Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1990. december 4.
Dr. Somogyi Ferenc külügyi államtitkár Budapesten magához kérette Simion Popot, Románia budapesti nagykövetét és közölte, hogy a magyar felet megdöbbentette Romulus Neagu külügyi államtitkár durva hangneme, vádaskodása, ugyancsak visszautasította Simion Pop nagykövet kirohanását a magyar köztársasági elnök és miniszterelnök ellen, aki ezzel megsértette a diplomáciai szabályokat. Az elhangzottakra a nagykövet érdemben nem reagált. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./
1990. december 8.
A tizenkét helyre végül tizennégy hallgatót vettek fel Marosvásárhelyen a Színakadémia magyar tagozatára, nyilatkozott Oláh Tibor. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
1990. december 8-9.
"Tőkés László nyílt levélben utasította vissza az ellene indított rágalomhadjáratot, az ellene és családja elleni fenyegetéseket. "A magyarellenes uszítások folytán előállt országos feszültségek önmagukban is fenyegetőek." - írta és a nemzetközi közvélemény, a kisebbségvédő mozgalmak hathatós erkölcsi támogatását kérte "minden veszélyeztetett román állampolgár, a magyar kisebbség és általában a romániai demokrácia számára." /Romániai Magyar Szó, dec. 8-9./"
1990. december 20.
"December első napjaiban a milánói törvényszék Iosif Constantin Dragan Milánóban élő, román származású, lugosi születésű dúsgazdag üzletembert, publicistát, írót fasisztának, legionáriusnak és a Ceusescu-rezsim kollaboránsának nyilvánította. A milánói per anyagában szerepel egy fénykép: Lugoson, a választási gyűlésen, Iliescu elnök mellett látható Dragan. Dragan egyre-másra jelentette meg lapjait Romániában /Europa Nova, Mileniul III., Dacia Literara/. Dragan trösztjének egyik tagja Ion Coja, a Vatra Romaneasca első alelnöke. A Romania Mare rendszeresen magasztalja Dragant, aki létrehozta a Dragan Európai Alapítványt, a Dragan Kiadó ontja a dák-trák témájú könyveket. Dragan 1942-ben a román legionárius doktrínát magasztaló könyvet írt, a hetvenes-nyolcvanas években pedig rendszeresen tárgyalt Ceausescuval, aki fogadta őt /erről tanúskodnak a Scinteia régi számai/, könyvei jelentek meg /Noi Tracii, Prin Europa stb./ . Az egyik bukaresti Dragan-lap, a Natiunea bekapcsolódott a magyarellenes kampányba. A Natiunea 19. számában maga Dragan írt, kifejtve, hogy a kommunizmus romániai térhódítása a zsidók és az irredenta magyarok műve volt. Dragan így fejezte be cikkét: "Románok, őrizkedjetek az idegenektől, akiket hazátokba fogadtok." Nyugtalanító, hogy Adrian Paunescu lapja, a Totusi Iubirea közölte: megalakult a Liga Maresal Ion Antonescu, élén Dragan áll, az Antonescu Liga megyei fiókokat is alakít. Corneliu Vadim Tudor a Romania Mare 27-es számában fenyegető hangú levelet írt Iliescu elnöknek, kilátásba helyezve: ha a románok milliós fegyvert fognak a magyarok ellen "a nemzeti ügyért", akkor nem marad más megoldás, mint a katonai kormányzás. /Barabás István: A Dragan-ügy mint kórkép. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./ "
1990. december 21.
