem született meg és félő, hogy Csegzi Sándor úr, az előző évek során tapasztalt szorgalma és tenni akarása megnyilvánulásaként eredmények nélkül, vagyis beszéd szintjén látja el a magyar közösség irányába felvállalt kötelezettségeit. Szeretnénk itt megemlíteni azt is, hogy időközben lecserélték a polgármesteri hivatal által, az iskola vezetőségi tanácsába delegált magyar személyt egy román személyre. Az alpolgármester úrnak ezennel sem sikerült közbenjárnia, mivel meglehet -érdeklődés hiányában- nem is tudott erről a folyamatról.
Jelen nyílt levél kezdeményezői úgy vélik, hogy a város alpolgármestere nem tett semmit az iskolanévadás ügyében. Ennek ellenére könnyen megtörténhet, hogy sikeres névadás esetén, Csegzi úr a saját vívmányának fogja tekinteni az elért eredményeket. Végezetül mi, a szülői akcócsoport tagjai választópolgári minőségünkben, felszólítjuk városunk magyar alpolgármesterét, hogy mindezeket a mulasztásokat pótolja mindaddig, amíg még a funkciójából adódóan érdemben alkalma van tenni a város magyar közösségéért.
Ezzel párhuzamosan Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszony munkaköri kötelezettségével ellentétben némasági fogadalmat tett, ezt hatékonyan alkalmazta a 2-es iskola ügyének esetében is, jobbnak látta hallgatni és nem tenni semmit. A szülői akciócsoport az általuk kezdeményezett petíció aláírásait személyesen átadta a megyei Főtanfelügyelőnek, Matei Dumitru úrnak. Ezt az akciót a szülők egy pénteki napra tervezték lévén, hogy Illés Ildikónak ezen a napon vannak a fogadóórái. Az átadás napján Illés Ildikó nem tartózkodott irodájában, a szülők szerették volna neki is átadni petíciójukat és kérelmüket a közel 8 ezer aláírás kíséretében. Hiányzásának okát nem tudjuk, tevékenységét és cselekedeit a 2-es iskola ügyében nem ismerjük. Egyedüli esemény, amelyen Illés Ildikó meghívottként részt vett egy találkozó volt, amelyet egy városi tanácsos kezdeményezett a 2-es iskola tanáraival. A találkozó oka az iskola igazgatónője által kezdeményezett felettébb gyanús adminisztratív, pontosabban névadást érintő intézkedések voltak. Ezen a találkozón, a tanárok mellett a szülői akciócsoport tagjai is részt vettek, akik döbbenettel vették tudomásul, hogy a Főtanfelügyelő-helyettes Asszony konkrétumok, jogi háttér és más adminisztratív jellegű tájékoztatás és szakmai támogatás teljes mellőzése mellett, arra kérte fel a tanárokat, hogy az előttük álló nehéz helyzetben, nem kell mást tenniük, csak mosolyogniuk, és meglátják minden rendben lesz.
Befejezésképp felszólítjuk Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszonyt, hogy járjon közben a Főtanfelügyelőnél és segítse ügyünket, érje el azt, hogy a Főtanfelügyelő, a szülőknek tett ígéretéhez híven, vigye véghez az iskola-elnevezést. Lévén, hogy jelenleg nincs egyetlen egy magyar elnevezésű általános iskola sem a városban, és Illés Ildikó ezt hivatalosan soha sem tette szóvá, sőt semmit sem tett azért, hogy a magyar gyerekek számára az iskolákban esélyegyenlőség uralkodjon. úgy véljük, hogy Illés Ildikó Úrhölgynek kevés köze volt és lesz a Bernády György iskolanévadásának ügyéhez. Természetesen az ő esetében sem zárjuk ki a babérok learatását, abban az esetben, ha az iskola végül megkapja a Bernády György elnevezést.
Jelenleg a 2-es iskola udvarán asztfaltozás zajlik, és a szülői akciócsoport tagjai utánanéztek a munkálatok finanszírozásának. A mostani munkálatokat az Oktatási Minisztérium és Kutatási Minisztérium támogatja és ez a tevékenység – amelynek időzítése nem a leghatékonyabb – nem kapcsolódik Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszony nevéhez.
Végezetül mindkét, általunk nevesített köztisztviselőt azért szólítjuk meg, mert pozíciójukból fakadóan erkölcsi és szakmai kötelezettségekkel tartoznak a magyar közösségnek, mulasztásaik szembetűnőek, és hátrányokat okoznak a marosvásárhelyi magyarságnak. Állami tisztségviselők lévén, tevékenységeikkel el kell számolniuk a választópolgárok, adófizetők fele.
Tisztelettel, Marosvásárhelyi 2-es iskola szülői akciócsoport a Bernády György névadásért
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Erdély.ma
2011. december 8.
Transylvanian Monitor – Magyarellenesség a Kárpát-medencében 
Az elmúlt esztendő magyarellenes megnyilvánulásait angol és magyar nyelvű kiadványban foglalta össze az Erdélyi Figyelőszolgálat. De ezúttal nem csak Erdély, hanem a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai jogsértések is a füzetbe kerültek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke szerint „nemzeti védőhálót” kell felépíteni, amellyel ki lehet védeni a magyarellenes jogsértéseket.
A III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozó keretében tartott budapesti sajtótájékoztatón részt vett Boldoghy Olivér, a szlovák állampolgárságától megfosztott révkomáromi színész-vállalkozó és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke. Toró T. Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolidaritás alapján a III. ökumenikus nagytalálkozón is kiállnak Boldoghy Olivér mellett, ugyanakkor szükséges, hogy a felvidékiek is minél többen álljanak a révkomáromi vállalkozó mellé. Úgy fogalmazott: „Ha több százan, több ezren lesznek, elérjük azt a kritikus tömeget, amikor a hatalomnak nincs más választása mint hogy ejti ezt az egész ügyet.”
Boldoghy Olivér elítélte, hogy hozzá hasonlóan egy rimaszombati idős tanárnőt is megfosztottak szlovák állampolgárságától, amiért felvette a magyart. Szerinte a tanárnő és a saját ügye is a márciusi választások előtti szlovákiai választási kampány része.
Elmondta, azóta, hogy novemberben megszüntették a szlovák állampolgárságát, a pozsonyi hatóságok részéről nem kereste meg senki. Mint fogalmazott: „továbbra is turista vagyok saját szülőföldemen”.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke szerint nemzetközi fórumokra kellene vinni a szlovákiai magyarok állampolgársági ügyeit. Szerinte a szlovák állampolgárság megszüntetése esetükben „a második világháború utáni deportálásra emlékeztet”.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, hogy a magyarellenes atrocitások száma megnövekedett az utóbbi időben. Csak az elmúlt fél évben 22 határon túli magyar emlékhelyet rongáltak meg. „Nemzetközi emberi jogi szervezetek máshol fellépnek, pedig a közelünkben is történnek atrocitások. Hol van a többi emberi jogi szervezet?” – tette fel a kérdést.
Véleménye szerint nyílt diszkrimináció figyelhető meg a Kárpát-medencében, a szomszédos országok hatóságai nem lépnek fel kellő eréllyel a magyarellenes megnyilvánulások ellen. Példaként említette azt a romániai kiadványt, amelyben Tőkés László meggyilkolására szólítottak fel, ám a büntetés aránytalanul kicsi lett.
Végül Antal János, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács külhoni tájékoztatási szolgálatának vezetője ismertette a Transylvanian Monitor című havi, kisebbségi és emberi jogi figyelő különszámát, amelyet a III. Ökumenikus Nagytalálkozó alkalmából jelentettek meg. A Magyarellenesség a Kárpát-medencében című kiadványban 75 idei esetről írnak. „A leggyakoribb igék a Transylvanian Monitor különszámában: megverték, meggyalázták, megalázták” – mondta el Antal János.
MTI / Kossuth Rádió
Erdély.ma
2011. december 8.
Otthoni szolgálatra készül Tőkés
Tőkés László nem kívánja jelöltetni magát januártól újabb európai parlamenti alelnöki mandátumra – derül ki a képviselő sajtóirodájának tegnapi közleményéből.
Tőkés december 2-án küldte el Szájer Józsefnek, az Európai Néppárt EP-frakciója alelnökének, valamint Gyürk Andrásnak, a magyarországi néppárti küldöttség vezetőjének azt a levelet, amelyben erről az elhatározásáról értesítette őket.
Tudomásukra hozta, hogy a parlamenti ciklus második felére nem kívánja meghosszabbíttatni alelnöki mandátumát, s ennek megfelelően a 2012 januárjában sorra kerülő választásokon nem vállalja a jelöltséget az EP-alelnöki tisztségre. Tőkés László köszönetet mondott azért, hogy a magyar delegáció jelölésével és a néppárti politikai csoport támogatásával a Magyarország államelnökévé megválasztott Schmitt Pál nyomdokába lépve választották meg alelnöknek. "Másfél esztendőre terjedő szolgálati időmet igyekeztem a lehető leghasznosabban és legeredményesebben kitölteni. A Keresztény Európát meghirdető képviselői programom szellemében – egyebek mellett – a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén, ami közvetlen módon is alelnöki hatáskörömbe tartozott" – áll az erdélyi magyar vezető levelében.
Rámutatott: azért nem akarja folytatni ezt a munkát, mert a rendelkezésére álló minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára kívánja fordítani. Ezen belül különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjesztésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörére.
A közlemény felidézi, hogy legutóbbi, budapesti találkozásuk alkalmából Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke megerősítették stratégiai szövetségüket. Tőkés akkor közölte Orbánnal, hogy a következő időszakban nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a hazai munkára, az erdélyi és a Kárpát-medencei politizálásra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 8.
Alkotmányellenes a levéltári törvény
Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság a parlament által elfogadott levéltári törvényt, amely lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását.
A képviselőház november elején fogadta el az új levéltári törvényt, amelynek az 1996-os jogszabály helyett kellett volna hatályba lépnie. Az új dokumentum egyebek között lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását. Az erre vonatkozó módosító indítványt az RMDSZ három parlamenti képviselője nyújtotta be. Javaslatuk sok vitát váltott ki, de végül bekerült a jogszabályba, hogy az egyházaknak visszaadható a kommunizmus idején tőlük elkobzott levéltári anyag. A jogszabály szerint a visszaszolgáltatandó iratokról mikrofilmes másolatot készített volna a levéltár, amely a tulajdonában marad. Ez az előírás főként az erdélyi magyar történelmi egyházakat érintette volna, amelyek már tizenöt éve kérik elkobzott levéltári anyagaik visszaszolgáltatását. Az alkotmánybírósághoz az ellenzéki Szociáldemokrata Párt fordult, s egyebek között a visszaszolgáltatás miatt is kérte a törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását. A taláros testület végül formai hibát talált, egyhangúlag úgy határozott, hogy a jogszabály elfogadása révén sérült a parlament kétházas jogalkotási elve, mivel a törvény jelentős változáson esett át a képviselőházban, amiről a szenátusnak nem volt alkalma véleményt nyilvánítani.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 8.
Továbbra is szereptévesztésben a MOGYE szenátusa
Lesöpörték az oktatási miniszter javaslatait
Tegnapelőtt délután újabb ülést tartott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa, amelyen ezúttal a magyar szenátusi tagok is jelen voltak. A napirendi pontok között szerepelt az oktatási minisztérium jogügyi osztályának a javaslatcsomagja, Daniel Funeriu oktatási miniszter aláírásával. Ebben újólag arra figyelmeztetik az egyetem szenátusát, hogy a felsőoktatási intézmény szervezési és működési szabályzatát igazítsák a tanügyi törvény előírásaihoz, ha azt szeretnék, hogy a minisztérium elfogadja a chartát. A javaslatok között konkrét utalás történik arra, hogy be kell tartani a törvény előírásait a magyar tagozat létrehozására, a magyar nyelvű záróvizsgák megszervezésére, a magyar tagozatot alkotó főtanszékek létrehozására, illetve a meghívott vendégtanár státusra vonatkozóan. A szenátus román többsége, egyetlen pont kivételével, ezúttal is elvetette az oktatásügyi minisztérium jogi osztályának a figyelmeztetését. A hangulatot a román diákszövetség képviselői teremtették meg, akik felolvasták Cornel Brişcaru, a szociáldemokraták megyei szervezete titkárának a nyílt levelét. A magát jogásznak nevező politikus az egyetemi autonómia megsértésének nevezi azt a tényt, hogy az oktatási miniszter a törvény előírásainak a betartására figyelmezteti a felsőoktatási intézményt. Eközben a MOGYE szenátusának román többsége pedig éppen arról mutat példát, hogy egyetemi körökben nem kötelező a törvény betartása.
A szenátusi ülésen ismertették a főtanszékek megválasztott vezetőségét, amelyekben a magyar tanárok számarányának megfelelő helyeket üresen hagyták. A román többség azt is megszavazta.
Megfelel a törvény szellemének
A történtekre reagált Kincses Előd ügyvéd is, aki peres úton szeretné elérni, hogy a MOGYE szenátusát a törvény előírásainak a betartására kötelezzék. Véleménye szerint a december 6-i minisztériumi átirat megfelel a törvény szellemének az önálló magyar tagozat megteremtését illetően.
Cornel Brişcaru levelével kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a PSD megyei titkára valószínű régen olvasta a tanügyi törvényt, egyébként tudnia kellene, hogy az egyetemi autonómiát csak a törvény betartásával lehet gyakorolni.
– Brişcaru úr szolgálatos nemzetvédőként valószínű nem ismeri az egyetem történetét sem, ahol 1962-ig magyar nyelven képeztek orvosokat, akik az egész országban, s „moldvai száműzetésük” idején is minden beteget közmegelégedésre láttak el, nem is beszélve a külföldön elért sikerekről. A nyílt levél írója szerint, akik most a román betegeket féltik, megfeledkeznek a betegjogokról, pontosabban arról, hogy vegyes lakosságú vidéken minden betegnek joga lenne az anyanyelvén történő orvosi ellátáshoz. Véleménye szerint az lenne természetes, hogy a többségi orvosok is használni tudják a kisebbségek nyelvét a beteggel való kommunikációban, ahogy Katalóniában (hogy ne menjünk messzire!) és más országokban is előírják – tette hozzá Kincses Előd.
Cornel Brişcaru vádjai
Cornel Brişcaru jogász nyílt levelében az egyetemi autonómia megsértésével vádolja a tanügyminisztert, aki a tárca legutóbbi átiratában felkéri a MOGYE szenátusát, tartsa tiszteletben az oktatási törvény előírásait. Ugyanakkor Brişcaru kijelenti: „Azok, akik a MOGYE megosztását szorgalmazzák, a PDL támogatását élvezik.
A továbbiakban kijelenti, hogy az RMDSZ, az EMNT és Tőkés László szintén ezt a szeparatizmust szorgalmazza, és csupán a MOGYE szenátusának van „gerince határozott nemet mondani a jelenlegi hatalom szeparatista szándékaira”.
Ezért több kérdést intéz a hatalomhoz:
1. „A szeparatista politikum javasolni fogja, hogy a jövőben a MOGYE magyar egyetemmé váljon? Az RMDSZ nyomására ezt fogja kérni a tanügyminiszter a MOGYE szenátusától?
2. Dorin Florea, a PDL alelnöke miért nem közölte a marosvásárhelyiekkel, hogy ezt a politikai döntést a PDL országos politikai bürója hozta meg, elfogadva az RMDSZ feltételeit azért, hogy kormányon maradhasson?
3. Ilyen körülmények között hogyan tüntethette ki Marius Paşcan prefektus a Felfalui fibulával a szeparatisták egyik vezetőjét, Szabó Béla egyetemi tanárt?
4. Mostanáig a szeparatisták hangja csak Vásárhelyen hallatszott, a PDL alelnöke, Dorin Florea által vezetett városban. Mára már egész Európa hangos tőle Tőkés Lászlónak köszönhetően. Vajon miért nem magyarázhatták el a román tanárok, hogy a gyakorlatokat nem végezhetik magyarul…? Vajon egy román beteget nem lehet majd beutalni egy olyan kórházi osztályra, ahol magyar diákok folytatnak gyakorlatot, s nem tudja majd elolvasni a saját kórlapját, mert magyarul lesz megírva?
