Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2009. augusztus 6.
Augusztus 15-én fogják felavatni Kisiratoson az 1848–49-es szabadságharcnak szentelt emlékművet, már csak a hozzá vezető járda lerakása, a környék elrendezése maradt hátra. A magyarság tudatába mélyen beleivódott történelmi esemény helyszínétől néhány tíz kilométerrel távolabbi, határ menti helység méltó emléket állít a világosi fegyverletételnek. Azért nem Világoson fog állni az emlékmű, mert az emlékmű ajándékozói, a magyarországi Szent György Lovagrend képviselői úgy látják, ott nincs biztosíték arra, hogy ott megfelelően tudnának gondozni és megbecsülni egy ilyen emlékművet. Az emlékmű egy hatszögű, több mint három méter átmérőjű kupola alatt öt, külön-külön is jelentést hordozó kopjafa áll majd. /Jámbor Gyula: Emlékmű az 1848-as forradalomnak. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Közel másfélezer résztvevővel kezdődött meg augusztus 5-én az V. EMI-tábor a Gyergyószentmiklós melletti Hétvirág panzió területén. A rendezvényt, melynek idén partnere volt Hargita megye tanácsa is, további támogatásáról biztosította Gyergyószentmiklós polgármestere. Azt cselekszik ezek a fiatalok, amit ennek a nemzedéknek tennie kell, ezért támogatni fogom a jövőben is az EMI-tábort – jelentette ki a tábor ünnepélyes megnyitóján Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, aki ugyanakkor elítélte a tábort az utóbbi időben ért sajtóbeli támadásokat. Nem lehet akkora recesszió, hogy a félretájékoztatásra ne jusson pénz, mondta a városvezető, hozzátéve: ragaszkodnunk kell ősi jelképeinkhez, mert ha engedünk a nemzeti szimbólumaink ellen indított hadjáratnak, akkor ma „csak” egyik zászlónkat feledtetik el, de holnap már a Szent Korona következhet. Az Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsadó, az RMDSZ, valamint az SZDSZ köreihez köthető liberális politikusok és újságírók támadásaival foglalkozott megnyitóbeszédében Bagoly Zsolt is, aki az EMI képviseletében szólalt fel. Bennünket örömmel tölt el, hogy egyre több fiatal érdeklődik nemzete történelme, hagyományai és hazája sorsa iránt, egyesek viszont, ráadásul éppen azok, akiket érdekeink, törekvéseink képviseletére választottak meg, együtt lépnek fel a nemzeti érzelmű fiatalok ellen a román sovinisztákkal, mondta, a szenátor „elnöki tanácsadásának” tulajdonítva az eddig példátlan ellenőrzéseket, melyekkel fentről jövő utasításnak engedelmeskedve próbálják napok óra megfélemlíteni az illetékes hatóságok az EMI-vel együttműködő gyergyói cégeket és magánszemélyeket. Bakay Kornél régész, történész előadásában a magyarság eredete, az indoeurópai tengerben való idegensége szempontjából próbált magyarázatot találni az európai népek többségét jellemző magyarellenességre. Ezt követően Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke adott számot az SZNT által az elmúlt egy évben megtett gyakorlati lépésekről. Beszélt az „internetes térfoglalásról”, azaz a.sic domainvégződés elnyerését célzó törekvésről, melyért eddig több mint harmincezer aláírás gyűlt össze, említette a Székely Termék nevű kezdeményezést, melyért az SZNT vélhetően fővédnökséget vállal, és szó volt az SZNT által kezdeményezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről is. Arra a kérdésre, miért nem tesz eleget a részvételre való felkérésnek az RMDSZ, Izsák Balázs azt válaszolta: Markó Béláék mindent alárendelnek a kormányba való visszatérésnek, és valószínűleg úgy ítélik meg, hogy nem tesz jót e célnak egy olyan fórumon való részvétel, mely a székely parlament előfutára hivatott lenni. /EMI-tábor. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet gyergyószentmiklósi rendezvényét idén augusztus 5-e és 9-e között tartják; az idei díszvendég Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A tábor megnyitónapján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének autonómiáról szóló előadása szerepelt a programban, valamint Transylmania, illetve Kormorán koncertek. Az augusztus 6-i program Vonáék mellett Somai József közgazdász, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság tiszteletbeli elnöke előadása szerepel még, az „erdélyi magyar szolidaritás” kérdésköréről, továbbá Vincze Gábor történész „A református egyház Magyarországon és Erdélyben 1945 után” című előadása várható. Augusztus 7-én Asztalos Lajos helytörténész, Bodó Barna politológus, Kovács Lehel és Wanek Ferenc egyetemi oktatók az 50 éve megszüntetett önálló állami magyar egyetem felszámolásáról értekeznek. Augusztus 8-án az autonómiáról székelyföldi polgármesterekkel tartanak kerekasztalt, illetve Tőkés László EP-képviselő beszélget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Polgári Egyesület, a Magyar Ifjúsági Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak vezetőivel az RMDSZ-EMNT megállapodásról. Az augusztus 9-i, vasárnapi zárónapon sajtó kerekasztal és nemzetstratégiai elmélkedések szerepelnek a programban. A Hargita Megyei Tanács költségvetési finanszírozással járult hozzá az EMI-tábor sikeréhez. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségügyi tanácsosa, és Aurel Vainer zsidó kisebbségi képviselő bírálta a hargitai önkormányzat döntését. Borboly Csaba megyei tanácselnök erről úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként, és mint elnök, ő nem cenzor. „Nem bírálhatom fölül 325 ezer Hargita megyei ember gondolkodásmódját és értékrendjét” – védekezett Borboly. Kelemen Hunor támadta Borbolyt: „vállalja fel nyíltan, hogy ő egy ilyen szélsőséges szervezettel szimpatizál. ” /Gyergyóba várja a Jobbik vezéreit az EMI. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Romáink nem tekinthetik magukénak a többségi társadalmak erkölcsi rendjét, mert ha annak tekintenék, önnön kiközösítésüket is erkölcsösnek kéne tekinteniük – vallja Bíró Béla. A roma népesség minden kelet-közép európai társadalomban konfliktusforrás, a roma-magyar kapcsolatokban azonban a konfliktusok súlyos változata alakulhat ki, állapította meg. Miért? Egy lehetséges válasz: a magyar nacionalizmus. Ez a vélemény azonban tarthatatlan. Akkor meg kellene magyarázni, hogy ha a magyar valóban nacionalistább, mint a szomszédos nemzetek, mitől vált nacionalistábbá? Magyarország egynyelvű, egykultúrájú állammá alakult. Ugyanez volt a helyzet, gyakorlatilag a Ceausescu korszakig, a Székelyföldön is. Még az idetelepedett románok jelentős része is asszimilálódott vagy megindult az asszimiláció útján. A roma népesség esetében azonban az asszimilációs modell nem látszik működőképesnek. Bíró Béla szerint a romák szívvel bűnözhetnek, ha „harmadnapja” nem esznek, „se sokat, se keveset” Roma bűnözés van, mert társadalmi kirekesztés is van, vallja a cikkíró. /Bíró Béla: Romák és magyarok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Tizedszer szervezi meg a Székely Támadt várban a Míves Emberek Sokadalmát az Artera Alapítvány augusztus 6–9. között. „A sokadalom vonzereje főképp abban áll, hogy találkozási, ismerkedési lehetőséget biztosít előadók, kiállítók, látogatók számára egy olyan közegben, melyre mindennapjaikban ritkán vagy egyáltalán nem nyílik alkalom” – olvasható az alapítvány közleményében. A sokadalom ideje alatt, az alkotás folyamatának bemutatásával igyekeznek kedvet ébreszteni Székelyudvarhelyre a látogatókban. /Sokadalom-rajt. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Szatmárnémetiben augusztus 6-án nyitják meg azt a képzőművészeti kiállítást, amelyik az idei nyár egyik legjelentősebb kulturális eseményének ígérkezik. A Szatmári Alkotóház Képzőművészek Egyesületének (SZAKE) húsz tagja mintegy százhúsz festményt, grafikát és kisplasztikát mutat be a nagyközönségnek. Az alkotások egészen frissek, a SZAKE tagjai a júliusi, hadadi és monói nyári táborokban festették, faragták, rajzolták, s a közönség most láthatja először őket. Az egyesület elnöke, Gergely Csaba festőművész úgy véli, hogy Tillinger István, Bakos Károly, Bakos Livia és a többi helybeli mellett a más vidékekről érkezett tagok, például a nagybányai Deák János vagy a Tolna megyei Reisz Tamás és Könyv Katalin is színvonalas munkákkal jelentkeztek. Az anyaországi Simontornyán élő Reisz Tamás három éve tagja a szatmári egyesületnek. /Sike Lajos: Tárlat a városházán. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./
2009. augusztus 6.
Felújította egy évtizeddel korábbi, Barangolás a Székelyföldön című sorozatát a csíkszerdai Pallas-Akadémia Könyviadó. Hargita és Maros megye után Kovászna megye útikönyve, Kisgyörgy Zoltán, a lap munkatársa, helytörténész, genealógus, harangkutató munkája is újból nyomdafestéket látott /Barangolás a Székelyföldön 3. Kovászna megye/ Gazdagabb az első kiadásnál, naprakész információkkal szolgál, a 2000 óta eltelt időszak fontosabb tényei is bekerültek a kötetbe. A népszámlálási adatokból nyomon követhető a népesség fogyása. Feltűnnek a könyvben az utóbbi kilenc évben felavatott emlékművek, szobrok, a megnyílt vendéglátó-ipari egységek, bővült az ajánlott irodalom is. A szerző szomorúan meséli, lépten-nyomon saját szövegeibe botlik falufüzetekben, szórólapokon, a világhálón – anélkül, hogy valahol is megjelölnék azok eredetét. /Szekeres Attila: Háromszéki túrák Kisgyörgy Zoltánnal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 6./
2009. augusztus 7.
Példátlan hevességgel bírálta Traian Basescu államfő a kormánykoalíciót, amely szerinte lényegtelen politikai csatározásokkal van elfoglalva, az ország számára alapvető fontosságú gazdasági feladatok helyett. Amiatt is elégedetlen, hogy a kormány elodázott fontos reformintézkedéseket. / -or-: Basescu a kormányra hárítja a felelősséget. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
2009. augusztus 7.
