Toldozás-foltozás
Jó az, hogy itthon is beszélünk, vagy vitatkozunk a most elfogadott új magyar alkotmányról, mert belátható időn belül a hazai magyarok egy része is megkapja a kettős állampolgárságot, az anyaország alapvető törvényének ismerete tehet nemcsak illendőséggé, hanem kötelességgé is válik valószínűleg több százezer magyar nemzetiségű romániai polgár számára.
A történelem által számunkra kiutalt jelenlegi hazánkban is folyik a készülődés az ország alaptörvényének megváltoztatására. Jelenlegi alkotmányunkban olyan cikkelyek is szerepelnek, amelyeket kénytelenek vagyunk betartani, bár nem értünk velük egyet, s a tervezett változtatáshoz már csak ezért is erőteljesen kell a hangunkat hallatnunk.
Hiszen mi nem az Egyesült Államokban élünk, ahol 224 éve szent és sérthetetlen az egyébként mindössze tizenöt cikkelyes alaptörvény, nem is Angliában, ahol a britek alkotmány nélkül is megvannak irigylésre méltó jogrendben.
Mi egy soknemzetiségű országban élünk, amely nem ismeri el soknemzetiségű mivoltát, egy olyan államban, amelynek létrehozásához mi is hozzájárultunk, amit szintén kétségbe vonnak, egy majdnem elnöki köztársaságban, holott parlamenti demokráciát szeretnénk, egy központosított, Bukaresttől függő államban, pedig történelmi, társadalmi és gazdasági hagyományaink szerint a tartományok lennének hatékonyabbak.
Egy tavaly áprilisi kormányrendelet szerint most ezt az alkotmányt akarják ismét toldozni-foltozni, a módosítási javaslatok elkészültek, az elmúlt hét végén államfőnk ismét leutazott kedvenc kovásznai protokollvillájába csendes helyen tanulmányozni az előkészített módosításokat.
Melyeket húsvét után át is küld a parlamentnek, s tervei szerint, amelyek, ugye, törvénynek számítanak e hazában, jövőre, a helyhatósági választások alkalmával már az alkotmánymódosítást jóváhagyó népszavazást is meg lehetne tartani, a 2012-es őszi parlamenti választásokra és a 2013-as elnökválasztásra pedig már az új alaptörvény lenne érvényes.
Félő, hogy az alkotmánymódosítás nem lesz egyéb néhány szépségtapasznál, s csak azt célozza, hogy a jelenlegi hatalom maradjon a csúcson.
De még az sem biztos, hogy keresztülvihető egy olyan alkotmánymódosítás, melyet pár év múlva újabb és újabb lesz kénytelen követni.
Hisz Băsescu és Orbán között legalább olyan nagy a különbség, mint a két ország alaptörvénye és jogállamisága között.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Alaptörvény
Minden törvényt be kell tartani, s ez alól az állampolgári kötelezettség alól még az illető jogszabály nem ismerete sem mentesít. Egy alaptörvényt (hívják bár alkotmánynak) pedig éppúgy be kell tartani, mint bármely másat, ez sem törvényebb a többinél. Legföljebb időtállóbb. No és szerethetőbb. Ez különösen illik arra az alaptörvényre, amit hétfőn fogadott el a magyar Országgyűlés. Az uniótag demokratikus Magyarország első, nemzeti hitvallást is tartalmazó Alkotmányát.
Elfogadása volt a Kárpát-medence vezető híre az elmúlt napokban, órákban. A momentum ünnepélyességét és a fölötte való örömteli elégedettséget sajnos beárnyékolja, sőt aláaknázza a nemzetellenes magyarországi és a külföldi magyarellenes erők óbégatása, mocskolódása, gyomorforgató tiltakozása és kötekedése. A két balliberális, posztkommunista magyar parlamenti párt, az MSZP és az LMP nem vett részt az alkotmányról tartott szavazáson – ennél tisztességesebb lett volna, ha ellene szavaznak, legalább megdolgoznak a pénzükért a szájtépő demagógok –, a magát nemzetinek valló Jobbik emberei pedig nem szavaztak, mintha legalábbis tetvészkedni küldték volna őket választóik a Tisztelt Házba.
A magyar baloldal nemzetellenes ügyködése egyre veszedelmesebb méreteket, léptékeket ölt. De ebben legalább konzekvensek. Példát vehetne konzekvenciájukról és erőteljes ügyködésükről az a magyar kormánytöbbség, amely a nemzet többségétől (és a határon túlra szakadt magyarokat bízvást ide lehet sorolni a kétharmadot tetézendő) arra kapott legitim felhatalmazást, hogy a rákosi, kádári, horni, gyurcsányi – jórészt átkos – örökséget felszámolja, a bűnösöket elszámoltassa és Magyarországot növekedési és önösszeszedési pályára állítsa.
Ha csak annyival több az új alkotmány az előzőnél, hogy leszögezi: Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért, hogy egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság, függetlenül attól, hogy hol él a polgár a világban, már akkor is megérte elfogadni. A balliberálisok ama igyekezete, hogy kivonják magukat az új alaptörvény által rájuk rótt felelősség alól, érthető és nyilvánvaló, ha csak a preambulum eme kitételére gondolunk: „Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk”. Ők ugyanis nem állnak készen erre. Talán nem is vallják magukat Magyarország polgárainak. Talán más érdekeket szolgálnak.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Csak harc árán lehet megtartani
Beder Tibor, Csíkszeredában élő földink egész életét a magyarságtudat ápolásának és megerősítésének szentelte. És ezt kell tennünk mindnyájunknak a magunk környezetében, ha azt akarjuk, hogy száz év múlva is beszéljenek magyarul őseink földjén. Most kell megvívnunk a csatát szülőföldünk és anyanyelvünk megtartása érdekében. Ezekkel a szavakkal lehet összefoglalni röviden és lényegretörően a szerző, Az utolsó csata címet viselő, sorrendben a nyolcadik könyvének mondanivalóját, melyet a múlt héten mutattak be Sepsiszentgyörgyön.
Az előszót író és a mű ismertetését magára vállaló Kádár Gyula történész szerint a kötetbe, számvetésként, életútja tapasztalatait szőtte bele a szerző, de nem csak. A mű egyúttal figyelmeztetés is, hiszen Erdélyben magyarul már csak Székelyföldön beszélhetünk zavartalanul, és itt is egyre jobban próbálják visszaszorítani. Ezt a folyamatot Marosvásárhely példája szemlélteti a legjobban, hiszen a székely fővárosban mára a magyarok számbeli kisebbségbe kerültek. El is némult a magyar szó az utcákon és az intézményekben, s ha nem teszünk valamit a folyamat megállítása érdekében, a helyzet csak rosszabb lesz. Nyelvvesztésünk tipikus példája a román nyelvnek a hivatalos levelezésben és okiratok fogalmazásában megnyilvánuló kizárólagos volta. Döbbenetes, hogy még a magyar többségű vagy színmagyar településeken sem használjuk anyanyelvünket, holott ezt senki sem tiltja, sőt a törvény értelmében is jogunk van hozzá. Tesszük ezt annak ellenére, hogy valamikor a török szultán és udvara a magyar nyelvet diplomáciai nyelvként használta Konstantinápolytól Bécsig és a Krím félszigetig.
Mivel az igazságért folytatott küzdelmünkben szövetségesekre van szükségünk, el kell fogadnunk a törökök felénk nyújtott kezét, baráti kapcsolatainknak ugyanis a több száz éves ellenségeskedés ellenére is mély gyökerei vannak. Ezt az idők folyamán olyan kiválóságok erősítették, mint a székely származású Orbán mester, aki az 1450-es években a törököknek öntött ágyút, melyek segítségével könnyűszerrel elfoglalták Bizáncot, vagy a szintén erdélyi Ibrahim Müteferrika, az első török nyelvű nyomda megalapítója. De sorolhatnánk a példákat a teljesség igénye nélkül Rákóczitól és Mikes Kelementől, a Dardanellák erődrendszerét kiépítő Tóth Ferencen, a magyar és török tűzoltóságot megalapító Széchenyi Ödönön és az ankarai Etnográfiai Múzeumot megszervező Mészáros Gyulán át az obszervatóriumot létesítő Réthy Antalig.
Beder Tibor hozzászólásában megállapította, hogy minden erdélyi magyar ember, köztük a székely számára is kell legyen egy hely, ahol jól érzi magát, mert magyarul beszélnek és szólnak hozzá. A jelen Romániájában azonban a magyar nyelv csak a Székelyföldön talál otthonra, s ezt az állapotot itt is csak harccal lehet megtartani és még jobban elmélyíteni. És azt is tudatosítani kell, hogy ennek megvívásához munícióra van szükség: történelmi tudatra és a tudásra.
Sylvester Lajos közíró megfogalmazásában ez a könyv lelki kivetítődése a szerző termékeny és eredményes életének. Élvezetes, tanulságos és szükséges olvasmány, amit mindenkinek ajánl, mint ahogy mi is.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lesz-e magyar polgármestere Marosvásárhelynek?
Bő egy esztendővel a helyhatósági választások előtt egyre többször kerül szóba: lesz-e, lehet-e esélyes magyar polgármester-jelöltje a vásárhelyi magyarságnak? Megpróbálván magunk is körüljárni a témát, első és legkézenfekvőbb – és egyben tévedhetetlen – válaszunk: az attól függ! Mitől is? Feltehetőleg sokmindentől.
Akkor vegyük sorba: például attól, hogy vagyunk-e még annyian, hogy voksaink számítsanak, hogy győzelemre segíthessenek egy magyar jelöltet? Nos, az év végén esedékes népszámláláskor ez kiderül... Kérdés továbbá: milyen rendszer, szabály szerint választjuk majd a polgármestert, a korábbi kétfordulós, vagy az utóbbi időben sokat hangoztatott egyfordulós választáson jelöljük ki a bürgermajszert? Az ma már világos, kétfordulós választás esetén, tekintve az etnikai arányok számunkra kedvezőtlen alakulását, semmi esélye egy magyar jelöltnek. Egyfordulós választás esetén viszont, ha a román voksok megoszlanak, reális esélye lehet egy magyar polgármester-jelöltnek. Hangsúlyozom: egynek. Azaz, a vásárhelyi magyarság által egységesen támogatott jelöltnek. Tudjuk, Erdély még mindig legnagyobb számú magyar közössége él Vásárhelyen, amiként azt is, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása mindenkori célja a román hatalomnak. Úgy vélem, az 1990-es év fekete márciusa is eme törekvések sorába illeszthető. Talán még emlékeznek rá: a 89-es forradalmi hevületben nyilvánosságra került ominózus pártdokumentum is szorgalmazta a betelepítendők számának növelését – a cél akkor is a román többség kialakítása volt.
Nos, magyar szempontból Marosvásárhely atipikus helyzetben van, nem tartozik sem a tömbhöz, sem a szórványhoz – előbbihez már nem, utóbbihoz még nem... Viszont a 90-es esztendő eseményei olyan kivándorlási hullámot indítottak el, amelyet egy, a vásárhelyinél népesebb, életerősebb közösség is megsínylett volna. Egyesek szerint éppen a legfelkészültebbek, a legmerészebbek, a legbátrabbak mentek el akkor, hatalmas űrt hagyva maguk után. Hiányuk a helyi politikai és közéletből most érzékelhető a leginkább.
Tagadhatatlan, a vásárhelyi magyarok utóbbi húsz esztendeje a folyamatos meghátrálások, a napi rendszerességgel bekövetkező kudarcélmények sorozataként értelmezhető. Mielőtt még valaki is azzal vádolhatna, hogy arra biztatok, lábhoz tett fegyverrel várjuk sorsunk beteljesedését, sietek kijelenteni, eszem ágában sincs ilyesmi. Azt viszont határozottan állítom: a huszonnegyedik órában vagyunk. Az eddigiekből is kitűnik, mi lenne a politikum, a közösség hangadóinak a feladata: az említett kudarc-sorozat sürgős megszakítása!
Sikerélményt kell nyújtani a vásárhelyi magyarságnak!
Ezt pedig csak közösségi dolgaink szigorú felleltározásával, reális célok kitűzésével és azok elérésével lehetséges. Első lépésként talán egy önmagunkhoz, lehetőségeinkhez mérten sikeres helyhatósági választás is megtenné. Korábban arról szóltam, hogy Vásárhely atipikus helyzetben van, sajátos gondokkal. Közhelynek számít a megállapítás, hogy rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokat követel. Nos, ennek megfelelően a helyi politikai erőktől méltán elvárható, hogy tisztázzák saját helyzetüket, egymáshoz való viszonyukat, egyeztessék céljaikat, s összehangolják cselekvéseiket. Ezt pedig csak dialógus árán tehetik, annak jött el az ideje!
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Tőkés: Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk
A húsvétot megelőző nagyböjt hagyományosan a testi-lelki felkészülés és elmélyülés időszaka. Ennek kapcsán Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke válaszolt a Fidelitas kérdéseire. Az 1989-es romániai forradalom hőse 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt. Brüsszelben és Strasbourgban 2007-óta politizál.
Tavaly, a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján gondoltuk végig ezt a kérdést barátaimmal és harcostársaimmal. Akkor a „Temesvártól Brüsszelig” címet adták a kollégáim az emlékezésnek. Az elmúlt több mint két évtizedet viszont jobban kifejezi az évfordulós rendezvénysorozat jelszó tömörségű főcíme: „Küzdelem és építés”. A kettő egybejátszása írja le gyakorlatilag azt a folyamatot, amelynek – Istennek hála – tevőleges résztvevője lehettem én is – felelte Tőkés László arra a kérdésre, hogy hogyan látja saját életútját két évtized távlatából.