Frunda György képviselő a vele készült beszélgetésben elmondta, hogy szept. 23-án kezdte meg munkáját az Alkotmányszerkesztési Bizottság, melynek 23 tagja van, köztük az RMDSZ-t ketten képviselik, Hajdú Gábor szenátor és ő, aki egyben a bizottság titkára. A munkával elkészültek és nov. 15-én az alkotmány kidolgozott tételeit átnyújtották a képviselőházi és szenátusi bürónak, az ország elnökének és a miniszterelnöknek. Az RMDSZ nevében négy kifogást emeltek. Az első az, hogy nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatban /a koppenhágai záróokmányra hivatkozva, melyet 1990. jún. 29-én aláírt Románia/ az állam kötelezettsége a kisebbségek védelme az erőszakos asszimilációval szemben. A bizottság nem fogadta el az RMDSZ javasolt kiegészítését. Ez elengedhetetlen, azért is, mert a parlament két háza okt. 10-i együttes ülésén elfogadott egy határozatot, amely garantálja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Második kifogás az ellen volt, hogy megtiltanák az etnikai vagy nyelvi ismérvek alapján létrehozott pártok tevékenységét. Frundáék felhozták, hogy egyetlen európai országban sem létezik hasonló tiltás. Angliában három nemzetiségi párt van, Spanyolországban is hasonló a baszk és a katalán párt, Finnországban a Svéd Néppárt stb. Az RMDSZ javaslatát elfogadták, az ENSZ Emberjogi Bizottságához ezt a változatot vitték magukkal /Frunda is tagja volt az odalátogató bizottságnak. Frunda utólag megtudtak meg, hogy elutazásuk után újra szavazásra bocsátották az ügyet és az RMDSZ javaslata csak variánsként szerepel a szövegben. Az RMDSZ harmadik kifogás az oktatásüggyel kapcsolatos, azt javasolták, hogy az alkotmány írja elő az anyanyelven való tanulás lehetőségét minden szinten. Románia 1964-ben aláírta az ezt tartalmazó nemzetközi egyezményt és így is szerepelt az 1965-ös román alkotmányban. Tehát nyert jogról van só, és a kisebbségeket nem lehet megfosztani megszerzett jogaitól. A negyedik kifogás szintén a nyelvhasználattal függ össze, az 1965-ös román alkotmány szerint a nemzeti kisebbségek az általuk lakott területen használhatják anyanyelvüket a helyi hatóságokkal szemben, írásban és szóban. Ezt az elvet a mostani tézisekből kihagyták. /D. Bartha Margit: Nyert jogaink védelmében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
1990. december 27.
A Romániai Magyar Kisgazdapártot aggodalommal töltötte el a társadalmi feszültség fokozódása, a Vatra Romanesasca és a Front egyes képviselőinek és szenátorainak soviniszta, kisebbségellenes felszólalásai erősítik az uszító hangulatot. Egyes román lapok, így a Romania Mare, a Zig-zag, a Cuvintul Liber féktelen rágalomhadjáratot indítottak az erdélyi magyarság kiemelkedő személyiségei /Tőkés László, Sütő András, Kincses Előd, Domokos Géza, Király Károly, Szőcs Géza és mások/ ellen. A marosvásárhelyi Cuvintul Liberben Ion Scrieciu tartalékos vezérőrnagy és Ioan Judea ezredes Sütő Andrásra és Kincses Elődre akarják hárítani a felelősséget a marosvásárhelyi eseményekért. A Vatra Romanesasca által szervezett magyarellenes diverziókeltés a kormány tudtával történik, sőt Petre Roman miniszterelnök ösztönzésével, ezt mutatta Gyulafehérváron, ahol vezényelte a magyarellenes tömeg ütemes kiabálását. Felháborító, hogy a parlamentben Vacaru szenátor, a Nemzeti Megmentési Front frakcióvezetője bűnvádi eljárást követelt Tőkés László püspök és Sütő András író ellen. Ez azt mutatja, hogy a magyarellenes diverziókeltést állampolitikai rangra akarják emelni, a Romániai Magyar Kisgazdapárt tiltakozik ez ellen. A párt követeli, hozzák nyilvánosságra a teljes igazságot a tragikus marosvásárhelyi eseményekről és a bukaresti jún. 13-15-i eseményekről, s vonják felelősségre az igazi bűnösöket. /A Romániai Magyar Kisgazdapárt Maros megyei vezetőségének tiltakozása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./
1990. december 27.