5. Miért kell szétválasztani az egyetemet, miért nem tanulhatnak a román diákok, csak azért mert magyar nyelven adnak elő olyan szakemberektől, mint Nagy Örs, Gábos József, Incze Sándor professzorok vagy Frunda Orsolya? Vagy miért ne tanulhatnának a magyar diákok olyan román oktatóktól, mint Constantin Copotoiu, Horatiu Suciu, az egyetlen szívsebész Romániában, aki gyermekeken végez szívműtétet vagy Dan Dobreanu.
6. A jelenlegi helyzetben a Bolyai Bizottság nyilvánosan bojkottra szólítja fel a MOGYE magyar tanárait és diákjait. Az állami intézmények miért nem szankcionálják ezt a fajta magatartást? – teszi fel a kérdést Cornel Brişcaru, kijelentve, hogy a kormánypártnak fel kell vállalnia ezekre a kérdésekre a válaszokat, illetve az oktatásnak az eddigi módon kell folytatódnia az orvosin, érvényesülnie kell az egyetemi autonómiának, illetve, hogy a politikumnak nincs keresnivalója az egyetemi oktatásban.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. december 8.
Volt egyszer egy Memorandum
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2001. december 8-án a Provincia című folyóiratban megjelent egy dokumentum: egy civil társaság emlékeztetője, jegyzéke, följegyzése, ünnepélyes előterjesztése, nyilatkozata, beadványa. Ez volt a Memorandum
Témája – az ország politikai-területi-közigazgatási felosztása, a Memorandum szóhasználatával: a regionalizálás – azóta is aktuális, égető kérdés, persze a politikai helyzet változásából eredő hőfokingadozásokkal és eltérő politikai, sőt fogalmi megközelítésekben. A Memorandum „Románia regionális átalakításának terveként” született meg, bár inkább volt vitairat, mint cselekvési program. A hatása pedig egészen biztosan sokkal kisebb volt, mint amit szellemi ereje, eszmei jelentősége folytán megérdemelt volna. Ennek okait kielemezni messzire vezetne, talán mindenekelőtt egyfajta keleties megkésettségről, fáziskülönbségről volt/van szó, amely azóta nemhogy csökkent volna, de még fokozódott.
A dokumentum
Vajon csak a nosztalgia, annak az akkori pezsgésnek most újból feléledő hangulata teszi, hogy ma is elevennek, hitelesnek, mi több, időszerűnek tűnik minden szava, megállapítása és javaslata? És ennek megfelelően kilátástalannak? Most, ha lehet, még több a politológus, mint akkor – talán nem ártana megvizsgálniuk és értékelniük az egy évtizeddel ezelőtt a közéletbe berobbant akciót. Megpróbálok felidézni néhány többé-kevésbé fontos körülményt a nagy kalandból.
„Memorandum a parlamenthez
a romániai régiók létrehozásáról
Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi – a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó – elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés leegyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják.
Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában – amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, ahol az alkotmányos alapokkal rendelkező tartományoknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük –, hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja.
A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy az adminisztratív és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében.
Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak.
Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státuszát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk.
Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett – melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor –, a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani.
A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánság, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint túlhajszolásuk, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is.
Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé tesz, ami nem valósítható meg a – kidolgozás alatt levő – európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül. E javaslatok a – kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő – republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapszanak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet – a helyzetnek megfelelően – regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről. E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségeinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának.
Kolozsvár, 2001. december 8.
Aláírták: Antik Sándor, Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Alexandru Cistelecan, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Szokoly Elek, Traian Ştef, Daniel Vighi” A hely: a Provincia
A Provincia, ez a fantasztikus kalandnak beillő erdélyi folyóirat „közös fórumként” indult, azonos szöveggel román és magyar nyelven, „hogy a polémiák korszakából átlépjünk a párbeszéd korszakába”. Kezdeményezője, spiritus rectora, legképzettebb szerkesztője és ideológusa kétségtelenül Molnár Gusztáv filozófus és politológus volt, a jeles román irodalomkritikussal, Alexandru Cistelecannal ketten voltak felelős szerkesztők. A folyóirat első számában jelent meg, 2000 áprilisában – szintén főleg Molnár Gusztáv kútfejéből – A Mit akarunk című programszöveg.
Mit akarunk
„Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába. Vállaljuk ennek a kezdetnek a felelősségét, mert meg vagyunk győződve arról, hogy térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává tehető. A múlttal előítéletek és gátlások nélkül akarunk szembenézni. De nem szeretnénk, ha a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárná előlünk a jelen alternatíváit. A másikban partnert akarunk látni: az eszmékben, a cselekedetekben és a mindennapi együttélésben.
Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal.
Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára.
Nem akarunk újjáéleszteni – és még kevésbé kiváltani vagy támogatni – valamiféle helyiérdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő konszociatív rendszerbe tudja foglalni.
2000. 06. 01.
A szerkesztőbizottság
Ádám Gábor (adminisztrátor), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Al. Cistelecan (felelős szerkesztő), Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Hadházy Zsuzsa (lapszerkesztő), Könczey Elemér (művészeti szerkesztő, Marius Lazăr, Molnár Gusztáv (felelős szerkesztő), Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek, Daniel Vighi.”
Érdekesek és magas színvonalúak voltak a lap cikkei (Molnár Gusztáv mellett Bakk Miklós és Szokoly Elek voltak, a belsők közül, a fő magyar szerzők; a románok közül Al. Cistelecan mellett Caius Dobrescu és Ovidiu Pecican, de sorolhatnék más neveket is), a legérdekesebb azonban mégis a két nyelven azonos szöveggel megjelenő lap szerkesztése, annak szellemi és érzelmi kalandja volt. Megérte!
A. Năstase börtönnel fenyeget
A Memorandumot a sajtóban élénk érdeklődés, de még inkább felháborodott elutasítás fogadta. Főleg a nemzeti (kommunista) sajtó méltatlankodva követelte a számonkérést, az aláírók megbüntetéséig – bizony, a bebörtönzéséig – elmenően. Hivatalosan állást foglalt Adrian Năstase kormányfő is, válaszában a Memorandum sablonos „elítélése” mellett kilátásba helyezte: „Úgy vélem, figyelmesnek kell lennünk, persze megrekedhetnénk mindenféle vitákban a legkülönfélébb kérdésekről, félretéve mindazt, ami fontosabb a társadalom számára. Itt van tehát ez a csoport, amelyben egy magyar állampolgár, azt hiszem, román állampolgársága is van, Molnár úr, részletesen tanulmányozza Magyarországon ezeket a kérdéseket, utána meg idejön Romániába, elmagyarázni nekünk a fejleményeket ezeken a területeken; mellette a Provincia folyóirat egyes tagjai is, valószínűleg jóhiszeműen, meg szeretnének vitatni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem azonban, számunkra fontosabb nagyon komolyan más problémákra összpontosítanunk (...), hogyan hozzuk be a lemaradást az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, hogyan sikerül csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez.” Ha meggondoljuk, kis híján miben akadályoztuk meg a román kományt!...
A miniszterelnök hozzátette: „Fontos megértenünk, hogy a politikában semmi sem véletlen, és ahogyan karácsonykor általában petárdákat használnak, ugyanúgy ennek a felvetésnek akkor kellett megjelennie, amikor párbeszéd, vita van előkészületben, amikor a külföldi magyarokra vonatkozó státustörvényről beszélnek. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben, s ha emlékeznek, júliusban beszéltem a propaganda erőfeszítéseiről az autonómia, a regionalizálás, a provincializálás tekintetében, egy olyan egymásutániságban, amely a kollektív jogoktól elvezetett volna a több szintű autonómiáig. (...)” Már-már elismerő értékelés...
Végül: „Tehát mindezek a dolgok előreláthatóak voltak, és rámutattam, miért kell elkerülnünk a csapdát, hogy vitázni kezdjünk, én pedig most megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek. A provinciások tulajdonképpen ezt a vitát óhajtják. Hagyni kell őket, hogy vitázzanak, amennyit akarnak; könyveket, cikkeket írjanak. Abban a pillanatban azonban, amikor akcióba kezdenének, kétségtelenül a törvény alapján fogunk ítélni, és ha szükséges, közbelépnek az állam intézményei.” Nos, nem volt szükséges, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy a Provincia tagjait azóta is – hogy is mondjam – kitüntetett érdeklődés övezi bizonyos megfigyelői körökben.
A vége elmarad
A vita, a tevékenység azonban csakhamar a mi köreinken belül is megszűnt. A kérdés nem az, hogy miért fulladt ki a lap harmadfél év alatt (elsősorban természetesen anyagi okokból, egyre nehezebb volt cikkeket szervezni, és kevesünknek volt a lapnál a főállása – szegény-szegény Hadházy Zsuzsa! –, és hát a „polémiák és a párbeszéd” is átköltözhetett, ha inkoherensebb és felszínesebb formában is, a virtuális térbe), fontosabb lenne elemezni, hogy miért nem „ütött át” a programja. Erre történtek kísérletek, bevallom, kedélytelenül és futólag olvastam őket. Azt hiszem, egyszerűbb kimondani, hogy az a program, az a „mit akarunk” megalapozatlan reményre támaszkodott. Ez nem csak az idézett miniszterelnöki beszéd, de most már a tíz év tapasztalata alapján is elmondható.
Nem, úgy látszik, „térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme” nem tehető „az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává”.
Igen, sajnos „a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárja előlünk a jelen alternatíváit”. És hiába nem akartuk, hogy „a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen”, az lett, az maradt. Nagyon valószínű, hogy a megváltozott valóságban, sűrűsödő gondjaink közepette az „európai erdélyiség”, amelyben „a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára”, nos, minden látszólagos apró sikerei ellenére provinciális memorandista álom marad. Túl bonyolultak és túl gyorsak a változások, túl kaotikus hozzá a világ. Nem érettek hozzá a körülmények. Talán mi magunk sem vagyunk eléggé érettek hozzá. De a Provincia kalandja után mindenképpen érettebbek vagyunk, mint azelőtt.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 9.
Szekus önvallomás
Kedden délután különös életpályájú szerző különleges könyvét mutatták be igen válogatott társaságban. A Grand Szálloda zsúfolásig megtelt termében Aurel I. Rogojan: A titkosszolgálatok ablaka – Románia a globális stratégiák játékában címmel írt kötetét ismertették.
Aurel I. Rogojan 1970-ben évfolyamelsőként végezte az állambiztonsági főiskolát (szekuritáté), ahol kémelhárításban szakosodott. 1973-ban jogot tanult egyetem utáni képzésben. 1970-től Bukarestben a belbiztonsági szolgálat alkalmazottja, 1977 és 1985 között Iulian Vlad akkori belügyminisztériumi államtitkár (országos szekuritátéparancsnok) kémelhárításért felelő kabinetvezetője. 1987-ben államtitkári rangban dolgozott. 1990-ben aktívan részt vett a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalakításában és felépítésében. A könyvet elsősorban volt kollégáknak („camarazi”) szánta, akik szép számban jelen voltak a könyvbemutatón.
Ha csupán felsoroljuk azokat, akik a könyvet méltatták – Vasile Dobrescu történész, egyetemi tanár, Ioan Pop Sabău ügyvéd (mindketten a Vatra Românească hajdani és jelenleg is igen aktív tagjai), Adrian Bărbulescu, az RHSZ tábornoka és Iulian Vlad tartalékos tábornok, 1989-ben a szekuritáté főparancsnoka – akkor anélkül, hogy mélyebben tanulmányoznánk a kötetet, rájöhetünk, hogy tulajdonképpen milyen céllal jelentette meg a szerző.
A könyvben a szerző érdekes fejezetekbe foglalva a romániai kémelhárítás „kulisszatitkaiba” vezeti be az olvasót. Nem tekinthetünk el attól sem, hogy a szerző, aki a múltat, a közelmúltat és a napjaink eseményeit elemzi, igen sok kulcsfontosságú információhoz jutott az évek során, így nagyon jól dokumentált a könyv. Nem kétséges, hogy a szelekció tendenciózus, de ezt maga a szerző sem tagadja, hiszen a könyv 554 oldalon nagyrészt azt elemzi, hogy az egységes Romániát miként próbálták meg évszázadok óta a nagyhatalmak különböző érdekszférákba sorolni, területét feldarabolni.
Többé-kevésbé köztudott és a történészek is bizonyítják, hogy az angolok voltak azok, akik a második világháborúban a Balkán északi részének két országát, Bulgáriát és Romániát a szovjeteknek játszották át. S hogy kinek milyen szerepe volt ebben, erről is érdekes epizódokat említ a szerző. A nem történészi szempontok szerint összeállított kötetben szó esik néhány olyan disszidensről is, akik a szerző szerint tulajdonképpen úgy ellenezték Ceauşescu rendszerét, hogy mindvégig a szovjetek malmára hajtották a vizet, magyarán: háttérből Románia sorsát a KGB irányította beépített értelmiségiekkel. Rogojan tábornok külön fejezetet szentel I. M. Pacepának is, aki tettével „elárulta nemzetét”.
Egy másik igen érdekes fejezet az 1989-es rendszerváltásról szól, nevezetesen arról, hogy a volt szekuritáténak milyen szerepe volt a decemberi és az azt követő eseményekben. A könyvbemutatón elhangzott, azt bizonyítja a tábornok, hogy abban az igen zavaros időszakban a szekuritáté mentette meg Romániát a széteséstől, attól, hogy az 1990-es évek elején geopolitikailag átrendeződő Európában a nagyhatalmak „ne osszák újra Romániát”. S hogy kik „formáltak jogot a nemzeti egységállamra”? – ezzel két – elsősorban nekünk, magyaroknak is igen érdekes fejezet foglalkozik. „A magyar delírium: propaganda, kémkedés és szélsőségesség Szent István Magyarországáért” – című részben a szerző az első világháborútól napjainkig végigköveti mindazt „az erőfeszítést, amelyet az anyaországiak és az erdélyi magyarok megtettek és tesznek annak érdekében, hogy átrajzolják Románia térképét”. Az adatok igen pontosak, tényszerűek – nyilvánvalóan mondhatnánk, de rögtön hozzá is tehetjük: sértően egyoldalúak, tendenciózusak, félrevezetőek. Belelapozgatva, igen vitatott kötetet juttattak eszembe. Ion Lăncrănjan történésznek valamikor a ’80-as években megjelent: Egy szó Erdélyről című gyűlölködő torzítása köszönt vissza az igen dokumentált főszekus művében. Igaz, ezúttal a kötet írója nem értelmez, magyaráz, csupán féligazságokat közöl.
S hogy ne csak a magyarokat viktimizálja mindazért, ami ma történik az országban, az utolsó fejezet Jugoszlávia és Románia árnyékháborúját ecseteli, felvázolva mindkét ország 1945 és 1989 közötti kémelhárító tevékenységét. S hogy ennek a küzdelemnek mi volt az igazi tétje? Nem kétséges, állítja a szerző, a szerbek a Bánságot akarták elcsatolni Romániától. E részből kiderül, hogy az éber szekuritáté miként akadályozta meg azt, hogy ez az országrész se váljon ki „a történelmi Romániából”.
Mindezek mellett – állítja egy másik rész –, ma az ország politikusainak a globalizáció gazdasági fenyegetettségével is szembe kell nézniük. Az üzleti érdekháborúnak is az a célja, hogy felossza az országot. Ezúttal nem a politikai átrajzolásról van szó, hanem arról, hogy a hazai erőforrásokat, a nyersanyagok kiaknázását egyes érdekek szerint átjátsszák a külföldi konszerneknek.
A bemutatón többek között az is elhangzott, hogy az 1989-es rendszerváltást követő események, az említett területi és gazdasági jellegű fenyegetettség kényszere miatt alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat. A könyv szerzője pedig egyike volt, aki ezt a struktúrát újraépítette. Erről olvashat az érdeklődő a munkában, amely tulajdonképpen a „kémszolgálatok fölöttébb szükséges voltáról” próbálja meggyőzni az olvasót.