Kolozsváron ülésezik a magyar nyelv és irodalomtanterv módosító bizottság. Márciusban ugyanis az oktatási tárca elrendelte: augusztus 10-ig minden tantárgyból új alapozó tantervet kell készíteni. Miután a szakemberek kidolgozták a javaslatot, felküldik a minisztériumba, ahol a tárcavezető augusztus végéig kibocsátja a jóváhagyást tartalmazó rendeletet. Kolozsváron az oktatási tárca képviselői a magyar szakos tanfelügyelőkkel és szaktanárokkal, üléseznek, hogy új tantervet dolgozzanak ki magyar nyelv és irodalomból. A tantervmódosításra azért volt szükség, mivel márciusban megjelent egy minisztériumi rendelet, amelynek értelmében csökkent az óraszám a líceumi osztályokban. Így a IX–X. osztályban négyről háromra csökken a magyarórák száma. Tájékoztatott Gergely Erzsébet, az Országos Közoktatási Tanterv- és Vizsgaközpont tanácsosa. Nagy Enikő, az Országos Bizottság tudományos titkára arról számolt be, hogy a szakemberek az I–IV. osztályban választható tantárgyak tantervét, másrészt a román tagozaton tanuló magyar gyerekek fakultatív magyar oktatásának tantervét véglegesítik. Tizenhat tantárggyal bővül a magyar elemi tagozaton választható tantárgyak sora. /N. -H. D. : Tanterv-módosítás Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
2009. augusztus 7.
Zárt ülésen tanácskozott augusztus 6-án az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, melyen tájékoztatták a rendőrségi és titkosszolgálati vezetők az országgyűlési képviselőket a Magyarországon a romák elleni támadássorozattal kapcsolatos nyomozás állásáról. A zárt ülést Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezte. /Romák elleni támadások: zárt ülés az Országgyűlésben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./
2009. augusztus 7.
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök önként vonult nyugdíjba, és Nagykárolyba költözött. 1964-ben szabadult a börtönből. Azután nem mehetett vissza régi gyülekezetébe, Székelyzsomborra. Elvállalta a nagykárolyi kicsiny gyülekezet lelkészi állását. Nagyon jó kapcsolatba került a károlyiakkal, majdnem 20 évig szolgált itt, ezért határozott úgy, hogy nyugdíjas éveire ebbe a városba költözik vissza. A püspöki kinevezés élethosszig tart, de egészségügyi okok miatt visszavonult. Három szívinfarktuson esett át, megműtötték. Az 1999. június 15–16-i zsinaton módosításokat eszközöltek. A zsinatot több mint 50 éve nem ülésezett. 1920-ban összeült egy ad hoc zsinat Kolozsvárott, Aradon szuperintendencia néven megalakult a romániai magyar evangélikus egyházmegye vezetősége, amely feje a szuperintendens volt, a mai értelemben vett püspök. A szászok barátságtalanul fogadták ezt, mert ők is ágostai hitvallású evangélikusok. A szász egyházkerület miatt az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház nevet nem tudták felvenni, ezért a nevük Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület lett. Ezt a hosszú nevet megváltoztatták, intézményünket ma Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerületnek hívják. Ide tartoznak még a Bánátban élő evangélikus szlovákok is, ők az egyházkerületen belül külön esperességet, egyházmegyét alkotnak Nagylak központtal. A szászok külön kerületbe szerveződtek. Három evangélikus egyházmegye van, a brassói és a kolozsvári magyar, a nagylaki szlovák. Mózes Árpádot az 1956-os magyar forradalom eseményei miatt ítélték el. Az evangélikusoknak még volt egy bűnük. Két szélsőségesen baloldali tanár is tanította őket, ezek ellen a teológiai professzorok ellen petíciót nyújtottak be a püspöknek. Annyit kértek a vezetőtől, hogy intse meg a szóban forgó tanárokat, hagyjanak fel a baloldali magatartásukkal. Mindehhez még hozzájött a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjaival való találkozásuk is. Nekik elmesélték a romániai magyarság akkori helyzetét, a magyar egyházak ellehetetlenített sorsát. A Szekuritáté szerint ezzel az ország belügyeiről adtak ki információkat egy idegen állam polgárainak. Ez hazaárulásnak minősült. Nyolcukat ítéltek el, négy lelkészt és négy teológust. Mózes Árpádot mint püspöki titkárt fővádlottnak nevezték ki. Mózes Árpádot 18 esztendőnyi fegyházbüntetésre ítélték, a többieknek 16, 15, 8, 7 és 6 évi szabadságveszés járt. Még nem gondolt arra, hogy könyvben kiadja emlékezését. Mózes Árpádot /sz. Krizba, 1931. júl. 25./ 1992-ben püspökké választották és 12 évig Kolozsváron élt. 2004 augusztusában egészségi okokra hivatkozva visszavonult, azóta Nagykárolyban lakik. /Végh Balázs: A szolgálat adott értelmet életemnek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./
2009. augusztus 7.
