Búcsú a Hohenzollern-háztól
Romániában időről-időre erőre kapnak a királyság visszaállításának hívei, akiket korábban, a kilencvenes évek elején nagyrészt a Kereszténydemokrata Parasztpárt képviselt. Így még most is vannak olyan civil társadalmi és politikai körök, amelyek szerint a restauráció jelentené a gyógyírt Románia minden gondjára-bajára.
Csak első pillantásra meglepő Mihály román ex-király bejelentése, miszerint megszakítja történelmi és dinasztikus kapcsolatait a Hohenzollern királyi házzal.
Konfliktusok története
I. Mihály több indokot is felhozott döntése alátámasztására. Így egyebek között a román királyi ház „vitathatatlan autoritására” hivatkozott, figyelembe véve elődje, Ferdinánd király arra vonatkozó, 1921. évi határozatát is, hogy a román királyi háznak hangsúlyosan nemzeti jelleget biztosítsanak, de nem feledkezett meg kiemelni „utódai és örökösei iránti történelmi elkötelezettségét” sem.
A mostani döntés nyomán a királyi család minden tagja a „romániai” előnevet viseli majd a Hohenzollern-Sigmaringen helyett, a királyi ház neve pedig ennek megfelelően „Románia királyi házává” változik.
A román királyi ház és a Hohenzollern dinasztia már korábban konfliktusba keveredett egymással. A Hohenzollern-Sigmaringen házból származó első uralkodó 1866-ban jutott trónra Romániában, amikor a bukaresti kormány felkérte a német királyi család akkori fejét, egyezzen bele abba, hogy második fia, I. Károly a fiatal román állam király legyen. A német igen után Károly még abban az évben, május 10-én letette hűségesküjét a román parlament előtt. A hivatalos Bukarest lelkesen üdvözölte a történelmi lépést, hiszen az tág teret nyújtott a romániai német beruházások előtt.
A kezdeti öröm azonban csakhamar lelohadt: I. Károlynak ugyanis nem volt örököse. Egyetlen gyermeke, Mariuca négy éves korában skarlátban meghalt. A Hohenzollern-ház örökösödési törvényei szerint I. Károlyt legnagyobb testvérének, Leopoldnak kellett volna a trónon követnie, ám ő lemondott előjogáról fiai javára. A legnagyobb fiú, Vilmos azonban szintén nem kívánt élni jogával, így Ferdinánd helyezhette fejére a román királyi koronát.
Az első világháború kitöréséig zavartalan volt a Hohenzollern-ház és a román királyság intézményes kapcsolata. A világégés és I. Károly 1914-ben bekövetkezett halála nyomán azonban megromlott a kétoldalú viszony, tekintve, hogy Románia 1916-ig a semlegességet választotta. Ráadásul az immár román királlyá koronázott Ferdinánd a brit királyi ház egyik leszármazottját, Máriát vette feleségül, aki rávette őt arra, hogy Románia Németország, vagyis tulajdonképpen saját családja ellen lépjen be háborúba. Emiatt Ferdinándot kizárták a Hohenzollern-házból, amely azonban később felülvizsgálta döntését, és I. Mihály király visszakaphatta a Hohenzollern-Sigmaringen nevet.
A casus belli: Radu Duda?
Amelyet a román ex-király most, kereken 175 évvel azt követően, hogy I. Károly letette a román állam melletti hűségesküjét, megtagadott. Nem sokkal a mostani – történészek által történelminek nevezett – lépés előtt újabb konfliktus alakult ki a két királyi ház között, amikor a német királyi család nem egyezett bele abba, hogy Mihály lányának, Margit hercegnőnek a férje, Radu Duda megkapja a Hohenzollern-Sigmaringen előnevet.
Történészek úgy vélik, a román királyi ház és a Hohenzollern-dinasztia között formálisan már 1916-ban megszűnt minden kapcsolat, így a mostani bejelentésnek voltaképpen semmilyen jogi értéke nincs, pusztán amolyan reklámfogásról van szó.
A királyság Romániában 1947. december 30-án ért véget, miután I. Mihályt pisztollyal fenyegetve kényszerítették lemondásra. Ez a nap a kommunizmus korszakában hosszú ideig nemzeti ünnep volt. Mihály és családja ugyan kényszerűen, de nem koldusszegényen távozott az országból: teljes vasúti szerelvény állt rendelkezésére javainak „átmentéséhez”. A volt román király a svájci Versoix-ban telepedett le, ahol királyi udvartartást vezetett, bár teljes száműzetésben élt, Romániába nem engedték be.
Az 1989. évi rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején többször is megpróbált hazalátogatni, Ion Iliescuéknak azonban gondjuk volt rá, hogy ebben a szándékában megakadályozzák – nem egyszer az erőszak eszközét is alkalmazva. Iliescu és a román királyi ház történelmi megbékélésére végül is a kilencvenes évek derekán került sor, amikor a román államfő – nem kevés külföldi nyomásra is – belátta, Mihály király nem jelenthet veszélyt a köztársasági államformára nézve.
Dac – Margit hercegnő utódlásáért?
Romániában időről-időre erőre kapnak a királyság visszaállításának hívei, akiket korábban, a kilencvenes évek elején nagyrészt a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt képviselt. Így még most is vannak olyan civil társadalmi és politikai körök, amelyek szerint a restauráció jelentené a gyógyírt Románia minden gondjára-bajára.
Nemrégiben éppen a neves történész, Neagu Djuvara „sugallt” egy úgynevezett B-tervet a román királyi ház számára, miszerint I. Mihály unokáját, a 26 éves Miklós herceget kellene felkészíteni a trónra lépésre, természetesen abban az esetben, ha a monarchia visszaállításával a lakosság többsége egyetértene. Korábban maga a 62 esztendős Margit hercegnő is úgy nyilatkozott, hogy a román királyi ház készen áll a királyság restaurációjára.
Egyes politikai megfigyelők nem tartják kizártnak újabb monarchia-párti politikai tömörülés megalakulását sem.
A királyi házhoz közelálló személyek, avatott történészek szerint I. Mihály döntését leginkább az magyarázza, hogy a férfi utóddal nem rendelkező ex-uralkodó így próbálja megnyitni az utat a trónra lépés felé lánya, Margit hercegnő előtt. A száli törvények értelmében ugyanis a trón csakis férfiágon örökölhető.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Hivatás vagy szívatás?
Ha Bibó István ma élne, szomorúan konstatálná, hogy tévedett 1946-ban, amikor Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem című tanulmányában még bizakodóan ezt írta: „A politikum területe (...) nem annyira közvetlenül anyagi jellegű, hogy ott minden hazugság oly közvetlenül és hamar megbosszulná magát, mint például a műszaki alkotás vagy a termelés területén...”
Ma már a politikai cselekvés terén a honoráciorok játsszák el a főszerepet, illetve velük játszatják el a bürokrata, illetve az ellenük fellépő demagóg vezérszemélyiségek. S a fő kellék e játszmában az ugyan kicsorbult, de éppen ezért mérgezni alkalmas pénz. A rászorultságban tartottak számára: a Támogatás. Ez alól a forgatókönyv alól nem kivétel és e kelléktől sem mentes az erdélyi magyar kisebbségi politika. Tragikomikus példa rá a magyar diákok szüleinek esete a nevelési-oktatási támogatással. Az adományozó (Fidesz), a korábbi felajánló (MSZP) által kedvezményezett, RMDSZ-hez közelálló Iskola Alapítványon (így implicite az RMDSZ-en) kíván ütni vagy inkább a támogatás kiosztásával járó csekélyke szimpátiát akarja lenullázni, de valójában a gazdasági válságba lassan belesüllyedő szülőkön, a diákokat a magyarországi támogatás mézesmadzagjával is csalogató (szórvány) iskolákon üt. (Sajnos, a szép gesztussal felajánlott, de nem igazán nagy összegű, háromszáz-háromszázötven lej körüli támogatás számos erdélyi magyar család számára jelentős segítség, és fokozottan igaz itt az a mondás is, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad. Miként az is, hogy a vegyesházasságok esetén vagy a nagyvárosi szórványban sok esetben az is nyom a latba az iskolaválasztás során, hogy mikor, június-júliusban, vagy pedig szeptemberben jutnak a kedvezményhez a családok.)
De az egyedi példák boncolgatása helyett foglalkozzunk inkább azzal, hogy az erdélyi magyar politikára – anyaországi hatásra is – egyre inkább ráillik a Max Weber által leírt állapot. A politikai pluralizmus és a hatalmi struktúrák megszerzésének, illetve megtartásának a küzdelme közepette kiéleződik a pártharc a karizmatikus, illetve az eddigi honoráciorokat irányító vezérszemélyiség között. Tény: a karizmatikus vezéregyéniségtől a párthívek (mert elvhűségről mifelénk beszélni tévedés lenne!), a pártvállalkozók személyes hasznot várnak, legfőképpen azt, hogy a népszerűsége szavazatokat, mandátumokat szerezzen, amelyeknek birtokában átvehetik a hatalmi struktúrák ellenőrzését, a jelenlegiek helyett maguk váljanak honoráciorokká. Ezért eszmeileg nem egy elvont és középszerű, néhol atavisztikus pártprogram gyakorlatba ültetéséért dolgoznak, hanem egy konkrét emberért, annak győzelméért.
Ám ez nem lesz egyszerű, hiszen a másik oldal honoráciorai is megtartották befolyásukat a társadalomban. A karizmatikus vezérszemélyiséggel ha nem is mint Homo novusszal, de legalábbis mint Homo naivusszal szembesülnek, aki iránti ellenérzésüket a kétségbevonhatatlan hivatalnoki tapasztalat táplálja.
Nos, ennek a harcnak a kezdeti állapotában mindkét fél a másik elhiteltelenedésétől, elhiteltelenítésétől reméli pillanatnyi előnyét. Az anyaországi nyílt állásfoglalás sem döntheti el a pártháborút. De ettől a kettős frontvonaltól hamar eltávolodhat az erdélyi magyar választóknak az a rétege, amelyik elutasítja a szélsőségeket, mert – igen helyesen – nem a konfrontációban, hanem a kooperációban, az együttműködésben látja a lehetőséget a korszerű kisebbségi magyar társadalom építésére. Ha a kisebbségi politika Erdélyben nem a hivatásról, hanem a szívatásról szól, biztosan megjósolható, hogy mindannyian belefulladunk annak bűzébe.
Mert abban azért igaza volt Bibó Istvánnak, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat felépíteni. A demokratikus politika gyakorlatát továbbra is hiteles politikusoknak kell meghatározniuk. Mert Erdélyben a jellem megítélésének nagyon fontos politikai relevanciája van. Még.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyarságszámlálás
Végre van valami, amiben a létező magyar érdekképviselet, az RMDSZ, az MPP és a most születő Erdélyi Magyar Néppárt korifeusai is egyetértenek: az őszi népszámlálás alkalmával ki kell védeni azt az átlátszó nemzetmegosztási manővert – ha a nyomtatványok elkészítéséig honatyáink és a tömegnyomás nem tudja a magyar, székely és csángó nemzetiségre bontást megakadályozni, hogy ne tegyenek kivételt velünk se, mint ahogyan a népszámlálási íveken az oltyánt, mócot, moldovánt sem különítik el egymástól.
A székely és csángó kifejezés ettől “házi használatra” megmaradhat, jelölheti azokat az erényeket, amelyekkel a magyar kultúrájú, magyar nyelvű egyén felruházza önmagát, vagy valójában rendelkezik is ezekkel, ezután is birtokolhatja azokat a negatív tulajdonságokat, megőrizheti azokat a vicceket és adomákat, amelyek e közösségekre jellemzőek, de a magyarságával senki se játsszék! Ha három csoportra bontanak bennünket, illetve ha ezt a csapdahelyzetet nem tudjuk vagy nem akarjuk elkerülni, nyelvi és kulturális jogaink fognak súlyosan csorbulni. Az új magyar nemzetpolitika segít bennünket abban, hogy mit rákentek e névre a kommunista és balliberális évtizedek, a Nemzeti dal üzenetéhez híven, lemossuk a gyalázatot, valljuk és vállaljuk magyarságunkat. Ebben elsősorban – szakmai felkészültségtől, munkahelyi beosztástól és adminisztratív-területi kötöttségektől függetlenül – mindenkinek önvédelmi és közösségvédelmi kötelessége a saját nemzetéhez tartozást kinyilvánítani. A lakosság lelki felkészítésében rendkívüli szerepet kell tudatosan vállalnia az értelmiségnek, a pedagógusoknak, lelkészeknek, de mindenkinek, különösen a szórványban, a vegyes házasságban élőknek, a magyar anyanyelvű cigányságnak, a moldvai csángó magyaroknak, hisz valóban arról van szó, hogy rabok legyünk-e, vagy szabadok. Üdvös lenne, ha ebben az időszakban a magyarságvállalásban programadó költeményünk, a Nemzeti dal nem esnék ki emlékezetünkből, és nem mállana le ajkunkról, mert most valóban időszerű a felszólítás: Talpra, magyar, s az “itt az idő, most vagy soha” parancsa. Ha a szó klasszikus értelmében nincs is közös hazánk, ennek ellenére nemzeti hovatartozásunk közös, hogy ne kellessék szolga földön élnünk, és szolgaföldben nyugodnunk. Tőlünk függ és rajtunk múlik, hogy a magyar név megint szép lesz-e, méltó lesz-e régi hírnevéhez, és mi méltók leszünk-e ennek a névnek a megbecsülésére és viselésére.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arad–Pécs kulturális bizottsági megbeszélés
Ma Aradon tartott munkaülést a két testvérváros kulturális bizottsága. Bognár Levente alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta, a megbeszélésen áttekintették az eddigi programokat, majd egyeztettek a 2011-es rendezvényekkel kapcsolatban.
– Az már biztos, hogy augusztus 21-én lesz Pécs napja Aradon, szeptember 21-én pedig Arad napja Pécsett – sorolta a programokat. – Ugyanakkor megbeszéltük, hogy október 6-án Pécsett nyílik az Ereklyekiállítás, november 22-én pedig az aradi filharmonikusok vendégszerepelnek testvérvárosunkban.
Persze, a kulturális programcsere ennél sokkal gazdagabb, hisz pont ma vendégszerepel Baranya fővárosában az Aradi Kamaraszínház. A mai megbeszélésen jelen voltak a kulturális intézmények vezetői is, akik szintén rögzítették a tervezett rendezvények napjait. Az aradi alpolgármester hozzátette: tárgyaltak közös uniós pályázatokról is, hisz eddig a költségeket a helyi büdzséből állta mindkét város.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Kisebbségi román irodalom- és nyelvtankönyvek csak 2012-ben
Szeptemberre ígérik a történelem- és földrajzkönyvek magyar fordítását
Az idén február elején életbe lépett oktatási törvény két nagyon fontos pozitívumot tartalmaz a romániai nemzeti kisebbségek számára: a nyolcadikos és tizenkettedikes tanulók Románia földrajzát és a románok történelmét nem az állam, hanem saját anyanyelvükön sajátíthatják el. A másik előrelépés arra vonatkozik, hogy a román nyelvet és irodalmat nem a többségi tanulókkal egyforma tanrend és tankönyv alapján oktatják majd a nemzeti kisebbséghez tartozó iskolásoknak. Ahhoz, hogy a két cikkely minél hamarabb életbe léphessen, a már használatban levő történelem- és földrajzkönyveket le kell fordíttatni, a tanévkezdésig kinyomtatni, illetve új tanrendet és tankönyvet kell kidolgozni a nemzeti kisebbségi tanulók számára. A kérdéskörben Király András oktatásügyi államtitkár, Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója és Timár Ágnes, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum igazgatója nyilatkozott lapunknak.
