Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2010. február 26.
Régiók átszervezése - Téképécesz
Ha még nem is vert fel különösebben nagy port az RMDSZ által a parlamentbe terjesztett régióátszervezési törvényjavaslat, azért az illetékesek beszélnek róla. És véleményt mondanak. Ennek néztünk utána mai riportunkban.
Arad
Hol ide, hol oda dobigálják
A törvénytervezet alapján Arad újabban Temessel és Krassó-Szörénnyel alkotna egy régiót, a makrorégiót tekintve pedig az említett két megyén kívül egy ernyő alá kerülne még Hunyaddal, Fehérrel, Szebennel és Brassóval. Ezzel szemben, a Csutak István által kidolgozott és 2007 októberében Marosvásárhelyen bemutatott RMDSZ-változatban Aradot Biharhoz, Szatmárhoz és Szilágyhoz csapták. Hogy Aradnak hol lenne a helye, arról először Horváth Levente alprefektust kérdeztük.
– A régiós felosztás Romániában nem a tájegységek gazdasági mutatóit tiszteletben tartó módon történt, hanem sokkal inkább a praktikusság elve menti földrajzi felosztáson alapult, ezért nem lehet semmilyen tematikai hasonlóságokból kiinduló fejlődési, fejlesztési irányelvet kidolgozni. Azt tudjuk, hogy a jelenlegi felosztásban minden régióban van egy gazdasági vezető, és a többiek hozzá hasonlítják magukat. Nem hinném, hogy az elkövetkező időszakban lesz pénz és politikai akarat arra vonatkozólag, hogy az elképzelt régiók közigazgatási vagy önálló jogi státust kapjanak. A jelenlegi beosztás azért is hátrányos, mert egy-egy régió annyira nagy, hogy nem tudott, nem tud regionális projekteket benyújtani, és a régión belül pedig mindig a gazdaságilag leghatékonyabb, úgynevezett vezető megye viszi el a legtöbb pénzt azokból a projektekből, amelyeket egyébként kizárólag csak megyei szinten pályázott meg. Egy Arad–Bihar–Szatmár–Szilágyság felosztásban Arad megyének szintén másodhegedűsi státusa lenne Bihar mögött, mint jelenleg Temes mögött a Hunyaddal, Krassóval és Fehérrel alkotott fejlesztési régióban. Viszont az igaz, hogy Biharral sokkal kisebbek lennének a különbségek, mint Temessel szemben. Gazdaságilag több projektet tudnánk lehívni, ennek ellenére szerintem még az Arad–Bihar–Szatmár–Szilágy irányvonalú régió is még mindig túl nagy ahhoz, hogy közös projektek készülhessenek, és ezeknek a regionális projekteknek a jövőjét gyakorlatilag a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégiónak, a lassan kimúló DKMT-nek a negatív tanulságaira kellene alapozni. Ott is, mint emlékezünk, az együttműködések mindig egy vagy két határ menti megye között alakultak ki, és nem igazán tudtak felmutatni semmilyen, az egész régiót érintő eredményt.
– Tehát két-három megyénél több nem kellene egy ilyen régióba?
– Nem azt mondom, hogy nem kell, hisz létezik az unió úgynevezett NUTS2 leosztása, amely pontosan megszabja, hány lakosa, mekkora területe kell legyen egy régiónak, és ezt mi itt csak hellyel-közzel tudjuk teljesíteni. Az viszont, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyét sikerült egy kalap alá hozni, az a magyarságnak jó, csak nem biztos, hogy a románság ezt ugyanúgy látja, mint mi.
– Csakhogy a NUTS2 egy évtizedek alatt kialakult európai régiós-mentalitásra alapozódik, ami nálunk nincs, itt a politikusok kizárólag megyében képesek gondolkodni.
– Kormányzati irányból nem hiszem, hogy pozitív hozzáállást remélhet az RMDSZ, elsősorban, mert egy közigazgatási átrendeződés óriási összegeket emésztene fel, másodsorban nagy politikai akarat szükséges hozzá, hisz lecsökkenthetné az adott megyében a közigazgatási funkciók számát. Visszatérve a jelenlegi felosztásra, Aradnak mindig másodhegedűsi szerep jutott ebben a régióban, nem emlékszem egyetlen olyan, több megyét átfogó, közös koncepción alapuló projektre sem, amit ez az úgynevezett Nyugati Fejlesztési Régió tett volna le az asztalra. Ugyanez volt a DKMT-ben is, Arad Békéssel, Temes Csongráddal, Csongrád a szabadkaiakkal és sorolhatnám, készítették a kétoldalú kis projektjeiket, de regionális szinten maximum valami kulturális maszlagra volt pénz.
Apró lépésekkel
Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük Bognár Levente alpolgármestert is:
– Az RMDSZ törvénymódosítási javaslata az eddigi nyolc fejlesztési régió helyett 16-ot javasol, ebben természetesen megvannak az elképzelések. Ebben Arad a Bánsági Régióba kerülne, és a vélemények megoszlanak arról, hogy a megyének itt, vagy egy partiumi régióban lenne a helye, nehéz is lenne pontos választ adni erre, hisz Temessel kapcsolatban korábban már volt szó egy úgynevezett „nyugati gazdaságfejlesztési pólusról”, Biharhoz pedig történelmi szálak fűznek. Tény, ilyen esetben egy demokratikus államban megkérdezik a lakosság véleményét. Szerintem már a ’90-es évek végén ki kellett volna írni egy referendumot, amikor legelőször került szóba a régiós felosztás. Másik kérdés, hogy az európai típusú struktúra nálunk egyszerűen nem működne. Egy európai régiónak van döntéshozó szerve, régiós tanácsa, amit nálunk a mai napig nem hoztak létre. Létezik valami vezető szerv a fejlesztési régiók fölött, de ez inkább fiktív.
– Mennyire lenne erős a jelenlegi megyei tanácsok ellenállása?
– Biztos lenne, viszont a feladatokat le kellene osztani. Egyébként több verzió is keringett már a régiós felosztások tekintetében, az egyik román változatban Aradot nemcsak a Bánsághoz, hanem Olténiához is odacsapták volna, ami elfogadhatatlan. Ebből a szempontból az RMDSZ változata sokkal megfelelőbb, hisz kialakít egy dél-erdélyi makrorégiót, amelynek Arad is része, és egy észak-erdélyi makrorégiót. Ez bizonyos autópálya-fejlesztési szempontokból reális, de gazdasági szempontból is kapcsot jelenthet. Csak zárójelben említeném a francia modellt – persze, nekünk a belga modell felelne meg leginkább –, ahol például tengerparti régió alakult ki, hisz gondjaik, céljaik közösek, összeköti őket a tenger.
– A román politikum mennyire lesz vevő erre a felosztási változatra?
– Szerintem a kérdés, hogy mennyire tudjuk meggyőzni őket a kormányban, a parlamentben mint döntéshozóban ennek ésszerűségéről. Mindenképpen az ésszerűségekre, hagyományokra kellene utalni, másrészt pedig az önmeghatározás oldaláról megközelíteni. Miként megy ez majd végbe, most elég nehéz latolgatni, de talán lépésről lépésre elérhető.
Hunyad
Józanság és érzelmek között
Jobb lenne az RMDSZ által javasolt új régiós felosztás? Már csak a kérdés megfogalmazása is a „magyar veszélyt” eleveníti fel Mircea Moloţ Hunyad megyei tanácselnök számára, aki éles RMDSZ-ellenes kirohanásba kezd. „Magyarországot ossza föl az RMDSZ. Ők úgyis előttünk járnak fejlődés és EU-s integráció téren, ott kísérletezzenek, ha annyira kísérletezni akarnak”, mondta ingerülten a liberális megyevezető.
Mit számít az, hogy az RMDSZ – és az erdélyi magyarság – román állampolgárok, s az alkotmány szerint egyenlő jogok illetik meg a többségiekkel, mit számít a liberalizmus doktrínája, melynek mérföldköve éppenséggel a civil állampolgári közösség, s nem az etnikai háttér, Moloţ számára a konspirációs szemlélet mérvadó.„Először is ismerni kellene a fejlesztési régiók átszervezésének igazi célját”, teszi fel a kérdést.
Az uniós pénzalapok hatékonyabb lehívása, a megyék közötti fejlettségi különbségek lefaragása szóba sem jöhet Moloţ számára.Hunyad megyének mi lenne jobb, ha Arad, Temes és Krassó-Szörény megyékkel mellett a jelenlegi V-ös fejlesztési régióban maradna, vagy ha Fehér megyével közösen alkotna egy külön régiót, ahogy az RMDSZ tervezetében szerepel?
E kérdésnél a józanság is kap némi helyet az érzelmek mellett. Komoly érvekre lenne szükség az átszervezéshez. Jelenleg Hunyad megye már elindult egy irányba, kitaposta az utat az V-ös régión belül, kialakult az együttműködés a megyék között, az átcsoportosítás felkavarná az egészet, véli a tanácselnök, jóllehet több mint egy évtized alatt egyetlen közös régiós projekt született, a természeti katasztrófák elleni védelem terén. Azon kívül minden megye csakis saját érdekeit követi. Moloţot ez nem zavarná, mivel állítása szerint Hunyad megye szerezte meg az V-ös régió pénzalapjának 60%-át, míg Arad, Temes és Krassó-Szörény a maradék 40%-on osztoznak. A fejlesztési összegekhez való hozzájutás a projektek szakmai megalapozottságától függ, nem a régiós felosztástól, szögezte le, noha fél szájjal elismerte, hogy Hunyad megyét valóban hagyományosan erős szálak kötik a szomszédos Fehér megyéhez, s a kettő RMDSZ által képzelt összekapcsolása nem teljesen légből kapott.
Felemás megközelítés
Iosif Blaga PD-L-s parlamenti képviselő meglehetősen ellentmondásosan áll a kérdéshez, noha kizárólag racionális síkon, „magyar veszélytől” mentesen közelíti meg a dolgot.
Polgármesterként 2008-ig is hangoztatta, hogy Szászvárost át kellene csatolni Hunyad megyétől a szomszédos Fehér megyéhez. Most is kitart véleménye mellett: „Szászváros számára kétségtelenül jobb lenne a Fehér megyével való társulás, mint a jelenlegi régió”, szögezi le a parlamenti képviselő.
Hát a megyének általában? Ez már bonyolultabb kérdés, véli Blaga. Hunyad szegényebb vidék, nehéziparral, jelentős bányászattal, amely továbbra is súlyos gondokkal szembesül. Fehér megyében a bányászat úgyszintén komoly problémát okoz. Ellenben Arad és Temes megyék gazdaságilag virágzó térségek. Ráadásul Fehér megye kevésbé városiasodott térség, nincs jelentős nagyvárosa, népessége is kisebb, mint Hunyadé. Arad és Temesvár viszont jelentős nagyvárosok, igazi fejlesztési mozdonyok. Mindezeket összevetve, talán Hunyadnak mégis előnyösebb lenne, ha a fejlettebb V-ös régióban maradna, mint ha Fehérrel kapcsolnák össze, ahogy az RMDSZ átszervezési tervezetében szerepel. A PD-L-s politikus szerint a gazdasági megfontolások fontosabbak a történelmi-földrajzi-kulturális tényezőknél, melyek egyértelműen Fehér megye mellett szólnak. Mindez természetesen Szászváros kivételével, amely minden szempont szerint Fehérhez kötődik.
Temes
„Maradhat a Nyugati Régió jelenlegi formájában”
Az RMDSZ régióátszervezési törvényjavaslatát szinte egyáltalán nem ismerik a Temes megyei vezetők, a legtöbben csupán a sajtóból értesültek a kezdeményezésről. Sorin Maxim, a Nyugati Régió Fejlesztési Ügynöksége (ADR Vest) vezérigazgatója, akit talán a leginkább érintenek a fejlesztési régiók átszervezésének következményei, azon a véleményen van, hogy gazdasági és műszaki szempontból az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyékből álló Nyugati Régió megmaradhatna jelenlegi formájában, de hatáskörét bővíteni kellene.
„Egyetértenék azzal, hogy átszervezzék a fejlesztési régiókat, amennyiben az új régióknak bővülne a hatáskörük, a szerepük. Jelenleg annak ellenére, hogy léteznek a fejlesztési régiók, az operatív fejlesztési programok továbbra is országosak. A fejlesztési régióknak alkalmazkodniuk kell az országos fejlesztési politikához, ami nem előnyös a számunkra. Románia nem homogén módon fejlődött, az operatív fejlesztési programokat régiókra kellene lebontani, ahogy ez más európai országok esetében megtörténik.Ami a fejlesztési régiók számát illeti, azt hiszem, erről érdemes vitát nyitni és ebből a szempontból örvendetesnek tartom, hogy a kérdés az RMDSZ kezdeményezésére a parlament asztalára került. Nem akarok állást foglalni egyik változat mellett sem, szó van 8, 12 és 16 fejlesztési régióra való felosztásról is. A 8 régió között vannak olyanok, amelyekben akár 7 megye foglaltatik benne és nagyok a fejlettségbeli és kulturális különbségek.
Ami a Nyugati Régiót illeti, nem vagyok meggyőződve arról, hogy kisebb régiókra kellene felosztani. A négy megye együttműködése jónak mondható, nem volt az elmúlt tíz évben olyan nézetkülönbség, amit tárgyalások során ne tudtunk volna feloldani. Ami a megyék közötti rivalizálást illeti, a meglévő politikai struktúrákat figyelembe véve természetes, hogy minden megyei tanácselnök vagy polgármester arra törekszik, hogy minél több pénzt szerezzen fejlesztésekre a közösség számára, amely megválasztotta. Ha létezne egy regionális döntéshozó testület, amelynek tagjait régiós szinten választanák meg és akiknek regionális politikát kellene folytatniuk, ők másként állnának hozzá a régiós szintű fejlesztésekhez. Jelenleg csak a megyei és a helyi érdekek számítanak. A regionális érdekek csak akkor kerekedhetnek felül, ha egyetértés és harmónia van a tagmegyék döntéshozói között. Én nem tartom kizártnak, hogy a Nyugati Régió megmarad a jelenlegi formájában, mert a mi régiónk sajátos eset: ez a terület és lakosság szempontjából a legkisebb a nyolc fejlesztési régió közül, a lakossága kevesebb, mint 2 millió. Régiónk a jelenlegi formájában megfelel az uniós elvárásoknak: kiegyensúlyozott, két fejlettebb és két fejletlenebb megye van benne, területi szempontból kompakt, a régió fővárosa, Temesvár nagyjából a közepén található. Ha viszont a politikai és történelmi szempontokat is figyelembe veszünk, akkor lehet vitatni a régió jelenlegi összetételét, de ezek meghaladják az én kompetenciáimat.
