Azok a "fekete" napok…
(Húszéves az RMDSZ című kiadvány nyomán)
1990. március 15.
Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának első "szabad" megünneplése, incidensekkel, előzetes és hónapokig ismételgetett hisztérikus rágalmakkal. Az 1848-as forradalomra való békés emlékezéseket több városban megzavarják a Vatra Româneasca hívei. Szatmárnémetiben az ünneplőkre támadnak, magyarokat vernek meg.
Március 16.
A Tudor lakónegyedben lévő gyógyszertár bejáratára kitett kétnyelvű felirat ürügyén a Vatra Româneasca Szövetség magyarellenes provokatív tüntetést szervez Marosvásárhelyen. Magyarellenes tüntetések Szatmárnémetiben is. Az RMDSZ Országos Elnöksége nyilatkozatban, Maros megyei vezetősége, Sütő András aláírásával, nyílt levélben hozza a hatalom tudomására a magyarság fenyegetettségét.
Március 17.
• Marosvásárhelyen folytatódnak a magyarellenes megmozdulások. Feltüzelt román tüntetők behatolnak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazzák az ott tartózkodókat és feldúlják az irodát; eltávolítják az 1848-as emléktáblára a magyar követség által elhelyezett, piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorút. A rendőrség figyelmen kívül hagyta a helyi RMDSZ-vezetők ez irányú panaszát. Az RMDSZ elnöksége tiltakozik a magyarellenes provokációk ellen. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa nem reagál az RMDSZ helyzetjelentéseire.
• Kolozsváron megalakul a Bolyai Társaság (április végén a Cégbíróságon megkapta a jogi személy státusát is). Célja az önálló magyar felsőoktatási hálózat kiépítése, a kolozsvári tudományegyetem visszaállítása.
Március 18.
• Folytatódnak Marosvásárhelyen a magyarellenes megmozdulások.
• Kolozsváron megalakul a Romániai Magyar Zenetársaság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság.
Március 19.
Román nacionalista tömeg Marosvásárhelyen tüntet a magyarok ellen. A környékről 13 busszal hoznak további tüntetőket. Megtámadják a magyar nemzetiségűeket és leszaggatnak minden magyar feliratot. Az RMDSZ székházát fejszékkel, husángokkal ostromolják meg. Az épületben bennrekedt 75 személyt a rendőrség nem védi meg. Később a katonaság szabad elvonulást ígér a magyaroknak, viszont tétlenül szemléli, hogy a román tömeg láncokkal, botokkal támad a székházból távozókra. Sok a sebesült, Sütő András írót fél szemére megvakítják.
Március 20.
• Román tömegek rátámadnak a magyarokra, sok a sebesült. Este Iliescu elnök nyugalomra inti a románokat és a magyarokat. A válság kezelésére Bukarestben összeül az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága. A megbeszélésen részt vesznek a Nemzeti Liberális Párt képviselői is.
• Az RMDSZ nyilatkozatban tiltakozik a történtek miatt, és kéri az események kivizsgálását.
•Az RMDSZ vezetősége magyarországi és romániai értelmiségi találkozón vesz részt Budapesten, hogy párbeszédet kezdjenek a két nép és a két kultúra kapcsolatainak kritikus kérdéseiről. Nyilatkozatot adnak ki a szatmárnémeti és marosvásárhelyi magyarellenes provokatív akciókról.
• Székelyudvarhelyen 20 ezer ember részvételével a nagygyűlésen elutasítják a marosvásárhelyi Vatra Româneasca provokációját. Felhívásukat a román kormányszervekhez és az ENSZ-hez intézik.
Az előző napi események hírére az RMDSZ sztrájkot hirdet a gyárakban, de a türelmetlen munkások a város központjába vonulnak, hogy a megyei tanács székháza előtt tiltakozzanak az előző napi magyarverések ellen. Román tömeg is gyülekezik Marosvásárhely központjában, a katonaság kordont von a magyarok és a románok közé. Ismét Szászrégen környéki román falvakból hoznak teherautókkal, autóbuszokkal románokat, akik dorongokkal, fejszékkel, rönkhúzó csáklyákkal felfegyverkezve átszakítják a kordont, és megtámadják a magyar tüntetőket, akik védekezésül visszavágnak. Az összetűzésnek 6 halálos áldozata van, majdnem félezer a sebesült. A román kormány nyilatkozatában Magyarországot vádolja a marosvásárhelyi vérengzésért. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Újabb fordulat a Gusa-szobor ügyben
A táblabíróság elutasította Tőkés László fellebbezését
Több mint kilencnapi gondolkodás után a Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden, március 17-én elutasította Tőkés László fellebbezését, amely arra irányult, hogy a per idejére, illetve mindaddig függesszék fel a Gusa-szobor felállításáról szóló helyi tanácsi határozatot, amíg jogerősen el nem bírálják, lehet-e szobrot emelni vagy nem az 1989-es temesvári forradalom leverésében részt vevő Stefan Gusa tábornoknak.
Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje a Népújságnak nyilatkozva kijelentette: "Az ítéletet teljes mértékben tévesnek és elhibázottnak tartom, és politikai befolyásolást is feltételezek a döntés meghozatalában, tekintve, hogy az elmúlt napokban a Basescu-közeli B1 televízió szerecsenmosdatást végzett, Stefan Gusa érdemeit magasztalva".
Kincses Előd ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy egy szintén március 17-én hozott ítélettel a Táblabíróság elutasította a makfalvi polgármester fellebbezését is. Kincses szerint most már Vass Imre menesztett alpolgármestert vissza kell helyezni jogaiba.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Memento – Marosvásárhely 1990
Húsz évvel ezelőtt robbant ki a „fekete március” néven hírhedtté vált marosvásárhelyi román–magyar etnikai konfliktus, amikor az erdélyi város főterén románok és magyarok verekedtek össze. Sok magyarázat született már arra, hogy miként történhetett meg a majdnem 300 sebesültet és öt halottat követelő vérfürdő. A román és a magyar közösségnek is megvan a saját igazsága az eseményekkel kapcsolatban, amelynek hátteréről hivatalosan semmit nem lehet tudni, hiszen húsz évvel a rendszerváltás után is még titkosítva vannak az akkori hivatalos iratok.
Amíg nem válnak tanulmányozhatókká, továbbra is csak a sötétségben fogunk tapogatózni, a románok és a magyarok pedig egymást fogják vádolni kollektíven. Az iratok nyilvánosságra kerüléséig azonban érdemes felidézni az eseményeket, hogy a húsz évvel ezelőtt született nemzedék is megismerje a rendszerváltás utáni időszak zavaros hónapjait. Remélhetőleg, ők tanulni fognak belőle.
1990 januárjában hivatalosan megalakult az RMDSZ, amely immár szabadon fogalmazhatta meg a romániai magyarság jogköveteléseit. A Ceauşescu-diktatúra utolsó tíz évében az általános emberi jogok korlátozása mellett a hatóságok jelentős mértékben megcsonkították a nemzeti kisebbség jogait is. A román kommunista nemzeti nacionalista történelemoktatáson felnevelt románok jelentős része 1990-ben értetlenséggel fogadta a magyarok jogköveteléseit, amelyek középpontjában az anyanyelvű oktatás állt. A Ceauşescu-rezsim egészen 1989-ig napirenden tartotta a „magyarveszélyt”, ezért 1990-ben a román közvélemény nagy részében – és főleg az erdélyi románokban – elevenen élt Erdély elvesztésének a réme. A magyaroknak a kisebbségi jogokra vonatkozó követeléseit úgy értelmezték, hogy „ki akarják szakítani Erdélyt Romániából”.
Romániában, de főleg Erdély nagyobb városaiban, így Marosvásárhelyen is a helyi román és magyar sajtóban számos olyan cikk jelent meg, amelyek hemzsegtek a félretájékoztatásoktól. Főleg a román lapok időnként nyíltan uszító, bujtogató cikkeket is közöltek. Másrészt a románok szerint a magyar lapok is elfogultsággal tájékoztattak, amiben valóban lehet némi igazság. A románok a romániai magyaroknak Magyarországgal való kapcsolatának a kezdeti kiépítési törekvéseit sem nézték jó szemmel. Ők a „magyar nacionalizmus” megnyilvánulásaként tekintettek Antall József akkori magyar kormányfőnek azon kijelentésére, hogy ő 15 millió magyar miniszterelnöke.
Az RMDSZ Marosvásárhelyen szervezte meg 1990. február 9-én a gyertyás-könyves tüntetést, amelyen százezren vettek részt. A csendben felvonuló hatalmas tömeg magyar iskolákat és egyetemet követelt. Ellenválaszként megalakult a Vatra Românească nevű civil szervezetet, amely kezdetektől fogva magyarellenes megnyilvánulásairól vált hírhedtté. A feszültséget az is növelte, hogy a magyarok március 15-én hosszú évtizedek után először ünnepelték meg az utcán a magyarság nemzeti ünnepét, amely alkalmából a magyar zászlót is kitűzték az ünnepségeken.
A marosvásárhelyi közhangulat március 16-án vett veszélyes fordulatot, amikor a város egyik gyógyszertárának a kirakatára magyar feliratot helyeztek el a többségben lévő magyar alkalmazottak. A román sajtóban megjelent uszító hangvételű cikk hatására mintegy ötven fős román tömeg vonult a gyógyszertárhoz, és eltávolította a feliratot. Ezenkívül több olyan esemény is történt, amely a mai napig sem tisztázódott. Ilyen volt az például, hogy a gyógyszertártól elindult, a város utcáin felvonuló román tömegbe egy magyar ember által vezetett jármű hajtott. A románok szándékos akcióra gyanakodtak még akkor is, ha a balesetet okozó gépkocsivezetőnek román volt a felesége. A feszültség növekedéséhez vezetett az is, hogy mai napig sem ismert személyek állítólag meggyalázták Avram Iancu marosvásárhelyi szobrát. A magyarok feltételezése szerint provokációról volt szó, hiszen egy olyan gyalázkodó feliratot helyeztek a szoborra, ami helytelen magyarsággal íródott.
Marosvásárhelyen akkoriban a románok száma már a város lakosságának 45 százalékát tette ki a kommunizmusban lezajlott erőteljes iparosítás miatt. A mára enyhe román többségűvé vált várost mai napig is „frontvárosnak” tekinti a román és a magyar közösség, így most is nap mint nap presztízsharc dúl a két közösség tagjai között a helyi közigazgatásban azért, hogy ki, hol és hogyan lakja be a köztereket, milyen szimbólumok jelenjenek meg a nyilvánosságban. A lakosság majdnem fele-fele arányban való megoszlása is alkalmas táptalajt jelentett arra, hogy elemi erővel törjön felszínre az évtizedek óta lappangó etnikai feszültség, amit maximálisra fejlesztett a hermetikusan bezárt kommunista rendszer, amelyben románok és magyarok nem igen beszéltek kölcsönös sérelmeikről.
A kedélyek március 19-én szabadultak el tragikus módon. Vasvillákkal, fejszékkel és dorongokkal felfegyverkezett Görgény-völgyi román parasztokat szállítottak buszokkal Marosvásárhelyre. A véres összetűzések után a románok maguk ismerték el, hogy polgármesterük, papjuk vagy éppen a postásuk szólt nekik március 19-e előtt, menniük kell Marosvásárhelyre, amikor megszólal a településükön lévő templom harangja, vagy a polgármesteri hivatal vészjelző szirénája, mert ott „ölik a románokat”. A román hatóságok mai napig sem derítették ki, hogy kik tájékoztatták félre a parasztokat, vagyis kik az eszmei elkövetők, akiknek a vétke sokkal nagyobb, mint a félrevezetett embereké.
A felheccelt román parasztok törtek-zúztak a város utcáin, békés járókelőket bántalmaztak, és rátámadtak az RMDSZ székházára. Az épületben rekedt mintegy hetven magyar közül a néhai Sütő András írót, az RMDSZ Maros megyei szervezetének akkori elnökét bántalmazták súlyosan, aki az ellene elkövetett erőszakcselekmények előtt biztosítékot kapott a kivezényelt rendfenntartó erőktől, hogy biztonságban elhagyhatja az ingatlant.
A tragikus ütközetre március 20-án került sor, amikor 15 ezer magyar vonult az utcára a román parasztok garázdálkodása ellen tiltakozva. A város főterén vékony katonai kordon választotta szét egymástól a két tábort, amely egymásnak rontott. Az esti órákban a létszámfölénybe került magyarok felgyújtották a román parasztokat szállító buszokat, az égő járművekből menekülőket pedig alaposan helybenhagyták. A véres ütközetnek összesen 278 sebesültje volt, ebből 190 román és 88 magyar nemzetiségű. Öt személy életét vesztette, közülük három magyar és két román.
Az ügyészségi vizsgálatok során 30 személy ellen emeltek vádat, többségük egy év börtönbüntetést kapott. A legsúlyosabb ítélettel a Magyarországra menekült Barabás Ernőt és Cseresznyés Pált sújtották, akiket tíz év szabadságvesztésre ítéltek. Ez utóbbit 1996-ban kegyelemben részesítette Emil Constantinescu volt román államfő.
BORBÉLY TAMÁS. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Defenzívvé vált a magyarság
Interjú Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel, a fekete március egyik főszereplőjével.
Tőkés László egykori ügyvédjeként 1990 januárjában bejárása volt az államfőhöz, a miniszterelnökhöz. Hogyan dolgozta fel, hogy alig két hónap alatt közellenséggé vált?
