Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
1991. február 23.
Febr. 21-én tartották Marosvásárhelyen a nyárádszentimrei Szabadi Ferenc, a megyei kórház sebesültszállítójának perét. A vád ellene: 1990. márc. 20-án két román beteget, egy hodákit és egy libánfalvit megvert. Egyikük azt vallotta, hogy a mentőautóban ütlegelte a vádlott, holott Szabadi nem is ült mentőkocsiban. Tanút sem tudtak hozni erre a vádra. Az elsőfokú tárgyaláson Corina Jeflea és Veress Lajos László bírók /1990. okt. 16., határozatszám: 659./ közbotrány, hivatali visszaélés és ütlegelés vádjával öt évre ítélték. Az ügyvéd kérte, hogy semleges megyében tárgyalják a fellebbezést, de kérését nem teljesítették. Az utóbbi időben megszokottá vált magyarellenes légkörben zajlott a tárgyalás. Aurel Orza ügyész az egész magyarságot támadta, a három bíró román volt. Szabadi Ferencet négy évre ítélték. /Vajda György: Elfogult ítélet. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./
1991. február 27.
A korábbi 11-13-mal szemben most 22 papnövendéket vehettek fel, közülük hatan külföldön tanulhatnak, sorolta Reizer Pál szatmári megyéspüspök egyházmegyéjének kedvező változásait. Szatmárnémetiben beindult a világiak teológiai képzése, 180 jelentkezővel. Visszakapták a püspöki székhelyet Szatmárnémetiben. 1990. júl. 19-én visszaállították az Irgalmas Nővérek Rendjét, ahol öt jelöltet avathattak. Létrejött a szegényeket támogató Caritas szervezetük. Az iskolákban már folyik a hitoktatás, a kórházakba is bejutnak, a börtönökbe még nem engedték be őket. Reizer Pál nemrégiben Kárpátalján járt, ez a terület egyházjogilag a szatmári püspökséghez tartozik. Mintegy 65 ezer római katolikus él Kárpátalján az üldöztetések után, a 38 plébánián mindössze hat idős pap maradt, újabban nyolc /elsősorban magyarországi/ vendégpap jött segítségükre. /Sike Lajos: Beszélgetés Reizer Pál szatmári megyéspüspökkel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./
1991. február folyamán
A román parlamentben a magyar-jugoszláv fegyverüzletet felhasználták magyarellenes hangulatkeltésre. Mihai Iurcu szenátor azt kérdezte, hogy milyen intézkedéseket tervez a kormány az esetleges magyar fegyverrejtegetők felkutatására. /MTI/
1991. március 1.
Sándor István református lelkész, Sándor Magdolna óvónő és Székely Dénes koreográfus lelkes munkájának eredményeképpen megalakult az Erdővidéki Népi Együttes. Bemutatkozásuk 1990 szilveszterén történt. A jelenleg ötven tagú együttes sok helyen fellépett. Tervük a hivatásos népi együttes létrehozása, Barót központtal. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 1./
1991. március 4.
"Tőkés László püspök a vele készült beszélgetésben visszaemlékezett Désen töltött éveire. Az Ellenpontok erdélyi szamizdat ügye után indult meg a hajsza ellene, 1984-ben kitették az egyházból, 1986-ig volt munkanélküli. Akkor sem volt tétlen, meghurcolták az ifjúsági bibliakört, zaklatták a presbitereket. A magyar fiatalokból álló temesvári Thália amatőr társulatot betiltották /ennek tagja volt az interjút készítő Varga Gábor/, majd a engedélyezték működésüket, de azzal a minősíthetetlen feltétellel, hogy négy-öt odaadó tagot ki kell zárni, sőt egyetemről való kicsapásuk is szóba került. Ezzel az üggyel kapcsolatban Tőkés László /a fiatalok érdekében/ levelet intézett Papp László püspökhöz, aki ezért Tőkés Lászlót megrovásban részesítette. Az erdélyi magyar irodalom értékes, nem olyam szemetes, mint a magyarországi magyar irodalom. Az erdélyi magyar irodalom "önfenntartó, nemzetmentő jellegű", hangsúlyozta a püspök, és ott vannak a gyengéi, ahol ez az elkötelezettség nincs meg benne. Tőkés László kifejtette, hogy a néppel szeretne egyházat építeni, hogy az egyházat belső megtisztulással alulról szervezve, megújíthassák. /Varga Gábor. Temesvár ostroma ?89. A néppel szeretnék egyházat építeni. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./"
1991. március 6.