Gazdasági és működtetési szempontokat figyelembe véve a Nyugati Régió funkcionális, de fenntartom, hogy bővíteni kellene a hatáskörét, regionális intézményeket kellene létrehozni. Hiába készítünk regionális fejlesztési tervet, ha nincsenek hozzá anyagi eszközeink, nincs saját költségvetésünk. Az a véleményem, hogy a meglévő fejlesztési régiókat egyenként kell elemezni és esetenként eldönteni, hogy át kell-e őket szervezni vagy megtartani jelenlegi formájukban.”
„Az Arad– Temesvár konglomerátum kialakulásának nagy jövőt jósolok”
Marossy Zoltán, Temes megye alprefektusa 1994 óta foglalkozik a regionális kérdéskörrel, 1994–2002 között tagja volt az Európai Régiók Gyűlése 1-es bizottságának és 1998-ban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény nyugati fejlesztési régió létrehozását javasolta.
„Mi a kilencvenes években a régiók Európájában láttuk a jövőt, mert a történelem okozta sebeket így lehet a leghatékonyabban begyógyítani. Az alapelv azóta sem változott az Európai Unióban, de ami a legfontosabb, hogy az európai kohéziót célnak kitűző pénzosztás alapelve a régiók kiegyensúlyozása. Ahhoz, hogy Románia beléphessen az Unióba, kellett létezzen egy szerkezeti forma, amelyre egyes európai szabályokat rá lehet vetíteni. Az 1998-as régiós felosztás mesterséges és elhamarkodott elképzelés volt, ahogy a Szovjetunió mintájára létrehozott tartományi rendszer is az volt. Egyesek a parancsuralmi rendszer minden baját a tartományok létéhez kötik. Maradt egy keserű érzés minden olyan megyében, kisrégióban, amelynek hátrányokat okozott az akkori tartományi felosztás. Az Arad – Temesvár-vita is a parancsuralmi időkre vezethető viszsza. A két város között a monarchia idején nem volt semmilyen vita, de a Trianon utáni román királyság idején sem rivalizált egymással Arad és Temesvár. Ez az ellentét a tartományok időszakára vezethető vissza és annak a következménye, hogy aki a hierarchiában lejjebb van, annak a fejére ütnek… Az 1998-as régiós felosztási rendszer azóta bebizonyította, hogy nem az igazi. A most megvitatás alatt levő törvényjavaslat főleg anyagi források elosztása szempontjából akar orvoslást hozni. Amikor ezeket a régiókat létrehozták, azt kellett bizonyítani, hogy a román régiók is helyt tudnak állni az európai mezőnyben. Úgy hozták létre a régiókat, hogy a legfejletlenebb megyéket a fejlettebbek mellé osztották be, hogy elfogadható átlagot hozzanak ki. Így került akkor Hunyad megye a Nyugati Régióba, bár én akkoriban egy Bihar – Arad – Temes – Krassó-Szörény régió létrehozása mellett foglaltam állást és más vélemények is voltak.
A jelenlegi régiós felosztás mellett a gazdagabb megyék nagyobb önrészt tudnak előteremteni az európai pályázatokhoz és jobban meg tudják fizetni a pályázatíró szakértői gárdát is, ezért jobb eséllyel pályáznak, mint a szegényebb megyék. Ez a felosztás megfelel például Szeben vagy Brassó megyének, de Temes megyének is, mert ők viszik el a pályázati pénzeket, de az országot így nem lehet kiegyensúlyozottan fejleszteni.
Véleményem szerint a megyéket fejlettségi szint, hagyományok, az együttműködési készségek szerint kellene régiókba átcsoportosítani, és ezt akarja megvalósítani a törvényjavaslat. Aki ellenkezik, az vagy anyagi megfontolásokból teszi, vagy beteges történelmi félelmeit éli ki, mert nem érti, miről van szó.
– Hogyan látja Ön a Nyugati Régió átszervezését Temes megye és a többi tagmegye jövője szempontjából?
– Hunyadot nem tartanám meg a Nyugati Régióban, mert földrajzi és történelmi szempontból is a Kárpátokon túli részekhez tartozik. Temes megye a mostani felállásban is jól tud fejlődni, mert a szegényebb megyék elől el tudja vinni a pályázati pénzeket. Ha csak Krassó-Szörény megyével maradnánk egy régióban, akkor az új régióban csak Temes megye rúg labdába. Amennyiben Arad is a régióban marad, egyensúlyfaktor lehetne Temes és Krassó-Szörény megyék között. Azt nem hiszem el, hogy Arad megye fejlődését valamivel is gátolná, hogy Temes megyével van egy fejlesztési régióban!
– Miként látja a Nyugati Régió jövőjét Szerbia és ezen belül a Vajdaság uniós csatlakozása után?
– Szerbia uniós csatlakozása után egyáltalán nem lesz mindegy, hogy Arad megye melyik régióban van. Ha megépül az autópálya Arad és Temesvár között, amelynek a két végén fejlődőképes, megfelelő népességgel rendelkező város van, létrejöhet egy olyan konglomerátum, amelynek a szempontjából fontos lenne, hogy Arad és Temesvár együttműködjön egy közös régióban. Ebből a konglomerátumból milliós lakosságú településszerkezet jöhetne létre. A térképre nézve, a fővárosok közül Bukarest és Budapest is viszonylag távol van a mi régiónktól, csak Belgrád van közel. Ha az Arad – Temesvár település-konglomerátum létrejön, versenyezhet a zonális hatását kitágító Belgráddal! A Vajdaság pedig oda fog kötődni, ahonnan jön a pénz, a segítő befolyás, a magasabb iskolázottsági szint, a kiáradó kultúra. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy Arad melyik fejlesztési régióba kerül! Ha Arad és Temesvár képes lesz ezt a konglomerátumot közösen létrehozni, ez sok jót hozhatna a következő generációk számára. Ha viszont Arad a partiumi régióba kerül, elszigetelődhet Temesvártól és utóbbi inkább Szeged partnerségét fogja keresni, mert egyedül túl gyengének fogja érezni magát.
Pataki Zoltán, Chirmiciu András, Irházi János. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. február 26.
Dsida Jenő évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent Dsida Jenő emlékezete című kötetet ismertette Sas Péter magyarországi művelődéstörténész, a kiadvány szerkesztője szerdán délután, a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület által szervezett Dsida-nap záró mozzanataként.
A nőszövetség Szentegyház utca 2. szám alatti székházában tartott rendezvény keretében Laczkó Vass Róbert színművész Dsida költeményeiből, Fodor György piarista konfráter pedig Dsida prózai műveiből olvasott fel részleteket, a Potyó István karnagy által összeállított zenei műsorban pedig Mányoki Mária és a kórus tagjai működtek közre.
– Dsida Jenő egész élete során kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt: a költészetére jellemző istenszeretet annyira áthatotta a lelkét, hogy nem csak saját vallásfelekezetét szerette, hanem valamennyi, a keresztényi szeretet eszmeiségét képviselő egyházat is tisztelte. Ennek felismerésében a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület nem csak születésének vagy halálának évfordulója kapcsán tartja fontosnak a róla való megemlékezést, lehetőség szerint igyekszik hozzájárulni megérdemelten és örvendetesen megerősödött kultuszának fenntartásához és annak az ifjúság számára történő átörökítéséhez. Ehhez a célhoz járult hozzá a ma megvalósított elképzelés, hogy ne csak egy röpke időt, néhány órát, hanem egy teljes napot szenteljünk a Dsida Jenő életműve előtti tisztelgésnek – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a rendezvény népes hallgatóságát Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános.
Sas Péter művelődéstörténész elsőként annak fontosságát emelte ki, hogy erdélyi magyar tudósaink, kiváló történészeink és levéltárosaink mellett íróink és költőink emlékének is méltó helyet kell biztosítanunk, jelen esetben méltán érdemes figyelmünket „a nagyon fiatalon elhunyt, mégis teljes életművet maga után hagyó” Dsida Jenő munkásságára irányítani. – Dsidának továbbra is szerepe van az erdélyi művelődéstörténetben, ezért tettem kísérletet arra, hogy irodalomtörténészek munkáinak felhasználásával bemutassam életművét – magyarázta Sas az általa szerkesztett Dsida Jenő emlékezete (Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére) című kötete kapcsán. Mint mondta, a hat fejezetből álló könyv összeállítása során olyan, a Dsida-kultusz felélesztése érdekében közreműködő személyek munkáit szemlézte, mint Láng Gusztáv, Lisztóczky László, Mózes Huba és Kabán Annamária.
Megtudtuk: Lisztóczky László, az egri Dsida Jenő Baráti Kör megalapítója korábban arra kérte Sas Pétert, hogy olyan nézőpontból próbálja meg bemutatni Dsida Jenő életét, amellyel eddig még senki nem próbálkozott, nevezetesen, hogy a költő életművében mennyire fellelhető a ferences szellemiség. Ennek megválaszolására tett kísérletet Sas Péter a kötetben szereplő egyik írásában. – Dsida mindig hitet tett katolicizmusáról, kiemelve annak nagyszerűségét, és nagy előszeretettel kereste fel a kolozsvári ferences templomot is – hangsúlyozta a művelődéstörténész, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemsokára emlékszobát is berendezhetnek a költő Fürdő utca 14. szám alatti egykori lakásában.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója szerint a kolozsváriaknak kötelességük, hogy Dsida gazdag életművét felkutassák és a fiatalabb generációknak is megmutassák, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kultusz építésének az elkövetkező időszakban is lesz folytatása. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. február 26.
Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól
MTI) – Joseph Daul, a jobbközép irányzatú Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakciójának elnöke, valamint a Fidesz EP-képviselőcsoportja közös nyilatkozatban tisztelgett csütörtökön a kommunizmus áldozatainak, az életüktől, illetve személyes szabadságuktól megfosztottaknak az emléke előtt.
A magyarországi emléknap alkalmából kiadott nyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a kibővült Európai Uniónak szembe kell néznie a XX. század önkényuralmi kommunizmusának örökségével.
"Ez erkölcsi kötelességünk, s egyben alapvető érdekünk is, hiszen a totalitárius kommunizmus – valamint annak öröksége, a posztkommunizmus – természetének ismerete nélkül értelmezhetetlen számos mai európai politikai folyamat" – állapították meg. Emlékeztettek arra, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt az elmúlt években következetesen kiállt az Európai Parlamentben e kérdés jelentőségének elismertetése mellett.
Daul és a Fidesz képviselői osztják azt a nézetet is, miszerint nem lehet különböző mércével mérni az egyes önkényuralmi rendszerek brutalitását. Szerintük a totalitárius nácizmus jogos megbélyegzése együtt kell járjon a totalitárius kommunizmus hasonló elítélésével – már csak azért is, mert a II. világháború vége és a nácizmus bukása a jelenlegi Európai Unió keleti fele számára a másik önkényuralmi rendszer, a kommunizmus kezdetét jelentette. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 26.
Tánczos terveket kér
Konkrét tervek, megvalósíthatósági tanulmányok készítésére kérte fel a Szatmár megyei települések önkormányzatainak képviselőit a térség turizmusának fellendítése érdekében Tánczos Barna.
A turisztikai és vidékfejlesztési minisztérium államtitkára csütörtökön meglátogatta a partiumi megye fontosabb idegenforgalmi célpontjait, ezt követően pedig a megyevezetéssel és a polgármesterekkel találkozott. Tánczos szerint a térség gasztroturisztikai lehetőségeit kihasználva komoly tömegeket lehet Szatmár megyébe vonzani a szükséges fejlesztési munkálatok elvégzésével.
Az államtitkár teljes támogatásáról biztosította a megyei vezetést, és megígérte, közbenjár Elena Udrea turisztikai és vidékfejlesztési miniszternél, annak érdekében, hogy a határ menti megye is bekerüljön abba az országos tervbe, amellyel a romániai fürdőturizmust kívánják fellendíteni. „Ebben a nagyszabású, országos projektben komoly helyet foglalhat el a szatmári térség kiváló termálfürdői miatt” – mondta az államtitkár.
A tervek szerint Krasznabélteken a régi strandon új medencét építenének, valamint a fürdő mellett lévő, csaknem egy évtizede elkezdett, de a vállalkozó anyagi nehézségei miatt abbahagyott szállót is befejeznék. „Még idén hozzálátnánk a tasnádi termálstrand bővítéséhez is. A medencék szomszédságában szálláshelyeket létesítenénk, valamint a térségben egyedülálló termálvíz mellett a kínálatot egy masszázs- és gyógyközpont kialakításával bővítenénk” – részletezte elképzeléseiket Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök. Tánczos szerint a tavalyi mutatókat tekintve Tasnádnak komoly esélye van arra, hogy odavonzza a pihenni, gyógyulni vágyókat, különösen, ha elkészülnek a tervezett fejlesztések.
A partiumi megyén áthaladó országutak rehabilitációját tekintve Csehi Árpád tanácselnök arra kérte Tánczost mint az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, hogy Bukarestben lobbizzon a szakaszonként már járhatatlanná vált 19-es számú nemzetközi út mihamarabbi javítása érdekében.
„Az említett országút túrterebesi része már teljesen használhatatlanná vált. Ez különösen hátrányosan érinti megyénket, hiszen ezen a részen fut a forgalom Kárpátalja felé. Az országos útkarbantartó vállalat arra hivatkozva nem javítja, hogy a 19-es út teljes egészében rehabilitálás alatt van, ezzel szemben azok a munkálatok is leálltak, mert a minisztérium nem ad rá pénz” – hívta fel a figyelmet Csehi.
Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. február 26.
Bajna-Boc randi, számonkéréssel
Számon kérte a magyarországi román közösség parlamenti képviseletét tegnap a román kormányfő a magyar miniszterelnökön az Agerpres hírügynökség szerint.
Emil Boc a budapesti Duna-csúcs előtt találkozott Bajnai Gordonnal. „Közöltem a magyar kormányfővel, hogy azt szeretnénk, ha mielőbb biztosítva lenne a kisebbségek képviselete a magyar országgyűlésben. Szerdai találkozónkon Sólyom László államfő azt ígérte, megoldódik ez a kérdés” – mondta a román miniszterelnök a találkozó után.
Emil Boc emellett arra kérte a magyar kormányfőt: tegyen arról, hogy szűnjön meg az „etnobiznisz” Magyarországon. A bukaresti politikus arról a jelenségről beszélt, amikor az anyagi haszon reményében olyan személyek képviselik a román közösséget a magyarországi kisebbségi önkormányzatokban, akik nem román nemzetiségűek.
„Az európai törvénykezés szabadságot ad az etnikai hovatartozás megválasztásában. Az azonban nem természetes, hogy az adott nemzeti közösséget olyan személy képviselje a közigazgatásban, aki még a kisebbség nyelvét sem ismeri” – jelentette ki a román miniszterelnök.
A találkozó után Emil Boc arról is beszámolt, hogy a következő román–magyar együttes kormányülést várhatóan ősszel tartják. A közös kormányülésről a román miniszterelnök Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is tárgyalt szerdai találkozójukon. A megbeszélésen szintén részt vevő Borbély László környezetvédelmi miniszter lapunknak elmondta, az áprilisi választásokon győzelemre esélyes ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje is fontosnak tartja, a már hagyományos együttes kormányülések folytatását.