Tőkés László az interjúban elmondta, hosszú utat tettek meg, ám még korántsem értek a végére. Két évtizeddel a rendszerváltozás után „a kommunizmus kísértete még mindig köztünk jár” – mondta, és hozzátette, nap mint nap a múlt visszahúzó árnyaival kell szembesülniük. „Mindennapi életünkben is tetten érhetőek a múltbéli reflexek, gondoljunk csak a köztulajdon elértéktelenedett voltára, vagy akár arra a fajta felelősségáthárításra, melynek tulajdoníthatóan a volt szovjet tömb államai mind a mai napig következmények nélküli országoknak tekinthetők” – emlékeztetett. Hozzátette, hogy nem lehet megkerülni a múlttal való őszinte szembenézést, mert ezzel a jövőt is kockára tennék.
A kettős állampolgárság nem csak szimbolikus 
Sok tízezer határon túli magyar kérelmezhette a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás keretében, „ez egy nagyon fontos döntés volt, felért egy nemzetpolitikai rendszerváltozással” – vélekedett az EP-képviselő, aki hozzátette, ha csupán mennyiségi megközelítést alkalmazunk, már az is erős érvnek tűnik, hogy tízmillió magyar helyett ezután egy közel tizenötmilliós nemzetről beszélhetünk Európában – s ezáltal már az erős középnemzetek mezőnyébe lépünk előre. „De ennél is fontosabb számunkra az ügy tartalmi oldala. Az egyesülő Európában újbóli történelmi lehetőség adatik, ami egyben erkölcsi korparancs, hogy magyarságunk magára találjon, és millenáris örökségének folytatásaképpen – remélt jövője érdekében – talpra álljon” – felelte Tőkés László a kettős állampolgársággal kapcsolatosan.
Az új alkotmány a szabad Magyarország kulcsa 
„Nem építhetjük meg közös magyar hazánkat a 21. században egy, a 20. századot épp lezáró, toldozott-foldozott, ideiglenes alkotmány foglyaként. Többen azt állítják, hogy nem volt alkotmányozási kényszer – ám a kényszer és a kötelesség között lényeges különbség van, és megítélésem szerint a nemzeti kormánynak – ahogyan egyébként az eddigi kormányok mindegyikének – kötelessége volt új megalapozást adni annak, amit szabad Magyarországként elterveztünk, megálmodtunk. Történelmi időket élünk. Nemzeti feltámadásban gondolkozunk és reménykedünk” – mondta el Tőkés László a napokban elfogadott új alkotmánnyal kapcsolatban. Az EP-képviselő úgy véli, hinni kell saját erőinben és abban, hogy ezek az erők összeadódnak.
Véleménye szerint az elfogadott új alaptörvény „emberi s magyar – és ez a lényeg”. „Másfelől olvasom a posztkommunistáknak, vagy a velük a hatalom kedvéért elvtelenül kiegyező áldemokratáknak a fanyalgásait, és önkéntelenül felötlenek bennem ezen kényszeres »véleményvezéreknek« az őszödi beszédet igazoló apológiái. Ellenpontként kívánni sem lehetne jobbat: van egy korszerű alaptörvényünk szemben a hazugság-dömpinggel” – mondta el.
Az Orbán Viktor vezette kétharmados többségnek volt bátorsága felvállalni magyar múltunkat és keresztény gyökereinket, szemben például az Európai Unióval, ahol a kétezer éves keresztény Európát egyfajta félreértelmezett „politikai korrektség” jegyében egyetlen tollvonással áthúzták – szögezte le.
Ez egy komoly feladat, nem lehetett csak úgy letudni 
Nemrég egy magyarországi politikus ismerősöm kifakadt, hogy „Európában mindenkinek mindent szabad, kivéve a magyaroknak”. 2011-re nagyjából idáig sikerült letornászni az 1956-ban (és azelőtt) szerzett hírnevünket azáltal, hogy „hazudtunk reggel, délben, este”. Az Orbán-kormány 1956 örököseként nem engedhette meg magának, hogy tájba simulóan „letudja” az EU-elnökséget, hogy példás magaviseletű, ámde önálló elképzelés és akarat nélküli „jótanulóként” elvtelenül alárendelje magát Európa „békediktátumának” – fejtette ki véleményét Tőkés László a soros elnökségről.
A múlt a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra 
„II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300. évfordulóján a kereszt és a feltámadás jegyében idézem meg Nagyságos Fejedelmünk imádságában formát öltött és áldozatos életében gyümölcsözött nemes hitét. Megváltó Istenünkbe vetett élő hittel kérem az Ő gazdag áldását életünkre, nemzetünkre és húsvéti ünnepünkre. Nemzetünk megszenvedett múltja a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra” – mondta el Tőkés László azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Húsvét milyen üzenetet hordoz a 21. században. mno.hu
Erdély.ma

Megjelent az Erdélyi Gyopár
Jubileumi lapszám
Jubileumi számmal jelentkezik az EKE megújult külsejű folyóirata, az Erdélyi Gyopár második lapszáma. Az idén ünnepel az Erdélyi Kárpát Egyesület és az Erdélyi Gyopár. 120 évvel ezelőtt, május 12-én alakult meg az EKE azért, hogy “megismerjék és megismertessék Erdély elbűvölő tájait”. A folyóirat a május 13–15. között szervezendő sztánai EKE-napi ünnepségre hívogat Dezső László EKE-elnök által írt vezércikke.
Ezúttal is gazdag híranyagot olvashatunk az EKE-osztályok tevékenységéről, és ajtónkon kopogtat az EKE idei, XX. vándortábora, melyre július 26–31. között kerül sor Alsójárában, az EKE-Kolozsvár 1891 szervezésében. A tábori túraterv böngészésében segítséget nyújt a tábori túrák célpontjait bemutató térkép. A Honismeret rovatban Brassó jelképéről, a Cenkről olvashatunk, a Környezetvédelem is igen érdekes írásokkal jelentkezik, többek között a vándortábor környékének lepkéiről olvashatunk tájékoztatót. Nem hiányzik a GPS- ábécé, a Barlangjáró, a Mária- út, a Nyelvápolás, a Vízi világ rovat sem, a Hobbi-oldalban az EKE jelképéről, a havasi gyopárról tudhatunk meg részleteket. Érdekes történetet közöl a lap a Madárvilágban. A Csillagászat rovat segítségével böngészhetjük a tavaszi ég csodáit. Ismét hallunk a gyerekeknek szóló Turista voltam 120 éve című EKE-napi pályázatról, majd a halak nászáról és ízletes tavaszi gombáinkról is van ismertető a lapszámban, mely ezúttal 36 fekete-fehér és nyolc színes oldalon jelenik meg.
Az idén 120 esztendős Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát az EKE marosszéki osztályánál lehet megvásárolni.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Köszönjük a tíz esztendőt!
Lapunk temesvári szerkesztősége kedden este a magyar színházban, az olvasók körében ünnepelte tizedik születésnapját. 
A Csiky Gergely Színház jóvoltából hűséges előfizetőinket az Ájlávju című musical előadásával ajándékoztuk meg, utána az előcsarnokban megtartott ünnepség keretében kisorsoltuk az évforduló alkalmából meghirdetett nyereményeket.
Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Marossy Zoltán Temes megyei alispán, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, a Nyugati Jelen regionális napilap vezetői, közéleti személyiségek, lapunk hűséges olvasói.
A magyar napilapot Temes megyében újból elindító Böszörményi Zoltán felidézte a kezdeti lendület időszakát, amikor Sipos Jánossal az élén tekintélyes létszámú, lelkes csapat dolgozott a Nyugati Jelen temesvári szerkesztőségében. A Nyugati Jelen napilap tulajdonosa megköszönte a tíz év alatt itt dolgozott újságíróknak és lapterjesztőknek áldozatos munkáját, hangsúlyozva, hogy a temesvári csapat megfogyatkozott ugyan, de a lelkesedés töretlen. Balta János, a Nyugati Jelen imázs- és lapterjesztési igazgatója arról beszélt, hogy tíz esztendővel ezelőtt nem jövedelemszerzés céljából jött Temes megyébe a Nyugati Jelen, hanem a bánsági magyar közösséget szolgálni. A jelenlevők néma főhajtással emlékeztek meg az élők sorából eltávozott Sipos János szerkesztőségvezetőre és azokra az újságolvasókra, akik már nem vehettek részt a jubileumi rendezvényen.
Köszönjük a Csiky Gergely Színház igazgatójának, Balázs Attilának és a fiatal művészeknek – Borbély B. Emíliának, Éder Enikőnek, Kiss Attilának és Molnos András Csabának – az emlékezetes színházi estét! Köszönjük a Fornetti Romániának és a Cramele Recaş Rt.-nek, hogy támogatták rendezvényünket! Köszönjük olvasóinknak, hűséges előfizetőinknek, hogy tíz év elteltével is vagyunk és szolgálhatjuk lapunkkal a Temes megyei magyar közösséget!
„Úgy várom az újságot, mint egy falat kenyeret!”
A jubileumi nyereménysorsolás nyerteseinek listáját tegnapi lapszámunkban tettük közzé, amit azzal egészítünk ki, hogy színházi belépőket nyertek Vincze János (Temesvár), Kiss Sándor (Végvár) és Zsámboki Erzsébet (Gátalja).
A 99 éves Kardos Erzsébetet, az egyik könyvcsomagunk nyertesét szerdán személyesen kerestük fel temesvári otthonában. „Úgy várom az újságot minden nap, mint egy falat kenyeret!” nyilatkozta lapunknak Kardos Erzsébet, aki maga nyitott ajtót és hálásan megköszönte az értékes könyvnyereményt. „Az elsőtől az utolsó betűig elolvasom az újságot, mindenről a Nyugati Jelenből értesülök!” – mondta az aurélházi születésű Kardos néni, aki idén november 20-án 100 születésnapja megünneplésére készül. Isten éltesse sokáig lapunk legidősebb Temes megyei előfizetőjét!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Baconschi: helytelen lenne a „nacionalista pánikkeltés”
Az új magyar alkotmánnyal kapcsolatosan helytelen lenne e pillanatban bármiféle „nacionalista pánikkeltés” román részről, hiszen a két ország között nagyon jók a kapcsolatok, Bukarest és Budapest között zavartalan a párbeszéd a magyarországi alaptörvényről is – mondta az Evenimentul Zileinek adott nyilatkozatában Teodor Baconschi külügyminiszter.
„Azt szeretnénk, ha a magyarországi kisebbségi közösségünk képviseltethetné magát a parlamentben. Párbeszédet folytatunk Budapesttel erről a kérdésről, akárcsak az új alkotmányról” – mondta Baconschi. Hangsúlyozta: lehetőség van arra, hogy az új alaptörvény szövegének eurokonform jellegét megvizsgálhassák mind a Velencei Bizottság, mind pedig „közvetlen párbeszéd” révén.
„Nem hiszem, hogy hasznos lenne e pillanatban a nacionalista pánikkeltés, annál is inkább, mivel nagyon jó az együttműködés a magyar féllel az európai uniós elnökség időszakában” –állapította meg a miniszter. Az együttműködés eredményei között említette az AGRI gázvezetéktervét és az Arad-Szeged gázvezetéket.
Hozzáfűzte azonban: Bukarest nyilvánvalóan reagálni fog bármilyen esetben, amikor eltérést lát az egész Európa által vallott demokratikus normáktól és kritériumoktól.
Az Adevărul című liberális napilap másfél újságoldalt szentel a témának, nagy fotókkal. A nagybetűs cím: Orbán császár országa.
A tudósítás leírja az új alkotmány néhány fontos elemét, de eleve kommentáló mondatok kíséretében teszi. „Magyarországnak mostantól ultrakonzervatív alkotmánya lesz” – vezeti be beszámolóját a tudósító, Galambos Éva. A továbbiakban kifejti: Orbán Viktor és pártja olyan kitételeket helyezett el a szövegben, amelyek révén az alaptörvény azután is jelentős mértékű hatalmat biztosít számára, ha esetleg elveszíti a következő választásokat.
A tudósító szerint az ellenzék és a magyar lakosság nagy része bírálta az új alkotmányt. Először is azért – olvasható a lapban –, mert a kormánykoalíció elutasított bármiféle tárgyalást az ellenzékkel, és világos volt, hogy ez utóbbinak minden módosító javaslatát elutasítják. Másrészt azért, mert az Orbán-kormányzat ellenezte a népszavazás kiírását. A tudósító szerint azért is érte bírálat az alkotmányt, mert abban túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a múltra.
A tudósító a továbbiakban elemzőkre hivatkozva jegyzi meg: az alaptörvény olyan előírásokat is tartalmaz, amelyek Magyarországot autokráciává változtatnák. A cikk írója azt is megállapítja: a kisebbségi jogokat érintő fejezet nagy hátralépést jelent. Komoly hiányosság a lap szerint, hogy az nem szavatolja a kisebbségek anyanyelvének ápolását, valamint felszámolja a kisebbségi biztos posztját.
Szabadság (Kolozsvár)

Eltiltották Gergely Istvánt a papi hivatástól
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség meghatározatlan ideig felfüggesztette Gergely István tisztelendő papi hivatásának gyakorlási jogát. A döntés április 15-étől hatályos, és bármikor feloldható – tájékoztatta a Krónikát Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök. A felfüggesztés okát az egyházi méltóság nem kívánta részletezni, hiszen úgy véli, ez csupán Gergely István tiszteletesre és a főpásztorra tartozik.