A mindenkori kémeknek, a belbiztonságiaknak az a szerepük, hogy megbízható, naprakész információt szolgáltassanak a politikusoknak, hogy a megfelelő információ birtokában a legjobb döntéseket hozzák – hangsúlyozták többen a teremben. A történelmi idők óta a kémek nemzeti érdeket szolgáltak – vallották többen is a pulpitusról.
Attól függ kinek, milyen érdeket – tehetjük hozzá a könyv olvastán.
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2011. december 9.
Vass: a magyar tiszteletének csak egy közös polgármester tud érvényt szerezni –
Pár napja kétpárti egyesség született Marosvásárhelyen. A Maros megyei RMDSZ és az EMNT helyi szervezete megállapodtak abban, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon közös polgármesterjelöltet indítanak Marosvásárhelyen. Az egyesség a későbbiekben kiterjed egy közös megyei tanácselnökjelöltre, és a városi, illetve a megyei közös listaállításra is.
A paktumról László Edit Zsuzsanna elsőként Kelemen Attilát kérdezte. Maros megye RMDSZ elnöke szerint ezzel a megállapodással eleget tesznek az erdélyi magyar közösség elvárásának, és helye van az együttműködésben a Magyar Polgári Pártnak is. Kelemen azt is elmondta, hogy a megállapodás még nincs aláírással is szentesítve, de ez hamarosan bekövetkezik.
Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke azt magyarázta, hogy elvi megállapodás született a politikai koalícióról, mert Marosvásárhelynek magyar polgármesterre, Maros megyének pedig magyar tanácselnökre van szüksége. Jakab szerint a megállapodás alapfeltétele pedig az, hogy egyik párt se sajátítsa ki a közös polgármesterjelöltet. Közös kampánystáb, és közös hozzájárulás lesz – mondta az EMNT megyei elnöke.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ és az EMNT közös polgármesterjelöltje kifejezte örömét, hogy sikerült megegyeznie a két szervezetnek. Így jó esély van arra, hogy 2012 végén magyar polgármestert, és magyar többségű tanácsot válasszanak Marosvásárhelyen – fejtette ki Wass. Dr Vass Levente bízik abban, hogy a Magyar Polgári Párt is bölcs döntést hoz, és a közös akarat mellé fog állni. A polgármesterjelölt úgy véli, hogy Marosvásárhely mai fejlesztési koncepciója egészen téves alapokon áll, és csak látszatfejlődés van, hiszen nem csak a magyar lakósság, hanem a román hatalmas mértékű fogyása is tapasztalható, ez pedig egy hibás vezetés következménye. Nagyon sok intézmény van a városban, ahol a magyar érdeknek csak egy magyar polgármester tudna érvényt szerezni, és a magyar tiszteletének Marosvásárhelyen csak egy közös polgármester tud érvényt szerezni – fejtette ki Dr. Vass Levente. A két szervezet közös jelöltje kitért Marosvásárhely két markáns problémájára is, a Bernády iskola elnevezésére, és a MOGYE ügyére is. Ezekről Dr. Vassnak az a véleménye: lehetetlen, hogy az érvényben levő rendelkezéseknek és törvényeknek ne lehessen érvényt szerezni. Kossuth Rádió
Erdély.ma
2011. december 9.
Tőkés: „Figyelem, mire használják a hatalmat”
[INTERJÚ] Az Európai Parlamentben azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe – nyilatkozta a Krónikának a brüsszeli törvényhozásban újabb alelnöki tisztséget nem vállaló Tőkés László. A politikus elmondta, a szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén újabb mandátumot vállalna az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács élén, ugyanakkor meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése.
– Két nappal ezelőtt bejelentette, hogy az Európai Parlament élén 2012 januárjában rendezendő választásokon nem vállal újabb alelnöki tisztséget. Ha leltárt kellene készítenie, mit tartana másfél éves alelnöki mandátuma legfontosabb megvalósításának, elsősorban az erdélyi magyar közösség jogainak érvényesítése terén?
– Talán a legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni: azt szerettem volna elérni, hogy ha a kollégáim rám néznek, akkor az erdélyi magyarság jusson rólam az eszükbe, valamint az, hogy ott még valami gond van. 2007-ben nagy meglepetésemre kiderült, hogy az Európai Parlamentben úgy tudják, nekünk Romániában aranyéletünk van, itthonról senki nem jelezte az európai közvélemény számára, hogy volna még itt tennivaló a kisebbségi jogok terén. Európa egyik legnagyobb őshonos nemzeti közösségeként majdnem fehér folt voltunk a számukra. Másfelől az alelnökség, miközben nagyon megtisztelő feladat, nem a látványos sikerek és a gyors politikai cselekvések terepe.
Hozzám az oktatásügy és sport, UNESCO, kultúrák közötti párbeszéd, vallás- és egyházügyi kapcsolatok, a Nyugat-Balkán, tagjelölt országok és az uniós bővítés témakörök tartoztak. Sok témakörben sikerült előbbre lépnünk, számtalan szakmai egyeztetésen és találkozón vagyunk túl. Időszűke miatt most csak az egyik, számomra legfontosabb kérdést emelném ki: a „Keresztény Európát” meghirdető képviselői programom szellemében a Liszszaboni szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén. Meggyőződésem, hogy ez lehet a mi „apportunk” Európához: a mély hit Istenben és a kereszténység értékközössége, amire a mai világunknak hihetetlenül nagy szüksége lenne.
– Előrebocsátotta, hogy minden idejét és energiáját az erdélyi magyarság itthoni szolgálatára kívánja fordítani, különös tekintettel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére. Ez azt jelenti, hogy újabb elnöki mandátumot vállal az EMNT hétvégi, tisztújítással egybekötött országos küldöttgyűlésén?
– Az, hogy az EP-képviselői munkám mellett az összes időmet és energiámat a Kárpát-medencei, ezen belül kiemelten az erdélyi nemzetpolitikai építkezésnek fogom szentelni, nem azt jelenti, hogy az európai munkát el fogom hanyagolni. És nem egyszemélyes döntés volt. Az idei Tusványoson erről már tárgyaltunk Orbán Viktor kormányfővel, illetve legutóbb a Máért utáni találkozón, amikor megerősítettük a stratégiai szövetségünket, gyakorlatilag pontot tettünk az ügy végére. Eközben alelnökségem lehetséges folytatásáról is szó esett, többek között Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke, valamint Joseph Daul, a néppárti parlamenti frakció elnöke is támogatásáról biztosított. Ennek ellenére döntöttünk úgy, hogy 2012-ben inkább itthon vállalok többletfeladatokat.
Konszenzusos döntés született, ahogyan 2007-ben sem önérdek vezérelt, amikor elindultam függetlenként az RMDSZ hatalmi gépezetével szemben, vagy amikor 2009-ben arról győztek meg, hogy az összefogás a szükséges lépés. Közösségünk érdekei miatt még arra is hajlandó voltam, hogy Markó Bélával csűrkapu nagyságú óriásplakátokon fogjunk kezet – kaptam is érte eleget. Továbbra is meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarság elemi érdeke a politikai erők valamilyenfajta együttműködése, akár egy széles egyetértés övezte nemzeti minimum mentén – de abból semmiféle konjunktúra kedvéért nem szabad engednünk. Ami az EMNT elnöki tisztségét illeti: ha megválasztanak, vállalom. Nyitott kérdés: az EMNT küldöttgyűlése dönt az elnök személyéről.
– Ugyancsak a hétvégén tartja programalkotó fórumát az EMNP. Melyek lesznek az alakulat programjának alappillérei? A védnöki szerepkörön kívül a párt élén továbbra sem kíván tisztséget betölteni?
– Az EMNP keretprogramját én is kíváncsian várom. Számomra megtiszteltetés a védnökség, ám konkrét pártpolitikai szerepet továbbra sem vállalok. A pártpolitika szükségszerűen a hatalom megszerzését célozza, ez a lényege – nekem inkább az a tisztem, hogy árgus szemekkel figyeljem, mire használják a hatalmat, vagyis hogy a jó úton tartsam a harcostársaimat. Illetve eszükbe juttassam: bármilyen politikai formáció, így a párt is, csak egy eszköz, nem válhat öncéllá, mint ahogyan az alelnökség is csak eszköz volt, és mindegyik a maga módján ugyanazt a célt hivatott szolgálni.
– Az RMDSZ vezetői ismét elutasították Toró T. Tibornak, az EMNP ideiglenes elnökének a magyar–magyar koalícióra, a romániai parlamenti választások tekintetében az etnikai arányosság elvének bevezetésére vonatkozó javaslatát. Lát-e esélyt arra, hogy a közelgő választási évben elmozdulás történjen az erdélyi magyar összefogás terén?
– Nagyon remélem, előbb-utóbb az RMDSZ vezetői is meghallják az emberek szavát. Jártamban-keltemben csak azt tapasztalom, milyen óriási az igény az erdélyi magyarok körében az együttműködés iránt. Mi erre teszünk kísérletet, erről szólt az etnikai arányosság elvének a lehetséges elfogadtatása is. Az RMDSZ folyamatosan azt féli, hogy kiesünk a parlamentből. A romániai magyarság számarányának megfelelő parlamenti hely törvény általi biztosítása ezt a kérdést egyszer s mindenkorra megoldaná, számszerűen kb. ugyanennyi mandátumot jelentene, és megszabadulnánk végre a zsarolásra is alkalmas parlamenti küszöb lidércnyomásától. Ezekre a rögzített számú helyekre a magyar politikai erők versenyezhetnének, vagyis a demokratikus választásokhoz való jogunk sem sérülne. A versenypárti logikában az a veszély gyakorlatilag kódolva van, hogy a választói érdektelenség vagy éppen a protest miatt tényleg kimaradunk a bukaresti parlamentből. Márpedig arra is utalnak jelek, hogy az erdélyi magyaroknak elegük van a csődhelyzetbe vezető két évtizedes „átmenetből”.
– Több alkalommal rendszerváltozásnak nevezte a magyar nemzetpolitikában az elmúlt másfél évben történt fordulatot. Hogyan értékeli az Orbán-kormány frissen kidolgozott nemzetpolitikai stratégiáját?
– A 2010-es nemzetpolitikai fordulat történelmi lehetőség egész nemzetünk számára. Az új alaptörvény szerint a mindenkori magyar kormány immáron felelősséget visel érettünk, tényleges hazaként visszafogadott minket állampolgáraivá, a nemzeti együvé tartozás pedig megélhető jelen. De még sok munka vár reánk: legelőször is a kommunista diktatúrák alatt valósággá erősített mentális határokat kell lebontanunk, és azt is be kell látnunk, hogy nem csupán értékközösség vagyunk, hanem közösek az érdekeink is: az erős anyaország számunkra egyfajta védhatalomként, hátországként működhet, miközben a szülőföldjükön boldoguló autonóm nemzetrészek a nemzet egészét erősítik. Európában nagyon nem mindegy, hogy tíz-, avagy tizenötmilliós nemzetként tudunk-e maradandót alkotni, ehhez viszont a kulturális integráció mellett a politikai integráció is szükségeltetik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 9.
Összmagyar nemzetpolitikai stratégia
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői november végén elfogadták a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot, amelynek alapvető célja a külhoni magyar közösségek megerősítése, gyarapodása. Az irányokat 2020-ig kijelölő 50 oldalas anyag rögzíti, hogy Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek területi és/vagy személyi elvű autonómiáját, és célként jelöli meg a magyar nyelven történő oktatás kiterjesztését, minőségének emelését.
Az Orbán-kormány által kidolgozott stratégia úgy határozza meg a magyar nemzetpolitikát, mint ami a külhoni magyar közösségek gyarapodása érdekében fogalmaz meg célokat, mert úgy véli, ezáltal valósulhat meg az összmagyar nemzet felemelkedése. Iránymutatással szolgál arra, hogy Magyarország hogyan viszonyuljon a külhoni magyarsághoz, milyen alapelvek alapján és hogyan támogassa a külhoni közösségek gyarapodását. A magyar állam a magyar nemzet letéteményeseként, az Országgyűlés által idén április 18-án elfogadott, 2012. január elsején hatályba lépő alkotmányból eredezteti nemzetpolitikai felelősségét: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” A dokumentum rendszerbe foglalja, strukturálja a magyar állam nemzetpolitikáját. A stratégia egyrészt a magyarországi politika és közigazgatás, másrészt pedig a határon túli magyar közösségek számára fogalmaz meg célokat és feladatokat. Magyarország mint anyaország – a magyar közigazgatás, a magyar állam újjászervezésének folyamatában – a nemzetpolitika területén is a hatékonyságnövelést, az eredményességet tűzte ki célul. A nemzetpolitikai stratégia a magyar állam, a magyar politika, a magyar közigazgatás minden területét érinti, így horizontális jellegéből adódóan döntéshozatali és végrehajtási szinten minden szereplőnek egyaránt figyelembe kell vennie. A nemzetpolitikai stratégia fejlesztése a magyar állam és a külhoni magyarok közös feladata, a stratégiai döntéseket pedig a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) keretében a magyar állam és a külhoni magyar pártok legitim képviselői hozzák.
Hiányolt területi autonómia
A magyar állam nemzetpolitikája úgy összegezhető, hogy Magyarország politikailag, erkölcsileg és anyagilag támogatja a külhoni magyar intézményeket és szervezeteket, valamint közvetlen kapcsolatot épít ki a külhoni magyarokkal. A dokumentum kidolgozói szerint az anyaországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek politikai célja egyrészt az államon belüli kisebb, önkormányzó egységek, az autonómia, másrészt az önálló intézményrendszer megteremtése. Ezen a téren előrelépést csak a Vajdaságban értek el, ahol tavaly a közvetlenül, demokratikusan megválasztott Magyar Nemzeti Tanáccsal megalakult a magyar kulturális autonómia köztestülete. Számos, a külhoni magyarság helyzetével kapcsolatos, aggodalomra okot adó folyamatokra, jelenségekre is rávilágít a stratégia. Ilyen a magyarok lélekszámának csökkenése (asszimiláció, negatív szaporulat, kivándorlás következtében), a vegyes házasságok arányának – főleg a szórványban történő – növekedése, amelynek következtében az így született gyermekek nagyobb része a többségi nemzet tagjaként azonosítja önmagát; a szomszédos államokban élő magyar gyermekek viszonylag jelentős százalékát többségi oktatási intézménybe íratják; a felsőoktatásban részt vevő magyarok aránya alacsonyabb a többségi nemzethez tartozók arányánál; a „nemzet határát” képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata nem létezik. Továbbá a külhoni magyarok esetében a városokban folyamatos kulturális, oktatási, gazdasági pozícióvesztés tapasztalható, emellett folyamatosan csökken a magyar pártokra leadott szavazatok száma, ezáltal csökken a külhoni magyar politikai alakulatok súlya az adott ország politikai életében. (E téren a stratégia az összefogást szorgalmazza, példaként említve a felvidéki Magyar Koalíció Pártja 1998-as és 2002-es választási eredményét és a vajdasági magyar összefogást.) A stratégia megállapítja azt is, hogy egyetlen, Magyarországgal szomszédos államban sem sikerült olyan új területi közigazgatási egységeket létrehozni, amelyben a magyarság többségben van, ugyanakkor sehol sem jött létre területi autonómia.
A nemzetpolitika terén a stratégia a legfontosabb eredmények közé sorolja a 2001-ben elfogadott státustörvényt, egyetemek létrehozását (Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola, Partiumi Keresztény Egyetem, Sapientia EMTE, felvidéki Selye János Egyetem), intézményesített egyeztetési fórumok létrehozását (Máért, Magyar Diaszpóra Tanács, Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma), az állampolgársági törvény és alkotmány idei módosítását. Hibának tekinti ugyanakkor, hogy nem alakult ki nemzeti konszenzus a nemzetpolitikában, a magyarországi pártoknak nem sikerült kivonni a nemzetpolitikát a belpolitikai küzdelemből; nem létezett sem Magyarország, sem a külhoni szervezetek részéről koherens, összehangolt, prioritásokat megfogalmazó elképzelés; a nemzetpolitikai támogatások nem voltak számon kérhetőek, végezetül a nemzetpolitikát nem sikerült meggyőzően kommunikálni a magyarországi állampolgárok felé.