Borbély részt vett Emil Boc és Bajnai Gordon tegnapi találkozóján is. A környezetvédelmi miniszter tájékoztatta a magyar miniszterelnököt arról, hogy a verespataki beruházás engedélyeztetése áll, és addig nem is fog folytatódni, amíg a befektető RMGC nem mutat fel egy érvényes városrendészeti tervet, valamint egy részletes régészeti jelentést.
A találkozón Emil Boc arról biztosította Bajnai Gordont, hogy a román parlament előreláthatólag júniusig megszavazza a kisebbségi törvényt. Erre tett ígéretet a román kormányfő szerdán Sólyom Lászlónak is.
A felek gazdasági kérdésekben is egyeztettek. Szó esett arról is, hogy hamarosan befejeződnek az Arad–Szeged gázvezeték, valamint a Várad–Békéscsaba elektromos vezetéknél elkezdett munkálatok. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 26.
A hamis próféták köztünk járnak
Nagyvárad – Csütörtökön, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Királyhágómelléki Református Egyházkerület dísztermében könyvbemutatóval egybekötött megemlékezésre került sor.
Csütörtök délután áhítattal vette kezdetét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által február 25-én hagyományosan megszervezett, a kommunizmusáldozatainak emléket állító rendezvény. Forró László előadó-tanácsos igehirdetésében Illés történetét elevenítette fel, aki eljut élete mélypontjára, embertársai elfordulnak tőle, és egyedül az Istenbe való bizodalom marad számára. Az áldozattá válás első foka a magány. Akommunizmus áldozatainak is ez a magány jutott osztályrészül, pedig ők nem akartak hősök lenni, csak nem tudták elfogadni a hamis prófétákat, magyarázta az igehirdető. Hozzátette: mi még mindig csak részben tudjuk, hogy kik voltak a hamis próféták, ugyanis csak napjainkban derül fény azok nevére, akik pénzért, karrierért, vagy csak hitványságból a rendszer kiszolgálói voltak.
Módszerváltás
Az igehirdetést követően a szervezők Wittner Mária politikus, országgyűlési képviselő, az 56-os szabadságharc egyik meghatározó alakjának 2001-ben elhangzott parlamenti beszédét vetítették le, melyben a politikus erkölcsi hullává kiáltja ki mindazokat, akik a kommunizmus idején hozzájárultak az ország tönkretételéhez, és még mindig az általuk megalázott nemzet parlamentjében ülnek és törvényeket alkotnak.
Nagy József Barna, az est moderátora felolvasta Tőkés László Prágából keltezett üzenetét, majd bemutatta az este meghívottjait: Petrusz Tibort, az 1945–1956 közötti magyar Politikai Elítéltek Közösségének társelnökét, Zombori István történészt, valamint Sümegi György művészettörténészt.
Személyes tapasztalat
Petrusz Tibor mintegy egyórás előadásában történelemkönyvekbe illő személyes tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel a trianon, majd pedig az 1945-ös megszállás utáni időkből, valamint a vörösterror legsötétebb korszakából. Kitért a demoralizált ország tönkretételének folyamatára, az értelmiség elnyomókkal szembeni ellenállására, az 1956-os forradalom eseményeire (melyet a váci fegyházban élt át), végül pedig szólt a jelenlegi politikai helyzetről is. Szerinte 1989 nem rendszerváltás, hanem csak módszerváltás volt. Az igazi gyilkosok még mindig jelen vannak a politikai életben, és napjainkban is a nemzeti érdekekre káros tevékenységet fejtenek ki, zárta előadását a 86 éves előadó.
Hiánypótló kötet `56 áldozatairól
Az 1956-os forradalom hatása a környező országok egyházaira című, hiánypótló tanulmánykötetet Forró László előadó-tanácsos méltatta a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából szervezett rendezvényen. Az elmúlt esztendőben megjelent kötet az 56-os forradalom kommunista elnyomás alatt álló országok egyházaira gyakorolt hatását írja le. Tartalmaz tárgyszerű leírásokat, szubjektívebb beszámolókat egyaránt. Több erdélyi vanatkozású tanulmányt olvashatunk benne, többek között az érmihályfalvi csoport, illetve Sas Kálmán kivégzéséről is. Forró László szerint a kötet hozzájárul annak megértéséhez is, ami napjainkban történik. Zombori István történész, a kötet szerkesztője kifejtette: az 1956-os forradalom az anyaország határain túl is számos áldozatot követelt, és ez a tény kevésbé ismert még Magyarországon.
Véres megtorlások
A könyv rávilágít arra, hogy a vád legtöbbször kommunizmusellenes, az állam elleni szervezkedésben való részvétel volt, a megtorlás pedig ennek megfelelően keménynek bizonyult. A legradikálisabb eszközökhöz Romániában nyúlt az államhatalom, gondoljunk csak a Szoboszlai-perre, vagy az érmihályfalvi csoportra. Zombori István kifejtette: a megtorlások sok esetben véresebbek voltak, mint az anyaországban. „Folytatni kell a kutatásokat, fel kell keresni, erkölcsi, sőt, anyagi támogatásban kell részesíteni az egykori áldozatok hozzátartozóit. Nemcsak az áldozatok, vagy a hozzátartozók, hanem azok is élnek még, akik elkövetők voltak. Ők is el kell nyerjék méltó büntetésüket” – fogalmazott a történész. Sümegi György művészettörténész arról szólt, hogy az ellenálló művészeket milyen atrocitások érték 56 után. A kötet bemutatója után a résztvevők az egyházkerületi székház belső udvarán található emléktáblához vonultak, ahol gyertyagyújtással és koszorúk elhelyezésével emlékeztek meg az áldozatokról. A Szózat eléneklésével zárult a rendezvény.
Mészáros Tímea. Forrás: erdon.ro
2010. február 26.
Eckstein tisztázza Baconschit és Băsescut cigányügyben
A szerdai utcai tiltakozó akciójuk után tegnap ismételten távozásra szólították fel az emberjogi szervezetek a román külügyminisztert állítólagos rasszista kijelentései miatt. A Jogi Erőforrás-központ (CRJ) közleményben követelte Teodor Baconschi lemondását, egyben pedig bírálta Traian Băsescu legutóbbi, romákkal kapcsolatos nyilatkozatait.
A CRJ állásfoglalása szerint a külügyminiszter kedden rátett egy lapáttal arra – a civilszervezetek tiltakozó sorozatát kirobbantó – múlt heti kijelentésére, miszerint „egyes romániai közösségekben, elsősorban a roma etnikumúak körében fiziológiai probléma a bűnözés”. Teodor Baconschi a rasszizmus vádját kivédendő kedden már a romák „született intelligenciájáról” beszélt. „Ez a megfogalmazás rasszizmusra vall” – állapította meg tegnap a civilszervezet.
Közleményük szerint Traian Băsescu „retrográd közösségnek” tekinti a romákat. „Erre vall az államfőnek az a kijelentése, hogy a romák szerinte nem akarják iskoláztatni gyermekeiket. Mi több, Traian Băsescu arra is figyelmeztetett, hogy a roma közösség körében nagy a gyermekszaporulat és ez lakáshiányhoz vezet” – véli a CRJ, amely azt a következtetést vonja le, hogy „a romániai politikai osztály felkarolja azoknak az eszméit, akik a holokauszt tragédiáját okozták”.
Az elnöki hivatal kisebbségügyi tanácsosa tegnap Teodor Baconschi és Traian Băsescu védelmére kelt. Eckstein-Kovács Péter szerint a külügyminiszter „félreértelmezhető” kijelentéseket tett, melyeket bírálói kiragadtak kontextusukból. „A Franciaországban bűncselekményeket elkövető román állampolgárokról szóló nyilatkozatában Teodor Baconschi már elöljáróban leszögezte: a bűnözésnek nincs etnikai jellege. Mivel azonban félreértelmezhetően fogalmazott, kijelentéseit félre is értelmezték” – magyarázta a tanácsos.
A Traian Băsescut érő bírálatokról azt mondta: a romák jogait védő civilszervezetek megfeledkeznek arról, hogy az államfő maga is részt vett a roma közösségek helyzete javításáról szóló stratégia vitáján. „Ezen a találkozón az elnök kissé szabadszájúan nevén nevezett dolgokat, de nem hinném, hogy bárkit is megsértett volna” – érvelt Eckstein-Kovács Péter. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. február 26.
Matache: nem követte meg senki a roma közösséget
217 kérést iktattak a kormánynál tegnap Bukarestben a külügyminiszter rasszista kijelentései ellen tüntető romák és támogatóik, amelyben felszólították a kormányfőt, írásban tudassa álláspontját az ügyben – számolt be a Transindex megkeresésére Magda Matache, a Romani Criss jogvédő szervezet vezetője.
Az emberjogi aktivisták azért tüntettek, mert Teodor Baconschi egy magas rangú francia politikussal folytatott megbeszélésen azt sugallta, hogy a romák alkatilag hajlamosak a bűnözésre.
Matache elmondta, mindeddig sem a külügyminisztériumtól, sem a kormánytól, sem pedig más állami szervtől nem érkezett a roma közösséget megkövető közlemény.
Legkésőbb holnap reggel feljelentést tesznek a Diszkrimináció-ellenes Tanácsnál, a dokumentumot most dolgozzák ki az emberi jogi szervezetek, pecsétek és aláírások összegyűjtése hátráltatja a leadást. Matache ugyanakkor nehezményezte, hogy egyetlen hivatalosság sem szólt tegnap a tüntetőkhöz, bár kétségtelenül tudomást szereztek a megmozdulásról, amely a parlament épületével szemközti múzeum előtt zajlott. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro
2010. február 27.
A két bujdosó székely
Mesébe illő történetet mondok el, mely akár így is kezdődhetne, hogy volt egyszer, hol nem volt…, de amit elmesélek, az volt! Erdőszentgyörgyön volt a második világháború után. Két betelepült család élt Szentgyörgyön. Mindketten Budapestről költöztek a Kis-Küküllő mentére. Az egyik Pethő István orvos és családja, a másik Szabó László molnár és malomtulajdonos családja volt. A történet másik két főszereplője: Szervátiusz Jenő szobrász, és Bözödi Jakab György író. E két erdélyi atyafira nehéz idők jártak. Magyarok voltak és értelmiségiek. Egyik a vésőjével, másik a tollával szolgálta a székelységet. A kettőjük közül a több baja Bözödi Györgynek volt a román sziguráncával. Ő akkor már megjárta a Duna- csatornát, ahol térdig elfagyott a lába nádvágás közben. Szervátiusz Jenőnek a végzetes bűne az államhatalom előtt az volt, hogy Párizsban tanult, ahol nem elfelejtette a nemzetiségét, hanem az megerősödött benne. Munkái ezt követően kőbe, fába faragott székely jellemeket ábrázoltak. Ugyanez került irkalapra a Bözödi György tollából is. Így mindketten szálkák voltak a kommunista rezsim szemében. Bözödi György ismét az államhatalom látószögébe került és a letartóztatási parancs sem késlekedett volna sokat. De szőrén-szálán Bözödi György Bözödről és Szervátiusz Jenő Kolozsvárról eltűnt. Erdőszentgyörgyre bujdostak mindketten. Jól elrejtették őket. Titok fedi azt az időszakot. Szentgyörgyön csak a két család és a református lelkész tudott hollétükről. A Szabó család egy vízparti kis házában, melyről nem tudott a falu, Szervátiuszt bújtatta, a Pethő család Bözödi Györgyöt. Az estéiket sötétedés után együtt töltötték, de a kopók elől igazi menekvés nincs. És akkor láss csodát: amikor kezdték figyeltetni a két családot, végleg eltűnt a két művész. Többé semmilyen hír nem szivárgott ki felőlük, semmilyen nyom nem maradt utánuk. Keresték őket, hasztalan.
A Pethő család gyermekei édesapjuktól szigorú parancsot kaptak: tilos volt a padlásra menni! A család a Rhédey-kastély gazdasági épületében lakott, ahol Pethő doktor magánrendelőt és klinikát működtetett. A hosszú épület dupla padlásos volt. A padlásfeljáróval szemben, attól a legtávolabbi ponton elfalaztak két métert, melyet nem lehetett ránézve észrevenni. A 2x3 méteres szobába, melynek ajtaja nem volt, egyszerűen befalazták a két székely értelmiségit. Szervátiusz Jenő, kimászva az egyik mozgó plafonléc alatt, olykor még elment a Küsmöd-patak és a Küküllő mellé az elhagyott kis házba, hisz faragott. Ott tanult meg tűzifából is szobrot készíteni. Bözödi György ellenben hosszú ideig befalazva volt a Pethő család vendége. Ott írt. Csak akkor jött alá, amikor a keresésével felhagyott a hatalmi szerv.
A család gyermekei hallottak valamit Bözödi Gyurka bácsiról, aki eltűnt, de nem érdeklődtek felőle, mert atyai parancs tiltotta ezt. Nem kérdezték, hogy miért viszik a szüleik fel a padlásra a vizet, élelmiszert. Akkor és ott egyik művészünket sem találta meg a sziguránca.
Később a Pethő családot is kitelepítették, és kényszerlakhelyet jelöltek ki számukra. Az épületegyüttesből iskola, bentlakás lett…, és egyszer csak láss csodát: előbukkant a befalazott szoba.
Természetesen a gazdag képzeletű nép a szoba rendeltetéséről azonnal legendát szőtt. "Olyan gazdag volt Pethő doktor, hogy ide rejtette el a kincseit! stb." És valóban, a Pethő család hatalmas kincset rejtegetett, az egyetemes erdélyiség kincsét, melyet a pénz és rendszerváltás, a rozsda, az infláció nem vihetett el.
A két család gyermekei, akik ma már túl vannak a nyugdíjkorhatáron, megőrizték a titkot, melynek, ha nem hívő lennék, akkor azt mondanám, hogy érdekes véletlenként jutottam birtokába. Erdőszentgyörgytől 3000 kilométerre találkoztam a Pethő család akkoriban még csak 5-6 éves kislányával. Ő, Ildikó, egy magyar ének- és tánckart vezetve skandináviai turnén volt. Az előadásukat, melyből kiütköztek a Kis- Küküllő menti népdalok, lelkesen megtapsoltam. Szép, jó műsort adott a magyarországi művészcsoport. A későbbi beszélgetésünk hazarepített. Haza a tanárnő otthonába, Erdőszentgyörgyre, és az én otthonomba, Magyarkirályfalvára. Így került elő az eset, melyről nem tud az irodalom, nem tud a művészettörténet. Szereplői megőrizték a hétpecsétes titkot. Csodálkozott is a másik hajdani gyermek, mai nyugdíjas budapesti illetőségű lakos, hogy tudok a titkukról, de megerősítette azt. S így, közel hatvan esztendő elteltével e titok többé nem titok, és merjük hinni, hogy a székelynek többé sohasem kell bujdosnia, menekülnie a saját hazájában, melyben befalazva élt valaha Szervátiusz Jenő szobrász és Bözödi Jakab György író.