Napvilágot látott A romániai magyar főiskolai oktatás, múlt-jelen-jövő /Kolozsvár, 1990/ című kiadvány, a Jelenlét, a kolozsvári kulturális és irodalmi hetilap gondozásában. A kiadványban a magyar egyetem újraindításáért küzdő Bolyai Társaság történelmi dokumentumok segítségével mutatta be az erdélyi magyar felsőoktatás több évszázados múltját. A Bolyai Tudományegyetem erőszakos egyesítéséről elsőször közöltek korabeli dokumentumot. Az erdélyi magyarság a második világháború után önálló felsőoktatási intézményrendszerrel rendelkezett, melyet a diktatúra idején jogtalanul megszüntettek. 1945. júl. 1-jei hatállyal létesült Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem négy karral: Irodalom és Bölcsészt, Jog és Közgazdaság, Természettudomány, Orvostudomány. A Bolyai Tudományegyetem történetéhez hozzátartoznak a letartóztatások, elhurcolások, kizárások. 1952-ben több tanárt, köztük a legkiválóbbakat /Szabó T. Attilát, Jakó Zsigmondot és másokat/ eltávolították az egyetemről, 1956-ban újabb elbocsátások voltak, majd jöttek az 1957-es és 1958-as letartóztatások /a Magyar Tanszékről Dávid Gyulát, Lakó Elemért és Varró Jánost/, hallgatókat is bebörtönöztek. 1959-ben erőszakkal egyesítették a magyar és a román egyetemet, melyet a Bolyai utolsó rektorának kellett bejelentenie. 1959 őszétől a Babes-Bolyai Tudományegyetemen 137 tárgyat csak románul adtak elő, 43-at magyarul, két karon és több tagozaton nem indult magyar nyelvű oktatás. A Marosvásárhelyre áthelyezett Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet 1948-ban önálló egyetemmé vált, ahol 1962-ig magyarul folyt az oktatás. Az 1989/90-es tanévben a hallgatók összlétszámának 29,7 százaléka, az ekkor elsőéveseknek mindössze 8 százaléka magyar nyelvű. Magyar nyelvű mérnökképzés az 1946/47-es tanévtől 1953-ig volt a Kolozsvári Almérnöki, majd a Mechanikai Intézetben. A kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán 1948-1959 között működött magyar nyelvű tagozat. 1948-tól önálló magyar és román Művészeti Intézet létezett Kolozsváron. Ennek átalakítása nyomán hozták létre a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát /1954-76 között magyar, 1976 óta vegyes tannyelvűként működik Marosvásárhelyen/ és a George Dima Zeneművészeti Főiskolát /magyar tagozatát 1950-1989 között fokozatosan sorvasztották el/, továbbá a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolát. Az utóbbin az előadás nyelve magyar és román volt, de az 1989/90-es tanévben már egyetlen elméleti diszciplínát sem oktattak magyarul. A romániai magyar értelmiség hiányának megszüntetését csak az önálló magyar egyetem biztosíthatná. Az 1985/86-oes tanévben minden tízezer román nemzetiségű állampolgárra 85-86 egyetemi, illetve főiskolai hallgató jutott, míg ugyanannyi magyar nemzetiségű állampolgárra 55. /Fleischmidt Margit: Érvek, adatok, dokumentumok a romániai magyar egyetemi oktatásról. = A Hét (Bukarest), dec. 27./
1990. december 29-30.
"A Képviselőház dec. 27-i ülésén Dumitru-Petru Pop, a Románok Nemzeti Egységpártja képviselője azt állította, hogy ellenséges érzelmű magyar nemzetiségűek puccsot készítettek elő Marosvásárhelyen, azonban az állami szervek ezt megakadályozták. Elismételte pártja régi kérését, hogy a "román- és államellenes akciókért vonják felelősségre a bujtogató Tőkés Lászlót, Domokos Gézát, Király Károlyt, Szőcs Gézát, Mag Pétert, Pálfalvit, Deményt". Amennyiben nem vonják felelősségre a vétkeseket, akkor "ezen ősi román tájak lakosai " "kénytelenek nemzeti alakulatokba szerveződni." Pop képviselő ezzel a diverzióval akarta elterelni a figyelmet a napirenden szereplő politikai vitáról, amely Mihály, a volt király látogatásával kapcsolatban alakult ki. A Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ képviselője tiltakozott a királlyal szembeni bánásmód, a kiutasítás ellen. Borbély László képviselő rámutatott: ez a bánásmód sértő az emberi jogokra nézve. Furcsa, hogy a látogatásról kiadott kormányközlemény szerint a király megvetést tanúsított a román néppel szemben. A december elsejei parlamenti közleményben még az állott, hogy az egyesülésben jelentős szerepe volt az uralkodónak. /D. Bartha Margit: Egy kis (hasznos) diverzió. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29-30./"
1990. december folyamán
Iliescu államelnök televíziós beszédében felhívta a lakosságot és a sajtót, hogy tegyenek tanúbizonyságot állampolgári felelősségükről és az országot fenyegető sztrájkhullámmal kapcsolatban, és szigeteljék el azokat, akik saját céljaikra akarják kihasználni a társadalmi feszültséget. /MTI/
1991. január 8.
