Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. december 1.
Csíkszeredában őrizetbe vették a Noua Dreapta „vendégváróit"
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai és szimpatizánsai, élükön Toroczkay Lászlóval, a koradélutáni órákban kivonultak Csíkszereda utcáira, hogy békésen legyenek jelen a december 1-i ünnepségeken. Erről az akcióról már több mint egy héttel ez előtt közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben arra figyelmeztetnek, hogy a Noua Dreapta szélsőséges szervezet székely városokban szándékozik megtartani nacionalista vonulását december elsején. Közleményükben leszögezték, a HVIM úgy gondolja, eljött az ideje, hogy ennek a sovén őrjöngésnek, illetve a magyar és székely nemzet gyalázásának véget kell vetni.
Csíkszeredában már a szerdán délutántól sűrűbben járőröztek a csendőrök, és minden csoportosulást feloszlattak. Ma a déli órákban őrizetbe vettek, majd előállítottak tizenöt személyt, akik a Noua Dreapta felvonulása ellen kívántak tiltakozni. A Marosi Polgár honlap információi szerint a csendőrség ezt abból következtette ki, hogy a fiatalok igazoltatása és megmotozása során transzparenseket és zászlókat találtak náluk. A honlap szerint az egyik transzparensen ez állt: „Mindenki menjen vissza a dédnagyapja sírjához!"
A fiatalokat, akik HVIM-tagok, a marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör tagjai, illetve az ezekkel szimpatizálók, azzal vádolják, hogy meg akarták akadályozni Románia nemzeti ünnepének megünneplését Csíkszeredában.
Meg nem erősített információk szerint az őrizetbe vett személyek között van Toroczkai László, a HVIM elnöke is.
Marosvásárhelyi rádió
Erdély.ma

A kisebbségi magyarok társadalmi átalakulásai
Nagyvárad – Szerda délután az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató modulja keretében Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa tartott előadást az Ady Endre Középiskola egyik termében.
A megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bárdi Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa Kisebbségi magyar közösségek társadalmi átalakulása című vetítettképes előadásában azokat a történelmi-társadalmi folyamatokat mutatta be, melyek az elmúlt húsz évben meghatározták a Kelet-Közép Európában élő magyar közösségek életét. Felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: a 20. században három nagy töréspont határozta meg a Kárpát-medencei magyarok létét. 1918-1920 között létrejöttek a külhoni magyarok kényszerközösségei, melyeket a szétfejlődés jellemezte egymáshoz és Budapesthez viszonyítva, és megtörtént a nemzetépítés államtalanítása. 1944-1948 között megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, a teljes tagoltságú kisebbségi társadalomból a homogénizációs kényszerek hatására csonka társadalom lett, és a kisebbségi politizálás helyett az adott ország magyarságpolitikáján belüli érdekképviselet merült fel, mint lehetőség. 1989 után megjelent a nemzeti autonómia fogalma, mint jövőkép és elvárás, az etnokulturális és politikai közösség viszonylatában pedig a regionális integrációra helyeződött a hangsúly. Ugyanakkor az elmúlt száz évben felgyorsult a magyarság fogyása: míg 1910-en egyharmad volt a magyarság részaránya a régióban, ez mára 10-12 százalékra esett vissza, és míg a 20. század elején a Kárpát-medencében az összmagyarság aránya 50 százalékos volt, napjainra ez 37 százalékra apadt. Közben nagy kataklizmákra került sor, jellemző, hogy a 200 ezer fős ’56-os menekült közül 25 ezer kiskorú volt. Azonban míg korábban ezeknek a folyamatokban erőszakos, traumatikus okai voltak, a ’90-es évek közepétől békés körülmények között zajlottak. Reménykeltő, hogy úgy tünik: a románok masszív külföldi munkavállalása miatt a romániai magyarok 6,3 százalékos részaránya nem csökkent. A szakember szerint az is örvendetes, hogy a népszámlálás kapcsán vetített magyar videoklippek már nem a sikertelenség beszédmódjára épültek, hanem „humorosak voltak és szexik”, magától érthetődőnek ábrázolták a nemzeti identitás vállalását.
A népességfogyás okai
Bárdi Nándor a népességfogyás okai közé sorolta a migrációt, a természetes fogyást és elöregedést, valamint az asszimilációt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: az erdélyi magyarság 1977-ben érte el a csúcspontját a létszámát illetően, napjainkban pedig a romániai magyarság 40-48 százaléka lakótelepeken él, ahol nem működnek nemzetiségi intézmények. Nagyváradon 1975-ben volt a fordulópont, vagyis azóta mondhatjuk el azt, hogy több román él a bihari megyeszékhelyen, mint magyar. Sokan sorskérdésként élték át, hogy hirtelen impériumváltás nélkül megváltozott körülöttük a világ, és a Fő utcán már nem beszélt mindenki magyarul. A legnagyobb mértékben egyébként Várad-Rogériuszon tüntek el magyarok az utóbbi évtizedben. A magyar többség elvesztésére utaló etnikai jelzés lehet a kisvárosiasodás és a reruralizáció, figyelmeztetett a szakember, ezért fontos, hogy a szórványokban, a nagyvárosokban és a vegyes településeken létezzen egy olyan színvonalas magyar intézmény- és szolgáltatói hálózat, mely vonzza az embereket. Hozzátette: sajnos a magyarság alulreprezentált a középosztályban, és ennek betudhatóan a pénzügyi, kereskedelmi és szolgáltatói ágazatokban.
Mit akarunk?
A kisebbségkutató a roma közösség problémájára is kitért, és arról is beszélt, hogy miképpen növekedett a többes kötödéssel rendelkezők aránya. Megjegyezte ugyanakkor: mivel a felnövekvő erdélyi magyar fiatalok a magyarországi médiatermékeket „fogyasztják”, erősödik a román nyelv elsajátításának hiánya. Szintén beláthatatlan következményei lehetnek annak, hogy emiatt az erdélyiek Magyarország virtuális világában szocializálódnak és magyarországi fórumokon alakul ki az erdélyi közvélemény.
Bárdi Nándor a magyar kisebbségi közösségekben megfogalmazott követelések közé sorolta: a magyarnak regionálisan hivatalos nyelvként való elismerése, oktatási és kulturális életünk saját magunk által való igazgatása, a területi, közigazgatási beosztás befolyásolása, hogy minél kisebb arányban legyenek regionális kisebbségek, gazdasági és területfejlesztési esélyegyenlőség, a magyar kisebbség szimbólumainak hivatalos elismertetése, a folyamatos parlamenti, önkormányzati és kormányzati jelenlét, valamint a jó szomszédság és a magyarországi egyéni emancipáció. Hozzáfűzte: a magyar-magyar viszonyban határtalanítás vagy nemzeti integráció kellene a fő cél legyen, de ezt nehezíti a Trianonhoz való viszony, a haza fogalmának mássága, a többség-kisebbség probléma, az egyenrangúság és a kompetenciák kérdése. „Mindenkinek tudatosítania kell, hogy a magyarok nem őrtállók, bennszülőttek vagy etnikai rabszolgák, hanem az egyetemes magyarság részei”, fogalmazott.
Kulturális elit
Bárdi Nándor a kisebbségi elitek szerepfelfogásának változásáról is beszélt. Arra hívta fel a figyelmet: míg korábban a „hagyományos kisebbségi elit” (kulturális elit, a kulturális azonosságtudatbeli problémák tematizálása, a népszolgálat eszméje) dominált, addig a ’90-es évek közepén megjelent a pártpolitikai elit (regionális gazdasági-politikai érdekcsoportokat képvisel, a problémamegoldást az interetnikus alkukban, a politikai, jogi, adminisztratív intézkedésekben látja), az ezredfordulótól pedig egyre dominánsabb lesz a regionális és önkormányzati elit, melynek képviselői külön-külön jövőképet akarnak megfogalmazni. Külön játszmák vannak a központokkal, etnikumsemleges technikák és ideológiák jelennek meg, és újra felértékelődik a társadalmi önszerveződés.
Erdon.ro

Újraavatott emléktábla
Szerda délután négy órakor szép számú érdeklődő előtt avatták újra a nagyváradi Garasos hidon a már több izben negrongált emléktáblát.
Az ismételt táblaavatón Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere kifejtette, hogy nemcsak erős Magyarországra, de erős magyar közösségekre is szükség van az anyaországon kivüli államokban, és ez az újraavatás is egy lépés a megmaradás útján.
Gavrucza Tibor tiszteletes, a Garasos-hidi emléktábla állitásának ötletgazdája beszédében hangsúlyozta, hogy vannak erők, amelyek el akarják tüntetni az emlékeket, márpedig az emlékeinkért folytatott küzdelem a megmaradásért folytatott küzdelmet is jelenti egyben. Hangsúlyozta: akárhányszor fogják megrongálni, eltüntetni, mi mindig újra feltesszük ezt az emléktáblát. de reméljük, mostmár nem lesz szükség több táblaavatóra, mondta végül a tiszteletes.

Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja
Megtartotta alakuló ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja december elsején a Parlamentben, a tanácskozás napirendjén egy civil adatbázis létrehozása és a népszámlálások tapasztalatai szerepeltek. December 2-án, pénteken kerül sor a KMKF plenáris munkaülésre.
A KMKF-nek négy munkacsoportja alakult a szakpolitikai, a szórvány-diaszpóra, a regionális-önkormányzati, és a társadalmi szervezeteké.
Utóbbi munkacsoport a plenárius ülés előtti napon tartott alakuló ülését, melyről Lukács Tamás (KDNP) a testület elnöke elmondta, rendkívül érdekes tanácskozás volt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy létrehoznak egy civil adatbázist, amely lehetővé teszi, hogy ismerjék és tudjanak egymás tevékenységéről.
Ugyanilyen adatbázist szeretnének létrehozni az egyházak vonatkozásában is - jelezte a kormánypárti politikus, hozzátéve: erre alapozva lehet majd további programokat tervezni. A civil szervezetek képviselői beszámoltak a népszámlálások tapasztalatairól is - mondta el.
Szávay István (Jobbik) alelnök rendkívül sikeresnek és eredményesnek nevezte az ülést, amely konstruktív légkörben zajlott. Mint mondta, az egyes szervezetek megosztották tapasztalataikat az eddig lezajlott népszámlálásokról. A jobbikos politikus elmondása szerint az a gondolat fogalmazódott meg, hogy a népszámlálásra való felkészülést akkor kell elkezdeni, amikor az előző népszámlálás eredményei ismertté válnak. A magyar közösséget identitásának vállalására, megvallására nem csak akkor kell biztatni, amikor népszámlálások közelednek, hanem ennek a mindennapokban is meg kell jelennie - hangsúlyozta.
Ebben az "elcsatolt területeken működő politikai és civil szervezeteknek", mind a magyarországi politikumnak megvan a felelőssége - emelte ki. A tapasztalatok összegzése - folytatta, a kárpátaljai szervezeteknek is hasznos lehet, Ukrajnában ugyanis jövőre lesz népszámlálás. Elhangzott az is, mire kell vigyázni, hogyan próbálják meg adminisztratív eszközökkel a magyarságát számát csökkenteni - számolt be az ülésről az MTI-nek a jobbikos képviselő.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteken plenáris munkaülést tart, a tanácskozáson megvitatják az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot. Mivel az előterjesztés vitáját a tervek szerint pénteken kezdi meg az Országgyűlés, ezért módosító javaslatok még nem érkezhettek, így elsőként a KMKF tagjainak lesz módjuk arra, hogy kifejtsék véleményüket a törvényjavaslattal kapcsolatban - olvasható az Országgyűlés sajtószolgálatának tájékoztatójában. A találkozó Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődik, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ad tájékoztatást a kormány nemzetpolitikájáról. Gulyás Gergely a beterjesztett választójogi törvényről tájékoztat. Ezt követően kerül sor a magyar nemzeti közösségek és a magyarországi pártok álláspontjának ismertetésére. Felvidék.ma

2011. december 2.
MOGYE: a magyar tanárok távol maradtak
A hét elején megválasztották az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen létrehozott főtanszékek vezetőit. Mint ismeretes, kezdetben még arról volt szó, hogy külön alakulnak meg a román és magyar tagozatot alkotó főtanszékek (intézet, departamentum), amelyek feladata az oktatás megszervezése mellett a kutatómunka irányítása, a személyzeti problémák és a pénzek elosztása lesz. Mivel az egyetem román többségű szenátusa a tanügyi törvénynek a kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásait semmibe véve szavazta meg az egyetem szervezési és működési szabályzatát, ebben nem szerepelnek a magyar nyelvű oktatásért felelős intézetek. Tiltakozásképpen az egyetem magyar oktatói – kevés kivételtől eltekintve – nem vettek részt a román főtanszékek alakuló ülésén és az igazgatók megválasztásán.
Távolmaradásuk ellenére valamennyi departamentum megalakult, a második ülésen ugyanis elegendő volt a jelenlevők többsége is.
Az Általános Orvosi Karon öt főtanszék élére választottak igazgatót. Az M1-es intézet élére, ahova az anatómia, szövettan, sejtbiológia, genetika, biokémia, biofizika, törvényszéki orvostan, radiológia és képalkotó eljárások katedrák tartoznak, dr. Borda Angela egyetemi tanár pályázott sikeresen.
Az M2-es főtanszéket (élettan, kórélettan, járványtan, gyógyszertan, klinikai laboratórium, mikrobiológia, közegészségtan, egészségügyi menedzsment, kutatás-módszertan, idegen nyelvek, testnevelés, biostatisztika és az informatika stb.) a választások nyomán dr. Măruşteri Marius informatikaprofesszor fogja vezetni.
A különböző belgyógyászati szakokat magába foglaló M3 főtanszék élére dr. Ţilea Ioan egyetemi előadótanárt választották.
A többi belgyógyászati jellegű katedrákat (munkaorvostan, endokrinológia, gyermekgyógyászat, ideggyógyászat, elmegyógyászat, onkológia, gerontológia, reumatológia, tüdőgyógyászat, bőrgyó-gyászat, 2-es intenzív terápia) dr. Georgescu Lia egyetemi tanár irányítja a választások nyomán.
A sebészeti katedrákat (általános sebészet, idegsebészet, ortopédia-traumatológia, szemészet, nőgyógyászat, orr-fül-gégészet, urológia, 1-es intenzív terápia) tömörítő M5-ös departamentum vezetőjének dr. Băţagă Tiberiu egyetemi tanárt választották.
A Gyógyszerészeti Karon két főtanszék fog működni, az alaptantárgyakat magába foglaló intézet vezetője dr. Imre Silvia professzor, a többi katedrát magába foglaló departamentum vezetője dr. Ciurea Adriana egyetemi előadótanár lett.
A Fogorvosi Karon a két román főtanszék vezetője dr. Păcurar Mariana egyetemi tanár (megelőzés, ortodoncia, odontológia, paradontológia), a második intézeté, ahova a gyakorlati tantárgyak mellett a szájsebészet is tartozik, dr. Cerghizan Diana adjunktus lett.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro

EMNT-tisztújítás Temes megyében
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének választmányi gyűlését szerdán este tartották meg a temesvári Szórvány Alapítvány székhelyén. A tisztújító gyűlésen az EMNT országos elnökségét Borbély Zsolt Attila képviselte.
Kása Zsolt Temes megyei EMNT-elnök beszámolója után Borbély Zsolt Attila beszélt az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének szükségességéről, felelevenítve az erdélyi magyar autonómiatörekvések két évtizedes történetét, majd kitért az aktuális anyaországi politikai helyzetre, ahol a nemzeti érdeket képviselő politikai erők uralják a törvényhozást.
A tisztújítás során Kása Zsolt javaslatára háromtagú elnökséget választottak a civil mozgalom jelen levő tagjai, akik megerősítették tisztségükben Kása Zsolt elnököt, valamint Dukász Magor és Katona Mihály alelnököket. Az EMNT marosvásárhelyi Országos Küldöttgyűlése után, amelyen a Temes megyei szervezetet hét küldött képviseli, sor kerülhet az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetének a megalakítására.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Csíkszereda: román nemzeti ünnep HVIM-mel és Új Jobboldallal
Izgalmasnak ígérkezett csütörtökön kora délután a december 1-jei romániai nemzeti ünnep csíkszeredai rendezvénye, hiszen az eseményen részt vett az Új Jobboldal és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) több tagja is. A csendőrség, a prefektúra utasítására, az esetleges incidensektől tartva az ünneplés helyszínének két különböző oldalára csoportosította a két szervezet tagjait, majd körülállták őket. A csendőrség tizenöt magyar fiatalt kísért be és igazoltatott, mivel az ünnephez nem illő feliratokkal jelentek meg.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a szervezet magyarországi vezetőjét, Toroczkai Lászlót is meghívta a rendezvényre.
„Ha a székelyeknek van gondjuk mi jövünk, ha pedig nekünk, akkor ők jönnek. Nem a románság ellen akarok tüntetni, hanem egy olyan soviniszta szervezet ellen akarok fellépni, mint a Új Jobboldal. Én nem megyek Bukarestbe, Iaşi-ba, vagy más román többségű városba az ottani románságot provokálni, nem mentem március 15-én sem kokárdával tüntetni” – mondta a szervezet vezetője.
Szőcs Csongor, a csíkszeredai HVIM vezetője leszögezte, a székelyföldi románok nem élnek elnyomásban, ezért tartják igazságtalannak a szélsőséges román szervezet fellépését. „Ez a mi szülővárosunk, nem szeretnénk, ha lennének olyan emberek, akik megmondanák, hogyan ünnepeljünk. Szeretnénk éreztetni velük, hogy a szélsőjobbra nincs szükség, láthattuk, mi volt tavaly Sepsiszentgyörgyön vagy Marosvásárhelyen. Nincs szó arról, hogy a nemzeti ünnepet befolyásoljuk, itt sem lennénk, ha nem azt hallanánk, hogy »Kifele a magyarokkal!« és hogy a románok itt elnyomásban élnek” – magyarázta jelenlétük célját Szőcs.
Egy órával az ünnepség kezdete előtt a csendőrök 15 fiatalt kísértek be a főtérről az őrsre, hogy igazoltassák őket. Amint Gheorghe Suciu, a csendőrség sajtószóvivője kifejtette, a fiatalok megszegték a 60/1991-es törvény 14. cikkelyét. „Különböző plakátokkal jelentek meg, olyan feliratokkal, mint »Itthun vagyunk!« és »Mindenki menjen vissza a dédnagyszülei sírjához!«, emellett kék-arany és piros-fekete székely zászlókat lobogtattak” – fejtette ki a szóvivő, aki az események után elmondta, csupán leigazoltatták a fiatalokat, akik egyetlen szervezetnek sem voltak tagjai, majd hazaengedték őket.
A Új Jobboldal mintegy 200 tagja vonult fel Csíkszeredában, kezükben a nemzeti lobogóval, illetve egy hatalmas bannerrel: „Románia egységes, oszthatatlan, szuverén és független nemzetállam!”, és azt skandáltak: „Hargita és Kovászna román föld”, „A román nyelv az egyetlen úr” illetve, hogy az Új Jobboldal a nemzet büszkesége.
Tudor Ionescu, a csoport vezetője úgy vélekedett, hogy demonstrációjuk nem provokáló. „Az a provokáció, amikor valaki felakasztja Avram Iancut vagy meggyújtja a román zászlót. Az alkotmány első mondatát addig fogjuk mondani, amíg mindenki megérti” – szögezte le a szervezet vezetője.
Ladányi László Zsolt prefektus, aki az ünnepségen Emil Boc miniszterelnök szavait tolmácsolta, elmondta, nem kellett senkinek engedélyt kérnie a prefektúráról a nemzeti ünnepen való részvételért.
„Mi azt szeretnénk, hogy Hargita megye ugyanolyan csendes legyen ezután is, mint volt, és reméljük, hogy ezután a felvonulás után hazamennek” – fogalmazott újságírói kérdésre a prefektus.
Románia volt kulturális minisztere, Theodor Paleologu is jelen volt az ünnepségen és megelégedésének adott hangot, hiszen mint mondta, a nemzeti ünnepen nincs keresnivalója más zászlónak, csupán a román lobogónak.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Muzsnay Árpád szatmárnémeti művelődésszervezővel
Magyartanár, újságíró, művelődésszervező. 1941. június 21-én született Szatmárnémetiben. Kiskolcson és Batizon tanított, majd az Előre, a Falvak Dolgozó Népe, később a Falvak Népe, ez utóbbi megszűnését követően pedig rövid ideig a Szatmári Friss Újság belső munkatársa. 2003-ban az RMDSZ alkalmazottjaként ment nyugdíjba. A rendszerváltást követően újjáalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület partiumi alelnöke.
Számos, évente ismétlődő, magyar vonatkozású, főként irodalmi rendezvény elindító-szervezője Szatmár megyében. Az ön nevéhez fűződnek a Páskándi-, Rákóczi- és Szilágyi Domokos-megemlékezések, az érmindszenti zarándoklatok, a Kölcseyhez fűződő rendezvények és még számos más megmozdulás. Számos, a nagyjaink előtt tisztelgő szobrok állításának is kezdeményezője volt. Miért érezte fontosnak ezt a tevékenységet?
– A kommunizmus végén Szatmár, illetve Szatmárnémeti úgy nézett ki, mintha nem is élnének itt magyarok, szinte egyáltalán nem voltak itt magyar vonatkozású emlékhelyek. Annak ellenére, hogy ez a térség igen sok írót, költőt adott a magyarságnak. Sokan nem is tudják, hogy milyen sokat. Úgy éreztem, fontos felmutatni, hogy a jelenlegi romániai Szatmár megye, ha természeti látványosságokkal különösebben nem nagyon büszkélkedhet, vonzó lehet gazdag kulturális értékeinek köszönhetően. Szomorúan látom a mai napig, hogy a Magyarországról jövő turisták lényegében csak átutaznak rajtunk, esetleg bekukkantanak Kalotaszegre, aztán a Székelyföldig meg sem állnak, pedig itt is lenne bőven mit megnéznie egy olyan embernek, aki érdeklődik a kultúra iránt. Emellett pedig úgy éreztem, tartozom ezzel az itteni magyarságnak. Egyfajta népszolgálat ez a részemről: szolgálni azt a közösséget, mely taníttatott annak idején.
– Jelenleg Szatmárnémeti nem a pezsgő kulturális életéről híres, annak ellenére, hogy számos irodalmi, kulturális, történelmi személyiség származik innen. Miért van ez így ön szerint?
– Szatmár soha nem tudta megtartani nagy szülötteit – talán Gellért Sándort kivéve. A térség soha nem számított kulturális központnak, és egyike volt azon vidékeknek, ahol a leghamarabb tűnt el a népi kultúra. Trianon pedig felszabdalta, és perifériára került. A pezsgő kulturális élet hiányáért részben az itt a magyar televíziózás kezdetétől mindig jól fogható magyar tévé is okolható. Az emberek rászoktak a televíziózásra, és ettől eléggé eltunyultak. „Ellustul” kissé az, aki mindent tálcán kap. A Ceauşescu-rendszerben a szatmáriak fizikailag itt tartózkodtak ugyan, de szellemileg a budapesti tévéadásoknak köszönhetően tulajdonképpen az összmagyarságban élték mindennapjaikat. S valljuk be, annak idején művelődési szempontból sokkal színvonalasabb műsorokat sugároztak, mint manapság. Talán ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy nincs túl élénk kulturális élete a városnak. De korántsem vállalkoznék arra, hogy kimerítő választ próbáljak adni – épp egy beszélgetés keretében – erre a kérdésre.
– Hogyan fogadta az ön ténykedését 20 éve a magyar közösség, és hogyan értékelik ma?
– Az 1989-es fordulatot követő esztendőkben nagyobb mozgósító erővel bírt egy-egy magyar kulturális rendezvény, mint manapság. A szatmárnémeti Kölcsey-szobor avatásán például több ezren vettek részt. Az első Dsida-megemlékezésre annyian jöttek el, hogy a színház kakasülője is megtelt, az első Ifjú szívekben élek Ady-pódiumvetélkedő pedig zsúfolásig megtöltötte a filharmónia termét, de a kezdetben maratonira sikeredett ökumenikus kórustalálkozók iránt is oly nagy volt az érdeklődés, hogy a főtéri római katolikus székesegyház szinte kicsinek bizonyult. Manapság jó eredménynek számít, ha 20-25 érdeklődő eljön egy eseményre. Az emberek nagyon elfoglaltak lettek, szinte semmire nem jut idejük. Talán nem ártana korosztályonként megnézni, felmérni, hogy kiknek mi tetszik, és aszerint alakítani a kulturális programokat.
– A város, valamint a megye románsága hogyan reagált a kezdeményezéseire?
– Az elején lehet, hogy voltak egyeseknek ellenérzéseik, de komoly gondjaim nem voltak e téren. Szilágyi Domokos szatmárnémeti szobrát például meg is rongálták közvetlenül a leleplezése után, mostanában azonban már nem történik ilyesmi. Mielőtt egy-egy ötletemmel előrukkoltam, mindig megpróbáltam a románok fejével is végiggondolni a dolgokat: románként én hogyan viszonyulnék a rendezvényhez? Úgy érzem, ezzel is magyarázható, hogy Majtény községben a román értelmiség is magáénak érzi Rákóczit és a vele kapcsolatos hagyományos megemlékezésünket.
Továbbá hogy Sződemeteren, ahol kezdetben nagyon is ellenségesen fogadták a Kölcsey-megemlékezéseket és emlékjelhagyásokat, az évek során olyannyira enyhült, változott a helyzet, hogy a polgármester részt vesz az ünnepségeinken, annak szervezésében ma már aktív szerepet vállal. Nem volt könnyű meggyőzni az ott élő románokat, hogy nincs szándékunkban az egykori Kölcsey-szülőházat erőszakkal elvenni a görögkatolikus egyháztól. Az Ady-megemlékezések kapcsán segítette a kölcsönös bizalmat, hogy ő – a jelenlegi Szatmár megyében Popp Aurel festőnek köszönhetően is – a románság számára már e vidék eleve elfogadott magyar személyisége volt. Egyféle híd a románok és magyarok között. II. Rákóczi Ferenc sem okozott gondot, hiszen nem csupán a magyar, de a Kárpát-medence történelmének legszebb, legelőremutatóbb alakja ő.
Hiszen a több nemzetiségű Kárpát-medence olyan utolsó társadalmi megmozdulását vezette, melynek zászlaja alatt egyesíteni tudta a nemzetiségeket, sőt a különböző társadalmi osztályok tagjait is és a korában igen kiélezett katolikus-református ellentétet is tompítani tudta. A mozgalmat nem árnyékolta így be sem nemzetiségi, sem felekezeti feszültség. Bár nem ez vezérelt, hatással voltak rám az 1990-es véres márciusi események is. Ma már bizonyos, hogy a Marosvásárhelyen véres etnikai konfliktusba torkollott úgynevezett „fekete márciust” eredetileg Szatmárnémetire tervezték, de legalábbis itt tartották a főpróbát. Nagy szerencsénkre azonban itt mind a magyarság, mind a románság körében akadtak olyanok, akik képesek voltak megakadályozni a komolyabb következményekkel járó összetűzést.
– Az ünnepségeket, főleg kerek évfordulókkor irodalmi, történelmi tanácskozással is egybeköti, az előadások kivonatait pedig általában kötet formájában jelenteti meg…
– Igen, erre büszke vagyok. A tanácskozások anyagát – bár közművelődési rendezvények keretében állnak össze – a szaktudományok is értékelik, főiskolákon például ajánlott irodalomként szerepelnek.
– Körülbelül két évvel ezelőtt nyilvánosan bejelentette, hogy felhagy a közéleti tevékenységgel, átadja a rendezvényeit a fiatalabbaknak. Ennek ellenére ismét dolgozik, sőt az ön által elindított hagyományos rendezvények zömének szervezését újra kézbe vette. Mi történt?
– Ez egy olyan időszakban volt, amikor nagybeteg voltam, és nem tudtam, mi következik. Őszintén megmondva, nem voltam megelégedve azzal, ahogyan továbbvitték a rendezvényeket. Korántsem tetszett például, ahogy tavaly szervezték meg az Érmindszenti Zarándoklatot. Úgy döntöttem, hogy ameddig bírom, csinálom. Ezzel tartozom a feleségem emlékének is, aki mindvégig mellettem állt és támogatott. Sajnos eddig nem sikerült megtalálnom, illetve megtalálnunk az utódomat. Lehetséges, hogy velem van a baj, nehéz követni az elképzeléseimet.
Ez a feladat nem könnyű. Rámenősnek, erőszakosnak is kell lennie az embernek, ha azt akarja, hogy neves személyiségek jelenjenek meg a rendezvényein. Megtörtént például, hogy Szatmárról Kolozsvárra azért mentem el egy ünnepi fogadásra, mert tudtam, hogy ott lesznek azok az irodalmárok és politikusok, akiket valamelyik általam szervezett ünnepségre előadónak, vagy szónoknak meg szeretnék hívni. Másként fogadják ugyanis a felkérést tartalmazó e-mail-t, ha az egy olyan embertől jön, akivel már személyesen is találkoztak, szót váltottak az esemnényről.
– Mik a további tervei? A hagyományos rendezvények mellett tervez újakat is?
– Különböző elképzeléseink vannak a Kölcsey-kultusz ápolására, továbbéltetésére. Felmerült egy turisztikai útvonal terve is, mely a Hymnus szerzőjéhez leginkább kötődő településeket – Sződemetert, Álmosdot és Szatmárcsekét – egybefűzné, hogy segíthessünk abban, hogy az érdeklődők könnyebben eljuthassanak életének fő színhelyeire. Az irodalmunk nagyjaihoz kötődő emlékhelyek szerintem olyanok, illetve olyanok lehetnének, mint fizikaórán a kísérletek vagy a szemléltető gyakorlatok. Sokat segíthetnek a megértésben, az ismeretek elmélyítésében. Ezért jónak tartom a magyar kormány határon túli magyarlakta területeket célzó osztálykirándulás-programját, azonban ez csakis akkor érheti el a célját, ha előzetesen otthon a gyerekeket alaposan felkészítik, voltak ugyanis a téren negatív tapasztalataim is.
Babos Krisztina