György Horváth László. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. február 27.
Elodázódott az átfogó igazságtétel – Beszélgetés Szabó László unitárius lelkésszel
Bár húsz év telt el az 1989-es rendszerváltás óta, még mindig nem mondható el, hogy sikerült leszámolni a kommunista múlt örökségével.
Miközben a hatóságok részéről felemás hozzáállás tapasztalható az ügyben, az erdélyi magyar történelmi egyházak komoly lépéseket tettek az átvilágítás és a közelmúltkutatás folyamat a terén. Jóllehet az Erdélyi Református Egyházkerület és az Erdélyi Unitárius Egyház tíz év késéssel csatlakozott az ebben a munkában élen járó Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez, jelenleg egy ütemben és együtt munkálkodnak a lusztráció és a kutatások kiteljesítése érdekében. Szabó László unitárius lelkész kezdeményezésére március derekán megalakul a történelmi egyházak átvilágító bizottságai Szakmai Egyeztető Fóruma is.
– Mikor kezdték el az unitárius egyházon belüli átvilágítási és közelmúlt-kutatási folyamatot? Miért tartják fontosnak a lusztrációt, a közelmúlttal való szembenézést?
– Egyházunk Főtanácsa 2001-ben tette kötelezővé az egyházi választások jelöltjeinek az államvédelmi szervekkel való esetleges kapcsolataikról szóló nyilatkozat megtételét. E nyilatkozattételi kötelességet a Zsinat 2002-ben az egyházi alaptörvénybe is belefoglalta. Azóta a bármiféle szintű egyházi hivatalok és tisztségek betöltésére jelölt személyek kötelesek nyilatkozni az államvédelmi és titkosszolgálati szervekkel való esetleges kapcsolataikról, valamint az alapvető emberi jogokat sértő más intézményekkel, hatóságokkal vagy politikai szervezetekkel való együttműködésükről. Mindezt a belkörű átvilágítás legenyhébb válfajának tekinthetjük, ugyanis a bevallott együttműködés ténye nem zárja ki az illető jelölt megválasztásának lehetőségét, a vallomástétel csupán felkínálja a választóknak a nyilatkozat tartalmának figyelembe vételét. Maga az ügy azért fontos, mert az egyházak számára a közelmúlttal való szembesülés nem lehet kényszer, hanem sokkal inkább tiszteletadási kötelesség az áldozatok és a helytállók iránt. Egyházunk is tartozik ezzel a tiszteletadással a kommunista rendszer áldozatainak és ellenálló hőseinek, ugyanakkor a múlt hibáinak feltárása történelmi tanulságul szolgálhat a jelen és a jövő számára. Tény, hogy az utóbbi húsz évben társadalmi szinten elodázódott az átfogó igazságtétel, így nem került sor erkölcsi megtisztulásra és az áldozatok méltányos kárpótlására. Az igazságot hirdető egyházaknak kötelessége saját hatáskörükben elősegíteni az államvédelmi szervek működésének feltárását és a velük együttműködők tevékenységének leleplezését. E nélkül elképzelhetetlen az egyházak erkölcsi megtisztulása és megújulása.
– Kiket érint elsősorban az egyházi átvilágítás?
– Az egyházi átvilágítás és közelmúltkutatás célrétegéhez tartoznak mindazok, akik 1945 óta egyházi emberekként bármilyen minőségben részt vettek az egyházi életben, másfelől pedig azok is, akik annak megfigyelésében és befolyásolásában ténykedtek az államhatalom részéről. Az átvilágítás rendjén születő döntések csak az egyháztagokra lehetnek kötelező erejűek, azonban a tényfeltárás a múltunkat megkeserítő államvédelmi személyekre is kiterjed. Más szóval: nem csak azokat az egyházi embereket kell leleplezni, akik kényszerűségből vagy emberi gyarlóságból az elmúlt rendszerben megtévedtek, hanem a fő bűnösök kilétére és viselt dolgaira is fényt kell deríteni. Abból kell kiindulnunk, hogy az 1945 és 1989 közötti időszakban az alapvető bűnösséget maga a kommunista rendszer léte jelentette. Személyesen azokat terheli a fő bűn, akik ezt az istentelen és embertelen államhatalmi rendszert létrehozták és működtették: a különböző szintű pártvezetők, az állami és közigazgatási vezetők nagy része, az államvédelmi szervek és karhatalmi erők tagjai, valamint sokan mások. Nem kevésbé bűnösök azok sem, akik az előbbiekkel szándékosan, meggyőződésből vagy haszonelvűségből rendszeresen együttműködtek. Az államhatalmi változás utáni két évtized egyik legnagyobb mulasztása ezeknek a tényeknek a tisztázása és az igazi bűnösök megnevezése, illetve büntetőjogi számonkérése. Már csak az is eredménynek számítana, ha az általuk most is élvezett előjogok (pl. a tekintélyes összegű „érdemnyugdíjak”) megszűnnének, és az áldozatok méltányos erkölcsi, illetve anyagi kárpótlásban részesülnének.
– Az unitárius egyházon belül külön munkabizottságokat hoztak létre a kérdés tanulmányozása érdekében. Hol tartanak jelenleg a kutatásokkal, illetve jutottak-e eddig valamilyen eredményre?
– A közelmúltkutatás és átvilágítás terén 2008 decemberétől kezdődően egyházunkban gyökeres változás történt. Az Egyházi Főtanács újabb két határozatot fogadott el az átvilágítási folyamat kiteljesítéséről, valamint közelmúltkutató-csoport felállításáról. Egyéves előkészítés nyomán 2009 decemberében létrejött az egyházi közelmúltkutatással megbízott történész–kutatócsoport, valamint az egyházi átvilágítási folyamatot koordináló bizottság (a továbbiakban bizottság – szerk. megj.). A kutatócsoport elsődleges feladata a különböző állami szervek 1945 és 1989 közötti egyházi életbe való beavatkozásának feltárása tudományos igényességgel, míg a bizottság a még életben levő személyek együttműködési ügyeivel foglalkozik. Az elmúlt évben a kutatócsoport és a bizottság működésének szakmai előkészítése zajlott, amelynek középpontjában az anyaggyűjtés állt. Az előkészítő munkacsoportunk a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács székházában eddig 36 személy iratgyűjteményébe nyert betekintést, ami összesen mintegy 14 000 oldalnyi anyagot jelent. Az előbbiekről másolatot igényeltünk, amit kiegészít azoknak a személyeknek az iratgyűjteménye, akik önkéntesen bocsátották az egyház rendelkezésére a saját tulajdonú másolataikat. Egy hónapja újabb 142 személy iratgyűjteményét kérvényeztük. Mindeközben egyházunk vezetősége felhívással fordult az egyháztársadalomhoz, minden érintett személy segítségét kérve a használható kordokumentumok (megfigyelési és együttműködési iratcsomók, más okiratok, tanulmányok, vallomások, visszaemlékezések) összegyűjtésében.
– Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást az egyházon belül, ami az átvilágítást és a múlttal való szembenézést illeti?
– Mondhatni természetes, hogy az egyházi átvilágítás borzolja egyesek kedélyét, ami azonban nem vezetett ellentámadásokhoz vagy szélsőséges megnyilvánulásokhoz. Néhány személyeskedéstől eltekintve a bizottság tagjai egyelőre nem részesültek különösebb bírálatban, ugyanakkor befolyásolási szándékot sem tapasztaltunk. Más kérdés a személyes lelkiismereti és szakmai felelősségünk súlya, amely elég emberpróbáló. Megnyugtató az ügy mellett tudni az egyházi közvélemény nagy részének támogatását, amit részben az is bizonyít, hogy a vonatkozó egyházkormányzati határozatok minden esetben közel egyhangú szavazattöbbséggel születtek.
– Milyen következménye lehet annak, ha valakiről kiderül, hogy köze volt az egykori Szekuritátéhoz? Felelősségre vonják-e az illető személyt, és ha igen, akkor ez milyen formában történik meg?
– Amennyiben semmilyen következménye nem lesz az egyháznak és az áldozatoknak kárt okozó együttműködések leleplezésének, akkor az átvilágítás fogalma és folyamata okafogyottá válik. Fontos azonban tisztázni, hogy az egyházi átvilágítás célját nem a személyes lejáratások és nyilvános megalázások képezik, hanem a közelmúlttal való igazságos elszámolás. A múlt igazságtalanságai és bűnei ellen nem az elhallgatás jelent megoldást, hanem az utókor igazságérzetének érvényesítése. Ugyanígy a múltbeli vétkek és botlások megbocsátásának előfeltétele azok megbánása az elkövetők által. Az említett alapelvek megvalósulását szolgálja a folyamat szabályozása. Eszerint a bizottság a szakmai anyagok tanulmányozása alapján összeállítja azoknak az élő személyeknek a jegyzékét, akik esetében feltételezhető az államvédelmi szervekkel való együttműködés valamelyik alábbi formája: amikor az együttműködés indoka a rosszindulat volt; amikor kárt okozhatott másoknak; amikor az államhatalmi rendszer iránti lojalitásból fakadt; amikor együttműködő jutalomként anyagi juttatásokat vagy más előnyöket élvezett. Az előbbi esetekben kötelező az érintett személyek meghallgatása. Amennyiben a bizottság fenntartja a meghallgatás okát képező feltételezést, akkor az érintett személy köteles bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek az államvédelmi szervekkel való együttműködése kárt okozhatott. Az előbbiekkel párhuzamosan a bizottság összeállítja azoknak a jelenlegi egyházi tisztségviselőknek és hivatalnokoknak a jegyzékét, akik esetében eltérést észlel a 2001 óta kötelező ún. jelöltségi nyilatkozatokban foglaltak és a másfajta szakmai anyagok alapján feltételezhető tények között. Ezekben az esetekben is kötelező az érintett személyek személyes meghallgatása, ami nyomán a bizottság alaptalannak minősítheti vagy fenntarthatja a meghallgatás okát képező feltételezést. Ez utóbbi esetben az érintett személy köteles lemondani a hamis nyilatkozattétellel elnyert tisztség vagy hivatal betöltéséről.
– Az Ön kezdeményezésére megalakul az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma. Miért tartja fontosnak ennek létrejöttét, és mi lenne a fórum szerepe?
– Az elmúlt tíz-húsz évben az erdélyi protestáns egyházakban többnyire beindult egyfajta átvilágítási és elszámolási folyamat. Azok közül néhányan, akik ebben – saját egyházunkon belül – szerepet vállaltunk, az elmúlt szeptemberben tanácskozást szerveztünk a szorosabb együttműködésünk lehetőségeiről. Célszerűnek tartottuk egy olyan fórum létrehozását, amely keretében tapasztalatot cserélhetünk az egyházi átvilágítással kapcsolatos közös szakmai kérdésekről. Együttműködésünknek nem feltétele és nem is célja az egyházankénti megoldások egységesítése, így messzemenően tiszteletben tartjuk minden testvéregyházunk sajátos viszonyulását a közelmúlttal való szembenézés kérdésköréhez. A Szakmai Egyeztető Fórum intézményesített lehetőséget biztosít az erdélyi magyar történelmi egyházak átvilágítással és közelmúltkutatással megbízott munkacsoportjainak a szakmai tapasztalatok és a közérdekű eredmények kölcsönös ismertetésére, az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására, továbbá az előbbiekkel kapcsolatos közös kutatói, tájékoztatási és kiadói tervek megvalósítására. Nyilvánvaló, hogy szakmai együttműködésünkkel többre megyünk, mint kizárólagos külön utakon járva. Mindezidáig az erdélyi és a királyhágómelléki református egyházkerületek, valamint az unitárius és az evangélikus–lutheránus egyházak vállaltak szerepet a Szakmai Egyeztető Fórum létrehozásában. A tényleges alakuló ülésre a tervek szerint folyó év március 12-én kerül sor Kolozsváron, az egyházaink által kijelölt személyek – két-két képviselő – részvételével.
– Az egyeztető fórumhoz az összes erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott, kivéve a római katolikus egyházat. Miért?
– A kezdeményezésünkben való részvétel lehetőségét természetesen figyelmébe ajánlottuk minden testvéregyházunk vezetőségének. A római katolikus egyházmegyék elöljárói megfontolták az együttműködésre vonatkozó ajánlatunkat, és közösen arra a következtetésre jutottak, hogy nem vesznek részt a Szakmai Egyeztető Fórumban. Mi kezdeményezőkként elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a döntésüket, ami azt is jelenti, hogy nem minősítjük, és nem magyarázzuk az álláspontjukat. Mellesleg egy adott egyház álláspontjának indoklására nem más egyházak tagjai hivatottak, tehát elsősorban őket illeti a válaszadás. Meggyőződésem, hogy ettől az állásponttól függetlenül a felekezetközi élet más területein ugyanúgy folytatódik egyházaink együttműködése, mint eddig.
– Ön szerint a hatóságok részéről mennyire komoly a kommunizmussal való leszámolási szándék?
- Amennyiben az 1989. évi népfelkeléstől kezdődően komoly szándék létezett volna, akkor össztársadalmi szinten átfogó megtisztulási folyamat indult volna be, és nem lennénk folyamatosan tanúi a nacionál-kommunista államhatalmi és egyéni érdekek nagyfokú átmentésének. A régi-új politikai osztály nagy része 1990-től kezdődően nem véletlenül utasította el az ún. temesvári kiáltvány 8. pontját. A szándék „komolyságát” – vagyis az átvilágítás ügyének kedvezőtlen társadalmi–politikai alakulását – ékesen bizonyítja az ún. átvilágítási törvény hányatott sorsa. A sokoldalú engedmények miatt amúgy is langyosra sikerült – 187/1999-es – törvényt már elfogadásától kezdődően megpróbálták „kiherélni”. Az ellenérdekelt politikai és gazdasági erőkkel összefogva a román görögkeleti (ortodox) egyház élen járt mindebben, azonban igyekezetük gyümölcsének a társadalom minden rétegében, így más egyházak körében is akadtak „haszonélvezői”. A megcsonkított törvény még így sem érvényesül rendeltetésszerűen, ugyanis a befolyásos államhatalmi körök számára néha fegyvernek bizonyul a politikai és más ellenfeleikkel való leszámoláshoz. Amúgy a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács szakmai munkájával és ügyfélbarát működésével kapcsolatos közvetlen tapasztalataink kedvezőek. Létezik egy másik közintézmény, amely mindezidáig eredményesen töltötte be hivatását: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet, amelynek kiváló vezetőjét, Marius Opreát valószínűleg épp ezért kívánják eltávolítani elnöki tisztségéből. Ezekkel az intézetekkel, elkötelezett szakembereikkel és a társadalmi élet más egészséges erőivel kötelességünk szövetkezni, ha áttörést akarunk elérni. Ebben az igyekezetünkben a sajtónyilvánosság igen fontos eszközünk, ezért is köszönöm az interjú lehetőségét!