– Amit román részről kaptam, az rosszul esett, de nem lepett meg. Bukarestben végeztem a jogi egyetemet, egyedüli magyar voltam az évfolyamon, az évfolyamtársaim előttem leplezetlenül beszéltek a magyarokról, megtapasztaltam hát a gondolkodásukat. Engem inkább azoknak a magyaroknak az árulása viselt meg, akikkel együtt indultam, akiket tanítottam arra, hogyan kellene politizálni. Amikor Magyarországra menekültem, azt hittem, a választások után a mentelmi jogom birtokában hazajöhetek. Úgy alakult azonban, hogy Smaranda Enachét is, engem is töröltek a választási listáról. Az RMDSZ nem fellebbezett az ítélet ellen, így Markó Béla került helyettem a szenátusba.
– Bánja, hogy akkor szerepet vállalt?
– Nem. Feltétlen meg kellett próbálnunk jó irányba vinni Románia szekerét. Ha újra kezdeném, akkor is elvállalnám, pedig akkor nagyon vacilláltam. Tudtam a történelemből, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Azt sajnálom, hogy nem kerültem be a legelején a román törvényhozásba. Meggyőződésem, hogy a felkészültségemmel, a magyar műveltségemmel, a bukaresti kapcsolataimmal, a bukarestiek ismeretével jó irányba tudtam volna befolyásolni az RMDSZ politizálását. Talán azért engedtek csak öt és fél évvel később haza, mert akkorra már kialakult az az RMDSZ-garnitúra, amelyet a hatalom kézben tudott tartani.
– Úgy tartja, a marosvásárhelyi román–magyar összecsapásokat gondosan megrendezték. De ki lehetett a rendező?
– Ion Iliescu államfő, Petre Roman miniszterelnök, Victor Athanasie Stănculescu hadügyminiszter, Mihai Chiţac belügyminiszter, és a régi rendszer haszonélvezői. Stănculescut és Chiţacot azóta a forradalmárok elleni temesvári sortüzek miatt el is ítélték. Számukra életbevágóan fontos volt, hogy a közvélemény ne azt firtassa, ki lövetett Temesváron vagy Bukarestben, hanem foglalkozzon a magyarveszéllyel. De az is ösztönözhette őket, hogy akkor járt le a Szekuritáté állományának a három hónapos fizetett szabadsága. Okot kellett szolgáltatni a Román Hírszerző Szolgálat létrehozásához.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választották az összecsapás helyszínéül?
– Két olyan város volt Romániában, ahol nagyjából fele-fele arányban éltek magyarok és románok: Szatmárnémeti és Marosvásárhely. Március 15-én Szatmárnémetiben próbáltak magyar-román összecsapást szítani azzal, hogy lemondatták a két legmagasabb rangú magyar tisztségviselőt, Pécsi Ferencet és Formanek Ferencet. A szatmárnémeti magyarság viszont nem vonult az utcára a védelmükben, így hát az avasi román parasztokat sem szállították már be a városba, és az összecsapás elmaradt.
– De miért nem Kolozsváron szítottak, ahol húsz százalék körüli a magyarok aránya?
– Különbség van a verés és a verekedés között. Ha csak verik a magyarokat, az egyértelmű pogrom, és nemzetközi tiltásokba ütközik. Ha viszont verekedés van, az értelmezhető, magyarázható.
– Marosvásárhely mintha ma is egy kicsit másképpen viselkedne, mint a többi erdélyi város. Talán az is jellemző, hogy épp itt akarnak szobrot állítani Ştefan Guşă tábornoknak, Ceauşescu vezérkari főnökének.
– A Ceauşescu idején történt tömeges betelepítések hatása érződik ma is az erdélyi városokban. A betelepített regátiakat egyfajta kolonizációs tudattal látták el. Ők úgy érezték, azért költöznek ide, hogy ez a föld örökre román és ortodox legyen. A betelepítés olyan káderek idehozatalát is jelentette, akik más városokban nem tudtak sikerrel haladni a szamárlétrán. A Vatra Românească Egyesület holdudvarát is azok alkották, akik féltek, hogy egy szabad versenyhelyzetben nem tudják már megőrizni előjogaikat. Féltették a pozíciót, amelyet nem érdem szerint, hanem a származásuk szerint szereztek. Ez a garnitúra továbbra is úgy tartja, ha valamit elleneznek a magyarok, az csak jó lehet. Pedig hát Ştefan Guşă a hadsereget arra használta, hogy a románokba lövetett Temesváron. Az áldozatok 90 százaléka román volt. Marosvásárhelyen megszűnt a román–magyar barátkozás. Békés egymás mellett élés zajlik, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Teljesen párhuzamos világokban élünk, protokollkapcsolatokat tartunk fenn egymással. A mélyebb, tisztázó beszélgetések műfaja itt nem létezik.
– Mintha Ceauşescu álma teljesült volna be a városban. Többségbe került a románság, román a város polgármestere. És mindez 1989 után alakult így.
– A román polgármester egy Iliescu–Markó-paktum következménye. Az RMDSZ sokkal fontosabbnak tartotta, hogy a megyei tanács elnöki tisztségét szerezze meg. Marosvásárhelyen ugyanis erős volt Markóék belső ellenzéke. A 2000-es helyhatósági választások első fordulójában 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy Fodor Imre megszerezze a polgármesteri széket, a rá leadott szavazatoknak pedig közel 10 százalékát érvénytelenítették, a legtöbbet öt körzetben, ahol óvni kellett volna. Engem azonban a választás előtt félreállítottak a megyei RMDSZ-elnöki székből, és a szavazókörzetek szintjén nem óvták meg a szavazatszámlálást. Csak városi szinten óvtak, azt meg elutasították. Ha a szavazókörzetek szintjén kérték volna a szavazatok újraszámlálását, azt nem lehetett volna elutasítani. Így ment el a polgármesteri tisztség.
– De azóta volt másik választás is.
– Közben Dorin Florea megerősödött, és sikerült megőriznie tisztségét. Sajnos a demográfiai törvényszerűségek is a románokat segítik: jelentősen különbözik a marosvásárhelyi magyar és román közösség korfája. Míg a magyar közösség elöregedőben, a betelepített románok általában fiatalok voltak, akik azóta gyerekeket szültek. Az én gyermekkoromban az itt élő románok jól beszéltek magyarul, ha egy boltba bementél, magyarul szólt hozzád az eladó, mára már csak a poftiţi hallatszik. Kezdi elveszíteni magyar jellegét a város. De egy sor olyan magyar orvosról, magyar ügyvédről is tudok, aki nem írja már ki magyarul is az órarendet az ajtajára.
– Van ebben szerepe a fekete márciusnak?
– A fekete márciust követő retorziónak van szerepe. Annak, hogy az igazságszolgáltatás az áldozatból csinált agresszort. Defenzívvé vált a marosvásárhelyi magyarság. A közhangulatot ma az jellemzi: ne szólj szám, nem fáj fejem.
– De nem járult ehhez ön is hozzá? Hiszen a márciusi forró napokban ön is folyamatosan arra kérte a magyarokat, hogy maradjanak otthon, legyenek türelmesek.
– Volt 1990 februárjában egy békés, gyertyás-könyves tüntetés Marosvásárhelyen, amelyet Sütő Andrással ketten szerveztünk. Százezer magyar vonult fel gyertyával és könyvvel a kezében a magyar oktatásért. Akkor a magyarság óriási erőt mutatott. Amikor azonban láttuk, hogy egy véres konfliktust akarnak kirobbantani, úgy gondoltuk, nem játszhatjuk el azt a szerepet, amelyet a diktatúra hívei ránk osztottak. Elleneztük hát az összecsapást.
– Elsősorban a román elemzők hangoztatják, hogy 1990 márciusában könnyen koszovóira fordulhatott volna Románia története.
– A fekete március után 100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Ha az eredeti forgatókönyv érvényesül, valószínű, ennél jóval nagyobb lett volna a kivándorlók száma. Ahogy Koszovót szerbtelenítették, úgy ürült volna ki Erdély is.
– Koszovó szerb vonatkozásait említi, de hát ott az albánok lázadtak fel azért, mert nem kapták meg az őket megillető jogokat. Nem vezethetett volna itt is egy afféle koszovói forgatókönyv a Székelyföld autonómiájához?
– Attól tartok, ha itt a koszovóihoz hasonló konfliktus alakul ki, mi abban nem albánok lettünk volna, hanem elüldözött szerbek.
Gazda Árpád. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Ki a felelős?
Mintha el sem telt volna azóta húsz év. Az 1990-es marosvásárhelyi magyarellenes pogrom óta nem hogy arra nem sikerült fényt deríteni, hogy kik állnak a magyarokat és a románokat polgárháború közeli helyzetbe taszító provokáció mögött, de még az eseményekkel kapcsolatos diskurzus is alig változott.
Érdemes megnézni a huszadik évforduló alkalmából a bukaresti sjtóorgánumokban megjelenő visszaemlékezéseket, amelyek ma is a ceausescui magyarellenes propagandagépezet által kinevelt provokátorok hazug vádjait ismétlik.
Olyan vádakat, amelyek szerint a véres események mögött Budapest Erdély elszakítására irányuló törekvései, valamint az ezek szolgálatába álló erdélyi magyar szeparatisták álltak, akik polgárháború kirobbantásával próbáltak az ország egységére törni. A szekus ihletésű propaganda két legyet próbál ütni egy csapásra: a márciusi események magyarokat befeketítő bemutatása mellett az autonómiaigényeket is diszkreditálni akarja, mondván, hogy 1990 márciusában a magyarok az egykori Magyar Autonóm Tartomány visszaállítását is követelték, amelyet az országra kívülről, Sztálin által rákényszerített “kommunista képződménynek” titulálnak. Az érvrendszer ismerős – már csak azért is, mert a mostani, március 15-i erdélyi és partiumi megemlékezések kapcsán is hasonló hangnemben próbált magyarellenes hangulatot kelteni a román politikum és sajtó egy része.
Mindez azt jelzi, hogy a fekete márciusért felelős erők öröksége ma is él, annak képviselői pedig továbbra is a dezinformálást, a nemzetiségek közötti viszony további mérgezését tekintik egyik legfőbb feladatuknak.
Talán az sem véletlen, hogy a Székelyföldön élő románok nagygyűlését is épp a fekete március évfordulós megemlékezésere szervezték rá – a húsz évvel ezelőtti események felelőseit kereső hangokat így elfedhetik a magyarok által “elnyomott” románok kívülről sugallt panaszai.
Ilyen körülmények közt egyértelműen jogos az az elvárás, hogy végre kiderüljön, valójában ki és mi állt a húsz évvel ezelőtti események hátterében, miért kellett magyarok és románok életét egyaránt követelő magyarellenes megmozdulásokat kirobbantani csak azért, hogy ismét létre hozhassák a titkosszolgálatot. A felelősöket meg kell nevezni és – ha lehet – felelősségre kell vonni, hogy az ország közelmúltbeli történetének sötét fejezetei közül legalább ez lezárulhasson végre.
Balogh Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Szabó József is támadja Szilágyit
Tőkés László táskahordozójának és tipikus megélhetési politikusnak nevezte Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnökét Szabó József, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Szabó elmondta, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke volt 2000-ben, amikor Szilágyi újabb parlamenti képviselői mandátumért szállt harcba. Az NMD kampányolt is akkor a fiatal, de már tapasztalt politikusnak, illetve egy megegyezést is kötött vele, amelyben pontról pontra leírják, hogyan segítik majd egymást a négyéves periódus alatt.
Szabó szerint azonban ez öszszesen fél évig működött, Szilágyi ugyanis elhallgatott dolgokat. „Becsapott minket akkor is, és most is becsap” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus. Mint mondta, emiatt jutottak oda, hogy 2001-ben a megyei szervezet tisztújításán a nagyváradi diákszövetség már nem Szilágyi Zsoltot, hanem Lakatos Pétert támogatta az elnöki székért folytatott versenyben, aki végül el is nyerte a tisztséget.
„Csodálkozom, hogy épp Szabó József áll az erdő felől” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Szilágyi Zsolt.
Mint mondta, az említett szerződés megkötésétől fogva ő rendszeresen pénzzel támogatta az NMD-t, ám többszöri kérésére sem kapott erről semmilyen elismervényt. Ezután vette észre, hogy a diákszövetség az ellenlábasának kampányol az elnökválasztáson. Kijelentette: a lusztrációnak folytatódnia kell, és nem azoknak kellene közszerepet vállalniuk, akiknél korrupció gyanúja merülhet fel.
Szabó egyébként azt is kifogásolta, hogy Szilágyi szerinte alig mérhető tevékenységet fejtett ki 14 évi parlamenti munkája során. Az EMNT-alelnök szerint minden autonómia-törvénytervezeten rajta volt az aláírása, míg a mostani RMDSZ-es képviselők ezt nem mondhatják el magukról. A polémiát a megyei RMDSZ választmányi ülésén elhangzottak indították, ahol Lakatos Péter elnök támadta Szilágyit, amire utóbbi nyílt levélben reagált.
Nagy Orsolya. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Román-magyar gyász
Marosvásárhelyen az 1990. március 19–20-i véres eseményekre emlékeznek ma és holnap. Az RMDSZ, mint minden évben, ez alkalommal is az elnöki hivatalban tartja a megemlékezést, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) fáklyás felvonulást és kerekasztal-beszélgetést szervez.
Az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóit, a sokévi börtönre ítélt, és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet és Juhász Ilonát fogadja ma délben az RMDSZ Szövetségi Elnöki Irodájában Markó Béla miniszterelnök-helyettes és a szövetség több vezetője.
Az immár hagyományos találkozón nyújtják át azokat az adományokat, amelyeket az ügyvezető elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Az EMNT fáklyás menete
Az EMNT és Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája A szeretet márciusa elnevezésű rendezvénysorozatára várja a résztvevőket ma és holnap Marosvásárhelyen, ahol az 1990. márciusában történt eseményekre, azok áldozataira emlékeznek. Ennek keretében kerül sor ma este hét órakor az Igazság és tolerancia nevű fáklyás menetre.