A magyar kisebbség átalakulásai
A Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási moduljának e heti meghívottja az a Bárdi Nándor volt, aki októberben már a történelmi előadás-sorozat keretében is értekezett a nemzetiségi kérdésről és a magyar kisebbségek helyzetéről az államszocializmus korában. Szerdai előadásának tárgya a kisebbségi magyar közösségek társadalmi átalakulása volt, mellyel kapcsolatban elmondta, három jelentős töréspontot különböztetnek meg a modern magyar kisebbségtörténetben. Ezek közül az első az 1918–1919-es periódus, melyben a kisebbségek nem társadalmi folyamatok nyomán, hanem kényszerközösségként alakultak ki, s amelyben végbement a nemzetépítés államtalanítása. 1944–1948 között eltűnt a zsidóság és a németség, megszűnt a magántulajdon és a jogállamiság, és egy csonka kisebbségi társadalom alakult ki, 1989 után pedig előtérbe került a regionális integráció, valamint jogos elvárásként és élő jövőképként jelent meg a nemzeti autonómia. A ’90-es évek erdélyi emigránsainak 50-60 százaléka szakmunkás volt, s nagy részük 2006-ra magánvállalkozóvá vált, s mint Bárdi elmondta, Magyarország jelenleg nem tud szakmunkásokat fogadni, akiket külföldön amúgy is jobban megfizetnek.
Előadása első felében hat, társadalomtörténetileg fontos folyamatot taglalt, amelyek kihatással vannak a magyar kisebbségi közösségekre: a népfogyatkozást (amely elsősorban a migrációnak, a természetes fogyásnak, az elöregedésnek és az asszimilációnak tudható be), a kisvárosiasodást (reruralizációt), a régi értelemben vett középosztály elvesztését, a magyar–roma közösségek helyzetét, a többes kötődéssel rendelkezők (vegyes házasságban élők) növekvő arányát a nemzeti közösségek peremén, valamint a médiaszocializáció hatását. Az értekezés második felében két nagyon fontos átalakulásról, a kisebbségi elitek szerepfoglalásának változásáról, illetve a kisebbségi intézményrendszerről és társadalomról alkotott kép módosulásáról beszélt, majd pedig az anyaországi és a határokon kívül élő magyarok célkitűzéseit vetette össze.
Bárdi a külhoni magyarság legfőbb követelései közé sorolta a magyar hivatalos nyelvként való elfogadtatását regionálisan, a kulturális önszerveződést, a területi és közigazgatási beosztás befolyásolását, a gazdasági és területfejlesztési esélyegyenlőséget, a magyar szimbólumok hivatalos elismertetését, a kormányzati képviseletet és emancipációt. A kisebbségi célkitűzésekkel szemben az anyaország magyarságpolitikájának konszenzuspontjai az erőszakmentesség elvére és az egyetemes magyar közösséghez való tartozás jogára épülnek. Az előadó hangsúlyozta, a magyarországiak nem a határok helyét, hanem azok minőségét akarják megváltoztatni, a határtalanításnak azonban számos gátló okát azonosította. Ilyennek tekintette az anyaország és a külhoni magyarok Trianonhoz való különböző viszonyulását, a haza fogalmának másságát, a többség–kisebbség probléma megélését, valamint az egyenrangúság és kompetenciák megítélését.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. december 3.
Magyar Unió az Európai Unióban
Péntek délután a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Tőkés László, az Európa Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt a vendége.
Tőkés László először azt magyarázta, miként értette azt a kijelentését, a Máért ülése után, miszerint a magyar politikának igenis dolga, hogy beleszóljon a külhoni magyarság dolgaiba. Tőkés elmondta: a Ceauşescu doktrinát idéző kijelentés, miszerint senki nem szóljon bele az erdélyi magyarság ügyeibe, csak látszólag logikus, ez valójában egy egészen torz szemlélet. Az EMNT elnöke erre példát is mondott: a család tagjai hivatottak a család dolgaival foglalkozni. Tehát értelemszerűen a határon túli magyaroknak is van joguk „beleszólni” a magyarországi politikába, és kifejezetten elvárható, hogy a magyarországiak is „szóljanak” bele a külhoni magyarság dolgaiba. Vagyis a magyar integráció, az egységes magyar nemzetszemlélet jegyében foglalkozzunk egymás dolgaival, képviseljük együtt egymás érdekeit.
Továbbá arról beszélt Tőkés László, hogy létkérdés számunkra, hogy ne úgy jelenjünk meg Románia és Európa térképén, mint egy másfél-két milliós kisebbség, hanem mint egy 14-15 milliós nemzet, a 18 milliós román nemzettel szemben. És így már átalakulnak a súlyviszonyok.
Az EP alelnöke kijelentette: a magyar állampolgárság ne legyen csak egy szimbolikus politikai tér, és ne legyen csupán az érzelmeink szempontjából fontos, azt töltsük meg tartalommal is. Ha a nemzetintegráció folytatódik, ha Magyar Uniót valósítunk meg az Európai Unióban, akkor rendelni kell ehhez a politikai stratégiához konkrét, és gyakorlati tartalmakat, akár transznacionális pártokról is lehet beszélni. Tőkés elmagyarázta, hogy a transznacionális pártok a teljes egyenjogúság jegyében nem ismernek országhatárt, és ugyanazokat a célokat, elveket, eszményeket képviselik. Ő még többre gondol: a magyar nyelvterületeken Kárpát-medencei magyar politikai pártok, és szervezetek alakuljanak ki, amelyek határok felettiek legyenek s ezek egységesen képviseljék a magyar érdekeket.
Tőkés elégedett a választási törvénytervezet jelenlegi formájával, ha a külhoni magyarságnak megadják a listás választáshoz való szavazati jogot, az jelent pillanatban egy nagyszerű, döntő pés.
Duna TV, Közbeszéd