PAPP ANNAMÁRIA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)
2010. február 28.
Strasbourgban mutatják be Kovászna megyét
Kovászna megye önkormányzata márciusban az Európa Tanács strasbourgi székházában a Helyi és Regionális Választottak Kongresszusának tavaszi plenáris ülése keretében mutatja be a Kovászna, egyszerűen eredeti címet viselő megyepromováló standját. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke 3 évvel ezelőtt kezdeményezte a projektet, a standot pénteken bemutatták a sajtó képviselőinek és a megyei tanácsosoknak.
A megyebemutató installáció tulajdonképpen egy ház, ahova a látogató belépve a térségre jellemző hangulatfotókat talál, de a megye történetével is megismerkedhet, és rövid bemutatót tekinthet meg az európai gondolkodású, kiemelkedő háromszéki tudósokról és művészekről: Kőrösi Csoma Sándorról, Bölöni Farkas Sándorról, Baróti Szabó Dávidról, Kós Károlyról, Gyárfás Jenőről és Baász Imréről.
A Helyi és Regionális Választottak Kongresszusa március 17-e és 19-e között zajlik, a standot ez idő alatt mutatják be. A megyei önkormányzat küldöttségében Demeter János alelnök, Henning László alelnök, 3 megyei tanácsos vesz részt. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro
2010. március 1.
Dsida Jenő és Kelemen Lajos
Kóstoló új Kriterion-könyvekből
A kerek évszámok emlékezéskényszerétől szabadon idézi meg a "nagycsütörtökök" lírikusának és egy legendás erdélyi levéltáros-történésznek a szellemét két új kiadványával a kolozsvári Kriterion. A könyveket a szerkesztő, Sas Péter mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek péntek délután a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermében.
– A Dsida Jenő emlékezete nem valamilyen évfordulóra, hanem a költő időtlen tiszteletének kifejezésére jelent meg – fogalmazta meg a kiadói szándékot a kötet gondozója. – Ez nem az alkotó munkásságát bemutató verses- vagy prózakötet, hanem azoknak a legfontosabb lírai alkotásoknak és azok szempontgazdag elemzéseinek a gyűjteménye, amelyekből a teljes életmű kibontakozik. Hat fejezetből épül fel a könyv, mindenik fejezetnek egy Dsida-kötet a címe. Ezeken belül sorjáznak a költemények és a hozzájuk kapcsolódó tanulmányok. Úgy gondolom, nincs olyan jelentős, a költő munkásságával foglalkozó írás, ami innen kimaradt volna – hangsúlyozta a szerkesztő, majd Bartis Ildikó színművész olvasatában megelevenedtek a Psalmus Hungaricus sorai.
– Kelemen Lajosnak, bármennyire is hihetetlen, nincs klasszikus értelemben vett könyve. Forrásmunkáit, tanulmányait különböző nyomdatermékekben publikálta, önálló kötetet élete során nem sikerült megjelentetnie – mondta Sas Péter az erdélyi múlt felkutatásában elkötelezett történész, levéltáros munkáinak legújabb gyűjteménye, a Művelődéstörténeti tanulmányok II. ismertetésekor.
– Mérhetetlen tudása miatt sokan azt remélték, hogy Kelemen Lajos írja majd meg Erdély történetét. Ő azonban nem támaszkodott korábbi munkákra, hanem úgy gondolta, hogy az igazi, hiteles történetíráshoz először újra össze kell gyűjteni, fel kell dolgozni és közzé kell tenni a forrásokat. Amit tervbe vett, azt meg is valósította. Míg a századforduló elején 50 ezres nagyságrendű volt az Erdélyi Múzeum levéltára, munkálkodása során többszázezressé vált, 1947-48-ra pedig, amikor az állam átvette, egymilliós nagyságrendűvé növekedett. Kelemen Lajos nagyszerű tárházát alakította ki az erdélyi tudomány alapanyagának, ugyanakkor tanulmányaival, életművével módszertant is kidolgozott a fiatal kutatók számára, akik e tudás birtokában megvalósíthatják álmát, Erdély történetének megírását – összegezte az életmű jelentőségét a szerkesztő.
Nagy Székely Ildikó. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 1.
Szem fölött, szív mögött
A Maros Művészegyüttes új bemutatójáról
Elfeledett táncok, rítusok, a múlt visszatérő mozgóképei. Egymást követő lépések, egymásra rakódó idézetek, igézések, áldások és átkok sorozata, egy olyan hitvilágban gyökerező dramaturgia és koreográfia, amelynek számottevő részét régen elfelejtettük már. Ami megmaradt, azt a mesékbe, rigmusokba, táncokba kódolta a menteni igyekvő kollektív emlékezet. És vannak, maradtak még, akik e kódokat kibontják, az őket rejtő táncokat legjobb tudásuk szerint rekonstruálják, betanítják, majd meg is mutatják. És a siker e táncok további fennmaradásának kulcsát rejti a vastaps mögött.
A Maros Művészegyüttes legutóbbi, Szem látta, szív szerette című bemutatója ilyen produkció. Műfaja szerint nem táncszínház, hanem az együttes legjobb hagyományai szerinti folklórműsor, üdítő színfolt a táncszínházi bemutatók sorában.
Cselekménye voltaképpen egyszerű: mert nincsen. Van azonban rejtett dramaturgiája, pillanatai, amelyek összefogják a részeket, egészbe kovácsolják az egymástól elkülönülő táncokat. Varga János koreográfus rendezői koncepciójában táncok egymásutánisága követi egymást, a különböző vidékek táncait dramatikus jelenetek kötik össze, egységes egésszé téve, harmonikus egységbe kötve az előadást. Az alkalmazott székelyföldi, nyárádmenti, kalotaszegi táncok egy része ismert, más része nem: olyan elfeledett táncrendeket is láthatunk, mint a magyarói verbunk, miközben az előadás egészét átszövi egy furcsa, archaikus mélységű, ősi hitünk rejtelmeit idéző, rituálékra hajazó hangulat, a tánc és a mögötte lévő üzenet misztériuma: ráolvasások, igézések sora tetőzi, babonák és hiedelmek sorozata terheli az előadást, amely ezeknek súlya alatt nem összeroppan, hanem kiteljesedik: fogamzás, születés, párkeresés, szerelem, halál – az ezeket megidéző sorok mögött egy elfeledett hitvilág rejtezik, a sorokat felidéző, megelevenítő táncok pedig elemi erővel, szinte megsemmisítő energiával "robbannak" a színpadon. És ez az erő áthatja a közönséget is, amely részévé válik az egésznek, nem csupán szemlélőjévé. Részvételét fokozzák a játszók, akik titokban összekacsintanak vele, hozzá szólnak, mint hol együttérző, hol nevető harmadikhoz. Mert a rítusok titokzatossága, a ráolvasások súlya mellett a humor is a produkció elengedhetetlen része: legyen szó akár pajzán asszociációkról, akár vásári jelenetről, akár a vidéki élet egy-egy mozzanatának nevetésben fogant megelevenítéséről, az alkalmi színészekké változó táncosokon nem fog ki a feladat. És így válik kerek egésszé az előadás, az emberi életet stilizáltan szimbolizáló mikrovilággá, amelyben ősi táncainkon keresztül jelennek meg a sors szükségszerű fordulatai mélyen, intenzíven, hol nevettetően, hol gondolkodtatóan, autentikus viseletek segítségével és szinte hihetetlen energiával. Vad nép vagyunk, dalaink szépek, táncaink is vadak, de erősek, őszinték, és bennük rejtezik az a tiszta tudás, amelyet a ránk települt és tőlünk idegen kultúra szinte teljesen száműzött a kollektív tudatalattiból. Ami megmaradt, abból ihletődött a produkció. Szem látta és szív is szerette.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 1.
Boc szerint nem lesz kormányátalakítás
Emil Boc miniszterelnök elutasította azt a feltételezést, hogy miniszteri széket kínálnának fel a két volt PSD tagnak Cristian Diaconescunak és Marian Sârbunak, állítja, nem változik a kormány jelenlegi összetétele, nem készül kormányátalakításra, minden miniszter a helyén marad.
„A kormány teljes gőzzel dolgozik. Senki nem kérte összetételének megváltoztatását és fel sem merül a kormányátalakítás kérdése, tehát nincs amit tárgyalnunk a témáról. A kabinet minden tagja végzi a dolgát az, hogy mi történik más pártokban, az ő dolguk” válaszolta Emil Boc újságírói kérdésre.
Marian Sârbu, a PSD volt alelnöke pénteken, a Victor Ponta pártelnökkel folytatott tárgyalás után jelentette be, hogy „kénytelen” elhagyni a PSD-t és valószínű a Gabriel Oprea vezette függetlenek csoportjához csatlakozik. Bejelentése azután történt, hogy Cristian Diaconescu kilépett a pártból.
(Mediafax) Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. március 1.
Bővül a csíkszeredai Sapientia –EMTE
Új szakokat hirdetne és a Budapesti Corvinus Egyetemmel partnerségben mesteri képzést indítana a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredában. Mint a felsőoktatási intézmény vezetői elmondták, a diákok jelentkezhetnek a marketingképzési ágon belül marketing szakra, kibernetika, statisztika és gazdasági informatikai képzési ág keretében statisztika és gazdasági előrejelzés szakra, valamint nyelv és irodalom képzést választva, összehasonlító irodalom, angol nyelv és irodalom szakra.
Fejlesztenek. Idén három újabb szak diákjai kezdik a tanévet Csíkszeredában. Az érdeklődők körében végzett felmérés, illetve a munkaerő-piaci viszonyok mentén döntött a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2010/2011-es tanévtől induló új szakokról – derült ki a felsőoktatási intézmény vezetői által tartott hétvégi csíkszeredai sajtótájékoztatón.
„Nem az a fő szempont egy új szak meghirdetésekor, hogy legyen elfoglaltságunk, hanem az a legfontosabb, hogy a szak, illetve az ott képzett szakemberek iránt egyaránt legyen kereslet” – magyarázta Elek Sándor, a Gazdaság- és Humán Tudományok Kar dékánhelyettese, egyetemi docens.
Mint elhangzott, a közvélemény-kutatás kiértékeléséből kialakult statisztikában megjelenő igények alapján az egyetem a Gazdaság- és Humán Tudományok Karán a nyári felvételin három újabb szakkal várja az érdeklődőket. „A diákok jelentkezhetnek a marketingképzési ágon belül marketing szakra, kibernetika, statisztika és gazdasági informatikai képzési ág keretében statisztika és gazdasági előrejelzés szakra, valamint nyelv és irodalom képzést választva, összehasonlító irodalom, angol nyelv és irodalom szakra” – részletezte Makó Zoltán, a Gazdaság- és Humán Tudományok Kar dékánja.
Mint tájékoztatott, a három új szak indításához szükséges iratcsomókat már összeállították, a hét elején nyújtják be a Román Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökséghez. Megtudtuk, idén a gazdasági szakokra jelentkezőknek nem kell felvételin bizonyítaniuk rátermettségüket, a gimnáziumban, valamint az érettségin elért eredmények alapján állítanak rangsort. A román nyelv és irodalom, valamint angol nyelv és irodalom szakon viszont a korábbi évekhez hasonló vizsgára számíthatnak a jelentkezők.
Noha sokan azért nem választják a Sapientiát felsőfokú tanulmányaik elvégzésének helyszínéül, mert az egyetemet még nem akkreditálták, az intézmény vezetői szerint ez nem lehet ok a távolmaradásra. Egyetemi szinten már kilenc, ebből Csíkszeredában négy szak hivatalosan elismert. A végzős hallgatók pedig attól függően, hogy milyen tanszéken fejezik be tanulmányaikat, különböző városokban található akkreditált egyetemek vizsgaközpontjaiban államvizsgázhatnak.
Az intézményi akkreditáció hiánya akadályozta meg mostanáig a mesterképzés beindítását is a Sapientia karain. A 2010/2011-es egyetemi évtől azonban a csíkszeredai kar a Budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködve vezetés és szervezés, azaz menedzsment szakon útjára indíthatja a képzést. „Tekintettel arra, hogy a Sapientia-EMTE még nem kapta meg az intézményi akkreditációt, nem indíthat önállóan mesteri képzést, de a jó kapcsolatnak köszönhetően megkaptuk a szükséges jóváhagyást is a felsőbb szervektől” – tájékoztatott Elek Sándor. Mint részletezte, a magyarországi egyetemmel való partnerség keretében a Sapientia továbbtanulási lehetőséget biztosíthat akár más egyetemet végzett diákoknak is.
Forró Gyöngyvér. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 1.
Megalakult a Bihar Megyei Agrárkamara
Tavaly decemberben jelent meg a Hivatalos Közlönyben az agrárkamarák megalakítására vonatkozó kormányrendelet. Bihar Megye Tanácsa tegnapi ülésén hagyta jóvá az önálló jogi személyiségű intézmény létrehozását február elsejei hatállyal a Megyei Mezőgazdasági Tanácsadó Iroda átszervezése révén. Az új hivatal megtartja a megszűnő iroda alkalmazottait, az ingóságait, egyéb javait is átveszi a kamara a földterület kivételével, mert azzal ezután az Állami Birtokok Felügyelete gazdálkodhat. Az átadási-átvételi jegyzőkönyv szerint – amit a megyei önkormányzat gazdasági igazgatósága ellenőrzött – a Bihar megyei tanácsadó irodának nincs saját ingatlana, a Comcereal Vámház (Sucevei) utcai székhelyén „albérlő”.
A kamara a megyei tanács felügyelete alá tartozó közintézmény, ezért a költségvetését, szervezeti felépítését is az önkormányzat hagyta jóvá. A tanácselnök javaslatára – a megyei költségvetés elfogadásáig – ideiglenes büdzsét és szervezeti, működési szabályzatot hagytak jóvá, a kamara élére pedig szintén ideiglenesen a tenkei illetőségű mérnököt, Marius Francisc Ştefant, a megyei agrártanácsadó iroda eddigi vezetőjét nevezték ki. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. március 1.
Tőkés: az RMDSZ volt szekusokat futtat
Az a tény, hogy Romániában nem szereztek érvényt a Temesvári Nyilatkozat 8. pontjának, oda vezet, hogy a mai román közélet és társadalom tele van volt besúgókkal és szekusokkal – mondja Tőkés László EP-képviselő.