A szervezők a Kultúrpalota előtt várják mindazokat a – magyar, román és cigány – résztvevőket, akik egyetértenek azzal, hogy békében is lehet élni egymás mellett, akik közösen szeretnék megelőzni az etnikai konfliktusokat. „Örüljünk együtt az 1989-ben kiharcolt szabadságnak, az 1989. decemberében Temesváron bebizonyított szeretet és szolidaritás nevében közösen lépjünk az etnikai uszítás ellen” – olvasható a felhívásban.
A menet végigvonul a főtéren, fel a Bolyai utcán, a jelenlegi törvényszék épülete elé, ahol húsz évvel ezelőtt az RMDSZ székháza működött.
Maratoni filmvetítés
Háromnapos, maratoni filmvetítést szervez a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 19–20–21-én a Művészeti Egyetem stúdiótermében, ahol bemutatja a Marosvásárhely fekete márciusa című, tizenkét órás dokumentumfilmet. A vetítés ma délután 17 órakor kezdődik az Egy kis történelem, December, Január, Iskolák című fejezettel, majd az 1990. februári események felidézésével folytatódik, március 15-el bezárólag.
Kerekasztal az együttélésről
Szombaton délelőtt a belvárosi római katolikus plébánia Deus Providebit Tanulmányi Háza ad otthont annak a Közös múlt, közös jövő, otthon Európában című kerekasztal-beszélgetésnek, ahol a Pro Europa Liga társzervezésében magyar és román értelmiségiek, közéleti személyiségek tanácskoznak az együttélésről, annak lehetőségeiről.
A rendezvényen európai parlamenti képviselők jelenlétére is számítanak a szervezők. Március 20-án, holnap délután 17 órakor a Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel zárul a megemlékezés-sorozat, ahol a Kárpát-medence történelmi egyházainak magas rangú képviselői is jelen lesznek.
Markó Attila: a város gyásza egész közösségünk gyásza
„Két évtizede Marosvásárhelyen megtörtént az, amire senki nem volt felkészülve: a frissen visszaszerzett szabadság megmutatta méregfogát, és képtelen volt féken tartani a hirtelen kibontakozó és megerősödő nacionalizmust, intoleranciát, gyűlöletet” – írja Markó Attila kisebbségügyi államtitkár szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében, hangsúlyozva, hogy a város gyásza nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az egész romániai magyar közösség gyásza.
„A marosvásárhelyi fekete március és az ezt követő két évtized legfontosabb tanítása mégis az, hogy lehetünk akár ellenzékben, akár kormányzati eszközök birtokában, lehetnek partnereink vagy barátaink, ám igazi családunk csak saját közösségünk lehet” – írja Markó Attila. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

„Leader nélkül is van élet”
Interjú Borboly Csabával, a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es elnökével
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a lapunknak adott interjúban kifejti, a civilszervezetek, magánszemélyek és települések közötti együttműködésre alapozó programnak semmi köze az autonómiához. Azt hangsúlyozza, hogy az uniós vidékfejlesztési források töredékét teszik ki a leaderes pénzek, s egy térség enélkül is lehet sikeres a források lehívásában.
A Leader jelentős decentralizáció révén csökkenti a regionális Vidékfejlesztési Ügynökségek befolyását. A Székelyföldnek nem lett volna érdeke pontosan ezért lefedni teljes területét Leader helyi akciócsoportokkal?
– Először is szeretnék eloszlatni egy tévhitet: a Leader programnak semmi köze nincs az autonómiához és a jelenlegi regionális felosztáshoz. Ez települések, civil szervezetek, magánszemélyek együttműködésén alapuló program. A Leader-térségek úgy alakulnak meg, ahogy a helyi partnerek ezt akarják, megyénkben a helyi szereplők széki megoszlásban akarták.
Azok fogtak össze, akik úgy gondolták, hogy együtt tudnak működni, ez a program lényege, ebbe semmi beleszólása nincs sem a megyei tanácsnak, sem a gyulafehérvári fejlesztési ügynökségnek. Négy-öt millió euróról van szó térségenként, ami nem egy világrengető összeg, ennél sokkal többet összepályázhat akár egy 2-3 ezres falu is más uniós programokból.
Foltokban létező helyi akciócsoportokkal elképzelhető összefüggő székelyföldi vidékfejlesztés?
– Ismétlem, a Leader nem a vidékfejlesztés alapegysége, motorja. A vidékfejlesztésen belül a Leader segítség lehet a sikeres fejlesztési politikában, de nem meghatározó a szerepe. A programot arra találta ki az EU, hogy a térségi partnerek közötti együttműködési készségeket fejlessze, ez nem helyettesítheti a markáns fejlesztési cselekményeket, egy térség Leader nélkül is lehet sikeres az uniós források lehívásában, és Leaderrel is lehet sikertelen.
Létezik átfogó székelyföldi fejlesztési koncepció?
– Jó másfél éve vagyok megyeitanács-elnök, ez idő alatt számos stratégiai jellegű fejlesztési anyag elkészült. Szerintem nem ez a lényeg, hanem az, hogy a konkrét célkitűzéseket miként valósítjuk meg. A gazdasági válság amúgy is felülírt minden korábbi fejlesztési koncepciót, mert bebizonyosodott, hogy a korábbi fejlesztéspolitika axiómái nem állták meg a helyüket.
Az elmúlt másfél évben körvonalazódott egy megyei, székelyföldi fejlesztéspolitikai koncepció, lényege az, hogy e térség fejlődését a sok kis egzisztenciára alapozott entitásként akarjuk megvalósítani, hangsúlyozva mindazt, ami megkülönböztet minket másoktól, keresve komparatív előnyeink minél hatékonyabb kihasználásának lehetőségeit.
Lehet tudni, hogy 2011 és 2013 között milyen fejlesztésekre, és mennyit költene a Székelyföld?
– Székelyföld a köztudatban Hargita és Kovászna megyét, és Maros megye egy részét jelenti, ezért erre pontos választ Hargita megyei tanácselnökként nem adhatok. Amire pontos választ tudok adni, az Hargita Megye Tanácsára vonatkozik, arra, hogy 2010-es költségvetésünk főösszege 60 százalékkal meghaladja a tavalyit, köszönhetően számos európai EU-s projektünknek, ami a mostani válságos, megszorítós időszakban elfogadhatónak tűnik.
Remélem, tartani tudjuk ezt a jó irányt az elkövetkező években is, de a térségbe érkező fejlesztési források alakulása nem csak tőlünk függ. Fontos szereplők e kérdésben a helyi önkormányzatok, különösen a városok, a vállalkozói szféra és a civil szervezetek.
Demokrata-Liberális Párti berkekből röppent fel a hír, hogy nem Maros, hanem Brassó megye lenne Kovászna és Hargita társa az új régiós felosztásban. Ha Marost és Hargitát egy megyehatárokon átnyúló Leader-térség kötné össze, nem lenne ez még egy igen erős érv a természetes összetartozásra?
– Azokon a fórumokon (SZÁT, Koalíciós Egyeztető Tanács), ahol én megfordulok, nem hallottam erről a felvetésről. Amúgy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régióba történő szervezése mellett sokkal nyomósabb érveink vannak, mint ilyen vagy olyan Leader-térség szervezése. És itt most nem venném elő a történelmi, földrajzi, intézményszervezési hivatkozásokat, hanem csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy az EU fejlesztéspolitikájának az alapját a fejlettségben alulmaradt régiók felzárkóztatása, lakosaik életminőségének javítása jelenti.
Ezért az a régió, amelynek átlagos fejlettségi mutatói alacsonyabbak, több pénzt kap egy lakosra, a magasabb fejlettségű mutatóval rendelkező meg kevesebbet. Ezért a székelyföldi románok, magyarok azzal járnak jól, ha viszonylag alacsonyabb fejlettségű megyékkel kerülnek egy régióba. És persze ennek a fordítottja is igaz.
Elemi érdekünk, hogy Románia egyik legfejlettebb megyéjével, Brassóval ne közösködjünk, ugyanis a közösből még a mainál is alacsonyabb arányban részesednénk, és elvonna tőlünk minden forrást. Ha Románia komolyan veszi az uniós fejlesztéspolitika lényegét, akkor nincs más út, mint az, hogy külön fejlesztési régiókba szervezi az elmaradottabb megyéket, és külön régióba a fejlettebbeket, mert a lényeg a fejletlenebbek felzárkóztatása.
S. M. L. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Három napig magyar (Romákat tüntettek ki a Terror Házában)
Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok! — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen a város minden pontjáról összesereglő cigányok a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyiküket múlt héten Petőfi Emléklap a Helytállásért elismeréssel tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és azok áldozatairól emlékeztek meg.
A kitüntetettek között volt Lőrinczi József, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter, Tóth Árpád és Puczi Béla, utóbbi három egykori elítélt már csak posztumusz elismerést kapott. Balog Zoltán, a magyar Országgyűlés Emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Szekuritáté volt, arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irá­nyítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott. A magyarok ellen feltüzelt és felbérelt 1500 románnal elhitette a hatalom, hogy Erdély ki akar szakadni Romániából, és megostromoltatták velük az RMDSZ székházát, ahol mindössze 79 magyar tartózkodott a padláson, szétzúztak mindent, amit ott találtak, majd szabad elvonulást ígértek a magyaroknak, de ezt nem tartották be, Sütő András írót ekkor verték meg úgy, hogy elvesztette fél szeme világát — folytatta. Tőkés László európai parlamenti képviselő kitért arra: a magyarok március 15-i ünnepsége adott alkalmat arra a román titkosszolgálatnak, hogy a magyarok ellen pogromot szervezzen. 1990-ben a román kormány Magyarországra kente a marosvásárhelyi vérengzés kirobbantását, a vádaskodás leple alatt pedig ,,újjáalakították a régi kommunista titkosszolgálatot ugyanabban a szellemben, a posztkommunizmus egyik alapintézményeként". Kincses Előd, a Maros Megyei Nemzeti Megmentési Front akkori alelnöke szerint azért nem sikerült a nemzetek közötti összefogás, mert a rendszerváltás során hatalomra kerülők nem voltak érdekeltek Románia demokratikus útra terelésében.
Puczi Béla emlékezik
A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek, akit a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek. Magyarországra menekült, a Roma Sajtóközpont munkatársai készítettek vele interjút, az ő és a romák szemszögéből meséli el a három nap történetét.
,,Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. (...) Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ-székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. (...) Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. (...) Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszony vallotta be, hogy a férje úgy be volt itatva, hogy a saját házát fejszével vágta le. (...) Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok, testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok! Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
Részlet Puczi Bála Három napig magyar című könyvéből — Roma Sajtóközpont, Budapest, 2000. (Összeállítás a www.mult-kor.hu nyomán) Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szükségünk van az igazságra!
A fáklyásmenet résztvevői nyomozati eljárást követelnek
Tegnap este 7 órakor, a Közigazgatási Palota elől indult az Igazság és Tolerancia Fáklyásmenete, amelyet Marosvásárhely fekete márciusa emlékére szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és amelyen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke, dr. Kincses Előd ügyvéd és Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke. A menet azt az útvonalat követte, amelyet 1990. március 19-én a Görgény völgyéből beszállított, leitatott parasztok tettek meg. A résztvevők égő gyertyát helyeztek Sütő András sírjára.
A résztvevők felhívást intéztek Traian Basescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, Laura Codruta Kövesihez, amelyben emlékeztetik őket, hogy 20 éve provokálták ki a marosvásárhelyi fekete márciusi etnikai konfliktusokat, de – a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére – ma sem ismert az igazság. Felhívják a figyelmet, hogy "a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – közösségünkre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét, és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan".
Az igazság kiderítéséért és a törvény előtti egyenlőség követelményének megfelelően követelik, azonnal újra kell kezdeni az 1990. március 19-20-i marosvásárhelyi konfliktus megszervezői elleni nyomozati eljárást, és kérik azoknak az azonosítását, akik: * eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre szállítását, * akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, * akik Zalatnán és a mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
Ugyanakkor kérik, hogy "a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik az 1990. március 20-án, az előző napi, az RMDSZ, KDNPP- és NLP-székházat megtámadók és feldúlók, a marosvásárhelyieket súlyosan bántalmazók ellen Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat megszervezték".
Felhívják a figyelmet, hogy "a gyászos emlékű 1990 fekete márciusi események komolyan rombolták Románia nemzetközi hírnevét és semmissé tették a román forradalom győzelme által szerzett hitelünket. Azoknak a sötét manipulációknak a sorát nyitották meg, amelyeket az Egyetem téri tüntetők 1990. június 13-15-i szétverése, az egymást követő bányászjárások jelentettek. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események késleltették az ország demokratizálódását, az EU- és NATO-csatlakozásunkat, súlyosan veszélyeztették a belbiztonságot, a Magyarországgal való jószomszédi viszonyt és megmérgezték a román-magyar együttélést, a véres balkáni konfliktusoknak az előestéjén".
Szükségünk van az igazságra! Igazság nélkül nem létezhet jogállamiság, tolerancia, kölcsönös bizalom és megbékélés! – olvasható egyebek mellett a felhívásban.
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Marosszentgyörgyi kitüntetettek
Marosszentgyörgy Marosvásárhely "keleti kapuja". Az volt 1990. március 19-én is, amikor a község magyar és cigány lakosai igyekeztek feltartóztatni a városra rontó Görgény-völgyieket. Az "ellenállás" következményeként hat marosszentgyörgyi lakost – Lőrinczi József, Puczi Béla, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád – két-két évnyi börtönbüntetésre ítéltek, amit Nagybányán töltöttek le. Hárman közülük már az Örök Béke honába költöztek.