A jan. 7-i kormányülésen Andrei Plesu ismertette művelődési miniszteri tisztségéből történt lemondásának okait. Szerinte a volt királynak vissza kell kapnia román állampolgárságát, hogy hazalátogathasson. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./ Végül Plesu visszavonta lemondását. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 8./
1991. január 9.
1990-ben 13.210 magyar nemzetiségűnek hagyták jóvá a külföldön letelepedési kérvényét, közülük 12.028-an akartak Magyarországra menni. - A Belügyminisztérium közleménye nem tartja számon az útlevéllel távozókat és a határon átszökőket. /Népújság (Marosvásárhely), jan. 9./
1991. január 15.
Iliescu elnök Kínába utazott jan. 14-én. Útban Kína felé Pakisztánban tett hivatalos látogatást, ahol a gazdasági együttműködés bővítéséről tárgyalt Gulam Iszak Han államfővel és Mohammad Mian Navay Serif miniszterelnökkel. Iliescu elnök látogatásra hívta meg a pakisztáni államfőt és miniszterelnököt, akik a meghívást elfogadták. Jan. 15-én Ion Iliescu elnök Jang Sang-kun államelnök meghívására Kínába látogatott. Iliescut elkísérte útjára Victor Stanculescu honvédelmi miniszter is. A román elnök a kínai vezetőkkel a gazdasági együttműködés megszilárdításáról tárgyalt. Kína 100 millió jüan értékű kölcsönt nyújt Romániának, főként mezőgazdasági cikkek és könnyűipari gépek vásárlására. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 15., MTI/
1991. január 16.
Az Amnesty International az emberi jogok Romániában történő tiszteletben tartásáról szóló jelentésében kitért az 1990. márciusi marosvásárhelyi és az 1990 júniusi bukaresti eseményekre. Az Amnesty International ápr. 17-én írásban fordult a román hatóságokhoz, kijelentve, szívesen venné egy vizsgálóbizottság megalakulását. Hat hónappal az események után a bizottság még nem tett közzé jelentését. A hatóságok nem biztosították 1990 márciusában a megtámadott magyarok védelmét. Szemtanúk jelentették, hogy baltával, villával, kaszával felfegyverzett románokat autóbuszokkal, teherautókkal hoztak Marosvásárhelyre, akiket rendőrök irányítottak az RMDSZ székházához. A rendőrség nem próbálta megfékezni a székházat több órán át ostromlókat. A letartóztatottak majdnem kizárólag magyarok és cigányok. Az elítélt cigányok esetében a törvénykezési formákat nem tartották be. A bukaresti eseményekről diákok elmondták, hogy gumibotos rendőrök verték őket, a bányászok is megverték a fiatalokat és a cigányokat. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 15., 16./
1991. január 17.
Kormányellenes tüntetés Bukarestben, a rendőrség gumibottal támadt a tüntetőkre. Másnap, január 13-án szintén volt tüntetés, a rendőrség akkor is közbeavatkozott. A Román Újságírók Szövetsége tájékoztatta a belügyminisztériumi illetékeseket arról, hogy a tüntetések idején a rendfenntartó erők erőszakosan léptek fel és bántalmaztak 13 újságírót. /Távirati stílusban, Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17., MTI/
1991. január 17.
"A besztercei elekrotechnikai termékeket gyártó vállalat karácsonyi csomagot osztott az ott dolgozók gyermekeinek. A csomagban volt Raoul Sorban Fantasma Imperiului Ungar si Casa Europei című, magyarellenes uszításokkal teli könyve. A könyv végén "revizionista és hungarista" kiadványok listája található, köztük Ágoston Vilmos, Béke György, Bodor Pál, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Sütő András, Szabó T. Attila, Szőcs Géza könyvei. Sorban szerint a romániai magyarságnak meg kell szakítani kapcsolatát az anyaországgal. /Gunther M. Ilona: Magyarnak lenni - románellenesség? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./ "
1991. január 18.