A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban megnyitották a JubilArts elnevezésű képzőművészeti kiállítást, augusztus 5-én író-olvasó találkozót szerveztek, hétvégén pedig megnyitják az Évezredek a Nagy-Küküllő mentén című állandó régészeti és várostörténeti kiállítást. Olyan írókat, költőket hívtak meg, akik e kisvárosból, illetve a környékéről származnak: Szente B. Levente, P. Buzogány Árpád, Vass István, Kincsesné Bokor Anna, illetve Zagyi Ferenc köszöntötte az érdeklődőket. Fülöp Lajos muzeológus, néprajzkutató, egykori múzeumigazgató elmondta, habár Keresztúr soha nem volt kiemelkedő irodalmi központ, éltek, tanultak és tanítottak itt olyan írók, költők, tudósok – mint például Kriza János, Aranyosrákosi Székely Sándor, Tompa László, Szabó Gyula, Tiboldi István –, akik érdemben gazdagították az erdélyi irodalmat. Az est szervezője és házigazdája Szente B. Levente író, költő volt, aki jelenleg a székelykeresztúri Kisváros című önkormányzati lap főszerkesztője. P. Buzogány Árpád először a Romániai Magyar Szó 1993-ban meghirdette pályázatára küldte be írásait, amelyet megnyert. A gagyi származású 44 éves írónak, költőnek azóta számos hazai és külföldi lapban jelentek meg versei és meséi, és kötetei is népszerűek. Vass István nyugdíjas pedagógus – bár két önálló kötete is megjelent – nem tartja magát írónak. Műveiben főként szakmai kérdéseket boncolgat. „Írásaimat, tanulmányaimat elsősorban a pedagógusoknak szántam. Manapság az oktatáshoz is kezdünk úgy viszonyulni, mint a politikához és sporthoz: az emberek úgy gondolják, hogy ehhez mindenki ért” – fejtette ki Vass István. Az idő fogságában című első kötetéből, majd Nevelésszociológiai vizsgálatok egy székelyföldi kistérségben című könyvéből olvasott fel egy részletet. Kincsesné Bokor Anna a maga szórakoztatására kezdett el írni. A székelykeresztúri irodalomkedvelők elsősorban 2003-ban megjelent Mesélő Erdély című könyvsorozatának első kötetét, A bátorság próbáját ismerik. Ez a könyv folytatása az unitárius gimnáziumban 100 évvel ezelőtt elkezdett, a környék hagyományainak, kincseinek összegyűjtésére irányuló munkának. Zagyi Ferenc Székelykeresztúr kulturális krónikája c. könyve év elején jelent meg, amelyben a szerző széles áttekintést nyújt a környék másfél évtizedes művelődési múltjáról. Az egykötetes szerző 38 éven keresztül volt a város kulturális életének szervezője, így hiteles tudósítást tud adni erről az időszakról. Hat év kitartó kutatómunka során állította össze kötetét. – Ezen a héten zajlanak Székelykeresztúr fennállásának 550. évfordulója alkalmából megszervezett ünnepi rendezvények. /Lőrinci Réka: Író-olvasó találkozó az 550 éve alapított Székelykeresztúron. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./
2009. augusztus 7.
Augusztus 7-én kezdődik Jászberényben a Csángó Fesztivál. Jászberény már 19. alkalommal ad otthont a Csángó Fesztiválnak. E hagyomány 1990-ben, egy utazással kezdődött. Ekkor látogatott el ugyanis a magyar élő néptánc gyökereit kutató Jászság Népi Együttes Moldvába, hogy felfedezze az ott élő népcsoport különleges kultúráját. A látogatás olyan jól sikerült, hogy még abban az évben meghívtak egy autóbusznyi erdélyi és moldvai táncost, zenészt Jászberénybe. Az idei rendezvény a magyarországi Zagyva Banda és az erdélyi csíkcsobotfalvi Antal Banda koncertjével kezdődik. A fesztivál immár harmadik alkalommal magyar–magyar konferenciával egészül ki, a téma a felcsíki székelység megmaradásának, továbbélésének lehetősége lesz. /Kánya Gyöngyvér: A csángó hagyaték megőrzése. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./
2009. augusztus 7.
Kellemes meglepetést szerzett közönségének a Cantores Vivaces énekkar a kolozsvári zenelíceum dísztermében megtartott hangversenyen. Egy kis közösség tagjai a maguk örömére énekelnek. Teszik ezt közel három évtizede: többségük egyetemi hallgatóként érkezett Kolozsvárra Brassóból, Nagyszebenből, Medgyesről stb. A német anyanyelvű diákok alakítottak énekkart. Kitelepedésük után is működött a kórus. Az évi találkozókra mindenki igyekezett eljönni. S most, harminc évvel a megalakulásuk után jubileumi koncertkörutat szerveznek, amelynek első állomása a „bölcső”: Kolozsvár. Koch István kórustag és szervező elmondta: Brassóban, Szászsebesen és Kisdisznódon lépnek majd fel. Kár, hogy mindössze egy dalt énekeltek el magyarul. / N–H. D. : Irigylésre méltó műkedvelők. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./
2009. augusztus 8.
Elhangzott a korábban sokat bírált Vona Gábor Jobbik-vezető előadása a Gyergyószentmiklós melletti V. EMI-táborban, több százan hallgatták meg. És nem történt semmi. Nem volt cigányozás, zsidózás, nem vertek meg senkit. Az EMI-táborban több ezer fiatal vesz részt a rendezvényeken, meghallgatják az előadásokat, ismerkednek a múlttal, kikapcsolódnak, barátkoznak, szórakoznak, buliznak a koncerteken. A fiatalok sorra rácáfolnak mindenféle aggodalomra. A nyári ifjúsági rendezvények között akad mindenféle irányultságú: az RMDSZ-es politikusok által uralt Miért-tábor, az Orbán Viktor és Tőkés László nevével fémjelzett tusványosi szabadegyetem vagy a nemzeti elkötelezettségű fiatalok által látogatott EMI-tábor. Sokan az összes hasonló rendezvényre ellátogatnak. Az atyáskodó tanácsok során mintha azt feltételeznék fiatalok ezreiről, hogy egyikük sem tud gondolkodni. Némelyek óva intenék őket attól, hogy mindegyik fél véleményét meghallgassák. Miféle szabadelvűség az, amely kívülről kényszerítené rá elveit, elképzeléseit a fiatalokra? Lehet-e valaki meggyőződéses liberális, ha soha nem került kapcsolatba más eszméket valló emberekkel? Lehet-e valaki konzervatív, ha nem hallgatja meg, mit mond a szabadelvű? Az ideológiai alapon bíráló politikusok föltették-e magukban azt a kérdést: autonóm gondolkodású erdélyi magyar fiatalság nélkül kivel akarják a sokat hangoztatott autonómiát megvalósítani? /Farcádi Botond: Hiábavaló volt a félelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2009. augusztus 8.
A Bolyai Egyetem felszámolásának következményei, újjáalakításának esélyei, valamint a rendszerváltás utáni időszak elszalasztott lehetőségei volt a két fő előadás témája augusztus 7-én a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. Az önálló állami magyar egyetem visszaállításáért küzdők egyik legnagyobb hátráltatója az RMDSZ, mely mindig mindent felvállal és megígér, majd nem tesz semmit az ügy érdekében – fogalmazott Bodó Barna politológus, a Bolyai Kezdeményező Bizottság volt elnöke azon a beszélgetésen, amelyen Asztalos Lajos helytörténésszel, Kovács Lehel és Wanek Ferenc egyetemi oktatóval a felsőoktatási intézmény újraalapításának esélyeit latolgatták. A legnagyobb érdeklődéssel várt előadás keretében Raffay Ernő történész Borbély Zsolt Attila politológus segítségével elemezte a rendszerváltás következtében kialakult helyzetet. Elszomorítóvá vált a helyzet az elmúlt húsz évben, de nincs mit tenni, újra kell kezdeni az építkezést, és ez remélhetőleg kezdetét is veszi egy Fideszből és Jobbikból álló kétharmados többség révén. Egy ilyen többség ugyanis még az alkotmánymódosításra is lehetőséget biztosít – mondta Raffay Ernő történész. Beteg a magyar társadalom, igen gyenge állapotban van a nemzettudat, kiesett ugyanis Trianon a nemzeti emlékezetből – szögezte le az előadásba bekapcsolódó Szidiropulosz Archimédesz. A görög származású történész úgy látja, Görögországban elképzelhetetlen, hogy saját nemzettársaik ellen szavazzanak az emberek, az pedig különösképpen, hogy erre a hivatalban lévő kormányfő buzdítson. A szerkesztők bemutatták a Trianoni Szemle című új budapesti folyóiratot. /Ferencz Csaba: Nem reménytelen a magyar jövő (V. EMI-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2009. augusztus 8.
A jubileumi összejövetelen már az első öt évét tükröző kötettel is meglephette vendégeit, barátait a gyergyóalfalui Vadárvácska alkotótábor, házigazdája, Gál Mihály kezdeményezésére. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó elegáns albuma példás összefogás eredményeként népszerűsíti a tábort. Az előtanulmány szerzője, Nagy Miklós Kund, az alkotótábor két művészeti vezetője, Márton Árpád és Balázs József festőművész és a kötetben megszólal Banner Zoltán művészettörténész. Ritkán látható ilyen egységesen magas nívójú alkotótábori tárlat, mint ez a mostani. A tábornak köszönhetően Alfaluban, Borzonton már több köztéri szobor áll, most tágítják a kört, és a Gyergyói-medencében elterülő kisrégió számára készülnek egy közös monumentális kompozíciót megvalósítani. Ősi népszokáshoz, a húsvéti határkerüléshez kapcsolódik. Vallási jellegű a tradíció, a Gyergyóalfalu, Csomafalva, Gyergyóújfalu, Kilyénfalva, Tekerőpatak, Gyergyószentmiklós térségben található az a „senkiföldje”, ahova az elődeik szokása szerint a helységek lakói kivonulnak. Ide helyezik majd el a feltámadás, megmaradás jelképeként kőbe, bronzba álmodott hatalmas emlékművet, amely az egyes települések sajátos szimbólumait, védőszentjeit, történelmi egyházi alakjait mutatja föl. Legközelebb a kézdivásárhelyi szobrászművész, Vetró András Szent István bronzba öntött arcmását avatják fel a borzonti templom udvarán. /N. M. K. : Vadárvácska ötödször. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./
2009. augusztus 8.