A 20. évforduló kapcsán a marosszentgyörgyi hősöket illetve hozzátartozóikat a budapesti Terror Háza Múzeum (THM) és a Polgári Kultúráért Alapítvány Emléklap a Helytállásért kitüntetésben részesítette. A kitüntetést a THM dísztermében március 11-én adták át a jelenlévőknek. Puczi Béla kitüntetését özvegye, Puczi Mária, Szilveszter Kis Péter és Tóth Árpád emléklapját Baricz Lajos plébános vette át. Ugyanakkor átadták a Szent István Király Emlékérmet is.
A meghívottakat fogadta az Országházban Bajnai Gordon miniszterelnök is, aki érdeklődéssel hallgatta a résztvevők visszaemlékezéseit. A végén összegzésül többek között ezeket mondta: "… amit ott akkor önök tettek, azt nemcsak önmagukért, nem is csak Marosszentgyörgyért és Marosvásárhelyért, hanem mindenhol élő minden magyarért tették…, mert ahol egyetlen magyar is igazságtalanul szenved, ott szenved benne az egész magyar nemzet… Kissé késve bár, de szeretném megköszönni önöknek bátor helytállásukat a magam, a jelenlegi, az előző kormányok és az egész magyar nép nevében is… Ennek tudatában hajtok fejet a kitüntetettek hősiessége előtt."
A kitüntetést és az ünnepséget úgy élték meg a marosszentgyörgyi meghívottak, mint akik erkölcsi elégtételben részesültek – többi helytálló társaikkal együtt.
(szentgyörgyi) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A magyarság szabadságharca volt ’90-ben
Az RMDSZ elnöke a húsz évvel ezelőtti véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott
"Úgy gondolom, kötelességünk életben tartani azoknak az emlékét, akik áldozatul estek a véres eseményeknek, éskötelességünk emlékeztetni rá mindenkit, hogy akkor mi történt, éppen azért, hogy ne ismétlődhessen meg" –hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap a marosvásárhelyi szövetségi elnöki hivatalban, ahol ahúsz évvel ezelőtti március 19-20-i véres események áldozataival, illetve áldozatainak hozzátartozóival találkozott,szimbolikus támogatással jelezve, hogy ezt az áldozatot a szövetség nem felejtette el.
Az eseményen Markó Béla mellett Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke és Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója vett részt.
Kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására
Markó rámutatott, húsz év, két évtized telt el az 1990 márciusi események óta, azóta felnőtt egy generáció, lehet, sokan nem is tudják, vagy csak hallomásból tudják, hogy akkor mi történt Marosvásárhelyen. Az elnök úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen akkor ez egyfajta szabadságharca volt a marosvásárhelyi és a környékbeli magyarságnak és magának az erdélyi magyarságnak. Szabadságharc nem azok ellen a románok ellen, akikkel ott megütköztek, akiket félrevezettek a szervezők, és akiket ráuszítottak a magyar emberekre, hanem azok ellen, akik a háttérből irányították ezeket az eseményeket és akik nagyrészt a régi rendszer emberei voltak.
Véleménye szerint tulajdonképpen "egy nagy és veszedelmes kísérlet volt akkor Marosvásárhelyen, hogy ami 1989 decemberében elindult Romániában, azt valamiképpen megállítsák és visszafordítsák. Ha úgy tetszik, egyfajta kísérlet volt egy ellenforradalomra, hogy mindazt, amit ki akartunk alakítani, azt megakadályozzák. Nemcsak a magyarság szempontjából, de tulajdonképpen kísérlet volt a demokratikus kibontakozás megállítására is, hiszen, ha sikerült volna itt, Romániában véres polgárháborút kirobbantani, amire volt akkor esély, nyilvánvalóan mindaz semmivé vált volna, ami 1989 decemberében megvalósult. Tehát szervesen kapcsolódik 1989 decemberéhez".
A magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni
Kijelentette, tulajdonképpen itt, Marosvásárhelyen azok akartak visszaütni 1990 márciusában, akik ezáltal semmissé akarták tenni az 1989 decemberi változásokat is, és meg akarták félemlíteni egyúttal a magyarságot. "Mi azért tartozunk köszönettel azoknak, akik szembefordultak akkor ezzel a kísérlettel, mert ők akadályozták meg tulajdonképpen azt, hogy a régi rend embereinek szándékai érvényesüljenek. Azért kell rájuk emlékeznünk, mert ami akkor történt, meghatározta mindazt, amit mi utána Romániában cselekedtünk, és azt is, amit elértünk, hiszen tulajdonképpen a magyarság szabadságküzdelme azáltal érvényesült, hogy akkor a magyarok nem hagyták magukat megfélemlíteni" – mondta az RMDSZ elnöke.
Ugyanakkor külön emlékezett Sütő Andrásra, aki 1990. március 19-én veszítette el a fél szeme világát, aki már nincs közöttünk. Sírjára a találkozó előtt helyeztek el koszorút.
Ezek után adták át az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóinak, a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pálnak, Szabadi Ferencnek, illetve Juhász Ilonának a virágcsokrot és adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el erre a célra.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ősbemutató!
Film a fekete márciusról
Majdnem telt házas közönség előtt kezdődött el a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány által összegyűjtött anyagból Miholcsa Gyula hat DVD-lemezes, összesen mintegy tizenkét órás dokumentumfilmjének vetítése a Stúdió Színházban, péntek délután. A Marosvásárhely fekete márciusa címet viselő filmes alkotás a szomorú események kezdetének huszadik évfordulóján megszervezett ősbemutatója estéjén elsőként Borbély László miniszter, az alapítványelnöke szólt a magyar–román vegyes hallgatósághoz, a média jelentős számban jelen levő képviselőihez.
– Húsz év telt el. Mi történt azóta? Minden évben szoktunk szervezni megemlékezéseket. A mostanin sokan itt vannak azok közül, akik ott voltak akkor a padláson, akik nagyon megszenvedték azt a márciust. Ami történt, az ördögi és profi módon meg volt szervezve, nem volt a véletlen műve. '89-ben azt hittük, eljött a demokrácia, a szabadság. Tévedtünk. Egy 1986-os pártdokumentum szerint még 7321 román család betelepítésére volt szükség a marosvásárhelyi etnikai arányok megváltoztatásához. És igaz, hogy a halál nem válogat, de a forradalom vásárhelyi áldozatai is többségükben magyarok voltak. Kilencvenben pedig eme megváltoztatási kísérletnek, majd a diverziónak voltunk szenvedő alanyai. Mennyire becsapottak, naivak, manipulálhatóak voltunk! A sötét erők szépen, profi módon megszervezték a háttérben március huszadikát. Mi úgy éreztük, a megemlékezéseken kívül tennünk is kell valamit. Ez a tizenkét órás film tellett tőlünk, több mint 1500 dokumentum van a birtokunkban. Amelyeket annak idején az ügyészségnek is leadtunk. Csak ott éppen senkit sem érdekelt. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik képeket, felvételeket, dokumentumokat juttattak el hozzánk. Sütő András kért meg egykoron, hogy készítsünk dokumentumfilmet a történtekről. A film elkészült, és hamarosan egy újabb, igaz Fehér könyvet is kiadunk. Így az utókor is láthatja, hogy mi, magyarok megálltuk a helyünket – mondta Borbély László, majd mindenkit meghívott a ma déli kettő és négy óra között zajló, Bernády Ház-beli beszélgetésre.
Miholcsa Gyula, a film készítője a film szerkezetéről beszélt, mint mondta, az interetnikai összetűzés kifejezés nem helytálló, hiszen valakik levezényeltek ide valakiket. Ugyanakkor néhai Schnedarek Ervinnek köszönte a felvételeket, ő volt az, aki az események, a káosz közepén több kameraállásból is filmezni, filmeztetni tudta a történteket. Az is neki köszönhető, hogy 1989. december 21-től márciusig minden napról készült filmfelvétel. Így sikerült megtalálni a száz nap kronológiai sorrendjét.
A beszédek közben egypercnyi csenddel adóztak a jelenlevők az elhunytak emlékének, majd elkezdődött a filmvetítés. Az igen érdekesnek bizonyuló alkotás először Erdély történelmét mutatja a román, illetve a magyar történetírás szemszögéből, majd Marosvásárhely történetét ismerteti igen objektíven és tényszerűen a kezdetektől napjainkig. Nem hallgatja el vásárhelyi és erdélyi szinten sem a tudatos elrománosítás, sem a betelepítés tényét. Mindezek után tér rá a vásárhelyi szomorú események boncolására.
A vetítés holnap délelőtt tíz órától folytatódik, a hat lemeznyi film megvásárolható, ára 120 lej.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Fogy a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma
(MTI) – Tíz év alatt kilenc százalékkal csökkenhet a szlovákiai és az erdélyi magyarok száma – derül ki az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány (EÖKIK) legújabb kötetéből, amelyet másik két tanulmánykötettel együtt mutattak be pénteken Budapesten.
Nincs politikai stratégia arra, hogyan lehetne visszakapcsolni a magyar nyelvű közösség életébe a határon túli magyar népességből a többségi nemzethez csatlakozókat, az asszimilálódókat, továbbá az elvándorlókat – jelentette ki Kiss Tamás, a Párhuzamok és különbségek – A második világháború utáni erdélyi és szlovákiai magyar népességfejlődés összehasonlító elemzése című tanulmánykötet egyik szerzője a könyvbemutatón.
Gyurgyík László, a kötet szlovákiai magyarokkal foglalkozó részének szerzője arról beszélt, hogy a helyi jellemzők alapján némileg eltérő módszerrel kiszámolták a szlovákiai és a romániai magyarság várható létszámbeli csökkenését.
Ennek alapján a 2001-es népszámlálási adatokhoz képest 2011-ben mindkét országban ismét esedékes népszámlálások nagyjából 9 százalékos fogyást fognak mutatni. A szlovákiai magyarok létszáma már most félmillió alatt van, és Gyurgyík László számításai szerint 2011-ben 460-490 ezer fő között lesz.
A kötet további újdonsága, hogy a két demográfus szerző a magyar nyelvű romák helyzetével is foglalkozik.
Réti Tamás, a Kincses Kolozsvár – ma című kötet szerkesztője arról beszélt, hogy a határon átnyúló, Európai Unión belüli gazdasági együttműködések számára hasznos háttéranyagokkal szolgálnak a kötet adatai. A helyi közgazdászok által megírt gazdasági tanulmánykötetből kiderül, hogy kedvező földrajzi fekvése és műszaki egyeteme miatt az erdélyi nagyváros folytatni tudja majd 2004-ben kezdődött jelentős gazdasági erősödését a nemzetközi gazdasági válság kedvezőtlen hatásai ellenére.
Törzsök Erika, az EÖKIK elnöke hozzátette, Kolozsvár tervei között szerepel, hogy pályázzon az Európa kulturális fővárosa címre, ezért figyelnek a pécsi tapasztalatokra.
Az unión belüli együttműködéssel foglalkozik az EÖKIK harmadik friss kötete is. A szlovák gazdaság és Dél-Szlovákia magyarlakta vidékeinek fejlődése az EU-csatlakozás óta című tanulmány szerzője, Renczes Ágoston elmondta, hogy Szlovákia 2004-től kezdődő gyors gazdasági fejlődésének megtorpanása a nemzetközi gazdasági válság hatására beszűkült exportpiacoknak tulajdonítható. A határ menti régiók pedig egyértelműen húzó hatást tudnak gyakorolni egymásra – vélekedett. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Főpróba
Marosvásárhelyi vagyok, de 1991 óta Nagyváradon élek. Az 1990 marosvásárhelyi márciusi összecsapásokkal kapcsolatban szeretnék megírni egy olyan, az eseményekhez fűződő lényeges dolgot, melyről alig tud egypár ember, és sajnálom, hogy nem írtam meg ezeket a dolgokat hamarabb, hogy bekerült volna a holnapi újságjukba, mert nagyon lényeges!!! Sokszor hallom és olvasom, hogy meglepetésszerűen érte a marosvásárhelyi magyarokat és románokat, de akik szervezték, azok egy nagyon precíz forgatókönyvet készítettek jó előre.
A román forradalmat, mely államcsíny volt, a gyulafehérvári római katolikus teológián éltem át, ahol V. éves teológus voltam. Nagyon örültünk és sokat imádkoztunk azokon a napokon, hogy Isten óvja meg az embereket a kegyetlen haláltól és sikerüljön megnyerni – amennyire lehet békésebben – a csatát a diktátor és emberei ellen. Végre legyen béke és szabadság, mert eleget szenvedett egyházunk, népünk. Sikerült !!! De nem gondoltuk, hogy ilyenformán. Alig telt el egypár hét, és az együtt szenvedő nép már össze is verekszik. Miért??? Ez a kérdés. Valóban azért, hogy a forradalom alatt kidobott szekusok és főnökeik visszatérhessenek előző munkahelyeikre, mert máshoz nem értettek, csak a zsaroláshoz és a megfélemlítéshez. Vagyis féltek, hogy dolgozniuk kell. És elkezdődött a szervezkedés.
1990. március 4-e volt, vasárnap, ebéd után. 14 órától a teológusok kimehettünk sétálni a városba. Én úgy döntöttem, hogy maradok és a tv-t nézem a klubban, mert most már volt adás, persze nem Ceausescuról. Kb. 15 óra lehetett, amikor az egyik III. éves barátom, Mellou István nagykárolyi teológus futva jött vissza a városból, hogy magával vigye a videokamerát, amit a teológia segélyként kapott a forradalom után külföldről, és a rektor úr, ft. Hajdú Gyula őrá bízta, hogy alkalmi ünnepeken filmezzen. Azt mondta nekünk, hogy a várbeli kultúrotthon előtt nagy tömeg van, és valakik az erkélyéről beszédet tartanak. Minden bekiabálásuk magyarellenes, ezért figyelt fel a dologra. Ezennel elment, és kb. egy óra múlva tért vissza keményen lihegve, mert a tömegből egypár ember rájött, hogy nem közéjük tartozó és el akarták kapni, hogy elvegyék a kamerát. Sikerült elfutnia és a teológia felé vezető kis utcákban hamar visszatérnie az épületbe. Mivel a klubban videolejátszó is volt, azonnal megnéztük, hogy mit vett fel március 4-én délután (!).