Céltételezések, alapvetések
Magyarország és a külhoni magyarság viszonyában, a külhoni magyarság fennmaradásának kérdésében a magyar kormány alapelvnek tekinti: csak akkor sikerül megakadályozni az asszimilációt, akkor léteznek életképes és fejlődő közösségek, valamint ezek növekvő támogatása csak abban az esetben lehetséges, ha Magyarország regionális szerepe (mind politikailag és gazdaságilag, mind kulturálisan) megnő. Ezen alapfeltétel nélkül semmilyen program nem lehet átütően sikeres, illetve ha ez a feltétel teljesül, úgy bizonyos mértékben különböző programok nélkül is növekszik a magyarság aránya, erősödik identitása a környező országokban. Csak egy erős Magyarország jelenthet biztos alapot egy sikeres nemzetpolitikához. Éppen ezért az anyaországnak a fejlődés és a hagyomány központjává kell lennie a régióban. Különben a stratégia leszögezi: Magyarország számára a külhoni magyarság érték, ezért áldoz energiát és anyagi forrásokat arra, hogy a külhoni magyar közösségek fennmaradjanak.
Magyarország világos üzeneteket kíván közvetíteni a külhoni magyarság felé, amelyre partnerként tekint. Ebből következik, hogy a külhoni közösségek és a magyar állam közötti viszony alapjául a kölcsönös lojalitás és felelősség kell, hogy szolgáljon. A magyar nemzetpolitika alapvetésnek tartja, hogy a külhoni magyar közösségek a szülőföldjükön szeretnék megőrizni magyarságukat, ennek érdekében törekedni kell arra, hogy olyan pozitív gazdasági változások következzenek be a régióban, amelyek mind a fiatal, mind az idősebb korosztályok számára kellő motivációt jelentenek a szülőföldön maradáshoz. Mivel a külhoni magyar társadalmak helyzetükből adódóan korlátozva vannak abban, hogy nyelvük és kultúrájuk maradéktalanul továbböröklődjön, ezt a hiányt Magyarországnak kell kipótolnia. A stratégia célul tűzi ki a magyar közösségek számbeli gyarapodását (tagjainak száma nő, nem asszimilálódik, a pozitív szaporulat és a jó életminőség jellemzi), amelyet követ a szellemi (a közösség tagjainak identitása erős, a közösségi normákat sajátjuknak érzik, versenyképes tudást birtokolnak, a közösség kultúrkincsét megőrzik és fejlesztik), gazdasági és jogi gyarapodás (utóbbi esetben a közösség tagja jogait magabiztosan használja, azokat védi, és szükség esetén ki kívánja terjeszteni). Cél továbbá a külhoni magyar közösségek teljes intézményrendszerének kiépülése, a külhoni magyar egyének, majd közösségek integrációja által az összmagyarság integrációjának megvalósulása, továbbá hogy a külhoni magyar közösségek öngondoskodóvá váljanak. Kívánatosnak tartják a szakértők, hogy minden magyar legalább egy, de lehetőség szerint több magyar intézményhez kötődjön, mivel a nemzet határai a nemzeti intézmények hatásának határáig tartanak. A többszintű integráció terén, egyéni szinten cél a külhoni magyarok kötődésének erősítése a magyar államhoz (státusztörvény, állampolgárság) és saját közösségükhöz, közösségi szinten pedig cél a magyar közösségek kötődése a magyar államhoz és közösségként az adott államhoz (kollektív elismerés és jogok; konszociatív demokrácia, autonómia). A közösségként való integráció abban az esetben lehet sikeres, ha a magyar egyének a magyar pártokon, oktatási rendszeren, közösségi jogokon keresztül kerülnek kapcsolatba a többségi állammal. A stratégia szerint ugyanakkor a határon túli magyar közösségeknek érezniük kell a magyar állam támogatását, de képeseknek kell lenniük arra, hogy megszervezzék magukat, világosan megfogalmazzák a közösségi érdeket, képviseljék azt, és támogatókat szerezzenek a megvalósításhoz.
Aktív külpolitika, konszociatív modell
A stratégia értelmében Magyarországnak aktív külpolitikát kell folytatnia mind a szomszédos államokban, mind az európai porondon. A magyar államnak és a külhoni magyar politikai szervezeteknek összehangoltan és kezdeményező módon kell fellépniük a külhoni magyarság jogkiterjesztése érdekében. (Jó példa a magyar diplomácia és a külhoni szervezetek gyümölcsöző együttműködésére annak a szerb kárpótlási törvénynek a „hatástalanítása”, amely a teljes vajdasági magyarságot kirekesztette volna a kárpótlásból. A magyar külügyminisztérium és a Vajdasági Magyar Szövetség összefogása, határozott kiállása nyomán a belgrádi parlament a napokban megszavazta a rehabilitációs jogszabályt, amely törli a kollektív bűnösség elvét a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából.) A nemzeti kisebbségek jogait univerzális, európai normaként kell kezelni a nemzetpolitikai stratégia szerint, külön hangsúlyozva, hogy őshonos közösségekről van szó. Lényeges megállapítás, hogy a szomszédos államokkal ápolt jó kapcsolat és a külhoni magyarok érdekeinek képviselete prioritások relációjában a külhoni magyar érdekek sérelme esetén a nemzeti érdek a vezérlő elv. Éppen ezért Magyarország külpolitikai eszközökkel is törekszik arra, hogy a külhoni magyar pártok törekvései, miszerint a szomszédos államok minél szélesebb körű egyéni és kollektív jogokat biztosítsanak az adott államban élő magyar közösségeknek, sikeresek legyenek. „Célunk, hogy a magyar közösségek minél nagyobb mértékben döntsenek az őket érintő kérdésekben. Ezért támogatjuk a – területi és személyi elvű – autonómiát, a hatalom decentralizációját, az önkormányzatiságot. A szomszédos államok közigazgatási, regionális átalakítása során Magyarországnak – a szomszédos államokban működő magyar pártokkal egyetemben – arra kell törekednie, hogy a régiók határai az adott országban élő magyarság számára minél kedvezőbben alakuljanak” – szögezi le a stratégia, amely változást kíván elérni a legtöbb európai állam által kimondatlanul, de természetesnek tekintett elv terén, miszerint az állam többségéhez tartozó lakosságnak többletjoga van.
A magyar állam fontosnak tartja a magyar közösségek igényét, miszerint szeretnék elérni a magyar nyelv mint regionálisan hivatalos nyelv státusát, továbbá hogy maguk kívánják igazgatni oktatásügyüket és kulturális életüket. Másrészt Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek – területi és/vagy személyi elvű – autonómiáját. A kisebbségi jogegyenlőség legteljesebb eszközrendszerét biztosító autonóm státusok ugyanis elvben optimális rendezési kereteket kínálhatnak a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségek belpolitikai helyzetének és anyaországi kötődéseinek rendezésére. A stratégia megállapítja, hogy elsősorban a külhoni magyar pártoknak, társadalomnak kell megegyeznie egy autonómia-koncepcióban és az ahhoz vezető útban, Magyarország feladata pedig támogatni ezen koncepciók megvalósításában az adott közösséget – de helyettük nem cselekedhet. Ezzel párhuzamosan az alapdokumentum szerzői úgy vélik, az autonómia és a regionalizmus mellett – akár az előbbiekkel párhuzamosan – a konszociális modell lehet eredményre vezető a nemzeti kisebbségek számára. Habár a modell klasszikus formájában nem valósítható meg, konszociális jellegű megegyezésekre, alkukra ez idáig is volt példa, elsősorban a kisebbségi pártok kormányzati szerepvállalása esetében, de – a budapesti kormány szerint – ebbe bármilyen kisebbség-többség alku is belefér.
Irányt mutat a nemzetpolitikai stratégia a támogatáspolitika terén is, amelyet a magyar állami források célirányos – normatív, pályázati és egyéni elbírálási alapon történő – elosztásaként határoz meg. A dokumentum szerint a támogatáspolitikának elsősorban a közösségek gyarapodását biztosító intézményrendszer működését kell megcéloznia, szemben az eseti jellegű támogatásokkal. Különben a külhoni magyarok támogatására szánt összeg Magyarország központi költségvetése kiadási főösszegének 1 ezrelék körüli aránya. Az elképzelés szerint a támogatási célok és eszközök szempontjából figyelembe kell venni az Európai Unión belül és kívül adott eltérő mozgásteret (az anyaország szomszédai közül Románia, Szlovákia és Szlovénia szintén EU-tagállam, a kárpátaljai, vajdasági és horvátországi magyarság esetében ez még nem valósult meg), a szomszédos államokban a kisebbségekre fordított, célzott támogatások megjelenését, továbbá a magyarok által lakott régiók eltérő gazdasági fejlettségét. Különben a stratégia megállapítja, hogy az eddigi támogatási rendszer folytatásával számottevő, látható eredményt nem lehet elérni, ugyanakkor a demográfiai fogyás, a pozícióvesztés, az intézmények sorvadása folytatódni fog, ha nem kerül új alapokra a nemzet- és támogatáspolitika. Mivel Magyarország jelenlegi pénzügyi helyzete csak szűk mozgásteret biztosít, a források hatékony és célzott felhasználása érdekében világos prioritásokat kell megfogalmazni és számon kérhetővé tenni. Ez egyben azt is jelenti, hogy az olyan területeken, ahol a korábbi támogatások nem voltak hatékonyak, nem érték el a kívánt célt, ott ezeket csökkenteni kell, és átcsoportosítani olyan területekre, amelyek a nemzeti, kulturális reprodukciót biztosítják. Emellett biztosítani kell az eddigieknél szigorúbb monitorizálást.
Érték a család, a gyermek
Külön fejezetben elemzi a nemzetpolitikai stratégia a külhoni magyarok demográfiai helyzetét, kilátásait. Erdély és a Vajdaság esetében az elvándorlás okozza a legnagyobb veszteséget, és mivel főleg fiatalok vándorolnak, még jobban csökken a gyerekszám; ezzel szemben a Felvidék esetében a legnagyobb gondot az asszimiláció jelenti. A 2011-es népszámlálások lezárultával a szomszédos államokban élő magyarság összlétszáma várhatóan mintegy 230–250 ezer fővel csökken: kutatók előrejelzései szerint az előző népszámlálásokhoz képest Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40–50, míg Erdélyben 120–130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma. A természetes népszaporulat csökkenésének lassítása, esetleges megfordítása prioritás a magyar állam számára, viszont ezzel a közeljövőben nem lehet számolni. Felhívja a figyelmet a dokumentum a határon túl élő, magyar anyanyelvű cigányokra, amelyek aránya Szlovákiában a magukat magyarnak vallók között 12,5 százalékra, a magyar anyanyelvűek között 12,9 százalékra (74 ezer fő) tehető. Erdélyben a magukat magyarnak vallók között a cigányok arányát 6,5 százalékra becsülik, ami mintegy 100 ezer, magyarul (is) beszélő romát jelent. A stratégia szerint a magyar anyanyelvű cigányok magyar nemzetiségének megvallását is ösztönözni kell, a nyelvi jogok használatát biztosító adott állambeli törvényben szabályozott kvóta elérésében minden magát magyarnak valló személy kulcsfontosságú, ugyanakkor a magyar anyanyelvű cigányok jelentős hányada választásokkor a magyar pártokra voksol. „A demográfiai helyzet, a népesedéscsökkenés minden további nemzetpolitikai jelentőségű probléma alapja. Fontos cél, hogy a család, a gyermekek és a házasság értékként jelenjen meg a közgondolkodásban mind Magyarországon, mind a külhoni magyarok körében. A tendenciák pozitív irányba változhatnának, ha a magyar közösségek tagjai nagyobb arányban vállalnának gyermeket, mint a többségi nemzethez tartozók. Szükséges az is, hogy a magyar nemzetiségű gyerekek magyar iskolában tanuljanak. A magyar intézményrendszer megerősítése, főként a civil szervezetek léte és működése lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar fiatalok magyar párt válasszanak. Ez azért fontos szempont, mert az asszimiláció elsősorban a vegyes házasságok gyermekeit érinti” – tartalmazza a stratégia, amely kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, beleértve a csángókat. E téren feladatként határozza meg azoknak a településeknek, régióknak a feltérképezését, ahol az asszimiláció megállítható, a szórvány revitalizációja érdekében pedig legfontosabb intézményként az iskolát és az egyházat említi. Oktatási vonatkozásban a magyar nemzetpolitika két célt tűz ki: a magyar nyelven történő oktatás kiterjesztését (mennyiség) és a magyar nyelvű oktatás minőségének emelését. Fontos, hogy minél több magyar diák vegyen részt az oktatásban, ahol a magyar diákok ne legyenek kisebb arányban jelen a többségi diákokhoz képest. Amennyiben az adott állam nem nyitott újabb magyar oktatási intézmények alapítására, ahol arra igény mutatkozik, úgy a magyar államnak kell – leginkább a külhoni magyar egyházakkal együttműködve – magyar tannyelvű oktatási intézményeket, osztályokat, képzéseket indítani.
A gazdaságfejlesztés terén a versenyképes és megújuló külhoni magyar gazdaság az egységes Kárpát-medencei gazdasági térség víziója keretében valósulhat meg, pontosabban egységes piaci térség kialakulása, egységes munkaerőpiac megteremtése, turisztikai együttműködés összehangolása megvalósulásával. Az egységes gazdasági térség autonóm regionális gazdasági közösségek tevékenységére épülne. A Kárpát-medencei helyi vállalkozások integrációjának erősítése kiemelten szükséges a stratégia szerint, ennek érdekében ki kell építeni a vállalkozásfejlesztést ösztönző Kárpát-medencei szintű intézményrendszert, biztosítani kell a magyar vállalatok információellátását, képességfejlesztését, illetve ösztönözni kell a magyar vállalkozások Kárpát-medencei klaszterhálózatát. A kultúra és a kulturálisörökség-védelem terén olyan profilt, imázst kell kialakítani a magyarságnak, ami a világ bármely pontján mindenki számára egyazon jelentéssel bír, beazonosítható a tartalma. Ennek megfelelő közvetítő felülete, intézményi kerete a magyar kulturális intézetek hálózata.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 9.
Kormányalkalmazott az Új Magyar Szó felelős szerkesztője
A távközlési és informatikai minisztérium tanácsosaként dolgozik Salamon Márton László, a Bukarestben kiadott Új Magyar Szó (ÚMSZ) felelős szerkesztője. Az újságíró 2010 elejétől, félállásban dolgozik a minisztériumi apparátusban. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint önmagában nem jelent etikai vétséget, ha egy újságíró állami, kormányzati munkakörben is tevékenykedik, csak akkor, ha egyértelmű, hogy újságírói munkájával állami munkaadójának érdekeit részesíti előnyben. Az ÚMSZ egyébként idén március 15-én üres címlappal jelent meg, tiltakozva a sajtószabadság megsértése ellen. A lap jelenleg nehéz anyagi helyzetben van, a munkatársak fizetését 25 százalékkal csökkentették.
Az önmagát „országos közéleti lapként” meghatározó magyar nyelvű napilap felelős szerkesztője az informatikai és távközlési minisztérium honlapja szerint tanácsadóként (consultant) dolgozik a szaktárcánál. A minisztérium egyik államtitkára az RMDSZ-es Moldován József.
Salamon Márton Lászlót pénteken nem sikerült telefonon elérnünk.
Moldován József államtitkártól megtudtuk, Salamon 2010 elejétől alkalmazottja a távközlési minisztériumnak, Moldován szerint tanácsosként (consilier). Feladatai közé tartozik a lapszemlék készítése, valamint olyan dokumentumok lefordítása románról magyarra, illetve magyarról románra, amelyek „fontosak a magyar közösség szempontjából” – magyarázta Moldován. Az államtitkár a Krónika kérdésére azt is elmondta, az állás nem feltételez fizikai jelenlétet, Salamon félállásban, napi négy órás munkaidővel, távmunkaként teljesíti kötelezettségeit.
Az RMDSZ nemrég megújult honlapján Salamon neve nem szerepel a távközlési és informatikai minisztérium tanácsosainak listáján.
A Krónika egyébként úgy tudja, hogy Salamon Márton László nem az egyetlen ÚMSZ-újságíró, aki állami alkalmazásban áll.