Kézdiszentlélek a legmagyarabb község
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint megyénk legmagyarabb községe a felső-háromszéki Kézdiszentlélek, ahol a magyar lakosság számaránya 99,19 százalék – közölte Tamás Sándor megyeitanács-elnök Dálnokon a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.
Az elnök a megyei népszámlálási adatokat is ismertette. Elmondta: az előző népszámlálás óta megyénk összlakossága 222 449-ről 206 884-re csökkent, a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románok száma 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re. Kézdiszéken a legnagyobb arányban, 2487 személlyel Kézdivásárhely lakossága csökkent, míg 2002-ben 20 488 polgárt számláltak meg a biztosok, jelenleg a város lakossága Nyujtóddal együtt 18 001 fő. A magyarság száma tíz esztendő alatt 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken csupán Torján és Esztelneken nőtt a lakosság, másutt, bár nem látványosan, de csökkent a lélekszám. A románság csupán Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett pár személlyel, a többi községben csökkent. A legtöbb román, 820 Bereckben, a legkevesebb, nyolc Polyánban él. 1500-as lélekszám alatti kézdiszéki község Esztelnek (1188) és Kézdialmás (1312), 2000 alatti Lemhény (1924) és Polyán (1770), 3000 feletti Bereck (3498), Szentkatolna (3351), Csernáton (3954) és Ozsdola (3506), 4000 feletti pedig Torja (4052), Kézdiszentlélek (4665) és Gelence (4722). A romák száma leglátványosabban Ozsdolán növekedett, míg tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt. Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Megyeszinten a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol alig hárman élnek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely hazát akarunk
Székely hazát akarunk a címe Kádár Gyula legújabb könyvének, mely a napokban került ki a nyomdából.* A sepsiszentgyörgyi történész, a Történelmi Magazin főszerkesztője, a Háromszék állandó külső munkatársa egy évvel ezelőtt megjelent, Székelyföld határán című kötetéhez hasonlóan ez is a székelyföldi autonómia kivívására buzdít. Míg azt az autonómiaharc bibliájának neveztük, a szentírási párhuzamnál maradva, emezt méltán jellemezhetjük az autonómiaharc újszövetségeként.
A kötet első átlapozásra egységesnek tűnik, de beleolvasva kiderül, két – a tördelésben nem jelzett – részből áll. Az első, a könyv több mint felét kitevő részben történelmi publicisztikai írásokat olvashatunk, a második rész népesedéstörténeti tanulmányokat tartalmaz. A felületesen átlapozó számára úgy tűnhet, a két műfaj nem összeegyeztethető, ám a könyvbe belemélyedve kiderül, a részek igenis kiegészítik egymást, a tanulmányok alátámasztják a politikai síkra is terelt történelmi jegyzetek jogosságát. A Székelyföld határán című, szintén történelmi publicisztikai írások gyűjteménye ismeretében fogalmazhatunk úgy is, hogy e kötetben Kádár Gyula bekeményít, hisz jegyzeteiben arra ösztönzi az erdélyi magyarságot, hogy határozottabban folytassa küzdelmét az autonómiáért, következetesebben törekedjék az önazonosság megőrzésére. A szerző közérthetően, olvasmányosan, gyakran az irónia és a paródia eszközéhez nyúlva igyekszik felrázni a székelyeket, arra szólítva őket, ne törődjenek bele a másodrangú állampolgári státuszba, hanem küzdjenek közösségi jogaikért. Az autonómiaharc megvívásának halaszthatatlanságára, szükségességére igyekszik rámutatni írásaiban.
Az első fejezet a kisebbségi sorsba nyújt betekintést. A publicisztikai írások arra keresik a választ, a székelyeknek van-e hazájuk? Hol van? Mit értünk a székely haza fogalmán? Mit jelent Székelyföld? Tudja-e a székely, hogy népként megilleti az önrendelkezés joga?
A román nacionalizmus 1918 előtt
Amikor 1918-ban Románia megszerezte Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatra tett szert. Az 1877-ben bekebelezett Dobrudzsában a román népesség nemzetiségi arányait huszonhárom év alatt 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek „idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, tagjai hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszközük az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: „Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét (...), higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzet között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt, minél tovább mennek, annál jobb lesz."
Nem az ördög nyelve
A szerző a nyelvi egyenlőtlenség felszámolására javasolja: vezessék be a magyar nyelv tantervszerű oktatását a székelyföldi román osztályokba. Tegyék lehetővé, hogy a két és fél, átlagosan nyolcvan százalékban magyar megye területén a magyarokat ne érje nyelvi diszkrimináció. Az egyenlőséget csak úgy lehet megvalósítani, ha mindkét nép gyermeke kölcsönösen tanulja egymás nyelvét – figyelmeztet. Az őshonos székelység magyar nyelvéről tudni kell, hogy az nem a ló és nem is az ördög nyelve! Ha a székelyföldi románok és magyarok nyelvi egyenlősége megvalósul, akkor az valóban elősegíti a kölcsönös tisztelet és egyenlőség érzését.
Napirenden a régiósítás
Háromszék – amelynek délnyugati határain az elmúlt huszonegy év alatt erőteljesen módosultak az etnikai arányok – Brassó régióhoz csatolva ki lesz téve a gyors elrománosításnak. Ezzel párhuzamosan a megcsonkított székely régió, a javasolt Hargita és Maros megye – a történelmi Marosszékhez csatolt román többségű tájegységekkel – valójában csak enyhe magyar többségű övezetet alkotna, amely szintén előbb vagy utóbb román többségűvé válna. Kétségtelenül kilóg a lóláb! A román politikai elit nem akar magyar többségű régiót, mert ez akadályozná a magyar tömb felszámolásában. Ezeréves a székely autonómia
Ebben a témában a szerző rámutat, hogy: az oklevelek szerint Székelyföld nemcsak hosszabb ideig volt külön igazgatott tartomány, de időben is megelőzte a két román vajdaságot. A magyar krónikák arról beszélnek – írja Kádár Gyula –, hogy a magyarok második bejövetele idején (895) a székelyek eléjük mentek, és közösen hódították meg Pannóniát. A Képes Krónikában olvashatjuk azt, hogy a magyarokkal „együtt hódították meg" Pannóniát. Kézai Simon ugyanezt állítja, a székelyek a magyarokkal „együtt meghódítván" Pannóniát, ezért abból „részt nyertek". A székelység a magyarral rokon, azonos nyelvű, a magyarsághoz csatlakozott nép. Már a magyar törzsszövetség korában biztosították számára a társnemzeti státuszt, önrendelkezést.
Székelyföld veszélyben
A szerző dióhéjban bemutatja az elmúlt kilencvenhárom év történelmét, fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete? Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld veszélyben forog, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát, ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé – írja a szerző.
A székelység, mivel nem jövevény, hanem őshonos nép, képes olyan autonómiát teremteni, ahol a városokba betelepített románság, valamint a korábbi évszázadokban a Székelyföld peremvidékén letelepedett román közösségek is otthon érezhetik magukat. Székelyföld önkormányzatát, társnemzeti státusát mind a történeti jog, mind a népességarány indokolja.
Székelyföld autonómiája Romániában azért is jogos követelés, mert a hivatalos népszámlálás adatai szerint a tervezett székely autonóm területen a székely népesség 76 százalékarányt képvisel, a 809 000 fős népességből 613 000 főt. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a székely önkormányzat jogossága történelmi alapokon nyugszik. A székely nép 997 éven keresztül autonómiával rendelkezett.
Kádár Gyula a magyar államalapítás nagyszerű művének ismertetésében is arra világít rá, hogy ha a magyarság és a székelység összefog, akkor e nép erős, képes ellenállni a beolvasztásra törő, elnemzettelenítést szolgáló hatásoknak. A nacionalistáknak meg kell érteniük, a székelység egyenlő jogú közösségként akar és fog élni szülőhazájában, Székelyföldön. Területi autonómia márpedig lesz, akár akarják, akár nem, mert mi Szent István földjén nem jövevények vagyunk. Ne feledjük: Székelyföld a népesség aránya, a történeti jog alapján a székelyeké és mindazoké, akik itt élnek – szögezi le.
Ha kell, tüntetni fogunk
Uraim! Hiába spekulálnak, Székelyföld egységes és az is marad! Az, hogy Önök 1920-ban igazságtalan diktátummal megszerezték Székelyföldet (is), nem jogosít fel senkit arra – írja a szerző –, hogy a ma is 80 százalékban magyarok által lakott Székelyföldet kényükre-kedvükre felszabdalják az etnikai arányok megváltoztatásáért, a románosítás megkönnyítéséért. Ha a román hatalom Székelyföld szétforgácsolásával népünk felszámolására tör, akkor mi erőt tudunk meríteni történelmünkből, mert vannak gyökereink! Nincs szükség kitalált történelemre! Ha a szükség úgy hozza, tömegtüntetések sorával fordítjuk Európa figyelmét a székelységre, az erdélyi magyarság kollektív jogoktól való megfosztottságára – figyelmeztet a szerző.
A székelység és a magyarság lélekszáma a honfoglalás után
A kötet második fele két szakdolgozatot tartalmaz. Ezek megismertetnek a magyar államalapítás előtti és utáni századok népesedési helyzetével. A könyvből megtudhatjuk azt is, hogy az Árpád vezette magyarság létszáma meghaladta az egymillió főt. A szerző a magyarság lélekszámának alakulását az 1300-as évekig vezeti. Ha a honfoglalás idején (895 táján) csekély létszámú magyarság telepedett volna le, akkor a 9–10. században képtelen lett volna arra, hogy adóztassa egész Európát a Fekete-tengertől az Atlanti-óceánig. A magyarság nem játszhatott volna nagyhatalmi szerepet a honfoglalás utáni hat évszázadban, ha nem rendelkezik kellő számú népességgel.
A honfoglalás kori székelység aránya a honfoglaló magyarság négy-öt százalékára tehető. Az 1330-as és az 1500-as évekre számolt népességi adatok és arányok azt mutatják, hogy a székelység lélekszáma 895-től 1614-ig összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint amennyit a korábbi szakirodalom emleget. Kádár Gyula egyértelművé teszi, hogy a székelyek száma évszázadokon át nem volt olyan jelentéktelen, mint ahogy a szakirodalom zömében olvasható. A különböző analógiák, történelmi források és logikai érvek alapján teljesen új képet nyerünk a székelység lélekszámáról. Ezek a demográfiai tanulmányok már igazi szakdolgozatok forráshivatkozással, lábjegyzetekkel, mégis olvasmányosak, érdekfeszítőek. A szerző elképzelhetőnek tartja, hogy az újabb kutatások árnyalni fogják az általa számolt népességi arányokat, de vallja, a szakirodalomban eddig közölt adatok elfogadhatatlanok. Kádár Gyula meggyőződéssel állítja, hogy a történeti-demográfiai dolgozatok úttörő jellegük ellenére hozzájárulnak a székelység lélekszámának jobb megismeréséhez.
Tenni kell az autonómiáért
Kádár szilárd hite, hogy könyve hozzájárul nemzeti önismeretünk gyarapításához. Meggyőződése, hogy a székely nép belátható időn belül – saját történelmi gyökereire építve – képes lesz kiharcolni a területi autonómiát úgy, hogy a Székelyföldre telepedett, telepített román kisebbség is otthon érezheti magát. Kádár Gyula bízik abban, hogy a régiók Európájában megvalósulhat Székelyföld széles körű önrendelkezése, amely lehetővé teszi a székelység számára nyelvének, kultúrájának megőrzését. Jogainkért folytatott harcunkban – írja – szükségünk van a történelmünk, a kultúránk ismeretére, az önismeretre. Ha gyökértelenek vagyunk, akkor a hatalom úgy fog elbánni velünk, mint idegenekkel, bevándorlókkal.
Karácsonyi ajándék
A kötetet téli olvasmányként ajánljuk. Az ünnepek közeledtével karácsonyi ajándékra is lehet már gondolni, a Székely hazát akarunk kötet mellett a Székelyföld határán címűt is. A kötetek kaphatóak a H–Press lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban és az Ex libris könyvesboltban. Megrendelhetőek a 0740 026 450-es telefonszámon, illetve a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen.
* Kádár Gyula: Székely hazát akarunk, Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2011
Szekeres Attila

2011. december 4.
Bihar megyében több magyar iskola kényszerült bezárásra
A kevés gyerek és a szakképzett tanárok hiánya miatt zártak be több tucat iskolát Bihar megyében, pedig sokakat közülük korábban éppen azért újították fel, hogy azok ne jussanak erre a sorsra.
A Nagyváradhoz közeli Nyüvedi faluban már két éve bezárták az iskolát, mert végül már csak öt kisiskolás, és három óvodás járt oda. Hiába költöttek sok pénzt az iskola felújítására, remélve, hogy így megtarthatják azt – mondja Piski Emese, a paptamási általános iskola igazgatónője. Az éradonyi iskolát is a bezárás fenyegeti, pedig csak néhány éve építették.
Bihar megyében eddig már három faluban szűnt meg a magyar oktatás, de további bezárásokra és összevonásokra van kilátás.
A sok millióért euróért felépített, vagy felújított épületekkel az önkormányzatok rendelkezhetnek, legtöbbjükből valószínűleg közösségi házakat alakítanak ki.
Duna Tv, Híradó

Polgármesterek Paktuma – Tudatosság kerestetik
Bognár Levente alpolgármester a múlt héten, Brüsszelben írta alá a Polgármesterek Paktumát, amelyben Arad vállalta, hogy 2020-ig 20 százalékkal csökkenti a megyeszékhelyen a széndioxid-kibocsátást. Az aláírás azonban nem formalitás, kötelességeket ró a városvezetésre, önkormányzatra.
– Arad része annak a közös, az olasz Vicenza város által koordinált közös pályázatnak, amelynek keretében pénzforrást kap a széndioxid-kibocsátás csökkenését elősegítő akcióterv kidolgozására – magyarázta az alpolgármester a Paktum gyakorlatba ültetésének körülményeit.
– Nagyon fontos volt számunkra a közös pályázatban való részvétel, hisz Romániából rajtunk kívül csak Temesvár és Gyulafehérvár került be az úgynevezett „Conurbant” Projektbe. Számos tárgyaláson, megbeszélésen vettem már részt, most pedig vezetésemmel egy csoport alakul ki Aradon, amely koordinálja majd az akcióterv végrehajtását. Azt szeretném, hogy ebbe a csoportba kizárólag környezetvédelmi vagy a környezetvédelemért konkrétan fellépő szakemberek kerüljenek, például, a CET hőerőműből, a közlekedési vállalattól, tervezőirodákból. Az akcióterv keretében kötelességünk lesz kitölteni egy állapotmeghatározó-felmérőt, amelyből aztán pontosan kiderül, hogy Arad hol áll a széndioxid-kibocsátás terén, mit kell tennie ennek csökkentéséért – folytatta az ismertetést Bognár, elmondva még, hogy az általános statisztikai adatok megszerzése a legkisebb probléma, gond lesz viszont annak megállapítása például, hogy a magánházak saját fűtése mennyivel járul hozzá a város szénmonoxid-kibocsátásához.
Az aradi alpolgármester úgy véli, a lakosság tudatossá tétele alapfeltétele a vállaltak teljesítésének.
– A brüsszeli tanácskozáson olyan városok polgármesterei szólaltak fel, amelyek évtizedek óta tudatosan próbálják és akarják csökkenteni a széndioxid-kibocsátást. Nagyon érdekes volt Varsó polgármesterének beszámolója, ő elmondta, hogy a főváros többek között 186 darab takarékos villamost vásárolt 300 millió euróért, egy milliárd euróból fejlesztették a metróhálózatot, pénzt adtak lakásszigetelésre, leállították a széntüzelést. De meghallgathattuk egy belga kisváros polgármesterét, aki bejelentette, hogy széndioxid-kibocsátás szempontjából a település semlegesnek számít, vagy Manchester polgármesterét, aki arról beszélt, hogy 18 millió tonnával csökkentették a város széndioxid-kibocsátását, 1600 magáncéget sikerült megnyerni a program számára – sorolta a pozitív európai példákat Bognár, hozzátéve, hogy ehhez tudatos hozzáállás kell már gyermekkortól kezdve.
Arad számára most az a kérdés, hogy meglesz-e a politikai akarat az aláírt paktumban vállaltak végrehajtására, mit tudnak majd megvalósítani az akciótervből. A környezetvédelmi „labdát” a Régiók Tanácsa feldobta, eddig 1600 európai város „kapta el” – köztük Arad is –, és várhatóan tíz év múlva éreztetni fogja hatását.
Irházi János

2011. december 5.
Két éves a Csángó Rádió – bizonytalan a jövőbeni működés
Fennállásának második évfordulóját ünnepli a Csíkfalusi Csángó Rádió, miközben a működési költségek fedezése meglehetősen bizonytalan – közölte Lőrinc Cselesztin, a rádió főszerkesztője.
A rádiót elsősorban azért indította el 2009 novemberében a moldvai Csíkfaluban, hogy a csángók kultúráját terjessze, hírt adjon az otthon élő és külföldön dolgozó vagy a Moldvából kitelepült csángóknak. – A rádió azonban ne csak nekünk szól, hanem minden magyarnak és a csángók iránti érdeklődőnek – mondta Lőrinc Cselesztin, hozzátéve: mivel a csángóság egy része nyelvében asszimilálódott a románsághoz, a rádió román nyelven is sugároz.
A műsorok összeállításába több önkéntes is belesegít, úgymint Duma András, Duma Dániel, Halász Péter, Takács Szabolcs. A rádió napi 24 órában sugároz adást, ebből a csángó népzene 15 órát tesz ki. A többi időben könnyűzene, riportok, vallásos és egyéb műsorok hangzanak el. A vallásos programokat az erdélyi Mária Rádióról veszik át.
Lőrinc Cselesztin terveikről elmondta, hogy az eddiginél még színesebb műsorkínálatot szeretnénk a hallgatóinknak nyújtani, irodalmi, történelmi, kulturális, ifjúsági témák mellett, híradót és időjárás-jelentést is szeretnének adni, valamint beszámolni a nagyvilág történéseiről.
Lőrinc Cselesztin kitért arra is, hogy a jelenlegi felszerelés nem elég a rádió internetes sugárzásának rendes működéséhez, csak a minimális feltételek adottak. Szükségük lenne stúdiómikrofonra, mikrofonállványra, kábelekre, speciális hangkártyára és egy nagykapacitású merevlemezre. Mindezek összesen mintegy 500 euróba (150 ezer forint) kerülnek.
Mivel a rádió jelenleg csak azoknak érhető el, akik számítógéppel és internetes kapcsolattal rendelkeznek, szeretnék elérni, hogy földi sugárzással az éterben is szóljon a műsor, hallgathassák azok a csángókkal is, akiknek a rádiókészülékein most csak román adók foghatók. Ehhez önálló stúdióra lenne szükségük.
A rádió főtámogatója a klézsei Szeret-Klézse Alapítvány, amelyen keresztül támogatást nyertek a Bethlen Gábor Alaptól. Így sikerült a rádió számára beszerezni az induláshoz szükséges minimális technikai felszerelést, miközben továbbra is bizonytalan a költségek fedezése – jegyezte meg Lőrinc Cselesztin. A Csángó Rádió a www.csangoradio.ro honlapon hallgatható.
MTI