És szörnyülködve néztük!!! Amikor a géppel a kultúrotthon felé tartott, az ortodox székesegyház előtti placcon rengeteg marosvásárhelyi kocsi volt leparkolva, majdnem mind lefilmezte a számtábláikat. Azután felment ő is az erkélyre és az uszító beszédeket tartó elvtársakat lefilmezte, akik kemény rágalmakkal illették Kincses Elődöt, Király Károlyt és más magyar értelmiségieket. A nagy tömegben hallatszik, hogy elvegyülve hangadók vannak és elkezdenek kiabálni: "Király sovinist". Az emberek, akik a Nyugati- Kárpátokból lehettek, mócok voltak, akik alig tudtak valamit ezekről az emberekről, vagy semmit, de mivel felhergelték őket, torkukszakadtából kiabáltak. A filmező azután a tömegben elvegyülve is filmezett elég sokáig, míg két szekusnak szemet szúrt a dolog és feléje tartottak a tömegből, de ezt hamar észrevette István, és tette magát, hogy el akar menni, majd kiáltottak, hogy álljon meg. Futásnak eredt és ők utána. A következő napokban szinte feledésbe merült az egész, mert nem gondoltuk, hogy ez csak egy bemelegítés volt és egy pár nap múlva folytatódik Marosvásárhelyen. Amikor március 19- én kitört a vérengzés, és ezt mi a tv-ben láttuk, akkor Mellou István teológus megmutatta a felvételt a rektor úrnak, amiről tudott már, csak nem nézte addig meg, mert nem gondolta, hogy ez lesz, ami lett. Gyorsan magához hívatta az egyik IV. éves és egy V. éves marosvásárhelyi osztálytársamat és a felvételt elküldette velük haza Marosvásárhelyre. Egy titkos levelet adott nekik, hogy elvigyék a felvétellel együtt az akkori főesperesnek, ft. Csató Bélának, akinek megírta, hogy adják oda az RMDSZ-elnöknek. A főesperes felvette a kapcsolatot az RMDSZ- elnökkel, és a teológusokkal együtt elmentek arra a titkos helyre, ahol akkor tartózkodtak és éppen gyűléseztek egy pincében. Amikor megérkeztek, ott feltették a fölvett videofilmet és a kocsiszámokat már jól ismerték, név szerint a gazdájukat, akik szekustisztek és cinkosaik voltak, azaz a beépített besúgóik. Ezek kis számokból álló táblák voltak, csak három szám, amit a szekusok kaptak meg a kocsiikra. A városban tudták, hogy kik a kocsik tulajdonosai. Akkor jöttek rá az RMDSZ összegyűlt tagjai, hogy ez nem most kezdődött, hanem előre megtervezett volt. Amikor visszatértek a teológusok, mesélték, hogy mit láttak a városban és szörnyülködtünk, hogy miként történhetett meg. Erről kellett tudjon Iliescu elnök is, ezért nem jött le Marosvásárhelyre, hogy lecsillapítsa a kedélyeket.
Isten irgalmazzon nekik és azoknak is, akik elhunytak ÁRTATLANUL!!!
Moldován Gellért Lajos pap-tanár. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Ellenforradalmi kísérlet is volt a fekete március – állítja Markó Béla
A húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres március nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult – mondta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Markó Béla.
Az RMDSZ elnöke marosvásárhelyi irodájában fogadta a két évtizeddel ezelőtti összecsapásokban meghalt Kiss Zoltán hozzátartozóit, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pált, Szabadi Ferencet, illetve Juhász Ilonát. A találkozón átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.
Markó kifejezte meggyőződését, hogy nem spontán eseményekről volt szó, azokat meg kellett szervezni, hiszen faluról hoztak a városba embereket, akiket botokkal fegyvereztek fel. Továbbra is az a kérdés – mondta –, hogy mindez kinek állt érdekében. Emlékeztetett: a két közösség között egyenlőtlen volt a helyzet, amennyiben a románság a magyarokhoz képest több joggal és lehetőséggel rendelkezett. Az ilyen fajta egyenlőtlenségnek mindig megvannak a haszonélvezői, nyilvánvalóan nekik állt érdekükben ilyen viszályt szítani – mondta. Szerinte jól jött ez a konfliktus a régi rend képviselőinek is. „Egyre inkább meggyőződésem: nem csupán egy magyarellenes pogrom tervének a része volt mindez, hanem ellenforradalmi kísérlet is, amelynek az volt a célja, hogy leállítsák mindazt, ami Romániában 1989 decembere után megindult” – mondta. Hozzáfűzte: ha ugyanis sikerült volna tartós etnikai konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet kialakítani, a demokratikus folyamat is elakadt volna.
Az 1989-es decemberi eseményekre is kevéssé derült fény, a kormány csak most oldotta fel a titkosítás alól az akkori eseményekkel kapcsolatos iratokat. Marosvásárhely márciusa egyesek számára még ennél is kényesebb – tette hozzá Markó –, hiszen a románok között még mindig lehetnek olyanok, akik továbbra is vallják, hogy a véres események szervezői a román nemzeti érdeket képviselték a magyarok „indokolatlan követeléseivel” szemben. Ma még nem lehet tudni pontosan, hogy az akkori hatalom képviselői közül kik voltak azok, akik ezzel egyetértettek vagy egyszerűen csak szemet hunytak felette, és nem tettek semmit akkor, amikor cselekedhettek volna – mondta az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Bár a marosvásárhelyiek közérzete mára alapvetően megváltozott, az a húsz évvel ezelőtti március visszavetette magát a várost, amelyet még a befektetők is évekig elkerültek, a két közösség viszonyát is sokáig beárnyékolta a kölcsönös gyanakvás – fejtette ki Markó. – Ez most, húsz év múltán már nem jellemző, de nem szűntek meg a problémák, feszültségek.
Hangsúlyozta: ma már bizonyos kérdések nem a román–magyar viszonyról szólnak. Marosvásárhelyen például most azon fáradozik a romániai magyarság, hogy megakadályozza a szoborállítást az egyik „ellenforradalmárnak”, Ştefan Guşă tábornoknak. Az egykori vezérkari főnök a temesvári tüntetők közé lövetett, és ennek akkor a Ceauşescu-diktatúra ellen tüntető románok is áldozatul este. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Emlékezzünk! - Meghívó Marosvásárhelyre
Húsz esztendővel a romániai – és kelet-közép-európai – rendszerváltozás után, intő figyelmeztetésként hangzik felénk Jánosnak, a szeretet apostolának szava: „Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk” (2. Jn. 8).
„Akik az igazságban járnak” (2. Jn. 4), gyakran szembe találják magukat a hazugsággal, a gyűlölettel, a gonoszsággal. Nekik szól Pál apostol bátorító biztatása: „Kövesd az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetemben, akik tiszta szívből segítségül hívják az Urat” (2. Tm. 2,22).
Az elmúlt két évtizedben olyképpen kellett végighaladnunk a rendszerváltozás göröngyös útján, akadályain és buktatóin, miképpen a kereszthordozás stációin. Már a kezdet kezdetén súlyos próbatételt jelentett számunkra Marosvásárhely Fekete Márciusa”.
2010. március 19–20-án erre emlékezünk, és az „elkezdett munka”, a rendszerváltozás töretlen folytatásának szándékával kívánunk szembenézni a húsz évvel ezelőtti eseményekkel, melyek nem csupán hogy megrontották a magyar–román kapcsolatokat, de a beindult demokratikus változásokat is lefékezték, és utat nyitottak a lopakodó posztkommunista visszarendeződés előtt. A volt titkosszolgálat – a Szekuritáté – burkolt helyreállítása ellenforradalmi nacionál-kommunista forgatókönyv szerint terelte tévútra a dicsőséges romániai – temesvári – forradalmat.
Országunk kommunizmus utáni átmeneti korszaka nagy mértékben hasonlít a volt szovjet tábor országainak sorsához. Kárpát-medencei magyarságunk saját hazájában, valamint a környező országokban – többé vagy kevésbé változatos formában és alakban – fokozott mértékben volt kénytelen elszenvedni nem csupán a diktatúra visszatérését, hanem ezzel együtt a kommunista ideológia helyébe lépő nacionalizmus feléledését.
Emlékezzünk, hogy az igazság erejével munkáljuk a békességet!
Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást!
Emlékezzünk, hogy az akkor ébredt szeretet és szolidaritás erejével küzdhessük le az embereket és népeket megosztó gyűlöletet!
Hitben és igazságban való közös emlékezésünk ellopott forradalmunk Fekete Márciusából vezessen bennünket a remélt jobb jövőnket ígérő Szeretet Márciusába!
A szervezők szeretettel hívnak mindenkit Marosvásárhelyre, az EMNT szervezésében sorra kerülő rendezvényekre:
– március 19-én, pénteken este 7 órakor az igazság fáklyásmenetével emlékezünk a tragikus eseményekre.
– március 20-án, szombaton 10 órától nemzetközi konferencia veszi kezdetét Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában címmel (helyszín a Deus Providebit Tanulmányi Ház, Rózsák tere 61. sz.).
Március 20-án délután 5 órakor kárpát-medencei ökumenikus találkozó lesz a Vártemplomban, testvéregyházaink vezetőinek és képviselőinek részvételével.
Hitünk és sorsunk közösségében szeretettel hívjuk és várjuk.
Nagyvárad, 2010. március 10.
Tőkés László
EP-képviselő,
az EMNT elnöke. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szomorú évforduló – Kik és miért rendeztek fekete márciust Marosvásárhelyen?
Húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában Marosvásárhelyen olyan véres összecsapások voltak románok és magyarok között, amelyek során öt ember (három magyar és két román) meghalt, 278-an pedig megsérültek. A konfliktus mögött az 1989-es rendszerváltás nyomán megszületett új hatalom és a hírhedt Szekuritáté embereit kell keresni. A marosvásárhelyi etnikai összetűzéseket utóbbiak provokálták ki, az alábbiak okán.
A szekusoknak az 1989. decemberi rendszerváltó események, valamint korábban a kommunizmus idején játszott dicstelen szerepe miatt a tömegek körében maga a Szekuritáté intézménye 1990 márciusában rendkívül népszerűtlennek számított, mondhatni közutálatnak örvendett. A Szekuritátét az új hatalom képviselői a rendszerváltó események során törvényen kívül helyezték. (Ezt azért is meg kellett tenniük, mivel korábban ez az erőszakszervezett számított a megdöntött rendszer legfőbb tartópillérének.) Ám a Ceauşescu idején politikai rendőrség és titkosszolgálat szerepet egyszerre betöltő Szekuritáté törvényen kívül helyezése azt is jelentette, hogy Románia (legalább hivatalosan, formailag) titkosszolgálat nélkül maradt. Új titkosszolgálatot kellett alakítani. Azonban az országban akkor olyan szekus-ellenes közhangulat uralkodott, hogy azok, akik a Ceauşecu-diktatúra megdöntése nyomán hatalomra jutottak, túlságosan kockázatosnak vélték, csak úgy, valamilyen nyomós okra való hivatkozás nélkül Szekuritáté-jogutódot létrehozni.
Nos, a nyomós okot, amelyre való hivatkozással egy héttel az 1990-es március 19-i és 20-ai véres események után a hatalom új birtokosai már bátran létrehozhatták a Román Hírszerző Szolgálatot, a Marosvásárhelyen történtek szolgáltatták. Persze ehhez a tömegek kellő félretájékoztatására, illetve arra is szükség volt, hogy az ottani eseményeket a célnak megfelelő „tálalásban” hozzák a román közvélemény tudomására. A szekusok számára azonban ennek a feladatnak a „szakszerű” kivitelezése sem okozott gondot, hiszen 1989 decemberéig a Szekuritáté keretében külön álhír-terjesztő ügyosztály is működött.
Az egész jól megtervezett és hatásosan levezényelt akció lényege pedig a következő volt: nagyszabású tömegverekedést kiprovokálni románok és magyarok között, erről készült felvételeket a televízióban is bemutatni, mégpedig úgy kommentálva, hogy minden azért történt, mert a magyarok – kihasználva a helyzetet, hogy Szekuritáté hiányában nincs olyan szerv, amely fellépjen ellenük – túlzó követelésekkel álltak elő, illetve el akarják szakítani Erdélyt Romániától. Miután ezzel a maszlaggal megetetették, a román közvélemény addig Szekuritáté-ellenes része is azt kezdte el mondogatni, hogy a Szekuritáté szükséges rossz, ilyen szervre mégiscsak szükség van, mert íme, mire vetemednek a magyarok, ha nincs…
Így történt, hogy ugyanabban az országban, ahol 1990 márciusának az elején még erősen szekusellenes hangulat uralkodott, 1990 márciusának a végén a Szekuritáté jogutódját, a Román Hírszerző Szolgálatot már mondhatni közkívánatra alakították meg.
Szatmárnémetiben nem sikerült
A Román Hírszerző Szolgálat megalakítása érdekében szükségesnek ítélt román-magyar tömegverekedés színhelyéül eredetileg Szatmárnémetit szemelték ki. 1990. március 15-én lényegében itt is a Marosvásárhelyről ismert forgatókönyvet alkalmazták volna: bepálinkáztatott avasi románokat Szatmárnémetibe szállítanak, akik nekiesnek a szabadságharc évfordulója megünneplésére összegyűlt magyaroknak – és jöhet a tömegverekedés, meg a magyarellenes uszítás a médiákban.