Mózsi Ferenc Chicagóban megjelenő Szivárvány című irodalmi, művészeti szemléjének tavaly júniusi /31./ száma hat hónapos utazás után jött meg. A folyóirattal együtt érkezett meg a folyóirat 10. évfordulója megünneplésére szóló meghívás. A 31. számban szereplő képzőművészeti válogatás teljes egészében az erdélyi magyarokra alapoz. Ennek magyarázata, hogy a Kulturális Alapítvány Erdélyért szervezésében Philadelphiában, Pittsburgban és Washingtonban 18 erdélyi magyar művész alkotásaiból rendeztek kiállítást. A folyóiratban több erdélyi képzőművész /köztük Plugor Sándor, Kusztos Endre, Gáll András, Páll Lajos és Bardócz András/ munkái láthatók. Gazdag ennek a Szivárvány-számnak az irodalmi összeállítása is, emellett Ágoston Vilmos Markó Béla Talanítás című kötetét elemezte, Szathmáry Lajos Kettős siratója pedig Bözödi Györgytől és a szintén Erdélyből származó Teleki Bélától vett búcsút. /N. M.K. [Nagy Miklós Kund]: Az Óperencián túlról. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./
1991. január 19-20.
A Körösmente Irodalmi és Közművelődési Társaság legutóbbi összejövetelén elhatározta, hogy a Ágya nagy szülöttjének, Olosz Lajos költő születésének 100. évfordulójának tiszteletére országos ünnepséget rendeznek. /Egy mondatban rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 19-20./
1991. január 25.
A 23 tagú alkotmányozó bizottság 1990. szept. 3-án kezdte meg munkáját, melyben két RMDSZ-képviselő is részt vesz. Hajdu Gábor az államszervezési kérdésekkel foglalkozó csoport tagja, Frunda György pedig az emberi jogokkal foglalkozóé. Frunda György egyben a bizottság titkára. Frunda nyilatkozott az eddig elvégzett munkáról. Nem elégedett, hangsúlyozta, de amit lehetett, azt megtették Hajdu Gáborral együtt. A kollégák értékelték munkájukat addig, amíg a nemzetiségi problémákról nem volt szó. Frunda kiemelte, hogy az Iliescu elnök által is aláírt Párizsi Chartában először szögezték le, hogy a nemzeti kisebbségek jogai az ENSZ által kikiáltott egyetemes emberi jogok részei. Ezt nem akarták megérteni a román kollégák. Az anyanyelvi oktatásnál kiegészítést kért Frunda György: az anyanyelvi oktatást biztosítsák minden fokon. /Nagy Miklós Kund: Jogok és korlátok között? Betekintés a készülő alkotmány boszorkánykonyhájába. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 25./
1991. január 29.
Petre Roman miniszterelnök a török kormányfő meghívására jan. 24-én kétnapos hivatalos látogatásra Törökországba utazott. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tanácskoztak. Románia rövidesen 50 millió dolláros hitelt kap török áruk importálására. Jildirim Akbulut miniszterelnök megelégedéssel nyilatkozott arról, hogy a romániai török kisebbség teljes szabadságot élvez. A román kormányfőt fogadta Turgut Özal államfő is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26-27./ Petre Roman hazaérkezése után sajtóértekezleten összegezte tapasztalatait. Jórészt Románia és Törökország erőfeszítései nyomán valóra váltható az a török elgondolás, hogy Fekete tengeri övezetet alakítsanak ki. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./
1991. január 30.