"Petre Turlea, a Nemzeti Megmentés Frontja képviselője be akarja tiltani márc. 15-e megünneplését. "Felkérjük a kormányt, akadályozza meg az államellenes cselekedeteket és a magyar állampolgárokat március 10 és 17-e között ne engedje az ország területére." - jelentette ki a parlamentben. Ion Gavra vatrás képviselő hasonlóképpen beszélt: "a magyarok hatalmas hulláma akar az országba bejönni és itt bent is készülődnek Magyarország nemzeti ünnepének megtartására. Ezt meg kell akadályozni." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 6./"
1991. március 7.
Temes megyében a magyar gyermekek közül 615-en járnak magyar, 995-en román óvodákba, az I-IV. osztályos magyar nemzetiségűek közül anyanyelvén tanul 772, románul 2083 fő, az V-VIII. osztály magyar tagozatain 728, a román tagozatain 2729 magyar gyermek tanul, a magyar líceumi osztályokba 475 diák jár, a román nyelvűbe 1539 magyar középiskolás. /Új Szó (Temesvár), márc. 7./
1991. március 8.
Kincses Előd, a marosvásárhelyi események koronatanúja /akinek távoznia kellett az országból/ összefoglalta a marosvásárhelyi jelentés hiányosságait. A jelentés szerint a pogromoknak szükségszerűen be kellett következniük, mert ez az ár, amit fizetni kellett a demokratizálódásért. Valójában a pogromok a demokratizálódás megakadályozását, a szekuritate visszaállítását célozták. A jelentés nem szól a megyei Nemzeti Megmentési Front jan. 19-i határozatáról: szept. 1-jétől vissza kell állítani a Bolyai Farkas Líceumot magyar, a Papiu Líceumot román intézményként, kijelentve, hogy de jure jan. 19-től mindkét intézményt ilyen jellegűnek nyilvánítják. Ez igazolja, hogy a magyar iskolák visszaállítását Marosvásárhely románjainak többsége helyeselte. Ebből következik, hogy a jogos magyar követelés csak ürügy volt a magyarellenes hangulatkeltésre. A Romániába szállított magyar könyvekkel kapcsolatban elmondható, hogy besszarábiai románoknak százezer számra küldenek román könyveket. A jelentésből kimaradt, hogy a Vatra Romaneasca már februárban elhatározta: márc. 15-ét magyarellenes propagandára kell felhasználni. A márc. 16-i gyógyszertári csatáról a jelentés nem mondja ki, hogy a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának határozata értelmében a város valamennyi gyógyszertárára visszakerült a román mellé a magyar gyógyszertár felirat is. A márc. 19-i eseményekről szóló jelentés nem tartalmazza, hogy a tüntetést, Kincses Előd foglyul ejtését és alelnöki tisztségéről való lemondatását Ion Judea ezredes, a Vatra Romaneasca vezetőségének megbízásából szervezte meg. ? Felvételek igazolják, hogy a román tüntetők a főtéren bevárták a felfegyverzett román parasztok megérkezését, és együtt mentek az RMDSZ-székházhoz. A jelentés elhallhatja, hogy a Maros megyei vezetés felkérte Ion Iliescut, hogy utazzon Marosvásárhelyre, azonban Iliescu azt válaszolta, ilyen feszült helyzetben nem utazik a városba. A jelentés nem említi, hogy Constantin Cojocaru tábornok, Maros megye katonai parancsnoka megtagadta Kincses Elődnek, a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa /NEIT/ alelnökének felszólítása teljesítését. Kincses azt követelte, hogy a magyar és román tüntetőket a hadsereg válassza szét, és biztosítsa Marosvásárhely védelmét az esetleges újabb beözönlés ellen. A Maros megyei ügyészség azonosította Csipor Sntal, Gémesi István és Kiss Zoltán gyilkosait, de nem helyezte őket vád alá. Sütő András egyik bántalmazóját is azonosították, de nem gyilkossági kísérletért, hanem csendháborításért vonták felelősségre. Vasile Tira őrnagy, aki irányította Sütő András elleni támadást, Formanek Ferenc és Pécsi Ferenc szatmári NEIT-vezetők foglyulejtését és lemondatását, még mindig szabadlábon van, a hadsereg állományában. Nem vonták felelősségre Ion Judea ezredest, Ion Seriescu tábornokot, Gheorghe Gambra ezredes rendőrparancsnokot és Constantin Cojocaru tábornokot. /Kincses Előd: A marosvásárhelyi jelentés hiányosságai. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./
1991. március 8.