Az RMDSZ által elért, a közoktatásra vonatkozó eredmények között elsőrendű fontosságú az, hogy az új oktatási törvény kimondja: az ország földrajzát és a románok történelmét mindenki – így a nemzeti kisebbséghez tartozó tanulók is – az anyanyelvén sajátíthassa el. Hosszas parlamenti egyeztetések és viták következtében bekerült a jogszabályba az is, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók a román nyelv és irodalom tantárgyat külön tanterv és tankönyvek alapján tanulják – ez az RMDSZ által elért második pozitívum.
Az Országos Tankönyvkiadó (EDP) jelenleg négy könyvön dolgozik: a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákok történelem és földrajz tankönyvének a fordításán. Februártól kezdődően zajlottak az első megbeszélések, amelyek során az erre a célra felkért, erdélyi megyékből származó magyar anyanyelvű történelem- és földrajztanárok megegyeztek abban, hogy mely létező, azaz használatban levő román nyelvű tankönyveket fordítsák le. Ezt követően az Országos Tankönyvkiadó felvette a kapcsolatot az érintett kiadókkal, hogy egyezzenek bele a fordításba. Értesülésem szerint a legjobban a 12-es történelemkönyv „ügye” áll, mivel az már be van tördelve. Nem látom akadályát annak, hogy a többi tankönyv is elkészüljön 2011 szeptemberére – nyilatkozta lapunknak Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezérigazgatója.
Bizakodóan vélekedett a lefordítandó tankönyvekről Király András oktatásügyi államtitkár is.– Tudomásom szerint a történelem és a földrajz tankönyvek fordítása folyamatban van. A minisztériumban a mi feladatunk ez esetben az, hogy megteremtsük a pénzügyi hátteret ahhoz, hogy megvásárolhassuk a frissen lefordított nyolcadikos történelem és földrajzkönyveket. Ez egy nagyon fontos tényező, és bízom abban, hogy szeptember elejéig ezt megoldjuk – mondta Király András, majd hozzátette: mivel a XII. osztály nem kötelező, ezeket a tankönyveket majd a tanulóknak kell megvásárolniuk.
Király András azt is elmondta: mivel az új tantervek csak 2012 szeptemberétől lépnek életbe, ezért a nemzeti kisebbségek esetében a románnyelv-oktatásra vonatkozó új tanrendek és tankönyvek is csak ekkorra készülnek majd el. Hasonló véleményt fogalmazott meg Timár Ágnes, a kolozsvári Báthory-líceum igazgatója is.
A törvény által előírt, a románnyelv-oktatásban bekövetkezendő módosítások kapcsán már szerveztek tanácskozást. Szerintem a minisztérium feladata az, hogy az új alaptanterv elkészítése után összehívja azt a bizottságot, amely aztán kidolgozza a nemzeti kisebbségek számára a románnyelv tantervet és tankönyvet. Úgy tudom, az eddig lefolytatott tanácskozáson megegyeztek abban, hogy a román nyelvet nem lehet anyanyelvként oktatni a nemzeti kisebbségeknek, de idegen nyelvként sem lehet kezelni. A lényeg az, hogy a tanárok egyetértettek abban, hogy a nemzeti kisebbségek számára sajátos módszereket igényel a románnyelv-oktatás – összegzett Timár Ágnes.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Számvetés naplóban
Beszélgetés Virág György mérnökkel, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével
Beszélgetőtársunk szülei Kolozsvárról költöztek át Marosvásárhelyre a Székely Színház megalapításakor, mindketten a társulat műszaki munkatársai voltak. Gyermekkorát, de további életútját, érdeklődési körét is meghatározta a színház, az irodalom, a klasszikus kultúra. Közel másfél évtizedet töltött a Maros megyei önkormányzatban, életének mindennapjait 1988-tól 2004-es nyugdíjbavonulásáig naplóban örökítette meg, amely a közelmúltban jelent meg.
Mikor kezdett naplót írni?
- Kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1988 óta vezettem naplót. Amit akkor nem írtam le, utóbb emlékezetből rekonstruáltam, de csak egy ilyen nagyobb lélegzetű kihagyás volt a tizenöt és fél év alatt, a 2000-es év. Amikor ennek az évnek a történéseit néhány napos-hetes összefoglalásban 2001. január elsején rögzítettem, úgymond a szabadnapomon, viszonylag friss emlékezetből írtam.
A többi évben, ’88. december 1-jétől kiindulva, napi rendszerességgel írtam, vagy éjszaka vagy nappal, ahogy időm akadt, tehát akkor jegyeztem fel a gondolatokat. Természetesen a szerkesztés során, amit nyugdíjazásomkor kezdtem el, 2004-ben, már bőven került szabad percem, de így is a szerkesztés három évig tartott. Ez alatt mérlegeltem, hogyan fogalmazzam elfogadhatóvá azokat a szövegeket, amelyek egyáltalán nem közlésre szánt írások voltak, hiszen nem azzal a szándékkal ültem le naplót írni, hogy majd valamikor kiadom, de az évek során egyre inkább gyűlt ez a fajta felismerés, szándék, tapasztalat, hogy majd meg kellene írnom a szerkesztett változatot is. Mert nyilvánvaló, hogy egy napi bejegyzés nem lehet olyan kerek, a gondolatokat úgy rögzítve, ahogyan az utóbb a könyvben megjelenik.
Hogy senki ne vádolhasson azzal, hogy mást írtam akkor és más jelenik meg a nyomtatásban, minden kutatónak rendelkezésére fog állni az eredeti kézirásos anyag fényképmásolata, amit teljes egészében átadtam a kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítványnak. A számítógépes változatot 2004 őszén kezdtem beírni és 2007 decemberében fejeztem be. Nagyon nagy munka volt, hihetetlen erőfeszítés – eredetileg 800–900 oldalt tett ki a kézi változat.
A szerkesztett forma feszesebbé vált annak ellenére, hogy a szerkesztés során bizonyos, korábban leírt eseményekről vagy személyekről amennyiben véleményem megváltozhatott és megváltozott, megengedtem magamnak, hogy 2005-ben kommentárt fűzzek ezekhez – ami utóbb eszembe jutott vagy ami éppen aktuálissá tette a dolgot. És milyen érdekes, miként ismétlődnek a helyzetek, így vagyunk állandóan az észak-afrikai helyzettel, az Öböl-háborúval, már akkor is, ’88-ban volt Öböl-helyzet, a világpolitika mai szereplői már akkor is ott voltak a világ színpadán, forog a világ, de mintha makacsul visszatérne egy-egy pontra.
Mi késztette arra, hogy naplóírásba kezdjen?
– Ha poénkodni akarnék, azt mondhatnám, itt kezdődött, ahol beszélgetünk, a Bolyai Farkas Líceumban, ahol érettségiztem. 1961-ben végeztem – éppen ötven évvel ezelőtt – , kortársaim számára én írtam meg az év krónikáját, és én olvastam fel az érettségi ünnepségen: volt tehát némi előzménye a naplóírásnak. 1988. december 1-jén volt 70 éves a gyulafehérvári román nemzetgyűlés, és annyira elfogott a keserűség, hogy még mindig ugyanazokkal a hazugságokkal, történelmi hamisításokkal, csúsztatásokkal élnek, ugyanazt szajkózzák, hogy elkezdtem írni, azt mondtam magamnak, nem lehetetlen, nem vágyálom csupán: biztos, hogy közel van a Ceauşescu-rendszer bukása.
Nem akarom belemagyarázni, hogy a dolgok állásából következően logikus volt az előérzetem, hiszen nem mertem így leírni az első lapra. Féltem. Már jócskán benne jártunk a Gorbacsov-féle nyitásban, a peresztrojkában, tehát ez is közrejátszott. Hozzájárult a naplónyitáshoz az is, hogy a Kossuth rádiót hallgatva az ember sokkal több információhoz is hozzájutott, mint az átlag romániai, elsősorban a román ember.
De engem felháborított december elseje ünneplése, nekünk azóta sem, és soha nem is lesz ünnep. Annyira sértett, hogy miután hivatali kötelességem lett volna megjelenni a december 1-jei ünnepségeken, koszorúzásokon, úgy sikerült intéznem az évek során, hogy soha nem tartózkodtam Romániában december 1-jén. Úgy adódott, hogy az eurórégiók közgyűlését mindig erre az időszakra szokták összehívni. Togănel, a főnököm nem tudott idegen nyelveket, mindig engem küldött, én pedig kapva kaptam a lehetőségen.
Így sikerült elkerülnöm az elkerülhetetlent. Ilyformán megmentettem magam attól a kínos helyzettől is, hogy kifütyüljenek, amikor koszorúzom, mert ez is megtörtént. Ugyanis kénytelen voltam többször, nem december 1-jén, más alkalommal koszorút elhelyezni és kifütyültek. Számomra ez roppant kínos volt. Másoknak is. Tehát kerültem, ha lehetett, de itt jegyzem meg, hogy sokan megróttak ezért az RMDSZ-es vezetők közül. Én ezt így rendeztem. Nem tüntető módon, nem harsányan nyilvánítottam ki különvéleményemet, hiszen mint román törvényekre felesküdött köztisztviselő, nem is tehettem volna büntetlenül.
’88 végén kezdte írni, akkor ez mit jelentett, veszélyes volt?
– Annyira veszélyes, hogy december 15-én házasodott a volt padtársam, és nem mertem leírni a nevüket. A vártemplomban volt az esküvő, és csupán annyit írtam, hogy P és A esküvője a vártemplomban. A feleségem tudta, hogy naplót írok, de nem nézett bele soha, és nem is foglalkoztatta a dolog. Én elmondtam neki, látta, hogy későig fennmaradtam vagy hajnalban keltem. A naplóírás is beépült a mindennapi életem tevékenységei közé. Később lazítottam ezen.
Amikor a Kossuth rádióban 1989-ben már elhangzott, majd január végén Pozsgay Imre kijelentette, hogy népfelkelés volt ’56, és a hasonló nagy horderejű történések kortársa lehettem, mindezek arra sarkalltak, hogy folytassam a dolgot, és egyre kevésbé figyeltem arra, mit szabad és mit nem leírni, hogy ne törődjek sokat a veszélyesnek tartott gondolatokkal. ’88-ban nagyon lényeges dolog történt, néhai Balogh Csaba barátom lakásán megismerkedtem egy fiatal magyar történésszel, aki ’87-ben diplomázott Szegeden. Bárdi Nándornak hívják, ő lett később a könyvem szerkesztője.
Többször is, szinte kéthavonta találkoztunk titokban Csaba lakásán. Mindig hozott könyveket, folyóiratokat Magyarországról, és elvitte azokat a leveleket, amelyeket Csaba megjegyzéseivel fűszerezve mi fogalmaztunk meg Füzi Miska barátommal közösen. Nándi eljuttatta a Magyar Rádióhoz, Pozsgay Imréhez és más helyekre. De ez nem valami ellenállás volt, egyszerűen úgy éreztük, hogy valamit tenni kell. Így alakult 1989 decemberéig a naplóírás.
Hogyan indult a politikai karrierje?
– 1989 decemberében a véletlen úgy hozta, hogy Király Károllyal újra találkoztam. Király négy és fél évig, ’73 és ’78 között hivatali főnököm volt, és több mint tíz éven át eljártunk tekézni a valamikori Voinţa-pályára, a Ligetbe. Mivel munkatársaim a Nemzeti Megmentési Frontba delegáltak, akkor Király Károly engem meglátott, és javasolta, hogy vállaljam el a megye gazdasági ügyeit, feleljek én azokért a Front bürójában, én ugyanis igazán ismerem Maros megyét, hiszen a megyében rengeteg kisipari szövetkezet volt.
’90 január 3-án elvállaltam, onnantól kezdve március 20-ig, a rosszemlékű etnikai konfliktusig voltam pozícióban. Eredeti munkahelyemen állásomat felfüggesztették, zárolták, és pontosan az ominózus 20-án megválasztottak a kisipari szövetkezetek elnökének, ezért aznap bent sem voltam a tanácsnál, csak este tudtam meg az eseményeket. Másnap bementem és bejelentettem, hogy abbahagyom a politizálást. Erre jött Voican Voiculescu és kinevezett alelnöknek. Leváltották Kincsest, Királyt.
Meg voltam győződve, hogy semmi dolgom nem lesz szövetkezeti elnökként. Fel voltam szabadulva, hiába mondtam a tanácsnál, hogy három napja húszezer embernek vagyok a főnöke, hiába mondtam volna akármit is, megszavazták, hogy én legyek a magyar alelnök: belecsöppentem ebbe. Egy fizetésért dolgoztam három és fél hónapig, el akartam búcsúzni, otthagyni a politikát.
Naplóírás közben a kultúrával is foglalkozott a napi politika mellett, maradt erre is ideje. A köztudat általában úgy tartja: a mérnököt nem érdekli a színház.
– Két alapvető dolgot kell megjegyeznem: én eleve irodalomi beállítottságú voltam és vagyok, nagyon szerettem az irodalmat. A másik, hogy színházban, az egykori Székely Színházban éltem le a gyermekkoromat, az meghatározta az érdeklődésemet. Villamosmérnök vagyok, büszke vagyok arra, hogy Temesváron végeztem, de én folyamatosan, a naplón ez is végigvonul, hetente színházba jártam, ha jött egy társulat vendégelőadással, azt megnéztem, és nagyon sokat olvastam. Nyitott voltam a világra.
Virág György (1944, Kolozsvár)
Mérnök, politikus. A temesvári műszaki egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett, Marosvásárhelyen a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetségének volt irodavezetője, majd energetikusa, termelési és műszaki osztályvezetője. A rendszerváltást követően vállalt politikai feladatot a Maros megyei önkormányzatban, ahol előbb alelnök, majd elnökként irányította a megye ügyeit, szívügyének tekintve a kulturális intézmények működését, a repülőtér fejlesztését. A megyei tanács éléről vonult nyugdíjba 2004-ben.
– Van még egy hobbim, a sportstatisztika, több mint ötven éve vezetem, a magyar válogatott játékosait, összes mérkőzését feljegyeztem, hányszor és kikkel játszott, hány gólt rúgott, az olimpiai szerepléseket is számon tartom, a mai napig vezetem. A román válogatottal ugyanez a helyzet. Ezt is ki lehetne adni. Szándékomban állt kiadni, de azután a munka után, ami a napló megjelentetésével járt, meggondoltam magam.
A műveltséggel kapcsolatosan hadd jegyezzem meg, a mi korosztályunk kulturális szemhatára tág, abban benne foglaltattak nemcsak a műszaki ismeretek, hanem az alapvető irodalmi művek is, tehát egy-egy idézet hallatán nem sokat kell gondolkozzunk, honnan is van ez, latin-e vagy francia. Sokat köszönhetünk tanárainknak, manapság ez ismeretlen. Mi úgy tudunk beszélgetni egymással, hogy bár húsz évig nem találkoztunk, már két mondat után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Sok éve, amikor a színház körül bajok támadtak, ön a társulat mellé állt. Ha ön nem humán beállítottságú, akkor is így tesz?