A szenátusban Vasile Ion szenátor, Buzau megyei orvos interpellált, követelve Kincses Előd ügyvéd elleni eljárás megindítását. A szenátor azt állította, hogy Kincses Előd aktívan részt vett az 1990. márciusi eseményekben, nyíltan buzdította a magyar lakosságot erőszakos románellenes cselekményekre. Kincses Előd a felelősségre vonás elől Magyarországra menekült és ott kiadott egy könyvet Marosvásárhely fekete márciusa címmel, melyet a Népszabadság közölt folytatásokban. Másnap Markó Béla szenátor intézett interpellációt, tiltakozva a Front-csoport beadványának uszító hangneme ellen. A sorozatos megfélemlítések miatt ezer és ezer Maros megyei magyar hagyja el lakhelyét és az országot. Bizonyítékok vannak arra, hogy Kincses Előd pozitív szerepet játszott a marosvásárhelyi eseményekben, ennek ellenére többször halállal fenyegették és más magyar nemzetiségűekkel együtt őt is diszkreditálni akarják. Markó Béla kérdést intézett a kormányhoz és a főügyészhez: A marosvásárhelyi jelentésből kitűnik, hogy a rendőrség azonosíthatta volna az igazi vétkeseket, beleértve a rendőrség, a hadsereg egyes tagjait is. Miért mellőzték a Maros megyei RMDSZ által előterjesztett dossziékat? Miért nem vizsgálták ki Ioan Judea ezredes és Ioan Scretiu tartalékos ezredes, volt megyei alelnök és mások szerepét a marosvásárhelyi eseményekben? Miért bízták a vizsgálatot a helyi szervekre, amelyek maguk is szerepet játszottak a történtekben? Ezután Mihail Iurcu szenátor Tőkés László püspök ellen interpellált, kifogásolva, hogy a püspök néhány nap múlva Budapesten, a Várban beszédet fog mondani az erdélyi művészek kiállításának megnyitóján. Miért járult hozzá a kormány ahhoz, hogy újra elhagyja az országot , hátha megint az ország érdekei ellen fog beszélni? Iurcu szenátor a továbbiakban tiltakozott az ellen, hogy Tőkés László könyvét /Temesvár ostroma 1989, Budapest, 1990/ mégis behozták az országba. /Béres Katalin: Három interpelláció a szenátusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 29., Markó Béla interpellációja: Népújság (Marosvásárhely), jan. 30./
1991. január folyamán
Andrei Plesu oktatásügyi miniszter két napig Moldvában tartózkodott, tárgyalt Mircea Snegur elnökkel is. /Román rádió/
1991. február 2-3.
A romániai magyar történelmi egyházak püspökei Kolozsváron összegyűltek és jan. 21-én kelt, a parlament vezetőihez írt közös levelükben kifogásolták, hogy a földtörvény tervezetében nincs utalás az egyházak földállományának visszaadására vonatkozóan. Ismeretes, hogy az egyházak ebből biztosították a karitatív tevékenységükhöz /kórházak, öregek otthonai, árvaházak, iskolák stb./ szükséges eszközöket. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 2-3./
1991. február 5.
"A román nacionalisták rendszeresen írják arról, hogy a székelyek nem magyarok. A csángókról az egyik román lapban olvasható: "Bizonyítékaink vannak arra, hogy ezek román jobbágyok voltak, akik magyar nemesek birtokairól szöktek meg, s ideiglenesen a székelyek között húzták meg magukat" "Ideje már, hogy a Román Tudományos Akadémia egy bizottságot nevezzen ki a csángók történelmének tanulmányozása céljából, hogy véget vessenek annak a vitának, amely megzavarja ennek a lakosságnak a nyugalmát." /Adevarul in libertate, 1990. okt. 19./ Legutóbb dr. Bárányi Ferenc a parlamentben előterjesztette az RMDSZ álláspontját, emiatt többen felháborodtak és tiltakoztak, köztük a kolozsvári Nemzeti Megmentési Front. Bárányi az 1918-as gyulafehérvári határozatra hivatkozott, kifejtve, szeretnék, ha az erdélyi magyarság "politikai, gazdasági és jogi helyzetét az 1947-es állapotnak megfelelően" állítnák vissza. Szeretnék, ha megszüntetnék a vidékek, helységek etnikai összetételének megváltoztatását. A kolozsvári Nemzeti Megmentési Front nyilatkozatban fejtette ki álláspontját. Ebből egy-két idézet: "Három dolog döbbenti meg az olvasót: a hangvétel, a tartalom agresszivitása, és a hamisítás. Az egész anyag tiszteletlen, sértő és elítélendő vádaskodás a kormány és a román nép ellen." "A Bárány /sic!/ úr által kifejtett gondolatok cinikusak, gyűlölettel és megvetéssel telítettek. Az NMF közbotránynak tartja, és mint ilyet, elítéli". /Adevarul in libertate, 1990. okt. 17./ Hol van már az az idő, amikor a XVII. És XVIII. században még minden moldvai és havasalföldi krónikás "tara unguresca"-nak, vagyis "magyarok országának" nevezte Erdélyt. /Takács Ferenc: A Vasgárda szelleme él és virágzik. = Erdélyi Magyarság (Budapest), febr., 5. sz./"
1991. február 7.