Paul Philippi német nemzetiségű képviselő visszautasította Razvan Teodorescunak, a tévé elnökének a szavait, hangsúlyozva, hogy az erdélyi szászok 850 éve élnek ezen a vidéken, volt kulturális és politikai szerepük az elmúlt századokban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./
1991. március 11.
Iliescu elnök márc. 11-én találkozóra hívta a parlamenti pártokat. A Demokratikus Konvenció pártjai, köztük az RMDSZ úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt ezen a propagandisztikus találkozón, azonban továbbra is az elnökkel való nyílt, építő szellemű dialógus hívei. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./
1991. március 12.
Szőcs Géza, az RMDSZ főtitkára az UPI-nak adott nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy szélsőséges román félkatonai erők esetleg megpróbálják meghiúsítani március 15-e megünneplését. /MTI/
1991. március 15.
"Pillich László RMDSZ-képviselő a Képviselőházban igyekezett eloszlatni a március 15-ével kapcsolatos félreértéseket és rosszindulatú hangulatkeltést. "Nem akarunk senkit sem megsérteni..." /Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./"
1991. március 19.
Csíkszeredán megalakult a hetedik magyar színház, Figura néven. Jarry Übü király című darabja volt az első bemutatójuk. A tizenöt színészt versenyvizsgával választották ki az ország egész területéről. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./
1991. március 19.
Buracu kénytelen újra állást foglalni Kolozs megye vezetésének lapja, a Mesagerul Transilvania ismétlődő, agresszív támadásai miatt. Ez az újság, felhagyva tájékoztatási kötelezettségével, a gyűlölet, a viszály, az etnikumok közötti bizalmatlanság elmélyítésén munkálkodik. rendszeresen támadja és alaptalan vádakkal illeti Buracut, holott ő 1990 augusztusáig, amíg vezető volt, a társadalmi és etnikai egyensúly fenntartásán munkálkodott. Tevékenységéről bármikor hajlandó elszámolni. /Dr. Octavian Buracu: A Mesagerul Transilvan figyelmébe ajánlom. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./
1991. március 20.
"A német nemzetiségű Christa Richter a Romania Libera hasábjain fejtette ki, hogy a bukaresti tévé, élén Razvan Teodorescuval, a Vatra Romaneasca hatása alatt áll, azért van a gyűlölködő kisebbségellenesség a tévé műsoraiban. A Vatra "náci jellegű, nacionalista csoportosulás, mely harcra kész, miért?! A románság jogaiért Romániában? De hiszen a románságnak, többségi lévén, megvannak a jogai." /Romania Libera, márc. 12., átvette: Szabadság (Kolozsvár), márc. 20./"
1991. március 21.
Tőkés Lászlót felkereste Nagyváradon Virgil Magureanu, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója és az állami védelemről biztosította őt és családját. Tőkés László kételyeinek adott hangot, mivel a kormány hallgatólagos támogatásával folytatódik ellene a fenyegető propaganda- és lejárató kampány. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
1991. március 21.
"Az MDF ügyvezető elnöke bejelentette, hogy megkapták Sütő Andrástól azt az utcanévtáblát, amely alatt az írónak tavaly, Marosvásárhelyen majdnem kiverték a szemét. A Piata Petőfi" feliratot az esemény egyéves évfordulóján, márc. 19-én ünnepélyesen fogják a Bem téri székházban felavatni. /Egységben a nyugodt erő. = Népszabadság, márc. 18./ Ezen a híren gúnyolódott a Magyar Narancs hetilap: egy majdnem megtörtént eseményt találtak említésre méltónak. A lap szerint "ismét találtunk alkalmat arra, amivel megsérthetjük a románokat." Ízléstelen, mert a sérelmek "legfőképpen mégis magyar sérelmeknek tekinthetők." /(morcz elek): Egy napihír nyomában. = Magyar Narancs, márc. 21., 6. sz./ Hozzátehető: Sütő Andrást összeverték, egyik szeme világát elvesztette. Az utcanévtábla pedig összetört darab: a románok összetörték, nem tűrnek Petőfi feliratot. "
1991. március 22.
Londoni látogatása során Ion Ratiut, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt képviselőjét fogadta John Major brit miniszterelnök. A találkozó utáni sajtóértekezleten Ratiu kijelentette, hogy a Nemzeti Megmentési Front vezetői nem mondtak le nyíltan a kommunizmusról, bár a többpártrendszer és a piacgazdaság híveinek tartják magukat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
1991. március 22.