A minisztérium honlapján három vagyonnyilatkozata szerepel Salamonnak – megtekinthetők az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) internetes oldalán is –, az elsőt 2010 március 24-én nyújtotta be. A legutóbbi, idén májusban kitöltött nyilatkozata szerint az ÚMSZ felelős szerkesztője 3251 lejes éves fizetést kapott a távközlési minisztériumtól.
Salamon a napilapot kiadó Scripta Kiadótól 16788 lejt kapott fizetésként, 37052 lejt pedig szerzői jogi szerződés alapján. A Román Televízió Társaságtól Salamon 1147 lejt kapott 2010-ben, idén májusi vagyonnyilatkozata szerint.
Salamon felesége szintén állami alkalmazott, Salamon-Paven Rodica Elisabeta a pénzügyminisztérium tanácsosa, munkájáért 2010-ben 62993 lej fizetést kapott.
MÚRE-elnök: ez önmagában nem összeférhetetlenség
A Krónika megkereste a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) – amelynek Salamon is tagja – annak kapcsán, hogy van-e valamilyen újságíró-etikai vetülete annak, hogy aktív újságíró egyidejűleg kormányzati állást is betölt. Kérdésünket arra alapoztuk, hogy a MÚRE Etikai kódexének 4. paragrafusa szerint „a szakma gyakorlása közben, a közhatóságokkal vagy gazdasági, szolgáltatási tevékenységet folytató cégekkel való kapcsolattartásban az újságírónak tilos bármilyen megegyezést kötnie, amely pártatlanságát vagy függetlenségét befolyásolja”.
Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke érdeklődésünkre elmondta: értelmezésükben a kettős szerep önmagában nem jelent etikai vétséget vagy összeférhetetlenséget. A romániai magyar újságíró szervezet Alapszabálya ezzel kapcsolatban annyit köt ki, hogy az összeférhetetlenségi helyzetben levő újságíró nem lehet tagja a MÚRE igazgatótanácsának, vagy becsületbíróságának.
A szervezet Alapszabálya szerint összeférhetetlenségi helyzet az, ha az újságíró „politikai szerepet vállal, vagyis mandátumot nyert politikai szervezetben, fizetett vagy fizetetlen politikai tisztséget tölt be a közigazgatásban, a pártoknál és más politikai szervezetekben, a pártok helyi vagy országos kormánystábjában dolgozik vagy tevékenykedik”.
Karácsonyi szerint az összeférhetetlenségi kritériumok meghatározása során az Etikai kódex és az Alapszabály kidolgozói azt az elvet követték, hogy az újságírói munka akkor inkompatibilis az egyidejűleg vállalt állami tisztséggel, ha konkrétan tetten érhető, hogy az újságíró állami munkaadójának érdekeit követi újságírói munkája során, tehát egyértelmű, hogy ferdít, tényeket hamisít vagy megmásít, illetve állami munkaadóját igyekszik kedvező fényben feltüntetni.
A MÚRE elnöke szerint a Salamon Márton László konkrét esete önmagában nem von maga után semmiféle szankciót vagy elmarasztalást. A MÚRE etikai bizottságának ugyanakkor kötelessége kivizsgálni az esetet megkeresés esetén.
Karácsonyi Zsigmond mindennek kapcsán fontosnak tartja hangsúlyozni: ilyen esetek azért fordulnak elő, mivel a romániai magyar újságírók többségének gazdasági-pénzügyi helyzete más munkák elvégzésére is kényszerítheti őket.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: azért sem lehet pusztán az állami alkalmazás vagy finanszírozás miatt elmarasztalni újságírókat, mivel léteznek vagy léteztek olyan – főleg megyei vagy regionális – napilapok, amelyek önkormányzati finanszírozással működnek. Karácsonyi példaként említette a Csíkszeredában megjelenő Hargita Népét, amely korábban a Hargita Megyei Tanács kiadásában jelent meg.
A témakezelésében és hangvételében RMDSZ-közelinek tartott ÚMSZ felelős szerkesztője – a lap több másik publicistájával együtt – régóta támadja írásaiban a szövetségen kívüli romániai magyar politikai szervezeteket, idén cikksorozatot írt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése körüli állítólagos törvénytelenségektől „Tőkés Párti turpisságok” sorozatcímmel.
A manna.ro portál úgy tudja, hogy az Új Magyar Szó nehéz anyagi helyzetben van, állandó munkatársainak fizetését novemberben 25 százalékkal csökkentették három hónapra visszamenőleg, több munkatárs esetében pedig egyoldalú szerződésmódosítás történt.
A portál azt is megemlíti: Salamon idén többször is cikkezett az ÚMSZ – mint írta: „az egyetlen országos romániai magyar napilap” – nehéz pénzügyi helyzetéről, és arról, hogy a Fidesz-kormány nem támogatta a finanszírozási kérelmeit.
Üres címlappal a sajtószabadságért
Az Új Magyar Szó egyébként idén március 15-én üres címoldallal jelent meg, így szolidarizálva a magyarországi médiatörvény ellen tüntető budapesti demonstrálókkal. A magyar sajtószabadság napján az ÚMSZ több munkatársa vett részt azon a bukaresti akción, amelyet Magyarország bukaresti nagykövetsége előtt tartottak mintegy ötven, zömmel román újságíró részvételével.
Salamon Márton László, a bukaresti akció egyik kezdeményezője – aki akkor már mintegy egy éve a bukaresti kormány alkalmazottja volt – a budapesti demonstráció szervezőinek blogján, videoüzenetben fejtette ki véleményét a sajtószabadsággal és az új magyarországi médiatörvénnyel kapcsolatban.
„A politikusok időnként ellenállhatatlan kísértést éreznek, hogy a sajtót megrendszabályozzák. Én azt hiszem, hogy nagy szerepzavarban vannak. Ez azért szereptévesztés, mert igazából a sajtó dolga ellenőrizni a politikát” – mondja videoüzenetében Salamon.
„A sajtó dolga a közvélemény számára képet adni arról, és elszámoltatni a választottakat azzal, amit ígértek és amit tesznek. Ez most valahogy úgy van, minthogyha a bűnöző igazoltatná a rendőrt. Ezt próbáljuk mi elmondani itt Bukarestben a Magyar Nagykövetség elé szervezett tüntetésen” – fogalmaz az ÚMSZ felelős szerkesztője.
Fall Sándor
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 9.
Erdélyi DSK: Tőkés becsületsértés miatt perel
Nyilatkozatban reagált Demeter Szilárd, Tőkés László EP-alelnök sajtósa a politikus körül kirobbant újabb szexbotrányra.
Tőkés Lászlót az utóbbi években többször megvádolták azzal, hogy munkatársaival, fiatal beosztottjaival folytat viszonyt.
Nagyon érdekesnek találjuk, hogy ugyanakkor, amikor a ziaristionline "rátalál" Prohászka-Rád Borókára, aznap egy vélhetően álnév alól emailt küldenek ki fűnek-fának, amelyben egyébként bizalmas iratok alapján inszinuálják ugyanezt. Összehangolt akcióról van szó, és én ezt már nagyon meguntam.
Ezért hétfőn ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk hitelrontás, becsületsértés stb. gyanújával a román, a magyar és az EP-ben illetékes hatóságoknál (mindhárom országban élők címeire mentek ki rágalmazó levelek). Jogászaink most vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a ziaristionline és a libertatea.ro honlapokat hogyan tudjuk a legeredményesebben perbe fogni” – áll a manna.ro-hoz eljuttatott közleményben.
Demeter Szilárd korábban szintén azt nyilatkozta, hogy összehangolt támadás folyik Tőkés László ellen, és a bulvársajtóban megjelenő cikkek mellett magánlevelekben is folyik ellene a hadjárat.
Azzal kapcsolatban, hogy Joó Edit, Tőkés László volt felesége szintén hűtlenséggel vádolta meg válókeresetében az egykori püspököt, és azt állította, hogy egykori férje megalázta, Demeter Szilárd azt mondta:
„Szeretnék két dolgot szétválasztani: hogy mit mond válás közben egy vélhetően sértődött asszony, az egy dolog, hogy úgy mondjam, a saját lelkiismeretével kell elszámolnia. A bíróság mindenesetre sem első fokon, sem másodfokon eleddig nem adott hitelt ennek a vádaskodásnak. De most már a kollégáink becsületéről van szó, Prohászka-Rád Boróka nagyon megbízhatóan dolgozik, megbecsüljük a munkáját, éppen ezért semmi esetre sem fogjuk hagyni, hogy a becsületébe gázoljanak."
Manna.ro
2011. december 9.
A védnök
Tőkés László nem indul újabb EP-alelnöki mandátumért, ugyanis minden idejét és energiáját „az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára” kívánja fordítani, „különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének a kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörére”.
A hivatalos indoklás szerint tehát a volt püspök amiatt hagyja ott az ígéretes brüsszeli politikai karriert, mert aktívan részt akar venni az idén szeptemberben bejegyzett EMNP felépítésében. A pártra rá is fér az építkezés, hiszen tevékenysége egyelőre abban merült ki, hogy logót terveztetett magának, és bőbeszédű közleményekkel bombázta a szerkesztőségek elektronikus postaládáit. A gombamód szaporodó EMNP-pártfiókok létrehozása pedig szintén csak arra jó, hogy a magyar állam pénzét költsék, jobban mondva hogy a hivatalosan a magyar állampolgársággal kapcsolatos tájékoztatást ellátni hivatott „demokráciaközpontok” végre betöltsék valós szerepüket.
Ha a „rossz nyelvek” nem mondanak igazat, és a volt püspök valóban nem kényszerből, hanem saját elhatározásra mond le a magas brüsszeli tisztségről, akkor ebből az következik, hogy az EMNP emberei felismerték: Tőkés nélkül a Tőkés-párt fabatkát sem ér. Az európai parlamenti képviselő úr alászáll tehát a brüsszeli fellegekből, nyakába veszi Erdély kisvárosait, falvait, és építi a pártot. Ami dicséretes dolog egyébként, hiszen az erdélyi embereknek valóban arra van szükségük, hogy választottjaik közéjük menjenek, elmondhassák nekik mindennapi gondjaikat-bajaikat.
Még akkor is, ha olyan „európai formátumú politikusról” van szó, akinek „a kárpát-medencei egységet kell képviselnie”, és ezért „nem vállal pártpolitikai szerepet”, mint ahogyan az EMNP megalakulásakor annak megbízott elnöke Tőkésről fogalmazott. Nem szégyen belátni, hogy a szavazatok azért mégiscsak Erdélyből jönnek, az egyszerű emberektől. Beismerni, hogy biza elkezdődött a választási kampány…
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. december 9.
Erdélyi dúlák: „nem az apákat akarjuk kitúrni”
Magyarországon már 10 éve működik, Erdélyben most alakult meg a dúlák egyesülete. Miről ismerhetünk fel egy dúlát, miben segíthet, és mi köze az otthonszüléshez?
Magyarországon már 10 éve létrejött és működik a Magyarországi Dúlák Egyesülete, a MODULE. Ott a 90-es években először otthonszüléseknél jelentek meg kísérőként dúlák, de manapság sokkal inkább a kórházi szüléseknél segédkeznek. A dúlák tulajdonképpen olyan tapasztalt asszonytársi segítők, akik a várandós és szülő nők, illetve családjuk számára érzelmi, fizikai és informatív segítséget nyújtanak a szülés előtti, alatti és a szülést követő időszakban
Novemberben az Erdélyi Dúlák Egyesülete is megalakult Sepsiszentgyörgyön. Az egyelőre 13 tagot számláló egyesület olyanokból áll, akik a DONA International, a világ legnagyobb dúlaszervezete által elismert képzésen vettek részt. Az alakuló egyesület december 1-én tartotta meg első sepsiszentgyörgyi dúlakörét. 
De a dúlák szerint tulajdonképpen nem is egy új, hanem csak egy újonnan felfedezett „foglalkozásról” van szó, hiszen nagyanyáink korában még „támasztóasszonyként” ismerték azokat, akik ilyen fajta támogatásban részesítették a várandós nőket. Árvay Fruzsina pszichológust, az egyesület egyik alapító tagját kérdeztük. 
- Miért jött létre az Erdélyi Dúlák Egyesülete? Milyen igény hozta létre, és milyen funkciót szeretne betölteni? 
- Sepsiszentgyörgyön elsősorban az anyák részéről szembesültünk az elvárással, amikor a Babaklubot megnyitottuk, vagy a Születés hetét megszerveztük, illetve most is, hogy a Várandósiskolát havi rendszerességgel megtartjuk. Az orvosok részéről inkább az fogalmazódott meg, hogy a rutinvizsgálatok alatt nincs elég idejük informálni a szülőket, kevés kérdés és válasz hangzik el olyan témákban, amikről viszont tudniuk kellene a kismamáknak, és nincs olyan szakképzett ember Romániában, aki be tudná tölteni ezt a szerepet. Pedig szükség lenne rá. 
Ezért mi megszerveztünk Erdélyben egy dúlaképzést, és továbbmenve, létrehoztuk az Erdélyi Dúlák Egyesültét, hogy legyen ennek egy közös arculata. Ez az alapképzés arra jó, hogy egy irányvonalat adjon. De a továbbiakban szeretnénk kifejleszteni egy közös etikai kódexet, irányelveket, belső rendszabályzatot, ami majd kiszűri, hogy ki az, aki valóban szeretne és tudna is ezzel foglalkozni. Hogy az anya is tudja, ki az, akihez fordulhat, hogy a dúlaság mégiscsak többet jelent, mint egy barátnő. Hogy tudja, mi az, amiről felismerhető egy dúla, mi az, amit elvárhat tőle. 
Most a legelső cél, hogy informáljuk úgy az anyákat, mint a szülőket, az egészségügyben dolgozókat, illetve bárkit, aki érdekelt lehet ebben. A múlt heti alakuló ülésünknek is a közeli és távlati céloknak a leszögezése volt a legfontosabb célja, körvonalaztuk azokat az irányelveket, amelyek majd segítik a dúlák munkáját. 
- Hogyan lehet valaki Erdélyben dúla? 
- Dézsi Réka magyarországi dúla megtartotta az első képzéseket itt Szentgyörgyön, illetve Csíkszeredában, és ez volt Romániában az első ilyen jellegű, elfogadott képzés. Lesz még további négy képzés márciusban és májusban, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, de továbbképzéseket is tartunk majd. 
Tehát az első feltétel mindenképpen az, hogy az alapképzése meglegyen, ezzel csatlakozhat az egyesülethez. Ezt követően van egy továbbképzés, és vannak jelentések, amiket meg kell írnia: ez főleg azoknál fontos, akik nincsenek a városban, és így nem tudunk velük havonta találkozni. A tankönyvben, amit már megkaptunk, nagyon nagy részletességgel le van írva a dúlaság etikai kódexe. De ezen kívül szükség lenne még egy belső rendszabályra is arról, hogy mi az, ami itt Romániában lehetséges, milyen a szabályozás, milyen lépésekben kell elindulni. 
- Milyen az együttműködésetek az orvosokkal? Nyitottak erre? 
- Igen, nyitottak. De éppen ezért az első lépés az egyesület bejegyeztetése, mert az orvosokkal beszélve mindig azt tapasztaltuk, hogy nekik az első kérdésük a jogi háttér. Jelenleg a 12 éve működő FER (fejlesztés és rehabilitáció) gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatásokat nyújtó alapítvány adja meg ezt a jogi hátteret. De két hónapon belül múlva már remélhetőleg hivatalosan be lesz jegyezve a saját egyesületünk is. 
- Mennyire fontos célkitűzés a számotokra, hogy a természetes szülés mellett foglaljatok állást? 
- A legeslegfontosabb az az, hogy az anya jól érezze magát. A dúla feladata, hogy informálja az anyát, hogy elmondja, hogy az előírt beavatkozásoknak mi az előnye és mi a hátránya. Úgy a császár, mint akár a hüvelyi szülés esetében – a valóban természetesnek nevezhető szülés manapság nagyon ritka. De ha az anya azt az utat tudatosan választotta – kérdés, hogy mennyire tudatosan választ valaki egy programozott császárt –, akkor fontos, hogy ő a saját elképzelésében támogatva legyen. 