A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt 1990. dec. 27-én Marosvásárhelyen tartotta első országos kongresszusát, amelyen megválasztották a párt 11 tagú országos vezetőségét. Elnök: dr. Tőkés László, alelnökök: dr. Újvári István, Apor Csaba, Farkas István, főtitkár: Kelemen Kálmán, szóvivő: Hunyadi András, vezetőségi tagok: Moldován Béla, Sipos Gábor, Koszta István, Filep Csaba és Miholcsa József. A kongresszus úgy határozott, hogy az RMKP székhelye Marosvásárhelyen legyen. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./
1991. február 7.
Az RMDSZ Elnöksége febr. 7-én munkaülést tartott bukaresti székházában. Az RMDSZ külkapcsolatokkal foglalkozó irodája megtette az első lépéseket a szomszéd országokban, illetve Nyugat-Európában működő pártokkal és kisebbségvédelmi szervezetekkel való együttműködésre. Az RMDSZ változatlanul küzd az anyanyelvű oktatásért, a pedagógushiány pótlásáért. A jövőben a Bolyai Társaság elnöke az RMDSZ oktatási bizottságának társelnöke lesz. A közlemény hangsúlyozta, hogy erősödik a magyarellenes kampány. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
1991. február 11.
Iliescu elnök meghívására febr. 11-én Bukarestbe érkezett Mircea Snegur, a Moldovai SZSZK elnöke. Megbeszélést tartottak, másnap a parlamentben mondott beszédet a moldovai elnök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./ Iliescu elnök elmondta, hogy a két testvérköztársaság államfőinek első találkozóján a kapcsolatok építésének módjait vették számba. Románia 80 moldovai pap romániai képzését vállalta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./ Snegur a román parlamentben a Romániával kialakítandó gazdasági konföderációról beszélt, a kulturális konföderáció máris gyümölcsöző, mondta. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./ A képviselők megéljenezték, amikor közölte, arról álmodik, hogy köztársasága Romániával konföderációba tömörül. /MTI/
1991. február 13.
"Jan. 21-én a parlamentben megemlékeztek a vasgárdisták 1941-es bukaresti pogromjáról. Ezt megelőzően azonban 1990-ben feldúlták a marosvásárhelyi zsidó temetőt és az egyik műemlék jellegű nagyváradi zsidó templomot, írta Halász Anna, majd a parlamenti megemlékezés után az Expres Magazinban Simion Ghinea volt legionárius letagadta a vasgárdisták rémtetteit, akik 1941-ben a bukaresti vágóhíd húskampóira zsidókat akasztottak. Curzio Malaparte Kaput című regényét az egész világon olvashatták, egyedül Romániában nem adták ki, ebben a szerző szemtanúként írta le a iasi pogromot, amelyet nem a németek csináltak, hanem a románok. Dan Lazarescu történész a tévében a Vasgárdát a korrupcióval szembeni tisztulási folyamat szorgalmazójaként mutatta be, vezérüket, Codreanut "karizmatikus" figurának nevezte. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./"
1991. február 20.