– Nos, akkor megszüntettük volna a filhamóniát, a népi együttest, a bábszínházat. A megyei tanácsosoktól szinte hetente kaptam a pofonokat a repülőtérért és a kulturális intézményekért, mondták, inkább javítsuk fel a közutakat. Tizenkét művelődési intézményt finanszíroztunk a megyei tanács költségvetéséből: Ez nem valami kegy volt, hanem csak így működhettek. A Látó folyóiratot is azért szerkeszthetik saját székházában, mert azt mondtam, hogy a lap a megyei tanács tulajdona. Ha már kirakta a Kereskedelmi Kamara a Toroczkai-Wiegand Ede-féle palotából, akkor legalább legyen egy tisztességes helye a szerkesztőségnek. A könyvtár, a képtár, a múzeum....
Most is figyeli, hogyan működik a megye.
– Fenntartom, hogy különösen itt, Marosvásárhelyen abban a helyzetben, amelyben élünk nincs más mód, mint nagyon pontos célokat kitűzni és azokért dolgozni, de nem tűzzel-vassal, sebbel-lobbal, hanem alaposan, szépen. És demokratikus módon. Amikor végre ismét kiírták a Kultúrpalotára magyarul is az intézmény nevét, egy nappal előtte a prefektus még bosszankodott ezen. Én azt szerettem volna kiírni, hogy dr. Bernády György Művelődési Palota, de nem ment. Nem ment át.
Keserűen tekint vissza?
– Ezzel a könyvkiadással túl vagyok a keserűségen. Restellem, hogy nem tudtam többet tenni, de csalódott nem vagyok. Nézze, úgy érzem, ha másképp csináltam volna a dolgokat, akkor az már nem én volnék. Nem tudtam én hasonulni ahhoz a közeghez, amiben mozognom kellett, és örvendek, hogy hatvan évesen önszántamból vonultam vissza. Nem akartam folytatni.
Jól érzi magát, amikor hazatér Vásárhelyre?
– Nem. A tavaly eldöntöttük, hogy kiköltözünk Budapestre, ott él a fiam, a menyem és két unokám. 2007-ben lettem magyar állampolgár, holott én annak születtem, akár kérhettem volna tíz évvel ezelőtt is, nem kértem, holott akkor megvolt az ideje; 2005-ben kértem, és két év múlva meg is kaptam, fizettem érte, rendesen. Nem kellett a protekció. Korábban azt hittem, hogy soha nem tudnék elszakadni lélekben Vásárhelytől. Nem állítom, hogy elszakadtam tőle, de amikor látom, hogy mi történik, hiszen interneten naponta olvasom az újságot, akkor azt gondolom, hogy Vásárhelyen már nem azt találom, amiért én a várost úgy szerettem.
A vonzalom gyakorlatilag nem 1990. március 20-án bicsaklott meg, ez egy hosszabb folyamat. Akkor súlyos csapás ért, és azóta tart ez a hosszabb folyamat. Menthetetlenül. Én mondhatok szépeket, mégis ezt érzem. Hiszen ha már Budapesten új lakást rendezünk be, jól vagyunk, jól érzem ott magam, akkor... Marad az írás és az utazások.
Az önéletrajzi regényemet tizenöt éve megírtam, de rossz. Háromszáz oldalasra tervezem, most csak száz van megírva, de az sem fényes. Ahogy Szőcs István mondja, ha valaki Vásárhelyen kívül elolvassa, nem érti meg. Ez még egy előttem álló cél, ha tényleg lesz elég ambícióm és futja a lelkesedésből, tán elkészül.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Terjed a magyarellenesség (Halálosan megfenyegették Tőkést)
A magyarság hátrányos megkülönböztetését, a magyarokkal szembeni atrocitások elszaporodását tapasztalták Kárpát-medencei körútjuk során az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) vezetői, ezért felkérték Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, hogy az európai fórumokon erre hívja fel a figyelmet – jelentette be tegnap Nagyváradon Lomnici Zoltán, az EMT vezetője, a magyarországi Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.
Az elmúlt időszakban tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások között több háromszéki vonatkozású esetet is felsoroltak, szóvá tették többek között, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt vádat emeltek Markó Attila és Marosán Tamás ellen, a Kovászna megyei bíróság felfüggesztette a sepsiszentgyörgyi tanács utcanévadásra vonatkozó határozatát, Kökösben meggyalázták Gábor Áron emlékművét. Szóvá tették azt is, hogy nemrég a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. A Tőkés Lászlóval közösen tartott tájékoztatóján Lomnici Zoltán kritikusnak nevezte a helyzetet, s aggasztónak, hogy egyre több politikus vesz részt a környező országokban a magyarellenes megnyilvánulásokban. Ismertetése szerint az év első harmadában több mint húsz magyar emlékhelyet, illetve szobrot gyaláztak vagy rongáltak meg. A Felvidéken meggyalázták, majd megrongálták Esterházy János szobrát, Kárpátalján megrongálták, majd meggyalázták a vereckei Honfoglalás-emlékművet, Ungváron letörték a Petőfi-szoborról a kardot. Délvidéken több magyar emlékhelyet gyaláztak meg, s le akarják bontani Damjanich János szobrát Adán – sorolta. Erdélyben idén 15 magyar szobrot, emlékművet és emlékhelyet rongáltak meg, köztük az aradi Szabadság-szoborcsoportot, Wass Albert síremlékét és Nagyváradon nyolc emlékművet, köztük Szacsvay Imre szobrát. Ide sorolták még többek között a magyarveréseket, a marosvásárhelyi Kossuth utca visszaállításának megakadályozását, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által létrehozott akciócsoportot a kisebbségi törvény elfogadásának megakadályozására, az aranyosgyéresi háromnyelvű helységnévtáblák eltávolítását, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a Bolyai Kezdeményező Bizottság által kihelyezett magyar nyelvű információs táblák eltávolítását. Hangsúlyozta: az Emberi Méltóság Tanácsa elítéli a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját, így a magyarellenességet is. A szervezet felhívja az európai közvélemény és az anyaország figyelmét arra, hogy a nemzetiségi jogok és a nemzeti méltóság sorozatos megsértése elfogadhatatlan a 21. századi Európában – mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke. Tőkés László szerint az Európai Uniónak önálló kisebbségvédelmi rendszert és az emberi jogok védelmének hatékony módszertanát kell kidolgoznia. Az EP alelnöke elfogadta az EMT felkérését, s bejelentette: a magyarokat ért atrocitásokról tájékoztatni fogja az európai egyházi vezetők közelgő brüsszeli csúcstalálkozóját, amelyen részt vesznek az Európa Tanács, az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökei is. Megerősítette: a meggyilkolására buzdító cikket tartalmazó újságot terjesztenek a román államvasutak szerelvényein. Az újságot a Román Vasúttársaság járatain terjesztik, mégpedig a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt. Mindkét lapnak ugyanaz a személy a főszerkesztője: Mihai-Florin Nahorniac. A Ştefan cel Mare címlapján ez olvasható: ,,Nemzeti, politikai és független kiadvány, amely Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért küzd.” Lejjebb pedig ez áll: ,,A kiadványt igazgatóján keresztül akkreditálta az Európai Bizottság, az Európai Unió, a NATO és a G8.” A Florin Bucovineanul aláírással megjelentetett írás – amelyet nagyváradi források szerint maga a főszerkesztő írt – a ,,bozgor” jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szemére, hogy az általa vezetett szervezet a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint “a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat”. ,,Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?” – írja a szerző, aki ezután felteszi a kérdést: ,,Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?” Tőkés László az eset kapcsán nehezményezte, hogy az állami vasúttársaság járatain minden további nélkül, senki által sem zavartatva lehet terjeszteni ilyenfajta uszító anyagokat. Újságírói kérdésre válaszolva jelezte: fontolóra veszi jogi lépések megtételét. Lomnici Zoltán elítélte a Tőkés László elleni halálos fenyegetést.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TANÜGYI DISZKRIMINÁCIÓ? Hátrányos megkülönböztetés éri a marosvásárhelyi magyar iskolásokat – állapította meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A testület azok után foglalt állást, hogy szülői panaszok nyomán ellátogatott négy általános iskolába.
A bizottság tagjai megállapították, nemcsak az épületek homlokzatáról hiányoznak a kétnyelvű feliratok, hanem a folyosókon, laboratóriumokban és szaktermekben sem érvényesül a kétnyelvűség. A diszkriminációellenes bizottság megrovásban részesítette a vizsgált iskolákat, és három hónapos határidőt szabott az ügy rendezésére. Asztalos Csaba, a testület elnöke a Krónikának elmondta, nemcsak marosvásárhelyi tanintézetekről van szó, éppen ezért minisztériumi szinten kellene lépni, és a diszkriminációellenes tanács nevében jogorvoslási javaslatot nyújt be a kormányhoz és az oktatásügyi minisztériumhoz. KOLDUSSÁ TETT TANÁROK. A tanügyben dolgozók a legszegényebb alkalmazottak Romániában, az ágazati bérek 28,49 százalékkal csökkentek 2010 márciusától 2011 márciusáig – adta hírül a Mediafax a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége közleménye alapján. Az érdekvédelem szerint egy kezdő tanár fizetése nettó 660 lej, egy tízéves munkaviszonnyal rendelkező II. fokozatú tanáré 805 lej, a 25 éve dolgozó, I-es fokozati vizsgával rendelkező tanárok 1100 lejt kapnak kézbe. Kifogásolják a pedagógus kismamák hátrányos megkülönböztetését is, ha egy tanár kilenc év munkaviszony után megy el gyermeknevelési szabadságra, azt az időszakot nem veszik figyelembe, és nem részesülhet a 10 százalékos stabilitási pótlékban sem, amelyet meg kellene kapnia 10 évi munka után. “A kormány az elmúlt évek rendelkezéseivel koldussá tette a tanügyi alkalmazottakat” – állapítja meg Simion Hăncescu szakszervezeti vezető. NEHÉZKES NYOMOZÁS. Három hét telt el Csala Zsolt gyergyóalfalusi alpolgármester meggyilkolása óta, de még mindig sok a homály, és semmi konkrétum a bűntettel kapcsolatban. A vizsgálatot a legfelsőbb ítélő- és semmítőszék bűnügyi nyomozóhatósága, azaz az ország legjobb bűnügyi szakemberei vezetik, de teljes hírzárlat mellett. Csak annyit lehet tudni, hogy nagy erőkkel nyomoznak, számos házkutatást, kihallgatást végeztek, ujjlenyomatokat vettek, hazugságvizsgálóval faggattak érintetteket az elmúlt időszakban. (Szekelyhon.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kulturált „veszekedés” tudománya (Beszélgetés Füzes Oszkárral, Magyarország bukaresti nagykövetével)
A soros magyar elnökség alatti uniós együttműködés szorosabbá, kiegyensúlyozottabbá tette a magyar–román kapcsolatokat, olyan alapokat teremtett, amelyekre a későbbiekben is építeni lehet – véli Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete. A diplomata kijelentette: Magyarországra védőhatalomként is számíthat a romániai magyar közösség, és az autonómiatörekvéseket is támogatják.
A magyar uniós elnökség időszakában sokat javultak a román–magyar kapcsolatok – véli Füzes Oszkár, Románia bukaresti nagykövete. A diplomata az egyszerűsített honosítási eljárást tekinti az elmúlt év legnagyobb eredményének, ugyanakkor a gazdasági válság érdekes hozadékának tartja, hogy a két ország vállalkozói még inkább “felfedezték” egymást a krízis alakította kényszerhelyzetben.