Zsoboktól a vasútállomás félóra gyaloglásnyira van, a település mégis Kalotaszeg szíve-lelke, amely a maga zártságában érintetlenül megőrizte kincseit, színes népviseletét, népi építészetét, s amelynek népe vendégszeretetével, kedvességével halmozza el a távolról érkezőt – hangsúlyozta a magyarországi vendég, a pápai irodalomtanár, Katona Györgyné, Veress Zsuzsa, aki festőművész férjét kísérte el a faluban immár 14. alkalommal megrendezett képzőművészeti alkotótáborba. Az alkotótábor az Essig művészházaspár ötletéből, szervezőkészségéből született meg a tábor. Jöttek már művészek Svájcból, Ausztriából és Svédországból is. A kiállítást megnyitó tanárnő frappánsan megjegyezte: valóságos magyar–magyar csúcstalálkozó zajlott Zsobokon, hiszen a bennszülötteken kívül magyarországiak – többen Erdélyből áttelepültek – valamint, idén először, felvidékiek is tarkították a tábor összetételét, Kassáról érkezett Fecsó Yvett és Fecsó Szilárd. Kolozsvárt a leghűségesebb táborlakók Bordy Margit és Tompos Opra Ágota valamint a szervező Essig Klára képviselte. A festészeti-grafikai táborral párhuzamosan Essig József szervezőkészségének köszönhetően a fotósok is hódolhattak Zsobokon szenvedélyüknek, dokumentum- és művészfotókon, sajátos kompozíciókon örökítve meg a 2009-es állapotokat, hangulatokat. /Németh Júlia: Magyar–magyar csúcstalálkozó Zsobokon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./
2009. augusztus 8.
Oláh Dénest augusztustól kinevezték a Maros-Küküllői Egyházkerület főesperesévé, a marosvásárhelyi Belvárosi Keresztelő Szent János-templom plébánosává. Új őrhelyére a kolozsvári szentpéteri plébániáról érkezett. Plébánosi tevékenysége mellett a Babes-Bolyai Egyetemen három évig tanította az ószövetségi szentírást, később könyveket adott ki vagy rendezett sajtó alá, rövid ideig főszerkesztője, éveken át rendszeresen közlő munkatársa a Vasárnap című katolikus hetilapnak, a Kolozsvári Rádió 250 adásában hirdette az igét. Szereti a képzőművészetet, a Korunk Galériában szívesen nyitott meg kiállításokat. Hívei nehezen engedték el Kolozsvárról. Oláh Dénes /sz. Korond, 1957/ Gyulafehérváron érettségizet, s ott végezte el a teológiát is. 1983-ban dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá, a kolozsvári Szent Mihály-templomban lett segédlelkész. 1987-ben Alsócsernátonba és a környező hat szórványgyülekezetbe került, ahol a Haszmann testvérek által működtetett múzeum és ami körülötte történt, valóságos oázist jelentett számára. 1990-ben, a bányászjárások idején nevezték ki a Zsil völgyébe, meg kellett küzdenie a templomért, hogy ne essen az útépítés áldozatául, ami sikerült is. 1996-ban került Kolozsvárra. Első könyve Erdélyi karácsony címmel 48 pásztorjátékot tartalmaz. Ezt követően a Vasárnapi örömhír című rovatban megjelent cikkeit gyűjtötte össze kötetekben, Csorgóskút valamint Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon című kötetekben. Sajtó alá rendezte Fábián Dénes öregekről szóló írásait és Erdélyi István temesvári piarista szerzetes hagyatékát. Oláh Dénes bevallotta, majd megszakadt a szíve, amikor megtudta Marosvásárhelyre történt kinevezését. Azonban engedelmességet fogadott, ezért elfogadta a kinevezést. Marosvásárhelyen az eddigi ezer hívő helyett kilencezret kapott, két segédlelkésszel és egy kórházi lelkésszel dolgozik, s a kerületben 30 plébániára kell figyelnie. /Bodolai Gyöngyi: „Marosvásárhely szembejött velem” – Interjú Oláh Dénes főesperes-plébánossal. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 8./
2009. augusztus 8.
Huszadjára gyűltek egybe az emlékezők Sződemeteren a református templom előtt. Az idei Kölcsey-megemlékezés más szempontból is jubileumi volt: 165 éve annak, hogy a költő megalkotta a Hymnust Az idei rendezvény fő szónoka, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész „Kölcsey Himnusza Közép-Európából” címmel tartott előadást. Kiss Gy. kiemelte azokat a hasonlóságokat, amelyek megtalálhatók a közép-európai himnuszokban: ezen túl azonban Kölcsey alkotása azért is kilóg a sorból, mert a műfaja is himnusz. Nemzeti himnusz nélkül nem képzelhető el nemzeti identitás, a nemzeti identitásnak pedig a sors egészséges önkritikával való vállalására kell épülnie – mondta el az irodalomtörténész. A megemlékezés az immár hagyományos módon kezdődött: András Gyula magyar nyelven, Marcel Mirea pedig románul szavalta el a Hymnust. Az idei rendezvényen a szomszédos megyékből, Magyarországról és Kárpátaljáról is voltak résztvevők. Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke megnyitóbeszédében elmondta: Kölcsey, illetve a Hymnus szellemiségéhez méltóan kell tiltakoznia a nemzetnek a szlovákiai magyarságot ért, anyanyelvhasználatot korlátozó intézkedések ellen. Erdei D. István parlamenti képviselő a tisztségviselő Kölcsey politikusi magatartásáról, szellemiségéről beszélt. Kifejtette: sajnos, az őszinteség, az elvek melletti kitartás hiányzik a mai politikusok többségéből. Kölcsey a politikát művészi szintre tudta emelni, és lemondott a jegyzőségről akkor, amikor az őt támogató párt nem tartott ki addigi elképzelései, elvei mellett, eközben a maiaknak nem számít csak az, hogy tagjai maradhassanak pártjuknak. Bár a programban nem szerepelt Vári Fábián László felszólalása, a József Attila-díjas költőnek szót adtak a szervezők: a Himnuszról, illetve annak összekötő, nemzetegyesítő szerepéről beszélt a kárpátaljai költő. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megbízott püspöke szerint amennyiben valóban hittel mondjuk azt, hogy „megbűnhődte már e nép…”, akkor Isten áldását magunkon tudhatjuk. /Fodor István: Kölcsey-megemlékezés Sződemeteren. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 8./
2009. augusztus 8.
Banner Zoltán Pódiumnaplója (Örvendjetek, némaság lovagjai!) felidézte a forró hangulatú délutánoknak az emlékét, amelyeken hallgathatták a jeles előadóművészt. Banner kitért György Dénessel (1887. jan. 9. – 1983. augusztus 8.), az erdélyi versmondás nagy egyéniségével kapcsolatos emlékeire is György Dénes a kolozsvári Marianum Római Katolikus Leánygimnázium magyar irodalomtanáraként jelen volt Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium 300 éves évfordulóján, 1922. október 8-án. György Dénes 1924-ben lépett először pódiumra, Nagyenyeden, a Bethlen Kollégium dísztermében, majd több mint fél évszázad múlva, 1979. május 24-én a 95 éves előadóművész ismét eljött egykori fellépéseinek színhelyére. Amikor fellépett a 95 éves György Dénes, „megfiatalodott”, „verssé vált”. Rajongva, szárnyalva mondta a szebbnél szebb Áprily-, Reményik-, Tompa-, Dsida-, Szombati Szabó István-költeményeket, és mesélte a költőkkel kapcsolatos személyes élményeit. Távozása előtt az Áprily Lajos Irodalmi Kör vendégkönyvébe a következő sorokat írta be a jeles vendég: „Nagy örömmel jöttem a »két fűzfa« diákjainak utódaihoz. Méltó utódok: a megtartott 1700 versmondó órámban tőlük kaptam a legméltóbb visszhangot. Ritka szép élménnyel távozom. 1979. V. 24. György Dénes” /Józsa Miklós: Főhajtás György Dénes szelleme előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./
2009. augusztus 8.
Kovács András Ferenc bámulatos teljesítménye, az évről évre egymást leköröző verseskönyvek, a versek áradása, az alteregók. A személyes hang legújabb könyvében /Sötét tus, néma tinta (Vázlatkönyv, 2002 – 2009), Magvető, Budapest, 2009/ dominánssá válik. A Lázáry René Sándor terebélyesedő opusának több kötetbe tervezett megjelenése bizonyára a KAF-költészet fontos állomása lesz, évtizedek óta készül. De az lehet a rejtélyes római költő Calvus, ő nem képzelt alak, ő létezett, barátja Catullus verseiben hivatkozik rá, pár sora is fent maradt, de verseit KAF alkotja újjá! /Bogdán László: Olvasólámpa: KAF vázlatkönyve (Köszöntjük az 50 éves költőt). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./
2009. augusztus 9.
Oláh Dénes volt kolozsvár-Szent Péter-i plébános, a Verbum Kulturális Egyesület kuratóriumának elnöke augusztus 1-jétől a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templom plébánosaként folytatja lelkipásztori szolgálatát. 1983-ban szentelték pappá Alsócsernátonban szolgált, 1996-ig Petrozsényben volt plébános. 1996-ban került Kolozsvárra. /Farmati Anna: Az ige szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 9./
2009. augusztus 9.
Öt évvel ezelőtt állítottak keresztet a Gyergyói-medence legmagasabb hegyére, a Pricskére. A kereszt lábánál tartott ünnepségen idén közel ötszáz zarándok vett részt. A hegytető Gyergyószentmiklóstól jó négy óra gyaloglással érhető el, mégis nagyon sokan vágtak neki a hegymászásnak. Az esemény díszvendége Hajdó István, Gyergyószentmiklós korábbi főesperese, a keresztállítás lelkes támogatója volt. Az ötödik alkalommal megrendezett búcsún dr. Vencser László, a Gyergyóditróból elszármazott teológusprofesszor prédikált. A Pricske-tető nyolc méter magas keresztjét 2004-ben állíttatta a gyergyószentmiklósi Bencze és Dezső család, azóta minden év augusztusának elején búcsús szentmisét tartanak itt. /Csibi Márti: Gyergyóiak 1543 méteren. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 9./
2009. augusztus 10.
A kiszivárgott információk szerint a kormánynak jövő év közepéig 100–150 ezer közalkalmazottat kell elbocsátania a központi és a helyi közigazgatásból, valamint a decentralizált intézményekből. A nyugdíjasok idénre tervezett 2 százalékos nyugdíjemelése elmarad, és 2010-ben sem számíthatnak járandóságuk növelésére. A nemzeti össztermékhez viszonyított 7,2 százalékos államháztartási hiányt ugyanis a Nemzetközi Valutaalap csak úgy fogadja el, ha a kormány szigorú reformintézkedéseket hoz. Emil Boc miniszterelnök hivatalosan is megerősítette, hogy az IMF nem ad haladékot a kormánynak az egységesített közalkalmazotti béreket, valamint az egységes nyugdíjakat szabályozó jogszabályok elfogadására. A demokrata Vasile Blaga leszögezte, hogy a szociáldemokrák /PSD/ vagy egyetértenek a szóban forgó jogszabályok mihamarabbi elfogadásával, vagy a koalíció egy hónap múlva felbomlik. /(borbély): Befagyasztott nyugdíjak, elbocsátott közalkalmazottak 2010-ben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./
2009. augusztus 10.