"Magyarország külpolitikájában elsőbbsége van az emberi jogok nemzetközi védelmének - jelentett ki Jeszenszky Géza külügyminiszter az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának ülésén Genfben. "Két évvel ezelőtt Magyarország az elsők között volt, akik felemelték hangjukat az emberi jogok megsértése miatt a szomszédos Romániában, ahol nagy számú magyar kisebbség él." Az elmúlt évben javult Romániában az emberi jogok helyzete, de a bizottságnak az országgal foglalkozó különjelentése is tartalmazza, hogy Romániában továbbra is megsértik az emberi jogokat. Nincs megfelelően biztosítva az anyanyelvű oktatás, "amíg a felszított erőszak emberéleteket követel, amíg erővel fojtják el a tüntetéseket, amíg továbbra is van megkülönböztetés a nemzetiségekkel szemben, addig még szükség van a nemzetközi közösség figyelmére és segítségére" - mondta a külügyminiszter. A párizsi székhelyű Romániai Emberi Jogokat Védelmező Szövetség /LDHR/ és a bukaresti Helsinki Bizottság jelentésében antidemokratikusnak minősítette az alkotmánytervezet több rendelkezését, Romániában újabb kísérletek történnek a szólásszabadság korlátozására. Ide sorolták a független sajtó papírral való ellátását, végül bírálták az alkotmánytervezet etnikai és nyelvi jogok szűkítésére vonatkozó részeit. A The European hetilap terjedelmes riportban foglalkozik azzal, hogy "Romániát még mindig a titkosrendőrség tartja a markában". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./ "
1991. február 21.
Az állampolgárságról szóló törvényt a többség megszavazta. Az RMDSZ ellene szavazott. Eckstein Kovács Péternek az RMDSZ nevében előterjesztett módosító javaslatát nem vették figyelembe. Eckstein Kovács Péter kifejtette: a törvényben pozitív eleme, hogy elismeri a kettős állampolgárságot. Akik 1989 előtt elvesztették állampolgárságukat, egy kérés alapján visszaszerezhetik. Az RMDSZ-nek viszont fenntartása van az állampolgárság visszavonását illetően. A most megszavazott törvény szerint ugyanis az állampolgárság visszavonható, ha az illető cselekedetével a román állam érdekeit sérti. Ez nagyon általános megfogalmazás. /Béres Katalin: Elismeri a kettős állampolgárságot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
1991. február 21.
Nemrégiben Románia parlamentje elé terjesztették a múlt év márciusi, marosvásárhelyi véres eseményekről szóló jelentést. Azonban az eseményeket követően elítélt magyarokról és cigányokról senki sem szólt. Az államhatalom képviselői és a visszarendeződés érdekeltjei előszeretettel használják fel az igazságszolgáltatást. Ezek a sötét erők már a marosvásárhelyi események előtt szövetséget kötöttek a soviniszta-fasiszta csoportokkal, s az 1990. márciusi pogrom után a magyar és cigány lakosságot bűnbakként üldözik. Tavaly márciusban kezdték meg a marosvásárhelyi bíróságon Tóth Árpád, Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter-Kis Péter, Lőrincz József és Puczi Béla /a jelentés szerint három magyar és három cigány/ 2696/1990. sz. ügyének tárgyalását. A vádlottakat márc. 28-án előzetes letartóztatásba helyezték, fogva tartásukat dec. 18-án szüntették meg. Azért akarják őket elítélni, mert a Marosvásárhelyre vezető országúton, Marosszentgyörgy területén torlaszt emeltek, hogy az agresszorok ne tudjanak Marosvásárhelyre bejutni. Öt évi börtönre ítélte a marosvásárhelyi bíróság 1990. okt. 16-án Szabadi Ferenc betegápolót. Szabadi állítólag a márciusi összecsapás román sebesültjeit kórházba szállítás után bántalmazta. Jogos önvédelmet gyakoroltak a román támadás elhárítására a perbefogottak: Vajda Domokos, Puczi Kálmán, Papp István és 21 társa, Hajdú Károly, Rostás Demeter és 9 társa, Máthé Lajos. A jogos önvédelem dacára gyilkossági kísérlettel vádolják Papp Andrást és 6 társát. Azok a románok, akikről bebizonyosodott, hogy három magyart meggyilkoltak, nem kerültek börtönbe. A megfélemlítés folytatódik. 1990. dec. 9-én például három hónapos fogházbüntetésre ítélték Nagy Árpád mezőpaniti lakost, mert két nyelven írta ki a községházára: Primaria Panet Polgármester Háza Mezőpanit. Fekete László Elődöt 1990. dec. 6-án azért ítélték két hónapra, mert a vonaton szidta Vatra Romanescát, Iliescu elnököt és a Nemzeti Megmentési Frontot. /Marosvásárhelyi dosszié. Ami nincs a román kormányjelentésben. = Népszabadság, febr. 21. ? A cikket a kolozsvári Szabadságból vette át a lap./