Tőkés László nagyváradi sajtótájékoztatóján kijelentette: „Amíg nem tesznek igazságot a terrosristák ügyében, nem fedik fel azt, hogy kik követték el a véres eseményeket, amíg nem ismerjük meg azt, hogy kik voltak a ‘bányászok’, addig nem lehet megtisztulásról és megbékélésről beszélni” Az EP-képviselőelmondta, hogy létezik egy lista a konkrét esetekről, ezért jó lenne ezeknek az eseteknek bíróság általi kivizsgálását újrakezdeni. Ebben a vonatkozásban Tőkés László a Temesvári Nyilatkozat 8. pontjára hívta fel a figyelmet, mely kimondja, hogy a diktatúra minősített képviselőit ki kell zárni a demokratikus jogállam közéletéből, és amely pont nem valósult meg. Egy bukaresti napilap kimutatására hivatkozva Tőkés elmondta, hogy az RMDSZ-ben két volt besúgó van. E témakort folytatva Tőkés kijelentette. „Tűrhetetlennek tartom Fazakas László egykori margittai lelkész parlamenti választásokon való futtatását. Az a Lakatos Péter parlamenti kápviselő állt mögötte, aki maga sem alkalmas a parlamenti képviseletre, hiszen nyilvánvaló, hogy a Belügyminisztérium kötelékében tűzoltótisztként dolgozva a 8. pont hatálya alá esik. Mennyivel jobb dolgunk volna nekünk, ha érvényesült volna a 8. pont, mert akkor megkíméltek volna minket mind Lakatos elvtársól, mind Fazakas Lászlótól, aki Kis János álnéven jelentett. A szekustisztekből és a kollaboránsokból sem kérünk” – hangoztatta Tőkés.
Bővülő lista
A sajtótájékoztatón kiosztották azoknak a szekuritátés tiszteknek a listáját, akik 1975-től számítva a református egyház szolgáinak és a velük kapcsolatban álló személyeknek a megfigyelésével foglalkoztak. A legutóbbi alkalommal kiadott listához képest több mint harminc személlyel bővült a lajstrom, mely így 136 személy nevét tartalmazza. A lista végén található megjegyzések között szerepel az, hogy az adatok Tőkés László és családja megfigyelési dossziéjából származnak, és az hogy a listán szereplők egy része valószinűleg már meghalt, viszont az is valószinű, hogy egyesek még ma is aktív tagjai a Román Hírszerző Hivatalnak.
Pap István. Forrás: erdon.ro
2010. március 1.
Opreának mennie kellett
A civil szervezetek korábbi tiltakozása ellenére Emil Boc menesztette a Kommunizmus Bűneit Feltáró Intézet éléről Marius Oprea történészt.
A Hivatalos Közlönyben hétvégén megjelent kormányhatározat szerint a miniszterelnök Dinu Zamfirescut, a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet elnökét is leváltotta. A miniszterelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó két intézmény összevonásáról már tavaly novemberben kormányhatározat született; az előző Boc-kabinet a válság miatti megtakarításokkal indokolta az intézkedést, ám Oprea megőrizhette tisztségét, annak ellenére, hogy a liberális párt tagja.
A jogszabály révén létrejött új intézmény ügyvezető elnökévé Ioan Stanomir alkotmányjogászt, tudományos tanácsának vezetőjévé pedig Vladimir Tismăneanu politológust nevezte ki a miniszterelnök; mindketten a Demokrata-Liberális Párthoz közel álló szakemberek.
Marius Oprea – bevallása szerint – a Hivatalos Közlönyből értesült a leváltásáról, ám elismerte, a döntés már jó ideje „benne volt a levegőben”. A történész elsősorban nem is azt sérelmezi, hogy vélhetően politikai indíttatású volt a menesztése, hanem azt, hogy az újonnan létrejött intézményben a kommunista hatalom bűneinek feltárása a „könyvtárba költözik”, azaz csak elméleti szinten zajlik majd.
A történész úgy véli: egyeseket zavart, hogy korábban az intézmény munkatársai terepmunkával olyan – a diktatúra idején elkövetett — bűncselekményeket tártak fel, amelyek sorra az ügyészségre kerültek, és kivizsgálásuk folyamatban van. „Mi ugyanis úgy dolgoztunk, hogy az áldozatokból kiindulva eljutottunk a gyilkosokig” – magyarázta Oprea.
Mint ismert, korábban Marius Oprea leváltása ellen Tőkés László is tiltakozott. Az európai parlamenti képviselő szerint a történész szavatolta, hogy a gyakorlatban is megvalósuljanak azok az intézkedések, amelyeket az 1949 és 1989 közötti romániai diktatúrát vizsgáló államelnöki bizottság jelentése tartalmaz. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. március 1.
Kisebb az RMDSZ súlya de marad a koalícióban
Határozottan cáfolta Emil Boc román miniszterelnök hétfőn, hogy az általa vezetett Demokrata Liberális Párt (PD-L) felbontaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) tavaly decemberben megkötött kormánykoalíciós megállapodást.
Ez a lehetőség azt követően merült fel, hogy a román parlamentben egyre nagyobb létszámúra duzzadt a függetlenek csoportja, miután az ellenzéki Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) több honatya is kilépett. Jelenleg a függetlenek csoportja 28 tagot számlál, számuk majdnem ugyanakkora, mint az RMDSZ frakciójáé (31 képviselő és szenátor).
A román parlamentben a PD-L és az RMDSZ alkot kormánykoalíciót, amelyet támogat a függetlenek csoportja is. Ez utóbbiak cserébe kaptak egy miniszteri posztot. Viorel Hrebenciuc, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője hétfőn kijelentette, hogy a függetlenek nem a PSD, hanem az RMDSZ számára jelentenek veszélyt, ugyanis – mint vélekedett – a függetlenek gyarapodása miatt a demokratáknak kevésbé lesz szükségük a magyar szervezetre.
Boc, egyben a PD-L elnöke, azonban már hétfőn leszögezte: fel sem merül annak a lehetősége, hogy az RMDSZ-t kiszorítsák a kormányból. Boc hangsúlyozta, hogy az általa vezetett kormány stabil, hiszen a parlamentben élvezi a többség támogatását. A kormány valóban egyre nagyobb létszámú honatya támogatását élvezi a törvényhozói testületben, tavaly decemberben, a PD-L-RMDSZ kormány beiktatásakor a Boc-kabinet még csak törékeny parlamenti többséggel rendelkezett. A függetlenek csoportjának megerősödésével azonban például a képviselőházban a kormánykoalíciót támogatók száma már ötvenöttel meghaladja az egyszerű parlamenti többséget. Forrás: MNO
2010. március 2.
Zárult a mezőpaniti Molnár Dénes-alkotótábor
Id. Molnár Dénes tizenegy évvel ezelőtt szervezte meg az első mezőpaniti alkotótábort. Két év kihagyással idén IX.alkalommal gyűltek össze a művészek a Székely-Mezőség e jellegzetesen szép falujába. A tizenhárom alkotónak idén is a református egyházközség gyülekezeti háza adott otthont. A tábor vasárnap kiállítással zárult.
– Édesapám kezdeményezte ezt a tábort, rövid időre rá el is hunyt. Idén, halálának tizedik évfordulóján – hangsúlyozottabban – az ő emlékét elevenítjük fel, az ő emlékének szenteljük a tábort – mondta fia, ifj. Molnár Dénes, a mellett a nagyméretű mezőpaniti tájat ábrázoló festmény mellett, amelyet édesapja festett és adományozott a gyülekezeti háznak.
– A februári időjárás nemigen kedvezett a kinti alkotásnak, hideg van ahhoz, hogy órákig a szabadban legyünk. Ezért a digitális technikát hívjuk segítségül. Lefényképezzük azokat a részleteket, amelyek érdekelnek, s a laptop képernyőjéről visszanézzük a rögzített képet. Most például székely kapukat, jellegzetes ablakokat festek, kisebbet-nagyobbat kombinálok, más-más színösszeállításban – mondta Hadnagy Gabriella, aki halk zene mellett, fiatal alkotók és érdeklődő falusi asszonyok társaságában, meghitt hangulatban, teljes átéléssel vitte vászonra a fafaragá-sok díszítőelemeit.
– A tábor színes egyénisége a japán Akiko Kimura volt, aki két évig tartózkodik Maros megyében, s akit sokoldalú képzőművészként ismertek meg táborozó társai. A táborban részt vesz még Bálint Zsigmond fotóművész, a temesvári Gaurean Cristina, Bantta Annamária, Nagy Dalma marosvásárhelyi, Simó Enikő sepsiszentgyörgyi és Novák Ildikó kolozsvári textilművész, Bordy Margit kolozsvári festő, Ősz Zoltán mezőbergenyei grafikus és Burger Gyöngyi szobrász, akik örömmel tesznek eleget meghívásunknak – tájékoztatott Czirjék Lajos, az egyesület alelnöke.
– A vasárnapi istentisztelet után nagyszámú közönség gyűlt össze a táborzáró kiállításra. Meglepően nagy volt az érdeklődés, talán azért, mert a képeken, fotókon a falubeliek viszontláthatták magukat. Értékelésem szerint talán ez volt az egyik legsikeresebb alkotótábor – összegzett Bálint Zsigmond fotóművész.
Mezey Sarolta. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 2.
Arcokon derengő angyalok
KZST-est a Kultúrpalotában
Rendhagyó estet szervezett múlt havi rendezvényén a Kemény Zsigmond Társaság. Különlegeset, egyrészt mert amegszokottól eltérően a Kultúrpalota nagytermébe várták a közönséget, másrészt meghívott vendégük okán, akinekelőadása egyaránt szólt költészetről, zenéről, képzőművészetről és filozófiáról, mindezt saját tapasztalatokon csiszolódott nézőpontból, szubjektív értelmezésben.
Bálint Réka zongorajátékát követően Csíky Boldizsár, a KZST elnöke kérdéseire Nagy Attila költő, számos kötet szerzője, szakmáját tekintve orvos, válaszolt.
– Verseidben van egy tudatos, világos megfogalmazás, ugyanakkor a szép állapotok mellett rendkívül fontos számodra a forma. Azt mondod, nem tudod, mi a vers, de a formára nagy gondot fordítasz és nem mindegy számodra az sem, hogy milyen kultúrák vannak a hátad mögött. Mennyire gyűr mindez maga alá?
– Amikor leülök verset írni, általában a barokk zene inspirál. Nagyon szeretek olvasni, könyves családból származom. A forma nem gyűr maga alá, hogy ki mit használ, az elsősorban alkati dolog. Vannak költők például, akik nem bírnak az antik formákkal. Inkább ihletről van szó. Elindul az emberben valami, ami hozza magával a formát. De ha ez a forma sérti a belső hangot, akkor el kell dobni. Sokat olvasom a misztikusokat, Hésziodoszt, Hermész Triszmegisztoszt. Az Eckhart mester szerinti belső elvonulás híve vagyok, ami nem a világgal való szakítást jelenti, hanem önmegtisztulást, de a köz érdekében. Ezen a ponton találkozik a keleti és a nyugati misztika. Nagyon kedvelem a dolce stil nuovo-t és Jékely szerelmi költészetét. Ezek a dolgok érdekelnek. Ami a festészetet illeti, Giotto a kedvencem, nála tudom követni a lélek működését, arcain átdereng valami angyali. Úgy érzem, az ember errefelé kellene irányodjék. Orvos vagyok, első (gyerek)versemet negyedikes koromban írtam. Székely János verseim miatt a földbe döngölt, de irodalmat, filozófiát tanultam tőle, ő vezetett be a mítoszok világába is. A formára visszatérve, nagyon összejátszik a zene a nyelvzenével. Az írásról is azt tartom, amit a szakmámról: első helyen áll az alázat. És amit körülöttem látok, messzemenően nem az... Azokat az alkotókat becsülöm, akik emberileg is nagyok voltak. Mert voltak olyan kitűnő művészek is, akik emberi szempontból elítélendők. Nem tehetek róla, de én ha ilyenről hallok, bezáródom. Jékelyt ezért becsülöm oly nagyra, egyik kedvenc költőm, mesteremnek tekintem. Akárcsak Székely Jánost, aki mindenféle plecsnit, kitüntetést visszautasított. Ami viszont nagyon fáj: hogy micsoda züllés következett be a magyar nemzet lelkében. Erdélyinek vallom magam, magyar, örmény és német vér keveredik bennem, ezért is vagyok rendkívül toleráns. De ez a züllés – fáj. Ami rendkívüli módon feltölt, az a természet. Sokszor leülök a Somostetőn, a Maros partján. Ilyenkor mindig újra rádöbbenek, hogy csoda az élet – válaszolta Csíky Boldizsár kérdéseire színes, pergő, felolvasásokkal gazdagított előadásában Nagy Attila, szép számú közönség előtt, a KZST februári délutánján.
Nb. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 2.
Új napilap indul Háromszéken
Mától naponta jelenik meg a Székely Hírmondó, Háromszék legrégebbi lapja. Az újságot eddig megjelentető kézdivásárhelyi Profiton cég ezentúl a székelyudvarhelyi Infopress Grouppal (IPG) közösen adja ki a hetente öt alkalommal, 16 színes oldalon jelentkező kiadványt.
A lapindító sajtótájékoztatón Petroczki Géza, az IPG igazgatója elmondta, az üzleti tervüket arra alapozzák, hogy a Székely Hírmondó már bejáratott márkanévnek számít a megyében, 7300 előfizetője van.
Petroczki korábban társtulajdonosa volt annak a vállalkozásnak, amely Udvarhelyen, Csíkszeredában és Marosvásárhelyen indított napilapokat, a cég kettévált és Petroczki a nyomdával maradt, az újságokat a társa tartotta meg. A Székely Hírmondó első példánya 1849-ben, Bem tábornok tábori nyomdájában készült el.
A második sorozat 14 esztendővel ezelőtt indult újra, kezdetben kéthetente, Kézdiszéken szórták. Idővel áttértek a heti megjelenésre, és a lapot megyeszerte terjesztették. A hetilapból az elmúlt hónapokban hetente 11 ezer példányt adtak el.
A napilapot 14 ezer példányban nyomtatják, ebből márciusban kétezret ingyen osztanak szét. Kocsis Károly lapigazgató elmondta: a Székely Hírmondó továbbra is bulváros jellegű sajtótermék marad, ugyanakkor friss hírekkel, színesebb, gazdagabb témaválasztékkal fog jelentkezni.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 2.
Összevonnák a községeket Maros megyében
A községek összevonásának ötletével rukkolt elő Marius Paşcan Maros megyei prefektus, aki szerint a saját apparátusuk eltartására is képtelen településeket életképes önkormányzatokhoz kellene csatolni. A kormánybiztos viszont tisztában van azzal, hogy a törvények lehetetlenné teszik a központosítást. Éppen ezért Paşcan hamarosan törvénymódosítást kezdeményez, amelynek elfogadásával ki lehetne iktatni a helyi referendumok megszervezését.