Negyvenhárom év után, 1948 óta először érkeztek Rómába, a pápához ad limina látogatásra Románia katolikus főpapjai, a tizenhárom püspök és segédpüspök. II. János Pál pápa márc. 21-én koncelebrált szentmisét mutatott be a tizenhárom főpásztorral. A latin misén egy-egy magyar és román ének is elhangzott. A pápa egymást követően fogadta Ioan Ploscaru lugosi püspököt, Bálint Lajos gyulafehérvári megyéspüspököt, segédpüspökével, Jakubinyi Györggyel, végül Tempfli József nagyváradi püspököt. /Magyar Kurír (Budapest), márc. 22., 68. sz./
1991. március 28.
A kisebbségi jogok az új európai békerend legfontosabb elemei közé tartoznak és védelmükre európai egyezményt kell létrehozni, állapította meg a közös nyilatkozat, amelyet az etnikai kisebbségek, nemzetiségek és régiók Európa megújulásában betöltött szerepével foglalkozó kétnapos /márc. 25-26./ nemzetközi Európa Kerekasztal értekezlete elfogadott. A tanácskozást az Osztrák Néppárt szervezte, Bécsben. Huszonhárom országból csaknem száz politikus, illetve közéleti személyiség vett részt az értekezleten. Szőcs Géza az alkotmánytervezetről megállapította, hogy a tézisek egy etnokratikus állam képét vetítik előre, amely a kisebbségeket akadályozza identitásuk megőrzésében. Tőkés László megítélése szerint a mai román vezetés politikája a kisebbségek tekintetében emlékeztet a Ceausescu-rendszer megoldásaira. Az országban többmilliós kisebbség él, ennek ellenére az alkotmánytervezet nemrég elfogadott tézisei Romániát egységes nemzetállamnak minősítik. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./
1991. március 30-31.
Tizenkét egyházi vezető táviratban kérte a kormánytól, hogy a keresztény állampolgárok szabadon dönthessék el, melyik naptár szerint akarják megünnepelni húsvétot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30-31./
1991. március 30-31.
Teodor Melescanu külügyminiszter bejelentette, hogy külügyminisztériumi nyilatkozattal elhatárolják magukat Adrian Motiu szenátor, a Román Nemzeti Egységpárt tagja kijelentésétől, miszerint a Görögországban élő románok híján vannak az alapvető nemzetiségi jogoknak. Görögország visszautasította ezt a bírálatot. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30-31./
1991. április 13.
"A romániai püspökök ad limina látogatás alkalmából a Vatikáni Rádió magyar osztályának igazgatója, Szabó Ferenc interjút készített Bálint Lajos gyulafehérvári, Tempfli József nagyváradi és Reizer Pál szatmári megyéspüspökkel, amelyet márc. 25-én és 27-én közvetítettek. A gyulafehérvári egyházmegyének 547 ezer híve van, ebből 3000 német és 5000 román. A nagyváradi egyházmegyének 112 ezer híve van, túlnyomórészt magyarok, 15 ezren szlovákok, 57 plébániája, 117 filiája és 68 papja van, 24 teológus készül a papságra. A szatmári egyházmegyében 130 ezer hívő él, közülük néhányezer német. Reizer püspök kiemelte: "Külön-külön szóltunk közös problémáinkról, az erdélyi érsekrégről, a csángó-kérdésről, a magyar iskolaügyről, valamint a közös püspöki konferenciáról." Bálint Lajos püspök elmondta, hogy a pápa kívánságára közös püspökkari konferencia létesült, melynek tagjai az öt görög katolikus püspök, a bukaresti érsek és iasi püspök, valamint a temesvári, szatmári, nagyváradi és gyulafehérvári püspök. "Személy szerint más elképzelésünk volt, de engedelmességből elfogadtuk." A gyulafehérvári szemináriumnak 129 kispap-növendéke van, közülük 21-en külföldi egyetemeken tanulnak. Idén 69 elsőéves növendék van, emellett sokan lettek szerzetesnövendékek is. Megindult az iskolai hitoktatás, bárcsak kéthetente egy órában, újabban hetente, de oktatás csak a 8. osztályig van. A kórházi és a börtönpasztoráció szabaddá vált. /Magyar Kurír (Budapest), ápr. 13., 83. sz./"
1991. április 17.