Az erre a célra kiszemelt – a köznyelv által osányokként emlegetett – román népcsoport tagjairól tudni kell, hogy megsérteni bizony nem tanácsos őket, mert ebben az esetben hamar ütnek, sőt gyakran szúrnak is, mégpedig késsel. Azonban – bár, ha ilyesmire kerül sor, eszükbe sem jut félre állni – ok nélkül általában nem kezdeményeznek verekedést. Nos, Szatmárnémetiben legalább részben a szekusok által ide irányított osányok ez utóbbi tulajdonsága miatt nem következett be nagyobb szabású román-magyar összecsapás. Úgy is mondhatnánk, hogy a nagy „késelők” hírében álló osányok (a Görgény-völgyiekkel ellentétben) nem hagyták magukat az orruknál fogva vezetni.
Boros Ernő. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.

Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója.
1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban.
Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték.

Az utolsó szó jogán
Demeter Béla erdélyi falukutató Magyar Örökség díja
Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri székházában ma, március 20-án, szombaton délelőtt tizenegy órakor adják át először a 2010-es esztendő Magyar Örökség díjait. A polgárok javaslatai alapján odaítélt elismerésben ezúttal a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel, Kopp Mária és Skrabski Árpád, Riesz Frigyes matematikus, Hajdu Ráfis János és Bakos Mária múzeumszervező, Csermely Péter hálózatkutató, Sapszon Ferenc kórusvezető, valamint Demeter Béla emléke részesül.
Viharnak kitett apró lángok vagyunk, mondta a börtönéből ideiglenesen kiengedett erdélyi főpap, Márton Áron, hóvirágok, a téli faggyal küzdve. Metaforája, mellyel paptársai küldetését kívánta jellemezni, érvényes volt arra a férfiúra is, aki a gyulafehérvári püspök ellen folytatott koncepciós pernek – „koronatanúként” – az áldozata lett.
A száz éve született Demeter Béla, aki egyes források szerint 1951, más közlések szerint 1952 karácsonyán egy bukaresti börtönben halt meg, hivatalosan soha nem volt Márton Áron tanítványa. „Csak” a cselekedeteivel követte a magyarságért és a keresztény erkölcsökért minden időben bátran kiálló katolikus főpásztor példáját. Kurtára szabott életében Demeter Béla is a Romániában élő magyar testvéreit kívánta szolgálni, akiknek a perbe fogott Márton Áron mindenkor a védelmére kelt. Petru Grozának címzett levelében ekképpen: „A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Márton Áront – akit elfogatásának hírére XII. Piusz pápa címzetes érsekké nevezett ki – talán éppen a Vatikánnal való egyezkedés reményében nem küldték a bitófára. Ám Demeter Bélának – akinek a fogva tartása miatt senki nem tiltakozott, még a testvére sem, aki pedig a szovjet csapatok által megszállt Románia államvezetésének kedves embere volt – végérvényesen el kellett tűnnie. S nem is csak az élők sorából, de a magyarság emlékezetéből is. A hétgyermekes somkeréki értelmiségi család az 1920-as évek utolsó harmadában két fiát is felsőoktatási intézménybe küldte. János Kolozsváron jogásznak tanult. Béla Bukarestben az államtudományi és közigazgatási főiskola hallgatója lett, de buzgón látogatta a közgazdasági és szociológiai kurzusokat is. Itt ismerte meg az akkor már európai hírű szociológus, Dimitrie Gusti azon elveit, amelyeknek a segítségével szakszerűen tanulmányozhatta a korabeli Románia társadalmi-gazdasági viszonyait. E stúdiumok hatására írta meg Demeter Béla – testvérbátyjával közösen – az első könyvét. A Románia gazdasági válsága című 1930-as kiadvány, amely a két szerző kutatói tehetségéről tanúskodott, széles körben tette ismertté a Demeter fiúk nevét; a különböző világlátású emberek is a kisebbségi sorsba szakadt magyarság ígéretes társadalomtudósait üdvözölték. A Kolozsváron ez év januárjában az Erdélyi Múzeum Egyesület által szervezett Demeter Béla-emlékkonferencián pedig a könyv máig érvényes észrevételeit elemezték a nyolcvan évvel ezelőtti társadalmi s gazdasági mozgásokat kutató szakemberek. Dimitrie Gustinak Demeter Bélára gyakorolt hatása ezzel a publikációval nem ért véget, ő terelte a fiatalember figyelmét a falusi közösségek kutatásának irányába is. Sőt a „terelgetésnél” többet is tett: a hatósági engedélyeket Gusti professzor közbenjárására kapták meg azok a főiskolai hallgatók, akik Demeter Béla útmutatása szerint a falvak tudományos megismerésére vállalkoztak. Az anyagi alapot pedig Kós Károly és a kalotaszegi református egyház teremtette elő szép és hasznos munkájukhoz. Első alkalommal azonban még báró Bánffy Ferenc segítségével járta a vegyes lakosságú magyar falvakat Demeter Béla, négy másik lelkes fiatal társaságában. Mindazt, amit kilenc község magyarjainak a helyzetét vizsgálva összegyűjtött, egy önálló kötetben és egy módszertani kiadványban foglalta össze. A maga nemében mind a két füzet mérföldkő a falukutatás történetében. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című tanulmány azáltal is, hogy egy közép-európai hatósugarú ifjúsági mozgalom szellemi fundamentumát rögzítette, az Erdélyi Fiatalok célkitűzéseit hozta nyilvánosságra. „A falukérdés – írta a húszesztendős Demeter Béla – ma a világ érdeklődésének a középpontjában áll. Minden ország ifjúsága foglalkozik vele, erdélyi román és szász testvéreink éppúgy, mint a magyarországi és csehszlovákiai magyar testvéreink. Ebből a munkából nem maradhat ki az erdélyi magyar ifjúság sem. A romániai magyarság gazdasági alapja: a magyar falu. Amilyen az ő gazdasági helyzete, olyan az egész romániai magyarságé. A romániai magyarság társadalmi alapja: a magyar falu. Ő a legnagyobb tömege, ő lesz a gerince a magyar iparosságnak, munkásságnak és intelligenciának is. De a magyar falu a romániai magyarságnak a kulturális alapja is. A magyar lélek legősibb, legmélyebb megnyilvánulásait ő őrizte meg, és csakis ezekből az ősi megnyilvánulásokból tudjuk kialakítani azt a sajátos erdélyi magyar kultúrát, amely új szín, új emberi érték az egész világ számára.”
Demeter Béla nemcsak falukutatóként és publicistaként bizonyult tehetségesnek, de szervezőként és lapszerkesztőként is. Gondoskodott róla, hogy az öntudatra ébredő romániai magyar főiskolásoknak Erdélyi Fiatalok címen lapjuk is legyen, olyan kiadványuk, amelyben a hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalok, a csehszlovákiai Sarlónak, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának, valamint a budapesti Bartha Miklós Társaságnak a tagjai is közreadhatják nézeteiket. Egyik-másik Budapestről küldött írás, például Fábián Dániel „kissé tudálékos” szövege állítólag József Attila átírásában látott napvilágot az Erdélyi Fiatalok hasábjain. „A fiatal generáció feladata a jogi autonómiát gazdasági és kulturális alapokra fektetni” – hirdették az ostobán szétdarabolt Közép-Európában is egymásra találó ifjú magyarok.
A gazdasági alapok megerősítése érdekében Demeter Béla az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) munkáját is segítette, 1936-tól az egyesület lapjának, a modern gazdálkodás dolgaiban olvasóit eligazító Erdélyi Gazdának a munkatársa lett. A falukutatásnak azonban lapszerkesztőként sem fordított hátat; és az sem szegte kedvét, hogy az Erdélyi Fiatalok mozgalma a tagság politikai nézeteltérései miatt kettévált. A „balszárny”, hová az egyik Demeter fiú, János is felzárkózott, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, és a „jobbszárnnyal” csak akkor vette fel a kapcsolatot, ha az erdélyi magyarságnak a létérdeke úgy kívánta. Mint 1944 nyarán, hónapokkal azelőtt, hogy Románia hadat üzent Németországnak, és fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval. Az egyházak vezetői, az egyetemi oktatók, a kommunisták, a szociáldemokraták, a gazdasági szervezetek és szövetkezetek elnökei együtt próbálták anyaországi testvéreiket rábírni arra, hogy mihamarabb ugorjanak ki a háborúból. Ha továbbra is tétováznak, így szólt a Budapestre címzett, közösen megfogalmazott felhívás, „Erdély kénytelen lesz önállóan cselekedni”. A budai várban, a kormányzói rezidencián folytatott megbeszéléseken Demeter Béla is jelen volt mint a negyven parlamenti képviselő által 1941-ben alapított Erdélyi Párt titkára, a pártelnök Teleki Béla jobbkeze. Azok a magyarországi politikai erők, amelyek szintén a háborúból való kiugrást szorgalmazták, talán éppen ez alkalommal ébredtek rá, hogy a krisztusi korban lévő erdélyi fiatalember tudását és tisztességét majd a béketárgyalásokon hasznosítani lehet. Nemigen írható tehát a véletlen számlájára, hogy az 1945-ben Budapesten megalakított béke-előkészítő osztály román és erdélyi szakreferensének éppen Demeter Bélát választották. A falukutatót, aki úgy ismerte Erdélyt, mint a tenyerét, és aki 1945-ben is fáradhatatlanul járta a vidéket, hogy adatokat gyűjtsön az erdélyi magyarok ellen elkövetett erőszakos és jogsértő hatósági beavatkozásokról. Személyes tapasztalatait és a valóság lelkiismeretesen dokumentált tényeit jegyzőkönyvi ismertetések sorában rögzítette Demeter Béla, s ezek alapján fogalmazta meg az erdélyi határmódosítás terveire vonatkozó tanácsait a Moszkvába készülő magyar miniszterelnök, Nagy Ferenc számára. Részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet és egy székely autonómiatervezet előkészítésében is, miközben – talán egyes-egyedül – azt szorgalmazta, hogy a békedelegációban erdélyi magyar szakértők is hallathassák a szavukat. De egyedül Demeter Béla figyelmeztette a politikusokat arra is, ha Magyarország „önként vállalja, s nem is akarja megosztani másokkal a második világháborúban betöltött bűnbak szerepét, a nemzet gerince törik ketté”. Amikor pedig számára is világossá vált, hogy a tényleges magyar békecélokat, a magyar kisebbség védelmét, nemzetiségi jogainak a visszaadását lényegében egyik győztes nagyhatalom sem támogatja, eljuttatta a párizsi béketárgyalásokra azt a memorandumot, amelyben az aláírók – Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének a vezetője, Lakatos István szociáldemokrata politikus, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezet igazgatója – cáfolták a Magyar Népi Szövetség marosvásárhelyi kiadványában közreadott azon állítást, amely szerint az erdélyi magyarság Románia keretei között kívánna élni. Párizsban persze ez a bátor akció sem bírta jobb belátásra azokat, akik Közép-Európa népeinek a sorsáról döntöttek. Demeter Béla viszont az életével fizetett érte. Az 1949-ben letartóztatott Márton Áron perének koronatanújaként 1951 áprilisában Magyarországról Romániába küldték, és miután hazaárulás címén 1951 utolsó heteiben a püspököt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bukaresti katonai bíróság, Demeter Bélára nem volt többé szükség. S nem is csak azért, mert a per során egyetlen terhelő bizonyítékot sem tudtak szerezni tőle, de azért sem, mert Márton Áron, az utolsó szó jogán, a Párizsba kijuttatott memorandum ügyében minden felelősséget magára vállalt. „A békeszerződések tárgyalása alkalmával olyan határmegállapodást indítványoztam, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, ez megfelel a valóságnak – mondta. – Sőt kérem a bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező, mindenért engem terhel a felelősség.” Hogy a feleslegessé, sőt, mondhatni, kínossá vált koronatanút hogyan és mikor tüntették el e világból, pontosan senki sem tudja. Röviddel az ítélethirdetés után? Vagy egy esztendeig vártak vele? A Magyar Örökség díjjal kitüntetett életmű kutatói egyszer tán ezt is kiderítik. Az pedig már most is sejthető, miért ítélték általános feledésre vagy fél évszázadon át ezt a nagyszerű embert.
Lőcsei Gabriella. Forrás: Magyar Nemzet

Átadták a Magyar Örökség-díjat
Átadták a Magyar Örökség-díjat. Az elismerés azoknak a tudósoknak, alkotóknak és kutatóknak szól, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar szellemi élet felemelkedéséhez.
Az idén heten kerültek a magyar szellemi élet láthatatlan múzeumába, köztük Kopp Mária magatartáskutató, aki nem csak látleletet készít a magyarok lelki állapotáról, de megmutatja a kilábalás, a gyógyulás lehetséges útját. Azt mondja, kellenek a közös célok, ahhoz pedig összefogás kell.
- Most valóban nagyon magas a depresszió aránya, nagyon rossz a lelkiállapota a magyaroknak, kevéssé bíznak egymásban, az emberek 80 százaléka azt mondja, hogy senki nem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal, de lehet változtatni.
Elismerték Csermely Péter hálózatkutató munkáját, ő fiatal tehetségek felkutatásával foglalkozik a SOTE-n.
- Rengeteg olyan pedagógus, rengeteg kolléga éjt nappallá téve dolgozik azért, hogy a tehetséges gyerekek ne kallódjanak el, helyükre kerüljenek és egy szép új országot építhessenek.