– Milyen különleges feladatok hárulnak az Európai Unió soros elnökségét ellátó ország bukaresti nagykövetére? – Nem ugyanazok, mint bármelyik más magyar külképviseleten, és ez nagyon jó hír. Különlegesen szoros és bizalmi kapcsolat alakult ki ugyanis a román és a magyar fél között, aminek továbbélésére a féléves kiemelt periódust követően is van remény. Már nem csak formai és kényszeredett az együttműködés, hanem tényleges az összehangolás. Nem kétséges, hogy többen összeállva hatékonyabbak tudunk lenni Brüsszelben, főleg, ha két olyan országról van szó, amelynek kapcsolatát nem elhanyagolható történelmi terhek nehezítik. – Részleteiben hogyan nyilvánul meg ez a szinte tökéletes uniós együttműködés? – Mindenképpen ide tartozik a schengeni csatlakozás kérdése, a Duna-stratégia, de ide sorolnám – bár még nagyon az elején tart – az európai romastratégiát is, amelyben Románia és Magyarország együtt egészen nagy súllyal tud szerepelni. Álságos lenne azt mondani, hogy megszűnt mindenféle vita, hiszen március 15-e vagy az autonómia ügye ma is állandó vita forrása, de úgy érzékelem, hogy ezekben a kérdésekben is megtanultunk – legalábbis a politika szintjén – kulturáltan viszonyulni egymáshoz. Tudunk már úgy “veszekedni”, hogy közben ne dőljön össze körülöttünk a világ. – A romastratégia ügyében zajló együttes lobbizás közepette azonban nem téveszthető szem elől, hogy a romakérdés romániai dimenziója és optikája is lényegesen különbözik a magyarországitól. Hogyan lehet összefésülni ezt a két látásmódot? – Valóban két lényegesen különböző látásmódról beszélhetünk, de azért van egy elem, ami összeköt bennünket. Míg a gazdagabb Nyugat a romakérdést nem tekintette uniós ügynek – mindenki kezelje a saját romáit, ahogy jónak látja –, Magyarország és Románia már évek óta hajtogatja, hogy bizony európai ügyről van szó, tíz-tizenkétmillió emberről, akik mozognak az egyesült Európában. A kivezető utat nem a mozgás korlátozása jelentheti, hanem az, hogy használható megoldásokat találjunk e népcsoport civilizációs, kulturális és gazdasági problémáira. Persze, hiba lenne uniformizált válaszokat alkotni, hiszen a kis létszámú nagy-britanniai romaközösségnek például másak a gondjai, mint a szlovákiainak. De erre egyrészt uniós pénzt kell elkülöníteni, ugyanakkor át kell gondolni azoknak az összegeknek a felhasználását, amelyek léteznek az uniós pénztárakban, de az eredeti célok eléréséhez már nincs szükség rájuk. Nem utolsósorban pedig, igenis, európai ügy egy romakonfliktus kezelése, történjen az bárhol. Ha mi közösen nemzeti kisebbségi kérdésként kezeljük a romakérdést, akkor annak egyrészt nagyobb a hatékonysága, másrészt a minta a többi nemzeti kisebbségre is kiterjeszthető. – Ne feledkezzünk meg azonban a román többség kisebbség iránti érzékenységének szelektivitásáról... – Mindig abból indulunk ki, hogy minél jobb egy kisebbség helyzete egy országban, annál jobb a többség számára. Ezzel az állásponttal bizonyára a románok számára sokkal könnyebb azonosulni a romakérdésben, mint amikor az erdélyi magyarság ügye a tét, a témakezelés közben pedig a gondolkodás is változik. Óvatosan merem megfogalmazni, de közeledést érzek a két ország nemzetpolitikai és -filozófiai nézetei között. Románia elfogadja a kettős állampolgárságot, a romániai magyarságnak az anyaországgal való szabad kapcsolattartását, az összes identitásmegőrző program lebonyolítását, annak anyaországi finanszírozását. Az esetleges vitáink is kulturáltan zajlanak, egészen addig, míg egyes politikai erők be nem szállnak – nyilvánvaló belpolitikai célzattal. De még ez is árnyaltabb, mint korábban, hiszen míg a március 15-i szövegértelmezés kérdésében a parlamentben ment a cirkusz, a kormánnyal korrekt módon egyeztettünk. – Bár Magyarország a korábbinál jóval szókimondóbban és egyértelműbben foglal állást az autonómia kérdésében, hangsúlyozott a romániai magyarság igénye a védőhatalmi státus kinyilvánítása és érvényesítése tekintetében. Mi várható e tekintetben a magyar kormánytól? – Ezt a szerepet már hivatalosan és nem hivatalosan is eljátssza a magyar kormány, és támogatjuk az autonómiatörekvéseket azzal a kikötéssel, hogy békés úton valósuljon meg. A retorika tekintetében a józan ész dönti el, mikor kell keményebben fogalmazni, illetve csöndesebben, visszafogottabban érvényesíteni az álláspontunkat. A védőhatalmi szerep betöltése tekintetében Magyarország eltökéltsége egyértelmű retorika és tettek szintjén egyaránt. – A magyarországi kormányváltás után szerkezeti átalakítások, a korábbi tevékenység felülvizsgálása címszó alatt néhány támogatási folyamat megtorpant, ami elbizonytalanította az embereket. Nem tart attól, hogy ez alááshatja a romániai magyarság és az anyaország közötti bizalmi viszonyt? – Magam is érzékelem a bizonytalanságot, a furcsálkodást, a türelmetlenséget. A dologra lehet úgy tekinteni, hogy már eltelt tizenegy hónap, és még semmi nem történt, de érdemes abba is belegondolni, hogy ennyi idő alatt kellett egy teljesen új rendszert felépíteni. Bizonyára sok esetben okozott gondokat ez a csúszás, késlekedés, de most már valóban csak nagyon kevés türelmet kérek, a célegyenesben tart az építkezési folyamat. – Az egyszerűsített honosítás viszont egyértelműen sikertörténetnek tekinthető... – Ki merem jelenteni, hogy ilyen léptékű államigazgatási feladatot a magyar közigazgatás Mária Terézia óta nem hajtott végre. Több tízezres nagyságrendű ügycsomóról van szó, 2010 nyarától 2011 januárjáig felállítottunk egy teljesen új közigazgatási apparátust, amely nagyon jól működik – nem utolsósorban azért, mert az embereink többsége reggeltől estig dolgozik ebben a rendszerben. Ezzel együtt tisztában vagyunk, hogy például Csíkszeredában képtelenek vagyunk a lakosság által elvárt ütemben kielégíteni a kéréseket, annak ellenére, hogy a csíkszeredai a legnagyobb magyar külképviselet. Ezért én is csak megerősíteni tudom Zsigmond Barna konzul tanácsát: ha valakinek tényleg nagyon sürgős, forduljon anyaországi hivatalhoz, ott sokkal kisebb a leterheltség, mint a határokon túli képviseleteinken. – Bukaresti kiküldetése gyakorlatilag egybeesett a gazdasági krízissel, ami jócskán megnehezíthette a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elősegítését, fejlesztését. Ezt a területet mínusz vagy plusz jellel látná el? – Talán meglepő, de csak egészen kis visszaesést tapasztalhattunk. A tőkemozgás visszaesése nem érte el a tíz százalékot, ami a válság globális súlyosságát tekintve akár sikernek is nevezhető. De a krízisnek hozadéka is van: a korábban nyugati irányultságú üzletemberek felfedezték maguknak Romániát, ahol sokkal kevesebb a nyelvi akadály, és szélesek a lehetőségek. De a román vállalkozók sem csak ugródeszkának használják Magyarországot, hanem egyre inkább célállomásként kezelik. Kijelenthetem, hogy nagyobb a hasznunk a román piacon, mint a válság előtt, de ez nem egyirányú folyamat. Márpedig a hasonló, kölcsönös érdekeken alapuló kapcsolat a legstabilabb.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szilágyballa
Tudományosan a szőlőről és borról
A szőlő és a bor Szilágyság történelmében címmel szervezi meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zilah és Vidéke Fiókszervezete május 14-én, szombaton délelőtt a szilágyballai iskolába a VIII. Szilágyság-kutatás napot. A program 10 órakor kezdődik, köszöntőt mond Bajusz István az EME Zilah és Vidéke Fiókszervezete részéről, Sipos Gábor az EME részéről és Péntek János a kolozsvári Akadémiai Bizottság részéről. 10.20 órától a következő előadások hangzanak el: Péntek János Milyen tanulságai vannak legutóbbi, a felsőoktatásra irányuló elemzésünknek a mezőgazdasági szakoktatás vonatkozásában, Széman Péter A bor tréfás története, Csávossy György A bor dicsérete, Szabó T. E. Attila A bor a régi magyar gyógyításban, Zsigmond Attila A szőlő és bor egyháztörténeti vonatkozásai. Délben rövid szünetet tartanak, majd 12.20 órától ismét előadások lesznek: Egyed Ákos A szőlőterület kiterjedése és a szőlőtermesztő gazdaságok száma Szilágy vármegyében a 19. század végén, Kovács Adorján Adottságok a szilágysági szőlő- és bortermesztésben. Múlt, jelen, jövő, Talpas János A szilágysági szőlőgazdaságok lehetőségei a turizmusban, Pécsi L. Dániel A szőlő és bor címerképi előfordulásai a kezdetektől napjainkig. Történelmi, egyháztörténeti vonatkozások bemutatásával, Sipos Gábor Derecskei Demeter, a Szilágyság reformátora. Egyházi helytörténeti tanulságok. 14 órakor átadják a Petri Mór-díjakat, majd megtekintik a lehetséges bormúzeum helyiségét. 
Szabadság (Kolozsvár)

Diszkriminálják a magyar tanulókat Marosvásárhelyen
Hátrányos megkülönböztetés éri a marosvásárhelyi magyar nemzetiségű tanulókat – állapította meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács. A tanács megrovásban részesítette a vizsgált tanintézményeket, és három hónapos határidőt szabott az ügy rendezésére. A Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba azt nyilatkozta a Krónika című napilapnak, hogy jogorvoslási javaslatot nyújt be a kormányhoz és az oktatásügyi minisztériumhoz.
Mint ismeretes, év elején a Civil Elkötelezettség Mozgalom szülői beadványok nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult. A testület látogatása során volt olyan iskolaigazgató, aki megígérte, hogy kihelyezik a kétnyelvű táblákat, de akadt olyan is, aki teljesen elzárkózott ettől. Dorin Florea polgármester megígérte, hogy kihelyezik a kétnyelvű táblákat, de ezt még nem tette meg.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Tovább hordozzuk örökségét
Szimpózium Scheffler János emlékére 
A szatmári püspökség és a Vasile Goldiş Egyetem tanárainak közös szervezésében május 6-án Scheffler János – hűség és áldozat címmel tartott szimpózium Scheffler János püspök személyét és mártíromságát volt hivatott bemutatni, ismertetve a kor sajátosságait, illetve a kommunista béklyó szorításában szenvedő egyház és egyházfik megalkuvás nélküli lelkületét.
A rendezvény Schönberger Jenő püspök köszöntőjével vette kezdetét a Dinu Lipatti Filharmóniában, amelyben az egyházmegye örömének és büszkeségének adott hangot, hogy egy ilyen kis közösség a világegyháznak tudott adni egy olyan embert, aki a huszonegyedik század keresztényei számára örök példa tud lenni tiszta jellemével, hűségével, hitével és engedelmességével. Csehi Árpád megyei tanácselnök beszédében a boldoggá avatás eseményének fontosságát emelte ki: „Napjainkban különösen fontos, hogy áldozatos munkája és élete példaértékűvé váljon mindannyiunk számára a szeretet önzetlen megélésében és a hit buzgó gyakorlásában egyaránt. Éppen ezért Scheffler János boldoggá avatása az egyik legjelentősebb esemény Szatmár megye történelmében. Olyan jelentőségteljes esemény, amelynek során óhatatlanul emlékezetünkbe véssük, hogy a történelmünk jeles eseményeinek nem szabad a feledés homályába veszniük, ezeket lelkületünkben őrizve a jövő nemzedékek számára is tovább kell örökítenünk.”
A rendezvény további részében előadások következtek, így dr. Mircea Teodoru egyetemi tanár a huszadik század vértanúiról, a kommunista elnyomásról; Román János, a Kálvária-templom román közösségének plébánosa a boldoggá avatás fogalmáról és lefolyásáról; Maria Reiz, a Johann Ettinger német tannyelvű elméleti líceum igazgatója pedig a püspök példamutató tanító és tanár jelleméről beszélt.
A szimpózium második felében Reszler Mihály nagykárolyi főesperes Scheffler János életét mutatta be; dr. Gheorghe Toduţ a Kulturális Örökség Igazgatóságának részéről a vértanú hősiességét emelte ki és mutatott rá példaként a jelenlegi és eljövő generációknak; dr. Claudiu Porumbăcean egyetemi tanár a kommunista elnyomás alatti egyházüldözés módszereire és áldozatainak lelkületére hívta fel a figyelmet; dr. Bura László történész pedig Scheffler János egyenes jellemét emelte ki, amely nem tűrte a megalkuvást, hanem inkább a mártírhalált választotta.
Ilyés Gyula polgármester a szimpózium végén szólt a hallgatósághoz. Hangsúlyozta, a közelgő boldoggá avatással Scheffler János áldozatára emlékezünk, aki személyében egy egész közösség szenvedését hordozta és vitte mártírhalálig. Az ő és a sorsában osztozó sokak hősies magatartása nem volt hiábavaló, hiszen a későbbi nemzedékek lelkületükben, jellemükben hordozzák tovább örökségüket és adják át gyermekeiknek.
A rendezvény elején, a szünetben és a szimpózium végén is komolyzenei pillanatokkal örvendeztette meg a közönséget Marius Boroş tenor és a Kálvária-templom Adoremus kórusa Balaskó Balázs zongorista közreműködésével és Kuki Zsolt vezényletével.
Józsa János
Vasárnap (Kolozsvár)

Esély a vidék felzárkóztatására (LEADER-program)
Háromszéki Leader-napot szerveztek pénteken a programban részt vevő egyesületek, civil szervezetek, magyarországi meghívottak, helyi és megyei önkormányzatok részvételével. A Leader-nap első mozzanataként Bodokon tartottak konferenciát a témakörben, a délután folyamán két csoportban, Erdővidéken és Ojtozban folytak a munkálatok. 
Demeter János megyeitanács-alelnök a bodoki találkozón jelentette be: támogatotti státust kapott az Alutus és Angustia Leader-egyesület. Ez még nem jelenti, hogy azonnal pénzhez is jutnak, a bürokrácia útvesztője nagy, a leadott pályázatok pontozása után is nagy a felhajtás, országszerte sok az olyan politikus, önkormányzati vezető, aki saját érdekeltségű Leader-egyesületét próbálja előbbre tolni – hangzott el később. Országos szinten nyolcvan egyesület nyert támogatotti státust. Az Alutus Erdővidék és az Olt mente közösségeit tömöríti, összesen tizenhárom településről. Az alapító tagok 33 százaléka önkormányzatokból tevődik össze, 67 százaléka a civil szervezetek és vállalkozók szférájából kerül ki. Az Angustia felső-háromszéki érdekeltségű. Demeter János – akinek nevéhez fűződik az Alutus alapítása, de az Angustia születésénél is bábáskodott – elmondta, a kezdeményezés alulról indult, de az ügyintézésben megyei közgyűlési szinten vettek részt, így több információt, tágabb kapcsolatrendszert használhattak fel. Megyénkben egy harmadik akciócsoport, az orbaszéki és alsó-háromszéki térséget megjelenítő Progresszió is adott le iratcsomót, de pontszámuk alapján csak várólistára kerültek. A támogatotti státust elnyerték, de pénzre csak akkor számíthatnak, ha kiegészítik az országos keretet – magyarázta Demeter. Saját tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel Csutak István Leader-szakértő, aki maga is támogatta a háromszéki egyesületek megalakítását. Nagy Levente, a Leader-pályázatok alapos ismerőjeként jelentette ki: a Leader vissza nem térő lehetőség a vidék felzárkóztatására. ,,Szinte mindenre lehet pályázni, de induláskor nem kell nagy értékű projektekben gondolkodni” – figyelmeztetett. A magyarországi vendégek saját tapasztalataikat osztották meg a jelenlévőkkel, nem rejtve véka alá, hogy a bürokrácia, nehézkes ügyintézés sok esetben rossz fényt vetett a magyarországi Leader-programra. A bodoki rendezvényen Demeter János bejelentette: az Alutus felkérést kapott, legyen alapító tagja a Közép-európai Leader Szövetségnek.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elkezdődött a Festum Varadinum
Szászfalvi László református lelkipásztor, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős magyar államtitkár hirdetett igét a Festum Varadinum rendezvény nyitó istentiszteletén. A 20. alkalommal megszervezett hagyományos ünnepség május 22-éig tart.
Ünnep. Huszadik alkalommal szervezik meg az egyhetes rendezvényt
Szászfalvi László hirdetett igét a nagyváradi Festum Varadinum elnevezésű, hagyományos rendezvénysorozat nyitó istentiszteletén tegnap. Az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős magyar államtitkár, aki egyben református lelkipásztor, a Zsoltárok könyvének egy passzusára építette igehirdetését: „Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr”.
„Szélfútta levél a világ, de hol az ág? De ki az ág?” – idézte Zelk Zoltán kétsoros versét a kereszténydemokrata politikus. Éppúgy, mint Dávid király a zsoltárban, a költő is az Istent tartja a világ és a társadalom egyetlen biztos megtartójának. Csak az a nemzet lehet boldog, amelynek élő Istene van, nem pedig a pénzt, a megfutamodást, a csalárdságot tartja annak – fejtette ki Szászfalvi László.
Lehet ugyanis boldognak lenni a mai kiüresedett, elsivatagosodott világban is, de csak akkor, ha szem előtt tartjuk Isten létét, ha hiszünk és bízunk benne, s így lesz akár történelmi csapásokból is boldogság, győzelem vagy országépítés – magyarázta. Az istentisztelet után Szászfalvi László Isten háza, városháza, országháza című kötetét mutatta be Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Végül Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke adott át elismerést a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium 15 éves tanulójának, Ökrös Hegyi Tündének, aki a Harmadik királyfi vagy királylány című pályázat harmadik helyezését érte el Én, a harmadik című valós történetével. A huszadik alkalommal megszervezett hagyományos ünnepség május 22-éig tart.
Krónika (Kolozsvár)

A szórvány védelme nemzetpolitikai feladat kell hogy legyen, ennek kései felismerése a magyarság fogyását, asszimilációját gyorsítaná fel – hangzott el a temesvári szórványkonferencián.
Kilátások. A felszólalók a szórvány elhanyagolására hívták fel a figyelmet
A magyarság számának csökkenése megállítható, és a folyamat vissza is fordítható, ha sikerül körültekintő, minden régió sajátosságának megfelelő stratégiát kidolgozni a szétszórtan élő magyar közösségek számára – hangzott el a Szórvány és nemzetépítés című konferencián, amit a temesvári Szórvány Alapítvány szervezett pénteken és szombaton a Kárpát-medence majdnem minden nyelvterületéről érkezett szakemberek részvételével.
Vándorló közösségek
A közösségelvű magyar nemzetpolitika egy ilyen stratégia elkészítésén dolgozik, aminek lényege, hogy az elszigetelten élő magyar közösségeket szülőhelyükön erősítsék meg, segítsék az önépítkezésben, a magyar jövőkép kialakításában – fejtette ki Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes magyar államtitkár. „Erre nincs általános recept, hanem a hely és az adott közösség igényei szerint kell kialakítani” – fogalmazott a szakpolitikus, aki szerint a szórvány mindig újratermelődik.