A korábban Csíksomlyón, majd Jegenyén szolgálatot teljesítő, végül betegállományba vonult, a csíksomlyói árvákat felkaroló tisztelendő jelenleg külföldön tartózkodik, azonban megkeresésünkre elmondta, amint hazatér, hajlandó nyilatkozni felfüggesztésének okairól. Potyó Ferenc érdeklődésünkre elmondta, a különböző intézményekhez, szervezetekhez hasonlóan a római katolikus egyháznak is létezik bizonyos szabályrendszere, az egyházi törvénykönyv, amely a világon valamennyi egyházközösségre érvényes.
„A törvénykönyvnek van előírása mindenre vonatkozóan, kezdve a pápától, a bíborosokra, püspökökre, plébániákra, a keresztségre, házasságra, fegyelmi ügyekre, a papokra, és természetesen ebben is vannak bizonyos büntetésekre vonatkozó cikkelyek, akárcsak a világi törvénykönyvben, így amikor visszaélések történnek vagy hiányosságok merülnek fel, az egyház próbál szankciókat alkalmazni” – részletezte az egyházi méltóság.
Hozzátette, az aggódó betelefonálók megnyugtatására kijelentik, ez a felfüggesztés nem vonja maga után Tiszti nyugdíjának megvonását, csupán meghatározatlan ideig nem gyakorolhatja papi hivatását. „Az igazi papi hatalmat a szenteléssel kapják meg a papok, ez a hatalom Krisztustól származik, és így is marad a világ végezetéig. A szenteléssel kapott hatalmat soha senki el nem veheti a paptól, maga az egyház sem, de szabályozhatja ennek használatát” – mondta a pápai káplán.
Hangsúlyozta azonban, hogy ez a felfüggesztés soha nem végérvényes, bármikor visszavonható, amennyiben teljesülnek az előírt feltételek. „Természetesen Gergely István továbbra is egyházunk tagja, megkapja a nyugdíját, szó sincs kiátkozásról, csupán pillanatnyilag nem gyakorolhatja papi hivatását” – összegzett Potyó Ferenc pápai káplán.
Forró Gyöngyi
Krónika (Kolozsvár)

Lehetne más?
Az Országgyűlésbe a tavalyi választásokon szinte a semmiből bejutott Lehet Más a Politika budapesti performanszával egy csapásra megoldotta határon túli ismeretlenségével kapcsolatos dilemmáját. A politikai céljait a részvételi és képviseleti demokrácia minőségének, a társadalmi igazságosságnak, valamint az ökológiai fenntarthatóság megteremtésére alapozó párt képviselői az elmúlt időszakban Kárpát-medencei látogatások keretében igyekeztek ellensúlyozni, hogy alakulatuk neve nemigen cseng ismerősen a külhoniak fülében. Nem véletlenül, hiszen határon túli ügyekben az LMP mindeddig csak kevésszer hallatta a hangját, ellenben sokszor olyankor is árnyékra vetődött. Például amikor élesen bírálta az Orbán-kormány médiatámogatásait, és éppen azt a bukaresti magyar lapot vette védelmébe, amelyik az elmúlt öt évben a baloldali kormányok részrehajló támogatásának haszonélvezője volt.
Vagy amikor megszavazta ugyan a kettős állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, de ellenzi a honosítottak szavazati joggal való felruházását. E téren még elfogadható az az indoklásuk, miszerint egy adott közösségben azoknak kell döntést hozniuk, akik magukon viselik ezeknek a döntéseknek a következményeit, ama érvelésük viszont gyenge lábakon áll, miszerint a szavazójog összeegyeztethetetlen az autonómiatörekvésekkel. (Mintha Bukarest csak a román állampolgárok alkotta Székelyföld önrendelkezését lenne hajlandó elismerni…) No de ez a dilemma is legyen csak az LMP baja.
Az erdélyi magyarok fájdalma ez esetben az, hogy miközben a párt vezetői – például az RMDSZ februári kongresszusán – többször hangoztatták: az anyaországi alakulatoknak nem szabad „Budapestről osztani az észt” a határon túlra, ők tettekben, erdélyi magyar fotósok alkotásainak letakarásával fejezték ki a külhoniak iránti „szimpátiájukat”. Azaz bort isznak és vizet prédikálnak: nem akarják, hogy mi beleszóljunk az anyaországi politikába, viszont éppen ők használták fel belpolitikai céljaikra, jelesül az Orbán-kormány bírálatára a határon túliakat. (Mondjuk, „kordonbontó” akciójukkal azzal is célt tévesztettek, hogy a Kossuth teret még 2009-ben jelölték ki a kiállítás helyszínéül, amikor az Orbán-kormány még sehol se volt – de ebbe meg mi nem szólunk bele.) Reméljük, az LMP is belátja: a külhoniakkal kapcsolatban lehet másképp is politizálni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Jogi tragikomédia Nagyváradon: újabb prefektusi vétó a magyar színháznak
Közigazgatási bíróságon támadta meg a Bihar megyei prefektúra a Nagyváradi Magyar Színház létrehozásáról szóló megyei tanácsi határozatot is. Mint arról beszámoltunk, februárban egy, Szigligeti Színház néven létrejövő intézmény alakításáról döntött a megyei önkormányzati testület az RMDSZ-frakció kezdeményezésére, ám március idusán ezt a határozatot bírósági úton támadta meg a prefektúra, s ezzel az ítélethozatalig hatályát is vesztette a döntés. Március végi ülésén Nagyváradi Magyar Színház néven újra önálló magyar intézmény létrehozásáról határozott a testület, s most a prefektus ezt is perre vitte, s ezzel blokkolta hatálybalépését is. Az indoklásban egyebek közt az áll, hogy a mostani határozat gyakorlatilag ugyanazt tartalmazza, mint az előző, már megtámadott. Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselőnek azonban más a véleménye.
Míg az előző több intézmény átszervezéséről, több társulat egybegyúrásáról szólt, ez a mostani egyértelműen egy teljesen új intézmény megszületéséről. Ezek szerint a Bihar Megyei Tanács nem hozhat létre új kulturális intézményt?” – tette fel a kérdést lapunk megkeresésére a tanácsos. Szabó Ödönnek egyébként meggyőződése, hogy Gavrilă Ghilea kormánybiztos politikai, és nem jogi megfontolásból tette, amit tett. „A prefektus úr csak a formáját hozza. Bebizonyította, hogy a joghoz semmi köze nincs a prefektúra döntésének, ami a magyar színházzal mint önálló intézménnyel és a magyar közösség jogos igényével kapcsolatos. Úgy látszik, a Réven szerzett jogi diplomája ilyen következtetésre viszi” – fogalmazott a politikus. Szabó Ödön egyébként azt mondja, tekintve, hogy a magyar színház ötlete a liberális többségű tanács kétharmadának támogatását élvezi, a testület újra és újra meg fogja hozni ilyen értelmű határozatait.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar szó hatalma
Tamás Sándor az anyanyelv hivatalossá tételéről 
Közel két hete tartották Kovászna Megye Tanácsának székhelyén a Magyar Nyelvhasználat Háromszéken című konferenciát, melyen házigazdaként Tamás Sándor, a megyei testület elnöke is részt vett. Az akkor kifejtett pár gondolatáról, illetve az anyanyelvhasználat fontosságáról kérdeztük az önkormányzati vezetőt.
– A konferencián, a hatékony többnyelvűség kapcsán megjegyezte, hogy „furcsa világban élünk”. Mire gondolt konkrétan?
– Egészen pontosan arra, hogy miközben Aranyosgyéresen azon ügyködnek, hogy leszereljék a helyi tanács által megszavazott és kifüggesztett, háromnyelvű bejárati táblát, addig Brüsszelben kínosan ügyelnek a francia–vallon kétnyelvűségre. Európában megbukott az olvasztótégelyszerű multikulturalizmus, de Finnországban, Dél-Tirolban, Belgiumban és Korzikán virágzik a világos szabályok szerinti többnyelvűség.
– Mi lehet a hosszú távú célja egy ilyen rendezvénynek?
– Célunk, hogy itthon, Székelyföldön tökéletesítsük a kétnyelvűséget. Igen, ki kell mondani, célunk az, hogy Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett, legyen regionális hivatalos nyelv a magyar.
– Miért tartja ezt elengedhetetlennek?
– Egy nemzet számára a nyelve a legfontosabb összekötő kapocs. Magyarságunk legfontosabb jelképe anyanyelvünk. Ha vész a nyelv, vész a nemzeti identitás, és végső soron a magyarság is. Erdély Széchenyije, gróf Mikó Imre Ádám fiának címzett intelmeiben az anyanyelvről a következőképpen ír: „A nemzetiség legfőbb ismertető jegye a nyelv. Ez azon alak, melyben a nemzeti szellem a legtermészetesebben és egészen eredeti sajátságai és mivolta szerint nyilatkozhatik. Beszélhet valaki szépen és hibátlanul idegen nyelven, írhat is azon érdekes dolgokat, de a bensőjében élő érzést a maga teljében és tisztasága szerint, a gondolatot finomabb árnyalatiig, úgy, mint anyanyelvén, ki nem fejlesztheti. Sokszor el volt már mondva, de nem árt azt még többször ismételni, hogy »nyelvében él a nemzet «. Én azért édes anyai nyelvünknek elhanyagolását, csere tárgyává süllyesztését egyenesen nemzetünk elleni bűnnek tartom.” A megyei tanács által indított szórványprogram sikeresen zajlik, miközben Székelyföldön is van magyar szórvány. A minap voltam Erősdön, ahol a több mint százfős magyar közösség nem tudja megélni teljes egészében magyarságát, hiszen nincs iskolájuk, minimális a magyar kulturális esemény. Székelyföldön többségben van a magyarság, és ezt az állapotot kívánjuk hosszú távon megőrizni. Ennek egyik eszköze az anyanyelvápolás, a tudatos anyanyelvhasználat. Az elmúlt évtizedben az RMDSZ megteremtette a jogszabályi keretet ahhoz, hogy azokon a településeken, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 20 százalékot, a hivatalos ügyeket is lehessen anyanyelven intézni. Azt tapasztalom, hogy anyanyelvi lehetőségeink nincsenek kellőképpen kihasználva. Ezen akarunk változtatni.
– Hogyan szeretnék ezt elérni?
– Két irányban kell lépni. Egyrészt a közalkalmazottakat kell felkészíteni a magyar nyelv használatára, másrészt a lakosságot kell tudatosítani, hogy éljen anyanyelvi jogaival.
Nagy Béla
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Integrációs program a fogyatékkal élőknek
A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egészségnevelés osztálya április 12-től harmadik alkalommal indította újra a fogyatékkal élők integrációs programját, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány – Írisz Ház és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont közös szervezésében. A kezdeményezés által segíteni szeretnék a fogyatékkal élők elfogadtatását, társadalmi beilleszkedésük könnyebbé tételét.
A program lehetőséget ad, hogy egészséges iskolás gyerekek megismerkedhessenek különféle problémákkal élő társaikkal, ezáltal elősegítve az elfogadásukat. Jelenleg a fogyatékkal élők külön intézményekbe járnak, aminek az a következménye, hogy nincs lehetőségük megismerni ép társaikat. Ez az ismeretlenség később, felnőttkorban már társadalmi szakadékot képezhet a csoportok között. Így a jövőbeni társadalmi feszültségeket csak úgy lehet enyhíteni, ha még abban a korban megismerik a gyerekek a másságot, amikor még fogékonyak a probléma iránt. A program keretében fogyatékkal élő (pl. Down-szindrómás, autista) gyerekek, fiatalok vesznek részt több héten át iskolai közösségekben heti egy alkalommal, 6 héten keresztül.
– A Fogadj el, fogadd el program abból a felismerésből, illetve tanulmányból fejlődött ki, miszerint a középiskolás tanulók 80%-nak semmi, vagy téves képe van a fogyatékkal élők világáról. 2002-ben indítottuk kísérleti jelleggel ezt a programot a Philadelphia Egyesület (fogyatékkal élők szüleinek egyesülete) és az Egészségügyi Igazgatóság közös szervezésében – mondta el érdeklődésünkre Makkai Péter református lelkipásztor, a Diakónia Keresztény Alapítvány, az Írisz Ház fogyatékkal élőkért szakosztályának programvezetője.
Fogyatékos személynek tekinthető – a 2006/448-as törvény értelmében – azon személy, aki valamilyen fizikai, értelmi vagy érzékszervi sérülés miatt nem rendelkezik a mindennapos életvitelhez szükséges képességekkel. A rehabilitációs és társadalmi integrációs folyamatban segítséget igényel.
Az integrációs programban elsőként a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium tizedikes tanulói vettek rész, hetente egy alkalommal. A tanulók elméleti ismereteket kaptak a különböző génbetegségekről, szervi és értelmi fogyatékosságokról, továbbá a kezelésekről, integrációs lehetőségekről.
Ezt követően találkoztak és együtt töltöttek pár órát fogyatékkal élő emberekkel, az Írisz Házban, részt vettek terápiákon, majd végül közösen készítették elő a záróprogramot. A rendezvénynek leírt anyaga és ismertetőfüzete van. Januártól a baróti líceumban tartottak egy tanfolyamot, most pedig Kovásznán kezdtek el egy újabbat. A diákok nagy örömmel vesznek ezeken részt, nagyon nyitottak, érdeklődőek. Húsvét utáni héten, szombaton készülnek egy nagyon érdekes programmal, de erről még részleteket nem árultak el a szervezők.
Vetési Júlia 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar tanárok továbbképzője
Nagyvárad – Magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusok számára szervezett drámapedagógiai képzést a Nidus Egyesület Nagyváradon. A négy napos ingyenes felkészítőn több mint húsz Bihar megyei magyartanár vett részt. 