Vitatott kezdeményezés. Munteanu adatokkal érvelt az összevonás mellett
Fotó: A szerző felvételeA prefektus és munkatársai számadatokkal támasztották alá, hogy Maros megyében több olyan önkormányzat is létezik, amely még önmagát sem képes eltartani. Ez nem is csoda – derült ki Mircea Munteanu kabinetfőnök által ismertetett statisztikai adatokból –, több olyan község is létezik, amelyek munkaképes lakosságának java nem az adott településen dolgozik és adózik. Egy másik gondot a vállalkozók akut hiánya jelenti.
Mindenkit az állam fizet
Az öt mezőségi falut és tanyát magában foglaló Kozmatelkén például egyetlen személy dolgozik magáncégnél, a többi munkavállaló az állami szektorban helyezkedett el. A község munkakönyvvel alkalmazott lakóinak csaknem 37,5 százaléka a helyi önkormányzat alkalmazottja. „Így nem lehet gyarapítani a helyi költségvetést. Ha a községből szinte mindenki a községházán vagy az iskolában dolgozik, akkor elképzelhető, hány magánvállalkozó van. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy az is éppen kakast vagy tökmagot árul. Ha meg nincsenek beruházók, akkor nincs is, miből duzzadjon a helyi költségvetés” – vázolta fel a kozmatelki állapotokat Munteanu. Nem sokkal rózsásabb a helyzet Székelyberében sem, ahol a lakók 26,32 százaléka dolgozik a községházán.
A visszás helyzet pedig odavezetett, hogy a szűkösködő települések évek óta egy helyben topognak, és nem képesek fejlődni, mivel az önrész előteremtése nélkül uniós alapokra vagy kormánypénzekre sem képesek pályázni. „Az elmúlt évben voltak olyan önkormányzatok, amelyek egyetlen lejt sem költöttek fejlesztésre, mert egyszerűen nem volt miből. Mi több, októbertől, novembertől már az alkalmazottak fizetésére sem futotta” – részletezte Munteanu. Negatív példaként említette meg a Segesvár közelében fekvő Héjjasfalvát, ahol 2009-ben a helyi költségvetésből mindössze a községháza egyetlen termét sikerült rendbe tenni.
„Én megértem, hogy mindenki a decentralizáció mellett kardoskodik, azonban ilyen körülmények között bizonyos települések soha az életben nem fognak felzárkózni a 21. század követelményeihez” – jelentette ki Marius Paşcan, aki szerint az egyetlen megoldás a községek adminisztratív összevonása volna. Lapunk kérdésére a prefektus azonban beismerte: a jelenlegi törvénykezés nem segíti tervei megvalósítását.
„Mind a leváláshoz, mind az egyesítéshez elengedhetetlen feltétel a referendum megszervezése. A nép meg nem lenne hajlandó az összeolvasztást támogatni. Sem az a község, amely elveszítené önállóságát, sem az a település, amelynek a nyakára sóznának egy szegényebb községet” – értékelte Paşcan. A patthelyzet feloldására Maros megye prefektusa csakis a törvényhozó testület beavatkozását tartja megfelelőnek. Szerinte az nem lehet hosszú távú megoldás, hogy minden évben a szegény települések költségvetését a megyei vagy a központi hatóságok egészítsék ki.
Van más megoldás
Bárczi Győző alprefektus szerint azonban a kérdés ennél sokkal összetettebb. Paşcan helyettese elismerte, hogy a megyében valóban léteznek olyan önkormányzatok, amelyek még a saját működési költségüket sem képesek előteremteni, erre azonban Bárczi szerint semmiként nem a felszámolásuk és egybeolvasztásuk lenne a megoldás, hanem a támogatásuk.
„A megoldást nem a prefektúrának kell megtalálnia, hanem a törvényhozó testületnek. Tényleg vannak olyan községházák, amelyek részben a polgármesterek hibájából, részben a hátrányos földrajzi adottságokból egyetlen befektetőt sem voltak képesek odavonzani. Persze az még nem mentség, hogy egy község nem fekszik a főút mentén, a kistérségi társulások keretében még lenne alkalma pályázni” – vélekedett Bárczi.
Marius Paşcan elképzelése ellen foglalt állást Kerekes Károly Maros megyei RMDSZ-es képviselő is, aki szerint egy efféle, újracentralizáló elképzelés veszélyes lehet, annál is inkább, mivel a népszavazás kiiktatásával a helyi közösség döntéshozó joga sérül.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 2.
Emil Boc: nincs veszélyben az RMDSZ kormánytagsága
Emil Boc kormányfő tegnap cáfolta, hogy a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) kiszorítaná az RMDSZ-t a kormányból, amint a függetlenek frakciója annyira „megizmosodik”, hogy a szövetség jelenléte fölöslegessé válik.
„Mindez vélhetően csupán az ellenzék álmaiban szerepel. A kormány stabil, megvan a többségünk, az országnak politikai és gazdasági stabilitásra van szüksége, ami most megvan. Ilyen forgatókönyv semmilyen esetben sem merül fel, legalábbis nem a mi fejünkben” – szögezte le a miniszterelnök.
Boc egyúttal ismételten cáfolta, hogy be szeretné venni a kormányba a Szociáldemokrata Pártból (PSD) a múlt héten kilépett Cristian Diaconescu volt külügyminisztert és Marian Sârbu volt munkaügyi minisztert.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke sem tart attól, hogy a szövetség pozíciója veszélyben lenne. A kormányfő-helyettes a hétvégén a téma kapcsán kifejtette, álláspontja szerint a kormányban nem csupán az általa szállított voksok miatt van szükség az RMDSZ-re, hanem azért is, mert a magyarok jelenléte törvényhozási és kormányzati szinten jótékony hatást gyakorol az ország társadalmi viszonyaira és a külkapcsolatokra egyaránt.
Markó szerint nem meglepő, hogy az utóbbi időben több honatya is elhagyta a PSD-t, mivel a pártokban az elvesztett választások után rendszerint felszínre törnek az indulatok. Az új párt esetleges megalakulása kapcsán ugyanakkor megállapította: nem tudni, annak megjelenése milyen mértékben segítené elő a romániai pártok ideológiai irányultságának tisztázását, mivel ezen a téren jelenleg is meglehetős zűrzavar uralkodik.
Gheorghe Flutur, a PD-L alelnöke tegnap úgy kommentálta az új baloldali párt esetleges megjelenését, hogy az teljesen természetes folyamat lenne. Hozzátette: a PSD-nek meg kell békülnie azzal a gondolattal, hogy elvesztette egyeduralmát a baloldal fölött.
Az RMDSZ-szel megkötött kormányzati megállapodás esetleges felrúgását egyúttal ő is az összeesküvés-elméletek kategóriájába sorolta. Leszögezte: a PD-L megállapodást kötött az RMDSZ-szel, a függetlenekkel és a kisebbségek frakciójával, amelyet be kíván tartani. A hétvégén Traian Băsescu államfő határozottan cáfolta, hogy ő állna a honatyák átcsábítása mögött.
A függetlenek képviselőházi csoportjának vezetője, Eugen Nicolicea korábban úgy nyilatkozott: az új párt elnöke Gabriel Oprea lenne, a párt pedig a Nemzeti Szövetség a Fejlődésért vagy a Román Nemzeti Szövetség nevet viselné. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. március 2.
Nadrágszíj
Még mindig fülemben csengenek az elnökválasztást megelőző kampányblöffök. Közigazgatási, gazdasági, tanügyi stb. reformokról szónokoltak a szavazatvadászok.
Az ígérgetések közül egyik kedvencem a mezőgazdasággal kapcsolatos. A volt és jelenlegi államfő nyolcvan millió embernek szándékozott élelmiszert termelni és előállítani. Ellenfele, Geoană (azóta leváltott szocdemelnök) erre az ígéretre is rálicitált, ő már nyolcvan millió románnak termelt! Ettől fellelkesedtem, hisz az alig húsz milliónyi többségi ezt a mennyiséget úgysem tudja elfogyasztani, következésképp: nekünk, egymillió négyszázezernyi magyarnak bőven marad belőle! Az azóta eltelt időszak gyakorlata homlokegyenest mást tükröz: folytatódik a kajaimport és a gazdák megnyomorítása, számos állami támogatást megvonva tőlük.
Az RMDSZ-szel feldíszített Boc-kormány ténykedése kísértetiesen analóg a Gyurcsány-Bajnai-féle álbaloldali, „szakértői” hatalom politikájával: a „reformok” kizárólag megszorításokat, elvonásokat, lakossági tehernöveléseket jelentenek, és nem körvonalazódnak még a rövid távú gazdaságélénkítő intézkedések sem. A nadrágszíjhúzás bajnokai külhoni pénzintézetektől felvett kölcsönökből tömködik be ideig-óráig a réseket, felelőtlenül eladósítva még dédunokáinkat is.
A gazdasági-társadalmi válságért az elmúlt húsz év politikai elitjét (beleértve a sündörgő RMDSZ-t is!) egyformán terheli a felelősség. Mert miközben az uniós mákonnyal kecsegtették a népet, a nép javait elkótyavetyélték, kiszolgáltatták. Oda jutott a Balkán eme fertálya, hogy egy alapvetően agrárállamnak nincs versenyképes mezőgazdasága! Iparát jórészt a betelepített, különböző kedvezményekben részesülő és profitjukat külföldre menekítő multinacionális rabszolgatartó cégek jelentik, amelyek éhbérért nyúznak le két bőrt a román állampolgárokról Romániában. Kíváncsi volnék, ki dolgozna nekik gyakran napi két váltásban, hétvégeken és ünnepnapokon havi száz-százötven euróért Nyugat-Európában?! Nyugodt lelkiismerettel, uniós felsőbbrendűséggel zsákmányolják ki e térség népét. Tehetik, mert a korrupt politikai hatalom rábólint; mert a hatalommal lepaktáló fantomszakszervezetek nem a munkavállalók érdekeit képviselik; mert uniós képviseletünk ez ügyben mélyen hallgat. Talán mert szembesültek az immár történelmi ténnyel: az óceánparti, uniót alapító államok, miután elvesztették a nagy vizen túli gyarmataikat, elhatározták, a kontinens belseje felé gyarmatosítanak, bekebelezve a gazdaságilag legyengült, öntudatlan lakossággal bíró volt szocialista tábort olcsó munkaerőt és a piacot biztosítandó maguknak, élelmiszerhulladék-lerakóvá alakítva a félgyarmatokat, melyeknek léte a nemzetközi pénzintézetektől függ. Arról sem beszél a politikai elit, hogy három millió potenciális honi munkaerő külföldön keresi boldogulását, nyugati országok államkasszáját gazdagítva. Csak Spanyolországban 3,2 milliárd eurót fizettek be honfitársaink az államkasszába. Ez a jelentős összeg akár hiányként is felfogható, hisz nem hazájukban adóztak és fizették a különböző járulékokat (nyugdíjalap, egészségbiztosítás stb.).
A politikai pártok és párton kívüli politikusok nagymérvű szociális érzéketlenségről tesznek tanúbizonyságot. Azok is, amelyek/akik a hatalmat gyakorolják, és azok is, amelyek/akik hallgatnak. A autonómia-lufikat eregető tulipánosok és fenyőfások rá kellene már döbbenjenek: magyarjaink esznek, ruházkodnak, fűtenek, adóznak, gyermekeket nevelnek, iskoláztatnak.
S ha már a gyermekekről, a jövő zálogairól ejtünk szót, ellenük is készül a hatalmi merénylet. A családi pótlékkal (gyermekpénzzel) kapcsolatos törvénytervezettől kinyílik a nem létező bicska is minden felelősségteljes családos zsebében: az egyébként is alamizsnának is számító összeget „rászorulásos” alapon juttatná az állam. Meggyőződésem, hogy egy pedagógusi jövedelem vagy egy cipőgyári „kajabonos” rabszolganő havi bére már törli a családot a „rászorulók” sorából! Míg számos, nem adózó, a közterhekhez vajmi kevéssel vagy egyáltalán hozzá nem járuló, kimutatható jövedelemmel nem rendelkező gazdag ügyeskedők utódai jogosultak lesznek a családi pótlékra. Miközben népességfogyásra és nemzetsorvadásra panaszkodnak megélhetési politikusaink, egy ilyen törvény életbeléptetésével csak újabb csapást mérnek majd a családokra, csökkentve a gyermekvállalási kedvet.
Minden antiszociális intézkedésbe előbb-utóbb belerázódik a birkatürelmű nép. Beletörődik, hogy a saját avas nadrágszíját egy idő után már nem a derekán húzgálják, hanem a nyakán. Megadóan azt sem bánja már, ha kedvenc, általa bepecsételt „érdekvédői” is rántanak rajta egyet-egyet, és azt is elfelejtette, hogy valaha a nadrágszíjat fenekelésre is használták, no meg borotvafenésre...
Pataki István. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. március 3.
Markó a politikai migrációról
Markó Béla RMDSZ-elnök kedden kijelentette, hogy egy új parlamenti frakció vagy egy új párt létrejötte nem tisztázná a doktrináris problémákat a politikai életben és nem is egyszerűsítené a doktrináris kapcsolatokat a parlamentben.
Markó ezt sajtótájékoztatóján jelentette ki, amikor a függetlenek frakciója által tervezett új párt létrehozásával kapcsolatos véleményét kérdezték.
"Én azt hiszem, másról van szó. A választások elvesztése után minden vesztes pártban feltűnik ez a jelenség. Egyesek elégedetlenek, és kilépnek a pártból, jelentkezik a változtatás szándéka. "
Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatával, miszerint azok a honatyák, akik kilépnek a pártból, veszítsék el mandátumukat, Markó azt válaszolta: kényes helyzetben van.
"Partneri viszonyban vagyunk a függetlenekkel, és, ahogyan a kormánykoalícióban szükség van az RMDSZ szavazataira, éppúgy szükség van a függetlenek voksaira is. A gond az, hogy ha kizárólag szankciók útján akarunk bizonyos problémákat megoldani, nem biztos, hogy elérjük a várt eredményeket" – értékelte a helyzetet a szenátor.
Szerinte a politikusok migrációja egyik pártból a másikba azt bizonyítja, hogy nemigen vannak bizonyos doktrínát valló politikusok, és a pártoknak sem világos a doktrínája és a programja.
"Ebből a szempontból kilépni egy pártból és belépni egy másikba nem jelent problémát. Tegnap még egy bizonyos ruhát viseltél, ma levetetted, és mást viselsz, nálunk nagyjából ennyit jelent a kilépés az egyik pártból és a belépés egy másikba" – vélekedett Markó.
Az RMDSZ elnöke szerint ez minden pártra érvényes, függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldalinak tartják magukat.
Hozzátette: a honatyák szankcionálásában az alkotmány is akadályt jelent. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 3.