Felgyorsulhat az asszimiláció
Bodó Barna politológus, a Szórvány Alapítvány elnöke ezt a gondolatot továbbszőve fejtette ki, hogy a szórvány nem szűnik meg, hanem vándorol. „Resicabányáról a szórvány Temesvárra költözött, és ha itt eltűnnek a magyarok, azzal nem a szórvány tűnik el, hanem a temesvári magyarság. A szórvány legfeljebb Kolozsváron alakul ki” – magyarázta előadásában, hozzátéve, hogy ennek a veszélynek a kései felismerése a magyarság fogyását, asszimilációját gyorsítja fel.
Bodó Barna szerint a szórvány jelenti a nemzet határát, és ezeknek a „hátrahagyott helyőrségeknek” (idézet Gecse Géza budapesti rádiós szerkesztőtől) a védelme a nemzetpolitika feladata. „A szomszédos nemzetek nyelvében a diaszpóra kifejezés nem azonos a magyar szórvány fogalmával, hiszen a diaszpórában élők önszántukból vagy kényszerből szóródtak szét a világban, míg a mi szórványközösségeink soha nem hagyták el szülőföldjüket – hívta fel a figyelmet a főszervező. – Ezért a magyar szórvány fogalom »hungarikum«.”
A kétnapos konferencián – melynek célja a szórványstratégia tudományos vizsgálata volt – az asszimiláció, a nemzetiség és anyanyelv vállalása, a közösségi önszerveződés és intézményépítés kérdéskörében tartottak érdekes előadásokat hazai és a határon túlról érkezett szakemberek.
Pataky Lehel Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Hungarikumok találkozója Váradon
Nagyvárad – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tőkés László nagyváradi EP-irodája és a Partiumi Magyar Művelődési Céh első alkalommal, egyben hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a hungarikumok találkozóját Nagyváradon.
Politikusok, vállalkozók, művészek, egyházi és közéleti személyiségek vettek részt a vasárnap délután szervezett hungarikumok találkozóján, mely az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Tőkés László EP-irodája és a Partiumi Magyar Művelődési Céh közös rendezésében valósulhatott meg. Az esemény alapgondolata a magyar kultúrán belüli sokszínűség felmutatása, a magyarok közötti párbeszéd felerősítése, saját meglévő gasztronómiai értékeink újra felfedezése volt. A Partiumi Keresztény Egyetem Arany János Kollégiumának étkezdéjében igényesen megterített asztalok fogadták a mintegy 130 meghívottat. Házigazdaként jelen volt Tőkés László EP-alelnök, aki olyan díszvendégeket üdvözölhetett, mint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, Orosz Csaba, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke, Wágner Akiyama Chiyo, a Nagyváradon született néhai szobrászművész Wágner Nándor felesége, továbbá számos más ismert személyiséget.
Gasztronómiai örökség
A rendezvény elején mondott köszöntőjében Tőkés László elmondta, hogy még Pécsett született meg egy gasztronómiai est megszervezésének az ötlete. Páva Zsolt polgármesterrel egyeztettek az ötletről, majd arról döntöttek, hogy Nagyváradon rendezik meg az első találkozót. Szent László városa méltó helyszín, annál is inkább, mivel az elmúlt évszázadban „kompországként” közvetített az elszakított Erdély és Székelyföld, valamint a csonkán is magyarnak megmaradó Anyaország között. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács tagjai a napokban látogatást tesznek Schmitt Pál elnöknél, akivel egy nemzeti örökség védelmét célzó országgyűlési határozat kezdeményezéséről tárgyalnak. Szót ejtett arról is, hogy a Kárpát-medencei nemzeti örökség széles körben való népszerűsítése érdekében egy programszerű kulturális turisztikai zarándoklatot szerveznének diákoknak, illetve felnőtteknek.
Jótékony cél
Szászfalvi László államtitkár, a megújuló Magyarország víziójával köszöntötte a megjelenteket, majd kifejtette, hogy milyen nagy szerepe van az összefogásnak a a megújulásban. A továbbiakban Tiffán Zsolt neves borász a Kárpát-medencei magyar borkultúra jelenéről és remélt jövőjéről beszélt. Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere is köszöntötte a vendégeket, aki a felszolgált székely ételeket mutatta be. Étkezés közben Tiffán Zsolt borkóstolót tartott, a villányi borokat mutatta be. A zenét a Lakner Tamás által alapított pécsi BorCanto Együttes biztosította, amely régi bordalokat, opera áriákat, operett dalokat adott elő. A gasztronómiai est késő este ért véget. A meghívottak adományaikkal a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot támogatták.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Hary Béla
(1934–2011)
Városunk egyik kiemelkedő karmester-egyénisége 1934. október 2-án született Szilágysomlyón. 1952-ben érettségizett a kolozsvári zenelíceumban, majd a Gheorghe Dima Zeneakadémiára (akkor: Konzervatórium) felvételizett karmesteri és zeneszerzői szakra, a szakokatpárhuzamosan végezte el. 1956-ban – még konzervatóriumi diákként – kerül a Kolozsvári Állami Magyar Operába. 1958-ban államvizsgázott, és ezt követően több mint fél évszázadon át dirigálta az opera repertoárján levő művek többségét.
Az 1960-as években oroszlánrészt vállalt Bartók Béla zenés színpadi műveinek (Kékszakállú herceg váracímű operának, A csodálatos mandarin című pantomim és A fából faragott királyfi táncjátéknak) kolozsvári bemutatásában. 1973–1977 és 1984–1989 között a magyar opera igazgatói tisztségét is betöltötte, ám a karmesteri tevékenység gyakorlásáról akkor sem mondott le. Igazgatóként dirigálta Gounod: Faust, Verdi: Álarcosbál, Mozart: Don Juan című operáját is.
Az 1989-es rendszerváltást követően a Kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház közötti együttműködés keretében bemutatott Erkel-operák színrevitelekor nem csak karmesterként vett részt, hanem hat Erkel-operában a zenei dramaturg munkáját is ellátta.
Zeneszerzőként több balett-zenét (Sárga rózsa, Hófehérke és a hét törpe, Játékparádé), továbbá zenekari és kamaraműveket komponált. Farsang című musicaljét műsorra tűzte mind a magyar, mind a román opera, sőt a zeneakadémia operaosztálya is.
Zsűrielnök volt a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége által szervezett két nemzetközi operakarmester-versenyen.
Kiváló karmesteri tevékenységéért, a bartóki és az erkeli életmű továbbéltetéséért kitüntetésben részesült: többek között a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét Göncz Árpád akkori magyar köztársasági elnöktől vette át (1993); az EMKE Erkel-díjjal tüntette ki (1996), a Kolozsvári Magyar Opera fennállásának 50. évfordulóján örökös tagságot nyert (1998); Pro Cultura Hungarica emlékplakettet kapott a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (2004).
„Hary Béla köztudomásúan kitűnő muzsikus, mint színpadi karmester is kiforrott egyéniség, aki a színpadi összművészet szellemében dolgozza ki zeneileg az operák, illetve a balettek partitúráit” – írta róla még pályája kezdetén, 1966-ban László Ferenc muzikológus.
„Hary Bélának igencsak kiváló a keze. Hosszú pálcával, kiművelt csuklótechnikával vezényel. A pálcát vezénylő jó kéz ellenállhatatlan karmesteri delejt közvetít. Magabiztossága, fölénye nem kihívó, hanem magával ragadó. Hary Béla remekül zongorázik, továbbá termékeny zeneszerző, jelentékeny alkotó. Karmesteri delejét Hary Béla a vele perszonálunióban élő zeneszerzőnek is köszönheti” – olvashatjuk László Ferenc előszavát a Hary Béláról szóló életrajzi könyv első lapjain.
Rendkívüli karmesteri teljesítményben gazdag zenei életmű zárult le május 14-én halálával, immár végérvényesen.
Nyugodjék békében!
Nagy-Hintós Diana 
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyed
Megmaradásról, szórványról, csatákról
Beder Tibor Az utolsó csata című kötetét mutatták be az Áprily-estek keretében május 12-én a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A szerző nyolcadik könyvét is éppen úgy írta meg, mint a többit. Dedikálás közben meséli: „Először úgy egy évig magamban hordozom a mondanivalót, aztán leülök, és egyben megírom.” Miközben magában hordozza a témát, sétálni szokott az erdélyi tájakon, a városokban és a falvakban. Nézelődik és szóba áll az emberekkel. Nagyenyedre éppen Sínfalváról érkezett, ahol már csak román iskola van, és ezért a magyarok nagyrészt románul beszélnek. Nem egyedi eset ez tájainkon. Sétált az enyedi könyvbemutató előtt is, és a városi tanács épülete előtt felfedezte a feliratos táblákat. Az egyiken az áll, hogy ez a bor városa – ezt eddig is tudta –, a másikon pedig, hogy a művészetek városa: ezt kevésbé tudta. Egyenes beszédű székely ember lévén azonnal ki is mondja: odaillene, hogy Enyed iskolaváros is lenne a lassan 400 éves történelmi kollégiuma révén, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem akadémiai rangra emelt. És, tegyük hozzá, ez utóbbit illene kiírni magyarul is. És hadd ne soroljuk ezúttal a történelmi indokokat.
Beder Tibort igazán a lelke mélyén érdekli magyarságunk sorsa, szétdaraboltságunk tragédiája. 1990-ben földrajztanárként, később Hargita megye főtanfelügyelőjeként elindult megvalósítani rég dédelgetett álmát, és felkereste a 400 éve elrabolt honfitársaink utódjait a törökországi Magyarfaluban (Macerkőjben) Az Utolsó csata 326 oldalas, dokumentált munka, számos, a magyar–török kapcsolatokat érintő történelmi adalékkal. A mából merített, hétköznapi példáival és tanulságaival hozzánk szól, akik még itt vagyunk. Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, az Áprily-estek lankadatlan szervezője mutatta be Beder Tibort és legújabb könyvét. Három előző kötetének is volt bemutatója itt, Enyeden. Hasonlóan más munkáihoz, a legújabb könyve is a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben.
A jelzett „csata” az anyanyelvünkért folyik, Nagyenyeden és környékén is, ahol másokkal együtt örökösei és tulajdonosai vagyunk e tájnak. A könyvben kiemelt marosszentimrei csata ma is tart –, írja a szerző. A megmaradt romos templom az erdélyi szórványsors szimbólumává vált. Eleink 560 évvel ezelőtt kellő erővel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmával szembeszegüljenek. Akkor is a megmaradásuk volt a tét. Bármilyen sokan vannak is, akik nyelvünkre, kultúránkra törnek, a harcot folytatni kell.
A szerző a példákat, eseményeket igazi székelyes beszéddel és szójárással fűszerezte. Három IX. osztályos, tanítóképzős, Csíkból jött kollégiumi diák a bemutatóhoz illő költeményeket adott elő (Molnár Noémi: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban, László Emőke: Kányádi Sándor Egy csokor orgona mellé, Pál Erika: Ferenczes István A marosszentimrei templom – 2002). A szerző a 275. oldalon Kiss Olivér újságíró a Szabadságban közölt írását idézi: „Külön színházunk, újságunk, folyóiratunk, társaságunk, barlangász-klubunk, műemlék és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk van…” Mindez véleményünk szerint nem különcködés, hanem a lehető legtermészetesebb, tudatos önszerveződés. Valamennyire szükségünk van, hogy nyelvünket megtartsuk és továbbfejlesszük, mert „nyelvében él a nemzet.” Számos hasznos gondolat és izgalmas történet található a könyvben, érdemes beleolvasni, különösen itt, a szórványban, a végvári harcok színterén.
Azon kevesek, aki eljöttek, biztosan hírvivői lesznek a Beder Tibor-i gondolatoknak, annak, hogy bátrabban kell harcolnunk, hogy ezt a csatát, ha nem is karddal vagy modern fegyverekkel, de megnyerjük. Bíznunk kell abban, hogy a jövő egyetlen lehetséges európai alternatívája a sokszínűség és a különbözőség, amelyben minden nyelvnek és kultúrának meglesz a maga helye. És nem felejthetjük: a harc egyben fennmaradásunkért folyik.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Vargha Mihály alkotói műhelye
Kolozsvár – Pallas-Akadémia Könyvkiadónak évek óta van egy sorozata, melyet Banner Zoltán, Márton Árpád és Nagy Miklós Kund szerkesztenek. A célja, bizonyos művésztelepek ismertetése, ezen belül az arra érdemes művészeket jobban kiemelve, lehetőleg minél több munkájuk bemutatásával az olvasóközönséghez közel hozni.
Az albumok kiadásának tulajdonképpeni bevallott célja, a jelen vagy a múltban élt művészek munkásságának ismertetése, és könyvformában történő népszerűsítése.
A legújabb könyvük Szücs György: Vargha Mihály (MŰTEREM, 35.) címmel jelent meg, melynek szerkesztője Kozma Mária. Könyvtipográfia és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, Csíkszereda. 
 A Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulátusa kiemelt figyelemmel támogatja az ilyen irányú megnyilvánulásokat. Az esemény házigazdája Szilágyi Mátyás főkonzul. Az intézmény infrastruktúráját felhasználva, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ilyen jellegű megnyilvánulásokat minél szélesebb, arra fogékony rétegek ismerjék meg.
 Esetünkben Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató helyettese, valamint Vargha Mihály szobrászművész vetített képes előadással egybekötve mutatta be a könyvet, melynek borítóján a művész 2006-ban készült „ A hős”- című illesztett fa, 120x100x35 cm. Szelényi Károly felvétele látható.
 Az album hátsó lapján Wehner Tibor értékelését találhatjuk a szobrászművésszel kapcsolatban, melyből egy gondolatsort idéznék: „A művész hol a súlyos, tömbszerű fogalmazással él, hol áttört testeket feltáró, belső tereket megnyitó, szabadon megjelenő héjakra és palástokra hangolt , az organikusság sugallatát hordozó kompozíciót tár a szemlélő elé, s hol a nyers megmunkálásmóddal, hol pedig a finom kivitellel artikulálja alkotásának hangvételét és kifejezését.”
 Szücs György érzékletesen elemzi, melyek azok a hatások, amik alakították az ifjú szobrász tehetségét. Azt a családi hatást, melyben élt. A különböző művészek hatását, mint Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin, valamint Vetró András és Vetró Bodoni Zsuzsa. De szerintem nem elhanyagolandó az a hatás sem, melyet rá gyakorolt Henry Moore a XX. század egyik legnagyobb hatású szobrász-egyénisége, a modern szobrászat, a plasztikai szemlélet megalapítója.
 Az ősi amerikai művészet csodálója volt, majd megtalálta egyéni stílusát, az anyag és annak hiánya közötti egyensúlynak, a hullámos vonalak és a tiszta formák ritmusos harmóniájának megteremtésével. Mindehhez még jött a Jászvásári Képzőművészeti Akadémia szemlélete is, amely a teljes nyitottság és a kötöttségek nélküli kísérletezések fele irányította. 
 De az a szerencsés mozzanat, hogy 1990. március 15. a Székely Nemzeti Múzeum Képtárának, ma már Gyárfás Jenő Képtár vezetője lesz. Lehetősége volt hivatalból a művész világot úgy megismerni, mint kevesen ebből a nemzedékből. A sok kiállítás megrendezése, megnyitója verbális képességeinek a kibontakozását is lehetővé tette. Ennek is köszönhető művészi jellegű írásainak, előadásainak sokasága.