Fogy a népesség Kovászna megyében
A székelyföldi Kovászna megye „legmagyarabb” községe, ahol a legmagasabb a magyar lakosság számaránya, a felső-háromszéki Kézdiszentlélek. A faluban a magyar lakosság aránya 99,19 százalék – írja a Háromszék című megyei napilap internetes oldalán Tamás Sándorra, a Kovászna megyei tanács elnökére hivatkozva.
Tamás Sándor a népszámlálási adatokat ismertetve elmondta, hogy az előző, 2002-es népszámlálás óta a megye összlakossága 222 449-ről 206 884-re, ezen belül a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románoké 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re.
A magyaroknál a csökkenés nagyjából 7,3 százalék, a románoknál 11,4, míg a romáknál a növekedés mintegy 38,6 százalék.
A történelmi Kézdiszékhez tartozó Kézdivásárhelyen a magyarság száma 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken két település, Torja és Esztelnek lakosságának száma nőtt. A románság száma Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett néhány fővel, a többi községben csökkenés tapasztalható. A romák száma a leglátványosabban Ozsdolán növekedett: tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt.
Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A megyében a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol hárman élnek – írja a Háromszék.

Összetartozás-tudatunk erősítését szolgálja a Rákóczi Szövetség
Kettős céllal találkoztak az erdélyi szervezetek: megismerkedni és együttműködni
Mintegy 16000 tag, ebből Erdélyben körülbelül 5000 fiatal, tevékenykedik a Rákóczi Szövetségben – mindez néhány felvidéki egyetemistának köszönhető, akik 1989 nyarán, magyarságukat bátran felvállalva megszervezték az első Szentendrei Főiskolai Tábort Magyarországon. Így kezdte tevékenységét a Rákóczi Szövetség, amely a rendszerváltást követő évben hivatalosan is megalakult Budapesten. A szövetség több mint negyven erdélyi szervezete között szerepel a 2002-ben megalakult kolozsvári szervezet is, amelynek tevékenységéről, céljairól az elmúlt évben elnökké kinevezett Vizi Elődöt kérdeztük.
– Mi a Rákóczi Szövetség szerepe, és mennyire fontos tevékenysége az erdélyi magyar társadalomban?
– A szövetség kiemelt szerepe a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudatának a megerősítése. Többek között arra próbáljuk inteni a fiatalokat, miért fontos a Kárpát-medencében, esetünkben itthon, Erdélyben megteremteniük megélhetőségüket. Fontosnak tartjuk közösségben és nem egyénekként gondolkodni, hiszen közösségben könnyebb elérni céljainkat. Tanuljunk meg élni magyarságunkért!
– Milyen rendezvényeket emelne ki a szövetség idei programjából?
– Mindegyik rendezvényünket ugyanolyan jelentősnek és hasznosnak tartom. Október 6-án fotókiállítás és filmvetítés keretében emlékeztünk a tizenhárom aradi vértanúra a Heltai Gáspár Alapítvány székhelyén. November végén erdélyi regionális találkozót szerveztünk közösen a marosvásárhelyi és csíkszeredai helyi szervezetekkel Szovátán. Egy héttel korábban a Kós Károly tervezte sztánai Szentimrei-villában műhelytáboroztunk, ahol új tagok csatlakoztak a kolozsvári Rákóczi Szövetséghez.
– Milyen célkitűzéseket helyeztek kilátásba a résztvevők Szovátán, és hogyan szeretnének együttműködni a továbbiakban?
– Találkozásunknak kettős célja volt, mégpedig az, hogy erdélyi szervezeteink megismerjék egymás civil társadalmi tevékenységét, ezáltal közelebbi kapcsolatot kiépítve a szervezetek tagjai között. Második célkitűzésként a szervezetek közötti kommunikáció fejlesztését és az együttműködésük erősítését tűztük ki célul. Ezt szolgálták a kerekasztal megbeszélések, amelyeken megegyeztünk: a jövőben több hasznos előadást és közös programot szerveznénk. Az elmúlt hétvégi rendezvény példájára évente megszerveznénk a szövetség erdélyi egyetemista és középiskolás szervezeteinek a találkozóját.
– Egyre több középiskolás Rákóczi szervezet alakul Erdélyben. Hogyan és mennyire sikerült eljuttatni a szervezet üzenetét a kolozsvári középiskolákba?
– A Brassai Sámuel Elméleti Líceum az első kolozsvári iskola, amely befogadta a Rákóczi Szövetség szellemiségét. A szövetség legújabb iskolai szervezetéről van szó, hiszen november végén volt az alakuló gyűlés a líceumban.
– Milyen rendezvények és tevékenységek szerepelnek a kolozsvári Rákóczi Szövetség jövő évi programtervében?
– A következő évben is megemlékeznénk a magyarság számára fontos eseményekről, köztük március 15-ről, amelyet idén is megünnepeltünk felvonulással és koszorúzással. Továbbá olyan programokat szerveznénk, amelyek hozzájárulnak a magyar fiatalság nemzeti öntudatának a megerősödéséhez és szellemi hagyományaink ápolásához, egyben minőségi szórakozást, kikapcsolódást is jelentene számukra. Érdemes megemlítenem a cserekapcsolatunkat, melynek során a Vajdaságban lévő kishegyesi fiatalokkal pünkösdkor részt vettünk a csíksomlyói búcsún, valamint Székelyföldön kirándultunk. Szeretnénk, ha legközelebb felvidéki barátaink is csatlakoznának a programhoz.
SALLAI LORÁND

Az RMDSZ megújítani készül szórványpolitikáját
Szórványpolitikájának megújítására készül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely főként a nagyvárosok szórványmagyarságát akarja megszólítani – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.
A politikus az MTI-nek hétfőn elmondta: novemberben ünnepelték meg először a Magyar Szórvány Napját, amelynek alkalmából Déván egy nagyszabású konferenciát szerveztek. Ezen a tanácskozáson elfogadtak egy nyilatkozatot, amely a szövetség új szórványstratégiájának irányelveit fekteti le.
A dokumentum elsősorban a nagyvárosok szórványmagyarságának megszólítását tűzi ki célul. Winkler szerint a romániai nagyvárosok lakótelepein élő romániai magyar fiatalok hatványozottan ki vannak téve az identitásváltás veszélyének, ezért a magyar nyelvű média megerősítésére és az ifjúsági szervezetek hatékonyabb támogatására van szükség. Emellett figyelembe kell venni a megváltozott társadalmi környezetet, és élni kell az új kommunikációs eszközök nyújtotta lehetőségekkel is – tette hozzá az EP-képviselő.
Rámutatott: a dél-erdélyi szórványmagyarság többsége nagyvárosokban él, ahol nehezebb a kapcsolattartás a közösség tagjaival. Legnagyobb kihívás az 1990 óta tartó negatív demográfiai tendencia megfordítása, amit csak a magyar oktatási hálózat megerősítésével és fejlesztésével, a kulturális és az egyházi élet támogatásával lehet elérni. Fontos támaszpontot jelent azonban az olyan új típusú kezdeményezés is – mondta Winkler -, mint a tavaly elkezdett Székelyföld és szórvány közötti együttműködés. Ennek köszönhetően a tömbmagyarságban élő székelyföldi fiatalok különböző csereprogramok keretében megismerhették a dél-erdélyi szórvány magyar közösségeket, és fordítva, a szórványban élők is ellátogattak Székelyföldre.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese az MTI-nek elmondta: a szervezet Szövetségi Képviselők Tanácsa várhatóan december 17-én fogadja el azt a cselekvéstervet, amelyet a dévai szórványkonferencia irányelvei mentén dolgoznak ki. Rámutatott: az RMDSZ eddig is sokat tett a szórványért iskolák, magyar házak alapításával és különböző programok szervezésével, azonban így is az ott élőknek csak a 20 százalékát sikerült megszólítaniuk, főleg azokat, akik falun élnek. Ezért törekednek most arra, hogy a nagyvárosok szórványait is bevonják a különböző programokba. – Az RMDSZ nem önsirató jellegű, hanem kezdeményező jellegű szórványstratégiát készül elfogadni – mondta a főtitkár-helyettes.

A magyarellenesség ellen (Advent a Hargitán – advent Európában)
Fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen – jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke a Budapesten szombaton megtartott III. Kárpát-medencei Ökumenikus Nagytalálkozón, amelynek résztvevőihez köszöntőlevelet intézett Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogokat tekintve csak azt várjuk a világtól, amit mi is megadunk másnak.
Tőkés László úgy fogalmazott: a szólásszabadság jogán emeljük fel szavunkat a szomszédos országok legtöbbikében, a volt kisantant országaiban tovább folytatódó és időről időre felerősödő magyarellenesség újabb és újabb megnyilatkozásai ellenében. Hangsúlyozta az összefogás fontosságát a Magyarországon kívül, a Kárpát-medencében élő magyarokért. A határok fölött újraegyesülő nemzet, a magyar állampolgárságukat visszanyerő honfitársaink összefogásával és szolidaritásával vállalunk közösséget és állunk ki magyarságuk miatt megpróbáltatást szenvedő, idegenbe szakadt testvéreink mellett – mondta az EP alelnöke. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket nem rendelhetjük alá semmilyen más országénak. Emlékeztetett arra, hogy nem fogadható el semmilyen kettős mérce, nem fogadható el, hogy a magyar embereket másodrangú állampolgárnak tekintsék. Az Advent a Hargitán – Advent Európában címmel Budapesten a Szilágyi Dezső téri református templomban megrendezett találkozón Bogárdi Szabó István, a Duna-melléki Református Egyházkerület püspöke arról szólt, hogy a magyar ember nagyon szeret bajban lenni, mert akkor nem kell csinálni semmit. Jussunk a bajban létből az ébrenlétbe, majd az úton létbe. Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök emlékeztetett arra, hogy a szolidaritás nem elméleti, hanem gyakorlati feladat. A szeretet otthon kezdődik, a mi esetünkben most a nemzet családjában – mondta. Berndt Posselt bajorországi EP-képviselő arról beszélt, hogy eljön az az idő, amikor Magyarországot körös-körül uniós tagországok veszik körül. A találkozón felszólaltak, majd áldást mondtak magyarországi és a környező országokból érkezett római és görög katolikus, református, valamint unitárius egyházi vezetők.

Házhoz megy a Mikó Imre Terv
A Kézdiszéki EMNT személyre szabott tájékoztatási kampányt indított, személyesen keresik fel a kistérség vállalkozóit – tudtuk meg Bardócz Csaba elnöktől.
A kampány célja, hogy a Mikó Imre Terv vitairatát minél szélesebb körben ismertessék a vállalkozói körökben. A dokumentum készítői így fogalmaztak: a terv feladata „azoknak a gazdasági alapoknak a lerakása, amelyekre biztosan és fenntarthatóan épülhet a romániai magyarság jövője". E feladat megvalósításában kulcsfontosságú szerepet játszik a vállalkozói réteg alkotó hozzájárulása, éppen ezért a személyes találkozók során a vállalkozóknak lehetőségük nyílik a vitairat részletes elemzése mellett saját hozzászólásaikat, véleményüket megfogalmazni a vitairattal kapcsolatosan. A Mikó Imre Terv vitairatának nyomtatott változata a Kézdiszéki EMNT irodájában (a református egyházpalota épületének első emeletén) igényelhető, ugyanott lehet egyeztetni a konzultációk időpontját is személyesen, telefonon (0267 360 006) vagy e-mailben (kezdiszek@emnt.org). Kapcsolattartó Bardócz Csaba és Hollanda Enikő kézdiszéki szakértő.