A szervezők idén is ingyenes belépést biztosítottak a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki fiataloknak a gyergyószentmiklósi EMI-táborban. Bár Soós Sándor EMI-elnök szerint nem a politikára alapoztak, mégis a programok között a legnagyobb érdeklődés a politikai kérdéseket feszegető előadások iránt volt. Nagy csalódást okozott Tőkés László EP-képviselő távolmaradása az augusztus 8-i előadásról, melyet Összefogás vagy paktum? címmel rendeztek meg. A beszélgetésről csak Tőkés hiányzott, a többiek jelen voltak: Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, Bardócz Csaba, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke, Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke és Lengyel György, a Magyar Polgári Egyesület alelnöke. A kerekasztal célja az volt, hogy Tőkés László függetlenként való indulását a 2007-es EP-választásokon, támogató hat magyar szervezet, melyek támogatták véleményt nyilvánítson a jelenlegi helyzetről. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke megjegyezte, hogy szerinte Tőkés és az RMDSZ között paktum köttetett, és bár most elégedetlen, reményét fejezte ki, hogy ennek hasznos következményei is lesznek. A fiatalok azonban kitartottak Tőkés mellett. „A parlamentbe jutás nem a cél volt, csak egy eszköz, a magyarság fennmaradását tekintve. Nemzetpolitikában kell gondolkodni és nem pártpolitikában” – fogalmazott Soós. Bardócz is ezen a véleményen volt. „Nem kérdés, hogy lesz-e tábor, a kérdés csak az, hogy milyen méretű és hány napos” – jelentette ki Soós Sándor főszervező. A gazdasági válság ugyanis az EMI-re is rányomta bélyegét, hiszen kevesebb volt a támogató, ezért a belépők árán is emelni kellett, és számításaik szerint így is jó lesz, ha nullával kijönnek. /Csibi Márti: Tőkés nélkül Tőkésről. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./
2009. augusztus 10.
Koncertekkel ért véget augusztus 10-én az V. EMI-tábor Gyergyószentmiklóson. A román sajtóban foglalkoztak a „szélsőséges magyar” táborral. A rendezvényeket incidens nem zavarta meg, csupán annyi történt, hogy mivel az Új Jobboldal (Noua Dreapta) bejelentette: 10-én, vasárnap Gyergyószentmiklósra látogatnak, a táborban megjelent a csendőrség. A többezer táborozó háborítatlanul követhette a színpadon zajló előadásokat, hallgathatta az előadósátor meghívottait, hódolhatott a bőséggel kínált szabadidős tevékenységeknek. Film- és borsátor, művész sátor működött a táborban, a gyerekeket kézműves tevékenységekkel, rajzolással, festéssel, játékkal, sok mesével szórakoztatták. Minden estére jutott egy vagy több nevezetes vendégegyüttes, fellépett például a Transylmania, a Kormorán, az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Kárpátia, a Zanzibár, a Knock Out, a Moby Dick és a Kalapács. /Véget ért az EMI-tábor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./
2009. augusztus 10.
Több alkalommal is szóba került a revízió ügye a Gyergyószentmiklós mellett többezres részvétellel zajló EMI-táborban. Vona Gáborra, a Jobbik elnökére több száz táborlakó volt kíváncsi, szavait igen gyakran kísérte taps, főként amikor az autonómia ügyének és a magyar állampolgárság visszaadásának szükségességéről beszélt. „Nekem az az álmom, hogy minden magyar újra egy hazában élhessen” – fogalmazott Vona, hozzátéve: lehet, ő nem éri meg ennek a megvalósulását, de a gyermekeit ebben a szellemben neveli. Vona Gábor nem tart valószínűnek egy majdani Fidesz-Jobbik koalíciót. Előadás hangzott el a szórvány helyzetéről, majd Raffay Ernő történész elemezte Borbély Zsolt Attila politológussal a rendszerváltás következtében kialakult helyzetet. /Szellemi és gazdasági revízióról beszélgettek az EMI-táborban. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 10./
2009. augusztus 10.
Eső áztatta, ellenőrök látogatták, tüntetéssel fenyegették, mégis sikeres volt az V. EMI-tábor. Az esőnél jobban zavarta a szervezőket a rengeteg ellenőr. Bagoly Zsolt szervező szerint a megfélemlítés volt a cél, azonban bármilyen tüzetesen is keresgéltek, nem találtak szabálytalanságot a táborban. Soós Sándor főszervező elmondta, tudomást szereztek róla, hogy a román szélsőjobb képviselői tiltakozó akcióra készültek az EMI-tábor ellen. A tüntetés végül meghiúsult. Tőkés László az összefogás fontosságát hangsúlyozta, amit nagy tapssal fogadott a közönség, és az MPP elnöke is tapsot kapott. /Lázár Hajnal: Izgalmakkal tűzdelt EMI-tábor. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 10./