Ez rendszerint akkor derül ki, amikor az első beszélgetés zajlik az anyával, ami rendszerint a harmadik trimeszterben történik meg. Legalább két beszélgetésre sor kerül, ahol jó esetben a szülőpár, vagy akár az anya, elmondja az elvárásokat, és akkor mi is elmondjuk, hogy ezekből mit tudunk biztosítani, miben tudjuk segíteni. A pártfogást kell érezze: mi lennénk a kapocs a kórház és az ő elvárasai között. Mi segítjük a szülőpárt egy olyan szülési élmény megvalósításában, amit elterveztek. 
- Nincs-e egyfajta konfliktus a férfitárs és a dúla szerepe között? Nem olyan támogató szerepet tölt-e be a dúla vajúdáskor és szüléskor, amit talán a partnernek kellene? Több szülészeten csak egyetlen személyt engednek be, aki általában a férj vagy az apa, és lehet, hogy az anyának választania kell, hogy a párja vagy a dúla legyen vele? 
- Az ideális eset az, hogyha ott van az apa és a dúla is. Rendszerint az apa nem tud annak a szerepnek megfelelni, aminek a dúla, azért, mert érzelmileg involvált, és annyira nincs tapasztalata a szüléssel kapcsolatosan, hogy esetleg abnormálisnak gondolja azokat a hangokat, vagy hangulatváltozásokat, amiket a hormonok vagy a fájdalom előidéz. 
A dúla az anyának és az apának egyaránt segítségére van azáltal, hogy sokszor elmondja, megnyugtatja őket, hogy ez egy normális folyamat – ilyen formán a szülőpárt támogatja. Sok kórház szívesebben enged be dúlát, vagyis női segítőt, tudva azt, hogy az apa nem erre született, az ilyenfajta intuíciója egy nőnek az adottsága – ő úgymond ezzel született. Persze van férfi dúla is – nagyon ritka, de van. Nem az apákat akarjuk kitúrni, sőt, inkább az ő dolgukat könnyítjük meg, mert nagyon sok kutatás igazolja, hogy azok az apák, akik a vajúdás idején magukra vannak hagyva az anyával, nagyon örülnek, amikor a dúla átveszi az irányítást, válaszol az apa kérdésire, oldja az anya aggodalmait: elmondja minek mi az előnye és hátránya. 
- Elég sok tévhit létezik a dúlákkal kapcsolatban, sokan összekapcsolják az otthonszüléssel, illetve valamilyen misztikus tevékenységnek tartják… 
- Magyarországon az otthonszülések a szülések mindössze 2%-át jelentik, tehát nem kellene ezzel összekötni a dúlaságot. A dúla természetesen elvben otthon is segíthet, amennyiben van rá jogi keret, orvosi támasz és egy bába is jelen van. A dúla nem barátnő, nem bábasszony, nem szülésznő, nem orvos – mi egyáltalán nem avatkozunk be. Amiben mi segítünk, az az érzelmi támogatás, a pártfogás. 
A misztikum az valószínűleg onnan eredhet, hogy vannak olyan elemek, amelyek a fizikai támogatáshoz tartoznak, mint amilyen a masszázs vagy a relaxációs gyakorlatok, pozicionálás, különböző kényelmi intézkedések, kendők használata, illóolajos borogatás és különböző technikai dolgok, amik segíthetnek – de amik egyáltalán nem sértik az orvosi ellátást, vagyis semmiképpen nem „kontárkodás”. 
- Mikortól lehet majd konkrétan igénybe venni az egyesület szolgáltatásait? 
- Folyamatosan dolgozunk ezen. Ami elengedhetetlen, az az önismeret és a csapatépítés, merthogy minden zökkenőmentesen kell működjön. Mert ugye, ha van egy dúla, akit egy anya felkér, az kellene feltételezzen mögötte egy pótdúlát is, hogyha valami közbejön, akkor szükség esetén ő is kéznél legyen. Nemsokára lesz egy közös telefonszám és egy mailcím, amin el lehet majd minket érni. Első körben egyelőre szeretnénk önkéntes munkával tapasztalatot gyűjteni, merthogy szinte mindegyikünk szült már egy vagy kétszer, de az egy másik fajta tapasztalat. Ezért most azt szeretnénk, hogy először önkéntes munkával induljunk el, és így segítsünk azoknak, akik igénylik.
kérdezett:Gy. A.
Transindex.ro
2011. december 10.
Húszéves a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége
Ünnepi közgyűlést rendeztek a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, a rendezvényen részt vett Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára is.
Az oktatási államtitkárság MTI-hez szombaton eljuttatott tájékoztatása szerint a kereszténydemokrata szakpolitikus, aki nemcsak pedagógus, hanem a Magyar Állandó Értekezlet oktatási és kulturális szakbizottságának elnöke is, elismeréssel méltatta a szövetség húszesztendei tevékenységét, azt „a tiszteletre méltó elszántságot", amellyel óvták a magyar anyanyelvű oktatást, megszervezték a pedagógusok továbbképzését a Kárpát-medencében, biztosították érdekvédelmüket.
Hoffmann Rózsa méltatta mindazt a fáradhatatlan munkát, amelyet a tehetséggondozástól kezdve a tankönyvek előkészítésén át végeztek azért, hogy „sok ezer gyermek lelkébe elültessék az összetartozás érzését, s megerősítsék azt a meglévő láthatatlan köteléket az anyaország és az elszakított nemzetrészek között, amelyet a közös szó, a közös anyanyelv jelent".
Az államtitkár – a tájékoztatás szerint – szólt azokról a változásokról is, amelyek előtt a magyar köznevelési és oktatási rendszer áll.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány röviddel megalakulása után a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásával egyértelművé tette, hogy nemzetstratégiai célja a magyarság erősítése.
Az államtitkárság közleményében kitért arra is, hogy a szövetség tagjainak száma mára megközelíti a nyolcezret, „ők valamennyien meggyőzően képviselik a romániai magyar közoktatásban tanuló 167 ezer diák és majd 15 ezer pedagógus érdekeit".
A szövetség Országos Információs Irodája, továbbá négy területi központja: a kolozsvári Gál Kelemen Oktatási Központ, a szovátai Teleki Oktatási Központ, a nagyváradi Partiumi Oktatási Központ és a csíkszeredai Székelyföldi Területi Oktatási Központ átfogja a határon túli magyar közoktatás egészét, segítséget nyújt a magyar nyelvű oktatás stratégiájának kidolgozásához, gondoskodik a magyar nyelvű oktatásban dolgozók szakmai továbbképzéséről, az oktató-nevelő munka színvonalának emeléséről, a magyar tannyelvű oktatás minőségi fejlesztéséről – írták.
A közlés kitér arra is, hogy Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke felkérte Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, hogy 26 erdélyi honfitársával közösen a jelenlétében tehessék le állampolgári esküjüket a csíkszeredai magyar konzulátuson. MTI
Erdély.ma
2011. december 10.
Hírsaláta
KORMÁNYALKALMAZOTT A SAJTÓSZABADSÁG ÉLHARCOSA. A távközlési és informatikai minisztérium tanácsosaként dolgozik Salamon Márton László, a Bukarestben kiadott Új Magyar Szó (ÚMSZ) felelős szerkesztője.
Az újságíró 2010 elejétől félállásban dolgozik a minisztériumi apparátusban. A minisztérium egyik államtitkára az RMDSZ-es Moldován József, aki szerint Salamon feladatai közé tartozik a lapszemlék készítése, valamint olyan dokumentumok lefordítása románról magyarra, illetve magyarról románra, amelyek "fontosak a magyar közösség szempontjából". Legutóbbi, idén májusban kitöltött nyilatkozata szerint az ÚMSZ felelős szerkesztője 3251 lejes éves fizetést kapott a távközlési minisztériumtól. Az ÚMSZ egyébként idén március 15-én üres címlappal jelent meg, tiltakozva a sajtószabadság megsértése ellen. (Krónika)
DÉZSI ATTILA LETT A KORMÁNYFŐTITKÁR. Az RMDSZ Hunyad megye prefektusát jelölte erre a pozícióra, és Emil Boc miniszterelnök elfogadta a szövetség javaslatát. A kormányfőtitkárság vezetői pozíciója két hete üresedett meg, miután a korábbi vezető korrupciós botrányba keveredett. A tisztséget az RMDSZ múlt héten kérte a demokrata liberálisoktól cserébe azért, hogy támogatják Vasile Blaga jelölését a szenátus elnöki tisztségére. A főtitkárság a legfontosabb kormányzati intézmények közé tartozik. Feladata a kormányülések előkészítése és monitorozása, a törvénytervezetek véleményezése, illetve a kormány teljes munkaapparátusának koordinálása. Emellett a főtitkárság rendelkezik az állami vagyonkezelő tulajdonában levő ingatlanokkal. Ezeknek a protokollcélt szolgáló ingatlanoknak az összértéke becslések szerint 250 millió euró. (Erdély FM)
MÉG EGY BESÚGÓ MAGYAR POLGÁRMESTER. A Legfelsőbb Bíróság végleges és visszavonhatatlan ítélete alapján Horváth Márton, Mocs község RMDSZ-es polgármestere együttműködött a Securitatéval. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácshoz eljuttatott dokumentum alapján Horváth Mártont 1982 szeptemberében szervezték be, hogy jelentsen a mezőkeszüi nacionalista megnyilvánulásokról. A két éve folyó perben januárban hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság, a fellebbezést követően pedig a testület keddi ülésén született végleges döntés. (Szabadság)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 10.
Az egymást keresés könyve (Gazda József: A harmadik ág – magyarok szétszórattatásban)
Ahogyan ezt a kétkötetes, együttesen mintegy 1200 oldalnyi, a könyvborítóval is a puritán tisztaságot sugárzó, a gyertya lángjának kialvását védő tenyeret nézem, akaratom ellenére is azoknak a hatalmas kéziratkötegeknek a képe társul a letisztult, a magyarság gyertyaláng-sorsát jelképező könyvborítóhoz, amelyet Gazda József írói műhelyének rendezett rendetlenségében láttam.
Míg jó húsz éve a Megváltó karácsony című munkájában az 1989-es romániai "népfelkelés" túlélőiről szólt olyan haditudósítóként, illetve frontharcos szanitécként, aki a haldoklók és az újraélesztettek vagy újraéledők utó- vagy végszavait jegyzi föl, addig ebben a formájára, de főleg tartalmára nézvést monumentális két kötetben öt kontinensre rárajzolt régi és új országok magyarjainak sorsképét, nemzeti vérképét, a magyarság belső tartásának vagy éppen ritkulásának csontozatát építi fel.
A könyvborító pislákoló, a legkisebb fuvallatra is elalvó gyertyafénye figyelmeztető – Zrínyivel szólva: "Ihol veszedelem, ihol az emésztő tűz!" A könyvborítók közé fogott tartalom viszont a tragikus sorsok és az emigráns élet keserűséghalmaza, az örökös honvágy, a hazavágy, hazavágyódás ellenére – vagy éppen ezért! – a túlélést, az átélést, a megmaradást sugározza. Ezer megkérdezett, kifaggatott ember vallja és vállalja magyarságát, van, aki önhibáján kívül, vagy éppen ezért elveszíti azt, de érdekes módon generációs kihagyások, veszteségek után is visszaerősödhet a gyertya lángja és fénye. Gazda József ezer szószólójának szavaival a megmaradás, a magyarnak maradás, a magyar értékteremtés aszkétájaként győz meg: jó magyarnak lenni. Nem kell erőltetnünk a párhuzamot, amikor erről a két kötetről is Gazda József énjének a Csoma Sándor-i küldetése és teljesítménye jut eszünkbe és vésődik, hinni merjük, nemcsak emlékezetünkbe, hanem lelkünkbe is. Gazda József a magyarság e századi eredetkeresésében, helyzetfelmérésében, sorsfeltárásában nem egy esetben a Csoma korabeli aszketizmussal az elérhetetlenség és a hihetetlenség határmezsgyéit keresve és megtalálva őrzi a magyar élet lángját. Manapság, szerencsénkre, a magyarságkeresés majdnem-majdnem versenyszerű. Szövetségek, fórumok, társaságok, klubok, hitközségek és közösségek keresik és lelik fel a maguk magyarságát. Közben vannak, akik civakodnak, veszekednek, egymás múltját és jelenét sározzák. Ki és hogyan képviselje a magyarságot? Ez is a történet része.
Gazda József új műve a magyar önösszeszedés könyve. Leltár. Öt kontinensről ezer szereplővel. Az általunk jelenleg ismeretes történelmi időket s a legfrissebb emigrációs áramlatokat is együvé fogva. Sejtem, hogy ezer személy ezerkétszáz oldalas vallomásában lehetnek esetleges elírások, pontatlanságok is. "Elütések", amint ezt a szerző az első, a Megváltó karácsony című művével kapcsolatosan még 1990-ben megjegyezte. Ha van is ilyen, az korrigálható. De hogy Gazda József ezért a munkájáért és az eddig megjelent több mint húsz magyar sorsformáló kötetéért, közéleti munkásságáért életmű-díjat vagy Magyar Örökség-díjat érdemel, az bizonyos.
Sylvester Lajos
*Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 10.
Pálfi Géza megfigyelt élete
A "múlt tükrébe" pillanthattak azok, akik csütörtökön este a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott dokumentumfilm- és könyvbemutatón vettek részt: Pálfi Géza néhai római katolikus pap története nemcsak a Securitate módszereire, a besúgók világára villant rá, hanem a hetvenes, nyolcvanas évek társadalomképe.
Az elnémult harang – egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban című könyv sepsiszentgyörgyi bemutatója rendhagyó, figyelemre méltó esemény. Nemcsak azért, mert a kötet fiatal történész szerzői – a bukaresti Denisa Bodeanu és a marosvásárhelyi Novák Csaba Zoltán – által vizsgált és publikált dokumentumokból egy tartásos, nemzete iránt elkötelezett római katolikus pap sorsa körvonalazódik, hanem mert mintegy illusztrálva a leírtakat, a könyv mellé "vizuális mellékletként" egy dokumentumfilmet is pászítottak (a szó szoros értelmében is, hiszen a kiadvány mellé DVD is jár), Maksay Ágnes Filip-dosszié című alkotását. A könyvbemutatón előbb a filmet vetítették le, majd Novák Csaba Zoltán beszélt a munkáról. A filmből kiderül, a hatvannál több besúgó által megfigyelt, fiatalon és sokak számára gyanús betegségben elhunyt Pálfi Géza (1941–1984), miként sógora, Csergő Lajos megfogalmazta, "nagyon egyenes, rendes ember volt, szókimondó, ez lett a veszte". Tanított a gyulafehérvári teológián, könyvtára rendkívül gazdag, a diákok rajongtak érte, miközben Márton Áron püspök támogatását is élvezte, élete utolsó állomásaként pedig Székelyudvarhelyen szolgált. Csató Béla csíkszentkirályi pápai káplán úgy emlékezett rá, népét nála jobban szerető papot nem talált.
A kötet megjelent magyar és román nyelven is. Novák Csaba Zoltán kijelentette, szerencsés a filmesek és történészek efféle együttműködése, mert nem elég a történésznek megírnia munkáját, jó, ha azt más szinten is el lehet juttatni a közönséghez. Ugyanakkor fontosnak nevezte a román szakma és közvélemény felé is hozzáférhetővé tenni Pálfi történetét, ez a fajta együttműködés szerinte egy lépés abba az irányba, hogy magunkat román nyelven is megjelenítsük.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. december 10.
„Litteris et pietati sacrum”, avagy: már ezt is ellopják?
Mioritikus tájainkon sok mindent loptak és lopnak. Loptak már házat, épületet, földet, iskolát és intézményt, templomot, iskolai felszerelést és bútorzatot, pénzt és bankbetétet, könyvtárakat, alapítványokat, múzeumokat és még a Jóisten tudja, mi mindent. Legújabban nemcsak vasúti síneket és elektromos huzalokat, az alig megépült autópályák út menti felszereléseit, ócskavasat és minden elmozdíthatót és elmozdíthatatlant lopnak, hanem államilag elismert intézmény történetét és jelmondatát is.