És hova tűnt az író? avagy Wass-kórtani diagnózis
Felkapott ügy? Valóban az. Feleslegesen felkapott? Nos, ez viszonylagos. És a mai magyar jelenre sajnálatosan jellemző, hogy egy író olyan szélsőséges érzelmeket képes gerjeszteni, amely érzelmeknek valójában sok köze nincsen a tulajdonképpeni lényeghez: az irodalomhoz. Eltalálták, ha találgattak: Wass Albertről van szó. Nem tartozik kedvenc íróim, sem kedvenc költőim sorába, de elismerem: voltak olyan művei, amelyek a magyar irodalom örök élvonalához tartoznak, és amelyeket – noha szerzőjük nem tartozik a személyes toptízhez – kedvenc regényeim közé sorolok. A bennük leírt ember- és lélekismeret, táj- és hazaszeretet, élettapasztalat, a kétségbevonhatatlan írói véna, és igen, az üzenet kapcsán. Annak az üzenetnek kapcsán, amely a szélsőségességek origója. Kiindulópontja csupán, mert minden mást a fentről irányított politika és népbutítás eredményezett. Mert megszabták, hogy hogyan kell "hivatalosan" viszonyulni hozzá: negatívan. Az okokat most hagyjuk.
Amikor Vásárhelyen először szervezték meg idestova hat évvel ezelőtt az első felolvasómaratont, a szervezőket feljelentették. Nyilván nem kisebbségi létünkhöz tartozók. Botrány lett belőle. Most újra megszervezésre került (volna) és az acsarkodás sem maradt el. Csakhogy – furcsa vagy nem furcsamód – ezúttal az egymásra mutogatás máshonnan indult el. Mondhatni közülünk. A napi magyar sajtóban három különböző vélemény jelent meg más-más szerző tollából. A középutas hozzáállás, amely a felolvasómaraton kizárólagosságát sajnálja és javasolja más (elfeledett) szerzők hasonló népszerűsítését, valamint az eseményt önmagában elmarasztaló véleményezés.
Wass Albertet a baloldal még a memóriánkból is igyekszik kiirtani. A jobboldal – ennek ellentételezéseként – szinte isteníti. Mikor kívánjuk észrevenni? Nem a pokol bugyraiból jegyzetelgető ördögről és nem is arkangyalról, hanem egy szerencsétlen sorsú emberről, egy íróról van szó, akit távollétében halálra ítéltek, visszatelepülését megakadályozták, magyar állampolgársági kérvényét megtagadták. Akit a magyar valóság egy oldala máig mocskol, másik fele az egekig magasztal, és akinek valódi irodalmi, emberi értékei eltűnnek a rábiggyesztett vádaskodások alatt. Hogy minek felolvasómaratont szervezni műveiből? Mert igény és szükség van rá. Hogy más szerző alkotásaiból miért nem? Vannak egyesületek, pályázatok, tessék megszervezni, ha úgy tetszik, biztosan sikeres lesz az is. Hogy mindez feltűnési viszketegségben szenvedő médiahajhász hőzöngés lenne? A szervező egyesület nívós tevékenységét ismervén ezt kijelenteni durva modortalanság. És hogy emiatt lemond annak elnöke? Ne tegye, húszévi sikeres tevékenységet nem rúghat félre egy-két negatív vélemény.
És mi mindebben a legszomorúbb? Ezúttal nem érkezett feljelentés. Nincsen többségi ujjal mutogatás. Hanem mi, kisebbségiek feszítjük egymás között a húrokat. Akinek nem tetszik, ne vegyen részt rajta, és kész. Mert akkor nekem sem kellene mindezt megírnom. És nem röhögnének rajtunk tele szájjal azok, akiknek különböző frusztrációkból fakadó aknamunkáját egymás között és egymás ellen önként, magunk végezzük el. Már aki.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)
2010. március 3.
MPP: diszkriminál Borboly Csaba
Diszkriminációval vádolja Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnököt a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezete, amely azt fontolgatja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Thamó Csaba megyei elnök.
A megyei tanácsos azt kifogásolja, hogy a Hargita megyei önkormányzat politikai alapon támogatja a településeket, s az RMDSZ-es elöljárók által vezetett községek, városok több pénzt kapnak, mint azok, amelyeknek MPP-s polgármesterük van. Az MPP-s tanácsos elmondta, a polgári frakció csak aznap délelőtt értesült a csütörtökre meghirdetett rendkívüli tanácsülésről, így sem felkészülni, sem megjelenni nem tudtak.
Az ülésen többek között a költségvetésről is szavazott a testület, amelyet Thamó utólag aránytalannak és diszkriminatívnak ítél. Kifejtette, politikai alapú diszkriminációt lát az elosztás mögött, és kijelentését példákkal is illusztrálta. Mint mondta, miközben Tusnádfürdő, ahol MPP-s a polgármester, mindössze 65 ezer lejben részesült, addig az RMDSZ-es polgármester által vezetett Tusnádfalu 332 ezer lejt kapott. Hasonló a helyzet Udvarhelyszéken is, ahol a polgári vezetésű Farkaslakának 100 ezer, míg az RMDSZ-es elöljáróságú Máréfalvának 391 ezer lejt utalt ki a megyei tanács.
„Egyedüli megye vagyunk, ahol pályázni kell a támogatásra, így a polgármester hozzáállásán és szakmai tudásán múlott, hogy mennyire jó pályázatot adott le, és ezáltal mennyi pénzhez jutott. A pályázati űrlap kitöltésében minden polgármester segítséget kérhetett szakembereinktől” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Borboly Csaba megyei tanácselnök. Mint mondta, a pályázatokat a megyei tanács szakemberei bírálták el.
Borboly szerint RMDSZ-es vezetésű települések is vannak, amelyek kevés pénzhez jutottak, tehát ez is bizonyítja, hogy nem történt politikai diszkrimináció. A rendkívüli tanácsülés utolsó pillanatban történő összehívását illetően kijelentette, a szabályzat alapján hívták össze a testületet, amelyen az MPP-frakció is ott lehetett volna, ha nem tartja fontosabbnak a saját pártjának az ülését.
Thamó Csaba azt is kifogásolta, hogy a tanácsülésen Csillag Péter MPP-s tanácsosjelölt mandátumigazolásáról is szó esett, amit szerinte szándékosan késleltet az önkormányzat vezetősége. Mint mondta, ezt tavaly július óta nem tűzték napirendre, és emiatt bírósági ügy lett belőle.
„A rendkívüli ülésen ez is szerepelt napirenden, de ha az MPP-sek nem jöttek el megszavazni a párttársuk mandátumát, én nem emelhetem fel a kollégáim kezét” – jelentette ki Borboly. Hozzátette, a lakosság érdekében jobban örülne, ha a cirkuszolás helyett az MPP az együttműködésre összpontosítana.
Csáki Emese. Forrás: Krónika (Kolozsvár)
2010. március 4.
Lakónegyed vagy ipari övezet? - Felháborodás a csángótelepen
Betelt a pohár a vajdahunyadi csángótelep zömében magyar lakói számára. Területük lakónegyednek minősül, ennek ellenére évek óta ipari tevékenység zajlik a környéken, ami pokollá teszi az emberek életét.
A körülbelül 120 házas negyedben három ócskavas központ működik, valamint egy karton és műanyag gyűjtőközpont, illetve egy betongyár. Amelyek jelentős lég- és hangszennyezést okoznak. A helybéliek évek óta kilincselnek a hatóságoknál az ipari tevékenység felfüggesztése érdekében. Eredménytelenül.
Elfogadhatatlan helyzet
A csepp, amely kicsordította a poharat a roncsautó-program. Az egyik ócskavas-gyűjtőközponthoz egymás után hozzák a kiselejtezni való roncsautókat, melyek immár két utcát foglaltak el. A helybéliek házai előtt. Az ezzel járó zaj és szennyezés igen felháborító, főleg, hogy a csángótelep lakónegyednek minősül, ahol tilos lenne ipari tevékenységet űzni, csupán a környék lakosságát kiszolgálni hívatott kiegészítő tevékenység (boltok, fodrász, rendelő, stb.) lehetséges, véli Lovász János helyi lakos.
A helybéliek 3 éve követelik az ügy orvoslását. Tíz beadványt adtak le Vajdahunyad önkormányzatánál, a megyei környezetvédelmi igazgatóságnál, illetve Hunyad megye prefektúrájánál. Egyes beadványokat 190 helyi lakos írta alá, érdemi változás azonban nem történt. Jóllehet 2008-ban a 2994-es határozat révén Ovidiu Hada polgármester elrendelte az ipari tevékenység felfüggesztését. Hatása ma sem érvényesül, noha még a kommunista időkben is azért térítették el a Csernát, hogy válasszák szét a lakónegyedet az ipari zónától.
Az ócskavas-központot üzemeltető cég azt állítja, hogy szabályos környezetvédelmi engedéllyel rendelkezik, így hát törvényesen folytatja tevékenységét. „Tulajdonosa azt mondta nekünk, ha nem tetszik a helyzet, költözzünk el”, hangsúlyozza Lovász János, aki jóformán egész dossziéba gyűjtötte a számos lakossági panaszt.
A szomszédutcában a használt karton és műanyag gyűjtőközpont működik. Immár három éve. Szintén a lakóházak között. „Már hajnal ötkor kezdődik a gépkocsiforgalom. Zúgnak itt a fejünkbe egész nap”, mondja Sebestyén István, aki szembe lakik az üzemmel. Nyáron az onnan származó bűz tovább fokozza az elégedetlenséget. sőt, a gyűjtőközpont körül hemzsegnek a patkányok. „Feleségem beteg, nem is merem hazahozni, ide a fertőzési gócpont tőszomszédságába”, mondja elkeseredve.
A nagy kamionok forgalma nyomán ráadásul a csángótelepi házak falai is repedezni kezdtek. Mindezek mellé ott van a tűztől való félelem. Két éve akkora tűz volt, hogy öt tűzoltóautóval tudták csak eloltani. Ráadásul a nagy tűzoltóautók nehezen férnek el a burkolatlan, gödrökkel teli szűk kisutcákon, a környéken, pedig nincs vízforrás.
Jog és etika, avagy intézmények közötti pingpong
Egyetértünk az emberekkel, az erkölcsi oldalt azonban a jogival kell kiegészíteni. Az ominózus cégek szabályos engedélyekkel rendelkeznek, melyeket a megyei környezetvédelmi igazgatóság állított ki, szemléltette a helyzetet Györfi Jenő vajdahunyadi RMDSZ-es helyi tanácsos. A kohászváros önkormányzata olyan megoldást keres, amely szem előtt tartja a helyiek érdekeit és a cégek jogi hátterét is. Ovidiu Hada polgármestert nem sikerült elérni, sem személyesen, sem többszöri telefonos próbálkozás által, mivel az önkormányzat által kiírt tender lefoglalta egész nap folyamán.
Georgeta Barabás, a Hunyad megyei környezetvédelmi igazgatóság vezetője viszont másképp látja a dolgokat. A működési engedélyt valóban az általa irányított intézmény adta ki, de a helyi tanács határozata nyomán. „A helyi tanács hatásköre eldönteni, hogy milyen tevékenységet engedélyeznek egy adott helyszínen, a környezetvédelem azt ellenőrzi, hogy az megfelel-e a törvényes előírásoknak”. Magyarán a tanács dönti el, hogy ipari tevékenység induljon lakónegyedben, ebbe a környezetvédelmieknek semmilyen beleszólása nem lehet, ők csupán azt veszik szemügyre, ha az ipari tevékenység törvényszerűen zajlik. Amennyiben ellenőrzések során a környezetvédelmi felügyelőség a környezetvédelmi engedélyben szereplő tételek áthágását tapasztalja, indítványozhatja a tevékenység felfüggesztését. Eddig többszöri pénzbírságot szabtak ki, amit az ócskavas-gyűjtők és a használt karton és műanyag-gyűjtők kifizettek, s tovább folytatják a helyi lakosok életét pokollá tévő tevékenységüket.
Miután fogadta a felháborodott csángótelepi lakosok küldöttségét, illetve a cégek engedélyezésének átvizsgálását kérte, Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa ugyancsak az erkölcsi megközelítés és a jogi háttér ellentmondásában látja a legnagyobb problémát. Az ominózus cégek tudták, hogy baj lesz, ezért bebetonozták magukat mindenféle papírral. Még környezetvédelmi szakvizsgálatokat is beszereztek erre szakosodott cégektől.
A lakónegyedekben engedélyezett kiegészítő tevékenység fogalma is kemény dió. Elvileg szolgáltató jellegre vonatkozik, de hát azokat a nagy raktárakat, ahol most a gyűjtőközpontok működnek, még a rendszerváltás előtt épültek, akkor, amikor a kiegészítő tevékenységről szóló rendeletet adták ki.
Vagyis jelenleg nincs jogi alap a cégek elleni hatósági fellépéshez. Mindenesetre Dézsi helyszíni vizsgálatot rendelt el a prefektusi felügyelő testülettől, majd annak megállapításai tükrében összehívja az összes felet – helyi lakosok, cégek, vajdahunyadi önkormányzat, megyei környezetvédelem, stb. – közös megoldás keresésére.
Chirmiciu András. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)
2010. március 4.
Vállalkozók az iskoláért
Több mint 4 ezer lejt adományozott a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége (SZVESZ) a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának felújítására. Ez az összeg a február 19-én Csíkszeredában szervezett Régiók Találkozása konferencián és bálon részt vevő vállalkozók adományaiból gyűlt össze.
„Adományunknak az az üzenete, hogy ne csak az Európai Unió, illetve a bukaresti és budapesti kormány ajtajain kopogtassunk, hanem mi is, lehetőségeinkhez mérten, próbáljunk hozzájárulni a közösségünk fejlődéséhez” – jelentette ki a pénzösszeg ünnepélyes átadásakor Kurkó János György, a vállalkozói szövetség elnöke. Mint elmondta, a tavaly alakult szövetség eddigi életében ez az első adományozás, de az akciónak mindenképp lesz folytatása.
„A tavalyi év végén megkerestek a németországi Rotary Club képviselői, és támogatásra ajánlottak egy bizonyos pénzösszeget. Akkor arra gondoltunk, hogyha már van egy ilyen jellegű kezdeményezés, csatlakozunk, és sikerült is összegyűjtenünk 4200 lejt” – részletezte az SZVESZ ügyvezetője, Lukács László. Lackó György, a gimnázium igazgatója a vidéki tanulók nevében is megköszönte a támogatást, ugyanakkor elmondta, lenne mire költeni a további adományokat is, mivel az oktatási intézmény három, több mint százéves épülete közül ez csak az egyik.
A felújítási munkálatokra egyébként már korábban kiírták a versenytárgyalást, s már meg is érkeztek az ajánlatok. Ezekből kiindulva az iskola vezetői úgy látják, a Rotary támogatásából a kollégium 3-4 szobáját is fel lehet újítani, az SZVESZ pedig további 1 háló felújításával tud hozzájárulni a korszerűsítéshez. Egy-egy hálószoba renoválásakor az ablakokat és az ágyakat kell kicserélni, a padlót kell felújítani, és festeni is kell, tudtuk meg. Forrás: Krónika (Kolozsvár)