Csütörtök délután zárult az a drámapedagógiai képzés Nagyváradon, melyet a Nidus Egyesület szervezett a Magyar Drámapedagógiai Társaság hathatós segítségével. A négy napos (30 órás) felkészítőn összesen huszonegy magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus vett részt több Bihar megyei tanintézményből, tudtuk meg az esemény főszervezőjétől, Lugosi Teleki Enikőtől. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a Nidus Egyesület (jelentése fészek) még 2009-ben alakult, elsősorban azzal a céllal, hogy támogassa a szociokulturális hátránnyal rendelkező, tehetséges diákokat a tanulásban és a felzárkózásban. Különböző kézműves műhelyeket, öntevékeny köröket szerveztek már. Ez az első olyan rendezvény, melyet a Szülőföld Alapítványhoz (ma már Bethlen Gábor Alapítvány) benyújtott nyertes pályázatnak köszönhetően valósíthattak meg.
Dramatizált művek
A felkészítőn meghívott előadóként részt vett Előd Nóra, Kis Tibor, valamint Török László Magyarországról, továbbá Bordás Andrea és Rusz Csilla Nagyváradról. Olyan magyar szakos tanárok jelentkezhettek, akik a mindennapi közoktatásban szeretnék hasznosítani a drámapedagógia módszerét. Voltak olyan résztvevők, akik csak most ismerkedtek meg a drámapedagógiával és olyanok is, akik már régóta alkalmazzák a munkájuk során. A négy nap során a tantervhez igazodó témákkal foglalkoztak, így terítékre került például a Légy jó mindhalálig regény, a Kőmíves Kelemenné balladája, a János vitéz elbeszélő költemény vagy Radnóti Miklós, Ady Endre, Petőfi Sándor egy-egy verse is. Lugosi Teleki Enikő kifejtette, hogy ezeket az irodalmi műveket úgy dolgozták fel a továbbképzésen, hogy azokat, majd a résztvevő pedagógusok továbbadják majd diákjaiknak az órákon. A Légy jó mindhalálig című regény dramatizált változatában például a szereplők azonosulhatnak Nyilas Misivel, érvelhetnek amellett, hogy kinek volt igaza a történetben, egy puzzle kirakásával megismerhetik a korabeli kollégiumi légkört is. A gyermekek számára ezáltal a regény többé már nem egy irodalmi szöveg lesz, hanem egy olyan történet, melyhez konkrét élmények fűzik. A nyelvtan elsajátítására is vannak egyébként hasonló játékos drámapedagógiai módszerek. Végül a főszervező elmondta, hogy sokat köszönhet férjének, Lugosi Teleki Balázsnak, valamint kollégáinak, Rusz Csillának, Kovács Andreának és Deák Szebeni Imolának a szervezésben nyújtott segítségért. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium vezetőségének, pedig a helyszín biztosításáért tartozik köszönettel.
Mészáros Tímea
erdon.ro

Meggyalázták a kökösi Gábor Áron-emlékművet
Az őrnagy családnevét ürülékkel kenték le
Négy tettes ellen tett bűnvádi feljelentést a megyei ügyészségen Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester tegnap sírgyalázás, emlékműgyalázás, közszeméremsértés, csendzavarás és diszkriminációra való felbujtás miatt.
Egy mindössze húsz másodperces filmet mutattak be, amely közel egy éve, 2010. május 30-tól látható a világháló egyik videomegosztó honlapján, és amelyre alig egy hete a Facebook közösségi portálon egy „ismeretlen ismerős” hívta fel a megyevezető figyelmét. A jelenet a következő: egy fiatalember – szájában cigaretta, kezében kólásüveg – levizeli a Gábor Áron 1848-as őrnagy halálának helyszínét jelölő, felvirágozott kökösi emlékművet, egy másik pedig nadrágját letolva mutatja, hogy mit tesz a magyarok történelmére. A kisfilm címe: A magyaroknak (“pentru unguri”), szerzője „yrronic1”. Most már csak bizonyos korlátozásokkal tekinthető meg, átkerült a 18 éven felülieknek szánt kategóriába, teljes törlését viszont nem tartották szükségesnek. A két látható tettest azonosították: a vizelő Florin Bogdan Sava, 1980-ban született Brassóban (lakhelye ismeretlen), székelést mímelő társa, Constantin Gheorghe Bobeşiu pedig 1992-ben született Nagyszebenben (az ő címét sem tudni).
Rajtuk kívül a filmet rögzítő és a világhálón megjelenítő személyek ellen is panaszt emeltek az elöljárók, hangsúlyozva, hogy ugyanúgy elítélik az efféle megnyilvánulásokat, mint ahogy a csíkszeredai Csibi Barna tettével sem értenek egyet. Kiemelték azt is, hogy a Gábor Áron-emlékmű meggyalázása nem az Avram Iancu akasztására adott válasz, hiszen ez idén márciusban történt, a román fiatalok aljas tette pedig tizenegy hónapja folyamatosan szerepel a világhálón. Érdekes, hogy senkit sem zavart, míg Csibi ügye a parlamentben is napirendre került, de a két RMDSZ-politikus szerint a hazai igazságszolgáltatásnak most alkalma lesz bebizonyítani, hogy egyenlő mércével osztja a büntetést a magyar és a román szélsőségeseknek
Demeter J. Ildikó, Háromszék
Erdély.ma

Csángó oktatás – program és megvalósítás – Borbáth Erzsébet kiértékelője
1. A csángó oktatási program indulása
Kilenc évvel ezelőtt pontosabban 2002. április 10.-én írt, a jelenlegivel azonos című beszámolómat is a fenti József Attila verssorral indítottam. Akkor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége felkérésére, a moldvai csángó oktatási program szakirányítójaként számoltam be a 2001-2002-es tanévben beindított csángó oktatási program nehézségeiről, eredményeiről. Az akkori beszámolóból, amely megjelent a Moldvai Magyarság című folyóirat 2002. júliusi számában is, fontosnak tartok kiemelni három megállapítást.
1.1. „Az iskolán kívüli magyar nyelvoktatási program kidolgozása és a 2001-2002-es tanévtől történő beindítása a moldvai csángó falvakban, annak a folyamatnak az eredménye, amely 1990-ben kezdődött, és 2000. november 5-én Klézsén (a Szeret-Klézse Alapítvány székházában szerk. megj.) kidolgozott átfogó Cselekvési tervben összegződött.” (Ezen tényállás következetes elhallgatása több, mint elgondolkodtató.)
1.2. „2001. szeptemberétől 7 helységben (Pusztina, Klézse, Buda, Somoska, Külsőrekecsin, Diószén, Trunk) 12 pedagógus (Bârnat Simona, Bilibok Jenő, Bogdán Melinda, Borsos Gyöngyi, Farkas Mónika, Ghiurca Valentin, Hegyeli Attila, Mihálydeák Adél, Nistor Ilona, Róka Silvia, Sarca Felicia, Ségercz Ferenc) közülük 7-en szülőfalujukba hazatért moldvai csángó értelmiségi fiatalok (szerk. megj.) irányításával elkezdődött az immár szakmailag is szervezett iskolán kívüli magyar nyelvtanítás.”
(A fiatal moldvai csángó értelmiség feladatvállalása tehát már a program indításakor nyilvánvaló volt. Tanulságos lenne egy tanulmányban feldolgozni, miért keseredtek bele, távolodtak el a Csángószövetségtől a kezdetben hittel és bizakodással feladatot vállaló csángó fiatalok. Kapnak-e kellő megértést, segítséget, elismerést azok, akik tehetségükkel, munkájukkal kibocsátó közösségüket is szolgálják, és mintát adnak az utánuk jövők számára?) 1.3. „Moldvai látogatásom még inkább megerősített abban, hogy az anyagi támogatás mellett, a szakmai felkészültség, elhivatottság, az adott közösség ismeretén, tiszteletén, szeretetén alapuló következetes, tisztességes munka visz sikerre egy programot.”
2. A program átvilágításának célja, lebonyolításának módja Meg kell vallanom őszintén, hogy váratlanul ért a Csángószövetség felkérése, hogy a szovátai (Románia) Teleki Oktatási Központ és a Csángószövetség közös „minőségbiztosítási programjában” részt vegyek. (A Csángószövetség minőségi oktatásra vonatkozó elképzelései miatt szakmai kapcsolatunk 2004. szeptemberétől megszakadt.) Mindezek ellenére megtisztelő, felelősségteljes feladatként vállaltam el, hogy a Teleki Oktatási Központ igazgatójával és egy fiatal történelem-filozófia szakos tanárral együtt „szakmai segítséget nyújtsunk, átvilágítsuk a moldvai csángó oktatási programot, véleményezzük a Csángószövetség munkáját”. (Így szólt a felkérés.)
A feladat súlyának megfelelően 2011

Magyar feliratokat helyeztek ki a sepsiszentgyörgyi Babeș-Bolyai Egyetemen
Magyar nyelvű feliratokat helyeztek ki ismeretlenek a Babeș-Bolyai Tudományegyetem épületében Sepsiszentgyörgyön – mert az egyetem magyar vezetősége nem volt képes rá. A hatalmas, új épületben vannak ugyan kétnyelvű feliratok, de hiányos a magyar feliratozás, a hallgatók számára leginkább közérdekű információk nem olvashatóak magyar nyelven. Nincs órarend magyarul, a hallgatók a tantárgyak egy részének nem ismerik a magyar elnevezését emiatt.
A Vállalatgazdaságtan kar titkárságának ajtaján szinte semmit nem ír magyarul – pedig ott tájékozódik leggyakrabban az ember. Az új, hatalmas épület egyik homlokzati táblája is csak román nyelvű. Az egyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának honlapja is kizárólag román nyelvű – pedig az összes tanár és a vezetőség is magyar és az egyetem kolozsvári honlapjának is van magyar változata. Üdítő kivételt csak a Közigazgatás szak kétnyelvű feliratai és háromnyelvű weboldala jelentenek. A XXI. században, az Európai Unióban, a magát multikulturálisként meghatározó Babeș-Bolyai Tudományegyetem egyik székelyföldi tagozatán ez a diszkrimináció megengedhetetlen. Amennyiben a helyzet nem változik, hamarosan újabb figyelemfelkeltő akciók következnek.
2005 októberében a mai új épület helyén sepsiszentgyörgyiek százai tüntettek az önálló állami magyar Bolyai Egyetemért, a követelések között kiemelt helyen szerepelt, hogy új épületet kívánnak a szentgyörgyi egyetemnek. Senki nem gondolt arra, hogy felépül az új egyetemi épület és ebben magyar vezetők fogják cenzúrázni a magyar nyelvet. Szégyen, hogy az egyetem hallgatói és leendő diákjai kell erre felhívják a figyelmet és saját kezűleg kell kihelyezzék a magyar feliratokat, az erről szóló videófilm pedig az interneten kering. Felszólítjuk az egyetem vezetőségét és Fazakas József igazgatót, hogy maradéktalanul tegyen eleget a magyar közösség elvárásainak, mely a magyar nyelvi környezetet és ügyfélszolgálatot is elvárja – ezek nélkül a magyar nyelvű oktatás mit sem ér, hiszen másodrangúvá süllyeszti az anyanyelvet.
emihirek.ro 
Erdély.ma

Feljelentések magyar emlékművek megrongálása miatt
Az aradi városháza után a megyei RMDSZ is feljelentést tesz az ügyészségen a Szabadság-szoborcsoport megrongálása miatt, miután az utóbbi hetekben az alkotás több bronzból készült eleme is eltűnt. Kovászna megyében is feljelentik azokat a személyeket, akik egy évvel korábban meggyalázták az 1849-es kökösi csatában elesett Gábor Áron emlékművét. Háromszéki magyar vezetők sérelmezik, hogy az igazságszolgáltatás semmit nem tesz a tettesek felelősségre vonása érdekében, holott az emlékmű-gyalázásról készült videó egy éve a YouTube-on látható.
utóbbi napokban eltűnt a Román-magyar megbékélés parkjában álló Szabadság-szoborcsoport több bronzból készült eleme, emiatt az Arad megyei RMDSZ feljelentést tesz – közölte csütörtökön Király András, a szervezet elnöke, aki szerint egy diadém, egy tőr és egy kard tűnt el a szobrokról. Az utóbbi napokban eltűnt a Román-magyar megbékélés parkjában álló Szabadság-szoborcsoport több bronzból készült eleme, emiatt az Arad megyei RMDSZ feljelentést tesz – közölte csütörtökön Király András, a szervezet elnöke, aki szerint egy diadém, egy tőr és egy kard tűnt el a szobrokról.
„Értesítettük a városházát, amely be is nyújtotta feljelentését az ügyészségen” – mondta Király. Hozzátette: javasolni fogja, hogy a városi vezetés ismét üzemelje be a néhány évvel korábban felszerelt kamerás megfigyelőrendszert a Román-magyar megbékélés parkjában.
Bognár Levente aradi alpolgármester elmondta: ellenőrizni fogják, hogyan volt lehetséges a bronztárgyak eltűnése, mivel a megbékélés parkjának szomszédságában egy rendőrőrs működik.
Az alpolgármester azt is elmondta, hogy a szoborcsoport alkotóelemein kívül más tárgyak is – 22 díszoszlop, két pad és néhány szemeteskosár – eltűntek a parkból.
Nem az aradi Szabadság-szoborcsoport az egyetlen magyar vonatkozású emlékmű, amelyet megrongálnak az utóbbi időszakban. Mint arról tájékoztattunk, egy héttel korábban Wass Albert marosvécsi sírjáról tűnt el a bronzplakett.
Feljelentés a kökösi Gábor Áron-emlékmű meggyalázói ellen is
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, valamint Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtökön bejelentették, hogy büntetőjogi feljelentést tesznek három férfi ellen, akik a tavaly meggyalázták az 1849-es kökösi csata helyszínén álló Gábor Áron-emlékművet, az erről készült filmfelvételt pedig feltöltötték egy videomegosztó portálra.