Az idén a többi között elismerték a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvételt, egy posztumusz díj pedig a határon túlra került: Demeter Béla egykori erdélyi falukutatónak. 
Duna Televízió. Forrás: Erdély.ma

"A jövő csak igazságra építhető"
2010. március 19-én, a Marosvásárhelyi Fekete Március tragikus eseményeinek huszadik évfordulója alkalmából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Pro Europa Liga az Igazság és Tolerancia Menetére hívta a város polgárait.
A résztvevők a Románia elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez intézett felhívásban kérték a Fekete Március értelmi szerzőinek és megszervezőinek megnevezését és felelősségre vonását.
Mi, a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” nemzetközi konferencia részvevői, csatlakozva ezen felhíváshoz, megerősítjük:
A Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt.
Az erőszakos események értelmi szerzőit és szervezőit meg kell nevezni, bíróság elé kell állítani és meg kell állapítani a felelősségüket. Amíg ez nem történik meg, a szégyenfolt ott marad a demokratikus jogállamnak tekintett Románia arcán.
Szükségesnek tartjuk A Kommunizmus Bűneit Feltáró és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet hatáskörének kibővítését a ’90-es évek posztkommunista bűneinek kivizsgálásával.
Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését.
A Marosvásárhelyi Fekete Március huszadik évfordulóján ezúton adunk hangot meggyőződésünknek: a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését.
Marosvásárhely, 2010. március 20. Forrás: erdon.ro

Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro

Mindenhol javult a határon túli magyarok helyzete, kivéve Romániát
Hétvégén ülésezett a kis-MÁÉRT. Megállapították, hogy minden határon túli magyar közösségben történtek pozitív változások, csupán a szlovákiai magyarságot éri állandó támadás.Szombatom Horvátországban, Pélmonostoron ülésezett a kis MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet). A házigazda szerepét most a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége töltötte be Jakab Sándor elnök vezetésével.
A MÁÉRT még a Fidesz kormány idején (1998-2002) jött létre, amelyet a szocialista kormány már nem műküdtetett tovább. Az MSZP kormányzás idején a Szili Katalin vezette KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) próbálta felvállani a hasonló konzultációs fórumot.
A határon túli szervezetek ennek ellenére tovább folytatták az egyeztetést kis-MÁÉRT elnevezéssel. A horvátországi magyarok szervezése már korábban is felmerült, ezért került sor a mostani ülésre Pélmonostroron.
A szlovákiai magyar küldöttséget Duray Miklóson kívül Berényi József képviselte, aki a Bummnak elmondta, hogy azt állapította meg az értekezlet, hogy mindenhol pozitív irányban változik a magyar kisebbségi közösségek élete, azonban Szlovákiában sajnos rosszabodott a helyzet. Romániában a Romániai Magyarok demokratikus Szervezete (RMDSZ) a kormányba került, és megkapták többek között a kulturális tárcát. Horvátországban megalakultak a magyarországihoz hasonló kisebbségi önkormányzatok, helyi és megyei szinten. Nem műküdnek hibátlanul, mégis fontos előrelépést jelentenek. A Vajdaságban megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, amelyet a kulturális autonómia irányába tett fontos lépésnek is tekinthetünk – mondta el Berényi.
A közelgő magyarországi választások kapcsán a MÁÉRT fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a határon túli ügyekben elvárják a konszenzust a magyarországi pártoktól, és stratégiai kérdésekben pedig kérik a konzultáció lehetőségét, hogy ne szülessenek meggondolatlan lépések – fejtette ki Berényi József, az MKP elnök-helyettese.
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma 2010. március 20-i pélmonostori tanácskozásának nyilatkozata:
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei a HMDK meghívására 2010. március 20-án Pélmonostoron tartották meg soros ülésüket.
A tanácskozás résztvevői kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről, és véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről.
A HTMSZF tagjai üdvözlik, hogy Horvátországban létrejöttek a kisebbségi tanácsok (önkormányzatok), de nehezményezik, hogy a kulturális autonómiával, különösen a közoktatással és a nyelvhasználattal kapcsolatos döntések meghozatalánál a legtöbb esetben mellőzik ezeknek a legitim tanácsoknak és az általuk létrehozott országos koordinációnak a véleményét. A legtöbb esetben következmények nélkül marad a kisebbségek jogállásáról szóló törvények megsértése is.
A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek intézményrendszerének fejlődése és a szubszidiaritás elvének érvényesülése szempontjából fontos eredménynek tartják a vajdasági magyarság jogi helyzetének javulását. A Magyar Nemzeti Tanács státusának megszilárdulásával és jögkörének bővülésével valós közelségbe került a kulturális autonómia jogintézménye. Reményüket fejezik ki, hogy a többi államban is, ahol magyar nemzeti közösségek számbeli kisebbségben élnek, ez követendő példa lesz.
Üdvözlik, hogy az RMDSZ 2010-ben ismét tagja lett a romániai kormánykoalíciónak, melynek kormányprogramja alapján, valamint kormányzati tisztségviselői révén hozzájárulnak az ország és a magyar közösség szempontjából is fontos gazdasági, társadalmi és politikai célok eléréséhez.
A HTMSZF meggyőződése, hogy a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek és a térségben lévő államok közötti kapcsolatok kibontakozása és a partneri viszony erősítése szempontjából kívánatos, hogy a magyar közösségek legitim politikai képviselete részese legyen az adott ország kormányának.
A tanácskozás résztvevői nyugtalanságuknak adnak hangot a szlovákiai kormányzati politika és a törvényhozás részéről az elmúlt négy évben folyamatosan tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
Ennek tükrében, a magyar politikai érdekérvényesítés szempontjából, veszélyesnek tartják azt, hogy a Magyar Koalíció Pártját elhagyó politikusok olyan új pártot hoztak létre, amely megosztja a szlovákiai magyarokat, valamint amelynek célja a 2010. június 12-i szlovákiai parlamenti választásokon a magyarok politikai súlyának csökkentése.
A magyarországi parlamenti választások előtti helyzetet áttekintve, elvárják, hogy a nemzetpolitikai egyeztetések Magyarország meghatározó politikai köreiben a lehető legszélesebb körű egyetértésben történjenek. A választások után a magyar Országgyűlésbe kerülő pártok nemzetstratégiai kérdésekben az állásfoglalásaikat hangolják össze a Magyarországgal szomszédos országokban a nemzeti célok érdekében tevékenykedő legitim magyar politikai erőkkel.
Arra kérik a 2010. áprilisi magyarországi parlamenti választások után alakuló új kormányt, hogy hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, amely 2004 novemberétől szünetel.
A résztvevők felhatalmazták a HMDK-t, hogy a következő ülés helyszínéről és időpontjáról egyeztessen a tagszervezetekkel.
Jakab Sándor, elnök
Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Pásztor István, elnök
Vajdasági Magyar Szövetség
Takács Csaba, ügyvezető elnök
Románia Magyar Demokrata Szövetség
Berényi József, elnökhelyettes
Magyar Koalíció Pártja
Duray Miklós, stratégiai alelnök
Magyar Koalíció Pártja
dr. Sepsey Csaba, alelnök
Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Forrás: Bumm.sk

„Békés együttélés”
Húsz évnyi eredeti román demokrácia után, a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom évfordulóján semmibe bele nem törődve mondhatjuk el: a többségi nacionalizmus vadhajtásai máig burjánzanak, még ha nem is vaskosodnak fojtogató, agresszív, gyilkos liánokká. (Bár vannak köztünk olyan nemzettársainak, akik szerint egyfajta látens népirtás mindmáig zajlik a bukaresti hatalom szemhunyása vagy épp tevőleges hozzájárulása mellett ellenünk, azt azért el kell mondanunk, hogy mi magunk, romániai magyarok is passzívan asszisztálunk ehhez.) A kisebbségi magyar közképviselet politikai – bár sokszor csak konjunkturális – súlya mind az állami, mind a helyi közigazgatásban, hatalomgyakorlásban nyilvánvalóan zavarja az „itt minden a miénk, mert megszereztük” elvét valló többségi nacionalistákat. Acsarkodnak is, lent is, fent is. Ritka nap, hogy ne vennék elő a sértett nemzeti önérzet aduját, s hogy csak a mi szűkebb pátriánknál maradjunk: hol a magyar egyházaknak juttatott adógarasokat sokallják, hol a legnagyobb „magyar-román” futballistáról „derítik ki” – mihelyst róla neveznek el egy stadiont –, hogy antiszemita, fasiszta ügynök volt, hol a szocializmusban tönkretett magyar irodalmi emlékhely, a Léda-ház tatarozása ellen ágálnak, hol a holnaposok tervezett szobrára sokallják a közpénzt a hagymakupolás honfoglalás és városidegen köztéri elemek sűrű importja közepette. S ha mindez nem elég a honfiúi indulatok felkorbácsolásához, hát jó alkalom rá március 15-e méltóságteljes megünneplése, amiről árgus szemű – amúgy felületesen tájékozott, saját anyanyelvüket is törő – román újságírók siettek szétkürtölni, hogy egyes honi magyar politikusok disszonáns hangot megütve autonómiáról szónokoltak, Magyarországról pedig szélsőséges kommandók jöttek át az itteni magyarok jogait követelni. (Mintha mi nem is lennénk képesek erre.) Húsz év alatt mi változott ezen a téren? Mi mondjuk a magunkét, ők meg a magukét. Mi kérünk, ők nem adnak. Erre mondják a dörzsöltebb, Európát is megjárt, saját pecsenyéjüket is mindig jól megsütni tudó politikusok: jól elvagyunk mi itt egymás mellett.
D. L. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

A kulcsmondatokról
Kaptunk körülbelül egy hete egy közleményt arról, hogy Kolozsváron „megtartotta alakuló ülését az erdélyi magyar egyházak átvilágítási és közelmúlt-kutatási Szakmai Egyeztető Fóruma.” Az alakuló ülés résztvevői az általuk képviselt egyházak megbízásából elfogadtak egy alapítási nyilatkozatot is, amely aláíróinak névsorából kiderült, hogy valójában csak az erdélyi református, unitárius és evangélikus egyház volt jelen, vagyis csak ezek a magyar történelmi egyházak fogtak össze annak érdekében, hogy feltárják saját múltjukat – nyilvánvalóan a kommunista diktatúra idejére vonatkozóan. Csak később derült ki a különféle híradásokból, hogy sem a római katolikus egyház ( a négy erdélyi-partiumi püspökség egyike sem), de sem a kisegyházak (baptisták, adventisták stb.) nem óhajtanak csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez. Magyarán: ők házon belül intézik el a lusztrációt és az esetleges felelősségre vonást. Nem kívánják kiteregetni a szennyest, de még pontosabb és tisztességesebb, ha úgy fogalmazunk: elvégzik ők a bűnök feltárását, a bűnök megtorlását vagy megbocsátását. Majd ők kiróják a szükséges penitenciákat, ha szükségesek egyáltalán, de teret engednek a bűnhődésnek, eklézsiakövetésnek, jóvátételi szolgálatnak és bűnbocsánatnak éppúgy, mint a körültekintő mérlegelésnek. Amúgy valami ilyesmit kérnek, követelnek és várnak el azok is, akik a református, untiárius és evangélikus egyházon belül sem helyeslik azt, amit a következetesen antikommunista Tőkés László és harcostársai indítottak, szorgalmaznak és végeznek. Jutott mindez eszembe annak kapcsán, hogy a március 10-i Reggeli Újságban ezen az oldalon megjelent Szerecsenmosdatás pártos segédlettel? című írásomért kaptam meleget és hideget az elmúlt napokban, eleget. Tőkés püspök hívei szerint „jól megmondtam” és „helyesen tártam elő az összefüggéseket”, ellenfelei (az egykori szekus besúgókat, kollaboránsokat leleplező akcióit helytelenítők) viszont azt vetették a szememre, hogy valaki fogta a tollamat, netán megrendelésre született a cikk.
Kedves olvasók, innen és onnan, én megvédeni magamat azért nem fogom, mert még azt az inszinuációt is kikérem magamnak, hogy nekem bárki is diktálhatna. Mindamellett meglehet, hogy zsigerileg elfogult vagyok (éltem én is mindkét rendszerben, s végignéztem a gengszterváltást), netán sajnálatosan tájékozatlan bizonyos dolgokban. Tanulni és okulni nem szégyen, állok elébe deresedő fejjel is. De arra hadd kérjem meg a kedves olvasót (mindkét oldalon), hogy ne olvassa bele az írásaimba azt is, ami nincs bennük. Az ominózus cikkre utalva például ne vegye magára a „szerecsen” kifejezést az, akinek nem inge. Szerecsen az, aki annak érzi magát, vagy akit mássága miatt ilyenfajta megkülönböztetés ér, mégpedig hátrányos. Jusson eszünkbe az is, hogy Fekete-Afrikában mi, európai fehérek vagyunk a „niggerek”. És a kulcsmondatok, fordulatok hogy el lettek felejtve vagy mellőzve abban a cikkben mindkét oldalon?! Például ez a rész: „Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete’, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.” Ha ezek a mondatok nem az RMDSZ, nem a párt, nem a legerősebb kollektív reprezentánsuk érdekében szólnak, akkor ki mellett? Nem azt szeretnénk mindannyian, romániai magyarok, hogy ne képviseljenek minket olyanok, akiket szégyellnünk kellene? Tisztulást várunk másoknál, de öntisztulásunkat nem vesszük komolyan?
És vajon nem mutattam rá egyértelműen, hogy „a legutóbb ’leleplezett’ három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is.” Nem éppen az írtam e sorokban, hogy nincsenek csak mocskos és csak makulátlan közösségeink, mert mindenütt vannak köztünk olyanok, akik valamilyen úton-módon-helyzetben esendőknek bizonyultak?
A kifogásolt írásom további részeiben saját értelmezését adtam annak, hogy miként látom én a megbotlottak és a soha meg nem botlottak viszonyát, jelezve: ez utóbbi kategória csak a leányregényekben létezik, vagy még ott sem. Nem írnám le, hogy „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, mert tudom, az ember már csak ilyen: folyton ítélkezik, s ezzel magára ítéletet von. Ami lényeges: mindig adjunk esély egymásnak arra, hogy jóvá tegyük, amit elbaltáztunk. Követeljük ki magunknak ezt az esélyt. Tegyünk annyi jót, hogy a végső mérlegeléskor a rossz cselekedeteink, hibáink, vétkeink serpenyőjét magasba emelje az ellensúly: a helytállás súlya. Ez nyomjon a legtöbbet a latban.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Posztkommunista provokáció
Eltérített romániai rendszerváltás
Mint szombati lapunkban olvashatták, péntek este 7 órakor indult el az Igazság és tolerancia fáklyásmenete a Kultúrpalota elől, miután meghallgatták az ország elnökéhez, miniszterelnökéhez és főügyészéhez címzett felhívást, amelyet Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke olvasott fel románul, illetve Kincses Előd ügyvéd magyarul. A megyei törvényszék előtt, ahol húsz évvel ezelőtt a felbőszült hodákiak kiverték Sütő András fél szemét, a résztvevők égo gyertyákat helyeztek el.
A kommunizmus által elkövetett bűntetteket szeretnénk kideríteni
Tőkés László a sajtó kérdéseire válaszolva kijelentette: – Fel kell fedni a forradalom idején történteket, az úgynevezett terroristák által elkövetett bűntetteket, ki kell deríteni a bányászjárások szervezőit, és "követeljük, hogy a marosvásárhelyi, forgatókönyvszerűen megszervezett vérengzést, összecsapásokat és pogromkísérlet hátterét derítsék fel, azonosítsák a tetteseket, és vonják felelősségre őket. Ezért is intéztünk felhívást Basescu elnökhöz, Boc miniszterelnökhöz és Románia főügyészéhez, és kérjük a közvéleményt is, hogy támogassák ezeket a törekvéseket".
Véleménye szerint a fekete márciusnak semmi köze nem volt az interetnikumhoz, hanem "egy posztkommunista provokáció, megosztó forgatókönyv érvényesült, amely egymásnak ugrasztotta a magyarokat és a románokat, pontosabban a románokat szabadította az itteni magyarokra, akik egyértelműen védekezni kényszerültek. Tehát nem egy szimmetrikus, kétoldalú román–magyar összecsapásról volt szó, hanem volt egy agresszor és volt egy védekező fél. Utóbb aztán a védekezőket, az áldozatokat kiáltották ki agresszoroknak, és küldték börtönbe őket. Nagyon szeretném, hogy ha ez a mai megemlékezés visszatérítene minket az eltérített romániai rendszerváltozás útvonalára, és ott folytatnánk, ahol 90-ben elkezdtük, és soha többé ne fordulna elő ilyesmi, ami Marosvásárhelynek a jó hírét és a békés egymás mellett élésre jellemző légkörét akkor tönkretette".
Nem a fáklyák miatt
A fáklyásmenetben részt vett Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke, aki kérdésünkre kijelentette: – Nem a fáklyák miatt, hanem mert hívtak, azok hívtak, akikkel húsz év óta, másokkal, például Tőkés Lászlóval 30 év óta vagyok jó kapcsolatban. Nem kötelességérzet hozott, hanem a jóérzés, mert nagy öröm volt, amikor Székelyudvarhelyen, tíz nappal az itteni gyertyás felvonulás előtt megtartottuk az első szervezett tüntetésünket a csíki és sepsiszentgyörgyi barátainkkal ugyanabban az időben, szabadon. Azokat a pillanatokat nem lehet elfelejteni, éppúgy, mint december 22-ét.
A rendőrség ezúttal teszi a dolgát
Kincses Előd örömmel vette tudomásul, hogy a rendőrség ezúttal "tette a dolgát", hogy "nyugodtan, békésen tudjuk ezt a mai, az igazság és tolerancia nevében megszervezett tüntetésünket lebonyolítani". Hozzátette: nem vagyunk annyian, mint akkor, de remélem, elegen vagyunk, akik azt szeretnénk, hogy végre jó irányba forduljon Románia szekere és a romániai magyar kisebbség helyzete
Furcsállom, hogy valaki az RMDSZ-en kívül vagy az RMDSZ mellett akarjon szervezni megemlékezéseket
Markó Béla, az RMDSZ elnöke pénteken újságírói kérdésre válaszolva, hogy az RMDSZ részt vesz-e a fáklyásmeneten, jelentette ki, jó lett volna, ha előre megbeszélik az EMNT képviselőivel, hogy milyen rendezvényt terveznek, akkor esetleg el lehetett volna jutni addig, hogy együtt szervezzék, vagy részt vegyenek az RMDSZ által szervezett eseményeken. "Valamit tisztázzunk: az EMNT fontos civil szervezet, viszont az RMDSZ létezett 1990 márciusában, 1989 decemberében jött létre, és a mostani vezetői közül sokan ugyanazok, akik 1990 márciusában is politikusai vagy vezetői voltak az RMDSZ-nek. Tehát az RMDSZ ezekben a napokban arra is emlékszik, amit saját vezetői, saját politikusai végigéltek azokban a napokban. Ezért azt gondolom, hogy a dolgok helyes sorrendje ez. Egy olyan szervezet nevében nyilatkozom, amely akkor, ezelőtt húsz évvel is az erdélyi magyarok érdekvédelmi szervezeteként megszervezte a magyarság életét, jogköveteléseit, akár a kétnyelvű feliratokról, akár a magyar iskolákról van szó, és őszintén szólva furcsállom, hogy valaki az RMDSZ-en kívül vagy az RMDSZ mellett akarjon szervezni megemlékezéseket. De végül is azt hiszem, hogy ehhez mindenkinek joga van, és az mindenképpen jó, hogy húsz év múltán sokan érzik úgy az RMDSZ-en kívül is, hogy le kell vonni bizonyos tanulságokat. Ez mind rendben van, de mi a magunk megemlékezését megszervezzük, tudják, a Bernády Házban is lesznek események".
A továbbiakban kifejtette: "Ha már a fáklyásmenetről kérdeztek, még egyszer elmondom, nem vagyok fáklyásmenet-párti. Utoljára fáklyásmenetre gyermekkoromban vittek el az iskolából az 50-es vagy a 60-as években, már nem is emlékszem, mi ellen kellett tiltakozni. Tehát bennem ezek a fáklyásmenetek elég rossz emlékeket ébresztenek, de lehet, hogy akik szervezik, meg tudják változtatni ennek az üzenetét".
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Tisztul a láthatár
Nem vagyunk méltók génjeinkhez
Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, egyetemi tanár előadásával és a díjkiosztással ért véget szombaton délután az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak tudományos szessziója, a XVII. TDK. A Kultúrpalota nagytermében népes közönség hallgatta végig a magyarság genetikai gyökereiről szóló előadást, amelyről a vendégprofesszor könyvet is írt.
Bár nyelvileg a magyarság a finnugor népekkel rokon, az utóbbi ötven év orvosgenetikai kutatásai azt igazolták, hogy genetikai szempontból harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába. A jelenkori magyar népesség ősei döntő módon az utolsó jégkorszak előtt is Európában éltek, és nem rokonok a nagy keleti rasszal. Mivel a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégelynek számított, a magyarok genetikai szempontból Európa legkevertebb népei közé tartoznak, ami jó tulajdonság, hisz az életerőt növeli. A genetikai adatok szerint a jelenkori magyarság a szlávokkal, a bajorokkal és az osztrákokkal áll a legközelebbi rokonságban, a magyarságon belüli népesség-genetikai kutatások a székelyek őseinek iráni, a hozzájuk legközelebbi rokonságban levő jászok őseinek perzsa eredetét igazolták.
A genetikai kevertség miatt nincsenek jellegzetes magyar genetikai betegségek, s génállományunk nincs kapcsolatban a mai magyar lakosság siralmas egészségi állapotával. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez – hangzott el Czeizel professzor előadásában, aki feltette a kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar? Mivel ez nem genetikai tulajdonság, valójában a szülőföld, az anyanyelv dönti el és elsősorban vállalás kérdése. A haza teszi naggyá az embert, és a géniuszok, a lángelmék teszik, tehetik naggyá a hazát. Mivel a magyarság rosszul bánt a géniuszaival, manapság az a kérdés, hogy érdemes-e magyarnak lenni, érdemes-e külföldről visszatérni. Az átkon, hogy a magyar a magyarnak ellensége, változtatni kellene, és össze kellene fogni annak érdekében, hogy a mai nemzet bebizonyítsa, érdemes magyarnak lenni – zárta előadását Czeizel professzor, aki vastapsot kapott.
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott 229 dolgozat, amelyből 109 szerzője magyarországi egyetemi hallgató volt, azt bizonyította, hogy a korábbi évekhez képest tisztulni látszik a láthatár, s hogy érdemes részt venni a TDK-n – hangzott el dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az ÁOK dékánhelyettesének értékelő beszédében, aki sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, amelyen 11 magyarországi meghívott előadó vett részt.
A szervezők nevében Farkas Hunor, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke köszönte meg a segítséget, aki várja a megfelelő utód jelentkezését az MMDSZ élére. Nagyon jó volt az idei TDK hangulata, emelte ki dr. Kun Imre professzor, dr. Benedek Imre egyetemi tanár pedig 1.000 eurót ígért a jövő évi konferencia legjobb kardiológiai dolgozatát megíró diáknak. A különböző szekciókban sorra díjazták a legjobb tudományos dolgozatok szerzőit, a magyarországi résztvevők különdíjat kaptak.
A marosvásárhelyiek budapesti Baráti Társasága által működtetett Bolyai Alapítvány által meghirdetett pályázat nyerteseinek dr. Soós Pál ortopéd- traumatológus főorvos adta át a 100.000 illetve 80.000 forintot tartalmazó borítékot a MOGYE két és a Sapientia EMTE egy tanársegédének, illetve három orvostanhallgatónak, egy mesterképzős színésznek és egy informatika szakos diáknak, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul. A Stúdium Alapítvánnyal közösen lebonyolított pályázat finanszírozása a baráti társaság tagjainak adószázalékából és önzetlen támogatásából lehetséges – mondotta kérdésünkre Soós főorvos.
A záróünnepség végén Bauer Orsolya, Hlavathy Katalin, Kedves Ignác és Szövérfi Zsolt orvostanhallgatók, a XVII. TDK szervezői köszöntek el a közönségtől.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A szeretet márciusa
Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában
Mottó: Emlékezzünk, hogy az 1989-ben kivívott szabadság örömével folytathassuk a demokratikus rendszerváltozást! Emlékezzünk, hogy a húsz éve újjáébredt szeretet és szolidaritás erejével lépjünk fel az etnikai gyűlöletkeltés ellen!
A szeretet márciusa című nemzetközi konferenciával folytatódott szombaton délelőtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Pro Európa Liga és Kincses Előd ügyvéd szervezésében Marosvásárhely fekete márciusa huszadik évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat.
A Deus Providebit Tanulmányi Házban a résztvevők Tőkés László európai parlamenti képviselő, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd visszaemlékezéseit hallgathatták az meg az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről.
Így volt – így legyen
A konferencián felolvasták Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének, illetve Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, valamint Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetét, majd két szakaszban folyatódott a rendezvény. Az első rész – Így volt – az emlékezésé volt. Ezen bemutatták Király Károly levelét, majd William Totok újságíró, Ábrám Zoltán egyetemi tanár, Matuska Márton újságíró, Boros Zoltán tévés szakember, Éhn József, a Társaság a Kárpát-medence Magyarságának elnöke előadásait követő vita után, Így legyen címszó alatt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu politológus, ÁgostonAndrás, a Vajdasági Demokrata Párt elnöke, Mikola István és Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselők és Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke beszélt.
Családom fekete márciusa
A rendezvényen került sor a Családom fekete márciusa című pályázat díjainak kiosztására: az I. díjat Szabó Dániel másodéves egyetemi hallgató kapta, II. helyezett Dénes Hunor Levente II. éves joghallgató, volt bolyais diák lett, a második helyezéssel egyenlő különdíjat Simon Alíz Tímeának, a művészeti líceum tanulójának ítélték, a III. díjat Kusztos Dávid, a Marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója kapta.
A szeretet kultúrája a mi identitásunk tartóoszlopa
A rendezvénysorozat szombaton 17 órától a Vártemplomban tartott Kárpát-medencei ökumenikus találkozóval zárult. A találkozó előtt Tőkés László a Népújságnak elmondta: "A hit dimenziójában próbálunk sorsunkon felülemelkedni, a megbocsátás, a szeretet szintjére emelkedni, hiszen mi olthatná ki – mint víz a tüzet – a gyűlöletet más, mint a szeretet. Ne elégedjünk meg a tolerancia se hús, se hal semleges kifejezéssel. Nekünk vannak keresztyén hagyományaink, vannak keresztyén gyökereink. Mi a szeretet hitét valljuk, és a szeretet kultúrája a mi identitásunknak a tartóoszlopa. Tehát, amikor a Kárpát- medencéből összegyűlnek az egyházaink képviselői, és egyházaink hívei a maguk sokszínűségében képviselik a keresztyénséget, akkor mintegy Európának is üzenünk, hogy ha a válságaira megoldást akar találni, akkor nem elég csupán számolnia, statisztikákat készítenie és egyenleteket megoldania, vissza kell találnia gyökereihez".
(mózes) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)