Teljesen véletlenül a napokban kezembe került a Református Kollégium Petőfi utcai épületét ma is bitorló román tannyelvű Gheorghe Şincai Líceum egyik levele, és megdöbbenve vettem észre a levélpapír fejlécén használt jelmondatot:
„Litteris et pietati sacrum”. Hát már ezt is? Nem elég az épület, a nagyudvar, a felszerelés, az évszázadokon át a Református Kollégium által összegyűjtött szertári anyag bitorlása, ennek 450 éves történetét, valamint több mint kétszáz éves jelmondatát is ellopják? A jogtalan eltulajdonítás, nemcsak a jobb létre szenderült szocialista állam jellemzője, hanem Romániában napjainkban is büntetlenül alkalmazható gyakorlat?
Miért kell a Şincai-líceumnak jelmondat? Hát hogy legyen, mert ugyebár az neki nincs. Újat kitalálni viszont nagyon megerőltető dolog. Túlságosan igénybe veszi az agyat. És minek gondolkozni, a jelmondat itt van készen, hiszen már kétszáztíz esztendeje kitalálták a magyar református atyafiak. Vegyük el, legyen a mienk, ha kollégiumuk épületeit és felszerelését mi használjuk, használjuk iskolájuk történetét és jelmondatát is – gondolják a fent említett líceum korifeusai.
„Litteris et pietati sacrum” („A tudománynak és a kegyességnek szentélye”) – írták fel őseink a jelmondatot a Kolozsvári Református Kollégium 1801-ben elkészült épületének, az ókollégiumnak a Farkas utcai homlokzatára. Az 1798-ban tűzvészben elpusztult régi kollégiumi épület helyére, kissé nyugati irányban eltolva felépített, akkor új iskola az Erdélyi Református Egyházkerület pénzéből, a kolduló diákok által összegyűjtött adományokból, az erdélyi és magyarországi reformátusok és nem reformátusok adományaiból épült fel. És amikor ez az épület már szűknek bizonyult, akkor építtette fel a Református Egyház ugyancsak adományokból és a kollégium terhére felvett bankkölcsönökből a Bethlen Gábor fejedelem által még 1622-ben a reformátusoknak adományozott, a templom melletti nagy kiterjedésű telken, a Petőfi utcára néző újkollégium épületét. Ennek kapubejárata fölé szintén a „Litteris et pietati sacrum” jelmondatot írták fel eleink 1902-ben, mintegy jelezve, hogy a két épület és a kettőt összekötő terület együvé tartozik és egymástól elválaszthatatlan. Folytatták rendületlenül mindkét épületben az 1557-ben még az óvári létesítményben elkezdett, magyar református szellemű oktatást 1948-ig, amikor mindent egyetlen tollvonással elvettek, elloptak az akkori állami szervek.
A Kolozsvári Református Kollégium – alapításától az államosításig – az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona volt hiszen 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem a református egyháznak adományozta a Farkas utcai templomot és a templom melletti területet. A tulajdonos attól kezdve 1948-ig, az államosításig nem változott. (A tulajdonjog megállapítása fölöttébb egyszerű volna, hiszen a 177/1948. sz. Hivatalos Közlönyben megjelent 176/1948. sz. államosítási dekrétumban felsorolt államosított felekezeti és magániskolák sorában a 6336. oldalon olvasható: „Kogălniceanu utca 16. sz. alatti református fiúgimnázium, a református egyház tulajdona, teljes vagyonával a napi leltár szerint”, s a napi leltárban a Petőfi utcai épület is fel kell legyen sorolva).
Az államosítás után, 1959-ig tisztán magyar tannyelvű iskola működött az elvett épületekben, előbb 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceum, majd Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum néven. Azután a magyar és román iskolák egyesítésének ürügyével román tannyelvű osztályokat telepítettek a Petőfi és a Farkas utcai épületbe, az iskola nevét Ady–Şincai-ra változtatták. A román tannyelvű osztályok számát egyre gyarapították a magyar tannyelvű osztályok számának csökkentésével egy időben, egészen addig, amíg az utolsó magyar tannyelvű osztályt is megszüntették, az iskola nevéből Ady Endre nevét „kifelejtették”, és lett belőle Liceul Teoretic Gheorghe Şincai. Ez a Kolozsvári Református Kollégium és magyar tannyelvű utódiskolájának igaz története, dokumentumokkal bizonyíthatóan, nagyon röviden felvázolva.
Ezekkel a tényekkel szemben mit tesz a Şincai-líceum? Egy magát történésznek nevező valakivel írat egy olyan iskolatörténetet,amelyben megkísérli a Református Kollégium történetét
a maga történetének beállítani,
és így 450 éves történetet fabrikálni magának. Mert aki ilyen történetet szeretne, és ilyen neki nincs, az vagy ír, vagy írat, vagy lop magának történetet.
A líceum honlapján, valamint az 1998/1999-es évkönyvében és az azt követőkben is Scurt istoric al liceului (A líceum rövid története) cím alatt bizonyos Vasile Lechinţan elképesztő valótlanságokat ír ennek az iskolának a történetéről. Mert ugye, gondolja ő történészként, ha a Református Kollégium elorzott épületeit és felszerelését használja a Şincai, akkor joga van a történetét is magáénak tekinteni.
Elöljáróban szögezzük le, hogy 1919 előtt Kolozsváron sem állami, sem felekezeti (görög katolikus vagy görög keleti) román tannyelvű középiskola tudomásom szerint nem működött (a mai George Bariţiu román tannyelvű középiskola például honlapján úgy határozza meg magát, mint a legrégebbi kolozsvári román tannyelvű középiskola, 1919. október 19-i létesítéssel). A ma Kolozsváron működő egyik román tannyelvű középiskolának sincs tehát 1919 előtti története. Egyes épületeknek, amelyekben most román tannyelvű iskolák tevékenykednek, visszanyúlik ugyan a történetük 1919 előtti időkre, de ez nem esik egybe az iskolák történetével, a kettőt összemosni nem lehet.
Lechinţan úr szerint a Gheorghe Şincai román tannyelvű középiskola olyan rég létezik, hogy „kezdetei elvesznek az idők homályában és történetét Kolozsvár városának történetével fonja össze” (idézem eredetiben: „Liceul Gheorghe Şincai, ale cărui începuturi se pierd în negura timpului, îşi împleteşte istoria cu cea a oraşului Cluj”). Ha Lechinţan úr „az idők homályában elvesző” időpontnak tekinti az 1959-es esztendőt, akkor még talán igaza is lehet. De szándékosan elhallgatja, hogy a Şincai-líceum 1959-ben alakult meg, amikor az 1948-ban államosított Református Kollégium örökébe lépő, eleinte 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceum, majd Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum nevet viselő iskolát román–magyar tannyelvű vegyes iskolává alakították át erőszakkal, hatalmi rendelettel Ady–Şincai néven. Ekkor találkozunk itt először a Şincai névvel.
A Şincai-iskola „történetét”, (1948-ig tulajdonképpen a Református Kollégium történetét) rengeteg hibával és valótlan állításokkal írja le a szerző. El nem tudom képzelni, hogyan sikerülhetett neki harmichat sorba ennyi valótlanságot összesűríteni. A sok téves adat mellett a történetet fantáziája és saját (vagy mások) vágyai szerint bonyolítja. Azt állítja ugyanis, miután a Református Kollégium történetét a Şincai történeteként ismerteti, hogy a Református Kollégium 1922–1940 között Constantin Angelescu néven román tannyelvű líceummá alakult át, majd 1945-ben 2-es számú Román Líceum lett belőle, amely azután egyesült az Inochentie Micu-Klein Líceummal. Hogy mindenki eredetiben megismerhesse, ide másolom a szerző román szövegét: „In paralel cu liceul reformat funcţionau o şcoală primară, o şcoală civilă de fete şi cursul comercial pentru fete, iar între anii 1922–1940 şcoala devine liceul românesc Constantin Angelescu. Devenit în 1945 Liceul Român nr. 2 de băieţi, fuzionează cu Liceul Inochentie Micu-Klein, inaugurarea festivă avînd loc în prezenţa episcopului Iuliu Hossu.” A fentebb közölt román szöveg nem a Református Kollégium történetére vagy a Şincai-líceum 1959-től kezdődő történetére, hanem az Angelescu román gimnázium történetére vonatkozik.
A Constantin Angelescu román gimnáziumnak az égadta világon semmi köze a Református Kollégiumhoz. Ilyen nevű román tannyelvű gimnázium működött 1922–1940 között a Király (ma Brătianu) utca 22. szám alatti épületben, sokan emlékezünk még rá. Ez valóban egyesülhetett egy másik román iskolával 1945-ben, és válhatott 2-es számú román tannyelvű fiúiskolává. De mi köze ennek a Református Kollégiumhoz? A szerző szándékosan vagy abszolút tudatlanságból ködösít. Mit akar ezzel elérni?
Netalán megkísérli hazugságokkal bizonyítani, hogy 1948-ban az államosításkor a Református Kollégium már nem is volt a református egyházé? Ezek szerint jómagam és sok ezer iskolatársam, akik 1922–1948 között a Református Kollégium padjait koptattuk, nem is voltunk a kollégium tanítványai, hanem az Angelescu gimnáziumé, majd a 2-es számú román tannyelvű líceumé? Netalán az akkor nem létező Şincai-líceumé?
Ezt akarja velünk, református kollégiumi öregdiákokkal, az akkori idők még élő tanúival megetetni? S az 1948–1959 közötti időszakban a 2. sz. Magyar Fiúlíceum és Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum egykori tanítványaival elhitetni, hogy ők a 2. sz. Román Líceumban tanultak? Vagy az általam több mint tízévnyi kutatómunka után ugyancsak Litteris et pietati sacrum címmel megírt háromkötetes munka nem is a kollégium történetének, hanem a Şincai-líceum vagy az Angelescu-gimnázium történetének eseményeit taglalja? Nahát, hogy mit meg nem ér az ember, ha sokáig él! De lényegében nem is minket, hanem a román közvéleményt igyekszik bizonyos meghatározott céllal megtéveszteni a rövid iskolatörténet szerzője.
A Şincai-líceum mai diákjai és azok szülei, avagy mások, akik az évkönyvükben megjelent „iskolatörténetet” vagy a Şincai honlapját olvassák, bizonyára el is hiszik a képtelen állításokat, zagyvaságokat, hiszen a valódi információkkal nem rendelkeznek.
Az állami levéltárban, az Akadémiai Könyvtárban, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, az Egyetemi Könyvtárban és máshol fellelhető kollégiumi elöljárósági és tanári gyűlések jegyzőkönyvei, a kollégium teljes levelezése, évenként rendszeresen kiadott évkönyvei, kimutatások tömegei és egyéb iratok sokasága tanúsítják a szerző állításainak valótlanságát. Csak tanulmányozni kell ezeket, és a valóságnak megfelelően, ferdítések nélkül írni történelmet.
De lássunk egy másik dokumentumot is. Ez egy román nyelvű prospektus, amely az 1989 utáni Şincait mutatja be. Ebben a Şincai Líceum alapítási évét 1921-re teszi az ismeretlen szerző. Amikor ezt a prospektust készítették (nincs rajta évszám, kb. tíz évvel ezelőtt készülhetett) az étvágy még nem volt túl nagy, megelégedtek az 1921-es (amúgy ez is légből kapott) alapítási évvel, de ahogy az évek teltek, az étvágy növekedett: előbb több évszázados lopott történelmet, majd újabban lopott jelmondatot is próbálnak szerezni maguknak.
Idegen tollakkal ékeskedni sem embernek, sem intézménynek nem illik. Mások megvalósításaira áhítozni, azokat eltulajdonítani, kisajátítani, nem a legjellemesebb cselekedet. Mint ahogy nem a legelegánsabb az sem, amit a szerző állít „műve” befejező mondatában, hogy ti. „öt évszázad ótaez az intézmény” (mármint írása megjelenésekor csupán 40 éve létező Şincai-líceum) „minden szeptemberben azok számára nyitja meg kapuit, akik Gheorghe Şincai-jal együtt mondják: sok hasznosat tettünk a nemzet és a nyelv dicsőségére.” Hát igen… Sokan azok közül, akik évszázadokon át a Református Kollégiumban tanítottak és tanultak, valóban sokat tettek a nemzet és a nyelv érdekében. Csak éppen nem olyan értelemben, ahogy azt a szerző gondolja.
Visszatérve az ellopott történetre és jelmondatra, a Şincai-líceum eltulajdonítási cselekedetét nemcsak a Református Kollégium, hanem egész magyar közösségünk és múltunk elleni támadásnak tekinthetjük. A magam és még élő iskolatársaim nevében is felszólítom a Şincai-líceum vezetőségét, hogy a Református Kollégium 450 éves történetét ne használja saját történeteként se honlapján, se kiadványaiban. A Şincai-líceum történetét az 1500-as évektől eredeztetni nem más, mint szemenszedett hazugság. Egyidejűleg felkérem a Şincai-iskola igazgatóságát, haladéktalanul vonja vissza levélpapírjairól a Református Kollégium több mint kétszáz éves jelmondatát, amit jogtalanul használ. Ez a jelmondat a Református Kollégiumé, és senki másnak nincs joga kisajátítani. Nem ők találták ki, és nem ők helyezték oda. Illene bocsánatot kérniük a magyar közösségtől és a Református Kollégiumtól, elkövetett hamisításaikért.
Kolozsvári József
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 10.
Magyar monográfia Romániáról
Harminc szerző földrajzi, gazdasági és társadalomtudományi szempontból ír az ország átmeneti állapotáról Benedek József Románia. Tér, gazdaság, társadalom című kötetében, amelyet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Földrajztudományi Szakbizottságának tegnap délelőtti műhelykonferenciáján, a KAB székhelyén mutatta be.
Péntek János KAB-elnök szerint fontos időszerű elemzésről van szó, amely nemcsak múltba tekintést, hanem jövőbe mutató folyamatokat is tartalmaz. „Tizenöt rendszerezett fejezetben mutatnak be egy rendszerezetlen országot” – mondta. Ilyent írni magyarul, a román és az angol nyelv között vergődve, nem könnyű teljesítmény. Arra kell törekedni, hogy stilárisan és terminológiailag megfeleljen a követeleményeknek, és ennek érdekében helyes lenne, ha a lektorálást magyarországi szakember végezné. Ez a monográfia megkönnyíti sokféleségünk megértését, ami sokszor nehezen érthető és kezelhető, mégis jobb, mint az 1990 előtti helyzetünk – hangzott el.
Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője, emlékeztetett arra, hogy az idén megszavazott oktatási törvény lehetővé teszi az anyanyelven történő földrajztanítást. A lefordított tankönyvek azonban sok esetben hiányosak, ezért is fontos, hogy a segédanyagok legyenek elfogadhatóak, mint amilyen a most megjelent kötet is, amelyet mielőbb, minél nagyobb számban kell eljuttatni az iskolákba. Szerinte néhány éven belül bővített kiadásnak kellene követnie ezt a kötetet.
Benedek József, a könyv szerkesztője elmondta, hogy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozata első ilyen széles témakörű és méretű monográfiájának következő kiadása remélhetőleg tartalmazza majd az idei népszámlálás adatait is. A „jégtörő” kötet vezérelveként mindent a jellegzetes romániai térben helyeztek el. A gazdasági történelem, Erdély, Bánság és Partium vonatkozásában, külön hangsúlyt kapott.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 10.
Sas Péter-könyv a Pallas Akadémia 550. kiadványa
A kolozsvári Magyar Főkonzulátus új nagytermében mutatták be kedd délután Sas Péter budapesti művelődéstörténész könyvét, amelyben Köpeczi Sebestyén József (1878–1964) heraldikus életét és munkásságát mutatja be. A könyv egyúttal a Pallas Akadémia Könyvkiadó 550. kiadványa.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul bevezetőjében azt hangsúlyozta: egykor abban a teremben működött a Gy. Szabó Galéria is, és a konzulátus meg kívánja őrizni ezt a funkciót. Ezért havonta egy-egy kolozsvári magyar iskola tanulóinak képzőművészeti alkotásait állítják ki. Jelenleg a Hallássérültek Kolozsvári 2-es Számú Iskolája tanulóinak munkái tekinthetők meg a teremben.