Kolozsváron egy fél éve alakult meg Dr. Moshe Carmilly Judaisztikai és Zsidó Történelmi Intézet, mondta el maga Carmilly professzor. Az intézet célja a zsidó tudomány terjesztése, ennek révén közelebb hozni a nem zsidó világot Izraelhez. Az előző napokban nemzetközi tudományos szimpóziumot tartottak A romániai zsidók története és kultúrája címmel. A konferencia megszervezése munkáját dr. Gyémánt László főkutató érdeme. Dr. Moshe Carmilly a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején Kolozsvár főrabbija volt, akkor még Weinberger Mózes néven, jelenleg Amerikában él. Az erdélyi zsidóság nyelvileg a magyar kultúrához kötődött. Nagyváradon Kecskeméti főrabbi iskolájában a román tiltó rendelkezések ellenére végig magyarul tanítottak. Carmilly professzor szeretettel emlékezett Márton Áron püspökre, aki éles hangú levélben tiltakozott a zsidóüldözés ellen. /Németh Júlia: Anyanyelvem magyar, de a zsidó néphez tartozom - lapunknak nyilatkozik dr. Moshe Carmilly professzor. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./
1991. április 20.
Ápr. 18-án kétnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Francois Mitterrand elnök, kíséretében volt Roland Dumas külügyminiszter. Mitterrand találkozott Iliescu elnökkel, majd felszólalt a parlamentben, hangsúlyozta a kisebbségi jogok fontosságát, este pedig román értelmiségiekkel találkozott. Látogatása idején kormányellenes tüntetés is zajlott. Ápr. 19-én Mitterrand a francia nagykövetségen találkozott az ellenzék képviselőivel, majd Iasiba ment, ahol felavatta a Francia Kultúra Házát. Mitterrand kíséretében volt Dumas külügyminiszter, aki román kollégájával, Nastaséval tárgyalást kezdett a két ország közötti barátsági szerződés megkötésének tervéről. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20-21./ Domokos Géza, az RMDSZ elnöke felvázolta, miről beszélt a francia elnökkel. Elmondta, hogy ma is él a kisebbségellenes nacionalista politika, még a kormány politikájában is. Elfogadhatatlan, hogy a többség döntsön olyan kérdésekben, amely a romániai magyarság jövőjét, jogkörét illeti. Hangsúlyozta, hogy egyenjogúan akarnak élni, az ezeréves hagyományokra építve, a román néppel és a többi kisebbséggel Erdélyben, Romániában. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20-21./ Mitterrand elnök ápr. 19-én Bukarestben sajtóértekezletet tartotta, ahol a Vatra Romaneasca szóvivőnője felszólította az elnököt, hogy tisztázza magát. Mitterrand ugyanis egy Magyarországgal kapcsolatos tavalyi kijelentését a román külügyminisztériumban félreértelmezték. A Vatra szóvivője kifejtette a francia elnöknek, hogy a román népnek az ország területén élő tizenegy kisebbség egyikével sincs problémája, csak a magyarokkal. A szóvivő még hozzátette: reméli, eljön az az idő, amikor minden román Nagy-Románia területén élhet. Miterrand válaszában leszögezte, ha egyetértene a kérdezővel Nagy-Románia vonatkozásában, akkor ezzel jóváhagyná az ország dél, keleti, sőt nyugati határrevízióját, s így még élesebb támadásoknak tenné ki magát, mint amilyenek budapesti nyilatkozata miatt érték. Miterrand hangsúlyozta: a legtöbb kelet-európai országban élnek kisebbségek, ezért jogaikat általánosan kell meghatározni és szabályozni. /Francois Mitterrand elnök a kisebbségekről. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./
1991. április 23.
Románia állambiztonsági törvénytervezetén dolgozik a parlament. A tervezet szerint szinte minden állampolgár kötelezettsége, hogy besúgóvá váljon, együttműködve a számos állambiztonsági hivatal valamelyikével /SRI-vel, SIE-vel /Külföldi Információs Szolgálat/, SPP-vel /Õrzési és Megóvási Szolgálat/, a Védelmi Minisztériummal, a Belügyminisztériummal, az Igazságügyi Minisztériummal. A felsorolt szakintézmények koordinátora a CSAT /Legfelsőbb Védelmi Tanács/ lenne, az államelnöknek alárendelve. /Florin Gabriel Marculescu: Cinismul puterii. = Romania Libera, ápr.23./
1991. április 25.