Tamás elmondta, nemrég szerzett tudomást „A magyaroknak” című, az internetre egy évvel korábban feltöltött félperces felvételről, amelyen az látható, ahogy egy férfi vizel az emlékmű előtt, egy másik férfi pedig a meztelen fenekét fordítja a márványtábla felé.
Antal Árpád és Tamás Sándor közölték: sikerült kideríteni a két férfi identitását: a 31 éves brassói Sava Florin Bogdan, illetve a 19 éves nagyszebeni Bobeşiu Constantin Gheorghe „akcióját” egy harmadik személy rögzíti kamerával, egy 24 éves személy pedig yrronick1 név alatt a YouTube-ra töltötte fel a felvételt.
A háromszéki elöljárók hangsúlyozták: nem a Csibi Barna Avram Iancu-akasztására adott válasz a felvétel, hiszen az a csíkszeredai fiatalember március 14-i akciója előtt egy évvel történt.
Mindketten sérelmezték, hogy az illetékes hatóságok nem intézkedtek a Gábor Áron-emlékmű meggyalázása kapcsán. „Hangsúlyozzuk, hogy ellenezzük a szélsőségességet, bármelyik oldalról is érkezzen (…), ellenezzük az ilyen megnyilvánulásokat, de azt akarjuk, hogy az igazságszolgáltatás nem csak az ilyen tetteket elkövető magyarok, hanem a románok esetében is intézkedjen. Hatalmas botrány volt a médiában a csíkszeredai incidens kapcsán, még a parlamentben is erről vitatkoztak, ez a film azonban egy éve ott van a YouTube-on, az igazságszolgáltatás azonban nem vett róla tudomást.
Felhívás a Kárpát-medencei magyar szobrok és emlékhelyek védelme érdekében
Közös húsvéti felhívással fordult a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) a Kárpát-medencei magyarsághoz, fogjon össze a régióban található magyar emlékhelyek megvédéséért, és emelje fel szavát a szoborgyalázások ellen.
„Az idei évben négy hónap alatt közel tucatnyi magyar emlékhelyet, szobrot rongáltak meg a Kárpát-medencében” – hívja fel a figyelmet Berényi József, az MKP és Lomnici Zoltán, az EMT elnöke egy közös nyilatkozatban.
„A kassai Esterházy-szobor és a vereckei honfoglalási emlékmű után erre a sorsra jutott az Ungvár főterén álló Petőfi-szobor is. Az erdélyi Marosvécsen Wass Albert síremlékét gyalázták meg, Aradon a Magyar-román Megbékélés Parkjában álló Szabadság-szoborcsoportot rongálták meg. Néhány héttel ezelőtt pedig a délvidéki Adán takarták le Damjanich János szobrát, és további emlékhelyeket is megrongáltak” – emlékeztet Berényi és Lomnici.
Közös véleményük szerint ezeknek az utóbbi időben rendkívüli módon elszaporodott cselekedeteknek az elkövetői a kegyelet jogát vonják kétségbe.
„Magyar emlékhelyeink, szobraink közös történelmünket, kultúránkat szimbolizálják. Múltunk, nemzeti méltóságunk megőrzése mellett a nemzetiségek közti együttműködést is jelképezik” – fogalmazott Berényi és Lomnici.
Közös nyilatkozatukban felhívják az anyaországi és határon túli magyarok figyelmét, fogjanak össze az emlékhelyek védelme érdekében, és egységesen emeljék fel szavukat a sorozatos rongálások ellen.
Krónika (Kolozsvár)

Példátlan egyházi összefogás Alsórákosért
Az elszaporodott erőszakos bűncselekmények, a közbiztonság tragikus megromlása, illetve a hivatalos szervek magatehetetlensége késztette az erdélyi és partiumi lelkészeket arra, hogy közös istentiszteleten vegyenek részt Alsórákoson. A helybéli és betelepedett cigány lakosság miatt már senki nem érezheti magát biztonságban a Brassó megyei településen, ami odáig vezetett, hogy nemrég lincshangulat alakult ki a községben. Az istentiszteleten több mint negyven lelkész és harminc gyülekezeti tag volt jelen, együtt imádkozva a közösség békességéért.
Alsórákoson a közbiztonság annyira megromlott, hogy a gyerekek félnek kimenni az utcára, futva szaladnak haza az iskolából, nehogy bántalmazzák őket cigány iskolatársaik. Lelki terror alatt tartják az óvodásokat is, akiknek a rajzain gyakori motívumként fordulnak elő földön fekvő, vérbe borult, gyakran megcsonkított gyerekek. A mezőgazdasági munka teljesen reménytelen, mert a cigányság helybenhagyja a földjükre kimerészkedő embereket, ha pedig sikerül valamit elvetni, a betakarítást már nem a gazdák végzik el. A hatóságok úgy tűnik teljességgel tehetetlenek, egyáltalán nem tudják kordában tartani a kialakult tragikus helyzetet.
Mivel a helybéli lelkész Barát István és családja is a fent említett körülmények között végzi szolgálatát, a lelkipásztori közösség úgy döntött, hogy a maga eszközeivel fejezi ki a szolidaritását szolgatársuk és a község mellett. Szerdán az ország minden tájáról az alsórákosi református templomba gyülekeztek a református lelkészek. Több mint negyvenen gyűltek össze a bűnbánati istentiszteleten, ahol a helybéli lelkipásztor a nagycsütörtöki alvó tanítványokról beszélt. Igehirdetésében kiemelte, hogy nem aludhat az, akire Isten reábízta anyaszentegyházát.
A helybéli gyülekezeti tagok meghatódottsága nem csupán az igehirdetésnek szólt, hanem a megtapasztalt együttérzésnek, és a megoldásba vetett reménységnek. A lelkészek a bűnbánati istentisztelet után közös nyilatkozatot írtak alá. „Az apostol intése szerint mindenkinek csendesen kellene munkálkodnia, és a maga kenyerét ennie. Tudjuk, hogy Alsórákoson nem mindenki cselekszik ekképpen. Jogotok van hozzá, hogy elvonjátok magatokat mindenkitől, aki rendetlenül él, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön. Mindazonáltal ne ellenségnek tartsátok, hanem atyafiakként intsétek őket” – áll az Alsórákosi Nyilatkozatban.
Akik nem vehettek részt az istentiszteleten, azok otthon a maguk templomában imádkoztak a közösség megbékéléséért, s szeretettel kérik a református és más felekezetű egyházközségek lelkészeit, hogy a feltámadás ünnepén közösen imádkozzanak a megbékélésért, az alsórákosiak sorsának jobbrafordulásáért.
HOVER ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar termék élősúlyban
Rájöttem végre, mire emlékeztet a honosítósdi. Hálózatépítés folyik. Multi level marketing. Áru ugyan nincs még benne, a hálózatban egyelőre csak mézesmadzagot forgalmaznak, jelszavakat, nemzeti érzelmek mákonyát. De ez még nem a termék.
A termék mi vagyunk.
Sepsiszentgyörgyön a Születés hete rendezvénysorozatra készülnek. A rendezvénysorozatról szóló híradásból azt is megtudjuk, hogy a szentgyörgyi kórház szülészeti osztálya nem örvend túl jó hírnévnek, a nők máshova mennek szülni. A tudósításból nem derül ki, hogy hova… Ugye, nem lehet véletlen, hogy erről meg az jut eszünkbe: talán a honosító kirándulások mintájára már szülőtúrákat is szervezhetnének Magyarországra a székelyföldi városból. Folyik a nemzetépítés, kellenek a magyar gyerekek.
Az Erdély.ma tájékozatlan cikkírója azon aggódik, hogy románok is kérik a könnyített honosítást. Persze, kizárólag haszonszerzés céljából: „Magyarok szeretnének lenni, mert magyarnak lenni jó dolog: vízum nélkül lehet utazni külföldre, valamint számos olyan kedvezményben lehet részesülni, ami megkönnyíti egy nyugati országban a boldogulást.”
A nemzet tisztaságáért aggódó kolléga valószínűleg még nem tudja, amit már a Budapesten is tájékozódott ungvári Zakarpatszka Pravda is megírt: „Logikus, amit a hivatalos Budapest állít, azaz hogy az állampolgársággal járó juttatások igénybevételéhez magyarországi lakóhellyel kell rendelkezni, és a magyar költségvetésbe kell az adót befizetni.” Az ungvári újságíró Budapesten Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárnál tájékozódott a kettős állampolgárság kérdésében – írja a Magyar Távirati Iroda nyomán a Hírszerző.hu. Az ungvári lap konklúziója: „Csalódniuk kell azoknak a magyar gyökerekkel rendelkező kárpátaljaiaknak, akik arra számítottak, hogy ugyanolyan jogosítványokkal rendelkeznek majd a magyar állampolgárság birtokában, mint a Magyarországon élők. Ez közel nincs így.” Répás Zsuzsannát idézik is, aki hangsúlyozta: „A magyar törvény nem ismer különböző kategóriájú állampolgárt, ám több olyan jogosítvány létezik, köztük a szociális és egészségügyi juttatások, amelyek nem az állampolgársághoz, hanem a lakóhelyhez kötődnek.”
Mindeközben Dr. Czeizel Endre genetikus éppen Csíkszeredában okítja a magyarokat a helyes fogamzástervezésre. Ugyanis 1,3 gyereket szülnek csupán átlagosan a magyar anyák, és ez nem elég. Még nem elég! 2,4 gyereket kellene szülni ahhoz, hogy fenntartható legyen – a nemzet. Miután kiokosították őket a gyerekcsinálásról, az ifjú házasok már be is adhatják a könnyített honosítást, aztán meg tervezni kezdhetik az áttelepülést, hiszen a nagyapát, aki valaha magyar állampolgár volt, el is kell majd tartania valakinek Magyarországon. Merthogy előbb-utóbb csak oda kell majd költözni, ugye, másként nem jár a szociális ellátás. S ha kórházra szorul az ember, ma mégiscsak jobb az ellátás Magyarországon. Munka meg mindig akad annak, aki dolgozni akar. Kiváló magyar(országi) szakmunkások lesznek a székelyekből: ők tudnak is, meg akarnak is dolgozni. A gyerekeiknek meg az lesz majd a haza. Jó magyarok válnak belőlük, javítják a kishaza nemzetiségi összetételét. Az értékesítési hálózatban a termék mi, erdélyi magyarok vagyunk.
Ceauşescu annak idején pénzt kapott a németekért. Bennünket sem ingyért ad oda Băsescu. Kivárhatja – ha nem ő, akkor valamelyik utódja – azt a tíz évet, amíg a Székelyföld is szépen kiürül. Azt akkor majd prímán be lehet telepíteni moldáviaiakkal, akik boldogok lesznek, hogy románok lehetnek végre. Tiszta vállalkozás, akárcsak Milo Minderbinderé A 22-es csapdájában: mindenki részesedik belőle.
Tőkésre egyebek mellett a nagy példakép szerepét osztotta a Fidesz: neki az a dolga, hogy előbb elbódítsa, aztán magyar földre terelje a jó székelyeket. És innen a közös érdek generálta barátság Băsescuval. Az RMDSZ-t pedig, amely lassíthatja ezt a folyamatot, el kell lehetetleníteni, fel kell darabolni, szavazóbázisát meggyengíteni, mindenáron. Ez az erdélyi Fidesz-aktivisták másik harci feladata. Mert egy szétcincált, erőtlen szervezet nem bír majd keresztbe tenni a nagy nemzetegyesítési tervnek.
És ezek után érthető az is, miért dekretálta Orbán Viktor azt, hogy megszűnik a határon túli magyar kifejezés. Állítólag határon túl élő magyart kell mondani helyette ezután.
Pillanatnyilag még a határon túl élő magyart.
Kinde Annamária
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Az alkotmányról
„Magyarország megújulásának, feltámadásának napja ez azok számára, akik szeretik Orbán Viktort. Az ország másik fele gyásznapra gondol, ők azt hiszik, most kezdődik valami olyasmi, ami miatt félárbocra kell ereszteni a zászlókat” – mondta az új alkotmányról tartott előadásában Tölgyessy Péter Budapesten.
Emlékeznek 2004. december 5-ére kedves olvasóim? Emlékeznek arra a „gyűlöletbeszédre” s gyűlöletkampányra, amelyet Gyurcsány Ferenc és Kovács elvtárs vezérelt le a 2004. december 5-ét megelőző kampányban, 23 millió „románnal” riogatva a magyar társadalmat, s amely intenzitásában vetekedett Ceauşescu legsötétebb magyarellenes kampányával is? 2011. április 18-án a magyar Országgyűlés elfogadta az új magyar alkotmányt, amely ha 2004. december 5-e miatt katarzist nem is hozott, de megpróbálta feledtetni azt, s valószínűleg szavazati jogot is ad majd a már korábban elfogadott kettős állampolgársági törvény mellé. Köszönjük, miniszterelnök úr!
És erről soha ne feledkezzünk meg, kedves olvasóim! Olyan pillanat ez, amikor jó magyarnak lenni, s bevallhatjuk azt is, nem sok van ilyen a mi életünkben. De most van!