 Előadói készségéről mindazok megbizonyosodhattak, akik a kolozsvári szereplésén jelen lehettek. Munkáinak kivetített képeit erősítették azok a kisplasztikák, melyeket erre az alkalomra magával hozott.
 Ezen a találkozáson betekintést nyerhettünk Vargha Mihály alkotói folyamatába. Kiderült, egy tudatosan jól gondolkodó szobrászművésszel találkozhatunk élőben, aki tisztában van azzal, mivel áldotta meg őt szerencsés sorsa.
Csomafáy Ferenc 
erdon.ro

Engednek Budapestnek? – Az oktatási támogatásokról is tárgyal a román és a magyar külügyminiszter
A román Külügyminisztérium adatvédelmi szempontok miatt aggályosnak tartja, hogy a Budapest figyelmen kívül hagyja az oktatási támogatásokról szóló kormányközi megállapodást – értesült lapunk.
A magyarországi oktatási-nevelési támogatás kérdése lesz az egyik napirendi pontja Teodor Baconschi román és Martonyi János magyar külügyminiszter csütörtöki találkozójának – tudta meg lapunk. A juttatások ügyét a június elején ülésező román-magyar kisebbségi vegyes bizottság is napirendre tűzi. Mint ismert, a támogatások azután váltak diplomáciai kérdéssé, hogy az Orbán-kormány idéntől már nem az Iskola Alapítványon keresztül kívánja folyósítani a magyar oktatási intézményekben tanuló diákok számára a húszezer forintnak megfelelő összeget, hanem egy hatályban lévő román-magyar kormányközi megállapodást megszegve a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséget kérte fel a pályáztatás lebonyolítására.
Az intézményváltásnak nemcsak diplomáciai következményei vannak: kitolódik a pályázat határideje, az eddigiekkel ellentétben nem júniustól, hanem várhatóan csak ősztől kezdik folyósítani a támogatást. Változik a pályázat benyújtásának módja (az adatközlő űrlapokat a szovátai Teleki Oktatási Központhoz postán kell eljuttatni), illetve módosul a pályázati összeg kiutalásának rendszere is, amelyet a kedvezményezettek postai úton már nem, csak banki átutalással kaphatnak meg. Az ÚMSZ külügyminisztériumi forrásoktól úgy értesült: a bukaresti diplomácia adatvédelmi szempontok miatt tartja aggályosnak, hogy Budapest figyelmen kívül hagyja a támogatást szabályozó kormányközi megállapodást.
A magyar fél olyan adatokhoz jut a támogatási rendszer adminisztrációja révén, amelyekhez jogszerűen a román államnak is csak szigorú feltételek teljesítése mellett lehet hozzáférése. Az oktatási nevelési pályázat kiírója ugyanis olyan személyes adatok közléséhez (nemzetiség, lakcím, személyi szám, személyi igazolvány másolata, oktatási intézmény adatai, családi állapot, telefonszám) köti a támogatást, amelyeknek a rögzítésére és tárolására a magyar hatóságok nem jogosultak, s amelyeket a román állam is csak akkor rögzíthet, ha teljesíti az érvényes adatvédelmi előírásokat.
Budapestnek mindegy A szulofoldonmagyarul.ro webhelyről letölthető adatközlő lapon szereplő adatvédelmi záradék így hangzik: „Alulírott hozzájárulok a támogatás tényének nyilvánosságához, az igénylőlapon, valamint az adatlapon és a pótlapon szereplő személyes adatoknak a pályázat elbírálásával kapcsolatos kezeléséhez, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségére, valamint a Bethlen Gábor Alapra vonatkozó hatályos adatvédelmi jogszabályok szerint.”
A kiíró a 2001/677-es számú romániai adatvédelmi törvényt nevezi meg jogi alapként, azt azonban nem tisztázza, hogy a magyarországi jogi személyiséggel és felelősséggel bíró Bethlen Gábor Alap milyen nemzetközi szempontból is érvényes jogszabályok szerint jár el. A kormányközi szerződés egyébként – jelezte a román külügy neve elhallgatását kérő munkatársa – az Orbán- kormány a jelenlegi feltételek mellett nem is mondhatja fel egyoldalúan, ezért a következő hetek tárgyalásaitól függ, folyósítható-e az oktatási nevelési támogatás a magyar fél által szorgalmazott módon.
„Úgy látom, hogy a magyar diplomáciának egyelőre teljesen mindegy, hogy lesz-e ebből diplomáciai konfliktus, vagy sem, valóban eljut- e az a támogatás a romániai magyar gyerekekhez, vagy sem. A magyarok abban bíznak, hogy a felmerülő problémák az Orbán Viktor, Emil Boc és Traian Băsescu közötti jó kapcsolat révén rendezhetők” – tette hozzá forrásunk.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke lapunk megkeresésére jelezte, nem kíván ebben a kérdésben állást foglalni, közölte: a tárgyalások kimenetele a külügyminisztériumi egyeztetésektől függ. Még szerződés sincs A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (amelyet a kiíró „adatgyűjtőként” nevez meg a kiírásban) elnöke, Burus Siklódi Botond az ÚMSZ-nek elmondta: az RMPSZ nem vesz részt a pályázati pénzek kezelésében, és egyelőre szerződést sem kötött a magyar kormánnyal a pályázat lebonyolítására.
A szakmai szervezet vezetője szerint minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a romániai magyar diákok és óvodáskorú gyermekek pályázatának adminisztrációja rendben menjen. „A támogatás átutalásának mikéntjéről nem áll módomban nyilatkozni” – hárította el kérdésünket Burus Siklódi Botond. Az ÚMSZ többször fordult nyilatkozatért a Bethlen Gábor Alaphoz, de lapzártánkig nem kaptunk választ arra vonatkozóan: hogyan történik majd az oktatási nevelési támogatás átutalása, ha azt nem a romániai lebonyolító szervezet adminisztrálja, mint ahogyan azt sem tudni még milyen bankszámlára kapják meg a kedvezményezettek a pályázat összegét.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Szórványkonferencia Temesvárott
A rendezvény utolsó hozzászólója, a dél-erdélyi Lippán élő Szebán Ferenc szerint nemzeti és nem nemzetközi volt a kétnapos temesvári konferencia. Lássuk be, volt igazság abban, amit mondott, bár ez alkalommal inkább örülhetünk, hogy több országból jöttek előadók.
És annak is, hogy jobb későn, mint soha. Május 13-án ugyanis ennek a jegyében kezdte mondandóját a konferencia első határon túlról érkezett vendége, Répás Zsuzsanna államtitkár, aki szerint: „2010 óta a magyar kormány számára kiemelten fontos a külhoni magyarság helyzete és ezen belül is prioritást élveznek a szórványközösségek.” Ezért alakította meg a közelmúltban a magyar kormány a MÁÉRT két új albizottságát, amelyek egyike a Kárpát-medencei szórványközösségekkel, míg a másik a nyugati diaszpórával foglalkozik. Az államtitkár asszony azt is elmondta, hogy a Kárpát-medencei szórvány albizottság elnökévé, a mostani rendezvény főszervezőjét, Bodó Barnát nevezték ki, akinek a legfőbb feladata e stratégia kidolgozása.
A Szórvány Alapítvány létrehozójaként ismert Bodó Barna a „Szórvány és nemzetépítés” nevet adta a rendezvénynek, amelyen Répás Zsuzsanna azt is hangsúlyozta: cél az is, hogy a szórványközösségeket ne csak a támogatások tartsák életben, hanem képesek legyenek önállóan is működő közösségekké válni.
A konferencia első napján, Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában, a Bartók Béla Líceumban a Miskolci Egyetemen tanító Biczó Gábor kultúrantropológus az asszimiláció fogalmának különféle értelmezéseit sorolta, hangsúlyozva: többség és kisebbség élhet együtt úgy, hogy egyik a másikat nem asszimilálja, aminek döntő jelentősége lehet a szórványstratégia kidolgozásakor. A Selye János Egyetem oktatója, Gyurgyík László szociológus a felvidéki magyarság elszórványosodásának folyamatát demográfiai térképekkel és statisztikai adatokkal tette érzékletessé. Ladányi Lajos, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának szórványszakértője arról beszélt, hogy nemcsak az anyaország, hanem a külhoni magyarság körében is szükséges a szemléletváltás, mivel a szórvány visszaszorulása – az ő tapasztalatai szerint – a gyakorlatban a szomszéd népek terjeszkedését és a szórvány asszimilálását jelenti, ami szerinte „borzasztó”. A délvidéki Csorba Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban a Tisza völgyében és a Vajdaság északi részén tömbben élő magyarság – néhány települést leszámítva – napjainkra szórványhelyzetbe került. Sürgősen tenni kellene valamit ennek a folyamatnak a fékezésére – mutatott rá az újvidéki egyetem oktatója.
Bodó Barna előadásában a szórvány fogalom értelmezésére vállalkozott, ugyanis az eltérő és nem eléggé pontos értelmezések szinte lehetetlenné teszik a szórványokról való értő és a helyzetet értelmező nyilvános beszédet. A szórvány a kulturális nemzet határa – a Kárpát-medencében egyetlen nemzet esetében sem esik egybe a kulturális és a politikai nemzet határa – ezért a szórványért vállalandó felelősség a nemzet egészéért való fellépés. A nemzetszemlélet jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az a mód, ahogyan az anyaország viszonyul szórványaihoz, az illető ország nemzetpolitikájának a függvénye: jelentős eltérések mutatkoznak például a német, a román illetve a magyar nemzetpolitika között. A románok ugyanis például a román állam 1859-es létrejötte óta mindig is erőteljesen a területre koncentrálnak, míg a magyarok szemlélete közösségelvű. Hangsúlyozta, hogy a többi Kárpát-medencei nemzet nem tesz különbséget a szórvány és a diaszpóra fogalma között, míg a magyarok – igen, akiknek megközelítésmódja eltér az őket körülvevő, többi nemzetétől, így a románokétól is.
A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének igazgatója, Balogh Balázs kalotaszegi munkáját az amerikai asszimiláció-kutatásokkal vetette össze. Az általa vezetett szekció-beszélgetésben az RMDSZ szakértője, az egyébként szórványközösségben felnőtt Székely István a kollégiumok és a magyar házak hálózatának kialakítását tartotta kulcsjelentőségűnek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a nagyvárosi, konkrétan a temesvári szórványban élő Toró T. Tibor szerint a szórványstratégiát konszenzusos alapon lehet kidolgozni, hiszen annak a nemzetstratégia részének is kell lennie, ez pedig csak akkor tud kellő hatékonyságú lenni, ha minden politikai irányzat támogatását bírja, és nem képezi pártpolitikai csatározások tárgyát. Közös feladat a nagyvárosi szórványmagyarság identitásának védelme. Temes megye ötvenezres lakosságának a fele például néhány településen szétszórva él, míg a másik fele Temesváron. Azokról, akik nem Temesváron laknak, pontosan tudják, hogy milyen körülmények között élnek, de „a megyeszékhelyen élő embereknek csupán az egyharmada „látható”, a többiek „rejtőzködő magyarok”. Vannak közöttük olyanok, akik magyarul már nem is beszélnek, viszont a népszámlálások alkalmával – ennek ellenére – mégis magyarnak vallják magukat. Ezek megtalálása és megszólítása komoly feladat” – fogalmazott Toró.
„Miközben a szórványtelepülések identitásuk fenntartásához több forrást igényelnének, a Vajdaságba irányuló támogatások nagyobbik része az utolsó két évtizedben a többségi területekre érkezett.” Legalábbis a délvidéki Zsoldos Ferencnek ilyen tapasztalata volt, amikor a Magyarországról érkező támogatások szerkezetét vizsgálta. „Az egyetlen kivételt talán az Apáczai Közalapítvány támogatásai jelentették” – hangzott el.
A konferencia következő, szombati napján az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatója, Csete Örs mutatta be a vendégeket. A Szegedi Egyetemen tanító Barna Gábor antropológus a szomszédos országok római katolikus egyházaiban, illetve azok intézményeiben elfoglalt magyar pozíciókat és az ebből következő tanulságokat ismertette. Romániában – a Bánságban is – a katolikus egyházban a magyar hívek többséget alkotnak, míg Szlovákiában kisebbséget, s ennek megfelelően más és más ezeknek az intézményeknek a politikája és magyar érdekérvényesítő képessége is.
Ilyés Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének főmunkatársa a felvidéki Zoboralja szórványosodásáról tartott előadást. Erdei Ildikó temesvári pszichológus különböző szintű kétnyelvűség-vizsgálatainak eredményét ismertette. Előadásából kiderül annak az oka is például, hogy miként lehetséges, hogy Temesvár egyetlen magyar nyelvű középiskolájában a gyerekek egymással a szünetben románul beszélgetnek. „Fel kell hívni a tanárok figyelmét arra, hogy ne bánjanak ilyenkor a magyar diákokkal gorombán akkor sem, ha a gyerekek nem beszélnek tökéletesen magyarul, mert ezzel elriaszthatják őket” – hangzott el. Horváth Zsófia, a Sapientia Marosvásárhelyen lakó pszichológus előadója az erdélyi magyar fiatalok én-képéről tartott előadásában elmondta, hogy a városi és a falusi diákok között fedezhető fel éles határ. A szamosújvári Balázs-Bécsi Attila azt foglalta össze, hogy a Kallós és a Téka Alapítványnak a mezőségi szórványban hogy sikerült több mint 200 fiatal számára a magyar nyelvű oktatást biztosítani. A Téka Alapítvány elnöke azt is elmondta: az is nagy gondot okoz, hogy sem a román, sem a magyar állam nem veszi ki a részét a két intézmény működtetéséből. „Projektekből próbálunk eltartani központokat, pedig a működtetés állandó forrásokat igényelne!” – fogalmazott Balázs-Bécsi. Csűry István református püspök az egyház szórványgondozó munkája során tapasztaltakat ismertette. A székelyföldi származású, de tíz éve immár a moldvai Bákóban tevékenykedő Hegyeli Attila kiemelte, mekkora a jelentősége annak, hogy a divatnak köszönhetően Csángóföld a közérdeklődés tárgyává vált, ami jelentős mértékben könnyíti munkájukat. Szerinte egyébként a szórványra a magyar kormány nem „áldoz”, hanem befektet, hiszen hatványozottan megtérül az erre fordított pénz. Gecse Gézát, a Magyar Rádió szerkesztőjét Bodó Barna az Aspektus vitaestek szervezőjeként mutatta be, aki elmondta, hogy – a siker érdekében – szórványügyben nemcsak az erdélyiek, hanem a magyarországiak meggyőzésére is szükség van. Ebben teljesen egyetért Csete Örssel, de a téma kommunikációjának a fontosságát nem lehet elég erőteljesen hangsúlyozni. A brassói Toró Tamás és a temesvári Halász Ferenc a szórványstratégiába beépítendő kulcsfogalmakat, a szórvány fogalmának pozitív értelmezéseit keresték.
A kétnapos rendezvény után arra a következtetésre lehetett jutni, hogy nemcsak a politikusoknak, hanem mindenkinek mentalitást (vagy legalábbis aspektust) kellene váltania ahhoz, hogy a szórványt ne úgy tekintsük, mint amit elsősorban támogatni kell, hanem olyan kikerülhetetlen léthelyzetnek, amely a politikai és a kulturális nemzethatár közötti különbségből fakad – és ha eltűnik, az azt jelentené, hogy az anyaország határain túli magyarok felszívódtak, beolvadtak. A nemzet érdeke tehát a szórvány megtartása – és immár alkotmányos tétel a felelősségvállalás.
Toró T. Tibor ennél optimistábban fogalmazott, hiszen ő – a szó jó értelmében vett – offenzívát is elképzelhetőnek tartotta, vagyis azt például, ha a munkába bevonni nem is tudjuk, de legalább tudjunk arról, hogy kik a magyarok nemcsak Temesváron, hanem másutt is a Kárpát-medencében, mert ennek a tudásnak a birtokában lehetőségünk lesz arra, hogy a folyamatokat – ha megfordítani nem is sikerül teljes mértékben, de legalább – megállítsuk.
Erdély.ma

Szülőföldön magyarul – Háromszékre megérkeztek a pályázati űrlapok 
Tegnaptól az óvodák és iskolák átvehetik a Szülőföldön magyarul oktatási és nevelési támogatás pályázati űrlapjait a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) megyei szervezetétől, a hallgatói támogatás pályázati csomagja egyelőre csak a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról tölthető le.
A csíkszeredai nyomdából húszezer nyomtatvány érkezett Háromszékre; tekintve, hogy a testvérek egyet kapnak, ez a mennyiség elegendő – közölte Kiss Imre RMPSZ-alelnök. A nyomtatványokért nem kell fizetni, minden óvodás és iskolás ingyen kapja meg, csak a postaköltség kerül pénzbe, a kitöltött űrlapokat ajánlva kell elküldeni a szovátai Teleki Oktatási Központ címére (a pályázati csomag felcímzett borítékot is tartalmaz).
A tanintézmények megkezdték az igazolások kibocsátását, miszerint a támogatást igénylő tanítványaik magyar nyelven tanulnak, egyes iskolákban ezt külön kérvényezniük kell a szülőknek, ami szórványvidéken lehet, hogy indokolt (főként olyan vegyes tannyelvű iskolákban, ahol az igazgató román nemzetiségű), Háromszéken azonban inkább meglepő, miként az is, hogy az igazolásért bizonyos iskolákban fizetni kell.
A 2010/2011-es tanévre vonatkozó, 20 000 forintnak megfelelő oktatási és nevelési támogatást, a 2400 forintos tankönyv- és taneszköz-támogatást, illetve a 2800 forint értékű hallgatói támogatást június 30-ig (postabélyegző dátuma) lehet igényelni.
Fekete Réka, Háromszék
Erdély.ma

Magyarország és Csángóföld
Az akkor háborús győztes Magyarország nem csatolta magához 1918 tavaszán a határa menti Csángóföldet. Sok mítosz született, cselesen terjesztetett, és él mindmáig a XX. század nagy háborúiról. Így az első világháborúról forgalmazott egyik mítosz szerint az antant győzelme és a mi vereségünk úgyszólván eleve borítékolt volt. Holott dehogy! Például két héttel a kettős monarchia tizennyolc őszi kapitulációja előtt még az akkor fő ellensége-szomszédja, Olaszország azt mérlegelte, hogy kimerülten nem kellene-e éppen neki felvonnia a fehér zászlót. Az antant Keleten addigra már összeomlott. Szerbia régen nem létezett; Oroszország és Románia is vesztes békét kért és kapott. Románia 93 évvel ezelőtt épp a mostanihoz hasonló tavaszidőben volt kénytelen lehorgasztott fejjel megkötni a Bukaresti Békeszerződést. A győztesek közötti Magyarország nagylelkű volt, nem úgy, mint röviddel később Bukarest az addigra győztessé vált antant farvizén. Igen, a farvizén, mert Románia különbékéjével elveszítette az antant kegyeit, többé nem volt sem része az antantnak, sem hadviselő, sem később győztes. Akkor, két év múltán, Trianonban Románia nem csupán a korábbi államhatárai menti román lakosságú területeket kebelezte be, de – mint tudjuk – magyar népességű vidékeket is, bőségesen. Ezzel szemben Magyarország a maga győzelme idején, az 1918- tavaszi békeszerződésben nem csupán román népességű területekért nem nyújtotta ki a kezét, de még a közvetlenül az akkori határai menti, azokon kívüli magyar népességű vidékekért sem! Pedig bizony voltak ilyenek. Nevezetesen a Csángóföld – Magyarország, a magyar Székelyföld közvetlen szomszédságában. Könnyen és néprajzilag nem éppen méltánytalanul arrébb helyezhető lett volna a magyar államhatár, nem hagyva ki a közvetlenül szomszédos területeket a magyar állam kereteiből.
A történelmi hagyomány, a hosszú távú stabilitás azonban fontosabb értéknek tűnt a magyar államvezetés számára.
Nemes lelkű volt ez a magyar mértékletesség?
Mindenesetre, ne csupán Trianonra emlékezzünk a világháború végével kapcsolatosan, de erre a békeszerződésre is, és arra is, hogy a Csángóföld magyartalanításáért lihegő, veszélyre hivatkozó, pánikszerű, szűkkeblű, sovén román politika méltánytalanságát bizonyítja az is, hogy Magyarország győztesként sem ragadta el, magyarjaival együtt sem, a csángó vidékeket.
Háromszék
Erdély.ma

Belföldi hírek
Markó Béla keménykedik
Az RMDSZ-nek szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, “szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján” meghozott döntések születnek – jelentette ki Markó Béla, a szövetség volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.
Elmondta: a Magyarországról származó megosztási törekvések dacára a szövetség a februári kongresszus után is jóhiszeműen viszonyult a magyar kormányhoz. Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek a kongresszus után az volt a kötelessége, hogy jóhiszemű legyen – tette hozzá Markó. “Most viszont már tényleg azt kell mondanom: itt az idő, hogy egy-két dologról nagyon nyersen és keményen elmondjuk a véleményünket” – utalt az Iskola Alapítvány körül kialakult helyzetre. Rossz és szubjektív döntésnek tartja, hogy az ösztöndíjak odaítélésének rendszerét próbálják megváltoztatni, mások kezébe adni. Annak idején az RMDSZ rendkívül sokat dolgozott azért, hogy Romániában is lehetővé váljon az oktatási-nevelési támogatások folyósítása, hiszen a Năstase-kormány meg akarta akadályozni, hogy a szülők maguk kapják meg a pénzt – mondta. Szerinte sok probléma lesz még abból, hogy “valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit”.
Kifogásolt oktatási törvény
A képviselőház tegnap hallgatólagosan elfogadta Mircia Giurgiu képviselő törvényjavaslatát, miszerint töröljék az oktatási törvényből a történelem és a földrajz kötelező anyanyelvű oktatásáról szóló előírást. A javaslat szerint törölnék a 2011/1-es törvény 46. cikkelyének 8. bekezdését, melynek értelmében a nemzeti kisebbségek elemi, gimnáziumi és líceumi oktatásában Románia történelmét és földrajzát anyanyelven tanítják, a román tanítási nyelvű osztályokéval azonos tanterv és tankönyvek szerint, azzal a kikötéssel, hogy a tanulóknak román nyelven is el kell sajátítaniuk a román földrajzi és tulajdonneveket. A törvénykezdeményezés hallgatólagosan elfogadottnak minősül, mert a vitára és a végső szavazásra kijelölt 2011

A magyar nemesség (Sarkos szavak)
Bethlenek, Rákócziak, Tiszák, Báthoryak, Pállfyk, Bánffyk, Ugronok, Kálnokyak, Hallerek, Mikók, Balassák, Sándorok, Bergek, Nádasdyak... ez csak így hirtelen jut eszembe azon főnemesi családok közül, amelyek leszármazottjai mai napig a magyar élet, a magyar közélet szereplői és jó értelemben véve meghatározói.
Még sok más lenne, s a magam bocskoros nemességével ezért elnézést a kimaradottaktól: nem felségsértés, egyszerűen csak “túl nagy” az örökség...
A nemesség: “nemesség”. Szép a magyar nyelv, van benne nemes és nemtelen. Aki nemesember, az nemes ember: érti, aki érti. Ez az, amit csak örökölni lehet, együtt élni vele, akár a luxemburgi kastélyban, akár a börögáni kitelepítettek között, akár Ausztráliában, akár Erdélyben, visszafoglalva az ősi jussot.
De ha egyszer ismét ezek az emberek tudhatnák magukénak azt, ami az övék... a Hazát, a jussot, a méltóságot: ami kijár, mert annak idején hittel és vérrel adóztak érte, és a plebejus kései öröme tette csupán őket dzsentrivé.
Dzsentri az volt, aki úgy élt, ahogyan élhetett volna.
Hányan élünk ma így... Ennek csak a bankkölcsönök a megmondhatói.
De a nemesség, a gyönyörű magyar nemesség, a gyönyörű lengyel nemesség, a gyönyörű közép-európai nemesség: hát ez az, ami a mienk, és ha szentekre gondolunk, a történelemkönyvekre, arra, amik vagyunk: hát ez a nemesség az. Amit most megmosolyog a plebejus utókor, legjobb esetben megsüvegel: de nem adózik neki.
Nem pénzzel: azt másnak teszi.
Tisztelettel, megbecsüléssel, lojalitással kellene adózni a nemességnek: mert nem csak legjobbjaink, de vérünkből valók. Mi magunk vagyunk – és a természet, a Jóisten, nevezzük bárminek – kiválasztott családokat, ahogyan a jó gazdaember is tenyészállatokat tart. Új világot élünk. Új világ, új Európa, új Magyarország van születőben. Ez az, ami jó a sok rosszban. Éppen ezért örömmel látnék végre, és nem csak én: egy új, újjászülető, politikai értelemben újjászülető magyar főnemességet.
Legyen az párt, páholy, lobbi. De legyen. Mert aki évszázadokat harcolt végig jóban-rosszban egy nemzet mellett, adott esetben ellene, de elvek mentén: még mindig jobb, mint a mai nem(esség)telen világ. Hát ennyit a köztársaságról.
Hűséget én elveknek, embereknek, vezetőknek esküdnék: nem egy arctalan tömegnek. Ha egyszer magához tér a történelmi magyar nemesség – és magához fog térni –, más világ lesz. Jobb. Nem csak politikai értelemben. Mondom, szép a magyar nyelv. A jobb: jobb.
György Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lovagok és talpasok
Lovagkorban élünk, én mondom, újabb lovagkorban, amikor vitézek és lovagok csörtetnek életlen kardokkal meg egymást becsmérlő, ugyanvalóst éles szavakkal. Az is meglehet, már én is megérem, hogy a magyarság egyenként és általában mind tartozik majd valamelyik rendhez. Csak éppen a magyarság háza táján nincs, nem lesz rend a sok rend vakuló világában.
Mert vakulunk, vakulgatunk, én pedig vakmerő módon hiszek. Tényleg hiszek a magyar nemzet feltámadásában, s valóban hiszem, hogy egyszer s tán még életes időmben meg is szólalnak ezek a lovagok, vitézek egységesen és egy cél érdekében: ha már földjeinket nem, hát jogunkat, használati jogunkat az igazsághoz, azt adják vissza, még ma! Mert a kis lépésekből hosszas, nagy helyben totyogás és milliárdosodás leve, de nem a nép, nem a nemzet javára. Ez nem úgynevezett föl- meg bevezetés. Ez eddig az a környezet és körülmény, állapot, amelyben elhelyezni szeretném azokat, akik hatalmas lépéseket tettek, áldoztak és óvtak, okítottak és eligazítottak százezreket a maguk életében az igazi magyar fölemelkedés, megmaradás érdekében. (Próbáltam megmagyarázni egyszer Budapesten a franciának tolmács segítségével az ún. határon túli magyar milliók helyzetét, értegette, ám egyszer azt kérdezte kitágult szemekkel: miért használom többször is a megmaradás fogalmát. Nos, erről akkor és ott még külön is...) Szécsi Antal tanár immár jól túl a hetvenen. Egész életét az iskola- és nemzetépítésnek szentelte, így, ahogy mondom. Nem volt lovassága, maga is gyalogos volt az egykor lovas nemzetként emlegetett magyari világban, a maradékban, ám amit elvégzett, annak immár van alapja is, tetőzete is. Megírta több évtizedes munkássága után, már nyugdíjasként, Vargyas község monográfiáját. Önéletírása is figyelemébresztő, amikor hinni kell a feltámadás(unk)ban, s azért tenni is kelletik, az imán kívül. Legújabb könyve a Meglesett élet. Besúgói jelentések Borbáth Károly történészről. Hatalmas levéltári munka eredménye ez a kis könyv, azonban széles betekintést enged – ezért felejthetetlen többek között – a kommunista rendszer szekuritátéjának technikájába. Krimi a javából, hiszen áldozata is van: az egyetemi tudós tanár, aki belehalt az üldöztetésbe.
Együléses könyv, abbahagyni nem lehet, újraolvasni azonban kívántatja a megdöbbent embert. Idézek Borbáth Károly egyik lehallgatott és a szekus iratcsomóból Szécsi Antal által ide másolt szövegből. “Te, szerencsétlen, félénk nemzet. Mit akarsz még? Elhagytuk a történelem küzdőterét, mert gyávák vagyunk. Fogyatkozunk. Hogy értelmesek vagyunk? De ehhez bátorság is kell. Mit tanultatok őseinktől? Elfelejtettétek? El lehet felejteni egy ilyent? Gyávák! Megvakultatok? Mindenkinek van hazája, csak nekem nincs.”
Sziszegett, csámcsogott, gondolom, a lehallgatótiszt, és vitte a szöveget. És a szekus ma is köztünk él, vállalkozó, miegymás, senki nem bántotta, a nagy 1989-es teadélutánt követő két évtizedben sem. Borbáth Károlyunk azonban nincs már. Elüldözték saját földjéről, bele a halhatatlanságba. Szécsi Antal élete és munkássága példaadó akkor is, amikor maga kereste és mutatta tanulóknak és szülőknek az igazak útját, igaza van most is, amikor a rettenetes román diktatúra pusztításaira tereli, tán nem hiába, a figyelmet. Hiszen – mondottam – a kommunizmus hírhedt lovagjai ma is élnek, és mesés gazdagságban, addig, míg meg nem halunk mi, mindannyian, ilyen-olyan kardos, pártoskodó magyarokként. Ez a mese vége.
(Az a francia akkor megértette Budapesten, mit jelent súlyában az a szó: megmaradni.)
Czegő Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bánt a magyar leépülés – Interjú Nagy István Arad megyei EMNT-elnökkel
Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete élén június 4-én megtörténő elnökváltás hírét sokan, sokféleképpen értelmezték, elemezték, de legfőképpen kommentálták.
Mivel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, és a belőle alakuló Erdélyi Magyar Néppártnak sem mindegy, ki vezeti a Szövetséget, erről, de más aktuális, magyarságot érintő problémákról is megkérdeztük Nagy István megyei EMNT-elnök véleményét.
– Mivel Bognár Levente csak egyedül jelentkezett a megürülő elnöki tisztségre, június 4-én csak szavazás lesz. Mi a véleménye az új elnökről, a kialakult helyzetről? – Az, hogy egyedül jelentkezett, szerintem jelzés értékű. Számomra ez a tény azt üzeni, hogy pánikba estek, reményvesztettek. Ezért nincs ellenjelölt. Hetekkel a tisztújítás előtt mindent eldöntöttek. Már csak Bognár Leventében reménykednek. Pedig három évvel korábban még azt sem vette rossz néven Király András, hogy ifjú neveltjei a politikai alelnökét, korábbi mentorát, Cziszter Kálmánt is lenyomták, amikor városi tanácsosnak jelentkezett.A Fidesz kihúzott minden sámlit alóluk, hát most legyen nagy, ha tud, Bognár, akit amúgy nagyon utálnak az ifjak – gondolják. Király Andrásnak vannak kvalitásai, de legalább annyi rossz tulajdonsága is. Ezek a választmányi ülésen általa elmondottakból is látszanak. Megtanulta, hogyan lehet morzsákhoz jutni a román versenypártok vezetőitől, de a szervezet- és közösségépítésben csődöt mondott. Ezt ékesen mutatják a szavazatszámok.Király 2001-től megyei elnök, és 2000-ben, amikor kampányfőnök volt, az Arad megyei RMDSZ-szavazólapokra 21 500-an pecsételtek, de 2009-ben, a Tőkés László vezette EP-választáson már csak 10 003-an. Mi ez, ha nem a szervezet- és közösségépítés csődje?
– Bognár a lehető legrosszabb periódusban ugrik bele, mert egy dolog a Városháza, és más egy megyei szervezet.
– Hát ez az. Egyedüli jelölt, mert már senki sincs ott. Talán Bölöni György, de hát érettségivel, és lakatos szakmunkás múlttal meg gyalogos kényelmességével nem XXI. századi megyei elnökideál. Régebben Pénzes Gyulát emlegették, de őt elküldte a szervezet a közegészségügyi igazgatóságra, pénzt keresni. Tóth Csaba sosem volt számomra szimpatikus. Igazam lett. Nem kapta meg a szervezet által azt, ami szerinte járt neki, és így visszavonult. Régi RMDSZ-hagyomány a parlamenti képviselő-megyei elnök párosítás. Nem tudom, Faragó Péter miért nem vállalta. Egyik jó elemző azt mondta erre a váltásra, hogy „Bognár jó RMDSZ-elnök lesz, kellőképpen gyenge ahhoz, hogy bármi lehetséges legyen. Király nagy játékos, miután kellőképpen tönkreverte a szervezetet, elhúz és otthagyja ezt a Leventét.” Bognár Leventét jól ismerem. Mindig azt mondta, hogy hivatali teendői mellett nem lenne ideje és energiája a megyei elnökségre. Ha ez igaz volt tíz évvel korábban, akkor most sokszorosan igaz. De van egy esélye! Amennyiben nem a királyi úton halad tovább – „az önkormányzati választásokon mindenki magáért fog küzdeni”, az Erdélyi Magyar Néppárt „nincs mit ígérjen az erdélyi magyarságnak”, „a magyar–magyar viszonyról Arad megyében nincs mit beszélni, tárgyalni” –, hanem az Arad megyei magyar szavazatok maximalizálásáért fog dolgozni, akkor abban szerintem az EMNP partnere lesz. – Ehhez viszont nem kellene minden sámlit kihúznia a Fidesznek az RMDSZ alól. – Hogy mit húznak ki alóluk, miért, és miképpen, és mit hagynak meg, azt nem tudhatom. Nagyon nem is izgat. Sajnos, a sámlikkal vagy nélkülük, magyarságszervezésből nálam megbuktak. A gőgjük csak feltét mindezen. Kár, hogy ennyire leépült a szervezet. Amíg ott voltam, a szervezetért haragudtam, amióta eljöttem, már nem érdekelnek.
– Az eddig elmondottakból azért kiderül, hogy önt is érdekli a szervezet, a magyar közösség leépülése, másképp nem szólna be rendszeresen az RMDSZ-nek.
– Engem minden bánt, ami magyar leépülés. Nem azért teszem mindazt, amit, hogy egyre-másra a hátrálást, a szervezeti dölyföt lássam. De hát a királyi-markói praktika csak ezt képes kitermelni. Olyanokat, akik veszik a kalapjukat, ha nem kapják meg azt, ami szerintük nekik jár, akik két-három évet bírnak ki; én ott voltam 18-at, és akkor sem azért mentem el, mert nem kaptam hivatalt, hatalmat, széket.
– Még egyszer visszatérek, tetszik vagy sem a Fidesznek, de valami szerepet az RMDSZ-nek is kell adni, abszurdum leírni őket, mert képviselnek egy magyar közösséget.
– Kaphatnának, és kaptak is volna, ha hajlandók lettek volna tárgyalni az új fölállásban, de ők a megmondó gőgös, Gyurcsány-epigon szerepet vállalták. Arra játszanak még mindig, hogy a bukás után előjöjjenek az ördögi vigyorral.
– A Szülőföldön magyarul támogatás lebonyolítását is elvették, ön szerint nem túl nagy falat az erre a feladatra logisztikával nem rendelkező RMPSZ-nek?
– Tény, az RMPSZ belebukhat. De ez nem szükségszerű. Az óvónők, tanítók, tanárok minimális erőfeszítésével példásan meg tudják oldani a feladatot.Ha azt a lebonyolításra fordított 65 millió forintot, a ráfordított pénz 16 százalékát, amit most nem az RMDSZ-nek adnak majd, hanem legalább részben a pedagógusszövetségnek, akkor ott is lesz, hogy ki földolgozza a pályázatokat. Sajnos, az RMPSZ messze nem az, amire hivatott. Az utóbbi hét év tevékenységét tagdíjfizetőként ismerem. A szervezet nincs jelen a pedagógusközösségekben, két-három, tisztséggel rendelkező személy akciózik csupán.
– Ön is tudja, de vélhetően Tőkés László és Toró T. Tibor is, hogy ha holnap az EMNP a parlamentben lesz, akkor sincs másnap székelyföldi autonómia, mert Romániában ez törvényesen kivihetetlen. – Nincs semmi garancia arra, hogy az új párt megnöveli a magyar szavazatok számát, de ha nem jön létre, attól a tulipánra nem pecsételnek többen. 1990 óta mondom, írom a közösségépítést. Sajnos, településenként csupán két-három emberre lehet számítani. Mostanra zömük megkeseredett, megfizetésükre meg senki sem ad egy banit sem.Az alkotmánymódosítás nemzetállam dolgában nem közeli realitás, bár ki tudja. Ahhoz kell a parlamenti kétharmad, amire egyhamar nem látok esélyt. Bár jövő december után meglehet a szocdem-liberális-magyar triónak, ha az RMDSZ az összefogás útjára tér. De ehhez a mostani Antonescu-ultimátummal érdemben kellene foglalkozzon a szervezet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt közösségépítésben érdekelt, és ezért is jön létre. Szerintem Orbán Viktor olyan összezárást vizionál Erdélyben – a létrehozandó kiegyezés nyomán –, mint ami Magyarországon nekik sikerült. Mondjuk 700 000 szavazatot, és ismét 41 képviselőt meg szenátort. Ehhez kellene az RMDSZ-nek is felnőnie.Az RMDSZ itt még nem pusztult annyira le, mint Magyarországon az MSZP, ezért nem verhető meg annyira a jövőre esedékes választásokon, mint amennyire a Fidesznek sikerült nyernie. Konszenzuálisan kellene vért izzadni a magyar szavazatok gyarapításáért, ezzel szemben a szatmárnémeti kongresszus óta dívik az RMDSZ-ben a kirekesztés és a legyűrő versenyeztetés, ami ide vezetett.
Irházi János
Nyugati Jelen (Arad)

Mindenki igazgatni, rángatni akar minket
Markó Béla a magyar kormány és az RMDSZ viszonyáról
A magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) viszonyáról beszélt hétfőn este Markó Béla, a szövetség volt elnöke az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában.
A politikus úgy látja: az RMDSZ-nek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, “rossz, szubjektív szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján” meghozott döntések születnek.
Elmondta: a Magyarországról származó megosztási törekvések dacára a szövetség a februári kongresszus után is jóhiszeműen viszonyult a Fideszhez és a magyar kormányhoz. Az új elnöknek (Kelemen Hunornak) és általában az RMDSZ-nek a kongresszus után az volt a kötelessége, hogy jóhiszemű legyen – tette hozzá Markó.
”Most viszont már tényleg azt kell mondanom: itt az idő, hogy egy-két dologról nagyon nyersen és keményen elmondjuk a véleményünket” – utalt az Iskola Alapítvány körül kialakult helyzetre Markó Béla.
Mint mondta, rossz és szubjektív döntésnek tartja azt, hogy az ösztöndíjak odaítélésének rendszerét próbálják megváltoztatni, mások kezébe adni. Annak idején az RMDSZ rendkívül sokat dolgozott azért, hogy Romániában is lehetővé váljon az oktatási-nevelési támogatások folyósítása, hiszen az akkori Nastase-kormány meg akarta akadályozni, hogy a szülők maguk kapják meg a pénzt – mondta. “Itt mi ezt elértük, politikailag kiküzdöttük, és elértük azt is, hogy elfogadták: Romániában lesz egy szervezet, amely az ösztöndíjakat osztja, és ez az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítvány” – mondta az RMDSZ volt elnöke.
Szerinte sok probléma lesz még abból, hogy “valakik bele akarnak nyúlni az erdélyi magyar politikai életbe, és nevetséges, rossz, veszedelmes megfontolásból át akarnak rendezni, el akarnak rontani valamit”.
A szövetség nem hagyhatja szó nélkül ezeket a kiszorítási kísérleteket – szögezte le a politikus. “Lassan oda jutunk, hogy most már mindenki igazgatni, rángatni akar minket. Az, hogy a románok a történelem folyamán és az elmúlt húsz évben ezt sokszor megpróbálták, rendben van, de oda ne jussunk, hogy most már Magyarország irányából is ilyen szándékok érjenek” – mondta Markó Béla. Népújság (Marosvásárhely)

A holtmarosi templomba menekítenék Marosvécsről Wass Albert hamvait
Miután évekkel ezelőtt Bartha József holtmarosi református lelkipásztor a falu templomába menekítette a hatalom haragja elől Wass Albert mellszobrát, most az író Marosvécsen nyugvó hamvait is bevinné az istenházába. A lelkész azok után vette fontolóra ezt a lépést, miután a múlt hónapban ismeretlen tettesek meggyalázták Wass Albert kősírját.
Wass-fiúk és Bartha József református lelkipásztor döntése még nem végleges, azonban a holtmarosi pap egyre inkább arra hajlik, hogy a templomba menekítse Wass Albert Marosvécsen nyugvó hamvait.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben ismeretlen tettesek meggyalázták az amerikai emigrációban kilencven évesen elhunyt író és költő sírhelyét. Április folyamán a Kemény-várkastély kertjében lévő sírkőről ellopták a Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített bronzplakettet, majd rá kis időre megpróbálták eltávolítani azt a márványlapot is, mely a hamvaknak helyet adó üreget takarja.
„Inkább én törném be a márványlapot, hogy kivehessem a hamvakat és bemenekíthessem a templomba” – jelentette ki a Krónikának Bartha József.
A lelkész Wass Albert Németországban élő fiával, a Marosvécsre utazó Wass Endrével is tanácskozott, azonban egyelőre nem találtak végleges megoldást. Bartha attól tart, hogy a feléledt magyarellenes hangulatban a sírgyalázók bátrabban fognak garázdálkodni, és ellopják a román hatalom által háborús bűnösnek kikiáltott író hamvait. „Ha behozzuk a hamvakat a holtmarosi templomba, ugyanoda, a szószék alá helyezzük el, ahol még állt a kis fadoboz egy jó évtizeddel ezelőtt” – mondta, utalva az 1990-es évek végére, amikor több félreértés és rosszindulatú megnyilvánulás következtében az író porait nem sikerült végső nyugalomba helyezni.
Ezért 1998. augusztus utolsó szombatján mindössze egy jelképes temetést rendeztek a marosvécsi helikoni kertben. A kastély és a birtok összes örököse csak utólag fogadta el és nyomatékosította írásban báró Kemény Miklós javaslatát, miszerint Wass Albertnek a helikoni asztal közelében legyen a végső helye. Így a hamvak egy része egyéves késéssel, 1999 nyarán került abba a folyami kőbe, amelyet az író emlékére állítottak a kastélykertbe.
Wass Albert földi maradványainak többi részét, az elhunyt kívánságának megfelelően Floridában és az Istenszékén szórták szét. Kérdésünkre, hogy az urna áthelyezése esetében nem tart-e a templom esetleges feltörésétől, Bartha József belátta, hogy tolvaj és rosszakaró előtt nincs zár. De, mint mondta, a hatalom haragja elől az udvarról a hátsó padsorokba menekített mellszobor évek óta békésen áll.
Függetlenül attól, hogy az író földi maradványai bekerülnek a templomba vagy sem, az ellopott bronzplakett helyébe hamarosan más fog kerülni, bizakodik a református lelkész. „Nem csak rossz-, de jóakaróink is vannak. A diósdi önkormányzat már felajánlott kétszázezer forintot, Pécelen tartottak egy jótékonysági estet, és még sokan mások is jelezték, hogy valamilyen formában segítenének a Wass-kultusz ápolásában” – nyugtázta örömmel Bartha József.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Emlékműkataszter készül Nagyváradon
A köztéri szobrok és emlékhelyek biztonsági kamerákkal való őrzését javasolja a nagyváradi tanács RMDSZ-frakciója – jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester.
Ugyanis míg az elmúlt hét és fél évben csak elvétve történt ilyesmi, az utóbbi fél esztendőben számos magyar vonatkozású emlékművet rongáltak meg Nagyváradon. „Ha román jellegű szobrokkal, emléktáblákkal is történt volna hasonló, azt gondolhatnánk, hogy véletlen a dolog, de mivel kizárólag a magyar közösség számára fontos emlékműveket rongáltak meg, jóindulattal is csak arra következtethetünk, hogy szándékos provokációról van szó, ami ellen hatékonyan fel kell lépnünk” – szögezte le Biró Rozália.
Összesen 29 váradi emlékmű szerepel az önkormányzat ingatlankezelőségétől kikért listán, és ezek közül mindössze öt magyar: Ady Endre és Szigligeti Ede mellszobra, a Szacsvay-szoborcsoport, Lorántffy Zsuzsanna szobra, illetve Petőfi Sándor mellszobra – mondta el Sárközi Zoltán helyi önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke. Látható tehát, hogy számos köztéri szobor és emléktábla nem szerepel a nyilvántartásban, ezért az alapítvány arra kéri a történelmi egyházakat és azokat a civileket, akik emlékműveket állítanak, segítsenek kataszterbe venni a náluk leltáron lévőket. A tervek szerint a félig városi, félig megyei tulajdonú alapítvány kapná meg a karbantartás és az őrzés jogát ezekre.
Első körben tíz magyar és tíz román köztéri emlékhelyet kameráznának be közpénzből, emellett a legfontosabbak esetében szó van arról is, hogy bevonnák őket egy olyan vegyi anyaggal, ami könnyen letörölhetővé tenné a festéket, ha valaki bemázolná. Ehhez azonban először is pontosan kell tudni, melyik szobor hová tartozik – érdekesség például, hogy amikor a Szent László-szobrot 1923-ban elszállították a főtérről, ki is került a városi adatbázisból, és valószínűleg jelenleg már a római katolikus püspökség leltárában szerepel. Azért is fontos tisztázni a tulajdonviszonyokat, hogy később a rongálások miatt feljelentést tehessenek a rendőrségen, magyarázta Sárközi Zoltán. Nem hivatalos értesülések szerint a rongálásokat az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) román szélsőjobboldali civil szervezet vállalta magára. Sárközi szerint nem az a lényeg, hogy a magyarság féljen tőlük, hanem hogy a maga útját járja.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)