Másodszor Kolozsváron a tízéves TUDEK
A felsőoktatás előszobája a diákkonferencia
Tízéves története során másodszor volt a Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciájának (TUDEK) házigazdája Kolozsvár: az erdélyi középiskolák tudományos kutatómunkáját segítő önképzőkörök 2002-ben találkoztak először a TUDEK keretében. Azóta a diákköröket tömörítő szervezet látványos fejlődésen ment át: a mozgalomból az Oktatási, Kutatási és Sportminisztérium által is támogatott rendezvény lett, sőt a felsőoktatási intézmények is megkülönböztetett figyelemmel kísérik a díjazottak fejlődését.
A 10. TUDEK péntek esti megnyitóján Vörös Alpár István Vita, a házigazda Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: a TUDEK a kultúra egységét fejezi ki. A humán-, a reál- és a természettudományok kereszteződésénél olyan kapcsolatok teremtődnek, amelyek a jövőben felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhatnak – mondta. Az Apáczai kórusának műsora után Szabó Csilla, a tanügyminisztérium kisebbségügyi tanácsosa szólalt fel: „A TUDEK olyan konferencia, amelyet érdemes támogatni. A tudomány a világszemléletünket tudja megváltoztatni, remélem, hogy a TUDEK csak egy kisebb csúcs, amelyet majd nagyobbak követnek”. László Attila alpolgármester a kolozsváriakat a kincses város legértékesebb kincseiként mutatta be, és bízik benne, hogy a TUDEK résztvevői közül sokan választják majd Kolozsvárt egyetemi tanulmányaik színhelyéül, esetleg lakóhelyül. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, a rendezvény fővédnöke kifejtette: a kiteljesedés előtt álló romániai magyar felsőoktatás rendszerének alapját a tudományos kutatómunkát végző magyar középiskolásoknak kell képezniük. Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke a konferencia tudományos elnökének minőségében hangsúlyozta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia előnyben részesíti felvételin azokat a diákokat, akik a tudományos ülésszakon kiemelkedő eredményeket értek el.
Zárásként az apáczais László Kinga (XII. B) Babits Mihály Esti kérdés című versét mondta el, majd Kiss Levente egykori apáczais diák Liszt Ferenc második transzcendentális koncertetűdjét adta elő zongorán.
A 10. TUDEK-en 23 iskola 168 diákja vett részt, 111 előadással. A szekcióüléseket az Apáczaiban tartották szombaton, a díjkiosztót pedig aznap este a BBTE Aula Magna dísztermében.
K. H. I.
Szabadság (Kolozsvár)

KMKF-ülés – választójog – Kövér: együttműködési készség jellemezte a tanácskozást
Őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozásnak nevezte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki, a választójogi törvényjavaslatról tartott plenáris munkaülését Kövér László házelnök. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az ülés után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, módosító javaslatot fogalmaztak meg, hogy egyéni választókörzetben is lehessen szavazati joguk a határon túli magyaroknak.
Kövér László összegzése szerint a belpolitikai életet meghatározó és a magyar törvényhozásban szavazó pártok különbözőképpen ítélték meg az állampolgárság kiterjesztését, és a választójogi javaslatot. Ugyanakkor mégis az együttműködési készség volt a jellemző – mutatott rá az Országgyűlés elnöke, aki szerint őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozás zajlott.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke támogatásáról biztosította az indítványt, egyben fontosnak tartotta, hogy a magyarországi és a határon túli magyarok közötti szolidaritás és bizalom erősödjön, ne szakadékok keletkezzenek.
Kiemelte: bízik benne, hogy év végéig olyan törvény születik, amelyik nem tesz különbséget a magyar állampolgárok között oly módon, hogy egyeseknek van szavazati joguk, másoknak nincs lehetőségük ezzel élni.
Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke bejelentette: módosító indítványt fogalmaztak meg, hogy a határon túli magyarok ne csak listára voksolhassanak, hanem egyéni választókörzetben is választhassanak.
Hozzátette: úgy gondolják, a magyar állampolgárok éljenek bárhol a világon ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket bírják. Kifejtette: nem kívánnak semmiféle diszkriminációt, ha Magyarországon százezer állampolgár után jár egyéni körzet, akkor ezt határon túl is érvényesíteni kell.
Románia ebből a szempontból pozitív példa – folytatta, kiemelve: a román választójogi törvény megfogalmaz határon túli, egyéni választókörzeteket.
Tóth Tivadar, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében azt mondta, hogy az országgyűlési vitában nem óhajtanak beleszólni. Arra bíztatta a vajdasági magyarokat, akik kettős állampolgárságot szereztek, hogy a törvény szellemében éljenek majd e jogukkal.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte a 2004-es, MSZP által indított magyarellenes kampányt, s mint mondta, akkor az volt az egyik aduász, hogy majd a határon túli magyarok voksai döntik el a magyarországi választásokat, és ez nem jó.
Nem tudom, hogy fog-e két-három szavazattal választást elbukni az MSZP, vagy fog-e 30-40 szavazattal többet kapni a Fidesz, de ilyenkor jobb, ha az ember nem a félelmeire, hanem az elveire, jobb meggyőződésére, lelkiismeretére hallgat – fogalmazta meg a külhoni magyar vezető.
László Gyula, a délvidéki Magyar Remény Mozgalom képviseletében üdvözölte a javaslatot, ugyanakkor, mint mondta, abba nem kívánnak beavatkozni, milyen döntést hoz az Országgyűlés.
Gál Kinga, EP képviselő azt mondta, hogy egyértelművé vált, elvárást teljesít az Országgyűlés, amikor a választójogi törvényt úgy alakítja, hogy a határon túli magyaroknak szavazati joga legyen. Nem történik semmi kirívó, amikor a határon túli magyaroknak szavazati jogot adnak – fogalmazott, hozzátéve: belépünk azon országok körébe, akik ezt már évek óta gyakorolják. Ez a legtermészetesebb igénye a határon túli magyaroknak – summázta.
Gulyás Gergely (Fidesz) egyértelmű az előterjesztő szándéka, hogy az állampolgársággal együtt jár a választójog is. Ez összhangban van az unió országainak gyakorlatával, ott 27 állam közül 24 az állampolgársággal együtt biztosítja a választójogot. Szerinte véget kell vetni annak az inkoherens érvelésnek, miszerint az szavazzon, aki adót is fizet – mondta.
Hozzátette: “az Országgyűlés előtt lévő javaslat gesztus is kíván lenni az ellenzéki pártok felé, és egy belpolitikai törekszik. Ha ilyen konszenzus nincs, akkor kérdés van-e a gesztusoknak értelme – mondta.
A KDNP-s Rubovszky György elmondta, hogy támogatják a javaslatot, és személy szerint kiemelte az egyenlő választójog kérdését.
Mint mondta, ő támogatja, hogy a határon túli magyarok egyéni választókörzetekben is szavazhassanak.
Szabó Vilmos (MSZP) arról beszélt, hogy érdemi vita folyt, és döntő volt az a törekvés, hogy a közös pontokat keressék. Megerősítette ugyanakkor a szocialista álláspontot, hogy vonják vissza a javaslatot és kezdődjön ötpárti vita.
Szávay István (Jobbik) örömét fejezte ki, hogy a választójog megadása megjelenik a javaslatban és ezt a passzust támogatják is.
Ugyanakkor magára választójogi törvényre, ebben a formában nemet mondanak – jegyezte meg.
Mile Lajos (LMP) szintén tartalminak és érdeminek ítélte az ülést. Szerinte az, hogy országos listára lehessen szavazni rossz irány, nem jelenhetnének meg azok a sajátos problémák, amelyek a határon túli közösségeknél felmerülnek. Meghatározó, hogy ezek a közösségeknek saját maguk közül választhassák azokat, akik őket képviselni fogják akár a magyar Országgyűlésben is – tette hozzá.
Kövér László az elhangzottakra reagálva még közölte: nem tartja korainak a javaslatot, és nem hiszi, hogy a Fidesz és az MSZP álláspontját közelíteni lehetne. Jelezte: a technikai kérdéseket az eljárásról szóló törvény rendezi majd.
A javaslathoz megfogalmazott módosító indítványokat bizottsági javaslatként az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága terjeszti be. Potápi Árpád (Fidesz) bizottsági elnök azt mondta, várják a módosító indítványokat.
erdon.ro

Nyilatkozat a határon túli magyarok méltóságáról
Nicholas Sarkozy francia köztársasági elnök a közelmúltban az Európai Unió „hitelességi és bizalmi” válságáról beszélt. A válság egyik fontos jele, hogy több, hazánkkal szomszédos ország, amely már tagja az Európai Uniónak, vagy erre törekszik, nyíltan magyarellenes, és az Európai Unió jogát durván sértő magatartást tanúsít magyar kisebbségével szemben.
A határon kívül rekedt magyarság nemzeti méltóságát sorozatosan megsértik, és ezt az Európai Unió szó nélkül tűri. Az EU vezető szervei a nemzetiségek jogaival nem hajlandók foglalkozni, ugyanakkor az emberi jogokat sem védik hatékonyan, hogyha a jogsértés hátterében a magyarellenesség húzódik meg. Az anyaországon kívül élő magyarok nyílt diszkriminációja figyelhető meg, és a szomszédos államok hatóságai sem lépnek fel kellő eréllyel a magyarságot sértő cselekedetekkel szemben.
A magyar államfő kitiltása, határon túli emlékhelyeink sorozatos megrongálása, a diszkriminatív államnyelvtörvény, a székelyföldi magyarellenes provokációk és a délvidéki magyarság kollektív bűnösségének kimondása egyértelmű támadást jelentenek a magyarság egyetemes jogai ellen. Elfogadhatatlan, hogy egy püspök meggyilkolására hangzik el felhívás, Esterházy Jánost pedig a szlovák államfő háborúsbűnösként bélyegzi meg, a délvidéki vérengzés áldozatainak emlékműveit pedig megrongálják, továbbá szlovák állampolgárságuktól fosztják meg mindazokat, akik nyíltan vállalják az anyaországhoz való kötődésüket.
Az Emberi Méltóság Tanácsa felhívja a hazai és a nemzetközi közvéleményt, hogy lépjenek föl a magyarság hátrányos megkülönböztetése ellen, és az uniós tagság viszonylatában értékeljék a polgárokat megillető jogok betartását.
Lomnici Zoltán elnök, Tőkés László EP-alelnök, Emberi Méltóság Tanácsa az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Boldoghy Olivér, szlovákiai színművész
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke

Tehetség és tudománybarát társadalom
Dr. Néda Zoltán, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem Elméleti Fizika professzorával, akadémikussal a klasszikus fizika módszereinek más területeken való alkalmazásáról, a tudományos kutatás lehetőségeiről, a fiataloknak a tudományos kutatás iránti érdeklődés ösztönzéséről beszélgettünk. Dr. Néda Zoltán a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Kutatócsoport vezetője, nemzetközileg elismert szakember, kutató.
Kutatási területe a statisztikus és a számítógépes fizika.
A klasszikus fizikai módszereinek alkalmazása különböző tudományágak területén
– Sikerült alkalmaznia azokat a klasszikus kutatási fizikai eljárásokat, melyek a fizikában évszázadokon keresztül nagyon jól beváltak. A XXI. század lehetőségei közepette próbálják alkalmazni a klasszikus kutatási fizikai eljárásokat más tudományok területén. Ezzel elérhették azt is, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, melyek a ma ifjúságának az érdeklődési körét tágítják és lekötik.
Mondjak példát: a pártok miért lépnek egymással koalícióba, annak érdekében, hogy nagyobb sikereket érjenek el. Vagy a természetből láthatják az égen madarak rajzását.
Az, az elgondolkodtató, hogy az ifjú ezeknek a jenségeknek a magyarázatát nem a fizika tanárától kérdezi meg, hanem más tantárgyat tanító tanártól.
A természetnek hihetetlenül sokféle megnyilvánulását tapasztalhatjuk. Azokat a módszereket, melyeket az idők folyamán a fizikusok kifejlesztettek az élettelen molekulák sokaságának a tanulmányozására, azok kiterjeszthetők az élő egyedekre is.
Ügyelvén arra, hogy nekünk van egy akaratunk, egy gondolkodási lehetőségünk. Tehát 10-es tömegnél ez a módszer nem igazán működik. De, amikor nagy tömegeket vizsgálunk, akkor az egyén szerepe, elvesztődik, és pont úgy viselkedik a sokaságban, mint egy molekula viselkedik például a gázban.
Már a múlt század húszas éveiben a fizikusok felhívták a figyelmet erre a jelenségre, de ez nem került előtérbe.
– Milyen okból?
Ahhoz, hogy egy ilyen rendszert tanulmányozni tudjak analitikusan, tehát egyszerű egyenletek megoldásával, nagyon nehéz. Ehhez szükség volt a számítógépre. Szükség volt arra, hogy nagyon erős és gyors számítógépeink legyenek.
A másik ok, amiért előkerült ez a probléma: nagyon sok információnk van ezekről a rendszerekről, amelyek elérhetők az Interneten. Olyan adatbázisok vannak, melyekben, megkaphatjuk, ki hol dolgozik, hol lakik, hova megy. A mobiltelefonját is végig figyelik. Ki kivel van kapcsolatban, ki kivel, beszél, küld e- mailt és kinek. Senki sem gondolt arra, hogy ennyire hozzáférhető lesz a számítógép által.
Ez ellenben a tudomány fejlődésével velejáró jelenség. Ami azt is jelenti, a kutatás eredménye az össz- társadalom számára is jelent hasznot. Lévén a közlés egy olyan magas szintű lehetőség, mellyel eredményeket lehet elérni.
Más szemmel nézzük a világot
– A tudomány hazai színvonala számunkra nem azt jelenti, más területeket fedezzünk fel, hanem más szemmel nézzük a való világot, a körülöttünk levő jelenségeket, melyek állandóan foglalkoztatnak minket. Sokszor nagyon nehéz eldönteni, a fizika módszereivel is meg tudunk határozni olyan dolgokat, melyeket másképpen nem tudnánk megközelíteni.
A bankok manapság előszeretettel alkalmaznak fizikusokat a részvényárainak alakulását, jelezzék. Velük dolgoztatják ki a kockázat- menedzsment menetét.
A mai világban a fizikának klasszikus területe nagyon kiterjedt. Ha megfelelő módon ismerem a fizika lehetőségeit, akkor olyan beavatkozásokat tudok létrehozni, melyek addig elképzelhetetlenek voltak. Például a pacemaker előállításában a fizikának jelentős, nemzetközileg is elismert, szerepe van. De ez csak egy példa számtalan hasonló nagyságrendű érvet fel lehetne sorolni.
Ha megértem, hogy a szociális rendszerben a szinkronizáció mit is jelent, akkor olyan módszereket használhatok, melyek eredményeiben hasznos lehet a közösségnek.
A természetnél hasznosabb dolgot nem tudunk előállítani. Ha mi a természet architektúráit másoljuk le, azok mindig sokkal toleránsabbak. Mert a természet mindent úgy csinál, hogy hibái toleránsabbak legyenek. Ha valami kicsi elromlik a rendszerben, attól még az egész, jól működjön. A ma mérnökei ezt próbálják megvalósítani.
Paradigmaváltás csak a tudomány által fenntartható
– Ezek szerint a ma tudós nemzedékében föltétlenül van egy olyan „fentről” való rálátási lehetőség, amely a világ jelenlegi tudományos életét befogja? Követni tudja, azt az utat, melyet a világ gondolkodó fele, ismer. A világ megy a maga utján, melyet mindenütt finanszíroznak.
Ezt a hazai politikai élet képviselőivel hogyan lehetne megértetni?
– Oly módon kellene megmagyarázni, amit a politikusok is fel tudnának fogni. Új látószöget kellene bevinni ebbe a kapcsolatba. Új nézőpontot az emberek életébe. Ahhoz, hogy jobban éljünk, az kell, hogy paradigmaváltások sorozata kövesse egymást. Az embernek a világhoz viszonyuló nézeteinek is állandó változása szükséges.
Egy olyan rendszer, melyben e változás nincs meg, tehát hiányzik a paradigmaváltás az életében, hogy mi az élet célja, hogyan is képzeli el az életét, ahhoz a gazdaságnak, kell a húzó ereje. De az állandó paradigmaváltást csak a tudomány tudja fenntartani.
A gazdaság egyszerű fejlődésével, azzal, hogy többet termelünk, nem tudjuk fenntartani. A kisembernek is állandó, új élet-céljai kellene, legyenek. Ebben nagyon sokat tud segíteni a tudomány. Már csak azzal is, hogy ráébreszti olyan területekre az embereket, amelyeket nem is gondolnának el. Amire nem is figyelnek fel.
– Mondjon egy példát.
A városok állandóan nőnek, a falu mind jobban csökken. A város növekedésének van egy nagy előnye. Ha veszünk egy területet, és megnézzük az egy egységnyi lakosságra jutó jövedelmet, az hogyan változik a település nagyságának függvényében? Akkor azt látjuk, az egységnyi lakossági jövedelem annál nagyobb, minél nagyobb az adott város.
Az sem elhanyagolandó, a város nagyságától függően mennyi az egy főre eső felfedezések száma? Minél nagyobb a város, annál több az egy főre eső szabadalmak száma.
Ez azt jelenti, hogy valahol effektívebbek vagyunk, amikor nagy közösségben vagyunk.
Nézzük, mennyi az egy egyénre jutó útszakasz a városban. Minél nagyobb a város, az egy egyénre jutó útszakasz annál kisebb. Az egy egyénre jutó energia felhasználás annál kisebb, minél nagyobb a város.
Az, hogy városaink nőnek, nem más, mint egyszerű optimizálódása a társadalomnak.
A városok növekedése az exponenciális-növekedés, ami leggyorsabb növekedés. Számunkra, ha bizonyos egyedeknek nem is tetszik, a társadalom számára ez mégis jó. Állandó, új szellemi, gazdasági eredményeket kell felmutatni. Ennek egyetlen lehetősége a tudomány világának támogatása. A kutatási eredmények növekedése segítheti elő ezt a tendenciát. Az állandó kutatási eredmények felmutatást kérnek. Ez az elvárás most már jogos a társadalom részéről. Jogos elvárás az életszínvonal állandó növekedése. Csak azt felejtik el, a stratégiát kell megvalósítani. Az állandó kutatást kell fenntartani, ami valahol a háttérben marad, amiről egyesek elfeledkeznek.
Ha azt szeretnénk, hogy valami új a világban létre jöjjön, az mégis csak emberfüggő, melyhez megfelelő támogatottság, kapcsolódik. Olyan egyedeket kell támogatni, akiben megvan az a belső képesség, amely ha megfelelő talajt talál, képes újat teremteni, mind a gondolkodásban, mind a gazdasági életben. Ez a társadalmi magatartásban is tükröződik. Mert tényekkel tudja bizonyítani hasznosságát.
Tehetség és tudománybarát társadalom
– Az embert megértő társadalomnak, mire kellene oda figyelni?
– Tehetség és tudománybarát társadalmat jelent valahol. Az értékek, valamikor, a mi társadalmunkban megbomoltak. Valahol nem igazán értékelik azokat a gyerekeket, akik a tudomány irányába vagy a művészetek terén tehetségesek. A ma menő gyerek az, aki például jól focizik, vagy vedeli a sört.
A társadalomban ezeket a dolgokat helyükre kellene állítani. A tudomány szerepét vagy a művészetek szerepét kellő képen hangsúlyozni kellene. Ezek olyan dolgok, melyek első látásra nem igazán jövedelmezőek. Ellenben anélkül, hogy az emberek tudnának róla, számos olyan eszköz, mint a mobiltelefon vagy az Internet, computer tomográfia mégis csak olyan tudományos intézmények teremékei, melyekben igen komoly munkák folytak az új típusú tudomány- társadalom kialakítása szempontjából.
El kellene, gondolkozzunk azon, amit mi ma nullának tekintünk, de mégis mindennapi életünkhöz tartoznak, hogyan alakultak ki. A társadalomnak valahol mégis csak érdeke volt a tudomány fejlesztése. Ezeket a példákat kellene az ifjúsággal, kellő intenzitással, megismertetni.
A média szerepe
Szerintem itt a média is komoly szerepet vállalhatna. Ébressze rá a társadalmat, e nélkül nincsenek meg azok az eredmények, melyeket egyébként elvár. E nélkül a tudomány, de a gazdaság sem tud haladni. E nélkül a jóléti társadalom nem fejlődik. Jön az energia-válság. Hamarosan elfogynak a hagyományos energiahordozók.
Az egyedüli lehetőség új energiahordozókat kiépíteni. Ezt tudomásul kell venni. Kutatások nélkül megáll a világ fejlődése. Rá kell, jöjjünk, szükségünk van azokra a tehetséges gyerekekre, akik ezt meg tudják csinálni.
– Azt a generációt, melyet az idősebb generáció nevelt ki, eleve úgy kell nevelni már a pólyától, hogy ők képesek legyenek olyan dolgokra is oda figyelni, amire eddig az idősebb, vagy régebbi nemzedékek nem figyeltek oda. A tudomány hozzátartozik a műveltséghez, ez az iskolára is vonatkozik. Az iskolában kell megszerettetni azokat a tudományokat, melyek számukra is érdekesek, legyenek.
– Egyes országokban a társadalom a tanárokat nem becsüli meg. Nincsenek megfelelően megfizetve. Valahol az, hogy valaki tanár, nem érdem. Nem egy menő szakma.
– Azokban az országokban, ahol mégis valamicskét megbecsülik a tanárokat, az életnívó is magasabb. Máshol ember függő a tanítás minősége. Szerencsénk, nálunk vannak még kollegák, akik létminimum alatti fizetésért is minőséget tudnak adni.
Tudományos játszóház
– Létrehoztuk a „tudományos játszóházat”, ahova a gyermek bemehet és játszhat. Tudományos kísérletekkel játszik. A Babeş- Bolyai Tudományegyetem folyosóit használtuk erre a célra, amikor hétvégén nem volt tanítás. Nagyon sikeres volt. Nemcsak a gyerekek, de a szülők is eljöttek.
A nagy probléma az, hogy a politikum nem fedezi fel ennek a hasznát. Létre kellene hozni az infrastruktúrát, ami meghozná a maga hasznát. Ráébreszteni mindenkit a tudomány hasznosságára.
Csomafáy Ferenc

Jancsó Benedek emlékezete
A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusán mutatták be a 2011-ben, Jancsó Alapítvány kiadásában megjelent „Jancsó Benedek emlékezete” című több mint 250 oldalas emlékkönyvet. A könyvhöz neves személyiségek írtak ajánlást. Mint dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkár, Szőcs Géza író, kultúráért felelős államtitkár. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Szőcs Gézát idézvén: „Jancsó Benedek (1854- 1930) kora igazi polihisztora volt: nyelvészeti tanulmányok mellett írók, költők és tudósok életrajzát is megismerhetjük írásaiból, de történészként is helytállt, a nemzetiségi politikáról és a székelységről több műve született, nem beszélve az álnéven írt Erdély története-című remekművéről”.
Dr. Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke a „Jancsó Benedek emlékezete” című könyv létrejöttének körülményeiről beszélt. 1936-ban megjelent Jancsó Benedek Emlékkönyv, melyet Asztalos Miklós történész szerkesztett. A könyv Jancsó Benedek munkásságát, érdemeit méltatta.
A most megalakult Jancsó Alapítvány hasonló elvek alapján szerkesztette ezt a tanulmány-kötetet, mert tisztelegni kíván a nagy polihisztor előtt.
A második világháború kitöréséig nagyon sok Jancsó társaság alakult meg. De a történelmi változások következtében ötven év alatt megfeledkeztek a kiváló személyiségről.
Jancsó Benedek emlékezete-című könyvnek 15 szerzője méltatja a polihisztort, a munkásságának különböző vonatkozásait emelték ki. A könyv szerkesztése során beemeltek részleteket Jancsó Benedek műveiből. Tehát az olvasó az eredeti szövegeket olvashatja, és ennek következtében még jobban, még tisztábban megismerheti Jancsó Benedeket és élvezheti egyedi stílusát. Megértheti, miért időszerűek a Jancsó által megfogalmazott nézetek.
A könyv utolsó részében képanyag található, mely Jancsó Benedek életének bizonyos megnyilvánulásait emeli ki.
A kötetet Petrovits István plakettjének és Keöpeczi Sebestyén József grafikáinak felhasználásával Almássy Csaba tervezte.
A könyv belső lapján Jancsó Benedek időskori képét láthatjuk, melyet Miklós József festménye alapján, szabadon festett Jancsó Zoltán.
Szemüveges, magas, idősödő úri embert ábrázol a kép, akinek jelentős szerepe volt a magyar politikai, társadalmi és kulturális életben.
A könyvbemutató házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul, kiemelte, a magyar művelődéstörténet egyik gyöngyszemét mutatják be, mely összeköti a magyarságot. Méltatásában felhívta a figyelmet arra, hogy Jancsó Benedek sokat tett a magyarságért. Közösségi ember volt. Polihisztor, számos folyóirat munkatársa. Időben jelezte korának problémáit. Tudományos pályafutása, irodalomtörténészként is fontos. Könyvet írt a magyar felvilágosodásról.
Sajnos Erdélyben, de Magyarországon is kevés információ áll rendelkezésünkre Jancsó Benedekkel kapcsolatban. A magyar kultúrában tudatosítani kell azokat az értékeket, melyeket Jancsó neve képvisel.
A Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Jancsó Antal felhívta a figyelmet arra, hogy a kötetben jeles történészek, irodalmárok, írnak, akik Jancsó Benedek gondolkodásának időszerűségét mutatják be.
Dr. Vekov Károly a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára Jancsó Benedek életútját méltatva, rámutatott arra, hogy a „nemzet napszámosának” nevezhetjük. Szolgálta a nemzetet akkor, amikor ezt nagyon kevesen tették.
Bemutatta Jancsó Benedek életútját 1858 és 1930 között. Gelencén született. Iskoláit Székelyföldön kezdte. 1875-ben beiratkozott a Kolozsvári Egyetemre, melyet 1978-ban elvégzett. Tanulmányait Bécsben folytatja. Ebben az időben életpályájának két stációja van: Kolozsvár és Bécs. Kinevezték tanárnak a vegyes nemzetiségű Pancsovára. Majd Aradra, ahol szembesül a magyar-román kérdésekkel. Tanít Budapesten. 1901 és 1909 között a Minisztériumi hivatal munkatársa, a Bánffy Dezső kormányában. 1907-ben vallásügyi kérdésekkel foglalkozik.
Lényegében Jancsó foglalkozott a közoktatás kérdésével is, különböző folyóiratokat indított utjára. De munkásságának figyelemre méltó része a kisebbséggel való foglalkozás volt. A román kisebbség ideológiai mozgalmával is foglalkozik. A Párizsi béketárgyalások szakértője. A Trianoni szerződés után a revíziós törekvésnek a mozgatója.
Alkotásai nagyon fontosak. Monográfiái közül említésre méltó „A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota I. II, kötet Budapest 1896./ 1899. Vagy A székelyek. Történelmi és néprajzi tanulmány. 1921.
Ladihay Vince álnév alatt közölte „Erdély története” című kötet. Cluj- Kolozsvár 1923.
Különböző folyóiratokban megjelentek tanulmányai, költeményei. Mind azt bizonyították, mennyire széleskörű érdeklődése, és tevékenysége.
Dr. Jáki László Jancsó Benedekről, mint tanárról beszélt. Egyrészt, mint középiskolai tanárról, másrészt a középiskolai reformjáról, ahogy Jancsó látta, és arról, hogyan értelmezte a pedagógus szerepét. Megemlítette, egy méltatlanul elfelejtett személyiségről van szó.
1890-ben írja Jancsó Benedek, milyen fontos a gyermek személyiségének a megismerése. Figyelembe kell venni a gyermekek életkori sajátosságait is.
A középiskolai reformmal kapcsolatban megfogalmazza az egységes középiskola gondolatát. Ezeket a gondolatokat 1891-ban Budapesten megjelent „Középiskoláink reformja. Pedagógiai tanulmány” című könyvében fogalmazta meg. Könyvének írásakor rendkívül jól ismerte a hazai és külföldi forrásirodalmat. Az egységes középiskola híve. Tisztában van a pedagógus fontosságával, személyiségének jelentőségével. Amint megállapítja, a pedagógus munkája művészkedés, amelyben fontos a gyermek szeretete.
Amint mondja a pedagógust meg kell becsülni.
Dr. Egyed Ákos történész – akadémikus szerint Jancsó Benedek a székelységét nem felejtette el, bár keveset élt Székelyföldön. A székelységgel hadi szolgálatot végeztettek, és ennek következtében nem volt lehetőségük, hogy felvegyék a versenyt a kapitalizmussal.
Jancsó Benedek szerint nagyon fontos kell, legyen a székely iskolahálózat fejlesztése, amely versenyképessé tenné az ott élő fiatalokat. Figyelmeztetett a székely ifjúság nem ismeri az idegen nyelveket.
Dr. Sas Péter tanulmányában a Jancsó Benedek munkásságának időszerűségét elemzi, és azt, mit mond a mának. Az időszerűsége Sas Péter szerint abban áll, hogy látta a valós politikai helyzetet, a maga realitásában értékelte. A mindenkori Magyar Kormány súlyának megfelelően kell, kezelje Erdélyt.
A kötetben megjelent dr. Raffay Ernő v. honvédelmi államtitkár, egyetemi tanár „Egy magyar-román vita 1907-ben” című írása, melyben kiemeli Jancsó Benedeknek a román – magyar kérdéssel kapcsolatos álláspontját. Jancsó szerint a román- magyar kérdést a kultúra eszközeivel, lehet befolyásolni. Másrészt azt mondja, hogy a „magyar nemzetnek a legtávolabbról sem áll érdekében, hogy a románságot a nemzetiségétől megfossza… A román-kérdést a kultúra eszközeivel lehet befolyásolni.”
Takaró Mihály szerint, Jancsó írta a legteljesebb Kölcsey Ferenc-monográfiát.
„ Jancsó Benedek monográfiájának nagy értéke, hogy a korszak főbb irodalmi és közéleti személyiségei között dúló, nem ritkán igen éles és durva hangnemű vitákat minden eufemizáló szándéktól és eszköztől mentesen mutatja be.”

Magyarintézettelen MOGYE
Nem hozott létre önálló magyar intézetet a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa, egy „vegyes” (román–magyar) intézet élére azonban magyar oktatót is kineveztek.
Nem hozott létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) szenátusa önálló magyar intézetet, egy „vegyes” (román–magyar) intézet élére azonban magyar oktatót is kineveztek. Az M1-es egységet, ahová az anatómia, szövettan, sejtbiológia, genetika, biokémia, biofizika, törvényszéki orvostan, radiológia katedrák tartoznak, Borda Angéla egyetemi tanár vezeti. Az M2-es főtanszék élén (ide tartoznak az élettan, a kórélettan, a járványtan, a gyógyszertan, a klinikai laboratórium, a mikrobiológia, a közegészségtan, az egészségügyi menedzsment, a kutatásmódszertan, az idegen nyelvek, a testnevelés, a biostatisztika és az informatika) Marius Măruşteri informatikaprofesszor áll. A belgyógyászati szakokat Ioan ţilea vezeti, a sebészeti katedrákat pedig Tiberiu Băţagă. A gyógyszerészeti kar két intézetét Imre Szilvia és Adriana Ciurea egyetemi előadótanár irányítja, a fogorvosi kar intézetei élén Mariana Păcurar és Diana Cerghizan áll.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Választások: semmi változás?
Nemcsak az ellenzék részéről váltott ki bírálatokat, az RMDSZ több politikusát is megdöbbentette a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokról szóló törvénynek az a tervezete, amelyet a hét végén bocsátott közvitára a belügyminisztérium.
A jogszabály előírja a két választás összevonását és a közigazgatási törvény ennek megfelelő módosítását,ám szinte teljes egészében megőrzi a 2008-ban is alkalmazott választási rendszer előírásait,és a honatyák számát sem módosítja.
A belügyminisztérium javaslata azért meglepetés, mert három hete egyezség született a koalícióban a képviselők és szenátorok számának jelentős csökkentéséről, illetve – a képviselőház esetében – az országos kompenzációs listák bevezetéséről. Emil Boc miniszterelnök tegnap arról beszélt: a jogszabály csak „technikai” jellegű, legfontosabb előírása a választások összevonása, s a választási rendszerre vonatkozó része még módosulni fog. Mivel a fontosabb törvényeket kötelező módon 30 napig közvitára kell bocsátani, sajtóértesülések szerint a kormány csupán időt akart nyerni azzal, hogy feltette a belügyminisztérium honlapjára a tervezetet, a koalíció ugyanis még nem véglegesítette a módosító javaslatait. Az RMDSZ lapunk által kérdezett politikusai ezt nem erősítették meg, hanem gyanakodva fogadták a honlapon megjelent jogszabályt. „Én már nem tudom, mit higgyek. Semmi sincs meg a tervezetben mindabból, amiben megállapodtunk a koalícióban. Kíváncsi vagyok, mit szól majd ahhoz az államfő, hogy – bármennyire is akarja – nem csökken a honatyák száma” – mondta lapunknak Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető. Máté András képviselőházi frakcióvezetőt szintén meglepte a törvénytervezet. „Kissé ledöbbentett. Persze, az RMDSZ mindig is azt szorgalmazta, hogy ne csökkenjen a honatyák száma, de én nem tudtam, hogy már el is készült a választási törvény tervezete” – mondta a politikus. Fekete és Máté egyaránt arra számít, hogy a koalíciós tanács mai ülésén tisztázzák a Demokrata Liberális Párt (PDL) vezetőivel, mi is történik valójában. A koalíciónak egyébként az előzetes tervek szerint ma kellett volna meghoznia a végső döntést a választási törvény módosításáról. Az ellenzék mindenesetre hallani sem akar a belügyminisztériumi tervezetről. A Szociáldemokrata Párt tegnap közleményben szögezte le: csak abban az esetben fogadja el a választások összevonását, ha jövőre előrehozott választásokat tartanak. A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu ennél radikálisabban fogalmazott: szerinte az ellenzéknek testületileg le kell mondania parlamenti mandátumáról, ha a hatalom ezt a tervezetet nélkülük elfogadja. A választási törvény módosításáról a hét végén Kelemen Hunor szövetségi elnök is beszélt a Kolozs megyei Várfalván megtartott önkormányzati tanácskozáson, ám a belügyminisztérium tervezetet nem említette. Elmondta, a választásokra való felkészülést már most el kell kezdeni. „A jövő évi választásokon ismét csak magunkra számíthatunk. Ami pedig a legújabb pártalapítók szándékát, a koalíciós párt létrehozását illeti, ez a lépés lenullázná az RMDSZ megyei, önkormányzati és kormányzati tagjainak a munkáját, az elmúlt 22 esztendő közös erőfeszítéseit. Mi elmondtuk többször is az elmúlt időben, hogy az RMDSZ ajtaja tárva-nyitva áll, az együttműködésre készen állunk” – fejtette ki Kelemen Hunor.
Cs. P. T.

Kapitulált Nyárádszereda az ortodox egyház előtt
A nyárádszeredai tanács a elismerte: az ortodox egyházé az az 1022 négyzetméteres terület, amely jelenleg a Maros megyei város központjában elterülő park része.
Ezt a döntést azt követően hozta a tanács, hogy Marius Pascan prefektus beperelte az önkormányzati képviselőket, mert a jelzett egyházi telket közvagyonként tartották nyilván.
A prefektus pénteken megígérte, a hétfői tárgyaláson visszavonja a feljelentését.
Tóth Sándor alpolgármester szerint ez még nem jelenti azt, hogy Nyárádszereda központjában megépül az oda tervezett ortodox templom.
„A park egy kisebb része mostantól az ortodox egyház tulajdonát képezi, de ez nem jelenti azt is, hogy oda templom épülhet” – nyomatékosította az alpolgármester, aki szerint a vitatott terület a zöldövezetekre vonatkozó törvény alapján továbbra is zöldövezetnek minősül, tehát attól függetlenül, hogy az kinek a tulajdonát képezi, nem beépíthető.
Marius Pascan a múlt héten átvette azt a tanácsi határozatot, amely alapján a telek kikerül a város tulajdonából, valamint azt az 1100 aláírással megerősített tiltakozást is, amelyben a nyárádszeredaiak visszautasítják, hogy az ortodox egyház és az önkormányzat közötti telekvitában a prefektus gyakorolt korábban nyomást.
A Maros megyei kormánymegbízott válaszában hangsúlyozta: párbeszédre van szükség, a zöld területet – a helyiek kérésének megfelelően – parkként kell megőrizni, de az egyház tulajdonjogát is tiszteletben kell tartani.
„Az lenne a legjobb, ha a felek kiegyeznének, és a tanács egy másik telket biztosítana az egyháznak a templomépítéshez” – javasolta Marius Pascan.
A nyárádszeredai önkormányzat másfél-két évvel ezelőtt a telekcsere-lehetőségét is elképzelhetőnek tartotta, sőt fel is ajánlotta azt a területet, amelyen a régi iskola működik.
Akkor a prefektus ígéretet tett arra, hogy kormánypénzekből támogatják az új iskola bővítését, kárpótlásul a régi lebontásáért, de végül a tranzakcióból lett semmi, a tanács pedig visszavonta a telekcserére vonatkozó határozatát.
MTI, Manna.ro

2011. december 6.
Hírsaláta
ELVI MEGÁLLAPODÁS MAROSVÁSÁRHELYEN. Elvi megállapodás született az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ Maros megyei szervezete között arról, hogy Vass Levente urológust támogatják marosvásárhelyi polgármesterjelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.
A megállapodáshoz egyelőre csak két magyar politikai szervezet csatlakozott, a Magyar Polgári Párt Maros megyei szervezete nem ért egyet Vass személyével – írta hétfőn a Krónika. Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke – aki az EMNT ügyvezető elnöki tisztségét is betölti – most elmondta: egyetért és örül a két alakulat szóbeli-elvi megállapodásának, amely szerinte úgy ölt majd testet, hogy Vass függetlenként vagy egy majdani pártkoalíció színeiben, az RMDSZ és az EMNP logója alatt pályázza meg a városvezetői tisztséget. RÉSZFIZETŐS EGÉSZSÉGÜGY. Megjelent a Hivatalos Közlönyben az egészségügyi szolgáltatások részfizetésére vonatkozó szabályozás, amely 2012 januárjától lesz hatályos. A részfizetés, vizitdíj kötelezettsége alól mentesül mintegy nyolcmillió nyugdíjas, akinek havi jövedelme nem haladja meg a 700 lejt, továbbá a diákok és az egyetemisták, valamint az országos programok keretében kezelt betegek. A kemo- és radioterápia, a dialízis továbbra is ingyenes. A kismamáknak szüléskor nem kell külön díjat fizetniük – szögezi le a szabályozás. A vizitdíj értéke legtöbb az évi nettó jövedelem tizenketted része, azaz 600 lej lehet – áll a törvényben. Az összeget évente egyszer kell kifizetni, és abból fedezik a vizsgálatokat, laboratóriumi analíziseket, a kórházi ellátást. A szabályozás arról is rendelkezik, hogy amennyiben a kezelési költségek meghaladják a 600 lejt, a beteg jogosult az ingyenes orvosi ellátásra. A törvény alkalmazásáig azonban másképp fizetünk: vagyis a családorvos által végzett vizsgálat 5 lejbe, a szakorvosnál 10 lejbe, egyheti kórházi ellátás 100 lejbe kerül. (Antena 3)

Bírósághoz fordul a kormányhivatal (Népszavazás Székelyföldről)
A prefektúra kénytelen lesz megtámadni a megyei önkormányzat népszavazási határozatát – közölte tegnap György Ervin, a kormány helyi megbízottja.
A múlt heti tanácsülés jegyzőkönyvét megkapták, külön értesítést nem kellett küldenie a testületnek, és nem határidőhöz kötött, hogy a kormánybiztosi hivatal mikor fordul a közigazgatási bírósághoz – magyarázta György Ervin. Hozzáfűzte: nincs más választása, meg kell támadnia a jogászai által törvénytelennek ítélt megyei tanácsi döntést. Lemondani nem áll szándékában, Kulcsár-Terza József MPP-elnök, megyei tanácstag ilyen irányú felvetésére csak annyit mondott: egy politikus azt nyilatkozik, amit akar, tulajdonképpen hetente le kellene mondania, ha azokra hallgatna, akik erre szólítják fel őt.
Kovászna Megye Tanácsa október 31-én fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében 2012. március 11-én helyi népszavazást szerveznek a megye határainak módosításáról és egy Székelyföld elnevezésű közigazgatási egység létrehozataláról. A prefektúra formai hibákra hivatkozva a döntés visszavonására szólította fel a testületet, ám a november 30-i ülésen végül az RMDSZ és Tamás Sándor tanácselnök javaslata jutott érvényre, mely szerint akár bíróságon is megvédik a határozatot. A népszavazás kezdeményezője, az MPP korábban a hibák kijavítását és egy új határozat elfogadását javasolta, ám a múlt héten végül az RMDSZ-frakcióval együtt megszavazták: nem vonják vissza az egy hónappal korábbi döntést.
Farkas Réka