És ne feledkezzenek meg azok se, akik majd élnek a lehetőséggel, és felveszik a kettős állampolgárságot, de ne feledkezzenek meg azok se, akik nem. Egyet viszont kimondhatunk. Ez az alkotmány lesz az, amely hosszú idő óta az állunk alá nyúlt, és felemeli a fejünk, jelezve azt, hogy valahol figyelnek ránk, számon tartanak! Ez az alkotmány lesz az, amely kiegyenesíti a hajlongásba meggörbült derekunkat, s rádöbbenünk, hogy jó magyarnak lenni, s hogy lehet egyenes derékkal is élni! Ez az alkotmány biztosítja azt tömegesen a külhoni magyarságnak, amelyet eddig csak néhány kiváltságos státusú embernek biztosított kiváltságos helyzete, hogy kettős állampolgár lehet. És ki kell mondanunk azt is, hogy a „magyar állampolgárság” jól megfér együtt a „román állampolgársággal” azok számára is, akik itt élnek, és azok számára is, akik nem. Sőt úgy hiszem, ez a kettősség segít hozzá, hogy kisebbségi emberként most már a kettős állampolgársággal a kezünkben – „teljes jogú román állampolgárok” és „teljes jogú magyar állampolgárok” lehetünk. Ami hiányt pótol egyik oldalon, plusz lesz az számunkra a másik oldalon.
A 2004-es szavazás után sokan, akik Csíkszeredába jártunk, láthattuk, hogy a Lovas Csárda előtti hídnál, az Udvarhely felőli oldalon, bal oldalt egy kis mezei-erdei út indult a Hargita felé. És akik arra jártak, láthatták, hogy rögtön a letérő előtt, a főút mellett egy nyílszerű deszkatábla állt egy karóra szögezve a Hargita felé mutatva, s ez állt rajta: 2004. december 5. utca. Ferenczes István barátom, a Székelyföld akkori főszerkesztője „gyönyörű” esszét írt arról, amit röviden úgy fogalmazhatnék meg: Tamási Ábelje, azaz mi mehetünk vissza újra a rengeteg fele. Biblikus a név, s jelképes az útirány! És az a tábla – mindig megnézem – azóta is ott áll, kissé megszürkülve, megkopva, pedig hét év telt el azóta. Hóviharok voltak, ki is dőlhetett volna, de nem dőlt ki, vagy ha mégis, valakik, gondos kezek, akiknek fájt az a szavazás, mindig visszaállították. Mementónak. Azt a táblát most, 2011. április 18. után az új magyar kormánynak köszönhetően el lehet távolítani! De még ne dobjuk el! Tegyük be akár a csíkszeredai Múzeumba, akár a Haáz Rezső múzeumba – emlékeztetőül is, de azért is, hogy bármikor elővehessük. A mai Magyarországon vannak még olyan erők, akik 2004. december 5-én ellenünk szavaztak, s most is ellenünk szavaznának!
Az új alaptörvényről pedig annyit: a Szent Koronának ott a helye szerintünk is az alaptörvényben, s kár, hogy nincs rajta a zászlón is. Jól mutatna. És reméljük még azt is, hogy az új alaptörvénnyel törvényes jogot nyer az álságos beszéd helyett az egyenes beszéd. A gyűlöletbeszéd helyett a szeretetbeszéd, ha úgy tetszik. És a Haza „haza” lesz, a család család. Mi pedig csak: magyarok.
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)

Nem változik a magyarság aránya?
Nem annyira rosszak az erdélyi magyarság demográfiai kilátásai, mint hinnénk, legalábbis ami az etnikai arányt illeti – derült ki abból az előadásból, amelyet Kiss Tamás, a kolozsvári kisebbségkutató intézet kutatási és elemzési osztályának vezetője tartott Nagyváradon.
A rendezvény a Bihar megyei RMDSZ szervezte Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási moduljának második előadása volt.
A közelgő népszámlálás miatt a figyelem előterébe kerülnek a demográfiai mutatók az utóbbi időben – mutatott rá Kiss Tamás előadásának bevezetőjében. A rendszerváltás óta két cenzust szerveztek Romániában, az elsőt 1992-ben, a legutóbbit pedig 2002-ben, s a kettő közt eltelt időben mind számbelileg, mind arányában csökkent az erdélyi magyar népesség.
A szakember szerint bár a következő, idén kiírandó népszámláláson várhatóan mind a magyar, mind a román népesség száma csökkenni fog, van esély arra, hogy a magyarság aránya megmaradjon a legutóbb mért 19,5 százalékon Erdélyben. Ennek több oka is van – magyarázta Kiss Tamás, s ezek közül az egyik legszembetűnőbb az, hogy míg az elmúlt rendszer végén és a rendszerváltás után nem sokkal több magyar vándorolt ki Erdélyből, mint román – elsősorban Magyarország volt az úti cél –, addig mostanra, úgy tűnik, a román nemzetiségűek közül jóval többen költöznek Nyugatra. Főleg Spanyolországban és Olaszországban vállalnak munkát.
Felmérések szerint jelenleg nem kevesebb mint 2,8 millió emberről van szó, aki ebben a helyzetben van. A közelgő népszámlálással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés tehát az, hogy azokat az állampolgárokat, akik már több mint egy esztendeje külföldön élnek, beleszámítják-e majd – magyarán megengedik-e az itthon maradt családtagoknak, hogy külföldön dolgozó gyerekük, házastársuk nevét bediktálják a számlálóbiztosoknak –, fogalmazott a szakember. Ha ugyanis beleszámítják őket, valószínűnek tűnik, hogy a magyarság aránya romlani fog a tíz évvel ezelőttihez képest, ha pedig nem, előreláthatóan nem lesz kimutatható változás.
A gyerekvállalásra vonatkozó számok egész Kelet-Európában drasztikusan csökkentek, hiszen a mai tendenciák alapján jelentősen kitolódott az a kor, amikor az emberek megházasodnak, majd gyereket vállalnak. Éppen ezért a megszületett gyermekek száma is csökkenőben van – mind a magyarok, mind a románok körében jóval alatta marad annak a számnak, amely a populáció szinten tartásához szükséges volna. A szociológus rámutatott: valamivel mégiscsak jobbak a magyaroknál mért számok ebben a vonatkozásban, így elmondhatjuk, hogy a migrációs és a gyermekvállalási mutatók alapján a magyar népesség számára pozitívak az előrejelzések. Kisebbségi létünkből kifolyólag azonban az asszimilációt is bele kell számítani a prognózisba – az identitásvesztés pedig a vegyes házasságok és egyéb tényezők miatt egyre nagyobb méreteket ölt, hívta fel a figyelmet Kiss Tamás.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A család hangja
Bemutatták dr. Szőcs Géza új könyvét
Bár rövid idő alatt készült el, mégis több évtized óta felgyűlt, beérett anyag van abban a kiadványban, ami dr. Szőcs Géza volt rádiós szakember, egyetemi tanár nevével fémjelezve megjelent. A család hangja című könyv ismét egy olyan sokoldalú kiadvány, ami egyaránt felfogható művelődéstörténeti, szociológiai és nagyon emberi hangokat tartalmazó műnek. A könyvet szerda délután mutatták be a Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében.
A lélek, az oskola és a szülőföld hangjának a folytatása A család hangja, melynek méltatatására a szerző jó barátja, Sylvester Lajos közíró vállalkozott. „Ez a könyv a mi könyvünk, 12 életút szerepel a kötetben, az képezi a törzsanyagot. S azért is érdekes, mert tárgyilagosan közvetít gondolatokat, annak ellenére, hogy az emberek nagy többsége hajlamos kiszínezni mások és saját élettörténetét is” – mondotta a közíró, aki szerint fantasztikus az a munka, amit dr. Szőcs Géza a magyar kultúra és társadalom érdekében tett. Sylvester Lajos szerint A család hangja akár emlékműként is felfogható, amit az írója a magyar társadalomnak jelképesen állított.
A kötet méltatása után a szerző, a tőle megszokott öniróniával, finom humorral megtűzdelt szellemi utazáson vezette végig a jelenlevőket, akik első kézből értesülhettek arról, hogy mit és miért tartalmaz a kiadvány. A nevetőizmokat is próbára tevő önvallomás alatt megtudhattuk: bár sokan azt gondolnák, hogy a kötetben bemutatott 12 család egy szubjektív válogatás eredménye, ez nem így van: hosszas fontolgatás és rostálás alapján kerültek bele a kötetbe, és a sértődések, kifogások elkerülése végett ábécé sorrendben. Végül ez nem így sikeredett – mondta dr. Szőcs Géza, aki szerint egy fizikusnak megbocsátható, hogy a betűrendet IGH-ra cserélte fel véletlenül GHI helyett.
A sorozat negyedik kötete négy fejezetre tagolódik. Az elsőben a szerző a vele egykorú „ifjakat” szólaltatta meg, akik hét-nyolc évtizedre visszanyúló élményeiket osztják meg az olvasókkal. A második fejezet egyben a kiadvány névadója is, és a fiának születésére emlékezik vissza a szerző, aki a kisbaba nevében fogalmazta meg a gondolatait. A harmadik negyed a színpad hangja, hiszen dr. Szőcs Géza neve összefonódik a színházi élettel, írt már gyerekszíndarabot, és a világot jelentő deszkákra vitt több klasszikust is.
A negyedik fejezet sokak számára érdekes lehet: az Egy más világ hangjában az íróember a róla szóló szekuritátés megfigyelési-dossziékba nyújt betekintést, de ugyanitt olvashatunk a málenkij robot és az orosz hadifogság történéseiről is. A könyvvel egy időben jelent meg a Háromszéki harangszó című CD is: ez fejezeteket tartalmaz egy székely rádiós naplójából, a pár perces részleteket tartalmazó hanganyagokat egy kolozsvári színész mondta fel a korongra. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Húsvéti ajándékosztás a romatelepen
Nagyvárad – Nagypénteken Tőkés László az Európai Parlament alelnöke ajándékcsomagokat osztott a nagyváradi romatelepen lakóknak.
Tőkés László és kísérete valamint a sajtó munkatársai péntek délben mentek ki a nagyváradi Cinka Panna roma lakótelepre, ahol a Roma Párt ngyváradi elnökének, Lakatos Jánosnak az öccse, Lakatos Lajos fogadta őket. Az EP alelnöke százharminc ajándékcsomagot vitt magával, annyit, ahány lakás van a romatelepen. A helyszínen Tőkés László elmondta: „Brüsszelből jövök, ahol nemrégiben fogadta el az Európai Parlament a roma srtratégiát. Szeretettel tolmácsolom maguknak Járóka Lívia magyarországi cigány EP-képviselő asszony üdvözletét, aki ennek az ügynek az előterjesztője volt.” Tőkés jelezte, hogy a cigányság ügye nem áll meg a román-magyar határon, és a stratégia szerint az egész európai cigányság helyzetét javítani kell. Éppen ezért felhívta a figyelmet: „mit érne, ha mi Európában nagy ovációban részesítjük Járóka Líviát, a jelentéstévőt, hogyha a magunk helyén nem teszünk semmit. Ezért alapítottuk Nagy József Barnával a nagyváradi cigánymissziós központot, hogy erőnk szerint segítesünk a romák helyzetén. A gazdasági nyomorúságot mi nem tudjuk enyhíteni alkalmi csomagokkal, de mégis, nagypénteken Krisztus urunk szenvedései arra intenek bennünket, hogy ha ebben a világban van szolidaritás, szeretet, akkor jut mindenkinek egy falat kenyér, és hosszútávon minden meg fog változni.”
Magyar romák
Nagy József Barna a cigánymissziós központ vezetője, aki egyben a nagyváradi Demokrácia Központ vezetője is, megemlítette, hogy Lakatos Lajos volt az első váradi roma, aki magyar állampolgárságért folyamodott. „Itt is fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy mndazoknak a romániai romáknak is jár a magyar állampolgárság, akiknek ősei valaha magyar állampolgárok voltak.” Végezetül Lakatos Lajos roma párt váradi elnökének testvére mondott köszönetet Tőkés Lászlónak, amiért meglátogatta a váradi romatelepet. „Reméljük, hogy a továbbiakban is együtt fogunk tudni működni, mert mindenhonnan jól jön a segítség a romák számára” – fogalmazott. Ezt követően Tőkés László végigjárta a romatelepet, üdvözölte felnőtteket, húsvéti köszöntőket adott át a gyerekeknek, bement néhány házba, hogy képet kapjon arról, milyen életkörülmények között laknak a romák. Mielőtt elment, Tőkés László egy húsvéti éneket tanított meg a roma gyerekeknek.
Pap István
erdon.ro

A család hangja
Ez a címe dr. Szőcs Géza kézdivásárhelyi nyugalmazott egyetemi tanár legújabb, sorban az ötödik könyvének, melyet népes érdeklődő jelenlétében szerdán délután a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében mutattak be.
A magánkiadásban megjelentetett könyv tizenkét család életútját követi, és külön fejezetet szentel saját megfigyelési dossziéjának, abból közöl magyarra fordított részleteket. Dr. Szőcs Géza új könyvét Sylvester Lajos közíró, lapunk főmunkatársa méltatta. A kötetet ifj. Szőcs Géza szerkesztette, tördelte és mutatós borítóját is ő készítette. Dr. Szőcs Géza bejelentette: következő könyvének címe Az űr hangja. A találkozó végén a szerző dedikált.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keresztalja címen új római katolikus hetilap jelent meg
Keresztalja címen új római katolikus hetilap indul útjára vasárnap. “Azt látjuk, hogy míg a világi média frissen és tetszetős formában önti elénk a történéseket, a keresztény kezdeményezésekről jobbára csak szűk csoportok tudnak. Talán ezért is érezhető egyfajta kiégett, fáradt hangulat az emberek körében” – fogalmaznak a lap szerkesztői, akik egyébként főként a világi sajtóban tevékenykednek, tevékenykedtek. A Keresztalja éppen ezért alternatívát kínál az amúgy sem túl gazdag erdélyi hetilappiacon, hírlap kíván lenni, amelyben a római katolikus egyház körüli történések mellett az erdélyi és partiumi történelmi egyházak hírei is helyet kapnak, mint ahogy külön rovat foglalkozik a közéleti, politikai, gazdasági döntésekkel is. “Jó lenne bemutatni azokat a pozitív kezdeményezéseket, amelyek másokat is cselekvésre ösztönözhetnek” – vallja Lukács János, a Keresztalja főszerkesztője.