– Erdély és Magyarország kultúrtörténete számára fontos Köpeczi Sebestyén József életműve, amely két kötetben látott most napvilágot. Sas Péter szerző hat évig tartó aprólékos kutatómunkájának eredményeképpen most elénk tárul ez a gazdag életmű. Köpeczi az Osztrák–Magyar Monarchia legjelentősebb heraldikusa volt. Regényes életútja tudatos művészi tevékenységgel társult. Márton Áron majdani katolikus püspökkel együtt szolgált az első világháborúban a Székely Hadosztályban, majd együtt raboskodtak a brassói fellegvár börtönében. Egyébként Márton Áron püspöki címerét is Köpeczi tervezte. I. Ferdinánd román király felkérte Nagy-Románia címerének megtervezésére, amely 1921–1947 között volt érvényben. A két világháború között Köpeczi részt vett Erdély emblematikus műemlékeinek restaurálásában is. Színes egyéniségét híven tükrözi ez a két kötet, amely egyúttal magyar identitásunkat, egységes kultúránkat megfogalmazó karácsonyi ajándék is – összegzett a konzul.
Tőzsér József, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója megemlítette a kiadó által idén bemutatott, illetve hamarosan piacra kerülő köteteket. Sarány István főszerkesztő-helyettes elmondta, Sas Péter eme könyvével múltunk feltárását és közkinccsé tételét valósította meg, mintegy Mikulás-napi ajándékként.
Sas Péter felelevenítette Jakó Zsigmond történész buzdítását.
– 1998-ban első – a Szent Mihály-templomról megjelent – kiadványom kapcsán Jakó Zsigmond az Erdélyi okmánytár című munkája első kötetével viszonozta a szakmai jellegű kapcsolatfelvételt. Szándékaim és elképzeléseim megvallása után a következő dedikációval adott lehetőséget a cselekvésre: „Sas Péternek, aki segíteni akar nekünk az erdélyi múlt feltárásában, sok sikert kívánva. Kolozsvárott, 1998. márc. 12-én, Jakó Zsigmond.” Talán ez mindenféle magyarázkodás helyett elég argumentum lehet munkám miértjére és hogyanjára – vélte Sas Péter.
A könyv szerzője ezt követően vázolta Köpeczi Sebestyén József életútját: eredetileg festőművész szeretett volna lenni, Franciaországban és Olaszországban képezte magát, majd a XX. század eleji Kolozsvárra visszatérve megismerkedik a belvárosi református egyházközségben szolgáló Herepei-lelkészcsalád tagjaival, Kelemen Lajossal.
– Nem tudjuk pontosan, mekkora Köpeczi munkássága, hiszen halála után több doboznyi kézirat maradt ránk. Ezek egy része szétszóródott, másik része, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kézirattárában maradt, a szervezet betiltása után az Akadémiai Levéltárba került, onnan pedig az állami levéltárba. Kiss András nyugalmazott kolozsvári főlevéltáros segítségével olvashattam el ezt az anyagot, és ez képezi a most megjelent kötetek 70-80 százalékát – tette hozzá a szerző. Sas Péter arra is figyelmeztette hallgatóságát, hogy az első világháborúban szerzett sérülése következtében Köpeczi fél szemére megvakult, így a csodálatos szépségű címereket már ilyen állapotban készítette. Sas Péter nem tartja kizártnak, hogy ezután is jelentkezhetnek személyek, akik a birtokukban levő dokumentumok, tárgyi bizonyítékok közkinccsé tételével újabb, bővített könyv kiadását teszik lehetővé.
N.-H. D.
Sas Péter: A heraldikus - Köpeczi Sebestyén József élete és munkássága /Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2011./
Szabadság (Kolozsvár)
2011. december 10.
Újraválasztotta elnökévé Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Tőkés László vezetésével folytatja munkáját az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Marosvásárhelyi küldöttgyűlésén szombaton az EMNT újjászervezte vezető testületeit, miután azokból meghatározó személyiségek távoztak az Erdélyi Magyar Néppártba. Újraválasztotta elnökévé Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Tőkés egyedüli jelölt volt a tisztségre a marosvásárhelyi küldöttgyűlésen. 189 küldött támogatta szavazatával, hatan tartózkodtak. Tőkés javaslatára Sándor Krisztinát, az EMNT korábbi elnökhelyettesét választotta a testület az ügyvezető elnöki tisztségbe. „Igyekszem továbbra is rászolgálni a bizalmukra” - jelentette ki a szavazás után Tőkés László. A küldöttgyűlést videoüzenetben köszöntötte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. „Az autonómia soha fel nem adása a megmaradás záloga” – üzente Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, a magyarság nem fogadhatja el a kettős mércét, sem a történelmi kérdésekben, sem a napi politikai aktualitások tekintetében. „Amit szabad más népeknek, azt szabad nekünk is. Ha lehet más népeknek autonómiája Európában, akkor lehet nekünk is” - fogalmazott Semjén Zsolt. Az etnikai alapú magyar pártok karakteres politikáját is fontosnak tartotta. Mint megjegyezte az etnikai elv feladása a vegyes pártok felé tolná a magyarságot, hosszabb távon pedig a magyar érdekek feladására vezetne. Az EMNT küldöttgyűlésén a magyar kormány részéről Répás Zsuzsana, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár vett részt. Köszöntőbeszédében kijelentette: „nem felkarolt nemzet akarunk lenni, hanem aktív és küzdeni tudó nemzet”. Úgy vélte, az elhivatott szívós munka, a tettrekészség, és az öngondoskodás képessége eddig is jellemezte az EMNT-t. Elnöki beszámolójában Tőkés László áttekintette azt a folyamatot, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásához vezetett. Úgy vélte, ma újra olyan „ügyszeretettel átitatott szentség lebegi be a termet, mint 1989 decemberében, a nagy elhatározások idején”. Tőkés megemlítette, a magyarországi változásoknak döntő szerepe volt a mostani építő hangulat kialakulásában. „Magyarország újból anyaországgá változott” - fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, az „eurotranszilvanizmus” útján kell haladni előre. Mint részletezte, a fogalom az európai modernitás és az erdélyi értékek és hagyományok ötvözését fedi. Azt is megemlítette, az erdélyi magyarságnak stratégiai partnerséget kell ajánlania az erdélyi románság számára. A beszámolók rendjén elhangzott, az EMNT által megszervezett demokrácia-központok 140 ezer személynek adtak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése folyamatában, és több mint 70 ezer állampolgársági dosszié összeállításában segédkeztek. Beszámoló hangzott el az EMNT által koordinált Mikó Imre-tervről, amely a 2012 és 2020 közötti időszak erdélyi magyar gazdasági fejlesztés terve. „Ha a terv elkészítését nem követi az intézményépítés, és nem jön létre az erdélyi magyar fejlesztési ügynökség, akkor hiába dolgoztunk” - jelentette ki Toró T. Tibor leköszönő ügyvezető elnök. Azzal kapcsolatban is reményét fejezte ki, hogy az EMNT hosszabb távon is elláthatja az állampolgársággal kapcsolatos tanácsadás feladatát. Toró úgy vélte, EMNT-nek továbbra is civil politikai mozgalomként kell működnie, tevékenységét azonban össze kell hangolnia az Erdélyi Magyar Néppártéval. „Egymást erősítve kell tovább haladni, hiszen a mozgalom sem lehet eredményes a párt nélkül de a párt sem a mozgalom nélkül” - fogalmazott Toró. A küldöttgyűlésen módosították a szervezet alapszabályát, és újjászervezték a szervezet vezető testületeit, mivel azokból meghatározó személyiségek távoztak az Erdélyi Magyar Néppártba.
MTI
2011. december 11.
Bemutatkozott az Erdélyi Magyar Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt szombaton, Marosvásárhelyen szervezte meg országos programalkotó fórumát. A Néppárt az erdélyi magyar közösség autonómiáját és a korrupció elleni harcot tűzte zászlajára.
Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppárt védnöki minőségében kijelentette: „a magyar egység nem pártegység. A magyar egység célbeli egység. Az általunk kitűzött célok pedig egyszerűek: dolgoznunk kell, újra kell építenünk Erdélyt és meg építenünk Székelyföldet.” Leszögezte: a Néppárt nem kíván a bukaresti központi politika „korrupciógyanús és profitorientált csatározásaiban” részt venni, hanem egy alacsony költségvetésű, munkára épülő párt lesz.
„Az elmúlt években az RMDSZ egymillió fős szavazóbázisa 400 000-re csökkent, ami azt jelenti, hogy nagyon sokan kiábrándultak a bukaresti vezérlésű politikából” – mutatott rá. Véleménye szerint ezeknek a régi szavazóknak a mozgósítása hasznos lehet az RMDSZ-nek és az MPP-nek is, hiszen „ha a magyar érdekek képviselete mellett sorakoznak fel, akkor egy szekeret tolnak”. Tőkés László a Néppárt és a többi magyar párt viszonyáról kijelentette: az RMDSZ képességeit 15 év kormányzás után mindenki a saját bőrén érzi. „Öncéllá vált a saját léte, és eszközi szerepéről elfelejtkezett. Úgy tűnik, hogy a román érdekeket képviseli a magyarok között, ahelyett, hogy a magyar érdekeket képviselné a román politikában és nemzetközi téren” – mondta az RMDSZ-ről a püspök. Az erdélyi magyarok érdekében ugyanakkor minden politikai erőnek együtt kell működnie, a 15 milliós magyarság nemzeti szinten összefogva pedig már regionális középhatalomként, a trianoni utódállamoknál nagyobb erőt felmutatva küzdhet saját érdekeiért – fogalmazott Tőkés. A 2010-es magyarországi kormányváltásra utalva leszögezte: a végbe ment nemzetpolitikai fordulat nyomán az utolsó esély adódik az „ebek harmincadjára jutott erdélyi magyar közösség megmentésére, ezért részesei kell legyünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.” Tőkés László bírálta a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusát a magyar főtanszékek megalapításának gáncsolása miatt. A továbbiakban üdvözölte a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott európai polgári kezdeményezés elindítását, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ennek pártpolitikai megfontolásból történő kisajátítása veszélybe sodorhatja a kezdeményezés sikerét.
Tőkés elítélte a Néppárt Hunyad megyei aláírásgyűjtői ellen, az RMDSZ-közeli Adrian Drăghici ügyvéd feljelentése nyomán indult vizsgálatot. „Nehéz szülés volt ennek a pártnak a megalakulása, de úgy tűnik, továbbra is veszélyeztetett a gyermek” – mondta az elhúzódó ügyről a püspök.
„A mai nap seregszemle, ami megmutatja, hogy hol tart a szervezetépítés” – jelentette ki az országos programalkotó fórumról Toró T. Tibor, az Néppárt megbízott elnöke. Elmondása alapján ezekben a hetekben hozzák létre az Erdély Magyar Néppárt helyi szervezeteit, hogy aztán azokra épüljön a párt országos vezetése, majd végül sor kerüljön a februári alapító kongresszusra.
A Néppárt az etnikai arányosság elvét támogatja, ami törvényi szinten garantálná a magyar közösség számarányos képviseletét a bukaresti parlamentben. Toró szerint ezzel „elkerülnék a magyar pártpolitika zsarolhatóságát, ugyanakkor garantálnák a magyar közösség politikai pluralizmushoz való jogát.”
Toró a pártépítés és a toborzás kapcsán kijelentette: „nálunk nincsen helye az ügyeskedőknek, a korruptaknak, a gyors meggazdagodás reményében belépő karrieristáknak.” A politikus a korrupció elleni harcot a Néppárt egyik legfontosabb témájának nevezte meg.
A megbízott elnök szerint az Erdélyi Magyar Néppártot általában két oldalról éri vád: egyrészt a magyar parlamenti képviselet ellehetetlenítésének, másrészt az egypártrendszer visszaállításának szándéka miatt. Hozzátette: mindkét vád igaztalan. „Nem legyőzni akarunk valakit, hanem győzelemre vinni az erdélyiek ügyét, az erdélyi magyar autonómiák ügyét. A Néppárt a választásokon együtt kíván működni minden politikai és civil szervezettel, aki a közösség ügyét tartja szem előtt” – tette hozzá.
Szilágyi Zsolt, a Néppárt megbízott elnökségi tagja a politikai pluralizmus mellett érvelve rámutatott: a romániai Európai Parlamenti választások 2007-es magyar versenyhelyzete és 2009-es összefogása is átlagon felüli, 10%-os szavazatarányt hozott a magyar közösségnek. Szilágyi az „eurótranszilvanizmust” nevezte meg a szervezet fő ideológiájának, amely a „hagyományos erdélyi etnikai-kulturális toleranciát az európai modernitás eszközeivel valósítja meg.” Kiemelte: Tőkés Lászlóval meglátogatták Wilfried Martenst, az Európai Néppárt (EPP) elnökét és tudatták vele az alakulat bejegyzését, valamint azt, hogy a Néppárt programjának és működési szabályzatának elfogadása után felvételét kéri az EPP pártcsaládjába.
A marosvásárhelyi fórumon Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a modern európai néppártok működéséről tartott előadást. A FIDESZ és a Néppárt barátok és stratégiai szövetségesek – hangzott el az eseményen.A Néppárt reprezentatív felmérésének adatai alapján a magyar közösségben a székelyföldi támogatottsága 25% körül, az erdélyi pedig 20% körül mozgott már júliusban, amikor még csak a bejegyzését várta a szervezet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt országos programalkotó fórumán vendégként jelen voltak:
Kubatov Gábor, a FIDESZ országos pártigazgatója
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke
Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus közösségének elnöke
Brezovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője
Jakab Sándor, a Horvátországi Magyar Demokratikus Közösség elnöke
Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja
Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye
erdon.ro
2011. december 12.
Nyilatkozat a Tőkés Lászlót rágalmazó állítólagos botrány kapcsán
A Tőkés László európai parlamenti képviselő munkáját segítő munkaközösség nevében a legnagyobb felháborodással visszautasítjuk mindazokat a rágalmakat és a becsületsértés fogalmát kimerítő állításokat, amelyek egy, az EP erdélyi alelnökét célzó összehangolt lejáratókampány részeként jelentek meg Prohászka-Rád Boróka kolléganőnkről.
Mindenekelőtt leszögeznénk: Prohászka-Rád Boróka négy nyelvet felsőfokon beszélő, kitűnően felkészült és nagy munkabírású munkatársunk, akinek az Európai Parlamentben asszisztensként végzett munkáját a legmesszemenőbb elismerés illetheti. Senkinek nincs joga belegázolni a becsületébe csak azért, hogy Tőkés Lászlón üthessen.
Minden jogi lehetőséget igénybe fogunk venni, hogy kolléganőnk, Prohászka-Rád Boróka becsületét, emberi méltóságát és jóhírét megvédjük.
Ugyanakkor megkérnénk a média munkatársait, hogy Prohászka-Rád Boróka családtagjait ne zaklassák. Szakmai-etikai szempontból szükségesnek tartjuk megjegyezni a következőket: ha eddig nem tűnt volna fel, a „forrásaik" enyhén szólva megbízhatatlanok. A „tényfeltáró" bulvároldal, a ziaristonline.ro még arra sem volt képes, hogy a manipulált szívecskés fotóján legalább tényleg kolléganőnket azonosítsa be (a jelzett fotó Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitóján készült, és nem kolléganőnk szerepel rajta). Egy válni akaró asszony állításait pedig nem lehet készpénznek venni, főként úgy nem, hogy az eddigi polgári peres eljárás során ezen inszinuációkat nem tudta bizonyítani. Továbbá arra is felhívnánk a figyelmet, hogy a román média meghekkelésével egyidőben magyar nyelven, vélhetően kamu email-címről szőnyegbombázással terítették magyarul is a vádakat, valamint azt is elgondolkodtatónak tartjuk, hogy a román portálon megjelent cikk után másfél órán belül a „jóakarók" majd minden erdélyi magyar online médium kommentfolyamába belinkelték a cikk hivatkozását. Szakmailag felkészült sajtómunkásként nekünk ez mindenesetre gyanús lenne. 
Nagyvárad, 2011. december 12.
Tőkés László EP-képviselő Központi Irodája
Erdély.ma