"Ápr. 22-én kormányellenes tüntetőkre támadt Bukarestben a gumibottal, pajzzsal felfegyverzett rendőrség. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./ A bukaresti rendőrség közleménye minderről ennyit hozott nyilvánosságra: "néhány száz fővárosi tüntető" akadályozta a forgalmat és a rendőri erők távozásra felszólító fellépése hiábavalónak bizonyult. /Román rádió/"
1991. április 25.
Király Károly szenátor, a parlament alelnöke vezetésével ápr. 22-én háromtagú RMDSZ-delegáció érkezett Budapestre. Király Károly ápr. 23-án részt vett az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága ülésén. Király Károly leszögezte, hogy a romániai magyar kisebbségre nehezedő nacionalista, sovén nyomás enyhült az utóbbi hónapokban. Király Károly beszélt az alkotmány kisebbségellenes paragrafusairól, így például az oktatásban a román nyelvet kizárólagossá tevő rendelkezésről és arról, amely megtiltja az etnikai alapon történő pártalapítást. Segítséget kért a magyar televízióadás vételi lehetőségeinek kiterjesztésében, valamint az anyanyelvi oktatás terén. Király Károlyt fogadta Göncz Árpád köztársasági elnök. / Király Károly nyilatkozata a magyar kisebbség helyzetéről. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./
1991. április 27-28.
"Beke György reagált Ioan Robu nyilatkozatára /Szilágyi Aladár: "A csángók csángóul beszélnek" - nyilatkozta Ioan Robu, Bukarest katolikus érseke. = Kelet-Nyugat (Nagyvárad), márc. 7./. Beke György, a csángókérdés kiváló ismerője történelmi visszapillantást tett, felvillantva a régi korokat, amikor még a románok is elismerték, hogy a moldvai csángók magyarok. Dimitrie Cantemir moldvai fejedelem 1716-ban feljegyezte a moldvai csángókról, hogy ismerik a román nyelvet is, de mindannyian megőrizték nemzeti nyelvüket, a magyart. Nem vonták kétségbe a csángó dialektus magyar voltát ismert román nyelvészek és történészek sem, többek között Radu Rosetti, Pop Sever vagy Vladimir Drimba. Márton Gyula, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem néhai professzora A modvai csángó nyelvjárás román kölcsönszavai /Kriterion, Bukarest, 1972/ című munkájában leszögezte, hogy a csángók nyelvi elszigeteltségükben átvettek román kifejezéseket, de "a legfontosabb, alapvető fontosságú fogalmaknak a legtöbb esetben eredeti nevét használják a csángók ma is, a román kölcsönszók inkább a részjelenségekre vonatkoznak." /Beke György: Milyen nyelven beszélnek a csángók? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27-28. ? a cikk először az Új Ember (Budapest), ápr. 14-i számában jelent meg./"
1991. április 30.
"A sajtótámadások miatt Tőkés László püspök ápr. 23-án kelt nyílt levelével fordult a közvéleményhez Nem vagyok irredenta címen. Visszautasította a román sajtó vádaskodását, mely szerint az Egerben tartott Erdély múltja és jövője című tanácskozás rejtett célja " a haza szent területének szétdarabolása" volt /Dimineata, ápr. 17./. Az Egerben tartott értekezlet nyíltan megvitatta a programban javasolt témát: Erdély múltját és jövőjét. Az Erdéllyel kapcsolatos kérdések felvetését román részről mindig gyanakvással kísérik, vagyis a magyaroknak nincs joguk arra, hogy ezzel a kérdéskörrel foglalkozzanak. " Erdély múltja része az évezredes magyar múltnak is" ? szögezte le Tőkés László. A püspök hangsúlyozta, hogy nem írta alá az egri nyilatkozatot. A nyilatkozatot csak az Erdélyi Világszövetség, a Nemzetközi Erdélyi Bizottság és a Zürichben székelő Kisebbségvédelmi Bizottság írta alá, az RMDSZ azonban nem tette ezt. Tőkés László azért ment el erre a tanácskozásra, hogy az RMDSZ, illetően a romániai magyarok realista álláspontját képviselje. A nemzeti-etnikai kérdéseket nem a határok átrajzolásával, hanem "az általános demokratizálással, a nemzeti megbékéléssel, a határok légiesítésével, illetve az emberi jogok és a kisebbségi kollektív jogok megítélésével" lehet megoldani. /Több lap is közölte nyilatkozatát, például: Szabadság (Kolozsvár), máj. 1. A Rompres is hírt adott leveléről: Romania Libera, ápr. 30./"