A lap munkatársai az aktuális heti történéseket olvasmányos formában jelenítik meg, jó minőségű sajtófotókkal illusztrálják, s nagy teret kapnak a saját témafeldolgozások, interjúk, riportok is. A szerkesztők ugyanis az újság hasábjain nem csak a rendszeres templomlátogatókhoz kívánnak szólni. “Azok igényeit szeretnénk kielégíteni, akik hitüket rendszeresen gyakorolják, viszont nemcsak lelki olvasmányra vágynak, hanem az élő egyház iránt is érdeklődnek. A mi olvasóközönségünk nemcsak az idősebb korosztály tagjai közül kerülhet ki, hiszen nagyon sok fiatal és középkorú embert, illetve sokgyerekes családot is lehet látni a templomokban” – vallják.
Hogy miért a Keresztalja címre esett a választás? Ez a név egyszerre fejezi ki, hogy erdélyi és katolikus újságról van szó. “A keresztalja a kereszt mögött haladó zarándokcsoportot jelenti, így jelen van a szóban a közösség, az úton levő csapat és a Krisztust követés is. Nem utolsósorban pedig ez a név erős utalás Csíksomlyóra is, a Kárpát-medencei magyarság Mária-tiszteletének gyújtópontjára” – mondja Lukács János.
A lapot a Székelyföldön több településen is rikkancsok árusítják a templomok környékén, de Erdély és a Partium több plébániáján is kapható lesz a Keresztalja. A terjeszkedés folytatódik, addig pedig az érdeklődők felvehetik a kapcsolatot a kiadóval a terjesztes@keresztalja.ro e-mail címen vagy a 0364/730-994-es telefonszámon.
Népújság (Marosvásárhely)

„Világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást”
Ókovács Szilveszter, a Duna TV új vezérigazgatója nem enged az igényességből
Ókovács Szilveszter 2010. november 18. óta a Duna Televízió Zrt. új vezérigazgatója. A korábban operaénekesként, közíróként, rádiósként és tévésként tevékenykedő Ókovács Szilveszter tavaly Cselényi Lászlót váltotta a Duna TV élén. Az új vezérigazgató és helyettese, Amin Zoltán nemrég erdélyi körúton tartózkodott, amelynek célja az itt élő magyarságnak a Duna TV jövőbeni műsorpolitikájával kapcsolatos elvárásainak és igényeinek a felmérése volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Kolozsváron is zártkörű megbeszélésre került sor, amelyen a Duna TV vezetői egyetemi oktatókkal, politológusokkal, szociológusokkal, a szakma és a civil szféra képviselőivel folytattak eszmecserét. Ókovács Szilveszter és kollégája beszámoltak a magyar közszolgálati médiában bekövetkezett változásokról, hangsúlyozva: a jövőben az anyaország határain kívül élő magyarság, és az itt működő tévés műhelyek fontos szerepet fognak kapni a nemzet televíziójában, amely a Kárpát-medence meghatározó csatornájává kíván válni. A jelenlévők az erdélyi magyar közösségnek a kisebbségi sorsból adódó sajátos helyzetére, problémáik, gondjaik kibeszélésének és megjelenítésének fontosságára hívták fel a Duna Tv vezetőinek a figyelmét.
– Milyen átszervezések zajlottak a közelmúltban a magyar közszolgálati médiában, s ez milyen mértékben érintette a Duna TV-t? – kérdeztük a Duna TV új vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert.
– Az új médiatörvény 2011. január elsejei életbe lépésével alapvetően változott meg a közmédia szerkezete. Szemponttá vált az erők koncentrálása, a párhuzamosságok felszámolása és a források hatékonyabb felhasználása. Ha ez nagyon politikusan hangzik, akkor néhány példa: a „sok stáb ugyanoda megy” pénzpazarló metodikáját a „sok stáb sokfelé megy” gyakorlata váltotta fel, így több hírt kapunk több felől. Azután lehetségessé vált az átdolgozás, és a „több stúdió dolgozik keveset” elve helyébe a „kevesebb stúdió dolgozik többet” elvárását tettük. Ami pedig a szerkezeti vázat illeti: négy úgynevezett megrendelő Zrt. jött létre (MTV, MR, MTI és Duna), amelyek az ötödiktől, a szinte a teljes dolgozói állományt és közvagyont átvett MTVA-tól kapják a kívánság szerint elkészített műsorokat. És valamennyi híradásért, honlapért és flash-ért az MTI Hírcentruma felel.
– Várhatóak-e lényegi változások az eddigiekhez képest a Duna TV műsorpolitikájában, és ha igen, akkor melyek lennének ezek? Milyen elképzelésekkel és tervekkel vágott neki az új feladatnak?
– A Duna Televízió 1992 karácsonyán II. János Pál áldásával lépett a minőségi televíziózás útjára. Büszke vagyok rá, pedig tizennyolc éven át csak nézője lehettem, hogy sosem tért le erről a csapásról, az időnként vargabetűk dacára sem. Pedig sokszor kellett utat taposni a médiadzsungelben: Csíksomlyóról búcsút például senki sem közvetített a Duna előtt. Magam most is azon vagyok, hogy se az igényességből, se az áldás erejéből ne veszítsünk: a Duna a politikai határok nélkül kezelt magyar nemzet orgánuma marad, míg második, tematikus csatornája dunART néven a magyar kultúra prémiumszintű gyűjtőhelye lesz. Ősztől ez lép az Autonómia nevű ismétlőprogram helyébe.
– Hogyan képzelik el megjeleníteni a televízióban az anyaország határain túl – az utódállamokban – élő magyarság sajátos gondjait? Miként kívánják bekapcsolni az összmagyar vérkeringésbe Erdélyt, létezik-e erre vonatkozóan valamilyen stratégia?
– Igen, hogyne. Nem célunk, hogy szellemi skanzenbe zárjuk a kárpáti karéjban élő, de az anyaországtól csaknem száz éve elcsatolt magyarságot. Minden műsorunk úgy gondolkozik majd, hogy a határon túli tematika szerves része legyen, határon túli vendég oda behívható legyen. Nem kipipálni szeretnénk Erdélyt sem, mondjuk, egy napi tizenöt perces híradócskával, hanem organikusan kötni az óhazához. Ez Önöknek is múlhatatlanul fontos, de – és engedje meg, hogy tízmillió potenciális célszemély miatt ezt is hozzátegyem – Kis-Magyarországnak is lételeme, ha megmaradni akar.
– Erdélyi körúton tájékozódtak arról, hogy milyen elvárásai vannak az itteni magyarságnak a nemzet televíziójával szemben. Többnyire milyen kérések fogalmazódtak meg, illetve figyelembe fogják-e venni az elhangzott szempontokat?
– Azért jöttünk, hogy beszélgessünk. Tizennyolc kisebb-nagyobb találkozás nettó másfél nap alatt nagyon sűrű program, de az otthoni átszervezések, az intézményépítés és az őszre tervezett vadonatúj műsorszerkezetek miatt most többre nem volt idő. Hamarosan visszatérünk, például egy műsorvezetői casting miatt is. De a feszített menetrend ellenére világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást. Mindkettőt szívből ígértük meg, annyit hozzátéve a rendszeresen ide kilyukadó disputához, hogy Erdély belső, intim ügyei viszont nem egy öt kontinensre szóró összmagyar adóra tartoznak. Véleményem szerint nem kerülhető meg egy potens és nézett erdélyi televízió felépítése. Ha viszont egy Kolozs megyei problémának van kitekintése, nagy a hatósugara, és megoldása valamennyi magyar ember számára hordoz megszívlelendőt Canberrától akár Csángóföldig, akkor annak természetesen a Dunán lesz a helye ezután is. Konkrét vitaműsort tervezünk – hadd ne improvizáljak, hisz szeretnénk komolyan venni a dolgot, a többiről majd később.
– Friss közvélemény-kutatás szerint tájainkon a Duna TV háttérbe szorult. Az emberek többsége az RTL-t és a TV 2 kereskedelmi adókat nézik inkább. Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nézőket ismét visszacsábítsák a Duna csatornákra és növeljék a tévé nézettségét?
– Egész őszintén: még rosszabb helyzetre készültünk. Odahaza annyira nyomasztó a kereskedelmi fölény, és annyira lepusztult a közmédia televíziós szegmense, hogy ugyanazokat az arányokat vártam Erdélyben is. Meglepett, hogy még mindig mekkora nimbusza van a Dunának, és ezt Budapestről jőve most nagy pozitívumként élem meg. De világos, hogy a túldolgoztatott, válságoktól sújtott, nehezen élő magyar ember szemzsibbasztónak vagy háttérnek használja a televíziót a határ mindkét oldalán, és ezt a fura telekommunikációs ópiumot a kereskedelmi média nagy eredményességgel gyártja. Nekünk át kell mennünk a tű fokán: olyan csomagolásba tenni az igazi, nem évülő értékeket, mint hazaszeretet, család, istenhit, műveltség, hagyomány, művészet, sport és mások, hogy azok a toronymagasra felküldött ingerküszöböt valahogy átüssék. A Duna nem lehet lassú, áporodott, színtelen és halk. Mint az élet valamennyi területén, itt is az arányok helyes megtalálása lesz a mesterség lényege. Úgy érezzük, Erdélyben még megvan a bizalom, és mi nem szeretnénk eljátszani.
Ókovács Szilveszter 1969. december 31-én született Veszprémben. Operaénekes (lírai bariton), zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő. Tanult trombitán, harsonán, zongorán, több fúvószenekarral bejárta a fél Európát.
A Kincskereső című országos gyermeklap sci-fi pályázatán nyertes. Középiskolásként a Caranten és Tabu funky együttesek tagja (basszusgitár, szövegíró, énekes). A Győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-től magán-énektanár és kamaraművész, majd 1997-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekese, énekművésze, magánének-művésztanár.
Énekesként Európa több országában fellépett (dalestek, oratóriumok, operák), 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től pedig a Nemzeti Filharmónia szólistája, 2000-ben színpadra állítja Mozart A színigazgató című darabját.
Oktatóként 1996–2000 között a váci konzervatórium tanára, 1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadója, 2000–2002 között a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadója, 2001–2005-ben Operaházi tag, 2001-től az Erkel Színház vezetője, 2002-től a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója.
Közölt a Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-Hangjegyzet, Új Ember, Fidelio, Magazin, Magyar Nemzet, KépMás, Nagyítás című lapokban.
Rádiósként 1989-től a veszprémi Radio Jam-ben hallható, 2001 – 2004 között a Bartók Rádió, 2007-től a Lánchíd Rádió, 2009-től pedig a Klasszik Rádió munkatársa. Tévésként 1991-92 között a Magyar Televízió Mozart-vetélkedősorozaton győzelemre vezeti csapatát, majd 2001-től a Satelit TV riportere, a Hír TV műsorvezetője, szerkesztője.
Artisjus-díj-ban részesül 2007-ben, majd 2009-ben Mikszáth Kálmán-díjjal jutalmazzák, 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki. Ezen kívül az Országos Polgári Szövetség Sajtódíjában és Pest megye Sajtódíjában részesül.
Felesége Máthé Zsuzsa jogász, történész, három gyermek édesapja, Benedek 6, Zsombor 5 és Juliska 2 éves.
PAPP ANNAMÁRIA 
Szabadság (Kolozsvár)

Magunkat látni mások tükrében
Tapodi Zsuzsanna irodalomtörténész szerint fontos, hogy tiszta fogalmakkal dolgozzunk
Alig fejeződött be Csíkszeredában a harmadik Imagológiai Konferencia (2011. április 15–16.), interjúalanyunk, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Kara humántudományok tanszékének vezetője és kollégái már azon vannak, miként serkenthetnék újabb részvételre a nemzetközi tudományosság minél több szaktekintélyét, még vonzóbbá téve rendezvényüket, az eddiginél szélesebb körűvé az idén két napba és szekciókba sűrített tanácskozásukat. Beszélgetésünk fő témája ez az útkeresés.
Elégedetlenek a részvétellel? De hiszen a korábbi konferenciákhoz képest rekordszámú előadás hangzott el, és olyan központokból is érkeztek előadók, ahonnan eddig nem mutatkozott érdeklődés.
– Könnyű volna e nyilvánvaló eredmények fényében sütkérezni, hiszen a közel ötven előadás önmagért beszél, akárcsak az a tény, hogy a házigazda Csíkszereda két kara mellett Kolozsvárról, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Debrecenből, Szegedről, Újvidékről, Budapestről, Rómából érkezett előadók értekeztek a mássághoz kapcsolódó irodalmi és társadalmi kérdésekről.
Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy ilyen felhozatal mellett a bemutatott dolgozatokból szerkesztendő kötet akár áttörést is jelenthet munkánkban. Eddig ugyanis, az első két konferencia alig-alig lépett túl a címükben meghirdetett kereteken: Románok a magyar irodalomban – Magyarok a román irodalomban.
Az induláskor megfogalmazott céljainktól ma sem tértünk el, de, mert azt tapasztaltuk, hogy előadóink amúgy is bátran feszegették a határokat, az idén mi is beemeltük vizsgálódási körünkbe a nyelvi, kulturális, vallási másságot, az irodalomtörténeti megközelítésen túl szociálpszichológiai, antropológiai, néprajzi, politológiai, filmesztétikai megvilágításban, és akár tágabb körben végzett kutatásokat, problémafelvetéseket szorgalmaztunk. Igaz, így nehezebb címet adni egy konferenciának, de abban minden előadás közös volt, hogy valamilyen módon érintette a nemzeti-etnikai sztereotípiák, mítoszok, ön- és másság-képek megannyi vonatkozását. Csakhogy...
A problémákról talán majd később. Előbb tisztázzuk, mi fán is terem az imagológia?
– Az imagológia formálisan az összehasonlító irodalomtörténet részdiszciplínája, a társadalomtudományokhoz is szorosan kapcsolódik. Jelentése imágó- vagy imázskutatás, az egyénről és közösségről alkotott véleményeket tanulmányozza, egymást feltételező és egymásra ható folyamat keretében. Az irodalomtudomány ugyanis a huszadik század második felében fokozatosan interdiszciplinárissá vált a kultúratudományok tágabb keretében.
Az irodalmi jelenségek amúgy sem csupán önmagukban léteznek, hiszen emberek írnak, emberek olvasnak, emberek a közvetítők, s ez által integrálódnak a társadalmi kommunikációba. A szociológiának, a szociálpszichológiának, a politológiának, történettudománynak, a néprajznak, de talán még a közgazdaságnak is számottevő mondanivalója lehet a másságképpel kapcsolatban. Azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyekben összehasonlító irodalommal is foglalkoznak, többé-kevésbé programszerűen az imagológiai kutatás is napirenden van.
Egyetlen embernek, legyen az bár főszervező, szinte lehetetlen befognia akár egy kétszekciós rendezvény minden mozzanatát is. Ennek ellenére önt szinte mindenütt ott lehetett látni. Milyen tanulságokkal távozott az ünnepélyes zárszó után?
- Jó volt tapasztalni az előadások sokféleségét, a megközelítések színességét, s mindenütt, ahol jelen tudtam lenni, olyan gondolatokat hallottam, amelyek élénk beszélgetéseket váltottak ki, akár az ülésen, akár a szünetekben. Általános tanulság, hogy induláskor nem árt röviden meghatározni a használt fogalmakat, akár az időkorlát ellenére is – hiszen mindannyian tudjuk, hogy nehéz eredeti gondolatokat húsz perc alatt kifejteni, ha az idő egy részét meghatározásra kell fordítani.
A viták egy jó része azonban a más-más módon használt terminológiából s az ebből adódó félreértésekből fakadt. Észrevettem ugyanakkor, hogy azok a kérdésfelvetések aratták a legnagyobb tetszést, amelyek valamiképpen bennünket érintettek, saját helyzetünk értelmezését segítették – mások szövegeinek, kultúrájának tükrében.
A régiónkra jellemző értékrendbeli, eszmei és politikai válságok okait illetően azokra nagyjából meg is fogalmazódott a válasz, s úgy tűnik, lassan nyoma vész annak az ideológiai-eszmei vákuumnak, amely a rendszerváltások következtében hirtelen fellépett, s ahová ellenőrizetlenül tódult be, jobb híján, a múlt mindenfajta nacionalizmusának hordaléka. Ez a fajta identitási válság korábban erőteljesen közép-kelet-európai színezetűnek tűnt, de mind jobban bebizonyosodik, hogy a multikulturalitástól megoldást remélő nyugatot is utoléri.
Ezek szerint az önök konferenciája nem periférikus, provinciális, hanem igen időszerű, megoldatlan kérdésekre választ kereső tudományos fórum.
– Valóban. Mégis, elég fárasztóan, nekünk mindegyre bizonygatnunk kell, hogy törekvéseink jóval több figyelmet érdemelnek. Persze, ezért nekünk is többet kellene tennünk, és bár tavaly angol nyelvű nemzetközi konferencián vetettünk össze különböző kulturális diskurzus-típusokat, az együttélésből adódó problémakört nyelvészeti szempontból megközelítve, illetve a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel közösen háromszor is szerveztünk már a két- és többnyelvűség kérdéseit kutató tudományos konferenciát, még akad dolgunk elég.
A konferencia előzetes programját ismerve is feltűnt, hogy a magyar kutatók arányához képest a bejelentkező román szakemberek száma több mint szerény. Miként lehetne ezen úgy mozdítani, hogy a rendezvénynek ne csak „mi mondjuk, mi halljuk” típusú visszhangja legyen?
– Olyan gond ez, amit józanul és igen alaposan, minden szempontból elemeznünk kell. Az alulreprezentáltság mindhárom konferenciánkra többé-kevésbé jellemző volt. Az idén ráadásul a bejelentkezés után megbetegedett román és szlovák kollégák hiánya tovább növelte ezt az aránytalanságot.
Egyet meg kell értenünk: egy román kollégának egy erdélyi magyar szakemberrel leülni egy asztal mellé nem ér föl nemzetközi kontaktussal, s ha választania lehet, Csíkszereda helyett inkább Madridba vagy Brüsszelbe megy. Ha ezt a konferenciát, mondjuk, valahol Magyarországon rendezték volna, egész biztos, hogy a román érdeklődés is nagyobbnak bizonyul. Elvégre egy külföldi rendezvényen részt venni a tudományos karrier szempontjából mindig előnyösebb. S ráadásul ez az itthoni magyar kutatókra, tanárokra is áll!
Miként hasznosítják a konferencián bemutatott előadásokat?
– Az előadásokból, amelyek nem egyszer terjedelmesebb, alaposabb dolgozatok vázlatai csupán, könyvet szerkesztünk. Szerettük volna a rendezvényen átnyújtani a résztvevőknek az előző konferencia kötetét, de a nyomda nem készült el vele időben. Tanulva az esetből, a most zárult rendezvény tanulmánykötete szerkesztésének már a konferencia után nekiláttunk. A szerkesztés pedig, ami rám hárul, jó alkalom lesz arra, hogy elmélyült, árnyalt képet nyerjek, nyerjünk a konferencián végzett munkáról. Amiről pillanatnyilag inkább csak benyomásaim és sejtéseim vannak.
Többkötetes szerzőként mennyire ihlette meg az imagológiai betájolódás, foglalkozik-e a gondolattal, hogy a kérdéskörben átfogó művel jelentkezzék?
– Azt tapasztaltam, hogy ha foglalkozni kezdünk az embertudományok valamelyik szeletével, akkor előbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy minden mindennel összefügg. A matematika által kidolgozott hálóelmélet modellként szolgálhat: egyik csomó a másikkal összefügg, miközben annyi kapcsolat jön létre, hogy tulajdonképpen rizómává, labirintussá is teszi a nagy egészet, melyben nehéz eligazodni. A tudománynak pedig pontosan az a feladata, hogy kiutakat keressen.
Következő, szélesebb olvasóközönséghez szóló könyvem biztosan a másság kérdéskörét járja körül, jó ideje gyűjtöm már hozzá az anyagot. Igaz, szakmai feladataim, amelyek között az olvasás és a kritikai interpretálás kötelessége első helyen áll, meglehetősen szűkre szabják az írásra szánt időmet, s valamiképpen tankönyvet is kell a diákok kezébe adni, de az egészen biztos, hogy az imagológiai módszerekkel megközelített másság külön fejezet lesz benne, az összehasonlító irodalom problematikájába ágyazva.
Ön szakemberként talán jobban tudja: miért olvas, miért ír az ember? Mi az a kényszer, aminek ilyenkor engedelmeskedik?
– Egyed Emese kolozsvári professzor, maga is költő, előadásában frappánsan rámutatott, hogy az ember, amikor szembesül a maga mulandóságával, képeket alkot, hogy azokban megörökítse magát, de közben azzal is szembesülnie kell, hogy ezek a képek is mulandóak és változnak. Mégsem tehetünk egyebet, mint a hiábavalósággal szembeszállva megpróbálni képeket keresni, vagy megörökíteni magunkat...
Tapodi Zsuzsanna (1961, Szatmárnémeti)
Irodalomkutató, a csíkszeredai Sapientia EMTE tanszékvezető docense. Nagykárolyban érettségizett, 1984-ben szerzett bölcsészdiplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tíz éven át tanított egy sepsiszentgyörgyi általános- és középiskolában, majd 1993–2003 között a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének adjunktusa, több egyetemen is óraadó tanár, 2003-tól a Sapientia főállású docense.
Az általa oktatott tárgyak: Irodalom és társművészetek, Összehasonlító irodalom, Világirodalom, Esztétikai kánonok. Gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, rendezvényeket szervez, publikációs listája igen változatos. Számos országos és nemzetközi tudományos társaság tagja. Főbb könyvei: Irodalmi kánonok (2000); Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában, 1946–1954 (2001); A soha el nem vesző könyv nyomában (2008).
Cseke Gábor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Jó érzés magyarnak lenni – megérkezett a nosztalgiavonat Székelyudvarhelyre
Igazi tömeg várta a határon túlról érkezőket a székelyudvarhelyi kis vonatállomáson. Az ünnepélyes érkezés és az út egyedi élmény volt a legtöbb utas számára.
Sokan könnyekkel küszködve, meghatódva szálltak le a Budapestről érkező nosztalgiavonatról. Volt, aki még soha nem is járt Székelyudvarhelyen, más pedig a rokonaihoz érkezett látogatóba, de egyben mindannyian megegyeztek: túl kevés zsebkendőt hoztak magukkal.
„Jó érzés magyarnak lenni” – mondta könnyeivel küszködve a vonat egyik utasa. Az áfonyapálinkás-kürtőskalácsos fogadtatás mindenkit meghatott, függetlenül attól, hogy épp Budapestről vagy Nürnbergből jött Erdélyt nézni.
László János, a rendezvény egyik házigazdája, történelmi pillanatnak nevezte, hogy Budapestről érkező vonatot köszönthetünk városunkban. A Hotel Küküllő tulajdonosa reményét fejezte ki, hogy a vendégek megismerik a székelyföldieket és az itteni szokásokat, majd pozitív tapasztalatokkal gazdagodva jó hírét viszik a székelységnek.
Orosz Pál Levente beszédében visszaemlékezett 1888. március 15-re, a Héjjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvonal átadására, amikor még a Székely Gőzös pöfögött a síneken. Elmondta, bár az évtizedek során számtalan szerelvény közlekedett ezen a szakaszon, de mégis egészen mostanáig kellett várni, hogy egy Budapestről induló vonatot köszönthessünk Udvarhelyen.
Dr. Zsigmond Barna Pál, a nemrégiben kinevezett csíkszeredai főkonzul nemcsak az vonatozókat üdvözölte, de az udvarhelyieknek is külön megköszönte az ünnepélyes fogadtatást.
Végül az egybegyűltek ünnepélyesen megkoszorúzták a Hargita névre keresztelt kocsit, amit szombaton néhány órára meg is nyitottak a nagyközönségnek, így bárki megnézhette, hogyan érkeztek a látogatók Székelyföldre.
uh.ro 
Erdély.ma

Atlantisz harangoz
Az Atlantisz harangoz 11-ik alkalommal megtartott országos versmondó vetélkedő nemcsak az eredeti célt, szolgálja, a versmondás megkedveltetését, hanem valahol felállít egy olyan megmérettetési rendszert is, mely akarva- akaratlanul is hosszútávon kimutatja, kik azok a tanárok, akiknek a tanítványai ilyen vagy olyan díjakkal térnek haza, abba az intézménybe, mely számukra lehetővé tette a részvételt.
Tulajdonképpen egy tükör, melyben nagyon is jól tükröződik minden olyan érték, mely önazonosságunk tudatos kiépítését szolgálja. De ugyanakkor nagyon jól érzékelteti az ilyen irányú tevékenységnek, mekkora a ható ereje.
Az alapszabályban annak idején rögzítették, a versenyzőnek kötelezően el kell mondania egy zsűri által megadott verset, és egy olyan költeményt, melyet maga választ ki.
Az ez évi verseny témája: derű és harmónia a költészetben. A résztvevők számára kötelező versként Szilágyi Domokos: Hegyek, fák, füvek-című költeményét jelölték meg.
Az idei vetélkedőt az Oktatási és Művelődési Minisztérium anyagilag nem támogatta. Egyébként küldöttje Váradi Izabella jelen volt, szépen fel is szólalt az eseményt nyitó ünnepségen, visszaemlékezve hajdani önmagára, amikor még, mint versenyző ő is részvett az Atlantisz harangoz versenyen. Utalván arra, a mostani versenyzők lehetnek azok, akik majd idővel a maiakat fogják felváltani. Ígérte a jövőbeli támogatás kiharcolását… 
Szilágyi Mátyás a Magyar Köztársaság Kolozsvári főkonzulja arról a belső kedvről beszélt, mely nélkül vers szeretet nem nagyon működik.
 A verseny idei zsűrijének elnöki szerepét László György író, költő és publicista töltötte be. Zsűritagok voltak: Kocsis Tünde rendező és Kelemen Attila színművész, teológiai hallgató.
Ebben az évben is az ország jeles iskoláiból kerültek ki a szereplők. A díjazottak felsorolásával megbizonyosodhatunk arról, hogy az ország jóformán minden részéből voltak. 
Aki megengedhette magának azt a „luxust”, hogy beüljön a vetélkedőre, érzékelhette, a verseny ténylegesen teljesíti azokat az elvárásokat, melyeket a rendezők, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház tulajdonosa, Magyari Eszter (egyébként az alapötlet hajdani megfogalmazója és jelenben is életben tartója) annak idején hirdetett:
Szeretni a versmondást, mert a költemények gondolatai, ha termékeny talajba hullnak, tovább éltetik azt a kultúrát, mely szülőhazánkat és életünket befolyásolja. Ápolván a vers-kultúránkat, magunkat is ápoljuk, felvértezve azzal a tudással, mely minket jellemez.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro